Szathmári István: Piros Pünkösd Napján, Anno Domini 1955 !

Éppen olyan zöldelő május volt 1955-ben is mint most !

Éppen olyan bizonytalan volt a magyar vidék, a magyar parasztság sorsa mint most, azzal az eltéréssel hogy akkor a Rákosi -éra pribékjei nyomorították meg a földműves népet és a magyar vidéket a begyűjtési rendszerrel, a kuláklistával, majd, majd 1953-től a kis és középparasztok földjeinek államosításával, amikor a mi családunk 21 t katasztrális hold földjére is sor került, csak 1 holdat hagytak meg, Vagyis a "TANYÁT" , amelyen a lakó és gazdasági épületek, álltak, körülöttük a kis szőlő, gyümölcsös, szőlő, veteményes kertecskék és a kis akácerdő, szérűskert. Parányi gyepecske a tanya előtt közepén a valamikori vályogvető gödörből kialakitott parányi kosár-füzzel körbeültetett tavacskával.

Az egészet gyönyörű akácsor övezte. A lakóház előtt virágoskert pompázott, rózsákkal, évelőkkel, egynyári virágokkal, az udvart néhány eperfa és kőrisfa árnyékolta.

Ez a parányi földi paradicsom jelentette 1965-ig egyetlen életterünket, amikor is beköltöztünk a falucskába, a negyedholdnyi telken épített kis csakádi házunkba, de idáig nagyon hosszú út vezetett!

A begyűjtési biztosok rendőrökkel, és ÁVH-sokkal megerősitve járták nap mint nap a tanyavilágot, benéztek a kamrába, fészerekbe, ólakba, félelemben és rettegésben tartva mindenkit. Gyakran kaptunk "éjszakai látogagtókat" ilyenkor tompa puffanások, elfojtott szitkok, és férfi üvöltések, asszonyi zokogás szűrődött be a szobába ahol aludtam, néha felbúgott egy motor, s ilyenkor Édesapém, vagy Nagyapám, sokszor napok múltán bandukolt haza, fáradtan összetörten több napos borostával az arcán.

Lassacskán elkezdett széthullani családunk is. Bátyám már 1946-ban 12 évesen Pestre szökött, a szeghalmi Polgári Iskolából, ahol a Rákosi Mátyás Művekben (CSERELEN) lakatos szakmát , majd Sztálinvárosban (Dunaújváros) a Vasmű, majd a Kokszoló és Vegyiművek épitésén dolgozott művezetőként, "erősitve" a Munkásosztályt!

l952-ben 16 évesen nővérem is utána ment, és gépiró kislányként dolgozott valamelyik építésvezetőségen, később gyárrészlegnél.

A nagy államosítás már csak engem "talált" otthon l953-ban, így a 10 éves gyermek nyiladozó értelmével voltam kénytelen végig nézni, megérteni szüleim, nagyszüleim létért való tehetetlen vergődését, az egyre fokozódó kilátástalanságot, szegénységet.

Nagy nehezen egy távoli határrészen ideiglenesen visszakaptak előbb kettő, majd további négy katasztrális hold rossz földet, de ezért kötelesek voltak az Állami Gazdaság kampánymunkáiban, személyesen, és lófogattal is részt venni. Időközben feltörték a Geszt határában 1947-ben vásárolt (emiatt kerül a Család kuláklistára) jó 20 kilométerre lévő rét és kaszáló kevésbé szikes felét, ahol silány takarmánynövényeket (árpa, csalamádé,búza) termeltek.

Igy telt hát az én "felhőtlen" gyermekkorom, és így érkeztünk meg , dacolva az új renddel, az ávós terorral, és a szegénységgel, de új reményekkel az 1955-ös eszetndőbe, ugyan is földjeink államosítása után megszűnt a kötelező beszolgáltatás, a padlásleseprések időszaka, amelyet a mai generációnak szó szerint kell érteni, mert tényleg nem hagytak meg semmit a termésből !

