Társadalomfejlődés

Társadalomkritika

Társadalomismeret

Alcím:

Társadalmi, gazdasági ismeretek, melyek mindenki számára hasznosak.

További alcímek:

Rendszer, rendszertan.

Amit az igazság megismeréshez tudni kell a gazdasági, társadalmi rendszerről, rendszerváltásokról.

A jelen társadalomtudományától és politikusi felfogásától eltérő egyszerű, egyéni, újszerű, de igaz elmélkedések a gazdaságról, a társadalomról, az erkölcsről, a gondolkodásról és mindenről, ami a társadalmi léttel kapcsolatos.

Közélettel, közérdekkel kapcsolatos problémakörök rendszerezve, lényegesítve, de az átlagember szemszögéből.

A társadalmi, gazdasági ismeretek összefoglalása egyénien, újszerűen.

Milyen lesz a társadalmi gazdasági rendszer, ötven, száz év múlva, ha nem lesz világkatasztrófa. A jövő fejletettebb gazdasági, társadalmi rendszere.

Gazdasági, társadalmi rendszerek, rendszerfejlődések, másképpen, újszerűen, egyénien.

Tanulmány társadalmi, gazdasági rendszerről azoknak, akik nem hisznek a jelenlegi politikában és társadalomtudományban.

A lehetséges válság-láncreakció, annak erősödése és a világkatasztrófa és más lényeges problémakörök.

A tanulmány, és egyben a társadalomtudomány, főbb részei:

Bevezetés        

1. tanulmányrész. Rendszer, rendszerfejlődés, tudatalakulás.

2. tanulmányrész. Az állam. Az állam gazdasága, pénzügye, és annak viszonyai. A gazdasági rendszer és a politikai társadalmi rendszer. A kapitalista, tőkés (nagytőkés) gazdasági és politikai rendszer.

3. tanulmányrész. Pénzügyi és gazdasági rendszer alapvetései elméletileg. Alapvető pénzügyi, gazdasági jelenségek, folyamatok.  (pénzügy 1)

4. tanulmányrész. A helyes állami gazdálkodás, gazdaságirányítás, adózás, költségvetés. Fogyasztás, árazás, gazdasági, pénzügyi rendszer. A piacgazdaság, versenygazdaság.

5. tanulmányrész. Termelés, innováció, foglalkoztatottság. A természetpusztítás. Egyéb fontos befejező gazdasági problémakörök.

6. tanulmányrész.  A pénzügyi rendszer.  (pénzügy 2, kevésbé elméleti szempontból)

7. tanulmányrész. A döntéshozó mechanizmus. A politikai rendszer. A demokrácia beillesztése a döntéshozó mechanizmusba.

 8. tanulmányrész. A szociális rendszer.  A társadalmi, (hatalmi, vagyoni) hierarchia.

9. tanulmányrész. Világnézet, ideológiák, erkölcs (tudatalakulás 3)

10. tanulmányrész. Állami tudatalakítás. Rendszerből eredő társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, manipuláció.  (tudatalakulás 4)

11. tanulmányrész. Jog, jogrendszer. A helyes szabályozás.

12. tanulmányrész. A kisközösségek, a civil szféra. A nemzetiségi problémák. A kultúra (tudatalakulás 5)

13. tanulmányrész. A lelki élettel (érzelmekkel) és erkölccsel kapcsolatos gondolatok, tanítások. (tudatalakulás 6)

14. tanulmányrész. Egyéb fontos rendszertényezők és témák. Verseny, haladás, demokrácia, külpolitika, háború, népkarakter, stb..

15. utolsó, befejező, tanulmányrész.  Rendszerfejlődés 3. A vezetés. Az EU. Az egész tanulmány kiegészítése, összefoglalása.

16. tanulmányrész. A világ alapvető felépítése és annak vizsgálata. Elméleti és gondolkodástani problémák. Gondolkodástan, valamint érzés, érzelemtan. (tudatalakulás 7)

A 16 tanulmányrészből a 7. tanulmányrész.

            7.  tanulmányrész.

A döntéshozó mechanizmus. A politikai rendszer. A demokrácia beillesztése a döntéshozó mechanizmusba.

Az A/1, A/2, A/4, A/4/1, A/4/2, A/5, A/6 ábrák. Összefoglaló nevük: döntéshozó m. ábrák. Valamint az A/0, és az állami A/21 jelű ábrák. Valamint mellékesen a közösségek K. jelű ábrái, és a hierarchia A/a jelű ábrái.

A demokrácia elemei több ábrán megjelennek. Elsősorban A/0, A/5 A/6, A/10, C/4, C/5, C/10, K/1, (költségvetési szavazólap), másodsorban a döntéshozó mechanizmus A. jelű ábrák, harmadsorban szinte minden ábrán. Összefoglaló nevük: demokratikus e. ábrák.

Az adott oldalra ugró tartalom (a kiválasztott címre mutatás + CTRL gomb + kattintás):

A döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos bevezető elmélkedések.  9

A jólét és a demokrácia. Átvezetés a gazdaságból a társadalomba. Elméleti rendszertényező. 9

Emlékeztetés az egyszerűsített történelmi rendszerfejlődésre. A nemzetek népek, országok közötti különbségek. D/8, D/9, D/10 ábrák. Elméleti rendszertényező. 17

A döntéshozó mechanizmussal, a politikai rendszerrel kapcsolatos ismétlések fejezete. Elméleti rendszertényező. 19

A nemzeti függetlenség még nem demokrácia. A vezetés demokratizálódása és az egész társadalom (népréteg) demokratizálódása. Elméleti rendszertényező. 29

Modellezzük a döntéshozó mechanizmust. A döntéshozás alapvető rendszere.  Elméleti rendszertényező. 31

A demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan. Elméleti rendszertényező. 41

Alapvető (kisiskolás szintű, friss szemű) elmélkedések a szabályozásról, irányításról, a hatalomról. A nemzet a rendszer, rendszerváltozat hatalmas bonyolult hatalmi, szabályozási térképe. ABDK ábra. Elméleti rendszertényező. 54

A „független” igazságszolgáltatás. A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusmásának alapvető hibái, egyben a demokrácia hibái. A döntéshozó mechanizmus, az ABDK ábra szerint. A döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrész egyféle alapvető tematizálása. Mindez összefoglalásszerűen. ABDK ábra. Elméleti rendszertényező. 62

A döntéshozó mechanizmus tényezői (A/1 ábra). A döntéshozó m. ábrái. A hierarchia ábrái. Elméleti rendszertényező. 69

Hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba.  71

A vezetés decentralizáltsága. Rendszertényező. 72

A hatalmi vagyoni jellegű vezetés kialakulása, működése és hibái. Az államkapitalista döntéshozó mechanizmusának zavarossága és hibái.  A/1 ábra, a döntéshozó m ábrái, és a többi ábra. Elméleti rendszertényező. 82

Az ellenhatalmi rendszer, képviseleti demokrácia, hatalmi fékek rendszere.  Összevont rendszertényező. 92

Az ellenhatalmi rendszer. Rész-rendszertényező. 93

A hatalmi fékek rendszere a 2006-os, 2007-es magyarországi történések tükrében.  Elméleti rendszertényező. 96

A hatalmi fékek rendszere, a képviseleti rendszer. Rész-rendszertényező. Az A/1 ábra, és döntéshozó m. ábrái. 128

Az ellenhatalmi rendszer, képviseleti demokrácia, hatalmi fékek rendszere.  Összevont rendszertényező. (összegzés) Az A/1 ábra, és döntéshozó m. ábrái. 134

A döntéshozó mechanizmus meghatározása, felosztása, összefüggései. A jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák. A döntéshozó m  ábrái, és más ábrák. Elméleti rendszertényező. 136

Kitérés általában a vezetésre. Elméleti rendszertényező. 141

Az objektív (elfogulatlan) vezető-kiválasztás és leváltás. Rendszertényező. 144

A vezetésre vonatkozó szabályozás egyre precízebb demokratikusabb szabályozás. Rendszertényező. 155

Az állami irányító testületek helyi, szervezeti, feladatbeli szétválasztása. Rendszertényező. 159

A független, tudományos, szakmai (összehangoló), demokratikus irányítás, ill. testületek kialakítása.  Rendszertényező. 166

A demokrácia néhány további alapkérdése.  A demokratikus e. ábrák Elméleti rendszertényező. 179

A klikkesedés megakadályozása. A szavazások alapvető elvei és szabályozása. A demokratikus döntéshozás néhány problémája és megoldása. Rendszertényező. 183

Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus. Összevont rendszertényező. 212

A demokratikus felügyeleti és irányító rendszer. Rész-rendszertényező. 213

A korszerű közvetlen demokrácia.  Rész-rendszertényező. 216

A demokratikus döntéshozás, objektív tájékoztatás, és közvélemény-kutatás. Rész-rendszertényező. 218

A kisebbség méltányossága, a kár határai, a jóvátétel (kompenzáció). Rész-rendszertényező. 221

A döntéshozás helyes menete. A futószalag-rendszerű törvénykezés Rész-rendszertényező. 224

Jogkiválasztás jogszűrés a demokratizálódás szempontjából. Rész-rendszertényező. 230

Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus. Összevont rendszertényező. (összegzés) 232

A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. 237

Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.  Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.    Elméleti rendszertényező. 237

A tiszta, igazságos gyakorlati panasz jogorvoslati és javaslati rendszer. Rész-rendszertényező. 250

A kombinált népi ellenőrzés. Rész-rendszertényező. 258

A korrupció, protekció, bürokrácia csökkentése. Rész-rendszertényező. 259

Az intézményi (intézményen, testületen belüli) demokrácia. Rész-rendszerényező. 267

A fejlettebb államkapitalizmus. Átmeneti, kevert döntéshozó mechanizmusok.  Rész-rendszertényező. 269

A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. (összesítés). 279

A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése, stb..  284

A fejlődés alapvető ellentmondásai azok feloldása. A döntéshozó mechanizmus lényeges része a programalkotó-elfogadó és megvalósító mechanizmus.   Elméleti rendszertényező. 284

Az ésszerű, átlátható társadalmi szerkezet (rendszer), az intézményrendszer szempontjából.  Rendszertényező. 297

A közérzet (népérzet) közízlés (népízlés) figyelembe vétele. Állampolgári jogok. Elméleti rendszertényező. 335

Tartalom:

A döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos bevezető elmélkedések.

Tartalom:

A jólét és a demokrácia. Átvezetés a gazdaságból a társadalomba. Elméleti rendszertényező.                                                                                           9. old.

Emlékeztetés az egyszerűsített történelmi rendszerfejlődésre. A nemzetek népek, országok közötti különbségek. D/8, D/9, D/10 ábrák. Elméleti rendszertényező.                                                                                        17. old.

A döntéshozó mechanizmussal, a politikai rendszerrel kapcsolatos ismétlések fejezete. Elméleti rendszertényező.                                        19. old.

A nemzeti függetlenség még nem demokrácia. A vezetés demokratizálódása és az egész társadalom (népréteg) demokratizálódása. Elméleti rendszertényező.                                                                                         29. old.

Modellezzük a döntéshozó mechanizmust. A döntéshozás alapvető rendszere. Elméleti rendszertényező.                                                         31. old.

A demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan. Elméleti rendszertényező.  41. old.

Alapvető (kisiskolás szintű, friss szemű) elmélkedések a szabályozásról, irányításról, a hatalomról. A nemzet a rendszer, rendszerváltozat hatalmas bonyolult hatalmi, szabályozási térképe. Elméleti rendszertényező.     54. old.

A „független” igazságszolgáltatás. A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusmásának alapvető hibái. A döntéshozó mechanizmus, az ABDK ábra szerint. A döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrész egyféle alapvető tematizálása. Mindez összefoglalásszerűen.

ABDK ábra. Elméleti rendszertényező.                                                    62. old.

A döntéshozó mechanizmus tényezői (A/1 ábra). A döntéshozó m. ábrái. A hierarchia ábrái. Elméleti rendszertényező.                                             69. old.

Hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba. Stb..

Tartalom:

A vezetés decentralizáltsága. Rendszertényező. A/1 ábra, a döntéshozó m. ábrái és a többi ábra.                                                                                72. old.                            

Rabszolgatartó rendszer 0,7%, feudalizmus 1,2%, klasszikus kapitalizmus 1,8%, jelenlegi államkapitalizmus 2,3%, brezsnyevi szocializmus 2,1%, jelenlegi kínai szocializmus 2,2%. Az 50 éven belül elérhető demokratikus rendszer 2,5%.

A hatalmi vagyoni jellegű vezetés kialakulása, működése és hibái. Az államkapitalista döntéshozó mechanizmusának zavarossága és hibái. A/1 ábra, döntéshozó m. ábrái, és a többi ábra. Elméleti rendszertényező. 82. old.

Az ellenhatalmi rendszer, képviseleti demokrácia, hatalmi fékek rendszere.  Összevont rendszertényező.

Az ellenhatalmi rendszer. Rész-rendszertényező. Az A/1 ábra, a döntéshozó m. ábrái.                                                                                                     93. old.

A hatalmi fékek rendszere a 2006-os, 2007-es magyarországi történések tükrében.  Elméleti rendszertényező.                                                        96. old.

A hatalmi fékek rendszere, a képviseleti rendszer. Rész-rendszertényező. Az A/1 és a döntéshozó m. ábrái.                                                           128. old.

Az ellenhatalmi rendszer, képviseleti demokrácia, hatalmi fékek rendszere.  Összevont rendszertényező. (összesítés) Az A/1 és a döntéshozó m. ábrái.

                                                                                                                   134. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1,2%, klasszikus kapitalizmus 2,2%, jelenlegi államkapitalizmus 2,7%,  brezsnyevi szocializmus 2,3%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,5%? A jövő demokratikusabb rendszerének százaléka 3%.  Ez a 3% nem jelentőségre utal inkább, arra hogy kb. még 0,3%-os fejlődés lehetséges.

A döntéshozó mechanizmus meghatározása, felosztása, összefüggései. A jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák. A döntéshozó m.  ábrái, és más ábrák. Elméleti rendszertényező.      136. old.

Kitérés általában a vezetésre. Elméleti rendszertényező.                     141. old.

Az objektív (elfogulatlan) vezető-kiválasztás és leváltás. Rendszertényező.

A/4, A/4/1 ábrák. A döntéshozó m ábrái.                                            144. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1%, klasszikus kapitalizmus 1,6%, jelenlegi államkapitalizmus 2,1%, brezsnyevi szocializmus 1,7%, jelenlegi kínai szocializmus 1,9%? Az ötven éven belül kialakítható demokratikus rendszere (tényleges demokrácia) 3%.

A vezetésre vonatkozó szabályozás, egyre precízebb demokratikusabb szabályozás. Rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái.                                  155. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,3% feudalizmus 0,5%, klasszikus kapitalizmus 0,9%, jelenlegi államkapitalizmus 1,3%, brezsnyevi szocializmus 1%. A jelenlegi kínai szocializmus 1,1%? A tényleges demokrácia akkor jöhet létre ha ennél precízebb lesz a vezetésre vonatkozó szabályozás és ez még 0,7%-kal növekedhet, vagyis az érték 2%. Ugyanakkor a rendszertényező jelentősége is kb. 2%.

Az állami irányító testületek helyi, szervezeti, feladatbeli szétválasztása. Rendszertényező. Az A/4, A/4/2 és a döntéshozó m. ábrái.                 159. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1,2%, klasszikus kapitalizmus 1,7%, jelenlegi államkapitalizmus 2,2%, brezsnyevi szocializmus 2%, jelenlegi kínai szocializmus 2,1%. Ötven éven belül, a tényleges demokráciában elérhető 3%..

A független, tudományos, szakmai (összehangoló), demokratikus irányítás, ill. testületek kialakítása.  Rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái.

                                                                                                                  166. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,5%, feudalizmus 0,7%, klasszikus kapitalizmus 1,4%, jelenlegi államkapitalizmus 1,8%, brezsnyevi szocializmus 1,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 1, 6%? A tényleges demokráciában, ha majd minden felsorolt elem maradéktalanul megvalósul akkor az 3%-ot jelent.

A demokrácia néhány további alapkérdése.  Demokratikus e ábrák. Elméleti rendszertényező.                                                                     179. old.

A klikkesedés megakadályozása.  A szavazások alapvető elvei és szabályozása. A demokratikus döntéshozás néhány problémája és megoldása. Rendszertényező.  A döntéshozó m. ábrái.                      183. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,6%, klasszikus kapitalizmus 0,8%, államkapitalizmus 1,2%, brezsnyevi szocializmus 1%. Jelenlegi kínai szocializmus  1,2%?  A tényleges demokráciában mikor a felsorolt feladatok tudatosan lesznek teljesítve és ezáltal teljesülnek is akkor e rendszertényező 2%-ot fog jelenteni.

Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus. Összevont rendszertényező. A/1, A/4, A/4/2, A/ 5, A/6 ábrák. A döntéshozó m. ábrái és más ábrák. Demokratikus e ábrák.

A demokratikus felügyeleti és irányító rendszer. Rész-rendszertényező. A/4, A/4/2 ábra.                                                                                              213. old.

A korszerű közvetlen demokrácia.  Rész-rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái. Demokratikus e ábrák                                                            216. old.

A demokratikus döntéshozás, objektív tájékoztatás, és közvélemény-kutatás. Rész-rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái. Demokratikus e ábrák. (Költésvetésről szóló szavazólap.)                                           218. old.

A kisebbség méltányossága, a kár határai, a jóvátétel (kompenzáció). Rész-rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái a K jelű ábrák.                    221. old.

A döntéshozás helyes menete. A futószalag-rendszerű törvénykezés. Rész-rendszertényező. A/6 ábra. A döntéshozó m. ábrái.                             224. old.

Jogkiválasztás, jogszűrés a demokratizálódás szempontjából. Rész-rendszertényező. A/6, A/10, a döntéshozó m. ábrái.                            230. old.

Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus Összevont rendszertényező. (összesítés) A/1, A/4, A/4/2, A/ 5, A/6 ábrák. A döntéshozó m. ábrái és más ábrák. Demokratikus e ábrák.                              232. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,6%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 2,1%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,7%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,9%?  A jövő demokratikus rendszerében, a tényleges demokráciában, ha mindez megvalósul, akkor az 5%-ot jelent. Másképpen: a tényleges demokrácia eléréséhez duplájára kell növekedni a jelenlegi pozitívumoknak.

A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. A/1, A/5,  a döntéshozó m. ábrák. A demokratikus e.  ábrák, és más ábrák.

Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.  Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Elméleti rendszertényező.  237. old.

A tiszta, igazságos gyakorlati panasz jogorvoslati és javaslati rendszer.  Rész-rendszertényező. A/5, a döntéshozó m. ábrái. Más ábrák.       250. old.

A kombinált népi ellenőrzés.  Rész-rendszertényező. A/5, a döntéshozó m. ábrák. Más ábrák.                                                                                  258. old.

A korrupció, protekció, bürokrácia csökkentése. Rész-rendszertényező.

                                                                                                                  259. old.

Az intézményi (intézményen, testületen belüli) demokrácia. Rész-rendszerényező. A/1, a döntéshozó m. ábrák.                                      267. old.

A fejlettebb államkapitalizmus. Átmeneti, kevert döntéshozó mechanizmusok.  Rész-rendszertényező. A/1, A/5, és a döntéshozó m. ábrái. 

                                                                                                                269. old.

A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. (összesítés) A/1, A/5,  a döntéshozó m. ábrák. A demokratikus e.  ábrák, és más ábrák.

                                                                                                                 279. old.

Rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 1,8%, klasszikus kapitalizmus, 2,6%, jelenlegi államkapitalizmus 3,7%, brezsnyevi szocializmus 3,3%. Jelenlegi kínai szocializmus 3,5%? Tényleges demokrácia 5%.

A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése, stb..

Tartalom:

A fejlődés alapvető ellentmondásai azok feloldása. A döntéshozó mechanizmus lényeges része a programalkotó-elfogadó és megvalósító mechanizmus.   Elméleti rendszertényező.                                             284. old.

Az ésszerű, átlátható társadalmi szerkezet (rendszer). Rendszertényező. A/1, a döntéshozó m. ábrák.                                                                                                    297. old.

Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,7%, klasszikus kapitalizmus 1,3%, államkapitalizmus 2%, brezsnyevi szocializmus 1,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,7%?. A tényleges demokráciában ha felsorolt feladatok nagyrészt teljesítve lesznek akkor ez a tényező a rendszer szempontjából 3%-ot jelent.

A közérzet (népérzet) közízlés (népízlés) figyelembe vétele. Állampolgári jogok. Elméleti rendszertényező.                                                              335. old.

A következő egység emlékeztető címe:

A döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos bevezető elmélkedések.

(első fejezet)

A jólét és a demokrácia. Átvezetés a gazdaságból a társadalomba. Elméleti rendszertényező.

A kiinduló megállapítások ismételgetése.

E tanulmány lényege, a szinte mindenhová illeszkedő megállapítások, a történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői.

Az emberiség, a társadalomfejlődés legfőbb célja: minél több ember (és állat élőlény is) éljen egyre kellemesebben, jobban egészségesebben boldogabban.

A minél több ember azt jelenti, hogy nem csak a kiváltságos réteg, csoport, nép, éljen kellemesen egészségesen boldogan, hanem nép, a lakosság, a népek sokasága, az emberek döntő többsége. A minél több ember azt is jelenti, hogy a jövő generációi is éljenek jól, sőt jobban éljenek, mint elődeik.

A kellemes élethez hozzátartozik az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, azon érzés, hogy saját életemet én döntöm el. És még sok minden.

Az ember, emberiség eddig és jelenleg is, leginkább a legfőbb cél ezen „parancsolatát” szegte meg: minél több ember. Ezért a történelmi rendszerfejlődés lényege: az igazságos arányos hatalmi, vagyoni szélesen értelmezett életszínvonalbeli hierarchia, vagyis az emberek közötti igazságos különbség. Nem egyenlőségről van szó, hanem arányos, igazságos különbségekről. A történelmi rendszerfejlődés tényezői lényegében mind e tőből (arányos és igazságos különbségek) fakadnak.

A történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői (nem fontossági sorrendben).

1. A központi hatalom (állam) elit vezetés, jogalkotás, papság (oktatás, tájékoztatás, világnézet, stb.) katonaság, rendőrség (fegyveres kényszerítő hatalom), a hivatalnokok (a jogalkalmazás), stb. az uralkodó osztályt, vagy a népet szolgálja. Fejlődésirány: egyre inkább a népet szolgálja.

2. A vezetés mennyire küzdi le (önként, ill. kényszerítve) a vezetés szükségszerű negatívumait (hatalmi harc, rendszeregyetértés stb.). Fejlődésirány: egyre inkább leküzdi.

3. Az arányos igazságos különbség a tekintetben, hogy mekkora hatalmi vagyoni különbség van  az elit réteg, a középosztály, és legalsó kizsákmányolt, gazdaságilag és hatalmilag is szegény réteg között. Fejlődésirány: egyre inkább leküzdi.

4. A legalsó kizsákmányolt leigázott réteg nagysága és a hatalmi vagyoni nincstelenség foka, a leigázottság foka. Fejlődésirány: egyre kisebb.

5. Az előzővel is összefüggésben a hódító háborúk és egyéb kényszerítő, vagy trükkös hódítások száma, mennyi embert és milyen fokon igáznak le, zsákmányolnak ki ilyen eszközökkel. A természettudományos technikai fejlődés felhasználása, pl. építő munkára, vagy háborúra. Fejlődésirány: egyre kevesebb háború, egyre inkább hasznos építő irány.

6.  A demokrácia szintje a közügyek (a népet érintő ügyek) mennyire decentralizáltak, és reprezentatívak (minden réteg csoport részt vesz benne). A nép, a középosztály, és legalsó réteg, a lakosság, közvetlen érdemi részvétele a közügyekről szóló döntésekben. Fejlődésirány: egyre magasabb demokráciaszint.

7.  Az önhibájukon kívül gyengék, támogatásra szorulók (gyerekek, idősek, betegek, stb.) támogatása. Fejlődésirány: egyre inkább.

8. A hasznos, építő, tehetséges munka, alkotás (amely az igaz tudással arányos) értékelése bárki is végzi azt, értékelése általában. A kivételek nem számítanak, csak az átlag. A szabályozott igazságos versenyek nagyságrendje. Fejlődésirány: egyre inkább.

9. A csalás, trükközés, ravaszság, spekuláció, manipuláció bizonyos fajtájú tisztességtelenség elfogadása ill. elvetése. Általában az állati érvényesülés (erőszak, ravaszság) elfogadása, ill. elvetése. Természetesen a fejlődés iránya, a jó, a tisztesség az igazságosság iránya.

Másodlagos tényezők, avagy a történelmi rendszerfejlődés egyéb fontos folyamatai, alakulásai.

Katonás társadalom (erős nagykirály, központi vezetés) szervezettség együttműködés, vagy anarchikus, individualista (kiskirályok sokasága, a szomszéd is uralkodhat, stb.) társadalom.

Az állam (a központi szerveződés) nagysága és szerepe. Másodsorban a világ, a népek az emberiség központi szerveződése.

A természettudományos és technikai fejlődés és annak hatásai.

A természetes globalizálódás, és a rákapcsolt mesterséges globalizáció.

Az embernek, emberiségnek nemcsak a legfőbb célt megvalósító képessége nő, de veszélyforrás minősége is nő, mely a megmagyarázott téveszmékből és a természettudományos, technikai fejlődés rossz alkalmazásából ered.

A demokratikus szint nagyjából egyenlő a rendszer fejlettségével. Először is tisztázni kell hogy itt a nép, az emberek többségének (emberiség) jólétéről van szó. A nép anyagi jóléte, viszont nemcsak a gazdasági ügy, hanem elosztási probléma is. Az igazságos elosztást viszont nemcsak a gazdasági rendszer befolyásolja, hanem a többi rendszertényező, a társadalmi rendszer tényezői is.  Másrészt: a jólét nemcsak anyagi jólétből áll, hanem a minőségi anyagi jólétből, egészség, egészséges természet, biztonság, műveltség, érdekes munka, stb. Továbbá lelki jólétből, mint igazságos, társadalom, maximális önrendelkezés, stb. Ezekről a szükségletek kapcsán már beszéltünk. A hatalmi elosztás éppen olyan fontos, mint a vagyoni elosztás. A hatalmi hierarchia és a vagyoni hierarchia összekapcsolódik. Továbbá igazi jólétről, akkor beszélhetünk, ha az hosszú távú, és viszonylag egyenletes. A válságokkal teli, jólétet, melynek meg kell fizetni az árát – lehet, hogy ezt a jövő generációja teszi – nem nevezhetjük jólétnek.

A két közösség közül melyikben jobb élni? Szegényebb, de barátságos, igazságos közösségben, vagy a gazdagabb de marakodó barátságtalan, igazságtalan közösségben?

Mindezzel együtt nem mondhatjuk, hogy az anyagi jólét teljesen független a demokráciától. Kétségtelen, hogy egy olyan helyzetben ahol a létfenntartásért is meg kell küzdeni, ott nehezen lehet demokratikus, igazságos barátságos társadalmat kialakítani. A helyzet tehát a következő: a demokrácia szempontjából, bizonyos életszínvonalig meghatározó az anyagi jólét, a felett viszont egyre kisebb a jelentősége. A jelenlegi „fejlett” társadalmakban (jóléti társadalmakban) már az afelett vagyunk - kivéve a legalsó réteget - akkor is, ha ezt az eltorzított értékrend nem érzékeli. A jóléti társadalmakban, az anyagi jólét szerepe nem több mint 4-8%. Mégis az anyagi jólét veszélybe kerülése rázza meg az embereket, beleértve magamat is. Szerintem attól ijedünk meg, nem alaptalanul (a miatt háborodunk fel), hogy beindul egy olyan folyamat, amelyben még tovább romlik az anyagi helyzetünk, de az önrendelkezésünk, a biztonságunk is romlik, és még nagyobb igazságtalanságokkal kell szembenéznünk. Attól ijedünk meg, nem alaptalanul, hogy kiszolgáltatott helyzetünkben semmi jót nem várhatunk attól a felelőtlen önző vezetéstől, amelyik nem előre, de a romlás irányába tereli az életünket.  

A gazdasági rendszer és társadalmi rendszer.

Az előzőkhöz kapcsolódva kijelenthetjük, hogy a társadalmi hatalmi (politikai) rendszer határozza meg a gazdasági rendszert. És a pénzügyi rendszert is.

Persze ez akkor igaz, ha a végletekig leegyszerűsítve, csak két részre bontjuk - társadalmi, hatalmi és gazdasági – a rendszert. A gazdasággal kapcsolatos rendszertényezők kb. a harmad részét, teszik ki, az összes rendszertényező százalékának. A hatalmi rendszer elsődlegességét a következő egyszerű kérdéssel lehet bizonyítani. Kik, ill. mik képesek a gazdasági rendszert megváltoztatni? Nyilván erre, csak a hatalmi, (politikai) rendszer képes, pontosabban azok vezetői, képviselői. A vezetők, képviselők közé – mint arról már szó volt - be kell számítani a nagytőkéseket is. Más szemszögből azt mondhatjuk, hogy a rendszer egységes (ezért rendszer), minden hatalmi rendszer a hozzá leginkább passzoló gazdaságot alakítja ki és részben ez fordítva is igaz. A társadalom és gazdaság összeilleszkedése mind logikailag, mind történelmileg bizonyítható.

Ha rendszert nem egyszerűsítjük le két részre, akkor azt mondhatjuk: a gazdasággal kapcsolatos rendszertényezők, a döntéshozó mechanizmus rendszertényezői, a joggal kapcsolatos rendszertényezők, a tudatot formáló rendszertényezők egy része, és az általános rendszertényezők, közösen és hasonló arányban határozzák meg a rendszert. Ezen kívül vannak még a százalék nélküli, „szétszóródó” rendszertényezők, amelyek a többi rendszertényezőből állnak össze, mint például a hatalmi, vagyoni elosztás.

Az eddigiekből kiderült, hogy a rendszertényezőket igen sokféleképp fel lehet osztani. Feloszthatók a rendszertényezők, például aszerint, hogy milyen kapcsolatban vannak a hierarchiával. Erre még később kitérek. Továbbá vannak történelmi, történelmi-múlt, és jövő rendszertényezők. Mit kezdjünk ezzel a sokféle felosztással? Esetleg minden rendszertényező tárgyalásánál meglehet jegyezni: bizony ez például egy elsődlegesen elméleti tényező, döntéshozó mechanizmushoz tartozó tényező, történelmi-jövő tényező, és a hierarchia mértékét befolyásoló tényező. Én ezt nem mindig fogom megtenni.

A gazdaság, gazdasági rendszer és politikai rendszer közti összefüggés.

A kiindulópont legyen az, hogy rendszer mégiscsak egy összefüggő gépezet, a részei, egységeinek valamilyen szinten illeszkedni kell egymáshoz.  Ugyanakkor a részek, egységek azért valamilyen szinten sajátosak, egymástól eltérők is lehetnek. Pl. egy régi motort, beépíthetünk egy új karosszériába. Vagy a régi motorhoz csatlakoztathatunk új sebességváltót, vagy egy új karburátort és még lehetne sorolni. Látszólag lehetnek diktatórikus államok egészen jól működő gazdasággal és lehetnek demokratikus államok, rosszul működő gazdasággal. Persze ehhez tisztázni kell, hogy valójában mi is a diktatórikus, és a demokratikus állam. Nézzünk azonban egy konkrétabb példát, mondjuk, ez legyen a jelenlegi Kína. Kínával kapcsolatban szokták emlegetni, hogy egy diktatórikus állam mellett egy jól működő gazdaság van.  Mint azt korábban is említettem Kína többek között azért demokratikusabb, mit pl a brezsnyevi szocializmus, mert bevezette a piacgazdaságot. A piacgazdaság önmagában is egyféle demokratizálódás, egyfelől a fogyasztók, mint népréteg nagyobb beleszólása termelésbe, mely egyfajta közügy.  Másfelől a piacgazdaság, a kisvállalkozók, mint egyfajta népréteg beleszólása termelésbe, amely, mint mondtam közügy. Egyszerűbben, a termeléssel kapcsolatos kérdéseket, nem egy pártközpontban dönti el néhány vezető, hanem jelentős mértékben a népréteg dönti el. Egyébként is már többször hangsúlyoztam hogy mennyire felületes, általánosító, és ostoba ez kétfelé kategorizálás: miszerint van a demokrácia, és van diktatúra. Nem lehet tudni pl., hogy feudalizmus, vagy a klasszikus kapitalizmus minek számít e kategorizálók szerint. Valójában demokratikus szintek vannak, amelyek sok esetben csak kevéssé térnek el egymástól, ha minden rendszertényezőt figyelembe veszünk, és alaposan elemzünk. Kína esetében tehát legfeljebb így vethetjük fel a kérdést: miként lehetséges, hogy egy viszonylag alacsonyabb szintű demokrácia mellett egy viszonylag jól működő gazdaság van.  Kína esetében azt is figyelembe kell venni, hogy a gazdasági fejlődést egy alacsony kezdőszinthez mérik. Nyilván tízről húszra fejlődni az nem ugyanaz, mint százról kétszázra fejlődni, bár mindkettő száz százalékos fejlődésről szól.  Ezzel együtt Kínában tényleg jól működő, intenzíven fejlődő gazdaság van. Ez szerintem két okból van.  Egyrészt viszonylag erősebben a kis és középvállalkozásokra építkezik a gazdaság, annak ellenére, hogy nyilván megjelentek itt is nagyok. A másik az, hogy jó a kínai gazdasági és pénzügyi irányítás. Jobban közelít ahhoz, amit e tanulmányban leírtam. Tehát egy viszonylag diktatórikus hatalmi vezetés is csinálhat viszonylag jó gazdasági és pénzügyi irányítást. A törvényszerűség nem zárja ki ezt. Csak ezt mondja: jelentősen nagyobb valószínűsége, annak hogy diktatórikusabb vezetés rosszabb gazdasági pénzügyi rendszert alakít ki, mint egy demokratikusabb vezetés. A történelem nem arról szól, hogy nem lehetnek jó, bölcs, igazságos, viszonylag népérdekű, centralizált, örökösödés-utódkijelölés útján kialakult „diktatórikus” vezetések, mint pl. szent István, vagy Mátyás király.  Itt azért el kell azon gondolkodni, hogy amennyiben jó, bölcs, igazságos a vezetés, egyáltalán használhatjuk a diktatórikus szót. A történelem arról szól, hogy amennyiben centralizált, és örökösödés-utódkijelölés útján alakul ki egy vezetés sokkal nagyobb valószínűsége, hogy ez nem lesz bölcs, igazságos és nem képes többek között jó gazdasági és pénzügyi rendszert sem létrehozni. Tehát a rosszaság valószínűsége nő meg, ha diktatórikusabb a vezetés, és jóság valószínűsége nő meg, ha demokratikusabb a politikai rendszer és a vezetés. Sajnos a demokratikusabb rendszer sem garantálja teljesen, hogy azzal egyenes arányban minden rendben lesz. 

Ugyanakkor a valószínűségen túl azért vannak egyéb, közvetlen összefüggések. Pl. az államkapitalista politikai rendszerből ered a spekulációt, machinációt megengedő pénzügyi rendszer és e pénzügyi rendszer magában hordoz egy sereg igazságtalan, sőt termeléscsökkentő tényezőt. Vagy az államkapitalista rendszerből ered a manipuláció, és a manipuláció szükségszerűen egy alacsonyabb szintű társadalomtudományos oktatást, (pl. közgazdaságtani oktatást) jelent. Ez az, amikor pl. dieselmotorhoz nem illeszthető, benzinkarburátor. Vagy még érzékletesebben: a gőzgéphez nem csatlakoztathatók a rakétamotor egységei. Összesítve három tényező határozza meg a politikai rendszer és gazdasági, pénzügyi rendszer összefüggéseit. Itt megjegyzem, a politikai rendszer más alrendszerekre is így hat, nemcsak gazdasági, pénzügyi rendszerről van szó. 

A tényezők. Az adott vezetés, vezetések (az adott alrendszer vezetéséről is szó van) véletlenszerű jósága. Általában ez leggyengébb tényező, viszont, rövid távon, igen erős tényező. A politikai rendszer terminált valószínűsége. A politikai rendszer direkt összefüggései, behatárolásai. A három összefüggésből azután különböző variációk jöhetnek ki. Leggyakoribb, hogy a gazdasági pénzügyi rendszer, hasonlóan „jó”, mint a politikai rendszer, de attól pozitívan vagy negatívan kissé eltér. Az is lehet hogy nem kissé, hanem közepesen tér el. Az azonban nem lehet, hogy nagyon eltér. (Gumiszalagos kapcsolat.)

Ugyanakkor a történelmi demokratikus fejlődés arról is szól, hogy az adott vezetés véletlenszerű jósága, mint tényező egyre kisebb lesz. A jövő demokratikusabb rendszerében a vezetés jóságának véletlenszerűsége a minimálisra kell csökkennie. Azaz a rendszer garantálja (pl. a vezetés-kiválasztás, döntéshozó-mechanizmus), hogy szinte csak jó vezetés kerülhet vezető pozícióba.

Az összetartozás mellett azért szólni kell a különbségekről is.

Több helyen elmélkedem arról, hogy a politikai rendszer és természettudományos technikai állapot elválik egymástól.  Vannak összefüggések pl. az innováció serkentés, de igen nagy különbség lehet a rendszer demokrácia-szintje és a természettudományos, technikai szintje között, elsősorban rövid és közép távon. Több okból más fejlődése lehet a politikai rendszernek és a természettudományos, technikai fejlődésnek. A kettő között van a gazdaság, amely erősebben kötődik a természettudományos technikai állapothoz. A másik elválasztó tényező magángazdaság, amely a rendszerben inkább a kevésbé állam oldalhoz tartozik. Igaz, hogy a pl. a magánszféra, az kevésbé állam. Minél erősebben tartozik egy rész az államhoz, annál inkább azonosul a politikai rendszerrel. Az is igaz, hogy viszont az állami termelés, szolgáltatás, mint gazdaság egyik része, erősen állam. A magángazdaság azonban nem. Ezek miatt a gazdaság nem azonos a politikai rendszerrel csak erősen, és sok szálon összefügg azzal.

Ismétlés.

A demokráciaszint és a nép (az alsó és középrétegek, a lakosság 90%-a) szélesen értelmezett életszínvonalának összefüggései.

Nem beszélhetünk, demokráciaszint emelkedésről, ha a nép szélesen értelmezett életszínvonala, folyamatosan (5 éves ciklusban) süllyed.

Feltehetően demokráciaszint süllyedéssel állunk szemben, ha nép szélesen értelmezett életszínvonala folyamatosan (5 éves ciklusban) süllyed.  

Emelkedhet a demokráciaszint, ha nép szélesen értelmezett életszínvonala stagnál, ám ha 8 évnél hosszabban stagnál, akkor feltehetően baj van a demokráciaszinttel.

Nem biztos, hogy demokráciaszint emelkedést jelent, ha a nép életszínvonala folyamatosan (5 éves ciklusban) emelkedik, de ha 8 évnél hosszabban emelkedik, akkor feltehetően a demokráciaszint is rendben van, valamennyire emelkedik.

Természetesen a szélesen értelmezett életszínvonal emelkedés, süllyedés mértéke is számít.  

A globalizálódó világban, a demokráciaszint süllyedés (és az emelkedés is, bár kevésbé) oka külföldről is jöhet.

Ezért a demokráciaszintet is külön, a szélesen értelmezett életszínvonalat is külön kell mérni, de a kettőt össze kell vetni.

Ez egy ismételt fejezetrész.

A jelenlegi rendszer az államkapitalista rendszer (a klasszikus kapitalizmushoz hasonlóan) lényege mégis az, hogy a nagytőke és politikai vezetés egymással szövetkezve kizsákmányoljon (számára érdemtelen jövedelmet, vagyont, hatalmat vonjon el) belföldi és, vagy külföldi embereket, embercsoportokat, emberrétegeket.  Eme kizsákmányolás azonban általában szelídebb, óvatosabb, árnyaltabb, trükkösebb, cselesebb, rejtettebb, mint más rendszerek kizsákmányolása.  Ellenben nem kisebb, amit az bizonyít, hogy a hatalmi vagyoni különbségek nem csökkentek. Olyan dolgos, becsületes embereket, csoportokat, rétegeket zsákmányol ki a szövetség, amelyek gyengék, amelyek nem rendelkeznek bizonyos szintű és fajta erővel és ravaszsággal (elsősorban jogi, pénzügyi, üzletelési ravaszságról van szó). (A vesztesek, a rendszer szerint értéktelenebb, orvosok, tanárok, mérnökök, szakmunkások stb., akik dőre módón azt gondolják, hogy a hasznos és sok munka elég a boldoguláshoz.) Ez a szövetség és kizsákmányolás egy-egy jelenségből, egyes példákból, esetekből nyilvánvalóvá válik, többnyire azonban csak a dolgok mögé nézve derül ki. (A szövetség és a kizsákmányolás többnyire áttételes és elrejtett, elsumákolt.)

A jelen rendszer un. demokráciájának a következő lényegesebb tényezői vannak. 

Egy 85%-os szólásszabadság, amely nem jelent érdemi beleszólást.

Egy kb. 20%-os beleszólás az elitvezetés kiválasztásába, amely az egész vezetés vonatkozásában kb. 10%-os.

És az, hogy (a szűk) kizsákmányoló rétegbe viszonylag könnyebben, kevesebb korláttal (egyenlőbb lehetőséggel) lehet bejutni. Természetesen az, hogy viszonylag könnyebben (egyenlőbb eséllyel) lehet a kizsákmányolók közé bejutnia, alig jelenti a kizsákmányolás csökkenését, hiszen a kizsákmányolok rétege, nem nagyon szélesedik. Gyakorlatilag arról lehet csak szó, hogy több ember nagyobb küzdelmet vív a kizsákmányolók közé bejutásért.

Ez azért nem jelent demokráciát.

Néhány megtörtént eset, amelyben egyértelműen nyilvánvalóan kiderül a nagytőke és politikai vezetés szövetsége és együttes kizsákmányolása.

A társasházakban (lakótelepeken) lakók rákényszerítése, egy feleslegesen magas fűtésköltség fizetésre.

Néhány társasház levált a rossz hatékonyságú, és ahhoz képest is drága központi fűtésről, amely egyébként többségben a nagyvállalkozások kezében van. (Megjegyzem ezek nagyvállalatok, pl. a távfűtőművek egyébként monopolhelyzetben, vannak, amit ki is használnak.) Levált és ráállt egy sokkal hatékonyabb, korszerűbb, takarékosabb napkollektorokkal is támogatott fűtésre, amellyel felére csökkent a fűtésköltség, a környezetvédelemről nem is beszélve. Pontosabban csak csökkent volna, ha az állam (kormány, vezetés), bizonyos törvénnyel nem kötelezte volna e házakat arra, hogy semmiért is fizessenek jelentős összeget, a már semmilyen szolgáltatást nem nyújtó távfűtőműveknek. Ezzel persze azt is megakadályozta, házak ezrei, tízezrei, lakók milliói is olcsóbb korszerűbb fűtést vezessenek be.

Ez esetben nyilvánvaló a nagytőke és politikai vezetés azon irányú szövetsége, hogy kizsákmányolják a népet.

Ugyanakkor ez arra is jó példa, hogy nagytőke (és uralkodó osztályt védő politikai vezetés is), a saját érdekei miatt gátolja az innovációt. Arra is jó példa, hogy nagytőke és ezen fajta állam, hogyan torzítja el a piacgazdaságot, hiszen így a piaci verseny sem alakulhat ki.

És arra is jó példa, hogy ez a mohó, kapzsi szövetség, ha az érdeke úgy diktálja, nemcsak népet fosztja le, hanem a természetet is, és egyben a jövő nemzedékét is kizsákmányolja.

Pénzügyi válságban, a vezetés „jóvoltából”, a bankszektor veszteségének minimalizálása, a kisemberek rovására.

A 2008-as pénzügyi világválságban viszonylag kevés veszteség érte a bankárokat, nagytőkéseket, és nagy veszteségek érték a kisbetéteseket, kis-hitelfelvevőket, és az adófizető kisembereket. Ez azért történt így, mert államok, kormányok (vezetések) válságkezelő programjai így lettek kialakítva.

De nézzünk egy konkrét esetet. Egy magyar hivatal (a PSZÁF), amely egyébként az adófizetők pénzéből működő végeredményben az adófizetőket védő (fogyasztóvédelmi) hatóság lenne, a következő intézkedést hozta. Az érintett, az erősen gyengülő értékpapírokat zároltatta, több hónapig. Tehát a kisember, kisbefektető nem tudta kivenni a pénzét viszonylag kis veszteséggel, csak hónapok után, hatalmas veszteséggel. A vagy-vagy elosztás értelmében, hatalmas veszteség ellenében valakik jól jártak, és azok nem lehettek mások, mint nagytőkések, bankárok, (ill. ágazatilag a bankszektor).

Ebben az esetben is nyilvánvalóan kivillantotta a farkasfogát a nagytőkebarát állam, ill. vezetés. Vagyis a politikai vezetés és nagytőke egymással szövetségben fosztotta le a kisembert.

Ezek arra is jó példák, hogy mit jelent az uralkodó osztályt védő állam.

A példákat lehetne sorolni, de a lényeg megállapításhoz ennyi is elég. Ezek sem véletlenszerű kis tévedések voltak, azért ezek is sokmilliárdos, rendszerszintű lefosztások voltak, vannak. És egyértelműen megmutatták a nagytőke és politikai vezetés azon szövetségét, amely elsősorban a nép lefosztására irányul. Ez a szövetség minden államkapitalista rendszerű országban megtalálható, igaz az arányok jelentősen eltérhetnek. A fejlettebb rendszerváltozatú országokban ez a szövetség jobban kíméli a belföldi lakosságot, ők inkább, „legalább” a külföldi népek lefosztására törekednek. Vannak azonban olyan undormány (saját  fészkükbe piszkító) politikai vezetések, akik ezen szövetségben a saját népük kifosztását ajánlják fel a külföldi nagytőkének, lásd pl. 2002-2010-es magyar vezetés.

Emlékeztetés az egyszerűsített történelmi rendszerfejlődésre. A nemzetek népek, országok közötti különbségek. D/8, D/9, D/10 ábrák. Elméleti rendszertényező.

A földön jelenleg – talán a rabszolgatartó rendszer kivételével – minden rendszer megtalálható. Van még ősközösségi társadalom, feudalizmus, klasszikus kapitalizmus, államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, jelenlegi kinai szocializmus, sőt még elvétve akad sztálini rendszer is. A meghatározó, azonban, az államkapitalista rendszer. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy egy-egy rendszeren belül óriási eltérések vannak. Pl. Dubai és Pakisztán is feudális, félfeudális berendezkedésű mégis hatalmas a különbség a két ország közt. Pl. egy másik eltérés Magyarország és Svájc azonos rendszer, de nagy különbség. (Az eltéréseket, másképpen rendszerváltozatnak lehet nevezni.) Az eltéréseknek két oka van. Egyrészt a rendszerek nem ugrásszerűen – igaz nem is folyamatosan – hanem kisebb, nagyobb lépésekben változnak. Tehát a rendszeren belül is vannak részleges átmenetek, un fél-rendszerek (pl. félfeudális-félkapitalista). Bár ez egy egyszerűsített felfogás. Másrészt számít az ország gazdagsága-szegénysége is. Továbbá számít a másik ország rejtett, indirekt kizsákmányolása, (kifele, vagy befele irányuló), amit sajnos nem lehet mérni.

Az, hogy egy rendszeren belül hatalmas különbségek vannak talán kérdésessé teheti, hogy vannak e egyáltalán történelmi rendszerek?

Magyarország és Svájc közötti különbség egyszerűen: Svájc az államkapitalizmus felső szintjén van, Magyarország az államkapitalizmus alsó szintjén van.

(Svájc bankárok országa, de én ezt nem keverem, azzal hogy a politikai rendszere, demokratikus szintje igen magas szintű, legalábbis rendszerhez képest. Az, hogy Svájc lett bankárok országa lényegében nem az ország rendszerváltozatának, hanem a történelmi, nemzetközi államkapitalista rendszer hibája: valahol ki kell alakulnia a rossz pénzügyi rendszer központjainak. Az egyik ilyen központ Svájcban alakult ki. Mekkora rosszpontot véssünk be pl. Svájc bizonyítványába, amiatt, hogy a rossz igazságtalan kizsákmányoló pénzügyi rendszer egyik központja benne található? Ezen persze lehet vitatkozni. Én azonban, itt ettől a kérdéstől eltekintek.)

Visszatérve Magyarország és Svájc közötti az azonos rendszer ellenére hatalmas a különbség. Ez a jelenlegi helyzet, aminek több összetevője van. Egyrészt Magyarországon történelmi okokból később lett államkapitalizmus. Tulajdonképpen Magyarország még csak tanulja az államkapitalizmust, nagyon sok szocialista klasszikus kapitalista elem vegyül az államkapitalista rendszerben.  Másrészt Magyarország szintén sok okból szegényebb ország. A gazdagság is meghatározza, hogy egy ország az adott rendszer milyen szintjén van. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy az eddigi rendszerek megengedték az igazságtalan vagyonszerzést és ez nemcsak az egyénekre vonatkozik, hanem az országokra is. Tehát ez a két ok kevésbé róható fel a Magyar vezetés és nép hibájának. Harmadrészt, ha Magyarországnak és Svájcnak közel azonos történelme és közel azonos gazdagsága lenne, Svájc akkor is valamivel fejlettebb lenne, méghozzá elsősorban azért mert általában a vezetése normálisabb, ésszerűbb, demokratikusabb.

Ha történelmileg nézzük a problémát, akkor is hasonló következtetésre juthatunk.

Egy ország társadalmi fejlődését többek közt a következő, rendszertől részben független vonatkozások határozták, határozzák meg: Az ország természetes erőforrásai, az ország földrajzi helyzete, az ellene indított hódító háborúk (leigázás, elnyomás, kizsákmányolás) sokasága, nagysága. Továbbá. Az ország kultúrája, a kiváló vezetők száma, kiváló tudósok egyéniségek száma, nép karaktere, a technikai fejlődés, más országok direkt vagy indirekt kizsákmányolása.

A fenti felsorolásból a következőket állapíthatjuk meg. Az első három vonatkozás abszolút a szerencse (véletlen) műve, míg a későbbi hatban is jelentős szerepe van a szerencsének, de ezeket mégsem nevezhetjük véletlenszerűnek. Mindent nem nevezhetünk véletlennek, mert akkor nem lehetne igazságszolgáltatás, igazságos megkülönböztetés, mivel akaratszabadság sem lehetne. Egy ország gazdagságát részben (talán 45-55%-ban) az első három tehát a véletlenszerű vonatkozások határozták meg. A második hat tényező határozza meg a fennmaradó részt. Hozzá kell tenni, hogy egy fejlődési szakaszban a technikai fejletségnek igen nagy szerepe van.

A felsorolt tényezők közül talán meg kell magyarázni: a más országok indirekt kizsákmányolását. Igen van ilyen, ne tegyünk úgy, mintha nem lenne. A történelem során egyes a látszólag békés országok is elég tetemes vagyonra tettek szert úgy, hogy azt nem a saját népük termelte meg. A második hat tényezőt azért nem árt két kategóriára bontani. A más országok direkt és indirekt kizsákmányolása nem véletlenszerű (önakaratú) cselekedet, de azért nem nevezném önérdemnek.

Jelenleg pl. Svájc indirekt módón, kizsákmányolja pl. Magyarországot.

Azzal pl., hogy svájci frank árfolyama felment rengeteg magyar kishitelezőt ért tetemes és érdemtelen kár. És ha van érdemtelen kár, akkor van érdemtelen haszon is, valószínűleg szinte minden bank, a nemzetközi bankrendszer, pénzrendszer (pénzemberek) az egyik érdemtelenül hasznosuló szektor, de a svájci pénz, és bankrendszer kaszál a legnagyobb arányban. A folyamat bonyolult,  a haszon sokfelé megoszlik, de azért az kikövetkeztethető, hogy nagyjából kik az érdemtelenül károsulók, és kik az érdemtelenül hasznosulók. Hatalmas magyar pénz (és ezzel magyar munka) áramlik a svájci, (Svájcban levő) pénzrendszerbe, bankrendszerbe és azért ebből a svájci nép is hasznosul, a magyar nép károsul. De ez csak egy eleme az elemzésnek. Mert a különbségek többsége már régebbi, és vannak más különbségek is.   

A felsorolásból hiányzik a rendszer kifejezés. Viszont a kiváló vezetők jó és demokratikus rendszert alakítanak ki. Tehát a fenti vonatkozásokból én mégis az első helyre tenném a kiváló vezetők tényezőjét, hozzátéve, hogy aki hódító háborút indít, az nem lehet kiváló vezető. Különben is az tapasztalható, hogy az ország ellen irányuló hódító háborúk sokkal inkább, hosszabb ideig csökkentik a fejlettséget, mint amennyire javítják azt a kifele irányuló hódító háborúk.

Nézzük Svájc példáját, amely most a világ egyik legfejlettebb, legdemokratikusabb országa. Földrajzi helyzete természeti erőforrásai legfeljebb közepesnek mondható. Szép ország, de nincs például tengere, ami igen lényeges a hajózás, kereskedelem szempontjából. Szerencsés viszont abból a szempontból, hogy a hódító háborúk viszonylag elkerülték. Ugyanakkor egy soknépű, sokkultúrájú ország tehát arról sem lehet szó, hogy valami kiváló karakterű nép lakja. Az egyetlen magyarázat a fejlettségére, hogy általában folyamatosan jó vezetők (átlagosan viszonylag jó vezetők) irányították. Pontosabban az átlagosnál több kiváló vezetője volt, olyanok, akik a demokratikus fejlődést fontosnak tartották. A kiváló vezetőinek és az átlagosnál nagyobb és folyamatos demokratizmusának köszönheti a kiemelkedő fejlettségét.

Mindebből én azt a következtetést vonom le, hogy a rendszer, illetve demokratikus szint szerinti kategorizálás – minden ellentmondása ellenére - a legobjektívebb. Ennél sekélyesebb felületesebb a szegénység-gazdagság szerinti vagy más kategorizálás.

A legfontosabb tényező a rendszer.

A döntéshozó mechanizmussal, a politikai rendszerrel kapcsolatos ismétlések fejezete. Elméleti rendszertényező.

Tisztázni kell a politika függetlenség fogalmát. Egyszerűbben, mely vezető, mely vezető testület nevezhető függetlennek.

Megjegyzem nem csak elméletileg szükséges e fogalmat tisztázni, de a jogi értelmét is tisztázni kell. És nemcsak a függetlenség jogi értelmét, de a demokrácia, az állam, stb. jogi értelmét is tisztázni kellene.

Tehát: mely vezető, mely vezető testület nevezhető függetlennek.

Nyilvánvalóan nem nevezhető függetlennek, akinek pl. az aktuális ország-vezetés, határozhatja meg a pozícióját, elküldését, jövedelemét stb.. Nem nevezhető függetlennek, aki valakinknek a lekötelezettje. Nem nevezhető függetlennek, aki védelemre szorul, aki fél, aki valakinek a védelme alatt áll.  De azon aktuális vezetés, aki megvéd, akinek a lekötelezettei lesznek, az nemcsak belföldi, de külföldi vezetés is lehet.

Itt van pl. az MNB elnöke jövedelemének körüli vita. Akik megvédték, akinek lekötelezettje lett, ez esetben az európai központi bank, továbbá az EU, továbbá a nemzetközi nagytőke, pontosabban ezen testületek, intézmények vezetői. Tehát pl. az MNB elnöke, ez esetben a honi vezetéstől lehet, hogy független lesz, de nem lesz független más testületektől, intézményektől, emberektől.

Ugyanakkor ez eset kapcsán megint kilóg a lóláb, valójában milyen viszonyban van az EU, a nemzetközi nagytőke és az országok vezetése. Ki kinek dirigál, kinek mekkora hatalma és az önállósága.

Visszatérve, akkor sem független a vezető, ha saját önzésének önérdekűségének a rabja.

Tehát a politikai függetlenség akkor valósul meg, ha a vezető szinte kizárólag a hosszabb távú népérdek lekötelezettje. Miért hosszabb távú? Mert a populista ígérgetést ki kell zárni.

Hogy lehet ezt elérni? Nyilván csak úgy, ha a kinevezését, leváltását jövedelemét, egyéb fontos dolgokat jelentősen a nép határozza meg. Ez pedig egy modern demokratikus rendben jöhet létre.

Ismétlés.

Soroljuk fel mi baj van a pártokkal, avagy miért csak fél fokkal jobb a többpárt-rendszer, mint az egypárt-rendszer, avagy miért nem jó a többpárt-rendszer, miért van szükség másféle döntéshozó mechanizmus kialakítására.

Mi lenne a demokratikus követelmény:

A rossz vezetés gyorsan távozzon. A társadalom széles rétegeit szinte az egész társadalmat lefedő politikai programok, nézetek alapján történjen a vezetés-kiválasztás, működjön a vezetés. A részben eltérő programokat, nézeteket, politikákat a lehetőség szerint össze kell illeszteni, ha ez nem lehetséges, akkor a legnagyobb tábort képviselő program érvényesüljön. Menet közben kialakuló problémákat a vezetők széles és a társadalmi rétegek csoportok alapján reprezentált rétege döntse el. Stb..

Ezzel szemben:

1. Évtizedekig ugyanazon politikai figurák saját igazi világnézetükkel (melyet csak sejteni lehet), ill. ugyanazon pártok, ilyen, vagy olyan pozícióban határozzák meg a politikát.

2. A választási törvények, valamint a pártok kvázi monopolhelyzete miatt kevés új, friss párt, világnézet, program jelenik meg.

3. A választók 50%-a százaléka megy el szavazni, és ha leszámítjuk a tudatlan érdektelenek 20%-át akkor is 30%-uk nem talál magának való programot. Ennél azonban rosszabb helyzet, mert sokan kb. 25%, csak a „kevésbé rossz, jaj csak azok ne kerüljenek hatalomra”, alapon megy el szavazni és nem azért, mert egyetért valamely programmal. Tehát kb. választópolgárok 25% aki egyetért valamely politikai programmal, (három programra felosztva ez 10%, 8% és 7%) és nem 51%. Kétharmados győzelemnél a legnagyobb egyetértés kb. 16%, és nem 67%.

A választók jelentős része azért kényszerül a „kevésbé rossz” alapon szavazni, mert szűk és rossz a választék.

4. Ha a választópolgár nagy nehezen ki is választ a zavaros és lejárató politikai programok, ill. pártok közül egyet (a parlamenti ténykedés és kampányténykedés alapján) és az nyer is, akkor is valószínűleg csalódni fog, mert a pártok ellenzékben és kampánykor mást mondnak, mint amit a hatalomba kerülésük után tesznek.

A választópolgárok döntő többségének 84%-ának a véleménye még részben sem, legfeljebb nagyon kis részben 5%-ban jelenik meg az országos döntéshozásban. 16% véleménye kb. 50%-ban jelenik meg. Kb. 12%-os népvélemény megjelenésről beszélhetünk. Esetlegesen, egy-egy döntésben időszakosan ez magasabb is lehet.

5. Ha a választópolgár olyan pártra szavaz, amely nem kerül parlamentbe, vagy csak ellenzékbe kerül, akkor szinte elveszti a szavazatát, mivel ezen pártok alig képesek beleszólni a valóságos döntéshozásba.

6. A rossz hibázó és népszerűtlen a nép által elküldendő vezetések, pártok, pártemberek kihúzzák a négy évet (rossz a leváltási rendszer) és amint mondtam, általában azután sem tűnnek el, részben vagy egészben később is politika meghatározók lesznek.

7. A listás szavazás miatt a választópolgár nem ismeri a megválasztottat, így személyes tulajdonságok, személyes ténykedés alapján sem tud választani.

A választás jelenleg szimpátia, unszimpátia ill. ködös és változékony ideológiák alapján történik és nem valóságos programok, nézetek politikai törésvonalak, valódi világnézetek alapján.

8. A képviselők népérdekűségét ill. önálló befolyástalan véleményét sok minden zavarja, de ne hagyjuk ki azoknak való megfelelés kényszerét, akik a pártot kampánykor ill. utána pénzelik.

9. A nyerő párt vagy maga kerül hatalomba, ekkor beszűkül egy pártra a vezetés, vagy koalícióba kényszerül, amelybe a pártok elvtelen zavaros szövetséget és döntéshozást kénytelenek alkotni. Mégis ez utóbbi, a két rossz közül, a kevésbé rossz. A kétharmados győzelemmel járó aránytalan, nagy hatalom, egy külön probléma.

10. Közvetlen népszavazással csak az elit vezetés a parlamenti képviselők (és a polgármesterek, de ez egy más téma) vannak kiválasztva, holott ennél jóval szélesebb azon vezetés, amely meghatározza az emberek sorsát.

11. Ugyanakkor ezen pár száz ember, elit vezetés közül is csak 10-20 olyan vezető van, aki meghatározza a politikát, akinek a döntése meghatározó. Egyfelől, mert az ellenzéknek nem sok szava van. Másfelől a pártok gyenge belső demokráciájából ill., a frakciófegyelemből adódóan valójában a párton belül is hatalmas hatalmi különbségek alakulnak ki, a képviselők nagyobb része, pontosabban pl. 300-ból 280 csak bólogató János, ill. mellékszereplő.

Már többször elmondtam, persze lehet ennél egy fokkal fejlettebb többpártrendszert készíteni, de csak egy fokkal. És, lehetne, de nem érdemes, mert inkább egy másik alaprendszerből kellene kiindulni. Érdemes a civil eszmei közösségeket összekeverni a jogalkotó állami vezetéssel?

Vagy lenne a vezetés-kiválasztó és leváltó rendszer. Lenne a független, tudományos, demokratikus testületekből álló elit vezetés, és jogalkotó rendszer. És lenne a közvetlen demokrácia és ezen belül a népszavazási rendszer. Illetve ezek ötvözete.

A demokráciával kapcsolatos néhány ismétlés.

A demokrácia megértésének alapvetései.

Ha csak nagyon bölcs népérdekű és olyan vezetők lennének, akik sok véleményt hallgatnak meg komolyan (széleskörűen tájékozódnak, és komolyan veszik az információkat, véleményeket), akkor nem lenne szükség demokráciára. Mert az ilyen vezető jobb döntést tud hozni, mintha közösen kellene szavazni nálánál kevésbé bölcs, kevésbé népérdekű emberekkel. Csakhogy a történelem azt bizonyította, hogy az ilyen vezető ritka, mint a fehér holló. Ennél sokkal gyakoribb, hogy a vezető nem bölcs, nem népérdekű és csak  a saját véleményét  tartja kiválónak, más véleményeket nem vesz komolyan. Egyszóval a vezetők inkább diktatórikusak, tisztelet a kivételnek. Ezért lassan évezredek és rendszerek alatt alakult és kialakult a demokrácia jelenlegi elvi rendszere.

És még egy megjegyzés. Annál nagyobb a demokrácia minél több önálló átgondolt vélemény jelenik meg a döntésben. Ez egyébként sok módón jöhet össze. De csak azért nem kell eltérőnek lenni a véleménynek, hogy valaki ellensúlyt képezzen. Az önálló vélemény lehet egyetértő vélemény is. De ha valóban eltérő a véleménye, akkor az is jelenjen meg.

A demokrácia más megközelítésben egy elvi rendszer.

Mi ennek az elvi rendszernek a lényege pl. a jelenlegi rendszerben, az államkapitalizmusban.

Van egy hatalmi centrum, főhatalom (jelenleg ez időszakra választott) ez az éppen uralkodó pártból, pártokból, azok vezetéséből áll. Ez uralja parlamentet, a kormányt, és még sok mindent. A hatalmi centrumnak (a vezetők gyakrabban nem bölcsek, nem népérdekűek, stb.) többnyire van egy további centralizálási (még több hatalmat akar) szándéka, és cselekvése. Az elvi rendszer, amiatt hogy van egy erős hatalmi centrum és az további hatalmat akar és erre van bizonyos módja eszköze - ellensúlyokat, ill. hatalmi fékeket állított elő.

Nagyon sok ellensúlyt lehet manapság felsorolni. Az ellenzék, a független testületek, a köztársasági elnök, a független bíróság, a politikai média, a nyilvánosság, a közvetlen demokrácia, pl. a népszavazások (jelenleg ez gyenge), a külföld, és még lehet sorolni. Máshol hatalmi féknek ellensúlynak veszem magát a törvényeket, az alkotmányt is, a „független” magángazdaságot, a „független” kisközösségeket is. És persze az is hatalmi fék, hogy a vezetés csak időszakosan van kiválasztva, sőt elvileg fennáll az időközbeni leváltás lehetősége is. És persze azt se felejtsük ki, hogy ezek az ellensúlyok lényegében testületek, és testületeknek van egy belső demokráciája is. Sőt a főhatalomnak az uralkodó pártnak is van egy belső demokráciája.

Talán így is fel lehet osztani: hatáskör-kivonó ellensúlyok, és beleszóló ellensúlyok. 

Nagyon sok ellensúlyt lehet sorolni, de ezek egy része jogalkalmazó és nem jogalkotó, tehát csökkentett ellensúly. Más része pedig nem egészen független, sőt alig független ellensúly. Illetve az egy-egy ellensúly hatalma sokkal kisebb, mint a főhatalom hatalma és lényegében az oszd meg és uralkodj elve érvényesül, vagyis a különböző ellensúlyok nem nagyon képesek összesíteni a véleményük és hatalmuk. Tehát a főhatalom a sok kis ellensúlyt egyenként ilyen-olyan eszközzel, módszerrel képes „legyőzni”.

De ami legfontosabb, hiába van sok ellensúly ezek döntően a vezetés szemszögéből nézik a világot (nem igazán népérdekűek), ezért ezek az ellensúlyok egyfajta szövetséget is képeznek. Ezek az ellensúlyok többnyire maguk is vezetők, vezetések, tehát kvázi csak decentralizálódik a vezetés. A nép szemszögéből, csak a nép képes nézni világot. Kivéve a nagyon bölcs népérdekű, széleskörűen tájékozott vezetőket, de ők nagyon ritkák.

Tehát hiába csatlakozna még további ötven, vagy száz ellensúly, a meglevő húszhoz, a helyzet ezzel nem változna érdemben. Látjuk, hogy hiába van húsz ellensúly, gyakran ez is kevés. Mert hiányzik az igazi ellensúly a nép, a népréteg, a lakosság a nép többségének közvetlen részvétele, beleszólása.

Tehát magasabb szintű demokrácia, akkor fog kialakulni, ha az igazi ellensúly, a nép véleménye is erősen, érdemben megjelenik az irányításban, ellenőrzésben és a jogalkotásban. Ez a közvetlen demokrácia.

Minél kisebb a diktatúra, minél inkább érvényesülnek az emberi jogok, annál nagyobb a demokrácia. Feltételekkel, megjegyzésekkel, de elfogadom ezen gondolatot, viszont akkor meg kell nézni pontosan: mennyire érvényesülnek az alapvető emberi jogok.

Itt van mindjárt azon alapvető emberi jog, hogy mindenki szabadon kifejtheti, elmondhatja a véleményét, a világnézetét, és gyakorolhatja is a világnézetét, vallását, ha az elmondás, gyakorlás nem esik bele a büntetőjog kategóriájába. Egyszerűbben, ha nem okoz valakinek kárt, ártalmat, leszámítva, hogy egyeseket sérthet, zavarhat ez. De az alapvető emberi jog éppen arról szól, hogy sértéseket, zavarásokat űbereli az alapvető emberi jog.

Hát azért vannak itt direkt büntető-törvények is, pl. a holokauszt tagadása, vagy kommunizmus bűneinek tagadása. Még gyakoribb, hogy nincs direkt büntetés, csak indirekt mellőzés és egyéb ilyen-olyan hátrányok érhetik az őszintén beszélőt. De a lényeg az, hogy az alapvető emberi jognak így kellene szólni: mindenkinek joga van ahhoz, hogy kifejtse véleményét és ahhoz is joga van, hogy a közügyekről szóló véleményét komolyan vegyék, érdemben figyelembe vegyék. Ez ugyebár a demokrácia alapvető emberi joga lenne.  Ez már egy újabb, vagy módosított alapvető emberi jog. Azt is tudjuk, hogy ez a jog manapság még messze nem érvényesül, sőt szinte nincs is. Összességében a szabad véleménynyilvánítás joga manapság e rendszerben 60-80%-ban nagyjából érvényesül. Ugyanez elmondható a többi alapvető emberi jogról is. Most én itt nem veszem elő az összes alapvető emberi jogot, de otthon nyugodtan elő lehet venni és megnézni, mi a helyzet. És mint az előző példából kiderült, alapvető emberi jogok jelenleg hiányoznak is, illetve hiányosak. Hogy mást ne mondjak, hiányzik az igazságos, arányos érvényesülésről, jövedelemszerzésről, vezetői pozíciószerzésről szóló emberi jog, illetve ez alig érvényesül.

Nagyon elnézően, az alapvető emberi jogok összességében, átlagosan jelenleg nagyjából, 70%-ban érvényesülnek. Ez azt jelenti, ha innen nézzük a demokráciát, még akkor sem teljes a jelen demokrácia, még van némi (ezért a 30% jelentősnek mondható) diktatúra.

Ha viszont az előző fejezetrész szempontjából mérem a demokráciát, (a népréteg mekkora arányban dönt az őt érintő fontosabb ügyekben), akkor a jelenlegi demokráciaszint szerintem a 40%-ot sem éri el. 

Elismerem, hogy az államkapitalizmus a történelem eddigi legmagasabb szintű demokráciája, de azt már nem, hogy ez a teljes demokrácia. Nyilvánvalóan itt is egy folyamatos, de hektikus történelmi fejlődésről van szó. Nyilvánvalóan nem két kategória van, diktatúra és demokrácia, hanem sok kategória és a teljes demokrácia még messze van.

Megjegyzés: A gyakori hatalomváltás még nem demokrácia, mert zsarnokok is válthatják egymást.

A demokráciaszint objektív számítások alapján.

Nagyon fontos látni, hogy a demokrácia lényege a következő: pl. egy év alatt a vezetettek (beosztottak ügyfelek, tagság, hatalmi funkció nélküliek, népréteg) által hozott döntések száma (aránya), a közösségre vonatkozó hozott összes döntés vonatkozásában. Tehát ha pl. egy évben az összes döntés 20%-át hozza meg a közösség tagsága (a vezető csak egy tag nincs kiemelt döntése), és következő évben ez az arány csak 10%, akkor csökkent a demokrácia. Mit is jelent ez? Egy közösség tagsága (legyen az pl. az ország néprétege, lakossága) úgy dönt, hogy vezetés kezébe adja a hatalmat, ez az adott döntés természetesen demokratikus. És mivel ez egy jelentős döntés, mondjuk, azt hogy ebben az évben már 40%-ban a tagság döntött az összes döntés vonatkozásában. Viszont ezután ebben az évben és következő években a tagság már nem dönt, pl. 4 évig. Ekkor a 4 év vonatkozásában van a tagságnak összesen egy 40%-os döntése, ez évi 10%-os demokráciaszint. A másik esetben úgy dönt, hogy nem adja át hatalmat a vezetésnek. Mondjuk, azt hogy ez kisebb fajsúlyú 20%-os döntés, bár ezen is lehet vitatkozni. Viszont még ebben az évben és a következő 3 évben is pl. 20%-ban dönt a tagság az összes döntés vonatkozásában. A 4 év alatt ekkor az összes döntése 100% lesz, 4 évre lebontva 25%-os. Tehát a két és félszeresével lesz magasabb a demokráciaszint ez utóbbi esetben (mikor a tagság nem adta át hatalmat), mint az első esetben (mikor a tagság átadta a hatalmat).

A vezetés (a vezetési döntés) decentralizációja (lehet az területi, irányítás-területi, jogalkotási, jogalkalmazási, bírói, emberszám alapú, stb.) amely a vezetés  demokratizálódása, szintén így mérendő. A decentralizáltság fokát (mennyi vezető dönt egy adott közösségben) kell mérni éves leosztásban. Vagyis a decentralizált vezetés lehet, hogy egységesen, önként, demokratikusan centralizál, ez azonban csak egy döntés. A következő évben, években a centralizáltabb hatalom, kisebb demokráciaszintet jelent.

A decentralizált vezetés rosszabb is lehet, mint a centralizált, csak ez kevésbé valószínű. Sajnos a vezetés-kiválasztásnak jelenleg is van egy jelentős véletlenszerű aspektusa. A decentralizáltságból (szélesen értelmezett decentralizáltság) adódó demokráciaszint nem biztosan, csak valószínűleg emeli a jó, népérdekű döntések lehetőségét. Pontosabban, nagy valószínűséggel csökken, a rossz, a népérdek ellenes, a vezető érdekű döntések lehetősége. Itt arról van szó, hogy minél szűkebb a vezetés annál inkább lehet az egységesen rossz. Igaz, jó, kiváló is kevésbé lehet, de a rossz lehetséges megfékezése az erősebb tényező. Ha egy fő vezet, akkor az, vagy rossz, vagy közepes, vagy jó, ha két emberről van szó, akkor már más a valószínűség.  Nem akarom ezt folytatni, egyszerű valószínűség-számításról van szó. Minél többen vannak annál valószínűtlenebb, hogy egységesen rossz a vezetés, az átlag annál inkább közeledik az átlagoshoz.

Az alapprobléma, a népszavazási rendszer beindítása.

Sajnos az a helyzet hogy ehhez minimálisan meg kellene változtatni a népszavazásról szóló egyébként alkotmányszintű törvényt, amely lekorlátozza népszavazásokat. Pl. nem lehet népszavazást tartani az alkotmányt érintő kérdésekben tehát a népszavazási kérdésekben sem. És nem lehet népszavazást tartani a költségvetési kérdésekben sem, és talán még lehetne sorolni. Az alkotmányt pedig csak az elitvezetés módosíthatja. Jól kitalálták ezt, van is, meg nincs is népszavazás. Akkor lehetne kiteljesíteni a népszavazásokat, ha az alkotmányt érintő kérdésekről is lehetne népszavazást tartani. Népszavazásilag ez egyébként nem bonyolult. Akarja e ön hogy az alkotmányt érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani? Az a baj, hogy ilyen népszavazást jelenlegi alkotmány szerint nem lehet kiírni. 

Ha ez meglenne (az alkotmány érintő kérdésről is lehetne szavazni), akkor a következő népszavazásnak kellene létrejönnie. Akarja e ön, hogy egy törvényjavaslat lényegi összefoglalásáról (legfeljebb öt, mondat 50 szó) is lehessen népszavazást tartani. Ha ez is igent kapna, akkor már létrejöhetne a népszavazásra is épülő rendszer.

Ekkor már népszavazást lehetne tartani a pl. következő ügyben.

Akarja ön, hogy minden regnáló vezetés ciklus közben (két év után) meg legyen méretve egy népszavazás által? És akarja azt, hogy új választásokat kell kiírni amennyiben a megnevezett vezetést a népszavazásra jogosultak legalább 56%-a le akarja váltani? 

És még nagyon sok lényegi törvényjavaslatot népszavazásra lehetne bocsátani. Majd a népszavazást is népszavazásokkal lehetne átalakítani, továbbfejleszteni.

Tehát ha a nép és az értelmiség valóban egy békés, de mégis igazi forradalmat akar, akkor erre a követelésre kell koncentrálnia: követeljük, hogy az alkotmányt érintő kérdésekben is lehessen népszavazást tartani.

Ha pedig egy vezetés valóban forradalmi és demokratikus akar lenni, akkor az a fő tevékenysége arra irányul, hogy az alkotmány úgy módosuljon miszerint alkotmányt érintő kérdésekről, és magáról a népszavazást érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani.

Egyéb ismétlések.

Az állami gazdálkodás és magángazdálkodás között egy lényegi, lélektani különbség van, ez pedig a következő:

A magángazdálkodásban, a vezetőkben, irányítókban, tulajdonosokban a „normális kapzsiság” mellett szükségszerűen kialakul a túlzott kapzsiság. És ez a túlzott kapzsiság az állami gazdálkodásban nem engedhető meg, ezzel rosszul, hibásan, helytelenül működik az állami gazdálkodás. Pontosabban, gazdálkodás bizonyos területei ágazatai a túlzott kapzsiságra kényesek, amiatt elomlanak, ezért azok nem működhetnek magángazdálkodásban, így marad az állam.

A birtoklási tudat jelentős érzelem.

A kapzsiság és a hatalomvágy összefügg.

Az állami gazdálkodásban, a vezetőkben, irányítókban (szükségszerűen?) a „normális kapzsiság” sem alakul ki, kellőképpen. Más útón viszont (szükségszerűen?) kialakul a túlzott kapzsiság, ez vezet pl. a korrupcióhoz.

(Ha ez (ezek) nem alakulna ki, az állami vezetőkben, irányítókban, akkor szinte minden beleférne az állami gazdálkodás keretei közé. De kialakul, legalábbis bizonyos fokig kialakul, ezért van szükség magángazdálkodásra.)

A „normális kapzsiság”: szívvel, lélekkel törődik a rábízott gazdálkodással annak valóságos, életjavító fejlődésével, de közben másoknak sem okoz kárt, a közösség érdekét is figyelembe veszi. Ebből levezethető, mi a túlzott kapzsiság. És ez is levezethető: még a „normális kapzsiság” sem alakul ki.

Tehát ez az alapvető különbség, mert egyébként a gazdálkodás lényegében ugyanaz. Az alkalmazottak viselkedése lényegében ugyanaz. A szervezés, tervezés, kalkuláció, árazás, a gazdasági törvények ismerete, stb., lényegében ugyanaz.

Kitérés a megoldásra.

A kiindulás (legalábbis szerintem), hogy a magángazdálkodásban szükségszerűen kialakul a túlzott kapzsiság, ezzel nem sokat lehet kezdeni. (Egyébként, ha a túlzott kapzsiság nem alakulna ki, akkor szinte minden működhetne, magángazdálkodásban.) De szükségszerűen kialakul. Ettől függetlenül a túlzott kapzsiság mértéke, sem mindegy. És vannak olyan gazdasági területek, ágazatok, amelyekben a túlzott kapzsiság (de ennek is vannak határai) nem okoz nagyobb gondot, inkább az előnyök jelennek meg. Ezért szükség van a magángazdálkodásra is.

Az állami gazdálkodás vonatkozásában viszont megkérdőjeleztem, hogy szükségszerű e, a vezetők nemtörődömsége,  közömbössége, korrupciója. Azt mondom: ez kevésbé szükségszerű, mint a másik szükségszerűség. Ezért szükség van olyan állami gazdálkodásra melyben a vezetők irányítók közömbössége, nemtörődömsége, korrupciója csökkentett, a normális határon belül marad. Vagyis, szerintem az állami vezetőkben, irányítókban kialakítható a „normális kapzsiság”, úgy hogy közben nem alakul ki a túlzott kapzsiság. Pontosabban, ez gyakorlatilag inkább kialakítható, mint az, hogy magángazdálkodók a „normális kapzsiság” határán belül maradjanak.

Az állami vezetők, irányítók „megjavulása” hogyan érhető el, erről szól e tanulmány jelentős része. Pl. a felelősségtudat kialakításával, a megfelelő felelősségre vonással érhető el. És még sok mindennel.

A hasznos termelésről szóló gondolatok az innovációról szóló gondolatok, stb., akkor válnak valójában értelmessé, ha van egy hosszú távú, középtávú és ezekből eredő rövid távú gazdasági stratégia.

Kezdjük ezzel a fontos megállapítással. Nemzetgazdasági szinten ostobaság leépíteni, megszüntetni, csak átszervezésnek, átalakításnak, az átstrukturálásnak van értelme.

A magángazdaság lényege a szabadság itt le kénytelen kelletlen le kell nyelni a spontán értelmetlen leépítést, megszüntetést. Az állam azonban egy a magángazdaságnál magasabb szerveződés tudományos működés, amely kiegészíti a szabadságot. Az állam a maga területein csak átstrukturálásban gondolkodhat és magángazdaságot is e felé kell hogy ösztönözze, irányítsa.

Az állam a magángazdaságot a saját eszközeivel (adócsökkentés, kedvezményes hitelezés, stb.) tereli e helyes út felé. Ostoba ama állam, és ostobák azok a vezetők, akik nem így gondolkodnak, tesznek. Leépíthetnek postát, megszüntethetnek vasúti vonalakat, bezárhatnak iskolákat stb., ez spórolásnak látszhat az ostobák számára, de fel kell tenni a kérdést: mi lesz azokkal az emberekkel akik eme szolgáltatásokat igénybe vették. És mi lesz azokkal a dolgozókkal aki eme szolgáltatásokat termeléseket végezték. Talán munkanélküliek lesznek? Elég leépíteni, megszüntetni, majd kialakul az új struktúra, mondhatják az ostobák. Kialakul csak borzalmasan lassan és kacskaringósan. Ha leépítés, megszüntetés összes egyenlegét nézzük pl. egy sereg embernek autóval, kell ötven kilométert utazni, bizonyos szolgáltatásért, és egy sereg ember munkanélküli lesz, kiderül hogy negatív az egyenleg. És mire pozitívra alakul megint jönnek újabb negatív egyenlegű leépítések, megszüntetések. Mindez nem jelenheti azt, hogy nincs szükség átalakításra, csak azt jelenti, hogy olyan helyzetet kell létrehozni, hogy a leépített emberek rögtőn el tudjanak helyezkedni, más hatékonyabb szolgáltatásba, termelésbe. Ez pl. a nemzetgazdasági átstrukturálás.   Ha tudatos átstrukturálás van, akkor tudatosan, gyorsan és egyenesen jön létre ez új struktúra a jobb helyzet. És itt jön képbe a gazdasági stratégia. Ha van gazdasági stratégia, akkor létrejöhet a tudatos, gyors egyenes átstrukturálás. Ha nincs, akkor nem jöhet létre.  (És meg egy fontos megjegyzés: az értelmes jó beruházás is az elején pénzbe, munkába kerül.)

Tehát a lényeg, hogy mindig mindenhol legyenek fejlődő gazdasági ágazatok, fejlődő termelések, szolgáltatások. Általában is legyenek és pontosan tervezetten, ott és akkor is legyenek. Az egész átstrukturálás tervezetten haladjon. Pl. leépül egy vasútvonal de helyette autóbusz közlekedik. Pl. megszűnik tíz vasutas munkahelye, de már pontosan megvannak azok a munkahelyek ahol ők elhelyezkedhetnek. Csak így van értelme az egésznek.

Mire lehet építeni a gazdasági stratégiát.

Megint egy fontos megállapítás. A gazdasági stratégia, döntően a hazai gazdaságról, a hazai vállalatokról szólhat. 

Az biztos, hogy minden állami terület, ágazat (egészségügy, oktatás, tömegközlekedés, természetvédelem, közrend, stb.) fontos és fejlesztendő, csak nem egyformán.

Az biztos, hogy minden természetkímélő, energiakímélő termelés, szolgáltatás fontos és fejlesztendő. Főleg azok, amelyek közvetlen hatnak, pl. egy újfajta kisüzemi természetkímélő energia-előállító. Vagy egy újfajta energiakímélő és természetkímélő erőgép előállítása. Nagyon sok ilyen ágazat, munka lenne, ha tudatosan végiggondolnák.

Továbbá, amire jelenleg lehet építeni az a számítógépipar számítástechnika és azzal kapcsolatos ágazatok. Ez is fontos és fejlesztendő.

A harmadik szempont, a nemzeti sajátosságok kihasználása.

Pl. Magyarországon, itt van a mezőgazdaság, de ezt is tudatosan és kiterjesztve kellene kezelni. Mezőgazdaság és élelmiszeripar családi és kisüzemi gazdaságokban. Ehhez szükséges gépgyártás, és szükséges közbenső termékgyártás.

Pl. a gyógyvízturizmus, de ez is sokkal szélesebb, ha végiggondolják. Pl. nyugdíjasok idegenforgalma tekintettel arra, hogy ők másra vágynak, mint a fiatalok, és a lakosság öregszik. Pl., nemcsak fürdőkúrákban kell gondolkodni, hanem gyógyászatban. Ehhez viszont kapcsolódik a gyógyászati eszközök berendezések gyártása. És az ilyen szakemberek képzése, állami képzése is.

Nem folytatom. A lényeg az, hogy egy állami szakembergárdának, egy független, tudományos demokratikus testületnek kell egy pontos részletes, de hosszú távú stratégiából levezetendő gazdasági stratégiát kidolgozni. És ezt következetesen képviselni kell. És persze meg kell szüntetni az össze-vissza, leépítek, felépítek politikát, minden ilyen irányú döntésben részt kell venni ennek a testületnek.

És egy kis utógondolkodás a döntéshozó mechanizmusról.

Ezért, az ilyen tervezés miatt vannak a minisztériumuk – mondhatják többen.

Csak a gyakorlat azt mutatja, hogy ez nem működik. Egyrészt a minisztériumok nem független, tudományos testületek. Az egészbe bele van keverve hatalmi harc, nagytőke nyomása és még sorolhatnám. Ráadásul ott van az a kevés legfelső döntéshozó, miniszterelnök, pártelnök, akik mindenbe beleszólhatnak, akiknek a döntéseik (ezek véleménye nem egyszerű vélemény, hanem döntés, még ha véleményként is adják elő) meghatározók. Nekik van valamilyen, már fizikai korlátok miatt is hiányos felületes véleményük. Egy ember egyszerűen képtelen mindenben a legnagyobb szakértelemmel elmerülni. Néha jó irányú ez vélemény, de akkor is zavaros, felületes hiányos, máskor pedig az iránya is rossz, vagyis teljesen téves. (A szekértő azt mondja, amit vezetője hallani akar, a vezető azt szakértői vélemény hallja meg, amit meg akar hallani, ami hasonlít az ő véleményéhez.) Valahogy ki kell törni ebből a döntéshozói gyakorlatból.

De nemcsak ez a baj. Az rajzolódik ki, hogy  a rendszer alapvetően nem így tagolódik: ipar, mezőgazdaság, egészségügy, oktatás, stb.  Hanem elsősorban problémakörök szerint tagolódik. Itt van pl. ez a problémakör: nemzeti gazdasági stratégia. Jóllehet ez felépül iparból, mezőgazdaságból, környezetvédelemből, egészségügyből, oktatásból stb.. Ez csak azt jelenti, hogy ebben a független tudományos testületben, amely nemzeti gazdasági stratégiát kialakítja, felügyeli, a felsorolt és még sokféle szakembernek kell dolgoznia.

De a sokféle fejlesztést össze kell hangolni, annak egységesnek kell lenni, ezt következetesen képviselni kell. És nem utolsósorban a sokféle fejlesztésből ki kell választani a fontosakat. Tehát nagy valószínűséggel ezt a problémakört (ezt is és még sok mást is) egy testület jobban tudja kezelni, mintha a tagok és a feladatok szét lennének szórva.

A legfontosabb gazdasági alapelvek, evidenciák felsorolása.

Mikor működik, teljesít legjobban, leghasznosabban a gazdaság általában, folyamatában, hosszabb távon átlagosan? A gyenge teljesítményű ingadozó gazdaságban a felületes szemlélő beleshet abba hibába, hogy mindig csak egy szakaszt értékel és azt is az előző szakaszhoz képest. Mivel az előző szakasz is általában gyenge, ezért az ennél jobb szakasznál már ujjong az elemző. A rossz szakaszt pedig kevésbé tartja rossznak. Ez a felsorolás kilép ebből a földhöz tapadt látásmódból, felülről, folyamatában nézi a gazdaságot. 

1. A gazdaság akkor működik és teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha be vannak tartva optimális értékek, arányok, és ezzel összefüggésben egyensúlyi állapot van.

A lényeg az, hogy az értékeket, arányokat (pl. az állam, az adó, a hitelfelvétel, a hitelforgalom, a megtakarítás, az alapkamat, a devizaárfolyam, az áremelés, stb. nagysága, struktúrája, aránya) nem gazdasági, nem „szakértői”, nem politikai alkuknak kell kialakítani, hanem ezeknek van egy tudományos optimális értéke.

Természetesen ez az optimális érték, arány, normális gazdaságban, kis mértékben változik a technikai, termelési, ill. az igény és fogyasztásfejlődéstől. Kissé változik az ország speciális változásaitól. Kissé változik az ország lakosságának speciális igényeitől, jövőútjától. Mindezek beszámításával jönnek létre az optimális értékek, arányok. És amennyiben ezek létrejönnek, akkor az egyensúlyi állapot is kialakul. Gyakorlatilag az egyensúlyszámításból is el lehet jutnia az optimális értékekhez.

1/a. Ha a fenti evidencia érvényesülne, akkor talán nem kellene állandóan süket fülek mellett kiabálni: az eladósodás rossz, a túl erős forint rossz, a kis, gyenge állam rossz, az állami inflációgerjesztés rossz, a kis és középvállalkozások elhanyagolása rossz, a nagytőke túlzott aránya rossz, stb.. 

2. A gazdaság akkor működik és teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a fejlődés egyenletes, folyamatos (kis lépéses), széleskörű, de viszonylag dinamikus. Ennek egyik feltétele, hogy legyenek hosszabb távú, viszonylag következetesen betartott tervek. Akkor sem szabad hirtelen nagy változást csinálni, ha az történetesen jó irányba történik. Soha nem szabad elégedetten leállni.

Ezt az alapelvet össze lehet kötni az első alapelvvel.  Egyébként az alapelveket össze lehet kötni.

3. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha pénz elemzés és tervezés mellett, (sőt egy fokkal fontosabb, mint a pénz) elvégzik a termelés-fogyasztás elemzést és tervezést és ez is meghatározza (sőt egy fokkal fontosabb, mint a pénz) az intézkedéseket, tennivalókat.

4. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha az elemzésbe, tervezésbe beleteszik a többség igényét, és pszichés reakcióit (tisztességesség, munkamotiváció, pánikreakció, stb.). A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a döntő többség nyugodtan, biztonságosan, de versenyezve és önállóan kalkulálva, önálló ötleteit megvalósítva él és dolgozik. Ha a döntő többség szükségletei széleskörűek (igazságosság, biztonság egészség, tudás, kultúra, stb.) nemcsak az anyagi, tárgyi, testi fogyasztásra koncentrálódnak.

5. A tisztesség, tisztességtelenség (beleértve az aránytalan igazságtalan jövedelmeket, a gyors és nagyarányú profitra való törekvést) valóságos gazdasági, termelési tényező, a gazdaság attól függően működik, teljesít jobban, hasznosabban, minél tisztességesebb.

6. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a munkák, termékek, szolgáltatások a tényleges hasznosság (nem fölösleges, ártó, de lelket, testet, természetet építő) szerint is értékelve vannak.

7. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha makró-folyamatokat (pl. természetpusztítás, népesedés, világegyensúly, stb.) is beleteszik az elemzésbe, tervezésbe, gyakorlati megvalósításba. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a természeti és a humán erőforrások vissza-pótlódnak, sőt növekednek.

8. Mindezen evidenciák érvényesülését meghatározza a politikai rendszer. Mindezen evidenciákat a fejlett, demokratikus, tudományos vezetésű (fejlődő, demokratizálódó, értelmesebbé váló) politikai rendszer képes érvényesíteni.

Mindezek az evidenciák, a jelenben nem érvényesülnek, ezért a jelen gazdasága rosszabbul működik, teljesít a lehetségesnél. A „nem érvényesülés” a politikai rendszert is minősíti

A nemzeti függetlenség még nem demokrácia. A vezetés demokratizálódása és az egész társadalom (népréteg) demokratizálódása. Elméleti rendszertényező.

A közösségek (társadalmak) önállósága (függetlensége) – az összefüggések ellenére sem keverhető a demokratizálódással. Ez megint egy olyan téma, amely külön könyvet, akár könyveket igényelne.  Nagyon vázlatosan szerintem a következő a helyzet.

A társadalmi közösségek, a társadalmak jelenleg munkaközösségek, ráadásul kényszerközösségek, akik másképp működnek, mint mondjuk az önkéntes baráti közösségek.

Először is látni kell, hogy egy társadalom önállósága, és az állam, mint az adott vezetés önállósága (külföldtől való függetlensége), az összefüggések ellenére, két különböző dolog. Az önálló állammal kapcsolatban többek közt felvetődhetnek a kérdések: van-e valójában részleges autonómia, ill. alárendelt, de önálló állam? Hol kezdődik az önállóság? Létezhet-e félig önálló állam? Hol kezdődik a teljes önállóság? Mi a kényszerhelyzet? Az alapkérdések azonban inkább a következők: mennyiben fontos egy vezetés (állam) önállósága, ha közben társadalom, a népréteg nem önálló? Másképp fogalmazva: lehet-e egy nép nemzet független, ha nincs demokrácia?

Melyik a helyes megállapítás? Addig nem lehet megvalósítani a társadalom, a nép önállóságát, míg nem alakul ki az állam, nemzet önállósága. Vagy: addig nem lehet megvalósítani az állam, nemzet önállóságát, míg nem alakul ki a társadalom a nép önállósága (demokráciája)? Szerintem ez az utóbbi a helyes megállapítás. 

Igazi társadalmi önállóságról akkor beszélhetünk, ha a lakosság (a közösség minden tagja) szabadon, kényszer nélkül választhatja meg a neki megfelelő közösséget, illetve rendszert. A történelem során eddig, nem alakultak ki igazán önálló közösségek. Persze, a kényszer nélküliség fogalma, felfogás kérdése. Az én felfogásomban, két, vagy több rossz közül a kevésbé rossz választásának lehetősége, még kényszerhelyzet.

Az önállóságnak (önrendelkezésnek, szabadságnak) tehát három feltétele, tehát a széles és különböző választék és a szabad választás, és az objektív tájékoztatás következtében kialakult szabad akarat. Hogy ezeknek hol van a megvalósulási határvonala az egy szerteágazó téma. A történelem során eddig még nem alakult ki tényleges demokrácia ezért a választékból hiányzik egy lényeges elem – demokratikusabb rendszert nem lehetett és most sem lehet választani. Másrészt a közösségekbe, társadalmakba való szabad átjárás (szabad kilépés és belépés) sem valósult meg eddig. A manipulálatlan akarat megléte szintén vitatható. Eddig és jelenleg is csak legfeljebb részleges, viszonylagos függetlenségről beszélhetünk. Hozzá kell tenni, hogy a közösségek nemcsak az elaprózódás irányába tagolódnak, de az egyesülés irányába is. Az egyesülés is lehet viszonylag szabad választású, kényszer nélküli. Itt kapcsolódva a demokráciához megjegyezhetjük: egy kisközösség (kisebb társadalom) és egy nagyközösség (nagyobb társadalom) egyaránt lehet diktatórikusabb és demokratikusabb. Tehát az, hogy a nagyközösségből leszakad és önállósodik egy kisebb közösség, még nem jelenti azt, hogy az egy demokratikusabb közösség.

A nemzeti függetlenség alatt jelenleg nem a nemzet demokráciáját értjük. Egy későbbi részben megállapítom, hogy nemzeti közösség, mint meghatározó, befogadó nagyközösség csak akkor látja el a szerepét, ha az a lehető leginkább demokratikus közösség. Erre egy későbbi fejezetben visszatérek.

Másfelől történelmileg demokratizálódási folyamatot is két fő ága van. A vezetés demokratizálódása és a társadalom (népréteg lakosság) demokratizálódása. Az utóbbi a fontosabb, amelynek lényege: a népréteg véleményének a megjelenése a döntéshozásban.

A vezetés demokratizálódása lényegében arról szól, hogy ne egy teljhatalommal rendelkező szűk csoport irányítson saját érdekeinek megfelelően. A döntéshozó mechanizmus és jogrendszer biztosítsa azt, hogy ne egy szűk csoport irányítson, vezessen, és biztosítsa azt, hogy ne csak a saját érdekeinek megfelelően vezessen. Másfelől azonban a vezetés demokratizálódása a lakosság demokratizálódása nélkül csak egy határig tud létrejönni. A lakosság demokratizálódása (véleménye döntéshozásban) nélkül, nincs olyan döntéshozó mechanizmus, jogrendszer, amelyik biztosítani tudná, hogy a vezetés részben ne a saját érdekei szerint irányítson.

A társadalom demokratizálódásának egyféle megfogalmazása: az irányítási és vagyoni tömeg arányos és igazságos elosztása a vezetés és a nép között. Ez pedig bizonyíthatóan akkor jöhet létre, ha a népnek valódi és jelentős döntéshozó szerepe van. A vezetés demokratizálódása, pedig a vezetésen belüli arányos igazságos irányítási, vagyoni tömeg elosztása, amely összefügg a vezetés létszámával is.

Azért nézzük meg az összefüggéseket is. Egyrészt vannak közös tényezők, melyek, mind a vezetés mind a társadalom demokratizálódását okozzák. Másrészt a vezetés demokratizálódása hosszabb távon (rendszereken, átívelő távon) közvetve a társadalom demokratizálódásához vezet. Ehhez kapcsolódva: a vezetés demokratizálódása nélkül nem jöhet létre a társadalom demokratizálódása, a vezetés demokratizálódása előfeltétele a társadalom demokratizálódásának.

Modellezzük a döntéshozó mechanizmust. A döntéshozás alapvető rendszere.  Elméleti rendszertényező.

A döntéshozás (emberi) egyféle alapvető felosztása.

A felosztás azért is vázlatos, mert az un. „irányadó döntések” is sokfélék lehetnek.

A legfelső szint, az irányadó döntéshozók, vagy, és az irányadó döntések szintje.

Alatta a jelentős módosítók (az irányadó döntések módosításáról van szó), ugyanakkor (egyben) a végrehajtók szintje.

Alatta a közepes módosítók, ugyanakkor (egyben) a végrehajtók szintje.

Alatta a jelentéktelen módosítók, ugyanakkor (egyben) a végrehajtók szintje.

Viszont a legfelső szint az állhat: emberekből (az irányadó döntéshozókból) és állhat magukból az irányadó döntésekből.

Ha emberekből áll, akkor azok az irányadó döntések, amiket ők állapítanak meg.

Ezt tovább lehet bontani: valóban ki vannak válogatva a legkiválóbb döntéshozók. (De még ez sem garantálja biztosan a legjobb döntéseket.) Vagy nem biztos, sőt bizonytalan, hogy a legkiválóbb döntéshozók kerülnek a legfelső szintre. (A jelenlegi politikai rendszer az utóbbi változatnál tart.)

Emberek (vezetők) nélkül is állhatnak az irányadó döntések a legfelső szinten.

Pl. a bárkinek, van jó elgondolása, ötlete, jó irányadó döntése, azt sokan pártolják, és a sok pártoló által kerül a döntés az irányadó döntés szintre. Ekkor a legfelső döntéshozók sokan lesznek, adott esetben a többség. De ekkor nem az emberek a lényegesek, hanem az, hogy a legfelső szinten maga az elmélet, a cél, a terv van.

És lehetséges olyan vegyes rendszer, amikor a legfelső szinten emberek is állnak, és a sokak által pártolt irányadó döntések is ott vannak.

Kitérés a jelen helyzetre, a közvetlen demokrácia vonatkozásában.

1. Népszavazások a lehetségeshez, szükségeshez képest igen ritkán vannak, gyakran rossz kérdéssel (érdektelen, rosszul fogalmazott, stb.) és a tájékoztatás, vita is rossz (igazságtalan, összekavaró, stb.).

2. A négy éves népválasztások (vezető választások) a rossz választási törvények miatt kis választékból merítenek, és a tájékoztatás, a vita is rossz. Továbbá probléma, hogy a reprezentáció (minden réteg, osztály, csoport arányosan szavazzon) nincs mérve. Most itt a programok betartatlanságáról, és a leválthatatlanságról nem is beszélek.

3. Az intézményi közvetlen demokrácia (a dolgozók ügyfelek véleményének javaslatának, panaszának figyelembevétele) összességében szinten rendkívül gyenge.

4. A komoly társadalmi közvélemény-kutatások a lehetségesnél, szükségesnél jóval kevesebbek.  A kérdések színvonala is gyenge. A lehetséges tájékoztatás vita is elégtelen. Túl kevés a merítési szám, hiába van rendben a reprezentáció, és a csalásmentesség (ha rendben van). A közvélemény-kutatók elfogultak. Egyébként pedig nincs következménye a nép véleményének, tehát eleve levegőben lógó dologról van szó.

5. A vezetések által néha kezdeményezett „népszavazások, közvélemény-kutatások”. Rossz (érdektelen, ill. választ sugalló) kérdések. A tájékoztatás, vita rossz. A csalásmentesség (egy ember egy szavazat) és a reprezentáció biztosítása bizonytalan. Az összesítés bizonytalan. És nem rendszeres, akkor van, ha a vezetés igazolni akarja a nép támogatását.

6. A médiák közönségszavazatai ilyen-olyan játékokban, vetélkedőkben. A csalás nagyon is lehetséges, mert egy ember akár száz, vagy ezer szavazatot is leadhat. Azon kívül ezek nyilván nem komoly társadalmi kérdések.

Az biztos, hogy az első négy gyengesége jelzi a közvetlen demokráciaszintet.

Kérdés hogy az ötödiknek, hatodiknak őrülni kellene, vagy azok inkább a közvetlen demokrácia lejáratását okozzák? Azt gondolom, hogy egy fokkal erősebb a lejárató hatásuk, mint a pozitív hatásuk.

A döntéshozó modell legyen egy verseny, mondjuk a popénekesek versenye.

Már az elején megjegyzem: a jelenlegi közönségszavazások nem demokratikusak, nem tükrözik a nézők véleményét, mivel megengedett hogy egy személy többször, akár ezerszer is szavazzon.  Valószínű, hogy egy-egy gazdag család, szűk közösség a szavazatival győzelemre (érdemtelen győzelemre) viszi a pártfogoltját. Mellesleg pedig a reprezentációs szavazás is hiányzik. Vagyis amikor a népi döntéshozásról beszélek, akkor egy demokratikus választási rendszert feltételezek, melynek több feltétele van.

Lehetne szépségverseny, vagy korcsolyaverseny és még lehetne sorolni, nem lényeges.

Induljunk ki abból, hogy a versenyt három ember találja ki, ők szervezik, ők hozzák az alapszabályokat. Ha ez a három ember saját magát teszi meg zsűrinek, akkor ezt nevezhetjük diktatórikus rendszernek. Ebben az esetben igen nagy az esélye, hogy előre eldöntik, ki nyerje meg a versenyt, ezen kívül nem biztos, hogy értenek hozzá.

Ha a zsűri mondjuk 10 emberből áll (nem háromból), akkor már jobb a helyzet, nő az igazságos döntés esélye. Ha a zsűri 20 emberből áll, akkor talán még jobb, de 30 embernél már nem biztos. Akkor még jobb a helyzet, nő az igazságos döntés esélye, ha zsűri független elfogulatlan szakértőkből áll. Ha zsűri a három szervező (főnők) ismerőse barátja, akkor valószínűsíthető a bundázás. Ha a zsűri mondjuk pénzemberekből és politikusokból áll (benyalás végett), akkor nem szakértő, tehát szintén romlik az igazságos döntés esélye. Ha a zsűritagok eleve barátok, vagy éppen a zsűrizés közben barátkoznak össze, akkor kialakulhatnak mindenféle érdekszövetségek igazodások. Például a kevésbé befolyásos tagok, igazodnak a befolyásos tagok véleményéhez. Romlik az igazságos döntés esélye. Ha zsűritagok eleve ellenséges, konkurens viszonyban vannak vagy éppen a zsűrizés, közben kerülnek ebben a helyzetbe, akkor szintén romlik az igazságos döntés esélye. A cél ebben az esetben nem az igazságos döntés, hanem a másik véleményének megtorpedózása, a másik háttérbe szorítása lesz. Ezért érdemes egymástól viszonylag független szakértőket kiválasztani és a zsűritagokat a lehető legjobban elkülöníteni. Persze a közös döntésnek is van előnye, mert több vélemény kerül megfontolásra, ezért az elkülönítés mellett azért - név nélkül - jó, ha a zsűritagok ismerik egymás véleményét. Tovább fokozható a döntés jósága, ha különböző szakemberek vesznek részt a zsűriben. Az egyesek az énekhangot a mások az előadást, megint mások a mozgást, megint mások az ének tisztaságát, stb. figyelik.  Még jobb lehet a döntés, ha egy zsűritag egyrészt általános szempontból, másrészt speciális szakmai szempontból is dönthet. Mindehhez szükséges, hogy a zsűritagok feladata ténykedése precízen részletesen legyen előírva, szabályozva. Persze nem mindegy a verseny megrendezése sem, a versenyzők egyenlő igazságos megjelenése sem, de ez egy másik téma. Minden jóság ellenére még ez az egész nem nevezhető demokratikus döntésnek, ugyanis a közönség (a nép) kimaradt a döntésből. Eddig tehát csak a vezetés demokratizálódásáról (demokratikus szintjéről) volt szó.

Innen kezdődik a nép döntéshozása, vagyis a társadalom demokratikus szintje.   Miért szükséges, hogy a nép benne legyen a döntésben. Egyrészt röviden mégiscsak a népnek fog énekelni az énekes, tehát neki kell elsősorban megfelelni. Kicsit bővebben. Húsz, harminc, vagy akár száz, vagy ezer üzletember, ill. politikus véleménye nem lesz azonos a nép véleményével, hiszen minden rétegnek eltérő az ízlése. Húsz, harminc, száz vagy akár ezer szakember véleménye – bár közelebb áll – még mindig nem lesz azonos a nép véleményével. Demokratikus döntés például az, ha a zsűritagok szavazata adja ki a döntés felét és a nép döntése, adja ki a döntés másik felét, de csak akkor, ha zsűri elfogulatlan szakemberekből áll. Ha elfogult a zsűri, akkor csak rontja a döntés igazságosságát. Viszont az elfogulatlan szakemberek javítják a döntés igazságosságának esélyét. Itt jegyzem meg: a szakmai zsűri is könnyen átalakulhat elfogult, szakmaiságot mellőző zsűrivé, ha ez ellen tudatosan nem tesznek. Áthalkulhat a szakmai zsűri, például, mert kiszakítják a szakmai munkájából, a zsűrizés lesz a foglalkozása és megélhetése.

Az sem mindegy azonban, hogy a nép milyen módszerrel szavaz. Ha csak az önként betelefonálok szavazata számít, akkor igazságtalanságok alakulhatnak ki, például az egyik versenyzőnek nagyobb a baráti köre, ismertsége mint a másiknak. Természetesen nő az igazságtalanság, ha egy ember többször, korlátlanul telefonálhat be, azaz szavazhat. Ezért találták ki a lakosságot (népet, közösséget) reprezentáló közvélemény-kutatást. Ezer, vagy több embert minden rétegből arányosan úgy összeválogatni, hogy az reprezentálja az egész népet (lakosságot). Az önkéntes szavazók átlagos elfogultsága általában nagyobb, mint a megfontoltabb lakossági reprezentációnak az elfogultsága. Igaz ez a megfontoltság gyakran vezet határozatlansághoz. Pontosabban úgy fogalmaznék, hogy igen sok ember annyira bölcs és szerény, hogy csak információk birtokában és csak felkérésre mond véleményt. Meg kell jegyezni, hogy a nép (lakosság, közösség) reprezentációját állandóan váltogatni kell. Ha mindig ugyanaz, mondjuk ezer ember reprezentálja a népet, akkor abból szükségszerűen zsűri (vezetés) lesz.  Ugyanakkor az sem lenne a helyes, hogy az önként telefonálók véleményét kihagynák, mert akkor az önkéntesség és a lelkesedés veszne el. Természetesen egy komoly szavazáson biztosítani kell, hogy egy ember csak egy szavazatot adhasson le. (Valójában, de ez már magasabb fokú, demokrácia, a behatárolt és feltételekhez kötött többszörös szavazat (pl. ötszörös) a legjobb. De itt ne menjünk ilyen magasságokba.)  

Visszatérve, ezért mondjuk 25%-ban a reprezentatív közvélemény kerülne beszámításra, 25%-ban az önkéntes betelefonálok, és 50%-ban az elfogulatlan szakértő zsűri véleménye. A pontos megoldás már csak matematikai kérdés. Sokféle döntés sokféle arányt tehet szükségessé, de a három csoportnak (szakértő vezetés, önkéntes szavazók, közösség reprezentációja) valamilyen arányban általában részt kell venni a demokratikus döntésben.  Ezen kívül még lehetnek egyéb torzító tényezők is. Például a kieséses rendszer rossz. Az sem jó, ha részekre tagolják a versenyt, minden forduló tiszta lappal kezdődik.

További probléma, ha túl sok jelentkező van, akkor ki végezze, és hogyan végezze el az előzetes szelekciót?

Néhány gondolat az előzetes szelekcióról.

A probléma akkor merül fel, ha túl nagy választék. Kis, közepes választék szelekcióját a lakosság a népréteg (a közvetlen demokrácia) is el tudja végezni.

Az előzetes szelekciónak persze csak a közepes optimális választékra kell leszűkíteni a választékot. Pl. az énekes verseny alkalmával 50 főre. Ebből az ötven főből már a közönség is képes választani. Mindennek (terméknek, szolgáltatásnak, elméletnek, programnak, törvényjavaslatnak vezetőjelöltnek, stb.) az a célja, hogy végső a népréteg (lakosság) általi választék legyen. Minden lakosság általi választéknak van egy optimális nagysága. Az nagyság, amely a lehető legnagyobb, de a lakosság képes a választást végrehajtani. Az optimális választék nagyságát meghatározza a választás bonyolultsága, a fontossága, a döntési idő, az eredeti választék nagysága és választék jellege. 

Az előzetes szelekciót kétségkívül független, elfogulatlan, tudományos (szakmai), demokratikus testületnek (zsűrinek) kell elvégeznie. Ellenben az előzetes szelekció ellenőrzésébe is be lehet vonni a lakosságot és a civil szférát. Ettől válik a szelektáló testület demokratikussá. Minderre egy későbbi fejezetben még visszatérek. 

Szóval a demokratikus szavazásnak is megvan a maga tudománya.

A vezetés és a népi döntéshozás különálló és ötvözött rendszere.

A döntést tehát hozhatja a kiválasztott (talán az átlagnál hozzáértőbb kiválóbb emberek) vezetés. És hozhatja a nép, a reprezentatív nép (a lakosság a közösség a közönség az érintettek sokasága és még lehetne sorolni). És kettőt lehet ötvözni.

De nagyon sok variáció van. A vezetés kikből áll össze. A vezetés milyen szisztéma szerint dönt, stb.

A nép tekintetében is sok variáció lehetséges, és az ötvözés újabb variációkat kreál.

A vezetés is tévedhet és a nép is tévedhet. De ha ebből indulunk ki, akkor nem lenne döntés, mert valakinek is dönteni kell.

Mielőtt továbbmegyek rövid kitérés: mi a különbség a döntéshozás és a véleménynyilvánítás között.

A véleményben mondhatja valaki és ezt is jónak, tartom, más szempontból azt is jónak tartom. Vagy éppen ezt sem tartom jónak, más okok miatt azt sem tartom jónak. A döntéshozásban nincs ilyen, ott dönteni kell, az egyiket el kell vetni, a másikat meg kell valósítani.

Némely kérdésben, problémában lehetséges árnyalt, több alternatívás vagy köztes megoldás. Arra kell törekedni, hogy ahol ez lehetséges ott ne kettő, igen, vagy nem, hanem több alternatíva legyen. De a döntéshozás mindenképpen szűkít. Lehet hogy nem kettő, hanem négy alternatíva van, de abból a négyből választani kell. Ugyanakkor meg kell jegyezni más esetekben, sok esetben, csak igen, vagy nem van, a variálás csak elkenése a döntéshozásnak.

Visszatérve, oda hogy a nép is tévedhet és a vezetés is tévedhet.

Máshol ezt részletesebben elemzem, de az a lényeg minél többen döntenek (önállóan) annál kisebb a tévedés lehetősége, de annál középszerűbb (se nem jó, se nem rossz) döntések jönnek létre. Minél többen döntenek az elfogult szubjektivitás, annál inkább kioltja egymást.  És minél kevesebben döntenek annál inkább lehetséges igazán jó, vagy igazán rossz döntés. Viszont sajnos a lehetséges rossz döntésekből kell kiindulni. Ez a legnagyobb baj. Ezért a nép a sokaság döntése egy fokkal jobb, mint a vezetés döntése. Persze ennek van egy olyan vonatkozása is, hogy a mennyire ért hozzá nép, ill. mennyire népérdekű és szakértő a vezetés. Egyelőre azt mondhatjuk mindkettő legfeljebb gyenge-közepes szinten van, de a szint kb. egyforma. És remélhetőleg a jövőben mindkettő egyformán fejlődik, tehát egy szinten, csak magasabb szinten marad.

Maga a kérdés típusa is meghatározza hogy a „szakértő” vezetés, vagy a nép döntése e a jobb. (Lehet hogy vezetés szakértelme nagyobb mint a népé de az biztos hogy népérdekűsége kisebb.)

Ezek szerint egy általános fontos kérdésben népi döntés valamivel a jobb biztonságosabb, de én mégis az ötvözött döntés mellett vagyok. Mert jó esetben a kettő kiegészíti egymást, lásd, pl. popénekesek versenyét. A szakértő zsűri, más szempontból értékel, de azért a popénekes célja mégis az, hogy a közönséget szórakoztassa, és azt csak közönség tudja eldönteni, ki szórakoztatja őt.

Bár a popénekesek versenye nem egy fontos döntés, de én kijelentem. A fontos és általános közügyek, eldöntésekbe (több okból) az ötvözött nép és vezetés ötvözött döntése a legoptimálisabb. És most itt azt mondom 60%-ban a nép döntsön és 40%-ban a vezetés, és ez variálódjon aszerint, hogy milyen típusú a probléma, a kérdés (inkább szakkérdés inkább ízlésbeli kérdés, stb.).

Viszont igen sok konkrét döntéshozó módszer lehetséges. Elsősorban azt a módszert kell kiválasztani, amelynek a végeredménye valóban az, hogy pl. a sokmillió állampolgár, és pl. a 300 elit vezető együttes döntése valóban 60-40%-os legyen. Ez már matematikai probléma is, amit itt és most nem akarok teljesen levezetni. Pl., van egy népszavazási kérdés (igen vagy nem) a hatmillió szavazópolgár fele megy szavazni.   Valahogy azért a távolmaradók „szavazatát” is be kell számolni. A távolmaradás főleg egyetértés vagy elvetés, inkább igen, vagy inkább nem? Azt gondolom, hogy inkább „nem”, de csak kis mértékben.  Azt gondolom, hogy pár százalékot hozzá lehet adni a nem oldalhoz a távolmaradók arányában. Emellett pedig van pl. 300 tagú vezetés pl. a parlament, aki dönt. Feltételezzük, hogy minden vezető az önálló véleményével áll elő. Egyfajta számítás. Egy vezető szavazata 10 ezer szavazattal érne fel amennyiben 50-50%-os lenne a vezetés és nép aránya. 40%-nál csak 8 ezer szavazattal ér fel. Tehát mindenki leadja voksát, nép emberek, vezetők és akkor az összeszámolják úgy, hogy egy vezető voksa 8 ezer igen, vagy nem szavazattal ér fel. Aztán az egészet összesítik.  Egy csak egyféle vázlatos megoldás az ötvözött döntésre.

Az ötvözött döntés előnye, hogy megszűnik a vita, csak ez (politikai erő, döntéshozó egység) vagy csak az hozhat döntést. És miért pont csak ez. És mi lesz csak azzal. Ez is, és az is, részt vesz a döntéshozásban.

E téma, „a popénekesek versenye, mint a demokrácia modellje”, nincs lezárva, tekintettel, arra hogy az Eurovíziós dalversenyről meg kell állapítani, hogy antidemokratikus, annak ellenére, hogy látszólag demokratikus. A téma folytatódik a 14. tanulmányrészben.

Itt csak a demokrácia néhány alapelvét ismétlem:

A fejlett rendszer két alapvető feltétele szorosan összefügg. Nincs demokrácia, igazságos szabályozott verseny nélkül, nincs igazságos szabályozott verseny, demokrácia nélkül. A választási (szavazási) szabályoknak ki kell zárniuk a csalásokat. Pl.: egy ember egynél, ill. a megengedettnél több szavazatot ad le. A válaszhatók nem egyforma arányban, egyforma reklámmal jelennek meg.  A választás előre megbeszélt, megegyezéses. Stb..

A választási szabályoknak biztosítani kell, hogy a produktumokat értékeljék, és ne a mögöttük levő embereket, a rokonszenvet, ellenszenvet, népszerűséget, stb..

És lehetőleg produktum tartalmát és nem a tálalást, a reklámot értékeljék.

Egy másik példa a demokratikus döntéshozásra a google, egyébként felettébb sikeres csapatának döntéshozása. Nincsenek megmondó emberek, és a munkakör is elég behatárolatlan. Minden munkatárs jó ötleteken töri a fejét, és amikor ezt kitalálja, és nagyjából kidolgozza, akkor a munkatársait igyekszik meggyőzni és bevonni őket a kidolgozásba. A kidolgozott, jó ötletek pedig bevezetésre kerülnek.

Nos ez nem más, mint a demokratikus döntéshozás, azzal a kiegészítéssel, hogy nem egy cég érdekét kell figyelembe venni, hanem a nép, nemzet érdekét kell figyelembe venni a kidolgozott jó ötleteknek.

A döntéshozás alapvető rendszere.

A döntéshozás jelentése: a jelenlegi helyzeten változtatni kell, előre kell lépni. A jelenlegi problémát, problémákat meg kell oldani.

A kötelező (szükséges) döntéshozások ill. azok ideje, időhatára.

Ügyek (problémák) melyekben azonnal, pár órán, vagy pár napon belül szükséges a döntéshozás.

Ügyek (problémák), melyekben 1 éven belül szükséges a döntéshozás.

Ügyek (problémák), melyekben 5 éven belül szükséges a döntéshozás.

Ügyek (problémák), melyekben 10 éven belül szükséges a döntéshozás.

Szabadon választott bármikor, bármilyen ügyben lehetséges döntéshozás.

Tulajdonképpen az utolsónak nincs értelme, mert kiderülhet nincs is ügy, vagy ha van is ügy nincs döntéshozás. Nincs értelem a jelenlegi rendszer (országos, nemzeti, állami) döntéshozás mégis így, rendszertelenül esetlegesen működik. Nyilvánvalóan ideje már magasabb fokon, tudományosan megszerkeszteni a döntéshozó mechanizmust.

Vagyis ki kell dolgozni:

Milyen feltételek alapján lép be egy ügy a kötelező döntéshozás valamelyik kategóriájába. Illetve az ügytípusoknak megfelelően eleve valamilyen besorolást kell készíteni. Néhány példa. Bizonyos nagyságú katasztrófa vészhelyzet azonnali pár órás döntéshozást igényel. Kisebb vészhelyzet, pl. lehetséges árvízveszély 1 éven belüli döntéshozást igényel.

Vagy pl. az alkotmányt 10 éven belül, (10 évente) meg kell változtatni.

Tulajdonképpen csak kétféle döntéshozás van. Előre nem látható azonnali döntéshozás. És egy döntéshozási évszerinti naptár.

Ugyanis pl. az öt éven belül szükséges a döntéshozás valami ilyesmit jelent: nem kell elkapkodni a döntéshozást, időt kell adni az éréshez, a vitához, a kiforráshoz, (ezen a problémán legalább 4 évig kell vitázni, gondolkodni), de azért az ötödik évben dönteni kell. És ugyanezt jelenti a 10 éven belül szükséges döntéshozás. Még több érés, vita szükséges, de legkésőbb a 10 évben már dönteni szükséges. Tehát egy adott évben az adott egy éven belüli sürgős egyben friss váratlan ügyeket, és a régóta esedékes, de már tovább nem lehet húzni ügyeket kell eldönteni.

Még egyszer pontosítom, miről van szó. Tehát felmerül egy probléma, amely nem nagyon sürgős, amelyet alaposan át kell rágni, át kell vitatni. Nem arról van szó, hogy akkor ezt félretesszük, majd az ötödik évben előkapjuk, és hozunk egy hebehurgya döntést. Arról van szó, hogy arról a problémáról bizony évekig lehet és kell vitázni, gondolkodni, mert az ügy nem igényel azonnali döntést.  

Ezen alapelvek szerint a társadalomtudománynak ki kell dolgozni egy alaprendszert, amelyet a politikusoknak be kell tartani. Pl. a költségvetés egy minden évben szükséges fontos döntéshozás. De ezen kívül is valamilyen objektív szisztéma szerint össze kell állítani az éves döntéshozási naptárt, menetrendet. Mert ez jelenleg, többnyire a hasraütéses ötletek szintjén működik. Talán egy vezérlés van, a választási ígéretek betartása. De maguk a választási ígéretek is többnyire a lufieregetés színvonalán vannak.

A jelenlegi döntéshozó mechanizmussal (politikai rendszerrel) talán az a legnagyobb baj, hogy túl sok az elhalasztó, gátló, megvétózó hatás, és túl kevés a kényszerítő hatás, így a fontos szükséges döntéshozások így későn vagy soha nem jönnek létre. Mert az rendben van, hogy nem szabad elhamarkodott, rossz döntést hozni. És a rossz döntésnél talán a semmilyen döntés is jobb. Talán. De az biztos hogy az időben meghozott szükséges döntés, sokkal jobb mint a későn vagy soha meg nem hozott döntés. (Az egyik ilyen gyakori indok: igen-igen ez szükséges, de most éppen nem aktuális. Most meg éppen amiatt, nem aktuális. És kiderül valami miatt soha nem lesz aktuális.)

De a halogatás és a kapkodás egyébként összefügg, mivel addig halogatja döntést (félreteszi, nem törődik vele), hogy egyszer csak sürgőssé válik, és akkor már csak kapkodó döntésre van idő.  Ezért mondtam, ilyen szempontból is szükség van döntéshozó rendszerre.

A döntéshozó mechanizmusban, a törvénykezés módszerében nincsenek meg a döntéshozás kényszerítő eszközei.

A másik problémakör: ki hozza a döntéseket.

Erről szól nagyobbrészt ez a tanulmányrész.

De itt is van két alapelv.

Akárki is hozza bizonyos alapvető legfőbb célok irányától, nem térhet el.

Mi is jelent ez az irányeltérés?

Pl. egy hasonlattal. A bárka legfőbb törvényben rögzített iránya x pont. Jön az új kapitány (aki akár az aktuális nép is lehet), és az mondja, én ettől az iránytól 10 fokban eltérek. Azt mondja a törvény (az alkotmány), rendben van 4 év alatt 10 fokban eltérhetsz, de ez a maximum, 12 fokkal már nem térhetsz el. És mi van, ha rossz az alapvető irány, mert ennek is van egy nagyon kicsi esélye. Ezért szükséges a 10 fokos irányváltás lehetősége. (De meg kell határozni mi a tényleges lapvető irány.) Ugyanakkor így bizony évtizedekig tart, amíg megfordul a bárka. De ez még mindig sokkal jobb mintha az „örült” új kapitány zátonynak vinné a bárkát.

Akárki is hozza döntést, az nem fordulhat elő, hogy ne legyen meghatározva világosan, hogy ki a döntéshozó, nem fordulhat elő, hogy egyszerre kettő egyforma, egyenrangú döntéshozó erő (egység, egységcsomag) jelenik meg. Másképpen, szükséges a tiszta, világos, egyértelmű döntéshozói rangsor.

Ezt nem egyszerű kialakítani, de mégis szükséges nagyon pontosan kialakítani.

Ha megvizsgáljuk a jelen döntéshozó mechanizmusát, akkor megállapítható, minden tekintetben zavaros, hiányos.

Vagyis zavaros, hiányos a döntéshozások szükségessége és időhatára tekintetében. Zavaros és hiányos a döntéshozások alapvető irányainak tekintetében. Zavaros és hiányos az egyértelmű döntéshozói rangsor tekintetében. Az alapvető feladat, tehát, hogy a döntéshozás alapvető rendszerét (a döntéshozások kategorizálása, a szükségesség és az időhatár tekintetében, az alapvető irányok tekintetében, az egyértelmű rangsor tekintetében) a független társadalomtudomány kidolgozza, kialakítsa.

Kitérés az alapvető rangsorra.

Sokan azt mondják: a kormány (a hatalom) működőképességének megőrzése miatt szükség van egy diktatúrára. Bár az utolsó szót nem mondják ki, de ez a lényeg. Ez az érvelés nem igaz, mert a demokratikus döntéshozást is ki lehet úgy alakítani, hogy vannak időhatárok, van tiszta rangsor. A különbség e tekintetben: nem egyes emberek hozzák a döntést, hanem pl. a népszavazás. A váratlan azonnali ügyek talán az ügyek 1-2%-át teszik ki.

Szerény véleményem szerint a döntéshozás alapvető rangsorának, a következőnek kell lenni:

Az alkotmány legeslegfőbb, pl. 20 elve törvénye áll a csúcson. (Érdemes azt a húszat nagyon alaposan, részletesen leírni, hogy ne legyenek értelmezési nehézségek.) Ez tehát a legfelső döntéshozó erő, ezt sem a nép, sem bármilyen hatalmi erő jelentősen nem változtathatja meg. Illetve ez lenne azon lapvető irány, amelytől pl. 10 évente, csak 10 fokban lehet eltérni. Illetve ez lenne - legalább 10 évig gondolkodni, vitatkozni kell rajta de azért 10 éven belül valamilyen kevés változtatás szükséges - típusú döntéshozás.

Kik hozhatnák ezt a kevés, de mégis fontos változtatást, hiszen mégis a csúcsról van szó.

Hogy lehet az alkotmány csúcsát vagy magát az alkotmányt megváltoztatni. Ugyanis itt belép még egy tényező az alkotmánybíróság, mint alkotmány legfőbb szakértője és őrzője. A jelen rendszer abszolút zavaros és hiányos. Egyfelől hiányzik a népi részvétel. Másfelől lehet, sőt biztos, hogy az alkotmánybíróság egy átalakítandó alkotmány (bizonyos értelemben rossz alkotmány) őrzője.  Mert az ő feladata, hogy a jelen érvényben levő alkotmányhoz képest mondja ki az alkotmány-ellenességet. És minden alkotmánymódosítás szükségszerűen alkotmány-ellenes. Tehát az alkotmánybíróság szerepét is tisztázni kell. Értelemszerűen kettős szerepe lehet az alkotmánybírságnak és minden független tudományos demokratikus vezető testületnek. A meglevő elveken gyakorlaton őrködni. Ugyanakkor meglevőt vizsgálni, a hibákat felfedni, a szükséges változtatások elveit, terveit kialakítani. Gyakorlatilag arról van szó, hogy bár a testület bár tisztában van hibákkal, a változtatás szükségességével, de csak akkor próbálhat meg változtatni, vagy  változást engedélyezni, amikor annak eljön az ideje. Egyébként pedig a meglevő „rossz” dolgon kell őrködnie. De a változatás idején, esetén már nem a meglevőn kell őrködni, hanem részt kell venni változatásban, a testület lesz az egyik döntéshozó egység. Az őrködés idején a testület (pl. az alkotmánybíróság) a legfőbb döntéshozó egység, a változtatás idején pedig csak az egyik döntéshozó egység.

És mikor jön el a változtatás ideje. Pl. az alkotmány esetében ki lehet jelölni adott időszakokat (pl. 5 év, 10 év) is mint lehetséges és szükséges változtatási időszakokat.  Vagy pl. ha a parlament változtatni akar és megvan ehhez a szükséges többsége. Konkrétan szerintem az alkotmány-változtatásnak így kellene lezajlania, a jövőben így fog nagyjából lezajlani. Megfelelő időben és feltételek mellett elkezdődik az alkotmánymódosítás. A javaslatok köznépi és mindenféle vitája után a döntéshozó egységek: 60% népszavazás, 32% a parlament, és 8%-ban az alkotmánybíróság.

Tehát mi szükséges, ahhoz hogy a jelen zavaros hiányos ellentmondásos döntéshozó mechanizmusából tiszta világos egyértelmű döntéshozó mechanizmust kialakítani.

Az alkotmánymódosítás menetét pontosan ki kell alakítani.

Az őrködés, a felügyelet és a változtatás idejét szét kell választani, ugyanis megváltozik a döntéshozói rangsor.

A legfontosabb általános döntésekben részt kell venni a népnek.

E döntésekben az ötvözött döntés szükséges.

Az összesített döntésbe 60%-ba számít bele a népszavazás tagjainak szavazata, 32%-ba számít bele az elit vezetés tagjainak szavazata. 8%-ba számít bele a felügyelő őrködő független tudományos testület tagjainak szavazata.

A legfontosabb döntéseken kívüli döntések pontos menetét szerkezetét is meg kell alkotni.

Ez mind szép és jó, a kérdés: hogyan juthatunk el idáig, ugyanis zavaros hiányos ellentmondásos rendszer fogva tartja magát.

Ki lehet dolgozni szinte tökéletes rendszereket, e tanulmány e tanulmányrész is jelentős részben ezt teszi. Ez is fontos, mármint a szinte tökéletes rendszer kidolgozása, mert bizonyítja a jelenleginél, lehet jobb. És az is fontos hogy egyáltalán vázolva legyen a jelen helyzet, rendszer nagyon nem jó, lehet nála sokkal jobb.  Ugyanis a jelen vezetése abból indul ki, hogy a jelen helyzet, rendszer a szinte legjobb helyzet, rendszer, lényegesen nem is lehet nála jobb.

A jelen zavaros, hiányos ellenmondásos politikai rendszere (a hatalmi fékek ellensúlyok rendszere fogva tartja magát, ezért fejlődésképtelen. Egyébként, az hogy a jelen helyzet zavaros hiányos ellentmondásos nem az én okoskodásomból derül ki elsősorban. Tessék kérem hallgatni a híreket és figyelni a politikai műsorokat. Szinte mindennap szembesülhet a kedves hallgató, néző érdeklődő valamilyen gubanccal. Itt vannak például a 2010-es őszi események. Pl. a Fidesz (parlament) alkotmányt akar módosítani, állítólag meg is van ennek a törvényi feltételei, de annak is, hogy az alkotmánybíróság ezt megvétózza. Vagy a parlament hoz egy törvényt, az alkotmánybíróság azt megvétózza, mire parlament: jó akkor módosítjuk az alkotmányt és korlátozzuk alkotmánybíróság hatáskörét. Mire az alkotmánybíróság: jó, de akkor ezt is megvétózzuk.  Mindezek nem egy zavaros, hiányos ellenmondásos rendszert mutatnak? Dehogynem.

De önmagában mindez mégis kevés, ugyanis a jelen helyzetből, rendszerből el is kell jutni a jobb helyzetig, rendszerig.

És ez lenne a gondolkodás másik, talán még nehezebb része. Egy hasonlattal élve, fontos hogy elkészüljön a jobb gépezet tervrajza. De tervrajz, még messze nem a gyakorlati megépítés. És ha valamit át kell építeni, (nem megépíteni) akkor még nehezebb a feladat.  De erről egy másik tanulmányrészben, másik fejezetben gondolkodom.

Egyelőre folytatom a jelen (és a múlt) helyzet, rendszer hibáinak, és nála jobb helyzet, rendszer felvázolását.

A demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan. Elméleti rendszertényező.

Nem véletlenül foglalkozom e tanulmányrészben, a döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrészben ennyire részletesen a demokráciával, hiszen a döntéshozó mechanizmus alapkérdése, hogy az, mennyire demokratikus.

Ismétlés.

