Társadalomfejlődés

Társadalomkritika

Társadalomismeret

Alcím:

Társadalmi, gazdasági ismeretek, melyek mindenki számára hasznosak.

További alcímek:

Rendszer, rendszertan.

Amit az igazság megismeréshez tudni kell a gazdasági, társadalmi rendszerről, rendszerváltásokról.

A jelen társadalomtudományától és politikusi felfogásától eltérő egyszerű, egyéni, újszerű, de igaz elmélkedések a gazdaságról, a társadalomról, az erkölcsről, a gondolkodásról és mindenről, ami a társadalmi léttel kapcsolatos.

Közélettel, közérdekkel kapcsolatos problémakörök rendszerezve, lényegesítve, de az átlagember szemszögéből.

A társadalmi, gazdasági ismeretek összefoglalása egyénien, újszerűen.

Milyen lesz a társadalmi gazdasági rendszer, ötven, száz év múlva, ha nem lesz világkatasztrófa. A jövő fejletettebb gazdasági, társadalmi rendszere.

Gazdasági, társadalmi rendszerek, rendszerfejlődések, másképpen, újszerűen, egyénien.

Tanulmány társadalmi, gazdasági rendszerről azoknak, akik nem hisznek a jelenlegi politikában és társadalomtudományban.

A lehetséges válság-láncreakció, annak erősödése és a világkatasztrófa és más lényeges problémakörök.

A tanulmány, és egyben a társadalomtudomány, főbb részei:

Bevezetés        

1. tanulmányrész. Rendszer, rendszerfejlődés, tudatalakulás.

2. tanulmányrész. Az állam. Az állam gazdasága, pénzügye, és annak viszonyai. A gazdasági rendszer és a politikai társadalmi rendszer. A kapitalista, tőkés (nagytőkés) gazdasági és politikai rendszer.

3. tanulmányrész. Pénzügyi és gazdasági rendszer alapvetései elméletileg. Alapvető pénzügyi, gazdasági jelenségek, folyamatok.  (pénzügy 1)

4. tanulmányrész. A helyes állami gazdálkodás, gazdaságirányítás, adózás, költségvetés. Fogyasztás, árazás, gazdasági, pénzügyi rendszer. A piacgazdaság, versenygazdaság.

5. tanulmányrész. Termelés, innováció, foglalkoztatottság. A természetpusztítás. Egyéb fontos befejező gazdasági problémakörök.

6. tanulmányrész.  A pénzügyi rendszer.  (pénzügy 2, kevésbé elméleti szempontból)

7. tanulmányrész. A döntéshozó mechanizmus. A politikai rendszer. A demokrácia beillesztése a döntéshozó mechanizmusba.

 8. tanulmányrész. A szociális rendszer.  A társadalmi, (hatalmi, vagyoni) hierarchia.

9. tanulmányrész. Világnézet, ideológiák, erkölcs (tudatalakulás 3)

10. tanulmányrész. Állami tudatalakítás. Rendszerből eredő társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, manipuláció.  (tudatalakulás 4)

11. tanulmányrész. Jog, jogrendszer. A helyes szabályozás.

12. tanulmányrész. A kisközösségek, a civil szféra. A nemzetiségi problémák. A kultúra (tudatalakulás 5)

13. tanulmányrész. A lelki élettel (érzelmekkel) és erkölccsel kapcsolatos gondolatok, tanítások. (tudatalakulás 6)

14. tanulmányrész. Egyéb fontos rendszertényezők és témák. Verseny, haladás, demokrácia, külpolitika, háború, népkarakter, stb..

15. utolsó, befejező, tanulmányrész.  Rendszerfejlődés 3. A vezetés. Az EU. Az egész tanulmány kiegészítése, összefoglalása.

16. tanulmányrész. A világ alapvető felépítése és annak vizsgálata. Elméleti és gondolkodástani problémák. Gondolkodástan, valamint érzés, érzelemtan. (tudatalakulás 7)

A 16 tanulmányrészből az első.

