Balla D. Károly
A burkolat alatt a férgek
a csendet éjjel rágják szét
a percegésük fel-fel ébreszt
ahogy az éhük fát emészt
lambériám már szét van rágva
és feslik már a mennyezet
magam vagyok és mégsem árva
fölöttem hallok ezreket
finom fapor szitál szemembe
pereg az apró réseken
szétrágva már a dolgok rendje
szétrágva már az életem
jön így a romlás házra testre
már nincsen bennem döbbenet
a férgek rágnak folyton s egyre
megesznek vágyat végzetet
és nem segít sem füst sem méreg
nem hatnak itt a vegyszerek
ürít emészt és fal a féreg
olyan akár az egyszeregy
emészt akár a szorgos élet
emészt akár a rest halál
imé a testesült enyészet
ahogy egy sorsot megzabál
és bővülnek közök és rések
és múlnak évek korszakok
s a férgek egyre rágnak vésnek
s már nem tudom hogy hol lakok
talán egy résben deszkaközben
kirágott vájatok tövén
ahol a féreg túr és röffen
fején már méteres sörény
majd cápafoggal fordul vissza
agyart növesztve felmorog
szüzet vadász és vérét issza
akár a torkos vámpírok
falánkan csap a birkanyájra
és kaffog mint golyóvető
agyamban szól már ratatája
s fejemre hull a háztető
egy reccsenéssel csend lesz végre
ezt vártam titkon legbelül
aludni térnek mind a férgek
s én csendben alszom el velük