Jog- kiegészítés Kivaghy
Kiegészítés az erkölcsi, jogi alapelvekhez.
A hazugsággal kapcsolatos erkölcsi, jogi alapelvek.
Az igazsággal, igazságossággal már eddig is rengeteget foglalkoztam, nem véletlenül. Az igazság egyfelől gondolkodástani probléma.
Az igazság, és azzal nem egészen azonos igazságosság ugyanakkor társadalmi probléma. A manipuláció, mint egyféle társadalom-félrevezető jelenség (egyfajta hazugság) szintén komoly társadalmi probléma.
Ezekkel én is, e könyvben is, foglalkoztam.
Az igazságosság az, erkölcs, a jog alapja, szélesebb vonatkozásban minden erkölcsi, jogi kérdés, egyben igazságossági (igazság-hamisság) kérdés.
Akkor hogy mit mondhatunk a hazugságról, ami az igazság ellentéte?
Érdekes módon más aspektusok jelennek meg, ha problémával így foglalkozunk: „hazugság”, - illetve mit írhat elő a jog, a jövő joga, a hazugsággal kapcsolatban.
Ugyanis a jelenlegi jog e tekintetben sem kielégítő.
Egyfelől, ha be akarjuk vezetni az értelemszerű ítélkezést (márpedig be kellene vezetni, mint párhuzamos ítélkezést) akkor, mindenképpen komolyabb jogi meghatározásokra van szükség.
Másfelől az tapasztalható, hogy az adott szó, az igazmondás, egyre devalválódik. Manapság már egyáltalán nem nagy ügy hazudni, szinte elfogadott szokás lett. Ami óriási probléma az egyik legnagyobb akadálya a tisztességes élet, a magas szintű igazságszolgáltatás kialakulásának.
Régebben egyébként az igazmondásnak még volt tekintélye, a hazugság, a becstelenséggel összekapcsolva pedig egy megvetett viselkedés volt, ez tűnt el napjainkra. Nem kétséges, meg kellene állítani sőt, vissza kellene fordítani a folyamatot.
A jog úgy foglalkozik a hazugsággal, mint más bűnökhöz kapcsolható dologgal. Csakis hazugságért kiszabott büntetésről még nem hallottam.
Csak akkor lesz komolyabb erkölcsi megítélés, ha jog is komolyabban veszi a hazugságot.
A hazugság és a tévedés szétválasztása – ez lenne a következő, még mindig, bevezető rész.
De ennek kapcsán elsősorban nem ártana szétválasztani a hétköznapi vitát, konfliktust a komolyabb vitától. Hiszen az egyszerű vitában is valamelyik félnek kevésbé van igaza, kvázi téved, vagy hazudik.
Az élet tele van vitával, tévedéssel. Teljesen természetes az önálló, kritikus vélemény. Stb,, stb..
Hát akkor?
Ezen a vonalon megint eljuthatunk oda, hogy a „tévedés” természetes, de a hazugság nem.
De most a hétköznapi és a komolyabb hazugságok szétválasztásán kell gondolkodni. Mindenképpen komolyabb hazugság, ami nyomán-okán vagy vele összefüggésben nagyobb károkozás, ártás (anyagi kár, testi sértés, lelki sértés, stb.) jön létre.
Valamint ha a hazugság több embert érint, kiváltképp, ha politikusi, vezetői hazugságról, manipulációról van szó. Ugyanis ekkor nemcsak nép-félrevezetés valósul meg, hanem a félrevezetés általában párosul valamilyen sok embert érintő károsító intézkedéssel.
Szóval a hazugság akkor lesz komolyabb „jogi” hazugság, ha jogi perhez, legalábbis hivatalos eljáráshoz kapcsolódik. Illetve, akkor, ha azt egy állami felső vezető követi el.
Illetve ha „mindezektől függetlenül” komolyabb kárt, ártást okoz más embernek, embereknek.
Visszatérve a hétköznapi vitákra, ennek kapcsán ajánlatosak, a türelem, a tolerancia, a kritikusság, a kritika elfogadása, illetve ehhez hasonlók. Mi még? Ugyanis ez sem elhanyagolgató probléma, érdemes még visszatérni.
Ugyanakkor a komolyabb, jogi hazugság esetében, türelem, tolerancia helyett, inkább pontosabb szigorúbb ítélkezésre van szükség.
Folytassuk viszont a tévedés és a hazugság szétválasztásának problémakörével.
Korábban valószínűleg tévedésből, azt fejtegettem, hogy mivel károkozás, ártás szempontjából, nem sok különbség van a tévedés, valamint a hazugság között így egyébként sem kell komolyabban elválasztani. Ráadásul össze is mosódhat, hiszen a három fő csoport, a tévedés, az önhazugság, a hazugság közül a középső, egy meglehetősen széles , és több alcsoportra osztható, meglehetősen összemosódott terület. Most mégis úgy gondolom, fontos a tévedés, valamint hazugság szétválasztása és különböző megítélése.
Egyfelől fontos, mert a hétköznapi élet vitáiban sem mindegy hogy két jó szándékú érvelő vitázik, vagy az egyik csak packázik, lenéz, technikázik. Másfelől a jogi vitákban a szándékosságnak nagy jelentősége van, így a „tévedés” megfelel a gondatlanságból elkövetett ártásnak, hazugság megfelel a szándékos ártásnak. Bár a gondatlan is okozhat akkora kárt, mint a szándékos tettes, erkölcsileg mégis óriási a különbég. Tehet róla, vagy részben tehet róla, vagy nem tehet róla, hatalmas különbség.
Más aspektusból akár a felületesség, a tudatlanság valamint a rosszindulat, az önzés közötti különbségről van szó. Most azt mondom: jelentős a különbség.
Az összemosódott területeket azonban nem szabad elfelejteni.
Ráadásul a fejlődés szempontjából sem mindegy, hiszen az ember, ha lassan is, de értelmesedik, okosodik. Azonban, ha szándékosan rosszindulatú, önző, akkor az értelmesedés okosodás még rafináltabb hazugságokhoz, még több ártáshoz károkozáshoz vezethet, vagyis ez lezárja, sőt visszafordítja a fejlődést.
Szóval tegyünk különbséget. De hogyan?
Itt is megemlítem, bár erről is szó volt: nemcsak mások közlését illik megszűrni, de sajátunkét is.
A probléma tehát kettős, egyfelől fel kellene ismerni egy közlés (magunk vagy más állítását) hamisságát, elfogultságát, másfelől fel kellene is merni, hogy az tévedés, avagy hazugság.
Néhány további általánosság, ami viccesnek tűnhet, de sajnos ez a valóság.
Az igazságnak (beleértve az igazságosságot is), avagy a hazugságnak, pontosabban a felismerésnek sok-sok összetevője van. Természetesen az érvényesítésnek még több összetevője van, hiszen a felismerés után további történések szükségesek.
Abszolút igazságos korszak soha nem jöhet el, amire törekedni lehet, hogy az igazság érvényesülésének aránya nő, bővül, fokozódik.
Nemcsak az a baj, hogy nehéz bizonyítani az igazságot, hanem az is, hogy a „vesztes fél”, általában nem ismeri el a maga tévedését. Még ha szerencsés esetben, bizonyított is az igazság, akkor is mondhatja a másik fél: nem ismerem el, mert ukmukfuk. Vagyis manapság senki nem kér számon komolyabb bizonyítást, elég egy egyszerű kijelentés.
Ha nem ismeri el, pláne ha utána harcol a hamis igazságáért, akkor lényegében nem jön létre az igazság érvényesülése.
A történelem során a jellemzően, legalábbis gyakorta az történt, hogy az eldöntetlen lezáratlan vita után, jött a harc. A felek kimondták: na, akkor döntsön az erő, a harc, a keménység.
Természetesen az nagy dráma, hogy az igazságot, az erő, a keménység, a harc dönti el, és nem a valóságos igazságtartalom. Úgy látszik azonban, hogy az ember, emberiség, benne minden egyén, ebben a csapdahelyzetben vergődik.
Mi hát a rizsa, púder, kamu, hamuka, stb.? Gondolataim jelentős része erről szól. Most itt hirtelen két dolog jutott eszembe. Az egyik az, ha az ember szeret harcolni, kötekedni, konfliktusokba keveredni, ráadásul szereti a presztízsharcot, akkor ennek a legelső eszközét, a hazugságot is alkalmazni fogja.
A másik, ha a magunk, vagy barátaink vitáiról van szó, akkor, az ellenfélről nagyon magabiztosan ki tudjuk jelenteni: ez bizony kamuzik, rizsázik, egyebek. Ráadásul mindkét fél ezt mondja, ami ugyebár képtelenség. Viszont ha kettő, tőlünk teljesen független idegen, vitáját kell megítélni, akkor általában ezt mondjuk: nem tudom pontosan, többet kellene tudni. Mindkettőbe van igazság. Vagy ami még ezeknél is rosszabb: az igazság általában középen van.
Talán még egy a sok közül. A másik ember (csoport, eszme, stb.) általános megítélése természetesen jelentősen befolyásolja, hogyan ítéljük meg közléseinek igazságtartalmát.
Elfogultsághoz vezethet, ha nem közlés igazságtartalmát nézzük, hanem a közlő szimpatikusságát, de erről már szó volt, ill. lesz. Az pedig tudott, hogy szubjektívan érzelmi alapon ítélkezünk.
Elég gyakori jelenség a kölcsönös fokozatos bizalomvesztés, sőt az ellenségeskedés kialakulása.
El lehet azon is gondolkodni, hogy az ilyen negatív folyamatokat hogyan lehet megelőzni, akadályozni.
De azon is, hogy tulajdonképpen a közlőtől (baráttól, vagy ellenségtől) elvonatkoztatott közlés igazságtartalmát kellene nézni. Hiszen akár meg is változhat a közlő, akár véletlenül is, vagy egyéb okból is közölhet a korábbitól igazabb, vagy hamisabb közlést.
Minden esetben oda lyukadunk ki, hogy az ember az igazság, avagy a hazugság felismerésében pláne az érvényesítésében elég reménytelen küzdelmet, vagy látszat-küzdelmet folytat.
Mindezzel együtt nem mondhatunk le az igazság egyre bővülő felismeréséről, arról hogy egyre nagyobb arányban érvényesül az igazság.
A sok-sok összetevő egyike, a jog, pontosabban hogy legalább a jogi, szerződéses, ill. peres ügyekbe érvényesüljön az igazság.
Ennek is szerintem ez egyik fontos, de elhanyagolt összetevője az értelemszerű ítélkezés. Ez többek között az erkölcsi, jogi alapelvekre támaszkodik.
Ennek is van egy olyan összetevője, hogy nemcsak a cselekvő károkozást, ártást nézzék, de kijelentéseket állításokat is, pontosabban azok igazság, ill. hazugságtartalmát.
Azért vannak eléggé egyértelmű hazugságok. Valamint vannak meglehetősen gyanús tévedések, melyek nagy valószínűséggel hazugságok.
Illetve vannak kétséges tévedések hazugságok.
A jogos elvárás, hogy legalább az első két kategóriába tartozó hazugságok felismertek valamint szankcionáltak legyenek.
Persze nem véletlenül tartani kell a visszaéléstől. Attól, hogy éppen a bizonytalanságot, használja ki az ítélkező vagy a hazudozó, hogy ártatlan embereket elítéljen.
Néhány hazugságra utaló tényező.
(A cím is azt sugallja, hogy ezek nem bizonyosságok, bizonyítékok)
1. Az előző elfogult viselkedés, valamint az „igazmondás-hazugság ” gyakorisága, egy gyenge tényező lehet a sok közül. Ismétlem, egy és gyenge. Vagyis nem igaz: ne azt nézd, mit mondd, hanem azt, ki mondja.
2. A hazugságra utaló testbeszéd, és viselkedés, szintén utaló tényező lehet.
3. A „pozitív” gépi hazugságvizsgálat, bár ez enyhén szólva nem jellemző.
Hazugságra, tévedésre utaló logikai jelek.
4. Önmagával való ellentmondás, aktuálisan két egymástól jelentősen eltérő álláspontot képvisel, szinte egy időben.
5. Az állítás nyilvánvaló köztudott ténnyel, adattal cáfolható.
6. Az állítás képtelenséget, vagy képtelen lehetetlen összefüggést tartalmaz.
7. A legvalószínűbb igazságot (ami az elfogadott igazság) nem kételkedve, bizonyítások során cáfolja, hanem „csak”.
8. Az állítás fele annyi érvvel támasztható alá, mint annak cáfolata.
9. A rosszindulat, az önző hasznosulás, a szándékos károsítás, még ha az csak értelemszerűen megállapított, szintén hazugságra utaló jel.
Ugyanakkor itt kölcsönhatás (oda-vissza hatás) áll fenn, vagyis a kiderült hazugság, rosszindulatra, önző hasznosulásra, szándékos károsításra utal.
A csalás, (mint jogi fogalom) esetében egyértelmű a lopás és a hazugság összekapcsolódása. Meg kell jegyezni, a való életben sokkal több csalás van, mint amivel a jog foglalkozik. Ugyanakkor szinte minden lopás, testi sértés, egyebek mellett, így-vagy úgy megtalálható a hazugság.
Ráadásul a hazugság önmagában is lelki fájdalmat okoz, a lelki sértés, pedig vétek, bűn.
10. Egyéb, lehetséges tényezők
Valójában még ezek a durva jelek sem bizonyítják egyértelműen a hazugságot. Gyakrabban ennél azonban ügyesebben hazudik (vagy tévedve hazudik) a hazudó. Szóval az igazság, avagy a hazugság kiderítése, pláne az érvényesítése nem egyszerű dolog.
Rövid kitérés a humorra. Sokan úgy gondolják, hogy csak a hazugságról lehet viccet, karikatúrát csinálni. Sajnos nem így van, a háttérbe vigyorgó embert bárhová oda lehet állítani. A humor inkább csak amolyan általános gyógyszer.
Tehát nincs biztos módszer a biztos bizonyíték megszerzésére.
A hazugsággal kapcsolatos erkölcsi, jogi alapelvek.
a) Mivel a hazugság a szavahihetőség komoly erkölcsi, jogi norma, ezért az előzők alapján fontos, viszonylag pontosan megállapítani a felek igazmondását, szavahihetőségét, ill. az ügyben elhangzó hazugságokat.
b) Általában a csalás bűnének megvalósulását ki kell terjeszteni, szigorúbban kell kezelni.
c) A szavahihetőség hiánya adott esetben, súlyos esetben közvetett bizonyíték.
d) A hazugság megvalósulása, adott esetben, komolyabb esetben súlyosbító körülmény.
e) Adott esetben, súlyos esetben, önmagáért a hazugságért is lehet büntetést adni, mivel a hazugság önmagában is lelki fájdalmat sértést okoz. Illetve azért, mert a hazugságnak gyakran vannak hosszabb távon (adott időben nem jelentkező) károsító, ártó vonzatai, vagyis a hazugság egyfajta veszélyeztetés.
Mindezen szigorúbb alapelveket a nagyvonalúság ideálja, valamint a lehetséges visszaélés ellenére is alkalmazni szükséges.
Itt eljutottunk az igazságosság (erkölcs, jog) két alapkérdéséhez.
Az egyik: pontosan, szigorúan, vagy nagyvonalúan, engedékenyen, megbocsátóan, lelkiismeretet fejlesztve viselkedjünk, ítélkezzünk?
Számomra is felettébb szimpatikus azon ideológiák, vallások, melyek az utóbbi nézeteket vallják, de azért ez kevés.
Pl. az igazi kommunisták szerint, ha bemegyünk a boltba, nem kell majd fizetni, mert az emberekbe kialakul azon önmérséklet, hogy csak a számukra szükséges, őket megillető árut vinnék el. Lényegében a keresztény szeretet, adakozás, megbocsátás tanítás is hasonló. Sőt szinte minden komolyabb vallásnak van egy ilyen aspektusa. Szép, szép, de…..
Többszöri alapos átgondolás után, kijelentem: az egyetlen út, legalábbis főcsapás, irány, a szigorúság, pontosság. Vagyis, hogy az emberi hasznosságot, ártalmasságot, többek között a hazudozást és még sok mindent, pontosan kellene mérni eszerint jutalmazni, elmarasztalni, stb.. Persze a ló másik oldalára is át lehet esni, de az is pontatlanság. Másképpen, valódi igazságosságra van szükség. Nem túl szimpi, de a másik irány, az engedékenység, a szakadékba vezet.
Ami pedig a visszaélést (pl. ártatlanok vegzálását) illeti, a züllött, rohadó, magának való vezetés, hatalom szinte mindennel vissza tud élni. A szigorú törvényekkel felettébb, leginkább a kettős mércével. A jó szándékú liberálisok talán ezért mondják: akkor inkább legyünk engedékenyek. (Még sok ideológia, eszme, vallás mondja, legalábbis elméletileg) De ez biztosan rossz megoldás, ahogy már mondtam. Marad a normális logikus út, a visszaélést, az uralkodók elfajzását kell akadályozni.
Kiegészítés az alapvető, természetes emberi gyengeséghez.
Sok (rengeteg, számos, számtalan) természetes emberi gyengeség van, vagy 40 fel is van sorolva a könyvben. De az utolsó csak ennyi: egyéb alapvető, természetes ember gyengeség. E kategóriát szeretném konkretizálni, mivel eszembe jutott néhány gyengeség. „Gyengeségek” tehát nem bűnökről van szó. Bár ki tudja egyes esetekbe…..
E gyengeségeket akár két további kategóriába is csoportosíthatjuk.
Az egyik: emberi gyengeségek, melyek a demokrácia alkalmatlansággal összefüggnek. Ilyen pl. az önállótlanság, a sodorhatóság. Vagy: az alacsony társadalomtudományos műveltség, bár ez nemcsak az egyének hibája.
Vagy ilyen, a túlzott tekintélytisztelet. De talán pontosabb, ha „főnökdörgölődzési hajlamnak” nevezzük. Meglepően sok emberben van meg ez a hajlam.
Térjünk rá azonban a másik fő csoportra: az ellenségeskedést, harcot, másnak ártást, generáló emberi gyengeségek.
E főcsoport egy tagja, eleme (alcsoportja): Az emberek hajlamosak kitalált jogok alapján, másokon uralkodni, másoknak ártani.
Persze én magam is beszéltem már felsőbbrendűségi érzésről, hatalomvágyról, egyebekről. Az önálló aspektus itt a mindenféle jogalap kitalálása. Tehát e pontot (gyengeséget) így is nevezhetnénk: Az ember hajlamos áligazságok, áljogok gyártására.
Mindjárt fel is sorolok néhány ilyen áljogot, ami által a kitaláló megmagyarázhatja, főleg magának, miért árthat, miért bánthat, miért uralkodhat. Persze ez esetekben is többnyire a lélek mélyén, a tudat alatt, a felszínen csak fel-felbukkanva zajlanak ezen gondolati és érzelmi folyamatok.
Szóval akkor következzen néhány kitalált jog:
a) „Jogom van”, mert én csak visszaadok valamilyen igazságtalanságot. (Lehet, hogy nem is konkrétan történ meg, ill. nem is velem történt, hanem családommal, népemmel szóval áttételesen, de igazságtalanság volt.) Szóval, csak helyreáll a nagy igazságosság. (Pl., tőlünk, németektől elvették a nekünk járó életteret, most a II. világháborúba csak visszaszerezzük. De rengeteg más példa is lehet)
Ugyanakkor ténylegesen is lehet visszaadás, kompenzáció. Itt is, a tévedés fokozott veszélyére kell figyelni.
b) Sőt az igazságtalanságot „jogom van” duplán visszaadni.
c) „Jogom van”, mert végeredményben nem is ártok, inkább használok. Végeredményben az ö érdekében teszem.
(Pl. a népek végeredményben jól járnak, ha mi irányítjuk őket. De rengeteg más példa is lehet.)
Ugyanakkor ténylegesen lehetséges, hogy a rövid távú ártás egy hosszabb távú haszon érdekében történik. . Itt is, a tévedés fokozott veszélyére kell figyelni.
d) „Jogom van hozzá”, mert vannak bizonyos születési előjogok. (Pl. erősnek, vagy és okosnak születtem. Vagy származásom szerinti van születési előjogom. Stb..)
Vannak még még ilyesmi kitalált elméleti jogalapok, de érdemesebb még egy összekapcsolódásról beszélni. Pl. a katona harci kedvét egyrészt fokozza, a főnöke iránti kritikátlan dörgölődzés, másrészt az ellenség „jogos” lenézése. Tehát a birkaság és a farkasság akár közös, ugyanazon útba futhat.
A II. világháború kiegészítése.
Pontosan mivel is nyugtatták meg magukat a gyilkosok, pusztítók: - Ezek megérdemlik, ezek rendbontók. Mi csak megakadályozzuk, hogy tönkretegyék a világot. Addig nem lehet jobb világot építeni, amíg itt vannak. tehát el kell tűnniük.
Röviden ezt „kifordításnak” lehet nevezni, az ártatlanból gyártanak bűnöst, a bűnösből lesz a megmentő. Természetesen, ekkor hatványozódik az igazságtalanság.
Néhány további lélektani, érzelmi alapú emberi gyengeség.
Továbbra is az a fő kérdés: az ember miért nem tud, békés, barátságos, igazságos lenni?