Túl voltunk már tehát 12. születésnapomon, nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagytuk március 15-é t az 1848 évi Magyar szabadságharc 107-ik évfordulóját, hiszen még a naptár sem jelőlte.. Túl voltunk már a a Felszabadulás nagy csinnadrattával megünnepelt 10. évfordulóján, a Húsvéti Ünnepeke, megünnepeltük a 10. Szabad Május 1-jét, mint a "Nemzetközi Munkásosztály harcos szolidaritásának Legnagyobb Ünnepét"!

Ez az 1955. év így télutó, és kora tavasz, a lázas készülődés jegyében telt el az 1900 táján épült " Kleibersberrg Kunó "- féle egykori tanyasi egyházi Népiskolából 1950-ben Állami Általános Iskolává "előlépett egy tantermes két tanerős iskolájában, ahol délelőtt az alsósokat, délután pedig a felsősöket okították összevont 4-4 osztályban.

A kisdobosok, és az úttörők minden nap legalább egy órán át gyakorolták a harmónium hangjára az indulókat, mozgalmi dalokat, zengett az előtérben az "Április 1-ről szólljon az ének!," az "Éljen Május elseje!," a Sztálini Kantáta, és a Vöröshedsereg Induló hangjaitól.

De egy másfajta készülődés is folyt a tanítói lakás egyik szinte üres szobájában. Az egyébként hithű római-katolikus tanító házaspár titokban megengedte,hogy egy másik faluból járó hitoktató foglalkozzon a nyolc hatodikosból azzal a négy református gyerekkel, aki - szülei akaratának engedelmeskedve, - a hitének megvallására készült, a legkeményebb diktatúra kellős közepén, 1955 Pünkösdjén! Két leány, két fiú!

Megengedték hogy szombaton ne menjünk iskolába, és hóban, fagyban, sárban, gyalog, jobb időben biciklivel, eljárjunk a 6 kiklométerre levő Mezőgyán községbe, ahol a lelkészünk Vitéz Téglássy Ferenc Nagytiszteletű Úr foglalkozott (akinek megengedték hogy havonta egyszer tartson az iskola tentermében a fiókegyház tagjainak Istentiszteletet) velünk, néhány óra hosszát áldozva ránk, készitett fel bennünket a nagy eseményre.. Vasárnaponként titokban Margitka Tanító Néni a harmóniummal kísérve gyakoroltatta velünk a Kálvinista egyházi énekeket.

Igen! A büntetésből református településre helyezett fiatal tanitó házaspár is lázadt valahogy a diktatúra ellen! A mi korábbi kántortanítónkat 1950-ben viszont hasonló okból a római katholikus Endrődre helyezték!

Eljött hát a nagy nap! Vitéz Téglássy Ferenc Főtisztelendő Úr ilyenkor Mezőgyánba 9 órától tartott Istentiszteletet, Édesapám érte ment lovas kocsival, és 11 órakor kezdett Újszalontán.

Az 1955 évi pünkösd előtti szombaton édesanyám csak egyetlen kenyeret, és néhány kalácsot sütött a kevéske nulláslisztből amit erre tartogatott Húsvét óta. A kenyérnek csak a dúca, és a héjas rész lett a Családé, a közepéből szépen kockákra vágott, hófehér gyolcskendőbe csomagolt Úrvacsora kenyér lett.

Nagyapám elővette a kis földpince rejtekéből a kis demizsonnyi féltve őrzött illatos Otelló -Kanadai-Izabella bort, s ellenőrizte, nem lett e ecetes.

Pünkösd Vasárnap reggelén korán kelt az egész család, csak engem nem költöttek fel.

Édesapám és Nagyapám ellátta a jószágot, Édesanyám megfejte e teheneket, Nagymama fellocsolta az agyagpadlót, és tisztára seperte még a gangot is. Majd amíg az asszonyok a reggelit készítették, a férfiak tisztára söpörték az udvart, és megberetválkozva várták a reggelit.