       1.     tanulmányrész.

Rendszer, rendszerfejlődés, tudatalakulás.

D jelű, A jelű. AB, ABC, ABCD jelű ábrák és szinte minden ábra. 

Az adott oldalra ugró tartalom (a kiválasztott címre mutatás + CTRL gomb + kattintás):

Bevezető elmélkedések a tudatról, tudatalakulásról. (Tudatalakulás 1.)  8

A cím: „gazdasági és társadalmi ismertek, melyek mindenki számára hasznosak”, elemzése C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 8

Én nem politizálok, engem nem érdekel a társadalomtudomány - mondják sokan. A politikához, a közügyekhez (minden különösebb ismeret nélkül is) mindenki ért – ezt is sokan mondják, ill. gondolják. Elméleti rendszertényező. 32

Egy kis fogalommagyarázat. Elméleti rendszertényező. 44

Egyéb elmélkedések a tudásról. 47

Kinek írtam ezt a laikus, de logikus tanulmányt?   51

A társadalom, a rendszer ill. annak fejlődésének alapvetései. (rendszerfejlődés 1)  52

Társadalmi rendszer kisiskolás szinten. Az egyéni érdek és a társadalmi (közösségi) érdek elméleti szinten. Elméleti rendszertényező. 55

Rendszerben élünk, ami többek közt azt jelenti, hogy hálózatokban élünk.   Elméleti rendszertényező. 65

A demokrácia alapelvei. Elméleti rendszertényező. 69

A magánügy, magánélet, magánszféra, magántulajdon. A/0 ábra, D/0/b ábra és más ábrák. Elméleti rendszertényező. 88

„Néhány mellékes, e tanulmányból kimaradó, de azért fontos kategória.” Elméleti rendszertényező. 113

A rendszer és a társadalom lehetséges és kétséges szétválasztása. Elméleti rendszertényező. 117

A rendszer, rendszerfejlődés, rendszerváltás előzetes összefoglalása.  A társadalmi, politikai gazdasági rendszer lényegi elemzése. Elsősorban az A/0, ABC/2, ABCD ábra, ABC ábrák, másodsorban D jelű ábrák és sok más ábra. Elméleti rendszertényező. 119

A rendszerek értékelése megint másképpen „a kommunista diktatúra” elméletén elgondolkodva. A rendszerek, rendszerfejlődés alapvető jellemzői a múlt szempontjából. Elméleti rendszertényező. 153

A szükségletek (vágyak, igények). Speciális rendszertényező. 157

A fejlődés és a belső harmónia. Elméleti rendszertényező. 170

A fejlődés alapvető ellentmondása és annak értelmezése. Elméleti rendszertényező. 176

A jóléti fejlődés és az elkényeztetési aspektus, ill. a szegénység (természetesség) szabadsága, szépsége romantikája. Elméleti rendszertényező. 185

A népek, nemzetek (közösségek) valamint a történelemtudomány. Elméleti rendszertényező. 190

További előzetes gondolatok, elmélkedések a fejlődésről és a rendszerről. D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 193

A gyakorlati rendszertényezők felsorolása és előzetes elemzése. Az ABC/4, ABC/5, ABC/6 táblázatok (ábrák) előzetes elemzése.  Elméleti rendszertényező. 208

A szükségletek, a rendszertényezők, a válságtényezők. Speciális rendszertényező. 215

A társadalmi, társadalomfejlődési tényezők, jelenségek folyamatok szükségszerűsége, azaz az emberi akarattól való függetlensége. ABC/2 ábra. Továbbá a ABCD, A/0, és a D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 224

Az egyszerűsített történelmi rendszerfejlődés alapvető összefüggései. A rendszer és az ember. D/8, D9, D10 ábrák. Elméleti rendszertényező. 237

A társadalmi, történelmi (politikai) felelősség pontos megállapítása. Elméleti rendszertényező. 257