Miért harcol viaskodik, állandóan miért nyomja le, veri át az embertársát? Azután pedig siránkozik, hogy milyen világba kénytelen élni.
Miért nem tud fejlett, békés, igazságos demokratikus rendszert létrehozni?
A számos emberi gyengeség miatt. Már eddig is sokat felsoroltam, de a paletta szinte kimeríthetetlen. Az alábbiakban eddig csak felületesen említett, elsősorban érzelmi indíttatású emberi gyengeség, kerül felsorolásra.
Az ellenségeskedésre való hajlam.
Úgy is mondhatjuk: könnyű az emberek lelkébe ellenségképet plántálni.
Több lélektani jelenség van a háttérbe, itt nem fejtem ki.
Hosszabb, sok éves ismeretség, nem baráti, de gyakran, sőt általában ellenséges viszony kialakuláshoz vezet.
Nemhogy összekovácsolódnának, a hosszú ismeretség után, ellenkezőleg gyűlölködés alakul ki. A magyarázat egyszerű: az emberek hajlamosak a jót, a segítséget elfejteni, a sértéseket, annál inkább megjegyezni. Tehát az idővel egyenes arányban gyűlnek sértések, karcolások (sértéscseppekkel lesz tele a pohár).
Az elvakult dühre való hajlam.
Talán az egyik legkellemetlenebb érzés. Kiváltója: engem lenéznek, nem is akárhogy. Az átlagnál is aljasabbul néznek le, vetnek meg. Vagy a családom, a fajtám nézik le, vetik meg elsősorban. Minél szűkebb lenézett körbe tartozom, annál megalázóbb érzés. Aminek van egy demokrácia-romboló aspektusa is, ugyanis Inkább tartozom a sok millió lenézett közé (adott esetben, a rossz többségbe), minthogy egy szűk megvetett kisebbség tagja legyek.
Csak velem meri ezt megcsinálni! – Honnan veszi ezt a pofátlan arroganciát! - Mindjárt felrobbanok!
Minden kritika mögött ezt a kivételes lenézést látjuk (ölni tudnánk dühünkben), sok embertársunkhoz hasonlóan, így ez is az általános emberi gyengeségek közé sorolható.
Általában nem direkt lenézésről van szó, csak egyszerű önvédelemről, építő kritikáról, rosszabb esetben is, önzésről, figyelmetlenségről. Ami persze nem kellemes, de azért nem direkt, aljas lenézés. A túlreagálás azonban gyűlölködéshez vezet, főleg ha kapcsolódik „mindkét fél, mindig egy kicsit nagyobbat üt vissza” folyamat.
Félelem a pozícióvesztéstől, félelem a támadástól – a legerősebb düh és agresszió generáló. Ugyanis: a legjobb védekezés a támadás – sokak szerint.
Ez egyébként a presztízsharcosság alap-motivációja.
Ez egyébként az egyik kevés ősi állati eredetű emberi „tulajdonságnak”. „Tulajdonság” helyett mondhatnánk érzést ösztönt, beidegződést, viselkedést is.
Ráadásul lehet, hogy az emberek 85% rendes, de lehet, hogy most éppen a 15%-nyi aljas réteg egyik tagjával kerültem konfliktusba – gondolják sokan, nem is egészen alaptalanul. (Ráadásul az aljas 15%-nyi ember nem kis része, sok ezer ember, hivatalos pozícióval, hatalommal is rendelkezik.)
Nyilvánvalóan e „tulajdonság” szinte önmagában is megválaszolhatja a bevezetőbe feltett kérdéseket. Pl.: miért nem tud az ember békés, barátságos, igazságos lenni? Jelenleg még biztosan nem képes, talán a távoli jövőben képes lesz.
A szigorúsággal való megelőzésnek dilemmája.
Pontosabban a II. világháborúba vetődött fel a legélesebben: szigorú intézkedésekkel, már a kezdeteknél meg kellett volna állítani Hitlert és a nácikat.
Persze ez egy általános probléma, mindig mindenhol felmerül:
talán a megelőzés miatt nagyobb szigorúság lenne szükséges.
Fogas kérdés, ugyanis az ember képes végtelenségig ragaszkodni az ostobaságához, az érzelmei által generált örültségéhez. Sőt, ha kritikával netán fenyegetéssel próbálják a helyes útra vezetni, visszatéríteni, akkor gyakran beindul a „csakazértis, a támadás igazolja, hogy igazam van” reakció, vagyis még erősebben kezd ragaszkodni az örültségéhez.
Ha pedig abban bízunk, hogy majd magától észre tér, akkor is gyakran kell csalódnunk.
Nyilvánvalóan a viszonylag legjobb megoldás, egyfajta középút, de ez is csak viszonylag jó, vagyis nincs igazán megoldó recept.
Kiegészítés az optimális gazdasági arányokhoz, az optimális (ideális) gazdasági növekedés (igazi fejlődés) tükrében.
Felsorolok néhány optimális számot, majd néhányat később ki is fejtek.
Nem arról van szó, hogy holnaptól ezen értékeknek meg kell valósulni, hanem arról, hogy holnaptól el kellene indulni ebbe az irányba. Illetve mondjuk 10 éven belül meg is kellene érkezni. Szóval holnaptól már koncepció-váltásra lenne szükség.
a) Holnaptól el kell kezdeni a gazdaság mérésének átalakítását.
b) Holnaptól el kell kezdeni gazdaság átalakítását az irányba, hogy az optimális növekedést legyen képes megvalósítani.
Termékek, áruk, szolgáltatások, valamint a szellemre ható termékek növekedéséről van szó. Másképpen az összes termelés (munka) illetve a vele egybe eső összes fogyasztás növekedéséről szólnak a számok.
A számok egy évi, egy főre eső, átlagos növekedésről szólnak:
a) Az összes mennyiségi növekedés, legfeljebb 0,25% lehet
b) A minőségi növekedés, elsősorban a testi, lelki egészség javítása fokozása: 1% (0,5-1,5).
c) A minőségi növekedés, a jóság, kényelmesség, szépség: 0,25% (0,2-0,4)
d) Új (teljesen új, lényegileg új) termékek, szolgáltatások, szellemre ható termékek: 0,5% (0,3-1).
e) Mindez alatt a munkaidő 0,1% (0,01- 0,2) csökkenjen.
f) A természet, a környezet állapota ne romoljon.
g) Az ásványi kincs legfeljebb 0,2% csökkenjen.
h) A jövedelmi vagyoni (egyben hatalmi) különbségek, igazságosság mellet csökkenjenek, az optimális ötszörös értéket érjék el.
Magyarázat:
(Tulajdonképpen mindez az innováció hajtóerejével jöhet létre).
(Más egyszerűbb megfogalmazásban az mondható: elsősorban az egészségügynek, az egészséges életmódnak, a hasznos tudásnak, a műveltségnek, a magasabb kultúrának, a közbiztonságnak, igazságszolgáltatásnak, a természetvédelemnek, az innovációnak kell növekedni. A többi, többek között, az anyagi javak, a testi szükségletek, az silány szórakozás növekedése (ezek főleg mennyiségi növekedések) nem fontosak. A fenti felsorolásból mindez logikusan levezethető.)
A felsorolt számokat egy példával teszem érthetőbbé. Pl. lakásépítés (lakáshasználat) növekedésében nem arra kell törekedni, hogy egyre nagyobb házakban, lakásokban lakjanak az emberek. Arra sem, hogy egyre több lakása legyen az embereknek. Hanem arra, hogy a lakások egyre egészségesebbek legyenek. Továbbá, hogy egyre kényelmesebbek, kellemesebbek legyenek. Továbbá, hogy egyre környezetkímélőbbek legyenek, ill. a természet kincseivel takarékoskodjanak. Így kell építkezni, valamint a gazdasági fejlődést e szerint kell számítani.
Talán meglepő lehet, hogy a pozitív értékek is limitálva vannak. Először is a puszta mennyiségi növekedés 0,25% felett nem pozitív érték, ugyanis a többi növekedést szorítja ki. Ugyanis az időszakos (10 éves) növekedést egy behatárolt (max évi 4%, de ez csak bizonyos esetekben) csomagnak kell tekinteni. 20 éves időszakban, viszont jó esetben csak évi 2% a növekedés.
Ez azt jelenti, hogy bármelyik felsorolt szelet növekedése, a másikat szorítja ki. Különösen veszélyes a magasabb számú, puszta mennyiségi növekedés, mert az biztosan értékesebb növekedést szorít ki. Legtöbbször valós mennyiségi növekedés sem jön létre, csak puszta munkaidő növekedés, amit valós növekedésnek könyvelnek el.
A folyamatos enyhe munkaidő-csökkenés, azért is hasznos, mert közvetve biztosítja az innovációt, illetve a technikailag, munkaszervezésileg hatékony termelést.
A jelenlegi mérés (GDP, stb.) ezért sem jó, mert az érték növekedésbe belevesz minden haszontalan, sőt káros, vagy csak puszta mennyiségi növekedést. Nyilvánvalóan az érték (pénz) szerinti mérés kivitelezhetőbb, mint a darab, mennyiség szerinti mérés. Vagyis mindent érdemes lefordítani pénzre. De ehhez előbb szelektálni kell, mi az amit pozitívan, mi az amit nem, és mi az amit negatívan mérünk. Például a luxus nagyság, csicsa-növekedés, biztosan negatív szám. A feldolgozatlan szemét, ill. a használatlan tárgyi növekedés is negatív szám. A lelki egészséget, a tudást tompító szellemi termékek, száma, értéke, szintén negatív szám. A harc, a háború, az ellenségeskedés, a csalás érdekében kifejtett „termelés” szintén negatív szám. Ha védekezés érdekében zajló termelésről, munkáról van szó, (bár ezt nehéz bizonyítani) akkor sem pozitív, legfeljebb nem számítandó. Lehetne még sorolni a negatív dolgokat, melyeket a negatív számolás mellett, természetesen csökkenteni kell.
A jelenlegi mérés nem jó, ártalmas, át kell alakítani. E nélkül a termelést-fogyasztást sem lehet átalakítani.
A méréshez még annyit, hogy az itt felsorolt számokból valamint a politikai, demokrácia-fejlődés számaiból kiindulva ki lehetne számítani egy időszak, illetve egy-egy vezetés „osztályzatát”. A vezetések nem kedvelik, ha objektívan értékelik őket, ebből is több minden ered.
Minden ország, térség, körzet gazdaságának a maga állapotához kellene folyamatosan, egyenletesen növekedni, a rángatás sem jó. Persze az elmaradott gazdaságok kicsit gyorsabban, a fejlett gazdaságok kicsit lassabban növekedhetnek.
A termelés, fogyasztás átalakítása az optimális számok irányába, egyfelől hosszú bonyolult folyamat. Másfelől azon egyszerű elv követése, hogy mindent segíteni, jutalmazni kell, ami az optimális irányba viszi, vinné a termelést-fogyasztást, illetve ami más irányba viszi, azt gátolni kell.
Azt is fontos leszögezni, hogy jelenleg az itt vázolt optimális iránytól messze eltérő irányba megy a gazdaság. Nemcsak a gyakorlat rossz, de sajnos egyetlen normális köztudott, tudományosan elfogadott elmélet sem dereng a láthatáron. (Ezen kívül, de ez nem köztudott, köz-oktatott, nem tudományosan elfogadott.)
Reménykedjünk, hogy az egyszerű igazságok, mint ezek is, egyszer köz-oktatottak, köztudottak lesznek.
Kiegészítés a gondolkodástanhoz.
Az értelem legfőbb gátja a szubjektív (egyéni, érzelmi) hozzáállás.
Bár érzelem nélkül nincs, ki sem alakult volna az élet, sőt az értelem sem, valószínűleg korunkban már összességében nem az értelem segítője, inkább annak gátja.
Az ember, a dolgokat egyfajta érzelmi alapfelfogásból kiindulva ítéli meg. A dolog lehet tárgy, ember, élőlény, fogalom. Mindegyik tovább bontható osztható, főleg a fogalom.
Szóval szinte mindenhez van egyféle érzelmi (szubjektív) hozzáállás – az adott dolog, jó, vagy rossz, ha rossz miért rossz, kedvelem, nem kedvelem stb.. Ez lehet erősebb vagy gyengébb, ha erősebb, akkor mindenképpen vezérli az értelmünk. Ha gyengébb, akkor csak befolyásolja. Vezérli az értelmünk, ez azt jelenti, hogy az adott dologról kapott információkat, ill. logikai következtetéseket nem objektíve ítéljük meg, hanem előítéletesen, kissé így, vagy úgy eltúlozva. Van aminek túlzott, jelentőséget tulajdonítunk, van aminek szinte semmit. Szóval úgy rendezzük az egyébként objektív tényeket, a valós statisztikai arányokat, a logikus következtetéseket, hogy azok a mi, már, kialakult alap-hozzáállásunkat igazolják, ráadásul ennek nem is vagyunk a tudatába. Sőt azt sem tudjuk, hogy van egy alap-hozzáállásunk, persze ennek kialakulásáról sem tudunk. Persze azt sem tudjuk, hogy ez is többnyire érzelmi befolyás alatt alakult ki. Szóval, mi emberek azt gondoljuk nagyon is értelmesen, elfogulatlanul, objektívan gondolkodunk. Pedig nem.
Hogy ne a levegőbe beszéljek, nézzünk egy példát, a fogalom legyen a” prostitúció”
Ez egy összetett társadalmi cselekvés jelenség.
Nagyon leegyszerűsítve háromféle alapfelfogás (szubjektív alapfelfogás) rajzolódik ki:
1. A prostituáltak, többnyire gátlástalan erkölcstelen, önérdekű emberek, saját maguknak köszönhetik, ha baj éri őket. Ha egyáltalán szükséges valamilyen megoldás, az a prostituáltak szigorúbb tiltása szankciója lehet.
2. A prostituáltak többnyire kihasznált megalázott emberek, sőt áldozatok. A futtatók, az ügyfelek, és egyéb kétes alakok a bűnösök, sőt a társadalom (intézmények, törvények) is bűnös. Megoldás, a felsorolt bűnösök szigorúbb tiltása, szankciója lehet.
3. A prostitúció egy ősi természetes foglalatosság. Ha megszabadítjuk az abnormális kinövéseitől, ha lekapcsoljuk a hozzácsapódó, amúgy is börtönbe való, drogterjesztő, emberkereskedő, perverz, stb., réteget, akkor normális, legalábbis elfogadható szolgáltatás, tevékenység faragható belőle.
Ez tehát három, egyébként egymásnak ellentmondó hozzáállás.
Lehetséges e köztudott objektív igazság?
Nyilván egyeseknek, keveseknek sikerül a kérdést, problémát (pl. a prostitúciót) objektívan elfogulatlanul elemezni. De ez kevés, mert ennek az elemzésnek még köz-nyilvánosságra is kell kerülnie. Na ennek már igen kevés az esélye. (A problémakör egyik mellékága, hogy manapság, az információs-áradás ellenére kevesebb az esélye egy igazságot tartalmazó elemzés köz-nyilvánosság elé kerülésére, mint hajdanában. Pontosabban éppen a rendezetlen „információ-áradás” ad e problémára választ. A rendezetlen áradásba elvesznek az igazságok, értékek.)
Visszatérve, nézzük, meg, mi történne, ha valami csoda folytán, a közép és felső iskolákba, ill. a köztájékoztatásba bekerülne, tehát az emberek jelentős része olvashatna, hallhatna egy valóban objektív elemzést a prostitúcióról? Valószínűleg a legtöbb ember azt hallaná ki ebből az igazságot tartalmazó elemzésből, - amit, ki akar hallani. Vagyis ugyanott lennénk – „úgy rendezzük az egyébként objektív tényeket, a valós statisztikai arányokat, a logikus következtetéseket, hogy azok a mi, már, kialakult alap-hozzáállásunkat igazolják” – mintha ilyen köznyilvánosságra hozott elemzés nem is lenne. A többségnek megmaradna az alap-hozzáállása, az igazság nyilvánosságra kerülése, nem sokat érne.
Ezek szerint a köztudat meggyőzése az objektív igazságról meglehetősen nehéz, szinte reménytelen feladat. Az biztos, hogy gyorsan nem menne.
Ráadásul vannak még másféle értelmesedési gátak is.
Az értelmesedés gátjait nagyjából három csoportba lehet osztani.
Az egyik csoportot akár így is el lehet nevezni: az igazságkeresés gátjai. Az itt taglalt, „szubjektív hozzáállás” e csoportba tartozhat.
A másik csoport az emberek gyenge, vagy éppen hitvány jelleméből eredhet.
A harmadik csoport pedig a gondolkodástan, általában a tudás, a megismerés hiányából eredhet.
Mi van jelenleg?
Jelenleg egyfelől van, az előzőkben leírt, szinte reménytelen „küzdelem”.
Továbbá van egy-két hatalmi pozícióba levő ember, aki a maga szubjektív hozzáállását képes a valamennyire érvényesíteni a törvényhozásba. Vagyis a törvények nem az objektív igazság szerint alakulnak, hanem a jogalkotók szubjektív hozzáállása szerint.
Továbbá a társadalom felszínén azért folytatódik a kaotikus, de sehová nem vezető, véget nem térő, zavaros vita.
Mi az igazi megoldás? Mi történne az igazi demokráciában?
Nem is megoldásról csak a megoldáshoz közelebb kerülő útról lehet beszélni.
Egyrészt közelebb lehetne kerülni a megoldáshoz, ha az emberek tisztában lennének az értelmesedés gátjaival. Többek között azzal, hogy általában mindenkinek van egyféle szubjektív hozzáállása a dolgokhoz, a megoldandó elemezendő problémákhoz. Ez egyben gondolkodástan fejlesztése is.
Nézzük, mi történne az igazi demokráciában.
Egyfelől az igazi demokráciában, a „hatalmon levők” nem tehetik meg, hogy a nép véleménye, akarata nélküli törvényeket hozzanak.
Másfelől a probléma (pl. a nyilván valahogy, valamikor bekerülne a népszavazási és közvélemény-kutatási rendszerbe. Ezzel már létrejönne egy rendezett vita, melynek a végén, valószínűleg egy viszonylag objektív, igaz elemzés, ill. annak megoldása kerülne köz-nyilvánosságra, a köz által elfogadásra. Óvatosan fogalmazok, hiszen nem arról van szó, hogy az igazi demokrácia, a közvetlen demokráciára alapozott demokrácia, gyorsan, teljesen megoldja az igazságosság az igazság, az értelmesedés problémáját. De az bizonyos, hogy az igazi demokrácia rendszerébe van remény az értelmesedésre, a megoldáshoz közelebb kerülő út jön létre.
Kiegészítés a gondolkodástanhoz
A többszöri alapos átgondolás, mint a logika, az értelem egyik legfontosabb eszköze, módszere.
Az együgyűség az ember (emberiség) egyik alaphibája. Az önzőség, valamint a presztízsharcosság mellett, a butaság a harmadik nagy gátló tényező. Mármint, fejlődés és boldogság gátló.
A gondolkodás tanulása lehetséges, erről szól ez a fejezet.
A valósággal szembenézni, nem könnyű. Önmagunkat revideálni, tévedésünkkel szembenézni, ennél is nehezebb. Pedig aki bölcs akar lenni (igazságokat akar gondolni), annak ezeket a nehézségeket minimálisan vállalni kell.
A gondolkodás ugyanis egy folyamat. Még az egyén szintjén sem arról szól, hogy valamit kigondolok az biztosan jó, azon soha nem változtatok. Az igazság, az igaz gondolat inkább olyan, mint a gyémántcsiszolás. Jószerivel talál az ember egy homályos karcos „talán gyémánt” gondolatot. De még az is kiderülhet, hogy csak törött üveg. Azután az ember elkezdi csiszolgatni, vagyis sokszor átgondolja, méghozzá alaposan. Egyedül leülve a fotelbe elmélyedve, azután vitatkozva, majd később hozzáolvasva, azután megint magányosan elmélyedve és így tovább. Akár tízszer, százszor is, akár évekig is át kell „ugyanazt” a problémát gondolni. Ezek az átgondolások, jó esetben egy-egy gyémántcsiszolások. Az „ugyanazt” azért tettem idézőjelbe, mert nincs két egyforma átgondolás, és az alapprobléma is állandóan változik egy kicsit. Sajnos nem ritkán, többszöri átgondolás után derül ki, hogy az egész eddigi gondolatút, vagy annak jelentős része, téves út volt. Na, ilyenkor kell a puca, a lelkierő, önmagunk tévedését elismerni. Akkor kezdhetjük az átgondolást elölről, vagy középről, de meg kell tenni.
Az sem tántoríthat el bennünk, ha véleményváltás esetleg elvtelenségnek gerinctelenségnek tűnhet. Nem elvtelenség, gerinctelenség, ha érdek nélkül az igazság tényei előtt meghajolva változtatunk. Elvtelenség gerinctelenség, ha érdekből változtatunk.
Sőt ha úgy véljük, hogy már biztosan tudója, sőt birtokosa vagyunk az igazságnak, még akkor is újra és újra át kell gondolni a problémát.
Minden egyes átgondoláskor, saját helyzetünk is át kell, gondolni: valóban nincs elfogultságunk, valóban nem determinálnak az érdekeink, az érzéseink?
