Jelen rendszer hibái (Kivaghy)
A hitvány rendszerből adódik az emberek szélre-kényszerítése, az ellenségeskedés kialakítása.
Mi is az a szélre kényszerítés?
Erre is jó példa a 2017-es magyar helyzet.
Az ország közvéleménye (persze emberestül) két fele oszlott, kormánypártiak, (kormánypárt-pártiak) és kormány-ellenesek (kormánypárt-ellenesek). Az egyszerűség kedvéért, beszéljünk csak „egyik oldalról”, ill. „másik oldalról”. A közömbösök (a látszólag harmadik oldal), pedig ahogy már korábban megállapításra került, indirekt, az uralkodó, ill. a rosszabbik oldalt támogatják.
Itt azért meg kell jegyezni, a közömbösök nem azonosak a pártatlanokkal. A pártatlanok aktívan politizálnak (foglalkoznak a közügyekkel) csak megpróbálják ezt elfogulatlanul tenni. A közömböseket nem érdekli a köz, nem politizálnak, csak magukkal tőrödnek.
Nemcsak Magyarországon alakult ki ilyen szélre toló, szétszakító helyzet, de sok országban, sok korban. De miről is van szó?
A jelenség az, hogy lennének emberek, sokan, akik többnyire az egyik oldal támogatnák, de nem mindenben. Még többen, nem is szeretnének oldalban, pártban gondolkodni, elfogulatlan politizálók (közügy-befolyásolók) szeretnének lenni. Ők a pártatlanul politizálók. Sok kritikát megfogalmaznának, hol ezzel, hol azzal a párttal értenének egyet. De visszatérek a másik nagy rétegre, akik többnyire valamely pártot kedvelnek, de bizonyos kérdésekben a saját oldaluk ellen szavaznának.
Szóval ezt tennék sokan, de nem tehetik a következők miatt: Elsősorban azért nem, mert vagy az egyik oldal, kerül hatalomra, vagy a másik. Ez pedig azt jelenti, hogy minden áron minden részletében kénytelen erősíteni az állampolgár azon oldalt, amivel csak többnyire ért egyet. Kénytelen a szerinte „kevésbé rossz oldal, párt” mellé állni, azt teljes vállszélességgel támogatni. Ugyanis ha nem ezt teszi, akkor a „még rosszabb oldal, párt” kerül hatalomra.
Újra és újra ki kell jelenteni: az aktuálisan kevésbé rossz, (de rossz) hatalomra kerülése is egy elfogadhatatlan helyzet. Ráadásul, „ez még a jobbik eset”.
Ilyen a választási, vezetés-kiválasztási, ill. döntéshozási rendszer. De lehetne másmilyen is.
Visszatérve, ez pedig végső soron kettészakadáshoz (esetleg háromfelé szakadáshoz) ellenségeskedéshez vezet. Az ellenségeskedés szinte szükségszerűen elfajul, erősödik, kialakulnak a valóban ellenséges táborok.
Nézzük a problémát egy másik oldalról: nem párt-megosztásban kellene gondolkodni, hanem ügy-megosztásban. (probléma-megosztásban). Van például, a migránsok problémája, van az egészségügy problémája, és sokáig lehet sorolni. Persze ezek a problémák valahol összefüggnek, de nem feltétlen szorosan. A pártoknak van ezekről véleménye. Van vélemény, amivel egyetért a polgár, van, amelyikkel nem, függetlenül attól, hogy szimpatikus párt, vagy ellenszenves párt véleményéről van szó. Pontosabban ez lenne az ideális, de most nem ez van.
Sőt normális esetben, még egy problémakörnek is lennének további értelmezései, megoldásai. Lennének árnyalt köztes vélemények. Ideális esetben egy polgár több vélemény-variáció közül választhat (másfelől alakíthatja is azokat), de ez nem kötődik össze szorosan a pártszimpátiával.
Megint felteszem a kérdést: szükség van e, egyáltalán pártszimpátiára?
Jelenleg sajnos kénytelen a polgár pártszimpátia mellett választani.
Viszont, nem jön létre az ügyek mentén való döntés, ellenben létrejön az állampolgárok szélre, azaz táborokba sodródása.
A jelen rendszer (pártrendszer, döntéshozási rendszer, kormányzati rendszer, stb.), ilyen helyzet kialakuláshoz vezethet.
Természetesen a (pártnélküli) közvetlen demokrácia megoldaná a problémát. Nézzünk azonban egy a jelenleginél jobb, fejlettebb, köztes megoldást. Olyant, amihez nem kellene a teljes közvetlen demokrácia rendszerét bevezetni.
Tulajdonképpen a probléma felvetésekor már vázoltam azt is, hol kell keresni a hibákat, és a megoldásokat.
Az egyik alapbaj, hogy vagy ez, vagy az a párt kerül hatalomra.
Igaz a hatalomra kerülő párt megtehetné, hogy értelmesen politizáljon. Ügyeket vizsgáljon elfogulatlanul, azokban is árnyaltan mondjon véleményt. Ne politikai szekértáborokat, előnyöket nézzen, ne jelöljön ki magának, fix ellenségeket, barátokat, ne ezekhez hasonló, értelmetlen politizálást folytasson.
De mégsem teheti meg, leginkább azért nem, mert ez a stratégia nem fizetődik ki a választási harcok során.
(De ez sem biztos. Valószínűleg egy normális politikai légkörben, igazságos szabályok között, a tisztességes egyenes normális viselkedést értékelnék az emberek. Abnormális légkörben, igazságtalan szabályok között amilyen e jelenlegi is, az abnormális taktikázó viselkedés jön be, de még ez se biztos. Viszont a normális légkör is szubjektív emberi tényező, nem rendszertényező. De itt belép a hatalmi betegség problémája.)
Visszatérve, jelenleg eleve csak azon pártok lehetnek nyerők, akik megkülönböztethetők, továbbá akik erősnek látszanak. A kötelező megkülönböztetés pedig azt jelenti, hogy nem mondhat olyant, amit az „ellensége”, a másik párt. Bár néhány ügyben egyet is érthetnének, de nem tehetik. A pártok nagyobb része egymással ellenséges, rivalizáló helyzetbe sodródik. Az igazságos barátságos verseny önmagában nem lenne probléma. Azonban a vetélkedés jellege (a győztes mindent visz, a vesztesnek annyi) sem teszi lehetővé az igazságos, barátságos versenyt. Ráadásul itt megint belép a hatalmi betegség problémája.
Vagyis az ellenségeskedés, az ostoba erőfitogtatás be van kódolva a választási mechanizmusokban, a választási törvényekbe, tágabb értelemben a politikai rendszerbe.
Akkor mégis mi megoldás?
A megoldás keresése előtt azonban még tovább szálazom, boncolgatom a problémát.
A rendszer (intézményrendszer, törvények, stb.) gyengeségei miatt, (jelentős részben e miatt) kialakul egy fura ostoba, ellentáborokra osztott, ellenségeskedő légkör. Ebbe a légkörbe pedig megjelennek a teljesen fura értelmetlen nézetek, viták, alakok.
A viták több okból is értelmetlenek.
1. A viták eleve azért is értelmetlenek, mert utólagosak, vagyis valamit már a nagyokos vezetés eldöntött
2. Azért is értelmetlenek, mert lezáratlanok, vég nélküliek. megegyezés, sőt kompromisszum (kölcsönös engedmények) nélkül szakadnak meg, hogy aztán majd folytatódjanak.
3. Na és persze azért is, mert rengeteg ostobaság, féligazság, csúsztatás hangzik el. Ugyanis az ellenségeskedés, a szervezetlen csapkodó harc, generálja az ostobaságokat.
4. Értelmetlen, mert nincs, aki objektíven eldöntse, kinek van igaza. Ne felejtsük el: a nép, mint „ítélkező”, a szélre kényszerítés, a pártosságba kényszerítés miatt, a manipuláció miatt, a választási trükkök miatt, már nem igazságos, objektív ítélkező.
5. Itt azért meg kell jegyezni, hogy szinte mindig az aktuális diktatórikus hajlamú vezetés oldalán láthatók, hallhatók a nagyobb ostobaságok, a fura nézetek, a fura alakok.
Ez sem véletlen. Miért is a mindenkori hatalmon levő oldal a legsilányabb?
Először is itt van nagyobb kontraszelekció, itt választódnak ki az érvelők elsősorban a lojalitásuk alapján, itt nézik kevésbé az okosságot
Továbbá, eme kiinduló szempont, az aktuális hatalom mindenáron való védelme, egy ostobább szempont, mint az építő kritika szempontja. Mert miért is vitatkozik az ellenzéki oldal? A válasz előtt térjünk ki erre az „ellenzéki” fogalomra.
A kormánypárt általában ezt mondja: - Persze, hogy kritizál az ellenzék, ez a dolga, le akar minket váltani. Az ellenzék maga köré szervez sokakat, civileket is. Minden kritikus egyben ellenzéki, egyben rágalmazó is. Nem hiszünk nekik, minden kritika trükk, mi járjuk a magunk útját.
A probléma hogy mindig ezt mondja, mindig így gondolkodik. Miközben az esetek másik felében egészen másról van szó.
Egyfelől szükségszerűen minden vezetés (pláne a diktatórikus hajlamú) követ el hibákat.
A kormányoldal viselkedése rendszerint: mi soha nem hibázunk – ami eleve téves kiindulópont.
Akik ezeket a hibákat felvetik azok nemhogy rosszindulatú rágalmazók, de a jótevők, hazafiak, a társadalom hasznos tagjai. És miért pont az aktuális hatalmat kritizálják? Ez is logikus, szükségszerű - mert ennek van értelme. Kritizálhatnák az ellenzék más részét, vagy a múltbeli vezetéseket is. De ezzel az éppen létrejövő hibákat nem tudják megváltoztatni, jobb esetben megelőzni.
A másik, hogy minden jó érzésű legyen az ellenzéki, vagy civil, vagy akárki folytathat hasznos kritikát. És ádáz összeesküvésre sem kell mindig gyanakodni. Ez az ügyek mentén való szövetség, ami teljesen rendben van, tehát nem ellenzéki áskálódásról van szó.
Foglaljuk össze: a kritika egy része, mondjuk a fele, valóban rosszindulatú alaptalan ellenségeskedő. A másik része fele, viszont szükségszerűen jó, társadalmilag hasznos, igaz. Mit tesz ilyen estben egy normális bölcs, (nem diktatórikus hajlamú vezetés). Megpróbálja a kritikákat ésszerűen szelektálni. Az egyik felét cáfolja, a másik felét elfogadja. Az ésszerűség szabálya szerint a kritizált, hatalomnak a kritikák felét el kellene fogadni, legalábbis átgondolni. A vezetések többsége nem ezt teszi.
De itt megint a rendszer hibáját kell keresni. A rendszernek, a törvényeknek, ha másképp nem megy, akkor rá kellene kényszeríteni hatalmat, hogy a kritikák felét, az idegen javaslatok egy részét elfogadja.
Egyébként is, a hatalmat van értelme kritizálni, megváltoztatni, vagy leváltani. Aki megkérdi, hogy miért, az javíthatatlanul sötét.
6. Visszatérve a vitákra, értelmetlenen a viták azért is, mert az ilyen vitákat statisztikai alapon el lehetne dönteni. illetve itt lép be a demokrácia, a nép egy valóban demokrácia népszavazás során eldönthetné, kinek van igaza, pontosabban kinek van inkább igaza.
7. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy az értelmes viták ne tűnjenek el.
A különálló értelmes vélemények képesek legyenek megütközni, pártatlan bíróság előtt megmérkőzni. Itt pedig megint eljutottunk a kisebb, vagy nagyobb, vagy a teljes népfórum ítéletéhez, ill. az objektív tájékoztatáshoz, a demokratikus döntéshozáshoz.
8. Azt is fontos látni, hogy az értelmetlen ellenségeskedés arányában nő az „elvtelen szövetségek” aránya is. Hiszen szélre sodródásokról, klikkesedésről van szó. A diktatúra első lépcsői eleve abból állnak, hogy a hatalom tagjai, részei, elvtelen szövetséget kötnek. Pl. két koalíciós párt. Pl. a frakciófegyelem által a frakciótagok. Pl. a kormány és a frakció. Pl. a kormány és a köztársasági elnök. Pl. a kormány és egyes „független” kormányt ellenőrző, ellensúlyozó intézmények. Lehetne még sorolni, sőt a szövetségek túlnyúlnak az országhatáron. Igaz ezek általában „kényszerített szövetségek”, de van egy megalkuvás jellegűk. Az ellenséges oldalon is kötetnek elveteken szövetségek. Az is igaz, hogy az értelmes kompromisszum és az elvtelen szövetség között kis különbség van, vékony a határvonal, de azért van.
Az értelmetlen viták, az óriási sületlenségek, a klikkesedések, a korrupciós ügyek tehát nemcsak emberi hibákból erednek, hanem a rendszerből is. A rendszer olyan, hogy egy állandó megosztás valamint harc-folyam alakul ki. A harcban (ez már nem küzdelem) pedig már elvesznek az értelem eszközei, annál inkább felszínre kerülnek az erőszak, a becstelen csalás eszközei. A többi történelmi rendszer még ennél is rosszabb, de ez nem jelenti azt, hogy ez a jelenlegi újkapitalizmus, ne lenne pocsék.
Az emberek társadalmi közérzete, rossz, elégedetlen, (haraggal, gyűlölettel, félelemmel) átitatott, mely rossz közérzet többnyire a társadalomból, rendszerből ered.
A rossz közérzet több mindenből eredhet, de az egyik ilyen eredő, (okozó), amiről eddig szó volt.
Foglaljuk össze miről is volt eddig szó, mi okoz rossz közérzetet a többségnek: Kettő, ritkábban három, egymással szemben álló ellenségeskedő tábor. Józan árnyalt vélemények, (döntések) nem tudnak megjelenni. Nem ügyek, hanem emberek pártok mentén alakulnak ki vélemények, döntések. Konstruktív viták helyett, megegyezés nélküli, elfajuló, ráadásul ostobaságokat hangoztató viták. A vitákon, szájkaratén túl egyre gyakoribbak lesznek a tettlegességek, a cselekvő harcok. A diktatórikus hajlamú vezetés, ennek gerjesztője, de sodródó fogja is. Mindez eszkalálódik, erősödik, a szükségszerű, kényszerű sodródás jön létre.
Ideje lenne valamilyen elnevezéssel illetni, ezt az egészet, az én javaslatom: Pártokra, táborokra szakított, ellenségeskedő helyzet. Vagy: polgárháborús helyzet. Vagy: belső megoszlás, gyűlölködés.
Persze van akiknek, nem is keveseknek, kiknek ez a rossz közérzet, nem is annyira rossz. Most itt nemcsak a hasznosulókról beszélek, nem is az antiszociális emberekről. Már említettem a szolgalelkűek, elég nagy (akár 9%) rétegét. Továbbá meglehetősen sokan vannak, akik szeretnek gyűlölködve, morgolódva élni. Persze ez egy ellentmondás, de az ember meglehetősen ellentmondásos. A dolog ott is ellentmondásos, hogy aki szeret gyűlölködni, az általában vissza is kapja. Azonban sokak a visszakapást is csipázzák. Nem direkt, de valahol a lelkük mélyén. Mondhatjuk, hogy kissé mazochisták. Szóval az egész rossz légkört, végső soron, rejtetten inkább kedvelik.
Az emberek nagyobb része azonban nem szeret rossz, marakodó légkörbe közegbe élni, azonban gyakran tévesen azonosítja a rossz légkör okait, fajtáit.
A rossz közérzet jelentős társadalmi okainak felsorolása:
1. A gyenge anyagi életszínvonalból eredő (A közhiedelemtől eltérően, ez a leggyengébb)
2. A gyenge lelki, egyészségi életszínvonalból eredő. (Ezért fontos az egészségügy, igazságszolgáltatás, stb.)
3. Az igazságtalanul, aránytalanul nagy különbségekből adódó, rossz közérzet.
4. A népek egymás általi lenézésből (sovinizmus, rasszizmus) adódó rossz közérzet.
5. Illetve az ország, nép, ország-vezetés megvetendő viselkedéséből eredő saját önkritikus szégyenkezés.
6. Esetleges háborús, vagy kizsákmányolt, szolgai helyzet. (Az ilyen helyzet azért a népek országok többségére nem jellemző)
7. Egyéb kreált ellenségkép következtében megjelenő gyűlölködés, ill. annak következményei. (Az ellenségkép is a diktatórikus hajlamú vezetés legkedveltebb manipulációs eszköze.)
9. Egyéb kulturális okú (pl. generációs ellentétek, vallási ellentétek, stb.) udvariatlanság figyelmetlenség hűtlenség, lenézés, okú ellenségeskedés.
10. És végül, de nem utolsó sorban, amiről eddig szó volt: Pártokra, táborokra szakított ellenségeskedő helyzet. (Tehát nem ez az egyetlen kiváltója a rossz közérzetnek, de adott esetben ez lehet a rossz közérzet legnagyobb, legerősebb oka.)
A rossz közérzet, a közvetlen hatáson túl, kihat (visszahat, kölcsönhatásban áll) a közbiztonságra, az átlagos magatartás barátságosságára, igazságosságára, a munkakedven keresztül a gazdaságra.
Akkor most térjünk vissza megint a megoldásra.
Ahogy már sokszor elmondtam, a párt-nélküli közvetlen demokrácia rendszere, melyben a nép nagyon erősen beleszól, ellenőriz, nagyobb részt megoldaná az alapproblémát (ellenségeskedés, értelmetlen viták, stb.) annak részeit.
Nézzünk egy fokkal a mai helyzethez közelebb álló megoldást. Már a párt-nélküliség, az egyéni jelöltek rendszere is javítana a helyzeten.
Nézzünk a mai helyzethez még közelebb álló megoldást, megoldásokat.
Ha meg is marad a pártrendszer, el kellene érni, hogy az ügyekre koncentráljanak és ne egymásra.
Pl. olyan választási rendszer létrehozása melyben a négy legtöbb szavazatot adó párt mindenképpen bekerül a parlamentbe, ott nagyrészt kiegyenlítődik a hatalmuk, közösen, szabályok szerint kellene összeállítanunk a kormányt. A kormány szinte teljesen független lenne a parlamenttől, a jogalkotástól. Ugyanígy állatnák össze a független intézményeket
Pl. olyan vezetésre vonatkozó törvények melyek tiltanák kehetlenné tennék az elvtelen szövetségeket, ill. az értelmetlen ellenségeskedést, az értelmetlen vitákat. Ezek magja természetesen az alkotmányban lenne, mely alkotmányt, csak háromnegyedes vezetői szavazással és népszavazási jóváhagyással lehetne módosítani.
Rendben van, de közvetlen demokrácia hogyan tud összetett problémákra adott, árnyalt véleményeket létrehozni?
Nem elég állandóan szajkózni: közvetlen demokrácia, közvetlen demokrácia, annak életrevalóságát is meg kell mutatni.
Az árnyalt vélemények, megoldások szavazások (a közvetlen demokrácia eszközeivel.
Mostanában egyre többször (tévé műsorok, net, kormánypropaganda, stb.) találkozhatunk szavazással. (Az igazi népszavazások száma sajnos nem növekszik.) Az alkalmi szavazások viszont sokasodnak, viszont a színvonaluk meglehetősen gyenguska. Remélem, ezzel együtt összességében inkább építik, és nem lejáratják a közvetlen demokráciát. Biztosan építenék, ha magasabb színvonalúak lennének. de hogyan?
Az ilyen alkalmi szavazások kérdéseire általában nem tudok jó szívvel válaszolni.
Azt érzem, hogy bármelyik választ jelölöm be, egyik sem adná vissza az én véleményem.
A kérdések túlságosan sarkosak. Továbbá a kérdések túlságosan vagy-vagy jellegűek. De más problémák is vannak.
Elmélkedjünk el közösen e a problémákon.
Először is fel kell tenni a kérdést: Miért tartanak szavazásokat? Mire jó ez az egész? Mi a célja a szavazásnak? Nem árt ha eme kérdéseket, a szavazás kezdeményezője is feltenné.
Persze minden szavazás célja: a nép, a tagság véleményének kiderülése. Azonban ez elég általános válasz, kevés konkrétum derül ki belőle.
Van szavazás melynek a célja: egy érdekes eredmény megszületése. Nem igazi cél.
Van szavazás melynek a kérdés feltevőjének álláspontját kellene igazolni. E szerint teszi fel a kérdést. Ez sem igazi cél.
A felsoroltak nem komoly szavazások
Van szavazás, mely valamiféle embert, cselekvést, teljesítményt, egyebet értékelne.
Egyszerű, egy bizonyos dologra vonatkozó következmények nélküli értékelés. Pl. tetszik e ez az uszoda, vagy a vizes vb? Ráadásul, ha a kérdés túlságosan sarkos, akkor elég nehéz válaszolni. Gyakran a válaszoló ezt mondaná: igen, de csak bizonyos feltételekkel.
Egyébként ezek a kérdések (pl. egyetért a vb. megrendezésével?) csak látszólag egyszerűek, valójában összetett elemzés után árnyaltabb választ igényelne.
A másik baj szerintem, hogy túlságosan finomkodnak a kérdések.
Igenis, nyilvánvalóvá kell tenni: mi nép, mi tagság, ezt, meg ezt akarjuk. Ezt, meg ezt a tennivalót jelöljük ki.
Ezt, meg ezt – ugyanis a jövőbe egyáltalán nem lesz szokás, szabály, hogy csak egy választ jöhet ki a szavazás végén. A szavazás akár kijelölhet egy feladatsort is.
Valójában a magasabb színvonalú gondolkodás céljai:
A helyzet árnyaltabb elemzése.
Valamiféle tennivaló megfogalmazása.
Valójában két féle komoly szavazás van.
Az egyik: van egy komoly javaslat és annak elfogadása vagy elutasítása.
A másik: még nincs javaslat, de van probléma. A probléma megoldására vagy közös javaslat létrehozására, valamiféle közös álláspont kialakítása
Továbbá, vannak egyszerű szavazások, mikor pl. egy konkrét javaslat elfogadásról kell szavazni: Ekkor a javaslat, ill. tartalmazza az elemzést. A szavazónak végső soron valamelyik elemzést kell elfogadni.
Valamint van olyan szavazás mikor maga szavazás, a kérdések kényszerítik ki az összetett probléma, árnyaltabb megoldásait, válaszait.
Pl a nép szerint hogy lehetne az egészségügyet rendbe hozni.
Ezt, mármint erről szóló a népvéleményt kellene, valahogy szavazásokkal abszolválni.
egy másik példa: mekkora legyen az állami vezetők jövedelme. Ez látszólag egy egyszerű kérdés, de még erre sem lehet egy egyszerű kérdéssel válaszolni. Ugyanis érdemes pl az egyéb juttatásokat is belevonni. Talán érdemes az összeférhetetlenségeket is belevonni. Vagy talán a vagyonosodási vizsgálatokat is. Szóval alig vannak, egyszerűen, egy válasszal megoldható problémák.
Esetleg akkor használható, az „egy kérdés – egy válasz” mikor már egy előzetes vita eljutott abba a pontba hogy csak egy kérdés dönti el, merre billenjen a mérleg nyelve. Illetve, amikor a rövid válasz mögött van egy hosszabb pontosított értelmezés. Pl.: mekkora legyen az állami vezetők jövedelme? – de már tisztázott, hogy mit takar a „jövedelem” kifejezés.
Nem mondom, hogy sok „egy kérdés – egy válasz”, ha jól csinálják, nem emeli valamivel, a demokráciaszintet, a még magasabb szintű demokráciához, azonban szükség van árnyaltabb válaszokra.
Alapvetően három módszer-fajta van legalábbis szerintem, ha összetett problémakör árnyalt népi tagsági megbeszéléséről (feladat-kijelölésről) van szó.
Illetve, ha országos legalábbis intézményesített rendszerről van szó.
Legalábbis ha fejlett rendszerről beszélünk. ne felejtsük el a fejlett a kialakítandó jövőről van szó.