Társadalompszichológiai elmélkedések. (tudatalakulás 2)  263

Egy kis társadalompszichológiai elmélkedés. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 264

A társadalompszichológiának nemcsak a társadalmi karaktereken kell elgondolkodni, de azon is, hogyan alakulnak ki, a jellemző, általánossá váló gondolkodási hibák, társadalomra káros szellemiségek felfogások. A szélsőséges gondolkodás károssága. Elméleti rendszertényező. 270

A társadalmi tudat, tudatalakulás, tudatalakítás alapvető kategóriái. Az egyik alapvető kategória vázlatos elemzése. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 272

Ismerjük fel a jelenben működő rendszerről, a vezetésről alkotott véleményünk szubjektivitását és lehetőleg korrigáljuk azt. Az objektív rendszerítélet. A kimért, objektív rendszerkritika a fejlődés elengedhetetlen része. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 279

Egy kis vezetéspszichológia. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 281

A rendszer, a fejlődés további problémái. (rendszerfejlődés 3.)  285

A rész és egész, ill a rendszertényezők és a rendszer problémája._Toc313709242 A rendszerváltás, mint átépítendő, megújítandó, bővítendő hatalmas épület modellje.  Elméleti rendszertényező. 285

A történelmi rendszerek megkülönböztetésének problémái. ABC jelű ábrák táblázatok, D jelű ábrák. A/a (hierarchia) ábrák. Elméleti rendszertényező. 293

A rendszer, a rendszerváltozat, a demokrácia, a diktatúra, a vezetés pontosabban. Elméleti rendszerényező. 313

A fejlődés történelmi felfogása, a jövő rendszere, a tulajdonsági fejlődés tényezői. Az ABC jelű ábrák táblázatok. D. jelű ábrák. A/a jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 319

A fejlődés alapvető céljai (tényezői). D jelű ábrák. A/ a jelű ábrák. Speciális rendszertényező. 321

Egyszerűsített rendszermodellek. A rendszer meghatározása.  D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 325

A rendszer, mint elvek, módszerek, mechanizmusok, szabályok egymáshoz illeszkedő sokasága. Csak a megvalósult elveket tekintem meglevő elveknek. A jelenlegi rendszer, hazudós, de vannak ennél nagyobb bajok. Elméleti rendszertényező. 328

A rendszer, mint bárka modell. D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 329

Tartalom:

Bevezető elmélkedések a tudatról, tudatalakulásról. (tudatalakulás 1.)

Elsősorban a C jelű (tudatalakulás) ábrák.

Tartalom:

A cím: „gazdasági és társadalmi ismertek, melyek mindenki számára hasznosak” elemzése. Elméleti rendszertényező.                                8. old.

Én nem politizálok, engem nem érdekel a társadalomtudomány - mondják sokan. A politikához, a közügyekhez (minden különösebb ismeret nélkül is) mindenki ért – ezt is sokan mondják, vagy gondolják. Elméleti rendszertényező.                                                                                          32. old.

Egy kis fogalommagyarázat. Elméleti rendszertényező.                      44. old.

Egyéb elmélkedések a tudásról.                                                               47. old.

A társadalom, a rendszer ill. annak fejlődésének alapvetései. (Rendszerfejlődés 1)

D jelű (rendszerfejlődés) ábrák. Az ABC jelű ábrák. Egyéb ábrák.

Tartalom:

Társadalmi rendszer kisiskolás szinten. Az egyéni érdek és a társadalmi (közösségi) érdek elméleti szinten. Elméleti rendszertényező.           55. old.

Rendszerben élünk, ami többek közt azt jelenti, hogy hálózatokban élünk.   Elméleti rendszertényező.                                                                         65. old.

A demokrácia alapelvei.  A demokrácia elemei több ábrán megjelennek. Elsősorban A/0, A/5 A/6, A/10, C/4, C/5, C/10, K/1, költségvetési szavazólap, másodsorban a döntéshozó mechanizmus A. jelű ábrák, harmadsorban szinte minden ábrán. Összefoglaló nevük: demokratikus e. ábrák. Elméleti rendszertényező.        69. old.                                                                    

A magánügy, magánélet, magánszféra, magántulajdon. A/0, D/0/b ábra. Elméleti rendszertényező.                                                                          88. old.

