Embedded Files
Jog jogrendszer 2 (Kivaghy)
A következő egység emlékeztető címe:
Az alapvető joghibák.
A jelenlegi jog néhány általános hibája. A/10 ábra. A jog ábrái. Elméleti rendszertényező.
Ha az alkotmány rossz, akkor a jog sem lehet jó. Ezt ne felejtsük el. Az alkotmányba ugyan megjelenik az igazságos érvényesülés, de csak deklarált elvekben, nincs mögötte megvalósulás nincsenek megvalósító törvények.
Az egyik általános hiba egy mondatban: jelenleg nincs érvényesülési jog.
Tulajdonképpen itt megint az igazságos és arányos hatalmi és vagyoni hierarchiáról van szó. Erről már igen sokat beszéltem, azonban a jogról való elmélkedés sem maradhat ki e nélkül.
Arányos és igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia. Az igazságos érvényesülés, (bal oldali világoszöld hasábok).
Az előző részekben állandóan az arányos igazságos hierarchiáról papoltam. Ez ami a demokrácia fejlett rendszer lényege ez amivel minden rendszertényező összefügg, és mivel ebben az igazságosságról van szó, tehát nyilván összefügg a joggal is. A túlzott hierarchia ( hatalmas különbségek) eleve igazságtalan érvényesülést okoz, még akkor is ha az egyébként megérdemelt sorrend szerint jönne létre. A különbségek nagysága és a különbségek igazságossága nem választható szét egymástól. Jelenleg azonban a hierarchia (érvényesülés) nemcsak azért igazságtalan mert túl nagyok a különbségek, hanem azért is mert a hatalmi, vagyoni hierarchia sorrendje nem az igazságosság (pl. a hasznos alkotó munka) elvei szerint alakulnak ki.
Az értelmezést nehezíti, hogy jelenleg, sajnos a jogban nem használnak ilyen fogalmakat, mint: érvényesülési jog, vagy hierarchia jog. A gyakorlatban azonban a jog sok áttételes szálon keresztül, mégis szabályozza az érvényesülést, a hierarchia kialakulását. Szinte minden jogi tényező, elem hatással van az érvényesülésre, az igazságos ill. igazságtalan hierarchiára. Állampolgári jogok, spekulatív pénzügyi rendszer ( munka nélkül szerzett jövedelmek), objektív vezető kiválasztás és még lehetne sorolni azokat a tényezőket melyek első látásra nem függnek össze a joggal és igazságossággal, de mivel befolyásolják az igazságos hierarchiát ezért azt szabályozzák is.
Az igazságos érvényesülést biztosító konkrét jogok nincsenek megalkotva. Ennek egyik jó példája a hasznos alkotó munka mérésének és hivatalos megbecsülésének (arányos jövedelem) a hiánya. A gazdaság fejezetben volt erről bővebben szó. Persze az hogy hasznos alkotó munkát nem mérik ( jogilag sincs ez szabályozva, még részlegesen sem) ez egyben már önmagában is megengedi a haszontalan, esetlegesen káros, vagy a munka nélküli jövedelemszerzést. Az érdemtelen jövedelemszerzést, ezen kívül még számos módón megengedi a jog. Az érdemtelen pozícióba kerülés szintén nincs szabályozva.
Az igazságos elmarasztalás (a jó igazságszolgáltatás) és az igazságos érvényesülés is természetesen több szálon összefügg, összekapcsolódik.
Összekapcsolódik, mert egyrészt ugyanazok az erkölcsi, jogtudományi alapelvek (önérdem, önhiba, stb.) vezérlik mindkettőt. Másrészt a vagy-vagy elosztás is összekapcsolja a két területet: az igazságtalan elmarasztalás (büntetés) igazságtalan érvényesülést okoz, az igazságtalan érvényesülés igazságtalan elmarasztalást okoz.
Ugyanakkor, míg az elmarasztaló jog maga az igazságszolgáltatás, tehát nagyjából világos, ugyanakkor nemigen hallani az érvényesülési jogról. Tulajdonképpen az érvényesülést az elmarasztaló jog (igazságszolgáltatás), a szervezeti működési szabályzatok, ill. az általános jogok törvények szabályozzák. Mégis elgondolkoztató miért nincs külön érvényesülési jog. Talán ez, és a többi ellentmondás és hiányosság egy fejletlen jogrendszer jele?
Mindenképp a jövő demokratikusabb rendszerének, pontosabban annak jogrendszerének feladata, hogy létrehozza az érvényesülési jogot. Az érvényesülés alapelveit a pontosabb alkotmányos jogokat és ahhoz kapcsolódó általános és szaktörvényeket.
A másik általános hiba egy mondatban: a jog erkölcsi és jogtudományos alapjai nincsenek tisztázva.
Az erkölcsi igazságossági alapelvek (jobb felső türkiz hasáb) azt jelzi, hogy minden igazságossági, erkölcsi, jogi problémának ugyanazok az elméleti alapkérdései. Ezért a jog, az igazságosság, az erkölcs szorosan összefügg.
Az erkölcsi, jogtudományi alapproblémákat már a világnézet fejezetben, mint alapelveket felsoroltam. Sajnos az összefoglalás összefoglalásába nem fér bele, hogy ezeket egyenként elemzzük, pedig illene. A sok alapproblémákból én kiemelném a önérdem, önhiba, kényszerhelyzet, szándékosság, önálló akarat, másnak ártás problémáját, mert ezek tisztázása ( részleges tisztázása) nélkül a többi alapproblémát sem lehet megoldani. Bár az önálló akaratszabadságról készült egy ábra, de az nem jogi szempontból vázolta ezt a problémát. Azt azért el kell ismételni, hogy ezek nemcsak erkölcsi felfogási problémák, de jogi problémák is. Ezek megoldása nélkül nincs megfelelő igazságszolgáltatás. Ezt jól példázza, hogy a jelenlegi büntetések igen egysíkúak és nem teljesítik az egyik lényeges feladatukat, a megjavulást.
A jog egyféle felosztása: elméleti (erkölcsi, igazságossági) alapkérdések alapelvek, ill. elméleti középkérdések, középelvek, ill. elméleti és gyakorlati részletkérdések részletmegoldások.
A tudatos komplex világnézet hiánya, elsősorban az erkölcsi alapelvek hiánya csökkenti a jog színvonalát. Van azonban egy ennél is ártalmasabb oldala az erkölcs és jogtudomány elhanyagoltságának.
Lényegében azt kell látni, hogy az igazságosság egyfelől érzelmi dolog másfelől viszont tudományos, és fejleszthető dolog. Ha elgondolkodunk egy-egy erkölcsi problémán, pl a bűnözés határán, a másnak ártás nagyságán, a büntetés célján, és még hosszan lehetne sorolni, akkor rájövünk, hogy vannak bizonyos tudományos jellegű elemek, amelyeket fel lehet használni a vizsgálatban. A tényezők felsorolása, csoportosítása, összehasonlítás, következtetés, statisztika felhasználása, fiziológiai összefüggések, társadalmi összefüggések, stb. Az erkölcs és jogtudomány szerintem egy szinte végtelen, fejleszthető tudomány, ebből a szempontból olyan, mint más társadalomtudomány, ill. természettudomány. A jog általános hibája egyrészt, hogy ez a tudomány a jelentőségéhez képest elhanyagolt. Másrészt a jogalkotás, jogfejlesztés nem támaszkodik erre a tudományra. A jelenlegi jogalkotás esetleges, ill. inkább az aktuális érdekek irányítják. Az általános feladat tehát az erkölcs és jogtudomány megbecsültsége, fejlesztése, és a jogalkotásnak a jelenleginél nagyobb mértékben erre való támaszkodása.
Az összeférhetetlen zaklató egyének jogi megoldása.
Ezzel fejezetrésszel azt szeretném demonstrálni hogy az általános joghibák, hogyan hatnak a az alacsonyabb rendű jogra. Pl. a jelenlegi jogban nincs megoldva az összeférhetetlen zaklató személyek csökkentése., esetleges szankciója. Ez elsősorban abból ered, hogy a jog nem fejlődik viszonylag dinamikusan. A szükségesnél kevésbé fejlődik.
Ez az egyik általános hiba: nincs megoldva az egyenletes, de viszonylag dinamikus jogfejlődés. Ha ez meg lenne oldva, akkor a következő megoldást viszonylag könnyen ki lehetne alakítani.
Ez a rész máshová is beilleszthető lenne, amiért ide tettem annak az oka az hogy ez egy igencsak elhanyagolt szabályozatlan területe jogalkotásnak. Ennek pedig a fő oka, hogy a jogot időről időre alapjában véve kellene újragondolni és ez jelenleg nincs így. Az újragondolást pedig az erkölcs és jogtudománynak kellene elvégeznie.
Ha végiggondolnák, akkor rájönnének, hogy összeférhetetlen, zaklató egyének problémája egy nagyon súlyos akut probléma. Itt tulajdonképpen az agresszív, kötekedő, zaklató, piszkálódó, vádaskodó, a közösség írott és íratlan (illem, erkölcs, stb.) szabályait rendszeresen megszegő, stb. egyénekről van szó, akik pokollá tudják tenni mások életét. Ezen emberek közös tulajdonságai, hogy viszonylag hosszú ideig, évekig sok önmagában kicsinek látszó különböző zaklatást cselekednek, de ezek a sok kicsi sokra megy, elv alapján keserítik meg embertársaik életét. A sok kicsi sokra megy, meríti ki a másnak ártást. Aki pedig másnak árt azt a jognak el kell ítélnie. Ilyen egyén lehet szomszéd, családtag, kolléga és egyebek. Ráadásul az ilyen emberek gyakran a jog eszközét használják fel a gyakori feljelentgetéssel, pereskedéssel.
Ez a probléma részben nem rendszerprobléma, mert ilyen emberek minden rendszerben voltak és lesznek. Részben viszont rendszerprobléma mert a jognak kellene ezt a komoly problémát megoldani és minden nagyobb joghiba egyben rendszerprobléma is. Továbbá azért is rendszerprobléma, mert a gazdag és hatalommal rendelkező emberek, ezzel a problémával jóval kevesebbet találkoznak, mert az ő vagyonuk, hatalmuk lehetővé teszi ezen emberek kikerülését. Ezért aztán ezt a problémát nem is érzik át, nem is oldják meg.
Meggyőződésem, hogy a jövő demokratikus rendszerének joga képes lesz ezt a problémát jelentősen lecsökkenteni. Az én javaslatom a következő.
Létre kellene hozni egy törvénycsomagot az összeférhetetlenség, zaklatás vétségét és bűntettét illetően. A bizonyítási eljárás itt egy különleges új alapokon nyugodna. A probléma tehát az, hogy az ilyen egyének cselekvése, viselkedése általában jog, a büntethetőség alsó határa alatt marad. A gyakoriság az ami a másnak ártást megvalósítja. Itt tehát a jog a büntethetőség alsó határát súroló, annak közelébe járó cselekvések számát, gyakoriságát kell vizsgálni. Akár létrehozhatnának egy olyasmi pontrendszert, ami pl. KRESZ-ben ismert. Minden indokolatlan feljelentés pereskedés egy rosszpont, minden kötekedés becsületsértés, lelki sértés egy rosszpont. Minden zaklatás, háborgatás egy rosszpont és így tovább. A rosszpontokat persze meg kell vizsgálni, visszaélésnek nem szabad bekövetkezni. Ha a panaszok különböző egymástól, független emberektől, származnak az elégé bizonyító erejű. Az is bizonyító erejű ha közvetlen bizonyítékok vannak az elkövetésre. Bizonyos számú mondjuk két éven belül öt rosszpont után szabálysértés vétsége, mondjuk pénzbüntetés és kötelező oktatás büntetése jár. Mondjuk két éven belül tíz ilyen bizonyított cselekvés (rosszpont) után már szabadságvesztés és kötelező oktatás büntetése jár.
Ezzel, vagy ehhez hasonló törvénnyel meglehetne oldani a jog, a büntethetőség alsó határának problémáját. Véleményem szerint a népréteg problémájával azonosuló, demokratikus, megújuló jellegű jogalkotás képes lesz ezt a problémát a jelenleginél sokkal jobban megoldani.
A hatékony és demokratikus jog. A demokrácia ábrái, a jog ábrái. Elméleti rendszertényező.
A hatékony jog rendkívül szerteágazó problémakör, e tanulmányban minduntalan felbukkan, ezért itt csak egyféle összesítésre, összesítés-vázlatra vállalkozom.
Kezdhetem, ott hogy a jogalkotás, az igazságszolgáltatás, mint szükséglet, és mint állami szolgáltatatás miként van értékelve (sajnos nem a valós értékén), és akkor már át is kapcsolódhatok az állam megfelelő nagyságára szerepére.
Ez volt a rendszerszervezési, államszervezési oldal.
Talán az állam hatékonyságával, mint a hatékony hivatali munkával kellene folytatni, hiszen a jogalkotás, a jogalkalmazás, az igazságszolgáltatás bizonyos hivatalokban, intézményekben folyik. Másképpen: a közvetlen munkaszervezési oldal hatékonysága.
Ahogy erről már több helyen beszéltem az állami intézmények beleértve az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó intézményeket (rendőrség ügyészség, bíróság) munkáját objektívan kellene mérni, és ennek megfelelően kellene díjazni vagy éppen szankcionálni a meghatározó vezetőket, dolgozókat. Az igazságszolgáltatás működési hatékonysága nem más, mint az állam egy speciális területének hatékonysága.
A rendőrség és az igazságszolgáltatás tekintetében is ki lehet alakítani a jó munka mérésének objektív rendszerét. Amely szerv, vagy annak egy részlege rosszul dolgozik, azon vezetésnek távozni kell, ez a rendőrségre és az igazságszolgáltatásra is vonatkozik.
Ugyanakkor a szakosítás (ügycsoportok szerinti szétválasztás) is elősegíti a hatékonyságot, mivel a jog egy rendkívül nagy és bonyolult terület.
Szélesebb értelemben a jogalkotás, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás bíróságok szakosításról van szó.
A jogalkotás szakosítása a legfelső jogalkotás, az elit vezetés alkotja meg a törvények elvi vázát, de azért a kész törvényt is vizsgálnia kell.
Remélhetőleg a szaktörvénykezés, már szakosítva alkotja meg, készíti el a pontos törvényt.
Remélhetőleg a jogalkalmazás természetesen elsősorban a különböző szervek hivatalok hatóságok intézmények formájában szakosodik.
Remélhetőleg a rendőrség saját magán belül külön szakosodik, különböző ügycsoportok szerint.
Remélhetőleg az igazságszolgáltatás teteje az ügyészség a bíróság is szakosodik pl. az alábbi ügycsoportok szerint. államigazgatási perek, közigazgatási perek, eljárásjogi perek, polgárjogi perek, köztörvényes perek, stb.. De ez nem elég, mert ezen belül is további szakosodásokra van szükség. Ingatlanügyi perek, válóperek, stb.. De ez nem elég, mert szükség van pl. a minisztériumok, ill. gazdasági ágazatok szerinti szakosodásra. Építésügyi perek, közlekedési perek, egészségügyi perek, stb.. Mivel nem értek a joghoz ezek csak lehetséges (nem biztosan jó) példázatok voltak. A lényeg, hogy a jog rendkívül széles területét fel kell osztani pl. 40-60-80 egyforma nagyságú összetartozó területre, és egy-egy bíró a maga területét rendkívül jól ismerve, gyorsan és jó ítéletet képes hozni.
A szaktörvénykezésnek hasonló módón kell szakosodnia. És persze az ügyészeknek és az ügyvédeknek is hasonló módón illene szakosodni. És nem ártana, ha a jogalkotás szakosodása is valahogy követné ezt a szakosodást. Ez is hatékonyabbá teheti, felgyorsíthatja az igazságszolgáltatást.
A jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás, bíróságok ésszerű szakososítása feladat. Továbbá feladat az állam minden területének (állami és önkormányzati szervek, hivatalok, intézmények, stb.) jó munkájának objektív mérése (objektív mérőrendszer kidolgozása), beleértve a rendőrség és az igazságszolgáltatás egységeinek, munkájának objektív mérése és ezek szerint a vezetések, ill. bírók, ügyészek munkájának megítélése.
Mondjuk, eddig a közvetlen munkaszervezési oldal hatékonyságáról volt szó.
A hatékonyság egy megint másik oldala, a megfelelő döntéshozó mechanizmus oldalról való megközelítés.
Az ésszerű, hatékony panasz jogorvoslati, javaslati rendszerről, illetve a futószalag-rendszerű törvénykezésről a demokratikus döntéshozó mechanizmus kapcsán már szó volt.
Egy másik tanulmányrészben elég sokat foglalkoztam a független, tudományos demokratikus testületek kialakításával, a pártatlan, elfogulatlan, nagy tudású, és népérdekű vezetés, jogalkotás kialakításával. El kell ismerni, hogy a jelen rendszerben az igazságszolgáltatás és annak testületei (bár ezek alapvetően jogalkalmazó testületek), amelyek e tekintetben a legfejlettebbek, de azért itt is van tennivaló. Természetesen e témát is hosszasan lehetne még folytatni.
És azután térek rá a hatékonyság egy megint másik, most már a negyedik oldalára, a törvények megfelelő tartalmára. Pontosabban, mik szükségesek ahhoz, hogy a törvények megfelelő tartalommal rendelkezzenek.
Szükséges az eddigi rossz törvények kijavítása.
Szükséges, hogy a törvények, új törvényekkel és régiek módosításával lépést tartsanak a természettudományos technikai fejlődéssel, a világ változásával, a társadalmi körülmények változásával.
Szükséges, hogy a törvények új törvényekkel és régiek módosításával lépést tartsanak az alkotmányfejlődéssel, a rendszer-fejlődéssel.
Ami törvényes, (beleértve az alkotmányt is), az nem biztos, hogy jó, sőt egy idő után szinte biztosan rossz, mivel a törvény elavul. Elavul, vagyis a körülmények változnak, és a rá vonatkozó törvények rosszak lesznek.
A vezetés (a politikai osztály) beleértve a diktatórikus vezetéseket is, már régóta és sajnos jelenleg is ezzel az ostoba, még a kisgyerek számára is egyértelmű ellentmondással érvel: hol kijelenti, egyébként helyesen, hogy a törvényeket meg kell változtatni, hol helytelenül a törvényességre hivatkozik. Vagyis azt tesz, amit akar.
A jogalkalmazó kénytelen a törvényeket betartani, ez szükséges rossz.
A jogalkotónak és az egyszerű politizálónak azonban nem a törvényességről kell, hanem a jóról (a nép, minél több ember szükségleteit, érdekeit, a fejlődést szolgálja) gondolkodnia, vitatkoznia.
Azon törvények esetében lehet kijelenteni, hogy ez törvényes és jó, amelyek kettő éven belül népszavazással jöttek létre.
Egyébként pedig a törvényességet és a jót logikailag szét kell választani: a törvényt be kell tartani, a törvényt időnként meg kell változtatni, a törvény nem biztos, hogy jó.
Az ostobaságok és erkölcstelenségek kódexének első mondata: ostobaság a törvényességre hivatkozni, anélkül hogy nem teszik hozzá, hogy a törvény is lehet rossz. Az ostobaságok, és erkölcstelenségek kódexének az emberi fejekben kell létrejönni. És emellett írottan is meg kell jelennie? Jó kérdés.
.
Az eddigi estleges, zavaros jogfejlődés helyett egy szervezett jogfejlődést, jogfejlesztési rendszert kellene kialakítani. Rendezett szervezett jogfejlődés nélkül nem lehet hatékony a jog, nem lehet megfelelő a törvények tartalma.
Egy kis emlékeztető.
Szükséges az eddigi rossz törvények kijavítása.
Szükséges, hogy a törvények, új törvényekkel és régiek módosításával lépést tartsanak a természettudományos technikai fejlődéssel, a világ változásával, a társadalmi körülmények változásával.
Szükséges, hogy a törvények, új törvényekkel és régiek módosításával lépést tartsanak az alkotmányfejlődéssel, a rendszerfejlődéssel.
Milyen módszerekkel, eszközökkel lehetséges mindez
Az új törvények jogszűrésével és a visszamenőleges jogszűréssel.
A hatályba levő, az aktuálisan legrosszabb, leginkább kijavítandó törvények kiválasztása.
Az aktuálisan leginkább hiányzó törvények megfogalmazása, legalább a probléma megfogalmazása.
Mindez, a jogalkotó vezetés által.
A szakértők, a társadalomtudósok által.
A nép, az állampolgárok, az ügyfelek által.
És mindezt valamilyen rendszerbe kellene rendezni, de a felsoroltak kirajzolnak bizonyos rendszert.
Kitérés a jogszűrésre.
A tartalmilag hatékony jog akkor tud kialakulni, ha a jog hibái a minimálisra vannak csökkentve. A sokféle joghiba minimalizálását, pedig a jog szűrésével lehet megoldani.
Sokféle jogszűrésre, vizsgálatra van szükség.
Egy kis idevágó ismétlés.
Az alkotmányhoz és az alapvető jogelvekhez való illeszkedés.
Általában a többi törvényhez való illeszkedés. Ne legyenek joghézagok. Az összes törvények, le kell fedni az összes jogi problémát. Ne maradjanak szankció nélkül, olyanok, akik szankciót érdemelnének. A törvények ne nagyon fedjék át egymást, egymástól eltérően ellentmondóan pedig egyáltalán ne fedjék át egymást.
Az önrendelkezés szempontú vizsgálat.
A demokrácia szempontú vizsgálat.
A törvény jövőbeli hatásai.
A törvény betarthatósága azok részéről, akikre vonatkozik.
A törvény betarthatósága azok részéről, akiknek feladata betartatni a törvényt, a törvény ellenőrizhetősége, ill. a tiszta szankcionálás lehetősége.
Az összemosás szempontú vizsgálat a szándékos törvényszegők, és a tisztességes megtévedt, vagy építően tiltakozó állampolgárok szétválasztása.
A jogegyenlőség szempontú vizsgálat.
A törvény viszonylagos egyszerűsége, érthetősége egyértelműsége szempontú vizsgálat.
A jogorvoslat egyenlősége, egyszerűsége, gyorsasága - szempontú vizsgálat. Ill. hogy végső soron érvényesülni kell az igazságnak, ha másképp nem, törvénymódosítással. Ill. a jogorvoslati eljárást végzők elleni eljárás lehetősége és e tekintetben is a tiszta szankcionálás lehetősége.
Valamint a gyors és viszonylag egyszerű, intézkedés és ellenőrzés szempontja.
A túlszabályozás, alulszabályozás szempontú vizsgálat.
A törvény ne menjen a jog alsó határa alá. Vagyis: kevés embert érintő, kisebb vétségek esetében, melyek törvénnyel kevésbé megoldhatók, inkább ne legyen törvény, tekintettel arra is, hogy ezért a törvénykezés szempontjából is végesek az erőforrások. Viszont ez esetekben is lehet állami erkölcsi állásfoglalás. És ez esetekben az államnak, az oktatással, tájékoztatással kell pótolni a törvény hiányát.
A jogszűrés persze bizonyos szempontból a futószalag-rendszerű törvénykezés része. Másfelől e nélkül nem jöhet létre magas színvonalú jog. A jogszűrés feladata a jog tipikus hibáinak a csökkentése megszüntetése. Minden jogszűrés lényegében ugyanúgy működne. Az új és régi törvények átvizsgálása bizonyos szempontból. Az esetleges hiba megállapítása után következne a megoldási program kidolgozása. Ez a következőkből állna. A hibás szabály törvény átírása vagy új törvény írása, vagy más módokon való helyettesítése. Ha a törvényt csak módosítani kellene nincs alapvető változás, akkor elég egy egyszerűsített eljárás. Ha nagyobb módosítás átírás, új törvény szükséges, akkor a módosított törvény, mint új törvényjavaslat jelenne meg. Az átirt, módosított törvény vonatkozásában a többi jogszűrést mindenképpen újra el kellene végezni.
Jelenleg is van jogszűrés, ez nem más mint az alkotmánybíróság. A jövő jogszűrése egyrészt annyiban lenne más hogy nemcsak az alkotmányilleszkedés szempontjából szűrné meg a törvényeket hanem több szempontból. Ezeket, a szempontokat vázolja a futószalag rendszerű törvénykezésről szóló ábra ill. a C/10 ábra. Másrészt e jogszűrő testületek feladata nemcsak visszadobás, hanem egy megoldási javaslat kidolgozása lenne. Harmadrészt ezek a jogszűrések, jogszűrő testületek, nemcsak az új törvényjavaslatokat szűrnék meg, hanem visszamenőleg fokozatosan a már meglevő törvényeket is.
Az elválasztás előnye miatt az lenne az optimális, ha a különböző jogszűréseket különböző testületek végeznék el.
Az egyik tipikus hiba illetve olyan tényező ahol szükség van a jogszűrésre a kiváltságos jog.
Még annyit tennék hozzá, hogy a jogszűrés inkább a jogalkotással kapcsolatos feladatok. Mivel elméletileg a két nagy kategóriát (jogalkotás, jogalkalmazás) nehéz szétválasztani csak ilyen kifejezéseket használok, mint inkább a jogalkotáshoz kapcsolódó feladat ill. rendszertényező, ill. inkább jogalkalmazással kapcsolatos rendszertényező, feladat. Mivel a jogalkalmazás megváltoztatása is jogalkotó feladat ezért a jogalkalmazáshoz kapcsolódó rendszertényező feladat zárójelben értendő.
Visszatérve a jogfejlesztési rendszerre, azaz a rendszerezett jogfejlesztésre.
Az „új” törvények, törvénymódosítások, alapja az alkotmány, mely alkotmányt is időnként módosítani szükséges.
A másik kiindulás, viszont az, hogy a törvények nagy valószínűséggel elavulnak. Talán az esetlegesen felmerülő változtatási szükségesség mellett, ki kellene alakítani egyfajta, pontosított időszakokra bontott és jogszűrésre alapuló változtatási rendszert.
Pontos időhatárok, számok, szabályok nélkül nincs rendszer. Pl. az alkotmánnyal kapcsolatban felvetődött: adott időszakban minimálisan kötelezően megváltoztatandó és legfeljebb megváltoztatható szabályok száma. Talán eme rendező elvet ki lehet terjeszteni.
Vagy pl. X számú törvényalkotás, törvénymódosítás a jogalkotó vezetés kompetenciája. Y számú, a szakértők a társadalomtudósok kompetenciája. Z számú a nép, az ügyfelek, bárki, bárkik kompetenciája.
Tartalmilag akkor lesz hatékony a jog, ha a jog, a törvények, a szabályozások belső szerkezete jó, megfelelő. Tartalmilag akkor lesz hatékony a jog, ha az igazságossági alapelvekből, az alapvető jogelvekből indul ki.
De ezekre itt és most nem térek ki.
Ismétlés.
A jogfejlődéssel több helyen foglalkozom, de ez egyik fontos tényezőt, feltételt, ne felejtsük ki: nem lehet jogfejlődés, anélkül, hogy ne lennének igazságosság, és erkölcskutató független, elfogulatlan tudósok. Nem a jelen jogot értelmező, alkalmazó gyakorlati jogászokra gondolok, hanem az optimális jogot kereső jogtudósokra, elméleti jogtudományra (erkölcstudományra). És persze nincs tudomány, oktatás nélkül.
A vezetői vállalásokról szóló törvény kialakítása. A vezetői felelősségről szóló törvény kialakítása. A statisztikai adatok változásából kiinduló törvénykezés kialakítása. Elméleti rendszertényező.
A jelen jogrendszerének, és egyben rendszerének alapvető torzulása, hogy az állami vezetők felelősségre vonása teljes mértékben igazságtalan, hiányos, értékelhetetlen. (Állami vezetés a parlament, a kormány, a polgármesteri hivatal, stb..) Gyakorlatilag, a vezetés vonatkozásában hiányzik a „gondatlanságból elkövetett nagy értékű károsítás” bűne. A nagy értékű károsítás súlyosbodhat a „félrevezetés, a szándékos félrevezetés, ill. a nyerészkedés” tényállásával.
Nyilvánvaló igazságossági agylágyulás, hogy az állami vezető adott esetben ezer forintot kivesz az állami kasszából, és elkölti a püffébe, akkor azért akár börtönt is kaphat, de ha a rossz döntéseivel eltapsol az állam az ország értékeiből ezermilliárd forintot, akkor azért nem jár büntetés. Amíg nincs normális felelősségre vonás addig a vezetők bizony felelőtlenül, vagy éppen nyerészkedés céljából eltapsolgatják az értékeket, a lóvét is. Hozzátéve, hogy a hatalommegtartása is nyerészkedés.
Nyilvánvalóan egy ilyen normális törvénycsomag hiánya abból ered, hogy azon regnáló vezetés, amelynek ezt létre kellene hozni, elgondolkodik: lehet, hogy ez a törvény már rám nézve is érvényes lesz. És persze visszalép.
Ezért inkább antidemokratikusnak, kvázi koncepciós pernek kiáltják, ki ha mégis ilyesmi eljárás indul. Egyfelől igazuk van, mert valóban hiányzik a törvényi háttér, annak hiánya, viszont többek között az ő bűnük.
Az ügyészi, bírói (szélesebben a független döntéshozó testületek elfogultságát) elfogultságot is ide lehet keverni, ezért e problémára is ki lehet térni.
Először is a rossz törvény, vagy törvény hiánya nem bíróság hibája. Először is jó igazságos törvények szükségesek. Ha nincsenek akkor nincs mit betartani, akkor kilátástalan a helyzet. Ha vannak, akkor legalább van mit betartani, de nem biztos, hogy betartják, a helyzet azonban nem kilátástalan. Idén több felső vezető ellen indult Európában jogi eljárás. Az egyértelműen kiderült, hogy a helyzet e tekintetben zavaros, kaotikus, nincsenek oly sarokpontok, mely szerint egyértelműen, még az állampolgár szerint is átláthatóan eldönthető, a vádolt vezető, miben, mennyiben, mennyire bűnös. Vagyis a törvényi háttér hiányos.
Viszont annak eldöntése, hogy törvény jó, vagy rossz, nem kerülhet egy testület hatáskörébe, mivel nem lehetnek (nincs kizárva a lehetősége) megkérdőjelezhetetlen tudású, erkölcsű, emberek, testületek. Ezért is szükséges a demokrácia.
Előfordulhat azonban hogy jó törvények mellett is elfogult a bíróság, ill. a független testület. A végső megoldás a közvetlen demokrácia a népszavazás. Mert X testület (pl. nemzetközi testület) elfogultsággal vádolja Y pl. egy ország bíróságát. De valójában ki az elfogult? Az is lehet elfogult, aki elfogultsággal vádol. (És az is függőségben tarthatja a másikat, aki függőséggel vádol, hiszen maga a vádaskodás is befolyásolás, függőségben tartás.) Ráadásul, gyakran úgy vádaskodnak, hogy az ügy részleteit nem is ismerik. Ugyanakkor az sincs kizárva, hogy valóban elfogult a megvádolt. Sőt általában mindkettő szembenálló testület elfogult. Mert kikiáltanak egy testületet (pl. európai legfelső bíróság) mint legfelsőt, a legfőbb urat, akinek a véleménye megkérdőjelezhetetlen. De kik és milyen alapon kiáltják ezt ki? És ha ez a legfelső testület mégsem annyira mindentudó és elfogulatlan, akkor mi van?
Szóval, jó törvénykezés mellett szükséges a demokrácia, melynek lényege, hogy sok, minél több jól tájékoztatott egyén (testület) összesített véleménye az, ami végső döntésnek igazságnak elfogadható.
Kitérés a társadalmi károkra az összesített károkozásra, ill. hasznosságra.
Lehet hogy már máshol is kitértem, de vezetők esetleges bűneinek, érdemeinek megállapítása csak az összesített társadalmi kár, vagy haszon mérésével lehetséges. Hiszen egy-egy intézkedés, egy törvény nagyon sok emberre hat okozhat kárt vagy hasznot. Arról a jogelvről van szó, amelynek a lényege, hogy az apró (nem mindig apró) bűnöket és érdemeket össze kell adni, és ez adja ki az összesített bűnt, vagy érdemet. Az is mondható, hogy a társadalmi kárt is nézni kell. Persze ez nemcsak a vezetőkre érvényes, másokra is, de vezetőkre biztosan érvényes. Minél magasabb vezető, annál inkább. Egy elit vezető hihetetlen nagy károkat és hasznokat képes okozni. Ráadásul ott van az a másik jogelv, hogy csak azért mert vezető, vagy olyan foglalkozású valaki, hogy a foglalkozásánál fogva fokozottan képes kárt okozni, emiatt jelentősen nem jár neki enyhébb büntetés. Mert egyrészt ezek az emberek eleve nagyobb anyagi, hatalmi és más előnyt élveznek. Másrészt nem kötelező ilyen foglalkozást választani. Persze ez egy enyhítő körülmény: aki dolgozik, az hibázik és az ilyen ember, sem hibázik többet, mint más, de a károkozása fokozott. Szóval ez enyhítő körülmény, de csak enyhítő körülmény és nem felmentő körülmény.
A társadalmi károkozás következetes kiterjesztése.
Jelenleg is ismert csak nagyon szelektáltan alkalmazott. Alkalmazza rendszer, ahol érdekében áll, és nem alkalmazza, ahol nem áll érdekében. Tehát nem kell kétszínű játékot játszani, nem kell kétféle mércével mérni. Van társadalmi károkozás, és akkor azt következetesen alkalmazni kell. Mindenkire a vezetőkre az elit vezetőkre is ki kell terjeszteni a társadalmi összesített károkozás elvét és gyakorlatát. Mert ugye beszélnek mindenféle vezetői felelősségről, meg politikai felelősségről: csakhogy mi jár manapság pl. egy országot tönkretevő miniszterelnöknek? Legfeljebb leváltják, és nincs semmilyen más szankció. Azért ez nevetséges. Ha ezt az elvet következetesen gyakorolnák, akkor sokkal súlyosabb szankciók sújtanák a vezetőket. És a fokozott károkozású foglalkozás csak enyhítő körülmény (nem felmentő körülmény) - ezt az elvet is következetesen kellene gyakorolni, és alkalmazni a vezetőkre is.
Mi a társadalmi károkozás. Két részből tevődik össze. Az összesített károkozásból. Lehet, hogy egy-egy károkozás a büntethetőség határa alatt marad, de az összesített kár már bőven átlépi a büntethetőség határát. A másik része, a közvetett (áttételes) károkozás is károkozás. A közvetett károkozás, pl. a vezetés rossz törvényeivel kárt, okoz a sok-sok embernek. Vagyis a vezetés nem közvetlenül okoz x-nek y-nak kárt, hanem közvetve, áttételesen, pl. egy hibás törvényen keresztül.
Egy sereg bűnt csak ezen az alapon lehet elítélni. A bizonyítás elvét, persze fenn kell tartani.
Néhány közvetett károkozás. Pl. a spekulációs, érdemtelen jövedelmek károkozása. Pl. vezetés károkozása rossz törvénykezéssel. Az egészségét elhanyagoló lényegében a társdalomnak is kárt okoz. A dolgozni tudó csöves, pláne ha csúfítja a közterületet, akadályozza a közlekedést szintén sok embernek apró, de összesítetten már értékelhető kárt okoz. És még hosszan lehet sorolni.
