Jog jogrendszer 1

A következő egység emlékeztető címe:

Bevezetés.

Általános össze-vissza, bevezető elmélkedések a jogról, az igazságról. Elméleti rendszertényező.

Kétségkívül van egy nagy adag szubjektivitás.

Ötvenszer jól adnak vissza, egyszer nem, mégis azt az egyet jegyezzük meg, ahhoz mérjük a helyzetet. Ha ez, száz, vagy kétszáz lenne, akkor is így lenne, hasonlóan becstelennek éreznénk a világot? Talán igen, de nem biztos.

Ötven becsületes emberre jut, öt részben becstelen, és egy gazember, de nem a harmincnégy becsületesnek örülünk. Ha százra, kétszázra esne ennyi becstelen, akkor sem éreznénk jobban magunkat? Talán nem éreznénk jobban magunkat, de nem biztos.

Mondjuk 10 becstelenből, gazemberből jelenleg elkapnak, megbüntetnek hármat. Kártalanítást pedig talán egy esetben kapunk. Persze ez elkeserít. Talán jobban éreznénk magunkat, ha hatot büntetnének, meg és négyszer kapnánk kárpótlást? Talán nem éreznénk magunkat jobban, de ez sem biztos.

A másik: az ellenőrző, felügyelő, szankcionáló hatalom, legyen az, pl. szülő, tanár, munkahelyi főnők, vagy az állam, stb., nem lehet népszerű. Szükségszerűen valahogy szemben áll velünk, szükségszerűen igazságtalannak érezzük. Ez az állítás is, talán csak féligazság. Elképzelhető e, pl. szerethető APEH. Tisztelhető, elképzelhető.

A következő kérdés, korunkban (e rendszerben) mennyiben kénytelen a becsületes ember trükközni, kvázi becstelenséget elkövetni? A rossz törvény kijátszása becstelen? Pl. elítélendő, ha kisvállalkozó azért csal adót, mert különben tönkremenne? Ugyanakkor ez kétélű fegyver, mert a becstelenek is erre hivatkozhatnak. De mégis van egy ilyen kényszerűség, ez tagadhatatlan.

Megpróbáltam a magam kis életében előforduló jogi ügyekről egy kis statisztikát készíteni, de nem nagyon sikerült. (Ez talán egy átlagos becsületes ember statisztikája, legalábbis az arányokat illetően. Az átlagos becsületes embernek azért legalább 85%-ban igaza van. Hiszen a becsületes átlagember definíciója: mások ártását kerülő, viszonylag önzetlen és értelmes ember, akinek ezért igazságossági kérdésekben általában, nagyjából 85%-ban igaza van. Feltehetően az emberek több mint 50%-a ilyen. Egy részbizonyíték (nem teljes): az átlagember átlagos vagyoni, hatalmi helyzettel rendelkezik, mert általában nincs benne oly mértékű nagyravágyás, mely becstelen tettekre motiválná. )

Talán így lehet csoportosítani, a jogi, igazságossági ügyeket:

Amikor az államnak kellene védeni, segítséget adni nekem (50%). Amikor az állammal állok szemben.(50%). Persze, az első átfordulhat a másodikba (20%). De a második önmagában is elég gyakori (30%).

Hivatali ügyek, ellenem, és az én panaszaim. Negyven év alatt kb. 40. (évi 1) illetve, amikor vállalkozó voltam ennek a triplája. Itt a standard, szokásos hivatali ügyeket, ill. a szokásos bürokráciát nem számolom.

A hivatali ügyek sikerességét nehéz mérni. Az ügyek kb. felében, lerázást, visszásságot, visszaélést, sikertelenséget, könyvelhettem el.

Rendőrségi ügyek: közlekedési szabálysértések ellenem. (Nem számolom, és azt sem mennyit éreztem ebből igazságosnak.)

Komolyabb rendőrségi ügyek, amikor én voltam a károsított. (Kb. 20 eset, kettőévente 1, ebből, 14-ben megszüntették az eljárást. 6 esetben, ismert volt, vagy valahogy, más esetek kapcsán kiderült a bűnös. Ekkor hosszú ködös eljárást sejtettem, konkrét tájékoztatást nem kaptam, talán néha valamilyen szankció is volt. Kárpótlást sohasem kaptam sem a bűnözőtől, sem az államtól. Bocsánatkérést sem kaptam soha. Néha a biztosítótól kaptam kárpótlást, ami azonban jogi értemben nem kárpótlás, csak üzleti visszafizetés. )

Kb. öt-hat peres ügy, van, ami még mindig tart. (Hosszú elkeserítő eljárások, amik miatt eleve nem lehet sikeres ügyről beszélni, legjobb esetben háromnegyedes sikerről. Kb. egyharmad, háromnegyed siker, kb. a fele fél-siker, a maradék sikertelen.

Ne felejtsük el, a fenti egy becsületes ember (néha tévedő, de jóindulatú, másnak ártást kerülendő ember) statisztikája.

Mi az általános benyomásom, és ahogy az ismerőseimmel beszélek, ez az átlag ember benyomása: a bizalmatlanság és a legyintés. Illetve az, hogy általában egy becstelen világban élünk, és az állam általában nem véd meg, sőt gyakran (talán 50%-ban) az állam, maga is megbízhatatlan, fölöslegesen zríkáló intézmény-halmaz. Ha hivatalos levelet kapok, kb., havonta egyszer, akkor összerezzenek, mert abban szinten biztosan rossz hír van. Jó esetben az, hogy többet kell fizetnem. Kb. 15 kulccsal járok a zsebembe, és ha valamit elfelejtek bezárni, akkor félelem fog el. Mindent kétszer átszámolok, és ha elfelejtem, vagy tévedek, akkor is félelem fog el, nem számíthatok segítségre. Ha pedig visszásságot fedezek fel, akkor a kicsiknél legyintek (nem érdemes ezzel foglalkozni). A nagyobbaknál, pedig a lelkiismeretem miatt, (ha mindenki kussol, akkor még rosszabb lesz a helyzet), kezdek valamilyen „jogorvoslatot, kárpótlást”, de tudom, hogy nagy valószínűséggel (a teljes siker talán 20%-os) fölöslegesen pazarlom az időmet, csak magamat idegesítem.

Mindezek után feltehető a kérdés: ez jogállam?

De talán ne is menjünk ilyen magasságokba, csak ezt kérdezzük meg: akkor hogyan is áll a jog és az igazságosság? És azért voltak jó tapasztalataim is (ahogy minden átlagembernek), azért becsületesség, kedvesség, méltányosság is akad, ha nem is oly sűrűn, ahogy elvárható lenne. Ugyanakkor itt előjön a fejezet elején tett elmélkedésem.

A fejlődésről pedig azt tudom mondani, hogy sajnos a rendszerváltás óta összességében nemhogy javult volna, de valamelyest romlott e helyzet. Azzal együtt is romlott, hogy voltak időszakok, amikor nagyon meg kellett gondolni: kinek mit mondunk a politikai helyzetről.

Ha a három lelki szükségletet szétválasztjuk, akkor azt lehet mondani:

Az önrendelkezés vonatkozásában a rendszerváltás (kb.1990) óta jelentősen javult a helyzet. Az igazságosság vonatkozásában kissé romlott a helyzet. A biztonság vonatkozásában jelentősen romlott a helyzet. Ugyanakkor szerintem az önrendelkezés nem áll szemben az igazságossággal és a biztonsággal. Legfeljebb a becstelenek önrendelkezése áll szemben a becsületesek igazságosságával, biztonságával.

És végül a következőt állapítom meg: nem abból kell kiindulni, hogy jelenleg milyen a jogi, igazságossági helyzet, hanem abból, hogy jobbá tehető. Állandó folyamatos javulásra, fejlődésre van szükség, és ezt a javulást végül is érezni fogjuk az általános közérzetünkön keresztül. A lelkünk mélyén nyugodtabbak és boldogabbak leszünk, a „megmagyarázhatatlan” szorongásaink csökkennek.

A 4-5-6 éves gyerekeinknek, unokáinknak nem hazudhatunk, legalábbis ha jót akarunk nekik. Mit tudunk nekik erről mondani, mert valamit kell mondani, ha jót akarunk nekik. Több beszélgetés után és az unokáimmal a következőkben állapodtam meg (szerintem elfogadták a véleményem): a legfontosabb a jószívűség (az önzetlenség). Ezután jönne, mindenkinek be kell tartani a törvényeket, a szabályokat. Tehát a második legfontosabb: a törvények, és azok betartása. Csakhogy mi van, ha a törvények rosszak, igazságtalanok, ezért a második legfontosabb: meg kell javítani, igazságossá kell tenni a törvényeket. Gyakorlatilag ez egy folyamatos és szinte örökké tartó feladat.

De előbb-utóbb megkérdezik: hogyan lehet egyszerre betartani és megjavítani a törvényeket. Ha a törvények nem szólnak a törvények megjavításáról, akkor sehogy.

Általános elmélkedések a jogról, az ismétlések tükrében. A/10 ábra, A/0 ábra, a jog ábrái. Elméleti rendszertényező.

A jog szó hallatán nekem először a következő gondolat jut eszembe, szerintem helyesen. Az igazságosság (valamint a biztonság és az önrendelkezés is) még az anyagi szükségleteknél is fontosabb szükséglet. Az igazságosság szükségletét (az igazságszolgáltatást) csak az állam képes kielégíteni ezt a szolgáltatást csak az állam képes művelni.

A második gondolatom ez: törvények és szabályzatok, azaz jog nélkül nincs szervezettség, rendezettség, rendszer, az igazságszolgáltatás elégtelen, akkor nincs fejlett társadalom. A jog elsősorban a leírt, törvényeket, szabályzatokat tartalmazza.

Kétségkívül azonban a leírt törvényeken, szabályzatokon kívül vannak, az un. íratlan törvények, szabályzatok. Pl. a természeti Isteni törvények. Pl. az íratlan szokásjog. Pl. az illem. Egy-egy család, közösség belső elfogadott de íratlan szabályzata. Pl. az erkölcsi normák. Kérdés, hogy milyen széles értelemben beszélünk a jogról.

Külön problémakör leírt és „kikényszeríttet” jog, illetve az íratlan és önként követett szabályok szétválasztása ill. a kettő összefüggése.

És ezt sem árt kiemelni: a jog szorosan összefügg az erkölccsel, a jogról szóló tanulmányrész az erkölcsről szóló tanulmányrésszel. Minden jogi probléma erkölcsi probléma is. Minden erkölcsi probléma, elméleti jogi probléma is. Nem minden erkölcsi kérdés gyakorlati jogi probléma.

És ezt is érdemes kiemelni: az igazságosság, a tisztességesség (vele összefüggésben a biztonság) nemcsak önálló szükséglet. A tisztességes gazdaság, a helyes törvényekkel szabályozott gazdaság, jobban működő, nagyobb termelést produkáló (nagyobb jólétet produkáló) gazdaság, mint a tisztességtelen.

A lényeg.

A jövő fejlettebb társadalmában ahol nem lesz torzult az értékrend (az anyagi tárgyi igény kielégítése csökken, az igazságosság, a biztonság igény kielégítése nő), ahol igazságosak (és arányosak) lesznek az emberek közötti különbségek, ahol a törvények jobbak, és ezáltal betarthatóbbak lesznek, a bűnözés, a tisztességtelenség motivációja és maga a bűnözés is jelentősen lecsökken. Tehát ebben a fejlett társadalomban függetlenül a konkrét bűnüldözés, felderítés, igazságszolgáltatás hatékonyságától, minőségétől automatikusan is csökken a tisztességtelenség, a bűnözés. De azért a bűnüldözés, felderítés, az igazságszolgáltatás, hatékonyságán, minőségén is javítani szükséges. Ez is egy önálló tényezője a rendszernek.

És ebben a tanulmányrészben elsősorban mégis a törvények jóságával, hatékonyságával, minőségével, jóságával foglalkozom.

A joghoz illeszkedő ismétlések sokasága.

Kezdjük ezzel az ismétléssel. Talán ezek az ismétlések valahogy körvonalazzák ezt hatalmas témakört.

A „független” igazságszolgáltatás. A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusmásának alapvető hibái. A döntéshozó mechanizmus, az ABDK ábra szerint. A döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrész egyféle alapvető tematizálása. Mindez összefoglalásszerűen.

Elméleti rendszertényező.

A „független” igazságszolgáltatás.

(H 81. problémakör)

Elsősorban a bíróságról (bíróságokról), ill. az ügyészségről (ügyészségekről), és mellékesen a rendőrségről van szó.

Egyfelől meg kell állapítani, hogy az igazságszolgáltatás nem jogalkotó, csak jogalkalmazó hatalom. Tulajdonképpen az igazságszolgáltatás a döntéshozó mechanizmus szempontjából hasonló helyzetben van, mint a „független” intézmények (ÁSZ, Alkotmánybíróság, MNB, stb.)

Másfelől a bíróság (és ügyészség) elé csak a társadalmi problémák, igazságtalanságok, hibás döntések töredéke kerül.

Továbbá esetenként gyakorlatilag is felfedezhető a függetlenség ill. az elfogulatlanság hiánya.

És elméletileg sem lehetséges az igazságszolgáltatás, és más független intézmények nagyfokú elegendő függetlensége és elfogulatlansága. Ugyanis az igazságszolgáltatás és más jogalkalmazó intézmények fizetését, költségvetését lényegében a legfelső (elit) jogalkotó vezetés határozza meg. A rájuk vonatkozó munkarendi eljárási szabályokat ugyancsak a legfelső jogalkotó vezetés határozza meg. És a jogalkalmazó vezetést is lényegileg a legfelső jogalkotó vezetés választja ki, és váltja le. A bírók kiválasztása talán kivétel, megjegyzem hiányos információm szerint ez sem a tudományos, objektív, demokratikus vezetés-kiválasztás, leváltás szerint történik. (Az ügyészség vezetőit viszont a legfelső jogalkotó vezetés választja.) Viszont a bíróságra (biróságokra) is érvényes, amit a fizetésekről, költségvetésről, szabályokról elmondtam.

De a lényeg, hogy a bíróság is csak jogalkalmazó testület. Ha pl. nincs arra megfelelő törvény, hogy a legfelső jogalkotó vezetést bizonyos esetekben bíróság elé kell állítani, akkor az ügyészség és a bíróság nem fog eme ügyekben dönteni.

De van itt még egy probléma, ami népi mondás szerint: holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

A probléma ennél azért bonyolultabb: a jogalkalmazó felső középvezetésre is vonatkoznak a vezetés szükségszerű negatívumai, annak két fő ága. Az egyik, a vezetés hatalmi érdek, és rendszer-egyetértési szövetségben van. A másik a vezetés hatalmi harcot folytat, ill. klikkesedik.

És akkor még arról a szükségszerű negatívumokról nem is beszéltem, hogy az állami vezetők hajlamosak a nemtörődömségre, és a korrupcióra.

Ha az ABDK ábrát megnézzük, akkor azt az ellentmondást fedezhetjük fel, hogy a felső-közép jogalkalmazó egyébként korlátozandó és ellenőrizendő vezetés (beleértve az igazságszolgáltatást is) azonos azzal a független igazságszolgáltatással, és intézményekkel, akik szerepe a legfelső elit vezetéssel szembeni ellensúly, hatalmi fék (hatalomkorlátozás) lenne.

Kérdés, hogy érvényesítse az ellensúly, és korlátozó szerepét, ha közben mégis az a meghatározó, akit ellensúlyozni, korlátozni kellene? Illetve, csak akkor tudja ezt a szerepét érvényesíteni, ha valaki más és nem az ellensúlyozandó, a korlátozandó határozza meg őt. De akkor valakinek másnak kell meghatározni a felső-közép vezetést és nem a legfelső jogalkotó vezetésnek. De akkor ki legyen az? Itt jönne be, a közvetlen demokrácia és az alkotmány szerepe.

Két egyszerű példát is nézhetünk. Ha van egy kétkarú mérleg, akkor az egyik súly összesítve sokkal nagyobb, mint a másik, még akkor is a másikat kvázi ellensúlynak nevezzük. Vagy van egy bivalyerős mozdony, ami a szerelvényt húzza, akkor is, ha közben a vagonok kerekeit fékezik. Akkor is húzza, nem áll meg, ha a közben fékezik, a hatásfok viszont pocsék lesz. Egyfelől kell egy jó irányba haladó sín. Másfelől a mozdony, ha kell fékezetlenül húzza a szerelvényt, ha kell viszont álljon le a mozdony és kapcsoljon be a fékrendszer.

Visszatérve a „független” igazságszolgáltatásra, az igazságszolgáltatás csak egy hatalmi ellensúly, hatalmi fék, a sok közül. Másrészt hatalmi ágról, ágakról, kvázi kettős, vagy hármas hatalomról beszélni, több szempontból is elég nagy ostobaság. (Ide szokták keverni még a végrehajtó hatalmat is keverni, mint hatalmi ágat.) De nem is lenne jó, ha kettő, vagy három egymással szemben álló, egymást semlegesítő, egymást ütő hatalom lenne. Mindenképpen szükség van egy főhatalomra. De akkor mi a megoldás?

Három lehetséges megoldás rajzolódik ki, de ehhez ki kell nyitni a problémakört.

A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusának alapvető hibái.

Egyfelől azt láthatjuk, és az ABDK ábrából kiderül, hogy van vagy 10 hatalmi ellensúly, hatalmi fék (hatalomkorlátozó tényező), de valójában még együtt sem elegendők. És ráadásuk van még ezen kívül 16 komoly hatalomkorlátozó módszer, azaz belső tényező.

Nem elegendők, mert előfordulhat pl. magyar történéseket alapul véve, hogy van egy csapnivaló hazudós, kvázi választási csalással hatalomra jutó, és az országot eladósító legfelső jogalkotó hatalom, akit a lakosság nagyobb része idő előtt le akar váltani, de nem tud. Ráadásul, mire észbe kap a nép, a hibák sokasága már el lett követve.

És előfordulhat, hogy egy másik legfelső jogalkotó hatalom a kétharmad birtokában, gyakorlatilag azt tehet, amit akar. A választási törvényeket, a média törvényeket, akár az alkotmányt is a saját érdeke szerint alakíthatja. Csak a saját önkorlátozása szab határt, annak, hogy mennyire megy messzire, mekkora hatalmat szerez magának.

Szóval ezeknek egy jó, döntéshozó mechanizmusban nem szabadna előfordulni.

Még a lehetőségeket is kellene zárni, vagyis ezeknek nem szabadna előfordulni.

De felsorolnám a 10 hatalmi ellensúly (hatalmi fék, külső hatalomkorlátozó tényező) fajtát. Mindegyik elé oda lehet tenni „független és elfogulatlan”.

Az alkotmány és a törvények.

Az ellenzék, a „független” intézmények, a stabil jogalkalmazó felső közép, és középvezetés.

A „független” igazságszolgáltatás.

Az állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás.

A civil szféra társadalomtudománya, oktatása, tájékoztatása (oknyomozó politikai sajtó), a művészetek, stb..

A közvetlen demokrácia.

A tüntetések, sztrájkok, stb.. melyek bár népi oldalról jönnek, de mégsem a közvetlen demokrácia kategóriájába esnek.

A piacgazdaság a versenygazdaság, és az, hogy a lakosság a saját döntésben választja ki e termelésen belül a termékeket, szolgáltatásokat.

Általában a szabályozott igazságos társadalmi, gazdasági és egyéb versenyek.

A kisközösségek, lakóközösségek (civil szféra) önrendelkezése.

Bizonyos nemzetközi szövetségek, és általában a külföld.

És van még 16 módszer-fajta, amire később térek vissza.

A következő megállapításokat tehetjük.

Bár van 10 hatalmi ellensúly hatalmi fék, de ezek még összesítve is kevesek.

Bár van 10 hatalmi ellensúly, hatalmi fék, de ezek mindegyike többé-kevésbé hiányos, többé-kevésbe mindegyik hiányában van a függetlenségnek és az elfogulatlanságnak.

Akár 20-ra is növelhetjük az ilyen típusú és hiányos hatalmi ellensúlyokat, hatalmi fékeket, az sem lesz elég, hiszen a 10 is kevés.

Ezek mellett szükség van olyan hatalmi ellensúlyra, fékre, ami valóban komoly erőt képvisel. És ez csak a közvetlen demokrácia lehet. Már csak azért is, mert a közvetlen demokráciára hatnak legkevésbé a vezetés szükségszerű negatívumai.

És akkor felsorolom a jelen döntéshozó mechanizmus alapvető hibáit és a lényegi megoldásokat, feladatokat is.

1. A legfelső jogalkotó vezetésnek is olyan a szerkezete hogy a valóságos hatalom néhány ember kezében marad.

2. A jogalkotás olyan hatalmas hatalom, hogy azt semmi nem képes rendesen ellensúlyozni.

Ebből a kettőből az ered, hogy hiába van 10-20 ellenhatalom, addig a helyzet lényegében nem javul, míg a legfelső jogalkotó vezetés szerkezete sem lesz alaposan megváltoztatva. A legfelső jogalkotó vezetés alapvető szerkezetváltozása egy fontos feladat.

3. Jelenleg a legfőbb ellensúly, hatalmi fék, a közvetlen demokrácia gyenge színvonalú.

Addig a helyzet lényegében nem javul, amíg a közvetlen demokrácia nem lesz magasabb színvonalú. Ez szintén fontos feladat.

4. Bár sok a hatalmi ellensúly, de nincs igazi függetlenség, elfogulatlanság.

Addig a helyzet lényegében nem javul, amíg a függetlenség, elfogulatlanság ténylegesen nem növekszik. És itt jönnek majd a módszerek. Két ága van azért ennek a problémának. A független elfogulatlan vezető-kiválasztás, leváltás. És független szabad működés.

Mindez fontos feladat.

5. Rendben van, hogy van hatalmi ellensúly, de mi biztosítja, hogy ez az ellensúly jó irányú ellensúly. Mert az is lehet, hogy éppen a főhatalom menne jó irányban, és ellensúly menne rossz irányba. (Attól hogy hatalmi fékek fékezik haladást, szerelvény akár a rossz irány felé haladhat.)

Feladat, hogy pl. az alkotmánynak biztosítani, kellene a demokratizálódás, és az igazságosság irányát. Ez is fontos feladat. Jelenleg ez nincs biztosítva.

6. Jelenleg túlságosan érvényesülnek a vezetés szükségszerű negatívumai (elvtelen hatalmi szövetségek, rendszeregyetértés, érdekszövetség, elvtelen hatalmi harc, populista politika, érdektelenség, személyes anyagi hatalmi előnyök, korrupció, stb..)

Csökkenteni kell a vezetés szükségszerű negatívumait. Bár ez elsősorban az elfogulatlan vezető-kiválasztással, leváltással és független elfogulatlan működéssel lehetséges, de azért vannak más feladatok is.

7. Jelenleg nincs megoldva, hogy legyen egy főhatalom, de ez a főhatalom mégis korlátozva legyen.

Jelenleg a főhatalom és a hatalmi ellensúlyok (hatalmi fékek) között túl nagy a hatalmi különbség. Az egyes hatalmi rétegek között jelenleg két fok az eltérés, el kell érni, hogy csak egy fok, vagy inkább csak fél fok legyen a különbség. És el kell érni azt, hogyha a hatalmi ellensúlyok fele mást akar, akkor már átbillenjen a mérleg. Vagyis a főhatalomnak nagyobbnak kell lenni, mint bármelyik ellenhatalomnak de nem szabad nagyobbnak lenni, mint az ellenhatalmak összességének. Ezt pedig úgy lehet megoldani, hogy a legfelső jogalkotó hatalmát valamennyire csökkentik a felső-közép vezetés, a középvezetés hatalmát kevéssel növelik. A piacgazdaság, versenygazdaság önrendelkezését úgy növelik, hogy abból kimarad a nagytőke hatalmának növelése. A népréteg, a kisközösségek, hatalmát önrendelkezését (és demokráciaszintjét) növelik. Mindez szabályozási feladat.

A döntéshozó mechanizmus az ABDK ábra szerint.

(Bár az előzőkben is erről volt szó.)

A meglehetősen bonyolult ábra sajnos alapos tanulmányozást igényel.

Ezért megpróbálom összegezni az ábrát.

Az ábra tartalmazza a tíz hatalmi ellensúlyt, ezeket már felsoroltam. Az ábra tartalmazza a hatalmi, önrendelkezési rétegeket, és csoportokat, ezeket nem sorolom fel.

Az ábra nyilak formájában tartalmazza a legfőbb hatásokat, szabályozásokat, erre sem térek ki.

Kitérek viszont a 16 hatalomkorlátozó módszerre (belső vezetésre, vonatkozó tényezőre.) de ezeket rögtőn egyféle kategorizálásban sorolom fel.

1. A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze:

A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása.

A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása. Stb..

2. Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei:

A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban.

A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.) Általában a demokrácia, a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Általában pontosabb felelősségre vonás. Általában a decentralizáció pontosítása. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. Stb..

3. Szabályozásokkal, törvényekkel a szükségszerű negatívumok csökkentése.

4. Az egyéb hatalomnormalizáló tényezők, módszerek, ill., az „stb.” legalább az alábbiakat tartalmazzák:

A programalkotó, programszelekció mechanizmus problémája.

A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése.

A pártrendszer és többpártrendszer problémája.

Itt is elmondom: el kell ismerni a jelen rendszer, rendelkezik a történelem viszonylag legdemokratikusabb legjobb döntéshozó mechanizmusával. Azonban ez csak egy viszonylagos jóság. Ha hibákat és a megvalósítatlan feladatokat nézzük, akkor ez a döntéshozó mechanizmus nagyon messze van a „jótól”.

E, vagyis a döntéshozó mechanizmus tanulmányrész egyféle tematizálása.

Melyek azok a témák, amik nem itt vannak részletezve.

Mindegyikhez hozzá lehet tenni: és azok fejlesztéséről. Ugyanis azzal is fejlődik a döntéshozó mechanizmus, ha az alábbiak fejlődnek.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a jogról, az alkotmányról, a törvényekről, az igazságszolgáltatásról. Itt csak a fejlődésbiztosítás tekintetében jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a vezetés szükségszerű negatívumairól.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a társadalomtudományról, oktatásról, tájékoztatásról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a magángazdaságról, a piacgazdaságról, versenygazdaságról, és nagytőke problémájáról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, az államról és a civil szféra, ill. piacgazdaság viszonyáról, itt csak a zavarosság tekintetében jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a kisközségekről, a civil szféráról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a versenyekről.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a nemzetközi szövetségekről, a külföldről, itt csak bizonyos vonatkozásban jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a rendszer, társadalom hatalmi önrendelkezési szerkezetéről (7. hiba és faladat.) Több tanulmányrészben van arról az általános feladatról szó, hogy általában (szinte minden hatalmi ellensúly tekintetében) növelni kell az önrendelkezést és a demokráciaszintet.

A demokráciáról, a közvetlen demokráciáról több helyen van szó. Itt ebben a vonatkozásban van szó a közvetlen demokráciáról: hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba. Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége.

Ezek után: mely témákról szól ez a tanulmányrész:

(Mint látható elsősorban a módszerekről szól.)

1. Bevezető elmélkedések a döntéshozó mechanizmusról.

2. Hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba. Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége.

3. A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása. (A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze.)

A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása. Stb..

4. Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei.

5. A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban.

6. A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.)

Általában a demokrácia, és a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Stb..

7. Általában a decentralizáció pontosítása.

8. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának fokozása.

9. Általában, a vezetői felelősségre vonás

részletességének, pontosságának, igazságosságának fokozása.

10. A programalkotó, programszelekció mechanizmus fejlesztése.

11. A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése.

12. Az alkotmány biztosítsa a fejlődést. Stb..

A fentiek egyben a döntéshozó mechanizmus alapvető feladatai.

E tanulmányrész lényegében arról szól, hogy ezen alapvető feladatok miért szükségesek, és konkrétabban hogyan lehet azokat magvalósítani.

Az A/1 ábra szerint van ez a tanulmányrész felépítve.

Ismétlés.

A hatóságok valójában azt szolgálnák, hogy az egyértelmű ügyeket a bíróságok helyett megoldják. Egyszerű, ésszerű munkamegosztásról lenne szó, egyértelmű (ezért egyszerű) ügyek hatóságok, bonyolultabb, nehezebb ügyek, bíróság. Az egyértelműséget viszonylag könnyű megállapítani: amennyiben világos, hogy ki a rosszhiszemű érdemtelenül károsító (egyben hasznosuló), és ki a jóhiszemű érdemtelenül károsított, akkor egyértelmű az ügy. Jelenleg azonban a hatóságok nem töltik be ezt a szerepüket. Sőt a bíróságok megléte, a bíróságok működése, jó ürügy számukra, hogy lerázzák az állampolgárt: lehet pereskedni, menjen pereskedni. Miközben ők is mindenki tudja, hogy ez az esetek többségében, az egyszerű állampolgárnak értelmetlen, és kvázi lehetetlen a pereskedés, mivel az többszázezer forintba kerül és 2-4 évig tart, és akkor még mindig hátra van a végrehajtás, ami szintén pénzbe, intézésbe, idegeskedésbe kerül, és végeredmény is bizonytalan. Mindez egyébként azt jelenti, hogy a bíróság intézménye sem tölti be szerepét. Visszatérve, és persze a hatóságok sem töltik be a szerepüket, mert az elsődleges szempontjuk az állampolgárok lerázása (kevés munka sok pénzért - elv alapján). Sem hatóságok, sem a bíróságok, akkor senki.

Ismétlés

A jog (a törvénykezés, szabályozás) alapvetései.

A legfőbb cél persze mindenhol, itt is, ott van a háttérben.

Az uralkodó a felettes hatalom, a jogalkotó, célja természetesen: legyen már, rend, fegyelem, béke, legyen jó működés, de nem mindegy hogy mindennek mi célja, vagyis mi a legfőbb cél. Nem mindegy hogy e mögött ez a cél áll: mindez (rend fegyelem, jó működés azért szükséges, hogy én nyugodtan, tudjak uralkodni. Vagy a jog a jogalkotás céljai mögött, a tényleges legfőbb cél áll: minél több ember éljen kellemesen, elégedetten, „boldogan” egészségesen.

Másféle (hibás, hiányos) rend, fegyelem, béke, jó működés jön ki az egyik célból (nyugodtan tudjak uralkodni), mint a másik, a tényleges fő célból.

Tehát amíg nem lesz a törvénykezés, szabályozás mögötti legfőbb cél: a szabályozás, törvénykezés az emberekért, népért, lakosságért, többségért van - addig nem is lehet jó szabályozás. A múltbeli és jelenlegi mögöttes cél: a szabályozás, törvénykezés a vezetők miatt van, az emberek, nép, lakosság, többség van a törvénykezésért, szabályozásért – addig nem lehet jó a törvénykezés, szabályozás.

Jelenleg még az állam is ez utóbbi helytelen szellemben működik. Az talán elérhető a jövőben, hogy az állam a helyes szellemben, a helyes mögöttes céllal szabályozzon: a szabályok, törvények vannak az emberekért, a lakosságért.

De hogyan érhető el, hogy magángazdasági és egyéb szabályok mögött ne a szabályozó érdeke álljon? Kétségkívül ez az előzőnél is nehezebb, de nem lehetetlen ügy.

És még mik azok a tudnivalók, melyek feltétlenül szükségesek a jó törvénykezéshez, szabályozáshoz. Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Mit mondunk gyermekünknek?

Először szépen kérlek, (rábeszéllek), azután csúnyán kérlek, azután parancsolok, kiabálok, (felszólítok, fenyegetek), azután büntetek, és ha az sem hat, akkor jön (végső megoldás) a dá-dá. Lényegében minden törvénykezés, szabályozás, erről szól.

A két fő rész rajzolódik ki: az oktatás, a meggyőzés, a kérés, az önszabályozás (ezek ugyanarról szólnak), illetve a büntetés, vagyis a törvénykezés, szabályozás. Értelmetlen a törvénykezés, a szabályozás, büntetés nélkül. A végső megoldás pedig, hogy lefogva, kényszerítve viszik az egyént valahová, vagyis a testi erőszak. Sajnos előfordul, hogy a dá-dá büntetés helyett megölik, lelövik a vétkest.

(Még a liberális frázisok szerinti gyermeknevelésben sem hagyható ki a végső megoldás, az erőszakos megoldás. És a gyermek, akkor érti meg a gyermeknevelést, ha megérti, a végső eszköz az erőszak, igaz csak azért, hogy elkerülje a másik, nagyobb végső erőszakot, az önmagunknak, vagy, és a másoknak okozott fájdalmat, betegséget.)

Kérdés, hogy a fenyegetést, felszólítást hová tesszük társadalmi, jogi vonatkozásban? Ezt a gondolatsort is érdemes folytatni.

Az oktatás, a meggyőzés, a kérés, melynek eredménye az önszabályozás, milyen viszonyban áll a szabályozással?

Az oktatás maggyőzés kevésbé szól a jelenről inkábba a jövőről, a törekvésekről szól. A szabályozásnak elsősorban a jelen állapotából kell kiindulnia, nem mondhatja azt, hogy majd egy év múlva ilyenek, vagy olyanok lesznek az emberek. Bár a szabályozásban is lehet egy kevés jövő aspektus. Ezek szerint (az egyik a jövőről szól, a másik a jelenről szól), mindkettőre szükség van egyformán fontosak. A jobb társadalomhoz mindkettő szinte egyformán szükséges a jó, javuló oktatás, meggyőzés, és a jó javuló törvénykezés, szabályozás. A kérés viszont a jelenről szól.

Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Azonban a szabályozást két részre oszthatjuk: az indirekt (spontán) szabályozásra és a direkt szabályozásra. A kettő viszonya ill. összefüggései.

Indirekt szabályozás tényezői.

Az eseti, közvetlen megbeszélés, a közvetlen kompromisszum.

Az eseti, egyedi közvetlen vizsgálat, ítélkezés.

Az aktuális, természetes emberi reakciók. Az aktuális erkölcs, az aktuális illem, a szokásjog.

A társadalmi törvényszerűségek. Nem az emberi törvények, hanem azok amelyek „természeti” törvényszerűségből erednek.

Az indirekt (spontán) szabályozásnak a lényege, hogyha nem is fogalmaznak meg (akár szóban, vagy elsősorban írásban) konkrét szabályokat, akkor is kialakul egyféle rend, egyféle hatalmi viszony, egyféle szabályrendszer. Akár a vadállatok életére is gondolhatunk. A vadállatok élete valamivel kaotikusabb, rendezetlenebb, mint mai ember élete, de azért teljesen kaotikus, rendezetlen. Lényegében a felsorolt tényezők alakítják ki a rendet, persze azokat le kell fordítani állati szintre. Pl. az aktuális állati reakciók. Az állati szokások. Ha két állat találkozik, akkor az eseti helyzet határozza meg a viszonyukat.

Az állatok esetében van egy törvényszerűség, amely így szól: az erősebb, az ügyesebb, a ravaszabb győz, ill. az gyakorolja hatalmat. Igaz ez a hatalom elég szervezetlen időszakos. (Azért az állatoknál sincs, eltekintve a ritka kivételtől, ok nélküli másnak ártás, nincs ok nélküli erőszak. Általában fenyegetéssel, felszólítással elintéződnek a dolgok. Azért az állatoknál is van családi „szerető” közösség, utódgondozás, stb.. A végső megoldás, az állatnál, embernél is, logikusan csak az erőszak lehet. De az állat és főleg az ember is van olyan okos, hogy általában nem megy el a végső megoldásig.)

Az embernél akkor is előjön az indirekt szabályozás, ha vannak direkt szabályok. Előjönnek, mert nem lehet mindent lefedő szabályozás. És előjönnek, mert a törvényszerűségek, azok háttérigazságok. Ha pedig nincs vagy hiányosabb a szabályozás, akkor erősebben jön elő az indirekt szabályozás. Sőt ekkor eljönnek az állatokra vonatkozó indirekt szabályozás elemei is, mutatva, hogy azért genetikus állati múlt nem tűnt el teljesen. Az ember azonban nem akar állati életet élni. De az is igaz, hogy van olyan emberi „szabályozás” amely rosszabb, mint az állati, gondoljunk például a népirtásokra. A népirtásokra szélesebb értelemben (népsanyargatás, stb..) is gondolhatunk. De az egyszerűség miatt maradjunk abban, hogy az ember jobb akar lenni az állatnál.

Az indirekt és a direkt szabályozás egyik viszonya tehát, hogy a direkt szabályozás hiánya (a szabályozatlanság) helyébe belép az indirekt szabályozottság és az aktuális erkölcs illem, stb., szerint alakulnak a dolgok. Ezt az aktuális erkölcsöt, illemet, szokásokat, stb., főleg az aktuális rendszer szellemisége alakítja. De kisebb részben előjön az állati „erkölcs”: az erősebb ügyesebb, ravaszabb győz, gyakorolja hatalmat. És ez az erkölcs érvényesül is. És valamivel kaotikusabb rendezetlenebb állapot alakul ki.

A másik viszony az, hogy az indirekt szabályozás valamennyire mindig jelen van, a direkt szabályozás eltérhet az indirekt szabályozástól, de nem mondhat annak ellent. Vagyis nem lehet olyan szabályokat betartatni, amelyek alapvetően ellenkeznek az emberek erkölcsével, illemével, szokásaival, illetve amelyek ellenkeznek a háttérigazsággal. A jó szabályozás az összeillik a háttérigazsággal (társadalmi törvényszerűségekkel) és jó irányban, de csak kevéssel tér el az aktuális erkölcstől, illemtől, szokásoktól. Az oktatás, meggyőzés erősebben térhet el, de nem ellenkezhet.

Sajnos meg kell állapítani, hogy bármilyen részletes a szabályozás a legalsó szinten jelentkezik a közvetlen ügyintézés, a közvetlen eseti megbeszélés, ebből két probléma adódhat, az egyik: az ügyintéző szubjektív jó, vagy rosszindulata. A másik: az ügyintézők átlagos jó, vagy rosszindulatát azért lehetséges változtatni. Itt jön elő a probléma, hogy a jövőben el lehet érni: az állam a népért van a szabályozás a népért van, az állami ügyintézők jóindulatát átlagosan is emelni kell. Tehát a jövőben az állami ügyintézők között nem lehet pökhendi, népgyűlölő, felületes, önző ügyintéző. (Jelenleg sajnos ez nem ritka jelenség.) De mi van pl. a magángazdasági ügyintézőkkel?

Azért talán ennél is fontosabb a szabályozás, törvénykezés jósága.

Mindjárt az optimális megoldással kezdem. Legyen nagyon részletes nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog, de úgy, hogy ez ne vegzálja szabályozottat. Ne vegzálja, vagyis ne kényszerítse a szabályozottat fölösleges tudásra, ténykedésekre, illetve ne tartsa félelembe. Mostanában egyre inkább abba az irányba tolódik el a szabályozás, hogy talán árnyaltabb, talán igazságosabb, de mégsem az, mert aki nem ismer minden trükköt azon csattan az ostor.

Ez a megoldás (legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog, de úgy hogy ehhez ne kelljen a szabályozott tudása, ne vegzálja szabályozottat) feloldhatná a túlszabályozás és az alulszabályozás sok ellentmondását.

A visszaélés a kijátszás lehetősége éppen azzal nő meg, ha szabályozottnak sok részletet, trükköt kell ismerni.

Mert kétségtelenül szép számmal lehetne felsorolni azokat az érveket, amelyek a szabályozás részletessége, árnyaltsága mellett szólnak, és azokat is, amelyek ez ellen szólnak. De ezzel a felsorolással nem válaszolunk a kérdésre: a szabályozás mennyire legyen részletes árnyalt.

Egyébként a szabályok mennyisége nem biztos, hogy azonos szabályozás részletességével, árnyaltságával. Ezt szintén egy felsorolással lehetne bizonyítani, de erre sem térek ki.

Mi is az a részletes, árnyalt direkt szabályozás?

Nem sok köze van a limitált, alternatívált szabályozáshoz. És nem sok köze van a szabályok mennyiségéhez, hiszen pl. lehetséges semmitmondó megfogalmazás is. Illetve, a szabály pl. arról is szólhat, hogy mi az ami nincs szabályozva, részletesen felsorolhatja a szabad döntés a szabályozatlanság elemeit.

Talán érthetőbb ez az egész, ha egy gyakorlati példával jövök elő. Egy másik tanulmányrészben, fejezetben, sokat foglalkoztam az adózással, a jó adózás szabályaival. Végül is arra a megállapításra jutottam, hogy nem baj, ha az adózás bonyolult, több adófajta van, sok adókulcs van, sok kategória van, és sok feltétel van, stb., (ez tehát egy részletes árnyalt szabályozás), de csak akkor nem baj, ha mindez nem érintheti az adózót negatívan. Mindezt oldja meg, számítsa ki, a szabályozó, ez esetben az adóhatóság, az állam. Az adózónak, a szabályozottnak csak a következő feladatai vannak. „Válaszoljon” néhány (viszonylag kevés) viszonylag egyszerű kérdésre, amelyből a szabályozó bonyolult számítások után ki tudja számítani azt az egy-két befizetést, amelyet az adózónak be kell fizetni. További dolga az adózónak és a szabályozónak hogy adózó azért értse meg a szabály lényegét, vázlatosan lássa át a szabályt. Továbbá, ha a szabályozott valamely oknál fogva részleteiben is meg akarja ismerni a szabályt, akkor gyorsan, ingyen könnyen kapjon kimerítő felvilágosítást. További feladat még a viszonylag egyszerű, az adózót nem nagyon zavaró, de átfogó mindenkire kiterjedő ellenőrzési, ill. jogorvoslati rendszer kialakítása.

A másik problémakör, hogyan szólhat bele pl. adószabályok kialakításába a szabályozott, vagyis az adózó. Mert az elvi probléma, hogy a szabály bonyolult, akkor hogyan szólhat bele az egyszerű laikus ember.

Egyrészt sokak valóban nem akarnak, és nem tudnak részletekben elmerülni, de azért kevesek akarnak és képesek erre.

Másrészt azért a laikus többséget is be lehet vonni a kialakításba. Pl. úgy, hogy gyűjtik és összegzik a panaszokat, javaslatokat. Pl. úgy, hogy viszonylag egyszerű kérdéseken keresztül közvélemény-kutatásokat végeznek (mit szeretne az adózó, milyen problémái vannak, stb.) és ezek eredményét beépítik a szabályozásba. Tehát még az ilyen bonyolultabb szak-döntésekbe is be lehet vonni a tagságot, a népet, vagy a nemzeten belüli közösséget.

Az egyik megállapításom, hogy mindaz, amit itt az adózás szabályaival kapcsolatban kifejtettem az kiterjeszthető a szabályozás, törvénykezés egészének jelentős részére.

1. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet nem vegzáló (a szabályozó munkáját növelő) szabályozásról van szó.

(Ezek szerint többféle kategória lehet.)

2. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet vegzáló szabályozás.

3. Árnyatlan, igazságtalan szabályzás.

4. Árnyalatlan, igazságtalan szabályozás, ami ráadásul az egyszerű embert, a népet viszonylag vegzálja.

5. Ezek átmenetei.)

A másik megállapításom hogy óriási különbségek lehetnek a szabályozás színvonalában, és a hozzáállásban. Pontosabban a hozzáállás (a szabály a népért van, a szabály nem vezetésért van, nem a nép van a szabályért, a vezetésért) meghatározza színvonalat. Amit itt leírtam az egy jó, magas színvonalú szabályozás. A jelenlegi pl. adószabályozás nem ilyen, sőt az irányait tekintve szinte ellentétes. Én nem azt állítom, hogy könnyű az ilyen optimális szabályozást kialakítani. És azt sem állítom, hogy egyáltalán ki lehet alakítani az optimális, tökéletes, ideális szabályt. Csak azt állítom, hogy lehet erre törekedni, lehet ebben az irányban haladni, fejlődni. Létre lehet hozni a jelenleginél sokkal jobb, magasabb színvonalú szabályozást.

