Bemutatkozás

Ezt a rendszert 2011. óta igen ritkán frissítem, de az azt megelőző bő évtized minden fontosabb publikációja és újraközölt írása felkerült ide, talán csak regényeim szövegét és naplókönyveim anyagát kivéve. Más oldalaim is elérhetők innen

A k t u á l i s : műfaji listák: Közírás / Vers / Próza

Az oldal fontosabb belső oldalai és egységei

Balla D. Károly

BEMUTATKOZÁS

- Én az Ember vagyok -

mondtam én, az Ember,

de nem nyújtottam kezet.

- Én a Halál vagyok -

szólt a Halál,

és barátságosan meglóbálta kaszáját.

- Tudom, ismerlek -

mondtam,

és megpróbáltam mosolyogni.

- Én az Élet vagyok -

szólt az Élet,

és felém rebbentette galambjait.

- Örülök, hogy megismerhetlek -

mondtam kedélyesen,

de aztán váratlanul felüvöltöttem,

amikor a galambok a vállamra szálltak.

(1978)

Ezt a webhelyet 2010 januárjában kezdtem építeni azzal a céllal, hogy írói tevékenységem egészének ne csak keresztmetszetet, hanem teljes bemutatását adja. Az oldalakon közölt művek mindegyike szerzői jogvédelem alá esik, publikálásuk nyomtatott vagy elektronikus formában, megzenésítésük vagy nyilvános bemutatásuk csupán engedélyemmel (amelyet indokolt esetben szívesen megadok annak, aki emailben fordul hozzám) és a forrás pontos megadásával jogszerű.

Más:

A Duna TV portréfilmje, 2007