Ki kell térni a társadalmi károkozás bizonyításának problémájára és a büntetés nagyságára. Kétségtelenül ez egy veszélyes terep, mert szinte mindenre rá lehet fogni a társadalmi károkozást. A veszélyes terep azonban nem riaszthatja vissza az igazságszolgáltatást, legfeljebb alapos átgondolásra késztetetheti. Ez két dolgot jelenthet. Az egyik az, hogy a jogszabálynak több feltételt kell felsorolnia, a bűn létrejöttének vonatkozásában. A másik a viszonylag enyhébb büntetés. A viszonylag enyhébb büntetés azért is indokolt, mert a társadalmi károk esetében a teljes 95-99%-os bizonyítottság helyett, csak 90%-os bizonyítottságot lehet elérni. Azt biztosan lehet tudni, hogy valaki (meghatározott egyén, csoport) kárt okozott, csak azt nehéz pontosan megállapítani, hogy pontosan kinek, mekkora kárt és azt hogyan okozta. És ha csoport okozta kárt, akkor kinek mekkora felelőssége. Ellenben nem véletlenül elmélkedtem több helyen, több szempontból, a vezetés felelősségéről, ezek az elmélkedések, kiindulások lehetnek a konkrét jogalkotáshoz.
Az enyhébb büntetés mondjuk, azt jelenti, hogy az összesített, közvetett károkozás, fele akkora büntetést kap, mint az ugyanakkora az egyéni, közvetlen károkozás. Fele akkorát, és nem semmit.
Rossz törvény. Tömeges verbális módon való félrevezetés. Spekuláció, tisztességtelen jövedelem. Kiesebb, de tömeges átverések. Árdrágítások. Mindez összefügg a csalások következetes alkalmazásával. Vagyis a két probléma (társadalmi károkozás következetes kiterjesztése és a csalások következetes kiterjesztése) erősen összefügg.
Az egyéneknek vannak bizonyos szintű kötelezettségei, mert ezek betartatlansága, közvetve kárt okozhat a társadalomnak. (Az alábbiak tehát nem az állam a társadalom kötelezettségeiről ill. károkozásáról szólnak, hanem az egyének kötelezettségeiről. Természetesen a másik oldalon megvan az állam, a társadalom kötelezettsége is, pl. ugyanezekben.)
Bizonyos szintig kötelező tanulás. Bizonyos szintig kötelező az egészségvédelem. Az egészséges felnőtteknek bizonyos szintig kötelező valamilyen hasznos tevékenységet folytatni. És a bizonyos szintig kötelező a közéleti részvétel. Bizonyos szintig kötelező a családtagokról való gondoskodás.
Mivel a címben említett törvényekről már beszéltem, itt csak a lényegüket vázolnám. Lényegében két problémáról szólnak ezek a törvények. Az egyik az, hogy lenne egy erős előzetes jogszűrés és túl azon hogy a törvényeket demokratikusan fogják meghozni, szükség van egy utólagos felmérésre is.(A törvénykezés jelentős részben azonos, a programmegvalósítással, az intézkedéssel, az irányítással. Kisebb részben ezek mást jelentenek kiegészítik a törvényeket.) Felmérése, annak, hogy a törvény mennyire vált be, mennyire lett jó, hasznos törvény. Ez az utólagos felmérés pedig a statisztikai adatok alapján történne. Lehetőleg minden törvény mellett kell lenni egy, vagy több statisztikai adatnak, amely alapján eldönthető, hogy a törvény jó, bevált, vagy sem. Az alapvető felsőbbrendű törvényeket pedig az alapvető legfontosabb statisztikai adatok változása alapján lehet elbírálni. Erről szólna, ezt szabályozná részletesen, pontosan a statisztikai adatok változásából kiinduló törvénycsomag.
A másik lényeg pedig az, hogy vezetők munkáját, elsősorban a törvényalkotási (jogalkotó) munkáját meg kell ítélni.
Furcsa módón pont azok munkája nincs rendesen pontosan megítélve, akik a legfontosabb, a társadalom számára a lehetséges legnagyobb kárú, vagy hasznú munkát végzik. Itt azért azt látni kell, hogy egy rossz törvény, törvénycsomag (program, intézkedés, irányítás) hatalmas károkat és hasznokat tud okozni. Valójában a károkból kell kiindulni, mert a lehető legnagyobb hasznosság az evidencia, az természetes elvárás. Vannak olyan fontos munkák, tevékenységek ahol a legkisebb hiba is hatalmas károkat okozhat. E munkákban, tevékenységekben nem lehet valamiféle átlagból kiindulni és azt mondani hogy ahhoz képest jó vagy rossz. Az adott munka. Pontosabban ezen munkáknál az átlagot valahová, a maximális teljesítés, a maximális jóság határához, annak közelébe kell helyezni. Persze az ilyen munkavégzőknek kijár egy általános magas szintű, erkölcsi és anyagi elismerés. Ilyen munka pl. az orvosi tevékenység. Pl. egy sebész nem hibázhat. Akkor végzi átlagosan rendben a munkáját ha a hibaszázaléka igen kicsi. Ilyen munka a vezetés, főleg az elitvezetés, a jogalkotás az ország irányításának munkája. De nézzük meg, hogy milyen hatalmas különbség van jelenleg egy orvos munkájának megítélésében és egy elit vezetőmunkájának megítélésében. Bizony az orvosra és más ilyen felelős munkát végzőre keményen lecsap a jog ha a munkáját a kelleténél rosszabbul végzi. De mi helyzet az elit vezetéssel.
Az időszak utáni, és az esetleg időszak közbeni leváltás ( ez utóbbi jelenleg még szintén megoldatlan) csak egyfajta, az okozott kárhoz képest viszonylag enyhe büntetés a vezető számára. Még akkor is az, ha kialakulna egy valóban igazságos, pontos időszak közbeni leváltó rendszer. Ezt nevezik fellengzősen politikai felelősségnek. Tulajdonképpen ez a „politikai felelősség” nem más mint egy kommunikációs trükk. Egy jól hangzó, de szinte üres és ugyanakkor megtévesztő kifejezés. Mert milyen felelősség az, amelyben az okozott kár és a lehetséges szankció közel sincs arányban?
Kiindulhatunk abból is hogy minden munkavégző, legyen az egyszerű alkalmazott, szakmunkás, kisvállalkozó, a különböző szerződések által igen komolyan, gyorsan és a kár arányában felel a munkájáért. Jogilag is felel. Kivéve az elit vezetést. Ha egy kicsit magasabbról nézzük, akkor azt az érdekes összefüggést találjuk, hogy minél magasabb pozíciójú, egy vezető (minél több kért képes okozni), annál kisebb az okozott kárhoz képest mért jogi felelőssége. Itt már elérkeztünk a nagy hatalmi különbségeket kiszolgáló joghoz, jogrendszerhez. Másképpen: elérkeztünk a jogegyenlőséghez. Vagy másképpen: elérkeztünk a vezetés kiváltságos jogaihoz.
Miért nem jöttek eddig létre ilyen törvények? A válasz egyszerű: a vezetés nem fog a saját érdekével szemben menő törvényeket hozni. Tehát itt elérkeztünk az önirányítás az önellenőrzés problémájához.
A címben szereplő három törvénnyel, törvénycsomaggal együttesen el lehet érni, a vezetők elsősorban az elit vezetők az okozott kárral arányos jogi megítélését, felelősségre vonását. Másképpen el lehet érni, hogy e tekintetben sem legyen jogegyenlőtlenség, kiváltságos jog.
A jogi felelősség megerősítheti a politikai felelősséget, pl. az azonnali a leváltást, de azon túl is ítélkezhet. Tehát adott esetben pénzbírsággal, rosszabb esetben pl. börtönnel sújthatja a károkozást, a kár nagyságától, ill. a károkozás minőségétől (előreláthatóan, szándékosan, gondatlanul, stb.) függően.
A problémakörbe azonban be kell vonni a demokrácia, a demokratikus döntéshozás tényezőjét.
Jelenleg állítólag már részben demokratikus, közös döntéshozások, törvényhozások vannak. (Valójában egy-két erős ember hozza döntéseket, de ezt nem lehet bizonyítani)
A szavazásos (demokratikus) döntéshozás bizonyos szabályai, elvei: mindenki saját véleményével vegyen részt, ne legyen következménye a szavazásnak, és titkosan név nélkül is történhet. Mindezek, ugyebár kizárják a felelősségre vonást.
Ezek az alapelvek azonban csak módosítva érvényesek, ha egy választott vezetőtestület demokratikus döntéshozásáról van szó. A demokrácia más elvei változatlanok.
Induljunk ki abból, hogy jog ismeri az egyetemleges (kollektív) felelősséget, de az nem lehet néprétegű népi felelősség.
Első lépésben szét kell választani a közösséget, „a népréteget” és a közösség választott (szakmai) vezetését. A közösség „népréteg” az érintett emberek összessége, az érintett közösség egésze. A választott szakmai vezetés: az érintett közösségből kiválasztott döntéshozásra kiválasztott csoport. Mindkettőre szükség van a demokratikus döntéshozásban. Az a jó, ha mindkettő, mint egy-egy döntéshozó egység vesz részt a szavazásban.
Elvileg három variáció lehetséges. Lehet közös a döntés, mindkét döntéshozó egység részt vesz a szavazásban, de különböző arányban, a szavazás jellegétől függően. (Ez a jövő útja.) Csak a közösség egésze (aki akar) vesz részt a döntéshozásban (pl. népszavazás). Csak a kiválasztott csoport (vezetés) vesz részt a döntéshozásban.
(Jelenleg ez utóbbi a jellemző. Jelenleg a „képviselő” fogalma félrevezető, nincsenek képviselők, csak választott vezetők. Azonban jelenleg még választottság is megkérdőjelezhető, és még inkább a szakmaiság.)
A közösséget nevezhetjük az érintett emberek összességének, vagy a népszavazás résztvevőinak.
A kiválasztott szakmai csoportra, egyes demokratikus elvek módosítva érvényesek.
Hogy érvényes rájuk: a szavazásnak nem lehet semmilyen következménye: elv.
Pontosabban így: a szavazásnak csak egyetlen következménye lehet, az általuk hozott döntés bizonyítható károkozása.
A pontos jogi megoldást a következő példával mutatom be. Adva van egy közösség (nemzetközösség, ország) és egy törvény (a közösségre vonatkozó) meghozása. Adott esetben a kiválasztott szakmai csoport (az elit vezetés) véleménye, döntése 50%-ban számít bele a törvény elfogadásába, és közösség egészének véleménye, döntése szintén 50%-ban számít bele a szavazásba. A törvényről kiderül a statisztikai adatok alapján, hogy káros hatalmas kárt okoz a közösségnek. Igaz hogy a szavazás titkos volt, de szavazás dokumentációja fel van jegyezve. A szavazás dokumentációja nem tartalmazza a közösség (népszavazás résztvevői) tagjainak a nevét tehát az ő szavazásuk mindenképpen titkos. Azonban esetleg tartalmazhatja a kiválasztott szakmai csoport név szerinti szavazását. És természetesen azt tartalmazza, hogy melyik döntéshozó egység összevontan milyen irányú szavazatot adott le. Ha a népszavazás dönt a rossz irányba, akkor nem lehet felelősséget keresni. Ha a rossz irányú döntés megosztott (népszavazás és kiválasztott szakmai csoport), akkor a szakmai csoportot, egyénileg, és, vagy egyetemelegesen is felelősség terheli. Természetesen ekkor a felelősség kisebb, de arányos a döntéshozásban való részvétel arányával és a rossz irány kijelölésének arányával.
A felelősség mértékét az dönti el, hogy kiválasztott szakmai csoport döntése mennyiben járul hozzá a hibás irányhoz, a hibás döntéshez. Ez gyakorlatilag úgy jön ki, hogy meg kell nézni a szakmai csoport összevontan milyen döntést (jó vagy rossz) hozott. Ha a döntés rossz és szakmai csoport összesítve nem ellenezte, de szorgalmazta döntés meghozatalát akkor hibás, rossz irányú döntést hozott Amennyiben rossz irányú döntést hozott úgy a részvétel arányában felelős a döntésért. A felelősséget azonban csak a közösség döntheti el, ebben már a kiválasztott csoport nem dönthet.
Mindez csak a jövőről való elmélkedés, mert jelenleg az, az általános, hogy a kiválasztott szakmai csoport (elit vezetés) egyedül, a népréteg bevonása nélkül dönt. Természetesen ebben az esetben a teljes felelősség a kiválasztott szakmai csoporté.
Kérdés viszont, hogy egyénileg felelős vagy egyetemlegesen? Ritkán bizonyos estekben meg lehet állapítani egyetemleges felelősséget is. De ebben az esetben is konkrét felelősségről van szó. (Egyébként bizonyos fokú egyetemlegesség mindenképpen kijön, mert a felelősség kérdése csak akkor merül fel, ha rossz a döntés és kiválasztott csoport összesítve megerősítette ezt a döntést.)
Igazságos viszont az lenne, hogy a kiválasztott csoportból, felelősség csak azokat terhelje, akik a rossz döntésre igennel szavaztak, vagy tartózkodtak, ill. nem vettek részt a szavazásba.
Ha kiválasztott szakmai csoport dönt, akkor az egyéni szubjektív véleményt, az egyéni érdeket, a lehető legnagyobb mértékben fel kell váltania a közösség érdekének, ill. a tisztán tudományos meggondolásnak. Mivel ez kétséges ezért a közvetlen demokrácia, a közösség közvetlen részvétele elengedhetetlen.
Összefoglalnám.
Szét kell választani közösségi döntést (népszavazást) és a közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntését.
A közösségi döntésért (népszavazásért) nem vonható senki felelősségre, bármi is legyen annak eredménye, következménye. (A közösség, a nép esetében semmilyen esetben sem lehet kollektív felelősségről beszélni.) A népszavazásra, közösségi döntésre igazak a felsorolt demokrácia elvek. Nem lehet semmilyen következménye, névnélküli is lehet, saját önálló vélemény megjelenítése.
(Az egyéni önálló vélemény részletezése. Nem baj, jó, ha az egyéni, saját érdekek jelennek meg. Nem baj, jó, ha az egyén által a teljes közösség érdeke jelenik meg. Baj, rossz, ha az egyén által egy külső, vagy belső csoport, akár egyszemélyes csoport, érdeke, jelenik meg.)
A közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntésére, még ha az demokratikus is, más szabályok érvényesek. Itt lehetséges, sőt jó, ha megállapítják a lehetséges felelősséget. Erre a döntésre módosítva érvényesek a demokrácia felsorolt elvei. Lehet következménye: a döntéshozás károsságával arányos külső, a közösség általi, jogi, felelősségre vonás. A lehetséges titkosságot ebben az esetben utólag fel lehet oldani. Az egyéni saját véleménnyel való részvétel –elve helyett pedig a tudományosság és a közösségi érdek - elvének kell, kellene érvényesülni.
A felelősök és felelősség mértékének megállapítása, a kiválasztott csoport (vezetés) esetében. Ki milyen mértékben járult hozzá a hibás döntés létrejöttéhez. A hibás döntés mekkora kárt okozott a közösség életében (pl. a statisztikai adatok változásból következtetve).
Visszatérek és befejezem ezt a fejezetet.
Az előző fejezetrész arról szólt, hogy a demokráciát, a közvetlen demokráciát és vezetés felelősségét össze lehet illeszteni.
Természetesen össze lehet illeszteni a kormányzóképességet és a vezetés felelősségét is. Erről is több helyen beszéltem.
Tulajdonképpen a törvényhozás nem más, mint a jogalkotók, vezetők felelősségteljes vállalása arra, hogy a törvény vonatkozásában fejlődés, életszínvonal-javulás, stb. áll be, úgy hogy közben más társadalmi részek, tényezők, vonatkozások nem romolnak. A címben szereplő három törvény, törvénycsomag csak arról szól ez a vállalás egyértelműen, mérhetően, és nyíltan történjen.
A fejezetből következő feladatok.
Következetesen a vezetőkre is ki kell terjeszteni a társadalmi, összesített károkozás elvét és gyakorlatát.
A fokozott károkozású foglalkozás csak enyhítő körülmény (nem felmentő körülmény) - ezt az elvet is következetesen kellene gyakorolni, és alkalmazni a vezetőkre is.
A vezetői vállalásokról szóló törvény, a vezető felelősségről szóló törvény, kialakítása ill. statisztikai adatok változására alapuló törvénykezés kialakítása úgy hogy az a jogalkotási a vezetői munkát egyértelműen mérhetővé és megítélhetővé tegye, miközben nem sérti demokráciát és kormányzóképességet. Ezáltal ezek a törvények, segítik a vezetés a jogalkotás megítélését és a vezetést, a jogalkotást jobb munkára ösztönzik. Továbbá ezáltal nő, erősödik a jogegyenlőség. A jogegyenlőség ezen a módon is összefügg a jobb működéssel.
A kiváltságos jog és jogegyenlőtlenség. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái.
03. A törvény, a jog előtt minden embernek egyenlőnek kell lenni. Jogegyenlőségnek és jogorvoslati egyenlőségnek kell lenni. Nem lehet kiváltságos jog. A másnak ártást (mellesleg, a másnak hasznosságot) kell megítélni függetlenül az egyén pozíciójától, vagyonától, származástól, egyéb tulajdonságaitól. A szabályok, cselekvésekre, tevékenységekre, szabályozandó területekre, közösségtípusokra vonatkoznak, bárki is lép be ezekbe, a minden belépőre egyaránt vonatkoznak.
5. Az előzőkkel összefüggésben a jogegyenlőség elve. A jogorvoslat lehetőségének és egyenlőségének elve. A jogot és a jogorvoslatot minden állampolgár, szegény, iskolázatlan, gazdag, iskolázott, stb., könnyen és egyenlő mértékben tudja érvényesíteni. A jog előtt nemcsak minden állampolgárnak kell egyenlőnek lenni, de az egyszerű állampolgárnak, elméletileg és gyakorlatilag egyenlőnek kell lenni bármilyen közösséggel, vállalattal, és az állammal szemben is.
Elmélkedés a jogegyenlőségről.
Persze a jogegyenlőség és jogorvoslati egyenlőség szorosan összefügg, hiszen akinek korlátozott a jogorvoslata, ő kevesebb joggal rendelkezik, én mégis praktikus okokból külön, más fejezetben tárgyalom a jogorvoslati egyenlőséget, pontosabban a jogorvoslati egyenlőtlenséget.
A leggyakoribb érv: jogegyenlőség van, mert mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak. Vagy: jelenleg nincs kiváltságos, kivételező jog mert mindenkire egyformán vonatkoznak a törvények. Ez jól hangzik de valójában nem igaz.
Először is azt kell látni, hogy törvények döntő többsége csoportokra vonatkozik, tehát nem mindenkire vonatkoznak a törvények. A példákat megint KRESZ-ből veszem. Ha van egy behajtani tilos tábla, az mondjuk minden autóra érvényes. Megjegyezném gyalogosokra nem érvényes. Viszont ha egy teherautóval behajtani tilos tábla van akkor az már csak bizonyos csoportra vonatkozik. Rengeteg ilyen jellegű törvény szabály van.
Továbbá képzeljük el, hogy a KRESZ elfogult akar lenni gazdagokkal és a vezető politikusokkal. Ekkor az egyik variáció, ha kijelenti: minden szabály mindenkire vonatkozik kivéve az egymilliárdnál nagyobb jövedelműeket és a parlamenti képviselőket. Ezekre az emberekre más szabályok vonatkoznak, és határozza meg ezeket a szabályokat. Ez a stílus rabszolgatartó rendszerben és feudalizmusban volt divatban. A jelenlegi rendszerben ennél trükkösebb, rejtettebb megoldások vannak.
A nyilvánvaló, kinyilatkozott kiváltságnál, ravaszabb megoldás, ha sok megállni tilos, behajtani tilos, sebességkorlátozás, stb. tábla mellé ki van téve: kivéve a 2000 kcm feletti, illetve állami személyautókat. Mivel általában a gazdagoknak van 2000 köbcenti feletti személyautójuk így ez a megoldás gazdagoknak ill. a parlamenti képviselőknek, kedvez. Nemcsak nekik, de ők nagyobb arányban esnek bele a kiváltságba.
Vagy, amit jelenleg is tapasztalhatunk, a vezetők közlekedésre más szabályok vonatkoznak, ők rendőrautók kíséretében túlléphetik a sebességet, és más szabályokat.
Még ravaszabb megoldás, ha a gazdagok, ill. a politikusok lakóhelyének környékén, az (elit környékeken) kevesebb a megállni tilos, nagyobb sebességgel lehet haladni, stb. Vagy pl. a miniszter szokásos útvonalán jobbak az utak kedvezően, vannak beállítva lámpák stb.. Ezzel csak azt szerettem volna példázni, hogy még az olyan látszólag egyenlőséget bíró jogterülettel, mint a KRESZ is lehet variálni, indirekt módokon létre lehet hozni kiváltságokat, egyenlőtlenséget. Más jogterületen ennél nagyobb trükközési lehetőségek vannak. Ugyanakkor a fenti módszerek mellett ki lehet jelenteni: kérem jogegyenlőség, van, mert mindenkire egyformán vonatkozik a jog, ebben az esetben a KRESZ.
A problémát egy másik egyszerűbb hasonlattal is megvilágítanám: mondjuk az olimpián az odaérkező versenyzőknek, kijelentenék, hogy egyetlen szám lesz, a súlylökés, vagyis mindenkire a súlylökés szabályai érvényesek. A tiltakozásokra pedig azt felelnék: miért lenne ez igazságtalan, hát mindenkire ugyanazok a szabályok és feltételek érvényesek, nem? Minden törvényre ki lehet jelenteni, főleg ha az ravaszul van megfogalmazva: ez mindenkire egyformán érvényes.
A fenti KRESZ példákban engedményekről volt szó. A kiváltság azonban úgy is megjelenhet, hogy vezetés, vezetőréteg (hatalmasok, gazdagok) károkozása túl enyhén a népréteg károkozása ehhez képest túl szigorúan van megítélve.
Kiváltságos jog meghatározása. egyes csoportok vonatkozásában következetesen és általában a kiváltságok nagyobbak az elmarasztalások kisebbek mint a többségnél.
Kiváltságos kivételező jog persze nemcsak a gazdagok hatalommal bírók (vezetés) vonatkozásában jelenhet meg, hanem különböző emberek csoportok vonatkozásában. Történelmileg mégis az a leggyakoribb, és legáltalánosabb hogy gazdagok és hatalmasok vonatkozásában jelenik meg. Én is ezt értem kiváltságos jognak mikor a kiváltságok a hatalmasok és gazdagok (a vezetés) vonatkozásában jelennek meg.
A kiváltság megjelenhet úgy, hogy a vezetésnek a néprétegnél több kiváltsága van, de úgyis hogy a népréteg el van nyomva, nincsenek meg az alapvető jogai. A kiváltságos jog másik oldala (nem másik része) az elnyomó jog. Az elnyomó jog mai megjelenése az aránytalan és igazságtalan érvényesülés.
Két tendenciát kell látnunk. Egyrészt a kiváltságos és az elnyomó jog valóban csökkent történelmi távlatokban, másrészt viszont közel sem annyira, mint ahogy ezt beállítják. A másik tendencia tehát a nyílt vállalásból az elrejtés irányába haladt. Jelenleg valóban igen jól el van rejtve az elnyomó jog, azonban a hatalmas és igazságtalan hierarchiából mégis csak az derül ki, hogy létezik.
A kiváltságos jog persze összefügg a demokrácia problémájával. Ha a hatalom nincs korlátozva nincs a kívülről ellenőrizve, önirányítás történik akkor nyilván az saját érdekeit érvényesíti a jogalkotásban. Ez azonban egy másik rendszertényezőben már értékelve volt. Ebben a rendszertényezőben ennél konkrétabb a joghoz közvetlenül kapcsolódó elemeket, vonatkozásokat tárgyalnák meg.
A korábbi korokban a vezetőréteg és az állam alig különült el egymástól jogi értelemben. Én vagyok az állam – mondta a király. Az újkori rendszerekben az állam és a vezető (vezetőréteg) mint magánember egyre inkább szétválik legalábbis jogi értelemben. Ezért a jelenlegi rendszerben két részre kell bontani a kérdést: az állam kiváltságai az állampolgárral szemben, ill. általában a vezető (hatalommal és vagyonnal rendelkező vezetőréteg) kiváltsága az egyszerű állampolgárral ( a népréteggel) szemben.
A jogegyenlőtlenség másik része a jogorvoslati egyenlőtlenség, a kettő nyilván szorosan összefügg, én azonban az áttekinthetőség miatt külön tárgyalom a kettőt. A kiváltságos jog elsősorban a jogalkotást, a jog szövegezését érint, a jogorvoslati egyenlőtlenség a jogalkalmazást ill. az eljárási jogot érinti.
Először nézzük az állammal való egyenlőséget. Egy magánember jelenleg az államot ugyanazokért és ugyanolyan eséllyel perelheti, mint egy másik magánembert? Nem. Ha egy magánember az állammal kerül nézeteltérésbe, érdekkülönbségbe akkor ugyanakkora esélye van mintha egy másik magánemberrel kerülne ilyen viszonyba? Nem. Pl., ha egy magánember tarozik az államnak és egy magánembernek is, akkor biztos, hogy először az állami tartozást fogják behajtani, és ha esetleg marad valamennyi, akkor jöhet a magánszemély függetlenül attól, hogy melyik mikor és hogyan keletkezett. Egy magánember megsért egy másik magánembert, vagy megsért egy állami alkalmazottat, mondjuk egy rendőrt, nyilván más következménye lesz. Ha egy magánember megfenyeget egy másik magánembert, mondjuk azzal, hogy felrobbantja a lakását, akkor csak a rendőrség vonogatja a vállát. Egészen más a helyzet ha ez az ember azzal fenyegetődzik hogy egy minisztérium előtt bombát robbant. Az állam esetleges fenyegetése, az állam elleni szervezkedés komoly büntetést von maga után. Ha az állam hibázik, mondjuk egy rossz eljárás, vagy rossz törvény alapján kárt okoz, akkor a magánembernek ugyanakkora esélye van a kártérítésre, mintha magánember okozta volna ezt a kárt? Nem. Pl. Pár százezer forintot, ítélnek meg annak, akit két évig jogtalanul fogva tartanak. Ugyanezért, jogtalan fogvatatásért, mekkora büntetést kapna egy magánember? Itt megint igen hosszasan lehetne sorolni a példákat. Ha az állami, hivatali tévedés ill. visszaélés történik akkor egy hatalmas tortúra abból szabadulni, ha egyáltalán sikerül, viszont anyagi vagy erkölcsi kárpótlás nincs.
Mindebből persze nem azt a következtetést kell levonni, hogy ezek után az államnak is lehessen tartozni, az államot is lehessen sértegetni, fenyegetni hanem azt hogy a magánembert se lehessen, az elbírálásnak közelíteni kell egymáshoz. Továbbá fokozni kell az állam beperelhetőségének a lehetőségét, ill. a jogorvoslat igazságosságát. Az állam és magánember közti különbség közvetve és részben nem más, mint a vezetés és a magánember közötti különbség. Az állam kiváltságai részben a vezetők kiváltságai.
Ugyanakkor azt is tapasztalhatjuk, hogy a nagyobb cégek jogi szempontból gyakorlatilag előnyt élveznek az átlagos állampolgárral szemben. Erről még szó lesz, azt azonban megjegyezhetjük, hogy a nagyobb cégek kiváltságai részben a gazdag emberek kiváltságai.
A kiváltságos jog másik fele a népréteg modern elnyomása.
Kétségtelen hogy kinyilvánított elnyomás jelenleg nincs, ahogy kinyilvánított kiváltság sincs. Ettől még létezhet trükkös rejtett formában a népréteget hátrányosan megkülönböztető jog. Kétségkívül hogy a népréteget hátrányosan megkülönböztető jog abszolút mértékben is jelentősen csökkent a jelenlegi rendszerben jóval kevesebb van mint a korábbi rendszerekben. Ráadásul, ami van az is rejtett trükkös formában van, úgyhogy nem könnyű ilyen jogot konkrétan találni. Megint csak ez az érv, de kétségtelen, hogy ameddig igazságtalan és aránytalan a hatalmi vagyoni hierarchia addig kell lennie népréteget hátrányosan megkülönböztető jognak. Az a probléma hogy ezeket már más rendszertényezőben felsoroltam most nem akarom magam ismételni. Kétségtelen hogy vannak olyan jogterületek ahol a vétséghez képest túl szigorúak a büntetések. Ilyenek pl. az egyes közlekedési büntetések. Ezeket azonban és nem a kiváltságos jog kategóriájába helyezem hanem a az összemosó jog kategóriájába. A kiváltságos jog és az összemosó jog sok szempontból nagyon is hasonló. Az összemosó jog az amikor a jogalkotó összemosolyog a bűnözővel a becsületes állampolgár háta mögött. Erről később még szó lesz.
Itt már rátérünk a másik jogegyenlőtlenségi kategóriára: a szabályozatlan, aránytalan ( túl enyhe) vezetői felelősségre.
Az előző fejezetben is erről volt szó. E fejezetrész kiegészíti az előző fejezetet.
Az tapasztaljuk hogy a különböző vezetések rossz döntéseikkel (törvények, intézkedések, eljárások, stb.) hatalmas károkat okoznak az országnak, a népnek, mégis általában szinte büntetlenül megússzák ezt a károkozást. Legrosszabb esetben ( néha esetleg) leváltják kárt okozó vezetőket. Nyilvánvalóan itt is a kiváltságos joggal állunk szembe, hiszen a vezetés esetében a károkozás (jóval nagyobb) nem arányos (jóval kisebb) a büntetéssel. Másképpen mondhatjuk, hogy a vezetői felelősség nem arányos a szankcionálással. Ugyanakkor a vezetők jövedelme nem arányos a vezetői felelősséggel. Másodsorban tehát a szankció nem arányos a jövedelemmel.
Ezt az aránytalanságot általában az irányíthatósággal szokták indokolni. Vagyis ha állandóan ott lóg a Demoklész kardja a vezető feje felett akkor képtelen irányítani. Kétségtelen ebben van némi igazság, a vezetői „tévedéseket” valamivel enyhébben kell megítélni, de ennyivel? Ha egy átlagos állampolgár mondjuk tízmillió forint kárt okoz az országnak akkor azt ki kell fizetnie, vagy másképp bűnhődik. Ha egy vezető tízmillió forintos kárt okoz akkor mondjuk ennek legalább a felét be kellene számítani mint károkozást. Jelenleg az esetek többségében a rossz döntésből számított károkozásnak szinte semmi következménye nincs.
A másik ellenérv, hogy valójában a vezető nem is okoz kárt, csak az ellenségei húzzák rá a vizes lepedőt. Ezen logika mentén eljuthatunk oda, hogy a károkozások objektívan nem állapíthatók meg, vagyis az igazságszolgáltatás fölösleges.
A harmadik ellenérv hogy rossz vezetőt majd a választók megbüntetik, azzal hogy nem választják meg. Ez egyrészt nem biztos, hogy bekövetkezik. Másrészt egy milliárdos károkozáshoz képest ez túl enyhe büntetés.
A negyedik ellenérv hogy most is van lehetőség a vezető polgárjogi, vagy büntetőjogi felelősségvonására. Éppen arról beszélek, hogy jelenleg az lehetőség erősen korlátozott. Ha a vezető nem csinál törvényszegést, illetve az nem bizonyítható akkor a rossz döntésével büntetlenül okozhat milliárdos károkat. Sőt közvetve az egészségügyön, keresztül okozhatja emberek szenvedését, halálát. Továbbá a közvetve okozhatja a munkanélküliséget, Továbbá a rendőrségen keresztül okozhatja ártatlan emberek megverését, büntetését. A háború kezdeményezése, ill. abban való részvétel, pedig a saját katonák halálán, túl, ártatlan emberek halálát, szenvedést okozza, és a saját népnek is árt. És így tovább hosszasan lehetne sorolni. És akkor még nem beszéltem azokról a nehezen kimutatható, de hatalmas károkról, mint a lehetségesnél lassabb fejlődés.
Valójában a károkozások előbb-utóbb objektívan megállapíthatók és ez alól a vezetői döntések sem kivételek. Rendszerint utólagosan lehetne és kellene vizsgálni a károkozás nagyságát, a konkrét és közvetett felelőst, a szándékosságot, a gondatlanságot, a kényszerhelyzetet, az önhibát, enyhítő és súlyosbító körülményeket, mindent, amit az igazság kiderítésénél vizsgálni kell. Utólagosan mikor már megtörtént a károkozás, mi értelme van? Minden károkozást, bűntettet utólagosan vizsgálnak, mert előre nem látható. Az értelme pedig többszörös: egyrészt nagyobb becsületességre, odafigyelésre készteti a döntéshozót, ha az tudja, hogy rossz döntéseinek következménye lesz. Másrészt a kártevő elnyeri a méltó büntetését, és ráadásul nem kerülhet további károkozó helyzetbe. Tehát meg kell valósítani az utólagos vezető felelősségre vonást.
Egy példával illusztrálnám a problémát. A sport folyamatosan fejlődik, ugyanakkor a bíráskodás (ahol ennek jelentősége van) változatlanul gyenge színvonalú és elfogult. Ennek több oka van. Az egyik ok a bírók objektív kiválasztásának hiánya. A másik ok a szabályok sokértelműsége, kijátszhatósága. A harmadik nem kevésbé lényeges ok az hogy a rossz bíráskodást, rendszerint nem követ semmiféle szankció. Ha minden mérkőzést utólag lejátszanának a bíróknak, és rámutatnának: látja itt és itt tévedett ezért ez és ez a szankció jár, akkor ez magasabb színvonalú bíráskodást alakítana ki. Ez a példázat arra is rámutat nem csak az emberekkel, van a baj, hanem a rendszerrel.
A jelenlegi gyakorlat az, hogy rendszerint a beosztott, vagy a kisfőnök „bűnhődik” a felsőbb vezető bántatlan marad, pedig a tetemes fizetését éppen a mindenre kiterjedő felelősség miatt kapja. Jelenleg általában minél magasabb beosztásban van valaki, (minél komolyabb és több döntést hoz), annál kisebb mértékben kell viszonylagosan vállalnia a felelősséget rossz döntéseiért. Valójában általában a hibás vezetői döntésért több vezető is felelős, nem egy mint a jelenlegi gyakorlat: találjunk valakit aztán el van intézve. Hibás a konkrét döntéshozó, de hibás a mellette és felette álló vezetés, aki asszisztált (hagyta, segítette) ehhez a hibához. Tehát a büntetésnek is arányosan megosztottnak kell lennie.
Ténylegesen arról van szó, hogy a jog egyoldalúan hiányos (kivételező, kiváltságos) ebből a szempontból. Nincsenek kidolgozva azok a vizsgálati (többnyire értelemszerűen utólagos) és szankcionálási módok melyek a vezetők döntéseire vonatkoznának. A vezetői felelősség nincs kellőképen szabályozva.
A tényleges demokráciában remélhetőleg nem személyek, hanem testületek fognak dönteni, de a lényegen ez nem változtat, a vezetők döntését a jelenleginél pontosabban és szigorúbban kell kivizsgálni és adott esetben szankcionálni.
A jog jelenlegi feladata: a hibás vezetői döntések precíz a károkozás arányával arányos jogi szabályozása és esetleges szankciója.
Nyilván hogy a jognak nagy körültekintéssel kell eljárnia. Akkor azonban mikor egy tetemes kár éri az országot, népréteget, bárkit, a bizonyíthatóan hibás döntés következtében akkor a hibás döntés meghozóját pl. részleges anyagi kártérítésre, leváltásra, stb. lehet kötelezni.
Még egy fontos megjegyzés. Tulajdonképpen már most is van ilyen jog és bíráskodás, gondoljuk pl. az ilyen jellegű nemzetközi bíróságokra (Hága, stb.) mindez két dolgot bizonyít. Egyfelől azt, hogy létre lehet ilyen jogot hozni. Másrészt, hogy ez a rendszer mennyire álszent, igazságtalan. Hiszen a károkozó vezetők talán 1% kerül ide, és mindig azok, akik a rendszer ellenfelei, ellenségei. Azokkal keményen leszámol a rendszer. Ez azt is bizonyítja, hogy valóban beszélhetünk egy viszonylag egységes államkapitalista rendszerről, hiszen a rendszernek vannak bíróságai.