Egy hasonlat.

A jövő szabályai, törvényei, remek, részleteiben is kidogozott „építmények” lesznek, amelyeken „nagyon sokat dolgozik” a szabályozó (a jogalkotó), a szabályozott kényelemesen élhet ebben az építményben. A vezetés, jogalkotás minőségi munkája jelenti a sokat dolgozást, amelynek gyorsaságát és minőségét meghatározza a jogalkotó tudása, elsősorban szabályozással, törvénykezéssel kapcsolatos ismeretei. Jelenleg csak összetákolt kunyhók a szabályok, a tervezők is ezen a szinten állnak. A jövő jogalkotója olyan szinten lesz, mint a felhőkarcolók tervezője, aki még arra is figyel, hogy a lakók, a használók igényeit beépítse az építménybe. Ha az ember képes nagy, bonyolult, de jó minőségű építményeket viszonylag gyorsan létrehozni, akkor a szabályozás, törvénykezés területén is képes hasonló teljesítményre.

Visszatérek az elméleti kérdésekhez.

Az önrendelkezés nagyságát elsősorban az határozza meg, hogy a szabályozottra vonatkozó szabályokat kívülről hozzák, vagy a szabályozott hozza. Pontosabban az ennek aránya (milyen arányban hozza szabályozott a rá vonatkozó szabályokat) határozza meg. A szabályozás részletessége árnyaltsága eleve csak másodlagosan határozza meg az önrendelkezést. Hiszen ha valaki, (valakik) saját magukra hoz részletes szabályozást, az nem nevezhető az önrendelkezés csökkenésének. Felületesen úgy tűnhet, hogy minél részletesebb a külső szabályozás annál inkább csökken a szabályozott önrendelkezése. Csakhogy a jóindulatú, népérdekű szabályozás az nemcsak dirigálja, de védi gyengét, a védtelent. Itt pl., visszatérhetnék arra, hogy mi van, ha nincs szabályozás, azaz az indirekt szabályozás érvényesül. A direkt (jóindulatú, népérdekű) szabályozás és annak részletessége tehát a gyengét, védtelent, a népet, lakosságot, a becsületes többséget nemcsak dirigálja, de védi is. Ugyanez a szabályozás az erőseket, a vezetést már inkább dirigálja, ezeket kevésbé védi, inkább a hatalmukat (önrendelkezésüket) csökkenti. Igaz viszont, hogy még a népréteg is úgy érezheti, hogy a szabályozás részletessége, (még ha az jóindulatú népérdekű szabályozás is), csökkenti az önrendelkezését, szabadságát. Igaz, hogy ezt pedig „a részletes árnyalt de az egyszerű embert, a népet nem vegzáló szabályozással”, lehet csökkenteni. Illetve, a limitált, alternatívált szabályozással lehet csökkenteni.

Hosszasan lehetne, még erről elmélkedi, inkább megállapítom az alábbiakat.

A szabályozás részletessége, árnyaltsága több okból is összességében kevéssé csökkenti az önrendelkezést (kivéve az erősek, az erőszakosak, a vezetők hatalmát), amennyiben a szabályozás jóindulatú, népérdekű. A nép, a lakosság, a civil szféra szempontjából inkább előnyős a részletes, árnyalt szabályozás főleg akkor, ha az nem „vegzáló” típusú, és ha ugyanakkor limitált, alternatívált.

Általában „a részletes, árnyalt, de nem a kisembert, népet vegzáló” típusú szabályozás kialakítására kell törekedni. Ez is, nemcsak az arany középút, segít megoldani az alulszabályozás-túlszabályozás problémáját

Az önrendelkezés szempontjából azonban ennél fontosabb a belső és külső szabályozás aránya.

Minden szempontból a legfontosabb azonban, hogy a szabályozó célja ne a vezetés hatalomgyakorlásnak fokozása, ill. könnyítése, hanem nép, a lakosság a többség érdeke legyen. Egyszerűen: népérdekű (ne hatalomérdekű) szabályozás legyen.

Mindezek kialakítása ez irányban való törekvés, egyben faladat is, a jog a törvénykezés a szabályozás feladatai.

Folytassuk a következő az ismétléssel.

Alapvető (kisiskolás szintű, friss szemű) elmélkedések a szabályozásról, irányításról, a hatalomról. A nemzet a rendszer, rendszerváltozat hatalmas bonyolult hatalmi, szabályozási térképe. Elméleti rendszertényező.

Ez esetben a konklúziókkal kezdem, és nem azzal, hogyan jutottam el a konklúziókig.

A hatalommegosztás többek között azért szükséges, hogy ne kerüljön őrült, zsarnok vezetés, annak modern fajtája a hatalomba. Illetve, azért szükséges, hogy a legjobb döntések jöjjenek létre.

A hatalommegosztás fő tényezői.

A (felső) írott szabályozat, törvények. (Alkotmány, alapelveket, alapprogramokat tartalmazó törvények, magasabb rendű törvények, általános kerettörvények, vezetésre, döntéshozásra vonatkozó törvények, hatalomelosztással kapcsolatos törvények, eljárási szabályok, stb.. Minden állami törvény, ami, nem szaktörvény, részlet-törvény, nem kevésbé fontos, viszonylag egyedi dolgokat szabályozó törvény.)

A közvetlen demokrácia (vezetetés nélküli népi irányítás).

A direkt hatalommegosztás lehetséges főbb fajtái.

A létszám szerinti (lakóhelyi, vagy más közösségek)

A szakügyek szerinti.

A hatalmi fajták szerinti (Jogalkotó, javaslattevő, szaktörvénykező, jogalkalmazó, ellenőrző, felügyelő, bűnösség-megállapító, büntetés kiszabó, stb.)

Egyéb direkt hatalommegosztások nem lehetségesek, ez a három lehetséges. Egyéb hatalommegosztások nem lehetségesek ez az öt (írott, felső szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, létszám szerinti, szakügyek szerinti, hatalomfajták szerinti hatalommegosztások) lehetséges.

Lényeges megállapítások.

A teljes írott szabályzat, törvények szerinti irányítás a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt, az írott (felső) szabályzat, törvények, az egyik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozattan növelni, fejleszteni szükséges.

A teljes közvetlen demokrácia (vezetés nélküli irányítás) a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt a közvetlen demokrácia, a másik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozottan növelni, fejleszteni szükséges.

Mivel a jelenben, közeljövőben (30 év) a teljes írott (felső) szabályzat törvények és a teljes közvetlen demokrácia nem lehetséges, és a kettő kombinációja sem lehetséges (nem lehet teljes és jó), ezért szükség van a vezetésre. Ha pedig szükséges a vezetés, akkor szükséges a direkt hatalommegosztás is, főleg akkor, ha az írott szabályzat és közvetlen demokrácia messze nem teljes.

A direkt hatalommegosztások (létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) nem biztosítják a szükséges hatalommegosztást és nem is lehetségesek. A direkt hatalommegosztások, az első kettőhöz képest kevésbé fontos demokratizáló tényezők. Ezzel együtt a direkt hatalommegosztások főleg azok rendezett logikus és illeszkedő ötvözete, fontos demokratizáló tényező, a jövőben növelni, fejleszteni szükséges.

Nem lehetségesek a direkt hatalommegosztások sem külön, sem azok ötvözete, kombinációja, mint teljes megoldások, mert.

A nemzet, a rendszer egységes dolog, nem lehet teljesen részekre szabdalni.

Nem lehetséges, mert szinte szükségszerűn kialakulnak a főhatalmak, kialakul a hatalom koncentrációja, kialakulnak a „legerősebb” emberek.

Nem lehetséges, mint teljes megoldás, mert adott létszámban (adott közösségben) adott szakügyben, adott hatalomfajtában, is kialakulhat a teljhatalom, és akkor az kvázi zsarnoksághoz, ill. rossz döntésekhez, irányításhoz vezet.

Fontosabb a hatalomszétválasztás erőssége, valódisága, mint a kis részekre való bontás.

Az optimális hatalommegosztást csak a három, illetve öt tényező (írott szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, direkt hatalommegosztás, létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) logikus szervezett átgondolt ötvözete, kombinációja hozhatja létre.

A jelenlegi hatalommegosztás elsősorban azért aránytalan, igazságtalan, mert hiányos rendezetlen az írott (felső) szabályzat, törvénykezés, és főleg mert hiányos a közvetlen demokrácia, de azért más hatalommegosztási problémák is vannak.

Az alapvető hatalomfajták.

Amiket csak másodlagosan kell a hatalommegosztásba belekeverni.

A kritikai hatalom, a szóbeli kritizálás lehetősége.

A társadalmi hatalom. Pl. egy orvos hatalma a páciens felett, a szülő hatalma, a gyereke felett. Idetartozik a magángazdasági munkavezető, tulajdonos hatalma, de itt jelentkezik a nagytőke problémája. És idetartozna a kisközösségek, civil szervezetek, beleértve az igazi önkormányzatokat, vezetőinek hatalma. Illetve a nem állami tudatformálók hatalma, bár itt is van egy kérdéses rész, a nagyobb magánmédiák tudatformáló hatalma.

A tudatformáló hatalmat, elsősorban az állami tudatformáló hatalmat egyszerűen azért érdemes külön kezelni, mert e nélkül is igen bonyolult lesz a hatalmi, szabályozási térkép.

Hatalomfajták, amiket feltételen figyelembe kell venni.

A szabályozási, törvényhozási hatalom. (A jogalkotó, szabályozó, törvényhozó hatalma.) Az alapvető elv és programalakítási hatalom. Az ellenőrzési hatalom (ez kérdéses hatalom.) A felügyeleti hatalom (ez értelmezés kérdése). (Jogalkotói és jogalkalmazói hatalom.) Az intézkedési, tárgyalási hatalom. A szaktörvénykezési, és részlettörvénykezési hatalom. A vezetés-kinevezési és leváltási hatalom. A büntetési hatalom (a büntető hatalma). A bűn-megállapítási hatalom, amely részben, elválasztható a büntetési hatalomtól.

(Valójában ez értelmezhetetlen: végrehajtói hatalom.)

Tovább van a direkt hatalom és a nyomásgyakorlás hatalma.

Elmondható a jól ismert mondat: a hatalomfajták összefüggnek, nincs éles határvonal, vannak átmenetek, de azért különbözőnek.

Néhány alapvető szabályozás, törvénykezés.

A társadalmi egység kívülről jövő szabályozása, törvényei. Ez lehet: erős részletes. Részben limitált, alternatívált (kevésbé erős, részletes). Lehetségesen teljesen limitált, alternatívált szabályozás, törvénykezés (még kevésbé erős, részletes).

A társadalmi egység belső (önálló) szabályozása, törvényei.

Ezek, a külső és belső szabályozás, törvénykezés ötvözete ill. aránya.

Továbbá, a felső írott szabályzat, törvénykezés szabályozása, törvénykezése.

Az állam illetve legfelső (elit) vezetés szabályozása, törvénykezése.

(Ehhez illetve egymáshoz lehet viszonyítani a hatalmakat, és a szabályozásokat.)

Továbbá, a társadalmi egységek egymásra ható szabályozása.

Továbbá, egyoldalú szabályozás, törvénykezés, nincs visszahatás. Van visszahatás, de jóval kisebb, mint a főhatás. Kétoldalú, a hatás, visszahatás közel egyenlő. Vannak még hatalmi, szabályozási körök.

A jog kapcsolódása mindehhez. Szabályozások, törvények, amelyek magáról hatalommegosztásról szólnak, amelyek meghatározzák hatalom és a szabályozás nagyságát, irányát. És maguk a szabályozások, törvények, amelyek bármiről szólhatnak, amiket a hatalmi egységek alkotnak.

A társadalmi (rendszer) egységek vázlatos felsorolása.

Az állam, ill. a legfelső vezetés. Az állam, ill. a középvezetés. Ennek egy másik felosztása hatalmi fajták szerint. Jogalkotás. Szaktörvénykezés, részlettörvénykezés. Jogalkalmazás. A jogalkalmazás külön része, az igazságszolgáltatás, amely rendelkezik a büntetési hatalommal, ill. a bűn-megállapítási hatalommal. (Bár bizonyos értelemben a vezetés-kinevezés leváltás, a jövedelem-megállapítás, és sok elmarasztalás, jutalom is egyfajta büntetési hatalom. Talán a bűn nagysága itt a választóvonal.) Ugyanakkor ez bűntető hatalom és általában a jogalkalmazó hatalom kevés szabályozási, törvényhozási hatalommal rendelkezhet. Jelenleg ez nagyjából így van, a direkt hatalommegosztással kisebb baj van, mint a közvetlen demokráciával. A jogalkalmazók (nemcsak a bíróság, ügyészség), általában rendelkeznek valamennyi büntető, szankcionáló hatalommal. A jogalkalmazók (részben szaktörvénykezők, részlet-törvénykezők) közé sorolhatók az állam kihelyezett hivatalai, a polgármesteri hivatalok. És még sok minden.

Tovább egység, a magángazdaság, mint egyfajta civilszféra. További egység a klasszikus civilszféra, civilszervezetek, kisközösségek. Ide tartoznának az igaz önkormányzatok, amelyek jelenleg össze vannak mosva az állam kihelyezett hivatalaival.

És a végső egység, a magányszemélyek, az állampolgárok, a családok, háztartások, magánszféra, másképpen a nép a lakosság egysége.

Szélesebb értelemben a nép, az egyének, állampolgárok egységnek és civil szféra egységének együttese.

Akár külön hatalmi egységnek vehető az írott felső szabályzat, törvények.

Ezen egységek, (és az alegységek között is) hatnak a hatalmak.

Mindazt amit itt leírtam illene bizonyítani legalábbis az egyszerű, logikus gondolatokkal. Sajnos még a vázlatos bizonyítás sem fér bele ebbe a tanulmányba, ezért csak néhány rendezetlen gondolat.

Ha lenne a vezetésre (minden ágra, jogalkotásra, jogalkalmazásra, stb.) vonatkozó részletes szabályozás, mikor, mit lehet tenni (ezt a szabályozást a nép a tudományos vezetés, stb. hozná össze), akkor kvázi megszűnne a vezetés hatalma, saját döntése. Akkor egy számítógép is képes lenne irányítani. Igen de minden részletre nem terjedhet ki a szabályozás. Már azért, sem mert mindig jöhetnek új helyzetek. És ellenőrzésre is szükség van, ami emberi munka. És az ellenőrzések utáni intézkedésekre is. És főleg mi lenne akkor, e szabályzat fejlesztésével. Mert minden szabályzatnak fejlődnie kell. Tehát szükség van emberi döntéshozásra és vezetésre.

Minden szabályt, törvényt nem hozhat a nép, mert azért a vezetés jó esetben két fokkal okosabb, hozzáértőbb, mint a nép, és mert az nagyon lassú, körülményes lenne. Vannak gyors és szaktudást igénylő döntések. Tehát szükség van vezetésre.

Tehát elvileg ez a kettő válthatná ki a vezetést, de nem tudja. Ha pedig van vezetés, akkor fennáll annak az esélye, hogy a vezetés kezébe kaparintva szinte minden hatalmat, kialakul egy zsarnoki hatalomérdekelt irányítás. Ezért szükségesek más módszerek is, amelyek ezt megakadályozzák, ezek elsősorban a direkt hatalommegosztások. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az írott felső szabályozás és a közvetlen demokrácia fölösleges, (nagyon is szükséges), csak azt, hogy ezek önmagukban nem elégségesek. De az egyéb hatalommegosztások sem érnek sokat (sőt még kevesebbet érnek) az írott felső szabályzat, törvények és a közvetlen demokrácia nélkül.

A jogalkotói és jogalkalmazói hatalom szétválasztása. Te hozhatod a törvényeket, de az alkalmazásukba nem szólhatsz bele, te pedig alkalmazod a törvényeket, de a létrehozásukba nem szólhatsz bele. Nem teljesen értelmetlen ez, de azért nem ilyen egyszerű a dolog. Gyakorlatilag inkább ez a helyesebb: főleg (nem kizárólag te hozod a törvényeket) de azokat csak behatárolva alkalmazhatod. Te viszont alkalmazod a törvényeket, azért behatárolva vehetsz részt a törvényhozásba.

A jogalkalmazónak egyébként is van egy olyan korlátlan hatalma, hogy hozhat olyan törvényt, amely saját kezébe adja pl. a jogalkalmazást, a büntetést stb.. Ezért a legfontosabb, hogy a jogalkotás is szabályozva legyen, hatalommegosztott legyen, ez elsősorban a kötelező közvetlen demokráciával lehetséges, amit viszont az írott felső törvény garantálhat.

Az ellenőrzés azért nem igazi hatalom, mert az ellenőrzés eredményét át kell, hogy adja vagy a szabályozónak, vagy a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, és végül is ezek döntenek a szankciókról, jutalmakról. A szankció, ill. a jutalmazás lehetősége adja az igazi hatalmat. Ettől függetlenül érdemes az ellenőrzésnek is függetlennek, elfogulatlannak lenni.

A felső szabályozás nem választható szét az alapelvek, alapprogramok megállapítástól. A szaktörvények, a részlettörvények megalkotása már nagyjából szétválasztható. És a vezetés-kinevezés, leváltás is nagyjából szétválasztható a szabályozástól, ugyanúgy ahogy a büntető hatalma is szétválasztható a szabályozástól. Az elit vezetés ezért szükségszerűen a következő hatalommal rendelkezhet: szabályozó, törvénykezési hatalom, alapelv és alapprogram megállapító hatalom, másokkal, a néppel megosztva, ehhez kapcsolódhat az ellenőrzési és felügyeleti hatalom. Az is felügyelet, ha az ellenőrzését mérlegelve alkotják meg a szabályozást. Ha így értelmezzük a felügyeletet, akkor a felügyelet benne van, a legfelső jogalkotó vezetés munkájába. Ha úgy értelmezzük, hogy az ellenőr átadja az ellenőrzés eredményét a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, akik e szerint ítélkezik, akkor a felügyelet az vezetésleváltó, kinevező, illetve a büntető tevékenységhez kapcsolódik. Valójában mindkettő felügyelet. Ugyanakkor kell legfelső felügyelőnek lenni, ami egy külön problémakör.

Térjünk rá, viszont a lényegre. A direkt hatalommegosztás jó esetben is, csak azt eredményezi, hogy az egyes emberek zsarnoksága igazságtalansága darabszámra csökken, de nagyságában nem biztos, hogy csökken. Ez pedig azt jelenti, hogy sok embernek lehet kevés számú, de nagyfokú zsarnoksága, igazságtalansága, vagyis az összesített zsarnokság, igazságtalanság nem csökken jelentősen. Ez nevezhető hatalomdecentralizációnak, amely nem azonos a demokratizálással. Ezért szükséges a demokratikusan kialakított írott felső szabályozás, és a közvetlen demokrácia. Azért a hatalommegosztásnak, a hatalomdecentralizációnak is van előnye. Erre még visszatérek.

A fentiek magyarázata. Képzeljünk el egy olyan bírót, aki pl. csak száz ember felett ítélkezhet (létszám szerinti szétválasztás), aki pl. csak a rablások ügyében ítélkezhet (szakügyek szerinti szétválasztás), és aki csak bíráskodhat büntethet, nem hozhat törvényeket (hatalomfajta szerinti szétválasztás). Nos az ilyen bírónak nyilván kevés ügye lesz, de abban a kevés ügyben, ha nincs hatalmi fékje, nincs rá kötelező szabályzat, nincs külső ellenőrzés, stb., akkor abszolút igazságtalanul is ítélkezhet. A bíró helyébe tegyünk be egy olyan szabályozó embert, aki mondjuk csak az építési ügyekben, szabályozhat (szakügyek szerinti szétválasztás), azt is csak 100 ember vonatkozásában. Erről az emberről is elmondható, nyilván kis problémakörben lesz hatásköre, de semmi sem garantálja, hogy abban a kis problémakörben, jól fog szabályozni. A saját kis területén elkövethet óriási hülyeséget. Ha pedig sok ilyen van, akkor az egész rendszer pocsék lesz.

Ez nem azt jelenti, hogy fölösleges az optimális a direkt hatalommegosztáson gondolkodni, hanem azt, hogy önmagában ez kevés. De azt is figyelembe kell venni, hogy hiába osztjuk fel hatalmat egészen apró darabokra, ha az nem igazán lesz elválasztva, akkor valójában nincs hatalommegosztás. Nincs elválasztva, mert a személyes érdek-összefonódások miatt összekapcsolódik a hatalom. Mert a hatalmi harc ill. a rendszeregyetértés miatt összekapcsolódik hatalom. Mert a pártok szerint osztódik el hatalom. És még lehetne sorolni. Egyébként pedig nem is jó, ha egészen apró darabokra tagolják szét a hatalmat, leginkább a létszám szerinti megosztás fölösleges.

Milyen viszonyban vannak direkt hatalommegosztások egymással?

Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer, a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?

És milyen viszonyban van az írott felső szabályozás, a közvetlen demokrácia és direkt hatalommegosztás egymással? Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?

A jövő társadalomtudományának e kérdésekre is válaszolni kell.

Érdemes pl. ezen a körön elgondolkodni. A közvetlen demokrácia a nép is alakítja az írott felső szabályzatot, amely a szabályzat tartalmazza a hatalommegosztás, és szabályozás térképét, amely hat a vezetés döntéseire, amely hat az írott felső szabályzatra, amely hat a közvetlen demokráciára.

De ne csak a hatalommegosztásról gondolkodjunk, hanem az optimális szabályozáson.

Az nyilvánvaló, hogy a különböző társadalmi egységeknek különböző szabályozás jó. Pl. a vezetésnek erősebb részletesebb külső szabályozás kell, mint civilszférának, és a magánszférának, az állampolgároknak még ennél is limitáltabb, altenatíváltabb szabályozás a megfelelő. Ugyanakkor ez nem vonatkozik a büntetésekre, az állampolgárnak, a vezetésnek és mindenkinek egyenlőnek kell lenni az igazságszolgáltatás vonatkozásában. Ráadásul a nagyobb társadalmi egységek kisebb egységekre tagolódnak, amelyek optimális szabályozása eltérhet a nagy egység szabályozástól. És az is nyilvánvaló, hogy a hatalom nagysága függ a szabályozás erősségétől, részletességétől. Tehát egy bonyolult hatalmi, szabályozási térkép bontakozik ki. A jövő társadalomtudományának meg kell rajzolni a társadalom, a rendszer, bonyolult, pontos de mégis átlátható, logikus, összeillő, egységes koncepciókon alapuló hatalmi, szabályozási térképét. Azt se felejtsük el, hogy ennek a térképnek pl., figyelembe kell venni az arányos és igazságos hatalomelosztást is. Jelenleg is van hatalommegosztás, szabályozás tehát ennek van valamilyen zavaros térképe, de ez nemhogy, megszerkesztve, megtervezve, megrajzolva, de feltárva sincs. A jelen rendszer tódózót-foltozott, a hatalmi viszonyok, a szabályozás logikátlan zavaros, igazságtalan. Mindez nem azt jelenti, hogy nincsenek, csak, azt hogy zavarosak rosszak, károsak ezek a viszonyok.

Annak tükrében, hogy elméletileg létezik egy bonyolult, de optimális hatalmi, szabályozási térkép, szerkezet, be kell vallanom, hogy az én elmélkedéseim, amelyek hatalomról, szabályozásról szólnak erősen hiányosak. Nem hamisak, de hiányosak.

A hatalommegosztás előnye elemi szinten átgondolva.

Válasszuk szét a problémát.

A jövőben lesz egy független, jó vezetéskijelölés, leváltás.

A múltban és a jelenben nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás.

A leváltás azért szükséges, mert pl. menetközben is, meghülyülhet a vezető.

Az egyszerű modellben 10 ezer embernek van 1 mindenható vezetője, ekkor nincs hatalommegosztás. Vagy 10 ezer embernek van 100 vezetője, vannak jogalkotói, ellenőrei, rendőrfőnöke, ügyésze, bírója, és még sorolhatnám, ez a hatalommegosztott modell.

Feltételezzük, hogy van jó vezetéskijelölés, leváltás és nincs hatalommegosztás.

Egy jó mindenható vezető kerül az élre. Hiába jó ez a vezető, egyszerűen fizikailag képtelen mindenre odafigyelni. Ezért a jó vezető kijelöl jó vezetőtársakat. Ekkor viszont már lesz hatalommegosztás. Sőt bizonyos értelemben jó vezetés-kijelölés lesz.

(Itt bekapcsolódik egy másik kérdés: ezek szerint elég egyszer egy jó teljehatalmú vezetőt kijelölni és rendben megy minden. Illetve, elég a független, jó vezetéskijelölés, leváltás a többi mellékes.

A cáfolathoz tisztázni kell mit jelent: nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás?

Ezt jelenti: negyedrészben erőszakos, vagy trükkös hatalmi puccsal jut hatalomra, negyedrészben születési előjogok miatt, negyedrészben más véletlenszerűség miatt, negyedrészben a regnáló vezetés jelöli ki. Összességében véletlenszerűen alakul, egyenlő eséllyel kialakulhat jó, vagy rossz vezetés. Tulajdonképpen, ha nincs jó vezetéskijelölés, leváltás akkor 75% esélye van a rossz vezetés kialakulásának 25% esélye van a jó vezetés kialakulásnak, de ettől most tekintsünk el. És attól is tekintsünk el, hogy nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás közvetlen demokrácia nélkül.

A lényeg az, hogy nem így működik a dolog: a jó vezető kijelöli a jó társait, és kijelöli a jó utódját, majd az is így tesz, és így megy a dolog az idő végéig. Pl. valószínűleg előbb-utóbb, de inkább előbb, létrejön egy trükkös hatalomváltás, amely során rossz vezető jut hatalomra. Vagy pl. a jó vezető, kijelöli a jó vezetőtársait, de itt is beléphet hiba, vagy trükkös megtévesztés. A jó vezető is tévedhet, vagy megtéveszthetik, vagy akár meg is gyilkolhatják.

Ezzel együtt a független jó vezetéskijelölés, leváltás egy nagyon fontos demokratizáló tényező, de nem az egyedüli.)

A másik variáció, nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás, (jelenleg is ez a helyzet), ekkor egyenlő eséllyel véletlenszerűen kerülhetnek hatalomra jó és rossz vezetők.

Nézzük meg hogy ekkor hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.

Pontosabban, ha rossz vezető, vezetők kerülnek hatalomra akkor a hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.

Ha rossz egyszemélyes mindenható vezető kerül hatalomra, akkor ő nem vezetőtársakat választ, hanem olyan szolgákat, akik megkönnyítik a vezetését, de lényegileg nem szólnak bele a vezetésbe. Ez a vezető pl. négy évig uralkodik ez alatt az egész vezetés rossz lesz, tönkreteszi a vezetettek életét. Ha hatalommegosztás van, akkor még rosszabb esetben is lesz egy 20%-nyi jó vezető, a sok vezető egy része szükségszerűen jó marad. Vagyis ha nincs hatalommegosztás, akkor rossz (egyszemélyes, mindenható) vezető esetén 100%-os a tönkretétel (a károkozás), ha van hatalommegosztás, akkor rosszabb esetben 80%-os, vagy annál kisebb a tönkretétel (károkozás), mert a sok kisvezető egy része valószínűleg, általában, nem rossz.

Ez tehát a hatalommegosztás, a hatalomdecentralizáció előnye.

Ismétlés.

A jövő fejlettebb rendszerében, a társadalom legfőbb értékrendje (a szükségletek, igazságosság, biztonság, önrendelkezés, egészség, természetóvás, tudás, kultúra, anyagi szükségletek, prioritási sorrendje) természetesen benne lesz az alkotmányban. Az egészséges, helyes struktúra (szükségleti prioritás) hatékony működést hoz majd létre, a jelenlegi rossz struktúra rossz hatékonyságú működést hozott létre.

Egyik, másik szükséglet jelenleg is áttételesen megjelenik az alkotmányban, de elég zavaros ez a megjelenés, nincs pontos értékrend (prioritási sorrend). És jelenleg a népréteg, többség érdemlegesen nem vesz részt, az alkotmány alakításában. A jövőben a népréteg, többség véleménye is alakítja az alkotmányt, szükségletek prioritási sorrendjét pedig elsősorban a népréteg, többség véleménye határozza meg. Az alkotmány a legfőbb, a vezérlő, és egyben a lassan változtatható elvek, törvények gyűjteménye. (Az alkotmánynak lesz egy lassan változtatható része és lesz egy nagyon lassan változtatható része.) Az alkotmány fogja meghatározni, hogy többek között az igazságosság szükséglete, mely szorosan összefügg a biztonsággal, a társadalom számára milyen prioritású. És persze a jövő alkotmánya a többi fontos szükségletet (az önrendelkezést, az egészséget, az egészséges környezetet, természetet, a tudást, az anyagi (testi, tárgyi) szükségelteket, stb. szépen, pontosan a helyére teszi. És ez az alkotmányos társadalmi értékrend sok mindent meghatároz, meghatározza az állam nagyságát, szerepét, az államon belüli területek prioritását, meghatározza a költségvetést is. Ugyanis a társadalom számára fontosabb szükségletekre természetesen több időt, energiát, munkát, pénzt kell fordítani.

(Itt is felvetődik azon általános társadalomtudományos probléma, hogy a társadalmi átalakulás, a törvények elvek átalakulása, tervezett legyen (előre tervezésről van szó), avagy „most már lépni kell, mert már ránk szakad ház” jellegű legyen.

Ezt a jelleget így is nevezhetjük: most már lépni kell, mert nagyon megérett a változás. Vagy így: lépni kell, mert probléma van. Vagy így: az apró kisebb, közepesebb problémák kierőszakolják a szükséges változásokat és ezek változásával, a nagy dolgok is fokozatosan változnak.

Ez utóbbira mondhatja a felületes gondolkodó, hogy csak akkor kell változtatni, ha a változás biztosan megérett, ha már egyértelműen kirajzolódik a jó út. Vagyis nincs szükség különösebb tervezésre.

Valójában is-is a megoldás, de a változásnak elsősorban tervezettnek kell lenni. Sok helyen, módón bizonygatom, hogy miért szükséges a tervezett változás. Ugyanakkor a jellemzően a kis problémák oldaláról jövő „most már lépni kell, mert nagyon megérett a változás”, jellegű változás is szükséges. Azért is szükséges, mert nem biztos, hogy tervezett változás mindig, mindenben jó, ekkor a tervekhez való ragaszkodás helyett „a lépni kell, mert probléma van” megoldást kell választani. Ugyanakkor a „most már lépni kell, mert ránk szakad a ház” jellegű változás önmagában azért sem jó, mert bizony a határvonal bizonytalan és könnyen elcsúszhat. Vagyis mire lépünk, már ránk szakadt a ház.)

Sok helyen, módón elmondom, hogy miért fontos az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, az egészség, a természetvédelem, a tudás szükséglete. Mindegyikről elmondom, hogy ezek nem csak önmagukban álló szükségletek, de az anyagi, (tárgyi, testi) szükséglet-kielégítés csak akkor lehetséges, ha magas szintű az igazságszolgáltatás (ha tisztességes gazdaság), ha nagy biztonság van, ha jó egészségi állapot van, ha a természet védett, (nincs természetrombolás), és ha magas szintű az emberek tudása. A jelenlegi felfogás, miszerint a legfontosabb az anyagi szükséglet és erre kell direkt fordítani a legjelentősebb időt, energiát, munkát, pénzt több szempontból is téves. Egyrészt azért téves, mert a többi szükséglet is fontos közvetlen szükséglet. Vagyis az emberek többsége nem érzi jól magát, ha viszonylag gazdag de, nincs igazságosság körülötte, nem biztonságos az élete, nincs önrendelkezése, nem egészséges, nincs tudása, a természet pusztul körülötte. De még fontosabb, hogy az emberek többsége nem is lehet gazdag, ha igazságtalanság, tisztességtelenség van, ha nem egészséges, ha pusztul a természet, ha nincs tudása. De mit is jelent ez konkrétabban. Mondjuk azt, hogy a társadalom, beleértve az államot is, energiáit, idejét, munkáját, pénzét, hét közel egyenlő részre kell felosztani. Egy rész menne az igazságosságra, igazságszolgáltatásra, egy rész menne a biztonságra (beleértve a szociálpolitikát), egy rész menne az egészségre, egy rész menne a környezetvédelemre, egy rész menne a tudásra, egy rész menne az anyagi szükségletekre, valamint a hetedik rész megoszlana az önrendelkezés, a kultúra és egyéb szükségletek között.

Jelenleg az idő energia, munka, pénz legalább fele az anyagi szükségletekre fordítódik, de az nagyon rossz hatásfokkal működik mert a többi szükséglet hiánya lerontja. Mindez azt jelenti, hogy a jelenleginél sokkal több időt, energiát, munkát, pénzt kell fordítani az igazságosságra, a biztonságra, az egészségre, a természetóvásra (beleértve a környezetkímélő energia-előállítást), a tudásra és az önrendelkezésre, valamint a kultúrára (beleértve a sportot is). Így az anyagi szükségletek kielégítésére a vagy-vagy elosztás értelmében kevesebb jut, azonban még az anyagi szükségeltek kielégítése sem csökken. Így is fogalmazhatok: az egészséges, jó, helyes struktúra, hatékony működést hoz létre. A jelen rossz struktúrája pedig rossz hatékonyságú működést hoz létre.

A közel egyenlő részek, amelyek azonban mégsem egyenlők, azonban pontosítani kell, erről szól pl. a költségvetési szavazólap. Persze a pontos költségvetés attól is függ, hogy mit hová sorolunk. Mert sok helyre lehet besorolni a dolgokat. Az elmondott lényegnek azonban emiatt nem szabad elsikkadni.

És mindez persze valahogy az alkotmányban is megjelenne, természetesen a nép beleszólásával. És még egy gondolat. Talán hatalommegosztás miatt külön testületnek kellene az alkotmányírással foglalkozni. Mely testület el lenne választva az alkotmány védelmével foglalkozó testülettől és más jogalkotó testületektől is.

Mivel ezt a fejezetrészt nagyon sok helyen indokolt lenne megismételni egyszerűbb, ha ezeken a helyeken eme mondat jelenik meg.

Érdemes idekapcsolni az első tanulmányészben pontosabban a szükségeltekről szóló fejezetben található fejezetrészt, melynek címe a következő. A jövő fejlettebb rendszerében, a társdalom legfőbb értékrendje (a szükségletek prioritási sorrendjét) természetesen benne lesz az alkotmányban. Az egészséges, helyes struktúra (szükségleti prioritás) hatékony működést hoz majd létre, a jelenlegi rossz struktúra rossz hatékonyságú működést hozott létre.

Ismétlés

A társadalmi alapvető ellentmondásai és azok feloldása. Mi a helyes nézet, és ebből adódó cselekvés. A természettudományos igazságok, és a társadalomtudományos igazságok (a jó, kellemes, az igazságosság) igazságai, ezekből is társadalomtudományos alapigazságok.

Kezdjük onnan, hogy kétféle igazság van, az igaz, igazságai, és a jó a kellemes, az igazságosság igazságai. Az igaz, igazságait nevezhetjük az érzékelés az érzékszervek igazságainak is. (És nevezhetjük természettudományos igazságoknak is amennyiben az emberek kívüli világra jellemzőek. A jó, a kellemes, az igazságosság (a hasznos a szép, stb.) igazságait, nevezhetjük az érzések, érzelmek igazságainak. (És nevezhetjük társadalomtudományos igazságoknak amennyiben azon világra jellemzőek, amelyben az ember áll a központban.)

Az érzékszervek igazságai (a műszerek mérése is végső soron az érzékszerveinken keresztül hatnak) bizonyíthatóbbak, konkrétabbak. Ez abból ered (abból is), hogy az érzékelés megfoghatóbb, konkrétabb és egységesebb, mint az érzése, érzelem.

Ebben a tanulmányban azt állítom, sok módón bizonyítom, hogy mindkét igazság a természet, Isten igazságai. Vagyis, hogy nem az ember hozza létre az igazságokat, az ember csak felfedezi, bizonyítja, alkalmazza az igazságokat. Ugyanakkor itt egy másik állítást is teszek: a jó, a kellemes az igazságosság igazságai (főleg az alapigazságok) részben természeti Isteni igazságok (bizonyíthatók és bizonyítás erősségével arányosan igazságok), részben a többség elfogadása és ebből fakadó cselekvése határozza meg az igazságot.

Nézzünk pl. egy természettudományos igazságot: a föld gömbölyű és forog a tengelye körül.

Ezt viszonylag könnyű konkrétan bizonyítna. Pl. valaki kinéz egy űrhajóból, vagy onnan filmet készít. Vagy elindul egy hajóval, repülővel egy irányban és megérkezik oda, ahonnan elindult. A közvetett bizonyítékok is elég konkrétak, így tehető össze a nap a hold, a csillagok, a bolygók mozgása logikusan. Ez az igazság, (a föld gömbölyű) akkor is gazság volt, amikor az emberek azt hitték, hogy nem gömbölyű. És akkor is igazság volt, amikor csak egy ember, vagy néhány ember gondolta azt, hogy gömbölyű. De fel kell tenni a kérdést, mit ér az igazság, anélkül, hogy az emberek felismerik, elfogadják és alkalmazzák? Sajnos azt kell erre válaszolni, hogy az emberi felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül az igazság értelmetlen haszontalan. Árnyaltabban fogalmazva: az igazság, felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül valamennyivel értelmetlenebb, haszontalanabb, mint felismeréssel, elfogadással, alkalmazással, kiváltképpen a társadalomtudományos igazságok vonatkozásában. Azt mondom, az igazságnak ezek szerint két kiterjedése van: ez egyik az igazságtartalma, beleesik az igazság 30%-os mezőjébe. Az ember számára hasznos igazságnak tartalmazni kell az előző kiterjedést, feltételt, és tartalmaznia kell azt is, hogy az emberek felismerjék, elfogadják és alkalmazzák. Az ember számára hasznos igazság, magasabb rendű igazság, mint az egyszerű igazság.

Most felsorolok néhány társadalomtudományos alapigazságot. Ezek az én véleményem szerinti alapigazságok de ez sem biztos.

1. Az emberi élet legfőbb célja, hogy minél több ember, (beleértve magamat is) és állat is, éljen, egyre jobban, kellemesebben, egészségesen, igazságosabban, boldogabban. (Talán növény is.)

2. Az ember önakaratából képes egyre jobban, kellemesebben, egészségesebben, igazságosabban élni, van ilyen fejlődési lehetőség. Valószínűleg mindig is lesz ilyen fejlődési lehetőség, de jelenleg és még sokáig biztosan van ilyen fejlődési lehetőség.

3. A jó, kellemes, igazságos, stb. élet ellen hat az indokolatlan másnak ártás. Ezért az indokolatlan másnak ártást meg kell szüntetni, el kell ítélni, meg kell büntetni. (Ne ölj, ne lopj, stb. a tízparancsolat egy része is erről szól, nem szabad másnak ártani.)

Indokolt másnak ártás, ami önvédelmi jellegű. A közösség szerve az állam elítél egy veszélyeztetőt, de csak akkor, ha veszélyeztetés igen erős, vagyis igen nagy valószínűséggel, másnak ártásba torkollik. Vagy elítél egy másnak ártót, amit végső soron önvédelemből tesz. (Egyrészt visszaszerzi a visszaszerezhetőt. Másrészt a valószínűleg erősen veszélyeztetőt semlegesíti. Harmadrészt a többiek számára példát mutat: nem ártsatok másnak.)

4. Az ember, a társadalom legfőbb rendezőelve az igazságosság melynek alapja az igazságos arányos emberek közötti különbség. Ennek alapjai padig a következők.

Az ember, szemben az állattal, védi az életet, az egészséget nem harcol, hanem igazságos szabályozott versenyekben dönti el a hierarchiát.

Az érvényesülést elsősorban nem az erő, a harc, hanem az értelem a bölcsesség és a társadalmi hasznosság dönti el.

Az ember, szemben az állattal, az önhibán kívül hátrányos képességűeket (gyerekeket, időseket, betegeket, stb.) védi, támogatja, a „természeti” igazságtalanságot kompenzálja.

Mindenki (kivéve az önhibán kívül hátrányos képességűeket) a másnak ártás, ill. a másnak hasznosság (társadalom számára hasznos munka) arányában éljen, ez határozza meg a büntetését, jutalmazását, a szélesen értelmezett életszínvonalát, a társadalmi, (anyagi, erkölcsi hatalmi) megbecsülését.

4. A jó, a kellemes az igazságosság igazságai (főleg az alapigazságok) részben természeti Isteni igazságok (bizonyíthatók és bizonyítás erősségével arányosan igazságok), részben a többség elfogadása és ebből fakadó cselekvése határozza meg az igazságot. Az igazság, felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül valamennyivel értelmetlenebb, haszontalanabb, mint felismeréssel, elfogadással, alkalmazással, kiváltképpen a társadalomtudományos igazságok vonatkozásában.

Azért ezeket, az igazságokat nehezebb konkrétan bizonyítani, mint pl. azt, hogy a föld gömbölyű.

De itt elém, vagy az emberek elé állhat, egy másik ember és azt mondhatja ezek a te igazságaid, de az én igazságaim egészen mások. Pl. ezek.

Nem minél több ember éljen egyre jobban, kellemesebben, egészségesebben, igazságosabban, stb. csak az emberek egy kiváltságos része csoportja (rétege, népe) éljen egyre jobban, kellemsebben egészségesebben, stb..– mondja a másik ember.

A második ponttal sem értek egyet, mert szerintem, az emberi fejlődés véges, pl. azért, mert egy bizonyos szint felett nem fokozható, a jobb, kellemesebb élet. És jelenleg már elértük ezt a szintet. És az önálló akarat sincs – mondja másik ember.

És egyébként nincs emberiségi többség. Az emberiség csoportokra, közösségekre, népekre, nemzetekre oszlik, ha van is „többség dönt” elv, akkor is csak ezen csoportok, közösségek, népeken nemzeteteken belül lehetséges. A csoportoknak közösségeknek, népeknek, nemzeteknek pedig önrendelkezést kell adni, vagyis nekik kell eldönteni, (más nem szólhat bele) hogy többek között milyen társadalomtudományos alapigazságokat fogadnak el – mondja a másik ember.

A harmadik pont ezek szerint így módosul, Bizonyos emberek, csoportok, népek nemzetek pl. a felsőbbrendűségük miatt árthatnak másnak. Az indokolatlan másnak ártás nem mindig bűn – mondja a másik ember.

Tehát egy másik embernek ezek a nézetei. (Egy harmadik ember pedig azt mondja, egyiktőknek sincs igaza, mert ez, és ez az igazság. Egy negyedik ember pedig megint más, igazságokkal áll, elő és így tovább.)

Na akkor ezek a vitatkozó emberek, ha normálisak azt mondják: akkor érveljünk, bizonyítsunk, így döntsük el, kinek van igaza. És lehet is érvelni, bizonyítani még az ilyen elvont kérdésekben is. Vannak logikai érvelések, bizonyítások, vannak statisztikai érvelések bizonyítások, és talán egyebek is. De az is kétségtelen, hogy a konkrét bizonyításnak (itt a film, láthatod a saját szemeddel) alig van lehetősége.

