ERDÉLY ARANYKORA - Kárpát medencei történelmi verseny

FELHÍVÁS

1613. október 23-án a kolozsvári országgyűlés Bethlen Gábort választotta Erdély fejedelmévé. Az esemény 400. évfordulója alkalmából a Bethlen Gábor Alapítvány és a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány

ERDÉLY ARANYKORA

címmel történelmi vetélkedőt hirdet a Kárpát-medencében élő középiskolás korú (14-19 éves) fiatalok számára.

Versenyünkre három fős csapatok jelentkezését várjuk. Egy intézményből, baráti társaságból, egyházközségből több csapat is jelentkezhet. A játékosok közül írásbeli előzetes megmérettetés alapján 24 csapat jut a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezendő középdöntőbe, innen pedig 12 csapat a döntőbe.

A vetélkedő védnökei: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Böjte Csaba ferences szerzetes és Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke. A zsűri tagjai: Bakos István művelődéskutató, Bíró Zoltán irodalomtörténész, Harmatos Áronné, a lakiteleki iskola nyugalmazott igazgatója, Dr. Marjanucz László, a Szegedi Egyetem tanszékvezető tanára és Péterné Fehér Mária, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára főlevéltárosa.

A versenyre nevezési díj nincs, jelentkezni a lakiso@freemail.hu és a bezdedi@gmail.com e-mail címeken lehet.

Jelentkezni az írásbeli feladatsor beküldésével lehet, jelentkezési határidő: 2013. szeptember 16. hétfő. A verseny írásbeli feladatai, a kapcsolódó tudnivalók, szakirodalmi ajánló letölthetőek lesznek szeptember elsejétől a www.lakitelek.hu/nepfoiskola és a www.eotvosiskola.atw.hu honlapról is.

A középdöntő és döntő helyszíne és időpontja: Lakitelek Népfőiskola, 2013. október 11-13.

A középdöntőbe jutott csapatok valamennyi tagja emléklapot, könyvjutalmat kap. A döntőbe jutott csapatok tagjai pedig további jutalmakat, valamint az első három helyezett csapat részvételi lehetőséget kap Bethlen Gábor szobrának kolozsvári avatására, amely fejedelemmé választásának 400. évfordulóján, 2013. október 23-án lesz.

További felvilágosítással szívesen szolgál Olajos István iskolaigazgató a 70/931-7808-as számon.

Lakitelek, 2013. június 26.

Lezsák Sándor

a Magyar Országgyűlés alelnöke,

a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumi elnöke

E R D É L Y A R A N Y K O R A

KÁRPÁT MEDENCEI TÖRTÉNELMI VERSENY

Az írásbeli forduló feladatsora

1613. október 23-án a kolozsvári országgyűlés Bethlen Gábort választotta Erdély fejedelmévé. Az esemény 400. évfordulója alkalmából a Bethlen Gábor Alapítvány és a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány

ERDÉLY ARANYKORA

címmel történelmi vetélkedőt hirdet a Kárpát-medencében élő középiskolás korú (14-19 éves) fiatalok számára.

Versenyünkre három fős csapatok jelentkezését várjuk. Egy intézményből, baráti társaságból, egyházközségből több csapat is jelentkezhet, nevezési díjat nem kell fizetni.

Oldalunkon az írásbeli forduló feladatsorát olvashatják. Nevezni a megoldás visszaküldésével lehet.

Postacímünk:

Eötvös Iskola Lakitelek 6065 Kiss János u. 1.

A borítékra kérjük, írják rá: Erdély aranykora Kárpát-medencei történelmi verseny.

A beküldési határidő: 2013. szeptember 23., hétfő.

Az írásbeli forduló alapján 24 csapat jut a középdöntőbe, 12 pedig a döntőbe. Ezek időpontja 2013. október 11-12., helye a Lakiteleki Népfőiskola. Az első három helyezett csapat lehetőséget kap a részvételre Bethlen Gábor szobrának kolozsvári avatásán, amely fejedelemmé választásának 400. évfordulóján, 2013. október 23-án lesz.

További felvilágosítással szívesen szolgál Olajos István iskolaigazgató a 70/931-7808-as számon.