A jelen politikai vezetés és társadalomtudomány demokratikus szintje igen alacsony, mivel a demokrácia-felfogása is igen alacsony, még addig sem jutottak el, hogy vannak különböző demokráciaszintek. Pontosabban a jelen felfogás szerint kettő szint van, a teljes demokrácia, és a diktatúra (zsarnokság autoritárius rendszer, stb.). Szerintük két szint van, és a jelenlegi rendszer, maga a szinte teljes demokrácia.

Valójában a demokrácia, demokráciaszint, mint bármi más, (pl. az életszínvonal) egy százas, (vagy tízes, vagy ezres, stb.) skálán helyezhető el. És valójában a jelen demokráciaszint, jelenlegi szintje elnézően is az ötvenes szintnél tart. Hiszen hogyan lehetne magasabb, ha már puszta felfogása is teljesen torz, és persze ez a gyakorlati demokráciát is alacsony szinten tartja.

Kicsit részletesebben, azt vallják, hogy amennyiben  elvileg többpártrendszer van és amennyiben a kormányzó párt elvileg négy-öt évente leváltható, akkor az már a szinte teljes demokrácia. Az nem érdekli őket, hogy ez az elvi lehetőség gyakorlatilag mennyiben realizálható, ill. realizálódik. Az sem érdekli őket, hogy a leváltás mennyiben történik a nép, lakosság többsége által. (Nagyjából a nép által történik, de azért az arányoknak nagy jelentősége van.) Az sem érdekli őket, hogy valójában milyen a hatalmi, a döntéshozó hierarchia. Nem érdekli őket, hogy a pártoknak milyen a belső demokráciája. Az sem érdekli őket, hogy ez alatt a 4-5, vagy 10-15 év alatt akár 1-2-3 ember irányíthatja az országot, hozhat meg minden lényeges döntést. Az sem érdekli őket, hogy mennyi a népszavazás van. Az sem érdekli őket, hogy a lakosság a népréteg, érdemben, mennyiben szólhat bele a nagyobb ügyek és a kisebb ügyek eldöntésébe. És még sok minden nem érdekli őket.

Valójában az, hogy elvileg leváltható pártok, vezetések vannak, mely leváltásba és az új vezetés kijelölésében nagyjából a nép is részt vehet, legfeljebb a százas skálán a negyvenes szintre elég. Ugyanis e három fontos vonatkozáson kívül a demokráciának, a demokráciaszintnek legalább ötven fontos, alapvető vonatkozása van.

Ismétlem, addig, amíg a jelen rendszer demokrácia-felfogása ilyen alacsony (csak demokrácia és diktatúra van, és ha elvileg több leváltható és kinevezhető párt van, amely leváltásba és kinevezésbe valahogy a nép is részt vesz, akkor az már a teljes demokrácia), addig a demokráciaszint is alacsony. Hiszen akkor még az sem állapítható meg, hogy valójában emelkedik, javul, vagy csökken, romlik a demokráciaszint. Akkor az sem állapítható meg, hogy egy-egy vezetés emelte, vagy rontotta a demokráciaszintet. Abból pedig, hogy jelenleg alacsony a demokráciaszint az következik, hogy a demokrácia elsősorban út, irány, és nem állapot.

A nép valóságos érdeke a nép szélesen értelmezett életszínvonala, és a nép érdemi részvétele a döntéshozásokban, ennek növelése gyakorlatilag nem állítható szembe egymással.

Ezzel is több helyen foglalkozom, mert alapvető kérdés. Alapvetően „a buta nép és az okos vezetés” gondolatról, inkább tévedéséről van szó.  Most itt csak közelítsük meg innen: a nép összességében nem buta, még okosabbá is tehető. A vezetés pedig lehet, hogy okos, de a rossz vezetésnek (ez pedig nincs kizárva), és az átlagos vezetésnek, (a vezetéseknek átlagosan) is vannak szükségszerű negatívumai, amiről a 15. tanulmányrészben lehet sokat olvasni. Vagy egyszerűen arra is gondolhatunk, hogy a legfelső vezetőt és annak sleppjét bármikor elkaphatja a hatalmi mánia, vagyis meghülyülhet. Mivel erre nem kevés példa van a történelemben. Az pedig kifejezetten gyakori, hogy csak egy kicsit száll a tisztelt vezetők fejébe a dicsőség, az önteltség, a hatalommánia, de a demokráciaszint lerontásához ez is elég, amennyiben az okos vezető gondolatból indulunk ki.

Az antidemokratikus (diktatórikus) irány pedig azt jelenti, hogy a nép érdeke és nemcsak a döntéshozási érdeke, hanem a szélesen vett életszínvonala is mellékes elhanyagolt dologgá válik. A legfőbb, magasan a legfőbb szempont a hatalom megtartása, növelése lesz, ennek van minden alárendelve.

A demokráciaszint és a nép (az alsó és középrétegek, a lakosság 90%-a) szélesen értelmezett életszínvonalának összefüggései.

Nem beszélhetünk, demokráciaszint emelkedésről, ha a nép szélesen értelmezett életszínvonala, folyamatosan (5 éves ciklusban) süllyed.

Feltehetően demokráciaszint süllyedéssel állunk szemben, ha nép szélesen értelmezett életszínvonala folyamatosan (5 éves ciklusban) süllyed.   

Emelkedhet a demokráciaszint, ha nép szélesen értelmezett életszínvonala stagnál, ám ha 8 évnél hosszabban stagnál, akkor feltehetően baj van a demokráciaszinttel.

Nem biztos, hogy demokráciaszint emelkedést jelent, ha a nép életszínvonala folyamatosan (5 éves ciklusban) emelkedik, de ha 8 évnél hosszabban emelkedik, akkor feltehetően a demokráciaszint is rendben van, valamennyire emelkedik.

Természetesen a szélesen értelmezett életszínvonal emelkedés, süllyedés mértéke is számít.   

A globalizálódó világban, a demokráciaszint süllyedés (és az emelkedés is, bár kevésbé) oka külföldről is jöhet.

Ezért a demokráciaszintet is külön, a szélesen értelmezett életszínvonalat is külön kell mérni, de a kettőt össze kell vetni.

Miért nem elég a vezetésen belüli fék és ellensúlyi rendszer, miért szükséges a közvetlen demokrácia is?

Megint sok oldalról indulhatunk ki, de maradjunk az előző logikánál, és a következőket is szintén alátámasztja a történelem. A vezetés szükségszerű negatívumai nemcsak a legfelső vezetőt, vagy néhány vezetőt érintik, hanem általában a vezetést. Ezért a decentralizált vezetés is (igaz lassabban, mint a centralizált vezetés) is el tud mozdulni az antidemokrácia irányába. Tehát egy rossz antidemokratikus tendencia (a demokráciaszint süllyedése) kialakulhat és folytatódhat, bármilyen jó is a fék és ellensúlyi rendszer. Másképpen, az egész vezetés fékje és ellensúlya a nép. Máshol erre azt mondom, hogy a vezetés önirányítása és önellenőrzése miatt van mindez.   

A legfelső elv.

A demokrácia: a közösség (nemzet, nép, nemzetközi közösség, nemzeten belüli közösség) életét meghatározó döntésekben, a közösség lehető legtöbb tagjának döntése, amely békés, csalásmentes, egyéni önálló véleményeket tükröző szavazással valósul meg.

A demokráciát, mint népuralmat, ill. a demokráciaszintet ebből a pontos meghatározásból (alapvető jogelvből, jogszabályból) szükséges levezetni, mert, a pontatlan, fogalmi kiindulás (pl. népuralom) ellentmondásos értelmezésekhez és meghatározásokhoz vezethet. Tehát a viszonylag pontos meghatározásból kell kiindulni, azt kell kiszélesíteni: adott esetben, adott helyzetben, időszakban mennyire valósult meg a demokrácia.

Az indoklás egyszerűen annyi, hogy csak a békés csalásmentes befolyásolatlan egyénekre lebontott a lehető legszélesebb körű szavazás, ami képes a véleményeket, álláspontokat pontosan összesíteni. A forradalom, népfelkelés iránya talán kivehető, de ezen túl rendkívül zavaros pontatlan és sokféle cél jelenik meg. Ha a közösség vezetése dönt a közösség ügyeiről (közösség életét meghatározó döntésekben), akkor logikailag is levezethető, hogy az nagyobb  valószínűséggel fogja a vezetés, mint a közösség egy szűk rétegének véleményét tükrözni, mint azon döntés, melyben sokan a közösség kisebb-nagyobb hányada is részt vesz. A szavazás, melynek több formája lehet, de lényegégében arról szól, hogy adott kérdésben, tárgykörben mindenki egyéni önálló véleményét számszerűen összesítik, amelyik gyakorlatilag bizonyíthatóan a legpontosabb közös döntést (népakaratot) tükrözi.  Logikailag levezethető, hogy a népuralom, a demokrácia a fenti meghatározás realizálásából jön leginkább létre.

A demokrácia-tudomány egy bonyolult egzakt tudomány, legalábbis annak kellene lenni. A demokráciaszint mérése, és szintjének emelése.

A demokrácia alapproblémája, a következő két állítás ellentmondása.

Sok okból, minél szélesebb körű a döntés (minél többen részt vesznek benne), annál jobb.

Ha egy szakkérdésbe, a szakértelem nélküliek is beleszólnak akkor, abból rosszabb döntés születik, mintha csak a szakértők döntenének.

Az első állítás mellett szóló érvek.

1. A döntések nemcsak a szakszerű megoldásokról szólnak, de az érdekekről, igényekről, ízlésekről is szólnak.

2. Kérdés, hogy mi a szakkérdés. Talán szűkebb körről van itt szó, mint ahogy egyesek a szaktudást túlmisztifikálva, mindent szakkérdésnek tüntetnek fel.

3. Több szem többet lát. A kívülállónak, a szakértelem nélkülinek lehetnek olyan meglátásai, ötletei, amit a szakember nem vesz észre. 

4. A szakértelem nélküliek is felfoghatják a döntendő dolog lényegét, ha megfelelően oktatják, tájékoztatják őket. Tehát elérhető, hogy döntésképesek legyenek. Ráadásul, ezáltal műveltebb okosabb emberek lesznek.

5. A döntésben való részvétel jó érzést ad az embereknek, mondható, alapvető szükséglet lesz kielégítve. A döntésben résztvevő, tiszteletben tartja döntést, annak megvalósításában aktívabban vesz részt. Ha kihagyják a döntésből, akkor az rossz érzést kelt benne, irányítottnak kizsákmányoltnak lenézettnek érzi magát, ellenségesen fog viszonyulni a döntéshozókhoz és a döntéshez is.

6. Minél kevesebben hoznak egy döntést annál nagyobb lesz a tévedés, ill. a visszaélés esélye. Annál nagyobb lesz annak az esélye, hogy a döntés csak kevesek érdekét, igényét, ízlését tükrözi.

7. A kiemelt döntéshozónak (sok lényeges kérdésben neki kell dönteni) több okból elborulhat az agya (szükségszerű vezetői negatívumok), diktátor válhat belőle, mellesleg ideje sem lesz jó döntéseket hozni. A történelem tanulsága, hogy voltak jó uralkodók is, de a rossz, zsarnoki uralkodók ötször többen voltak.

Ugyanakkor, kétségtelenül, a második állításban is van igazság. (Ha egy szakkérdésbe, a szakértelem nélküliek is beleszólnak akkor, abból rosszabb döntés születik, mintha csak a szakértők döntenének.)

Ugyanakkor a szakértők is elég sokan lehetnek, az hogy a szakértők döntsenek a szakproblémákban, nem jelenti ezt: minél kevesebb a döntéshozó, annál jobb.  

Ezért fel kell tételezni, hogy valakik viszonylag meghúznak egy bizonyos határt, és besorolják az ügyeket: ez általános ügy, általános probléma, ez pedig szakkérdés.

A szakkérdésre vonatkozó szabály: abban döntsön az optimális számú szakember.

Az általános ügyekre, problémákra vonatkozó szabály pedig: a döntés legyen minél szélesebb körű. A kettő közötti mezsgyében pedig a szabály: részben legyen minél szélesebb körű a döntés, de a kérdést részben, pl. 50%-ban az optimális számú szakemberek döntsék el.

Feltételezve, hogy a határvonal meg van húzva, a valódi szakkérdések megfelelő módón vannak kezelve, és abból kiindulva, hogy a jelenlegi határvonal, felettébb pontatlan (túl sok mindent minősítenek szakkérdésnek) ki kell jelenteni, a demokrácia alaptörvénye: a döntés legyen minél szélesebb körű, a döntésben érintettek közül vegyenek részt minél többen a döntésben, mert így jobb döntések születnek.

A minél szélesebb körű döntés, egyfelől azt jelenti, hogy népet, a lakosságot, másfelől az ügyfeleket, dolgozókat, tagokat, stb. be kell vonni a döntésbe. Másfelől azt jelenti, hogy a vezetői döntések is legyenek minél szélesebb körűek.

A demokrácia legfőbb törvénye: az érintettek (minél több érintett) hozzák meg a rájuk vonatkozó ügyekben a döntéseket. Ez a nemzeti ügyek, (pl. az alkotmány biztosan nemzeti ügy, de a médiatörvény is jelentősen nemzeti ügy) vonatkozásban ezt jelenti: az ország lakossága (minél többen) hozzák meg, legalábbis fogadják el e törvényeket.

Ezek után készítsünk el a demokrácia táblázatát.

Magas a demokráciaszint, ha érvényesül a legfőbb törvény, függetlenül attól, hogy a demokratikusan választott vezetés döntéshozása milyen demokratikus szinten van.

A nagy felosztás.

50%-os a nemzeti demokráciaszintet jelent, ha az országos népszavazások népválasztások teljesen rendben vannak.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha az országos népszavazásokon, népválasztásokon kívüli közvetlen demokrácia (dolgozók ügyfelek, tagok, kisközösségi tagok) teljesen rendben van.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a vezetést demokratikusan választják és az demokratikusan működik.

Ha mind a három teljesen rendben van egy országban (nemzetben), akkor 100%-os a demokráciaszint.

Mikor vannak rendben az országos népszavazások népválasztások, avagy az 50% felosztása.

Mivel a döntéshozó emberek akkor vesznek részt igazán a döntéshozásban saját elfogulatlan véleményükkel, ha azt szabadon (semmitől sem determinálva) adhatják le, és ha azt objektív tájékoztatás előzi meg, ezért az 50%-ot osszuk fel így.

Elsődleges elemek, feltételek.

1. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minden népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyben, népszavazás, népválasztás van. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

2. A szavazók (az állampolgárok) a szavazás előtt objektív tájékoztatásban részesülnek. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

3. A szavazók (felnőtt állampolgárok) szabadon (semmitől sem determinálva, félelemtől, előnyszerzéstől, manipulációtól, stb. determinálva) adhatják le a szavazatukat. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Például, ha népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyek háromnegyedében nincs népszavazás, népválasztás, akkor a demokráciaszint eleve 12%-ot esik.

Ha az objektív tájékoztatás csak 50%-ban objektív és egyben elegendő, akkor a demokráciaszint újabb 8%-ot esik.

Ha van némi determináció, pl. 12%-os akkor újabb 2%-kal esik a demokráciaszint.

Nagy jóindulattal, mondjuk azt, hogy a jelen államkapitalista rendszerben nagyjából ez helyzet, vagyis az 50%-os lehetséges demokráciaszintből eleve csak 28% marad.

Hozzá kell tenni, ha három pont közül bármelyik is 85%-ban vagy afelett sérül, (csak 15%-ban vagy azalatt érvényesül), akkor zéró demokráciaszintről beszélhetünk, legalábbis népszavazások népválasztások tekintetében. Tehát van egy minimális határ. Matematikailag inkább görbékről beszélhetünk, de nem akarom túlbonyolítani.

A másodlagos elemek, feltételek az országos népszavazások, népválasztások tekintetében.

4. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minél többen szavaznak az érintettek a szavazásra jogosultak, az állampolgárok közül. 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

5. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha a szavazás minél inkább reprezentatív. (A társadalom minden rétegéből, osztályából, csoportjából (kor, foglalkozás, lakóhely, nemzetiség, vallás, jövedelmi, vagyoni viszony, stb.) arányosan vesznek részt a szavazáson. 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

6. Egy adott kérdés eldöntésének demokráciaszintje annál magasabb, minél nagyobb az egyetértők száma. Nagy jóindulattal, 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

(Ez a pont szól a feles és kétharmados, ill. különböző arányú szavazásokról.)

Ezeket nevezem én a demokrácia leirt 6 pontjának.

Például, az előbb említett 28%-os demokráciaszint tovább esik 5%-ot ha az állampolgárok fele nem megy el szavazni. Újabb 5%-ot esik, ha reprezentativitás csak 50%-os. És pl. egy olyan szavazásnál, melynél csak 51%-kal győz a döntés újabb 5-10%-kot esik a demokráciaszint. Egy olyan szavazásnál, melynél 70%-kal győz a szavazás (a szavazók közül ennyin értenek egyet) a demokráciaszint 3-7%-ot esik. A két szavazás értéke között 2-3%-os különbség van.

Nagyjából átlagosan ez a helyzet a jelenlegi népszavazásoknál, népválasztásoknál, tehát a 28%-os demokráciaszint tovább csökken, és végül 10-15% körüli lesz, a lehetséges 50%-hoz képest.  A jövő demokratikus rendszerében ez az érték legalább 30-35%-os lesz.

E pontoknál, másodlagos tényezőknél is vannak minimális „át nem léphető” határok.

Az itt leirt számok, százalékok természetesen nem pontos számok, de azért nagyságrendileg rendben vannak tehát a vázlathoz elegendők.

Itt elég hosszan illene tisztázni: mik a népszavazásra jogosult kérdések, ügyek, azok, amelyekben népszavazást, népválasztást érdemes szükséges tartani. Mi az objektív tájékoztatás. Mi a determináció. Mi a reprezentáció. Stb.. Egyelőre ezekre nem térek ki (e tanulmányban itt-ott azért kitértem ezekre), inkább folytatom.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a népszavazásokon kívüli közvetlen demokrácia (dolgozók ügyfelek, tagok, kisközösségi tagok) teljesen rendben van.

Nagyon röviden két elemből áll össze ez a nagyobb demokráciaegység.

Ha minél több tag, ügyfél, dolgozó, stb. minél több kérdésben vesz részt a helyi, kisközösségi, stb. ügyek döntésében, annál magasabb a népszavazáson, népválasztáson kívüli közvetlen demokráciaszint. A másik elem pedig, hogy nagyjából a felsorolt 6 pont alapján lehet a helyi, kisközösségi, stb. döntések demokráciaszintjét is mérni.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a vezetést demokratikusan választják és az demokratikusan működik.

5% demokráciaszint emelkedést jelent, ha az ország-vezetésen állami-vezetésen kívüli vezetőket demokratikusan választják és azok demokratikusan működnek.

20% demokráciaszintet jelent ha az ország-vezetést, állami-vezetést demokratikusan választják, és az demokratikusan működik.

1. Annál magasabb a demokráciaszint, ha minél több ország-vezetőt, állami vezetőt, (a legfelső 1000 vezetőig) demokratikusan választják. 0-tól 4%-ig határozza meg a demokráciaszintet. Természetesen ez minden vezetésre vonatkozik, a független, tudományos demokratikus testületekből álló vezetést, vezetőit is demokratikusan (minél többeknek) kell választani.

2. Annál magasabb a demokráciaszint, ha  leirt 6 pont, minél inkább érvényesül a vezetők kiválasztásában. 0-tól 4%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

2/a Az állami középvezetők (1000 fő alatti) demokratikus kiválasztása 0-tól 2%-ig határozza meg a demokráciaszintet (szintén a mennyiség és a leírt 6 pont határozza meg), de ez már nem a népválasztások része, mivel azokat az ügyfelek, dolgozók, tagok, stb. választják. Tehát a népszavazáson, népválasztáson kívüli közvetlen demokráciához csatolható.

Ha népválasztások (a legfelső vezetés népválasztása) teljesen rendben vannak akkor az 50%-os népválasztás, népszavazás nagy demokráciaegység kb. negyedrészben (másképpen a nemzeti demokrácia 12%-ban) rendben van. A népszavazások ezek szerint háromszor fontosabbak a demokrácia szempontjából, mint a népválasztások.

3. Annál magasabb a demokráciaszint, ha sok, megfelelő számú független (mindentől független csak a népérdektől nem) tudományos, demokratikus testületre oszlik a vezetés. (Másképpen, ha a hatalommegosztás optimális. A parlament is elvileg egy független, tudományos, demokratikus testület.) 0-tól 12%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

1. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minden népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyben, népszavazás, népválasztás van. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Mikor valósul meg ez a 17%-os demokráciaszint?

Most egy egészen más szempontból közelítem meg a kérdést. A jövő demokratikus szavazási rendszerében egy átlagos állampolgár amennyiben akarja, képes évi 200 (4x50) vezetőt egyénileg is értékelni és kiválasztani, és 8 fontos közügyben (nemzeti ügyben) dönteni. De ez utóbbiakat több okból nem képes teljes részletességgel átgondolni. Évi 2 közügyet (nemzeti ügyet) képes önállóan eldönteni és a további 6 közügyet (nemzeti ügyet) a vezetéssel közösen képes csak eldönteni. Ez tehát kijelöli az optimális számokat.

Amennyiben egy állampolgárnak lehetősége lesz évi 200 legfelső vezető kiválasztásában (a népválasztás döntése legalább 50%-os), lehetősége lesz évi 6 a legfontosabb közügyben (nemzeti ügyben) dönteni (a népszavazás döntése átlagosan legalább 50%-os), és lehetősége lesz évi 2 nagyon fontos, a legfontosabb közügyben (nemzeti ügyben) dönteni (a népszavazás döntése 100%-os) akkor az 17% demokráciaszintet jelent.

(A többi fontos és kevésbé fontos közügyet, nemzeti ügyet a vezetésnek kell eldönteni. Tehát, nem kell aggódniuk, marad elég munkájuk.) 

Ugyanakkor érdemes felsorolni milyen ügy-típusokban szükséges népszavazás, ill. széleskörű közvélemény-kutatás.

1. Negyedévente 50 legfelső vezető, egyéni induló (a pártlistás variáció megszűnne) kiválasztása.

2. Ez egyben a programokról, tervekről szóló szavazás is lenne. A kiválasztás végén (pl. az összesítésből) mindenképpen ki kell derülnie, hogy mely politikai, gazdasági, nemzeti fejlesztési terv, stb. irányba akarnak menni az emberek.

3. Évente a költségvetésről (költségvetési szavazólap).

4. Ciklus közepén 2 évente, ill. a 3. évben is, az aktuális vezetés értékelése, esetleges leváltása.

5. 5 évente az alkotmány-módósításról.

6. Évente a legfontosabb, de leginkább elhanyagolt problémák kiválasztása. Másképpen, a közvélemény szerint mely ügyekben kellene a legsürgősebben lépni.

7. Félévente, az állami hivatalok szervek, cégek ill. a magáncégek értékelése.

8. (Mellesleg az állampolgári panaszok, javaslatok, és azok összesítésnek fóruma. Mely összesítést akár felsoroltak szerint is el lehet végezni.) 

(Az technikai kérdés, hogy a felsorolt témák folyamatosan vannak terítéken, vagy ciklikusan. Az összesítést, a szavazásértékelést viszont bizonyos ciklusonként lehet elvégezni.)

9. És végül, valaki, leginkább a vezetés által benyújtott törvényjavaslatok eldöntése, az aktuális fontos törvényekről szóló népszavazás.

2. A szavazók (az állampolgárok) a szavazás előtt objektív tájékoztatásban részesülnek. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Többek között akkor objektív a tájékoztatás, ha egy normális, optimális, értékelhető vita alakul ki. Egy bírósági tárgyalás sem más, mint normális, optimális, értékelhető vita.

Érdemes számba venni, hogy tulajdonképpen miben kell dönteni az embereknek. Milyen változatok lehetnek.

(A konkrétság miatt képzeljük el, hogy pl. a javasolt törvény egy új médiatörvény.)

1. A megváltoztatandó dolog (pl. a fennálló médiatörvény) úgy jó ahogy van, nincs szükség változásra.

2. Szükség van a változtatásra, és a b változat a legjobb, a többi változat nem jó.

3. Szükség van a változtatásra, és a c változat a legjobb, a többi változat nem jó.

4. Szükség van a változtatásra, és a d változat a legjobb, a többi változat nem jó.

(Olyan változat nem lehet, hogy változtatásra van szükség, de ez sem jó, meg az sem jó, semmi sem jó.)

Lényegében négy ügyvédre, négy összefogott (minden lényeges szempontot felsorakoztató), és tényekkel alátámasztott érvelésre van szükség.

Kik legyenek az ügyvédek, egyben a változat, ill. érvelés-kialakítók. Nyilván azok, akik törvényjavaslatot beadják, és köréjük csoportosuló politika erők.

1. Az aktuális vezetésnek kell az egyik „ügyvédnek”, az egyik változat, érvelés kialakítónak lenni.

2. Valószínűleg az ellenzék, vagy annak egy része lehet a másik ügyvéd, a másik változat, érvelés kialakítója.

3. Jó lenne, ha a független társadalomtudomány (politikai sajtóval együtt) is kialakítana egy változatot, érvelést.

4. És jó lenne, ha a népréteg (civil szféra) valamilyen úton-módón szintén kialakítana egy változatot, érvelést.

Akkor alakul ki objektív vita, ha az érvelést alátámasztják a tények, vagyis valós fontos statisztikai adatok. Tehát az érveléseknek tartalmazni kell a valós fontos statisztikai adatokat. De itt viszont szükséges a statisztikai adatokra felügyelő független testület, mely egyfelől ellenőrizné, hogy valósak az adatok, másfelől azért megállapítaná: hohó, ez is egy adat, csak sokkal lényegtelenebb, mint a másik adat.

De ami talán a legfontosabb, a változatok, érvelések nem össze-vissza, nem részletekben, nem zavarosan, nem elkapkodva, ahogy jelenleg, hanem egymás mellett, egymás után, teljes egészben, tehát összehasonlíthatóan értékelhetően jelenjenek meg.

Mivel a változatok tartalmazzák a javaslatot, és azok melletti érvelést az állampolgároknak, csak a pl. négy változatból meg kell jelölni azt amelyiket leginkább jónak tartja. Pl. így lehet egy viszonylag bonyolult problémát egyszerű kérdésre, kérdésekre lebontani. (A bírósági tárgyaláson is képes az esküdtszék egy viszonylag bonyolult ügyben ítéletet hozni.)

Mindez tehát a döntés előtti vitáról és egyben az objektív tájékoztatásról szólt.

3. Annál magasabb a demokráciaszint, ha sok, megfelelő számú független (mindentől független csak a népérdektől nem) tudományos, demokratikus testületre oszlik a vezetés. (Másképpen, ha a hatalommegosztás optimális. A parlament is elvileg egy független, tudományos, demokratikus testület.) 0-tól 12%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Mitől lesz független (elfogulatlan, objektív, csak népérdekű) egy vezetőtestület.

Azért azt fontos megjegyezni: a népérdektől semmiképpen nem kell függetlennek lenni a testületnek. Függetlennek kell, lenni az egyéni érdektől, a hatalmi érdektől, a vagyoni érdektől, a csoportérdektől, a pártérdektől.

Kitérés a függetlenségre és az önálló hatáskörre.

Az első gondolat ez: minél nagyobb egy testületnek az önálló hatásköre annál nagyobb az önállósága, azaz annál nagyobb a függetlensége. Csakhogy ez a függetlenség nem garantálja a népérdekűséget, az egyéni érdektől, csoportérdektől, vagyoni érdektől, hatalmi érdektől (rossz érdekektől) való függetlenséget. Sőt nagy önálló hatáskör, azt jelenti, hogy külső kontroll, szabályozás, ellenőrzés hiányában akadálytalanul érvényesítheti a felsorolt nem kívánatos érdekeit.

Csakhogy az sincs garantálva, hogy a külső kontroll, szabályozás, ellenőrzés, csakis népérdekű, nem egyéni, csoport hatalmi, vagyoni, stb. érdekű. Ezért ezt az egész felvetést el kell felejteni, és vissza kell térni a demokrácia alapvetéseihez.

1. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független) egy testület, ha rá vonatkozó szabályozás (és ellenőrzés) részletes és ezt a szabályozást (és ellenőrzést) minél többen hozzák. Vagyis a szabályok kialakításban részt vesz a nép, részt vesznek az állampolgárok. (Kisebb közösségekben, a tagok, ügyfelek, dolgozók, stb.) Illetve ha a vezetés minél szélesebb köre vesz részt a szabályozásban, ellenőrzésben.

(Meg kell jegyezni, hogy vezetés széles köre, akkor valósul meg, ha a politikai ideológiai csoportok száma is sok. Mondhatjuk: ez a vezetés reprezentációja.)

Sajnos a badar gyerekeknek (egyes vezetőknek) ilyen szájbarágósan kell elmondani a nyilvánvalóságokat. Ezért az ellenkező oldalról is megfogalmazom: annál kevésbé lesz a vezetőtestület a rossz érdekektől független, minél kevesebb ember, minél szűkebb az a politikai erő, aki szabályozza, aki ellenőrzi, aki kinevezi, aki leválthatja.

2. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független), ha minél többen vesznek részt a kiválasztásban és leváltásban. A nép az állampolgárok, és a vezetés minél szélesebb köre vesz részt a kiválasztásban és leváltásban.

Akkor lesz leginkább népérdekű (rossz érdekektől független), és tudományos, ha a testületbe kerülő vezetők egyéni megmérettetés alapján lesznek kiválasztva. A sportcsapatba is egyénileg kerülnek a sportolók, és utána alakul ki csapat.  

3. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független), ha a nép leválthatja. Ez pedig azt jelenti, hogy annál kevésbé lesz népérdekű, és kevésbé lesz a rossz érdekektől független, ha a vezetőtestület be van „betonozva” a hatalomba.  Be van betonozva, vagyis a mandátuma hosszú ideig szól, és a nép, ill. a vezetés széles köre nem válthatja le. Ha be van betonozva, akkor azt tesz, amit akar. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a vezető, vezetőtestület mandátuma 4-5 évig tarthat, ezután újra meg kell méretnie magát, és ciklus közben le lehet váltani.

4. Akkor lesz független a testület, ha a testület belső döntéshozása a leirt 6 pont (országos népszavazás) alapján valósul meg.

5. Ezeken kívül pedig akkor lesz független, ha a közvetlen felettesétől, a közvetlen felettes hatalomtól bizonyos fokig független marad. Kihangsúlyozom, nem a néptől, nem a széleskörű vezetéstől kell bizonyos fokig függetlennek maradnia, hanem a közvetlen felettes hatalomtól. Ez egy nemzet esetében leginkább az uralkodó pártok vezetői, akik meghatározzák a döntéshozó frakciót, a kormányt. Jogilag a pártoktól, a legnagyobb döntéshozó frakcióktól és a kormánytól kell viszonylag függetlennek lenni a független vezető testületeknek.

Bizonyos fokig független, vagyis eme közvetlen hatalom, szigorú szabályok mellett válthat le, nevezhet ki, változtathat a jövedelmen (növelhet, csökkenthet), változtathat a szabályozáson, hatáskörön, stb.. De végül, ez a pont is arról szól, mivel valakiknek azért változtatnia kell, hogy minél többen, minél nagyobb reprezentációval vegyenek részt a döntéshozásban, azon döntésekben, azon törvényekben is, amelyek a vezetésre vonatkoznak.

Ha a vezetőtestületek eme függetlensége (a rossz érdekektől való függetlensége) biztosítva van, akkor e testületek tudományossága és demokratizmusa is biztosítva lesz, ha nem is teljesen, de jelentős részben biztosítva lesz.

Arra kell törekedni, hogy viszonylag sok, (valójában optimális számú) független tudományos demokratikus vezetőtestület jöjjön létre. Nem szabad összevonni, centralizálni e testületeket, ugyanakkor a fölöslegességet is el kell kerülni, vagyis a decentralizációnak is vannak határai.

Ha aktuális szűk körű legfelső vezetés (pl. uralkodó pártok, legnagyobb frakciók, kormány) fél a széleskörű vezetés galádságaitól, és valóban népérdekű, akkor támaszkodjon a népre, kérje ki a nép véleményét, vagyis tartson népszavazást.

Mindezek tükrében vizsgáljuk meg pl. a Fidesz, 2010-es ténykedéseit, és ténykedéseinek indoklását. De erre már egy másik fejezetben kerül sor.

Technikailag a jövő népszavazási rendszere, amelyet már most is meg lehetne valósítani, legalábbis ami a technikai állapotot illeti.

A vitaszakasz általában 3 hónapig, a szavazat-leadási szakasz általában 1,5 hónapig (6 hétig) tart. Pl. egy adott ügy népszavazása, és vitaszakasza április 1-től június 30-ig tart, a szavazat-leadási szakasza május 15-től június 30-ig tart.

Az objektív vitához szükséges négy összegzett javaslat-változatot és azokhoz tartozó érvelés mindenkihez eljuttatott nyomtatott kiadványban jelenik meg, ezen kívül megjelenik a közmédiákban, az interneten és magában SZSZR (számítógépes szavazatösszesítő rendszer) felhasználói képernyőjén. (A szavazatleadók képernyőjén)

Ugyanígy jelenik meg a vitához, ill. a döntéshez szükséges minden lényeges információ. Összeszedve, összesítve, egymás mellett, rendszerezve, mindenkihez eljuttatva, stb..

A szavazat-leadás gyakorlatilag 95%-ban elektronikusan számítógépes rendszerben működik. Az egyik eleme, az áruházak, hivatalok (pl. polgármesteri hivatalok, postahivatalok) előterében, őrzött köztereken felállított egyszemélyes aut. zárt szavazófülkék, ezekben is lehet szavazni. A másik eleme az otthoni számítógéphez csatolt szavazókészülékek. Vagy fülkében, vagy otthon lehet szavazni.

Ezeken kívül bizonyos hivatalokban le lehet adni hagyományosan is a szavazatot. Illetve telefonon, is lehet adni. Esetleg ajánlott levélben, de ezek kevésbé biztonságosak.

A biztonsági elemek, melyek azt hivatottak kivédeni, hogy egy ember egy szavazatot adjon le, ill. hogy a szavazás ne legyen lefizetett, kényszeríttet a következők:

Mindenkinek lenne egy személyes szavazószáma. És még egy szabadon választott jelszava. És szerintem a szavazat-leadó készülékbe be lehet építeni ujjlenyomat, vagy tenyérlenyomat azonosítót. (A név titkos, csak azt kell megállapítani, hogy adott szavazószámú valaki adja le a szavazatot. A név függetlenül és titkosan van kezelve.)

A mobiltelefonos azonosítás is működhet.

A kézlefedő záró-lap is egy biztonsági elem, illetve, hogy a képernyőn nem jelenik meg a leadott szavazat, csak az, hogy le lett adva. (Külső ember nem láthatja hogy mire szavazott az illető. A közterületű szavazófülkében nem szükséges, mert oda csak egy ember léphet be, és zárt, nem lehet belátni.)

Továbbá, biztonsági elem, hogy a szavazatlezárásig mindenki módosíthatja a szavazatát. Sőt a szavazat lezárása után két napig még visszavonhatja a szavazatát.

És persze a csalásokat, kényszerítéseket be is lehet jelenteni.

A kérdések, a pontos szavazással kapcsolatos információk, és a válaszok egy képernyőn jelennek meg. Technikailag hasonló dologról van szó, mint a jelenlegi internetes adatlap ill. szavazólap kitöltések.

Az igen, féligen, nem, továbblépés megjelenik, de a megjelölés nem jelenik meg, legalábbis az otthoni szavazókészülékek esetében.

Lesz fél-értétű, ½ értékű igen szavazat, amely jelentősen pontosítja a szavazást.

Egy igen mellett, le lehet adni több fél-értékű szavazatot, ill. le lehet adni csak fél-értékű szavazatokat. A fél-értékű szavazat jelentése: nem akarom határozottan, vannak fenntartásaim, de a nem utasítom el teljesen.

Ha valaki nem ad le szavazatot, akkor megjelennek azok a kérdések, hogy miért nem adott le szavazatokat. (információhiány, stb.) Ha erre válaszol, ez is egyfajta részvétel. Illetve le lehet vonni következtetéseket. 

A reprezentációt, a SZSZR (számítógépes szavazatösszesítő rendszer) számolja ki. A reprezentációhoz szükségesek bizonyos adategyeztetések. A reprezentatív szavazatok 2 szavazatot érnek. A véletlenül kiválasztott nem reprezentatív szavazatok csak 1 szavazatot érnek. A név mindenképpen titkos marad.

A távolabbi jövőben megvalósul a többszörös szavazati jog (egy ember) szavazata nem egyet ér.

Az SZSZR még sok mindent kiszámolhat. Pl., hogy mikor van szavazategyenlőség, mikor van érvényes szavazás, milyen szavazóegységek (szakmai vezetés, nép, stb.) szükségesek, egy szavazatnak mekkora a befolyásoló értéke, stb., és minderről tájékoztatja a szavazót.

Mi hát demokrácia fejlesztésének feladata? Mindaz, amit leírtam, (lényegében, valami hasonlót) meg kell valósítani. És ha mindennek a lényegében való megvalósítása, a döntéshozó mechanizmus fejlesztésnek alapvető feladata.

Alapvető (kisiskolás szintű, friss szemű) elmélkedések a szabályozásról, irányításról, a hatalomról. A nemzet a rendszer, rendszerváltozat hatalmas bonyolult hatalmi, szabályozási térképe. ABDK ábra. Elméleti rendszertényező.

Ez esetben a konklúziókkal kezdem, és nem azzal, hogyan jutottam el a konklúziókig.

A hatalommegosztás többek között azért szükséges, hogy ne kerüljön őrült, zsarnok vezetés, annak modern fajtája a hatalomba. Illetve, azért szükséges, hogy a legjobb döntések jöjjenek létre.

Ne felejtsük el, itt már elsősorban a vezetés demokratizmusáról van szó.

A hatalommegosztás fő tényezői.

A (felső) írott szabályozat, törvények. (Alkotmány, alapelveket, alapprogramokat tartalmazó törvények, magasabb rendű törvények, általános kerettörvények, vezetésre, döntéshozásra vonatkozó törvények, hatalomelosztással kapcsolatos törvények, eljárási szabályok, stb.. Minden állami törvény, ami, nem szaktörvény, részlet-törvény, nem kevésbé fontos, viszonylag egyedi dolgokat szabályozó törvény.)

A közvetlen demokrácia (vezetetés nélküli népi irányítás).

A direkt hatalommegosztás lehetséges főbb fajtái.

A létszám szerinti (lakóhelyi, vagy más közösségek)

A szakügyek szerinti.

A hatalmi fajták szerinti (jogalkotó, szaktörvénykező, jogalkalmazó, bűnösségmegállapító, büntetés-kiszabó, tudatalakító,  stb.)

Egyéb direkt hatalommegosztások nem lehetségesek, ez a három lehetséges. Egyéb hatalommegosztások nem lehetségesek ez az öt (írott, felső szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, létszám szerinti, szakügyek szerinti, hatalomfajták szerinti hatalommegosztások) lehetséges.

Lényeges megállapítások.

A teljes írott szabályzat, törvények szerinti irányítás a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt, az írott (felső) szabályzat, törvények, az egyik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozattan növelni, fejleszteni szükséges.

A teljes közvetlen demokrácia (vezetés nélküli irányítás) a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt a közvetlen demokrácia, a másik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozottan növelni, fejleszteni szükséges.

Mivel a jelenben, közeljövőben (30 év) a teljes írott (felső) szabályzat törvények és a teljes közvetlen demokrácia nem lehetséges, és a kettő kombinációja sem lehetséges (nem lehet teljes és jó), ezért szükség van a vezetésre. Ha pedig szükséges a vezetés, akkor szükséges a direkt hatalommegosztás is, főleg akkor, ha az írott szabályzat és közvetlen demokrácia messze nem teljes.

A direkt hatalommegosztások (létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) nem biztosítják a szükséges hatalommegosztást és nem is lehetségesek. A direkt hatalommegosztások, az első kettőhöz képest kevésbé fontos demokratizáló tényezők. Ezzel együtt a direkt hatalommegosztások főleg azok rendezett logikus és illeszkedő ötvözete, fontos demokratizáló tényező, a jövőben növelni, fejleszteni szükséges.

Nem lehetségesek a direkt hatalommegosztások sem külön, sem azok ötvözete, kombinációja, mint teljes megoldások, mert.

A nemzet, a rendszer egységes dolog, nem lehet teljesen részekre szabdalni.

Nem lehetséges, mert szinte szükségszerűn kialakulnak a főhatalmak, kialakul a hatalom koncentrációja, kialakulnak a „legerősebb” emberek.

Nem lehetséges, mint teljes megoldás, mert adott létszámban (adott közösségben) adott szakügyben, adott hatalomfajtában, is kialakulhat a teljhatalom, és akkor az kvázi zsarnoksághoz, ill. rossz döntésekhez, irányításhoz vezet.

Fontosabb a hatalomszétválasztás erőssége, valódisága, mint a kis részekre való bontás.

Az optimális hatalommegosztást csak a három, illetve öt tényező (írott szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, direkt hatalommegosztás, létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) logikus szervezett átgondolt ötvözete, kombinációja hozhatja létre.

A jelenlegi hatalommegosztás elsősorban azért aránytalan, igazságtalan, mert hiányos rendezetlen az írott (felső) szabályzat, törvénykezés, és főleg mert hiányos a közvetlen demokrácia, de azért más hatalommegosztási problémák is vannak.

Az alapvető hatalomfajták.

Amiket csak másodlagosan kell a hatalommegosztásba belekeverni.

A kritikai hatalom, a szóbeli kritizálás lehetősége.

A társadalmi hatalom. Pl. egy orvos hatalma a páciens felett, a szülő hatalma, a gyereke felett. Idetartozik a magángazdasági munkavezető, tulajdonos hatalma, de itt jelentkezik a nagytőke problémája. És idetartozna a kisközösségek, civil szervezetek, beleértve az igazi önkormányzatokat, vezetőinek hatalma. Illetve a nem állami tudatformálók hatalma, bár itt is van egy kérdéses rész, a nagyobb magánmédiák tudatformáló hatalma.

A tudatformáló hatalmat, elsősorban az állami tudatformáló hatalmat egyszerűen azért érdemes külön kezelni, mert e nélkül is igen bonyolult lesz a hatalmi, szabályozási térkép.

Hatalomfajták, amiket feltételen figyelembe kell venni.

A szabályozási, törvényhozási hatalom. (A jogalkotó, szabályozó, törvényhozó hatalma.) Az alapvető elv és programalakítási hatalom. Az ellenőrzési hatalom (ez kérdéses hatalom.) A felügyeleti hatalom (ez értelmezés kérdése). (Jogalkotói és jogalkalmazói hatalom.) Az intézkedési, tárgyalási hatalom. A szaktörvénykezési, és részlettörvénykezési hatalom. A vezetés-kinevezési és leváltási hatalom. A büntetési hatalom (a büntető hatalma). A bűn-megállapítási hatalom, amely részben, elválasztható a büntetési hatalomtól.

(Valójában ez értelmezhetetlen: végrehajtói hatalom.)

Tovább van a direkt hatalom és a nyomásgyakorlás hatalma.

És a tudatalakítási hatalmat se felejtsük ki.

Elmondható a jól ismert mondat: a hatalomfajták összefüggnek, nincs éles határvonal, vannak átmenetek, de azért különbözőnek.

Néhány alapvető szabályozás, törvénykezés.

A társadalmi egység kívülről jövő szabályozása, törvényei. Ez lehet: erős részletes. Részben limitált, alternatívált (kevésbé erős, részletes). Lehetségesen teljesen szélesen limitált, alternatívált szabályozás, törvénykezés (még kevésbé erős, részletes).

A társadalmi egység belső (önálló) szabályozása, törvényei.

Ezek, a külső és belső szabályozás, törvénykezés ötvözete ill. aránya.

Továbbá, a felső írott szabályzat, törvénykezés szabályozása, törvénykezése.

Az állam illetve legfelső (elit) vezetés szabályozása, törvénykezése.

(Ehhez illetve egymáshoz lehet viszonyítani a hatalmakat, és a szabályozásokat.)

Továbbá, a társadalmi egységek egymásra ható szabályozása.

Továbbá, egyoldalú szabályozás, törvénykezés, nincs visszahatás. Van visszahatás, de jóval kisebb, mint a főhatás. Kétoldalú, a hatás, visszahatás közel egyenlő. Vannak még hatalmi szabályozási körök.

A jog kapcsolódása mindehhez. Szabályozások, törvények, amelyek magáról hatalommegosztásról szólnak, amelyek meghatározzák hatalom és a szabályozás nagyságát, irányát. És maguk a szabályozások, törvények, amelyek bármiről szólhatnak, amiket a hatalmi egységek alkotnak.

A társadalmi (rendszer) egységek vázlatos felsorolása.

Az állam, ill. a legfelső vezetés. Az állam, ill. a középvezetés. Ennek egy másik felosztása hatalmi fajták szerint. Jogalkotás. Szaktörvénykezés, részlettörvénykezés. Jogalkalmazás. A jogalkalmazás külön része, az igazságszolgáltatás, amely rendelkezik a büntetési hatalommal, ill. a bűn-megállapítási hatalommal. (Bár bizonyos értelemben a vezetés-kinevezés leváltás, a jövedelem-megállapítás, és sok elmarasztalás, jutalom is egyfajta büntetési hatalom. Talán a bűn nagysága itt a választóvonal.) Ugyanakkor ez bűntető hatalom és általában a jogalkalmazó hatalom kevés szabályozási, törvényhozási hatalommal rendelkezhet. Jelenleg ez nagyjából így van, a direkt hatalommegosztással kisebb baj van, mint a közvetlen demokráciával.   A jogalkalmazók (nemcsak a bíróság, ügyészség), általában rendelkeznek valamennyi büntető, szankcionáló hatalommal. A jogalkalmazók (részben szaktörvénykezők, részlet-törvénykezők) közé sorolhatók az állam kihelyezett hivatalai, a polgármesteri hivatalok. És még sok minden.

Tovább egység, a magángazdaság, mint egyfajta civilszféra. További egység a klasszikus civilszféra, civilszervezetek, kisközösségek. Ide tartoznának az igaz önkormányzatok, amelyek jelenleg össze vannak mosva az állam kihelyezett hivatalaival.

És a végső egység, a magányszemélyek, az állampolgárok, a családok, háztartások, magánszféra, másképpen a nép a lakosság egysége.

Szélesebb értelemben a nép, az egyének, állampolgárok egységnek és civil szféra egységének együttese.

Akár külön hatalmi egységnek vehető az írott felső szabályzat, törvények.

Ezen egységek, (és az alegységek között is) hatnak a hatalmak. 

Mindazt, amit itt leírtam illene bizonyítani, legalábbis az egyszerű, logikus gondolatokkal. Sajnos még a vázlatos bizonyítás sem fér bele ebbe a tanulmányba, ezért csak néhány rendezetlen gondolat.

Ha lenne a vezetésre (minden ágra, jogalkotásra, jogalkalmazásra, stb.) vonatkozó részletes szabályozás, mikor, mit lehet tenni (ezt a szabályozást a nép a tudományos vezetés, stb. hozná össze), akkor kvázi megszűnne a vezetés hatalma, saját döntése. Akkor egy számítógép is képes lenne irányítani. Igen de minden részletre nem terjedhet ki a szabályozás. Már azért, sem mert mindig jöhetnek új helyzetek. És ellenőrzésre is szükség van, ami emberi munka. És az ellenőrzések utáni intézkedésekre is. És főleg mi lenne akkor, e szabályzat fejlesztésével. Mert minden szabályzatnak fejlődnie kell. Tehát szükség van emberi döntéshozásra és vezetésre.

Minden szabályt, törvényt nem hozhat a nép, mert azért a vezetés jó esetben két fokkal okosabb, hozzáértőbb, mint a nép, és mert az nagyon lassú, körülményes lenne. Vannak gyors és szaktudást igénylő döntések. Tehát szükség van vezetésre.

Tehát elvileg ez a kettő válthatná ki a vezetést, de nem tudja. Ha pedig van vezetés, akkor fennáll annak az esélye, hogy a vezetés kezébe kaparintva szinte minden hatalmat, kialakul egy zsarnoki vezetésérdekelt irányítás. Ezért szükségesek más módszerek is, amelyek ezt megakadályozzák, ezek elsősorban a direkt hatalommegosztások. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az írott felső szabályozás és a közvetlen demokrácia fölösleges, (nagyon is szükséges), csak azt hogy ezek önmagukban nem elégségesek. De az egyéb hatalommegosztások sem érnek sokat (sőt még kevesebbet érnek) az írott felső szabályzat, törvények és a közvetlen demokrácia nélkül.

A jogalkotói és jogalkalmazói hatalom szétválasztása. Te hozhatod a törvényeket, de az alkalmazásukba nem szólhatsz bele, te pedig alkalmazod a törvényeket, de a létrehozásukba nem szólhatsz bele. Nem teljesen értelmetlen ez, de azért nem ilyen egyszerű a dolog. Gyakorlatilag inkább ez a helyesebb: főleg (nem kizárólag te hozod a törvényeket) de azokat csak behatárolva alkalmazhatod. Te viszont alkalmazod a törvényeket, azért behatárolva vehetsz részt a törvényhozásba.

A jogalkalmazónak egyébként is van egy olyan korlátlan hatalma, hogy hozhat olyan törvényt, amely saját kezébe adja pl. a jogalkalmazást, a büntetést stb.. Ezért a legfontosabb, az hogy a jogalkotás is szabályozva legyen, hatalommegosztott legyen, ez elsősorban a kötelező közvetlen demokráciával lehetséges, amit viszont az írott felső törvény garantálhat.

Az ellenőrzés azért nem igazi hatalom, mert az ellenőrzés eredményét át kell, hogy adja vagy a szabályozónak, vagy a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, és végül is ezek döntenek a szankciókról, jutalmakról. A szankció, ill. a jutalmazás lehetősége adja az igazi hatalmat. Ettől függetlenül érdemes az ellenőrzésnek is függetlennek, elfogulatlannak lenni.

A felső szabályozás nem választható szét az alapelvek, alapprogramok megállapítástól. A szaktörvények, a részlettörvények megalkotása már nagyjából szétválasztható. És a vezetés-kinevezés, leváltás is nagyjából szétválasztható a szabályozástól, ugyanúgy ahogy a büntető hatalma is szétválasztható a szabályozástól. Az elit vezetés ezért szükségszerűen a következő hatalommal rendelkezhet: szabályozó, törvénykezési hatalom, alapelv és alapprogram megállapító hatalom, másokkal, a néppel megosztva, ehhez kapcsolódhat az ellenőrzési és felügyeleti hatalom. Az is felügyelet, ha az ellenőrzését mérlegelve alkotják meg a szabályozást. Ha így értelmezzük a felügyeletet, akkor a felügyelet benne van, a legfelső jogalkotó vezetés munkájába.  Ha úgy értelmezzük, hogy az ellenőr átadja az ellenőrzés eredményét a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, akik e szerint ítélkezik, akkor a felügyelet az vezetésleváltó, kinevező, illetve a büntető tevékenységhez kapcsolódik. Valójában mindkettő felügyelet. Ugyanakkor kell legfelső felügyelőnek lenni, ami egy külön problémakör.

Térjünk rá, viszont a lényegre. A direkt hatalommegosztás jó esetben is, csak azt eredményezi, hogy az egyes emberek zsarnoksága igazságtalansága darabszámra csökken, de nagyságában nem biztos, hogy csökken. Ez pedig azt jelenti, hogy sok embernek lehet kevés számú, de nagyfokú zsarnoksága, igazságtalansága, vagyis az összesített zsarnokság, igazságtalanság nem csökken jelentősen. Ez nevezhető hatalomdecentralizációnak, amely nem azonos a demokratizálással. Ezért szükséges a demokratikusan kialakított írott felső szabályozás, és közvetlen demokrácia. Azért a hatalommegosztásnak, a hatalomdecentralizációnak is van előnye. Erre még visszatérek.

A fentiek magyarázata. Képzeljünk el egy olyan bírót, aki pl. csak száz ember felett ítélkezhet (létszám szerinti szétválasztás), aki pl. csak a rablások ügyében ítélkezhet (szakügyek szerinti szétválasztás), és aki csak bíráskodhat büntethet, nem hozhat törvényeket (hatalomfajta szerinti szétválasztás). Nos az ilyen bírónak nyilván kevés ügye lesz, de abban a kevés ügyben, ha nincs hatalmi fékje, nincs rá kötelező szabályzat, nincs külső ellenőrzés, stb., akkor abszolút igazságtalanul is ítélkezhet. A bíró helyébe tegyünk be egy olyan szabályozó embert, aki mondjuk csak az építési ügyekben, szabályozhat (szakügyek szerinti szétválasztás), azt is csak 100 ember vonatkozásában. Erről az emberről is elmondható, nyilván kis problémakörben lesz hatásköre, de semmi sem garantálja, hogy abban a kis problémakörben, jól fog szabályozni. A saját kis területén elkövethet óriási hülyeséget. Ha pedig sok ilyen van, akkor az egész rendszer pocsék lesz.

Ez nem azt jelenti, hogy fölösleges az optimális a direkt hatalommegosztáson gondolkodni, hanem azt, hogy önmagában ez kevés.  De azt is figyelembe kell venni, hogy hiába osztjuk fel hatalmat egészen apró darabokra, ha az nem igazán lesz elválasztva, akkor valójában nincs hatalommegosztás. Nincs elválasztva, mert a személyes érdek-összefonódások miatt összekapcsolódik a hatalom. Mert a hatalmi harc ill. a rendszeregyetértés miatt összekapcsolódik hatalom. És még lehetne sorolni. Egyébként pedig nem is jó, ha egészen apró darabokra tagolják szét a hatalmat, leginkább a létszám szerinti megosztás fölösleges.

Milyen viszonyban vannak direkt hatalommegosztások egymással?

Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?

És milyen viszonyban van az írott felső szabályozás, a közvetlen demokrácia és direkt hatalommegosztás egymással? Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?

A jövő társadalomtudományának e kérdésekre is válaszolni kell.

Érdemes pl. ezen a körön elgondolkodni. A közvetlen demokrácia a nép is alakítja az írott felső szabályzatot, amely a szabályzat tartalmazza a hatalommegosztás, és szabályozás térképét, amely hat a vezetés döntéseire, amely hat az írott felső szabályzatra, amely hat a közvetlen demokráciára. 

De ne csak a hatalommegosztásról gondolkodjunk, hanem az optimális szabályozáson.

Az nyilvánvaló, hogy a különböző társadalmi egységeknek különböző szabályozás jó. Pl. a vezetésnek erősebb részletesebb külső szabályozás kell, mint civilszférának, és a magánszférának, az állampolgároknak még ennél is szélesebben limitáltabb, altenatíváltabb szabályozás a megfelelő. Ugyanakkor ez nem vonatkozik a büntetésekre, az állampolgárnak, a vezetésnek és mindenkinek egyenlőnek kell lenni az igazságszolgáltatás vonatkozásában. Ráadásul a nagyobb társadalmi egységek kisebb egységekre tagolódnak, amelyek optimális szabályozása eltérhet a nagy egység szabályozástól. És az is nyilvánvaló, hogy a hatalom nagysága függ a szabályozás erősségétől, részletességétől. Tehát egy bonyolult hatalmi, szabályozási térkép bontakozik ki. A jövő társadalomtudományának meg kell rajzolni a társadalom, a rendszer, bonyolult, pontos de mégis átlátható, logikus, összeillő, egységes koncepciókon alapuló hatalmi, szabályozási térképét. Azt se felejtsük el, hogy ennek a térképnek pl., figyelembe kell venni az arányos és igazságos hatalomelosztást is. Jelenleg is van hatalommegosztás, szabályozás tehát ennek van valamilyen zavaros térképe, de ez nemhogy, megszerkesztve, megtervezve, megrajzolva, de feltárva sincs. A jelen rendszer tódózót-foltozott, a hatalmi viszonyok, a szabályozás logikátlan zavaros, igazságtalan. Mindez nem azt jelenti, hogy nincsenek, csak, azt hogy zavarosak rosszak, károsak ezek a viszonyok.

Annak tükrében, hogy elméletileg létezik egy bonyolult, de optimális hatalmi, szabályozási térkép be kell vallanom, hogy az én elmélkedéseim, amelyek hatalomról, szabályozásról szólnak erősen hiányosak. Nem hamisak, de hiányosak.

Gondolkodtam, hogy a megrajzoljam e fejezet ábráját. Egyelőre az időhiány miatt nem rajzolom meg, akinek kedve van, gondolatban, vagy ténylegesen úgyis megrajzolja.

A hatalommegosztás előnye elemi szinten átgondolva.

Válasszuk szét a problémát.

A jövőben lesz egy független, jó vezetéskijelölés, leváltás.

A múltban és a jelenben nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás.

A leváltás azért szükséges, mert pl. menetközben is, „meghülyülhet” a vezető.

Az egyszerű modellben 10 ezer embernek van 1 mindenható vezetője, ekkor nincs hatalommegosztás. Vagy 10 ezer embernek van 100 vezetője, vannak jogalkotói, ellenőrei, rendőrfőnöke, ügyésze, bírója, és még sorolhatnám, ez a hatalommegosztott modell.

Feltételezzük, hogy van jó vezetéskijelölés, leváltás és nincs hatalommegosztás.

Egy jó mindenható vezető kerül az élre. Hiába jó ez a vezető, egyszerűen fizikailag képtelen mindenre odafigyelni. Ezért a jó vezető kijelöl jó vezetőtársakat. Ekkor viszont már lesz hatalommegosztás. Sőt bizonyos értelemben jó vezetés-kijelölés lesz.

(Itt bekapcsolódik egy másik kérdés: ezek szerint elég egyszer egy jó teljehatalmú vezetőt kijelölni és rendben megy minden. Illetve, elég a független, jó vezetéskijelölés, leváltás a többi mellékes.

A cáfolathoz tisztázni kell mit jelent: nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás?

Ezt jelenti: negyedrészben erőszakos, vagy trükkös hatalmi puccsal jut hatalomra, negyedrészben születési előjogok miatt, negyedrészben más véletlenszerűség miatt, negyedrészben a regnáló vezetés jelöli ki. Összességében véletlenszerűen alakul, egyenlő eséllyel kialakulhat jó, vagy rossz vezetés. Tulajdonképpen, ha nincs jó vezetéskijelölés, leváltás akkor 75% esélye van a rossz vezetés kialakulásának 25% esélye van a jó vezetés kialakulásnak, de ettől most tekintsünk el. És attól is tekintsünk el, hogy nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás közvetlen demokrácia nélkül.

A lényeg az, hogy nem így működik a dolog: a jó vezető kijelöli a jó társait, és kijelöli a jó utódját, majd az is így tesz, és így megy a dolog az idő végéig. Pl. valószínűleg előbb-utóbb, de inkább előbb, létrejön egy trükkös hatalomváltás, amely során rossz vezető jut hatalomra. Vagy pl. a jó vezető, kijelöli a jó vezetőtársait, de itt is beléphet hiba, vagy trükkös megtévesztés. A jó vezető is tévedhet, vagy megtéveszthetik, vagy akár meg is gyilkolhatják.

Ezzel együtt a független jó vezetéskijelölés, leváltás egy nagyon fontos demokratizáló tényező, de nem az egyedüli.)

A másik variáció, nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás, (jelenleg is ez a helyzet) ekkor egyenlő eséllyel véletlenszerűen kerülhetnek hatalomra jó és rossz vezetők.

Nézzük meg hogy ekkor hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.

Pontosabban, ha rossz vezető, vezetők kerülnek hatalomra akkor a hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.

Ha rossz egyszemélyes mindenható vezető kerül hatalomra, akkor ő nem vezetőtársakat választ, hanem olyan szolgákat, akik megkönnyítik a vezetését, de lényegileg nem szólnak bele a vezetésbe. Ez a vezető pl. négy évig uralkodik ez alatt az egész vezetés rossz lesz, tönkreteszi a vezetettek életét. Ha hatalommegosztás van, akkor még rosszabb esetben is lesz egy 20%-nyi jó vezető, a sok vezető egy része szükségszerűen jó marad. Vagyis ha nincs hatalommegosztás, akkor rossz (egyszemélyes, mindenható) vezető esetén 100%-os a tönkretétel (a károkozás), ha van hatalommegosztás, akkor rosszabb esetben 80%-os, vagy annál kisebb a tönkretétel (károkozás), mert a sok kisvezető egy része valószínűleg, általában, nem rossz.

Ez tehát a hatalommegosztás, a hatalomdecentralizáció előnye.

A „független” igazságszolgáltatás. A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusmásának alapvető hibái, egyben a demokrácia hibái. A döntéshozó mechanizmus, az ABDK ábra szerint. A döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrész egyféle alapvető tematizálása. Mindez összefoglalásszerűen. ABDK ábra. Elméleti rendszertényező.

A „független” igazságszolgáltatás.

(H 81. problémakör)

Elsősorban a bíróságról (bíróságokról), ill. az ügyészségről (ügyészségekről), és mellékesen a rendőrségről van szó.

Egyfelől meg kell állapítani, hogy az igazságszolgáltatás nem jogalkotó, csak jogalkalmazó hatalom. Tulajdonképpen az igazságszolgáltatás a döntéshozó mechanizmus szempontjából hasonló helyzetben van, mint a „független” intézmények (ÁSZ, Alkotmánybíróság, MNB, stb.)

Másfelől a bíróság (és ügyészség) elé csak a társadalmi problémák, igazságtalanságok, hibás döntések töredéke kerül.

Továbbá esetenként gyakorlatilag is felfedezhető a függetlenség ill. az elfogulatlanság hiánya.

És elméletileg sem lehetséges az igazságszolgáltatás, és más független intézmények nagyfokú elegendő függetlensége és elfogulatlansága. Ugyanis az igazságszolgáltatás és más jogalkalmazó intézmények fizetését, költségvetését lényegében a legfelső (elit) jogalkotó vezetés határozza meg. A rájuk vonatkozó munkarendi eljárási szabályokat ugyancsak a legfelső jogalkotó vezetés határozza meg.  És a jogalkalmazó vezetést is lényegileg a legfelső jogalkotó vezetés választja ki, és váltja le.  A bírók kiválasztása talán kivétel, megjegyzem hiányos információm szerint ez sem a tudományos, objektív, demokratikus vezetés-kiválasztás, leváltás szerint történik. (Az ügyészség vezetőit viszont a legfelső jogalkotó vezetés választja.) Viszont a bíróságra (bíróságokra) is érvényes, amit a fizetésekről, költségvetésről, szabályokról elmondtam.

De a lényeg, hogy a bíróság is csak jogalkalmazó testület. Ha pl. nincs arra megfelelő törvény, hogy a legfelső jogalkotó vezetést bizonyos esetekben bíróság elé kell állítani, akkor az ügyészség és a bíróság nem fog eme ügyekben dönteni.

De van itt még egy probléma, ami népi mondás szerint: holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

A probléma ennél azért bonyolultabb: a jogalkalmazó felső középvezetésre is vonatkoznak a vezetés szükségszerű negatívumai, annak két fő ága. Az egyik, a vezetés hatalmi érdek, és rendszer-egyetértési szövetségben van. A másik a vezetés hatalmi harcot folytat, ill. klikkesedik.

És akkor még arról a szükségszerű negatívumokról nem is beszéltem, hogy az állami vezetők hajlamosak a nemtörődömségre, és a korrupcióra.

Ha az ABDK ábrát megnézzük, akkor azt az ellentmondást fedezhetjük fel, hogy a felső-közép jogalkalmazó egyébként korlátozandó és ellenőrizendő vezetés (beleértve az igazságszolgáltatást is) azonos azzal a független igazságszolgáltatással, és intézményekkel, akik szerepe a legfelső elit vezetéssel szembeni ellensúly, hatalmi fék (hatalomkorlátozás) lenne.

Kérdés, hogy érvényesítse az ellensúly, és korlátozó szerepét, ha közben mégis az a meghatározó, akit ellensúlyozni, korlátozni kellene? Illetve, csak akkor tudja ezt a szerepét érvényesíteni, ha valaki más és nem az ellensúlyozandó, a korlátozandó határozza meg őt. De akkor valakinek másnak kell meghatározni a felső-közép vezetést és nem a legfelső jogalkotó vezetésnek. De akkor ki legyen az? Itt jönne be, a közvetlen demokrácia és az alkotmány szerepe.

Két egyszerű példát is nézhetünk. Ha van egy kétkarú mérleg, akkor az egyik súly összesítve sokkal nagyobb, mint a másik, még akkor is a másikat kvázi ellensúlynak nevezzük. Vagy van egy bivalyerős mozdony, ami a szerelvényt húzza, akkor is, ha közben a vagonok kerekeit fékezik. Akkor is húzza, nem áll meg, ha a közben fékezik, a hatásfok viszont pocsék lesz. Egyfelől kell egy jó irányba haladó sín. Másfelől a mozdony, ha kell fékezetlenül húzza a szerelvényt, ha kell viszont álljon le a mozdony és kapcsoljon be a fékrendszer.

Visszatérve a „független” igazságszolgáltatásra, az igazságszolgáltatás csak egy hatalmi ellensúly, hatalmi fék, a sok közül. Másrészt hatalmi ágról, ágakról, kvázi kettős, vagy hármas hatalomról beszélni, több szempontból is elég nagy ostobaság. (Ide szokták keverni még a végrehajtó hatalmat is keverni, mint hatalmi ágat.) De nem is lenne jó, ha kettő, vagy három egymással szemben álló, egymást semlegesítő, egymást ütő hatalom lenne. Mindenképpen szükség van egy főhatalomra.  De akkor mi a megoldás?

Három lehetséges megoldás rajzolódik ki, de ehhez ki kell nyitni a problémakört.

A sok-sok hiba közül itt a hatalmi harc, illetve az összvezetési elvtelen szövetség, közvetlen demokrácia nélkül megoldhatatlan problémájára térek ki. Bár erről több helyen beszélek.

A hatalmi harc, de nevezzük elnézően versenynek, azt eredményezi, hogy a szemben álló felek, pártok szükségszerűen eltávolodnak egymástól a szélsőségek irányába tolódnak. Már maga a szélsőséges irányba tolódás is hatalmas károkat okoz, hiszen a középen levő igazságok kiesnek és a szélsőséges badarságok jelennek meg mind elméleti mind közlési, mind gyakorlati szinten. Ez, az egyik oka annak, hogy a badarságok tömkelege ontja el az országot, butítva a népet.

Az eltávolodás oka, hogy a nyertes túl sokat nyer, övé lesz a hatalom, a vesztes túl sokat veszít, övé lesz az ellenzék hatalom nélküli helyzete. Ez is önmagában is rossz, hiszen négy évig csak egy szűk réteg és egyfajta ideológia kormányoz, így váltakozó egypártrendszer alakul ki.

Ezen viszonylag egyszerűen lehetne segíteni, pl., kapjon az ellenzék is (sokféle módszer lehet erre) valamekkora pl. 25%-os jogalkotói és operatív irányítási hatalmat. Így mindkét probléma csökkenne, csökkenne az eltávolodás, és nem alakulna ki, váltakozó egypártrendszer. Csakhogy, ha csökkentjük hatalmi harc élességét, akkor növekedne, bővülne, az összvezetési elvtelen népellenes szövetség, akkor ez már az irányításra és a teljes jogalkotásra is kiterjedne. Ugyanis még ilyen kiélezett hatalmi harcban is van rendszer-egyetértési, hatalompozíció-stabilizáló és közvetlen demokráciaellenes összvezetési érdekszövetség. Márpedig ezek nem mások, mint elvtelen népellenes összvezetési szövetségek. Ismétlem, ha csökkentjük hatalmi harc élességét, akkor növekedne, bővülne, az összvezetési elvtelen népellenes szövetség, akkor ez már az irányításra és a teljes jogalkotásra is kiterjedne. Minél erősebb hatalmi harc, annál gyengébb az érdekszövetség, minél gyengébb hatalmi harc, annál erősebb az érdekszövetség. El lehet azon gondolkozni, hogyan lehet azon kényes egyensúlyt megtalálni, amikor még ez se nagyon erős az sem nagyon gyenge, azonban ez csak táncolás a kötélen, melynek eredménye a gyakori leesés.

Ezért kell (ezért is) behozni a döntéshozásba, a kormányoldal az ellenzék ill. a pártok mellett, a népet. A hatalmi harc élessége is csökkenne, másfelől a népellenes szövetség is gyengülne, redukálódna.  

A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusának alapvető hibái.

Egyfelől azt láthatjuk, és az ABDK ábrából kiderül, hogy van vagy 10 hatalmi ellensúly, hatalmi fék (hatalomkorlátozó tényező), de valójában még együtt sem elegendők. És ráadásuk van még ezen kívül 16 komoly hatalomkorlátozó módszer, azaz belső tényező.

Nem elegendők, mert előfordulhat pl. magyar történéseket alapul véve, hogy van egy csapnivaló hazudós, kvázi választási csalással hatalomra jutó, és az országot eladósító legfelső jogalkotó hatalom, akit a lakosság nagyobb része idő előtt le akar váltani, de nem tud. Ráadásul, mire észbe kap a nép, a hibák sokasága már el lett követve.

És előfordulhat, hogy egy másik legfelső jogalkotó hatalom a kétharmad birtokában, gyakorlatilag azt tehet, amit akar. A választási törvényeket, a média törvényeket, akár az alkotmányt is a saját érdeke szerint alakíthatja. Csak a saját önkorlátozása szab határt, annak, hogy mennyire megy messzire, mekkora hatalmat szerez magának.

Szóval ezeknek egy jó, döntéshozó mechanizmusban nem szabadna előfordulni.

Még a lehetőségeket is kellene zárni, vagyis ezeknek nem szabadna előfordulni.

De felsorolnám a 10 hatalmi ellensúly (hatalmi fék, külső hatalomkorlátozó tényező) fajtát. Mindegyik elé oda lehet tenni „független és elfogulatlan”.

Az alkotmány és a törvények.

Az ellenzék, a „független” intézmények, a stabil jogalkalmazó felső közép, és középvezetés.

A „független” igazságszolgáltatás.

Az állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás.

A civil szféra társadalomtudománya, oktatása, tájékoztatása (oknyomozó politikai sajtó), a művészetek, stb..

A közvetlen demokrácia.

A tüntetések, sztrájkok, stb.. melyek bár népi oldalról jönnek, de mégsem a közvetlen demokrácia kategóriájába esnek.

A piacgazdaság a versenygazdaság, és az, hogy a lakosság a saját döntésben választja ki e termelésen belül a termékeket, szolgáltatásokat.

Általában a szabályozott igazságos társadalmi, gazdasági és egyéb versenyek.

A kisközösségek, lakóközösségek (civil szféra) önrendelkezése.

Bizonyos nemzetközi szövetségek, és általában a külföld.

És van még 16 módszer-fajta, amire később térek vissza.

A következő megállapításokat tehetjük.

Bár van 10 hatalmi ellensúly hatalmi fék, de ezek még összesítve is kevesek.

Bár van 10 hatalmi ellensúly, hatalmi fék, de ezek mindegyike többé-kevésbé hiányos, többé-kevésbe mindegyik hiányában van a függetlenségnek és az elfogulatlanságnak.

Akár 20-ra is növelhetjük az ilyen típusú és hiányos hatalmi ellensúlyokat, hatalmi fékeket, az sem lesz elég, hiszen a 10 is kevés.

Ezek mellett szükség van olyan hatalmi ellensúlyra, fékre, ami valóban komoly erőt képvisel. És ez csak a közvetlen demokrácia lehet. Már csak azért is, mert a közvetlen demokráciára hatnak legkevésbé a vezetés szükségszerű negatívumai.

És akkor felsorolom a jelen döntéshozó mechanizmus alapvető hibáit és a lényegi megoldásokat, feladatokat is.

1. A legfelső jogalkotó vezetésnek is olyan a szerkezete hogy a valóságos hatalom néhány ember kezében marad.

2. A jogalkotás olyan hatalmas hatalom, hogy azt semmi nem képes rendesen ellensúlyozni.

Ebből a kettőből az ered, hogy hiába van 10-20 ellenhatalom, addig a helyzet lényegében nem javul, míg a legfelső jogalkotó vezetés szerkezete sem lesz alaposan megváltoztatva. A legfelső jogalkotó vezetés alapvető szerkezetváltozása egy fontos feladat.

3. Jelenleg a legfőbb ellensúly, hatalmi fék, a közvetlen demokrácia gyenge színvonalú.

Addig a helyzet lényegében nem javul, amíg a közvetlen demokrácia nem lesz magasabb színvonalú. Ez szintén fontos feladat.

4. Bár sok a hatalmi ellensúly, de nincs igazi függetlenség, elfogulatlanság.

Addig a helyzet lényegében nem javul, amíg a függetlenség, elfogulatlanság ténylegesen nem növekszik. És itt jönnek majd a módszerek. Két ága van azért ennek a problémának. A független elfogulatlan vezető-kiválasztás, leváltás. És független szabad működés.

Mindez fontos feladat.

5. Rendben van, hogy van hatalmi ellensúly, de mi biztosítja, hogy ez az ellensúly jó irányú ellensúly. Mert az is lehet, hogy éppen a főhatalom menne jó irányban, és ellensúly menne rossz irányba. (Attól hogy hatalmi fékek fékezik haladást, szerelvény akár a rossz irány felé haladhat.)

Feladat, hogy pl. az alkotmánynak biztosítani, kellene a demokratizálódás, és az igazságosság irányát. Ez is fontos feladat. Jelenleg ez nincs biztosítva.

6. Jelenleg túlságosan érvényesülnek a vezetés szükségszerű negatívumai (elvtelen hatalmi szövetségek, rendszeregyetértés, érdekszövetség, elvtelen hatalmi harc, populista politika, érdektelenség, személyes anyagi hatalmi előnyök, korrupció, stb..)

Csökkenteni kell a vezetés szükségszerű negatívumait. Bár ez elsősorban az elfogulatlan vezető-kiválasztással, leváltással és független elfogulatlan működéssel lehetséges, de azért vannak más feladatok is.

7. Jelenleg nincs megoldva, hogy legyen egy főhatalom, de ez a főhatalom mégis korlátozva legyen.

Jelenleg a főhatalom és a hatalmi ellensúlyok (hatalmi fékek) között túl nagy a hatalmi különbség. Az egyes hatalmi rétegek között jelenleg két fok az eltérés, el kell érni, hogy csak egy fok, vagy inkább csak fél fok legyen a különbség. És el kell érni azt, hogyha a hatalmi ellensúlyok fele mást akar, akkor már átbillenjen a mérleg. Vagyis a főhatalomnak nagyobbnak kell lenni, mint bármelyik ellenhatalomnak de nem szabad nagyobbnak lenni, mint az ellenhatalmak összességének. Ezt pedig úgy lehet megoldani, hogy a legfelső jogalkotó hatalmát valamennyire csökkentik a felső-közép vezetés, a középvezetés hatalmát kevéssel növelik. A piacgazdaság, versenygazdaság önrendelkezését úgy növelik, hogy abból kimarad a nagytőke hatalmának növelése. A népréteg, a kisközösségek, hatalmát önrendelkezését (és demokráciaszintjét) növelik. Mindez szabályozási feladat.

A döntéshozó mechanizmus az ABDK ábra szerint.

(Bár az előzőkben is erről volt szó.)

A meglehetősen bonyolult ábra sajnos alapos tanulmányozást igényel.

Ezért megpróbálom összegezni az ábrát.

Az ábra tartalmazza a tíz hatalmi ellensúlyt, ezeket már felsoroltam. Az ábra tartalmazza a hatalmi, önrendelkezési rétegeket, és csoportokat, ezeket nem sorolom fel.

Az ábra nyilak formájában tartalmazza a legfőbb hatásokat, szabályozásokat, erre sem térek ki. 

Kitérek viszont a 16 hatalomkorlátozó módszerre (belső vezetésre, vonatkozó tényezőre.) de ezeket rögtőn egyféle kategorizálásban sorolom fel.

1. A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze:

A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása.

A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása.   Stb..

2. Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei:

A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban.

A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.) Általában a demokrácia, a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Általában pontosabb felelősségre vonás. Általában a decentralizáció pontosítása. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. Stb..

3. Szabályozásokkal, törvényekkel a szükségszerű negatívumok csökkentése.

4. Az egyéb hatalomnormalizáló tényezők, módszerek, ill., az „stb.” legalább az alábbiakat tartalmazzák:

A programalkotó, programszelekció mechanizmus problémája.

A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése.

A pártrendszer és többpártrendszer problémája.

Itt is elmondom: el kell ismerni a jelen rendszer, rendelkezik a történelem viszonylag legdemokratikusabb legjobb döntéshozó mechanizmusával. Azonban ez csak egy viszonylagos jóság. Ha hibákat és a megvalósítatlan feladatokat nézzük, akkor ez a döntéshozó mechanizmus nagyon messze van a „jótól”.

E, vagyis a döntéshozó mechanizmus tanulmányrész egyféle tematizálása.

Melyek azok a témák, amik nem itt vannak részletezve.

Mindegyikhez hozzá lehet tenni: és azok fejlesztéséről. Ugyanis azzal is fejlődik a döntéshozó mechanizmus, ha az alábbiak fejlődnek.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a jogról, az alkotmányról, a törvényekről, az igazságszolgáltatásról. Itt csak a fejlődésbiztosítás tekintetében jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a vezetés szükségszerű negatívumairól.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a társadalomtudományról, oktatásról, tájékoztatásról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a magángazdaságról, a piacgazdaságról, versenygazdaságról, és nagytőke problémájáról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, az államról és a civil szféra, ill. piacgazdaság viszonyáról, itt csak a zavarosság tekintetében jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a kisközségekről, a civil szféráról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a versenyekről.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a nemzetközi szövetségekről, a külföldről, itt csak bizonyos vonatkozásban jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a rendszer, társadalom hatalmi önrendelkezési szerkezetéről (7. hiba és faladat.) Több tanulmányrészben van arról az általános feladatról szó, hogy általában (szinte minden hatalmi ellensúly tekintetében) növelni kell az önrendelkezést és a demokráciaszintet.

A demokráciáról, a közvetlen demokráciáról több helyen van szó. Itt ebben a vonatkozásban van szó a közvetlen demokráciáról: hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba. Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége.

Ezek után: mely témákról szól ez a tanulmányrész:

(Mint látható elsősorban a módszerekről szól.)

1. Bevezető elmélkedések a döntéshozó mechanizmusról.

2. Hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba. Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége.

3. A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása. (A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze.)

A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása.   Stb..

4. Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei.

5. A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban.

6. A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.)

Általában a demokrácia, és a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Stb..

7. Általában a decentralizáció pontosítása.

8. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának fokozása.

9. Általában, a vezetői felelősségre vonás.

részletességének, pontosságának, igazságosságának fokozása.

10. A programalkotó, programszelekció mechanizmus fejlesztése.

11. A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése.

12. Az alkotmány biztosítsa a fejlődést. Stb..

A fentiek egyben a döntéshozó mechanizmus alapvető feladatai.

E tanulmányrész lényegében arról szól, hogy ezen alapvető feladatok miért szükségesek, és konkrétabban hogyan lehet azokat magvalósítani.

Az A/1 ábra szerint van ez a tanulmányrész felépítve.

A döntéshozó mechanizmus tényezői (A/1 ábra). A döntéshozó m. ábrái. A hierarchia ábrái. Elméleti rendszertényező.

A hatalmi hierarchia tényezői. Az A/1ábra általános magyarázata.

A történelmi tényezők: olyan tényezők, amelyek jelentősége a történelmi múltban jelentős volt, a jelenben már csekélyebb, a jövőben alig lesz jelentőségük. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ezek a rendszertényezők már 70-90%-ban kialakultak, jelentős részben elérték a maximális demokratikus fejlettségüket. A történelmi tényezők elemzése során a következő csapdahelyzetek alakulhatnak ki. Egyrészt a felületes elemző, csak a történelmi tényezőket elemezve eljuthat arra a következtetésre, hogy most már nagyjából minden rendben van ez a lehető legjobb rendszer, még néhány kisebb korrekció és akkor aztán eljön a Kánaán. Persze ebbe a csapdába a komolyabb gondolkodók nem esnek bele. A másik csapda a következő. A történelmi tényezővel kapcsolatban mondhatjuk: még ez sem tökéletes (70-90%-os), azért van még mit tenni ezen a téren is. Helyes-e ez a gondolkodás? Tételezzük fel, hogy van egy gépezetünk, amelynek vannak rosszul működő, vannak részben rosszul működő, és vannak majdnem jó részei. Nem hiba, ha bármilyen csekély erőfeszítést a majdnem jó részek fejlesztésére fordítunk? Egyrészt bármilyen csekély erőfeszítés a rosszabb részek fejlesztésétől vonhat el figyelmet, energiát. Másrészt, a majdnem jó részek, csak akkor érhetik el a tökéletességet, ha a rosszabb részek eljutnak egy majdnem jó szintre. A rendszer hatékonyan csak együtt, arányosan fejlődhet.

A történelmi-jövő tényezők: a részben rossz, pontosabban a részben fejlett (20-70%), a történelem során csak részben kialakult tényezők. A jövőtényezők, amelyek jelenleg csak foszlányokban (5-20%) találhatók meg. Ezek a rosszul működő, kialakulatlan részek, melyek viszont a fejlettebb rendszer szempontjából igen lényegesek. Az épülethasonlattal a jövő-tényezők, azok a leginkább romos, elavult részek, amelyeket leginkább át kell építeni. És azok részek, amelyek hiányoznak, ezért szintén elsődlegesen meg kell építeni őket. A jövő tényezők a jelenben tervek, ill. elkezdések. Persze, nem mindegy mennyire tudatos és folyamatos az átépítés.  

A jövőt nemcsak elméletileg kell felvázolni, de a gyakorlati megvalósítását is meg kell vizsgálni, legalábbis nagy vonalakban. Érdekes kérdés, hogy egy olyan jövőtényező, amelyik a jövő gyakorlati megoldásával foglalkozik elméleti vagy gyakorlati tényezőnek minősül, illetve egyáltalán százalékot érdemlő tényező? Én ezt úgy oldom meg, hogy a gyakorlati jövő tényezőnek csökkentett százalékot adok.

A vezetés demokratizálódása és a társadalom demokratizálódása, azaz a közvetlen demokrácia szintje.

Először is azt kell világosan látni, hogy a demokratizálódásának a két főszereplője a vezetés és a nép, mint két alapvető réteg. A társadalmi ( hatalmi és vagyoni) hierarchia grafikonjai A/2, A/3 ábra kimutatják hogy a két réteg valóságosan is meglevő – nemcsak üres elméleti kategóriák – rétegek.

Korunkban rendkívül sok a megtévesztő elem. Például a múltkor betérve egy színvonalas belvárosi gyorsétterembe, azt tapasztaltam, hogy az egyik asztalnál az MNB elnöke étkezett, a másik sarokban pedig egy csövesnek látszó ember üldögélt, tehát keverednek a társadalmi rétegek. Egy másik megtévesztő elem a középvezetés viszonylagos meghatározatlansága. Ezeken felül is léteznek zavart keltő elemek. A mindenféle zavarosság, megtévesztő momentum ellenére a háttérben léteznek a társadalmi (hatalmi, vagyoni) rétegek.

Elméletileg és a valóságban is előfordult már, hogy egy viszonylag demokratikus felépítésű vezetés, a nép felé viszont diktatórikus volt. Pl. egyes ókori görög társadalmak, amelyek végső soron mégiscsak rabszolgatartó rendszerek voltak. Itt szeretném megjegyezni, hogy külső (más népek felé irányult) diktatúra és a belső (saját nép felé irányult) diktatúra közt nincs lényeges különbség. A népréteg értelmezése: a vezetés irányítása, fennhatósága alá tartozó összes ember, legyen az akár belföldi, akár külföldi.

Az ókori demokráciák ezért nem is lehettek igazi demokráciák hiszen, ha rendszer diktatórikus (pl. rabszolgatartó), akkor nem lehet demokratikus. Tehát a vezetésen belüli demokráciaszint sokkal kevésbé határozza meg az összesített demokráciaszintet, mint a népréteg demokráciaszintje, és néprétegbe be kell számolni az összes (a leigázott függőségbe tartott népeket is beszámítva), irányított, uralt lakosságot.

A diktatúrák ezen kívül feloszthatók anarchikus, és rendezett diktatúrára. Továbbá van nagykirályság és kiskirályság. Van független kiskirályság, és a nagykirályságon belüli kiskirályosodás. Adott esetben egy helyi vezető, sőt egy hivatalnok, egy rendőr, egy jogalkalmazó, egy agresszív szomszéd, stb. is kiskirálynak minősülhet.

Továbbá a túlszabályozottság nem tévesztendő össze a diktatúrával. Létezhet alulszabályozott diktatúra és túlszabályozott demokrácia.

A magasabb demokráciaszint helyett mondhatunk alacsonyabb diktatúraszintet. Tehát ugyanarról szól, a két fogalom.  A nagyon kemény diktatúra nagyon alacsony demokratikus szint, a kemény diktatúra egy fokkal magasabb demokratikus szint, a puha diktatúra még egy fokkal magasabb demokratikus szint, és így tovább.

A diktatúra-hajlamot a betegség-hajlamhoz lehet hasonlítani. A hajlamot a történelmi rendszerek határozzák meg. A betegséghajlamhoz csatlakozhat a konkrét korokozó, ezt képviselheti az adott hatalomra kerülő diktatórikus hajlamú vezetés. Ezek szerint a demokratikus rendszer az egészséges társadalom. A hajlamosság nem jelent biztos kialakulást, csak esélynövekedést a kialakulásra. Lehetnek jó, és bölcs uralkodók, illetve a centralizált döntésnek is megvannak az előnyei. A diktatúra betegségének sok rizikófaktora van, ezek a rendszertényezők. Ha tudatosan és tudományosan nem ismerjük fel a rizikófaktorokat és nem azok ellen nem teszünk tudatosan és tudományosan (nem élünk egészségesen) akkor megnő a betegség kialakulásának valószínűsége.

A következő egység emlékeztető címe:

Hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba.

Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége. A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása. (A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze.)  A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása.   Stb..

Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei. A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban. A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.) Általában a demokrácia, és a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Stb.. Általában a decentralizáció pontosítása. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának fokozása.

A vezetés decentralizáltsága. Rendszertényező. A/1 ábra, a döntéshozó m ábrái és a többi ábra.

Ennek van egy igen jelentős elméleti része. E témáról is külön könyvet lehetne írni.

Nem véletlenül ez a cím: vezetés decentralizációja. Ez azt jelenti, hogy egy kettéosztott társadalomról beszélek, ahol vannak vezetők és vezetettek. Ha cím egyszerűen ez lenne: a decentralizáció, akkor itt most lényegében a demokráciát kellene megtárgyalni.

Egyrészt ketté kell osztani a problémát abból a szempontból, hogy jelenleg mit neveznek centralizációnak, decentralizációnak és én mit nevezek centralizációnak, decentralizációnak. Az én álláspontom a következőkre alapul: a centralizáció, decentralizáció fogalmát nem szabad azonosítani sem a demokratizálódással, sem a hatalmi vagyoni hierarchia-arányosságával, ill. aránytalanságával. Kétségtelen hogy ezek összefüggnek a centralizáció decentralizáció fogalmával, jelenségével, de mégis különböző fogalmakról, jelenségekről van szó.

Egy másik lényeges megjegyzés: a döntésekben részt vevő vezetők létszámát nevezhetjük centralizációnak, decentralizációnak. Önmagában a létszám csak egy elem a sok közül. Nem mindegy hogy kik, milyen arányban vesznek részt a döntésekben. Nem mindegy hogy a döntések milyen módszerekkel jönnek létre.

És az sem mindegy hogy döntések a többség érdekét szolgálják, vagy nem.

És még egy fontos megjegyzés: hiába hoznak sokan egy döntést, ha azt nem független, szabad önálló véleményű, átgondolt, megfelelő tudású emberek hozzák. Vagyis a nagy létszám, nem sokat jelent, mert pár ember, sőt egy ember véleményét is tükrözheti.  Ezért a problémakör fontos lényegi része, hogy a demokrácia elvei szerint történjen a döntéshozás. Ezért a decentralizáció problémáját, megelőzi a demokrácia problémája. A továbbiakban tehát arról lesz szó, hogy egy adva van egy adott, pl. közepes döntéshozói demokráciaszint, és ekkor a döntéshozók száma mennyiben, hogyan változtatja a döntéshozás minőségét.

Néhány kapcsolódó téma miről most nem lesz szó. Az illeszkedő szerkezet a központi irányítású szerkezet. Élő élettelen társadalom. Emberi tényezők. A szabályzási irányítás az eseti (kézi) irányítás. Mi a centralizáció és mi nem. Az arányok variációk.

E rendszertényező elemzése kapcsán felvetődik még néhány általános probléma.

A társadalom demokratizálódása részben a népréteg (középosztály és legalsó réteg) és a vezetés (elitvezetés, középvezetés) hatalmi és vagyoni hierarchiájáról szól, pontosabban, hogy a két alapvető réteg közt hogy oszlik el az irányítási és vagyoni tömeg. Részben ennek az eloszlásnak egyénekre lebontott igazságosságáról.

A decentralizáció és a demokrácia értelmezése

A tényleges demokráciának döntéshozási mechanizmus szempontjából két része van kisközösségű demokrácia és a nemzeti (néprétegű) demokrácia. A kisközösségű demokrácia a döntéshozó közösségek belső demokráciája. A parlament, egy párt, vagy éppen egy ház lakóközössége, (még hosszan lehetne folytatni) kisközösség. Az általános felfogás talán az, hogy a kisközösségű demokráciákból áll össze a rendszerdemokrácia.  Igen, de akkor hol van a néprétegű (lakossági) demokrácia? A népfenség a népválasztás népszavazás demokráciája? Valahol elméletileg és gyakorlatilag az is jelen van csak igen satnyán zavarosan. Inkább csak a jelzés szintjén a jelszavak szintjén. Ha mérnénk, hogy a döntések a döntések arányát, akkor az jönne ki, hogy a kisközösségű döntések adják a döntések 98%-át. Valójában a kettő ötvözetéből a néprétegű demokrácia és vezetési demokrácia közel egyenlő ötvözetéből állna össze rendszerdemokrácia.

A kisközösségű demokrácia és néprétegű demokrácia fogalmát tovább kell pontosítani. A vezetések gyűlése, lehet az egy lakóház vezetése, lehet az a parlament miniszterelnökök világgyűlése az nem néprétegű döntéshozatal. Nevezzük ezt vezetési döntéshozatalnak. (Jelenleg ezt képviseleti demokráciának nevezik de én ezzel nem értek egyet.)  

Külön kategória az 500 fő alatti néprétegű döntéshozatal. Pl. egy ház lakóközösségének egy közösség lakóközösség, egy munkaközösség a tagjainak (nem a vezetésének) döntéshozatala. Nevezzük ezt kisközösségű döntéshozatalnak. És van a harmadik kategória az 500 főnél nagyobb közösségek döntéshozatala, nevezzük néprétegű döntéshozatalnak. Mi a különbség a két utóbbi között? Természetesen az ötszáz fő csak egy jelzés, egy elméleti határ. A különbség az, hogy kb. ötszáz fő fölött, már nem lehet közvetlen kapcsolat, a döntéshozatal csak népszavazásszerűen (széleskörű közvélemény-kutatás, stb.) bonyolódhat le. A lényeg az, hogy a tényleges demokráciában az általános közügyek legalább 30%-ban néprétegű döntés lesz.

Visszatérve: mi is az a decentralizáció? Tehát a kört leszűkítettük a vezetési döntésekre. Itt következik az, hogy ezek a vezetési kisközösségű döntések hogyan történnek.

Most nem mennék bele a részletekbe csak néhány kategóriát sorolnék fel. Diktatórikus vezetés a többi vezető statisztálásával. Liberális stílusú vezetés. Hivatal rendszerű döntéshozatal.  Ellenhatalmi rendszerű pártosodott döntéshozatal. Szervezetlen demokrácia (parttalan érzelmi, szervezetlen vita). Pontos szervezett kisközösségű demokrácia. Ezek különböző ötvözete.

Ez még mindig nem a decentralizáció, hanem döntéshozatal demokratizmusa. A decentralizáció az, hogy a vezetési döntéshozatalban hány ember vesz részt.

Az előzőkből azért kiderült hogy demokratizálódást is kategorizálhatjuk. Úgy, mint rendszerdemokrácia, néprétegű demokrácia, a vezetési demokrácia.

Tipikus decentralizációs kérdés, pl., hogy egy tízmilliós országban hány tagú legyen a parlament. A vezetés létszámnak is van jelentősége, hiszen egy vezetőre mekkora hatalom, hatalmi tömeg esik.  Ugyanakkor kétségtelenül annak is van alapja, hogy döntéshozatal demokratizmusa sem függetleníthető el a létszámtól. Pl., itt van diktatórikus vezetés a többi vezető statisztálásával. Ebben az esetben szinte mindegy, hogy hány tagú az un. vezetés. A többi döntéshozatalban viszont már számít a létszám. Ugyanakkor egy újabb vonatkozás is felmerül. Eddig csak döntéshozásról volt szó. Nagyközösségi szinten azonban van szaktörvénykezés és végrehajtás is. A végrehajtóknak, jogalkalmazóknak is van egy önálló döntéshozó lehetőségük, van önálló hatáskörük.

A vezetés decentralizációjának problémaköre tehát elsősorban a vezetés létszámának, megoszlásának problémája, másodsorban a végrehajtók önálló hatáskörének problémája és csak érintőlegesen a demokratikus döntéshozó módszerek problémája.

Szerintem nem jó, ha a decentralizáció problémáját összemossuk a demokratizálódás problémakörével. Az érthetőség szempontjából szét kell választani. Ebből az is következik, hogy decentralizáció csak egy résztényező, hiszen fontosságban a néprétegű döntéshozatal vagy a vezetés döntéshozatalának demokratizmusa megelőzi.

A decentralizáció és a demokrácia is jelenleg ugyancsak zavaros fogalmak, és ebből adódik a sokféle zavaros értelmezés.

Pl., hogy értelmezzük az önkormányzatok vagyonának, hatalmának növekedését? Ezzel kapcsolatban először azt kell megvizsgálni, hogy az önkormányzatok a központi hatalom (állam) helyi kirendeltségei (helyhatóságok), vagy alulról szerveződő un. civil szerveztek. Illetve, ha a kettő ötvözetei, mint jelenleg is, akkor milyen arányú az ötvözet. A térben kihelyezett hatalmi egységek anyagi, hatalmi növekedése még nem biztos, hogy decentralizáció. Lehet ez csak egy technikai megoldás, egy átcsoportosítás. Az esetek többségében azonban szükségszerűen némi decentralizáció is lejátszódik.  Ugyanakkor mindez nem jelenti szükségszerűen a néprétegű demokrácia növekedését, legfeljebb a vezetési demokrácia enyhe növekedését. Szóval a probléma bonyolultabb annál, hogy átgondolatlan, kategorikus következtetéseket vonjunk le: pl. azt, hogy az önkormányzatok anyagi, hatalmi erősödése azonos a decentralizációval.

Az önkormányzatok az állam kihelyezett hivatalai (intézményei) legalábbis 90%-ban azok. Igaz, hogy 10%-ban van egy civilszféra vonatkozásuk, de ez is zavaros viszonyok között, tehát nem nagyon értékelhető. Talán az mondható, hogy az önkormányzatok, a jelenlegi állam decentralizált aspektusát testesítik meg.  Azonban decentralizáció sem egyértelműen jó, csak akkor, ha az nagyon szervezett és arányos. A tényleges demokrácia (néprétegű demokrácia) viszonylatában a decentralizáció jelenheti, a zavarosságot, a kiskirályosodást, valamint azt, hogy az uralkodó osztály, a vezetés bővülése, mégis a népi akarat, népi érdek rovására történhet. Ugyanakkor vannak pozitívumai is: belső ellenőrzés, felügyelet, szétválasztott érdek és működés, nem kevesen hozzák a döntéseket, stb.. Azt, hogy összességében negatívumok vagy pozitívumok dominálnak, meghatározza a demokratikus célú szervezettség és arányosság, de főleg az, hogy a közvetlen demokrácia milyen szinten áll.  Ugyanez mondható el a független állami szervezetekről (ÁSZ, MNB, Bíróság, Ügyészség, stb.), azzal a különbséggel, hogy ezeknek nincs (még picike és zavaros sincs), civilszféra vonatkozásuk,és nem helyi kirendeltségek, intézmények.

A jelenlegi szerkezet lényege, hogy a legfelső (elit) vezetés erősen centralizált, leszámítva, hogy 4 évente változhat.   Ez a parlament és kormány, de lényegében az uralkodó nagypártok (1-2 párt) néhány kiemelkedő vezetője, mert ezek vezetik a parlamentet és kormányt is. A közép-felső vezetés, a viszonylag decentralizált, ide tartoznak többek között az önkormányzatok vezetése, az un független állami szervezetek. Az elit vezetés centralizációja és a közép-felső vezetés decentralizációja, kérdéses decentralizáció. És az is kétséges, hogy ez az összetétel, mennyiben adja ki az optimális decentralizációt   Természetesen, attól, hogy  az államnak vannak decentralizált részei attól azok még az állam részei maradnak.

Emlékeztetőül a legnagyobb egység a nemzetközi rendszer, ezen belül a legnagyobb egység a nemzeti rendszer, rendszerváltozat, ezen belül a legnagyobb egység az állam. Nem állam, kevésbé állam, a magángazdaság, a civilszféra (kisközösségek), a magánszféra és mellékesen kultúra, és természettudomány, technika területe. Az államnak sok meghatározása lehet. A távolabbi múltra való meghatározása: az uralkodó osztályt védő apparátus. A jövőre vonatkozó (és már a jelenre is jó lenne) egyik meghatározása: azon dolgok megoldása (jogalkotás, igazságszolgáltatás, katonaság, rendőrség, stb.) amelyeket csak nemzeti szerveződésben lehet jól megoldani.  Amelyeket, a kevésbé állam (magángazdaság, civilszféra, magánszféra nem tud megoldani.

A vezetés decentralizációjának két értelmezése, tehát két fajtája van valójában. Az egyik értelmezése: az elit és középvezetés létszámának növelése, változatlan (viszonylag lassan változó) hatalmi tömeg mellett. A másik értelmezés: változatlan létszám és hatalmi tömeg mellett, a középvezetés hatalmi tömegének emelése az elitvezetés rovására. A középvezetésbe beleértem az alsó vezetést is.

A két értelmezésen kívül számos kb. 20 variáció felsorolható: a két vezetés, különböző létszám-átrendezése, a létszám-átrendezéssel párhuzamosan, egy irányban, vagy ellentétesen a hatalmi tömeg átrendezése. Ugyanez növekvő hatalmi tömeg mellett. Ugyanez demokratizálás (hatalmi tömeg csökkentése) mellett. A helyzet eléggé bonyolult így hát maradjunk a két alapértelmezés mellett. A két alapértelmezés részben ellentétes. Az első esetben az egy főre jutó hatalmi tömeg, a középvezetés vonatkozásában, csökken, a másik esetben, nő.

Először vizsgáljuk meg az első értelmezést. 

Az egész vezetés (elit és közép) létszámának növekedése, decentralizáció (nem centralizáció), amennyiben a vezetés alá tartozó hatalmi és vagyoni tömeg nem változik. Ilyenkor az egy főre jutó hatalmi vagyoni tömeg csökken.   Ha a létszám marad, de a hatalmi vagyoni tömeg nő, az centralizáció, az egy főre jutó hatalmi vagyoni tömeg nő.

Megtévesztő lehet, hogy a centralizáció és decentralizáció folyamata a gyakorlatban kihathat a népréteg hatalmának vagyonának alakulására. Például a decentralizáció, mint a vezetés létszámának bővülése elvehet hatalmat és vagyont a néprétegtől. Itt a két folyamat az ellen-demokratizálódás és decentralizáció egyidejűségéről van szó. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a decentralizáció egyik káros mellékhatásról van szó, amely kihat a demokratizálódásra. Ettől még két különböző dologról van szó. A decentralizációnak a múltban több a hasznos hatása volt, mint a káros mellékhatása.

A másodlagos értelmezés szerint a vezetés decentralizációja, mint az elitréteg és középvezetés létszámának, illetve hatalmi, vagyoni tömegének eloszlása, illetve egy rétegen belül az egy főre jutó hatalmi vagyoni tömeg nagysága és annak hatásai. Ennek elemzésébe nem mennék bele, mert igen bonyolult és ehhez képest kevés tanulságot hozó problémakör.  Már azon is sokáig el lehet elmélkedni, hogy ebből a szempontból (elitvezetés, középvezetés aránya) mit nevezhetünk centralizációnak, illetve decentralizációnak. Az biztos, hogy a hatalmas hatalmi vagyoni tömeggel rendelkező szűk, (kis létszámú) elitvezetés az minden szempontból centralizált vezetés, és egyben demokráciaellenes vezetés. Visszautalva a modellre: a háromtagú zsűrinél (vezetésnél) biztos, hogy jobb, igazságosabb a tíztagú, a tíztagúnál valószínűleg jobb, igazságosabb a húsztagú, de hogy ezután mi az ideális szám ezt már nem egyszerű megválaszolni. A példázat többek közt arról szól, hogy bizonyos decentralizáció felett már igen bonyolult elemzés szükséges az optimális arány megállapításához.

A decentralizáció és a demokratizálódás közti különbség megértéséhez, ugyancsak utaljunk vissza a vázolt modellre: akár száz akár ezer emberből áll a zsűri nem pótolhatja a nép véleményét. Hiába van akár tízezer fős népi reprezentáció, ha az mindig ugyanazokból áll, akkor az átalakul állandó zsűrivé, vezetéssé.

A vezetés decentralizációja tehát legfeljebb a vezetés demokratizálódásának egyik eleme.

Az első probléma mindjárt az, hogy igen eltérő népességű államok (társadalmak) vannak. Egyik társadalom mondjuk 10 ezer emberből, a másik társadalom egymilliárd emberből áll.  Ha azt mondjuk hogy az arányos maximális hatalmi különbség mondjuk ötszázszoros, akkor az a kisebb társadalomnál az húsz elitvezetőt (jogalkotót) jelent, ami rendben van. Az egymilliárdos társadalomnál viszont kétmilliós elit vezetést (jogalkotót) jelentene ami, eléggé elképzelhetetlen. Ha az egymilliárdos társadalomnak mondjuk húszezer fős az elitvezetése, akkor az azt jelentené, hogy az arányos hierarchiánál százszor magasabb, nem ötszáz, de ötvenezer emberre jutna egy döntéshozó. Nem ötszázszoros de ötvenezres az átlag elitvezető és az átlagpolgár közti hatalmi különbség, ami már aránytalanul nagy. Ugyanakkor kvázi mindegy, hogy mekkora a jogalkotó réteg és mekkora a népréteg, ha néprétegnek semmi beleszólása nincs a jogalkotásba (a semmi, az zéró, független az arányoktól). Számomra ebből az következik, mivel a történelmi tendencia a társadalmak népesedése irányába halad, az egyetlen megoldás, amely még az arányos hierarchiát és a működőképességet is megoldja, az a közvetlen demokrácia, azaz a nép részvétele a döntéshozásban. Itt tulajdonképpen le is zárhatnánk a vezetés decentralizációján való elmélkedést, azért ez nem lenne az elméleti alapok tisztázása.

A másik történelmi tendencia a vagyoni technikai, tárgyi és az irányítási (hatalmi) tömeg növekedése. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy ez a vagyoni és irányítási tömeg az ókortól, napjainkig akár ezerszeresére is nőhetett, de vegyünk csak százszoros növekedést. Ez egyrészt összefügg az előző témával. Ha nem számítjuk a népesedést, akkor is egységnyi létszámú társadalomban, mondjuk 10 milliós társadalomban, a százszoros irányítási, vagyoni tömeg mellett százszorosára nőtt a vezetés létszáma azt jelenti, hogy az egy főre jutó irányítás és vagyon csak szinten marad. Megint az előzőhöz hasonló helyzet alakul ki. Vagy, olyan magas létszámú a vezetés, hogy az már a működőképességet akadályozza, vagy aránytalanul magas a hierarchia. A következtetés ugyanaz: egyetlen megoldás a közvetlen demokrácia.

A demokratizálódást egyébként viszonylagosan kell szemlélni.

Ha abszolút mértékben nézzük, akkor a jelenlegi rendszer vezetésének jóval nagyobb a hatalmi, vagyoni tömege, mint egy korábbi rendszer vezetésének, az egész vezetésé és az egy főre jutó is, még akkor is, ha eközben növekedett a nép hatalma és vagyona is. Hiába nő a nép hatalma és vagyona abszolút mértékben akár húszszorosára, ha az egész növekedés százszoros. Ekkor a vezetés hatalma vagyona nyolcvanszorosára nő, tehát valójában hierarchianövekedés ellen-demokratizálódás történik. Ha a népréteg hatalma vagyona (egy főre jutó) hatvanszorosára növekszik, akkor beszélhetünk egy enyhe hierarchia csökkenésről, demokratizálódásról. Sokan csak a nép hatalmának vagyonának abszolút növekedését hangsúlyozzák ki, ami így kiemelve, mindentől elvonatkoztatva, igencsak megtévesztő lehet

A vezetés tekintetében egyébként a vezetés létszáma befolyásolja a vezetésen belüli egy főre jutó hatalmat, vagyont, a népréteg tekintetében viszont alig befolyásolja, amennyiben egységnyi, pl. 10milliós társadalomról, beszélünk.

Innen kezdve bontsuk ketté a problémát, beszéljünk a vezetés decentralizációjának történelmi és jövőbeli jelentőségéről. Mint történelmi tényezőknél általában, ennél is, a két jelentőség közt nagy különbség van.

A két jelentőség közti különbség megértéséhez megint idézzük fel a modell egyik megállapítását.

Azt mondtuk: a három főből álló zsűrinél sokkal jobb, demokratikusabb a tíztagú zsűri a tíztagú zsűrinél valószínűleg jobb, demokratikusabb a húsztagú, de hogy a húsztagúnál jobb-e a harminctagú, bizony ez már bizonytalan.

A történelmi múlt, amikor a zsűri még csak háromtagú volt, vagyis kifejezetten centralizált, diktatúra veszélyével járó vezetés volt. A jelen, illetve a jövő mikor már húsztagú a zsűri, vagyis a decentralizáció mértéke nagyjából 80-90%-ban kielégítő.

A történelmi jelentőség.

Az előző példából, arra a következtetésre juthatunk, hogy a vezetés decentralizációja történelmi tényező, vagyis a múltbeli jelentősége sokkal nagyobb, mint a jelenlegi és jövőbeli jelentősége.

A vezetés decentralizációja az egyik legismertebb tényezője a vezetés demokratizálódásának, de csak a vezetés demokratizálódásának. Mint történelmi tényező minden más tényezővel összefügg. Összefügg és a múltban összekapcsolódott többek közt, a hatalmi fékek kialakulásával, a kasztrendszerű társadalom felbomlásával, az objektív vezető-kiválasztással, a szakmaiság megjelenésével a vezetésben. Összefüggött ezekkel de nem volt velük azonos.

Ugyanakkor arra is ki kell térni, hogy a valóságos folyamatok gyakran másnak látszanak. Másnak látszanak, gyakran azért mert másnak mutatják azokat.

Gyakori, hogy a hatalomváltást decentralizációnak értékelik. Pl. az 1990-es magyarországi rendszerváltás utáni privatizáció nem decentralizáció még csak nem is centralizáció volt, hanem hatalomváltás. Az állami vezetés helyébe a magángazdaság vezetői (nagytőkések) kerültek A vezetés létszáma talán csökkent hatalmi, vagyoni tömege talán nőtt. Ezek szerint inkább centralizáció történt, a másik oldalon viszont csökkent az állami irányítás, a két folyamat kiegyenlítette egymást. A nép hatalmi, vagyoni tömege nem változott. Ha dolgozói privatizáció történt volna, akkor talán más lett volna a helyzet. Ugyanez a nép hasznából is kikövetkeztethető: a nép szempontjából érdektelen, saját érdekeit néző, korrupt hozzá nem értő állami vezetést felváltotta a szintén saját hasznát leső, profit-centrikus magángazdasági vezetés. A hatalomváltás nem demokratizálódás, mivel nem a vezetés demokratizálódása. A vezetés demokratizálódása alacsonyabb értékű, mint a társadalom demokratizálódása. A vezetés demokratizálódásán belül talán az egyik legalacsonyabb értékű a vezetés decentralizációja.

Gyakran viszont a vezetés decentralizációját, ami optimális esetben is csak a vezetés demokratizálódása, a társadalom demokratizálódásának tüntetik fel. A klasszikus kapitalizmus általános decentralizációs folyamata: az arisztokrácia mellé, illetve részben helyébe bekerült a polgárság, elsősorban a nagypolgárság. A decentralizáció és a hatalomváltás sokszor párhuzamosan zajló folyamatok. A parlamentáris rendszer kialakulása is jelentős részben a vezetés decentralizációja az elit vezetés létszámbővítése volt. Az un. hatalmi ágak (pl. bíróság) hatalmi megerősödése is jelentős részben a vezetés decentralizációjának ( elitvezetés létszámának bővülésének) tekinthető. Továbbá végbement a végrehajtás (jogalkalmazás) saját hatáskörének bővülése, is mint decentralizációs folyamat. 

A vezetés decentralizációja és az egyre precízebb vezetésre vonatkozó szabályozás. Ha növeljük a vezetés létszámát (decentralizáció történik), akkor az egy főre jutó hatalom - mellékesen vagyon is – csökken, amit nevezhetünk úgy is, hogy csökken a vezetők önálló hatásköre.  Ha a vezetőkre vonatkozó szabályozás egyre precízebb, demokratikusabb (a nép is részt vesz benne), akkor az, szintén csökkenti a vezetők önálló hatáskörét, átvitt értelemben a hatalmát. Ha szabályzatot egy elitvezető készíti el, akkor csak alsóbb, középvezetőnek csökken a hatásköre, a felsőbb, elitvezetőnek viszont nő, hiszen ő készítheti el a szabályzatot. Ez azonban nem teljesen igaz.

Egy másféle felszínes gondolkodás során épen az ellenkező következtetésre juthatunk: az önálló hatáskör növekedése, az demokratizálódás, hiszen csökken a felsővezető hatásköre, ha  nő a középvezető hatásköre, illetve, ha a nép hatásköre nő, akkor csökken a vezetés hatásköre. Ez utóbbi igaz, de az már demokratizálódás. Másrészt a felületes gondolkodó elfelejti, hogy az elitvezetés hatáskörét nemcsak a középvezetés hatáskör növelésével lehet csökkenteni. Csökkenteni lehet az elitvezetés decentralizációjával, és az elitvezetésre vonatkozó szabályozással is.   Továbbá, ha középvezetés hatásköre nő, akkor az nemcsak a felső vezetés hatalmának csökkenését jelentheti, de a nép hatalmának csökkenését is. Megnőhet a kiskirályosodás, rosszabb esetben a deklarált hatalom (a beosztás, cím, rang, stb.) elválik a tényleges hatalomtól. Hatalomváltás történik a tényleges hatalom a kisebb beosztásúak, a középvezetés (jogalkalmazók, stb.), illetve a középvezetés egy részének kezébe kerül. Ez hatalomváltás, ami nem feltétlen a vezetés demokratizálódása és semmi esetre sem a társadalom demokratizálódása. Itt viszont arra kell hivatkozni: hosszabb távon és általában a kiskirály és a nagykirály közt nincs lényeges különbség. Mindkettő lehet bölcs és gazember, adott esetben szerencse kérdése. Általában pedig 80%-90%-ban a diktatúra ártalmas és rossz. Az a rendszer viszont már nem nevezhető demokratikusnak – hiába demokratikus az elitvezetés - amelyben például a vezetés szabályozatlansága miatt, létrejöhet kiskirályosodás.

Visszatérve arra a problémára, hogy az önálló hatáskör csökkentése a felső vezetés hatalmát növeli. Egyszerűen ez csak akkor igaz, ha közben a felső vezetés önálló hatásköre nem csökken. Ha népréteggel együtt olyan szabályzatot hoznak létre, ami a felső vezetés hatáskörére is vonatkozik akkor nem nő a felső vezetés hatásköre, ill. hatalma.

 A két hatáskör csökkenés (decentralizáció ill. demokratikus szabályozás) közt különbségek vannak. A decentralizált vezetés csak akkor lehet demokratikus, ha a nép érdemben részt vesz a vezető kijelölésben és leváltásban. A hatáskör csökkenés akkor demokratikus, ha a szabályozásban részt vesz a nép. Ebben a tekintetben tehát nincs jelentős különbség, a szabályozás mégis jobb megoldás. Egyrészt a szabályozás egyben egy logikus rendszert is meghatároz. Másrészt a hatalomleváltás csak utólagos, miután megtörtént a baj, csak akkor kerülhet rá sor. A szabályozásnak van esélye, hogy megelőzze a probléma kialakulását. Ezen felül a szabályozási hatalomcsökkentés nem jár feltételen a vezetés létszámának hatalmasra duzzasztásával, amely mégiscsak jobban akadályozza működőképességet, mint a szabályozási problémák. A létszámnövekedés másfelől – mint arról szó volt - gyakran a nép hatalmának, vagyonának rovására történik. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a szabályozás általi hatalomcsökkentésnek sokkal kevesebb káros mellékhatása van, mint a decentralizációs hatalomcsökkentésnek.   A két hatalomcsökkentési módszer közül tehát a vezetés egyre precízebb szabályozása a jobb és ezt kell preferálni a vezetés létszámbeli decentralizációja helyett.

Történelmileg azonban a demokratizálódás másképp történt. Abból kell kiindulni, hogy a múltban valószínűleg sem elméletileg nem ismerték a demokratizálódás mechanizmusait, és ha ismerték volna is, akkor sem tudták volna gyakorlatilag megoldani. Még akkor sem, ha a demokratizálódás nem ellenkezne a vezetés érdekeivel. Pontosabban arra gondolok, hogy a vezetés decentralizációja gyakorlatilag megvalósíthatóbb, mint a vezetés precíz szabályozása. Történelmileg ezért volt jelentősebb a vezetés decentralizációja, és jövő szempontjából ezért jelentősebb a vezetésre vonatkozó egyre precízebb demokratikusabb szabályozás. Jelenleg, és már jó ideje viszont nem az elmélet és gyakorlati lehetőség hiánya a legnagyobb akadály, hanem a vezetés érdeke.  Azért a vezetés demokratikus kijelölése és leváltása is fontos tényező.

A decentralizáció másik értelmezése: változatlan létszám mellett a középvezetés hatalmi tömegének növelése az elitvezetés rovására. Vigyázat amennyiben a középvezetés hatalmi tömege nemcsak az elitvezetés rovására, de a nép rovására is történik, akkor az már nem demokratizálódás, sőt ellenkező folyamat. A középvezetés hatalmi tömegének növekedése nem népi demokratizálódás, hiszen a nép hatalma nem nő.  A középvezetés hatalmának növelése több szempontból kedvező, vannak azonban káros mellékhatásai, amelyek bizonyos szinten felül erősebbek, mint a pozitív hatások. Kedvező, hogy ez egy hatalmi fék, csökken az elitvezetés hatalma. Kedvező a szakmai vezetés kialakulásának szempontjából is. Kedvező, mert a középvezetés elszigeteltsége, vezetői tulajdonsága (vezetői önérzete, stb.) nem olyan erős, mint az elit vezetőké. Térjünk ki a káros mellékhatásokra. Probléma adódik, a középvezetés saját hatáskörének növekedésének következtében a kiskirályosodás kialakulásából, ill. a jogalkalmazók, jogalkotásba való beemeléséből. Probléma adódok a népi testületek (önkormányzatok, szakszervezetek, magángazdaság, magánmédia, civil szervezetek, stb.) vezetőinek, a jogalkotásba, ill. a vezetésbe való beemeléséből is. Hogy ezek miért problémák, arról később még beszélek. Továbbá létrejöhet a tényleges hatalom és a deklarált hatalom szétválása, a tényleges hatalom megfordulása.

Összegzésül a következőket lehet elmondani: a kétféle decentralizációt, mivel különbözőek, szét kell választani, más kifejezéssel kell illetni, másképp szükséges elemezni. Ami viszont közös a kétféle decentralizációban: egyik sem lényeges demokratizálódási tényező, legfeljebb, optimális esetben is, csak csekély elemei lehetnek a demokratizálódásnak, legalábbis korunkban, az államkapitalizmusban. Mindkét esetben káros lehet a túlzott decentralizáció, vagyis meg kell találni az optimális (arany) középutat.

A decentralizáció összefoglalása, feladatai, történelmi és százalékos értékelése.

A decentralizáció definíciója: egy vezetőre jutó hatalmi (másodsorban vagyoni) tömeg, amely függ az összes hatalmi tömegtől, a vezetés létszámától és a vezetés külső (pl. néprétegű) szabályozásától.  Minél részletesebb a szabályozás, annál inkább csökken az egy főre jutó hatalmi tömeg.  Minél nagyobb a létszám, annál inkább csökken az egy főre jutó hatalmi tömeg.

A báb-vezetők, a gombnyomók, a bólogató gépek persze nem igazi vezetők, nem róluk van szó.

Azonban egy hatalmas (a kelleténél nagyobb számú) számú vezetés döntéshozása kaotikus és lassú lesz.  Másfelől a hatalmas számú vezetés feltehetően népréteg hatalmát csorbítja. Harmadsorban, azért a jó, bölcs, nagy tudású, népérdekű vezető döntéshozását nem lehet a végtelenségig minimalizálni. Ezért tehát optimális arányokról van szó. A decentralizációnak két vonatkozása van. Vonatkozhat az elit vezetésre. Vonatkozhat az összes vezetésre (elit vezetés és középvezetés). 

Az elit vezetés és középvezetés aránya, a problémával szorosan összefüggő, de mégis különálló probléma. A nép hatalmi tömegének és vezetés hatalmi tömegének aránya, a problémával szorosan összefüggő, de mégis különálló probléma.

Jövőben egy demokratikusabb rendszerben is lesz jelentősége a szakmai vezetés, megfelelő „ideális létszámának illetve a vezetés megoszlásának helyes arányának. Viszont már jelenleg is nagyjából kielégítő a decentralizáció mértéke, csak a pontos az optimális állapotot kell megtalálni. A jelentősége tehát jóval kisebb, mint a múltban. 

Igen hosszan ellehet elmélkedni azon, hogy egy demokratikus rendszerben mi lenne a vezetés optimális létszáma, illetve ebből mekkora legyen az elit vezetés, jogalkotók, és mekkora legyen a középvezetés, a jogalkalmazók száma. Az biztos, hogy nem szabad a fordítottan gondolkodni. Az állam feladatai meghatározzák nagyjából azt az embermennyiséget, amely képes azt ellátni. A gondolkozó legfeljebb azon törheti a fejét, hogy annyi ember lássa el a feladatokat amennyi feltétlen szükséges ahhoz, vagy annál valamivel több. Sokkal több nem lehet, mert akkor a decentralizáció káros mellékhatásai erősebbek lesznek, mint a hasznos hatása. Érdemes viszont azt a korábbi gondolatot is elővenni: a nagyjából rendben levő tényezők, csak akkor érhetik el az ideális szintet, ha a többi lemaradt rendszertényező fejlődik, ha kialakul a jelenleginél demokratikusabb rendszer.

Általában, fenntartva, hogy számos más feltételt, körülményt is meg kell vizsgálni, azért mégis ki kell jelenteni: minél decentralizáltabb, minél szélesebb körű a vezetői döntéshozás, annál demokratikusabb, és általában annál jobb, a nép érdekéhez közelítő döntéseket eredményez.

A jelenlegi feladat tehát röviden a vezetés létszámának tudományosan alátámasztott optimális létszámának kialakítása. Általában az elit vezetés és a középvezetés optimális aránya. Pontosabban a jogalkotás a szaktörvénykezés (szakapparátus) és a jogalkalmazás optimális és egymáshoz viszonyított létszámának megállapítása.

Összességében és általában a vezetés decentralizációját kell növelni, a kiskirályosodás megszüntetése mellett.

A másik feladat a vezetés egyre precízebb szabályozása egy másik rendszertényező feladata.

E feladatok független tudományos demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

A történelmi értékelést már a problémakör taglalása alatt elvégeztem.

Az egyik, amit ki lehet emelni, hogy a rendszerek fejlettsége, demokratikus szintje és decentralizáció nagyjából egyenes arányban alakult. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a tendencia igaz: minél nagyobb decentralizáció, annál nagyobb demokrácia, ugyanis itt is az optimális szint, jelen esetben az optimális decentralizáció jelenti a legfejlettebb, legdemokratikusabb állapotot és nem maximális decentralizáció.

Történelmileg pedig még azt lehet kiemelni, hogy a múltban nagyobb jelentősége volt, mint a jelenben. A múltban decentralizáció kb. egyenes arányban haladt a demokratizálódással. Ha a történelmi jelentőségét nézem, akkor ennél magasabb százalékot érdemelne, az én ítéletem alapja azonban elsősorban a jelen és a jövő.

A decentralizáció százalékai: rabszolgatartó rendszer 0,7%, feudalizmus 1,2%, klasszikus kapitalizmus 1,8%, jelenlegi államkapitalizmus 2,3%, brezsnyevi szocializmus 2,1%, jelenlegi kínai szocializmus 2,2%. Az 50 éven belül elérhető demokratikus rendszer 2,5%.

A hatalmi vagyoni jellegű vezetés kialakulása, működése és hibái. Az államkapitalista döntéshozó mechanizmusának zavarossága és hibái.  A/1 ábra, a döntéshozó m ábrái, és a többi ábra. Elméleti rendszertényező.

Ez nem rendszertényező csak elméleti fejezet. Mivel ennek a témának a részleteiről különböző helyeken részletesebben beszélek, ezért csak vázlatos összefoglalásra szorítkozok.

Minden vezetés, amely ez ellen direkt nem tesz, az átalakul hatalmi, vagyoni jellegű vezetéssé, vagy eleve ilyennek alakul ki. A direkt ellentételt, megelőzést lényegében a rendszertényezők képezik.

Ennek egyik oka a vezetők szinte szükségszerű tulajdonságai.

A vezetés szinte szükségszerű tulajdonságai negatívumai.

Felosztható a vezetés előtti, hozott tulajdonságokra. Pontosabban arról van szó, hogy milyen tulajdonságú emberek kerülnek általában vezető beosztásba. Jelenleg, mivel a vezető-kiválasztás általában helytelen (kontraszelekció, stb.): jelentősen, a karrierista, a hatalom mániára hajlamosak, az elvtelenek, stb. Továbbá felosztható a vezetői helyzetből adódó, ill. azt igénylő tulajdonságokra, mint: elszigeteltség, talpnyalók hada. Más életkörülmények, más felfogás, más döntés. Az elmélyült gondolkodás hiánya, pl. az időhiány miatt.

A demokratizálódással szembeni ösztönös ellenérzés, amennyiben az általában korlátozza a hatalmat.

A vezetői önérzet, elhivatottság, küldetéstudat, egyfajta felsőbbrendűségi érzés kialakulása.

Az elsődleges érdek és intézkedés: a hatalom és vagyon megőrzése, ill., bővítése. Nem akar kudarcot vallani, be akarja bizonyítani alkalmasságát és ehhez meg kell tartani, sőt bővíteni kell hatalmát, vagyonát. Pontosabban a jelenlegi rendszerben, lehetséges, ill. kénytelen helytelen eszközöket igénybe venni.

És talán legfontosabb a vezetés szükségszerű, hatalomstabilizáló, egyben rendszerstabilizáló, lényegi fejlődést gátló tulajdonsága.

A hatalmi harc is jellemző, és az aránytalan különbségek preferálása is jellemző.

Mi az hogy szinte szükségszerű. Nem teljesen szükségszerű, de nagy valószínűséggel kialakul. Annyira azért nem szükségszerű, hogy ne lehessen jelentősen csökkenteni.  

Még lehetne sorolni, tulajdonképpen ez egy külön tudomány, itt csak néhány mondatban utalok erre a tényezőre.

A rendszeregyetértés és hatalmi harc. Ez a két egymás alatt, egyidejű mégis részben ellentétes folyamat, minden hatalmi, vagyoni jellegű vezetésre jellemző.

Bizonyos fokú rendszeregyetértés és hatalmi harc szükséges. Amikor rendszeregyetértésről és hatalmi harcról beszélek, akkor a túlzott hatalmi harcról, és túlzott rendszeregyetértésről van szó. A történelmi folyamatokra, jelenségekre ez a túlzottság a jellemző.

A rendszeregyetértés egy külön meglehetősen kiterjedt problémakör, és hatalmi harc egy másik meglehetősen kiterjedt problémakör. A rendszeregyetértésből keletkezik a vezetés stabilizáló politikája, a rendszer lemerevedés, ennek minden káros következményével. A hatalmi harc összefügg az ellenhatalmi rendszerrel, a klikkesedéssel és ezek minden káros következményével.

A látszat ellenére a két jelenség csak részben ellentétes egymással. Igen gyakran a két jelenség igen jól megfér egymás mellett. A két jelenség közös tulajdonságai. Mind eltorzított, elfogult döntésekhez vezet. A rendszeregyetértésnél az adott konkrét problémánál, ügynél fontosabb lesz a rendszer fenntartása, stabilizálása. A hatalmi harcnál az adott konkrét problémánál, ügynél fontosabb lesz a hatalmi pozíció az ellenfélen való felülkerekedés. Mindkettőnél elsősorban a vezetés szükségszerű tulajdonságáról van szó, de erre a tulajdonságra a lakosság (a népréteg) is hajlamos. Ez azt jelenti, hogy lakosság igen könnyen manipulálható mindkét irányban. Mindkettő jellemző a hatalmi vagyoni jellegű vezetésre.

Általában a rendszeregyetértés van felül – a vezetés egyik szükségszerű tulajdonsága – és ez határolja be, szabja meg a hatalmi harc határait. Néha azonban a hatalmi harc túlcsap a rendszeregyetértés határain.

A rendszeregyetértés lényege, hogy az a rendszer amiben a vezető, vezető lett amelyben a karrierje folytatódhat amelyben megbecsülve jól él és amelyet képvisel, az természetesen kedves neki, azt védi. A rendszeregyetértést még vezetői érdekegyetértésnek is nevezhetjük. A rendszeregyetértés kialakulásának, az említetten kívül több oka van erről később még szó lesz.

A hatalmi harc, főleg az ellenhatalmi rendszerben szintén szükségszerű jelenség folyamat, aminek szintén több oka van.

Az okok között vannak lélektani tulajdonsági okok, ill. rendszer okok.

A hatalmi harcot nevezhetjük szabályozatlan harcnak, csak részben szabályozott harcnak, ami nem éri el az igazságos sportszerű verseny szintjét, annál szabályozatlanabb.

Nézzünk egy példát. Adott parlamenti szavazáson hatalmas vita kerekedik a képviselők személyes vádakat vágnak egymás fejéhez, ahelyett hogy az adott üggyel érdemben foglalkoznának. Ennek oka, hogy az ellenzék nem képes érvényesíteni igazán az akaratát, és ezért ilyen módón kívánja azt valahogy érvényesíteni. Nem képes érvényesíteni, mert egy törvényjavaslat elfogadásához (vagy leszavazásához)  50,1% szükséges és kormányoldal  legalább 51%-ot tesz ki. Így hát a szavazás csak cirkusz, valódi jelentősége nincs, mindig a kormányoldal akarata érvényesül. A kétharmados döntésekben pedig vagy nem születik döntés, vagy ugyancsak a kormányoldal akarata érvényesül.

A probléma másik oldala, hogy a képviselők nemigen mernek a pártjukból kiszavazni, mert akkor valószínűleg idővel búcsút mondhatnak a képviselőségnek.  Itt a vezetésen belüli kijelölés, leváltás gátolja demokratikus szavazást. Ez csak egy példa volt a sok közül. Minderre lenne megoldás, amiről egy másik fejezetben lesz szó.

A rendszeregyetértés és hatalmi harc lényegét és hibáját akkor értjük meg, ha az ellenkezőjét megvizsgáljuk. A rendszeregyetértés ellenkezője nem a hatalmi harc, hanem a rendszerreform szükségességének felismerése. A hatalmi harc valóságos ellentéte: a demokrácia azon elvének a felismerése, hogy különböző eltérő vélemények (érdekek, akaratok) megfelelő összesítéséből állhat össze a többség akaratát kifejező optimális döntés. A jövő demokratikusabb rendszere létrehozhat egy olyan rendszer-együttműködést, amely nem rendszeregyetértés lesz, ugyanakkor a valóságos problémákra koncentrálás miatt biztosítja a rendszerfejlődést.

A hatalmi vagyoni jellegű vezetés működése alatt viszont szükségszerűen a rendszeregyetértés és hatalmi harc alakul ki. Ez az állapot megfelel a hatalmi vagyoni jellegű vezetésnek.

A vezetés önirányítása és annak hibái.

A vezetésen belüli kijelölés leváltás, a vezetésre vonatkozó szabályozás, a vezetés ellenőrzésének a vezetés által. Tehát a vezetés dönt a vezetésről. Persze jobb esetben oda-vissza döntésről, még jobb esetben körbe döntésről van szó. Ha ezek meg is valósulnak, még akkor is a vezetés egésze dönt saját magáról. (Pl. a vezetés egésze átlagosan el-hitványul, átlagosan gyengül a döntések minősége. A vezetésnek átlagosan nő az önérdekűsége, csökken a népérdekűsége, stb., akkor nincs olyan hatalmi erő, ami ezt megakadályozná.) Nevezzük ezt röviden a vezetés önirányításának. Ennek megvannak szükségszerű hiányosságai, hibái. Lényegében arról van szó, hogy bárhogy variálják a vezetés önirányítását az nem lesz jó és igazságos. Ezt számos módón és számos példával lehet bizonyítani. Nem lehet jó már csak az előbb említett, szükségszerű vezetői tulajdonságok és a rendszeregyetértés és hatalmi harc miatt sem. Továbbá nem lesz demokratikus sem, mert ebben az esetben szükségszerűen kialakul és erősödik (hegyesedik) a hierarchia. A vezetés önirányításának következményei: Hatalmi függőségek. Klientúra kialakulása. Összefonódások. Korrupció. Protekció. Hatalmi szövetségek és hatalmi harcok. Túlzott hierarchia. Ezek persze összefüggnek. Némelyik nemcsak következmény, de egyben a kialakulás oka is. Ezek miatt állítható, hogy a vezetés - független hatalom nélküli, vagyis nép nélküli - önirányítása, bárhogy variálják, az csak rossz és részben diktatórikus lehet. A legkülönbözőbb variációk jöhetnek létre. Pl. együttes külföldi és belföldi vezetés. Vagy, csak belföldi vezetés, de száz ellenőrző szervvel. Bármilyen variáció is alakul ki, ha hiányzik a nép, mint független hatalom, akkor lényegében rossz és részben diktatórikus a rendszer.

Ezzel kapcsolatban kitérnék a többszörös ellenőrző, jogorvoslati, felügyeleti lépcsők problémájára. Akárhány lépcső van, ha abban nem vesz részt a nép, akkor az, a vezetés önirányítása. Lehet akár tíz lépcső, ha azok lépcsők rozogák. Lehet akár kilenc masszív lépcső, ha valamelyik, a tizedik rozoga. Elég egy rozoga lépcsőnek lennie és összeomolhat a rendszer. Minél több a lépcső annál valószínűbb, hogy az egyik lépcső rozoga. Minél több lépcső van annál zavarosabb a rendszer. Minél feljebb van a hatalmi skálán a rossz lépcső, annál nagyobb a baj. Semmi nem garantálja hogy a legfelső (vagy legalsó, értelmezés kérdése) lépcső jobb, mint a többi. Ugyanakkor az egylépcsős rendszer sem jó. A háromnál több lépcső sem jó az előbbiek miatt. Legyen kettő vagy három lépcső de az masszív legyen, legyen helyileg szervezetileg szétválasztva és az egyik lépcsőnek a népképviseletnek kell lennie.