6. Itt jön az én alapigazságom, amely az ötödik pontból ered: akkor mindenki mondja el a saját igazságát, annak bizonyítását és az igazság az lesz, amit elfogadnak az emberek, méghozzá amit, minél több ember elfogad. Még pontosabban, az lesz az igazság (de ez elsősorban a társadalomtudományos, a jó, a kellemes, az igazságos alapigazságára vonatkozik), amit az emberek többsége elfogad és a többségen belül is, amit minél több ember elfogad, feltéve, ha a tájékoztatás egyenlő és egyenes, őszinte.

De miért is igazság, szerintem a fenti igazság. Valakinek, valakiknek el kell dönteni, hogy mi az igazság. Mert elmondnak kettő, vagy három, vagy négy, stb. igazságot, de ezek így önmagában csak elmondások lesznek. Ha senki nem fogadja el ezeket, akkor ezek csak üres szavak, pusztába kiáltott mondatok lesznek. Ha hatmilliárdból csak ketten-hárman fogadják el, annak sincs sok értelme. Ebből a logikából kiindulva: minél többen fogadják el, annál több értelme lesz az igazságnak, annál magasabb rendű lesz az igazság, amelynek azért van egy másik kiterjedése is: valóban a természeti, Isteni igazságot tartalmazza. Döntse el egy szűk (tudós, vagy más) csoport, melyik a nagyobb igazság – jöhet a felvetés. De ezzel csak egy újabb vitát nyitunk: kikből álljon ez a szűk csoport? Miért pont azokból és mi garantálja, hogy ilyen általános alapvető társadalomtudományos (a jó, kellemes igazságos igazságait) igazságokat bárki képes elfogulatlanul eldönteni. Ez a vita ugyanolyan eldönthetetlen lesz, mint az eredeti vita. Egyébként pedig mivel a kellemest, a jót kell eldönteni, tehát érzésekről, érzelmekről van szó, csak mindenki összesített érzése adhat ki egy átlagos általános egyben igaz megoldást. Tehát marad az egyetlen megoldás a többség elfogadása, a többség döntése határozhatja meg az igazságot.

Tehát én előálltam ezzel a négy igazsággal, és e tanulmányban további ezer igazsággal, mások is álljanak elő, és aztán döntsön a többség.

7. Mielőtt tovább megyek, megint meg kell fogalmazni egy alapvető igazságot: a közvetlen demokrácia, a többség elfogadása, döntése, többek között egy alapvető igazság-meghatározó tényező.

Az egy külön tanulmányt érdemel, hogy gyakorlatilag hogyan fogadhatja el, ill. fogadja el a többség az igazságot. Mert itt a népszavazási rendszerről is szó van, az alkotmánymosósításról is szó van, és az emberi tudat alakulásáról is szó van.

A négy pontból a harmadikat tulajdonképpen már elfogadta az emberiség többsége.

Ismételt 3. pont. A jó, kellemes, igazságos, stb. élet ellen hat az indokolatlan másnak ártás. Ezért az indokolatlan másnak ártást meg kell szüntetni, el kell ítélni, meg kell büntetni. (Ne ölj, ne lopj, stb. a tízparancsolat egy része is erről szól, nem szabad másnak ártani.)

Indokolt másnak ártás, ami önvédelmi jellegű. A közösség szerve az állam elítél egy veszélyeztetőt, de csak akkor, ha veszélyeztetés igen erős, vagyis igen nagy valószínűséggel másnak ártásba torkollik. Vagy elítél egy másnak ártót, amit végső soron önvédelemből tesz. (Egyrészt visszaszerzi a visszaszerezhetőt. Másrészt a valószínűleg erősen veszélyeztetőt semlegesíti. Harmadrészt a többiek számára példát mutat: nem ártsatok másnak.)

A másik három pontot nem egyértelműen fogadta el, csak részben esetleg jelentős részben. A harmadik pontot elfogadta az emberiség annak ellenére, hogy nem történt ez ügyben népszavazás, sok alkotmány nem is tartalmazza. És az emberiség fogadta el annak ellenére, hogy gyakorlatilag csoportok, közösségek, népek, nemzetek vannak. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy lehetséges egy elfogadás, amely nem népszavazással történik, amelyik lassú és kanyargós, de mégis egyértelmű és az egész emberiségre vonatkozó elfogadás. Tehát létezik ilyen, nem lehetetlen. (Ugyankor én azt mondom, hogy fel is lehet gyorsítani az ilyen elfogadásokat, de erre itt nem térek ki.)

Ha a harmadik pont jelenleg el van fogadva, akkor már van legalább egyetlen biztos pont, amiből ki lehet indulni.

A következő „igazság: egyébként nincs emberiségi többség. Az emberiség csoportokra, közösségekre, népekre, nemzetekre oszlik, ha van is „többség dönt” elv, akkor is csak ezen csoportok, közösségek, népeken nemzeteteken belül lehetséges. A csoportoknak közösségeknek, népeknek, nemzeteknek pedig önrendelkezést kell adni, vagyis nekik kell eldönteni, (más nem szólhat bele) hogy többek között milyen társadalomtudományos alapigazságokat fogadnak el – mondja a másik ember.

Ezt az igazságot én hajlandó vagyok elfogadni. De ha el is fogadom (bárki elfogadja) akkor is utána kell tenni az emberiség által elfogadott harmadik pontot, amely ez esetben így szól. Rendben van minden csoport, közösség, nép, nemzet maga határozza meg az alapvető igazságokat, de másnak, más csoportnak, közösségnek, népnek, nemzetnek, indokkatlanul nem árthat. Beleértve a jövő embereit, akik most gyerekek és talán azokat is, akik ezután fognak megszületni. És mit jelent ez.

Azt, hogy mégis eljutottunk az emberiségig. És azt is jelenti, hogy az első pont is valószínűleg igaz. Ha senki nem árthat másnak, akkor azt sem teheti, hogy a másikat akadályozza abban, hogy jobb, kellemesebb, egészségesebb, igazságosabb élete éljen. Minél több ember, a lehető legtöbb ember éljen jól kellemesen, egészségesen igazságosan, ez csak azzal lehet összhangban, hogy tilos a másnak ártás. Nem minden embernek kell jól, kellemesen, egészséges, igazságosan élni, csak az emberek egy részének - ez azt jelenti, hogy lehet ártani azoknak, akik nem tartoznak a kiváltságos emberek közé. Mert mit mond, és mit tesz ez az önző társaság. Mi nem vagyunk senki ellen mi csak saját érdekeinket, követjük. Ehhez mindenkinek joga van, a gyengéknek is meg van adva az esély erre. A tolvaj a rabló, a gyilkos is vallhatja ezen „igazságot”, mindenki rabolhat, lophat, gyilkolhat, tehát egyenlőség van. De az igazságossági alapelv, a harmadik pont, amelyet viszont már az emberiség többsége elfogadott, ezért igazság, kimondja: nem árthatsz másnak.

Viszont gyakorlatilag harmadik pont sem érvényesül teljesen, mert, pl. érdemtelen jövedelemszerzéssel jelenleg is, lehet ártani másnak. Pontosabban, amíg nincs pontosan tisztázva, értelmezve mit is jelent a „tilos indokolatlanul mának ártani”, amíg jogi alapelvek nincsenek tisztázva (betartva pedig még kevésbé) addig ezek az alapigazságok csak részben hasznosított (hasznos) igazságok. Pl., addig nem lehet a másnak ártást elméletileg megszüntetni, amíg nem tisztázott az arányosság. Mert másnak ártás létrejöhet úgy is, hogy valaki a közös tartályba betesz X mennyiségű hasznos munkát, terméket, de annak az ötszörösét veszi ki. És akkor a másiknak, könnyen kiszámolható, a hasznos munkájának csak az ötödrésze jut. Ha pedig a hasznos munkát szinte lehetetlen pontosan megállapítani, akkor az arányosságot kell pontosan megállapítani. Tehát elég sok mindent kell értelmezni azzal kapcsolatban: mikor jön létre a másnak ártás. Ha helyesen van értelmezve a „tilos másnak ártani” akkor a már szinte minden társadalomtudományos alapigazság jelentős részben bizonyított.

Tehát az emberiség számára hasznos igazságok, magasabb rendű igazságok ezek szerint nem kettő, de három feltételhez vannak kötve. Egyrészt legyen magas az igazságtartalmuk. Másrészt a többség, minél több ember ismerje, fogadja el, és alkalmazza azokat. Harmadrészt, az alkalmazás legyen szinte teljes, vagyis az igazság legyen helyesen kibontva, értelmezve és ezek szerint legyen megvalósítva.

De kétségtelenül a második pont, amely jelenleg legkevésbé elfogadott.

Vagyis, hogy van fejlődési lehetőség, lehet sokkal jobb, kellemesebb, egészségesebb, igazságosabb életet élni, főleg ha a jelen állapotaiból indulunk ki. Ugyanis jelenleg mást sem hallunk, mint azt, hogy ez már a szinte tökéletes rendszer. Mert ezen állítás azt mondja, hogy fejlődhet pl. az autó, a mosógép, a gyógyítás, stb. tehát ebben az irányban van némi fejlődés. De pl. az igazságszolgáltatás, nem fejlődhet, a társadalmi igazságtalanságok is fennmaradnak, vagyis azért nem mindenkinek jár majd a legmagasabb fokú egészség. A jelen igazságtalan háborúi is fennmaradnak, mint pl. az iraki háború. Fennmarad az is, hogy bizonyos problémák, (mint pl. a természetpusztítás) megoldatlan kardként lógnak az emberiség feje felett. És még sorolhatnám a rendszerből eredő azon problémákat, amelyek miatt a jelen és sokak szerint a jövő élete is, megreked egy viszonylag rossz, kellemetlen egészségtelen, igazságtalan szinten. De sajnos ettől sokkal veszélyesebb a helyzet. Mert fel kell tenni a kérdést: miért jöhetett létre az emberiség történelmében az 1910-1945-ig tartó szakasz (vagy 1910 -1953-ig tartó szakasz), amikor nemcsak megrekedt a fejlődés, de az átlagosnál mondjuk kétszáz millióval többen oktalanul szenvedtek, és ennek a negyede meg is halt. És sajnos meg kell állapítani, hogy nemcsak stagnálás van, de létezik válság-láncreakció is, mély hullámvölgy is van. Sőt világ-katarzis is lehetséges.

Az 1910-45-ig tartó szakasz azért jött létre, mert nem volt elégséges a fejlődés.

Ekkora katarzis nem jöhetett véletlenül össze, és az sem indok hogy megszületett néhány diktátor. És az sem indok hogy az emberek egy része előítéletes, soviniszta, rasszista volt. És az sem indok, hogy a szélsőséges politikai erőket nem korlátozták eléggé. Illetve ezek csak résztényezők voltak, a sok között. Az indok: a társadalmi és erkölcsi fejlődés nem volt elégséges, már jó ideje nem volt elégséges, csak ebben az időszakaszban erjedtek meg a problémák

A fejlődést is értelmezni kell. Mert az rendben van, hogy szükséges változás, de a változás lehet rossz irányú is. Merre van a jó irány, ez az egyik kérdés.

És másik kérdés: hogyan menjünk a jó irányban lassan békésen, vagy gyorsan, esetleg erőszakosan? Egyenletesen, vagy ha megérett helyzet?

Mi jelent a szélsőségesség: erőszakos változtatást? Vagy csak gyors erőteljes, nagyarányú változtatást? Vagy rossz irányú változtatást?

A jó irány arra van ahol a nagyobb, a magasabb rendű igazságok (célok) vannak.

Az előzőek értelmében, az a stratégiai jó irány, amit annak tart a nép.

„Döntsön a többség” elvnek azonban van egy feltétele, az egyenlő és öszinte (nem manipulatív) tájékoztatás. És ez sajnos jelenleg nincs meg.

A nagyon lassú, békés változással az a baj, hogy az már stagnálás, amely nem tart lépést a természettudományos, technikai fejlődéssel, valamint az emberek igénynövekedésével. Jó példa erre: a természetrombolással nem tart lépést a természetrombolás rendszerbeli megállítása. Az államnak, a jelenleginél sokkal radikálisabb lépéseket, változásokat (anyagi fogyasztáscsökkentést, innovációs stratégiát, ez irányú oktatást, stb.) kellene tennie, hogy lépést tartson a fejlődés a szükséges fejlődéssel. Ugyanakkor a béke, a demokrácia, az igazságosság felé nem lehet erőszakkal haladni. A rossz irányú és az erőszakos változás: rossz változás. A nagyon lassú, békés változás: szintén rossz változás. A nagyon gyors, jelentős változás: rossz változás. Viszont ha lemaradás van, akkor sietni kell. Talán egyszer a társadalomtudomány meg tudja mondani, hogy milyen helyzetben mennyi kisebb törvényt, nagyobb törvényt kell meghozni, megváltoztatni, hogy az optimális fejlődés fennmaradjon.

Tehát a fejlődés alapigazságát is értelmezni kell, vagyis meg kell állapítani további fejlődési alapelveket.

Kitérés az alapvető társadalmi ellentmondásokra.

Pl., az előbb felvettetem, hogy majd a jövő társadalomtudományának kell megoldania, előtte viszont éppen a „többség döntése a jó” elvének fontosságát bizonygattam. Aztán a fejlődéssel kapcsolatos ellenmondásokat is felvetettem. Aztán ott van alapvető társadalmi igazságok és az önrendelkezés ellentmondása, melyet fel is oldottam. De hosszasan lehetne sorolni az ellentmondásokat is.

Tulajdonképpen a társadalmi ellentmondások döntő többsége nem feloldhatatlan ellentmondás, csupán egy nagyon kényes egyensúly. Vagy úgy is fogalmazhatok, hogy az optimális járható út, gyakran leszűkül egy nagyon keskeny, sok elemzést kívánó útra. Amely út szinte nincs (vagy az egyik szakadékba esünk bele, vagy a másikba), ha csak felületesen és elméletileg gondolja át a gondolkodó a problémát.

De kétségtelenül van egy alapvető ellentmondás, amelyen bármennyit gondolkodok, nem látok igazi megoldást. Ez pedig a következő: a vezetés egésze (többsége), amelynek meg kellene oldani az ellentmondásokat (a múltban és jelenleg csak ő van abban a helyzetben), nem tudja, és nem is akarja azokat megoldani.

Foglaljuk össze az eddig elmondottakat.

E fejezetben egyfelől az alapvető társadalmi igazságról elmélkedetem, másfelől az általam vélt igazságokat állapítottam meg és bizonygattam. Hozzátéve, hogy ezen igazságok, igazát nem csak e fejezetben, hanem az egész tanulmányban bizonygatom.

Megállapítottam hogy négy, ill. hat igazság közül a harmadik, amely leginkább elfogadott, de itt is komoly értelmezési hibák vannak, ezért gyakorlatilag csak részbe realizálódik. A többi igazság ennél is kevésbe elfogadott, és megvalósuló, kiváltképpen a második igazság.

Azt is hozzá kell tenni, hogy ezen alapvető igazságokból sok-sok igazság levezethető. Tehát az alapvető társadalmi igazságok nemcsak önmagukban levő igazságok, hanem kiindulópontok.

Az igazságról szóló elmélkedésem pedig azzal bővült, hogy megállapítottam ezzel kapcsolatosan két további igazságot, az ötödik, és a hatodik igazságot.

De két különálló egyfelől elmélkedés úgy kapcsolódik össze, hogy érdemes mindent az alapvetésektől kezdve elemezni, így tisztábban láthat az ember. Az én igazságaimat egészen az igazság elemzéséig vezetem vissza.

Másfelől úgy kapcsolódik össze, hogy ez a hat igazság (és a többi ezer) az én igazságom, és persze ezen kívül még sok-sok igazságnak vélt kijelentés létezik, de akkor döntsön (elfogadjon) a többség. Döntsön minden egyén, csoport, közösség, nép, nemzet külön-külön, de ezek a döntések is összegződnek, tehát dönthet az emberiség is.

A tanulmányban gyakran felmerült a jog, pl. szó volt az alábbiakról.

Többek között beszéltem a tisztességes gazdaságról és arról, hogy az csökkenti gazdasági teljesítményt. Az igazságos, arányos hatalmi vagyoni hierarchiáról is beszéltem. Szó volt az elhanyagolt lelki szükségletekről beleértve az igazságosságot.

A döntéshozó mechanizmus kapcsén szó volt, arról, hogy az államra vonatkozón az egyre precízebb szabályozásról. Majd szó volt, arról hogy az állam felépítése zavaros, nincs szétválasztva a jogalkotás, jogalkalmazás, valamint az állam, és a civil szféra. Illetve, szó volt a bíróságokról, mint független hatalmi ágról és ennek ellenmondásairól. Később az A/6-os ábra a futószalag rendszerű törvénykezésről szól. Persze a demokrácia értelmében, ez szakmai ill. népérdekű szabályozás. A demokrácia kapcsán szó volt a jogorvoslatról, ellenőrzésekről. A szabályozásokról is szó volt és még szó lesz róla. Szó volt az erkölcs és a jog kapcsolatáról. Az alkotmányról és annak fejlesztésről. És még hosszan lehetne sorolni. Egyszerűbb, ha a joggal foglakozó ábrákat újra megemlítem. Joggal kapcsolatos ábrák elsősorban: A/10 ábra, továbbá, A/1, A/5,A/6, B/4, C/10, C/5 ábrák. Másodsorban a döntéshozó m. ábrák, B/0, B/0/2 ábrák. Részben a K. jelű ábrák és a hierarchia ábrák. És szinte minden ábra.

A jog mindenhol jelen van ahol társadalmi, rendszerbeli problémák vannak. Minden társadalmi, rendszerbeli problémának van jogi oldala.

A világnézet erkölcsről szóló fejezet, valamit az erkölcsi problémákról szóló tanulmányrész szorosan kapcsolódik a jog igazságszolgáltatási részéhez. A tanulmány többi része inkább a jog szervezeti, működési szabályzati részéhez tartozik. Már itt az elején meg kell állapítani, hogy a jognak a két összefüggő, egymást átfedő, de mégis különálló része: a szervezeti, működési szabályzat része, és az igazság (igazságosság) szolgáltatás része. Pl. KRESZ a szervezeti, működési szabályzat részhez tartozik. A KRESZ-t megszegők büntetése, az igazságszolgáltatási részhez tartozik. Pl. a döntéshozó mechanizmus a szervezeti, működési szabályzat részhez tartozik. A vezetők felelősségre vonása az igazságszolgáltatási részhez tartozna. Az alkotmány, mindkét rész legfőbb törvényeit tartalmazza.

Másképpen az igazságosság igazsága (a bűn nagysága), a jó, kellemes, hasznos igazságai, közé tartozik. A szervezeti, működési szabályzat az igazság, igazságaihoz is tartozik. Ide tartozik a bűnelkövetés bizonyítása is.

Mindezek hozzátartoznak a jog témájához.

Azért a jog nem független a tanulmány többi részétől. Azért a pénzügyi, gazdasági kérdések jogi problémák is. Azért a nemzetközi pénzügyi spekulációkat, a nemzetközi pénzügyi rendszert, a nemzetközi jog segítségével kellene tisztességessé tenni.

Ezzel kapcsolatban egy ismétlés.

A hitelezés alapvetései.

1. A korábbi korokban, a volt szocialista országokban, valamint az Iszlám országokban szinte alig volt, van hitelezés, hitelezés nélkül is meg lehet élni, működik a gazdaság. Jelenleg azon országok szekere halad, melyek nincsenek a nagytőke karmai között.

2. Hitel nélkül is működik (sőt a hitelezésnek vannak kockázatai, (pl., megfordul a normális termelés, fogyasztás menet) a gazdaság, mert van önhitelezés, azaz megtakarítás. Viszont ennek is van tudománya. De ki kell írni a falakra, mert állandóan elfelejtik: van önhitelezés, azaz megtakarítás.

3. Ennek ellenére a normális kétoldalú, mérsékelt, nagyon kiszámított, beszabályozott (kinek, mire hogyan, stb.) hitel hasznos.

Hasznos, mert a normális hitelezés arról szól, hogy nekem jelenleg magasabb a termelésem, mint a fogyasztásom, nem akarok, nem tudok többet fogyasztani, beruházni, ezért jövedelmem, azaz a fogyasztásom átadom azoknak, akik most akarnak, (most kedvező számukra) beruházni, ezzel elérhetik, hogy magasabb legyen a fogyasztásuk, és vissza tudják adni a hitelt, sőt ők maguk is képesek hitelt adni. A fogyasztási hitel ennél kétségesebb, de pl. fiatal családalapítók esetében, szintén indokolt lehet.

Tulajdonképpen a megtakarítás is arról szól, hogy a fogyasztásom ideiglenesen átadom másoknak, csak a hitelezésnél elvileg konkrétabban jelölöm meg, kinek adom át.

4. A hitelnek van egy jogi és egy közgazdasági vonatkozása.

Ha érvényesül a jog azon elve, hogy a szerződés betartása mellett vizsgálni kell az érdemtelen hasznosulást, károsulást, akkor a jogi és közgazdasági vonatkozás egybeesik.

Mindenképpen kétféle vonatkozás van: a szerződés betartása és az érdemtelen hasznosulás, károsodás.

5. Alapvetően kétféle hitel van: a normális és az egyoldalú (uzsora) hitel. Továbbá meg lehet említeni még, a kétoldalú, de túlzott kamatú (uzsora2) hitelt.

6. Ha valaki hitelt vesz fel, abból fogyaszt, jól él, és nem adja meg a tartozását akkor jogilag, és közgazdaságilag is hibás. A közgazdasági kiindulás ez esetben: a hitelfelvevő többet fogyaszt, mint amennyit termel. Az csak másodlagos szempont (azért nem elhanyagolható), hogy elveri, elszórja a felvett pénzt, vagy értelmesen költi el. De ez csak a normális (kétoldalú) hitelekre érvényes.

Normális hitelnél akkor áll vissza a jogi és gazdasági egyensúly, ha a hitelfelvevő visszafizeti a hitelt. Ha nem fizeti vissza, akkor bűnös.

6/b Az egyoldalú (uzsora) hiteleknél (főleg, ha az folyamatos) már fordítva van: a hiteladó fogyaszt többet, mint amennyit termel, a hitelfelvevő kevesebbet fogyaszt, mint amennyit termel. Ezért a normális hitel és az egyoldalú (uzsora) hitel között hatalmas a különbség, kvázi egymás ellentétei.

Ezért nagyon fontos jogi és közgazdasági szükségszerűség, hogy pontosan szét legyen választva a normális és az egyoldalú (uzsora) hitel.

Ahogy a nevében is benne van, az egyoldalú (uzsora) hitelnek, az elsődleges szempontja az egyoldalúság, a folyamatos egyoldalúság, a túlzott kamat csak másodlagos. A kamat nagysága is fontos, de a kétoldalúság ill. az egyoldalúság, főleg a folyamatos egyoldalúság fontosabb. Már az is uzsora hitel, ha normális (se magas, se alacsony) kamat mellett, egyoldalú a hitel.

A normális és az egyoldalú (uzsora) hitel megkülönböztetése matematikailag, logikailag nem egyszerű, a levezetés, a megoldás, nekem ez nem megy, ezt matematikusoknak, a társadalomtudósoknak kell megoldani.

Az biztos, hogy a folyamatos hitelfelvevő és visszafizető abba a helyzetbe kerül, hogy a jövedelme (pénze fogyasztása) nem nő, de állandóan fizeti a kamatot.

Nézzük a következő példát. X akinek havi 100 ezer a jövedelme, szomszédjától minden hónap közepén felvesz Y-tól 50 ezret és minden hónap elején visszafizet 53 ezret. A havi jövedelme marad 100 ezer, viszont rendszeresen kifizet Y-nak 3ezret. Pontosabban, így összességében X havi jövedelme 97 ezerre csökken, Y jövedelme pedig 3 ezerrel nő. Másképpen, X-nek 100 ezer a bevétele, 103 ezer a kiadása.

Ez a havi 3 ezer nem sok, viszont ne felejtsük el X jövedelme, lehet hogy a maximális jövedelme összesen 100 ezer. Tehát, ha 100 ezer a maximális megszerezhető jövedelme, akkor honnan szedi össze a plusz 3 ezret? Szóval így már nagy a baj.

Viszont ha évente csak egyszer történik ilyen hitelfelvétel, akkor talán más a helyzet, de hol van, és mi a határ? Talán lineáris skálásra kell helyezni: normális hitel, kevéssé egyoldalú (uzsorahitel), közepesen egyoldalú (uzsora) hitel, erősen egyoldalú (uzsora) hitel. Kirajzolódik (de ködösen) egy olyan fogalom, mint: az azonnali (gyorsabb, idő előtti) fogyasztás (beruházás) haszna, kontra kamatfizetés. Valamekkora, szerintem picike, haszon a gyorsabb időnyerő fogyasztás, ezt kell megfizetni a kamattal. A folyamatos hitelfelvételnél valószínűleg nagyon kicsire zsugorodik a gyors, időnyerő fogyasztás, és annak haszna, a kamat kára nagyobb lesz, mint a haszon. Az elemző szembe kerül a bizonytalan határvonalak problémájával, ami nem jelenti azt, hogy a határt nem kell kijelölni. Úgy látszik, hogy a normális hitel és az egyoldalú (uzsora) hitel szétválasztása, soktényezős egyenlet, de nem lehetetlen a megoldás. Meg kell oldani.

7. Az egyoldalú (uzsora) hitel, további (elsősorban jogi) felosztása:

Közös megegyezéssel jött létre a szerződés.

(A károsuló tudatlansága, figyelmetlenségének szempontja)

Indirekt kényszerrel jött létre a szerződés.

Direkt kényszerrel jött létre a „szerződés”.

További (közgazdasági) felosztás:

Sokan adnak, viszonylag keveseknek egyoldalú (uzsora) hitelt.

Kevesen adnak, sokaknak egyoldalú (uzsora) hitelt.

8. Bárhogyan is jön létre jogilag az egyoldalú (uzsora) hitel, biztos, hogy közgazdaságilag megmarad: a hitelfelvevő károsodik (többet termel, kevesebbet fogyaszt), a hiteladó „érdemtelenül” hasznosul (kevesebbet termel, többet fogyaszt) Jogilag, a szankció szempontjából azonban nem mindegy, hogy a fenti felsorolásból melyik variáció jött létre.

Újra előjön, milyen az alapvető jogi felfogás: aki hülye, figyelmetlen az haljon meg, vagy számít, hogy ki mennyit dolgozik, abból mennyit vesz ki, ki mekkora hasznot hajt a társadalomnak.

Ugyanakkor ez az egész problémakör nem tisztázódhat, amíg ki nem derül a jogtalanság. Mert azt mondják, rendben van, de miért jogtalan az, hogy egyesek hatalmas egyoldalú (uzsora) hitelt adjanak.

Ezért nem árt felsorolni a jogállam azon alapelveit, amiket sért az egyoldalú (uzsora) hitel.

Mindenki hasznos munkájának megfelelően kapjon jövedelmet (a termelésnek és fogyasztásnak egyensúlyban kell lenni) a megítélés alapja a társadalmi hasznosság, károsság.

A szerződés betartása mellett, figyelembe kell venni, ki az érdemtelenül hasznosuló, ill. károsuló. Ki ártott a másiknak.

A károsított tudatlansága, figyelmetlensége nem menti fel csalót, a tolvajt.

A tudatlanság, főleg ha az félrevezetésből is adódik, nem indokolhatja az érdemtelen károsítást, csak részben indokolhatja az érdemtelen károsulást.

Van társadalmi károkozás, veszélyeztetés is, sőt az, súlyosbító körülmény.

Az üzletszerű, ill. bűnszövetségben elkövetett károkozás, súlyosabb, mint az egyedi, egyéni

Az arányos értékek elve.

Stb..

9. A további közgazdasági felosztás viszont feltárja a probléma lényegét.

Itt is tapasztalhatjuk a jog és a közgazdaság szétválását, mivel a jog nem vizsgálhatja hogy valaki keveseknek, vagy sokaknak ad uzsorahitelt Vagy vizsgálhatja? Vizsgálhatja, hiszen az üzletszerű „csalás, kéjelgés, stb.” azért más kategória.

Na de, ha egy-két állami vezető vesz fel pl. 1millió ember nevében, számára, egy embertől egyoldalú (uzsora) hitelt, akkor az minden szempontból, őrület. Ez az állam, rendszeres eladósítása, a folyamatos költségvetési hiány és tartozás, ami jelentős részt néhány nagytőkéstől jön. Ezen őrület egyes részeire ki sem térek.

Ekkor már nem kérdés a hitelnyújtó részéről, az érdemtelen haszon. Nyilván ez a hitelnyújtó számára, már nagyságrend miatt is nagyon jó üzlet, és nyilván a hitelbe adható hatalmas pénze, hasonló jó üzletekből jött létre. A vagyoni haszon átmegy politikai irányítási előnybe, zsaroló pozícióba.

Még nagyobb baj, hogy akkor egymillió ember károsodik, többet termel, kevesebbet fogyaszt. (Itt már nem beszélhetünk önhibáról.)

Végső soron az egyik probléma (az egyéni igazságtalanságon kívül) az, hogy a plusz termelés egy része kikerül a hitelező anyaországába.

A másik probléma, hogy a zsaroló helyzetbe kerülő hitelező azt is mondhatja, és mondja is: na akkor ti ezentúl éljetek rosszabbul, termeljetek még kevesebbet, és még ahhoz képest is fogyasszatok kevesebbet.

Nézzük a következő sarkított modellt, példázatot.

Van egy egymilliós közösség abból tízezer ember pl. uzsorahitelezéssel, elveszi a másik tízezertől a jövedelmének 10%-át. Akik elvesznek, azok többet fogyasztanak, de fogyasztásuk azért termelést is generál. Közepesen romlik a helyzet.

Második variáció.

Egy ember, ráadásul önző, csak a saját rövid távú hasznát néző ember veszi el egymillió embertől a jövedelmének 10%-át, szintén egyoldalú (uzsora) hitellel. (Jogom van hozzá, a tartozást meg kell fizetni, az állam a jog, a hatóság, az erőszakszervezetek engem védenek. Csakhogy a jog sajnos nem választja szét a normális hitelt, az egyoldalú (uzsora) hiteltől.)

Ez az egy ember bármilyen jól is él, képtelen elfogyasztani a pénzt, ezért annak nagyobb részét berakja a hatalmas széfjébe. Eltűnik a pénz. Egyfelől pénzügyi zavar keletkezik, de a termelés az elején nem csökken. Később azonban egyfelől a pénzügyi zavar okán, másfelől „minek dolgozzak, ha nem vagyok megfizetve”, továbbá, „ha nekik szabad, akkor nekem is lehet csalni” miatt esik a termelés.

Egy idő után nem nagyon tudnak fizetni az emberek, az önző emberünknek viszonylagos veszteségei vannak. Viszont a zsaroló hatalmánál fogva azt mondja, de nekem kell a pénz, éljetek még rosszabbul - de ennek okán tovább esik a termelés.

Kevés eszével, de hatalmas önzésével a zsaroló hitelező ember azt találja ki, hogy akkor csökkentsétek az államot, a közszolgáltatásokat. Csakhogy a közszolgáltatások adják a dolgozók tudását, egészségét, a közbiztonságot, tehát az emberek rosszabbul fognak élni és mivel betegek, buták lesznek, valamint rengeteg munka fordítódik a biztonságra, tovább csökken a termelés. A helyzet nem közepesen, de jelentősen romlik. Tehát ha kevesen adnak sokaknak egyoldalú (uzsora) hitelt, akkor jelentősen romlik a helyzet.

Most itt a pénzügyi válságokra ki sem térek. És arra sem, hogy persze emberünk nem széfjébe tartja a pénzét, hanem azzal állandóan az egyoldalú uzsorahitel kihelyezését próbálja növelni. És a különböző értékpapírokra, befektetésekre, stb., valamint az árfolyamugrálásokra sem térek ki. Szinte minden értékpapír, hitelezés. Az árfolyamugrálások, hullámzások, pedig a másik nagy spekulációval kapcsolatosak: a nagybefektető, (a nagy hitelező) olcsón vásárol és drágán ad el, aminek a kárát megint a kicsik isszák meg.

A nagytőkési, pénzpiaci pénzszivattyú két fő technológiája: az egyoldalú (uzsora) hitel és az árfolyam-ingadozás.

Ha ennek az egyoldalú (uzsora) hitelnek külföldi a tulajdonosa, akkor annyival változik a helyzet, hogy a kivitt pénzből, hazai terméket vásárolnak (export-import) és hiába fogyaszt külföldön, végső soron a hazai emberek termelését fogyasztja el ő, és azok, akik e fogyasztás hasznosultjai. A kivitt pénz egy része külföldön szóródik vissza a gazdaságba. A hazaiak (általában a szegényebb fejletlenebb, eladósodott országok) egy kicsit még rosszabbul járnak, a külföldek (általában a gazdag, „fejlett” országok) közepesen (nem nagyon) hasznosulnak, de ez elég ahhoz, hogy fenntartsák a nagytőkés világrendet.

Az alapvető jogelvek. Néhány alapvető jogi, erkölcsi kategorizálás. A/11 ábra. Elméleti rendszertényező.

Érdemes átolvasni a 8 tanulmányrész utolsó fejezeteit.

Az emberek, a törvények (rendeletek, szabályzatok), a rendszer alapvető viszonya.

Hiába lennének az emberek erkölcsösek, becsületesek, önzetlenek egymást szeretők, ha a törvények hibásak, rosszak. Ráadásul az emberek legalább egy százaléka bizonyosan nem erkölcsös, önzetlen, és ez már elég ahhoz, hogy pontos részletes törvényeket szükséges készíteni. De ha egy ezrelék lenne, akkor is szükséges lenne. De ha mindenki erkölcsös becsületes, önzetlen (senki, de senki nem lenne rossz ember) akkor is igazságtalan és sokak számára életet megkeserítő körülmények közé zárják az embereket a rossz, hibás törvények. Mert pl. X ember, közösség hivatal, cég, a rossz törvény (a rossz ügymenet) értelmében igazságtanul árt Y embernek, közösségnek. És a rossz törvény értelmében kénytelen ártani, hiszen a törvényt be kell tartani. És az igazságszolgáltatásnak, a jogorvoslatnak is be kell tartani. Ezért a legfontosabb, hogy ne legyenek rossz, hibás törvények, de ehhez a törvényalkotás szellemét a vezérlő elveket és a törvényalkotás és törvénymódosítás rendszerét (az erre vonatkozó törvényeket is) meg kell változtatni. És ez már nem más, mint rendszerváltás, ill. rendszerváltozat váltás.

A jog és a rendszer további kapcsolata.

A jog és rendszer kapcsolata igen erős és legalább kettős vonatkozású. Az oda-kapcsolat arról szól, hogy a jog minden rendszerterületet szabályoz, befolyásol. A modern államokban minden intézkedés, irányítás rendeleteken, törvényeken keresztül történik egyébként helyesen. A vissza-kapcsolat arról szól, hogy a jogot, jogalkotást (részben a jogalkalmazást is) minden rendszerterület befolyásolja. Azért ez a kapcsolat nem egyforma, vagyis a jog a különböző rendszerterületekkel erősebb vagy gyengébb viszonyban van. Megint kiindulhatunk a A/0 ábrából és megállapíthatjuk, hogy az erősebben állam-területek erősebb kapcsolatban állnak a joggal, a gyengébben állam-területek gyengébb kapcsolatban állnak a joggal.

Nyilván az állam, a döntéshozó mechanizmus, a jogrendszer a jogalkalmazás az, amelyik a jogot irányítja és így befolyásolja a jogot. Ez tehát, egy erős vissza-kapcsolat. Ugyanakkor a jog ezen területeket erősebben pontosabban szigorúbban szabályozza (a joghibákat most nem nézem), tehát az oda-kapcsolat is erős.

A magánszférát a civil (kisközösségek) szférát a jog jelenleg erős-közepesen (az államnál gyengébben) szabályozza, az oda-kapcsolat erősen közepes. A vissza-kapcsolat jelenleg ennél gyengébb, mondjuk, gyengén közepes. Ha közvetlen demokrácia lesz, akkor a vissza-kapcsolat felerősödik, vagyis lakosság erősen fogja befolyásolni a jogot.

A magángazdasággal hasonló a helyzet, mint civil szférával, ha nem számítjuk a nagytőke befolyást. Jelenleg azonban van a nagytőkének egy erős befolyása. A kultúrát a jog az államnál kevésbé (erős-közepesen) szabályozza, de a vissza-kapcsolat ennél is gyengébb (gyenge). Ugyanez mondható el a természettudományok vonatkozásban (közepes oda-hatás, gyengébb vissza-hatás), talán egy kissé fokozottabban. A társadalomtudományok és elsősorban az erkölcs jogtudomány és ezek oktatása már erősebben hatnak a jogra. Itt az oda-kapcsolat erős-közepes, a vissza-kapcsolat erős-közepes. Látszólag itt jó lenne az arány, azonban tananyagon, és az értelmiségi meghunyászkodáson keresztül mégis a rendszer befolyása lesz erősebb. Ezért pl. kiszolgáló tudomány az oktatás, és nem példamutató, útmutató tudomány, az oktatás.

Elég zavaros az igazságszolgáltatás és az állam, a rendszer viszonya. Az igazságszolgáltatást intézményileg azonosíthatjuk a parlamenttel, kormánnyal (jogalkotók) és a bírósággal, ügyészséggel (legfelső jogalkalmazók, bűnösség-megállapítók, büntetés-megállapítók.). A bíróságnak, ügyészségnek van egyfajta szabadsága. (A személyektől, a vezetéstől való függetlenségre gondolok.) A bíróság, ügyészség irányába a szabályozás közepes, de viszont az anyag, amiből dolgoznak, vagyis a törvények, természetesen a jogalkotási rendszer produktuma. Ezért összességében az oda hatás erős-közepes. A vissza-hatás: a bíróság, ügyészség értelmezheti a törvényeket, ill. elítélheti a vezetőket. Összességben a vissza-hatás is erős-közepes, ha ezeket vissza-hatásnak nevezhetjük.

Jelenleg az oda-hatás összességében erősebb, mint az összesített vissza-hatás. A jövőben talán egyenlő lesz. Ahol növekedni kell a vissza-hatásnak, az a közvetlen demokrácia, kissé a civil szféra, és a társadalomtudományok. A nagytőke vissza-hatásnak csökkeni, kell. Az oda-hatás tekintetében az államra vonatkozó szabályozásnak erősödni kell. A civilszféra és magángazdaságra vonatkozó jognak pedig bővülni kell de óvatosan és szélesen limitált, alternativált szabályokkal.

Ez a téma itt nincs lezárva, nemsokára folytatódik.

A jog egyfajta kategorizálása: alapelvek, alaptörvények, társadalmi és jogi alapelvek. Alapelveket biztosító másodlagos törvények szabályok pl. eljárási jog, pl. szaktörvények. És a jogalkalmazás (végrehajtás). Ha ebből valamelyik rossz, hiányos akkor az egész rossz. A legfelső elvek is kettéválasztódnak: a társadalom legfelső elvei és a jog legfelső elvei. A másodlagos törvények is felosztódnak: alárendelt, a legfelső elveket biztosító törvények.

Nézzünk bele ebbe a két kategóriába: társadalmi és jogi alapelvek.

A modern államokban minden fontosabb elv, törvénybe van foglalva, egyébként helyesen. Sajnos az is, amelyik csak deklarált elv, nem valóságos. Én általában mégis az elv szót használom.

A társadalom alapelveit az alkotmány gyűjti össze, pl. az alapvető emberi (állampolgári) jogok ilyennek tekinthetők. Az alkotmányról szó fejezetben erre, témára még kitérek.

Még egy megjegyzés. Minden ártás, lényegében károkozás, testi, lelki fájdalomokozás.

A jog (az igazságszolgáltatási rész) alapelvei pl. a következők, ill. a következőknek kellene lenni.

(Nem pontosan így kell a közeljövő alapvető jogelveit megfogalmazni, de az értelemszerű tartalmuknak szinte meg kell egyezni az általam megfogalmazottakkal.)

Kezdjük azon alapvető jogelvekkel melyekre később még részletesen kitérek, és amelyek egyben alapvető társadalmi elvek is.

01. Természetesen a jognak is, mint mindennek az alapvető társadalmi célokat (szélesen értelmezett életszínvonal-növekedés, igazságosság, biztonság, stb. szükségletének kielégítése, stb.) kell szolgálni. További társadalmi célok, pl., a demokratizálódás, az igazságos arányos különbségek, stb..

02. A legfontosabb, hogy az alapvető társadalmi elvek, jogelvek (az alkotmány) rendben legyenek, és a jog egésze (minden jogszabály) ezen elvekhez igazodjon, illeszkedjen, ezekből eredjen.

03. A törvény, a jog előtt minden embernek egyenlőnek kell lenni. A törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Jogegyenlőségnek és jogorvoslati egyenlőségnek kell lenni. Nem lehet kiváltságos jog. Senki nem állhat a jog felett, alatt azon kívül. Születési, etnikai, faji, vallási, világnézeti, politikai nézeti alapon nem különböztethet meg a jog.

A másnak ártást (mellesleg, a másnak hasznosságot) kell megítélni függetlenül az egyén pozíciójától, vagyonától, származástól, egyéb tulajdonságaitól. A szabályok, cselekvésekre, tevékenységekre, szabályozandó területekre, közösségtípusokra, vonatkoznak, bárki is lép be ezekbe, a minden belépőre egyaránt vonatkoznak. Az általános jogok, és kötelességek mindenkire egyaránt vonatkoznak.

04. A jognak, a jogorvoslatnak a jog egészét (jogterület az alsó határon belül) kell lefedni, azaz ne legyenek joghézagok, jogorvoslati hézagok.

05. Mindenkinek, minden esetben igazságot kell szolgáltatni, az államnak kell igazságot szolgáltatni, amennyiben jogi kérdésről van szó. Az államnak (bizonyos határ felett), akkor is igazságot kell szolgáltatni, ha azért az igazságért az egyének nem tudnak, vagy nem akarnak tenni.

A károsítók természetesen nem akarnak. A károsítottak akarata pedig azért nem számít bizonyos határ felett, mert a károsító másokra, a társdalomra is veszélyes.

06. A jog alatt (és mögött) csak az erkölcs, az őszinte meggyőzés, az oktatás, tájékoztatás van. Ha nincs alapja, támasza a jognak, akkor az összeomlik. De a jog sem mentes az erkölcstől, az őszinte meggyőzéstől oktatástól tájékoztatástól, a jogon belül is szükségesek, és szükségszerűen megvannak ezen szilárdító elemek.

07. Ugyanakkor a jog alsó határát (ahol csak az erkölcs az őszinte meggyőzés, oktatás, tájékoztatás érvényesül) viszonylag pontosan kell meghatározni, e meghatározásba többek között az alapvető jogelvekre kell támaszkodni. Az átmeneti területeket (az állam figyelmeztet, kisebb büntetéseket ró ki) is pontosan kell behatárolni. A másnak ártás nagysága a legerősebb tényező, ami leginkább meghatározza meg a büntetést, de vannak más tényezők is.

08. A jognak betarthatónak, és betartottnak kell lennie. Ne legyen látszatjog, vagyis ne legyen deklarált, de betartatlan jog.

09. Minden embernek (a lehető legtöbb embernek, szinte minden embernek) ismernie kell, tisztelnie kell, belső meggyőződéséből kell elfogadnia a jogot. A jog csak így lesz betartott.

