Sötét volt, fülledt és megállt a levegő a tószegi cellában. A falból áradó nyirkos hideg sem tudta átmosni belőlem azt a nyarat. Füreden a mólónál kezdődött, ahol még a zsályás kerthelyiségek levegője is égett a hőségtől. Egy pohár langyos rozé fröccs felett bámultam a kormos aszfaltot. Nem voltam én soha mintajogász. Olyan túlélő voltam, aki a kiskapukból meg a szürkületi zónás, el nem könyvelhető kis ügyekből tartotta fenn magát. Aztán azon az éjszakán belefutottam Mártába.
Ott állt a balatonparti apartmanház teraszának árnyékában. Fehér lenruha volt rajta, a tartása pedig egyszerre sugárzott elnyomott feszültséget és valami mélyen lapuló veszélyt. Belül a férje, Varga Ödön – az a gátlástalan tiszántúli gépgyáros meg ingatlanmágnás – épp pécsi befektetőkkel tárgyalt a zárt ajtók mögött. Odaléptem hozzá. Azzal a pimasz, mégis kimerült magabiztossággal szólítottam meg, ami azonnal áttörte a falat.
Három nap múlva már a füredi elhagyatott, felújításra váró présház hűvös pincéjében voltunk. A szenvedélyünk úgy csapott le, mint a balatoni nyári vihar: vakmerő volt, pusztító és minden logikának ellentmondó.
– Ha Ödön nem lenne… – súgta egy este a sötétben, miközben a bőre az enyémhez ért. – Minden az enyém lenne. Amit ez a gátlástalan alak éveken át összelopott. De ha elválok, a házassági szerződés miatt egyetlen vas nélkül tesz az utcára. Halottnak kellene lennie.
A vágy elvakított. Én, aki máskor óvatosan mérlegeltem minden egyes paragrafust, most saját kézzel kezdtem ácsolni a végzetemet. Egy siófoki szerelőtől – egy alvilági kontártól – beszereztem egy időzíthető gyújtószerkezetet. A terv egyszerűnek tűnt: elintézem Ödönt, az üdülőjét pedig felgyújtjuk, mintha elektromos zárlat vagy elhibázott betörés történt volna.
Azon az éjszakán betörtem a tihanyi villába. A gyilkosság gyors volt, szinte gépies. A holttestet átcipeltem a lakatlan présházba, majd élesítettem a szerkezetet. A robbanás akkorát szólt, hogy beleremegett a félsziget.
Aztán minden elszabadult. A rendőrségen Peti, a helyi főügyészhelyettes, és Gábor, a régi körzeti nyomozó egyre szűkebbre vonták a hálót. De az igazi csapás akkor ért, amikor előkerült egy új végrendelet. Egy érvénytelen, kontár módon megszerkesztett irat, amit állítólag én írtam, és Márta írt alá. Abban a pillanatban vert ki a hideg veríték: rájöttem, hogy nem cinkos voltam, hanem az áldozat. Márta pontosan tudta, hogy a végrendelet jogilag elbukik, de a gyanút elkerülhetetlenül rám tereli.
Amikor számon kértem, a hangja fagyos volt. – Menj el a fonyódi stég alatti szerszámosba – mondta halkan. – Ott van a kazetta a bizonyítékokkal. Az tisztáz minket.
A fonyódi nádasban sűrű volt a homály. Remegő kézzel nyitottam ki a faház ajtaját, de a küszöbön megálltam. A csöndben egy halk, egyenletes ketyegést hallottam meg. A földön, a sötét sarokban megláttam a kilógó drótot. Megdermedtem. Ebben a pillanatban léptek zaját hallottam a hátam mögül – Márta ott állt a stég szélén, a homályban engem figyelt, várva a robbanást.
Nem szóltam egy szót sem. Visszaléptem az árnyékba, a faház sarka mögé, és ahogy az árnyéka ránk borult, megszóltam: – Márta, ez nem nyílik. Hozd ide a kulcsot, ott van a doboz a lábad előtt.
A kapzsiság és a kontrollvágy erősebb volt a gyanakvásánál. Azt hitte, uralkodik a helyzeten. Benyitott a szűk helyiségbe. A drót feszült, a szerkezet működésbe lépett. A pusztító lángtenger másodpercek alatt nyelte el a faházat.
A rendőrség hetekkel később lezárta az ügyet. A szénné égett holttestet Mártaként azonosították a maradványok alapján. Én rács mögé kerültem a gyilkosságért, mindenki azt hitte, a cinkos asszony is elnyerte a büntetését.
Tegnap este a börtönkönyvtárban lapozgattam egy régi zalai gimnáziumi évkönyvet. A sárgult lapon egy ismeretlen lány mosolygott rStatic texta: az igazi Márta. Az a nő, aki mellettem aludt, akinek a testét megérintettem, egy számító idegen volt, aki éveken át hordta egy halott lány identitását.
A kép alatt csak ennyi állt: „Ambíció: gazdagnak lenni, és elmenekülni egy napfényes, távoli szigetre.”
Itt ülök a tószegi fegyházban, és tudom, hogy odakint, ezer kilométerre, a pálmafák árnyékában az a nő épp egy koktélt kortyol a tengerparton.