Ezek (a vezetők szükségszerű tulajdonságai, a rendszeregyetértés és hatalmi harc, és vezetés önirányítása) egyrészt okai a hatalmi vagyoni jellegű vezetés kialakulásának, másrészt a hatalmi vagyoni jellegű vezetéssel együtt járó elemek. Mindhárom elem következménye a hibás, rossz, igazságtalan működés. Mindhárom elem túlzott és igazságtalan hierarchiát hoz létre.

Összefoglalva. Az eddigi rendszerek a vezetés önirányításán alapultak. Az önirányítás, különösen, ha figyelembe veszzük a vezetés szükségszerű negatívumait, a rendszeregyetértés és hatalmi harc jelenségeit szükségszerűen elfogultak. Többek között ezért van szükség a közvetlen demokráciára. Csak a közvetlen demokrácia által szűnhet meg az önirányítás.

A jelenlegi döntéshozó mechanizmus rendkívül zavaros, demokratikusnak látszó, de inkább antidemokratikus.

Néhány megjegyzés az elejére.

A szakértő leginkább azt a véleményt mondja, amit a vezető hallani akar. A vezető leginkább azt a szekértői véleményt fogadja meg, amely egyébként is egyezik a saját véleményével.

A gyakori hatalomváltás még nem demokrácia, mert zsarnokok is válthatják egymást.

A jelenlegi döntéshozó mechanizmusból kiemelkedik a legfelső döntéshozó mechanizmus, gyakorlatilag azon rendszer, amelyben legfontosabb törvények, (többek között az alkotmány) intézkedések, meghozatala történik. Természetesen van középszintű döntéshozó mechanizmus is, amelyben a fontos, de nem a legfontosabb törvények, intézkedések meghozatala történik. Ezt én a szaktörvénykezés szintjének nevezem.

És van alsó szintű döntéshozó mechanizmus, amelyben a még kevésbé fontosabb (de azért fontos) törvények, intézkedések meghozatala történik. Ez a szint ugyanakkor a jogalkalmazás szintje.

Nemcsak itt, de sok fejezetben, fejezetrészben szó van a döntéshozó mechanizmusról és annak jelenlegi gyengeségéről, zavarosságáról, vagyis ez fejezet, fejezetrész kiemel néhány jelenséget, néhány tényezőt a sokból.

Nem fogadom el a felfogást miszerint: a törvények jók, csak az emberekkel van baj. Nem fogadom el, hogy a törvények (jelen esetben a döntéshozást szabályzó törvények) jók lennének, ha az emberek (jelen esetben a döntéshozó emberek) is jók lennének. A jó törvény az, amelyik garantálja a végrehajtást még a viszonylag rosszabb emberek (sunyin megszegők, ügyeskedők, stb.) esetében is.

A másik megjegyzés: Magyarországból indulok ki, pl. a 2006-ban kezdődő magyarországi válságból, mely többek között felnagyítva mutatta meg a döntéshozó mechanizmus gyengeségeit is. Magyarország kétségtelenül az államkapitalizmus orvosi lova. Azonban az orvosi ló éppen arra jó, hogy az átlagos ló (jelen esetben az államkapitalizmus) lehetséges betegségeit, ill. a hajlamait bizonyos betegségekre megmutassa.

Mivel a téma rendkívül bő, ezért a teljesség igénye nélküli felsorolás következik.

Nem képviselőket választanak, hanem négy évig uralkodó vezetőket. Ez a kiválasztás is rossz és zavaros. A parlamentben szinte kizárólag a kormányzópárt hoz döntéseket. Ezt is determinálja, az un. frakciófegyelem.  A kétharmados döntéshozásra szinte soha nem kerül sor. Az ellenzék szinte ki van zárva a döntéshozásból. A parlament és kormány döntéshozása zavaros, nem világos a szétválasztás.  A kormány jelentősebb döntéseinek nagyobb részét is csak egy-két meghatározó ember hozza. Ráadásul ezek az emberek meghatározók a kormányzópártban is. Lényegében a jelentős törvények döntő többségének lényegét irányvonalát gyakran kettő-három, jobb esetben tíz-húsz ember alakítja ki.

De vannak az egyéb véleményezők, nem is kevesen. Alkotmánybíróság, Köztársasági elnök, országos biztosok (ombudsman), nagy „független intézmények” (ÁSZ, MNB, stb.). És végül meg lehet támadni a döntéseket a bíróságoknál is. Tehát a körbe belép a bíróság, mint „független” intézmény is. Elvileg még lehetne a közvetlen demokrácia, (pl. a népszavazás),  de az szinte nincs.  Illetvem ha nagy ritkán van is, akkor is csak véleményező, vagy utólagosan döntő.

Na itt meg kell állni, és el kell gondolkodni. Először is, a „csakúgy véleményezésnek” (nem kötelező figyelembe venni) nincs sok értelme. Továbbá az utólagos beleszólás mindenképpen rosszabb, mint a megelőző beleszólás.(Egy rossz törvény, akár egy év alatt is hatalmas rombolást okozhat. Ráadásul igen körülményes egy törvényt visszavonni megszüntetni) De az utólagosságnak  is akkor lenne értelme, ha az gyorsan a rossz törvények eltörlését jelentené. Ez egy rossz módszer, de van, ill. lenne némi értelme.

Tehát marad a megelőző (a törvények létrejötte előtti) beleszólás, mint jó módszer. Ezek közül is viszonylag jobb, ha ez felfüggesztő, megvétózó jogú. Tehát nem jöhet létre a törvény a véleményező akarata ellenére. Ennél rosszabb, ha csak részleges módosításra kényszerít. Ennél is rosszabb, ha fölösleges, hatástalan véleményező, a véleményt elmondhatja, de azt nem kell figyelembe venni.

A legjobb az, ha véleményező, mint döntéshozó egység, mint szavazati arány, részt vesz a döntésben, a törvénykialakításában, elfogadásában.

A magyarországi egyéb beleszólók nagyobb része, utólagos beleszóló, és többnyire nem a törvénybetiltó jogosultságú, illetve nem kötelezhetik a törvény módosítására, újraalkotására a jogalkotást.

Gondoljunk bele, mit kezdhet pl. egy bíróság egy rossz törvénnyel. Az utólagos döntésekben hatalmas a zavarosság. Gyakorlatilag viszont nem is jön létre.

A beleszólók másik része előzetes beleszóló, de csak fölösleges, hatástalan véleményező, aminek nincs értelme.  Egy kisebb része az előzetes véleményezőknek, nem megvétózó, csak visszadobó, módosításra javasló. Ez olyan zavaros fél-vétónak tekinthető. Általában ezeket a visszadobott törvényeket átfogalmazzák, kis részben tartalmilag is módosítják, de lényegében változatlanok maradnak.

Nincs olyan egyéb véleményező, aki mint döntéshozó egység részt vesz a törvény kialakításában.

Kétféle zavarosság van az egyéb véleményezők vonatkozásában: egyfelől zavarosak ezek a beleszólási formák, (hol, mikor, mely esetben előzetes, utólagos, véleményező, zavaros fél-vétó).  (Teljes vétó és döntéshozó egységként részvétel, gyakorlatilag nincs.) Azonban még zavarosabb, hogy melyik egyéb beleszóló (rengeteg van belőlük) mikor, melyik törvénynél, mely esetben élhet a leszűkített, legyengített beleszólási formákkal.  Tehát az egyéb beleszólók, vagyis az alapvető intézmények (Alkotmánybíróság, Köztársasági elnök, bíróság, stb.) munkaköre, hatásköre, jogai, feladatai, sincsenek tisztázva.

Kijelenthető, hogy ez az egyéb beleszólási rendszer látszat-demokratikus, és rendkívül zavaros. Kijelenhető, hogy a döntéshozás jogalkotás egésze látszat-demokratikus és rendkívül zavaros.

Magyarországon 2006-ban és utána olyan törvények, rendeletek sorozata lépett életbe, amelyekkel magyar lakosság nagyobb része, de még az értelmiség, és a közép és a szélesen értelmezett elit vezetés nagyobb része sem értett egyet. Ugyanakkor egy rendkívül kiismerhetetlen logikátlan bonyolult passzolgatásnak voltunk a tanúi. Ide-oda jártak a javaslatok, tervezetek, itt támadták meg őket, vagy ott, (ebben sem volt logika, az egyikkel az alkotmánybíróság foglakozott a másikkal a Köztársasági elnök a harmadikkal a bíróság, stb.), aztán jöttek az ellentámadások. A végeredmény mégis: a rossz és a többség akaratával ellenkező törvények sora. Ez gyakorlatilag is megmutatta az államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusának gyengeségét. A jövő döntéshozó mechanizmusa abból fog kiindulni, hogy ilyen ne jöhessen létre. Ehhez pedig ezt az egész döntéshozó mechanizmust át kell alakítani. A látszatbeleszólásokat meg kell szüntetni, ezek a demokratikusság látszatával megtévesztik az embereket.  Az utólagos vétót a minimálisra kell csökkenteni. Az előzetes vétó (javaslat-kiválasztás, törvénytervezet-kiválasztás) legyen valóban jelentős, demokratikus, decentralizált, de egyértelmű. A legfontosabb azonban a döntéshozó egységek kialakítása oly módón, hogy a döntés kifejezze a vezetés többségének a véleményét, a hozzáértő szakemberek többségének a véleményét és a lakosság többségének a véleményét. (Maga a döntés egyben vétó is, hiszen ha nem kerül elfogadásra, akkor az egy kvázi vétó.) E tanulmány során sok megoldást vázolok fel egy ilyen döntéshozó mechanizmus kialakítására.

A másik állandóan tapasztalható zavarosság a parlamenti többség és kormányalakítás körül van. Mondhatjuk úgy is, hogy jelenlegi államkapitalista döntéshozó mechanizmus erősen hajlamos a parlamenti válságokra és kormányválságokra. Ezek sokféle variációját itt most nem részletezem. A lényeg az, hogy ezen válságidőszakokban nincs jogalkotás, nincs irányítás és az esetleges programok megvalósítása is kettétörik. Bár azon lehet vitatkozni, hogy melyik rosszabb verzió, egy rossz vezetés felfüggesztése, a további rombolás megakadályozása, vagy egy irányítás, és lehetséges fejlődés nélküli időszak. Magyarországra eddig nem volt jellemző az ilyen típusú leállás. Ellenben a választások előtti és utáni megakadások leállások, átvariálások annál inkább jellemzőek voltak. Gyakorlatilag a jogalkotási és irányítási idő (lehetséges fejődési idő) fele, valamilyenen okból elmegy a levesbe. Ezt is meg kell említeni, ha már a döntéshozó mechanizmus gyengeségéről van szó. A rendszer ugyanakkor magában hordozza a folyamatos egyenletes fejlődés lehetetlenségét.

A döntéshozó mechanizmus szorosan összefügg a demokráciával, hatalmi hierarchiával ezért felidézném ezek lényegét

A demokráciához

A demokrácia lényege azon elmélet és gyakorlat (azon törekvés), hogy a döntéshozásban a lehető legtöbb ember vegyen részt. Ez a demokrácia, azaz a népuralom.

A demokrácia lényege másképpen: mindenki, bárki meggyőzhesse az igazáról a társadalmat, vagy társadalom egy részét (adott esetben csak a barátait, ismerőseit), de demokratikus rendszerben a hivatalok, a magánvállalatok vezetőit is, az ország vezetőit is, ill. a tömegtájékoztatáson keresztül sok-sok embert is. Majd ezekkel a meggyőzésekkel átalakul, kialakul mindenki véleménye, amely véleményeket rendszeresen, rendszerezetten összegyűjtik, összegzik és becsatolják a törvényhozásba, a szabályozásba.  

A szélesen értelmezett demokrácia egyik jelentős tényezője: a magángazdasággal és civilszférával arányos, erős hatékony, korrupciómentes, népnek szolgáló, szolgáltató, az igazságosságot, az önrendelkezést, a biztonságot, az egészséget, a tudást, a természetvédelmet is szolgáltató állam.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik lényeges tényezője: az igazságosság, önrendelkezés, biztonság, egészség, tudás tekintetében egyenlő lehetőségeket (kvázi egyenlőséget), a hatalmi, vagyoni hierarchia (életszínvonal) tekintetében az arányos, igazságos különbségeket biztosító jog.

Azonban a demokrácia lényege, a legfontosabb tényező a népréteg (a lakosság, a döntő többség) érdemi részvételének lehetősége a törvényhozásban.

Hiába becsületesek, önzetlenek az emberek, ha rosszak a közösség szabályai (rossz a rendszer).

Sőt a rossz szabályok (rossz rendszer) becstelenné, önzővé teszi az embereket.

Hiába jók a közösség szabályai, ha az emberek becstelenek, önzők. Sőt ha becstelenek, önzők az emberek akkor nem is alakulhatnak ki jó szabályok (jó rendszer).

Azért az embereket szét kell választani: vezetőkre és nem vezetőkre. A történelemben eddig a vezetők hozták a szabályokat. Ezért az ő vonatkozásukban így szól az összefüggés. Ha becstelenek, önzők a vezetők, akkor nem alakulhatnak ki jó szabályok. Nem lehetnek becsületesek, önzetlenek a vezetők, ha rosszak a közös szabályok. Ezért a közös szabályok közül kiemelkednek a vezetés-kiválasztásra, vezetésről szóló közös szabályok.

A jövő rendszerében pontos hierarchiát kell csinálni.

Ez pl. azt jelenti, hogy a jövő alkotmánya pontosan leírja, milyen vezetői pozíciók vannak, azok hogyan követik egymást, azokban, minimum és maximum hány ember lehet  És leírja ezen pozíciók számszerűsítve mekkora hatalmat jelentenek, és miért. Természetesen ezenközben az ellenhatalmi, a felügyelő, ellenőrző pozíciót is tisztázza. Erre szükség van a pontos hierarchia kialakítása miatt. És szükség van a felelősség megállapítása miatt, amely arányos a vezetői hatalom nagyságával. És szükséges a tisztánlátás miatt.

Ha ilyen nagy gond, baj az aránytalan vagyon (és az aránytalan hatalom), elsősorban az aránytalanul hatalmas vagyon (és hatalom), akkor ki kell alakítani a vagyoni (és hatalmi) fékrendszert. Ennek első lépése az, hogy felismerjék, kijelentsék, rendszerelv szintre emeljék: valóban rossz, káros az aránytalan, elsősorban az aránytalanul hatalmas vagyon (és hatalom).

Mit jelent a sokat emlegetett arányos, igazságos jövedelmi (vagyoni) hierarchia? Igazságtalan a jövedelemelosztás (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha (pl. egy ezres) jövedelmi skálán nem kerül szinte minden ember (emberek 95%-a) a hasznos munkájának megfelelő helyére. (Ettől még skála lehet normális (arányos), lehet túlságosan széthúzott, vagy netán túl szűk.)

Aránytalan a jövedelemelosztás, (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha ezen a jövedelemi skálán szinte minden ember a megérdemelt helyére kerül, de skála túlságosan széthúzott, (egyes részei széthúzottak) túl nagyok a különbségek, netán a skála túl szűk. Természetes amennyiben aránytalan az elosztás annyiban igazságtalan is.

Ugyanez vonatkozik a hatalmi hierarchiára is.

Az államkapitalizmusban aránytalan és igazságtalan (vagyis duplán igazságtalan) a hatalmi elosztás, a jövedelemelosztás és egyben a vagyonelosztás, az életszínvonal-elosztás.

A brezsnyevi szocializmusban igazságtalan és aránytalan volt a hatalmi elosztás,  A jövedelmi elosztás  kevésbé volt aránytalan ( kissé szűk volt a skála),  de igazságtalan volt.

A társadalmi, gazdasági fejlődés alapvető (legfontosabb elsődleges) tényezői.

Nem győzőm hangsúlyozni, a legfontosabb (alapvető) tényezőnek a vezetés jóságát, minőségét tartom. A vezetés jósága pedig ez emberiség diktatórikus történelme során (erősebb-enyhébb, külső és belső diktatúrák sorozata, ill. nem volt, nincs tényleges demokrácia) jelentős részben véletlenszerűen alakul. (Hiszen véletlenszerű pl. a trónörökös alkalmassága tehetsége. De a jelen a rendszerben is még mindig jelentős a jó, rátermett vezetés (a kiválasztás és más okok miatt) véletlenszerűsége.) Ugyanakkor megállapíthatjuk, minél diktatórikusabb egy rendszer, annál nagyobb a jó, rátermett vezetés véletlenszerűsége, minél demokratikusabb egy rendszer annál kisebb ez a véletlenszerűség, elsősorban a helyes kiválasztás miatt.

A jelen rendszer demokráciaszintjét meg kell vizsgálni ebből a szempontból is: mi garantálja, hogy nem látszat-demokrata, valójában a lelke mélyén diktátori hajlamú ember (vagy éppen vagyonharácsoló ember) kerüljön vezetői pozícióba? Úgy néz ki, hogy alig valami. Ha pedig az derül ki, hogy jelen rendszerben, akkora számba kerülhet vezetői pozícióba látszat-demokrata,  (vagy éppen vagyonharácsoló), mint ahány valóban népérdeket néző ember, akkor nem sokat fejlődött a rendszer demokráciaszintje. Hiszen a véletlenszerűségben is egyenlő esélye volt a népnyúzó és népérdekű vezető hatalomra jutásának. 

Ugyanakkor kérdés: mi az eredeti, az elsődleges (alapvető) ok: a rendszer demokratikussága, vagy a vezetés véletlenszerűsége. Szerintem az eredeti ok a vezetés véletlenszerű jósága, ami nem jelenti azt, hogy a legfontosabb gyógyszer nem a demokratizálódás. 

A további fontos eredeti, alapvető ok: kultúra, pontosabb a közszellemiség. Pl. a puritánság szorgalom, tisztesség, a közösségi szellemiség, az újítási szellemiség. Az önállósági, önrendelkezési szellemiség, stb.)

A munkakultúrát a vezetés jósága és a közszellemiség határozza meg, tehát csak mellékes ok. A természeti erőforrások bősége, közepes ok.

Általános megállapítás: a tényezők fontosságát, elsődlegességét két szempontból határozhatjuk meg, a kialakulás okainak szempontjából és a megoldások (gyógykezelés) szempontjából. Mivel a kettő gyakran nem egyezik (a megoldás gyakran nem lehet a kialakulás okainak megváltoztatása), ezért a két szempont vizsgálatát, az összefüggések figyelembevételével szét kell választani. (Pl. a természeti erőforrások bősége adott dolog, de ebben a helyzetben is sok jó megoldás lehet.)

A jelenlegi rendszerben, az alkalmasságon, ill. a helyes kiválasztáson kívül, egyszerűen hiányzik az adott munkára való felkészítés, az elit vezetés vonatkozásában.

Sokat nagyon sokat lehet elmélkedni (és én több helyen elmélkedem is), a jelen rendszer zavarosságán, logikátlanságán, alacsony demokratikus szintjén, de egy mondatban tömören is meghatározható mindez.

A jelen rendszer, pontosabban a jelen rendszer döntéshozó mechanizmusa azért rossz, azért alacsony színvonalú és alacsony demokráciájú, mert nem olyan, (sőt jelentős a különbség), mint az elképzelhető, megvalósítható jövő, fejlettebb rendszerének döntéshozó mechanizmusa.

Az ellenhatalmi rendszer, képviseleti demokrácia, hatalmi fékek rendszere.  Összevont rendszertényező.

Az alábbi részekből áll:

Az ellenhatalmi rendszer. Rész-rendszertényező.

A hatalmi fékek rendszere, a képviseleti rendszer. Rész-rendszertényező.

Az ellenhatalmi rendszer. Rész-rendszertényező. Az A/1 ábra, a döntéshozó m. ábrái.

A problémakör erősen összefügg az előző problémákkal, úgy, mint a vezetés önirányításával, valamint hatalmi harc és rendszeregyetértéssel. Továbbá a problémakör összefügg a klikkesedés problémájával, amiről egy külön fejezet szól.

Megértéséhez vegyük elő megint a jól ismert modellt, a popénekes versenyt.

Induljunk ki abból, hogy évek óta egy diktatórikus zsűri működik. Diktatórikus, mert minden kritika ellenére nem váltják le, illetve nem váltja le önmagát, ill. olyan helyzetben van, hogy ezt megteheti. Az egyik évben például, az egyik zsűritag lánya győzött pedig ő volt a legrosszabb énekes. Egy másik évben a másik zsűritag szeretője, aki szintén a rossz énekes volt. A többi évben ilyen elfogultság nem volt, de mivel a zsűri nem volt szakértő ezért soha nem a legjobb énekes győzött. Elmondhatjuk, hogy a diktatórikus vezetés, elfogult és hozzá nem értő, akinek a döntései általában nagyon rosszak, vagy közepesen rosszak. Három döntés van. Van a jó és igazságos döntés. Ha egy döntés nem jó és igazságos, akkor az már csak rossz lehet, de meg kell különböztetni közepesen rossz döntést és nagyon rossz döntést. Folytatva a példázatot: egy idő után mások – mivel a helyzet tarthatatlan lett, de nem tudtak jobb megoldást – két egymással vetélkedő zsűrit alakítottak. Az új ellen-zsűri mondjuk hasonlóan diktatórikus, mint az eredeti zsűri. Tételezzük fel, hosszas vita után mégis valahogy kialakult a végeredmény mely a két zsűri döntéséből állt össze. Mivel a két zsűri utálta egymást, (ellenfeles viszonyba voltak), soha nem hoztak egyforma döntést, sőt lehetőleg ellenkező döntést hoztak – ez volt az egyik alapszabály.  Nézzük milyen döntések születtek.   Általában mindkét zsűri egymástól különböző közepesen rossz döntést hozott, aminek a kompromisszumából természetesen közepesen rossz döntés született. Néha valamelyik zsűri véletlenül jó és igazságos döntést hozott, de ezt a másik szükségszerűen megvétózta – a két zsűrinek nem lehet azonos véleménye – a végeredmény egy közepesen rossz döntés. Ami viszont a lényeg: mikor, viszonylag gyakran, az egyik nagyon rossz döntést hozott, akkor azt a másik szükségszerűen megvétózta és a végeredmény megint egy közepesen rossz döntés. Ez utóbbi, vagyis az, hogy a nagyon rossz, nagyon diktatórikus döntések száma lecsökken az ellenhatalmi rendszer előnye. Egyébként hasonló helyzet alakul ki akkor is, ha az egyik zsűri viszonylag elfogulatlanabb és szakértőbb, mint a másik. Viszont az is kiderül, hogy ebben a rendszerben jó döntések se születnek.

Történelmileg a vezetés demokratizálódása jelentős részben az ellenhatalmi rendszerre alapult. A diktatórikus vezetéssel szemben létrehoztak eleinte egy, később több ellenhatalmat, amely csökkentette a diktatórikus nagyon rossz igazságtalan döntéseket, és egyben hatalmi fékként működött. Jelenleg is ellenhatalmi rendszer működik. A többpártrendszer, az ellenzék, kormányoldal rendszer ellenhatalmi rendszernek tekinthető.  Hozzá kell tenni: az ellenhatalmi rendszer nem a társadalom demokratizálódása, csak a vezetés demokratizálódása abból is a legértéktelenebb, a decentralizációhoz hasonlóan. Az ellenhatalmi rendszer fejlődését, csakúgy, mint a vezetés decentralizációjának fejlődését, behatárolja a vezetők szükségszerű tulajdonságai, a rendszeregyetértés és hatalmi harc, és vezetés önirányítása, illetve az ezekből eredő hibák.

Az ellenhatalmi rendszer részben azonos a hatalmi harccal, így kapcsolódik a rendszeregyetértéshez is. Az ellenhatalmi rendszer jellemzője a rendszeregyetértés (vezetői érdekegyetértés) és hatalmi harc. A viszonylag rendezett szabályozott, hatalmi harcoknak is többféle típusa, módszere van. Ezek elemzésébe nem mennék bele.

Az ellenhatalmi rendszer kialakulhat világviszonylatban is, pl., nyugati-blokk, szovjet-blokk.

Az ellenhatalmi rendszer a hatalmi fékrendszer egyik eleme. A rendszeregyetértés és hatalmi harc együttes rendszere, akkor sem tökéletes, ha az megtalálja az arany középutat, viszont a középúttól letérés már komoly problémákat okozhat. Ha nincs hatalmi harc, akkor a rendszeregyetértés egy egységes diktatórikus vezetést hozhat létre. Ha túlzott a hatalmi harc, akkor az átcsap az irányítás problémáitól független szabályozatlan verbális vagy tettleges hatalmi harccá. Akkor már a gyűlölet vezérel és nem az ész.  Az ellenhatalmi rendszer viszonylagos demokratizmusa csak akkor marad fenn, ha folyamatosan ügyelnek arra, hogy az együttműködés és hatalmi harc kényes egyensúlyát megtartsák.

Az ellenhatalmi rendszer kétségkívül hatalmi fék, de a hatalmi harc miatt elég veszélyes hatalmi fék. Amennyiben viszont a rendszeregyetértés kerekedik felül, úgy elveszti a hatékonyságát, mint hatalmi fék.

Nemcsak kétpólusú ellenhatalmi rendszer létezik. A hárompólusú ellenhatalmi rendszer valamivel jobb, mint a kétpólusú, a négypólusú valamivel jobb, mint a hárompólusú. Négypólusúnál több pólusú ellenhatalmi rendszer a múlt és jelen rendszerében nem képes létrejönni. Legkönnyebben, a kétpólusú ellenhatalmi rendszer hozható létre.  A demokratikus együttműködés (eltérő vélemények arányos részvétele) magasabb-rendű, szelídebb, és hatékonyabb rendszer, mint bármiféle ellenhatalmi rendszer.

Az ellenhatalmi rendszer könnyen felborulhat, valamelyik hatalom felülkerekedik.

Az ellenhatalmi rendszer és a hatalmi ágak.

Az ellenhatalomnak (hatalmi ágnak) az alábbi fajtái vannak.

A hatalomhoz illeszkedő (rendszeregyetértő), de a hatalommal, vetélkedő, ellenérdekeltségű csoport szervezet.

A zavaros csúszkáló ellenhatalom, mikor a csoport, szervezet az előző két állapot közt csúszkál. Hol a hatalom szoros része (hatalmi ág), hol ellenérdekeltségű, de alapszabályokat betartó ellenhatalom. Kérdés: a csúszkáló ellenhatalom vajon hatalmi ág? Egyébként a hatalmi ág értelmezése abszolút zavaros, van aki az ellenhatalmat gondolja hatalmi ágnak. Az ellenhatalom ugyanakkor nem feltétlenül ellenséges hatalom. Mikor már,  nem a nézetek, az objektív viták,  hanem a  fegyveres harc, vagy az indirekt erőszak,  rágalmak inkorrekt viták, stb. döntenek az már ellenséges hatalom. Az ellenséges hatalomnak is lehet ellenhatalmi szerepe.  A kívülálló (független) hatalom a mai globális világban szinte csak elvileg létezik, mikor két hatalom egymástól függetlenül (nincsenek közös problémák, közös szabályrendszer) működik.

A lényeg az, hogy a tiszta átlátható helyzet miatt meg kellene szüntetni a csúszkáló ellenhatalmat. Ez a kijelentés látszólag ellentmond az előző megállapításnak miszerint: legjobb út az arany középút, a túlzott együttműködés, a túlzott ellenségeskedés (akár jó, akár rossz az irányítás mindig az ellenkezője a jó) közötti középút. A középút azonban nem azonos a csúszkáló ellenhatalommal. A középút ebben az esetben azt jelenti, hogy a tisztán ellenhatalom viselkedése a hatalommal szemben legyen kiegyensúlyozott és objektív. Képviselje az álláspontját, akár a rendszer-átalakító álláspontját, de az álláspontját ne a hatalmi harc irányítsa.

A vezetés szükségszerű tulajdonsága a rendszeregyetértés és hatalmi harc. A hatalmi harc főleg egy olyan rendszerben alakul ki szükségszerűen ahol a kieséses rendszerű hatalmi verseny, vagy az egyik hatalmi csoport dominál, vagy a másik hatalmi csoport dominál. Ilyenkor egy-egy csoport, csak akkor kerülhet hatalomra, akkor érvényesülhet a vezetői hivatástudata, ha másik csoportot egy időszakra lehetetlenné teszi.

A hatalmi harc azonban nemcsak a vezetés tulajdonsága. E tulajdonságra hajlamosak általában az emberek (a lakosság, népréteg) is. Tulajdonképpen nem is hatalmi harcra, hanem a klikkesedésre hajlamosak. A klikkesedés folytán azonban a lakosság is bevonható a hatalmi harcba. A klikkesedés leggyakoribb változata a két pártra szakadás. Ennek lélektani hátteréről később szó lesz. Az ellenhatalmi rendszer alapvető hibája, hogy a döntéshozó csoportok nem egy adott probléma, ügy megoldására koncentrálnak, hanem a hatalmi helyzetükre. A döntések nem az adott probléma, ügy megoldását szolgálják, hanem azt hogy a saját csoportjuk kerüljön előnybe az ellenséges csoporttal szemben. Ez nyilvánvalóan azt eredményezi, hogy az adott probléma, ügy általában megoldása másodlagos, sőt harmadlagos lesz, tehát az adott lehetőségekhez, tudáshoz képest sem a legjobb megoldás születik.

Felmerülhet a gondolat: elismerve, hogy hatalmi harcra, klikkesedésre épülő rendszer, az ellenhatalmi rendszer, nem a legjobb, de mivel alapvető emberi tulajdonságokra épül mégis szükségszerű, tehát mégis a viszonylag legjobb rendszer. Az általam vázolt tényleges demokrácia képes kielégíteni ezeket az alapvető emberi tulajdonságokat, úgy hogy közben az adott problémára, ügyre való koncentrálás sem sérül. Erről egy másik fejezetben beszélek. Ha tehát, lehetséges egy jobb rendszer, akkor az ellenhatalmi rendszer nem a lehető legjobb.

 Néhány államkapitalista rendszer (polgári demokrácia) büszkén hirdeti, hogy az ő rendszere az ellenhatalomra épül, és szerintük ez biztosítja demokráciát. Itt megint előjön a probléma, hogy mihez képest demokráciát, ill. mit nevezünk demokráciának. Egy alacsony színvonalú demokráciához, (diktatúrához) képest az ellenhatalmi rendszer előrelépés. Egy fejlett demokráciához viszonyítva viszont az ellenhatalmi rendszer gyenge demokráciát jelent.

A jelenlegi rendszer az államkapitalizmus egy rendkívül bonyolult és főleg zavaros, logikátlan ellenhatalmi rendszer. Számos külső és belső ellenhatalom, ellenérdekeltségű fél figyeli, ellenőrzi, kontrolálja egymást. Arról már szó volt, hogy ez az egész nem azonos demokráciával. Ugyanakkor a jelenlegi ellenhatalmak esetlegesen véletlenszerűen alakultak ki. A vezetés módszere igen kényelmes: ha valamilyen hatalom eltolódást, túltengést tapasztal, akkor valamilyen ellenhatalmat állít fel, ami vagy bejön vagy nem jön be, miközben duzzad, puffad az állam. A társadalomtudomány ezt a problémakört sem elemzi kellő mértékben és pontossággal és így működés is zavaros és kaotikus.

Jelenlegi feladatok.

Az ellenhatalmi rendszer megváltoztatása, amit lényegében más rendszertényezőkhöz kapcsolt feladatok valósítanak meg. Ugyanez igaz a vezetés önirányítására is. A jövőben és főleg a jelenben pedig a hatalmi harc és rendszeregyetértés egyféle optimális arányának a kialakítása a feladat. Maradjon fenn a részben független kritika, a vezetés viszonylag jó önellenőrzése, azt ne torzítsa el sem az összejátszás, rendszeregyetértés, vezetés közös érdeke, sem az elfogult csak hatalom megszerzésére irányuló hatalmi harc.

A hatalmi fékek rendszere a 2006-os, 2007-es magyarországi történések tükrében.  Elméleti rendszertényező.

Ez egy kivételes fejezet lesz. Tulajdonképpen itt egy valóban megírt és elküldött panaszlevél keretében elmélkedem a hatalmi fékrendszerről. Talán annyiban is kivételes ez fejezet, hogy konkrétan egy adott, megtörtént gazdasági, politikai helyzetből indul ki.

Ugyanakkor a fejezet a levél nemcsak hatalmi fékrendszerről szól, de egyféle összefoglalása eszenciája is e tanulmánynak.  Bár e fejezetet a tanulmányon belül sok helyre illeszthettem volna, talán leginkább mégis ideillik.

Az alábbi levelet elküldtem többek között az Egészségügyi Minisztériumnak, A Miniszterelnöki Hivatalnak, a Magyar Nemzeti Banknak,  a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának.

Elmélkedés a válaszokról.

Panasszal fordulok az Önök intézménye, szervezete ellen, pontosabban annak ténykedése (intézkedései, törvényei, rendeletei, határozatai, munkája) ellen. Amennyiben az hozzájárult, hogy jómagam, családom és több százezer honfitársam az előzőnél meghatározhatóan rosszabb helyzetbe, (kilátástalan) helyzetbe, életszínvonalra került.

A panasz ( panaszáradat) alapja.

Jómagam, a válság, a megszorítások (un. reformok) következtében, részben annak következtében munkanélküli lettem.   Családom a csökkenő jövedelmek és az áremelések miatt szinte nyomorgó helyzetbe került, szétesett. Komoly betegséget kaptam, általam elvégezhető munkát nem kapok, segélyt nem kapok, jövedelmem nincs, de fizetnem kell egészségügyi járulékot, különben nem gyógykezelnek (nincs is más lehetőség), ráadásul meg is büntetnek.

Tudom, mindez egyéni szociális probléma.  Csakhogy ezt a szociális problémát senki nem kezeli, legalábbis a magamfajta ember esetében nem kezeli, nincs egyszerű, gyors, automatikus kezelés. Lehet, ha sok helyen kuncsorognák, pitiznék, kérelmeznék, megvesztegetnék, balhéznák, valami összejönne. Erre nem vagyok hajlandó. Mindezzel együtt, ez egyéni szociális probléma lenne, ha közben hirtelen, pár év alatt több tízezer, de inkább több százezer honfitársam nem került volna az előzőnél sokkal rosszabb helyzetbe, életszínvonalra. Így ez már nem egyéni szociális probléma.

Ki a felelős, ha egy országban alkalmatlan vezetés kerül hatalomra, válsághelyzet alakul ki, és ez tovább mélyül a hibás kezelés miatt? Elsősorban, leginkább, teljesen, maximálisan az éppen működő alkalmatlan elit vezetés (kormány, kormányzópárt). Háromnegyed részben, a működő meghatározó intézmények, szervezetek, elsősorban azok vezetői. Kétharmad részben a kiszolgáló emberek, hivatalnokok, rendőrök stb. Továbbá, kétharmad részben, a kiszolgáló, valós problémákat elkendőző közszolgálati média. Félig, az előző vezetések, minden politikával is foglakozó média, általában az értelmiségiek, a társadalomtudomány, annak oktatása, mindez felelős, amennyiben kijelöltek egy rossz irányvonalat és hagyták az alkalmatlan vezetést hatalomra jutni. (Nem alakítottak ki hatékony hatalmi fékrendszert.) Negyedrészben, mindenki, az ellenzék, az ellenzéki média, a lakosság amennyiben kritikájuk hibás, nem hatékony és nem lényegretörő. Továbbá, negyedrészben a lakosság, amennyiben kritikájuk, hibás, nem hatékony és nem lényegretörő, gondolok itt pl. vezető-kiválasztásra (általános választásra), továbbá más jogállami tiltakozási eszközökre.

Ha végigolvassák az alábbi panaszáradatot, akkor pontosabban is kiderül ki, miben hibázott.

Kérem Önöket, hogy az alábbiak tükrében, vizsgálják felül ténykedésüket, azaz vizsgálják ki panaszom és orvosolják azt. 

Az elméleti alapok tisztázása.

Megmondom őszintén ezt a témát, problémakört is át kellett értékelnem. 2006-ig azt gondoltam, hogy a jelenlegi rendszerben ez nagyjából rendben van, a történelem során kialakult egy meglehetősen erős hatalmi fékrendszer. Azután jöttek a 2006-os magyarországi történések, és ráébredtem hogy rosszul mértem fel a helyzet. A jelenlegi rendszer hatalmi fékrendszere sokkal rosszabb, mint azt gondoltam. Megpróbálom a 2006-ban tetőző eseményeket társadalomtudományos, időtálló (távlati tanulságokat kifejtő) szempontból elemezni. A társadalomtudományos elemzés fő eszköze a kategorizálás.

Mit jelent hatalmi fékrendszer?

Röviden a rendszer azon többoldalú, többrészű mechanizmusa, amely határt szab a diktatórikus vezetésnek.

Elöljáróban néhány fontos megjegyzés.

Vezetés alatt itt az ország, az állam legfelső és éppen működő hatalmon levő vezetését értem.

Szinte alig van a történelemben olyan vezetés, amelyik szándékosan diktatórikus lett volna, és a jövőben sem lesz ilyen. Az, hogy a vezetés milyennek gondolja magát, sajnos alig számít. A diktatórikus vezetés gyakran, szinte jellemzően, megértetlen, korát meghaladó, a társadalom, az ország megmentőjének, szinte mártírnak gondolja magát.

A diktatórikus vezetés számára a jelenlegi „ideológiák” (baloldaliság, jobboldaliság, szocializmus, demokratizmus, liberalizmus, szociáldemokraták, konzervativizmus, kereszténydemokratizmus, stb.) csak felvett ruhák, köpönyegek, ráadásul csak verbális, kommunikációs ruhák.  Külsődleges másodlagos megjelenési formák, amelyekre hivatkozni lehet. Ezek (baloldal, jobboldal, stb. olyan szavak (egyenruhák) amelyek látszólag kijelölnek egy egységes tábort, de valójában még ez az egységes tábor sincs, ez is csak illúzió. Azt gondolom, hogy a jelenlegi ideológiák, általában minden politikai erő számára csak ruházatok, de azért lehetnek kivételek.

 A diktatórikus vezetés számára viszont, biztosan felvett ruházatok, köpönyegek. Tehát téves azon kiindulás, hogy egy baloldali, vagy kereszténydemokrata, vagy liberális, stb. nem lehet diktátori hajlamú.

Rövid kitérő a diktatórikus vezető fogalmára. A diktatórikus vezetőnek sok jellemvonása van, viszont azok általában bizonytalanok (más okú is lehet), és nem bizonyíthatók. A diktatórikus hajlamú vezetőnek, csak a következő felismerhető, és bizonyítható jellemvonása van: az hogy nem mond le, önként szinte soha, akkor sem, ha nagyobb hibát követ el. Felszólításra csak akkor mond le, ha az már szinte kényszer.  Másodsorban az, hogy nincs önkritikája, ill. az önkritikája a kritika hatására sem, szinte sohasem jelenik meg. Annál diktatórikusabb hajlamú a vezető minél jobban, erősebben nyilvánulnak meg a felsorolt jellemvonások.

Átlagos normális állapot (enyhén diktatórikus a vezető) ha egy vezető már egy közepes hibára lemond, ill. a társától az ilyen lemondást elfogadja. Illetve, ha viszonylag gyakran gyakorol (pl. minden ötödik kritika után) jelentős önkritikát.

Érdemes még legalább megemlíteni a következő problémát. Gyakori, hogy egy enyhén diktatórikus vezető (ez egyébként az átlagos állapot) egy közepesen, erősen diktatórikus vezetés része lesz. Ez a besodródás, egy érdekes lélektani probléma, a lényeg viszont az, hogy ez gyakori jelenség.

A diktatórikus vezetés számára rendszer azon közeg, amelyben el kell menni addig a maximális hatalombirtoklási határig, amíg lehet. Ráadásul a diktatórikus vezetés rendkívül leleményes és szívós abban, hogy leépítse, kijátssza a demokráciát, hatalmi fékrendszert. Itt jön képbe a hatalmi fékrendszer, amely kijelöli ezt a határt.

A hatalmi fékrendszer jóságát az a határ határozza meg, amelyet még a legravaszabb, legagresszívabb vezetés sem tud leépíteni, kijátszani. Ezért a hatalmi fékrendszer több részből áll többszörös biztosítású.

Korábban elég sokat beszéltem a felelősség problémájáról. A társadalmi problémákért sok mindenki felelős. Felelős a rendszer, a rendszert azonban nem lehet felelősségre vonni, viszont meg lehet változtatni.

A többi felelőst már felsoroltam. A felelősséget nem lehet összemosni. A felelősséget a jelenben kell vizsgálni, és nem utólag. A jelenleg működő elit vezetés társadalmi, történelmi felelőssége a maximális. 

A jelenlegi hatalmi fékrendszer főbb részei. A vezetői felelősségtudat. A törvények által biztosított hatalmi fékrendszer. (Sajnos itt és háromszoros, négyszeres, sőt ötszörös biztosításra van szükség minden kijátszható út vonatkozásában. Tehát fel kell mérni a kijátszható utakat és azokat többszörösen lezárni.)

A jövőben még a közvetlen demokrácia által biztosított hatalmi fékrendszer is része lesz a hatalmi fékrendszernek. Önmagában ez sem elég ahhoz, hogy biztosítsa a határt.

A diktatórikus vezetés módszereinek, kategorizálása: erőszakos agresszív, ill. ravaszság manipuláció, ill. a kettő ötvözete. Gyakorlatilag ez úgy történik, hogy ravaszsággal, manipulációval jut el egy olyan pontra, amelyben már az agressziós, erőszakos eszközök (fegyveres erők) is a rendelkezésére állnak.

A vezetés kategorizálása a diktatórikusság szempontjából.

Erősen diktatórikus, és közepesen diktatórikus szándékú beállítottságú: őket nevezem diktatórikus vezetésnek. Tulajdonképpen a jelenlegi rendszerben nem lehet határvonalat húzni, mert a rendszer szerencsére nem engedi az erős diktatúrát. A rendszer demokrácia minősége amely: semmivel (diktatórikus rendszer) vagy egy fokkal (enyhén demokratikus rendszer) képes diktatórikus vezetés kategóriáját csökkenteni. Pl. egy erősen diktatórikus szándékú vezetésből közepesen diktatórikus vezetés lesz. A közepesen diktatórikus szándékú vezetésből enyhén diktatórikus vezetés lesz. Az enyhén diktatórikus szándékú vezetésből enyhén demokratikus vezetés lesz. Ezek a történelmi kategóriák. A jövő rendszerében annyival magasabb minőségű, annyival jobb lesz a hatalmi fékrendszer, hogy nem alakulhat ki diktatórikus vezetés csak közepes, ill. erős demokráciát enged meg.

A közepesen, de főleg az erősen diktatórikus vezetést és olykor „őrült” vezetésnek nevezem

Gyengén diktatórikus beállítottságú, szándékú vezetés. Tulajdonképpen ez vezetés átlagos állapota. A jövő rendszerének tehát a feladata az, hogy legrosszabb esetben is csak enyhén diktatórikus szándékú vezetések kerüljenek hatalomra, amelyeknek nem lehet olyan mesterkedésük, amelyek által ők kicsúsznának az enyhén demokratikus vezetések kategóriájából. 

Ritkábban enyhén demokratikus szándékú vezetés.

Közepesen, ill. erősen demokratikus szándékú vezetés szinte csak elméletileg lehetséges. Ez ugyanis azt jelentené, hogy vezetésnek minden erejével azon kellene dolgoznia, hogy saját magát megszüntesse.

A diktatórikus vezetés kialakulás okainak kategóriái.

A diktatórikus vezetések eredeti kialakulásának mértéke szerencse kérdése, de csak részben az.

A válsághelyzetek mindenképpen felerősítik a diktatórikus vezetések kialakulását és hatalomra jutását. Fontos még az aktuális vezetésen kívüli közeg: előző vezetések, középvezetés, értelmiség, népréteg, ill. a nemzetközi, külföldi vezetés.

Illetve a legfontosabb: a rendszer, és hatalmi fékrendszer.

Hitler és a náci vezetés tipikus példája diktatórikus, őrült vezetésnek. Ne feledkezzünk el arról, hogy más országokban (olasz, japán, magyar, stb.) is létrejöttek diktatórikus vezetések, mert történelmi válsághelyzet volt. Nem minden országban jöttek létre, tehát szerencse kérdése is. A szerencse inkább ott fogható meg, ha Hitlernél és társainál egy fokkal kevésbé őrült vezetés kerül hatalomra, akkor ez az egész kisebb borzalommal fut le. Szerencse kérdése tehát az, hogy válsághelyzetben, és gyenge demokráciájú rendszerben, erősen diktatórikus vezetés vagy, közepesen diktatórikus vezetés jön létre.

Ne felejtsük el, hogy Hitler és a többi diktatórikus vezetés a klasszikus kapitalizmusból alakult ki most pedig egy fokkal fejlettebb (csak egy fokkal) rendszer van: az államkapitalizmus. 

A hatalmi fékrendszer minőségének kategorizálása.

A két alapkategória: a diktatórikus vezetés mennyire tud igazságtalanul ártani a politikai ellenfeleinek, és mennyire tud ártani a néprétegnek, lakosságnak.

Leegyszerűsítve a következő kategóriák vannak. 

Igen gyenge hatalmi fékrendszer: ha a diktatórikus vezetés képes a politikai ellenfeleit megölheti, börtönbe zárhatja, és ez nem jogos büntetésből ered. (A jog egyik alapja, az arányos büntetés, a büntetés kb., legyen akkora, mint a károkozás. A politikai vezetés esetében azonban az összes károkozást és körülményeket is vizsgálni kell. Nem szabad elfeledkezni az indulási helyzetről sem.) 

A lakosság életszínvonalát (pl. háborúval, diktatórikus megszigorításokkal) erősen (15%-nál nagyobb arányban) lerontja. Az egyes állampolgárokat igen nagymértékű (pl. minden harmadikat) igazságtalan atrocitás éri, elsősorban az állam által.

Gyenge hatalmi fékrendszer: ha a diktatórikus vezetés politikai ellenfeleit csak kis részben távolítja el nyílt erőszakkal, nagyobbrészt egzisztenciális fenyegetéssel, ill. ravaszsággal, manipulációval árt nekik, távolítja el őket. A népréteg életszínvonala pedig 10-15%-kal romlik. Az egyes állampolgárokat pedig nagymértékű (minden harmincadikat) éri igazságtalan atrocitás, elsősorban az állam által.

Közép-gyenge hatalmi fékrendszer: ha a diktatórikus vezetés politikai ellenfeleknek erőszakkal nem, csak egzisztenciális megfélemlítéssel részben, és főleg ravaszággal, manipulációval tud ártani, képes azt eltávolítani.

Ha a lakosság életszínvonala 4-10%-kal romlik. Ha az egyes állampolgárokat közepes mértékű (minden háromszázadikat) éri igazságtalan atrocitás hatalom részéről.

Közép-jó a hatalmi fékrendszer: ha a diktatórikus vezetés a politikai ellenfeleknek csak ravaszsággal, manipulációval részben tud ártani.

Ha népréteg életszínvonalát a lehetséges fejlődéshez képest1-4%-rontja le. Ha az egyes állampolgárt gyenge-közepes (minden háromezrediket) éri igazságtalan atrocitás az állam részéről.

Jó a hatalmi fékrendszer: ha a diktatórikus vezetés szinte nem tud ártani a politikai ellenfeleinek. Ha lakosság életszínvonalát a lehetséges fejlődéshez képest csak 1-2%-kal képes lerontani. Ha az egyéni állampolgárt szinte nem éri (csak minden harminc-ezrediket) éri igazságtalan atrocitás az állam részéről.

A demokrácia, ill. a hatalmi fékrendszer másik kategorizálása.

Nagyon gyenge: ha sok diktatórikus szándékú vezetés jön létre, ha ebből igen sok kerül hatalomra (tízből nyolc diktatórikus), ha ezek vezetések négy éven túl hatalmon tudnak maradni.

Gyenge: ha kevesebb diktatórikus szándékú vezetés jön létre, ha ebből sok (tízből, hat diktatórikus) kerül hatalomra és ezek négy éven túl hatalmon tudnak maradni.

Közép-gyenge: ha tízből négy diktatórikus vezetés tud hatalomra kerülni, és az két éven túl hatalmon tud maradni.

Közép-jó: ha tízből kettő diktatórikus vezetés tud hatalomra kerülni és két éven túl tud, de maximum négy évig, hatalmon maradni.

Jó: ha tízből egy diktatórikus vezetés tud hatalomra kerülni, és az legfeljebb két évig tud hatalmon maradni. 

Én eddig azt gondoltam, hogy az államkapitalizmus hatalmi fékrendszere a közép-jó kategóriában van, de aztán többek között (jött még az iraki háború is) jöttek a magyarországi 2006-os események és rájöttem, hogy csak közép-gyenge kategóriában van az államkapitalizmus demokráciája és hatalmi fékrendszere. Ezt azért bővebb indoklást igényel.

A 2006-os Magyarországi vezetés, Gy. vezető és társasága szerintem egy erősen, közepesen diktatórikus szándékú vezetés volt, van és hatalmi fékrendszer gyenge-közepes minősége arra volt képes, hogy egy gyenge-közepes diktatúra jött létre ezekben az években.

A gyenge közepes diktatúra egyébként egy gyenge demokráciának felel meg.  Mivel szeretnék társadalomtudományos pályán maradni, ezért Gy. vezetőt és társaságát a következőkben így nevezem: 2006-os Mo. vezetés.

A hatalmi fékrendszer egyik része: a vezetői felelősségtudat.

Más országokból kapjuk a híreket, hogy nálunk egészen piszlicsárének számító ügyek miatt mondanak le ottani vezetők. Késik egy fontos vonat, lemond egy miniszter. Megcsalja feleségét, lemond. Minimális korrupcióba, vagy annak gyanújába keveredik, lemond, és még sorolhatnám Nálunk tízszer-százszor nagyobb ügyek, hibák miatt sem mondanak le. Illetve, ha le is mondnak, akkor, az is csak látszatlemondás, megbeszélt, elutasított lemondás. Nagyon ritkán még felfelé bukás is előfordul. Ritkán a magánproblémából eredő lemondás is előfordul. Néha éppen azért mond le vezető, mert kicsinyli a hatalmát. Természetesen ezek nem igazi lemondások. Igazi lemondás: én hibáztam, és ezért lemondok. Mire a felettes testület: igen te hibáztál, ezért elfogadom a lemondást.

A külföldi vezetőket sem kényszeríti semmilyen törvény a lemondásra, egyedül az általános vezetői felelősségtudat készteti őket lemondásra. Valószínűleg arról van szó, hogy a hibázó vezetőt a saját vezetőtársai is, az elvbarátai is kinézik, ha az ő mércéjük szerint nagyobbat hibázik. Ez egyébként egy abszolút logikus reakció, hiszen a hibázó vezető az egész csapatot gyengíti. Ugyanakkor a lemondott vezetőnek nem kell félni a nyomortól, sőt éppen a lemondása, önkritikája miatt marad viszonylag megbecsült tagja a társadalomnak. Nálunk ugye egy agyament, fordított logika érvényesül a vezetésben.

Hogy a hibázó, de maradó vezető nem marad a lakosság által megbecsült tagja a társadalomnak, az nyilvánvaló. Szerintük azzal gyengül a csapat, ha a vezető távozik, távozásra kényszerítik, szinte mindegy hogy az hibázott, vagy sem. Ezzel  egyébként nyilvánvalóan megmutatkozik  a diktatórikus szándékú vezetés egyik jellemzője: a beszűkült, korlátolt tudat.

A gondolkodás a következő: nem számít, hogy a lakosság mit mond most, majd az megváltozik, megváltoztatjuk, és ha nem akkor sincs dráma. Összegezve: a lakosság véleménye nem nagy ügy, a lakosság élete, véleménye, általában nem lényeges  szempont. Az sem számít, hogy az ellenzék mit mond, mert ők úgy is csak az elveszejtésünket akarják, és majd valahogy elbánunk velük.

Azt mondhatjuk, csak a vezetői felelősségtudatból, ill. az önkritikából kiindulva, hogy hazánkban részben szerencsétlenségből, részben más okból a rendszerváltás után diktatórikus szándékú vezetések jöttek létre. Többnyire közepesen és kevésbé enyhén diktatórikus szándékú vezetések.

Ugyanakkor a vezetői felelősségtudat egy gyenge tényezője hatalmi fékrendszernek. Azokban az országokban ahol ez a fék most jól működik egy lehetséges válsághelyzetben valószínűleg jóval gyengébben fog működni.  A jelenlegi rendszerben a biztonságos fékrendszer a törvényekkel biztosított fék. Egy Magyarországhoz hasonló országban pedig csak a törvényekkel biztosított fékrendszer működik.

A törvényekkel biztosított hatalmi fékrendszer.

A hatalmi fékrendszert sok-sok törvény biztosítja, mondhatnánk a törvények fele valamilyen módón köze van, összefügg a hatalommal ezért nem egy-két törvényben kell gondolkodni. Itt is jobb, ha kategorizál a gondolkodó.

Szélesebben vett hatalmi fékrendszer, általában az emberek közötti igazságos hatalmi és vagyoni (jövedelemi) elosztást biztosító törvények. A büntetőjog is idetartozik. A munkajog is idetartozik, és még sorolhatnám.

Közepesen értelmezett hatalmi fékrendszer: csak a szélesebben vett vezetés, az állami dolgozók, tisztviselők tevékenységére, hatalmára vonatkozó törvények.

Szűken vett törvényekkel biztosított hatalmi fékrendszer: a legfelső (elit) vezetés hatalmát korlátozó legfőbb törvények, elsősorban az alkotmány.  Olyan törvények, és törvényekkel biztosított mechanizmusok melyek az elit vezetés (elsősorban a jogalkotók) kiválasztására, és hatalmi korlátozására vonatkoznak. Ha a törvényekkel biztosított hatalmi fékrendszerről beszélek, akkor ez utóbbi kategóriáról beszélek.

A 2006-os magyarországi események azt bizonyítják, hogy a rendszer törvényekkel biztosított hatalmi fékrendszere sincs rendben. Kisebb válsághelyzetben és eleve egy gyengébb rendszerváltozatban, és egy diktatórikus vezetés mellett gyenge-közepes demokrácia alakult ki. A válság, illetve a megszorítások miatt, többek között a lakosság életszínvonala 5-10%-kal romlott.

A diktatórikus vezetés jellemzői a 2006-os Mo. vezetés példáján.

A diktatórikus vezetésnek nincs vezetői felelősségtudata, nincs önkritikája. A diktatórikus vezetés rendkívül ötletességgel játssza ki, építi le a demokráciát, hatalmi fékrendszert a leépíthető határig.

A diktatórikus vezetésnek az elsődleges célja hatalom megragadása, annak megtartása, növelése. A diktatórikus vezetésnek a legfőbb célja az ellenfél, az ellenzék megszüntetése a lehetőség szerinti minden eszközzel. A diktatórikus vezetés egyik beszűkült gondolata: én vagyok a nélkülözhetetlen, a jótevő, a jó úton járó, csak vannak gonosz erők kisebb csoportok (az ellenfél, ellenzék) amelyek ezt megakadályozzák, amelyek öncélúan vesztemre törnek. A diktatórikus vezetés számára a lakosság véleménye csak harmadlagos szempont. Gondolata: ők maguk sem tudják, mi nekik a jó, csak én tudom. A diktatórikus vezetés, közlési és intézkedési stílusa is diktatórikus: lekezelő, hányaveti, otrombán manipuláló. A diktatórikus vezetés stílusából hiányzik az őszinteség, az önkritika, az őszinte meggyőzés, vagyis erőszakra, trükközésre, ravaszságra, manipulációra építi a politikáját. Mostanság jellemzően ravaszságra, manipulációra. A jelenlegi hatalmi fékrendszer az erőszakot nagyrészt kizárja.  A diktatórikus vezetésnek lakosság életszínvonala sem számít, mert arról, mint fő szempontról elfeledkezik. A diktatórikus vezetés több szempontból egy részben maga által gerjesztett örvénybe kerül. A diktatórikus vezetés a beszűkült céljai és gondolkodása miatt elfelejti az alapvető kiinduló problémákat, ezért a megoldásai is rosszak lesznek. A diktatórikus vezetés a történelmi fejlődéssel szemben halad, egy fejletlenebb állapotot alakít ki.

A diktatórikus vezetés szükségszerűen örvényhelyzetbe (egyre inkább fogvatartott és mindenki számára romló helyzetbe) kerül.

Az örvényhelyzet egyszerre gondolati és cselekvési.

Kezdjük itt a spirált: egyre több konfliktusba kerülök, egyre kevésbé lehet most kiszállni, egyre inkább be kell bizonyítani, hogy nekem van igazam - gondolja diktatórikus vezetés.  Ebben egyre erősebben gátolnak, kritizálnak, gátolnak, a kritizálókat egyre erősebben meg kell akadályoznom. A radikális ellenfeleim megszüntetése miatt, valamint a nép érdekében (én vagyok az igazi jótevőjük) növelni kell hatalmam, és az eszközök vonatkozásában sem lehetek finnyás.  (Közben éppen e magatartása miatt nő az elégedetlenség, a kritika, nő a konfliktusok száma és ezért egyre rosszabbá válik helyzet. Erre a következtetésre azonban már nem képes. Megakad ott, hogy azt a kevés kritizálót, akadályozót kell megszüntetni, megsemmisíteni és minden rendben lesz. Ő úgy látja, hogy a kritizálok, elégedetlenkedők száma nem növekszik, csak az ő vesztére törekvők radikalizálódnak.) Számára a nép, a nép egy része, egyre inkább olyan emberek halmaza akik, nem ismerik fel saját érdeküket.

Akik azért is buták, mert az ellenfél egyre inkább képes félrevezetni őket, akiket a butaságuk miatt, manipuláció, és az erőszak eszközével (a meggyőzésből úgysem értenek)  a mi oldalunkra kell állítani – gondolja a diktatórikus vezetés. Mivel buták, így arra sem érdemesek, hogy kíméletesen, udvariasan bánjunk velük. Ha fene fenét eszik, akkor is jót teszünk velük. (Egyes szülők ilyen kapcsolatba kerülnek gyerekükkel.) Ugyanakkor ez csak másodlagos, mert az igazi ellenfél megszüntetése a cél, ehhez pedig hatalom megtartása és erősítése szükséges. Ráadásul egyre kevésbé lehet most kiszállni, most már csak leégve tudok kiszállni. A spirál egyik köre visszaér, de a spirál folytatódik.

Az un. 2006-os  ( 2006-ban kiderülő) magyarországi válság elemzése.

A jogos elégedetlenség elfelejtése.

2006-os magyar eseményeket, elsősorban a vezetés (a vezetés és annak szócsövei) úgy kommunikálta, hogy van egy pár ezer radikális elégedetlenkedő, aki tulajdonképpen huligán, csőcselék, és ezek okozzák a botrányokat. Továbbá van egy pár százezer  kevésbé radikális, de radikális  elégedetlenkedő, akik tüntetnek, sztrájkolnak, stb.. Arról az alapvető kiindulásról elfeledkeznek, hogy válság van, megszorítások vannak, az életszínvonal romlik, mindez elsősorban a működő vezetés hibájából, ezért teljesen természetes hogy legalább háromszorosára nő a jogosan elégedetlenkedők száma. Vagyis, ha nem követték el volna hibák sokaságát, akkor egyharmadára csökkenne, az un. csőcselék, huligánok száma, és egyharmadára csökkenne a tüntetők száma.  A hibák sokaságát, ill. a jogos elégedetlenséget egyértelműen bizonyítja, hogy Magyarország a rendszerváltó országok között minden tekintetben (termelés, pénzügyi helyzet, életszínvonal, stb.) jelentősen visszacsúszott az induláshoz képest.

Még az un. csőcselék, nagyobb része is elnyomorított, anyagi nehézséggel küzdő, sérelmeket, atrocitásokat  elszenvedett ember – röviden, jogosan elégedetlen ember.

Itt jegyzem meg, hogy a falfirkálók, a rombolók, az agresszívak, a bűnözők, a szenvedélybetegek jelentős része szintén jogosan elégedetlen ember. Továbbá a törvényszegők, az adókibúvók, a tisztességtelen jövedelemszerzők jelentős része szintén jogosan elégedetlen ember.

Ezen emberek száma érezhetően csökken, ha normális jó vezetés van, és nagyjából rendben mennek a dolgok.

A 2006-os Mo. vezetés és szócsövei mégis mindig  abból indulnak ki, hogy tulajdonképpen itt minden rendben van, csak az ok nélküli hőbörgők csinálják a balhét.

Legalábbis ez a fő eszmei vonal, mert ugyanakkor hihetetlenül ellentmondásos és zavaros a gyakorlati szereplésük, véleményük. (A magabiztosságuk, az önkritika nélküliségük, a kevélységük, azonban egyenletesen hatalmas.) 

A vezetés még azt sem vette észre, hogy tulajdonképpen köszönettel tartozna az ellenzéknek, amennyiben az a kanalizálta és oldotta feszültséget. Ha nem lett volna ellenzék, akkor nagy valószínűséggel, sokkal hevesebb zavargások (minden forradalmat zavargásnak neveznek először) lettek volna. (Ugyanakkor nem minden zavargás forradalom. A lényeg az, hogy a zavargások mibenlétét a történelem dönti el. A jelen ítélete általában hibás.) Sajnos erről az alapvető kiinduló problémáról (a jogos elégedetlenségről) nemcsak a vezetés feledkezett el, de a többi tényező is (középvezetés, értelmiség, lakosság nagyobb része, nemzetközi vezetés, nemzetközi közvélemény, EU, stb.). Sőt még az ellenzék is részben elfeledkezett erről. 

 Alapvető kiinduló problémák, amelyekről a diktatórikus vezetés elfeledkezett, amelyek elfelejtése rossz magoldásokat szült.

 Amelyekről sajnos a többi tényező is elfeledkezett, középvezetés, értelmiség, lakosság egy része, nemzetközi vezetés, közvélemény, EU, és részben az ellenzék. Ne felejtsük el, hogy a fő felelős mindig a működő vezetés, elsősorban azért, mert az aktuális megoldás elsősorban az ő kezében van.

Elfeledkezett: szinte teljesen mindegy, hogy ez direkt manipulációs elfeledkezés, vagy diktatórikus vezetés beszűkült gondolkodásából eredő feledékenység, vagy egyszerű ostobaság.

Az elfelejtett alapvető problémák felsorolása.

 - A vezetés hibái folytán a jogos elégedetlenkedők, többek között a radikális elégedetlenkedők száma, elégedetlensége jelentős növekszik. (Ezt az előbb elemeztem ki.)

 - A válság kiindulópontja a jelentős költségvetési hiány, akkor ennek kialakulását szükséges pontosan elemezni.

 - A válság kiindulópontja a pénzügyi válság, a költségvetési hiány, azzal összefüggésben az infláció, az államadósság, a külkereskedelmi mérleg,  a forint árfolyama, és az alapkamat problémája.

 -  A válság másik kiindulópontja a korrupt és rossz hatékonyságú állam.

 - Minden változtatás lényege, célja: a lakosság érdeke (termelésnövekedés és életszínvonal-növekedés) és elégedettsége.

 - Magyarország a rendszerváltó országok között (hasonló helyzetű országok között), minden tekintetben jelentősen visszacsúszott, lemaradt.

 - A rendszerváltás utáni magyar vezetés, és elsősorban az éppen működő vezetés alapvetően, stratégailag rossz gazdaságpolitikát, pénzügyi politikát, hatalmi politikát folytatott, ill. folytat.

 - Alapvető kiindulópont a történelmi fejlődés az alapvető emberi jogok érvényesítése, az arányos és igazságos különbségek kialakítása.

Ezek az alapvető kiinduló problémák, melyekből mindig ki kell indulni. Nem történhet olyan politikai, gazdasági elemzés vita, amelyek nem ezekből indul ki. Azt gondolom, hogy ezeket az alapvető problémákat minden nap, minden alkalommal, minden vitában szóba kell hozni, mint alapvető kiindulásokat.

Hasonlattal élve, olyanok ezek, mint a ködben világító világítótornyok. Ha elfeledkezünk róluk, akkor a bárka csak kóvályog a ködben, rosszabb esetben sziklának csapódik. Ezek problémák jelenleg csak felmerülgetnek. Mintha a kapitány a tisztikar az emberek néha észrevennék: igen vannak ezek a felvillanó fények, talán valamit jelentenek is, de nem úgy kezelik őket, mint alapvető útjelzőket.

Elfeledkezés erről: a válság kiindulópontja a jelentős költségvetési hiány, akkor ennek kialakulását szükséges  pontosan elemezni.

Pár év alatt jelentősen szinte a világon egyedülálló mértékben nőtt a költségvetési hiány és erről mind mai napig nem készült részletes átfogó elemzés legalábbis a társadalom elé nem került ilyen. Hiányos és leegyszerűsített, sőt elmosó okok ugyan meg lettek nevezve. Pl. a 2002-es állami béremelés. Pl. az állam rossz hatékonysága. Pl., hogy a működő vezetés évekig nem csinált semmit.

Ezek azonban nem elfogadható okok, és nincsenek pontosan adatolva. Az állam már évtizedek óta rossz hatékonyságú. Két lehetőség van. Vagy 2002 óta, nem romlott jelentősen az állam hatékonysága és akkor ez nem indok. Vagy jelentősen romlott, és akkor meg kellene pontosan nevezni, hogy miért romlott. Az hogy a kormány évekig nem csinált semmit, szintén nem fogadható el oknak. Az előzővel összefüggésben, ez önmagában nem növelhette jelentősen a költségvetési hiányt. Ha pedig, ez a nem csinálás, konkrétan hibás döntéseket, ill. fontos konkrét döntések elmaradását okozták, olyanokét, amelyek kimutathatóan  kárt okoztak, akkor azt nyilvánosságra kell hozni. A tisztánlátáson túl két okból kellene pontos elemzést készíteni. Egyfelől, ha nincs pontos elemzés a kiinduló problémáról, akkor a megoldás sem lehet pontos.

Másfelől: nincs kizárva, hogy itt komoly korrupciós, ügyletek,  netán sikkasztások történtek.

Persze komoly korrupciók, sikkasztások nemcsak e vezetés alatt történhetnek. A rendszerváltás után Magyarországon elég sok ilyen ügy látott napvilágot, most itt nem sorolom fel őket. Tehát ebben az országban ez nem lehetetlen, nem alaptalan a gyanakvás. Mindenesetre azért megemlítenék néhány tényt. A vezetés bizonyítottan hamis költségvetési számokat adott közre. A vezetés hamis állításokkal, ígéretekkel került hatalomra. A vezetéstől tehát nem idegen a hamisság. Feltennék néhány kérdést. Egy bármilyen vezetésnek miért lehet fontos a valós hiány megszépítése? Egy bármilyen vezetés miért akar minden áron hatalmon maradni? Egy bármilyen vezetés miért kezd nagy felfordulásba, a hiány igen gyors pótlására, szintén bármi áron? Egy bármilyen vezetés miért nem ad pontos elemzést a hiány kialakulásáról? Egy bármilyen vezetés pl. megteheti mindezt azért, mert a hiány, szerényen fogalmazva, nem éppen törvényes úton jött létre, és nem szeretné, ha ez kiderülne.

E bármilyen vezetés részéről jó, és ésszerű trükk lenne, ha különböző módokon elterelné erről a figyelmet. Pl. kijelentené, hogy ő általában hazudott és évekig nem csinált semmit.  E kijelentés következménye, még mindig jobb számára, mint egy lehetséges konkrét lebukás.

A lényeg azonban a következő. Szükség lenne egy pontos részletes elemzésre, mely tételesen pontosan összegszerűen kimutatná, hogyan is jött össze ez a hatalmas hiány. Ennek az elemzésnek talán azt tartalmazni kellene, hogy lehet a költségvetési törvényt kijátszani.  Vagy azt, hogy a költségvetési törvény rossz. Egy ilyen elemzés bemutatása, ha nem a kormány, de legalább más testület részéről, egy fejlettebb rendszerben magától értetődő lenne.

Mivel ilyen kimutatást, elemzést a vezetés nem mutat be, és sajnos senki nem kéri, számon, ill. más testület sem készített ilyent, ezért ki lehet jelenteni: ez a probléma el lett, el van felejtve.      

Elfeledkezés erről: a válság kiinduló problémája a pénzügyi válság elsősorban a költségvetési hiány, de az szorosan összefügg az inflációval, az államadóssággal, a külkereskedelmi mérleggel,  az árfolyammal, az alapkamattal. Sőt mindez kihat a termelés-növekedésre.

Erről a problémakör igen hosszú fejtegetést igényelne, sajnos itt csak lényeg vázolására van lehetőség. Először is szerintem egy sereg téveszme kóvályog a köztudatba, beleértve a vezetés köztudatát is. Pl., hogy az erős Ft a jó helyzet. Itt azt javaslom, hogy ezt a megtévesztő kifejezést (az erős, az általában jó) változtassuk meg így: kövér Ft, és sovány Ft. Ez talán kifejezi azt, hogy az elhízott állapot, az nem erős állapot, az éppen olyan káros, mint a túlságosan sovány állapot, ill. még annál is rosszabb. A pénzügyi egyensúlytalanság hosszabb távon jellemzően ellenkező irányba fordul, pl. a kövér Ft összeomlik. Másik téveszme, hogy a magas alapkamat, az tartósan és minden káros mellékhatás nélkül jelentősen csökkenti az inflációt.  Ebből csupán az nem igaz, hogy tartósan, az hogy jelentősen, és az hogy káros mellékhatás nélkül. A jelentős mellékhatás, amely szinte túltesz a főhatáson, éppen a többi mutató (árfolyam, Ft elhízása, külkermérleg, hazai termelés, államadósság) romlása. A harmadik téveszme hogy a két legfontosabb mutató, a költségvetési hiány és az infláció. Valójában az államadóság és a külker mérleg legalább ilyen, sőt egy fokkal fontosabb mutató. Igaz ezek hosszabb távon és több áttétellel hatnak viszont akkor erősebben.

A szerintem optimális megoldás: alapkamat-csökkentés, és hitelfelvétel csökkentése, bevállalva egy magasabb átmeneti inflációt, viszont az eladósodás csökkenne, a termelés, főleg az exporttermelés, idegenforgalom növekedne, a költségvetési hiány csökkenne. Ha kíváncsiak rá, akkor elküldhetem a konkrét részletes elemzést. Így kialakulna egy erős negatívum (átmeneti erősebb infláció), és vele szemben három-négy pozitívum.

Ellenben az inflációt is lehetne fékezni, ha az állam kevésbé növelné az adókat és az állami árakat, állami területek árait. (Ebben a pénzügyi válsághelyzetben, egy viszonylagos rendeződésig, egyensúlyig, nem szabad az adókon, állami árakon változtatni.)

Ne felejtsük el, hogy az alapkamat és a  hitelfelvétel is, nálunk a legmagasabb Európában ( a világon is élen járunk), ez azért sejteti, hogy ezek sincsenek rendben. Ezt az egészet tegyük azonban zárójelbe. Induljunk ki abból, hogy ez a probléma az egyik alapvető probléma.

Ha pedig az, akkor állandóan, folyamatosan elemezni kellene, hogy e vonatkozásban éppen hol tartunk, és mi a jövő kilátása. Ha csak azt néznék, hogy e vonatkozásban jelenleg hol tartunk, akkor is elég szomorú dolgok derülnének ki. Szerintem a jelenben a lehető legrosszabb folyamat zajlik. Jön a hitel, az államadósság dagad, a Ft egyre jobban elhízik (nem erősödik), a külker mérleg és az exporttermelés romlik, ráadásul az infláció is nő, miközben a költségvetési hiány enyhén csökken. Tehát most van egy enyhe pozitívum és vele szemben három-négy erős negatívum.  Szerintem ez a helyzet, az viszont biztos, hogy ez az alapvető, kiinduló probléma nincs állandóan elemezve, egyszerűen a feledés homályába merül. Valószínűleg egy-két-három éven belül egy nagy koppanásra, egy a jelenleginél súlyosabb pénzügyi válságra ébredünk. Arra ébredünk, hogy az eurótól még messzebb állunk, mint valaha. Akkor talán feltehetjük a kérdést ennek az egész felfordulásnak, a reformnak nevezett megszorításnak mi értelme is volt, ha az eredmény rosszabb, mint kezdet.

Elfeledkezés erről: az egyik alapvető probléma a korrupt és rossz hatékonyságú állam.

Erre sokan mondhatják: na erről aztán nincs elfeledkezve. Én azt mondom: de.

A korrupcióról eleve elfeledkezett a vezetés, ez ügyben nem tett semmit.

Kitérés a korrupció elfelejtésére.

Ez nem egy piszlicsáré, mellékes tényező, a költségvetési hiány jelentős tételéről van szó. A költségvetési hiány legalább egynegyede, de inkább több, a korrupciós elszivárgásokból származik. A korrupció csökkentése érdekében a vezetés nem tett semmit. Jellemző a vezetés mentalítására, valódi igazságosságára: keményen leszámol a kisjövedelműek vélt, vagy valós (többnyire nyomor szülte) blicceléseivel, de nem törődik a korrupcióval.

A költségvetési hiány vázlatos összetétele. Kb. 30% korrupciós elszivárgás. Kb. 30% az állam rossz hatékonysága. Kb. 30% a rossz pénzügyi, hitel, és monetáris politika következtében az állami pénzek (adók) áttételes elszivárgása, főleg a külföldi pénzbefektetők zsebébe. A maradék 10%-on a különböző egyéb okok (pl. túlfogyasztás) osztoznak.

Itt megint felteszem a kérdést:  mi játszódik le a szinte nyomorgó, nélkülöző kisember fejében, amikor azt látja, hogy sokan milliókat, milliárdokat vágnak zsebre érdemtelenül, korrupciós ügylet, vagy más úton, pl. pénzügyi spekulációk által? Győzzék meg a nélkülöző embert, hogy ezen gondolatait, érzéseit törölje, ezek csak demagógiák. Tessék, próbálják meg. Talán létrehozható a szép, új világ.

Tulajdonképpen a protekcióról és a bürokráciáról is elfeledkezett a vezetés. Ha most a vizitdíjra és egyéb intézkedésre gondolok, úgy tűnik, hogy bürokrácia nemhogy csökkent volna, de növekedett. Továbbá, az államnak mondjuk, van 20-30 jelentős területe. Strukturális átszervezés ezek közül csak az egészségügyben volt, jelentősebb, és kevésbé jelentős talán az oktatásban, és a vasúti közlekedésben, máshol nagyon enyhén. Elismerve, hogy az egészségügy a legjelentősebb terület önmagában, mégsem mondható, hogy az un. reformok, akár az állam felét is érintenék.

Merengjünk el röviden azon, hogy mi is az a hatékonyságnövelés. A dolgozók motiváltságának növelése. A nagyobb motiváltságnak egyrészt a jobb minőségű munkavégzésre másrészt a pazarlás megszüntetésére kell irányulnia.   A hozzáadott szellemi értéktöbblet, azaz a dolgozók kreatív munkájának növelése. A motivált és kreatívabb, nagyobb szakértelemmel rendelkező dolgozók jobb eszközökkel, nagyobb szervezettséggel tudnak dolgozni. Összefoglalva hatékonyságnövelés elemeit: nagyobb motiváltság, érdekeltség, nagyobb szakértelem, pazarlás csökkentése, kreatívabb munka, jobb korszerűbb eszközök, jobb nagyobb ésszerűbb szervezettség, rátermettebb vezetők.  Valójában ezekkel lehet azt elérni, hogy egy dolgozó, adott idő alatt, adott jövedelem mellett jobb, több munkát tudjon elvégezni. (Én egyébként leírtam, és javasoltam egy átfogó állam-hatékonyságnövelést.

Ezt itt nem részletezem, de bizton állíthatom, hogy akár pénz nélkül is jelentősen lehet növelni az állam hatékonyságát. Vázlatosan pl. a következő módszerekkel. Pontos, lassan változó költségvetés.

Költségmegtakarítási jutalék-rendszer. Teljesítménybérezés. Államon belüli (részleges) verseny. Konkrét részletes racionalizálás. Hatékonyabb továbbképzés.

Szakértői (nem kontraszelektív) vezető-kiválasztás.)  Történtek e intézkedések a motiváltság, érdekeltség növelésére, a szakértelem növelésére, a pazarlás csökkentésére, a kreativitás növelésre, a szervezettség növelésre, az eszközök korszerűsítésére, a rátermettebb, becsületesebb vezetők kiválasztásra?

Nem történtek, legalábbis értékelhető mértékben nem történtek. A liberális vezetés taktikája: nem tesz valódi hatékonyságnövelési intézkedést, ezért kijelentheti, hogy az állam eleve rossz hatékonyságú, majd ezen az alapon privatizál. Amely privatizáció véletlenül az ő érdekeit is szolgálja. (A liberális köpönyeg alatti vezetés gyakorlati politikája teljesen azonos a nagytőke érdekével. Minő véletlen.)

A lényeg az, hogy valódi hatékonyságnövelés szinte nem történt. Az, hogy a dolgozót több munkavégzésre kényszerítik csak részben, kérdőjelekkel nevezhető hatékonyságnövelésnek. Valószínűleg, hogy ez a mennyiségi munkanövelés a minőség rovásra megy. Nézzük azonban más oldalról a problémát. Költségvetési hiány van, és ezt gyorsan úgy lehet csökkenteni, ha növelik az adókat, állami árakat, befizetéseket, ugyanakkor csökkentik az állami szolgáltatásokat, és nagyobb több munkavégzésre kényszerítik az állami dolgozókat, változatlan jövedelem mellett. Ezek nem mások, mint megszorítások. Nem reformok, nem hatékonyságnövelés. Ha elnézően értékeljük, akkor azt mondhatjuk, hogy történtek némi strukturális átszervezések, melyek egy kissé növelik a hatékonyságot. Talán egy kicsit racionálisabb lett a struktúra, talán egy kicsit az állami dolgozók több munkavégzésre vannak kényszerítve.  Kicsit racionálisabb lett a struktúra, mondhatom elnézően, hiszen, egy átgondolatlan, hebehurgya kapkodó, hibákkal tarkított átalakításnak vagyunk a tanúi. Ugyanakkor a megszorítások negatívumokkal járnak. A minőség romlása, az eszközök relatív romlása. A motiváltság csökkenése, a bürokrácia, adminisztráció növekedése. A dolgozók kreativitása pedig azért nem nő, mert többek között nincsenek bevonva az átalakításba. Összességében azt mondhatjuk, hogy a lehetséges hatékonyságnövelés mondjuk 20%-os lehetne, akkor most ebből talán 1-2% fog realizálódni. Ez nem is lenne baj ( rövid távon kapkodva ennyi lehetséges), akkor, ha a kormány emellett kidolgozna egy olyan középtávú programot, amelyik valóban  szinte minden területen a hatékonyságot növelné. Persze emellett a korrupciót, a protekciót is csökkenteni kell. De sajnos nem erről van szó.

A kormány, a megszorítást, ezt az 1-2%-os hatékonyságnövelést úgy kommunikálja le, mint a lakosság, betegek érdekében történő valódi reformot, hatékonyságnövelést, és esze ágában sincs valódi reformot csinálni.

Még talán azt is el lehet hinni, hogy a költségvetési egyensúly helyreáll a megszorítások következtében. De mi is történik ekkor. Valójában az állam költségvetése helyreáll a lakosság, (elsősorban a szegényebb, középszegény dolgozók, ill. kisvállalkozók) rovására. Ezzel a korrupt, rossz hatékonyságú állam, és most már több adót elszívó és kevesebbet szolgáltató állam nemhogy megjavult volna, de be lesz betonozva. A rossz bebetonozása éppen azzal történik, hogy azt pénzügyileg rentábilissá teszik. Ha a rablóvezér az egyre nagyobb mulatozásai miatt egyre többet rabol, mert rabolhat (a rablóvezér pénzügyi egyensúlya helyreáll), mindezzel a rablók tevékenysége, a lakosság szempontjából nem hasznosabb, de károsabb lesz.  Meg kell nézni, hogy egy svéd, svájci, német stb. állami alkalmazott egy óra alatt milyen mennyiségű, minőségű munkát végez, és egy magyar állami alkalmazott milyen mennyiségű, minőségű munkát végez. Igazi reformról akkor beszélhetünk, ha  a két munkavégzés közelít egymáshoz. Viszont itt jelentkezik egy további probléma: akár hatékonyságnöveléssel akár egyszerű lefaragással csökkentik az államot, az állami dolgozókat (ez történik jelenleg), mindenképpen nő a munkanélküliség, és a tehetségek külföldre vándorlása, pl. a tehetséges orvosok külföldre vándorlása. Tehát az állam igazi reformja (ez csak középtávú tud lenni), akkor lenne teljes, ha azt egy általános gazdasági, pénzügyi reform kísérné.

E téma kérdése viszont ez: kijelenthető, hogy a korrupt rossz hatékonyságú állam problémájáról elfeledkezik a vezetés? A fent leírtak szellemében a vezetés nem cselekszik, de nem is beszél ezekről, a problémákról. Kijelenthető, hogy nagy füst, a nagy kapkodás ellenére a kiinduló alapprobléma el van felejtve. Pár év múlva valószínűleg arra ébredünk, hogy a korrupt, rossz hatékonyságú állam miatt óriási problémák vannak.

Elfeledkezés erről: a lényeg mindig a lakosság érdeke (termelésnövekedés, életszínvonal-növekedés) és lakosság elégedettsége.

Kezdjük azzal, hogy a kormány úgy kommunikálja le jelenlegi helyzetet, hogy az hosszabb távon a lakosság, a betegek  érdekét szolgálja. Ezt viszont szinte semmi nem támasztja alá. Ha igazi reform történne, akkor talán igaz lenne, de nem az történik.

A lakosság életszínvonala csökken, mert kevesebbet szolgáltat az állam: ez egyébként elsősorban szegényeket és átlagos jövedelműeket (középréteg, kisvállalkozók) sújtja. Csökken, mert növekednek az állami árak, és az állami területek (de magángazdasági működtetésű) árai. Ez elsősorban szegényeket és az átlagos jövedelműeket sújtja.

Továbbá növekednek az adók járulékok, elsősorban azok, amelyek szegényeket, az átlagos jövedelműeket, kisvállalkozókat sújtják. E téren is elpufognak hangzatos nagy szavak: majd az elit vezetés jövedelmét csökkentjük, majd bevezetjük a vagyonadót, majd bevezetjük az ingatlan adót, majd gazdagok állami szolgáltatását csökkentjük, aztán ezekből nem lesz semmi. Ha megnézzük a megszorításokat, akkor rájöhetünk arra, hogy azt szinte kizárólag a szegényebb, átlagos jövedelműek megszorításából áll. Ne felejtsük el, hogy az állami, ill. az állami területeket érintő árak díjak (rezsi költség, vizitdíj, tandíj, stb., mind a szegényebb réteget érinti elsősorban. Két okból is, egyrészt ezzel relatívan csökken az adó, ami részben kiegyenlítené az amúgy is magas és igazságtalan jövedelmeket. Másrészt a szegényebbek fogyasztói kosarában ezek a tételek sokkal inkább meghatározok. A vagyoni, jövedelmi különbségek amúgy is hatalmasak voltak hazánkban és ez egy sereg negatívummal járt. A munkanélküliség, a tisztességtelen, kapzsiságdeterminált gazdaság, az improduktív munka, (adminisztráció, biztonsági őrség, pénzügyi machinációk, stb.).   A bűnözés növekedése. A munkanélküliség és munkaképtelenség növekedése. Mindez egyébként a termelést is csökkenti, és növeli pénzügyi egyensúlytalanságokat. A lényeg a következő: több okból és nemcsak erkölcsi okból, a megszorításoknak éppen gazdagabb, nagyvállalkozó réteget kellene sújtania, de ennek az ellenkezője történik, éppen szegényebbek, az átlagos jövedelműek, a kisvállalkozások terhei nőnek. Ezzel felsorolt negatívumok tovább nőnek. A lakosság életszínvonala, mondhatjuk fokozottan csökken, hiszen az arányos közteherviselés nem mérsékeli azt.

Az un. egészségügyi reformok végeredménye az, hogy szegényebbek, átlagos jövedelműek kevesebb egészségügyi ellátáshoz képesek hozzájutni. Ezzel többek között nő a munkaképtelenség.

Itt azért álljunk meg egy mondatra. Ha az egészségügyi ellátás csökkenése (a nehezebb hozzájutás is végeredményben csökkenés) szenvedéseket és halálozásokat okoz, akkor itt már egy fokkal súlyosabb felelősségről van szó. Szóval itt már a diktatórikus vezetés átlép egy erkölcsi, jogi határt.

Egyébként ezt a határt 2006 októberében történt rendőri brutalitással is átlépte.

A termelés több okból csökken. Az előbb felsoroltak miatt (munkanélküliség, munkaképtelenség), a kisvállalkozók helyzetének romlása miatt, csökken. Csökken, mert a pénzügyi politika miatt csökken az exporttermelés, az idegenforgalom, stb.

Egyébként pl. az infláció (amely előreláthatólag tartós lesz) is, elsősorban szegényeket, átlagos jövedelműeket sújtja. Az egyéb pénzügyi egyensúlytalanságok pl. árfolyam-ingadozás szintén  ezt a réteget sújtja. Mindkettő negatívan hat a termelésre.

Ha még magasabbról nézzük, és azt mondjuk: hogyha a lakosság ráfarag, akkor valakik jól járnak, akkor kijelenthető, hogy az un. reformok  az eddig is hasznosulóknak, gazdagok nagyvállalkozók, bankok, nagytőke, külföldi pénzbefektetők számára további milliárdokat jelentenek. Főleg a jelenlegi monetáris politika mellett. A pénz legnagyobb részét a külföldi pénzbefektetők viszik ki a hatalmas kamatokon keresztül.

Nézzük a lakosság elégedettségét. Induljunk ki abból, hogy mindaz, amit elmondtam nem igaz, adja Isten, hogy ne legyen igaz. Ha mindez hasznos és valódi reform lenne, akkor sem váltana ki elégedettséget, mert az egész egy abszolút antidemokratikus, mondhatjuk diktatórikus eljárás keretében történik. Tehát lakosságnak, a lakosság egyetlen rétegének, nincs érdemi beleszólása a történésekbe. Ez egyébként nem szokatlan hazánkban, az államkapitalizmusban. Csak mivel itt megszorítások vannak, talán még egy fokkal fontosabb lenne egy viszonylag demokratikusabb eljárás. Valamilyen egyeztetés, egy-két népszavazás, stb. A hebehurgya kitalációs és intézkedési stílus, amely szükségszerűen tévedésekkel tarkított, pökhendi és lekezelő is, szintén diktatórikus,  és elégedetlenséget okoz. Még egy megjegyzés: ha valaki valamit elront és azt aztán mások szenvedése árán helyrehozza, szerintem nem érdemel dicséretet.

Itt utalnék a diktatórikus vezetés beszűkült gondolkodásra: majd a végén rendben jön minden, majd a végén megdicsőülök. Eközben pedig egyre beljebb sodródik az örvénybe. (Vagy ez van háttérben: legalább kimászok egy törvénytelenségből?)

Kijelenthető hogy diktatórikus vezetés ez esetben is elfelejtette ezt az alapvető kiindulást: a lényeg a lakosság érdeke (termelésnövekedés, életszínvonal-növekedés) és a lakosság elégedettsége.

Elfeledkezés erről: a 2006-os válság kialakulásnak oka az, hogy rendszerváltás utáni magyar vezetés, és az éppen működő vezetés  alapvető stratégiai gazdaságpolitikai és politikai hibák sorát követte el. 

A 2006-os Mo. vezetés kommunikációjának egyik pillére: a hibákat nemcsak mi követük el. A pontos megfogalmazás ez lenne: a hibákat nemcsak mi követtük el, de legnagyobb részét mi követtük el. Hasonlattal élve a következő történt. A bárka (a nemzet bárkája) halad szilák felé.

Tény hogy szinte minden vezetés összességében arra felé kormányozta. Nem pontosan szembe csak arra felé egyik egy kicsit balra, a másik pedig egy kicsit jobbra. A lényeg az, hogy egyik kormány sem kormányozta nemzet bárkáját a válságtól szignifikánsan eltérő irányba. Egyszerűbben minden kormány elkövetett alapvető stratégiai hibákat csak nem egyenlőket, tehát nem kell összemosni felelősséget. Ellenben az utolsó a 2006-os vezetés volt az, aki konkrétan a szikláknak vezette a bárkát. Egyértelmű, hogy annak a vezetésnek, aki előtt nyilvánvalóan ott szikla (a válság), aki láthatja (és ha nem látja, akkor az a baj), aki még el tudja fordítani bárkát, de nem teszi, annak felelőssége jóval nagyobb, legalább duplája, mint azon vezetések felelőssége, melyek csak arra felé haladtak. A példázat szerintem jó, megállapíthatjuk egyfelől hogy a rendszerváltás utáni minden vezetésnek, kisebb-nagyobb mértékben van felelőssége, de az utolsó vezetés felelőssége magasan a legnagyobb.

De elemezzük azt a tényt, hogy Magyarország a rendszerváltó országok között is az élbolyból a hátsó bolyba, az utolsó helyek egyikére került. Először is, nem hivatkozhat a vezetés történelmi hátrányra és egyéb külső körülményre, hiszen szinte egyenlő indulású, helyzetű, állapotú országok között maradt le. Nem hivatkozhat arra, hogy nem lehetett volna sokkal jobban csinálni.  Ez a lemaradás nyilvánvalóan bizonyítja a súlyos hibák sorát. Tehát ez tény: a jelenlegi vezetés nemcsak hazugságok, de a hibák sokaságát is elkövette. A kérdés ez: ha bármilyen magabiztosan is, kiáll egy ember (több ember), aki már bizonyítottan hazugságok, és hibák sorozatát elkövette, akkor annak lehet e hinni? Ráadásul, amikor mindezt elkövette, ugyanilyen magabiztos volt. A laikus számára az egyértelműen árulkodó jel, arra, hogy ezen ember, emberek pökhendiek és éppen ezért hibázók, éppen a folyamatos, állandó, hatalmas magabiztosság miatt.

Az is tény, hogy hazánk szinte minden területen, minden vonatkozásban lemaradt.  Szinte a legkisebb a termelésnövekedése. Szinte legrosszabb az összes pénzügyi mutatója. És szinte a legrosszabb az általános életszínvonala. Ha az életszínvonalnak van mondjuk 50 fontos területe, mutatója (egészség, oktatás, közbiztonság, lakáshelyzet, stb.) akkor azok nagyobb részében relatív visszacsúszás tapasztalható, mérhető.

Sőt jelentős részben nemcsak relatív, de abszolút a hátramenet. Úgy is fogalmazhatunk, hogy hazánk az előző rendszerhez képest összességében alig fejlődött. Illetve, ha az előző rendszer változatlanul fennmarad, akkor valahol itt tartanánk. Arról nem is beszélve, ha a Kádár rendszer áttért volna a piacgazdaságra, versenygazdaságra, akkor hol tartanánk. De hogy ez esetben nem a rendszerrel van a fő baj, azt éppen a többi rendszerváltó országok fejlődése bizonyítja. Mit is jelent ez a (szinte első helyről szinte az utolsó helyre) lemaradás. Azt jelenti, hogy miközben rendszerváltó országok bárkái, (azok többsége) egy viszonylag jó irányba haladt, addig magyar bárka egy viszonylag rossz irányba haladt (az alapvető stratégiája volt rossz.)

Általános a lemaradásból az előbb kihagytam a közélet a közerkölcs állapotát, amely jelenleg szintén a legrosszabbak, közé tartozik. Ha most nekem pár mondattal kellene jellemezni a közéletet, közerkölcsöt akkor a következők jutnak eszembe. Nagyfokú klikkesedés, marakodás.

Pökhendi, öntelt, önző és ugyanakkor alkalmatlan, elégtelen szaktudással rendelkező (kétségtelenül, emellett nagy dumájú, és szívós) vezetők hosszú sora. Önző kapzsi, individualista emberek tömege. Feszült, rossz emberi kapcsolatok.  Érdekes, hogy a magyar emberek jelentős része, vagy farkas, vagy birka. Egyébként a birka is önző individualista, nemcsak a farkas, csak másképpen. A kettő közötti réteg, a normális réteg, talán hazánkban a legkisebb. És érzek valamilyen általános piszkosságot, szemetességet. Talán hazánkban a legnagyobb a szellemi szemetelés, a félrebeszélés, a tévedés, a felületesség, a hazudozás, a manipuláció.

Általános lemaradásról beszélhetünk, tehát amelynek részei: A minimális (szinte csak külföldi technikából eredő, de még azt sem követő) termelésnövekedés, ill. annak viszonylagos csökkenése.  A pénzügyi mutatók romlása. Az életszínvonal stagnálása, relatív csökkenése. A közélet, közerkölcs, köztudat, a politikai kultúra állapota.

Mit is jelent ez az általános lemaradás, rossz irányba haladás. Egyrészt azt jelenti, hogy az egész rendszerváltás utáni vezetés, az összes kormány valamilyen mértékben részese ennek.

Pl. az első magyar vezetés már eleve rossz irányba fordította bárkát amennyiben az egyik legaljasabb, legkorruptabb, legkevésbé demokratikus (a dolgozói privatizáció szinte zéró volt)  privatizációt hajtotta végre. Ez a természetesen kihatott az induló közerkölcsre. Másrészt azt jelenti, hogy magyar vezetésnek (az egész rendszerváltás utáninak) az alapvető gazdasági, politikai stratégiája volt rossz. Tehát nemcsak a „kisebb” hibák ezreiről van szó. Kétségtelenül a sorból pozitív vonatkozásban egy kicsit kilóg az 1998-2002-es vezetés.

Ez a kilógás azonban nem volt szignifikáns. Ez a kilógás nem volt arra elég, hogy a bárkát alapvetően a helyes irányba kormányozza. Ezzel együtt: „a felelősség összemosásának elkerülése” elve alapján meg kell állapítani, hogy ezt a vezetést (1998-2002) fele akkora felelősség terheli, mint az utána következő vezetést és talán negyedannyi, mint a jelenlegi vezetést.  Mivel általános lecsúszásról van szó, eleve csak negatív megítélés jöhet szóba.

Mik is azok az alapvető stratégiai hibák.

A társadalmi, vagyoni, jövedelemi különbségek nagysága. (A rendszerváltó országok között az egyik legnagyobb hazánkban van.) A demokrácia, ill. a közvetlen demokrácia szintje. (Az induláshoz képest összességében nincs fejlődés, sőt némi visszafejlődés tapasztalható. Csak kettő, a sok közül. Csökken a népszavazások száma. Kétpártrendszer, kétoldalú rendszer kialakulása.) A politikai szembeállás, ill. kritika és együttműködés helyes aránya. ( A túlzott együttműködés, összefonódás, kritika hiánya sem jó. Nálunk a másik véglet okoz károkat. A rendszerváltó országok között, az egyik legerősebb klikkesedés, marakodás hazánkban tapasztalható.)

 A nagytőke ajnározása. (A rendszerváltó országok között hazánkban az egyik legnagyobb.) A kis és középvállalkozások elhanyagolása, kizsákmányolása. ( A rendszerváltó országok között az egyik legnagyobb.) A privatizáció mértéke, módja. (A rendszerváltó országok között az egyik legnagyobb legkorruptabb, legzavarosabb.) Az állam nagysága, szerepe, tisztasága. (A rendszerváltó országok között az egyik legkisebb, legzavarosabb.) A korrupt és rossz hatékonyságú állam. (A rendszerváltó országok között az egyik legrosszabb. A kis és gyenge állam is lehet korrupt, rossz hatékonyságú.) 

Az innováció (megújulás, tervszerű előrehaladás, fejlődés), a természettudományos, technikai innováció, az általános innováció, és a politikai innováció. (A rendszerváltó országok között az egyik legkisebb. Ezzel összefüggésben az EU-s pályázatok lehívása, az egyik legrosszabb.)

A pénzügyi és monetáris politika. A pénzügyi, monetáris politika helyes alapelveire gondolok. Itt csak „a fokozatos kislépésenkénti változtatás elvét”, valamint „az optimális mérsékelt hitelfelvétel elvét” emelném ki. (A rendszerváltó országok között nálunk rángatták, szinte a legintenzívebben, és össze-vissza az adókat,  az alapkamatot. Nálunk szinte a legmagasabbak az adók. Szinte legnagyobb hitelfelvétel aránya. Az állami áremelések aránya.)

A jó külpolitikai stratégia alapja: egy erős, gazdag, fejlett ország létrehozása. Mivel ez nem történt meg még viszonylagosan sem, ezért a külpolitikai stratégia sem lehet jó, legfeljebb elégséges.

A történelmi múlt feldolgozása, az identitás megtalálása. (A rendszerváltó országok között, nálunk szinte nálunk a legerősebb az ideológiai köpönyeg jellegű politizálás, kommunistázás, fasisztázás.)

Megjegyzések a stratégiai hibákhoz.

Helyes összesítve nézni a politikai, gazdasági stratégiát: mi az átlagos iránya, mi az átlagos eltérése, hibaszázaléka.

Nemcsak a rendszerváltó országokhoz lehetne hasonlítani a magyar stratégiát, hanem fejlett nyugati országokéhoz, mint Svájc, Norvégia, Finnország, Svédország, stb.

Ezen országok stratégiája is ugyanabban az irányban tér el hazánk gazdasági, politikai stratégiájától, csak itt természetesen nagyobbak az eltérések.

A rendszerváltó országok többségének gazdasági, politikai stratégiája eltér a miénktől, mi lemaradtunk  ezen rendszerváltó országokhoz képest. Szerintem világos az összefüggés.

Elfeledkezés erről: az alapvető kiindulópont a történelmi fejlődés, az alapvető emberi jogok érvényesítése.

A diktatórikus vezetés talán legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a történelmi fejlődést hátramenetbe kapcsolja, történelmileg fejletlenebb állapotot alakít ki. A keresztény szellemiség, a humanizmus, a polgári felvilágosodás (az alapvető polgári jogok) sőt a dolgozók ( munkásosztály) érvényesülése, a szolidaritás, a kisebbségek védelme és minden haladó szellemi irányzat lényegében egy irányba mutat. Sőt idevehetjük a hippokratesi orvosi esküt is. Az alapvető fejlődési irány: az emberek között arányos és igazságos társadalmi, vagyoni (életszínvonalbeli), hatalmi különbségek alakuljanak ki. (A demokratizálódás ezen belül, a hatalmi különbségek csökkentése, amennyiben egyre többen, egyre nagyobb mértékben vehetnek részt a döntésesekben. A következő lépcső: a közvetlen demokrácia.)  Ez a szellemi és gyakorlati történelmi fejlődés. Az egészségügy vonatkozásában ez egyszerűsítve a következőt jelenti.

Legalsó szint: a megbetegedő, balesetet szenvedő (a betegség, a balesetjellemzően önhibán kívüli), csak bizonyos feltételek mellett (elsősorban, képes e  fizetni) gyógyítják.

Alacsony szint: a megbetegedő, balesetet szenvedő embert csak bizonyos feltételek mellett ( elsősorban tud e ezért fizetni) gyógyítják magas szinten, (a kor szaktudásának technikájának megfelelően), a feltételekkel nem rendelkező embert ennél  sokkal alacsonyabb szinten gyógyítják. Ez egyszerűsítve: a szegénykórház-gazdagkórház rendszer. Magas szint: a megbetegedő, balesetet szenvedő embert szinte feltétel nélkül a kornak megfelelő legmagasabb szinten gyógyítják. Ezt mondja ki a jelenlegi alapvető emberi jog, és az alkotmány is.

Sok közdelem és szenvedés által jutott el a történelmi fejlődés erre a szintre, és akkor jön egy diktatórikus vezetés és hátramenetbe kapcsol. Pl. az egészségügyi fejlődés vonatkozásában a magas szintről az alacsony szintre a szegénykórház-gazdagkórház szintre. Mint, minden igaz erkölcsi fejlődésnek, úgy ennek is van ésszerűségi vonatkozása. Pl. a rossz egészségi állapot fokozza munkaképtelen emberek számát, ez pedig egy gyengébb termelést jelent. Vagy pl. a járványos beteg, még ha az szegény is, terjesztheti a betegséget.

Térjünk rá erre: az igazságos arányos állapot, ha nincsenek potyautasok, olyanok akik kevesebbet tesznek be a közösbe és többet vesznek abból ki. Kezdjük azzal, hogy a jövedelmek, vagyonai állapotok eleve igazságtalanok, aránytalanok. Történelmileg az adózás, arányos közteherviselés azért is alakult ki, hogy ezt az igazságtalan állapotot részben kompenzálja. Csak részben kompenzálja.

Megszületett a levegővételi járulék. ( Az alkotmánybíróság figyelmébe ajánlom)

A jelenlegi vezetés egyik legnagyobb hazugsága: az egészségügyi ellátásban jelenleg egymillió potyautas (jogosulatlan személy) van. Azt tapasztalhattuk, hogy a 2006-os Mo. vezetés folyton-folyvást hazudik, manipulál. ( Ez is diktatórikus vezetések jellemzője. Sajnos pl. ezt a hazugságát is cáfolat nélkül, szajkózzák, ez pedig a politikai kultúra állapotára utal.) Miért is hazugság ez? Akinek jövedelme van, attól vonják az egészségügyi járulékot. Aki ilyent nem fizet annak nincs jövedelme.  A vezetés (állam) feladata lenne, hogy adócsalókat felderítse. (Továbbá, feladata lenne, hogy kiderítse, ki az aki önhibájából, és azon kívül, jövedelem nélküli.) Az állam ezt a feladatát a rossz hatékonyság, korrupció miatt nem teljesíti. Ha pedig ezt nem teljesíti, akkor minden jövedelem nélkülit az ártatlanság vélelme alapján valóban jövedelem nélkülinek kell tekinteni. Annál is inkább mert ezen, egymillió ember többsége valóban az, méghozzá önhibáján kívül jövedelem nélküli. A többséget ilyen és ehhez hasonló emberek alkotják.  Kettő, három, vagy több gyermeket nevelő szülő, háztartásbeli. Egyszer már eljutottunk arra szintre, hogy a gyermeknevelés nem haszontalan tevékenység, nem potyautasság. Most e tekintetben is visszafejlődtünk. Továbbá, azok, akik ötven éven felül és ráadásul rossz egészségi állapotban vannak ( azért leszázalékolás nem jöhet szóba),  ezért nem találnak munkát, ill. még fizikai munkát sem tudnak végezni.  Azok, akik olyan helyen laknak, ahol a munkanélküliség hatalmas, 50%-on felüli. Azok, akik valamilyen probléma nélkül több hónapig nem tudnak elhelyezkedni.  Az egymillió emberből mondjuk 600 ezer ilyen és ehhez hasonló. Természetesen ezek az emberek szegények, a létminimumon, vagy  azalatt élnek. (Tulajdonképpen 800 ezerre kellene emelni a számot, mert azokat is idevehetjük, akik egyszerűen csak olyan munkát kapnak, amely mögött nincs járulékfizetés.) A vezetés (a média és közvélemény is) ezeket az embereket folyamatosan sértegeti, és fizetésre kényszeríti őket. Mondhatjuk, őket biztosan állami atrocitás éri. Az állam nem biztosítja a munkavégzésüket, ez kérdéses atrocitás. Az hogy ennek ellenére nem kapnak igazi állami kompenzációt, ez már talán atrocitás. Az, hogy mindennek ellenére, kétszeres büntetés mellett pénzt követelnek tőlük, ez bár biztosan az. 

Ráadásul szándékosan össze van keverve a kötelező közteherviselés, és a biztosítás. A kötelező közteherviselés: akinek van jövedelme az a saját minimális ellátásán kívül fizesse ki annak az állami ellátását akinek nincs jövedelme. Méghozzá a jövedelem arányában fizessen. Ez a korábban taglalt történelmi fejlődésből ered. Illetve abból, hogy a jövedelmek és a munkanélküliség nem arányos és igazságos. A biztosítás, (kötelező biztosítás) a saját ellátásról szól. Itt bizonyítható az önhiba, és van önválasztás, vagyis aki (akár magasabb jövedelem mellett) kevesebbet fizet, az kevesebb szolgáltatást kap, aki nem fizet az nem kap szolgáltatást. A biztosítási rendszernek tehát önválasztáson kellene alapulni. A közteherviselésben, adózásban nincs önválasztás. A biztosításra kötelezés tulajdonképpen fából, vaskarika, hiszen akkor a biztosításból már közteherviselés lesz. Ráadásul fennáll a kettős büntetés jogtalansága. Aki nem fizet, annak megszűnik a biztosítása, ráadásul késedelmi pótlékkel és egyéb büntetésekkel sújtják.  Mindez a jövedelem nélküliek vonatkozásában már tripla jogtalanság, igazságtalanság, logikátlanság.

A lényeg a következő. Az állam bevezetett egy olyan járulékot, amelyet azzal, hogy él, életben van az állampolgár, kötelező fizetni. Az eddigi kötelező befizetéseknek azért volt feltétele: legyen jövedelme, legyen gépjárműve, valóban vegyen igénybe szolgáltatást, stb. Ezzel új fejezetet nyitott az állam, ez tulajdonképpen a levegővételi járulék, amelytől esetleg, kivételes esetben mentesülhet az állampolgár.

A szegénykórháznak (gyengébb gyógykezelésnek) egy esetben van jogosultsága. Ha valaki, akár egy tehetősebb, átlagos vagy a feletti jövedelemmel rendelkező, úgy dönt, hogy ő gyengébb gyógykezelésben akar részesülni. (Az államnak kell kideríteni, hogy ki az aki nem akar, és ki az aki nem tud fizetni.)

A szegényebbeket, a jövedelemnélkülieket, a kényszerhelyzetük, az önhibáján kívüliségük miatt a legmagasabb gyógykezelésben kell részesíteni. Eddig már eljutott a történelmi fejlődés.

A szegénykórház-gazdagkórház rendszer az, ha azok kapnak gyengébb gyógykezelést, akik nem tudnak érte fizetni.  Ez történelmileg egy alacsonyabb szint, ide lépünk vissza.

A jelenlegi intézkedések, az egészségügy privatizációja, szegénykórház-gazdagkórház rendszert hoz létre, emellett az adófizetőket ( államot) károsítja.

Az egészségügy privatizációja, (ebbe tartozik a sokbiztosítós rendszer) mellett érvelők pl. ezt szokták felhozni: milyen nagyszerű a kötelező gépjármű-biztosítás. Az érvelők saját maguk ellen érvelnek. Egyfelől a tapasztalatok szerint nincs itt semmilyen csodaszer.  Ha nem lenne kötelező biztosítás, akkor átlagosan kevesebbet fizetnénk, viszont több lenne a vita a pereskedés. (Mellékesen: jelentős visszaélések, korrupciók tapasztalhatók a kötelező gépjármű-biztosításban.)   Másfelől, gépjárműve általában a tehetősebbnek van, illetve a gépjárműt el lehet adni. Betegsége a szegényebbeknek is van ( sőt nekik több van), a betegséget nem lehet eladni. Ezért a kötelező betegségbiztosítás több veszély és kárelemet hordoz magában.

A másik érv: de jó dolog a verseny. Ezt senki nem cáfolja, verseny viszont csak akkor tud kialakulni, ha megvannak a feltételei. A vállalkozó, az árak, módszerek, jövedelmek variálásával ki tud alakítani egy hatékony termelést. Aki okosabban variál, az nyer, és a verseny miatt részben nyerésre van kényszerítve az induló. Ezek az előnyök, és egyben a feltételek is.  További feltételek: ne legyen monopolhelyzet és ne legyen állami korrupció, állami elfogultság. Mindkettő eleve eldönti versenyt, tehát verseny előnye nem tud érvényesülni. Azért említsük meg hátrányát is. A szinte kieséses rendszer miatt a verseny igen erősen magában hordozza a tisztességtelen eszközök, a tisztességtelen profitszerzés veszélyét és ez realizálódik is. (A veszélyek egy jelentős része mindig realizálódik.)  Ha megvannak verseny feltételi, akkor az előnyök erősebbek, mint a hátrányok, ha nincsenek meg, akkor hátrányok erősebbek, mint az előnyök.

Elvileg lehet az egészségi ellátást teljesen privatizálni, csakhogy akkor visszalépnénk  az alacsony történelmi fokozatba: az kap gyógykezelést aki megfizeti. Valójában az egészségügyben nem lehetnek szabad módszerek, itt az egészség a tárgy, nem cipőkészítésről van szó. Ha nincsenek szabad módszerek, akkor szabad részvételről sem lehet szó. Nem lehet szabad árazás, mert nem léphetünk vissza  rabszolgatartó rendszer szintjére, sőt az alá. Ha valakit elütnek, akkor nem mondhatja az orvos: kérem a pénzt, vagy vigyék innen ezt az állatot. Sőt még az állatokon is segítünk, akkor talán féregnek kell tekinteni az embert. Ha az árak és módszerek valamennyire kötöttek, akkor már csak részeleges versenyről lehet szó. Ha részleges versenyről van szó, akkor már megnő a monopolhelyzet veszélye, és az realizálódik is. Ha csak részleges versenyről van szó, akkor az a terület már keveredik az állammal pl. a fokozott előírások miatt. Ekkor viszont megnő a korrupció veszélye, és az realizálódik is. A verseny feltételeiből tehát hiányozni fog a szabad módszerek, ( szabad részvétel),  a szabad árazás, a monopolhelyzet hiánya és az állami elfogulatlanság, azaz szinte minden lényeges feltétel. Ebben az esetben a verseny előnye nem érvényesül, viszont érvényesül a hátránya. Azt tapasztalhatjuk, hogy pl. a magángazdaságban működő áramszolgáltatással egyéb monopolhelyzetben levő szolgáltatásokkal hogyan élnek vissza a magánvállalkozások. A magánvállalkozás törvénye: minél nagyobb profitot kell szerezni. A részleges verseny végeredménye a következő. Kialakul a szegénykórház-gazdakórház rendszer. A szegényebbek is kapnak gyógykezelést, csak gyengébbet, mint gazdagok. (Ezt így kommunikálja le a vezetés: milyen jó lesz, mindenki az igénye szerint választhat biztosításokból, egészségügyi szolgáltatásokból, amennyiben több biztosítós rendszer van.  Valójában ez az igazság: mindenki kénytelen a jövedelméből kijövő biztosítást, egészségügyi szolgáltatást választani, és csak ezen belül, másodlagosan érvényesítheti az igényét. Ez nem más, mint szegénykórház-gazdagkórház rendszer.)  A történelmi fejlődés helyett visszalépés történik. Ráadásul az adófizetők rosszabbul járnak (összességében több pénzért kevesebb szolgáltatást kapnak) mintha az egészségügy egy korrupciómentes

és hatékony államban működne. A privatizáció kedvez a nagyvállalkozásoknak és a korruptaknak.  Lényegében mindez igaz a közoktatás vonatkozásában is.

2006-os Mo. vezetés történelmi visszalépést produkált, az un. egészségügyi reformok kapcsán.  Ha az egészségügyről és több százezer állampolgárról van szó ( ennyi embert ért különböző hátrány), akkor jelentős visszalépésről beszélhetünk. 

Történelmi vonatkozásban még lehet vizsgálni az állam és a becsületes ( nem bűnöző, törvénytisztelő), de elégedetlenkedő, kritizáló, demonstráló állampolgár viszonyát. (Az állam és bűnözők viszonya egy másik

kérdés.) Ha ilyen állampolgárokat (becsületes, de kritizáló)  az állam  megver, megbüntet (összességében tervszerű megverésről, egyéb büntetésről volt szó 2006 októberében), akkor az ugyancsak történelmi visszalépés.

A 2006-os Mo. vezetés elfeledkezett az alapvető kiindulásról történelmi fejlődésről  szükségszerűen történelmi visszalépést csinált. Sajnos nemcsak a vezetés, de szinte mindenki elfeledkezett.

Felmerültek ezek a problémák, és beszéltek is róluk, csak nem így: ez szemben megy a történelmi fejlődéssel. Ha, az alapvető kiindulásoknak, mint állandó igazodási pontoknak, mint világtornyoknak kell  világítani, akkor ez fokozottan igaz a történelmi fejlődésre. Ennek világítótoronynak kell legmagasabbnak lenni, ennek kell a legerősebben világítani. 

Elnézést, egy kis aktául-politikai elmélkedés következik.

Ha a stratégiai hibák szempontjából, értékeljük a hazai politikai erőket, akkor:  elsősorban az SZDSZ, másodsorban MSZP, harmadsorban FIDESZ és más jobboldali pártok a felelősek. Azért a FIDESZ is jócskán benne volt, van egy-két stratégiai hiba kialakulásában. Ha a köpönyegforgatás, elvtelenség szempontjából értékeljük a politikai erőket, akkor első helyre, az MSZP kerül. Az ideológiák (amelyek egyébként önmagukban is zavarosak) a diktatórikus erők számára eleve álcázó köpönyegek. A köpönyegforgatás csak azt jelenti, hogy az álcázó köpönyeget váltogatják, még az álcázó köpönyeghez sem hűségesek. Viszont az álcázó köpönyeg felett van egy másik álcázó köpönyeg, ez a manipuláció, amelyik többek között azt is álcázza, hogy váltogatják az álcázó köpönyeget. A FIDESZ un. köpönyegforgatása érdekes ügy. Mivel a baloldal rossz stratégiát követ, amely nem is baloldali, ezért a jobboldal, kényszerűségből, trükkből, kénytelen viszonylag baloldali stratégiát folytatni. Akár kényszerűség, akár trükk, jól teszi, mert ez a jobb irány. A rendszer zavaros szabályai, és tagság politikai beállítódása azonban behatárolják  a FIDESZ jó irányú mozgását, miáltal az zavaros, hektikus, ingadozó lesz.

A rendszerváltás óta azonban mégis most a legtisztább a helyzet. Eddig volt kettő, három, négy szinte egyformán közepesen rossz politikai erő, amelyek között nehéz volt választani. Most az egyik politikai erő, oldal nem lett alacsonyabb színvonalú, maradt a régin, a másik viszont, legalább egy fokkal lejjebb került, így a választás nem lehet kétséges.

Egy kicsit visszatérnék az első magyar vezetés hibájához, gondolok itt az aljas privatizációra. Akkor a magyar lakosságban volt akkora kurázsi és politikai intelligencia, hogy ezt a vezetést erősen megbüntette. Azóta is, ez a két párt 5% körül kóvályog. Három kérdés merül fel. A magyar lakosságban jelenleg is megvan ez a kurázsi, politikai intelligencia, vagy nincs? Ha nincs, akkor miért nincs? Klikkesedés, manipuláció, a politikai kultúra csökkenése, politikától való elfordulás, beletörődés, hogy csöbörből (egyik kilátástalan rendszerből), vödörbe (másik kilátástalan rendszerbe) estünk -  ilyen válaszok jutnak eszembe. A fő kérdés azonban ez: mire számít a jelenlegi vezetés ( MSZP)? Nem fél attól, hogy hosszú távra leírja magát? Kétségtelenül az SZDSZ nagyon okos, neki alig van kockáztatni valója, de már jó ideje ő határozza meg a politikát. Valószínűleg, így, vagy úgy 5% felé kerül. Nekem erről az egészről a buta óriás meséje jut eszembe. Nem sajnálom a buta óriást, mert rövid távon nyerészkedő, önző, köpönyegforgató óriásról van szó.

A 2006-os ellenzéket, (FIDESZ) részben dicséret, részben elmarasztalás illeti. Szerintem szinte minden lehetőséget megragadtak kihasználtak, amit a rendszer, ill. a törvénykezés (alkotmány) nyújtani tudott. Az, hogy ezzel csak ennyire tudták lefékezni a diktatórikus vezetést, már rendszer, a törvények hibája. Az igazi ellenzék egyébként az, aki igazán le akarja fékezni a diktatórikus vezetést. Ugyanakkor az is igaz, hogy ebből soha nem lesz előrelépés, csak legfeljebb stagnálás.

Megállapíthatjuk, hogy hatalmi fékrendszer csak egy része a demokratikus rendszernek, azon része, amely megakadályozza (részben megakadályozza) a hanyatlást, a demokrácia leépítését, de önmagában nem biztosítja fejlődést.

Érdekes jelenség, hogy az ellenzék (a mindenkori ellenzék), valahogy mindig normálisabb, demokratikusabb, mint a hatalom közvetlen gyakorlója. Ez a jelenség azt mutatja, hogy diktatórikus hajlamú vezetésnek akkor jön meg a kedve, amikor megjön a lehetősége.

Ellenben még az ellenzék (a mindenkori ellenzék) is kikacsint a jövőbe, eme vezérlő gondolata mindig megmarad: nana, csak ne olyan hevesen, nemsokára én kerülhetek hatalomra. Mégis enyhe dicséret illetné a Fideszt, csak az a kommunistázás ne lenne.

Észre kellene venni már, hogy ez egy rendkívül alacsony színvonal és magyar emberek többségére nézve rendkívül riasztó politizálás. Minden, ideológiai köpönyeg jellegű, politizálás (fasisztázás is az) rendkívül alacsony színvonalú, de a kommunistázás, az viszi a prímet. Legalacsonyabb, mert itt a valós politikai irányultság kétszeresen is el van torzítva. Még ha a neoliberalizmust kritizálnák, az hagyján. Valójában ilyen ideológiai köpönyeg, hogy kommunista, valójában jelenleg nincs (még köpönyeg szinten sincs) hazánkban.

A múltban sem volt igazi kommunizmus, csak ilyen ideológiai köpönyeg alatti diktatórikus vezetés volt. Ugyanakkor legalább volt kommunista köpönyeg, most az sincs.

Ezzel együtt a múlt állandó szidalmazása is alacsony színvonal, és riasztó, hiszen ebben a rendszerben szintén hatalomra kerülhet egy diktatórikus vezetés (a mellékelt helyzet mutatja), a hatalmi fékrendszer csak egy fokkal jobb. A másik nagy hiba, hogy a FIDESZ sem tanúsít kellő mértékű önkritikát, amely viszont a diktatórikus jellemű vezetések sajátossága. Mindezt pedig magyar emberek érzik. A magyar embereket még annyira sem lehet manipulálni, mint az ötvenes évek amerikai lakosságát, mert a magyar emberek pontosan tudják, érzik mi a szocialista rendszer. Nagyon riasztó, ha jönnek emberek, ráadásul sokan olyanok akik, akkor nem is éltek, és szeretnék felülírni a mindennapos élet sok ezer tapasztalatát.

A magyar nemzet érdeke az lenne, hogy a 2006-os Mo. vezetés le legyen váltva, de ilyen hibákkal ez kétségessé válik. Egy fokkal kevesebb kommunistázás, egy fokkal nagyobb önkritika és biztos lenne a leváltás.

A 2006-os magyarországi történésekről nem lehet úgy beszélni, hogy az EU viselkedésről nincs szólva.

Először is meg kell állapítani, hogy az EU-nak nem volt érdemi reakciója ezekre a történésekre. Azért mégis e nemzetközi szövetség tagjai vagyunk. Egyetlen érdemi határozata történésekkel kapcsolatban, egy korábbi határozata, melyben meghatározza hogy az euró pénzt, milyen pénzügyi feltételek mellett lehet bevezeti. Tehát ez is korábbi. Ugyanakkor önmagában ez a határozat is, szerintem rossz, (pl. rosszak a számok), de legalább felülvizsgálást igényelne, éppen a magyarországi történések miatt. (A konvergencia program elfogadását több okból nem lehet érdemi reakciónak tekinteni.)

 Az EU-nak legalább ezt a kérdést fel kellett volna tenni: jó eljárás e az, ha egy tagországot nyilvánvalóan csapnivaló pénzügyi vezetés, vezetése alatt hagyunk? ( Lehet hogy suttyomban, magukban  föltették a kérdést és az jött ki: jó mert kellenek gyenge, kihasználható és irányított országok is a szövetségben. Vagy, és: jó, mert hadd lakmározzon egy kicsit a nagytőke.)

A bizonyítható alapprobléma, ismétlem azonban az: hogy az EU-nak a történésekre semmilyen érdemleges reakciója nem volt. Annak az EU-nak amely, egyébként, többek között beszabályozza az uborka nagyságát. Itt azért, mondjuk milliószor nagyobb problémák merültek fel, mint az uborka nagysága. Ha mondjuk a belépés stádiumába lettünk volna, akkor az EU csak kijelenti: nana uraim, ebből nem lesz belépés. Mondjuk, lehetett volna valamilyen érdemi elemzés és ennek kapcsán valamilyen nyilatkozat, netán valamilyen határozat, szankció az ehhez hasonló esetekre. Talán, hogy tagok vagyunk még inkább, reagálni illet volna. Mindenesetre, mindez felveti azt a gondolatot, hogy az EU nem feltételen a keleti, gyenge tagok érdekeit, és legkevésbé azok lakosságának érdekeit néző, ugyanakkor furcsa és éretlen képződmény. Mindenesetre ezzel a tévhittel le kell számolni: majd az EU megoldja. És ezzel is: majd a nagytőke (külföldi befektetők) megoldja.

Visszatérés az alaptémához. Kijelenthető, hogy az alapvető gazdasági, politikai stratégia hibák a felejtés homályába merültek, elsősorban vezetés, másodsorban mindenki részéről. Kijelenthető, hiszen erről nem folyik közbeszéd nem zajlik vita, nem jelenik meg, az un. reformokban.

Összességében kijelenhető hogy az alapvető kiinduló problémák el vannak felejtve. Ha pedig el vannak felejtve, akkor a megoldás az un.  reform enyhén szólva, meglehetősen hiányos lesz. Durvábban szólva ennek az egész megszorításnak, így semmi értelme sincs.  Pontosabban: a megszorítás célja, így maga a megszorítás, és az ebből következő, a gazdagok, nagytőkések, korruptok oldalán jelentkező haszon.  Az alapvető kiinduló problémák elfelejtése (politikai amnézia) a diktatórikus vezetés jellemzője, elsősorban

beszűkült gondolkodásából ( elsődleges cél a hatalom megtartása, erősítése) ered. (A hatalom mellékesen pénz, vagyont is jelent, a gyenge demokráciákban.)

Visszatérés a diktatórikus vezetés jellemzőire.

Szinte minden jellemzőről szó volt kivéve a következőt.

 Kitérés a vezetés stílusára, és a demokráciára.

A legfontosabb az, hogy az átalakítás jó vagy rossz irányú. Szinte ugyanilyen fontos hogy az átalakítás demokratikus vagyis a nép, a többség  véleménye a gyakorlati átalakítás megkezdése előtt egyetért az átalakítással. Nem csak magával az átalakítás szükségességével, de annak konkrét megoldásaival. Ha az átalakítás demokratikus, akkor a stílusa eleve nem lehet durva lekezelő, tervezetlen, vagy csak kicsit lehet

az. Demokratikus döntéshozásnál azért meg kell győzni a vezetettet, aztán véleményt kell kérni tőle. Mindez nagyjából kizárja a durva lekezelő stílust. Egy bizonyos szintű tervezettség pedig azért valósul meg mert a párbeszéd alatt, az abszolút és ésszerűtlen, igazságtalan elemek a felszínre kerülnek, és valamilyen szinten racionalizálódnak.

Minél demokratikusabb a döntés annál valószínűbb, hogy az viszonylag tervezett, átgondolt és normális hangvételű (nem durva lekezelő) lesz. Másképpen fogalmazva: a diktátumok, még ha azok jó tartalmúak is, akkor sem lehetnek tökéletes stílusúak.

II. József az átmeneti kategóriába tartozott. Talán a rendeletei nagyjából jó irányúak voltak, de nem demokratikus döntéshozással születtek (még az uralkodó osztályt sem vonta be), és összességében durva, lekezelő stílusúak voltak. Diktátumok voltak, a meggyőzés fontos tényezője hiányzott.  A rendeletei ezért bukásra voltak ítélve. Jelenleg is lényegében diktátumokról beszélhetünk.

A jelenlegi döntések többsége, még mindig nem demokratikusak, lásd 2006-os magyarországi történések. Ekkor viszont a jó irány mellett, a stílus is fontossá válik. A lekezelő durva hebehurgya stílus kifejezi a diktátor szemléletmódját, érzésvilágát: nem számít, hogy mit érzel, mit akarsz akkor is az lesz, amit én akarok, sőt annyival feletted állok, hogy az érzéseiddel, a piszlicsáré sérelmeiddel sem kell foglakoznom. Kb., ez sugárzik a lekezelő, durva, hebehurgya stílusból. Természetesen hogy ez a stílus önmagában is sértő, elégedetlenséget kelt.

Azért azt se felejtsük el, hogy a tágabban értelmezett életszínvonalhoz az elégedettség is hozzátartozik. Arról nem is beszélve, hogy a diktátumokkal szembeni ellenérzések, a rendeletek szabotálása, a gyakorlati megvalósítást jelentősen lecsökkentik. A vezetés semmilyen kommunikációja sem képes a diktatórikus eljárást, valamint a hebehurgya, lekezelő stílust ellensúlyozni.

Összefoglalva. A lakosság erős megszorításokat tapasztal és okkal nem látja a kiutat, a javulás lehetőségét. A lakosság érzékeli hogy megszorítások ostora elsősorban az ő hátán csattan. A megszorítások egyeztetések a vélemények figyelembe vétele nélkül történnek (antidemokratikusak) és ezt a lakosság érzékeli. A megszorítások, felületesek kapkodók, hibákkal tarkítottak és ezt érzékeli és szintén lekezelésnek  értékeli a lakosság.  Mindennek a következménye: fokozódik az általános elégedetlenség, fennmaradnak a zavargások, romlik a közhangulat, és fokozódik a megszorítások bojkottja.

A jó, a nem diktatórikus vezetés, ebben az esetben nemcsak egy valódi középtávú reformot dolgozna ki, hanem egy egyeztetési rendszert is. Továbbá a végrehajtást is pontosítaná.

Tiszta és egyértelmű felmérés helyett, zavaros dágványba turkálás.

Állandóan zajlik a vita, a bemondásos, vagdalkozásos vita: hogy élünk jobban, vagy rosszabbul. Mostanában erről: a betegek érdeke az un. reform, vagy sem. Igen egyszerű lenne a megoldás. Készítsenek adott évben pl. 2005-ben egy átfogó, pontos egészségi felmérést (a halálozások száma, típusa nagyon pontosan, életkorra lebontva, a súlyos betegségek száma, típusa pontosan, stb.), majd két év múlva végezzék el ugyanezt, további kétévente ugyanezt. Ha romlás jön ki, akkor egyértelmű a helyzet, az un. egészségügyi reform ezzel járt, a vezetés hibázott. A diktatórikus vezetés nem végez tiszta egyértelmű felmérést (a saját szempontjából érthetően), és sajnos mások sem. Illetve, mások sem kérik ezt számon, ill. nincs ilyen törvény és intézmény.  

Ha már rendszerekről volt szó térjünk ki rá.

Én a jelenlegi államkapitalista rendszert szinte minden tekintetben fél fokkal jobbnak ítélem meg mint szocializmust ( a brezsnyevi szocializmust). Fontos: összességében, általában, csak fél fokkal. (Ennél nincs jobb rendszer, a rendszer jó, csak a megvalósítással van baj, stb.: ezek mind féligazságok, vagyis valótlanságok. A rendszer vagy diktatórikus, vagy demokratikus ez is hazugság, rengeteg fokozat van. Az igaz hogy a vezetéseket kb. három kategóriába be lehet tenni, diktatórikus, enyhén diktatórikus, enyhén demokratikus. Azonban a rendszer további tényezői, többek között hatalmi fékek tovább árnyalják rendszereket, így sok demokratikus fokozat jön ki.  Hazugság, hogy a szocializmus diktatúra, a pokol, a jelenlegi rendszer a demokrácia, tökéj. )

Van azonban egy jelentős terület (jelentős szempont, tényező) ahol a jelenlegi rendszer borzalmas, ill. a szocializmus magasan jobb, magasabb színvonalú.

Nevezzük ezt a szociális biztonság, létbiztonság, munkabiztonság tényezőjének. Pontosabban arról van szó, hogy van egy jelentős réteg, talán lakosság 5-10%-a, akik egy fokkal ügyetlenebbek, akiknek testi, értelmi adottságaik egy fokkal rosszabbak az átlagosnál. Ráadásul ők egy fokkal szerencsétlenebbek, egy fokkal nehezebb élethelyzetbe kerültek. Ezzel együtt ezek az emberek összességében becsületesek, munkaképesek, és hasznos tagjai lehetnének a társdalomnak. De nem ebben a rendszerben. Nos ezt a réteget a jelenlegi rendszer keményen lenyomja, és kettőt beléjük rúg. Eddig így gondoltam, de aztán jött a 2006-os Mo. vezetés, „szocialista vezetés” és megváltozott a véleményem: adott esetben ezeket az embereket a jelenlegi rendszer keményen, kíméletlenül letiporja és ötöt rúg beléjük. Arról nem is beszélve hogy ezen réteg kiiktatása, mekkora gazdasági kárral jár.

Visszatérés a hatalmi fékrendszerre.

A hatalmi fékrendszer jósága ( közép-jó) pl. azt jelentené, hogy a 2006-os magyarországi történések, a törvények miatt nem tudtak volna kialakulni. A diktatórikus hajlamú vezetés nem tudott volna hatalomra jutni, illetve ha hatalomra jut, nem tud ekkorát ártani, illetve, ha hatalomra jut és árt, akkor gyorsan távozásra van kényszerítve.

Azt mondják, hogy legálisan jutott hatalomra.  Azonban a józan ész és erkölcs szerint: nem. Kérdés az, hogy mit nevezünk választási csalásnak.  

Pl., úgy tudom nem szabad lefizetni a választót, az csalásnak minősül. Ha valaki nyilvánvaló, bizonyítható hazugságokat mond, vagy ígér a választási beszédében, programjában, akkor az kvázi a szavazó lefizetése, megtévesztése. Ha pedig valaki választási csalással kerül hatalomra, akkor az semmis, még akkor is ha utólag derül ki.  Jó, de nincs ilyen törvény, mondják. Pont erről beszélek: hogy, akkor ilyen törvényt kell alkotni. Ha pedig nem lehet ilyen törvényt, törvényeket alkotni, akkor a rendszer a rossz. Vagy itt van az egyeztetési kényszer. Az, hogy vezetésnek bizonyos határokon túl, bizonyos mértékben kikkel kell egyeztetni.   Nem tudom hogy van e ilyen törvény, de ha van is, az gyakorlatilag nem működik.

A költségvetési törvény szintén rossz, ez is egyértelműen kiderült.

Sokféle törvény elképzelhető ez ügyben. Pl. a kormány hatáskörének csökkentése, ilyen estekben pl. a kétharmados törvények kiterjesztése, válsághelyzetekre. Vagy törvény, arról hogy az ellenzék javaslatait bizonyos százalékban el kell fogadni. A kötelező népszavazás törvénye.  A szakmai szervezettekkel egyeztetés törvénye.

