A szicíliai naplemente sem tudja elfojtani azt a fojtogató, olajos morgást, ami a falu belső udvarain, a fényes levelű olajfák és a leharcolt citromfák árnyékában feszül. Mert ott van nekem a szomszédban Salvatore – a megtestesült jóságos, csendes balfék, akiről mindenki azt hiszi, hogy egy szent, miközben az égadta világon semmit sem csinált egész életében, csak nézte, amint a felesége, a keménykötésű Francesca, megszakad a palermói bankfiókok meg a multi-cégek fojtogató, számokkal teli poklában.
És persze itt van a másik oldalon Marcello – a helyi színpadok nagy kedvence, akinek a neve már fogalom Taorminától Cefalúig. Tapsolnak neki az utcán, az éjszakai kávézókban az arcába lóg a füst, és egyetlen este alatt megkeres annyit, mint én a nyomorult kis nyugdíjamból egy év alatt. Otthon meg? Otthon mint a grófok, kiszolgáltatja magát! Még a legutolsó áruházi szekrényt is a felesége, Isabella pofozta össze, míg ő a teraszon ülve, hanyagul a nyakába vetett lenvászon sállal a tenger kékjét bámulta. Isabella egyedül rángatta elő a konyhaszekrényt, krétafestékkel kente át a kopott lapokat, Marcello meg csak végighúzta a kisujját a friss mázon, és annyit mondott: „Na, ez még elmegy.”
Micsoda élet ez! Nézem őket, amint elbandukolnak a gyerekekkel a helyi iskola felé, de Marcello ott is csak díszlet. A kapuig elmegy a nagy művészi pátosszal, de bent már mindent a feleségére hagy. Én meg, ha visszagondolok a saját éveimre, amikor téli fagyban, szakadó esőben meg sárban hurcoltam a kölyköket az óvodába... a fűtés megcsapott, a hátam szakadt a víztől, a gyerekek meg ficánkoltak, mintha épp a tengerpartra sietnének, nem pedig a padok alá. De vittem, csináltam, mert ez volt a kötelességem! Most meg itt ülök a szegényes kis nyugdíjammal, és látom, hogy a valódi, csöndes melóért, a mindennapi rohanásért és a láthatatlan felelősségért senki sem ad egyetlen büdös eurót sem.
Salvatore meg... hát attól egyszerűen felfordul a gyomrom. Ott sündörög a citromfák alatt, a mintaférj, a cuki öregúr, miközben egy gyáva alak, aki lelépett a felelősség elől. Francesca a cégénél milliós büdzséket menedzselt, miközben a feje fölött már összecsaptak a hullámok, a cég meg majdnem bedőlt. És mit csinált ez a zseni? Megvonta a vállát, és csak annyit böki ki a kávé mellett: „Ne aggódj, édesem, majdcsak lesz valahogy.” Könnyű annak bízni a „valahogyban”, aki életében egyetlen líra kockázatot sem vállalt, és mindig a felesége szoknyája mögött hűsölt!
És itt van most ez a grillparti. Ott ültünk a belső udvaron, ahol a tuják ontották a gyantás illatot a hűvösödő estében. Salvatore hozta a pácolt tarját meg egy üveg savanyú fehérbort. Marcello kilépett a teraszajtón a költői sáljában, Isabella meg a salátás tálakkal loholt utána. Francesca egyenesen a laptop mögül esett be, a telefonját nyomkodva.
Marcello öntötte a bort, mesélte a színházi kulisszatitkokat, Salvatore meg a gázsütő mellett forgatta a húsokat, nehogy megégjenek. Minden olyan békésnek tűnt, amilyen csak egy olasz kisváros álruhás békéje lehet. De a harmadik üveg bor után, a tűzkosár lassan kihűlő parazsánál, elpattant a húr. Isabella boldogan mesélte, milyen felszabadító volt egyedül lefesteni a bútort, mire Francesca – a fáradtságtól és a chiantitól felerősödött hangon – odavágta, hogy a valódi autonómia nem ám a barkácsolás.
Isabella arca megdermedt, a pohár az asztalra csapódott. A vita percek alatt fojtott, szicíliai családi drámává fajult; Francesca felpattant, az erek kidagadtak a nyakán, lusta és kiszolgáltatott életmóddal vádolta a szomszéd asszonyt, mire az zokogva vágta a fejéhez, hogy az ő élete legalább nem egy rideg, adósságokkal teli üzleti játszma. A feszültség kézzel tapinthatóvá vált a sötétedő udvarban.
Marcello hirtelen határozottan Isabella könyöke alá nyúlt, és behúzta a lakásba, Salvatore meg szótlanul, mélyen a földre nézve Francesca mellé lépett, a vállára tette a kezét, és várta, hogy a szeparé ajtó becsukódjon mögöttük.
Én meg csak álltam a kerítés mellett, a csikket morzsolgatva az ujjaim között, és legszívesebben rájuk kiabáltam volna: Francesca, édesem, hát nem beszélhetsz így a szomszédokkal!