Mindannyiuknak jó versenyzést, sok sikert kívánunk!

a Szervezők

ERDÉLY ARANYKORA

KÁRPÁT MEDENCEI TÖRTÉNELMI VERSENY

ÍRÁSBELI FORDULÓ

  1. KORTÁRSAK

Egészítsék ki a Báthory Gábor, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György életrajzi adataira, korára vonatkozó táblázatot! 42 pont

2. Kérdésről kérdésre

Jelöljék a helyes válaszokat! Figyelem! Előfordulhat, hogy több válasz is helyes, és az is, hogy egyik sem! Ha nincs helyes felelet, írják le önök a jó választ az adott kérdésre! 1-1 pont

  1. Melyik család tekinthető a Bethlen família ősének?

a) Lázár b) Iktári c) Károlyi d) Neczpál

  1. Mi volt a keresztneve a fejedelem nagyapjának, aki a családi legendárium szerint Mohácsnál 600 lándzsást vezetett?

a) Péter b) Pál c) János d) Gábor

  1. A fejedelem atyja melyik méltóságot viselte a felsoroltak közül?

a) macsói bán b) erdélyi udvari főkapitány c) honti alispán d) gyulai főkapitány

  1. A Bethlen család felemelkedése a nagy várháborúk idején is töretlen. Kinek köszönhette a maroknyi emberével Szolnokot védő Nyáry Lőrinc a Héttoronyból való szabadulást?

a) Omar bin Jusuf b) Kolozsi Mihály c) Kara Abdullah d) Dinnyés Fülöp

  1. A történelem fintora, hogy Nyáry Lőrinc fia apjához hasonlóan járt. Az általa őrzött erősség védői fellázadtak, s a kapitányt a törököknek átadva feladták a várat. A vitéz férfiú a török fogságból szabadulva mely erdélyi fejedelem belső bizalmi embere lett?

a) Bocskai István b) Báthory István c) Báthory Gábor d) Bethlen Gábor

  1. Bethlen fogékony ifjúkorának egy részét Gyergyószárhegyen töltötte. Melyik szerzetesrend kolostora található a településen?

a) domonkos b) bencés c) ferences d) pálos

  1. Az említett kolostorban temették el azt a kiváló szerzetest, aki Bethlen halála esztendejében látta meg a napvilágot. Melyik idézet való tőle?

a) Édes hazámnak akartam szolgálni b) Az elveszett haza darabjai a talpam alatt.

c) Pártütés a székely híres szabadsága d) Az idő ósága nevel magas fákot

  1. Melyik esztendőben választották fejedelemmé Bethlen Gábort?

a) 1603 b) 1604 c) 1606 c) 1613

  1. A hagyomány szerint az erdélyi fejedelem hatalmának szultáni megerősítésekor a Porta Erdély hány esztendőre szóló adóját engedte el?

a) 1 b) 2 c) 3 d) 4

  1. Kit választottak a csehek királyukká a harmincéves háború kirobbanása után?

a) II. Jánost b) György Vilmost c) I. Albertet d) III. Frigyes Jánost

  1. Bethlen hadjáratai idején kit hagyott Erdélyben kormányzónak maga helyett?

a) Csáky Jánost b) öccsét, Istvánt c) Gyulaffy Imrét d) Forró Pált

  1. Melyik országgyűlésen választották Bethlen Gábort Magyarország királyává?

a) pozsonyi b) besztercebányai c) kassai d) nagyszombati

  1. Brandenburgi Katalin nem beszélt magyarul. Milyen nyelven tudott?

a) németül b) franciául c) angolul d) spanyolul

13+1 Melyik békekötés eredménye lett, hogy Magyarország területén megszűnt a török uralom?

a) zsitvatoroki béke b) nikolsburgi béke c) pozsareváci béke d) karlócai béke

3. CSALÁDFA 3-3 pont

A következő kérdések a fejedelem kiterjedt családjának rokonsági viszonyairól szólnak.

a) Atyja halála után melyik rokona vállalta Bethlen és testvére neveltetését,

b) A testvéri köteléken kívül milyen rokonság fűzte még össze Bethlen Gábor fejedelmet Bethlen Istvánnal?

c) Kije volt Iktári Bethlen István Thököly Imre fejedelemnek?

d) Milyen rokoni kapcsolat fűzte Bethlen Gábort II. Gusztáv Adolf svéd királyhoz?

e) Miképpen volt rokona a fejedelem IV. Keresztély dán királynak?