„Néhány mellékes, e tanulmányból kimaradó, de azért fontos kategória.” Elméleti rendszertényező.                                                                        113. old.

A rendszer és a társadalom lehetséges és kétséges szétválasztása. Elméleti rendszertényező.                                                                                       117. old.

A rendszer, rendszerfejlődés, rendszerváltás előzetes összefoglalása.  A társadalmi, politikai gazdasági rendszer lényegi elemzése. Elsősorban az A/0, ABC/2, ABCD ábra, az ABC ábrák, másodsorban D jelű ábrák és sok más ábra. Elméleti rendszertényező.                                                       119. old.

A rendszerek értékelése megint másképpen „a kommunista diktatúra” elméletén elgondolkodva. A rendszerek, rendszerfejlődés alapvető jellemzői a múlt szempontjából. Elméleti rendszertényező.                             153. old.

A szükségletek (vágyak, igények). Speciális rendszertényező.           157. old.

A fejlődés és a belső harmónia. Elméleti rendszertényező.               170. old.

A fejlődés alapvető ellentmondása és annak értelmezése. Elméleti rendszertényező.                                                                                    176. old.

A jobb élet (elsősorban az anyagi, testi jólét), kergetése (a „hedonizmus”), vagy egy nyugisabb lazább, korlátozott fogyasztású, de szükségszerűen szegényesebb élet (a „puritanizmus”). A jólét a szabadság növekedését kétségessé teszi a szükséges önkontroll-növekedés.

A jóléti fejlődés és az elkényeztetési aspektus, ill. a szegénység (természetesség) szabadsága, szépsége romantikája. Elméleti rendszertényező.                                                                                  185. old.

A népek, nemzetek (közösségek) valamint a történelemtudomány. Elméleti rendszertényező.                                                                                       190. old.

További előzetes gondolatok a fejlődésről és a rendszerről. Elméleti rendszertényező.                                                                                       193. old.

A gyakorlati rendszertényezők felsorolása és előzetes elemzése. Az ABC/4, ABC/5, ABC/6 táblázatok (ábrák) előzetes elemzése.  Elméleti rendszertényező.                                                                                       208. old.

A szükségletek, a rendszertényezők, és a válságtényezők. Speciális rendszertényező. D. jelű ábrák.                                                         215. old.

A társadalmi, társadalomfejlődési tényezők, jelenségek folyamatok szükségszerűsége, azaz az emberi akarattól való függetlensége. A/0 ábra. Elméleti rendszertényező.                                                                         224. old.

Az egyszerűsített történelmi rendszerfejlődés alapvető összefüggései. A rendszer és az ember. (D/8, D/9, D/10 ábra). Elméleti rendszertényező.

                                                                                                                237. old.

A társadalmi, történelmi felelősség pontos megállapítása. Elméleti rendszertényező.                                                                                       257. old.

Társadalompszichológiai elmélkedések. (tudatalakulás 2).  C jelű ábrák.

Tartalom:

Egy kis társadalompszichológiai elmélkedés. Elméleti rendszertényező.

                                                                                                                  264. old.

A társadalompszichológiának nemcsak a társadalmi karaktereken kell elgondolkodni, de azon is, hogyan alakulnak ki, a jellemző, általánossá váló gondolkodási hibák, társadalomra káros szellemiségek, felfogások. A szélsőséges gondolkodás károssága. Elméleti rendszertényező.       270. old.

A társadalmi tudat, tudatalakulás, tudatalakítás alapvető kategóriái. Az egyik alapvető kategória vázlatos elemzése. Elméleti rendszertényező.

                                                                                                              272. old.