Körülbelül erről szólna az „újra és újra átgondolás”, avagy a „többszöri átgondolás” nagyon fontos gondolkodástani eszköze, módszere.
Kiegészítés a gondolkodástanhoz.
Az átgondoltság feltételeit szintén tanítani kellene gondolkodás-órán.
Persze egyelőre gondolkodás-óra (tantárgy) sincs, de reménykedjünk, hogy majd, talán nem is sokára, lesz.
A feltételek:
1. A problémát (minden lényeges problémát) többször vedd elő, gondold át, lehetőleg mindig új szempontok alapján. Soha ne mondd: ez biztosan így van. Legfeljebb ezt: ez valószínűleg így van.
2. Ne szégyelld, magadat megcáfolni, ez a lelki erősség jele.
3. Azonban ha a véleményváltozásod egy érdekváltozás előzi meg, akkor gyanakodhatsz, hogy nem logikai alapon jött létre a változás.
4. Akkor is gyanakodhatsz véleményed elfogulatlanságában, ha egy ember, csoport, stb. nézeteit mindig jónak, vagy mindig rossznak tartod.
5. Ne kapkodd el az ítélkezést. Nyugodt csendes kényelmes helyen, időt adva a gondolkodásra, hosszasan mérlegelj.
6. Lehetőleg zárjál ki minden torzító érzelmi emléket, hatást, indulatot. Nem árt, ha először számba veszed azokat az érzelmeket, melyek a problémához kötnek. Először az érzelmi hozzáállásod tisztázd, ill. próbáld meg azt ellensúlyozni.
Ne ess, az önámítás (önhazugság) csapdájába. (Önámítás: úgy csoportosítod a tényezőket, a logikai érveket, hogy azok nem az igazságot, hanem az érdekeidet, ill. az érzelmi hozzáállásod igazolják.) Az önámításból természetesen logikusnak, igaznak hitt, de téves, hazug gondolat lesz.
(Más kérdés, ha magadba nyíltan felvállalod az önzést, az aljasságot, és ezért szándékosan hazudsz, csalsz. Ez jellemhiba, nem gondolkodási hiba.)
7. Tudnod kell, hogy a politikai, társadalmi, emberrel kapcsolatos problémák, eleve nagyobb torzító érzelmeket, indulatokat váltanak ki, mint az egyszerű műszaki, vagy logikai problémák.
8. Figyelj oda mások véleményére, de kritikai átgondolás nélkül soha ne vedd át.
Automatikusan átgondolás nélkül ne ismételd más véleményét, de automatikusan átgondolás nélkül ne is utasítsd el. Az előzetes tapasztalatok nagyobb óvatosságra, alaposabb átgondolásra intenek, de nem automatikus átvételre, vagy elutasításra.
9. A problémának minden lényeges összefüggését, minden fontos tényezőjét vedd számba. Figyelj oda fontossági kiemelésre, ill. a bagatellizálásra. Az ilyen gondolatok, ha nem is hamisak, de veszélyesek: igen ez is van, de nem lényeges.
10. Óvakodj a túlzott általánosítástól. A túlzott általánosítás egyféle elnagyolás. pontatlanság is, fontos részletek elhanyagolása. Végeredményben, a hamis gondolatok egyik okozója. Vigyázz, hogy egy dolgot, esetet, embert, vagy ezek kisebb csoportját, ne azonosítsd az egésszel, ha az, az egészre nem vonatkozik.
(Pl. ez a csoport lop, akkor minden magyar lop, vagy minden politikus lop. „Ezek is lopnak, azok is lopnak, mindegy.” Valójában nagyon nem mindegy, hogy ki mennyit lop, károsít, sőt a mérték, az arány a lényeg. Ráadásul sokan egyáltalán nem lopnak. Persze ez nemcsak a lopásra igaz. A magyarok sajnos kulturálisan (egy csomó ilyen mondásunk van) hajlamosak az elnagyolt általánosításra. )
Tehát figyelj oda a pontos mértékre, arányra, a hogyanra és a pontos megfogalmazásra. Óvakodj a féligazságoktól.
11. Ismerd a gondolkodástan, a logika ismereteit, eszközeit, valamint ismerd a manipuláció (félrevezetés) eszközeit, ismerd fel a manipulációt.
12. Mind emellett, általában legyen határozott, bátor véleményed. Pont az átgondoltság adjon határozottságot. Bár minden igazság csak valószínűleg igaz, de azt az igazságot fel kell vállalni. Legyél határozott, de ne legyél erőszakos.
13. Mindenek előtt, az igazságot, az igazságosságot tartsd az egyik legfontosabb dolognak, a boldogság anyjának. Egyszerűbben: óvakodj a locsi-fecsizéstől.
14. Ismerd fel, hogy az igaz erkölcs (igazságosság) és az igazság, a helyes gondolkodás, egymást támogató testvérek. Érzelmi intelligencia nélkül egy ember, legyen az nagy lexikális tudású, jó logikájú, bunkó marad. A helyes gondolkodás fontos eszköz a társadalmi hasznosságra, de csak eszköz. Rossz esetben a társadalom kihasználásnak eszköze is lehet.
Gondolkodástani kiegészítések.
A valószínűség-számítás a gondolkodás a logika egyik alapja.
Nem kevésbé, mint az összehasonlítás, a viszonyítás, a következtetés és egyebek.
Valaki egyszer csak legyintett, amikor erre utaltam: - á az csak a szerencsejátékoknál érdekes.
Pedig szinte minden logikai menetben, szinte minden gondolatunkban benne van a valószínűség-számítás.
Pl. ha el akarunk jutni valahova, és oda két út vezet, akkor mérlegeljük: valószínűleg jelenleg, melyik a jobb út. (Pl. ott gödrök vannak, de amott most nagy forgalom, stb..) Valószínűsítünk, mert nem tudjuk biztosan. Az életben nagyon kevés dolgot tudunk biztosan, ezért mérlegelni, valószínűsíteni kell. De az okos, nem hasra-ütéssel valószínűsít, hanem viszonylagosan meglevő tények alapján mérlegel. Gyakran használjuk is ezt a szót: „valószínűleg”. Szóval gyakran valószínűsítünk. Többféle valószínűség van: pici, kicsi, közepes, nagy. Nagy valószínűséggel, ama ember az okosabb, logikusabb, aki az események valószínűségét pontosabban meg tudja ítélni, mégpedig azért, mert több tényezőt mérlegel.
A valószínűség-számítás mellett szinte mindig ott van a kockázat- számítás. Ezt még megtehetem, mert valószínűleg itt kisebb a kockázat. Ezt már nem tehetem meg, mert túl nagy kockázat.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a direkt valószínűség-számításnak van egy szabályrendszere, ami a véletlenszerűséggel foglalkozik. (Ezt talán helyesebb lenne, véletlen-számításnak nevezni.) Vagyis hogy nincs teljes káosz, és nincs teljes rend. Vannak viszonylag véletlenszerűbb történések, események folyamatok, nemcsak a szerencsejátékokban, hanem a természetben, az életben is, de azokban is megtalálhatók bizonyos törvényszerűségek. Pl. hogyha több egyenlő lehetőség opció van, akkor három egyforma után, valószínűleg valami más jön.
Ezt ki kell egészíteni azzal, hogy sokan tagadják a véletlenszerűséget, valamiféle sors-szerűségben hisznek. Rendben van, de az egyén szempontjából a véletlenszerűség tagadhatatlan. Úgy is mondhatjuk, hogy lehetséges egyfajta sors-szerűség, de annak egyes részleteit az egyszerű ember nem ismeri.
Egy kicsit jobban láthatja a jövőt, ha a matematikai (ez a szokásosnál régebben volt, tehát nagyobb valószínűséggel következik) valószínűség-számítást is nézi. Ebből a szempontból is fontos, (a mindennapi életben is) a valószínűség-számítás.
Az okos ember, logikusabb, többek között a valószínűség-számítást is többet, jobban használja, minta buta.
Az egyik legfontosabb következtetés: az ismétlődések, vagyis a törvényszerűségek meglátása és belőlük a helyes törvényszerűség megállapítása.
Sokféle következtetés van, pl. bizonyos jelekből (tárgyakból, nyomokból) a múltbeli történésekre való következtetés.
Vagy a tendencia felmérésével, a jövőre történő következtetés.
A jövőre azonban más módokon is következtethetünk.
Pl. az ismétlődések megfigyelésével.
Vagy a kizárásos alapú következtetés. (Ez nem lehet, ez sem lehet, stb.. csak ez lehet.)
Tulajdonképpen a logika, a gondolkodás alapja a következtetés, sokféle következtetés van.
Az ismétlődések meglátása csak figyelem kérdése. Az ismétlődés valamilyen rendszeres időben, térben történő, olyan ismétlődés, mely nem kaotikus. Nem kaotikus, vagyis egyszerűen vagy bonyolultabban kiszámíthatók az előző és a következő ismétlődések. Ezek után már egyszerűen következtethetünk a múltra és a jövőre, ill. törvényszerűséget fogalmazhatunk meg.
Az ismétlődések meglátása nem más, mint az általánosítás alapja.
Az általánosításra jó példa, ha elképzeljük egy tó vizének tudományos felmérését. A vizsgáló sok mintát vesz (sok cseppet megvizsgál) lehetőleg sok helyről. Ha ezek a minták azonosságot vagy jelentős hasonlóságot mutatnak, akkor az egész tó vizére lehet következtetni. Van, amikor véletlenül történik a mintavétel, ennek következménye is lehet általánosítás. Mi van, ha különbségek vannak a minta cseppjeiben: pl. tíz csepp egy része ilyen, másik része olyan? Mérlegelni, számolgatni, arányosítani kell, nagyjából ilyen az egész tó vize, ez az átlagos, de azért ilyen-olyan arányú eltérések is vannak.
Következtetés az általánosból az egyedire. Ez egyszerűen arról szól, hogy pl. a tenger vizéből, vagy bármilyen nagyjából homogén közegből kiemelünk, vagy felfedezünk egy tagot, cseppet akkor szinte vizsgálat nélkül is tudható, milyen tulajdonságú. Hiszen ez már korábban megállapítást nyert.
Egy másik variáció, mikor csak egy cseppet vizsgálunk meg, de tudjuk, hogy ez a nagy tipikus, általános része, és így következtetünk a nagyra.
Ugyanakkor vannak csapdahelyzetek, túlzott, téves általánosítások.
Az összetett dolgoknak azonban van egy általános tipikus oldala, és van egy egyedi oldala is. Pl. egész tónak is, egy cseppnek is van egy általános, másokhoz erősen hasonló része és van egy egyedi, másoktól eltérő része. Minél bonyolultabb egy dolog (pl. társadalom, ember ezek már rendszerek, szerveződések, stb.) annál több az általános rész, és annál több az egyedi rész is.
Ha pontos elemzést akarunk készíteni, akkor meglehetősen pontosan fel kell mérni az általános részt is és az egyedi részt is.
Egy gondolkodási (logikai) hiba a sok közül: a túlzott általánosítás.
Ez is a felületességből-pontatlanságból ered. Pl. kevés mintából következtetünk az egészre. Vagy nem jól számolunk, pl. csak négy minta mutatott az ilyen tulajdonságra, hat a másikra, de mi mégis a négyet vesszük általánosnak. Ezt máshol „előítéletességnek” nevezem.
Egy másik gondolkodási hiba a sok közül: az arányérzék hiánya.
Gondolkodás közben állandóan számolgatunk, hasonlítunk. (Pl. elmegyünk vásárolni, de mit és mennyit.) Ez teljesen rendben van, csakhogy sokszor nincs elég időnk pontosan számolni, eredményt kell produkálni. Máskor viszont azért nem számolunk, mert nagyon okosnak hisszük magunkat. Az arányérzék azt jelenti, hogy képesek vagyunk gyorsan nagyjából felmérni az arányokat, lényegében egyfajta gyors számolás. Akinek van arányérzéke az gyorsabban, pontosabban képes gondolkodni, annál, mint akinek nincs arányérzéke. Az arányérzék egyrészt fejleszthető. Másrészt, akinek hiányos az arányérzéke és ezt tudja magáról az kénytelen pontosabban tervezni.
Az ötletes, rugalmas, fantáziadús gondolkodás.
Máshol már elmélkedtem e témáról. Most itt folytatom.
Szintén az új tapasztalatim alapján, úgy érzem, kiegészítésre szorul a fenti téma. Találkoztam ugyanis néhány nagyon mereven gondolkodó emberrel.
Mit mondjak; hülyeségeket csináltak. Gondolkodásuk (és így cselekvésük is) túlságosan az elképzelt, ill. megadott sablonok tervek alapján történt. A tervszerűség jó, ha nem túlzott. De ha túlzott, akkor átok. A rugalmasság, a váltásképesség hiánya, logikátlansághoz, lassúsághoz, körülményességhez vezethet.
Egy kicsit kapcsolódik az előző témához, mert sokszor a véletlenszerű eseményekhez kell igazodni, rugalmasan ötletességgel.
Másfelől, néha nem árt a véletlenszerűséget egy kicsit beengedni a munkánkba, alkotásunkba. Nem muszáj mindig küzdeni a véletlenszerűség ellen. Általában legyünk tudatosak, tervezettek, de azért alkalmazkodjunk az új helyzethez is, sőt néha sodródhatunk, sőt csaponghatunk is.
Először is azt kellene bizonygatnom, hogy ez (rugalmasság, ötletesség) egy jó dolog, kvázi okosság.
Jó az egyén számára és jó a társadalom számára. Anélkül hogy felsorolnám az összes előnyét, csak azt emelném ki, hogy ez az újítások alapja, e nélkül valószínűleg nem jöhetett volna létre a természettudományos technikai fejlődés, tehát az ember, az emberiség nem itt tartana. Tulajdonképpen az ötlet nélkül nincs hozzáadott értéktöbblet. Az egyén pedig egyszerűen okosabban, hatékonyabban, sőt boldogabban tud élni. Ha pedig jó, akkor érdemes ezt tanulni, fejleszteni. Hozzátéve, hogy azért kapkodás, csapongás hibájába nem ajánlatos beleesni. De miért is adhat boldogságot az ilyen gondolkodás. Azért, mert így gyakran átélhetjük a felfedezés örömét.
Az elemzéstan kiegészítése.
A vizsgálatot kezdjük messziről, néhány alapvető kategorizálással.
Először is látni kell, hogy én a gondolkodást nem az agytevékenység az idegpályák vizsgálatából vezetem le, hanem az egyszerű átélés megfigyeléséből. Megfigyelem a magam és mások gondolkodását viselkedését. Ez egy másfajta gondolkodás-vizsgálat, de ennek is lehet haszna.
Szóval néhány nagyobb kategória:
A négy kör (mechanizmus) amiből a szélesen vett tudat összeáll: a genetikus programok mechanizmusa. Az érzések, érzelmek mechanizmusa. A tapasztalatok, az információk, a logika mechanizmusa. A biológiai szerkezet a test mechanizmusa.
De itt mindjárt egy másik felosztás; mik alakítják az emberi tudatot:
A nevelés a külső körülmények.
A gének az öröklött tulajdonságok (programok) hajlamok, képességek.
Valamint az önálló szabad akarat. Van, kell lenni egy olyan résznek, ami nem teljesen a külső körülményektől és nem teljesen a génektől függ, hanem magától az embertől. Van önálló akarat (van önnevelés). Ha nem lenne az igazságosság is értelmetlenné válna. de például az egyéni ötletesség is kétségessé válna.
A nevelés a külső körülmények jelentős részben alakítják a gondolkodásunk, véleményünk. De az is sok mozaikból áll össze. Kétségtelenül az iskola és a szülők, a barátok, a legerősebb hatások. De van még vagy száz, vagy ezer hatás. Említhetjük még a köztudatot, a kultúrát, a törvényekből, a rendszerből sugárzó hatásokat, mint közvetett hatásokat.
Meglehetősen változó, hogy a végén mi adja a fő lökést, mert lehet, hogy nem keverék vélemény alakul ki, hanem szélsőséges, egyedi. De azt is látni kell, hogy a vélemény sokszor nem átgondolt, hanem felületes, fogalmi (csak halvány fogalma van róla). Azonban gyakran az ember, a felületes véleményéről nem látja be hogy felületes, ez probléma.
Nézzünk egy másik felosztást:
Az előbb már említettem, hogy az ember magába enged sok hatást, érzést, információt.
Ezek a bemenő hatások, ezeket az ember feldogozza, átalakítja.
Mi célból? Ez az élőlények lényege. Konkrétabban, én most e két célt említem: Azért hogy önmagát építse. Azért hogy a társadalmat építse. (Lét és fajfenntartás, sőt fejlesztés.)
Lehetne azonban más célokat is említeni, de ezt talán egy értelmes széles körű vitában kellene eldönteni.
Tehát vannak kimenő hatások is, hiszen az ember tettei a közlései is alakítják a világot. Akkor tehát a nagy kategória, ami persze tovább osztható: bejövő hatások – feldolgozás, átalakítás - kimenő hatások.
Nézzük a tudat egy másik felosztását.
Milyen tudati szintek vannak.
1. Van az automatikus működés (pl. a vegetatív idegrendszer, stb.)
2. Van az automatikus működés irányító sejtjei, egyben a fő életsejtek. (Hogy ez mi, nos ez hosszú magyarázatot igényelne.)
3. És van az a tudat (egyéni tudat) amiről mi is tudunk, amit érzünk is.
Illetve ez sem annyira egyszerű, mert: e tudatnak is vannak mélyen lapuló részei. Amit szerintem helytelenül tudat alattinak neveznek.
Tehát a tudat szintjei szerintem:
1. A felszíni, tudatos gondolkodás, felső tudat.
2. A félig eltemetett tudat. Félig rejtett szint. Részben automatikus gondolkodás. (Középtudat)
3. A mélybe temetett, rejtett tudat (a mélybe lapuló tudat). Automatikus gondolkodás (Mély-tudat)
4. Valamint szerintem is van erkölcsi felettes én (tudat). Amely szintén csak félig tudatos.
Felszíni, tudatos gondolkodás, felső tudat. Erre csak az ember képes, talán részben még a magasabb rendű állatok. Itt van a beszéd általi tudatos (megfogalmazás, megállapítás) gondolkodás. Itt most ezt sem elemzem, az ismert okokból. A felső tudatban átgondolt dolgokra jobban emlékszünk, sőt az emlékezés, pl. egy verstanulás is lehet tudatos.
Ugyanakkor arról is volt szó, hogy felső tudat is minimum két részből áll: Átgondolt gondolat, vélemény. Valamint átgondolatlan felületes, amelyről ráadásul gyakran azt hiszi a hordozója, hogy az is átgondolt.
Érdekes viszont, hogy mivel a gondolkodás lépcsőit automatikusan használjuk, általában nem ismeri az ember e fogalmakat, ezért a gondolkodás még a felső tudatos gondolkodásnak is van egy automatikus, mély-tudati vonatkozása.
A félig eltemetett tudat. Félig rejtett szint. Részben automatikus gondolkodás (Középtudat) Azt gondolom, hogy a középtudat a legaktívabb rész. Sok minden történik itt. Itt nincsenek mondatok által megfogalmazott végigvezetett gondolatok. A nagy figyelemmel végrehajtott cselekvéssorok nem innen irányítottak. Ezek a felső tudathoz tartoznak. De a középtudatban vannak pl. az érzésgondolatok. (Az állatok szinte csakis érzésgondolatokkal „gondolkoznak” Szavakban nem, de képekben, szagokban, hangokban, stb., és főleg érzésekben „megfogalmazódik” a gondolat.) Itt van a megszokott, ismert, félig automatikusan végzett cselekvéssorok irányítása, ellenőrzése. A reflex reakciók egy része is itt van. Szerintem a felettes erkölcsi én (az állandó erkölcsi önkontroll) is ebben a tudatban munkálkodik, mert az néha rejtetten, néha pedig nyíltan működik. Az önhazugságok egy része, főleg átmenetileg szintén, ezen a szinten lehet.
A középtudat tevékenysége néha-néha, rövidebb időre azért feljön, megjelenik a felső tudatban.
A mélytudat tevékenysége szinte soha, csak kivételesen jelenik meg a felső tudatban.
A mélytudatnak szintén sok rekesze van, nem térek ki mindegyikre.
Az önhazugság, ill. a szégyellni való dolgok elrejtése, már a mély-tudat egy rekeszébe kerülnek. Az önhazugság, egy lépése annak, hogy bizonyos dolgokat a tudat mélyére temet az ember.
Az automatikus reakciók, cselekvések irányítása is a mély-tudatban, másik rekeszben van. (Itt ki kellene térni, a programokra, de ez már egy másik meglehetősen terjedelmes téma.)
És akkor nézzünk egy gondolkodás-menet felosztást:
1. Bejövő információ.
2. A bejövő információ, érzést, érzelmet vált ki.
3. Mindez gondolatot, emléket társítást, stb. vált ki.
4. Újabb érzés, érzelem kiváltás,
5. Újabb gondolatok megjelenése.
Ez a felsorolás azt mutatja, hogy az érzések, érzelmek állandóan, szakaszosan részt vesznek a gondolkodási-lelki folyamatokban.
Gyakorlatilag nem választható szét a lelki, érzelmi folyamat a gondolkodási logikai folyamattól.