1. Az egyik alapszisztéma, egy állandóan működő, mindenre kiterjedő, mindenki előtt ismert, pc-n, ot-én, neten, stb.-én követhető közvélemény-kutató és népszavazási rendszer. Erre itt most bővebben nem térek ki, egyébként egy másik írásban ez nagyjából vázolva van. Ez csak az alap-szisztémára vonatkozik, mert, mindenképpen szükség van….., a következő pont alatt megtudod.
2. Természetesen mindenképpen szükség van (szükség lenne) egy országos központi elektronikus (pc, ot, neten, stb. követhető) alapú közvélemény-kutatási és népszavazási rendszerre, illetve egy ezt felügyelő, irányító országos független intézményre, egy kiterjesztett megjavított OVB-re.
A kifejlett elektronikus közvélemény-kutató és népszavazási rendszer meglehetősen összetett lehet. A kérdés inkább az, mivel lehet kezdeni, mi legyen a törzs, amiből majd szépen elágazik. Illetve több törzs is lehet.
Az egyik ilyen törzs lehet a népi petíció rendszer.
Gondolom az első lépés szükségszerűen az, hogy a rendszer kiderítse, milyen kisebb-nagyobb népszavazásokat kezdeményezne a nép. Igen, nem elírás, vannak „kisebb népszavazások” is, pl. lakóhelyi szavazások. De lehetnek más körülhatárolható érintett csoportok és azok szavazásai. Illetve néha „népszavazás” sem szükséges, elég egy széleskörű reprezentatív közvélemény-kutatás.
Miután kiválasztódtak a kérdések, és a szavazási technikák, második lépcsőben jöhet a vita, összekötve az objektív tájékoztatással.
Majd jöhet a szavazás.
A könyvemben azonban ennél sokkal részletesebben sorolom fel, a népszavazás feltételeit.
A mostani intézmény több okból (nem független, nem pártatlan, teljesen bekorlátozott, stb.) elégtelen. Továbbá elégtelenek, sőt negatív példák a mostani kezdeményezések, pl. „nemzeti konzultáció”. Tévedtem, mert a „nemzeti konzultáció” hasznos, amennyiben bemutatja: na így nem szabad megcsinálni.
3. Visszatérve a közvélemény-kutatások alap-szisztémáira. A másik, a kérdőív-rendszer.
Egy időben kezdett elterjedni, mostanában, sajnos ez is eltünedezik.
A kérdőív lényege, hogy egy összetett témát nem egy, de legalább 30-50 kérdés boncolgat, ölel fel. Ráadásul egy kérdés is több kérdésből áll, Pl. hatból, mely által lehetőség van a rangsorolásra, ill. bizonyos feltételek kiválasztására.
Megjegyzem a kérdőívet több részletben is szavazás elé lehet tárni, akár kérdésenként is. Ez már talán túl zavarossá teszi a megoldást. Minél hosszabb egy kérdőív, annál világosabban rajzolódhat ki, a végső megoldás, viszont annál nehezebb unalmasabb kiállítani.
A kérdőív összeállítás egyfajta szaktudást igényel. Természetesen az alkotónak elfogulatlannak kell lennie. Ezért az országos közvélemény-kutatást, azok kérdőíveit, csak, vizsgált, vizsgáztatott emberek végezhetnek. Természetesen szabály-rendszert is ki kell dolgozni.
(A szabály-rendszer, a demokrácia nélkülözhetetlen eleme.)
4. A következő alapszisztéma: van az összetett témára vonatkozó, egy, inkább kettő, vagy három komplex javaslat, program, - első körben ezek közül kell választani. A második körben a viszonylag legjobb javaslatot is tovább lehet javítani.
Itt az első nehézség, kik adják ezeket a komplex programokat?. Illetve kik választják ki a köz elé tárt javaslatokat, programokat? Ugyanazt lehet elmondani, mint az előbb. Vizsgált, vizsgáztatott elfogulatlan szakemberek, ill. jó szabály-rendszer.
Ugyanakkor lehetnek preferált, netán kötelezően kijelölt program-összeállítók, javaslattevők. Pl. egy belföldi társadalmi problémában (pl az állami vezetők jövedelme), az egyik program-javaslat tevő a kormány, a kormánypárt, a másik az ellenzék közös, legjobb program-javaslata, a harmadik pedig egy civil-tudományos program-javaslat. Ez is egy lehetséges variáció.
Sőt azon is el lehet gondolkodni, hogy a szabályzat előírná, a kormánypárt oldali javaslat háromnegyedében (az összes törvényjavaslat fele) az ellenzéki javaslatok felében (az összes javaslat negyede), valamint a szakmai-civil javaslatok felében (az összes javaslat negyede) kötelezően nép részvétele, beleszólása, szükségeltetik.
Egyféle, központi közvélemény-kutató és népszavazási rendszer vázlata.
Állami netes oldalakon, egy személyes kóddal, egy választópolgár egy kérdéskörben „egy sorozatot” szavazhat. (Ez csak vázlat.)
Több részre, rovatra oszlana.
Az állami intézmények hatóságok minősítése:
Az állami vezetők minősítése.
A törvények minősítése.
A magáncégek, bankok minősítése.
Az éves költségvetés 2%-l való módosítása speciális népszavazás.
Ügyek melyekben a nép állami (rendőrség, ügyészség, stb.) vizsgálatot kér.
A következő évben elkezdendő hat legfontosabb országos, állami feladat.
A „szavazás” két részből áll: a hat legfontosabb népi kiválasztása. Utána a kiválasztott elképzelések népi módosítása.
A hat legfontosabb, népi kiválasztása. Kettő a kormányzati javaslatokból lesz kiválasztva. (pl. 2018 római part mobilgát, mint javaslat)
Egy darab az ellenzéki javaslatokból lesz kiválasztva.
Három a legtöbb „aláírással” prezentált népi javaslatok közül.
Már a kiválasztásnál is szükségesek a hosszabb szakvélemények. A témához leginkább értő öt tudományos ember, cég összefoglaló véleménye – ebből való „népszavazásos” kiválasztás.
A kiválasztott elképzelések népi módosítása. (A megvalósítás pontos hogyanja.) A témához leginkább értő öt tudós, cég összefoglaló szakvéleménye. Ebből való népszavazásos kiválasztás. Majd a legjobb a kiválasztott egyes pontjainak tovább-módosítása, szintén népi kiválasztás alapján.
A következő négy év alapvető programjainak kialakítása.
Először meg kell írni, azután csak évente módosítani kell.
Alapvető programok pl. minisztériumok szerint.
Úgy mint:
Általános államszervezési rendszerszervezési program.
Ország-biztonsági, rendvédelmi, program.
Igazságszolgáltatási program.
Egészségügyi program
Szociális program
Energetikai és természetvédelmi program.
Oktatási program.
Tájékoztatási program.
Gazdasági program.
Mezőgazdasági program.
Külpolitikai program.
Mindezeket a nép beleszólásával kell kialakítani (többnyire módosítani)
Ez is két részből áll, minden témában a legjobb program kiválasztása – utána a kiválasztott módosítása.
Ezek olvasható összefoglaló programok, 5-10 legfontosabb feladat felsorolásával.
Minden parlamenti párt egy programja kerülhet a nép elé.
A független tudósok tudományos cégek, intézmények két programja kerülhet a nép elé, előzetes szavazás, kiválasztás után. Pl. a témához, leginkább értő öt tudós, tudományos cég összefoglaló szakvéleménye.
Bárki (civil szféra) két programja kerülhet a nép elé, előzetes szavazás, kiválasztás után.
A 6-8 programból a nép kiválaszt („megszavaz”) egyet.
Utána a legjobb programok egyes részeinek, kevésbé tetsző részeinek módosítása.
A fejezetet azzal zárnám, hogy elméletileg ki lehet dolgozni, fel lehet építeni a közvetlen demokrácia működési mechanizmusát. Ezek az elgondolások azt igazolják, hogy vannak, lehetnek működőképes utjai a közvetlen demokráciának. Nem feltétlen pontosan ezek, de az ötletes elmék remek elgondolásokra képesek, ha a politikai vezetés is mellettük áll.
Mi baj van a svájci, svéd más fejlett nyugati demokráciákkal:
Tulajdonképpen nem sok, de néhány alapvető azért van.
Ha elméletileg valóban elgondolkodunk a lehetséges optimális jövőn, akkor rájöhetünk e rendszerek is meglehetősen hiányosak.
Először is azt kell látni, hogy demokrácia fajtája szintje, szorosan összefügg, a társadalmi, (politikai, gazdasági) rendszerrel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a demokrácia szint, ill. típus talán a legfontosabb eleme a rendszernek, de nem az egyetlen.
A lényeg hogy ezekben a fejlett országokban azért, liberális új-kapitalista rendszer van, mindenképpen az a rendszer egyik fő összetevője, meghatározója. Az új-kapitalista rendszer nemcsak a döntéshozási mechanizmushoz ragaszkodik, (többpárt-rendszer, parlamentáris rendszer, stb.), de a rendszer alapvető felépítéséhez, annak hibáihoz, hiányosságaihoz is. Itt jegyzem meg, hogy egyedül Svájcban van „félig közvetlen demokrácia” elsősorban a népszavazások sokasága, ill. jelentősége miatt. De mi baj van például, Svájccal? – ha ott ilyen magas a demokráciaszint. Csak annyi, hogy viszonylag magas demokráciaszint, ide, vagy oda, az új-kapitalista (liberális anarchikus irányultságú) rendszerek jó pár negatív jellemzőjét azért nem tudta levetkőzni.
Egyrészt a bankárvilág központja, és mint ilyen részt vesz, a például a jelenkori világra kiterjedő túlzott és csalárd hitelrendszer működtetésében.
Az unokámnak kerestem egy példaképet: na látod, így is lehet országot, rendszert csinálni, ez cáfolja, hogy Magyarország sikeres. Persze, hogy Svájc jutott eszembe. De akkor eszembe jutott a magyarországi svájci-frank hitel mizéria. Egy sereg magyar ember (a fele azért nem érdemelt ekkora büntetést a tudatlansága miatt) tönkrement ezen hitelek miatt. Persze jogilag senki nem hibás, de ha vannak érdemtelenül károsulók, akkor vannak érdemtelenül hasznosulók, kvázi bűnösök is. Mondjuk úgy hogy logikai alapon is kikövetkeztethető hogy bankvilág bankárvilág, maga Svájc is, így-úgy valahogy az érdemtelen hasznosulók között van.
Ezt a gondolatsort kénytelen vagyok később folytatni.
Itt hívnám fel a figyelmet három a világgazdaságról szóló ábrára.
A bank szektor a hitelrendszer, csak egy része a rejtett kizsákmányolásnak. Része ennek még nagytőke hazavitt jövedelme, a gazdag országoknak előnyős kereskedelem és munkaerőmozgás.
A természeti erőforrások, anyag, energia felvétel (a természetrombolás következményt is beleértve) végső hasznának, kárának előnytelen elosztását is a rejtett kizsákmányoláshoz vehetjük. Egyszerűbben, a túlfogyasztás természetromboló kárát áthárítják. Az értékes munkaerőt elszívják. Az olcsó, értéketeken munkát ugyancsak áthárítják.
Svájc is, Svédország is, az összes fejlett ország rejtett kizsákmányolást folytat. Persze ezek az országok azért a direkt segélyeken kívül, innovációt is adnak a világnak. Példát is mutatnak (igaz ez gyakran rossz, kevés), de a technikai vívmányokkal is gazdagítják a világot.
De emellett azért van egy rejtett kizsákmányolás.
Persze Magyarországhoz képest ezek nagyszerű országok bizonyos szempontból példaképek is lehetnek. De azért a végső teljes nagyszerűségtől messze vannak, nem igazi, nem teljes példaképek.
Néhány új gazdasági és egyéb kihívás
Miért kerültek ezek a „demokrácia” témába? Nos, erre még visszatérek.
Valójában nem új, csak viszonylag új, aktuális, ráadásul egyre erősödő, komoly problémákról (problémakörökről) van szó.
Az alábbi fejezet lényegében vázlatos problémafelvetésekről és az én egyszerű javaslataimról szól.
Most még a szokásosnál is szerényebb leszek és kihangsúlyozom: ez az én véleményem. Szerintem a következőkben leírtak a nagy problémák közé tartoznak és a leírt megoldások sem teljesen használhatatlanok, annak ellenére, hogy nem a teljesség igénye és precizitása szerint készültek.
A természetrombolás problémája
Nem új, de megoldatlan, bizonyos szempontból erősödő probléma.
Már én is többször, elég sokat foglalkoztam a sokfelé leágazó problémával. Szinte biztosan vannak olyan leágazásai melyeket nem említettem. Most itt, mivel később szóba kerül az ember, testi-lelki torzulása, kiemelném a környezetszennyezés, sunyi egészségromboló hatásait. Gondolok itt a sokféle sugárzásra, a sokféle vegyi anyagra, gyógyszerre, illetve az élelmiszerek adalék anyagaira. Persze vannak biztonsági szabályok, de már csak a mennyiségi növekedés üteméből is az következik, hogy a káros hatás fokozódik.
Az alapmegoldás itt is: fogyasztáscsökkenés, tudatos fogyasztás (termelés), valamint nagyobb szigorúság.
A szigorúság, fegyelmezettség erőssége, mikéntje is gyakran szóba kerül az írásaimban, nem véletlenül. Ez megint egy mindenre kiterjedő, tehát szerteágazó irányítási, erkölcsi, jogi, rendszertani probléma
Most már biztos, hogy a természetrombolás problémáját nem lehet másképp megoldani, csakis a gazdagabb, sőt a középrétegek fogyasztáscsökkentével (jövedelem-csökkentésével).
Elsősorban a gazdag-réteg fogyasztása, valamint luxus-termékek csökkentése szükséges.
Pl. ilyen irányú nagyon kemény adózás lehet az egyik megoldó eszköz.
Ez egyben az „igazságtalan különbségek” jelentős és kiterjedt problémáját is megoldja legalábbis, részben.
Persze az egyéb megoldásokat (zöld energia, hulladékfeldolgozás, stb.) szintén preferálni szükséges.
A jóléti társadalom okozta, testi, lelki torzulások.
E probléma a világ egy részére, a jóléti államokra vonatkozik, azokon belül sem mindenkire. Ugyanakkor egy általánosan bővülő terjedő erősödő problémáról van szó, mert az emberiség szerencsére halad a technikai fejlődés az anyagi jólét felé. Igaz, hogy lassan döcögősen sok buktatóba, válsággödörbe esve, de halad. Az anyagi jólétnél is lassabban fejlődik a „nem anyagi jólét”. Összességében azonban a jóléti államokban, országokban határozottan tapasztalható az elkényeztetett viselkedés problémája, és az egyéb „jóléti” életből adódó problémák.
Egyes elméletek, nem is teljesen alaptalanul, a következőkben leírt problémákat, elsősorban korunk meghatározó rendszerének (új kapitalista liberális, anarchikus irányultságú) rendszerének rovására írják. Erre a témára, még visszatérek. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy a jóléti létnek is vannak bizonyos káros mellékhatásai. Talán a legjelentősebb, az elkényeztetett, önző állapot és mindaz, ami ebből ered.
Ez is más részben ismételt, más problémákkal összekapcsolódó téma.
Hiszen már említettem: A jóléti ember elkényelmesedése, elkényeztetett (önző) világszemlélete - témát. De utalhatnék a többi említett témára is.
Először a jólét, ill. az elkényeztetett állapot, önzést, kegyetlenséget gerjesztő hatásáról beszélnék.
Önző, segíteni nem akaró, társadalmi hasznosságot lebecsülő, másokat félretoló, figyelmetlen magatartásról beszélek.
Sajnos nemcsak a nyomor tud kegyetlenséget (empátiahiányt, stb.) kiváltani, de jólét, az elkényeztetett állapot is. A kiindulópont itt az, hogy ebbe az állapotba levő emberek, éppen azért válnak szívtelen, érzéketlen lényekké, mert nincs tapasztalatuk arról, hogy ez mennyire fájhat, ez mennyire borzalmas. A másik, hogy úgy érezhetik ezek az emberek, hogy nekik jár, a jólét, ez egy természetes adottság.
Talán a múltban (néha a jelenben is) a kegyetlen uralkodók, urak „szenvedtek” ebben a kegyetlen (nekem ez jár, nekem mindent szabad) lelki állapotban.
Jó kérdés, hogyha a félelem a nyomor is kegyetlenséget szül, és a jólét az elkényeztetés is, akkor mi a jó megoldás.
Azt gondolom, hogy a megoldást a helyes erkölcsi oktatásban illetve, a propagált megfelelő kultúrában, életmódban kell keresni.
Ráadásul arra is vigyázni kell, hogy azért birkákat sem jó nevelni.
Szelíd, igazságos, ugyanakkor kritikus, ugyanakkor szabályos, hasznos versenyt elfogadó, ambícióval rendelkező emberekre van szükség.
Visszatérve, tehát a jólét egyik káros mellékhatása a fenti pszichés torzulás. Persze sokaknál nem kegyetlenségben végződik, csak egy egyszerűen önzők, nem figyelnek embertársukra, sem a társadalomra.
Manapság „a hála”, „a becsületesség”, „a szótartás” ha nem is ismeretlen, de jelentéktelen fogalmak, ill. tulajdonságok, viselkedések. Elvesztették jelentőségüket, nem nagy ügy ezek hiánya. Persze aki a sértés (hálátlanság, becstelenség, hazugság) elszenvedője, ő ezért lelki fájdalmat, esetleg anyagi kárt él át. Ennek ellenére egyre alacsonyabb szinten léteznek eme erkölcsi, viselkedési normák. Jobb híján eme példázat jutott eszembe: a gazdag család elkényeztetett csemetéi, a jólétük ellenére is állandóan püfölik, zrikálják egymást, ritkán ütnek nagyokat, de sokat ütnek.
E példázat megmagyarázza az ellentmondásokat. Az emberek általában úgy viselkednek, mint eme elkényeztetett csemeték. Hozzátéve, hogy vannak azért védekezésből, jó indulatból küzdő csemeték is.
Ez is tendencia, nem hirtelen alakulás, de határozottan kirajzolódó tendencia, szerintem ezt is, jelentős mértékben az önző, elkényeztetett állapot okozza
Önző, figyelmetlen emberek alakulhatnak ki. Van az elkényeztetett jóléti állapotnak egy másik negatív vonatkozása is.
Hogy kicsit konkrétabb legyek, nézzük például az elhízás jelenségét. Sőt nem is elhízásról van szó, hanem óriásódásról.
Évtizedek alatt az átlagos magasság, 5%-kal, a testtömeg 10%-kal nőtt. Már ez sem egészséges.
Ugye van egy ilyen kulturális beidegződés: szép, nagy erős gyerek-felnőtt. De valójában egy sereg egészségügyi, gazdasági hátránya van, az ilyen általános, óriási arányú változásnak. Mert evolúciós szempontból óriási arányú, hiszen mondjuk 40 év alatt annyit változott az ember, mint korábban 400 év alatt.
A jövő tendenciája még aggasztóbb, gondoljunk csak bele, pár évtizeden belül az átlag. méret 1,9 méter 150 kiló lesz. És azután?
Nem vagyok orvos, de nyilván az ember belsejét a természet nem ilyen méretekre alakította ki. A belső részek, pl. az ízületek, porcok, pedig nem fognak évtizedek alatt változni.
Gazdaságilag pedig: effektív van egy nagyobb fogyasztás, pl. élelmiszerfogyasztás. Másfelől mindent nagyobbra kell készíteni. A munkaképességet szintén befolyásolja.
Ez tehát egy nyilvánvaló jóléti testi torzulás, amit meg kell állítani.
Az okok között ott van a túlfogyasztás, a mértéktelenség (önző szemlélet) a kevés mozgás (virtuális világ, ill. fizikai munka lebecsülése), a káros élelmiszerek (üzleti harácsolás miatti kutyulgatás), valamint a rossz kulturális felfogás. Lám-lám, a dolgok legalábbis a problémák ilyen szorosan összefüggnek.
A fogyasztói társadalom, az anyagi jólétet fetisizáló társadalom problémája- ez is egy nagy leágazása a problémakörnek. Talán nem is leágazás, hanem a törzs része. Az anyagi jólét fetisizálása – ez a lényeg, persze ez azt is jelenti, hogy a többi jólét (igazságosság, békesség, tudás, kulturáltság, sőt még az egészség is), elhanyagolt állapotba kerül. Szerintem végeredményben boldogtalanabbá válik az ember, bár ezt nem szokta nagyon észrevenni. Illetve ha észre is veszi, az okokat és megoldást már rossz helyen keresi.
A kialakulás fő oka ez esetben, sok kis okból áll össze. Az élet a kultúra szinte minden szegmense elkanyarodott eltorzult az anyagi jólét fetisizálása felé. Pl. egy ilyen eltorzult lelkű embernek nagyobb örömet ad a „gyönyörű”, drága autójának nézegetése, mint pl. az alkotás öröme büszkesége, vagy mint az adás öröme, vagy mint az elismertség öröme. Ez is egy lelki torzulás. Persze ez azt is jelenti, hogy az anyagi jólét megszerzése érdekében szinte mindenre képes.
Persze lehetne még jóléti testi, lelki torzulást sorolni.
Összefoglalva a megoldások: a propagált kultúra, egészséges életmód, és persze az oktatás, mely kritikus szelídségre, mértékletességre, mozgásra, hasznos munkára, a virtuális világ, ez egyéb káros dolgok elvetésére tanít, ill. mutat példát.
Persze a gazdaság ésszerűbb szigorúbb szabályozása (a tisztesség, igazságos verseny, igazi kereslet-kínálat arány érdekében) is a megoldás része.
A jót és a rosszat sokkal élesebben, több energia ráfordítással kellene elválasztani.
Na itt ezen ponton határoztam el, hogy mindenképpen írok Észak-Koreáról. De majd e tanulmány után, külön irományban.
Új versenyekre van szükség (ez is egy modern kori válság). A nagyobb vagyon,több pénz, nagyobb ház, drágább, több autó - verseny ideje lejárt. Természetromboló, de más baj is van vele. Ez egy undorító verseny, sok szempontból káros.. Majdnem ennyire undorító, a celeb-népszerűségi, verseny. Mindkettő arról szól hogy a tehetség a hasznosság, áttételesen torzan van értékelve.
És még egy válság, átalakulási kényszer: a közösségek szerveződések, közösségfajták válsága. Leginkább a nagyobb, összetákolt nemzetállamok mutatnak sok anomáliát.
A jóléti ember elkényelmesedése, elkényeztetett (önző) állapot gazdasággyengítő hatásai.
Elkényeztetett önző állapot, a szegénység, a háború, egyebek mellett egy plusz, terjedő probléma. Régebben csak a legfelső szűk „vezető” réteg volt abban a helyzetben, hogy elérje őket ezen állapot (gondolkodás, viselkedés). Most, az uralkodó réteg mellett, már egyre többen kerülnek olyan jóléti szintre, hogy ezen állapot csapdájába kerüljenek. Manapság az önzés többféle szintjével, ill. formájával találkozunk. Az önzés alapállapota, segítségre, mások hasznára nem figyelő, közösséget nem építő, csak magára gondoló állapot. Tehát önző emberekkel nem lehet jó, kellemes életet biztosító közösséget, társadalmat építeni. Ez még csak a „nem érdekel a másik tehene” állapot. Viszont úgy teszek, mintha érdekelne. Súlyosabb esetben azonban az önzés, eljut a „ha az én tehenem megdöglött, akkor dögöljön meg a másiké is” állapotba. A következő állapot, „ha az én tehenem jólétéhez a másik tehenének meg kell dögleni, akkor legyen úgy” viselkedés. Sőt még ennél is nagyobb önzés, gyűlölködés sem ritka, „dögöljön meg a másik tehene, ennek érdekében akár a saját tehenem is feláldozom” .
Az önzés, az elkényelmesedés, az ellenpéldák ellenére, jelenleg átlagosan lassan növekszik, terjed.