010. A jognak, a másnak ártás nagysága mellett figyelembe kell venni, az önhiba fokát, valamint a jó szándékot, az önzetlenséget, ill. a rossz szándékot, az önzőséget. A jognak szét kell választania, a becsületes jó szándékú, kritizáló, mások, a társadalom érdekében is kritizáló, (építő kritika szándékával kritizálót) ill. az esetleg megtévedő állampolgárt, a szándékos bűnözőtől. A jog ne mossa össze ezeket az embereket.

011. A jog az emberek többségét és az abban levő egyének érdekét védi.

012. De a kisebbségek és az abban levő egyének (néha egy-egyén is lehet kisebbség) érdeke, csak bizonyos határig, enyhén (az egyenlőségnél kevésbé) sérülhet.

A nagyközösségnek bizonyos áldozatokat kell hozni, kisebbség (pl. a támogatásokra szorulók) érdekében. (A lehetséges szabály: a kisebbség összevont károsodása nem lehet nagyobb, mint a többség hasznosulásnak 25%-a. A kisebbség összevont hasznosulása nem lehet nagyobb, mint a többség összevont károsodásnak 25%-a. A gyerekekre, mint kisebbségre nem vonatkozik ez a szabály. A másik oldalon nem vonatkozik ez a szabály, a bűnözőkre, az érdemtelenül hasznosulókra, az átlagosnál jóval gazdagabbakra, hatalmasabbakra, mint kisebbségekre.

013. A jognak kötelessége minden olyan másnak ártással foglalkozni, melyek bizonyos határ felett vannak. A határokat kijelölik: a károkozás összege, a testi fájdalom, sérülés nagysága, az átlagos lelki fájdalom nagysága, a veszélyeztetés nagysága. És a legérdekesebb, az elkövető, egyértelmű, bizonyított arrogáns önzésének nagysága. Illetve ezek összegzéséből jön ki a jog alsó határa, mely esetekkel a jog köteles foglalkozni.

014. A jog az önmagának ártással is köteles foglalkozni amennyiben az, közvetlenül, vagy közvetve másnak ártást is okoz, ekkor magának ártás és a másnak ártás összegzéséből jön ki a jog alsó határa, mely esetekkel a jog köteles foglalkozni.

015. A valóságos jog szinte másból sem áll, mint állampolgári kötelességekből. Tilos másnak ártani, mely tiltásokat az állampolgár köteles betartani. A kötelesség hiánya, a kötelesség részleges vagy teljes feloldása jelenti ezt: joga van hozzá. A „joga van hozzá”, kisebb része, a másnak ártástól függetlenül: ami jár neki.

016. Az alapvető emberi jogoknak (8. tanulmányrész utolsó fejezet kb. 80 jog) valóságosan kell érvényesülniük.

Ezek után következzenek az alapvető jogelvek.

1. A másnak ártás (másnak károkozás, szenvedésokozás) a bűn, a másnak hasznosság, az erény - elv.

Az igazság (az igazságosság) kiderítése nem más, mint a másnak ártás nagyságának, mibenlétének, és elkövetőjének a kiderítése. Illetve, a másnak hasznosság nagyságának, mibenlétének és „elkövetőjének” kiderítése.

A társadalom (mások) számára hasznos munka, ill. a másoknak ártás az emberi megítélés, értékelés (jövedelmi, vagyoni, jóléti, hatalmi, erkölcsi, népszerűségi állapot) alapja. Ugyanakkor ez az igazságos, arányos hatalmi vagyoni hierarchia alapja is.

1/b. A másnak ártást, a bűnt, vétséget rangsorolni szükséges. Az emberi élet elvétele a legnagyobb bűn. A magzati élet is részben emberi élet. A legnagyobb érték az élet, ezután az egészség, a szabadság (önrendelkezés), az emberi méltóság.

A legnagyobb bűn alatt vannak a kiemelten súlyos bűnök, mint: az emberi egészség rontása, a megcsonkítás, megkínzás, súlyos testi sértés, a súlyos fájdalomokozás. A nyomorgó éhező, fagyoskodó, kellemetlen élet okozása. A nagy értékű vagyoni károkozás. A súlyos lelki megaláztatások. A gondolkodás, a közlés, a cselekvés, a mozgás, az akarat szabadságának erős korlátozása. A pontos rangsorolást csak a demokratikus állam, a demokratikus törvények, a demokratikus intézmények keretei között, ill. ezek eszközeivel határozhatja meg. Csak a demokratikus állam (a demokratikus törvények, intézmények keretei között) árthat másnak, de csak akkor, ha ez a másnak ártás, az ártásnál súlyosabb állampolgári másnak ártást gátol meg, ill. büntet meg igazságosan.

1/c. Az állati élet, egészség, stb. is érték, és az állatoknak való ártás is bűn (mivel érző lényekről van szó), de kisebb bűn, mint az embernek való ártás. Természetesen e vonatkozásban is szükség van a pontos rangsorolásra (arányokra), amit a demokratikus állam tehet meg. A növényeknek való ártás pedig, viszonylag súlyosabb vagyoni károkozás.

1/d. Az önmagának való ártás is bűn, vétség, de jelentősen kisebb bűn, mint a másnak ártás. A pontos arányokat ez esetben is, minden esetben, a demokratikus állam határozhatja meg.

1/e. Sőt a demokratikus államnak a demokratikus törvények, és intézmények keretei között, ill. ezek eszközeivel kötelessége a pontos arányokat meghatározni. (Az állam, a törvények sokasága csak akkor lehet demokratikus, ha abban a nép, az állampolgárok többségének érdeke, akarata, véleménye, döntése is jelentős tényező. A végrehajtást, a törvények betartását, a szankcionálást, a független, elfogulatlan, csak az igazságra koncentráló igazságszolgáltatás, ügyészség, bíróság, állami hatóságok képesek biztosítani. )

1/f. A büntetés szankció kiszabásában, a másnak ártás nagyságán kívül figyelembe kell venni az önzőség, a rosszindulat, a szándékosság fokát is. (És a jutalmazásban, érvényesülésben is, de ott az önzetlenséget, jóindulatot kell figyelembe venni.)

1/j. A veszélyeztetés is lehet kevésbé és erősebben rosszindulatú, szándékos. A veszélyeztetés mivel az ártás nagysága kisebb, mint a tényleges ártásnál, kisebb bűn, mint a tényleges ártás.

(Jelenleg ezen elvek is lehetségesnél hiányosabban érvényesülnek.)

2. A másnak ártásban beleszámít, „a lelki fájdalom okozása is, vétség, komolyabb esetben bűn” - elve. (Ez még jelenleg hiányos zavaros. Pl. a bűnözőt nemcsak a testi, anyagi kár ellenében kellene megbüntetni, hanem a lelki fájdalom ellenében is.)

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

Visszafele is igazságos: az anyagi károkozás, végeredményben a testi-lelki fájdalomokozás, verbálisan, ill. közvetve is megtörténhet. Itt van pl. a félrevezetés, a csalás, a félretájékoztatás, rágalmazás a szóbeli megalázás károkozása. Vagy az aránytalan értékelés károkozása. A rossz, hiányos törvény, rendelet, szabályozás is komoly anyagi kárt, de testi, lelki fájdalmat is okoz.

Az anyagi, kárt, a testi kárt nagyjából fel lehet mérni. Nagyjából azt is lehet tudni, hogy bizonyos dolgok az emberek többségének lelki fájdalmat, szenvedést okoz. Ennek pontossága azonban kérdéses. További probléma, hogy mindezt át kell fordítani anyagi kárra, illetve az elzártság kárára, amely szintén lelki fájdalom, mert ezek a jellemző büntetések, (erről még szó lesz). Azonban a nehézségek nem jelenthetik, hogy az ilyen károkozások ne legyenek büntetve.

2/b. A veszélyeztetés és a kötelességek elmulasztása (semmittevés, passzivitás, stb.) önmagukban is bizonyos fokú (csökkentett) másnak ártások, károsítások, még akkor is, ha a bizonyítható másnak ártás, károsítás nem következik be.

2/c. Az elsődleges cél a másnak ártás megelőzése, megakadályozása.

A károsítások, ártások, bűnök vétségek felderítése, szankcionálása mellett fontos, legalább olyan fontos a károsítások, ártások megelőzése, ezzel is foglalkozni kell a jognak. Az erkölcs érvényesülése, az oktatás, tájékoztatáson, valamint a megelőző szabályozásokon kívül a megelőzés jogi eszköze, a veszélyeztetésnek és a kötelességek elmulasztásának felderítése és szankcionálása.

Valamint jogi eszköz: olyan szabályzat előírása, mely kizárja a károsítást, ártást, csakhogy ez veszélyes és részmegoldás, mert túlszabályozással járhat.

3. Az igazság (igazságosság) kiderítése a cél, és azt csak alapos vizsgálattal lehet kideríteni - elv.

3/b Ugyanakkor az igazságszolgáltatásnak gyorsnak is kell lennie, mert az elhúzódó, későn megvalósuló igazságszolgáltatás, igazságtalan. Ezért az igazságszolgáltatáshoz rendelt erők nagyságát a pontos részletes vizsgálat utáni, de gyors igazságszolgáltatás határozza meg.

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

3/C. Az igazság kiderítését csak alapos elfogulatlan vizsgálat biztosíthatja, ezért minden ügyben legalább további egy, de többnyire kettő-három olyan jogorvoslati lehetőségnek kell lenni, ahol másik az előzőtől független elfogulatlan testület, testületek vizsgálják ki az ügyet és hoznak a saját vizsgálatukból eredő döntést.

4. A vétséggel, bűnnel (másnak ártással) arányos (és kivétel nélküli) büntetés - elve.

Ezekből ered pl., az hogy mindenkit megillet a bírósági tárgyalás. Én még hozzáteszem, mindenkit megillet a pártatlan és alapos bűnfelderítés, bizonyítás és a pártatlan és alapos ítélkezés. Ebből ered a többszörös vizsgálat, ítélkezés, a többlépcsős jogorvoslat - elve. Ezekkel függ össze pl. az, hogy nem lehet dupla büntetés. Ill. pl. az önvédelem arányossága. Ezekből is ered: tilos a kínzással és erőszakkal kicsikart, a kényszeríttet vallomás. Egyszerűbben: tilos kínzás, az embertelen büntetés és bánásmód – elv. Ugyanis ekkor az ártatlan is vall, vagyis eltorzul az igazságosság.)

4/b. A bűnözővel szemben az ártatlan önvédelmi küzdelmet folytat. Ezért az önvédelem erkölcsi elve, általános jogi elv. Az elsődleges cél az igazságosság helyreállítása, és nem a bosszúállás. Cél még az elkövető jóvátételének, megbánásának, megváltozásának biztosítása.

4/c. A büntetésnek egyszerre, több célja van. Tehát nem vagy ez, vagy az a célja. Büntetés, szankcionálás nélkül értelmetlen a jog. A büntetés által szembesül az elkövető és a társadalom a jogi normákkal. A büntetés célja az elrettentés. A büntetés célja, a vétkező megjavítása. A büntetés célja a károsulttal szembeni jóvátétel megvalósulása. A büntetés célja a társadalmi igazságosság helyreállítása. A büntetés célja a felelősségre vonás, a megtorlás. A büntetés célja, az ártalmas egyén hosszabb-rövidebb idejű kivonása a társadalomból, a társadalom tehermentesítése. A büntetés feloldozást, megnyugvást adhat az elkövetőnek.

Olyan büntetéseket kell kiszabni, „kitalálni”, és ez bűnfajtánkként, kriminalisztikus típusonként változhat, melyek minden célnak megfelelnek.

A jog és a büntetés fontos célja, hogy hibázó, munkájukat rosszul végző emberektől tehermentesítse a társadalmat. Ezért a jogállamban a hibázó, rosszul dolgozó szakemberek, vezetők, megkapják a leváltás, a menesztés büntetését.

4/d. A büntetés nagysága nem lehet sokkal nagyobb (legfeljebb, kivételes esetben 10%-kal), mint az eredeti másnak ártás. Általában azonban büntetés, mint a demokratikus állam másnak ártása legfeljebb akkora lehet, vagy annál legfeljebb 15%-kal kisebb lehet, mint az eredeti másnak ártás. Természetesen a másnak ártást gyakran át kell transzformálni, nem lehet pl. egy súlyos testi sértésért, súlyos testi sértés büntetést adni. Vagy a veszélyeztetőnek sem lehet a veszélyeztetés büntetését adni, stb.. Tulajdonképpen az igazságosság szabályai szerint (már figyelembe vették az enyhítő és súlyosbító körülményeket), pont akkora büntetést kellene adni (akkora elkövetőnek való ártást kellene adni), mint amekkora az eredeti másnak ártás. A plusz 10%, mínusz 15% eltérés, (a szélesebb sáv), gyakorlatilag azért szükséges elsősorban, mert a másnak ártást át kell transzformálni, és ebben szükségszerűen pontatlanság lehet. Vannak más okai is a szükségszerű pontatlanságnak. Viszont az igazságos jog azért meghúzza a határt: a pontatlanság legfeljebb eddig terjedhet.

Nem lehet példát statuálni, minden azonos esetet egyenlően kell megítélni.

4/e. Továbbá az elsődleges cél, a további igazságtalanság hasonló igazságtalanság lehetőségének megszüntetése. Igazságtalan háborúk (harcok) esetében a további másodlagos cél, a felelős vezetők, aktív, önkéntes résztvevők, a valóságos bűnözők (és nem a nép) arányos megbüntetése.

4/f. Legfontosabb az őszinte meggyőzés ezután jön, a biztos felderítettség, biztos büntetés, mint visszatartó erő. Az aránytalanul szigorú büntetés nem igazságos. Másfelől, nem logikus. Mert, vagy egyes eseteket területek büntetnek szigorúbban, vagy mindent, egyik sem jó. Harmadsorban a szigorú büntetés biztos felderítettség nélkül nem sokat ér.

4/g. Az arányos károsodás, büntetés elve visszafele, a társadalmi viszonyokra is igaz és igazságos. Kit ér kár, ártalom, igazságtalanság? Mindenkit, akit a vétségénél nagyobb kár, ártalom, (igazságtalanság) ér.

Az őszinte naivság, a hiszékenység, a figyelmetlenség, a tudatlanság csak nagyon kis vétségek. Az emiatti károsodások (az arányos károsodás és büntetés elve alapján) nem haladhatja a vétség nagyságát. Az önhibán kívüli károsodás (testi szellemi képesség, rossz anyagi helyzet, stb.) igazságtalan. E károkozást, igazságtalanságot (legyen az elkövető bárki, legyen az állam, az igazságszolgáltatás, vagy éppen a jogorvoslat egyenlőtlensége) úgy kell felfogni, mint bármilyen más igazságtalanságot, károkozást.

4/h. Kár, ártalom éri mindazokat, akik önhibájukon kívül a korábbi állapotokhoz (testi, lelki, munka, megbecsültség, vagyon, stb.) képest rosszabb állapotba kerülnek ill., akik önhibájukon kívül az átlagosnál, szokásosnál rosszabb társadalmi, gazdasági, jogi, vagyonszerzési, vagyongyarapító, megélhetési helyzetbe kerülnek. A károsultat (amennyiben nem hibás) mindenképpen kártalanítani kell, ha azt ember (nem a természet) okozta elsősorban a károsítónak, de a kárósító hiányos kártalanítását az államnak kell kiegészíteni. A természet okozta károsítást (a károsult hibáján kívülit) jelentős részét is a társadalomnak, az államnak kártalanítania, kompenzálnia kell.

Ha ember okozta kárról, ártalomról van szó, akkor van bűnös vétkes, amely bűnöst, vétkest sok okból, érdekből szankcionálni kell.

Természetesen az apróbb kárósításokat, ártásokat a jog nem képes felderíteni, szankcionálni, ezeket a társadalom erkölcsének kell megoldani. A jog alsó határának problémája.

A károsítások ártások szankciója mellett fontos (legalább annyira fontos) a károsítás, ártás megelőzése.

4/i. A nagyobb felelősség elve, ami lényegében nem nagyobb, csak az egyenlő felelősség elve. Vannak olyan egyének, akik a foglalkozásukból eredően az átlagosnál sokkal nagyobb kárt, ártalmat képesek okozni. (Ilyenek pl. a vezetők, kiváltképpen az ország-vezetők.) Mivel ezen egyének jutalmazása elismerése (hatalma, jövedelme, stb.) is, az átlagosnál magasabb, ill. ezek önként vállalt foglalkozások az ilyen károkozásokat, ártásokat ugyanúgy kell megítélni, mint minden más károkozást, ártást. Legfeljebb, (pl. foglalkozásból eredő aránytalan teher címén) 20%-kal csökkenhet a büntetésük. Viszont „az összevont károkozást kell nézni” alapvető jogelve természetesen itt is érvényes.

4/j. De az arányos büntetésnél is fontosabb, legalább olyan fontos, hogy a károkozó meg legyen büntetve, a károkozás, ártó fel legyen derítve. És ez jutalmazásra is igaz.

A felderítettség persze nem lehet teljes. Ezért kisebb vétségek esetében, ill., amikor 30%-os felderítettség is elegendő, mint visszatartó erő, elég a 40%-os felderítettség, és szankció. Közepes bűnök esetében, amikor elég a 75%-os felderítettség, mint visszatartó erő, elég a 75%-os felderítettség. Jelentős súlyos bűnök esetében a felderítettség nem maradhat 95% alatt.

(Mindezen elvek manapság még érvényesülnek teljesen.)

5. Az előzőkkel összefüggésben a jogegyenlőség elve. A jogorvoslat lehetőségének és egyenlőségének elve. A jogot és a jogorvoslatot minden állampolgár, szegény, iskolázatlan, gazdag, iskolázott, stb., könnyen és egyenlő mértékben tudja érvényesíteni. A jog előtt nemcsak minden állampolgárnak kell egyenlőnek lenni, de az egyszerű állampolgárnak, elméletileg és gyakorlatilag egyenlőnek kell lenni bármilyen közösséggel, vállalattal, és az állammal szemben is. A 42. alapvető jogelvvel szorosan összefügg ez az elv. (Ezekkel függ össze pl.: mindenkit megillet a szakszerű védelem. Vagy a sokszor halott: jogában van hallgatni.)

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

6. Az ártatlanság vélelme - elv.

7. A vádat kell bizonyítani - elv.

8. Az önhiba-önérdem figyelembevétele - elv. (Ebből nagyon sok minden következik, pl. az enyhítő és súlyosbító körülmények. Az önző aljas szándékosság beszámítása. A gondatlanságból való elkövetés enyhébb büntetése. Ezzel függ össze a becsületes jóindulatú, de szükségszerűen néha szabálytalankodó állampolgár egyértelmű szétválasztása bűnözőtől, aminek sok vonatkozása van. Távolabbról pedig idetartozik a gyerekek, öregek, betegek, önhibán kívül gyengék védelme. Ez is hiányos jelenleg.)

9. A büntetés több irányú célja, az egyik mindenképpen: a bűnöző megjavulása - elv. (Jelenleg ez sem nagyon érvényesül.)

10. A sértett kompenzációjának elve. (Jelenleg pl., ez sem nagyon érvényesül.) A késlekedő igazságszolgáltatás, hiányos (részben igazságtalan) igazságszolgáltatás.

11. A másnak, másoknak ártásba az összesített ártást kell beszámítani, (sokaknak való ártásról, sokszoros ártásról van szó) - elve. És az áttételes ártást is figyelembe kell venni - elve. Ez a két elv, pl. a vezetők felelősségre-vonásáról, szólna, ha érvényesülne. Ugyanakkor a kisember vonatkozásban érvényesítik, csak így nevezik: a társadalmi hatás, társadalmi károkozás, a társadalom veszélyeztetése. De ezzel függ össze pl. az, hogy miért kötelező a tanulás. Azért mert tanulatlan ember nagy valószínűséggel, áttételesen ártani fog másoknak is. Vagyis az állampolgári kötelességek.

A jog nemcsak az egyéni érdekről szól, hanem a társadalmi érdekekről. Szerencsére ez manapság már kezd természetes lenni. Viszont sokféle, sokszor egymásnak ellentmondó társadalmi érdek van. Nem ártana a társadalmi érdekek prioritását meghatározni, és itt szerintem eljutottunk a társadalmi értékrend, avagy a szükségletek társadalmilag (többségileg) is elfogadott sorrendje kialakításának szükségességéhez.

11/b Az állam (állami, polgármesteri hivatalok, állami intézmények, vállalatok, szervek, országgyűlés, kormány stb.) károsítása, ártása ugyanolyan, mint bármilyen más, akár magánszemélyek által okozott károsítás, ártás. De itt általában sokaknak okozott, vagyis összesítendő kárról, ártásról van szó. Az állam általi személyekre vonatkozó károsítás, ártás csak akkor lehetséges, ha a köz hasznosulása bizonyítottan háromszor nagyobb, mint az okozott kár, ártás.

(Jelenleg ezen elvek is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

12. Az aránytalan (pl. a tényleges értékhatárt 20-100%-kal meghaladó) megkárosítást, a csalást, a becsapást, akkor is bűnnek kell tekinteni, ha az a károsult hibájából, ill. valamilyen közreműködésével jön létre. A hiszékenység, a tájékozatlanság nem oldozza fel a csalót, a megkárosítót. A jelenlegi elv: szabad csalni, átverni, ravaszkodni, ügyeskedni, csak ez az átverés legyen legális, férjen be a jog keretei közé. Az „új” elv lényegében azt mondja, hogy pofátlanul, nagy arányban nem szabad csalni, ravaszkodni, ügyeskedni, átverni, függetlenül, attól hogy ez esetleg beférne a jog keretei közé. Akkor sem, ha az átvert aláír valamit.

A pofátlan, a nagyobb arányú megkárosítás ne a polgári ügyek, hanem a büntető ügyek közé tartozzon. Rájöttem, hogy ezt az elvet ugyancsak a jog alapelvei, közé kell betenni, bár látszólag mellékes jogproblémáról van szó. A jelen társadalom, rendszer erősen menetel abban az irányba miszerint a társadalmi élet nem más, mint egy össznépi átverős játék. Egyre inkább egy sunnyogó, becstelen masszává alakul át a társadalom, amelyben állandó gyanakvás, védekezés és figyelem szükséges. Ez persze nemcsak a normális ember közérzetét (szélesebben értelmezett életszínvonalát) rontja, de gazdaságilag is káros. A tisztességtelen gazdaság már csak a improduktív munka gerjesztésével is hatalmas kárt okoz. Ha ez jogi elv érvényesülne, kevesebbszer hallanánk: a jog nem azonos az igazsággal, az erkölccsel. Talán ez a jogi alapelv (minden törvénynek a jogi alapelvekhez kell igazodni) hozzájárul, ahhoz hogy minimálisra csökkenjen az össznépi átverős játék.

(Jelenleg ezen elvek is lehetségesnél hiányosabban érvényesülnek.)

13. Szét kell választani a kritizáló (feltehetően építően jobbító szándékkal kritizál, tiltakozik, stb.) állampolgárt, a bűnözőtől - elv. (Ez már szólásszabadságról is szól. Arról is szól, hogy a politikai bűnnek kb., hol van határa. (Ez is hiányos jelenleg.)

14. Csak az ismertetett jog esetében érvényes: a nem ismeret, nem mentesít a büntetéstől - elv. (Ez is hiányos jelenleg.)

15. A jognak érthetőnek és „könnyen” betarthatónak, valamint betartottnak kell lenni - elv. (Ez is hiányos jelenleg)

16. A másnak ártást, az igazságosságot és önrendelkezést nem sértő eszközökkel, pl. meggyőzéssel, lehetőleg meg kell előzni - ez is egy alapelv. A jognak, az igazságosságnak, a közerkölcsnek lényegében azonosnak kell lenni.

17. A kis bűnök, vétségek nem a jog keretei közé tartoznak, hanem az oktatás, tájékoztatás, ill. erkölcs keretei közé – elv. Ehhez viszont meg kell állapítani a jog alsó határát. És biztosítani kell a megfelelő oktatást, tájékoztatást.

18. Az erényt, a másnak hasznosságot is értékelnie kell a társadalomnak, államnak. A jutalmazás alapja (a másnak ártás ellentéte) a másnak hasznosság lehet. Ez akkor valósul meg, ha igazságos arányos hatalmi vagyoni különbségek jönnek létre. Ha nem lesznek érdemtelenül hasznosulók. Ha ez elosztás alapja a mások számára hasznos munka, produktum lesz.

(Ez sem érvényesül.)

19. Az igazságosság és jogegyenlőség érdekében elfogulatlan jogalkotásra, jogalkalmazásra, ítélkezésre van szükség. Valószínűleg elfogult az a jogalkotás, jogalkalmazás, ítélkezés, ha azt egy, ill. kevés ember teszi, legyen az bármely állampolgár, vagy vezető. Nem lehet önbíráskodás, mert az egy emberes, kevés emberes, tehát elfogult jogalkotás, jogalkalmazás, ítélkezés.

A különböző hatalommegosztások is az elfogulatlan, azaz a sokemberes (sokvezetős) jogalkotásról, jogalkalmazásról, ítélkezésről szólnak. Minél több elfogulatlan ember, (végső soron az emberek többsége) vesz részt a jogalkotásban, a jogalkalmazásban, az ítélkezésben annál elfogulatlanabb, igazságosabb, jogegyenlőséget biztosító a jogalkotás, a jogalkalmazás, az ítélkezés. És annál elfogulatlanabb lesz mindez, ha a jogalkotó, jogalkalmazó, ítélkező emberek minél erkölcsösebbek, minél átfogóbb jogi tudással rendelkeznek.

19/b. Csak a nemzeti közösség, az ország társadalma, az állam (pl. a Magyar Köztársaság) hozhatja létre a jogelveket, az alkotmányt, a legfontosabb törvényeket, beleértve a büntetőtörvényeket. Csak a nemzeti közösség, az állam gyakorolhatja a direkt büntetéssel járó igazságszolgáltatást – elv.

Sok helyen megjegyeztem, hogy jelenleg az adott alapelv csak hiányosan érvényesül. Sőt ki lehet jelenteni a felsorolt alapelvek mindegyike, jelenleg többé-kevésbé hiányosan érvényesül. Itt már eljutottunk a joghibákhoz.

A mindenkori, a jelenben érvényes jog alapelvei közé kell azokat az általános joghibákat is venni, amit a jog megtűr, ezért jellemzőek a jogra. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a jog alapelvei az is, hogy milyen joghibát enged meg, néz el, a jog, és milyeneket tilt, és azt milyen keményen teszi.

Egyik másik jogi alapelv elég banálisnak tűnik, de ne felejtsük el, hogy korábban, a diktatórikus rendszerekben, ezek nem is voltak olyan természetesek. Pl. az igazság kiderítése a cél, elvet felülírhatja, és felül is írta: a közrend megléte a cél. Vagy, a vezetés hatalma a cél, elv.

Ami pedig: a személyes parancsolás, kézi vezérlés minimálisra csökkentését, illeti: talán ezt lehet a jogállam definíciójának megállapítani. Ez sem volt mindig természetes.

Vagy nézzük az első elvet, vagyis azt hogy másnak ártásból, annak nagyságából kell mindig kiindulni. A korábbi, és a jelenlegi jog vajon mindig ebből indul ki? Szerintem nem, elég gyakran, nem. Van egy olyan érzésem, hogy jelenlegi jog éppen leglényegesebb alapelvről feledkezik meg leginkább.

A felsorolt elvek a szerintem (szerintem is) optimális elvek, közérthető megfogalmazásban. A kérdés az, hogy ezek az elvek mennyire érvényesülnek. A jelen helyzet is messze van a tökéletestől.

És azt is meg kell jegyezni, a felsoroltak között van néhány „hű, de jogszerűek vagyunk” jellegű „elv”.

19/c. Elfogulatlanul, igazságosan leginkább az elfogulatlan „kívülálló” személyek, testületek tudnak dönteni. Valamint a jogalkalmazásnak széleskörűnek (több ember, több testület) és többlépcsősnek (legyen többlépcsős a jogorvoslat) kell lenni.

20. A következő alapvető jogelv: a jogalkotás és jogalkalmazás szétválasztásának elve.

A jogalkalmazás elsősorban a jog betartásnak lehető legnagyobb garantálása, több eszközzel.

Ha a jogalkotó, egyben jogalkalmazó akkor óriási és visszaélésre alkalmas hatalma lesz, nem érvényesül a hatalommegosztás. (Ezek is hiányosan érvényesülnek jelenleg.)

További alapvető jogelvek.

21. Különbséget kell tenni, mert különbség van a gondoskodó-megkülönböztetés és a büntető-megkülönböztetés között.

22. Általában az aránytalanság, (az aránytalan hatalom, vagyon, aránytalan büntetés, jutalmazás, segítség, kötelesség, közteherviselés, stb.) igazságtalan, ezért el kell kerülni, adott esetben büntetni szükséges.

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

23. Az önhibán kívüli gyengék, rászorulók, (betegek, gyerekek, idősek, csökkent munkaképességűek, stb.) szinte teljes, a lehetőség szerint legmagasabb, az emberek döntő többségéhez hasonló, magas színvonalú, jogokkal, jogérvényesítéssel rendelkezzenek. És viszonylag magas szélesebben értelmezett életszínvonallal rendelkezzenek. Az önhibán kívüli rászorulók kapjanak segítséget, ezt próbáltam konkretizálni.

Az önrendelkezés része, hogy az egyén saját akaratból, önhibából bizonyos határig elmehet a rossz irányába, rájuk nem vonatkozik ezen alapelv. És amennyiben túllépnek egy határon, általában már másoknak is ártanak.

(Jelenleg ezen elv is lehetségesnél hiányosabban érvényesül.)

24. A jogkülönbségeket (speciális törvényeket) csak a különböző tevékenységek, foglalkozások, munkakörök, önként vállalt (könnyű, gyors kilépés lehetősége) közösségek, közösségszerű rétegek vonatkozásában lehet hozni. De minden felsoroltra vonatkoznak az itt felsorolt alapvető jogelvek.

25. Csak a bizonyíthatóan egyéni másnak ártás esetén lehet ítélkezni, büntetni, büntető-megkülönböztetést tenni.

A bizonyíthatatlan a másnak ártás, és a másnak ártás feltételezése, faji, etnikai, családi, vallási, világnézeti, eszmei alapon. Továbbá, bármilyen kijelölt kaszt alapján. És minden olyan esetben, amikor az egyéni másnak ártás csak feltételezés, de nem bizonyítható. Ugyanez vonatkozik az egyéni jutalmazásra elismerése, gondoskodó-megkülönböztetésre. Nincsenek, nem lehetnek kiváltságos jogok, jog-kivételek. Nincsenek, nem lehetnek felsőbbrendű és alsóbbrendű emberek.

Az önhibán kívüli gyenge képességű emberek nem alsóbbrendűek. Az önhibából rossz irányba haladók (bizonyos határig), pedig a rosszabb anyagi életszínvonaluk által vannak (legyenek) büntetve, de nem a jog által. A határ átlépők, a másnak ártók (a jog alsó határa felett), a bűnözők, pedig egy külön speciális szabályozási kategóriába esnek, de az alapvető jogelvek rájuk is érvényesek.

25/b. Az egyén csak saját tetteiért felel. Az ártásokkal, károsításokkal (a rosszal) szembeni ellenállás (főleg, ha az hátránnyal jár az egyénre, családjára) elmulasztása erkölcsi vétség és nem jogi vétség. Ezek alapján nem lehet kollektív megítélés, nincs kollektív bűnösség. És az egyént sem lehet a szembenállás elmulasztásért büntetni.

Pl., erről van szó: bűnösök, ártók közt, bűnös (cinkos), aki néma. Gyakran a fennálló hatályos joggal szembeni ellenállásból, a jog megszegéséből áll az ellenállás, ill. erre vonatkozik az ellenállás elmulasztása. Ez is erkölcsi vétség és nem jogi vétség. Ugyanakkor a jognak tisztázni kell az együttműködés, a bűnrészesség, a cserbenhagyás, stb. és a szembenállás elmulasztása közötti, sokszor elmosódó, határvonalat tisztázni.

26. A jogi (egyben szabályozási) alapelveknek a társadalmi alapelvekből kell eredni.

27. Pl. minél több ember a jövő generációi is, éljen egyre kellemesebben, elégedettebben, egészségesebben.

28. Pl. lehetőség szerint legnagyobb igazságosságot, önrendelkezést, közvetlen demokráciát, biztonságot, egészséget, tudást, műveltséget (szélesebben értelmezett életszínvonalat) kell kapniuk az embereknek.

(Jelenleg ezen elvek is lehetségesnél hiányosabban érvényesülnek.)

És még egy fontos (ráadás) jogelv.

29. Ne legyen generális túlszabályozás, de minden károkozás, ártás kellő szigorral legyen büntetve. A veszélyeztetés kisebb bűn, mint a konkrét megvalósult károkozás, ártás. De a kettőt (veszélyeztetés és megvalósított ártás) nagyon arányosan kell beszabályozni.

Jelenleg Magyarországon a generális túlszabályozás (ne is legyen az embereknek lehetősége vétkezni) túl erős az egyéni elbírálás túl kevés.

Olyan törvényeket kell alkotni, melyek nem abból indulnak ki hogy az emberek többsége bűnözésre hajlamos, vagyis eleve szorítsuk kordába őket, csökkentsük minimálisra a bűnözés lehetőségét. „Az emberek alapvetően jók, értelmesek, csak a rosszakat kell elkapni” típusú törvénykezés áll szemben „az emberek alapvetően rosszak ostobák” típusú törvénykezéssel. Természetesen az előző minden szempontból még a hatékonyság szempontjából is jobb, mint az utóbbi.

Ez eddig rendben van de azért nem ennyire egyszerű a gyakorlati megvalósítás. Azért nem térek ki erre részletesebben, mert e tanulmány jelentős része erről szól. Erről szól a szélesen limitált, alternatívált szabályozás. Erről szól, hogy nem kell minden utcasarokra lámpát állítani elég pl. a jobbkéz-szabály. Az állandó, mindenkire vonatkozó ellenőrzés mindenképpen fontos (a piros lámpát is meg lehet szegni), de a legfontosabb mégis az, hogy a konkrét károkozó el legyen kapva és kellőképpen meg legyen büntetve. Vagyis a veszélyeztetés szankciója, még akkor is, ha annak van megelőző hatása, normális esetben, kisebb, mint a károkozás szankciója. Ha a károkozást kellő szigorral büntetik, akkor az értelmes ember önszántából is korlátozza magát, nem megy bele a veszélyeztetésbe. Míg, ha szinte büntetlenül lehet kárt okozni, akkor - miért ne veszélyeztessek, ha kár lesz belőle akkor megúszóm – gondolat alakul ki.

Nagyon fontos hogy a törvényalkotók, tisztában legyenek az alapvető jogelvekkel, és mielőtt megszületne egy törvény, végiggondolják: ez vajon minden alapvető jogelvnek megfelel.

30. És még egy ráadás jogelv: a jog nem harcról, nem ravaszsági játékról, de nem is jogtudományi versenyről szól, hanem arról szól, hogy minden résztvevő a lehető legjobban járjon, legkevésbé károsodjon. A jog az igazságos tiszta megegyezésről szól.

(Jelenleg ezen elvek is hiányosan érvényesülnek.)

Az egyértelműen igazságtalan, logikátlan időt, energiát rabló törvénynek megszegése, talán bűn? A legfontosabb a jó törvény.

A mennyiben az állampolgár betartja ezen (igazságtalan, stb.) törvényeket akkor az igazságtalanság, logikátlanság, a fölösleges munka rendjét erősíti amely végső soron az igazságtalanság, a logikátlanság a fölösleges időrablás erősítése. És persze a jogalkalmazó is ezt erősíti. Ezért ha törvény rossz akkor minden rossz. Ezért a legfontosabb tényező a törvényhozás, a jogalkotás.

Viszont mit csináljon az állampolgár? Mert ha nem tartja be a rossz törvényt azon kívül hogy ő maga is súlyos büntetésre számíthat, társadalmilag sem jó megoldás. Mert akkor is szabályozatlanság rendetlenség anarchia és ebből eredő igazságtalanság következik be. Tehát ha rossz a törvény, akkor nincs jó megoldás.

A katonaságnál ezt a frázist emlegették a tisztek: először is be kell tartani parancsot, azután lehet reklamálni. Csakhogy az utólagos reklamálók szinte kivétel nélkül ráfaragtak. Az elvileg jó megoldás (először tarts be a rossz törvényt, azután változtass), amely a rendet és a változtatást is biztosítaná, frázis marad, mert utólag sem lehet változtatni. És ez nemcsak katonaságra igaz, hanem az egész társadalomra.

Egyébként az egyéni reklamációk esetleges orvoslata még negyed-megoldásnak is kétségesen nevezhető. Ugyanis ez arról szól, hogy a törvény, a mechanizmus marad, csak a jogalkalmazási hibákat orvosolják, illetve a reklamáló beléphet valamilyen törvényes kiskapun. Olyan kiskapun, amely egyébként eléggé el van dugva. És nem minden reklamáló, csak aki kitartó, és akinek pénze lehetősége van jó ügyvédet fogadni. Tehát a jó (igazságos, logikus, idő és energiakímélő) törvények, a törvénynek állandó javulása, a jó törvényhozás a legfontosabb.

Milyen a törvényekkel kapcsolatos, vezetői és társadalmi (a társadalom többsége) alapvető felfogások lehetnek.

A törvénykezés szélesebb értelemben nemcsak a nemzet törvényei de egy kisebb közösség, bármely közösség szabályai. Nemcsak a nagyobb jelentős törvények de kisebb törvények is, nemcsak az írott, de az íratlan törvények is.

1. A törvény az törvény, be kell tartani. Nem számít hogy jó, vagy rossz, a változtatás sem érdekes, az sem hogy ki hozta, be kell tartani. Sok ember fejében a törvények valamilyen emberen kívüli szentségnek tűnnek. (Szerintem téves felfogás.)

2. A törvények pocsékok, a törvények azért vannak, hogy azokat megszegjék. A jogalkotás általi (a hivatalos ügymenet általi változtatás) változtatásban nem lehet bízni. Ezért az csak az értelmezés, alkalmazás általi változtatás marad. (Szerintem ez is rossz felfogás.) Viszont azt látni kell, hogy „a törvény az törvény” felfogás reakciója éppen ez a felfogás (a törvények pocsékok, azokat értelmezni, alkalmazni kell).

3. A legfontosabb a törvények jogalkotás általi megjavítása. A rossz törvényekkel ezen kívül nincs mit tenni, azokat be kell tartani, mindaddig, amíg a jogalkotás a hivatalos ügymenet szerint nem változtat azokon. (Szerintem e felfogáson már érdemes vitatkozni, nincs kizárva, hogy ez a legjobb felfogás.)

4. A legfontosabb a törvények jogalkotás általi megjavítása. Elsősorban és minden erővel arra kell törekedni, hogy a rossz törvényeket a jogalkotás megváltoztassa. (De őszintén, egy kisembernek mekkora hatása van erre?) De a rossz törvényekkel addig is kezdeni kell valamit (értelmezni, alkalmazni, megszegni, stb.) amíg a jogalkotás azon nem változtat. Kétségkívül fogas kérdés, mit lehet kezdeni a rossz törvényekkel. Én a magam részéről, és szerintem nem vagyok egyedül, kelletlenül pontatlanul, néha megszegve tartom be a rossz törvényt. Tehát nem teljesen csak úgy részben szegem meg. (Ugyanis és ez utóbbi felfogást, a negyediket tartom a legjobbnak.) Ellenben az elvárnám, hogy a jogalkalmazó vezetők is ezt a felfogást vallják, vagyis valamit kezdjenek a rossz törvényekkel addig is amíg azokat nem változtatja meg a jogalkotás.

A négy alapfelfogás közül minden ember valamelyiket elfogadja, vallja, akár tudatosan, akár kevésbé tudatosan teszi ezt. Rájöttem hogy ez (a törvényekhez való viszonya) egy elég jelentős jellemvonása az embereknek. Saját tapasztalatom szerint igen sokan vannak (beleértve a vezetőket is) kb. az emberek harmada, akik az első felfogást vallják, bár ez valószínűleg téves felfogás. Igen sokan vannak (beleértve a vezetőket is) kb. az emberek negyede, akik a második felfogást vallják, bár ez valószínűleg téves felfogás. Ehhez képest viszonylag kevesen vannak, (beleérte a vezetőket is) akik a feltehetően helyes harmadik, ill. a negyedik felfogást vallják. Pontosabban a szerintem leghelyesebb felfogást, a negyediket, viszonylag kevesen vallják (az emberek negyede sem) beleértve a vezetőket is.

De hová is karok kilukadni. Felsoroltam, kb. 28 többé-kevésbé elfogadott, de legalább a deklaráció szintjén elfogadott jogi alapelvet. Szerintem ez, amiről szó volt szintén egy jogi alapelv és ideje lenne ezt is legalább a deklaráció szintjén elfogadni.

31. Tehát az újabb (ráadás) jogi alapelv: A legfontosabb, elsődleges a törvények (jog) törvények általi (jogalkotás általi) megjavítása, jobbá tétele. Elsősorban erre kell törekedni. De ez időbe telik és bizonytalan. Ezért a jelenben rossz törvényekkel a jogalkalmazásnak is kell valamit tenni, és az állampolgárnak is, az értelmezés, az elfogadás vonatkozásában.

Ez megint elég banálisnak tűnik, de minden alapvető elv banálisnak tűnik. Viszont véleményem szerint egy fontos jogi alapelvről van szó, amely ha megmarad a jelenlegi zavaros állapotába, akkor az egész jogot zavarossá és rosszá teheti. Tehát vagy ezt a jogi alapelvet kellene a vezetésnek és az embereknek elfogadni, vagy a probléma egy másféle egyértelmű megoldását. De biztos, hogy probléma (mit kezdjenek a rossz, ill. elavult törvényekkel) jelenleg nincs megoldva. (Jelenleg ezen elv is hiányosan érvényesül.)

Pusztán a jogi (igazságszolgáltatási rész) elvek felsorolása (ezek egyben erkölcsi, igazságossági) problémák is.

A másnak ártás (másnak károkozás, szenvedésokozás) a bűn, a másnak hasznosság, az erény - elv. A másnak ártásban beleszámít a lelki fájdalom okozása is - elve. A másnak ártásba az összesített ártást kell beszámítani, ha sokaknak való ártásról van szó - elve. És az áttételes ártást is figyelembe kell venni - elve.

A becsületes jóindulatú, de szükségszerűen néha szabálytalankodó, zavaró állampolgár egyértelmű szétválasztása bűnözőtől. Szét kell választani a kritizáló (feltehetően építően jobbító szándékkal kritizál, tiltakozik, stb.) állampolgárt, a bűnözőtől - elv.

Az önhiba-önérdem figyelembevétele - elv. Az igazság (igazságosság) kiderítése a cél, és azt csak alapos vizsgálattal lehet kideríteni - elv. A vétséggel, bűnnel (másnak ártással) arányos büntetés - elve.

Tilos a kínzással és erőszakkal kicsikart, a kényszeríttet vallomás. A jogegyenlőség elve. A jogorvoslat lehetőségének és egyenlőségének elve. Az ártatlanság vélelme - elv. A vádat kell bizonyítani - elv. A büntetés több irányú célja, az egyik mindenképpen: a bűnöző megjavulása - elv. A sértett kompenzációjának elve. Csak az ismertetett jog esetében érvényes: a nem ismeret, nem mentesít a büntetéstől - elv. A jognak érthetőnek és betarthatónak kell lenni - elv. Az erényt, a másnak hasznosságot is értékelnie kell a társadalomnak, államnak.

Négy újabb fontos alapvető jogelv.