Pl. az élet és fajfenntartási ösztön, inkább érzés, valószínűleg mindenhol mindig ott van, csak nem egyforma intenzitással. És még sok érzés, érzelem vár arra, hogy kisebb jelre is előbújjon.
És akkor elérkeztünk, a témánkhoz szorosabban kapcsolódó gondolkodás-menet felosztáshoz.
De előtte egy megjegyzés, az emberi test és benne az agy, önmagában is egy szinte végtelenül bonyolult dolog, egy biológiai univerzum. Tehát nem szabad csodálkozni, hogy sokféle felosztás van. Még a vizsgálódások fajtája is többféle lehet.
Szóval akkor egy másik gondolkodás-menet:
1. Külső vagy belső hatásra zakatol az agyunk.
2. De miközben zakatol állandóan zajlik az „érdemes ezzel foglalkozni” szelekció folyamata.
Szóval jönnek a gondolatok elképzelések, ötletek és az agyunk állandóan szelektál méghozzá a következők alapján:
a) nem érdemes vele foglalkozni
b) csak gondolati elméleti szinten érdemes vele foglalkozni.
c) cselekvési, ill. terv szinten is érdemes vele foglalkozni
d) sürgősen muszáj vele foglalkozni.
Az ember (gondolkodó) nemcsak elemez, ötletel, de állandóan kisebb-nagyobb terveket is készít.
Az új gondolatokat pedig az agy megpróbálja beépíteni a következő tervekbe.
(Megjegyzem, az sem mindegy eleve mennyi új ötlet jut eszünkbe)
Szóval embereknek, mindenkinek többféle terve van. Van órás terv, napi terv, heti terv, havi terv, évi terv, stb.. Mindenkinek vannak tervei, csak nem egyformán részletesek és nem egyformán tudatosulnak.
Most ami az ötletes, rugalmas, fantáziadús gondolkodást illeti:
Egyrészt nem mindegy, hogy kinek mennyi új ötlet, új gondolat jut eszébe. Másrészt nem mindegy, hogy ezekből az adott egyén mennyit tesz a „nem érdemes vele foglalkozni” kategóriába.
E két dologtól függ az ötletes rugalmas, fantáziadús gondolkodás.
Na de mitől is függ, hogy az adott egyén milyen kategóriába teszi a felvetődő új gondolatit?
Akkor következzen ennek felsorolása.
De ez előtt állapítsuk meg, az ötlet nem csoda. Szinte mindenkinek eszébe jutnak új (nem teljesen új csak másképp megközelített, másképp összerakott variáció) gondolatok. Az ötlet második lépcsője hogy az ember felismeri; ez nem is rossz gondolat. Viszont aki szinte minden új gondolatát a szemétbe hajítja, az soha nem fogja mondani: ez nem is rossz gondolat.
Az utánzás alacsonyabb rendű gondolkodás, az önálló értelmezés, és az önálló alkalmazás képessége, a magasabb rendű gondolkodás.
Lehet különösebb megértés nélkül utánozni, ill. programszerűen ismételni. Bár a bonyolultabb programba vannak „szabad” döntés szerinti elágazások, de ezek a döntések is előre betápláltak.
Az okos kreatív ötletes ember képes új gondolatokat, új variációkat létrehozni. Egyrészt az elágazásoknál akár meglepő területetekre ugorhat, tehát letér a programozott útról.
Nem mindegy hogy valakinek jó a memória-értelme (jó a memóriája), de rossz a logikai-értelme (rossz a logikája), vagy fordítva, esetleg mindkettő jó, vagy rossz. De ezek fejleszthetők.
Az ötletesség inkább a logikához kapcsolódik.
A gondolkodás egy része tudatos, de annak is van egy, „nem tudatos, automatikus” aspektusa, hiszen nem fogalmazzuk meg állandóan: én most következtetek, én most tervezek, stb..
Eme írás pont arról szól, hogy a gondolkodás működését a felső tudatba emelje, legalábbis részben. Gondolkodjunk a gondolkodásról.
Visszatérve, nem mindegy hogy az eltárolt információt, mennyire értette meg a gondolkodó.
A megértés a logikai gondolkodás része. Alapfokú megértés, ha minden hasonló helyzetben képes alkalmazni. Pl. megold egy szöveges matematikai példát, majd egy másképp leirtat szintén. Észreveszi, hogy a lényeg azonos. Még magasabb fokú megértés, ha a nem egészen hasonló esetre, kvázi új esetre, is képes kiterjeszteni az alkalmazást. Még magasabb fokú, ha ő maga hoz létre új megoldó eljárást, képletet.
A megértésnek vannak eszközei. A gondolkodónak a maga észjárásába kell integrálni a megértendő információt, gondolatot. Pl. olyan hasonlatot, példát, modellt kell találnia, mely számára érthető. A megértés nem megy lényegesítés nélkül. Vagyis csak azt értjük, meg aminek össze tudjuk foglalni a lényegét.
Továbbá, csak azt értjük, meg amit el tudunk helyezni nagyobb kategóriába. Az igazi érzelmi megértést viszont csak a saját tapasztalat, átélés adhatja meg.
A primer gondolkodás célja az alkalmazás, illetve feljebb lépve, az átalakítás, új dolgok létrehozása. A haladás csakis a hozzáadott (szellemi) értéktöbblet által jöhet létre. Ha csak a meglevőt ismételgetjük, abból nem jöhet ki haladás.
Azonban ez csak a primer gondolkodás, ha nincsenek igaz erkölcsi célok, akkor az okosság rossz célt is szolgálhat.
Másfelől a gondolkodási hibák (a butaság) mögött sem kizárólag, logikai, ill. memória hibák vannak. Szinte mindig ott vannak az erkölcsi, jellembeli, felfogásbeli hibák is. Pl. ezt, meg ezt a logikát, azért nem értem, mert nem akarom megérteni, és azért nem akarom, mert ütközik valamelyik felfogásommal, érzelmemmel, tulajdonságommal.
De mint arról korábban elmélkedtem, ez az egész mechanizmus gyakran a mélytudatban történik. A pszichológia és a gondolkodástan segíthet a mélytudat feltárásában.
A programozott gondolkodás
A programozott gondolkodással azért is érdemes foglalkozni, minimum alapfokon, mert az emberi gondolkodás is, legalábbis részben, programozott gondolkodás.
A robotokat, számítógépeket programok irányítják.
De programok sem egyformák van egyszerű és magas szintű, és a kettő között, minimum tíz szint.
Az egyszerű élőlényeket többnyire programok irányítják. Kis érzés érzelem azért itt is megjelenik és befolyásol.
A fejlett állatokat és az embert is magas szintű, több rétegű program és az érzelmek, érzések irányítják. (Az érzés, érzelem mechanizmusa szerintem egy összefüggő, de mégis külön mechanizmus, itt ebbe sem mennék bele.)
Mi a program?
Több lépést tartalmazó „irányítótábla”, mely általában jel-kódokkal irányít.
A kódok:
Az irányító-parancsokat igyekszik a programozó minimalizálni, ezért kódokat alkot.
Pl. úgy, hogy nem mindegyiknek ad külön számot, hanem…pl kettes számrendszert alkalmaz. A kettes számrendszerben a pl. 98165. parancsot is két számmal 0, és 1 ki lehet fejezni.
A jelek, (és kódok), mint programok.
A világ két fő-áramlás fajtából áll.
A fő-áramlások: a mozgások és hő, másodlagosan pedig a mágnesesség (A gravitáció egyelőre rejtélyes, de annak is a végeredménye a mozgás.) De ez a végső állomás, elég, ha minden ezeket variáló előzményt, a kis helyen, elférő könnyen variálható jel-kód programba teszünk bele, és csak végeredményt vezetjük nehézkes fő áramlásokba.
A jeláramlások pl. az elektromágneses hullámzások (elektromosság, fény, stb.).
A gyenge jel (amihez kevés energia szükséges, kis helyen elfér), mint szelep kinyithat erős áramlásokat. Jelenleg a számítógépek gyengeáramú áramlását mikro-tranzisztorok ezrei, mint szelepek irányítják. Ezt a programot egy nagyobb géphez, robothoz szintén jeláramláson, ill. kisebb villanymotorokon keresztül vezetik. Ha nagy erejű mozgásra van szükség, akkor a kisebb villamotorok nagyobb motorokat indítanak be.
Egy kis logikai beszúrás: mi köze mindennek a gondolkodástanhoz?
Az általánosítás, és a gondolattársítás után kimondhatjuk, az emberi program (gondolkodás-program) is ehhez hasonló. Az alapok szinte azonosak. Az emberek és robotok működése sok tekintetben azonos.
(De a robotoknak nem lehetnek érzéseik.)
Visszatérve:
A jelek kisebb helyen elférnek, sokkal könnyebb jel-kód programot készíteni, mint fő áramlásokat sorba tenni.
Ezért a programok általában jel-kód „táblák”.
A jel csak kinyitja nagyobb megfelelő szelepet, és ennek meghatározott sora a program.
Pl. egy egyszerű automatikusan működő gépi program, pl. egy föld-munkagép programja:
Egyszerű program: minden lépés előre megírt: pl. először menj előre, aztán fordulj balra, stb.. Mondjuk, nyolc paranccsal már sokféle munka elvégezhető.
A következő szint (ez már az értelmes élőlényhez hasonló), egy vagy több szabadabb döntés, megjelenése: pl. mielőtt a harmadik lépést megteszed, előtte vizsgálj meg két feltételt (vagy hármat, négyet sokat), ha mindkettő teljesül, akkor mehetsz tovább. Ha csak az egyik van meg akkor ne a fő úton, hanem b úton menj. Ha egyik sincs meg, akkor várj az újabb parancsra. A hatodik lépésnél, a tízediknél, stb. szintén feltételeket kell megvizsgálni. A feltétel vizsgálat is lehet többféle.
Embernél az öt érzékszerv közvetíti végső soron jel-kód formába, a külvilág információit.
Ezen a szinten már sok ezer lépésből állhat a program.
Párhuzamosan néha, összekapcsolódva futhat több program.
Még magasabb fokú a program, ha létrejöhetnek olyan programmódosulások, melyek előnyösen variálhatják át a programot.
Pl. tanulással, vagy előnyős mutációval. Illetve létrejöhet automatikus programmásolás.
De mi az emberi ötletesség (a legmagasabb szint)?
Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy az ember nemcsak az előírt feltételeket vizsgálja, hanem állandóan vizsgálódik, szinte mindent össze akar variálni. Másfelől, képes szinte programon kívül ugrálni. Egy sereg fölösleges lépést kihagyhat. Vagy: - Mi lenne akkor – felkiáltással egy teljesen váratlan területre ugrik. Szerintem, érzés, érzelem nélkül nincs ötletesség. Az érzés, érzelem az előnye is, de a hátránya is az emberi gondolkodásnak.
De azért azt meg kell jegyezni, hogy az emberi, beszéd általi tudatos gondolkodás szintén egy csoda. Ez által jöhetett létre, hogy a fogalmaknak is nevet, meghatározást adva, a fogalmakat is bele lehetett keverni gondolkodásba. Ezzel hihetetlenül kitárult és magasabb szintre került az emberi gondolkodás.
Az általános értelmesség és a társadalmi értelmesség.
Értelmesség helyett mondhatnánk okosságot, de ez nálam nem rövid távú önző ravaszkodást jelent, hanem igazi okosságot. Vagy mondhatnánk igazság találást is. Hiszen mi más lenne, az értelmesség, mint az adott kor legnagyobb igazságainak (természetesen nem az abszolút tökéletes igazságokról van szó), megtalálását.
A legfőbb kérdés: honnan lehet tudni, mi az igazság?, Másképp: ki mond igazat?
Nemrégiben újra ráébredtem, hogy az emberek nem tudatos rosszindulatból rosszat tevők, valamint nem tudatosan ostobák, (messze járnak az igazságtól), hanem akkor nyilvánvalóan..
Szóval az emberek döntő többsége, még a jótevők sem, az igazmondók sem tudja, a másik oldal pedig végképp nem, hogy valóban igaza van. Pontosabban, szinte mindenki azt gondolja, igaza van, de konkrétan nagyon ritkán derül ki, hogy kinek van igaza.
A konkrét ráébresztő esetre majd később térek ki. A ráébredés viszont újra alkalmat adott, hogy folytassam a hobbym, ami nem más, mint az igazságon való elmélkedés. Egyszerűbben, az igazság keresése a szenvedélyem.
Annál is inkább mert ha meg akarom fejteni a felvetett konkrét problémát akkor is az igazság természetéből kell kiindulni.
Ezen már rengeteget gondolkodtam, le is írtam sok mindent, úgyhogy nem kell elölről kezdeni. Néhány megállapítás
Az elméleti igazság a kor legnagyobb igazsága, amely vélemény, elmélet, állítás stb. mögött a legtöbb, igaz, komoly érv, bizonyíték van.
A gyakorlati (egyes számú) igazság,(ez inkább emberi valóság, mintsem igazság), amely a törvényekben, tananyagban szerepel, vagy azokból egyenesen következik. Tulajdonképpen ez eddig, most is az uralkodó osztály igazsága.
A gyakorlati (kettesszámú) igazság, amelyet az emberek viszonylag legnagyobb része elfogad.
(Az értelmes vita, a manipuláció minimalizálásával, az igazi demokrácia segítségével kialakulhat ama optimális helyzet, hogy az igazi elméleti igazság és a az emberek által elfogadott igazság szinte azonos lesz. Jelenleg a felsoroltak nem alakultak ki, de így is az emberek által elfogadott igazság, egy fokkal közelebb jár az igazi elméleti igazsághoz, mint az uralkodó osztály igazsága.)
A két gyakorlati igazság, hol összefonódik, hol harcol egymással.
Az igazi igazság, azonban az elméleti igazság.
Arra kell törekedni, hogy gyakorlatban is az igazi elméleti igazság érvényesüljön.
Az igazi gyakorlati igazság, az elmélet igazság azon része, mely a törvényekben, tananyagban, ill. az emberi tudatban megjelenik.
Az igaz, igazsága mellett létezik a „jó igazsága”. A jó igazságnál az alapkérdés: Ez (hosszabb távon is) jó, kellemes, hasznos az emberek, a társadalom számára?
(Sőt még az igazságosság igazságát is megkülönböztethetjük, de erre itt nem térek ki.)
A társadalmi, politikai kérdésekben szinte mindig a jó igazságát keressük. A jó igazsága nem áll szemben az igazság igazságával, mert ezt a választ keressük: melyik jó, hasznos mögé állítható a legtöbb komoly bizonyíték, igaz, komoly érv?
Hablatyol, aki azt mondja:
- Az igazságnál vannak fontosabb dolgok, pl. fontosabb a jóság, a működőképesség. Ezért nem is érdekel, hogy melyik vélemény mögé állítható több bizonyíték, igaz, komoly érv.
A fenti állítás tehát hamis
Az igazság kiderítése nem egyszerű, mindenen hosszan kellene elmélkedni, vitázni.
Viszont az is igaz erre nincs idő, az ember kénytelen egyszerűsíteni, rövidíteni. Viszont ez csapdahelyzetet hordoz magába. Arra is rámondható, hogy ez egyértelmű, ez evidencia, ez magtól értetődő, amire nem szabadna rámondani.
Kétségtelenül az emberi gondolkodás lehetséges hibája, hogy az egyébként szükséges egyszerűsítés, lényegesítés, fölösleges utak kihagyása, evidencia-alkotás könnyen átmehet felületességbe, túlzott általánosításba, frázis-gondolkodásba.
Erre csak azt lehet mondani: óvatosan az egyszerűsítéssel.
Fontos még kitérni arra, hogy két szembe álló vélemény közül akár mindkettő is lehet hamis. Viszont két szemben álló vélemény közül csak az egyik lehet igaz. (Ez abból ered, hogy hazugságnak sokkal több varija területe van, mint az igazságnak. Az igazság sem csak egy, de az igazságnak elfogadott állítások, elméletek, csak közel állhatnak egymáshoz.
Az hogy két szembenálló vélemény közül mindkettő lehet hamis, még nehezebbé teszi az igazság megtalálását.
Az biztos, abból nem lehet következtetni biztosan (csak picike érv), ha az egyik vélemény biztosan hamis, a vele szemben levő, ettől még nem lesz igaz.
A sokadik ráébredést kiváltó konkrét eset nagyon egyszerű volt.
A kormánypárt és az ellenzéki vitákból néztem egy összefoglalót. Tehát két oldal van, és vitáznak. Most el sem árulom, hogy én melyik oldalon vagyok (nem a kormány oldalán) mert teljesen elméleti szinten akarom megoldani a problémát. Tehát van két oldal. A vitát nézve a következőket gondoltam: amikor az én oldalam beszélt, akkor ezeket gondoltam: - Jól megmondta, igen ez az igazság. Amikor pedig az ellenfél beszélt, ezeket: - Micsoda bugyuta védekezés. Vagy micsoda alaptalan vádaskodás. Ebben semmi logika, ez egy baromság.
Aztán a végén kiderült, hogy a film összeállítója nem az én oldalamat akarta igazolni, a másikat lejáratni, hanem pont ellenkezőleg.
És akkor újra ráébredtem, hogy az ellen-oldal nézője, drukkere pont fordítva ítéli meg. Amikor az én oldalam embere érvel, arra azt mondja, bugyuta védekezés. Amikor támad, akkor, ez szerinte alaptalan vádaskodás. Akkor pedig az ő embere beszél akkor: - Igen ez az, jól megmondta.
Első reakcióm ilyenkor: - Persze mert teljesen sötét, mert elferdült gyűlölködő rasszista, vagy le van fizetve.
De eztán újra ráébredtem, hogy nem biztos. Lehet, hogy egyik sem.
Tehát, van egy réteg (nem is túl kicsi) amely nincs lefizetve és nem lépi túl a tájékozatlanság, a butaság és a jellemtelenség határát, tehát akár értelmesen is gondolkodhatna, választhatna, de mégsem teszi ezt.
Lehet, hogy én és a hozzám hasonlók vagyunk ez a réteg, és a másik oldal az okos?
Tehát három kérdés.
Az egyik: ez az akár okos is lehetne, réteg, miért nem okos?
A másik, a szokásos kérdés: de hogyan lehet eldönteni a jelenben, kinek van igaza? A jelenben, ugyanis az idő, a történelem azért nagyjából eldönti.
A harmadik: Hogyan lehetséges, hogy nagyjából értelmes, tájékozott, becsületes emberek, ugyanarról, szinte ellentétes véleményt mondjanak?
Válaszok az utóbbira:
Két ok röviden:
Az egyik ok, hogy a felek, én is, már elvadult állapotban vannak.
Erre máshol térek vissza.
A másik ok, az érzelmi befolyásoltság.
Szokás nevezni, még szubjektív gondolkodásnak is, nem egészen helytállóan.
Az embereket általában, de kiváltképp, a politikai, társadalmi kérdésekben nemcsak az eszük, a logikájuk vezérli, de az érzései, érzelmei is . A szerint, ítélkeznek, vélekednek, ki szimpatikus, ki antipatikus? Márpedig a szimpátia, vagy az antipátia előbb-utóbb, néha nagyon hamar kialakul. Ráadásul a kettő felerősíti egymást, mert az egyik oldal szimpatikussága magával hozza az ellen-oldal antipátiáját. És fordítva, tehát dupla távolodás történik.
Ez a szimpátia, antipátia, általában véletlen benyomásokból, emóciókból alakul ki. Pl. valami miatt szimpatikus az arca. Vagy valamilyen pozitív emlék miatt pl. tetszik hangja, a beszéde, a megfogalmazás stílusa, stb. Az is lehet, hogy olyan pozitív vagy negatív dolog kapcsolódik a személyhez, párthoz, amihez végeredményben semmi köze.
A vezetés intézkedései egyesekre jól, kedvezően, másokra kedvezőtlenül hatnak. Nyilvánvalóan ilyenkor a lehetséges ész-ítélet mellett megjelenik az érzelmi vonatkozás. Akár ésszerű is lehet az intézkedés, akire kedvezőtlenül hat, az utálni fogja a vezetést. És fordítva is igaz, hiába ésszerűtlen az intézkedés, akire kedvezően hat, annak szimpatikus lesz a vezetés.
Nem minden érzelem logikátlan eszetlen, véletlenszerű, de sokszor az.
A lényeg, hogy kialakul a logikus értelmes megítéléstől részben független érzelmi hozzáállás, érzelmi előítélet. A két ítélet, a racionális és az irracionális valójában ötvöződik, és kijön belőle, egy ötvözet, egy középút. Azonban az emberek ezzel nincsenek tisztába, úgy érzik, hogy az ő ítéletük alapja 90%-ban az értelem, legfeljebb 10%-ban az érzelem határozza meg. Tudatuk mélyén így érzik, mert nagyon kevesen gondolkodnak el ilyesmin. Valójában sokkal nagyobb (15-80%) határozza meg az érzelem a gondolatokat.
Egyébként az ember képtelen érzelmeit kizárva gondolkodni, de ez nem mindig baj. Valójában az emberi értelem ezért tudott fejlődni, mert volt benne érzelem. A gépemberek többek között azért nem tudnának önállóan fejlődni, mert nincsenek érzéseik, érzelmeik, egyébként nem is lehetnek. Sok sci-fi, de még tudományos elméletek is valamiféle önálló gépi fejlődést vizionálnak, de ez nem lehetséges. Most itt viszont nem mennék bele ebbe a témába.