A kiindulópont, pl., ez lehetne: amennyiben a lakosság átlagos reáljövedelme (vagy életszínvonala) két év alatt 4%-ot meghaladó mértékben csökken, akkor a különböző törvények szankciók hatályba lépnek. Sőt szerintem még ilyen szigorúság sem kizárt: amennyiben lakosság reáljövedelme, vagy állami életszínvonala (adóemelés, áremelés, szolgáltatáscsökkenés összessége) két év alatt, 5%-nál nagyobb mértékben csökken akkor a vezetésnek (kormánynak) mennie kell. A másik: a hatalmi fékrendszer csak akkor jó, ha törvények nemcsak úgy vannak, kijátszhatók. Akkor jó, ha a törvények nem játszhatók ki, és keményen szankcionálnak, minimálisan a vezetésnek mennie kell. Az időkőzi, cikluson belüli leváltás törvényeit növelni és szigorítani kell. Meg kell változtatni a választási törvényeket és még sok mindent kell tenni, ekkor jönne létre a jó hatalmi fékrendszer.

Szeretnék arra emlékeztetni, hogy a diktatórikus vezetés annyira ötletgazdag a kijátszás vonatkozásában, ezért háromszoros, négyszeres, ötszörös túlbiztosításra van szükség.

A jelenlegi rendszerben többek között két probléma van. Az egyik az, hogy alkotmánymódosításra alig van gyakorlatilag lehetőség.  A másik az előzővel összefüggve az, hogy a vezetés egészének ezen belül főleg a működő vezetésnek nem érdeke a demokratizálódás, és a hatalmi fékek erősítése. Sajnos itt megint csak az végkövetkeztetés hogy az egyenletes társadalmi, rendszerfejlődés nem lehetséges. A történelmi fejlődés eddig is így zajlott le. A rendszer éppen a fejlődés elmaradása okából válságba került, a válság és annak következtében kialakult harc következtében összeomlott,  és az új rendszert már egy fokkal demokratikusabban, erősebb hatalmi fékekkel, és fejlettebben igazságosabban  hozták létre. Majd egy idő után a szükségletek, igazságérzet növekedése, a természettudományos technikai fejlődés és ebből eredő veszélyesedés, a megoldandó feladatok növekedése, az új (most már régi, elavult) rendszert is túlhaladták. Az új ( most már régi, elavult) rendszer sem képes a folyamatos fejlődésre, ezért válság alakul ki, és így tovább. A probléma viszont az, hogy minden válság, összeomlás nem véletlenül az előzőnél hevesebben nagyobb kárral, kataklizmával  járt.  Mekkora kárral, kataklizmával fog a következő járni?

Az egyik prominens vezetőnk kijelentette, hogy merjünk nagyok lenni. A másik prominens vezetőnk kijelentette, hogy csináljunk valami igazán  nagyot. Tessék itt feladat, alkossák meg az egyenletesen fejlődő rendszer modelljét. Ehhez mindjárt adok egy ötletet. Ötévente, kötelezően egy olyan alkotmánybővülésnek kell lenni, amelyben legalább egy darab népszavazással elfogadott  törvénynek kell az alkotmányba bekerülni. Ha a konkrét lebonyolításra kíváncsiak azzal is szolgálhatok.

Néhány további egyszerű megjegyzés az egészségügyi, ill. általában a privatizációhoz.

Úgy látszik hazánkban a butasággal, az ésszerűség nem tud lépést tartani. Mindig, szinte hetente, újabb és újabb butaság bukkan fel, amelyről, ha évek múlva nagy nehezen ki is derül, hogy ostobaság, addigra már három újabb ostobaság lép a helyébe.  Pl.  2007-ben hazánkban annak örültek a politikusok, és a politikai média, hogy a megszorítások (a fizetős egészségügy) miatt harmadára csökkent  az orvoshoz látogatók száma. Valójában ezen szomorkodni kellett volna, és levonni a következtetéseket. Miért is? A magyar lakosság egészségi állapota jócskán az európai átlag alatt volt, van. Az, hogy ilyen drasztikusan csökkent az orvoshoz látogatók száma két dolgot jelent. Egyfelől azt, hogy a szegény emberek valóban kénytelenek az egészségük rovására spórolni. A másik jelentése az, hogy szinte biztosan tovább romlik a magyar lakosság egészségi állapota. Ez viszont az egész társadalom és gazdaság számára hatalmas kár.  Egyébként a fogászati kezelések fizetőssé tétele ezt már egyszer bebizonyította. Halmozott butaság, mikor valaki a saját kárából sem képes tanulni. Az öröm akkor lett volna jogos, ha magyar egészségi állapot legalább átlagos és kb. csak 10%-kal csökken az orvoshoz látogatók száma.

Tisztelt politikai ügyekben megszólalók esedezve kérem önöket, csak erre az egyre, és tényleg térden állva: mielőtt bármilyen közügyről nyilatkoznak, azt előtte tíz percig, ne tovább, csak tíz percig legyenek szívesek átgondolni. 

Néhány további megjegyzés az egészségügy privatizációjához.

Egyébként is én az abszolút pofátlanság kategóriájába sorolom, amikor egy állami (parlamenti párt is lényegében állam) vezető azt mondja: az állam nem képes  hatékony, korrupció mentes lenni, ezért szűkíteni kell az államot, de én és a  párttársaim ( elvtársaim)  maradnak.

Az egészségügyi fizetés megítélése lehet: hasznos tagja e társadalomnak, illetve az egészségügyi önártás (pl. dohányzás, stb.) felmérése. Igaz, ekkor nagyon pontos árnyalt felmérésre van szükség. Ezt a pontos árnyalt felmérést, vagy senki nem képes felmérni, megtenni, vagy az állam is képes felmérni, megtenni.

És még egy dolog: jelenleg sem tiltja a törvény, hogy legyenek magánklinikák, magánvállalkozásban működtetett egészségügyi intézmények. Ha valakinek sok pénze van, jelenleg is igénybe vehet luxusszolgáltatást. Akkor mi ez a felhajtás a magánbiztosítók, az egészségügy privatizációja, ill. általában az állam privatizációja körül? A valódi ok az, hogy ezek a magánvállalkozások egy holtbiztos, az állam által segített, garantált profitot akarnak. Mindezt a megvajazott állami vezetők segítségével akarják kialakítani. Ez is az abszolút pofátlanság kategóriája. Magánvállalkozó vagyok, de a kockázatmentes hatalmas profitot szeretnék.

A fentiek értelmében kérem panaszom kivizsgálását, orvoslását, amely szerintem politikájuk, intézkedésiek, döntéseik megváltoztatásából áll.                    

                                                                Tisztelettel:

A hatalmi fékek rendszere, a képviseleti rendszer. Rész-rendszertényező. Az A/1 ábra, és döntéshozó m. ábrái.

A szakértő leginkább azt a véleményt mondja, amit a vezető hallani akar. A vezető leginkább azt a szekértői véleményt fogadja meg, amely egyébként is egyezik a saját véleményével.

A gyakori hatalomváltás még nem demokrácia, mert zsarnokok is válthatják egymást.

A hatalmi fékek rendszere.

Mivel az előző igen hosszúra sikerült fejezetben meglehetősen sok szó esik a hatalmi fékrendszerről, ezért e gyakorlati rendszertényező csak egyféle összefoglalása, kiegészítése az eddig elmondottaknak.

Mi is az előző fejezet lényege. Az igazi hatalmi fékrendszer valójában a törvényekkel, alkotmánnyal biztosított hatalmi fékrendszer. A diktatórikus vezetés, ha az adott rendszernél is diktatórikusabb, akkor képes az adott rendszerbe a lehető legalacsonyabb demokratikus szintet kialakítani. A hatalmi fékrendszer, ami egy összetett és amorf rendszer, éppen ezt a minimális demokratikus szintet határozza meg. A törvények azon sokasága, amelyek biztosítják, hogy még a legdiktatórikusabb vezetés se tudjon bizonyos diktatúránál erősebb diktatúrát kialakítani. 

Minden eddig tárgyalt tényező (képviseleti rendszer, ellenhatalmi rendszer, a vezetés decentralizáltsága, stb. egyben hatalmi fékként működik.

A hatalmi fékekre azért van szükség, hogy egy őrült uralkodó, vagy uralkodó csoport – mint az a történelemben többször előfordult – ne kerülhessen hatalomra, legalábbis huzamosabb ideig ne folytathassa azt. Másrészt a teljhatalom az abszolút hatalom kizárása, megfékezése a célja. A fékrendszerről és nem kormányrendszerről, irányítási rendszerről van szó, bár a kettő összefügg.

Kiindulhatnánk a következőből: hiába demokratikus egy rendszer, ha nincs, vagy rosszul működik a hatalmi fékrendszere. Valójában ez a kiindulás hibás.

Minden demokratikus elem egy-egy hatalmi fék. Nincs külön hatalmi fék, és még kevésbé van csodaszer, ami biztosan meggátolná a diktatúra kialakulását.

Úgy hogy a hatalmi fékrendszer alatt szépen fel lehetne sorolni az összes rendszertényezőt: vezetés decentralizációja, ellenhatalmi rendszer, képviseleti demokrácia, objektív, demokratikus vezető kijelölés és leváltás, a vezetésre vonatkozó precíz szabályozás, az alkotmány, a hatalmi vagyoni hierarchia csökkentése és így tovább. Ami egy kevéssel talán mégis erősebben érinti a témát az a hierarchia elsősorban a hatalmi hierarchia felső részének lezárása. Mondjuk hozhatnának egy olyan alkotmányos szabályt amely meghatározná a hatalom legfelső szintjét és megtiltaná annak átlépését. Ehhez azonban szükség lenne, arra hogy az alkotmányt ne lehessen megváltoztatni, legalábbis ami ezt a részét illeti. Ugyanakkor van itt egy ellentmondás. Az alkotmányt és törvényeket állandóan fejleszteni kell a demokrácia irányába, a hatalmi fékrendszert egyre erősebbé kell tenni, ehhez pedig biztosítani kell változtathatóságot. A változtathatóságot úgy kellene biztosítani, hogy az csak a demokratizálódás irányába tudjon haladni. Ez azonban nem könnyű feladat. A diktatórikus vezetés rendkívül leleményesen képes minden lehetőséget megragadni, a diktatúra kialakításához.

Végső soron azonban ott van a fegyveres hatalom megszerzése, ennek birtokában pedig mit sem ér az alkotmány. Akkor hát arra kell koncentrálni, hogy senki ne szerezhesse meg a fegyveres hatalmat.  Nincs tökéletes módszer, egyiket sem lehet garantálni. Akkor hát ott van a közvetlen demokrácia, népszavazás döntsön ilyen esetekben. Ki dönti el, hogy milyen eset van? Egyébként pedig ezt a szabályt is felehet rúgni.  Továbbá a szavazásokat is meg lehet variálni.  A másik veszély hogy a nép is manipulálható. Ráadásul nemcsak a jó oldal fejlődhet, hanem a rossz, oldal is. Bármikor újabb, rafináltabb, új eszközöket bevető csoportok emberek, diktátorjelöltek bukkanhatnak fel. 

 A demokratizálódás lényeges eleme hogy a nép manipulálhatóságának az esélyét csökkentse, erről később fogok részletesebben szólni. Akárhogy is variáljuk, arra következtetésre jutunk, hogy nincs tökéletes fékrendszer, minden demokratikus elemmel javul a fékrendszer, de soha nem lesz tökéletes.

Mindehhez hozzá kell tenni, ha egy kis országban alakul ki diktatúra, akkor azt a nagyobb demokratikusabb hatalmak azért megtudják fékezni valahogy korlátozni tudják. A hatalmi fékrendszer egyik eleme tehát egy szervettebb, erősebb demokratikus világszervezet, amelyik képes a kialakuló diktatúrákat ellenőrizni, szankcionálni, így azokat megállítani, mérsékelni. Viszont ha egy nagyhatalomban alakul ki diktatúra - ennek az esélye semmivel sem kisebb - akkor azt már nem lehet megállítani. A diktatúra kialakulását egyébként nem is olyan könnyű észrevenni.

Lehet elemezni a diktatúrák kialakulását köztük, mondjuk a fasizmus, nácizmus kialakulását. Megállapíthatjuk: bizony ez a klasszikus kapitalizmus - a jelenlegi rendszer ennél alig demokratikusabb – keretei közt jött létre.  Ettől még nem mondhatjuk, hogy a klasszikus kapitalizmus kevésbé demokratikus, mint mondjuk a feudalizmus. A sztálini diktatúra kialakulása sem jelenti azt, hogy a szocializmus kevésbé demokratikus rendszer mint a feudalizmus.  Azt azonban megállapíthatjuk, hogy a fegyverzet technikai fejlődésével a háborúk és a diktatúrák is egyre vérengzőbbé válhatnak. Azt is megállapíthatjuk, hogy a jelenlegi rendszerben is, még elég nagy annak az esélye, hogy a hatalmi fékrendszer összeomoljon és egy kemény diktatúra alakuljon ki.

Történelmileg viszont a következő történt. Az adott korok, rendszerek vezetőinek eszük ágában sem volt demokratizálódni, viszont a hatalmi fékrendszert – saját érdekükben - fokozatosan erősítették. A hatalmi fékrendszer erősítése pedig szükségszerűen egy fokozatos demokratizálódással járt. Az új vezetések érdeke volt elsősorban a hatalmi fékek erősítése, egyrészt, mert ennek ígéretével nyerték el a nép, és középvezetés szimpátiáját, másrészt, mert féltek a régi vezetés visszatérésétől. Később persze hatalmuk megszilárdulásával már részben visszatáncoltak, szerencsére teljes visszalépés általában nem történt, így aztán hosszú távon mégiscsak enyhe demokratizálódási folyamat jött létre. Kétségtelen, hogy egy elitvezető elég tudathasadásos, bizonytalan állapotba kerülhet, mikor a hatalmi fékrendszert erősíti, hiszen érzi, ez egyben demokratizálódás, saját hatalmának korlátozása is. Ez visszatáncolás, bizonytalanság tükröződik a jelenlegi rendszer zavarosságában, részlegesen demokratikus megoldásaiban. Eddig tehát egy akaratlan demokratizálódás folyt, ideje hogy ez tudatossá váljon. Emiatt vettem én a hatalmi fékek rendszerét az ellenhatalmi rendszerrel és képviseleti demokráciával egy sorba, mert mindháromra ez az akaratlan demokratizálódás a jellemző. Másrészt mindhárom elsősorban a vezetés demokratizálódása és nem a társadalom demokratizálódása.

A vezetés decentralizációja szintén ebbe a kategóriába tartozik.

Kétségtelen lehet tökéletesíteni az ellenhatalmi rendszert, mondjuk azzal, hogy szétválasztjuk a hatalmat és az ellenhatalmat és ezek nem térnek le az együttműködés és hatalmi harc középútjáról. Lehet tökéletesíteni képviseleti rendszert is. Kérdés viszont: ezekkel a behatárolt kisebb javítgatással például mennyit javulna például a hatalmi fékek rendszere?

Jelenleg azonban nemcsak egy kemény diktatúra kialakulása veszélye fenyeget, hanem itt van például a természetpusztítási válsághelyzet, sőt a többi válsághelyzet is.

Mint korábban volt arról szó, a válsághelyzeteket fel kell ismerni és azokat elég komoly reformokkal kellene megakadályozni.

A válsághelyzetek felismerésének, az új helyzetek felismerésének és komoly reformok véghezvitelének van e köze a demokratizálódáshoz?

Ezt a kérdést bármelyik részben feltehettük volna. Egyrészt minél diktatórikusabb a rendszer annál inkább fontos a vezetésnek a saját hatalmának, vagyonának a megtartása és növelése, annál kevésbé fogja saját hatalmát, vagyonát reformok miatt kockáztatni. Másrészt minél diktatórikusabb a rendszer annál kevésbé érdekli a vezetést a nép problémája. Tehát van köze.

Sajnos alig tudok e rendszertényezővel kapcsolatban konkrét feladatot megállapítani. Pontosabban ez egy szétszórt tényező és így lehetséges feladatok is már rendszertényezőhöz kapcsolódnak.

Két megkérdőjelezhető feladatot azért kiemelnék. Olyan alkotmányra való törekvés, amelyik e lehető leginkább megakadályozza egy szűk csoport teljhatalomra jutását, vagyis diktatúrát. Olyan szervezett demokratikus világszervezetre, világszabályozásra való törekvés, amelyik a lehető legnagyobb mértékben megakadályozza egy szűk csoport teljhatalomra jutását.

Végül le kell vonni egy általános tanulságot. Valószínű, hogy a vezetés demokratizálódása, és általában a demokratizálódás nem egy automatikus, érzelmi, szükségszerű történelmi folyamat. A demokratizálódás nem egy olyan folyamat, ami majd magától szép lassan bekövetkezik. Ez egy értelmi, és akaratlagos folyamat, mert az értelem által fel kell ismerni, hogy a demokratizálódás hasznos, a fejődésnek nincs másik alternatívája. Akaratlagos, mert ha nem történik tervszerű demokratizálódás, akkor nem lesz demokratikus fejlődés sem. 

Az igazi képviseleti demokrácia nem közvetlen demokrácia. Másrészt eddig a történelem során még nem alakult ki igazi képviseleti demokrácia és feltehetően a jövőben sem fog kialakulni. A képviselő eredetileg az, akinek nincs önálló véleménye, csak a képviselt véleményét tolmácsolja. Ez azonban több okból lehetetlen. A gyakorlatban mindig érvényesül a képviselő véleménye, nem mindegy azonban hogy milyen arányban. A képviseleti demokrácia az lenne, ha a nép, mint képviselt véleménye, akarata legalább 30-40%-ban megjelenne a képviselő véleményében.

Ha 2% alatt marad a képviselt véleménye akkor az már egyszerű vezetésnek tekinthető, ezért nem képviseleti rendszer. Ha 50%-nál nagyobb mértékben tartalmazná a nép véleményét akkor az már a társadalom demokratizálása  lenne, de mint mondtuk ezt gyakorlatilag igen nehéz lenne megoldani.  Jelenleg azonban 2-5% körül érvényesül a nép véleménye. Hogy jön ki ez a 2-5%?

Tulajdonképpen azokat az eseteket kellene megvizsgálni mikor a képviselt, és a képviselő véleménye eltér. Ezen az esetek, hány százalékban érvényesül a képviselt manipulálatlan véleménye? A jelenlegi helyzetben nehéz erre válaszolni, mert legtöbbször az sem derül ki, hogy mi a képviselt (nép, népcsoport) önálló véleménye.

Ha viszont az esetek 90%-ban nem derül ki, hogy mi a nép, népcsoport igazi véleménye, akkor annak érvényesülése csak ennél alacsonyabb lehet. Ha kiderülne, akkor még mindig ott van a lehetőség, hogy a képviselő azt nem veszi, vagy csak részlegesen veszi figyelembe. Továbbá a következőt kell átgondolni. Két ember - aki nem is ismeri egymást, tehát a másik vélemény figyelembe vétele kizárt – véleménye mondjuk 90%-ban megegyezhet. Ebből az következik, hogy a véleményegyezőség és a vélemény figyelembevétele két különböző dolog. Ha képviselt véleménye „véletlenül” gyakran egyezik a képviselő véleményével, az nem jelenti azt, hogy a képviselő figyelembe vette a képviselt véleményét.

A 2-5% egy becsült érték. Később még kitérek az objektív demokratikus vezetőkijelölésre és leváltásra, ez is alátámasztja, hogy a nép véleményének megjelenése nem túl magas.

Kérdés: a 2-5%-os népvélemény megjelenés minek nevezhető? Nevezzük ezt részbeni képviseletnek, (képviseleti rendszernek) amely lényegében a vezetés demokratizálódása és nem a társadalom demokratizálódása. A vezetés demokratizálódása mert különböző eszközökkel a „képviselő” valamilyen szinten rá van kényszerítve, hogy valamennyire figyelembe vegye a „képviselt” véleményét.

Ez az eszköz jelenleg a négy éves parlamenti és helyhatósági választás. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a vezetés nagyobbik része (pártvezetések, kormány, független intézmények vezetése, középvezetés, stb.) nem közvetlen népválasztás útján választódik ki. A kétpártrendszer ill. a hatalomváltás problémáját is felhozhatjuk. Azt is megjegyezhetjük, hogy a kijelölésnél fontosabb az idő előtti leváltás. Azt is megjegyezhetjük, hogy két rossz közül való választás nem nevezhető szabad választásnak.

 A fent vázolt, a valódi képviseleti rendszert természetesen a propaganda másképp állítja be, képviseleti demokráciának nevezi, és a társadalom demokratizálódásának tünteti fel.

A képviseleti rendszer történelmi kategória, mert a múltban sokkal nagyobb volt a jelentősége, mint a jelenben és a jövőben. Elméletileg ezt a 2-5%-ot persze jócskán lehet növelni. A jelenlegi rendszeren belül is létre lehetne hozni egy demokratikusabb választási rendszert (nagyobb választék, kevesebb feltétel, független képviselők lehetősége, alacsonyabb küszöb, növelni a közvetlenül kiválasztott vezetők számát stb.), amely 1-2%-kal növelhetné az indirekt kényszert a nép figyelembe vételére.  Az eddigi tendencia fejlesztése behatárolt, ilyen értelemben az un. képviseleti demokráciának a jövőbeli jelentősége elég csekély. Itt is elmondhatjuk: minden idő, energia, figyelem amely a viszonylag jelentéktelen problémákra fordítódik, az hiba, pazarlás,  késedelem, figyelemelterelés.

A képviseleti demokrácia (részben választott vezetés) kialakulása történelmileg azonban jelentős folyamat.

A rabszolgatartó és feudális rendszerben csak a nép lehetséges lázadása volt, ami a vezetést a nép véleményének részleges figyelembevételére kényszeríthette. A klasszikus kapitalizmusban és a jelenlegi rendszerben a nép lázadásán felül még az elit vezetés részbeni kijelölése, ill. időszakos leváltása is egyfajta indirekt kényszert jelentett, így duplájára emelkedett a nép véleményének figyelembevétele.

A jelenlegi, és múltbeli képviseleti rendszer (részleges képviselet) a hatalmi fékrendszer egyik eleme.

Elképzelésem szerint a jövő fejlettebb rendszerében is lesz vezetés, ezt elsősorban a független tudományos demokratikus testületek alkotják. Ha úgy tetszik, ezeket a testületeket is nevezhetjük képviselőknek. Ugyanakkor ezek a testületek a lényegesebb kérdésekben a nép nélkül nem dönthetnek. Tehát a jelenlegi helyzet nem állhat fenn, hogy a képviselő a képviselt helyett dönt, legalábbis ami a lényegesebb kérdéseket illeti. A szakkérdésekben, és sürgős kérdésekben viszont dönthet, így részben megmarad a képviselői státusz.  Az hogy a képviselő kénytelen legyen a nép, a lakosság érdekeit maximálisan figyelembe venni illetve saját érdekeit mellőzni pl. a jelenleginél hatékonyabb, demokratikus vezetőkijelöléssel, leváltással lehet elérni. Ez viszont egy másik rendszertényező feladata. A vezetésre vonatkozó egyre precízebb törvénykezés ugyancsak egy másik rendszertényező feladata.

Addig is amíg a független tudományos demokratikus testületek irányítanának és megvalósulna az objektív, demokratikus vezető kiválasztás, leváltás -  demokratizálni kellene a képviselőválasztást.  Olyan szabályok megalkotása, amely rákényszerítené a képviselőt az általa képviselt emberek véleményének figyelembe vételére. Valamint a kétpártrendszer helyett alakuljon ki, az annál jobb többpártrendszer, talán az optimális négy pártból álló parlament. Továbbá el kellene érni, hogy a független jelöltek, valamint a kispártok a jelenleginél könnyebben kerüljenek a parlamentbe. Ha egy kisebb párt bekerül a parlamentbe, akkor kisebbségek szabályozásának alapelve szerint a létszámánál, képviseleténél nagyobb arányú legyen a döntési aránya. Valahogy úgy, mint az EU parlamentben működik az országok képviselete. Tovább kellene szabályozni, szigorítani a kampányt, abban az irányban, hogy elsősorban a programok vetélkedjenek, méghozzá kiegyensúlyozott tájékoztatás mellett. A betartatlan ígérgetőket pedig szankcionálni kellene.

Feladatok.

A jelenlegi feladat a jelenlegi képviseleti rendszer megváltoztatása, de ezt más rendszertényezőkhöz, elsősorban az objektív és demokratikus vezetés kiválasztás, leváltás kapcsolt feladatok valósítják meg. Addig is feladat a választási rendszer demokratizálása, úgy hogy abba független képviselők, valamint kis pártok a jelenleginél jóval inkább részt tudjanak venni. Valamint úgy hogy a parlamentben legalább négy párt vegyen részt és ezek közül egyik se legyen jelentéktelen párt, a döntéshozás szempontjából. A választási harc szigorúbb szabályozása, úgy hogy kiegyensúlyozottan elsősorban a programok vetélkedjenek. A felelőtlen ígérgetőket, jogi eszközökkel is szankcionálni kell. A képviselő idő közbeni leváltására a jelenleginél nagyobb lehetőség legyen. A képviselő szabályozása abban tekintetben, hogy kénytelen legyen az általa képviseltek véleményét figyelembe venni.

Egyéb feladatok. A diktatúrát kizáró, csökkentő alkotmány létrehozása. A diktatúrát kizáró, csökkentő demokratikus világszövetség, világszabályozás létrehozásának forszírózása.

Ezek a feladatok egy független tudományos demokratikus testületet vagy testületrészt igényelnek. Ezt a testületet össze lehet vonni a az ellenhatalmi rendszerért felelős, ill. a decentralizálásért felelős testülettel vagy más testülettel.

Az ellenhatalmi rendszer, képviseleti demokrácia, hatalmi fékek rendszere.  Összevont rendszertényező. (összegzés) Az A/1 ábra, és döntéshozó m. ábrái.

Az ellenhatalmi rendszer, a hatalmi fékek rendszere, a képviseleti rendszer résztényezőket összesítem.

Feladatok egyben.

Az ellenhatalmi rendszer megváltoztatása, amit lényegében más rendszertényezőkhöz kapcsolt feladatok valósítanak meg. Ugyanez igaz a vezetés önirányítására is. A jövőben és főleg a jelenben pedig a hatalmi harc és rendszeregyetértés egyféle optimális arányának a kialakítása a feladat. Maradjon fenn a részben független kritika, a vezetés viszonylag jó önellenőrzése, azt ne torzítsa el sem az összejátszás, rendszeregyetértés, vezetés közös érdeke, sem az elfogult csak hatalom megszerzésére irányuló hatalmi harc.

A jelenlegi feladat a jelenlegi képviseleti rendszer megváltoztatása, de ezt más rendszertényezőkhöz, elsősorban az objektív és demokratikus vezetés kiválasztás, leváltás kapcsolt feladatok valósítják meg. Addig is feladat a választási rendszer demokratizálása, úgy hogy abba független képviselők, valamint kis pártok a jelenleginél jóval inkább részt tudjanak venni. Valamint úgy hogy a parlamentben legalább négy párt vegyen részt és ezek közül egyik se legyen jelentéktelen párt, a döntéshozás szempontjából. A választási harc szigorúbb szabályozása, úgy hogy kiegyensúlyozottan elsősorban a programok vetélkedjenek. A felelőtlen ígérgetőket, jogi eszközökkel is szankcionálni kell. A képviselő idő közbeni leváltására a jelenleginél nagyobb lehetőség legyen. A képviselő szabályozása abban tekintetben, hogy kénytelen legyen az általa képviseltek véleményét figyelembe venni.

Egyéb feladatok. A diktatúrát kizáró, csökkentő alkotmány létrehozása. A diktatúrát kizáró, csökkentő demokratikus világszövetség, világszabályozás létrehozásának forszírózása.

E feladatok egy független tudományos demokratikus testületet vagy testületrészt (vezetésrészt) igényelnek. Ezt a testületet össze lehet vonni a az ellenhatalmi rendszerért felelős, ill. a decentralizálásért felelős testülettel vagy más testülettel.

Történelmi és százalékos értékelés.

Igen kevés és megkérdőjelezhető feladatot tudtam megállapítani. Az egyik feladat hogy rendszeregyetértés és a hatalmi harc egyensúlyban legyen, egyik se domináljon. Ez a feladat rövid távú, csak jelenleg aktuális feladat.

A tényleges demokráciában olyan döntéshozó mechanizmus lesz, hogy egy-egy csoportnak nem lesz alkalma a hatalmát jelentősen növelni, tehát a hatalmi harc irrelevánssá válik. A szakmai viták pedig egy meghatározott mederbe lesznek terelve. Ugyanakkor az a felfogás megszűnik, hogy jelenlegi rendszert fenn kell tartani, tehát rendszeregyetértés is megszűnik. Az egyenletes folyamatos demokratikus (rendszereken átívelő) fejlődés érvényesülése a tényleges feladat, ez viszont más tényező feladata.

Más okok miatt szintén megkérdőjelezhető a hatalmi fékekkel kapcsolatos feladatok. A demokratikusabb alkotmányról egy külön rendszertényező szól. Az átmeneti rendszerről (fejlettebb államkapitalizmusról) ugyancsak. A szervezettebb demokratikusabb világszabályozásról szintén.  

Kérdés ha ilyen kevés és megkérdőjelezhető a jelenlegi feladat akkor miért nem elméleti rendszertényezőről van szó. Azért mert ennek rendszertényezőnek jelentős a történelmi vonatkozása.  Egy császársághoz, királysághoz mérve mégiscsak jelentős fejlődés, az ellenhatalmi rendszer kialakulása, az un képviseleti rendszer kialakulása, és hatalmi fékek sokasodása erősödése. Tulajdonképpen itt az alkotmányos rendszer illetve a parlamentarizmus kialakulásáról van szó.

A feudalizmus valamivel (enyhén) fejlettebb volt ebben a vonatkozásban, mint a rabszolgatartó rendszer. A klasszikus kapitalizmusban viszont egy jelentősebb, szinte ugrásszerű fejlődés jött létre a feudalizmushoz képest. Az államkapitalizmusban megint csak egy enyhébb fejlődés jött létre a klasszikus kapitalizmushoz képest. A brezsnyevi szocializmusban nem jött létre ellenhatalmi rendszer, a képviseleti demokrácia is megkérdőjelezhető, hatalmi fékek rendszere is gyengébb volt mint a jelenlegi rendszerben. A jelenlegi kínai szocializmus talán valamivel fejlettebb, mint a brezsnyevi szocializmus, de nem éri el az államkapitalizmus fejlettségét legalábbis ebben a vonatkozásban.

A jelenlegi társadalomtudományos felfogásnak, miszerint a jelenlegi államkapitalizmus a legfejlettebb rendszer, és ez a rendszer szinte tökéletes tulajdonképpen igaza van ha elfelejtjük hogy e rendszertényezőn kívül van még harminc legalább ilyen fontos rendszertényező. Mivel azonban van még ezen kívül legalább harminc lényeges rendszertényező, amelyekben erős lemaradás fejletlenség tapasztalható a jelenlegi társadalomtudományos felfogás téves.

Egyébként pedig tévedés, ha úgy nézzük ezt a rendszertényezőt, hogy na végre egy szempontból kiválóan fejlődött a rendszer. Ez egy történelmi tényező amelyik rendesen, de nem kiválóan fejlődött, viszont a jelentősége  az új rendszerváltozás szempontjából nem nagy.

Ha múltbeli jelentőségét nézném ennek a tényezőnek, akkor magasabb százalékot érdemelne, ha jelenlegi jelentőségét nézném, akkor alacsonyabb százalékot érdemelne. A középúton maradva az értékelés a következő. 

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1,2%, klasszikus kapitalizmus 2,2%, jelenlegi államkapitalizmus 2,7%,  brezsnyevi szocializmus 2,3%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,5%? A jövő demokratikusabb rendszerének százaléka 3%.  Ez a 3% nem jelentőségre utal inkább, arra hogy kb. még 0,3%-os fejlődés lehetséges.

A döntéshozó mechanizmus meghatározása, felosztása, összefüggései. A jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák. A döntéshozó m  ábrái, és más ábrák. Elméleti rendszertényező.

A döntéshozó mechanizmus elméleti meghatározása, összefüggései.

A tanulmányrész címe: a döntéshozó mechanizmus. Ezért meg kellene határozni a konkrétabban döntéshozó mechanizmust. A döntéshozó mechanizmus a következő konkrét mechanizmusokra osztható.

A törvénykezés (jogalkotás jogalkalmazás, döntéshozó egységek) mechanizmusa. A vezetés-kiválasztás és leváltás mechanizmusa. A működés és felügyelet mechanizmusa. Az ellenőrzés mechanizmusa.  A szabályozottság mértéke jellege szerinti mechanizmus. A mechanizmusok egyben a rendszer egységeinek, ágainak a csoportosítását is befolyásolják.

Ez csak szűken vett döntéshozó mechanizmusok. A döntéshozó mechanizmus csak egy, de talán legfontosabb az alrendszerek közül. Alrendszerek: gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, szociális rendszer, jogrendszer, tudományos és oktatási rendszer, oktatási és tájékoztatási rendszer, döntéshozó mechanizmus, egyéb rendszerek. Másfelől viszont a döntéshozó mechanizmus határozza, meg hogy milyenek az alrendszerek mivel nekik is vannak döntéshozó mechanizmusuk.

A döntéshozó mechanizmus a legszűkebben vett rendszer, a legszűkebben vett politikai rendszer. 

Mi az a döntéshozó mechanizmus: ezt leginkább az A-val jelölt ábrák némelyike képes leginkább szemléltetni. Talán így lehet megfogalmazni: a döntéshozók egymás közötti aránya, viszonya, és feladatmegoszlása, a döntéshozó mechanizmus.

Megjegyzem, hogy az elvek, elméletek alapvető jogok, általános törvények nagyon fontosak de a konkrét mechanizmusok is éppolyan fontosak, ill. a kettő csak együtt lehet csak hatékony. Ugyanakkor döntéshozó mechanizmust is törvények véglegesítik.

Első látszatra, a döntéshozó mechanizmus csak kiszolgálja az elveket. Ugyanakkor ennél több, mert ha rossz a döntéshozó mechanizmus, akkor az elvek csak üres szavak maradnak. A döntéshozó mechanizmus nemcsak biztosít, de okoz is. Minden rendszernek van egy döntéshozó mechanizmusa, ami jelentősen meghatározza rendszert. Továbbá a döntéshozó mechanizmust két nagy részre lehet felosztani: a vezetés demokratizálódását okozó, biztosító mechanizmus és a lakosság, társadalom demokratizálódását okozó, biztosító mechanizmus. Természetesen a kettő összefügg, de szétválasztható.

A tanulmányt folytassuk azokkal a döntéshozó mechanizmus tényezőivel amelyek a vezetés demokratizálódását okozzák biztosítják. Egyben azokkal döntéshozó mechanizmus tényezőivel melyeknek alig van történelmi múltjuk, jelenük, kialakításuk ezután lenne szükséges.

A következő rendszertényezőket én a tényleges demokrácia döntéshozó mechanizmusának nevezem.

Ahhoz hogy ne keveredjünk el szükséges egy kis rendezés, kategorizálás.

A döntéshozás problémakörét szét kell választani: a döntéshozási mechanizmus elemezése taglalása elsősorban, az elvek, módszerek alapján (diktatórikus, kevésbé demokratikus, demokratikus, közvetlen demokráciára épülő.) Rövidebben, a döntéshozási mechanizmus elemzése, taglalása, meghatározása a demokratikus módszerek alapján. És a döntéshozási mechanizmus elemzése, taglalása, meghatározása elsősorban az intézményrendszer alapján. (A kettő persze szorosan összefügg.)

Továbbá van a múlt és jelen döntéshozási mechanizmusa, és a jövő döntéshozási mechanizmusa.

Az ábrák miről szólnak?

Minden ábra a rendszerről ill. az államról szól. Vannak ábrák amelyek elsősorban rendszerről szólnak ( ezekben is általában megjelenik az állam), a rendszer hierarchiájáról, vagy rendszerfejlődésről. Vannak ábrák, amelyek kifejezetten az állam és rendszer viszonyáról szólnak, pl. A/0, D/0/b, ABD/1 ábrák. Vagy együtt a rendszer és az államfejlődésről szólnak, pl. a D/1, D/2 ábrák.   A B jelű ábrákban is megjelenik az állam, de úgy, mint egy gazdasági egység, hiszen ezek a gazdaságról szólnak. Talán a B/1 ábrába jelenik meg az állam intézményrendszere. Vannak ábrák, amelyek elsősorban az államról, államfejlődésről szólnak, pl. B621/a, B/21/b, D/0/a ábrák.

A döntéshozó mechanizmus ábrái közül az A/1 ábra vegyes, megjelenik benne a döntéshozás mechanizmusa a módszerek, a demokrácia szemszögéből (méghozzá a múlt, jelen és jövő döntéshozási mechanizmusa is) és a középső- alsó részében pedig az intézményrendszer szemszögéből, méghozzá a jelen vonatkozásában. Az A/4/2 ábra teljes egészében az A/4 ábra felső része a döntéshozás mechanizmust az intézményrendszer szemszögéből méghozzá a jövő vonatkozásban mutatja meg. Az a A/4 ábra alsó része, az A/5, A/6 ábra pedig a döntéshozási mechanizmust a módszer, a demokrácia szempontjából mutatja mégpedig a jövő vonatkozásában. Ugyanakkor ezen ábrákban megjelenik a jövő, általam elképzelt, intézmények egy része is, a jövő intézményrendszerének egy része is.

E tanulmányrész nagyobb része a döntéshozó mechanizmust a demokratikus módszerek alapján elemzi, taglalja, határozza meg. Ez azon fejezetek egyike amelyben elsősorban az intézményrendszer alapján, abból is a jövő lehetséges intézményrendszerének alapján  elemzi, taglalja határozza meg.

A jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan.

Bár más sok helyen foglalkoztam ezzel a témával, de azt gondolom szükség, van egy kiegészítésre, összefoglalásra. Az ábrák, tehát amelyben konkrétan megjelenik a jövő döntéshozó mechanizmusa. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.

A jövő döntéshozó intézményrendszerének alapja, és egyben a teteje a kb. 60-80 független, tudományos, demokratikus (jogalkotó és irányító) testület.

Megváltozna, pontosabban nem lenne parlament, nem lenne kormány, és nem lennének a jelenlegi intézmények, mint ÁSZ, MNB, stb., és a pártok szerepe is átalakulna. Ellenben lenne szaktörvénykezés. És lennének (megmaradnának) a különböző jogalkalmazó testületek, szervek, mint ügyészség, bíróság, rendőrség, polgármesteri hivatalok, stb.. És lennének, de átalakítva, kibővítve a különböző a különböző ellenőrző, jogalkalmazó testületek.

A független, tudományos demokratikus testületek, függetlensége a következőkből ered. Független a hatalomszerzéstől, a vagyonszerzéstől, és egymástól is (tehát a hatalom többi részétől) is, lehetőség szerint el lennének választva. Azért tudományos, mert előírtan tudományos módszerekkel kell dolgozniuk, és egyébként a függetlenségük okán is tudományosak. Azért demokratikusak, mert egy előirt magas szintű demokratikus rendben működnének. (Lenne egy standard intézményi demokrácia.) És azért, mert előírtan a tartanák kapcsolatot a néppel, nép véleményét kötelezően előírtan figyelembe kell venniük. És azért is, mert egymással is és általában közös döntéshozással is jellemzően demokratikus szavazásos viszonyban lennének.

(Megszűnne rendszeregyetértés és a hatalmi harc is.)

Megváltozna, és demokratikusabbá válik a vezetésválasztás, leváltás.

A vezetés leváltás egyik alapelve lenne, hogy teljesítményt értékelő pontos szabályozás szerint történne.  A kiválasztás és leváltás sem lenne a felettes vezető hatáskörében, az csak egy véleményező lenne a sok közül. Mindkettőben, a leváltásban is, a nép is véleményező, döntéshozó lenne. A kiválasztás is pontos szabályozás szerint történne. Az időközi (ciklus közbeni leváltás) viszonylag egyszerű, persze szabályozott és egyes esetekben pedig szinte kötelező lenne.

A független tudományos demokratikus testületek vezetését, az ország elit vezetését kb. 700 embert döntően a nép, választaná meg, méghozzá személyes (nem listás) választásban. (Különböző módszereket lehet erre kidolgozni.)

Megváltozna a testületek közötti kapcsolat. A jövőben a testületek közötti kapcsolat lényege: a lehető legkevesebb személyes kapcsolat (személyes tárgyalás, gyűlés), jellemzően levelezési munkakapcsolat. A jövő döntéshozásának lényege pedig: a személyes gyűlések minimalizálása mellett jellemzően írásos tájékoztatás, vita, és (írásos) szavazásos döntéshozás.

Megváltozna a rendszer az állam tartalmi felosztása, amennyiben nem a jelenlegi minisztériumok szerint felosztás lenne, hanem a kb. 70 gyakorlati rendszertényező (gyakorlati problémakör) jelölné ki a területeket. Ezek felsorolása az ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábrán található. Többek között ezeket felügyelnék az említett független, tudományos demokratikus testületek.  Gyakorlatilag az történne, hogy kisebb önálló tartalmi területekre osztódnának fel, a jelenlegi nagyobb területek. Pl. jelenlegi pénzügyminisztérium helyett, lenne egy testület, amely pl. az adózással, foglakozna, egy másik különálló testület, amelyik a költségvetéssel foglakozna, egy másik különálló testület, amelyik a hitelezéssel, megtakarítással, nyugdíjrendszerrel foglalkozna és még lehetne sorolni.  Persze ezek munkakapcsolatban állnának egymással.

Persze csak nagyjából lenne igaz, hogy minden felsorolt (ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábra) rendszertényező egy független tudományos testületet jelent, az ábrákból is kiderül, hogy lennének elcsúszások.

Nagyon leegyszerűsítve az új rendszer olyan lenne, mintha jelenlegi minisztériumokat felosztanánk, mondjuk öt kisebb, önálló minisztériumra (testületre). És a jelenlegi független intézményeket ÁSZ, MNB, stb. jogalkotó testületekké változtatnánk. És minden ilyen testületbe betennénk egy csapat parlamenti képviselőt, akik független képviselők. (Mindjárt jön az ellenvetés, de hiszen így összekeveredik a jogalkotás és végrehajtás. Először ez a kettő már jelenleg is össze van keverve. Másodszor én nem tudom értelmezni, mi az, hogy végráhajtás. A jogalkalmazás fogalmát tudom értelmezni. Az valóban jó, ha jogalkotás és a jogalkalmazás a lehető leginkább elkülönül, a teljes elkülönülés úgysem lehetséges. Ezt az elkülönülést azonban egy nagyon precíz szabályozás (jog) tudja biztosítani. Vagyis jogalkotó bárhol ülhet, a parlamentbe, vagy máshol, ha nem akarja elkülöníteni, jogalkalmazást, azt is uralni akarja, akkor nem fog elkülönülni. Ha a jogalkotó magának kiváltságos jogot akar, akkor bárhol is üljön a jogalkotó, magának kiváltságos jogot fog alkotni. Az egyetlen ellenszer a jogalkotás demokratizmusa, ez az, ami jogalkotó potenciális kiváltságát megszünteti. Valójában a hatalmi hierarchia arányossága, nagysága és igazságossága számít, ezzel pedig jelenleg nem is foglalkoznak.)  

Visszatérve, nyilvánvalóan vannak feladatbeli átfedések, de itt az elv az, hogy inkább két testület végezzen azonos, hasonló munkát, mint egy sem. Jó, de melyik testület véleménye mérvadó?

E kérdés kapcsán mindjárt rátérhetünk a következő alapvető különbségre.

Először is tisztázni kell, három különböző rendszer van. Az irányítási rendszer, a felügyeleti rendszer, és jogalkotó rendszer.

Az irányítási rendszert nyilván pontosan be kell szabályozni, egy testület alá csak bizonyos jogalkalmazó testültek (szervek, hivatalok, stb.) tartozhatnak és ezek faladati pontosan elhatárolódnak egymástól. Tehát átfedések az irányítás és jogalkalmazás szintjén nem jöhetnek (minimálisan jöhetnek) létre. Egyébként pedig a jövő irányítása, döntően egy előirt szabályozott irányítás lesz, szinte nem lesz kézi irányítás. Tehát az előirt irányítástól, eljárástól való eltérést kell döntően ellenőrizni.

A felügyelet nem azonos az irányítással.

(Pl. gyereket az egyik szülője arra utasítja, hogy tanuljon, a másik arra, hogy takarítson, ez irányítási zavar. A felügyelet arról szól, hogy az egyik irányítást, pl. a tanulást, betartotta gyerek, ezt mindkét szülő ellenőrizheti, sőt jó, ha ellenőrzi, de meghatározott szabályok mellett. Illetve jó, ha a két szülő egymást is ellenőrzi, persze megint szabályozottan. Az ellenőrző nem adhat utasítást, nem irányíthat, de vitatathatja az irányítás helyességét. A szabályozás lényege az, hogy a felügyelő, csak akkor utasíthat az irányítás megváltoztatásra, ha a szabályosan bebizonyosodik az irányítás helytelensége.)  

A felügyelet (itt a testületek, intézmények felügyeletéről, ellenőrzéséről van szó) már másképpen alakul, mert lenne elsődleges felügyelet és másodlagos felügyelet, sőt harmadlagos felügyelet sem kizárt. (A másodlagos felügyelet, lényegileg olyan, mint a másodfokú bíróság.)  A legfelső szinten ki lehet alakítani egy kör-felügyletet, (elsődleges és másodlagos felügyelttel kombinálva) vagyis felügyeleti szempontból az összes legfelső független, tudományos demokratikus (jogalkotó, irányító) testület egyenlő lenne. Sőt mindezt kiegészítené a kombinált népi ellenőrzés.) És megmaradna a jelenlegi jogalkalmazói (rendőrség, ügyészség, bíróság, stb.) „viszont-felügyelet” is. Fontos, hogy felügyelet is pontos precíz szabályozás szerint történik. És az is fontos, hogy felügyelet szétoszoljon, nem úgy, mint jelenleg.

Jelenleg a felügyelet döntő része kormányzópárt, pontosabban az uralkodó parlamenti frakció kezében van. És jogalkotás is az ő kezükben van, ezt kiegészíti, hogy kormány is ebből a körből kerül ki. Bizonyos 10-200 ember óriási hatalommal rendelkezik jelenleg, a tízből is kiemelkedik a miniszterelnök, pártelnök 1-2 ember.  Az én elképzelésem szerint kb. 700-1200 közel egyenlő hatalmú ember, alkotná az elitvezetést. Ezek között nem lenne kiugró hatalommal rendelkező. Ráadásul a közvetlen demokrácia miatt ezek összesített hatalma is fele akkora lenne, mint jelenlegi parlamenti képviselők összesített hatalma.

(Tisztelt hataloméhes emberek, vezetők, szerintem már az is óriási megtiszteltetés, ha valaki bekerül az ország legfelső ezrébe, nem kell, hogy eleméssze önöket a mohó vágy: én akarok leghatalmasabb, az uralkodó lenni.) 

A lényeg viszont a jogalkotás mechanizmusa.  Itt azért nem jöhet létre hatalmi, ill. átfedési probléma, mert az demokratikusan történne. (Ténylegesen demokratikus lenne, nem csonkán demokratikus, mint jelenlegi.)  A javaslattevésben a bárki-elv érvényesül. A törvényjavaslatok kiválasztásában, és véleményezésében kialakításába pedig, nem mindenki, de sok független egység venne részt. Ugyancsak sok független egység venne részt az elfogadásban,  a végleges szavazásban. Az egyik jelentős egység mindig a nép lenne (kivéve a kiválasztást, de abban is több független egység venne részt). Az elmondottakban pedig lehet prioritás, de nem akkora prioritás, hogy valamelyik egység döntési túlsúlyba kerüljön. A jelentős törvények elfogadásába minden független, tudományos, demokratikus testületet be kell vonni, a kevésbé jelentősebb törvények elfogadásba pedig több független, tudományos demokratikus testületet kell bevonni. A kialakításba pedig szintén több független, tudományos, demokratikus, testületet kell bevonni. A döntési alapelv az, hogy egy fontos szavazásban jelenjen meg a nép pl. 6 millió ember véleménye és ezen kívül legalább 4-500 független elfogulatlan kiváló szakember, társadalomtudós egyéni véleménye. A független, tudományos, demokratikus testületek (a 10 vezető) is szavazással alakítják ki a véleményüket.

Mindezekről részletesebben szólnak a következő fejezetek. 

Mi lenne faladata egy független, tudományos demokratikus testületnek.

A rábízott terület, rendszertényező, problémakör felügyelete. A stratégiai feladatok teljesítése, leosztása kisebb feladatokra, szaktörvénykezésre. Illetve a feladatok alapján törvényjavaslatok készítése. A problémakör elméleti továbbgondolása elméleti továbbfejlesztése, ennek alapján újabb stratégiai feladatok kijelölése és ennek alapján törvényjavaslatok készítése.

Az alá tartozó szaktörvénykezés és jogalkalmazás irányítása, és elsődleges felügyelete, ill. más vele egyenrangú testületek felügyelete, ill. más testületek másodlagos felügyelete.

És a törvényjavaslatok (elsősorban a területéhez kapcsolódó törvényjavaslatok) kiválasztása, véleményezése, kialakítása és elfogadása, ill. elvetése (szavazása).

Egy független, tudományos testület 100-300  főből állna és kb. 10 tagú testület, vezetné.

A jövő rendszerében is lenne jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás, ill. lenne civilszféra, magángazdaság, magánszféra, csak szinte minden többé-kevésbé átalakulna.

Lenne országos demokrácia, intézményi demokrácia és lenne több szintes lakóközösségi demokrácia. A lakközösségi demokrácia védelmében és a zavarosság miatt is a lakóközösségeket, (az önkormányzatokat) el kell választani az állam kihelyezett, egy lakóközösséget felügyelő, szaktörvénykező és jogalkalmazó hivatalitól.

Kitérés általában a vezetésre. Elméleti rendszertényező.

Mivel a következő fejezetek a vezetésről szólnak, és e tanulmányban több helyen, több száz oldal szól a vezetésről, érdemes e gondolatsorokat, legalábbis részben felidézni.  Nyilvánvalóan agy hatalmas szertágazó témakörről, problémakörről van szó, és e fejezetek csak bizonyos szempontból inkább azzal foglalkoznak, miként hogyan lehet jobbá, hatékonyabbá tenni a vezetést. Azzal nem nagyon foglalkoznak, hogy miért is j kell ezt megtenni. Azért mert e jelenlegi helyzet rossz.  Ez az, ami innen egy kicsit hiányzik, és máshol részletesen ki van elemezve. Érdemes felidézni, átolvasni az utolsó tanulmányrészben található, vezetésről szóló fejezetet, amely összefoglaló kiegészítő jellegű.

Az alábbi ismétlést mindenképpen ideillőnek érzem.

Ismételt fejezetrész.

 Gyakorlatilag a helyzet ennél sokkal borzalmasabb, mert a vezetés, és a politikai média ( ez is egyfajta vezetés) nem az ideológiákról, nem is a valóságos politikai törésvonalakról gondolkodik, és nem is valóságos tennivalókról gondolkodik, hanem a hatalmi harcról, hatalmi taktikázásról gondolkodik, és cselekvését is ez köti le.

Mit látunk, hallunk, olvasunk a politikai médiában, pl. az interjúkban, nyilatkozatokban, vagy az elemzésekben. A hatalmi viszonyok elemzését, ki hogy áll, mik az esélyei. Miért áll úgy, ahogy áll, milyen hatalompolitikai hibákat követet el, milyen hatalompolitikai lépéseket (mely vezetőket kell az előtérbe tolni, milyen kommunikációs stratégiát folytasson, milyen szövetségeket alakítson ki, stb.) kell tenni. Ezt az egészet nevezhetjük hatalompolitizálásnak, vagy pártpolitizálásnak. A célja hatalmi harc, a hatalmi taktikázás.

Tehát a politikai médiában és a háttérben, pl. egy pártértekezleten (mindez méréssel is bizonyítható) legalább 70%-ban a hatalmi viszonyokról, a hatalmi harcokról, taktikázásról folyik a gondolkodás, a beszéd.  Ez pedig egyértelműen, gyakorlatilag is igazolja azt az állítást, hogy a vezetés elsődleges célja a hatalom fenntartása, erősítése, a nép érdeke legjobb esetben is másodlagos. Legalábbis a múltban és a jelenben ez az általános.

Miért bizonyítja? Ha 70%-ban erről gondolkodnak, az köti le az idejüket, szellemi kapacitásukat, akkor másra, pl. a népérdekű intézkedéseken, törvényeken való gondolkodásra, már csak 30% idő és szellemi kapacitás jut. A köztájékoztatás szempontjából (leszámítva a napi híreket) mindenképpen az említett arány alakul ki: a tájékoztatás idejét 70%-ban pártpolitizálásról (hatalmi viszonyok, harcok) szóló tájékoztatás teszi ki, a valóságos közügyekre 30%-nyi tájékoztatási idő jut.

(Megnézhetjük, hogy egy politikusnak valójában mennyi ideje lehet egyáltalán nyugodtan gondolkodni, és kimutatható hogy ez napi 2 óránál nem több. Feltételezhetjük, hogy ennek a háromnegyede a pártpolitizálásra megy el, akkor napi fél óra, ami a valóságos közügyekre jut. Ez egytizede annak, aminek minimálisan jutni kellene.)

Itt mindjárt kettéválaszthatjuk, a politika szó  fogalmát.(Egyébként a politika szó, legalább hatféle fogalmat takar.) A politika úgy, mint a közügyek intézése. És a politika úgy, mint a pártpolitizálás, a hatalmi viszonyok a hatalmi harcok elemzése.

A helyzet borzalmasságát talán bemutatják az alábbi példázatok. És azt is mik a valóságos közügyek. Röviden a közügyek: a közvetlen életszínvonal-javító célzatú közös tennivalók.

Egy normális ház lakógyűlésén legalább 70%-ban a valóságos tennivalókról a gondolkodás, a beszélgetés. Pl., beázik a ház és felmerül a tető megjavítása. A normális közgyűlésen 70%-ban erről folyik a szó (kell, nem kell, hogyan miként). Ha nagyobb ház, akkor az ellenzék (ennek kialakulása szinte szükségszerű) is erről beszél, erről folyik a vita. A hatalmi viszonyokról, ki hogyan végzi dolgát, kit kell leváltani, stb., legfeljebb 30%-ban van szó. Képzeljük el, mi van, ha megváltozik ez az arány.

Nézzünk egy üzemi értekezletet. A fő téma itt is az üzem jó működése, az üzem teljesítményének növelése. Normális esetben itt sem lehet 30%-nál több annak a megtárgyalása, hogy ki milyen vezető, hogy melyik vezetőnek mit kell tenni, ahhoz hogy népszerűbb legyen, stb.. Ugyanis ha ezzel menne el átlagosan értekezletek 70%-a, akkor a valóságos tennivalókra nem jutna idő és tönkremenne az üzem. Ugyanez a helyzet nemzeti szinten, vagyis a fordított arány (márpedig az arány itt fordított) tönkreteheti az országot.

Elemezem az arányokat.

Normális esetben, fejlett demokratikus rendszerben a valóságos tennivalókról való gondolkodás, beszéd ( és ténykedés) legalább 70%-át teszi ki az összes időnek, és szellemi és munkakapacitásnak. A tényleges ideológiákról valóságos politikai törésvonalakról való gondolkodás és beszéd  kb. 15-20%-át teheti ki az összes időnek, szellemi és munkakapacitásnak. A hatalmi viszonyok, a hatalmi  harc elemzése ezen való gondolkodás, beszéd ( és ténykedés)  átfedésben az előzőkkel kb. 5-15%-át teheti ki az összes időnek, szellemi és munkakapacitásnak.

Jelenleg általában mi a helyzet. 70% a hatalmi viszonyok harcok elemzése. 15-20%-a az ideologizálás, de ez sem valóságosokról szól, hanem a köpönyegforgató zavaros ideológiákról. 5-15% csupán a valóságos tennivalókról való gondolkodás, beszéd (és ténykedés). Tehát pont fordított az arány.

A jelen rendszerben (mert ez nemcsak magyar specialitás) tehát átlagosan, általában megfordul, egy nagyon fontos arány, a politikai elit szintjén: a tényleges tennivalókon való gondolkodás, beszéd és ténykedés és a hatalmi harcok, taktikázások érdekében való gondolkodás, beszéd és ténykedés aránya torzul el, jelentős kárt okozva.  (Számítsuk be, hogy választási időszakban, az átalagos többszörösére nő hatalmi harc, taktikázás.)

Ez az arányfordulás, torzulás kivetődik a köztájékoztatásra is, ami szintén jelentős kárt okoz.

Nézzük meg mi a helyzet jelenleg a nép, a választópolgár szempontjából.

Arról itt most nem beszélek, hogy vezetés-kiválasztás nem azonos az ügyekbe való közvetlen beleszólással. Arról sem beszélek, hogy a nép, vezetés-kiválasztása csak részleges. Többek között azért, mert még az elit vezetés vonatkozásában is van egy előzetes, a felettes-vezetés választása, a nép választéka már egy megszűrt választék.  Az elit vezetés csak egy részét, a középvezetés egy részét sem választja a nép. Többek között azért, mert valójában kevés új párt, új eszme, új program, új ember jelenik meg.

Itt és most az egyéb problémákról beszélek.

Arról már beszéltem, hogy zavaros, köpönyegforgató ideológiák miatt, a valóságos politikai törésvonalak elkenése miatt, eszmei alapon nem tud választani a választó, ill. a választása torz lesz. Azonban a tényleges tennivalók (ki mit akar tenni, mi a gyakorlati programja) szempontjából is alulinformált a nép. Nem erről szól a politikai közbeszéd. Ehhez jön hozzá a választási kampány egyéb borzalma. Mindehhez jön hozzá a népre ontott hatalmi harc, pártpolitizálás (tele badarsággal, ármánykodással, személyes lejáratással), ami együttesen azt eredményezi, hogy nem valamire, valakire választanak az emberek, hanem valaki ellen választanak. Vagyis a sok rossz közül a kevésbé rosszat kénytelenek választani. Ráadásul ez is „pofára” megy, hiszen az objektív megítélés alapjai, valóságos eszmék, a valóságos gyakorlati tennivalók, programok elmosódnak, elvesznek a ködben. Ez már nagyon messze van a népuralomtól, a nép döntésétől, a demokráciától.

Már aki egyáltalán választ.

Biztos, hogy a vezetésnek (beleértve a politikai médiát, a politológusokat, elemzőket) nagyon izgalmas hatalmi harc, a pártpolitizálás, de az egyszerű ember számára, főleg hosszabb távon rendkívül unalmas és kiábrándító. Ugyanis az egyszerű ember hamar rájön arra, hogy ez nem róla szól, ennek semmi köze a valóságos problémákhoz. Lehet, hogy egy darabig, egy szintig még az egyszerű ember számára is érdekes lenne hatalmi harc, taktikázás, de ez a mennyiség, ami állandóan rázúdul, már fárasztó, unalmas. Mire az egyszerű ember elfordul a politikától (még választani sem választ), a pártpolitizálást azonosítja az igazi politizálással. A vezetés erre siránkozik, mily dőre is ez a nép, mily kevéssé érdeklődik a közügyek iránt. Ez már azért súrolja halmozott pofátlanságot, hiszen éppen a vezetés teremt olyan körülményeket, amelyek miatt a nép kiábrándul, elfordul a politikától.  Mintha, a ripacs állandóan magáról beszélő színész káromolná a közönséget, hogy nem megy be az előadásra. Ennél azonban rosszabb helyzet, mert azért a háttérben tényleg ott vannak a rosszul intézett valóságos közügyek.

(Máshol az egyszerű embereket győzködöm arról, hogy megértve az undorukat, unalmukat, azért ne hagyják magukat elfordítani az igazi politizálástól, mert azzal csak gazembereknek nyitnak kaput.) Itt és most viszont azon elmélkedem, hogy e szempontból is silány a rendszer. Mert végül is mindez nem a nép hibája, hanem a rendszer hibája.

A jövő fejlettebb rendszere két irányba változtathat ezen a helyzeten. Az egyik, egy olyan döntéshozó mechanizmus, amelyben a valóságos tennivalók kerülnek a fő helyre, a pártpolitizálás, hatalmi harc, taktikázás a háttérbe szorul. Ezt egészíti ki a közvetlen demokrácia, mert a közvetlen beleszólni szükségszerűen valóságos ügyekbe, problémákba lehet.

A másik irány a média főleg a közszolgálati média rábírása arra, hogy elsősorban ne pártpolitizálással, a hatalmi elemzésekkel, hatalmi viszonyokkal egyénileg a vezetőkkel, hatalmi harcokkal, taktikázással foglalkozzon, hanem elsősorban a valóságos eszmékkel, a valóságos politikai törésvonalakkal, és valóságos tennivalókkal foglalkozzon. Mindezekről persze máshol bőven lesz szó. De az is fontos, hogy belássuk a rendszer rosszaságát.

Az objektív (elfogulatlan) vezető-kiválasztás és leváltás. Rendszertényező. A/4, A/4/1 ábrák. A döntéshozó m. ábrái. Az a jelű ábrák.

Természetesen állami vezetőkről van szó.

 Milyen problémákkal jár, ha nincs független objektív vezető-kiválasztás (vezetőkijelölés), ill. leváltás.

Ebben az esetben létrejön a vezetésen belüli kölcsönös, oda-vissza, összefonódott, lekötelezett irányítás, ellenőrzés, annak minden hátrányával. A független, tudományos, demokratikus kiválasztás, leváltás annak minden előnyével nem jön létre. A kinevezett már a kinevezéskor lekötelezettje lesz a kinevezőnek, tehát automatikusan létrejön egyfajta közvetett előny, korrupció. Általában létrejön a kontraszelekció: a kinevező félvén, hogy az alatta levő okosabb, hozzáértőbb, alkalmasabb, mint ő (ez leégés, továbbá az okos nagyobb veszélyt jelent a pozíciójára) magánál butábbat, alkalmatlanabbat, hűséges (talpnyalót), azonos véleményűt, nevez ki kisfőnöknek, akiből idővel nagyfőnök lesz. A nagyfőnökké kinevezésnél ugyanez játszódik le: a kinevező, még nagyobb főnök, vagy a kinevező (nem demokratikus és független) testület vonatkozásában szintén az előző szempontok érvényesülnek.  Ha ez sorozatban történik, márpedig abban történik, akkor kiszámítható ennek a következménye. A vezetés szükségszerű negatívumai (elsődleges cél a hatalom megőrzése, elszigeteltség, néptől eltérő helyzet, karrierista jellem, stb.) érvényesülnek, mert nincs ellenlépés. A hatalmi vagyoni jellegű vezetés kialakul, mert nincs ellenlépés.

Az alkalmatlan, önző vezető nemcsak a demokráciának árt, hanem a hatékony működésnek. Ugyanez elmondható általában a döntéshozó mechanizmus rendszertényezőivel kapcsolatban. Pl. a nem kellően szétválasztott testületek nem képesek hatékonyan, jól működni.

Az előző rendszertényező témájából kimaradt egy lényeges vonatkozás: hogy lehet létrehozni az igazságos hatalmi hierarchiát. Erre a rendszertényezők elemzése adja meg a választ, többek közt e rendszertényező elemzése.

A jó vezető és a jelenlegi átlagos vezető.

A jó vezetőnek - szűkebben értelmezve állami hatalommal bírónak - milyennek kell lennie?

A képességek, tulajdonságok tekintetében elsősorban széleskörű és magas fokú társadalomtudományi ismeretekkel kell rendelkeznie. Ez adódik egyrészt az iskolai végzettségből, de ez nem pontos, hiszen azért van iskola nélküli tapasztalat és tanulás is. Az ismerteket egy szaktestület pl. vizsgáztatással, stb. képes felmérni. A másik lényeges tulajdonság hogy ne legyen önző és karrierista, ill. legyen erkölcsi érzéke. Az a vezető, akinek elsődleges célja a saját hatalmának vagyonának a gyarapítása, hiába rendelkezik széleskörű ismeretekkel, nem lesz jó vezető, mert saját érdekei érvényesülnek és nem a közösség érdeke. Ezt a tulajdonságot részben szintén különböző tesztekkel, részben az előéletből, előmunkáságból lehet kikövetkeztetni. Pl. mennyi önhaszon nélküli közösségi munkát végzett az életében.  Az előbb említett szaktestület erre is képes, de csak részben. A népnek (közösségnek, érintett emberek többségének) is jó érzéke van, hogy a karrierista megnyilatkozásokat érzékelje.  Továbbá a jó vezető kreatív, újító szándékú és nem gerinctelen megalkuvó, önálló vélemény nélküli hivatalnok. Ezek az elsődleges tulajdonságok ezzel minden vezetőnek rendelkezni kell. Továbbá lényeges a vezető világnézetének a megismerése. A világnézetről a későbbiekben részletesen is beszélek. 

Másodlagosan szükséges tulajdonságok: közéleti aktivitás, kommunikációs képesség (jó fogalmazóképesség), szervezőképesség, pedagógiai képesség (tiszteletfenntartás), határozottság, széleskörű tapasztalat (pl. kisvállalkozói tevékenység). A másodlagos szempontokba én mindenképpen betenném a széleskörű élettapasztalatot.  Szerintem mindenképpen előny, ha egy vezető tudja milyen alkalmazottnak lenni, milyen sorsa, nehézségei, van a kisvállalkozóknak, és van vezetői tapasztalata is. Ezen kívül nem árt, ha van állami, közigazgatási tapasztalata is. Az is előny, ha vezetőjelölt hosszabb ideig az átlagos emberek (népréteg) életét élte, netán még a szegénységet is megtapasztalta.  Ha egy fiatalember gyors politikai karriert csinál, nem járja végig  az előbb említett alapvető helyzeteket, akkor az nagy valószínűséggel, korlátoltabban szemléli a világot, mint az aki széles körű élettapasztalattal rendelkezik.

Ezek azért másodlagosak ezek a szempontok, mert egyrészt az elsődleges képességek, tulajdonságok nélkül nem sokat érnek. Másrészt a különböző vezetői feladatok, e másodlagos tulajdonságokból eltérő mennyiséget igényelnek. Ha az állami hatalmat a nagy kategóriákra osztjuk, mint általános jogalkotás, szaktörvénykezés, hivatásos jogalkalmazás, véleményformálás, akkor nyilvánvaló, hogy a másodlagos képességek tulajdonságok fontossága eltérő, az elsődlegesek mindegyiknél lényegesek. A szaktörvénykezéshez még az említetteken kívül még egy speciális szaktudás is szükséges, de a széleskörű társadalomtudományos ismertek is szükségesek. Az általános törvények meghozatalához pedig az elsődleges képességek tulajdonságok a legmagasabb szinten szükségesek, de szükséges hozzá egy meglehetősen nagy gazdasági és élettapasztalat is. Anélkül hogy részletezném: a vezetői feladattól függően máshová esik a hangsúly. A másodlagos képességeket, tulajdonságokat szintén részben egy független szakmai testület direkt módón képes mérni.

Itt jegyzem meg, hogy a jelenlegi vezetőknek a másodlagos képességük közepesnek mondható, de az elsődleges tulajdonságokkal, főleg a karrierizmussal komoly problémák vannak. A jelenlegi vezetők elsősorban igen jó beszélőkével rendelkeznek, jó taktikai és pedagógiai érzékkel. Továbbá rafináltak, jól helyezkednek, kiválóan hízelegnek. Ezek a tulajdonságok, enyhén szólva, nem azonosak a jó vezető tulajdonságaival. Ez már önmagában is jelzi, hogy a jelenlegi vezető kijelölés nem jó, a hatalmi hierarchia nem igazságos.

Az előzőkben viszont arról volt szó, hogy a hierarchiát elsősorban a tényleges teljesítménynek kell meghatározni, nem a képességeknek. Ez a hatalmi hierarchia esetében kétségtelenül nehezebb ügy, mint a vagyoni hierarchia esetében. Ugyanis a tényleges teljesítmény akkor mérhető igazán, mikor már a vezető működik, funkcionál. Az már nagyjából mérhető hogy a működő vezető hogy végzi a munkáját: az általa működtetett intézmény (testület) milyen minőségű, a problémák száma, a testület által irányított területtel mennyi probléma van,  a testület tevékenységével mennyire van megelégedve az érintett közösség, az általa hozott törvények szabályok milyen jók, azokból mennyit kell felülbírálni, stb. Ezeken kívül még számíthat  a vezetőjelölt ajánlása és a programja.

 A jelenlegi vezetőkijelölés leváltás hibái.

A jelenlegi választási rendszer hibái.

Erről már egy előző fejezetben szó volt. Néhány további megjegyzés.

Kétségtelenül megállapítható, hogy a nép a kiválasztás során csak korlátozott mértékben ismerheti meg a vezetőjelöltet. Pártokra való szavazás esetén szinte egyáltalán, de még jó esetben is csak korlátozva. A nép számára nem derülhet ki a vezető tudása, műveltsége mert az iskolai végzettség nem egyenlő a tudással, műveltséggel, intelligenciával. Továbbá nem derülhet ki a vezetőjelölt valós tulajdonságai, személyisége, mint pl. az önzetlenség vagy ennek ellentéte a karrierizmus, önérdekeltség. Ezt csak egy független tudományos testület képes pontosabban kideríteni.

A vezető időben is megfelelő leváltása, legalább olyan fontos, mint a kijelölés. 

Az objektív (indokolt esetben bármikor, de elfogulatlan) vezetőleváltás szinte fontosabb, mint az objektív vezetőkijelölés. Egyrészt azért fontosabb, mert a vezető tényleges teljesítménye csak működése közben derül ki. A kijelölt vezetőt még csak részben ismerik a funkcionálás alatt ismerszik meg igazán. Másrészt a szükségszerű vezetői negatív tulajdonságok – erről már korábban szó volt – nagy része éppen a vezetői helyzetből adódnak. Emlékeztetőül: elszigeteltség, talpnyalók hada, a néptől eltérő körülmények következtében megváltozó felfogás és döntés, vezetői önérzet (egyfajta felsőbbrendűségi érzés), a hatalom vagyon fenntartása, mint elsődleges cél. Nem akar kudarcot vallani, be akarja bizonyítani, hogy erre alkalmas ehhez pedig hatalmon kell maradnia. Stb. Szóval ezek a veszélyek a vezető helyzetből adódnak és természetesen csak működés közben derül ki, hogy ki mennyire képes ellenállni ezeknek. Igen sok példa van arra, hogy jó szándékú, önzetlen embereket megváltoztatott a hatalom.

A következőt kell megjegyezni. Nyilvánvaló hogy az új vezető, egyben leváltja a régit. Ugyanakkor, nem mindegy hogy a rossz vezető, miután kiderült, hogy alkalmatlan, meddig marad a posztján. Ha például az alkalmatlan vezetők, átlagosan, még egyszer annyi ideig maradnak a funkciójukban, mint ahogy kiderült róluk, hogy alkalmatlanok, akkor vezetés minősége 50%-kal rosszabb lesz, a lehetségesnél.

Az hogy a leváltás szinte fontosabb, mint a kijelölés az egész jelenlegi kiválasztó rendszert átértékeli. Pl. az, hogy a parlamenti képviselőket, ill. polgármestereket, szinte nem lehet idő előtt leváltani, nagymértékben leértékeli a jelenlegi választási rendszert.

A másik megjegyzés hogy a leváltás is igényel egy független szakmai testületet, hiszen a leváltási javaslatokat is meg kell vizsgálni. E testületnek feladatban és szervezetileg is el kell különülnie a kiválasztó testülettől.  

A kiválasztó rendszer másik lényeges szempontja, a vezetésen belüli önirányítás, erről már szintén szó volt. Mindenkép kialakul a hierarchia, mindenkép érvényesül a rendszeregyetértés, és hatalmi harc, szövetségek összefonódások kialakulása, stb. Az objektív vezetőkijelölést, leváltást mindez gátolja. Amiről még nem volt szó a kontraszelektív kiválasztás. Ha a felettes (felettes szerv, felettes egyén) választja ki a helyettesét, utódját, akkor valószínűleg magánál butább és igen hűséges embert fog választani. Tehát a képességek, tulajdonságok tényleges teljesítmény csak harmadlagos szempont lesz.

Az önirányítás torzításait csak a nép, az érintett közösség (ügyfelek, dolgozók, stb.) részvétele képes megoldani.

Az objektív vezetőkijelölés, leváltás tényezői: független szakértő testület részvétele, a nép részvétele, illetve a kettő ötvözete. A felettes, felettes testület részvételének csökkentése. A kiválasztás és leváltás rendszerének átértékelése, a leváltás fontossága. A tiszta pályázati rendszer.

Ez utóbbiról néhány mondat. Először is tisztázni kell hogy a vezetőkijelölés (kiválasztás), sőt a leváltás is két részből áll. Az előzetes kiválasztásból (kijelölésből) javaslatból és a végleges kijelölésből (kiválasztásból), illetve leváltásból. Igen részlegesen, korlátozottan demokratikus az a döntés, ahol a nép, csak ez egyik részbe, vagyis csak a javaslásba, vagy csak végleges kiválasztásba szólhat bele. Sőt talán a javaslás (előválasztás) egy fokkal fontosabb, mint a végső kiválasztás. A felettes vezető nyilván a saját érdekeinek, a neki tetsző két-három embert fogja javasolni, a nép választása lényegtelenné válik. Leváltás esetén pedig a neki nem tetsző embert fogja javasolni. Kiválasztás esetén viszont a népi javaslatot, gyakorlatilag elég nehéz megvalósítani, bár nem lehetetlen. Szintén rossz megoldás a felettes vezetés javaslata (előválasztása). A pályázat lényege hogy bárki, könnyű feltételek mellett pályázhat. A pályázatok igazságos elbírálásának szempontjai ugyanazok, amelyekről már beszéltem: társadalomtudományos ismeretek, tulajdonságok, személyiség, eddigi teljesítmény, program és kismértékben az ajánlás (ajánlólevél). Mit sem ér a pályázat, ha az bundázott, vagyis  egyoldalúan korlátozzák a pályázókat, vagy pályázatok kiválasztását a felettes vezetés dönti el. Tiszta pályázat mikor a végső kiválasztásban, a pályázatok elbírálásában részt vesz a független szakmai testület, illetve a nép.

Jelenleg az elitvezetésnek, csak a kb. harmada, van a lakosság által kijelölve, a középvezetés kiválasztásába pedig nincs beleszólása a lakosságnak.

 Igazságos hatalmi hierarchia, objektív kijelölés és leváltás, akkor alakul ki, ha minden majdnem minden vezető a fent kritériumok szerint van kijelölve, leváltva. Jelenleg az állami vezetésből a parlamenti képviselők és a polgármesterek, kiválasztásába van bevonva a nép. Még ha el is fogadjuk, hogy ez a választás elfogadható, demokratikus – ami erősen vitatható – még akkor is megállapíthatjuk, hogy ez csak az elitvezetés igen kis része. Az elitvezetés nagy részét (pl. kormány, független testületek vezetői, hivatásos jogalkalmazók vezetői, stb.) vagy a közvetlen felettes, vagy a felettes szerv választja ki. Itt meg kell jegyezni, hogy a felettes szerv vezető-választása egy fél fokkal jobb, mint a közvetlen felettes vezető-választása, de ez sem pótolhatja a demokratikus ( nép részvétele) választást. A pártok vezetőinek kiválasztása általában valamiféle (ellenőrizhetetlen, változó) részlegesen demokratikus rendszerben történik. Azt elmondhatjuk, hogy az állami vezetés 80-90%-ban nem a fenti kritériumoknak megfelelően van kiválasztva. A leváltással – amely fontosabb, mint a kiválasztás - még rosszabb a helyzet.  A közvetlen felettes általi kiválasztás, leváltás dominál, kisebb részben a felettes szerv általi kiválasztás, leváltás és csak igen kis részben a fenti kritériumoknak megfelelő kiválasztás, leváltás. A demokratizmus hiánya miatt az önirányítási problémák jönnek elő, az objektív szakmaiság hiánya miatt pedig a vezetők jelentős része karrierista, és önérdekű.

A másik, ami szembetűnő a rendkívüli káosz, zavarosság. Nincs egységes rendszer, nincs erre vonatkozó egységes szabályozás.

Összefoglalva jelenlegi vezetés-kiválasztás hibáit. Jelenleg közel nem a legalkalmasabb vezetők vannak funkcióba, mert a vezetés kiválasztás mechanizmusa több szempontból is rossz. Az alkalmatlan vezetés lényeges következményei. Rosszul működő állam. Gyenge demokratikus szint, két okból. Egyfelől ha nincs rendes beleszólása  a lakosságnak, az gyenge demokratikus szintet jelent. Másfelől az alkalmatlan vezetők, a demokrácia elviselése, pártolása szempontjából is alkalmatlanok, tehát gyengítik a demokráciát. Továbbá igazságtalan hatalmi hierarchiát, mert az alkalmatlan vezetés egyúttal igazságtalan hatalmi hierarchiát is jelent.

A javasolt fejlettebb kiválasztási-leváltási rendszer általában. A/4, A/4/1 ábrák. Az A. jelű ábrák

Ezen ábrák lénygében vázolják a jövő lehetséges vezetés-kiválasztását, ezért hosszasan alaposan szükséges az említett ábrákat tanulmányozni. E fejezetrész csak kiegészítő magyarázatot ad az ábrákhoz.

Az állami vezetést a következő kategóriákba lehet beosztani a kiválasztás szempontjából. Azok a vezetők, akiket elsősorban a lakosság választ meg és másodsorban egy erre hivatott szakmai testület. (Ez a legfelső vezetés nagyobb része) Azok a vezetők, akiknél ez az arány egyenlő. Mondjuk a lakosság összesített véleménye (szavazata) is 50%-ot ér és a szakmai testület véleménye (szavazata) is, 50%-ot ér. (A legfelső vezetés alsó része és a középvezetés felső része.) Azok a vezetők, akiket elsősorban a szakmai testület és csak másodsorba választ ki a lakosság, és harmadsorban a felettesek. (A középvezetés középső része.) Azok a vezetők, akiket részben a szakmai testület, részben a felettesek választanak ki. (A középvezetés alsó része.) Azok a vezetők, akiket a felettesek választanak ki. (Az alsó vezetés.) Mindez persze a leváltásra is vonatkozik.

A felosztásból is kitűnik, hogy itt tulajdonképpen egy összetett rendszerről van szó. A szakmai testület külön e faladatra specializálódott független tudományos demokratikus kiválasztó, ill. leváltó testület. Az is kitűnik, hogy ezzel a mechanizmussal, sokkal több akár tízszer több állami vezető lenne, nem a felettese által, hanem objektíven elfogulatlanul kiválasztva. 

Az A/4 ábrán ábrázolok egy lehetséges egységes objektív demokratikus vezetőkijelölő, leváltó rendszert. Remélem az ábra önmagáért beszél, csak néhány hozzáfűzés.

A vezetés időtartamán is változtatni kellene. Az általam javasolt rendszer lényege hogy az újraválasztás négy év helyett általában 8 évig tartson viszont ekkor kötelezően ki kell cserélődni a vezetésnek, az egész vezető testületnek és az érdemi munkatársaknak is. Az alkalmazottaknak csak 20%-a cserélődhet ki. Ezt a hosszabb időt azért lehet javasolni, mert ugyanakkor a demokratikus idő előtti vezetőleváltás lehetősége nő, tehát rossz vezetés hosszú ideig nem képes funkcionálni. Továbbá lényeges hogy a leváltott vezetés ezután már nem kerülhetnek állami alkalmazásba.

A jogalkotó testületek egy részénél ( 20%-nál) pl. a kiváltságos jogot szűrő testületnél  azonban a 4 éves időtartam lenne a jó, ugyanezekkel a feltételekkel. Természetesen a jó vezetők károsodását magas fizetéssel, végkielégítéssel és társadalmi megbecsültséggel kell kompenzálni. Akik jól működtek, azoknak jár az igen magas szintű elismerés, jár. Akik rosszul végezték a dolgukat azoknak persze nem jár az elismerés, sőt adott esetben még külön elmarasztalást kell kapniuk.

Miért is szükséges ilyen szabályozás? Nem valószínű, hogy egy vezető, jogalkotó (a vezető is gyarló ember, mint bárki más), saját érdekét sértő törvényt hozzon.  Ha a vezető, jogalkotó tudja, hogy még hosszú évekig vezetői funkcióban lesz (jelenleg ez az általános gyakorlat), akkor jóval kisebb a valószínűsége, hogy elfogulatlan, igazságos, nép érdekeivel egyező, saját érdekeivel ütköző törvényt hoz. Ha tudja, hogy vezetői mivolta biztosan megszűnik, akkor sokkal inkább hajlandó akár a saját érdekével ütköző, általában a vezetés érdekével ütköző törvényt alkotni. A történelmi gyakorlat is ezt bizonyítja.  A vezetés cseréje a jövőben békés szakszerű átadással fog történni, ami biztosítja, hogy az új vezetés gyorsan megismerje a speciális szakmai ismereteket. Miért lesz békés az átadás? Az hogy a vezetésnek biztosan távoznia kell, lényegében megszünteti a hatalmi harcot. Jelenleg az a helyzet hogy egy másik csoport veszélyezteti a vezető pozícióját. Ha biztosan mennie kell, akkor nem a másik csoport veszélyezteti az ő pozícióját, hanem ez a törvényi előírás. Ha biztosan leváltásra kerül, akkor nem alakul ki a jelenlegi ellenzéki szindróma, miszerint az ellenzék mindent kritizál, még a jó döntéseket is, elsődleges célja visszakerülni a hatalomba. A jogalkotó testület kritikáját, kontrollját a tényleges demokráciában elsősorban a népréteg biztosítja, másodsorban a helyileg, szervezetileg, feladatilag elválasztott többi független tudományos demokratikus testület, demokratikus felügyelete.

Lehetőleg ne vezetők, hanem vezető testületek legyenek.

Továbbá én inkább vezető testületekben és nem egyszemélyi vezetésben gondolkodom. A vezető testület ( 3, 5, 7, 9, stb. tagú)  demokratikusabb, jobb megoldás, mint az egyszemélyi vezetés.  Nem a mandátum hossza határozná meg a leválthatóságot, hanem annak szükségessége. Ha egy vezetés rosszul működik akkor akár egy év után is távoznia kell. A vezetéscsere problémáira pedig a következő megoldásokat javaslom. Az objektív vezetés-kiválasztó testületnek mindig előre kell dolgoznia, mindig talonba kell lenni több javasolt vezető társaságnak. A sürgős, ciklus közbeni csere első lépése hogy a szaktörvénykezés ideiglenesen átveszi a vezetést. Ezután következhet az általános kiválasztó mechanizmus.

Emlékeztetőül: a vezetőkijelölés és leváltás természetesen összefügg, hiszen a leváltás eleve új vezetést feltételez.

Mint már említettem, az objektív vezetőkijelölésben, leváltásban a következő egységeknek kell részt venni. Az objektív független elbíráló testület, a felettes vezetés, a népréteg (lakosság, érintett többség, stb.). Viszont ezek aránya változhat attól függően, hogy milyen fajta, vezető kijelölésről van szó. Vannak olyan fajta vezetőkijelölések, leváltások, ahol a néprétegnek kell a meghatározó szerepet játszani és vannak olyan vezetőkijelölések leváltások, ahol a népréteg szerepe csak másodlagos, vagy harmadlagos. Ilyenkor a népréteg döntése lehet a mérleg nyelve. A jövő törvényeinek meg kell határozni 8-10 fajta vezetőkijelölést leváltást és ezekkel kapcsolatban a pontos arányokat és a lebonyolítás menetét.

A szaktörvénykezés és fontosabb jogalkalmazó intézmények, szervezetek leváltásról kiválasztásáról az elvi vázlat az A/4-es ábrán látható. Ennek is több fajtája van, amit a tényleges demokráciában pontosan kidolgoznak és megvalósítanak. Természetes nem kell mindig az egész vezetőtestületet lecserélni.  Ha egy testület jól dolgozik, az intézmény, szervezet ellátja feladatát csak bizonyíthatóan egyes vezetőkkel van baj, akkor csak azokat kell időközben lecserélni. Ennek megint más a mechanizmusa, amit az ábrán jelzek. A tényleges demokráciában a szaktörvénykezés és fontosabb intézmények vezetés- kiválasztásba és leváltásába a jelenleginél nagyobb mértékben be kell vonni a népréteget (ügyfeleket, dolgozókat).

A legfelső vezetés kijelölésének-leváltásának egy lehetséges konkrét megoldása a jövő fejlettebb rendszerében. A/4/1 ábra.

Megint csak azt, a reményemet tudom kifejezni, hogy az ábrához nem sokat kell hozzátenni. A jelenlegi és a jövőbeli rendszer néhány különbségét azért kiemelném. A jövőben egyének fognak indulni a posztokért, de lesz országos és általános politikai programjuk is. Persze az nem azt jelenti, hogy 150 különböző program lesz. Egy országban adott időben 3-6 lehetséges jó, általános program lehet. Az egyének nyilván szándékosan vagy a nélkül, belépnek valamelyik jó programszövetségbe. A programszövetségek lehetnek pártok. A négy éves választások minden évre lesznek szétosztva, a vezetés összetartozó negyedét (egyes testületek vezetőségét) választanák egy-egy évben. Az egyéneket nem a pártok jelölnék, hanem a működő vezetés és a vezető-kiválasztó független, tudományos demokratikus testület minősítené, amely minősítés egyben szavazat is lenne. Mivel a ciklus közbeni leváltás szigorú lenne, akik nem lesznek leváltva, azok nagyjából érdemesnek bizonyulnak arra, hogy még egy ciklust, de csak egyet, újra kitöltsenek. Őket egyszerűsített eljárásban választanák újra.  Az új vezetőség kiválasztásban venne jelentősen részt a lakosság, összes 86%-ban, 14%-ban a már említett vezetés szavazata számít, ami azért több mint 14%. Ugyanis az ő minősítésük már befolyásolhatja lakosság véleményét. Ráadásul egy előzetes szelektálást is jelent, de csak részlegeset. Ettől függetlenül mindenki elindulhat, csak valamivel nehezebb körülmények között. Összességében a vezetés kevésbé fogja befolyásolni a szavazást (vezetőválasztást), hiszen jelenleg eleve a pártok (pártvezérek, egy szűk és bebetonozott elitvezetés) jelölik ki az indulókat. Legalábbis a rendszer végeredménye ez. A jövőben tehát a több száz elitvezetői posztra egyéni jelöltek pályáznak. Összességében több vezetőt fog kiválasztani a nép. A vezető fluktuáció is nagyobb lesz.    A lakosság szavazata is két részből áll össze. A reprezentatív réteg szavazatából 8% és az átlagos, szabad szavazókból 78%. A választás módja is más lesz. Nem lesz kijelölt nap, szavazó urna, személy szerint kiosztott szavazólap erről már a költségvetési szavazásról szóló fejezetben beszéltem.  A jelöltek megjelenése szempontjából is más lesz a szavazás. Egyszerűen fogalmazva, nem szimpatikus megjelenés, beszéd, hanem az egyenlően bemutatott valódi tartalom fog dönteni, legalábbis a választási rendszer erre törekszik. A jövőben tehát a társadalomtudományos tudás és a valódi rátermettség fog dönteni. A klikkesdés sem fogja eltorzítani a szavazást. A jövőben az egész elit vezetést és középvezetés jelentős részét is, a nép lakosság, az ügyfelek torzítatlan, manipulálatlan véleménye alapján (nemcsak ők, de ők is, jelentős mértékben, érdemben vesznek részt a döntésbe) fogják kiválasztani.

A fenti részben tehát az általános választások egy lehetséges változatát ismertettem vázlatosan. Ehhez még hozzá kell illeszteni a képviseleti rendszerben elmondottakat.

A ciklus közbeni jogalkotó testületek leváltása és kiválasztása sok hasonlóságot mutat a szaktörvénykezés és a fontosabb intézmények, szervezetek vezetésének leváltáshoz, kiválasztásához. Bár a kiválasztás és leváltás szükségszerűen egy rendszer azért ki kell térni a következőre.

Addig nem jöhet létre fejlettebb rendszer, amíg nem jön létre a vezetés, pontosított szankciója, a pontos vezetés-leváltási és a vezetőkre vonatkozó felelősségre-vonási törvény.

A vezetés leváltása csak legenyhébb szankció, adott esetben súlyosabb büntetés (pl. vagyonelkobzás, vagy akár börtön) jár a felelőtlen, korrupt, diktátori törekvést mutató, és a népnek ártó vezetőnek. Persze a jövő fejlettebb rendszerben a súlyosabb büntetésnek igen kevés esélye lesz, mert az érzékeny leváltás megelőzi a nagyobb károkozást. Egyrészt a jelen rendszer miatt, ahol nincs érzékeny leváltás, másrészt, azért mert a jövőben is azért létrejöhet a rafinált diktátorok hatalmaskodása, károkozása, szükséges egy ilyen törvény létrehozása. Alkotmányszintű törvényről van szó, melyik pontosan meghatározná, hogy mik azon esetek, cselekvések, és következmények, károkozások, amelyeket szankcionálni kell (legenyhébb szankció a leváltás) és pontosan mik legyenek ezek a szankciók. Egy másik fejezetben részletesebben is kitérek a felelősségre vonásra.   

Ezen kívül még sokféle vezetőkijelölés, leváltás van. Jelenleg is sokféle van csak ezek nincsenek pontosítva.

Igen fontos megjegyezni hogy e fejezetben csak a vezető-kiválasztás, leváltás elveivel és lehetséges mechanizmusával foglalkoztam. A demokratikus törvénykezés egy másik problémakör. A két problémakör annyiban hasonló hogy a népréteg érdemi részvételét fokozni kell. Annyiban is hasonló, hogy a demokrácia nagyon pontos mechanizmusokat igényel.

Még annyit megjegyeznék, hogy mivel a törvénykezés pontosabb és demokratikusabb lesz nemcsak a jó vezetés-kiválasztáson, leváltáson múlik majd a jó törvénykezés.

A feladatok vázlatosan. 

Az örökléses, véletlenszerű ill. a vezető általi (felettesi) kijelölés, (a karrieristák, a talpnyalók, stb. kijelöltek) minimalizálása. Szinte csak a vezetésre alkalmas (magas fokú társadalomtudományos tudás, önzetlenség, közösségi aktivitás, stb.) kerüljenek vezető pozícióba. Ne csak a felső vezetés (parlament pártok, felettes testület stb.) jelöljék ki a vezetőket.  Ezek véleménye csak részben számítson be a döntésbe. Olyan leváltási rendszert kell létrehozni, hogy az alkalmatlan vezetők alkalmatlansága gyorsan kiderüljön, ill. a kiderülés után gyorsan vezetőváltás jöjjön létre.

A vezető kijelölés, leváltás eldöntésében vegyenek részt az erre célra létrejött független tudományos testületek. A vezető kijelölés egyfajta objektív és sok szempontot vizsgáló pályázati rendszerben történjen, a fenti független testület részvételével. A vezetőkijelölésben, leváltásban vegyen részt a nép (az érintett többség) is. Ne csak a legfelső (jogalkotó, polgármesteri) vezetésben vegyen részt a nép. A jelenleginél sokkal több állami vezető legyen objektíven, független testület és nép által kijelölve, mint jelenleg. A jelentősebb intézmények, testületek vezetésének kijelölésében, leváltásában vegyenek részt az ott dolgozók ill. az ügyfelek. A törvények határozzák meg a vezetőkijelölés, leváltás fajtáit, a döntéshozók (független objektív tudományos testület, népréteg, felettes vezetés) arányait, és a lebonyolítás menetét. Testületek és ne egyének vezessenek. A vezető testületek érdemi munkatársak négy illetve nyolcévenként kötelező cseréje az állami alkalmazás megszűnésével.  A több fajta (ciklusos, időközi, jogalkotók, szaktörvénykezők, lényegesebb jogalkalmazók, testületi, egyéni) vezetés-kiválasztás leváltás pontosabb és demokratikusabb kidolgozása és megvalósítása.

Mindez két (kijelölő, és leváltó), ill. három független tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényel. A két testületnek a feladata nagyrészt gyakorlati, ami nem jelenti azt, hogy az objektív kijelölés, leváltás elveit nem kell védelmezni. Azt sem jelenti, hogy az objektív kijelölést, leváltást nem lehet fejleszteni az objektivitás és demokratizmus irányában. A kezdeti, bevezetési szakaszban pedig a fejlesztés inkább kialakítást jelent.  Tehát a két testületnek ilyen irányú (törvényjavaslat- kidolgozó, stb.) feladatai is lennének.

Addig nem jöhet létre fejlettebb rendszer, amíg nem jön létre a vezetés, pontosított szankciója, a pontos vezetés-leváltási és a vezetőkre vonatkozó felelősségre-vonási törvény. Alkotmányszintű törvényről van szó, melyik pontosan meghatározná, hogy mik azon esetek, cselekvések, és következmények, károkozások, amelyeket szankcionálni kell (legenyhébb szankció a leváltás) és pontosan mik legyenek ezek a szankciók.

Az objektív, demokratikus vezetőkijelölés és leváltás történelmi és százalékos értékelése.

A történelmi fejlődés. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy azért volt történelmi fejlődés ezen a téren.

Viszonylag jelentős fejlődés klasszikus kapitalizmusban következett be az által hogy nagyrészt megszűntek a születési előjogok. Ez mégiscsak azt jelentette, hogy a vezetőt inkább a képességei alapján és nem származása alapján választották ki. Az államkapitalista rendszerben további fejlődés tapasztalható.

Említettük a négy éves parlamenti és helyhatósági választást, növekedett a felettes szerv (pl. a parlament kiválasztása) a közvetlen felettes kiválasztáshoz képest. A pályázati rendszer is felbukkan, bár a tiszta pályázat még kevés, de azért van fejlődés.

Sajnos a jelenlegi képviselő és helyhatósági választás elemzése nem fér bele az összefoglalás összefoglalásába. Ez egy külön könyvet igényelne. Sok mindenről lehet beszélni ennek kapcsán: a pártok megjelenéséről, az egyenlőtelen kampányról. A tiszta kampányról, és választásról. Az objektív tájékoztatásról. A parlamenti küszöbről.  Az igazi választékbőségről. A kényszerhelyzetről. A független jelöltek esélytelenségéről. A képviselők, polgármesterek előzetes kiválasztásáról. (Az előzőkben említettem az előzetes kiválasztás demokratizmusa éppolyan fontos, mint a végső kiválasztás demokratizmusa.) A szinte lehetetlen idő előtti leválhatatlanságról. Azokról a tényezőkről, amelyik a kétpártrendszer kialakulásához vezet. Miért rosszabb a kétpártrendszer, mint a négypárti irányítás, és még lehetne sorolnia az elemzésre váró témákat. Mindenesetre a jelenlegi vezető kijelölés, leváltás mechanizmusa még messze van a lehetséges optimálistól.

A következőt kell látni, az objektív, demokratikus vezető kijelölés csak egy demokratikus rendszertényező a sok közül. Az objektív, demokratikus vezetőkijelölésnek leváltásnak csak egy része a képviselő és parlamenti választás. Ez eleve behatárolja a jelentőségét. Ezen a viszonylagos jelentőségen belül csökken a jelentősége azáltal, hogy messze nem tökéletes.

Másfelől a képviselő és helyhatósági választást, mint pozitív tényező a hatalmi jogok kapcsán is beszámításba kerül.

A brezsnyevi szocializmus kb. akkora százalékot, érdemel, mint a klasszikus kapitalizmus, miközben a két rendszer a módszerek tekintetében jelentősen eltér egymástól. A klasszikus kapitalizmusban, sőt a jelenlegi rendszerben is azért fennmaradt valamennyire a származás szerinti vezetőkijelölés. Értem ezalatt hogy egy arisztokrata családból vagy gazdag családból származó fiatalnak jóval nagyobb esélye, volt, van vezető pozíciót betölteni, mint egy szegényebb átlagos családból származónak. Persze azért az arisztokrata származás jelentősége fokozatosan csökkent, de azért némi jelentősége most is van. Ennél jobban megmaradt a gazdagcsaládból való származás jelentősége. Igaz hogy ezt nem az objektív vezető-kiválasztásnak kell elsősorban orvosolni hanem pl a szociális rendszernek. Ettől független ez is kihat a vezetés összetételére. A brezsnyevi szocializmusban ezzel nem volt baj, viszont volt mással. A népréteget még a jelenleginél is kevésbé vonták be a döntésbe. Az alkalmatlan, de megalkuvó, talpnyaló vezető kijelölése még általánosabb volt.

Mindezt figyelembe véve a százalékos értékelés. A tényleges demokráciában, ahol az említett alapelvek ( néprészvétel, független szakmai testület részvétel, szükségszerinti leváltás, tiszta pályázat, stb.)  alapján kialakul egy  logikus és nagyjából egységes gyakorlati rendszer, ami által az állami vezetők nagy része objektív és demokratikus módón lesz kiválasztva és leváltva, akkor az 3%-ot jelent a rendszerfejlődésben. Ebből a 3%-ból kb. 1,3% esik az objektív vezető kiválasztásra és kb. 1,7% esik az objektív vezetőleváltásra. Tehát a leváltás fontosabb.  A kettőt én összevonva értékelem.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1%, klasszikus kapitalizmus 1,6%, jelenlegi államkapitalizmus 2,1%, brezsnyevi szocializmus 1,7%, jelenlegi kínai szocializmus 1,9%? Az ötven éven belül kialakítható demokratikus rendszere (tényleges demokrácia) 3%.

A vezetésre vonatkozó szabályozás egyre precízebb demokratikusabb szabályozás. Rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái

Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.

Az önálló hatáskör szűkítése. Az alkotmányos demokrácia és a jogállamiság.

A vezetés decentralizációja rendszertényező kapcsán sok mindent elmondtam erről a tényezőről. Mivel nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, ezért csak vázlatosan elevenítem fel az ott elmondottakat. A demokratikusabb, itt is azt jelenti hogy a nép, a dolgozók ügyfelek egyre nagyobb arányban vesznek érdemben részt a szabályok kialakításában. Itt jegyzem meg, hogy az ügyfelek kifejezést én tágan értelezem. Mindenki ügyfél, akit az adott testület döntései érintenek. Ilyen értelemben a parlament ügyfele az egész nép. A kormány ügyfele szintén az egész nép, az egyes minisztériumok ügyfele pedig a nép jelentős érintett része. A kisebb hivatalok ügyfele természetesen egy szűkebb speciális réteg. Nem nő a demokrácia, ha a precíz szabályozást a felettes vezetés a nép nélkül készíti el.

Meg kell jegyezni, hogy az állam szervek, intézmények három kategóriába sorolhatók. Állami vállalatok, állami szolgáltatások, és irányítás. Bizonyos vonatkozásban, mint pl. a szabályozás ez a három kategóriának el kell térni egymástól. Itt most az irányításról van szó.

A vezetésre vonatkozó (vezetés munkájára, feladataira vonatkozó) egyre precízebb és logikusabb átláthatóbb szabályozás csökkenti az önálló hatáskört, csökkenti a vezetés hatalmát, ezzel növeli a nép hatalmát. Ez a hatalomcsökkentés sokkal jobb, mint a vezetés decentralizációja. A vezetésre vonatkozó szabályozásnak sok része van. A jogalkotókra vonatkozó szabályok, hogy bizonyos alkotmányos alapelveket a jogalkotók nem léphetnek át. A jogalkalmazókra vonatkozó szabályozás az eljárási jog. Az eljárási jog helyes tendenciája ha növekszik a az automatikus hivatalos eljárások száma. Erről még szó lesz.

A vezetésre vonatkozó szabályozást nem szabad összekeverni a népre (minden állampolgárra) vonatkozó szabályozással. A népre vonatkozó szabályozás is nő egyre precízebb lesz, ez azonban nem demokratizálódás hanem a növekvő irányítási tömegből, növekvő szervezettségből, népesedéséből, stb. ered. A népre vonatkozó szabályozás problematikája az alulszabályozottság és túlszabályozottság. A népre vonatkozó szabályozást bővítését igencsak meg kell vizsgálni, és ahol lehet el kell kerülni. Elvileg azt kell megérteni, hogy a precíz pontos jog az nem azonos a túlszabályozottsággal. A precíz pontos jog az pontosabban jelöli ki az önrendelkezés határait, ami nem szűkítést jelent csak egyértelmű határokat.

Ugyanakkor a közös törvényektől, a nagyközösségi rendszertől való eltérés lehetőségét erősíteni kell, vagyis a népréteg saját hatáskörét bővíteni, erősíteni kell. A problémát akkor értjük meg, ha szétválasztjuk a meghatározó befogadó, univerzális demokratikus nagyközösséget, a nemzetet, a határok nélküli homogén, részben független, kisközösségtől, a nemzetközi kisközösségtől. Erről egy másik fejezetben fogok bővebben kitérni.

A vezetésre vonatkozó szabályozást pedig mindig abból a szempontból kell felülvizsgálni, hogy a vezetők hatáskörét folyamatosan szűkíteni, pontosítani szükséges a demokratizálódás miatt. Persze ennek folyamatosnak, de egyben fokozatosnak kell lennie, nem szabad átesni a ló másik oldalára.  Az egyik egy demokratikus tényező a másik egy szükségszerű irány és egyben probléma.

A vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás egyik következménye, hogy jóval kevesebb lesz a vezetésen belüli szóbeli utasítás, ill. belüli szóbeli megegyezés.

Ez persze nem jeleneti azt, hogy a szóbeli megegyezésnek általában csökkenni kell a társadalmon belül. A szóbeli megegyezés is szabályos szerződés. Ha nő a szóbeli megegyezés, akkor az azt jelenti, hogy őszinte egyenes légkör alakult ki, ami minden szempontból hasznos. A jogfejlődésnek tehát kétirányúnak kell lennie. Az egyre precízebb szabályozás csak a vezetésre vonatkozik.

A vezetés egyre precízebb szabályozása azt is jelenti, hogy növekedni kell az automatikus (a sértett aktív intézkedése nélküli) hatósági eljárásoknak. Ez a jogorvoslati egyenlőség szempontjából is lényeges.

A jogállamiság és az alkotmányos demokrácia az én értelmezésemben a vezetőre vonatkozó egyre precízebb szabályozást jelentik. A kézi, vagyis az íratlan és szabályozatlan irányítás fokozatosan csökken a írott és szabályozott irányítás nő. Alkotmányos demokrácia fejlődése: egyre növekszik azon alkotmányos alapelvek száma, amelyeket a vezetés az elitvezetés, jogalkotók, senki nem hághat át. A jogállamiság: egyre növekszik egyre precízebb lesz általában a vezetésre vonatkozó, a vezetés munkáját, feladatait, előíró szabályozás. Pl. bírók hatásköre csökken, mert a törvény több lehetséges alternatívát pontosabban határoz meg. Ilyen értelemben tehát a jogalkotók munkája hatásköre nő, és teljhatalmi helyzetbe kerülnének, ha közben a nép nem részvétele, és egyéb tényezők (objektív vezető-kiválasztás leváltás, stb.) ezt a hatalmat nem csökkentené. Ugyanakkor a jogalkotók munkáját, feladatait is lehet pontosítani. Egyrészt pontosítható a rájuk vonatkozó jog, államjog, házszabályzat stb. másrészt pontosítható az egyre precízebb és bővebb alkotmány.

A vezetőkre vonatkozó jog alternatívákat előíró szabályozása nem azonos népréteg, civil szféra szélesen limitált, alternatívált szabályozásával. A civil szféra szélesen limitált, alternatívált szabályozása lehetőséget bizonyos kereteken belül a szabad, önálló működésre. A vezetésre vonatkozó szabályozás ennek ellenkezőjét teszi (szűkíti a szabad választást), amikor is szinte minden variációra (alternatívára) előír egy eljárást.

Gyakorlatilag e tényezőt felügyelő testület egy olyan elsősorban jogi testület lenne, amelyik feladata a vezetésre vonatkozó jogok szüntelen vizsgálata és bővítése, pontosítása lenne, másrészt a jelenlegi alkotmánybírósághoz hasonló feladatot látna el.  Itt jegyzem meg, hogy ezen kívül több olyan átfogó jogi feladat van, amely nélkül nem jöhet létre fejlettebb jogalkotás. Csak felsorolásszerűen: törvények illeszkedése, túlszabályozottság alulszabályozottság, látszattörvénykezés, összemosó törvénykezés, stb. Ezekről a törvénykezés futószalag- rendszerű törvénykezés fejezetben lesz szó.

Feladatok vázlatosan. A vezetés hatáskörét, munkáját, döntéshozási mechanizmusát szabályozás bővítése és precizitásának növelése.

A szabályozás növelése, csak akkor lehet eredményes, ha a szabályozás alapvető iránya, a demokratizálódás, a közvetlen demokrácia, valamint a demokráciaszint (objektív mérés szerinti) emelkedése. Vagyis a vezetői szabályozás következményeképpen nem lehet alacsonyabb, csak emelkedhet a közvetlen demokrácia, a népakarat érvényesülése, és az objektívan mért demokráciaszint.   

A lehetséges variációk (a jelenleginél inkább) figyelembevétele és szabályozása. Ezzel együtt az automatikus hatósági intézkedések bővítése. Az alkotmány bővítése és percizzításának növelése. Az eljárási jog bővítése precizitásának növelése. Olyan eljárási jog létrehozása, felügyelete, amelynek a lakosság népréteg érdekei (jogorvoslati egyenlőség, egyszerűség, átláthatóság, ésszerűség, kényelmesség, igazságosság, stb.) az elsődleges szempontja.

E feladatok egy független tudományos demokratikus testületet, testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

E testület feladata tehát maga a vezetésre vonatkozó ill. eljárási jog részbeni létrehozása ill. átalakítása, módosítása, a fenti alapelvek szerint. Azokban az esetekben mikor a vezetésre vonatkozó törvényeket, szabályokat, eljárási jogot nem ő készíti el ( pl. belső szabályzat), ill. nem ő alkot törvényjavaslatot, akkor is köteles a fenti alapelvekre vigyázni. Ez a testület tehát egyféle jogszűrő testületként is működne. Az új és visszamenőleg is megszűrné az említett törvényeket a fenti alapelvek szerint. Ehhez a feladatához szerteágazó munkakapcsolatra van szüksége.

E rendszertényező, történelmi és százalékos értékelése.

Történelmileg ebben a vonatkozásban viszonylag egyenletes fejlődés történt. Az esetleges, adott érdekű, kézi, szóbeli irányítást egyre jobban felváltotta a hosszabb távra szóló, elveket rögzítő a vezetés hatalmát behatároló szabályozás. Ugyanakkor ezen téren is van mit tenni, egyrészt ami a szabályok egyértelműségét precizitását jelenti. Másrészt általában még mindig túl nagy a vezetés saját hatásköre.

A rendszertényező persze összefügg a demokratizálódással, hiszen a jogalkotó vezetés saját hatáskörét a nép véleményének kötelező figyelembe vétele csökkenti igazán. A szaktörvénykezők és jogalkalmazók saját hatáskörét pedig egy erős demokratikus ellenőrző mechanizmus csökkenti igazán. Az említett tényezők a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozással összekapcsolódva hozhatnak lére egy demokratikusabb rendszert.

E rendszertényező százalékai. Rabszolgatartó rendszer 0,3% feudalizmus 0,5%, klasszikus kapitalizmus 0,9%, jelenlegi államkapitalizmus 1,3%, brezsnyevi szocializmus 1%. A jelenlegi kínai szocializmus 1,1%? A tényleges demokrácia akkor jöhet létre ha ennél precízebb lesz a vezetésre vonatkozó szabályozás és ez még 0,7%-kal növekedhet, vagyis az érték 2%. Ugyanakkor a rendszertényező jelentősége is kb. 2%.

Az állami irányító testületek helyi, szervezeti, feladatbeli szétválasztása. Rendszertényező. Az A/4, A/4/2 ábra, a döntéshozó m. ábrái.

Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.

A legfelső döntéshozó rendszer alapegységeiről, a független, tudományos, demokratikus testületekről a következő fejezetben lesz szó. E fejezet arról szól, hogy ezek döntéshozó egységek, milyen munkarendben dolgozzanak.

Megjegyzem én az ágazat kifejezést egy zavaros fogalomnak tartom, ezért ritkán használom. Általában a hatalmi ágak szétválasztásáról beszélnek, én másképp fogalmazok.

E rendszertényező elemzéséhez vissza kell idézni a hatalmi modellt a popénekesek zsűrijének működését. Igazságosabb elfogulatlanabb döntés születik, ha a zsűri tagok nem ismerik egymást, és munka közben sem barátkoznak össze.  Az összeismerkedés személyes kapcsolat egyrészt lehetőséget ad a különböző összefonódások szövetségek, sőt ellenségeskedés kialakulására. Másrészt kialakul egy zsűrin belüli hierarchia, amely szintén rontja az igazságos objektív döntés lehetőségét. A zsűritagok tehát amennyire lehet különüljenek el egymástól.

A jövőben a testületek közötti kapcsolat lényege: a lehető legkevesebb személyes kapcsolat (személyes tárgyalás, gyűlés), jellemzően levelezési munkakapcsolat. A jövő döntéshozásának lényege pedig: a személyes gyűlések minimalizálása mellett jellemzően írásos tájékoztatás, vita, és (írásos) szavazásos döntéshozás.

A jelenlegi parlament is dolgozhatna „levelezési” módszerrel, főleg a jelen számítógépes korban. 

Felsorolás, amelyet egy vezető egyénnek, vagy éppen testületnek el kell végezni.  Közvetlen megjegyzéseket, utasításokat ad. Azokra válaszol. Kérdéseket tesz fel, kérdésekre válaszol. Elmondja véleményét. Véleményekre válaszol. Törvényjavaslatokat vizsgál, elemez azokhoz megjegyzéseket, módosításokat fűz. Törvényjavaslatokat dolgoz ki és ad át másoknak. Különböző ügyekben szavaz. Stb.. Tulajdonképpen mindezt írásban is meg lehet tenni.

Ha néha mégis össze kell ülni, az sem nagy baj. Néha, évente egy-egy konferenciát is össze lehet hozni. A lényeg az, hogy fel legyen ismerve: a személyes kapcsolatoknak rengeteg hátránya van, legalábbis egyes munkák esetében, az ország-vezetés munkája is, ezek közé tartozik. Az írás dokumentálva van a személyes beszéd nincs. Ki tudja, hogy parlamenti folyósokon milyen sus-mus megy, ki mit ajánl fel, ki, kit zsarol, stb. Aztán ott van azon probléma is, hogy az egyik erősebb egyéniség a másik gyengébb.   Személyes szimpátiák, vagy éppen gyűlöletek alakulhatnak ki. A kiröhögésről és a megjegyzésekről nem is beszélek.

Az ország vezetéstől azonban egy kicsit menjünk le a hétköznapok szintjére.

Szerintem a közvetlen demokrácia elterjedésnek, népszerűségének a következő akadályai vannak. Túl azon, hogy politikai a politizálás sem népszerű, ott van a szavazások talán mindenki előtt ismeretes kaotikus hangulata. Néhány nagyhangú magához ragadja szót, és csak mondja, mások szóhoz sem jutnak. Vagy szerénységből, vagy beszédhibából nem is nagyon mernek megszólalni. A téma szinte soha nincs kitárgyalva.  Mindez kiegészül valamilyen rossz kérdésfeltevéssel. És egy kaotikus, felületes szavazással.

Már más helyen is említettem: a demokráciát már az általános iskolában oktatni kellene.

Ha a közvetlen demokrácia nem népszerű, akkor esély sincs az arra épülő rendszer kialakítására. 

A közgyűlések helyett ideje bevezetni a távdöntések rendszerét. Történelmileg a demokratikusdöntés a közgyűlésekhez kötődik. Már ez őskorban is voltak közgyűlések, szeretünk közgyülni. Nemcsak szeretet kérdése ez, feltehetően korábban nem volt számítógép, személyes lekódolás, fax, telefon, gyors posta stb. A közgyűlés tehát az egyetlen lehetőség volt a közös döntések meghozatalára. Most már meg lehetne valósítani a közgyűlések modern változatát, mégsem élünk vele.  Mi a baj a közvetlen közgyűléssel? Egyrészt a közvetlen közgyűlés folyamatos vagy gyakori, akkor az előbb említett   igazságos döntést akadályozó kapcsolatok és hierarchia kialakulhat. Másrészt a közvetlen közgyűlés időhöz és helyhez van kötve. Nem mindenki tud részt venni, egy kérdést nem lehet kitárgyalni, a nagyhangú emberek érdektelen baromságokról harsognak, személyeskedések alakulnak ki, és még lehet sorolni a hátrányait.

A korszerű döntéshozatal ezért nem a közvetlen közgyűlés. Egyébként a parlament is közgyűlés. A korszerű döntéshozatal (közvetett közgyűlés) - amely lehet, hogy unalmasabb, mint a közgyűlés, de hatékonyabb – a következő. Minden érdeleltet írásban részletesen tájékoztatnak a vitatott témáról. Persze a vitának van egy határideje. Akinek a tájékoztatás kevés, annak rendelkezésére áll egy információs központ, amelyet személyes kapcsolat nélkül ellehet érni. Az érdekelteknek, döntéshozóknak van idejük, hogy a témát körüljárják. Saját hozzászólásukat, megjegyzéseiket az összes többi döntéshozó megkapja. Aki nem tud írni az, vagy szóban hagy üzenetet, vagy egy szerkezet leírja a mondanivalóját. Mindez megoldható technikai kérdés. A lekódolás véd az illetéktelen részvételtől. A részletes és hosszú vita után jöhet a döntés, amelyhez szintén nem szükséges személyesen megjelenni. Az egyik döntéshozó kedden olvassa át az anyagot csütörtökön, szól hozzá, és hétfőn dönt, a másik döntéshozó más napokon, nincs időbeli kötöttség. Mint mondtam e döntéshozatalnak két előnye van: a döntéshozók elkülönülnek, ill. ez hatékonyabb módszer a döntéshozatalra, mint a közgyűlés. Lehet, hogy a jövőben minden döntéshozó a saját számítógépe előtt fog ülni, a személyes kapcsolatra nem lesz szükség, sőt kimondottan tiltják majd. A parlamenti demokráciának is jót tenne, ha a képviselők otthon ülve megkapván minden szükséges információt, nyugodtan döntenének.  Egyelőre azonban gondolkodjunk elkülönült, de viszonylag szűkebb testületekben. A testületek az említett módón távközkéssel tartják egymás közt a munkakapcsolatot.

A szétválasztást fokozza, segíti a szerződéses irányítás. Korábban szó volt, arról hogy az irányítási módszereket fel lehet osztani: közvetlen irányításra, szerződéses irányításra és kettő közötti átmeneti irányításra. A szerződéses irányítás mikor a szabályok, feltételek, követelmények, ellenkövetelmények (kötelezettségek és jogok) szerződésben vannak foglalva és az ellenőrzés, elsősorban a szerződés betartására vonatkozik. A szerződéses irányítás kevesebb személyes kontaktussal jár, azon kívül, hogy stabilabb és folyamatosabb működést tesz lehetővé.

A jövő testületek, intézmények, stb. közötti munkakapcsolata tehát minimalizálná a személyes megbeszélést. Kétségtelen, hogy ez esetleg körülményesebb, de ugyanakkor kizárja a személyes hatásokat, a személyes barátságot érdekazonosságot, vagy ellenszenvet, érdekellentétet.

Másképpen fogalmazva, a helyi elkülönülés azért jó, azért segíti a demokráciát, mert nem jöhet létre a személyes, akár baráti, akár korrupciós, akár ellenséges, rivalizáló, szubjektív kapcsolat, és így az objektív munkakapcsolat kerül előtérbe. A helyi elkülönülés pedig feltételez egy szervezeti és feladatbeli elkülönülést. Az elkülönülés másik jótékony hatása hogy egy kényszerű decentralizáció is létrejön. Kisebb egységek, ill. külön vezető testületek alakulnak ki. Meg kell jegyezni, hogy a decentralizációt azért elsősorban az elkülönült szervezet önálló hatásköre határozza meg. Mindenesetre egy összevont nagyobb szervezet hajlamosabb a túlzott centralizációra.

Ugyanakkor másik rendszertényező szól majd arról, hogy ezeknek az elkülönült testületeknek mi biztosíthatja a valóságos függetlenségüket és elfogulatlanságukat.

Az állam bonyolult szerkezet, sok feladat van, és nem lenne jó, ha nagyon keverednének a feladatok, funkciók. Esetleg előfordul, hogy egy feladatot két testület is felügyeljen, más feladatra pedig egy sem jut. Ugyanakkor nem kerülhető el hogy a feladatok funkciók részben átfedjék egymást. Jobb, ha részben átfedik egymást a funkciók, mintha egy is kimarad. Mindenesetre ez a munka a feladatok felmérése logikus beosztása, a testületek hozzákapcsolása, a testületek munkájának meghatározása, széles ismereteket igénylő, bonyolult ezért külön független tudományos testületet érdemel.

Végül megjegyezném: korábban szó volt a közvetlen irányításról és a szerződéses irányításról, ez is összefügg ezzel a problémakörrel.

Továbbá összefügg e problémakörrel a demokratikus felügyelet problémája is.

Ráadásul nemcsak a feladatokat kell besorolni különböző jogalkotó, szaktörvénykező jogalkalmazó testületek intézkedési körébe de sok tízezer kisebb-nagyobb közügyet is. Továbbá valakiknek meg kell szerveznie a demokratikus állam struktúráját, működési rendjét, szervezeti működési szabályzatát. Erről szól a következő fejezetrész.

A demokratikus rendszer gyakorlati működése. A stratégiai (hosszú) gazdasági és politikai programok. A javaslatkiválasztó és megvalósítást szervező (államszervező) rendszer. A demokratikus állam alapvető struktúrája, működési rendje.

Többen talán ezt gondolhatják: szépek ezek az elvek csak nem lehet őket a gyakorlatban megvalósítani. Kétségtelen ez egy olyan érv, ami az egész tanulmányt értelmetlenné teszi. Ezért vagyok kénytelen újra és újra gyakorlat megvalósítással foglalkozni. Az egészet elintézhetném azzal az igazsággal, hogy az emberi értelem mindent képes megoldani, főleg ha az alapvetően értelmes. Ez azonban kibúvónak tűnhet. Ugyanakkor, meg kell jegyezni, az általam vázolt megoldások, nem végleges magoldások, csak azt jelzik, hogy lehet gyakorlati megoldás.

Az egyszerűség kedvéért válasszunk ki két konkrét ügyet. Legyen az egyik a szélerőművek ügye, a másik pedig a gyümölcstermelés ügye. Méghozzá ez utóbbi legyen, biogazdálkodási módón termelt gyümölcs, de az egyszerűesség miatt maradjunk a gyümölcstermelés szónál.

A kérdés az, hogy a jövőben pl. az ezekkel kapcsolatos kérdések eldöntése hová fognak tartozni? Persze megint könnyű kibúvó lenne, ha megkérdezném: miért, most hová tartozik? Lehet hogy elméletileg, jelenleg van ezen ügyeknek helye, de mégis azt tapasztaljuk, hogy ezek az ügyek manapság nem haladnak, kvázi gazdátlanok.

Itt mindjárt kategorizáljunk. Ezek az ügyek a magángazdaságból jönnek, de az államnak mindenképpen el kell dönteni, hogy gátolja, vagy támogatja az adott ügyet. Viszont ha az állam támogat egy ügyet, akkor az államnak kezdeményezőnek kell fellépnie. Tehát a jövő állama nem arról szól majd: jó majd ha ez az ügy felmerül akkor lépek valamit. Arról szól, hogy a támogatandó ügyek meg lesznek határozva és azokban az államnak kezdeményezőnek kell lenni.

Ezen kívül vannak azok az ügyek, melyek az államból jönnek.

Tehát jelentkezik a következő probléma: szép-szép az állam megszervezése, de ez nem elég. Minden kisebb ügyet, problémát sorba kell venni, és el kell helyezni, függetlenül attól, hogy milyen az állam szerkezete. Ezt a jövő rendszerében is meg kell tenni. Illetve úgy is fogalmazhatok, ezt a jövő rendszerében meg kell tenni, mert jelenleg ez elég hiányos. Tehát el kell helyezni az ügyeket a szerint, hogy ki foglalkozzon velük. A jövőben az ügyek vagy egy jogalkotó testülethez tartoznak, és e szerint tartoznak szaktörvénykező és jogalkalmazó testülethez. Vagy egy szaktörvénykező testülethez tartoznak, és e szerint tartoznak jogalkotó és jogalkalmazó testülethez.

Persze a demokrácia rendszere azért más logikával működik, mint pl. a jelenlegi rendszer. Ezt a különbséget is egy egyszerű példával vázolom. A rendszert most hasonlítsuk egy közös házhoz, de nagyon bonyolult házhoz. A demokrácia arról szól, hogy ezt a közös házat közösen tervezzük. És nemcsak a házat, hanem annak megvalósítását is meg kell tervezni, és ezt is közösen. Amit nem lehet közösen csinálni, az a konkrét végrehajtás, mert egy téglát csak egy ember tud megfogni, ezer ember erre nem képes, és nem is lenne ésszerű.

Tehát induljunk ki a tervezésből. Jelenleg az van, hogy az állam kijelöl testületeket: te a homlokzatot tervezed meg, te a lakásokat, te a közös helységeket, te a szellőzést, te a fűtést és még hosszan sorolhatnám. Mivel bonyolult a ház ezért egy testület nem képes az egészet megtervezni. Jelenlegi is probléma, hogy sokféle tervet össze kell illeszteni.  A demokrácia logikája azért más. Abból indul ki, hogy minél többen tervezik a házat az annál jobb lesz, mert annál több ember igénye, érdeke, és értelme jelenik meg a tervben. A kérdés az, hogy lehet sokaknak tervezi. Nyilván úgy hogy egyesek, de viszonylag sokan terveznek, a többiek pedig vagy elfogadják, vagy elutasítják a terveket. Akik terveznek, azok sem lehetnek kiválasztottak, hiszen az már nem lenne demokrácia. Tehát bárki tervezhet és függetlenül a tervezőtől a legjobb terveket választja ki a többség. Itt azonban van egy bökkenő, a javaslatok szelekciójának mégis meg kell történnie. A másik az, hogy a szakembereknek, akiknek jelentős része vezető, valószínűleg jobb terveik vannak, de nem biztos. Ezért a szakemberek, a vezetők némi előnyt élveznek a javaslat-kiválasztás szempontjából, de nem abszolút előnyt. Csak kis előnyt, mondjuk annyit, hogy javaslat-kiválasztóknak az ő tervük mellé beírhat egy jó pontot. A javaslat-kiválasztás tehát pl., úgy történhet, hogy  a vezetés tervei kapnak egy jó pontot, de a további mondjuk tíz pontot, az adott terv jósága döntheti el. Vagy a menet a következő: a legjobb öt tervet úgy választják ki, hogy abban legfeljebb három eredhet a vezetéstől, és legalább kettőnek kell olyannak lenni, amely nem vezetéstől származik. Ezután ezt az öt javaslatot megszavaztatják természetesen a többség bevonásával.

A közös tervezésnek azonban van még egy szükségszerűsége. Az, hogy nagyon szervezett tervezésnek kell lenni, tehát kell lenni egy hosszabb távú stratégiai tervnek, nemcsak rövid távú terveknek.  Ez a szükségszerűség egyénként hasznos szükségszerűség, mert az ilyen tervezés jobb, mint az estleges

össze-vissza tervezés.

A következő demokratikus alapelv: kevésbé fontos az első terv, ill., az hogy ki készíti el azt, ha az állandó többségi változtatás, módosítás lehetősége megvan.  Tehát a demokráciának biztosítani kell az állandó többségi változtatást, módosítást.

A következő elv az, hogy senki ne tegyen szert túl nagy hatalomra. Márpedig, ha elgondolkozunk a demokratikus államon, kirajzolódnak olyan testületek melyeknek elég nagy hatalmuk lenne. Pl. azoknak, akik az ügyeket besorolják a testületekhez. Pl. a javaslat-kiválasztóknak. És még lehetne sorolni. Az ő hatalmukat több módón lehet csökkenteni. A jó kölcsönös felügyeleti rendszerrel. Illetve azzal, hogy e testülteket is több módón felügyelheti a lakosság. A vezetés-kiválasztással, leváltással.  Az intézményi demokráciával. És vannak még más eszközök is.

Mindez nagyon nehézkes, körülményes és lassú, ezt könnyíti meg a futószalag rendszerű törvénykezés.

Nézzük meg, hogy az elején említett két ügy vonatkozásában hogy néz ki a demokratikus rendszer. Egy testület nyilván feltételek, és szabályok alapján besorolja, mondjuk a szélerőművek ügyét egy szaktestületbe, vagy a természetpusztítással, fogyó természeti energiával foglalkozó jogalkotó testületbe. Ezen testültek kötelesek foglalkozni az alájuk besorolt ügyekkel. Ugyanígy a gyümölcstermelés ügye is bekerül egy szaktestületbe és azon keresztül egy jogalkotó és több jogalkalmazó testületbe. Ráadásul ezen ügyek valószínűleg bekerülnek a gazdasági hosszabb távú, vagy közép távú stratégiai tervbe. Ide úgy kerülhetnek be, hogy valaki javasolja ezen ügyek bekerülést. A javaslat-kiválasztó testület egyféle szelektálási kategóriája. Javaslatok a stratégiai programok bővítésére (gazdasági és külön politikai). Pl. általában a szélerőműveket kell létesíteni, pl. öt év alatt X számút.  Javaslatok a stratégia programok módosítására. Javaslatok a stratégiai programon belüli megoldásokra, magvalósításra, fejlesztésre. Tehát javaslat-szelektáló  testület, testületek, adott estben, ezen javaslatokat betennék a megszavazandók közé. A szavazást lebonyolító testület megállapítaná, megszabott feltételek és szabályok szerint kik, milyen arányban vesznek részt a szavazásba. Nyilván a szélerőművek esetében, a biztos részvevők azok a testületek lennének, amelyek ezzel az üggyel foglalkoznak. Tehát ezek az ügyek bekerülnek a fejlesztendő ügyek közé (a stratégiai programok közé). Ezután a kijelölt  testületek már kötelesek, ezekkel, az ügyekkel kiemelten foglalkozni. Ezután jöhetnek a megvalósítást, fejlesztést szolgáló javaslatok és ezek megszavazása.

Ez már egy kisebb javaslat. Pl. Szolnok mellett, van egy erre alkalmas hely, és Z vállalkozó, vagy Y önkormányzat ebben részt venne.

A fejlesztési javaslatok megszavazásában részt vennének azok a testületek is, amelyek kimondottan a gazdasági politikai fejlesztéssel foglalkoznak. Pl. gazdasági téren, a nemzeti fejlesztési tervet felügyelő testület, politikai téren pedig a társadalmi fejlődést felügyelő testület, esetleg az alkotmányfejlődést felügyelő testület. Persze szinte minden fontosabb szavazásba valahogy rész venne a lakosság. Vagy mint ügyfelek, dolgozók, vagy kisebb közvélemény-kutatással, vagy népszavassal (átfogó közvélemény-kutatással).

A konkrét ügyek tehát több úton kerülhetnek konkrét intézkedési körbe. Minden ügy, be lenne valahová sorolva. A másik út, a fejlesztési terveken keresztül, amelyet a bárki javasolhat elv, valamint a szabályozott javaslat-szelekció, ill. a demokratikus döntés alapján állna össze, Lehet egy olyan út is, hogy maga testület karol fel egy elhanyagolt ügyet, és készítene azzal kapcsolatban javaslatokat.

A következő kérdés viszont az, hogy ki szervezze meg az állam alapvető struktúráját, mindazt pontosan, amiről itt beszéltem. Ezt mondjuk, rá lehetne bízni, kb. három, un. államszervező testületre, az egyik éppen az a testület lehetne, amelyik felügyelné a testületek helyi szervezeti, feladatbeli szétválasztását. A lényeg az, hogy az alapvető állami struktúra is állandóan változhatna, mert érvényesülne „az állandó többségi változtatás elve”. Azt, hogy ezek az államszervező és más testületek ne kapjanak túl nagy hatalmat a kezükbe, a már említett eszközök akadályoznák meg.

Feladatok.

Az irányítás (állam) szerveit, intézményeit, testületeit szét kell választani, úgy hogy az egy-egy feladatkört ellátók helyileg és szervezetileg (vezetésileg)is el legyenek különítve. Némi egymást nem zavaró átfedés (dupla ellenőrzés) lehetséges de egymást kizáró átfedések, nagyarányú átfedések valamint kimaradt területek nem lehetnek. A dolgozók illetve a testületek (szervezetek) intézmények között csak objektív munkakapcsolat alakuljon ki. A jó szerződése irányítást kell preferálni. Az állami testületek szervezetek, intézmények, hivatalok, vállalatok stb. ésszerű hatékony felépítése és egymás alá rendelése. Ésszerű hatékony felügyeleti rendszer kialakítása. Minden jogalkalmazó, ill. szaktörvénykező intézmény, szervezet, testület, stb. a hozzáillő jogalkotó testület alá kerüljön. További feladat: a jogalkotás, jogalkalmazás és civil szféra jelenleginél pontosabb, határozottabb szétválasztása.

Továbbá a demokratikus rendszer (állam) gyakorlati struktúrájának, működési rendjének megszervezése, a demokratikus elvek alapján. A közügyek besorolása egy testületbe, testületcsoportba. A közügyek rendezése a fejlesztési terveken keresztül. Meg kell szervezni a közügyekkel kapcsolatos javaslattételt, javaslatszelekciót és a demokratikus döntést. Gondoskodni kell arról hogy minden ügy minden faladat a megfelelő testületekhez, emberekhez kerüljön. Meg kell akadályozni, hogy bármely testület túl nagy hatalommal rendelkezzen.

E feladatok egy, vagy több független tudományos, demokratikus testültet (vezetésrészt) igényelnek.

Természetesen ennek a testületnek nemcsak az a feladata, hogy a szétválasztás elveire vigyázzon de maga a konkrét szétválasztás is illetve felosztás is a feladata lenne. Ez egy bonyolult sok tudást igénylő,  nagy feladat, ha jól akarják megcsinálni. Természetesen e feladatok közben a fenti testületnek is munkakapcsolatban kell állnia minden más testülettel, intézménnyel. A feladat ugyanakkor változó.  A feladat összetettsége és változékonysága (változik a rendszer) egy folyamatos átalakítást, fejlődést követel.

Az ellenőrzési, valamint a panasz, javaslat, jogorvoslati rendszer kialakítása egy másik testület feladata lesz, de ennek a két testületnek szoros munkakapcsolatban kell állnia.

Történelmi és százalékos értékelés.

E tárgykörben is tapasztalható némi történelmi fejlődés. Ismert a háromhatalmi elv, és gyakorlatilag is történtek némi lépések. Bár a jelenlegi szétválasztás mind elméletileg mind gyakorlatilag borzalmasan zavaros ráadásul az elmélet nem  egyezik a gyakorlattal.

Rabszolgatartó rendszer  0,8%, feudalizmus 1,2%, klasszikus kapitalizmus 1,7%, jelenlegi államkapitalizmus 2,2%, brezsnyevi szocializmus 2%, jelenlegi kínai szocializmus 2,1%. Ötven éven belül, a tényleges demokráciában elérhető 3%.Ez a 2%-os állapot mikor a vezetés ( elsősorban a jogalkotás) egymástól is független csak munkakapcsolatban álló több ( az ésszerűen szétválasztott funkciókhoz, feladatokhoz tartozó testületek) tudományos testületből áll.

A független, tudományos, szakmai (összehangoló), demokratikus irányítás, ill. testületek kialakítása.  Rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái.

Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.

A személyes tudományos munka biztosítása.

Egy fontos megjegyzés. A szakértő leginkább azt a véleményt mondja, amit a vezető hallani akar. A vezető leginkább azt a szekértői véleményt fogadja meg, amely egyébként is egyezik a saját véleményével.

