Kedves Dóra!
Megkaptuk a soproni üzenetedet. Az elhagyott szoba üzenetét is. Most itt ülünk csendben édesanyáddal. Gondolkodunk rajta, mik is lehetnek a zsákutcák, amikbe belefuthatunk.
Tegnap éppen Győrbe autóztunk, éppen megfigyeltük, hogy az homokos talajból milyen könnyen kicsavarta a vihar gyökerestől a fákat. A homokban gyorsan, könnyedén növekedő gyökerek nem ütköznek ellenállásba, de amikor megérkezik az első erős szél, a sekély gyökérzetű törzset a vihar azonnal kitépi a földből, és elpusztítja. Ezzel szemben a Bakonyban a szívós fának a gyökérzete nehezen tör magának utat, de kötött, sötét talajba kapaszkodik. Abban a talajban van tápanyag, van tartás, van súly is, és van kellő erő arra, hogy amikor rátör a zivatar, a fa megfeszüljön, dacoljon a világgal, és rendíthetetlenül talpon maradjon.
Egy fa nem tud átköltözni kötöttebb talajt keresni magának, de legalább mi megtehetjük.
Olyan képességekkel vagy megáldva, amit irigyelünk, pillanat alatt kialakítasz egy új struktúrát magad körül. Félelmünk nem is rugalmasságod hiányából fakad, hanem abból, hogy mint eddig több alkalommal Téged elsodort a szél.