Embedded Files
A közösségek közötti viszonylagos egyenlőség elve és demokratikus megvalósítása. K. jelű ábrák. A demokrácia ábrái. Elméleti rendszertényező.
Azzal kezdeném, hogy eddig csak vagyoni és hatalmi különbségek arányosságáról és igazságosságáról beszéltem, most egy ebből kilépve már a jóval tágabb értelmezésű érdekek arányos és igazságos különbségeiről lesz szó.
Kétségtelen hogy az érdek annyira tág fogalom hogy szinte lehetetlen pontosítani. A hatalom, vagyon ehhez képest konkrét dolog. Az igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia lefedi a társadalmi igazságosság 80%-át. Mégis kell valamit kezdeni a maradék 20%-kal, amit nevezzünk: életviteli különbségnek.
A közösségek közötti viszonylagos egyenlőség erről, az életviteli egyenlőségről szól.
A előző fejezetben említett kerékpárosok és autósok példáját itt is lehet folytatni. Mondjuk azt, hogy itt egyfajta életviteli ( közlekedési) különbségekről van szó. Az autósok közössége és a kerékpárosok közösségének arányos és igazságos különbségéről, amit nevezhetünk az érdekérvényesítés különbségének is.
Folytassuk a példát. Tételezzük fel hogy az autósok száma 19-szerese a kerékpárosok számának. Ez azt jelenti, hogy 95% autós és 5% kerékpáros van. Tételezzük fel továbbá, hogy a kerékpárosok csak kerékpárúton haladhatnak biztonságosan. Az abszolút egyenlőség az lenne hogy minden autós mindenhová el tud jutni autóval, akkor minden kerékpáros is képes legyen mindenhová eljutni kerékpárral. Ez azonban azt jelentené, hogy legalább ezerszeresére kellene növelni a kerékpárutak számát, ami hatalmas összegbe kerülne és az autóutak építésének rovására menne. Nyilván ez lehetetlen. Az előzőfejezetben is azt fejtegettem, hogy nem szabad abszolút egyenlőségben gondolkodni. Arányos és igazságos különbségekben azért lehet gondolkodni. Ezzel kapcsolatban említettem, hogy bizonyos határ alá nem szabad süllyedni az érdeksérelemnek. Korábban pedig említettem a kisebbségek méltányosságát ill. kompenzációját. Most ezt a gondolatsort szeretném folytatni. Kétségtelen hogy az 5%-ék kerékpáros igényét is figyelembe kell venni. Ennek legegyszerűbb módja ha azt mondja a vezetés hogy mivel a kerékpárosok 5%-ot tesznek ki ezért legyen a kerékpárutak aránya 5%. Ebben az esetben azonban a kerékpárosok 95%-os érdeksérelmet szenvednek hiszen ők csak a 5%-ban juthatnak oda, ahova egyébként el akarnának jutni. Itt jönne a közösségek viszonylagos egyenlőségének elve (másképpen arányos és igazságos életviteli különbségek), amely szerint ez kevés. Az előző fejezetben azt mondtam, hogy 10% alatt nem szabad az érdekeknek sérülni, ami azt jelentené, hogy a kerékpárosoknak el tudjanak jutni az összes cél 90%-hoz. Ez még mindig nagyon sok, ebben az esetben ez 10%-os határ is lehetetlen. Tételezzük fel hogy a vezetés úgy dönt hogy kerékpárutak száma öt éven belül érje el az összes utak 10%-kát. Ebben az esetben érvényesül az hogy egy közösség, a kerékpárosok közössége közelített az abszolút egyenlőséghez ( 55 helyett 10% az utak aránya), tehát érvényesült a viszonylagos egyenlőség elve. A kérdés az hogy miért pont 10%, elegendő ez vagy sem? Én nem tudok a kérdésre válaszolni, azt gondolom, hogy a jövő társadalomtudósainak kell ezt a problémát tudományosan feldolgozni.
Van azonban a kérdésnek egy másik oldala is. Eddig csak a vezetésről volt szó, holott ez a tanulmány a követlen demokráciáról szól.
Kitérés a demokráciatudományra és döntéshozás általi viszonylagos egyenlőségre.
Tételezzük fel hogy a egy önkormányzat elhatározza hogy döntse el a lakosság mennyi legyen a kerékpárutak száma, ill. aránya. Lehetséges e hogy lakosság pl. ebben a kérdésben nagyjából helyes döntést hoz? Tételezzük fel hogy objektív a tájékoztatás, nincs félrevezetés. Ezután jönne a helyes kérdésfeltevés.
Én mondjuk így tenném fel a kérdést. Ön szerint kerületünkben a kerékpárutak aránya összes úthoz képest (ami jelenleg 2%) öt éven belül 3% legyen… igen, vagy 6% legyen….igen, vagy 10%-ék legyen….igen.
Ez azért jó kérdésfeltevés, mert vannak benne válaszható alternatívák. Ennél rosszabb kérdés feltevés, pl.: elfogadja Ön azt, hogy öt éven belül a kerékpárutak aránya 10% legyen?
Persze mint annyiszor elmondtam, nem kell ehhez népszavazás, elég egy széleskörű reprezentatív kővélemény-kutatás, kettő lényegében ugyanaz. A demokrácia lényege hogy széleskörű szavazás eredménye következtében jöjjön létre a döntés.
Az adott estben a mondjuk a vezetés széles körű reprezentatív közvélemény-kutatást tart, (mint egyfajta szavazást) rendel el az általam megfogalmazott kérdéssel. Viszont a reprezentációt az adott témához kell kiválasztani, az adott esetben az autósok, kerékpárosok és gyalogosok aránya a lényeges. Az adott kerületben azt tudnák, hogy az autósok aránya 33%-ék a nem autósokhoz képest. Ekkor mondjuk, megkérdeznének 1000 autóst és 2000 nem autóst, hogy a fenti kérdésre válaszoljon. Az 1000 autós döntő többsége (30%) a 3% mellett voksolna. A kerékpárosok és a gyalogosok egy része (összesen kb. 1000 ember, 30%) szinte biztosan a 10% kerékpárút mellett voksolna. A maradék 40%-ék döntené el a szavazás végeredményét. Ebben az esetben azt lehet mondani, hogy nem prognosztizálható az eredmény, a szavazás nyílt eredményű. Különböző adatokból tehát ki lehet következtetni, hogy nyílt eredményű lesz a szavazás vagy sem. Pl.,: egyik verzió biztos 30%, másik verzió biztos 30%, bizonytalanok száma 40%, - ez nyílt eredményű szavazásnak minősíthető.
Mi a helyzet viszont akkor, ha a kerületben történetesen 66% az autós? Ebben az esetben is ki lehet következtetni, hogy a szavazás nem lesz nyílt eredményű ( egyértelműen az autósok, vagyis a 3% győz) vagyis szavazás nem nyílt eredményű lesz hanem eleve lefutott.
A jövő demokráciatudománya pontosan feltérképezi hogy milyenfajta szavazások lehetségesek, ezeknek állapítja meg a lebonyolítás módszerét. Egy független testület pedig ellenőrzi, hogy a lényeges szavazások valóban a demokrácia szabályai szerint megfelelően történnek.
Nézzük meg, általában milyen szavazások jöhetnek létre.
1.Nem prognosztizálható a szavazás végeredménye, tehát nyílt a szavazás.
2. Prognosztizálható az eredmény, kiszámítható eredményű szavazás jöhet létre. Ez már egyértelmű az aránytalanságnak is mondható. Kérdés, hogy mi értelme, célja van az ilyen szavazásoknak?
Ha nyilvánvaló az eredmény, akkor fölösleges a szavazás csak kidobott pénz idő, stb. A jelenlegi parlamentben egyébként ilyen szavazások történnek.
A másik kérdés, ha egyértelmű az aránytalanság és ez a szavazásban is jelentkezik, akkor hogy érvényesül a közösségek (kisebbségek) viszonylagos egyenlőségének elve? Az adott esetben például, hogy érvényesül a kerékpárosok mint egyfajta kisebbségnek az érdeke, ha mindig a többségnek kedvező verzió kerül megszavazásra.
Így valóban értelmetlen a szavazás. A jövő demokráciájában az értelmetlen, fölösleges szavazások nem, alig jöhetnek létre. A jövő demokráciájában olyan szavazások jöhetnek létre amelyek érvényesül a közösségek (kisebbségek) viszonylagos egyenlőségének elvét.
Nézzük, milyen valós célból jöhetnek szavazások?
Az egyik célja az lehet, hogy ez által ismerjék meg a az esetleges nyilvánvalóságot, a szavazás (közvélemény-kutatás) célja egyszerűen az arányok a vélemények feltérképezése. A célja az lehet éppen az hogy a nyilvánvalóságot bizonyítsa. Ez a cél azonban nem szavazás csak tájékozódás, felmérés.
A másik cél ha szavazás már rögtön a döntéshozást is megadja.
Most nézzünk arra két példát, hogy lehetséges a nyilvánvaló kiszámítható szavazást úgy megoldani, hogy az előző két elv érvényesüljön: a nyílt eredményű szavazás elve, és a közösségek (kisebbségek) viszonylagos egyenlőségének elve.
a.) A szavazás ( közvélemény-kutatás) célja, hogy egy kombinált döntés jöhessen létre. Abból az esetből indulunk ki mikor az autósok aránya 66%. Pl. adott esetben a 60% autós, a 3%-ra voksolna, a maradék 40% véleménye megoszlana a 6% és a 10% között tehát átlagosan 8% lenne. A szavazásban mondjuk a vezetés is beszállna 40%-os részesedéssel, mert úgy ítélné meg hogy ez részben szakkérdés. Ezért nevezem ezt szavazást kombinált szavazásnak. A szavazás célja itt az hogy az kiegészítse vagy támpontot adjon a vezetés döntésének. Vagy a vezetés véleménye legyen a mérleg nyelve. A vezetés véleménye mondjuk a 10% lenne. Ekkor az összesített eredmény a 3%, 8%, 10% kombinációja lesz, kb. 7%-os eredmény jön ki. Az látható hogy a kombinált szavazással nem biztos 3% jött létre, tehát mindkét elv valamennyire érvényesült.
b.) Olyan szavazás melyben a vezetés nem vesz részt, csakis a lakosság dönt.
Maradjunk az adott példánál. 60%, a 3% mellett dönt a maradék 40%, a 8% mellett dönt. Ez összesítve kb. 4,7%. Viszont a demokráciatudománya mondhatja, hogy mivel itt a nyilvánvaló kiszámítható az eredmény (nem nyílt eredményű), ezért a nyilvánvaló aránytalanságot kompenzálni kell.
Ennek több módja van, de nézzünk egy egyszerű módszert. Adott esetben megtehető hogy ugyanannyi autóst és nem autóst kérnek fel szavazásra, holott ez nem fedi a valóságos arányokat. Ebben az esetben mondjuk a szavazás eredménye 5,5%-ra módosul. Lehetnek más kompenzációs megoldások is. sokféle kompenzációs módszer lehet, amit matematikailag is lehet igazolni. Az erkölcsi jogi igazolás pedig a két indok lehet. Szükséges a többség véleménye, de nincs szükség fölösleges szavazásra, illetve a közösségek viszonylagos egyenlőségének érvényesülni kell.
Persze ez elvont példa volt de azért a probléma állandóan jelen van. A jelenlegi parlamentben az 50%-os törvényeket mindig a kormánypárti többség dönti el a 75%-os törvényekben pedig általában nem születik döntés. A jelenlegi parlamenti demokráciának nem sok értelme van. Egyébként nemcsak az probléma más problémák is vannak, mint pl. a hatalmi harc, az egységes pártoldali szavazás. Az kétségtelen hogy optimális esetben, mondjuk 350 képviselő egyéni (szakértői, elfogulatlan) véleményének összesítéséből kellene kijönni az eredménynek. Jelenleg viszont az helyzet mintha nem 350 képviselő döntene hanem, egy, kettő, jobb esetben három, vagy négy ember döntene. Egyébként valójában sem dönt sokkal több ember.
Az első kérdés, hogy lehet azt megoldani hogy a döntéshozó egyének csakis az ügyet mérlegelve, mindenféle szövetségtől, pártérdektől, hatalmi harctól függetlenül döntsenek? A másik probléma rossz kérdésfeltevés, vagyis nincsenek alternatívák. A harmadik probléma, ha már pártok csoportok döntenek, akkor nincs megoldva a kisebbségek, mondjuk az ellenzék kompenzációja. Persze erre lehet azt mondani, hogy a pártok program szerint kerülnek be, csakhogy ez nem igaz. Ha viszont csak program számít, akkor mi értelme van az ellenzéknek. Az ellenzék kritikája jelenleg nemhogy elősegíti a döntéshozást, hanem gátolja azt. Nemcsak azért gátolja, mert az elfogult, csak a hibákat emeli ki, hanem azért is mert erre kormányoldal dafke módón reagál, éppen az ellenkezőjét teszi. Vagyis még a jó kritika sem érvényesül. Egyébként meg a szavazás a lényeg, azt kellene demokratikussá és szakmaivá tenni. Sok más probléma is van. Valójában a jelenlegi parlamentáris rendszerrel olyan sok baj van, hogy azt csak javítgatni lehet de nem megjavítani. A kismértékű, részleges javítgatás problémáiba viszont azért nem szabad belemerülni, mert akkor elveszik a cél, a tényleges demokrácia kialakításának célja.
Az EU-ban nagyon helyesen valamennyire odafigyeltek a közösségek viszonylagos egyenlőségének elvére, vagyis az országok küldöttei nem az adott ország lakosságának arányában vannak delegálva, hanem minél kisebb lakosságú egy ország, viszonylag annál több küldöttet delegálhat. Más vonatkozásokban azonban nem látom hogy az EU parlament, és egyáltalán az EU döntéshozó mechanizmusa a tudományos demokrácia szabályai szerint működnének.
E rendszertényezőből eredő végső konklúziók.
Mivel ez elméleti rendszertényező ezért nem feladatok vannak csak tanulságok.
A demokratikus rendszer egyik fontos elve amellett, hogy mindig a többség érdeke, véleménye a mérvadó a meghatározó, a közösségek (kisebbségek) viszonylagos egyenlőségének elve. Ez összhangban van a kisebbség behatárolt méltányosságával és adott esetben kompenzációjával. Ezt a kompenzációt tudományosan kell kiszámolni. Nem jó az megoldás, hogy mivel nincs tudományosan kiszámolva kompenzáció, ezért aztán kompenzáljunk, ahol lehet, amennyire lehet, törekedjünk az abszolút egyenlőségre. Ez az összemosó joghoz, és egyéb igazságtalanságokhoz, aránytalanságokhoz vezethet. A kompenzáció egyik fajtája döntéshozásban létrejövő kompenzáció melyet arányosan pontosan csak demokráciatudomány képes kialakítani. A demokratikus döntéshozás általi kompenzáció fejlettebb, mint a véletlenszerű átgondolatlan és ebből eredően túlzott kompenzáció. Fejlettebb mert legitimebb. Ha a vezetés kompenzál, főleg ha az nem tudományosan történik akkor az megkérdőjelezhető. Ha lakosság kompenzál a tudományos demokrácia alapján akkor annak nagyobb lesz a legitimitása. Általában tudományos demokrácia alapján hozott, többségi döntések legitimebbek, mint a vezetői döntések. A tudományos demokrácia képes megoldani a jelenleg még megoldhatatlannak látszó helyzeteket, mint pl. a közösségek viszonylagos egyenlőségének pontosabb, arányosabb megvalósulását.
A megvalósíthatóság, valamint a büntetések célja és arányossága. Rendszertényező. A/10 ábra.
Ismétlés.
4. A vétséggel, bűnnel (másnak ártással) arányos (és kivétel nélküli, egyenlő) büntetés - elve.
Ezekből ered pl., az hogy mindenkit megillet a bírósági tárgyalás. Én még hozzáteszem, mindenkit megillet a pártatlan és alapos bűnfelderítés, bizonyítás és a pártatlan és alapos ítélkezés. Ebből ered a többszörös vizsgálat, ítélkezés, a többlépcsős jogorvoslat - elve. Ezekkel függ össze pl. az, hogy nem lehet dupla büntetés. Ill. pl. az önvédelem arányossága. Ezekből is ered: tilos a kínzással és erőszakkal kicsikart, a kényszeríttet vallomás. Egyszerűbben: tilos kínzás, az embertelen büntetés és bánásmód – elv. Ugyanis ekkor az ártatlan is vall, vagyis eltorzul az igazságosság.)
4/b. A bűnözővel szemben az ártatlan önvédelmi küzdelmet folytat. Ezért az önvédelem erkölcsi elve, általános jogi elv. Az elsődleges cél az igazságosság helyreállítása, és nem a bosszúállás. Cél még az elkövető jóvátételének, megbánásának, megváltozásának biztosítása.
4/c. A büntetésnek egyszerre, több célja van. Tehát nem vagy ez, vagy az a célja. Büntetés, szankcionálás nélkül értelmetlen a jog. A büntetés által szembesül az elkövető és a társadalom a jogi normákkal. A büntetés célja az elrettentés. A büntetés célja, a vétkező megjavítása. A büntetés célja a károsulttal szembeni jóvátétel megvalósulása. A büntetés célja a társadalmi igazságosság helyreállítása. A büntetés célja a felelősségre vonás, a megtorlás. A büntetés célja, az ártalmas egyén hosszabb-rövidebb idejű kivonása a társadalomból, a társadalom tehermentesítése. A büntetés feloldozást, megnyugvást adhat az elkövetőnek.
Olyan büntetéseket kell kiszabni, „kitalálni”, és ez bűnfajtánkként, kriminalisztikus típusonként változhat, melyek minden célnak megfelelnek.
A jog és a büntetés fontos célja, hogy hibázó, munkájukat rosszul végző emberektől tehermentesítse a társadalmat. Ezért a jogállamban a hibázó, rosszul dolgozó szakemberek, vezetők, megkapják a leváltás, a menesztés büntetését.
4/d. A büntetés nagysága nem lehet sokkal nagyobb (legfeljebb 25%-kal), mint a károkozás.
Nem lehet példát statuálni, minden azonos esetet egyenlően kell megítélni.
4/e. Továbbá az elsődleges cél, a további igazságtalanság hasonló igazságtalanság lehetőségének megszüntetése. Igazságtalan háborúk (harcok) esetében a további másodlagos cél, a felelős vezetők, aktív, önkéntes résztvevők, a valóságos bűnözők (és nem a nép) arányos megbüntetése.
4/f. Legfontosabb az őszinte meggyőzés ezután jön, a biztos felderítettség, biztos büntetés, mint visszatartó erő. Az aránytalanul szigorú büntetés nem igazságos. Másfelől, nem logikus. Mert, vagy egyes eseteket területek büntetnek szigorúbban, vagy mindent, egyik sem jó. Harmadsorban a szigorú büntetés biztos felderítettség nélkül nem sokat ér.
4/g. Az arányos károsodás, büntetés elve visszafele, a társadalmi viszonyokra is igaz és igazságos. Kit ér kár, ártalom, igazságtalanság? Mindenkit, akit a vétségénél nagyobb kár, ártalom, (igazságtalanság) ér.
Az őszinte naivság, a hiszékenység, a figyelmetlenség, a tudatlanság csak nagyon kis vétségek. Az emiatti károsodások (az arányos károsodás és büntetés elve alapján) nem haladhatja a vétség nagyságát. Az önhibán kívüli károsodás (testi szellemi képesség, rossz anyagi helyzet, stb.) igazságtalan. E károkozást, igazságtalanságot (legyen az elkövető bárki, legyen az állam, az igazságszolgáltatás, vagy éppen a jogorvoslat egyenlőtlensége) úgy kell felfogni, mint bármilyen más igazságtalanságot, károkozást.
4/h. Kár, ártalom éri mindazokat, akik önhibájukon kívül a korábbi állapotokhoz (testi, lelki, munka, megbecsültség, vagyon, stb.) képest rosszabb állapotba kerülnek ill., akik önhibájukon kívül az átlagosnál, szokásosnál rosszabb társadalmi, gazdasági, jogi, vagyonszerzési, vagyongyarapító, megélhetési helyzetbe kerülnek. A károsultat (amennyiben nem hibás) mindenképpen kártalanítani kell, ha azt ember (nem a természet) okozta elsősorban a károsítónak, de a kárósító hiányos kártalanítását az államnak kell kiegészíteni. A természet okozta károsítást (a károsult hibáján kívülit) jelentős részét is a társadalomnak, az államnak kártalanítania, kompenzálnia kell.
Ha ember okozta kárról, ártalomról van szó, akkor van bűnös vétkes, amely bűnöst, vétkest sok okból, érdekből szankcionálni kell.
Természetesen az apróbb kárósításokat, ártásokat a jog nem képes felderíteni, szankcionálni, ezeket a társadalom erkölcsének kell megoldani. A jog alsó határának problémája.
A károsítások ártások szankciója mellett fontos (legalább annyira fontos) a károsítás, ártás megelőzése.
4/i. A nagyobb felelősség elve, ami lényegében nem nagyobb, csak az egyenlő felelősség elve. Vannak olyan egyének, akik a foglalkozásukból eredően az átlagosnál sokkal nagyobb kárt, ártalmat képesek okozni. (Ilyenek pl. a vezetők, kiváltképpen az ország-vezetők.) Mivel ezen egyének jutalmazása elismerése (hatalma, jövedelme, stb.) is, az átlagosnál magasabb, ill. ezek önként vállalt foglalkozások az ilyen károkozásokat, ártásokat ugyanúgy kell megítélni, mint minden más károkozást, ártást. Legfeljebb, (pl. foglalkozásból eredő aránytalan teher címén) 20%-kal csökkenhet a büntetésük.
4/j. De az arányos büntetésnél is fontosabb, legalább olyan fontos, hogy a károkozó meg legyen büntetve a károkozás fel legyen derítve. És ez jutalmazásra is igaz.
A felderítettség persze nem lehet teljes. Ezért kisebb vétségek esetében, ill., amikor 30%-os felderítettség is elegendő, mint visszatartó erő, elég a 40%-os felderítettség, és szankció. Közepes bűnök esetében, amikor elég a 75%-os felderítettség, mint visszatartó erő, elég a 75%-os felderítettség. Jelentős súlyos bűnök esetében a felderítettség nem maradhat 95% alatt.
Az általános célokat, feladatokat elég könnyű megfogalmazni, de annál nehezebb konkrétan megvalósítani.