Nem elég, ha vezető csak feladatokat oszt ki a munkatársainak már azért sem mert feladat-elvégzést valakinek ellenőrizni kell és nem lehet más mint a vezető.

Ezen ellenőrzéshez, jóváhagyásához vagy a hibák feltárásához pedig a vezetőnek személyes tudományos munkát kell végeznie. Ugyanakkor ez a szükséges tartalmi felül-bírálat azt is jelenti, hogy a vezetőnek kell legkiválóbbnak (legnagyobb tudásúnak, leginkább népérdekűnek) lenni. Arról már más helyen beszélek hogy a vezető tudása mit sem ér, ha az saját érdekre fordítódik. De itt mégis a vezetők tudásáról értekezek. Persze az sem árt, ha a vezetőnek vannak önálló ötletei, javaslatai, ezek azonban alulról is jöhetnek. Azonban a szükséges tartalmi felül-bírálat szükségszerűen csakis a vezető feladata lehet és ez önmagában is azt jelenti, hogy vezetőnek kell a legmagasabb tudásúnak lennie. Pontosabban az előző megállapítás: minél magasabb pozícióban van (minél nagyobb hatalommal rendelkezik) egy vezető, annál nagyobb tudásúnak kell lennie. És minél magasabb pozícióban van annál erkölcsösebbnek annál inkább népérdekűnek (demokratikusabbnak) kell lenni. Mindez pedig azt jelenti, hogy a tudás (és népérdekűség) nemcsak vezetés-kiválasztásban játszik szerepet de olyan munkakörülményekben kell a vezetőnek dolgozni, hogy ez a legmagasabb szintű tudás (és népérdekűség) állandóan fennmaradjon.

Ehhez jön az hozzá, hogy a vezető alatt általában egy vezető testületet kell érteni, vagyis a tartalmi felül-bírálatot több (3-10) egymással egyenlő hatalmú, jogú vezetőnek kell elvégeznie, pl. egy szavazásos döntéshozás keretében. A szavazás előtt természetesen a megbeszélésnek, azaz az objektív tájékoztatásnak kell lenni.

Van egy olyan felfogás, mely szerint a vezetőnek csak maga alá kell gyűjteni az okos (és erkölcsös, népérdekű) embereket és az elsődleges feladata, hogy azok munkáját összehangolja. A munka és döntéshozás összehangolását az erre vonatkozó szabályozásnak kell elvégeznie. A törvények a tervek prioritását is maghatározhatja a szabályozás.

Van azonban egy állandó okosságot, tudást, gondolkodást igénylő dolog, amit a szabályozás nem tud elvégezni: ez pedig az állandóan jelentkező tartalmi felül-vizsgálat.

(Pl. adva van egy híd felépítése, és adva van öt mérnök, és egy vezető főmérnök.

Az, hogy melyik mérnök melyik területtel foglakozzon, melyiknek mi legyen munkája, hogy dolgozzanak össze, ezek maghatározása a könnyebb feladat. De mi van, ha ez főmérnök azonos, vagy kisebb tudású, mint beosztott mérnökök? Akkor az egyik, vagy a másik mérnök által beadott esetlegesen rossz tervet a főmérnök elfogadja. És persze a híd is hibásan fog elkészülni. Ebben a helyzetben teljesen értelmetlen: a főmérnök dolga csak az, hogy a mérnökök munkáját összehangolja.  Erről szól: a szükséges tartalmi felül-bírálat szükségszerűen csakis a vezető feladata lehet és ez önmagában is, azt jelenti, hogy a vezetőnek kell a legmagasabb tudásúnak lennie.

Ahhoz pedig hogy valaki legmagasabb tudású legyen, állandóan gondolkodnia kell, állandóan tanulnia tájékozódnia kell. Ehhez pedig idő kell. Ha valaki állandóan protokollal, az ülésezéssel, a magyarázkodással, vagy éppen a munkaszervezéssel van elfoglalva, akkor annak nincs ideje arra, hogy a legmagasabb tudása fennmaradjon.

Miért lesz a jövő vezetésnek (politikusainak) munkája sokkal magasabb színvonalú, mint a jelen vezetésének (politikusainak) munkája?

Tulajdonképpen e fejezet, és általában a vezetés demokratizálódásának lényegét egyszerűen össze lehet foglalni.

A jövő politikusa munkaidejének döntő részét a valóságos közügyekről való elmélyült gondolkodás, és szakmai tájékozódás fogja kitölteni, amelyben figyelembe veszi, összegzi a munkatársai, a nép véleményét, ill. minden értelmes véleményt. Ezekkel összegzi saját személyes véleményét, amely magas szintű társadalomtudományos alapokon nyugszik. A véleménye kialakításban kizárólag a közügy megoldása áll, véleményét nem befolyásolja semmilyen érdek (személyes hatalmi vagyoni, pártérdek, stb.), ezért az objektív lesz. A jövőben olyan ember lesz vezető, aki ezt a munkát magas szinten tudja elvégezni. A jövőben olyanok lesznek a vezető munkakörülményei, hogy a fenti munkát lépes legyen elvégezni.

Milyen a jelen politikusának munkája? Munkaidejének nagyobb része, gyűlésekkel, megjelenésekkel, szereplésekkel, pártreklámozással, „szavazatgyűjtéssel” telik el. Illetve a kelleténél több időt tölt el operatív, szervezési munkával, amit a középvezetők (és munkaszabályozás) is el tudnak látni.  Munkájának középpontjában tehát nem a valós közügyek állnak, hanem az előbb említett tevékenységek jó elvégzése. Ideje és energiája sincs a valós közügyek elmélyült átgondolására, de még arra sem, hogy munkatársai, és mások értelmes véleményét összegezze. Ha mégis erre sor kerülne, akkor sem képes objektív véleményt kialakítani, mert lehetősége van arra, hogy személyes hatalmi, vagyoni érdekeit, ill. pártérdekeit megjelenítse. És mivel erre lehetősége van, ezt meg is teszi. Tehát nincs elfogulatlan, csak a közügyre koncentráló véleménye. A jelenben olyan emberek a vezetők akik, a jelen munkát képesek magas szinten elvégezni, vagyis érvelő-gépek, jól taktikáznak, jól manipulálnak, bírják a megjelenéseket, a gyűléseket, jók a pártreklámozásban, a szavazatszerzésben. A jelen vezetők munkakörülményei olyanok, hogy jelen munkavégzést biztosítják.

A feladat pedig. Akár törvénnyel lehet előírni, hogy az ország elit vezetése napi 3 órát gondolkodással, tanulással, tájékozódással töltsön le. A másik 3 órát tartalmi felülvizsgálattal, felül-bírálattal töltse el. A harmadik 2 órát pedig a megbeszélések, szavazásos döntéshozások teszik ki. A fennmaradó időben foglalkozhat minden egyébbel.

E fejezet, és általában a vezetés demokratizálódása arról szól, hogyan lehet a jövőbeli vezetés, leirt munkakörülményeit létrehozni, és a jövőbeli vezetőket kiválasztani.

A vezetés jövőbeli munkakörülményei részletesebben.

Elismerem, néha keverednek a kifejezések. Néha tudományosról, néha szakmai vezetésről ill. testületről beszélek, néha vezetésről néha jogalkotó testületekről beszélek. A tudományos és szakmai lényegében megegyező fogalmak, igen kis eltérés miatt használtam hol az egyiket, hol a másikat. A vezetés, és a jogalkotó testületek szintén lényegében egyező fogalmak, ugyancsak a szövegkörnyezet miatt lett váltogatva emlegetve. A szakmaiság és tudományosság odatehetjük az összehangoló kifejezést is. Mi ennek a kifejezésnek az értelme?

Minden összetett szerkezetben, szervezetben, (számítógép, élőlények, stb.) kialakul egy központi irányító központ. Úgy látszik, hogy egy magasabb rendű szervezettebb működéshez szükség van a központi irányításra. Ez a központi irányítás azonban nem uralkodó jellegű, hanem összehangoló jellegű. Az a feladata, hogy a különböző egységek, elemek működését összehangolja. Az összehangoló vezetésre az irányítás jobb kifejezés, mint a vezetés. A tudományos, szakmai irányításnak is ez a funkciója. A múltban és jelenleg is azonban a vezetés nem összehangoló tudományos szakmai jellegű, hanem hatalmi vagyoni jellegű. Vagyis a célja a saját hatalmának vagyonának a fenntartása és növelése. A hatalmi vagyoni jellegű vezetés több oknál fogva nem lehet összehangoló, szakmai, tudományos jellegű, ill. ez fordítva is igaz.

A hatalmi vagyoni vezetés ellentéte a független tudományos demokratikus testületi vezetés.

Az összehangoló, szakmai tudományos irányítás kialakulását közvetve minden rendszertényező, minden demokratizálódás befolyásolja. Különösen az eddig felsorolt rendszertényezők befolyásolják. Ha a decentralizáltság nem pontos, ha nincs az objektív vezetés kiválasztás, leváltás, ha a szabályozás felületes, ha nincs a testületek szétválasztása, akkor nem jöhet létre a független, tudományos, demokratikus irányítás. Vannak azonban, olyan elemek, amelyek közvetlenül befolyásolják az összehangoló, tudományos, szakmai, irányítás, ill.  testületek kialakulását, ezek  (független, szinte fix költségvetés, független optimális jövedelem, magángazdaságtól való elválasztás, a hatalomtól, hatalmi harctól való elválasztás, közszereplés korlátozása.) az A/1 ábrán láthatók.

Mindenek előtt két alapelvet kell újfent elismételni. Az emberi természetnél fogva, minden vezetésből hatalmi, vagyoni jellegű vezetés alakul ki, ha azt direkt módón, direkt intézkedésekkel, eszközökkel nem gátolják meg. Csak akkor alakul ki az összehangoló szakmai, tudományos irányítás, ha az a hatalomtól, a vagyontól és minden kísértő elemtől független, ill. el van határolva. A gyakran használt független jelző tehát ezt jelenti: hatalomtól és vagyontól befolyástalan. Csak a független irányítás tud, összehangoló, szakmai, tudományos lenni, és ez fordítva is igaz. A teljes név tehát a következő lenne: független, összehangoló szakmai, tudományos irányítás. Mivel ez túl hosszú gyakran lerövidítem.

A függetlenség, demokratikusság fő elemei.

A vezetés jövedelmezése, és általában az elismerése.

A hatalomtól, vagyontól való közvetlen elhatárolás első eleme: a viszonylag fix és folyamatos (enyhén változó) és viszonylag magas költségvetés és jövedelem (utólagos elismerés módszerével). Amennyiben egyik vezető, ill. testület határozza meg a másik fizetését, költségvetését a vezető, ill. testület rögtön kiszolgáltatott, alárendelt helyzetbe kerül. Ez egyébként önirányítási elem is.

Kétségtelen hogy az állami szervek, testületek, intézmények viszonylag állandó (fokozatosan enyhén változó) költségvetését lehetetlenné teszi egy nagyobb arányú, vagy egy kisebb de állandó reform.  Ezért tételezzük fel, hogy már lezajlott az alapvető reform és nagyjából minden a helyén van. Ebben az esetben cél a viszonylag állandó költségvetés. A költségvetésről egyébként korábban már szó volt, úgyhogy utalnék arra rendszertényezőre. A költségvetés határozza meg az ott dolgozók jövedelmét. Az egyenletesen lassan fokozatosan fejlődő államról is beszéltem. Ez egyébként összeillik, egybevág ezzel a céllal, feladattal. Ugyancsak összeillik az állami szervek költségmegtakarítási jutaléka, mint egy olyan elem, amivel hatékonyabbá lehet tenni az államot. Megtakarítási jutalékos rendszert csak akkor lehet kialakítani, ha a költségvetés viszonylag állandó. Amit az állami szerv, testület, stb. egy minőségi ellenőrzött működés mellett megtakarít, az mint jövedelem bizonyos szabályok mellett szétosztható az ott dolgozók között. Pl., ha kevesebben végzik el ugyanazt a munkát, akkor ezek jövedelme nő. A viszonylag állandó költségvetés növeli az állami testületek szervek önállóságát. A viszonylag állandó költségvetés úgy jöhet létre, ha azt általános, alapvető törvényként kezelik. Itt is megjegyzem, hogy az államot szabályozás és hatékonyság szempontjából három kategóriába kell sorolni: állami vállalatok, állami szolgáltatások, állami irányítás. Itt most az irányításról van szó, ami bizonyos vonatkozásban eltér a másik két kategóriától. Elvileg az állami vezetők jövedelme optimális (ne legyen alacsony, se magas) legyen. Ha túl alacsony a jövedelmük, akkor egy nagyobb függőség, kiszolgáltatottság lép fel. Ha túl magas a jövedelmük, akkor pedig a karrierista, a vagyonkergető emberek számára vonzó pálya lesz. És a nép gondjaitól is elszakadnak.  A túl magas jövedelem, generálja hatalmi harcot és az elvtelen szövetségeket. A túl magas jövedelem hozzájárul az igazságtalan vagyoni hierarchia kialakulásához. Általában minden szempontból (adózás, költségvetés, állam erőssége, hatékonysága, stb.) fontos, az állami alkalmazottak optimális jövedelme. Az állami vezetők jövedelmét pontos, alapos, soktényezős számítások szerint kell kialakítani. A számítás legyen állandó, ami biztosítja jövedelem függetlenségét.

Gyakorlatilag azonban az utólagos elismerés módszere a jobb megoldás.

A vezetők működésük alatt kapjanak viszonylag alacsonyabb jövedelmet, és a működésük után kapják meg a megérdemelt (amennyiben valóban megérdemlik, amennyiben valódi fejlődést mutat az általuk irányított terület) magas anyagi és erkölcsi elismerést.

Ez szintén egy egyszerű, könnyen bevezethető, de hatásos módszer. Sajnos csak lenne, mert a jelen rendszer, még erre sem volt képes. Ez a módszer megoldaná azt dilemmát miszerint a felelősséggel legyen arányos az elismerés, és egyébként a vezető ne legyen rászorulva az anyagi haszonszerzésre. Ugyanakkor az alacsonyabb jövedelemmel hasonló helyzetben lenne, mint a népréteg. Ugyanakkor motiválná, az utólag megkapható elismerés. Ugyanakkor kialakulhatna a teljesítmény szerinti jövedelmezés.

A vezetés leváltása és felelősségre vonása.

Mindkettőről több helyen elég hosszasan elmélkedem. De azért itt is meg kell említeni ezen tényezőket.

Következő elem a magángazdaságtól való függetlenség, kapcsolódik az első elemhez. A magángazdaság valamelyik szereplőjéhez, vagy vállalatához való kötődés lehetetlenné teszi az objektív csakis nemzet érdekeit szem előtt tartó döntést. Nem szabad engedni, hogy a magángazdaság bármilyen formában finanszírozza, vagy egyáltalán érintkezzen a testülettel.

Talán a jelenlegi rendszer egyik legnyilvánvalóbb hibája, hogy magánvállalkozások finanszírozzák a pártokat, elsősorban választások idején. Természetesen, ezt nem szabad megengedni. Ezzel a párt, amely talán legerősebb hatalmi tényező lekötelezettje, kiszolgálója lesz magántőkének, annak érdekeinek.  Ezt már a fejlettebb államkapitalizmusban sem engedik meg, egyszerűen úgy, szigorúan ellenőrzik a pártok gazdálkodását. Sajnos Magyarország ebből a szempontból sem érte el a fejlett államkapitalizmust, még azt sem. Ugyanakkor a jövő rendszerében ennél általánosabb, szigorúbb szabályozásra van szükség. Pl. a jövőben a lobbizás sem lesz megengedhető tevékenység.

Gyakorlatilag egy jó, átlátható, csak a költségvetés által finanszírozott pártfinanszírozás, vezetésfinanszírozás, létrehozásáról ill. ezt garantáló törvényről és ellenőrzésről van szó.

A következő elem a közszerepléstől való mentesség, ill. szóvivői rendszer továbbfejlesztése. Ha egy vezető kénytelen a népszerűségi versenyben részt venni, akkor rákényszerülhet olyan mondatok kiejtésére (pl. ígéretek) amelyek, által elveszti a befolyástalanságát és elfogulatlanságát. Ezért a vezető ne vegyen részt a választási küzdelemben és általában a népszerűségi versenyben. Arról nem is beszélve, hogy a közszereplés miatt egyszerűen nem marad ideje az érdemi gondolkodásra, tevékenységére.

A lényeg az, hogy a személyek helyett a programok, koncepciók, politikai stratégiák, törvényjavaslatok, törvények stb. vetélkedjenek. A felsoroltak a lényegesek, elsődlegesek és a személyek megítélése csak a felsoroltak jóságán, sikerén (rosszaságán, sikertelenségén) keresztül történhet. Mindennek, többek között a köztájékoztatásnak is ezen elv alapján kell működnie. Másfelől, a vezetőnek több ideje lesz a gondolkodásra.

Jelenleg inkább fordított a helyzet. A személyek megítélése (a személyes szimpátia) az elsődleges, a felsoroltak (programok, törvényjavaslatok, stb.) megítélése a személyes szimpátián keresztül történik.

A vezetés szükségszerű negatívumairól már többször beszéltem. Most ezt az egyszerű, szinte banális, mégis nagyon fontos negatívumot emelem ki. A jelenlegi vezetés többek között azért alkalmatlan a vezetésre, mert jó, ha naponta egy órája marad az elmélyült gondolkodásra. Ez pedig még a legokosabb embernek sem elég, hogy a társadalom bonyolult problémáit átgondolja. Erre persze jön az ellenérv: ezért vannak tanácsadók, a szakemberek. Ez azonban rossz ellenérv. Egyfelől honnan lehet tudni, hogy tanácsadónak több ideje van az elmélyült gondolkodásra. Másfelől ha a tanácsadó lesz az igazi vezető és vezető csak mint szóvivő, ill. aláíró dolgozik akkor felborul a logika. Akkor mi értelme van a választásnak, kiválasztásnak? Akkor az ismeretlen háttérben húzódó emberek irányítanak, és az igazi vezető bábbá válik. A vezetőről feltételezzük elsősorban, hogy alkalmas a pozíciójára, neki kell a legalaposabban átgondolni a dolgokat, neki kell a szellemi irányítónak lennie. Ezért neki szüksége van arra napi négy-őt órára, amit elmélyült gondolkodással tölthet el. A tanácsadók csak kiegészíthetik, adalékot adhatnak ehhez a gondolkodáshoz. Neki kell a tanácsadók tanácsait, javaslatait átgondolni és eldönteni, hogy azok mennyiben helytállók, vagy sem. A független demokratikus testület érdemi munkatársainak (sokaknak, az egész testületnek), olyan munkakörnyezetet kell teremteni, hogy munkaidejük jelentős részében ne kelljen törődni a hatalmi harcokkal, az operatív napi ügyekkel, a közszerepléssel. Olyan munkakörnyezetben kell alkotniuk, hogy munkaidejük nagyobb hányadában csakis az érdemi problémákkal ill. az ezekhez kapcsolódó elméleti kérdésekkel tudjanak elmélyülten foglakozni. Emiatt sem lehet a jövő vezetője, közszereplő. Ez nem áll szemben demokratikus döntéshozással. Egyfelől adott kérdésben a lakosság véleménye számít, pl. 40%-ban, amit pl. egy közvélemény-kutatás, mutat meg. Másrészt egy vezető testület véleménye számít pl. 60%-ban. A vezető testület minden tagja alaposan napi több órában átgondolja a kérdést majd demokratikus módón, meghozza közös döntést. A kettő összesítéséből kialakul a végső döntés. Ennek a döntéshozásnak az egyik feltétele, hogy az adott vezető testület minden tagja képes legyen (legyen ideje) átgondolni az adott kérdést. 

Azonban a vezetőnek is ki kell fejteni az álláspontját. Ezt, csak, ha muszáj, tegye meg írásban, vagy közvetítőn, szóvivőn keresztül. A vezető közszerepléstől mentesítése azt jelenti, hogy a szóvivői rendszert kell tovább fejleszteni. A szóvivő ismerje a vezető véleményét, és képes legyen azt hűségesen tolmácsolni.

A vezető népszerűségét a jövőben pedig remélhetőleg nem hangzatos mondatai fogják meghatározni, hanem a tényleges teljesítménye, az hogy a regnálása alatt mekkora a rábízott terület fejlődése.

A pártoktól való függetlenség, ez a hatalomtól való függetlenséget jelentené. A távoli jövőben, a tényleges demokráciában, mikor a pártok csak civil politikai szervezetek lesznek, elő lehet írni, hogy semelyik vezető, jogalkotó nem lehet politikai párt tagja. A politikai pártosság lehetetlenné teszi az objektív, csakis nemzet, a népréteg érdekei szerinti döntést.  Az átmeneti rendszerben azon testületek számát lehet növelni, amelynek vezetői nem lehetnek politikai párt tagjai.

Az hogy a független testület tagja nem lehet politikai párt tagja, kétségkívül csak részben oldja meg a problémát, ugyanis lehet egy párt szimpatizánsa ill. érdekkörébe tartozó. Hogyan viselkedjen a jövőben az, az ember, aki elkötelezetlen, aki csakis az ország, a nemzet az emberiség érdekei irányában elkötelezett és egy független demokratikus testület tagja akar lenni. Természetesen az nem lehet megoldás, hogy emiatt ne mondja el véleményét, adott esetben ne kritizáljon, vagy ne adjon tanácsot. Szerintem, azzal tudja bizonyítani az objektivitását, a pártatlanságát, ha minden irányban kritizál, ha minden irányban kifejti a véleményét, ha minden irányban ad tanácsot, ha egy párthoz sem fűzik baráti vagy egyéb érdekszálak. Aki egy független demokratikus testület tagja akar lenni, annak így kell viselkedni. A vezető kiválasztó testület pedig eldönti, hogy menyire pártatlan.

A testületi vezetés demokratikusabb, mint az egyszemélyi vezetés, a testületi döntés demokratikusabb, mint az egyszemélyi döntés. Nem minden esetben lehetséges testületi döntés (pl. sürgős vagy pitiáner ügyek), de növelni kell a testületi döntések számát. A kötelező leváltási rendszerről, ill. annak előnyeiről már szó volt.

A jogalkotó testület optimális összetétele más fejezetekben szerepel, azért ez is idetartozik. Általános rendszer, rendszerfejlődési tudósok. Az adott terület, ágazat elméletének tudósai. Az adott terület, ágazat gyakorlatának ismerői, szakemberei. Általános jogtudósok. Gyakorlati jogászok.

A demokratikusság másik eleme az, hogy a testületben megvalósul az intézményi demokrácia. A demokratikusság harmadik eleme, hogy a testület, a törvényjavaslatok elkészítésénél köteles a lakosság véleményét figyelembe venni. Továbbá az elméleti munkájának, jelentős részben, a lakosságra vonatkozó statisztikára kell alapulnia.

A jelen vezetési szerkezet (meghatározó pártok, parlament, kormánypárt, kormány általában parlament által kijelölt intézményvezetések) átalakítása – csak sok független, tudományos demokratikus jogalkotó és felügyelő testület alkotja a vezetést.

Az előző részben azt tisztáztam, hogy létre lehet hozni független, tudományos demokratikus testületeket. Korábban pedig már szó volt arról, hogy ezek a testületek alkotják a legfelső vezetést a tényleges demokráciában. Ez egy sokkal jobb megoldás, mint a jelenlegei.

Igen, de akkor mi van a többpártrendszerrel. Sajnos kapitalista propagandának sikerült ezt a szót, a többpártrendszert misztifikálni, a demokráciával azonosítani. De mik is azok a pártok? Kétségtele a jelen hatalmi irányítási rendszerének legalapvetőbb elemei a pártok.  A pártok nem mások, mint független, tudományos, demokratikus testületek. Csakhogy a függetlenségük, a tudományosságuk, és a demokratikusságuk is erősen hiányos. A jövő vezetése tehát ugyancsak a független demokratikus, tudományos vezetésre fog épülni, csak ez minden tekintetben jobb lesz, mint a többpártrendszer. Egyrészt nem kettő, három, négy független tudományos demokratikus testület lesz, hanem sok. Másrészt ezek testületek legalább olyan függetlenek lesznek, mint a pártok de sokkal tudományosabbak lesznek, és sokkal demokratikusabbak lesznek, mint a pártok.

Van itt még egy gond: a pártokba zavarosan keveredik a civil szféra és az állam, de erről egy másik fejezetben beszélek. (A civil szféra a civil kisközösségek halmazát jelenti szerintem, és nem a népet.)

És végül egy nagyon fontos megjegyzés. A független, tudományos demokratikus testületek irányítási rendszere is csak a közvetlen demokráciával lehet jó. Tehát ha van valamilyen hatalmon kívüli tényező, amelyik beleszól, ellenőriz, korrigál, akkor működik ez a mechanizmus jól. Ha van erős közvetlen demokrácia, akkor ez rendszer (független, tudományos demokratikus testületek irányítása) sokkal jobb, mint a jelenlegi irányítási hatalmi mechanizmus. Ha nincs közvetlen demokrácia, akkor adott esetben rosszabbá válhat, mint a jelenlegi rendszer.

Az utolsó tanulmányrészben egy hosszú fejezet csak a vezetésről szól. Más tanulmányrészekben, más fejezetekben is bőven beszélek a vezetésről. Azt gondolom, hogy e fejezetbe sem árt betenni néhány, a megértést, szolgáló ismétlést.

Azért a rendszer is hat a vezetésre.

E fejezetben a múlt és jelen vezetésről beszélek, éppen azt akarom bizonygatni, hogy e területen sok minden hibádzik, a jövőben más megoldásokat kell keresni.

Az igaz hogy a vezetésnek van egy véletlenszerű aspektusa, vagyis részben szerencse kérdése, hogy jó, kevésbé jó, kevésbé rossz, vagy nagyon rossz vezetés kerül hatalomra, de ez csak részben szerencse kérdése. Azért ne essünk át a ló másik oldalára, az adott rendszertől, konkrétabban a vezető-kiválasztás mechanizmusától és döntéshozó mechanizmustól (beleértve a vezetők munkamódszerét, a vezetők jogait, kötelességeit) is függ, sőt döntően ettől függ a vezetés jósága. A rendszer és rendszerfejlődés legbelső köre: a vezetés jósága (beleértve a véletlenszerű aspektust) hat a vezetés-kiválasztásra és döntéshozó mechanizmusra, és ez visszahat a vezetés jóságára.

Tehát csak részben van arról szó, hogy jön egy gonosz vagy egy jó ember és mindent megváltoztat. Mert a rendszer azért behatárolja, hogy mennyire lehet gonosz vagy jó azon ember, aki tartósan magas pozíciót tölt be. És azért a magas pozícióban sem tehet meg mindent a jó, vagy rossz vezető, a rendszer azért korlátoz.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a válságszakaszba levő rendszer, kvázi egy alacsonyabb fejlettségi fokú (alacsonyabb demokratikus szintű, romlik a vezetés-kiválasztás, a döntéshozó mechanizmus) rendszernek felel meg. Hitler pl. egy válságszakaszban levő klasszikus kapitalizmusban tudott hatalomra kerülni.

És az is téves elképzelés, hogy jön egy átlagos ember, vezető lesz belőle, majd elolvas valamilyen ideológiát, elfogadja azt, és attól jó, vagy rossz vezető lesz.

Az ideológia, csak ürügy, de még az alapvető politikai törésvonalak alatt is van egy szint. Sajnos a legmélyebben levő erő, az a hatalomvágy nagysága. A hatalom és vagyonvágy de kiváltképpen a hatalomvágy, amely azonos a felsőbbrendűségi érzéssel. Tehát a legmélyebb szint, hogy az adott vezetőben, vezetésben kisebb, vagy nagyobb a hatalomvágy, és a vagyonvágy. A következő szint az alapvető politikai törésvonalak szintje. Ill. a vezető tulajdonságai szempontjából, pl., az hogy egyáltalán milyen szintű, mennyire széleskörű a társadalomtudományos tudása.

Bizonyos szempontból mindegy, hogy az adott irányítás azért rossz, mert a vezető hatalommániás, vagy azért rossz, mert ostoba (nem ért hozzá). Az ostobaság egyik vonatkozása lehet, hogy rossz ideológiába hisz, vagy rossz oldalra áll az alapvető politikai törésvonalak vonatkozásában. Tehát ebből a szempontból érdektelenek a mélységi szintek. Ha viszont a változtatáson gondolkodunk, akkor már nem érdektelenek a mélységi szintek.

Mert nem lehet azt mondani, hogy legyen hozzáértő egy vezető és akkor már minden rendben lesz. És azt sem lehet mondani, hogy egy vezetés legyen szocialista, vagy legyen konzervatív, vagy legyen liberális és akkor már minden rendben lesz. Mert a legmélyebb szinten a rendszer szempontjából a vezetés-kiválasztás, és leváltás mechanizmusa van és a döntéshozó mechanizmus (kik hozzák a döntéseket, a nép mennyire vesz részt azokban, a vezetés felosztása, a vezetés munkamódszere, a vezetés jogai és kötelességei, stb.). Ez van a mélyben, erre kell koncentrálni a rendszerváltoztatás szempontjából. Emberi szempontból pedig a hatalomvágy, vagyonvágy nagysága van a legmélyebben, akkor a vezetés-kiválasztásnál ennek kell az elsődlegesnek lenni. Pontosabban egy hatalommániás, vagy egy szarka típusú ember semmiképpen nem kerülhet vezetői pozícióba. (Hozzáteszem, a hatalommániás ember a lelke mélyén mindenképpen felettébb utálja demokráciát, és mindenképpen az aránytalan hierarchia híve. Más kérdés hogy álcázásból mit mutat külvilágnak.) Ezek után jöhet a tudás felmérése. Annak a felmérése, hogy szocialista, konzervatív, liberális emberről van szó, csak ezek után jöhet.

(Szerintem a jövőben meg is fognak szűnni ezek a kategóriák. Több, árnyaltabb politikai törésvonal lesz, és mondjuk tízféle eszmei irányzat.)

A viszonylag kisebb hatalomvágyó, vagyonvágyó vezetőket nevezhetjük, jóindulatú, népérdekű vezetőknek. 

A hatalomszerzési, hatalom-fenntartási csapdahelyzet arról szól, hogy a jó szándékú, népérdekű vezetőaspiráns, vagy vezető kénytelen elsődlegesen vezetés megszerzésével, ill. vezetés fenntartásával, ha a rendszer rossz.

Ha pedig kénytelen elsődlegesen ezzel foglalkozni, akkor egyrészt nem marad ideje, energiája a valóban népérdekű gondolatokra, cselekvésekre, intézkedésekre. Másrészt kénytelen minden olyan dologba belemenni, ami hatalommegszerzéshez, hatalomfenntartáshoz szükséges (rendszeregyetértés, hatalmi harc, stb.) és minden olyant elvetni, ami akadályozza hatalomszerzést, hatalomfenntartást. Mint pl. rendszerbírálat, rendszerváltozás, együttműködés a az ellenoldallal, a közvetlen támogatók, klientúra megsértése, a közvetlen demokráciaerősítése, és amennyiben már regnáló vezetőről van szó a hatalmi hierarchia csorbítása, stb..

Milyen rendszer lenne az, amelyikben nem kényszerülne ezekre. Amely rendszerben nem e szerint választanák ki a vezetőket: én jelentkezem, én szeretnék vezető lenni. Hanem egyszerűen dolgozna vezetés és egy független testület, és a nép tapasztalná, hogy bizonyos emberek végzik legjobban a munkájukat, akkor ők léphetnek előre, de csak újabb szűrön (független testület, és nép) keresztül.  Továbbá, olyan rendszerben, amelyben a hatalmi harc elvetése, a rendszerbírálat, rendszerváltoztatás, az együttműködés az ellenféllel, nem lenne hátrány, (sőt inkább jó pont lenne) a közvetlen támogatók a klientúra megsértése közömbös lenne, a közvetlen demokrácia erősítése és az arányos hatalmi hierarchia kialakítása pedig díjazva lenne. Ez lenne a jó rendszer. Vagyis a jó rendszer törvényekkel és az alkotmánnyal biztosítaná mindazt, ami a fentiekben szerepel.

A múltbeli és jelenlegi rendszerek pedig mindezzel többé-kevésbé ellentétesek, tehát rossz (nem egyformán), messze nem tökéletes rendszerek.

Tulajdonképpen hatalommegtartási csapdahelyzetből adódik a vezetés rendszerstabilizáló, valós, lényeges fejlődést-gátló tulajdonsága, de ezt egy önálló, talán a leglényegesebb csapdahelyzetnek kell tekinteni.

Erről is több helyen beszélek. Ebből alakul ki a lemaradás, és aztán hektikus, válságszakaszokkal tarkított fejlődés. A jövő rendszere alkotmányos és egyéb törvényekkel biztosítja a folyamatos, egyenletes lényegi változást, fejlődést. Időszakonként kötelezően valamennyire (bizonyos határokon belül) változni kell (minimálisan pontosodni kell) az alkotmánynak, a döntéshozó mechanizmusnak, a lényeges törvényeknek, a legfontosabb arányoknak, a demokratikus szintnek a demokrácia felé, a hatalmi vagyoni elosztásnak, az igazságos, és arányos hatalmi, vagyoni különbségek felé. Minimálisan az arányokat, a törvényeket  rendszeresen hozzá kell igazítani a természettudományos technikai fejlődéshez, a nép bővülő, változó (jó irányú) szükségleteihez, a társadalomtudomány újabb bizonyított elméleteihez, és általában fejlődéshez, ill. a nagy valószínűséggel várható fejlődéshez.  A legfelső törvény, az alkotmány rendelkezik e változásról, természetesen eme  része, és még néhány része nem változhat az alkotmánynak.

Meg kell említeni még két csapdahelyzetet. A népmentői vezetői tudat kialakulásnak csapdahelyzetét. És az elzártság, a néptől eltérő, kiváltságos helyzet csapda helyzetét. (Mindenki a saját helyzetéből indul ki. Átélni a problémákat nem ugyanaz, mint beszélgetni a nép egyes tagjaival, akik valószínűleg nem is reprezentálják a népet.)

Azt gondolom, hogy a jövő fejlettebb demokratikusabb rendszere, e (a népmentői vezetői tudat, és az elzártság, néptől eltérő kiváltságos helyzet) csapdahelyzeteket is megpróbálja megoldani.

A feladatok vázlatosan.

E kell érni, hogy a vezető munkája elsősorban és többnyire, a valós közügyekre koncentráló, mások véleményét is összegző, elfogulatlan (személyes és pártérdektől mentes) elmélyült gondolkodás, és tevékenység legyen.

Akár törvénnyel lehet előírni, hogy az ország elit vezetése napi 3 órát gondolkodással, tanulással, tájékozódással töltsön le. A másik 3 órát tartalmi felülvizsgálattal, felül-bírálattal töltse el. A harmadik 2 órát pedig a megbeszélések, szavazásos döntéshozások teszik ki. A fennmaradó időben foglalkozhat minden egyébbel.

A legfelső vezetők a testületen belül is legyenek szellemi irányítók. Legyenek legnagyobb tudásúak, ezért a napi több órás elmélyült gondolkodást biztosítani kell nekik. (Ez is és minden összefügg a közszerepléssel, a társasági élettel.)

Létre kell hozni olyan jogalkotó irányítási rendszert, amelyben a gyakorlati problémaköröket (a rendszertényezőket, többek között ezt is), külön-külön egy független, tudományos demokratikus testület vizsgálja elméletileg, gyakorlatilag (a népi vélemények, statisztikák figyelembevételével). Továbbá, ezen elméleti munkája alapján törvényjavaslatokat készít el, valamint demokratikusan felügyeli az idetartozó szaktörvénykező és jogalkalmazó testületeket, szerveket.

A legfelső jogalkotó, felügyelő vezetés tehát úgy kell átalakítani, hogy az a független, tudományos demokratikus testületekből álljon. Ehhez létre kell hozni a független tudományos demokratikus testületeket.

A független, tudományos, demokratikus, jogalkotó testületekre vonatkozó szabályok. Általában minden (a lehető legtöbbre) állami irányító testületre, intézményre, szervre is vonatkoznak ezen szabályok.

Az állandó, enyhén változó (fix számítás) független költségvetés. Ebből adódón a független, magas (nem túl magas) jövedelem (fix számítás) és utólagos elismerés. (Ez összevág az adó és költségvetés egyenletes enyhe változásával.)

Gyakorlatilag azonban az utólagos elismerés módszere a jobb megoldás.

A vezetők működésük alatt kapjanak viszonylag alacsonyabb jövedelmet, és a működésük után kapják meg a megérdemelt (amennyiben valóban megérdemlik, amennyiben valódi fejlődést mutat az általuk irányított terület) magas anyagi és erkölcsi elismerést.

A magángazdaságtól való függetlenség. A kapcsolat csak egyirányú lehet az irányító, jogalkotó hoz törvényeket, szabályokat. Minden más kapcsolat, főleg a személyes kapcsolatot ki kell zárni. Ki kell zárni a magántőke pártfinanszírozását, és a lobbizást is. A korrupcióról nem is beszélve.

A pártoktól, a civil szervezetektől való függetlenség. Minden kapcsolat, főleg a személyes kapcsolat erős korlátozása.(A szimpátia az előélet vizsgálata a vezető-kiválasztó testület feladata.)

A testületek vezetői, tagjai ne vegyenek részt a népszerűségi versenyben. A közszereplés korlátozása. A szóvivői rendszer bővítése.

A lényeg az, hogy a személyek helyett a programok, koncepciók, politikai stratégiák, törvényjavaslatok, törvények stb. vetélkedjenek. A felsoroltak a lényegesek, elsődlegesek és a személyek megítélése csak a felsoroltak jóságán, sikerén (rosszaságán, sikertelenségén) keresztül történhet. Mindennek, többek között a köztájékoztatásnak is ezen elv alapján kell működnie.

A vezető (jogalkotó) testület optimális összetétele: Általános rendszer, rendszerfejlődési tudósok. Az adott terület, ágazat elméletének tudósai. Az adott terület, ágazat gyakorlatának ismerői, szakemberei. Általános jogtudósok. Gyakorlati jogászok.

A demokratikusság elemei. A testületi vezetés. Az intézményi demokrácia. A nép véleményére, a független statisztikára alapuló (kötelező) munka, jogalkotás.

Nem e szerint választanák ki a vezetőket: én jelentkezem, én szeretnék vezető lenni. Hanem egyszerűen dolgozna vezetés és egy független testület, és a nép tapasztalná, hogy bizonyos emberek végzik legjobban a munkájukat, akkor ők léphetnek előre, de csak újabb szűrön (független testület, és nép) keresztül.  Továbbá, olyan rendszerben, amelyben a hatalmi harc elvetése, a rendszerbírálat, rendszerváltoztatás, az együttműködés az ellenféllel, nem lenne hátrány, (sőt inkább jó pont lenne) a közvetlen támogatók a klientúra megsértése közömbös lenne, a közvetlen demokrácia erősítése és az arányos hatalmi hierarchia kialakítása pedig díjazva lenne. Ez lenne a jó rendszer. Vagyis a jó rendszer törvényekkel és az alkotmánnyal biztosítaná mindazt, ami a fentiekben szerepel. A jövő rendszere alkotmányos és egyéb törvényekkel biztosítja a folyamatos, egyenletes lényegi változást, fejlődést. Időszakonként kötelezően valamennyire (bizonyos határokon belül) változni kell (minimálisan pontosodni kell) az alkotmánynak, a döntéshozó mechanizmusnak, a lényeges törvényeknek, a legfontosabb arányoknak, a demokratikus szintnek a demokrácia felé, a hatalmi vagyoni elosztásnak, az igazságos, és arányos hatalmi, vagyoni különbségek felé. Minimálisan az arányokat, a törvényeket  rendszeresen hozzá kell igazítani a természettudományos technikai fejlődéshez, a nép bővülő, változó (jó irányú) szükségleteihez, a társadalomtudomány újabb bizonyított elméleteihez, és általában fejlődéshez, ill. a nagy valószínűséggel várható fejlődéshez. Azt gondolom, hogy a jövő fejlettebb demokratikusabb rendszere, e (a népmentői vezetői tudat, és az elzártság, néptől eltérő kiváltságos helyzet) csapdahelyzeteket is megpróbálja megoldani.

Mindezen feladatok egy független, tudományos demokratikus testületet, testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

Történelmi és százalékos értékelés.

A korábbi rendszerekben ugyan nem volt költségvetés, de volt uralkodói adományozás és más befolyásolások. A rabszolgatartó rendszerben és a feudalizmusban nem beszélhetünk független állami testületekről, szervekről. A klasszikus kapitalizmusban, a jelenlegi államkapitalizmusban a jogalkotó testületet, a parlamentet lényegében a nagypártok vezetései irányítják. A szaktörvénykező és jogalkalmazó testületeket (hivatalnok réteget) úgyszintén csak közvetve, általában a parlamenten, ill. a kormányon keresztül. Mégis vannak függetlenségre való törekvések és bizonyos eredmények is. pl. alkotmánybíróság, általában a bíróságok, köztársasági elnök, ügyészség stb.  A felsorolt, a hatalomtól, vagyontól való függetlenség közvetlen elemei a jelenlegi rendszerben részben mondjuk 66%-ban megvalósultak. Ennél rosszabb a helyzet a brezsnyevi szocializmusban ill. a jelenlegi kínai szocializmusban.

Mindenesetre most már kezd kirajzolódni (bár még csak a felénél tartok), hogy múltbeli és jelenlegi döntéshozó mechanizmusoknak, nem egy-kettő, de számtalan hibája volt, van. Hogy működhet egy olyan rendszer, milyen döntések születnek abban a rendszerben, amelynek a döntéshozó mechanizmusa ennyire hiányos, ennyire pocsék? Lehet, hogy néha döntések rosszaságát nem is vesszük észre, ezt azonban nem szabad elfelejteni: nem működhet jól általában az a rendszer, nem születhetnek jó döntések általában, abban a rendszerben, amelynek döntéshozó mechanizmusában, több száz, komoly hiba van.

A szocializmusban általában, mivel egypártrendszer van a hatalomtól, pártoktól  való függőség erősebb,   viszont nincs a magángazdaságtól való függőség, mivel nincs magángazdaság. Mindent összevetve, szerintem a következő százalékok igazságosak. Rabszolgatartó rendszer 0,5%, feudalizmus 0,7%, klasszikus kapitalizmus 1,4%, jelenlegi államkapitalizmus 1,8%, brezsnyevi szocializmus 1,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 1, 6%? A tényleges demokráciában, ha majd minden felsorolt elem maradéktalanul megvalósul akkor az 3%-ot jelent.

A hatalomtól, vagyontól való függetlenség közvetlen elemeinek a felügyelete egy független tudományos testületet igényel.

A demokrácia néhány további alapkérdése.  A demokratikus e. ábrák Elméleti rendszertényező.

Érdemes átolvasni a demokráciáról szóló fejezeteket, elsősorban e tanulmányrészben találhatókat és azokat, melyek a 14. tanulmányrészben találhatók.

Elöljáróban vizsgáljuk meg van-e egyáltalán közvélemény?

Többen ugyanis kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezik közvélemény, abból kiindulva, hogy ahány ember annyiféle vélemény, tehát nincs közvélemény.

A popénekes kiválasztásában talán nem vitaható, hogy a népnek volt egy összesíthető véleménye. Ha nem lenne közvélemény, akkor semmi értelme nem lenne az időnkénti képviselő és helyhatósági választásnak. Sőt amennyiben ezt a tételt elfogadjuk, hogy nincs közvélemény a parlamenti döntéseket is el kellene utasítani, hiszen az is egyféle közös véleménycsere színtere. Ha nem lenne közvélemény, akkor nem jöhetnének létre csak egyszemélyes döntések. Annyiban azonban igaza van a felvetőnek, hogy mondjuk egy olyan kérdésre: mi a véleménye a világpolitikáról - igen csak különböző szinte egyezhetetlen vélemények érkeznének. Igaz ezek a vélemények akkor is egyezhetetlenek lennének, ha öt ember válaszát vizsgálnák. Egy általános, szerteágazó elmosódott kérdésre csak, általános szerteágazó elmosódott válaszok érkezhetnek. Sőt egy ilyen kérdésre minél többen adnak választ, annál inkább ki lehet silabizálni valamiféle közös álláspontot. A lényeg viszont a következő: közvélemény csak konkrét világos egyértelmű kérdések, ill., alternatívák feltevése során jöhet létre. A parlamenti politikusok elfoglalt és nem túl művelt emberek, mégis döntenek két törvényjavaslat közt. Elolvassák, összehasonlítják a két javaslatot, illetve az azok mellett szóló érveket és ellenérveket. Az átlagemberek, melyek egy része műveltebb, mint a törvényhozók sokszor kényszerülnek a mindennapi életben komoly döntések meghozatalára. Azt azért ne vitassuk, hogy az átlagemberek (nem jogalkotók) közt is szép számmal lennének olyanok, akik alkalmasak egy törvényjavaslat kiválasztására. Pontosabban arra, azért elég sokan alkalmasak hogy mondjuk egy-milliomod arányban, azért az ő véleményüket is figyelembe vegyék. Hiszen a demokrácia erről szól: egyszázad, egyezred, egy-milliomod arányokról.  A közös döntés lecsökkenti a szélsőséges egyszemélyi vélemények kialakulását, igaz nemcsak a nagyon rossz, de a  jó döntések kialakulását is csökkenti. A demokrácia lényege éppen a szavazás módszerében a szavazatai arányok, megállapításában van. Minden elmélet annyit ér amennyit a gyakorlatban megvalósítanak belőle. A demokráciának is van egy helyes gyakorlata mely nélkül az elmélet nem ér semmit.

Mi van akkor – tehetik fel a kérdést egyes kétkedők -  ha pl. három alternatívára egyforma szavazat érkezik? Akkor melyik a közvélemény? Több megoldás is létezhet: az lesz kiválasztva, amelyikre a legtöbb szavazat érkezik, még ha ez minimális is.  Másik megoldás hogy a kiválasztást bizonyos feltételekhez kötik. Pl. amelyik minimálisan eléri az 51%-ot, vagy amelyikre legalább 10%-kal több szavazattal több érkezik minta a második helyezettre.

Azért nem akarok a részletekbe belemenni, mert a következőről van szó. Megint egy példa, mondjuk vita arról, hogy az ember eljusson a Marsra. A Marsutázás is egyfajta fikció a tényleges demokrácia is egyfajta fikció. Én elsősorban arra koncentrálok, hogy elsősorban azt bizonygassam, hogy érdemes a Marsra utazni (érdemes, sőt szükséges demokratikusabb rendszert létrehozni). Másodszor azt is be kell bizonyítanom, hogy még ember nem jutott el a Marsra (még nem alakult ki igazán demokratikus rendszer). Ezekhez képest csak harmadlagos azt bizonyítanom, hogyha ez az elhatározás szilárd, akkor nem lehetetlen a gyakorlati megvalósítás. Mikor ez a meggyőzés is megtörtént, vagyis hogy az ember képes a Marsra eljutni, (képes demokratikusabb rendszert létrehozni) akkor jöhet a részletes megvalósítás.

Igazán akkor alakul ki igazi igazságos hatalmi hierarchia és magas szinten működő demokrácia, amikor kialakul a többszörös szavazati jog.

A többszörös szavazati jog lényege hogy egy ember (a népréteg egy tagja) ne egy de több (pl. 1-7) szavazattal rendelkezzen. Egy lehetséges megoldás: Főiskolai végzettség után +1 szavazat. 40 éven felül +1 szavazat. Bizonyos kitüntetések után +1 szavazat. Vezető beosztású jogalkalmazó +1 szavazat. Közéleti aktivitás (szavazásokon való részvétel, javaslatok száma, stb.) +1 szavazat. Társadalomtudományos tevékenység +1 szavazat. Mások, (néprétegi csoport) által adományozható +1 szavazat.

Kétségtelen egy ehhez hasonló rendszernek rengeteg előnye lenne. Egyrészt a népszavazások döntési minősége javulna. Másrészt kialakulhatna egy igazságosabb hatalmi hierarchia. Nemcsak a gazdasági tevékenység lenne díjazva hanem a politikai (közügyekben való részvétel) tevékenység is.

Kérdés azonban hogy a többszörös szavazati jog kialakítását megjelölhetjük, mint jelenleg célt feladatot? Az biztos, hogy mint távlati célt és feladatot meg kell jelölni.

A nép alkalmas e a komolyabb döntésekben való részvételre?

Ez egy szerteágazó probléma kör, igen sok vonatkozása van, melyek egy részére az eddigi fejetekben már kitértem, illetve még ki fogok térni. Ezért itt és most csak vázlatosan elemzem a problémát. Megint éljünk egy hasonlattal. A bölcs, és jóindulatú szülő mondhatja-e a tapasztalatlan és éretlen serdülő gyermekének: kisfiam mivel én sokkal bölcsebb vagyok ezért én döntök mindenben helyetted? Természetesen nem mondhatja, egyébként, ha mondaná már nem is lenne bölcs és jóindulatú.

Nem mondhatja, mert tudja, hogy ezzel fájdalmat okozna gyermekének, az elnyomottnak érezné magát. Nem mondhatja, mert tudja, hogy ez a gyermek elfordulását, lázadását okozná. Nem mondhatja, mert tudja, hogy ezzel a gyermek jelleme erkölcse nagy valószínűséggel eltorzul.  Nem mondhatja, mert tudja, hogy döntés nélkül a gyermeke soha nem lesz tapasztalt bölcs és jóindulatú. Nem mondhatja, mert tudja, hogy a kérdések jelentős részében csak a gyermek képes dönteni. Nem mondhatja például, hogy kisfiam minden héten sárgarépa-főzeléket eszünk, mert az egészséges, mikor a gyermek azt utálja. A gyermek érzéseit, igényeit, szükségleteit csak a gyerek maga tudja. Van egy sereg kérdés, amelyben nem szerencsés, ha a mégoly bölcs szülő a gyermek megkérdezése nélkül dönt. Ez a problémakör egyik oldala.

A problémakör másik oldala: valóban ez a felállás, hogy a vezetés a bölcs jóindulatú szülő és a nép a tapasztalatlan éretlen serdülő. A népet talán jogosan hasonlíthatjuk a tapasztalatlan éretlen serdülőhöz, de hozzá kell tenni: abban hogy ilyen maradt jelentős része van a vezetésnek (szülőnek). Pontosabban a nép azért maradt, többek közt tapasztalatlan éretlen, mert a vezetés nem engedte, engedi, hogy részt vegyen a döntésekben. Továbbá azért maradt tapasztalatlan és éretlen, mert az oktatása, tájékoztatása enyhén szólva hiányos volt, illetve jelenleg is hiányos, amiért szintén elsősorban a vezetés a felelős. Ugyanakkor a történelmi tapasztalat és egyéb összefüggések okán elmondhatjuk, hogy általában a vezetés, a jelenlegi vezetés sem  hasonlítható a bölcs és jóindulatú szülőhöz. A jelenlegi helyzet inkább az, hogy az éretlen tapasztalatlan és nem egészen jóindulatú szülő vezeti az éretlen tapasztalatlan gyermekét. Ezzel kapcsolatban sok mindenre hivatkozhatnánk, pl. a hatalmi vagyoni jellegű vezetésre, annak szükségszerű kialakulására, annak tulajdonságaira. Hivatkozhatnánk a túlzott és igazságtalan hierarchiára. A múlt és jelen gazdasági-társadalmi rendszerére, a hiányos társadalomtudományos oktatásra, a tudatformáló tényezők demokráciaellenes hatására, és még sok mindenre.

Kétségtelen, hogy a valódi döntéshozás nagyobb felelősséggel jár, nagyobb felelősségtudatot alakít ki mely általában nagyobb átgondolást, jobb döntéseket jelent. Mikor a nép alkalmasságáról beszélünk, akkor ezt is figyelembe kell venni, ill. azt hogy eddig a felelősség hiányában nem volt szüksége a néprétegnek az alaposabb társadalomtudományos  gondolkodásra.

Megjegyzem ez a téma, ezzel közel sincs kimerítve, lezárva, több helyen van, még erről szó.

Az alapprobléma, a népszavazási rendszer beindítása.

Sajnos az a helyzet hogy ehhez minimálisan meg kellene változtatni a népszavazásról szóló egyébként alkotmányszintű törvényt, amely lekorlátozza népszavazásokat. Pl. nem lehet népszavazást tartani az alkotmányt érintő kérdésekben tehát a népszavazási kérdésekben sem. És nem lehet népszavazást tartani a költségvetési kérdésekben sem, és talán még lehetne sorolni. Az alkotmányt pedig csak az elitvezetés módosíthatja. Jól kitalálták ezt, van is, meg nincs is népszavazás. Akkor lehetne kiteljesíteni a népszavazásokat, ha az alkotmányt érintő kérdésekről is lehetne népszavazást tartani. Népszavazásilag ez egyébként nem bonyolult. Akarja e ön hogy az alkotmányt érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani? Az a baj, hogy ilyen népszavazást jelenlegi alkotmány szerint nem lehet kiírni. 

Ha ez meglenne (az alkotmány érintő kérdésről is lehetne szavazni), akkor a következő népszavazásnak kellene létrejönnie. Akarja e ön, hogy egy törvényjavaslat lényegi összefoglalásáról (legfeljebb öt, mondat 50 szó) is lehessen népszavazást tartani. Ha ez is igent kapna, akkor már létrejöhetne a népszavazásra is épülő rendszer.

Ekkor már népszavazást lehetne tartani a pl. következő ügyben.

Akarja ön, hogy minden regnáló vezetés ciklus közben (két év után) meg legyen méretve egy népszavazás által? És akarja azt, hogy új választásokat kell kiírni amennyiben a megnevezett vezetést a népszavazásra jogosultak legalább 56%-a le akarja váltani? 

És még nagyon sok lényegi törvényjavaslatot népszavazásra lehetne bocsátani. Majd a népszavazást is népszavazásokkal lehetne átalakítani, továbbfejleszteni.

Tehát ha a nép és az értelmiség valóban egy békés, de mégis igazi forradalmat akar, akkor erre a követelésre kell koncentrálnia: követeljük, hogy az alkotmányt érintő kérdésekben is lehessen népszavazást tartani.

Ha pedig egy vezetés valóban forradalmi és demokratikus akar lenni, akkor az a fő tevékenysége arra irányul, hogy az alkotmány úgy módosuljon miszerint alkotmányt érintő kérdésekről, és magáról a népszavazást érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani.

A klikkesedés megakadályozása. A szavazások alapvető elvei és szabályozása. A demokratikus döntéshozás néhány problémája és megoldása. Rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái.

A tényleges demokrácia és a klikkesedés.

A klikkesedés problémaköre lényegében a hatalmi harc, az ellenhatalmi rendszerrel szorosan összefügg. Az erről szóló fejezetekben elsősorban, a múlt szempontjából vizsgáltam a problémakört, ebben a fejezetben elsősorban a jövő demokratikusabb rendszere szempontjából ill. részletesebben vizsgálom a problémakört. Ugyanakkor van egy lényeges különbség, ami miatt mégis külön tárgyalom. A hatalmi harc, a vezetés szinte szükségszerű negatívumai közé sorolható.

Bizonyos fokú klikkesedés természetes, elkerülhetetlen, sőt hasznos. A klikkesedés alatt én a túlzott klikkesedést értem. Az a fajta szembenállás (csoportok közötti szembenállás), amely túlmegy az igazságos szabályozott versen határain, és a szükséges együttműködést is kizárja. 

A klikkesedés pedig általában az emberekre (lakosság jelentős részére) is jellemző. A vezetésre ugyan fokozattan jellemző, de azért lakosságra is jelentősen jellemző. Az természetes, hogy a társdalom különböző csoportokra közösségekre oszlik. A klikkesedés viszont azon jelenség, amikor ezek csoportok összevonódnak, és az együttműködés (közös érdekek mentén kompromisszumok), ill. szabályozott elméleti verseny helyett egyfajta szabályozatlan harc alakul ki.

A klikkesedés leggyakoribb, és egyben legártalmasabb (a demokráciára nézve ártalmas) változata a két pártra szakadás. Amikor klikkesedésről beszélek ekkor elsősorban egy nép, közösség, csoport, testület, stb. a két pártra (csoportra, klikkre, stb.) szakadására gondolok, másodsorban a három, négy esetleg öt pártra (csoportra, klikkre) szakadására gondolok. Minél több pártra oszlik a közösség annál ártalmatlanabb a klikkesedés.

A klikkesedés egyik alapvető problémája következő. Ha mindenki az egyéni véleményével, akár az egyéni érdekeit tükröző véleményével vesz részt a szavazásban, akkor ezeket a szavazatokat ügyesen, szakszerűen de mégis össze lehet vonni. (A helyes összesítés ott kezdődik, hogy jó a kérdés, amelyben szavazni lehet.) A helyesen összesített egyéni szavazatok adják ki a többség valódi véleményét. A klikkesedés által, viszont eltorzulnak az egyéni vélemények és így az összevont vélemény, döntés is torz lesz. Kétségtelen hogy jelenleg még általában hiányzik a szakszerű szavazás, a vélemények szakszerű összesítése is. Viszont ha ez kialakulna, akkor sem oldódik meg a klikkesedés problémája. Ez a kettő tehát két összefüggő, de különböző probléma, mindkettőt meg kell oldani, ha demokratikus szint emelésére törekszünk.

A klikkesedés pszichés eredete.

Az élőlények egyik alapvető evolúciós tulajdonsága: a közösségen belüli pozíciószerzés, leginkább e tulajdonságból alakult ki a klikkesedés. Egyes fejlett csoportokban élő állatoknál már igen jól megfigyelhető a klikkesedés, jelensége. A csimpánzcsapatban pl. minden egyed állandóan nagy figyelmet szentel annak, hogy csapatban milyen klikkek alakulnak ki, ill. annak hogy ő melyik klikknek a tagja. Az embereknél már az óvodában, iskolában kialakulnak a klikkek, de természetesen nemcsak gyerekekre jellemző. Az emberi közösségek minden szintjén (család, csoport, nép, nemzet, nemzetközi közösségek, népek nemzetek csoportja vagy összessége) megfigyelhető a klikkesedés. A klikkesedésen belül további folyamat az, hogy a sok kis csoport mellett kialakul a két nagyobb pártra szakadás. A folyamat másik jellemzője hogy az összetartozás mellett jelentkezik a másik a többi klikk utálata. Ebben az esetben már nemcsak az eltérő érdekek, tulajdonságok válasszák szét a klikkeket, hanem az hogy amit a másik klikk tesz az eleve rossz, mert a másik klikk eleve rossz. Ha a hatalmi verseny kieséses rendszerű, vagy vesztes klikknek mennie, pusztulnia kell, ez tovább fokozza klikkesedés problémáját, ilyenkor ellenséges klikkesedés alakul ki. A két pártra szakadás rendszerint abból a mechanizmusból alakul ki, hogy az ellenségem ellensége a barátom és ez végül is két nagy pártot, csoportot alakít ki.

A klikkesedés gyakran eljut a gyűlölködéshez, amely már felülírja a józan észt.

A klikkesedés egyik oka az önzés, az önérdekűség, de ebben még van némi racionalitás. A gyűlölködés, egy vagy több szembenálló csoport gyűlölete talán még az önzésnél is egy fokkal rosszabb, mert egyetlen cél (a másik csoport megsemmisítése, bármi áron) mozgat mindent. A gyűlölködésre viszont csak az ember képes, ilyen a természetben nincs.   

Az irodalom is bőven foglakozik a klikkesedés problémájával. Guliver, Legyek ura, Kazohinia, stb.

A klikkesedés tehát egy alapvető emberi tulajdonság, de az ember azért ember hogy még az alapvető emberi tulajdonságait is bizonyos mértékig kontrolálja, bizonyos keretek közé szorítsa. A klikkesedés tehát szükségszerű, de az ellenséges klikkesedés már nem szükségszerű, és a két pártra szakadás (nem a több pártra szakadás) sem szükségszerű. Továbbá az sem szükségszerű hogy az egyéneknek a klikken belül ne alakuljon ki, legalább részben az önálló véleményük.

Vannak, akik kifejezetten szeretnek ellenségeskedni, ellenségeskedő csoportokban képesek az identitásukat kialakítani, ez is egy lélektani ok.

Mi is klikkesedés fogalma.

Fölöslegesen károsan kialakul általában két szembenálló egymást gyűlölő, egymással harcoló méghozzá nemtelen eszközökkel harcoló csoport. Az egyén egy olyan nagy csoportba sodródik bele, amelytől eredetileg távol állt az egyéni nézete, érdeke.

Először is az értelmes ember nem harcol, hanem versenyez. Másfelől akkor versenyez, ha ez végeredményben nem okoz neki jelentős kárt. Tehát az  a harc ahol előreláthatólag mindkét fél  veszíteni fog értelmetlen és káros. Harmadsorban pedig akkor lehet a harcnak értelme, ha a szövetkezés, együttműködés szükségessége nincs jelen. Pl. két szomszéd között általában olyan erős az együttműködés szükségessége, hogy minden harc, minden éles verseny káros. Ennek ellenére a szomszédok gyakran összevesznek és hosszú- hosszú gyűlölködés harc alakul ki. Ennek az egyik oka a mit én: „mindenki rátesz egy lapáttal” jelenségnek neveznék. Nevezhetnénk ezt: „minden fél egy kicsit nagyobbat üt vissza” jelenségnek. Ennek a jelenségnek ugye az a lényege hogy az ellenséges viszony  átlép egy olyan határt amely után szinte visszafordíthatatlan. Ugye itt két pszichés butaság van. Nem kell egy fokkal nagyobbat visszaütni. Lehetőleg határ előtt vissza kell fordulni. Ez csak viszonyok elmérgesedése, de csak részben magyarázza a besodródás jelenségét. A nagy csoportba sodródást a következő jelenség magyarázza: „ az ellenségem, ellensége, a barátom” gondolkodás általánossága. Eredetileg X abszolút nem ért egyet Y-nal csak abban hogy mindketten ellenségüknek tartják Z-t Ez a kapocs azonban olyan erős hogy X és Y egy csapatba tartozik, és szükségszerűen megalkusznak, átveszik egymás nézeteit legalábbis azoknak jelentős részét. Ez a jelenség eszkalálódik és végül is kialakul a két szembenálló nagy csoport. Ebből pedig az a tanulság, hogy nem kell megalkudni, a közös gyűlölet nem lehet olyan nagy, hogy saját nézeteit feladja az ember. Van még a klikkesedésnek egy jelentős tényezője: a képzelt ellenségkép. A vezetés ezt, mint manipulációs eszközt használja, általában hatásosan, mert az emberek amúgy is hajlamosak ellenségképet kialakítani. Azért hajlamosak mert az ellenségkép látszólag egyszerűvé, átláthatóvá teszi a problémát. Tanulság: nem kellene manipulálni. A másik oldalon időt, energiát kell szánni társadalmi ismeretekre, e nélkül nincs tisztánlátás.

A felületes gondolkodás amúgy is jelentős probléma ennek pedig az egyik oka a következő általános gondolkodás: „amiben élünk, amiről állandó tapasztalatunk van, arról azt hisszük, hogy értünk hozzá”.  

A klikkesedés tehát egy olyan pszichés érzelmi jelenség, amely eltorzíthatja társadalmi véleményünk és ezzel az ismereteket, pontosabban az ismeretek fontossági kategorizálását.

A klikkesedés elterjedése (eszkalálódása) abból ered, ha lecsökkennek valódi választható alternatívák. Ezért tudatosan arra kell törekedni, hogy mindig, mindenhol (pártok, törvényjavaslat, program, stb.) legalább három-négy valódi válaszható alternatíva legyen.  

A klikkesedés további problémái. Az általános probléma, hogy az adott konkrét probléma, ügy megoldása helyett a hatalmi viszonyokra, koncentrálnak az emberek, arra hogy ki, melyik klikknek a tagja, arra hogy lehet a másik klikket legyőzni. Nyilvánvalóan, hogy valóságos problémák, ügyek megoldása ebben az esetben átlagosan sokkal rosszabb lesz, mint ellenséges klikkesedés nélkül. A másik probléma hogy állandó konfliktusok, harcok alakulnak ki, melyek az egyéneknek és közösség fejlődésének is ártanak.

A közvetlen demokrácia, a szavazások vonatkozásában a következő problémák alakulnak ki. Ha egyszerű (nem ellenséges) klikkesedés alakul ki akkor egyszerűen az történik, hogy résztvevők száma leszűkül, nem az egyének fognak szavazni, hanem az a kevés klikk, amelyik kialakult. Jóllehet a klikken belül elméletileg létrejöhet egy demokrácia, de egy pártokra tagolódó társdalomban klikkesedés általános jelenség a klikken belül is kialakulnak további klikkek. Tehát az egyéni vélemények alig érvényesülnek.

A fejletlen klikkesedés másik jellemzője hogy a benne résztvevő tagok szükségszerűen egy véleményre akarnak ill. kénytelek kerülni. Ez pedig azt jelenti, hogy általában a klikken belüli legerősebb vélemény lesz a domináló. A fejletlen klikkesedés tehát egy hatalomkoncentrációval jár együtt. Minél kevesebb a klikk annál inkább leszűkül a szavazásban részvevők száma, szélsőséges esetben a két pátra szakadáskor két véleményre szűkül le, és a két párt mögött valójában pár ember véleménye van. Ha nem ellenséges a klikkesedés, akkor azonban még a valóságos érdekek, valóságos problémák szerint zajlik a döntés, csak leszűkült részvevőkkel centralizáltan. Ha ellenséges klikkesedés alakul ki akkor ráadásul nem is valóságos érdekek, problémák mentén történik a döntés, a döntések jósága teljesen a háttérbe szorul. Pl. a mindenkori ellenzék érdeke, hogy a kormánypárt minden döntését vagy meghiúsítsa vagy leminősítse. Itt meg kell jegyezni, hogy negatív kritika előállításra általában az embereknek igen nagy tehetségük van. Persze a kormányoldal ugyanezt teszi az ellenékkel szemben, azt kritizálja, és nem engedi érvényesülni. Ha pedig változik a hatalom, akkor egyszerűen megfordulnak a szerepek. Jelenleg a következőket tapasztaljuk. Egyfelől a figyelem energia nagyobb része nem valóságos problémákra irányul, hol mit építsenek, milyen törvények szülessenek stb. hanem arról, hogy ki nyeri a választásokat. Másfelől ha valóságos problémákról van szó, akkor is szélsőséges vélemények jelennek meg. Harmadrészt szinte mindegy milyen vélemények vannak a döntést úgyis a kormányoldal, azon belül egy szűk csoport hozza meg.

Igen gyakoriak az elfogult kritikák vélemények, amelyek egyben jelzik a klikkesedést. Ha elfogultak vélemények, akkor nem lehet jó döntés. 

Briliáns zseniális a másik pártot érintő kritikákat hallunk. Valóban minden a helyén van a nyelvhasználat a logika és minden, még humoros is. Csodálom ezeket a kritikusokat.

Az egyik gond az, hogy túl sok a kritika és túl kevés az építő javaslat.

A másik gond ennél talán komolyabb. A kritikus látszólagos objektivitását cáfolja a tény, hogy a kritikák döntő többsége (95%-a) mindig a másik pártra irányulnak. Még ez sem lenne nagy baj, ha utólagosan, miután letisztultak az álláspontok a gyakorlat igazolta a megosztott hibázást a kritikus gyakorolna valami önkritikát. Az hogy az utólagos kritika is döntő többségben (95%-ban) a másik pártra irányul, végképp megcáfolja kritika objektivitását. Hölgyeim és uraim hiába briliáns megfogalmazás és érvelés, minden józan ember rájön a kritika egyirányúságából, hogy az elfogult kritika. Aki pedig elhiszi, hogy az egyik párt 95%-ban kiváló, alkalmas, a másik párt pedig csak 5%-ban alkalmas, vagyis teljesen alkalmatlan, aljas, elfuserált, (ez a kritika, ill. az önkritika, valamint a saját dicséretének, ill. a másik kritikájának, dicséretének aránya), az megérdemli, hogy manipulálják.

Máshol is említem, ahol a szidalmazás, ill. a dicséret aránya meghaladja a 75%-os arányt, ott nagy valószínűséggel, elfogultsággal állunk szemben.

A klikkesedés részben manipuláció eredménye. Igaz, hogy általában az emberek hajlamosak a klikkesedésre de klikkesedés erőssége már a vezetés politikájától függ. A vezetésnek érdeke klikkesedés, mert az jól beleilleszkedik a rendszerbe (pl. kétpártrendszer). Érdeke, mert az, oszd meg és uralkodj, elv érvényesül. Érdeke, mert lehetetlenné teszi a vezetés igazi megítélését.

Másfelől mondhatják: ezért szükséges hatalmi harc, hogy valóságos döntések a legkiválóbbak kezébe kerüljön. Tehát a hatalmi harc, ill. a hatalom csak egy eszköz. A cél pedig optimális esetben a legfőbb célok, a szükségletek (lelki, minőségi anyagi, anyagi) egyre magasabb szintű kielégítése. Valójában azonban az ellenséges klikkesedésben megfordul a helyzet: a hatalom lesz a cél és a valóságos célok legfeljebb eszközök, lesznek. Nem lehet az eszköz amire folyamatosan állandóan több figyelmet és energiát fordítanak mint a célra, ill. nem lehet az cél amelyre folyamatosan állandóan kevesebb figyelem és energia irányul mint az eszközre.

Mint azt korábban mondtam, ez az egész ugyan a vezetésből indul ki, de a középvezetés, értelmiségi réteg és lakosság a népréteg is jó partner, fogékony az ellenséges klikkesedés kialakítására. 

A jelenlegi döntéshozó mechanizmus úgy van kialakítva, hogy csak a fent vázolt mechanizmus érvényesülhet benne.

A tényleges demokrácia egyik alapelve az, hogy mivel a fent vázolt mechanizmus rossz olyan döntéshozó mechanizmust kell kialakítani, hogy abban a fent vázolt mechanizmus ne tudjon kialakulni. Ez pedig  egy olyan szavazásos döntéshozás, amelyben szinte kizárt a klikkesedés, főleg az ellenséges klikkesedés kialakulása.

A klikkesedés problémáinak összefoglalása.

Az erős klikkesedés alkalmával nem több négy, öt, hat alapvető program (alternatíva) közül választ az egyén, és szinte minden egyén, hanem kettő közül. A klikk az egy ellenségeskedő harcban álló közösség, amely szükségszerűen erősen hierarchikus, diktatórikus közösség is.  Ezért már a javaslatok is a vezetés véleményét tükrözik, ami nem demokratikus. A választásban, döntésben túl sok lesz az érzelmi elem, és a szűk, közvetlen érdekelem. Másképpen: kevés benne a hosszabb távú egész közösségre vonatkozó, átgondolt, objektív jobbító szándék.  Pl. én ebben csapatban vagyok, hűséges vagyok, hozzájuk, mellesleg érdekem is, mert a másik az ellenséges csapat kikészít. A másik csapat, az ellenség, bármit mond, elvetem, utálom őket, nem szabad hogy hatalomra jussanak, stb.

További probléma az, hogy az ellenségeskedés eljut szavak szintjéről a cselekvések szintjére. A jelenlegi rendszerben ez csak általában addig fajul, hogy a másik klikk tagját kirúgja, és így-úgy betart neki. Az is egyfajta betartás, ha olyan programot állít össze, ami a másik érdekeit erősen sérti. A klikkesedés elméletileg és programszinten is szélsőségeket állít elő, a józan, ésszerű közép hiányozni fog. Még nagyobb baj, hogy nem a valós megoldandó ügyre, hanem a másik legyőzésére koncentrál. Fizikai harc, háború a jelenlegi rendszerben azért nem alakul ki. Viszont már ez a tettlegesség is elég, ahhoz hogy a közvetlen érdekelem domináljon, az elméleti viták helyett. 

A klikkesedés megszüntetése, csökkentése.

A manipuláció, főleg az ellenségképpel operáló manipuláció csökkentése is csökkenti a klikkesdést.

Egy viszonylag egyszerű csökkentés. Amennyiben valaki, vagy valakik, döntően, 80% felett, egy, vagy több csoportot (a másik oldalt, csoportokat) hibáztatják, és a másik csoportot (önmagukat, a maguk csoportját, a szimpatizáns csoportokat) még 20%-ban sem, úgy azok a valakik elvesztenék a szavahihetőségüket, vagyis leírnák magukat. Ezt a módszert akár a média is alkalmazhatná. De az egyszerű állampolgárnak mindenképpen alkalmazni illene.

Az is csökkentené a klikkesedést, ha ezekre a kirúgásokra, kiszúrásokra a jog jobban odafigyelne. Pl., ha jog behatárolná, a hatalomváltás utáni változásokat, menesztéseket, pozíciócseréket. Ez összevág a vezetés erősebb precízebb szabályozásával.

Természetesen a négy, öt független, viszonylag erős párt kialakulása, a valódi több-pártrendszer is csökkenti a klikkesedést. Általában tudatosan arra kell törekedni, hogy mindig (törvényjavaslat, párt, program, stb.) legalább kettő-négy valóságos alternatíva legyen.  

Kérdés hogy az általam vázolt: független, tudományos  demokratikus testületek vezetése  - rendszerben létrejöhet e a klikkesedés? Az biztos, hogy kevésbé, mint most, de teljesen nincs kizárva. Ezért talán az is fontos hogy az oktatás, tájékoztatás rámutasson és az emberekben, vezetőkben tudatosuljon a klikkesedés ártalma, és attól való tudatos tartózkodás.

A klikkesedés kapcsán kitérés a demokratikus döntéshozásra.

A szavazások alapelvei.

A kérdés: hogy lehet ezt a klikkesedéstől mentes szavazást létrehozni?

Először is úgy, hogy a következő demokratikus alapelvek a közerkölcs a közfelfogás részei legyenek. 

Szavazásos döntésekre kell törekedni ahol csak lehetséges. Egyszerűbben ugyanez: a szavazásos döntések preferálása.

A szavazások lényege, ill. akkor lesznek jó a döntések, ha minden résztvevő az egyéni érdekével, önálló véleményével, vagy az egész közösség érdekeivel vesz részt a döntésben.

A klikkesedés, főleg az ellenséges klikkesedés rossz meggátolja, a demokratikus szavazásos döntéseket.

A közös döntéshozással kapcsolatos felelősségre vonás csakis közösség az állam kiváltsága és feladata lehet, egyének csoportok ilyen felelősségre vonást nem tehetnek meg.

A fenti elveket nevezhetjük a demokrácia egy elv-csoportjának is. Másképpen nevezhetjük egy társdalom demokrácia-felfogásának, ill. annak egy jelentős részének. Egy társdalomnak, rendszernek lehet nagyon alacsony, alacsony, közepes, vagy fejlett a demokrácia-felfogása.

A fenti elvek igazának rövid bizonyítása.

A szavazásos döntések preferálása (előnybe részesítése).

A demokrácia nagy választóvonala az, hogy hol lehetséges, hol előnyős a szavazásos döntés.  Ha sehol sem lenne előnyős lehetséges, akkor is egyszerűbb lenne a megoldás, mert nem lenne szükség a szavazásos rendszerre, csak az optimális, demokratikus vezetés megszervezésén kellene gondolkodni. Mivel azonban sok esetben lehetséges, célszerű, és a legjobb megoldás a szavazásos döntés, több helyen pedig nem lehetséges nem célszerű (sürgős, ill. szakmai, ill. részlet problémák) ezért mindkét problémakör egyidejűleg áll fenn.

A választóvonal megtalálása, vagyis annak megtalálása, hol lehetséges, hol célszerű a szavazásos megoldás, és hol nem lehetséges, nem célszerű, egyfelől a társadalomtudomány feladata. Másfelől viszont felfogás kérdése. Vegyünk egy egyszerű példát: egy lakóközösség közös képviselőjének lehetséges módszereit.

A lakóközösségre vonatkozó törvény és egyéb belső szabályozás viszonylag pontosan előírhatja, hogy miben kell közgyűlésnek dönteni, és miben dönthet a közös képviselő. A gyakorlati életben azonban sok minden múlik a szemléletmódtól, a felfogástól. Egyébként a törvényt és szabályokat is emberek írják, akiknek vannak elveik felfogásuk.

Az első képviselő az ügyek nagyobb részében saját maga intézkedik. A második (másik) képviselő szinte minden intézkedése ellőtt, ha nem is hív össze közgyűlést, de körbejár a házba és kikéri a lakók véleményét. Ez a második képviselő évente kettő-három közös gyűlést (nem feltétlen szabályos közgyűlést) szervez, az első képviselő csak egyet, azt is kényszerűségből. Sok embernek az első képviselő módszere a szimpatikusabb, és nem éppen ok nélkül. Ez a lakóknak kényelmesebb, megoldás, az ügyek intézése is gyorsabban halad. A második módszer lassú, körülményes sok vitával terhelt. Én mégis azt mondom, hogy a két módszer közül, a második módszer, politika a jobb megoldás, és végső soron több előnye van, mint hátránya. Pl. lehetséges, hogy az első képviselő buta, vagy korrupt. Ha egyik sem, akkor is „a több szem többet lát” elv alapján jobb döntések születnek. A második esetben a lakók nagyobb aktivitásra vannak késztetve.  Kénytelenek elgondolkodni a ház közös problémáin és problémák megoldásain. Ez a nagyobb aktivitás, pedig valahol megtérül. Az első esetben, ahol nincsenek aktivitásra késztetve, ott lehet, hogy sokáig kényelmesen folyik az élet, de ha egyszer beüt egy komolyabb probléma, akkor azt a problémát egy felkészületlen lakóközösség fogja kezelni. A második esetben a lakók már edzésben vannak, már kialakult a közös döntés mechanizmusa. Ha kialakul a közös döntés jól bejáratott mechanizmusa, akkor már nem is lesz olyan lassú, macerás körülményes a második változat.

Ellenben mint rendszer a  „szabályos demokrácia” a jobb rendszer.  

Én mindent egybevetve azt mondom, hogy mindenki, legyen az, jogalkotó, egyéb vezető, egyszerű ember, közös képviselő, vagy képviselőt kiválasztó lakó a második módszert preferálja.  Ahol lehet a szavazásos döntéseket, részesítse előnybe.

A kisközösségek után nézzük meg a problémát nemzeti, össztársadalmi vonatkozásban.

Kezdjük egy gyakori ellenérvvel. Ha demokratikusabb rendszerben nagy szakértelmű, és elfogulatlan, csak valós problémákra, ügyekre koncentráló, lakosság érdekét szem előtt tartó testület hozza döntéseket, akkor mi értelme van a szavazásnak.  Válasz. Ez esetleg távolabbi jövőben lehetséges majd, de addig is döntéseket kell hozni. Egyelőre még messze vagyunk attól, hogy nagy szakértelmű, elfogulatlan, csak a valóságos problémákra, ügyekre koncentráló, a lakosság érdekét szem előtt tartó testületek hozzák a döntéseket. Ahhoz is a döntések sorozata kell, hogy ilyen testületek kialakuljanak. Másfelől, ha a jövőben ki is alakulnak ilyen testületek, azoknak is figyelembe kell venni a népréteg véleményét, ízlését, mert e nélkül nem jöhet létre olyan döntés, amelyik teljesen a lakosság érdekét szolgálja. Ebből az következik, hogyha létre is jön egy olyan döntéshozás, amelyben szakmai, elfogulatlan, stb., szinte tökéletes testületek (vezetés) dönt akkor az még mindig csak 50%-os demokrácia lesz.

Ha esetleg létrejönne egy tökéletes parlament (az ország legkiválóbb emberei döntenének abszolút elfogulatlanul csak az önálló, magas szintű szakmai véleményükre támaszkodva és csak a lakosság érdekeit szem előtt tartva), ez még mindig csak 50%-os demokrácia lenne. Jelenleg csak 2%-os a demokrácia mert: nem az ország legkiválóbb emberei döntenek. Mert a szakmai tudásuk, társadalomtudományos tudásuk nem a legmagasabb színvonalú. Mert nem elfogulatlanok, (nem az adott konkrét problémára, ügyre koncentrálnak) pl. az ellenséges klikkesedés, nagymértékben befolyásolja őket. Nem a lakosság érdekei a fő szempont, mert részben az ellenséges klikkesedés, részben a hatalom megtartása, erősítése, mint érdek kerül az előtérbe. Mert nem az önálló döntésük szerint döntenek (klikkesedés, frakciófegyelem, stb.) miatt.   Ha nem lenne ellenséges klikkesedés, csak klikkesedés mondjuk egy pozitív négypárt-rendszer, akkor beszélhetnénk 7-25%-os demokráciáról. Pozitív négypárt-rendszer a következő: a négy parlament csoport tagjai demokratikus úton kerülnek a parlamentbe. A négy csoport, frakció döntéshozó esélye ki van egyenlítve úgy, hogy a döntések nagyobb részében minden csoportnak a megválasztási arányukkal egyező arányban lehet valóságos beleszólása a döntésekbe.

A kiegyenlített szavazást szavazás-technikailag többféleképpen lehetne biztosítani. Pl. egy lehetséges módszer. Az un 51%-os törvények elfogadása nem 51%-nál, hanem a legnagyobb frakció arányának százaléka+ 1%-nál kezdődne. Pl. ha ilyen frakciók lennének: X párt 70%, Y párt 20%, Z párt 5%, L párt 5%. Az un 51 %-os törvény ebben az esetben 71%-nál kezdődne. Ekkor az egységes X frakcióhoz legalább még egy két ember szavazata kellene. A legegyszerűbb törvények elfogadáshoz 71% kellene. Természetesen, ha a törvény komolyabb, akkor nagyobb szavazati arány szükséges. Pl. ilyen elfogadási kategóriák lehetnének: 71%-os, 81%-os, 91%-os törvények.

Egy optimális parlamentben (optimális választási rendszer) azonban valószínűbb pl. a következő arány: X párt 40%, Y párt, 20%, Z párt 10%, L párt 5%. Ebben az esetben a törvény elfogadása 41%-nál kezdődne. Ebben az esetben még nyíltabb, több variációs (nem előre lefutott) lenne a szavazás. Az eredeti arányok is, azért megmaradnak a legnagyobb párt, tudja leginkább az akaratát érvényesíteni, de a többi párt sincs kizárva. Ebben az esetben a törvények kategorizálása: 41%-os, 61%-os, 81%-os törvények.

Ki lehet, más, a jelenleginél jobb, módszereket is találni.

Olyan rendszer kialakítása, amely garantálná, hogy az ellenzék (a kisebbség) javaslatai véleménye legalább 20%-ban megjelenjen a demokratikus döntéshozásban.

Mivel máshol részletesebben beszélek erről a rendszerről, ezért itt nem részletezem. A lényeg az, hogy ki lehet alakítani ilyen demokratikus (szavazásos) döntéshozó rendszert.  

Nevezzük ezt: szavazástechnikailag kiegyenlített, nyílt eredményű szavazásnak.

Megint meg kell jegyezni, hogy a demokráciatudomány egy tudomány, ebben az esetben szinte matematikai képzettséget igénylő tudomány.

A fenti esetben komoly számolást igényelne a parlament létszáma is. Itt arra utalnék vissza, hogy bizonyos határon felül már a túl nagy zsűri (a túl decentralizáltság) is káros lehet. A magyar parlament jelenlegi létszámával nincs baj, minden egyéb mással azonban van.

A demokrácia alapelveit bár több helyen elismétlem, de innen sem maradhat ki.

Mivel a következőkben nagyon sokat emlegetem a demokráciát, úgy gondolom, hogy a kedves olvasónak nem árt tisztában lenni, mit értek én demokrácia alatt. Nem azt értem, amit szokás érteni, ha egyáltalán ezt, ki lehet bogozni. Általában jelen rendszert ( minden rendszer magát baromi demokratikusnak tartja) azonosítják a demokráciával, ami természetesen nem igaz.

Bár a demokrácia lényegét (alapvető elveit, szabályait) csak tanulmány végén érthetjük meg előzetesen a fenti okokból már itt tanulmány elején is közölni szükséges.

Ez egy ismételt fejezet.

A közvetlen demokrácia és egyben a demokrácia alapvető elvei, (szabályai).

A közvetlen demokrácia (a nép, az adott közösség közvetlen részvétele a döntéshozásban, törvényalkotásban) a demokrácia lényege. (Nem a részben különleges, elválasztható része.) A demokrácia szintje, a demokrácia fejlődése azonos közvetlen demokrácia szintjével, fejlődésével. A demokrácia részben különleges és elválasztható része a demokratikus vezetés (a vezetés demokratizmusa). Ennek szintje is meghatározza a szélesen értelmezett (nem pontosan értelmezhető) demokrácia szintjét, csak kisebb hatással. A demokrácia szerves elválaszthatatlan része tehát a közvetlen demokrácia és a részben különleges elválasztható része a vezetés demokratizmusa.

1. A legfontosabb elv, az érintett többség dönt elv, az érintettség (érdekeltség) fokának a figyelembe vételével. A demokratikus döntésnek a demokratikus közösség többségének akaratát, véleményét kell tükröznie.  A szavazók akaratának egyéb ködös érvényesítése nem azonos valóságos döntéssel.  Mindig a többségi döntésnek kell érvényesülni csak ennek aránya a kérdéses, amit a demokrácia egyéb, szintén demokratikusan meghozott szabályai írnak elő.

Ez az elv azt is jelenti, hogy minden az egész nemzetet érintő kérdésekben ill. lehetséges változtatásokban az egész nemzetnek, a nemzet minden szavazóképes tagjának kell  (lehet) részt vennie. Pontosabban, könnyen elérhető lehetőséget kell adni, hogy minden szavazóképes nemzettag (minimum egy lehetséges nemmel, vagy igennel) kifejthesse a véleményét, és ezen vélemények többségét érdemben kell (minimum 20%-ban)  figyelembe venni. A részvétel, ill. a szavazás arányai, módjai, stb. sokfélék lehetnek. Az viszont egyértelmű, hogy minden  nemzetet érintő kérdésben a nemzet minden szavazóképes tagjának valahogy részt kell venni. Sokféle népszavazás lehetséges, de a nemzetet érintő kérdésben valamilyen népszavazást kell létrehozni.

2. Az érintettség fokának figyelembe vétele – elve. Azok vehetnek részt a döntésben, akik életét befolyásolja a döntés. Azok véleménye számít, elsősorban, erősebben, akik erősebben érintettek.

Pl. a magyar nemzetet, népet érintő kérdésről nem dönthetnek a franciák. A nemzeti kérdésben nem dönthet egy szűk belföldi csoport sem, még ha azt vezetésnek hívják, akkor sem. Nem dönthet egy pl. egy faluközösség sem, bár ők a nép tagjai, de nem reprezentatív kiválasztás.  Mindezek csak véleményezhetnek, amely vélemények figyelembevételének arányát, a demokrácia más, szintén demokratikusan eldöntött szabályai határozzák meg. Ugyanakkor egy faluközösség belső ügyéről nem dönthet a nemzet.

Azok véleménye számít erősebben, akik erősebben, akik erősebben érintettek -  ez összevág   a kisebbség védelmének, a kisebbségek arányos pozitív szavazati arányának elvével. Az érintettség foka, erőssége: az adott lehetséges döntés, vagy annak elmaradása, milyen mértékben hat, a szavazó életére. Az érintettség nem azonos a véleményező akaratának erősségével. (Bár ez utóbbit is figyelembe kell venni.)

A demokrácia szabályai pontosítják, hogy adott kérdés típusban, fajtában kik az érintettek.

Ha nemzeti kérdésről van szó, akkor: minél súlyosabb, lényegesebb nemzetet érintő kérdés annál nagyobb arányban kell érdemben figyelembe venni (elvileg 20-100% között) az összes szavazóképes nemzettag, ill. azok többségének akaratát. Gyakorlatilag, általában a választott vezetés szavazati aránya 20-80% között mozoghat ezért a nemzet többségének döntése is 20-80% között mozoghat.

3. A demokratikus döntés korlátai. Minden kérdésben lehetséges (szükséges) a demokratikus (többségi) véleményezés. Minden döntésnek, (akár vezetői, akár demokratikus döntés) az alkotmány (a népszavazási korlátok nélküli alkotmány) és a büntetőjog állítja az alapvető korlátokat. A demokratikus döntések további (kevésszer és ritkán adódó) korlátja a sürgős döntést igénylő döntések. Kis fontosságú kérdésekben még korlátja lehet, az erős szakmaiságot igénylő kérdések.

A lényeg az, hogy demokratikus (minden érdekelt) döntés, és  a vezetői (az érdekeltekből, csak egyesek) döntés, a korlátozás szempontjából nem különbözhet. Sajnos ez jelenleg nem természetes. A demokratikus döntések erősen korlátozva vannak, gondoljunk csak a népszavazási korlátokra, arra, hogy egy sereg témában nem szabad népszavazást tartani. Ez abból a terjesztett tévedésből adódik, hogy a nép döntése kegyetlenebbek, károsabbak lehetnek, mint a vezetői döntések. Valójában pont fordítva van, minél többen vesznek részt egy döntésben, annál kevésbé lehet az, szélsőséges. Igaz, ez kissé lezárja az abszolút jó döntések irányát is. Viszont a vezetői döntésekben az abszolút jó döntések azért ritkák, mert a vezetői érdekek, (nem az összesített érdek) érvényesülnek a döntésben.  Átlagosan a demokratikus döntések jobbak, jobb irányúak, mint vezetői döntések, ráadásul ki van zárva az abszolút rossz, kegyetlen népérdekkel szemben helyezkedő döntések.

Az alapvető korlátok, mint minden döntés, törvény esetében, itt is, az alkotmány és büntetőjog, de természetesen ezeken kívül is vannak korlátok. Pl. az erkölcs, vagy a többi törvény, amennyiben azokhoz illeszkedni kell.   Ha alkotmányos, alapvető döntésről van szó, akkor az alkotmány többi része, a büntetőjog és a felsoroltak, a korlátok.

Kétségtelenül vannak olyan sürgős esetek, amelyekben nincs idő demokratikus döntésre. Pl. egy hirtelen jövő katasztrófa. Valójában ezek nagyon ritkák, mert a döntések döntő többsége előre gondolkodó. Még a költségvetés az adózás is több hónapra előre gondolkodó. Ha több hónap van a döntéshozásra (megfelelő idő áll rendelkezésre) és annak végrehajtására, akkor a mai technikai állapotok, valamint a tervezett, szervezett végrehajtás lehetővé teszi a széleskörű közvélemény-kutatás (egyfajta népszavazás) alapú döntést.

A fontos döntés nem lehet erősen szakmai, legfeljebb lehetnek olyan összetevői, amelyek erősen szakmaiak. Ezért a fontos döntésekben mindenképpen be kell vonni az összes érintettet (csak demokratikus lehet), de általában be kell vonni a szakmai vezetést is. A - minden érintett, véleménye, de egyes szakemberek véleménye nagyobb arányban jelenjen meg - szerinti döntés, is demokratikus döntés. A kis fontosságú kérdésekben merülhet fel az erős szakmaiság illetve, az hogy ezeket fölösleges demokratikusan eldönteni.

Viszont, hogy ezen korlátokra való hivatkozással ne korlátozzák a kelleténél jobban, ezért szükséges a következő elv.

A demokratikus szabályoknak azonban pontosan le kell írni, a korlátokat. A demokratikus szabályoknak kell azt is pontosan leírni, hogy mely típusú, fajtájú kérdésekben milyen arányban  vesznek részt a döntéshozó egységek ( minden érintett és szakemberek csoportja). Két szabály azonban kimondható: nem nevezhető demokratikus döntésnek ha az összes érintett szavazati aránya a szakemberek csoportjához képest nem éri el a 25%-os arányt. Arra kell törekedni, hogy az összes érintett szavazati aránya ne legyen 50%-nál kevesebb. 

4. Először, elsősorban a legfontosabb döntéseket, de lehetőleg minden döntést demokratikusan (az érintettek által, azok legalább egyre nagyobb arányú bevonásával) kell eldönteni – elve.

Lehetőleg minden társadalmi döntést, demokratikusan kell meghozni. A teljes lakosságot érintő kérdésekben (ahol nincs kizáró ok) a döntésbe beszámító népszavazást, széles körű közvélemény-kutatást kell tartani. A társadalmi intézményeken belül pedig az ügyfelekre vonatkozik ez az elv.

Nemcsak a vezetői döntésekhez kapcsolódhat a többségi szavazás, de lehetséges a bárki által javasolt „új” kérdés, „új” törvény magszavaztatása.

Ehhez kapcsolódva: olyan szavazási (pl. népszavazási) eljárásokat kell kialakítani, amelybe mindenki könnyen, de tájékozódva be tud kapcsolódni.

Mit is jelent ez? A kérdéseket, problémákat szelektálni kell és legfontosabbakat mindenképpen demokratikusan, kell eldönteni. Ez azonban nem jelenti, azt hogy csak legfontosabb kérdésekben van szükség demokratikus (többségi) döntésre. Minden felvetődő kérdést is, ha lehetőség van rá (nem rendkívül sürgős, nem erősen szakmai) demokratikusan kell eldönteni.

Tehát a következő három szempontot kell érvényesíteni szinte egyenlően. A kérdés fontossága. A kérdés aktualitása, függetlenül a fontosságtól. A kérdés demokratikus jellege (érinti e többséget, nem kell hozzá jelentős szakmai ismeret, stb.). Vannak olyan közepesen és kevésbé fontos kérdések, melyeket szinte kizárólag demokratikusan lehet helyesen eldönteni.

5. További idevágó elv: a szavazók szakmai tudásának, és a vélemény erősségének figyelembe vétele. Mindez nem fordíthatja meg, a többség dönt elvét. Ellenben azt jelenti, hogy a szakmai vezetés véleménye nagyobb arányban számítson bele a döntéshozásba. Ellenben itt figyelembe kell venni a kérdéshez kapcsolódó szükséges szakmaiság mértékét. A legfontosabb kérdésekben mindenképpen a többség dönt elvének, kell érvényesülni. Azt is jelenti, hogy a szavazók választhatnak az erős, közepes és gyenge szavazat között.

6. Minden résztvevőnek (minden érintettnek) az adott kérdéshez kapcsolódó egyénileg átgondolt véleményével (igényével, érdekével) kell részt venni a döntéshozásban (szavazásban).

Az egyéni érdeken kívül, kizárólag a döntéshozásban összes érintett (a teljes közösség) érdekét lehet figyelembe venni.

Sem mások egyéni véleményét, sem a teljes közösségen belüli csoport, kisközösség, stb. véleményét nem szabad átvenni, ha az nem egyezik a saját véleménnyel, vagy a teljes közösség érdekével.

Ezt jogilag nem lehet, alig lehet szabályozni, ezért ez elsősorban egy értelmi, erkölcsi elv. Azért értelmi elv, mert bizonyítható, hogy csak így jöhet ki torzításmentesen többség akarata. 

Ugyanakkor ez az elv csak akkor érvényesíthető, ha érvényesül a 13. pont.

Mások véleménye, érdeke átvehető, de csak akkor, ha ez a vélemény, érdek, megegyezik az átvevő kérdéshez kapcsolódó érdekével.

Másképpen: eltorzul a demokratikus döntés, ha az adott kérdéstől eltérő érdekek, pl. pártérdek, félelem, karrier, stb. mentén döntenek. Illetve eltorzul, ha az átvevő, átgondolás, és a saját vélemény egyeztetése nélkül veszi át más véleményét.

Ugyanakkor ez az elv rámutat arra, hogy a képviseleti demokrácia és közvetlen demokrácia két különböző dolog. Többféle képviseleti demokrácia van, de ennek elemzése nem tartozik szorosan a témához.

Akinek nincs egyéni véleménye, az ne vegyen részt a szavazásban. A demokratikus közösség tagjának törekedni kell arra, hogy legyen egyénileg is átgondolt véleménye. A szavazónak az egyéni érdeke mellett, javasolt figyelembe venni az érintett közösség hosszabb távú érdekét is. Ez egyben, valószínűleg az ő egyéni érdeke is. Ezt az elvet csak korlátozottan lehet törvénnyel biztosítani, ezt elsősorban oktatással, tájékoztatással kell biztosítani.

Kétségtelen, hogy ezen elv a közvetlen demokrácia legkritikusabb pontja. A résztvevőknek meg kell tanulni, hogy ez a gondolkodás helytelen: a teljes közösség érdeke az, ha egyes személyek ( rajtam kívül álló személyek) vagy egyes csoportok érdeke jelenik meg. Ez nem lehet szempont csak véletlen egybeesés. De a véletlen egybeesés miatt nem szabad az önálló véleményt megváltoztatni. Az én véleményemnek mindenképpen eltérőnek kell lenni –gondolat szintén helytelen.

7. Az átgondoltság - elve. Jó, értelmes, kérdéssel, vitával, objektív tájékoztatással, megfelelő idővel biztosítani kell az átgondoltságot. Talán ezt az alapelv mögött kell lenni a legtöbb pontos szabálynak.  

8. Lehetőleg mindenkinek (minden érintettnek) jelenjen meg a véleménye valamilyen formában - elve. 

A többség dönt elv, akkor érvényesül, ha mindenki részt vehet a szavazásban, ill. a mindenkit képviselő reprezentatív (megfelelő nagyságú, minden rétegből összeálló) csoport részt vesz a szavazásban.

A mindenki rész vehet a szavazásban értelmezése. Minden olyan érintett egyén, akinek pl. a bíróság előtt is van saját felelőssége.

A reprezentatív csoport értelmezése. Olyan csoport, (csoportok összessége), aki reprezentálja az összes érintett embert. Az összes érintett ember pedig általában eltérő helyzetű, érdekű csoportokból, rétegekből (pl. városi és nem városi lakosság, bizonyos helyen élő, bizonyos jövedelemmel, életszínvonallal rendelkezők, bizonyos foglakozású, bizonyos élethelyzetű, bizonyos iskolai végzettségű, stb. csoportokból áll össze. Ezeket az eltérő helyzetű, érdekű csoportokat, rétegeket reprezentálják a reprezentatív csoport, alcsoportjai. Egyszeri és véletlenszerűen kiválasztott emberek az összes érintett rétegeiből, csoportjaiból. A kiválasztás legyen a réteghez, csoporthoz arányos. Egy lehetséges aránytáblázat. 10 millió egyrétegű érintett - 10ezer szavazó. 5millió egyrétegű érintett - 5 ezer szavazó.  1millió egyrétegű érintett - 1,5 ezer szavazó. 500 ezer egyrétegű érintett – 1ezer szavazó. 100 ezer egyrétegű érintett – 500 szavazó 50ezer egyrétegű érintett - 300 szavazó összesített szavazata 10ezer egyrétegű érintett – 200 szavazó. 5 ezer egyrétegű érintett 150 szavazó. 1 ezer egyrétegű érintett – 100 szavazó. 500 egyrétegű érintett - 70 szavazó. 100 egyrétegű érintett – 20 szavazó. Népszavazási szinten nincs értelme a kisebb egységeknek.  A reprezentatív egyének szavazati nem egyet, hanem többet jelentenek. Annyi szavazatot jelentenek, hogy az összes reprezentatív réteg csoport szavazat kitegye a lehetséges összes szavazat 15-20%-át. ( Ha mindenki szavaz akkor 120%-ék szavaz ez esetben. Természetesen a 120%-ot le kell osztani 100%ra.)  Tehát ha a reprezentatív rétegek,  csoportok  szavaznak akkor már le van adva a szavazatok 15-20%-a.

A reprezentatív rétegek, csoportok megszavaztatása nem más, mint a szélesebb, pontosított közvélemény-kutatás. Egyes, kisebb súlyú kérdéseket eldönthet a szélesebb, pontosított közvélemény-kutatás is.

Illetve elméletileg szóba jöhet a teljes képviselet, amikor a képviselő nem a saját véleményét, hanem a képviselt véleményét érvényesíti. Mindenki véleménye jelenjen meg, ez azt jelenti hogy azok véleménye (a szavazásról alkotott véleménye) is szelektáltan gyűjtve, számolva legyen akik nem tudnak, nem akarnak  szavazni. A távolmaradók véleményét is valamilyen szinten (nincs tudása, egyenlő jónak, rossznak látja az alternatívákat, értelmetlennek látja a kérdést, stb.) meg kell ismerni.

9. Nem szabad megengedni (adott esetben meg kell változtatni az alkotmányt, meg kell változtatni a demokratikus alapelveket), ha demokrácia iránya megfordul, sérül, vagy jelentősen lelassul – elv. A demokrácia iránya: ha minél több kérdést, elsősorban fontos kérdést, demokratikusan (az érintettek egyre nagyobb bevonásával) döntenek el.

A demokrácia iránya sérül (elfordul): ha az összes döntéshozásban, (kiemelten a legfontosabb döntések), csökken a demokratikus (elsősorban a többségi szavazásos) döntések aránya. Ha csökken (kiemelten a legfontosabb kérdések) demokratikusan (többségi szavazással) eldöntött kérdések száma. Ha csökken (kiemelten a legfontosabb döntések) demokratikus döntésekben részt vevők száma.

És természetesen sérül, ha a többség akaratától eltérő döntések száma (a döntések jelentőségének figyelembevételével) nő.

Sérül (elfordul) a demokrácia iránya, ha a négy éves összesítés, stagnálást, vagy csökkenést mutat.

A további csökkenéseket, sérüléseket (fordulásokat) a demokratikus szabályozásnak kell tartalmaznia.

A pontos szabályoknak viszont rögzíteni kell,  a csökkenéseket, bővüléseket, ill azok mérését.

A demokrácia szabályai rögzítik azt, hogy mi a teendő, ha nem valósul meg a demokrácia iránya.

10.  A többség dönt, a többség akarata, érdeke érvényesül, de a kisebbség (mint egyének, mint csoport, réteg, kisközösség) lehetséges érdeksérelme erősen be van határolva. Kiszámíthatóan senki nem kerülhet betegségbe szenvedésbe nyomorba, stb. A csoport, ha az érintettetek 0,01%-a akkor is csak 15% érdeksérelmet ( életszínvonal-csökkenést) szenvedhet, a csoport növekedésének arányában csökken lehetséges érdeksérelem. Az érintettek 49%-a legfeljebb 3%-os érdeksérelmet szenvedhet. Továbbá a kisebbség akaratának, érdekének, a döntéskiegyenlítési elv (a kisebbség a létszámához képest, nagyobb arányú szavazata) miatt meg kell jelennie.

A pontos szabályokat megint a mögöttes szabályozásnak kell előírni. Itt azért megjegyzem: ilyen korlátozást nemcsak demokratikus döntésre illene hozni, hanem a vezető döntésekre is. Sőt a vezetői döntésekre még a többségi érdeksérelem határait is meg kellene állapítani.

(Illetve, a kisebbség érdeke megjelenik, a választékbőség és alternatívanövelés, elv alapján.)

11. Érvényes minden demokratikus döntés amelyben  a széles reprezentatív rétegek, csoportok szavazása érvényes, valamint, ha az ezen felül szavazók aránya eléri az összes érintettek 20%-kát. Érvénytelen a szavazás akkor is, ha választási csalás történik. Az érvénytelen szavazásokat legalább egyszer meg kell ismételni. Minden érvényes szavazás egyben eredményes, mert egy, vagy kettő, vagy három új alternatíva (ember, vezető, szabályozó elv, törvény, stb.), valamint a régi alternatíva között kell választani.  A szavazás kimondhatja tisztán (pl. a nem szavazatok többségével): a régi alternatívát akarjuk, nem kell semmit tenni.  Vagy kimondhatja ugyanezt közvetve, ha két, vagy több szavazás is érvénytelen lesz.

Azon alternatíva győz, kerül végrehajtásra, amelyik legalább 1%, vagy 5%-kal többet kap, mint a második helyzet. Kivételes esetben legalább 10%-kal, vagy 15%-kal kell többet kapnia.

A választási csalások jelenleginél szélesebb körét a demokrácia pontos szabályai írják le.

12. A 2-5  választható  valódi  alternatívára törekvés – elve.

Nyilvánvalóan hogy 1 db alternatívából való választás az nem választás. Valójában egy kérdés már eleve 2 alternatívát jelent, mert a szavazó vagy elfogadja, vagy elutasítja. A kettőnél azonban több (3-6) alternatívára kell törekedni. Ez pl. úgy lehetséges, hogy szavazólapon kettő, három ugyanarra a témára vonatkozó kérdés jelenik meg. Ha túl sok az alternatíva, akkor sem lehet átgondolt döntést hozni. A 2 valódi alternatíva (pl. igen, nem, vagy két párt.)  nem optimális, de még demokratikusnak mondható. A legoptimálisabb 3-4-5 valódi alternatíva, erre kell törekedni.

13. Az összetett kérdést, több pontból álló, akár egész törvényt elfogadó népszavazás (többségi szavazás) is lehetséges, csak ennek megvitatására ( a társadalmi vitára) arányosan több időt kell adni.

14.  A közvetlen demokrácia és a felelősségteljes vezetést össze kell illeszteni – elve. A közösségi döntést minden érintett (aki akar) döntését szét kell választani a kiválasztott csoport (vezetés) demokratikus döntésétől – elve. 

Szét kell választani közösségi döntést (népszavazást) és a közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntését.

A közösségi döntésért (népszavazásért) nem vonható senki felelősségre, bármi is legyen annak eredménye, következménye.  (A közösség, a nép esetében semmilyen esetben sem lehet kollektív felelősségről beszélni.) A népszavazásra, közösségi döntésre igazak a felsorolt demokrácia elvek. Nem lehet semmilyen következménye, névnélküli is lehet, saját önálló vélemény megjelenítése.

(Az egyéni önálló vélemény részletezése. Nem baj, jó, ha az egyéni, saját érdekek jelennek meg. Nem baj, jó, ha az egyén által a teljes közösség érdeke jelenik meg. Baj, rossz, ha az egyén által egy külső, vagy belső csoport, akár egyszemélyes csoport, érdeke, jelenik meg.)

A közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntésére, még ha az demokratikus is, más szabályok érvényesek. Itt lehetséges, sőt jó, ha megállapítják a lehetséges felelősséget. Erre a döntésre módosítva érvényesek a demokrácia felsorolt elvei. Lehet következménye: a döntéshozás károsságával arányos  külső, a közösség általi, jogi,  felelősségre vonás. A lehetséges titkosságot ebben az esetben utólag fel lehet oldani. Az egyéni saját véleménnyel való részvétel – elve helyett pedig a tudományosság és a közösségi érdek - elvének kell, kellene érvényesülni.

A felelősök és felelősség mértékének megállapítása, a kiválasztott csoport (vezetés) esetében. Ki milyen mértékben járult hozzá a hibás döntés létrejöttéhez. A hibás döntés mekkora kárt okozott a közösség életében ( pl. a statisztikai adatok változásból következtetve).

15. A választásban részt vevő egyszerű tagok nem vonhatók felelősségre, nem szenvedhetnek előnyt, hátrányt a szavazatuk miatt. Nekik biztosítani kell titkos szavazást. A választott vezetők (a jóval magasabb szavazati arányuk miatt) bizonyos esetekben felelősségre vonhatók a szavazatukért. Ezen esetek kizárólag a következők lehetnek: ha a választás olyan következményekkel jár, amelyek az egyéb jogszabályok szerint is felelősségre vonással járnak és ebben az adott szavazó felelőssége (megüti egy minimális jogi szankció mértékét) megállapítható.

Egyszerűbben: a választott vezetők akkor vonhatók felelősségre a szavazásuk miatt, ha teljes közösség érdeke, bizonyíthatóan a választott vezetés hibás szavazása miatt, bizonyíthatóan erősen sérül. Tehát a választott vezetők közvetlen a szavazás után, magáért a szavazásért nem vonhatók felelősségre.   Ha valaki ezért ad, kap előnyt, hátrányt, akkor ezt a demokrácia szabályzatának szankcionálni kell. Azt is szankcionálni kell, aki ezt az előnyt, hátrányt adja és azt is, aki elfogadja, tehát magát a szavazót is. Gyakorlatilag itt pl. frakcióból való kiszavazás jelenlegi szankciójáról van szó. Ez és minden ehhez hasonló a demokrácia elveivel ellentétes, ezért tiltani kell. 

Ki döntse el a közvetlen demokrácia alapelveit? Pl., ki döntse el hogy az én javaslataim jók vagy sem?

A demokrácia elveit, szabályait is demokratikusan kell eldönteni.  Az első lépcső a demokratikus alapelvek kialakítása. ( A pontos menet: valakik, én is benyújtom javaslatom. Az én javaslatom:  akarja e ön, hogy az alkotmány kiegészítő törvényeként létrejöjjön  a demokratikus elvek rögzítése az alábbi megfogalmazásban. Az én javaslatom az, hogy erről legalább egy évig tartson a társadalmi vita.)

Majd a második lépcső: demokratikus részletes szabályzat kialakítása, a demokratikus alapelvek alapján.  A harmadik lépcsőben jöhetnek a konkrét szavazások. Ezért az általam, itt  leirt szabályok egy része csak javaslat.

Maguk demokratikus alapelvek is a legfontosabb, lakalapvetőbb kérdések közé tartoznak. mondhatjuk ezek is alkotmányos alapelvek.  Az alkotmányos alapelvek legfelsőbb foka a szinte változtathatatlan alapelvek. Ezek közül kiemelném. Mindennek folyamatosan fejlődni kell még az alkotmánynak is, igaz csak a fokozatosan kis lépésenként. A fejlődés csak a közvetlen demokrácia irányába mehet, a demokrácia irányát pedig a felsorolt alapelvek jelölik ki. Persze a felsorolt alapelvek nem egyformán fontosak, de az 1. és a 8. alapelvnek mindenképpen azon elvek közé kell kerülni,  amelyek szinte örök érvényűek, legfeljebb 30 évente változtathatók.

Gyakorlatilag hogy oldható meg  e tárgykörben a népszavazás. Pl. a vezetés elhatározza, hogy e tárgykörben népszavazásnak kell lenni.   Az egész elnevezése és iránya ez lehetne: a közvetlen demokrácia, mely alapelvei kerüljenek be az alkotmányba. Ehhez el kellene törölni azt a szabályt, hogy az alkotmányos kérdésben nem lehet népszavazást tartani. Egyébként sok országban nincs ilyen szabály.  Az én javaslataim mellé még egy, vagy két javaslatot kell tenni. A népszavazást csak jelenlegi szabályok szerint lehet megvalósítani. Persze az átgondolt, pártatlan objektív vitára most is lenne lehetőség. Elvileg tehát lehetséges, más kérdés gyakorlat.  

A demokrácia egyéb elvei a következő kategóriákba oszthatók. ( Ez csak a teljesség igénye nélküli felsorolás.)

A demokratikus döntéshez szükséges tudás elvei. A tájékoztatás elvei.

A szavazásnak mindig kell lenni egy valódi ( valós problémát megoldó)  jelentős és a szavazók előtt ismert céljának. Az objektív, több alternatívás, egyenlő megjelenésű, félrevezetések nélküli tájékoztatás.  A megfelelő idejű átgondolás, ill. vita elve. 

A javaslatbenyújtás elvei. Pl.: a bárki elv. Bárki javaslatot tehet, kiegészítve az érintettség fokának, a szakmai tudásnak a figyelembe vételével.

A döntések típusának, fajtájának szelektálása és ezekhez illesztett szabályozás elvei általában.

A javaslatok kiválasztásának, szelekciójának elvei.

Elsősorban a javaslat tartalma, építő jellege dönt.

Szempontok. Demokrácia irányultság. Új megoldás. A meglevő helyzet valós és esetleg újszerű elemzése. A legfontosabb aktuális problémák.

Elvileg minden javaslatot alaposan át kell tanulmányozni. Az áttanulmányozást felgyorsíthatja, hogy a javaslat csatlakozik  egy már meglevő javaslathoz, annak irányához. 

A javaslatszelektálók lehetnek. Elsősorban maga a többség, ha ez lehetséges.  Ha nem akkor a döntéshozás szabályai érvényesülnek javaslat kiválasztásnál is. A pontos szabályokat demokrácia szabályzatának kell rögzíteni.

Itt térnék ki arra, hogy a közvetlen demokrácia levezényléséhez is szükség van vezetőkre, vezetői döntéshozásra. Pl. akik a javaslatokat kiválasztják. Akik a kérdéseket besorolják, stb.

A demokratikus döntések szabályozása lényegében nem tér el a vezetői döntések szabályozásától : mindkettőben szükségesek a világos alapelvek, a demokratikus alapelvek, ezekhez kapcsolódó elvek és ezek mögött levő minden gyakorlati problémára kiterjedő elvek. Érvényesek a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás.

A helyes kérdésfeltevés elvei. Érthető legyen, egyértelmű legyen, megválaszolható legyen.

A döntéshozás elvei. Elsősorban az alapelvek. Erről már szó volt. A döntéshozó egységek, szavazati arányok megválasztása, a döntés fajtájától függően, demokratikus kialakított szabályzat szerint. 

A döntéshozó egységek kialakításnak elvei. A szavazati arányokat, döntéshozó a demokrácia mögöttes szabályozásnak kell leírni. Elsősorban a kérdések típusának fajtájának a figyelembevételével. Pontosan demokrácia mögöttes szabályzata írja le.

A szavazatösszesítések elvei. A szavazatösszesítés szabályai mondják meg, hogy melyik döntéshozó egység szavazata mennyit ér. Illetve azt is megmondják, hogy végeredményben milyen döntés született. A döntéshozó egységek és szavazatösszesítés szabályai ezért összefüggnek, mindkettő célja az hogy a közvetlen demokrácia felsorolt 12 alapelve érvényesüljön. Pontosabban a demokrácia mögöttes szabályzata írja le.

A szavazás teljes lebonyolításnak természetesen csalásmentesnek kell lenni. Optimális esetben választhat a szavazó: a szavazata titokban maradjon, vagy nyilvánosságra kerüljön.

A döntés végrehajtásának elvei. Nincs alapvető különbség a végrehajtás vonatkozásában a demokratikus döntés és a vezetői döntés között.

A közvetlen demokrácia magáról a döntésről, a jogalkotásról szól,  és nem a végrehajtásról. Persze a vezetés demokratizálódása, az általános demokrácia hozhat elveket a végrehajtással kapcsolatban is. Pl. már a javaslat is foglakozzon a végrehajtással.

Az elvek mögött mit is kell pontosan beszabályozni?

  Konkrétabban, pl., ha szükség van vezető, előzetes szelektáló, stb. szakmai testületre akkor kikből álljon, hogyan működjön, stb. A felsorolt demokrácia szabályok megalkotása.  

A vezetés demokratizálódásának néhány elve.

A demokratikus vezetés alapelve: a legalkalmasabb vezetők, a legnagyobb társadalomtudományos tudásuk, akik minden szempontból elfogulatlanok, és a demokrácia, vagyis a közvetlen demokrácia hívei.

A demokratikus közösség alapelve: a közvetlen demokráciát a lehetséges maximális mértékben kell alkalmazni. A vezetés hatalmát a lehetséges minimumra kell szorítani. Ellenben a vezetésnek decentralizáltnak kell lenni, ezért a létszáma nem lehet kevés.

A demokratikus közösség fejlődési alapelve: a közösség csak a demokrácia irányába, a demokratikus alapelvek felé fejlődhet.

A képviselet elve. A képviselő nem a saját véleményét mondja el. Vagy a maga nevében véleményez és akkor nem képviselő. Vagy képviselő, és akkor köteles a képviselt, vagy a képviseltek szintén demokratikusan egyeztetett véleményét torzítás nélkül közvetíteni. Ez az elv összefügg a második elvvel.

Néhány probléma.

A közösség akaratának tükrözésének problémája.  

A távolmaradás okainak a problémája.

A sürgős döntéshozás, rész-döntéshozás problémája.

A felgyorsítás, a futószalag-rendszerű demokratikus döntéshozás.

A kényszer nélküliség, ill. a torzítatlan lehetőleg objektív vélemények problémája.

Az javaslatok döntési alternatívák problémája. Pl. kettő vagy több egyforma alternatíva. Pl. csak rossz alternatívák. Stb.

Ezekre itt nem térek ki. de fontos megjegyezni: a problémák megoldása újabb szabályok meghozását eredményezheti.

A távolmaradók részleges bevonása a szavazásba.

Gyakorlatilag ezt vagy egy kötelező népszavazással lehet megoldani – ez a rosszabb megoldás. Vagy a népszavazást követni kell a távolmaradók körére vonatkozó szélesebb közvélemény-kutatásnak.

Távolmaradás okai lehetnek: Az egyéni átgondolatlanság. A demokrácia felsorolt alapelvei sérülnek, (objektív tájékoztatás hiánya, rossz kérdés, stb.) ezért nem vesz részt a szavazásba. A felsorolt problémák megoldatlansága miatt nem vesz részt.

Ezért minden szavazásnál érdemes ezeket megvizsgálni, és orvosolni. A távolmaradás okai, indukálhatnak újabb határozatokat, újabb szabálymódosításokat, újabb szavazásokat.  Ezzel a távolmaradók jelentős része  is bevonható a demokratikus döntéshozásba. Ha viszont valaki azért nem szavaz, mert nem fogadja el a demokratikus közösséget ( nem ilyenben akar élni),  akkor annak két lehetősége van. Vagy kénytelen kelletlen annak szabályai, törvényei szerint élni,  mert a többség elfogadja. Vagy távozik a demokratikus közösségből.

Ha mindez megvalósul, akkor a demokratikus döntés a közösség döntő többségének akaratát fogja tükrözni.

Miért kell, miért jó, és miért lehetséges a közvetlen demokrácia?

Közvetlen demokrácia az a döntéshozási mechanizmus, amelyben a fenti elvek érvényesülnek.

(Közvetlen demokrácia: a közösség összes (nem szellemi beteg) felnőtt tagjának fegyelembevett közvetlen részvétele (részvételi lehetősége) a közösségre vonatkozó döntésekben.) 

1.  Mert a történelmi fejlődés még messze nem fejeződött be (a jelenlegi rendszer messze van az optimálistól), és a történelmi fejlődés, valamint a lehetséges alternatíva szinte kizárólag a közvetlen demokrácia felé mutat.

2. Csak a közvetlen demokrácia képes biztosan (leginkább, 98%-ban) megakadályozni a diktatúra kialakulását.  A közvetlen demokrácia képes megszüntetni a vezetés önszabályozását, önellenőrzését, amely lehetővé teszi (nem zárja ki) a vezetésérdekeltségű, a hatalomérdekeltségű, a diktatórikus társadalom kialakulását.

A közvetlen demokrácia kizárja szélsőségesen népellenes döntéseket. A közös döntések döntően, átlagosan jobban képviselik a közösség érdekeit, mint az egyéni-vezetői döntések. Továbbá érvényesül a „több szem többet lát” elv.

Kétségtelenül a kiváló vezetés döntési színvonala magasabb, mint a többségi döntés színvonala. De közvetlen demokrácia nélkül igen csekély (10%-osesély) a kiváló vezetések kialakulása. Közvetlen demokrácia nélkül nagy valószínűséggel közepes (50%-os esély), gyenge, részben diktatórikus (25%-os esély) és diktatórikus (15%-os esély) vezetések jönnek létre. Közvetlen demokrácia nélkül a hosszabb távú átlagos döntési színvonal gyenge, tarkítva diktatórikus időszakok borzalmaival. A közvetlen demokrácia döntési színvonala közepes, jó.  

3. A közvetlen demokrácia által fejeződhet ki legpontosabban a többség (lakosság) igényei, szükségletei, szubjektív érzelmei, véleménye, világnézete, érdeke. E nélkül nem lehet jól működő, igazságos társadalmat kialakítani. A nép igényét ( a többség igényét) pontosan csak a nép ( a többség) tudja elmondani.

4. A közvetlen demokrácia nagyobb (magasabb színtű) közéleti aktivitásra, közélttel, közügyekkel kapcsolatos tudásra, közerkölcsre, felelősségre, törvénytiszteletre készteti a többséget (lakosságot).

5.  A közvetlen demokrácia érvényesíti a végfogyasztó (többség, lakosság) szempontjait a termelésben, a szolgáltatásban, az állami irányításban, szabályozásban.

6. A közvetlen demokráciát ki kell egészíteni (részben szükségszerűen ki is egészíti) a vezetés demokratizálódásával. Valamint ki kell egészíteni kisebbségek, kisközösségek önrendelkezésével és érdekérvényesítésével. Mindezekkel ki lehet egészíteni.

7. A lakosság kb. 50%-a már most alkalmas a demokráciára, másik kb. 30%-a könnyen alkalmassá tehető, és ez a kb. 80% elég a tényleges a jelenleginél sokkal nagyobb demokrácia érvényesüléséhez.

8. A technikai fejlettség jelenleg már lehetővé teszi a magasabb szintű, (közvélemény-kutatásra épülő) közvetlen demokráciát.

9. A modern hálózati, szervezeti társadalomban csak a közvetlen demokrácia által maradhat fenn az egyének egyénisége, önállósága.

Egyéb előnyök, szükségességek.

 Bármilyen jó, közérdekű, tudományos, bölcs vezetés is alakul ki, nem pótolhatja a 3., 4., 5. pontban leirt előnyöket. Ugyanakkor hosszabb távon csak a közvetlen demokrácia garantálhatja, hogy viszonylag népérdekű, tudományos bölcs vezetések legyenek. Ha nincs közvetlen demokrácia, akkor nincs arra garancia, hogy a közérdekű, tudományos bölcs vezetés helyett ne diktatórikus vezetés alakuljon ki. Bármilyen jók a vezetésre vonatkozó törvények, bármilyen jó az alkotmány, bármilyen jó a döntéshozó mechanizmus, ezek bármikor kijátszhatók, megváltoztathatók kivéve, ha van törvényes közvetlen demokrácia.

A demokrácia a tervezésről, ill. a döntéshozásról szól. A „közös ház” terveiről és a megvalósítás terveiről. Egy téglát nem képes ( nem is lenne hatékony) ezer ember megfogni, ezért a demokrácia nem szólhat a konkrét megvalósításról.

A közös (többségi) értelem és a közös (többségi) hasonló  irányú akarat hatalmas erőt képvisel. A demokráciának ezt kell megvalósítani. A széthúzó értelem, a széthúzó akarat,  gyenge erőt jelent.

Csak a közvetlen demokrácia által jöhet létre az arányos és igazságos hatalmi hierarchia. Közvetve kihat az arányos igazságos vagyoni hierarchiára is.

Mindezért a közvetlen demokrácia, a demokrácia fő tényezője. A demokratizálódás fő iránya a közvetlen demokrácia bővülése, erősödése.

A demokratikus vezetés kialakításának fő elvei.

A demokratikus vezetés csak kiegészítője (szükséges kiegészítője) a közvetlen demokráciának. A demokratikus vezetés csak tudományos és népérdekű lehet. Ezt biztosítja a közvetlen kiválasztás, leváltás, a döntéshozó szerkezet (döntéshozó, jogalkotó, jogalkalmazó testületek jellege, szerkezete, viszonya, munkakapcsolata), és a vezetésre vonatkozó törvények.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik jelentős tényezője: a magángazdasággal és civilszférával arányos, erős hatékony, korrupciómentes, népnek szolgáló, szolgáltató, az igazságosságot, az önrendelkezést, a biztonságot, az egészséget, a tudást, a természetvédelmet is szolgáltató állam.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik lényeges tényezője: az igazságosság, önrendelkezés, biztonság, egészség, tudás tekintetében egyenlő lehetőségeket (kvázi egyenlőséget), a hatalmi, vagyoni hierarchia (életszínvonal) tekintetében az arányos, igazságos különbségeket biztosító jog.

Azonban a demokrácia lényege, a legfontosabb tényező a népréteg (a lakosság, a döntő többség) érdemi részvételének lehetősége a törvényhozásban.

Persze a tényleges demokrácia csak akkor lesz sikeres, ha a vezetők és az általában az emberek demokrácia felfogása magas szintű lesz.

A következő elv: a szavazások lényege, ill. akkor lesznek jó a döntések, ha minden résztvevő az egyéni érdekével, önálló véleményével, vagy az egész közösség érdekeivel vesz részt a döntésben.

Ehhez a következő magyarázat szükséges. Természetesen nem arról van szó hogy ha pl. egy közösség, testület, stb. pl 300 főből állakkor 300 különböző véleménynek kel megjelenni. Ha 2 millióan szavaznak, akkor 2 millió vélemény jelenik meg. Egy adott problémának, ügynek 2, 3, 4, esetleg 5 komoly megoldási alternatívája van. Tehát nem lehet 20, 300, 2millió megoldási (szavazási) alternatíva. Az önálló vélemény azt jelenti, hogy a 2, 3, 4, 5 alternatívából azt választja ki amelyik az ő önálló véleményéhez a legközelebb áll. Vagyis a kiválasztásban nem követ, vagy kényszerül követni a saját véleményétől eltérő véleményt. A klikkesedés viszont eltorzítja az egyéni véleményeket. Nézzünk egy példát.  Adott kérdésben, mondjuk három lehetséges alternatíva alakul ki. Ha nem lenne klikkesedés, akkor mondjuk a második alternatívára szavaznának legtöbben, tehát ez fog érvényesülni. Ha van klikkesedés, akkor, mondjuk a laknagyobb klikk vezetése (többek között hatalmi harc, szemben állás a másik klikkel, stb.) az első alternatívát választja, és így az első alternatíva fog érvényesülni.

Elismételném, hogy miért torzítja el a véleményeket a klikkesedés. Ha pl. a   klikkesedés vezérli, akkor az nem önálló vélemény mert a véleménye a klikk véleményéhez igazodik, legtöbbször át sem gondolja hogy neki mi lenne a legjobb, neki mi az önálló véleménye. Egyébként a klikk véleménye általában hatalmi harcra koncentrál és az adott problémára, ügyre. Az egyéni érdek arra utal hogy a szavazásos döntésben az sem baj, ha a részvevők jelentős része önző, csak a saját érdekeit nézi. Ugyanis az egyéni érdekek összesítéséből jön ki a többség véleménye akarata. Ha klikkesedés van, akkor ez az egész folyamat felborul, meghiúsul. Az egyéni érdekek helyett egy klikk hatalmi érdekei kerülnek előtérbe és így természetesen az összesítés is torz lesz.

A következőket még megjegyzem.  Természetesen az nem hiba, ha az egyéni vélemény nemcsak az egyéni érdeket tartja szem előtt, hanem a közösség érdekét is. Minél több olyan ember van, aki részt vesz a szavazásban, aki az egyéni érdekein túl lépve mások érdekeire is figyel annál jobb (kiváló) lesz a szavazás végeredménye. Ha viszont a szavazás jól van megszervezve, szabályozva akkor még akkor is jó (nem kiváló) döntés születik, ha abban önző emberek vesznek részt.

A klikkesedés nem azonos a közösség érdekeinek figyelembe vételével. A különbség az adott problémára, ügyre való koncentrálásban van. A klikkesedésben nem erre koncentrálnak az emberek. Továbbá nem az egész közösség érdekét tartják szem előtt, csak a klikk érdekét.

Ha képviselők szavaznak, akkor természetesen az önálló véleményt, egyéni érdekeket másképpen kell értelmezni. A képviselőnek optimálisesetben csak minimális lehet az önálló véleménye  egyéni érdeke pedig nem lehet. A képviselőnek annak közösségnek (választókerület) az érdekét és véleményét kell átvennie, amelyiket képvisel. Ebben az esetben is lehetséges másokra odafigyelés, vagyis többi közösségre, az egész nemzetre való odafigyelés. Ezt leszámítva, a szavazás lényege, mechanizmusa azonos azzal mintha egyének szavaznának.

Minél több egyéni önálló vélemény (főleg a közösség érdekeit is szem előtt tartó egyéni vélemény) jelenik meg, annál demokratikusabb a döntéshozás. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy egy tag általában egyetért a saját pártjának, csoportjának, klikkjének véleményével, de lehet az ügyek problémák egy bizonyos részében (pl.20-30%), eltérhet a véleménye. Ez a 20-30%-ék pedig azt jelenti, hogy ő minden szavazáson, mint önálló véleményező vesz részt. A jövőben is lesz tehát klikkesedés ( a klikkesedés alapvető tulajdonság) csak az világnézeti klikkesedés pártosodás lesz,  amelyik szavazások előtt  az objektív tájékoztatáson keresztül fog hatni. Továbbá lesz olyan klikkesedés, amelyik az adott probléma ügy megoldása alkalmával jön létre. Olyan ellenséges klikkesedés, amelyik a csak a hatalmi harcra épül és a konkrét szavazásokban, jelentkezik remélhetőleg nem lesz.

A következő elv: a klikkesedés, főleg az ellenséges klikkesedés rossz, meggátolja a demokratikus döntéseket, szavazásokat.

Ezt már az előzőkben bizonyítottam.

A következő elv: a közös döntéshozással kapcsolatos felelősségre vonás csakis közösség az állam kiváltsága és feladata lehet, egyének csoportok ilyen felelősségre vonást nem tehetnek meg.

Ez már egy hosszabb elemzést igényel.

A demokratikus, szavazásos döntések és a felelősség.

A szavazásos döntések egyik nagy problémája, hogy a rossz döntésekért való felelősségre-vonást akadályozhatják. Ha szavazás által jön létre a rossz döntés, akkor nem lehet tudni, hogy személy szerint ki döntött rosszul. 

A tényleges demokrácia egyik alapelve, hogy a döntések lehetőleg szavazással szülessenek meg. A másik alapelve az, hogy lehetőleg mindenki vállalja a rossz döntésért a felelősséget, ill. legyen valamilyen felelősségre-vonás. Ezt a két alapelvet kell összeegyeztetni.

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy gyakorlatilag jelenleg sincs felelősségre-vonás a rossz döntésekért.  Tehát nem arról van szó, hogy tényleges demokrácia valamilyen fontos tényezőt lehetetlenné tesz. Másfelől nem is lehetetlen a két elv, cél párhuzamos megoldása.

A jövő demokratikusabb rendszerében, a döntések, a jelenleginél sokkal inkább a független társadalomtudomány által ki lesznek elemezve, és értékelve lesznek. Amennyiben egyértelműen bizonyíthatóan rossz döntésről van szó, akkor a tényleges demokráciában a felelősök arányosan felelősségre lesznek vonva. Kétségtelen hogy a döntések felében, harmadában, nem lehet bizonytani egyértelműen a rossz döntést. Viszont a másik felében, kétharmadában lehet bizonyítani.

A megoldáshoz először is kategorizálni kell.

A vezetés általi egyéni (nem szavazásos) döntések. Ezekért a döntéshozók egyértelműen felelősségre vonhatók.  A másik kategória, a szavazásos döntések, a következőkben ezekről lesz szó.

Olyan rossz döntések, melyek már kimerítik a bűntett fogalmát, (pl. háborús bűnök). Természetesen, ha egy közösség, testület, stb. büntetetett követ el akkor az sem menti fel, hogy az azzal kapcsolatos döntés, szavazással történt. Ilyenkor a felelősségre-vonás egyfelől kollektív lehet, másfelől lehet vizsgálni az egyéni felelősséget.

A másik kategória: nem bűntett, de egyértelműen, bizonyíthatóan ártalmas, káros döntések. Ennek lehetnek különböző fokozatai: enyhe közepes erősen káros, stb.

A kiderülés szerint is lehet kategorizálni. Ha ciklus közben derül ki a rossz döntés, akkor a felelősségre-vonás, a vezető testület leváltása lehet. Ha utána, akkor különböző lehetőségek vannak, a károkozás arányában. A legenyhébb felelősségre-vonás a történelmi, vagyis az hogy a nyilvánosságra hozzák (tankönyvekben és sok más helyen) hogy ezek az emberek (vezetők, emberek) hibás döntést hoztak.