Végezetül vonjuk le a végkövetkeztetést. Amíg nem lesz komoly a károkozással arányos vezető felelősség megállapítás és büntetés (jelenleg nincs) addig a rendszer színvonala, fejlettsége nem növekedhet. Addig viszont nem lesz komoly, igazságossághoz közeli vezetői felelősségi jog amíg, a vezetés önszabályozása, önellenőrzése van. Ezt pedig csak a közvetlen demokrácia képes megszüntetni.
A beszűkített csalás, mint kiváltságos jog.
A gazdasági fejezetekben az igazságtalan jövedelemelosztás, a munka nélkül szerzett jövedelmek kapcsán már szó volt erről a témáról. Csalást követ el aki félrevezetés eszközével haszonszerzés céljából kárt okoz másnak. A gazdaságban az üzleti életben a fentiek szerint sokkal több csalás történik, mint az vizsgálva vagy szankcionálva lenne. Pl. egy hazug reklám is csalás, mert megvalósul benne a három feltétel: félrevezetés, haszonszerzés károkozás. A tisztességetlen haszon során és is megvalósul a három feltétel. A cseles, vagy kényszerszerződések szintén megvalósítják. A pénzügyi manőverek, spekulációk szintén megvalósítják az említett feltételeket, és még lehetne sorolni.
Beszűkített és ellentmondásos a jog: itt és itt bünteti a csalást, ott és amott megengedi, sőt olyan szabályrendszert alakít ki, hagy jóvá (pl. pénzkereskedelem) melyben eleve a csalás az érvényesülési eszköz. Nemcsak az üzleti életben hanem a politikában is gyakran megvalósul a büntetlen csalás. Csalásnak nevezhető egy betartatlan választási ígéret, hiszen a három feltétel (félrevezetés, károkozás, haszonszerzés) megvalósul. Megvalósulhat a csalás egy vezetői trükk, hazugság nyomán is. Megvalósulhat csalás egyes hibás vezetői döntések során is, tehát ez a joghiba kapcsolódik a vezetői felelősség szabályozatlanságához. Csalás büntette pl. egy felelőtlen választási ígéret is. Érdekes módón és ez a példákból is kiderül a csalás pont azokon a területeken van beszűkítve, alulszabályozva ahol a vezetés, vezetőréteg ( gazdasági irányítói nagytőkések, vagyonos emberek, a politikusok, stb.) érintettek lennének. Mi ez, ha nem kiváltságos (egyoldalú, kivételező) jog?
A feladat tehát a csalás következetes kiterjesztése minden területre olyan területekre is ahol az a vezetést ( hatalmasokat, gazdagokat) is érinti.
Az érvényesülési jog hiánya is kiváltságos jog.
A tényleges demokráciában létre kell jönnie következőnek. A bíróság X állami vezetőt elmarasztalja ( pl. károkozás, helytelen rendelkezés, hivatali visszaélés, stb. miatt) és büntetésként elrendeli az azonnali leváltását ill., mondjuk 5 évig eltiltja az állami vezetéstől ( pozícióba jutástól). A tényleges demokráciában, viszonylag gyakoriak lesznek az ehhez hasonló büntetések és olyan perek melyek tárgya az adott egyén vezetői pozíciójának megkérdőjelezése. Jelenleg nincsenek ilyen perek és büntetések. Miért nincsenek?
Ha lesznek ilyen perek és büntetések, akkor majd beszélhetünk az érvényesülési jog megjelenéséről. Ha lesznek ilyen perek és büntetések, akkor beszélhetünk majd a bírói hatalomról, mint független hatalmi egységről.
A protekció és korrupció elhanyagolt kezelése.
Hozzá kell tenni ez joghiba az előzőkhöz képest igen csekély. Az előző joghibákkal az igazságszolgáltatás és a közvélemény egyáltalán nem foglakozik a korrupcióval, kevésbé a protekcióval legalább foglakozik. Itt legalább történnek vizsgálatok és szankciók. Ehhez hozzátehetjük, hogy az előző joghibák miatt sokkal nagyobb károkozások képződnek, mint a korrupció miatt. Mégsem maradhat ki a felsorolásból, mert százalékosan igen alacsony a felderítettség és a büntetési kvóták is aránytalanul enyhe szinten vannak megállapítva. Nyilván, hogy ez az elhanyagoltság, alulszabályozottság is egy tendenciózus joghiba eredménye.
A protekcióhoz, korrupcióhoz még hozzá kell tenni a következőt. A rendszerből eredően, a vezetésen belül igen nagy a különböző legális és illegális összefonódások, szövetségek, hatalmi harcok suba alatti összejátszások lehetősége. Nagy a hatalmi befolyás, a vélt vagy valós kiszolgáltatottság. Mindez természetesen növeli a protekció és a korrupció arányát és ezek nem kimondottan joghibák, hanem rendszerhibák. Az említett rendszerhibák hozzájárulnak a kiváltságos jog burjánzásához.
Az eddig felsoroltak inkább rejtett kiváltságos jogok, vannak azonban nyilvánvalóbb kiváltságos jogok is.
Néhány tipikus, nyilvánvaló kiváltságos jog: a mentelmi jog, a képviselők, kormánytagok jövedelme (a képviselők jogállása, a köztisztviselők jogállása, stb.).
Magyarországon meglehetősen sűrűn találkozunk a direkt kiváltságos joggal. Pl. gondoljunk arra az esetre hogy a képviselők csak úgy zsebbe szinte minden elszámolás, adózás nélkül kapnak milliókat az állítólagos költségeikre. Ilyen adózatlan jövedelmet kizárólag a legfelső vezetők, pontosabban a „honatyák” kapnak. Szerintem a kiváltságos jog csak töredéke jelenik meg a nyilvánosság előtt. A probléma egyébként összefüggésben van a demokrácia ezen problémájával: a vezetés önirányítása, önellenőrzése.
A nyilvánvaló kiváltságos jogok mellet azért szép számmal akadnak az elején a KRESZ példában említetthez hasonló trükkös rejtett kiváltságos jogok, megoldások. Ezek leleplezése kétségtelenül nem főleg a jog feladata, hanem inkább a közszolgálati média ill. a média feladata. A jog azonban annyit tehet hogy a minimálisra szorítja, a visszaélések lehetőségét.
A szabályozatlan érvényesülés (érdemtelen jövedelem és pozíció) is részben kiváltságos jognak minősül. Nem részletezem, azt hiszem az összefüggés nyilvánvaló. Így kerül ebbe a rendszertényezőbe a korábban megállapított általános feladat: egy olyan érvényesülési jog kialakítása, amely legalább megpróbálja szabályoznia az igazságos hatalmi és vagyoni hierarchiát.
Ismétlés az alapvető jogelvekből.
A jog és a büntetés fontos célja, hogy hibázó, munkájukat rosszul végző emberektől tehermentesítse a társadalmat. Ezért a jogállamban a hibázó, rosszul dolgozó szakemberek, vezetők, megkapják a leváltás, a menesztés büntetését.
4/i. A nagyobb felelősség elve, ami lényegében nem nagyobb, csak az egyenlő felelősség elve. Vannak olyan egyének, akik a foglalkozásukból eredően az átlagosnál sokkal nagyobb kárt, ártalmat képesek okozni. (Ilyenek pl. a vezetők, kiváltképpen az ország-vezetők.) Mivel ezen egyének jutalmazása elismerése (hatalma, jövedelme, stb.) is, az átlagosnál magasabb, ill. ezek önként vállalt foglalkozások az ilyen károkozásokat, ártásokat ugyanúgy kell megítélni, mint minden más károkozást, ártást. Legfeljebb, (pl. foglalkozásból eredő aránytalan teher címén) 20%-kal csökkenhet a büntetésük. Viszont „az összevont károkozást kell nézni” alapvető jogelve természetesen itt is érvényes.
A fenti jogelvek nélkül nincs jogállam, igazságos társadalom. És mivel ezen jogelvek nem valósulnak meg, és mivel ezen jogelvek egy bizonyos rétegre, elsősorban a vezetőkre érvényesek, kijelenhetjük, hogy nincs jogegyenlőség. Ha majd a fenti jogelvek érvényesülnek, és mindenkire vonatkoznak, a vezetőkre is, akkor beszélhetünk majd jogegyenlőségről és jogállamról.
A feladatok.
A kiváltságos jog csökkentése, megszüntetése, mint az előzőkből kiderült a következő feladatokat igényli: az igazságos érvényesülési jog megalkotása egységes jogi rendszerbe szervezése. Pl. a hasznos alkotó munka mérése és annak jövedelmi, megbecsülése. A nyilvánvaló kiváltságos jogok megszüntetése, a rejtet kiváltságos jogok feltárása és csökkentése. A protekció és korrupció még élesebb vizsgálata és erősebb büntetése. A csalás bűntettének kiterjesztése minden területre. Csak azt kell vizsgálni, hogy a csalás feltételei megvalósulnak vagy sem.
Előző fejezetben megállapított feladatok.
Következetesen a vezetőkre is ki kell terjeszteni a társadalmi, összesített károkozás elvét és gyakorlatát.
A fokozott károkozású foglalkozás csak enyhítő körülmény (nem felmentő körülmény) - ezt az elvet is következetesen kellene gyakorolni, és alkalmazni a vezetőkre is.
A vezetői vállalásokról szóló törvény, a vezető felelősségről szóló törvény, kialakítása ill. statisztikai adatok változására alapuló törvénykezés kialakítása úgy hogy az a jogalkotási a vezetői munkát egyértelműen mérhetővé és megítélhetővé tegye, miközben nem sérti demokráciát és kormányzóképességet. Ezáltal ezek a törvények, segítik a vezetés a jogalkotás megítélését és a vezetést, a jogalkotást jobb munkára ösztönzik. Továbbá ezáltal nő, erősödik a jogegyenlőség. A jogegyenlőség ezen a módón is összefügg a jobb működéssel.
Visszatérve.
A vezetői felelősség, a hibás döntésekből eredő károkozás pontos, jogszerű, igazságos szabályozása (vizsgálata, szankcionálása, stb.). Egy a károkozással arányos (de annak kétharmadánál, nem enyhébben ítélő) vezető felelősséget és azt büntető jog létrehozása. Ez a jog, mint minden jog az utólagos vizsgálatot és eljárást is ismeri. Ez a jog, mint minden demokratikus jog nem kivételez, a károkozás, ártás nagyságából indul ki. Az állami vezető működését vizsgáló perek és vezetői pozíciótól eltiltó büntetések.
Az állam, a vezetés sikeres beperelhetőségének a növelése.
A fentieket erősítő törvények meghozatala. A kiváltságos jog kiszűrése visszamenőleg is. Ha olyan jogszabályt találnak mely a fenti elvekkel, feladatokkal ütközik, akkor azt ki kell iktatni vagy meg kell változtatni.
E tanulmányban több 4-5 elmélkedés szól arról, hogy valójában kinek, (a vezetőnek, az állampolgárnak) mekkora a felelőssége. Akár ezen elmélkedések alapján is meg lehet hozni a vezetők felelősségéről, jutalmazásáról, büntetésről szóló törvényt. Az biztos hogy a jelenlegi rossz.
Az államnak a lehető legteljesebb legnagyobb, legteljesebb automatikus intézkedésre kell törekedni, bármilyen állampolgári jogérvényesítésről, támogatásról, ellátásról, vagy kötelezettségről van szó.
Mindezek feladatok ellátására egy külön független demokratikus tudományos testület (vezetésrész) szükséges.
Ha mindez nagyrészt megvalósul (feltehetőleg a tényleges demokráciában) akkor elmondhatjuk, hogy a jog elérte ebből a szempontból a tényleges demokrácia követelményeit.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése. Történelmileg a kiváltságos jog (vezetés kiváltságai, nép hátrányos megkülönböztetése) nagysága, mint a viszonylagos jogegyenlőség szükségszerűen nagyjából azonos ütemben fejlődött a demokrácia szintjével.
A korábbi rendszerekben a rabszolgatartó, feudalizmus, a nyilvánvaló, direkt kiváltságok sokasága illette meg az uralkodót, az uralkodó osztályt. Ez kétségtelenül jelentősen csökkent, az idők során. A kevésbé nyilvánvaló kiváltságok (vezetés felelőtlensége, beszűkített csalás stb.) már kevésbé csökkentek.. Kétségtelen hogy az egy viszonylagos ugrás volt, amikor a klasszikus kapitalizmusban egyre inkább megkérdőjelezték, és csökkentették a nyilvánvaló kiváltságokat.
Ugyanakkor a nyilvánvaló és kinyilatkoztatott kiváltságok megszüntetése, mint az a korábbi okfejtésből kiderül nem jelent önmagában jogegyenlőséget. A kiváltságos jog megszűnése és a jogegyenlőség akkor jön majd létre, ha a fenti feladatok teljesítve lesznek.
E rendszertényező fontosságát értékét nem is olyan könnyű eldönteni. A következők növelik a fontosságát. Történelmileg, lényegében a kiváltságos jog, az, ami biztosította a diktatúrát, az óriási hatalmi, vagyoni különbségeket.
Ami viszont csökkenti a fontosságát, az hogy jelenleg már jóval kisebbek a nyilvánvaló kiváltságok, tehát a jövő szempontjából csökkentek a feladatok. Továbbá az is csökkenti a fontosságát, hogy e problémakör és feladatok erős átfedésben vannak más rendszertényezővel. Lényegében a következő rendszertényező a jogorvoslati egyenlőség ugyanerről a témáról szól. Lényegében a kiváltságos jog megszüntetése és a jogorvoslati egyenlőség összesítve adja ki a jogegyenlőséget.
Rabszolgatartó rendszer 0,5%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,5%, jelenlegi kínai szocializmus 2,7%. Amennyiben az felsorolt feladatok megvalósulnak (valószínűleg megvalósulnak) a jövő demokratikus rendszerében a kiváltságos jog jelentősen csökken és ez 3,5%-ot ér.
Az állam automatikus intézkedése. A jelen jog bűnözőpárti. Az elégtelen jog felső oldala a rendszer, a végrehajtó oldala, az alsó oldala, a rendőrség. Nem lesz addig normális jog, amíg nincs hatékony, tisztességes rendőrség. Elméleti rendszertényező.
05. Mindenkinek, minden esetben igazságot kell szolgáltatni, az államnak kell igazságot szolgáltatni, amennyiben jogi kérdésről van szó. Az államnak (bizonyos határ felett), akkor is igazságot kell szolgáltatni, ha azért az igazságért az egyének nem tudnak, vagy nem akarnak tenni.
A károsítók természetesen nem akarnak. A károsítottak akarata pedig azért nem számít bizonyos határ felett, mert a károsító másokra, a társdalomra is veszélyes.
Néhány ismételt kiegészítés az állam és a jog viszonyához.
A szélesen értelmezett demokrácia egyik jelentős tényezője: a magángazdasággal és civilszférával arányos, erős hatékony, korrupciómentes, népnek szolgáló, szolgáltató, az igazságosságot, az önrendelkezést, a biztonságot, az egészséget, a tudást, a természetvédelmet is szolgáltató állam.
A szélesen értelmezett demokrácia egyik lényeges tényezője: az igazságosság, önrendelkezés, biztonság, egészség, tudás tekintetében egyenlő lehetőségeket (kvázi egyenlőséget), a hatalmi, vagyoni hierarchia (életszínvonal) tekintetében az arányos, igazságos különbségeket biztosító jog.
Azonban a demokrácia lényege, a legfontosabb tényező a népréteg (a lakosság, a döntő többség) érdemi részvételének lehetősége a törvényhozásban.
Mit jelent a sokat emlegetett arányos, igazságos jövedelmi (vagyoni) hierarchia? Igazságtalan a jövedelemelosztás (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha (pl. egy ezres) jövedelmi skálán nem kerül szinte minden ember (emberek 95%-a) a hasznos munkájának megfelelő helyére. (Ettől még skála lehet normális (arányos), lehet túlságosan széthúzott, vagy netán túl szűk.)
Aránytalan a jövedelemelosztás, (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha ezen a jövedelemi skálán szinte minden ember a megérdemelt helyére kerül, de skála túlságosan széthúzott, (egyes részei széthúzottak) túl nagyok a különbségek, netán a skála túl szűk. Természetes amennyiben aránytalan az elosztás annyiban igazságtalan is.
Ugyanez vonatkozik a hatalmi hierarchiára is.
Az államkapitalizmusban aránytalan és igazságtalan (vagyis duplán igazságtalan) a hatalmi elosztás, a jövedelemelosztás és egyben a vagyonelosztás, az életszínvonal-elosztás.
A brezsnyevi szocializmusban igazságtalan és aránytalan volt a hatalmi elosztás, A jövedelmi elosztás kevésbé volt aránytalan ( kissé szűk volt a skála), de igazságtalan volt.
A korrupció lényege az, hogy a tisztviselő (általában az állami tisztviselő, vezető) a zsebbe kapott egymillióért hajlandó akár ezermilliós kárt okozni a lakosságnak, a közösségnek. Nem az egymillió itt a lényeg, hanem az ezermillió. És mivel ez a károkozás nincs szankcionálva, kockázat nélkül, teheti ezt meg. Azért a másvilági jutalma nem marad el.
Másik példázat: nem az a nagy baj, hogy kincstárőr néha zsebre tesz egy kis pénzt, az a nagy baj, hogy egy kis pénzért nyitva hagyja a kincstár ajtaját azoknak rablóknak, akik kifosszák az egész kincstárt. Ráadásul ezek vagyonhoz és hatalomhoz jutott rablók meg is védik a kincstárőrt.
Nincs olyan, hogy jó törvény. Legfeljebb éppen most jó törvény van. Ugyanis a törvények is elavulnak. Illetve a fejlődés hogy jónál is lehet jobbat csinálni. Nincs olyan, hogy jó autó, jó repülő, stb., csak éppen most jó autó, repülő, stb. van.
A jövő rendszerfejlődése, a törvényjavaslatokon, ill. új törvények, törvénymódosításokon keresztül történik. A jónál is van jobb. Aki azt mondja jók a törvények az leállítja fejlődést. Bármilyen probléma van (márpedig az van) az első lépések egyike: törvényjavaslat a módosításra, vagy új törvényre.
Az állam feladta és felelőssége, hogy jogalkotás és jogalkalmazás magas szintű legyen. Csak az állam által hozott törvények, legitimek. Az állam nép által közösen kialakított szervezet, legalábbis annak kellene lennie. Az állam elsődleges feladata nép, a lakosság, a többség szolgálata, legalábbis annak kellene lenni. Mert sajnos él még a korábbi állam is: az uralkodó osztályt védő állam.
Mindjárt fogalmazzuk meg az alapelvet és egyben a feladatot.
Az államnak a lehető legteljesebb legnagyobb, legteljesebb automatikus intézkedésre kell törekedni, bármilyen állampolgári jogérvényesítésről, támogatásról, ellátásról, vagy kötelezettségről van szó.
Ez az alapelv, feladat érinti az adózást, a szociális rendszert, a nyugdíjrendszert, a jogrendszert, és más alrendszereket, rendszertényezőket. Ez egy olyan általános feladat, amelyet sok feladatkörben az alapvető feladatok közé kellene tenni. Sajnos ez még ebben a tanulmányban sem valósul meg, kárpótlásul viszont itt van ez a külön fejezet. A jövő fejlettebb rendszerében a fenti elv fog érvényesülni, az állam az automatikus intézkedése lehető legnagyobb lesz. Annak ellenére hogy a feladatok közül hiányzik az százalékokban mégis megjelenik a feladat teljesítése. Pl. az államkapitalizmus szociális alrendszere fejlettebb nagyobb értékű, mint a klasszikus kapitalizmus szociális rendszere, a brezsnyevi szocializmus szociális rendszere fejlettebb, mint az államkapitalizmus szociális rendszere.
Miért igaz, igazságos a fenti alapelv.
Kezdjük azzal a gondolattal, hogy az állampolgárnak önállónak öntevékenynek, talpraesettnek, társadalmi problémákat kell lennie, vagyis az nem jó ha az állam, tutyi-mutyi, csak a szakmájukhoz értő, korlátolt embereket állít elő. Ez igaz, csak az kérdés, hogy a kényszerű állampolgári intézkedés ( nem automatikus állami intézkedés) valóban jó eszköz e erre.
Nézzük a két idevágó rendszer közötti különbséget.
Az automatikus állami intézkedés. Az állam igen fejlett nyilvántartással (a számítógépek erre lehetőséget adnak) pontosan nyilvántartja az állampolgárok (állammal szembeni) jogérvényesítésének adatait, az állampolgárnak járó támogatások, ellátások (pl. a különböző nyugdíjazás kedvezményes általános, stb.) adatait, valamint az állampolgár kötelezettségeit (pl. az adókötelezettségét). Erről időben értesíti az állampolgárt. Az állampolgár ezt leellenőrizheti és reagálhat erre. Az érdeklődő és okos állampolgár le is ellenőrzi és el is gondolkodik rajta, és ha szükséges reagál rá. A reakció lehet egyszerű jogorvoslat, ellenvetés, de lehet egy általános hiba feltárása, vagyis a törvénykezés módosítására tett javaslat. Sőt, ha támogatásról, jogérvényesítésről van szó akkor a reakció, lehet elutasítás: köszönöm de ezt nem kérem. (Tehát nincs kényszerhelyzet.) Tehát az automatikus állami intézkedés nem nevel önállótlan állampolgárokat. Sőt ha rendben van a jogorvoslati rendszer, ha rendben van a közvetlen demokrácia, akkor a jelenleginél önállóbb, hozzáértőbb állampolgárok nevelődnek.
A másik, a nem automatikus állami intézkedés rendszere.
Az állampolgár tart mindent nyilván. A rá vonatkozó aktuális jogérvényesítésről, támogatásról, ellátásról, valamint kötelezettségéről értesíti az államot. Ezután ezt az állam leellenőrizni. Ahhoz hogy ezt az állam le tudja ellenőrizni, az államnak is pontos nyilvántartással kell rendelkeznie. Ha az állam nem képes a pontos leellenőrzésre, akkor az egész rendszer igazságtalan lesz. Ezután az állam reagál az állampolgár az állampolgár beadványára. Majd az állampolgár reagál az állam reagálására.
Nyilvánvaló hogy ez utóbbi rendszer tartalmaz egy fölösleges többlet lépést, tehát gazdaságtalan. Gazdaságtalan, vagy igazságtalan. Gazdaságtalan mert nemcsak az állam, de az állampolgár is, kényszerűen minden adatot gyűjtöget magáról, és állandóan figyel , mit mikor hogyan. Illetve utánajár, intézkedik beadványt készít, stb. és mindezzel rengeteg ideje energiája elveszik. Ráadásul, ha rossz a jogorvoslati, panasz javaslati rendszer akkor mindezt kiszolgáltatva, önállóságtól megfosztva teszi. Tehát ez a második rendszer, adott esetben nemhogy növeli az önállóságot, de egyféle bedaráló gépezetként működik.
Vagy igazságtalan. Ugyanis ha az állampolgár nem az előzők szerint, ténykedik (gyűjtöget, figyel, bead, stb.) akkor nyilvánvalóan kárt szenved. Egyszerűen azért, mert nem kapja meg a neki járó jogokat, támogatásokat, ellátásokat. Sőt az állam (állami vezetés) az abszolút pofátlansággal ezt mondja: ha nem vallod be, és fizeted ki időben a kötelezettséged, akkor a törvény keze lecsap rád. Tehát az állam még arra sem veszi fáradtságot, hogy saját jogait érvényesítse. Felszólítás nélkül fizess haver, de ha késel, úgy is rájövünk, akkor ezért keményen megbüntetünk. Ez ugye legpofátlanabb zsaroló módszere.
Miért is nem képesek egyes állampolgárok adatokat gyűjtögetni, állandóan figyelni, beadványokkal (ráadásul igen bürokratikus agyonbonyolított beadványokról van szó) foglakozni. Itt megint jön a rosszindulatú állami vezetés feltételezése. Azért nem, mert az állampolgárok hanyagok, sőt el akarnak bliccelni valamit. Ezt csak az ostobább vezetők gondolják. Az elbliccelés eleve nem vonatkozhat a támogatásokra, ellátásokra, jogérvényesítésre, csak a kötelezettségek elmulasztására. Annak viszont áthárítása, dupla pofátlanság.
Valójában miért nem képesek az állampolgárok az adatgyűjtögetésre, az állandóan változó szabályok figyelésére, a beadványok elkészítésre, stb. Rövidebben miért nem képesek a saját jogaik érvényesítésére? Mert az orvos a mérnök a kőműves, stb. úgy gondolja, hogy az ő feladata elsősorban a saját munkájának a végzése, és nem más. Úgy gondolják az emberek, hogy saját maguk és a társadalom számára is azzal válnak a leghasznosabbá, ha saját munkájukra koncentrálnak. És mindezt jól gondolják. Továbbá egyesek azért nem képesek, mert képességeik nem teszik ezt lehetővé, vagy éppen olyan élethelyzetbe kerültek, amelyben ez nem lehetséges. Összességében nem állja meg a helyét ez az elgondolás: aki hanyag, aki figyelmetlen az megérdemli, hogy ráfaragjon. Már azért sem mert, ezek az emberek nem ártanak, nem ártottak másnak. A büntetés pedig csak a másnak ártóknak jár.
A nem automatikus állami intézkedés rendszerének valódi okai. Nyilvánvaló hogy ez rendszer sokkal gazdaságtalanabb és igazságtalanabb. De akkor miért alakítanak ki ilyen rendszert? Ezért hogy a saját munkájára koncentráló orvos, mérnök, kőműves, stb. valamint a rosszabb képességű, valamint a szegényebb emberek az átlagos és legalsó rétegben levő emberek károsodjanak. Vagyis megint a rendszer alapvető logikája érvényesül a túlzottan nagy és igazságtalan különbségek logikája.
Azt gondolom, hogy mindezzel bizonyítottam a kezdeti elv, feladat igazságát, igazságosságát.
A jövő demokratikus rendszerében nem fordulhat elő, hogy valaki elfelejt valamit beadni, megtenni, vagy éppen hiányosan ad be, tesz valamit és ezért kár éri. A jövő állama kötelezően úgy fog működni, hogy minden állampolgárt illető jog, jogos igény, jogos anyagi pénzbeli igény nemcsak megilleti, de jár az állampolgárnak, kivéve, ha azt kifejezetten elutasítja. Ez pedig azt jelenti, hogy ezeket a jogokat, jogos igényeket, jogos anyagi, pénzbeli igényeket, az államnak kell pontosan nyilvántartania és biztosítani. Valamint azt jelenti, hogy ezek tisztán világosan megjelennek a lakosság előtt, a lakosság is tud róluk.
A jogok mellé mindig odateszik a kötelezettségeket. A diktatórikus rendszerek ezzel élnek vissza. Illetve megfogalmaznak különböző torz elveket. Pl. a jogoknak, és kötelezettségeknek egyenlőnek kell lenni. Jogod van hozzá, de csak akkor, ha teljesíted ezt és ezt, ezt és ezt, a kötelezettségedet. Egyszer csak azt veszi észre az állampolgár, hogy a kötelezettségei egyre nőnek a jogai csökkennek. Természetesen ezeket nem lehet abszolút számokban mérni, ezért is torzak. De ha már elvet kell megfogalmazni, akkor talán meg lehet fogalmaznia következőt. A jövő demokratikus rendszere arra törekszik, hogy az állampolgár jogai, jogos igényei sokasodjanak, a kötelezettségei csökkenjenek, a lehető legkevesebbek legyenek. (A jogokhoz tartozik a döntésekben való részvétel joga, vagyis a közvetlen demokrácia.)
Pontosabban arról van szó, hogy a jog, a törvények szükségszerűen rengeteg kötelességet tartalmaznak. A jog 90%-a nem más, mint állampolgári kötelesség. Ha már kötelesség, akkor az legyen szélesen limitált alternatívált. Amikor egy hatalom elkezd az állampolgári kötelességre hivatkozni, akkor lényegében arról van szó, hogy fel akar borítani bizonyos arányokat, pl.: tovább növekedjenek az állampolgári kötelességek és csökkenjenek az állampolgári jogok. Illetve ezzel együtt csökkenjenek a vezetés, az állam kötelességei, és növekedjenek a jogai. Ha már tendenciáról van szó, és jelen helyzet a kiindulás, akkor a vezetésnek inkább a vezetés, az állam kötelességeinek növeléséről, és az állampolgárok kötelességeinek csökkentéséről kellene beszélni.
Mi lesz így az állam erejével? Az állam ereje, irányítási képessége az erős, sok kötelezettségeiből fog eredni. Gyenge állam, ha az állam jogai és kötelezettségei is kevesek. Erős állam, ha vagy a jog, vagy a kötelezettség sok. Ellenben, az egyik (sok kötelezettség, kevés jog) demokratikusan erős állam, a másik (kevés kötelezettség, sok jog) diktatórikusan erős állam. Diktatúrára hajlamos állam, (részben diktatórikus), ha az állam az állampolgárhoz képest sok joggal és sok kötelezettséggel rendelkezik. A variációk közül tehát a legjobb, a kevés joggal, sok kötelezettséggel bíró állam, vezetés.
Persze mindez viszonylagos, és mindez egyfajta szellemiséget, törekvést jelent. Egyfajta szempont el, amit figyelembe kell venni.
Mi lesz így az állampolgár önállóságával, a társadalomfejlődéshez való hozzájárásával. Itt egy olyan folyamatnak kell kibontakozni, hogy az állampolgár egyre tisztességesebb, egyre törvénytisztelőbb, egyre közérdekübb legyen, és mindezt egyre inkább önkéntesen (ne kényszerből) tegye. Ha belegondolunk, akkor ezt a fenti elvek sokkal inkább generálják, mint a fenti elvekkel ellentétes elvek. Gondoljunk bele, mi történik ha: állam, vezetés erős jogok gyenge kötelezettségek, állampolgár gyenge jogok, erő kötelezettségek. Vagy: állam, vezetés, gyenge jogok erős kötelezettségek, állampolgár gyenge jogok erős kötelezettségek. Ez nem más, mint a demokratikus és diktatórikus rendszerek egyféle meghatározásai. Másfelől melyik rendszerben lesz nagyobb az önkéntes tisztesség, közérdekűség? Nyilván abban, ahol kisebb a kényszer.
Ugyanakkor az automatikus állami intézkedések nem hathatnak az elkapkodott felületes ítéletek, eljárások, ill. az állami uralom irányába.
A mottó tehát: alaposság, gyorsaság, igazságosság, népszolgálat. Nyilvánvalóan az alaposság és a gyorsaság úgy jöhet össze, ha meglehetősen nagy erők (pénz, ember, eszköz) vannak biztosítva. Ugyanakkor persze szükség van az eljárásjogi garanciákra is. Vagyis itt visszaköszön egy régi elv, cél, feladat: az állam, a vezetés munkájának részletes precíz szabályozása.
És bármilyen hihetetlen, de szükség van logikára és jó ötletekre is: hogyan lehet az alaposságot, gyorsaságot, igazságosságot, népszolgálatot növelni.
Talán jó ötlet: minden állami hivatalnak, intézménynek, legyen: ötlet, javaslat, hatékonysági osztálya. (A dolgozók ügyfelek javaslata, panasza, kritikája megbecsülést érdemel.) Továbbá legyen, morális és oktatási osztálya. Továbbá legyen fejlődésmérési és fejlődésbiztosítási osztálya.
A hatékony és tisztességes (korrupciómentes) állam, egy állandó feladat.
Semmi állami (közösségi) nem működik, közvetlen demokrácia nélkül.
A jelen jog bűnözőpárti. Az elégtelen jog felső oldala a rendszer, a végrehajtó oldala, az alsó oldala, a rendőrség. Nem lesz addig normálisa a jog, amíg nincs hatékony, tisztességes rendőrség.
Többször betörtek hozzánk, mire a rendőrség még a látszatra sem adva ímmel-ámmal talán valamit csinált, de hamarosan jött a levél: az ügyet (elintézetlenül) lezártuk. Se tettes, se kárpótlás.
Kölcsönadtam pénzt, (vannak, akik a munkájukat kölcsönzik), az ismerősöm láthatóan jól élt ebből (ebből is), de vigyorogva kijelenttette: nem adom meg. A rendőrség élből elzavar, nem rájuk tartozik. Ha sok év múlva meg is nyertem volna pert, valószínűleg akkor sem kapnám vissza a pénzem.
Kiadtam a lakásom, a bérlő nem fizetett, felmondásomra nem költözött ki. A rendőrség megint csak élből elzavart. Sok éves pereskedés és talán el tudom érni, hogy kiköltözzenek, de a károm azért tetemes. És még folytathatnám a példákat.
Először nézzük a rendszer oldalt. Ahhoz hogy az ember tudja, milyen kellemetlen, sőt őrjítő egy-egy ilyen helyzet, át kell élnie. De a törvényhozók és az elit-réteg ezt nem élik át. Nekik megvan saját kis vagyonuk, testőrségük, védelmük, és ha mégis rászorulnának, akkor előveszik befolyásuk, a protekciójuk. Tehát ők, akik tenni tudnának, át sem élik a problémákat. Eleve az a rendőrség is, aki a kisember ügyére csak legyint, haptákba kapja magát, ha egy ismert ember, egy politikus, egy sztárügyvéd stb. ügyét kell intézni. Megint ott vagyok, hogy túl nagyok a vagyoni, hatalmi különbségek, és nemcsak statisztikailag, hanem az emberi fejekben is. Az egész rendszer egy kisembert-lenéző, felfogást generál. Azért az uralkodó osztálynak mindig volt egy ilyen, nem deklarált, de hátsó megfontolása: azért ezek kisemberek (akik egyébként a társadalom döntő többségét alkotják) ne nagyon pattogjanak. Maradjanak csak ők szépen a maguk kiszolgáltatott helyzetükbe. Ez egy antidemokratikus felfogás, ami antidemokratikus rendszert szül. És az antidemokratikus rendszer pedig, antidemokratikus felfogást szül. Mindkettőn változtatni kell. De ha már felfogás, akkor ott van az alkalmazottak felfogása, akik lehetnek vezetők is, főleg állami vezetők. Szóval az ismert felfogás: minél kevesebb munkával, minél több pénzt. És ha nem megy a minél több pénz, akkor marad a minél kevesebb munka, mint cél.
De térjünk rá a rendőrségre az utolsó példa kapcsán.
Kiadtam a lakásom a bérlő nem fizetett, erre felmondtam, de a bérlő nem megy ki. Sőt lapáttal kerget el, ha szólni merek. Közben vigyorog, mert tudja semmit, sem tehetek. Ha szívózók, akkor ő jelent fel, önbíráskodásért.
Azt gondolom, hogy a józan emberi ész, pl. a romlatlan gyerek, nagyon egyszerűen el tudja képzelni a megoldást. Akkor bemegyek a rendőrségre, kijön velem kettő értelmes rendőr, lehet akár nyomozó is. Őket kénytelen a bérlő beengedni. Ők szépen fél óra alatt kivizsgálnák az ügyet, milyen papírok vannak, ki mit mond, és mivel értelmesek, hamar lejön az igazság: ki a sunyi ki az őszinte ki a károsult ki a károsító. Kiderül, hogy bizony pl. a bérlő a sunyi, a károsító, a bérbeadó a becsületes károsult. Akkor megkérik a bérlőt, hogy akkor holnap távozzon, vagy különben holnapután egy erre kijelölt cég elszállítja az ingóságokat egy raktárba, a rendőrök meg személyesen tessékelik ki a bérlőt. Erre bérlő mondhatja: de kérem nincs pénzem és nincs hová mennem. Ja, akkor itt vannak címek, telefonok, mely állami szervekhez, hatóságokhoz fordulhat ez ügyben, ők segítenek. És tényleg vannak ilyen szervek, és tényleg segítenek. Akkor nem holnapután, hanem egy hét múlva jövünk vissza. Ja, de most mondja a bérbeadó, hogy van önnek adóssága, akkor egyszerűbb a dolog, az ingóságait el se kell vinnie, sőt el sem viheti. Akkor kijön egy szakértő és megállapítja, hogy az adósságát mely ingóságai fedezik, a többit elviheti, vagy elviszik az ön költségére.
