BETHLEN GÁBOR NÓTÁJA - Szól a kakas már

Az Etnofon Zenei Társulás ajándéka

a Bethlen Gábor Emlékév résztvevőinek

Halmos Béla halála előtt pár nappal hívott telefonon, megkérdezte miben segíthetné a kolozsvári szoborállítást. A Felhívással egyetért, támogatja, az ügyet ő is a szívén viseli. Diákkorunkban, az Eötvös Kollégiumban gyakran énekeltük vele is "Bethlen Gábor nótáját", amit manapság már csak a nagykállói rabbi dalaként ismernek. Azt kértem tőle, hogy nézzen utána, mert Móricz nyomán Czine tanár úr nekünk ezt BG nótájaként aposztrofálta. Megígérte, hogy utánanéz, s ha kideríti eredetét, akkor használjuk a Nagy Fejedelem ünnepi évét jelző dalként. Béla halála után fordultam Kiss Ferenchez - akinek édesapjával jónéhányszor fúttuk:" Szól a kakas már..."-, hogy vegye át Béla vállalását. Kisferi zenészként és közíróként ápolja, viszi tovább az apja szellemi örökségét. Kérésemnek eleget téve földerítette, s alábbi remek kis esszéjében leírja a titkot, majd zenész társaival együtt ragyogóan el is játszották a "nótát", ami mindannyiunk örömére szolgálhat. Hálásan köszönjük Kiss Ferencnek és társainak e csodás ajándékot, amelyet augusztus 25-én, Bethlen Gábor magyar királlyá választása (1620-ban, Besztercebányai Országgyűlés) napján ajánlunk honlapunkon mindenkinek:

Bakos István

ügyvivő kurátor

Bethlen Gábor nótája

Kevés olyan népdalunk van, amelyhez legendák is kapcsolódnak. Ilyen a Szól a kakas már kezdetű, ami egyfelől a zsidóság szent énekévé csiszolódott kétszáz év alatt, másfelől a XX. században a magyar népiség eszméjének szimbolikus dalává. Előbbi a nagykállói Eizik Taub nevezetű hászid csodarabbinak (1751-1821), utóbbi Móricz Zsigmondnak köszönhető.

Kodály a Kállai kettős után kutatva 1921-ben gyűjtött Nagykállón. E dal zsidó változatát és a hozzá fűződő történetek egyikét Klein Ádám akkori rabbitól jegyezte le. Szabolcsi Bence zenetudós így ír erről:

„Taub Eizik Izsák hászid csodarabbi 1780 körül került Nagykállóra melamednek (tanítónak) a nagykállói rasekol gyerekei mellé, s ott később rabbi lett. A költői lelkű, természetszerető rabbi a legenda szerint mezei sétája közben hallotta a dalt egy pásztorgyerektől, s egy belső hang ellenállhatatlanul ösztönözte őt annak megtanulására. Megvette hát a dalt két forintért. Abban a pillanatban, amikor a vásárt megkötötték, a rabbi megtanulta a dalt, a pásztorgyerek meg elfelejtette. Azóta a felvidéki zsidóság magáénak érzi a nótát, és zsoltáros virrasztásai s egyéb vallásos ünnepei alkalmával mindenütt énekli, mivel annak szövegéből Messiást váró, allegorikus értelmet érez ki.”

Talán ekkor történt az első szerzői licence-jog megváltása hazánkban. Ez egy korrekt egyezség volt: a pásztor díjazás fejében lemondott a szerzőségről a rabbi javára, aki kicsit átírta a dallamot és két misztikus tartalmú versszakkal meg is toldotta. Az ő változatát ismerték meg később a zsidó közösségek szerte a világban, s ma is magyar szöveggel éneklik New York-tól Szentpétervárig. A környék magyarsága viszont nem szerződött senkivel hálistennek, így megőrizhette az eredetit is.

Keletkezésének idejét zenetörténészek és szövegkutatók a XVII. század elejére teszik. Feltételezhetők még régebbi, keleti gyökerei is. Műköltési előzményeire ráismerhetünk már a korai virágénekekben, később rábukkanhatunk Pálóczi Horváth Ádám ötödfélszáz énekei között. Móricz Szatmárban folytatott falusi gyűjtőútja során 1903 és 1905 között több változatát is lejegyezte a Kisfaludi Társaság számára. Dallamát a fríg környezetű Rákóczi dallamkör-be sorolja a népzenetudomány, s a magyar nyelvterületen – elsősorban a Felföldön, Dunántúlon, az Alföldön és Erdélyben – számos változata ismert. Hangszeres variánsai a XVII. századi tánczene egyik fontos csoportját alkották, később ezek a dallamok jelentős szerepet játszottak a verbunkos zenei stílus kialakulásában is. Móricz Erdély trilógiájának hatására, melyben – kitűnő ráérzéssel – kétszer is felidézi a dalt Báthory és Bethlen Gábor kedvenc nótájaként, a falusi származású értelmiség már ilyen címen tartja számon. Annyi bizonyos, hogy Móricz részéről ez csak fikció volt. Bár rengeteg adatgyűjtés előzte meg minden regényét, de arra, hogy a Szól a kokas már (ahogyan ő említi) a fejedelmek nótája lett volna, nem találhatott a falusi nép körében semmilyen utalást. Ez persze nem baj, legalább született egy másik legenda is a dal köré. Részben e legenda, részben egyéb metaforikus jelentéstartalmai miatt a szocializmus fénykorában ez a nóta rendkívül fontos volt az ellenzéki ifjúság számára. Az Eötvös kollégisták például a 60-as években a nyírségi származású irodalomtörténésztől, a Móricz-kutató Czine Mihálytól tanulták meg. Én ezt a változatát dolgoztam fel társaimmal Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából. Igyekeztem úgy felépíteni az előadást, hogy a fentebb említett főbb zenei stílusok mindegyikét – ha röviden is – megmutassuk (virágének, Bethlen korának táncmuzsikája, verbunkos).

Végül is: kié ez a dal? Úgy gondolom, vitának semmi helye: mindannyiunké.

A folklórban az a csodálatos, hogy egy dallam, szöveg vagy motívum a közösségi használat során ezer alakot ölt. Minden közösség – így minden nép is – saját ízlése, hite szerint alakíthat rajta. A népi műveltség igen nagyvonalú éltetőivel. Nem kér senkitől jogdíjat,… no meg tandíjat sem.

Kiss Ferenc

A Kultúrpart stúdiójában készült felvételen Kiss Ferenc énekel, Szokolay Dongó Balázs tárogatón és dudán, Bolya Mátyás citerán és kobzán, Küttel Dávid dobon játszik.