Munkavállalás szempontból is elkényelmesedik, a jóléti társadalmakban elkényeztetett állapotba került ember. Jelentős réteg nemcsak a cikis fizikai munkákat nem akarja vállalni, de semmilyen munkát nem szeretne végezni. Illetve gyereket sem vállalnak, mert az is lemondással, fáradtsággal jár. Önző, kényelmi álláspontból nincs értelme. Ráadásul a gyerek-hála egyre inkább kivesző-félben van. De nemcsak ezen a két területen jelenik meg az elkényeztetett önző szemlélet illetve annak hátrányai, de a mindennapi életben gyakran, sok helyen. Pl. a társadalmi alkalmazkodásban, vagy konfliktuskezelésben. Vagy a széteső családok egy része szintén valamely szülő, vagy mindkét szülő önzése miatt kerül válságba.
A munkaidő csökkentés erre is részmegoldás.
Valójában az eddig felsoroltak összefüggnek,
Az biztos, hogy az ész nélküli mennyiségi gazdasági növekedés (GDP) gerjesztését sürgősen abba kell hagyni. szelektált, értelmes gazdasági növekedésre van szükség. Államilag, közösségileg is szelektálni kell a munkákat, termékeket.
Bár a másik esetben a piacgazdasági megoldást láttam jónak, ebben az esetben viszont azt mondom: ki kell venni a piacgazdaság hatásköréből a megoldást. Ebből is látszik a piacgazdaság nem általánosan jó vagy rossz, hanem esetfüggően.
Ha még pontosabban fogalmazunk, akkor a piacgazdaság gyengeségeit, ártalmait éppen az okozza, hogy a piacgazdaság csak lassan akadozva, ebből adódóan torzítva érvényesül. de erről már, még beszélek.
Szóval a legfontosabb feladat az értelmes hasznos (a lista alján, az értelmetlen, haszontalan) munkák, rangsorának összeállítása.
A probléma, az, hogy ezt is politikai elitnek kellene kezdeményezni, ill. szabályozni, levezényelni. A mai rendszerben mindig a politikai elit kezében van, (lenne) az első intézkedés lehetősége.
De a vezetői hatalmi önös érdekek, már ezt az első intézkedést, is akadályozzák, torzítják.
Látszólag, az eddigi problémáknak az egyik alap oka, hogy egyes térségekben rétegekben a meglehetősen magas életszínvonal.
A megoldás természetesen nem lehet az életszínvonal csökkentés, de az említett fogyasztás-csökkentés nem árt. Talán nem is a „fogyasztás-csökkentés” a jó szó, inkább a „fogyasztás-normalizálás”. Értelmesebben kellene fogyasztani és persze termelni.
Továbbá nem ártana új életfelfogás, új világnézet, amihez az oktatásnak is meg kellene változnia. Persze minden erkölcsi, felfogási, változást rendszer, törvényi szempontból is lehet, sőt szükséges támogatni.
A másik gazdasági probléma, a gépesítés automatizálás, robotizálás gazdasági problémája szintén nem új, de vannak új aspektusai.
Néhány alapvető tévedést azért nem árt tisztázni az automatizálással, robotizálással kapcsolatban. Jó példa erre a repülőgép robotpilótája. Mit is végez? Egy komoly elméleti mérnöki (pilótai) munkát. Tehát ezt lehet automatizálni, míg a stewardess (felszolgáló) munkáját nem automatizálták, mert nem tudták, mert nehéz. Szóval az egy tévedés (vagy félrevezetés), hogy a szellemi munkákat, bankári, mérnöki, politikusi, stb. munkákat nem lehet automatizálni, a takarítói munkát viszont könnyű. Valójában inkább fordítva van. Ugyanakkor a robotpilóta mellett ott kell ülni a felügyelő emberi pilótának. Vagyis a gép soha nem fogja elvenni az ember munkáját, mert felügyelőre (aki minimum annyit tud, mint a gép), sőt tervezőre is, mindig szükség lesz. A gép nem veszi el, csak megkönnyíti, lerövidíti az emberi munkát. Az utcaseprő gép (azért sok fizikai munkát lehet automatizálni) vezetője, felügyelője több elméletet tanul, mint az igazi takarító, vagyis az elméleti tudásnak tanulásnak kell erősödni. De a magasabb szintű társadalmi együttélés is több elméleti ismeretet igényel.
Az is egy legenda, hogy majd megjelennek az emberszerű, önálló akaratú, érző robotok. Nem tudnak megjelenni, mert mesterséges érzés érzelem (pl. fájdalom) előállítása egyelőre (még nagyon sokáig) lehetetlen, e nélkül pedig nincs emberszerűség. Csak annak a lénynek kellenek jogok, aki érez fájdalmat. Más kérdés a bonyolult már-már önálló gondolkodás kérdése. A kontroll, egy műszaki kérdés, de nem jogi erkölcsi kérdés.
Ugyanakkor a modernizáció egy sereg emberrel kapcsolatos erkölcsi, jogi kérdést felvet. Vagyis van elég való probléma, nem kell ál-problémákkal foglalkozni.
Nem kell attól tartani, hogy a gépek majd átveszik az uralmat, sokkal inkább attól, hogy a jó, pártatlan, az igazság kiderítésére is használható gépeket, az ember manipulálja, vagy, és, rossz célra használja.
A robotizálás alapvetően pozitív, a káros mellékhatásait, kompenzálni lehet: A munkaidő csökkentéssel (ez nem jelent felelőtlen szórakozást). Az összetett elméleti munkák bővítésével illetve erre való alkalmasság oktatásával. Ugyanis, ezt még nem lehet gépesíteni.
Viszont e szellemi munkáknak azért értelmesnek, hasznosnak kellene lenni. Erre még nem figyel oda az ember, a rendszer.
A „hasznos munka” célja, sőt még a fogalma is teljesen hiányzik a mai gazdaság-tudományból.
Éppen következő fejezetrészből derül ki, hogy bár a helyes általános tendencia: az értelmiségi munka, ill. oktatás bővítése, azért a finomhangolás, nagyon nem mindegy. Vagyis nem mindegy, hogy pontosan milyen értelmiségi munkák foglalkozások sokasodnak, erősödnek.
Az alapmegoldások tehát: a napi, heti munkaidő csökkentése. Illetve nagyon pontos szakma-elosztás szerinti oktatás, ill., arra való ösztönzés.
A másik új aspektus, hogy az összetett fizikai munkát, pl. vendéglátás, takarítás, szolgáltatás, stb. meglepően nehéz gépesíteni.
A fene se gondolta volna, hogy előbb lesz automatizálva, pl. a számítógépgyártás, mint pl. a takarítás.
A harmadik probléma szintén aktuális gazdasági probléma: a munka-értékességek átsorolódása.
Ez a probléma, ilyen elnevezéssel kevésbé ismert, ezért magyarázatra szorul. Tulajdonképpen az előzőleg említett problémákból ered.
Konkrétan ez azt jelenti, hogy senki nem akar egyszerű (sikert ismertséget, vagyont nem adó) fizikai vagy fizikai jellegű munkát végezni Egyszerűbben, a segéd munkát, a kiszolgáló munkát, sőt a szakmunkák egy részét manapság már ciki végezni, el is kerülik a munkavállalók. De pontosan ez az elkerülés értékeli fel ezeket a munkákat.
Az okot szintén visszavezethetjük az elkényeztetett, önző köz-állapothoz.
Ugyancsak tendenciáról van szó, Már a szülő, a nevelő sem mutat igazán jó példát, egyre kevésbé követeli meg a gyerektől a fizikai munkát. A felnövő gyerek még inkább utálkozik a fizikai munkától még kevésbé propagálja, és így erősödik a tendencia.
Itt jegyezem meg, hogy eközben az emberek elhíznak illetve, mindenféle gazdaságilag haszontalan mozgással próbálják magukat egészséges szinten tartani.
Ez kultúra és egyben rendszer-torzulási momentum.
Itt most én is azt mondom: ezt leginkább a piacgazdaság azon belül is a munkaerőpiac tudná megoldani.
Csakhogy itt jön elő megint, a piacgazdaság már említett gyengesége: csak lassan akadozva, torzulva tud érvényesülni. De minek is kellene érvényesülni?
Az alapmechanizmusnak: a kereslet-kínálat aránya határozza meg az árat, jövedelmet. De annak viszont torzítás nélkül. Ugyanis a piacgazdaság (versenygazdaság) nem azért rossz jelenleg, mert van (nem minden állami), hanem azért mert a verseny nem szabályozott, ellenőrzött, tehát kvázi nincs is igazi verseny. A protekciós, csalós magángazdaságban a kereslet-kínálat törvénye sem tud érvényesülni.
Szóval jó lenne, ha pl. egy takarító többet keresne, mint pl. egy jogász, vagy egy bankár, ha valóban érvényesülne piacgazdaság alap-mechanizmusa. Ugyanis pl. jogászból, bankárból fölöslegesen sok van (menő értelmiségi foglalkozás), ebben a mértékben, viszont fölösleges, sőt káros „munka”. Ezzel szemben a takarítóból, mely hasznos munka, kevés van. Ha érvényesülne a piacgazdaság (kereslet-kínálat arányának árképző, jövedelemképző hatása), akkor a kevés takarítónak többet kellene keresni, mint a sok jogásznak, bankárnak, stb., erre nőne takarítók száma, bérük viszont csökkenne, a jogászok száma, bére ellenkezőleg alakulna így helyreállna a gazdaságilag hasznos egyensúly. De most nem érvényesül.
Egyébként tisztességtelen környezetben a piacgazdaság, versenygazdaság másik szabályzó elve sem érvényesül, ez pedig „a jó hasznos, fennmarad, a rossz, haszontalan eltűnik”. Nyilvánvaló, hogy hamis versenyben a nem a jó, a hasznos fog győzni. Igaz a protekcionista centralizált (államosított) fél-diktatúrában sem érvényesülnek az említett (kereslet-kínálat, jó megmarad) elvek.
Ezt nevezem én a címben is megjelenő, munkaértékesség átsorolódásnak. Vagyis annak kellene történnie, hogy értelmiségi munkát végzők, a kevesebb jövedelemmel „fizetnék” meg azt, hogy menő, értelmiségi érdekes munkát végezhetnek. Illetve a jövedelem kárpótolja azokat, kik hajlandók lenézett fizikai kényelmetlen munkát végezni.
De ez az átsorolódás, illetve a piagazdasági mechanizmus érvényesülése, nem történik meg, A verseny nem igazi igazságos verseny, amint arról már beszéltem. Persze amíg a jogászok, a bankárok, a politikusok, stb. állapítják meg a jövedelmet (mint jelenleg), és nem a kereslet-kínálat aránya, addig ők sokkal többet fognak keresni, mint egy orvos, szakmunkás, takarító, stb.. Valójában a gazdasági vezetők nem is akarják (legfeljebb csak papolnak) az igazságos szabályozott versenyzés általános kialakulását, vagyis nem lesz változás. A liberális gazdaság-politikát folytató rendszerekben sem történik meg, a piaci mechanizmusok érvényesülése (sőt azokban a legkevésbé) és ebből egy sereg dolog következik. Leginkább az következik, hogy a jelenlegi liberális gazdaságpolitika (ez is) egy nagy katyvasz, az egészet újra kellene értelmezni.
Persze a gazdaság ésszerűbb szigorúbb szabályozása (a tisztesség, igazságos verseny, igazi kereslet-kínálat arány érdekében) is a megoldás része. Talán a kedves olvasó felismeri, hogy az előző mondatot már mondtam. De azt is mondtam, a fő bajokat, fő okokat könnyű megállapítani, de az odavezető konkrét út már közel sem ilyen egyszerű. Általában az első akadály, hogy már az egyszerű, igaz megállapításokat elkaszálják, elbliccelik az ellenérdekűek.
Ami viszont ide tartozik, hogy e probléma ebben a rendszerben ebben a kultúra-tendenciában tartósan fenn fog maradni.
A szegény világ lemaradása, ennek visszaütései, a szegény világ segítése.
Megint egy sok-leágazású problémakör.
Miért szegény-világ a szegény világ?
Miért alakult ki?
Milyen problémákkal küzd?
Pl.:
A túlnépesedéssel. (Miközben a gazdagvilágban népességcsökkenés van.)
A természetrombolás hatásaival.
A természeti erőforrások csökkenésével.
A lemaradás (törzsi társadalom, feudalizmus, vallásállam) berögzülése úgy hogy a fegyverek hatékonyabbá válnak.
A gazdag világ szegény világ közötti olló nő.
Ha van is gazdasági növekedés, az többnyire „bérmunkás” jellegű gazdasági növekedés.
Rengeteg probléma van, Évről-évre egyre világosabb, nem lehet a problémákat bezárni bizonyos térségekbe. (A természetes globalizálódás megállíthatatlan. A természetes globalizálódás nem azonos az erőltetett globalizációval. Ezért én a globalizálódást nem is tartom új problémának. De az erőltetett globalizáció sem az, valójában nagytőke, valamint nagyhatalmi probléma. )
A lemaradás (nyomor, háború, stb.), a növekvő különbség világos.
A visszaütés is elég világos, például az erőszakos migrációba, vagy éppen a terrorista akciókban jelenik meg. Aki egyszerű megoldásba hisz, az téved. Az egyszerű beengedés sem megoldás, de az egyszerű kizárás sem.
Segíteni nem is olyan könnyű, igazságosan segíteni még nehezebb.
Másrészt, ne gyámkodó, rételepedő, a szolgák segítsége jöjjön létre, hanem önsegítségre motiváló segítség valósuljon meg.
A helyes kiindulópont: segített végső soron jól járjon. A segítőnek mindenképp valamekkora áldozatot kell hozni, de a legkisebb, legkevésbé fölösleges áldozatot akkor hozza, ha a segített valóban jól jár. Végső soron olyan segítség kellene, melyben a segített, a segítő is hosszabb távon viszonylag jól jár.
A segítség első lépcsője, a rejtett kizsákmányolás megszüntetése.
A második lépcső Létre kellene hozni egy valóban korszerű nemzetközi jogot, ill. igazi demokratikus világszövetséget.
A harmadik lépcső, a világszinten szervezett munkaerő-fluktuáció.
Vagyis ezek hiányoznak, ami meglehetősen alacsony színvonalat jelez.
Persze ennél sokkal több leágazása van e problémakörnek.
A könyvembe elég részletesen Több oldalon keresztül összegezve, lényegesítve taglalom e problémakört.
Természetesen itt nem akarom megismételni, mégis kitérnék az alábbiakra.
Amíg a politikai gondolkodás, vele a közgondolkodás, és most már a társadalomtudományos gondolkodás ilyen hihetetlen széteső, zavaros (mindenki csak a saját érdekének megfelelő véleményét szajkózza, átgondolatlanul locsi-fecsizik, addig nincs igazi megoldás. Amíg a gazdag világ valójában (csak látszólag) nem is akarja megoldani a problémát) - addig persze ez a probléma, a „hathatós segítség” problémája sem fog megoldódni, még részben sem. Persze ez (érdekbeszéd, locsi-fecsizés) tulajdonképpen, nem a „hathatós segítség, a szegény-világ, migráció, stb. megoldása” miatt történik.
A mellébeszélés, az érdekbeszéd persze nemcsak a szegény-világ kapcsán jelenik meg, hanem korunk egyik általános baja, negatívuma, problémája.
Megjegyzem ebben a felelőtlen locsi-fecsizésben megint csak az egyik jól látható szereplő, a korszak magyar uralkodó osztály, a Fidesz-vezetés. A probléma azonban általános, mindenki, egyre inkább felelőtlenül össze-vissza beszél. Így nem lehet a problémákat megoldódni, egyiket sem, ezek jobb esetben elhúzódnak, rosszabb esetben erősödnek, majd világháború, válság-láncreakció, összeomlás jön létre.
A természetes kiválasztódás megszűnése.
Ez már nemcsak gazdasági probléma.
Kapcsolódik egy másik problémához: a jóléti társadalmakban, a népesedéscsökkenés – problémájához.
Akkor erre is kitérek: megint előjön az elkényeztetett önző állapot, mint egyik ok. Nem vállalják a gyereknevelés nehézségeit.
Ugyanakkor másik ok, éppen: a bizonytalan állapot. A bizonytalan állapotok (közbiztonság létbiztonság, barátságos, igazságos világ, mindezek hiánya) stb.) miatt félnek a gyerekvállalástól.
Lélektanilag egy rendkívül érdekes ellentmondás, hogy ez a kettő látszólag ellentétes állapot (jólét elkényeztetés, bizonytalanság, félelem) hogy fér meg egymás mellett. Pedig úgy néz ki, hogy bizony mindkettő egyszerre létezik, nem csak az emberek lelke kreálja ezeket. Pszichés szinten viszont ebben a mostanában sokat hangoztatott felfogásban összegződik: „élj a mának”.
De az is egyfajta kényelmesség, hogy a párok, jó része harminc év felett akar gyermeket, (hosszas fogamzásgátlás után) amikor a teherbe esés esélye lecsökken.
Valójában a sok handabandázás helyett, mellett az embereknek az elkényelmesedés fogalmát kellene tisztázni. Az embernek sok mindenhez joga van, de ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség bizonyos lemondásra, nincs szükség a kényelmességi szempont feladására. Gyakran nagyfokú önzést, kényelmességet, emberi jogokkal igazolják.
Vagyis el vagy kényeztetve, nem mersz szembenézni a sokasodó várható problémákkal, ezért élj a mának. Tulajdonképpen ez nem megoldás, hanem pszichotikus állapot.
A normális felfogás: néha nem árt lazítani. Azonban az „élj a mának” nem erről szól.
Szóval talán ezek a népesség-fogyás legfőbb okai. De az is kérdés, hogy egyáltalán gazdaságilag mennyire káros, egy lassú népességcsökkenés, társulva egy elöregedési folyamattal.
Ugyanakkor a világban általában sincs, a szegény-világban kiváltképp nincs népességcsökkenés, elöregedés viszont van.
Nagyon leegyszerűsítve, szerintem: a lassú népességcsökkenés, elöregedéssel, kombinálva, bizony probléma gazdasági ártalom, de nem eget rengető probléma. Mondjuk úgy, hogy nem tartozik az igazán nagy (természetrombolás, elkényeztetett állapot, stb.) problémák közé. Viszont összefonódhat, sőt napjainkban össze is fonódnak a problémák. Pl. van egy torz nemzetközi munkaerő vándorlás, van egy torz munkaértékesség átsorolódás, valamit van ez a népességcsökkenés, elöregedés. Pl. konkrétan a három probléma összeadódva úgy jelenik meg, hogy nincs az egészségügyben ápoló, takarító, tehát nem működik az egészségügy.
De térjünk rá a címbe szereplő problémára, (problémakörre).
A természetes kiválasztódás megszűnése.
A fogamzásgátlások a születésszabályozások, a segített (művi) megtermékenyítések, a fejlett gyerekgyógyászat, együttesen azt eredményezik, hogy a gyerekszületéseket, életben maradásokat már nem kíséri a természetes kiválasztódás.
Ugyanakkor a felsorolásból kimaradt, bár talán az első helyen kellett volna említeni, a társadalmi igazságtalanságot. Hiszen a társadalmi igazságtalanság következménye, hogy nem az erős, ügyes, okos, rátermett gyerekek, ill. felnőttek érvényesülnek (maradnak életben, szaporodnak), hanem a gazdag, befolyásos szülőkkel rendelkezők. Hozzátéve, hogy gyakran már a szülők sem igazságosan érdemelték ki a jó helyzetük.
Itt az is felvetődik, hogy az áskálódás, taktikázás, ravaszkodás, vagy a megalkuvás vajon beletartoznak, a jó (erős, ügyes okos, társadalmilag hasznos, önzetlen) tulajdonságok közé? Mert hosszabb távon eme tulajdonságok (erős, ügyes, okos, társadalmilag hasznos, önzetlen) biztosítják az emberek, az emberiség fennmaradását. Illetve, ha ezen tulajdonságok (áskálódó, ravasz, megalkuvó, gazdag szülőkkel rendelkező bugyuta) képezik a kiválasztódást, akkor milyen emberek jönnek létre?
Azzal az elborzasztó ellentmondással kell szembesülni, hogy az önző elbutult, igazságtalan helyzetben, az egyén fennmaradása ellenkezik az emberiség (beleértve az egyén unokáját is) fennmaradásával.
Egyszerűbben: lehet, hogy az egyén és talán a gyereke ma még fennmarad, de kicsit hosszabb távon, néhány év múlva, az emberiség az unoka már nem marad fenn. Vagy ha fenn is marad, meglehetősen, eltorzult állapotba, boldogtalan életet élve marad fenn.
Szóval láthatjuk a helyes természetes kiválasztódás folyamatának sok gátja van, vannak a régiek, és ezekhez csatlakoznak újak. Az egyik új, és terjedő a művi megtermékenyítés.
A természetes kiválasztódás a természet (isten) egy nem túl kegyes, (azért nem kegyetlen, csak szigorú), ámde felettébb hasznos mechanizmusa. A gyenge életképtelen nem jön világra, vagy megszűnik, nem lesz utóda. Talán nem kell eme elv érvényesülésének hasznosságát bizonygatni, illetve azt sem, hogy milyen ártalmakat, torzulásokat okoz, ha ez megszűnik. Ha leírnák olyan mondatokat, hogy életben maradnak és szaporodnak, a testileg, lelkileg sérült emberek, akkor a „liberális szellemiség”, azok hívei nyilván nekem esnének. (Valójában az önzés, a kényelmesség áll gyakran jelentős részben a háttérben.) Az idézőjel azért is jár, mert egyáltalán nem biztos, hogy szabadelvű, ami ledorongolja azokat, akik nem értenek vele egyet. Egyébként ez a liberális szellemiség elég fura nézet, de a többi sem jobb. Egyébként sem szeretnék erre részletesen kitérni.
Lehetnek a fő elvekben, az fő irányokban is hangsúly-eltolódások, (ebből jöhetnének ki az alapvető ideológiák), de ez nem indok a logikátlanságra, az ellentmondásra, az ostobaságra. A hangsúly-eltolódás, nem szélsőséges ostobaság.
Visszatérve, ha már rangsorolni kellene, akkor a természetes kiválasztódás megszűnése, nagyobb probléma, mint a népességcsökkenés. De a szabad választás kereteit is túlfeszíti.
Tudomásul kell venni (és ez a jelenlegi liberális szellemiségnek szól), hogy a törvények, egyben a többség akarata szükséges esetekben (optimális állapotban) felülírhatja egy kisebbség szabad választását. A tiltás határa, természetesen a másnak ártás. A közvetett egészségkárosítás, egyben közvetett, hosszabb távú nép-egészség rontás. Ahogy mondtam ez sokkal nagyobb nép-ártalom, mint a népességfogyás gazdasági kára.
Tehát a természetes kiválasztódásra sokkal szigorúbban kellene vigyázni. többek között, a természetes megtermékenyítést sokkal szigorúbb feltételekhez kell kötni.
Az előző problémák kirajzolnak egy erősödő életképtelenséget.
A lassú népesség csökkenés önmagában nem lenne nagy probléma, azonban meglehetősen nagy amennyiben az életképtelenség egyik jelének vesszük. Az itt felsorolt problémák egyébként a jóléti társadalom egyéb életképtelenségi jelei. Főleg akkor, ha nem oldódnak meg. Az alacsony gyermekvállalás is elsősorban az elkényelmesedés, elkényeztetés, önzés jele, de a virtuális világ, a
Ez az egész azonban a szegény világgal is összefügg szorosabban, pontosabban, a bevándorlás problémájával.
Mennyiben jó megoldás, ha a népesedést, a jóléti testi, lelki torzulásokat, a genetikus torzulásokat, az elkényelmesedést, a cikis munkákat, stb. bevándorlással akarjuk megoldani?
Egyfelől részben megállíthatatlan a bevándorlás.
Másfelől ha nagyon tervezetten kiszámítottan, óvatosan levezényelt a bevándorlás akár hasznos is lehet. Nem oldja meg a problémákat, de valamelyest javíthat azokon.
Harmad felől, a nem szervezetten történő spontán szervezetlen nagy-tömegű bevándorlás azonban káros. Nemcsak a beengedőknek, a segítőknek, hanem a beengedetteknek, a segítetteknek is.
A virtuális világ, egyben a hazugságvilág kialakulása
A hazugságvilágnak, több leágazása van.
Hazugságvilág- részben a becstelenség világa. Az átverések világa.
A csalások világa.
Már unom, hogy állandóan ismételnem kell: kiterjedt problémakör.