Az érvényesülési jog tulajdonképpen megvalósul, ha a döntéshozó mechanizmust demokratizáljuk. Pl. az objektív vezető-kiválasztás az érvényesülési jog megvalósulása. Továbbá az érvényesülési jog megvalósul, ha létrejön az igazságos és arányos hatalmi és vagyoni hierarchia. Persze azért nem ártana, ha az alkotmányban több és pontosabb cikkely szólna az igazságos érvényesülésről, és azokat lefelé követné az alsóbbrendű törvények sokasága. Ez azonban nem lenne több mint a demokratikus döntéshozás jogi megerősítése.
Nagyobb probléma az erkölcs és jogtudományból kiinduló jogfejlődés megvalósítása.
Konkrétan ehhez szükség van olyan független tudományos demokratikus testületre, amelyik a már megbecsült erkölcs és jogtudományra támaszkodva következőket tenné. Megállapítaná az „új” erkölcsi jog alapelveket. Átvizsgálná a jogot főleg a büntetőjogot és ahol jelentős hiányosságokat, torzulásokat tapasztalna, ott kidolgozná a javítás módját. Az általánosságok helyett inkább nézzünk egy konkrét példát. Ha lenne egy ilyen testület, akkor remélhetőleg felfedezné, hogy büntetések túl egysíkúak és az egyik lényeges feladatuknak nem felelnek meg. Ez a lényeges feladat pedig, hogy a bűnöző a büntetés által váljon jobb emberré. Természetesen itt átlagos megjavulásról van szó. Mondjuk, hogy jelenleg átlagosan büntetések csak 10%-ban javítják meg az embereket, ami igen kevés. Remélem hogy jövő erkölcs és jogtudománya, pontosabban az említett testület először is megállapítja mint, egy alapelvet, hogy a büntetés egyik fontos célja, hogy az bűnözőt a lehetőség szerint minél inkább becsületes állampolgárrá változtassa. Továbbá felfedezi, hogy jelenleg ennek céljának nem felel meg, és megállapítja, hogy ennek érdekében muszáj valamit tenni. A testület rájönne, arra hogy különböző lelki alkatú bűnözőket érdemes különböző típusú börtönökbe tenni, sőt érdemes a cellatársakat is összeválogatni. Mindehhez persze egy erősebb pszichológiai háttér is szükséges. Tételezzük fel, a testület tovább gondolkodva rájön, hogy ez egyrészt azért van, mert a büntetések, túl egysíkúak (szinte csak szabadságvesztés, enyhébb esetben pénzbüntetés), tehát szükség van többféle büntetésre, olyanokra, amelyek a különböző lelki alkatú elkövetőkre a javulás irányában hatnak. Remélhetőleg miközben ezen gondolkoznak, rájönnek hogy a kötelező oktatáson való részvétel az egy olyan büntetés amelyik képes jó irányba változtatni az elkövetőket. Ez után azon kezdenek el gondolkodni, hogy lehet ezt a gyakorlatban megvalósítani. Pl., hogy lehet a börtönökben, mondjuk erkölcs és jogtudományt ill. vallástörténtet, hittant tanítani, vagy egyéb társadalomtudományokat és természettudományokat tanítani. Mondjuk aki jó osztályzatot ér el az valamivel előbb szabadulhat. Ha pedig ez is megvan, akkor el kell készíteni az erről szóló törvényjavaslatot.
Szerintem ez a példa jó példa, mert nemcsak gyakorlati tennivalókat mutatja meg hanem arra is rávilágít, hogy jelenlegi jogalkotás még ebből szempontból is messze van az optimálistól. A büntetések egysíkúsága és igen alacsony javító hatása valóságos probléma. Persze ez csak egy példa sok közül Sorolhatnák azonban olyan megoldatlan aktuális problémákat, mint eutanázia, abortusz. Minden jogi probléma egyben erkölcs és jogtudományi, ill. részben tudományosan megoldható, probléma, de nem akarom magam ismételgetni.
A jogi elterelő manőverezés megoldatlansága.
Ez egy olyan joghiba, amelyet szinte minden joghibához kötődik ezért tettem az általános hibák közé.
Megint el lehet mondani, hogy vannak ilyen irányú megoldások, erre válaszom a szokásos: van de kevés, lényegében a probléma megoldatlan. A köztudatban nincs jelen ez a probléma úgy mint valóságos joghiba. A jogban sincs jelen úgy mint adott esetben elítélendő esetleg szankcionálható joghiba. Pl. nincs olyan törvény, szabály mely azt mondaná ebben, és ebben az esetben megvalósul a jogi elterelő manőverezés, és amennyiben ez bizonyítottan megvalósul akkor ennek és ennek kell történnie. A jogi elterelő manőverezést magának az írott jognak kellene rendezni.
A jogi elterelő manőverezést egyszerűbben nevezhetnénk, túlzott jogi csűrés- csavarásnak. A probléma abból adódik, hogy van több százezer törvény, szabály paragrafus. Nem lehet olyan tökéletes jogot olyan tökéletesen illeszkedő jogot megalkotni, hogy nem legyen alkalom a túlzott jogi csűrés-csavarásra. Ennek lényege, hogy viszonylag jelentéktelenebb körülményekre pl. formai hibákra hivatkozva a normál, lényeget szem előtt tartó igazságszolgáltatási menetet, egy másik útra terelik. Az egyik konkrét megoldás az lenne, ha egy lényegesített egyszerűen megfogalmazott, józan paraszti logikával felépített vád fogalmazódna meg. Emellett folytassák le az egész eljárást a maga bonyolultságában, de mindig térjenek vissza, vessék azt össze az egyszerűsített, lényegesített változattal. Az eljárás közben mindig vizsgálják felül, hogy szóba jövő körülmények valóban lényegesek e, az egész eljárás nem siklott el a lényegtől eltérő mellékvágányra. Pl. az egyszerűsített, lényegesített változat, megállapítaná: ki a károsult, ki a károsító, ki volt rosszindulatú, nyerészkedő, ki volt jóindulatú, mi volt a kiindulópont és mi lett a végeredmény, mi történt, stb. A jelenlegi jog gyakran még azt sem tisztázza, hogy valójában ki a károsult.
A szigorú törvénykezés.
A kérdések. Hová teszi a törvény a büntethetőség határát? Milyen hatékonyságot szab meg a bűntett (vétség) kiderítésére? Milyen szigorú a büntetés?
A középső nem lehet kérdés. Egyetlenegy bűntett, vétség sem maradhat büntetlenül. Legalábbis erre kell törekedni.
A szigorú, enyhe törvénykezést le kell bontani a vétségekre. Nem lehet általában szigorú, vagy enyhe a törvénykezés. A legfőbb kérdés, az hogy hová teszik a büntethetőség határát.
A lényeg a következő: helytelen az felfogás és gyakorlat, amely ebből indul ki. Liberálissá, enyhébbé teszem a törvénykezést úgy, hogy egy kicsit csökkentem a büntethetőség határát, egy kicsit lazábban veszem a felderítést, egy kicsit enyhébb büntetést adok. A törvény szigorítása, enyhítése elsősorban az lehet, ha büntethetőség határát (kis lépésekben, mérsékelten) változtatják. Másodsorban az lehet, ha büntetési tételeket emelik, csökkentik. (Más kérdés, hogy olyan büntetéseket kell alkalmazni, amelyek nemcsak visszariasztanak, de megváltoztatják a vétkest.)
Egyáltalán nem lehet, lazábban kezelni a felderítést, ill. azt, hogy a büntetés végre legyen hajtva.
Van egy olyan okoskodás, hogy az embert ne a büntetés tartsa vissza, hanem saját jósága, felismerése, ill. a tájékoztatás, oktatás. A tájékoztatás, oktatás fontosságát nem vitatom. De azt vitatom, hogy valaki azért követ el kevesebb vétséget, mert enyhébbek a büntetések. Ha valaki felismeri a másnak ártásból adódó problémákat, akkor az nem fog másnak ártani függetlenül attól, hogy szigorú vagy enyhe a büntetés. De a büntetés nem ezeknek, az embereknek van kitalálva, hanem azoknak, akik ezt nem ismerik fel. Őket inkább a szigorú büntetés tartja vissza. (Persze a büntetés célja nemcsak visszatartás, hanem pl. az átnevelés. E téren alig fejlődött az igazságügy. Érdekes módón ezt a célt nem szorgalmazzák a liberálisok.)
Az is igaz hogy a középkorban (a fejeletlenebb társadalmakban) már tyúklopásért is kézlevágás járt. Valószínűleg akkor egy tyúknak sokkal nagyobb értéke volt. Más, jelenleg büntethető vétségeket viszont nem büntettek. Az kimondható, hogy társadalmi fejlődés egyik tendenciájának kell lenni, hogy arányosabbak, igazságosabbak a büntetések. Azt nem lenne okos kimondani, hogy a történelmi fejlődés tendenciának a büntetések enyhülésének kell lenni.
Legfeljebb az mondható ki, hogy a meggyőzés, a tájékoztatás, az oktatás, a példamutatás, a megelőzés jelentőségének, folyamatosan növekedni kell.
Az arányos büntetés elve azonban mindenek felett való.
Az gondolom logikailag és statisztikailag is bizonyítható, hogy az enyhe büntetés sem jó, a túl szigorú büntetés sem jó, a legjobb az igazságos, arányos büntetés. Ami igazságos az arányos is. Az aránytalan egyben igazságtalan is.
Kitérés az átfordítás problémájára.
Ugyanakkor van itt egy probléma, mégpedig az hogy az arányos büntetés elve szerint, a testi, lelki bántásokat, veszélyeztetéseket át kell fordítani pénzkárra ill. az elzártság kárára. Illetve az anyagi kárt át kell fordítani az elzártság kárára. Merthogy jelenleg ez a két büntetés a jellemző a pénzbüntetés és az elzárás büntetése. Bizonyos szempontból a korábbi büntetések pl., ha valaki kiszúrta egy másik ember szemét, akkor az ő szemét is kiszúrták, igazságosabb volt. Ha kiverte fogát, akkor az ő fogát is kiütötték. De ez a fejlett jogban mégsem alkalmazható. Ráadásul általános standard büntetés szükséges, de az emberek ebből a szempontból (kinek mi okoz fájdalmat) nagyon is különböznek. Azonban itt is van egy átlagosság. Pl. én nem zárom kizártnak, hogy egy 30 éves raboskodás nem nagyobb büntetés, mint a viszonylag fájdalommentes halál.
Elvileg már most is fel van építve egy testi fájdalom-skála, egy lelki fájdalom-skála, az elzártság lelki fájdalmának skálája, az elzártság anyagi károkozásnak skálája, az anyagi kár skálája össze van egyeztetve a más károk skálájával. Szóval elvileg ezek most is vannak, mert vannak büntetések, és azok erre alapulnak. Most is vannak csak nem pontosak, tehát pontosítani szükséges ezeket.
De az arányos büntetésnél is fontosabb, legalább olyan fontos, hogy a károkozó meg legyen büntetve a károkozás fel, legyen derítve.
Szóval ezt a problémát bizonyos szaktudományoknak még meg kell oldani.
Vannak, azonban viszonylag könnyen átfordítható károkozások legalább ezeket alkalmazni kell. Nem akarok itt a részletekbe belemenni. Mert nagyon sok részlet van. Pl. ha valaki 1000 Ft-os kárt okoz másnak, akkor ha direkt tette, 2000 Ft-ot kell visszafizetnie. Ha gondatlanságból, akkor 1000 Ft-ot. Egy nap elzárás az átlagórabérrel mérve, az elzártnak pl. 5000 Ft-os anyagi kárt jelent. Ha valaki 1000 Ft erejéig erősen veszélyeztet mást, akkor az pl., fizessen 700 Ft-ot. Egy testi sérülés mekkora anyagi kár okoz, pl. a jövedelem-kiesés kára, a gondoskodás költsége, stb.. Hogy egy félretájékoztatás egy rágalmazás, egy rossz törvény, stb. mekkora anyagi kárt okozott, ezt az adott helyzetnek megfelelően kell pontosan megállapítani.
És még hosszan lehetne sorolni. És akkor még arról, hogy a testi-lelki fájdalmakat hogyan mennyire kell figyelembe venni, nem is beszéltem. Az biztos, hogy figyelembe kell venni. Azt gondolom, hogy itt egy komoly független „tudományos” munkának kellene folyni, ami szerintem jelenleg hiányos. A tudománynak itt is meg kell előzni a jogalkotást. De itt már megint ott vagyunk, hogy baj van a döntéshozó mechanizmussal.
Hogyan érvényesíthetjük a fejezet elején felsorolt alapvető jogelveket? Pl., hogy a büntetés, mind a hat célja megvalósuljon: 1. A büntetés célja az elrettentés. 2. A büntetés célja, a vétkező megjavítása. 3. A büntetés célja a károsulttal szembeni jóvátétel megvalósulása. 4. A büntetés célja a társadalmi igazságosság helyreállítása. 5. A büntetés célja a felelősségre vonás, a megtorlás. 6. A büntetés célja, az ártalmas egyén hosszabb-rövidebb idejű kivonása a társadalomból, a társadalom tehermentesítése.
A hatból lényegében csak a jóvátétellel és a megjavítással kell foglalkozni, a többi az arányos büntetéssel (pénzbüntetés, elzárás, stb.) megvalósul.
Az a legkevesebb, hogy a bűnöző bocsánat kér a károsítottól, vagy azok rokonaitól. A bűnözőnek kell megfizetni a lehető leginkább az okozott kárt. Vagyis a károkozó közvetlenül fizessen a károsultnak. Ismert, a nem anyagi kár, pl. egy lelki fájdalom pénzbeli megfizetése. Ha a károkozónak nincs pénze, akkor dolgozzon, legalább 8 órát, intenzíven, ha kell kényszer hatására. Egyszerűbben, el kellene gondolkodni a korszerű kényszermunka visszaállításán. Több előnye lehet. Leköti az elitéltet. Az elitélt hasznot hajt. Javítóbb hatású, mint a tengés-lengés.
A megjavítás gyakorlatilag szerintem leginkább az oktatás által lehetséges. Elsősorban erkölcsi, jogi oktatásra gondolok. E tekintetben is lehet némi kényszert alkalmazni, mindenképpen köteles az iskolában végighallgatni az oktatást.
Ugyanakkor a büntetésmérsékelést egyrészt a kár visszafizetéshez lehet kötni. Másrészt ahhoz, hogy milyen osztályzattal vizsgázott az erkölcsi, jogi tananyagból. Továbbá, pl. az általános magatartásához.
A jog és a büntetés fontos célja, hogy hibázó, munkájukat rosszul végző emberektől tehermentesítse a társadalmat. Ezért a jogállamban a hibázó, rosszul dolgozó szakemberek, vezetők, megkapják a leváltás, a menesztés büntetését.
Erre nem e fejezetrészben, hanem a jogegyenlőségről szóló fejezetrészben térek ki.
Feladatok.
A érvényességi jog kialakítása. Az erkölcs és jogtudományból kiinduló jogfejlődés megteremtése. Az összeférhetetlen, zaklató egyének szankciója, pl. pontozásos rendszer alapján. A jog a büntethetőség alsó határának megoldása. Változatosabb, megjavító célú büntetések, ill. a kötelező oktatás büntetésének kialakítása, fejlesztése.
Az arányos büntetésnél is fontosabb, legalább olyan fontos, hogy a károkozó meg legyen büntetve a károkozás fel, legyen derítve.
Az arányos büntetés elve szerint komoly független tudományos munka szükséges (ehhez is szükség van közvélemény-kutatásokra), ahhoz, hogy a különböző károkozások skálája fel legyen építve, és azok össze legyenek egyeztetve. Elég sok fajta károkozást át lehet fordítani anyagi kárra, károkozásra és azokat lehetőleg pontosan át is kell fordítani. Hogy egy félretájékoztatás egy rágalmazás, egy rossz vagy hiányos törvény, stb. mekkora anyagi kárt okozott, ezt az adott helyzetnek megfelelően kell pontosan megállapítani. Ugyanakkor a testi, lelki fájdalmakat is figyelembe kell venni, mind a károkozásnál, mind a büntetésnél.
A büntetésekre vonatkozó alapvető jogelveket érvényesíteni kell. A jogalkotást, a jogalkalmazást, a büntetés-végrehajtást úgy kell módosítani, hogy az alapvető jogelvek érvényesüljenek. A károsító a károsítottal szembeni jóvátétele, és a károsító megjavulása is érvényesüljön. Egyszerűbben, el kellene gondolkodni pl. a korszerű kényszermunka visszaállításán. A megjavítás gyakorlatilag szerintem leginkább az oktatás által lehetséges. Elsősorban erkölcsi, jogi oktatásra gondolok. Ugyanakkor a büntetésmérsékelést egyrészt a kár visszafizetéshez, a jóvátételhez lehet kötni. Másrészt ahhoz, hogy az elitélt milyen osztályzattal vizsgázott az erkölcsi, jogi tananyagból. Továbbá, pl. az általános magatartásához.
Ehhez pedig szükség van egy független tudományos demokratikus testületre, testületrészre (vezetésrészre).
Történelmi és százalékos értékelés.
Nem látok ezen a téren jelentős történelmi fejlődést. Érvényesülési jog nincs. Ami pedig az erkölcs és jogtudományi kiindulást illeti, e tekintetben sem látok fejlődést. A büntetőjog alig változik, általában a változás esetleges aktuális probléma felvetődése kapcsán történik. Nincs tudományos alapja fejlődésnek. A törvények számához mérten, korábban több erkölcs és jogtudós vett részt a jogalkotásban, tehát ha szigorú lennék, akkor inkább negatív tendenciát kellene megállapítani.
Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,3%, brezsnyevi szocializmus, 1,2%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,2%? Tényleges demokrácia 2%.
Igazságszolgáltatás, közbiztonság. Rendszertényező. A/10 ábra. A jog ábrái.
Kezdjük a lényeggel: az igazságtalanságot, tisztességtelenséget legalizáló (pl. a tisztességtelen jövedelmeket megengedő) társadalom, rendszer tisztességtelen és ez természetesen kihat bűnözésre, a közbiztonságra. A munkanélküliség a viszonylagos nyomor is növeli a bűnözést, de nem ez a fő tényező, mert elképzelhető egy szegény, de becsületes társadalom is. A korrupt vezetők rossz példája is növeli a bűnözést, de nem ez a fő tényező. A fő tényező az, mint mondtam, hogy a társadalom kvázi alapelve az, hogy szerezz minél több pénzt, vagyont (ez a fő érték) és nem számít, hogy honnan, hogyan szerzed. Ez az alapelv van bekódolva a jelen államkapitalista rendszerébe. Ez sugárzik a filmekből ez jön le abból hogy az „ügyes” vagyonszerzőket, nagyvállalkozókat szinte ajnározza a politika, a média, és még lehetne sorolni. Ez az alapelv pedig a tisztességtelenség és bűnözés melegágya. Mint azt máshol kifejtettem profitorientált, kapzsiságdeterminált gazdaságba és társadalomban élünk. Máshol pedig liberális individualista alulszabályozott társadalomról beszélek ahol több kiskirály, van a kelleténél, hiszen a bűnözők is egyfajta kiskirályok.
A jövő fejlettebb társadalmában ahol nem lesz torzult az értékrend (az anyagi tárgyi igény kielégítése csökken, az igazságosság, a biztonság igény kielégítése nő), ahol igazságosak (és arányosak) lesznek az emberek közötti különbségek, ahol a törvények jobbak, és ezáltal betarthatóbbak lesznek, a bűnözés, a tisztességtelenség motivációja és maga a bűnözés is jelentősen lecsökken. Tehát ebben a fejlett társadalomban függetlenül a konkrét bűnüldözés, felderítés, igazságszolgáltatás hatékonyságától, minőségétől automatikusan is csökken a tisztességtelenség, a bűnözés. De azért a bűnüldözés, felderítés, az igazságszolgáltatás, hatékonyságán, minőségén is javítani szükséges. Ez is egy önálló tényezője a rendszernek.
A pontos statisztika fontosságát itt is kiemelném, hiszen nem mindegy hogy hullámzó, de hosszú távon romló vagy hullámzó, de hosszú távon javuló tendenciát, mutat a közbiztonság. Mert pl. a brezsnyevi szocializmushoz képest egyértelműen növekedett a bűnözés, romlott a közbiztonság. Persze mert az, rendőrállam volt - jön az ellenérv. Csakhogy a társadalmak igazságos megítéléséhez hozzátartozik, hogy a negatívumok és pozitívumok szépen fel vannak sorolva, és nincsenek összezagyválva. Rendőrállam volt (legalábbis inkább rendőrállam állam volt, mint a jelenlegi), kisebb volt az önrendelkezés, és vitathatóan kisebb volt az átlagos anyagi életszínvonal, gazdaságilag rosszabbul működött, ez a negatívum. De az a pozitívum, hogy kiegyensúlyozottabb volt az anyagi életszínvonal és nagyobb volt a biztonság, a közbiztonság. És persze még lehetne sorolni a negatívumokat és pozitívumokat. Ha el is ismerjük, hogy összességében egy fél fokkal jobb rendszer a jelenlegi, de az vitathatatlan, hogy közbiztonság most itt, és általában ebben a rendszerben rosszabb. Márpedig ebben a fejezetben a közbiztonságról van szó. Nyilván a rendőri munka szervezettsége, hatékonysága sokat számít. De ha a társadalomból eredően sokkal nagyobb a bűnözési kedv, akkor a bűnözést a legjobb rendőri munka is csak csökkenteni tudja.
Kitérés a rendteremtésre, a törvényesség betartatására, garantálásra, a bűnözés felderítésére. Ez eddig egyszerűen a rendőrségi munka. És a büntetésre, ez már az igazságszolgáltatáshoz tartozik.
De előtte egy lapvető kategorizálás.
1. Vannak a rendetlenség tisztességtelenség alapvető okai, itt eljuthatunk a gazdasági, politikai, társadalmi rendszer elemzéséig.
Erről szól lényegileg az egész tanulmány.
Ezen belül.
2. A törvények jósága, egy nagy téma.
3. A szabályozás jósága egy másik nagy téma.
4. A törvények és az igazságszolgáltatás jósága egy külön nagy téma.
Erről a háromról szól lényegileg ez a tanulmányrész.
Ezen belül, ill. emellett.
5. A rendteremtés, a törvényesség betartatása, stb., azaz a szélesebben értelmezett rendőrségi munka, és kapcsolódóan a konkrét igazságszolgáltatás.
De ez is két részre osztható.
Általában az államról valamint általában a jogalkalmazókról, (mert a rendőrség is ez), e tanulmányban elég sokat beszéltem. Máshol elég sokat beszéltem, hogy az államszerkezetben hol lenne a helye a független bíróságoknak. Mi tartozik az államba. Általában milyen szabályozások szükségesek az állami jogalkalmazók tekintetében. Stb..