A vezetők, ill. egy-egy kisközösség felelősségre-vonása lehet történelmi, de lehet konkrét is, valamilyen jogi szankció.  A népréteg, lakosság hibás döntése (pl. 500 főn felül) csak történelmi felelősségre-vonás, illetve kollektív felelősségre-vonás, ill. az önkritikus felelősségre-vonás lehet.

A felelősségre-vonás tehát lehetséges. Egyéni és konkrétan szankcionált. Lehet kollektív azaz mindenki, aki részt vesz a döntésben, az hibás. Ez a kollektív felelősségre-vonás azonban nem túl jó, ezért ezt szelektálni, csökkenteni kell.

Lehet önkritikus felelősségre-vonás. A tényleges demokráciában az emberek a jelenleginél nagyobb százaléka elismeri, hogy adott esetben rossz döntést hoz, és ebből önként levonja tanulságot.

A szavazások (döntések) lehetnek nyíltak, minden szavazó szavazata ismert, a szavazó vállalja a döntését és azért a felelősséget. Lehet titkos a szavazás, a szavazó nem vállalja nyíltan a szavazatát, és felelősséget.

A népréteg, lakosság (népszavazás jellegű, 500 főn felüli) szavazások csak titkosak lehetnek. Nincs is értelme nyílt szavazásnak, hiszen konkrét a felelősségre vonás úgyis lehetetlen. Ugyanakkor a titkos szavazásban kevésbé lehetséges klikkesedés.

A vezető testület vagy egy kisközösség szavazása lehet titkos és nyílt. Ha nyílt, akkor mindenféle felelősségre-vonás lehetséges. Viszont a klikkesedés kialakulása erősebb. Ha titkos, akkor a konkrét személyes felelősségre-vonás nem lehetséges, a többi (kollektív, történelmi, önkritikus) viszont lehetséges.

Hogy befolyásolja a nyílt szavazás a klikkesedést. Lehetséges, és jelenleg gyakori az a jelenség, hogy valaki megtudván, hogy a másik ember hogy szavazott (szerinte rosszul szavazott), ezt saját eszközeivel szankcionálja. Pl. nem ad neki munkát, pl. nem áll vele szóba, stb. A lényeg az, hogy a szavazó a szavazata miatt hátrányos helyzetbe kerül. Mások meg csupán a szavazatuk miatt előnyős helyzetbe, kerülnek. Pl. a jelenlegi parlamentben, az a képviselő, aki kiszavaz a társai közül, annak nem lesz hosszú a képviselősége. Aki hűségesen követi a frakciót, pártot, gyakorlatilag pár embert, az minden butasága ellenére hosszú képviselőségre számíthat.  Ugyanez kisebb mértékben megtalálható a mindennapi életben is. A titkos szavazás elvileg ezt mérsékeli, hiszen egyrészt, a bíráló nem tudja, hogy kivel csesszen ki, vagy kit szeressen. Másrészt a szavazó sem fél annyira és könnyebben vállalja a saját véleményét.

A titkos szavazás tehát csökkent a klikkesedést de nehezebbé teszi felelősségre- vonást.

Itt jön megint a demokratikus felfogások, elvek jelentősége. Ha a négy demokratikus felfogás (elv) különösen az utolsó felfogás a vezetés és általában az emberek tudatába beépül, akkor az ilyen önbíráskodó felelősségre-vonás ritkább lesz. Emlékeztetőül az utolsó felfogás, elv: a közös döntéshozással kapcsolatos felelősségre-vonás csakis közösség az állam kiváltsága és feladata lehet, egyének csoportok ilyen felelősségre-vonást nem tehetnek meg.

Ez a felfogás azt mondja ki, hogy szükséges a felelősségre-vonás, de az csak törvényesen az állam által szabályozottan lehetséges.

Összefoglalnám a fenti „káosz” lényegét.

Az alapprobléma az, hogy a szavazásos (demokratikus) döntéshozásban (főleg ha titkos a szavazás) elveszhet az egyéni felelősség és így felelősségre-vonás is.

A szavazásos döntéshozásban a kollektív felelősség mindenképpen megáll (máshol nincs kollektív felelősség, ez kivétel), igaz ez a kollektív felelősség kisebb felelősség, mint az egyéni (személyes) felelősség. Ugyanakkor az egyéni (név szerinti) szavazás is lehetséges, ekkor már az egyéni felelősség is kiszámítható, figyelembe vehető.

Nyilván itt ketté kell választani egy kisebb közösség, vagy egy testület szavazását, egy nagyobb közösség, vagy akár nép szavazásától. Az utóbbiban technikai okok miatt sem lehetséges (egyelőre nem lehetséges) az egyéni (név szerinti) szavazás és annak figyelembe vétele. Ekkor csak a csökkentett kollektív felellőség áll meg. Hogy ez gyakorlatilag mit jelent, arra itt nem térek ki. Csak annyit jegyzek meg, ha egy közösség rosszul szavaz (rosszul dönt), akkor azzal önmagának is árt, tehát eleve szankcionálja magát.

A továbbiakban a kisközösségek, testületek szavazásáról lesz szó. (A vezető testületek a népnek is árthatnak, használhatnak a szavazásos módszerrel meghozott döntésükkel.) 

Az egyéni szavazásnak két akadálya van. Az egyik, hogy döntés jóságától függetlenül, csakis, azért mert szavazata egy csoportba illik, vagy éppen abból kilóg, jelenleg még „szankcionálhatják” a szavazót. Ezt a jövőben a jog megakadályozza. A másik akadály az, hogy az egyéni felelősség sokakat visszariaszthat szavazástól. Ez természetes, nem kötelező szavazni, nem kötelező a hatalmat gyakorolni. Aki nem akarja a hatalmat gyakorolni, az álljon félre, és persze másképpen se gyakorolja hatalmat, és az esetleges sikerből is szerényen profitáljon. (Ha a rossz döntéshozásnak van büntetése, akkor a jó döntéshozást valahogy jutalmazni kell.)

Tehát végeredményben, a jövőben nem lesz akadálya az egyéni (név szerinti) szavazásnak, így a kollektív felelősség mellett az egyéni felelősség is kiszámítható, és létrejöhet egy teljes értékű felelősségre-vonás.

Sőt a szavazás egyik helyes alapelvének is meg kell valósulnia a jövőben: mindenki saját véleménye szerint szavazzon. A lényeges gát itt inkább az (itt is az), hogy az előzetes szankció (csak azért kerül hátrányba, mert a szavazata ide, vagy oda sorolja az illetőt) megszűnjön.

A következő feladat rajzolódik ki. Meg kell szüntetni az előzetes szankciót (csak azért kerül hátrányba valaki, mert szavazata ide, vagy oda sorolja be). Ezzel együtt a nyílt név szerinti szavazásokat kell preferálni (ahol lehet), amely lehetővé teszi a döntéshozás jóságától függő, teljes egyéni felelősség megállapítását.

A szavazások alapvető szabályozása.

Egyfelől nemcsak közerkölcs ítélné el azokat, akik önbíráskodóan felelősségre vonják a szavazókat, de a jog is elítélné ezt.   Pl. a jog szankcionálná azt, (azért felelősöket) ha valaki frakciójából kiszavaz, és ezért bizonyíthatóan hátrányba kerül. Szankcionálna, minden bizonyíthatóan hátrányba kerülést. Tudom, hogy ez csak részmegoldás, mert ezek az önbíráskodások általában nem nyíltan történnek, de azért valamit jelentene egy ilyen törvény, főleg a törvény üzenete.

További megoldás. A demokrácia tudomány, és jog még pontosabban tudományosabban megállapítaná hogy vezető testületek ill. a kisközösségek mely esetekben, mely döntésekben, szavazhatnak titkosan, és mely estekben szavazhatnak nyíltan, ill. mely esetekben választhatnak szabadon a kettő között.

Az is közelebb vinne a megoldáshoz, ha vezető testületek ill. kisközösségek kiegyenlített nyílt eredményű szavazási mechanizmusát, a demokrácia tudomány és jog is, főleg a fontosabb testületek esetében, meghatározná.

A következő megoldás: a felelősség szelektálása állandó kérdésekkel.

A jövő szavazásainak, legyen az bármilyen szavazás (testületi, kisközösségi, népszavazás jellegű, titkos, nyílt, stb.), érdemes a következő kérdésekkel kiegészíteni. Persze jelenleg csak azok tudnak szavazni, akik elmennek. A jövőben azonban közvélemény-kutató jellegű a szavazások lesznek, így ezekre a kérdésekre  sokan tudnak majd válaszolni.

Ön azért nem szavaz, mert a felsorolt alternatívák egyikével sem ért egyet, nem kíván részt venni a szavazásban. Ön azért nem szavaz, mert a felsorolt alternatívák, Ön szerint közel egyenlők, eldönthetetlen a választás. Ön azért nem szavaz mert nem áll elég információ a rendelkezésre, és ez az Ön hibája, vagy a tájékoztatás hibája. A kérdésekre adott válasz azért is fontos, mert amennyiben azt válaszolja, hogy számára egyik alternatíva sem elfogadható, úgy nem vonható felelősségre sem egyénileg, de a kollektív felelősség sem vonatkozna rá. Ekkor ugyanis az illető kijelenti, hogy nem kíván részt venni a szavazásban. Ha például egy szavazás témája az, hogy valakit ártatlanul megverjenek vagy börtönbe csukjanak, akkor egyetlen lehetősége a vétség, ill. a kollektív vétség alól az, hogy kijelenti: én egyik alternatívával sem értek egyet, nem kívánok részt venni a szavazásban. Ugyanez arra nem igaz, aki információ hiány, vagy egyenlőség miatt nem kíván részt venni a szavazásban. Az, aki azt válaszolja, hogy nem kíván részt venni a szavazásban, nyilván nyilvánosságra akarja hozni e döntését, azért hogy őt ne terhelje felelősség. Ha tehát titkos is a szavazás e megoldás szerint azért elválaszthatók, akik felelősségre vonhatók, és akik nem vonhatók felelősségre. Aki nem szavaz, vagy bármilyen más választ ad, az felelősségre vonható, aki szavaz, de azt válaszolja hogy egyik alternatívával sem ért egyet, nem kíván részt venni a szavazásban az nem vonható felelősségre.

 Van másik értelme is ennek a három kérdésnek. Meg lehet állapítani belőle, hogy milyen magas színvonalon lett megszervezve a szavazás.  Alacsony a színvonal, ha sokan azt válaszolják, hogy nem kívánnak részt venni a szavazásban. Akkor is alacsony, ha sokan információhiány miatt nem képesek szavazni és ez nem az ő hibájukból történt. A vezetés, legalábbis a szervezők és azok felettesei a szavazások rossz szervezéséért is felelősségre vonhatók. Mivel a vezetések esteében általában maga vezetés szervezi a szavazásokat (pl. a parlament a parlamenti szavazásokat), ezért maga a szavazó testület is felelősségre vonható a rossz szervezésért. Ezen kívül felelősségre vonhatók, azért mert rossz döntést hoztak. Ha ez nyíltan történik, akkor azok, akik a rossz döntésre szavaztak. Ha pedig titkosan, akkor kollektíven az egész vezetés hibás, kivéve azok, akik elhatárolódtak a döntéstől.

A fenti négy megoldást (a szavazások miatti önbíráskodások szankcionálása, a nyílt és titkos szavazások pontosabb meghatározása, a kiegyenlített nyílt eredményű szavazási mechanizmus, a felelősség szelektálása állandó kérdésekkel) nevezzük a szavazások alapvető szabályozásának. A szavazások alapvető szabályozása részben demokráciatudományos, részben jogi, ill. közös feladat.

A négy alapelv (a szavazásos döntéshozás preferálása, lehetőleg mindenki önálló véleményével szavazzon, a klikkesedés főleg az ellenséges klikkesedés káros, csak az állam vonhat felelősségre a szavazásos döntéséért) kidolgozása és terjesztése társadalomtudományos, valamint oktatási, tájékoztatási feladat.

A tényleges demokráciában a következők is biztosítják azt, hogy nem legyen klikkesedés, ellenséges klikkesedés ill. a szavazások optimálisan legyenek végrehajtva, ill. azt, hogy emellett megmaradjon a felelősségre-vonás lehetősége.

A független tudományos, demokratikus testületek, egy sereg ok miatt kevésbé lesznek fogékonyak a klikkesedésre. Egyfelől testületek helyi szervezeti funkcióbeli szétválasztása miatt nehezen alakulnak ki klikkek. Másrészt, ha lesz is a testületek között, illetve a testületen belül némi hatalmi verseny az sem kieséses rendszerű lesz. Jelenleg úgy kerül egyik csoport hatalomra, hogy a másikat lehetetlenné teszi, ledegradálja. A jövő testületei egymástól függetlenül kerülnek pozícióba.  Továbbá az említett négy alapelv, ill. négy szabályozás meggátolja azt a kevés klikkesedést is, ami esetleg kialakulhat.

Visszatérnék arra a problémára, hogy az esetenkénti felelősségre-vonással, elveszhet a demokrácia, a szavazások lényege.

A népréteget, lakosságot (népszavazás jellegű szavazások) nem lehetséges felelősségre-vonás, a lakosságot legfeljebb a kollektív felelősség terheli ill. az önkritikus felelősségre-vonás lehetséges.

Ami pedig a vezetést illeti. Jelenleg valóban elveszik a demokrácia lényege azzal hogy pl. a parlamentben szinte kötelező jelleggel szavaznak a képviselők. Én éppen azt akartam kifejteni, hogy a jövőben ne legyen ilyen kötelező jellegű szavazás, még akkor sem, ha nyílt lesz a szavazás. Másfelől a felelősségre-vonás csak ekkor problémás, ha az szabályozatlan. Egyébként a felelősségre-vonás azért is szükséges, hogy a szavazók felelősségük teljes tudatában szavazzanak.

Jelenleg mindegyik, a történelmi felelősségre-vonás, a leváltás, az egyéni konkrét felelősségre-vonás létezik, de mindegyik szabályozatlan. Ha tiszták lesznek a felelősségre-vonás szabályai, akkor azt gondolom, hogy a szavazók ennek tudatában, a véleményük mégis vállalva nem semmisül meg a demokrácia lényege.  Összegezve: a rosszul szavazók felelősségre-vonása egy pontos differenciált törvény által jöhet létre, ez esetben nem veszik el a demokrácia lényege.

Amiről e fejezetben beszéltem az nagyrészt jövő zenéje. Jelenleg még a nyilvánvalóan rossz döntések, sincsenek szankcionálva. Természetesen nem börtönbüntetésre kell itt gondolni. Az viszont nagyon is igazságos lenne, hogy aki többször is rossz döntést hoz, történjen az akár szavazással, az távozzon a pozíciójából.   A jövőt viszont a jelenben kell kialakítani, legalábbis a kialakítását elkezdeni. A tényleges demokrácia kialakuláshoz pedig ezeket, a problémákat meg kell oldani.

Néhány más választással kapcsolatos jelenlegi feladat.

A jelenlegi államkapitalista rendszer keretein belül az embereknek arra kellene törekedni, ha számukra közel két párt közel egyformán szimpatikus, akkor a kisebb pártra szavazzanak. A választási szabályoknak arra kellene törekedni, hogy a parlamentben több kispárt jelenhessen meg. Ezek azért szükségesek, hogy a valamivel demokratikus négy-pártrendszer alakuljon ki a kétpártrendszer helyett.

Egyéb problémák, összefüggések.

Egy gondolat erejéig térjünk vissza a rendszeregyetértésre és hatalmi harcra (klikkesedésre). Az elméleti zavart az okozhatja, hogy a klikkesedést (általában kétpártrendszert) állítják szembe a rendszeregyetértéssel (nyílt vagy rejtett egypártrendszerrel). Ezek az emberek a harmadik elemet, a tényleges demokráciát nem veszik figyelembe. Valójában három tényező van, amit logikai sorrendbe lehet rakni.  Rendszeregyetértés (nyílt vagy rejtett egypártrendszer), klikkesedés (kétpártrendszer, esetleg három vagy négy de nagy különbségű párt döntéshozása), tényleges demokrácia (több közel egyenlő párt illetve mindenki a saját véleménye alapján vesz részt a döntésben). A fejlődés ugyanazon logika mentén halad: minél többen vesznek részt a döntésben annál fejlettebb rendszerről van szó. Még pontosabb, ha egy háromszög három pontjáról beszélünk (klikkesedés, rendszeregyetértés, tényleges demokrácia), mely három pont egymással részben szemben és távol áll, de mégis van összefüggés is.

Ezek szerint a fejlődés nem más, mint a döntéshozás decentralizálása. A decentralizálást én más értelemben használom, lehet azonban ilyen értelemben is használni, a demokrácia szintjével azonosítani.

Ebben az esetben azonban hozzá kell tenni, hogy nemcsak létszámmal, de az arányokkal, az irányokkal, a módszerekkel, és még sok mindennel kell törődni.

Itt vissza kell térni ahhoz a problémához, hogy a problémakörök kettéoszlanak azáltal, hogy szükség van vezetésre is (sürgős, szakmai, részlet problémák miatt) de szükség van közös döntésekre is. A két problémakör a vezetés demokratizálódása, és a társdalom demokratizálódása részben összefügg részben pedig elválik egymástól.

Pl. jó lenne, ha Magyarországot tízezer választókörzetre osztanák és ezek szerint tízezer parlamenti képviselő döntene az országos problémákról? Nem lenne jó, mert technikailag szinte lehetetlen lenne egy parlamenti szavazás lebonyolítása. Ugyanakkor a népréteg lakosság ennek ellenére nem venne részt a közvetlenül a döntésekben. Ez kapcsolódik a társadalom demokratizálódásának problémaköréhez. Továbbá a puszta létszámnövekedés nem oldaná meg, hogy képviselők, kiváló, a népet valóságosan képviselő emberek legyenek. Ez kapcsolódik a vezetés demokratizálódásának problémaköréhez.

Ez egy példa arra, hogy önmagában a döntések decentralizációja nem elég. A döntéseknek csak bizonyos irányú, arányú, szervezettségű, módszerű, stb. decentralizációja jó.

Feladatok

Egy viszonylag egyszerű csökkentés. Amennyiben valaki, vagy valakik, döntően, 80% felett, egy, vagy több csoportot (a másik oldalt, csoportokat) hibáztatják, és egy másik csoportot, csoportokat (önmagukat, a maguk csoportját, a szimpatizáns csoportokat) még 20%-ban sem, úgy azok a valakik elvesztenék a szavahihetőségüket, vagyis leírnák magukat. Ezt a módszert akár a média is alkalmazhatná. De az egyszerű állampolgárnak mindenképpen alkalmazni illene.

A manipuláció, főleg az ellenségképpel operáló manipuláció csökkentése is csökkenti a klikkesedést.

Az is csökkentené a klikkesedést, ha ezekre a kirúgásokra, kiszúrásokra a jog jobban odafigyelne. Pl. ha jog behatárolná, a hatalomváltás utáni változásokat, menesztéseket, pozíciócseréket.

Olyan rendszer kialakítása, amely garantálná, hogy az ellenzék (a kisebbség) javaslatai véleménye legalább 20%-ban megjelenjen a döntéshozásban.

Természetesen a négy, öt független, viszonylag erős párt kialakulása, a valódi több-pártrendszer is csökkenti a klikkesedést. Általában tudatosan arra kell törekedni, hogy mindig (törvényjavaslat, párt, program, stb.) legalább kettő-négy valóságos alternatíva legyen.

A klikkesedés, főleg az ellenséges klikkesedés, mint a demokrácia akadályának csökkentése: a hatalomváltás utáni változások behatárolásával. Ill. az elméleti vitákat nem kövesse gyakorlati szankció. Tudatos törekvés a legalább négy valóságos alternatívára (pártok, törvényjavaslatok, program javaslatok, stb.). Oktatás szerepe a klikkesedés tudatos, elkerülése. Az ellenségképpel operáló manipuláció csökkentése.

Egyéb demokráciával kapcsolatos feladatok.

Meg kell szüntetni az előzetes szankciót (csak azért kerül hátrányba valaki, mert szavazata ide, vagy oda sorolja be). Ezzel együtt a nyílt név szerinti szavazásokat kell preferálni (ahol lehet), amely lehetővé teszi a döntéshozás jóságától függő, teljes egyéni felelősség megállapítását.  

A szavazások, (módszerek, részvételi arányok, döntéskategorizálás, összeszámolási módok, stb.) tudományos vizsgálata.  A négy alapelv: a szavazásos döntések preferálása. Mindenki önálló véleményével és az adott problémára koncentrálva vegyen részt a szavazásban.  A közösségi döntésekkel kapcsolatos felelősségre vonás a közösség az állam kiváltsága. A négy alapelv terjesztése. A négy alapvető szabályozás: a szavazatok önbíráskodó szankciójának, szankciója. A titkos és nyílt szavazások pontos tudományos meghatározása, a kiegyenlített, ill. nyílt végű szavazómechanizmusok kialakítása. A felelősség szelektálása állandó kérdésekkel.

A rossz döntésekkel, szavazásokkal kapcsolatos tiszta, egyértelmű, arányos felelősségre-vonás (leváltás), ill. erre való törekvés.

Jelenleg a kispártok preferálása a szavazások alkalmával. A kispártok, mint kisebbségek viszonylagos döntéshozói kompenzálása.

A fenti feladatok egy független tudományos testületet vagy testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

A történelmi és százalékos értékelés.

A rendszerek demokratizálódtak a történelem során, de ezekre a szempontokra nem figyeltek. A klikkesedés nem csökkent. A felelősségre vonás nincs megoldva.

A több párti rendszer, leginkább a kétpártrendszer csak klasszikus kapitalizmusban és az államkapitalizmusban jött létre. Ezt nevezik a szinte tökéletes demokráciának, miközben ez ellenséges klikkesedés mellett csak 2%-os demokrácia. Másfelől ha négy-pártrendszer lenne, és nem lenne ellenséges klikkesedés hatalmi harc, és választási rendszer is demokratikusabb lenne akkor ez demokrácia elérhetné 30-40%-os demokráciát. Kérdés, hogy most melyiket értékeljem. Az átlagos változatot a 2-5%-os demokráciát vagy a kiváló változatot a 30-40%-os demokráciát. Ugyanakkor az egypártrendszernek (központosított hatalomnak) is lehetnek diktatórikusabb és demokratikusabb változatai. Pl. nem mindegy, hogy az egy párt belső demokráciája milyen? Elképzelhető egy olyan politikai irány mikor a vezetés éppen az ellenséges klikkesedés elkerülése miatt választja az egypártrendszert, viszont az egypártrendszeren belül egy magas szintű belső demokráciát épít ki. Elképzelhető, de ennek a gyakorlati megvalósulási esélye több okból igen csekély. A történelem is ezt bizonyítja. Tehát a többpártrendszer általában demokratikusabb, mint az egypártrendszer.

Az ellenhatalmi rendszert, a képviseleti rendszert, a hatalmi fékek erősödését már, mint a demokratizálódást egyszer pozitív folyamatként értékeltem. Kérdés hogy e rendszertényezőben is ugyanezt kell értékelni, vagy ennek van egy önálló aspektusa. Felvethető a kérdés: rendben van hogy kialakult az ellenhatalmi rendszer (egyik hatalmi egység, ág ellenőrzi, kiegyenlíti a másik hatalmi egységet, ágat), de miért kell az ellenséges klikkesedésre rájátszani. Ugyanakkor nem mindenhol játszanak rá. Az sem lenne igazságos, ha csak az ellenséges klikkesedést értékelném mindentől elvonatkoztatva. Ebben az esetben megállapíthatnám, mivel ez a diktatúrákba és egypártrendszerbe nem illeszkedik bele, ezért e rendszerekben a vezetés ezt nem generálja és így csekélyebb mértékben jelentkezik. Hozzá kell tenni, hogy nincs olyan rendszer, ahol ez ne jelenne meg. A brezsnyevi szocializmusban pl. a vicclapok kedvenc témája volt a fúrás. Ez azt jelentette, hogy a vezetők fúrták egymást (lejáratták egymást, feljelentették egymást, stb.), nem csak viccekben, de a valóságban is. A brezsnyevi szocializmusban így jelentkezett a klikkesedés a hatalmi harc. Ezzel együtt mivel ez nem volt a rendszer szerves része, politikai síkon sokkal csekélyebben jelentkezett, mint az államkapitalizmusban. Ugyanakkor az sem lenne igazságos, ha ezért a brezsnyevi szocializmust magasabbra értékelném.

Be kell vallanom, ezen az alapon nem tudok értékelni.

Így hát maradok az egyszerűbb változat mellett: a felsorolt feladatok szerint értékelek. Melyik rendszerben milyen fokon teljesítették a felsorolt feladatokat. Azt kell mondanom, hogy egyik rendszerben sem teljesítették. Nyilván hogy a demokratizálódással valamennyit fejlődött a vetés és lakosság demokrácia-felfogása. Az is nyilvánvaló hogy a demokratizálódással együtt valamennyire, halványan, nyomokban megjelenik a szavazások szabályozása. Tudatos építkezésről, teljesítésről azonban nem beszélhetünk.

A százalékos értékelés.

Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,6%, klasszikus kapitalizmus 0,8%, államkapitalizmus 1,2%, brezsnyevi szocializmus 1%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,2%?  A tényleges demokráciában mikor a felsorolt feladatok tudatosan lesznek teljesítve és ezáltal teljesülnek is akkor e rendszertényező 2%-ot fog jelenteni.

Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus. Összevont rendszertényező. A/1, A/4, A/4/2, A/ 5, A/6 ábrák. A döntéshozó m. ábrái és más ábrák.

Részei: A demokratikus felügyeleti és irányító rendszer. A korszerű közvetlen demokrácia.  A demokratikus  döntéshozás, objektív tájékoztatás, és közvélemény-kutatás. A kisebbség méltányossága, a kár határai, a jóvátétel (kompenzáció). A döntéshozás helyes menete. A futószalag-rendszerű törvénykezés. Jogkiválasztás jogszűrés a demokratizálódás szempontjából.

A demokratikus felügyeleti és irányító rendszer. Rész-rendszertényező. A/4, A/4/2 ábra.

Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.

E fejezet is inkább az intézményrendszer szempontjából (nem az elvek, módszerek szempontjából) taglalja a döntéshozó mechanizmust.

A demokratikus felügyelet alatt jelen esetben leginkább testületet értünk, de tágabb értelemben ez lehet testület, vagy személy.

A fejezet egyben a feladatok felsorolása.

Az én elképzelésem szerint a legfelső jogalkotó testületek egyben a legfelső demokratikus irányító és felügyelő testületek szerepét is betöltenék. Másfelől viszont minden rendszertényezőhöz, problémakörhöz csatlakozna egy ilyen jogalkotó, irányító, felügyeleti testület, tehát ezekből sok lenne és ezek a testületek egymástól a lehető leginkább el lennének választva.

A horizontális szerkezet (közösségek testületek egyben problémakörök) szétválasztása növekedne.  A vertikális szétválasztás sem csökkenne. Igaz, hogy a jogalkotás és az irányítás összemosódna, viszont a legfelső jogalkotó, irányító, felügyelő testületek e jelenleginél élesebben lennének szétválasztva a szaktörvénykező, és jogalkalmazó testületektől, szervektől. A szaktörvénykező és jogalkalmazó testületek is elég élesen lennének szétválasztva.

A szétválasztás módszeriről egy másik rendszertényezőben már beszéltem.

A legfelső jogalkotó, felügyelő testületek feladatai: a problémakörrel kapcsolatos törvényjavaslatok készítése. Részleges döntéshozás a saját maga és mások általi törvényjavaslatok vonatkozásában. A problémakör elméleti feldolgozása, az alapvető elvek, meghozása, az elvek felügyelete. A problémakörrel kapcsolatos gyakorlati demokratikus felügyelete és irányítás. Az idetartozó szaktörvénykezők, és jogalkalmazók demokratikus, nem közvetlen felügyelete.

A demokratikus felügyelet szabályai és egyben feladatai. A demokratikus felügyelő nem hozhat önmagában a felügyeltre vonatkozó törvényt, csak tőle független más testületekkel együtt. A döntéshozásban részt vehet, mint egy szereplő. A döntéshozásban rész vehet a felügyelő a felügyelt és ezen kívül legalább két független döntéshozó, az egyiknek mindenképp a népnek kell lennie. Az sem lenne jó ha döntéshozásban nem vehetne részt a felügyelő, vagy a felügyelt, de mindkettőnek kisebbségben kell lenni. A demokratikus felügyelő közvetlenül nem irányíthat, de leellenőrizheti a törvények betartását. A demokratikus felügyelő javasolhat, de nem utasíthat. A demokratikus felügyelő nem szankcionálhat önmagában, de javasolhatja a szankciót, és részt vehet a szankció eldöntésében, de abban nem lehet többségben. A demokratikus felügyelet, még ha az a vezetésen belül is van, akkor sem lehet oda-vissza jellegű. Továbbá ahol lehet, kerülni kell a hierarchiát. A jogalkotó legfelső testületek körrendszerű felügyelet lényege, hogy az oda-vissza, kölcsönös felügyeletet, ill. a hierarchikus felügyeletet elkerülje.

Ugyanakkor a felügyeletnek ésszerűnek, logikusnak és átláthatónak kell lennie. A demokratikus felügyelet és az ésszerű, átlátható felügyelet egymást erősítik.

Mindez, mint feladat egy mondatban összefoglalva: a demokratikus és ésszerű irányító rendszer és felügyelet kialakítása.

A demokratikus rendszer (lehetséges) irányító és felügyeleti rendszere.

Az A/4, A/4/2 ábrák vázolnak egyféle lehetséges irányító és felügyeleti rendszert. Ezeket az ábrákat  nem magyarázom nem részletesen, csak néhány részletüket vázolnám.

A kör-felügyelet csak néhány helyen lett megrajzolva, természetesen minden jogalkotó testületnek meglenne a maga felügyeleti testülete. Az ábrák csak felületes elvi vázlatok, tehát messze nem pontosak, ami a részleteket illeti.

 A körfelügyelet egyik célja szintén a hierarchia (egyik testület se legyen nagyobb hatalmi pozícióba, mint a másik) kialakulásának a megakadályozása.  A jogalkotó testületek ezen kívül még felügyelnének egy vagy több szaktörvénykező, illetve jogalkalmazó testületet is.

A demokratikus rendszer többi eleme (demokratikus felügyelet, kombinált népi ellenőrzés, testületi (belső) demokrácia, objektív vezető-kiválasztás, helyi szervezeti, feladatbeli szétválasztás, stb.) biztosítja, hogy a felügyelő testületek ne kerüljenek túlzott hatalmi helyzetbe. Ezt többek között az elválasztott testületek biztosítanák. Továbbá a közvetlen kézi irányítás helyett az írásos, szerződéses irányítás biztosítaná. Ezek más rendszertényezők feladatai.

A jelenlegi minisztériumok, ill. kormány feladatait a jövőben is el kell látni, a hogyan a mechanizmusa viszont változik. A mezőgazdaság, ipar, stb. a gazdasággal kapcsolatos rendszertényezők és testületek alá tartoznának. Az igazságszolgáltatás: a joggal kapcsolatos rendszertényezők, és testületek közé sorolható be.

A jövőben is fontos lesz a külpolitika, a biztonságpolitika, a nemzetvédelem, az egészségügy, oktatás, a természetvédelem, közlekedés, az információáramlás, és még lehetne sorolni, ezeket az egyéb kategóriába soroltam. Ezek olyan fontos területek, hogy külön független tudományos testületet igényelnek, akik feladata a területek felügyelete, fejlesztése, a lényeges elvek, tervek kialakítása és a ezekkel kapcsolatos törvényjavaslatok elkészítése. Másfelől a mások által benyújtott törvényjavaslat elfogadásában vennének részt a jogalkotó testületek.

E jogalkotó testületekhez is tartoznának szaktörvénykező és jogalkalmazó testületek. Pl. maguk a katonák egy része a szaktörvénykezők a nagyobb része a jogalkalmazók (végrehajtók, szolgálattevők). A jelenlegi kormány mechanizmusa tehát többek közt annyiban változik, hogy az egyes minisztériumok egymástól jobban szét lesznek választva, nem lesz közös vezetésük (miniszterelnök, stb.) és leginkább csak távközlés általi (főleg iratok általi) munkakapcsolatban lesznek Másrészt a minisztériumokon belül is jobban szét lesz választva a lényegi döntéshozó testület, a szaktörvénykező testület ill. a jogalkalmazó testület. Egy-egy minisztérium (nem mindegyik) pedig több független testületre bomlik fel.

A szétválasztás mellett az egyenrangúság a másik elv, vagyis a cél, hogy a jogalkotó testületek egyenrangúak legyenek, a szaktörvénykező testületek szintén, ill. a jogalkalmazó testületek szintén egyenrangúak legyenek. Ez nemcsak demokratikusabb mechanizmus, de tisztább logikusabb mechanizmus is.

A felsorolt területek a (külügy, nemzetvédelem, biztonság, egészségügy, természetvédelem, oktatás, művelődés stb.) tehát független tudományos (jogalkotó) testületet igényelnek. Ezeken kívül már nagyjából szó volt a többi rendszertényezőről ill. azok alá tartozó független tudományos jogalkotó testületekről. az A/4 ábrán is látható ezek egyféle csoportosítása.

Külön csoport a döntéshozó mechanizmust felügyelő (irányító, jogalkotó) független testületek. Más elnevezéssel, a demokratikus döntéshozást felügyelő (irányító, jogalkotó) független testületek.

Elképzelésem szerint, összesen (Magyarországi méretekben), mondjuk 70-90 független tudományos testületre, lenne szükség. Ezek testületi (pl. átlagosan 10 tagú) vezetése, összesen 7-800 fő. Őket nevezhetjük a rendszer elit vezetésének. Figyelem, fontos, hogy ez a 800 fő egyenrangú, nincs egyszemélyi vagy szűk csoport vezetés. A jogalkotó testületek érdemi munkatársai, mondjuk testületenként átlagosan 100-300 fő, ez összesen kb. 15 000 fő. Ha feltételezzük hogy legalább szükséges 100 szaktörvénykező testület, és 150 lényegesebb jogalkalmazó testület és ezek testületi vezetése átlagosan 10 fő, akkor az összesen további 2500 fő. A fontosabb középvezetés tehát úgy 20.000 főt tenne ki. Jelenleg mondjuk úgy 50 ember, aki az elit vezetés meghatározó részét alkotja a középvezetést elég nehéz behatárolni.

Valójában azonban nem ezek az arányok okoznák elsősorban a demokratikus rendszer, kisebb, arányosabb és igazságosabb hierarchiáját, hanem az hogy a nép részvételével, csökken az elit vezetés és a középvezetés hatalma, míg a nép hatalma ugyanilyen arányban nő. Ezt leginkább az A/2, ill. A/7, A/8 ábrák  mutatják.

A szaktörvénykezés és jogalkalmazás földrajzi, közigazgatási, felosztásáról egy másik fejezetben szólok.

E feladatok független, tudományos, demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

A korszerű közvetlen demokrácia.  Rész-rendszertényező. A döntéshozó m ábrái. A demokratikus e ábrák.

Érdemes átolvasni a „Demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan” c. fejezetet.

Innen már a demokratikus elvek, módszerek szempontjából taglalom a döntéshozó mechanizmust.

Az egyszerűsített (nincs kijelölt nap, személy szerint kiosztott szavazólap, szavazóurna, stb.) népszavazások bevezetése.

Erről már pl. a költségvetéssel kapcsolatos népszavazásnál beszéltem.

És máshol is, pl. a „Demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan” c. elméleti rendszertényezőben.

Vázlatosan arról van szó, hogy a kérdéseket sok helyen nyilvánosan teszik közre. A szavazóknak akár másfél hónap is rendelkezésükre áll a szavazatok leadására. A szavazatot több helyen, módón (ingyenes ajánlott levélben, interneten, külön szavazóvonalon) lehet leadni.  A visszaéléseket, a többszörös szavazatot a személy szerinti szavazószám, és a számítógépes feldolgozás biztosítja. A szavazás titkosságát pedig pl. a szavazószám más adatoktól való elkülönítése, ill. a zártkörű feldolgozás biztosítja. Egyébként a jövőben egy sokkal bizalmasabb (az állam barát, szolgáltató és nem sunyi ellenség) légkör fog kialakulni. Pontosabban úgy fogalmazok, hogy bizonyos fokú bizalmi légkör nélkül nem jöhet létre a tényleges, közvetlen demokrácia. Ha ez a légkör megvan, az állampolgár biztos benne, hogy hatalomnak nem tetsző szavazatát semmilyen retorzió nem követi, akkor tulajdonképpen névvel is történhetne a szavazás. Addig pedig különböző módokon lehet biztosítani, hogy az állampolgárt ne érje hátrány a szavazata miatt.

További különbség még az lesz, hogy a hagyományos önkéntes, szabad szavazatok mellett szinte mindig lesz egy a társadalom minden csoportját, rétegét arányosan magában foglaló reprezentatív csoport, aki szavaz.

Ezt a fajta szavazást, mivel hasonlít egy olyan közvélemény-kutatáshoz, amelynek eredménye érdemben beszámít a komoly döntésekbe, törvényalkotásba, nevezhetjük: közvélemény-kutatás jellegű népszavazásnak is.

Az egyszerűesített szavazás (választás) lényege, hogy a nehézkes, hagyományos népszavazások helyett, korszerű eszközök (számítógép, azonosító-kártya, stb.) segítségével olyan szavazások történjenek, amelyekbe sokan, könnyen, kényelmesen, az ügyet átgondolva, egyéni véleményüket kialakítva tudjanak részt venni. További lényeg: az ilyen szavazásokat könnyen meg lehet szervezni, a költségük is alacsonyabb, ezért gyakran történhetnek ilyen szavazások.

A másik lényeges különbség, hogy a népszavazások ügydöntők lesznek, de csak részlegesen lesznek ügydöntők. Másképpen fogalmazva: nemcsak a nép vesz részt a döntésben. Mindezek azt eredményezik, hogy a jelenleginél sokkal több döntésbe szólhat bele érdemben a nép, a lakosság. Olyan döntésekbe is, amelyek jelenleg elképzelhetetlen a nép részvétele, mint alkotmánymódosítás, mint költségvetés-megállapítás. Sőt, ezek lesznek a népszavazások legfőbb, állandó területei, és persze legfelsőbb vezetők kiválasztása, leváltása. Továbbá a fontos, alapvető törvények magalkotása. 

A nép fogalma, a demokratikus döntéshazásban, az érintett többség. Amennyiben országos ügyről van szó, akkor a szavazóképes állampolgárok. Amennyiben szűkebb ügyről akkor az érintett emberek, amelyek gyakran azonosak a testület dolgozóival, illetve ügyfeleivel. Országos ügyekben a népet képviselhetik az önként szavazók és széleskörű (pl. 10.000 fős) reprezentáció. A reprezentációt minden rétegnek csoportnak megfelelő arányú véletlenszerűen kiválasztott emberek alkotják. A reprezentációs szavazás még jobb megoldása, ha bizonyos adatok egyeztetésével mindenkit besorolnak: benne van a reprezentációban, vagy kívül esik, és bennlevőknek (véletlenszerű kiválasztás) 2-szeres értékű a szavazata.

Ezen felül még a jelenlegihez hasonló országos választások, illetve a népszavazások. A jövő demokráciájában az országos választások népszavazások is sűrűsödni fognak, de nem az igazi megoldás. A korszerű, egyszerű, olcsó megoldás az általános törvénykezésben állandó részvétel az önkéntes szavazók és a népreprezentáció részvételével. Nem annak a jelenlegi alapelvnek kell érvényesülni, hogy az ügyek nagy részében csak a vezetés döntsön, egy kisebb részében, pedig csak a nép döntsön, hanem annak, hogy a nép igen sok (a lehető legtöbb) döntésben, mint szavazatarány befolyásoló részt vegyen. Vagyis, hogy szinte mindenben a vezetés és a nép együtt döntsön.  Mindezt nevezhetjük közvetlen demokráciának, a nép közvetlenül vesz rész a döntéshozásban.

Ugyanakkor nem alapelv az, hogy bizonyos döntésekben csak a vezetés döntsön, más kérdésekben csak a nép döntsön, hanem az hogy minden döntésben lehetőleg minden döntéshozó egység vegyen részt csak az arányok változzanak. Vannak különböző fajta döntések, melyek az alapvető döntéshozó egységek különböző arányait igénylik. Viszont általában minden döntéshozó egységnek részt kell venni a döntéshozásba. A döntésfajták szerinti, arányokat és a lebonyolítást pedig a törvényeknek kell meghatározni.

A jogalkotó testületek, intézmények szükségszerűen végeznek tudományos (társadalomtudományos) elemző, és törvényjavaslat előkészítő munkát. A társadalomtudományos elemző munkát kötelesek úgy végezni, hogy a nép véleményét a néppel kapcsolatos statisztikákat figyelembe veszik. Csak az a törvényjavaslat (általában szabályozás, vagy bármilyen elemzés) fogadható el, amely indoklásából nem hiányzik a bizonyható népvélemény, ill. néppel kapcsolatos statisztikai hivatkozás.

Feladatok vázlatosan.

Az egyszerűsített népszavazások (választások) kialakítása és azok gyakori alkalmazása. A népszavazások kiterjesztése a döntések minden területére, pl. alkotmány, költségvetés, stb. Minden érintett személy, csoport részvétele a döntéshozásban. Elsősorban a széleskörű reprezentatív közvélemény-kutatások, mint egyszerűbb népszavazások sűrű és átgondolt alkalmazása. (másodsorban a hagyományos népszavazások korszerű alkalmazása. A döntéshozó egységek, mint felettes testület, adott vezetés, és a népréteg melynek két része az önként szavazók és a népréteget reprezentáló csoport. Az eldöntendő kérdéshez igazodó döntésmód és döntési arányok kialakítása. A döntéshozó egységek helyes arányának, helyes szavazati arányok kialakítása. Ezeknek az elméleti feldolgozása és ebből eredő alapvető szabályainak a kialakítása.

E feladatok független, tudományos, demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

A demokratikus döntéshozás, objektív tájékoztatás, és közvélemény-kutatás. Rész-rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái. A demokratikus e ábrák. (Költésvetésről szóló szavazólap.)

Érdemes átolvasni a „Demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan” c. fejezetet.

Persze a népszavazás csak akkor fogja betölteni a hivatását, akkor lesz torzításmentes, ha azt egy objektív tájékoztatás előzi meg.

Először is meg kell különböztetni az általános tájékozottságot és a döntéshozatalhoz szükséges tájékozottságot. Bár a kettő összefügg itt és most elsősorban a döntéshozáshoz szükséges tájékoztatásról lesz szó.

Az általános tájékozottság az oktatásból, a hírekből és egyéb általános tájékoztatási műsorokból eredhet. Az általános objektív tájékoztatás egy összetett rendszertényező, amire több helyen kitérek. Van egy oktatási vonatkozása. Van egy módszerbeli (trükkös, manipuláció, stb.) vonatkozása. A véleményformálás, mint a hatalom vonatkozása. Az objektív tájékoztatás összefüggésben van a második nagy társadalmi körrel, a tudomány, oktatás, vélemény, törvény körével. Az oktatás, tájékoztatás, mint a vélemények befolyásolása, egy speciális hatalmi ág, hiszen közvetve alakítja a törvényeket. Az oktató, tájékoztató alakítja törvényhozók véleményét (nép ill. vezetés) azok pedig kialakítják a törvényeket. Az általános tájékoztatásról más fejezetekben bőven esik majd szó.

Ugyanakkor a demokrácia konkrét döntésekről szól, amely konkrét döntéseket meg kell, hogy előzze ez adott konkrét ügy objektív tájékoztatása. E fejezet erről szól.

A költségvetési szavazólapon szereplő tájékoztatás, nagyjából bemutatja, hogyan képzelhető el az ilyen (egyfajta) tájékoztatás.

Az alapelv: minden döntéshozó az adott ügy minden lényeges vonatkozását, tényezőjét, (véleményeket) ismerje, legalábbis ez irányba tájékoztatva legyen. Ha egy lényeges vonatkozás kimarad, akkor az már nem objektív tájékoztatás.

A jövő demokratikus rendszerében a közszolgálati média egy külön csak erre specializálódott részének (külön, ingyenes tv, rádió, újság, kiadvány, Internet, tájékoztatás, stb.) a feladata lesz, hogy a népréteget, az aktuális megszavazandó kérdésről, törvényjavaslatról tájékoztassa. A népet reprezentáló csoportnak felkéréssel együtt automatikusan küldik el a tájékoztatást. A tájékoztatás szigorúan, az adott szavazásra vonatkozik, de annak minden vonatkozását, ill. minden jelentős véleményt tartalmaz. Továbbá ad egy tudományos összefoglalást is, amelyben minden lehetséges komolyabb alternatívát, javaslatot tudományosan, egyenlő arányban de közérthetően felsorol. Tájékoztat a vitáról és a konkrét javaslatokról. Ezen kívül szükséges egy ingyen elérhető információs központ működtetése.

A tájékoztatás persze azért szükséges, hogy a széleskörű közvélemény-kutatás, vagy népszavazás során a nép érdemben, információk birtokában, a problémát megértve tudja kifejteni a véleményét.

A tájékoztatás mellett igen lényeges a jó kérdésfeltétel.

Fontos a konkrét egyértelmű kérdések ill. alternatívák megfogalmazása. Nemrég a televízióban amolyan mini közvélemény-kutatás keretén belül a következő kérdést tették fel: ön szerint van e rasszizmus Magyarországon?  Ez egy tipikusan rosszul feltett kérdés. Jellemző a rasszizmus, vagy nem jellemző, de előfordul - legalább ilyen mértékben pontosítani kellett volna a kérdést. A népszavazási kérdések is gyakran pontatlanok, értelmezhetetlenek.

A rosszul feltett, pontatlan, túl általános értelmezhetetlen, definíció, magyarázat nélküli kérdések tönkretehetik a szavazást.  A választható alternatívák legyenek egyenlő hosszúságúak és érthetőek. A helyes kérdések feltevése külön ismereteket igényel. Célszerű, ha e feladat is – és az egyéb objektív tájékoztatással kapcsolatos feladatok is - az objektív tájékoztatásért felelős független tudományos (szakmai) demokratikus testület alá tartoznak. A média problémája persze egy másik rendszertényező, és másik testület alá tartozik.

 A jó kérdésfeltevés persze csak része a kiterjedt pontos közvélemény-kutatásnak. Többféle közvélemény-kutatás lesz a jövőben. Ezek egy részéről a következő fejezetekben részletesebben beszélek.

A lényegesebb közvélemény-kutatások felsorolása. Az adott döntéshez, törvényhozáshoz szükséges közvélemény-kutatás. Közvélemény-kutatás annak érdekében, hogy kiderüljön milyen kérdésben, kell törvényt alkotni, ill. általában változtatni. Ezt kiegészíteném, azzal hogy a demokrácia tudománya elméletileg kidolgozza, hogy a különböző döntésekben milyen arányokban kell a különböző döntéshozó egységek véleményét összegezni. Természetesen a közvélemény-kutatásnak e szerint kell eljárnia. Szükséges még olyan közvélemény-kutatás melyből kiderül, általában (lényegesebb, rendszertényezőkről, folyamatokról) nép véleménye, elégedettsége. Külön kategória a jogalkotó testületek munkájához szükséges közvélemény-kutatás.

Ezen kívül természetesen vannak más lényeges közvélemény-kutatások. Pl. egy nép, egy réteg, csoport elégedettségét, helyzetét megállapító közvélemény-kutatások. Ezek azonban nem a közvetlen döntéshozással kapcsolatos közvélemény-kutatások.

Egy másfajta felosztás. Általános törvényekben, kérdésekben, széleskörű egész lakosságot átfogó ill. reprezentáló. Kisközösségi, lakóhelyi kérdésekben az adott lakosságot átfogó reprezentáló. Testületi intézményi kérdésekben az ott dolgozók ill. ügyfelek véleménye. Általában pedig az érintett emberek véleménye.

Másfajta felosztás: a kért közvélemény, és az önként adott vélemény, panasz, javaslat.

Természetesen a közvélemény-kutatásokat, mint lényeges statisztikai adatokat nyilvánosságra kell hozni. Itt jegyezném meg, hogy persze vannak más lényeges statisztikai adatok melyet mérni, jelentőségük szerint rendszerezni, és nyilvánosságra kellene hozni. A demokratikus döntéshozóknak nemcsak a nép véleményét kell ismerniük, de a néppel kapcsolatos objektív statisztikákat is ismerniük kell. Ez pedig egy fejlett tudományos statisztikai rendszert igényel.

Természetesen a közvélemény-kutatás akkor teljes, ha az összesítés is jó.

A demokratikus döntéshozóknak nem csak a nép adott üggyel kapcsolatos véleményét kell ismerni, hanem általában a véleményét. Ezért az említett statisztikai rendszernek ez fontos része.

Erről azonban majd egy másik fejezetben lesz részletesen szó.

Feladatok vázlatosan. Az eldöntendő ügy probléma objektív, átfogó, hiánytalan tájékoztatása, mind az általános tájékoztatással, mind az egyének konkrét tájékoztatásával.

A helyes kérdésfeltétel. Általában, a sokféle, pontos (demokráciatudománynak megfelelő) közvélemény-kutatás. Elsősorban azonban az adott aktuális döntéshez szükséges megelőző, eldöntő és utólagos közvélemény-kutatások.

A helyes összesítés, valamint a döntéshozó egységek (lakosság, vezetési egységek) helyes arányainak megállapítása.

E faladatok független, tudományos, demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

A kisebbség méltányossága, a kár határai, a jóvátétel (kompenzáció). Rész-rendszertényező. A döntéshozó m ábrák a K jelű ábrák.

E téma is gyakran terítékre kerül, de a demokráciából, mint a többség akaratának érvényesüléséből sem maradhat ki.

Ismétlés.

A közösség (sok ember) összesített érdeke nem sérülhet egyes ember, a kisebbség érdeke miatt. Egyszerűbb, ha károsodásról, hasznosulásokról beszélünk.  Tulajdonképpen a károk, hasznok egyfelől mindig egyensúlyban vannak, mert ha a közösség egyes tagja károsul a közősség javára, akkor a közösség összesített haszna (ebben benne van ama károsodott ember, kisebbség is) zéró. Ugyanakkor lehetnek általános romlások is, amikor mindenki károsul. A fejlődés pedig nem más, mint, hogy lassan, de mindenki hasznosul.

A következők arról szólnak, amikor a közösség összesített kárába, hasznába nem számítjuk a kisebbség kárát, hasznát. Úgy is mondhatjuk, hogy van a széles közösség, melybe a kisebbség is benne van, és van a szűk közösség, amely ugyan többség, de nincs benne a kisebbség. A kisebbség, amely akár egy ember is lehet. Az alábbiak arról szólnak, amikor szűk közösséget nézünk, ami azért a többség.

Tehát: a „szűk” közösség (többség) összesített kára nem lehet nagyobb, mint egyes ember, a kisebbség haszna, de egyedi kisebbségi hasznosulás egyáltalán nem engedhető meg, bármekkora is az, ha a „szűk” közösség (többség) összesítve 4%-on felül károsodik. Az egyes ember kisebbség kára, nem lehet nagyobb, mint a szűk közösség (többség) összesített haszna, de az egyedi, kisebbségi károsodás nem engedhető meg, ha az 8%-on felüli, bármekkora is a szűk közösség (többség) összesített haszna. Más kérdés, amikor az egyes ember, a kisebbség önként hoz áldozatot a többség hasznára.

Természetesen mindezek a becsületes emberekre érvényesek.

A demokratikus törvénykezés alapeleme, hogy a nép megfelelő arányban vegyen részt az alapvető törvények kidolgozásában, és főleg a meghozatalában, eldöntésében. Demokratikus alapelv-e: a többség dönt? Döntően igen, de nem teljesen.

Az általános törvényekben a döntéshozó egységek, mivel a vezetést nem lehet felettes vezetésre és adott vezetésre bontani a következő: a jogalkotó testültek és a nép (lakosság). A népréteg szavazati aránya az ügyektől, problémáktól függően eltérő lehet. Viszont az arányon belül, a népréteg véleményét csak az érintettek szavazók, véleményezők többsége határozhatja meg. Tehát a többség dönt, mint elv, azért jelen van. Minden döntéshozó egységben, a többség dönt elv, érvényesül. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a tényleges demokráciában elég gyakoriak lesznek az olyan döntések, amelyekben a fő döntéshozó egység a népréteg lesz, és ekkor nemcsak viszonylagosan de abszolút értelemben is többség fog dönteni.

Minden döntés folyamán vannak hasznosultak és károsultak. Természetesen nem lehet igazán demokratikus döntés, amelyik nem veszi figyelembe az összes haszon és összes kár arányát. Nemcsak a szavazók arányát kell figyelembe venni, hanem az összes haszon és összes kár arányát is. Pl. egy közösség demokratikus döntése után létrejön egy olyan helyzet, amelyben a közösség 60%-nak életszínvonala 5%-kal javul  de 40%-nak az életszínvonala 30%-kal romlik. Természetesen ez nem lehet a demokrácia célja.  Az alapvető feltétel, hogy az összes haszon (a hosszabb távú hasznot is kalkulálva) nagyobb legyen, mint az összes kár. Valójában ez még mindig kevés. Bármekkora haszonnal járna valami, annak nem lehet az ára, hogy emberek szenvedjenek egyészségük, tönkremenjen, vagy esetleg meghalljanak. A tényleges demokráciában a kisebbség vesztesége be lesz határolva, másrészt kompenzálva lesz. Vegyük megint az előző példát, a döntés után 60%-nak az életszínvonala 5%-kal javul, 40%-nak 30%-kal romlik. Ebben az esetben már döntéshozás alkalmával gondoskodni kell arról, hogy károsodott kisebbséget különböző módokon úgy kompenzálják, hogy a kára, rosszabbodása csak legfeljebb 8% legyen. Ebben az esetben történik meg az, hogy az összes haszon, több lesz, mint az összes kár.

Ezt a helyzetet úgy lehet elkerülni, ha szavazásos döntéshozásban egyes csoportok, közösségek, azok melyek biztosan kisebbséget alkotnak emelt szavazati arányt kapnak. Valamelyik (jogalkotó, irányító) független testületnek kell ezt az emelt szavazati arányt megállapítani természetesen nem szabályozatlanul. Különböző feltételekhez lesz kötve a szavazati arány emelése, és nagysága is limitált. Továbbá ezt az arányt két független testületnek kell jóváhagynia, egyrészt az adott szakterület irányítójának, másrészt egy független testületnek (pl. e rendszertényezőt felügyelő testületnek).

A demokratikus döntéshez tehát kell egy, ill. több olyan egység, amelyik képes elfogulatlanul felmérni az összes hasznot és kárt. Ha csak a népréteg szavazna, akkor annak egyik része hasznosulók a haszon irányában lennének elfogultak, a másik része a károsultak a kár irányában lennének elfogultak. Többek között ezért is szükségek független tudományos demokratikus testületek, mint döntéshozó egységek. Ezen egységek feladata többek között az összes haszon összes kár mérlegelése, az esteleges szükséges kompenzáció kialakítása.

A kisebbség lehet változó átmeneti és viszonylag stabil.

Gyakorlatilag kismillió kisebbségi helyzet van, minden ember több száz szempontból mindig kisebbségben van. Rangsorolni kell a kisebbségi problémát. Nem lehet mindenhol szavazást tartani. A jog sem térhet ki minden esetre. Általában azonban, és mint alapvető emberi jog, ill. alapvető jogelv érvényesülhet, hogy a közösség hasznosulásának érdekében, csak korlátozottan károsodhat az egyén, avagy a kisebbség.  Ha pedig a közösség nem hasznosul, akkor egyáltalán nem károsodhat.

A kisebbségek kompenzációjának fajtái.

Emelt szavazati arány, a döntéshozásban.

A kompenzáció demokratikus formája egyrészt, az hogy az említett a problémát felügyelő független testület is részt vesz a szavazásban, másrészt, hogy limitált határokon belül egyes csoportok közösségek emelt szavazati arányt kaphatnak.

A jogi kompenzáció.

A következő (harmadik) kompenzáció, a törvényekbe beiktatott kompenzáció: pl. ez a csoport, közösség rosszabbul jár, ezért őket, így és így kell kompenzálni. A törvénybe beiktatott kompenzációt azonban a szavazásnak kell jóváhagynia. Alapvető jog írhatja elő a fejezet elején felsorolt maximált károsulási, hasznosulási arányokat. Általában azonban, és mint alapvető emberi jog érvényesülhet, hogy a közösség hasznosulásának érdekében csak korlátozottan károsodhat a becsületes vétlen egyén, avagy a kisebbség.

A lehető legnagyobb függetlenség (autonómia) biztosítása. Lehető legnagyobb úgy, mint a lehetőségekhez képest legnagyobb, amely igen változó mértékű. Még raboknak is lehet némi (egyéni és közösségi) önrendelkezése. Mely témáról egy másik tanulmányrészben a kisközösségekről szóló tanulmányrészben lesz szó.

Feladatok vázlatosan.

Általános feladat a kisközösségek, kisebbségek szükségszerű érdeksérelmének kompenzációja. A kisközösségek viszonylagos egyenlősége elvének érvényesítése.

A többségi döntés a többségi érdekek mellett a leszavazott kisebbség érdekeinek érvényesítése a méltányosság határainak meghúzásával. Az érdeksérelem határait, ill. az emelt szavazati arányt az összes kár összes haszon kiszámításának alapján kell mérlegelni. Az összes haszonnak meg kell haladni az összes kárt. Olyan szabályok, feltételek kialakítása, ami behatárolja lehetséges károsodást, mint pl.: nem lehetséges, hogy a demokratikus döntések következtében emberek betegedjenek meg, halljanak meg. Nem lehetséges, hogy a döntés következtében a közösség 25%-át vagy annál kisebb részét 8%-nál nagyobb életszínvonal-romlás érje, bármekkora a többség haszna. Nem lehetséges, hogy a döntés következtében a közösség 25-50%-át 6% nagyobb életszínvonal-romlás érje bármekkora a többség haszna. A törvényjavaslat tartalmazza a lehetséges károkat, hasznokat és az érdeksérültek kompenzációját. A szavazásos kompenzáció pedig a biztos kisebbség limitáltan megemelt (létszámához képest) szavazati arányát jelenti.

A kisebbségek érdeksérelmét károsulását több módón (emelt szavazati arány, alapjog, konkrét jog, lehető legnagyobb függetlenség) lehet és a biztonság kedvéért szükséges kompenzálni.

Mindarról amiről eddig szó volt nevezhetjük a kisközösségek viszonylagos egyenlőségének  elvének ill. annak érvényesítésének. 

Arra, hogy pontosabban mi a kisközösségek viszonylagos egyenlőségének elve, és mi az, a döntéshozatalban való részvétel kompenzációja, egy másik fejezetben még kitérek.

E faladatok független, tudományos, demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

A döntéshozás helyes menete. A futószalag-rendszerű törvénykezés Rész-rendszertényező. A/6 ábra. A döntéshozó m. ábrái.

Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.

A döntéshozás menete.

Milyen döntéshozások lehetnek (a teljesség igénye nélkül) Néhány általános probléma.

A döntéshozás menetét, sorrendjét kiváltképpen, ha alapvető, fontos törvényekről van szó, törvénybe lehet foglalni, ezért ez egy gyakorlati problémakör.

Milyen lehet a jövő döntéshozása, törvényalkotása, megint ez a kiindulópont.

A hosszabb távú terveknek, (koncepcióknak, programoknak) is meg kellene jelenni törvényben, akár az alkotmányon belül, vagy azon kívül. (Megjegyzem a program kifejezést, nem szívesen használom, mert ez meglehetősen le van járatva, zavaros kifejezés.) Természetesen ezek a törvények általános törvények, az alapvető irányokat foglalják magukba. (hosszabb távú tervek, koncepciók nélkül nincs jó döntéshozás. Természetesen nem a szocialista rendszer semmitmondó frázisokat puffogtató (előre a lenini úton, évenként 10%-kal növeljük a termelést, stb.) terveiről van itt szó. Ennél konkrétabb tervek szükségesek, olyanokra, amelyek szerkezeti, aránybeli lényegi változásokat határoznak meg.   

De a jelenlegi kiindulás is rossz: nagyjából minden rendben van, nincs szükség alapvető változásra, nincs szükség hosszabb távú változásra, nincs szükség hosszabb távú terve koncepcióra. Itt megint előjön az állandó, folyamatos, egyenletes fejlődés elve. Ha belegondolunk a jelenlegi rendszer hosszabb távú tervezettsége és tervezése borzalmas, e téren semmilyen rendszerfejlődés nem tapasztalható. Négy évente váltogatják egymást rezsimek, és nemhogy követnének egy hosszabb távú koncepciót de még azt az utat is lerombolják amin esetleg az előző rezsim elindult. Ezért magát a hosszabb távú tervezés menetét is törvénybe kell foglalni. A jelen rendszer erre nem alkalmas, ezért gondolkozzunk a jövőben. Pl., elő lehetne írni, hogy a bizonyos időnként, vagy amikor felmerül a hosszabb távú koncepciókról, tervekről is dönteni (népszavazással kombinált döntés jöhet szóba) kell. Mivel népszavazással (széles körű közvélemény-kutatással) kombinált döntés lenne, ezért nem szempont hogy ez a legfelső vezetésen belül feles, kétharmados, háromnegyedes törvénynek minősül.

Mi az amit ezek koncepciók rögzíthetnének?  Kiindulhatunk akár a 14 alapvető rendszerjellemzőből is. Pl. az állam szerepe nagysága, stb. Pl.. a kis és középvállalkozások szerepe nagysága. A nagyvállalkozások, a külföldi tőke aránya, a nagytőke, szerepe nagysága. A vagyoni jövedelemi arányok. Stb. Ehhez csatlakozhat a nemzeti fejlesztési terv. Tehát a lényeg, hol állunk jelenleg és hová akarunk eljutni. Az előfordulhat, hogy bizonyos rendszertényezők tekintetében az jön ki, hogy éppen úgy van jól, ahogy van. Viszont ha az alapvető rendszertényezők nagyobb részéről állítják ezt, akkor ott valami probléma van. Vagyis azt is elő kell írni, hogy a pl. 4 évente a koncepciók felét, ha nem is teljesen megváltoztatni, de módosítani szükséges.

Ezután kategorizáljuk így a döntéseket.

20 éves koncepciók, kialakítása, új kialakítása, ill. módosítása. 10 éves koncepciók kialakítása, új kialakítása, ill. módosítása. 4-5 éves koncepciók kialakítása, új kialakítása, ill. módosítása. A 4-5 éves koncepcióból eredő tovább nem húzható aktuális törvénykezés.  A koncepcióktól függetlenül felmerülő aktuális leglényegesebb, legnagyobb, új törvényt vagy törvénymódosítást igénylő problémák.

Talán elképzelhetőbb, ha elképzelünk egy konkrét problémát, legyen ez az évek óta húzódó vagyonadó kérdése.  Ehhez először is tisztázni kell, mit karunk az állammal tenni, milyen irányba akarjuk azt változtatni. Tisztázni kell, mi a célja, lényege az adózásnak, mit akarunk az adózással tenni, milyen irányba akarjuk azt változtatni. Tisztázni kell, hogy mekkora vagyoni hierarchiát akarunk.    Erről szólnának a pl. 20, 10 éves koncepciók. Tételezzük fel, hogy a 10 éves koncepcióba már megjelenne a vagyonadó szükségessége. A 4-5 éves koncepcióban már konkrétan meg kell jelenni a vagyonadózásnak, ebben az időszakban kötelezően meg kell valósítani a vagyonadózást, ha csak az egész  20, 10 és 4 éves koncepcióról ki nem derül, hogy az egész rossz. Ennek valószínűsége a jövő, normális rendszerében minimális.

Persze ezzel nincs tisztázva döntéshozás menete.

Rátérnék a konkrét menetre.

A futószalag-rendszerű törvénykezés lényege az, hogy nem kell megvárni, amíg egy törvényjavaslatból megszületik a végleges törvény, mert csak azután kezdődhet a másik a törvényjavaslat feldolgozása, hanem a döntéshozás fázisain folyamatosan haladnak a döntéshozások. (A jelenlegi döntéshozás olyan mintha pl.  autógyár, úgy készítene autót, hogy mindig egy autót készít, és amíg az nem készül el, addig nem foglakozik másik autó elkészítésével A modern törvényhozás, pedig úgy készítené a törvényeket, ahogy az autógyárak manapság az autókat készítik, vagyis futószalag rendszerben.

Az alapvető fázisok pedig. A törvényjavaslatok előszűrése, szelektálása. Az alapvető elemzés fázisa. A részletes és lényegi (de nem végleges) kidolgozás és jogszűrés fázisa. A vita a tájékoztatás, az átgondolás fázisa. A döntéshozás.(elfogadás, kisebb nem lényegi módosításokkal). A nem lényegi módosítások elvégzése, a teljes végleges kidolgozás. Ezután ha szükséges véglegesítő elfogadás.    

A lehetséges elutasítás utáni fázis, amelynek két változata lehetséges. Nagyobb, már lényegi módosításokkal már esetleg elfogadható lesz. Teljesen elfogadhatatlan.

Tehát a jövőben bárki (vezetés azért előnybe részesülve) tehet javaslatot törvénykezésre, törvénymódosításra, szóljon az a koncepciók kialakításról, módosításáról vagy éppen az aktuális problémákról. Bárki tehet az jogalkotó testületeknek csak kisebb nem meghatározó előnyük lenne ebből a szempontból.   

Ha a javaslat nagyjából jó, (ezt több előszűrő testület mérlegelné), akkor az megjelenne közösségi ügyekbe, a közbeszédbe. Ebben a fázisba csak az derülne ki, hogy javaslat nem orbitális ostobaság, érdemes vele foglalkozni. Az előszűrést, a szelekciót is legalább 3-4 független testületnek kell végeznie. Ezek közül az egyik az erre szakosodott független testület, lehetne. Egy másik azon testület lehetne, amely a javaslat tartalmának szakmai ismerője, amely testület munkáját a javaslat érinti. Ellenben javaslat-benyújtó nem lehet szelektáló, mert a döntése, nyilván elfogult.  Maga szelekció is bonyolult szervezett eljárás, amire itt nem térek ki.

Ekkor jönne az a kisebb fázis, hogy javaslattevő, a jogalkotó, és tudományos testületekkel együtt elkészítené a javaslat alapvető elemzését, pl., hogy illeszkedik a hosszabb távú koncepciókba, hatástanulmányokat végezne, stb.

Ez a fázis ugyanakkor egy második előszűrő fázisnak is nevezhető. 

A javaslat esetleg módosításokkal ezután is jónak, kivitelezhetőnek bizonyul, akkor jöhet a következő fázis. A következő fázis a részletes, lényegi, de nem végleges kidolgozás. Fontos, hogy lényegileg minden vonatkozása (a jogalkalmazási vonatkozása) is megjelenjen a megvitatandó törvénynek, hiszen csak erről lehet komoly vitát folytatni. És olyan állapotba kell lenni a javaslatnak, hogy jogszűrésre már alkalmas legyen. Ugyanakkor ez azért nem végleges, mert kisebb nem lényegi módosítások még beleférhetnek. A jogszűrések (pl. alkotmánybíróság) is ebben a fázisban történnek meg. Mindezek a javaslattevő és a jogalkotó, ill. egyéb testületek közös munkája. Itt azért megjegyzem, valószínűleg az életképes javaslatok döntő része eleve a jogalkotó testületektől ered.

Ezután következik a vita (tájékoztatás, átgondolás, stb.) fázisa.

Erről már több fejezetben beszéltem.  Objektív, lényegi tájékoztatásról, és a jó, lényegi kérdésfeltevésről. A kérdés néha így is szólhatna. A törvényjavaslat lényege a következő:…. A részletes javaslat pedig így szól:… Akarja ön, hogy ebből, javaslatból törvény legyen?

És arról is beszéltem, hogy lehetőleg több (2-4) egyenlő esélyekkel induló alternatívát kell vitára bocsátani. Az egyik alternatíva természetesen az éppen fennálló helyzet, pontosabban annak taglalása, hogy az miért jobb, mint a felkínált változtatás. Tehát legalább két javaslatnak kidolgozottnak kell lenni, az újnak és a régi helyzetnek. Ezen kívül törekedni kell arra, hogy ezeken kívül is megjelenjen még 1-2 eltérő, de kidolgozott javaslat (alternatíva). Az egyenlő és szervezett tájékoztatásról is több helyen beszélek. A tájékoztatás célja, hogy a jelenleg jellemző zavaros vita helyett átlátható, értékelhető vélemények, javaslatok jelenjenek meg.  

E fázishoz kapcsolódik a döntéshozó egységek kiválasztása, ugyanis ezt már a döntéshozás ellőtt ajánlatos megtenni. Az egyik egység szinte mindig a nép (közvetlen réteg és reprezentatív csoport) lenne. A másik egység szinte mindig 4-6, vagy annál több független jogalkotó testület lenne. A pontos arányokat megint egy szakosított független testület és még 2-3 független testület határozná meg.  

Magáról a döntésről nem sokat lehet beszélni.

A szavazatokat az említett korszerű módokon lehet leadni. A szavazatleadás után összesíteni és értékelni kell a döntést.

Az elutasítás utáni fázis.

Az megint egy másik kérdés, mi a teendő, ha nem kerül elfogadásra. Valószínűleg azért, mert döntéshozás fázisában felmerülnek újabb problémák.  Ekkor valószínűleg módosítva idővel pl. 1-3 év, újra megjelenhet a döntéshozók előtt.

Tehát röviden kb. 7 fázis, és nem lényegtelen a sorrend.

A javaslat ötlet kevésbé vagy erősebben kidolgozott. De ebben a fázisban még fölösleges a részletes kidolgozás.  

Alapvető (nem baromság, nagyjából rendben van elfogadható) tudományos és közvéleménybeli előszűrés. Ez az előszűrés fázisa.

Alapvető, elemzés, célja, lényege, illeszkedése a koncepciókhoz, hosszabb távú hatások, hatástanulmányok, stb. Alapvető elemzés fázisa.

Részletes kidolgozás fázisa: jogszűrés, megvalósítás, működés, stb.

Döntéshozás fázisa.

Visszatérnék a jelenlegi döntéshozás hihetetlen gyengeségére. Magyarország és a Gy. úr kormányzása sajnos erre is jó példa. Tehát nemcsak az a baj, hogy nincsenek hosszabb távú koncepciók, de az is probléma, hogy az említett 7 fázis, az alapvető sorrend sincs betartva. Pedig ezt be lehetne tartani, ez nem rendszerfüggő.   Egyszerűen azt tapasztaljuk, hogy jön egy ötlet, javaslat az elitvezetés részéről,  és az minden alapvető elemzés és részletes kidolgozás nélkül a döntéshozók elé van tárva. Nyilvánvaló, sok jelből látszik, hogy ez nem az előzetes szűrés fázisa. Pontosabban az látszik hogy az elitvezetés a jogalkotók még a döntéshozás (jogalkotás) menetével sincsenek tisztában. Ha nem is egy jobb rendszerben csak jobb rendszerváltozatban gondolkodnának, akkor legalább döntéshozás menetének kellene stimmelni. 

Az A/6-os ábra az általános törvénykezésről szól. Arról szól, hogy lehetséges olyan rendszer, amely biztosítja néprészvételt is. Továbbá arról szól, hogy létezhet olyan rendszer, amelyik a demokratizmushoz szükséges bonyolultságot mégis képes gyorsan hatékonyan megvalósítani.

Arról már szó volt, hogy a népszavazás helyett gyorsabb hatékonyabb módszer a széleskörű közvélemény-kutatás. Ez persze nem zárja ki, hogy egyes esetekben a néprétegű (lakossági) döntéshozás népszavazással történjen. Arról is szó volt, ami egyébként nyilvánvaló, hogy jelenleg a néprétegű törvényhozás, a népréteg beleszólása a törvényekbe az államkapitalista rendszerekben általában elenyésző szinte zéró. A jövő demokratikusabb rendszerében ennek nagyságrendekkel kell növekedni. Az okokat szintén sok helyen, többször több szempontból kifejtettem. Röviden térjünk ki arra, hogy mi tartozik az alapvető általános törvények közé. Egyrészt a törvényeknek is van hierarchiája. Vannak az alapvető törvények, mint pl. az alkotmány, amelyek a legfelső törvények, amelyekhez igazodni kell a többi törvénynek.  Az alkotmány alatt vannak az általános törvények, amelyek még mindig alapvető törvények, ezeknek összhangban kell lenni az alkotmánnyal és ezekhez kel igazodni az alsóbbrendű törvényeknek (szaktörvények, részlettörvények, stb.). ( Ide vehetjük a hosszabb távú tervek törvényeit is.) Másrészt általános törvények, amelyek az egész népet nemzetet, illetve annak többségét érintik. A törvények felosztásához egyszerű és jó példát szolgáltat a KRESZ törvényei. Végig kell gondolni, hogy a KRESZ-ből, mi az ami általános törvény ( pl. az autópályákon haladók lehetséges sebessége), mi az ami helyi törvénykezés (pl. egy községben a maximális sebességhatár), mi az ami szaktörvénykezés ( pl. hová tegyenek stoptáblát). Mivel erről még lesz szó ezt tovább, nem részletezném. Mindenesetre kell egy független tudományos demokratikus testület, amely eldönti, hogy melyek az általános törvények. E testület azonban nem hasraütéses módszerrel dönt, hanem a törvények alkotmány szerint megjelölt alapelvek szerint. Általános törvény tehát, amelyik értelemszerűen magasabb rendű törvény, és amelyik a lakosság többségét érinti. Az autópályákon, autóutakon, főútvonalakon haladók végsebessége azért általános törvény, mert egyrészt, sok ember autózik ezeken, másrészt érinti a gyalogosokat is, harmadrészt érinti ez utak mellett lakókat. Ha mindezt összeszámoljuk és minden tényezőt figyelembe veszünk, akkor kijön hogy ez ügyben is szükség van az egész lakosság véleményére. Általános törvény továbbá még az, amelyikben a lakosság többsége egyértelműen kifejezi az akaratát, hogy az ő véleményét vegyék figyelembe. Nem általános törvény nem jöhet létre a népvélemény figyelembe vétele, ha sürgős ügyről van szó, pl. egy katasztrófa elhárításról. Szerencsére ez gyakorlatilag igen ritka. A katasztrófa-megelőzés viszont már általános törvény. A magas szintű demokráciának ez is feladata, hogy pontosan kategorizálja az ügyeket, problémákat, lehetséges szabályokat, törvényeket a különböző demokratikus döntéshozások szempontjából. Másképp fogalmazva: minden ügy probléma mellé a megfelelő demokratikus döntést, döntésfajtát párosítsa.

A futószalag-rendszerű törvénykezés első hallásra pejoratív, elkapkodott lelketlent jelent. A futószalag-rendszerű törvénykezés valóban gyors módszer, de éppen ezért nem kell, hogy elkapkodott legyen, egyes fázisokra viszonylag több idő maradhat. A lelketlent is részben be lehet vállalni, hiszen nem jó, ha egy törvényt, szubjektív szempontok szerint készítenek el. A rendszer lényege, hogy nem kell megvárni, míg egy törvény teljesen elkészüljön, a futószalagon folyamatosan több törvény halad. A másik lényeg és ez a fontosabb, hogy a futószalag mellett több független elkülönített munkacsoport dolgozhat. Ez a testületek helyi feladatbeli, szervezeti elkülönítése szempontját megvalósítja. Ha egy testület végezné az egész törvénykészítést, akkor a már említett negatívumok (összefonódások érdek és hatalmi szövetségek, stb.) kialakulnának, illetve ez a testület óriási hatalommal rendelkezne. Ezért hasznos, ha a törvényhozás fázisainak elvégzésébe, a működőképesség határán belül, minél több független tudományos testületet vesz részt. Az ábrázolt fázisok akkor is szükségesek, ha egy testület végzi a törvénykészítést, tehát nincs szó túlkomplikálásról, csak ésszerűsítésről, gyorsításról és demokratizálásról.

A futószalag-rendszerű törvénykezés elvi vázlata az A/6 ábrán látható.

A fenti alapelvek egyféle gyakorlati megoldását tartalmazzák az A/4, ill. A/5 ábrák. Pontosabban arról van szó, hogy olyan jogalkotó, felügyeleti, vezetéskiválasztó, vezetésleváltó ellenőrzési rendszert próbáltam vázlatosan kialakítani, amelyben a fenti alapelvek érvényesülnek.

Mivel az ábra tartalmazza a rendszer lényegét, itt és most nem kívánnám azt részletezni. Ez egy olyan téma, amelynek lényegét egy ábra viszonylag pontosan képes megmutatni. A rövid magyarázat csak zavaró lehetne, a hosszú magyarázat nem fér bele az összefoglalás összefoglalásába. Ennek ellenére következő fejezetben mégis sor kerül az ábra egyes elemeinek vázlatos magyarázatára.

 Az ábrákból hiányzik a szaktörvénykezés vázlata. A szaktörvénykezésnél (sürgős, operatív, speciális szaktudást igénylő, stb., döntések) természetesen a nép beleszólása jóval kisebb lehet, mint az általános törvénykezés esetében. Egy lehetséges szaktörvénykezési szavazat összetétel. Felügyelő testület 10-15%, további három a témához leginkább értő jogalkotó testület 10-15%. Az érintett jogalkalmazó testület 10-15%. A szaktörvénykező testület 45-70%. A nép (dolgozók, tagok, ügyfelek) 0-10%.

Ugyanakkor válaszuk szét a szaktörvénykezést a sürgősségi törvénykezéstől. A két problémakört külön-külön és összefüggésében is fel kell dolgozni.

A célom nem az, hogy egy tökéletes törvénykezési módszert mutassak be. Inkább az, hogy bemutassam a döntéshozó, törvénykezési mechanizmust nem megváltoztathatatlan szentségnek kell felfogni. Még az elvek is felfogások is változhatnak, nemhogy a mechanizmusok. A döntéshozó mechanizmus eszköz, amin folyamatosan-időnként lehet és kell is változtatni, korszerűsíteni. A jövőben ez nem hatalmi, politikai probléma lesz, hanem tudományos probléma. Tudósok, szakemberek fognak azon gondolkodni, hogy lehet még gyorsabb, hatékonyabb a feladatokat, célokat, elveket megvalósító mechanizmusokat létrehozni.

A bárki elv. Tágabb értelemben a bárki elv azt jelenti, hogy arra kell törekedni hogy bárki ( nemcsak a politikai vezetés, egyes emberek vezetők), akinek jó ötlete, javaslata van az lehet tanácsadó, javaslattevő minden közügyben minden állami feladat vonatkozásában. Szűkebb értelemben pedig azt jelenti, hogy bárki, akinek jó kidolgozott ötlete, javaslata van, az benyújthat akár olyan törvényjavaslatot is amelyik általános országos törvény meghozatalát vagy módosítását tartalmazza. Nem arról van szó, hogy minden javaslatot, elfogadjanak mint javaslat, hanem arról, hogy minden javaslatot megfontoljanak, hogy az érdemleges, esetleg  elfogadható javaslat, vagy sem. Ehhez pedig általában, az szükséges, hogy mindenkinek (bárkinek) a véleményét javaslatát komolyan vegyék, elolvassák megfontolják és ne eleve a szemétkosárba landoljon.  Gyakorlatilag több útja lehet egy bárki általi törvényjavaslat elfogadásának. Az illető egy jogalkotó testületnek nyújtja be, és az dolgozza ki, és továbbítja. Az illető egy közvélemény-kutató szervnek, testületnek nyújtja, be és az továbbítja. Az illető az általános törvényjavaslatokat szelektáló testületnek nyújtja be, és az értékeli, ill. továbbítja. A lényeg az, hogy a bárki elv érvényesüljön, vagyis minden véleményt, javaslatot komolyan megfontoljanak.

Feladatok vázlatosan.  A hosszabb távú (20, 10, 4 éves) koncepciók (tervek) jelenjenek meg a törvénykezésben illetve a törvények nagyobb része e koncepciókból eredjen. A törvénykezés helyes menete, ötlet, javaslat, előszűrés, alapvető elemzés, jogszűrés, részletes lényegi kidolgozás, döntés előtti vita, döntéshozás. Illetve az elutasítás utáni menet.   Egy olyan ésszerű az ábrához hasonló (futószalag-rendszerű), demokratikus törvénykezés (alapvető, általános törvények), mely a bonyolult soklépcsős folyamatot képes viszonylag gyorsan, hatékonyan, megoldani. Egy olyan ésszerű, demokratikus szaktörvénykezés mely a bonyolult, soklépcsős, folyamatot lépes hatékonyan gyorsan megoldani, ugyanakkor a demokratikus törvényhozást képes biztosítani. A bárki elv, (bárki, aki arra érdemes, lehet törvényjavaslat tevő, ill. tanácsadó) érvényesítése.

E faladatok független, tudományos demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

Jogkiválasztás jogszűrés a demokratizálódás szempontjából. Rész-rendszertényező. A/6, A/10, a döntéshozó m. ábrák.

Az A6/ ábrán látható a javaslatok rangsorolása (javaslatok rangsorolása: sürgősség, aktualitás, elhúzódó rendezetlenség, stb.) ill. a törvények kategorizálása. A kettőt nevezhetjük jogkiválasztásnak, vagy törvénykiválasztásnak.  A törvények szűrése ugyanezen az ábrán 11-12 tényezőben vannak meghatározva. Ezek közül az első négy, amelyik szorosabban ehhez a rendszertényezőhöz (az ésszerű, demokratikus döntéshozó mechanizmus) alá tartozik. A további hétről más rendszertényezők elemzése során lesz szó, ill. a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozásról már beszéltem. Azt gondolom, hogy az első négyről (alkotmányhoz illeszkedés, egyéb törvényekhez illeszkedés, érthetőség és egyértelmű értelmezhetőség, demokratikus alapelvek) különösebb okoskodás nem szükséges, hiszen a megnevezésük kifejezi a lényeget. Azt sem szükséges fejtegetni, hogy ezek nélkül a jog nem lesz igazán demokratikus, ésszerű, átlátható, logikus. A demokratikus alapelveket egy  főleg elméleti testület dolgozná ki és a tényleges demokráciában ezen alapelvektől nem térhetnek el a törvények. A demokratikus törvénykezés összefügg az állampolgári jogokkal, melyekről szintén később lesz szó. A jogszűrő testületek természetesen az adott témát elméletileg is kutatják. A jogszűrő testületek nemcsak az új törvényeket szűrik meg, de visszamenőlegesen is megszűrik, megvizsgálják a jogot. Amennyiben kisebb, formai hibát, hiányosságot tapasztalnak akkor azt saját hatáskörben módosíthatják. Amennyiben lényeges, tartalmi eltérést tapasztalnak, akkor annak módosítására már törvényjavaslatot kell benyújtaniuk.

Az ábrákból is kiderül, hogy egy jogalkotó testületnek több funkciója van. Van felügyeleti funkciója, van konkrét gyakorlati funkciója, van elméleti funkciója. Az alapelv, az hogy bárki benyújthat törvényjavaslatot, de valószínűleg a jogalkotó testületek képesek komplett, érdemleges javaslatot benyújtani, amit a javaslat rangsoroló testület, testületek értékelnek. A döntésben viszont már vannak némi megkötések: pl., a javaslatbenyújtók, ill. egyes jogalkotó testületek, csak elenyésző kisebbségben lehetnek a saját javaslat elfogadásában.

Az ábrákból kiderül, hogy kb. 14-18 jogalkotást felügyelő (javaslat rangsoroló, törvénykategorizáló, törvényszűrő, stb.) testületre van szükség, de ez ésszerűen összevonható mondjuk 10-12 testületbe. Nagyon nem érdemes összevonni, mert akkor sérül a szétválasztás elve. Másfelől, mint kiderült a jövő testületeinek többféle feladata funkciója lesz, tehát a fölöslegesen felduzzasztott államapparátus szelleme nem fenyeget. Ha mégis egyszerűsíteni kellene, akkor nem testületek számát, hanem a testületek létszámát szükséges csökkenteni, a szétválasztás elvéből adódóan. A jelenlegi államapparátus, jogalkotás, stb., lehet, hogy kevesebb testületből (intézményből) áll, viszont egy testületen belül óriási káosz, rendezetlenség uralkodik. Másrészt ez a viszonylag kevés testület is zavarosan viszonyul egymáshoz. Az ésszerű demokratikus döntéshozó mechanizmusban el kell érni, hogy a sok kisebb testület tiszta logikus rendszert alkosson.  

A demokráciát felügyelő testültek -  szintén jogalkotó testületek -  négyet ábrázoltam az A/6-os ábrán, de hozzávehetjük, a vezetés kiválasztó és leváltó testületeket, ill. a népi ellenőrzést, irányító testületet is. Ez összesen hét testület. Hozzá kell tenni a tényleges demokráciában minden testület demokráciát felügyelő testület lesz. Azokat a testületeket nevezhetjük demokráciát felügyelő testületeknek, amelyek feladata - a többi testületnél is intenzívebben - a néppel való közvetlen, folyamatos kapcsolattartás.

Ami viszont közvetlenül e rész-rendszertényező alá tartozik az a jogszűrő testületek ezek közül is az, amelyik a demokratikus szempontból vizsgálja szűri, meg az új ill. a régebbi törvényeket. Ha komolyabban végiggondoljuk elég sok demokratikus elv, szempont van. Néhány ezek közül emlékeztetőül. A népréteg lakosság megfelelő arányú részvétele a különböző döntéshozásokban. A döntésutáni kisebbségek méltányossága kompenzációja. A hatalmi vagyoni hierarchia alakulásának jó iránya. A sort nyilván még lehetne folytatni.

Egy következő részben szó lesz a néprétegű (lakossági, civil szféra) kisközösségeit szabályozó törvénykezésről ezzel kapcsolatban a szélesen limitált ill. alternatívált törvényekről. Ezt a jogszűrést jobb ha egy másik testület végzi el.

Feladatok vázlatosan. A törvények megfelelő szűrése, csak azok a törvények lépjenek életbe (legyenek hatályosak) amelyek minden szempontból elfogadhatók, jók. A törvények szűrése a demokratikus, elvek szempontjából. Csak azok a törvények lépjenek életbe amelyek nem ellentétesek egyirányúak a demokratikus elvekkel.

E feladatok független, tudományos demokratikus testületrészt, (vezetésrészt) igényelnek. 

Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus. Összevont rendszertényező. (összegzés) A/1, A/4, A/4/2, A/ 5, A/6 ábrák. A döntéshozó m. ábrái, demokratikus e ábrák, K jelű ábrák (költségvetésről szóló szavazólap).

Részei:  

A demokratikus felügyeleti és irányító rendszer. A korszerű közvetlen demokrácia.  A demokratikus döntéshozás, objektív tájékoztatás, és közvélemény-kutatás. A kisebbség méltányossága, a kár határai, a jóvátétel (kompenzáció). A döntéshozás helyes menete. A futószalag-rendszerű törvénykezés. Jogkiválasztás jogszűrés a demokratizálódás szempontjából.

Feladatok.

Az én elképzelésem szerint a legfelső jogalkotó testületek egyben a legfelső demokratikus irányító és felügyelő testületek szerepét is betöltenék. Másfelől viszont minden rendszertényezőhöz, problémakörhöz csatlakozna egy ilyen jogalkotó, irányító, felügyeleti testület, tehát ezekből sok lenne és ezek a testületek egymástól a lehető leginkább el lennének választva.

A horizontális szerkezet (közösségek testületek egyben problémakörök) szétválasztása növekedne.  A vertikális szétválasztás sem csökkenne. Igaz, hogy a jogalkotás és az irányítás összemosódna, viszont a legfelső jogalkotó, irányító, felügyelő testületek e jelenleginél élesebben lennének szétválasztva a szaktörvénykező, és jogalkalmazó testületektől, szervektől. A szaktörvénykező és jogalkalmazó testületek is elég élesen lennének szétválasztva.

A szétválasztás módszeriről egy másik rendszertényezőben már beszéltem.

A legfelső jogalkotó, felügyelő testületek feladatai: a problémakörrel kapcsolatos törvényjavaslatok készítése. Részleges döntéshozás a saját maga és mások általi törvényjavaslatok vonatkozásában. A problémakör elméleti feldolgozása, az alapvető elvek, meghozása, az elvek felügyelete. A problémakörrel kapcsolatos gyakorlati demokratikus felügyelete és irányítás. Az idetartozó szaktörvénykezők, és jogalkalmazók demokratikus, nem közvetlen felügyelete.

A demokratikus felügyelet szabályai és egyben feladatai. A demokratikus felügyelő nem hozhat önmagában a felügyeltre vonatkozó törvényt, csak tőle független más testületekkel együtt. A döntéshozásban részt vehet, mint egy szereplő. A döntéshozásban rész vehet a felügyelő a felügyelt és ezen kívül legalább két független döntéshozó, az egyiknek mindenképp a népnek kell lennie. Az sem lenne jó ha döntéshozásban nem vehetne részt a felügyelő, vagy a felügyelt, de mindkettőnek kisebbségben kell lenni. A demokratikus felügyelő közvetlenül nem irányíthat, de leellenőrizheti a törvények betartását. A demokratikus felügyelő javasolhat, de nem utasíthat. A demokratikus felügyelő nem szankcionálhat önmagában, de javasolhatja a szankciót, és részt vehet a szankció eldöntésében, de abban nem lehet többségben. A demokratikus felügyelet, még ha az a vezetésen belül is van, akkor sem lehet oda-vissza jellegű. Továbbá ahol lehet, kerülni kell a hierarchiát. A jogalkotó legfelső testületek körrendszerű felügyelet lényege, hogy az oda-vissza, kölcsönös felügyeletet, ill. a hierarchikus felügyeletet elkerülje.

Ugyanakkor a felügyeletnek ésszerűnek, logikusnak és átláthatónak kell lennie. A demokratikus felügyelet és az ésszerű, átlátható felügyelet egymást erősítik.

Mindez, mint feladat egy mondatban összefoglalva: a demokratikus és ésszerű irányító rendszer és felügyelet kialakítása.

A demokratikus rendszer (lehetséges) irányító és felügyeleti rendszere.

Az A/4, A/4/2 ábrák vázolnak egyféle lehetséges irányító és felügyeleti rendszert. Ezeket az ábrákat  nem magyarázom nem részletesen, csak néhány részletüket vázolnám.

A kör-felügyelet csak néhány helyen lett megrajzolva, természetesen minden jogalkotó testületnek meglenne a maga felügyeleti testülete. Az ábrák csak felületes elvi vázlatok, tehát messze nem pontosak, ami a részleteket illeti.

 A körfelügyelet egyik célja szintén a hierarchia (egyik testület se legyen nagyobb hatalmi pozícióba, mint a másik) kialakulásának a megakadályozása.  A jogalkotó testületek ezen kívül még felügyelnének egy vagy több szaktörvénykező, illetve jogalkalmazó testületet is.

A demokratikus rendszer többi eleme (demokratikus felügyelet, kombinált népi ellenőrzés, testületi (belső) demokrácia, objektív vezető-kiválasztás, helyi szervezeti, feladatbeli szétválasztás, stb.) biztosítja, hogy a felügyelő testületek ne kerüljenek túlzott hatalmi helyzetbe. Ezt többek között az elválasztott testületek biztosítanák. Továbbá a közvetlen kézi irányítás helyett az írásos, szerződéses irányítás biztosítaná. Ezek más rendszertényezők feladatai.

A jelenlegi minisztériumok, ill. kormány feladatait a jövőben is el kell látni, a hogyan a mechanizmusa viszont változik. A mezőgazdaság, ipar, stb. a gazdasággal kapcsolatos rendszertényezők és testületek alá tartoznának. Az igazságszolgáltatás: a joggal kapcsolatos rendszertényezők, és testületek közé sorolható be.

A jövőben is fontos lesz a külpolitika, a biztonságpolitika, a nemzetvédelem, az egészségügy, oktatás, a természetvédelem, közlekedés, az információáramlás, és még lehetne sorolni, ezeket az egyéb kategóriába soroltam. Ezek olyan fontos területek, hogy külön független tudományos testületet igényelnek, akik feladata a területek felügyelete, fejlesztése, a lényeges elvek, tervek kialakítása és a ezekkel kapcsolatos törvényjavaslatok elkészítése. Másfelől a mások által benyújtott törvényjavaslat elfogadásában vennének részt a jogalkotó testületek.

E jogalkotó testületekhez is tartoznának szaktörvénykező és jogalkalmazó testületek. Pl. maguk a katonák egy része a szaktörvénykezők a nagyobb része a jogalkalmazók (végrehajtók, szolgálattevők). A jelenlegi kormány mechanizmusa tehát többek közt annyiban változik, hogy az egyes minisztériumok egymástól jobban szét lesznek választva, nem lesz közös vezetésük (miniszterelnök, stb.) és leginkább csak távközlés általi (főleg iratok általi) munkakapcsolatban lesznek Másrészt a minisztériumokon belül is jobban szét lesz választva a lényegi döntéshozó testület, a szaktörvénykező testület ill. a jogalkalmazó testület. Egy-egy minisztérium (nem mindegyik) pedig több független testületre bomlik fel.

A szétválasztás mellett az egyenrangúság a másik elv, vagyis a cél, hogy a jogalkotó testületek egyenrangúak legyenek, a szaktörvénykező testületek szintén, ill. a jogalkalmazó testületek szintén egyenrangúak legyenek. Ez nemcsak demokratikusabb mechanizmus, de tisztább logikusabb mechanizmus is.

A felsorolt területek a (külügy, nemzetvédelem, biztonság, egészségügy, természetvédelem, oktatás, művelődés stb.) tehát független tudományos (jogalkotó) testületet igényelnek. Ezeken kívül már nagyjából szó volt a többi rendszertényezőről ill. azok alá tartozó független tudományos jogalkotó testületekről. az A/4 ábrán is látható ezek egyféle csoportosítása.

Külön csoport a döntéshozó mechanizmust felügyelő (irányító, jogalkotó) független testületek. Más elnevezéssel, a demokratikus döntéshozást felügyelő (irányító, jogalkotó) független testületek.

Elképzelésem szerint, összesen (Magyarországi méretekben), mondjuk 70-90 független tudományos testületre, lenne szükség. Ezek testületi (pl. átlagosan 10 tagú) vezetése, összesen 7-800 fő. Őket nevezhetjük a rendszer elit vezetésének. Figyelem, fontos, hogy ez a 800 fő egyenrangú, nincs egyszemélyi vagy szűk csoport vezetés. A jogalkotó testületek érdemi munkatársai, mondjuk testületenként átlagosan 100-300 fő, ez összesen kb. 15 000 fő. Ha feltételezzük hogy legalább szükséges 100 szaktörvénykező testület, és 150 lényegesebb jogalkalmazó testület és ezek testületi vezetése átlagosan 10 fő, akkor az összesen további 2500 fő. A fontosabb középvezetés tehát úgy 20.000 főt tenne ki. Jelenleg mondjuk úgy 50 ember, aki az elit vezetés meghatározó részét alkotja a középvezetést elég nehéz behatárolni.

Valójában azonban nem ezek az arányok okoznák elsősorban a demokratikus rendszer, kisebb, arányosabb és igazságosabb hierarchiáját, hanem az hogy a nép részvételével, csökken az elit vezetés és a középvezetés hatalma, míg a nép hatalma ugyanilyen arányban nő. Ezt leginkább az A/2, ill. A/7, A/8 ábrák  mutatják.

A szaktörvénykezés és jogalkalmazás földrajzi, közigazgatási, felosztásáról egy másik fejezetben szólok.

Az egyszerűsített népszavazások (választások) kialakítása és azok gyakori alkalmazása. A népszavazások kiterjesztése a döntések minden területére, pl. alkotmány, költségvetés, stb. Minden érintett személy, csoport részvétele a döntéshozásban. Elsősorban a széleskörű reprezentatív közvélemény-kutatások, mint egyszerűbb népszavazások sűrű és átgondolt alkalmazása. (másodsorban a hagyományos népszavazások korszerű alkalmazása. A döntéshozó egységek, mint felettes testület, adott vezetés, és a népréteg melynek két része az önként szavazók és a népréteget reprezentáló csoport. Az eldöntendő kérdéshez igazodó döntésmód és döntési arányok kialakítása. A döntéshozó egységek helyes arányának, helyes szavazati arányok kialakítása. Ezeknek az elméleti feldolgozása és ebből eredő alapvető szabályainak a kialakítása.

Az eldöntendő ügy probléma objektív, átfogó, hiánytalan tájékoztatása, mind az általános tájékoztatással, mind az egyének konkrét tájékoztatásával.

A helyes kérdésfeltétel. Általában, a sokféle, pontos (demokráciatudománynak megfelelő) közvélemény-kutatás. Elsősorban azonban az adott aktuális döntéshez szükséges megelőző, eldöntő és utólagos közvélemény-kutatások.

A helyes összesítés, valamint a döntéshozó egységek (lakosság, vezetési egységek) helyes arányainak megállapítása.

A hosszabb távú (20, 10, 4 éves) koncepciók (tervek) jelenjenek meg a törvénykezésben illetve a törvények nagyobb része e koncepciókból eredjen. A törvénykezés helyes menete, ötlet, javaslat, előszűrés, alapvető elemzés, jogszűrés, részletes lényegi kidolgozás, döntés előtti vita, döntéshozás. Illetve az elutasítás utáni menet.   Egy olyan ésszerű az ábrához hasonló (futószalag-rendszerű), demokratikus törvénykezés (alapvető, általános törvények), mely a bonyolult soklépcsős folyamatot képes viszonylag gyorsan, hatékonyan, megoldani. Egy olyan ésszerű, demokratikus szaktörvénykezés mely a bonyolult, soklépcsős, folyamatot lépes hatékonyan gyorsan megoldani, ugyanakkor a demokratikus törvényhozást képes biztosítani. A bárki elv, (bárki, aki arra érdemes, lehet törvényjavaslat tevő, ill. tanácsadó) érvényesítése.

A törvények megfelelő szűrése, csak azok a törvények lépjenek életbe (legyenek hatályosak) amelyek minden szempontból elfogadhatók, jók. A törvények szűrése a demokratikus, elvek szempontjából. Csak azok a törvények lépjenek életbe amelyek nem ellentétesek egyirányúak a demokratikus elvekkel.

Általános feladat a kisközösségek, kisebbségek szükségszerű érdeksérelmének kompenzációja. A kisközösségek viszonylagos egyenlősége elvének érvényesítése.

A többségi döntés a többségi érdekek mellett a leszavazott kisebbség érdekeinek érvényesítése a méltányosság határainak meghúzásával. Az érdeksérelem határait, ill. az emelt szavazati arányt az összes kár összes haszon kiszámításának alapján kell mérlegelni. Az összes haszonnak meg kell haladni az összes kárt. Olyan szabályok, feltételek kialakítása, ami behatárolja lehetséges károsodást, mint pl.: nem lehetséges, hogy a demokratikus döntések következtében emberek betegedjenek meg, halljanak meg. Nem lehetséges, hogy a döntés következtében a közösség 25%-át vagy annál kisebb részét 15%-nál nagyobb életszínvonal-romlás érje, bármekkora a többség haszna. Nem lehetséges, hogy a döntés következtében a közösség 25-50%-át 10% nagyobb életszínvonal-romlás érje bármekkora a többség haszna. A törvényjavaslat tartalmazza a lehetséges károkat, hasznokat és az érdeksérültek kompenzációját. A szavazásos kompenzáció pedig a biztos kisebbség limitáltan megemelt (létszámához képest) szavazati arányát jelenti.

Mindarról amiről eddig szó volt nevezhetjük a kisközösségek viszonylagos egyenlőségének  elvének ill. annak érvényesítésének. 

Arra, hogy pontosabban mi a kisközösségek viszonylagos egyenlőségének elve, és mi az, a döntéshozatalban való részvétel kompenzációja, egy másik fejezetben még kitérek.

A feladatok felsorolása vázlatosan, összevonva.

Egy olyan döntéshozó rendszer kialakítása melyben a független tudományos demokratikus testületek, mint jogalkotók, és mint demokratikus felügyelők jelentős szerepet kapnak. Egy ésszerű, gyors, demokratikus futószalag-rendszerű törvénykezés (általános, alapvető törvények) melyben biztosítva van az optimális törvényjavaslat-kiválasztás, az objektív tájékoztatás, a nép részvétele a döntésben. És amelyben a hosszabb távú koncepciókra épülhet a törvénykezés.  A döntéshozó egységek (felettes felügyeleti vezetés, adott vezetés, néprétegű önként szavazók népréteget reprezentáló csoport)  megfelelő aránya. Mindehhez még szükséges a jó kérdésfeltétel és  egy átfogó közvélemény-kutató rendszer létrehozása. Továbbá annak biztosítása, hogy a minden szempontból jó törvények kerüljenek elfogadásra, vagyis a jogszűrés. Általában a demokratikus elvek érvényesülése (az érintett emberek többségének elve, a kisebbség méltányossága és kompenzálása, az összes kár haszon értékelése, a bárki elv, stb.)

A fenti feladatok egy, vagy több független, tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényelnek.

Itt elég hosszasan kellene elemezni az egyes testületek feladatait, én ezt csak vázlatosan teszem. Kell egy olyan testület, amelyik az egészet elméletileg összefüggésében feldolgozza és megállapítja az alapelveket és alapvető célokat, feladatokat.  Ez a testület alakítaná ki a futószalag-rendszerű törvénykezést, beleértve mindent, a jogszűréseket is. E testület dolgozná ki az alapvető fejlődést egy esetleges átmeneti rendszerrel együtt. E testület törvényjavaslatait még a hagyományos döntéshozás fogadná el, legalábbis kezdetben. Később már e testület is beleilleszkedne a rendszerbe. E testületnek a kiváltsága később megszűnne, pl. a jogszűrő testületek járnák a maguk útját. E testület későbbi feladata az általános alapelvek átgondolása és szükséges módosítása, valamint a futószalag-rendszerű törvénykezés egész mechanizmusának átgondolása és szükségszerű módosítása, fejlesztése.

A demokratikus felügyeletnek nem kell gyakorlati testület, mert azt a szétválasztó testület végezné el. Kellene testület a közvélemény-kutatási rendszer kialakításra, kialakításra, felügyeletére, fejlesztésre. Kellenek jogszűrő testültek.

Itt persze megint felmerül egy lehetséges rendszerváltás konkrét sorrendje. Ebbe azért nem merülnék bele, mert ez akkor lenne szükséges, ha politikai akarat megvan a rendszerváltásra. Másfelől ez valóbban egy nagyon bonyolult összetett, hosszabb távú feladat, ami igen sok szellemi kapacitást, elmélyült töprengést igényel, tehát sok ember feladata. Azt azonban ki merem jelenteni, hogy nem lehetetlen. Minden változás főleg a nagy változások bukdácsolással jár, nyilván ez is azzal járna, ezzel számolni kell.

A történelmi és százalékos értékelés.

Az összevont rendszertényező történelmi értékelésében abból indulok ki, hogy jelenleg is, gyatrán halványan nyomokban, de felfedezhetők a fenti célok  felé törekvések. Fogalmazzunk úgy, hogy jelenlegi államkapitalizmusban már van valami jogszűrés (alkotmánybíróság, stb.) szemben mondjuk a feudális rendszerrel.  Az ésszerű többlépcsős törvényhozás is felfedezhető és még lehetne sorolni. A kiindulási alap az, hogy felsorolt célok nagyobb része jelenleg is részben mondjuk jóindulattal 50%-ban megvalósultak. Ugyanakkor ezek nem előzmény nélkül valósultak meg, hanem a történelem során fokozatosan.

Ami a rendszertényező fontosságát illeti, azt növeli az a tény, hogy ez nem múltbeli hanem jövőbeli tényező. Olyan tényező, amelynek a következő demokratikus rendszerváltásban igen nagy szerepe lehet. Ugyanakkor, az hogy itt nem pontos, kipróbált módszerekről van szó csak részben fikciókról van szó, csökkenti a fontosságot. Ugyanis ebben az esetben is azt mondom: nem pont az általam vázolt a tökéletes megoldás, csak valószínű, hogy valami ilyesmi, ehhez hasonló a jó megoldás.

A százalékos értékelés. Rabszolgatartó rendszer 0,6%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 2,1%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,7%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,9%?  A jövő demokratikus rendszerében, a tényleges demokráciában, ha mindez megvalósul, akkor az 5%-ot jelent. Másképpen: a tényleges demokrácia eléréséhez duplájára kell növekedni a jelenlegi pozitívumoknak.

A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. A/1, A/5,  a döntéshozó m. ábrák. A demokratikus e.  ábrák, és más ábrák.

Részei: Igazságos gyakorlati panasz jogorvoslati és javaslati rendszer. A kombinált népi ellenőrzés. A korrupció, protekció, bürokrácia. Az intézményi (testületi, közösségi) demokrácia. Az átmeneti, kevert döntéshozó mechanizmus.

Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa.  Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Elméleti rendszertényező.

Hosszú életem során most már eljutottam a kb. 50. különböző állami hivatalokhoz, hatóságokhoz, szervekhez írt levélig illetve a válaszlevélig. Hozzáteszem, nem szoktam olyan ügyekben panaszkodni, kérelmezni, melyek, nem egyértelműek. Tehát eléggé átrágom, az ügyet, akár erkölcsi akár jogi szempontból, mielőtt panaszkodok, kérelmezek. És persze nemcsak levelekről van szó, hanem általában az ügyintézésről. Tehát van már kellő személyes tapasztalatom, ez ügyben.

Meglepően hasonlóak ezek a válaszlevelek. De előtte néhány megjegyzés.

Ha egy magáncégnek ír levelet (leginkább panaszt, reklamációt, kérelmet) az állampolgár akkor könnyebb elfogadni a lekezelő, semmitmondó, elhárító válaszlevelet.

Bele kell nyugodni, magángazdaság elsődleges célja a profitmaximalizálás volt, van és lesz. És nem a lakosság, állampolgárok szolgálata. Annyiban lehet javítani helyzetet, hogy egyrészt tisztességesen jöjjön létre a profitmaximálás, Másrészt a hosszú távú profitmaximálásra törekedjenek, amely egy normális versenygazdaságban viszonylag tisztességes, ügyfélbarát magatartást kíván.

Viszont az állam elsődleges célja, feladata a lakosság, az állampolgárok szolgálata.

Az állam, legalábbis a jövő állama nem más, mint a mi állampolgárok közösen szervezett intézményei. Az állam nem más, mint az állampolgárok érdekképviselete. Tehát az állam kritikán aluli magatartása, válaszai, nem azonosíthatók az államon kívüli cégek emberek esetleges kritikán aluli magatartásával, válaszaival. És ne felejtsük el az állam a példakép. Ha az állam maga is rossz, lekezelő, tisztességtelen akkor mit várhatunk el a társadalom többi részétől (magángazdaság, civil szféra, magánemberek, stb.).

A jövőben, a közvetlen demokráciában, a fejlettebb panasz, jogorvoslat, javaslati rendszer erről fog szólni: kérjük és köszönjük, hogy panaszkodott, kritizált, rámutatott a hibákra, hogy javaslatot tett. És mindenképpen érdemben figyelembe vesszük a panaszát, kérelmét, javaslatát azon felül is, hogy konkrétan az ön problémáját a lehetőség szerint leginkább elintézzük, megoldjuk. Tehát konkrétan is megpróbáljuk az ön panaszát, kérelmét, javaslatát érdemben cselekvően elintézni, úgy hogy azzal önnek lehetőleg ne legyen további teendője. Közvetve pedig mindenképpen figyelembe vesszük, vagyis az ön panasza, kérelme, javaslata is beszámít az állampolgárok elégedettségét, ill. az állam különböző területeinek azok vezetésnek munkáját mérő adatokba. 

Tehát ez lesz a jövő rendszerének lényege, de addig valahogy el kell jutni. Erről az eljutásról szól ez az elmélkedés.

Már címben is érzékeltettem, nemcsak néhány bosszantó momentumról van szó, hanem arról milyen rendszerben milyen társdalomban élünk. Ha a legfőbb rendszertényezők közé nem is, de a fontos rendszertényezők közé be lehet tenni: a rendszert, a társadalmat jelentősen meghatározza az állami hivatalok felfogása, stílusa.

Sajnos azt kell mondanom, hogy e vonatkozásban semmit sem változott a rendszer, a brezsnyevi szocializmusban éppen ilyen borzalmas volt az állami hivatalok felfogása, stílusa, mint most, vagyis e tekintetben nincs semmi jelentős előrelépés. Nyilván a jövő fejlettebb társadalmában ez is meg fog változni. Akkor, talán 30 év múlva elborzadva fogják olvasni eme válaszleveleket, legalábbis reményeim szerint.

Talán arról is beszéltem már, hogy ennek az egész problémakörnek van egy olyan vonatkozása, hogy az állam és az állampolgár között egy elmérgesedő rossz viszony, avagy egy jó barátságos, bizalmi viszony alakul ki. Ez többek között arról szól, hogy érzi magát az állampolgár, a legfőbb felettesét utálja fél attól, vagy nem. Röviden: egy nyugis megbízható légkörben élünk, vagy sem. És nem felejtsük el a rossz viszony általában automatikusan tovább, éleződik. És sok mindenre kiterjed ez utálat, pl., hogy az állampolgár mennyire lesz jogkövető. Arra, hogy pontosan fizeti az adóját vagy sem, és még lehetne sorolni hová vezet, ha elromlik ez a viszony. Ha csak jogkövetés-javulást és az adómorál-javulást nézzük, már akkor is érdemes kialakítani egy jó panasz, kérelmező, jogorvoslati, és javaslattevő rendszert.

Persze azt is lehet mondani: eleve viselkedjen tisztességesen az állam (és a társadalom összes része) és akkor egyáltalán nem lesz panaszkodás. De kérelmezés és javaslattevés akkor is lesz. De a kettő lényegében ugyanaz. Aki jól reagál a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra az eleve is rendesen viselkedik. Aki eleve is tisztességtelenül viselkedik, az a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra is rosszul reagál.

Megpróbálom az állami válaszlevelek, melyek általában kérelmekre, panaszokra válaszolnak jellemzőit felsorolni.

Először is meglepően nagy az azonosság, ami lényegi felfogást, stílust illeti. Tehát egyik, vagy másik hivatallal van csak baj, hanem valamilyen generális, rendszer jellegű baj van.

És még egy megjegyzés, az ötven levél mondjuk kb. 100 panaszt ill. kérelmet fogalmazott meg. Ebből kb., 95 panaszra, kérelemre kvázi elutasító válasz érkezett, vagyis nem jött ilyen válasz: igen elfogadjuk a kérelmét, teljesítjük, vagy elfogadjuk panaszát és intézkedünk. Talán 5 esetben jött valamilyen ehhez hasonló válasz de akkor sem úgy, és ahogy én gondoltam. És nyugodtan ki merem jelenteni ez az adat, megegyezik az országos összesített adattal. Ha valaki nem hiszi, kutassa fel ezt a területet. Megjegyzem, sajnos erről sincs megbízható statisztikai adat, pedig nem ártana.

Tehát kijelentem: jelen rendszerben az államnak, az állami hivataloknak, szerveknek, hatóságoknak beadott panaszok, kérelmek 95%-a el van utasítva.

Önmagában ez a szám elmondja a lényeget, ismételjük el: 95% el van utasítva csak 5% van elfogadva, teljesítve.

Mert ugye az is mondható: az emberek jelentős része tudatlan, tájékozatlan, felületes, rosszindulatú. Na de a 95%-a az embereknek tudatlan tájékozatlan, felületes, rosszindulatú? Nyilván nem, talán a 40-50% még vitathatóan elfogadható. Viszont az állami hivatalok, hatóságok szervek szerint bizony az állampolgárok 95%-a tudatlan, tájékozatlan, felületes, rosszindulatú, hiszen ilyen arányban utasítják el a kérelmeiket, panaszaikat.

Visszatérek oda, hogy az állam és az állampolgár közötti viszonyt ki rontja el. Ezek szerint nyilvánvalóan az állam.

Elismerem hogy az állami esetében az ügyek fele, harmada speciális abból a szempontból, hogy nem a reklamáló ügyfél és az intézmény, vállalat stb. áll szemben (ez a normális, amiről itt beszélek, erről szól), hanem az intézménynek X ügyfél és Y ügyfél között kell igazságot tenni. Vagyis az állam mindkét ügyfelet (állampolgárt) egyformán szolgálja, de mégis az igazság szerint csak az egyiket szolgálhatja. Vagyis az igaztalan, hibázó állampolgárt nem szolgálhatja, kénytelen elutasítni, nem tudja az ügyét elintézni. 

De nézzük újra az elintézetlen ügyek számát. Nem véletlenül írtam, hogy az esetek 40-50%-ban talán indokolt a megoldatlanság.

Az esetek felében, mondjuk az egyik ügyfél áll szemben a másik ügyféllel. Ez esetben 20-25%-nak meg lehet oldva az ügye a másik 20-25%-nak nem. Az esetek másik felében az ügyfél áll szemben magával az állammal, valamelyik intézményével. Ez esetben feltételezzük, hogy panaszosok fele, vagyis 25%-a valóban teljesíthetetlen panasszal, kérelemmel áll elő, olyannal, ami tudatlanságából, tájékozatlanságából, rosszindulatából, önzőségéből ered.

Így jön ki az a szám, hogy legfeljebb 40-50% lehet a megoldatlan elutasított panaszok kérelmek száma. És nem 95%. 

De ha el is utasítanak egy panaszt, kérelmet, azt is normálisan, érthetően kell tenni. Jelenleg ez sem teljesül.

Kitérés az állami intézmények (hivatalok, hatóságok, szervek, vállaltok, stb.) demokratikus működésére.

Amiről itt szó van, (panaszok, kérelmek, stb.. kezelése) természetesen összefügg a demokratikus működéssel, de mégsem azonos azzal.

Felosztom egy állami intézmény működését.

Többek között fel lehet osztani: a szakterületek működtetése. És az állampolgári (ügyféli) panaszok, kérelmek, javaslatok kezelése, részekre.

Többek között fel lehet osztani: az intézmény szervezeti működési szabályzatának kialakítása. És a szabályzat alapján az adott problémák megoldása.

A két felosztás azt jelenti, hogy a szakműködésnek is van egy szabályzata.

És az állampolgári (ügyféli panaszok, kérelmek, stb.) kezelésnek is van egy szabályzata.

Az intézményi demokrácia elsősorban azt jelenti, hogy az intézmény szabályzatának kialakításába jelentősen bevonják az ott dolgozókat, és az ügyfeleket is.

Pontosabban a szabályzat kialakítása vázlatosan így történik. Van egy felülről (országos szintről jövő) keretszabályozás, mely remélhetőleg maga is demokratikus módón készült el, és tartalmazza a kötelező demokratikus működés garanciáit. De az önrendelkezés, és a demokrácia szellemében ehhez a szabályozáshoz maga az intézmény is sok mindent hozzátehet, elvehet. És itt jön az intézményi demokrácia: vagyis hogy a szabályzat további alakítását kizárólag a főnökök csinálják, vagy abba jelentősen bevonják az ott dolgozókat és az ügyfeleket is.

Ezzel szorosan összefügg az intézmény panasz, kérelem, javaslat kezelése. Mert egyrészt a panasznak, a kérelemnek, és főleg a javaslatnak lehet egy olyan vonatkozása, hogy változzon meg az intézmény szabályzata.

Másrészt világos, hogy nem nevezhető demokratikusnak az olyan intézmény, amely élből lesöpri az állampolgári (ügyféli) panaszokat, kérelmeket, javaslatokat. Tehát az intézmény szabályzatának, bárki is hozta azt létre, tartalmazni kell az állampolgári (ügyféli) panaszok kérelmek, javaslatok maximális tiszteletét, és a lehetséges maximális valóságos cselekvő megoldását. De ha ez a szabályzat demokratikusan jön létre, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel tartalmazza ezt, mintha nem demokratikusan jön létre.

És a szabályzat önmagában nem elég, ha nincs demokratikus felfogás, demokratikus stílus akkor a szabályzat egy üres bödön marad.

Visszatérve a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra.

Nézzük a válaszlevelek közös jellemzőit.

Elutasító, lerázó jellegűek.

Ködös érthetetlen, bürokratikus hivatali nyelven íródnak.

Lekezelő, nagyképű, mi vagyunk az uralkodó, okos hivatal jellegűek.

Általában még konkrét válaszok sem érkeznek a levélre, még ilyen sem: sajnos kérelmét, panaszát elutasítjuk, a következő okok miatt. Még az elutasítást is úgy kell kihámozni.

Ellenben nagyképű, paragrafusokra, és hivatali frázisokra hivatkozó mondatok bőven vannak.

Abszolút nem érződik a kisember az állampolgár szemszögéből való megközelítés. Sőt egy kívülálló, inkább szemben álló lenéző jellege van e leveleknek.

A következő jellemző, az áthárítás. Pl. ön polgári peres eljárásban, érvényesítheti követelést. Vagy: ez nem a mi hivatalunkra tartozik.

Az állam egy nagy egység, amely a lakosságot szolgálja, az automatikus állami intézkedést ezért bővíteni kell. Ezért minimálisan elvárható, hogy a válaszban e mondat, gondolat és e cselekvés jelenjen meg: tisztelt ügyfél panaszát, kérelmét továbbítottuk a megfelelő hatóságnak, illetve továbbítottuk a jogsegély-szolgálathoz mely részletes felvilágosítást ad, hogyan tudja panaszát, kérelmét érvényesíteni.

És nem utolsó sorban felületesek is ezek a válaszok.

Mintha a levelek panaszok kérelmek egy részét, felét, kétharmadát el sem olvasnák, mert nincs semmilyen közvetlen vagy közvetett reakció. Mintha azokat a mondatokat le se írta volna a panaszos. Vagy egyszerűen téves válasz érkezik, mintha nem is panaszos kérelmező levelére válaszolnának.

Valószínűleg, hogy valóban csak nagyjából futják át a leveleket, vagyis részeket olvasnak el belőle, és azt sem elemzik. Általában sincsenek értelmezve a levelek (panaszok, kérelmek). Egyszerűbben el sem gondolkodnak azon mi a tartalma a levélnek. Ezért az állampolgárok számára mindez falráhányt borsó, elpocsékolt idő.

Tehát az állampolgár otthon nagyon tárgyilagosan megindokolva órákig fogalmaz meg egy levelet (panaszt, kérelmet) és azt szinte el sem olvassák.

És itt megint kinyílt egy problémaajtó: lehet hogy egyszerűen idejük (pénz, munkaerő, eszköz) sincs arra, hogy érdemben foglalkozzanak egy panasszal, kérelemmel, javaslattal.

Itt viszont eljutottunk az állami szolgáltatások és általában az állam alulértékeltségének problémájához. Illetve a rossz hatékonyságú, korrupt állam problémájához. Ezek az okok mindenhol ott vannak, tehát alapvető okok, amíg nincsenek megoldva addig reménytelen az előrejutás.

De azért vannak más okok is.

Az alapvető hozzáállás oka: az állam a főnök irányító, vagyis mi vagyunk a főnökök irányítók. És valahol harmadlagosan, mellékesen szolgálunk, szolgáltatunk is.

Miközben a helyes sorrend: az állam legfontosabb célja, feladata a lakosság, az állampolgárok szolgálata, és e szolgálat közül is kiemelkedik: a benyújtott panaszok, kérelmek megoldása. És csak másodlagos, hogy mi vagyunk az irányítók.

Nem véletlenül emeltem ki a „megoldás” szót, fogalmat, mert az nem azonos kötelező semmitmondó, és semmit meg nem oldó válasszal, tájékoztatással.

És van itt még egy alapvető felismerés.

Az állam hivatal, van az ügyfélért és nem fordítva. Az ügyfél a saját szempontjából (ez a legfőbb szempont) és egyébként is más szemszögből kívülről nézi a működést, és rámutathat olyan hibákra, melyekre az ott dolgozók nem tudnak, vagy nem akarnak rájönni.

És van még egy alapelv: a szőnyeg alá sepert szemét előbb-utóbb felrobban.

Vagy pedig a becsületes állampolgár nyeli be a sok szemetet, és őt teszi tönkre, de akkor ki fog dolgozni?

Az állami vezetők, kisfőnökök, és állami alkalmazottak, ügyintézők belső lelki okai. A mélylélektani okok.

Érdemes meglátni, hogy itt már nemcsak a vezetésről beszélek. Bár szerintem általában a fejétől bűzlik hal, de az alkalmazottak lelki világát is érdemes elemezni. Ugyanis az történik, hogy a vezetés hibája ez esetekben az, hogy hagyja az alkalmazottak rossz énjét, rossz felfogását érvényesülni. Ez hatalmas hiba, de látszólag és jogilag picike hiba. De visszatérek az állami dolgozók lelki világára.

1. A panaszos kérelmező (kritikus, reklamáló) egy kötekedő emberke. Itt ugye eljutottam ahhoz a felfogáshoz (ránk, magyarokra nagyon is jellemző), hogy minden kritika (minden panasz, kérelem, reklamáció) kötekedés. Vagyis hogy nincs felismerve az építő kritika jelentősége. Nincs felismerve, hogy a kritizáló, reklamáló, egy pozitív, hasznos ember, sokkal hasznosabb, mint aki kényelemből, önzésből, gyávaságból csak kuksol, hallgat és legfeljebb sunyi egyéni módszerekkel (nem a társadalom megjavításán keresztül) próbál előrejutni. Tehát az államnak (állami ügyintézőknek) valójában meg kellene, köszöni a közéleti aktivitást a panaszosnak, kérelmezőnek. Ehelyett fölösleges kötekedésnek tekintik.

2. Az állam alapvető felfogása persze paritásban van az állami dolgozók felfogásával Vagyis minden állami dolgozónak közszolgának, tisztában kell lenni: az én elsődleges feladatom, az átlagos kisember a panaszos a kérelmező szolgálata, az ügyének elintézése. És nem a fönökösködés.

És ez nemcsak a munkám, hanem egy fontos hivatás -  ezt is látniuk kell.

3. Ugyanis jelentkezik a minden motiváció nélküli alkalmazottra jellemző: legkevesebb munkával a legtöbb jövedelmet szerezni” felfogás.

Vagyis a problémás ügyfélre így tekintenek: már megint itt van egy valaki, egy senki, aki a munkámat sokasítja. Ez egyébként sok helyen felfedezhető nemcsak az államban, de ott fokozottan. Pl. az alkalmazott eladó, elbújik a sarokban, és amikor mégis megtalálod és kérdezel valamit, akkor rá van írva az arcára: na ez a hülye is megtalált, miért nem hagy békén pihenni. (De hát könyörgöm ez a munkája.)

Több dolog hiányzik, főleg az állami dolgozók vonatkozásban. A bármilyen okú motiváció. A teljesítménybérezés, ezzel összefüggésben a munka mennyiségének minőségének mérése.

4. Továbbá azon emberi tulajdonság, hogy mindenki szeretné magát az átlagtól, kiválóbbnak, felsőbbrendűnek meghatározóbbnak, (irányítónak, főnöknek) tekinteni. Mindenki keresi ezen igényéhez az ürügyet. Általában is az embereknek csökkenteni kellene ez igényüket. Másfelől meg kellene egyezni, a jognak is közmegegyezést kellene erősíteni: általában az ügyfél a főnök. Amikor az emberek dolgoznak akkor általában jellemzően ők a kiszolgálók, amikor fogyasztanak (nem dolgoznak), akkor általában jellemzően ők a megrendelők a kiszolgáltak.

Az állami dolgozók esetében ez az ürügy, jellemzően: én vagyok az állam a legfelső irányító, főnök képviselője.

5. És végül a sekélyes, rövidlátó gondolkodás. Itt gürcölök reggeltől estig bagóért, és akkor jön a sok hülye ügyfél, a hülye panaszával, hagyjanak engem békén – gondolja az ügyintézők többsége.

Azt nem látja, hogy az nem az ügyfél hibája, ha ő reggeltől estig gürcöl bagóért. És az sem az ügyfél hibája, ha ö olyan rendszerben dolgozik, amelyben nincsenek a panaszokra válaszok. Mindez inkább a főnökei és a rendszer hibája.

Az sem az ügyfél hibája, ha tájékozatlan, mert ez egyrészt természetes. Az atomfizikus ügyfél sem háborodok fel, ha az ügyintéző nem ért az atomfizikához. Valójában viszont éppen belőle hiányzik a munkájához szükséges tudás.

Azt sem veszi észre, hogy tulajdonképpen őt az ügyfél fizeti (nem a főnöke, nem az állam, nem a kormány) az árakon ill., az adóján keresztül.

Azt se látja, hogy tulajdonképpen ezt ő is visszakapja, mert mindenki volt, lesz, panaszkodó ügyfél. Azt már nem is kérem számon, hogy rendszerbe és fejlődésbe nézze a társadalmat. Én beírtam egy-két levélbe: milyen társadalomban fognak élni gyerekeink, unokáink, ha ez a tendencia folytatódik. De rájöttem ez már oly magas röptű gondolat, hogy halvány lila ködként sem jelenik meg a rövidlátó ügyintézőnk agyában.

Meg kell nyugtatnom a kudarcot vallott panaszost, és magamat is, nem ez ő hibája. Leírhatja, elmondhatja ő a világ legbölcsebb, időtálló igazságait, akár Jézus is írhatna levelet, a válasz semmitmondó, elutasító lesz. Mert sajnos ez az állam, a hatalom, és a rövidlátó ügyintézők természete ez és alig változik. Felsejlik itt Jézus és hatalom esete, vagy Pál apostol, mint kvázi állami ügyintéző története.   De azért egyszer csak meg kell ennek változnia. Hát, amit maga leirt az a szentigazság és a magam részéről mindent meg fogok tenni, hogy ez az igazság érvényesüljön – ilyesmi válaszban reménykedik a panaszos. Lássuk be, ez naivság. Ilyen választ szerintem még soha senki idegen nem kapott. Ez olyan nagy csoda? Ezek szerint az. De azért már találkoztam 100-ból 1 olyan ügyintézővel, aki azt mondta: magának igaza van, de én nem tehetek semmit. És én vagyok olyan naiv, hogy egyszer majd olyan világ jön el, amelyben sok ügyintéző mondja: magának igaza van és a magam részéről, megpróbálok valamit tenni. És ezért nem kap ki a főnökeitől.

A mélylélektani okokat, azokból eredő torzulásokat elsősorban oktatással lehet megoldani. Nyilvánvalóan az oktatásba azt is be kell venni, mi az állam igazi célja szerepe, miről szól az állam az igazi fejlett demokratikus rendszerben. Vagyis az alapvető okokat is részben megoldja a megfelelő oktatás.

De itt előjön azon probléma, hogy van egy olyan társadalmi karakter típus (stréber kiskirály), amelyiket aztán évekig is oktathatnak, az sem fog rajta. Ezért szükség van valamilyen pszichés alkalmassági szelekcióra is.

A lélektani okoknak van egy másik nagy kiterjedése, mégpedig: a jelenlegi rendszerben is és általában milyen emberekből lesznek a vezetők, és a vezetőket szükségszerűen milyen torzulások érik. Röviden, ezek a vezetés, a vezetők szükségszerű negatívumai.  Idevágóan pl. egy vezető át sem érzi a jogos, de elutasított panasz, kérelem érzését, mert nem kerül ilyen helyzetbe. De lehetne még folytatni, a szükségszerű demokrácia-ellenességgel, vagy az átgondoltságra fordítandó időhiánnyal, és más szükségszerű negatívumokkal. Ezekről más fejezetekben elég bőven beszélek.

Van ennek az egész problémakörnek egy államszerkezeti problémája is.

Anélkül hogy a jelen zavaros helyzetet elemezném, amelyben sem az állampolgár nem tudja, hogy hová, kihez forduljon sem maga az intézmény nem tud kezdeni semmit a panasszal, kérelemmel, inkább a jövő tisztább átláthatóbb helyzetét elemezném.

Először is a jövőben minden állami intézmények (hivatalnak, hatóságnak, szervnek, vállalatnak, stb.) lesz egy olyan jelentős része mely az állampolgári ügyféli panaszokkal, kérelmekkel, javaslatokkal foglalkozik, érkezzenek azok közvetlenül, vagy közvetve. A lényeg az, hogy egyik állami intézmény sem mondhatja azt, nekem semmi közöm az állampolgárokhoz. Az alapelv tehát, minden állami intézménynek köze van az állampolgárokhoz, az állampolgárokért, az ügyfelekért van, köteles foglalkozni az állampolgári panaszokkal, kérelmekkel, ha az akár legcsekélyebb mértékben érinti az intézményt.

A másik, hogy legyen egy központi állampolgári panasz, jogorvoslati kérelmi, javaslati intézmény, amelynek lennének közvetlen osztályai. Pl. pénzügyi banki panaszok. Pl. fogyasztói panaszok. Pl. a gazdasági versennyel kapcsolatos panaszok. De az állampolgárt nem kell, hogy érdekelje, a panasza milyen kategóriába sorolódik. Mert eme intézmény sem csak a saját hatáskörén belül működik.

Kitérés, a jelenlegi rendszer lehetséges átalakításra. De itt nagyos sok a „ha”.

A jelenlegi rendszer, kb. ez: az állampolgár panaszkodik, kérelmez, erre általában nem jön érdemi válasz, megoldás. Majd akinek pénze, ideje, jó ügyvédje van, akkor ő perelhet. Csakhogy ezzel sok probléma van, inkább felsorolom azokat a feltételeket, amelyek szükségesek, hogy működőképes egyszerű panasz, kérelmező, jogorvoslati rendszer legyen.

Tehát: ha a pénz, és idő nélküli emberek is érdemben tudnak perelni.

Ha az állammal szemben a kisember a szegény kisember is egyenlő jogi ellenfél lesz.

Ha a perek ideje jelentősen lecsökken.

Ha lesznek olyan idevágó törvények, melyeket az ügyvédek bírók használni, tudnak.

Ha a bírók és az ügyvédek ismerik e törvényeket.

És ekkor még mindig nincs az állampolgári javaslatok elfogadása megoldva.

Szóval sok itt a „ha” ami jelenleg nem teljesül, vagyis a jelen panasz, kérelmező, javaslati rendszer nem működik. Nem működik, mert a másik oldal (a panaszok kérelmek, javaslatok közvetlen elintézése) is zavaros, hiányos és gyakorlatilag szintén nem működik. Másrészt felmerül, hogy ez a pereskedő megoldás alapján egyáltalán kialakítható e jó rendszer, mivel nagyon sok itt a „ha”. Mindenképpen biztosítani kell (jelentős részt biztosítani kell, a jelen helyzetet meg kell változtatni) a felsorolt pereskedési feltételeket, de ezzel együtt is, szükség van egy másik rendszerre is.

Az is megállapítható hogy a jelenlegi rendszer is bonyolult, sok pénzt, munkát leköt csak éppen hatástalan, fölösleges. Másrészt, a jó panasz, kérelmező, javaslati rendszer kialakítása olyan fontos hogy megéri a ráfordított pénzt, munkát.

Visszatérek a leginkább jónak tetsző államszerkezeti megoldásra, de előtte egy kis kategorizálás.

Az állampolgár panaszkodhat, kérelmezhet, javaslatot tehet, megoldást kereshet egy magánszeméllyel, egy magáncéggel, egy civil szerveződéssel, egy állami intézménnyel (hatóság szerv, hivatal, stb.) kapcsolatosan. Az elvárható, hogy a kapcsolatos embert, céget megnevezze. Az is elvárható tőle hogy a sérelmét, kérelmét, annak fokát tisztán leírja. Az már nem várható el tőle, hogy tudja, e panasz, kérelem, javaslat megítélése kihez tartozik, főleg a jelen zavaros rendszerben. És az sem várható el, hogy tudja a megoldás, mely megoldási kategóriába tartozik. Valamely hatóság pénzbírsága, vagy csak a peres megoldás jöhet szóba, stb.. 