Ismerjük fel a jelenben működő rendszerről, a vezetésről alkotott véleményünk szubjektivitását és lehetőleg korrigáljuk azt. Az objektív rendszerítélet. A kimért, objektív rendszerkritika a fejlődés elengedhetetlen része. Elméleti rendszertényező.                                                              279. old.

Egy kis vezetéspszichológia. Elméleti rendszertényező.                    281. old.

A rendszer, a fejlődés további problémái. (Rendszerfejlődés 2.)  D jelű ábrák.

Tartalom:

A rész és egész problémája. A rendszer és a rendszertényezők problémája.

Elméleti rendszertényező.                                                                       285. old.

A rendszerek megkülönböztetésének problémái.  D. jelű ábrák., A/a hierarchia ábrák. Elméleti rendszertényező.                                     293. old.

A rendszer, a rendszerváltozat, a demokrácia, a diktatúra, a vezetés pontosabban. Elméleti rendszerényező.                                             313. old.

A fejlődés történelmi felfogása, a jövő rendszere, a tulajdonsági fejlődés tényezői. D jelű ábrák, A/a jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.     319. old.

A fejlődés alapvető céljai (tényezői). D jelű ábrák. A/a jelű ábrák. Speciális rendszertényező.                                                                                       321. old.

Egyszerűsített rendszermodellek. A rendszer meghatározása. D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.                                                                    325. old.

A rendszer, mint elvek, módszerek, mechanizmusok, szabályok egymáshoz illeszkedő sokasága. Csak a megvalósult elveket tekintem meglevő elveknek. A jelenlegi rendszer hazudós, de vannak ennél nagyobb bajok. Elméleti rendszertényező.                                                                                       328. old.

A rendszer, mint bárka modell. D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

                                                                                                                330. old.

A következő egység emlékeztető tartalma:

 Bevezető elmélkedések a tudatról, tudatalakulásról. (Tudatalakulás 1.)

A C jelű (tudatalakulás) ábrák, mint kiegészítések.

A cím: „gazdasági és társadalmi ismertek, melyek mindenki számára hasznosak” elemzése. Elméleti rendszertényező.                       

Én nem politizálok, engem nem érdekel a társadalomtudomány - mondják sokan. A politikához, a közügyekhez (minden különösebb ismeret nélkül is) mindenki ért – ezt is sokan mondják, vagy gondolják. Elméleti rendszertényező.                                                                               

Egy kis fogalommagyarázat. Elméleti rendszertényező.                      

Egyéb elmélkedések a tudásról.

A cím: „gazdasági és társadalmi ismertek, melyek mindenki számára hasznosak”, elemzése C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

A kiinduló megállapítások ismételgetése.

E tanulmány lényege, a szinte mindenhová illeszkedő megállapítások, a történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői.

Az emberiség, a társadalomfejlődés legfőbb célja: minél több ember (és állat élőlény is) éljen egyre kellemesebben, jobban egészségesebben, boldogabban.

A minél több ember azt jelenti, hogy nem csak a kiváltságos réteg, csoport, nép, éljen kellemesen egészségesen boldogan, hanem nép, a lakosság, a népek sokasága, az emberek döntő többsége. A minél több ember azt is jelenti, hogy a jövő generációi is éljenek jól, sőt jobban éljenek, mint elődeik.

A kellemes élethez hozzátartozik az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, azon érzés, hogy saját életemet én döntöm el. És még sok minden.

Az ember, emberiség eddig és jelenleg is, leginkább a legfőbb cél ezen „parancsolatát” szegte meg: minél több ember. Ezért a történelmi rendszerfejlődés lényege: az igazságos arányos hatalmi, vagyoni szélesen értelmezett életszínvonalbeli hierarchia, vagyis az emberek közötti igazságos különbség. Nem egyenlőségről van szó, hanem arányos, igazságos különbségekről. A történelmi rendszerfejlődés tényezői lényegében mind e tőből (arányos és igazságos különbségek) fakadnak.

A történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői (nem fontossági sorrendben).