A másik rész, a konkrét (szélesebben vett rendőrségi, munka, rendfenntartás, törvényesség garantálása, bűnfelderítés, stb..), ill., hogy lehet ezt hatékonnyá, igazságossá, jóvá tenni.
Hát ez, amire nem tudok bővebben kitérni, ebből is látszik, hogy ez a tanulmány egy sűrített összefoglalás.
Az igazságszolgáltatás (konkrétabban, kevésbé a törvények jóságának oldaláról).
Az igazságszolgáltatásról részleteiben szinte mindent elmondtam, csak össze kell rakni a részeket.
A korábbi fezetekben is gyakran érintettem a témát. A szükségletekről szóló fejezetben pl. szó volt az igazságosságról, igazságszolgáltatásról, mint fontos lelki szükségletekről. Az államról, a hatékony államról szóló fejezetekben többek között az igazságszolgáltatásról, ill. annak hatékony működésről is szóltak. Végeredményben rendőrség, a bíróság is egyfajta állami szolgáltatás. Az ésszerű, tiszta, átlátható, logikus államszerkezetben szintén szó volt az igazságszolgáltatásról. Szó volt arról is hogy a bírói hatalmat mint független hatalmi ágat a jelenben és a jövőben hogyan lehet értékelni. És még sorolhatnám a fejezeteket.
Külön kiemelném a tudatalakulásról, világnézetről szóló fejezetekben azon elmélkedéseket melyek az akaratszabadságról, a jogtudományról, az erkölcs és jog összefüggéseiről az erkölcsi jogi alapelvekről, alapproblémákról szóltak.
Itt és most ezekről az ismétlés elkerülés miatt nem beszélek, de részben idetartozónak tekintem őket.
Az igazságszolgáltatás két fő okból lehet gyenge. Az egyik a jogalkotás gyengesége, a törvények rosszasága. Erről már szinte mindent elmondtam, abban a fejezetben erről már nem lesz szó. A másik fő ok a jogalkalmazás gyengesége. A korábbi fejezetekben erről is bőven volt szó, ezeket nézzük most a szűken vett igazságszolgáltatás szempontjából.
A szűken vett igazságszolgáltatás: a rendőrség, ügyészség, bíróság, büntetés végrehajtás és egyéb követlen igazságszolgáltatással kapcsolatos intézmények, szervezetek.
A jogorvoslati egyenlőség is az igazságszolgáltatásról, annak, jogalkalmazó részéről szólt. Ezt nem akarom megismételni most olyan problémákat keresek, amelyek nem a jogorvoslati egyenlőség alá tartoznak.
Térjünk vissza döntéshozó mechanizmus rendszertényezőihez, pontosabban az állami intézmények problémáihoz.
A hatékony állam mennyiben érinti az igazságszolgáltatás intézményeit? Csak részben és nagyon óvatosan. Költségmegtakarítási jutalékról esetleg lehet szó, de teljesítménybérről és versenyhelyzetről csak nagyon óvatosan csak részlegesen. Ugyanis ebben az esetben felléphet, hogy az eredményesség miatt ártatlan emberek lakolnak. Az eredményesség számítását tehát úgy kell számítani, hogy a tévedéseket nagyon szigorúan negatív irányba kell beszámítani
Az egyenlőség elve mennyire érvényes. Abszolút, talán az egyetlen olyan terület, amelyben nem lehet vita az egyenlőség elvéről.
Az állami erőssége szempontjából meg kell állapítani, hogy az igazságszolgáltatás, döntően állami szektor. Lehetnek ugyan magándetektívek, ill. őrző-védő szolgálatok, önkéntes rendőrök, de ezek csak kiegészítések, az igazságszolgáltatás privatizációjáról nem lehet szó. Az egyenlőség elve is a döntően állami működést igényli.
Mennyiben érvényes a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás, az igazságszolgáltatásra. Mivel a vezetésre vonatkozó szabályozásba és belevettem az állam szabályozását, ill. az eljárási jogot, azt kell mondani, hogy ez is maximális mértében érvényes. Ezzel még vannak problémák.
A helyi, szervezeti feladatbeli szétválasztás is abszolút érvényes az igazságszolgáltatásra. Itt meg kell jegyezni, hogy a jelenlegi államkapitalizmusban ezzel nincs komoly baj. Talán az igazságszolgáltatás az terület ahol ez leginkább megvalósult. Azért e téren is lehetnek javítanivalók.
A függetlenség elemei, ebből a szempontból már vannak problémák. Pl. a jogfejlődésre, igazságszolgáltatásra fordított, egyenletesen emelkedő költségvetés nem jön létre. A jogra fordított költségvetés egyébként túlzottan alacsony, de erről még szó lesz. A magángazdaságtól való függetlenség elég jó, nem tökéletes. A politikai hatalomtól való függetlenség elvileg megvan, de mint a közelmúlt példája mutatja, gyakorlatilag vannak problémák. A rendőrség egyik párthoz a kormányzópárt részleges befolyásolása alatt áll, az ügyészség a másik párt részleges befolyása alatt állt. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha mindkettő egy párt befolyása alatt állna. Van javítanivaló.
Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ebben a tekintetben mégis jelenlegi rendszer a lefejlettebb, legdemokratikusabb, ami az eddigi rendszereket illeti. A politikai rendőrség, a politikai ügyek, a politikai indítású koncepciós perek két fő okra vezethetők vissza. Az egyik jogalkotás diktatórikussága, pontosabban az hogy a jog bünteti azokat akik a rendszerellenes véleményeket hangoztatnak, pl. röplapokat készítenek, pl. tüntetnek. A másik ok az, hogy a jogalkalmazás általában, de főleg az igazságszolgáltatási része nem független a politikától, és általában a jogalkalmazástól. Meg kell jegyezni, hogy a jogalkotás demokratikusságát, és jogalkalmazás, igazságszolgáltatás függetlenségét más rendszertényezőkben már értékeltem. Ezt a gondolatsort a történelmi értékelésben folytatom.
A vezetés-kiválasztás szintén messze van a tökéletestől. A felső vezetést a parlament választja ki pontosabban a kormányzópárt. A középvezetést pedig a felső vezetés. Az igazságszolgáltatás területén is lenne helye az objektív független kiválasztó testületnek. Illetve lenne helye némi demokratizmusnak is. az ott dolgozók érdemi munkatársak azért beleszólhatnának a vezetők kiválasztásába. Ki és mi alapján választja ki a bírókat? Egyébként a bírók alacsony fizetése elve azt eredményezi, hogy nem a legjobb jogászok jelentkeznek, azok elmennek ügyvédnek.
A leváltás, ami fontosabb, mint a kiválasztás szintén problémás. Egyrészt nemigen mérik, hogy az igazságszolgáltatás hogy végzi a munkáját, másrészt, ha ki is derül, hogy rosszul végzi, akkor sincs ennek következménye. Pontosabban leváltást nem a jó rossz munka dönti el, hanem a hatalmi harcok, érdekek.
Itt jegyzem meg, hogy a szervezeti felépítés is elég zavaros. Ha rosszul működik az igazságszolgáltatás ki a felelős? Általában egymásra mutogatás történik, a belügyminiszter, a rendőrkapitány, az ügyészség, az igazságügyi miniszter mutogathat egymásra.
A demokratikus felügyelettel, ellenőrzéssel is vannak problémák, igaz nem nagyobbak, mint más állami intézményeknél.
Ami az intézményi demokráciát illeti ezt is lehetne különböző speciális módszerekkel erősíteni. A panasz javaslat jogorvoslati rendszer nyugodtan kiterjedhetne az igazságszolgáltatásra is. Sőt még inkább, hiszen a bíróság ügyészség, rendőrség, stb. beperlésére, és per megnyerésére még kisebb az esély, mint más állami intézmény esetében. Lehet hogy elvileg ez lehetséges, de a gyakorlatban azért egy nagyobb elfogultság valószínűsíthető. (Az állampolgár elmehet nemzetközi bíróságra, ami nem éppen egyszerű dolog.) A panaszokat, javaslatokat tehát ezektől független demokratikus tudományos testületeknek, ill. azokhoz tartozó intézményeknek kellene kivizsgálni elbírálni.
A népi ellenőrzés is részben létrejöhetne az igazságszolgáltatás intézményiben ill. azokkal szemben. A bírósági tárgyalásokon pl. az állandóan váltózó, és jogtudással rendelkező népi ülnökök egyféle népi ellenőrzést valósíthatnának meg. Az esküdtszéki ítélkezés is tulajdonképpen a követlen demokrácia, a népi ellenőrzés egyfajta formája. Ezeket tehát egy jobb kivitelben lehetne alkalmazni. Nyilván a kombinált (szakemberek és nép) ellenőrzés nem nézhet bele a titkos aktákba, de azért nyilvánvaló dolgokat ellenőrizheti. Bánásmód, körülmények munkaintenzitás, munkaszervezés, költségmegtakarítás, korrupció, stb. ezeket lehet ellenőrizni. Tehát összességében kijelenthetjük, hogy a közvetlen demokráciának az intézményi demokráciának, ha korlátozottan is de van szerepe jelentősége az igazságszolgáltatás vonatkozásában is.
A gyorsaság problémája mindig előjön.
Kétszer ad, aki gyorsan ad, félszer ad, aki nagyon lassan ad. Az utóbbi illik a jelenlegi helyzetre, csak a lassúság miatt leértékelődik az igazságszolgáltatás. Ugyanakkor a gyorsaság nem mehet az alaposság rovására. Ugyanakkor a pénzen kívül jó ötletekkel is lehet növelni a gyorsabb igazságszolgáltatást.
Néhány lehetséges megoldás, amely felgyorsítaná az igazságszolgáltatást.
A törvényekbe levő határidőket is lehet módosítani. Gyorsbíróságok, az egyszerűbb ügyek vonatkozásában. Sőt a legegyszerűbb ügyekben a hatóságok, hivatalok ítélkezzenek, viszonylag gyorsan, persze nem jogorvoslat nélkül. Az ügyek arányos elhelyezése, vagy ahol sok ügy van ott sok ember, bíró, eszköz legyen. A lényeg, hogy az átlagos pereskedési idő közel azonos legyen, vagyis az elhúzódó pereket meg kell szüntetni.
A legnagyobb probléma azonban az igazságszolgáltatás alulértékelt szerepe. Az igazságosság és közbiztonság, mint főleg lelki szükséglet elve a jelenlegi rendszerben alá van értékelve. Mondhatjuk hogy a vezetés értékrendje e tekintetben hibás. Ebből adódóan az igazságszolgáltatásra szánt költségvetési pénz is kevés. Általában kevés az e területre szánt figyelem, energia, humánerőforrás, erkölcsi és anyagi megbecsültség, stb.. Ugyanis a rossz minőségű munka és a lassúság is visszavezethető arra, hogy az igazságszolgáltatásnak kicsi költségvetése, kevés a jó szakembere (általában alacsonyak a bérek), kevés az eszköze. Mindez a munka minőségére és gyorsaságára is kihat.
Itt kitérnék arra problémára hogy a lassú igazságszolgáltatás igazságtalan igazságszolgáltatás is. Képzeljük el, hogy valakit sérelem ér. Amikor a sérelem legjobban érzeteti mind a lelki mind az anyagi hatását, akkor nem kerül sor a kompenzálásra. Az igazságszolgáltatás elmaradása egyébként az emberek többségének legalább akkora szenvedést okoz, mint maga sérelem. Amikor hosszú évek múlva mikor már a sértett már megnyugodott, rendbejött, vagy idegbeteg lett és tönkrement, akkor jön a kompenzáció, mondhatjuk elkésve már nem sokat ér. Arról már nem is beszélve, hogy a lassú igazságszolgáltatás az elkövetőnek pedig nyugodt éveket esetleges további bűnözés vagy a szőkés lehetőségét szolgáltatja. Önmagában tehát a lassúság is igazságtalanság ezért ennek javítása külön feladat. A gyorsasághoz két megjegyzés. Az egyik a bürokrácia csökkentése, a másik gyorsbíróságok létrehozása, mindkettő máshol, mint feladat szerepel.
Az igazságszolgáltatás tehát a jelentőségéhez képest egy elhanyagolt, alulértékelt terület, amit a lassússág és felderítettség aránya is bizonyít.
Persze a demokratikusság szellemében az elhanyagoltságot nem nekem kellene eldönteni, hanem a néprétegnek. Korábban szó volt, arról hogy a költségvetés alapja egy széles körű közvélemény-kutatás, amelyik a különböző szükségleteket kielégítését, köztük az igazságosság igazságszolgáltatással való elégedettséget mérné fel. Ettől függetlenül én meg vagyok győződve arról, hogy egy objektív tájékoztatás mellett az emberek többsége akár az anyagi jólétének terhére is többet áldozna az igazságszolgáltatás, általában az igazságosság és közbiztonság javítására. Itt is meg kell jegyezni, hogy ez nemcsak lelki szükséglet de az igazságosabb társdalom a becsületes többség számára nagyobb anyagi jólétet is jelentene. Kevesebb kár, kevesebb betörés, kevesebb lopás, csalás stb. Tehát tulajdonképpen a társadalom számára ez a befektetés anyagilag is megérné. Egyébként ugyanez mondható el az egészségügyről, oktatásról is.
Tulajdonképpen folytathatjuk azon gondolatot, hogy az igazságszolgáltatás mint más állami intézmény, az előző fejezetekben kifejtettek alapján működne, akkor jól működne. Vagyis ha a közvélemény-kutatás általi költségvetés, lassan egyenletesen erősödő állam, lassan fokozatosan növekvő költségvetés alapján működne.
Megint felvetődik, hogy tulajdonképpen az igazságszolgáltatás színvonalemelésének alig van önálló aspektusa, önálló feladata, legalábbis ami az alapvető feladatokat illeti.
Az igazságszolgáltatás színvonalát az ésszerű demokratikus panasz javaslati jogorvoslati rendszer emelné.
Az állami hivatalok stílusa.
Persze itt a fölényeskedő, kiszúró, megvárakoztató, megfuttató stb. stílusra gondolok elsősorban. A példákat ezrével lehetne sorolni.
Ez is csak részben tartozik ideilletve több fejezetben is kitérhettem volna erre a problémára. Az összemosó joggal igen erős a kapcsolat hiszen ez is olyan dolog ami által a becsületes állampolgár megszorított, kiszolgáltatott helyzetbe, szinte bűnözői státuszba kerül. Amiért idevettem az egyrészt, hogy a rendőrség bíróság is egyféle hivatal. A másik az, hogy a szélesebben vett igazságszolgáltatást nemcsak a rendőrség, bíróság, végzi, hanem több más hivatal is. Azt tudjuk, hogy az állami hivatalok általában (gyakran nemcsak az állami intézményének) a kelleténél pökhendibbek, bürokratikusabbak, mondjuk úgy hogy nem az ügyfelek érdekeit, tartják elsődleges szempontjuknak. Ezt egyébként hosszasan kellene elemezni és az okokat is jócskán lehetne sorolni. Jelentős ok például az állam állampolgárokat kiszolgáló részének szegénysége.
Én a feladatokkal kapcsolatban két feladatot említenék meg. A tényleges demokráciában a nagyobb intézményi demokrácia azért nagyobb ügyféltiszteletet fog biztosítani. Ez azonban már máshova besorolt feladat. Szinte minden ok, feladat már más rendszertényező alá be lett sorolva.
A másik feladatot akár e rendszertényező közé is vehetjük és igen egyszerűen akár már holnaptól meg lehet valósítani. Ahogy pl. egy kereskedelmi cég dolgozói oktatást kapnak a az udvarias kiszolgálásból, ugyanúgy egy állami hivatal dolgozói is rendszeres oktatást kaphatnának az udvarias kiszolgálásból. Ha rendszeresen elmondanák az állami hivatalok a dolgozóinak, hogy tulajdonképpen az ő feladatuk az állampolgárok kiszolgálása (a hivatal van az ügyfelekért, nem fordítva), és tulajdonképpen az állampolgárok adója fedezi a fizetésük, továbbá megtanítanák őket különböző helyzetek kezelésére, akkor talán javulna ez a probléma is.
A közbiztonság és az általános biztonság.
A gyenge közbiztonság okait tulajdonképpen felsoroltuk. Az alacsony költségvetés, az összemosó jog, stb. Az tapasztalható hogy a jelenlegi államkapitalista rendszer sem közbiztonsággal nem foglalkozik sem az általános ( munkahely, megélhetési, stb. ) biztonsággal. Mondhatjuk úgy is, hogy jelenleg igen gyenge a lét és vagyonbiztonság. Kérdés milyen erős a jogbiztonság? Nem tudom, hogy mit neveznek jogbiztonságnak, de ha gyenge a lét és vagyon valamint a közbiztonság, akkor a jogbiztonság, sem lehet erős. Ha lassú és alacsony színvonalú az igazságszolgáltatás, akkor hogy lehet erős a jogbiztonság? Ha magas a csalások száma, akkor hogy lehet erős a jogbiztonság?
A jelenlegi államkapitalista rendszer közbiztonsága (bűnözési statisztikája) a leggyengébb a rendszerek közül, ha számításba az általános és technikai fejlődést is. Azért egy fejlett technikával nagyobb, szervezettséggel, viszonylag jobb bűnözési statisztikát kellene elérni. Az okokat a történelmi értékelésben fogom felsorolni, de az okok közül ehhez a rendszertényezőhöz tartozó ok a közbiztonság és az igazságszolgáltatás viszonylagos elhanyagoltsága.
Egyéb logikátlanságból, rövid távú érdekből eredő joghibák.
Az alábbi joghibáknak (a logikátlanságot illetően sok hasonló van) nem tudok jobb nevet adni, mint: egyéb, logikátlanságból rövid távú érdekből eredő joghibák.
Tulajdonképpen idetartozik a „kisbandítás” példában szereplő ostobaság. Nevezzük ezt a hibát: a bűnözők elengedésének.
Az alábbi hibát pedig így: a logikátlan károsultkompenzáció.
Egy példázat (a sok közül) a logikátlan, kárt okozó jogra. Ha a betörőt, rablót, tolvajt, stb., ha már megtörtént a bűn, a rendőrség elkapja, akkor a biztosító nem fizet, mondván a károsult perelje vissza a károsítón a kárát. Ezért az elkapás a károsult bőrére megy, ezért a rendőrség nem is csipkedi magát, azért alacsony a felderítettség, és magas bűnözés. Ez egy évtizedek óta tartó hatalmas károkat okozó, általános baromság. Ez is a rendszerből eredő igazságszolgáltatási hiányosság, mert általános, mert sok ember a szenvedője, mert régóta fennáll, és mert rendszerre utaló okok is megtalálhatók benne.
A megoldás viszonylag egyszerű: a biztosító fizessen aztán ő perelje a károsítót. (Ha erre nem hajlandó a biztosító akkor nem működhet. Illetve ezért kellene a magángazdasági biztosítók mellett egy állami referencia biztosítót is létrehozni.
Illetve az adóba, költségvetésbe is be lehet tenni egy „kötelező biztosítást”, mely a károsult kárát részben megtéríti. ) Itt is előjön az alapprobléma: a szorgalmas figyelmes, gondoskodó odafigyelő állampolgár éljen jobban, mint a figyelmetlen, lusta, stb. állampolgár. Az állam nem lehet teljes gondoskodó. De azért az a hatékony és igazságos, ha az állampolgár elsősorban a maga munkáján keresztül szorgalmas, figyelmes, stb., és nem azáltal, hogy minden ideje elmegy a biztonságvédelemre, a biztosítási vagy éppen bankügyek intézésére, vagy másra, a saját munkájára pedig nem marad ideje.
Az, hogy a károsult kompenzációja ne zavarja a rendőrség munkáját, mindenkinek sokkal jobb és még a biztosítónak sem rosszabb. Az kétségtelen, ha csökken a bűn, akkor kevesebb ilyen biztosítás szükséges, viszont az egyes biztosítások összege magasabb lehet, mert benne van a biztosító plusz kára ill. munkája. De egyébként is biztosító kára, haszna csak másodlagos a nép igazságszolgáltatása, közbiztonsága az elsődleges.
Az rendben van, hogy a magángazdaság, többek között a magánbiztosítók, magánbankok szabadságát biztosítani kell de azért ennek is van határa, nekik is nemzeti jogrendhez kell igazodni. A belső szabályozásuk nem lehet igazság és népellenes. Vagyis a magángazdaságra vonatkozó kerettörvényeknek kell biztosítani, hogy a magángazdaság ne akadályozza az igazságszolgáltatást, illetve ő maga ne legyen igazságsértő.
Az alábbi joghiba rövid elnevezése: a nyereségérdekelt büntető.
A nyereségérdekelt büntető igazságtalan lesz,
Ill. hogyan jutalmazzuk a büntetőt, ha jól végzi a munkáját – problémaköre.
Erre is van példa szépen, pl. az adóellenőrök jutalmazása, pl. parkoló ellenőrök jutalmazása, stb., stb.. Áttételesen, az erkölcsi dicséret, az általános magasabb jutalom, jövedelem, az előléptetés, ill. a leváltás, a kritika elkerülése is nyereségérdekelt megoldás.
Röviden mi is a baj. Ha büntetőnek haszna származik büntetésből, akkor nyilván arra fog törekedni, hogy minél többet, minél nagyobbat büntessen. Márpedig a büntető akkor tud igazságos lenni, ha elfogulatlanul, minden előny és hátrány nélkül vizsgálja a bűnt, a vétséget. (A probléma összefügg az állam és magángazdaság közötti különbséggel. A magángazdaság, mint profit-centrikus cég eleve nyereségérdekelt. Tehát a büntetési tevékenységet eleve az állam gyakorolhatja, az nem lehet magángazdaságban, versenygazdaságban, piacgazdaságban. De még ez sem teljesen oldja meg a problémát.)
Jó, jó de akkor hogyan jutalmazzuk azt a büntetőt, aki tényleg jól végzi a munkáját. Jól végzi a munkáját, vagyis nem sokat és nagyot büntet, hanem minden bűnt, megbüntet de elfogulatlanul alapos vizsgálat után és arányosan.
A büntetések száma, nagysága csak másodlagos az értékelésben. Az elsődleges értékelési szempont, az hogy kevés olyan panasz érkezik, amelyik jogos, amelyikben valóban felmerül az aránytalanság, a büntetett viszonylagos bűntelensége. Tehát a büntető jutalma, elmarasztalása 75%-ban a panaszok számából, jogosságából következik, 25%-ban a jogos büntetések számából, nagyságából. De aki büntetésekkel, jutalmakkal foglalkozik, (szélesebb értelemben a jövedelemváltozás, a leváltás, kinevezés, stb. is büntetés, jutalmazás, az lehetőleg (egy határon belül) ne kapjon elmarasztalást, jutalmat a bűntető munkájáért addig, amíg dolgozik. Ha abbahagyja ezt a tevékenységét, akkor kell a munkáját, vele szemben értékelni és jutalmazni, vagy elmarasztalni. Természetesen, a „háta mögött” állandóan értékelni kell a munkáját, mert ha bizonyos szint alatt végzi, akkor le kell váltani. Tehát a büntetési tevékenységet végzőnek (azzal kapcsolatos tevékenységek, hogy emberek, büntetést, jutalmazást kaphatnak), az egyenletes magas jövedelme, valamint a poszt megtartása a jutalma, az elsődleges büntetése, pedig a leváltása, aminek több formája lehet. A másik motiváció pedig: tudja, hogy mi vár rá, ha abbahagyja a munkáját.