Én ezt egy fokkal erősebben a liberális kiskirályi rendszerhez. Még akkor is, ha a klasszikus fél-diktatúrákban is van egy központilag szervezett csalás, igazságtalanság. Még akkor is ha a liberális fél-demokrácia lehet jogászkodó világ. Jogászkodás (jogi csűrcsavarás) folyik, ami nem azonos a jogállamisággal. Jogászkodás, jogcsavarás azon jelenség mikor a jog nem az igazságosság, igazság eszköze lesz, hanem ellenkezőleg, az igazságtalanság eszközének használják. Ezt elég könnyű elérni, pl maguk a törvények, szabályok. szerződés-feltételek is igazságtalanok, részrehajlók, vagy eleve csalás-célból alkottak. Vagy, és, a rendszer annyira zavaros hogy csak bennfentesek (általában csaló bennfentesek) ismerik ki magukat.
Hazugságvilág, becstelenségre nevelés, így is két részre osztható, megjegyzem eléggé erőltetetten.
Van egy kulturális leágazása, a filmekből, tévé műsorokból bulvár-médiából áradó becstelenség, hazugságvilág.
Valamint van egy komolyabb leágazása, a jog, a tudomány, az oktatás, de kiváltképp a politika tévedései hazugságai, becstelenségei.
Hazugságvilág – részben az érdekbeszéd, a locsi-fecsizés problémája. De hiszen már erről is szó volt. Jelentkezik az összefüggés.
Egyre több a pankráció, a műbalhé. A pankráció egy olyan sport, Amerikában a legnépszerűbb, amelyben gondosan ki van dolgozva a „spontán” verekedés. A műbalhé, számomra az egyik leggusztustalanabb hazugságféle, illúzió. A politika is sok műbalhét szervez, némelyikből valóságos lesz. Szerintem vannak jó gusztusos illúziók, pl. egy jó színházi előadás, egy jó regény, de vannak gusztustalan káros illúziók. Az mindenképpen egy választóvonal, hogy a jó illúzió mindig közli magáról, hogy csak illúzió.
Most tágítsuk a probléma körét, vonjuk bele, pl. a virtuális világ problémakörét.
A virtuális világnak is sok leágazása van.
Én most nem tudom, nem is akarom mindet elemezni.
De a pc-információáramlás világformáló hatását nem lehet kihagyni.
Ezt a kifejezést „pc-információáramlás” én találtam ki, kénytelen voltam, én még nem halottam, jó szót erre a nagyszabású, szerteágazó jelenségre.
Ugyanis a pc, ot (okos telefon) illetve a net, stb. nemcsak egyszerűen az információ-áramlást alakítja át, hanem a világot is.
Az oktatást, a termelést is, főleg a szellemi munkát. Átformálja az életmódot, a kultúrát, a közösségeket is. Bár a rádió, tévé hatása sem volt semmi, de most már látható, ez az igazi átalakító erő.
A felsoroltakat felbontja, de automatikusan nem alakít újakat. vagy csak részben alakít ki.
Pl. a hagyományos szomszédi közösségek, (faluközösségek) felbomlására rátett egy lapáttal, a netes közösségek kialakulása. Csakhogy ez: a hagyomány a megszokottság helyett új, de kiforratlan dolgok jelennek meg – egy sereg traumával jár. Az is probléma, hogy főleg az idősebb emberek nehezen viselik a szokott élet változását, egyes dolgok felbomlását. De az is probléma, hogy az új struktúrák még nem műkődnek jól. Kísérleti kiépítési fázisban vannak.
Ugyanakkor itt sem láthatunk átgondolt tervezett kiépítést.
Az oktatásban sem jelennek meg az új problémák, úgy sem, hogy: vigyázat!
Egyelőre a pc-információáramlás összességében nem javít a világ problémáinak tisztázásban, sőt inkább a káoszt fokozza. Persze ez nem a technika, nem az újítás hibája, hanem az emberé mely minden nagyszerű technikát képes rosszra, ill. rosszul használni.
Ezek után jöhet a címben jelölt téma.
A virtuális világ, egyben a hazugságvilág kialakulása
Régebben is volt, hogy valaki egy regényben élt persze képzelten, vagy a filmek világába bolyongott. Az embernek van egy ilyen képessége, nevezzük álmodozásnak, fantáziának, de ezt az amúgy előnyős képességet akár túlzásba is viheti. A mai korban, a modern eszközök miatt erre még több esély van.
A jó és a rossz képzelgés (virtuális világ) között a különbséget a pontos tudat határozza meg. Amíg az ember tisztában van azzal, hogy ez képzelgés, ez nem a valóság, úgy is kezeli, bármikor ki tud lépni, addig nincs baj. Ha ezen túlmegy, akkor már baj van.
Korunkban többször megy túl, mint korábban, és mint ahogy elfogadható lenne.
Ez az egész összefügg a hazugságvilággal (a manipulált világgal, zavarossággal).
Egy példázaton bemutatom hogyan kapcsolódnak össze a különböző problémák:
A minap olvastam, egy cikket, melynek a szerzője közvetve állítja hogy muszlim vallásúak körében átlagosan 50% az unokatestvér házasság, és az unokatestvér-házasság átlagosan 10%-kal rontja testi ill. szellemi egészséget.
A probléma a mai migráns-problémák áradatába eléggé fontosnak tűnik.
Szóval elhatároztam, hogy utánanézek, valóban pontosak ezek az adatok. vagy ha tévednek, akkor mennyiben tévednek.
Talán az még elfogadható, bár nem optimális állapot hogy a dolgoknak utána kell nézni.
De az már nem elfogadható, az állítólagos „információs társadalomban” hogy az utánanézés egyáltalán nem jár sikerrel, sőt az előzőnél is nagyobb káosz, tudatlanság alakul ki. Ez történt velem is, egyre több egymásnak ellentmondó információ került elő, és az „eredmény”, a káoszba vesző tudatlanság.
Például ilyen információkat olvastam:
Az iszlám vallás állítólag tiltja az unokatestvér házasságot, de nem tiszta. Ennek ellenére egyesek szerint átlagosan 50%. De minek alapján? Valószínűleg pár száz embert kérdezgettek. Ezek pontatlan felmérések. Megint eljutottunk egyik kedvenc témámhoz, a pontos statisztikai mérések fontosságához. Illetve, hogy ezek hiánya tudatlan társadalmat jelent.
Visszatérve, tovább kutakodva egyre zavarosabb erdőbe jutottam. Kiderült például, hogy Magyarországon jogilag, gyakorlatilag szabad unokatestvér házasságot kötni. Ennek ellenére állítólag csak 0,3% az unokatestvér házasságok aránya. Mi is van? - ahol tilos ott 50%, ahol szabad ott 0,3%. Ez egyértelműen a kultúra „győzelme” a törvény felett. (Ha egyáltalán igazak az adatok? Miért engedik, ha egyébként torzulásokat okoz? Sokasodnak a kérdések.)
Ezután azt kezdtem kutatni: vajon mennyiben hoz testi-lelki torzulásokat (genetikus hibákat) az unokatestvér házasság?
Bár ez tudományos kérdés lenne, de az ellentmondásság, a zavarosság folytatódott. Egyes tudományos elméletek szerint 10% az arány, komoly arányú a torzulás, - más tudományos elméletek csupán 3%-os arányt gyenge torzulást ill. kockázatot állítanak.
Tehát a 21. században, egy viszonylag egzakt és fontos ismeretet az egyszerű állampolgár, viszonylag alapos állampolgári információszerzés (nem kutatás) nyomán, nem képes megismerni. De nemcsak a megismerés káosza rajzolódik ki, hanem a zavaros törvénykezés is.
A modern kor jellemzője e hazugságvilág?
Talán annyiban, hogy egyáltalán nem csökken (bár technikailag tudományosan csökkenhetne) a korábbi korok tévedése, zavarossága.
Sőt a szándékos ferdítés, a manipuláció mintha sokasodna. Ennél is nagyobb baj, hogy hazugságba való belenyugvás, a hamiskodás elfogadása egyértelműen erősödik.
A politikai társadalmi manipuláció minden rekordot és képzeletet megdönt, és csak dagad nő, még a végét sem látni. Pontosabban a vége az észak-koreai helyzet. Persze ez az általános mindenhol dagadó politikai (hatalomtechnikai, közéleti) manipuláció önmagában is a hazugságvilág legfőbb gerjesztője.
Természetesen az emberek lelki torzulása döntően a becstelen és hazug világból (köztudatból, légkörből) ered.
Mi a megoldás? Mindig ez a végső kérdés. Oktatás, erkölcs, rendszer (pl. a statisztikai adatok presztízse) – ezek átalakulása. A válasz (egyszerű dogmatikus válasz) is mindig ez.
Megoldás: akármennyire is lelkes hívei vagyunk a szólásszabadságnak, mégis el kell gondolkodni az információk,a gondolatok valamiféle tudományos szelekciójáról. Valahogy az igazabb állításokat meg kellene különböztetni a hamisabb állításoktól.
Az egyik ilyen lehetne a jól szervezett, jól felépített közvélemény-kutatási, népszavazási rendszer, kiegészítve egy igaz statisztikai rendszerrel. Szerintem a Wikipédia, ill. annak kialakító rendszere is egy jónak mondható kiinduló rendszer.
Természetesen a hazugságvilág egyik fő oka, forrása, a gondolkodási hibák, ill a szándékos ferdítések sokasága.
A téves (hamis hazug) gondolatok közlése azonban már jó szándékú, vagy szándékos manipuláció.
Szinté egy állandóan visszatérő téma.
Viszont ez, (ostobaság, manipuláció) egyáltalán nem új probléma. nagyon ősi, de megoldatlan probléma. Még napjainkban sem tanítanak az iskolában „gondolkodástant”.
De ha már itt is szóba került, meg kell említeni mostanában eme gyakori, jellemző ostobaságokat, ferdítéseket.
Bár még abban sem vagyok biztos, hogy ezek csak mostanában jellemzők.
Az biztos, hogy a legáltalánosabb, az egyéni érzelmi elfogultságból eredő túlzás. Másképpen, a dolgok szubjektív, alul, vagy felülértékelése. Szóval, a túlzás aránytalanság, ami a leggyakoribb, legáltalánosabb gondolkodási hiba.
A szubjektív szimpátia, ill. antipátia (pofára menés) természetesen torzítja a reális látást. Azonban nemcsak az emberek iránt alakul ki ilyen szimpátia, antipátia, hanem események, történések, tárgyak, szinte minden iránt. De az emberekkel szemben a legerősebb.
De mint mindennek, ennek is többféle előzetes oka van, pl. a felületesség. Vagy egyszerűen, az érzések, érzelmek így hatnak, gyenge önkontroll esetén. (Az előzetes okok (az okok okai) miatt minden kategorizálás bonyolulttá válhat.)
A másik ilyen gyakori és általános „az érzelmi irracionalitás (a tévhit) megmagyarázása”. Tulajdonképpen arról van szó (egyébként több helyen említem), hogy az egyén ahelyett, hogy a valósággal szembesülve korrigálná a személyes érzésből-hitből eredő irracionális elképzelését, inkább álokossággal megmagyarázza azt.
Természetesen hamisság lesz a vége.
Itt is vannak előzetes okok, hiszen a hamis érzelmi alapú tévhit sok okból alakulhat ki.
A továbbiak:
A nézetváltás képtelensége.
Összezagyválás.
Túlzott általánosítás, leegyszerűsítés.
Dacnézet.
Áthárítás.
Uralkodó nézet majmolása. (Tekintélyelvűség korlátoltsága)
Kiállás, változtatás kerülése.
Kifordítás.
Hamis gondolkodási frázisok (nézetek) elburjánzása.
Vannak az „elsősorban gondolkodási hibák”, másodsorban erkölcsi hibák. Valamint vannak az „ elsősorban erkölcsi hibák” másodsorban gondolkodási hibák. Az erkölcsi hibák, pszichés jelenségekkel, pszichés, torzulásokkal párosulnak. Ha egy gondolkodási hiba szándékos, manipuláció miatti, akkor eleve elsősorban erkölcsi hiba. Ha a tudat mélyén levő erkölcstelenség hat, akkor ötvözött hibáról van szó.
A pszichés hatás, gyakran torzító hatás mechanizmusa, egyszerű. Az ember nemcsak értelmileg ítéli meg a világ dolgait, de érzelmileg is. Az érzelmi megítélést sok minden befolyásolja, de leginkább a saját tapasztalat, saját egyéni, szubjektív sors és jelenlegi helyzet. Továbbá az egyéni mániák, fóbiák. Ugyanis szinte minden emberben, többé-kevésbé kialakulnak a valóságot eltúlzó mániák, fóbiák. Mindkettő a szubjektív egyéni kiindulás is, és az érzelmi kiindulás is torzítja a valóságot, az igaz ítélkezést.
Innentől viszont vannak a bölcsek a kevesek, akik azt mondják: én tudom, hogy ez, meg az, torzítja a nézetem, lehetőleg ne számítsuk be, így talán kijön az igazság. Azután jönnek a fél-bölcsek, még mindig kevesek, akik azt mondják: nem tudom, hogy pontosan milyen hatások torzítják a nézetem, de biztosan vannak ilyenek, ezért az egyszemélyes nézet, döntés biztosan hamis, legyen az akár az én döntésem, nézetem. Viszont a demokratikus döntés közelebb jár az igazsághoz. És vannak a bölcsesség nélküliek, sokan. Ők még azt sem ismerik el, hogy lehetnek az értelmüket eltorzító érzelmi szubjektív hatások. Az ő értelmük, logikájuk leginkább azon fáradozik, hogy az érzelmileg torzított nézetüket az értelem eszközeivel valahogy megmagyarázza. Ráadásul erről az egész folyamatról jó esetben csak sejtéseik vannak, többnyire még azok sem.
Nézzünk egy egyszerű példát: egy bölcsesség nélkülinek (ostobának) mondjuk, pók-fóbiája van. Persze nem ismeri el, legfeljebb csak azt hogy okkal fél a pókoktól. Értelme pedig összeállít egy elméletet, miszerint a pókok, ezért meg azért, sokkal veszélyesebbek, mint azt általában az emberek gondolják. Vagyis az ostobák úgy ostobák, hogy nem tudnak róla, sőt okosnak hiszik magukat. Értelmük, gondolkodásuk nem korrigálja az érzelmi hatások miatt torzított nézetük, ellenkezőleg, gondolkodásuk torzítják hozzá, a torz nézetükhöz.
A pszichés torzítás is kategorizálható:
1. Érzelmi viszonyból, egyéni elfogultságból eredő, mániából-fóbiából, szimpátiából, antipátiából eredő (általában tudat alatti) torzítás.
(A torzítás állhat arányvesztésből felnagyításból, lebecsülésből. Vagy állhat hamis érvek gyártásából, ill. az igaz érvek elhanyagolásából.)
2. Adott helyzetből, érdekből, eredő, egyéni elfogultságból eredő (általában tudat alatti) torzítás.
3. A felületes gondolkodás (nem alapos, átgondolt) is természetesen hamissághoz vezet, tehát gondolkodási hibáról van szó. Ennek hátterében is állhat pszichés állapot. De általában ez sem tudatosul, a lélek mélyére van temetve, vagyis tudat alatti.
Pl. azért felületes a gondolkodás, mert a gondolkodó valójában nem kedveli, irtózik a témától. Vagy, ha nem is a témától, de a téma újra alapos átgondolásától irtózik.
Pl. azért, mert irtózik az önvizsgálattól. Hiszen az alapos átgondolás egyben állandó újragondolást is jelent, ami egyben önvizsgálatot, önkritikát is jelenthet, ha őszinte.
Pl. Azért felületes a gondolkodás, mert beképzelt, öntelt a gondolkodó, azt hiszi, ő képes gyorsan kigondolni az igazságot.
Vagy egyéb okokból, pl. egyszerű időhiányból jön létre a felületes gondolkodás.
Már elmondtam, de érdemes ismételni: nem azért nem teremtenek az emberek, ésszerű, békés, igazságos világot, mert nincs hozzá elég eszük, hanem azért mert nem akarnak. Elsősorban a jellemük nem engedi. Másodsorban azért gondolkodási és önismereti hiányosságokról van szó.
Visszatérve nézzük egy kicsit bővebben a felsoroltakat
A kifordítással kezdem, mivel azt többnyire pszichés hatás generálja. Ritkábban jön létre a logika ismeretének hiányából.
1. A kifordítás, avagy a dupla pofátlanság, tehát e hamissággyártás elsősorban erkölcsi hibából ered. Lényegében: „vádold a másikat a saját bűnöddel” elvtelen nemtelen támadásról van szó. A dupla pofátlanságnak van egy letaglózó, bénító, hihetetlen hatása, ezért hatásosabb. A végeredmény, hamisság a köbön, tehát gondolkodási hiba is.
2. A „nézetváltás képtelensége” egy nagyon egyszerű emberi gyengeség, arról szól, hogy az emberek hajlamosak a hibás rossz elképzelésükhöz is ragaszkodni. Talán maradiságnak is lehet nevezni. Vagy, önkritika hiánynak. Akkor is, ragaszkodnak, ha arról bebizonyosodik, hogy hibás, torz, téves. Csak erről a bizonyosságról nem vesznek tudomást. Itt is máshol is jelentkezik az önhazugság, a tudat mélyére temetés. Itt is jelentkezik a pszichés hatás.
3. Összezagyválás, avagy ostoba kombinációk alkotása. Gyakran, ha nem szándékos, túlzott okoskodásból, túlkombinálásból ered.
A nácik többek között összezagyválták a kapitalista rendszer, a zsidóság, a nagytőke, az álkommunizmus a nacionalizmus, a rasszizmus problémáját és kihoztak belőle egy eszement nézetet.
A Fidesz párt, is 2017 év végére már mindent összezagyvált. A nagytőke problémát, a keresztény eszményeket, az EU szervezetlenségét, a szegény világ a migráció problémáját. Szintén egy borzalmas zagyvalék ötvözet jött ki. Ez csak két példa a sokból. A lényeg, hogy a gyenge összefüggéseket, felnagyítják nem levő kapcsolatokat helyeznek az elméletbe. Tehát végső soron ez a hamisság is, szubjektív túlzásból ered. Ha nem szándékos.
4. A túlzott általánosítás leegyszerűsítés a frázisokban való gondolkodásból ered. Ez pedig a maradisággal kapcsolatos. A kategorizálás jó, de a felületes túlzott kategorizálás téveszméket jelent.
5. Dacnézet, vagy: identitás-nézet. Vagy: harc-nézet. Szintén van pszichés oldal. Egyszerűen arról van szó, mikor valaki csak azért alkot új, vagy eltérő nézetet, mert a másikkal, a többivel szembe akar állni. Vagy, kénytelen szembeállni. Mivel nem a józanész, hanem más vezérli, a nézete nem lesz igaz. A presztízsharc érzés, gondolkodás rokona.
6. Az áthárítás, szintén egy olyan gondolkodási hiba, melyben erős pszichés hatás van. Szintén összefügg a többivel, szintén van pszichés hatás, szintén kapcsolatba hozható a gondolkodási eszközök hiányával. A lényeg, hogy az ember, egy viszonylag nehezebben érthető és megoldható, vagy megoldásában saját nézetet, érdeket sértő problémának, más könnyebb érthetőséget és megoldást (pontosabban ál-megoldást) kreál. A kreált bűnbak, vagy olyan, akivel könnyebb elbánni, vagy olyan, akivel „sajnos nincs mit tenni”. Mindkét esetben az áthárító ideig-óráig könnyen megússza, viszont a probléma megmarad. Nemcsak a probléma marad meg, de a hamis nézetek száma is nő.
8. Szintén gyakori, pszichés eredetű gondolkodási hiba, „az uralkodó nézet kritika nélküli átvétele”. Másképpen: a tekintélyelvűség korlátoltsága. Mert általában, az aktuális vezetés nézetének kritika nélküli átvételéről van szó, főleg ha erőszakosan és ravasz módon terjesztik az „igét”. Ha ügyesen manipulálnak. Megint másképpen: az önálló nézet hiányából eredő gondolkodási hiba. Ugyanis az uralkodó nézet gyakran nem teljesen kerek, vagy éppen teljesen torz, ennek átvétele, a hamisság terjesztése. Persze lehetséges, hogy a kritika nem jó irányú, más hamisság jönne létre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy maga a kritika szükségtelen. Kritika, önálló vélemény nélkül, nincs jó kritika, nincs haladás. Valójában azt kellene megtanulni, megtanítani, hogy az építő kritika értékes, ezzel lesz kerek a segítőkészség, a hűség, barátság.
9. A kiállás, változtatás kerülése szintén gondolkodási hibát okoz. Rokonságban áll az előző hibával, mert a hatalom ellen kellemetlenebb, félelmetesebb kiállni, mint egy gyenge ellenféllel szemben. Az igazi kiállás kellemetlen, mert tenni is kellene, konfliktust, kockázatot is fel kell vállalni. A gondolatmenet általában magában foglalja a „változás valószínűleg rosszabbat hoz” félelmet. Ez viszont összefügg azzal, hogy az emberek a lassú változást, főleg a romlást nem érzékelik. Ráadásul az állandó egyenletes, belső és külső morgás, siránkozás mellett elsikkad az igazi rangsorolás, vagyis az emberek nem érzékelik, mikor van igazán baj. A kiállás, változtatás motivációja tovább csökken.
10. Hamis gondolkodási frázisok (nézetek) elburjánzása.
Hogy nem húzzam a témát rögtön egy aktuális példa. Megdöbbenve hallom, hogy mostanában, mint valami rossz átkos dolgot emlegetik a „relativizálást”. Pl.: a bűnt nem lehet relativizálni. Valójában mivel az összehasonlítás, az arány-megállapítás a gondolkodás egyik alapja, a relativizálás is az. Az más kérdés, hogy az arányok felmérése hibás is lehet. Tehát vannak ilyen, ilyesmi butaságfrázisok, nem is kevés, melyek mögött legfeljebb féligazság található.
Vannak még más gondolkodási hibák is. A másik könyvemben kb. 40 alapvető emberi gyengeséget sorolok fel, bizonyos szempontból ezek is gondolkodási hibák, vagy gondolkodási hibákhoz, ill. hamissághoz vezetnek. A négy legjelentősebb emberi gyengeség, a presztízsharcosság, a rasszizmus, a gőg, az önzés.
Tulajdonképpen amikor a gondolkodási hibákról elmélkedünk akkor a „hülyeségről” gondolkodunk. a köznapi beszédben gyakran mondjuk ldéésááaááa
A gondolkodási hibákat egy módon lehet csökkenten, az oktatással, szerintem.
A 2017-es Fidesz párt akarva-akaratlan, de a felsorolt, mindenféle gondolkodási hibát elkövetett.
Egy új jövőkép, egy újfajta fejlődés megmutatása.
Először A régi és az új problémák, valamint az ideológiák viszonyára térek ki.
Először is azt kellene tisztázni, hogy a jelenlegi ideológiák, nagyobb nézetek, mennyiben kreált, művi tákolmányok?
Mert, hogy én is néha ellentmondásba kerülök ezzel kapcsolatban.
Pl. említettem, hogy az ügyeket kellene nézni, lehetőleg kizárva minden zavaró előítéletes körülményt. Látszólag ez azt jelenti, hogy nem szükségesek az alapelvek, nem szükségesek az állandó értékek, nem szükséges a világnézet, nem szükségesek az ideológiák.
De ez csak a látszat, ha az alapelv csak orientációt ad, nem telepszik rá a konkrét ügyre, akkor a kettő (alapelv és konkrét ügy) szépen kiegészítheti egymást.
A jelenlegi ideológiákkal (liberális, konzervatív, szocialista, stb.) más bajok vannak.
Kezdjük azzal, hogy eme nézetek (liberális, konzervatív, stb.) nem igazi alap-világnézetek. (Ez például egy alap-világnézeti kérdés: az emberek között csakis a lehetőséghez mért másnak hasznosság arányában lehet érdemi különbséget tenni, vagy más alapon is? De jelenleg, ezt a kérdést nem teszik fel. És más ehhez hasonló fontos kérdést sem. Kábé erről szól az igazi világnézet.)