Szóval bizonyos fokú érzés érzelem, szimpátia, jó ha beleszól a gondolkodásunkba, de ha ez sok, akkor baj van.
Tehát a túl sok érzelem a szimpátia, antipátia (pl. 20%-on felüli) az már gondolkodást, értelmet torzító állapot. És ez okozza azt is, hogy két nagyjából normális értelmes becsületes ember ugyanazt a beszédet, történést pont ellenkezőleg ítél meg.
Valószínűleg mindkettő gondolkodása érzelemtől torzított, csak nem egyformán, és ellenkező irányban.
Általában azoknak van esélye a helyes gondolkodásra, ítélkezésére, akiknél az érzelmek csak gyengén szólnak bele a gondolkodásba, ítélkezésébe. De az is előfordulhat, hogy az erősen emocionális ember véletlenül (az érzelmei véletlenül a jó útra terelik) áll a helyes elmélet, ember, párt mellé. Azért ez nem az igazi.
Az egyik kérdésre (mitől torzulhat el a racionális gondolkodás) nagyjából választ ad szubjektív, érzelmi hozzáállás. Azonban maradnak nyitott kérdések:
Honnan lehet tudni az érzelmek túlzott befolyásolásról van szó?
Hogyan lehet csökkenteni?
Egyáltalán elvárható, a mai körülmények mellett az egyszerű átlagos embertől, hogy döntően ésszerűen, (érzelmeit erősen korlátozva), az igazságra koncentrálva gondolkozzon, ítélkezzen?
Az alapkérdés is megmaradt: Honnan lehet tudni, hogy kinek van igaza? E kérdésre azért is érdemes válaszolni, mert a válasz mindenkinek segíthet a saját elfogulatlan értelmét, okosságát fejleszteni.
Feltéve, ha egyáltalán célja az okosodás, az igazság megtalálása.
Ugyanis az erősen buta, tájékozatlan emberek nagyobb része, valamint az erősen jellemhibás emberek nem is akarnak okosodni, nem is hiányzik nekik az igazság.
Sokaknak miért nem hiányzik az igazság?
Hogyan lehetne az embereket nagyobb okosságra, az igazság megtalálására megtanítani?
E két kérdésre mindenképpen meg kell próbálni válaszolni.
Sokaknak nem nagyon hiányzik az igazság.
Sőt az igazi művelt okosság sem hiányzik. Nem hiányzik, hogy sok igaz ismeretük legyen a világról.
Sokaknak azért nem, mert azt gondolják: Elég nekem annyi okos-ravaszság amennyi az érvényesülésemhez kell.
Egy másik hozzáállás: jó nekem így (bután) is.
Vagy: Úgysem vagyok képes.
Vagy: Majd a főnök megmondja, nekem nem kell gondolkodnom.
Vagy ennek az ellenkezője: Én olyan okos vagyok, hogy tanulás nélkül, felületes ismeretekkel is képes vagyok helyesen ítélkezni. Nekem mindig igazam van.
(Buta és jellemhibás emberek.)
Ráadásul ott van az érzelmek torzítása.
Na meg a logikai ismeretek hiánya.
Stb,. stb..
Az igazságra nyitott állapot és egyéb állapotok.
De ezt az egész elmélkedést ezzel kell kezdeni:
Mindennek az alapja, az hogy az elemző gondolkodó véleményt mondó, szavazó ember az igazságra törekedjen. Az igazi igazság megtalálására törekedjen.
- De hát ez természetes mondják sokan.
Sajnos egyáltalán nem természetes, mert sokan gondolhatják: igen általában fontos az igazság, de ebben az ügyben, ebben a vitában ezért, meg azért, egy kis maszatolás, egy kis ferdítés, egy kis álokoskodás, egyebek, nem árt. És ezzel már el is intézte, ki is csinálta az értelmes vitát. Értelmes vita nélkül pedig megakad a közgondolkozás folyamata. Vannak olyanok is, akik nemcsak egy-két ügy kapcsán tarják elfogadhatónak a ferdítést, maszatolást, egyebeket, hanem általában. Ezért, meg azért általában sem tartják fontosnak az igazságot.
Tehát alap, alapvetés, hogy az elemző, gondolkodó, véleményező, ítélkező, szavazó, az igazságra törekedjen.
Ráadásul az igazság egyéb alapvetéseinek is meg kell egyezni.
Nézzünk ebből kettőt:
Pl.: A társadalom fontos
Pl.: A másoknak hosszabb távon hasznot hajtó, jót tevő emberre mondhatjuk, hogy jó, dicséretre méltó ember.
(Vannak még ilyenek. amúgy ezt alapvető világnézetnek is nevezhetjük.)
Képzeljük el, hogy olyan emberrel vitatkozunk, bármilyen közügyben, politikai társadalmi témában, aki szerint, egyik fenti alapvetés sem igaz, pont az ellenkezőjét gondolják. Nyilvánvalóan nem tud létrejönni értelmes vita. Legfeljebb az alapvetésekről próbálhatják egymást meggyőzni, de a konkrét ügyig el sem jutnak.
A bevezetés után, milyen igazsággal kapcsolatos állapotban lehet az ember?
Az optimális, nyitott az igazságra - állapotban.
Át akarom verni a másikat - állapotban
Tudat mélyén át akarom verni a másikat – állapotban
Előítéletes állapotban.
Elvadult állapotban.
Elemezzük eme állapotokat.
Nyitott az igazságra - állapot.
Fontos neki az igazság. Ö maga is meg akar győződni az igazságról. Tudatosan elkerüli a többi felsorolt állapotot. Vagyis nem hajlandó hazudni, nem akar senkit átverni. Megpróbálja feltárni, hogy tudata mélyén nem lapulnak e igazságot torzító emlékek, felfogások, stb. Nincs előítéletes állapotban vagyis képes kezelni az előítéleteit, nem az előítéletei vezérlik. Valamint elvadult állapotban sincs.
Mi van, ha mindezek ellenére emberünk mégis téved. Eleve az ilyen ember jóval ritkábban téved, mint azok, akik nincsenek nyitott állapotban. Ha mégis téved, az hiba, de nem akkora mintha pl. direkt hazudna. Még akkor sem, ha a kár akkora, mint a direkt hazugság esetében. A kár, az ártás nagysága természetesen számít, azonban a büntetésbe más is beleszámít. Pl. a jövőbeli veszélyesség. Az önhiba nagysága is, stb..
Át akarom verni a másikat – állapot.
Vagyis szándékosan meghamisítja az igazságot. Persze még az ilyen ember is gyárt indokot. Ha az indok az önzésről önteltségről, felsőbbrendűségről szól, akkor az a hibát, bűnt fokozza, nem csökkenti. Lehet azonban álságos indokot gyártani. Itt az a kérdés, hogy a hazugságnak hosszabb távon, lehet e pozitív következménye? A válasz az, hogy nagyon ritkán, döntően, nagy valószínűséggel nem. Ez tehát a legrosszabb állapot.
Tudat mélyén át akarom verni a másikat – állapot.
Persze itt ellenmondás van, mert aki az ilyen ember arról sem tud, hogy át karaja verni a másikat. De ez sem teljesen igaz, mert az ilyen ember azért sejtheti, és sejti is, hogy valami nincs rendben.
Csak fél fokkal jobb állapot, mint a direkt hazugság. Ugyanakkor sokkal gyakoribb. Az álságos indok gyártása itt tovább megy. Nemcsak azt gondolja, hogy hazudok, de jó okom van rá. Hanem: tulajdonképpen igazat mondok, és persze jót is teszek. Honnan tudhatjuk, hogy ez önhazugság és nem tévedés? Például onnan, hogy nem tisztán átgondolás után alakul ki a vélemény, hanem valamilyen érdek, hatalmi vagyoni előny, stb. van mögötte.
Az előítéletes, és az elvadult állapot is gyakran rejtetten a tudat mélyén lapul. Az ember hajlamos minden olyan dolgot a tudat mélyére küldeni, a szembenézést elkerülni, amit tulajdonképpen szégyellne.
Az előítéletes állapot.
Tulajdonképpen a normális előítélet, vagyis az előélet, a múlt figyelembe vétele, egy értelmes dolog. Pl. ez az ember gyakran hazudott, akkor szava hitetlen, valószínűleg most is hazudik. de azért megvizsgálom, mert (pl. meg is változhat, stb.) hogy valóban valótlant mond.
Másik példa: az ilyen emberek a tapasztalat szerint, valamint a kultúrájukból adódóan hajlamosak a felületességre, a rendetlenségre. De ez csak azt jelenti (mert minden egyén eltérő), hogy ezt a egyént, ahogy másokat is, e szempontból le kell tesztelni, és nem azt, hogy ki kell zárni.
Ha pedig az igazmondás, ill. az igazság minden szempontból meg lett vizsgálva, de ennek ellenére homály van, akkor lehet pl. a múlt szerint ítélkezni.
Ez volt eddig a normális előítélet, ami nem is előítélet.
Az előítéletes állapot, amikor az ítélkező ember nem vizsgálódik, csak a múlt, sőt gyakran csak a szóbeszéd, vagy frázisok, vagy alaptalan beskatulyázás, vagy „néha előfordul” alapján ítélkezik.
Előítéletes állapotba, okos emberek, akár tudósok is kerülhetnek. Sokféle előítélet lehet. Két fő fajtája: Ez csak rossz lehet, ez nem lehet jó. Csak ez lehet a jó.
Az elvadult állapot.
Tulajdonképpen az elvadult állapot az előítéletes állapot elfajultabb állapota. Ez már egy ellenséges állapot. Itt már a legkisebb vizsgálat is fölösleges, meg sem hallgatom. Vagy, ha meghallgatom, akkor is csak a rosszat keresem. Ő már nem ellenfél, hanem ellenség, aki biztosan rosszindulatú, biztosan hazudik. Általában mind a két fél így gondolja, mert a rosszindulatok egymást gerjesztik. Itt már nyugodtan lehet ferdíteni, néha hazudozni, manipulálni, hiszen ez már „mindent lehet” harc.
Eme írás elején volt egy példa, mely szerint két viszonylag normális ember ellentétesen ítélte meg ugyanazt. Az egyik ok, hogy mindketten, de az egyikük már biztosan, vélemény-elvadult állapotban van.
Azt azonban feltétlen meg kell jegyezni, ha egy országban elterjedt az elvadult állapot (ellenséges állapot), akkor az a vezetés hibája.
Az igazság kiderítéséhez az igazságra nyitott állapot alkalmas. A többi állapot nem alkalmas erre.
Azt talán erős önvizsgálattal meg tudjuk állapítani, mi magunk melyik állapotban vagyunk. Azt is sejthetjük, hogy mások milyen állapotban vannak, biztosan azonban ezt nem tudhatjuk.
Első látásra, hiányos tudással, hogyan állapítsuk meg, hogy kinek van igaza?
Valójában hosszan kell tanulmányozni egy témát, ahhoz hogy meg tudjuk állapítani, kinek van igaza. Pontosabban: megállapítani, mi az igazság.
Gyakran, sőt általában azonban nincs lehetőség alapos megismerésre, hosszas értelmes vitára.
A téma ismeretét azért viszonylag egyszerűen is lehet mérni.
Pl. ki tud több, a témához kapcsolódó tényt sorolni.
A vita jellege ilyenkor: - azt maga tudja - és azt tudja, stb..
Ez sem egyszerű vita. Ha csak egyik félből is hiányzik az értelmes vitára való törekvés, már kizárt, hogy értelmes vitát lehessen folyatni. Ugyanis nagyon sok értelmes-vita széttörő, ellaposító eszköz van.
Ráadásul a győzelem nem jelenti azt, hogy a téma jobb ismerőjének feltétlen igaza van. Azt jelenti, hogy a téma jobb ismerőjének nagyobb valószínűséggel van igaza. Vagyis egy tényező a sok közül.
Ha létrejön az alapos, értelmes vita akkor vannak még tényezők, az igazság eldöntésére. Elsősorban az, hogy melyik oldalon van több súlyosabb egyértelmű érv.
(Gondolkodástanilag két féle igaz érv lehet. Az egyik a tények nélküli tisztán logikai, következtetés általi érv. A másik a tényekből való köbvetkeztetés. Ez a gyakoribb.)
Elméletileg el lehet jutni az adott kor igazságához.
De mint mondtam, világunkban alig alakulnak ki igazi hosszú értelmes viták. Olyanok melyek célja nem a másik legyőzése, hanem az igazság megismerése.
És mint mondtam: a téma alapos ismerete szükséges.
A fél-ismeret, a felületes ismeret veszélyes.
Szóval az is fontos hogy a magunk ismeret-szintjét meg tudjuk állapítani. Ha tudjuk, hogy ismereteink erősen hiányosak tekintsük magunkat inkább tájékozatlannak.
De ez nem jelenti azt, hogy ne kelljen néha, gyakran tájékozatlanul is dönteni.
Gyakran gyorsan kell dönteni.
Tehát két ember áll az utcán és vitatkozik egy olyan témán, amit mi sem ismerünk.
Az egyik fél közelebb, jár az igazsághoz.
Az alábbiak alapján valószínűsíthetjük, ki jár távolabb az igazságtól.
De itt is újra elismétlem: a kiindulási alap, hogy a gondolkodó, elemző ember, az igazság megtalálására törekszik.
Tehát a félrebeszélés egyszerű jeleinek (felismerésének) felsorolása:
Konkrétumok hiánya, általánosságok, frázisok szajkózása.
Kiderül, hogy szinte semmit sem tud az adott témáról.
Nagyképűség, agresszív viselkedés,
Még néha sem ad igazat a másik félnek, teljesen egyoldalú érvelés.
Nyilvánvalóan blőd „érvelés”.
Önellentmondásba keveredés.
A manipulációs eszközök, módszerek használata.
Mindezt persze fel is kell ismerni, amennyiben a vélemény hamisságát (az igazság különböző fokát) fel akarjuk ismerni.
Folytassuk a „nyomozói logika” elemeivel.
Az alábbi igazság felderítési eszközöket, módszereket természetesen nemcsak a nyomozók használják, de mindenki az átlagember is. Csak az átlagember, nem tudatosan (definiálva, kategorizálva) használja. A mindenkiben meglevő józan paraszti bölcsességet fokozhatja alkalmazását rendszeressé teheti a „tudományos” megismerés.
Azt látni kell, hogy az igazság megismerésének két fő vonala van.
Az egyik hogy mit mondanak más emberek, ill., hogy más emberek mit tartanak igaznak.
A másik módszer, hogy a mások véleményeit megpróbáljuk kizárni, és csak az egyéb bizonyítékok ill., saját meglátásunk, tapasztalatunk alapján következtetünk. Erre azért van szükség, mert mások véleménye, (még a tanúvallomások is) gyakran elfogultak, tévesek, szubjektívek. A politikai társadalmi véleményekre pedig ez fokozottan igaz. Még igazabb a politikusi véleményekre, kijelentésekre, mert ők átlagosan többet ferdítenek mint az átlagember. Persze mondhatjuk, csak a másik oldal politikusa hazudik, a miénk nem. De mindenki mondhatja ezt, vagyis kérdés, hogy melyik az a hazudós másik oldal? Tehát, ez hibás kiindulópont.
Nem tudjuk, hogy ki a hazudós, de bizonyos jelekből (pl. önellentmondásba keveredik) magából a véleményből (tanúvallomásból) is következtethetünk. Ezeket soroltuk fel fentebb.
Tulajdonképpen a politikusi vitákat úgy kell tekinteni, mint potenciális csalók vitáit. – barátom honnan tudod, hogy az általad kedvelt politikus igazat mond, nem ver át?
Ugyanakkor az egyik ember az egyik politikus közelebb jár az igazsághoz. Az alábbi tényezőkből, erre következtethetünk.
Visszatérve; a kétféle módszer, (mások véleményének figyelése, mások véleményének kizárása), ötvözése lenne az optimális módszer. Az adott helyzet, eset határozza meg, hogy inkább a „tanúvallomásokra”, véleményekre támaszkodunk, vagy a véleményekre kevésbé támaszkodva, inkább más bizonyítékokat, más érveket keresünk. Általában azonban egyiket sem mellőzhetjük.
Akkor jöjjön a felsorolás, milyen tényezőkből következtethetünk az igazságra.
Itt is csak a rend kedvéért megemlítem a véleményeket, tanúvallomásokat, ill. a tanúvallomások igazság-elemzését. Politikai, társadalmi viták alkalmával ezeket csak nagyon óvatosan korlátozva vehetjük figyelembe.
A továbbiak:
1. Van e nyilvánvaló, ill. tárgyi bizonyíték? Pl., megbízható statisztikai adat, egyfajta bizonyíték. (Sajnos a politikában még a konkrét bizonyítékokat is szét lehet maszatolni, le lehet tagadni, ezért politikai vitákban, ügyekben sajnos nagyon ritkán van. A fejlődés egyik fontos feladata, ennek megváltoztatása.)
2. Nincs konkrét bizonyíték, de azért az eset valószínűségét fel lehet mérni. (Elnézést hogy ilyen aktuális üggyel jövök, de pl. az felettébb valószínűtlen hogy egy 80 éves ember, még olyan gazdag is megveszi, lekenyerezi, befolyásolja egész Európát, sok országot, több ezer elit politikust, ötszáz-millió embert. Tehát ebben az esetben van egy nagyfokú valószínűtlenség.) A lényeg hogy a valószínűséget is lehet, sőt kell nézni.
3. Ha nincs konkrét bizonyíték, akkor kizárásos alapon is következtethetünk a legnagyobb valószínűségre.
4. A nyomozók nagyon odafigyelnek az indítékra. Ezt mi is megtehetjük. (Ha már felhoztuk, kapcsolódjunk az előző esethez. Kinek erősebb az indítéka pl. a hazudozásra: egy öregember csak úgy gonoszságból tönkre akarja tenni Európát? Vagy egy diktatórikus vezető és társasága a hatalom, vagyon érdekében manipulál? Melyik az erősebb valószínűbb indíték?
5. A korábbi tettek, az eddig vezető út, pálya. (Az az előítélet, melyről már kifejtettem: csak egy és az utolsó tényező lehet a sorban. Amikor már mindent végigzongoráztunk és még mindig tanácstalanok vagyunk, akkor lehet az előéletet, elővenni, de akkor is csak óvatosan.)
Ne felejtsük el, hogy ez az egész még mindig a „hol van az igazság” gyors véleményéről szól. Ha van időnk, módunk akkor alaposan kell tanulmányozni a témát, hetekig, hónapokig, ez után nagyobb valószínűséggel juthatunk el az igazsághoz.
Egyelőre annak is örülhetünk, ha helyes, arra érdemes embert, pártot felismerjük és támogatunk.
A jövő problémája lesz, reméljük, eljutunk addig, az értelmes köz-vita kialakulása és erre alapuló jogalkotás. Másképpen ez a közvetlen demokrácia. Ennek az is, az akadálya, hogy a jelenlegi struktúrában csak rövid, egyszerű, szélsőséges véleményt lehet mondani, szélsőséges és kevés a választék. A rendszer harcai csak a vagdalkozást teszik lehetővé, szélre tolnak mindent, a hosszabb árnyalt, középen levő véleményeknek nincs helyük. Miközben az igazságok a középen levő árnyaltabb vélemények „összegzéséből” alakulnak ki.
Ehhez viszont már rendszerváltás szükséges, az igazi demokrácia rendszere, melynek alapja egy népszavazási és közvélemény-kutató rendszer lesz, mert csak az lehet.
Egyébként lenne egy másik módszer, út is a társadalmi igazság eldöntésére.
Ami számomra egyértelmű, de a jelek szerint társadalmi méretekben nem nagyon működik. Ez pedig a következő lenne:
Aki nem az igazi demokrácia, a jogállam, az igazságossági alapelvek, a béke, az egészség, a természetvédelem irányába gondolkodik, annak nem lehet igaza.
Miért nem ez a fő a leginkább elterjedt módszer?
Ennek igazságát nemcsak számos egyszerű ember, de sok politikus is vitatja, cáfolja. Ennek bizonyítása sem egyszerű, azért ezek a fogalmak, összefüggések már feltételeznek némi politikai, társadalmi műveltséget. Nagyobbat, mint a jelenlegi átlagos.
Az erről folyó vitát, amely egyébként folyik, bonyolulttá, homályossá teszik, szétmaszatolják.
Szóval ez a direkt társadalom-tudományos igazságkeresés mindenképpen kevés, ezért vettem elő a gondolkodástani megoldást.
Két általános, társadalmi szuper baromságra azért ki kell térni.
Az egyik a háború. De védekező háború nem ítélhető el. Ezért a hódító háború, a háborús folyamat beindítása a szuper baromság.
Pontosabban az, hogy ebbe a nép (a többség) is partner, mert a nélkül nem megy.
A másik a diktatúrák elfogadása, fenntartása, melyhez szintén népi segítség szükséges. Viszonylag egyszerű lázadással, sőt sokszor választással is meg lehetne szüntetni, mégsem teszik. A kettő egyébként, általában gyakorlatilag összefügg.