Sok más állami tevékenységben, nemcsak büntetéssel, jutalmazással kapcsolatos tevékenységekben) is hasonlóan kell a vezetőket, dolgozókat jutalmazni, elmarasztalni. (Sőt az nemcsak az államra igaz.) Bizonyos tevékenységekben, munkákban nem lehetséges a teljesítménybérezés. Pontosabban a teljesítmény elsődleges szempontja a jogos panaszok kevéssége. Természetesen a panaszokat egy külső, elfogulatlan vizsgálónak kell értékelni.
Az igazságszolgáltatás egyik jellemző hibája, hogy rendőröknek talán az ügyészeknek, bíróknak is eredményt kell produkálni. Hány üggyel foglalkoznak, mennyit derítettek ki mennyit intéztek el, stb.. A kisebb probléma az, hogy rendőrség akkor végzi jól a munkáját, ha nincs, ill. csökken a bűncselekmény, ezt viszont nem értékelik. Így a rendőrség lényegében nincs motiválva a bűnözés csökkentésében, pl. megelőzésében. Azt értékelik, ha valakit bemutatnak, mint elfogott elkövetőt. Az érdemi probléma az, hogy ez az eredmény-centrikusság egy sereg téves gyanúsításhoz és végeredményben téves büntetéshez, téves ítélethez vezet. Ezen is változtatni kell.
Megint kiemelném az érdemi statisztika fontosságát. Ha feltételezzük, hogy statisztikai adtok a valóságnak megfelelőek nem manipuláltak, akkor a következő statisztikai adatokból kell az igazságszolgáltatás szintjét, jóságát megállapítani. A közbiztonság színvonala, az elkövetett bűncselekmények száma, súlyossága. A felderített és szankcionált bűncselekmények aránya. A téves ítéletek, szankciók, esetleges visszaélések aránya. A három statisztikai adatot össze kell vonni, és nemzetközi összehasonlításba kell tenni. Az összevonás pl., azt jelenti, hogy hiába magas a felderített szankcionált bűnügyek száma, ha a másik két mutató vagy azok közül az egyik rossz. Ugyanez igaz más összefüggésekben is. Tehát az összesített eredmény adja ki az igazi színvonalat.
Természetesen az igazságszolgáltatást nem csak elméletileg kell értékelni. Ha probléma van, akkor nem át kell szervezni, hatékonyabbá kell tenni a szervezetek működését.
A feladatok.
Tudomásul kell venni, hogy társadalom rendszer lényegéből (pofiorientált kapzsiságdeterminált, individualista, alulszabályozott, stb.) ered a tisztességtelenség a bűnözés. Tudomásul kell venni, hogy a rendszer alapvető hibái, (torz értékrend, igazságtalan különbségek, rossz törvények kihatnak, tisztességtelenség, bűnözés motivációjára.
Meg kell jegyezni, hogy az állam helyes aránya, szerepe, világos logikus állam, a demokratizálódás, a jó hatalommegosztás, stb., ezek nélkül nincs jó igazságos igazságszolgáltatás. Csak ezekkel kapcsolatos feladatok, más fejezetekben már megjelentek. Továbbá ne felejtsük el hogy sok joghibával, amely részben az igazságszolgáltatásra is érvényes már foglalkoztam.
Ezért a szűk feladatkör.
Az igazságosság, a közbiztonság az általános biztonság szükségletének helyes (a jelenleginél magasabb) értékelése és ennek gyakorlati kielégítése. A magasabb színvonalú és gyorsabb igazságszolgáltatás, valamint a nagyobb közbiztonság biztosítása elsősorban az igazságszolgáltatás intézményeinek, dolgozóinak nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülésével, magasabb és egyenletesen növekvő költségvetéssel.
Az állami intézményekre vonatkozó helyes elvek, szabályok, módszerek mechanizmusok megfelelő adaptálása az igazságszolgáltatás intézményeire. Az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása, a politikai (rendszert kritizáló) ügyek, politikai rendőrség, a koncepciós perek megszüntetése. Az állami hivatalok állampolgár érdekeit néző stílusának javítása, többek között az állami dolgozók rendszeres oktatásával.
Néhány lehetséges megoldás, amely felgyorsítaná az igazságszolgáltatást.
A törvényekbe levő határidőket is lehet módosítani. Gyorsbíróságok, az egyszerűbb ügyek vonatkozásában. Sőt a legegyszerűbb ügyekben a hatóságok, hivatalok ítélkezzenek, viszonylag gyorsan, persze nem jogorvoslat nélkül. Az ügyek arányos elhelyezése, vagy ahol sok ügy van ott sok ember, bíró, eszköz legyen. A lényeg, hogy az átlagos pereskedési idő közel azonos legyen, vagyis az elhúzódó pereket meg kell szüntetni.
Az igazságszolgáltatás jóval magasabb, társadalmi, erkölcsi (értékrendi) anyagi megbecsültsége.
Áthozott feladatok.
A jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás, igazságszolgáltatás, bíróságok ésszerű szakososítása feladat. Továbbá feladat az állam minden területének (állami és önkormányzati szervek, hivatalok, intézmények, stb.) jó munkájának objektív mérése (objektív mérőrendszer kidolgozása), beleértve a rendőrség és az igazságszolgáltatás egységeinek, munkájának objektív mérése és ezek szerint a vezetések, ill. bírók, ügyészek munkájának megítélése.
Az igazságszolgáltatás színvonalának valóságos mérése a valóságos, érdemi, megfelelő, összevont (bűncselekmények, száma, súlyossága, szankcionált arány, hibaarány) statisztikai adatok segítségével.
A büntető jutalma, elmarasztalása 75%-ban a panaszok számából, jogosságából következik, 25%-ban a jogos büntetések számából, nagyságából következik - elv érvényesítése. A büntetési tevékenységet végzőnek (azzal kapcsolatos tevékenységek, hogy emberek, büntetést, jutalmazást kaphatnak), az egyenletes magas jövedelme, valamint a poszt megtartása a jutalma, az elsődleges büntetése, pedig a leváltása, aminek több formája lehet. A másik motiváció pedig: tudja, hogy mi vár rá, ha abbahagyja a munkáját.
A logikátlanságból, ostobaságból ill. a rövid távú érdekekből eredő igazságszolgáltatási hibákat (pl. bűnözők elengedése, logikátlan károsultkompenzáció, stb.) meg kell szüntetni, ebből a szempontból is át kell szűrni a jogot.
A fenti feladatok egy független tudományos demokratikus testületet, testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
Persze ha jobban belegondolunk akkor e testületnek nem is olyan egyértelműek a feladatai, főleg ami az első két feladatot illeti. Gyakorlatilag ez a testület a következőket tehetné az első feladatok vonatkozásában. Objektív tájékoztatással befolyásolhatná az embereket abban az irányban, hogy az igazságosság, közbiztonság fontos szükséglet és akár az anyagi jólétük rovására érdemes erre több adót költeni. Mérhetné az ilyen irányú állampolgári véleményeket. Bebizonyíthatná hogy az állam erősítése e vonatkozásban erősítendő, az egyéni védekezés kényelmetlenebb, gazdaságtalanabb és rosszabb. Ezt nemcsak elméletileg bizonyíthatná, hanem olyan javaslatokkal, amelyek gyakorlatilag is fokoznák az állam ilyen irányú hatékonyságát. Másképpen fogalmazva: a az állami igazságszolgáltatás, jogalkalmazás intézményeinek elveit, módszereit, szabályait módosítaná abból szempontból hogy azok a feladatukat ( a magas színvonalú, igazságszolgáltatás és közbiztonság) egyre magasabb szinten tudják ellátni.
A jelenlegi jog és jogalakulás egy alapvető torzulása: a jog egyre inkább a sunyi, ravasz, csalások, károkozások eszközövé válik, ahelyett hogy azok megfékezésére szolgálna.
( E fejezetrész több helyre illik, én ide tettem.)
Így is körül lehet írni a jelenséget: a normális átlagos kisember, az emberek többsége számára a jog egy olyan bonyolult átláthatatlan gépezet, amelybe könnyű beleesni (gyakran belerángatják az embert), de nehéz abból kikászálódni, és az sem biztos, hogy károsodás nélkül sikerül a kikászálódás. Ezért is a jog egyfajta fenyegetés, és bedaráló eszköz, a szabad, alkotó, kritizáló kisemberből, félénk, kiszolgáltatott és jogi problémákkal foglalkozó embert farag. Ne felejtsük el, hogy a mérnökök, orvosok, szakmunkások, stb. ideje jelentős mértékben a jogi ügyekre megy rá.
(Ugyanakkor vannak más bedaráló gépezetek is: a könyvelés, adminisztráció, a pénzügyek, bankügyek, stb..)
A rafinált károsítók nagyon jól ismerik a jogot, a joghibákat és éppen e ismeretekre, pontosabban a joghibákra a hiányos jogra építve károsítanak. Így átfordul a jog a rafinált károsítók eszközévé.
A példák helyett, melyből rengeteg van, inkább a megoldásokra térnék rá.
E faladatok sok helyre betehetők, többnyire meg is jelennek, nevezzük őket általános feladatoknak.
Egyfelől arról sokat beszéltem, hogy szükséges az alapos vizsgálat, a többszörös felülvizsgálat, szükséges az árnyalt jog, szükséges a részletes eljárási jog. Tehát a megoldás semmiképpen sem az, hogy akkor egyszerűsítsük, tegyük felületessé a jogot, a törvényeket, az eljárást, a vizsgálatot, az ítélkezést. De mint azt az adózás kapcsán megállapítottam, a bonyolultság elsősorban az államot terhelje és ne a lakosságot, az állampolgárt terhelje. (Ne felejtsük el az állam, a nemzeti közösség által szervezett szolgáltatások sokasága.)
Ugyanakkor a jogi ügyek, perek, jelentős része olyan viszonylag egyszerűbb kisebb ügy, hogy a normális erkölcsű elfogulatlan ember is, a bizonyított tények alapján, akár egy órai gondolkodás után is el tudja dönteni, hogy ki a valóságos károsult, és ki a jogtalanul hasznosuló. Ki a jó, a jó szándékú, az ártatlan, de károsuló és ki a rossz, a rossz szándékú, de hasznosuló. Először ezt kell eldönteni, és azután ehhez kell keresni a jogszabályokat.
Az előzők alapján mire lenne szükség. Általában szükséges a jogi eljárások felgyorsítása. Nem mindegy, hogy a becsületes ember mennyi idő alatt kászálódik ki a gépezetből. Szükség van olyan gyors bíróságokra, melyek a viszonylag egyszerűbb ügyekkel foglalkoznak. Szükség van e bíróságokban, és általában olyan független elfogulatlan, helyes erkölcsű, ítélőképességű bírókra, akik a jogi, az ügyvédi csűrés-csavarás ellenében is gyorsan képesek eldönteni az igazságot. Képesek, mert, van erre idejük, energiájuk, eszközük, nincsenek túlterhelve. Képesek, mert megvan a belső képességük. Képesek, mert a jogi háttér is lehetővé teszi ezt. Képesek, mert nem a jogi csűrés-csavarás szemszögéből, de értelemszerűen, az alapvető erkölcsi normák, az alapvető jogelvek szellemében nézik az ügyeket. Nem az számít, hogy pl. a szerződésből kimaradt egy szó, egy mondat, hanem a tényleges jóindulat, és károsodás, ill. a tényleges rosszindulat és a károsító szándék számít.
E bíróságok, a bírók, és általában jogalkalmazás nem működhetnek ezen az elven: fizessen a figyelmetlen, fizessen a jogilag tudatlan, fizessen, akinek nincs pénze jó ügyvédre. Hanem ezen elv alapján működhetnek: fizessen a tényleges rosszindulatú, a károsító szándékú, az érdemtelenül hasznosuló, kapjon gyorsan jóvátételt az ártatlan a jó szándékú károsult, és mindezt az államnak kell garantálni. Éppen azért, mert ha nem az állam garantálja, akkor már ez az elv érvényesül: fizessen a figyelmetlen, a jogilag tudatlan, a szegény.
Mindezek alapján szükség van továbbá:
Helyes jogelvekre, helyes törvényekre. A nagyobb állami szerepvállalásra, az állam automatikus intézkedéseinek (beleértve a bírósági ítélkezéseket is) bővítésére. Az igazságszolgáltatásra (és a közbiztonságra, a tisztességre is) nagyobb erőforrásokat kell szánni, az eljárásokat így kell felgyorsítani. Szükség van független bíróságokra, ennek sok vonatkozása van. Szükség van valamilyen tudományos objektív bírói kiválasztásra. Szükség van gyorsbíróságokra.
Ha mindez magasabb fokon is létrejön, akkor meg lehet állítani a jelenlegi jog, jogalakulás alapvető torzulását. Ha nem, akkor tovább torzul a jog, a jogalakulás, és az igazságszolgáltatás, megszűnik igazságszolgáltatás lenni.
Történelmi és százalékos értékelés.
Azzal kezdem, hogy szerencsés helyzetben vagyok az értékelés szempontjából. Aki Magyarországon élt a XX. század második felében az lényegében három rendszerváltást élhetett át, annak személyes tapasztalatai lehetnek. Egyfelől a egy közepesen fejlett klasszikus kapitalizmus ( Horthy rendszer) váltott át a szocializmusra. Másrészt ha nem is időben azonnal, de megtörtént a közepesen fejlett klasszikus kapitalizmus átváltása egy közepesen fejlett államkapitalizmusba. Harmadrészt a brezsnyevi szocializmus (Kádár rendszer) átváltott az államkapitalizmusba.
A klasszikus kapitalizmusban volt politikai rendőrség, voltak politikai ügyek, voltak politikai indítású koncepciós perek, a brezsnyevi szocializmusban szintén voltak. Abba most nem mennék bele hogy melyikbe volt erősebb, de az biztos, hogy az államkapitalizmusban ez jelentősen csökkent. Ez egyrészt (nemcsak ez) bizonyítja hogy a klasszikus kapitalizmus és az államkapitalizmus két különböző rendszer. Az okok, mint arról már szó volt a jogalkotás egyfajta demokratizmusa, pontosabban. Hogy a jog (a rendszer) mennyire viseli el a rendszerkritikát. Arról is szó volt, hogy jelenleg a rendszerkritikát inkább kifinomult manipulációval igyekeznek kompenzálni. A másik oka, a jogalkalmazás, az igazságszolgáltatás politikai függetlensége. A Horthy rendszer, de más is, megmutatta, hogy azért a klasszikus kapitalizmusban sem volt független az igazságszolgáltatás. Az államkapitalizmus ebben a tekintetben kétségtelenül demokratikusabb, vagyis a fejlődés e tekintetben kétségtelenül mindkét rendszerhez képest egyértelmű. A jelenlegi helyzet azonban az optimálistól még messze van, erről is szó volt korábban. Az igazságszolgáltatás színvonala a jelenlegi rendszerben egyfelől magasabb, mert megvan a védekezés joga, viszont ez a védekezés nem egyenlő tehát mégsem magasabb. Az igazságszolgáltatás gyorsasága szerintem a brezsnyevi szocializmusban a jóval kevesebb ügy miatt is, valamivel gyorsabb volt. A panasz, javaslat jogorvoslati rendszer viszont még a jelenleginél is valamivel gyengébb volt. Én azt mondom, hogy a meghatározó különbség a politikai függetlenség vonatkozásában van. A többi igazságszolgáltatási szempontból nincs nagy különbség a két rendszer között.
A közbiztonság problémája viszont már másképpen alakult. „Szerencsém” volt átélni azt a kb. 6-8 éves (igen rövid idő) korszakot, amikor a közbiztonság kb. négyszer rosszabb lett (a vagyon elleni bűnözés száma kb. az ötszörösére, emelkedett), ami nem véletlenül a 1990-es rendszerváltás időszakára esett. Szerintem a jelenlegi rendszer közbiztonsága rosszabb, mint az államkapitalizmus közbiztonsága. Az biztos, hogy jelentősen rosszabb, mint a brezsnyevi szocializmus közbiztonsága. Abban az időben negyven év alatt nem halottam, hogy a mi környékünkön pl. betörés lett volna. Ehhez hozzá kell tenni hogy, az ajtókon egészen egyszerű zárak voltak, ráadásul elterjedt szokás volt a kulcsot a lábtörlő alatt tartani. A következő nyolc évben egyre szaporodtak a betörések, a környéken legalább évi 10 lehetett az átlag. Az ajtókra rákerültek biztonsági zárak és különböző rácsok, riasztók biztosították a lakásokat. Érdekes módón a lábtörlő alatt tartott kulcs szokása is eltűnt. Ez persze csak betörés és akkor a lopások, rablások, csalások hihetetlen növekedéséről nem is beszéltem.
A közbiztonság romlásának okait és következőkben látom.
Az anyagi szükségletek (a pénz a vagyon birtoklása, stb.) jelentősen felértékelődött, ezzel összefüggésben az értékrend a közerkölcs eltorzult. Ez az államkapitalista rendszer jellegéből adódik. A következő ok az igazságtalan és aránytalan vagyoni hierarchia, amely szintén a bűnözésre, a jogszerűtlen vagyonszerzésre motivál. Ez is rendszer jellegéből adódik. A következő ok az összemosó jog (a bűnözők túlzott védelme) erősödése. Ez is rendszer jellegzetessége. A következő ok, hogy ezekhez képest az igazságszolgáltatás (jogalkalmazás) nem lett fejlesztve oly mértékben, hogy az előbbi elemeket kompenzálja. Tehát a következő, újabb ok az igazságszolgáltatás, jogalkalmazás viszonylagos elhanyagoltsága alulértékeltsége. Ezt már nem nevezném a rendszer jellegzetességének. Az okokhoz még hozzátehetjük, hogy a különböző rendszereknek nem egyformán fontos az általános biztonság megléte kielégítése. A brezsnyevi szocializmusban ugyanis nemcsak a közbiztonság volt jobb, de a lét az egzisztenciális a szociális biztonság is jobb volt. Ugyanez például a klasszikus kapitalizmusról már nem mondható el.
Itt meg kell jegyezni hogy az összemosó jog (a kisember kiszolgáltatott bizonytalan helyzete, az vezetés hibáiról elterelő ellenségkép, stb.) végighúzódik mint rejtett, mélyebb ok.
Mindehhez még hozzátehetjük, hogy viszont az állami hivatalok stílusa a brezsnyevi szocializmusban és a klasszikus kapitalizmusban még jelenleginél is negatívabb volt.
Nem könnyű ezek után értékelni a különböző rendszereket ebből a szempontból.
Pl. mi a nagyobb kellemetlenség: állandóan vigyázni, hogy mit mondok és azt ki előtt mondom, vagy a bűnözéstől, átveréstől félve állandóan gyanakodva élni, ajtókat zárni, stb..
Azt azért mellékesen meg kell jegyezni, hogy jelenleg nyugodtabban hangoztathatja bárki a politikai véleményét, de annak nincs foganatja. Mellékesen még megjegyezném a következőt. Szerintem a brezsnyevi szocializmus rendszerkritikát szankcionáló jellege nem az egyéni igazságosság miatt volt elsősorban káros. Ebből a szempontból azért nem volt börtön, csak bizonyos hátrányok érhették a kritizálót, de ezt mérsékelte a hatalommal szembeni állampolgári szolidaritás. Főleg azért volt káros, mert rendszerváltás rendszerfejlődés lehetőségét még inkább minimalizálta. Ennek viszont ellentmond, hogy viszonylag könnyen létrejött a rendszerváltás. Valószínű, hogy jelenlegi kifinomult manipuláció jobban gátolja rendszerváltás, rendszerfejlődés lehetőségét, mint az otromba nyilvánvaló módszerek. A megjegyzéseket hosszasan lehetne folytatni, de térjünk vissza.
Szerintem egyformán kellemetlen és megalázó mindkét (a besúgóktól félni, a bűnözéstől, csalástól félni) helyzet.
Érdemes még azon elgondolkodni, hogy ez a két elem a politikától függő igazságszolgáltatás és a közbiztonság, hogy viszonyul egymáshoz. Lehet e mindkettőt páthuzamosan javítani, vagy szükségszerűen, ha az egyik jó, akkor a másik rossz.
A kérdés elméletileg azért érdekes, mert magas szintű igazságszolgáltatás nélkül nincs jó közbiztonság és jó közbiztonság nélkül nincs magas szintű igazságszolgáltatás. Mégis az előző részekből az sejlik ki, hogy a kettő elválik, sőt egymással ellentétes a tendencia alakulhat ki. Az ellentétes tendencia csak bizonyos határokon belül jöhet létre. Azt mondhatjuk, ha valahol jó a közbiztonság, akkor ott nem lehet nagyon rossz az igazságszolgáltatás, csak viszonylagosan rosszabb. A brezsnyevi szocializmusban egyébként nem általában volt nagyon rossz az igazságszolgáltatás csak annak egy jelentős vonatkozása volt nagyon negatív, a politikai függőség vonatkozása. Ha valahol jó az igazságszolgáltatás, akkor ott nagyon rossz nem lehet a közbiztonság, csak viszonylag rosszabb. Az államkapitalizmusban, általában az igazságszolgáltatáshoz képest viszonylag rosszabb a közbiztonság, másfelől talán az igazságszolgáltatás sem olyan jó, mint amilyennek látszik.
Mint azt korábban kifejtettem a rossz közbiztonság rendszer jellegéből adódik. Ugyanakkor ebből a szempontból is jelentős eltérések vannak az államkapitalista országok között. Ahol a vezetés nagyobb jelentőséget tulajdonit a közbiztonságnak és általában biztonságnak, ott az jobb. Itt megjegyzem, hogy általában az a vezetés, aki nagyobb jelentőséget tulajdonít a közbiztonságnak az nagyobb jelentőséget tulajdonít az általános biztonságnak is. A brezsnyevi szocializmus vezetése nagyobb jelentőséget tulajdonított a közbiztonságnak és nagyobb jelentőséget tulajdonított az általános biztonságnak is. A politikától függő igazságszolgáltatás szintén rendszer jellegéből adódik. Ugyanakkor itt is elmondható, hogy elképzelhető egy demokratikusabb szocialista fejlődés, amelyben nem jön létre az igazságszolgáltatás politikai függősége.