1. A központi hatalom (állam) a jogalkotó vezetés, papság (oktatás, tájékoztatás, világnézet, stb.) katonaság, rendőrség (fegyveres kényszerítő hatalom), a hivatalnokok (a jogalkalmazás), stb. az uralkodó osztályt (szinte saját magát), vagy a népet szolgálja.

2. A vezetés mennyire küzdi le (önként, ill. kényszerítve) a vezetés szükségszerű negatívumait (hatalmi harc, rendszeregyetértés stb.).

3. Az arányos igazságos különbség a tekintetben, hogy mekkora hatalmi vagyoni különbség van az elitréteg, a középosztály, és legalsó kizsákmányolt, gazdaságilag és hatalmilag is szegény réteg között.

4. A legalsó kizsákmányolt leigázott réteg nagysága és a hatalmi vagyoni nincstelenség foka, a leigázottság foka.

5. Az előzővel is összefüggésben a hódító háborúk és egyéb kényszerítő, vagy trükkös hódítások száma, mennyi embert és milyen fokon igáznak le, zsákmányolnak ki, ilyen eszközökkel. A természettudományos technikai fejlődés felhasználása, pl. építő munkára, vagy háborúra.

6.  A demokrácia szintje a közügyek (a népet érintő ügyek) mennyire decentralizáltak, és reprezentatívak (minden réteg csoport részt vesz benne). A nép, a középosztály, és legalsó réteg, a lakosság, közvetlen érdemi részvétele a közügyekről szóló döntésekben.

7.  Az önhibájukon kívül gyengék, támogatásra szorulók (gyerekek, idősek, betegek, stb.) támogatása.

8. A hasznos, építő, tehetséges munka, alkotás (amely az igaz tudással arányos) értékelése bárki is végzi azt, értékelése általában. A kivételek nem számítanak, csak az átlag. A szabályozott igazságos versenyek nagyságrendje.

9. A csalás, trükközés, ravaszság, spekuláció, manipuláció bizonyos fajtájú tisztességtelenség elfogadása ill. elvetése. Általában az állati érvényesülés (erőszak, ravaszság) elfogadása, ill. elvetése.

Másodlagos tényezők, avagy a történelmi rendszerfejlődés egyéb fontos folyamatai, alakulásai.

Katonás társadalom (erős nagykirály, központi vezetés) szervezettség együttműködés, vagy anarchikus, individualista (kiskirályok sokasága, a szomszéd is uralkodhat, stb.) társadalom.

Az állam (a központi szerveződés) nagysága és szerepe. Másodsorban a világ, a népek az emberiség központi szerveződése.

A természettudományos és technikai fejlődés és annak hatásai.

A természetes globalizálódás, és a rákapcsolt mesterséges globalizáció.

Az embernek, emberiségnek nemcsak a legfőbb célt megvalósító képessége nő, de a veszélyforrás aspektusa is nő, mely a megmagyarázott téveszmékből és a természettudományos, technikai fejlődés rossz alkalmazásából ered.

Nagyon rövid kitérés a teljes tanulmány ábráira. Az ábrák vagy kapcsolódnak egy fejezethez, vagy kiegészítik azt.  Ha konkrétan említem az ábrákat Mint Pl. C/1 ábra, akkor konkrétabb, erősebb kapcsolódásról van szó. Ha csak így említem, pl. C. jelű ábrák, vagy így, pl. tudatalakító ábrák, akkor gyenge kapcsolódásról ill. kiegészítésről van szó. A kiegészítés azt jelenti, hogy az olvasó érzékelje azt, hogy a fejezetnek milyen egyéb, további összefüggései vannak.

Miért nevezem a fejeteket elméleti, ill. (gyakorlati) rendszertényezőknek? Erről később még szó lesz.