(A jelenlegi nagy világvallások egy fokkal igazabb alap-világnézetek, de ezek sem az igaziak, legalábbis szerintem.)
Nem igazi ideológiák (liberális, konzervatív, stb.), mert a sok szájaló hívő, valójában azt sem tudja, mit dicsőít, utál, vagy lehet, hogy tudja, de nem az őszinte meggyőződés vezérli. Érdekből, hatalmi érdekből, pártérdekből hangoztatja.
Azért sem igazi (egyik sem), mert a nézetek, az aktuális érdekek szerint állandóan változnak, módosulnak. Egy azon alapelvet, ma így magyarázzák, holnap úgy, holnapután amúgy, ahogy éppen az aktuális érdek diktálja. Ez azt is jelenti, hogy szinte ugyanazon nézet mindenhová, átkerülhet, illetve egy párt, csoport (tagjaival együtt) csalinkázhat a nézetek között.
Azért sem igazi, mert nagyon egységes sarkos dobozba szorított, ezért is lenne okosabb az ügyeket vizsgálni, ideológiától függetlenül.
Továbbá, azért sem igazi, mert vannak ezeknél mélyebb, valódibb, de a felszínen meg sem jelenő, vagy csak elmosódottan megjelenő világnézetek. Ha vannak valódibb mélyebb világnézetek, akkor a jelenlegiek nem teljesen az igaziak. De úgy is fogalmazhatunk, hogy a jelenlegi ideológiák tele vannak ellentmondással, ostobasággal, felnagyításokkal, tehát nem igazak.
Tehát nem egy-egy állítás igazsága kérdőjeles, hanem az egész ideológia egyben pártrendszer hamis.
De az is kérdés, hogyan viszonyuljunk az alapelvekhez (feltételezve hogy azok igaziak és hiszünk is bennük). A mindennapos valóságot, a direkt tapasztalást nem írhatják felül az alapelvek, az alap-világnézet. (Pl. csak azért ellenzem, vagy pártolom, mert ez következik az alapelvből.) Az alap-világnézet egy keretet, egy irányt adhat, de ezt úgy kell érteni, hogy a konkrét ügyekben legfeljebb 10%-ban téríthet el.
Továbbá van itt még egy szempont, a gondolkodástani szempont. Pontosabban az, hogy az alapelveket, a fő célokat, a megvalósítás miatt le kell bontani, közép-tervekre, és mindennapos teendőkre. illetve, első lépcsőkre. De a nagy cél felé tartva mindennapos teendők vonatkozásában kénytelen az ember kacskaringós „megalkuvó” úton járni, mert nincs más út. Ugyanakkor ez a „megalkuvás”, nem igazi teljes megalkuvás, az elválasztó jellemzőket nem sorolom fel.
Mindent összevetve, mindezért azoknak is igaza van, akik azt mondják ez a mostani ideológiai-pártrendszer hamis rossz, fel kell számolni.
A jelenlegiek (konzervatív, liberális, stb.) tehát részben hamis, hazudott világnézetek.
Viszont a másik fele negyede azért nem alaptalan. vagyis részben van igazság alapjuk. De ez nem elég ahhoz, hogy a jelenlegi struktúra alapját képezzék.
Ha megnézzük, hogy az előző részekben felsorolt régebbi és újabb problémákra milyen válaszokat adnak a jelenlegi ideológiák (liberális, konzervatív, stb.) akkor megállapíthatjuk, hogy semmilyent. Úgy értve, hogy használható megoldást nem adnak. Hiszen a stagnálás, a lemerevedés sem megoldás, de az engedékenység, szabályozatlanság (kiskirályi, vagy egyéni döntés) sem megoldás.
Legfeljebb döcörésző, bukdácsoló haladás van.
Itt említem meg, hogy a problémáknak van egy egyéni, és egy társadalmi megoldása. Pontosabban elhárítási ténykedésről, küzdésről beszélhetünk,
Mindkettő szükséges releváns, kell az egyéni megoldás is, de kell a közös társadalmi megoldás is.
Nézzük csak az utolsó problémát, a testtömeg növekedés problémáját. Pl. egyénileg is lehet, kell is küzdeni pl. az elhízás ellen.
De nem mindegy hogy milyen közegben, milyen általános ellenszélben küzdünk egyénileg. Bizony itt jön a társadalmi küzdelem megoldás fontossága. Nem mindegy, hogy a törvények engedik ezért a boltok tele vannak egészségtelen hizlaló élelmiszerekkel, avagy a törvények korlátozzák.
A társadalmi küzdés másik nagy területe az iskolai oktatás.
Szinte minden problémát a felsoroltakat is kisebb-nagyobb részben meg lehet oldani állami, közösségi eszközökkel: törvények, intézmények állami tájékoztatás, oktatás, stb. Ez képviselné az együttműködést.
De csak részben, mert szükség lenne, igazságos szabályozott versenyekre is, ehhez azonban magát a versenyzést kellene megreformálni. A verseny, versenyzés képviselheti, keretezheti az egyéni küzdelmet.
Hogy jön ide a demokrácia?
Hatalmas kiterjedt problémákat, csak közös tervvel, ill. viszonylag lelkes közös részvétellel lehet megoldani.
Több írásomban elmondtam, a közvetlen demokráciára épülő igazi demokrácia, azon rendszer melyben a nagy problémák egyáltalán megoldódhatnak. Azt is többször elmondtam, hogy a döntéshozó mechanizmus az alfája és omegája minden probléma megoldásának. A döntéshozó mechanizmus pedig csak egy irányba mozdulhat el jó irányba, az igazi demokrácia irányába.
A szegény világ hatékony segítségének megoldatlan problémája, a migráns válság, a többi probléma is, megmutatta, a viszonylag fejlett világ gyengeségét. Svájc, Svédország és a hasonló szuper országok is kaptak vissza-pofonokat. Nem beszélve a nagyobb országokról. Az ő felelősségük is megmutatkozott, vagyis gyakorlatilag is cáfolódott azon frázis, miszerint: e rendszer nem jó, de nagyjából jó, nincs nála jobb.
Elméletileg már régen kiderült, ez egy baromság. Gyakorlatilag pedig mostanság az derült ki, hogy e rendszer (nyugati, új-kapitalista, liberális, anarchikus, stb.) még nagyjából sem jó, ráadásul stagnál, sőt inkább visszafele halad. Sőt van ennek a rendszernek még egy nagy hibája, mégpedig az, hogy átfordítható diktatúrába.
Mindez pedig azt bizonyítja, hogy a jelenlegi rendszerek egyike sem jó. Vagyis teljesen új rendszerre van szükség és egy ilyen van: a közvetlen demokráciára épülő igazi demokrácia.
Észak-Korea kapcsán egy sereg érdekes társadalmi kérdésről lehet beszélni.
Először nézzük át milyen tényezők hatnak minden társadalomra beleértve Észak- Koreát is.
Egy nép, nemzet, ország társadalom-alakulásának fő tényezői:
1. Földrajzi és geopolitikai helyzet
2. Nép-genetikai tényező (a leggyengébb tényező, vitatható a léte)
3. Kulturális népkarakter (kulturális történelem)
4. Társadalmi politikai (demokratikus) népkarakter (történelmi alakulás)
5. A jelenlegi (5éves távlatban nézett) ország-vezetés diktatórikus irányultsága (részben szerencse-faktor kérdése).
6. A jelenlegi társadalmi, politikai rendszer.
7. A jelenlegi politikai (demokratikus) népkarakter.
8. A jelenlegi ellenzék, értelmiség stb. állapota (viszonylag gyenge tényező)
9. A világ jelenlegi (10 éves távlat) általános politikai társadalmi másodsorban gazdasági technikai) helyzete, különös tekintettel az uralkodó rendszerre. (Az uralkodó rendszer, jelenleg az új-kapitalizmus, egy liberális (anarchikus) fél-demokrácia.
Rövid kitérés az ötös pontra, a vezetés némely jellemzőjére.
Ebből a sorból itt csak az ötös pontra térnék ki.
Kit, mit nevezünk vezetésnek? Ez jó kérdés ugyanis az átmenet a vezetés és a nép (nemzet, emberek) között meglehetősen egyenletes, ezért a határvonal meghúzása meglehetősen szubjektív. Én azt mondom, hiba lenne a legfőbb vezetőt, a diktátort külön kiemelni, egyszemélyes felelőssé tenni. Ugyanis sok történelmi, társadalmi elemző teszi ezt. A diktátor és csapata, sőt a teljes aktuális vezetés képez egy aktív működőképes csapatot (szervezett bandát).
A vezetés szerintem: azon emberek, akik irányítási tudatalakítási gazdasági szempontból messze átlag feletti befolyással bírnak a nép az ország felett.
Mondjuk, az egyszerű rendőrt, katonát, állami alkalmazottat még nem sorolnám a vezetők közé, de a tábornokokat már igen. Az ország legnagyobb vállalkozóit is.(A gazdaság hatalmáról külön kellene beszélni.) Természetesen a minisztereket, államtitkárokat, magas rangú vezetőket is. Ami pedig a politikusokon kívüli tudatalakítást jelenti, a legismertebb legnépszerűbb vezetést, kormányt támogató tudatalakítók, „művészek” szintén a vezetéshez tartoznak.
A legbefolyásosabb ellenzékiek, beleértve a tudatalakító ellenzékieket is a vezetéshez tartozhatnának - én azonban külön tényezőként kezelem őket.
Igen, de mi legyen pl. a vezetést erősen támogató népréteggel?
Pl. hová soroljuk a 2017 évben Magyarországon, az emberek 20%-t, akik egy fél-diktatórikus vezetést, ill. rendszert támogatnak. Őket hova soroljuk? Na meg ott vannak a megalkuvók gyávák, a közömbösök is, plusz 20%-ban, 2017-ben Magyarországon.
Észak-Koreában ez a szám lehet akár 80%-is. Erről már korábban hosszabban írtam, egy ravasz diktatórikus hajlamú vezetés milyen módszerekkel tudja bővíteni az öt támogató, (direkt, vagy indirekt támogató) emberek számát.
E támogató embereket bizony a népréteghez (nemzet, emberek) közé kell sorolni. És hogyan határozzuk meg a politikai társadalmi, demokratikus népkaraktert?
Sajnos ki kell mondani, amennyiben egy diktatórikus, vagy fél-diktatórikus hajlamú vezetést a nép direkt és indirekt, összesen 30% felett támogat, akkor az a nép már nem nevezhető demokratikus beállítottságúnak. (Még akkor sem, ha a kialakulásról hosszasan lehet vitatkozni. Az aktuális felelősség mindenképp fennáll.)
Szerintem a kategóriák:
1. Aktuálisan demokrácia-igény nélküli nép (birkanép) – ha a diktatórikus, fél-diktatórikus hajlamú vezetés támogatása, direkt, indirekt, 60% felett van.
2. Aktuálisan gyenge demokrácia-igénnyel rendelkező nép (félig birka nép) – ha a diktatórikus, fél-diktatórikus hajlamú vezetés támogatása, direkt, indirekt, 30% felett van.
3. Aktuálisan közepes elfogadható demokrácia-igénnyel rendelkező nép - ha a diktatórikus, fél-diktatórikus hajlamú vezetés támogatása, direkt, indirekt, 25% alatt van.
A vezetés diktatórikus hajlamának kialakulása.
A könyvemben elég sokat foglalkoztam a vezetői betegséggel, mely egy összetett pszichés torzulás. Ritkábban nagyon gyenge ez a torzulás, gyakrabban közepes, és elég gyakran erős, már észrevehetően ártalmas. Én „a vezetés szükségszerű negatívumainak” nevezem. Azért a vezető tévedéseket, torzulásokat nagyjából két kategóriába lehet osztani.
Tévedések, torzulások melyeket a hatalomvágy, (kapzsiság, önteltség, stb.) vált ki. (Itt is van egy csavar, mert rendszerint, sokféle önámításon keresztül a vezető tudata mélyére nyomja a nyílt hatalomvágyat, önzőséget, önteltséget.)
Tévedések torzulások, melyek valóban jóindulatú tudatlanságból erednek.
Gyakorlatilag egyébként szinte szétválaszthatatlan a kétféle tévedés, torzulás.
Összefoglalásul azt lehet mondani, a diktatórikus hajlam, mint egy természetes torzulás egy foglalkozási betegség szinte szükségszerűen kialakul. A vezetők egy része talán a harmada képes a betegséget önmagában minimalizálni. A kétharmadánál azonban többé-kevésbé láthatóan jelentkeznek a tünetek. Ezért „jobb” rendszer, a közvetlen demokráciára épülő rendszer.
Az általam emlegette szerencsefaktort így kell értelmezni:
(Azért a birkanépnek is van egy kevés mentsége.)
Valóban 80%-ban minden nép olyan vezetést „kap”, amilyent érdemel. Van azonban egy 20% szerencsefaktor. A nép megválasztja a rafinált, magát jónak, demokratikusnak mutató, ámde diktatórikus hajlamú vezetést. Aki a megválasztása után ravaszul átalakítja népet, pontosabban a nép alja, anti-demokratikus rétegeinek ad nagyobb befolyást, ezzel tágítja a támogató körét. Közben a rendszert is átalakítja. Így minden vonatkozásban (vezetés, nép, rendszer) kialakul az új, diktatórikusabb egyensúly. A nép, az ország szempontjából azonban ez egy szerencsétlen verzió, szerencsésebb lett volna, ha eleve tisztességes, nem átverős vezetést választ meg.
Hasonlattal élve, Részben szerencsétlenség, ha az ember egy magát rendesnek mutató, de később átverős szolgáltatóval szerződik.
A fő tényezők rangsora.
Egyébként magammal is állandóan vitatkozom, hogy a kilenc tényező között milyen rangsor, milyen dominancia állítható fel.
A genetikus népkarakter (2.), valamint az ellenzék, értelmiség állapota (8.) eleve gyengébb tényező, de még mindig marad hét.
Éppen Észak- Korea, ill. Dél-Korea esete is bizonyítja, hogy az 1., 2., 3. 4. 9..tényező viszonylag gyengébb tényező. Hiszen a két nép, a két ország szinte azonos földrajzi, geopolitikai, történelmi, kultúra-történelmi helyzetből jött, jelenlegi állapotuk viszont egészen más, szinte ellentétes.
A 9. tényező, kissé kilóg a sorból, mert nem az ország belső viszonyairól szól, hanem arról, hogy a világ hat az országokra, vezetésekre, rendszerekre. Észak-Koreára és Dél-Koreára ugyanaz a világ hat, ebből a szempontból azonosság van. Tehát a hatóerő azonos de a fogadó erő, más, Észak-Korea nem fogadja be az uralkodó rendszert, Dél-Korea viszont befogadja. Tehát a befogadás rendszere számít, ez pedig nem más az 5., 6., 7. tényező. Tehát az általános világpolitikai helyzet, egy fő tényező, fontos tényező, de mégis az 5., 6., 7., tényező az ország aktuális vezetése, az ország aktuális politikai népkaraktere, az ország aktuális rendszere, ezek az elsődleges tényezők.
A gyakorlati elsőbbségért három tényező vetélkedhet.
Az 5. A jelenlegi (5éves távlatban nézett) ország-vezetés diktatórikus irányultsága (részben szerencse-faktor kérdése).
A 6. A jelenlegi társadalmi, politikai rendszer.
Valamint a 7. A jelenlegi politikai (demokratikus) népkarakter.
Nemrégiben azonban eszembe jutott egy hasonlat, mellyel helyére lehet tenni a rangsor kérdését.
A birkapásztor, aki eleve birkának nézi, birkává neveli a népet, a kutyái segítségével a szakadék felé tereli a nyájat – nos ez a diktatórikus vezetés. A birkapásztor és a kutyái. Jól lehet a pásztor és a kutya sokféle viszonyban lehet, ettől ők még egy réteg, egy csoport. A szakadék pedig sokféle lehet. Pl. egy háborús állapot. vagy egy összességében gyenge életszínvonal. Éhezés nyomor. De lehet egyfajta marakodó, vagy rettegésbe, szolgaságba tartott társadalom is.
A demokratikus vezetés egyrészt embereket irányít, másrészt nem a szakadék felé vezeti a népet.
A nép, nemzet, az emberek, akik adott esetben hagyják magukat birkává nevelni, és a szakadék felé menetelni, követve a birkapásztort,
A rendszer pedig az út. A jó rendszer (alkotmány, törvények, intézmények, mechanizmusok) mindenféle akadályt állít, hogy a szakadékra menő utat eltérítse, ill. jó irányba térítse.
A rossz rendszer pont fordítva, a jó utat torlaszolja el, a rossz utat hagyja szabadon.
Nos a kérdés az, adott esetben ki a nagyobb hibás? (Vagy ki nagyobb jótevő?) A birkapásztor és kutyái a fő felelősök? Vagy a nép, adott esetben a birkák, mert hagyják magukat akár a szakadék felé is vezetni? Vagy a rendszer, az út mely szintén tereli a nép menetét?
Most itt azt mondom, nem lehet eldönteni. Ami azt jelenti, mind a hárommal foglalkozni kell. De mindenképpen foglalkozni kell e nép nevelésével, hogy ne lehessen birkává alacsonyítani őket. Valamint foglalkozni kell e rendszerrel, hogy olyan akadályok zárják el a rossz utat, amit semmilyen vezető, soha nem tud elmozdítani.
Foglaljuk össze miért is érdekes pont Észak-Korea. Mármint elemzési szempontból.
visszatérés, a zzxxx fejezethez
ill. meddig lehet elmenni a birkásításában?
Már lényegében szóltam ezekről. Korunkban a legszélsőségesebb rendszer, ráadásul a történelmi, népi ikertestvére Dél-Korea, szinte ellentéte.
Érdekes azért is, mert jól példázza, hogy korunkban a XXI. században is fenn tud maradni egy totális diktatúra.
Érdekes azért is, amiről már szóltam, hogy segít a fő tényezők rangsorát megállapítani
Valamint érdekes, hogy Észak-Koreában most az zajlik, ami korábban már több nép tekintetében lezajlott: a nép teljes elbirkásítsa. Lehet, hogy ez elég csúnya, nem túl tudományos kifejezés, de visszaadja a lényeget.
Kisebb-nagyobb népbirkásítás mindenhol zajlik. Éppen kishazánkban is folyik, egy erősebb nép elbirkásítsa. Itt is elámító ennek üteme.
Viszont Észak-Koreában már egy létre is jött egy elképesztő mértékű birkásítás, most a XXI. században. A XXI. században az internet a PC? az OT, a Net korában.
Viszont a diktatúrában ezt is képesek korlátozni.
Ugyanakkor arról is beszéltem már, hogy a PC, OT, Net ellenére is a hazugságvilág mégis jelentősen nő és erősödik.
Itt belefutunk korunk manipulációjának „tudományába”. Amiről éppen a magyar Fidesz manipuláció kapcsán elmélkedtem korábban. Ez, a visszahozott otromba manipuláció. Vagy: taktikus, tudományos otromba manipuláció. Két okból taktikus. Nagyon jól megválasztja a célközönséget. Nem kell az egész népet meggyőzni, elég a 20%-t, de nem mindegy hogy kikből hogyan áll össze az a 20%. Valamint azt mivel lehet pontosan birkásítani a célközönséget. Nagyjából az otromba manipulációval, de azért pontosítani is kell, a Fidesz e tekintetben alapos munkát végez, minden közlésük hatását előzetesen lemérik. Összességében ez egy tudományos, taktikus otromba manipuláció.
Észak-Koreában viszont nemcsak a nép 20%. a van elbirkásítva.
persze az kérdés is felmerül: vajon önmagában a manipuláció elég a birkásításhoz?
Azért van itt egy rejtélyes vonatkozás, a nép birkasága, amire még visszatérek.
Azért is érdekes példa Észak-Korea, mert megmutatja, hogy a mélyrepülésnek szinte soha nincs vége. Talán náci, fasiszta országok voltak a mély gödör aljába, a pusztulásnál nem lehet lejjebb menni. Viszont addig hosszú az út és ez a hosszú út, egy értelmes ember számára borzalmasan ámító. Vagy inkább: elborzasztóan ámító. Gondolkodtam milyen kifejezés lehet ideillő: önmagában az ámító nem jó, mert mellette elborzasztó is. Így született: elborzasztóan ámító, ami egy negatív érzést akar jelenteni.
Szóval nagyon mély a gödör, Magyarország is szépen sétál lefelé, ez elborzasztóan ámító, de ha Észak – Koreát nézzük, akkor van még hóvá.
Észak- Korea arra is jó példa, hogy bizonyos szempontból, a három fő tényező közül (aktuális vezetés, aktuális rendszer, aktuális néptudat) mégis a vezetés a legfontosabb, mert ha nem Kim Ir Szen és utódai, ha valamivel normálisabb társaság került volna hatalomra, akkor jobb lenne a helyzet. Talán a gyakorlati kialakulás szempontjából a vezetés a legfontosabb tényező. Ugyanakkor: miért engedi a nép? Igaz ez már egy kicsit hosszabb távú tényező. Viszont a megoldás szempontjából a rendszer a legfontosabb, mivel a rendszert lehet és kell viszonylag gyorsabban, egyszerűbben átalakítani.
Ki lehet jelenteni: mindhárom fő tényező közel egyformán fontos, csak mindhárom egy kicsit más aspektusból.
Ugyanakkor nincs abban sok érdekesség, hogy: Észak-Korea nem más, mint a sztálinizmus itt maradt utolsó kövülete.
A sztálinizmusról pedig már sok mindent elmondtunk. Pl. hogy nem igazi kommunizmus.
Továbbá, hogy az összes totális diktatúra lényegében azonos, erősen hasonlít. tehát pl. a náci (un szélsőjobb) és a sztálini (un szélsőbal) diktatúra is ikertesók.
Korábbi ígéretem szerint visszatérek az elbirkásítás problémájára.
A példa még mindig elsősorban Észak-Korea, azonban láthatjuk, egyáltalán nem kivételes népről van szó
Nemcsak a náci, fasiszta népeket említhetjük, de sok népet.
Ráadásul ott van a dél-koreai nép is mely sokkal kevésbé tűnik birkának.
Akár a magyar népet is mert ami, itt az utolsó években történt birkásítás terén, az nem semmi.
Eszembe jutott egy érdekes körülmény, régebben azért voltak belföldi népi forradalmak. Miért nincsenek manapság forradalmak?
Érdekes kérdés: miért tűntek el a forradalmak?
Tüntetések vannak. (A vezetés válasza általában: majd hazamennek. És úgy is lesz, vagyis ezek már nem megváltoztató akciók.) Terrorizmus is van. (Szintén nem megváltoztató akciók.) Polgárháború is előfordul, mint oktalan vérontás. De a megváltoztató erejű, egy új rendszerért harcoló forradalmak eltűntek.
Az utolsó forradalmak éppen a sztálinizmus elleni forradalmak voltak. De előtte is voltak. Szóval, korábban a nép észrevette, hogy saját vezetése, borzalmas, és csak erőszakkal váltható le.
Miért nincsenek?
Miért nem lázad fel, pl. az észak-koreai nép. Vagy az arab népek, saját rendszerük ellen. Vagy éppen a magyarok? Az európaiak miért nem akarnak tovább lépni, miért akadtak el?
Mintha világtörténelmileg szűntek volna meg a forradalmak.
Érdemes lenne kutatni az okokat.
Egyrészt talán a jóléti társadalomból adódóan szűntek meg.
Vagy, és, talán hatékony manipuláció miatt.
Vagy, és, más okok miatt.
Én nem mondom, hogy baj lenne a forradalmak eltűnése, de tény hogy eltűntek.
Azt is ki lehet jelenteni, hogy egy megrekedt, stagnáló állapotban került a társadalmi fejlődés, beleértve a birkásítást. Ez világszinten is áll. Az biztos, hogy nem javul a helyzet, a birkásítás nem csökken.
Észak-Korea és Dél-Korea további összehasonlítása.
Avagy a klasszikus diktatúra (pl. a sztálinizmus) és az anarchikus (liberális) fél-demokrácia összehasonlítása.
Persze már korábban elmondtam, hogy nem szeretem nagy skatulyákat, pontosabb lenne demokrácia szintekről beszélni.
Észak-Korea 2017 - dsz.: 13-17 - Liberális (anarchikus) fél-demokrácia.