Nagymama az előző nap eléáztatott füstölt sonkát sütötte, édesanyám forralta a tejet, és főzte a a maláta és cikória keverékéből a feketekávét. Ennek a felejthetetlen illatára ébredtem! Akármilyen szegények voltunk vasárnap dukált a családnak a tejeskávé, és a kelt sütemény, ünnepnapon a kalács.

A férfiak megittak egy-egy stampedli pálinkát, majd kómótosan früstökölt az ovális asztalnál a megfogyatkozott kis Család!

Édesanyám kikészitette az ünneplőket, Nagymama leszedte ez asztalt, elmosogatott, közben a már órák óta lassan fővő tyúkhúslevesbe megpucolta, és belevetette e zöldséget, majd elkészitette befőttből a húshoz a meggymártást.

Ádesapám kilenckor befogta a lovakat, feltette e bőrülést, és a lópokrócokat, majd már ünneplőbe öltöve a lovak közé csapott, elindult hogy 10-re Mezőgyánba érjen.

Nagymama leszűrte e húslevest, félre tette külön edényben.

Lassan készülődni kezdtek, gondosan megfésülködve, már ünneplőben voltak, amikor Édesanyám elővette a szekrényből a Bátyám volt Polgáris öltönyét, a sötétkék nadrágot, zsinóros Bocskai mentét, és sapkát, az édesapám gyolcsingéből hozzám alakított hófehér inget, és aranyrojtos vég nyakkendőt.

Titokban sokszor megnéztem, de soha nem gondoltam hogy valaha én is viselhetem!

Szépen felöltöztetett, rendbe szedte előző este megkúrtított , rakoncátlan göndör fürtjeimet, majd kezembe adta a zsoltáros könyvet, s elindultunk a 2 kilométerre levő iskolába. Fél úton voltunk mikor a "gyűlőt" húzata a harangozó, majd lassabb ütemben haladva , az istentisztelet előtt 10 perccel egyszerre léptönk be az olajos padlójú tanterembe. Mindenki elfoglata helyét a kopott iskolapadokban, a zsoltáros könyvet a padra helyezve, fölötte összekulcsolt kézzel imádkozott, és leült - jobbról a nők, és gyerekek, balról a férfiak. Nagyapám az első padhoz vezetett, ahol mi a négy komfirmandus foglalhattunk helyet, majd elfoglalta a helyét a legidősebbek, a presbiterek külön padjában. Potban öt perccel 11 előtt megkezdődött a "behrangozó," és lassú léptekkel besétált Nagytiszteletű Vitéz Téglássy Ferenc, Bocskai mentében, és sapkában, hosszú palásttal vállain, és ünnepélyesen meghajolva imádkozott a tanári asztalból kialakitott Úrasztalánál, melyen a boroskupa, és áldozókehely mellett ott pihent letakarva az Úrvacsora- kenyér, melyet Édesanyám sütött.

A harangszó elhallgatott, és a Főtisztelendő felemelt karjaival hívta imára a gyülekezetet. Rövid ima, fennállóének, ima, majd a szentbeszéd, és egy Dicséret következett, a harmóniumon a katolikus Tanitó -néni játszott.A Szentbeszéd elhangzása után újabb ima, és zsoltár után mi konfirmandusok, válaszolva a Főtisztelenő kérdéseire megvallottuk keresztény hitünket, fogadalmat tettünk, és megáldott bennünket, és a presbiterek után elsőként mi járulhattunk az Úr asztalához hogy felvegyük az Úrvacsora szentségét, majd a férfiak, és nők. E pillanattól kezdve a Magyar Református Anyaszentegyház teljes jogú tagjává váltunk valamennyien. Újabb ima, zsoltárok, és áldásosztás után a gyülkkezet megkezdte a kivonulást, mi maradtunk utolsónak, és a presbiterek. Miután kikísértek minket, még visszamentek megtartani gyűlésüket, és megitták a megmaradt Úrvacsora bort. Ezután Édesapám, aki egyházfi volt, hazavitte a Főtisztelendő Urat, és délután egy órakor az ügető lovak már haza is hozták a tanyára, emlékszem kissé kapatos is volt, mert a Főtisztelenő Úr még megkínálta jóféle borral.