Bizonyos összefüggés, ha azt mondjuk, hogy a brezsnyevi szocializmusban a vezetés elsősorban az igazságszolgáltatás politikai függőségével és hivatali stílussal akarta sakkban tartani népréteget, az államkapitalizmusban a vezetés elsősorban a rossz közbiztonsággal, általános biztonsággal tartja sakkban a népréteget. Az államkapitalista sakkban tartás nem tudatos, inkább azt mondhatjuk, hogy a jó közbiztonsággal, általános biztonsággal ellentétes, más irányú érdekek erősebbek, mint a jó közbiztonság megteremtésének érdeke.
Itt meg kell jegyezni, hogy itt csak a belbiztonságról, és a népréteget érintő biztonságról volt szó. A katonai biztonság, a merénylet elhárítás, és általában a vezetés védelme mindkét rendszerben erős, és más problémakör.
Az összefüggéseknek vannak egyirányú és ellentétes (a különböző rendszerekből adódó), valamint törvényszerű és nem törvényszerű vonatkozásai.
A tényleges demokráciában a két elemet egymással összefüggésben, de mégis külön-külön lehet fejleszteni. Létre lehet hozni egy a jelenleginél függetlenebb és magasabb színtű igazságszolgáltatást, és létre lehet hozni még a szocializmusnál is jobb közbiztonságot, általános biztonságot.
A százalékos értékelés még nehezebb, mint a történelmi értékelés, hiszen ebben azt is figyelembe kell venni, hogy más rendszertényezők alatt mi volt már értékelve. Ez a rendszertényező azért kap viszonylag kevés százalékot, mert a jelentős része már más rendszertényezőkben értékelve volt.
Az állam szervezettségéhez és rendelkezésre álló technikai eszközökhöz mérem a igazságszolgáltatás, jogalkalmazás valamint a közbiztonság fejődését. Újra megjegyzem: az államkapitalizmus százalékát a rossz közbiztonság, általános biztonság rontja le, és teszi egyenlővé a brezsnyevi szocializmus százalékával.
Százalékos értékelés.
Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus, 1,8%, klasszikus kapitalizmus 2,2%, államkapitalizmus 2,7%, brezsnyevi szocializmus 2,6%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,6%? Tényleges demokrácia 4%.
Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Elméleti rendszertényező.
Hosszú életem során most már eljutottam a kb. 50. különböző állami hivatalokhoz, hatóságokhoz, szervekhez írt levélig illetve a válaszlevélig. Hozzáteszem, nem szoktam olyan ügyekben panaszkodni, kérelmezni, melyek, nem egyértelműek. Tehát eléggé átrágom, az ügyet, akár erkölcsi akár jogi szempontból, mielőtt panaszkodok, kérelmezek. És persze nemcsak levelekről van szó, hanem általában az ügyintézésről. Tehát van már kellő személyes tapasztalatom, ez ügyben.
Meglepően hasonlóak ezek a válaszlevelek. De előtte néhány megjegyzés.
Ha egy magáncégnek ír levelet (leginkább panaszt, reklamációt, kérelmet) az állampolgár akkor könnyebb elfogadni a lekezelő, semmitmondó, elhárító válaszlevelet.
Bele kell nyugodni, magángazdaság elsődleges célja a profitmaximalizálás volt, van és lesz. És nem a lakosság, állampolgárok szolgálata. Annyiban lehet javítani helyzetet, hogy egyrészt tisztességesen jöjjön létre a profitmaximálás, Másrészt a hosszú távú profitmaximálásra törekedjenek, amely egy normális versenygazdaságban viszonylag tisztességes, ügyfélbarát magatartást kíván.
Viszont az állam elsődleges célja, feladata a lakosság, az állampolgárok szolgálata.
Az állam, legalábbis a jövő állama nem más, mint a mi állampolgárok közösen szervezett intézményei. Az állam nem más, mint az állampolgárok érdekképviselete. Tehát az állam kritikán aluli magatartása, válaszai, nem azonosíthatók az államon kívüli cégek emberek esetleges kritikán aluli magatartásával, válaszaival. És ne felejtsük el az állam a példakép. Ha az állam maga is rossz, lekezelő, tisztességtelen akkor mit várhatunk el a társadalom többi részétől (magángazdaság, civil szféra, magánemberek, stb.).
A jövőben, a közvetlen demokráciában, a fejlettebb panasz, jogorvoslat, javaslati rendszer erről fog szólni: kérjük és köszönjük, hogy panaszkodott, kritizált, rámutatott a hibákra, hogy javaslatot tett. És mindenképpen érdemben figyelembe vesszük a panaszát, kérelmét, javaslatát azon felül is, hogy konkrétan az ön problémáját a lehetőség szerint leginkább elintézzük, megoldjuk. Tehát konkrétan is megpróbáljuk az ön panaszát, kérelmét, javaslatát érdemben cselekvően elintézni, úgy hogy azzal önnek lehetőleg ne legyen további teendője. Közvetve pedig mindenképpen figyelembe vesszük, vagyis az ön panasza, kérelme, javaslata is beszámít az állampolgárok elégedettségét, ill. az állam különböző területeinek azok vezetésnek munkáját mérő adatokba.
Tehát ez lesz a jövő rendszerének lényege, de addig valahogy el kell jutni. Erről az eljutásról szól ez az elmélkedés.
Már címben is érzékeltettem, nemcsak néhány bosszantó momentumról van szó, hanem arról milyen rendszerben milyen társdalomban élünk. Ha a legfőbb rendszertényezők közé nem is, de a fontos rendszertényezők közé be lehet tenni: a rendszert, a társadalmat jelentősen meghatározza az állami hivatalok felfogása, stílusa.
Sajnos azt kell mondanom, hogy e vonatkozásban semmit sem változott a rendszer, a brezsnyevi szocializmusban éppen ilyen borzalmas volt az állami hivatalok felfogása, stílusa, mint most, vagyis e tekintetben nincs semmi jelentős előrelépés. Nyilván a jövő fejlettebb társadalmában ez is meg fog változni. Akkor, talán 30 év múlva elborzadva fogják olvasni eme válaszleveleket, legalábbis reményeim szerint.
Talán arról is beszéltem már, hogy ennek az egész problémakörnek van egy olyan vonatkozása, hogy az állam és az állampolgár között egy elmérgesedő rossz viszony, avagy egy jó barátságos, bizalmi viszony alakul ki. Ez többek között arról szól, hogy érzi magát az állampolgár, a legfőbb felettesét utálja fél attól, vagy nem. Röviden: egy nyugis megbízható légkörben élünk, vagy sem. És nem felejtsük el a rossz viszony általában automatikusan tovább, éleződik. És sok mindenre kiterjed ez utálat, pl., hogy az állampolgár mennyire lesz jogkövető. Arra, hogy pontosan fizeti az adóját vagy sem, és még lehetne sorolni hová vezet, ha elromlik ez a viszony. Ha csak jogkövetés-javulást és az adómorál-javulást nézzük, már akkor is érdemes kialakítani egy jó panasz, kérelmező, jogorvoslati, és javaslattevő rendszert.
Persze azt is lehet mondani: eleve viselkedjen tisztességesen az állam (és a társadalom összes része) és akkor egyáltalán nem lesz panaszkodás. De kérelmezés és javaslattevés akkor is lesz. De a kettő lényegében ugyanaz. Aki jól reagál a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra az eleve is rendesen viselkedik. Aki eleve is tisztességtelenül viselkedik, az a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra is rosszul reagál.
Megpróbálom az állami válaszlevelek, melyek általában kérelmekre, panaszokra válaszolnak jellemzőit felsorolni.
Először is meglepően nagy az azonosság, ami lényegi felfogást, stílust illeti. Tehát egyik, vagy másik hivatallal van csak baj, hanem valamilyen generális, rendszer jellegű baj van.
És még egy megjegyzés, az ötven levél mondjuk kb. 100 panaszt ill. kérelmet fogalmazott meg. Ebből kb., 95 panaszra, kérelemre kvázi elutasító válasz érkezett, vagyis nem jött ilyen válasz: igen elfogadjuk a kérelmét, teljesítjük, vagy elfogadjuk panaszát és intézkedünk. Talán 5 esetben jött valamilyen ehhez hasonló válasz de akkor sem úgy, és ahogy én gondoltam. És nyugodtan ki merem jelenteni ez az adat, megegyezik az országos összesített adattal. Ha valaki nem hiszi, kutassa fel ezt a területet. Megjegyzem, sajnos erről sincs megbízható statisztikai adat, pedig nem ártana.
Tehát kijelentem: jelen rendszerben az államnak, az állami hivataloknak, szerveknek, hatóságoknak beadott panaszok, kérelmek 95%-a el van utasítva.
Önmagában ez a szám elmondja a lényeget, ismételjük el: 95% el van utasítva csak 5% van elfogadva, teljesítve.
Mert ugye az is mondható: az emberek jelentős része tudatlan, tájékozatlan, felületes, rosszindulatú. Na de a 95%-a az embereknek tudatlan tájékozatlan, felületes, rosszindulatú? Nyilván nem, talán a 40-50% még vitathatóan elfogadható. Viszont az állami hivatalok, hatóságok szervek szerint bizony az állampolgárok 95%-a tudatlan, tájékozatlan, felületes, rosszindulatú, hiszen ilyen arányban utasítják el a kérelmeiket, panaszaikat.
Visszatérek oda, hogy az állam és az állampolgár közötti viszonyt ki rontja el. Ezek szerint nyilvánvalóan az állam.
Elismerem hogy az állami esetében az ügyek fele, harmada speciális abból a szempontból, hogy nem a reklamáló ügyfél és az intézmény, vállalat stb. áll szemben (ez a normális, amiről itt beszélek, erről szól), hanem az intézménynek X ügyfél és Y ügyfél között kell igazságot tenni. Vagyis az állam mindkét ügyfelet (állampolgárt) egyformán szolgálja, de mégis az igazság szerint csak az egyiket szolgálhatja. Vagyis az igaztalan, hibázó állampolgárt nem szolgálhatja, kénytelen elutasítni, nem tudja az ügyét elintézni.
De nézzük újra az elintézetlen ügyek számát. Nem véletlenül írtam, hogy az esetek 40-50%-ban talán indokolt a megoldatlanság.
Az esetek felében, mondjuk az egyik ügyfél áll szemben a másik ügyféllel. Ez esetben 20-25%-nak meg lehet oldva az ügye a másik 20-25%-nak nem. Az esetek másik felében az ügyfél áll szemben magával az állammal, valamelyik intézményével. Ez esetben feltételezzük, hogy panaszosok fele, vagyis 25%-a valóban teljesíthetetlen panasszal, kérelemmel áll elő, olyannal, ami tudatlanságából, tájékozatlanságából, rosszindulatából, önzőségéből ered.
Így jön ki az a szám, hogy legfeljebb 40-50% lehet a megoldatlan elutasított panaszok kérelmek száma. És nem 95%.
De ha el is utasítanak egy panaszt, kérelmet, azt is normálisan, érthetően kell tenni. Jelenleg ez sem teljesül.
Kitérés az állami intézmények (hivatalok, hatóságok, szervek, vállaltok, stb.) demokratikus működésére.
Amiről itt szó van, (panaszok, kérelmek, stb.. kezelése) természetesen összefügg a demokratikus működéssel, de mégsem azonos azzal.
Felosztom egy állami intézmény működését.
Többek között fel lehet osztani: a szakterületek működtetése. És az állampolgári (ügyféli) panaszok, kérelmek, javaslatok kezelése, részekre.
Többek között fel lehet osztani: az intézmény szervezeti működési szabályzatának kialakítása. És a szabályzat alapján az adott problémák megoldása.
A két felosztás azt jelenti, hogy a szakműködésnek is van egy szabályzata.
És az állampolgári (ügyféli panaszok, kérelmek, stb.) kezelésnek is van egy szabályzata.
Az intézményi demokrácia elsősorban azt jelenti, hogy az intézmény szabályzatának kialakításába jelentősen bevonják az ott dolgozókat, és az ügyfeleket is.
Pontosabban a szabályzat kialakítása vázlatosan így történik. Van egy felülről (országos szintről jövő) keretszabályozás, mely remélhetőleg maga is demokratikus módón készült el, és tartalmazza a kötelező demokratikus működés garanciáit. De az önrendelkezés, és a demokrácia szellemében ehhez a szabályozáshoz maga az intézmény is sok mindent hozzátehet, elvehet. És itt jön az intézményi demokrácia: vagyis hogy a szabályzat további alakítását kizárólag a főnökök csinálják, vagy abba jelentősen bevonják az ott dolgozókat és az ügyfeleket is.
Ezzel szorosan összefügg az intézmény panasz, kérelem, javaslat kezelése. Mert egyrészt a panasznak, a kérelemnek, és főleg a javaslatnak lehet egy olyan vonatkozása, hogy változzon meg az intézmény szabályzata.
Másrészt világos, hogy nem nevezhető demokratikusnak az olyan intézmény, amely élből lesöpri az állampolgári (ügyféli) panaszokat, kérelmeket, javaslatokat. Tehát az intézmény szabályzatának, bárki is hozta azt létre, tartalmazni kell az állampolgári (ügyféli) panaszok kérelmek, javaslatok maximális tiszteletét, és a lehetséges maximális valóságos cselekvő megoldását. De ha ez a szabályzat demokratikusan jön létre, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel tartalmazza ezt, mintha nem demokratikusan jön létre.
És a szabályzat önmagában nem elég, ha nincs demokratikus felfogás, demokratikus stílus akkor a szabályzat egy üres bödön marad.
Visszatérve a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra.
Nézzük a válaszlevelek közös jellemzőit.
Elutasító, lerázó jellegűek.
Ködös érthetetlen, bürokratikus hivatali nyelven íródnak.
Lekezelő, nagyképű, mi vagyunk az uralkodó, okos hivatal jellegűek.
Általában még konkrét válaszok sem érkeznek a levélre, még ilyen sem: sajnos kérelmét, panaszát elutasítjuk, a következő okok miatt. Még az elutasítást is úgy kell kihámozni.
Ellenben nagyképű, paragrafusokra, és hivatali frázisokra hivatkozó mondatok bőven vannak.
Abszolút nem érződik a kisember az állampolgár szemszögéből való megközelítés. Sőt egy kívülálló, inkább szemben álló lenéző jellege van e leveleknek.
A következő jellemző, az áthárítás. Pl. ön polgári peres eljárásban, érvényesítheti követelést. Vagy: ez nem a mi hivatalunkra tartozik.
Az állam egy nagy egység, amely a lakosságot szolgálja, az automatikus állami intézkedést ezért bővíteni kell. Ezért minimálisan elvárható, hogy a válaszban e mondat, gondolat és e cselekvés jelenjen meg: tisztelt ügyfél panaszát, kérelmét továbbítottuk a megfelelő hatóságnak, illetve továbbítottuk a jogsegély-szolgálathoz mely részletes felvilágosítást ad, hogyan tudja panaszát, kérelmét érvényesíteni.
És nem utolsó sorban felületesek is ezek a válaszok.
Mintha a levelek panaszok kérelmek egy részét, felét, kétharmadát el sem olvasnák, mert nincs semmilyen közvetlen vagy közvetett reakció. Mintha azokat a mondatokat le se írta volna a panaszos. Vagy egyszerűen téves válasz érkezik, mintha nem is panaszos kérelmező levelére válaszolnának.
Valószínűleg, hogy valóban csak nagyjából futják át a leveleket, vagyis részeket olvasnak el belőle, és azt sem elemzik. Általában sincsenek értelmezve a levelek (panaszok, kérelmek). Egyszerűbben el sem gondolkodnak azon mi a tartalma a levélnek. Ezért az állampolgárok számára mindez falráhányt borsó, elpocsékolt idő.
Tehát az állampolgár otthon nagyon tárgyilagosan megindokolva órákig fogalmaz meg egy levelet (panaszt, kérelmet) és azt szinte el sem olvassák.
És itt megint kinyílt egy problémaajtó: lehet hogy egyszerűen idejük (pénz, munkaerő, eszköz) sincs arra, hogy érdemben foglalkozzanak egy panasszal, kérelemmel, javaslattal.
Itt viszont eljutottunk az állami szolgáltatások és általában az állam alulértékeltségének problémájához. Illetve a rossz hatékonyságú, korrupt állam problémájához. Ezek az okok mindenhol ott vannak, tehát alapvető okok, amíg nincsenek megoldva addig reménytelen az előrejutás.
De azért vannak más okok is.
Az alapvető hozzáállás oka: az állam a főnök irányító, vagyis mi vagyunk a főnökök irányítók. És valahol harmadlagosan, mellékesen szolgálunk, szolgáltatunk is.
Miközben a helyes sorrend: az állam legfontosabb célja, feladata a lakosság, az állampolgárok szolgálata, és e szolgálat közül is kiemelkedik: a benyújtott panaszok, kérelmek megoldása. És csak másodlagos, hogy mi vagyunk az irányítók.
Nem véletlenül emeltem ki a „megoldás” szót, fogalmat, mert az nem azonos kötelező semmitmondó, és semmit meg nem oldó válasszal, tájékoztatással.
És van itt még egy alapvető felismerés.
Az állam hivatal, van az ügyfélért és nem fordítva. Az ügyfél a saját szempontjából (ez a legfőbb szempont) és egyébként is más szemszögből kívülről nézi a működést, és rámutathat olyan hibákra, melyekre az ott dolgozók nem tudnak, vagy nem akarnak rájönni.
És van még egy alapelv: a szőnyeg alá sepert szemét előbb-utóbb felrobban.
Vagy pedig a becsületes állampolgár nyeli be a sok szemetet, és őt teszi tönkre, de akkor ki fog dolgozni
Az állami vezetők, kisfőnökök, és állami alkalmazottak, ügyintézők belső lelki okai. A mélylélektani okok.
Érdemes meglátni, hogy itt már nemcsak a vezetésről beszélek. Bár szerintem általában a fejétől bűzlik hal, de az alkalmazottak lelki világát is érdemes elemezni. Ugyanis az történik, hogy a vezetés hibája ez esetekben az, hogy hagyja az alkalmazottak rossz énjét, rossz felfogását érvényesülni. Ez hatalmas hiba, de látszólag és jogilag picike hiba. De visszatérek az állami dolgozók lelki világára.
1. A panaszos kérelmező (kritikus, reklamáló) egy kötekedő emberke. Itt ugye eljutottam ahhoz a felfogáshoz (ránk, magyarokra nagyon is jellemző), hogy minden kritika (minden panasz, kérelem, reklamáció) kötekedés. Vagyis hogy nincs felismerve az építő kritika jelentősége. Nincs felismerve, hogy a kritizáló, reklamáló, egy pozitív, hasznos ember, sokkal hasznosabb, mint aki kényelemből, önzésből, gyávaságból csak kuksol, hallgat és legfeljebb sunyi egyéni módszerekkel (nem a társadalom megjavításán keresztül) próbál előrejutni. Tehát az államnak (állami ügyintézőknek) valójában meg kellene, köszöni a közéleti aktivitást a panaszosnak, kérelmezőnek. Ehelyett fölösleges kötekedésnek tekintik.
2. Az állam alapvető felfogása persze paritásban van az állami dolgozók felfogásával Vagyis minden állami dolgozónak közszolgának, tisztában kell lenni: az én elsődleges feladatom, az átlagos kisember a panaszos a kérelmező szolgálata, az ügyének elintézése. És nem a fönökösködés.
És ez nemcsak a munkám, hanem egy fontos hivatás - ezt is látniuk kell.
3. Ugyanis jelentkezik a minden motiváció nélküli alkalmazottra jellemző: legkevesebb munkával a legtöbb jövedelmet szerezni” felfogás.
Vagyis a problémás ügyfélre így tekintenek: már megint itt van egy valaki, egy senki, aki a munkámat sokasítja. Ez egyébként sok helyen felfedezhető nemcsak az államban, de ott fokozottan. Pl. az alkalmazott eladó, elbújik a sarokban, és amikor mégis megtalálod és kérdezel valamit, akkor rá van írva az arcára: na ez a hülye is megtalált, miért nem hagy békén pihenni. (De hát könyörgöm ez a munkája.)
Több dolog hiányzik, főleg az állami dolgozók vonatkozásban. A bármilyen okú motiváció. A teljesítménybérezés, ezzel összefüggésben a munka mennyiségének minőségének mérése.
4. Továbbá azon emberi tulajdonság, hogy mindenki szeretné magát az átlagtól, kiválóbbnak, felsőbbrendűnek meghatározóbbnak, (irányítónak, főnöknek) tekinteni. Mindenki keresi ezen igényéhez az ürügyet. Általában is az embereknek csökkenteni kellene ez igényüket. Másfelől meg kellene egyezni, a jognak is közmegegyezést kellene erősíteni: általában az ügyfél a főnök. Amikor az emberek dolgoznak akkor általában jellemzően ők a kiszolgálók, amikor fogyasztanak (nem dolgoznak), akkor általában jellemzően ők a megrendelők a kiszolgáltak.
Az állami dolgozók esetében ez az ürügy, jellemzően: én vagyok az állam a legfelső irányító, főnök képviselője.
5. És végül a sekélyes, rövidlátó gondolkodás. Itt gürcölök reggeltől estig bagóért, és akkor jön a sok hülye ügyfél, a hülye panaszával, hagyjanak engem békén – gondolja az ügyintézők többsége.
Azt nem látja, hogy az nem az ügyfél hibája, ha ő reggeltől estig gürcöl bagóért. És az sem az ügyfél hibája, ha ö olyan rendszerben dolgozik, amelyben nincsenek a panaszokra válaszok. Mindez inkább a főnökei és a rendszer hibája.
Az sem az ügyfél hibája, ha tájékozatlan, mert ez egyrészt természetes. Az atomfizikus ügyfél sem háborodok fel, ha az ügyintéző nem ért az atomfizikához. Valójában viszont éppen belőle hiányzik a munkájához szükséges tudás.
Azt sem veszi észre, hogy tulajdonképpen őt az ügyfél fizeti (nem a főnöke, nem az állam, nem a kormány) az árakon ill., az adóján keresztül.
Azt se látja, hogy tulajdonképpen ezt ő is visszakapja, mert mindenki volt, lesz, panaszkodó ügyfél. Azt már nem is kérem számon, hogy rendszerbe és fejlődésbe nézze a társadalmat. Én beírtam egy-két levélbe: milyen társadalomban fognak élni gyerekeink, unokáink, ha ez a tendencia folytatódik. De rájöttem ez már oly magas röptű gondolat, hogy halvány lila ködként sem jelenik meg a rövidlátó ügyintézőnk agyában.