32. Nem a jogi részletekből kell kiindulni, hanem az erkölcsi, igazságossági és értelemszerű lényegből. Ki az érdemtelenül, igazságtalanul károsult, ki az érdemtelenül, tisztességtelenül hasznosuló. Kinek volt szándéka az érdemtelenül, tisztességtelen hasznosulás. Stb.. Az alapvető erkölcsi értelemszerű kiinduláshoz, megállapításhoz kell megkeresni a jogi részleteket. Ha ezek hiányoznak, nem lehet őket megtalálni, akkor hiányos a jog, pótolni kell.

33. Az is félrevezetés, megtévesztés, félretájékoztatás, kvázi hazugság, adott esetben csalás, ha a tájékoztatás egy bizonyos szint alatt marad a nyilvánvalóság, az egyértelműség, az érthetőség, az időben érkezés, szempontjából. Valamint, ha a szükséges tájékoztatás, elmarad, erősen hiányos, tartalma valótlan, vagy erősen megkésett. Valamint, ha a tájékoztatás egyoldalú, lényeges szempontokat kvázi elhallgat, más szempontokat kiemel.

És ez mindenkire vonatkozik, beleértve az államot (az állami polgármesteri hivatalokat, állami intézményékeket, vállalatokat, szerveket, stb.) is. És beleértve a törvények, rendeletek, fontosabb intézkedések, egyéb fontos körülmények tájékoztatását is. A tájékoztatás egyik fele, hogy az állampolgárok, mindenki minden adatot, törvényt, egyéb körülményt megismerhessenek, ill. minden fontosabb adatot, törvényt, egyéb körülményt könnyen, szinte eléjük tálalva ismerhessenek meg. A másik része pedig, hogy a kiemelten érintettek szinte biztosan megismerhessék, a rájuk vonatkozó adatot, törvényt, egyéb fontos körülményt.

Nem róható fel a károsuló figyelmetlenségének, rosszhiszeműségének, ha ilyen megtévesztő tájékoztatás következtében károsul.

34. A károkozó felelősségét alig csökkenti a saját figyelmetlensége, és nem csökkenti a károsított figyelmetlensége.

Pl. ha én nyitva felejtem a lakásajtómat, és a lakásomból egy idegen kivisz valamit, akkor az ugyanúgy lopást követ el, mintha, az ajtót felfeszítette volna. Ha nem e jogelv irányába mennek a hatóságok, márpedig a tendencia sajnos erre mutat, akkor a gyerekeink unokáink már egy ilyen világban fognak élni. Tisztelt, hölgyem-uram, sajnos nem tudunk eljárni, mert ön ugyan becsukott négy vasajtót, de az ötödik vasajtót elfelejtette becsukni, figyelmetlen volt ezért magára vessen.

34/b. A károsult csak a nagyfokú figyelmetlensége (önhibás tudatlansága) miatt károsodjon, és egyáltalán ne károsodjon, ha a károsítás szándékos.

35. Bizonyos keretek, határok, feltételek között lehetséges az utólagos reklamáció, az utólagos jogorvoslat. Kétségtelenül a kereteket, határokat, feltételeket pontosan kell meghatározni a jognak, mert ez is alapelv: amiben megállapodtunk, azt tessék betartani.

36. Aki önálló akaratából belép egy szerződésbe (közösségbe) annak be kell tartani a szerződés, (közösség) szabályait. De senkit nem lehet kényszeríteni, direkt módón, zsarolással, testi kényszerrel vagy megtévesztéssel hogy lépjen be egy szerződésbe (közösségbe). És arra sem hogy abban akaratán kívül bennmaradjon. Ezért minden szabályzatnak, szerződésnek amennyire csak lehet, tartalmaznia kell gyors és minden fél számára a károsodás nélküli kilépés lehetőségét.

36/b Ugyanakkor a kilépés általában valamekkora kárt jelent a felek számára. A kárfizetést a károsodás arányában kell elosztani, de azt is figyelembe kell venni, hogy kinek a hibájából történt a kilépés.

36/c Kis félrevezetés, (az elszenvedő önálló akaratának kis hiánya) kis tisztességtelenség, de nagy kár, egyenlő, nagy félrevezetés, (az elszenvedő önálló akaratának nagy hiánya) nagy tisztességtelenség, de kis kárral.

Vagyis van kettő különböző fokban előállható tényező (mekkora a kár és milyen módón jött létre a megállapodás) alapján lehet igazságot tenni. Először is egyértelműen meg kell állapítani ki a károsult ki a hasznosuló, mekkora a kár és azt be kell tenni, mondjuk egy 5 fokozatú skálába. Aztán meg kell állapítani, és be kell tenni egy másik 5 fokozatú skálába, hogy a megállapodás mennyire volt tisztességes, mennyire jött létre mindkét fél önálló akaratából, mekkora volt a félrevezetés. Majd a két skála összesítéséből jöhet ki a károkozás és annak nagysága.

37. Visszamenő hatályú, szankcionáló törvényeket nem lehet alkotni.

37/b. A másnak ártás, a vétség, bűn elévülését a jognak sok szempont alapján szabályozni kell. Az elkövetés korábbisága, az eltelt idő függvényében nem megszüntető, de enyhítő körülmény lehet.

37/c. Az összesített ártást kell figyelembe venni, és ehhez képest kell az összesített büntetésnek arányosnak lenni. Az elévülés szabályai és az összesített arányos büntetés (szankcionálás) határozza meg, hogy kit hogyan lehet útilag, akár kvázi „kétszeresen” büntetni.

(Jelenleg ezen elvek is hiányosan érvényesülnek.)

Néhány alapelv a jog szervezeti, működési szabályzat vonatkozásában.

38. Személyes parancs, utasítás, kézi vezérlés, általában, akkor történhet, ha azt utasított önszántából elfogadja – elv.

Lehetőleg minden mögött (a szóbeli magállapodások mögött is szükséges áttételesen) legyen áttételesen, vagy direkt, írott szabályzás, törvénykezés. Másképpen: a személyes parancsok, kézi vezérlés minimálisra csökkentésnek – elve. Illetve, a spontán, és indirekt szabályozás minimalizálása, mert az, az anarchikus diktatúra iránya.

39. Ne legyen túlszabályozás és alulszabályozás. A szabályozás erősségének a lehetséges maximális önrendelkezésből kell kiindulni. A jog legyen részletes, árnyalt, ezért is igazságos, de csak úgy hogy az nem vegzálja (nem kényszeríti fölösleges ismeretekre, tevékenységekre) az embereket. Ha a részletesség, árnyaltság csak bizonyos határon felüli vegzálással jöhet létre, akkor inkább legyen egyszerű, de igazságosságra törekvő. A vegzáló jog nem tartható be „könnyen”. A jog legyen a lehetőség szerint szélesen limitált, alternatívált. (A látszólagos ellentmondások feloldhatók.)

40. A szabályozásnak, a törvényeknek is a lehető legnagyobb közvetlen demokráciára (a nép, tagság tagok, ügyfelek, egyszerű dolgozók aktív részvétele, érdemi beleszólása) kell törekednie.

41. A szabályozásnak, a törvényeknek is, a lehető legnagyobb önrendelkezésre (a közösség vezetői és a nép, tagok, ügyfelek, egyszerű dolgozók együtt legyenek függetlenek a felsőbb hatalomtól) kell törekednie.

Nagyon egyszerűen a különbség. Egy közösség tetteit törvényeit pl. 50%-ban „népszavazással” döntik el, akkor az magas demokráciaszint. De lehet hogy a másik 50%-ot a közösségen kívüli felsőbb hatalom dönti el, ami alacsony önrendelkezés. A másik közösség tetteit, törvényeit 95%-ban a közösség vezetése dönti el (nem a közösségen kívüli felsőbb hatalom, és nem is tagság), mert tagság ezt (pl. évente megtartott szavazás során így dönt) akarja. Nos ez magas önrendelkezés, de alacsony demokráciaszint. A helyes jogelv, (a helyes társadalmi elv) az, hogy mind a kettőnek, a demokráciaszintnek és önrendelkezési foknak is magasnak kell lenni.

42. Az alapvető jogelvek nemcsak az emberek erkölcsének alapja, de a törvények alapja. A törvényeknek nem szabad ellenkezni, sőt összhangban kell lenni az alapvető jogelvekkel. A jog jósága, igazságossága elsősorban a vezetés, a jogalkotók, másodsorban a jogalkalmazók, feladata és felelőssége. A jogalkotásba az embereknek a többségi társadalomnak is részt kell venni. A jog betartása az emberek (minden egyén) felelőssége.

42/b Mindig szükséges az alapvető jogelvek, (társadalmi elvek) megfogalmazása, amelyre a jog alapul. Ugyanakkor ezeket a jogelveket le kell bontani a részletes konkrétumokig, ki, mikor, hogyan, mit tehet, vagy nem tehet. A szélesen limitált, alternatívált szabály nem azt jelenti, hogy nincs konkrétum, hanem azt hogy a konkrétumok két határ között mozoghatnak. Visszatérve, amennyiben a jogi alapelveket nem követi a konkrét jog, akkor azokból vagy látszatjog, csak deklarált jog lesz, vagy gumitörvény. Gumitörvény melyet a jogalkalmazó, akár ezzel visszaélve, ill. bárki úgy értelmezhet, ahogy akar. Mindez pedig értelmetlenné teszi a jogot.

Kétségtelenül a jog egyik legjelentősebb, lehetséges ellenmondása, a jog részletessége. Egyfelől nem is lehet abszolút részletes jogot készíteni. Minden eset bizonyos szempontból más, nem lehet minden esetre szabályt hozni. Továbbá, azért értelemszerűen kell nézni az igazságot, igazságosságot. Ezt az ellenmondást részben feloldja, hogy a jogalkalmazók legyenek független, pártatlan testületek, ill. hogy széles körű és több lépcsős legyen a jogalkalmazás.

Másfelől a törvények szabályok részletessége, legyen optimális.

42/c A törvények (beleértve az alkotmányt is) egy része szükségszerűen rossz, (végső soron, hosszú távon minden törvény), időnkénti módosításra szorulnak. Mely módosítás egyik módja a törvény eltörlése és új törvény alkotása. Szükségszerűen azért rosszak, mert lehet, hogy a megalkotott törvény eredendően hibás rossz, vagy ha jó is, a szükségszerű társadalmi körülmények változásával elavul. A törvények szinte egyetlen jó módosítási lehetősége, ha a törvénnyel kapcsolatos állampolgári és szakértői panaszokat (a hibák feltárása) és esetleges megoldási javaslatokat, állandóan gyűjtik, rendszeresen összegzik, és ennek alapján rendszeres törvénymódosításokat hajtanak végre.

És egy idetartozó fontos megjegyzés.

Az emberek, a törvények (rendeletek, szabályzatok), a rendszer alapvető viszonya.

Hiába lennének az emberek erkölcsösek, becsületesek, önzetlenek egymást szeretők, ha a törvények hibásak, rosszak. Ráadásul az emberek legalább egy százaléka bizonyosan nem erkölcsös, önzetlen, és ez már elég ahhoz, hogy pontos részletes törvényeket szükséges készíteni. De ha egy ezrelék lenne, akkor is szükséges lenne. De ha mindenki erkölcsös becsületes, önzetlen (senki, de senki nem lenne rossz ember) akkor is igazságtalan és sokak számára életet megkeserítő körülmények közé zárják az embereket a rossz, hibás törvények. Mert pl. X ember, közösség hivatal, cég, a rossz törvény értelmében igazságtanul árt Y embernek, közösségnek. És a rossz törvény értelmében kénytelen ártani, hiszen a törvényt be kell tartani. És az igazságszolgáltatásnak, a jogorvoslatnak is be kell tartani. Ezért a legfontosabb, hogy ne legyenek rossz, hibás törvények, de ehhez a törvényalkotás szellemét a vezérlő elveket és a törvényalkotás és törvénymódosítás rendszerét (az erre vonatkozó törvényeket is) meg kell változtatni. És ez már nem más, mint rendszerváltás, ill. rendszerváltozat váltás.

Elismerve, hogy jognak van egy lassú, tódózott-foltozott, átvariálós történelmi fejlődése, de most már ideje lenne ezt a fejlődést tudatosan rendszerzetten alakítani.

Az A/11 ábra talán elég szemléletesen adja vissza a jog szerkezetét és azt is miért szükségesek a jogi alapelvek is, és a jogi konkrétumok is. A konkrét szabályok (ki, mikor hogyan mit tehet, mit nem tehet) a jogkerítés kőoszlopai, melyeknek azért nagyjából egy szabályos köralakzatot (egységes jogterületet, szabályozandó területet) kell kijelölni. Az alapvető jogelvek a kőoszlopok köré kifeszített kissé rugalmas jogelv-kötelek, melyek rugalmassága legyen optimális. E fejezetből kiderült, hogy ezekből nagyjából 42-60 db van. Bizonyos mértékig tágítható ez a jogelv-kötél (a gumikötél pl. 10%-ban térhet el, tágítható), de azért az alapvető jogelvek és középelveknek meg kell határozni a határokat. A jogelv-kötelek nagyjából kijelölik a konkrétum-oszlopok helyét, a konkrétum oszlopok és a jogelv-kötelek, valamint a gyakorlati problémák együtt kijelölik a jogterület határait.

(Jelenleg ezen elvek is hiányosan érvényesülnek)

Tulajdonképpen a jogfejlődés nem más, mint az alapvető jogelvek egyre hiánytalanabb érvényesülése.

Ezzel kapcsolatosan a jog egyfajta alapvető felosztása.

Van a jogalkotás.

És van a jogalkalmazás, a jog betartásnak lehető legnagyobb garantálása, azon kívül, hogy a jogalkotó is betartható jogot alkot.

Van az eljárási jog (sok oldala van), ami lényegében szintén a jogalkalmazás szabályosságát, egységességét biztosítja.

A jogalkalmazás az ellenőrzés, a felderítés, és a megfelelő szankció érvényesítésének eszközével garantálja a jog betartását.

A jog betartásának biztosítása azonban más, nem közvetlen jogi eszközöket is igényel. Pl. olyan igazságos társadalmi körülmények, melyekben érdemes a jogot betartani. Pl. a jog betartására irányuló, a megelőzésre irányuló motiváció, pl. az oktatás, tájékoztatás eszközével.

De itt is kijelentem a legfontosabb azonban a jó, igazságos jog, vagyis a helyes jogalkotás. Hiszen a jogalkalmazást, és a „jogon kívüli” eszközöket is törvények (rendeletek, stb.) írják elő. Manapság mindent törvények írnak elő.

Mindezt nevezem: a 42-70-100 alapvető jogelvnek.

A legfőbb jogelv viszont, hogy az alapvető jogelvekből kell kiindulni, a konkrét jognak kell az alapvető jogelvekhez illeszkedni és nem fordítva. Ha jog, alapok nélkül terjeng, burjánzik, akkor nemcsak zavaros lesz, de el is torzul.

Az egész jogról szóló tanulmányrész nem más, mint a jogi alapelvek magyarázata.

A jogi alapelvek a társadalmi alapelvekből erednek. Nyilván a fenti elvek egy demokratikusabb társadalom jogelvei. Tehát egyrészt a jogi alapelvek és társadalmi alapelvek szorosan összefüggnek. Másrészt azért a társadalmi alapelvek (pl. a vagyoni, hatalmi hierarchia, a közvetlen demokrácia, stb..) meghatározók.

Bővebben a két (szabályozás, és az igazságszolgáltatás) alapvető kategóriáról.

Eme kategóriákat lehet másképpen is nevezni, pl.: szervezeti, működési szabályzat alapú jog, és a bűn, erény, igazságosság alapú jog. Vagy: szabályzat és erkölcsi, igazságossági alapú jog. Vagy módszereket, mechanizmusokat, szerkezeteket előíró jog és általános igazságszolgáltatás. Én az egyszerűség kedvéért: a szabályozás, és igazságszolgáltatás, vagy szabályozás és igazságosság szavakkal fogom a két kategóriát nevezni.

A kettő között nincs éles határ. Egy példával azért érzékeltetném a két kategóriát. A példát általában KRESZ-ből veszem, mert az egyszerű és átlátható. Az hogy az utcasarkon milyen tábla van az a működési szabályzat része. Az hogy milyen büntetést érdemel a megszegő, az viszont az igazságszolgáltatás része.

Nézzünk egy másik példát. Egy kollégium házrendje, pl., mikor van ébresztő, takarodó, minek hol helye, stb., az inkább szabályzat. Ha ezt megszegi a diák, akkor a szabályzatot szegi meg. Ha lop az egyik diák, akkor az már inkább az igazságszolgáltatáshoz tartozik. Ugyanakkor szabályzatba benne lehet, hogy nem szabad lopni, de nincs sok értelme, mert ezt már más törvény tartalmazza. És a lopásért is büntetés jár és a szabályzat megszegésért is, az járhat. Mielőtt tovább mennénk, hasonlítsuk össze a kollégium szabályzatát, a tűzoltóság szabályzatával. Nyilván ez utóbbi sokkal részletesebb és szigorúbb. Az azonosságok mellett azért nézzük meg a szabályzat és az igazságszolgáltatás különbségeit. A szabályzat egy adott helyzetre, közösségre szól, tehát specifikus. A szabályzat megszegése nem közvetlenül másnak ártás, de az is lehet belőle. A szabályzat jelentősen a tárgyak rendjét írja elő, tehát van embertől független része.

Az igazságszolgáltatás általános mindenkire szól. Nem specifikus. Az igazságszolgáltatás közvetlenül kapcsolódik a másnak ártáshoz. Az igazságszolgáltatás kizárólag az emberekre vonatkozik. Az igazságszolgáltatás problémái azok, amelyeket egy korábbi fejezetben felsoroltam, mint erkölcsi jogi problémák. Pl. az önvédelem problémája, szabad akarat problémája, a különös kegyetlenség és még hosszasan sorolhatnám. Az igazságszolgáltatáshoz általában elég ez erkölcstan jogtudomány ismerője. Persze azért szükség van néha szakértőre is.

Miből áll a szabályozás és a szabályozási probléma?

A szabályozás már jelentős részben a specifikus szakemberek munkája. Pl. a közlekedés rendje az inkább szabályzat. Merre hány autó jár, és akkor milyen táblát kell kitenni. Ezt a szakmai tudás és logika dönti el. Hánykor legyen az ébresztő, ez megint nem igazságossági kérdés, hanem az ésszerűség, dönti el. Vagy az egészség. Vagy a fegyelemre nevelés. Tehát a szabályozás áll egy szakmai tudásból és ésszerűségből. Ugyanakkor ismerni kell az emberek pszichés reakcióját, ez is fontos tényezője szabályozásnak. És harmadsorban áll egy igazságszolgáltatás részből, hiszen a szabályzat megszegőjét azért meg kell büntetni, ill. a jó dolgozót sem árt megdicsérni.

A jó szabályozás elemei. Specifikus szakmai tudás, logika, ésszerűség, pszichológiai tudás, és harmadsorban erkölcstani, jogi ismeretek. Ezek hiányából adódnak a szabályozási problémák.

Illetve abból adódnak, hogy a konkrét közösség életét nem ismerik eléggé. Vagy az adott terület működését nem ismerik eléggé. A pszichés reakciókat nem ismerik eléggé. A szabályozási problémákat pl. a túlszabályozást, nem ismerik eléggé. Vagy ismerik ezeket, csak ezek nem illeszkednek. Vagy ezek nem illeszkednek az igazságszolgáltatáshoz.

Továbbá a szabályok száma, a szabályok ereje jellege (pl. limitált, tanácsadó, segítő, motiváló, stb.), a megszegők szankciójának szigorúsága. Mi határozza meg szabályzást (a működőképesség, a nevelés, az igények, stb.). Ki és hogyan döntse el a szabályozást (pl. demokratikus elvek alapján vagy másképpen). Ezek inkább szabályozási problémák. Általában a szabályozással kapcsolatban elég erősen felmerül demokrácia (többség dönt) kérdése.

Az igazságszolgáltatás vonatkozásban kisebb a demokrácia (többség dönt) mozgástere.

Az igazságszolgáltatásnál más sorrendek, arányok vannak. Elsősorban az erkölcstani, jogi ismeretek a fontosak. Harmadsorban a szakmai tudás (nem jogi erkölcstani), ésszerűség, pszichológiai ismeretek. (Ugyanakkor a nyomozás, a bűn felderítése, megint egy másfajta tevékenység.)

A társadalomban, 80%-ban szabályozás történik és legfeljebb 20%-ban történik igazságszolgáltatás.

Tehát a szabályozásnak is vannak külön problémái és az igazságszolgáltatásnak is. Viszont azt se felejtsük el, hogy a jog alapvető elvei, illetve a jog alapvető problémái, hibái, hiányosságai mindkettőre (nem teljesen egyformán) a szabályozásra és az igazságszolgáltatásra is erősen hatnak.

Vagyis a kategorizálás. A szabályozás, igazságszolgáltatás közös problémái. (A jog alapvető elvei, hiányosságai, hibái) Ezek tovább oszthatók: kissé inkább szabályozási, kevésbé igazságszolgáltatási problémák. Illetve: kissé inkább igazságszolgáltatási, kevésbé szabályozási problémák.

Az igazságszolgáltatás külön problémai. A szabályozás külön problémái.

A jog egyéb kategóriái.

Ezen kívül a jog még számos kategóriákból áll: pl. büntetőjog, polgári jog. Vagy alapvető felsőbbrendű jog ( alkotmány) alacsonyabb rendű jog stb. Az A/10-es ábrán szerepel néhány kategória.

A jogrendszert szerintem a jog kategorizálásai és a jog alapelvei határozzák meg.

A szabályozás és rendszer további elemezése.

Van az állami szervek, intézmények működését előíró jog és az állampolgárokra vonatkozó jog. Illetve a civil szférára, a magángazdaságra vonatkozó jog.

A jogot feloszthatjuk az oda-hatás (jog hatása a rendszer területeire) szempontjából: gazdaságra vonatkozó jog, a pénzügyi rendszerre vonatkozó jog, és szabályozás. Az államra vonatkozó jog (pl. eljárási jog) és szabályozás. Maga a döntéshozó mechanizmus is egyféle szabályzat. Továbbá a tudományra, oktatásra vonatkozó jog, és szabályozás. A civil szférára vonatkozó jog és szabályozás stb.. Legyen az A/0 ábra a kiindulópont. Ezek inkább szabályozások. Az, hogy ezeket hogyan szabályozzuk, pl.: szigorúan, sok szabállyal precízen, vagy éppen ellenkezőleg ezek inkább szabályozási problémák. Ebbe tárgykörbe tartozik pl. az állam egyre precízebb szabályozása. Vagy civilszféra, a magángazdaság, limitált, alternativált szabályozása.

A kimondott igazságszolgáltatás (igazságügy, bíróságok, stb.) az elsősorban nyilván a bűn erény, erkölcs, igazságosság alapú joggal foglalkoznak. A magánszférára vonatkozó jog és szabályozás az egy érdekes egyveleg.

Idéznék egy korábbi fejezetből való néhány alapvető kategóriát.

Erősen állam, erős (viszonylag sok és szigorú szabály) szabályozás, de elválasztva egymástól (külön helyen, külön szervezet, külön feladat, külön munka), és elválasztva és hatalmi érdektől, személyes érdektől.

Az erős állam mellett a viszonylag független hatalmi ágak, egységek: mint a bíróság, ügyészség (igazságszolgáltatás) mint egyes ellenőrző szervek. Ide sorolható az állami társadalomtudomány és azok oktatása. Az oktatásnak azért valamivel szabályozottabbnak kell lenni. Itt a szabályozásnak talán közepesnek kell lenni. Az állami társadalomtudomány szabályozása gyenge-közepes. Az állami tájékoztatást én e kategória szabályozott széléhez sorolnám, szinte már az erősen szabályozott államhoz, a szabályozás tehát erős-közepes.

A civil szféra és magánszféra és ezek viszonylag gyenge (viszonylag kevés és nem szigorú) szabályozása. Ide sorolható a nem állami társadalomtudomány, és annak oktatása. De a nem állami oktatás e kategória szabályozott szélén van, tehát a szabályozás közepes-gyenge.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a közvetlen demokrácia nélkül fennmarad a vezetés önszabályozása, önellenőrzése, illetve az elfogult szabályozás.

Néhány egyéb általános kategória. A/10 ábra.

A bűn nagysága szerint: pl. bűn és szabálysértés. Írott és íratlan jog.

Sürgős intézkedésre van szükség, vagy sem. Általában nem. Erősen szakmai a kérdés, vagy nem: Általában nem.

A veszélyeztetésre vonatkozó jog (a károsítás, ártás valószínűleg bekövetkezhet), vagy a károsítás, ártás már bekövetkezett állapotra vonatkozó jog.

Üzemeltetési előírások, szabályok és az üzemeltetés megszegéséből adódó szankciójának szabályai. Erről már beszéltem.

Ki kivel áll szemben Állampolgár (magánszféra) - állampolgár. Állampolgár - állam. Állampolgár - kisközösség (civil szféra). Kisközösség (civil szféra) - állam. Állam - külföldi állam. Állam - világszövetség, nemzetközi szövetség. És ezek különböző variációi. Illetve az állam belső szabályozása. És ezen belül a az alrendszerek, intézmények szembenállása.

Továbbá: Az állam, mint főhatalom direkt és részletesen szabályoz. Az állam nem szól bele, ill. csak megegyezés, szerződés kereteit határozza meg, a felek megegyezése, szerződése a jog tárgya.

További lehetséges felosztások:

Jogok és kötelességek. Az állampolgárok jogai és kötelességei. (Az állampolgárok kötelességei szabályozása teszi ki, a jog 80%-át.) A vezetés az állam, az igazságszolgáltatás jogai és kötelességei.

Továbbá: másnak ártást megelőző szabályozás (Ez a jog 80%-a nagyjából azonos az üzemeltetési szabályozással.) Felderítésre, bizonyításra, eljárásra vonatkozó szabályozás. Igazságos ítéletre vonatkozó szabályozás. A büntetés szabályai.

Továbbá: büntetés, és jutalmazás.

És persze közismertek a vétségek bűnök kategorizálása, úgy mint: csalás, lopás rablás, sikkasztás, 8 napon belüli testi sértés, 8 napon túl gyógyuló testi sértés, emberölés, és még hosszan lehetne sorolni.

A jogot talán így is fel lehet osztani: közérdekű jog, és magánérdekű jog.

És így is: van a károsítóra, ártóra vonatkozó jog, és van károsultra, ártalmat elszenvedőre vonatkozó jog.

A károsító esetében is vizsgálni kell az enyhítő, súlyosbító körülményeket, az önhiba fokát, a szabad-akarat meglétét, stb.. De az önhiba fokát a károsult esetében is vizsgálni szükséges.

Ebben a tanulmányrészben nem kívánom a jelenlegi jogot elemezni, még csak az összegzési szinten sem. A célom a jelenlegi jog alapvető hibáinak a feltárása. Csak az ehhez szükséges összegzést, lényegesítést teszem meg, azt is a laikus, egy egyszerű állampolgár álláspontjából. Az egyszerű állampolgár álláspontja az nem egy lebecsülendő álláspont, ugyanis ő a végső fogyasztó, ő érte van minden, legalábbis a demokráciában. Az állam hatékonyabbá tétele kapcsán is említettem, hogy nem lehet igazi reformot csinálni, az állampolgárok statisztikailag rögzített véleménye nélkül. Hiszen ők a végső fogyasztók, az ő igényüket, az ő panaszaikat, maglátásukat is figyelembe kell venni. Ha ez nem történik meg, akkor sérülhet a végcél, az állampolgárok igénye, elégedettsége, életszínvonala. Ez a közvetlen demokrácia egyik lényege.

A jog egyféle definíciója: az írott, állami törvények, rendeletek, jogszabályok, stb. összessége. Szélesebb értelemben még a joghoz tartozhatnak a szerződések, megállapodások, jogszerű iratok, szóbeli magállapodások, stb. Bizonyos értelemben a jog, jogos, kifejezés rokon értelmű fogalom az igazsággal, igazságossággal, az erkölcsösséggel.

És vannak még egyéb felosztások is, pl. a jognak is van rangsora. Az alkotmánynak kellene lenni a legmagasabb rangú jognak, és azután legalább 2-3 rangsor-lépcsőnek kellene lenni. Eleve a jogalkotásnak olyannak kellene lenni, hogy az alárendelt jog ne ellenkezzen a fölérendelt joggal, de ha ez mégis előfordul a fölérendelt jognak kellene érvényesülni.

Soroljuk fel a teljesség igénye nélkül vázlatosan a jelenlegi jog hibáit.

Jelenleg nincs rendszeres jogfejlődés, alkotmányfejlődés. A jogfejlődés, alkotmányfejlődés, a demokrácia iránya nincs kijelölve.

A jog és az alkotmány nem eléggé értelmezhető, érthető, (homályos). A jog és az alkotmány nem eléggé illeszkedik külön-külön és egymáshoz. Helyenként hiányok, máshol túlszabályozottság, bürokrácia van. Illetve helyenként túl erős máshol túl enyhe a jog. Az alkotmány inkább hiányos.

A jog és az alkotmány jelentős része látszatjog (csak deklarált), nem megvalósult. Jelentős kiváltságos jog van, nincs megfelelő jogegyenlőség, jogorvoslati egyenlőség. Nincsenek tiszta viszonyok a becsületesség és a kritika között. Nincs valódi igazságos vezetői felelősséget biztosító jog. A csalás büntette túlságosan be van szűkítve. A társadalmi károkozás is szelektált.

A szabályozás alapelvei hiányoznak, a szabályozás problémái elhanyagoltak. Általában a jog viszonyai (jogalkotás, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás, stb.) zavarosak. A jog és azzal kapcsolatos ismeretek kevesebbek, gyengébbek a szükségesnél. A jogalkotás, alkotmányváltoztatás nem eléggé demokratikus, a lakosság és a tudomány nincs eléggé bevonva. A jog sok helyen igazságtalan, ill. nem garantálja az igazságosságot. A jog túlságosan elválik az erkölcstől, tisztességtől. Az igazságosság, igazságszolgáltatás, és a közbiztonság is, mint „lelki” szükséglet nincs eléggé kielégítve, el van hanyagolva.

A következők megállapíthatók. Az alkotmány és jog problémái összefüggnek. A jog és a társdalom fejlettsége összességében azonos. Melyik a fontosabb? Melyiket kell fejleszteni? Mindkettőt, mert itt a rész és egész kölcsönössége érvényesül.

A továbbiakban azzal foglalkozom, hogy a felsorolt jogi alapelvekből a jelenlegi jog és a rendszer a vezetés melyeket érvényesíti kevésbé, melyek hiányát tűri meg. Vagyis a jelenlegi államkapitalista rendszer alapvető joghibáival foglakozom, és, azzal hogy mi ezekkel kapcsolatban feladat. Ne felejtsük el ezek, kihatnak szabályozásra és az igazságszolgáltatásra is, csak nem egyformán.

De először is az alkotmánnyal.

De még az elején meg kell vitatni ezt a gyakran hangoztatott mondatot: a törvény rendben van, csak az emberekkel van a baj. Gyakran így hangzik el: a törvény nagyjából rendben van (csak kisebb hibák vannak) csak az emberekkel van baj. Gyakran pedig ezt hallani: a törvény rendben, csak a végrehajtással van baj. (Itt nem lehet tudni, hogy ez alatt a végreható szervekre utal a kijelentő, vagy az emberekre.) Ezek akkor hangzanak el, ha valamilyen probléma van, valami rosszul működik.

Először is tisztázni kell, ha valamilyen probléma van, ha valami pl. külföldi összehasonlításban rosszul működik, akkor abban valamennyire a törvény is hibás. Ha a törvényben csak kisebb hibák vannak, akkor az, a törvény is rossz.

Ha a végrehajtó szervezetek működnek rosszul, akkor a végrehajtási törvény rossz, vagy más törvényi hibák vannak.

De az sem lehetséges, hogy a törvény jó, csak az emberek rosszak. Az lehetséges, hogy a törvény betarthatatlan az emberek számára. Még gyakoribb hogy a törvény nem illeszkedik az emberek igényéhez, életfelfogáshoz, kultúrájához, stb.. A népet nem lehet leváltani. A népet legfeljebb őszintén lehet oktatni, tájékoztatni, meggyőzni. De ez csak egy hosszabb távú dolog, erre sem lehet hivatkozni. Most rosszul mennek a dolgok, de majd tíz év múlva megokosodik a nép, és akkor jóra fordul minden. Ez badarság. Ez a logika oda vezet, hogy minden törvény jó csak az emberek rosszak, az embereket kell kiokosítani. Az adott jelenben, a jó törvénynek kell biztosítani a jó működést. Ha valami rosszul működik, akkor változtatni kell a törvényen is. Persze nem kísérletezgetve kell a törvényen változtatni. A törvényalkotónak le kell ülni és át kell gondolni minden szempontot, akár ezer szempontot is (beleértve az emberek jelen igényét, kultúráját stb., a különböző közvélemény-kutatások alapján, tovább a mindenféle hatástanulmányokat) és olyan törvényt kell hozni, hogy a szabályozott dolog jól működjön.

Persze ha kijelentő az emberek alatt, az elit vezetést érti, akkor más a helyzet. Mert gyakran éppen az elit vezetés játssza ki a törvényeket. Nekik nem kell megszegni, ők képesek kijátszani azokat. Elméletileg ezt a kijátszást, a törvényt bebiztosító másik törvénnyel lehet megakadályozni. Ha szükséges, akkor négyszeresen, ötszörösen is be lehet biztosítani egy törvényt. Kérdés azonban hogy ki alkotja meg ezt a bebiztosítást, és kérdés, hogy mi lesz ekkor a jogfejlődéssel. Megint eljutottam a közvetlen demokrácia nélküli, vezetői önirányítás problémájához.

Az elit vezetés rosszaságát azonban ne keverjük, az emberek, a nép rosszaságával. Természetesen itt arról a döntő többségről van szó, aki lényegében biztonságra, igazságosságra, rendre törekedne, és nem arról, kisebbségről, aki nem erre törekszik.

Visszatérve a kisember és a törvény kapcsolatára. Érdekes módón én pont az ellenkezőjét tapasztaltam: nem az emberek (az átlagemberek) rosszak, hanem túl gyakran a törvények. Az emberek pedig mindent összevetve túlságosan is törvénytisztelők. Persze senkit nem biztatok arra, hogy megszegje az aktuális törvényeket. De jogos elvárás, az igazság-igénylő és igazságosság-igénylő többségtől, hogy a rossz törvényt (beleértve a mindenféle rendeleteket) az emberek felismerjék, abba ne törődjenek bele, a megszüntetése, átváltoztatása érdekében ténykedjenek.

Az emberek túlságosan is törvénytisztelők. Valaki mond valamilyen baromságot, igazságtalanságot: pl. a lakótelepi lakásokban élőknek, nem lehet önálló fűtésük. Ez mint kijelentés igazságtalanság és butaság, de lényegében ezt írja elő a törvény. Ja, akkor más, gondolja a kisember. Ha ez a törvény, akkor biztosan okos dolog, akkor tisztelni kell, még elméletileg sem szabad megkérdőjelezni – sajnos jelenleg így gondolkodik az emberek többsége. Pedig a törvényeket éppen olyan esendő emberek hozzák, mint akik betartják azokat. Nem az égben íródnak a törvények. A jelenlegi rendszerben nincs olyan törvényhozás, és nincs olyan kontroll, amelyik kizárná a rossz törvényeket.

A jelenlegi törvényeink többségét valamikor a rendszerváltás utáni időkben hozták. Olyan emberek hozták őket, akikről kiderült, legalábbis a többségükről kiderült: nem szentek, sőt még kiváló politikusnak sem nevezhetők. Ráadásul saját bevallásuk szerint is rohammunkában, nem kellő átgondoltsággal készültek e törvények. Most mégis, valamilyen sérthetetlen szentségnek tartjuk e törvényeket, beleértve az alkotmányt is.

Jelenleg tehát még utólag sem változtatják meg a rossz törvényeket, legalábbis nem kellő arányban. A jó törvénykezés azért ennél is több. A jó törvénykezésnek nem szabad a kísérletezgetésre játszani, „ha rossz legfeljebb megváltoztatjuk” jelleggel készülni.

A törvénykezés optimális menete a következő lenne. Nagyon komoly átgondoltság (minden lényeges szempont, azok igénye véleménye kikre vonatkozik, minden hosszabb távú hatáselemzések, stb.) után olyan törvényt alkotni, amelyik a jelenben biztosan jó működést eredményez és előreláthatólag a jövőben is azt fog okozni. Persze mindehhez egy erős, sokirányú (gazdasági, jogi, alkotmányi, demokráciai, szociológiai, stb.) törvényalkotási kontroll is szükséges. Ugyanakkor még a legjobb törvény is elavul. Elavul azért, mert az élet, a gazdaság, a technika, az emberek világnézete szerencsére fejlődik. A körülmények is változhatnak. Ezért egy állandó, komoly elavulást vizsgáló kontroll is szükséges. Optimálisan, azaz időben (még a probléma elején, nagyobb probléma előtt) felismerik a törvényváltoztatás, (ez lehet új törvény) szükségességét. A folyamatos avultsági kontrollban szintén szerepe van a nép igényének, véleményének. Ezután pedig újra jön az első pont, a nagyon komoly átgondoltság melletti törvényalkotás. Majd újra másodok pont a folyamatos elavulási vizsgálat következik és így tovább. Ettől még nagyon messze van a jelenlegi törvényalkotás.

Tehát az igazságtalanság (az önzés, a tisztességtelenség) fő tényezői.

1. A társadalom számára hasznos ill. káros valós teljesítmények, cselekvések, közlések megállapítása, ill. ennek hiánya.

2. Az előnyök, hátrányok előzők szerinti, de arányos elosztása, ill. ennek hiánya. (Arányos jutalmazás és büntetés, ill. ennek hiánya.)

3. A szolidaritás, a gyengék, rászorulók segítése, védelme, ill. ennek hiánya.

4. Az erő, erőfölény első helyre tétele, az igazságossági tényezők fölé helyezése és kivonása a szabályozott, igazságos verseny alól.

5. A rejtőzködés, sunyiság, a trükközés, (hazugság, csalás) nincs minimalizálva és nincs az igazságos, szabályozott igazságos verseny keretei közé téve.

A cél az érdemtelen másnak ártás megszüntetése, nem szentesítheti az eszközt, mert a nyílt és elsődleges erőszak, valamint a trükközés, sunyiság, ravaszkodás, csalás, hazugság, manipuláció eszköze magában hordozza az érdemtelen másnak ártást.

E fejezet a jog, az igazságszolgáltatás bevezető fejezete. Azt gondolom, hogy az alábbi ismétlés leginkább ideillik.

Egy kis idevágó ismétlés.

Az erkölcsi problémák (és egyébként jogi problémák is) felsorolása, szinte ömlesztve, a teljesség igénye nélkül.

Önhiba, önérdem. Szándékosság, kényszerhelyzet. Direkt és indirekt kényszer. Belső és külső determináció. Önálló akaratszabadság. A másnak ártás határa, a bűnözés határa. A bűnözés határa és az élet kezdete. A normálisság határa. A zavarás. A veszélyeztetés. A veszélyeztetés megelőzése. Az önvédelem. A társadalmi veszélyesség. A bűnök és büntetések rangsorolása. Az arányos büntetés. A halálbüntetés problémája. A büntetés célja. Bűnök és erények. Az enyhítő és súlyosbító körülmények. A halmazati bűnök. A felületesség, gondatlanság. A tájékozatlanság. A szenvedélybetegségek és lelki betegségek. A lelki bántás. A verbális bűn.

A jog értelmezése. Egyéb jogi alapproblémák, állam, jogegyenlőség, összemosó jog, látszatjog, társadalmi veszélyesség, stb. Alapvető politikai és szociális jogok.

A háborúval kapcsolatos erkölcsi alapelvek, az agresszor megállapítása, a hódító, a védekező megállapítása, a katona megítélése, stb.. A terrorista és a partizán problémája. A terület védelme, tulajdon védelme, a függetlenség védelme, kontra a rossz megszüntetése, a jó érvényesítése, a gyengék, elnyomottak védelme. (A közösség, többség akaratának megállapítása, az azonnali kilépés biztosítása) A népek és egyének megítélése. A közösségek jogai. Kollektív elmarasztalás, ill. érvényesülés. A kisebbségek jogai. Az autonómia problémája. A túlzott nacionalizmus, a rasszizmus, az előítéletesség.

A forradalmár és a bajkeverő huligán problémája.

A betyárhűség (a betyárbecsület) a beárulás problémaköre.

A büntetés célja, nagysága és módja. Az igazságos érvényesülés, a jutalmazás, dicséret, segélyezés. A bűnözők jogai.

Az erkölcs értelmezése felosztása. Az erkölcs szerepe jelentősége.

A jog alsó határának problémája, a vétek, a kis bűn problémája, a zavarás problémája.

Az illem, illetve, ez a szokás problémája.

A bizalom és az ellenőrzés problémája.

Az érvényesülés, kiválóság jellemzői. Az igazságos arányos hierarchia problémája. Ha mindenki ezt csinálná felfogás. A rossz, aránytalan szeretet, rossz felületes jóindulat, segítség problémája. Jóindulat és rosszindulat. Az önzőség, önzetlenség problémája. Az erőszakos kicsinyes jóindulat problémája. Az arányos hozzátartozói szeretet problémája. A kritika, önkritika (felelősség, lelkiismeret) problémája. Nagyvonalúság vagy kicsinyesség, méricskélés.

Szelídség, tolerancia, engedékenység, vagy keménység, szigorúság. Szidás, kritika, dicséret. Gerincesség vagy kompromisszum. Konfliktus felvállalás, kritizálás, vagy simítás. Szőnyeg alá söprés. Konfliktus felvállalás vagy elbújás. Hatalom, vagy kiszolgálás. Túlzott, vagy egészséges sikervágy, becsvágy versenyszellem. Önbizalom, vagy nagyképűség.

Emberi tulajdonságok és általános tulajdonságok, jó és rossz tulajdonságok igazságossági vonatkozásai. Az emberek megítélése.

A szexualitás, a szexuális bűnök, vétségek. Családi és párkapcsolati problémák, a hűség, a családon belüli önállóság, stb..

Az önártás. Az önfeláldozás. A gyengék védelme. Gyerekekkel, öregekkel, betegekkel való bánás. Az állatokkal való bánás.

Az élet kezdete és vége erkölcsi szempontból. Az élet, az egészség, az önrendelkezés (szabadság), az igazságosság, és más szükségletek értéke, illetve ezek megsértésének büntetése. Öngyilkosság, eutanázia, abortusz.

A kollaboráció (megalkuvás) a beolvadás de kilógás, a belülről való reform, a rossz törvények megsértése. Kívülállóként (kirekesztve) hatástalanul reformálni, vagy belülről részben megalkudva reformálni.

Az erőszak. A becstelenség, gerinctelenség, hazugság. A csalás és a csalás konzekvens kiterjesztése. A ravaszkodás, ügyeskedés, manipuláció, hazugság. Rafináció, spekuláció, avagy kalkuláció. A tévedés, a hiba, a szándékos tévedés, a trükk, a manipuláció.

Az egyszerűsített rendszerfejlődés keretén belül felmerült hiányos szellemiségek, szintén erkölcsi problémaként is felfoghatók. Az igazságosság, az önrendelkezés, a közösségi, a változtatás szellemiségének, valamint az átgondoltságnak, és a vitakultúrának a hiánya.

A különböző (társadalmi) felelősségek: az elégtelen fejlődésért való általános felelősség, a hiba-felelősség. A rossz rendszert kiszolgáló felelősség. A vezetés (a hatalommal arányos) felelőssége.