Dél-Korea 2017 – dsz.: 42-46 - Klasszikus diktatúra.
Magyarország 2017 – dsz.: 34-37 – Klasszikus fél-diktatúra (irány).
Viszont most visszatérek a nagy skatulyákhoz, hozzátéve, hogy az olvasó számítsa be a kényszerű, túlzott általánosítás jelenségét.
Mielőtt a következtetéseket levonnánk meg kell állapítani, az ellentéteket nem úgy kell érteni, hogy az abszolút jó ütközik az abszolút rosszal. Az egyik nagyon, a másik kevésbé rossz.
A demokráciaszintek megállapításából is ez derül ki.
Innen nézve az észak-koreai nép meglehetősen birkának tűnik. Onnan nézve viszont a dél-koreai és nyugati népek, minket is beleértve, tűnhetnek birkának. Jót nevethetnek például a fogyasztói társadalom ostobaságain, a kuponokon, az idétlen reklámokon. Vagy elborzadhatnak nagyfokú kapzsiságon, a hihetetlenül álnok profit-kergetésen. Elborzadnak a rossz közbiztonságon, a rossz életbiztonságon, a rengeteg becstelenségen. Vagy elhűlhetnek az ostoba, erkölcstelen választási harcokon, a be nem tartott ígérethalmazon. Mert azért ebben a rendszerben is van jócskán nyilvánvaló hazugság. Igaz náluk is van, csak másfajta. Ők a saját hazugságaikat nem látják, mert benne élnek, mi a miénket, mert benne élünk, természetessé válik.
Egyáltalán hogy mérjünk, mi alapján mondhatjuk ki itt jó a rendszer, jó az élet, ott meg rossz? Sajnos nincs kidolgozva viszonylag pontos mérés, a társadalmi gazdasági mérésekkel általában is baj van, de ez részben a hazugságvilág egyik következménye.
Itt térek ki arra, hogy Észak-Korea kapcsán is előjön a hazugságvilág, vagyis igazi adatokat alig ismerhetünk meg. Pl. hogy mennyi az igazi átlagéletkor. Vagy mekkora a diákok tudásszintje. Mennyi az országból kiszököttek, vagy az elfogottak száma. Stb. Valószínűleg az észak-koreaiak is hazudnak, de a nyugatiak is.
Ráadásul, ismert, hogy egyes „civilizálatlan, elmaradott, rossz anyagi körülmények élő” népek boldogok, boldogabbak, mint a „fejlettebb” népek.
Nincs pontos mérés, ezért aztán csak azt mondhatjuk: több jel alapján, nagy valószínűséggel Észak-Koreában (a diktatúra, a túlzott szigor, a rossz anyagi körülmények miatt) az átlagnál és Észak-Koreánál is alacsonyabb az általános szélesen vett életszínvonal és a kevesebb a boldogság. Vagyis a klasszikus diktatúra, sőt a klasszikus fél-diktatúra is, rosszabb rendszer, mint a liberális (anarchikus) fél-demokrácia.
Itt azért kitérnék egy általam még nem említett szempontra.
Szerintem a világ népei (az emberek) két nagy kategóriába azért besorolhatók.
A katonás, viszonylag jobban fanatizálható népek.(pl. Észak - Korea, is ilyen. De még ilyen pl. Japán, általában az északi népek, Az oroszok, németek, és még lehetne sorolni.)
A viszonylag rendetlenebb népek. A nem katonás népek. (pl. a magyarok, általában a déli népek, még inkább az indiaiak, arabok, még inkább az afrikaiak, dél amerikaiak.)
Hozzátéve hogy eme „népkarakterek” is elsősorban kulturális okúak, kulturális jellegűek. Ami azt jelenti, következetes oktatással, tájékoztatással, egyebekkel megváltoztatható.
A katonás népeket kissé könnyebb rábírni a klasszikus diktatúrára.
Érdekes módón viszont az anarchikus (liberális) fél-demokráciát is fegyelmezettebben követik.
A rendetlenebb népek a klasszikus totális diktatúrát sem csipázzák, de a liberális fél-demokrácia is csak döcögve működik.
A rendetlenebb népek körében legdinkább egy rendetlen, klasszikus fél-diktatúra tud kialakulni. vagy rövidebb ideig, egy anarchikus (kiskirályi) fél-diktatúra.
Az igazi demokrácia a katonás népek között alakulna ki könnyebben, de azért a rendetlenebb népek sem teljesen alkalmatlanok.
Először is kénytelen vagyok e témára visszatérni: Mi baj van a svájci, svéd más fejlett nyugati demokráciákkal?
De a kérdést tegyük fel másképp: Miért nem lehet a végső társadalomépítési cél, a jól működő liberális kapitalista rendszer kiépítése az egész világon? Még egyszerűbben: ha a föld összes országában hasonló élet, rendszer lenne, mint Kanadában, Ausztráliában, Norvégiában, Svédországban, Finnországban, Svájcban, stb., akkor azt mondhatnánk, ez lehető legjobb világ, megállhatunk. Szóval igaza lenne, a liberálisoknak csak ezt kell elérni. De vizsgáljuk meg alaposabban ezt a gondolatot.
Bevallom, nem tudom, hogy az említett országokban, melyekben liberális kapitalista rendszer működik, hogyan él az átlagember, ill. a szegény ember. De jóindulatúan feltételezem, hogy nagyjából a társadalommal, a rendszerrel nincs sok baja. Ill. feltételezem, hogy kevés azon szegények száma, akik nem maguknak köszönhetik a sorsukat. Szóval feltételezem, hogy jelenleg nagyjából ezen országok, rendszerek rendben vannak. Sőt még arra sem térek ki, hogy milyen sok hazugság, téveszme hangzik el. Többek között, hogy ez (a liberális kapitalizmus rendszere) már a teljes, „ennél nagyobb nem lehet” demokrácia. Itt most erre a nyilvánvaló tévedésre sem térek ki. De a jóindulatú feltételezés ellenére is helytállóak az alábbi érvek.
Miért nem lehet végső cél a jól működő liberális kapitalista rendszer?
Két gondolkodástani érv:
1. A fejlődést nem lehet leállítani. Az elégedetlenség mindig kialakul, mert az relatív. Ráadásul az újító akaratot sem lehet leállítani. Tehát minden „legjobb” társdalomból, rendszerből, egyszer elavult, rossz lesz. Valószínűtlen, hogy pl. kétszáz év múlva is eme rendszer uralkodjon.
2. Egy csoportba, (legyen ez a világ országainak összessége) mindig vannak jók, vannak közepesek is és vannak rosszak is. Vagyis nem mindenki (nem minden ország) képes a jókhoz csatlakozni.
Akkor pedig jöjjenek a társadalmi érvek:
3.Túl sérülékeny a rendszer, ill. nincs garancia a demokrácia fenntartására. Vagyis bármikor jöhet egy diktátor hajlamú ravasz vezetés (ahogy már néhányszor jött) és a társadalom vonata szépen elkezd a gödör, a szakadék a diktatúra felé gurulni. Ez is ismétlés: az is a jósághoz tartozik, hogy milyen könnyen-nehezen hibásodik meg az adott dolog. Márpedig ez a rendszer könnyen hibásodik, pontosabban könnyű lerontani.
4. A diktátor megjelenésétől függetlenül is eme rendszer eléggé hajlamos a válságokra, szétterjedő válság-lányreakciókra.
5. A következő érv, hogy ezek az országok azért részben a rejtett kizsákmányolásnak köszönhetik a jólétüket.
Legalább kétféle rejtett kizsákmányolás-csoport működik jelenleg.
Egyik csoport a bankszektorhoz, világ pénzügyi rendszeréhez, nagytőkéhez, gazdasági kereskedelmi elosztáshoz köthető.
A másik csoport a globalizálódáshoz, pl. természetromboláshoz köthető.
Vagyis egy igazságosabb világban, nem biztos, hogy eme rendszer, ekkora jólétet biztosítana.
6. És talán a legerősebb érv. A felsorolt új problémákat (elkényeztetés, hazugságvilág, szegényvilág segítése, stb.) tapasztalhatóan nem képes a liberális kapitalizmus megoldani. Megjegyzem a fejletlen világ nem követi ezt a rendszert, nem válik belőle példakép, ez sem véletlen.
Mindebből pedig az következik, hogy új fejlettebb rendszeren kell gondolkodni, hitem, értelmem szerint ez csak a közvetlen demokráciára alapuló rendszer lehet.
Itt térek vissza a már megkezdett témára, hogy a felsorolt új problémákat (és a meglevő régebbieket is), melyik rendszer képes viszonylag hatékonyabban megoldani.
Már itt az elején elárulhatom: igazából egyik jelenlegi sem. Sem a klasszikus diktatúra, fél-diktatúra. sem a liberális (anarchikus) fél-demokrácia.
Mert rendben van, összességében a klasszikus diktatúra, avagy a katonatársadalom, rosszabb, de azért elméletileg hatékonyabban megoldhat bizonyos problémákat. Látszólag, egy fegyelmezettebb, katonás társadalom, sok problémát megoldhat. csakhogy ez a fegyelmezettség demokrácia nélkül nem sokat ér. Azt is elmondtam már, hogy az is egy tévképzet, miszerint a demokrácia és a fegyelmezettség kizárja egymást. Mintha a demokrácia fegyelmezettség ellentéte lenne. Ez nincs így.
De visszatérek a jelen helyzethez, amelyben legfeljebb fél-demokráciák vannak.
Hiszen ha megnézzük az előzőkben felsorolt problémákat, azok nemcsak korunk problémái, azok jellemzően a liberális kapitalizmus fél-demokrácia problémái. Sőt mellé tehetjük a régóta tartó megoldatlan problémákat is, mint pl. az igazságtalan aránytalan különbségek problémáit.
Szóval a liberális új-kapitalista rendszer egyelőre nem tudja megoldani e problémákat, de nézzünk meg egy katonásabb társadalom (pl. Észak-Korea), képes e megoldani ezeket?
A hazugságvilágot egyik rendszer sem oldja meg, ezt nemcsak a gyakorlati élet mutatja.
A katonás (klasszikus fél-diktatúra) társadalom is hazugságokra épül, hiszen az átlagos emberi természet, szóval a többség azért nem szereti a katonás szigort, ami szükségszerűen aszketizmussal párosul. Igaz az ellenkezőjét sem szereti, módjával szereti a fegyelmet. A katonás társadalom fenntartója viszont magát a lehető legjobbnak akarja beállítani, de ez egy állandó hazudozást, egy állandó hazugságalapot jelent.
Visszatérve az optimális fegyelemre, Magyarországon most pont az a helyzet, hogy bár valahol a középen vergődik a társadalom fegyelmezettsége, de rosszul összerakva. Ez is a jelen torz magyar rendszerből adódik. Vagyis a magyar társadalom abban fegyelmezett, amibe nem kellene, és abban fegyelmezetlen, amibe kellene.
Az optimális megoldás tehát: helyesen összerakott, középre tájolt fegyelmezettség.
Az anarchikus, (liberális), kiskirályi rendszerek is hazugságvilágot alakítanak ki. nemcsak azért mert ők is el akarják magukról hitetni, hogy ennél jobb nincs, de magából kiskirályi létből ered a csalás, a hazugság. Ugyanis az egyik ember, a másikat nemcsak erővel gyűri maga alá, de csalással, hazugsággal is, főleg egy sok mindent megengedő, fegyelmezetlen társadalomban.
Nézzük az aránytalan, igazságtalan emberek közötti különbségeket.
A katonás társadalomban szükségszerűen nagyok és igazságtalanok a hatalmi különbségek. Bár a vagyoni különbségek lehetnének normálisak, de a hatalmi különbségek elhúzzák az egyensúlyt.
Az anarchikus kiskirályi rendszerekben egyfelől a kiskirályok javára, ráadásul nagy becstelenség-aránnyal alakulnak ki a hatalmi és vagyoni különbségek. Gondoljunk csak bele, pl. a vadkapitalizmus, ami egyféle anarchikus kiskirályi gazdasági „rendszer” nem eleve, és szükségszerűen igazságtalan?
Nézzük az elkényeztetett aspektust. Na ha másban nem, de ebben látszólag a katonás társadalom a nyerő, ezt megoldja.
De mégse, az erőszakkal tartott fegyelem, mértékletesség semmit sem ér. Ne felejtsük el, a végső cél, mégis az emberi boldogság. minél több ember legyen boldog.
Azt is mondhatjuk, a problémákat nem lehet úgy megoldani, hogy visszalépünk a fejlődésbe. A jobb könnyebb, kellemesebb élet felé lépegetést, mint célt nem lehet feladni.
A megoldás már említve volt: helyesen összerakott középre tájolás, a fegyelmezettség-engedékenység terén.
A kérdés, hogy ezt melyik rendszer képes leginkább előállítani?
Úgy néz ki, hogy a meglevők közül egyik se, vagyis a harmadik, az igazi demokrácia.
És mi van a többi problémával? Pl. a természetrombolással?
A nagykirályi diktatúrában akkor kezdődne valami, ha véletlenül jön egy természetimádó nagykirály. Bár ennek igen kicsi az esélye mert, a nagykirályok általában a hatalommegtartással foglakoznak, nem a természettel. Többek között sztálinizmus (Észak-Korea) is egy nagykirályi rendszer, a túlzott káros államosítás is ennek a következménye. A jelen Magyarország, mint mondtam, egy hibrid állapot felé menetel, lényegében nagyon egy-párti, egy uralkodós jellegű, ami most itt kialakult.
De mi a helyzet, a kiskirályi rendszerben? Érdekes módón szinte ugyanaz, mert a kiskirályok is elsősorban magukkal, a saját hatalmukkal, vagyonukkal vannak elfoglalva. Ráadásul itt még a „sok marakodás közben elvész a jó cél” szükségszerű jelenség rombol. Viszont egy kicsit könnyebben jelennek meg a viszonylag aktív civilek, de mivel nincs nagykirály, szinte kizárt a természetszerető nagykirály megjelenése.
Bár az anarchikus kiskirályi fél-demokrácia (pl. jelenlegi USA rendszer) egy fokkal kevésbé rossz rendszer, de ez sem nevezhető „jó” rendszernek.
Ugyanez minden helyes irányról, törvényről intézkedésről elmondható. Mindegyikről elmondható, hogy kevés eséllyel ér célba.
Kevés eséllyel oldódnak meg az említett problémák, a szegény világ hatékony segítése, a munkaértékesség átsorolódása, a természetes kiválasztódás megszűnése, és a többi.
Egyik rendszer sem jó, csak a harmadik.
Végső következetés: létre kell hozni az igazi demokráciát, a közvetlen demokráciára alapuló rendszert, de a „helyesen összerakott, középre tájolt fegyelmezettség” vezérlőelv ernyője alatt.
Észak-Korea és dél-Korea összehasonlításából két lényeges következtetést vonhatunk le:
Az egyik, hogy katonás jellegű népeket egy fokkal könnyebb egységesen terelni bármilyen, akár pozitív akár negatív irányba.
A másik hogy a XVI. - XXI. századi történelmi rendszerek (melyek a gyors, kiterjedt intézkedéseken, a gyors kiterjedt propagandán, a vezetői nagygyűléseken, a demokrácia látszatán alapulnak) egyik jellemző állapota sem jó. A központosított (nagykirályi) változat, ill. a kevert változat, diktatórikus, vagy fél-diktatórikus jellegű, szinte minden részében rossz. Kiváltképp az állampolgári tudat, tudás, kiüresítése, az elbirkásítás területén jeleskedik. A másik, az anarchikus (kiskirályi) változat bár egy fokkal jobb, de még mindig rossz, más mechanizmusok során, de végeredményben szintén elnyomást, rossz működést eredményez. Valószínűleg, az igazi demokrácia a megoldás.
Azonban Észak-Korea és Dél-Korea összehasonlításnak van egy fontosabb vonatkozása, a kialakulás vonatkozása.
A történelmi események kusza sokaságát nézzük egy kicsit magasabbról, vagyis lényegesítsünk.
1948-ig ugyanaz a nép ugyanaz az ország volt. Azután jött a háború. Kétségkívül, nagyhatalmi összecsapás, valamint a két világrendszer (sztálinizmus és kapitalizmus) összecsapása történt. De ha még feljebb megyünk egy emelettel, akkor, meg kell kérdezni: később, vajon miért nem alakult át, miért nem sodródott a kapitalizmus felé Észak-Korea? Úgy ahogy egy csomó sztálinista ország, vagy ahogy Vietnam. És sajnos itt az ország-vezetők (a főurak) meghatározó szerepét kell megállapítani. Ha Kim Ir Szen és főleg a fia, majd az unokája más politikát folytatott volna, akkor most Észak-Koreában más rendszer működne, a nép tudata másmilyen lenne. Bármennyire is próbálunk logikus folyamatot találni csak elvétve találunk. Meg kell állapítani: az, hogy az adott főúr (ország vezető) jelleme mennyire demokratikus - jelentős részben a véletlenen múlik. legalábbis az eddigi rendszerekben.
Persze néha nép választja a vezetőt, de még az ilyen esetekben is a jelenlegi választási, politikai rendszerekben igen kevés a választók tudatos mozgástere. Többek között, csak az adott gyenge választék áll a rendelkezésére. Továbbá, többek között, a látszólag jónak látszó vezetőről kiderülhet, hogy mégsem annyira remek, de akkor már késő, akkor már a hatalom birtokában sok aljasság elkövetésére van lehetősége. Lehetne még sorolni a hasonló tudat-kijátszó tényezőket.
Szóval meglehetősen nagy a véletlen faktor.
Tehát ez egy fontos társadalomtudományos fogalom: „a főúr demokrata-jellemének véletlenszerűsége”.
A másik fontos társadalomtudományos fogalom: „a főúri parazitákkal szembeni rendszerszintű védelmi képesség.”
Ez azt jelenti, hogyha „a főúr demokrata-jellemének véletlenszerűsége” negatív és létrejön a főúri parazita (ravasz diktatórikus) társaság, akkor a rendszer rendelkezik olyan intézményi, törvényi (esetleg néptudati) védelemmel, amely meggátolja a hatalomra jutást, az ártást.
Azt is megállapíthatjuk, akár a 2017-es magyar helyzetből is, hogy az eddigi rendszerek nem rendelkeznek komoly védelemmel. Például ha Hitlerék 1941 nyarán megállnak, akkor lehet, hogy mai napig is létezik a náci Német III. Birodalom. Észak-Korea szintén arra példa, hogy maga a szocializmus sem rendelkezik ilyen védelemmel, ami nem csoda, de a kapitalista világrendszer sem rendelkezik, sem a belső, sem a külső főúri parazitákkal szemben, megfelelő védelmi képességgel.
A főúri parazitákkal szembeni rendszerszintű védelmi képesség az egyik legfontosabb rendszerjellemző. Akár 50%-ban is meghatározhatja a rendszer jóságát.
Ezek után a történelmi rendszerfejlődés három igazsága:
A nép természetes jellem-gyengeségei, az emberek poltikai tudata, valamint a rendszer törvények, intézmények, oktatás, tájékoztatás kölcsönhatásban vannak egymással. Mivel az embereknek sok-sok természetes gyengesége van, a társadalmi bölcsességük sok okból hiányos, és mivel ők alakítják a társadalmi, politikai rendszert ezért a társadalmi, politikai rendszer csak nagyon lassan bukdácsolósan fejlődik. beleértve a főúri parazitákkal szembeni védelmi képesség fejlődését. Valamint beleértve a nép értelesedésének tudatának oktatásból, fakadó fejlődését.
Az időnkénti intenzívebb fejlődés, elsősorban annak köszönhető, hogy a főúr (főurak) demokratikus jelleme véletlenszerűen pozitívan alakul. Több nagyhatalom élére kerül viszonylag jó, demokratikus vezetés mely vezetések vissza nem fordítható rendszerváltozásokat eszközölnek, ill. a főúri parazitákkal szembeni védelmet javítják.
Az állandó átlagod bukdácsoló fejlődés egyfelől az átlagos vezető negatívumok okozzák. Az időnkénti intenzívebb visszaesést, pedig a főúr (főurak) demokratikus jellemének véletlenszerű negatív alakulása okozza. vagyis diktatórikus hajlamú vezetők kerülnek hatalomra aki a rendszert és az emberek tudatát is romlás irányába kergetik.
Másképpen: az természetes, ha az emberek 20%-a szolgalelkű, birka, másik 30%- semmi ember nem politizáló, fél-birka.
Időnként azonban a főúri paraziták hatására, de nem az emberek hajlamának ellenére, az emberek 40%-a lesz szolgalelkű birka, másik 45% pedig semmi-ember, nem politizáló fél-birka.
Az igazi demokráciában, ha létrejön az emberek 10% lesz szolgalelkű birka, ill. 15%-a lesz semmi ember, vagyis fél-birka. Az igazi demokráciában jóval erősebb lesz, a főúri parazitákkal szembeni rendszerszintű védelem, vagyis a főúri demokratikus jellem véletlenszerűsége szinte megszűnik.
Persze itt nagy mellénnyel írok a szolgalelkűekről, a birkákról, de azért azt se felejtsük el, a szolgalelkűek egy része nem tartja magát szolgalelkűnek, sőt éppen az ellentábort tartja annak. Megint csak a 2017-es Fidesz rezsim világa adja a nyilvánvaló példát. Az ország egy része (szerintem jogosan) az agymosott Fidesz nyalókat tartotta megvezethető birkának, a másik része pedig azokat akiket Soros egyebek megvezettek és nem hisznek a Fidesznek.
Hogyan lehet eldönteni, kinek van igaza? Csakis értelemmel, érveléssel, logikával. tehát a jellemtől az érzelmi intelligenciától, a pszichés beállítottságtól visszajutottunk a primer gondolkodáshoz, ill gondolkodási
Hiába van ezer magyarázat, mindig ámulva borzadok el a rengeteg társbecsostobaságon.
Itt pedig hazugságvilág fejezetre kell visszautalni.
Mi is ez a „társbecsostobaság”?
Nyilván a kedves olvasó rájött, hogy ez a szó az én agyszüleményem.
Onnan jött össze, hogy szerintem becstelenség (erkölcstelenség, rosszindulat, önzés, stb.) szinte mindig kisebb-nagyobb mértékben ötvöződik az ostobasággal. Sokféle ötvöződés van, de általában nem beszélhetünk tisztán becstelenségről, vagy tisztán ostobaságról. A „társ” előtag pedig arra utal, hogy a becsostobaság, társadalmi témájú.
Bár ez is elég erőltetett, de mégis szükséges szétválasztás. Ugyanis, ha arra gondolok, hogy olyan emberek is óriási társadalmi témájú ostobaságokat követnek el, akik más szempontból teljesen normálisan, okosan viselkednek, akkor mégis azt mondom, nem árt, ha ez a „társ” előtag is ott van. Amúgy diplomás, okos emberek is hihetetlenül ostoba nézeteket vallanak. Például olyan ember, aki teljesen körültekintően vásárol meg egy mikrohullámú sütőt, kijelenti: engem nem érdekel a politika. Vagyis nem érdekli, hogy milyen, az egész életét befolyásoló rendszert „vásárol” meg, de a viszonylag, csip-csup apróságok terén abszolút, körültekintő.
Ezeken a dolgokon mindig ámulva borzadok el. Akkor térjünk rá erre is.
Az „ámulva borzadok el” kifejezés pedig onnan jön, hogy egyszerű ámulat, vagy csodálkozás szó nem illik ide, mert azért mégsem pozitív, hanem negatív dologról van szó. Szóval elborzasztó dologról van szó.
Én képes vagyok például ámulva elborzadni, akár naponta is egy olyan társbecsostobaságon, mikor valaki ezt mondja: mások is loptak a politika a természetéből eredően lop, tehát ami most van, rendben van. Ez számomra elképesztő baromság, mostanában naponta hallom. Vagy, ha valaki azt mondja: ez politikus ugyan néprontó törvénykezésbe segédkezett, de hatalomtechnikai szempontból nagyon ügyes. Vagy ez is elborzaszt: ez a hódító (leigázó) tehetséges hadvezér. Vagy ha valaki azt mondja: Ez nem jó, de nincs nála jobb.