Édesanyám és Nagymama a terített asztalhoz szólított mindenkit, és az asztali áldás után átadott egy lapos kis csomagot, anyai áldásától kísérve, amelyben áhított könyvem, a Molnárt Ferenc "Pál utcai Fiúk" cimű könyvem lapult. Nagymamától zsoltáros könyvet, Nagyapától azt a kis Bibliát kaptam, amely vele volt az Első Világháború poklában, Édesapám az arany óraláncát adta át. Mindenki megölelt és megcsókolt, áldott hosszú életet kivánt.

Az ebéd utáni csendes pihenő alatt elgondolkodtam a nap töténésein!

Nagy pillanat volt, amikor a gyermekből - igaz egyházjogi értelemben - egyetlen pillanat alatt felnőtté váltam!

Felnőtté. Aki felelős tetteiért, akinek immár kötelességei vannak nem csak Családjával, hanem egy nagy-nagy közösséggel, az Anyaszentegyházzal szemben is.

Este korán pihenni tértünk, mert másnap munka volt, akkor még a Piros Pünkösd csak egynapos volt a hivatalos kalendáriumban, a második napja csak a szívekben élt.

Közben meghallgattuk a telepes rádióban a "Szabad Európa Rádió " recsegő- ropogó, erősen zavart híreit, és éreztük, hogy valami feszül a magyar társadalomban. A Rákosi-éra széke is recseg, ropog, inog már. Egy újfajta jővő kezdett el érlelődni azon a napon, mely másfél év múlva, 1956. október 23-én el is kezdődött: a Magyar Forradalom. De a zsarnokság vérbe fojtotta szűk két hét után a szovjet harckocsik lánctalpai alatt! Aztán jött a megtorlás, és már csak a remény éltetett minket hosszú évekig!

Sajnos valóban nagyon gyorsan fel kellett nőnöm, 1957-ben mint volt osztályidegen gyermeket egyetlen iskola, egyetlen ipari tanuló intézet sem fogadott be, a kisiparosok egyike sem vett fel inasnak, hába kilincselt náluk Édesanyám! Ezért 1958 március végén úgy jött haza a "faluból" hogy kezembe nyomta a munkakönyvemet, és áprlilis elsején már munkába is kellett állnom az Állami Gazdaságban, CSELÉDNEK a SAJÁT FÖLDÜNKÖN, mint Édesapám, és Nagyapám.

Talán a Jóisten végleg elengedte akkor a kezünket? Nem tudom! Csak azt, hogy jobb volt hallgatni hitünkről, nem lehetett sokáig Istentiszteletet tartani, majd 1959 őszén elhagytam egy időre én is szülőfalumat, és hosszú időre az 1955-ben magvallott Hitemet is!

Valóban új idők jöttek, de ez már másik történet. A hasonló korúak és idősebbek ezt pontosan tudják ! Amit ma Piros Pükösd Hétfő hajnalán leirtam, az nem is nekik, hanem a mai fiataloknak szól! Az egykori kortanú beszámolója!

Eltelt bő fél évszázad. kínban keservben, tisztes szegénységben, később szolid jólétben.Húsz éve vége a diktaturának. Demokrácia van! Világgazdasági válság van! Az emberek elszegényedtek!Újra vannak kiváltságosak! Egyesek már nyomorognak! Csúszik a magyar társadalom lefelé a lejtőn.

Mondjátok ? Most sokkal jobb nekünk ?

Hol rejtőzik most a Mi Jóistenünk ?