Az akaratszabadság, az egyéniség, önállóság (függetlenség, szabadság), az igazság, igazságosság, a szükségletek (vágyak igények) problémái erkölcsi szempontból. A helyes, a demokráciához szükséges egyéni és társadalmi tudat erkölcsi szempontból. A köz-szellemiségek problémája. Stb..

Talán az alábbi meghatározás, kategorizálás pontosabb.

Vannak jog alsó határa feletti jogi és egyben erkölcsi problémák. A jog alsó határa feletti bűnök, másnak ártások oly nagyok, hogy a társadalomnak, az államnak, a jognak kell azokat kezelni, ezek a jogi esetek. A jog (a törvény a szankció) fizikailag, technikailag is csak viszonylag kevés embert tud kezelni, sok ember (a többség) jogsértő törekvésével nem tud mit kezdeni. Ezért a jog csak akkor érvényesül, ha az emberek többsége önként, belső meggyőződéséből, lelkiismeretéből is jogkövető. Az önkéntes, belső meggyőződésből, lelkiismeretből eredő igazságosság (jogkövetés) nem más, mint az erkölcs. Az önkéntességet, a belső meggyőződést, lelkiismeretet pedig elsősorban az oktatással, a neveléssel, a tájékoztatással lehet formálni.

És vannak a jog alsó határa alatti erkölcsi, együttélései problémák. Másképpen, a jog alsó határa alatti „bűnök” csak vétkek (a másnak ártás csekély), ezek erkölcstelenségek. Ezekkel (ezekkel sem, szintén a sokaságuknál fogva) jog nem tud mit kezdeni, így marad az oktatás, a nevelés, a tájékoztatás.

A jognak igazságosnak kell lenni, ekkor lesz az igazságkövető ember, jogkövető. Ezért (ezért is) az igazságosságnak, az erkölcsnek, a jognak lényegileg azonosnak kell lenni. A három (igazságosság, erkölcs, igazságosság-jog) lényegileg azonos (baj keletkezik, ha három lényegileg nem azonos), de vékony, elmosódott, másodlagos határvonalakat mégis meg lehet határozni. (Mivel van szabályozó jog is ezért kell megjelölni: igazságosság-jog.)

Az erkölcsnek, erkölcsösségnek ezek szerint több meghatározása is van. Az egyik szerint az erkölcsösség: az önkéntes, belső meggyőződésből, lelkiismeretből eredő igazságosság (jogkövetés). Egy másik meghatározás szerint: az erkölcsi érzék (erkölcsösség) egyben jogérzék, egy viszonylag fejlett és helyes igazságérzet (igazságosságérzet). Az igazságosságérzet részben az emberrel született tulajdonság (hajlam), részben tanult tulajdonság, az igazságosság egyben szükséglet is. A harmadik szerint az erkölcstelenségek: a kisebb bűnök, vétkek. A nagyobb bűnök, már jogtalanságok.

A jog határát azonban a jognak állandóan vizsgálni kell, ezért az erkölcsi, együttélési problémákat is vizsgálnia kell.

Jó kérdés: ha vannak erkölcstelenségek, erkölcsi vétségek, (és ezek nem jogi bűnök), akkor ezek miként legyenek szankcionálva?

A kézenfekvő, de talán felületes válasz, hogy ezeket az erkölcsi vétségeket a társadalom (a nyilvánosság) szankcionálja, a maga eszközeivel, mint megvetés, gúny, kibeszélés, részbeni kiközösítés, stb.. A politikai vezetés, a jog ebbe ne szóljon bele. Csakhogy ehhez szükséges lenne, egy olyan fejlett társadalom, amelyik arányosan tudna szankcionálni. Ugyanakkor megvetés, a gúny, a kibeszélés, a kiközösítés sokszor nagyobb büntetés, mint a nem nyilvános jogi büntetés. Mert ez is fennállhat: ez az ember megkapta maga jogi büntetését, már ne bántsuk. Ill. ez az ember nem kapott jogi büntetést akkor majd mi megadjuk neki. A társadalomnak el kellene érni azt a tudatállapotot, erkölcsi szintet, hogy az erkölcstelenség (mely kisebb vétségek, mert a nagyokkal a jog foglalkozik) nyilvánosságra kerülése önmagában a büntetés, külön megvetés, kiközösítés már igazságtalan lenne eme emberekkel kapcsolatban. Az egyik szankció tehát az lehet, hogy névhez kötötten nyilvánosságra kerül az erkölcstelenség, de ezzel meg is kapta a büntetését.

Ugyanakkor el kellene azon is gondolkodni, hogy az erkölcsi vétség, a gyanúsított kérésére megváltható legyen valamilyen tényleges (pénz, kötelező oktatás, elzárás, stb.) büntetéssel, jóvátétellel. Ne felejtsük el a büntetés egyben jóvátétel is. Szóval az erkölcsi vétséget elkövetőnek hivatalos formában is lehetőséget kellene adni a megbánásra, a jóvátételre.

Ne felejtsük el hogy az egész igazságszolgáltatás, és általában igazságosság alapja, a vétségek, bűnök (másnak ártások) nagyságának pontos felmérése.

Ugyanakkor már máshol is említem, hogy a vétségek pontozásos módszere (és egy bizonyos pont felett a tényleges büntetés kiszabása) talán nem rossz módszer, bizonyos területeken. Ne felejtsük el a kisebb vétségek hivatalos szankciójával az a fő baj, hogy ezeket is pontosan kellene felderíteni, bizonyítani, az eljárásnak, a büntetésnek is pontosnak kellene lenni, és ez lehetetlen. De a viszonylag pontatlan pontozás azért nem tévedhet nagyot, mert pl. tíz rosszpont összeszedése, már nem lehet tévedés.

A másik szankció az lehet, hogy név nélkül, elítélendők, és szégyelljék magukat mindazok, akik ilyen, vagy olyan cselekvéseket követtek el. Ez viszont csak akkor hangsúlyos, ha az állam, a vezetés a jogalkotás kvázi hivatalosan tesz ilyen nyilatkozatot. A jövő fejlettebb társadalmában szerintem a vezetés, az állam az igazságszolgáltatás erkölcsi kérdésekben is állást foglal, nem jogi eszközökkel, de verbálisan hivatalosan elítél, dicsér, erkölcsi normákat fogalmaz meg. És teszi mindezt nem a politika, hanem az igazságszolgáltatás keretén belül.

A jogfejlődéssel több helyen foglalkozom, de ez egyik fontos tényezőt, feltételt, ne felejtsük ki: nem lehet jogfejlődés, anélkül, hogy ne lennének igazságosság, és erkölcskutató független, elfogulatlan tudósok. Nem a jelen jogot értelmező, alkalmazó gyakorlati jogászokra gondolok, hanem az optimális jogot kereső jogtudósokra, elméleti jogtudományra (erkölcstudományra). És persze nincs tudomány, oktatás nélkül.

Mindig, untalanul előjön a bölcsesség, a jóindulat, a jó kellemes élet, a rendezett, törvényszerű működés (nem káosz), és az igazságosság összekapcsolódása, pontosabban az, hogy ezek feltételezik egymást. Csak együtt tudnak létrejönni, ha egy is kimarad, akkor a többi sem jöhet létre.

Ha nincsenek igazságossági törvényszerűségek, akkor az ember számára kaotikussá válik a világ, az élet. Mert akkor a másnak fölöslegesen ártó életben marad jól él, a másnak nem ártó meghal. A ragadózó állat nem fölöslegesen árt másoknak, a saját életbennmaradását biztosítja. A rá vonatkozó igazságossági alapelv: csak annyit árts másnak, amennyivel saját életbemaradásod biztosítva van. Ha ezt nem tartja be, akkor ő is elpusztul. Az emberre más igazságossági törvényszerűségek vonatkoznak. Ha ezeket az ember nem tarja be, akkor elpusztítja, rombolja az életet és önmagát is.

Ha nincs káosz, akkor kell lenni igazságossági törvényszerűségeknek is. Az élethez szükségesek az igazságossági törvényszerűségek is.

A jó törvénykezés alapjai. A/11 ábra. Elméleti rendszertényező.

Az A/11 ábrát a következőkkel egészíteném ki.

Szerintem minden törvénynek, (törvénynek, jogszabálynak, rendeletnek, stb.) az alábbi egységes átlátható szerkezet szerint kellene felépülnie.

Minden törvénynek egy elvi magyarázattal kellene kezdődnie.

A törvény alapjainak, lényegének tisztázása. A társadalmi célok meghatározása.

Sok törvény azért rossz (sajnos a törvények többsége kisebb-nagyobb mértékben rosszak), mert nincs tisztázva, hogy milyen társadalmi célokból erednek. Tehát fordítva ül a jogalkotás a lóra. Egy összebarkácsolt esetlegesen alakuló törvényből vezeti le a társadalmi célt és nem az átgondolt társadalmi célból vezeti le az adott törvény megalkotását.

És egy másik általános hiba.

A jogalkotó az íróasztala mögött, vagy közgyűlési, parlamenti székéből, alkot meg egy olyan törvényt melyről saját tapasztalata nincs. Nem látja át a részletekben álbújó ördögöket. Az talán valószínű, hogy az előző törvényeket átnézi és a nagyobb problémákkal, valahogy találkozik. De ez az elméleti tapasztalat azért nem elég, mert már ezek is íróasztal mögött keletkeztek, tehát egy sereg kisebb, de azért súlyos probléma kimaradhat. Ez csak úgy oldható, meg hogy figyelembe veszik azon állampolgárok a törvénnyel kapcsolatos véleményét, akik az életben is „gyakorolják” a törvényt.

Az elvi magyarázat további részei.

Miért szükséges a törvény, rövid, de alapos, közérthető leírása.

Kikre vonatkozik, kiket érint a törvény.

Miért volt szükség a korábbi törvény módosítására, esetleg új törvény meghozatalára.

A tipikus példák az összes tipikus példa leírása.

Esetleg, a már helyben hagyott meghozott konkrét ítéletek a tipikus példákhoz kapcsolódva.

Néhány precedens.

Viszont a tipikus példákhoz hasonló esetek megítélése a bíróság feladata, mivel szinte minden eset más, illetve rengeteg variáció lehet.

Kimondottan milyen alapvető jogelveket érint a törvény.

Mely más törvényekkel határos, ill. érint a törvény.

Az időpontok érthető, pontos leírása. Ezen belül, a hatályba lépés után, a hatályba lépés előtt mi a helyzet. Időpont szerint, kire, milyen esetekre vonatkozik. A normál ügymenet, a vita ügymenet és a jogorvoslati ügymenet időpontjai.

A törvény ésszerű felosztása, és eszerinti leírása. Méghozzá az alábbi további felosztásban.

A felek (az egyik fél az állam is lehet) között a normál ügymenet (üzemeltetés) leírása, mint törvény. A tipikustól eltérő, de gyakori, lehetséges, valószínű esetekre is kitérve.

A felek (az egyik fél az állam is lehet) közötti vita esetében az ügymenet leírása, mint törvény. A vita-ügymenet eltér a normál ügymenettől, üzemeltetéstől. Ennek keretében az egymás közötti „szankciók”, kártalanítások, stb. leírása. A tipikustól eltérő, de gyakori, lehetséges valószínű esetekre is kitérve.

A jogorvoslati ügymenet, eljárás leírása. Ez már azon ügymenet, amikor a vita nem jár eredménnyel, és valamelyik fél külső jogorvoslathoz fordul. Ennek keretében a „szankciók” leírása.

Az eljárást végző „szankciója” a felekre. A helytelen eljárást végző „szankciója” a felsőbb szerv ill. bíróság részéről. A tipikustól eltérő, de gyakori, lehetséges, valószínű esetekre is kitérve.

Szerintem milyen vizsgálatokra, szűrésekre van szükség a törvény hatályba lépése előtt. És visszamenőleg is szükségesek e vizsgálatok.

Az alkotmányhoz és az alapvető jogelvekhez való illeszkedés.

Általában a többi törvényhez való illeszkedés. Ne legyenek joghézagok. Az összes törvények, le kell fedni az összes jogi problémát. Ne maradjanak szankció nélkül, olyanok, akik szankciót érdemelnének. A törvények ne nagyon fedjék át egymást, egymástól eltérően ellentmondóan pedig egyáltalán ne fedjék át egymást.

Az önrendelkezés szempontú vizsgálat.

A demokrácia szempontú vizsgálat.

A törvény jövőbeli hatásai.

A törvény betarthatósága azok részéről, akikre vonatkozik.

A törvény betarthatósága azok részéről, akiknek feladata betartatni a törvényt, a törvény ellenőrizhetősége, ill. a tiszta szankcionálás lehetősége.

Az összemosás szempontú vizsgálat a szándékos törvényszegők, és a tisztességes megtévedt, vagy építően tiltakozó állampolgárok szétválasztása.

A jogegyenlőség szempontú vizsgálat.

A törvény viszonylagos egyszerűsége, érthetősége egyértelműsége szempontú vizsgálat.

A jogorvoslat egyenlősége, egyszerűsége, gyorsasága - szempontú vizsgálat. Ill. hogy végső soron érvényesülni kell az igazságnak, ha másképp nem, törvénymódosítással. Ill. a jogorvoslati eljárást végzők elleni eljárás lehetősége és e tekintetben is a tiszta szankcionálás lehetősége.

Valamint a gyors és viszonylag egyszerű, intézkedés és ellenőrzés szempontja.

A túlszabályozás, alulszabályozás szempontú vizsgálat.

A törvény ne menjen a jog alsó határa alá. Vagyis: kevés embert érintő, kisebb vétségek esetében, melyek törvénnyel kevésbé megoldhatók, inkább ne legyen törvény, tekintettel arra is, hogy ezért a törvénykezés szempontjából is végesek az erőforrások. Viszont ez esetekben is lehet állami erkölcsi állásfoglalás. És ez esetekben az államnak, az oktatással, tájékoztatással kell pótolni a törvény hiányát.

A jelenlegi alkotmány hibái. A jogfejlődés, az alkotmányfejlődés Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.

02. A legfontosabb, hogy az alapvető társadalmi elvek, jogelvek (az alkotmány) rendben legyenek, és a jog egésze (minden jogszabály) ezen elvekhez igazodjon, illeszkedjen, ezekből eredjen.

Milyen lesz, mit fogtartalmazni a jövő fejlettebb alkotmánya. Azaz, hogyan kellene minél előbb megváltoztatni a jelen hiányos gyenge alkotmányát.

Azaz egy rosszul sikerült jelenlegi alkotmánymódosítás, nem javít, sőt ront a társadalom, a rendszer fejlettségi fokán.

Bevallom az alkotmányról szóló fejezetet a jog tanulmány rész végére szántam. Aztán megváltozott az álláspontom. A lényeggel kell kezdeni több okból is, és a jog leglényegesebb része az alkotmány az alapelvek, alaptörvények gyűjteménye. Megjegyzem elsősorban a társadalom alapelveit tartalmazza, sajnos a jog alapelveit alig. A társadalmat és jogot azonban a társadalom alapelvei határozzák meg. Még jog alapelveit is a társadalom alapelvei határozzák meg. Ha pedig rosszak, hiányosak az alapelvek akkor a jog is az lesz. Jó alkotmány nélkül nincs jó jog, de önmagában ez nem elég. Természetesen az is kell, hogy az alkotmány érvényesüljön. Sőt talán azt ki lehet jelenteni, hogy a jog átformálását, megújítását az alkotmánnyal érdemes kezdeni. Az alkotmányról már az előző fejtekben is beszéltem. Most azonban egy kicsit bővebben egy kicsit másképpen lesz róla szó.

De mielőtt továbbmegyünk már itt az elején tisztázni szükséges, hogy a jó (megfelelő, helyes, optimális) alkotmány lényegében a vezetés, az állam kötelességeiről szól. Nem lóghat zavarosan a levegőben az alapállás. Mert az rendben van, hogy a jó alkotmányban olyan elvek vannak felsorolva melyekkel a nép is egyetért. Az is rendben van, hogy az alkotmányt mindenkinek be kell tartani. De gyakorlatilag, praktikusan elsősorban és leginkább a vezetésnek, az államnak kell betartania. Sőt mivel ez mégis egy törvény, az állam, a vezetés kötelessége, hogy az alkotmány mindenki által be legyen tartva, érvényesüljön. Ha nem ez az alapállás, ha megfogalmazásból ez derül ki tisztán, akkor nem sokat ér az alkotmány. A Magyar Köztársaság nem más, mint a magyar állam. A magyar államot hívhatjuk másképpen is, de az elnevezés nem változtat a lényegen. Ha magyar állam, a magyar vezetés nem tartja be a kötelességét, vagyis nem tartja, és tartatja be az alkotmányt, akkor a magyar nép ezért felelősségre vonhatja. Egyik vezetés a másikat a leglényegesebb kérdésekben azért nem vonhatja felelősségre, mert semmi sem garantálja, hogy a felelősségre vonó: kiváló, tisztességes, népérdekű. Persze ehhez az szükséges, hogy a magyar nép egyetértsen az alkotmánnyal. A nép egyetértése csak népszavazás által jöhet létre. Ha az alkotmány betartása és betartatása, nem magyar állam, a magyar vezetés kötelessége, akkor az alkotmány betartatlansága esetén senkit sem lehet felelősségre vonni, vagyis az egész csak egy lila köd, és nem alaptörvény.

Ezért az alkotmánynak az is tartalmaznia kell, hogy mi van akkor, kik hogyan bűnhődjenek, ha az alkotmány nem érvényesül, ha alkotmány nincs betartva. De persze ehhez azt is pontosítani kell: mikor (mely esetben) nem érvényesül, mikor (mely esetben) nincs betartva. Szerintem a jelen alkotmány e vonatkozásban is hiányos és zavaros.

Ugyanakkor az alkotmánynak egyértelműen tartalmaznia kell a rendszeres, időszakos módosítás szabályait. Addig nincs nagy baj, amíg valami kijavítható, ill. javítható, fejleszthető. A nagy baj ott kezdődik, ha valami nem javítható ki, nem javítható, fejleszthető.

Az elfogulatlan gondolkodó számára szerencsére éppen napjainkban is folyik egy alkotmányozás, és ennek kapcsán felmerülnek olyan problémák melyekre még a gondolkodónak sem jutottak volna eszébe. Hiába a problémák akkor kerülnek a felszínre, ha a probléma terítékre kerül. Ebből is le lehet vonni következtetéseket.

Azzal folytatnám, hogy megint kiderült az elit közszereplő értelmiség fejében mily rengeteg badarság lakozik, pártaállástól függően ezek eltérő badarságok, de hogy badarságokat gondol, mond, abban egységes az elit, közszereplő értelmiség. Itt és most nem térek ki arra, hogy mily borzalmas e helyzet, mik ennek az okai és megoldásai.

Azzal folytatnám, hogy az alkotmány (alapelvek, alaptörvények) szükségszerűen kvázi banalitásokat, közhelyeket tartalmaz. A banalitás, közhely is lehet igazság, sőt általában az alapigazságok, miután már rájöttek azokra, banalitásként hatnak. Kétszer kettő, az négy. Nem keverjük össze a bizonyítatlan, csak hangoztatott frázist, dogmát, a bizonyítottal. Az alkotmány, minden alkotmány tele van közhelyként ható alapelvekkel. Ugyanakkor, nagyon nem mindegy hogy ezek a közhelyek, miként vannak megfogalmazva az alkotmányba. Nem mindegy hogy a bizonyított közhely (jó alapelv) csak deklaráció, jelszó marad, hanem érvényesülő jog válik belőle. Ez sok mindenen múlik, többek között a megfogalmazástól is.

Annyira egyértelmű, banális, hogy fölösleges belőle cirkuszt csinálni, ez csak egy színjáték – mondták sokan. És hozzátették - természetesen mindenki egyetért, például azzal, hogy védeni kell Magyarország természeti világát.

Én már most kijelentem, bár az alkotmány tartalmával később foglalkozom, hogy igenis az alkotmánynak, foglalkozni kell korunk nagy betegségével: a természetrombolás megállításával. Mert ugyan elvileg szinte mindenkinek egyértelmű, a természet védelme, de gyakorlatilag mégis egyre jelentősebb természetrombolás folyik. Ez csak egy példa sok közül.

De már most kijelentem a következőt: mivel sok egyértelmű, dolog, elv van a világon, és mivel ezek sokszor egymásnak ellentmondanak, ezért prioritás nélküli felsorolásuk nem sokat ér. Valamilyen prioritást meg kell határozni. Az alkotmányból ki kell tetszeni, ha pl. B alkotmányos elv a gyakorlati életben szembe kerül pl. C alkotmányos elvvel, akkor melyik érvényesüljön.

De akkor térjünk rá arra, hogy mire valók a törvények, beleértve az alaptörvényt, az alkotmányt is. Az emberek 90%-nak természetes, egyértelmű, valami, de 10%-nak nem. A 90% ezért írottan, törvénybe is megfogalmazza, és szankciókkal is biztosítja, hogy az értetlen 10, akár 5, vagy akár 2% is betartsa ezt a nyilvánvaló szabályt, elvet. Másfelől, a nyilvánvalóan egyetértő 90% is csak elvi egyetértő. Adott esetben, gyakorlatban, ha az érdeke úgy hozza, bizony ilyen-olyam magyarázattal megszegheti az egyértelmű elvet.

Tehát erre valók a törvények, beleértve az alkotmányt is.

Más most itt kijelentem, hogy a jelen alkotmányozás tartalmával, részben, kisebb részben, egyetértek, többnyire azonban nem. Miért nem értek egyet? Ez ebből a fejezetből kiderül.

És akkor rátárnék az alkotmányozás módjára, a jelen alkotmányozásnál (2011) is felmerülő problémákra. És ezek egyben a demokrácia problémái is.

Azt többször, több helyen kijelentem, hogy az alkotmánymódosítást csak népszavazás hagyhatja jóvá. Azt is többször több helyen kijelentem, hogy egy széles körű, reprezentatív közvélemény-kutatás kvázi népszavazásként funkcionál amennyiben, előtte objektív, sokoldalú és széleskörű tájékoztatás van. Amennyiben helyes kérdések vannak feltéve. Amennyiben a közvélemény-kutatás tisztasága (nagyjából egy ember egy önálló vélemény, szavazat) és nagyjából a reprezentáció is biztosítva van.

Mivel általában, most sem új alkotmánylétrehozásról csak alkotmánymódosításról van szó, az elfogadható, hogy csak a módosításról kell szavazni az embereknek. Viszont az embereknek lehetőséget kellene nyújtani abban is, hogy ők maguk is betegyenek módosító javaslatokat. Tehát, ha valakik, általában az elitvezetés módosítani akar, és az állampolgárok abban dönthetnek, hogy azt elfogadják, vagy sem, akkor az csak félmegoldás. Mert pl. ha az elitvezetés 20 anti-demokratikus, csapnivaló javaslattal áll elő, és abból csak kettőt fogad el a közvélemény akkor sem történt előrelépés, csak hátralépés. Ha mind a húszat elutasítják, akkor marad a régi helyzet.

Jelen esetben azonban még a népszavazás, ill. megfelelő közvélemény-kutatás sem jön létre, tehát nem nép fogadja el az alkotmányt. Nem jött létre a megfelelő közvélemény-kutatás, mert a kérdőívek, és azok feldolgozása nem felelt meg a felsorolt feltételeknek. És előzetes objektív tájékoztatás sem jött létre. Stb. Olyan alapvető hiányosságok voltak, hogy a kérdőíven csak a módosító javaslatok egy része szerepelt, mint kérdés és azok sem megfelelő módón. Megfelelő mód pl. az lett volna, ha magát az „új”, az alkotmányba szánt szöveget írják le, és arra kérdeznek rá: egyetért ezzel, vagy sem. És természetesen az összes ilyen szövegre külön-külön rá kellett volna kérdezni. Ill. nem tudok dönteni – ez jó rovat, de kérdés mit kezdenek az eredménnyel.

Megállapítható a jelen alkotmányt a nép nem fogadta el, bizonyítottan egyértelműen nem fogadta el. Az hogy a széleskörű vezetés, az ellenzék sem vett részt az alkotmányozásban azért értékelődik fel, mert a nép sem vett részt. Na de a régi, az sem volt az igazi – jön elő a jól ismert érvecske. Igen éppen azért kell, pontosabban kellett volna, újat, jobbat, jobban csinálni.

Az egész alkotmányozást átitatta e téves felfogás: minél előbb hajtsuk át, nyomjuk át. Természetesen megint előjöttek a fogalomzavar problémái: mit jelent, mikor kell használni, a Magyarország, a magyar nemzet, a magyar nép, a Magyar Köztársaság, a Magyar Állam fogalmakat. Ugye itt a probléma lényege, hogy még addig sem jutott el a politika, hogy valamilyen közmegegyezéssel létrejövő értelmező politikai fogalom-szótár létrejöjjön. Mindenki kijelenti maga értelmezését, és aki éppen érvényesítheti a maga értelmezését, az érvényesíti, aztán majd jön egy erősebb kutya.

Egy kis idevágó ismétlés. Gondolok itt a tökéletlen, rossz közvélemény-kutatásra, melyről egyfelől elmondható, hogy legalább megpróbáltak valamit, legalább csináltak valamit, ami több mint a semmi. Csakhogy ebből inkább ürügy, és inkább lejáratás kerekedett ki.

A félmegoldások, a hibás kísérletek veszélye, hogy lejáratják a lehetségesen jó megoldásokat.

A probléma egyik oldala, hogy valóban lehetnek rossz úton járó kísérletek. De a jó úton járó kísérletek is vannak és szükségesek, hiszen kevés oly dolog van, amelynek tökéletes megoldását azonnal megtalálja az ember. A kísérlet, kezdeményezés, a próbálkozás magában hordozza, hogy az még nem tökéletes. E probléma megoldása is a gondolkodásban, elemzésben van.

1. Nem lenne szabad kvázi szándékosan, manipulációs okból lejáratni valamit. Sajnos, amíg ez fennáll, addig a probléma alig oldható meg.

2. Nem lenne szabad olyan félmegoldásokat, rossz kiséleteket kreálni, amelyek igazi célja, hogy ürügyként (felmutatható, csak deklarált cselekvés) szolgáljon. Sajnos, amíg ez fennáll, addig a probléma alig oldható meg.

3. Nem szabad előítéletesnek lenni, és néhány félmegoldásból rossz, hiányos kísérletből arra következtetni, hogy az irány, az út is eleve rossz. El kell gondolkodni, vajon az út a rossz, vagy azon rossz kísérlet, mely egyébként a jó útról letérve az árokba köt ki.

4. Ugyanakkor, nem szabad a rossz kísérletet felmenteni, ill., abba belenyugodni, mondván: több mint a semmi.

5. Nem szabad felelőtlenül kísérletezgetni. Ha kísérlet is, akkor is próbáljunk a teljes, tökéletes megoldásra törekedni.

Közben viszont meg is született az új alkotmány, eme elmélkedés viszont a régiről szól. Lényegileg viszont mindegy, mert az új alkotmány nem javította ki az alapvető hibákat. Sőt összesítve talán egy negyed fokkal a réginél is rosszabb.

Összességében ki lehet jelenteni, hogy a ténylegesen jelen alkotmány és az általam nevezett jelen alkotmány (ez törvényesen már nem hatályos) lényegében, a lényeges hibáit tekintve azonos. Ezért, bár az idézett szövegek nem teljesen pontosak, ezt a fejezet nem tartom elavultnak, nem tartom módosításra szorulónak.

Visszatérek, oda hogy a ténylegesen jelen alkotmány még egy negyed fokkal rálapátolt az alkotmány alapvető hibáira. A leglényegesebb alapvető hibának én a konkrétság hiányát tartom. A ténylegesen jelenlegi alkotmány, még kevésbé konkrét (ködös zavaros, nincs garancia) mint az elődje, pedig már az is felettébb ködös, zavaros volt. A ténylegesen jelenlegi alkotmány pl. Magyar Köztársaság helyett, Magyarországról beszél, amely még határozatlanabb fogalom, mint a Magyar Köztársaság. A Magyar Köztársaságot legalább össze lehet hozni a magyar állammal, mely már egy konkrétabb, már egy meghatározható intézmény és embercsoport. De mi az, hogy Magyarország? Persze erre lehet mondani: az alkotmány csak az elvekről szól majd a sarkalatos törvények, és a törvények pontosítják a dolgokat. Én viszont azt mondom: ha az alkotmány is zavaros ködös, akkor az abból eredő törvények is azok lesznek. Mert gondoljunk bele, éppen az alkotmány azon etalon, mérce, amihez a többi törvényt mérni kell. Minden törvényt meg kell vizsgálni aszerint, hogy hű e az alkotmányhoz, hogy az alkotmányból ered. De hogyan lehet ezt megtenni, ha maga az etalon, a kiindulás (az alkotmány) is amorf, ködös, zavaros? Sehogy.

Tehát a ténylegesen jelenlegi alkotmány ebből a szempontból egy fél fokkal rosszabb, mint az elődje. De más szempontból sincs javulás. A ténylegesen jelenlegi alkotmány sem határozza meg a fejlődés irányát. A ténylegesen jelenlegi alkotmány sem ad semmilyen útmutatást, a jövőben történő alkotmánymódosításra vonatkozóan, ahogy az elődje se tette.

Tudjuk, hogy a leváltott alkotmány is csak részben érvényesült, jelentős részben csak egyfajta deklarált szónoklatnak lehetett tekinteni. Nincs arra utaló változás, hogy ez az új, a tényelegesen jelenlegi alkotmány, másféle, élő, érvényesülő alkotmány legyen.

Talán egy picike javulás, fejlődés, hogy ez egy kicsit bővebb, bekerült néhány valóban az alkotmányba illő elv, cikkely, bekezdés. De ezek sem egészen helyesen. És még ezzel a kibővítéssel is sok minden hiányzik a ténylegesen jelenlegi alkotmányból.

Számomra az un. nemzeti hitvallás is csak olyan szónoklatnak, fráziskötegnek tűnik, amiből nem következik semmilyen érdemleges. Tulajdonképpen a nemzeti hitvallásban is van néhány értelmes mondat, csak azok nem úgy vannak megfogalmazva, hogy következzen belőlük valami. Én tehát nem mondom a nemzeti hitvallásra, hogy rossz, vagy jó, hanem csak megjegyzem: szerintem fölösleges, különösen, ha arra a rengeteg iránymutató elvre gondolok, ami valóban hiányzik az alkotmányból. Összességében a ténylegesen jelenlegi alkotmány a múltba révedő és nem a jövőbe tekintő.

Ami viszont megint a romlásra utal, az hogy az államszerkezet, a döntéshozó mechanizmus, a független intézmények testületek, a választási rend, még előzőnél is egy fokkal antidemokratikusabb. Gondolok itt az alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésére, a 9 éves bebetonozásokra és egyebekre. És ami a legfontosabb: az új alaptörvény (alkotmány) fél fokkal tovább szűkíti a népszavazások lehetőségét, miközben azt éppen ellenkezőleg, bővíteni kellett volna. Az új 2011-es alkotmány (alaptörvény) egy fokkal még az előző alkotmánynál is antidemokratikusabb, alacsonyabb szintű demokráciát predesztinál. Márpedig a demokráciaszint visszalépése, romlása, az alkotmány, a mindenkori alkotmány lehető legnagyobb hibája, hiszen a fejlődés egyetlen biztos tényezője az egyre jobb döntéshozó mechanizmus, vagyis az egyre magasabb szintű demokrácia.

Összességében elmondható, hogy az én kritikáim, az előző alkotmánynak szólnak (ezt nevezem én jelenlegi alkotmánynak), de lényegében a ténylegesen jelenlegi alkotmányra is igazak. Tehát nem szükséges átírnom ezt a fejezetet.

A jelen alkotmány hibái, hiányosságai. Őszintén szólva nem ismerem más nemzetek alkotmányait, de azt gondolom, hogy a jelenlegi magyar alkotmány nem nagyon térhet el az európai nemzetek alkotmányaitól. Azt mindenesetre tudom, hogy magyar jognak az európai joghoz való hozzáillesztése, harmonizációja megtörtént. Tehát ha ez megtörtént, valamint az EU elfogadja tagországként Magyarországot, akkor az alkotmányát is elfogadta. Merem remélni, hogy nem csupán a magyar alkotmányról beszélek, hanem az államkapitalista rendszer egy jellemző alkotmányáról. De, ha csak a magyar alkotmányról van szó, akkor is érdemes vele foglalkozni. A továbbiakban nem teszem hozzá, hogy magyar alkotmány a hivatalos nevét sem említem: a Magyar Köztársaság Alkotmánya, egyszerűen alkotmányról beszélek.

Az alkotmánynak következő hibái vannak. Sok szép és jó elv van benne, de ezek homályosan vannak megfogalmazva és nem is érvényesülnek. A sok jó és szép elv mellett azonban vannak hibás elvek is. Sok jó és szép elv mellett sok jó és szép elv hiányzik az alkotmányból.

Természetesen az alkotmányban szerepelni kellene az alapvető jogelveknek. Hiszen ezen jogelvek minden törvényre vonatkoznak. Van egy olyan érzésem, hogy ez sincs teljesen rendben.

Kezdjük az első hibával, sok jó és szép elv van az alkotmányban, de ezek homályosan vannak megfogalmazva és nem is érvényesülnek. Tulajdonképpen azon elvek legalább fele benne van, amit én e tanulmány során kiemeltem. Tehát a joghoz értő olvasó már régen levághatta a tanulmányt: ugyan kérem ezek az elvek már ismertek, benne vannak az alkotmányban – felkiáltással. Csakhogy nem érvényesülnek. Nézzünk mindjárt pár példát. „Minden magyar állampolgárnak, joga van, ahhoz hogy részt vegyen a közügyek, vitelében, továbbá hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen.”

2012-es alaptörvény: Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelõen közhivatalt viseljen. Törvény határozza meg azokat a közhivatalokat, amelyeket párt tagja vagy tisztségviselõje nem tölthet be.

Máshol: „minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, a mely megfelel a végzett munkája mennyiségének, minőségének.”

A 2012-es alaptörvényből a fenti kimaradt, ami maradt:

Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetõségeinek megfelelõ munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.

(2) Magyarország törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson.

Tulajdonképpen miről is szólnak, ill. szóltak ezek? Az igazságos vezető-kiválasztásról. Továbbá az igazságos hatalmi, jövedelmi hierarchiáról. Közben pedig azt tapasztaljuk, hogy viszonylag alacsony tudású, a vezetésre, a közvezetésre alkalmatlan vezetők kerülnek vezető pozícióba és nem is kevesen. Sőt az elitvezetésbe is. Rosszak a vezetőink, mert hibás törvények, hibás intézkedések tömegével találkozunk. Nem felejtsük el, az ország jelentősen visszacsúszott a rendszerváltó országok között, ez egy nyilvánvaló bizonyíték. Ami pedig az igazságos jövedelmeket illeti, annak még a közelében sincs a nemzet.

Tehát ezek az elvek, eltekintve attól, hogy rosszul vannak megfogalmazva, nem valósulnak meg. De a rossz megfogalmazás és a megvalósulatlanság között azért van összefüggés.

Nézzünk egy másikat. „A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű, testi és lelki egészséghez. „ Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények, és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával valamint az épített és természetes környezet védelmével valósítja meg.”

2012 –es. A korábbi alkotmány tovább homályosodott. mi az a testi és lelki egészség?

Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élõlényektõl mentes mezõgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elõ.

Első látásra gyönyörű elv. Benne van az, amit és az egészségügyről, szociális rendszerről regéltem. Sőt benne van természetvédelem, az egészséges környezet elve is. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy ez a legmagasabb szintű testi, lelki egészség nem nagyon igaz. Sőt most vezetnek be egy olyan rendszert, amely különbséget tesz az egészségügyi ellátásban, vagyis a „mindenki” elve, amit ez a törvény kimond, nem érvényesül. Hogyan lehet minden itt élőnek a legmagasabb az ellátása, ha sokaknak magasabb, sokaknak alacsonyabb. Viszont, ha elmerülünk a fogalmazás finomságaiban, akkor meglepődhetünk. Mi az: joga van hozzá? Vagy: biztosítja jogot? Mert ilyesmi megfogalmazások vannak. Amikor azt mondja, hogy mindezt megvalósítjuk, akkor sem egyértelmű mire gondol. Magát a felsoroltakat, valósítja meg, vagy csak jog biztosítását valósítja meg. Mi is ez a „joga van hozzá” kifejezés?

Induljunk ki egy igen egyszerű példából. Amikor egy gépet vásárolunk, akkor kapunk rá javítási garanciát. Ebbe nem az van leírva, hogy vásárlónak joga van a jó készülékhez, vagy joga van a szervizbe elvinni, hanem az, hogy kötelesek pl. egy évig megjavítani a készüléket. Ezt lehet garanciának nevezni. Én nem tudom hogy a jogászok, alkotmányjogászok, hogyan értelmezik a szöveget: pl. „joga van hozzá”, de teljesen logikai alapon bebizonyítom, hogy ez homályos zavaros és szinte betarthatatlan, sőt nem jogszerű. Az azért érdekes, hogy legfelső jog nem jogszerű.

A következő variációk vannak. Valakinek valamit megengednek, nem akadályozzák abban. Előbbihez hasonló: ha valaki valamit nagyon akar, akkor megteheti, nem akadályozzák benne. Továbbá valaki valamit akar és ennek elérésében, egy kicsit segítik is. Vagy valaki valamit nagyon akar és ennek elérésében közepesen, segítik. Vagy valaki valamit akar, és ennek elérésében nagyon segítik, szinte garantálják, hogy azt megtehesse. Ez az utóbbi, a garancia, amit egyértelműen így fogalmaznak meg pl.: a vásárolt gépet egy évig kötelesek megjavítani. Nyilván itt is kell az állampolgár akarata és minimális cselekvése az, hogy elvigye szervizbe gépet. Ezt feltételezik, hogy megvan. Ha nagyon pontosan fogalmaznának, akkor így kellene fogalmazni: az új gépet egy évig kötelesek megjavítani amennyiben a szervizbe azon szándékkal hozzák el gépet, hogy megjavítsák, és a gép rossz. Egyébként az sem garancia, ha azt mondják: a vásárlónak joga van jó készülékhez, és mi üzemeltetünk egy szervizt, tehát biztosítjuk feltételt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy megengedjük, és egy kicsit segítjük is. (Lehet, hogy fizetni kell.)

Mi is az a garancia? A garantáló az állampolgár akaratának kifejezésén kívül csak a legszükségesebb cselekvésre készteti az állampolgárt ( ezzel ki is fejezi az akaratát) és csak ezen feltétellel, a felelősségre vonás terhe mellett köteles biztosítani a garantált dolgot. Tehát nem a jogot biztosítja, hanem a magát cselekvést, tárgyat, stb.. A garancia nagyon egyszerűen: erősen segítjük, hogy megtegye, megtehesse. Pl. erősen segítjük, hogy jó egyészségi ellátást kapjon. Nemcsak korháznak kell lenni, hanem jó korháznak, és a korháznak mindig fogadni kell szinte feltétel nélkül a beteget. És mentőnek is kell lenni, amely tíz percen belül kijön, és fél órán belül beszállítja a beteget. És még sok minden kell. Ezt így is meglehet fogalmazni: a Magyar állam vállalja, kötelezi magát, hogy minden állampolgár a legmagasabb egészségügyi ellátásba részesüljön. Ez már hasonlít a garanciához.

A jog biztosítása (joga van hozzá), mit jelent? Ha nagyon akarja, akkor megteheti, de nem kap segítséget (pl. keményen, fizessen), vagy kevés segítséget azért kap, vagy közepes segítséget kap, vagy garanciát kap? Ugyanis nagyon nem mindegy, ég és föld van közöttük. A jog pedig azért jog, mert egyértelműen fogalmaz. Ha nem egyértelmű a fogalmazás, akkor megszűnik a jog, jognak lenni. Függetlenül, attól, hogy ki, hogy értelmezi, és egyesek jobban értelmezik, mint mások. Persze az sem árt, ha az állampolgárok értik a jogot, hiszen végül is őértük van. Ha valaki csak kis segítséget garantál, vagy nem garantál segítséget, csak enged, azt is meg lehet fogalmazni pontosan. Ha garancia nincs pontosan megfogalmazva, akkor nem garantál semmit. Gyakorlatilag ez az egyik oka, (a homályos és semmire sem kötelező megfogalmazás) annak hogy a szép és jó alkotmányos elvek nem érvényesülnek.

Egy kicsit térjünk vissza még az előző alkotmányos törvényekre. Sehol nem mondja azt ki, hogy ezt, vagy azt biztosítja az állam, csak jog biztosításáról beszél, illetve a megvalósítást is úgy lehet értelmezni, hogy a jog biztosítása valósul meg. Pontosabban egy helyen mégis kimond egy konkrétumot: „a rendszeres testedzés biztosításával” – éri el. Ez a mondatrész már hasonlít garanciához. Igaz a testedzéshez nem kell különösebb feltételeket teremteni. Akár lakásban is lehet ugrálni. Ha viszont erős segítségnek azt tekintjük, hogy vannak ingyenes bármikor, bárkinek használható sportpályák, eszközök, akkor itt nyilvánvalóan, az alkotmány hazudik, mert ilyenek nincsenek.

Kétségtelenül a homályos fogalmazásnak van egy olyan előnye, hogy nem bizonyítható a hazugság. Egyébként az egész alkotmány kb. ilyen színvonalú, mint az említett pár törvény. Pl., szól a munkához való jogról, közben 10%-os a munkanélküliség. A megfogalmazás is hasonlóan zavaros.

A jövő alkotmánya tehát először is tisztán egyértelműen fog fogalmazni.

A jelenlegi alkotmány igen sok valótlanságot, zavaros dogmát tartalmaz. Pl. „A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselő útján, valamint közvetlenül gyakorolja.”

2012-es, érdemes a „kivételes” szót kiemelni.

A közhatalom forrása a nép.

A nép a hatalmát választott képviselõi útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.

Megint arról van szó, hogy az alkotmány szerint már egy megvalósult tökéletes demokrácia van, tehát nem kell tenni semmit. A jövő alkotmánya ilyen rögzített, „minden rendben van” kiindulópontot nem fog tartalmazni. Ugyanakkor megint felmerül, hogy az alkotmány hazudik. Sokkal egészségesebb lenne ez a megfogalmazás: a Magyar állam minden eszközzel arra törekszik, hogy minden hatalom a néppé legyen és ezt a folyamatot, így és így biztosítja. Vagy, vállalja, hogy a nép közvetlen részvétele a döntéshozásban évről-évre növekszik. Ezek lennének a jó megfogalmazások.

Érdemes még kitérni a népszavazásokról szóló részekre. Mert az én vesszőparipám a közvetlen demokrácia, a népszavazás.

Illetve, előtte: az új választási szabályok, több olyan szabályt hoztak, melyek a kispártok megjelenését, ill. parlamentbe kerülését szigorítják, korlátozzák.

És hát a független testületek jogai is meg lettek nyesegetve.

A népszavazás lehetősége is, ha nem is sokat, de változott.

A 2012-es alaptörvény, pontosabban a sarkaltos törvény szerint adatoknak kell kísérni az aláírást. Ezzel gyakorlatilag sokkal nehezebb a 200 ezer aláírást összehozni. Az indoklás a „csalások” kizárása. Teszik ezt akkor, amikor eddig is csak négyévente volt egy népszavazás. De rendben van, ki kell zárni a csalásokat, csak akkor lejjebb kellett volna szállítani a limitet. Kérdés, hogy ezután, és főleg a F. politikai erő regnálása alatt mennyi népszavazás lesz?