Megint azt az elvet kell követni, hogy az állam lehet bonyolult, árnyalt (bár jobb lenne, ha egyszerű logikus lenne), de ez a bonyolultság semmiképpen se érintse az állampolgárt.

Nyilvánvalóan az állampolgár először annak fog panaszkodni, akire panaszkodik, (ugyanez igaz a kérelemre, javaslatra stb.).

Csakhogy itt több probléma lehet.

Lehet, hogy valójában mégis rossz helyen panaszkodik.

Akire panaszkodik annak általában nem áll érdekében az ügy megoldása.

Tehát a központi intézmény amennyiben viszonylag jelentős sérelem volt, mindenképpen kivizsgálja az ügyet. És ez az intézmény veszi fel kapcsolatot többek között azzal, akire a panasz vonatkozik. És a felettes szervvel és mindenkivel. És az állampolgár ezzel az egy intézménnyel tartja a kapcsolatot.

Ez a központi intézmény megállapítja, hogy pl. az adott ügy csak perrel oldható meg. Akkor segít a per lebonyolításában. Pl. megállapítja, hogy az rendőrségi ügy, akkor az állam automatikus intézkedése értelmében felügyeli ezt a rendőrségi eljárást. Pl., megállapítja, hogy az adott ügy egy adott állami intézményt, ill. annak felettes szervét érinti. Ebben az esetben is segít, közvetít.

Minimálisan ez a központi intézmény leírja az állampolgárnak, hogy hogyan, merre mehet tovább. Kérem az ön problémájával így és úgy, ide és oda tud fordulni. Ha elutasítják, akkor értesítsen bennünket. A minimum hogy legyen egy ilyen intézmény, mert jelenleg ilyen sincs.

Persze ez az egész csak akkor fog működni, ha ez az egy intézmény kimondottan az állampolgárok érdekéből tekinti a világot, mintha ő lenne az állampolgár mindent intéző fizetett ügyvédje. 

Most innen kezdve sokféle eljárási rend képzelhető el, amit én nem sorolok fel.

A lényeg, hogy minden panasznak közvetve vagy közvetlen be kell futnia eme intézménybe, ha másért nem, azért, hogy az ebből eredő statisztikai adatokat meg tudják csinálni.

Az államszerkezeti megoldásnak tehát a következők a lényeges pillérei.

1.  Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.

Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény. 

2.  Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.

Miről is szólna többek között ez a központi intézmény?

Pl., benyújtana az állampolgár egy panaszt, kérelmet pl. a polgármesteri hivatalba, vagy pl. a belügyminisztériumba, vagy pl. a fogyasztóvédelemhez, és a sort sokáig lehetne sorolni. A panaszt, a kérelmet a hivatal elutasítja. A panasz eljutna ehhez a központi intézményhez (vagy eleve már ő nyújtja be), aki megállapítja bizony ez a panasz, kérelem jó helyre lett benyújtva és bizony a panasz, kérelem jogos volt, az elutasítása jogtalan volt. Akkor ez az intézmény törvényesen azt mondhatja: ez így nincs rendben, pl., tessék újra vizsgálni.  Vagy végső esetben azt mondhatja: jó, akkor tessék kérem kártérítést fizetni a panaszosnak, a kérelmezőnek.

(Nyilván ez az intézmény nem bírálhatja felül a bírósági ítéleteket. Nyilván eme intézménynek is be kell tagolódnia az államszerkezetbe, a hatalmi szerkezetbe, amely úgy van kialakítva, hogy az egyes embereknek, vezetőknek csak korlátozott és megosztott hatalma lehet.) 

Mint korábban mondtam, végeredményben a bíróságok is megfelelnének eme intézménynek, ha meglennének a könnyű és gyors pereskedés feltételei. Csakhogy azok nincsenek meg.

Ez az intézmény többek között megfelelne egy korlátozott hatáskörű gyorsbíróságnak.

Ezen kívül egyesítené az összes állampolgári panaszokkal, kérelmekkel foglalkozó jelenleg igencsak zavaros és sok intézményt (pl. fogyasztóvédelem, pénzügyi felügyelet, versenyhivatal, és még hosszan lehet sorolni).  Ezt azonban még át kell gondolni, mert van egy olyan elv is, hogy az intézményeket lehetőleg szét kell választani. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet csapnivaló.

Ezen kívül a javaslatokkal is foglalkozna. A jelenlegi javaslati rendszer szintén zavaros és hiányos. De ebben a tanulmányrészben elég bőven foglalkozom a javaslati rendszerrel, aminek több ága van. Ez az intézmény elsősorban megállapítaná: ez most népszavazási kezdeményezés, vagy alkotmánybírósági beadvány vagy adott állami intézményre tartozó javaslat. Ebben is mindenképpen segítene az állampolgárnak: a javaslat a megfelelő módón a megfelelő helyre eljusson.

Ezen kívül mindent átlátva, segítene az állampolgárnak, mert jelenleg egyik intézmény sem ad ilyen segítséget.

És ezen kívül statisztikai adatokat is készítene, és ezek szerint értékelne.

Visszatérek a válaszlevelekre. Mit tartalmazzon a válaszlevelekről alkotott törvény.

Azt már nagyjából megvalósult, (azért nem egészen), hogy minden beadványra érkezik egy válaszlevél és általában időn belül. De egyébként a jelenlegi 8 nap már túl kevés. A 8 nap erre lenne elég: tisztelt állampolgár levelét megkaptuk, most tanulmányozzuk és 30 napon belül érdemben, és részletesen válaszolunk.

De mi is történt: írnak ugyan egy választ, de az egy semmitmondó válasz, és ezzel le is zárják az ügyet. (Ráadásul amint mondtam egyszerűen lényeges kiemelt mondatokra nem is válaszolnak, a levél lényegi tartalmának felére kétharmadára nem válaszolnak.) Ez a túl rövid idő, tehát nem javított a helyzeten, de inkább rontott. Nyilván be kell határolni a kötelező választ, de szerintem az egy, legfeljebb kettő hónap szükséges. Ráadásul, ha elindul az eljárás, az viszont évekig tart. A teljes eljárást viszont nem ártana lerövidíteni.

A következő szabály: a válaszolónak minden lényeges, mondatra, megjegyzésre, panaszra, kérelemre válaszolnia kell.  Tehát ha pl. a panaszos, ezt írja: szerintem itt közkár okozás történt – akkor arra válaszolni kell. Pl. így: ezen panaszát, kérelmét, megjegyzését elfogadjuk, vagy elutasítjuk, a következő indoklással. És következne az indoklás.

Amennyiben szükséges, (nem az ő hatásköre, de más állami intézmény hatásköre) a panaszt, kérelmet, javaslatot az adott állami intézménynek továbbítani kell a megfelelő helyre, és erről tájékoztatni kell a panaszost, kérelmezőt, javaslattevőt.

Minden válaszlevél elején, vagy végén el kell hangoznia a következőknek: köszönjük tisztelt állampolgár, hogy közéleti aktivitásával, észrevételeivel hozzájárult a társadalom építéséhez.

Minderről törvényt kellene alkotni, mely csak egy csepp lenne a megoldás tengerében, de ez az egy csepp legalább meglenne.

Kitérés az állami területek az őket irányító hivatalok intézmények hatóságok, objektív teljesítménymérésére.

Az általuk irányított terület a valós statisztikai adatok alapján mennyit fejlődött.

A mérésnek elsősorban arra kell alapulni, hogy az életminőség javult, maradt, vagy romlott. Pl. egy önkormányzat (polgármesteri hivatal) munkáját elsősorban az mutatja, hogy az ott élők azon életminősége, mely e hivatalon múlik, javult e. Egyszerűbben a lakásaikkal, lakhatási feltételekkel, a közterületekkel (azon való közlekedéssel, egyebekkel) meg vannak elégedve. Még egyszerűbben jó ott lakni, vagy nem jó ott lakni.  Ennek vannak objektív adatai (levegőtisztaság, zaj, zöld terület, egy főre jutó óvoda, iskola, korház, közlekedés, stb.). Vagy még tisztábban: milyen az ott lakók egészségügyi, tudási, stb. állapota).  De az embereket is meg kell kérdezni.

Majdnem ilyen fontos akár a közérzet akár a problémák tekintetében a benyújtott panaszok, kérelmek javaslatok száma. És ennél fontosabb, hogy benyújtott panaszok kérelmek javaslatok mekkora hányada lett valóban érdemben megoldva, elintézve. Mekkora hányadban történt (a szövegelésen, a levélváltáson túl) valamilyen konkrét olyan intézkedés cselekvés, amely a panaszos kérelmező problémáját többé-kevésbé csökkenti.

Ezek után a feladatok felsorolása.

Az állam szerepét fontosságát az állami szolgáltatások a népnek szolgáló államot a helyén kell értékelni, ami nyilván érinti az adózást és költségvetést.

Ki kell alakítani a hatékony korrupciómentes államot, az állami vezetőknek, dolgozóknak tudással, és motivációval kell rendelkezniük.

Konkrétabban, legyen elég idő és szakképzett munkaerő a panaszok, kérelmek, javaslatok érdemi értelmezésre elbírálására, megoldására. 

Az államba beletartoznak az önkormányzati, polgármesteri hivatalok intézmények is.

Az állami vezetőket, dolgozókat a megfelelő oktatásban kell részesíteni, vagyis egy tananyagból le kell vizsgázniuk, ahhoz hogy a munkakörüket ellássák. E tananyag lényege: a nép szolgálata az állami munka lényege és ez a munka egy fontos hivatás.

Valamilyen munkapszichológiai szelekcióra is szükség van.

Ezen belül a jó működőképes (a panaszokat, kérelmeket, javaslatokat érdemben megoldó) panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer fontosságát a helyén kell értékelni.

A benyújtott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat összesíteni szükséges valamint összesíteni szükséges összesíteni az elfogadott megoldott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, ill. a kettő arányát. És ezen összesítések alapján (alapján is) kell értékelni az egyes állami területek, az egyes állami intézmények (hatóságok, hivatalok, szervek, állami vállalatok, stb.) munkáját. Az értékelés szükséges következményei pedig: a jutalmazás, vagy a vezetőváltás, a dolgozó-váltás, az intézmény átszervezése, stb..

Megfelelően, törvényben kell szabályozni a válaszlevek idejét, tartalmát.

Az államszerkezetet is át kell alakítani, amelynek a lényege:

Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.

Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény. 

Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.

E feladatok a döntéshozó mechanizmus tanulmányrész egyik rendszertényezőjében jelennek meg.

A tiszta, igazságos gyakorlati panasz jogorvoslati és javaslati rendszer. Rész-rendszertényező. A/5, a döntéshozó m ábrái. Más ábrák.

A panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati rendszer alapvetései.

Egy nagyon fontos megjegyzéssel, szerintem igazsággal kezdem: az uralkodó osztályt szolgáló állam, a történelmi fejlődés során lassan, de közel sem teljesen átalakult népnek szolgáló állammá, de úgy hogy az uralkodó osztály nem más lett, mint az állami vezetés. Vagyis az állami kisebb-nagyobb vezetők úgy viselkednek, mint az uralkodó osztály, kvázi kinevezték magukat uralkodó osztálynak. Korábban az arisztokráciát (nemesek, grófok, hercegek király, stb.) szolgálták a kisebb-nagyobb beosztású hivatalnokok. Most a kisebb-nagyobb beosztású hivatalnokok osztálya a kvázi arisztokrácia, az uralkodó osztály, és magukat szolgálják. Tehát a szolgált és szolgáló ugyanazon osztály, ami egy elég veszélyes és nehezen felbontható állapot. Ez nehezedik azzal, hogy az uralkodó osztály, érdek és gyakorlati szövetségben áll a nagytőkével, így nagytőke képezi az uralkodó osztály egy részét. 

Jó panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati rendszer nélkül nincs:

Hatékony állam.

Jó döntéshozó mechanizmus.

Magas szintű demokrácia.

Megfelelő jogrendszer.

Ezért e problémakör többször felmerül e tanulmányban. E probléma egy nagyon fontos, fontos rendszertényezőkhöz kapcsolódó probléma.

Másfajta felosztás:

1. A konkrét panaszok, kérelmek, javaslatok, jogorvoslatok konkrét elintézése, a lehető legnagyobb arányban.

2. Általában a panaszok, kérelmek, javaslatok, kötelező beépítése a döntéshozó mechanizmusba, az intézmények és a nemzeti döntéshozó mechanizmusba.

3. Az állami intézmények (hivatalok, hatóságok, szervek, állami cégek, stb.) munkájának mérése, valamint a magáncégek tisztességének mérése panaszok, kérelmek, javaslatok, ill. az elintézett panaszok, kérelmek, javaslatok (számának) alapján. Végső soron, összesítve egyfajta mérése az aktuális elit vezetésnek.

Mindehhez, főleg az utóbbihoz az szükséges, hogy a vezetések valóban szankcionálva legyenek. Tehát emiatt is szükséges az állami vezetők felelősségének rendszere és törvénye. Ehhez kapcsolódva, emiatt is szükséges az állami vezetők jó kiválasztási, és leváltási rendszere és törvénye.

A konkrét javaslatok, kérelmeket, javaslatokat, jogorvoslatokat természetes először azon intézményhez kell benyújtani akik közvetlenül érintettek. Ugyanakkor az állampolgárok ebben is kaphatnak segítséget, Elmondják bajukat és egy központi (panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati) intézmény helyesen megfogalmazva, eljuttatja a megfelelő intézményhez (vagy magáncéghez).

Ha az adott érintett intézmény (vagy magáncég) intézkedése nem megfelelő, akkor az esetek nagyobb részében, ami biztosan jár ügyekben, az állam (a központi intézmény) az automatikus intézkedése szükséges. Vagyis az államnak kell intézkedni és nem az állampolgárnak.

Szakítani kell a jelenlegi jelleggel, kvázi elvvel, miszerint: ha nagyon sokat kujtorog utána, akkor lehet (nem biztos), hogy megkapja, ami jár neki. Illetve, hogy a figyelmetlen, az ügyetlen, járatlan szenvedjen. Merthogy az emberek hasznos munkára vagy pihenésre fordítanák, a kujtorgásra elpocsékolt időt. A megfelelő elv: ami jár, az akkor is jár, ha az állampolgár nem kujtorog utána. Jár neki a törvények szerint, pl. pénz, kártérítés, jog, jogorvoslat, tehát sok minden járhat az állampolgárnak.

A konkrét panaszokat, kérelmeket, jogorvoslatokat (és a javaslatokat) is konkrétan el kell dönteni. Első lépcsőben maga az érintett intézmény (vagy magáncég) dönti el. De az sajnos gyakran nem megfelelő.

Az biztos, hogy második lépcsőben egy független, elfogulatlan, népnek szolgáló a tárgykörhöz értő szakember gárdának kell gyorsan, szakszerűen kivizsgálni az esetet, és döntést hozni. A döntésben benne kell lenni, hogy a panaszt, kérelmet, javaslatot, teljesíteni kell e. Illetve, hogy milyen plusz kártérítés illeti meg a panaszost, stb. Illetve, hogy az intézmény vezetése milyen felelősséggel tartozik. Mindezt automatikusan kell intéznie a második lépcsős intézménynek.

Az már csak technikai kérdés hogy ez a független szakember gárda egyfajta szakbírósággal kombinált gyorsbíróság. Avagy, egy központi intézmény (panasz, kérelem, javaslat, jogorvoslat) egyik alosztálya. Avagy, több felettes intézmény közül valamelyik osztálya. Mindhárom lehet, talán a viszonylag legrosszabb, a harmadik. De ami most van az borzalmas, mert sok kibogozhatatlan intézmény között csapódik az ügy és gyakran általában sok év után perre kerül, ami szintén sok évig tarthat.

Általában elég egy második lépcső, ha ez megfelelő. És annak esetleg még egy jogorvoslata. Ugyanis a sok lépcső, többek között azért rossz, mert ha sok lépcső közül egy rossz, akkor az egész lépcsősor rossz. Tehát a cél egy második lépcső legyen, de az legyen kiváló.

A panaszok, javaslatok (részben a kérelmek, és jogorvoslatok is) kötelező beépítése, a döntéshozásba.

Ahol sok a panasz, javaslat, kérelem, jogorvoslat és nem változik a döntéshozás, nem változnak a szabályok rendeletek, ott baj van. Akár olyan szabályt is lehet hozni hogy, minden ötödik panasz javaslat stb. után kötelező úgy változtatni, hogy a változásban benne legyen valamely panasz kiküszöbölés, javaslat, stb.. A központi, független intézmény (vagy felettes intézmény) megvizsgálja mennyi panasz javaslat érkezett, és abból mennyi épült be a döntéshozásba. Illetve pl. ez, vagy az a panasz jogos, ez vagy az javaslat jó, és akkor miért nem épült be a döntéshozásba. E téren is meg kell állapítani a vezetés felelősségét.

Az állami intézmények (hivatalok hatóságok, szervek, állami cégek) munkájának mérése, valamint a magáncégek tisztességének mérése panaszok, kérelmek, javaslatok, ill. az elintézett panaszok, kérelmek, javaslatok (számának) alapján. Végső soron, összesítve egyfajta mérése az aktuális elit vezetésnek.

Technikailag ez a legegyszerűbb. Egyszerűen az intézményeknek kötelező lenne ilyen statisztikákat készíteni, és a magáncégeknek is. És függetlenül attól, hogy azt beépítették a döntéshozásba, vagy sem az intézmény osztályzatát meghatározná, a panaszok, kérelmek, javaslatok jogorvoslatok száma és még inkább az elintézetlen panaszok kérelmek, ill. kidobott javaslatok száma. És a rossz osztályzatú (persze az osztályzatot más is befolyásolja) állami intézmények vezetésnek felelőssége van, adott esetben távozniuk kell. A rossz osztályzatú magáncégek pedig tisztességtelenek, nekik is jár a szankció.

A statisztikát is két módón lehet elkészíteni. Az egyik, amint már mondtam: minden intézmény (magáncég is) kötelezően vezet egy ilyen statisztikát, amit a felettes intézmény időszakosan leellenőriz, és meghozza a szükséges intézkedéseket, leosztályozza az intézményt. A másik módszer, hogy ezt a statisztikát egy központi pl. internetes fórumon kezelik és vezetik.

E tanulmányban több helyen foglalkoztam azzal, hogy mivel a jelenlegi állam nem törődik ezzel, ezért maguk az emberek is készíthetnének, pl. internetes fórumon ilyen statisztikát. Ez pl., arra lenne jó: vigyázat ezeket az intézményeket cégeket jobb elkerülni. Másfelől, ha kvázi több ezer ember kijelenti hogy ez vagy az intézmény rosszul dolgozik, és ezen emberek követelik a vezetők leváltását, akkor talán az elit vezetés sem csinálhat úgy mintha minden rendben lenne.

Bár eddig az állami intézményekről beszéltem, de az elit vezetés, a parlament a kormány stb. természetesen szorosan és több vonatkozásban kapcsolódik a témához.

Egyfelől a parlament a kormány, stb. szintén felfogható egy-egy állami intézménynek. Másfelől az elit vezetésnek kellene megszervezni a különböző rendszereket. Harmadfelől, ha egy országban sok az elintézetlen, semmibe vett panasz, kérelem, javaslat jogorvoslat akkor az összesítve az elit vezetés munkáját minősíti. Vagyis minden intézményre és vezetésre állni kellene, beleértve a legfelső vezetést, mindannak amit eddig elmondtam. Ha a törvény úgy szólna, hogy az elintézetlen, semmibe vett panaszok, kérelmek javaslatok alapján osztályozni és adott esetben szankcionálni, leváltani szükséges a vezetést, akkor ez az elitvezetésre is érvényes.

És hogy ez az egész, hogy kapcsolódik a demokráciához, azt nem nehéz kitalálni. A népuralom, a népvélemény figyelembevétele szinte azonos a panaszok, kérelmek, javaslatok figyelembevételével. Sőt a népszavazásoknak is van népi javaslattevés, kérelem, ill. panasz meghallgatás vonatkozása. Csak ekkor egy-egy nagy horderejű sok ember érintő panaszról, kérelemről, jogorvoslatról van szó.

És hogy ez az egész, hogy kapcsolódik a hatékony államhoz ehhez csak két megjegyzés. Egyfelől az állam az intézmény a hivatal az emberekért van és nem fordítva. Másfelől az ügyfél sokszor olyan dolgokat lát meg, amit az intézmény dolgozója belülről nem tud, vagy nem akar meglátni.

És persze azt sem nehéz kitalálni, hogy ez az egész miért és hogyan kapcsolódik a joghoz.

A jog egy igen nagy szelete, amikor az állampolgár magával az állammal, azon belül egy intézménnyel, illetve egy magáncéggel kerül szembe.

Az A/5 ábrát nem magyarázom meg részletesen, csak a lényeget, emelném ki.

A jogorvoslati rendszer egyik alapelve az általános bárki-elv. Ez egyébként a demokrácia alapelve is. A bárki elv, mint arról szó volt, azt jelenti, hogy elméletileg bárki lehet javaslattevő. Arra kell törekedni, hogy minél kevesebb ember panasza, javaslata, stb. vesszen el. Arra kell törekedni, hogy az értelmes ill. jogos panaszok, jogorvoslatok, javaslatok egyike se vesszen el. Ebben a rendszertényezőben is fontos ez az elv.

A másik elve a jogorvoslati egyenlőség, ami szintén több elemből áll, máshol is lesz, ill. volt erről szó. Vázlatosan: a könnyű egyszerű jogorvoslat (nem egyenlő feltételek, hanem egyenlő esélyek).

A nép panaszainak, javaslatainak, jogorvoslati kérelmének statisztikája. E statisztika gyűjtése elemzése, kategorizálása folytán jelentős részben összeáll a nép általános véleménye. Ezért ezt országos és testületi szinten is gyűjteni és értékelni, kategorizálni kell. A panasz és javaslat összefügg. Aki panaszkodik az általában direkt, vagy indirekt módón javasol. Aki javasol, az egyben kritizál is. Ezt az értékelés során figyelembe kell venni.

A központi panasz javaslat jogorvoslat gyűjtő feldolgozó demokratikus testület munkája. A jelenlegi panasz javaslat és jogorvoslati rendszer hibáiból, hiányosságaiból az a tapasztalat szűrhető le, hogy szükség van egy központi testületre, amely összefogja, és egyben ellenőrzi az egész rendszert. Ez egyben a biztonsági párhuzamos rendszert is működtetné. Másfelől ez a demokratikus testület elvégezheti az összes panasz, javaslat, sérelem gyűjtését és csoportosítását. Ez igen jelentős, főleg az aktuális törvényjavaslat kiválasztásának szempontjából. Nyilván oly területeken kell elsősorban változtatni, ahol huzamosabb ideig a legerősebb a nép elégedetlensége.

A jogorvoslat, ellenőrzés legyen csak két-háromlépcsős, de az legyen hatékony és demokratikus. Minél több lépcső annál több hiba. Az automatikus hatósági intézkedések (a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás) bővülése. Ugyanakkor egy biztonsági párhuzamos rendszer kiépítése nem árt. Ez nem több lépcsőt, hanem a lépcsősor mellett egy másik két lépcsős lépcsősort jelent.

A lényeg az, hogy egy  olyan viszonylag ésszerű de hatékony az A/ 5 ábrán vázolthoz hasonló panasz, jogorvoslati, javaslati rendszert kell létrehozni amelyik biztosítja hogy minden panasz, javaslat, szinte automatikusan érdemben és gyorsan ki legyen vizsgálva. Továbbá szinte automatikusan történjen meg a jóvátétel. Továbbá szinte automatikusan történjen meg az intézkedés mely kizárja, lecsökkenti azt a problémát melyből a jogos panasz eredt. Azt gondolom bizonygatni, hogy a jelenlegi rendszer ettől még messze van.

Az általánosságok után azért jöjjön egy lehetséges konkrét magoldás is.

A vállalkozások, vállalatok, hivatalok, hatóságok állami minősítő rendszere, a panaszok szempontjából.

Ez akár már holnaptól bevezethető lenne. Ennek a lényege, hogy egy-egy konkrét ügy panasz, pontos kivizsgálása elég bonyolult hosszadalmas eljárás végső fokon csak Bírósági eljárás alkalmas erre. Bár az egyszerűbb eseteket a fogyasztóvédelmi szervezetek is képesek lennének kivizsgálni, napjainkban ez sem történik meg. Ezért ezek mellett (fogyasztóvédelmi szervezetek, bíróságok vizsgálata mellett) szükség lenne valamilyen általános, egyszerű eljárásra. Két okból is szükséges ehhez az állam (civil szerveződések nem elegendők). Az egyik a szervezettség, vagyis egy vállalkozás, vállalat, hatóság se maradjon ki. És szervezettség úgy mint egyenlő, elfogulatlan elbírálás, standard eljárás. A másik ok, az hogy csak az állam tud érdemlegesen jutalmazni, szankcionálni. Az hogy rossz cégektől nem vásárolnak (terméket vagy szolgáltatást) az emberek csak egyféle és nagyon hiányos szankció. Pl. azért, mert egy csomó magáncég. És persze az állami hivatalok is monopolhelyzetben vannak. 

Pl. a következő minőségi csoportok lennének: ügyfélbarát, (jó) kategória. Fokozott óvatosság szükséges - kategória. És, rossz, ügyféllenéző, kategória. Az utóbbi kettőt az állam a saját eszközeivel, adó, állami hitel, szabályozás, esetleg közvetlen bírság, szankcionálhatná persze arányosan. Amennyiben állami cégről, hivatalról van szó, persze a vezetés-leváltás is szóba jöhet.  Az elsőt pedig az állam szintén saját eszközeivel jutalmazhatná, pl. kisebb adó.

Mi lenne a minősítő eljárás lényege.

Egyrészt panaszok száma, a cég nagyságához képest, ill. az ügyfelek számához képest. Ezt kell mérni, számolni. Esetleg lehet számolni a panaszok pénzben mérhető értékét is.  

Másrészt mérni, számolni kell, panaszok számához képest az elintézetlen panaszok száma. Ezt is kétfelé lehet bontani. Elintézetlen, mert a panaszos irányában nem történik semmilyen intézkedés. (Bár nem történik semmi, de a válasz talán elfogadható. Talán, mert a panaszosok, nem mennek bele egy reménytelen küzdelembe.)

És elintézetlen, mert a panaszos felsőbb szervekhez, felügyeleti szervekhez, esetleg bírósághoz fordul. Nyilván ezért, mert nem történik semmilyen intézkedés az irányába és azért, mert a válasszal sem elégszik meg. (Nem történik semmi, és a panaszos részéről a válasz biztosan elfogadhatatlan.)

Negyedrészt a panaszok számához képest, az elkésett válaszok és a tájékoztatási hiányosságok szerinti pontozás.

És az ötödik pontozás az érdemleges válaszok szerint történne.

Ezt azért egy kicsit ki kell fejteni. Az rendben van, hogy a vannak ügyfelek akik ok nélkül panaszkodnak. A legtöbbjük panasza azonban csak jog szerint ok nélküli. (Megint más kérdés, ha sok a csak jog szerint ok nélküli panaszok száma, akkor ott baj van a joggal, azzal a jogszabállyal, ami alapján elutasítják panaszokat.) Az érdemleges válasz lényege az, hogy felvetett konkrét problémákra, esetleges konkrét kérdésekre, mindegyikre konkrét választ adnak. (Ennek érdekében talán célszerűbb lenne egy standard panaszlevél bevezetése, amelynek egyik rovata. Sorolja fel konkrétan a problémáit. A másik rovata: sorolja fel a konkrét kérdéseit.) Ugyanis jelenleg általában, döntően nem adnak érdemleges választ. Sajnos ebben vannak saját tapasztalataim. Jelenleg az történik, hogy a panaszos felsorol két-három, vagy több konkrét problémát. Kvázi feltesz két-három, vagy több konkrét kérdést és azokra konkrétan nem válaszolnak. Kb. ilyen válaszok, jönnek. Cégünk az x,y jogszabály (itt idéznek a jogszabályból) szerint járt el. Én nem mondom, hogy ez ne legyen benne a válaszba, de azt mondom, hogy ez önmagában nem érdemleges válasz. Ráadásul ez csak egy általános ködös válasz, míg a kérdések száma ennél több. Tehát egyes problémákat, kérdéseket jellemzően egyszerűen el is felejtenek, kikerülnek.

Az érdemleges válasz pl. ilyen: az ön felvetett kára problémája a cégünknek nem haszon, hanem kényszerű intézkedés, mert ellenkező esetben ön hasznosulna, és cégünk károsodna, a következő számok szerint: stb., stb..  (Itt viszont annak szemléletnek is meg kell változni, hogy nem jog számít, hanem az számít, hogy konkrétan ki az aki érdemtelenül károsodik, ki az aki érdemtelenül hasznosul. A jog van az igazságosságért és nem az igazságosság a jogért. És amennyiben egyértelmű az igazságtalanság, de jognak nincs erre válasza (a jog sem terjedhet ki mindenre), akkor is érvényesíteni kell az igazságosságot. 

Az hogy érdemleges a válasz, főleg ha van egy standard panaszlevél, elég könnyű megállapítani.

Tehát akkor lenne ötféle pontozás, mondjuk mindegyik egy tízes skálán és ezen pontozások összesítéséből jönne ki a minősítés. Tehát valamelyik fogyasztóvédelmi szervezet, vagy éppen a meglevők, a mellett, hogy konkrét ügyeket igyekeznek kivizsgálni  ezen minősítést is megcsinálnák. A minősítést közzé tennék a médiákban. És a minősítés alapján jutalmaznák ill., szankcionálnának minden magán és állami céget, hivatalt stb. Ehhez az kell, hogy minden panasz és minden válasz bekerüljön ebbe az egy, vagy több minősítő szervezetbe. Ez soknak tűnik de jelenleg is panaszoknak legalább a fele tovább görög, a panaszok reklamációk tízezreivel hatalmas apparátusok kénytelenek foglalkozni.  Jelenleg a panaszok 90%-a nincs érdemben kivizsgálva, és figyelembe véve, annak ellenére, hogy hatalmas apparátusok foglalkoznak ezzel. A minősítő rendszer bevezetése azt jelentené, hogy az állam ezen területe valamivel nőne, de a panaszok érdemleges figyelembevétele (nem kivizsgálása) viszont 90%-ra nőne. Jobb lenne az emberek közérzete, javulna a termelés és szolgáltatás színvonala. Erről szól a jó panasz, javaslati és jogorvoslati rendszer, melynek egyik fontos része a cég és hivatalminősítő rendszer.  

Feladatok vázlatosan.

A gyors, hatékony, igazságos érdemi és szinte automatikus panasz, jogorvoslati, javaslati rendszer létrehozása.

Feladat mindaz, ami az alapvetésekből, mint feladat kirajzolódik. 

Jóval nagyobb automatikus hatósági intézkedés. A panaszok javaslatok gyűjtése kategorizálása és azok figyelembe vétele a jogalkotásban.

A vállalkozások, vállalatok, hivatalok, hatóságok állami minősítő (panaszok szempontjából) rendszerének a kialakítása, pl. a fentiek alapján. 

Feladatok az előző fejezetből.

Az állam szerepét fontosságát az állami szolgáltatások a népnek szolgáló államot a helyén kell értékelni, ami nyilván érinti az adózást és költségvetést.

Ki kell alakítani a hatékony korrupciómentes államot, az állami vezetőknek, dolgozóknak tudással, és motivációval kell rendelkezniük.

Konkrétabban, legyen elég idő és szakképzett munkaerő a panaszok, kérelmek, javaslatok érdemi értelmezésre elbírálására, megoldására. 

Az államba beletartoznak az önkormányzati, polgármesteri hivatalok intézmények is.

Az állami vezetőket, dolgozókat a megfelelő oktatásban kell részesíteni, vagyis egy tananyagból le kell vizsgázniuk, ahhoz hogy a munkakörüket ellássák. E tananyag lényege: a nép szolgálata az állami munka lényege és ez a munka egy fontos hivatás.

Valamilyen munkapszichológiai szelekcióra is szükség van.

Ezen belül a jó működőképes (a panaszokat, kérelmeket, javaslatokat érdemben megoldó) panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer fontosságát a helyén kell értékelni.

A benyújtott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat összesíteni szükséges valamint összesíteni szükséges összesíteni az elfogadott megoldott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, ill. a kettő arányát. És ezen összesítések alapján (alapján is) kell értékelni az egyes állami területek, az egyes állami intézmények (hatóságok, hivatalok, szervek, állami vállalatok, stb.) munkáját. Az értékelés szükséges következményei pedig: a jutalmazás, vagy a vezetőváltás, a dolgozó-váltás, az intézmény átszervezése, stb..

Megfelelően, törvényben kell szabályozni a válaszlevek idejét, tartalmát.

Az államszerkezetet is át kell alakítani, amelynek a lényege:

Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.

Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény. 

Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.

A kombinált népi ellenőrzés. Rész-rendszertényező. A/5, a döntéshozó m. ábrák. Más ábrák.

Az ábrát nem elemzem részletesen, csak a lényeget emelném ki. A nép ellenőrzését részben megoldja demokratikus panasz, jogorvoslati, javaslati rendszer, de csak részben. Lehetnek ugyanis olyan visszaélések, tévedések, stb. melyek nem jutnak, vagy túl későn jutnak a népréteg tudomására.

Pontosan, itt olyan ellenőrzésről van szó, amelyben a nép, a nép képviselői is részt vesznek. Az alapelv az, hogy a vezetés, vezetés általi ellenőrzését (önirányítás) el kell kerülni. Ezért a hivatásos jogalkalmazó testületek (erős törvényi kötöttségek mellett) adnák a szakértőket, amely szakértőkkel együtt a nép képviselői is részt vennének az ellenőrzésekben. Nemcsak jogalkotásban szükséges hogy a nép részt vegyen, hanem a népi ellenőrzést (a népi felügyeletet) is biztosítani kell. A nép részvétele biztosítja, hogy a jogalkalmazók, ne kerüljenek hatalmi (kiskirályi) helyzetbe. Továbbá biztosítja, hogy a jogalkalmazásban ne alakuljon ki a hatalmi harc, rendszeregyetértés, különböző érdekszövetségek (korrupció, protekcionizmus, stb.) jelenségei. Minden törvény annyit ér amennyit betartanak abból, hiába jó a törvényhozás ha azokat nem tarják be. Hatékony ellenőrzés nélkül pedig nem tartják be a törvényeket.

A végső szankció maradjon a bíróságok kompetenciája, de a bíróságok számát hatékonyságát növelni kell működésük, szerkezetük, költségvetésük alapos reformra szorul. Pl., érdemes lenne bevezetni, az egyes országokban már működő a pénztartozások gyorsbíróságát. Ugyanakkor annak az alapelvnek is érvényesülni kell, hogy a bíróságokat lehetőleg tehermentesítsük az egyszerűbb kisebb jelentőségi ügyek gyorsan, és igazságosan legyenek elintézve. Ugyanakkor a bíróságokat is valahogy ellenőrizni kell a néprétegnek. Ennek egyik módja lehet a népi ülnök megoldása. Másik módja lehet az esküdtszéki döntések módja. Ez a rendszertényező azonban nem a bíróságokról szól, hanem általában az ellenőrzési rendszerről, úgyhogy térjünk erre vissza.

Az ellenőrzési alapelv tehát az hogy ne jöjjön létre a vezetés önirányítása, a belső ellenőrzés, vagyis a népréteg is vegyen részt az ellenőrző rendszerben. Ennek sokféle megoldása lehet. A népi ellenőrzést én a következőképpen tudom elképzelni.

Lehetőség szerint az állam „minden” – minél több területet, ágat testületet -  területét ellenőrizni kell, de az demokratikus felügyelet. Olyan ellenőrző csoportokat kell létrehozni, melyben a hivatásos jogalkalmazók, mint szakértők mellet ott vannak a nép képviselői is. Nem arról van szó, hogy a jelenlegi ellenőrző szervekben legyenek népi ülnökök. Az én elképzelésem szerint egy független szakmai demokratikus testület összegyűjti a népréteg képviselőit (önként jelentkezők, felkérés, stb.) és gondoskodik arról, hogy azok csoportjai részt vegyenek a konkrét ellenőrzésekben. A népi ellenőrök olyan módón lennének kiválasztva, mint az esküdtszékek. Részben véletlenszerű kiválasztás minden néprétegből, csoportból arányosan, persze akik vállalják. Részben az önként jelentkezőkből való kiválasztás. Persze ez csak egy elképzelés, a lényeg az hogy valamilyen módón  a néprétegnek is részt kell venni az ellenőrzésekben.

Lehetséges esetleg még olyan ellenőrzési rendszer, amely a független, szakmai demokratikus testületekre alapul. Ebben az esetben viszont gondoskodni kell arról, pl. a sűrű változtatással, hogy ezek a testületek ne legyenek a vezetés részei.

Feladatok vázlatosan. Egy olyan ellenőrzési rendszer létrehozása, mely képes a vezetés az állam szerveit elfogulatlanul leellenőrizni. Ez az ellenőrzés leginkább akkor jöhet létre, ha népréteg is közvetlenül részt vesz az ellenőrzésekben.

A korrupció, protekció, bürokrácia csökkentése. Rész-rendszertényező.

A korrupció tisztességtelenség, csalás, sikkasztás, lopás.  Egy másik értelmezése, csak az állami tisztességtelenség, a korrupció.  Szűkebben értelmezve az a fajta csalás, amikor az alkalmazott, vezető ( állami alkalmazott, vezető) összejátszik a tisztességtelen ügyféllel,  és a kenőpénz, vagy más szolgáltatás (pl. politikai támogatás) fejében,  érdemtelen pénzeket, jövedelmeket, egyéb lehetőségeket ad. Tehát egy tisztességtelen csere, csak azzal a csavarral, hogy az egyik fél nem a saját pénzével, vagyonával, lehetőségeivel kereskedik, hanem másokéval, leginkább a közpénzével, vagyonával, lehetőségeivel kereskedik.

A hatalmat, pártot támogató (pénzzel, médián keresztül tudatformálással, stb.) klientúra kiépítése, elfogult támogatása (kedvező szabályozás, adózás, elfogult pályáztatás, közvetlen pénzelés, közvetlen intézkedés) szintén korrupció. Tehát egy oda-vissza támogatásról, egy cseréről van szó, mindenki azt adja, mit tud, a baj, az hogy résztvevők ugyan jól járnak, de nép erősen ráfarag. A klientúra (a csókos had) kiépítése, támogatása teszi ki a korrupció nagyobb részét. És a regnáló elitvezetés építi ki a klientúrát.

A korrupció általában sokkal nagyobb (akár a 100-szorosát, 1000-szeresét is) kárt okoz, mint a tisztességtelenül elcserélt dolgok értéke, amennyi a benne résztvevők haszna. Ugyanis a tisztességtelen csere érdekében úgy szervezik át pl. az államot, hogy az, az állampolgároknak káros. Tehát a korrupciónak közvetlen károkozása sokkal kisebb, mint a közvetett károkozása.  Ezt nevezhetjük akár anyagi haszonszerzésből eredő hűtlen kezelésnek, rossz gazdálkodásnak is.

Tulajdonképpen a korrupció problémája a tanulmány során gyakran felmerült. Felmerült az állammal kapcsolatban: korrupt, rossz hatékonyságú állam. Felmerült gazdasággal kapcsolatban, mint egy olyan tényező, amely jelentősen gátolja gazdaságot. Felmerülhet a jog, és persze az erkölcs megtárgyalásánál. Azért itt kerül megtárgyalásra, mert a megszüntetése (csökkentése), az a rendszer, ellenőrző-rendszeréhez kötődik.

Hiába van négy nagy ellenőrző csatorna, de a korrupció pl. Magyarországon, mégis hatalmas. Ez azt jelenti, hogy nem működik a rendszer. Nézzük végig. Van a vezetés (elitvezetés) önellenőrzése, (vagy 10 szerv, fórum), de nyilvánvalóan ez önellenőrzés, tehát nem hatásos. Lényegében a beosztott ellenőrzi a főnökét, ami nyilván nem lehet hatásos. Egyrészt a főnöktől függ a beosztott. Másrészt a főnök határozza meg az ellenőrzés menetét, törvényeit. Eszünkbe juthatnak, pl. a különböző titkosítások, letagadások, meg ki tudja mik.  

Az ellenzék is ellenőrzi a regnáló vezetést. Az éles hatalmi harcnak talán az lenne az egyetlen előnye, hogy ekkor élesebb az ellenőrzés is. (Ha az együttműködés dominál, akkor az ellenzék ellenőrzése is elolvad.) De, mondjuk éles a hatalmi harc, viszont az ellenzék tudja, hogy nemsokára ő kerül hatalomra, és akkor nem jönne jól egy erős ellenőrző rendszer. Ezért ez sem igazán hatásos. Aztán jönnek a jogalkalmazó szervek, rendőrség, ügyészség, stb.. Itt megint a beosztott ellenőrzi a főnököt, a jogalkalmazó a jogalkotót, esete forog fenn. És van a civil ellenőrzés, ennek is több ága. Először is kétségbe vonható a nyilvánosság erejében vetett hit. Hiszen kiderülhetnek disznóságok, a nép háboroghat, tüntethet, szidalmazhat, de vezetés helyén marad. A törvények nem garantálják a leváltást, a felelősségre-vonást. A törvényeket pedig az elitvezetésnek, elsősorban regnáló elitvezetésnek kellene meghoznia. De miért hozna saját maga ellen szóló törvényeket?  A civil szervezetek ellenőrzése, ill. a tényfeltáró újságírás azért sem hatásos, mert nincs hatósági jogosultságuk. Ezek fél-legális, inkább illegális akciók, magánnyomozások. Igaz, hogy ez esetben már nincs főnök, beosztott viszony (ez is kétséges), de jogosultság sincs.

Tehát hiába van négyféle ellenőrzés, és vagy húsz ellenőrző szerv, hivatal, de lehet akár száz is, nem működik a dolog. Tehát mindenképpen szükség van egy jogosultsággal rendelkező, de vezetéstől független, tehát civil ellenőrzésre. És persze szükség lenne azokra a törvényekre, amelyek eme ellenőrzést garantálnák, amelyek az ellenőrzés gátjait megszüntetnék.  És persze szükség lenne arra is, hogy az ellenőrzés által feltárt hibáknak legyen következményük, ilyen törvényekre is szükség lenne.  A korrupció csökkentéséhez is ez szükséges. A vezetés önszántából nem hoz ilyen törvényeket ezért is szükséges a népszavazás.

A múlt és a jelen rendszerei szükségszerűen magukba hordozzák a korrupciót, a protekciót és bürokráciát.

Ha megvizsgáljuk az eddigi rendszerek döntéshozó mechanizmusát, és ehhez még hozzávesszük a rendszerek által sugárzott erkölcsöt, világnézetet, akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy a rendszerekből ered a korrupció, a protekcióé és a bürokrácia. A bürokrácia okai azért mások, sajnos az összefoglalás összefoglalásába ennél több nem fér bele. Egyes demokratikusabb országokban természetesen kisebb a korrupció a protekció, hiszen ezek a jelenségek is függnek a demokratizmus szintjétől. Másrészt az általános gazdagság azért kihat a rendszer jóságára, erről már szó volt. Harmadrészt a rendszerek, államok látszólag úgy csökkentik a korrupciót és a protekciót, hogy azok egy részét, bizonyos formáit, legalizálják.

Ennek ellenére, a rendszerváltás érdekében és a jövőben is szükséges a korrupció, protekció, bürokrácia csökkentése.

A fenti mondatot nem akarom túlmagyarázni. A lényeg az, hogy a jelenlegi rendszerben is szigorúbb hatékonyabb ellenőrzés kellene. Ez részben lehetséges is. Teljesen nem, mert a rendszer magában hordozza a felsorolt negatívumokat. Itt azért megjegyezném, ha az állam jobban el lenne választva magángazdaságtól, akkor csökkenne korrupció. Jelenleg is létre lehetne hozni egy hatékonyabb ellenőrzést, mondjuk egy ezekkel, a negatívumokkal foglalkozó, ezeket ellenőrző állami szervet. Igaz hogy, a vezetés ellenőrzi, a vezetést, problémája fennmarad. A jövőben viszont érdemes ezt a feladatot a kombinált népi ellenőrzés hatáskörébe tenni.

A feladat viszonylag egyszerű.

A független, tisztességes vezetésnek a jelenleginél szigorúbban következtesebben kell vizsgálódnia, és lebuktatni, szankcionálni a korrupt vezetőket. Ehhez a törvényi és szervezési háttért is meg kell teremteni. Ne csak akciók legyenek, ne csak a másik felet, az ellenfelet vizsgálják, de minden vezetőt.

Talán a korrupció ellenőrzését is át kell tenni a kombinált népi ellenőrzés hatáskörébe.

Tehát mindenképpen szükség van egy jogosultsággal rendelkező, de vezetéstől független, tehát civil ellenőrzésre. És persze szükség lenne azokra a törvényekre, amelyek eme ellenőrzést garantálnák, amelyek az ellenőrzés gátjait megszüntetnék.  És persze szükség lenne arra is, hogy az ellenőrzés által feltárt hibáknak legyen következményük, ilyen törvényekre is szükség lenne.

Minden állami egységet meg kellene vizsgálni, felmérni, hogy mekkora korrupció, és mik az okai. Ki kellene dolgozni, az okokat, megszüntető szabályokat, törvényeket. Ezzel együtt ki kellene dolgozni azt, hogy az egyes cselekményeket hogyan lehet felfedezni. Ezután pedig egy viszonylag hatékony ellenőrzésnek kellene kialakulni. Ugyanezt kellene tenni a protekció és bürokrácia vonatkozásában is.

Ismétlés

A korrupció, a tisztességtelenség. Elméleti rendszertényező.

Induljunk ki a következőből.

Tapasztalat, és ha lenne ilyen statisztika, akkor e statisztika alapján is kimutathatók lennének a következők.

A jelen rendszerben általában (átlagolva) tisztességes becsületes és hasznos munkát végzők sok munkával legfeljebb egy erős közepes életszínvonallal és hatalommal bírnak. Sőt van egy jelentős réteg (pl. a kisvállalkozók) akik a hasznos és sok munkájuk ellenére kénytelenek tisztességtelenségekre, mert különben csak a közepes alatti életszínvonallal bírnának. Másképpen van egy jelentős réteg, amely hasznos és jó munkája mellett csak tisztességtelenséggel képes elérni a közepes, vagy annál magasabb életszínvonalat.  Továbbá a leggazdagabb és legnagyobb hatalommal rendelkezők, általában (átlagolva) messze nem a legtisztességesebb emberek.  Átlagolva ezen felső réteg tisztességi foka a közepesnél gyengébb, mondjuk gyenge osztályzatot éri el. Vagyis ezen réteg átlagolva inkább tisztességtelennek mondható, mint tisztességesnek.

(Tisztességes, aki a közösség szempontjából hasznos munkájának megfelelő életszínvonallal és hatalommal bír. Aki annyit vesz el, amennyit dolgozott és más módón sem károsítja embertársait.)

Egy ilyen tisztességtelen rendszerben egy ilyen társdalomban nehéz bárkit is meggyőzni arról, hogy érdemes tisztességesnek lenni. E tanulmány is sokat foglalkozik ezen meggyőzéssel: mindennek ellenére érdemes tisztességesnek lenni.  Már azért is, mert egy tisztességes gazdaság jobban működik, lassan emelkedik az átlag-életszínvonal, amiért idővel a tisztességes többségnek magasabb életszínvonala lesz.  De nem sokat ér ez a meggyőzés, ha a primer, a kezdetben felsorolt tapasztalat éppen az ellenkező logikát diktálja.  Ugye ez az egész azt jelenti, hogy jelenleg a tisztességesedés útjához szükség van mártírokra, áldozatokra, útmutatókra, példaképekre. Ráadásul ez az út nem is annyira biztosan bekövetkező út. Az emberek jogosan és logikusan ezt gondolják: miért én legyek a balek.  És nem mártírnak áldozatnak, útmutatónak, példaképnek tekintik magukat, pedig valójában azok lennének amennyiben mindennek ellenére tisztességesek, becsületesek maradnak.

És mártírok, vagy balekok, akik jóindulatúan tisztességesen besétálnak csapdába (hagyják magukat átverni)? Tekintsük őket kis mártíroknak, de semmi esetre sem útmutatónak.

Az emberek erkölcsileg kötelesek e mártírnak áldozatnak, útmutatónak, példaképnek lenni? A vezetők kötelesek. Az átlagember talán nem köteles.

És a következő kérdést is fel kell tenni: a tisztességtelenséget fokozó törvények megszegése tisztességtelenség?

A megoldás: meg kell változtatni a rendszert. Csakhogy ez túl általános feladat, ezzel csak akkor lehet valami kezdeni, ha lebontjuk.

A következő kiindulás már konkrétabb.

 Egy másik kiindulás.

A tisztességtelenség kárairól már elég sokat elmélkedtem. A korrupcióról, mint egyfajta tisztességtelenségről is már elmondtam, a következőket. Lényegében az államtól (a közösségtől) elvett pénz, a közösség kárának csak töredéke.  A kincstáros (a vezető) egymillió pénzért kinyitja azon rablóbanda előtt a kincstár ajtaját, aminek következtében a rablóbanda talicskával tolja ki a pénzt, az egymillió sokszorosát lopja el. Másfelől az a vezető, akinek korrupcióból is szépen összejön a jövedelme, a miért törné magát, hogy jól vezessen. Igaz ennek van egy másik oldala, mégpedig az, hogy vezetés munkája nincs normálisan értékelve. Így a vezető is mondhatja: úgy sem értékelik, ha becsületes jó munkát végzek, szinte senkinél nem értékelik, akkor miért végezzek becsületes jó munkát. A lényeg az, hogy a vezető, az értékelés hiányában és korrupciós jövedelem miatt motiválatlan, rosszul szervezi a munkát, rossz döntéseket hoz, és ezzel az ellopott pénznél sokkal nagyobb kárt okoz.

Harmadsorban a vezető ezzel példát mutat és az emberek az mondják: ja, ha neki lehet, akkor én miért legyek becsületes.

A felsorolt három kár, mely egyenként is konkrétan ellopott pénz sokszorosa, összeadva, már a sokszoros háromszorosa. 

Ez az egész fejtegetés azonban az állami vezetők, az ország-vezetők korrupciójának károkozásáról szólt. Ez csak a szűken értelmezett korrupció.

A korrupció lényege: amennyiben csúszópénzt kapok érdemtelen előnyökhöz, javakhoz, haszonhoz juttatlak. Illetve, ha nem kapok csúszópénzt, akkor a megérdemelt jussodat sem kapod meg.  De egyébként már az első, az érdemtelen előnyök adása is, érdemtelen hátrányt, kárt jelent másoknak, a vagy-vagy elosztás értelmében. Ugyanakkor a korrupciót nem lehet élesen elválasztani más egyéb haszon célú hazugságtól, csalástól. Mert minden tisztességtelenség, csalás ugyanoda vezet, az érdemtelen elosztáshoz. Mert minden tisztességtelenség csalás ezt a gondolatot kelti: ha nekik szabad, akkor én sem leszek balek, én sem akarok érdemtelenül károsodni, tehát én is tisztességtelen leszek. És minden tisztességtelenség megoldása is szinte azonos.

Valójában a szélesebben vett korrupció (tisztességtelenség) három részre osztható.

A magángazdasági főnökök, nagyvállalkozók, pénzemberek, nagytőkések tisztességtelen jövedelme.

Az állami vezetők, ország-vezetők korrupciója, tisztességtelensége csalása hazugsága.

És a kisemberek, az alkalmazottak, az állami alkalmazottak, a kisvállalkozók tisztességtelensége. Nevezzük ezt egyszerűen a lakosság a kisemberek tisztességtelenségének.

A három rész a következők alapján függ össze.

A kisemberek a lakosság nem lesz addig tisztességes (az átlagos tisztességtelenség alsó szintjét én tisztességnek nevezem) amíg a vezetés tisztességtelen, korrupt, tisztességtelen, ill., amíg a magánszektorban is jellemzők a tisztességtelen jövedelmek. Akkor sem lesz tisztességes, ha történetesen jó, igazságos törvények lennének. De azért az összefüggés bonyolultabb. És még nincsenek jó, igazságos törvények sem.

A lakosság tekintetében alig van önálló tényező. Mert ugyan elmélkedhetünk itt a közfelfogás, a kultúra megváltoztatásról, de ez sem megy úgy, hogy a hatalmasok és a gazdagok lopnak, csalnak, hazudnak.

A magángazdasági főnökök szerintem külső tényező nélkül tisztességtelenek, a vagyonszerzés betegsége fertőzése hat rájuk. Őket csak a törvények korlátozhatják, a meggyőzés alig hat rájuk.

Tulajdonképpen az állami vezetők, az ország-vezetők itt a meghatározó tényezők. Nekik a saját belső énjükből adódóan kellene legmagasabb erkölcsi szintre, a tisztességesség szintjére eljutni. Illetve a vezetéskiválasztó, leváltó rendszernek kellene a legkiválóbb legtisztességesebb embereket kiválasztani.

Megint fordítsunk a kiinduláson és induljunk ki a következőből, a világ de maradjunk csak hazánknál, tehát Magyarország valahogy eljutott ebbe a tisztességtelen korrupt állapotba. Most ne menjünk abba bele, hogy jutott el idáig, csak tegyük fel a kérdést: mit lehet tenni?

Egy normális vezetőkiválasztó, leváltó rendszer már félig meg is oldaná a problémát. De nézzük a megoldás másik felét is.

A problémamegoldását azzal kellene kezdeni, hogy mindenki megértse miért borzalmasan káros a tisztességtelenség, a korrupció. Mert jelenleg, csak legyintenek az emberek, tehát nem is értik miről van szó. Szükség lenne tehát egy általános propaganda hadjáratra, a médiák és mindenki részvételével, amelynek lényege: a büdös életbe nem lép előre ez kis ország és annak minden polgára általában, ha nem lesz tisztességes az egész társadalom.

És még ezt is meg kellene értetni: a tisztességtelenség nem valamilyen természetfeletti átok, van megoldása. Jelenleg ugyanis az emberek megoldhatatlan adott körülménynek hiszik a tisztességtelenséget.

Persze a tisztesség oktatása is szükséges lenne, de ennek eredménye csak távlati.

Kétségkívül egy soktényezős egyenletről van szó, de van megoldás, amennyiben a helyes sorrendben (és nem össze-vissza), és következetesen következnek a lépések.

A második szinte párhuzamos lépcső az állami vezetés, ország-vezetés korrupciójának és tisztességtelenségeinek (csalások, hazugságok) a minimálisra szorítása, vagyis e réteg tisztességessé tétele.

Ez önmagában is egy soktényezős egyenlet, főleg, ha elfogadjuk, nem lehet a korrupció ellen önmagában küzdeni, mert más tisztességtelenség (pl. a választási ígérgetés, a politikai manipulációs hazugságok, stb.) is kvázi korrupciónak felelnek meg. Mert ismétlem, az alapgondolat ugyanaz: ha ő mint vezető, mint gazdag, tisztességtelen előnyökhöz jut, akkor én csóró miért maradjak tisztességes. Ilyen értelemben ez az egész tanulmány a szélesebben vett tisztességtelenségről, korrupcióról szól.

Mielőtt továbbmegyek egy kis kitérés.

Valójában két hatás van, ez egyik a meggyőzés, oktatás. A másik a törvények és az ellenőrzés. Az ellenőrzési rendszernek is vannak törvényei.

A kisemberekre, a lakosságra inkább a meggyőzés eszközével lehet hatni. De azért persze szükségesek a jó törvények és a hatékony ellenőrzés is.

Az adott kialakult vezetésre őszintén szólva nem nagyon hat a meggyőzés. Az ő vonatkozásukban inkább a törvények, és az ellenőrzés javítása a hatásos.

Van ugyan egy vissza-kapcsolat, amennyiben a vezetők is a lakosságból annak kultúrájából jönnek. De ezt ne értékeljük túl, mert ez nem azt jelenti, hogy az első lépcső a lakosság felfogásának kultúrájának megváltoztatása. Mert ismétlem, az alapgondolat ugyanaz: ha ő, mint vezető, mint gazdag, tisztességtelen előnyökhöz jut, akkor én csóró miért maradjak tisztességes.

A fő tényezők és megoldási alaplépcsők nagyjából sorrendben.

1.Egy általános meggyőzési hadjárat (és oktatás) elkezdése a tisztességtelenség káriról és a megoldásokról. És a tisztességeseket tekintse a társadalom és önmaguk is mártírnak áldozatnak, útmutatónak példaképnek. És a jóindulatú átverteket pedig mártírnak és ne baleknak.

2. Ezzel szinte párhuzamosan, de egy kicsit később a vezetésre vonatkozó ellenőrzés megjavítása. A jó, hatékony, optimális ellenőrzés kialakítása.

3. Ezzel szinte párhuzamosan, de egy kicsit később a vezetésre vonatkozó jó, igazságos, optimális (nem alulszabályozott, nem túlszabályozott) törvénykezés, szabályozás kialakítása.

4. Ezzel szinte párhuzamosan, de egy kicsit később, a vezetéskiválasztó és leváltó rendszer javítása.

5. Ezzel szinte párhuzamosan, de kicsit később, a nagytőke és a vadkapitalizmus korlátozása. A rablókapitalizmus megfékezése.

6. Ezzel szinte párhuzamosan, de kicsit később egy jó, a bevallott jövedelmeket figyelembe vevő, progresszív vagyonadó.

7. Ezzel szinte párhuzamosan de egy kicsit később általában (mindenkire, a lakosságra vonatkozó) a jó, igazságos, optimális törvénykezés és jó, hatékony, optimális ellenőrzés kialakítása.

Ugye itt sokat lehet filózni a helyes sorrendiségről.

Nekem van egy olyan érzésem, hogy az össze-visszáság, a szervezetlenség, a tervezetlenség, a rossz sorrend, még ha lépések jók is lennének, zavarosabb, lassabb útra viheti a megoldást.  Ugyanakkor az is fontos, hogy minden felsorolt fő tényező egyszerre, párhuzamosan folyamatosan, következetesen javuljon. Ugyanis ha egy is kimarad, akkor megint csak dugába dőlhet a megoldás.

Arról máshol beszélek, hogy sem az alulszabályozottság sem a túlszabályozottság, egyik sem jó.  Az optimális szabályozottság és ellenőrzés a jó. De azért a vezetés szintjén az optimális szabályozottsága és ellenőrzése sokkal inkább a túlszabályozottság irányában van, a lakosság, a magánszemélyek szintjéhez képest. Illetve pl. egy munkahely szabályozottsága is részletesebb szigorúbb, (ez az optimális), mint pl. egy lakóközösség vagy egy szórakozóhely szabályozása.

Az optimális szabályozottság és ellenőrzés nem zaklatás, nem bizalmatlanság, nem diktatúra. Mindez (zaklatás, bizalmatlanság, diktatúra) a túlszabályozottságra inkább elmondható.  Az alulszabályozottság, és a hiányos ellenőrzés pedig becsületes emberek ráfaragását okozza.

Az optimális szabályozottságot és ellenőrzést úgy is felfoghatjuk, mint az emberek közösségi hasznosságának valóságos megállapítását. Ez pedig minden becsületes, hasznos ember érdeke.

Egy kis kitérés a vezetés ellenőrzésére, az ellenőrző rendszerre.

Ez a második, de konkrét, rövid távú megoldások közül az első lépés.

Az ellenőrzés a törvények betartását ellenőrzi, vagyis nem elegendők a jó igazságos törvények, amennyiben az ellenőrzés törvényeit külön választjuk.

A hatékony ellenőrzést, igazságos és hatékony szankciónak kell követnie, anélkül nem sokat ér.

Az ellenőrzés tényezői.

A valós statisztikai adatok alapján a vezetés munkájának értékelése.

A konkrét visszaélések, törvénytelenségek ellenőrzése.

Nagyon fontos látni hogy az első ellenőrzés, a vezetés munkájának értékelése nélkül már hiányos lesz rendszer, már hiányzik egy fontos láncszem, és dugába dőlhet az ellenőrzési rendszer.

Ellenőrzésfajták.

Belső.

Külső nyilvánossági lakossági (civil szférából eredő) ellenőrzések, úgy mint.

Az ügyfelek ellenőrzése.

A népi ellenőrzés kialakítása után a népi ellenőrző rendszer.

Az oknyomozó újságírás ellenőrzése.

Egyéb népi ellenőrzések.

A részben külső állami (más szervek) ellenőrzése, úgy, mint.

A felettes hatóság, szerv, felettes hatalom (pl. parlament, kormány, minisztériumok) ellenőrzése.

Az ellenőrző szerv (pl. ÁSZ) ellenőrzése.

Az ellenzék ellenőrzése.

A rendőrség, ügyészség ellenőrzése.

Egyéb állami ellenőrzések, pl. statisztikai testület ellenőrzése.

A felsoroltak közül jelenleg is szinte mindegyik létezik, kivéve a népi ellenőrzési rendszert, mert ilyen nincs. És kivéve a statisztikai testület ellenőrzését, mert ilyen sincs.  És van itt még egy hiány: egy olyan független állami ellenőrző testület, szerv, amely végigjárná az összes állami céget, szervet, intézményt, polgármesteri hivatalt, stb., és átnézné az összes szerződést, közbeszerzést.  A gyanús jelenségeket, szerződéseket pedig kivizsgálná.

Ezek hiánya valószínűleg komoly probléma.

Visszatérve jelenleg is létezik legalább hat párhuzamos ellenőrzés, de mégis a korrupció, a tisztességtelenség a jellemző. Ugyanis ezen ellenőrzések mindegyike csak felületes részleges hiányos ellenőrzést nyújt. Tehát a dolog nem úgy működik, hogy van hat, 5-35%-os  (átlagosan 20%-os) hatékonyságú ellenőrzés akkor az 120%-os hatékonyságú ellenőrzés. Hanem úgy, hogy van hat, vagy akár tíz 20%-os hatékonyságú ellenőrzés akkor az összesítve is csak 30-40%-os hatékonyságú ellenőrzést jelent.

Most abba nem megyek bele részletesen, hogy a jelenlegi felsorolt ellenőrzések miért hiányosak. Erről egy külön hosszú fejezetet lehetne írni. A belső ellenőrzésre eleve nem lehet komolyan számítani. A külső állami ellenőrzés pedig csak jó esetben is csak 60-70%-os lehet, de kis hazánkban jelenleg nincs jó eset. Tehát mindenképpen szükség van egy, vagy kettő lakossági, népi, (civil szférai) ellenőrzésre.  Ezen ellenőrzéseknek biztosítani kell azon feltételeket, amelyekkel képesek hatékonyan legalább 90%-osan ellenőrizni. Gondolok itt pl. a titkosításokra.

Tehát a megoldás elengedhetetlen része, hogy legyen legalább három, de átlagosan legalább 80%-os hatékonyságú párhuzamos ellenőrzés.

A tipikus korrupció, a simi-sumi szerződések és a közbeszerzések után a zsebbe csúsztatott pénzek.  Kétségtelenül ezeket nem könnyű kideríteni.

(Itt jegyzem meg hogy azért a jó, a bevallott jövedelmeket is figyelembe vevő vagyonadó is egy hatékony részmegoldás.)

Tehát nem könnyű, de meg lehet oldani, itt ismétlem meg: kell egy olyan független állami ellenőrző testület, szerv, amely végigjárná az összes állami céget, szervet, intézményt, polgármesteri hivatalt, stb., és átnézné az összes szerződést, közbeszerzést.  A gyanús jelenségeket, szerződéseket pedig kivizsgálná. Illetve ezen eseteket átadná a rendőrség kompetens osztályának, amely folytatná a vizsgálatot. Erre az egészre jó példa a BKV cég esete. Semmi mást nem kellene tenni, mint ezt (2009-2010-ben a BKV korrupciók leleplezése) a vizsgálatot és lebuktatást intézményesíteni, beépíteni a rendszerbe. Pontosabban azért mást is kellene tenni, de ez egy viszonylag egyszerű részmegoldás. Kíváncsi vagyok hogy ez a nagy nehezen megszületett precedens (már 20 évvel ezelőtt ezzel kellett volna kezdeni) beépül e a rendszerbe, vagy elfelejtődik.

Ebből az egészből talán az a legfőbb tanulság hogy a jelen rendszer még mindig a vezetésnek kiszolgáltatott rendszer. Nincsenek a jó, a tisztességes működést garantáló mechanizmusok beépítve a rendszerbe.

Ugyanakkor jó néhány konkrétabb faladat is megfogalmazódott, kérdés, hogy erre egyáltalán odafigyelnek azok, akiknek a feladatokat ki kellene jelölni. Vagy odafigyelnek, de el is felejtik, sőt ezt a tanulmányt elfelejtetteik, mert bolondok lesznek saját önös érdekük ellen tevékenykedni.

Nagyon summásan összefoglalva. Nagyon soktényezős egyenletről van szó, de mindent azzal kellene kezdeni, hogy vezetést kell megtisztítani. És mivel a megtisztítás nincs beépítve a rendszerbe, a vezetésnek önmagát kellene megtisztítani. Majd ezután, a megtisztult vezetésnek be kell építeni a rendszerbe a kötelező tisztaság, tisztességesség rendszerét.

De mindez (és ez az egész tanulmány) már elmegy már bizonytalanság (talán, jó esetben, reménykedjünk, hogy létrejön) irányába.

De azért az is fontos, hogy az emberek legalább tudják, merre kellene menni, és tudják, hogy elméletileg nem lehetetlen arra haladni.

Egy megjegyzés: A szakértő leginkább azt a véleményt mondja, amit a vezető hallani akar. A vezető leginkább azt a szekértői véleményt fogadja meg, amely egyébként is egyezik a saját véleményével.

Az intézményi (intézményen, testületen belüli) demokrácia. Rész-rendszerényező. A/1, a döntéshozó m. ábrák.

Az intézményi (testületi) demokrácia alapelvei ugyanazok, mint a közvetlen országos demokrácia alapelvei, csak ott az érintet népréteg kisebb, az ügy speciálisabb, stb.

A nagy demokrácia, az országos demokrácia, csak akkor teljesülhet ki, ha a kisközösségi demokráciák is kialakulnak, de főleg akkor, ha az állami intézmények belső demokráciája is kialakul. A vissza-kapcsolat is egyértelmű: az országos demokrácia természetesen hat az intézményi demokráciára.

Az intézményi demokrácia tágabb értelemben azt jelenti, hogy minden testületnek intézménynek (elsősorban az állami testületeknek, de a nem állami testületeknek, közösségeknek is) legyen önálló, belső demokráciája. A testületi közösségi demokrácia alapjai ugyanazok, mint az általános demokrácia alapjai. A döntésekben vegyenek részt a tagok, dolgozók, ügyfelek, stb. Pl. egy iskolával kapcsolatos döntésben a felettes testületen kívül, az igazgatóságon kívül vegyen részt a tanári kar, a szülők és a diákok is.  Elismerem, ez bonyolítja és lassítja a döntést. Azért kell a demokráciának szervezettnek és tudományosnak lenni, hogy a bonyolultság ellenére is viszonylag simán gyorsan olajozottan működjön.

A testület a kisközösség egy kicsinyített társadalom, ezért minden ami a társadalom demokratizálódást befolyásolja, az valamilyen mértékben és vonatkozásban jelentkezik testületi és kisközösségi szinten is. A testületi, kisközösségű demokrácia és az általános társadalmi demokrácia, egymáshoz pozitívan (egymást erősítő módón) kapcsolódik. Az országos demokrácia és az intézményi, közösségi demokrácia támogatja egymást, csak kettő párhuzamos megvalósításával lehet demokratikus rendszert felépíteni.

Mivel az intézményen belüli demokrácia alapjai ugyanazok, mint az országos demokráciának ezért e tanulmány jelentős részét meg kellene ismételnem, részletes elemzéshez. Pl. az intézményi demokráciában is kell lennie kombinált népi ellenőrzésnek. A kisebbségek méltányossága, kompenzációja ugyancsak szükséges. A döntéshozó egységek is lényegében azonosak: a felettes vezetés (pl. a felügyeleti vezetés), a közvetlen vezetés, és a népréteg (dolgozók, ügyfelek, tagok). A vezetés-kiválasztás, leváltás problémája is nagyrészt azonos.

Tehát egyrészt egy megfelelő adaptációról szól az intézményi demokrácia. Másrészt az országos demokrácia és az intézményi demokrácia összehangolásáról szól. Harmadrészt a különböző intézmények, közösségek, a demokrácia szerinti csoportosításáról (specifikumok szerinti demokráciáról) szól az intézményi demokrácia. Más demokrácia szükséges, pl. egy katonai szervezetben, egy korházban, egy iskolában, egy jogalkotó testületben, egy jogalkalmazó testületben és egy civil közösségben, és még sorolhatnám. Ugyanakkor a tiszta átlátható, ésszerű rendszer szétválasztja az itt közösen emlegetett intézményeket, testületeket, közösségeket. Mindenekelőtt szét kell választani az állami intézményeit, testületeit, közösségeit, és civil szféra testületeit, közösségeit. Erre a témára még visszatérek.

Továbbá van itt még egy probléma. Azt mondtam, hogy az intézmény néprétegét tulajdonképpen az intézmény dolgozói és ügyfelei teszik ki. Ez csak nagy vonalakban, általánosságban igaz. Vannak estek, helyzetek, amikor az intézmény dolgozóinak és ügyfeleinek érdeke ellentétes egymással. (Ráadásul nem minden intézménynek vannak közvetlen lakossági ügyfelei.)

Pl. az intézmény vezetésének kiválasztásban, leváltásban részt kell venni mind a dolgozóknak, mind az ügyfeleknek. Az intézmény ügyfél-működési rendjének, (pl. nyitva tartás) kialakításban azonban elsősorban az intézmény ügyfeleinek a véleményét kell figyelembe venni. A dolgozók érdeke, hogy legkevesebb munkával a legtöbb jövedelmet szerezzék.  Ez állami intézménynél elsősorban a munkaspórolásra korlátozódik, amely természetesen az ügyfelek kárára történhet. Valójában az intézmény az ügyfelekért, azok kiszolgálásért van. Ezért az ügyfél-centrikusság elvét feltétlen be kell tartani. Egy lehetséges megoldás. Az intézmény az ügyfelekkel kapcsolatos munkarendjének azok szabályainak kialakításában a következő szavazati arányok döntenének. Az intézmény dolgozóinak, beleértve az intézmény vezetését is, szavazata maximum a 20%. Egy külső független, tudományos demokratikus testület (felügyelő testület) szavazata maximum 50%. Az ügyfelek szavazata maximum 30%. Nézzünk pl. egy egyszerű kérdést: a nyitvatartási időt, pl. du. 5, ½ 6, 6, ½ 7 óráig, ez a négy lehetséges  variáció. A dolgozók nyilván az 5 órát szavazzák meg. Az ügyfelek a 7 órát. A független demokratikus testület mely remélhetőleg ügyfél-centrikus lesz, de azért tudományos szempontokat vizsgál valószínűleg a 6 órát, fogja választani. Ha a testület véleménye megoszlik, akkor viszont az ügyfelek szavazata az erősebb. Az ügyfél-centrikusság másik eleme az, hogy az ügyfelek panaszait, javaslatait teljes energiával, szigorúsággal kell kivizsgálni, orvosolni.

Összesítve viszont azt mondom, hogy az intézményi demokrácia alapelve: az ügyfél-centrikusság.

Feladatok vázlatosan. Az általános, országos demokrácia kiterjesztése a kisközösségekre, testületekre, intézményekre. Minden a tanulmányban felsorolt demokratikus elemet lehetőség szerint, esetleg módosítva alkalmazni kell az intézményi (testületi) közösségi demokráciában.  A testületek intézmények néprétegét, (érintett emberek) az ott dolgozók, az ügyfelek, a tagok alkotják melyeknek részt kell venni a döntéshozásban.  Ugyanakkor szükség van egy külső általános (keret) szabályzásra is. Az intézményre, közösségre vonatkozó szabályokat tehát részben az intézmény, közösség belső demokratikus döntéshozó mechanizmusának, részben az országos demokratikus döntéshozó mechanizmusnak kell létrehozni. Különböző intézmények és közösségek vannak, ezek demokratikus működése eltérhet. Ezért szükség van egy minden intézményre, közösségre érvényes alapelv, szabályozásra, és szükség van a különböző intézménycsoportok közösség-csoportok demokratikus szabályzására is.

Az ügyfél-centrikusság (az intézmény végső célja az ügyfél kiszolgálása) alapelvének állandó figyelembevétele.

A civil közösségek demokráciájának szabályozásába, figyelembe kell venni, hogy adott esetben egy ideiglenes rész-diktatúra mellett is dönthet a közösség. Ezeket, a külső szabályzásokat viszont az országos demokrácia (országos vezetés, ország lakossága) kell létrehozni.

A fejlettebb államkapitalizmus. Átmeneti, kevert döntéshozó mechanizmusok.  Rész-rendszertényező. A/1, A/5, és a döntéshozó m. ábrái.

Figyelem, itt nem a kevert zavaros rendszerről van szó. Ez fejezet arról szól, hogy az előzőkben felsorolt tényezők kialakítása, békés átalakítással, nem mehet egy csapásra, csak több lépcsőben, ezért átmenetileg kevert mechanizmusokat lehet csak létrehozni.

Kétségkívül azonban ez a döntéshozó mechanizmus zavarosságát fokozhatja. Megjegyzem: emellett a rendszert lehet egyszerűsíteni, ésszerűsíteni is. Erről a következő fejezetekben beszélek.

Az összevont fejezet címe: a demokratikus ésszerű rendszer. Lesz azonban egy olyan fejezet, amelynek ez lesz: a tiszta, logikus, átlátható rendszer, társadalom. Ez azt jelenti, hogy e fejezet közel sem zárta le témát, legalábbis ami az ésszerűséget illeti.

Miről is szól ez a rendszertényező?

A többi rendszertényező arról szól, hogy a milyen feladatokat kell teljesíteni ahhoz, hogy a jelenlegi rendszerből eljussunk egy fejlettebb demokratikusabb rendszerbe. Ez a rendszertényező is arról szól, csak a legelső feladatok teljesítésére koncentrál. Ehhez azonban ki kellene jelölni a legelső feladatokat, ami nem egyszerű.  Pontosabban attól függnek a legelső feladatok, hogy milyen ütemben, és módón történik a rendszerváltás. Talán még az egyenletes rendszerváltás 15-20 lépcsős (szinte nincs lépcső) sincs kizárva. De inkább a több lépcsős 3, 4, 5 rendszerváltás, ami szóba jöhet. Nyilvánvaló hogy a rendszerváltás üteme meghatározza az első feladatokat. Miről szól ez rendszertényező, pontosan így fogalmaznék: mi az a néhány biztosan megvalósítandó faladat, amelynek a jelenlegi rendszer és tényleges demokrácia közötti félúton megtalálható. Ezt a rendszertényezőt nevezhetjük: a fejlettebb államkapitalista rendszer kialakítása, a teljesség igénye nélkül. Egy másik cím: a fejlettebb államkapitalizmus erősebb hatalmi fékrendszere.

Magát a döntéshozó mechanizmust, ha több lépcsőben akarnánk átalakítani, fel kell bolygatni. Ezt a problémát csak úgy lehet megoldani, hogy nagyon tudatosan tervszerűen történne mindez. Világos lenne cél, hová kell eljutni, és világosak lennének e cél elérésének lépései, eszközei. Ebben az esetben az átmeneti kavarodás nem okozna különösebb problémát. Ez egyébként általában is érvényes a rendszerváltásra.

Egy lehetséges alternatívát az A/5 ábrán vázolok. Egyébként nagyon sok kombináció lehetséges, amelyben a jelenlegi zavaros mechanizmust ötvöződik egy demokratikusabb ésszerűbb döntéshozó mechanizmussal. Az ötvözés pozitívuma, hogy esetleg fokozatosan, radikális változtatás, felfordulás, forradalom nélkül is meglehet oldani a rendszerváltást. A negatívuma, ahogy azt már mondtam, hogy a kevert rendszer a jelenleginél is zavarosabb lesz, ami valószínűleg a kudarcok sorozatát okozza.  A fokozatos, ötvözött módszert tehát csak akkor, érdemes alkalmazni, ha világos a cél, annak megvalósítása, és az azzal járó nehézségek.

A jövő döntéshozó mechanizmusában a pártoknak, csak, mint javaslatevőknek, és mint véleménybefolyásolóknak (civil politikai, ideológiai szervezetek) lesz szerepük. Az ötvözött átmeneti rendszerekben fennmaradhat, de korlátozottabb mértékben a döntéshozó, törvényelfogadó szerepük. Elméletileg, tehát nem lehetetlen egy fokozatos, rendszerváltás, de ennek gyakorlati megvalósulása számos (hatalmi, vagyoni, érdekek) ok miatt erősen megkérdőjelezhető.

A kevert, döntéshozó rendszer lényege, hogy a parlament mellett működnek a független tudományos demokratikus testületek, is mint jogalkotók. Ezek szerint a döntéshozás (általános alapvető törvénykezés) három alapegysége: a parlament a független tudományos demokratikus testületek és a népréteg (lakosság).

Ugyanezen az ábrán vázoltam a második lényeges rendszerkört. Az első rendszerkör: Független társadalomtudományok, (szakmaiság, demokratizmus) - független demokratikus tudományos (szakmai) testületek – törvénykezés (jogalkotás) – társadalmi-gazdaságirendszer. A második kör: a megbecsült és független tudományos testületekkel összhangban erősödik a társadalomtudományok függetlensége (befolyástalansága), objektivitása, ez az oktatáson, tájékoztatáson keresztül hat az egyének objektív ismereteinek bővülésére, az egyének tudására, erkölcsére, felfogására, véleményére, és ez hat vissza a társadalmi gazdasági rendszerre, hiszen a rendszert is egyének alkotják.  Ez a második kör semmivel sem lényegtelenebb, mint az első kör. Erről a második körről még igen sokat fogok beszélni, de itt is meg kellett említeni.

Itt azért feltétlen ki kell emelni, hogy a véleményformálás, a tudatformálás az egy speciális hatalom, ez a hatalom elsősorban a második körön keresztül hat, ill. hatott. Egy demokratikus rendszerben azonban nemcsak a második körön keresztül hatna, hanem a nép részvételével a döntéshozásban, az első körön keresztül is erős hatása lenne. Másrészt azt is meg kell jegyezni, hogy a véleményformálás, tudatformálás (közismeretek, közfelfogás, közerkölcs, stb.) jelentős része nagyobb része a rendszer által (oktatás, tájékoztatás, propaganda, közszolgálati média, magánmédia részben, stb.), a rendszer szűrőjén keresztül jut el az egyénekhez. E hatalmi ággal (tulajdonképpen ezt lehet hatalmi ágnak nevezni igazán),  más fejezetekben foglalkozom bővebben.

Valójában két hatalmi ág van: a törvénykezés hatalma (jogalkotás), melyet végső soron az erőszakszervezetek (jogalkalmazás, rendőrség, katonaság, stb.) tartanak fenn, és van a meggyőzés, a véleményformálás hatalma. Ezen kívül vannak a hatalomnak, testületei, módszerei. Vannak hatalomnak részei, mint jogalkotás, szaktörvénykezés, hivatásos jogalkalmazás és ezek tovább oszthatók. Vannak a hatalomnak fajtái és típusai. Van a hatalomnak stílusa, szóval összetett fogalomról van szó. Talán világosabb, ha hatalom helyett rendszerről, esetleg államról beszélünk.

Visszatérve: a rendszer átalakításának egyik legfontosabb része a döntéshozó mechanizmus átalakítása. Mivel a rendszerváltás egyelőre vízió, a részletes tervvel nem, főleg ebben a tanulmányban nem szeretnék foglakozni. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetne azt létrehozni, hanem azt, hogy  ebben tanulmányban mely egyfajta sűrített összefoglalás inkább a rendszer-átalakítás szükségességére teszem a hangsúlyt. Emellett azért vázolok néhány lehetséges (nem kizárólagos) megoldást.

Az alapprobléma, a népszavazási rendszer beindítása.

Sajnos az a helyzet hogy ehhez minimálisan meg kellene változtatni a népszavazásról szóló egyébként alkotmányszintű törvényt, amely lekorlátozza népszavazásokat. Pl. nem lehet népszavazást tartani az alkotmányt érintő kérdésekben tehát a népszavazási kérdésekben sem. És nem lehet népszavazást tartani a költségvetési kérdésekben sem, és talán még lehetne sorolni. Az alkotmányt pedig csak az elitvezetés módosíthatja. Jól kitalálták ezt, van is, meg nincs is népszavazás. Akkor lehetne kiteljesíteni a népszavazásokat, ha az alkotmányt érintő kérdésekről is lehetne népszavazást tartani. Népszavazásilag ez egyébként nem bonyolult. Akarja e ön hogy az alkotmányt érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani? Az a baj, hogy ilyen népszavazást jelenlegi alkotmány szerint nem lehet kiírni. 

Ha ez meglenne (az alkotmány érintő kérdésről is lehetne szavazni), akkor a következő népszavazásnak kellene létrejönnie. Akarja e ön, hogy egy törvényjavaslat lényegi összefoglalásáról (legfeljebb öt, mondat 50 szó) is lehessen népszavazást tartani. Ha ez is igent kapna, akkor már létrejöhetne a népszavazásra is épülő rendszer.

Ekkor már népszavazást lehetne tartani a pl. következő ügyben.

Akarja ön, hogy minden regnáló vezetés ciklus közben (két év után) meg legyen méretve egy népszavazás által? És akarja azt, hogy új választásokat kell kiírni amennyiben a megnevezett vezetést a népszavazásra jogosultak legalább 56%-a le akarja váltani? 

És még nagyon sok lényegi törvényjavaslatot népszavazásra lehetne bocsátani. Majd a népszavazást is népszavazásokkal lehetne átalakítani, továbbfejleszteni.

Tehát ha a nép és az értelmiség valóban egy békés, de mégis igazi forradalmat akar, akkor erre a követelésre kell koncentrálnia: követeljük, hogy az alkotmányt érintő kérdésekben is lehessen népszavazást tartani.

Ha pedig egy vezetés valóban forradalmi és demokratikus akar lenni, akkor az a fő tevékenysége arra irányul, hogy az alkotmány úgy módosuljon miszerint alkotmányt érintő kérdésekről, és magáról a népszavazást érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani.

Az átmeneti rendszer néhány alapvető törvénye ill. annak vázlata.

Tulajdonképpen itt is a hatalmi fékek rendszeréről van szó.

A 2006-os magyar események azt bizonyítják, hogy legalább három újabb alapvető törvény hiányzik a jelenlegi rendszerből. Újabb, mert már sok törvényt felsoroltam, ami hiányzik. Tulajdonképpen minden feladat törvényt, törvényeket jelent a gyakorlatban. A rendszerből hiányzik, ez azt jelenti, lehet, hogy egyes országokban ezek megtalálhatók, de nem mindegyikben. A rendszerhez tartozó törvények minden a rendszerben működő országban ott kell, hogy legyen. Ilyen pl. a jelenlegi rendszerben a szabad választásokat, a többpártrendszert, stb. előíró törvények. Kétségkívül, hogy vannak országok ahol a törvények nélkül is helyes utat követik. Ezen az országokban, legfeljebb nem kell ezeket a törvényeket elővenni. Más országokban ahol a vezetés, az emberek kevésbé érettek ott viszont csak törvények garantálhatják, a fejlettebb működést. Ezt bizonyítják magyar események. A magyarországi alapvető törvénykezésből hiányoznak az alábbi törvények, tehát akkor ezek nem képezik az államkapitalista rendszer alapvető törvényeit. Hogy az alábbi törvényeket miért sorolom elsősorban az átmeneti rendszer törvényei közé, ez magukból a törvényekből kiderül. Elsősorban az átmeneti rendszer törvényei, de a jelen rendszerben is, és a jövő rendszerében is törvények lehetnek.

A választási csalások kibővítéséről szóló törvénykezés lényege.

Választási csalást követ el az is, aki félrevezeti a választókat. Többek között választási csalást követ el az is, akinek a programjában (a program meghatározó részét képezik) olyan kijelentések ígéretek hangzanak el, amelyek nem teljesülnek, legalább 80%-ban. Az ilyen eseteket úgy kell tekinteni, mint érvénytelen választásokat. A választók megtévesztése, olyan mintha a szavazatokat meghamísították volna. Sokféle megoldás és szankció lehet. Pl. kötelező újraválasztás. Pl. az így hatalomra került vezetés kötelező leváltása, és új vezetés kinevezése, az átmeneti időben pedig független szakértői vezetés kinevezése. Ha utólag derül ki, akkor is szankcionálni kell. Pl. jogi bírósági ítélet a vezetővel szemben. Pl., az érintet párt büntetése, a következő választásokon nem indulhat, vagy szavazatainak X%-a nem érvényes, vagy más szankciók. 

A vezetés felelősségéről szóló törvény kibővítése, ill. ennek lényege.

A vezetés többek között akkor is felelősségre vonható, ha az általa vezetett egység állapota, adott esetben az ország állapota a vezetés ideje alatt pl. 3%-nál nagyobb mértékben romlik (nem fejlődik). Azt hogy mi nevezhető romlásnak, mikor áll meg a romlás állapota a konkrét törvénynek kell pontosan meghatározni. Figyelembe lehet venni pl. az életszínvonal-csökkenést, a termeléscsökkenést, az eladósodás–növekedést, a demokratikus állapot romlását, stb. Mindezeknek akár viszonylagos romlását is. Ami szankciókat illeti azok hasonlóak az előzőkhöz.

Persze nemcsak az életszínvonal, vagy a termelés csökkenhet. Pl., lehet egy nagyobb fokú természetpusztulás. Netán az ország egy hódító, igazságtalan háború résztvevője lehet. De más leromlásokban is gondolkodhatunk.

A társadalmi hanyatlás törvénye: Ha két év alatt az átlagos egészségügyi állapot, az átlagos összesített reáljövedelem, vagy a szűken vett életszínvonal 5%-ot meghaladó arányban romlik akkor a vezetésnek mennie kell, pl. kötelező új választásokat kiírni.

Az általános vezető-felelősségi törvény szükségessége és kialakítása.

A mai magyar közéletet figyelve joggal alakul ki az embernek azon benyomása, hogy van itt, eme országban jó néhány egyszerű alapvetés, amit a vezetés, a politikai média, vagy annak egy része nem ért meg. Szóval, ha az épülettervező és egyben építő, épületének a fele összeomlik, akkor talán teljesen természetes, hogy először is felszólítják, hogy most fejezze be, de azonnal. Aztán jöhet a felelősségre-vonás. Nem gondoltam volna, még azt is meg kell magyarázni, hogy az ilyen tervező-építőt (azaz vezetőt) miért kell leváltani, miért nem lehet hagyni, hátha kijavítja a hibáit, miért nem lehet hagyni tovább őtletelni, miért kell az épület közeléből is eltávolítani. Szóval, mindez számomra evidensnek tűnt, de úgy látszik, ebben az országba mindent meg kell magyarázni. Tehát tisztázzuk nem kisebb hibákról van szó, hanem súlyos hibákról. Ha minden téren szinte minden statisztikai adatban visszacsúszunk nem 1-2 hellyel, hanem 5-10 hellyel, akkor az olyan mintha az épület fele összeomlana. Azzal a különbséggel, hogy az épület összeomlásába legfeljebb pár ember hal bele, az ország összeomlásába viszont sok ezer, ha nem is közvetlenül, de közvetve.

Tehát nem szabad elfelejteni hogy minden ítélet alapja, kezdete, felmérni, hogy apró, vagy súlyos hibáról, hibákról van szó. Ha ezt elfelejtik, akkor már minden eltorzul. Kisebb hibák után lehet vitázni, lehet háborogni az aránytalan vádak miatt, lehet bizalmat kérni, stb., de egy határ felett már nem. Az ország súlyos eladósítása egyébként önmagában is súlyos hiba, bűn.

Miért kell a súlyos hibát, elkövetőt, félreállítani, szóba se állni vele (legfeljebb kihallgatni), eltávolítani, és felelősségre vonni? Egyrészt erkölcsi-jogi okból.

(Akik több millió ember kárát, szenvedést okozzák, aki miatt közvetve sok ezer ember meghal, azokkal talán nem kell kokettálni.) Másrész azon praktikus okból, hogy aki egyszer (többször) elrontott valamit (nem is kicsit), annak igen kicsi az esélye arra, hogy  legközelebb már jól csinálja a dolgokat. Most mindazt, amit itt elmondtam a vezetőknek, és a slameszoknak, a szekértolóknak magukra vonatkozóan kellene átgondolni. De a független ítélkezőknek is át kellene gondolni.

Ami pedig a törvényt illeti. Az első itt is a hiba, bűn nagyságának elmérése. Van objektív mérés, pl. ha x fontos statisztikai adat, a régióhoz képest is y mértékben rosszul alakul akkor az súlyos hiba, vagyis bűn. Ezután jöhet a pontos jogi ítélkezés és szankció leírása.

A jelenlegi jog helyesen abból indul ki, hogy csak bizonyítható, tényleges részvételű károkozás ítélhető el. Ez a logika azonban nem teszi lehetővé a vezetők felelősségének megállapítást és büntetését. Így alakul ki a jelenlegi helyzet, hogy egyes emberek súlyos károkat okoznak büntetlenül, sőt még pozíciójukból sem kell távozniuk. Ha pedig ez igazságtalan helyzet, akkor a jövő igazságosabb társadalmában, ez irányban is lépni kell.

Van egy másik logika is, ennek pedig ez a lényege: ha jelentős károkozás történik (figyelembe véve a kár nagyságát, ill., azt hogy emberi és országon belüli tényezők milyen arányban vettek részt abban), valakinek ezért bűnhődnie kell. Ha a konkrét felelősség nem állapítható meg, akkor a vezetőt, ill. vezetést kell elmarasztalni. Ha megállapítható konkrét felelős és az nem a vezető, akkor is arányosan el kell marasztalni a vezetőt. Mivel itt létrejöhet igazságtalanság, ezért a büntetési tételek általában jóval kisebbek lehetnek. A legkisebb büntetési tétel, hogy a vezetőnek, a felelősnek távoznia kell, nemcsak a pozíciójából, hanem általában a vezetésből általában a közéletből. Pl. a törvény, kimondhatná, hogy az ilyen vezető, állami alkalmazottként legfeljebb csoportvezetői beosztásban lehet.   Ha nagyobb a kár, nagyobb az emberi tényező akkor a büntetés, a távozáson felül lehet pénzbüntetés, esetleg annál is súlyosabb. A lényeg azonban az alapelv megmaradása: ha jelentős károkozás történik, akkor valakinek, valakiknek bűnhődni kell. A károsult logikájában is változtatni kell a jognak. A jelenlegi jog konkrét károsultat akar látni. Valójában a több ember, a társadalom, a lakosság vagy annak egy része is lehet károsult. Nyilván ez az egész úgy tud jogszerű lenni, ha a jog konkrétan precízen minden szempontra kitérően ezt leírja.

Az átmeneti rendszerben és jövő rendszerében is kell lennie ilyen törvénynek, törvénycsoportnak. Kell lennie egy általános törvénynek. És kell lennie a súlyosabb esetekre vonatkozó konkrét törvényeknek. Pl., ha nemzeti eladósodás, vagy költségvetési hiány átlépi az X százalékot, akkor ezek a vezetők a felelősök. Ha a rendőrség jogszerűtlenül brutálisan jár el, akkor ezek a vezetők a felelősök. Ha természeti katasztrófa kelleténél nagyobb (elkerülhető) kárt okoz, akkor ezek a vezetők a felelősök. A példákat lehetne sorolni.

Én a következő megoldást is jónak látom. Pl. a miniszterelnök felelőssége minden esetben fennáll, de csak igen kismértékben. Ezért egyfajta pontozásos rendszert is létre lehetne hozni. Vagyis a bíróság minden esetben megállapít felelősségszázalékokat.  Amikor ezek a felelősségszázalékok elérik, mondjuk a 100-at, akkor jöhet a leváltás. Természetesen ez nemcsak a miniszterelnökre lenne érvényes.

Az ellenzék javaslatainak elfogadásának törvénye ill. ennek lényege.

Az elfogadott törvények legalább 15%-át az ellenzék javaslata alapján kell kialakítani. Vagy teljesen, vagy jelentős részben (ekkor már 30% a limit) az ellenzék javaslata alapján kell kialakítani. Persze csak akkor, ha az ellenzék benyújt a megalkotandó törvények 40%-hoz törvényjavaslatot. Illetve akkor, ha ezek a törvények nem teszik lehetetlenné a vezetés programját (a vezetés jó programja legalább 60%-ban megvalósul) ill. nem rontják az ország állapotát. Az ellenzék feladata az, hogy olyan javaslatokat, módosításokat nyújtson be amelyek javítják a meglevő programot. A regnáló vezetés feladata, kötelessége, az hogy minden ellenzéki javaslatot komolyan megvizsgálva, kiválassza azokat, amelyeket leginkább elfogadhatónak beépíthetőnek tart. A 15%-nak ill. 30%-nak arányban kell lenni az ellenzéki párt parlamenti képviseletével.

Kik dönthetik el, hogy a törvényi tényállás fennáll, ill., azt hogy törvényszegés történt? Nyilván független tudományos testületek (pl. alkotmánybíróság, köztársasági elnök, bíróság) ill. ahhoz hasonló testületek.

Az átmeneti rendszer választási mechanizmusa.

A jelenlegi választási mechanizmus egyik nagy hibája, hogy könnyen kialakulhat a kétpártrendszer, holott legalább négy viszonylag erős pártnak kellene megjelenni a törvényhozásban. A másik nagy hibája ezzel összefüggésben az igazságtalan, aránytalan erő, anyagi helyzet, választási megjelenés.  Ezzel összefüggésben a homályos, zavaros és korrupt finanszírozás, a nagytőke magángazdaság és annak érdekének megjelenése a politikában. Ezt szerintem sokkal szigorúbb szabályozással, ellenőrzéssel, szankcióval lehet kivédeni.

A legalább négypárt-rendszert pedig egyrészt a választási küszöb leszállításával lehet elérni. Másrészt a bejutott kispártok viszonylagos mandátum emelésével. Az EU parlament erre jó példa. A bejutott kispárt mandátumát természetesen, állandó, törvénybe foglalt számok szerint megemelik bizonyos arányban.  Pl egy kispártnak csak 3%-os az aránya akkor annak 2, 4-szeres szorzószámmal 7,2%-ra emelik a mandátumát. Minden százaléknövekedésnél mondjuk 0,1%-ot csökken a szorzószám. A nagyobb pártokat, pedig nagyságuk arányában kell csökkenteni. Ez matematikai kérdés, nem akarok jobban belefolyni. Az én számaim természetesen nem pontos számok és lehetséges más számolási megoldás is.

A nagyobb baj viszont a következő. Ha pártokat választanak az emberek akkor  a baj az, hogy a képviselők, ill.  a képviselt csoport,  város, lakóhely,  igényei érdekei elgondolásai nem jelennek meg. A képviselők egyéni igényei érdekei sem tudnak megjelenni. Az, hogy minden szavazó elvileg külön véleményt mondhat, ez alapelve a demokráciának. Ez sérül, ebben az esetben. Viszont meg tudnak jelenni a programok (amennyiben megjelennek) ill. a társadalom másképpen tagozódik nem lakóhely szerint. Az érthető átfogó, valóságos (nemcsak lózungok) programok szinte kötelező megjelenését megint egy erősebb szabályozással lehetne megoldani. 

Ha egyénileg választják meg a képviselőket, akkor ugyan a lakóhelyi érdekek, igények megjelennek, általában megjelenik a különvélemény, de nem tudnak a programok megjelenni, és a társadalom csak lakóhely szerint tud tagozódni.

Ezt például, azzal lehet kivédeni, hogy pártok szerint történne a választás, de a törvény kifejezetten tiltaná a párt kényszerítését, nyomását, a képviselőkre. Gyakorlatilag azonban ezt kétségtelen nehéz megoldani.

Egy másik megoldás lehetne, hogy a független egyéni képviselők számát lehetne növelni. Pl. megmaradna pártlistás választás, sőt még nőne is az ezáltal delegálható képviselők száma, viszont az egyéni képviselők választásán nem lehetne tudni, hogy melyik képviselő melyik párt színeiben indul. Így a független jelöltek nagyobb eséllyel indulnának.

Egy másik lehetséges megoldás. Létrehoznának egy független állami testületet, amelynek a neve a független képviselők szövetsége lenne. Ez, mint egy kvázi párt venne részt a választásokon azzal a különbséggel, hogy csak a választáskor működne, és nem lenne programja. Ugyanakkor ennek kvázi pártnak legalább akkora pénzt, megjelenést kell biztosítani, mint egy nagy pártnak.

Azt is szabályozni kellene, hogy a képviselők valóban legalább részben képviselők maradjanak. Tehát törvénynek kellene szabályozni a képviselők kapcsolattartását a képviseltekkel, és ez a törvény jelenleginél több és sokoldalúbb kapcsolattartást tenne kötelezővé.

A kötelező adatszolgáltatás törvénye.

Erről már sokat beszéltem. A lényeg az, hogy bizonyos adatokat, mutatókat rendszeresen évente, kétévente kötelező pontosan mérni és közzé tenni. A közzé tételnek pedig előírtan széleskörűnek, és szembetűnőnek, nyilvánvalónak kell lennie. A legfontosabb adatok, mutatók a termelésváltozás, a reáljövedelem-változás, a szélesebb és szűkebb életszínvonal-változás, az egészségi állapot-változás és még hosszan lehetne sorolni. Az adatok bizonyos szintű romlása pedig különböző más törvényeket léptetnének életbe.

 A rendszerváltáshoz szükséges az állandóan fejlődő alkotmány.

A tanulmányban arról beszélek általában, hogyan lehet egy fejlettebb magasabb szintű demokráciát létrehozni Azonban egy fontos vonatkozást nem szabad elfelejteni. Minden fejlettség, minden demokratikus szint egy idő után elavulttá, kevéssé válik. Kevéssé válik, mert a szükségletek, (többek között az igazságosság szükséglete,) növekedése túlhaladja. Továbbá túlhaladja az emberi fejlődésből, többek között a természettudományos, technikai fejlődésből, adódó veszélyesség, problémanövekedés. De említhetném, természetpusztulást, és abból adódó problémákat, a népesedést, a globalizálódást, is mint a sokasodó problémák eredőjét.   A fejlődés általában több és újabb feladatokkal jár. Vagyis nemcsak létrehozásról, fenntartásról, de az egyenletes fejlődésről is gondoskodni kell. Ezért olyan rendszert kell létrehozni, amelyik szinte szükségszerűen folyamatosan fejlődik. Sőt ezt a mechanizmust már az átmeneti rendszerbe is be kell építeni, hiszen annak is fejlődnie kell. Sőt az átmeneti rendszer elsősorban e mechanizmus miatt lesz átmeneti rendszer.

Én a következőt találtam ki, ezt egyébként már megemlítettem.

A legfőbb törvények, alkotmányos törvények egyike, amelyet nem lehet megváltoztatni a következő: ötévente kötelezően alkotmány (legfőbb törvények összessége) módosítást, bővítést kell csinálni, amelynek egy kötelező biztos pontjának kell lennie. Ez pedig: ötévente legalább egy darab népszavazással meghozott, új törvénnyel kell bővülni, ill. módosulni a legfőbb legfontosabb törvényeknek. Vagyis ötévente kötelezően, népi döntéssel valamennyire meg kell változtatni az alkotmányt is, de persze azért a felülről is be lenne határolva ez a változtatás. Vagyis az alkotmánynak is egyenletesen folyamatosan kell fejlődnie. Többek között ez biztosítaná az alapvető emberi jogok fejlődését is.

A konkrét eljárás pedig a következő lehetne. Öt évente ki lenne hirdetve, hogy alkotmánybővítésre, (alkotmány itt szélesebben értelmezem úgy mint alapvető törvényeket) módosításra kerül sor, és ezzel kapcsolatban mindenki beadhat javaslatot. A beérkező javaslatokat elsősorban tartalmi szempontból (nem formailag) értékelné az alkotmánybíróság és köztársasági elnök. A kettőjük értékelése alapján kiválasztanák azt a hat javaslatot, amelyet ők a legalkalmasabbnak tartanak. A hat javaslatot ezek után átdolgoznák egyrészt jogi formába, másrészt népszavazási formába. Majd a népszavazási formát a köz elé tárnák. Az egyenlő bemutatás és megvitatás (akár több hónapos) után sor kerülne a népszavazásra. A legtöbb szavazatot kapó javaslat kerülne a legfőbb törvények közé, de legalább 50% feletti szavazatot kell kapnia. Ha két javaslat kapna 75% felett (ugyanis a népszavazáson nem egy, hanem kettő javaslatot lehet megjelölni) akkor mind a kettőnek be kell kerülni a legfőbb törvények közé.

Néhány megjegyzés a végére.

Mindezek a törvények (ennél jobbakat is ki lehet találni) kétségtelen emelnék a jelenlegi demokrácia szintjét.  Az alapvető elvi problémákat azonban nem oldanák meg.

Hiába vannak pl. ezek a törvények (persze a létrejöttük is kétséges), ha az önellenőrzés miatt nem tartják be, ill. kijátsszák ezeket. Továbbá még a viszonylag legigazibb képviselő sem olyan, mint a közvetlen szavazás. Továbbá, ezekkel nem oldódik meg a vezetés hatalmi, vagyoni függetlensége és még lehetne sorolni.  Tehát csak az államkapitalizmus magasabb szintje, egy fejlettebb rendszerváltozata jöhet így létre és nem egy új rendszer. Persze az államkapitalizmus magasabb szintjéhez (fejlettebb rendszerváltozatához) még sok törvény hozzájárulhat. Most itt ezeket emelném ki. Az államkapitalizmus fejlettebb, demokratikusabb rendszerváltozatát nevezhetjük átmeneti rendszernek. Úgy is mondhatjuk, hogy rendszerváltás első lépcsője lehet, pl. eme törvények megalkotása. Ugyanakkor még további lépcsőkre is szükség van.

Továbbá természetesen fokozni kell a közvetlen demokráciát, a népszavazásokat, közvélemény-kutatásokat. A független demokratikus testületek sokasodása nélkül sincs fejlettebb rendszer.

A feladatok előtt tisztázni kell a következőt.

Csak akkor lehet jó cél a fejlettebb, átmeneti rendszer létrehozása, ha mindenki tisztában van azzal hogy ez csak átmeneti rendszer és itt nem lehet megállni, és e szerint ténykedik. Több ok csökkenti a résztényező jelentőségét. Egyfelől ezek a feladatok nagyobb részt másképpen de máshol is szerepelnek. Másfelől, mint azt mondtam ez egy hiányos (nem teljesség hiányzik) rendszertényező. Szükségszerűen hiányos, hiszen nem lehet tudni a rendszerváltás ütemét, módját. Ugyanakkor eme törvények tovább fejlesztett változata a tényleges demokráciában is megállja helyét.

Feladatok vázlatosan.

A jelenlegi és jövőbeli feladat az lenne, hogy több szakértő gárda elsősorban azzal foglalkozna, hogyan lehet a rendszert átalakítani, korszerűsíteni, demokratizálni, megújítani. Ez azonban jelenleg mást jelent, mint a jövőben. A jövőben a folyamatos, fokozatos kis lépésenkénti átalakítás az optimális. Jelenleg viszont a lemaradás miatt, a nagyobb lépésenkénti átalakítás, ezen belül pedig az átmeneti döntéshozó mechanizmusok kialakításának tervezése lenne feladat. Az átalakítás pontos sorrendjének kialakítása, ugyancsak fontos faladat.

A jövőbeli rendszer, mint végső cél, feladat megjelenik a rendszertényezőkben. A jelenlegi és jövőbeli rendszer között azonban, valószínűleg lesznek átmeneti rendszerek. Ezekre az átmeneti rendszerekre, már kevesebb rendszertényezőben tértem ki pontosabban. A következő fejezetben pl., kitérek arra hogy a kormány és a pártok szerepét hogyan lehet fokozatosan átalakítani. A lényeg az, hogy elvileg létre lehet hozni a többlépcsős átalakulást, az átmeneti rendszereket.

Az első feladat abból kiindulva, hogy vezetés akkor lép érdemlegesen, ha nagybaj van (ez pedig már elkésett lépés) a népszavazások bővítése. Ehhez pedig úgy kell módosítani az alkotmányt, hogy a lehetséges legyen népszavazást tartani alkotmányt érintő kérdésben is. Ezzel elkezdődhetne a népszavazási rendszer és a rendszerváltozat-váltás majd az átmeneti rendszer kialakítása.

Néhány konkrét további feladat. A fejlődő alkotmány törvénye (rendszere). A kötelező adatszolgáltatás új törvénye. A jelenleginél fejletettebb választási rendszer. Az ellenzék javaslatainak elfogadásának törvénye. A vezetői felelősség új törvénye. A választási csalásokról szóló új törvény.

Ötévente kötelezően, népi döntéssel valamennyire meg kell változtatni az alkotmányt is, de persze azért a felülről is be lenne határolva ez a változtatás. Vagyis az alkotmánynak is egyenletesen folyamatosan kell fejlődnie. Többek között ez biztosítaná az alapvető emberi jogok fejlődését is.

A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. (összesítés).

A/1, A/5,  a döntéshozó m. ábrák. A demokratikus e.  ábrák, és más ábrák.

Részei: A tiszta, igazságos gyakorlati panasz jogorvoslati és javaslati rendszer. A kombinált népi ellenőrzés. A korrupció, protekció, bürokrácia. Az intézményi (testületi, közösségi) demokrácia. Az átmeneti, kevert döntéshozó mechanizmus.

A feladatok összevonva vázlatosan. Egy olyan panasz jogorvoslati javaslati rendszer létrehozása melyben a sértett minimális közreműködésével is minden panasz javaslat érdemben legyen elbírálva, és adott esetben szankcionálva. A panaszok, javaslatok legyenek gyűjtve kategorizálva és ezek legyenek felhasználva törvényjavaslatok kidolgozásában, illetve törvényjavaslatok kiválasztásban.

Az állam szerepét fontosságát az állami szolgáltatások a népnek szolgáló államot a helyén kell értékelni, ami nyilván érinti az adózást és költségvetést.

Ki kell alakítani a hatékony korrupciómentes államot, az állami vezetőknek, dolgozóknak tudással, és motivációval kell rendelkezniük.

Konkrétabban, legyen elég idő és szakképzett munkaerő a panaszok, kérelmek, javaslatok érdemi értelmezésre elbírálására, megoldására. 

Az államba beletartoznak az önkormányzati, polgármesteri hivatalok intézmények is.

Az állami vezetőket, dolgozókat a megfelelő oktatásban kell részesíteni, vagyis egy tananyagból le kell vizsgázniuk, ahhoz hogy a munkakörüket ellássák. E tananyag lényege: a nép szolgálata az állami munka lényege és ez a munka egy fontos hivatás.

Valamilyen munkapszichológiai szelekcióra is szükség van.

Ezen belül a jó működőképes (a panaszokat, kérelmeket, javaslatokat érdemben megoldó) panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer fontosságát a helyén kell értékelni.

A benyújtott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat összesíteni szükséges valamint összesíteni szükséges összesíteni az elfogadott megoldott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, ill. a kettő arányát. És ezen összesítések alapján (alapján is) kell értékelni az egyes állami területek, az egyes állami intézmények (hatóságok, hivatalok, szervek, állami vállalatok, stb.) munkáját. Az értékelés szükséges következményei pedig: a jutalmazás, vagy a vezetőváltás, a dolgozó-váltás, az intézmény átszervezése, stb..

Megfelelően, törvényben kell szabályozni a válaszlevek idejét, tartalmát.

Az államszerkezetet is át kell alakítani, amelynek a lényege:

Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.

Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény. 

Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.  

Egy olyan népréteget is bevonó ellenőrzési rendszer kialakítása, amelyik megakadályozza az önirányítást, önellenőrzést, tehát tényleges ellenőrzés kialakítása. Továbbá e kombinált népi ellenőrzési rendszer feladata, lenne a gyakorlati korrupció, protekció, bürokrácia vizsgálata felfedezése. A megelőzést és szankcionálást azonban demokratikus jognak kell megvalósítani. Általában a nép, népcsoportok dolgozók, ügyfelek részvétele minden őket érintő kérdésben.  Hivatali, intézményi szinten is legyen demokrácia.

A jelenlegi feladat egy nagyobb lépésenkénti, (többek között átmeneti mechanizmusok) átalakítás, tervezés és magvalósítás lenne. A jövőbeli feladat egy kisebb lépésenkénti, de folyamatos átalakítás, tervezés és megvalósítás lenne.  (Ez egyébként minden rendszertényezővel és feladatsorral kapcsolatban elmondható.)

A gyors, hatékony, igazságos érdemi és szinte automatikus panasz, jogorvoslati, javaslati rendszer létrehozása.  Jóval nagyobb automatikus hatósági intézkedés. A panaszok javaslatok gyűjtése kategorizálása és azok figyelembe vétele a jogalkotásban.

A vállalkozások, vállalatok, hivatalok, hatóságok állami minősítő (panaszok szempontjából) rendszerének a kialakítása, pl. a fentiek alapján.

Egy olyan ellenőrzési rendszer létrehozása, mely képes a vezetés az állam szerveit elfogulatlanul leellenőrizni. Ez az ellenőrzés leginkább akkor jöhet létre, ha népréteg is közvetlenül részt vesz az ellenőrzésekben.

A korrupció ellenőrzését is át kell tenni a kombinált népi ellenőrzés hatáskörébe.

Tehát mindenképpen szükség van egy jogosultsággal rendelkező, de vezetéstől független, tehát civil ellenőrzésre. És persze szükség lenne azokra a törvényekre, amelyek eme ellenőrzést garantálnák, amelyek az ellenőrzés gátjait megszüntetnék.  És persze szükség lenne arra is, hogy az ellenőrzés által feltárt hibáknak legyen következményük, ilyen törvényekre is szükség lenne.

Minden állami egységet meg kellene vizsgálni, felmérni, hogy mekkora korrupció, és mik az okai. Ki kellene dolgozni, az okokat, megszüntető szabályokat, törvényeket. Ezzel együtt ki kellene dolgozni azt, hogy az egyes cselekményeket hogyan lehet felfedezni. Ezután pedig egy viszonylag hatékony ellenőrzésnek kellene kialakulni. Ugyanezt kellene tenni a protekció és bürokrácia vonatkozásában is.

Az általános, országos demokrácia kiterjesztése a kisközösségekre, testületekre, intézményekre. Minden a tanulmányban felsorolt demokratikus elemet lehetőség szerint, esetleg módosítva alkalmazni kell az intézményi (testületi) közösségi demokráciában.  A testületek intézmények néprétegét, (érintett emberek) az ott dolgozók, az ügyfelek, a tagok alkotják melyeknek részt kell venni a döntéshozásban.  Ugyanakkor szükség van egy külső általános (keret) szabályzásra is. Az intézményre, közösségre vonatkozó szabályokat tehát részben az intézmény, közösség belső demokratikus döntéshozó mechanizmusának, részben az országos demokratikus döntéshozó mechanizmusnak kell létrehozni. Különböző intézmények és közösségek vannak, ezek demokratikus működése eltérhet. Ezért szükség van egy minden intézményre, közösségre érvényes alapelv, szabályozásra, és szükség van a különböző intézménycsoportok közösség-csoportok demokratikus szabályzására is.

Az ügyfél-centrikusság (az intézmény végső célja az ügyfél kiszolgálása) alapelvének állandó figyelembevétele.

A civil közösségek demokráciájának szabályozásába, figyelembe kell venni, hogy adott esetben egy ideiglenes rész-diktatúra mellett is dönthet a közösség. Ezeket, a külső szabályzásokat viszont az országos demokrácia (országos vezetés, ország lakossága) kell létrehozni.

A jelenlegi és jövőbeli feladat az lenne, hogy több szakértő gárda elsősorban azzal foglalkozna, hogyan lehet a rendszert átalakítani, korszerűsíteni, demokratizálni, megújítani. Ez azonban jelenleg mást jelent, mint a jövőben. A jövőben a folyamatos, fokozatos kis lépésenkénti átalakítás az optimális. Jelenleg viszont a lemaradás miatt, a nagyobb lépésenkénti átalakítás, ezen belül pedig az átmeneti döntéshozó mechanizmusok kialakításának tervezése lenne feladat. Az átalakítás pontos sorrendjének kialakítása, ugyancsak fontos faladat.

A jövőbeli rendszer, mint végső cél, feladat megjelenik a rendszertényezőkben. A jelenlegi és jövőbeli rendszer között azonban, valószínűleg lesznek átmeneti rendszerek. Ezekre az átmeneti rendszerekre, már kevesebb rendszertényezőben tértem ki pontosabban. A következő fejezetben pl., kitérek arra hogy a kormány és a pártok szerepét hogyan lehet fokozatosan átalakítani. A lényeg az, hogy elvileg létre lehet hozni a többlépcsős átalakulást, az átmeneti rendszereket.

Az első feladat abból kiindulva, hogy vezetés akkor lép érdemlegesen, ha nagybaj van (ez pedig már elkésett lépés) a népszavazások bővítése. Ehhez pedig úgy kell módosítani az alkotmányt, hogy a lehetséges legyen népszavazást tartani alkotmányt érintő kérdésben is. Ezzel elkezdődhetne a népszavazási rendszer és a rendszerváltozat-váltás majd az átmeneti rendszer kialakítása.

Néhány konkrét további feladat. A fejlődő alkotmány törvénye (rendszere). A kötelező adatszolgáltatás új törvénye. A jelenleginél fejletettebb választási rendszer. Az ellenzék javaslatainak elfogadásának törvénye. A vezetői felelősség új törvénye. A választási csalásokról szóló új törvény.

Ötévente kötelezően, népi döntéssel valamennyire meg kell változtatni az alkotmányt is, de persze azért a felülről is be lenne határolva ez a változtatás. Vagyis az alkotmánynak is egyenletesen folyamatosan kell fejlődnie. Többek között ez biztosítaná az alapvető emberi jogok fejlődését is.

Az állampolgári jogokat, az alapvetőket és az alájuk tartozókat, bővíteni kell a demokrácia irányába, és helyesen, tisztán érthetően kell megfogalmazni.

E feladatok egy, de inkább több független, tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényelnek.

Kellene egy testület (testületrész) a panasz javaslat, jogorvoslati rendszer részletes kidolgozásra és felügyeletére, fejlesztésére. Kellene egy testület (testületrész) az intézményi (testületi) demokrácia kialakításra, felügyeletére, fejlesztésre. Kellene testület a kombinált népi ellenőrzés kialakítására, felügyeletére, fejlesztésére. Jelenleg kellene egy testület, amelyik kimondottan az átmeneti rendszerek, kialakításával foglalkozna. (Egyébként pedig minden legfelső (független, tudományos, demokratikus) testület a maga területének (problémakörének) fejlesztésével, jelenleg a három-négy lépcsős átalakítással is foglakozna. A jogalkotás, a problémakör elvi feldolgozása természetesen magában foglalja fejlesztést is.) a testültek természetesen szoros munkakapcsolatban állnának egymással.

A történelmi és százalékos értékelés.

A történelmi értékelés akárcsak az előző rendszerényezőben itt is rövid lesz. Ez is a jövőre vonatkozó rendszertényező, alig van múltja. Pontosabban történelmi fejlődésről itt is azt lehet elmondani, hogy ahogy fokozatosan demokratizálódott a rendszer, ezek a tényezők is javultak, fejlődtek. Jelenleg van panasz-kivizsgáló rendszer. Vannak már, különböző állami állampolgár-védő, a különböző ellenőrző (pl. fogyasztóvédelem, pénzügyi felügyelet, állampolgári biztosok,   stb.) intézmények. Ugyanakkor minden állami szervnek közvetlenül is lehet panaszt tenni.  Aztán, vannak általánosabb ellenőrzések, mint pl. a versenyhivatal. Továbbá vannak az államot ellenőrző intézmények, mint pl. az Ász. A jogorvoslati lehetőségek is bővültek. Kétségtelenül a klasszikus kapitalizmusban, mondjuk a Horthy-rendszerben jóval kevesebb ilyen intézmény volt, ez is mutatja, hogy ez már egy másik rendszer. Az is vitathatatlan hogy brezsnyevi szocializmusban sokkal kevesebb lehetősége és esélye volt reklamálónak. Ugyanakkor e rendszerben sincs minden rendben. Egyfelől a sok panaszkodási lehetőség ellenére, a panaszok igen kis része (kb. 5-10%-a) lesz érdemlegesen elintézve. Ezt akár saját statisztikámból is állíthatom, mert nekem is számos panaszkodási ügyem volt. Ismerem már az elutasító, nyegle semmitmondó válaszokat. Az összefoglalás összefoglalásába sajnos nem fér bele, hogy egyes ilyen elintézetlen panasz-ügyeket elemezzek. Az biztos, hogy jómagam is sokféle felháborító, felületes, semmit sem érő „elintézéssel” találkoztam. Nem tudom, hogy készítettek ilyen irányú felmérést, de állítom hogy az országos átlag sem jobb, mint 5%-10%-os érdemleges intézkedés. Szerintem a panaszok legalább 50%-a jogos. Egy jól működő panasz-rendszerben ebből legalább 40%-ot érdemben elintéznének. Jelenleg nagyon jóságosan számítva 10%-ot intéznek el érdemlegesen és helyesen. Ez csak az egynegyede az optimálisnak. Javaslattevő rendszer pedig nincs is. Szerintem javaslatok egy százaléka sem kerül megfontolásra. Egyszerűen, nincs aki megfontolná, és nincs szabály mely a jó javaslatok sorsáról gondoskodna. A korrupció, protekció, bürokrácia aránya pedig nyilvánvalóan magas. Az állami rossz döntések aránya is magas.

Az előzőkben említettek miatt van szükség egy fejlettebb jobban működő panasz, javaslati, jogorvoslati rendszerre. Lényegében ezért szükséges a népréteget is bevonni az ellenőrzésbe.  Véleményem szerint komoly javulás nem várható, ha alapvető rendszerváltozás nem következik be ezeken a területeken (panasz, javaslat, ellenőrzés). Mindez összefügg a demokratizálódással. A népréteg bevonása az ellenőrzésbe, nem más, mint demokratizálódás. A panaszok, javaslatok figyelembevétele, elintézése nem más, mint demokratizálódás. A demokrácia lényege, hogy népréteg, lakosság érdemben képes legyen beleszólni, (alakítani, ellenőrizni) a körülötte levő társadalmi, állami, törvényi környezetbe.

Az intézményeken, testületeken belüli demokrácia jelenleg valamivel még alacsonyabb szintű, mint az országos állami demokrácia, ezen a téren még inkább van mit fejlődni. Valószínű ezen a téren is volt némi enyhe történelmi fejlődés. A korábbi rendszerekben mondjuk a „főnők” (uraság, alispán, intéző, felügyelő, tiszt, stb.) egyszerűen, kirúghatta a neki nem tetsző emberkét. Sőt még korábban, pl. a feudalizmusban meg is büntethette. A korábbi rendszerekben nemcsak az elit vezetésnek volt, szinte korlátlan hatalma, de középvezetésnek is. Nem voltak olyan törvények melyek a  dolgozók, a beosztottak, az ügyfelek, a tagok érdekeit védték volna. Most már vannak ilyen törvények, ez azonban még nem a tényleges demokrácia. A dolgozónak ügyfélnek, tagnak még jelenleg is vajmi kevés beleszólása van akár vezető-kiválasztásba, akár az intézmény, szervezet, munkahely életébe, szabályaiba. Bár némi fejlődés e téren is tapasztalható.

A brezsnyevi szocializmusban emlékeim szerint javaslatevés egy fél fokkal jobb volt, legalább elméletileg kikérték néha az emberek véleményét. Ellenben a panasz, és jogorvoslati rendszer csapnivaló volt. Az intézményen belüli demokrácia pedig hasonlóan gyenge volt, talán egy fél fokkal gyengébb, mint a jelenlegi.

Mindent összevetve én a következő százalékokat állapítanám meg.

Rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 1,8%, klasszikus kapitalizmus, 2,6%, jelenlegi államkapitalizmus 3,7%, brezsnyevi szocializmus 3,3%. Jelenlegi kínai szocializmus 3,5%? Tényleges demokrácia 5%. Ha felsorolt feladatok teljesítve lesznek, ha jogos panaszok és érdemeleges javaslatok legalább 85%-ban érdemlegesen el lesznek intézve. Továbbá, ha intézmények többségében létrejön az helyzet, hogy az ott dolgozók, ügyfelek, tagok, legalább 20%-ban eldönthetik az intézmény vezetésének, szabályainak sorsát, akkor ez az általános demokráciában 5%-ot jelent. Másképpen: a tényeleges demokráciában 5%-ú lesz ez a tényező.

A következő egység emlékeztető címe:

A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése, stb..

Általában, a vezetői felelősségre vonás részletességének, pontosságának, igazságosságának fokozása. A programalkotó, programszelekció mechanizmus fejlesztése. A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. Az alkotmány biztosítsa a fejlődést. Stb..

A fejlődés alapvető ellentmondásai azok feloldása. A döntéshozó mechanizmus lényeges része a programalkotó-elfogadó és megvalósító mechanizmus.   Elméleti rendszertényező.

Elmélkedés az optimális értékekről, módszerekről, az alapvető irányokról, az alkotmányról, a vezetés szabályozásáról, valamint a változásról, az újításokról, a programokról, (tervekről).

Azért kavarodik bele a gondolkodó ebbe a problémakörbe, mert állandóan fennáll a jelen tökéletlen rendszere és a jövő ennél sokkal tökéletesebb rendszerének problémája. Az én (szerintem helyes) szisztémám az, hogy az alapvetésekből kiindulva először valószínűsítem a jövő a jelenleginél tökéletesebb rendszerét. Majd, ezután gondolkozom el azon, hogy jelen tökéletlen rendszeréből hogyan lehet eljutni a jövő tökéletesebb rendszeréig.

Mit állítok én ebben a tanulmányban?

Azt állítom, hogy szinte mindennek (államnagyság, adó, költségvetés, nagytőkearány, külföldi tőke, ipar, mezőgazdaság, megtakarítás, beruházási hitelezés, fogyasztási hitelezés, stb.) megvan azon optimális mértéke, aránya, (és részben módszere) amelyet a társadalomtudomány, tudományos módszerekkel bizonyítottan meg tud állapítani.

Az állítom, hogy vannak alapvető megkérdőjelezhetetlen fejlődési evidenciák, mint: a közvetlen demokrácia növekedése. Vagy, közeledés az arányos és igazságos vagyoni és hatalmi hierarchiához, stb..

Azt állítom, hogy szükség van az alapvető és nehezen, lassan változtatható törvények, vagyis az alkotmány bővítésére, és pontosítására. Igaz azt is állítom, hogy szükség van valamilyen rendszeres alkotmányfejlődésre is. A rendszeres alkotmányfejlődés talán kompenzálja azt, hogy az alkotmánybővítés (szintén) stabilizál, bebetonozza a dolgokat.

Azt állítom, hogy a vezetésre vonatkozó szabályozásnak egyre részletesebbnek precízebbnek kell lenni.

Mindennek az iránya, a stabilizálás, az újítások, a változás ellen való hatás, ha már egy adott rendszerben (a jövő tökéletesebb rendszerében) gondolkodom, és nem abban, hogy eddig el kell jutni. Ennek ellenére fenntartom ezen állításaimat.

Ugyanakkor mit állítok én ebben a tanulmányban.

Azt hogy minden stabilizáló, újítások, változás ellen való hatás a fejlődés ellen hat. Ha nincs fejlődés, stagnálás van, akkor az már hanyatlás bevezető szakasza. A diktatórikus irány jellemzője a stabilitás, fejlődés, az újítások, a változások akadályozása.

Azt állítom, hogy egyenletesen és viszonylag dinamikusan kell fejlődni.

Azt állítom, hogy szükségesek a változások, az újítások, pezsegjen a törvényhozás. Minél többen gondolkozzanak új, jobb megoldásokon adjanak be (bárki beadhat) javaslatot, és ha futószalag rendszerben működik a törvénykezés, akkor sok új törvény születhet. A módosítás is kvázi újításnak tekinthető. Ez biztosítja a fejlődést. A rosszat meg kell javítani, de viszonylag jót, is jobbá lehet és kell tenni.

Azt állítom, hogy szükség van tervekre, programokra, melyek szükségszerűen új tervek, programok. Hiszen egy régi terv, program ismételgetése nem nevezhető tervnek, programnak. Viszont esetleg új programnak, tervnek tekinthető: az irány jó, de más úton, más megoldásokkal haladunk arra felé.

A terv, program, a tervezett fejlődés. Másodlagos funkciója pedig az, hogy e szerint lehet objektívan kiválasztani a vezetést.

A tervet, programot nagyjából (pl. 60-75%-ban) meg kell valósítani, ha össze-vissza ugrál a megvalósító, akkor semmi értelme a programnak. Részben pl. 25-40%-ban viszont szinte kötelező eltérni, mert a fejlődés természete a változás, méghozzá a rugalmas az éppen felvetődő problémára reagáló változás. A terv, program tehát egy 60-75%-os előírás, célkitűzés.

És persze vannak rövid távú részletes, közép távú, közepesen részletes, és hosszú távú stratégiai tervek. Jellemzően a stratégiai tervek határozzák meg a közép és rövid távú terveket. De mindháromra érvényes, hogy a tervek csak 60-75%-os előírások, célkitűzések. Viszont szükség van programra, tervre. Nem lehet csak úgy vaktában nekimenni a jövőnek. Viszont amely vezetés még 60%-ban sem tartja be az elvállalt programot, tervet, azt meg kell büntetni, de legalábbis gyorsan le kell váltani.

És természetesen a bármi miatt (többek között megvalósítatlan program miatt) leszerepelt vezetés a következő választásokon nem indulhatna.

Mindezen állításokat szintén fenntartom. Talán az ellenmondásokat feloldja a következő példázat. A kiindulás: ha valami zavaros a társadalomtudományban, nézd meg, hogyan működik az a természettudományban.

A rendszer modellje legyen itt egy repülőgépgyártó és üzemeltető gyár.

A repülőgép tudományosan megszerkesztett gépezet, tehát többnyire az optimális törvényeken alapuló, az optimális értékeket, arányokat tartalmazó gépezet. És a gyártási, ill. az üzemletetési mechanizmus (technológia) előírásai is szigorúak, tudományosan kiszámítottak. Vannak tehát optimális értékek arányok, módszerek, ettől még fejlődhet a repülőgépgyártás (a gyártott repülő és annak gyártása is fejlődhet). Hiszen a repülőgép bármely részét, vagy egészét meg lehet változtatni, (ezzel az optimális értékek arányok is változnak), ha az tudományosan igazolt, és a gyakorlatban is jobb repülőgépet eredményez.

Egy kicsit belépve egy másik példázatba. Pl. a társadalomtudomány, megállapítja hogy adott országban, adott évben az optimális államnagyság 45%. De a törvény éppen a merevség feloldása miatt azt mondja, ettől az optimális államnagyságtól plusz, mínusz pl. 2%-kal el lehet térni. A vezetőaspiránsok egyik része amellett érvel, hogy az állam növekedjen, a másik része amellett érvel, hogy az állam csökkenjen. Így az optimális értékek és limitált szabályozás összevonásával, létrejöhet a változtatás, de azért a vezetés is kordában van tartva.

Visszatérve, az nem baj, ha repülőgépgyár megfogalmaz alapelveket: pl. az általunk gyártott és üzemeltetett repülőgép célja, hogy az emberek, az utazóközönség, gyorsan kényelmesen olcsón, kevés környezetszennyezéssel, hatékonyan, összességében megtérülő energiával tudjon nagyobb távolságokra utazni.

Mert megfogalmazva, vagy megfogalmazás nélkül, pl. ez is cél lehet: a mi célunk a lehető legnagyobb profitszerzés. Vagy: mi kifejezetten a gazdagok, az elitréteg számára karunk repülőgépet készíteni. Vagy: mi hadászati repülőgépeket akarunk gyártani, azzal akarjuk sakkban tartani a világot. Mi nem törődünk az utazóközönséggel, a környezetszennyezéssel, sem azzal hogy emberiség vonatkozásban a belefordított energia és a kivett haszon arányos legyen. )

Attól, hogy a repülőgépgyár megfogalmazza a maga alapelveit (pl. az emberek szolgálata) azért még fejlődhet a repülőgépgyártás.

Az alkotmány nem más, mint egy kibővített alapelv-gyűjtemény. Mint mondtam, van némi fejlődésátló hatása, de ha biztosított egy rendszeres alkotmányfejlődés, akkor ez minimális.

A jó vezetés, először is szétválasztja az utazóközönség igényeit a szakmai kérdésektől, és mivel a repülőgép az utazóközönséget kívánja szolgálni, figyelembe veszi az utazóközönség igényeit és ízlését. Pl. igénybeli ízlésbeli kérdés, hogy milyen ülések legyenek a gépen. Pl., hogy repülőgép hová és milyen sűrűn repüljön. Ezeket az utazóközönség megkérdezése alapján alakítja ki a jó vezetés. Hogy mekkora és milyen alakú legyen a szárny, milyen hajtómű legyen ezek már szakmai tudományos kérdések, ezeknél érvényesül az optimális értékek, arányok rendszere és a szakmaiság, a tudományosság. A társadalomban sokkal több igénybeli, ízlésbeli kérdés van, mint azt gondolnánk. Tehát a fejlődés egyik menete, hogy változik, javul, az utazóközönség igényének, ízlésének kielégítése.

A jó vezetés, nem mondja azt, hogy csak mi tervezhetünk repülőgépet, és még csak azt sem mondja, hogy kizárólag csak a szakemberek tervezhetnek repülőgépet. Hanem azt mondja: tisztelt emberek, tessék kérem az ötleteket, újításokat, elküldeni (lehetőleg kidolgozva, bizonyítva), mert minél több ötlet, újítás javaslat érkezik annál több lesz abban a használható.

Nincs kizárva, hogy egy teljesen új konstrukció ötlete jön létre, méghozzá bizonyítottan, és akkor ki kell jelenteni: amit eddig csináltunk azt el kell felejteni, mindent át kell alakítani, új gépet, új gyártást kell kialakítani. De azért nem ez jellemző. Jellemző az, hogy az egyes kisebb-nagyobb részek, részletek magújítására érkezik megvalósítható ötlet. De ez a megújulás is csak akkor lesz dinamikus, ha ebben minél többen (bárki, mindenki) részt vesz.

A fontos szabály azonban így hangzik: csak megvalósítható, logikailag és modellel bizonyított, viszonylag pontosan kidolgozott, alaposan átgondolt nagy valószínűséggel beváló, újításokat, változásokat szabad elfogadni, megvalósítani. Pontosabban csak az ilyen újítások javaslatok, programok, tervek vonatkozásába merülhet fel: na akkor kezdjünk bele a megvalósításba. Nem az számít, hogy kitől jön, hanem az hogy mennyire bizonyított, kidolgozott, megvalósítható, az alapvető elveknek is megfelelő az újítás, javaslat. Vagyis, ex-has baromság, átgondolatlan vízió, még ha az a vezetés hatalmas agyából ered is, nem lehet a megújulás alapja.

Ki kell jelenteni, hogy a leírtak szerint működő (ebben benne van, hogy van egy átfogó tudású, jó vezetés) repülőgépgyártás és üzemeltetés képes a fejlődésre. Sőt az összes modell között ez képes igazán a fejlődésre.

De azért térjünk ki a vezetés szabályozására és a programokra, tervekre.