Azt kell látni, hogy a jelen rendszerben egy ilyen ügy, pl. ez az ügy, 10-szer bonyolultabban, 10-szer költségesebben, és 100-szor több idő alatt, és ennél igazságtalanabbul oldódik meg. Mert ugye jön egy per, ami magában sem semmi, aztán egy-két év múlva mégis jön a rendőrség, nem sorolom, de borzalmas. És a végén, a becsületes, félig megzakkanva, baromi nagy veszteséget könyvelhet el.
Tegyük fel inkább azt a kérdést, hogy ezt az ügyet (és sok-sok viszonylag egyszerűen igazságosan elintézhető ügyet) miért nem így intézik manapság?
Először is kellene egy jogszabály, amely ezt az eljárást leírja, legalizálja. De mint mondtam a jelen jogalkotóját nagy ívben nem érdekli ez a probléma, ez sem. Másodszor lehet, hogy belegondol: jó, de ehhez kell ráérő rendőr (rendőrök), méghozzá olyan értelmes, becsületes rendőrök, aki ezt normálisan el tudják intézni. Ilyenek pedig nincsenek. Már azért sem, mert a jelenlegi feladataikat sem tudják rendesen elintézni, olyan kevesen vannak.
Na most ebben igaza is van, a vezető, jogalkotásra kijelölt úrnak, csak ez az egész mégis baromság, mert nem gondolja tovább. Addig már nem jut el, hogy a jelenlegi „megoldás” ennél 10-szer bonyolultabb és 10-szer több pénzébe kerül az államnak és ráadásul igazságtalan is. És arra sem jön rá, hogy ezeket az elintézetlen, sárban úszkáló ügyeket egyszer úgyis el kell intézni, de addig is rontják közmorált, a közhangulatot és gazdaságilag is ártalmasak. Ha lenne annyi esze, hogy végiggondolja, és ha valóban demokrata lenne, akkor eljutna a helyes következtetésig:
Szükséges egy létszámában is elegendő, értelmes becsületes (nem korrupt) kioktatott, rendőrség. Aki nem elsősorban az út szén sunyisodva méricskél, hanem ilyen és ehhez hasonló ügyeket intéz. Ehhez több erőforrás (pénz is) szükséges. Szükséges a törvények, jogszabályok jelentős részének átírására. Ehhez többek között az én nagyobb aktivitásom is szükséges. Inkább legyen kevesebb fürdőmedence aranycsapos fürdőszoba, plüssmaci az országban és legyen több igazságosság, biztonság. Bízzunk meg az emberekbe és kérdezzük meg őket is: szeretnék más fogyasztásuk rovására a biztonságot, az igazságosságot erősíteni. Annál is inkább, mert becsületesek számára az anyagi fogyasztás és az igazságosság nem egymás kárára megy, sőt: a becsületes annál többet fogyaszt, annál jobban él, minél nagyobb az igazságosság.
Miért nem jut el a vezető úr a helyes következtetésekig, na itt már visszakanyarodtunk a rendszer problémáihoz.
Persze nemcsak rendőrség van de sok más hatóság is (fogyasztóvédelem, versenyhivatal, pénzügyi ügyek hatósága, stb., stb.) de nem sokat érnek.
Gyakran ezek a hatóságok, beleértve a rendőrséget is, egymásra tologatják, kenegetik a különböző ügyeket, „sok bába között elvész a gyerek”. Persze központilag is rosszul vannak ezek szervezve. De az is baj, hogy mindegyik a lerázásra, a munkaminimalizálásra játszik. Kisebb baj lenne, ha egy üggyel két hatóság is foglalkozna, mint a jelenlegi baj, hogy egy üggyel érdemileg egy hatóság sem foglalkozik.
A hatóságok valójában azt szolgálnák, hogy az egyértelmű ügyeket a bíróságok helyett megoldják. Egyszerű, ésszerű munkamegosztásról lenne szó, egyértelmű (ezért egyszerű) ügyek hatóságok, bonyolultabb, nehezebb ügyek, bíróság. Az egyértelműséget viszonylag könnyű megállapítani: amennyiben világos, hogy ki a rosszhiszemű érdemtelenül károsító (egyben hasznosuló), és ki a jóhiszemű érdemtelenül károsított, akkor egyértelmű az ügy. Jelenleg azonban a hatóságok nem töltik be ezt a szerepüket. Sőt a bíróságok megléte, a bíróságok működése, jó ürügy számukra, hogy lerázzák az állampolgárt: lehet pereskedni, menjen pereskedni. Miközben ők is mindenki tudja, hogy ez az esetek többségében, az egyszerű állampolgárnak értelmetlen, és kvázi lehetetlen a pereskedés, mivel az többszázezer forintba kerül és 2-4 évig tart, és akkor még mindig hátra van a végrehajtás, ami szintén pénzbe, intézésbe, idegeskedésbe kerül, és a végeredmény is bizonytalan. Mindez egyébként azt jelenti, hogy a bíróság intézménye sem tölti be szerepét. Visszatérve, és persze a hatóságok sem töltik be a szerepüket, mert az elsődleges szempontjuk az állampolgárok lerázása (kevés munka sok pénzért - elv alapján). Sem hatóságok, sem a bíróságok, akkor senki.
A végeredmény mégis az, hogy becsületes állampolgárt ért becstelenségek, igazságtalanságok, 95%-ban elintézetlenek maradnak, a becsületes állampolgár érdemi segítséget nem kap attól az államtól, amit ő tart fenn a munkájával, adójával. Amit megtehet a szólásszabadság alapján, hogy otthon és ismerősei között szitkozódik és veri a fejét a falba. Mindezt, a felsővezetés, és közép-felsővezetés sem érzékeli, mert az ő ügyeik nem maradnak elintézetlenül, legalábbis nem 95%-ban.
A jogorvoslati egyenlőség. A jelenlegi jogorvoslat egyik nagy hibája, hogy a törvényeket, rendeleteket, szabályozásokat szinte nem lehet támadni. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái.
Lényegében ugyanarról szól, mint az előző fejezet csak itt nem a jogalkotás az elemzés tárgya, hanem a jogalkalmazás. Jogegyenlőség két részből áll össze a kiváltságos (kivételező, elfogult, egyenlőtlen) jogból és az egyenlőtlen jogorvoslatból.
Persze a jogegyenlőség és jogorvoslati egyenlőség szorosan összefügg, hiszen akinek korlátozott a jogorvoslata, ő kevesebb joggal rendelkezik. E fejezetben elsősorban a jogorvoslati egyenlőtlenségről lesz szó.
Az alapkérdés megint ez: az átlagos állampolgárnak (a néprétegnek), és a szegényeknek, azonos esélyei vannak a jogorvoslatot illetően, mint a vezetésnek, vezetőrétegnek, a gazdagoknak (a vagyoni és hatalmi hierarchia csúcsán elhelyezkedő embereknek).
Az állam, a nagyobb magáncégek és a vezetés összefüggéseiről ugyanazt elmondhatnám, mint az előző fejezetben ezt most nem ismétlem meg. Inkább nézzük a konkrétumokat.
Egy gazdag ember, vagy egy magasabb hatalmi pozícióba levő ember (aki általában nem szegény) felfogadhat olyan képzett, ismert ügyvédet, aki általában kedvezőbb ítéletet csikar ki (akár mint felperes, akár mint alperes) mint képzetlenebb, vagy pénzhiány miatt alulmotivált társa. A gazdag, és magasabb pozícióba levő ember önmagában is jól ismeri a jogot, több ideje energiája van, gyakorlott az ügyek intézésében, mindez előny. Tessék kérem gyakorlatilag belegondolni a szegényebb és tájékozatlanabb emberek helyzetébe. Egy olyan embernek mekkora esélye van, hogy igazságos jogorvoslatot nyerjen, aki nem tudja hová kell fordulnia, nem tud egy beadványt, űrlapot, keresetet, stb. (általában túlbonyolított) beadni. Nem képes ügyvédet, vagy csak a legolcsóbb ügyvédet képes felfogadni, és szinte még arra sincs pénze, lehetősége, hogy a tárgyalásokra elutazzon. Továbbá a gazdag tehetős ember ki tudja fizetni az óvadékot, mégiscsak jobb körülmények közé kerül, mint a szegény ember, aki nem képes kifizetni.
Ugyanazon bűnért az egyik ember kisebb büntetést a másik ember enyhébb büntetést kap, akkor nem beszélhetünk jogegyenlőségről. Persze ebben benne van a viszonylag magas bírói tévedés is, ami más joghibából ered. Viszont a statisztikailag kimutatható egyértelmű tendencia, hogy a tehetősebb nagyobb hatalommal rendelkezők kapnak enyhébb büntetést. Kijelenthető: gyakorlatilag nincs jogorvoslati egyenlőség. Lehet, hogy mindezt elméletileg lehet csűrni-csavarni, magyarázni, de gyakorlatilag egyértelmű a jogegyenlőtlenség, de a valós statisztikából kell kiindulni, és abból az alapelvből, hogy jogegyenlőségre kell törekedni.
Ha a deklarált joghoz (jogegyenlőséghez) nincsenek megteremtve a valóságos lehetőségek akkor a deklarált jogból látszatjog lesz.
A joghibák, köztük a jogegyenlőtlenség (kiváltságos jog, jogorvoslati egyenlőtlenség) tehát szorosan összefüggnek, egymást erősítő kapcsolatban állnak.
Itt ki kell térni a rétegek problémájára, ugyanis egy bűnöző is rendelkezhet nagy vagyonnal, egy bűnöző is felfogadhat sztárügyvédet, akkor tehát a vezetés és a népréteg szembeállítása látszólag nem stimmel. Ha egy bűnöző tartósan nagy vagyonnal rendelkezik az, az igazságszolgáltatás hibája. Ugyanakkor egy bűnöző ugyanúgy nem tartozik a népréteghez, mint ahogy nem tartozik a vezetéshez sem. Azt mondhatjuk ez egy másik probléma, talán közelebb áll az összemosó jog problémájához, hiszen abban szerepel a népréteg és a bűnözőréteg. Másfelől viszont azt mondhatjuk: sajnos a jelenlegi rendszerben a bűnözők egy része bekerülhet (nem hivatalosan, hanem a valóságos erőviszonyok alapján) a vezetőrétegbe.
A kiváltságos jog kapcsán szó volt az állami, a fél-állami szervezetek, a nagyobb magáncégek és az állampolgár közti különbségről. Ugyanez érvényes a jogorvoslatra. Milyen eséllyel pereskedhet, mondjuk az átlagember (vagyontalan, tájékozatlan) egy jogi osztállyal, rendelkező szervezettel, hivatallal, vállalattal, függetlenül attól, hogy az állami vagy civil?
A jogi hatalmasságok és az egyszerű állampolgár.
Azt tapasztaljuk, hogy állam és az állampolgár közti egyenlőtlenség nemcsak a hivatalos államra igaz. Az állampolgár szinte ugyanolyan kiszolgáltatott, egyenlőtlen helyzetbe kerül, ha valamilyen fél-állami intézménnyel, vállalattal (pl. önkormányzattal) vagy egy nagyobb magáncéggel kerül szemben, Azt mondhatjuk minél nagyobb az intézmény, vállalat, stb. (legnagyobb az állam), minél nagyobb annak jogi osztálya annál nagyobb az állampolgárhoz viszonyított jogegyenlőtlensége. A kisember és a jogi osztály egyenlőtlen küzdelméről van szó, legyen az a jogi osztály bárkinek kezében.
Egyenlőtlen küzdelem, mert a jogi osztály egy pénzzel kitömött apparátus. Továbbá ért hozzá, szakmája, ráér, ez foglalkozása. Sőt annak örül, ha ügy van, ezzel igazolja a jövedelmét a munkájának jogosságát.
Ez a következőket jelenti:
A hivatalos állam és valóságos hatalom nem azonos. Nem a hivatalos definíciók, hanem a tényleges erővonalak határozzák meg a valóságos viszonyokat. Teljesen mindegy hogy egy nagyobb magáncéget minek nevezünk az állampolgár számára az ugyanolyan hatalom, mint az állam, valójában az állampolgárral egy egységes hatalom áll szemben. Az állam tehát az állampolgár jogi szempontjából szélesebb, beletartoznak a nagyobb cégek, minden olyan intézmény, hivatal, szervezet, vállalat, amelynek az állampolgár ki van szolgáltatva, többek között a jogorvoslati különbségek miatt. Az állampolgár jogosan szélesebben értékeli az államot. Ha jogtalan sérelem éri, akkor jogosan kritizálja az államot, mert az állam felelős azért, hogyha általános, gyakori az olyan helyzet, amelyben az állampolgárt jogtalan sérelem érheti. Egyszerűbben az államnak kellene biztosítani jogorvoslati egyenlőséget, jogegyenlőséget, de nem biztosítja. A jogegyenlőséget ehhez (az állam és annak viszonylagos védencei a nagy jogérvényesítő vállalatok, bankok, stb.) az egységes hatalomhoz kell viszonyítani. Ilyen értelemben is indokolt, hogy szélesebb vezetésről, vezetőrétegről, ill. néprétegről beszélünk. Az elmosódott zavaros határvonalak miatt még mindig ez a legtisztább két (vezetés és népréteg) kategória.
Általában jogérvényesítő képesség.
A jogegyenlőség két része másképp fogalmazva. Egyenlő jogérvényesítő képesség és egyenlő jogorvoslat-érvényesítő képesség. A jogérvényesítő képesség azt jelenti, hogy egy csoport, réteg felfedez valami vele kapcsolatos igazságtalanságot akkor el tudja érni annak törvényi módosítását. Ha túl nagy a jogérvényesítő képessége egy csoportnak, akkor nemcsak az igazságosságot képes elérni de el tud érni egy érdekeit, kiszolgáló igazságtalanságot is. A jogérvényesítő képesség megfelel a hatalmi vagyoni hierarchiának. Mivel a hatalmi vagyoni hierarchia túlzott és igazságtalan, ilyen a jogérvényesítő képesség is. A legalsó réteg jogérvényesítő képessége szinte egyenlő a nullával. A népréteg jogérvényesítő képessége minimális. Pl., mekkora lehet annak a rétegnek a jogérvényesítő képessége, amely nem tudja elérni, hogy a lakótelepi lakását önállóan (távfűtőművektől függetlenül) fűthesse, miáltal a szegényrétegnek lesz fajlagosan a legmagasabb lakásrezsije. Persze ez csak egy példa a sok ezerből. A jogérvényesítő képesség egyenes arányban áll az összevont hatalmi és vagyoni hierarchiában elfoglalt pozícióval. Elméletileg talán a jogérvényesítő képességet függetlenül a hatalmi vagyoni hierarchiától egyelőség felé lehet terelni, de gyakorlatilag ennek a lehetősége minimális. A jogérvényesítő képesség egyenlő szintre hozása akkor válik lehetővé, ha hatalmi és vagyoni hierarchia is kisebb és igazságosabb lesz. Mindezzel együtt vannak területek, vannak módszerek melyekkel a nép és legalsó réteg jogérvényesítő képességét növelni, a vezetés jogérvényesítő képességét pedig csökkenteni lehet.
Mint arról egy előző fejezetben szó volt, a jelenlegi egyéni csoportos jogérvényesítő módszerek (lobbizás, csoportok sztrájkja, stb.) elfogadhatatlanok lesznek a tényleges demokráciában, főleg a lobbizás. Ezek nem teremtenek valós és általános jogegyenlőséget, ill. egyéb egyenlőséget (egészségügy, oktatás, stb.). Valós és általános jogegyenlőséget, ill. egyéb szükséges egyenlőséget csak a jog teremthet.
Az állam (hatalom, vezetés) tévedése, hibája általában kevésbé kompenzálódik, de van itt egy másik probléma is. A vezetés hibája tévedése miatt általában nem, vagy aránytalanul kis mértékben bűnhődik meg az elkövető, ill. ez a megbűnhődés sokkal enyhébb mintha ezt egy a hibát, károkozást egy magánember követte volna el.
Feladat tehát a jogérvényesítő képesség vizsgálata, elemzése és lehetőség szerint egyenlőség felé terelése. Az állam ill. fél-állami szervezetek ill., nagyobb magáncégek és az állampolgár közti jogegyenlőtlenség csökkentése.
E feladatot, célt részben az ésszerű panasz jogorvoslati rendszer illetve a hatóság automatikus intézkedése. A cél elérésének másik részét viszont a konkrét szabályozás oldhatja meg. Itt is szerepe lehet az egyes országokban működő gyors bíróságoknak. Ezek egyrészt a kisebb ügyekkel főleg a kisebb tartozásokkal foglakoznak. Másfelől az eljárási mechanizmus egyszerűbb és gyorsabb, mint a nagyobb ügyekkel foglakozó „normál” bíróságok eljárása. E bíróságok ellőtt pl. a bevett szokás, hogy nem ügyvédek képviselik az ügyfeleket, hanem saját maguk. Nyilván ehhez olyan jogszabályok és bírók kellenek, akik képesek igazságosan dönteni önmagukban is átlátják ezeket az ügyeket.
A bírók alacsony státusza, fizetése és színvonala szintén akadálya a jogorvoslati egyenlőségnek. Jelenleg az ügyvédek átlagosan sokkal jobban keresnek, mint a bírók, ill. ügyészek. Ennek többek között az a következménye, hogy az ügyvédek gyakran nagyobb szakmai tudással rendelkeznek, ill. motiváltabbak, mint a bírók, ügyészek. Többek között ezért is gyakori hogy egy jó ügyvéd sikerre visz egy olyan ügyet, amelyet egy rossz ügyvéd elveszítene. Ha a bírók megbecsültebbek lennének és ezzel arányosan magasabb szakmai tudással rendelkeznének és motiváltsággal akkor a bíró és nem az ügyvéd irányítaná a pert. Ebben az esetben az ügyvéd jósága alig számítana, és az igazságossághoz közelebb álló döntések születnének.
A fő baj, viszont az hogy a szegények nem képesek jó ügyvédet fogadni, sőt sokszor még ügyvédet sem képesek fogadni.
Azért soroljuk fel a jogorvoslati egyenlőtlenség tényezőit.
Az átlagos, vagy átlag alatti jövedelmű, ill. átlagos, vagy átlag alatti jogi ismeretekkel rendelkező dolgozó magánember (lehet, hogy egyébként értékes munkát végez) hátrányba kerül, mert:
A perköltség túl sok lehet számára.
Az ügyvédi költség túl sok lehet a számára.
Jó ügyvédet pedig képtelen megfizetni.
A végrehajtási költség túl sok lehet a számára.
Az utazás és munkából való kimaradás (ha egyáltalán ki tud maradni) költsége szintén tetemes.
Lehet, hogy ezekre külön-külön sincs, de együtt biztosan nincs pénze. Itt azért több százezer Ft-os nagyságrendekről van szó.
Az óvadékra nincs pénze.
Állítólag a börtönbe is jobban jár, aki fizet.
Sokkal több utánjárásra, ismeretszerzésre van szüksége, de mivel sokat kell dolgoznia, ezért ideje és energiája is kevesebb van, mint pl. a profi, jogászkodásból elő (más munkája nincs) jogászoknak. Mind a cégek, mind a hivatalok, mind a gazdag emberek, állandó kvázi alkalmazott profi jogászokkal rendelkeznek.
És akkor még az idősekről, betegekről, a tanyán lakókról, és általában azokról, akiknek talán lenne pénze, de fizikai, fiziológiai korlátokba ütköznek, még nem is beszéltünk.
A hatóságok, bíróságok is lenézik, ill. pl. formai hibákra hivatkozva „lerázzák” a jogi képviselettel nem rendelkező és egyébként a jogban járatlan embert.
Egyébként pedig az átalagos vagy átlag alatti jövedelmű ill. jogi ismerettel rendelkező emberek nem más, mint a többség a lakosság a nép. Tehát a nép, és a népből is leginkább az alsó réteg van jogorvoslati hátrányban, jogegyenlőtlenségben. És a viszonylagos kiváltságosok, adott esetben a jogi nyerők, nyerészkedők, az elitréteg, a „felsőbb” osztályok.
Szóval kik szorulnak jogi támogatásra?
Magyarországon kb. az a kettőmillió ember, (a gyerekeket nem számolva), akinek a jövedelme havi 100 ezer alatt van, (2012-es évet nézve), vagyona pedig nem több mint egy kisebb lakás és egy személyautó, és, vagy középiskolai végzettséggel sem rendelkezik, és, vagy valamilyen oknál fogva (betegség, öregség, lakhely, munkakör, stb.) tevékenységben, utazásban, intézkedésben korlátozott. Havi 100 ezer Ft alatti jövedelemből melynek zöme a megélhetésre kell, nem lehet kifizetni még százezer Ft-os jogi költséget sem.
Rövid kitérések a folytatás előtt.
A bürokrácia. Nem lehet tudni melyik hivatal az illetékes, ide-oda küldözgetnek, kiderül, hogy legalább három helyre kell menni. Az ügyfélfogadási idők és a több órás várakozások, az újabb megpróbáltatások. De, nincs vége, mert kiderül, hogy több ilye-olyan iratot, igazolást is be kell szerezni, és persze az érthetetlen nyomtatványok kitöltése sem maradhat el. Azután majd elbíráljuk, jöjjön vissza, de szinte soha nem lehet a végére járni.
Nem tudom a megfigyelte a Kedves Olvasó, de az egész állam úgy van felépítve, mintha a kisembernek korlátlan ideje és energiája lenne. Vagy talán ez a cél: te kisember csak nyugiba életed végéig kóvályogj az intézmények erdejében. (Egyébként pedig akár hasznos munkával is tölthetné az idejét, de hát a szervezőket ez sem érdekli.)
Szóval mégis elindul (már aki elindul), a kisember sérelmének, kárának orvoslását keresve. Aztán nehezen eljut B hivatalhoz, vagy céghez, de az nem segít, sőt akadályoz. De kiderül, hogy mehet tovább, sok ösvény sejlik fel, de világos tiszta út egy sem. Azután nehezen eljut C hivatalba ahol már az eredeti panasz és B hivatal, cég bepanaszolása is aktuális lenne, de C hivatal sem segít igazán. Azután nehezen eljut D hivatalba, ahol már az eredeti panasz, és B és C hivatal bepanaszolása is aktuális lenne, de itt sem kap igazi megoldást. És akkor ez még mehet egy darabig, (de már minden össze van zagyválva), akár a bíróságig, de hát az is sok éves felhajtás sokszor semmiért. Sok hűhó semmiért, ez is jó jellemző. Szóval látszólag sok jogorvoslat van, de minden intézmény olyan félgőzös, lepasszolós, és „nem egészen ide tartozik az ügy” fajta. Nem tudom megszámolta a Kedves Olvasó, hogy hányszor halotta ezt életében: ez nem hozzánk tartozik. És akkor kihez - kérdésre, csak egy vállvonogatás, vagy: próbálkozzon azzal, vagy amazzal.
Így jártam utoljára az állami jogsegélyszolgálatnál is, (nem hozzánk tartozik talán itt, vagy ott lehetne próbálkoznia), bár ezért a világos tanácsadás, útmutatás legalább tőlük elvárható lenne.
Az ügyfél nem ember, csak egy minél gyorsabban elintézendő aktacsomag. Ugye ezt is gyakran érezzük Kedves Olvasók. És azt is, hogy bizony ezek az ügyintézők tisztviselők, összetartanak, összezárnak, méghozzá az ügyféllel szemben, mintha a saját várukat, a saját hivatalukat, a saját kis egzisztenciájukat az ügyféltől kellene megvédeni. És hát minél előbb mennének haza a kis paprikás krumplijukat megfőzni, az ügyfél pedig feltartja őket. De hát adóból, vagyis végeredményben az ügyfelek munkájából kapják a jövedelmüket. Kétségtelenül nemcsak morcos, de kedves hivatalnokkal is találkoztam már, de olyannal még nem aki, a hivatal írott, és íratlan védelmi szabályzatát átlépné az ügyfél érdekében, hacsak az nem a közeli rokona. Vagy, valamilyen góré, vagy ismert ember. Rendben van, az ügyintézőt is kirúghatják, ha sokat pattog. (Itt azért már rendszerprobléma is van.) Rendben van, jobban esik az ügyfélnek, ha udvariasan rúgják ki, mintha gorombán tennék azt. De azért itt nemcsak esésről van szó. Szó van a körforgásról is, vagyis „mindenki máshol visszakapja” gyakorlatról. És szó van az erdőbe kóválygás rendszeréről, ami nem éppen jogállami rendszer.
És hogy kerül ez ide, a jogorvoslati egyenlőségről szóló fejezetbe? Talán azért, mert mindez egy fokkal jobban sújtja a szerencsétlen kisembert, mint pl. a profi jogászt.
Ez a tanulmány nem az íróasztal mellett keletkezett. A szerzők mindent személyesen végigtapasztaltak, ami leírtak. Többek között az állami jogsegélyszolgálatnál is jártak.
Igen van itt egy érdekes összefüggés (körforgás): akik kritizálhatnának, akiknek odafigyelnének a kritikájára, ők kiváltságos helyzetben vannak, tehát nincs is okuk igazán a kritikára. A demokrácia egyszerűen az, hogy ebből a körforgásból kilépve, a nem kiváltságos helyzetűek, a kisemberek a nép kritikájára is odafigyelnek.
A jogorvoslati egyenlőtlenséget jelentősen csökkentené, egy megfelelő állami jogsegélyszolgálat. Csakhogy jelenleg ilyen nincs, legalábbis egy átlagos államkapitalista országban, mint pl. Magyarországon nincs megfelelő állami jogsegélyszolgálat.
Hogyan kellene működni az elfogadható jogsegélyszolgálatnak, és hogyan működik jelenleg.
Az elfogadható, sokkal nagyobb, jobban szervezett jogsegélyszolgálat jellemzői.
Ha már ilyen sok a szegény, és iskolázatlan, és az automatikus állami intézkedések szűkre vannak szabva, akkor legalább lenne egy elfogadható állami jogsegélyszolgálat. A jogsegélyszolgálat kimondottan állami feladat, nem várható el senkitől, hogy tömegesen megoldja a támogatásra szorulók helyzetét, csak az állam képes erre. A szociális segélyezés egyik oldala, az anyagi és egyéb támogatás, a másik oldala a jogi támogatás, ez utóbbi egy cseppet sem jelentéktelenebb, mint a másik. Talán az állami jogsegélyszolgálat lehetne azon hivatal, amire a szerencsétlen károsult kisember biztosan támaszkodhatna.
A következőkben nagyon elnézően jóindulatú a számolok, vigyázok hogy „szegény” államot, nehogy egy parányival is rosszabbul ítéljem meg, mint amit megérdemel.
Az előzők szerint (100 ezer alatti jövedelem, nincs középiskolai végzettség, idős, beteg, tanyán lakó, stb.) pl. Magyarországon lakosság ötöde, kb. 2 millió a jogi segítségre szoruló, de ebből sokan nem akarnak jogorvoslatot. Legalább 1,5 millió ember azért marad, akikkel foglalkozni kellene, mondjuk ebből ingyenes és teljeses értékű segítséget, kaphatna, 800 ezer, és további 700 ezer félértékű „pénzbeli” és félértékű jogi segélyt kaphatna.
Pontosabban ezt el kell osztani hárommal, ha egy évre nézzük, mivel átlagosan háromévente kerül szemben, egy ember, egy-egy komolyabb jogi problémával.
Tehát ezek szerint a jogsegélyszolgálatoknak évi 500 ezer embert kellene fogadniuk, ebből, kb. 250 ezret teljes körű, és ingyenes segítségben kellene részesíteni, 150-200 ezret félértékű segítségben kellene részesíteni. Talán 50-100 ezret kellene érdemi segítség nélkül elutasítani. Pl. azért, mert abszolút nincs igazuk. De nem azért, mert igazuk van, csak hát jelenleg nehéz megoldani a problémájukat.
(Természetesen itt most azokat nem számolom, akik minden alap nélkül pl., mert gazdagok, jelentkeznek segítségre. A kiindulás az, hogy Magyarországon van évi 500 ezer ember, aki valóságosan jogi segélyezésre szorul.)
Mire lenne való az állami jogsegélyszolgálat (ne felejtsük el, kiknek van szánva). Tehát lenne egy közismert, könnyen elérhető hivatal, ahová az említett emberek bemennének, vagy kapcsolatba lépnek.
Sőt ez a hivatal, reklámozná magát és buzdítaná, és szinte hívná az embereket, felvilágosítva őket, hogy milyen sok ügyben tud és akar segítséget nyújtani. Eleve lecsökkentve ezzel a tudatlanok és a legyintők népes táborát.
Tehát a rászorultak könnyen kapcsolatba lépnének, ez lenne számukra a kiindulás, és gyakran a végállomás is, mert ha jól működne jogsegélyszolgálat, akkor innen már nem kellene ide-oda rohangálni.
De mi is az a teljes értékű, és a félértékű segítség.
Tekintettel arra, hogy egy-egy komolyabb jogi ügy, százezres nagyságrendű pénzbe kerül, és aki mondjuk havi 70 ezer jövedelemmel (2012-es év) rendelkezik annak a megélhetésen kívül egy fillérje sem marad, a 70 ezer alatti jövedelműeket teljes körű és ingyenes segítségben kellene részesíteni. Ingyenes tehát, nemcsak az ügyvédi költség ingyenes, de az egész eljárás ingyenes, a perköltségtől kezdve minden más. És teljes körű, vagyis mivel általában a tanácsadás önmagában egy ügyet sem old meg, ezért az ügyet tanácsadástól a megoldásig végig kellene vinni, úgy hogy ez azért az ügyfél számára is megoldható feladatot jelentsen. Vagyis legfeljebb 2-3 helyre kellene elmenni, pl. iratokat beszerezni. És teljes körű, vagyis minden jogi ügyben segít, akár ötezer fajta jogi ügyről is szó lehet. És teljes körű, vagyis az igazságtalan jogi támadás ellen (kvázi az alperesnek) is segítséget nyújt. Vagyis a jogi segítségnyújtást nem az ügy fajtájának, ill. hogy folyamatban van, vagy sem, kell eldöntenie, hanem a segítségre jogosult igazának.
A félértékű segítséget, a 70 és 100 ezer közötti jövedelemmel rendelkezők (és egy átlagos lakás és személyautó sem kizáró ok), kapnák. Ők talán 50%-ban képesek a költségeket viselni, az ügy teljes bekerülési összegének, másik 50%-át az államnak kellene viselni.
A félértékű nem anyagi segítség: azért ez sem állna meg a valóságos, precíz, utat mutató tanácsadásnál, (jelenleg ez sincs), de ez is végigkísérné az ügyet. Ha nem is ingyenesen, de feláron így-vagy úgy jogi képviseletet, ügyvédet biztosítana. Az ügyfélnek, ha nem is 2-3, de legfeljebb 4-5 helyre kellene még elmenni, pl. iratokat beszerezni. Ha nem is teljesen, de nagyobbrészt, a szükséges jogi anyag beszerzését, megírását nem az ügyfél készítené el. Szóval úgy jelenne meg az ember, a hivatalok a bíróságok, az ítélkezők előtt, hogy van mögötte egy jogi képviselet. És szintén minden ügyben, hiszen milyen alapon mondhatná ki az állam, hogy bocsánat ilyen ügyekkel nem foglalkozom. Ugyanis a károsultnak, a sértettnek a kár a sértés nagysága számít, és arról nem tehet, hogy az ő ügye mondjuk nehezebben elintézhető, mint egy másik ügy.
Ami jelenleg van.
Ami jelenleg van, és aminek lenni kellene, között ég és föld a különbség. Valami van, de az, nagyon-nagyon nem az igazi. A jelenlegi egyetlen tekintetben sem azonos azzal, aminek lenni kellene.
Jelenleg (jóindulatúan számolva) a magyarországi jogsegélyszolgálatok évi 100 ezer embert fogadnak, és abból talán 50 ezerrel foglalkoznak, talán úgy, hasonlóan, mintha félértékű segítséget kapnának. (Szemben a 400 ezerrel, ill. a 250 ezer teljes körű és ingyenes segítséggel.)
A jelenlegi ingyenes segítség határa havi 29 ezer Ft, ez az éhenhalás küszöbe. De akinek ekkora a jövedelme, és képes lenne betámolyogni a szolgálathoz, annak nagyobb része el sem jut erre a szintre, mármint, hogy neki jogi segítség kellene. Ugyanakkor, ha mégis eljut, akkor meg azon akad fenn, hogy mindenféle igazolást kérnek tőle. De azért maradnak egy páran, ez az említett kb. 50 ezer. Ugyanakkor ő sem kap teljes körű és teljesen ingyenes segítséget, mert pl. per és egyéb költséget neki, kell állni, ha veszít. (Itt is van egy fordított logika, mert ha nyer, akkor szorulna kevésbé segítségre.) És, ha bonyolult az ügye, akkor sem kap. Van ugyan még egy 80 ezres határ, de az nem ingyenes, sőt félig sem az, mert csak egy éves kölcsönt kap, de nem a teljes költségre. De már a lakástulajdon és a gépkocsi kizáró ok. Tulajdonképpen 29 ezer feletti jövedelemmel rendelkezők 80%-át némi felületes tanácsadás (ajánlom az interneten a jogi fórumot, esetleg próbálkozzon ezzel a hivatallal, stb.) után elküldik, eltanácsolják, nem foglalkoznak velük. Hihetetlenül gyenge tanácsadásról van szó. Még arra a szintre sem jutnak el, hogy egy konkrét fizetős megfelelő jogi képviseletet felajánljanak - nekem tilos ajánlani, mondta az ügyvéd-ügyintéző - ez is egy kifordított logika, és ál-jogszerűség. A segítség gyakran szinte egyenlő a nullával. És ennél mi lehet rosszabb?
Bemegy az ember a jogsegélyszolgálathoz. Nagy nehezen megtalálja, mert egyáltalán nem reklámozott, és persze először rosszkor megy, mert azzal sem tőrödnek, hogy az ügyfélfogadási időt helyesen közöljék. De harmadszorra végre bejut és egy lepusztult váróteremben a portás kezébe nyom egy alig olvasható irományt, és bajusza alatt mosolyogva közli, először bemegy, aztán majd megmondják, hogy egyáltalán foglalkoznak magával. (Merthogy az emberek felével nem foglalkoznak, ezt nem mondja, de azért lehet érezni) És aztán az ember elolvassa az irományt, és akkor kiderül, hűha, ebben egészen más van, mint amire számított. Ekkor már szinte biztosan tudja, hogy ez megint egy fölösleges kör volt, e hivatal is besorakozik a félgőzös, lepasszolós, és „nem egészen ide tartozik az ügy” fajta hivatalok közé. Másképpen, a csak időrabló, a szinte semmire sem jó, hivatalok közé. Tulajdonképpen ez az iromány, nem szívélyesen fogadó, lelkesítő, hanem egy lebeszélő iromány. A portás oda-oda nézeget - na ez is el fog menni idő ellőtt, annyival is kevesebben leszünk - pláne, hogy több órás a várakozás. De az ügyfelek egy része mégis kivárja, több óra múlva bemegy, és aztán alig csalódik. Alig csalódik, mert azt gondolta, hogy kevés segítséget fog kapni, de azt már nem, hogy ez szinte egyenlő a nullával. Szerintem majdnem mindenki több segítséget várna, mint amennyit kap. Persze azt is lehet mondani, hogy az állam nem óvoda, aki nem képes gondoskodni magáról, az rohadjon el. Lehet ezt mondani még úgy is, hogy nem firtatjuk a jövedelmek igazságosságát és azt sem vajon megérdemelten jutottak ebbe a helyzetbe. Lehet ezt mondani, csak akkor ne beszéljünk jogállamról, demokráciáról meg egyebekről.