Ennek az ismeretnek, az alapvető társadalomtudományos ismeretnek, komoly gyakorlati, életszínvonalra kiható haszna van. Itt nem egy puszta elméleti ismeretről van szó. Ez nem olyan, mint a csillagászat vagy a kémia, stb., amit elég, ha a szakemberek ismernek. Ezt mindenkinek ismernie kell, ill. az ismeret és a haszon (életszínvonal-javulás) az ismerők számával is egyenesen arányos. Ez nem arról szól, hogy ez a tudomány érdekel, vagy sem. Ha nem érdekel, akkor is ismerni kell.

Ez a fejezet lényegében ezt próbálja bizonyítani.

Gondoljunk csak a jog, a törvények ismeretére (ez is társadalomtudomány), a tudatlanságból konkrét kárunk keletkezhet. Vagy milyen kárt okoz az országnak és nekünk is, ha rossz vezetést, vezetőket választunk. Ezt is megtapasztalhattuk.

Persze azt sem árt átlátni, hogy az alapvetések ismerete nélkül nem lehet az elégséges tudásszintet elérni. Mert pl., lehet úgy is villanyt szerelni, hogy az ember nem ismeri mi a váltakozó áram, mi a föld, hogy szól az OHM törvénye, stb., csak ekkor nagy valószínűséggel valami el lesz cseszve. A társadalomtudományok vonatkozásában ugyanez a helyzet.

Kitérés a kaotikus tudat témájának rendezésére, hiszen e fejezet végső soron a tudatalakításról szól.

Előzetes fontos megjegyzések.

Ahhoz, hogy ne vesszünk el a tudat-téma bonyolult erdejében, mindig szem előtt kell tartani az egymással összefüggő, részben keveredő, de szétválasztandó négy kategóriát.

A nem hivatalos (kaotikus) tudomány egyéni, vélemények, ajánlások kategóriája.

A nem hivatalos tudomány az egyéni véleményekből, összegzéséből adódó közösségi (általában néprétegű) vélemények, ajánlások kategóriája. (Jelenleg nincs direkt összegzés, de azért valahogy (gyengébben, zavarosabban) összegződik, és valahogy érvényesül a nép (a többség) véleménye. A jövőben, a közvetlen demokráciában lesz direkt összegzés és érvényesítés.)

A hivatalos (elfogadott, oktatott tudományok, közszolgálati média, részben a politikai média) tudományból jövő vélemények, ajánlások kategóriája. Sőt ez már keretek között lehet intézkedés, törvény is, amely elsősorban az oktatásra, tájékoztatásra, tudományra vonatkozik.

A vezetés (a jövőben a tudományos vezetés) köréből jövő vélemények, ajánlások, sőt ezek már részben intézkedések, törvények.

Ez a tanulmány nem más, mint a nem hivatalos tudomány egyéni vélemények, ajánlások kategóriájából egy ajánlathalmaz.

A társadalommal kapcsolatos vélemények (világnézetek, eszmék, stb.) célja, értelme nem más, mint a négy kategória szereplői az egyének és a közösség jobb élete miatt javaslatokat tesznek egymás felé. És persze saját kategóriájukon belül is tesznek javaslatokat.

Mind a négy kategória egyénekből áll. De állhatnak az egyének mellett valóságos eszmei közösségek is, amelyek, szintén egyénekből állnak, de ez valamivel több, mint az egyének halmaza. Viszont kétségkívül nehéz meghatározni, hogy mi nevezhető valóságos eszmei közösségnek.

A C/0/A ábrán ez is szerepel, igaz kissé bonyolultabban, és beágyazva a gondolkodás problémakörébe.

E tanulmányban vannak olyan fejezetek, melyeket nemcsak az olvasók, az emberek, hanem a hivatalos tudomány és vezetés figyelmébe is ajánlok. És vannak olyan fejezetek, melyeket elsősorban az emberek, nagyképűen szólva, a nép figyelmébe ajánlok. A következő néhány fejezet ezek közé tartozik. Én magam egyébként büszkén vállalom, hogy a nép tagja vagyok, és az sem tör le, hogy véleményem, az egyéni, a kaotikus tudomány kategóriájába tartozik.

