református hittan

Az egyház hivatalos neve: Magyar Református Egyház Magyarországi Református Egyház 1146 Budapest, Abonyi u. 21

Helyben:

Diósdi Református Missziói Egyházközség 2049 Diósd Gárdonyi Géza u. 25-27. Képviselő: Pogrányi Károly





Kedves Szülők!


Kiket várunk református hitoktatásra?

Szeretettel várjuk református hitoktatásra akár azokat a diákokat, akik református kötődésűek, akár azokat, akik semmilyen felekezethez nem tartoznak, de érdeklődnek a református hit/hittan felé.

Mit történik egy hittanórán?

Elsősorban bibliai történetek tanulunk mind az Ó - mind az Újszövetségből. Ehhez alsóban az Egyházunk által kiadott tankönyvet használjuk. (neten bele lehet lapozni, infók lejjebb). Ezek a bibliai történetek összekapcsolódnak az életünkkel, így előkerülnek rendre olyan témák, melyek a gyermek számára fontosak lehetnek, fejlődésüket elősegíthetik. Ezen kívül játszunk, éneklünk az óra témájához is kapcsolódóan.

Kik tartjuk az órákat?

Jelen állás szerint az elsősöket továbbra is én viszem. Egy kolléganőnk lehet, hogy jövő tanév második felében vissza tud jönni GYES-ről, és bekapcsolódik a hitoktatásba. Így lehet, hogy átvesz egy-két csoportot tőlem, de ez még nem biztos.

További hasznos infók általában egyházunk a hitoktatásáról: (kisfilm, tankönyvek, egyéb bemutatkozás) a „hittan.info” weboldalon.

Helyi gyülekezetünkről, mely itt helyben végzi a hitoktatást, részletesebb infók a diosd.reformatus.hu honlapon érhetők el.

Tisztelettel,


Pogrányi Károly református lelkipásztor