Egy sereg kérdésben, sem korábban, sem most, nem lehet népszavazást tartani. Bármily meglepő korábban pl. alkotmány-módosítási kérdésben lehetett népszavazást tartani, csak az alkotmány, népszavazásról szóló rendelkezéseiről, nem lehetett. És még egy „jelentős” új korlátozás:

Nem lehet népszavazást tartani: az országgyûlési képviselõk, a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselõk választásáról szóló törvények tartalmáról. Egyszerűbben, a választási törvényekről sem lehet népszavazást tartani.

És ahogy mondtam, most már az egész alkotmány módosítása tilos népszavazás által:

Nem lehet népszavazást tartani: az Alaptörvény módosítására irányuló kérdésrõl.

Bár nincs leírva, de ebből az is következik, hogy az alkotmány-módósítás elfogadásáról is kvázi tilos népszavazással dönteni.

Gyakorlatilag azon végeredmény bontakozik ki, hogy egész alkotmányt, vagy alaptörvényt, nevezzük, aminek akarjuk, csak az uralkodók alakíthatják, méghozzá, kétharmados többséggel. Ez azt jelenti (a váltó jellegű kétharmad is nehezedett), hogy a magyar fejlődés (a fejlődés alapja, lelke az alaptörvény) törvényileg, gyakorlatilag le lett zárva. Nyísta, további fejlődés, legalábbis nagyon kevés esély van a módosításra.

Miközben pont ellenkezőleg, a folyamatos fejlődést kellett volna szorgalmazni, a közvetlen demokrácia által, a közvetlen demokrácia irányába.

Hasonlítsuk össze az előző és a jelenlegi megfogalmazásokat.

Először is megállapíthatjuk, nincs lényeges különbség. De azért vannak olyan árnyalatok melyre érdemes odafigyelni. Pl. ez utóbbi mondatba, betették „kivételesen”, vagyis a közvetlen demokrácia nem általános, nem szokásos.

Ez is elég ködös: a hatalom forrása nép. Az előző megfogalmazás tisztább: minden hatalom a népé.

Az egészségről szóló cikkelyből kihagyták „a lehető legmagasabb szintű” kifejezés. Vagyis egy fokkal ködösebb kevésbé konkrét a megfogalmazás. Egy fokkal kevésbé megfogható, számonkérhető. Ugyanakkor, kétségtelenül a jelenlegi gyakorlati valósághoz egy fokkal közelebb áll, de ez csekély vigasz, hiszen a jelenlegi gyakorlati valóság elég siralmas.

És általában Magyarország valósítja meg a jogot, ill. a jog érvényesülését, és nem a Magyar Köztársaság. De mi az a Magyarország? Ugyanakkor jog érvényesülése egy fokkal tisztább, mint a jog megvalósulása. De garanciák, mértékek nincsenek.

A munkáról szóló cikkelyben is van néhány érdekesség.

Kimaradt az arányos, igazságos jövedelemre utaló mondat. Ez pedig egy fontos mondat kimaradása, még akkor is, ha ez a jelenlegi gyakorlatban nem valósul meg. Valójában nem kihagyni, de garantálni kellett volna ezen alapszabályt, alapelvet az új alkotmányban.

Ugyanakkor megjelenik az állampolgári kötelesség. Ez nem lenne baj, ha ez a kötelesség konkrétabban ki lenne fejtve. És ki lenne fejtve, hogy mindebben mi az állam kötelessége. Úgy viszont, hogy ezek nincsenek tisztázva, a kötelesség, ill. annak lehetséges elmulasztása bizonyos visszaélésekre adhat lehetőséget.

Ugyanakkor itt megjelennek új elvek, alapszabályok, pl. a vállalkozás szabadságáról.

Nem célom az előző és a ténylegesen jelenlegi alkotmány részletes összehasonlítása. Ezek is csak véletlenszerű példák.

Csak ismételni tudom magam. A lényeges hibák megmaradtak.

Az új, a ténylegesen jelenlegi alkotmány egy fokkal ködösebb, kevésbé konkrétabb, kevésbé számonkérhető, mint az előző alkotmány.

És egy fokkal kevésbé demokratikus, mint az előző alkotmány.

Ugyanakkor, az új alkotmány kétségtelenül a jelenlegi gyakorlati valósághoz egy fokkal közelebb áll, de ez csekély vigasz, hiszen a jelenlegi gyakorlati valóság elég siralmas.

Ugyanakkor a javára irható, hogy bővült, bekerültek fontos alapszabályok alaptörvények, de ezek mögött sincs garancia. Ezek is inkább deklarált szólamok és nem betartott törvények.

Visszatérve, a homályos fogalmazáson kívül, mik az okai annak, hogy nem valósul meg a jelenlegi alkotmány. Az egyik oka, hogy nincs mögötte felelősségre-vonás, szankció. Egyébként a megvalósulás ellenőrzése sincs meg. A másik oka, hogy általában nincsenek alkotmánybiztosító törvények. Rendben van magas szintű egészségügyi ellátás, de akkor e mögött több konkrétumnak kellene lenni. Pl. egy mögöttes törvény, kimondja, hogy ezer főre hány orvosnak, nővérnek, ágynak, pénznek kell lenni. Vagy a költségvetésből mennyit kell az egészségügyre költeni. Vagy pl. azt, hogy két éves mérések kellenek és ezek alapján nem romolhat az egészségügyi állapot. Tehát nincs szankció, nincs ellenőrzés, és nincsenek biztosító törvények. Így az elvek lógnak a levegőben. Ami van az egy előzetes alkotmánybírósági kontroll. Ez jó, ez szükséges, de nem elég. Pl. nincsenek rendben a kisebb törvények, rendeletek alkotmányossága, vagy a már meglevő törvények alkotmányossága, ezek illeszkedése az alkotmányhoz. Ezek illeszkedése más probléma, mint az alkotmányt biztosító törvények megléte.

Kétségtelenül a 2012-es alkotmány az előzőhöz képest bizonyos vonatkozásokban fejlettebb, jobb, gondolok itt pl. a természetvédelmi cikkelyre, vagy a költségvetési hiány, cikkelyre, stb..

Azért olyan ostobaságot is meg kell említeni, mint pl. az egykulcsos adó rögzítését. És lehet még hasonlót találni.

Összesítve maga az alaptörvény (a kapcsolódó törvényekkel együtt) is egy fokkal rosszabb, mint az előző, mert a további fejlődést még a korábbinál is jobban lezárja. Mert nem az a nagy baj, ha a torvények rosszak (mert ki lehet javítani őket), az nagy baj, ha nincs lehetőség a kijavításukra.

Tehát milyen lesz a jövő alkotmánya. Az alkotmány mögött lesz ellenőrzés, és szankció, aminek lényegét szintén az alkotmány írja le, továbbá lesznek alkotmányt biztosító törvények. Továbbá az alkotmányhoz illesztés is pontosabb lesz. A jövőben azonban az utólagos alkotmánybíráskodás is lehetséges lesz. Mi is ez. Pl. az alkotmányos törvény kimondja, közvetlen, vagy közvetve, hogy az egészségügy színvonala nem csökkenhet. Hiszen ha csökken, akkor eleve lehetetlenné válik az, hogy mindenki megkapja a legmagasabb egészségügyi ellátást. Ez logikus. Jön egy olyan kormány, mint a 2006-os és azt mondja, megreformálom, jobbá teszem az egészségügyet. Az alkotmánybíróság ekkor még nem tud dönteni, nem szakember. Ellenben ha két éves egészségügyi felmérés alapján az jön ki, hogy az egészségügy állapota nem javult, de romlott akkor nyilvánvalóan sérült az alkotmány, nem valósul meg legmagasabb testi, lelki egészség. Ekkor az egészet semmisnek tekintheti a bíróság, és vezetőket felelősségre lehet vonni.

Itt térnék ki arra, amire már a tanulmány elején kitértem.

Az általam közölt elvek igazolása.

Az általam említett elvek egy része és az alkotmányos elvek egy része szinte azonos. Az alkotmányos elveket, legalábbis ezen részét, nem tekintem elvnek, mert nem valósultak meg és nem célként, feladatként közlik őket. Az általam közölt elvek azért elvek, mert: ugyan, nincsenek megvalósulva, de én úgy közlöm őket, mint célokat, feladatokat.

A következő nagy hiba: sok olyan elv van, az alkotmányban, ami nem jó. Erről nem akarok sokat beszélni, mert már leírtam milyennek képzelem el a jövő rendszerét és az nem egyezik ezzel, tehát akkor nyilvánvalóan sok rossz törvény van a jelenlegi alkotmányban. Pl. a népszavazásról szóló törvény, rossz. Pl. a döntéshozást, döntéshozási szerveket megállapító törvények. Pl. a választási törvények, és még lehetne sorolni. Ezek szerintem rosszak, mert rossz a rendszer. Ez azonban nem az alkotmány hibája, hanem a rendszer hibája.

A következő nagy hiba: mi az, ami kimaradt a jelenlegi alkotmányból, de benne kellene lenni. Ez részben az előző téma, nem az alkotmány hibája, hanem rendszer hibája. Részben viszont vannak olyan alapelvek (alaptörvények), amelyeknek már most benne kellene lenni, de nincsenek. Ez már az alkotmány hibája.

Itt bőség zavarába kerül a gondolkodó. Tehát, amit már most be lehetne tenni. Szerintem valamilyen szinten már most bekerülhetnének a demokrácia alapelvei. Már most bekerülhetnének a nemzet alapvető céljai, pl. az általános életszínvonal-emelkedés. Bár az állampolgári jogok között ott vannak a jogra vonatkozó elvek, de ezek az állam vonatkozásában nincsenek megfogalmazva. Az arányos és igazságos érvényesülés vonatkozásában is lehetnének elvek. A vezetői felelősség vonatkozásban is lehetnének elvek. A pártfinanszírozás, pártdemokrácia vonatkozásában is lehetnének elvek. Az adatszolgáltatás vonatkozásában több elvnek kellene lenni. Valamilyen szinten már most lehetnének elvek a pénzügyi politika a monetáris politika vonatkozásában: pl. az egyenletes fejlődés elve, a rángatás kizárása.

Az átmeneti rendszerről (fejlettebb államkapitalizmus) irt fejezetben említettem néhány fontos törvényt, amely már most szerepelhetne az alkotmányba.

Már most szerepelhetne az alkotmányba egy-két alapelv a tiszta átlátható állami, társadalmi szerkezetről. Általában az alkotmány már most is lehetne bővebb, sőt jó lenne, ha bővebb lenne.

Valamilyen szintem már most lehetnének az alkotmányfejlődésről szóló elvek. Egyébként a jelenlegi rendszer és egyben az alkotmány legnagyobb hibája hogy nincs biztosítva az alkotmányfejlődés. Erről még beszélek.

Azt gondolom, hogy ez is bizonyította, hogy a jelenlegi alkotmány rossz, hibás hiányos. Jelentős mértékben csak a deklarált jogot, a valóságban nem létező megtévesztő jogokat, elveket tartalmaz. A deklarált jog, látszatjog hibája pedig nem ejnye-ejnye, főleg ha az alkotmányról van szó. Az a probléma, a csak deklarált joggal, hogy azt meglevőnek tekintik, így már a valódi megvalósításról, direkt vagy hiszékenységből, el is feledkeznek.

Ha az alkotmány rossz, akkor, csak rossz lehet az annak alárendelt jog egésze. Márpedig az alkotmány rossz. (A jó alkotmány viszont csak részben, nem teljesen jelenti, hogy az alárendelt jog jó színvonalú.)

Mindezt és még sok mindent magas szinten kell tartalmaznia jövő alkotmányának.

Mielőtt a jövő alkotmányára rátérnénk érdemes a jog lehetséges fejlődésén elgondolkodni.

A tervezettség és jogfejlődés.

Mindenek előtt azt kell megérteni, hogy a jog, is mint bármi más, csak akkor fejlődhet tervezetten, ha van a fejlődésnek egy meghatározott iránya. A múlt hányósságainak pótlása is szükséges, de az nem ad egy hosszabb távú fejlődési irányt. A fejlődési irány pedig csak a jövőből következhet, és csak olyan dolgokból, amelynek van fejlődési lehetősége. Pl., a szélesebben értelmezett életszínvonal fejlődhet, az igazságosság fejlődhet, a demokrácia fejlődhet. Ezek képesek kijelölni a jogfejlődés irányát. Konkrétan a jogfejlődés csak az igazságosság fejlődésével kapcsolható össze, de ez kevés. Legalább még kettő húzóerőt szükséges becsatolni, és ezek a szélesebben vett életszínvonal-fejlődés és a demokrácia-fejlődés. Társadalmi fejlődés nélkül nincs jogfejlődés és az fordítva is igaz.

Az alábbi rész tulajdonképpen arról szól, hogy a tervezett (hosszabb távra tervezett) fejlődés sokkal jobb, mint az esetleges, véletlenszerű rövid távú érdekek, „tervek, célok” szerinti fejlődés.

Nézzük például egy cég fejlődését. Az a cég fog gyorsabban fejlődni, amelyiknek vannak hosszabb távú tervei, van koncepciója, vagy az, amelyiknek nincsenek? Minél nagyobb a cég annál inkább szükség van hosszabb távú tervekre, koncepcióra. A rendszer e szempontból, egy hatalmas cég.

A folyamatos, rendszeres, tervszerű fejlődés nem jöhet létre, ha nincsenek hosszú távú célok és feladatok (programok, tervek). Egyébként van rövid távú, közép távú, és hosszú távú fejlődés. A rövid távú fejlődési szakaszok fokozatosan elkanyarodhatnak és így a hosszú távú fejlődés egész más irányú lesz, mint a rövid távú fejlődés. A látszólag pillanatnyilag kedvezőnek tűnő rövid távú fejlődés, egy válságba (zsákutcába, szakadékba) visz és hosszú távon, igen csak kedvezőtlen helyzet alakulhat ki. Ha nincsenek hosszú távú irány (célok, feladatok) akkor ide-oda csaponghat a rövid távú irány. Ha nincs folyamatos, tervszerű fejlődés, az megállást jelent, és valószínűleg kialakul a problémák torlódása, azaz egyes problémák megoldása lehetetlenné válik, más problémák megoldása megnehezedik. Továbbá, ha nincs tervszerűség, akkor nem alakul ki a tennivalók helyes sorrendje, mely igen lényeges. Ha rossz a sorrend, akkor hiába jó önmagában a cselekvés. Ezen kívül meg kell jegyezni a viszonylagos lemaradást: a viszonylag lassabban haladó lemarad, kiszolgáltatott helyzetbe kerül, a többi gyorsabban haladóhoz képest.

Később még bővebben szó lesz arról, hogy többek közt ebből a szempontból, a tervszerűség szempontjából is új korszakba lép az emberiség, a rendszer fejlődése. Ezért csak vázlatosan arról van szó, hogy az elkövetkező időkben (más jelenleg is) több ok (népesedés, globalizálódás, hadtechnikai fejlődés, stb.), miatt könnyebben kialakulhatnak válsághelyzetek és a válsághelyzetek láncreakciója. Eme a válsághelyzeteket csak a folyamatos rendszeres, tervszerű fejődéssel lehet megállítani. Minden megtorpanás a hibák sokasodását jelenti, melyek kialakítják a válsághelyzeteket. Szükség van tehát társadalmi-gazdasági rendszer folyamatos rendszeres, tervszerű fejlődésére. A rövid távú célok, tervek tulajdonképpen nem is nevezhetők céloknak, terveknek, legalábbis társadalmi méretekben és vonatkozásokban nem. Pontosabban csak akkor nevezhetők, ha azok a hosszabb távú célokból, tervekből vannak lebontva. Gondoljunk bele csak egy város fejlesztési tervének, akkor van értelme, ha az legalább 20 évre szól.

A jog fejlődése nélkül, nincs rendszerfejlődés. Szükségszerűen a jog köti össze társadalmi szinten gondolatokat, elméleteket, elveket a konkrét intézkedéssekkel, cselekvéssekkel. A jog tehát mindenhol jelen van, főleg azóta, hogy rendszer szinten az esetleges kézi, szóbeli, irányítás szerencsére a minimálisra csökkent. A jogot most itt szélesebb értelemben használom nemcsak az igazságszolgáltatást, de a különböző szintű szervezeti és működési szabályzatokat is alatta értem.

A rendszer, folyamatos rendszeres, tervszerű fejlődéséhez szükség van a jog folyamatos, rendszeres tervszerű fejlődésére.

A jog folyamatos rendszeres, tervszerű fejlődéséhez szükség van a hosszabb távú (legalább 30 évig terjedő) céloknak, feladatoknak (programok, tervek). Tulajdonképpen ez az egész tanulmány, sem más, mint egy ilyen cél és feladatgyűjtemény.

A célokhoz, feladatokhoz viszont szükség van alapelvekre, világnézetre (értékrend, szükségletek prioritása, erkölcs alapelvek, egyéb alapfelfogások).

Az alapelvek és az alapvető célok feladatok egymásból erednek, sokszor azonosak, mégis összességében az alapelvek egy hajszállal megelőzik a célokat, feladatokat. Társadalmi értelemben, a demokrácia szellemében szükség van a közösség (többség) által elfogadott alapelvekre, valamint alapvető célokra, feladatokra. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy ezek az alapelvek, alapvető célok feladatok változhassanak, méghozzá lehetőleg szintén a lehetőség szerint folyamatosan, tervszerűen.

A jogfejlődéshez tehát kell egy alapelv, világnézet (legalább 40 db, benne a 10 maghatározó alapfelfogással) gyűjtemény és kell egy hosszú távú (50 év) cél és feladat gyűjtemény (legalább 60 db-s).

Ezen kívül a jogfejlődést még biztosítják a következők. (Ezekről a futószalag-rendszerű törvénykezésben már részben szó volt.). Mindig a valóban legaktuálisabb, legégetőbb problémát kell megoldani törvényi szabályozással. Az aktuális, legégetőbb problémát, pedig csak akkor tudják megtalálni, ha ebben kikérik a nép véleményét. Továbbá ebben segíthetnek a független, tudományos demokratikus jogalkotó testületek, melyeknek ez az egyik feladatuk.

A jogfejlődést még részben az is biztosítja, ha a többször felmerült, de megoldatlan problémákat addig tűzik a napirendre, míg azok nem oldódnak meg. Egyszerűbben: nincs szőnyeg alá söprés.

A további feladat meg kell alkotni a jogfejlődést, biztosító törvényt, melyről később még szó lesz.

Mi az a minimális tervezés, amelyre jogfejlődés alapulhat? Megjegyzem, ezt nem nevezhetünk hosszú távú és alapos tervezésnek, csak középtávú és minimális tervezésnek. Minimálisan el kellene dönteni legalább 10 évre előre, hogy az államot erősíteni, bővíteni kell, vagy hagyni (jelenlegi állapot megtartása), vagy gyengíteni, szűkíteni szükséges. El kellene dönteni 10 éves távlatra, hogy a hatalmi különbségeket növelni kell, vagy hagyni, vagy csökkenteni szükséges. El kell dönteni, hogy vagyoni különbségeket növelni kell, vagy hagyni, vagy csökkenteni szükséges. El kellene dönteni 10 éves távlatra, hogy a közvetlen demokráciát növelni kell, vagy hagyni, vagy csökkenteni szükséges. El kellene dönteni 10 évre, hogy az anyagi szükségletek, a minőségi anyagi szükségletek vagy lelki szükségletek (igazságosság, önrendelkezés, stb.) kielégítését kell fokozni. El kell dönteni, hogy milyen területekre kell koncentrálni milyen területek költségvetését, kell növelni és mely területek fejlődése, stagnálhat. Jelenleg ez a minimális tervezettség sincs meg. Ha nincs minimális tervezettség, akkor lehetetlen a távlatos jogfejlődés. Természetesen az alkotmányba is bele kell kerülni az alapvető hosszabb távú céloknak, terveknek, feladatoknak.

A jogfejlődés másik részét az igazságszolgáltatás fejlődését, a helyén értékelt és állandóan fejlődő erkölcs és jogtudomány biztosítaná, azáltal hogy a jogalkotásnak ez lenne az egyik alapja. Az erkölcs és jogtudomány határozná meg azokat a régi és adott esetben új az alkotmányba is bekerülő alapvető igazságossági elveket, melyekből a jogalkotásnak ki kell indulnia.

A 10 éves célok, tervek feladatok persze nem azt jelentik, hogy azokat korlátozottan és mértékkel nem lehet módosítani. Az alkotmánymódosítást is szabályozni kell, de erre még kitérek.

A jogilleszkedés és jogfejlődés.

Az illeszkedési probléma abból is adódik, hogy az alkotmány ill. az alatta levő jogok eltérő ütemben változnak, fejlődnek. Az hogy rendszer fejlődik, azt jelenti, hogy az egész jog fejlődik. Ez eddig természetes. Általában az alacsonyabb rendű jogok, változnak, fejlődnek, de néha pl. rendszerváltás idején az alkotmány, változik nagyot. Az optimális az lenne, ha a fokozatos, egyenletes rendszerfejlődéssel együtt fokozatosan egyenletesen fejlődne az alkotmány és minden alatta levő jog. Ez azonban gyakorlatilag szinte lehetetlen. Egyrészt a rendszer nem fejlődött, fejlődik fokozatosan egyenletesen, hanem hektikusan. A jövőben ez is létrejöhet. Visszatérve, ha az alacsonyabb rendű jogok fejlődnek a rendszerfejlődés kapcsán, akkor az alkotmány marad le, ha az alkotmány fejlődik hirtelen, akkor az alacsonyabb rendű jogok maradnak le. Az alkotmány egyébként nem is tud nagyon kis léptékben fejlődni, mert egy cikkely megváltozása is elég nagy fejlődésnek tekinthető. Az alkotmány esetében csak viszonylagos fokozatos, egyenletes fejlődésről beszélhetünk. Innen három fele tagolódik a probléma.

Ha abból indulok ki hogy a jelenleg rendszerváltásra van szükség és az rendszerváltás csak nagy lépésekben történhet akkor a jogfejlődés menete a következő: jelentős alkotmány változtatás, jelentős új általános törvények (népi részvétellel), majd az alacsonyabb rendű törvények az alkotmányhoz és általános törvényekhez való igazítása, ill. alkotmányt biztosító alacsonyabb törvények.

Ha a jövő egyenletesen, de dinamikusan fejlődő rendszeréből indulok ki, akkor kétirányú jogfejlődés képzelhető el.

Viszonylag fokozatosan új általános törvények (népi részvétel), és pár törvény után viszonylag fokozatos alkotmányváltoztatás (népi részvétellel), majd az alacsonyabb rendű törvények illesztése, és alkotmányt biztosító alacsonyabb törvények.

A másik út. Az alacsonyabb rendű törvényeket csak úgy lehet meghozni, ha azok illeszkednek az alkotmányhoz. Ha ezeket nehéz, egyre nehezebb beilleszteni az alkotmányba, akkor az azt jelzi, hogy az alkotmány már módosításra szorul. Ez a folyamat azt jelzi, hogy a rendszerfejlődés megelőzte az alkotmány fejlődését. A másik út tehát: új nehezen beilleszthető alacsonyabb rendű törvények, új általános törvények és alkotmánymosósítás (népi részvétel), majd a többi alacsonyabb rendű törvény alkotmányhoz való igazítása, ill. az alkotmányt biztosító alacsonyabb törvények

Ha abból indulok ki, hogy a rendszerváltás létrejöhet viszonylag kisebb lépésekben, ami azonban a szokásosnál erősebb változás, akkor a két előző variáció kombinálása szükséges. A fokozatos de dinamikus fejlődés két útja egészül ki azzal, hogy időnként a jogfejlődést egy nagyobb arányú alkotmány átalakítás és új általános törvények meghozatala fűszerezi.

Jelenleg leginkább ez utóbbi, egy hármas irányú jogfejlődés lenne szükséges.

Ehelyett viszont, a jelenlegi rendszer szinte tökéletes alapállásból, és abból hogy nincs egyenletes, de dinamikus fejlődés a jogfejlődésnek két hibája van: lassú és zavaros. Egyébként pedig szerintem ez irányú átgondoltság sincs.

Egy kis ismétlés.

Minél kisebb a diktatúra, minél inkább érvényesülnek az emberi jogok, annál nagyobb a demokrácia. Feltételekkel, megjegyzésekkel, de elfogadom ezen gondolatot, viszont akkor meg kell nézni pontosan: mennyire érvényesülnek az alapvető emberi jogok.

Itt van mindjárt azon alapvető emberi jog, hogy mindenki szabadon kifejtheti, elmondhatja a véleményét, a világnézetét, és gyakorolhatja is a világnézetét, vallását, ha az elmondás, gyakorlás nem esik bele a büntetőjog kategóriájába. Egyszerűbben, ha nem okoz valakinek kárt, ártalmat, leszámítva, hogy egyeseket sérthet, zavarhat ez. De az alapvető emberi jog éppen arról szól, hogy sértéseket, zavarásokat űbereli az alapvető emberi jog.

Hát azért vannak itt direkt büntető-törvények is, pl. a holokauszt tagadása, vagy kommunizmus bűneinek tagadása. Még gyakoribb, hogy nincs direkt büntetés, csak indirekt mellőzés és egyéb ilyen-olyan hátrányok érhetik az őszintén beszélőt. De a lényeg az, hogy az alapvető emberi jognak így kellene szólni: mindenkinek joga van ahhoz, hogy kifejtse véleményét és ahhoz is joga van, hogy a közügyekről szóló véleményét komolyan vegyék, érdemben figyelembe vegyék. Ez ugyebár a demokrácia alapvető emberi joga lenne. Ez már egy újabb, vagy módosított alapvető emberi jog. Azt is tudjuk, hogy ez a jog manapság még messze nem érvényesül, sőt szinte nincs is. Összességében a szabad véleménynyilvánítás joga manapság e rendszerben 60-80%-ban nagyjából érvényesül. Ugyanez elmondható a többi alapvető emberi jogról is. Most én itt nem veszem elő az összes alapvető emberi jogot, de otthon nyugodtan elő lehet venni és megnézni, mi a helyzet. És mint az előző példából kiderült, alapvető emberi jogok jelenleg hiányoznak is, illetve hiányosak. Hogy mást ne mondjak, hiányzik az igazságos, arányos érvényesülésről, jövedelemszerzésről, vezetői pozíciószerzésről szóló emberi jog, illetve ez alig érvényesül.

Nagyon elnézően, az alapvető emberi jogok összességében, átlagosan jelenleg nagyjából, 70%-ban érvényesülnek. Ez azt jelenti, ha innen nézzük a demokráciát, még akkor sem teljes a jelen demokrácia, még van némi (ezért a 30% jelentősnek mondható) diktatúra.

Ha viszont az előző fejezetrész szempontjából mérem a demokráciát, (a népréteg mekkora arányban dönt az őt érintő fontosabb ügyekben), akkor a jelenlegi demokráciaszint szerintem a 40%-ot sem éri el.

Elismerem, hogy az államkapitalizmus a történelem eddigi legmagasabb szintű demokráciája, de azt már nem, hogy ez a teljes demokrácia. Nyilvánvalóan itt is egy folyamatos, de hektikus történelmi fejlődésről van szó. Nyilvánvalóan nem két kategória van, diktatúra és demokrácia, hanem sok kategória és a teljes demokrácia még messze van.

És még egy ismétlés.

Szerény véleményem szerint a döntéshozás alapvető rangsorának, a következőnek kell lenni:

Az alkotmány legeslegfőbb, pl. 20 elve törvénye áll a csúcson. (Érdemes azt a húszat nagyon alaposan, részletesen leírni, hogy ne legyenek értelmezési nehézségek.) Ez tehát a legfelső döntéshozó erő, ezt sem a nép, sem bármilyen hatalmi erő jelentősen nem változtathatja meg. Illetve ez lenne azon lapvető irány, amelytől pl. 10 évente, csak 10 fokban lehet eltérni. Illetve ez lenne - legalább 10 évig gondolkodni, vitatkozni kell rajta de azért 10 éven belül valamilyen kevés változtatás szükséges - típusú döntéshozás.

Kik hozhatnák ezt a kevés, de mégis fontos változtatást, hiszen mégis a csúcsról van szó.

Hogy lehet az alkotmány csúcsát vagy magát az alkotmányt megváltoztatni. Ugyanis itt belép még egy tényező az alkotmánybíróság, mint alkotmány legfőbb szakértője és őrzője. A jelen rendszer abszolút zavaros és hiányos. Egyfelől hiányzik a népi részvétel. Másfelől lehet, sőt biztos hogy az alkotmánybíróság egy átalakítandó alkotmány (bizonyos értelemben rossz alkotmány) őrzője. Mert az ő feladata, hogy a jelen érvényben levő alkotmányhoz képest mondja ki az alkotmány-ellenességet. És minden alkotmánymódosítás szükségszerűen alkotmány-ellenes. Tehát az alkotmánybíróság szerepét is tisztázni kell. Értelemszerűen kettős szerepe lehet az alkotmánybírságnak és minden független tudományos demokratikus vezető testületnek. A meglevő elveken gyakorlaton őrködni. Ugyanakkor meglevőt vizsgálni, a hibákat felfedni, a szükséges változtatások elveit, terveit kialakítani. Gyakorlatilag arról van szó, hogy bár a testület bár tisztában van hibákkal a változtatás szükségességével, de csak akkor próbálhat meg változtatni vagy változást engedélyezni amikor annak eljön az ideje. Egyébként pedig a meglevő „rossz” dolgon kell őrködnie. De a változatás idején, esetén már nem a meglevőn kell őrködni, hanem részt kell venni változatásban, a testület lesz az egyik döntéshozó egység. Az őrködés idején a testület (pl. az alkotmánybíróság) a legfőbb döntéshozó egység, a változtatás idején pedig csak az egyik döntéshozó egység.

És mikor jön el a változtatás ideje. Pl. az alkotmány esetében ki lehet jelölni adott időszakokat (pl. 5 év, 10 év) is mint lehetséges és szükséges változtatási időszakokat. Vagy pl. ha a parlament változtatni akar és megvan ehhez a szükséges többsége. Konkrétan szerintem az alkotmány-változtatásnak így kellene lezajlania, a jövőben így fog nagyjából lezajlani. Megfelelő időben és feltételek mellett elkezdődik az alkotmánymódosítás. A javaslatok köznépi és mindenféle vitája után a döntéshozó egységek: 60% népszavazás, 32% a parlament, és 8%-ban az alkotmánybíróság.

Tehát mi szükséges, ahhoz hogy a jelen zavaros hiányos ellentmondásos döntéshozó mechanizmusából tiszta világos egyértelmű döntéshozó mechanizmust kialakítani.

Az alkotmánymódosítás menetét pontosan ki kell alakítani.

Az őrködés, a felügyelet és a változtatás idejét szét kell választani, ugyanis megváltozik a döntéshozói rangsor.

A legfontosabb általános döntésekben részt kell venni a népnek.

E döntésekben az ötvözött döntés szükséges.

Az összesített döntésbe 60%-ba számít bele a népszavazás tagjainak szavazata, 32%-ba számít bele az elit vezetés tagjainak szavazata. 8%-ba számít bele a felügyelő őrködő független tudományos testület tagjainak szavazata.

A legfontosabb döntéseken kívüli döntések pontos menetét szerkezetét is meg kell alkotni.

A jövő alkotmánya.

A szélesebben értelmezett alkotmány: a legfelsőbb, legmagasabb-rendű, kiinduló elvek, törvények összessége. Már több fejezetben érintettem az alkotmány problémakörét.

Már egy jóval korábbi részben volt arról szó, hogy az alkotmánynak kell tartalmazni, persze a sajátos nyelvére lefordítva az alapvető elveket, elméleteket.

Ez nagyjából most is így van és a jövőben is így lesz.

Ellenben jövőben az álabbikat is tartalmaznia kell, ezeket a jelenlegi nem tartalmazza. A jövő alkotmány részei.

A rendszertényezők és azokhoz kapcsolódó leglényegesebb célok, feladatatok. A rendszer legfelső céljait, melyet fejlődési tényezőknek is nevezhetünk. A társadalom közös, közösen elfogadott világnézetét. A leglényegesebb általános törvényeket, alapvető jogokat. Ezen felül az alkotmánynak kellene tartalmaznia, az új döntéshozó mechanizmus lényeges elemeit.

Hogy tartalmazza a rendszertényezőket és a leglényegesebb feladatokat?

A rendszertényezők a legfontosabb problémakörök. Nyilván, hogy a leglényegesebb problémaköröket, mint megoldandó feladatokat fel kell sorolni az alkotmányba. Ezek egyben kijelölik a legfontosabb célokat és elveket is. Persze lehet itt tovább szelektálni, lényegesíteni, az alapvetőkből is legalapvetőbbeket kiemelni.

Az biztos, hogy a legfőbb célokat tartalmazni kell az alkotmánynak. Ezek szerintem, erről korábban más szó volt: mindenki szükségletének lehető legteljesebb kielégítése. A szükségletek igazságos, megérdemelt kielégítése. A szükségletek arányos (anyagi, minőségi anyagi, és lelki) kielégítése. Ez utóbbit csak nép véleménye ill. annak érdemi figyelembevétele után jöhet létre. A lehető legmagasabb szintű társadalomtudomány, és világnézet kialakulása, illetve e szerint működő (demokratikus) rendszer kialakítása. A lehető legtöbb kiváló (lehető legmagasabb szintű világnézetű, tudású, társadalomtudományos ismertekkel rendelkező) ember kialakulása.

Pl. A Magyar állam célja, hogy az állampolgárainak döntő többsége magas életszínvonalon, egészségesen, biztonságban éljen. Célja hogy az állampolgárok döntő többsége magas szintű tudással, nagyfokú önrendelkezéssel rendelkezzenek. Célja hogy az állampolgárok magas szintű demokráciában éljenek. Célja hogy mindez állandóan fokozatosan javuljon, emelkedjen.

Az egyéb lehetséges lényeges célokra még visszatérek.

A legfőbb célokhoz kell illeszkedni az alapvető közép és hosszabb távú céloknak terveknek, amelyeket szintén tartalmazni kell az alkotmánynak.

Az alkotmánynak még a törvényeknél is érthetőbbnek és egyértelműbbnek kell lennie. Például, az alapvető jogok megfogalmazásában. Meg kell jegyezni: az alkotmánynak olyannak kell lennie, hogy az átlagember is képes legyen érteni és értelmezni. Nem elég, ha az alkotmánybíróság érti és értelmezi.

Pl. minden állampolgárnak joga, van az egészséges élethez, stb. Ez így pontatlan, sokértelmű. Joga van, ha tudja, biztosítsa magának? Vagy: ebben nem akadályozhatja senki, de segíteni sem köteles senki? Vagy, ebben az államnak segíteni kell? Vagy: az állam ezt köteles biztosítani? Nyilvánvaló, hogy pontosan meg kell fogalmazni mi is az állam feladata ezzel kapcsolatban. Ezen túl fel kell sorolni a kivételeket. Ha a megfogalmazás tartalmazza az időtartamot és az elérendő célt, akkor eleve pontosabb és értelmezhetőbb lesz.

A tényleges demokrácia alkotmányának tartalmaznia kell az előbb említett pl. 80db-s alapelv, világnézet (értékrend, erkölcs, felfogás) gyűjteményt, és a legfőbb célok feladatok pl. 10 db-s gyűjteményét. Ezek az alapelvek alapvető célok, feladatok, csak akkor lehetnek jók, ha jóváhagyásukba, sőt megalkotásukba részt vesz a nép (népszavazás, széleskörű közvélemény-kutatás). Az alkotmány megalkotása, módosítása demokrácia szellemében hasonlóan történhet, mint az általános törvényhozás. (A/6 ábra.). A jogszűrő testületek munkája kissé módosul, precízebb előszűrés kell, mert utólagos sokkal nehezebb. Tehát ez lényeges különbség. Jelenleg pont az alkotmányról nem szavazhat a nép a jövőben pont ez lesz az egyik terület, amelyről rendszeresen szavazhat. Hiszen mi fenébe szólhat bele a nép, ha nem az alapvető elvekbe. A szaktörvényekbe nem tud beleszólni.

Felületes részletek a jövő lehetséges alkotmányából, csak az érzékeltetés céljából.

A természettel kapcsolatos alapelvek (alapfelfogások):

Minden embernek joga van az egészséges élethez, mely csak az egészséges környezetben, egészséges természetben jöhet létre. Minden embernek joga van a jóléthez melyet csak egészséges, kizsákmányolatlan természet, természeti kincsek képesek biztosítani. Nemcsak a jelenleg élő embereknek van mindehhez joga, de a jövőben élő embereknek is. A növények és főleg az állatok érző lények, ezért azok fölösleges, pusztítása, életkörülményeinek rontása, bűn. A természetpusztulás egészségügyi és gazdasági válságot okoz.

(De a jövő alkotmánya itt nem áll meg, hanem folytatódik, a következőképpen)

A fenti elvekből eredő alapvető feladatok. Meg kell akadályozni a további természetpusztulást, sőt a természet állapotát 10 éven belül vissza kell állítani egy korábbi teljesebb szintre, és azt a szintet kell megőrizni. Ez konkrétan a következőket jelenti. A Magyar állam vállalja, hogy a területén levő növényzet a fajok, egyedek száma elterjedése nem csökken. A Magyar Köztársaság vállalja, hogy a területén levő állatvilág, a fajok, egyedek száma elterjedése nem csökken. A Magyar állam vállalja, hogy a természetbe kerülő szennyezőanyagok mennyisége (minden szennyezőanyag) 10 éven belül 3%-kal csökken. Vállalja, hogy a területén levő vizek és a föld szennytettségének 10 éves távlatban 3%-kal csökken. Vállalja, hogy a levegő szennyezettsége 10 éven belül 3%-kal csökken. Vállalja hogy a területén levő ásványi anyagok, szerves energiahordozók 10 éves távlatban legfeljebb 0,5%-kal csökkennek. Stb.

Más jövőbeli lehetséges részlet:

Minden embernek joga van az igazságos hasznos alkotó munka alapján való érvényesüléshez. A haszontalan, vagy munka nélküli érvényesülés gátolja hasznos alkotó munka szerinti érvényesülést.

Ebből következő feladatok. Mérni kell és a jövedelmek, vagyoni helyzet, döntéshozói helyzetet, alakulásában érvényre kell juttatni a hasznos alkotó munka mértékét. 10 éven belül el kell érni, hogy az emberek 90%-nak vagyoni helyzete, a hasznos alkotó munkájával legyen arányos. El kell érni, hogy hasznos alkotó munka nélkül ne lehessen jelentős jövedelmet szerezni. Stb..

A következő lehetséges példa:

A Magyar állam köteles arra törekedni, hogy a területén élők a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségben éljenek, mert ez alapvető emberi jog. A Magyar állam vállalja hogy 10 éven belül az átlag életkort és az egészségügyi ellátás színvonalát 5%-kal emeli, amelynek megvalósulása X intézet Y statisztikája alapján történik. Amennyiben a vállalás nem valósul meg, úgy az érintett vezetők az általános vezetői felelősségről szóló törvény alapján ítéltetnek meg.

A jövő alkotmányából ezen lényegi tartalmú alapvető jog sem maradhat ki:

Minden embernek joga van ahhoz, hogy tisztában legyen, milyen fejlettségű országban, nemzetben él, ill. az általa választott vezetés hogyan dolgozott. Ezért a Magyar állam köteles az ország politikai, demokráciaszint, gazdasági fejlettségét és haladását bemutató legfontosabb pontos statisztikai adatok rendszeres létrehozásra és azok rendszeres közzétételére. A Magyar állam védi a legfontosabb statisztikai adatok pontosságát fellép azok eltorzítói ellen.

És persze ez sem maradhat ki:

A magyar nép, a Magyar állam soha nem bocsátkozik hódító háborúba, és semmilyen más népeknek, nemzeteknek ártó, kizsákmányoló cselekvésbe.

Megint kihangsúlyozom: a jelenlegi alkotmányban is nagyjából szerepelnek e paragrafusok. Pontosítani kell azokat ill. a hiányzókat pótolni szükséges.

Ez a néhány vázlatos példa arra is rámutat, hogy többek közt milyen lényeges elvek, célok, feladatok „hiányoznak” a jelenlegi alkotmányból. Még lehetne folytatni a sort.

A megfogalmazás egyértelmű, nem lehet sumákolni.

Jó lenne, ha az alapelvek, célok, feladatok egy ún. világalkotmányban is szerepelnének. Nemzetközi egyezmények kusza sokaságából meg kellene alkotni egy átlátható világalkotmányt. Attól, hogy nem jön létre ilyen világalkotmány, azért az egyes országok alkotmánya még lehet jó.

Az alkotmány sem lehet látszatjog. Ez azt jelenti hogy az alkotmány törvényeket követni kell azoknak az általános, és szaktörvényeknek amelyek biztosítják a az alkotmány megvalósítását. Másfelől követni kell azoknak az intézményeknek módszereknek, mechanizmusoknak, amelyek biztosítják az alkotmány megvalósítását. Valahogy az alkotmányban is garantálni kell az alkotmány megvalósítását. Én azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az alkotmány bizonyos szankciókat ír elő azok számára, akik akadályozzák, vagy nem tesznek eleget az alkotmány megvalósítása érdekében.

A lényeges törvény megalkotása és ebből a részletkérdés, részlettörvény, ez sorrend. Viszont sokszor a részletek tapasztalata teszi szükségessé a lényeges törvény módosítását. Valójában szükség van (nemcsak ezért) egy független, tudományos, demokratikus alkotmány-felügyelő testületre, melynek többek közt ez lesz az egyik feladata, hogy az alkotmány-módósító javaslatokat ( nagyjából ugyanúgy működik, mint az általános törvények javaslatai A/6 ábra) elbírálja, osztályozza.

A jövő alkotmány azonban valahogy biztosítani fogja a viszonylag folyamatos alkotmányfejlődést, ugyanis az alkotmánynak nem kell tökéletesnek lenni, ha fejlődése biztosítva van. (Nem is tud hosszútávon tökéletes lenni.) Ezzel egyébként, ha nem is teljesen, de jelentősen, a társadalom fejlődését is biztosítja.

Hogy lehet azt megoldani, hogy ne csak a jog, de maga az alkotmány, az alapelvek, az alapvető célok, feladatok is folyamatosan szervezetten, tervszerűen fejlődjenek? Ha nem fejlődik az alkotmány ill. az említett fontos részei, akkor az egész jogfejlődés lelassul, megáll, ha túl gyorsan hektikusan fejlődnek az is rengeteg problémával jár, kihat az egész jogfejlődésre, rendszerfejlődésre. Továbbá ha túl könnyen változtatható az alkotmány, akkor a bármikori megváltoztatásával, akár rossz irányba is átfordítható. A cél tehát: az alkotmány folyamatosan változzon de módjával, viszonylag egyenletesen ill. rossz irányba ne lehessen változtatni.

A közép és hosszabb távú tervezettség megszűnik tervezettségnek lenni, ha azt állandóan és alapvetően változtatják. Másfelől nem szabad bemerevedni, mindig jöhet új szempont. A jognak és az alkotmánynak az egész rendszerfejlődéssel összhangban a egyenletesen folyamatosan de viszonylag dinamikusan kell fejlődnie. Meg kell jegyezni,, hogy a jó vagy rossz irányt elsősorban rendszer demokratikussága képes biztosítani.

Az egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus fejlődés, alkotmányfejlődés kialakítása.

Ez egy ismételt, a fejlődéssel foglalkozó rendszertényezőben is szereplő fejezetrész.