Rejtélyes, hogy az emberek többsége saját (családjuk) jólétük-egészségük romlását látván is folytatja, sőt támogatja az őrült folyamatot. A folyamat, a nyomor, rabság, pusztulás halál, akár elmehet a borzalmas szintig is, és még akkor sem fordulnak szembe.
Három egyszerű válasz van:
Az egyik a rendszer fokozatos el-diktatúrásítása.
Többek között egy olyan környezet kialakítása, amelyben az agymosás, néphülyítés zavartalanul folyhat.
A másik a manipuláció, mely nagyon erős hatású lehet. (De az már rejtély, hogy miért.)
A harmadik: a diktátor, és bandája sok eszközzel (többek között manipulációval) eléri, hogy az emberi általános, jellemhibák gyengeségek felerősödjenek. Pl. olyanok, mint gyávaság, mint önzés, közömbösség, önteltség, felsőbbrendűségi érzés, gyűlölködés, előítéletesség, átgondolatlan imádat, stb..
A diktatúrában, ill. a háborús propagandában, sok ember átlépi a káros jellemhiba, egyben a ferdén gondolkozás, cselekvés határát.
De az már rejtély, miért lehet, miért ennyire könnyű, sok embert áttolni ezen a határon.
Meg kell jegyezni az általános jellemhibák nemcsak az említett esetekben torzítanak, okoznak ostoba, hamis, ferde gondolkodást, de mindig, csak viszonylag enyhébben
Mit lehet tenni az általános, háborúskodó és diktatúra elfogadó baromság lavina ellen?
Hozzátéve, hogy az „okos” válasz mindig elhangzik: hát azt a szemét vezetést, aki hódító háborút, meg diktatúrát csinál, kell, így, meg úgy. Csakhogy amíg a nép partner lesz ezekben, mindig lesz szemét vezetés. Sajnos ez nem jó válasz.
Végezetül térjünk vissza a nyitott kérdésekre.
Hogyan lehet eldönteni, hogy a jelenben, kinek van igaza?
Szerintem erre válaszoltam. Persze a köztudatba kedvező fordulat mellett is csak hosszú évek alatt tudna a tanítás bejutni.
Egyelőre ennek nem sok jele van.
Azért én az írásomat, a válaszaimat fontosnak tartom.
A többi kérdés:
Az akár okos is lehetne, réteg, miért nem okos?
Honnan lehet tudni az érzelmek túlzott befolyásolásról van szó?
Hogyan lehet csökkenteni?
Egyáltalán elvárható, a mai körülmények mellett az egyszerű átlagos embertől, hogy döntően ésszerűen, (érzelmeit erősen korlátozva), az igazságra koncentrálva gondolkozzon, ítélkezzen?
Mit lehet tenni az előítéletesség és általában az általános jellemhibák csökkentésének érdekében?
Mit lehet tenni az általános, háborúskodó és diktatúra elfogadó baromság lavina ellen?
A kérdéseket így lehetne összefoglalni:
Hogyan lehetne társadalmi vonatkozásban okosabbá, bölcsebbé tenni az embereket?
Azért azt látni kell korunkban a társadalmi (társadalmi, politikai, gazdasági) okosítás területén nincs haladás. A rendszer sem fejlődik, nem jön a szükséges rendszerváltás. Sőt inkább lefelé tendál. A társadalommal foglalkozó iskolai oktatás érdemben nem fejlődik. A politikai élet is, egyre alacsonyabb színvonalú. A politikai társadalmi, gazdasági tájékoztatás (média, stb.) alacsony színvonalú (hiányos, manipulált, szenzációhajhász, stb.), és lefelé halad. Az internet egyelőre nem teljesen aknázza ki a lehetséges előnyöket, a hátulütők viszont már gőzerővel hatnak.
A bulvár kultúra, az akciófilm kultúra, egyre erősödik, vagyis áttételesen társadalmilag ez is butítja az embereket.
A megoldás rendkívül egyszerű legalábbis szavakban.
A felsoroltakon kell változtatni, méghozzá pozitív irányba.
Gyakorlatban már nem ilyen egyszerű, sőt annyira nem, hogy a lehetetlenség határán mozog.
Kiegészítés a boldogsághoz, valamint az erkölcshöz.
A korosztályos generációs sajtosságok, a boldog, becsületes élet vonatkozásában.
A legfőbb cél: minél több ember legyen minél boldogabb. Boldogabb, vagyis egészséges, békés, nyugis, kellemes (nehézségek, fájdalmak nélküli élet) életet élő.
De mindjárt mondjuk ki az igazságot: az ember csak elméletileg, megjátszva, álszenteskedve szelíd, békés szerető,- valójában harcos agresszív, kalandot kereső lény. Ez pedig azt jelenti, hogy a boldogság legjelentősebb eleme „békés, nyugis lét” lehetetlenül el, amely elem kihat a többi elemre. Hiszen ha az ember harcias, nyugtalan veszekedő lény, akkor az egészség, a kellemes élet sem érdekli nagyon.
Ráadásul a békesség igénye is korosztályok szerint változik, de e szempontból minimum kettő illetve egy átmeneti rétegre (korosztályra) osztható az ember.
A fiatalkor (fiatal és közepes kor): ez esetben 50 évig számolom.
50-60 között egy átmeneti kor.
Illetve az időskor 60 év felett.
Ha egyszerűsítünk, akkor két rétegre bontható az ember, fiatalkor 54 éves korig és időskor 54 év felett. Persze ezek is átlagszámok.
Az első alapvető megállapítás: ugyanazon ember, másféle boldogságigénnyel, valamint más békességigénnyel rendelkezik fiatalkorban (54 éves koráig), mint idős korban 54 éves kor felett. Fiatal korban az ember kevesebb békét, nyugalmat igényel, mint idős korban. Ha nem is keresi a kalandot, a konfliktust, a versenyt, a harcot, az ambíciót, a sikert, de sokkal inkább elviseli ezeket. Mondhatjuk, hogy egy időshöz képest igényli a felsoroltakat, tehát másféle a boldogságigénye.
A második megállapítás: talán az előzővel összefüggésben, a fiataloknak más elképzelése van a becsületességről, mint az idősöknek. A fiatalnak, középkorúnak még egy adag, rafináció, cselezés, erőszakosság, ambíció, belefér a becsületes jóindulatú ember jellemképébe.
A továbbiakban az egyszerűség érdekében beszéljünk szelídségről (békesség, nyugisság, stb.) valamint harciasságról, (agresszió, kalandvágy, törtetés, stb.).
A harciasság, illetve a harciasság változásainak további okai, összefüggései és megjelenései.
1. A könyvemben foglalkozom az emberi gyengeségekkel, ezek közül több is, pl. a presztízsharcosság is, természetesen kapcsolatba hozhatók a harciassággal.
2. A harciasság fokozódása, nemcsak mint fizikai cselekvés jelenhet meg, szélesebb értelemben a másik ember mindenféle (csalás, stb.) fokozottabb sértését is magában hordozza.
3. Nemcsak a fiatalok és idősek között van ilyen szelídségi eltérés, de például a férfiak és nők között is. Bár itt meg kell jegyezni, hogy korunk egyik erőteljes tendenciája, a férfiak viszonylagos szelídülése (nőiesedése), és még inkább a nők „elvadulása” férfiasodása. Úgyhogy napjainkra szinte eltűnni látszik a nők-férfiak közötti különbség.
4. Miből adódnak ezek a korosztályhoz, ill. nemhez köthető különbségek?
Leginkább abból, hogy gyengébb kevésbé aktív, a harcban feltehetően alulmaradó ember, nyilván kevésbé híve a harcnak, mint az erősebb, a harcban feltehetően győzedelmeskedő ember.
Azért azt érdemes hozzátenni, hogy az idősek nemcsak a fizikai kiszolgáltatottságuk, gyengeségük okán szelídebbek, de a nagyobb élettapasztalatuk miatt is. Ugyanis élesebben látják, a harciasság, szakadékba vezető irányát.
5. A harciasság változékonyságának azonban van egy pillanatnyi, hangulati szeszélyességi oka, ill. megjelenése is. Arról van szó, hogy az ember, ugyanazon ember harciassága akár óránként is képes változni néha okkal, máskor, szinte ok nélkül. Pl. ha megsértik, vagy egyszerűen baj éri, akkor a világot rendkívül durvának agresszívnak látja, nagyobb szelídséget igényel, önnönmaga is, kvázi megszelídül.
Ugyanakkor a megtámadás, a veszélyeztetés, a baj, dühöt, védekezést, tehát harciasságot válthat ki. Ráadásul a védekezés lehet jogos, de lehet indokolatlan felfújt is.
Ezzel szemben, ha sikert könyvelhet el, akkor ellentétes érzések, gondolatok fogják el. Ekkor egy kis törtetést, agressziót, elfogadhatónak tart. De itt is jelentkezhet a másik véglet: a siker, a rendben levőség, megnyugtatja az embert.
Mindez azt jelenti, hogy az ember rendkívül, változékony, szeszélyes, ellentmondásos, nincs határozott véleménye a szelídségről-harciasságról. Valójában fel sem tudja mérni annak mértékét.
6. Nyilván a harciasság történelmi kortól és az adott nép kultúrájától is függ.
Az állatokban talán több harciasság van, mint a gondolkodó emberben (ez is vitatható), ennek evolúciós okai is vannak. Azt azért kijelenthetjük, egy ősi tulajdonságról, szinte természetes emberi gyengeségről van szó.
A jelenlegi mértéke azonban nem természetes, nem szükségszerű, hanem túlzott.
A globalizálódó világban, a harcias népi hagyomány, kultúra, jelentősége is halványul.
7. Korábban, a könyvben, a harciasságot szoros összefüggésben hoztam az ambícióval. Pontosabban, akinek ambíciói vannak, az a mai világban nem nagyon engedheti meg a szelídséget. A mai, még mindig meglehetősen törtető, agresszív világban a szelíd, mulyának minősülhet, nem képes érvényesülni. Ezt, „az ambícióval való ellentmondást” is betehetjük az okok közé.
8. Egyébként napjainkban is, meglepően sok harcra, agresszióra motiváló dologgal találkoznak a felnőttek, de gyerekek is.
A modern embert, sajnos a gyereket is, a „kultúra” egy része, pl. akció filmek, agresszív játékok, stb., szintén a harciasságra motiválják.
Tulajdonképpen a történelemoktatás is (ami jelenleg tévesen a háborúk oktatása, ráadásul torz, „szinte dicsőítő” oktatása) a harciasságot ösztökéli.
Talán még a kifejezetten küzdősportokat is a motiváló dolgok közé vehetjük. Megjegyezve, hogy a küzdősportoknak azért van egy levezető vonatkozásuk is, vagyis nemcsak motiválják, de le is vezetik az agresszivitást. A szabályozott igazságos verseny, beleértve a sportot is, összességében levezető hatású.
Ugyanez nem mondható el az akciófilmekről, az agresszív játékokról, hasonlókról. Nem mondható el, bár sokan, nem érdek nélkül, azt hazudják. Képzeljük el azonban a tévéje, pc-je előtt ülő, energiával és más okokból kialakult agresszivitással meglehetősen eltelt fiatalt, amint egy akciófilmet néz, vagy játszik. Nyilvánvalóan az ő agresszivitása, ekkor nem levezetésre kerül, hanem felgerjesztésre. Az, hogy pl. a játékban megöl száz embert, lehet hogy ideig óráig, öt százalékkal kielégíti az agresszív hajlamait. Az azonban, hogy egy agresszív világ képe rajzolódik ki előtte „természetesen ilyen agresszív a világ”, ellenben harminc százalékkal is fokozhatja a harciasságát.
Kijelenthetjük az ember valójában nem (legfeljebb álszenteskedve elméletileg), neveli a gyerekét szelídségre, békére.
9. Nyilvánvalóan a társadalmi igazságtalanságok, az általános lenézés, a rossz, kellemetlen élet, a reménytelenség szintén fokozzák a harciasságot. Az elnyomásból, a diktatúrából való megszabadulás, szintén harciasságra, sőt néha konkrét harcra ösztönöz.
Tehát a társadalmi rendszer egy jelentős ok, ill. összefüggés.
Persze itt is felmerül, hogy a társadalmi rendszer, valamint az eredendő emberi természet, hogy viszonyulnak egymáshoz. A kölcsönviszony biztos, a dominancián már lehet vitatkozni. Akár az itt felsorolt tényezők is rámutatnak, a rendszer és az ősi emberi hajlamok keverednek, egymásból erednek. Ezért a megoldások között nemcsak az szerepelhet: ember legyél ilyen, meg olyan. Hanem ez is: ilyen meg olyan törvényeket, intézményeket kellene létrehozni.
10. Egyéb itt fel nem sorolt harciasságot-békességet befolyásoló okok. (Egyébként ezt az „egyéb okokat” részben a saját megnyugtatásomra is, minden elemzésbe, felsorolásba beteszem. De kétségkívül a valóságban is mindig van, kihagyott ok, tényező.
Visszatérek a harciasság valamint a becstelenség, valamint a szigorúság összefüggésére.
Már említettem, hogy a harciasság fokozódása, nemcsak fizikai jelenség. Közbiztonságilag pl. nemcsak a testi sértés szaporodik, de pl. a csalás is. Mivel sokan a harciasság, a keménység okán lépik át a becstelenség határvonalát.
Amúgy a becstelenség (az igazságtalanság, az erkölcstelenség, stb.) a másnak ártásról szól. Elvileg van olyan, hogy igazságos, de szigorú (kvázi kemény, harcias). Gyakorlatilag azonban, a harciasság gyengülése-fokozódása eltolhatja (általában el is tolja) a másnak ártás határvonalát is. Pl. egy keményebb világban, ez még nem minősül másnak ártásnak. Vagy egy keményebb világban, ez még jogos büntetés. Stb..
Ebből az összefüggésből az is következik, hogy adott esetben nemcsak a harciasság harc, a háború, az agresszivitás fokozódhat, hanem a becstelenség is.
Az első részben is említettem, általában a fiatalok nemcsak a keménységet nézik elfogadóbban, de a becstelenséget is, legalább fél fokkal.
Ugyanakkor felvetődhet az arany középút, a túlzott szelídség, a túlzott megbocsátás problémája is. Erről is elmélkedtem már korábban, és egyértelműen az arany középút mellett tettem le a voksot, legalábbis ami a szigorúságot-engedékenységet illeti.
Akkor mégis azt kell mondani: a szigorúság, valamint az agresszivitás, két különböző dolog, bár van közös területük, van, részben egybevágnak.
Másképpen, a szelídség, békesség, valamint a megbocsátás, az összefüggések, egybevágóságok ellenére, nem ugyanarról szól.
Elég fura, de ki lehet jelenteni, az ember általában legyen békésebb, szelídebb, nyugisabb, békére törekvőbb, de nem legyen, kevésbé szigorú.
Nem könnyű, ehhez talán az is szükséges, hogy adott estekben a bűnösség-bűntelenség határvonalát még pontosabban határozzuk meg.
Másképpen legyünk békések, de ne elvtelen kompromisszumok, (kollaboráció, konformizmus) árán, ne a bűnösöknek való behódolás árán. Óvakodjunk attól, hogy bárkit megtámadjunk, még az állítólagos megelőző támadástól is, de a jogos védekezésről ne mondjunk le, ahogy az építő kritikáról sem.
A békesség, szelídség fokozása, egy jó út, egyféle megoldás.
A megoldásokat egyébként nagyjából az előző részekben már említettem.
Nem is akarom ismételni talán csak címszavakban: pl. agresszív filmek játékok gátlása. Még több igazságos szabályozott verseny.
Igazságos társadalmi rend, demokrácia, építése.
Magunk agresszivitásával, becstelenséget elfogadó hajlamával is legyünk tisztába, főleg fiatalkorunkban.
Legyünk kevésbé ellentmondásosak, szeszélyesek.
A szigorúságot (mely történhet a béke érdekében is) ne keverjük az agresszivitással.
Stb., stb..
A legfontosabb viszont az álszenteskedés megszüntetése.
Egyénileg se áltassuk magunkat, - én békés vagyok. Nézzünk szembe a ténnyel, én sem vagyok békés, de mi emberek, általában sem vagyunk békés természetűek.
Ugyanis, ha áltatjuk magunkat, akkor a változtatás elhatározásának sürgőssége is csökken. Akkor, a „nincs nagy baj” hozzáállással szinte semmit se teszünk.
Vagy pedig fogadjuk el, mindig, mindenhol valljuk be: agresszív népség vagyunk, olyanok, akik egymást nyírják, akik ebben lelik az örömüket, akik hajlamosak pusztító háborúkba keveredni, azokba szenvedni, meghalni. Ebbe az esetbe, viszont ne siránkozzunk, pl. szenvedésen, háborún, igazságtalanságon, becstelenségen, rossz közbiztonságon.
Én mégis azt mondom, inkább ismerjük be, hogy a békesség, béke érdekében konkrétan is elég sokat és sürgősen tenni kell.
„Összességében jól mennek a dolgok, szép az élet dilala” felfogást is felül kell vizsgálni, annak ellenére, hogy gyakran jóindulatból ered.
További kiegészítés
A boldogság mérése
Már felületesen foglalkoztam e témával. Viszont nem árt újra, elővenni a témát, más szemszögből, kicsit alaposabban megvizsgálni.
Annál is inkább mert, a boldogságot nevezem, meg mint a legfőbb emberi, egyéni és társadalmi célt.
De azt is megállapítom a boldogság egy rendkívül képlékeny, szubjektív (egyéni, hangulati) , szinte mérhetetlen állapot. Ráadásul a hosszabb távon összesített boldogságnak, sok összetevője van, ami fokozza a mérhetetlenséget.
Akkor miért kellett nekem, pont a boldogságot célként megjelölni, kikiáltani?
Ugyanazért, amiket most elmondtam, vagyis a felsorolt hátrányok egyben az előnyök.
Egyszerűbben arról van szó, ha csak egy dolgot, vagy kevés dolgot (pl. anyagi jólét, vagy, és Istenszolgálat, vagy, és emberszolgálat, stb., stb..) jelölünk meg legfőbb célnak, akkor egy csomó más fontos célt elhanyagolunk, egyoldalúan, elfogultan élünk, gondolkozunk, cselekszünk.
Vagyis tévúton járunk. Tehát a hosszabb távú boldogság a leginkább összetett, sok részből álló dolog, állapot, ezért a legkisebb eséllyel kerülhetünk valamilyen elfogult , hamis cél fogságába.
Igen ám, csakhogy mire megyünk vele, ha nem tudjuk mérni. Azért ez így túlzás, hogy nem tudjuk mérni. Pontosabb megfogalmazás: a boldogságot felettébb nehéz mérni, és az is, csak jó esetben is, csak nagyjából (mondjuk 75%-ban) lesz pontos. Tehát, azért a viszonylag pontosabb mérésre törekedhetünk, és muszáj is törekedni.
Meglepő módon a társadalom boldogságának mérése egy fokkal könnyebb, mint az egyén boldogságának mérése. Az egyén talán tisztában van a pillanatnyi, legfeljebb félnapi boldogságszintjével, de nincs tisztában (csak homályos elképzelése van) a heti, havi évi boldogságszintjével.
Ennek az egyik oka, pl., hogy amikor összegezi, pl., milyen is volt az elmúlt évem, akkor a pillanatnyi boldogságállapota befolyásolja. Illetve, hogy éppen milyen oldalról vizsgálódik. Ennél is nagyobb baj a boldogságkiegyenlítő rendszer. Ez egy biztonsági rendszer az emberben, amely lényegében a nagyobb hosszabb távú kellemetlenségeket tompítja, de ugyanúgy tompítja a nagyobb, hosszabb távú kellemességeket is. „Az ember mindenhez hozzászokik” Vagyis az ember általában a boldogság középszakaszában mozog, kicsit le, kicsit fel. Ritkán jön egy-egy komolyabb, negatív, vagy pozitív trauma, de azután visszatér a középső szakaszba.
A könyvem egyik fejezete arról szól, hogyan lehet a lelki fájdalmakat tompítani, hogyan lehet a boldogságot általában (viszonylag folyamatosan, sokszor pillanatnyilag) növelni.
Vannak ilyen módszerek eszközök, és használni is kell azokat, azonban a mérést ezek sem oldják meg.
A társadalmi boldogságszintet viszont egy fokkal könnyebb mérni, és ebből, ha nem is teljesen pontosan, de következtetni tudunk a saját boldogságunkra. Nézzük először a mérést, aztán a következtetést.
A társadalmi boldogságszint elég közel jár, az un. szélesen vett életszínvonalhoz. Talán még annál is bonyolultabb, de közel jár.
Itt beevezünk egy másik „kedvenc” témámba, a statisztikai adatok mérések problémakörébe. Szóval, viszonylag pontos mérés nélkül nincs semmi, csak szájkaratézás.
Ha a jelenlegi szélesen vett életszínvonal mérést, valamint általában a statisztikai adatok szerinti mérést egy ötös (illetve hatos) skálán nézem, akkor az egyes, legalsó osztályzat a megérdemelt. Bocsánat nem a legalsó, mert az a zéró, a semmi. Az egyes, vagyis van valami, de az elégtelen.