4. Bethlen Gábor hűségesen szolgált több erdélyi fejedelmet. Török kapcsolatai révén nemegyszer biztosította számukra a Porta jóindulatát. Ki a szerzője (név, méltóság) az alábbi betűsorban elrejtett idézetnek? Kiről szól, kihez hasonlítja az illetőt?

a szöveg megfejtése: 5 pont

szerző: 2 pont

Kiről szól az idézet? 2 pont

akihez hasonlítja: 3 pont

„AGYHHO, AÁBLZ, AH, AEJLOPSZ, AÁGMT, S, DEEÉKRV, CSEEEFGHT,

ÁBEGILR, EEKLMŐ, ÁSZZ, AAAÁDLNPRSZT, ÁEILLPP.”

5. ÓDON TÉRKÉPVÁZLAT

a) Ki és mikor készítette az első nyomtatott térképet Magyarországról? 2 pont

b) Keressék meg az interneten és nyomtassák ki az említett térképet, majd jelöljék rajta a következőket:

- Bethlen Gábor útja saját fejedelemmé választásának kieszközlésére a magyarországi török méltóságokhoz 5 pont

- - Bethlen első hadjárata II. Ferdinánd ellen 5 pont

(A könnyebb áttekinthetőség kedvéért két térképen is dolgozhatnak.)

6. MI A KÖZÖS? 10 pont

Párosítsák a címereket a látképekkel! Mi a közös a képekben, címerekben? Jellemezzék Báthory Gábor és Bethlen Gábor politikáját e területtel kapcsolatban!

7. A HATALOM CSÚCSÁN 15 pont

a) Mikor és hogyan jutott Bethlen a Szent Korona birtokába?

a) Milyen megkötéseket tartalmazott a királlyá választásakor általa aláírt hitlevél?

b) Mi volt a célja ezekkel a magyar rendeknek?

c) Mikor, milyen feltételekkel mondott le Bethlen a királyi címről?

8. TUDÓS OLVASÓ JÁMBOROKNAK 2-2 pont

a) Bethlen Gábor uralkodása Erdély aranykora. A betűháló olyan tudósok, reformátorok, művészek nevét rejti, akik a fejedelem kortársai voltak. Keressék meg őket! Az ábrán egyenes vonal mentén nyolc irányba haladhatnak. Ha megvannak a nevek, írják le 1-2 mondatban, miről híresek, említsék legalább egy művüket is!

b) A fel nem használt betűket összeolvasva egy híres idézetet kapnak. Ki mondta? Hogyan viszonyult a jeles szerző Bethlen törekvéseihez? 10 pont

9. SZÁMVETÉS 10 pont

A jeles fejedelem uralkodása idején megnövekedtek a kincstár bevételei és kiadásai is. Készítsenek kimutatást arról, hogy egy önök által választott esztendőben mekkora bevételei lehettek a fejedelemnek, ezek miből származtak, s mire fordította azokat!

10. FŰBEN – FÁBAN ANAGRAMMA 2-2 pont

A Gelencéről származó orvosló könyvecske megőrizte azt a gazdag tapasztalatot, amely a népi gyógyászatot eredményessé tette. Az anagrammák gyógynövények latin neveit rejtik. Fejtsék meg őket, majd írják le a növény magyar nevét, s azt, milyen betegségre használták!

1. NEM URI UTCA

2. CET SUGARA

3. ANNO ARACSI

4. TUD ARA

5. BAL ODALENN

11. KERÍTÉS

Állítsák helyes sorrendbe a „kerítésléceket”, és egy idézetet kapnak. Honnét való a szöveg? Mi volt az oka, hogy a szerző így gondolkodott? 2+3+10 pont

12. MELYIKET A HÁROM KÖZÜL? 15 pont

A következő fogalmazási feladatok közül csak egyet kell megoldaniuk, válasszák azt, ami szívükhöz legközelebb áll!

a) A svéd király követeként Bethlen Gábor udvarában tartózkodnak. Írjanak jelentést uruknak a fejedelem halálakor kialakult helyzetről!

VAGY

b) Mutassák be soproni vendégeiknek a frissen létrejött gyulafehérvári főiskolát!

VAGY

c) Bethlen követeként próbálják meggyőzni II. Ferdinándot arról, hogy leányát adja feleségül a fejedelemhez!