Vagy ha valaki nem veszi észre: általában a kevésbé rossz, és az erősebben rossz küzdelméről van szó, de mégis a kevésbé rossz mellé kell állni. Vagy ha valaki azt mondja: Ez rossz ember, ellenség, mert arab, vagy mert fekete, vagy mert öreg, vagy mert magyar, mert fehér. És még sok ezer társbecsostobaság van. Most arra nem térek ki, hogy ezek miért társbecsostobaságok? Az ostobaság lényege általában, hogy a féligazság mellé nem teszi oda (sem szóban, sem cselekvésben) azt a kiegészítést, ami igazsággá fordítaná az egészet.
Én csak azt kérdem, miért van ennyi társbecsostobaság?
Sőt inkább azt kérdem ámulva, borzadva: miért mondd ennyi ember társbecsostobaságot? Olyanok is akiknek nem fűződik ehhez érdekük. Leginkább a társbecsostobaságokat hangoztató lexikálisan művelt embereken borzadok el, akiknek hosszabb távon nincs hasznuk ebből, sőt… Ők mindig ámítva borzasztnak el, egyszerűen nem tudom megszokni.
Már legalább száz magyarázatot adtam arra, hogy miért ilyen sok a társbecsostobaság, de egyik sem nyugtat meg. Mindig újra elborzadok, mindig újabb magyarázatot keresek.
Mert nem ámítóan elborzasztó, mikor valaki magának árt? A legtöbb társbecsostobaság arról szól, hogy az ember hosszabb távon magának is árt.
Miért vágjuk magunk alatta fát, miért ártunk maguknak?
De most eszembe jut: az emberek elég gyakran ártanak maguknak.
Sokan észre sem veszik, hogy ártanak maguknak.
Mások sokan pedig kvázi szeretik az önártást, úgy értve, hogy a normális emberekhez képest kissé mazochisták. Pl. elmegy a hódító háborúba szenvedni, harcolni, mert ez neki még mindig fél fokkal jobb (izgalmasabb, stb.), mint a nyugis békés élet.
Sokan, főleg a fiatalok, úgy ártanak maguknak, hogy nem törődnek az egészségükkel.
Sokan másokat pedig a nagyfokú butaság mellett valamilyen mánia, fóbia hajt a társbecsostobaság felé.
Lehet ez a mánia, akár egy pozitívnak látszó feláldozás is.
Igen, de az a kisebb baj, ha magának is árt. Akkor hát: nem ámítóan elborzasztó, ha valaki oktalanul másnak árt? Mert ilyen is sok van.
De vajon ő tisztában van az ártásról? Lehet, hogy ő ezt használásnak értékeli. Szóval az egyszerű túlzás, vagy az egyszerű felületesség is elvihet a társbecsostobasághoz.
De hiszen másnak ártani, nem is ostobaság, sőt okosság, legalábbis sokak szerint. Szerintem ostobaság, mert hosszabb távon szinte biztos a visszakapás. De, csak szinte. Vagyis itt megint vita van. Már az sem biztos, mi a társbecsostobaság.
Íme, egy újabb magyarázat, de ez sem nyugtat meg.
Nézzük ezt a magyarázatot, pontosabban modellt.
A társadalom nagy színpadán a következő szereplők vannak. A főúr, a többnyire, ravasz diktatórikus főúr. A főúr alvezérei. A szolgalelkűek nagy csoportja. Sok-sok és sokféle szolgalelkű, másodrangú kiscsavar szolga van. Ugyancsak sokan vannak, és sokfélék a semmi emberek, gyávák megalkuvók, nem politizálók. Kevesebben vannak, de ők sem egyfélék, a rosszul kegyetlenül, önzőn ellenkezők, elkülönülők. Ugyancsak kevesen vannak, hiszen az emberek negyede sem elég a változáshoz, a becsületes tisztánlátó ellenkezők.
A szereplők általában élvezik, átélik a szerepüket. A szerepük a jellemükből fakad. A szereplők jelleme, ill. hajlama tereli elsőssorban az embereket a szerepükbe, a kényszer, a véletlen, kevésbé hat. Elsősorban a szereplők alakítják a társadalmat (a darabot), és nem fordítva. A társadalom, a színdarab olyanná válik, ahogy ezek a szereplők játsszák azt, - csak a díszlet, technikai háttér, és néhány lényegtelen körülmény változik. A társbecsostobaságok száma nem változik, hiszen az is a szereplők jelleméből ered. Ez is egy magyarázat, bár számomra nem nagyon elfogadható.
Már azért sem, mert folytatva a gondolatsort, még hervasztóbb kép jelenik meg. Mert ha a született hajlamaink, (melyekből jellemünk váza összeáll), valamint a társadalmi helyeztünk (szintén a jellem által befolyásolt), határozza meg a társadalmi látásmódunk, gondolkodásunk (az értelmünk), akkor bizony le van zárva a társadalmi értelmesedés fejlődése.
Csak abban reménykedhetünk, hogy az oktatás, nevelés, a körülmények sokat számítanak, és valahogy ezek jó irányba fordulnak. Egyelőre ez még csak a remény szint, talán elérjük a többségi-törekvés szintet is.
A társadalmi igazság azért is kacifántosabb, mint a természettudományos igazság, mert az előző a jó igazságáról szól. Az emberek nem ugyanazt érzik jónak, minimum (még elnagyolva is) négy-őt nagyobb csoportba lehet őket beosztani, a szerint mit éreznek jónak. (Például sokan, a kitűnést, az egyenlőtlenséget, a harcot, legalábbis a ravasz, kegyetlen versenyt, a hatalmat, vagyont tartják kívánatosnak, vagyis jónak. A békét, barátságosságot, hasonlókat pedig többek között unalmasnak tartják.) A társadalmi igazság kialakításának van egy alaplépcsője, e nélkül reménytelen a társadalmi igazságot kialakítani. Ez az alaplépcső pedig az, hogy az emberek többsége elfogadja, hogy a jó alapértékei: a béke, a biztonság, a közösségi érzés (barátságosság), az egészség, az igazságosság. Ellenben még eme alaplépcsőt sem lépte meg az ember. Bár néhány jogi alapokmányban vannak hasonlók (csak hasonlók), de a valódi többségi elfogadás ezeknél is hiányzik. Tessék egy újabb magyarázat.
Éppen napokban gondoltam arra, éppen a 2017-es magyar viszonyokat elemezve, hogy a lelki, szellemi torzulás valahogy úgy terjed, mint egy fertőző betegség. Valahogy az ostoba féligazságok beragadnak a köztudatba. Valaki elkezdi hangoztatni, aztán mások is egyre többen. Érdekes módon az értelmes cáfolat kevésbé terjed el, mint a társbecsostobaság. Mivel az emberek felületesek inkább az számít, hogy első hallásra, melyik kijelentés, tűnik frappánsnak okosnak, megmagyarázónak.
Aztán itt vannak a, szinte kimondatlan, a tudat mélyén megélt, de mégis nagy népi csalódások, törések, melyek szintén a társbecsostobaságok termelői. Pontosabban a lovon való átesés az okozó.
Magyarországon például ilyen volt a 2008-as világgazdasági válság, és annak magyar leágazása. Egyszer csak, sokévi liberális és piacgazdasági nézet sulykolás után kiderült, hogy az egész, egy nagy hazugság. Tönkrementek a cégek, elszegényedtek és eladósodtak az emberek. Persze az eladósodás is társbecsostobaságok sorozatának következménye. Mint mondtam ez a csalódás, a többségbe, értelmi feldolgozás nélkül, a tudat mélyén lezajlott. Nem tudatosan, a tudat mélyén, akkor sok emberben kialakult egy irracionális gyűlölet.
Itt jegyzem meg, hogy a náci német országban szintén a nagy gazdasági világválság jelentette az igazi, lelki világnézeti fordulópontot. Nem kellene talán a kapzsi bankároknak, egyéb pénzembereknek ezeket létrehozni.
Most is erre a 2008-as csalódásra alapoznak, amikor az egyébként hazug magyar kormány áttételesen azt mondja: minden hazugság, ami nyugatról jön, még ha most igaznak is tűnik, akkor is jön majd a csalódás, a válság.
Tulajdonképpen ezzel az üzenettel a 2008-as válságra játszanak.
Ez átesés a lovon, mert túlzásba vitt elfordulásról ellenkezésről van szó a nép (jelentős népréteg) részéről. Mert a vezetés inkább a tudatos önzés tudatállapotába teszi.
Ráadásul
kieg: Sajnos a a félelembe tartott ember gyakran, elkezdi imádni az urát, a zsarnokot, pont azt aki félelembe tartja, kizsákmányolja, megalázza. Ez történik azokban a diktatúrákban ahol a manipuláció „megfelelő”.
A lélektani jelenség viszonylag egyszerű: az emberünk a lelke mélyén érzi a kilátástalanságot, valamint azt is érzi, hogy ő maga gyenge, gyáva az ellenálláshoz, vagyis az egyetlen út számára a zsarnok elfogadása, sőt imádata. ha pedig a zsarnokot féli, imádja akkor a zsarnok ellenfelét, utálja. A zsarnok ellenfele, pedig végső soron az emberünk segítője. És kialakult a teljes kifordítottság, önön maga, valamint az ártatlanok, jók, normálisak, jó szándékúak bántása, pusztítása.
Természetesen ez is tudat alatti folyamat. Talán lebecsüljük e pszichés jelenség jelentőségét, tekintettel arra, hogy egyáltalán nem kivételes (pl 1940 –s években élő németek japánok, jelenleg az észak-Koreaiak, stb., hogy egy nép éppen handabandázó ígérgető tönkretevőjét éljenzi. Egy újabb magyarázat, a birkásítás tapasztalt hatékonyságára, egyes népek, néprétegek ostobaságára.
Na tessék, már megint találtam egy újabb magyarázatot, sőt ha az előbbieket is hozzászámítom ez már 104. magyarázat.
Valószínűleg egy hét múlva, találok még kettőt, azután még kettőt, és így tovább. De azok a magyarázatok sem fognak megnyugtatni. Talán azért mert belém van kódolva az aggódás? Talán.
Tulajdonképpen olyan magyarázat kellene, amit ha valaki (én vagy más) kimond, rövid idő alatt felére csökkenne társbecsostobaság. De ilyen nem lesz, nem lehet.
Szóval folytatom az ámuló elborzadásom, szinte naponta. Az is ámító, hogyan lehet ilyen gyorsan átmosni sok ember agyát, és az is, hogy ennyire. Mert nem ám kis ostobaságokat hisznek el az emberek. Nem, dehogy, jó vaskosokat, olyanokat, melyeket könnyű cáfolni.
Jó én is, és a kevés értelmes ember is, tévedhet. Továbbá, vannak tényleg nehéz problémák. Na, de ekkora baromságokat elhinni, szóval ez már önmagában is igazolja, kinek van igaza. Igazolná, ha az emberek kisebb, néha nagyobb részének nem lenne könnyű átmosni az agyát. Nem lenne könnyű őket birkásítani.
Persze észrevesszük az észak-koreai társbecsostobaság kupacot, de a saját halmazunkat nem vesszük észre. Talán vannak időszakosan okos népek, de én azt gondolom, emberi problémáról van szó.
És amikor kiderülnek az ostobaságunk, még akkor sem, mondjuk, bocsika. Akkor elővesszünk egy-két bűnbakot, pl. az örült diktátort: mindenért őt tesszük hibássá. Dehogy kérem, mi nyaltuk a fenekét. Nem tanulunk semmiből.
Szóval ez számomra egy örök rejtélyesség, amin mindennap elgondolkodom. Azt sem tudom, hogy a társbecsostobaság, mely néha csak a nép 10%-át érinti, gyakrabban a 20%-át, nagyon ritka esetben akár a 70%-át is, mennyiben a nép potenciális sajátja, és mennyiben csinált, készített torzítás? Vagyis mindig ott van bennünk, és egy kisebb ürügy is előhívja, vagy erőszakkal, átveréssel hozzánk ragasztják? De ha hozzánk is ragasztják, mi hagyjuk, hogy ezt tegyék.
Az is kérdés, hogy a népek mennyiben különböznek e tekintetben?
Jó lenne egy fejlett népkarakter tudomány, ami felmérné a világ népeit, nem lenéző, de éppen felemelő, segítő szándékkal, módon, mint ahogy az igazi tudománynak azt illik. De nincs ilyen, tehát semmi biztosat nem tudhatunk.
Összefoglalva, egyszerűen, gyakorlatilag két alapvető kérdése van a társadalomépítésnek, a demokráciaépítésnek:
Mit tegyünk a diktatórikus hajlamú, de ravasz vezetésekkel?
Mit tegyünk a nép azon részével mely eltűri, sőt szinte igényli a diktatórikus vezetéseket? Újra felsorolom milyen rétegekből áll:
A kimondottan antiszociális (bűnöző) réteg, 1-2%
A lefizethető, az anyagiakkal, pozícióval függésben tartható, önző karrierista, egyébként gyenge gerincű réteg, 8-12%.
A gyűlölködő, csak a közösség által kitűnni képes, másokat leigázó, és erre ürügyet (nacionalizmus, rasszizmus, vallási, ideológiai fanatizmus, stb.) találó réteg, 4-7%.
A szolgalelkű cáratyuskát igénylő és örömmel védő (ha kell ököllel) védő, réteg, 5-8%.
Akiknek a bunkó, pofátlan vezetés imponál, mert maguk is azok, 2-4%.
A kimondottan gyávák, 2-4%.
A kimondottan ostobák, tájékozatlanok, ill. a pofára menők, 2-4%.
Akik képtelenek váltani, kimondottan korlátoltak, 2-4%
Ők, akik alapból jelenleg Magyarországon minimum 26%-ra tehetők, akik szinte igénylik a diktatórikus vezetést. Ők azok, akik Bródy János szerint: „mindig ugyanazok”. Valóban mindig ugyanazok, csak nem egyformák, bár kétségtelenül van bennük valami közös jelleg.
A másik nagy, szintén több részből álló, többféle motiváltságú réteg, a közömbösök rétege: 15-30%.
Azt is elmondtam, hogy a ravasz diktatórikus vezetés ezeket rétegeket megtalálja, helyzetbe hozza. Valamint manipulációval még inkább maga mellé állítja, és tervszerűen erősíti, bővíti őket.
A második lépcső, az erősítés, bővítés, ez történt pl. a náci Németországban, vagy történik mostanában Észak-Koreában.
De a jelenlegi Magyarország, több országgal együtt is erre tendál. Ezt nevezhetjük az őrültség terjedésének. Az őrültség terjedése, történelmi jelenség.
Arról már sokat elmélkedtem, mit lehet tenni a diktatórikus hajlamú vezetés ellen. Természetesen hitem szerint: éljen a közvetlen demokrácia. Az oda vezető út viszont eléggé ködös.
De hát van ez a felsorolt, összevontan jelentős népréteg, erre is kellene valami gyógymód, mert ez szinte bevonzza a diktatórikus hajlamú vezetéseket. Bevallom, nem tudok igazán hathatós ellenszert, talán, sőt biztosan, egy szupi jó oktatás, (főleg demokráciaoktatás) javítana a helyzeten.
Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy e rétegek, e felnőtt emberek, már kialakult jellemek ész érvekkel meggyőzhetetlenek. Nézzük a felsorolást, milyen ész érv hatna, pl. a karrieristára, a rasszistára, a szolgalelkűre, meg a többire? Többféle lelki mechanizmus vezet az érvek lepattintáshoz, de talán a leggyakoribb: a szégyenérzet általi logikacsavarás. Ekkor a delikvens tudja (felettes erkölcsi énje tudja), hogy helytelenül cselekszik, ezt szégyelli, de mégsem tud lemondani, megváltozni, ezért a logikát csavargatja addig, amíg az igazolja a tetteit. Vagyis nem a logika, az ész lesz az elsődleges, hanem az kerül alárendelt szerepbe. Nevezhetjük mindezt Önámításnak is. Ráadásul az ember nagyon okosan és kitartóan tudja a logikát csavargatni, a végeredmény, meggyőzhetetlenség, végtelen értelmetlen vita.
Nem tehetek róla szinte mániám lett az igazság keresése.
Dehogynem tehetek róla. Tehetek? De talán ez nem vétek, sőt.
Mánia, mert nem tudok nyugvópontra érni Tény hogy sok embert, a többséget nem nagyon izgatja az igazság. csak ha őket személyesen érinti, de általában szépen elviselik, mármint az igazságtalanságot. engem pedig felettébb. Én azt vettem a fejembe ha nincs igazság, nincs semmi. Nincs értelmes élet, nincs boldogság, nincs jólét, lehet hogy ez már mánia.
Azt már többször megállapítottam, hogy elméletileg lehetséges az igazsághoz közeli gondolat, közlés és annak érvényre jutása. Valamint elméletileg lehetséges azon állapot, melyben viták után végső soron, nagyobb részt, az igazságok érvényesülnek, ill. az igazságok (szinte igazságok) uralják a világot.
Azt is megállapítottam, hogy jelenleg gyakorlatilag, eltekintve a kivételektől, nincs érvényre jutó igazság és talán nem is lehetséges az igazság tömeges (nagyobb részben való) érvényre jutása. Azon viszont magammal is állandóan vitatkozom, hogy idővel gyakorlatilag is lehetséges lesz az első állapot (többnyire az igazságok uralják a világot) kialakítása. És mikor lehetséges?
Nézzük a második megállapítást: jelenleg, eltekintve a kivételektől nincs érvényre jutó igazság és talán nem is lehetséges az igazság tömeges érvényre jutása.
Sok mindent elmondtam már ezzel kapcsolatban pró és kontra, nem szeretném magam ismételgetni.
Persze nem árt felidézni, mit nevezhetünk igazságnak.
Természetesen a jó igazságát (a legjobb, a legigazabb) is az igazságok közé sorolom. Az igazságosság igazságát, természetesen szintén az igazságok közé sorolom.
Azt is érdemes felidézni, hogy a 10, 20, 30, 40, 50, 60, 70%-s igazság nem igazság, csak a 80, 90%--s igazság, az igazság.
Továbbá ne felejtsük ki a leggyakoribb állapotot: a kevésbé igaztalan kényszerű választásának, viszonylagos igazságát. Legtöbbször kettő (vagy több) igaztalan állítás (pl. egy 30%-s és egy 40%-s) vitatkozik a felszínen, és csak ezek között lehet választani. Persze a háttérben elméletileg mindig ott van az igazság, csak valamilyen ok (sok oka lehet), miatt nem jelenik meg. A „kényszerű választás viszonylagos igazsága” mindenképpen megjegyzéses igazság. Vagyis meg kell jegyezni, hozzá kell tenni: ez csak a „kényszerű választás viszonylagos igazsága”. Illetve, hogy merre érdemes keresni az igazi igazságot.
Az igazság általános meghatározása:
Az igazságnál, a jelenben és a közeljövőben nincs nagyobb igazság. Vagyis egy valóban objektív vita során az „igazság” győzne, most és az elkövetkező években. Másképpen: az igazság, azon gondolat, közlés, amelyik győz egy valóban objektív vitában, és ezt néhány évig nem is tudják megcáfolni, igai objektív vitában.
Igen ám, de objektív viták is csak elvétve vannak. (Objektív vita: alapos elfogulatlan, köz által és legjobb szakemberek által megtárgyalt és végül elfogadott álláspont, elmélet kialakítása.)
Az igazság csak olyan gondolat, közlés lehet, amely rövidebb és hosszabb távon is az emberiség (nép, népek) életét, haladását, boldogulását szolgálja.
Jelenleg tehát nemcsak az igazság hiánycikk, de az objektív vita is. Hozzá kell tenni, Magyarországról beszélek, de már ezt is többször kifejtettem, Magyarország, nem erősen kivételes és nem is erősen átlag alatti ország.
Nézzük ezt a négy területet.
1. tudományos vita (leginkább természettudományos vita)
2. Jogi, peres vita
3. Közéleti vita
4. Köznapi személyes vita
Talán még a természettudományos viták nevezhetők, leginkább objektívnek. De azért szerintem itt is, a tudósi presztízs (dölyfösség), a tudományos dogmák, a frázisok, a begyepesedett irányok, és befolyásolt érdekek, erősen torzítják a vitákat. Oly annyira torzítják, hogy kérdéses vajon a tudományos viták többnyire objektívnak tekinthetők-e.
Társadalomtudományos viták ugyanolyan borzalmasak, mint a politikai, közéleti viták. A természettudományos viták, ill. ezen igazságok kiderülése fél fokkal kedvezőbb.
A jogi, peres viták területén talán egy fokkal még rosszabb a helyzet. Sajnos ezt személyesen is megtapasztaltam, elég sok jogi peres ügyben vettem részt. Tehát a véleményem nem légből kapott. Pedig hát ezt az eljárást az ember direkt a igazság-kiderítése céljából találta ki. Hosszan évekig (ez már inkább rossz, mint jó), látszólag alaposan tárgyalnak egy részigazságot direkt e célra kialakított szabályokkal, emberekkel. Itt aztán tényleg ki kellene derülni az igazságnak.
Ennek ellenére, jó ha a peres ügyek felében mondható el: biztosan igazságos ítélet született. De maguk a bírák, jogászok is hangoztatják: ez az egész nem az igazságról szól, hanem a jogról. Hogy milyen okok miatt torzul el itt az objektív vita, arról hosszan lehet beszélni, és beszélek is máshol. Itt nem, csak ismétlem: még ezen a igazságszolgáltatásra szakosodott területen sem derül ki többnyire az igazság.
Ezeknél is egy fokkal rosszabb a helyzet a közéleti viták területén.
Most napjainkban (2017 ősze) éppen két témában is folyik közéleti vita, úgyhogy példa alapján is elemezhetünk.
Kezdjük a sokat látott, sokat emlegetett, migráns-vitával. Bár ez a hatalom által kreált vita, inkább propaganda hadjárat.
Nevezzük ezt a vitafajtát: felülről irányított közéleti vitának.
Általában ez a diktatórikus (nagykirályi) jellegű rendszerekre jellemző. E vitákban, (propaganda hadjáratokban) van némi rendezettség, a jogszabály-gyártási cél is megjelenik. Ennek ellenére nem nevezhető értelmes, objektív vitának, az igazság feltárására alkalmas vitának. Ugyanis a rendezettség, ill. a cél is irányított és eleve eldöntött. Ráadásul általában, végső soron, a hatalom érdekéről szól, ami eleve nem lehet jó, igaz, mert nem a nép, népek érdekéről szól. És bár néha látszólag a nép is részt vesz benne, de ez csak a látszat. A többség valójában érdemben nem vesz részt ezekben, legfeljebb ennek illúzióját keltik.
Szóval ezek általában értelmetlen viták, de ami Magyarországon zajlott, zajlik, az felülmúlhatatlan. Az ökörségek sokasága zúdult a magyarokra.
Némely állításoknak volt 20-30%-s igazságtartalma, ez elég kevés egy színvonalas hazugság 50-60%-s igazságtartalommal rendelkezik. Más állításoknak még ennyi igazságtartalmuk sem volt. persze a kérdés: a nép egy jelentős része (pl. 20-30%-a) miért kajálja meg. Erről már elég sokat okoskodtam, itt részletesen nem térek ki.
A másik e hónapokban zajló közéleti vita a zaklatásról elsősorban a szexuális zaklatásról szólt.
Nevezzük ezt a vitafajtát: média-gerjesztett, rendezetlen parttalan vitának. A neve egyben elárulja a jellegét is.
Általában a liberális anarchikus (kiskirályi) rendszerekre jellemző. Ezek sem teljesen népi irányítottságúak, bár sokkal több bennük a szabatosság.
Ezekben a szólásszabadság, ill. sajtószabadság, fél-demokratikus (torzított demokratikus) elvét látja a gondolkodó megjelenni. Vagyis azt, hogy szólásszabadság, sajtószabadság, demokratikus többségi döntés nélkül félkarú, féllábú óriás: vagyis, semmire sem jó nyomorék.
Konkrétan ennek a (zaklatási) vitának se füle se farka, se értelme nem volt. Nem változott meg a jog, nem változott meg az oktatás, semmiféle közmegegyezés nem történt. De erre még visszatérek.