Tulajdonképpen ez a lényeg. Talán a fejezet címének is ezt kellett volna adni. Mert ez az igazi feladat. A történelem során szinte szükségszerűen volt társadalmi fejlődés. De ez fejlődés hektikus, válságokkal tarkított hullámlépcsős volt. Ami nem jött létre, ami minden szempontból sokkal jobb, amit ki kell alakítani: az egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus fejlődés.

A kérdés tehát ez: hogyan lehet gyakorlatilag olyan rendszert létrehozni, amely biztosítja a folyamatos, egyenletes fejlődést? A tanulmány során már többször foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de nézzük meg újra.

Az egyik szempont hogy egy állandó változás biztosítva legyen. A másik szempont hogy meg kell határozni a fejlődés irányait, mert a változások alapvetően ez irányban történhetnek. Természetesen mindezt alkotmánynak is szükséges biztosítani. És mindezt úgy biztosíthatja, ha magának az alkotmánynak is biztosítva van folyamatos egyenletes fejlődése. Ellenben az alkotmány csak lassan változó lehet, mert az alkotmány nehéz változtatása egy fontos hatalmi fékrendszer. Gyakorlatilag a kettő összeilleszthető, lassan de egyenletesen, folyamatosan változnak az alapelvek, mely alapelveken belül viszonylag dinamikusabban egyenletesen, folyamatosan változhatnak, csiszolódhatnak a törvények, és részleteiben javulhat, változhat a rendszer. Tehát a menet vázlatosan: új alkotmányrész létrehozása, az új alkotmányrész (új elvek) még csiszolatlan kezdetleges realizálása, az új alkotmányrész, már kikristályosodott, kicsiszolt hibátlan realizálása, és akkor megint jöhet az új alkotmányrész kialakítása.

Mielőtt továbbmennék két fontos megállapítás, amikről már szintén beszéltem.

A fejlődésnek két módja lehet, leegyszerűsítve. A folyamatos egyenletes, de viszonylag dinamikus fejlődés, ill. az ugyanilyen rendszerváltás. Ekkor nem szükséges gyorsított fejlődés, ill. rendszerváltás. Ha viszont stagnálás, a kelleténél lassabb fejlődés, esetleg visszafejlődés van, akkor a gyorsított fejlődés, ill. rendszerváltás (kettő, három, négy, nagyobb lépcsőben, ugrásban végbemenő) szükséges. Jelenlegi helyzetben pl. már gyorsított fejlődésre, rendszerváltásra van szükség.

A következőkben azzal az esettel foglalkozom, amikor nem szükséges a gyorsított fejődés, rendszerváltás.

A másik sajnálatos megállapítás: a jelen rendszerben pont az alkotmány, alkotmánymódosítás, bővítés az egyik terület, amelyben nem lehetséges népszavazás. A jövő fejlettebb rendszerében pont az alkotmány, alkotmánymódosítás, bővítés lesz az, amelyben szinte kötelező lesz a népszavazás.

Visszatérve: nézzük meg, hogyan lehet meghatározni a fejlődés irányait. A következő kérdések merülhetnek fel. Milyen mélységig kell a fő irányokat kijelölni? Három, négy alapvető főirány? Tíz, húsz alapvető főirány? Ötven, száz alapvető főirány? Vagy ennél is több?

Ki jelölje ki az alapvető főirányokat? Mennyre legyenek változtathatók az alapvető főirányok? Az én véleményem és talán ez a többség számára is elfogadható vélemény. Az egyik alapvető főiránynak mindenképpen a demokratizálódásnak, a lakosság érdemi részvétele a döntésekben, kell lenni.

Ebből következik hogy a főirányok végső döntését, elsősorban a lakosságnak kell meghoznia, de a legfelső alkotmány által előirt demokratikus irányt a lakosságnak is be kell tartani. Az is egyértelmű, hogy megoldást az alkotmányban kell keresni.

Az alkotmánynak kell tartalmazni a fő irányokat. A jelenlegi alkotmány nem jelöl ki irányokat. A jövő alkotmányának ki kell jelölnie a fejlődés irányait.

Én egy több lépcsős alkotmányt képzelek el. A csúcsán helyezkedik el az a három, négy legalapvetőbb főirány (cél), és legeslegfőbb törvény, amelyet csak ritkán lehet változtatni, pl. csak 25-30 évente. Vagy ezeket nem lehet változtatni. Alatt helyezkedne el a tíz-tizenöt alapvető legalapvetőbb irány, ill. törvény, amelyet ritkán lehet változtatni, mondjuk 15 évente. Alatta helyezkedne el az alkotmány többi része (alapvető törvények) amelyet viszont ötévente lehetne, sőt kell változtatni. Persze nem az egészet, de erre majd visszatérek. Tehát a legalapvetőbb törvények egyike éppen magára az alkotmány ilyen felépítésére, változtatására vonatkozna.

Az alkotmány felépítése tehát. Legalapvetőbb fő irányok célok, törvények (30 év, 4-6 db) Legalapvetőbb törvények (15 év, 10-20db.) Alapvető törvények (5 év 70-200 db.) (Az alkotmányos törvényeket magyarázó törvények.)

Kezdjük azzal, hogyan változhatna az alkotmány nagyobbik fele (nem legalapvetőbb irányok, törvények). A legalapvetőbb törvények egyike előírná, hogy őt évente az alkotmánnyal kapcsolatos népszavazást kell tartani.

Pl. a minimális változtatás. A népszavazásnak legalább 2 alkotmányos törvényt (nem legalapvetőbb) meg kell változtatni (módosítani), és emellett 1 új alkotmányos törvényt kell hozni. Vagy legalább 2 új alkotmányos törvényt kell hozni és 1-et módosítani. Vagy legalább 3 törvényt kell módosítani.

Pl. a maximális változtatás. Előírná, viszont azt is, hogy legfeljebb 4 alkotmányos törvényt módosíthat, ekkor 1 új törvényt hozhat. Vagy 3 új törvényt hozhat, ekkor még 1-et módosíthat. Vagy 3-at módosíthat, és akkor 2 új törvényt hozhat. Még be lehetne vezetni olyan egységeket, mint: részletmódosítás ebből kettő érne egy jelentős módosítást. Illetve a kiegészítő új törvényt, ami nem jelentene, egy egész új törvényt.

Persze azt is előírná ez a legalapvetőbb törvény, hogy a legfőbb irányok irányában mehetnek ezek a változtatások, az új törvények. Mindezt pedig demokratikus népszavazás keretében kell megtenni, amit szintén leírna a legalapvetőbb törvény. Pl. mindenki tehet javaslatot, és ezen javaslatok szelekciója következőképpen történik. Itt és most nem taglalom a valóban demokratikus népszavazást, mert ezzel korábban sokat foglalkoztam. A minta lényegében az A/6-os ábrán látható.

Elképzelésem szerint milyen törvények lennének a legalapvetőbb törvények között. A legalapvetőbb törvényeket, irányokat szintén népszavazással lehet megváltozatni, csak itt a minimális idő hosszabb (pl. 15, 30 év) és nincs változtatási kötelezettség.

A jövő alkotmányában minimálisan valami ilyesmi benne lesz.

A Magyar állam 5 évente igény szerint, 10 évente kötelezően legalább 10%-ban módosítja (ez lehet bővítés is) az alkotmányát. A Magyar Köztársaság legfőbb iránya a demokratizálódás a közvetlen demokrácia szintjének emelkedése. Ezért az alkotmánymódosítás nem tartalmazhat olyan módosításokat, melyek csökkentik a közvetlen demokrácia szintjének (pl. a jelentős népszavazások, népválasztások számát) csökkenését.

Általában az alkotmánymosósítás iránya, a demokratizálódás a közvetlen demokrácia, az igazságos, arányos vagyoni, hatalmi különbségek, az igazságosság, a jogállamiság kiteljesedésnek irányába haladhat. Általában az alkotmánymódosítás a meglevő alkotmányos elvek, törvények további kiteljesedésnek, további fejlődésnek irányába mehet. Az alkotmány 10 év alatt legfeljebb 25%-ban módosulhat. Az alkotmány nem csökkenhet, csak bővülhet, ill. módosulhat.

A Magyar állam alkotmányának módosítása csak akkor érvényes, ha azt népszavazás által a nép az állampolgárok többsége elfogadja.

Nyilvánvalóan az alkotmánynak egyértelműnek értelmezhetőnek kell lenni ezért fölösleges részeket, átfedéseket, főleg az egymásnak ellentmondó átfedéseket meg kell szüntetni. De azért vannak olyan átfedések, melyek nem okoznak zavarosságot, inkább tisztázzák a képet.

Néhány legalapvetőbb alkotmányos törvény (cikkely) vázlata.

A Magyar Köztársaság, fejlődési főiránya demokratizálódás. Ez azt jelenti, hogy nem jöhet létre olyan törvény, intézkedés, az állam részéről, amely a lakosság döntési arányát, bármelyik döntésben csökkentené. Azt jelenti, hogy a legfőbb törvények, ill. az alkotmány mosósításában, bővítésében részt vevő törvényeket legalább 75%-ban lakosságnak kell helybenhagyni. Továbbá azt jelenti, és itt egy olyan felsorolás következne, amit itt és most nem írok le.

A Magyar Köztársaság fejlődési főiránya az igazságos és arányos vagyoni hatalmi hierarchia, és ezzel összefüggésben a valós, hasznos teljesítményeken alapuló vagyoni és hatalmi hierarchia. Igazságos és arányos hatalmi, vagyoni hierarchia minimálisan akkor jön létre, ha a legszegényebb, és legkevésbé jogérvényesítő tízezer fő és leggazdagabb, és legnagyobb hatalommal rendelkező ezer fő (jogalkotó elit, legfőbb testületek vezetői) között a különbség nem több mint 70-szeres. (Ez az utolsó népszavazási döntés, mely X évig van érvényben. A különbségeket Z szervezetek számolják ki, Y módszer szerint. Jelenleg a különbség a különbség 140-szeres.) Ebből az következik, hogy nem jöhet létre olyan törvény, intézkedés, az állam részéről, mely a vagyoni, hatalmi hierarchiát nem a megállapított érték felé (70-szeres) alakítaná, hanem attól eltérő irányban. Továbbá azt jelenti, hogy az államnak kötelessége minden olyan helyzetet kivizsgálni és lehetőség szerint változtatni, amelybe a különbségek helytelen irányban változnak. Továbbá azt jelenti, hogy, stb., stb.

A Magyar Köztársaságban a fejlődés alapvető céljai. A demokratizálódás. Az arányos és igazságos hatalmi, vagyoni hierarchia. A lakosság (széles többség) általános életszínvonalának emelése, a lelki szükségletek (igazságosság, biztonság, önrendelkezés), minőségi anyagi szükségletek (egészség, tudás, egészséges természetes környezet, érdekes hasznos munka), anyagi szükségletek, és egyéb nem káros szükségletek egyre arányosabb és fokozottabb kielégítése. Továbbá a lakosság társadalomtudományos tudásának, erkölcsének az emelése. Ezért nem jöhet létre olyan törvény, intézkedés melynek rövid, vagy hosszabb távú eredménye ezen célokkal eltérő irányú, ill. szembe haladást okoz.

Tehát szerintem lényegileg ehhez hasonló törvények alkotnák legalapvetőbb alkotmányos törvényeket. Ez a rendszer legfelső szinten, alkotmányos szinten megoldaná a folyamatos fejlődést. Kérdés hogy alacsonyabb szinte hogyan lehet biztosítani? Ha alkotmányos szinten módosítva van, akkor már részben alacsonyabb szinten is biztosítva van, de csak részben.

Másfelől viszont az alkotmány azt is előírhatná hogy 4 évente mi az minimális (pl. 6%) és maximális (pl. 18%) változtatás, bővítés, amit az alacsonyabb rendű törvénykezésekben ( BTK, PTK, eljárási jog, államjog, állami intézményekre vonatkozó jog, stb.) is meg kell, ill. meglehet tenni. Vagyis a jog, a törvénykezés minden nagyobb egységének változnia kell, de csak limitáltan.

Tehát, szerintem ki lehet alakítani olyan rendszert amely nagyjából magában hordozza az egyenletes folyamatos, viszonylag dinamikus fejlődést.

Tartalmaznia kell (tartalmazni fogja) az emberek közötti igazságos arányos különbségek alapelveit.

Minimálisan a jövő alkotmányában valami ilyesmi is benne lesz.

A Magyar Köztársaság állampolgárai közötti különbséget, a másoknak, a közösségnek ártás ill. hasznosság, a hasznos alkotó munka dönti el. A Magyar Köztársaság az emberek közötti igazságos arányos jövedelmi, élcszínvonalbeli, hatalmi különbségére törekszik. A Magyar Köztársaság állampolgárai között legfeljebb 80-szoros lehet a jövedelmi különbség. A hatalmi különbséget a Magyar Köztársaság a közvetlen demokrácia szélesítésével, fokozásával szabályozza. A Magyar Köztársaság a szegényeket, a rászorulókat az önhiba figyelembevételével támogatja.

Rövid kitérés az egyéni (családi) érdekre (egyéni tulajdonra) és a társadalmi érdekre (társadalmi tulajdonra). Mellesleg van a nagy társadalmi érdek (nemzeti érdek) és kisközösség érdek. És ezeknek van tulajdonuk. Tehát hármas érdek-összeillesztésről van szó.

Én soha nem értettem az egyéni érdek és a társadalmi érdek szembeállítását.

A közösség tagja az egyén, egyénekből áll össze a közösség.

Alapvetően a két érdek, inkább három, nemhogy szembeállna egymással, de egymás nélkül nem teljesedhet ki. Már hasonlat is rossz, hogy van kettő, vagy három különálló dolog. A jó hasonlat, van egy épület mely a három érdek építőköveiből áll. Kétségtelen, ha rossz arányban, rossz sorrendben, rosszul illesztik össze az építőköveket akkor az épület és benne levő érdekek is, sérülnek. Rossz összeillesztés által, általában, hosszabb távon minden érdek sérül, az egyéni a társadalmi, a kisközösségi is. A lényeg, hogy fejlett társadalmat, fejlett rendszert kell felépíteni, és akkor rendesen össze lesznek illesztve az érdekek.

De hogy egy pontosabb szabályt is mondjak: akkor fogadható el a kisebbség (az egyén is kisebbség) összesített érdeksérülése, ha az nem nagyobb, mint 20%-os és többség összesített érdekjavulása legalább 20%-kal meghaladja a kisebbség érdeksérülését. Talán valami ilyesmi is benne lesz a jövő alkotmányába.

A gyorsított fejlődés, rendszerváltás (kettő, három, négy nagyobb lépcsős ugrás által megvalósítható), alkotmány és jogváltozása.

Először is legalapvetőbb törvények egyike rögzítené azt, hogy jelenleg gyorsított fejlődésre, rendszerváltásra van szükség, ami pl. a következőkkel jár. (A gyorsított fejlődésnek, rendszerváltásnak is vannak fokozatai, ezért az alábbi csak egy példa.)

Az alkotmány változása ebben a helyzetben. Először is a legalapvetőbb törvényeket, irányokat, célokat is létre kell hozni, ezért ebben az időszakban az időhatárt le kell csökkenteni 15-30 évről 5 évre. Tehát minden alkotmányos törvényt, beleértve a legalapvetőbb törvényeket is 5 évente kell, lehet változtatni népszavazással. Továbbá minimális és maximális szint is bővülne.

Pl. a minimális változtatás. 5 évente minimálisan meg kell alkotni legalább 6 új alkotmányos törvényt (beleértve a legalapvetőbb törvényeket is) és emellett 1-et kell módosítani. Vagy 5 új törvény, 3 módosítás. Vagy 4 új törvény és 4 módosítás kötelező.

Pl. a maximális változtatás: legfeljebb 12 új alkotmányos törvény és ekkor 8 módosítás, vagy ennél kevesebb új törvény és több módosítás, egészen a 8 új törvény és 16 módosításig lehetséges.

A jog, a törvénykezés egyéb részeinek, egységeinek változása gyorsított fejlődés, rendszerváltás esetén. Pl. minimálisan 18%-ban kell változnia, maximálisan, 40%-ig változhat 5 év alatt.

Szintén népszavazás dönti azt el, hogy gyorsított, vagy normális (egyenletes, folyamatos de viszonylag dinamikus) fejlődés szükséges a következő időszakban.

Milyen legyen továbbá a jövő alkotmánya.

A jövő alkotmányának a jelenleginél jóval bővebbnek és pontosabbnak kell lennie, valamint biztosítani kell a fejeztek, részek prioritását.

Mivel a demokrácia és demokratikus fejlődés elsődlegesen lényeges, szükség van egy olyan jogszűrésre, mely ebből a szempontból vizsgálja törvénykezést, beleértve az esetleges alkotmányos szabályokat. Vagyis minden új és régi törvényt kivon, vagy az átalakításra tesz javaslatot mely ellentétes, eltérő irányú mint a demokrácia ,a demokratikus fejlődés. A jog demokratikus szűréséhez szükség van egy független tudományos, demokratikus testületre, mely egyben felügyelhetné a jogfejlődést is.

Az előzőkből kiderül, hogy mit kell tartalmaznia a jövő alkotmányának.

Tartalmazni kell (tartalmazni fogja) a döntéshozó mechanizmus lényeges elemeit. Az alrendszerek (gazdasági, pénzügyi, szociális, oktatási, jogi, stb.) lényeges elemeit, elveit, módszereit.

Tartalmaznia kell (tartalmazni fogja) a demokratikus vezetés-kiválasztás és a jelenleginél jóval szigorúbb vezetésleváltás alapelveit. A vezetés felelősségre vonásának a jelenleginél szigorúbb igazságosabb alapelveit.

Tartalmazni kell (tartalmazni fogja) a társadalmi, gazdasági állapotok pontos mérésének alapelveit. A fejlett statisztikai rendszerre gondolok itt. A szélesen vett életszínvonal mérésére. Gondolok az anyagi jólét, a biztonsági fok, a tisztességi szint, az egészségi állapot, a tudásszint, a demokráciaszint, az önrendelkezési fok, a természet állapota, a jogállamiság szintje, mindennek a pontos megállapítására. Az állam hatékonyságának, tisztességének, és népérdekségének szintjét, állapotát külön is szükséges mérni. Az ország gazdasági és pénzügyi állapotát (eladósodás, infláció, termelés, stb.) is szükséges mérni.

És az alkotmánynak tartalmaznia kell, hogy e pontos mérés adja az alapot pl. a vezetés munkájának értékeléséhez, és egyáltalán annak megállapításhoz, hogy mennyire, hogyan fejlődött az ország, miben van lemaradva, mit kell fejleszteni.

És ehhez mindenképpen szükséges és jövő alkotmánya ezt is tartalmazza, egy független, tudományos, demokratikus testület irányítsa, felügyelje e méréseket.

Tartalmaznia kell (tartalmazni fogja) a független, demokratikus, tudományos vezetés kialakításnak, működésének alapelveit. Minimálisan benne lesz valami ilyesmi.

A Magyar állam biztosítja, hogy vezetése a nép által választott, elfogulatlan, egyéni és pártérdektől, egyéb érdektől, (kivéve a népérdeket az állampolgárok többségének érdekét) magas tudású, vezetőkből, ill. testületekből álljon.

Továbbá a jövő alkotmánya normálisan megoldja a ciklus közbeni elit vezetés (parlament, kormány) esetleges leváltását. Merthogy a jelenlegi magyar, de úgy tudom más országok alkotmánya, sem oldja meg e problémát normálisan. Pedig hát viszonylag egyszerű, megoldások rajzolódnak ki, akár egy kisiskolás előtt is.

Az egyik, hogy két év után mindenképpen leváltásnak kell bekövetkezni, ha 2., vagy 3 évi nemzetgazdasági és társadalmi mutatók, statisztikai adatok erős romlást mutatnak. Persze ehhez szükséges egy megbízható országállapot-mérés, egy jó statisztikai rendszer, és annak független felügyelete. Viszonylag erős romlás, ha pl. az új vezetés hibájából az összesített szélesen értelmezett életszínvonal 4%-kal az előző állapotához képest romlik, vagy ha 2%-kal nem csak relatíve, de ténylegesen (nominálisan) is romlik. Többek között szükséges mérni a nemzeti demokráciaszintet, a nemzeti önrendelkezési fokot, nemzeti biztonsági állapotot, a nemzeti egészségi állapotot. A gazdasági mutatók (adósságállapot, deficit, termelés, stb.) jelentős, bizonyos határon túli visszaesése, szintén leváltást követel.

A másik kiindulás, ha még az ország mutatói nagyjából rendben is vannak, de nép körében 2 év után, (2. és 3 évben mérve) igen jelentős a népszerűség-csökkenés, (a nép jelentős része már nem tartja alkalmasnak a vezetést), akkor szintén leváltásnak kell bekövetkezni. Ehhez persze szükséges a 2. ill. a 3. évben népszavazások (pl. alkalmasnak, tartja ön a jelenlegi parlamenti kormányzó pártokat a további vezetésre), de legalábbis objektív reprezentatív közvélemény-kutatások legyenek e témában. Pl., a következő számokat tudom elképzelni: Amennyiben a vezetőerő, a kezdeti választási népszerűsége 40%-ot meghaladóan csökken, vagy a szavazók, az állampolgárok 25%-ánál kevesebben tartják alkalmasnak, akkor le kell váltani a vezetést.

A következő kiindulás, ha az új vezetés valamilyen komoly törvénytelenséget követ el, szintén le kell váltani. Konkrétan azonban ezt a legnehezebb bizonyítani ezért ez önmagában általában nem elég.

Illetve e három leváltó tényezőt össze lehet ötvözni. Pl. az új vezetés alatt az ország helyzete romlik és ráadásul elég jelentős a népszerűség-csökkenés. Vagy vitaható törvénytelenségeket követ el és elég jelentős a népszerűség-csökkenés, ráadásul az ország helyzete sem javult. Stb.. Tehát ki kell dolgozni egy objektív leváltási-feltételrendszert, és nem egyes vezetők (pl. a köztársasági elnök, parlamenti képviselők) szubjektív ítéletére kell bízni a leváltást.

És amit még feltétlenül világosan tartalmazni kellene az alkotmánynak: A Magyar Köztársaságban az állam további alapvető feladatai kötelességei a következők: és itt jönne egy felsorolás.

Ennek keretén belül: A Magyar Köztársaság államának, állam-háztartási hiánya nem haladhatja meg az X értéket, az államadósság az Y értéket. (Ehhez hasonló viszont bekerült az új, a ténylegesen jelenlegi alkotmányba és ez egy piros pont.)

Egy másik pont a sok közül: A Magyar Köztársaságban az emberek közötti jövedelmi, vagyoni, élet-színvonalbeli különbség nem haladhatja meg X statisztikai adatok alapján az Y értékeket. (Ez viszont nem került bele, sőt a tendencia éppen az ellenkező irányba mutat.)

Tartalmaznia kell, tartalmazni fogja az alkotmány a közösség (többség) által elfogadott alapelvek, világnézetet (értékrend, szükségletek prioritás, erkölcsi alapelvek, egyéb alapfelfogások, (min. 40) gyűjteményét. Az ebből eredő alapvető hosszú távú (50-év, minimum 60 db) célokat és feladatokat. Az alapelvekből eredő alapvető emberi jogokat, a jelenleginél sokkal pontosabban kell tartalmaznia.

Az alkotmánynak illene tartalmaznia az alapvető világnézetet és ezen belül is az alapvető értékrendet. Pl. egészség, igazságosság, biztonság, önrendelkezés, demokrácia, tudás, természetmegóvás, stb., és valahol hátul az anyagi, tárgyi élvezeti szükségletek, a luxuscikkek.

A jelenlegi alkotmány az alapvető jogok keretén belül, nagyjából tartalmazza is az értékrendet. A prioritás ugyan nincs tisztázva, de ez a kisebb baj. Szóval fel lehet sorolni, ilyesmi szépen hangzó mondatokat: A magyar állam biztosítja a magyar állampolgároknak az egészséghez való jogát. A biztonság jogát. A demokrácia jogát. Az önrendelkezés jogát. Az igazságosság jogát. Stb.. Csak, mint jeleztem, a hogyanról, és az egyéb konkrétumokról (pl. milyen színtű egészségről, biztonságról, stb. van szó), alig esik szó. Az alkotmánynak, mint a legfőbb törvényeknek (alaptörvényeknek) nem szabadna a kinyilatkozás, a hősköltemény, a deklaráció, szintjén megrekedni. Jelezni kellene pl., hogy ki, mikor követhet el jogsértést, mi a jogsértettség állapota.

Továbbá, mint már szó volt róla, a demokrácia (a közvetlen igazi demokrácia) és demokratizálódás alapelveit és abból fakadó alapvető célokat, feladatokat. Úgy, mint: a demokrácia meghatározása, a demokrácia alapelvei, az emberek közti különbségek alapelvei (pl. a különbségek nagyságára és igazságosságára vonatkozó felfogások, elvek), a demokratikus fejlődés céljai, és alapvető módszeri.

Talán eddig nem hangsúlyoztam ki eléggé, ezért újra kihangsúlyozom: az alkotmány egyik legfontosabb, elengedhetetlen feladata, hogy a lehető legmagasabb demokráciaszintet, és demokrácia-fejlődést biztosítsa. Aminek sok vonatkozása van. Jelenleg általában csak a hatalomkorlátozó, a fékek és egyensúlyok döntéshozó rendszeréről, állam-felépítésről beszélnek. Ez is fontos azonban a jövő alkotmánya ennél magasabb szintű demokráciaszintet fog garantálni, részben még demokratikusabb államszerkezettel. Részben pedig, a közvetlen demokrácia beépítésével a döntéshozó mechanizmusba. Természetesen mindezt alkotmányos (alaptörvényű) szinten. Részben, pedig azzal hogy a demokrácia alapelvei is benne lesznek az alkotmányban. Mint, ahogy mondtam, alkotmány és alkotmánymódosítás alapja: az elfogulatlan társadalomtudósok által kidolgozott objektív demokráciaszint mérése szerinti demokráciaszint, nem csökkenhet, csak növekedhet.

És mint mondtam, tartalmaznia kell (tartalmazni fogja) az alapvető jogelveket.

Továbbá, az alkotmányról, az alkotmányfejlődésről szóló alapelveket és módszereket.

Úgy mint: az alkotmány meghatározása, rendeltetése, tartalma, az alkotmány és jog, (törvénykezés) kapcsolata, a jog fejlődése, az alkotmány fejlődésének, módosításának szabályai.

Ha az alkotmány jó, ha az alkotmány folyamatos, tervszerű fejlődése biztosítva van akkor már részben a biztosított a jog folyamatos, rendszeres, tervszerű fejlődése is. További biztosíték a demokratikus ésszerű jogalkotás (A/6 ábra.)

A jövő alkotmányának mindenképpen tartalmaznia kell a demokrácia alapelveit, és az igazságos, arányos különbségek alapelveit.

Mindennek, és más elveknek is benne kell lenni jövő alkotmányában, véleményem szerint, jó esetben, ezeket tartalmazza a jövő alkotmánya. De az egyben azt is jelenti, hogy annál gyorsabb lesz a jelen fejlődése minél hamarabb, tartalmazza a jelen alkotmánya mindezt. Ugyanakkor azon elv, hogy az alkotmány 10 évente legfeljebb 25%-ban módosulhat, behatárolja az alkotmányfejlődést. Ezért az első jelentős alkotmány-módósítás akár 50%-os is lehet.

A távolabbi jövő alkotmánya tartalmazhatja még:

Emlékeztetni szeretnék néhány mondatra. A jövő alkotmánya tartalmazni fogja a tiszta, nyilvánvaló, tudatos és komplex társadalmi világnézetet, amely azonos lesz a hivatalos világnézettel. Tehát az alkotmánymódosítással megvalósulhat a hivatalos világnézet módosulása. Az alkotmány-módosulásának több útja lehetséges. Ezek közül az egyik a közvetlen alkotmány-módosítás. Ennek egyik változata, ha jogalkotó testületek tesznek javaslatot erre. A másik változatta mikor a bárki, bármelyik párt, bármelyik közösség, köztük olyan közösségek, amelyek világnézete eltér a többség világnézetétől. Ez a sokat emlegetett néprétegű részvétel. Ez az alkotmány-módosítás pl. a következőképpen képzelhető el.

Egyfelől az alkotmány témáját arról szóló vitatémát egy állandó (szinte állandó) rovatban kell a közszolgálati médiának tárgyalnia, illetve a közfigyelem tárgyává tenni. Ez irányú változás tehát nem esetleges, akciószerű lenne, hanem egy folyamatos elmélkedés eredménye. Ez egyben megoldaná azt is, hogy az emberek többsége megismerné az alkotmányt és megismerné a hivatalos világnézetet. Az átlagember gondolkodhat a hivatalos világnézetről, kialakíthatja saját világnézetét, és adott esetben kifejtheti azt. Ez a rovat közölhetné az alkotmánnyal (világnézettel) kapcsolatos vélemények alakulását. Másképpen az aktuális közös világnézetet közölhetné. A közös világnézet mérése is összekapcsolódhatna ezekkel a feladatokkal.

A demokrácia szellemében bárki tehet alkotmány-módosításra javaslatot, és azt a demokrácia szellemében komolyan kell venni. Minden nem teljesen abszurd javaslatot meg kell szavaztatni. Nemcsak azért mert ez a demokrácia szellemisége, hanem azért mert ha nem így van, akkor előfordulhat, hogy egy jó javaslatot is elvetnek arra való hivatkozással, hogy az abszurd. A sok és sűrű népszavazások megoldásban megint előjöhetnek a népszavazások egyszerűbb változatai. Egyfelől a javaslatok egy közszolgálati médiában erre kijelölt rovatban jelenhetnek meg, és azokra önkéntesen lehet szavazni. Az egy ember egy szavazat problémája csak technikai kérdés. Másfelől a megoldás megint a reprezentatív közvélemény-kutatás. Persze mindez egyfajta előkészítő mechanizmus, arra jó, hogy népréteg kiszűrje az általa eleve lehetetlennek vélt módosításokat. A végleges döntésben szintén részt kell venni a lakosságnak.

Az alkotmány ill. a világnézet közvetlen kifejtése és lehetséges igazságos érvényesülése nagyon fontos tényező. Pl. a részben megoldhatja a világnézeti különbségek problémáját.

Az általános törvények meghozatalának előkészítése is lehet hasonló.

És még egy gyakorlati ötlet.

Talán úgy lehetne kibővíteni az alkotmányt, hogy lenne egy alkotmány és egy bővített alkotmány.

Sok helyre szóló fontos kiegészítés.

Az állam, az adóztatás és főleg az állam eladósítása, diktatórikus és erkölcstelen oldala, mindaddig fennmarad, amíg az állampolgárok bizonyos szinten, a jelenleginél sokkal inkább, nem szólnak bele, hogy mekkora legyen az adó (és az adósság) és azt mire költsék el. És ez a bizonyos színtű beleszólás csak közvetlen beleszólással lehetséges.

A teljes fejezetrész az államról, a rendszerről szóló, 2. tanulmányrészben olvasható.

A feladatok felsorolása vázlatosan.

Az alkotmány az alapelvek, alaptörvények gyűjteménye. A jó (megfelelő, helyes, optimális) alkotmány lényegében a vezetés, az állam kötelességeiről szól. Ha az alkotmány betartatlansága esetén senkit sem lehet felelősségre vonni, vagyis az egész csak egy lila köd, és nem alaptörvény. A végső alkotmányozó és ítélkező csak a nép lehet, mert nincs arra garancia, hogy az alkotmányozó, és ítélkező vezetés kiváló, tisztességes és népérdekű. Az alkotmánynak azt is tartalmaznia kell, hogy mi van akkor, kik hogyan bűnhődjenek, ha az alkotmány nem érvényesül, ha alkotmány nincs betartva. De persze ehhez azt is pontosítani kell: mikor (mely esetben) nem érvényesül, mikor (mely esetben) nincs betartva. Ugyanakkor az alkotmánynak egyértelműen tartalmaznia kell a rendszeres, időszakos módosítás szabályait. Addig nincs nagy baj, amíg valami kijavítható, ill. javítható, fejleszthető. A nagy baj ott kezdődik, ha valami nem javítható ki, nem javítható, fejleszthető.

Az alkotmánynak tartalmaznia kell nagyjából mindazt ami most is benne van, csak pontosabban, úgy, hogy az gyakorlatilag is megvalósuljon. Az alkotmány szövegét pontosítani kell. A szövegnek biztosítani kell az egyértelmű értelmezhetőséget és érthetőséget. A megvalósulást az egyértelmű vezetői felelősséggel, az alkotmányt biztosító törvényekkel, minden törvény szabály, stb. alkotmányhoz illesztéssel (jelenleginél pontosabban) kell növelni. Feladat a jog és a rendszer hatékony vizsgálata, ellenőrzése abból a szempontból, hogy biztosított-e az alkotmány megvalósulása.

Továbbá ki kell alakítani az utólagos alkotmány-bíráskodást is.

Az alkotmány nem lehet deklarált jog, látszat jog. Az alkotmánynak döntően meg kell valósulnia.

Az alkotmánynak a fejlettebb demokratikusabb rendszer alapvető szerkezetét döntéshozó mechanizmusát, elveit kell leírni.

Az alkotmánynak bővülni kell, és egyben pontosabbá kell válnia. Az alkotmánynak is fel kell osztódni, legalapvetőbb törvényekre, alapvető törvényekre, magyarázó törvényekre. Illetve alkotmányt biztosító törvényekre.

Az alkotmányban szerepelnie kell a társadalom legfontosabb céljainak, feladatainak. Gondolok itt ahhoz hasonló célokra mait e tanulmányban én több helyen megfogalmaztam. Pl. a legfőbb cél: minél több ember (és állat is) éljen egyre kellemesebben egészségesebben, stb.. Pl. cél, hogy növekedjen az emberek tudása, társadalomtudományos tudása, egészsége, önzetlensége. Pl. a társadalom célja a szükségletek arányos helyes értékrendnek megfelelő kielégítése, kielégítésnek növelése.

Az alkotmány legfőbb iránya, a demokratizálódás a közvetlen demokrácia szintjének emelése, ezért a demokrácia alapelveinek is benne kell lenni az alkotmányba.

Természetesen az alkotmánynak tartalmaznia kell a közvetlen demokrácia alapelveit, legfőbb szabályait, mely elvek, szabályok a jelenleginél jóval magasabb szintű közvetlen demokráciát, népszavazási rendszert írnak elő, garantálnak. A közvetlen demokrácia elvei, szabályai az alkotmány iránytűje, a legkevésbé, változtatható rész (kvázi klauzulák).

Az alkotmányban szerepelnie kell demokrácia alapelveinek, a jog, a szabályozás alapelveinek, az igazságos, arányos hatalmi vagyoni hierarchia alapelveinek, az állam alapelveinek, a közös gondoskodás, szolidaritás alapelveinek, a kisközösségekre vonatkozó alapelveknek, a háborúra, külpolitikára vonatkozó alapelveknek, a gazdasági, pénzügyi irányítás alapelveinek, a köztájékoztatás alapelveinek, stb.. Az alkotmányba szerepelnie kell a társadalom által leginkább elfogadott alapvető világnézetnek. Mindennek a jelenleginél bővebben pontosabban, és jövő demokratikusabb szintjének megfelelően. És természetesen az alapvető emberi jogoknak is szerepelni kell de jelenleginél pontosabban érthetőbben, és úgy hogy a fejlődés is garantálva legyen.

Megjegyzem a felsoroltak, gyakran ugyanarról szólnak, természetesen az ismétlődéseket el kell kerülni.

Az alkotmánynak biztosítani kell a folyamatos, egyenletes de viszonylag dinamikus alkotmányfejlődést és társadalom (rendszer) fejlődést és jogfejlődést.

Az alkotmányba szerepelnie kell az erre vonatkozó elveknek, törvényeknek. A fejlődés iránya csak a demokratizálódás, a közvetlen demokrácia lehet. A rendszeres, (időszakonkénti) alkotmánymosósításba, alkotmánybővítésbe a népnek, népszavazással részt kell vennie. Nem lehet úgy alkotmányt változtatni, hogy abban népréteg a lakosság ne vegyen részt közvetlenül.

Az alkotmány nem más, mint a sokat emlegetett társadalmi szerződés, ezért a szerződés legfontosabb pontjait tartalmaznia kell. A társadalmi szerződés csak akkor érvényes, ha azt a felek, a nép, a többség is aláírja. A népszavazásos jóváhagyás megfelel, az állampolgárok jóváhagyásának, aláírásának.

A fejlődés feladatai.

Az alkotmánynak elsősorban a saját egyenletes, de dinamikus fejlődését kell biztosítania. Ugyanakkor társdalom fejlődését is valamennyire biztosítania kell.

Nem rendszerváltó időszakban egy folyamatos egyenletes, de viszonylag dinamikus jogfejlődés, és ezzel összhangban az alkotmányfejlődés létrehozása. Rendszerváltó időszakban egy ennél dinamikusabb jog és alkotmányfejlődés létrehozása.

A jogfejlődést, alkotmányfejlődést biztosító törvények, megalkotása. Az alkotmányfejlődés biztosítása minimális kötelező változtatás alkotmányos előírásával. Az alkotmány hektikus fejlődésnek elkerülése miatt a maximális változtatás alkotmányos előírása. A normál (egyenletes, de viszonylag dinamikus fejlődés), ill. gyorsított fejlődés szükségességének alkotmányos megállapítása. Az alkotmánymódosítás útjainak (alulról, felülről, stb.) meghatározása. A tartalmi alkotmánymódosítás szabályainak (min. kell, max. lehet határainak megállapítása, stb.) létrehozása.

A jogfejlődésnek, az alkotmánynak, az alapvető célokra, feladatokra, tervekre (világnézetre) való támaszkodása, valamint a tudományosan fejlődő erkölcs és jogtudományra való támaszkodása. Valamint a lakosság feltehetően fejlődő társadalomtudományos tudására, közügyi aktivitásra, érzelmeire, szükségleteire, igényeire, erkölcsére való támaszkodása.

Továbbá feladat az alapvető jogelvek, (42-70) pontos megfogalmazása, közzététele, és a jelenlegi hiányos érvényesülés folyamatos csökkentése.

Továbbá a lehetőség szerint minél előbb tartalmaznia kellene az alkotmánynak:

Az emberek közötti igazságos arányos különbségek alapelveit. A szegények, a rászorulók támogatásnak alapelveit.

A demokratikus vezetés-kiválasztás és a jelenleginél jóval szigorúbb vezetésleváltás alapelveit. A vezetés felelősségre vonásának a jelenleginél szigorúbb igazságosabb alapelveit. A társadalmi, gazdasági állapotok pontos mérésének alapelveit. És ehhez mindenképpen szükséges és jövő alkotmánya ezt is tartalmazza, egy független, tudományos, demokratikus testület irányítsa, felügyelje e méréseket. A független, demokratikus, tudományos vezetés kialakításnak, működésének alapelveit.

E feladatok egy, vagy több független, tudományos, demokratikus, testületet (vezetésrészt) igényelnek.

A feladatokból láthatók hogy itt nem az alkotmányilleszkedés megoldása fő feladat, bár kétségtelen szoros az összefüggés. A testület elsődleges feladata hogy az alkotmányozás módja és az alkotmány tartalma felett őrködjön. Ez nem azt jelenti, hogy e testületnek kell meghozni az alkotmány törvényeit, hanem az hogy az alkotmányozás alapelveit dolgozza ki, és afelett őrködjön, vagyis az eltérő módszereket szűrje ki. Továbbá szűrje ki azokat az alkotmánymódosításokat, amelyek tartalmilag ütköznek az alkotmányozás alapelveivel. Továbbá, ha alkotmányozási joghézagot lát, akkor ennek megszüntetésére terjesszen be törvényjavaslatot. Továbbá feladata, hogy az alkotmányozás elvei és módszerei fejlődjenek, erre vonatkozó törvényjavaslatokat is terjesszen be. Itt meg kell jegyezni, hogy az alkotmányozás módszereire, alapelveire vonatkozó törvények, az alkotmány részét képezik ezért ezek feletti döntésnek széleskörűnek, kell lennie. Adott esetben az összes jogalkotó testület és a teljes lakosság részvétele szükséges ezek elfogadásához. E testület feladata, hogy az alkotmányfejlődés mellett, ill. azzal összhangban az általános jogfejlődés elveit, módszerit is kidolgozza és felügyelje. Ezek a feladatok nem azonosak a jelenlegi alkotmánybíróság feladataival. A jelenlegi alkotmánybíróság működése is szükséges a jövőben, de azért e téren is van javítani való. E testületet és az alkotmánybíróságot akár össze is lehet vonni.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.

Az értékelés tárgya tehát a folyamatos tervszerű jogfejlődést biztosító tényezők (alkotmány és alkotmányozás jósága, törvényjavaslat-kiválasztó rendszer, stb.) történelmi fejlődése. Egyszerűbben fogalmazva: a rendszer (vezetés, állam) a múltban és a jelenben mennyire biztosította a folyamatos tervszerű jogfejlődést és ezzel együtt a rendszerfejlődést. A jelenlegi helyzetből és az elvégezendő feladatokból ítélve, igen gyatrán. Ugyanakkor mégiscsak kialakult az alkotmány mégis regisztrálható némi fejlődés. Készülnek rövid távú, sőt középtávú tervek, programok, még ha azok pontatlanok és a betartásuk csak részleges. A viszonylag lassú fejlődés magyarázata elég egyszerű. A vezetés szükségszerűen ragaszkodik ahhoz a rendszerhez amelyik a hatalmát, vagyonát biztosítja, tehát nem érdeke egy folyamatos, tervszerű fejlődés, sőt legszívesebben változatlan állapotában őrizné meg a rendszert. Ezt azonban nem teheti, ezért aztán egy kénytelen, kelletlen, esetleges fejlődés, mégis kialakul. Természetesen a fejlődés és a fejlődést biztosító tényezők fejlődése összefügg, egyenes arányú. Mondhatjuk, hogy a viszonylag lassú fejlődés nem más, mint a hatalmi, vagyoni jellegű vezetés egyik szükségszerű negatívuma.

A tényleges demokrácia (népvélemény érvényesülése, kisebb igazságosabb különbségek) önmagában nem biztosítja a folyamatos, tervszerű fejlődést csak megteremti az alapvető, közvetett feltételeit. Szükség van még annak a felismerésére (felfogás kialakulására) is, hogy a folyamatos tervszerű fejlődés elengedhetetlen és elengedhetetlen a közvetlen, konkrét feltételek megteremtése.

Az előző mondatokat szinte minden rendszertényező el értékelésénél elmondhatnám.

Az alkotmányfejlődés a klasszikus kapitalizmusban gyorsult fel, amikor létrejött az a jelenlegi értelemben alkotmány. Meg kell jegyezni, hogy a korábbi rendszerekben is volt alkotmányszerű alaptörvénykezés. A jelenlegi államkapitalizmusban tovább fejlődött az alkotmány (pl. alkotmánybíróságok kialakulása), az optimálistól, mint ez a fejezet is mutatja, azonban messze van. A jelenlegi rendszer vonatkozásában ki kell emelni, hogy az alkotmány jelentős részben látszatjog. Ugyanez elmondható a brezsnyevi szocializmussal kapcsolatban is.

Az alkotmányfejlődés nyilvánvalóan összefügg az alapvető jogok fejlődésével. Az alkotmányfejlődés és általában a jogfejlődés egyenesen arányos a rendszer fejlődéssel a rendszerek demokratizálódásával.

Százalékos értékelés.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1,4%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 2,9%, brezsnyevi szocializmus 2,4%, jelenlegi kínai szocializmus, 2,6%, tényleges demokrácia 4%.