Meg kell nyugtatnom a kudarcot vallott panaszost, és magamat is, nem ez ő hibája. Leírhatja, elmondhatja ő a világ legbölcsebb, időtálló igazságait, akár Jézus is írhatna levelet, a válasz semmitmondó, elutasító lesz. Mert sajnos ez az állam, a hatalom, és a rövidlátó ügyintézők természete ez és alig változik. Felsejlik itt Jézus és hatalom esete, vagy Pál apostol, mint kvázi állami ügyintéző története. De azért egyszer csak meg kell ennek változnia. Hát, amit maga leirt az a szentigazság és a magam részéről mindent meg fogok tenni, hogy ez az igazság érvényesüljön – ilyesmi válaszban reménykedik a panaszos. Lássuk be, ez naivság. Ilyen választ szerintem még soha senki idegen nem kapott. Ez olyan nagy csoda? Ezek szerint az. De azért már találkoztam 100-ból 1 olyan ügyintézővel, aki azt mondta: magának igaza van, de én nem tehetek semmit. És én vagyok olyan naiv, hogy egyszer majd olyan világ jön el, amelyben sok ügyintéző mondja: magának igaza van és a magam részéről, megpróbálok valamit tenni. És ezért nem kap ki a főnökeitől.
A mélylélektani okokat, azokból eredő torzulásokat elsősorban oktatással lehet megoldani. Nyilvánvalóan az oktatásba azt is be kell venni, mi az állam igazi célja szerepe, miről szól az állam az igazi fejlett demokratikus rendszerben. Vagyis az alapvető okokat is részben megoldja a megfelelő oktatás.
De itt előjön azon probléma, hogy van egy olyan társadalmi karakter típus (stréber kiskirály), amelyiket aztán évekig is oktathatnak, az sem fog rajta. Ezért szükség van valamilyen pszichés alkalmassági szelekcióra is.
A lélektani okoknak van egy másik nagy kiterjedése, mégpedig: a jelenlegi rendszerben is és általában milyen emberekből lesznek a vezetők, és a vezetőket szükségszerűen milyen torzulások érik. Röviden, ezek a vezetés, a vezetők szükségszerű negatívumai. Idevágóan pl. egy vezető át sem érzi a jogos, de elutasított panasz, kérelem érzését, mert nem kerül ilyen helyzetbe. De lehetne még folytatni, a szükségszerű demokrácia-ellenességgel, vagy az átgondoltságra fordítandó időhiánnyal, és más szükségszerű negatívumokkal. Ezekről más fejezetekben elég bőven beszélek.
Van ennek az egész problémakörnek egy államszerkezeti problémája is.
Anélkül hogy a jelen zavaros helyzetet elemezném, amelyben sem az állampolgár nem tudja, hogy hová, kihez forduljon sem maga az intézmény nem tud kezdeni semmit a panasszal, kérelemmel, inkább a jövő tisztább átláthatóbb helyzetét elemezném.
Először is a jövőben minden állami intézmények (hivatalnak, hatóságnak, szervnek, vállalatnak, stb.) lesz egy olyan jelentős része mely az állampolgári ügyféli panaszokkal, kérelmekkel, javaslatokkal foglalkozik, érkezzenek azok közvetlenül, vagy közvetve. A lényeg az, hogy egyik állami intézmény sem mondhatja azt, nekem semmi közöm az állampolgárokhoz. Az alapelv tehát, minden állami intézménynek köze van az állampolgárokhoz, az állampolgárokért, az ügyfelekért van, köteles foglalkozni az állampolgári panaszokkal, kérelmekkel, ha az akár legcsekélyebb mértékben érinti az intézményt.
A másik, hogy legyen egy központi állampolgári panasz, jogorvoslati kérelmi, javaslati intézmény, amelynek lennének közvetlen osztályai. Pl. pénzügyi banki panaszok. Pl. fogyasztói panaszok. Pl. a gazdasági versennyel kapcsolatos panaszok. De az állampolgárt nem kell, hogy érdekelje, a panasza milyen kategóriába sorolódik. Mert eme intézmény sem csak a saját hatáskörén belül működik.
Kitérés, a jelenlegi rendszer lehetséges átalakításra. De itt nagyos sok a „ha”.
A jelenlegi rendszer, kb. ez: az állampolgár panaszkodik, kérelmez, erre általában nem jön érdemi válasz, megoldás. Majd akinek pénze, ideje, jó ügyvédje van, akkor ő perelhet. Csakhogy ezzel sok probléma van, inkább felsorolom azokat a feltételeket, amelyek szükségesek, hogy működőképes egyszerű panasz, kérelmező, jogorvoslati rendszer legyen.
Tehát: ha a pénz, és idő nélküli emberek is érdemben tudnak perelni.
Ha az állammal szemben a kisember a szegény kisember is egyenlő jogi ellenfél lesz.
Ha a perek ideje jelentősen lecsökken.
Ha lesznek olyan idevágó törvények, melyeket az ügyvédek bírók használni, tudnak.
Ha a bírók és az ügyvédek ismerik e törvényeket.
És ekkor még mindig nincs az állampolgári javaslatok elfogadása megoldva.
Szóval sok itt a „ha” ami jelenleg nem teljesül, vagyis a jelen panasz, kérelmező, javaslati rendszer nem működik. Nem működik, mert a másik oldal (a panaszok kérelmek, javaslatok közvetlen elintézése) is zavaros, hiányos és gyakorlatilag szintén nem működik. Másrészt felmerül, hogy ez a pereskedő megoldás alapján egyáltalán kialakítható e jó rendszer, mivel nagyon sok itt a „ha”. Mindenképpen biztosítani kell (jelentős részt biztosítani kell, a jelen helyzetet meg kell változtatni) a felsorolt pereskedési feltételeket, de ezzel együtt is, szükség van egy másik rendszerre is.
Az is megállapítható hogy a jelenlegi rendszer is bonyolult, sok pénzt, munkát leköt csak éppen hatástalan, fölösleges. Másrészt, a jó panasz, kérelmező, javaslati rendszer kialakítása olyan fontos hogy megéri a ráfordított pénzt, munkát.
Visszatérek a leginkább jónak tetsző államszerkezeti megoldásra, de előtte egy kis kategorizálás.
Az állampolgár panaszkodhat, kérelmezhet, javaslatot tehet, megoldást kereshet egy magánszeméllyel, egy magáncéggel, egy civil szerveződéssel, egy állami intézménnyel (hatóság szerv, hivatal, stb.) kapcsolatosan. Az elvárható, hogy a kapcsolatos embert, céget megnevezze. Az is elvárható tőle hogy a sérelmét, kérelmét, annak fokát tisztán leírja. Az már nem várható el tőle, hogy tudja, e panasz, kérelem, javaslat megítélése kihez tartozik, főleg a jelen zavaros rendszerben. És az sem várható el, hogy tudja a megoldás, mely megoldási kategóriába tartozik. Valamely hatóság pénzbírsága, vagy csak a peres megoldás jöhet szóba, stb..
Megint azt az elvet kell követni, hogy az állam lehet bonyolult, árnyalt (bár jobb lenne, ha egyszerű logikus lenne), de ez a bonyolultság semmiképpen se érintse az állampolgárt.
Nyilvánvalóan az állampolgár először annak fog panaszkodni, akire panaszkodik, (ugyanez igaz a kérelemre, javaslatra stb.).
Csakhogy itt több probléma lehet.
Lehet, hogy valójában mégis rossz helyen panaszkodik.
Akire panaszkodik annak általában nem áll érdekében az ügy megoldása.
Tehát a központi intézmény amennyiben viszonylag jelentős sérelem volt, mindenképpen kivizsgálja az ügyet. És ez az intézmény veszi fel kapcsolatot többek között azzal, akire a panasz vonatkozik. És a felettes szervvel és mindenkivel. És az állampolgár ezzel az egy intézménnyel tartja a kapcsolatot.
Ez a központi intézmény megállapítja, hogy pl. az adott ügy csak perrel oldható meg. Akkor segít a per lebonyolításában. Pl. megállapítja, hogy az rendőrségi ügy, akkor az állam automatikus intézkedése értelmében felügyeli ezt a rendőrségi eljárást. Pl., megállapítja, hogy az adott ügy egy adott állami intézményt, ill. annak felettes szervét érinti. Ebben az esetben is segít, közvetít.
Minimálisan ez a központi intézmény leírja az állampolgárnak, hogy hogyan, merre mehet tovább. Kérem az ön problémájával így és úgy, ide és oda tud fordulni. Ha elutasítják, akkor értesítsen bennünket. A minimum hogy legyen egy ilyen intézmény, mert jelenleg ilyen sincs.
Persze ez az egész csak akkor fog működni, ha ez az egy intézmény kimondottan az állampolgárok érdekéből tekinti a világot, mintha ő lenne az állampolgár mindent intéző fizetett ügyvédje.
Most innen kezdve sokféle eljárási rend képzelhető el, amit én nem sorolok fel.
A lényeg, hogy minden panasznak közvetve vagy közvetlen be kell futnia eme intézménybe, ha másért nem, azért, hogy az ebből eredő statisztikai adatokat meg tudják csinálni.
Az államszerkezeti megoldásnak tehát a következők a lényeges pillérei.
1. Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.
Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény.
2. Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.
Miről is szólna többek között ez a központi intézmény?
Pl., benyújtana az állampolgár egy panaszt, kérelmet pl. a polgármesteri hivatalba, vagy pl. a belügyminisztériumba, vagy pl. a fogyasztóvédelemhez, és a sort sokáig lehetne sorolni. A panaszt, a kérelmet a hivatal elutasítja. A panasz eljutna ehhez a központi intézményhez (vagy eleve már ő nyújtja be), aki megállapítja bizony ez a panasz, kérelem jó helyre lett benyújtva és bizony a panasz, kérelem jogos volt, az elutasítása jogtalan volt. Akkor ez az intézmény törvényesen azt mondhatja: ez így nincs rendben, pl., tessék újra vizsgálni. Vagy végső esetben azt mondhatja: jó, akkor tessék kérem kártérítést fizetni a panaszosnak, a kérelmezőnek.
(Nyilván ez az intézmény nem bírálhatja felül a bírósági ítéleteket. Nyilván eme intézménynek is be kell tagolódnia az államszerkezetbe, a hatalmi szerkezetbe, amely úgy van kialakítva, hogy az egyes embereknek, vezetőknek csak korlátozott és megosztott hatalma lehet.)
Mint korábban mondtam, végeredményben a bíróságok is megfelelnének eme intézménynek, ha meglennének a könnyű és gyors pereskedés feltételei. Csakhogy azok nincsenek meg.
Ez az intézmény többek között megfelelne egy korlátozott hatáskörű gyorsbíróságnak.
Ezen kívül egyesítené az összes állampolgári panaszokkal, kérelmekkel foglalkozó jelenleg igencsak zavaros és sok intézményt (pl. fogyasztóvédelem, pénzügyi felügyelet, versenyhivatal, és még hosszan lehet sorolni). Ezt azonban még át kell gondolni, mert van egy olyan elv is, hogy az intézményeket lehetőleg szét kell választani. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet csapnivaló.
Ezen kívül a javaslatokkal is foglalkozna. A jelenlegi javaslati rendszer szintén zavaros és hiányos. De ebben a tanulmányrészben elég bőven foglalkozom a javaslati rendszerrel, aminek több ága van. Ez az intézmény elsősorban megállapítaná: ez most népszavazási kezdeményezés, vagy alkotmánybírósági beadvány vagy adott állami intézményre tartozó javaslat. Ebben is mindenképpen segítene az állampolgárnak: a javaslat a megfelelő módón a megfelelő helyre eljusson.
Ezen kívül mindent átlátva, segítene az állampolgárnak, mert jelenleg egyik intézmény sem ad ilyen segítséget.
És ezen kívül statisztikai adatokat is készítene, és ezek szerint értékelne.
Visszatérek a válaszlevelekre. Mit tartalmazzon a válaszlevelekről alkotott törvény.
Azt már nagyjából megvalósult, (azért nem egészen), hogy minden beadványra érkezik egy válaszlevél és általában időn belül. De egyébként a jelenlegi 8 nap már túl kevés. A 8 nap erre lenne elég: tisztelt állampolgár levelét megkaptuk, most tanulmányozzuk és 30 napon belül érdemben, és részletesen válaszolunk.
De mi is történt: írnak ugyan egy választ, de az egy semmitmondó válasz, és ezzel le is zárják az ügyet. (Ráadásul amint mondtam egyszerűen lényeges kiemelt mondatokra nem is válaszolnak, a levél lényegi tartalmának felére kétharmadára nem válaszolnak.) Ez a túl rövid idő, tehát nem javított a helyzeten, de inkább rontott. Nyilván be kell határolni a kötelező választ, de szerintem az egy, legfeljebb kettő hónap szükséges. Ráadásul, ha elindul az eljárás, az viszont évekig tart. A teljes eljárást viszont nem ártana lerövidíteni.
A következő szabály: a válaszolónak minden lényeges, mondatra, megjegyzésre, panaszra, kérelemre válaszolnia kell. Tehát ha pl. a panaszos, ezt írja: szerintem itt közkár okozás történt – akkor arra válaszolni kell. Pl. így: ezen panaszát, kérelmét, megjegyzését elfogadjuk, vagy elutasítjuk, a következő indoklással. És következne az indoklás.
Amennyiben szükséges, (nem az ő hatásköre, de más állami intézmény hatásköre) a panaszt, kérelmet, javaslatot az adott állami intézménynek továbbítani kell a megfelelő helyre, és erről tájékoztatni kell a panaszost, kérelmezőt, javaslattevőt.
Minden válaszlevél elején, vagy végén el kell hangoznia a következőknek: köszönjük tisztelt állampolgár, hogy közéleti aktivitásával, észrevételeivel hozzájárult a társadalom építéséhez.
Minderről törvényt kellene alkotni, mely csak egy csepp lenne a megoldás tengerében, de ez az egy csepp legalább meglenne.
Kitérés az állami területek az őket irányító hivatalok intézmények hatóságok, objektív teljesítménymérésére.
Az általuk irányított terület a valós statisztikai adatok alapján mennyit fejlődött.
A mérésnek elsősorban arra kell alapulni, hogy az életminőség javult, maradt, vagy romlott. Pl. egy önkormányzat (polgármesteri hivatal) munkáját elsősorban az mutatja, hogy az ott élők azon életminősége, mely e hivatalon múlik, javult e. Egyszerűbben a lakásaikkal, lakhatási feltételekkel, a közterületekkel (azon való közlekedéssel, egyebekkel) meg vannak elégedve. Még egyszerűbben jó ott lakni, vagy nem jó ott lakni. Ennek vannak objektív adatai (levegőtisztaság, zaj, zöld terület, egy főre jutó óvoda, iskola, korház, közlekedés, stb.). Vagy még tisztábban: milyen az ott lakók egészségügyi, tudási, stb. állapota). De az embereket is meg kell kérdezni.
Majdnem ilyen fontos akár a közérzet akár a problémák tekintetében a benyújtott panaszok, kérelmek javaslatok száma. És ennél fontosabb, hogy benyújtott panaszok kérelmek javaslatok mekkora hányada lett valóban érdemben megoldva, elintézve. Mekkora hányadban történt (a szövegelésen, a levélváltáson túl) valamilyen konkrét olyan intézkedés cselekvés, amely a panaszos kérelmező problémáját többé-kevésbé csökkenti.
Ezek után a feladatok felsorolása.
Az állam szerepét fontosságát az állami szolgáltatások a népnek szolgáló államot a helyén kell értékelni, ami nyilván érinti az adózást és költségvetést.
Ki kell alakítani a hatékony korrupciómentes államot, az állami vezetőknek, dolgozóknak tudással, és motivációval kell rendelkezniük.
Konkrétabban, legyen elég idő és szakképzett munkaerő a panaszok, kérelmek, javaslatok érdemi értelmezésre elbírálására, megoldására.
Az államba beletartoznak az önkormányzati, polgármesteri hivatalok intézmények is.
Az állami vezetőket, dolgozókat a megfelelő oktatásban kell részesíteni, vagyis egy tananyagból le kell vizsgázniuk, ahhoz hogy a munkakörüket ellássák. E tananyag lényege: a nép szolgálata az állami munka lényege és ez a munka egy fontos hivatás.
Valamilyen munkapszichológiai szelekcióra is szükség van.
Ezen belül a jó működőképes (a panaszokat, kérelmeket, javaslatokat érdemben megoldó) panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer fontosságát a helyén kell értékelni.
A benyújtott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat összesíteni szükséges valamint összesíteni szükséges összesíteni az elfogadott megoldott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, ill. a kettő arányát. És ezen összesítések alapján (alapján is) kell értékelni az egyes állami területek, az egyes állami intézmények (hatóságok, hivatalok, szervek, állami vállalatok, stb.) munkáját. Az értékelés szükséges következményei pedig: a jutalmazás, vagy a vezetőváltás, a dolgozó-váltás, az intézmény átszervezése, stb..
Megfelelően, törvényben kell szabályozni a válaszlevek idejét, tartalmát.
Az államszerkezetet is át kell alakítani, amelynek a lényege:
Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.
Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény.
Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.
E feladatok a döntéshozó mechanizmus tanulmányrész egyik rendszer-tényezőjében jelennek meg.
Ismétlés.
A panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati rendszer alapvetései.
Egy nagyon fontos megjegyzéssel, szerintem igazsággal kezdem: az uralkodó osztályt szolgáló állam, a történelmi fejlődés során lassan, de közel sem teljesen átalakult népnek szolgáló állammá, de úgy hogy az uralkodó osztály nem más lett, mint az állami vezetés. Vagyis az állami kisebb-nagyobb vezetők úgy viselkednek, mint az uralkodó osztály, kvázi kinevezték magukat uralkodó osztálynak. Korábban az arisztokráciát (nemesek, grófok, hercegek király, stb.) szolgálták a kisebb-nagyobb beosztású hivatalnokok. Most a kisebb-nagyobb beosztású hivatalnokok osztálya a kvázi arisztokrácia, az uralkodó osztály, és magukat szolgálják. Tehát a szolgált és szolgáló ugyanazon osztály, ami egy elég veszélyes és nehezen felbontható állapot. Ez nehezedik azzal, hogy az uralkodó osztály, érdek és gyakorlati szövetségben áll a nagytőkével, így nagytőke képezi az uralkodó osztály egy részét.
Jó panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati rendszer nélkül nincs:
Hatékony állam.
Jó döntéshozó mechanizmus.
Magas szintű demokrácia.
Megfelelő jogrendszer.
Ezért e problémakör többször felmerül e tanulmányban. E probléma egy nagyon fontos, fontos rendszertényezőkhöz kapcsolódó probléma.
Másfajta felosztás:
1. A konkrét panaszok, kérelmek, javaslatok, jogorvoslatok konkrét elintézése, a lehető legnagyobb arányban.
2. Általában a panaszok, kérelmek, javaslatok, kötelező beépítése a döntéshozó mechanizmusba, az intézmények és a nemzeti döntéshozó mechanizmusba.
3. Az állami intézmények (hivatalok, hatóságok, szervek, állami cégek, stb.) munkájának mérése, valamint a magáncégek tisztességének mérése panaszok, kérelmek, javaslatok, ill. az elintézett panaszok, kérelmek, javaslatok (számának) alapján. Végső soron, összesítve egyfajta mérése az aktuális elit vezetésnek.
Mindehhez, főleg az utóbbihoz az szükséges, hogy a vezetések valóban szankcionálva legyenek. Tehát emiatt is szükséges az állami vezetők felelősségének rendszere és törvénye. Ehhez kapcsolódva, emiatt is szükséges az állami vezetők jó kiválasztási, és leváltási rendszere és törvénye.
A konkrét javaslatok, kérelmeket, javaslatokat, jogorvoslatokat természetes először azon intézményhez kell benyújtani akik közvetlenül érintettek. Ugyanakkor az állampolgárok ebben is kaphatnak segítséget, Elmondják bajukat és egy központi (panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati) intézmény helyesen megfogalmazva, eljuttatja a megfelelő intézményhez (vagy magáncéghez).
Ha az adott érintett intézmény (vagy magáncég) intézkedése nem megfelelő, akkor az esetek nagyobb részében, ami biztosan jár ügyekben, az állam (a központi intézmény) az automatikus intézkedése szükséges. Vagyis az államnak kell intézkedni és nem az állampolgárnak.
Szakítani kell a jelenlegi jelleggel, kvázi elvvel, miszerint: ha nagyon sokat kujtorog utána, akkor lehet (nem biztos), hogy megkapja, ami jár neki. Illetve, hogy a figyelmetlen, az ügyetlen, járatlan szenvedjen. Merthogy az emberek hasznos munkára vagy pihenésre fordítanák, a kujtorgásra elpocsékolt időt. A megfelelő elv: ami jár, az akkor is jár, ha az állampolgár nem kujtorog utána. Jár neki a törvények szerint, pl. pénz, kártérítés, jog, jogorvoslat, tehát sok minden járhat az állampolgárnak.
A konkrét panaszokat, kérelmeket, jogorvoslatokat (és a javaslatokat) is konkrétan el kell dönteni. Első lépcsőben maga az érintett intézmény (vagy magáncég) dönti el. De az sajnos gyakran nem megfelelő.
Az biztos, hogy második lépcsőben egy független, elfogulatlan, népnek szolgáló a tárgykörhöz értő szakember gárdának kell gyorsan, szakszerűen kivizsgálni az esetet, és döntést hozni. A döntésben benne kell lenni, hogy a panaszt, kérelmet, javaslatot, teljesíteni kell e. Illetve, hogy milyen plusz kártérítés illeti meg a panaszost, stb. Illetve, hogy az intézmény vezetése milyen felelősséggel tartozik. Mindezt automatikusan kell intéznie a második lépcsős intézménynek.
Az már csak technikai kérdés hogy ez a független szakember gárda egyfajta szakbírósággal kombinált gyorsbíróság. Avagy, egy központi intézmény (panasz, kérelem, javaslat, jogorvoslat) egyik alosztálya. Avagy, több felettes intézmény közül valamelyik osztálya. Mindhárom lehet, talán a viszonylag legrosszabb, a harmadik. De ami most van az borzalmas, mert sok kibogozhatatlan intézmény között csapódik az ügy és gyakran általában sok év után perre kerül, ami szintén sok évig tarthat.
Általában elég egy második lépcső, ha ez megfelelő. És annak esetleg még egy jogorvoslata. Ugyanis a sok lépcső, többek között azért rossz, mert ha sok lépcső közül egy rossz, akkor az egész lépcsősor rossz. Tehát a cél egy második lépcső legyen, de az legyen kiváló.
