Szellemi hallás, kozmikus rálátások..., van itt minden...

Rudolf Steiner: Nevelőművészet

https://issuu.com/magyarkonyvek/docs/namea90cb4

„A fizikai organizmust meg lehet ragadni, reá vonatkozólag megismerésekhez juthatunk, ha úgy járunk el, ahogyan az anatómia és fiziológia teszik. Az éteri embert így már nem ragadhatjuk meg, az asztrális embert pedig még kevésbé.

Hogyan ragadjuk meg az éteri embert? Ha a szobrászi alakításba éljük bele magunkat, ha tudjuk hogy egy kerekítés ilyenné, egy sarok meg olyanná, a belső erőkből lesznek olyanokká – azzal, amit általános természeti törvényeknek nevezünk az étertestet nem lehet megragadni – azzal, amit kezünkbe, az átszellemített kezünkbe juttathatunk, megragadható az étertest.

Azt a mozgékonyságot kell megtanulnunk, azt a képesnek–levő tudást és tudó képesnek–levést (könnende Wissen und wissende Können), amelynek meg kell lennie bennünk, hogy az étertestet felfogjuk, amely nem természeti törvények szerint ténykedik, hanem amely az embert szobrászi tevékenységben járja át.

Amikor bensőleg felfogtuk, hogy mit jelent egy terc, mi is egy kvint, s képesek vagyunk átélni ezt a viszonyt, de bensőleg zenei módon szemlélve, s nem ahogyan azt az akusztika teszi, ha így vagyunk képesek zeneileg átélni a skálát, akkor átéljük azt, ami az asztrális emberben található.

Amikor az ember elkezd bensőleg szellemileg hallani, ahogyan a legcsodálatosabb zeneszerszámból, amellyé az embert asztrálteste teszi, a kozmikus ritmus nyilatkozik meg, akkor az ember asztrális természetét ismerjük meg.

Amikor innen tovább emelkedve megtanuljuk megismerni, ahogyan a beszéd alakul az emberben, megismerjük mi is történik, amikor egy Á-t, I-t ejt ki, ahogyan az Á-ban a valami iránti csodálkozás található, az I-ben a belső emberi lényegiség önmagában-megszilárdulása, amikor megtanuljuk nem csupán absztrakt módon kijelenteni, amikor egy golyó odagördül: gördül; hanem a gördülés kimondásában meglátjuk azt, ami bensőleg úgy folyik le mint a golyó gördülése – g-ö-r-d-ü-l-n-i –, tehát megtanuljuk beszéd-szellemi értelemben szemlélni azt, ami valójában tevékenykedik a beszédben, akkor ismerjük meg az Én-organizációt.

Arról van szó, hogy tudjuk, a beszédben egy eleven nyelvgéniusz tevékeny, és ezt a nyelvgéniuszt tanulmányozva az ember Én-organizációját ismerhetjük meg.

Waldorf-iskolai nevelésünknél az euritmiát iktatjuk a tanításba. Mit teszünk ezzel? Az euritmia két részre, a zene-euritmiára és a beszéd-euritmiára tagolódik. A zene-euritmiában a gyermeknél azokat a mozgásokat hívjuk elő, amelyek az asztráltest alakulatának felelnek meg. A beszéd-euritmiában azokat az alakulatokat hívjuk elő, amelyek az Én-organizációnak felelnek meg. Amennyiben zene-euritmiát folytatunk, tudatosan dolgozunk a lelki ember kialakításán, a beszéd-euritmia megvalósításával a szellemi ember kialakításán dolgozunk. Ilyen munkálkodás azonban csak az emberi szervezet tényleg totális felfogásából indulhat ki.

Nem arról van szó, hogy a szellemtudomány révén így további új fejezetekkel gyarapítsuk a meglévőt. Elégedettek lehetünk azzal, amit a külső tudomány nyújt. Nem küzdünk ellene, csak hálásak vagyunk neki, azonban úgy, ahogyan a hegedűkészítő iránt tanúsítunk hálát, hogy a hegedűt adja. Azonban szükséges az egész mai képzést kézbe venni, lélekkel áthatni, átszellemíteni, ahogyan maga az ember lélekkel áthatott, s átszellemített. Szükséges, hogy egyáltalán a művészi elemet ne hagyjuk megmaradni úgy, hogy az mint valami luxus-szórakozás kísérje a komoly életet, hanem úgy veni azt, hogy az mindenütt, isteni-szellemi törvényszerűségként hatja át a világot és az embert.

Meg kell tanulnunk kijelenteni: Előtted áll a világ. Először logikus fogalmakkal és ideákkal érsz el hozzá. A világ lényszerű része azonban olyat ad még az emberi természet számára, ami a kozmikus szobrászatból származik, amely a szférákból éppen úgy dolgozik lefelé, mint ahogyan a földi nehézség alulról, a földközéppontból felfelé dolgozik. És mindebbe kozmikus muzsika, amely a környezetben hat, tagolódik bele. Ahogyan a szoboralkotás fentről, ahogyan a fizika alulról hat a súlyon keresztül, úgy hat a csillag mozgásában, a környezetben a kozmikus muzsika. Ha nevelni akarunk, kozmikus megismerésből kell embermegismeréshez jutnunk, így válhatunk valóban a „nevelés művészeivé”.

A kifejlesztett megfontolt megismerésből, s nem az ösztönből, ami régi korokban volt az eset, kell újra kozmikus rálátásokhoz jutnunk. Ezek a rálátások úgy élnek majd bennünk, hogy azokat olyan művészi képekké formálhatjuk, amikre szükségünk van. Az az ember, aki a Nap és Hold ténykedését látja minden növényben, átérzi azt, ami a Világmindenségért való lelkesedés vonatkozásában létre jöhet az ilyen eleven rálátásból, s valóban másként adja át azt, ami a növény lényege, mint az olyan, aki a mai növénytani könyvek absztrakt szemléletét tanulja meg és dolgozza fel. Ekkor minden olyanná lesz, hogy a fogalom érzésgazdaggá, és az alakuló ember, a gyermek felé művészien közvetíthetővé válhat. Ha ekkor szemléletesen, eleven képekben közvetítik a számára, hogy az egész Föld élőlény, és a növényeket úgy (csak bonyolultabb módon) hordja magán, mint az ember a haját, ha a szemléletben egy egységet alakítanak ki, akkor valami a táguláshoz hasonló kel a gyermek lelkében. A léleknek ez a tágulása, ez az, ami beáll egy ilyen, a Kozmosz titkainak ténylegesen megfelelő megismerés révén."

Rudolf Steiner