Folytassuk azzal, hogy repülőgépgyár előző igazgatóját le kellett váltani, új igazgatót kell keresni. (Az egyszerűség miatt redukálom le egy személyre a vezetést.) A cél az, hogy legjobb legalkalmasabb vezető (vezetés) kerüljön kiválasztásra. A jó kiválasztás egyik fele, a vezetőjelöltek előéletének, tudásának, pszichéjének a felmérése. A másik fele a vezetőjelöltek programja. A program lényegében az újítások, javaslatok, változtatások halmaza. Annál jobb a program, minél több megvalósítható újítást, javaslatot, változást tartalmaz. Az elbírálónak legyen az nép, vagy más, eszerint kellene dönteni. Tulajdonképpen a jövőben ez a fejlődés dupla, sőt tripla biztosítása, viszont a jelen rendszerben az egyetlen biztosítéka. Ha belegondolunk a jelen rendszerben, semmi sem garantálja a fejlődést.  Egyedül a betartott programok, tervek lehetnének azok, melyek garantálhatnának némi változást, fejlődést.

Mert a vezető mondhatja, majd később előállok valamilyen programmal, de erre nincs semmilyen biztosíték. Illetve, mi van, ha rossz programmal áll elő, ugyanis már ő a vezető.

De azzal sem állhat elő a vezető, hogy a jövőben, mi gömbölyű szárnyú négyfarkú repülőgépeket fogunk gyártani, mert szerintem ez jó lenne. Hiába magyarázná azt hosszasan, a tudomány rákérdez: tessék kérem az adatokról, tényekről beszélni, mert ez a repülőgép az ön szép szavai ellenére le fog zuhanni. (Sajnos a társadalmi, politikai rendszer még azon a szinten van, hogy a vezetőaspiráns nagy dumával megvalósíthatatlan víziókat is előadhat.)

Tehát, sok szempontból, az előre megírt, közölt programnak fontos szerepe van. Ha vezetőjelöltnek nincs értékelhető programja, akkor az a vezető nem alkalmas a vezetésre. Több okból lehet egy program gyenge, vagy elégtelen.

De rátérek a vezetés szabályozására. Az eddig elmondottakban is több a vezetőkre vonatkozó előírást vázoltam. A vezető regnálása közbeni jó újításait, javaslatait, programjait a vezetésre vonatkozó részletes előírás nem korlátozza, csak a rosszakat, feltéve, ha tartalmilag jó a vezetőre vonatkozó szabályozás.

Összegezve és már kilépve a példázatból elmondható, hogy az eredeti ellentmondás, látszólagos, elméleti ellentmondás. Az optimális értékek, a rögzített alapelvek, az alkotmány bővítése, és vezetésre vonatkozó részletes szabályozás nem akadályozza az újítást, a fejlődést.

Ettől függetlenül a jogalkotó elit vezetésnek érdemes egy fokkal nagyobb önrendelkezést, szabadságot adni, mint a jogalkalmazó vezetésnek.

A jogalkotó vezetés döntéshozásának viszonylag szabadnak kell lenni? Kétségtelen a jogalkotó vezetésnek valamennyivel, egy fokkal nagyobb szabadságot, önrendelkezést, önálló hatalmat kell biztosítani, mint a jogalkalmazóknak.

Miért? Mekkorát? Stb..

Először tisztáznám az ABDK ábra néhány részletét. Kétségkívül ez az ábra egy leegyszerűsített modell, ezt soha nem tagadtam. Bármilyen hosszú is ez a  fejezet (a hatalmi szerkezetről szóló), mindez csak a főbb tényezőket megemlítő vázlat.

A hatalmi szerkezet legfelső mezője a jogalkotó (és irányító) legfelső ország-vezetést mutatja. Nevezzük ezt felső mezőnek.

Az alatta levő mező a felső-közép vezetőket, a szaktörvénykező vezetőket, ill. a jogalkalmazók vezetőit, a kiemelt jogalkalmazókat (bírókat, ügyészeket, stb.) jelöli. Nevezzük ezt második mezőnek.

Az alatta levő mező a közép és kisvezetőket, valamint a részben kiemelt jogalkalmazókat, pl. ügyintézőket, közrendőröket jelöli. Nevezzük ezt harmadik mezőnek.

Az állami alkalmazottak ez alatt vannak. Ne felejtsük el, hogy ebbe a hatalmi szerkezetbe vannak keresztirányú felosztások is, csak azok egyszerűen nem fértek bele az ábrába. A pontosításhoz, legalább tízszer ekkora ábrát kellene rajzolni.

A következő elgondolásból indulok ki.

Egy kubikus munkát lehet gépesíteni.  A szakmunkákat is lehet gépesíteni, lehetséges pl. vízszerelő robot, pincérrobot, fodrászrobot, postásrobot, és még hosszan sorolhatnám. A robot egy előírás szerint működő munkás, kiszolgáló. A robotnak tehát a munkájához nincs szüksége szabadságra, önállóságra, önrendelkezésre. Elvileg lehet ügyintéző robot (számítógép ill. program) lehet rendőr robot, stb..

Egy másik problémakör, az hogy ezek jelenleg érző emberek. Illetve ennek ellenére igaz lehet e, ez a modell? Az emberek idejük egyik felében kvázi udvarias kiszolgáló robotok, idejük másik felébe udvarias kiszolgált emberek. Amikor nem ők szolgálnak, hanem kiszolgáltak lesznek, akkor növekedhet meg igazán az önrendelkezésük, akkor lehetnek igényeik? A kiszolgálók főnökei pedig a kiszolgálók, és a kiszolgáltak kiszolgáló robotjai, az ő munkájukat is elő lehet írni. Mindenesetre egy fokkal szimpatikusabb az, hogy az állam, a vezetés, az ügyintéző, a rendőr, a szolgáltató, a munkás, stb. van az állampolgárért, mintha ez fordítva lenne. Ugyanakkor mindenki mindkét szerepkörben részt vesz, tehát kiegyenlítődik a dolog. Ugyanakkor a kiszolgálók mégis érző emberek, a kiszolgáltnak is udvariasnak kell lenni.

Tehát a lakosság, népréteg, kvázi szabad idejében mindenképpen nagy önrendelkezést kell, hogy kapjon. Szabad idejében, mert amint már kiszolgáló munkásként van jelen, már belép a szolgáló robot aspektus. Pontosabban az eredendő apró önrendelkezését, direkt módokon kell növelni.

Milyen munkakörökhöz kell önrendelkezés ill. melyeket, lehet előírás alapján végezni? Természetesen szellemi, tervező, kreatív munkához több szabadság kell.

Az utcaseprő a kubikus, a takarító a segédmunkás, stb. munkaköre igényli a legkevesebb önrendelkezést. És valójában nekik is van. Csakhogy ez a picike önrendelkezés egyrészt részben áthúzódik a szabadidejű önrendelkezésükre, másrészt, nekik már aránytalanul picike az önrendelkezésük. A szakmunkások önrendelkezése a munkakörből adódóan egy fokkal nagyobb, de az övék is kisebb az optimálisnál. Itt már elérkeztem az arányos és igazságos hatalmi hierarchia problémájához. Ugyanis ez egy másik, de lényegileg azonos megközelítése a problémának.

Visszatérve a vezetés hatalmának (az első, a második és harmadik mező) nagyságához.

Ezen okfejtés alapján, akinek leginkább előírás szerint dolgozniuk, a vezetés harmadik mezőjében (kis és középvezetők, rendőrök ügyintézők, általános jogalkalmazók, stb.) vannak.

Az alattuk levő mezőkben is vannak dolgozók, amely erős előírást, kis önrendelkezést jelent. Viszont ezen embereknek már megvan a népréteg, lakosság aspektusuk. Vagyis a másik szempontot is figyelembe veszem, hogy vezetés „eredendő” hatalmát szándékosan csökkenteni kell a lakosság népréteg eredendően picike hatalmát szándékosan növelni kell.

Vagyis az előző és a másik (a munkavégzéshez mekkora önrendelkezés kell) szempont összesítéséből alakulhat ki az optimális összesített önrendelkezés ill. hatalom.

A harmadik mezőben levők vonatkozásában, mivel már egyrészt nagy az eredendő hatalmuk, de másrészt előírtan dolgozhatnak, nagy lehet a direkt hatalomkorlátozásuk, részletes előírások mellett dolgozhatnak.

A második mezőben levők (kiemelt jogalkalmazók, stb.) vonatkozásban még inkább nő az eredendő hatalomcsökkentésnek szempontja, viszont ezt egy kevéssel csökkenti az, hogy az ő munkájukhoz valamivel nagyobb szabadság szükséges. Összesítve e mező hatalomkorlátozásának kell a legnagyobbnak lenni. Nekik kell a legtöbb direkt részletes előírást betartani.

Viszont valamekkora szabadság a jogalkalmazóknak is jár, ha elvárjuk tőlük hogy erkölcsileg is különböztessék meg becsületes jó szándékú, néha tévedő kisembert, hanyag embertől és még inkább a szándékos bűnözőtől. Tehát a robotok, valamint a bürokrata jogalkalmazók azért nem lehetnek igazán jó jogalkalmazók, mert ők képtelenek erre a megkülönböztetésre.

És itt végre elértünk a legfelső, az első mező, a jogalkotó, legfelső ország-vezetés problémájához.

Az eredendő hatalom ill. annak korlátozása szempontjából magasan az ő hatalmukat kellene leginkább korlátozni, ill. neki kellene a legtöbb részletes előírást betartani. Kellene ugyanis a másik szempont a munkához szükséges szabadság, viszont még erősebben nő, persze az ellenkező irányba. Az nem vitaható, hogy a jogalkotást, legalábbis annak tartalmát nem lehet előírni. Jogalkalmazó robot, sőt vezető jogalkalmazó robot is, még elképzelhető. De jogalkotó robot nem képzelhető el.

Úgy is fogalmazhatok, hogy a programozóból nem lehet programozott, és programozottból nem lehet programozó. Tehát a jogalkotó vezetésnek a munkaköréből adódóan mégis egy fokkal nagyobb szabadság, önrendelkezés, hatalom szükséges, mint a jogalkalmazóknak. De csak egy fokkal, amely kb. harmadik mezőben levők hatalmával azonos, mert a másik szempont (eredendően óriási hatalmuk van, és ez veszélyes hatalom) viszont ellenkező irányba hat. Tehát a jogalkotó vezetés előírásainak sokasága részletessége kb., megegyezik (nem tartalmilag) a harmadik mezőben levőkével.

De így is felvetődik a kérdés: nem élhetnek vissza ezzel a hatalommal? Mekkora az a hatalom, amely biztosítja kreatív jogalkotó munkát, de nem ad lehetőséget a visszaélésre? És konkrétan (nem viszonylagosan) mekkora hatalomról van itt szó? E kérdésekre talán a következő fejezetrész adja meg a választ.

És még egy fontos megjegyzés: a jogalkotó vezetés nagyobb önállósága hatalma, egyáltalán nem garantálja, hogy a jogalkotó vezetés kreatív és fejlődéspárti lesz. A történelem inkább azt bizonyítja, hogy a hatalmat a vezetés nem a fejlődére használja, hanem saját hatalmának még erősebb bebiztosítására, stabilizálására. Tehát e fejezetrész csak arról szólt, hogy amennyiben különböző eszközökkel, módszerekkel a jogalkotó vezetést garantáltan rá lehetne bírni a fejlődésre, akkor a túlságosan korlátozott mozgástér, a túlszabályozás ne korlátozza a fejlődés érdekében folytatott tevékenységüket.

A problémán gondolkozva, hogyan bírható a vezetés a fejlődésre, de úgy hogy azért ne éljen vissza hatalmával, megint a programalkotás-elfogadás és megvalósítás mechanizmusánál kötök ki. Néhány jónak mondható programalkotási-elfogadási és magvalósítási mechanizmus (rendszer) vázlata.

A fejlettebb programalkotás két részből állna: az egyik a jelenlegi, vagyis a pártok (bármely egyéni, vagy csoportos vezetőjelölt), leírnák a szabadon választott programjukat, vagy nem írnák le, vagyis azt csinálnának, amit akarnak.

A másik fele viszont a standard, kötelező, összehasonlítható, frázismentes értelmezhető, megvalósítható programalkotás lenne.

A kiindulás az, hogy a jó, a legjobb és megvalósított program, az már garantálja a fejlődést. De ehhez egyrészt ki kell választani legjobb programot. Méghozzá egyfelől a népnek, másfelől a jövőben a független, tudományos, demokratikus testületeknek is. De egyelőre maradjunk abban, hogy a népnek mindenképpen ki kellene választani a legjobb programot. Ezért a programoknak összehasonlíthatóknak kell lenni.

Nagyon fontos látni: már jelenleg is az a deklarált cél, (sajnos csak deklarált), hogy programokat megismerje a nép (a lakosság, a többség), azokat képes legyen értékelni és a szerint választani, a közvetlen demokrácia szabályai szerint. Tehát a közvetlen demokráciáról szóló elképzeléseim, nem a távoli jövő víziói, lényegében már jelen vannak, csak meg kellene valósítani a deklarált célt.

Visszatérve, a megvalósíthatóság és hogy ne legyen frázisszerű, szinte ugyanarról szól. Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy egyszerű megoldás.

Le kell írni a programpontot, pl.: az állami és általában a korrupció jelentős csökkentése. Ez eddig nem sokat mond.

Eztán le kell írni, hogy miért fontos szükséges a programpont, és azt is hogyan illeszkedik az adott programpont egy nagyobb programba. De még ez is kevés.

Viszont ezután le kellene írni hosszan, mégis hogyan, miként akarjuk azt a fránya korrupciót csökkenteni konkrétan. És minden programpontnál ezt kellene tenni. Ezzel, el lenne intézve a rövid, és közép távú program is. Nem biztos, hogy a nép egy része meg tudna ítélni egy hosszú zavaros leírást, de a másik része, igen, ha mást nem, azt igen, hogy ez így nagyon zavaros. De még mindig jobb, mintha nincs leírva semmi. Ugyanakkor a társadalomtudomány is részt venne az értékelésben, ha másképp nem, akkor a többi párt és a független tudomány, ill. média. A lényeg az, hogy nemcsak a szűken értelmezett megvalósíthatóságot kell eldönteni, hanem azt is, hogy a megvalósításnak nem lesznek e káros mellékhatásai. Mert ha jelentősnek ígérkeznek a káros mellékhatások, akkor az a program megvalósíthatatlan. Gondolok itt pl. a populista pénzosztogatásra, vagy más ígérgetés betartására és a későbbi ráfaragásra. Tehát a konkrét megvalósítási terv mellett már ki lehet jelenteni: de uraim ez így ráfaragás, vagyis ez nem értékelhető programpont.

Pl. a 2002 választási ígérgetések (programok) alkalmával egy jelentős politikai erő sem lépett fel jelentősen ezzel az érvvel: ez a közalkalmazott béremelés nagyon szép uraim, de azért meg kellene nézni, mi lesz ennek a költségvetési kihatása, mert a nagy hiány, az bizony nagy baj. (Hozzátéve, hogy ez a béremelés csak vékony szelete volt az eladósodásnak, de azért szelete volt.)

A következő választáson viszont a borzalom egyik másik változata jött elő, eszük ágába sem volt betartani az ígérgetést, sőt ennek a legaljasabb változata, már kijelentés percében is tudták hogy lehetetlenség betartani, hogy ez csak ígéret, hogy ez átverés. A nép átverése, pedig választási csalás, de nálunk nem az. Ezért fontos szabály, hogy a programnak betarthatónak kell lenni, és ennél is fontosabb szabály, hogy aki nem tartja be, azt gyorsan le kell váltani.

A programpont konkrét megvalósítását hosszabban le kell írni, és ezt nemcsak népnek, nemcsak a politikai ellenfeleknek, de független társadalomtudománynak, politikai médiának és civil szférának is értékelni kell minden szempontból. (Jelenleg szinte alig van elfogulatlan független tudományos erő, a jövő rendszerének ezt is biztosítani kell.)

A vezetésre (beleértve nagytőkét is) vonatkozó szükséges, de jelenleg még hiányzó szabályok viszonylag egyszerű és egyszerűen megvalósítható szabályok, törvények lennének, csak a politikai akarat hiányában válnak bonyolulttá nehezen megvalósíthatóvá, ill. a megvalósíthatatlanság látszatát keltik. Amiatt válnak bonyolulttá, megvalósíthatatlanná, mert akiknek meg kellene hozni e szabályokat, törvényeket, azok nem akarják meghozni, és nem azért, mert technikailag, vagy más okból ezek megvalósíthatatlanok lennének.

A standard összehasonlítható programok problémája.

A standard programok három részből állnának.

Az első rész az alapvető elvek az alkotmány lehetséges változtatása.

Nem akarok változtatni, vagy akarok, ezt és azt. (A konkrét magvalósításnak mindenhol ott kell lenni)

A második rész az alapvető politikai törésvonalak, az alapvető arányok része.

Nagytőke-ajnározás, vagy nagytőke-korlátozás (kis és középvállalkozók ajnározása). Kisebb állam (feladatok szempontjából), vagy nagyobb állam, vagy marad. Közvetlen demokrácianövelés, vagy marad esetleg „romlik” a jelen helyzet. A vagyoni és hatalmi hierarchia csökkentése, marad, vagy növekedik. A természetvédelem kiemelt szerepe, vagy nem. Az innováció kiemelt szerepe, vagy nem. Stb..

(Konkrét magvalósítással. És be is kell tartani.)

Azért összemérhető, mert a politikai erőknek ugyanarról kell beszélniük. Viszonylag egyértelmű kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni, amit később megindokolhatnak. De az egyértelmű kérdés és válasz megmarad.

A harmadik rész a 12 pontos programsor. Minden induló politikai erő „köteles” az általa legfontosabbnak tartott 12 programpontot (konkrét magvalósítással, hatáselemzéssel) felsorolni. Méghozzá úgy hogy ebből is az első hatot külön ki kell emelnie. Itt az adja az összemérhetőséget, hogy azonos darabszámú (a legfontosabb) programok sorakoznak egymás mellett.

A programok, programpontok megírási szabályai az előzőkkel azonos lenne, tehát a programpont címe, majd miért fontos, szükséges. És a konkrét megvalósíthatóság.

Ezek tehát megjelennének lehetőleg sok helyen, szinte minden politikai médiában, interneten és ezek szerint választhat az állampolgár.

A programalkotási-elfogadási és megvalósítási mechanizmus egy továbbfejlesztett változata a következő elgondolásból indul ki. Mért kellene egy párt (politikai erő) programját teljesen elfogadni, más programokat elvetni, ha a nép egyébként egy vegyes programot tartana a legjobbnak? Ez így nincs jól.

Feltétlenül és teljesen azonosnak kell lenni a programalkotóknak a program-megvalósítókkal?  Ha kötelező végrehajtani a programot, akkor nem.

D előbb nézzük a következő választási rendszert. Egyfelől lenne egy állami reprezentatív közvélemény-kutatás, melyben pl. 5000 a társadalom minden szegmenséből arányosan kiválasztott embernek, elküldenék a pártok programpontjait. Másrészt az interneten lehetne egyszer szavazni regisztrált egyéni kóddal számsorral, az email cím is biztosítja a tisztaságot. Illetve telefonon lehetne egyszer szavazni kóddal számsorral és telefonszám is biztosítja a tisztaságot. Ne felejtsük el, hogy manapság már banki ügyleteket is le lehet bonyolítani interneten és telefonon. Csak valamilyen hasonló szisztémát kell alkalmazni.

A programok, programpontok megírási szabályai az előzőkkel azonos lenne, tehát a programpont címe, majd miért fontos, szükséges. És a konkrét megvalósíthatóság.

A néphez intézett kérdés (ebben döntene a nép) egyik fele az lenne hogy programpontot (vagy törvényjavaslatot) függetlenül a megvalósíthatóságtól mennyire tartja aktuálisnak fontosnak. A néphez intézett kérdés másik fele, hogy a programpontot (vagy törvényjavaslatot) a megvalósíthatósággal együtt mennyire tartja jónak, elfogadhatónak. A szavazások eredményét aztán összesítenék.

Tehát a választó előtt a politikai médiában interneten és közvetlenül megjelenne pl. a négy aktuálisan legnagyobb politika erő 12 pontja, összesen 48 pont. A szavazatokból kiderülne, hogy melyiket tartják a legfontosabb 12 pontnak. És ebből pl. 6 olyan lenne, amelyiknek a megvalósíthatóságát is elfogadják. De a másik 6 is fontos csak át kell írni. Viszont ez 12 pont úgy jönne össze, hogy az első párt programjából pl. 5 pont, a másik párt programjából pl. 3 pont, a harmadik párt programjából, pl. 2 pont, a negyedik párt programjából is 2 pont kerülne be. Ettől függetlenül ezt a 12 pontot kell a vezetésnek megvalósítani. A vezetés kiválasztását itt most egyszerűsítsük le úgy, hogy a vezető és megvalósító politikai erő kiválasztásába beleszámít, hogy hány programpontját fogadta el a nép.

Abban elsősorban a népnek kell dönteni, hogy mely programpontokat tart fontosnak. Abban, hogy mely programpontok megvalósíthatósága jó, abban csak részben dönthet. És az erős szakmaiságot (pl. optimális értékékeket) tartalmazó kérdésekben még kisebb részben dönthet.

Ez már jobb mechanizmus de azért vannak hibái. Pl. mi van ha a 48 pont között nincs olyan amelyet egyébként a nép az egyik legfontosabb programnak tartana?

Nem jön létre a bárki elv, mert csak pártok állíthatnak össze programot. És talán a legnagyobb hibája, hogy az állampolgár majdnem négy évig semmit sem csinál, majd egy-két hónapra rászakad a politika. Ennyi idő alatt nem lehet átgondoltan dönteni 4 éves programokról.

A programalkotási-elfogadási és megvalósítási mechanizmus egy még tovább fejlesztett változata a következő elgondolásokból indul ki. Miért kellene egy-két hónap alatt a népnek sok programsort, sok-sok programot megismerni, és értékelni (ez csak felületesen lehetséges), ha ezt a megismerést, értékelést szét lehet osztani az időben. És ebből a gondolatból: a törvényjavaslat magában hordozza a programot.

A folytatás előtt azért megismétlem. Nagyon fontos látni: már jelenleg is az a deklarált cél, (sajnos csak deklarált), hogy programokat megismerje a nép (a lakosság, a többség), azokat képes legyen értékelni és a szerint választani, a közvetlen demokrácia szabályai szerint. Tehát a közvetlen demokráciáról szóló elképzeléseim, nem a távoli jövő víziói, lényegében már jelen vannak, csak meg kellene valósítani a deklarált célt.

Nézzük a következő jövőbeli modellt. A szavazópolgár előtt adott időben (adott 3 hónapban) függetlenül a választástól 4 törvényjavaslat van. A megjelenés és szavazás az előzőkben ismertetett mechanizmus szerint történne. A törvényjavaslatot bárki benyújthat, de persze az átmegy egy szűrőn. (Pl. a szűrés egyik része lehet, hogy szinte az összes benyújtott törvényjavaslatot a nép is véleményezi. De a szűrésre itt most nem térek ki.)

Az hogy miről szól a törvényjavaslat már magában, hordozza a programot. Pl. a korrupció felszámolásról szóló törvényjavaslat, megfelel ennek a programnak: a korrupciót fel kell számolni, de legalábbis jelentősen csökkenteni kell. Főleg, ha törvényjavaslatnak is tartalmaznia kell leírást: miért fontos szükséges a törvényjavaslat, ill., mi a törvényjavaslat stratégiai célja.

A 4 törvényjavaslat fontosságát véleményezni kell a népnek. Csak kettő az, amelyiknek a megvalósíthatósági programját is véleményezi a nép. A népszavazási törvény pl., úgy szól, hogy a törvényjavaslatok felét kell a néppel véleményeztetni. Tehát eközben lennének olyan szaktörvények melyek kialakításában, nem vesz részt a nép. A nép véleményezése (kvázi népszavazás) után kialakulna, mondjuk egy sorrend.  Pl. két törvényjavaslatot fontosnak tart a nép, abból egynek a megvalósíthatósági programját is elfogadja. Pl. a másik kettőt nem tartja fontosnak, nem fogadja el. Azt a törvényjavaslatot, amelyet fontosnak tart a nép, záros határidő alatt törvénnyé kell alakítani.  A következő 3 hónapban újabb 4 törvény kerülne a nép elé. A törvénykezés futószalagrendszerben működne ezért egy törvény teljes kifutása, eltarthat akár 2 évig is, de a törvények mégis havonta követhetnék egymást.  Kb. ez lenne egyszerűen vázolva azon modell, amelyik véleményem szerint a legjobb lenne.  Sokféle hasonló modell lehetséges A következő fejezetek tartalmazzák a pontosabb részletesebb kiterjedtebb elemzést. Mert azért van itt még nyitott kérdés. De lényegről ne feledkezzünk el, ez modell is megvalósítaná azt a deklarált célt, hogy a választópolgárok a programok alapján döntsenek.

Ebben a modellben mi lesz vezető-kiválasztással? A programok elsődleges fontossága megszűnik, azért nem árt ha, egy vezetőjelöltnek egyéninek, vagy csoportosnak van programja. Az előélet, a pszichés teszt, az ország-vezetői vizsga, a program, stb. dönt a kiválasztásban.

Viszont az idő előtti leváltás felértékelődik. Felértékelődik, mert le kell váltani, aki jelentős hibát, csalást, vagy bármilyen korrupciót követ el. Azt, akinek a keze alatt levő, a felügyelt terület (pl. a miniszterelnök területe az egész ország, az egész nemzet) nem fejlődik. Le kell váltani azt is, aki nem valósítja meg a rábízott programot, ill., aki nem valósítja meg a rábízott törvényjavaslatot. Mert abból a programból, törvényjavaslatból vagy nem lesz törvény, vagy törvény lesz, de nem lesz rendesen végrehajtva. A jövőben az ország, a közösség programját nemcsak a vezetés dönti el. A döntésben részt vesz a nép is, és a megvalósítást rábízza a vezetésre.  (Ki kell dolgozni egy olyan mechanizmust is, hogy a lehetséges 2 év utáni leváltás viszonylag könnyen és simán zajlódjon.) A programelfogadás fontos része az egyenlő, de mindenkihez eljutó értékelhető megjelenés (közlés) amellyel jelenleg sok baj van.

Ebből az előzőkben leírtakból jelenleg semmi sincs, de mégis mi van?

Kezdjük azzal, hogy jelenleg frázisszerű jelszavak, jelmondatok, reklámok jelennek meg, amelyek nem értékelhetők. De ezek sem egyenlő mértékben, sőt nagyon is aránytalanul jelennek meg, ami simi-sumi pártfinanszírozással függ össze, ami viszont lényegében korrupció, mivel a támogatók elvárják a viszonttámogatást. A reklámokon kívül is aránytalan, igazságtalan, zavaros (az állampolgár nem látja át) a média-megjelenés, amit minimum a közszolgálati médiában illene biztosítani, de egyelőre csak kellene.

Kis hazánkban, 2010-ben eljutottunk addig „szintig” (ez már szintnek sem nevezhető) hogy a politikai elemzők kijelentették: jó hogy most nem születtek értékelhető programok ill., hogy ezekről nem folyt vita (a nép érdemben nem ismerhette meg ezeket, tehát nem ezek alapján döntött). (Tulajdonképpen, ex-has, illetve antipátia alapján döntött.) Jó mert az előző választásokon rossz, de betartott programok születtek, illetve máskor, rossz, vagy jó (mindegy), de betartatlan programok születtek és ehhez képest az is jó, ha nincs semmi.   Ez hasonlatos ahhoz az érveléshez, amikor az éhes család hazatér és nincs semmilyen étel az asztalon, mire ezt mondja a család: milyen jó anyuka, hogy nem főztél, mert már hetek óta vagy odaégetted, vagy elsóztad ez ételt.

Hogyan juthatunk el a jelen elégtelen állapotából a jobb fejlettebb mechanizmusokig?

Hogyan juthatunk el, ez attól függ hová akarunk eljutni. Illetve mi lenne a viszonylag legkönnyebb út. Ugyanis a fejlettebb mechanizmushoz (a programalkotás-elfogadás és megvalósítás mechanizmusról van szó), ill. továbbfejlesztett mechanizmusig, ugyanolyan nehéz (ill. könnyű) eljutni, mint a még tovább fejlesztett mechanizmusig.

Az első lépcső és minimális szint, hogy felsorolt és kiemelt szabályok megszülessenek.

De itt kénytelen vagyok megismételni. A vezetésre (beleértve nagytőkét is) vonatkozó szükséges, de jelenleg még hiányzó szabályok viszonylag egyszerű és egyszerűen megvalósítható szabályok, törvények lennének, csak a politikai akarat hiányában válnak bonyolulttá nehezen megvalósíthatóvá, ill. a megvalósíthatatlanság látszatát keltik. Amiatt válnak bonyolulttá, megvalósíthatatlanná, mert akiknek meg kellene hozni e szabályokat, törvényeket, azok nem akarják meghozni, és nem azért, mert technikailag vagy más okból ezek megvalósíthatatlanok lennének.

És még egy fontos tanulság: elméletileg szinte megoldhatatlan ellentmondás, az optimális értékek, az alapelvek, az alkotmány és a vezetés korlátozása mellett a fejlődés biztosítása, azonban jó mechanizmusok, a jó törvények a jó rendszer megoldja ezeket az ellenmondásokat. Az elméleti ellentmondásokat a jó gyakorlat gyakran képes megoldani, ha ilyennel kerül szembe a gondolkodó, akkor a gyakorlati megoldáson kell elgondolkodni.

Feladatok, amelyek „Az ésszerű, átlátható társadalmi szerkezet (rendszer), az intézményrendszer szempontjából.  Rendszertényező.” feladatai között jelennek meg.

A fejlettebb választási és programalkotási rendszer létrehozása.

A jelenleg deklarált cél - a minden szempontból megvalósítható, jó és valós feltételekkel rendelkező programokat, (az ország alapvető jövőtervét) a nép, a többség fogadja el, és hogy a vezetést is ez alapján válassza ki - megvalósítása. Megvalósítása, a jelenlegitől eltérő, az általam közölt, vagy más jó programalkotási-elfogadási és megvalósító mechanizmus által.

Mindenképpen a programok a nép számára legyenek érthetők, legyenek értékelhetők és összehasonlíthatók. Biztosítva legyen a nép (többség) érdemleges döntése.

A programnak mindenképpen betarthatónak kell lenni (jó, valós feltételekkel rendelkezik és van megvalósítási terv) és ennél is fontosabb szabály, hogy aki nem tartja be, azt gyorsan le kell váltani. Pontosabban, amely vezetés még 60%-ban sem tartja be az elvállalt programot, tervet, azt meg kell büntetni, de legalábbis gyorsan le kell váltani.

És természetesen a bármi miatt (többek között megvalósítatlan program miatt) leszerepelt vezetés, a következő választásokon nem indulhatna.

Legalább 5-6 vezető politikai erő (a nép által is leginkább elismert vezető politikai erő) programjának kell megjelenni. (Legalább, de az is lehetséges, hogy ez a kör kitáguljon akár 15-20-ra, és időben széthúzódjon. Vagy a „bárki alkothat jó programot, törvényjavaslatot” elv is megvalósulhat.)

Az arányos, szinte egyenlő megjelenést a reklámok vonatkozásban és minden vonatkozásban biztosítani kell. A közszolgálati médiának biztosítani kell, az arányos, szinte egyenlő, részletes, mindenkihez eljutó, érthető megjelenést.

Az ésszerű, átlátható társadalmi szerkezet (rendszer), az intézményrendszer szempontjából.  Rendszertényező. A/1, a döntéshozó m. ábrák.

Kezdjük ez a fejezetet egy kis ismétléssel.

Alapvető (kisiskolás szintű, friss szemű) elmélkedések a szabályozásról, irányításról a hatalomról. A nemzet a rendszer, rendszerváltozat hatalmas bonyolult hatalmi, szabályozási térképe. Elméleti rendszertényező.

Ez esetben a konklúziókkal kezdem, és nem azzal, hogyan jutottam el a konklúziókig.

A hatalommegosztás többek között azért szükséges, hogy ne kerüljön őrült, zsarnoki vezetés, annak modern fajtája a hatalomba. Illetve, azért szükséges, hogy a legjobb döntések jöjjenek létre.

A hatalommegosztás fő tényezői.

A (felső) írott szabályozat, törvények. (Alkotmány, alapelveket, alapprogramokat tartalmazó törvények, magasabb rendű törvények, általános kerettörvények, vezetésre, döntéshozásra vonatkozó törvények, hatalomelosztással kapcsolatos törvények, eljárási szabályok, stb.. Minden állami törvény, ami, nem szaktörvény, részlet-törvény, nem kevésbé fontos, viszonylag egyedi dolgokat szabályozó törvény.)

A közvetlen demokrácia (vezetetés nélküli népi irányítás).

A direkt hatalommegosztás lehetséges főbb fajtái.

A létszám szerinti (lakóhelyi, vagy más közösségek)

A szakügyek szerinti.

A hatalmi fajták szerinti.

Egyéb direkt hatalommegosztások nem lehetségesek, ez a három lehetséges. Egyéb hatalommegosztások nem lehetségesek ez az öt (írott, felső szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, létszám szerinti, szakügyek szerinti, hatalomfajták szerinti hatalommegosztások) lehetséges.

Lényeges megállapítások.

A teljes írott szabályzat, törvények szerinti irányítás a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt, az írott (felső) szabályzat, törvények, az egyik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozattan növelni, fejleszteni szükséges.

A teljes közvetlen demokrácia (vezetés nélküli irányítás) a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt a közvetlen demokrácia, a másik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozottan növelni, fejleszteni szükséges.

Mivel a jelenben, közeljövőben (30 év) a teljes írott (felső) szabályzat törvények és a teljes közvetlen demokrácia nem lehetséges, és a kettő kombinációja sem lehetséges (nem lehet teljes és jó), ezért szükség van a vezetésre. Ha pedig szükséges a vezetés, akkor szükséges a direkt hatalommegosztás is, főleg akkor, ha az írott szabályzat és közvetlen demokrácia messze nem teljes.

A direkt hatalommegosztások (létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) nem biztosítják a szükséges hatalommegosztást és nem is lehetségesek. A direkt hatalommegosztások, az első kettőhöz képest kevésbé fontos demokratizáló tényezők. Ezzel együtt a direkt hatalommegosztások főleg azok rendezett logikus és illeszkedő ötvözete, fontos demokratizáló tényező, a jövőben növelni, fejleszteni szükséges.

Nem lehetségesek a direkt hatalommegosztások sem külön, sem azok ötvözete, kombinációja, mint teljes megoldások, mert.

A nemzet, a rendszer egységes dolog, nem lehet teljesen részekre szabdalni.

Nem lehetséges, mert szinte szükségszerűn kialakulnak a főhatalmak, kialakul a hatalom koncentrációja, kialakulnak a „legerősebb” emberek.

Nem lehetséges, mint teljes megoldás, mert adott létszámban (adott közösségben) adott szakügyben, adott hatalomfajtában, is kialakulhat a teljhatalom, és akkor az kvázi zsarnoksághoz, ill. rossz döntésekhez, irányításhoz vezet.

Fontosabb a hatalomszétválasztás erőssége, valódisága, mint a kis részekre való bontás.

Az optimális hatalommegosztást csak a három, illetve öt tényező (írott szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, direkt hatalommegosztás, létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) logikus szervezett átgondolt ötvözete, kombinációja hozhatja létre.

A jelenlegi hatalommegosztás elsősorban azért aránytalan, igazságtalan, mert hiányos rendezetlen az írott (felső) szabályzat, törvénykezés, és főleg mert hiányos a közvetlen demokrácia, de azért más hatalommegosztási problémák is vannak.

Az alapvető hatalomfajták.

Amiket csak másodlagosan kell a hatalommegosztásba belekeverni.

A kritikai hatalom, a szóbeli kritizálás lehetősége.

A társadalmi hatalom. Pl. egy orvos hatalma a páciens felett, a szülő hatalma, a gyereke felett. Idetartozik a magángazdasági munkavezető, tulajdonos hatalma, de itt jelentkezik a nagytőke problémája. És idetartozna a kisközösségek, civil szervezetek, beleértve az igazi önkormányzatokat, vezetőinek hatalma. Illetve a nem állami tudatformálók hatalma, bár itt is van egy kérdéses rész, a nagyobb magánmédiák tudatformáló hatalma.

A tudatformáló hatalmat, elsősorban az állami tudatformáló hatalmat egyszerűen azért érdemes külön kezelni, mert e nélkül is igen bonyolult lesz a hatalmi, szabályozási térkép.

Hatalomfajták, amiket feltételen figyelembe kell venni.

A szabályozási, törvényhozási hatalom. (A jogalkotó, szabályozó, törvényhozó hatalma.) Az alapvető elv és programalakítási hatalom. Az ellenőrzési hatalom (ez kérdéses hatalom.) A felügyeleti hatalom (ez értelmezés kérdése). (Jogalkotói és jogalkalmazói hatalom.) Az intézkedési, tárgyalási hatalom. A szaktörvénykezési, és részlettörvénykezési hatalom. A vezetés-kinevezési és leváltási hatalom. A büntetési hatalom (a büntető hatalma). A bűn-megállapítási hatalom, amely részben, elválasztható a büntetési hatalomtól.

(Valójában ez értelmezhetetlen: végrehajtói hatalom.)

Tovább van a direkt hatalom és a nyomásgyakorlás hatalma.

Elmondható a jól ismert mondat: a hatalomfajták összefüggnek, nincs éles határvonal, vannak átmenetek, de azért különbözőnek.

Néhány alapvető szabályozás, törvénykezés.

A társadalmi egység kívülről jövő szabályozása, törvényei. Ez lehet: erős részletes. Részben limitált, alternatívált (kevésbé erős, részletes). Lehetségesen teljesen limitált, alternatívált szabályozás, törvénykezés (még kevésbé erős, részletes).

A társadalmi egység belső (önálló) szabályozása, törvényei.

Ezek, a külső és belső szabályozás, törvénykezés ötvözete ill. aránya.

Továbbá, a felső írott szabályzat, törvénykezés szabályozása, törvénykezése.

Az állam illetve legfelső (elit) vezetés szabályozása, törvénykezése.

(Ehhez illetve egymáshoz lehet viszonyítani a hatalmakat, és a szabályozásokat.)

Továbbá, a társadalmi egységek egymásra ható szabályozása.

Továbbá, egyoldalú szabályozás, törvénykezés, nincs visszahatás. Van visszahatás, de jóval kisebb, mint a főhatás. Kétoldalú, a hatás, visszahatás közel egyenlő. Vannak még hatalmi szabályozási körök.

A jog kapcsolódása mindehhez. Szabályozások, törvények, amelyek magáról hatalommegosztásról szólnak, amelyek meghatározzák hatalom és a szabályozás nagyságát, irányát. És maguk a szabályozások, törvények, amelyek bármiről szólhatnak, amiket a hatalmi egységek alkotnak.

A társadalmi (rendszer) egységek vázlatos felsorolása.

Az állam, ill. a legfelső vezetés. Az állam, ill. a középvezetés. Ennek egy másik felosztása hatalmi fajták szerint. Jogalkotás. Szaktörvénykezés, részlettörvénykezés. Jogalkalmazás. A jogalkalmazás külön része, az igazságszolgáltatás, amely rendelkezik a büntetési hatalommal, ill. a bűn-megállapítási hatalommal. (Bár bizonyos értelemben a vezetés-kinevezés leváltás, a jövedelem-megállapítás, és sok elmarasztalás, jutalom is egyfajta büntetési hatalom. Talán a bűn nagysága itt a választóvonal.) Ugyanakkor ez bűntető hatalom és általában a jogalkalmazó hatalom kevés szabályozási, törvényhozási hatalommal rendelkezhet. Jelenleg ez nagyjából így van, a direkt hatalommegosztással kisebb baj van, mint a közvetlen demokráciával.   A jogalkalmazók (nemcsak a bíróság, ügyészség), általában rendelkeznek valamennyi büntető, szankcionáló hatalommal. A jogalkalmazók (részben szaktörvénykezők, részlet-törvénykezők) közé sorolhatók az állam kihelyezett hivatalai, a polgármesteri hivatalok. És még sok minden.

Tovább egység, a magángazdaság, mint egyfajta civilszféra. További egység a klasszikus civilszféra, civilszervezetek, kisközösségek. Ide tartoznának az igaz önkormányzatok, amelyek jelenleg össze vannak mosva az állam kihelyezett hivatalaival.

És a végső egység, a magányszemélyek, az állampolgárok, a családok, háztartások, magánszféra, másképpen a nép a lakosság egysége.

Szélesebb értelemben a nép, az egyének, állampolgárok egységnek és civil szféra egységének együttese.

Akár külön hatalmi egységnek vehető az írott felső szabályzat, törvények.

Ezen egységek, (és az alegységek között is) hatnak a hatalmak. 

Mindazt amit itt leírtam illene bizonyítani legalábbis az egyszerű, logikus gondolatokkal. Sajnos még a vázlatos bizonyítás sem fér bele ebbe a tanulmányba, ezért csak néhány rendezetlen gondolat.

Ha lenne a vezetésre (minden ágra, jogalkotásra, jogalkalmazásra, stb.) vonatkozó részletes szabályozás, mikor, mit lehet tenni (ezt a szabályozást a nép a tudományos vezetés, stb. hozná össze), akkor kvázi megszűnne a vezetés hatalma, saját döntése. Akkor egy számítógép is képes lenne irányítani. Igen de minden részletre nem terjedhet ki a szabályozás. Már azért, sem mert mindig jöhetnek új helyzetek. És ellenőrzésre is szükség van, ami emberi munka. És az ellenőrzések utáni intézkedésekre is. És főleg mi lenne akkor, e szabályzat fejlesztésével. Mert minden szabályzatnak fejlődnie kell. Tehát szükség van emberi döntéshozásra és vezetésre.

Minden szabályt, törvényt nem hozhat a nép, mert azért a vezetés jó esetben két fokkal okosabb, hozzáértőbb, mint a nép, és mert az nagyon lassú, körülményes lenne. Vannak gyors és szaktudást igénylő döntések. Tehát szükség van vezetésre.

Tehát elvileg ez a kettő válthatná ki a vezetést, de nem tudja. Ha pedig van vezetés, akkor fennáll annak az esélye, hogy a vezetés kezébe kaparintva szinte minden hatalmat, kialakul egy zsarnoki vezetésérdekelt irányítás. Ezért szükségesek más módszerek is, amelyek ezt megakadályozzák, ezek elsősorban a direkt hatalommegosztások. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az írott felső szabályozás és a közvetlen demokrácia fölösleges, (nagyon is szükséges), csak azt hogy ezek önmagukban nem elégségesek. De az egyéb hatalommegosztások sem érnek sokat (sőt még kevesebbet érnek) az írott felső szabályzat, törvények és a közvetlen demokrácia nélkül.

A jogalkotói és jogalkalmazói hatalom szétválasztása. Te hozhatod a törvényeket, de az alkalmazásukba nem szólhatsz bele, te pedig alkalmazod a törvényeket, de a létrehozásukba nem szólhatsz bele. Nem teljesen értelmetlen ez, de azért nem ilyen egyszerű a dolog. Gyakorlatilag inkább ez a helyesebb: főleg (nem kizárólag te hozod a törvényeket) de azokat csak behatárolva alkalmazhatod. Te viszont alkalmazod a törvényeket, azért behatárolva vehetsz részt a törvényhozásba.

A jogalkalmazónak egyébként is van egy olyan korlátlan hatalma, hogy hozhat olyan törvényt, amely saját kezébe adja pl. a jogalkalmazást, a büntetést stb.. Ezért a legfontosabb, az hogy a jogalkotás is szabályozva legyen, hatalommegosztott legyen, ez elsősorban a kötelező közvetlen demokráciával lehetséges, amit viszont az írott felső törvény garantálhat.

Az ellenőrzés azért nem igazi hatalom, mert az ellenőrzés eredményét át kell, hogy adja vagy a szabályozónak, vagy a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, és végül is ezek döntenek a szankciókról, jutalmakról. A szankció, ill. a jutalmazás lehetősége adja az igazi hatalmat. Ettől függetlenül érdemes az ellenőrzésnek is függetlennek, elfogulatlannak lenni.

A felső szabályozás nem választható szét az alapelvek, alapprogramok megállapítástól. A szaktörvények, a részlettörvények megalkotása már nagyjából szétválasztható. És a vezetés-kinevezés, leváltás is nagyjából szétválasztható a szabályozástól, ugyanúgy ahogy a büntető hatalma is szétválasztható a szabályozástól. Az elit vezetés ezért szükségszerűen a következő hatalommal rendelkezhet: szabályozó, törvénykezési hatalom, alapelv és alapprogram megállapító hatalom, másokkal, a néppel megosztva, ehhez kapcsolódhat az ellenőrzési és felügyeleti hatalom. Az is felügyelet, ha az ellenőrzését mérlegelve alkotják meg a szabályozást. Ha így értelmezzük a felügyeletet, akkor a felügyelet benne van, a legfelső jogalkotó vezetés munkájába.  Ha úgy értelmezzük, hogy az ellenőr átadja az ellenőrzés eredményét a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, akik e szerint ítélkezik, akkor a felügyelet az vezetésleváltó, kinevező, illetve a büntető tevékenységhez kapcsolódik. Valójában mindkettő felügyelet. Ugyanakkor kell legfelső felügyelőnek lenni, ami egy külön problémakör.

Térjünk rá, viszont a lényegre. A direkt hatalommegosztás jó esetben is, csak azt eredményezi, hogy az egyes emberek zsarnoksága igazságtalansága darabszámra csökken, de nagyságában nem biztos, hogy csökken. Ez pedig azt jelenti, hogy sok embernek lehet kevés számú, de nagyfokú zsarnoksága, igazságtalansága, vagyis az összesített zsarnokság, igazságtalanság nem csökken jelentősen. Ez nevezhető hatalomdecentralizációnak, amely nem azonos a demokratizálással. Ezért szükséges a demokratikusan kialakított írott felső szabályozás, és közvetlen demokrácia. Azért a hatalommegosztásnak, a hatalomdecentralizációnak is van előnye. Erre még visszatérek.

A fentiek magyarázata. Képzeljünk el egy olyan bírót, aki pl. csak száz ember felett ítélkezhet (létszám szerinti szétválasztás), aki pl. csak a rablások ügyében ítélkezhet (szakügyek szerinti szétválasztás), és aki csak bíráskodhat büntethet, nem hozhat törvényeket (hatalomfajta szerinti szétválasztás). Nos az ilyen bírónak nyilván kevés ügye lesz, de abban a kevés ügyben, ha nincs hatalmi fékje, nincs rá kötelező szabályzat, nincs külső ellenőrzés, stb., akkor abszolút igazságtalanul is ítélkezhet. A bíró helyébe tegyünk be egy olyan szabályozó embert, aki mondjuk csak az építési ügyekben, szabályozhat (szakügyek szerinti szétválasztás), azt is csak 100 ember vonatkozásában. Erről az emberről is elmondható, nyilván kis problémakörben lesz hatásköre, de semmi sem garantálja, hogy abban a kis problémakörben, jól fog szabályozni. A saját kis területén elkövethet óriási hülyeséget. Ha pedig sok ilyen van, akkor az egész rendszer pocsék lesz.

Ez nem azt jelenti, hogy fölösleges az optimális a direkt hatalommegosztáson gondolkodni, hanem azt, hogy önmagában ez kevés.  De azt is figyelembe kell venni, hogy hiába osztjuk fel hatalmat egészen apró darabokra, ha az nem igazán lesz elválasztva, akkor valójában nincs hatalommegosztás. Nincs elválasztva, mert a személyes érdek-összefonódások miatt összekapcsolódik a hatalom. Mert a hatalmi harc ill. a rendszeregyetértés miatt összekapcsolódik hatalom. És még lehetne sorolni. Egyébként pedig nem is jó, ha egészen apró darabokra tagolják szét a hatalmat, leginkább a létszám szerinti megosztás fölösleges.

Milyen viszonyban vannak direkt hatalommegosztások egymással?

Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?

És milyen viszonyban van az írott felső szabályozás, a közvetlen demokrácia és direkt hatalommegosztás egymással? Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?

A jövő társadalomtudományának e kérdésekre is válaszolni kell.

Érdemes pl. ezen a körön elgondolkodni. A közvetlen demokrácia a nép is alakítja az írott felső szabályzatot, amely a szabályzat tartalmazza a hatalommegosztás, és szabályozás térképét, amely hat a vezetés döntéseire, amely hat az írott felső szabályzatra, amely hat a közvetlen demokráciára. 

De ne csak a hatalommegosztásról gondolkodjunk, hanem az optimális szabályozáson.

Az nyilvánvaló, hogy a különböző társadalmi egységeknek különböző szabályozás jó. Pl. a vezetésnek erősebb részletesebb külső szabályozás kell, mint civilszférának, és a magánszférának, az állampolgároknak még ennél is limitáltabb, altenatíváltabb szabályozás a megfelelő. Ugyanakkor ez nem vonatkozik a büntetésekre, az állampolgárnak, a vezetésnek és mindenkinek egyenlőnek kell lenni az igazságszolgáltatás vonatkozásában. Ráadásul a nagyobb társadalmi egységek kisebb egységekre tagolódnak, amelyek optimális szabályozása eltérhet a nagy egység szabályozástól. És az is nyilvánvaló, hogy a hatalom nagysága függ a szabályozás erősségétől, részletességétől. Tehát egy bonyolult hatalmi, szabályozási térkép bontakozik ki. A jövő társadalomtudományának meg kell rajzolni a társadalom, a rendszer, bonyolult, pontos de mégis átlátható, logikus, összeillő, egységes koncepciókon alapuló hatalmi, szabályozási térképét. Azt se felejtsük el, hogy ennek a térképnek pl., figyelembe kell venni az arányos és igazságos hatalomelosztást is. Jelenleg is van hatalommegosztás, szabályozás tehát ennek van valamilyen zavaros térképe, de ez nemhogy, megszerkesztve, megtervezve, megrajzolva, de feltárva sincs. A jelen rendszer tódózót-foltozott, a hatalmi viszonyok, a szabályozás logikátlan zavaros, igazságtalan. Mindez nem azt jelenti, hogy nincsenek, csak, azt hogy zavarosak rosszak, károsak ezek a viszonyok.

Annak tükrében, hogy elméletileg létezik egy bonyolult, de optimális hatalmi, szabályozási térkép be kell vallanom, hogy az én elmélkedéseim, amelyek hatalomról, szabályozásról szólnak erősen hiányosak. Nem hamisak, de hiányosak.

Gondolkodtam, hogy a megrajzoljam e fejezet ábráját. Egyelőre az időhiány miatt nem rajzolom meg, akinek kedve van, gondolatban, vagy ténylegesen úgyis megrajzolja.

A hatalommegosztás előnye elemi szinten átgondolva.

Válasszuk szét a problémát.

A jövőben lesz egy független, jó vezetéskijelölés, leváltás.

A múltban és a jelenben nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás.

A leváltás azért szükséges, mert pl. menetközben is, meghülyülhet a vezető.

Az egyszerű modellben 10 ezer embernek van 1 mindenható vezetője, ekkor nincs hatalommegosztás. Vagy 10 ezer embernek van 100 vezetője, vannak jogalkotói, ellenőrei, rendőrfőnöke, ügyésze, bírója, és még sorolhatnám, ez a hatalommegosztott modell.

Feltételezzük, hogy van jó vezetéskijelölés, leváltás és nincs hatalommegosztás.

Egy jó mindenható vezető kerül az élre. Hiába jó ez a vezető, egyszerűen fizikailag képtelen mindenre odafigyelni. Ezért a jó vezető kijelöl jó vezetőtársakat. Ekkor viszont már lesz hatalommegosztás. Sőt bizonyos értelemben jó vezetés-kijelölés lesz.

(Itt bekapcsolódik egy másik kérdés: ezek szerint elég egyszer egy jó teljehatalmú vezetőt kijelölni és rendben megy minden. Illetve, elég a független, jó vezetéskijelölés, leváltás a többi mellékes.

A cáfolathoz tisztázni kell mit jelent: nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás?

Ezt jelenti: negyedrészben erőszakos, vagy trükkös hatalmi puccsal jut hatalomra, negyedrészben születési előjogok miatt, negyedrészben más véletlenszerűség miatt, negyedrészben a regnáló vezetés jelöli ki. Összességében véletlenszerűen alakul, egyenlő eséllyel kialakulhat jó, vagy rossz vezetés. Tulajdonképpen, ha nincs jó vezetéskijelölés, leváltás akkor 75% esélye van a rossz vezetés kialakulásának 25% esélye van a jó vezetés kialakulásnak, de ettől most tekintsünk el. És attól is tekintsünk el, hogy nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás közvetlen demokrácia nélkül.

A lényeg az, hogy nem így működik a dolog: a jó vezető kijelöli a jó társait, és kijelöli a jó utódját, majd az is így tesz, és így megy a dolog az idő végéig. Pl. valószínűleg előbb-utóbb, de inkább előbb, létrejön egy trükkös hatalomváltás, amely során rossz vezető jut hatalomra. Vagy pl. a jó vezető, kijelöli a jó vezetőtársait, de itt is beléphet hiba, vagy trükkös megtévesztés. A jó vezető is tévedhet, vagy megtéveszthetik, vagy akár meg is gyilkolhatják.

Ezzel együtt a független jó vezetéskijelölés, leváltás egy nagyon fontos demokratizáló tényező, de nem az egyedüli.)

A másik variáció, nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás, (jelenleg is ez a helyzet) ekkor egyenlő eséllyel véletlenszerűen kerülhetnek hatalomra jó és rossz vezetők.

Nézzük meg hogy ekkor hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.

Pontosabban, ha rossz vezető, vezetők kerülnek hatalomra akkor a hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.

Ha rossz egyszemélyes mindenható vezető kerül hatalomra, akkor ő nem vezetőtársakat választ, hanem olyan szolgákat, akik megkönnyítik a vezetését, de lényegileg nem szólnak bele a vezetésbe. Ez a vezető pl. négy évig uralkodik ez alatt az egész vezetés rossz lesz, tönkreteszi a vezetettek életét. Ha hatalommegosztás van, akkor még rosszabb esetben is lesz egy 20%-nyi jó vezető, a sok vezető egy része szükségszerűen jó marad. Vagyis ha nincs hatalommegosztás, akkor rossz (egyszemélyes, mindenható) vezető esetén 100%-os a tönkretétel (a károkozás), ha van hatalommegosztás, akkor rosszabb esetben 80%-os, vagy annál kisebb a tönkretétel (károkozás), mert a sok kisvezető egy része valószínűleg, általában, nem rossz.

Ez tehát a hatalommegosztás, a hatalomdecentralizáció előnye.

Szintén ismétlés

A döntéshozó mechanizmus elméleti meghatározása, összefüggései.

A tanulmányrész címe: a döntéshozó mechanizmus. Ezért meg kellene határozni a konkrétabban döntéshozó mechanizmust. A döntéshozó mechanizmus a következő konkrét mechanizmusokra osztható.

A törvénykezés (jogalkotás jogalkalmazás, döntéshozó egységek) mechanizmusa. A vezetés-kiválasztás és leváltás mechanizmusa. A működés és felügyelet mechanizmusa. Az ellenőrzés mechanizmusa.  A szabályozottság mértéke jellege szerinti mechanizmus. A mechanizmusok egyben a rendszer egységeinek, ágainak a csoportosítását is befolyásolják.

Ez csak szűken vett döntéshozó mechanizmusok. A döntéshozó mechanizmus csak egy de talán legfontosabb az alrendszerek közül. Alrendszerek: gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, szociális rendszer, jogrendszer, tudományos és oktatási rendszer, oktatási és tájékoztatási rendszer, döntéshozó mechanizmus, egyéb rendszerek. Másfelől viszont a döntéshozó mechanizmus határozza, meg hogy milyenek az alrendszerek mivel nekik is vannak döntéshozó mechanizmusuk.

A döntéshozó mechanizmus a legszűkebben vett rendszer, a legszűkebben vett politikai rendszer. 

Mi az a döntéshozó mechanizmus: ezt leginkább az A-val jelölt ábrák némelyike képes leginkább szemléltetni. Talán így lehet megfogalmazni: a döntéshozók egymás közötti aránya, viszonya, és feladatmegoszlása, a döntéshozó mechanizmus.

Megjegyzem, hogy az elvek, elméletek alapvető jogok, általános törvények nagyon fontosak de a konkrét mechanizmusok is éppolyan fontosak, ill. a kettő csak együtt lehet csak hatékony. Ugyanakkor döntéshozó mechanizmust is törvények véglegesítik.

Első látszatra, a döntéshozó mechanizmus csak kiszolgálja az elveket. Ugyanakkor ennél több, mert ha rossz a döntéshozó mechanizmus, akkor az elvek csak üres szavak maradnak. A döntéshozó mechanizmus nemcsak biztosít, de okoz is. Minden rendszernek van egy döntéshozó mechanizmusa, ami jelentősen meghatározza rendszert. Továbbá a döntéshozó mechanizmust   két nagy részre lehet felosztani: a vezetés demokratizálódást okozó, biztosító mechanizmus és a lakosság, társadalom demokratizálódását okozó, biztosító mechanizmus. Természetesen a kettő összefügg, de szétválasztható.

A tanulmányt folytassuk azokkal a döntéshozó mechanizmus tényezőivel amelyek a vezetés demokratizálódását okozzák biztosítják. Egyben azokkal döntéshozó mechanizmus tényezőivel melyeknek alig van történelmi múltjuk, jelenük, kialakításuk ezután lenne szükséges.

A következő rendszertényezőket én a tényleges demokrácia döntéshozó mechanizmusának nevezem.

Ahhoz hogy ne keveredjünk el szükséges egy kis rendezés, kategorizálás.

A döntéshozás problémakörét szét kell választani: a döntéshozási mechanizmus elemezése taglalása elsősorban, az elvek, módszerek alapján (diktatórikus, kevésbé demokratikus, demokratikus, közvetlen demokráciára épülő.) Rövidebben, a döntéshozási mechanizmus elemzése, taglalása, meghatározása a demokratikus módszerek alapján. És a döntéshozási mechanizmus elemzése, taglalása, meghatározása elsősorban az intézményrendszer alapján. (A kettő persze szorosan összefügg.)

Továbbá van a múlt és jelen döntéshozási mechanizmusa, és a jövő döntéshozási mechanizmusa.

Az ábrák miről szólnak?

Minden ábra a rendszerről ill. az államról szól. Vannak ábrák amelyek elsősorban rendszerről szólnak ( ezekben is általában megjelenik az állam), a rendszer hierarchiájáról, vagy rendszerfejlődésről. Vannak ábrák, amelyek kifejezetten az állam és rendszer viszonyáról szólnak, pl. A/0, D/0/b, ABD/1 ábrák. Vagy együtt a rendszer és az államfejlődésről szólnak, pl. a D/1, D/2 ábrák.   A B jelű ábrákban is megjelenik az állam, de úgy, mint egy gazdasági egység, hiszen ezek a gazdaságról szólnak. Talán a B/1 ábrába jelenik meg az állam intézményrendszere. Vannak ábrák, amelyek elsősorban az államról, államfejlődésről szólnak, pl. B621/a, B/21/b, D/0/a ábrák.

A döntéshozó mechanizmus ábrái közül az A/1 ábra vegyes, megjelenik benne a döntéshozás mechanizmusa a módszerek, a demokrácia szemszögéből (méghozzá a múlt, jelen és jövő döntéshozási mechanizmusa is) és a középső- alsó részében pedig az intézményrendszer szemszögéből, méghozzá a jelen vonatkozásában. Az A/4/2 ábra teljes egészében az A/4 ábra felső része a döntéshozás mechanizmust az intézményrendszer szemszögéből méghozzá a jövő vonatkozásban mutatja meg. Az a A/4 ábra alsó része, az A/5, A/6 ábra pedig a döntéshozási mechanizmust a módszer, a demokrácia szempontjából mutatja mégpedig a jövő vonatkozásában. Ugyanakkor ezen ábrákban megjelenik a jövő, általam elképzelt, intézmények egy része is, a jövő intézményrendszerének egy része is.

E tanulmányrész nagyobb része a döntéshozó mechanizmust a demokratikus módszerek alapján elemzi, taglalja, határozza meg. Ez azon fejezetek egyike amelyben elsősorban az intézményrendszer alapján, abból is a jövő lehetséges intézményrendszerének alapján  elemzi, taglalja határozza meg.

És még egy ismétlés.

Tisztázni kell a politika függetlenség fogalmát. Egyszerűbben, mely vezető, mely vezető testület nevezhető függetlennek.

Megjegyzem nem csak elméletileg szükséges e fogalmat tisztázni, de a jogi értelmét is tisztázni kell. És nemcsak a függetlenség jogi értelmét, de a demokrácia, az állam, stb. jogi értelmét is tisztázni kellene.

Tehát: mely vezető, mely vezető testület nevezhető függetlennek.

Nyilvánvalóan nem nevezhető függetlennek, akinek pl. az aktuális ország-vezetés, határozhatja meg a pozícióját, elküldését, jövedelemét stb.. Nem nevezhető függetlennek, aki valakinknek a lekötelezettje. Nem nevezhető függetlennek, aki védelemre szorul, aki fél, aki valakinek a védelme alatt áll.  De azon aktuális vezetés, aki megvéd, akinek a lekötelezettei lesznek, az nemcsak belföldi, de külföldi vezetés is lehet.

Itt van pl. az MNB elnöke jövedelemének körüli vita. Akik megvédték, akinek lekötelezettje lett, ez esetben az európai központi bank, továbbá az EU, továbbá a nemzetközi nagytőke, pontosabban ezen testületek, intézmények vezetői. Tehát pl. az MNB elnöke, ez esetben a honi vezetéstől lehet, hogy független lesz, de nem lesz független más testületektől, intézményektől, emberektől.

Ugyanakkor ez eset kapcsán megint kilóg a lóláb, valójában milyen viszonyban van az EU, a nemzetközi nagytőke és az országok vezetése. Ki kinek dirigál, kinek mekkora hatalma és az önállósága.

Visszatérve, akkor sem független a vezető, ha saját önzésének önérdekűségének a rabja.

Tehát a politikai függetlenség akkor valósul meg, ha a vezető szinte kizárólag a hosszabb távú népérdek lekötelezettje. Miért hosszabb távú? Mert a populista ígérgetést ki kell zárni.

Hogy lehet ezt elérni? Nyilván csak úgy, ha a kinevezését, leváltását jövedelemét, egyéb fontos dolgokat jelentősen a nép határozza meg. Ez pedig egy modern demokratikus rendben jöhet létre.

És az utolsó ismétlés.

Az államszervezés és az állami költségvetés alapjai.

1. Minden azzal kezdődik, hogy ki kell jelölni az állam nagyságának, arányának, szerepének határait. Egyfelől aszerint, hogy mely termeléseknek szolgáltatásoknak van a legjobb helye az államban, melyeknek a magángazdaságban. És melyeknek a civil szférában melyeknek a magánszférában.

2. Másfelől úgy, hogy a fogyasztásfajtákat (egyben termelés és szolgáltatásfajtákat) megfelelően rangsorolják, és meghatározzák, hogy mekkora energiát, munkát, pénzt igényelnek.

Emlékeztetőül a fogyasztásfajták:

Az igazságosság, igazságszolgáltatás, tisztességesség, a biztonság több fajtája, nemzetvédelem, az önrendelkezés, a szervezettség, stb.. (Ebben többek között benne van a szociális biztonság, ill. a szociális igazságosság, tehát a szociális rendszer, a segélyezések, támogatások rendszere. A szervezettség pedig lényegileg azonos jogalkotással, a felső irányítással, a hivatalok, a polgármesteri hivatalok, stb.. működésével. És még sok minden benne van a nagy fogyasztásfajtákban. )

Továbbá nagy fogyasztásfajták.

Tudás, tanulás. Kulturáltság, művelődés, tartalmas szórakozás. Tájékozódás. Egészség. Természetes, egészséges környezet. Közlekedés, de ez felosztódik tömegközlekedésre és egyéb közlekedésre. Stb..

Munka, méghozzá viszonylag érdekes és egészséges és lehetőleg a képességeknek megfelelő munka, mint igény. (Ezek inkább állami szolgáltatások voltak.)

(Inkább magángazdasági termelések, szolgáltatások következnek.)

Étkezés. Lakás. Lakberendezés (beleértve a háztartási gépeket) Ruházkodás. Egyéb komfortosságot teremtő szolgáltatások. Nem tömegközlekedés.

Gyermeknevelés, utódgondozás, mint igény.(Ez inkább magánszféra fogyasztása, „termelése” állami támogatással)

Viszonylag hasznos feltöltő szórakozás, üdülés, utazás, pihenés, stb.. Egyéb hasznos tárgyak birtoklása.

Ajándéktárgyak, dísztárgyak, stb. birtoklása. Rövid ideig használatos, azután eldobott tárgyak birtoklása. Haszontalan szórakozás és más testet, lelket romboló fogyasztás. Hódítás, leigázás, mint igény. Stb..

Ugyanakkor ez a rangsorolás már irányt adhat a magángazdaság és az állam belső szerkezetének kialakításához is.

Amint azt már elmondtam, a rangsorolásnál figyelembe kell venni a lakosság jelenlegi igényeit, várható jövőbeli igényeit. Valamint a jelenleg torz megváltoztatandó igényeit. Azaz ki kell alakítani a társadalomtudomány által megállapított jövőbeli optimális fogyasztásstruktúrát a nép igényeinek figyelembevételével.

3. Harmad-felől figyelembe kell venni az adott évben beszedhető összes adót, és beszedhető állami árak összességét. Normális esetben az állam igen kevés hitelt vesz fel. Kalkulálni kell az aktuális év államának biztosan bejövő pénzkészletével, (pénzforrásaival), illetve a bennlevő munka, eszközkészletével, mivel nincs lehetőség ugrásszerű bővítésre, zsugorításra, csak fokozatosra.

Nagyjából ez a három tényező, ill. ezek összeegyeztetése határozza meg a következő év államának nagyságát, szerepét.

További elvek, az államot lehetőleg ne keverjék magángazdasággal, a civil szférával. Pl. nyugdíjrendszer is, legyen egy külön kezelt biztonságos megtakarítási egység. Az állam szerkezete minden tekintetben legyen tiszta, logikus átlátható. Ami nem állam az legyen elválasztva az államtól.

Ami viszont állam arra ne mondják, hogy nem állam.

Többek között jó, ha az államon belül elvileg szét van választva a nyugdíjrendszer, a szociális rendszer, az állami hitelfelvétel, az állam kedvezményes hiteladási rendszere, stb.. Másfelől ha szét van választva jogalkotás, a szaktörvénykezés, a jogalkalmazás, stb., de ezek inkább irányítási szempontok. Harmadrészt, ha szét vannak az állam nagy szolgáltatásfajtái, melyek egyben az állam által adott nagy fogyasztásfajták.

Visszatérve, ami állam, arra ne mondják, hogy nem állam. 

Semmi értelme az ilyen zagyvaságoknak, hogy az önkormányzatok el vannak adósodva, a korházak el vannak adósodva, a BKV el van adósodva, stb.. Ezek állami egységek, adóból és állami árakból működő egységek, ezeket mindenképpen az adófizetők finanszírozzák.

Ugyanakkor szükséges az államot költségvetési egységekre szétbontani. De miért is? Jó, ha ismert a nagy szolgáltatásfajta milyen egységekből áll, ezen egységek külön-külön bővítendők, fejlesztendők vagy éppen fölöslegesek, zsugorítandók. Ami ennél is fontosabb, valahogy le kell mérni, hogy az egyes költségvetési egységek, jól gazdálkodnak, pontosabban a vezetőik, jól gazdálkodnak. De ennek csak akkor van értelme, ha a rosszul gazdálkodó vezetőket minimum leváltják. Tehát szükséges mérni a költségvetési egységek gazdálkodását. De ha egy költségvetési egység tartósan rosszul gazdálkodik, akkor az állam gazdálkodik rosszul, a felső állami vezetés felelőssége is nyilvánvaló. Ha egy költségvetési egység rosszul gazdálkodik, akkor az állam gazdálkodik rosszul, az összes adófizető állampolgár pórul jár. Mert nem lehet azt mondani, pl.: ez az önkormányzat (pontosabban az állam kihelyezett polgármesteri hivatala) rosszul gazdálkodott, akkor az ott lakók károsodjanak, a nemzet többi része ne károsodjon. Ugyanis az ott lakók a jelen rendszerben nem tehetnek arról, hogy a „vezetőik” rosszul gazdálkodtak, felelőtlenek, netán korruptak voltak.

Az ártatlan lakosságot kompenzálni kell, méghozzá a közös nagy állam vagyonából, munkájából. Ezért mondtam, hogy ezek csak zavart keltő zagyvaságok, hogy pl. el van adósodva X önkormányzat, Y korház, Z állami szolgáltató, stb..

A nagykalap elv (minden ami állami az közös gazdálkodású, közös elosztású) mindenképpen érvényesül, mert nem lehet a lakosság egyes csoportjait diszkriminálni.

Minden költségvetési egységet külön-külön is meg kell vizsgálni az elvégzett feladat szükséges, nincs átfedés, ill. jó hatékony, tisztességes munka folyik. De ennél a vizsgálatnál már a nagy szolgáltatásfajta bővítését ill. zsugorítását is figyelembe kell venni.

Pl., meg kell vizsgálni egy adott állami korház szükségességét és gazdálkodását. De itt is a legfontosabb szempont, hogy a lakosság és a társadalomtudomány, a tudományos vezetés együttesen általában bővíteni, javítani akarja az egészségügyi szolgáltatásokat, vagy sem. Egy szempont az is, hogy az adott egészségügyi szolgáltatást nem lehet áttenni a magángazdaságba, a civil szférába, de ez a szempontot nem azonos ezzel: lehetőleg mindent privatizálni kell, az állam vacak.  A következő szempont az egészségügy átfogó szerkezetének helyes kialakítása.  Ezek tükrében lehet vizsgálni az adott korház szükségességét, az ellátott feladatok szükségességét. És azután jöhet az adott korház feladatainak meghatározása és gazdálkodás konkrét vizsgálata. A hibák feltárásában, kijavításában nagyon fontos szerepe lesz (már most is lenne) az ügyfelek észrevételeinek javaslatainak. Ha konkrétan pl. az adott, már szükséges feladatokat elvégző korház, a vezetői hibáiból rosszul gazdálkodik, akkor nem a korház szanálása, zsugorítása a megoldás, hanem a vezetők lecserélése, az adott korház tisztességes és hatékony gazdálkodásnak kialakítása.

Ha mindez megvan, akkor alakul ki az állam jó szerkezete, és megtermődik a jó költségvetés alapja. És megteremtődik a hatékony, tisztességes állam kialakításnak alapja.

Tulajdonképpen megállapítható hogy oda-vissza, kölcsönhatások vannak a helyes adózás, a helyes költségvetés, a helyes rendszerszerkezet (az állam helyes aránya, szerepe), a helyes belső államszerkezet (tiszta, átlátható, logikus állam),  a hatékony állam, a tisztességes (nem korrupt) állam tényezői között. Egyik tényező sem kiemelten főható.

A kiindulás szempontjából én azért az első helyre tenném, a helyes rendszerszerkezetet, az állam helyes arányát, szerepét.

Néhány alapértelmezés.

Az előző fejezetekben a főleg a demokrácia, a módszerek elvek szempontjából elemeztem a döntéshozó mechanizmust.

Ebben a fejezetben egyrészt szeretném a döntéshozó mechanizmust kitágítani úgy, hogy már inkább a rendszerről beszéljünk. A civilszféra és a magánszféra ezek inkább rendszerhez kötődnek és az intézményrendszer (ez erősen állam) kapcsolata is megjelenik. Másfelől szeretném, ha az intézményrendszer, annak ésszerűsége átláthatósága kerülne fókuszba és nem az elvek a módszerek. A szoros összefüggés miatt csak arról van szó, mit állítok a problémakör fókuszába.

E fejezet is tehát azok közé tartozik, amelyek az intézményrendszer szempontjából (nem az elvek, módszerek szempontjából) elemzi a döntéshozó mechanizmust   

Ugyanakkor ez rendszertényező rendkívül szorosan kapcsolódik az előző rendszertényezőkhöz, megkérdőjelezhető hogy van e egyáltalán önálló aspektusa, van e egyáltalán önálló célja feladata. Itt és most nagyon hosszan és körülményesen ecsetelgethetném, hogy ez a rendszertényező milyen szálakon kapcsolódik pl. a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozáshoz, a testületek, intézmények szétválasztásához és a többi rendszertényezőhöz. Azt gondolom, hogy az előző fejezetekből mégis kimaradt néhány lényeges összefüggés, és feladat is, melyek megtárgyalás a nélkül hiányos lenne az összkép.

Néhány alapelv emlékeztetőül.

A tiszta viszonyú rendszer elve: a tiszta és elválasztott állam elve.

Az államon belüli tiszta viszonyok elve.

A hatalmi egység és a hatalmi ág fogalma.

A vertikális és horizontális szétbontás.

A jelenlegi szerkezet rendkívül zavaros és logikátlan. A zavaros és logikátlan szerkezet hátrányaira később még kitérek. A tisztább logikusabb szerkezetet, csak akkor jöhet létre ha elméletileg tisztázva van a problémakör. Ennek az első akadálya, a fogalomzavar. Ahelyett hogy a jelenlegi fogalomzavarral foglakoznák, elmondom, hogy szerintem mi lenne a logikusabb átláthatóbb szerkezet lényege. Van egy alapvető vertikális felosztás, én ezt nevezem, hatalmi ágnak. Azért nevezem ezt hatalmi ágnak, mert a jelenlegi értelmezés szerint ez jelenti legnagyobb hatalmat, legnagyobb hatalmi elkülönülést.

Három alapvető ág van, inkább lesz, szerintem: az állam, a civil szféra, és a lakosság (népréteg). Másképpen a lakosság, mint magánszféra. Annak hogy civil szférát nem azonosítom a lakossággal számos oka van amire még kitérek. Az államon belül, vannak a fő hatalmi egységek: jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás. Vertikálisan pedig az államot sokféleképpen lehet felosztani. Nevezzük ezeket ágazati (problémakör területi) hatalmi egységnek.  Tehát az ág és az ágazat nem azonos. A döntéshozó egység és hatalmi egység sem azonos. A hatalmi ágazatok pl. a jelenlegi minisztériumok szerinti felosztás, pl. igazságügy, egészségügy, honvédelem, stb.

A vertikális, ágazati felosztás sokféle lehet. Pl. én problémakörök, rendszertényezők szerint osztom fel. Lehetséges felosztás még, alrendszerek szerint: gazdasági rendszer, szociális rendszer, döntéshozó mechanizmus, stb. Vagy: politika, gazdaság, kultúra, stb. Lehetnek más felosztások is.

Ezen belül, ezen túl az államot tovább lehet csoportosítani. Pl. a helyi, területi (megyei, városi, kerületi, községi, stb.) egységekre.

A másik felosztás: a jogalkotás hatalma és tudatformálás hatalma. Ez is feloszolhat úgy, mint állam és civil szféra.

Az állam, a civilszféra és a lakosság (magánszféra) szétválasztása.(A tiszta és elválasztott állam elve.)

A legfontosabb felosztás, a hatalmi ágak: az állam, a civil szféra, és a lakosság (magánszféra).

Elemezzük ezt ki. Az egyének hovatartozásából nem lehet kiindulni. Pl. egy vezető egyben valamelyik lakóközösség tagja, lehet, hogy valamelyik vallási csoport tagja, lehet hogy valamelyik civil szervezet tagja, stb. Ugyanígy lakosság is azonos civil szférával, hiszen a civil szervezetek, közösségek tagjai egyben a lakosság tagjai is.   Az egyének hovatartozása egy másféle felosztás igényel: vezetés, középvezetés, középréteg, legalsó réteg. Alapvető felosztás: vezetés és lakosság (népréteg).

Ellenben most itt nem erről a szerkezetről beszélek. Az állam hozza és alkalmazza szabályokat, a törvényeket. A demokráciában e törvényalkotásba fog részt venni a lakosság, és nem civil szféra. Pontosabban a lakosság szinte minden törvény eldöntésében (különböző arányokban) részt fog venni, amíg a civil szféra csak saját közösségére vonatkozó állami keretszabályozásban fog részt venni. Ez már egy különbség.

A jelenlegi különbség, pedig az hogy más logikájú a lakosság szabályozása és más logikájú, mint a lakosság szabályozása. A mindenkire vonatkozó törvények az lakosságra vonatkozó törvények, ilyen pl. a KRESZ, az alapvető állampolgári jogok és még sorolhatnám. Mondjuk úgy hogy ezek szabályzások az összes lakosság jelentős részére vonatkozó törvények. A lakosság nagyközösség szabályozása. A nagyközösségen belül vannak kisebb közösségek, ezt nevezem én civilszférának. A civilszférára vonatkozó törvények egy-egy közösség életét, demokráciáját, önrendelkezését, szabályozó kerettörvények.

A lakosságra érvényes törvények melyek alól senki nem bújhat ki. A civilszférára érvényes törvények: melyek az adott közösségbe tartozókra vonatkoznak. Elvileg bármikor ki lehet lépni a közösségből.

A kétféle törvénykezés logikája közt további alapvető különbségek. A kisközösség (civilszféra) szabályait nagyrészt az ottani tagság hozza meg. Pl., ha összejön egy társaság és maguk között királyt, és kamrást választanak, a himnuszuk egy Beatles nóta lesz, és az alapszabály hogy mindenkinek lófarkat kell hordani, akkor ez szabály lesz. Az állam egyszerűen nem akadályozhatja meg, hogy ilyen szabályokat hozzanak, és nem is lenne értelme. Pontosabban a demokratikus államnak csak bizonyos határig lehet e belső szabályok meghozatalában. Ezzel szemben nyilvánvaló, hogy a lakosságra nem hozható ilyen szabályok és lakosság nem is képes ilyen szabályokat létrehozni.

A civilszféra és lakosság tehát azért válik szét, mert az általa hozott szabályok, valamint a rá vonatkozó szabályok, és azok logikája eltér egymástól.

Az állam is ezért válik el többek között ezektől. Az állam a fő szabályhozó és betartató. Az államra hozott szabályoknak még precízebbnek pontosabbnak kell lenni, mint lakosságra vonatkozó szabályoknak és sokkal pontosabbnak kell lenni, civil szférára vonatkozó szabályoknak.

Miért káros, ha a civilszférát, ill. magángazdaságot összekeverjük akár az állammal, akár a lakossággal?

Mért káros, ha a civilszférát (kisközösségeket, civil szervezeteket, magángazdaságot, önkormányzatokat, stb.) a lakossággal keverik?

Korábbi fejezetekben szó volt arról, hogy a magángazdaság és civilszféra két különböző tényező. Az egyik egy erősen munkaközösség, gyengébben önkéntes jellegű, és profitorientált. Ezért kevésbé lehet demokratikus.  A másik nem profitorientált. Erősebben önkéntes jellegű, kevésbé munkaközösség jellegű. Ezért demokratikusabb lehet. Ahol pedig lehetséges a demokrácia kialakítása, ott érdemes azt kialakítani.  Bizonyos szempontból viszont azonosságot mutat. Mindkettőben államtól viszonylag független közösségekről van szó. Itt most ebből az azonosságból indulok ki.

Korábbi fejezetekben elég hosszasan fejtegettem, hogy a magángazdaság (civilszféra legjelentősebb egysége), és az állam összekavarása milyen hátrányokkal járhat. Nézzük meg hogy mit jelent, ha a jogalkotásba, jogalkalmazásba, az állami hatalomba a kelleténél jobban bevonják a civilszférát, a kisközösségeket.

Általában véve a következő okokból rossz. Zavaros viszonyok keletkeznek. Ezek a viszonyok a pénzbeli vagy nem pénzbeli (hatalmi, protekciós, stb.) korrupció melegágyai. Általában nem az egész kisközösség vesz részt hatalomban csak annak vezetése.

Ha még az egész kisközösség venne részt is, az sem a népréteg reprezentatív képviselete lenne, csak egy speciális csoport érdekképviselete. Ez az utolsó mondat a leglényegesebb. Ha az egész népréteg, minden csoport réteg stb. vesz részt a döntéshozásban, akkor a különböző érdekek összesítéséből megszületik a többség érdeke. Ha csak egy speciális csoport (közösség) vesz részt a törvénykezésbe, akkor nem a többség érdeke véleménye kerül bele a törvényekbe, hanem részt vevő csoporté.

A probléma egyik oldala az, hogyha minden civil szervezetet, közösséget (minden szakszervezetet, önkormányzatot, kamarát, vállalkozót, civil társaságot, és még hosszasan sorolhatnám) bevonnának a törvényhozásba, akkor esetleg létrejöhetne (nem biztos) egy kiegyenlített összességében a többség érdekének megfelelő döntés. Csakhogy ez gyakorlatilag lehetetlen. Ennél sokkal megvalósíthatóbb az általam vázolt népszavazásokra, közvélemény-kutatásokra épülő közvetlen demokrácia. Ha viszont, csak egyes szakszervezeteket, egyes önkormányzatokat vonnak bele a döntésekbe, már nem jön létre a többség érdeke, akarata. Úgysem jön létre, ha az összes szakszervezetet bevonják, de kimaradnak a munkaadók az önkormányzatok stb.

Továbbá káros keverés, mert három különböző szabályozási logika illik rájuk.

Az államra, az egyre precízebb szabályozás, (csekély önállóság) illik. A civil szférára a fokozott önállóság a szélesen limitált, alternativált szabályozás illik. A lakosságra pedig mindkettő, illetve egyik sem illik tisztán.

Miért káros, ha civil szférát (kisközösségeket, civil szervezeteket, magángazdaságot, önkormányzatot, stb.) összekutyulják az állammal?

Soroljuk fel, hol keveredik az állam a civilszférával.

Keveredik magángazdaság és állami gazdaság, szolgáltatás keveredésének vonatkozásában, illetve magántőke részvétele az állami hatalomban, vonatkozásában. Keveredik az önkormányzatok és polgármesteri hivatalok vonatkozásában. Keveredik a pártok vonatkozásában. Keveredik egyéb helyeken, pl. a szakszervezetek vonatkozásában.

A probléma további oldala: ha bevonják a civil közösségek vezetőit a döntéshozásba, akkor azok, nagy valószínűséggel megszűnnek a közösség képviselői lenni. Tehát szerepkörök összekeverednek. Ezek az emberek sem a nemzet képviselői nem lesznek igazán, de egy csoport, közösség képviselői sem lesznek igazán. Az megint más kérdés, hogy a jelenlegi képviselők pedig a saját pártjuk (szintén egy közösség) érdekeit képviselik. (A korrupció lehetőségéről nem is beszélve.) Én azonban egy fejlettebb rendszerből indulok ki.

Megjegyzem: a jövőben az egy ember, egy funkció elvének kell érvényesülni.

Csak akkor jöhet létre a tiszta rendszer, tiszta állam, ha egy vezető csak egy jelentős állandó funkciót tölthet be.   

Az igazi nemzetképviselők, a független tudományos demokratikus testületek tagjai.

Jelenleg nincs rendes nemzetképviselet, mert egy párt, (egy csoport egy közösség) képviselői hozzák a törvényeket és nem a nemzet képviselői. A jövőben a pártok is civil szerveződések lesznek. Olyan civil szerveződések melyeknek van határozott világnézetük, programjuk, és ezekkel meggyőzhetik a lakosságot, amelyik majd részt vesz a döntéshozásban. A pártoknak tehát tudatformáló hatalmuk lesz.

Ez a fejezet azonban nem erről szól elsősorban.

Gyakorlatilag a magángazdaságba kihelyezett állami feladatok, a különböző pályázatok a korrupció melegágyai. Másfelől végső soron az államnak kell leellenőrizni a feladat elvégzését annak minőségét, tehát nincs jelentős munkaspórolás. De ez azt is jelenti, hogy hibás eme indoklás: az állam rossz gazdálkodó, a magángazdaság jó gazdálkodó. Ugyanis ha a nemtörődöm, tudás nélküli állami vezető, dolgozó, nem ellenőrzi le rendesen az elvégzett munkát, akkor az állam, vagyis az adófizetők ráfaragnak. Ugyanis a magángazdaság alapelve: a maximális profit, másképpen a munka minimalizálása a profit maximalizálása.   Pénzmagtakarítás, adósporolás pedig egyáltalán nincs, mert a magáncég jó magas piaci árat számít fel. Egy önkormányzati főépítész egyszer felháborodottan mondta: dehogy csinálom én a kerület rendezési terveit, az összeférhetetlen, korrupcióveszélyes lenne. Ezt a feladatot is természetesen kiadjuk külső cégnek.  Azt gondolom, hogy a félreértések félremagyarázások tömkelegével állunk szemben. Az állami alkalmazott akár olyan tervet készíthet mely neki és a rokonainak, egyebeknek kedvezőbb, az ellenségeinek kedvezőtlenebb. De ugyanezt megteheti a magáncég alkalmazottja is. A végső ellenőrzésnek mégis az állam kezében kell maradnia.

Az önkormányzatok problémája.

Egy kis ismétlés.

Az önkormányzatok az állam kihelyezett hivatalai (intézményei) legalábbis 90%-ban azok. Igaz, hogy 10%-ban van egy civilszféra vonatkozásuk, de ez is zavaros viszonyok között, tehát nem nagyon értékelhető. Talán az mondható, hogy az önkormányzatok, a jelenlegi állam decentralizált aspektusát testesítik meg.  Azonban decentralizáció sem egyértelműen jó, csak akkor, ha az nagyon szervezett és arányos. A tényleges demokrácia (néprétegű demokrácia) viszonylatában a decentralizáció jelenheti, a zavarosságot, a kiskirályosodást, valamint azt, hogy az uralkodó osztály, a vezetés bővülése, mégis a népi akarat, népi érdek rovására történhet. Ugyanakkor vannak pozitívumai is: belső ellenőrzés, felügyelet, szétválasztott érdek és működés, nem kevesen hozzák a döntéseket, stb.. Azt, hogy összességében negatívumok vagy pozitívumok dominálnak, meghatározza a demokratikus célú szervezettség és arányosság, de főleg az, hogy a közvetlen demokrácia milyen szinten áll.  Ugyanez mondható el a független állami szervezetekről (ÁSZ, MNB, Bíróság, Ügyészség, stb.), azzal a különbséggel, hogy ezeknek nincs (még picike és zavaros sincs), civilszféra vonatkozásuk,és nem helyi kirendeltségek, intézmények.

A jelenlegi szerkezet lényege, hogy a legfelső (elit) vezetés erősen centralizált, leszámítva, hogy 4 évente változhat.   Ez a parlament és kormány, de lényegében az uralkodó nagypártok (1-2 párt) néhány kiemelkedő vezetője, mert ezek vezetik a parlamentet és kormányt is. A közép-felső vezetés, a viszonylag decentralizált, ide tartoznak többek között az önkormányzatok vezetése, az un független állami szervezetek. Az elit vezetés centralizációja és a közép-felső vezetés decentralizációja, kérdéses decentralizáció. És az is kétséges, hogy ez az összetétel, mennyiben adja ki az optimális decentralizációt   Természetesen, attól, hogy  az államnak vannak decentralizált részei attól azok még az állam részei maradnak.

Emlékeztetőül a legnagyobb egység a nemzetközi rendszer, ezen belül a legnagyobb egység a nemzeti rendszer, rendszerváltozat, ezen belül a legnagyobb egység az állam. Nem állam, kevésbé állam, a magángazdaság, a civilszféra (kisközösségek), a magánszféra és mellékesen kultúra, és természettudomány, technika területe. Az államnak sok meghatározása lehet. A távolabbi múltra való meghatározása: az uralkodó osztályt védő apparátus. A jövőre vonatkozó (és már a jelenre is jó lenne) egyik meghatározása: azon dolgok megoldása (jogalkotás, igazságszolgáltatás, katonaság, rendőrség, stb.) amelyeket csak nemzeti szerveződésben lehet jól megoldani.  Amelyeket, a kevésbé állam (magángazdaság, civilszféra, magánszféra nem tud megoldani.

Az önkormányzatok a civil szféra második legjelentősebb (a magángazdaság az első), csoportja, legalábbis annak kellene lenni.

Jelenleg az önkormányzatok, amelyeknek valójában civil szervezeteknek (civil közösségek képviselőinek) kellene lenni többszörösen össze vannak kutyulva az állammal. Egyfelől egy csomó állami feladatot látnak el. Másfelől állami adóból, költségvetésből működnek vezetőik az államtól kapják a fizetésüket. Ráadásul a jelenlegi állam a kelleténél jobban beleszól a működésükbe akár, vezetőkijelölésbe, akár szabályozásba. Valójában így az önkormányzati vezetők megszűnnek a közösség képviselői lenni, de nemzet képviselői sem lesznek. Ezt a zavaros helyzetet kavarja tovább a klikkesedés, a civil szféra pártosodása. Ez a pártosodás is egyébként azért jön létre, mert a civil szféra, többek között az önkormányzatok, az államtól függnek. A pártok, jelenleg az állam a jogalkotás meghatározó részei. A jelenlegi önkormányzatok nagyobb részt az állami szervek, leginkább állami jogalkalmazó szervek. A lakosságnak pedig nincs igazán közössége és nincs e közösségnek vezetése és képviselete.

A brezsnyevi szocializmusban egy fokkal rosszabb volt helyzet, most pedig csak egy fokkal jobb. A lakosság önszerveződési képességét elvették, elvették az önálló közösség kialakítását. Ráadásul az önkormányzatokon belül sincs demokrácia. Nincsenek, alig vannak helyi népszavazások, stb. Valószínű, hogy magán, az intézményen belül is alacsony a demokratikus szint, a polgármester dönt leglényegesebb kérdésekről. Visszatérve többek között azért sincsenek helyi népszavazások, mert az önkormányzat vezetése nem egy nagyobb lakóközösség vezetése, hanem állami vezetés. A jövőben persze az állam kihelyezett hivatalaiban  is működik az intézményi demokrácia.

Manapság pedig az is kiderült hogy ez a kutyulék (az állam és lakóhelyi civil demokratikus szerveződés az ország szempontjából igen drága. Nemcsak demokratikusabb de sokkal ésszerűbb, olcsóbb rendszer jöhetne létre he ez a kettő szét lenne választva.  A lakóhelyi (civil) közösség, amely több szintes az alsó szintje a házak lakóközössége, a felső szintje pedig a kerületi, a kisvárosi, települési közösség saját pénzéből gazdálkodna, bizonyos hatáskörön belül viszonylag nagy szabadsággal. Az állam a szegényebb közösségeknek segélyeket, támogatásokat adna. Ellenben gazdagabb lakóközösségek saját pénzükből oldhatnának meg sok olyan feladatot, amit jelenleg az állam old meg.  Ugyanakkor az állam kihelyezett hivatalait az állam racionálisan szervezhetné meg, pl., ezekből nyilván nem kell annyi ahány település van.

A jövőbeli igazi önkormányzatok, valóban egy civil közösség képviselői lesznek. Minden tekintetben szét lesznek választva az államtól.

Egyszerűen fogalmazva: a polgármesteri hivatal és az önkormányzat két különböző egymástól elválasztott szervezet lesz.

A polgármester, mint a kihelyezett állami hivatal állami vezetője. Az önkormányzat, ill. annak vezetése pedig a lakóhelyi közösség, államtól szinte független szervezete, a civil szféra része.

Nyilvánvalóan a két szervezetnek egyeztetni kell a ténykedését.

Viszont a kettő azért sem keverhető, mert egészen más logika mentén működik az állam, és a civil szféra. Pl. az államra az egyre precízebb szabályozás logikája érvényes. A civil szférára pedig a nagyfokú függetlenség, ill. a szélesen limitált, alternatívált szabályozás logikája az érvényes.

Akkor viszont az önkormányzatok, hogy szólhatnak bele az országos döntésekbe?

Jelenleg sem szólhatnak bele, de ez rossz hivatkozás lenne.

Valójában a jövőben, a lakosság, mint lakosság, és nem mint egy kerület, vagy település tagja fog beleszólni az országos általános törvényekbe. Az országos ügyekbe, korszerű országos szavazások sokaságán keresztül fog az állampolgár véleménye érvényesülni. Országos ügy az is, hogy általában az önkormányzatok hogyan illeszkedjenek a rendszerbe. Ha viszont ennek több alternatívája lehetséges (jó lenne, ha több alternatívája lenne lehetséges), akkor már az adott lakóközösségnek kell dönteni, abban hogy melyik alternatívát választják.

Az állampolgár másik véleménynyilvánítási területe a helyi ügyek eldöntése.

Úgy, mint egy kerület, település lakója, csak a helyi ügyekbe (hol, mikor épüljön járda, csatorna, faluház, stb.) fog beleszólni az állampolgár.  (A közvetlen demokrácia egyik elve: az érintett emberek többségének akarata érvényesüljön.)

 A civil szféra szétválasztása az államtól nem jár hátránnyal, amennyiben átgondolt jó a szabályozás.  Annál több előnnyel jár, sőt azt is mondhatjuk, hogy civil szféra demokráciája csak így tud kialakulni.

A lakközösségi demokrácia védelmében és a zavarosság miatt is a lakóközösségeket, (az önkormányzatokat) el kell választani az állam kihelyezett egy lakóközösséget felügyelő szaktörvénykező és jogalkalmazó hivatalitól.

A szakszervezetekkel, és sok civil szervezettel hasonló helyzet legalábbis hazánkban.

Tudvalevő, tapasztalható, hogy a szakszervezetek sem látják el a feladatukat, a dolgozók érdekképviseletét. A magángazdaság a civil szféra része, a szakszervezetek ugyancsak. Legalábbis a jövőben azok lesznek. Az hogy jelenleg a szakszervezetek nem látják el faladatukat, megint visszavezethető arra, hogy szakszervezeti vezetők nem igazi képviselők. Ennek több oka van, de az egyik az, hogy az állam, beleértve a pártokat, a szakszervezeteket is befolyásolja. A szakszervezetek, sincsenek világosan szigorúan elválasztva az államtól.

Tovább itt vannak a különböző kuratóriumok problémája. Pl. a közszolgálati média, vetésének kiválasztása különböző civil szervezetek szavazata alapján történik. Mint tapasztalható, állandó zavarosság igazságtalanság történik eme ügyekben. Pl. a rádió vezetését, többek között az ebtenyésztők egyesülete szavazza meg. Egyrészt a probléma megint az, hogy az állam, beleértve pártok ebben az esetben civil szervezeteken keresztül érvényesítik az akaratukat.

A másik baj viszont az, hogy lakosságot összekeverik a civil szférával. Mi lenne a helyes közszolgálati média vezetés-kiválasztása? A döntéshozó egységek jelenleg pl. egy kis rész parlament.  Egy nagyobb rész lakosság (pl. a rádióhallgatók minden rétegből, csoportból összeállított reprezentatív csoportjának közvélemény-kutatása). Egy másik nagyobb rész, a rádió munkatársainak, dolgozóinak titkos szavazása. Ebbe ugyebár nincs benne az ebtenyésztők egyesülete, valljuk be, jogosan. Hogy kerül a csizma az asztalra, pontosabban az ebtenyésztők a rádióba?

A probléma elemzése másképpen.

Nézzük meg, hogy mi történhet, ha pl. egy szakszervezeti vezetőnek vagy egy önkormányzati vezetőnek állami funkciója is van, vagy csak egyszerűen a véleménye hatással lehet (nem a demokrácia szabályai szerint hat) az állami vezetésre. Ilyenkor állami vezetés szólhat a civil szervezet vezetőjének: barátom most nem alkalmas, ha sztrájkolnátok, elégedetlenkednétek. Vagy: barátom most jó lenne, ha ezt és ezt tennétek. Ilyenkor természetesen a civil szervezet érdekei sérülnek, pontosabban állami irányítás alá kerülnek a civil szervezet. Ennek részben a fordítottja mikor a civil szervezet vezetője szól az állami vezetőnek, vezetésnek: barátom most jó lenne, ha ilyen-olyan támogatást kapnánk. Most jó lenne, ha ezt meg, azt a szabályt meghoznátok. Ilyenkor egyes civil szervezetek előnybe kerülnek más civil szervezetekkel szemben, igazságtalanság alakul ki. Kijelenthetjük, hogy a civil szervezetek vezetését nem szabad beemelni az állami hatalomba. Egyébként egy korábbi fejezet arról szólt, hogy milyen ártalmas a nagytőke, mint a magángazdaság vezetésének beemelés az állami hatalomba. Az un. lobbizás egyértelműen káros. A civil szféra elsődlegesen, ha nem is kizárólag csak a demokratikus szabályok (közvélemény-kutatás, stb.) szerint vehetnek részt az állami hatalomba. Ha egy civil szervezetre vonatkozó törvény meghozataláról van szó, akkor természetesen mint egy döntéshozó egységet meg kell kérdezni a civil szervezet tagságát és vezetését és ennek többsége adja ki a civilszervezet véleményét. Ez pl. egy demokratikus módszer, szemben a jelenlegi összemosó módszerekkel. Az állami hatalom is csak átlátható demokratikus szabályok szerint irányíthatja a civil szférát.

Jelenleg, túl azon, hogy a kisközösség érdekképviseletét korlátozza az állammal való kutyulás, van egy másik korlátozó tényező. Ez pedig az, hogy maga az érdekharc sincs szabályozva. Általában nincs rendesen szabályozva egy civil közösség élete demokráciája. 

A civil szféra másodlagos jelenleg még érvényben levő eszközei: a sztrájk, a tüntetés, különböző engedetlenségi mozgalmak, stb. Ezek egyelőre a jelenlegi helyzetben még elfogadhatók. A demokratizálódást, a demokratikus rendszerváltást azonban nem lehet erre építeni. Egyrészt ezek az eszközök (békés-erőszakos eszközök) csak egyes civil közösségek érdekeit valósítják meg és nem a népréteg érdekeit. Egyes civil szervezetek képesek élni ezekkel az eszközökkel más civil szervezetek nem képesek, élni ezekkel az eszközökkel, így igazságtalanság alakul ki. Mindenki boldoguljon, ahogy tud, mindenki érvényesítse az érdekeit, ahogy tudja elv, egyébként sem lehet a tényleges demokrácia elve. Ha ez az elv megvalósul, akkor ennek káros mellékhatása, a népréteg egységének szétbontása (osztd meg és uralkodj) károsabb, mint a hasznos hatása. A tényleges demokrácia a rendszer demokráciáról szól, és nem egy szabályozatlan zavaros fejlődésről. A múltban elég jelentős szerepe volt ezeknek az eszközöknek. A jelenben is van még szerepe, a jövőben viszont a demokratizálódással párhuzamosan csökkenni kell ennek a szerepnek. A sorrend viszont a következő: egy adag demokratizálódás, és utána jöhet csak az ezzel arányos  szerepcsökkenés. Jelenleg egyébként ezeknek a békés-erőszakos eszközöknek kihúzták az egyik méregfogát, (nincs valós komoly hatékonysága) azzal hogy agyonszabályozták ezeket. A másik méregfogat (valós hatékonyságot) az esetleges eszkalálódást pedig különböző trükkökkel hatástalanítják.

A civilszféra és az állam viszonyának két oldala tehát. A civil szervezetek hogy szólhatnak bele az állami hatalomba, illetve az állami hatalom, hogy szólhat bele civil szervezetek működésébe. Ez a második nem más, mint a civilszféra függetlenségének, önrendelkezésének problémája, amiről még szó lesz. Egyelőre azonban azt leszögezhetjük, hogy a jelenleginél sokkal átláthatóbban szabályozottabban (a néprétegű demokrácia szabályai szerint) kell szétválasztani a civilszférát az államtól, a vezetéstől.

Jelenleg pl. az önkormányzatok vezetése állami funkciókat is bír. Jelenleg pl. egyes civil szervezetek képviselői a parlamentbe ülnek. Jelenleg elismert eszköz a lobbizás. Jelenleg az állami gazdaság és politikai vezetés sok-sok szálon összefonódik. Jelenleg egyes civil szervezetek vezetői állami szervekhez kapcsolódnak, mint pl. a közszolgálati média kuratóriumai. Még egyszer kihangsúlyozom: nem arról van szó, hogy a népréteg ne vegyen részt a hatalom gyakorlásában, hanem arról, hogy ne így vegyen részt. Pontosabban ebben a helyzetben egyrészt nem is a népréteg vesz részt a hatalomba csak egyes szervezetek vezetői. Másrészt, ebből, részvételből, mint az elején felsorolt példákból kitűnik, összességében a néprétegnek több kára keletkezik, mint haszna.  Tehát jelenleg nincs szétválasztva és a helyzet zavaros, átláthatatlan. Ez helyzet látszólag demokratikus, de valójában demokráciaellenes.

A civil szférát az államot és lakosságot a rájuk vonatkozó törvények, szabályok és az ő törvényhozásuk szempontjából, és általában is lehető leginkább el kell választani.

A civilszféra működésének, demokráciájának szabályait a következő döntéshozó egységek hozhatják meg a jövőben. Vannak külső keretszabályok, ezt részben a vezetés, részben a lakosság részben az érintett civil szervezetek hozhatják meg. a külső keretszabályok erősen limitáltak alternatíválltak. Vannak a belső szabályok: ezt maga belső vezetés, a belső  tagság, dolgozók, ügyfelek hozhatják meg. A vezetést szinte kizárólag a tagság, dolgozók ügyfelek választják meg, vagy az nevezi ki önmagát.

Az állami intézmény működésének szabályait a következő döntéshozó egységek hozhatják meg. A felettes vezetés, a lakosság, és kis részben az érintett intézmény. A vezetés  A keretszabályok itt sokkal nagyobbak pontosabbak. A sokkal kisebb belső szabályozást pedig a belső vezetők, dolgozók, ügyfelek hozzák meg. A vezetés-kiválasztásban a dolgozók, ügyfelek csak kis részben szólhatnak bele.

A szétválasztás egy másik szempontja: az állam (nemzet) vonatkozásában másképp a többitől eltérően ill. másképp jelentkezik a függetlenség problémája.  Az állami szervezetei, intézményei stb. vonatkozásában nem, ill. másképp jelentkezik az államtól való függetlenség problémája. A civil szféra közösségeinek vonatkozásában erősebben, ill. másképp jelentkezik az államtól való függetlenség problémája.

Persze ez csak általánosság, valójában sokféle állami intézmény és civil közösség van. A sokféle civil közösségről a következő fejezet fog szólni.

Most áttárnék arra, hogy a civilszféra és az állam keveredése milyen zavarokat okozhat az államon belül.

A következőkben azt szeretném bizonyítani, hogy a hatalmi ágakat (jogalkotás, jogalkalmazás, civilszféra) érdemes a lehetőségek szerint leginkább szétválasztani. Kezdjük a jogalkotás és a jogalkalmazás szétválasztásával.

Az állam és magángazdaság keveredésére, ill. annak károsságára itt azért nem térek ki, mert erről a gazdaságról szóló fejezetekben bőven beszéltem.

Néhány szó azonban a pártok vonatkozásában az állam és civil szféra keveredéseséről ill. annak károsságáról.

Kétségkívül a jelenlegi rendszer alapvető hatalmi egységei a pártok részben civil szervezetek részben az állam alapvető egységei. A keveredés tehát nyilvánvaló. Ha pedig van keveredés, akkor a felsorolt hátrányok is előjönnek.  Az egyszerű párttag, a saját közösségét (érdekét, eszmeiségét) tekinti elsődlegesnek, vagy a vezetés érdekét, ha éppen a pártja kormányoz. A pártvezető kinek az érdekét nézi, ha éppen kormányoz? A vezetés érdekét? Vagy a pártagok érdekét, és nem a nemzet érdekét? Vagy itt van a szabályozás problémája. Ha egy kötelező erős demokratizmust írnak elő a pártra, akkor sérül az önállóság, önrendelkezés. Ha nem írnak elő ilyent, akkor sérülhet a demokrácia.

A tiszta logikus intézményrendszer.

Az államon belüli tiszta viszonyok - elve. A hatalmi ágazatok, egységek tisztázása. A jogalkotás és a hivatásos jogalkalmazás szétválasztása.

Kezdjük ezt a fejezetrészt  is egy ismétléssel.

A jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan.

Bár más sok helyen foglalkoztam ezzel a témával, de azt gondolom szükség, van egy kiegészítésre, összefoglalásra. Az ábrák, tehát amelyben konkrétan megjelenik a jövő döntéshozó mechanizmusa. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.

A jövő döntéshozó intézményrendszerének alapja, és egyben a teteje a kb. 60-80 független, tudományos, demokratikus (jogalkotó és irányító) testület.

Megváltozna, pontosabban nem lenne parlament, nem lenne kormány, és nem lennének a jelenlegi intézmények, mint ÁSZ, MNB, stb., és a pártok szerepe is átalakulna. Ellenben lenne szaktörvénykezés. És lennének (megmaradnának) a különböző jogalkalmazó testületek, szervek, mint ügyészség, bíróság, rendőrség,  polgármesteri hivatalok, stb.. És lennének, de átalakítva, kibővítve a különböző a különböző ellenőrző, jogalkalmazó testületek.

A független, tudományos demokratikus testületek, függetlensége a következőkből ered. Független a hatalomszerzéstől, a vagyonszerzéstől, és egymástól is (tehát a hatalom többi részétől) is, lehetőség szerint el lennének választva. Azért tudományos, mert előírtan tudományos módszerekkel kell dolgozniuk, és egyébként a függetlenségük okán is tudományosak. Azért demokratikusak, mert egy előirt magas szintű demokratikus rendben működnének. (Lenne egy standard intézményi demokrácia.) És azért, mert előírtan a tartanák kapcsolatot a néppel, nép véleményét kötelezően előírtan figyelembe kell venniük. És azért is, mert egymással is és általában közös döntéshozással is jellemzően demokratikus szavazásos viszonyban lennének.

(Megszűnne rendszeregyetértés és a hatalmi harc is.)

Megváltozna, és demokratikusabbá válik a vezetésválasztás, leváltás.

A vezetés leváltás egyik alapelve lenne, hogy teljesítményt értékelő pontos szabályozás szerint történne.  A kiválasztás és leváltás sem lenne a felettes vezető hatáskörében az csak egy véleményező lenne a sok közül. Mindkettőben, a leváltásban is, a nép is véleményező, döntéshozó lenne. A kiválasztás is pontos szabályozás szerint történne. Az időközi (ciklus közbeni leváltás) viszonylag egyszerű, persze szabályozott és egyes esetekben pedig szinte kötelező lenne.

A független tudományos demokratikus testületek vezetését, az ország elit vezetését kb. 700 embert döntően a nép, választaná meg, méghozzá személyes (nem listás) választásban. (Különböző módszereket lehet erre kidolgozni.)

Megváltozna a testületek közötti kapcsolat. A jövőben a testületek közötti kapcsolat lényege: a lehető legkevesebb személyes kapcsolat (személyes tárgyalás, gyűlés), jellemzően levelezési munkakapcsolat. A jövő döntéshozásának lényege pedig: a személyes gyűlések minimalizálása mellett jellemzően írásos tájékoztatás, vita, és (írásos) szavazásos döntéshozás.

Megváltozna a rendszer az állam tartalmi felosztása, amennyiben nem a jelenlegi minisztériumok szerint felosztás lenne, hanem a kb. 70 gyakorlati rendszertényező (gyakorlati problémakör) jelölné ki a területeket. Ezek felsorolása az ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábrán található. Többek között ezeket felügyelnék az említett független, tudományos demokratikus testületek.  Gyakorlatilag az történne, hogy kisebb önálló tartalmi területekre osztódnának fel, a jelenlegi nagyobb területek. Pl. jelenlegi pénzügyminisztérium helyett, lenne egy testület, amely pl. az adózással, foglakozna, egy másik különálló testület, amelyik a költségvetéssel foglakozna, egy másik különálló testület amelyik a hitelezéssel, megtakarítással, nyugdíjrendszerrel foglakozna és még lehetne sorolni.  Persze ezek munkakapcsolatban állnának egymással.

Persze csak nagyjából lenne igaz, hogy minden felsorolt (ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábra) rendszertényező egy független tudományos testületet jelent, az ábrákból is kiderül, hogy lennének elcsúszások.

Nagyon leegyszerűsítve az új rendszer olyan lenne, mintha jelenlegi minisztériumokat felosztanánk, mondjuk öt kisebb, önálló minisztériumra (testületre). És a jelenlegi független intézményeket ÁSZ, MNB, stb. jogalkotó testületekké változtatnánk. És minden ilyen testületbe betennénk egy csapat parlamenti képviselőt, akik független képviselők. (Mindjárt jön az ellenvetés, de hiszen így összekeveredik a jogalkotás és végrehajtás. Először ez a kettő már jelenleg is össze van keverve. Másodszor én nem tudom értelmezni, mi az, hogy végráhajtás. A jogalkalmazás fogalmát tudom értelmezni. Az valóban jó, ha jogalkotás és a jogalkalmazás a lehető leginkább elkülönül, a teljes elkülönülés úgysem lehetséges. Ezt az elkülönülést azonban egy nagyon precíz szabályozás (jog) tudja biztosítani. Vagyis jogalkotó bárhol ülhet, a parlamentbe, vagy máshol, ha nem akarja elkülöníteni, jogalkalmazást, azt is uralni akarja, akkor nem fog elkülönülni. Ha a jogalkotó magának kiváltságos jogot akar, akkor bárhol is üljön a jogalkotó, magának kiváltságos jogot fog alkotni. Az egyetlen ellenszer a jogalkotás demokratizmusa, ez az, ami jogalkotó potenciális kiváltságát megszünteti. Valójában a hatalmi hierarchia arányossága, nagysága és igazságossága számít, ezzel pedig jelenleg nem is foglalkoznak.)  

Visszatérve, nyilvánvalóan vannak feladatbeli átfedések, de itt az elv az, hogy inkább két testület végezzen azonos, hasonló munkát, mint egy sem. Jó, de melyik testület véleménye mérvadó?

E kérdés kapcsán mindjárt rátérhetünk a következő alapvető különbségre.

Először is tisztázni kell a három különböző rendszer van. Az irányítási rendszer, a felügyeleti rendszer, és jogalkotó rendszer.

Az irányítási rendszert nyilván pontosan be kell szabályozni, egy testület alá csak bizonyos jogalkalmazó testültek (szervek, hivatalok, stb.) tartozhatnak és ezek faladati pontosan elhatárolódnak egymástól. Tehát átfedések az irányítás és jogalkalmazás szintjén nem jöhetnek (minimálisan jöhetnek) létre. Egyébként pedig a jövő irányítása, döntően egy előirt szabályozott irányítás lesz, szinte nem lesz kézi irányítás. Tehát az előirt irányítástól, eljárástól való eltérést kell döntően ellenőrizni.

A felügyelet nem azonos az irányítással. (Pl. gyereket az egyik szőlője arra utasítja, hogy tanuljon, a másik arra, hogy takarítson, ez irányítási zavar. A felügyelet arról szól, hogy az egyik irányítást, pl. a tanulást, betartotta gyerek, ezt mindkét szülő ellenőrizheti, sőt jó, ha ellenőrzi, de meghatározott szabályok mellett. Illetve jó, ha a két szülő egymást is ellenőrzi, persze megint szabályozottan. Az ellenőrző nem adhat utasítást, nem irányíthat, de vitatathatja az irányítás helyességét. A szabályozás lényege az, hogy a felügyelő, csak akkor utasíthat az irányítás megváltoztatásra, ha a szabályosan bebizonyosodik az irányítás helytelensége.)  

A felügyelet (itt a testületek, intézmények felügyeletéről, ellenőrzéséről van szó) már másképpen alakul, mert lenne elsődleges felügyelet és másodlagos felügyelet, sőt harmadlagos felügyelet sem kizárt. (A másodlagos felügyelet, lényegileg olyan, mint a másodfokú bíróság.)  A legfelső szinten ki lehet alakítani egy kör-felügyletet, (elsődleges és másodlagos felügyelttel kombinálva) vagyis felügyeleti szempontból az összes legfelső független, tudományos demokratikus (jogalkotó, irányító) testület egyenlő lenne. Sőt mindezt kiegészítené a kombinált népi ellenőrzés.) És megmaradna a jelenlegi jogalkalmazói (rendőrség, ügyészség, bíróság, stb.) „viszont-felügyelet” is. Fontos, hogy felügyelet is pontos precíz szabályozás szerint történik. És az is fontos, hogy felügyelet szétoszoljon, nem úgy, mint jelenleg.

Jelenleg a felügyelet döntő része kormányzópárt, pontosabban az uralkodó parlamenti frakció kezében van. És jogalkotás is az ő kezükben van, ezt kiegészíti, hogy kormány is ebből a körből kerül ki. Bizonyos 10-200 ember óriási hatalommal rendelkezik jelenleg, a tízből is kiemelkedik a miniszterelnök, pártelnök 1-2 ember.  Az én elképzelésem szerint kb. 700-1200 közel egyenlő hatalmú ember, alkotná az elitvezetést. Ezek között nem lenne kiugró hatalommal rendelkező. Ráadásul a közvetlen demokrácia miatt ezek összesített hatalma is fele akkora lenne, mint jelenlegi parlamenti képviselők összesített hatalma.

(Tisztelt hataloméhes emberek, vezetők, szerintem már az is óriási megtiszteltetés, ha valaki bekerül az ország legfelső ezrébe, nem kell, hogy eleméssze önöket a mohó vágy: én akarok leghatalmasabb, az uralkodó lenni.) 

A lényeg viszont a jogalkotás mechanizmusa.  Itt azért nem jöhet létre hatalmi, ill. átfedési probléma, mert az demokratikusan történne. (Ténylegesen demokratikus lenne, nem csonkán demokratikus, mint jelenlegi.)  A javaslattevésben a bárki-elv érvényesül. A törvényjavaslatok kiválasztásában, és véleményezésében kialakításába pedig, nem mindenki, de sok független egység venne részt. Ugyancsak sok független egység venne részt az elfogadásban,  a végleges szavazásban. Az egyik jelentős egység mindig a nép lenne (kivéve a kiválasztást, de abban is több független egység venne részt). Az elmondottakban pedig lehet prioritás, de nem akkora prioritás, hogy valamelyik egység döntési túlsúlyba kerüljön. A jelentős törvények elfogadásába minden független, tudományos, demokratikus testületet be kell vonni, a kevésbé jelentősebb törvények elfogadásba pedig több független, tudományos demokratikus testületet kell bevonni. A kialakításba pedig szintén több független, tudományos, demokratikus, testületet kell bevonni. A döntési alapelv az, hogy egy fontos szavazásban jelenjen meg a nép pl. 6 millió ember véleménye és ezen kívül legalább 4-500 független elfogulatlan kiváló szakember, társadalomtudós egyéni véleménye. A független, tudományos, demokratikus testületek (a 10 vezető) is szavazással alakítják ki a véleményüket.

Mindezekről részletesebben szólnak a következő fejezetek. 

Mi lenne faladata egy független, tudományos demokratikus testületnek.

A rábízott terület, rendszertényező, problémakör felügyelete. A stratégiai feladatok teljesítése, leosztása kisebb feladatokra, szaktörvénykezésre. Illetve a feladatok alapján törvényjavaslatok készítése. A problémakör elméleti továbbgondolása elméleti továbbfejlesztése, ennek alapján újabb stratégiai feladatok kijelölése és ennek alapján törvényjavaslatok készítése.

Az alá tartozó szaktörvénykezés és jogalkalmazás irányítása, és elsődleges felügyelete, ill. más vele egyenrangú testületek felügyelete, ill. más testületek másodlagos felügyelete.

És a törvényjavaslatok (elsősorban a területéhez kapcsolódó törvényjavaslatok) kiválasztása, véleményezése, kialakítása és elfogadása, ill. elvetése (szavazása).

Egy független, tudományos testület 100-300 főből állna és kb. 10 tagú testület, vezetné.

A jövő rendszerében is lenne jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás, ill. lenne civilszféra, magángazdaság, magánszféra, csak szinte minden többé-kevésbé átalakulna.

Lenne országos demokrácia, intézményi demokrácia és lenne több szintes lakóközösségi demokrácia. A lakközösségi demokrácia védelmében és a zavarosság miatt is a lakóközösségeket, (az önkormányzatokat) el kell választani az állam kihelyezett, egy lakóközösséget felügyelő, szaktörvénykező és jogalkalmazó hivatalitól.

A jelenlegi intézményrendszer zavarossága.

Azzal, hogy a jelenlegi rendszer miért nem demokratikus, pontosabban hogy csak bizonyos viszonylag (lehetségeshez, ill. ideálishoz képest) alacsony demokratikus szinten áll, elég sokat foglalkoztam eddig is és fogok ezután. Megjegyzem ez a sok érv, még a fele sem annak, amit e tárgyban ellehetne mondani, sajnos az összefoglalás összefoglalásába több nem fér bele. Csak erről a témáról külön könyvet lehetne írni, de jó vastagot. Most elsősorban foglakozzunk a döntéshozó mechanizmus zavarosságával. Az A/1, ábra talán valamennyire visszaadja a zavarosságot. Valójában a jelenlegi helyzet ennél sokkal zavarosabb. Az elmélet önmagában is zavaros, a gyakorlat önmagában is zavaros, ráadásul az elmélet nem azonosa gyakorlattal. Az elmélet zavarosságára jellemző, hogy még mindig egy több száz éves elvet a háromhatalmi elvet emlegetnek. Nyilván ez az elv a saját korában egy haladó és pozitív elv volt, de ma több száz év elteltével igen csak elavult, ugyanakkor jelzi azt is hogy a rendszer fejlődés valójában milyen döcörészve halad. Három hatalom, mint jogalkotás, végrehajtás, és bírói, esetleg negyediknek megemlítik még a médiát, ami ugyancsak pontatlan. Hová tegyük a független intézményeket, mint az Alkotmánybíróság, Nemzeti Bank, az ellenőrző intézményeket, vagy a Köztársasági Elnököt? Mi van az ellenzékkel, vagy a  nagypártok vezetésével, ők miért nem hatalmi ágak? Ha megemlítjük a bírói hatalmat, miért nem említjük az ügyészséget, vagy a rendőrséget? A bírói hatalom miért hatalmi ág, mikor csak jogalkalmazásról van szó? Ha említjük a médiát, miért nem szólunk önkormányzatokról, és a nagytőkéről, ill. a nagy vállalatokról? A magánmédia vagy a közszolgálati média vagy mindkettő a hatalmi ág? Az oktatás, a társadalomtudományok, a propaganda miért nincs említve, mint véleményformáló hatalmi lehetőségek? Mi az egyáltalán, hogy hatalmi ág? A végrehajtást, a kormányt, mint hatalmi ágat, hogy kell értelmezni? Szóval számos kérdés merül fel, ami a jelenlegi elmélet zavarosságát bizonyítja. A gyakorlati zavarosság, az állam szervezeti felépítése, a döntések, felügyeletek, alárendeltségek keresztbe-kasba, össze-visszafonódása pedig szinte átláthatatlan.

A jelenlegi elméletek nem tisztázzák a fogalmakat, többek közt azt sem, hogy mi az a hatalmi ág, mi az, az ellenhatalom. Itt nemcsak fogalomtisztázásról van szó. Ha nincsenek tisztázva a szerepek, a feladatok, akkor nem lehet ésszerű rendszert létrehozni.

A zavarosságnak két fő oka van. Az egyik az állam és demokrácia történelmi fejlődése, melyre a  tervezetlenség, a tódózás-foltózás jelleg, illetve kényszer-demokratikus fejlődés és az ellenhatalmak kialakulása volt a jellemző. Kényszer-demokratikus fejlődés amikor a vezetés kényszerből hol itt, hol ott kényszerült demokratikus engedményekre, majd azokat visszavette ahol tudta, aztán máshol megint engedményekre kényszerült. Hol a vezetőtársaitól való félelmében, hol a hatalomra tőröktől való félelmében, hol a néptől való félelmében kényszerült demokratikus engedményekre. A másik ok, hogy a vezetésnek nem érdeke a tiszta világos állapotok, viszonyok megteremtése.  A zavarosság és a demokrácia fordított aránysággal  függ össze. Ha zavarosak az állapotok, a nép nem ismeri ki magát nem fog háborogni, nem tudja hogy jó, vagy rossz, ami körülveszi, nem ismeri ki magát. Ha a nép nem ismeri ki magát, akkor minden bevesz, mindent megvesz. Ha a nép nem ismeri ki magát, akkor képtelen a demokráciára. Természetesen a zavarosság a manipulációval és trükközéssel is összefügg, ezek lényeges eszköze. Ilyen értelemben összefügg a tájékoztatással, oktatással és még sok mindennel. Nemcsak a döntéshozó mechanizmus zavaros. Zavaros a jog és a jogrendszer, a jogorvoslati rendszer, zavarosak a társadalomtudományos fogalmak, az elméletek, a társadalomtudományok és szinte minden zavaros. Zavaros a rendszer, ami a világviszonylatokban is érzékelődik (pl. az ENSZ szerepe). A zavarosság rosszabb, mint a bonyolultság. A zavarosság rendszer nélküliség, esetlegesség, tervezetlenség, ész, és koncepció nélküli állandó változtatás.

Miért nevezik a bírói hatalmat ellenhatalomnak (hatalmi ágnak). Megjegyzem az ellenhatalom nem hatalmi ág (hatalmi egység, vagy hatalmi ágazat), de erről már szó volt korábban. A bírói hatalmat nevezték annak, de egyúttal az írott törvényeket is. Ez arra az időre vezethető vissza mikor még a vezetésre nem vonatkoztak szabályok. Tulajdonképpen a vezetésre vonatkozó szabályozás megjelenését (mely az igazságszolgáltatás tekintetében elvileg azonos a népre vonatkozó szabályozással) nevezték hatalmi ágnak, ill. a szabályok felügyelőit, a bírókat. A történelem már túlhaladta ezt a helyzetet. Eddig tartott az elmélet zavarosságáról való kifakadásom.

A gyakorlati feladat az, hogy a jelenlegi állami intézményrendszer zavarosságát meg kell szüntetni.  E rendszertényező szempontjából elsősorban annak zavarosságnak a megszüntetéséről beszélek, hogy minden állami szerv, testület intézmény vagy legyen jogalkotó, legfelső elvi, törvényi felügyelő, irányító. Vagy legyen szaktörvénykező, ill. középső elvi, törvényi felügyelő irányító. Vagy legyen, jogalkalmazó, ill operatív irányító, végrehajtó. A párhuzamos jogalkotást, felügyeletet,  mint pl. MNB meg kell szüntetni. Mi lehet szerepe a jövőben pl. az MNB-nek? Több független, tudományos, demokratikus testület fogja  a jogalkotást, a legfelső elvi, törvényi felügyeletet, irányítást végezni. Ezek közül az egyik testület, testületrész a monetáris politikáért felelős. Ezen testületek szerepéről, államhoz való viszonyáról már szó volt. 

Ha nagyon akarják ezt a testületet, nevezhetjük MNB-nek, de szerintem, nem lenne szerencsés elnevezés. Az MNB, mint bank, szerintem inkább egy jelentős szaktörvénykező testületet képez. A lényeg az, hogy mivel a jövőben csak független, tudományos demokratikus testületek (intézmények) lesznek, a jelenlegi un. független intézményeket, ágazatokat ( pl. MNB, állami ügyészség, bíróságok, ÁSZ, stb.) be kell illeszteni ebbe a rendszerbe. A jelenlegi független intézmények, szervezetek szerepe megváltozik, mivel szinte minden intézmény, szervezet független lesz.

Ez rendszertényező tehát szorosan kapcsolódik az előző két rendszertényezőhöz. Az előző fejezetekben felvázoltam egy viszonylag tiszta, ésszerű, átlátható, döntéshozó mechanizmust.  Ebben a fejezetben azonban kicsit kitágítom a kört. Az államon belüli elrendezés szempontjából a jogalkotás szaktörvénykezés, és jogalkalmazás szétválasztására teszem a hangsúlyt. A rendszer szempontjából pedig az állam, a civil szféra és a lakosság szétválasztására teszem a hangsúlyt. 

A legfelső döntéshozó mechanizmus zavarossága, jogalkotás és jogalkalmazás összekavarása, ill. a jogalkotás és a civil szféra összekavarása és ennek megszüntetése.

Ez fejezetrész ugyanakkor az átmeneti rendszerről (döntéshozó mechanizmusról) át is szól. E fejezetrészből következő feladatok akár az előző rendszertényező feladatai közé is sorolhatók.

Az egyik jelenlegi gyakorlati fő probléma: a kormányban összekavarodik a jogalkotás és jogalkalmazás.

Jelenleg a végrehajtó, vagyis a kormány az részben jogalkotó elsősorban szaktörvénykező de gyakran általános törvényeket is hoz. Ugyanakkor jogalkalmazó is. Ez is egy erős érv (jogalkotást és jogalkalmazást a lehető leginkább szét kell választani), amellett, hogy a jövőben, a demokratikus rendszerben, a kormánynak meg kell változnia, mondhatnám, meg kell szűnnie. Mivel már többször elmondtam, hogy festene az általam optimálisnak tartott, jövőbeli döntéshozó mechanizmus, ezért ezt nem részletezném. Röviden annyit mondanák hogy a jelenlegi parlament párhuzamosan kormány jogalkotását (ez a párhuzamosság is zavarosságot okoz) meg kell szüntetni. A jelenlegi kormányfeladatnak háromfelé kell szakadnia, jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás. Így a jelenlegi kormány megszűnne. A három-négy lépcsős átalakulás talán úgy hajtható végre ha a  jelenlegi kormány fokozatosan átalakul, hatásköre  beszűkül szaktörvénykező intézményekbe, testületekbe.

A jelenlegi un. kormány, a jelen döntéshozó mechanizmusának az egyik legvarosabb intézménye. Anakronisztikus és (nem demokratikus) és zavaros intézmény.

Azt mondják, végrehajtó hatalom de közben jogot alkot. Ha végrehajtó hatalom, akkor minek vannak a jogalkalmazó intézmények.  A szaktörvénykezésnél sokkal nagyobb a hatalma. A kormány és a parlament lényegében ellentmond egymásnak. Igaz hogy jelenleg zavarosan kényszerűen összeillesztik, de ebből rengeteg anomália, és nagyfokú antidemokrácia keletkezik.  Gyakorlatilag a kormány arról szól, hogy egy viszonylag szűk csoport az uralkodó pártok vezetése, a kormány által kiterjeszti a hatalmát a jogalkotás minden területére, szaktörvénykezésre a jogalkalmazók felügyeletére, a közvetlen intézkedésekre. És arról van szó, hogy egy ember a miniszterelnök, aki egyben pártelnök is vagy legalábbis a pártelnökség tagja, kiugróan magas hatalommal rendelkezik. A miniszterek pedig szintén azon pártelnökség tagjai akik, parlamenti jogalkotást döntően meghatározzák. A hatalom levő pártok többi képviselője pedig sok módón van megzabolázva. Pártfegyelem frakciószabályzat, listás választás, illetve pártokra való választás, közös érdekek, stb., stb..

Vannak itt más problémák is. Pl., az hogy a kormányzati munkát, a munkarendet, a kormányon belüli demokratikus rendet, a leváltást, kinevezést, a miniszterek, és miniszterelnök kapcsolatát nem írja elő törvény, ezeket a miniszterelnök határozza meg. Az általam elképzelt döntéshozási rendszer egyik lényege éppen az, hogy az emberek, vezetők a testületeken belül is, és testületek egymással is (lényegében a minisztériumok azok különböző testületek) csak maghatározott, törvényekkel előirt munkarendben, demokratikus rendben dolgozhatnak össze, működhetnek együtt. Egyrészt ez által nincs egy főnök vagy egy szűk csoport, aki megmondja, aki leválthat, kinevezhet, kibabrálhat, felemelhet.

Másrészt, ha lenne ilyen előírás, munkarend akkor talán szóba se jönne a kormányozhatóság problémája. A jelenlegi kormány kvázi úgy dolgozik, mint egy válságstáb (mintha valamilyen sürgős intézkedést kívánó elhárítandó katasztrófa történt volna), miközben azért a normális, békés élet nem ilyen. Illetve itt is találkozhatunk a róka, fogta csuka, csuka fogta róka esetével. Mivel nincs rendezett munka ezért mindig kvázi válság van, és mivel mindig kvázi válság van ezért nem lehet nyugodt rendezet, szervezett előírás szerinti munka.

A lényeg az, hogy a jelenlegi döntéshozó mechanizmus arról szól, hogy felválta ugyan, de állandóan egy szűk csoport vezesse az országot és ebből is magasan kiemelkedve, egy ember vezesse leginkább az országot.  Ez azért nem nevezhető demokráciának.

A másik fő probléma: a pártok (politikai) szerepe.

Jelenleg a pártok, a civil szféra és az állam egyfajta összekutyulása. Lényegében a pártok az állam alapvető egységei, de vannak civil szférára jellemző tulajdonságaik is, mint pl. a nagyfokú önrendelkezés, ill. a szélesen limitált, alternativált keretszabályozás.

Induljunk ki abból, hogy jelenlegi államkapitalista demokrácia, történelmi okokból erre a szintre jutott el. Vagyis a pártokból kerül ki a legfelső vezetés. A pártok írják a legfelső programokat. Ugyanakkor az is látható, hogy a pártok belső szerkezete, működése, demokráciája, egyfelől eltér egymástól. Másfelől szinte minden párt szerkezete, működése, demokráciája zavaros. Vannak pártok, melyek abszolút diktatórikusan működnek, vannak melyek kissé demokratikusabban, de általában a pártok belső demokráciája messze van az optimális demokráciától.

Az első lépés az lenne hogy elismerve, hogy a pártok az állam alapegységei, ennek megfelelő szabályozást kapnának. Jelenleg, mivel az állam döntéshozó mechanizmusa, nem kellőképpen demokratikus, és a közvetlen demokrácia is minimális, a pártok belső demokráciájának kellene képviselni a rendszer demokráciáját. 

Ez pontosan azt jelentené, hogy a pártok egységes és kötelezően magas demokratikus szerkezetét, működését az állami törvényeknek, többek között az alkotmánynak kellene előírni. Pl. milyen szavazásokkal, választásokkal jöhet létre a pártvezetés. Milyen szavazásokkal, jöhet létre egy pártdöntés. Ezen belül, milyen döntések lehetnek, és ezekben milyen döntéshozó egységek vesznek részt. A tagság szerepe a döntéshozásban, és így tovább. Lényegében, e tanulmányban a demokráciáról elmondottakat kellene adaptálni, a pártokra. Csak az a párt indulhatna választáson, amelynek belső szerkezete, működése, demokráciája megfelel a kötelező előírásoknak.

A távolabbi cél azonban, hogy az általam vázoltakhoz hasonló döntéshozó mechanizmus jöjjön létre. A független, tudományos demokratikus testületek rendszere, az objektív vezetés kiválasztás, a közvetlen demokrácia azonban ütközik a pártrendszerrel. Ebbe a rendszerbe a pártok, mint tudatformáló és programkészítő hatalmi egységek férnének be. Tehát a jogalkotó, irányító, felügyeleti tevékenységükre nincs szükség. Ezért az első lépéssel (az egységes demokratizálódás) párhuzamosan három-négy lépésben csökkenteni kellene a pártok jogalkotói, irányító, felügyeleti hatáskörüket és ezt a szerepet a független, tudományos, demokratikus testületeknek kellene átvenni.

A legelső, mindent megelőző szükséges lépés, ez lenne: megakadályozni, hogy a pártok hatása lehúzódjon a jogalkalmazás szintjére. Jelenleg, ugyanis a pártvezetések, mint jogalkotók hatása, ha nem is hivatalosan de mégis lehúzódik a jogalkalmazók szintjére.