A panaszok, javaslatok (részben a kérelmek, és jogorvoslatok is) kötelező beépítése, a döntéshozásba.
Ahol sok a panasz, javaslat, kérelem, jogorvoslat és nem változik a döntéshozás, nem változnak a szabályok rendeletek, ott baj van. Akár olyan szabályt is lehet hozni hogy, minden ötödik panasz javaslat stb. után kötelező úgy változtatni, hogy a változásban benne legyen valamely panasz kiküszöbölés, javaslat, stb.. A központi, független intézmény (vagy felettes intézmény) megvizsgálja mennyi panasz javaslat érkezett, és abból mennyi épült be a döntéshozásba. Illetve pl. ez, vagy az a panasz jogos, ez vagy az javaslat jó, és akkor miért nem épült be a döntéshozásba. E téren is meg kell állapítani a vezetés felelősségét.
Az állami intézmények (hivatalok hatóságok, szervek, állami cégek) munkájának mérése, valamint a magáncégek tisztességének mérése panaszok, kérelmek, javaslatok, ill. az elintézett panaszok, kérelmek, javaslatok (számának) alapján. Végső soron, összesítve egyfajta mérése az aktuális elit vezetésnek.
Technikailag ez a legegyszerűbb. Egyszerűen az intézményeknek kötelező lenne ilyen statisztikákat készíteni, és a magáncégeknek is. És függetlenül attól, hogy azt beépítették a döntéshozásba, vagy sem az intézmény osztályzatát meghatározná, a panaszok, kérelmek, javaslatok jogorvoslatok száma és még inkább az elintézetlen panaszok kérelmek, ill. kidobott javaslatok száma. És a rossz osztályzatú (persze az osztályzatot más is befolyásolja) állami intézmények vezetésnek felelőssége van, adott esetben távozniuk kell. A rossz osztályzatú magáncégek pedig tisztességtelenek, nekik is jár a szankció.
A statisztikát is két módón lehet elkészíteni. Az egyik, amint már mondtam: minden intézmény (magáncég is) kötelezően vezet egy ilyen statisztikát, amit a felettes intézmény időszakosan leellenőriz, és meghozza a szükséges intézkedéseket, leosztályozza az intézményt. A másik módszer, hogy ezt a statisztikát egy központi pl. internetes fórumon kezelik és vezetik.
E tanulmányban több helyen foglalkoztam azzal, hogy mivel a jelenlegi állam nem törődik ezzel, ezért maguk az emberek is készíthetnének, pl. internetes fórumon ilyen statisztikát. Ez pl., arra lenne jó: vigyázat ezeket az intézményeket cégeket jobb elkerülni. Másfelől, ha kvázi több ezer ember kijelenti hogy ez vagy az intézmény rosszul dolgozik, és ezen emberek követelik a vezetők leváltását, akkor talán az elit vezetés sem csinálhat úgy mintha minden rendben lenne.
Bár eddig az állami intézményekről beszéltem, de az elit vezetés, a parlament a kormány stb. természetesen szorosan és több vonatkozásban kapcsolódik a témához.
Egyfelől a parlament a kormány, stb. szintén felfogható egy-egy állami intézménynek. Másfelől az elit vezetésnek kellene megszervezni a különböző rendszereket. Harmadfelől, ha egy országban sok az elintézetlen, semmibe vett panasz, kérelem, javaslat jogorvoslat, akkor az összesítve az elit vezetés munkáját minősíti. Vagyis minden intézményre és vezetésre állni kellene, beleértve a legfelső vezetést, mindannak amit eddig elmondtam. Ha a törvény úgy szólna, hogy az elintézetlen, semmibe vett panaszok, kérelmek javaslatok alapján osztályozni és adott esetben szankcionálni, leváltani szükséges a vezetést, akkor ez az elitvezetésre is érvényes.
És hogy ez az egész, hogy kapcsolódik a demokráciához, azt nem nehéz kitalálni. A népuralom, a népvélemény figyelembevétele szinte azonos a panaszok, kérelmek, javaslatok figyelembevételével. Sőt a népszavazásoknak is van népi javaslattevés, kérelem, ill. panasz meghallgatás vonatkozása. Csak ekkor egy-egy nagy horderejű sok ember érintő panaszról, kérelemről, jogorvoslatról van szó.
És hogy ez az egész, hogy kapcsolódik a hatékony államhoz ehhez csak két megjegyzés. Egyfelől az állam az intézmény a hivatal az emberekért van és nem fordítva. Másfelől az ügyfél sokszor olyan dolgokat lát meg, amit az intézmény dolgozója belülről nem tud, vagy nem akar meglátni.
És persze azt sem nehéz kitalálni, hogy ez az egész miért és hogyan kapcsolódik a joghoz.
A jog egy igen nagy szelete, amikor az állampolgár magával az állammal, azon belül egy intézménnyel, illetve egy magáncéggel kerül szembe.
A szabályozás.
Alulszabályozottság és túlszabályozottság, a szabályozás arany középútja. A hosszú, közép és rövid távú tervezés problémája. A bürokratikus, működésképtelen ügyintézési rendszerek helyett létre kell hozni a működő ügyintézési rendszereket. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái. A fejlődés D jelű ábrák. C/11 ábra.
Egy kis ismétlés arról, hogy a szabályozás részben miért más kategória, mint az igazságszolgáltatás.
Úgy is mondhatjuk, hogy van a szabályozás tárgya, és van a büntetés határa és nagysága. Kétfajta döntés van: mit, hogyan kell szabályozni. És, kik a megszegők és mekkora, milyen büntetést kapjanak. Nyilván a kettő összefügg, mégis más tudást igényel a kétfajta döntés.
Ez azonban nem jelenti, hogy a rossz szabályozás nem okoz akkora károkat, mint rossz igazságszolgáltatás. Sőt a rossz szabályozás csökkenti az önrendelkezés (szabadság) szükségletének kielégítését, komoly gazdasági károkat okoz, és igazságtalanságot is okoz.
Hogyan illeszkedik az alulszabályozottság, túlszabályozottság a társadalom, a rendszer hatalmi önrendelkezési, szabályozási szerkezetéhez?
Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen. És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.
Az alulszabályozottság túlszabályozottság elsősorban a néprétegre, lakosságra vonatkozó szabályozásáról szól.
Másodsorban minden szabályozandó egységnek van egy optimálishoz közeli szabályozása, amely egyben ezt is jelenti, hogy azon egység a saját szabályozáshoz képest nem legyen alulszabályozva, túlszabályozva.
A lehető legnagyobb önrendelkezés elvéhez pedig úgy illeszkedik, hogyha a lehetségesnél nagyobb az önrendelkezés, akkor az alulszabályozottság. Ha pedig a lehetségesnél kisebb az önrendelkezés, akkor az túlszabályozottság.
Tulajdonképpen azokat akarom cáfolni, aki úgy gondolják, hogy nincs optimálishoz közeli szabályozás, az a jó ha minél erősebb a szabályozottság, az jó ha túlszabályozottság van. És azokat akarom cáfolni, akik úgy gondolják, hogy az a jó ha minél gyengébb a szabályozottság, ha alulszabályozottság van.
Érdemes átolvasni e tanulmányrész elején ismételt fejeztet.
Néhány alapvető irány és arány.
Az állam irányából történő szabályozás. Legalább két irányba: az állam, vagyis önmaga irányába. A lakosság civilszféra, magánszféra irányába.
Az államra jogalkotásra, irányításra irányuló hatások arányai.
A szükséglet-kielégítések, termelések szolgáltatások aránya, legalább két egység által. Az állam által, a magángazdaság, és civil szféra által.
A felsorolt nagy arányokon belüli adott területre, helyzetre vonatkozó arányok.
Az arany középút vonatkozásai. Szűken értelmezett: az állam szabályozása a lakosság civil szféra, magánszféra, magángazdaság irányába.
Közepesen értelmezett arany középút: minden olyan arány, ahol abszolút mértékben közepesnek kell lenni az aránynak. A nagy arányok közül ilyen kettő van: az állam irányából történő szabályozás a civil szféra, magánszféra, ill. az állami szükséglet-kielégítés (pl. összes adó mértéke) és magángazdaság, civilszféra szükséglet-kielégítése.
Szélesen értelmezett arany középút. A viszonylagos arany középút. Pl. lehet erős a szabályozás, de ehhez képest ekkor sem lehet túl erős vagy túl gyenge a szabályozás. Miről is van itt szó? Lényegében két elvet kell összeilleszteni. Az egyik az, hogy minden területnek, helyzetnek legyen meg a maga megfelelő aránya. Pl., egy tízes skálán feloszthatjuk az önállóság arányát, amely nagyjából megfelel annak, hogy milyen sok precíz, kötött, és szigorú a szabályozás. Tehát pl. a vezetés felállít, egy ilyen tízes skálát és minden társadalmi területet, közösséget, helyzetet megpróbál abban elhelyezni. A másik elv az, hogy figyelembe veszi, hogy ne legyen túlszabályozás, és ne legyen alulszabályozás. Egy-két konkrét példával mindez.
Pl. más a szabályozás arany középútja a kollégiumban és más a tűzoltóságnál. Pl. a gyereknevelés ábrából, pedig kiderül hogy más egy 1 éves, egy 5 éves, egy 10 éves, egy 15 éves, stb. gyerek esetében. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a szülő ismerve gyerek pszichikai reakcióját, és azt hogy előbb utóbb önállóvá kell válnia, végigzongoráz minden lehetőséget. Ha túl sokat szólók rá, akkor annak mi lesz a következménye, és ha túl keveset szólók rá akkor annak mi lesz a következménye. Ha túl sokat büntetem, akkor annak mi lesz a következménye, és ha túl keveset büntetem, akkor annak mi lesz a következménye. És még lehetne folytatni. Ekkor tulajdonképpen arany középút felől közelíti meg az abszolút szabályozási erősséget. Valami hasonlót kell tennie a vezetésnek is az állampolgárokkal, a közösségekkel szemben.
Miről szól ez a fejezet. E fejezetben az állam irányából, a lakosság (civilszféra, magánszféra) irányába történő szabályozás arany középútjáról van szó.
Továbbá arról szól, hogy általában hogyan lehet a túlszabályozást, alulszabályozást észrevenni, ill. milyen hatásokkal jár a túlszabályozás és az alulszabályozás.
Az alulszabályozás és túlszabályozás a vezetés az állam és lakosság (népréteg, állampolgárok, civil szféra) vonatkozásában. (A vezetésre vonatkozó szabályozás egy másik problémakör.)
Az alulszabályozottság leegyszerűsítve: egy adott területen túl kevés a jogszabály, joghézagok vannak, kevés a korlátozás, ill. a büntetések mértéke túl enyhe.
Túlszabályozás leegyszerűsítve: az adott területen túl sok, fölösleges jogszabály van, túlzott korlátozás van, a büntetések túl szigorúak.
Egyszerűen arról van szó, hogy minden szabályhozónak – legyen az egy szülő, munkahelyi vezető, vagy országos törvényt hozó elit vezető, tudós, vagy akár állampolgár – egy sereg szempontot figyelembe kell vennie mielőtt egy szabályt meghoz. Ha alulszabályozás történik, akkor joghézag, visszaélés, kiskirályosodás, valamint káosz rendezetlenség alakul ki. Ha túlszabályozás történik, akkor az bedarálja az embert, rabnak érzi magát, nem képes kibontakoztatni az egyéniségét és kreativitását. Továbbá ellenállást fejt ki és nem tartja be a szabályt. Továbbá elveszik az önállóság (függetlenség, szabadság).
Az alulszabályozás és túlszabályozás ennél azonban összetettebb, ez egy összevont fogalom melynek több vonatkozása van.
Olyasmi probléma ez, amivel minden szülő találkozik. Egyébként a szabályozással kapcsolatban gyakran használom a szülő-gyerek példát. Erről szól a C/11 ábra. Az ábrából talán kiderül, hogy az arany középút megtalálása nem is olyan egyszerű feladat. Ugyanis mind gyerek mind a társadalom vonatkozásában van, ill. kellene lenni egy önállósodási fejlődésnek is. Ráadásul nem egy, hanem két arany középutat kell megtalálni. Visszatérve: az a szülő, aki állandóan abajgatja gyermekét, mindenhová elkíséri, beosztja az idejét, állandóan feladatokat ad neki, az túlszabályoz. Ha mindez egy erőszakos stílussal párosul, akkor már szinte diktatúráról van szó. Még ha ez a túlszabályozás jóindulatú, nem goromba, akkor is általában rosszul sül el. Egyfelől a gyerek számára ez mindenképp egyféle rabságnak tűnik. Jóindulat ide, kedvesség oda, a túlszabályozás önmagában is félig diktatúra. Másfelől elég nagy a veszélye annak, hogy a gyerek elveszti az önállóságát, lelki sérült tutyi-mutyi alak válik belőle. Az a szülő viszont, aki nem törődik a gyermekével, akár a szabadság és az önállóság, indokával, szintén hibát követ el. Ez az alulszabályozás. A jó szülő elég sokat agyal, hogy a kettő közötti arany középutat megtalálja.
Az alulszabályozás-túlszabályozás másik vonatkozása a joghézagok (alulszabályozás), illetve a bürokrácia (túlszabályozás). A joghézagok szabályozatlan területek, amelyek lehetőséget adnak a visszaélésre, a kiskapukra. Az alulszabályozás igazságtanságokat okoz. A bürokrácia: egy-egy terület fölösleges szabályozása. Pl. négy űrlap, ott ahol kettő is elég lenne. Négy engedély ott ahol kettő is elég lenne, stb. A 38 fajta adó is bürokrácia, mert azt is meglehetne oldani, mondjuk 6 adóval. Az alulszabályozás és a látszatjog sok szempontból azonos. Ugyanakkor a látszatjog sem ellentétes a bürokráciával, sőt azzal is összefügg. A bürokrácia a szabályozottság látszatát kelti holott, nem erről van szó.
Itt azt kell látni, hogy a joghézagok és a bürokrácia nem ellentétes dolgok. Tételezzük fel, hogy a jog ötvenezer területet szabályoz le. Ebben az esetben lehetséges, hogy pl. 25000 terület joghézagos, a másik 25000 terület bürokratikus, túlszabályozott. Előfordulhat hogy a jog egy része joghézagos a másik része bürokratikus. Sőt lehetséges, hogy egy terület egyik részében joghézag, a másik részében bürokrácia van. Az arany középút ebben az esetben azt jelenti, hogy minden szabályozandó területen, területrészen minimálisan lehet joghézag és bürokrácia, vagyis egyik se legyen.
A túlbiztosításból eredő túlszabályozás a következő problémakör. Néhány példa, melyeket természetesen nem árt általánosítani, kiterjeszteni.
A rossz felfogást nevezhetjük túlbiztosításnak, avagy a nép lebecsülésének. Pl. Egy veszélyes útszakaszra, kitesznek egy 30-as táblát, mondván ezt úgysem tartják be, de talán akkor a valóban szükséges 40km-ert betartják. Gyakorlatban viszont az történik, hogy autós látja, hogy ezt nem érdemes, nem lehet betartani, és ha már megszegem, akkor teljesen mindegy, hogy mennyivel. Így ezen az útszakaszon átlagosan 60-nal fognak hajtani az autók, gyorsabban mintha 40-es tábla lenne kint. Egy másik példa. A vasúti átjáró jelzőlámpáját a túlbiztosítás miatt a vonat érkezése előtt már 4 perccel bekapcsolják. Az autós ismeri ezt a gyakorlatot, és úgy gondolja minek várjak itt fölöslegesen 4 percet és megszegi a szabályt. Ha nincs szerencséje, akkor jön a vonat. Ezért van Magyarországon rengeteg ilyen jellegű baleset. Ha csak 2 perccel előbb kapcsolnák be a lámpát, mint mondjuk Németországban, akkor mindenki tudná, most már nem szabad áthaladni. A túlbiztosítással, túlszabályozással tehát általában ellenkező hatást érnek el.
A medence mind a négy partjára kitesznek egy hatalmas táblát: a medencében tilos ugrálni, fröcskölni, labdázni, enni, inni, sapka nélkül fürödni, ruhában fürödni, fagylaltozni, békaszemüveget használni, a vízbe vizelni, másokat fogdosni, koszosan bemenni és úszni. Ez is egyfajta túlszabályozás. Mindezek többségét tényleg nem illik, de az ilyen szabályozás elveszi az emberek kedvét és inkább dühöt, engedetlenséget vált ki, mint rendes viselkedést. Ebben az esetben talán célszerűbb egy olyan táblát kitenni, amin ez áll: kérjük a kedves fürdőzőket, hogy legyenek tekintettel társaikra és a víz tisztaságára.
Az arany középút ezekben az esetekben, a biztosított, de nem túlbiztosított szabályok (pl. 40km, 2 perc, normális tábla). A jogalkotónak vizsgálni kell a szabály lélektani hatásait is.
Összefüggések a többi joghibával.
A túlszabályozás, mint az alábbiakból kiderül mindennel, összefügg, mégsem azonos a vele összefüggő tényezőkkel, van önálló aspektusa.
Az alulszabályozás-túlszabályozás nyilván összefügg a jogilleszkedéssel (ellentmondásos joggal) az ésszerűtlen, érthetetlen értelmezhetetlen joggal.
Összefügg a látszatjoggal. Az adott területen túl sok látszatjog ez egyenlő alulszabályozottsággal, mert nem a tényleges jog fedi be az adott területet, valójában joghézagok vannak. Ugyanakkor az adott területen túl sok a látszatjog akkor ez mégis a túlszabályozottság érzését kelti és a túlszabályozottságból fakadó hátrányokkal is jár. Tehát a látszatjog egyaránt erősíti az alulszabályozottságot és a túlszabályozottságot is, mindez fordítva is igaz.
Az alulszabályozottság-túlszabályozottság összefügg a kiváltságos joggal, a jogegyenlőtlenséggel. A kiváltságos jog a jogorvoslati egyenlőtlenség tekintetében az állam, ill. vezetőréteg jogviszonya (kötelességei, korlátai kisebbek) viszonylag alulszabályozott, a népréteg jogviszonya (kötelességei, korlátai nagyobbak) túlszabályozott.
Az alulszabályozottság-túlszabályozottság összefügg az összemosó joggal. A bűnözök, károkozók jogviszonya (kötelességei, korlátai kisebbek) alulszabályozott, a népréteg jogviszonya (kötelességei, korlátai nagyobbak) túlszabályozott.
Az alulszabályozás-túlszabályozás negatív következményei.
A bürokráciának sok oka van: pl. a gerinctelen kiszolgáló alkalmazott rétegnek adott hatalomgyakorlás fő módszere a bürokrácia. Pl. a népréteg bedaráló, elfásító módszere, stb.. A bürokrácia részben tehát tendenciózus (hatalmat erősíti), így leginkább a kiváltságos jog kategóriába tartozik, részben viszont butaságból ered, így ehhez a joghibához tartozik.
Az alulszabályozottság-túlszabályozottság további negatív hatásai. Mint arról szó volt, igen nagy az alulszabályozottság-túlszabályozottság mértéke, hiszen nemcsak a butaságból, rossz felfogásból eredhet, hanem a többi joghiba is növeli e joghiba mértékét.
Mind az alulszabályozás, mind a túlszabályozás megakadályozza versenyt. Nem verseny az, ahol nincsenek szabályok, viszont az sem nevezhető versenynek ahol az egyéni képességek nem érvényesülnek, és ahol nincs bizonytalanság, izgalom. A túlszabályozott verseny megszűnik versenynek lenni, a verseny átváltozik közös irányított gyakorlattá. Az alulszabályozott verseny szintén elveszti a verseny jellegét, egy szabályozatlan, és rendszerint elfajuló harc válik belőle.
Az alulszabályozás, a szervezetlenség rontja hatékony működőképességet. Az alulszabályozottság anarchikus diktatúrát, kiskirályosodást alakít ki. A túlszabályozottság pedig diktatúrának hat, akkor is, ha jó szándékú.
A túlszabályozás is rontathatja a működőképességet: pl., minden útkereszteződésbe jelzőlámpát állítanak. Biztos, hogy nem lesz baleset, viszont a forgalom igen csak lelassul. Másik példa: elromlik valami szabályrendszer és olyan szituáció lép fel, amikor egyéni, különleges megoldásra van szükség, a túlszabályozás azonban ezt megakadályozza. Továbbá a túlszabályozott szerkezet fölösleges alkatrészeket tartalmaz, amelyek elromolhatnak.
Kijelenthetjük az alulszabályozottság-túlszabályozottság káros, tehát meg kell szüntetni, pontosabban minimalizálni kell. Káros az alulszabályozottság és káros a túlszabályozottság is, tehát az arany középútra kell törekedni. Ahhoz, hogy az arany középúthoz közeledjünk, a szélsőségeket le kell nyesegetni.
Gyakorlatilag arról van szó, hogy egy független tudományos demokratikus testület az alulszabályozottság-túlszabályozottság szempontjából szűrné az új és a régi törvényeket is. Nyilván ez a testület gyakran olyan szabályokba ütközne, amelyek más testületeknek is szemet szúrnak. Ez nem okoz különösebb problémát, legfeljebb két testület is kiszűri a rossz törvényt. Viszont, ha nincs ilyen testület, akkor pl. a fénysorompók túlszabályozott beállításával, a túlzott államosítással vagy éppen privatizációval, stb. senki nem foglalkozna, mert ez is kiesik a többi jogszűrő testület hatásköréből.
Az alulszabályozás és túlszabályozás szűrése, de a többi joghiba szűrése is megkívánja az erkölcsi, jogtudományi problémák, mint pl. a jog alsó határa a másnak ártás határa, stb. tanulmányozását.
Kitérés a szükséglet-kielégítés arany a középútjára. A termelés, szolgáltatás aránya az állam és magángazdaság, civil szféra vonatkozásában.
A probléma legfőbb vonatkozása a túlzott államosítás. Az állam szerepéről, erősségéről a korábbi fejezetekben, főleg a gazdasági rendszerrel kapcsolatos rendszertényezőkben elég sokat elmélkedtem. Mindezt nem szeretném megismételni. Viszont nyilvánvaló összefüggés van a túlzott államosítás és a túlszabályozás között. Ezért egyszerűen azt mondom, hogy általában a túlzott államosítás, az állam bácsi túlzott, már az optimális önállóságot korlátozó szerepvállalása, az túlszabályozás.
Visszatérnék az egyszerű hasonlatra a szülő gyerek kapcsolatra.