Mielőtt konkrétan erre a hivatalra lennék mérges, megállapítom a következőket. Ez a hivatal tulajdonképpen csak besorakozik a rossz hivatalok, ill. az elégtelen igazságszolgáltatás rendszerébe. Gondolom, hogy e hivatal munkáját, feladatait, szabályzatát sem e hivatal munkatársai határozzák meg, de valakik, valahol meghatározzák, végső soron emberek, hivatalok, szervek, minisztériumok, stb. hibáznak. És a hibák akkor lesznek kijavítva, ha több oldalról jön a kijavítási szándék. A gerinctelen szolga is hibás. Tulajdonképpen ennek a hivatalnak is, az elfogadható működéshez, legalább ötször több pénzre, eszközre és figyelemre lenne szüksége, mint amannyit kap. Van egy olyan sanda gyanú, hogy ez sem lenne, ha nem írná elő az EU. Tehát ez is ilyen deklarált, (azért nálunk jogállam van) - van is de, még sincs, hivatal. És hát az ügyintézők is udvariasak voltak, úgyhogy rájuk sem lehet panaszkodni.
Mindezzel együtt ezt a hivatalt (ezt is) konkrétan is el kell marasztalni, vagy amire az ügyfélnek lehetősége van: panaszt teszek a hivatal elégtelen működése miatt.
Még egy rövid statisztika, a jelenlegi helyzetről. Az évi 500-600 ezer jogi segélyezésre szorultból (akiknek igaza is van, megilletné őket valamilyen jogorvoslat), kb. 200 ezer, azzal sincs tisztában, hogy őt olyan kár, sérelem érte, amelyet esetleg orvosolni lehet. Másik 200 ezer tisztában van ezzel, de azzal is, amit a fentiekben elmondtam, tehát egyet legyintve el sem indul. A maradék elindul, de egy része mondjuk 100 ezer a harmadik akadálynál, leáll. Mondjuk 100 ezer kitartó, van ebből, azonban jó, ha 50 ezer jár sikerrel. Ezek szerint is (másképpen is számítható) Magyarországon jelenleg évente legalább 450-500 ezer ember nem kap megfelelő jogorvoslatot az ő jogaik korlátozottak, kisebbek az átlagnál. Másképpen, legalább az emberek 5% van jog-egyenlőtlen helyzetben, az elfogadható 1% lenne. Másképpen, a jogorvoslatra szorulók csak 10-20% kap segítséget, az elfogadható 90% lenne.
Így, már (ezért sem) beszélhetünk jogegyenlőségről, jogorvoslati egyenlőségről, jogállamról.
És még ki kell térni a jog és jogorvoslat fehér foltjaira is.
Mert az előbb azt mondtam, hogy általában akit jelentős sérelem, kár ér, és valamilyen jogorvoslatot keres, az talál is, igaz hogy ezek többnyire ködös ösvények, nem tiszta utak, de el lehet indulni valamerre. Van azonban egy kb. 10%-nyi ügy amikor még ködös ösvény sem fedezhető fel, vagy annyira ködös az ösvény hogy azon nem lehet elindulni. Ezek a jogorvoslati fehér foltok. A jogorvoslati fehér foltok egyben jogi fehér foltok is. A jogi fehér foltok ezen kívül amikor a jog már meg sem előzi a károkozást, ártást.
A fehér foltok így is feloszthatók: nincs megelőzés, de van jogorvoslat. Van valamilyen megelőzés, de nincs jogorvoslat. Nincs megelőzés, és jogorvoslat sincs.
Röviden az eddigi feladatok.
Más tanulmányrészekben, fejezetekben elég nagy terjedelemben foglalkoztunk az optimális panasz javaslati, jogorvoslati rendszerrel, ezért az ott felsorolt feladatok ide is érvényesek.
A leírtak szerint vagy ahhoz lényegileg hasonlóan ki kell alakítani egy olyan hivatali rendszert, jogorvoslati rendszert, és kiemelten a jogsegélyszolgálatot, hogy a jogsérültek ne 5% körül legyenek, hanem 1% alatt. Konkrétan a feladat: az elfogadható, sokkal nagyobb, jobban szervezett jogsegélyszolgálat jellemzőit, pl. a leírtak szerint, kell kialakítani. A jog és jogorvoslat fehér foltjait be kell stoppolni.
A koncepciós perek.
Lényegében ez a téma is idetartozik, hiszen a koncepciós perek jellemzője, hogy a vádlott nem rendelkezik megfelelő védelemmel, vagy ezt a védelmet nem veszi teljes súllyal figyelembe a bíróság. Illetve, a bíróság általában politikai nyomásra előre eldöntötten és az igazságosnál jóval magasabb büntetést ró ki a vádlottra. A koncepciós perek jellemzője, hogy az aki szemben áll a hatalommal, a rendszerrel, az sokkal magasabb büntetést kap, mint az aki nem áll szemben ezekkel, akkor is ha a másnak ártás nagysága adott esetben egyforma. A koncepciós perekről elsősorban a sztálinizmus jut eszünkbe. E tanulmányban azonban nem szerepel sztálinizmus, mint rendszer csak a brezsnyevi szocializmus.( Nem szerepel a sztálinizmus, mint ahogy fasizmus sem szerepel.) A brezsnyevi szocializmusban viszont jóval kevesebb koncepciós per volt, mint a sztálinizmusban. Ugyanakkor a figyelmes szemlélő a jelenlegi rendszerben is szép számmal felfedezhet koncepciós pereket. Pl. X diktátort, a rendszert szerető, szolgáló, de népnek ártó diktátort nem ítélik el, míg Y diktátort, aki az államkapitalista rendszert utálja, kritizálja, netán tesz ellene, azt halálra ítélik, miközben a saját népével szemben elkövetett bűnökben semmivel sem vétkesebb, mit X diktátor. Vannak azonban kisebb fajsúlyú koncepciós perek, ezek a politikai színezetű perek. Pl. egy tüntető aránytalan büntetése, a vélt vagy valós garázdasága ürügyén. Vagy egy vélt, vagy valós terrorista pere és büntetése, itt is néha hatalmas, és aránytalan büntetést tapasztalhatunk.
Itt jegyezném meg, hogy a jelenlegi (államkapitalista) igazságszolgáltatás kisebb válságát az is jelzi, hogy megint elszaporodtak a kínzások. Ezáltal a fejlettebb rendszer, valóban demokratikus alapvető jogelve sérül, amely visszaminősíti e jogrendszert és vele a rendszert is.
A jogi túlburjánzás.
Az egyik társadalmi bedaráló gépezet, (időt és energiát rabló) a bürokrácián kívül a jogi túlburjánzás. Ez alatt azt értem, hogy a jelszó: gyerünk pereskedni. Pontosabban: alig van arra szándék és így a gyakorlat is kevés, hogy simán egyszerűen jogi csűrés-facsarás nélkül intéződjenek el a vitás kérdések. Igaz, viszont hogy a jogon kívüli elintézés, a kézi vezérlés, a jogállamiságot csökkentené. Az ellentmondást talán úgy lehet feloldani, ha az un. jogon kívüli elintézést a kézi vezérlést is beterelnék a jogba. Vagyis a jog előírná, hogy mely estekben, milyen feltételekkel, milyen mértékben lehet a kézi vezérlést alkalmazni. De miből is ered ez a jogi túlburjánzás? Elsősorban, abból hogy nincs jogorvoslati egyenlőség, legalábbis gyakorlatilag. Az államnak, a nagyobb hivataloknak, nagyobb cégeknek, a gazdagabb embereknek egy pereskedés nem gond, szinte a tevékenységük része, számukra szinte sorozat tevékenység. Tehát az ő jelszavuk ez: „gyerünk pereskedni”. – és nem az átlagos állampolgárok jelszava, akiknek egy per ugyancsak megterhelő. A jogi osztállyal, külön ügyvéddel, jogásszal rendelkezők azt mondják: legfeljebb egy perrel több, és ha veszítünk az sem dráma. A kisember éppen a fordítottját mondja és nem véletlenül. Ha a gyakorlati jogorvoslati egyenlőség nagyobb lenne, ha különböző módokon az átlagos és alsóbb rétegekben levő állampolgárok jogorvoslati lehetőségét segítenék, az állam, a hivatalok, a nagyobb cégek, stb., jogorvoslatát nehezítenék, akkor csökkenne a jogi túlburjánzás. Néhány ötlet ezzel kapcsolatban. Ne legyen egységes a bírósági illeték, óvadék, általában a költség. Bizonyos estekben a sorozatpereskedő nagyobb hivatalokat, cégeket külön illetékkel, esetleg büntetéssel lehessen sújtani.
A jelenlegi jogorvoslat egyik nagy hibája, hogy a törvényeket, rendeleteket, szabályozásokat szinte nem lehet támadni.
A joggal kapcsolatos hibák legalább 80%-a a jogalkotás hibájából (a rossz törvények, rendeletek, szabályozások miatt) ered. Itt is ki szeretném emelni a jogalkotó, (elit) vezetés elsődleges hatalmát, fontosságát, felelősségét.
Erről is már sokat beszéltem, de azért néhány ismétlés. A törvényeket, rendeleteket, szabályozásokat is tévedő, esendő emberek hozzák, azok sem az egy felsőbb hatalomtól valók. Kétségtelen hogy a törvények, rendeletek szabályozások (egyszerűbben: törvények) egyfajta felettes hatalmat, egyfajta demokratikus eszközt jelentenek. Ezért a törvényeket alaposabb átgondolás bizonyítás után több feltétellel lehet csak megváltoztatni. De pl. a bírósági tárgyalás elég alapos, sok bizonyítékot kér, ezért a bírósági tárgyalás lehet az egyik olyan módszer, amelyik egy törvényváltoztatás kiindulása lehet.
Jelenleg ez nincs így, eltekintve a nagyon ritka kivételtől. Ezért nemcsak a jogalkotás módját kell megreformálni, de a jogorvoslatnak lehetőséget kellene adni, hogy a törvényeket és kvázi a törvényalkotókat perelje. El kellene érni, hogy a törvények, rendeletek szabályozások igazságának, jóságának megkérdőjelezése, ugyanolyan természetes legyen, mintha a jogalkalmazást, vagy bárki mást perelné a felperes. Mert, ha egy bírósági tárgyaláson egy törvényről, rendeletről, szabályozásról 99%-ban kiderül, hogy rossz, abból igazságtalan károsító, akkor természetesen a károsulót kártalanítani, kell. Ugyanakkor a rossz törvényt is meg kell változtatni, legalábbis el kell kezdeni a megváltoztatás folyamatát.
Elvileg két dolog derülhet ki a törvényből, törvényrészből csak egy embernek vagy nagyon keveseknek van kára, egyébként a törvény jó. Ekkor az egy ember a kevesek kártalanítása a megoldás. de az is kiderülhet, hogy sokaknak az összes érintett ötödének, vagy annál többnek van kára. Ekkor a törvény, törvényrész rossz, ezt kell megváltoztatni. A bírósági tárgyalás során az dőlhet el, hogy a törvény, törvényrész rossz, A megváltoztatás hogyanja, és az hogy mire változik a törvény, törvényrész egy másik kérdés.
Ha bírósági tárgyalás során egyértelműen kiderül, hogy a törvény, rendelet, szabályozás vagy annak egy része rossz (sokaknak az összes érintett ötödének, vagy annál többnek okozott, okozhat igazságtalan kárt) akkor azt kvázi záros határidőn belül meg kell szüntetni (hatályon kívül kell helyezni), és helyette új, ill. módosított törvényről, rendeletről, szabályozásról ill. annak részéről kell gondoskodni az államnak.
Feladatok
Mit lehet tenni, hogy ez az igazságtalan helyzet megszűnjön, vagy legalábbis jelentősen csökkenjen. Itt említhető megint a hiányos jogi oktatás, tájékoztatást. Ha ez teljesebb, bővebb lesz, már javul a helyzet. Ha bővülnének a kötelező, automatikus hatósági eljárások, megint csak javulna a helyzet. Ha tisztább, pontosabb lenne a jog megint csak javulna a helyzet, ugyanis kevésbé lenne jelentősége a jogi szaktudásnak ( a jogi csűrés-csavarásnak), ill. a bíró sokkal egyértelműben tudna dönteni. Ezáltal sokkal többen lennének képesek akár saját magukat is megvédeni. A bíróknak és egyéb ítélkezőknek nem a jogi végzettséget, az ismert ügyvédséget kellene respektálni, hanem a lényegi, értelmi védekezést.
Ha egy ésszerűbb, igazságosabb, demokratikusabb panasz, jogorvoslati, javaslati rendszer alakulna ki (pl. a korábbi fejezetben felvázoltak szerint), szintén sokat javulna a helyzet.
Ha az államnak, nagyobb cégeknek, a sorozatpereskedőknek, magasabb lenne a perköltsége, szintén javulna helyzet.
Az állami (beleértve az igazságügyi hivatalokat is) tisztviselők dolgozok, ügyintézők hivatalnokok oktatása (a népet szolgálják) elengedhetetlen.
Az állami tisztviselő, stb., ne elmarasztalást de dicséretet kapjon, ha kritizálja a saját hivatalát.
Az állami hivatalok (beleértve az igazságügyi hivatalokat is)munkája statisztikai adatok, valamint közvélemény-kutatás által mérve legyen és a rosszul működő hivatalok vezetőt le kell váltani, ill. a hivatalt át kell szervezni.
Egy fejlettebb állami jogsegély-szolgálat.
Kezdjük egy példával. A jövő rendszerében remélhetőleg pl. egy lakásvásárlás lakáscsere, stb. egész másképp fog lezajlódni, mint jelenleg. Jelenleg ugyanis az a helyzet hogy a járatlan kisembert rengeteg átverés fenyegeti. Átverheti az eladó, az ügyvéd, téves felvilágosítást adhat az Önkormányzati hivatal és „tévedhet” a Földhivatal, és a bank is. Mindent magának kell körüljárni, elintézni és ez rengeteg idő. Már a bankokkal kapcsolatban is említettem, hogy gazdaságilag az a célszerű, ha mindenki a saját szakmájában ténykedik. Ha járatlan kisember kihagy valamilyen lépcsőt, akkor többmilliós vesztesége lehet. Profi lebonyolítóra pedig nincs pénze. Mivel az ügyintézés nagyobb része az államot is érinti, és a jogban egyébként az egyenlőség elvének kell érvényesülni, ezért egy állami jogsegélyszolgálat és lebonyolító lenne a legcélszerűbb, amelyik viszonylag olcsón mindent elintézne, kivéve természetesen a lakás-kiválasztást.
Persze a jogsegélyszolgálat több területen szolgáltathatna, többek között a peres ügyekben is. Egy igazságosabb ügyvédi rendszert kellene kialakítani. Pl. hasonlatosan a háziorvosi rendszerhez, az állami kötelező biztosító fizetne magas egységárat az ügyvédek ügyfelei után. Ha a politikai akarat megvan, akkor, ha nem is ezeket, de ki lehet alakítani egy ennél igazságosabb rendszert.
Továbbá az óvadéki és más megkülönböztető módszereket meg kell szüntetni. Sőt éppen ellenkezőleg olyan módszereket kell kitalálni (pl. szegényeknek adható, kamatmentes pereskedési kölcsön, vagy segély) amelyek csökkentik a gyakorlati jogorvoslati különbségeket.
A leírtak szerint vagy ahhoz lényegileg hasonlóan ki kell alakítani egy olyan hivatali rendszert, jogorvoslati rendszert, és kiemelten a jogsegélyszolgálatot, hogy a jogsérültek ne 5% körül legyenek, hanem 1% alatt. Másképpen, jogi segítségre szorulóknak ne csak 10-20% kapjon segítséget, de a 90%-a. Konkrétan a feladat: az elfogadható, sokkal nagyobb, jobban szervezett jogsegélyszolgálat jellemzőit, pl. a leírtak szerint, kell kialakítani.
Az állam automatikus intézkedéseit jelentősen növelni szükséges.
A bürokráciát csökkenteni kell.
A rendőrség munkáján is javítani kell.
A jog és jogorvoslat fehér foltjait be kell stoppolni.
A koncepciós pereket, ill. azokra jellemző pereket tovább kell csökkenteni.
A jogi túlburjánzást, a joggal való visszaélést is csökkenteni kell.
A panasz javaslat és jogorvoslati rendszer és az igazságszolgáltatás.
Más tanulmányrészekben, fejezetekben elég nagy terjedelemben foglalkoztunk az optimális, panasz, javaslati, jogorvoslati rendszerrel, ezért az ott felsorolt feladatok ide is érvényesek.
A panasz javaslat és jogorvoslati rendszernek összefügg a jogegyenlőséggel, hiszen ha ez jól működik, akkor az egyszerű emberek jogorvoslata is gyorsan megvalósul, és nem kerülnek hátrányba. Egyébként pedig szinte mindegyik joggal kapcsolatos rendszertényezőben felszínre kerül a panasz javaslat és jogorvoslati rendszer, mint egy lényeges elem. Először is azt kell tisztázni, hogy a panasz javaslat és jogorvoslati rendszert miért a döntéshozó mechanizmus alatt tárgyaltam. Kétségtelen ez egy olyan tényező, ami a joghoz legalább annyira kapcsolódik, mint a döntéshozó mechanizmushoz. Az összefüggések a következők. Mondjuk úgy hogy a panasz javaslat és jogorvoslati rendszernek csak egyik része a un. igazságszolgáltatás (rendőrség, bíróság) a másik része egy-egyszerűbb gyorsabb, egyszerű, kisebb ügyekben való eljárási technika. A javaslat pedig egy ehhez kapcsolódó de mégis másféle elem. Tulajdonképpen itt arról van szó, hogy a jog alsó határához közel nagyon sok igazságtalanság érhet bárkit és az igazságszolgáltatás mely egy alaposabb, és lassúbb vizsgálatra van kalibrálva, helyett, gyorsabb vizsgálatú nem feltétlen felületes eljárás jöjjön létre. Pl. valaki romlott felvágottat, vesz, akkor nem fordul a rendőrséghez, hanem szól az eladónak, ha az nem intézkedik, akkor az üzletvezetőnek, ha az sem akkor valamilyen felettes szervhez, vagy ellenőrzéshez, és így tovább. Én ezt a rendszert panaszrendszernek nevezem, vagy panasz és jogorvoslati rendszernek nevezem. Valójában azonban a panasz rendszer nemcsak ez egyszerű esetekben működik. Mondjuk egy korházi műhiba okán valaki komolyan károsodik. Ebben az esetben is szükségszerűen az adott korházhoz fordul a kérdésével, panaszával. Az első lépés tehát a jogsértő felé fordulás lehet az akárki, többek között lehet az egy állami szerv, vagy akár rendőrség, vagy bíróság. Természetes hogy odafordul, hiszen arra számít, hogy megválaszolják miért történt, ami történt, és megadják a megfelelő jóvátételt. Valójában ez a legritkább esetben fordul elő. A panaszrendszer (panasz, javaslat és jogorvoslati rendszer) arról szól, hogy ez sűrűn történjen meg, és a rendőrség, bíróság, közreműködése nélkül is gyorsan rendeződjön az ügy. Egyébként abszolút természetes lenne, hogy az ügyek ily módon intéződjenek el. Gondoljunk bele, van egy elkövető, ill. annak felettes szervei, akik átlátják a helyzetet, akik szakértők. Erre azt mondja a rendszer, mégis fordulj a nem szakértő rendőrséghez, bírósághoz majd azok nehézkesen hosszasan kiderítik, hogy mi történt. Ehelyett a rendszernek azt kellene szorgalmazni, hogy a szakértő felettes szervek kénytelenek legyenek érdemben intézkedni. Aki nem intézkedik, azért külön büntetés jár. Pl., ha a bíróság megállapítja hogy X intézmény, vállalat, stb. hibát követet el akkor azért Z büntetés, ill. a sértett felé Z kielégítés jár. Ha megállapítja hogy ráadásul nem intézkedett érdemlegesen, akkor Z büntetés, ill. kielégítés kétszerese jár. Ha a per során az derül ki hogy csak az bűne hogy nem intézkedett érdemlegesen azért is büntetés ill. a „sértett” felé kielégítés jár. Ez az egyik módszer, a másik pedig az hogy a panaszokat automatikusan továbbítani kell és időben meg kell válaszolni mindaddig amíg a panaszos nincs kielégítve.
Az ésszerű, demokratikus panasz javaslat és jogorvoslati rendszer jóságát már egy másik rendszertényezőben értékeltem, a létrehozását, mint feladatot is megjelöltem. Ezért ezekben rendszertényezőkben ezt már nem teszem, ugyanakkor gyakran utalok, hivatkozok rá.
A feladatok vázlatosan.
Az automatikus hatósági intézkedések bővítése. A szegények legalsó rétegnek nemcsak a védekezés joga legyen meg, de az egyenlő védekezés lehetőségét is biztosítani kell. Egy fejlettebb jogsegély-szolgálat kialakítása. El kell érni, hogy a bírok legyenek a legmegbecsültebb és legnagyobb tudású résztvevői a pernek.
Magasabb költségekkel és egyéb szabályozással is ki kell egyenlíteni a gyakorlati jogorvoslati különbséget.
El kellene érni, hogy a törvények, rendeletek, szabályozások igazságának, jóságának megkérdőjelezése, ugyanolyan természetes legyen, mintha a jogalkalmazást, vagy bárki mást perelné a felperes. Mert, ha egy bírósági tárgyaláson egy törvényről, rendeletről, szabályozásról 99%-ban kiderül, hogy rossz, abból igazságtalan kára van valakinek akkor természetesen a károsulót kártalanítani, kell.
Ha bírósági tárgyalás során egyértelműen kiderül, hogy a törvény, rendelet, szabályozás vagy annak egy része rossz (sokaknak az összes érintett ötödének, vagy annál többnek okozott, okozhat igazságtalan kárt) akkor azt kvázi záros határidőn belül meg kell szüntetni (hatályon kívül kell helyezni), és helyette új, ill. módosított törvényről, rendeletről, szabályozásról ill. annak részéről kell gondoskodni, közvetve, vagy közvetlen az államnak kell intézkedni.
Mindezeket a feladatokat már más rendszertényező kapcsán is említettük, ami azt jelenti, hogy igen sokirányú összefüggés hálózat van.
Lényegileg a bíróság intézményrendszerének is teljesíteni kellene a szerepkörét ez pedig az lenne, hogy bonyolultabb ügyekben viszonylag gyors, alapos vizsgálat után döntsön. A végrehajtás, kártalanítás intézményének is teljesíteni kellene a feladatát, vagyis a károsítottak, minél gyorsabban egyszerűbben, további áldozat nélkül kártalanítva legyenek. És persze a különböző hatóságoknak, elsősorban rendőrségnek, de a fogyasztóvédelemnek, versenyhivatalnak, pénzügyi felügyeletnek, stb. is teljesíteni kellene feladatát, mely abból állna, hogy egyszerű, egyértelmű ügyekben (egyértelmű ki az érdemtelenül, hasznosuló, károsító és ki a károsított) gyorsan, igazságosan intézkedjen, büntessen, és kártalanítsa, védje a becsületes állampolgárt. A bíróság csak legutolsó lépés. Mindehhez, többek között, jobb szervezés, a hatóságok közötti jobb munkamegosztás lenne szükség, de azon elv mellett, hogy inkább kettő hatóság foglalkozzon egy üggyel, mint egy sem. Mert jelenleg inkább az a jellemző, hogy egyik hatóság sem foglalkozik érdemben az ügyek jelentős részével.
Ami pedig a jelen jogi, jogorvoslati egyenlőséget illeti, készítsenek egy becsületes statisztikát, és abból ez fog kiderülni: az egyszerű állampolgárt ért komolyabb becstelenségek, igazságtalanságok (panaszok) 90-95%-ban elintézetlenek maradnak. Ugyanez a szám a felső és közép-felső vezetők, ill. dúsgazdagok esetében 10-20%.
Nézzük akkor a további feladatokat.
E feladatok, (minden, ami az egyenlő jogorvoslati egyenlőséget elősegíti) elvégzésé ugyancsak független, tudományos, demokratikus, testületrészt (vezetésrészt) igényel.
Ez a rendszertényező a jogalkalmazásról, a jogalkalmazás egy vonatkozásáról szól.
E testület feladata egyrészt az eljárási jog megszűrése abból a szempontból hogy az megfelelően biztosítsa a jogorvoslati egyenlőséget. Másfelől az eljárási jog, az eljárási mechanizmus, az intézményrendszer átalakítása ( átalakítás, esetleges új mechanizmusok, új intézmények) úgy hogy az jobban megfeleljen a jogorvoslati egyenlőségnek.
Újabb és újabb, olyan törvényeket kell hozni, amelyek kizárják a koncepciós pereket, (aránytalan plusz büntetés hatalom a rendszer „védelmében”). Valamint olyanokat, amelyik kizárják a demokratikus alapvető jogelvek megsértését.
E testületet, testületrészt össze lehet kapcsolni a kiváltságos jogot felügyelő testülettel, vagy össze lehet kapcsolni az ésszerű, demokratikus panasz, javaslat jogorvoslatot felügyelő testülettel, esetleg más testülettel is.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.
A történelmi fejlődés szinte azonos a kiváltságos jog történelmi fejlődésével, pontosabban annak csökkenésével. Nyilvánvaló hogy pl. ókori, középkori főúr és a jobbágy rabszolga, vagy akár a jogok nélküli bérmunkás közti jogorvoslati különbség sokkal nagyobb volt (gyakran a főúr ítélkezett) a jogorvoslati különbség, mint jelenleg egy jogokkal rendelkező alkalmazott (átlagember) és egy vagyonos vagy hatalmi pozícióval rendelkező ember között. Azonban a jelenlegi helyzet még messze nem tökéletes, nincs jogorvoslati egyenlőség és nincs jogegyenlőség, mint ahogy az előzőkből ez kiderült. A jogegyenlőségre (kiváltságos jog, jogorvoslati egyenlőség) részben következtethetünk a hatalmi vagyoni hierarchia mértékéből, ami a brezsnyevi szocializmusban kisebb, mint a a kapitalista rendszerekben. A brezsnyevi szocializmusban ez a probléma, hogy jó ügyvéd, rossz ügyvéd gazdag, vagy szegény ember kevésbé állt fent. Ellenben a hatalmi különbségek tekintetében elfogultabb volt a bíróság.
A jogorvoslati egyenlőség értékei rendszerenként.
Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,6%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,6%, brezsnyevi szocializmus 1,4%. Jelenlegi kínai szocializmus1,5%? A tényleges demokráciában elérhető érték, ha az említett feladatokat jelentős mértékben, és minőségben végrehajtják 2%.
A jog, az igazságszolgáltatás történelmi általános fejlődése. A/10 ábra. A jog ábrái. A fejlődés D jelű ábrái. A hierarchia ábrái. Elméleti rendszertényező.
Szinte minden jelenlegi törvénynek, jogszabálynak van egy több évszázados esetleg évezredes előzménye. Ez rendben is van, az alapvető problémák nem ma keletkezetek, de változnak a társadalmi körülmények, azért a társadalom, a társadalomtudomány a jog is és ezek szerint módosítani kell a törvényeket. A probléma ott van, hogy még mai napig sem jött létre egy rendszerezett jogfejlődés. A jogfejlődés esetleges tódózott-foltozott.
A jog történelmi fejlődését megpróbálom vázlatosan összefoglalni elsősorban azért, hogy a rendszertényezők történelmi elemzése során ne legyen fölösleges ismételgetés.
A jogalkotás történelmi fejlődése nyilván összefügg a döntéshozó mechanizmus történelmi fejlődésével, ami viszont egyenesen arányos a demokrácia fejlődésével. Ha csak az igazságszolgáltatás fejlődésre koncentrálunk, akkor is meg kell különböztetni: az igazságszolgáltatásra vonatkozó jogalkotás fejlődését és igazságszolgáltatással kapcsolatos jogalkalmazás fejlődését. Egyszerűbben fogalmazva a törvények szövege mennyivel lett igazságosabb és az intézményrendszer mennyivel lett hatékonyabb és igazságosabb. A kettő között nincs éles határ, ami ki is derül.
Korábban az uralkodó a vezető volt a bíró is, a legfőbb uralkodó a legfőbb bíró, a kisebb vezetők a kisebb helyi bírók. Kétségtelen hogy az jelentős előrelépés volt hogy a két tisztséget a uralkodást melyet azonosíthatunk a jogalkotással és a bíráskodást mely lényegében jogalkalmazás, szétválasztották. Nyilván az rengeteg igazságtalanság forrása ha jogalkotó egyben bíró is. A szétválasztással azonban nem oldódik meg minden probléma. Nyilván hogy a jogalkotónak megmaradt az a lehetősége hogy számára, az ő csoportjának, rétegének kedvező jogot alkosson. Az a lehetősége is megmaradt hogy a jogalkalmazóra vonatkozó jogot számára csoportjának, rétegének megfelelően alakítsa. Egyrészt tehát a jogalkotás által volt befolyással a bírókra, másfelől több közvetlen befolyás is lehetséges volt. Pl. a kinevezés, leváltás, fizetés, stb.
Mielőtt továbbmennénk, tisztázni kell egy kérdést. Abban az esetben mikor a jogalkotónak nagy befolyása van a bíróra, valóban pozitív lehet (nem biztos, hogy az) a bíró viszonylag nagy önálló hatásköre. A viszonylag nagy önálló hatáskör a bírót szinte jogalkotói helyzetbe teszi. A viszonylag nagy önálló hatáskör azt jelenti, hogy még a jogalkotóra nézve kedvező törvényeket is bíró átértelmezheti, és adott esetben nagyobb lehetősége van, a jogalkotó elitélésére. A nagy hatáskör negatívuma, azonban az hogy a bírónak nagyobb a visszaélési lehetősége. Mindenesetben nagyobb a visszaélési lehetősége, néprétegre nézve is nagyobb, amolyan kiskirályi effektus lép fel. Továbbá azt se felejtsük el, hogy az ellenkezője is létrejöhet: a bíró a nagy hatáskör birtokában nemhogy szigorúbban ítéli meg jogalkotót de kelleténél enyhébben is elítélheti. Azt mondhatjuk, hogy abban a helyzetben mikor a jogalkotónak nagy befolyása van a bírókra, a pozitív és negatív hatások kiegyenlítik egymást. Abban a helyzetben mikor a jogalkotónak igen kevés a befolyása a bírókra, marad a visszaélés, tévedés negatívuma, tehát a nagy önálló hatáskör negatívvá válik. Ezért kijelenthető hogy a jövő útja: a jogalkotó csökkenő befolyása mellett a jogalkalmazó csökkenő hatásköre. Persze ez még nem oldja meg, hogy a jogalkotó igazságos a saját csoportját rétegét is egyenlően elbíráló jogot alkosson. Erről elmélkedem a továbbiakban.
Történelmileg nagy lépésnek tekinthető hogy egyre gyakrabban került sor a jogalkotók (vezetők, uralkodók) elitélésre. Ha viszont alaposabban megvizsgáljuk ezeket az eseteket pl. egy király kivégzését, akkor sok ellentmondást fedezhetünk fel. Pl., vagy uralkodik az uralkodó, vagy kivégzik, ill. súlyos börtönbüntetést kap. Nincs átmeneti büntetés, mondjuk leváltás. Ez a tendencia még napjainkban is érvényes. Gondoljunk csak a román, a jugoszláv, vagy az iraki vezetésre. Még inkább gondoljunk az előző fejezetben tárgyaltakra. Most itt nemcsak a nemzetközi jog hiányosságára gondolok, hanem arra, hogy ezeket a vezetőket a saját népe, saját parlamentje képtelen volt leváltani. Szerintem az államkapitalizmusban is létrejöhet az helyzet, hogy egy legfelső vezető a ciklus közepén bűnt követ el és ennek vagy nem lesz következménye vagy bűnhöz képest sokkal súlyosabb következménye lesz.
Történelmileg uralkodók kivégzései nem magából a jogrendszerből eredtek. Általában fegyveres harc után jött egy új vezetés és azt mondta mától fogva mások a törvények és kivégezzük a régi vezetést. Ezen esetekben, valamit javult a jog de nem sokat.
A jogjavulás másik esete, amikor a jogalkotók tudván, hogy őket már nem érinti, a jogalkotókkal kivételező jogot megváltoztatják. Amíg a változtatás érinti őket, addig nem nagyon kerül sor erre. A négyéves választási ciklus kialakulása ebből szempontból kedvező, de nem teljes megoldás. Ha pl. megnézzük az elit vezetés (pl., 1000 legfelső vezetőt) cserélődését a jelenlegi rendszerben azt tapasztaljuk hogy ezeknek legalább a fele még 15 év után, lehet hogy másféle, de vezetői státuszban van. Ezért jelöltem meg korábban a döntéshozó mechanizmus egyik feladatásnak hogy a vezetők, jogalkotók 90%-nak 8 év alatt ki kell cserélődnie.
A fenti rész arról szólt, hogy a hatalmasnak tartott történelmi jogfejlődés, miszerint most már létre jöhet a vezetők jogalkotók érdekeivel ütköző jog, ill. a vezetők jogalkotók is elítélhetők, nem is olyan hatalmas. Van némi enyhe jogfejlődés, de azt nem szabad túlértékelni. A többi rész is erről szól: a jogfejlődést kritikusan kell nézni.
A jogfejlődés nem választható szét a döntéshozó mechanizmus, illetve demokráciafejlődéstől. Hosszabb távon és általában ezekkel megegyező mértékű és tendenciájú.
A hatalmi vagyoni tömeg növekedésével illetve a szervezettség növekedésével nő jogszabályok száma ez azonban nem, vagy csak részben tekinthető a jogfejlődés érdemének.
Egyébként pedig a következő részekben számos olyan tényezőt sorolok fel, ami azt igazolja, hogy a jelenlegi jog is messze áll szervettségben, logikában az optimálistól.
A következő részekben szó lesz a látszatjogról e tekintetben szinte nincs fejlődés, sőt mintha visszafejlődés lenne.
Szó lesz az összemosó jogról, e tekintetben sem egyértelmű a fejlődés.
A kiváltságos jog tekintetében van egy enyhe fejlődés.
Itt viszont fel kell tenni a kérdést: a legalsó réteg, rabszolgák, jobbágyok jogok nélküli bérmunkások helyzetének javulását mennyiben vegyük e rendszertényező értékelése alá, hiszen azt már más rendszertényezőben pl. a alapvető jogokról, ill. az igazságos hatalmi vagyoni hierarchiáról szóló tényezőkben értékeltem. Ha a legalsó réteg javuló helyzetét figyelembe vesszük akkor az összemosó jog tekintetében egy enyhe pozitív tendencia van, ha nem akkor inkább negatív tendencia. Ha legalsó réteg javuló helyzetét figyelembe vesszük akkora kiváltságos jog tekintetében egy közepes enyhe tendencia van, ha nem akkor csak nagyon enyhe pozitív tendencia van.
Szó lesz még tiszta (nem zavaros) értelmezhető, logikus és illeszkedő jogról.
E tekintetben sem egyértelmű, hogy van e egyáltalán fejlődés.