Most itt, ha csak vázlatosan is, de bele kell menni, pl. a szélesen vett életszínvonal statisztikai mérésébe. Ez tulajdonképpen a szakemberek dolga lenne. Lenne, de a vezetés nemhogy építené, de rombolja e fontos állami tevékenységet.
A pontossághoz szükséges: Mennyi fontos statisztikai adat van mérve. Az időtávra osztott, egy főre osztott, ill. a nemzetközi összehasonlítás adatait is mérve. Az adatok mérésének pontossága. Ezek az adatok mennyire ismertek használtak. Ezekből készül e pontos összesítés.
Ha mondjuk, a jelenlegi egyes szintről a négyesre akarnánk jutni, akkor mindent négyszer jobban kellene csinálni. Nemcsak GDP-t és hasonlókat, hanem négyszer annyi fontos adatot kellene mérni. Pl. egészségügy, oktatás, stb. teljesítményét. Az igazságszolgáltatás, az igazságosság állapotát. A természetvédelem fokát. A biztonság állapotát, ami szintén több adatból áll össze.
Azután ott van a mondás: inkább élek egy szegényebb, de békésebb barátságosabb országban, mint egy gazdagabb, de marakodó országban. Szóval ezt sem árt mérni. Természetesen, valahogy a vezetéssel való, a közállapotokkal való elégedettséget is mérni kellene.
A demokrácia szintjét pedig elsősorban azért kell mérni, mert az utal a döntéshozás színvonalára. A döntéshozás színvonala pedig mindenre kihat.
Illetve: Jelölje meg egy tízes skálán, hogy az elmúlt évben milyen boldognak érezte magát.
E kérdés nyomán, nyilván teljesen eltérő szubjektív jelölések lesznek. Azonban az összesített eredménynek mégis van jelentősége.
Mindezt négyszer pontosabban kellene mérni, mint most. Ezeket pedig, kb. 5-10, szinte mindenki számára ismert adatba kellene összesíteni.
Az adatok pedig meghatározók lennének az új tervek elkészítésében, illetve a vezetés értékelésében.
Visszatérve a boldogságmérésre.
Tételezzük fel, hogy a szélesen vett életszínvonal fejlődése, ill. a társadalmi boldogság 75%-os boldogsággal mérve vagyon. Ez elméletileg elérhető.
A gondolkodó egyfelől azt mondja, ha ekkora volt a társadalmi boldogság, akkor az félig-meddig rám is vonatkozik. Részben már tisztában lesz a helyzettel.
Másfelől pedig leül és elkezdi a saját életét a társadalmi boldogsághoz viszonyítani. Mert rendben van az ország egészségügye pl. 5%-ot fejlődött, de az én egészségem romlott és nemcsak a korom miatt. Nekem rossz tapasztalataim voltak. Majd jöhet a többi terület, ebből a szempontból, meg abból a szempontból, hogy is alakult az életem. Szóval nem lehetetlen, egy nem teljesen pontos, de viszonylag elfogadható egyéni boldogságmérés.
És mi legyen addig, amíg nincs elfogadható társadalmi boldogságmérés?
Ember, lehetőleg igazságosan, jókedvűen küzdj és bízva, bízzál.
A lelki fájdalomcsökkentő technikák, módszerek.
Szintén az egyéni boldogságépítés kategóriájába tartozik.
Két okból is elsősorban egyéni boldogságépítésről van szó. Elsősorban magunknak csináljuk, másodsorban nincs külső kényszer, sőt még a nevelés, oktatás sem hajt senkit ez irányba.
Induljunk ki az előzőkben leírtakból.
Tehát az alábbiakban leginkább arról elmélkedem, miképp tudjuk saját magunk a sérelmeink, sebeink gyógyítgatni, a fájdalmat enyhíteni.
És nem arról, hogy milyen családban, társadalomban, milyen viselkedéssel tudjuk a boldogságunkat, valamint mások boldogságát növelni.
Elvileg két alapvető módszer van: a lelki fájdalmak sérelmek enyhítése, ill. testi és lelki örömökkel való kompenzálás, feledtetés.
Manapság, ha beütjük a keresőbe, hogy „boldogság”, akkor mindenféle hormonról, ill. idegrendszerről, agyi működésről olvashatunk. A „gondolkodást” beütve is ezekről olvashatunk. Persze ez is a boldogság mellékszála, de csak mellékszála, mert attól hogy ismerem, a hormonok működését még nem tudom magamat, másokat boldoggá tenni. (A gyógyszerek beadása nem megoldás, sőt súlyosbítja a problémát legalábbis a normális egészséges emberek esetében) Szóval az interneten, a lexikonokban, másról is kellene olvasni, olyasmiről, amiről eme iromány is szól. Valamint az iskolákban is ezt kellene tanítani, jelenleg szinte nem tanítanak semmit.
Szinte ugyanez elmondható az igazságról, az igazságosságról, a gondolkodásról.
A lényeg teljesen hiányzik, bizonyos működési részlet elterebélyesítve teljesen elfoglalja a lényeg helyét. Bár az agy az idegrendszer működése érdekes, és hasznos is lehet, de ennek ismeretétől a gyerekek, emberek nem tanulnak meg helyesen gondolkodni. Ezt sem, a gondolkodástant sem, tanítják az iskolában.
Mindez mit jelent? Többek között, a már tárgyalt alapvető emberi gyengeséget: Az emberek nem szeretik a dolgokat, a helyzetet, a világot egyszerűen lényegileg, de alaposan elemezni. Viszont szeretik, tudják is a részletkérdéseket kibontani. Ennek aránytalansága pedig, egy torzult emberi gondolkodást jelent.
Térjünk vissza lényegileg az egyéni boldogságkereséshez. Persze amikor azt mondom, hogy egyéni, akkor mindig fel kell merülni: a közösségi iskolának minden fontosat oktatni kellene, tehát a közösségnek, a társadalomnak minimum az oktatáson keresztül, mindenhez köze van.
Vannak ezért egy fokkal értelmesebb tanítgatások is. Éljünk egészségesen, tornázzunk, együnk sok zöldséget, járjunk a természetbe, a jó levegőre, valamint éljünk egyszerű kiegyensúlyozott életet, kerüljük a stresszt, és így tovább. Persze mindez fontos és valóban növelheti a boldogságot, de azért az emberi lélek és az élet is bonyolultabb annál, hogy a boldogság ennyivel elintézhető lenne.
Azért nem árt óvatosnak lenni, azaz amire vigyázni kell.
Nyilvánvaló a más kárára történő, igazságtalan előnyszerzés, örömszerzés, mint enyhítés, elfogadhatatlan. Ez mindenképp elfogadhatatlan, akkor is, ha minket ért sérelmet akarunk kompenzálni.
Ezzel kapcsolatban újra felmerül a keménység, ill. ambíció szükségletek ártalmas kergetése: mint pl. hatalomvágy, pl. a birtoklásvágy, pl. vagyongyűjtés, pl. a túlzott kiemelkedésvágy - kergetése. Ezek olyan „örömszerzések”, melyek másoknak szinte biztosan így, vagy úgy de ártalmat, lelki fájdalmat okoznak, de valószínűleg a vágyakozónak, a kergetőnek sem adnak igazi boldogságot.
Bármennyire is banális egyszerűen ki lehet jelenteni: a pénz, a vagyon, a hatalom, nem adnak boldogságot. A karrier, a siker, a kiemelkedés pedig önmagukban szintén nem adnak boldogságot, csak akkor, ha helyes tartalommal lettek feltöltve.
Ill. újra felmerül, hogy az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, a beleszólás, az egészség, a tudás, a természetvédelem alacsony szintű megvalósulása, nemcsak közvetve, de közvetlen is lelki fájdalmat, sérelmet okoz. Ez alatt azt értem, hogy pl. becsapnak egy almával, akkor a károd egyrészt az alma, másrészt maga a becsapás történése is lelki fájdalmat okoz. Sőt szintén fájdalmat okoz, ha nem téged, de más embereket ér ilyen. A lényeg, hogy, mások ártalmára történő előnyszerzés, örömszerzés tilos.
Attól hogy a sértettnek illik bizonyos nagyvonalúságot, elnézést tanúsítani, nem jelenti azt, hogy a sértett, vagy bárki tehet sértéseket. Az elnézés, ezek szerint, a kisebb, véletlenszerűen ritkán elkövetett sértésekre vonatkozik.
Sőt olyan enyhítés, örömszerzés is elfogadhatatlanok, mely hosszabb távon nekünk, magunknak ártanak. Alkohol, kábítószer, stb., tehát olyan megoldások, melyek egy ideig-óráig enyhítenek, de hosszabb távon megduplázzák a bajokat, gondokat.
Az alkohol, kábítószer, hasonlók, a direkt tudatmódosító szerek, a legveszélyesebb, leginkább elkerülendő szerek, módszerek. Ugyanez elmondható a mániákról (szenvedélyekről) is. (Mánia: egy tevékenység, ami mindent, egészséget, életet, családot, erkölcsöt, felülír.) A káros mellékhatásuk (saját egészség, saját élet, saját boldogság, másoknak ártás) dupla akkora, mint az ideiglenes hasznos hatásuk. A kedvelt tevékenység (pl. hasznos érdekes munka, hobbi) egy határig, a legerősebb boldogságforrás, azonban egy határt átlépve, mániává válva, éppen ellenkező hatással bír. Éljünk, harmonikus sokoldalú életet, de erről még szó lesz.
Tehát két féle lelki fájdalom enyhítő technika (másképpen ez boldogságnövelés) van: elfogadható, valamint elfogadhatatlan. A következőkben az elfogadható módszerekről, technikákról lesz szó.
A másik problémakör, hogy minden enyhítő módszer technika, elterelő manőver jellegű, vagyis az eredeti problémát nem oldja meg. Tehát ha ez eredeti lelki fájdalmat kiváltó probléma megoldható, akkor igyekezni kell megoldani, és legfeljebb mellette alkalmazni az elfogadható enyhítő technikát. Ha viszont nem oldható, meg ilyen is van sajnos, akkor első számú megoldásnak marad, az elfogadható enyhítő technika.
A következő pedig az önzrikálás, a felnagyítás problémája.
Az esetek egy részében jogosan érzünk fájdalmat, nem nagyítjuk fel, viszont esetenként a túlzott sértődékenységünk, vagy depressziónk, vagy egyéb okok miatt felnagyítjuk a sérelmet, bánatot, fájdalmat. Sajnos az ember, az egyén nem nagyon képes elválasztani a jogos sérelmet, fájdalmát az önhergelésből adódó sérelemtől.
Két dolgot tehet, az egyik hogy mégis megpróbálja megvizsgálni saját felelősségét, ill. hogy a baj, gond valóban mekkora.
Kérdés azonban mi a helyes eljárás, ha az embert éppen a saját hibája nyomasztja?
Sajnos ez a leginkább megoldhatatlan helyzet. Azért nehéz, mert ekkor nem lehet azt tanácsolni, hogy lépjen túl rajta. Ez lelkiismeretlen egyénekhez vezet, ill. lelkiismeretlen társdalomhoz vezet.
Az esetek többségében azonban az igazi, vagy látszólagos sértés kívülről jön. Ekkor eshetünk igazán az önzrikálás, a felnagyítás hibájába.
Vigyázni kell, hogy düh, gyűlölködés, félelem, szégyen, kielégítetlen vágy, irigység, stb. negatív érzések ne legyenek szinte folyamatosak és erősek, ne legyenek olyanok, melyek boldogtalanná tehetik az életünk. Ezek, a normális embernek, sem közvetve, sem közvetlen, nem adhatnak boldogságot.
Vannak tehát a vágy-önhergelések. Valamint, vannak a gyűlölet-önhergelések. Valamint vannak a félelem-önhergelések. Tulajdonképpen eme esetekben nemcsak arról van szó, hogy valószínűleg másoknak is ártunk, de közben önmagunknak is ártunk, saját magunkat is piszkáljuk,
Mindig legyenek vágyaink, (igényeink, szükségleteink) csak azok ne legyenek elérhetetlenek. Minden szenvedély, túlzott vágy, mánia kerülendő.
Továbbá bizonyos mértékű igazságérzet sértéséből eredő düh, dühből eredő tettvágy még pozitív, bizonyos határt átlépve azonban, negatív, sőt borzalmas tettek okozója lehet a gyűlölet.
Továbbá, bizonyos mértékű félelem, aggódás is pozitív, jó dolog, a törődés jele, azonban itt is van egy öngerjesztett, túlzott határ, ami után az egész átfordul ártalmas irányba.
Az önzrikálás, önhergelés egy külön része, a fölösleges, túlzott önhibáztatás. A különböző problémákért magunkat hibáztatjuk. Itt is a túlzás a szélsőség a probléma, mert egyébként a kellő önkritikára szükség van.
– Nehogy már mindenért magam okoljam. Nem okolom magam, de legközelebb még jobban csinálom – ehhez hasonló gondolatokkal lehet csökkenteni a túlzott önhibáztatást. A probléma összefügg a kellő (nem túl erős, nem túl gyenge) önbizalommal.
Az ellentmondásosság, ill. az arany középút problémája végigkíséri ezt az egész boldogságkeresést.
Az önzrikálás néhány megelőző, enyhítő gondolata, mondata, viselkedése:
Az egyik vonal: - kemény vagyok, nem nyafogok vonal.
A másik vonal: - lezser vagyok vonal.
- Nem érdekel.
- Majd az idő megoldja.
- Más hülyesége miatt nem fogom magam büntetni.
És ehhez hasonló vigasztaló gondolatok tudatosítása.
Néhány önerősítő gondolat:
- Minden hibából lehet tanulni.
- Minden nehézség megerősít.
- Minden rosszban, van valami jó.
- De legalább, megpróbáltam.
- De legalább, tükörbe tudok nézni.
Ismételem, minden fájdalomcsökkentő módszernek lehet egy a valós problémáról elterelő, elodázó hatása, amit el kell kerülni.
Az elkerülendő boldogság keresésesek felsorolása vázlatosan:
Másnak ártó megoldások.
Vagyon, pénz, hatalom kergetése. Rossz tartalmú, másoknak ártó karrier, kiemelkedés.
Igazságosság, biztonság, önrendelkezés, egészség, tudás, természetvédelem kárára, elhanyagolására történő megoldások.
Túlzott vágy, túlzott, düh, gyűlölködés.
Alkohol, kábítószer, egészségre ártalmas szerek.
Mániák, túlzott szenvedélyek.
Rövid távú megoldások. Olyan, módszerek melyek a megoldható problémák megoldhatóságáról elterelik a figyelmet.
Önzrikálás: mások ártásának, ill. a bajok felnagyítása.
Túlzott önhibáztatás.
Emelkedjünk egy kicsit magasabbra és tekintsük át az általános boldogságnövelés kategóriáit:
Most itt csak a lelki fájdalmakról beszélünk, de ezen kívül létezik még,
A testi fájdalom is,
A testi öröm is.
Valamint a lelki öröm is.
Nagyon egyszerűen arról van szó, hogy az összesített boldogság érdekében, minden olyan módon, mely nem árt másoknak, és hosszabb távon magunknak sem - csökkenteni, minimalizálni kell minden testi fájdalmat, lelki fájdalmat. Valamint minden olyan eszközzel, mely nem árt másnak, és magunknak sem árt (nem egészségtelen), hosszabb távon növelni, maximálni kell minden testi örömet, lelki örömet.
Itt egy kicsit bővebben térek ki, a testi fájdalmakra, ill. örömökre, főleg az utóbbira, mert máshol erről nem beszélek.
Először is oldjuk fel, elsősorban magunkban is, a testi örömökkel kapcsolatos látszólagos ellentmondásokat. Kétségkívül egyes elméletek éppen az aszketizmust, legalábbis a fegyelmezettséget magasztalják. Más elméletek pedig szinte minden testi örömöt (evés, szex, vidám mulatós állapot, stb.) bűnösnek mondanak. Ezek jó esetben is csak féligazságok, vagyis nem igazak. Az első elmélet csak annyiban igaz, hogy adott esetben bizonyos aszketizmus, fegyelmezettség is adhat főleg lelki örömöt. Viszont ez nem zárja ki az egészséges testi örömök élvezetét. Elsősorban a szexet emelném ki, mert már tudományosan is bizonyított, semmilyen formája nem egészségtelen. A második elméletből csak annyi igaz, hogy esetenként bizonyos testi örömök valóban a veszélyes kategóriába tartoznak. Azonban a másnak nem ártó, ill. nem egészségtelen testi öröm, erkölcsös, éppen azért mert anélkül okoz boldogságot, hogy nem árt másnak.
Az egészség nem véletlenül állandóan megjelenik, mint a testi fájdalom ellenszere. Az egészséget komplexen nézve, itt nemcsak az egészséges életmódról van szó, hanem az állami egészségügy állapotáról is.
A vallás, a hit az eszme, mint boldogító módszer.
Elsősorban vallás, az ima, a hit-remény, a másvilági igazságszolgáltatás, „a bölcs Isten majd elrendezi”, mindebben való hit „módszeréről” van szó. Ezek sokak számára nagyon fontos lélek-karbantartó dolgok.
Sokan talán megbotránkoznak, mert a vallást, a hitet az imát, stb., többnek gondolják, mint egyszerű lelki fájdalomcsökkentő módszernek. Nem állítom, hogy nem több, én csak azt mondom, hogy mindenképpen van egy ilyen vonatkozása is: a vallás, lelki fájdalomcsökkentő módszer. Én nem állítom, hogy a vallás nem lehet több mint a boldogságkeresés egy bizonyos módszere, viszont hamisnak tartom azon vallásokat, nézeteket, melyek szinte kizárólag a vallási tanítások dogmák, rituálék betartását tartják, nemcsak az igaz viselkedés, de a boldogság meglelésének, egyetlen módjának.
Én magam sem tartom kizártnak, hogy lehet egyféle másvilágban, másvilági ítélkezés, mely az emberi lényegről szól a kellemes (boldogító), vagy a kellemetlen (boldogtalanságot okozó) érzésekről szól. De kijelentheti e bármelyik vallás, nézet, csakis én lehetek az igazság tudója?
Ne felejtsük el: semmilyen nézet vallás eszme nem lehet fontosabb az emberek boldogságánál. A boldogság a legfőbb cél, mert az Istennek, a természetnek is csakis ez lehet a legfőbb célja. Az eszközt, pl. a vallást, nézetet, az eszmét nem lehet célként beállítani.
Valamint a két alapvető igazságossági alapelvet sem írhatja felül semmi.
Külön ki kell emelni a buddhista módszereket, ill. felfogást. A meditáció, az érzések érzelmek törlése, a vágyak minimalizálása, a szenvedélyek, a mániák levetkőzése csökkentik a lelki szenvedést. Ugyanakkor nem igaz, hogy a boldogság, és minden más csakis a belső tudatból eredhet. E problémára is többször visszatértem, nem véletlenül.
Ha az unokám szeret az jó érzés. A mosógép jó. Ha egy gyógyszertől elmúlik a fejfájásom, az jó. Ha megver, vagy becsap egy másik ember, az rossz. Ezek és még sok minden más kívülről, a társadalomból jön. A pontos megfogalmazás tehát: sok minden jó, rossz (öröm, szenvedés) a belső tudatból ered, sok minden jó, rossz (öröm, szenvedés) a külső világból, a társadalomból ered. Másképpen: a belső tudatunkkal csökkenthetjük a kívülről jövő jót, rosszat, de nem szüntethetjük meg. A belső tudatunkat is és a társadalmat is, szükséges építeni. Persze a társadalom építése sem kizárólag a technika, és az anyagi jólét fejlesztéséből áll. A barátságos, igazságos környezet építése, különböző módszerekkel, legalább ugyanannyira fontos.
Ugyanezen okból azon felfogások sem igazak melyek szerint a földi élet, csak próba, csak boldogtalanság, a másvilág adja az igazi életet, adott esetben a boldogságot. Bár magam is hiszek, reménykedek, egyfajta másvilágban ez azonban nem teszi jelentéktelenebbé a földi életet.
Néhány egyéb módszer.
Valamint van még a tettek nélküli szitkozódás, dühöngés módszere. Ha ez nagyon erős kontroll alatt van, akkor egyféle, nem kizárólagos technikának elfogadható. Az erős kontroll azért szükséges, hogy az ember tudja, hogy ez a szitkozódás csak bizonyos határig mehet el, tettekben semmiképpen nem realizálódhat. valamint szitkozódást mindig követni kell a megbocsátásnak.
Továbbá van még egy módszer, én gyakran használom: önön érzéseink, érzelmeink figyelése. Pl. annak a figyelése, hogy milyen testi tüneteket okoznak.
A direkt kellemetlen érzelmeink: a félelem, a bánat, a szégyen, a tehetetlen düh, az idegeskedés, a kielégítetlen vágy. Nos, ezek testi tüneteit szoktam figyelgetni.
ezek két részből állnak, egyrészt testi tünetekből, mellkasi, ill. gyomornyomás, ilyen-olyan izomtónus, vérnyomás, nehéz légzés, torokszorítás, kapkodó vagy lelassult mozgás, arcmimika, sírás, és még lehetne sorolni. (Az öröm a boldogság ezek hiánya, ill., egyfajta kellemes testi állapot és nevetés.) A másik rész a problémától elszakadni képtelen körbeforgó gondolatmenet.