Az egyik probléma, hogy a szülő miért, hányszor szól rá a gyermekére, és mért, mekkora büntetést ró ki rá. A másik probléma hogy a szülő a családi tevékenységekbe mennyire vonja be gyerekét. Nyilván a kettőt összeköti a szülő felfogása. Viszont különbség is van. Néhány lehetséges alternatíva. A szülő túlpátyolgat, ezért gyakran szabályoz, viszont éppen ezért nem vonja be gyereket a családi munkákba. Ennek az ellenkezője a szülő nem törődik gyerekével, viszont kihasználja gyerekét és a kelleténél erősebben dolgoztatja a gyerekét.
Mindkét vonatkozásban akkor lesz megfelelő az arány, ha a szülő figyelembe veszi a gyerekének a véleményét. Továbbá mindkét vonatkozásban akkor lesz hatékony a szabályozás, ha a szülő az arany középútra törekszik.
Ehhez hasonló az állam (a vezetés) és a lakosság (magángazdaság, civil szféra) viszonya. Mindkét vonatkozásban az abszolút középútra kell törekedni, de úgy hogy az adott lakosság igényét véleményét is fegyelembe veszik. Mi az abszolút középút? A szükséglet-kielégítésnél, az hogy az állam kb. 50%-ban elégítse ki az összes szükségletet. Itt azért meg kell jegyezni, hogy az igazságszolgáltatás, általában az igazságosság, a biztonság, a tudás, az egészség, a természetvédelem, stb. is szükséglet.
A szabályozás vonatkozásában az egyik szélsőség az anarchia, a másik véglet pl. egy katonatársadalom. Pl. a spártai társadalmat, a fasizmust, a sztálinizmust nevezhetjük katona társadalmaknak. Tehát az abszolút középút, és egyben arany középút az anarchia és katona társadalom közötti középút.
A problémakörhöz tartozik a sokat emlegetett limitált és alternatívált szabályozás. Ennek hiánya (direkt és merev törvénykezés) a túlszabályozás. Alulszabályozás a túlzott privatizáció, valamint az olyan állam, amelyik a nem intézkedik, nem szabályoz, nem segíti a rászorultakat. Az optimális természetesen a kettő közötti arany középút.
A hosszú, közép és rövid távú tervezés problémája.
Kitérés az elvi tervek problémájára, ill. a tervek, koncepciók, szabályozások időbeli kategorizálására.
Mindennek csak annyi köze van a az arany középút szabályozáshoz, hogy ez is szabályozási probléma. Szinte minden szabályozásnak van terv vonatkozása, de vannak olyan szabályozások melyek lényegében tervek. Lényegében ez tervezési probléma, de tervek is egyfajta szabályok tehát ideillik.
Az rendben van, hogy vannak elvi tervek, koncepciók. Azonban ezek a tervek koncepciók nem gátolhatják a mindennapos életet, munkát. Ezeket a terveket, koncepciókat a helyén kell kezelni.
Először is ezeket a terveket, koncepciókat rendszeresen felül kell vizsgálni legalább két szempontból. Az egyik hogy helyes e, illetve hogy a jelen helyzetben is helyes e, nem avult el. Másfelől felül kell vizsgálni, hogy a jelen helyzetben, milyen kategóriában vannak. Ugyanis az elvi terveket, koncepciókat kategorizálni szükséges, úgy mint:
Feltétlen szükséges, sürgős. (Pl. 3 éven belül létre kell hozni a pontos időhatáros kivitelezési tervet, ill. 8 éven belül el kell készülni a produktumnak. 3 éven belül gyakorlatilag nem valósulhat meg.) Ezt akár rövid távú elvi tervnek is nevezhetjük.
Feltételekkel szükséges, közepesen sürgős. (Pl. 8 éven belül létre kell hozni a pontos időhatáros tervet és 15 éven belül el kell készülni a produktumnak. 8 éven belül gyakorlatilag nem valósulhat meg. ) Ez a középtávú terv.
Jó lenne, ha lenne, de ráér terv. (Pl. 15 éven belül el kell készülni a pontos időhatáros tervnek és 25 éven belül meg kell valósulni a produktumnak. 15 éven belül gyakorlatilag nem valósulhat meg.) Ez a hosszú távú terv. Ami ezen felül van az már az elvek szintje és nem tervezés.
És mindezen belül, lehetnek, vannak az átmeneti tervek, programok.
És persze a sort a pontos kivételezési terv nyitja, amit pl. 1 éven belül el kell kezdeni.
Minél inkább haladunk a hosszú távú terv felé annál inkább limitáltnak, alternatívváltnak kell lenni a szabályozásnak. Mert nyilván konkrét terv az más, csak egy adott variációt jelenthet bár itt sem árt ha van B terv is.
És az is nyilvánvaló hogyha az köti meg a mindennapi élet mindennapos kis terveit, ha a hosszú távú terv, ráadásul erősen kötött terv.
Egy példa erről. A ház egy beépítési terv alá esett. Ez a beépítési terv egy hosszú távú terv, szinte időhatárok nélküli elvi terv volt. Pontosabban nem volt meghatározva, hogy ez rövid távú, közép távú vagy hosszú távú terv. Ráadásul nagyon kötött terv volt. A tervre hivatkozva a házat nem engedték sem eladni sem átépíteni, gyakorlatilag még tatarozni sem volt érdemes. Mert a kisajátítás bármikor megtörténhetett, mert nem volt meghatározva, hogy ez rövid távú, közép távú, vagy hosszú távú terv. Így végeredményben mindenki pórul járt, a háztulajdonos, a többi lakos, és az önkormányzat is. Ismertem egy embert, aki nagyon precízen nagyon alaposan nagyon körülményesen szeretet takarítani. Kis takarításokra nem volt hajlandó, pontosabban a logikája az volt: minek takarítsak kicsit, ha nemsokára nagytakarítás lesz. Csakhogy az ilyen körülményes takarításhoz ritkán jöttek össze feltételek, ezért ennél az embernél általában kosz és rendetlenség volt. Azt gondolom, hogy ez is jól példázza a helytelen gondolkodást, tervezést.
Ha nem kategorizálják a terveket, koncepciókat akkor káosz alakul ki, nem lehet tudni mi fontos, mi sürgős. Továbbá, ha nincs kategorizálva, akkor egy valójában hosszú távú tervre hivatkozva (azt rövid távúnak sürgősnek, beállítva) megakadályozhatják a valóban szükséges sürgős rövid távú terveket. Ekkor tulajdonképpen nem történik semmi. Nagyon egyszerű példával. Pl. azt tervezem, hogy 15 év múlva eladom lakásom, ettől azonban nyugodtan kifesthetem. Badarság lenne 15 évig koszban élni, csak azért mert van egy hosszú távú tervem.
Az is hiba, ha egy hosszú távú tervet (jó lenne, ráér) előbb megvalósítva mintegy elveszik az energiát, munkát, pénzt a rövid távú (szükséges, sürgős) terv elől.
Az nem vitás hogy az a jó, ha a rövid távú tervek, a közép távú tervek és a hosszú távú tervek illeszkednek egymáshoz. Az illeszkedésben a hosszú távú terv (de ezt is rendszeresen felül kell vizsgálni) a mérvadó. De azt is el kell dönteni, hogy adott esetben szükség van e átmeneti (2-5-10-15 éves) megoldásra, természetesen olyanra, amely megéri a beléje fektetett pénzt, munkát.
Magyarországon és sajnos a világon, sok helyen, gyengén, kb. 50%-osan működő ügyintézési rendszerek vannak. Elmélkedhetünk itt társadalomfejlődésről, ha ez nem oldódik meg.
És nemcsak az államról van szó, saját tapasztalatom szerint is a magángazdaságban, és mindenhol hasonlóan rossz a helyzet. Voltak már hosszú, fölösleges harcaim pl. biztosítókkal, pl. magántulajdonú közszolgáltató cégekkel, és még hosszan sorolhatnám.
És sajnos azt is látni kell, hogy a modern információtechnika nem oldotta meg ezt a problémát. Sőt a helyzet, ha lassan is de inkább romlik, mint javul.
Néhány alapvető probléma.
Nincs mérve és szankcionálva a működésképtelenség.
Azt gondolom, hogy amíg valamit nem mérnek és nem szankcionálnak addig az nem oldódik meg.
Erre vonatkozó javaslatomat, nagyjából már máshol leírtam. Szükség lenne egy olyan közszolgálati adatra, tájékoztatásra, amely a cégeket, hivatalokat, stb. az ügyintézés helyessége, jósága alapján „osztályozná”. Pl., aszerint, hogy mennyi az elintézetlen ügyük. Ill. mennyi az időben elhúzódó ügyük. És az „osztályzatba” be kell számítani az elutasított panaszok, kérelmek számát is.
És a gyenge, elégtelen osztályzatú cégeket, hivatalokat, az állam pl. pénzbüntetésre ítélné, ahogy pl. a versenyszabályokat megszegőket is arra ítéli. És kötelezné őket, főleg, ha állami hivatalokról van szó, hogy változtassák meg az ügyintézési rendszerüket, ill. alkalmazzanak lelkiismeretesebb, nagyobb tudású ügyintézőket. Ill., ha ez nem megy, akkor a vezetés alkalmatlan, vagyis leváltandó.
Alapvető baj az is, hogy panaszoknak (panaszbeadványoknak) nincs jogi státuszuk.
Ezek úgy úsznak a levegőben, a válasz kötelező ugyan, de a válaszok 95%-a elutasító és ez már önmagában is beszédes szám. Tehát nincs átlátható rendszer, legfeljebb az, hogy „akkor mehetsz a bíróságra”.
Mindehhez hozzá kell tenni, az ügyintézések, panaszok, jelentős része, hihetetlenül, hosszú körülményes időt, energiát rabló és eredménytelen vitákba, torkollik.
Egyféle megoldás lehet, hogy egy köztes állami felettes szerv (ami nem bürokratikus) kvázi, mint egy gyorsbíróság döntene ezekben az ügyekben. Ez összefügg az állam automatikus intézkedéseivel.
Másik megoldás hogy bírósági munkát kellene leegyszerűsíteni, felgyorsítani.
És további megoldásokon kell gondolkodni, de a demokrácia (több szem többet lát, sok ember több jó ötlet) szellemében.
A háttérben a következő problémák állnak.
Az ügyintézési szabályozás helytelen elégtelen.
Nincs kellő rendszerességgel felülvizsgálva és módosítva az ügyintézési szabályozás (és általában a szabályozás, törvénykezés).
(Az rendben van, hogy jogállamiság alapja a mindenkire vonatkozó nehezen változtatható szabályok, törvények. De rossz elavult szabályok, törvények ugyanúgy tönkre is tehetik a jogállamiságot.
A kettőt (a törvény legyen stabil és legyen változtatható) úgy lehet összeegyeztetni, hogy ki kell alaktani a helyes időközönkénti rendszeres jog (törvények, szabályzatok, stb.) felülvizsgálati és módosítási rendszert.
A cégek, hivatalok általában nem népérdekűek, nem ügyfél-érdekűek. (Az ember van a hivatalért szemlélet, uralkodik.)
Az ügyintézők jelentős része nem ügyfél-érdekű.
Az ügyintézők nem lelkiismeretesek, ill. nincs módjuk lelkiismeretes munkát végezni.
Az ügyintézőknek nincs kellő szaktudásuk.
Mindez egyben működésképtelen ügyintézési rendszereket hoz létre.
Az ügyintézőkkel kapcsolatban, és ha államról van szó, akkor törvényileg is szabályozható: az ügyintézőknek legyen idejük, legyen szaktudásuk. Legyen oktatásuk. És persze akár oktatással is el kell érni, hogy kialakuljon a vezérlő elvük: mi vagyunk az ügyfélért.
Mindez összefügg az állam nagyságával, erősségével, hatékonyságával.
A feladatok vázlatosan.
A szabályozások viszonylagos arany középutjainak megtalálása, vagyis a társadalom minden területét pontosan kell besorolni egy adott erősségű szabályozásba, de úgy hogy figyelembe veszik a viszonylagos túlszabályozottságot-alulszabályozottságot.
Az abszolút középút, arany középút két vonatkozásban. Az állam szabályozása a lakosság (összevonva: a civil szféra, magányszféra, magángazdaság) irányába.
Az abszolút középút, az állami termelés, szolgáltatás, gondoskodás (szükséglet-kielégítés) és a nem állami (összevonva: magánszféra, civil szféra, magángazdaság) aránya legyen kb. 50%-os. Mindkét arany középutat (szabályozás és szükséglet-kielégítés) módosíthatja a lakosság kultúrája, hagyományai, igényei, amely véleménye által fejeződik ki. Valamint módosíthatja a fejlettségi állapot.
A lakosságra civil szférára kultúrára, magángazdaságra elsősorban a limitált, alternativált szabályozás legyen a jellemző, ennek lényege, hogy legyen választási lehetősége szabályozottnak.
Egyébként pedig az arany középút megtalálása nem más, mint egy alapos végiggondolása annak, hogy adott szabályozásnál mi történik. Szokás ezt hatástanulmánynak is nevezni. A joghézagok megszüntetése. A bürokrácia a fölösleges szabályok, eljárások megszüntetése. A túlbiztosítás megszüntetése. A jog hatástanulmányozása és lélektani hatástanulmányozása. A jog és a bűnözés alsó határának pontosabb tudományosabb meghatározása.
Más rendszertényezőben, fejezetben (a jog a törvénykezés, a szabályozás alapvetései) tárgyalt feladatok.
A szabályozás részletessége, árnyaltsága több okból is összességében kevéssé csökkenti az önrendelkezést (kivéve az erősek, az erőszakosak, a vezetők hatalmát), amennyiben a szabályozás jóindulatú, népérdekű. A demokráciaszint (amely a tagság önrendelkezése) szempontjából pedig egyértelműen előnyős.
A nép, a lakosság, a civil szféra szempontjából inkább előnyős a részletes, árnyalt szabályozás főleg akkor, ha az nem „vegzáló” típusú, és ha ugyanakkor limitált, alternatívált.
Általában „a részletes, árnyalt, de nem a kisembert, népet vegzáló” típusú szabályozás kialakítására kell törekedni. Ez is, nemcsak az arany középút, segít megoldani az alulszabályozás-túlszabályozás problémáját.
De ha ez nem lehetséges, akkor szabályozás legyen kevésbé részletes, kevésbé árnyalt, de legalább az igazságosságra törekvő, és a vegzálás minimalizálását eredményező.
Az önrendelkezés szempontjából azonban ennél fontosabb a belső és külső szabályozás aránya.
Minden szempontból a legfontosabb azonban, hogy a szabályozó célja ne a vezetés hatalomgyakorlásnak fokozása, ill. könnyítése, hanem nép, a lakosság a többség érdeke legyen. Egyszerűen: népérdekű (ne hatalomérdekű) szabályozás legyen.
Mindezek kialakítása ez irányban való törekvés egyben faladat is a jog a törvénykezés a szabályozás feladatai.
Mindezen feladatok egy független tudományos demokratikus testületet (jogszűrő) testületet (vezetésrészt) igényelnek.
A szabályokat, terveket idő szerint is kategorizálni kell. A hosszú távú nagy tervhez kell igazítani a kisebb közép és rövid távú terveket, de nem mindenek felett, mindenképpen. Az átmeneti rövid és közép távú terveket sem szabad elhanyagolni. A terveket, szabályokat, rendeleteket, törvényeket állandóan felül kell vizsgálni, mert azok sem az Istentől erednek, hanem esendő emberektől.
Feladatok a működőképes ügyintézési rendszerekkel kapcsolatban.
A kettőt (a törvény legyen stabil és legyen változtatható) úgy lehet összeegyeztetni, hogy ki kell alaktani a helyes időközönkénti rendszeres jog (törvények, szabályzatok, stb.) felülvizsgálati és módosítási rendszert.
Szükség lenne egy olyan közszolgálati adatra, tájékoztatásra, amely a cégeket, hivatalokat, stb. az ügyintézés helyessége, jósága alapján „osztályozná”. Pl., aszerint hogy mennyi az elintézetlen ügyük. Ill. mennyi az időben elhúzódó ügyük. És az „osztályzatba” be kell számítani az elutasított panaszok, kérelmek számát is.
És a gyenge, elégtelen osztályzatú cégeket, hivatalokat, az állam pl. pénzbüntetésre, ítélné, ahogy pl. a versenyszabályokat megszegőket is arra ítéli. És kötelezné őket, főleg, ha állami hivatalokról van szó, hogy változtassák meg az ügyintézési rendszerüket, ill. alkalmazzanak lelkiismeretesebb, nagyobb tudású ügyintézőket. Ill., ha ez nem megy, akkor a vezetés alkalmatlan, vagyis leváltandó.
Az ügyintézőkkel kapcsolatban, és ha államról van szó, akkor törvényileg is szabályozható: az ügyintézőknek legyen idejük, legyen szaktudásuk. Legyen oktatásuk. És persze akár oktatással is el kell érni, hogy kialakuljon a vezérlő elvük: mi vagyunk az ügyfélért.
Mindez összefügg az állam nagyságával, erősségével, hatékonyságával.
Egyféle megoldás lehet, hogy egy köztes állami felettes szerv (ami nem bürokratikus) kvázi, mint egy gyorsbíróság döntene ezen az ügyekben. Ez összefügg az állam automatikus intézkedéseivel.
Másik megoldás hogy bírósági munkát kellene leegyszerűsíteni, felgyorsítani.
És további megoldásokon kell gondolkodni, de a demokrácia (több szem többet lát, sok ember, több jó ötlet) szellemében.
E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.
Egy-egy történelmi rendszerre az alulszabályozás, vagy a túlszabályozás a jellemző? Megnehezíti a választ, hogy egyszerre lehetséges alulszabályozottság és túlszabályozottság. A kérdésre csak valamilyen összesítés után lehet válaszolni.
A alulszabályozás túlszabályozás a történelmi fejlődést illetően hasonló a látszatjoghoz. Vagyis a törvények sokasodó számához képest az alulszabályozás-túlszabályozás aránya nemigen csökkent.
Másfelől egy igen jelentős és fejlődési szempontból is különálló rendszertényezőről van szó. A jelentőségét elsősorban az adja meg, hogy az állam szerepe és erőssége e rendszertényező alá tartozik. A fejlődési jelentőségét igazolja, hogy egy külön ábrákon (D/1, D/2 ábrák egyes részei) rajzoltam az alulszabályozás és túlszabályozás történelmi fejlődését. A különállását az adja meg, hogy itt a fejlődés nem végtelen. Elvileg az arany középút már pár évtizeden belül is megtalálható. Gyakorlatilag azonban rengeteg a feladaton kívül az arany középút megtalálása azért is nehéz, mert a többi joghibát is ki kell javítani. Gyakorlatilag tehát legalább száz év kell, (ha a demokratizálódás töretlen) hogy alulszabályozás-túlszabályozás arany középútja megvalósuljon. Ez a száz év azonban mégsem sok ezer év.
Egy arányos és igazságos hierarchiában is létrejöhet elvileg a túlszabályozás, ha minden réteg egyenlően van túlszabályozva. Ugyanakkor mégsem jöhet létre, mert mint mondtam: még a jó és jó szándékú túlszabályozás is diktatórikusnak tűnik, nem beszélve arról, ha az erőszakos stílusban történik. Ugyanakkor egy arányos és igazságos hierarchiában is létrejöhet az arany középút. Sőt a társadalmi piramis behelyezésével kiderül, hogy minél inkább el van találva az arany középút annál inkább (azonos hierarchia mellett) lehetséges a demokratikus szint emelése, illetve a legfőbb célok megvalósulása. Azért, mert a nagy, aránytalan hatalmi vagyoni hierarchiában csak a szűk csoport élvezi a természettudományos technikai fejlődés vívmányait és a többi réteg hasznosulása szükségszerűen ez alatt van. Tehát az arany középút és az arányos és igazságos hierarchia együttesen adhatja meg az optimális, lehető legmagasabb fejlődést. Önmagában azonban az arany középút eltalálása nem jelent semmit, mert az aránytalan hierarchia a mérvadó. Egyszerűbben fogalmazva az arany középút eltalálása fontos tényezője a demokráciának és fejlődésnek, de csak egy tényezője. Ugyanakkor az alulszabályozott rendszerben nem jöhet létre arányos és igazságos hierarchia. Ha eltekintünk a vezetés alulszabályozásától, mely azért minden alulszabályozott rendszerben kialakul, akkor sem. Ugyanis a népréteg és a civilszféra (kisközösségek) is versenyez egymással, és alulszabályozottságban nem jöhet létre igazságos verseny.
Az ábra és a történelmi fejlődés azt mutatja, hogy a korai rendszerek erősen alul voltak szabályozva viszont minden rendszer egy lépéssel közeledett az arany középúthoz. A sztálinizmus és berzsnyevi szocializmus viszont hirtelen kitért ellenkező irányban és ezzel eltávolodott az arany középúttól. A brezsnyevi szocializmus egyik nagy hibája túlszabályozottság, a túlzott államosítás, a limitált, altarnativált szabályozás hiánya és általában a túlszabályozás.
A jelenlegi államkapitalizmus viszonylag igen közel van az arany középúthoz, de még mindig összességében alulszabályozott. A tökéletességtől viszont még messze van. Egyrészt minél közelebb van egy rendszer az arany középúthoz annál nehezebb a közeledést folytatni. Ezt csak tudatosan lehet, és jelenlegi rendszer e tekintetben sem eléggé tudatos. Másrészt a jelenlegi rendszerre is jellemző, hogy átlagosan a joghézagok, és a bürokrácia kiegyenlíti egymást, de ez még nem jelent arany középutat. Mondhatjuk hogy a korábbi rendszerekben (rabszolgatartó, feudalizmus, klasszikus kapitalizmus) inkább a joghézagok voltak jellemzők, ebben a rendszerben csökkentek a joghézagok viszont megjelent a bürokrácia, amely részben kiegyenlítette a joghézagokat, részben viszont új problémát jelent. Mégis azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi rendszer ebből a szempontból összességében egészen jól áll. A további fejlődést (arany középút eltalálását) azonban az aránytalan és igazságtalan hierarchia is gátolja. A tényleges demokráciában ez a gát is megszűnik és a tudatos arany középútkereséssel, a jövő rendszere elérheti az optimális arany középutat.
A jelenlegi kínai szocializmus is egészen jól áll ebben a tekintetben, hiszen megszűnt a túlzott államosítás.
A rendszereket az ábra szerint (milyen messze vannak az arany középtől) értékelem.
A rendszertényező fontosságát az mutatja hogy egy rendszer (a brezsnyevi szocializmus) lehetetlenült el (főleg) emiatt. Ugyanakkor az értékelésben azt is figyelembe veszem, hogy már más rendszertényezőben is értékelve lettek e problémakör elemei.
Rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 1,6%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,2%. Jelenlegi kínai szocializmus. 2,9%? Tényleges demokrácia 4%.
Page updated
Google Sites
Report abuse