Szó lesz még a tervezett jogfejlődésről e tekintetben is egy enyhe, az optimálistól elmaradó fejlődés tapasztalható.
A jog jelenleg lassúbb, mint régen, igaz hogy az alaposság viszont nőtt.
Mennyit fejlődött az egész lakosságra vonatkozó igazságosság, igazságszolgáltatás. Én az emberek értelmesedést, erkölcsösödést is egy természetes folyamatnak tartom ezt is csak részben tartom a jogfejlődés érdemének.
Ugyanakkor ebben a tekintetben sem nevezhető a fejlődés hatalmasnak, sőt még optimálisnak sem. Az mondjuk nem baj, hogy napjainkban is azonosak az alapvető szabályok (tízparancsolat, római jog) mint évezredekkel ezelőtt, de azért jelezhet valamit a fejlődés lassúságáról.. Az viszont baj hogy az erkölcs és jogtudomány el van hanyagolva, ill. a jog igen kevéssé támaszkodik arra. A kétirányú értelmesedés és erkölcsösödés a mai nap is tart. itt jegyzem meg, hogy a bűn és büntetés mértéke azért jelenleg arányosabb, mint régen.
Az is fejlődés hogy bizonyos határt húznak, még a bűnöst sem lehet kínozni embertelen körülmények között tartani. Itt viszont a jelenlegi rendszer már átesett ló másik oldalára. Ha az tendencia folytatódik akkor a börtön inkább hosszabb távú üdülés lesz, mintsem büntetés.
Ugyanakkor mégis van fejlődés. Kétségtelen hogy fejlődésnek tekinthető, hogy bírósági tárgyalás nélkül senki sem ítélhető el. Másfelől viszont a bírósági tárgyalás, illetve annak a végeredménye is lehet igazságtalan. Még akkor is, ha védekezés lehetősége meg van adva. Gondoljunk csak az inkvizíciós perekre, ill. a boszorkányperekre. Igaz ez a példa egyben ellenpélda is mert manapság már nincsenek ilyen perek. A nagy hülyeségek száműztettek a jogból, viszont kis hülyeség azért még jócskán van.
A koncepciós perek tekintetében is tapasztalható javulás. Itt meg kell jegyezni, hogy a brezsnyevi szocializmus jogállapotát erősen lerontja a koncepciós perek száma, bár ez inkább a sztálinizmusra volt jellemző. Fogalmazzunk úgy hogy a koncepciós perek száma is egy jellemzője a demokráciának. Nem egyedülálló és meghatározó jellemzője de jellemzője. Azért demokráciának vannak erősebb jellemzői is az igazságos és arányos hatalmi vagyoni hierarchia, a legalsó réteg helyzete nagysága, a közvetlen demokrácia tényezői és még lehetne sorolni.
Azt is látni kell, hogy jelenlegi államkapitalizmusban is vannak azért koncepciós perek. A koncepciós pereknek három oka lehet. A politikai ellenféllel való leszámolás. A példastatuálás. Az igazságszolgáltatás (rendőrség, bíróság, stb.) hatékonyságát bizonyító igazságtalan eljárások. Gondolok ez utóbbi alatt arra, hogy egy közfelháborodást kiváltó bűntény történik, és az igazságszolgáltatás csak azért hogy lecsillapítsa közfelháborodást ártatlan embert ítél el. A példastatuálásnak is lehet ez az oka. A példastatuálás azért inkább arról szól hogy a vezetésnek nem tetsző jelenséget néhány az igazságosságnál szigorúbb ítélettel akar meggátolni.
A jelenlegi államkapitalizmusban kétségtelen hogy a politikai ellenféllel való nyílt leszámolás jelentősen csökkent, azért még előfordul. Ami viszont a másik két esetet, okot illeti az elég gyakori. Még a politikusok szájából is gyakran elhangzik: példát kell statuálni. Nem tudom, hogy ilyenkor tisztában vannak azzal, hogy lényegében azt mondják: igazságtalanul, túl szigorúan kell ítélkezni.
Összegezve a jogfejlődést, az igazságszolgáltatás fejlődését összességében, történelmi távlatokban egy enyhe, fejlődést tapasztalhatunk. A klasszikus kapitalizmusban talán egy kicsit erősebb a fejlődés, brezsnyevi szocializmus fejlődését pedig lerontja koncepciós, politikai perek száma, és több más tényező.
Annak, hogy enyhe az optimálisnál, lehetségesnél kisebb volt a fejlődés megvannak az okai. Mint mindig itt is elmondható: az okokat keresd a vezetés érdekeiben.
A vezetésnek látszólag az érdeke hogy igazságos, rendezett országban uralkodjon. Ez azért is érdeke, mert a történelmi megítélés ettől függ. Pl. az igazságos Mátyás király pozitív megítélése, űbereli a vezetés esetleges más hiányosságait. Csakhogy a vezetések általában nem törődnek a történelmi megítélésükkel. Általában saját hatalmukat, vagyonukat akarják fenntartani és növelni. Ebből a szempontból nézve már lehet hogy az igazságtalan zavaros viszonyok jobban megfelelnek a vezetés érdekeinek.
Egyrészt az adott vezetések egy fajtája nem is érzékeli az igazságtalanságot. A másik fajtája érzékeli, változtatna is, de nincs tehetsége azt kijavítani. A harmadik fajtája érzékeli, lenne is tehetsége, de rájön hogy ez nem éppen vág egybe a hatalmi, vagyoni érdekeivel, ezért nem változtat.
Egyfelől a változtatás sok érdeket felbolygat, a saját klientúra érdekeit is. A felbolyduló ország (ellenzék, középvezetés nép) sok veszélyt tartogat az éppen aktuális elit vezetés számára. Másfelől nem jobb, ha a népréteg zavarban káoszban él, nem látja át a hiányosságokat? Miért kellene felvilágosítani. Ugyanezt felvetettem az oktatás és tájékoztatás hiányossága ill. a manipuláció okaként is.
Nézzük sorba jog hibáit. Egyértelmű, hogy kiváltságos jog megszüntetése nem érdeke a vezetésnek.
Az összemosó jog, megléte több szempontból is érdeke a vezetésnek. A bűnözők, mint ellenségképek. Az állampolgár érezze a felettes hatalmat, stb. Erről még szó lesz. A látszatjog többek között azért érdeke, mert egyféle kirakatpolitika. Lám mi a vezetés látjuk a problémát és intézkedünk.
A lám mi vezetés látjuk a problémát és intézkedünk. Mi vezetés igazságosak vagyunk. Ezek bizonygatása minden joghibával kapcsolatban előjön. Az a probléma ezekkel hogy nincs tartalom mögöttük. Tulajdonképpen két okból káros ez. Egyfelől a látszat fenntartása akkor energiába kerül hogy azzal az erővel már normális jogot is csinálhatnának. Másfelől és ez a nagyobb baj az emberek nem ismerik fel a joghibákat és ezért nem is tiltakoznak azok ellen, illetve ha látszatra rendben van a jog akkor nem kell megváltoztatni.
A bűnözők, mint ellenségkép létrehozás is összehozható több joghibával.
Az ellenségképnek szintén az a szerepe hogy a vezetés gyengeségéről elterelje a figyelmet. Lám itt van emberek ez a csoport (zsidók, magyarok, bűnözők, stb.) ezek az okai mindennek mi egyébként kiválóak vagyunk. A magyarok úgy jönnek ide, hogy más országokban lehet hogy pont a magyarok a vélt ellenségek. Az ellenségkép létrehozására a nép is hajlamos, mert a saját gyengeségünk mindig nehezebb bevallani, mint külső okot keresni. Az államkapitalista rendszer fő ellenségképe a bűnözők lettek. Viszont ezek nem is vélt ellenségek. Még pontosabban mégis azok. A lényeg, hogy minden jel arra utal, hogy a vezetés egy bizonyos szintű bűnözést fenn akar tartani, hogy aztán legyen valós ellenségkép. Tehát ebben az esetben nem az a trükk hogy rásütik valakikre az ellenség bélyegét, hanem az hogy nem csökkentik az ellenség számát oly mértékben, hogy az már ne legyen ellenség. A bizonyos színtű bűnözés fenntartására utal az összemosó jog, a logikátlan zavaros jog és más joghibák.
A logikátlan zavaros értelmezhetetlen jog pedig az elmondottak miatt érdeke a vezetésnek. Továbbá azért érdeke mert abba könnyebben elrejthető a kiváltságos jog és a többi joghiba. Itt is azt érezhetik az emberek, hogy lám itt van ez a jóindulatú vezetés, de olyan bonyolult az élet, nincs mit tenni. A zavaros jog egyébként a jogalkalmazók érdeke is. Ha egyszerűbb lenne, akkor mi szükség lenne ügyvédekre? Ha egyszerűbb lenne, akkor még ennyire se tisztelnék a jogászokat. Ha egyszerűbb átláthatóbb lenne, akkor még az egyszerű emberek is képesek lennének megvédeni magukat. Már máshol említettem de jog egy bedaráló mechanizmus is. Az egyik bedaráló mechanizmus a fogyasztás-termelés fogaskerék, a másik, a zavaros, átláthatatlan jog. (Nevezhetjük bürokratikus jognak is.) A zavaros átláthatatlan joggal állandóan szembesül az egyszerű állampolgár, és az lefoglalja idejét, energiáját. Továbbá talán ez mondat fogalmazódik meg benne: én buta kisember jobb lesz, ha nem ugrálok, mert jogi eszközökkel bármikor kikészíthetnek.
Összegezve, a vezetésnek nem igazán érdeke, hogy rendezett átlátható igazságos viszonyokat teremtsen. Mindez összevág azzal, hogy a jogfejlődés a lehetségesnél az optimálisnál enyhébben fejlődött.
A jogilleszkedés, jogpontosság, az ésszerű és értelmezhető jog. Rendszertényező. A/10 ábra, A jog ábrái.
02. A legfontosabb, hogy az alapvető társadalmi elvek, jogelvek (az alkotmány) rendben legyenek, és a jog egésze (minden jogszabály) ezen elvekhez igazodjon, illeszkedjen, ezekből eredjen.
04. A jognak, a jogorvoslatnak a jog egészét (jogterület az alsó határon belül) kell lefedni, azaz ne legyenek joghézagok, jogorvoslati hézagok.
A jogilleszkedés.
Az ábrán fel vannak sorolva a joghierarchia elemei. Alkotmány. Alapvető, általános törvények. Szaktörvények. Belső szabályzatok egyéni szerződések, stb.. Ez a felsorolás egyben a jog rangsora: legfelső jog (alkotmány), magasabb rendű jog (általános törvények), középrendű jog (szaktörvénye) alacsonyabb rendű jog (belső szabályzatok, egyéni szerződések, stb.). Az elfogadott nemzetközi és háborús jog a legfelső jog ill. a magasabb rendű jog kategóriába tartozik.
A sürgős, azonnali törvények (pl. katasztrófa, háború, stb. egy külön kategória. Valójában ez a törvénykezés csak igen kis részét (talán 0,5%-át) teszi ki. Valójában a váratlan helyzetekre is fel lehet készülni. Előre lehet törvénykezni és így az már nem lesz sürgős azonnali törvénykezés, pontosabban egy előrelátó normál törvénykezéssel minimálisra lehet csökkenteni a sürgős azonnali törvénykezést. Ha előre számba vesznek minden lehetséges rendellenes, váratlan lehetőséget és azok variációját is akkor a sürgős azonnali törvénykezés a minimálisra csökken.
Az világos hogy a jognak illeszkedni kell egymáshoz, nem lehetnek ellentétes törvények. Elvileg nem lehet hogy pl. az egyik törvény valamire kimondja hogy szabad a másik kimondja hogy tilos. Az egyik pl. azt mondja hogy ezért a max. büntetés 2 év, a másik ugyanarra azt mondja, hogy ez min. 5 év. A jogilleszkedés eseteit hosszasan lehetne sorolni. A jogilleszkedésbe természetesen az is beletartozik, hogy a magasabb rendű törvényekhez illeszkedni kell az alacsonyabb rendű törvényeknek, szabályoknak. A jogilleszkedés többek között azt jelenti, hogy minden jognak, törvénynek illeszkedni kell az alkotmányhoz. Jelenleg is van Alkotmánybíróság melynek az feladata hogy ezt az illeszkedést ellenőrizze.
A törvényeknek persze nemcsak az alkotmányhoz kell illeszkedni, de egymáshoz is. Ha nem illeszkednek egymáshoz, akkor zavaros értelmezhetetlen logikátlan lesz a jog.
Ugyanakkor nemcsak attól válhat zavarossá, értelmezhetetlenné, logikátlanná a jog hogy, nem illeszkedik egymáshoz.
Egy-egy jogszabály illeszkedési szempontból talán rendben van de valamilyen butaságot igazságtalanságot mond ki. Ez is zavaros, értelmezhetetlen, logikátlan jog.
Más esetekben a jog megfogalmazása túl általános túl ködös, többféleképpen értelmezhető a jog ezért válik zavarossá, értelmezhetetlenné, logikátlanná.
E rendszertényezőben ezekkel az esetekkel foglalkozom (jogilleszkedés, logikátlan igazságtalan jog, ködös megfogalmazás).
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy szinte minden joghiba. Látszatjog, joghézag, bürokrácia, stb. zavaros, értelmezhetetlen logikátlan jogot képez, de ezekkel külön rendszertényezőkben foglakozom. Másfelől pl. a zavaros, értelmezhetetlen jog többek között jogegyenlőtlenséget okoz, hiszen az átlagos kisembernek, és még inkább a szegényeknek még kevesebb esélye lesz, hogy saját maguk védekezzenek, saját maguk intézzék az ügyeiket. Ha pedig másra vannak szorulva, akkor az elintézés minősége már a pénztől függ.
Megint meg kell jegyezni, hogy a joghibák összefüggnek.
A zavaros, értelmezhetetlen logikátlan jog, egyben igazságtalan jog is.
A jognak érthetőnek kell lennie méghozzá nemcsak a jogászok számára, de az átlagember számára is. A jog nem ismerete nem ment fel – ez csak akkor igaz, ha a tudatlanság az elkövető hibája. Amennyiben nem kap elegendő tájékoztatást, vagy egyszerűen érthetetlenül van megfogalmazva a jog akkor nem az elkövető hibája. Ebben az esetben az elkövetőt fel kell menteni és az államot, (irányítást, vezetést) kell elítélni, amelyik nem teljesítette egy fontos kötelességét.
A nép számára ismeretlen ill. érthetetlen jog több szempontból káros, de itt visszakanyarodtunk az oktatás elégtelenségéhez. A nép számára érthetetlen ismeretlen jog egyfajta manipulációs lehetőség. Továbbá igen komoly problémák sokaságát okozza, ha a jog és a közerkölcs eltávolodik egymástól, melyben szintén szerepe van az ismeretlen és érthetetlen jognak. A jogegyenlőséget szintén negatívan befolyásolja az ismeretlen és érthetetlen jog.
Az ok nélküli ostoba jog, az agyalágyult törvények. A logikátlanság, ésszerűtlenség az a jelenség mikor az ember elolvas egy jogszabályt és felkiált: atyavilág ez senkinek nem jó, ez mindenkinek kárt okoz. Mi ebben a logika?
Még gyakrabban akkor szemesül az állampolgár az ostobasággal, mikor annak szenvedő alanya lesz.
Persze erősen idézőjelbe kell tenni az „ok nélküliséget”. Mert mindennek megvan a maga oka, ha más nem, az hogy az állam nem fordít elég figyelmet, időt, munkát, embert, energiát, pénzt, az ostobaságok megváltoztatására.
Hihetetlen mennyi törvényünk, szabályunk van, ami egyszerűen logikátlan. Nincs semmi értelme, hogy miért, hacsak az nem, hogy az óvatlan kisembereket be akarja csapni az állam. Olyan egyértelmű butaságok vannak, hogy csak ez lehet az egyedüli magyarázat. Itt azért azt is meg kell jegyezni, hogy részben már az is hiba, ha az emberek többsége butaságnak tartja jogot, ha egyébként nem is az. Ezért lenne szükséges, hogy jog adjon némi jogmagyarázatot is. Ha az emberek többsége butaságnak tartja jogot, akkor azt nem fogja betartani, ill. az igazságtalanság érzését éli át.
A példákkal azért vagyok bajban, mert rengeteg van, és nem szeretnék egy-egy példát kiragadni, mert az igazságtalan lenne. Ráadásul fennáll annak veszélye, hogy éppen rossz példát hoznék fel.
Persze erre lehet azt mondani, hogy könnyű kritizálni, csinálj jobbat.
Aki ezt mondja, alapvető tévedésben van. Senki nem állítja, hogy a több tízezer jogszabályt könnyű tisztává, egyértelművé, logikussá, illeszkedővé, értelmezhetővé, igazságossá tenni. Arról van szó, hogy mivel ez egy bonyolult nehéz feladat szükségszerűen van ilyen. Arról van szó, hogy mivel ez egy igen nehéz és bonyolult feladat ezért a jelenleginél nagyobb energiákat kell ez ügyben mozgósítani. Konkrétan egy külön jogszűrő testület szükséges a hozzá tartozó szakemberekkel. Arról van szó, hogy jelenleg a lehetségesnél, az optimálisnál nagyobb arányú a zavaros, értelmezhetetlen, logikátlan jog oka éppen az, hogy nincs kellő jogszűrés ebben a tekintetben.
A jelenlegi Alkotmánybíróság csak a zavaros értelmezhetetlen, logikátlan jog egy szegmensét az alkotmányhoz való illeszkedést vizsgálja. Ha majd az Alkotmánybíróságon kívül is lesz olyan testület, melyhez bárki minden jogot elküldhet felülvizsgálatra, amelyik szerinte zavaros, értelmezhetetlen logikátlan, igazságtalan és az a testület valóban felülvizsgálja, és intézkedik ezeket, akkor beszélhetünk arról, hogy megfelelő a jogszűrés és optimális arányú a zavaros, értemethetetlen, logikátlan, igazságtalan jog aránya.
A jogilleszkedés problémája összefügg a jogfejlődés problémájával, de erről egy másik, az alkotmány és jogfejlődés fejezetben beszélek.
Bár megígértem magamnak, hogy nem ragadok ki néhány ostobaságot a sok ezer közül, de képtelen vagyok betartani az ígéretem.
Történt pedig, hogy betörtek hozzánk, de a károkozás mikéntje ez esetben sem érdekes. Mi pedig elkezdtünk imádkozni, hogy nehogy elkapják a betörőt, mert akkor a biztosító nem fizet. Ugyanis van egy ilyen agyalágyult szabály, (ha a károsító fizethet, akkor biztosító nem teszi azt, de a károsító 99%-ban valójában nem fizet), ez ugyan a biztosító szabálya, de azért az állam ez ügyben is sokféle megoldással állhatna elő, sőt, kellene előállnia. Ami nagyobb baj, így már érthető a rendőrség miért is oly „lelkes”, mert valljuk be, a rendőrség alapvető hozzáállása a vagyonellenes ügyekben általában ez: csak semmi rohanás, egyébként pedig nem nagyon érdekel minket. Ez esetben a rendőr unott arccal ezt ki is fejtette: nem nagyon szorgalmazza maga, hogy megcsípjük a betörőt, mert akkor a biztosítótól nem kap semmit.
Szóval sok oka van a rendőrség „beleszarok” stílusának, de az egyik jelentős oka, többek között, az említett szabály.
Máskor pedig történt, hogy valaki valami ellopott tőlem, persze sokféle lopás van. Lopás az is, ha a kölcsönadott dolgot nem adják vissza. Lopás az is, ha az üzleti kapcsolatban nem történik meg az igazságos ellentételezés. A pénz ellenében nem történik normális termék, szolgáltatás, munka ellentételezés, vagy éppen a pénz kevesebb, mint az ellentételezett munka, termék. És még lehetne sorolni. Szóval valaki, valamit, valahogy ellopott tőlem, az érték, a mód, itt és most nem érdekes. A rendőr úr viszont felvilágosított, mivel az eltulajdonító, megígérte hogy visszaadja az eltulajdonított dolgot, (most éppen nehéz helyzete miatt nem tudja, dehogy volt nehéz helyzetbe) így a törvény értelmében nem történt lopás, szóval van egy ilyen agyalágyult törvény. Megígérte, persze soha nem teljesítette, és persze ezt már mindenki előre is tudta.
Más esetben pedig történt vala, hogy a jóhiszemű ember, kiadta az ő házát, nem is drágán, mivel az üresen állott. Ez így mindenkinek jobb lesz, gondolta. Azonban a lakó nem fizetett ellenben rengeteg vizet, áramot és egyebeket fogyasztott, mindezt pedig a kiadó tulajdonoson követelték. Ráadásul úgy szétzüllesztette, tönkretette a házat, hogy azt inkább viskónak lehetett nézni. A megdöbbentő azonban az volt, hogy szegény emberünk ki sem tudta tenni e lator lakót, mert a törvény és a tisztelt hatóság bizony nem az ő pártját, de a lator lakó pártját fogta. És akkoriban, 1011 táján bizony sok üres ház állott, mert a bankárok a nagy kamat reményében, és mert nekik könnyen jött (és a vezetés is szorgalmazta) sok pénzt adtak házépítésre és az emberek azon fel is építették az ő házaikat, bár az egészségük bizony belerokkant. Felépítették, de erejükből, bérükből többre nem futotta, mert munka sem volt, a házukat sem tudták fenntartani. És kiadni sem tudták a pocsék törvény véget, így aztán a házakat a természet enyészete rombolta le. Így ment tönkre az ország, de nem az ellenség rombolta le, hanem az ostoba törvénykönyv, és azok írói.
Az újra és újra felmerülő kérdés azonban ez: ha ilyen, és ehhez hasonló alapvető jogi agylágyulások vannak, akkor miről, és minek elmélkedünk, amikor a jogról, a jogállamról, az erkölcsről elmélkedünk?
A feladatok.
A jogilleszkedés kiszűrése, megváltoztatása (visszamenőleg is) nemcsak az alkotmány szempontjából de minden jog szempontjából. Az értelmezhetetlen jogok kiszűrése és megváltoztatása (visszamenőleg is). A logikátlan, igazságtalan jog kiszűrése és megváltoztatása. Bárki javasolhasson ilyen irányú vizsgálatot, és az érdemben ki legyen vizsgálva. A bárki elvnek nemcsak ebben, de minden jogszűrében érvényesülni kell.
Mindez egy független, tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényel az alkotmánybíróságon kívül, vagy azt kibővítve.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.
A történelmi értékelésnél megint abból kell kiindulni, hogy a jogszabályok, törvények, rendeletek, stb. száma szükségszerűen emelkedik. Ez önmagában egy szükségszerű, sőt hasznos folyamat. Az is igaz hogy minél több a szabály, a törvény annál nagyobb az illeszkedési, pontatlansági érthetetlenségi stb. hibák lehetősége, ezért van szükség egyre erősebb szűrésre. Ha objektíven akarjuk értékelni ezt a rendszertényezőt, akkor azt kell megvizsgálni, hogy a törvények szabályok hány százaléka problémás rossz illeszkedés, pontatlanság, érthetetlenség, értelmezhetetlenség, ésszerűtlenség miatt.
Sajnos rá kell ébrednünk, hogy a zavaros, értelmezhetetlen, logikátlan jogok aránya jelenleg sem kisebb mint a korábbi rendszerekben, fejlődés ilyen értelemben nincs. Az enyhe pozitív fejlődés itt is az általános történelmi jogfejlődésből adódik.
Az előzők alapján: rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 0,9%, klasszikus kapitalizmus 1%, jelenlegi államkapitalizmus 1,1%, brezsnyevi szocializmus 1,1%, kínai szocializmus 1,1%. Ötven éven belül, fejlettebb demokráciában: ha általában az igazságosság mint szükséglet felértékelődik, ha ez irányú jogszűrés fejlődésének következtében legalább 30%-kal csökken a pontatlan, zavaros érthetetlen, értelmezhetetlen, ésszerűtlen, egymásnak ellentmondó törvények száma akkor elérhető az 1,5%.
A látszatjog, látszatintézkedés. Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.
08. A jognak betarthatónak, és betartottnak kell lennie. Ne legyen látszatjog, vagyis deklarált, de betartatlan jog.
09. Minden embernek (a lehető legtöbb embernek, szinte minden embernek) ismernie kell, tisztelnie kell, belső meggyőződéséből kell elfogadnia a jogot. A jog csak így lesz betartott.
Sokféle okból jöhet létre látszatjog. A közlekedési szabályok példáján keresztül felsorolom a látszatjog közvetlen okait.
A csak deklarált általános jog, jogi konkrétumok nélkül. Pl. a Magyar Köztársaság területén csak úgy szabad közlekedni, hogy azzal másoknak nem okoznak kárt, mások közlekedését nem akadályozzák. Ez egy jó és szükséges elv, de önmagában kevés. Nincsenek konkrétumok, tehát semmit sem ér, ráadásul lehetőséget ad a jogalkalmazónak visszaélésre. Gumijogszabály.
Ez sem sokkal jobb: a kitett táblák szerint lehet közlekedni. Viszont nincsenek, ill. erősen hiányosak a kitett táblák. Vagyis hiányoznak bizonyos feltételek.
Vagy, ha kimondottan ostoba zavaros, vagy éppen túlbonyolított a jog. Pl., felsorol húsz feltételt, hogy mikor, milyen időben, milyen úton, milyen gépjárművel, mekkora sebességgel lehet közlekedni. Sem az állampolgár, sem jogalkalmazó nem tudja követni.
A túlszabályozottság („bürokrácia”) is csökkenti a betarthatóságot, és az alulszabályozottság is csökkenti.
Vagy a zavaros jog másik fajtája, hogy nagyjából minden rendben van, de sok a kiskapu, a jogi kibúvó.
Továbbá, ha van jogi konkrétum, de az aránytalan, igazságtalan, ésszerűetlen. Pl. autópályán legfeljebb 90 km-es sebességgel, lehet haladni. Nyilvánvalóan az ostoba fölösleges szabályokat, korlátozásokat nem tartják be az emberek.
Továbbá, ha van jogi konkrétum, az arányos, betartható, de nincs kellő ellenőrzés, felderítettség.
Továbbá, ha minden rendben van, van kellő ellenőrzés, felderítettség, de a követő szankció, büntetés nem valósul meg. Vagy aránytalanul valósul meg.
Talán még az is baj, ha a követő szankció túl szigorú (nem arányos). Ugyanis: ha már úgyis szigorúan büntetnek, ha mindegy, akkor már belehúzok a szabálytalanságba – gondolat kerül előtérbe.
És talán még lehetne folytatni a látszatjog közvetlen okait.
Látható, hogy a látszatjog (betartatlan jog) szinte az összes jogelvvel, joghibával kapcsolatos.
Mert ugye, a jog lényege, hogy azt betartsák. Ha látszatjog van, amit nem tartanak be, akkor a jog hiábavaló, értelmetlen.
De nemcsak az a baj hogy az adott jogszabály teljesen fölösleges, nem működik, de az adott látszat-jogszabály, a jog teljes egészét, a jog jó részeit is leértékeli. Ugyanis az állampolgár, ha azt tapasztalja, hogy tízből, kettő látszatjog, akkor legyint egyet és azt gondolja: ez az egész jog egy nagy szahara, nem ér semmit.
Márpedig kishazánkban a jogszabályok fele, ilyen-olyan okból, többé-kevésbé látszatjog.
Lényegében a következőkről van szó. A pusztán deklarált jog, amikor a jogalkotó, jogalkalmazó eleve nem szándékozik a jogot megvalósítani. A betartatlan jog, amikor talán megvan szándék, de rossz hiányos eszközök, módszerek miatt mégsem valósul meg a jog. A betarthatatlan jog, amikor megvan a szándék, de a jog több oknál fogva betarthatatlan. Elsősorban, ezért mert képtelenség betartani, a betartása nagyobb kárt okoz, mint a jog szankciója.
Nevezhetjük ezt kirakatpolitikának is. Vagy befektetés nélküli jognak. Minden jog annyit ér amennyi megvalósul belőle. Ezt még ki lehet azzal kiegészíteni, hogy gyakorlatban megvalósulatlan jog nemcsak fölösleges, de káros.
Minden gyakorlatban megvalósulatlan jog látszatjog. Megvalósulatlan jognak tekinthető, amelyik 70% alatt valósul meg. A látszatjog kialakulásnak azonban több oka van.
A látszatjog néhány további kategóriája: jó és hasznos a szöveg, (a jogalkotás) de az állam nem teremti meg az egyéb feltételeket (a jogalkalmazást). Nincs objektíven ellenőrző vizsgáló, vagy szankcionáló apparátus. Nincs ill. a meglevő jogalkalmazó apparátus nem képes betartatni, ellenőrizni, szankcionálni a törvényt.
Ennek egyik alcsoportja mikor az ellenőrzés nem tartalmi csak formai (pl. adótörvények). Meg kell jegyezni, hogy szúrópróba-rendszerű ellenőrzés csak bizonyos sűrűség és rendszeresség esetén hatékony, ez alatt szinte semmit sem ér.
Már eleve rossz a szöveg (a jogalkotás), mert az állampolgár számára betarthatatlan, vagy a betartása nagyobb kárt okoz, mint a megszegése.
Példa szintén az adótörvényekből. Ha túl magas az adókulcs, akkor a kisvállalkozó rá van kényszerítve az adócsalásra. Jobban jár ha lebukik, mintha tönkremegy. Ha többség adót csal, akkor látszatjogról beszélhetünk. Ez is egyféle módja a látszatjog létrehozásának.
Eleve rossz a szöveg mert a jogalkalmazás egyéb okok miatt (érthetőség, értelmezhetőség, ésszerűség, jogilleszkedés stb.) képtelen azt betartani.
Eleve rossz a törvény mert túl általános, túl sok a kiskapu, (joghézagok vannak) ezért a jogalkalmazás esetleges, ill. a jogalkalmazótól függ. Ez besorolható az alulszabályozott és túlszabályozott joghoz is.
Ha pedig egy területen jelenik meg a joghézag és bürokrácia az is látszatjog.
Látszatjog még az is mikor egy viszonylag jelentéktelen terület túl van jogilag értékelve, túl van szabályozva. Bár ez kétségtelenül besorolható a túlszabályozáshoz, az összemosó joghoz, és a logikátlan zavaros értelmezhetetlen joghoz is.
Itt is megjegyzem, hogy jog hibái erősen összefüggnek, részben egymásból erednek.
A látszatjog máskép fogalmazva: a törvény, különböző okokból, és különböző módokon kijátszható.
Részben a látszatjog, látszatintézkedés, részben trükk, részbe túlszabályozás az állproblémák létrehozása és azok törvényi, intézkedési rendezése. Még akkor is látszatjog ez ha ez a jogalkalmazás szempontjából pontosan és precízen történik. Az állproblémákért a jogalkotás, az irányítás a felelős.
A látszattörvénykezés jelenlegi rendszerben igen magas arányú, kezdve az alkotmánytól befejezve a kisközösségekre vonatkozó rendeletekig. Már az állampolgári jogok részben is kitértem erre a problémára, vagyis arra, hogy a deklarált és tényleges jog közt igen nagy a különbség. Az alsó régióból egy példa: kitesznek mellékutakra sebességkorlátozó táblát, aminek betartását jó ha évenként egyszer ellenőrzik.
Megint a bőség zavarával küszködöm, megint ezeregy példát lehetne említeni.
Honnan számítjuk a látszattörvényt, a látszatintézkedést?
Például a statisztika képes mérni egyfajta károkozás gyakoriságát. Ha ennek a károkozásnak a nagy része de legalább fele nincs felderítve, vagy nincs szankcionálva akkor nyilvánvalóan látszatjogról, látszattörvénykezésről van szó.
Visszatérve az adótörvényekre: az igazi csalók a jogtalan áfa-visszaigénylők ötször annyi kárt okoznak, mint a kisemberek apró tévedései esetleges sumákságai. Akkor megnézve a kár nagyságát és annak felderítettségét (a jogtalan áfa-visszaigénylők 50%-a megússza) kijelenthetjük hogy az adótörvények összességében látszatörvények. Minden olyan törvény mely betartásának során a megszegők 30%-nál nagyobb része szankcionálatlan marad (mindegy hogy milyen okból) az látszatörvénynek minősül. Látszatjognak minősül az a jog is, ahol a tényleges jog nem éri el a deklarált jog 70%-át. Pl. látszatjog, látszatintézkedés, ha egy kedvezményt a kedvezményezettek statisztikai összesből kevesebb, mint 70%-a vesz igénybe. Látszatjog: ha a beadott panaszok több mint 30%-ban nem történik érdemi intézkedés.
A látszatjog egy jelentős része a látszat jogorvoslati és panaszrendszer. Látszólag ki van építve látszólag rengeteg helyre fordulhatsz, csak érdemben nem történik semmi. Saját statisztika: évtizedek alatt mondjuk 50 jogos panaszból, jó, ha kettőben sikerült valami eredményt elérni. A látszat jogorvoslati és panasz ill. javaslati rendszer létrehozásának önmagában rengeteg trükkje van. Pl. időhúzás, aktatologatás, ködösítés, felelősök eltüntetése, a delikvens kifárasztása elbizonytalanítása, a panasz elbírálásának visszadobása a bepanaszolthoz és még lehetne folytatni.
Mostanában többször tapasztaltam, hogy a beadott panaszt elküldték elbírálásra ahhoz az intézményhez, amely ellen a panasz szólt. Szóval ez érdekes dolog. Az állampolgár reklamál valamiért és ezt a reklamációt az intézmény, vállalat, stb. elutasítja. Ezután fordul a felettes szervhez vagy általános ellenőrző szervhez. Ezután a felettes szerv, ill. az általános ellenőrző szerv, ahelyett hogy kivizsgálná, elküldi annak az intézménynek vállalatnak kivizsgálásra, aki már egyszer elutasította. Nyilván hogy ebben az esetben sem lesz más a végeredmény. A végeredmény hogy az állampolgár szív, a károkozó pedig röhög egy nagyot. Ez egy tipikus példája a látszatjognak.
Az adatvédelmi cirkusz.
Ez jó példa, amikor egy viszonylag jelentéktelen terület jogilag fel van pumpálva.
Miközben kamerák százai figyelnek miközben az adatok legalább ötven helyen nyilván vannak tartva, miközben bárki aki nagyon akar hozzáférhet az adatainkhoz, aközben egyre terebélyesedik az adatokkal kapcsolatos törvénykezés. Ráadásul ebben az esetben a visszaélést kellene szabályozni és nem a lehetetlen megelőzést. Én most megint egyéni statisztikára hagyatkozom. Nekem és ismerőseimnek jóformán nem volt adatvédelmi problémánk. Mondjuk 1000 jogi problémából jó ha 1 az adatvédelmi probléma.
Szerintem a jelenlegi rendszer ezt akarja ezzel bizonytani: hű de nagyon demokratikusak vagyunk, hű de nagyon jogállam vagyunk. Még egyszer mondom nem az a baj hogy foglakozik a jog ezzel a problémával hanem az a baj hogy túlzottan más problémától energiát pénzt rabolva foglakozik ezzel a problémával.
Az én statisztikai adataim (hivatalos statisztika nincs ezzel kapcsolatban) szerint a jelenleg, a törvények legalább fele látszatjog nem valósul meg a 70%-os arány (felderítettség, érdemi kivizsgálás, szankció) sem. A jelenlegi törvények 25%-ban szerintem még az 50%-os arány sem valósul meg. És akkor még nagyon elnéző voltam.
A tényleges demokráciában egyébként a látszatjog nem 70%-nál fog kezdődni hanem 80%-nál. A tényleges demokráciában a törvények 80%-ban el kell érni a 80%-os arányt és az 50%-os arány nem lesz több, mint a törvények 5%-a. Ebben az esetben lehet arról beszélni, hogy minimális a látszatjog. Jelenleg ennél kétszer rosszabb a helyzet.
