Groteszk három felvonásban
Augusztus másodikán, egy esős keddi napon Jóska arra ébredt, hogy kukorékol a kakas.
A kakas a szomszéd udvarában lakott, de Jóska úgy érezte, személyesen neki szól a hajnali üzenet. Már megint kezdődik. A világ nem kérdezi meg, akar-e élni, csak közli vele, hogy ideje felkelni.
A fürdőszobában megborotválkozott. A tükörből egy férfi nézett vissza rá, akinek az arca feltűnően hasonlított arra az emberre, akinek lennie kellett volna, ha az életben minden rendben megy. Jóska nem szólt hozzá. Nem szerette a fölösleges vitákat.
A konyhában két tojást ütött a serpenyőbe.
A sárgájuk szétterült a forró zsiradékban.
Jóska kezében megállt a villa.
Gyerekkorában az anyja is készített neki tojást. Akkor még minden reggelnek volt valami értelme. Most a tojás ott sült a serpenyőben, és Jóska hirtelen úgy érezte, az egész emberi történelem ezen a két sárga folton múlik.
Aztán megsózta, megette, és elindult.
A buszmegállóban esett az eső.
– Micsoda idő – mondta a kollégája.
– Az – felelte Jóska.
Mindketten hallgattak. A beszélgetés ezzel elérte a közösségi életben betöltött rendeltetését: két ember kölcsönösen igazolta egymás előtt, hogy a világ nincs rendben.
A gyárban a gépek már dolgoztak.
Jóska felvette a munkát, amelyet tegnap abbahagyott, és amelyet holnap is folytatni fog. A gépsor egyenletesen zakatolt. A művezető elhaladt mögötte.
– Na, Jóska, hogy vagyunk?
– Megvagyunk.
A művezető bólintott. A dolgozó megvolt, a termelés ment, a kérdés elvégezte a maga feladatát.
Tíz órakor Jóska kibontotta a tízóraiját. Egy piros almát vett elő a papírból.
Az alma szép volt, fényes, a héján apró vízcseppek ültek. Jóska nézte.
Valami régi, megmagyarázhatatlan szomorúság fogta el. Aztán beleharapott.
A roppanás olyan hangosan hallatszott, hogy egy pillanatra még a gépsor is elcsendesedni látszott.
Jóska rágott.
Az alma fogyott.
A világ nem változott meg.
– Mi van veled, Jóska? – kiáltotta a művezető.
Jóska nem felelt. A kezében már csak az almacsutka maradt.
– Hallod, hozzád beszélek!
Jóska fölnézett, mintha egy másik világból hívták volna vissza. A művezető a fejét csóválta, és továbbment.
Jóska visszatért a munkához.
Délután a kollégákkal a futball-világbajnokság döntőjét beszélték meg. Valaki szerint a bíró csalta el a mérkőzést, valaki szerint a csatár volt alkalmatlan, a harmadik szerint az egész magyar futballt újra kellene szervezni. Jóska hallgatta őket, és arra gondolt, hogy az emberiség évezredek óta ugyanazt csinálja: keresi a felelőst, aki miatt neki rossz.
A művezető ismét megjelent.
– Jóska, mi van veled ma?
Jóska a gép felé fordult. A kezében ott volt a kalapács.
A következő pillanatban ráütött a saját kezére.
A fájdalom egyszerű volt, világos és félreérthetetlen. Nem kellett hozzá semmilyen elmélet.
– A francba! – ordította.
A művezető odarohant.
– Te szerencsétlen! Hogy lehet így dolgozni?
Jóska a vérző kezét szorította. Azt akarta mondani, hogy ő tulajdonképpen nem is itt van. Hogy a teste a gépsor mellett áll, de ő valahol egészen máshol tartózkodik, egy helyen, ahol nem kell minden reggel felkelni, tojást sütni, almát enni, és este ugyanabba az ágyba lefeküdni.
Ehelyett csak ennyit mondott:
– Nem tudom.
A művezető szólt az elsősegélynyújtónak.
Jóska pedig arra gondolt, hogy talán ez volt élete első őszinte válasza.
Bécs, egy dívány mellett. Az ablakon eső kopog.
– Guten Tag, meine liebe Kollegina!
A professzor megigazította csíptetős szemüvegét, majd gondosan letette a szivarját. Az asztalon egy vastag dosszié feküdt. A borítójára ezt írta: Winterberger Sommerring Klausewitz József, gumiipari szakmunkás.
– Rendkívül érdekes eset – mondta. – A páciens a tojásrántottában a férfiasság elvesztését, az almában az anyai testet, a kalapácsütésben pedig az önmaga ellen fordított agressziót éli át.
– És ön szerint mi a baja?
A professzor elmosolyodott.
– Az, hogy mindezt átéli.
– De hát minden ember eszik tojást, almát, és néha ráüt a kezére.
– Pontosan! – kiáltotta a professzor. – Ez a legfontosabb bizonyíték!
Elővette a ceruzáját, és felírta a dossziéba: A hétköznapi viselkedés mögött rejtett konfliktusok húzódnak meg.
