Szép? Vagy inkább nevetséges?

zene-euritmia:
https://www.youtube.com/watch?v=xALTUfGPpPs

beszéd-euritmia:

(magyar nyelvű videót nem találtam)
https://www.youtube.com/watch?v=pCFqOAQwPH8

Képzeljük csak el, mi lehet a véleményük a mai (XXI. századi) felsős és középiskolás korú fiúknak erről a tantárgyról. Ez a tantárgy ugyanis 1919 óta kötelező a Waldorf iskolákban elsőtől tizenkettedikig!

Leírása:
Az euritmia a beszédnek és a zenének láthatóvá vált „belső mozgása”, amit az ember vers vagy zene hallgatásának hatására érez. Az euritmia láthatóvá teszi az emberben lévő teremtő erőket, melyek a zenében és a beszédben hallható formában jelennek meg. Láthatóvá teszi őket, mint emberi és emberek közötti mozgást.

Az euritmia művészet, amely az egyes lelki minőségeket – az akaratot, az érzelmet, a gondolkodást – az ő kapcsolataikban a testtel egyesíti.

A zenei és a beszédbeli hangokat mozdulatokkal fejezi ki, egy koreográfia által, amihez zene vagy szavalat szolgáltat kíséretet.

Már megszoktuk azokat a kifejezési formákat, melyek zenét, verseket vagy prózai szövegeket jelenítenek meg mozdulatokkal. Ilyenek a balett, a pantomim, az egyéni vagy csoportos táncok; mindezek az előadandó mű tartalmát igyekeznek visszaadni.

Az euritmia a zene és a nyelv hangjaira épülő művészet, ennek alapján zene- és beszéd-euritmiát különböztetünk meg.

Nem a zenei és beszédbeli hangok újralétrehozásáról van szó. Az euritmikus mozgás, amennyiben az tisztán formált, belsőleg átélt és a célnak megfelelően alakított, egy felsőbb renddé kapcsolja össze a felismerést, az érzelmi életet és az akaratot.

Az euritmikus mozgások a lelki átélésből fakadnak, a különböző térbeli formák és mozdulatok azonban nem szubjektív módon fejezik ki az ember belső élményeit, hanem objektív törvényszerűségeken keresztül.

Eredetileg a beszéd, az ének és a mozgás egységet alkottak. Ezt a belső mozgástörekvést, amely a beszélő emberben él ragadta meg Rudolf Steiner, mikor megalkotta az euritmiát, mint „látható beszédet”. Új művészet született, amely az ember lényiségéből csíraként fakad és kifejezőeszközzé, hangszerré építi az emberi testet.

A magánhangzó-mozdulatokból más-más színű lelki minőség szól hozzánk (csodálkozás, önérzet, félelem, öröm), a mássalhangzó-mozdulatokból pedig különféle plasztikus formálóerő tűnik elő. Az ezt átélő ember, mindenekelőtt a gyermek, úgymond belebújik a különböző mozgásokba életre kelve ezekben a formálóerőkben és megtapasztalja pl. a száguldásban a szél „sz”-ét a hullámmozgásban a víz „v”-jét, vagy a növény növekedésében és kibontakozásában az „l” mozdulatot. Minden beszédhangzó a rá jellemző ősformában, sajátságos mozgásban szól.

A beszéd egyik következő eleme a ritmus, amely megjelenik pl. a metrikus verselésnél, a rímben a hangsúlyos szótagoknál, stb. A beszédmozgás ritmikussága az emberi légzésben gyökerezik, abban él (összehúzódás-kitárulkozás, feszültség-oldás).

Az euritmiában átéljük, ami akkor megy végbe, amikor a légzés behatol a vérfolyamba, ellentétben a tornával, amelyben folyamatként él az, ami akkor játszódik le, amikor a vér belehatol az izomzatba. A tornában közvetlenül megnyilvánul az akarat, míg az euritmikus mozgásban inkább az érzés, a lelki élet akarati kifejeződése áll előttünk.

Az emberi testforma zenei törvények és viszonyok szerint épül fel (csontváz, testrészek). A zenéből ismert hangközöknek az arányai az emberi test felépítésében megtalálhatók.

Az aktív zenehallgatás élményéből merítve adta meg Rudolf Steiner a változó dallam hang- és hangközgesztusait, mozdulatait, mint a „látható ének” alapelemeit. Így a zenei – az emberi lelki mozgáson át – látható tapasztalattá válik.

A néző az előadást – legtöbbször tudat alatt – belsőleg érzékeli.

Az euritmia három ága: művészeti (színpadi) euritmia, pedagógiai euritmia (tantárgy a Waldorf óvodától az iskola 12. osztályáig) és gyógy-euritmia.