Miért káros a látszatjog?
Egyrészt káros mert fölösleges energiát, pénzt, stb. emészt fel. Ennél komolyabb kárt okoz a következő helyzet. A profi bűnöző (minél profibb annál inkább tudja), hogy lehet kijátszani a kijátszható törvényt. Az adócsaló ismeri trükköket, a notórius gyorshajtó is tudja hol állnak a rendőrök, és még hosszasan lehetne sorolni. A jó szándékú naiv kisember nem ismeri ezeket a módszereket, hiszen neki nem célja a törvény megszegése. Az eredmény az, hogy a profi, és nagy károkat okozó törvényszegők többsége büntetlenül marad, a naiv esetlegesen tévedő kisemberek többsége pedig megbűnhődik. Nyilvánvalóan sérül a társadalmi igazságosság. Továbbá a látszatjog - minél nagyobb arányú annál inkább - lejáratja a törvényt. Még a naiv, jó szándékú kisemberek is elfordulnak, elfásulnak és egy jelentős része profi bűnözővé, válik. Egyébként külön tanulmányt érdemelne, ez a téma: az állam szembekerülésének okai az állampolgárral és ennek hátrányai. Kétségtelen a látszatjog csak egyike a sok oknak, mindenféle joghiba erősíti az ellenséges viszonyt az állampolgár és az állam között. A látszatjog nemcsak a népet demoralizálja, de a jogalkalmazókat is.
Van még egy általános károkozás, amit minden joghibával kapcsolatban említhetnénk. Ez pedig a gazdasági kár. Minden joghiba gazdaságilag is kárt okoz. A látszatjog pl. azért mert ennek létrehozására, a részbeni ellenőrzésére fordított összeg kidobott pénz is. Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy a jog a működést (szervezeti működési szabályzatok) is szabályozza. A rosszul szabályozott működés pedig rossz káros működés. Pl. ha az adótörvények rosszul működnek, akkor az kevesebb bevételt jelent az államnak. Ha zavarosan van szabályozva, vagy csak látszólagosan van szabályozva a működés az gazdasági kárt okoz.
Ugyanakkor a joghibák nemcsak az egyéni igazságtalanságokat okoznak. Ha igazságtalan egy társdalom akkor abban sokkal nagyobb esélye van a erőszakos harcok kialakulásának.
A látszatjog káros, tehát meg kell szüntetni, de legalábbis minimalizálni kell.
A felderítetlenség, a büntetlenség is egy jelentős igazságtalansági tényező. Hiába valósulnak meg az igazságossági jogelvek, ha a bűnök jelentős része ki sincs derítve és ezért nincs büntetve. Vagy más okból nincs bűntetve.
De nem akarok demagóg lenni, ezért elismerem hogy a teljes felderítettség szinte lehetetlen. Ezért kell a jognak pontos elvek és szabályok szerint helyesen csoportosítani az ellenőrző, felderítő erőket.
Néhány ilyen alapelv vázlatosan.
Inkább feljebb kell emelni a büntethetőség alsó határát, és azt arányosabban kell elosztani (a tényleges bűn nagyságához kell igazítani), de a rendszeres mindenkire kiterjedő ellenőrzést fokozni kell. Csökkenteni kell az esetleges véletlenszerű ellenőrzést, növelni kell a rendszeres, mindenkire kiterjedő ellenőrzést. Mire is gondolok? Pl. a tilosban parkolásra, annak ellenőrzésére, mint valójában kisebb bűnre kevesebb erőt kell csoportosítani, a direkt vagyon elleni bűnökre azok ellenőrzésére több erőt kell csoportosítani. Ez utóbbiban arra kell törekedni, hogy szinte senki ne ússza meg büntetlenül. De ez csak egy példa volt a sok közül, az egész jogot, és jogalkalmazást át kell nézni ebből a szempontból. A büntetés alsó határán pedig érdemes a pontozási rendszert általában is alkalmazni. Pl. egy 5000 Ft alatti vagyon elleni vétség egy „rosszpont”, a második 5000 Ft alatti két „rosszpont”, a harmadiknál viszont már viszonylag súlyos büntetés következik.
Nagyobb, mintha valaki 15000 Ft-os bűnt követ el. Mint mondtam ezek csak példák. Többek között az adócsalások vonatkozásban is hasonló elveknek kell érvényesülni.
A látszatjog kialakulásának közvetett okai
Természetesen több ok van. Az egyik okot nevezhetjük jóindulatú tévedésnek, bár ez elég naiv elnevezés. A vezetés erkölcsi nevelésben akarja részesíteni az állampolgárokat és ehhez ezt az eszközt, a látszatjogot választja, mondván: igaz, hogy a látszatjog, mint jog nem érvényesül, de érvényesül az erkölcsi nevelő hatása. Ez a felfogás téves a következők miatt. Egyrészt az erkölcsi nevelésnek lenne direkt eszköze, maga az általános erkölcsi, jogi oktatás, ezt viszont a vezetés nem szorgalmazza. Másrészt a látszatjog minden szempontból káros, nevelési szempontból is, ez csak a látszólagos erkölcsi nevelés. Már az előző részben is kifejtettem hogy látszatjog inkább rombolóan hat az erkölcsre, mint építően. Ha már ilyen szándéka van a vezetésnek, akkor talán létre lehetne hozni az útmutató, irányadó jogot, mely mindenben állást foglal, de nem vizsgál és szankcionál.
A másik ennél lényegesebb ok az un. kirakatpolitika, mely azt hivatott bizonyítani: lám mi mindennel foglalkozunk, mindet irányítunk és ezt minden polgár, érezze, és látva lássa. Mint arról már erről szó volt, a gyakorlati életben ezt csak a becsületes állampolgárok hiszik el, a bűnözőket nem lehet megtéveszteni. Ilyen értelemben a látszatjog összefügg az összemosó joggal, hiszen annak is az a célja, hogy a népréteget kordába tartsák. A látszatjog, látszatintézkedés, tehát egyféle vezetési trükk. A látszatjog ugyanakkor összefügg a kiváltságos joggal, hiszen a jogegyenlőség, jogorvoslati egyenlőség gyakran csak látszat.
A jogállamiság, a demokratikus rendszer bizonygatása is jelentős ok.
Egyszerűbben a két ok: a deklaráció és a fenyegetés. Az állam, a hatalom csak deklarál valamit. Illetve az állam, hatalom a törvénnyel kvázi befenyegeti az állampolgárt, hátha megijed és betartja. Túl azon, hogy egyes törvényeket, szabályokat még akkor sem lehet betartani, ha be is akarnák tartani, tulajdonképpen megint becsületes kisember zsarolásáról van szó. Ugyanis becsületes kisember be akarja, és ha tudja, betartja a látszatjogot, ezáltal hátrányt szenvedve becstelenekhez képest, akiknek eszük ágában sincs betartani a látszatjogot. Továbbá a látszatjog lejáratja jogot és más bajokat is okoz. De nyugodtan kijelenthető: a látszatjogot elsősorban azért hozza létre a hatalom, hogy ezzel sakkban tartsa, fenyegesse, ill. félrevezesse a becsületes kisembert, a többségében jó szándékú népet.
A látszatjog csökkentése.
Ennek első lépcsője a felismerés, mely nem lehetetlen. Ezután több variáció lehetséges. Amennyiben a jog igen lényeges, az igazságos társadalom nem alakulhat ki nélküle, akkor a látszatjogból valóságos jogot kell készíteni. Az átszövegezésen, átszerkesztésen kívül olyan eszközöket, erőket kell az ellenőrzéséhez, szankcionálásához biztosítani, amely legalább 70%-os eredményt képes biztosítani. Amennyiben nem szükséges, akkor egyszerűen meg kell szüntetni, az irányadó jog kategóriába kell helyezni, vagy más úton kell szabályozni, érvényesíteni.
Nézzünk egy tipikus látszatjogot: a kazetták, programok, stb. másolása tilos. Szerintem itt a szankcionálási arány jó, ha 5%-os ami elég messze van a 70%-tól, tehát nyilvánvalóan látszatjogról van szó. Persze több szempontból jó és igazságos lenne az illegális másolás megszüntetése, de ezt csak hatalmas erőkkel, apparátussal lehetne elérni. Ezért a tiltás helyett más hatékonyabb módszerek bevezetésére a van szükség annak érdekében hogy a szerzői jogdíjak, a kereskedelmi haszon, és egyebek igazságosan legyenek elosztva.
A látszatjog elemzése azért egy elég komoly jogtudomány-elméleti munkát is igényel. A látszatjog elsősorban - a másnak ártás határa, a jog alsó határa, a bűnözés határa - erkölcsi, jogtudományi problémákkal függ össze.
A látszatjog rendszerint jogalkotási szempontból túlszabályozott jog, jogalkalmazási szempontból alulszabályozott jog.
A feladatok.
Röviden: a látszatjog felsorolt közvetlen és közvetett okait meg kell szüntetni.
A feladat kettős. Egyfelől nem szabad olyan jogot, törvényt hozni, ami nyilvánvalóan látszatjog lesz. Illetve a meglevő látszattörvényeket át kell írni, vagy meg kell szüntetni. Másfelől, ha fontos jogszabályról van szó, akkor a jogalkalmazást (ellenőrzést, felderítést, stb.) kell olyan szintre emelni, hogy abból ne legyen látszatjog. Ezért ez a rendszertényező jogalkotó és jogalkalmazó tényező is. A konkrét megvalósítás pedig esete válogatja.
Mindenképpen szükség van egy meglehetősen nagy független tudományos demokratikus testületre (vezetésrészre), amelyik e feladatokat ellátja. Ez a testület kiszűri visszamenőleg is a látszatjogokat először az egyértelmű látszatjogokat. Ezután el kezd gondolkodni, hogy a látszatjogból, vagy jogalkotással, a jogszövegezéssel vagy jogalkalmazási módszerrel hogy lehet valóságos jogot készít Ha ez sikerül neki akkor ilyen értelemben módosítja a javaslatot. Ha nem, és viszonylag jelentéktelen jogról van szó, akkor meg kell szüntetni a törvényt. Jobb a semmilyen törvény, mint a látszattörvény.
Persze erre jöhet az ellenérv. Szüntessük meg a gyilkosok elleni jogot, ha gyilkosságok felderítettsége nem éri el 70%-ot? Nem ebben az esetben a jogalkalmazást kell olyan szintre hozni, hogy 90%-ot is elérje. Viszont pl. a kazetták másolásról szóló törvényt jobb, ha megszüntetik, ha nem képesek legalább 50%-os felderítettséget produkálni. A probléma persze összefügg az igazságszolgáltatás anyagi és erkölcsi megbecsültségével, illetve a költségvetéssel.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.
Az értékelés nagyon hasonló a többi joghiba értékeléshez. Itt is figyelembe kell venni hogy a törvények számához képest hogy alakult a látszatjog. Az kell mondani hogy ebben a tekintetben jelenleg sokkal nagyobb a látszatjog mint korábban. A korábbi rendszerekben a vezetésnek, pontosabban a jogalkalmazásnak nem voltak olyan eszközei amelyekkel érvényesíthették volna jogot. Az állam jogérvényesítő képessége fokozatosan javult. A normális fejlődés az lett volna ha olyan mértékben bővül a jog hogy ne alakuljon ki látszatjog vagyis az állami jogérvényesítő képességgel egyező arányban. Ennél azonban nagyobb arányban bővült és bővül a jog.
A jövőben egyrészt erősíteni kell az állam jogérvényesítő képességét ami költségvetési, szervezési, stb. probléma, ugyanakkor csökkenteni kell általában az új jogszabályok számát, de főleg az olyan jogszabályokét amelyekből biztosan látszatjog válik.
Az általános jogfejlődés valamit javít az értékelésen.
Rabszolgatartó rendszer 0,7%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 1,4%, jelenlegi államkapitalizmus 1,7%, brezsnyevi szocializmus 1,6%, kínai szocializmus 1,7%. Ötven éven belül a tényleges demokráciában jogszűrés, megszüntetés, átalakítás által elérhető hogy látszatjog 30-40%-kal csökkenjen, ami 2%-ot jelent.
Az összemosó jog, az árnyalatlan (aránytan) jog és más jogi problémák. Elméleti rendszertényező.
Kétségtelen legkönnyebb az egyszerű, becsületes kisembert megtaposni. Ha finomabban fogalmazok, akkor a hatalom a hatalomgyakorlását legkönnyebben az egyszerű kisembereken gyakorolhatja, tehát azokra mindig lesújt a törvény szigora. Egy vezetővel, egy gazdag emberrel, egy jogásszal, stb. már nehezebb kekeckedni. A profi bűnöző is ismeri a kiskapukat.
A jelenlegi hatalom még nincs azon az erkölcsi szinten, hogy tudatosan következetesen az egyszerű becsületes kisembert megvédje, legalábbis megkülönböztesse. Saját kis életemből is sok példát tudnék erről sorolni. Majd, ha a hatalom, a jogalkotás tudatosan eljut arra szintre, hogy az egyszerű becsületes kisembert, pontosabban a néha szinte szükségszerűen tévedő (valamit elnéző) állampolgárt másképpen kezelje, akkor beszélhetünk arról, hogy egy jobb fejlettebb rendszerben élünk.
Lényegében három fajta állampolgárt kellene e törvénynek megkülönböztetni.
1. Az önző szándékos bűnözőt. (Ez a szigorúan megítélendő kategória.)
2. A feltehetően önző felületes hanyag állampolgárt, aki bár nem szándékos bűnöző, de a rendszeres szinte állandó hanyagsága, felületessége figyelmetlensége miatt gyakran rendszeres veszélyeztet, illetve kárt okoz. (Ez a közepesen megítélendő kategória.)
3. És végül a lényegében becsületes, törvénytisztelő, figyelmes, a jó utat kereső, jó szándékú, a közösségnek jót akaró, de néha szükségszerűen (tévedni emberi dolog), „tévedő” állampolgárt. (Ez az elnézően enyhén megítélendő kategória.)
Azért tettem idézőjelbe a tévedést, mert általában ezek a tévedések a következőkből erednek: valamely szabály vagy annak eszköze pl. valamely adat, félreérthető, és ezt elnézi a becsületes állampolgár. Mert ugyebár erre mondja a jelenlegi hatalom (amely még morálisan nincs a jó szinten): jobban kellett volna figyelni. De azért ezek vitahatóan nevezhetők tévedésnek.
De a lényeg mégis az, hogy a felsorolt három fajta embert, amely három merőben különböző embertípus, a jelenlegi jog nem különbözteti meg, azaz összemossa.
Két oldala van problémának. A jogi megoldás. És jogon kívüli, az oktatással elérhető, erkölcsi megoldás.
Elismerem, hogy a jogi megoldás nem könnyű, és lehetnek kockázatai, de van jogi megoldás is.
Nem könnyű, mert gyakorlatilag nem lehet olyan részletes törvényt készíteni, amely minden félreérthető körülményt részletesen felsorol. De azért a tipikus félreértelmezhető körülményeket, felsorolhatja a jog. Pl. egy nem látható KRESZ tábla. Pl. egy félreolvasható szám, vagy félreértelmezhető mondat, stb..
A kockázat pedig az, hogy amennyiben a három fajta vétkező elbírálásában szabad kezet kap a jogalkalmazó, akkor azzal a jogalkotó visszaélhet. Vagyis, pl. csókosait vagy a zsebbe fizetőket, az enyhén megítélendő kategóriába teszi, az ellenségeit pedig pl. a szigorúan megítélendő kategóriába teszi.
Mindezt elismerve vannak azonban jogi megoldások.
Mi is az igazságszolgáltatás lényege? Az önhibás másnak ártás, mást veszélyeztetés megakadályozása, és szankciója. A jelenlegi jogban már a konkrét törvények sem az előbbi alapelv szerint készülnek. Ráadásul a szankciók is eltérnek a károkozás ill. veszélyeztetés arányosságától.
Egy konkrét példa pl. valakinek 10 nappal lejár a műszaki vizsgája. Ráadásul ez valaki egy félrenézhető szám miatt nézte el az időpontot. Azzal hogy lejár 10 nappal a műszaki vizsgája mennyire károsít, veszélyeztet másokat, ha a frázis érveléseket nem vesszük figyelembe?
Maradjunk az egyszerű példánál, a közlekedési vétségeknél. A valóságos szempontok a következők lennének, a közlekedő ne károsítson, ne veszélyeztessen másokat. (A veszélyeztetést azonban már egy fokkal enyhébben kellene megítélni.) A zavarás, akadályoztatás is károsítás, de enyhébb károsítás.
Ezzel kapcsolatban vizsgálni kellene az önhiba fokát is.
E három alapelv vonatkozásában vizsgáljuk meg a konkrét szabályokat és szankciókat, és rájöhetünk a szabályok és a szankciók többsége nem igazodik ezen alapelvekhez, és amelyik igazodik, az sem arányosan igazodik. Pl. a gyorshajtásért nagyobb büntetés jár, mint a karambol okozásáért. Pl. a tilosban parkolásnál nem veszik figyelembe, hogy valóban akadályozta forgalmat. De aki az út közepén áll meg, ő kisebb büntetést kap, ha kap, mint aki a tilosban parkol. Pl., nem veszik figyelembe, ha a stoptáblát eltakarja a fa, és még hosszasan lehet sorolni az igazságtalanságokat.
Inkább a következő alapelvek rajzolódnak ki. Jelenleg azokat büntetik, akiket egyszerűen egyértelműen meg lehet büntetni, nincs idő, mód a körülmények részletes kivizsgálására. A másik, ha valaki belesett csapdába, még ha az a csapda el is van rejtve, az ő baja. Lakoljon, aki beesik a csapdába.
(Itt most azon okra ki sem tértem: hogy az államnak, a rendőrségnek a büntetéseken keresztül kell gyűjteni a saját fenntartására, aminek semmi köze az igazságossághoz.)
De visszatérve a szétválasztás (a figyelmes becsületes, de szükségszerűen elnéző állampolgár megkülönböztetése) jogi módszereire.
Egy jogi alapelvnek és a konkrét törvénynek, törvényeknek is elő kellene írni a következőt:
Az önhibán kívüli félreérthető elnézhető körülmények igen erős enyhítő körülménynek számítnak. (Tehát pl., ha takarásban van stoptábla, akkor a stoptáblát figyelmen kívül hagyót negyedakkora vagy egyáltalán nem illeti büntetés, mintha jól látszó stoptábláról lenne szó.)
Szélesebb értelemben pedig azon elvet is árnyaltabban kell kezelni, hogy jog nem tudása, nem mentesít a büntetés alól.
Továbbá, minden vonatkozásban a visszaesőket, a sűrűn vétkezőket szigorúbban a ritkán vétkezőket enyhébben kell megítélni. Egyszerű szorzással is megoldható, Pl., ha három év alatt egyszer vétkezett, akkor egyszeres szorzóval a minimális büntetést kell kapnia. Ha pl. három év alatt hatszor szabálytalankodott, akkor az utolsó büntetése is már hatszorosára nő.
Továbbá a pontozási rendszer is jó megoldás lehet. Mondjuk az ötödik rosszpontnál, már átlépi azon határt, amely már egy szigorúbb büntetésről szól.
Egy másfajta megoldás, mint azt említettem, hogy a jog, enyhítő körülménynek veszi a félreérthető körülményeket.
De a jogi megoldáson túl, vagy amellett van erkölcsi megoldás is. Erre is szükség van, mert a visszaélhetőség matt a jogi megoldás csak korlátozott lehet. Az erkölcsi megoldás igen egyszerű: hölgyeim és uraim, mi jogalkalmazók a becsületes, figyelmes állampolgárért vagyunk, de tévedni emberi dolog és ők is néha tévednek, elnéznek valamit. Szóval mi ezekért az emberekért vagyunk, őket szolgáljuk (mi is ilyen állampolgárok vagyunk, mások meg minket szolgálnak) ezért kötelességünk őket segíteni, és kötelességünk elválasztani őket a hanyag és a bűnöző emberektől. Szóval, ha ez beivódna a jogalkotók és jogalkalmazók felfogásába, akkor már a probléma félig meg is lenne oldva. Ha kell, akkor el kell mondani ezt hetente, és nem kell megjutalmazni, sőt inkább el kell marasztalni, azt aki megszívatja a becsületes kisembert.
Sajnos jelenleg még a megtaposás, aránytalanul nagy büntetés, a miért esett be csapdába, úgy kell neki, stádiumában van a jog (az alkotás és alkalmazás), még messze van az igazságosság.
Lényegében az előző problémakörhöz kapcsolódik. Elmélkedés az árnyalatlan (aránytalan és egyben igazságtalan) jogról.
Elsősorban a büntetésekről van szó, de azért e problémakört is ki lehet terjeszteni, általánosítani. A problémakör összefügg az alulszabályozás-túlszabályozás problémakörével.
Már több helyen pedzegettem a témát, de azért talán érdemes további néhány mondatot rászánni.
Valahol azt is kifejtettem, hogy a következő elv sem rossz. Bizonyos, viszonylag szélső határig szabadság van, de egy bizonyos határvonalat átlépve viszont jön a szigorú büntetés. Nevezzük ezt egyszerűen: „nagy szabadság után ugrásszerű büntetés” – elvnek.
De ez az elv részben ellentmond a „legyen árnyalt a jog” – elvnek, melynek éppen az a lényege, hogy sok határvonal legyen, és fokozatos, azaz árnyalt legyen a büntetés. Vagyis sokféle mértékű (nagyságú) vétség, bűn van, és a büntetés kövesse ezt a sokféle mértéket, így lesz igazságos a jog.
Valójában nincs nagy ellentmondás, azaz mindkettővel a hektikus, összevissza ugráló aránytalan büntetés áll szemben. Erre a témára még visszatérek.
Milyen ellenérvek lehetnek az árnyalt joggal szemben.
Az első ellenérv: mivel már a kis vétségeket is bünteti, igaz kismértékben, de ezért mégsem ad elég szabadságot. Megint előjön a jog alsó határának problémája: honnan kezdődődjön a büntetés. A kisebb vétséget csak figyelmeztetni kell. Illetve előjön a pontozási rendszer.
De ha magasra tesszük a büntetés határát, akkor szükségszerűen kialakulnak a kiskapuk.
Ellenérv lehet, hogy az árnyalt jog, átmehet bürokráciába is, jogi csűrés-csavarásba is.
És persze az is egy ellenérv, hogy az árnyalt jog, a jogalkotótól és jogalkalmazótól is sokkal nagyobb munkát követel. De ez valójában nem ellenérv. Ugyanis az igazság olyan fontos szükséglet, hogy bizony arra munkát, energiát, pénzt kell fordítani.
A kiskapuk pedig általában akkor tudnak kialakulni, ha sok felmentő feltétel van. Tehát a felmentő feltételeket a szükséges minimálisra kell redukálni.
Ami pedig a bürokratikus, túlszabályozott jogot illeti. Már elmondtam, hogy az árnyalatlan (aránytalan) jog és a túlszabályozott bürokratikus jog szépen elfér egymás mellett. A rossz jogalkotó, hol az egyik, hol a másik hibába esik. Pontosabban ugyanaz a törvény, rendelet, szabályzat tartalmazhatja mindkettőt. Gyakorlatilag ez úgy történhet, hogy a rossz jogalkotó pl., túlbonyolít egy szabályt, majd rájön, hogy ezt így nem lehet folytatni, majd a szabály másik felét elnagyolja. Vagy éppen fordítva, egyik felét elnagyolja mire a másik felét túlbonyolítja.
De mindezt nézzük meg egy konkrét példában. Megint egy közlekedéssel kapcsolatos büntetésről lesz szó. Először is feltehető a kérdés miért ilyen apró igazságtalanságokkal foglalkozom, amikor hatalmas igazságtalanságok is vannak?
Valóban vannak esetek, amikor valakit, pl. gyilkosságért ártatlanul ítélnek el, a gyilkos pedig szabadon sétálgat. És lehetne sorolni más hatalmas igazságtalanságokat is. Ellenben sok ezer, ill. sok millió apró, a jogrendszerből eredő igazságtalanság a társadalom szempontjából sokkal nagyobb baj, mint egy-egy a jogalkalmazó egyéni hibájából eredő hatalmas igazságtalanság. Bár a hatalmas igazságtalanságoknak is van rendszerbeli oka. De mégis az általános, gyakori kisebb-nagyobb igazságtalanságokkal kell először foglalkozni, ez mérgezi igazán a társadalom közérzetét.
(Általában közlekedési példákat sorolok fel, ami nem jelenti azt, hogy a jog csak ezen része rossz. Csak arról van szó, hogy egyszerű érthető példákat próbáltam meg keresni.)
Nos a konkrét példa: véletlenül, „figyelmetlenségből” (szerintem a jelzések, a körülmények is félreérthetőek voltak) eltévesztettem a lejárót és ráhajtottam a fizetős autópályára. 20 km után az első lehajtónál visszafordultam. Majd jött a büntetés. Meglepődve láttam, hogy ugyanakkora összeget kell fizetnem (egyébként meglehetősen súlyos összeget 16000 Ft-ot), mintha azon az autópályán pl. 200 km-t haladtam volna. Először is a jogalkotó tudhatja, hogy aki e szakaszon hajt rá az autópályára, annak 95%-a tévedésből teszi azt. Másodszor is nem mindegy, hogy egy szolgáltatást kismértékben vesznek jogtalanul igénybe vagy nagymértékben. Ez tehát az árnyalatlan (aránytalan) büntetés tipikus példája. Minimum két kategóriát kellene felállítani: aki 40km alatt megy fizetés nélkül az autópályán, és aki 40km fellett megy. (Nem mindegy hogy 40 km-t használom, koptatom az autópályát vagy ötször annyit.) Ugyanakkor e szabályozás a másik oldalon pedig túlszabályozott volt, mert öt kategóriát állapított meg aszerint, hogy hány tonnás járművel hajtanak rá. E vonatkozásban elég lenne pl. három kategória. Tehát ez a szabályozás is egyszerre árnyalatlan, aránytalan, igazságtalan (a tévedőt összemossa azzal, aki direkt szabálytalankodik) és ugyanakkor bürokratikus, túlszabályozott is.
Röviden kitérnék a példa kapcsán, a „nagy szabadság után ugrásszerű büntetés” elv és a „fokozatos árnyalt büntetés elv” választására.
Ez esetben az egyik jó variáció ez lehetett volna. 40km alatt pl. 4000 Ft-os büntetés, e felett pl. 16000 Ft-os büntetés. Ez a „nagy szabadság után ugrásszerű büntetés” elvhez áll közel. Vagy pl. 40 km-ként pl. 4000 Ft-tal növekszik a büntetés. Ez a „fokozatos, árnyalt büntetéshez” áll közel. Érdemes azon gondolkodni, hogy adott esetben melyik az igazságosabb és működőképesebb. De ez az élő szabályzat (rögtőn 16000 Ft és ez nem változik) egyik elvhez sem áll közel, mindkettőnek ellentmond, mert egyszerűen árnyalatlan, logikátlan, igazságtalan.
Próbáljuk megfejteni, hogy jöhetett létre pl. ez az igazságtalan (részben árnyalatlan, részben túlszabályozott) szabályzat, és vonjunk le belőle általános következtetéseket.
Először is a jogalkotó nem ismerte azt az elvet, hogy becsületes, de tévedő állampolgárt illik megkülönböztetni, a szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől. Nem ismerte, mert nem tanulta, mert nincs benne a közéletben.
Másodszor is a jogalkotó egy egyszerű tévedő, netán nagyképű, viszonylag ostoba (társadalomtudományos ismeretei hiányosak) ember (emberek) is lehet. Tehát a törvények szabályok nem szentírások, azokat illik viszonylag sűrűn felülvizsgálni.
Harmadsorban a jogalkotót valószínűleg a következő meggondolás vezérelte:
Az autópálya felügyeletéhez, működéséhez pénzt kell összeszedni, és ezen pénz nagyobb része éppen az ilyen eltévedő emberek büntetésből jön össze. Vagyis a jogalkotó nem egy kívülálló elfogulatlan, elsősorban közigazságot, közérdeket szem előtt tartó ember (emberek), hanem ennek ellenkezője egy elfogult, adott érdeket néző ember (emberek) volt. (A probléma összefügg az állam feladatával is. Az állam nem egy-egy államrész érdekét tekintő államrészekből áll. Az államnak, az államrészeknek mindig az összevont társadalmi érdeket kell néznie.)
Figyelmetlen, volt beleesett csapdába, akkor lakoljon - felfogás ez esetben is felismerhető. Szerencsétlen kisember úgysem tudja megvédeni magát, őt lehet nyúzni. Ugyan már kisemberek, jobb lesz ha kussoltok, mert a hatalom, az hatalom. E felfogások is megbújnak a háttérben.
Próbáljunk meg ezután egy feladatcsokrot összeállítani.
A jogalkotó (és a jogalkalmazó is) csak kívülálló elfogulatlan, társadalomtudományos tudással rendelkező, jogtudással rendelkező, társadalmi érdeket néző ember (emberek) lehet. (A jogalkotó és jogalkalmazó, többek közt nem lehet sem államrész irányába elfogult, sem pártirányba elfogult.)
A jogalkotónak (és a jogalkalmazónak is) ismerni és alkalmazni kell ezt az elvet: a becsületes, de tévedő állampolgárt szét kell választani a szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől. (És a jó szándékú, építő kritikával élő, a maga módján a társadalomért is küzdő állampolgárt is szét kell választani az önérdekű, szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől.)
A megtévesztő körülményeket, mint enyhítő körülményeket figyelembe kell venni. A jog van az állampolgárért és nem fordítva. A jognak mindig az összesített társadalmi érdekből kell kiindulnia. A jognak a jogi dogmák helyett elsősorban a valóságos károkozást kell figyelembe venni.
A veszélyeztetés még nem károkozás (eggyel alacsonyabb büntetési fokozat), de veszélyeztetésnek is vannak fokozatai.
A jogalkotó alapos átgondolás után (adott esetekben, helyzetekben melyik az előnyösebb, igazságosabb) után választhat, a „nagy szabadság és ugrásszerű szabályozás, büntetés”, elve, illetve a „fokozatos, árnyalt szabályozás, büntetés” elve között. Az árnyalt, fokozatos, arányos szabályozásnak, büntetésnek sok módja van, és ezen módokat a jogalkotónak is ismerni alkalmazni kell. És persze ismerni, és alkalmazni kell a konkrét károkozás, a zavarás, a veszélyeztetés, és ezek fokozatai közötti különbségeket. De nem választhatja az árnyalatlan igazságtalan, logikátlan szabályozást, büntetést. És nem választhatja az indokolatlanul túlszabályozó, bürokratikus szabályozást. És minimalizálnia kell a büntetés alóli kibújás lehetőségeit, a kiskapukat. A jogot rendszeresen, elég sűrűn felül kell vizsgálni. A jogalkotáson, a jogalkalmazáson nem lehet spórolni, ha ez a spórolás, a jogalkotás, jogalkalmazás minőségének, gyorsaságának a rovására mehet. Az igazságosság, a biztonság nem csökkenthető szükséglet. A jogalkotásnak (és jogalkalmazásnak) annak ellenére, hogy állandóan felül kell vizsgálni, annak ellenére, hogy gyorsnak kell lenni, nagyon átgondoltnak, (sok szempontot kell figyelembe venni) lenni, és ez meglehetősen sok munkát igényel.
(Egyébként az egészség és tudás sem csökkenthető szükséglet. Az emberek ehetnek kevésbé finomakat, lakhatnak kisebb lakásban, járhatnak kopott ruhában, stb.. Ezek csökkenthető szükségletek, de vannak nem csökkenthető szükségletek.)
Az összemosó (egyben igazságtalan, aránytalan) jog. Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.
010. A jognak, a másnak ártás nagysága mellett figyelembe kell venni, az önhiba fokát, valamint a jó szándékot, az önzetlenséget, ill. a rossz szándékot, az önzőséget. A jognak szét kell választania, a becsületes jó szándékú, kritizáló, mások, a társadalom érdekében is kritizáló, (építő kritika szándékával kritizálót) ill. az esetleg megtévedő állampolgárt, a szándékos bűnözőtől. A jog ne mossa össze ezeket az embereket.
Lényegében arról van szó, hogy a bűnözők és becsületes állampolgárok nincsenek kellőképpen szétválasztva. Kissé pontatlanul fogalmazva: a vezetés és a bűnözés cinkosan összemosolyog: ez az összemosó jog.
Kivételesen egy konkrét példával kezdeném ezt a témát.
A 28-szorosan elitélt Kis Bandita gúnynevű elítélt nem vonult be a börtönbe. Az ítélettől számított kb. fél éven belül kellett volna bevonulnia, de megint nem volt kedve, ugyanis nem ez volt az első eset. Helyette valószínűleg Floridába ment. Amennyiben elfognák, akkor ezért a vétségért külön büntetés nem jár. Ha öt éven belül nem fogják el, akkor elévül a bűn, nem kell letölteni a büntetését. Ez sajnos bármennyire is hihetetlen, de megtörtént eset, sőt ehhez hasonló eset évente ezrével fordul elő. Jelenleg ma Magyarországon 30000 bűnözőt körőznek és ennek fele, mondjuk, aki nem vonult be a börtönbe.
Ha ez megtörtént, akkor a jog erre lehetőséget ad. Ezért szinte óvodás módón elemezzük ezt az esetet. A jog humánus akar lenni a bűnözőkkel, a bűnözőnek is vannak emberi jogai. Ebben az esetben viszont erről nem lehet szó hiszen az ítélet megtörtént, az hogy nem zárják rögtön börtönbe, semmivel sem humánusabb mintha rögtön börtönbe zárják, feltéve persze, ha börtönbe zárják. Ugyanakkor a bűnöző, még ha el is akarna helyezkedni, dolgozni (persze nem akar) akkor sem tudna (normális cég nem alkalmazza) egy ilyen helyzetben. Tehát a bűnöző nagy valószínűséggel tovább fog bűnözni, legalább a bevonulásig, a megkárosított állampolgárok meg ráfaragnak. Ha pedig nem vonul be, akkor pedig valószínűleg addig fog bűnözni, míg el nem kapják. Persze nagy valószínűséggel nem vonul be, hiszen ezzel nem kockáztat semmit. A szökésért nem jár plusz büntetés. Ha ez öt éven túl van, akkor talán élete végéig folytathatja áldásos tevékenységét. Ugyanis öt éven túl lehet, hogy elévül a bűne.
Magyarázhatjuk még az esetet gazdaságossággal. Az államnak az nem kerül több pénzébe, ha azonnal bevonul, mintha később vonul be. Viszont ha a bevonulásig bűnözik, akkor azok újabb bűnesetek melynek felderítése pénzbe kerül. Ha nem vonul be, akkor elkezdik körözni, ami ugyancsak pénzt, embert, energiát követel. Eközben tovább „rosszalkodik”, újabb bűnesetek jönnek létre, melyek felderítése további költséggel jár. Tehát gazdasági szempontból is káros ez a joggyakorlat, nemcsak erkölcsi és közbiztonsági szempontból.
Fel kell tenni a kérdést: erre az óvodás szintű elemzésre a jogalkotók nem képesek? Képesek csak az nem szolgálná az érdekeiket. Valójában itt az összemosó jog egy tipikus példájával állunk szembe, vagyis a bűnözők túlzott és indokolatlan védelmével, ami károkat okoz a társadalomnak. Sajnos az összemosó jog nem mindig ilyen nyilvánvaló, inkább rejtett, álcázott.