– Ha Jóska nem gondol semmire, az elfojtás. Ha gondol valamire, az intellektualizáció. Ha fáj a keze, az szomatikus áttétel. Ha nem fáj, akkor sikeresen hárít.
– És ha egyszerűen csak fáradt?
A professzor elhallgatott.
Ez veszélyes kérdés volt. Az ilyen kérdésekből szoktak tudományos iskolák megbukni.
– A fáradtság – mondta végül – a lélek segélykiáltása.
– És ha éhes?
– Orális fixáció.
– Ha jóllakott?
– A vágy tárgyának bekebelezése.
– Ha nem eszik?
A professzor felállt.
– Kolléga úr, kérem, ne kényszerítsen arra, hogy az egész emberi pszichét egyetlen beszélgetésben feltárjam.
Visszaült, és folytatta a jegyzeteit.
– Különösen figyelemre méltó az almacsutka bámulása. A páciens tizennyolc egész hetvenhat század percig tekintett a gyümölcs maradványára. Ez a szokatlan pontosság a tudattalan matematikai természetére utal.
– Nem lehet, hogy valaki egyszerűen megmérte?
A professzor lassan fölemelte a fejét.
– Aki megméri, az már része a kórképnek.
Ezt is feljegyezte.
Aztán a díványra pillantott, amelyen aznap egyetlen páciens sem feküdt.
– Tudja, kolléga úr, én egész életemben az emberi lélek szabadságáért küzdöttem. Az embernek joga van felismerni, hogy nem ura önmagának.
– És Jóska?
– Jóska különösen szerencsés. Az ő tudattalanja még a gyárban is dolgozik.
A professzor elégedetten becsukta a dossziét.
– Heti három alkalom analízis. Továbbá javaslom a kalapács mellőzését, amíg a páciens feldolgozza az apakomplexusát.
– És ha elbocsátják?
A professzor arca elkomorult.
– Akkor a munkáltató az Apa-figurát intézményesíti.
Ezzel az eset lezárult.
A professzor hazament, és a vacsoránál két tojást evett.
Címzett: Winterberger Sommerring Klausewitz József gumiipari szakmunkás
Munkáltató: „Vegyen tőlünk gumit, szereltesse fel nálunk” Kft.
Tárgy: Munkaviszony megszüntetése
Tisztelt Winterberger Sommerring Klausewitz Úr!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy munkaviszonyát a mai nappal megszüntetjük.
Döntésünket sajnálattal hoztuk meg. Ön szakmailag felkészült, munkáját korábban kifogástalanul végezte, és a vállalat vezetősége az Ön szaktudását továbbra is nagyra értékeli.
Ugyanakkor az elmúlt félév során három munkahelyi baleset történt, amelyek közül a legutóbbi a mai napon következett be, amikor Ön a gépsor mellett saját kezére ütött a kalapáccsal.
A belső vizsgálat megállapította, hogy az esemény közvetlen előzménye a munkavégzés megszakítása, illetve az Ön figyelmének a termelési folyamatról való elterelődése volt.
A rendelkezésre álló tanúvallomások szerint Ön a balesetet megelőzően huzamosabb ideig egy almacsutkát szemlélt.
A vizsgálat nem terjedt ki arra, hogy a szemlélődésnek milyen személyes vagy lélektani okai lehettek.
Társaságunk telephelye a Paksi Atomerőmű közvetlen közelében található. E körülményre tekintettel a munkavédelmi előírások betartása kiemelt jelentőségű. A munkáltató nem vállalhat olyan kockázatot, amely a dolgozók testi épségét vagy a termelés biztonságát veszélyezteti.
A fentiek alapján a munkaviszony fenntartását nem tartjuk lehetségesnek.
Kérjük, hogy a munkaterületét, védőfelszerelését és a vállalat tulajdonában álló eszközöket adja át a művezetőnek.
Eddigi munkáját köszönjük. További életéhez sok sikert kívánunk.
Paks, 2026. augusztus 2.
Tisztelettel:
Kovács János
igazgatóhelyettes
„Vegyen tőlünk gumit, szereltesse fel nálunk” Kft.
Jóska a levelet otthon olvasta el.
A felesége a konyhából szólt ki:
– Mi van benne?
– Kirúgtak.
– Miért?
Jóska még egyszer végigolvasta a levelet.
– Azt írják, nem figyeltem.
A felesége letette a fakanalat.
– És nem figyeltél?
Jóska a kezére nézett. A kötés alatt lüktetett a seb.
– Nem tudom – mondta.
Az ablakon túl esett az eső. A szomszéd udvarában megszólalt a kakas, noha már este volt.
Jóska sokáig hallgatta.
Másnap nem kellett korán kelnie.
Reggel nyolckor felhívta a pszichoanalitikust.
– Professzor úr, szeretnék időpontot kérni.
– Természetesen, kedves barátom. Mikor lenne alkalmas?
Jóska kinézett az ablakon.
– Nekem most már mindegy.
A professzor ezt is feljegyezte.
Rádli Róbert