Az egyik kedvenc frázisom: de jó hogy beszélünk róla, legalább beszélünk róla. Igen össze-vissza, ezer egymástól eltérő véleménnyel beszélnek róla. De ez még nem is lenne baj, ha valamiféle közvélemény, közös álláspont közben kialakulna. De nem alakul ki.
A másik kedvenc frázisom: az emberek mentalitásának kell megváltozni.
Itt jegyzem meg, a frázis nem hazugság. A frázis egy olyan „igazság”, amelyik kifejtés és megoldás nélkül, mint egy délibáb magasodik a pusztában.
Szóval az emberek mentalítása mondjuk, megváltozhat az oktatás, vagy a törvények által. De ebben az esetben, ill. az ilyen jellegű viták során, nem történik érdemleges változás. Leginkább csak figyelemleterelés ill. energia, és gondolat bedarálás, valamint egyesek érdemtelen mások megérdemelt leégetése, következik ezen fajta vitákból. Ezek a viták sem értelmes, objektív, az igazság kiderítésére alkalmas viták.
A harmadik, csak elméletileg létező közéleti vita: a népből eredő, rendezett, értelmes vita.
Értelmes, vagyis a vita által az igazsághoz, a megoldáshoz, a jóléthez közelebb kerülnek az emberek. Ennek pedig feltétele, hogy valamiféle közmegegyezés, tényleges mentalitás-változás, illetve ezzel együtt jogi, intézményi, oktatási változás történjen. Ilyen rendezett vitát pedig egy színvonalas közvélemény-kutató és népszavazási mechanizmus tud létrejönni. Ilyen mechanizmus pedig az igazi demokrácia rendszerében képes létrejönni.
Visszatérve, a kiinduláshoz, jelenleg nincs normális közéleti vita, illetve a jelenlegi közéleti viták során általában nem tud az igazság kiderülni.
Általában idővel azért kiderül kinek volt igaza, és ki tévedett. Pl. a második világháború után egyértelműen kiderült, hogy agresszív háború hívei egyértelműen tévedetek. És mit látunk, elismerik a tévedésüket? Dehogy ismerik el, tisztelet a kivételnek. Ilyen az ember, még a nyilvánvalón is vitázik, az istennek sem ismerné el a tévedését. Vagyis még egy ilyen egyértelmű kérdésbe (az agresszív, hódító háború rossz, káros, bűnös), sincs közéleti megegyezés, igazság-megjelenés. Nincs, mert az a náci ember, szimpatizáns, katona, tiszt nem áll oda, nincs hozzá gerince, és nem mondja: tévedtem ostoba voltam, stb.. Sőt még meg is magyarázza, meg is magyarázhatja. Normális közvélemény-kutatás pedig nincs. A tévedők, a hazugok, az ártók többsége, mindenféle felelősségre vonás nélkül megússza. Még csak a szemükbe se vágják: na látod te baromarc, tévedtél ártottál, hülye voltál.
Akkor kénytelen vagyok ezt korrigálni: általában utólag egyértelműen kiderül az igazság. Dehogy derül ki.
A tudományos viták során, csak döcögve, részben derülnek ki igazságok, a jogi peres viták során szintén, a közéleti viták során még kevésbé. És ha ezekben nem, akkor mit várhatunk a köznapi személyes vitáktól. Természetesen ezek során még ritkábban derül ki az igazság.
A jogi peres vitákat is rendszerszinten lehetne, objektívabbá, igazságosabbá tenni. A tudományos és személyes vitákat pedig talán áttételesen az oktatással. De hát az oktatásváltozás is rendszerszintű változás.
Jelenleg meglehetősen siralmas a helyzet.
Hasonlatom a következő: alapvetően a hamisságok, igazságtalanságok és látszatok, büdös, csípős, hideg, kellemetlen tengerében élünk, amelybe néha kellemes édesvízzel, az igazsággal is találkozunk. Illetve az egész tenger is nagyon lassan, akadozva, de ezért javulgat, alig észrevehetően, de azért kellemesebbé válik- talán.
A 2010-es évek magyar hanyatlásának további okai és tanulságai. Kitérés a magyar népkarakterre.
Valójában a hanyatlás előbb kezdődött és ki tudja meddig tart. Most 2017-benis előtte is szépen tendenciózuson haladunk a gödör alja felé, de hogy meddig azt senki nem tudja. Ez sem új, de most újra aktuális: a gödör szinte végtelen mélységű.
Amikor a magyar helyzetet vizsgálom, mindig kitekintek pl. a náci világba, egyéb diktatúrákba, és általában a külvilágba. Fel is teszem a kérdést: a világ is válságban van? Szerintem a világ átlagosan kisebb válságban van (a progresszív szakasznak már régen vége), de közel sem akkorában, mint néhány ország, köztük Magyarország.
A magyar gödör vonatkozásai ismétlésképpen:
A rengeteg konkrét hibát szinte lehetetlen felsorolni. Egyszer kiszámítottam, elnézően is háromnaponta történik, ill. derül ki egy-egy olyan hiba, galádság, aminek már vannak következményei. Ezek már komoly lelapátolások a gödör mélyítése felé. Tehát, ha csak hét év konkrét hibáit kellene felsorolni, akkor kb. 800-ról lenne szó. Pl. egy a sok közül: az ÁSZ csak az ellenzéki pártokat bünteti meg, a Fideszt nem, pedig mindenki tudja, hogy a Fidesz tiltott pártfinanszírozása nagyságrenddel nagyobb, mint a többié. Szóval van még ilyen, kb. 799. Ha ezeket összesítjük, kategorizáljuk, akkor is legalább százat fel kellene sorolni.
Ezért csak az alábbi néhányat említem.
1. A demokrácia hanyatlása, a szolgaság nyomasztó légkörének terjedése, úgy hogy közbe nem javul a létbiztonság, a szegények száma nő. A demokratikus intézményrendszer és törvények (liberális féldemokrácia) további rongálása, leépítése, lejáratása.
2. A vezetési, a rendszerbe foglalt korrupció, csalás és hazudozás (manipuláció), elképesztő méreteket és hihetetlenül pofátlan variációkat hoz létre.
3. A szélesen vett életszínvonal, az egészségi állapot főleg romlik, a statisztikai adatok régiós viszonylatban összességében romlanak. Pl. Románia utolért bennünk, Szlovákia, stb. egyre inkább elhúz tőlünk.
4. A társadalmi igazságtalanság nő, a különbségek szintén, az ellenségeskedő légkör, a csaló, önző hozzáállás szintén terjed, erősödik.
Már a gyerekek világ-átlátó, problémamegoldó társadalomkritikai tudatát is szépen farigcsálja a közoktatás. Tehát a nép tudata, politikai, társadalmi műveltsége, erkölcse is bomlik-romlik. Kiváltképp a szolgalelkűek rétege izmosodott meg.
És mindennek még nincs vége.
KIDOLGOZÁS ALATT
Majd folytatom, de a Google jól ki……… kérdezés nélkül megszünteti az oldalakat, írásokat, ezért rohamtempóban kénytelen vagyok félig kész írásokat közreadni.
Gazdaság - jelen rezsim
A gazdaság alapvetései és a F idesz- O rbán
(F-O-s) rezsim (rendszerváltozat)
A közgazdaságtan négy nagy problémaköre, egyszerűen.
1. Hogyan lehet a „tortát” (a javakat, szükségleteket, árukat, szolgáltatásokat) hatékonyan előállítani, megtermelni?
2. Hogyan lehet a tortát igazságosan elosztani?
3. A pénz, hogyan tudja mindezt szolgálni (és nem akadályozni)?
4. Talán a legfontosabb: egyáltalán mi az a torta?
(Mert ugyebár a fekáliából készült torta, nem torta)
A négy problémakör összefügg, mert pl. az igazságos elosztás segíti a hatékony termelést.
Minden problémakörben megjelenik az állami gazdálkodás, a magángazdálkodás,
a piacgazdaság, stb. problémaköre.
Mind a négy problémakörről könyveket lehet írni, de most csak megelégszem néhány mondattal.
Akármelyik problémakörben levő hibák kihatnak a többi területre, a teljes gazdaságnak ártanak.
És persze gazdaság a politikai, társadalmi rendszerrel is összefügg. Egyáltalán azzal a kérdéssel, hogyan lehet „boldog” társadalmat kialakítani.
Az első problémakörbe tartozik: munkamegosztás, munkaszervezés, az innováció, a technikai fejlődés, az oktatás, stb.
A második problémakörbe tartozik a tisztesség, a becsületes gazdaság, a monopolhelyzet, a szabályozott verseny, a pénzügyi spekulációk, és általában az elosztási elvek.
A harmadik problémakörbe tartozik az alapvető pénz-egyensúlyi szabályok betartása, de ez csak akkor sikerül, ha a pénzügyi spekulációkat minimalizálják.
És talán korunkban a legfontosabb, a negyedik: mi a hasznos termelés-fogyasztás? Korábban ez nem volt komoly kérdés, de korunkban ez lett az első számú. Első számú lett, mert most állt elő az a helyzet, hogy már akkora a termelési kapacitás hogy annak rosszasága képes az embert is, valamint a természetet is tönkretenni. Korábban mikor kisebb volt termelési kapacitás, amikor csak az átlagos szükségletek felét, kétharmadát tudták előállítani nem számított, ha annak egy része haszontalan termelés-fogyasztás. Korunkban, mikor óriásira nőtt az aktuális termelési kapacitás, már más a helyzet, a klímaválság pedig teljesen átalakította a probléma rangsort. A GDP kora, „mindegy mit, csak sokat termeljünk, fogyasszunk” kora lejárt. Az lett az első számú gazdasági szempont, hogy környezetkímélő, természetkímélő, klímakímélő termelés, fogyasztás legyen. Ezután jön, hogy a termelés, fogyasztás testet-lelket építő legyen.
Az első számú szempont, tehát a klíma, e szerint kell nagyon pontosan átgondolni, megtervezni minden termelést, fogyasztást. Nagyon pontosan ki kell számítani, hogy minek mekkora a természetromboló hatása, és e szerint kell az állami gazdaságot és piacgazdaságot is terelni, korlátozni. Nem szabad felületesen kezelni, mert könnyű tévedésekbe esni. Én magam is tévedtem, amikor például a sportolást, utazást természetkímélő fogyasztásoknak gondoltam. Rá kellett jönnöm, minden, ami utazással közlekedéssel, szállítással jár az sajnos környezetterhelő. Ez csak egy példa a sok közül.
A lényeg, h a tudománynak e vizsgálatokra kell koncentrálni.
A gazdaságban is váltásra van szükség.
A gazdasági fejlődés egyszerűen.
A kormány nagyon büszke a gazdasági fejlődésre, állandóan a GDP növekedéssel dicsekszik.
Szerintem is fontos a GDP, mondjuk nyolcadik a sorban.
A GDP növekedést egy sereg dolog megelőzi a gazdasági fejlődés szempontjából.
1. Mi lettünk az EU második legszegényebb és legkorruptabb országa.
2. Ha a visegrádi országok tíz éves gazdasági haladását nézzük, akkor Mo. az utolsók között van.
3. A GDP növekedésnél fontosabb, hogy hasznos, vagyis a testi, lelki, szellemi egészséget növelő, valamint a természetet védő termelés-fogyasztás legyen. (Ebben rosszul állunk)
4. Fontosabb, hogy igazságos szabályozott verseny, tisztességes korrupciómentes gazdaság működjön. Igazságos elosztással. (Ebben rosszul állunk)
5. Továbbá fontosabb, hogy gazdasági-pénzügyi arányok (infláció, alapkamat, forint-árfolyam, államnagyság, adóarányok, hitelarányok, minimálbér, stb.) pontosan a megfelelők legyenek. (Ebben rosszul állunk)
6. Továbbá fontosabb, hogy valóban kreatív, innovatív, (nem bérmunkás) gazdaság működjön. (Ebben rosszul állunk)
7. Továbbá, fontosabb az oktatás. Vagyis, hogy széles általános műveltségű, érdeklődő, kreatív, a korszerű tudományok alapjait ismerő, csapatmunkában is jó, alkotó fiatalok kerüljenek ki az iskolákból. (Ebben rosszul állunk)
Persze mindennek az előfeltétele egy olyan vezetés, kormány, amely képes jó döntéseket hozni. (Ebben rosszul állunk)
Ezután jön a GDP növekedés, melyet az előző állapothoz mérnek, tehát ha az alacsony (Mo. esetében alacsony), akkor a növekedés magasnak tűnik.
A Fidesz rezsim által preferált néhány gazdasági tevékenység vázlatos hasznosság-elemzése. Hasznos, vagyis, mennyre javítja, fejleszti testi-lelki egészséget, kíméli a környezetet, mennyire innovatív, valamint hosszabb távon mennyire térül meg a befektetett pénz, munka.
Mérjük a hasznosságot egy 10-es skálán. Valamint egyszerűsítsünk: amennyiben öt feletti a hasznosság hasznos, amennyiben öt alatti haszontalan. Az öt határeset.
Ez egy nagyon leegyszerűsített „elemzés”, mondhatjuk: józan polgári észből jövő gondolatsor.
Az innovációs érték kulcsszavai: ötlet, újítás, tervezés, hozzáadott értéktöbblet (nem bérmunka).
A környezetkímélés kulcsszavai: energia, anyagfelhasználás, természetrombolás, gyártás közbeni, használat alatti, ill. használat utáni, mint hulladék. A pontos érték tehát meglehetősen bonyolultan számolható, azonban, a saccolás nem annyira vészes.
Például, bármilyen meglepő, a jó oktatás, a jó egészségügy, 9-10 innovációs értéket érdemel, környezetkímélő osztályzata is 9,-10, testet-lelket építő értéke 9,-10, és tulajdonképpen hosszabb távon, mivel ez állítja elő a jó munkaerőt, pénzügyileg is 9,-10.
De a rövid távú megtérülése 0,-1,-2, ezért a mai elbutult közgazdaságba nem számít hasznos gazdasági tevékenységnek.
Például egy hazai tervezésű, hazai gyártású (hazai gépekkel) elektromos busz innovációs értéke 8, környezetkímélő értéke. 7. Ez tehát a viszonyítás, de hozzá kell tenni, ha az említett busznak csak 3-as lenne a pénzügyi megtérülése, mondjuk nullaszaldós, akkor is hasznos tevékenység lenne.
A közmunka hasznossága: Lényegében településtakarítás, nem teljesen értéktelen. Testet-lelket építő érték 5, környezetkímélés 8, viszont az innovációs érték 1, pénzügyileg szintén 1, - átlag: kb. 4, ez akkor összességében enyhén haszontalan. (Akkor lenne hasznos, ha valahogy komolyan, jelentősen összekötnék a jó oktatással.)
A stadionok hasznossága: Itt hosszan lehetne elemezgetni,
mert nemcsak megépíteni kell, de fenntartani is. A lényeg, hogy végső soron a kihasználtságtól függ a hasznossága. Ha kihasznált egy stadion, akkor olyan nagy a testet-lelket építő értéke, hogy minden mást kompenzál.
Mivel a magyarországi stadionok közepesen, erősen kihasználatlanok, ezért haszontalanok, összesített érték, kb. 3.
Az autógyártás hasznossága: Természetesen a külföldi autók gyártásáról van szó. Ami lényegében, külföldi tervezésű, irányítású, külföldi gépekkel. A magyarok jószerivel csak a bérmunkás-szakmunkás dolgozókat adják.
Így az innovációs értéke, magyar szempontból 2.
Itt azért ki kell térni a túlmisztifikált „hazai beszállítókra”.
Szerény véleményem szerint ezek a beszállítók, szintén, külföldi tervezésű termékeket állítanak elő, külföldi gépekkel, magyar bérmunkával. Tehát a jobban hangzó nevük és a gazdasági statisztikájuk miatt tűnnek, hűha, de gazdaságosnak. Ezek tulajdonképpen, döntően a nagy autógyár kihelyezett részlegei, tehát egy kalap alá vehetjük őket.
Visszatérve az innovációs érték tehát 2. A környezetkímélő érték 3. Sokan talán itt felszisszennek, pedig ez az igazság. Ha tisztán elektromos meghajtásúak lennének (eleve személyautók) akkor érnék el, az 5., közepes szintet. De nálunk nem azt gyártanak. A testet-lelket építő érték, kb. 4. Pénzügyi megtérülés, 5 közepes, szintén meglepő lehet. De miért is? Látszólag ez a magyar gazdaság motorja, viszi az exportot, növeli a GDP-t, korszerű gyártás, stb. Hiszen a sok-sok ezer drága autót sok-sok milliárd Euróért eladjuk. Csakhogy e haszonnak csak a töredéke jut kishazánkba. Először is a hatalmas adókedvezmények miatt alig adóznak. Másrészt a profit, haszon döntő részét a külföldi tulajdonosok, menedzsment, stb., így-úgy, de főleg hatalmas jövedelmek formájában kiviszi az országból. Vannak más kiviteli trükkök is. Tehát jószerivel annyi haszon marad nálunk amennyi a bérmunkás-szakmunkás dolgozók nem túl magas fizetése, vagyis néhány tízezer ember megél ebből a munkából.
Az autógyártás átlagos haszna: kábé 3, esetleg 4, tehát összességében haszontalan.
Az építőipar, valamint a turizmus, vendéglátás, kábé átlagosan ötös hasznosságú, de nem mindegy, h. igazi versenyben kis-középvállalkozások, vagy kormánydotált nagyvállalkozások csinálják.
A végkövetkezetés, hogy a leginkább hasznos gazdasági tevékenység (mivel hazai gyártású elektromos busz, és ehhez hasonlók nincsenek) a jó oktatás, jó egészségügy lenne. Lenne, mert sajnos ez sincs.
Ugyanakkor a fejlettebb jövőről, mint követendő irányról is el kell gondolkodni.
A közgazdaság-tudománynak fel kell tárnia a megfelelő, várható, korszerű, legfontosabb arányokat, azután el kell gondolkodnia hogy lehet a társadalmat, a gazdaságot békés eszközökkel a helyes arányok felé irányítani. A fontosabb arányok:
Úgy mint, pl.: szabadidő-munkaidő aránya. A szabadidő arányai: szórakozás, sport, kultúra, társadalmi tevékenység, stb.
Munka, (tevékenység) arányok: szellemi munka, - fizikai munka, - automatizált munka. Munkahelyi munka, - otthoni munka, - baráti, civil közösségben végzett munka, - társadalmi munka.
Fontos még a munkabérek, jövedelmek arányai (segédmunka, - szakmunka, - tervezői munka, - magasan kvalifikált munka, - fokozott felelősségű munka, stb.) feltételezve, hogy a fajtát, ill. a munka mennyiségét viszonylag igazságosan állapítják meg.
A túl nagy különbségek komoly problémákhoz vezetnek.
Ezeknél már csak a munka, tevékenység céljának (szükségletek) arányai fontosabbak, mint például: egészség, biztonság, természetvédelem, közlekedés, szórakozás, stb.
A fejlettebb jövő legfontosabb gazdasági, pénzügyi szabályai: A pénzzel nem szabad, machinálni, spekulálni.
A pénz célja, hogy kövesse, könnyítse a termelést-fogyasztást.
Minden elemzésnek, intézkedésnek a termelésből- fogyasztásból kell kiindulni, nem a pénzből.
Sem a gazdaságot, sem a pénzt nem szabad rángatni.
Tévedés, hogy az inflációt, árarányokat, a hitelarányokat, a kamatarányokat, stb. nem lehet államilag terelgetni, de bizonyos határon túl államilag, hatóságilag szabályozni szükséges.
Mindez a jövő fejlettebb gazdaságában így lesz, mert közgazdaságilag, nemzetgazdaságilag, világgazdaságilag hosszabb távon, a nép, a lakosság szempontjából ez az ésszerű, előnyős. Most azért nincs így, mert még mindig nyerészkedés, a spekuláció vezérli az embereket, a gazdaság, a pénzügy nagyhatalmú állami és államon kívüli vezetőit. Ezért tudományosnak látszó nyelvezetet, mindenféle látszat-tételt dolgoztak ki annak érdekében, hogy megmagyarázzák, a machináció, spekuláció, a nyerészkedés szükségességét.
Kérdés azonban, hogy a spekuláció, a nyerészkedés, a kapzsiság hajtóereje nélkül nem sorvadna el a gazdaság? Szerintem azért át lehetne „nevelni” az embereket az igazságos, szabályozott gazdasági verseny elfogadására.
A simlis jövedelemszerzés (mely a másik oldalon igazságtalanul károsít) minden formáját háttérbe kell szorítani, a határt a becsületesség felé kell tolni. Mert az nem járja, hogy egyes lopásokért, csalásokért börtön jár, más csalásokért nemhogy börtön, de szinte dicséret jár. Ilyen pl. a tőzsdei kereskedésre épülő gazdaság, beleértve egyes banki tevékenységeket, a félig hamis reklámokra épülő gazdaság, a pénzügyi gazdasági válságok mechanizmusa, a nagyvállalatok és a nagyfőnökök visszaélésre alkalmas helyzete, az állampreferált magáncégek, és még lehetne sorolni. Pontosabban arról van szó, hogy amennyiben megengednek egyes simlis jövedelemszerzéseket, senki nem fogja elfogadni más jövedelemszerzések tiltását. Tehát így, nem lehet igazságossá, becsületessé, egyben hatékonnyá tenni a gazdaságot.
A társadalmi politikai rendszer szorosan összefügg a gazdasággal:
Az irányítás miatt.
A problémák átszűrődése, egymásra hatása miatt.
A rossz közérzetben nincsenek határok. Pl. sok dolog miatt csökkenhet, a munkakedv, a munkaképesség, stb.
Azonban rövidebb távon, 2-10 év (régebben ókorban, középkorban hosszabb ideig is) egy diktatórikus, hódító rendszer is produkálhat, fejlett technikát, viszonylag jó gazdaságot, legfeljebb az emberek felének jó életet. Ismétlem: csak egy darabig, rövidebb távon és legfeljebb csak az emberek felének. Ezt mindig egy hanyatlás követi, tehát összességében negatív.
Úgy látszik O vezér kiadta a papagájkórusnak, h. ezt kell hajtogatni: hű, de jól élnek a magyarok. És ezek hajtogatják. Hihetetlen, micsoda csicskahad. De az is elképesztő h. most már mindenkit vaknak és gyengeelméjűnek próbálnak nézni, nemcsak a saját híveiket.
Ó istenem eddig úgy próbáltál minket, magyarokat okosítani, hogy tanuljunk a más kárán. Ez nem jött be. Aztán úgy próbáltál, hogy tanuljunk a saját kárunkon. Ez sem jött be, továbbra is a fidesst választottuk. Most próbálj meg, minden tanulság nélkül, csak úgy, egy kézintéssel megokosítani minket.
Kedves Fidesz szimpatizánsok; ha a szeretett kormányuk tíz éves működése alatt, csak egy olyan törvényt tudnak mutatni, amely nem a diktatúra, a centralizálás irányába terelte az országot, akkor rosszul ítéltem. Vagy mondjanak egy olyan Fidesz politikust, aki kritizálta a vezért, mégis a helyén maradt. De ha egyet sem tudnak mutatni, akkor önökön van a sor, minimum ismerjék el: diktatúra pártiak vagyunk. Ha beismerték, akkor már csak azt kell belátni; miért ártalmas, a lényegében mindenkit lenéző, egyszemélyes uralkodás.
Sok ellenzéki politikus, politizáló ember, médium, nem tudja, vagy nem akarja megérteni (mindkettő hiba), hogy különleges helyzetben az egyébként normális viselkedés a visszájára fordulhat, a gonoszt segítheti. Nem tudják, nem akarják megérteni, hogy amennyiben megjelenik a becstelenül harcoló hatalmas gonosz erő, az egyébként normális, békés, becsületes, igazságos versenynek már nincs lehetősége, csakis a gonosz erő elleni összefogás a megoldás. Csak összefogással lehet legyőzni a becstelen hatalmas erőt, ezután, csakis ez után, jöhet a békés, becsületes, igazságos verseny.
KIDOLGOZÁS ALATT
Majd folytatom, de a Google jól ki……… kérdezés nélkül megszünteti az oldalakat, írásokat, ezért rohamtempóban kénytelen vagyok félig kész írásokat közreadni.