Az a helyzet, hogy megnyitottuk a „Szent István és Társa” Állami Építőipari Vállalat bemutatótermét. Itt ugye ezer éve ugyanazt az ősmagyar típustervet árulják: azt a házat, aminek nincs alapja, csak egy bivalyerős középső oszlopa. A tető beázik, a falak vizesednek, de a bérlők mégis ragaszkodnak a konstrukcióhoz, mert – ahogy a marketingesek mondják – ebben van benne a történelmi karakter. Meg a zöld penész.
Mert az egész projekt ugye egy radikális, felülről vezérelt lakásfelújítással kezdődött 1000-ben. A korábbi lakók jól elvoltak a gurulós jurtákban, de a főbérlő azt mondta, hogy ide márpedig kőház kell. Nem szavaztatott meg senkit, egyszerűen beverte a cölöpöt a mocsárba, és közölte: „Aki nem költözik be, azzal a vasárnapi mise után elbeszélgetünk a sekrestyében.”
Ekkor rögzült a magyar statika alapszabálya: a házat nem a falak tartják össze, hanem a Vezetői Akarat. Ebben a modellben a lakó nem tulajdonos, hanem haszonélvező, aki a biztonságért cserébe önként lemond a lakáskulcsról. A polgári öntudat helyett pedig a patrónus-kliens fűtésrendszert építettük ki: ha jóban vagy a házmesterrel, lesz meleg víz; ha nem, maradsz a sötétben, és nézheted, ahogy a radiátor rozsdásodik.
Aztán a történelem során kipróbáltuk a luxusváltozatokat is. Ott volt a Mátyás-modell: reneszánsz pompa, kőkemény adóprés, de legalább volt reprezentatív lovagterem. A nép meg boldogan fizette a füstpénzt, mert a Vezér olyan karizmatikus volt, hogy elhitték neki: a ház háromfokos dölése valójában egy avantgárd építészeti megoldás. Aztán a Kádár-garzon! A legvidámabb barakk korszaka. A „kicsi, savanyú, de a miénk” életérzés jegyében a politikai önfeladásért cserébe mindenki kapott egy szelet parizert meg a biztonságot, hogy senkinek nem kell önállóan gondolkodnia a holnapról. Ez volt a vampirikus biztonság csúcsa: a rendszer elszívta a jövőt, de cserébe langyos volt a víz a fürdőkádban.
És most elértünk a 2026-os modellhez, a Demokrata Diktátor fantázianévvel ellátott darabhoz. A lakók rájöttek, hogy az előző házmester – aki cinikus pontossággal festette át a feudális sártapaszt nemzeti színűre – már nem elég dinamikus. Mit tesz ilyenkor a magyar néplélek? Követel-e végre vízszintes szabályokat, átlátható szerződéseket meg független gázszerelőt?
Dehogy! Új Messiást keres.
A Magyar Péter-stílusú felújítás a legizgalmasabb kísérletünk: hogyan vezessünk be demokráciát úgy, hogy közben a nép még mindig egy Erős Ember lábai előtt akarja letenni a voksát? Ez a politikai lakberendezés csúcsa. A választó nem politikai programot olvas, hanem azt nézi, elég fényes-e az új vezér páncélja. A vágyott szabadságot is kinyilatkoztatásként várjuk, nem pedig saját munka eredményeként. Mert nálunk a derékszög az nem vonalzóval van mérve, hanem hitvallással.
Mert miért nem működik nálunk a skandináv unalom? Hát mert ott a bizalom vízszintes: a szomszédok bíznak egymásban meg a közös szabályokban. Nálunk meg a bizalom vertikális: mindenki csak felfelé néz a központi oszlopra. Ezért tetszik nekünk a keleti nyers erő esztétikája is – mert az felment a felelősség alól. Putyint vagy Orbánt csodálni valójában egy őszinte vallomás: „Kérlek, döntsd el helyettem, mi a jó nekem, mert én már annyira elfáradtam a gondolkodásban.”
A valódi rendszerváltás persze akkor jönne el, ha végre nem új Szent Istvánt keresnénk, hanem megtanulnánk saját magunk betömni a kátyút az utcában. Amíg a politika vezérhit, addig csak újabb és újabb díszleteket építünk a mocsárra. A cél az lenne, hogy a politika ne egy Shakespeare-i dráma legyen vérrel és árulással, hanem egy unalmas, de megbízható közszolgáltatás. Olyan, mint a szemétszállítás: ne kelljen rajongani érte, csak vigyék el kedden reggel a kukát. Ehhez azonban le kellene számolni azzal a vágyunkkal, hogy valaki mindig megmentsen minket önmagunktól.
Addig meg marad a dülöngélő ház, ahol a lakók éppen az új házmester nevét vésik a falra, miközben a pincében már megint bokáig ér a víz. De legalább a remény – az a híres magyar messiásvárás – még mindig tartja a tetőt. A pálinka meg kilencven fokos, mert azt legalább nem kell kimérni vízmértékkel.