Viszont az is kérdés, hogy lehet ezeket a kellemetlen érzelmeket, direkt módszerekkel megelőzni vagy kordába tartani, vagy csökkenteni. A félelem talán a legfontosabb, leggyakoribb kellemetlen érzésünk. Érdekes végiggondolni, hogy leginkább a kellemetlen érzésektől, ill. a fájdalmaktól félünk. Amiket egyébként sok minden ki tud váltani. Primer szinten gyakran a félelemtől félünk, ami önzáró, kör, gödör is lehet, ha nem próbálunk kimászni belőle. A félelmet és más negatív érzelmet is leginkább a cselekvéssel tudjuk csökkenteni. A legrosszabb amit „tehetünk”, csak ülünk, saját problémánkba merülve. A hasznos érdekes tevékenykedésről még szó lesz.
Az önismeret, önfejlesztés egyéniségmegtalálás, mint a lelki fájdalmak csökkentő, ill. boldogságnövelő módszerek egyik fajtája.
Avagy a kiegyensúlyozott kedélyes ember, valamint a vágyaitól megszabadult ember, lehet boldog ember. Ehhez azonban elsősorban önkontroll, önfegyelem szükséges. Több vallás, filozófia vallja ezt a boldogságkeresésről. Én azért hozzáteszem: ez csak egy módja, eszköze, bár fontos módja, eszköze a boldogság keresésének.
Már említettem, de itt is megemlítem: önmagunk erősítése, „lezserségünk” erősítése, abba az irányba, hogy a problémákat meg tudjuk oldani. Néhány gondolat: - Én erős vagyok. - Minden probléma erősebbé tesz. - De legalább megpróbáltam. - Az idegeskedésnek semmi értelme, semmit sem old meg, sőt ront a helyzeten.
Uraljuk magunkat, saját érzelmeinknek, saját gyengeségünknek, saját vágyainknak, saját mániáinknak ne legyünk rabjai.
A belső béke megteremtése, saját szélsőségeink lenyesegetése, saját mániáink saját kényszereink legyőzése.
Akár azt is mondhatjuk: mielőtt meg akarod változtatni a környezeted, azelőtt magadat változtasd meg. Csakhogy ez ellentmondana annak, hogy meg kell próbálni a valós problémákat, a környezeti problémákat megoldani. Mindkettő egyaránt jó és fontos.
Önteltség, önzőség nélkül legyünk jóba önmagunkkal, a saját ellentmondásaink oldjuk fel, találjuk meg a magunk arányait.
Találjuk meg a magunk (tulajdonsági, viselkedési) arányait, a magunk középútjait.
Semmiben (tulajdonság, viselkedés), ne legyünk erősen átlagon aluliak, mert hiába vagyunk mindenbe jók, közepesek, de már egyetlen egy erős átlag alattiság, az egészet elrontja.
Ugyanakkor legyenek kiválóságaink, egyéniségünk, legalábbis olyan teljesítmények melyek átlag felettiek, ill. melyek a közvetlen környezetben, kisközösségben elismerést vált ki.
Tudjuk, hogy mit akarunk. Sokszor azért vagyunk boldogtalanok, mert azt sem tudjuk, mit akarunk.
Már érintettem, de visszatérnék egy mostanában divatos elterjedt téves, sőt káros felfogásra.
Mostanában egyre gyakrabban látok, hallok, számomra egyébként eléggé homályos mondatokat, amit le kell fordítanom magamnak. Ha lefordítom, akkor ilyen fogalmakat kapok. Önmegvalósítás. Önszeretet. Stresszes helyzetek oldása. Stresszes helyzetek elkerülése. Ne stresszeljünk fölöslegesen. Önkontroll. Értékeljük át az életünk, csak a valóban fontos dolgokkal törődjünk. Elemezzük életünk, és fedezzük fel a rejtett problémákat (megalkuvásokat, sértések lenyelését, hiányokat). (Kérdés, ha ez megvan, mit tegyünk?)
Tulajdonképpen ezek teljesen rendben vannak, hiszen én is ilyesmiket hangoztatok. Amiért én mégis problémát érzek, az hogy e tanácsok, megoldások önmagukban állnak, elmarad a szükséges kiegészítés. Nemcsak a többi módszer marad ki. Annak kifejtése marad ki, hogy az ember bizonyos határig nem fölöslegesen aggódik, szorong stresszel, izgul fél. Illetve, nem ok nélkül nyel le bizonyos dolgokat, köt kompromisszumokat.
Egyfelől a „cudar” élet miatt teszi ezt. Másfelől, az önzetlensége miatt teszi ezt.
Tehát amikor azt tanácsoljuk, hogy kerülje a stresszt, stb., azt tanácsoljuk: legyél önzőbb. Illetve, az élet, a társadalom problémáit ne vedd a szívedre, ne törődj velük. Én pedig teljes mellszélességgel mondom, hogy mindenkinek önmaga érdekében is törődni kell a társadalom problémáival.
Tulajdonképpen csak egy rövid kiegészítés marad ki: kerüld stresszt,- de csak a feleslegest. Nem mehetünk át mi sem, más sem, a társadalom sem, az önfigyelő önzőségbe, mert ez ezt jelenti, hogy kevesebbet törődünk másokkal, mások érdekeit, igényeit gyakrabban sértjük meg. Vagy éppen a túlzott kényelemességünkkel (gyereket sem vállalunk) ártunk, ha nem is közvetlen, de közvetve. Vagyis az egyik oldalon erősebben növeljük a sértést, a stresszt, mint csökkentjük, a másik oldalon.
E fejezetrész lezárása:
Itt is elmondom, mert fontos: az életet nem lehet megúszni bizonyos szintű fegyelem, kellemetlen munka, általában kellemetlenség nélkül. Hosszabb távon a viszonylag legboldogabb élet elérése, nem érhető el úgy, hogy mindig az aktuálisan legkönnyebb megoldást választjuk. El kell találni azon optimális szintű fegyelmet, lemondást, kellemetlenség bevállalást, mely hosszabb távon is elvezet a viszonylag legboldogabb élethez.
Az örömszerzések növelései, mint fájdalomkompenzáló módszerek:
A más kárára történő örömöktől tartózkodjunk, viszont minden örömöt használjunk ki, ami nem árt másnak. Gondolok itt pl. szexre, és hasonlókra.
Találjuk meg a vidámság, a humor, a társaság, valamint a pihenés, lazulás, vagy éppen a sportolás örömét. Viszont itt felvetődik az egyik emberi gyengeség: az értelmetlen szórakozás problémája.
Éljünk harmonikus sokoldalú életet. Hasonlattal élve, az élet, a munka, a szórakozás étlapján sokféle étel, tétel szerepeljen, lehetőleg egymással harmóniába, és egyiket se vigyük túlzásba. Egyébként a hasznos, érdekes munkáról, tevékenységről, mint örömszerzésről még bőven beszélek.
Fedezzük fel és elégedjünk meg a kisebb örömökkel is.
A kisebb sikereknek is örüljünk. A kisebb büszkeségeket is becsüljük meg.
Értékeljük a szép perceket.
Ne merüljünk el a keserű emlékekben, de idézzük fel a szép, a pozitív emlékeket. Ahogy a jövőt sem muszáj reménytelennek látni.
Fedezzük fel a megismerés örömét, a csodálkozás örömét.
A kisebb felfedezéseknek is örüljünk. A kisebb csodáknak is örüljünk. (ugyanis a csodálkozás is örömérzés)
A jól elvégzett munkánknak, még ha az csak napi munka, szintén örüljünk.
Fedezzük fel, és gyakoroljuk az adás a szeretet örömét.
Legyünk érdeklődők, éljünk sokoldalú harmonikus életet. Ne zárkózzunk be.
Örömet, ill. a rossz feledését hozhatja, ha elkalandozunk valamelyik fantázia országba (sokféle fantázia ország van), de csak akkor, ha ez önkontroll mellett történik. Akkor kirándulgathatunk a fantázia országokba, ha a valóság, az igazság országát tekintjük az igazi hazánknak.
A pusztító, vagy csak ostoba, téves eszmerendszereket, vallásokat úgy is felfoghatjuk: az ember, sok ember kirándult a fantázia országba, azután ott ragadt, és igazságnak vélte a fantáziálást. Ott ragadt, mert a kitalálás, terjesztés után következett a téves eszmék oktatása. Ugyanis a kisgyerek lelkébe, tudatába, jó, de rossz, téves gondolatokat, eszméket, elméleteket is be lehet ültetni, és azok általában egy életen át ott maradnak.
Kiegészítés az egyéni boldogságkereséshez.
Az egyéni boldogságkeresés kapcsán is felmerül az arany középút, ill. a helyzetnek meg felelő arany középút keresése.
Azt kijelenhetjük, hogy a józan, szélsőségektől mentes, elfogulatlan véleményezés (aminek a kritika is része) mások számára a leginkább kedvező.
De mi a helyzet a mi érzéseinkkel? Az egyéneknek mely hozzáállás hoz örömet, vagy éppen idegeskedést, kellemetlenséget?
Talán ez alkati kérdés is. Ez azonban nem válasz.
Szóval én, mint átlagember inkább:
Idegeskedjek, harcoljak (de ez kellemetlen lehet magamnak másoknak) - vagy nyugisan mosolyogjak (ez viszont nem visz előre, ráadásul nem biztosan megy)?
Inkább, legyek magabiztos (netán nagyképű), - vagy szerény (netán meglapuló)?
Inkább legyek pontosan ítélkező (rövid távon kellemetlen magamnak, másoknak) – vagy nagyvonalú (ez pedig igazságtalansághoz vezethet)?
Inkább, keményebben, feszesebben, - vagy lazábban éljek?
Lehetne még sorolni.
Javaslatom magamnak és másoknak, bár tudomásul veszem, sőt kénytelen vagyok tudomásul venni, ha sokan mondják: ez az okoskodó majom nekem ne javasoljon semmit.
Nekem, mint mindenkinek, viszont jogom van javasolni (legfeljebb nem hallgatják meg), tehát a javaslatom, most is: az arany középút, ill. a helyzethez illő arany középút. Másképpen a józan, szélsőségektől mentes, (dicséretet és kritikát is tartalmazó) elfogulatlan vélemény. Megint másképpen: hosszabb távon tartósan, soha nem esek egyik szélsőségbe sem. Pl. tartósan nem esek a sodródás, a szolgaság (másoknak összességében ártó) állapotába. De, nem esek a nagyképűség a kegyetlen harc, az uralkodási vágy állapotába sem.
A probléma az, hogy az érzéseim, érzéseink nem mindig teszik ezt a józan viselkedést lehetővé, hol idegeskedek, dühöngök, máskor pedig nyugisan mosolygok (nehogy már mások hülyesége miatt magamat büntessem).
Tartósan egyik sem jó, ezért szinte kényszerítem magam, hogy józan, elfogulatlan, középút közelébe járó legyek, - igenis nekem ez hoz megnyugvást, elégedettséget. Vagyis számomra azon önfegyelem hoz elégedettséget (egyfajta öröm) amelyik féken tartja a pillanatnyi (rövidtávú) szélsőséges érzelmeim. Illetve az a tudat, hoz elégedettséget, hogy nagyjából a helyes, az arany középúton járok.
Végül, de nem utolsósorban a két nagy, folyamatos boldogító tényező, az egyik: a hasznos, érdekes munka (tevékenység).
Illetve a „megbeszélés” mint összesített fogalom.
Egy kis ismételt elmélkedés a boldogságról:
A kérdés, egyrészt: hogyan tudunk másoknak és magunknak is hosszabb távon hasznosak lenni?
De a másik kérdés: hogyan tudunk, magunknak minél több örömet szerezni?
Illetve, a felmerülő bánatokat, dühöket, félelmeket, kielégítetlen vágyakat, stresszes helyzeteket hogyan tudjuk kivédeni, feldolgozni, megoldani?
Tehát ez eleve két kérdés. De ha összevonjuk, akkor ez a kérdés: hogyan tudunk boldogok lenni, anélkül hogy nem csökken a segítőkészségünk, hasznosságunk?
Ugyanis a boldogság, ahogy ezt megpróbáltam érzékeltetni, sok apró örömből és kellemetlen érzésből áll össze. Többek között a hasznosság érzése is boldogít. Amikor valaki kimondja, hogy „boldogság”, olyan édeskés valótlan álmodozós dologra gondolunk. Pedig általában valójában nagyon is hétköznapi és persze fontos dolog. Általában, mert persze vannak nagy boldogságok, pl. a szerelem, és nagy boldogtalanságok, pl. a szerelmi csalódás, vagy a hozzátartozónk halála.
Nem gondolnám, hogy a nagy események (szerelem, halál, stb.) boldogtalanságot minimalizáló feldolgozása külön módszereket igényelne. Mivel nem is maradt olyan jelentős módszer, technika, melyet ne említtettem volna.
Szóval a boldogságot nagyobbrészt a hétköznapi, örömszerzések sértéskivédések adják.
Tovább osztható úgy, mint: általános folyamatos megoldások, és eseti alkalmi megoldások.
Ott folytatnám, hogy az lenne a legjobb, ha mindenben kiválók lehetnénk, ez azonban nem megy. Tehát rangsorolni, ill. választani kell.
Másfelől, ha jobban megnézzük, akkor a jó viselkedés eltúlzása átfordulhat rosszba. Pl. valaki nagyon rendes, vagy nagyon óvatos (ez már szinte gyávaság) és még lehetne sorolni az átfordulásokat.
Tehát akkor tegyük fel a kérdést: Hogyan tudunk boldogok, lenni, anélkül hogy nem csökken a segítőkészségünk, hasznosságunk? Rendben van, nem leszek demagóg, nem jelentem ki előre, valamely frázisba kapaszkodva: de ez lehetetlen. valóban végiggondolom a problémát.
Az biztos, hogy van két dolog, amiről az emberek általában kijelentik:
- Szerencsém volt, boldog voltam, mert a munkámat szerettem. Még hozzáteszik: - A munkám ugyanaz, mint a hobbim.
A másik fő, folyamatos boldogságtényező pedig a barátság, az igaz társ, a megbeszélés, a kibeszélés. De most a hasznos érdekes munkára, tevékenységre térek vissza.
A hasznos, érdekes munka (tevékenység).
A hasznos érdekes munka, tevékenység egyszerűen: reggel, amikor felébredsz, mindig legyen olyan, egy, vagy inkább több tennivaló, elfoglaltság, a programodban melyet örömmel végzel. És amely elfoglaltság, tevékenység másoknak nem árt, sőt inkább használ.
Itt azért a hasznos munka, tevékenység fogalmán sem árt elgondolkodni. A hasznosság elsősorban másnak, másoknak hasznosat jelent. Pl. egy jó orvos nyilván hasznos munkát végez, azért is mert a jövedelme nem túl magas, tehát többet tesz le a társadalom asztalára, mint amit elvesz arról.
Másodlagosan viszont az is hasznos munka, tevékenység mely által saját testünk, lelkünk épül, gazdagodik. A lélek épülése gazdagodása, nemcsak okosodást jelent, hanem olyan készségek tulajdonságok elsajátítása, mely által másoknak hasznos munkára-tevékenységre vagyunk képesek. Pl. az önzetlenségünk fejlesztése, növelése, hasznos tevékenység.
A hasznosság feltételei röviden.
1. Mások testét lelkét gazdagító, jó szükségletét kielégítő munka, tevékenység.
2. Valamint, a társadalom asztalára többet tesz le (pl. munka jövedelem arányban), mint amit arról elvesz. Összesítve sem ártson másnak, másoknak.
3. Vagy, és, saját testét lelkét gazdagító munkát, tevékenységet végezzen.
4. Vagy, és, a természetnek, az állatoknak használó munkát, tevékenységet végezzen.
Visszatérve, az ember szeret tevékenykedni (a semmittevés kellemetlen) amennyiben hasznos és számára érdekes tevékenységet tud folytatni.
Jó esetben az érdekes hasznos tevékenykedés ugyanaz, mint a fizetett munkája.
Rosszabb esetben, jelenleg is, elég gyakran elválik a kettő. A fizetett munka nem elég hasznos, érdekes, emellett az egyén rendszeresen egy számára érdekes hobbit, tevékenységet folytat.
Ennek az egésznek van egy óriási gazdasági, termelési jelentősége, amiről később beszélek. Itt csak annyit jegyeznék meg, hogyha szinte mindenki számára érdekes és a társadalom számára hasznos munkát végezne, akkor már félig létre is jönne a jól működő gazdaság, ill. az emberi boldogság is félig megoldódna.
Kevésbé hatékony, de azért a boldogság szempontjából előrelépés lenne az is, ha mindenki, aki kénytelen tré munkát végezni, legalább érdekes és másokra nézve nem ártó hobbit keresne és űzne. A boldogító javaslat tehát ez: keress magadnak olyan tevékenységet, még ha azt mások nem is nagyon értékelik, ami neked kellemes időtöltés. Ugyanakkor próbálj meg olyan munkát keresni, végezni, ami számodra érdekes, és a társadalomnak hasznos.
Itt jegyzem meg: persze, arra is vannak technikák (javasolt technikák), hogy a kellemetlen munkát hogy lehet elviselhetővé tenni. Ezt is meg kell tanulni azonban a cél, az igazi boldogság, a másoknak hasznos, magunknak érdekes munka (tevékenység) megtalálása.
A hasznos érdekes tevékenységnek egyébként van egy: a megoldhatatlan bajokról, negatív érzelmektől való figyelemelterelés – funkciója is.
Sok minden lehet hasznos érdekes tevékenység, a mozgás, a sport egy nagy terület.
Valamely művészet élvezése, vagy űzése szintén nagy terület, de még lehetne folytatni.
Természetesen ideális esetben a hasznos érdekes tevékenység, egyben a fizetett munka. De ha ez nem is jön össze, bármilyen, másoknak, ill. önmagának nem ártó hobbi (gyűjtés, modellezés, stb.) üdvözölendő, mint boldogságforrás.
A másik folyamatos örömszerzés, egy összetett dolog, én „megbeszélésnek” nevezem. (Másképpen, ez a társ, a társaság öröme.)
Örömet ad, ha elmondhatjuk a bajaink, megbeszélhetjük a gondjaink egy másik emberrel. (Van egyébként erre épülő pszichoterápiai kezelés is.) Nemcsak örömet ad, de azért nem ritka, hogy hasznos tanácsot kapunk. A megbeszélt, egyetértett dolgok megvalósítása, simábban megy, e szempontból a demokráciával (nagy és kisközösségi demokráciával) is összefügg a megbeszélés.
Még egyszerűbben: nem lehetsz igazán boldog, társ, társak nélkül.
Akivel megbeszéljük a dolgokat az általában a barátunk lesz, ami egy külön jóérzés, mármint, hogy van barátunk. Barátok lehetnek a családtagok vagy éppen a szerelemes társ is. Sőt az is kijelenthető az igaz szerelem: a jó szex és az igaz barátság ötvöződése.
A szerelem öröme, a gyerekvállalás öröme, a család öröme, a barátok öröme, (ami örömöt ezek tudni adnak) az emberi élet, legnagyobb örömei. Mindezt azért veszem ide, mert azért az is szükséges, hogy ezek őszinte, baráti, szerető, megbeszélő légkörben legyenek, ill. működjenek.
Nemcsak a kibeszélés, de a meghallgatás is lehet öröm. Ugyanakkor ez az egész kibeszélés, meghallgatás akkor ér valamit, ha őszinte, de azért szerető. A megbeszélést is tanulni kellene.
Talán kevesen gondolnák, de a művészi alkotások lényege (a szűken vett kultúra) a kibeszélés, s a meghallgatás.
Mit tesz minden művész, legyen az zenész, táncos, író, képzőművész, filmes, stb.? Művészi fokon kibeszéli a problémáit, bajait. És mit tesz a közönség? Meghallgatja, és jó esetben megkönnyebbül. Tehát e kibeszélés-meghallgatás, a művésznek s a közönségnek is boldogságot ad. Nem kell azonban ahhoz művésznek lenni, hogy éljünk a kibeszélés meghallgatás örömével.
Ezzel le is zárom, a boldogság témát, hozzátéve, hogy többek között a boldogság-keresés alapvetéseit sem oktatják az iskolákban.
Amit ebből az egészből tanulságként le lehet vonni, hogy a boldogságnak, boldogságkeresésnek meglehetősen sok összetevője van, nem érdemes a kört leszűkíteni.
Végezetül, mert lassan a végére érek, vázlatosan összefoglalnám miről is szól az egész írás:
A II. világháború kapcsán az emberi őrültségekről (kegyetlenségről) ostobaságokról beszéltem.
Ha a II. világháborúra gondolunk, akkor kevésbé lesznek érthetetlenek a jelenlegi ostobaságok, félrebeszélések, kegyetlenkedések, rombolások.
Én ennek okát elsősorban az alapvető, természetes emberi gyengeségekben, silányságokban látom.
Természetesen felvetődik, a „mit lehet tenni”- kérdés.
Majd az emberi élet egyik legfontosabb mindennel összefüggő témáját foglaltam össze: a boldogságkeresést.
A másik legfontosabb, legáltalánosabb téma, az igazságkeresés összefoglalása pedig a következő fejezetben fejeződik be.
Azt gondolom, ki lehet jelenteni eme írás, az emberi élet lényegét, legalábbis annak egyik részét taglalta.