További tipikus példák: a betörő feljelentette a sértettet, a bíróság pedig elmarasztalta, mert a sértett fegyverével fenyegette, ill. a kezével enyhén bántalmazta. A motor-tolvaj feljelentette a sértettet, a bíróság pedig elmarasztalta, mert a sértett erőszakosan, fenyegetés eszközével szerezte vissza a tulajdonát. A bíróság semmi érdemleges intézkedést nem tett, hogy a nem fizető bérlőt eltávolítsa, sőt amikor a bérbeadó ki akarta tessékelni, lökdösni a jogtalan bitorlót, azt elmarasztalta. Elég hosszasan lehetne sorolnia példákat. Mindehhez hozzá kell tenni: miközben az önbíráskodás azzal az indokkal tilos, hogy az a hatóság dolga, eközben a hatóság általában semmi érdemleges intézkedést nem tesz.
Egy másik jellemző összemosás: a békés jóindulatú tüntetők, vezetés-kritizálók, államkritizálók és az öncélúan vandálkodók összemosása. Ez az összemosás, pl. 2006. szeptemberi, októberi események, és az utána következő intézkedések, szankciók során szépen kirajzolódik.
Az összemosó jog egyféle meghatározása: a kártékonyság és a büntetés nem arányos egyes rétegeknél túl erős más rétegeknél túl enyhe és ez egy folyamatos tendenciát mutat. A tendencia pedig az, hogy a profi, és rendszeres direkt károkozók (köztük a bűnözők) tényleges büntetése aránytalanul kicsi, a megtévedt, gyengén tájékoztatott vagy jó szándékúan kritikus egyszerű (nem vezető, nem bűnöző) állampolgár (nép) büntetése aránytalanul nagy a károkozáshoz képest. Az előző esetekben is lényegében az történt, hogy a profi bűnözők büntetését mindenféle kiskapuval, szökési lehetőséggel, ellentámadással aránytalanul kicsire csökkentette a jog. Az összemosó jog fő vonulata a népréteg és a bűnöző réteg összemosása.
A másodlagos vonulata a kisebbségek túlzott már a többség és az egész társadalom érdekeit sértő védelme.
A profi károkozó azt jelenti, hogy vannak olyan károkozások melyet a törvény nem szankcionál, tehát ezek nem nevezhetők bűnözőknek. Az összemosó jog itt kapcsolódik a kiváltságos joghoz. A végeredmény a profi károkozók és egyszerű állampolgárok (a nép) igazságsági szempontból azonos szint felé vannak terelve, azaz össze vannak mosva.
Többek közt nincsenek kidolgozva az elmélet és gyakorlat, azok a módszerek és eljárások, szabályok, melyek ezt két különböző és szétválasztandó réteget, a népréteget és a bűnözőket egyértelműben megkülönböztetik.
Itt jegyzem meg a büntetőjog és a polgári jog szétválasztása, főleg a jelenlegi tartalommal nem oldja meg a szétválasztást, sőt az összemosást segíti. A polgári jog függetlenül a konkrét vizsgálattól előre kategorizál és predesztinál. A polgári jog viszonylag lassabb enyhébb eljárásába sok bűnöző belekerül. A lényeg, hogy nem lehet kétféle igazságosság, kétféle eljárás, vizsgálat és büntetés. Egyébként a polgári jog még abból az időből maradt fenn, mikor a szabad polgár és a rabszolga, ill. jobbágy nem rendelkezett azonos jogokkal, jelenleg szerencsére ez már nem aktuális.
Ha alaposabban vizsgáljuk a jelenlegi rendszer igazságszolgáltatását (rendőrség, bíróság, stb.), akkor egy hasonlat jut eszünkbe. Egy olyan háziasszony, aki ugyan folyamatosan gyenge színvonalon takarítgat, nagytakarítást azonban soha nem csinál. Mintha ennek a háziasszonynak nem a tisztaság (a minimális bűnözés, károkozás) lenne a célja, hanem egy bizonyos szintű kosz (bizonyos szintű bűnözés) fenntartása. Igaz nem szeretné hogy ez a koszréteg (bűnözés) túl nagy legyen, de azt sem szeretné, ha eltűnne. Pl. a rendőrség csinál néha nagytakarítást?
Eddig csak az összemosó jog egyik oldalát vizsgáltuk most nézzük a másik, a nép felöli oldalát is. Az összemosó jog másik oldala többnyire úgy jelentkezik, hogy viszonylag kisebb szabálysértéseket, tévedéseket aránytalanul szigorúan büntetik. Ha az adóbevallással pár napot késel (bár kárt nem okozol) jön a tetemes büntetés. Ha tilosban parkolsz (ki sem vizsgálják, hogy zavartad e közlekedési rendet) jön a hatalmas büntetés. Itt is sokáig lehetne még sorolni a példákat. Ugyanakkor az, hogy a becsületes, de esetleg kritikus, és figyelmetlen állampolgárt a szükségesnél nagyobb mértékben zaklatja a hatóság nemcsak az összemosó jogot, hanem a kiváltságos jogot is erősíti.
Viszonylag gyakori, hogy becsületes állampolgárt a törvények alapján meghurcolja az állam, a hatóság. Sokszor elég lenne az esetet egyszerűen életszerűen végiggondolni és kiderülne, hogy ki bűnöző és ki nem az. Nem ez történik, a törvényességre hivatkozva, rossz, logikátlan, igazságtalan túlbonyolított törvényekre hivatkozva, eljárások indulnak a becsületes állampolgárokkal szemben. A következő kérdések merülnek fel. Hogy születhet ennyi rossz, logikátlan, igazságtalan, túlbonyolított törvény, rendelet? Ha meg is születik, miért nem kap jelzést arról a jogalkotás, hogy ezek rosszak? Ez a kérdés még fontosabb, mit az előző. Ha jelzést kap, akkor hogy maradhat hatályban? Ha jogalkalmazó szembesül ilyen rossz törvénnyel, akkor miért nem jelzi ezt a feletteseinek? A jogalkalmazó miért nem alkalmazza az életszerű vizsgálat módszerét, miért alkalmazza rossz, logikátlan igazságtalan törvényt? Valójában rájöhetünk arra, hogy itt nem egy-egy eseti tévedésről van szó, hanem a rendszer hibájáról. Túl sok megválaszolatlan kérdés, túl sok a tévedés. Többek között annak politikai akaratnak a hiányáról, amelyik azt mondja ki: lehetőleg ne cseszegessük a becsületes állampolgárt. Mi is az igazságszolgáltató jog feladata? Elválasztani bűnözőket becsületes állampolgároktól és csak bűnözőket megbüntetni. Ez az alapvető feladat, minden igazságszolgáltatási törvénynek és jogalkalmazásnak, mindig ebből kellene kiindulni.
Mikor csökkenne jelentősen a bűnözés? Ha a törvények a jogalkotás és jogalkalmazás is abból indulna ki, hogy a becsületes állampolgárt válasszuk szét bűnözőktől, és hagyjuk békén őket. Ha a törvények logikusabbak, igazságosabbak lennének. Ha magasabb szintű lenne a közerkölcs. Egyikre sincs igazán politikai akarat. Mi lehet ennek az oka?
Egyfelől a vezetésnek az, az érdeke, hogy a becsületes állampolgár érezze csak fenyegetve magát. Nehogy kedve és ideje legyen a komolyabb ellenkezésre. A jogalkalmazó pedig kiélheti kicsinyes hatalomvágyát. Másfelől, mi lenne, ha csökkenne a bűnözés, és becsületes állampolgárokat kevesebb ellenőrzés, szankció sújtaná? Egy sereg állami hivatal, egy sereg állami tisztviselő, egy sereg állami alkalmazott feleslegessé válna. Köztük a vezetés közvetlen ismerősei, talpnyalói, ill., a közvetett kiszolgálók hada. Tehát, sem a vezetésnek, sem a jogalkotásnak, sem a jogalkalmazásnak nem érdeke a becsületes állampolgár szétválasztása búnőzőtől és a becsületes állampolgár békén hagyása.
Az összemosó jog mértékét úgy is megállapíthatjuk, hogy a tisztességes átlagos állampolgár mekkora hivatalos szorításban, szorongatásban, ennek okán átlagosan mekkora szorongásban él. A jelenlegi rendszerben egy átlagos állampolgár átlagosan minden hónapban kap valamilyen bűntető, felszólító, stb. levelet többek közt a közlekedési rendőrségtől, v. közterület felügyelettől, v. adóhivataltól, v. önkormányzattól, v. más szervektől, v. nagyobb szolgáltató cégtől, elektromos, távfűtő, telefontársaságtól, stb.. Ezáltal az átlagos állampolgár szinte bűnös embernek érzi magát. Úgy gondolom ez is része az összemosó jognak.
A bűnözők túlzott jogait általában a liberalizmussal, a kisebbségek védelmével, az emberi jogokkal szokták indokolni. Megint csak azt tapasztaljuk, hogy nincs tisztázva pontosan a bűnözés határa, a bűnözők jogállása, mi az a pont ahol az emberi jogok már csak korlátozottan érvényesek és így tovább. Világos, hogy a becsületes állampolgárokat meg kell különböztetni a bűnözőktől, ez két különböző jogi, társadalmi kategória.
Az összemosó jog két vonulata a bűnözők és a becsületes állampolgárok összemosása és kisebbségek túlzott védelme szorosan összefügg. Összefügg, mert ugyanazzal az elmélettel, ideológiával indokolják mindkettőt. Összefügg, mert mindkét esetben egy adott kisebbség javára károsodik a népréteg, vagyis a többség.
Az előző fejezetben elég részletesen kifejtettem az összemosó jog másik vonulatát, a túlzott kisebbségvédelmet. Nem arról van szó, hogy nincs szükség a kisebbségek védelmére, hanem arról hogy ez már nincs olyan messze az optimálistól, mint amennyire beállítják, és egyre sűrűbben fordul elő, hogy az érdeksérülés a másik oldalra leng ki.
Az előző fejezetben az összemosó jog ártalmasságát egyszerűsített számolással is alátámasztottam. A lényeg, hogy az összemosó jog azért ártalmas, mert főleg a népréteg, de összességében mindenki, az egész társadalom érdeke sérül.
Pl. az összemosó jog egyik hatása a rosszabb közbiztonság, ami egy rosszabb életminőséget, életszínvonalat jelent. Az embernek csökken a vagyona, bármikor megsérülhet, de talán az a legrosszabb hogy állandó félelemben él.
Elég gyakran arra szoktak hivatkozni, hogy nincs is többség és kisebbség, mert minden ember valamilyen kisebbséghez tartozik. Ez igaz, de adott vonatkozásban, adott helyzetben, adott időszakban mégis van többség és kisebbség. Nézzünk egy egyszerű példát megint a közlekedésből. Nagyon helyesen vannak kerékpárutak és azok közlekedését szabályozó táblák. A kerékpárutak építése, illetve azok szabályozása nyilván függ attól, hogy mennyi kerékpáros van. Mondjuk abból a logikából kiindulva, hogy majdnem mindenki lehet kerékpáros, vagyis nincs kerékpáros kisebbség, a jelenleginél ezerszer több kerékpárutat lehetne építeni és a táblákat úgy elhelyezni, hogy az autóknak kellene elsőbbséget adni a kerékpárosoknak. Nyilván ebben az esetben a többség és az egész lakosság is rosszul járna. A kerékpárosok is rosszul járnának, mert az ő adójuk is rámenne a fölösleges utak építésre ill. mikor ők autóba ülnének, akkor nekik is meg kellene állni minden sarkon. Ha az állam mondjuk azt szeretné, hogy többen járjanak kerékpárral akkor valamivel a több kerékpárutat építhet az optimálisnál, de csak valamennyire. Nyilván a vezetésnek ebben az esetben ki kell számítani a kerékpárutak számát úgy, hogy a többség (autósok) érdeke ne sérüljön jelentősen, de még azért a kisebbség (kerékpárosok) érdeke is bizonyos határig érvényesüljön. Ebbe a számításba lehet kismértékbe beleszámítani a jó, rossz, a jövőben valószínű ill. ajánlott tendenciát. Az biztos, hogy kiindulási pont nem lehet más, mint a többség érdeke. Természetesen a mérlegelésnek a lehető leginkább racionálisnak (kontrolált érzelmek) kell lennie.
A döntés azonban nem ilyen egyszerű, mert ebből az okfejtésből hiányzik a közvetlen demokrácia szerinti döntés, vagyis az érintettek a lakosság döntése. Erről szól majd a következő fejezet.
A kisebbségek ill. a bűnözők túlzott védelme arról szól, abból logikából kiindulva, hogy szegény elnyomott kisebbség, (adott esetben, szegény kerékpárosok) a többségre káros megoldás jön létre.
E rendszertényező feladatai.
Meg kell szüntetni a bűnözők fölösleges kiváltságait. A bűnözőket, és a becsületes állampolgárokat mind a törvényeknek, mind az eljárásnak, mind a büntetésnek a jelenleginél egyértelműben kell szétválasztani. A becsületes állampolgárokat hagyjuk nyugodtan dolgozni alapelvből, kellene kiindulni. A bűnözők érdeksérelmét be kell határolni, de határokon belül a népréteg a többség érdekének kell érvényesülni. A kisebbségek érdeksérelmét, károsodását be kell határolni, de e határokon belül a népréteg a többség érdekének kell érvényesülni. Általában minden intézkedésnél, törvénynél ki kell számítani a népréteg a többség hosszabb távú érdeksérelmét, károsodását, és ha ez meghalad bizonyos határokat, jelentősen eltér az optimálistól akkor az a törvény nem, léphet életbe.
További feladatok (az előző fejezetből).
A jogalkotó (és a jogalkalmazó is) csak kívülálló elfogulatlan, társadalomtudományos tudással rendelkező, jogtudással rendelkező, társadalmi érdeket néző ember (emberek) lehet. (A jogalkotó és jogalkalmazó, többek közt nem lehet sem államrész irányába elfogult, sem pártirányba elfogult.)
A jogalkotónak (és a jogalkalmazónak is) ismerni és alkalmazni kell ezt az elvet: a becsületes, de tévedő állampolgárt szét kell választani a szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől. (És a jó szándékú, építő kritikával élő, a maga módján a társadalomért is küzdő állampolgárt is szét kell választani az önérdekű, szándékos szabálytalankodótól, a bűnözőtől.)
A megtévesztő körülményeket, mint enyhítő körülményeket figyelembe kell venni. A jog van az állampolgárért és nem fordítva. A jognak mindig az összesített társadalmi érdekből kell kiindulnia. A jognak a jogi dogmák helyett elsősorban a valóságos károkozást kell figyelembe venni.
A veszélyeztetés még nem károkozás (eggyel alacsonyabb büntetési fokozat), de veszélyeztetésnek is vannak fokozatai.
A jogalkotó alapos átgondolás után (adott esetekben, helyzetekben melyik az előnyösebb, igazságosabb) után választhat, a „nagy szabadság és ugrásszerű szabályozás, büntetés”, elve, illetve a „fokozatos, árnyalt szabályozás, büntetés” elve között. Az árnyalt, fokozatos, arányos szabályozásnak, büntetésnek sok módja van, és ezen módokat a jogalkotónak is ismerni alkalmazni kell. És persze ismerni, és alkalmazni kell a konkrét károkozás, a zavarás, a veszélyeztetés, és ezek fokozatai közötti különbségeket. De nem választhatja az árnyalatlan igazságtalan, logikátlan szabályozást, büntetést. És nem választhatja az indokolatlanul túlszabályozó, bürokratikus szabályozást. És minimalizálnia kell a büntetés alóli kibújás lehetőségeit, a kiskapukat. A jogot rendszeresen, elég sűrűn felül kell vizsgálni. A jogalkotáson, a jogalkalmazáson nem lehet spórolni, ha ez a spórolás, a jogalkotás, jogalkalmazás minőségének, gyorsaságának a rovására mehet. Az igazságosság, a biztonság nem csökkenthető szükséglet. A jogalkotásnak (és jogalkalmazásnak) annak ellenére, hogy állandóan felül kell vizsgálni, annak ellenére, hogy gyorsnak kell lenni, nagyon átgondoltnak, (sok szempontot kell figyelembe venni) lenni, és ez meglehetősen sok munkát igényel.
(Egyébként az egészség és tudás sem csökkenthető szükséglet. Az emberek ehetnek kevésbé finomakat, lakhatnak kisebb lakásban, járhatnak kopott ruhában, stb.. Ezek csökkenthető szükségletek, de vannak nem csökkenthető szükségletek.)
Mindezen feladatok egy független tudományos demokratikus (jogszűrő) testületet (vezetésrészt) igényelnek.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.
Először is felsorolnám, hogy mik lehetnek az okai az összemosó jognak.
Nem sorolom az okok közé, hogy nem értik a problémát.
Az előző fejezetben felvetettem az egyik oknak, hogy a vezetés a kisebbségek védelmével akar igazságosnak látszani, miközben nem az, mert az aránytalan és igazságtalan hatalmi vagyoni hierarchiát eltűri. Illetve ok lehet, hogy ezzel a felfujt problémával, más valós problémákat lepleznek. A következő ok a bűnözők ellenségképének fenntartása. A bűnözők túlzott védelme kialakítja bizonyos nagyságú bűnöző réteget és kész az ellenségkép. A következő ok, hogy az állampolgár mivel gyakran szinte bűnözői státuszba kerül, érezze hogy egy erős hatalom áll felette. Illetve, nehogy már ártatlan és szabad állampolgárnak érezze magát, akinek joga van mindenbe érdemben beleszólni.
Mint korábban említettem történelmi értékelés kétirányú lehet. Ha azt nézzük, hogy a rabszolgák, jobbágyok, helyzete rosszabb volt, mint a bűnözők helyzete, akkor azt kell mondanom, hogy valamit javult helyzet. Viszont ha arra gondolok hogy klasszikus kapitalizmusban már elkezdődött az a folyamat hogy bűnözők legyenek a legalsó szinten, de az folyamat megállt és visszafordult, akkor egy negatív tendencia bontakozik ki. A folyamat azért fordult vissza, mert jelenleg a bűnözök jogait jobban védik mint a legalsó réteg jogait. A brezsnyevi szocializmusban összességében akkora volt az összemosó jog, mint jelenleg. A bűnözőknek ugyan nem volt ekkora joga de azért a népréteg a jelenleginél is bűnözőbbnek érezte magát.
A klasszikus kapitalizmusban a csendőr puskatussal vágta fejbe a reklamáló becsületes állampolgárt, brezsnyevi szocializmusban is kaphatott egy gumibotost. Most kifinomultabb módszerek vannak (tilos parkolás 10.000 Ft), legfeljebb a modortalanul beszélnek a becsületes állampolgárral. Ebben a tekintetben mármint a becsületes állampolgárral való bánásmódban, enyhe javulás tapasztalható történelmi távlatokban. Az is pozitív fejlődés, hogy a tüntetéseket részben megengedik, és ha engedély nélküliek, akkor sem lőnek bele a tömegbe, legfeljebb szétverik. Pozitív fejlődés, hogy kevesebb a politikai elitélt. Ezzel párhuzamosan viszont a bűnözőkkel is egyre engedékenyebben bántak a rendszerek főleg a jelenlegi államkapitalizmus. Itt most nem arról beszélek, hogy bűnözőt bántalmazni kell, hanem arról hogy pl. miután bebizonyosodott a bűnössége, akkor el kell kezdődnie a szankciónak is. Ha a bűnözőt szabadlábra helyezik, akkor az bűnözni fog. Ez ugyan másfajta népérdek sérülés, mint a politikai nézetért való bűnhődés, de ez is az.
A jogra egyébként is fokozottan érvényes: aki lassan ad, az csak félig ad.
Az összemosó jog összességében tehát azért nem csökkent, mert a másik oldal, a bűnözők elválasztása, másfajta kezelése, rossz irányba fejlődött.
Ezek szerint a százalékos értékelés: rabszolgatartó rendszer 0,6% feudalizmus 0,8%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,2%, brezsnyevi szocializmus 1,1%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,1%? A tényleges demokráciában mikor minimálisra csökken az összemosó jog 2%.
A többség és kisebbség érdeksérelme. K jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.
011. A jog az emberek többségét és az abban levő egyének érdekét védi.
012. De a kisebbségek és az abban levő egyének (néha egy-egyén is lehet kisebbség) érdeke, csak bizonyos határig, enyhén (az egyenlőségnél kevésbé) sérülhet.
A nagyközösségnek bizonyos áldozatokat kell hozni, kisebbség (pl. a támogatásokra szorulók) érdekében. (A lehetséges szabály: a kisebbség összevont károsodása nem lehet nagyobb, mint a többség hasznosulásnak 25%-a. A kisebbség összevont hasznosulása nem lehet nagyobb, mint a többség összevont károsodásnak 25%-a. A gyerekekre, mint kisebbségre nem vonatkozik ez a szabály. A másik oldalon nem vonatkozik ez a szabály, a bűnözőkre, az érdemtelenül hasznosulókra, az átlagosnál jóval gazdagabbakra, hatalmasabbakra, mint kisebbségekre.
Egy viszonylag általános megoldást, már vázoltam az alkotmányról szóló fejezetben.
A probléma megértéshez nézzünk egy egyszerű szinte óvodás szintű példát.
Vegyünk alapul egy 1120 fős közösséget, amelyből 1000 fő a többség 100 fő a kisebbség és 20 fő a bűnözők száma. A 100 fős kisebbséget mondjuk a következő csoportok alkotják: nemzetiségiek (eltérő kultúrájúak, vallásúak), csökkent képességük, eltérő szexuális beállítottságúak.
Ugyanakkor a háttérben van egy másik rétegződés is. Nevezzük az előzőt 1. számú csoport felosztásnak, következőt 2. számú réteg felosztásnak.
A 2. számú réteg felosztás. A közösséget gyakorlatilag 8 ember vezeti. Ebből 5 nagyon gazdag ezek kezében van a magángazdaság. 5 ember az elit politikai vezetés ők hozzák a törvényeket, stb. Viszont a politikai vezetés 5 tagjából kettő nagyon gazdag, a többi csak jómódú.
A vezetés tehát így néz ki: 3 jómódú politikai vezető, 2 nagyon gazdag egyszerre magángazdasági és politikai vezető, 3 nagyon gazdag akik azonban elég nagy társadalmi hatalommal rendelkeznek hiszen üzemek és üzletek tulajdonosai. Tehát a vezetés 8 fő. A hatalmi vagyoni középréteg (népréteg) mondjuk 1002 fő. És a legalsó a nyomorgok rétege, mondjuk 110 fő.
Ez a 2. számú felosztás úgy viszonyul az első felosztáshoz, hogy a vezetésben a középrétegben és a legalsó rétegben is vannak kisebbséghez tartózók, mindenhol kb. 10%-ban, és bűnözők szintén minden csoportban kb. 2%-ban.
A közösséget a liberális párt vezeti. A liberális párt tagja mondjuk 5 vezető és 300 szimpatizáns. A liberális pártnak liberális a felfogása.
Itt most meg kell állni egy kis magyarázatra. Egyszerűen nem értem a jelenlegi ideológiákat, a következő felfogást valahogy, mégis a liberális felfogással azonosítom. Talán pontosabb lenne, ha azt mondanám, hogy a jelenleg leginkább propagált felfogás. Ezért következőkben egyszerűen a propagált (liberális) felfogás kifejezést használom.
Tehát a modellközösség propagált felfogása, ill. ennek a lényege. A humánusság és tolerancia jegyében a kisebbségeket nem érheti hátrányos megkülönböztetés. Az egyenlőség, az igazságosság kifejezéstől tartózkodnak. A kisebbség alatt az 1. számú felosztásban szereplő kisebbségre (nemzetiségiekre stb.) gondolnak, sőt a bűnöző réteget is egyfajta kisebbségnek tekintik. Ezt a felfogást hangoztatják állandóan és a törvénykezésben e felfogás realizálását akarják elérni. Nincs semmi baj ezzel a felfogással, sőt első látszatra nagyon is szimpatikus ez a felfogás. Az alaposabb átgondolás után van azonban néhány furcsaság. Most olyan apróságokra nem akarok kitérni, hogy miközben állandóan a szólásszabadságra hivatkoznak, miért bélyegzik meg az egyes kifejezéseket, véleményeket, ill. azok használóit.
Az viszont már nem apróság hogy érdekes módón a 2. számú réteg felosztás igazságtalanságaival nem foglalkoznak. Leginkább kerülik e témát, általában pedig rendben valónak találják. Kifejezett és határozott véleményük csak a 1. felosztással, a kisebbségek védelmével kapcsolatban van. Ez két okból furcsa. Egyrészt 2. felosztás igazságtalansága sokkal nagyobb, mint az 1. felosztás igazságtalansága.
Másrészt az 1. számú felosztás igazságtalanságát nem lehet megoldani, ha 2. számú felosztás igazságtalanságát nem oldják meg.
Pontosabban nem felosztás igazságtalan, hanem a csoportok rétegek jelenlegi helyzete. Az hogy kisebbségek jelenleg valamennyire igazságtalan helyzetben vannak, nem vitatható. Mégis furcsa, hogy az igazságtalan és aránytalan hatalmi vagyoni hierarchia igazságtalansága e felfogás szerint nagyjából rendben van, holott az több embert, súlyosabban érint mint a kisebbségek igazságtalanságai. A másik furcsaság hogy a bűnözők csoportját is lényegében hasonló kisebbségnek tekintik, mint a többi kisebbséget.
A további elemzéshez az érdeksérelmet helyezzük el egy 100-as skálán, vagyis számítsuk százalékokban. Az érdeksérelem itt egy összevont lelki és anyagi érdeksérelem egy jelképes hátrány. Az érdeksérelem helyett hátrányos helyzetet is lehet mondani.
A szerintem helyes felfogás. Kétségkívül hogy a becsületes állampolgárok érdeksérelmét be kell határolni, mondjuk az nem lehet 10%-nál nagyobb, még akkor se ha kisebbséghez tartoznak. Ugyanakkor a bűnözők csoportját világosan el kell választani a becsületes állampolgároktól, a bűnözők más joghelyzetbe kerülnek a bűnelkövetés által. A más joghelyzet azt jelenti hogy rájuk időlegesen nem vonatkoznak a becsületes állampolgárokra vonatkozó jogok. Ez most is így van a szétválasztás, azonban nem egyértelmű.
Tehát nem szigorúságról van szó hanem egyértelmű szétválasztásról. Hogy történhet ez a szétválasztás. Tételezzük fel hogy büntetés, vagyis a az elkövető érdeksérelme arányos a károkozással. Ha elkövető 10%-on belüli érdeksérelmet okozott akkor az becsületes állampolgár. Ha az elkövető károkozása 10-20% közé esik akkor a jognak egyéb szempontok alapján el kell döntenie hogy az elkövető becsületes de hibázó állampolgár vagy egy kisvétségű bűnöző. Az egyéb szempontok a szándékosság és az egyéb enyhítő és súlyosbító körülmények, visszaesés stb. Ha pedig a károkozás nagyobb, mint 20% akkor egyértelműen a bűnöző csoportba tartozik. Az elkövetett bűn nagyságától függően a bűnözők érdeksérelme 20-70% közé esik. A modellezett közösség, mondjuk a következőképpen néz ki induló helyzetben.
Becsületes állampolgárok többsége 1000 fő érdeksérelme mondjuk 2%, kisebbség 100 fő érdeksérelme 10%, a bűnözők 20 fő érdeksérelme 20-70%. A bűnözőket osszuk mondjuk 3 csoportba. A kisvétségű bűnözők 6 ember érdeksérelme 20%, a középvétségű bűnözők 10 ember érdeksérelme 40%, a súlyos vétségű bűnözők 4 ember érdeksérelme 70%. Ez tehát a kiinduló helyzet az összes érdeksérelem 3800.
A modellközösségben azonban a liberális párt, a tolerancia, humánusság és a kisebbségek védelmének értelmében a következő új helyzetet hozza létre. A kisebbségek érdeke ne sérüljön ezért a kisebbség a 10%-os érdeksérelem helyett minél kisebb érdeksérelmet szenvedjen. Igen ám csakhogy a kisebbség érdeksérelmének csökkenése pl. külön templom, minden járdára felhajtó, stb. azt jelenti, hogy többség érdeksérelme mondjuk 2%-ról 5%-ra nő. Mondjuk az új helyzetben a kisebbség érdeksérelme is 5% lesz és a többség érdeksérelme is 5% lesz, tehát helyzet igazságosnak tűnik. Ha azonban másképp számolunk akkor más arányok jönnek ki. Az összes érdeksérelem a kiinduló helyzetben 1000x2, ill. 100x10, összesen 3000. Az új helyzetben 1100x5, azaz 5500. Tehát az összes érdeksérelem majdnem a duplájára emelkedik. A többség érdeksérelme pedig több mint a duplájára 2%-ról 5%-ra emelkedik. Ugyanakkor a liberális párt a bűnözők helyzetén is javít, mondjuk átlagosan 10%-ot, ráadásul nincs szelekció nincs igazi határ. A bűnözők 10% érdeksérelmének csökkentése a többség számára újabb 3%-os érdeksérelem növekedést jelent. A kibővített többség 1100 fő érdeksérelme többek között pl. a rosszabb közbiztonság miatt most már 5% helyett 8%-os lesz, ezzel szemben 20 fő bűnöző érdeksérelme csak 10%-kal javul. Az egész közösség összes érdeksérelme a kiinduló állapotban 3800 volt, az új állapotban viszont 9500-ra nő. A többség 1000 fő érdeksérelme 2%-ról 8%-ra nő. A 100 fős kisebbség érdeksérelme 10%-ról 8%-ra csökken. Megéri?
Másfelől az új helyzetben a becsületes állampolgárok és bűnözők össze mosódnak. A becsületes állampolgárok egy részének érdeksérelme ugyanakkora lesz minta bűnözők érdeksérelme, sőt az sem ritkaság hogy becsületes állampolgárnak nagyobb lesz az érdeksérelme, mint a bűnözőnek. Még a halvány határ is eltűnik, az összemosódás nyilvánvaló.
Ez egy leegyszerűsített pontatlan de lényeget megmutató példa. A lényeg az hogy minden látszólagos igazságossági intézkedésnél számolni kell a többség helyzetének alakulásával. Kétségtelen szükség van egy bizonyos határ, a hátrányos helyzetet, a megalázást, stb. be kell határolni. Viszont e határokon belül számolni kell a többség érdekeivel, illetve az egész társdalom érdekeivel. Az a felfogás miszerint tolerancia és egyebek nevében közelítsünk egy szint felé csak bizonyos határokig jó felfogás. Addig a határig, amíg a többség érdeke nem sérül jelentősen.
Az egész furcsaságát azonban az adja meg, hogy miközben a képzeletbeli liberális párt létrehozza ezt az új helyzetet, aközben megmarad, alig csökkennek az emberek közötti hatalmas és igazságtalan hatalmi és vagyoni különbségek. A liberális pártot ugyanis ez nem érdekli.
Én azt mondom, hogy hatalmi vagyoni tekintetben is közelítsenek a különbségek. Az előbb azt bizonygattam, hogy az egyenlőség felé közelítés bizonyos határokon belül már káros lehet. Nincs itt semmilyen ellentmondás. Én soha nem beszéltem egy abszolút egyenlőségről. Én mindkét felosztásban (1.2) a határokról, az arányos és igazságos különbségekről és többség érdekéről beszélek. Egyébként pedig a vezető réteg (politikai elit vezetés és dúsgazdagok) szintén kisebbség. A helyzet az, hogy az érdeksérelmet, a kisebbségek helyzetét illetően már sokkal közelebb jár a jelenlegi rendszer az optimálishoz, mint a hatalmi vagyoni különbségek tekintetében. Az ideológiát és tennivalót tehát 90%-ban hatalmi vagyoni különbségek normalizálására kellene irányítani, és legfeljebb 10%-ban a kisebbségek érdekvédelmének irányában, ennek viszont a fordítottja történik.
Egyébként van egy másik ellentmondás is: egyfelől állandóan kisebbségek jogaira hivatkoznak, másfelől viszont semmit sem tesznek, hogy a kisközösségek jogait tisztázzák, meghatározzák és egy nagyobb függetlenség irányába elmozdítsák.
Az emberben óhatatlanul is felvetődik, hogy e mögött is manipuláció húzódik.
Egy viszonylag jelentéktelenebb ügy felpumpálásával, az igazságosság látszatát keltve eltakarni egy jelentősebb problémát, igazságtalanságot, ez akkor is manipuláció ha nem annak szánják. Igen fontos hogy az előző mondatból kiemeljük az igazságosság látszatát keltve. Ó hát kérem az vezetés amelyik ennyire szívügyének tartja kisebbségek védelmét csak humánus és igazságos lehet – gondolhatja sok ember. Az már mellékessé válik, hogy ugyanez a vezetés gyakorlatilag és érdemben nem tesz semmit az arányosabb és igazságosabb hatalmi, vagyoni hierarchia kialakításáért. Ugyanis ha tenne, akkor annak lenne foganatja. Hivatkozás ugyan mindig van: ezt az igazságosabb és arányosabb hatalmi vagyoni hierarchia (igazságosabb közteherviselés) miatt tesszük. Gyakorlatilag viszont nem javul helyzet. Magyarországon, például egy rendszeres libikóka játékot űznek a vezetések. Hol a kis és középvállalkozók jövedelmét csökkentik az alkalmazottak, ill. szegényréteg javára, hol ennek fordítottja történik. Mindkét esetben bőszen bizonygatják az igazságos közteherviselést és egyebeket. A nagyvállalkozók a nagytőkések és a népréteg (alkalmazottak, szegények, kisvállalkozók) vonatkozásban a helyzet egyre romlik.
Egyébként, ha még jobban belegondolunk akkor az un. liberális felfogásban nincs semmi ellentmondás. Mit is mondanak ők? Azt hogy a kisebbségek érdeke - beleszámítva ebbe hatalmi vagyoni elit vezetést, is mint kisebbséget – ne sérüljön, a többség érdeke viszont ehhez képest másodlagos. Ha tehát elfogadjuk a többség érdekének másodlagosságát, akkor a kisebbségek túlzott védelme és az igazságtalan aránytalan hierarchia abszolút összefügg, egyazon logika mentén mindkettő elfogadhatóvá válik. Egyszerűbben fogalmazva: ha azt sugallják a népnek hogy a kisebbségeket túlzottan védeni kell, akkor azt is sugallják, hogy az aránytalan és igazságtalan hierarchia, mint egy kisebbség kiváltsága, elfogadható.
Bolsevizmus, ezt a kifejezést is zavarosan és negatív értelemben használják mostanában. Ha bolsevizmus azt jelenti, hogy mindig a többség érdekéből kell kiindulni, akkor én bolsevista vagyok.
Ami viszont a fenti példázatból közvetlenül a joghoz kapcsolódik az a következő. Ha a jog nem választja el viszonylag egyértelműen a becsületes állampolgárokat és a bűnözőket, akkor sérül a többség érdeke. Minél inkább össze van mosva e két réteg (népréteg és bűnözők) a népréteget annál több kár éri, annál kellemetlenebbé válik az élete.
Szeretnék még egy látszólagos ellentmondásra kitérni. Korábban azt bizonygattam, hogy legalsó réteg (csövesek) helyzetén javítani kell. A csövik is kisebbség, az ő helyzetük javítása is a többség rovására mehet. Ez ellentmond annak, amit az előzőkben bizonygattam.
Egyrészt a legalsó réteg jelentős része igazságtalanul került ebbe helyzetbe, az ő helyzetük javítása tehát nem lenne túlzott csak igazságosságnak megfelelő. Másrészt a segítség főleg a munkalehetőség megadása lenne. Harmadrészt, jelenleg Magyarországon még az önhibájukból lecsúszottak sem kapnak túlzott segítséget. Azt gondolom, hogy nem kerültem magammal ellentmondásba.
Az un. liberálisok nem segítenek érdemben a csöveseken, de azt megengedik, hogy az utcán lakjanak.
Page updated
Google Sites
Report abuse