A másik megjegyzés. 

Aki nem akar átvert kiszolgáló, kiszolgáltatott, kizsákmányolt lenni (és egyébként átverő, kihasználó sem akar lenni), annak bizonyos szintű, objektív társadalmi, rendszertani, ismeretekkel kell rendelkezni. Ezt pedig az érdeklődésen és sokirányú tájékozódáson kívül csak úgy tudja megszerezni, ha kétkedéssel, önálló kritikával szemléli az elé táruló ismereteket. Többek között, a fenti megállapítást is ajánlatos így szemlélnie.

A tudat hatalmas, bonyolult, kaotikus témáját több ábrában, fejezetben is megpróbáltam átláthatóvá tenni, azaz rendszerezni. Ezek a C. jelű ábrák, de ezek közül is kiemelném a C/20-as ábrát. Ugyanakkor elismerem, hogy a tudatról szóló fejezetekben én általában nem tartom magam, az ábrán levő rendszerhez. Egyszerre, ill. keverve tárgyalom az egyéni tudatot és közös tudatot. Egyszerre ill. keverve tárgyalom a tudat működésének, és az adott gondolatok helyességének elemzését. Egyszerre és keverve tárgyalom a tudat szerkezetét és időbeli alakulását.  Csapongok a közös tudat rétegei között, és még sorolhatnám. Ráadásul a tudathoz kapcsolódó fejezetek, gondolatsorok e tanulmány különböző részeiben jelennek meg. Ennek ellenére szerintem minden tudatról szóló, (elsősorban a tudatról szóló fejezetet) fejezetet be lehet valahogy illeszteni a C/20 ábrába.

Szándékom szerint e tanulmány ad egy bizonyos szintű objektív társadalmi, rendszertani ismereteket. Talán két dolog bizonyíthatja ezt, persze nem teljesen, csak részben.  Az egyik az, hogy én mindent kritizálok, vagyis nem csatlakozom semmilyen eszmei, politikai irányzathoz. A másik hogy a helyzetem mivel középen van, átlagos (nem vagyok szegény, de gazdag sem vagyok hatalmi pozícióm, sincs), nem determinál. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ez a tanulmány objektív, a magam részéről csak azt tanácsolhatom, hogy kétkedéssel, önálló kritikával olvassák e tanulmányt.

Egy kis elmélkedés a fiatalok politizálásáról, és magamról.

Életkori sajátosság hogy a fiatalokat kevésbé és másként érdekli a politika (társadalmi problémák, közügyek), mint az idősebbeket. Legalábbis engem és a barátaimat és a környezetemben levő fiatalokat kevésbé és másként érdekelt a politika. Ez is egy olyan dolog, amit csak idősödve lát meg az ember, mert szükségszerűen ekkor lesz összehasonlítási alapja. És mellesleg a szexuális életével, a párkapcsolatával is kevesebbet van elfoglalva.

Nem tagadom, azt szeretném, hogy minél többen politizáljanak (érdeklődjenek a közügyek iránt), minél többeket érdekeljen a társadalomtudomány. Van ebben egy kis önzőség, mert akkor e tanulmányt is többen olvassák. De e tanulmánytól függetlenül is kijelenthető: nem sok értelme van a társadalomtudománynak, és még színvonalas politizálásnak sem, ha az egy szűk kör tudománya marad. Persze a kizsákmányolás lehetősége is nő.  A tanulmány első fejezetei arról szólnak, hogy az idetévedőket szeretném meggyőzni, arról hogy a társadalomtudomány, a nívós politizálás (közügyekkel való foglalatosság) egy létszükségleti tudás, a leghasznosabb tudás, és egyébként érdekes tevékenység is.

Arról nem is szólva, hogy az önérdek nélküli politizálás (közügyekkel való foglalkozás), mint egyfajta másokkal való foglalkozás, önzetlenség, pozitív elbírálásban részesül a másvilágon, amennyiben van másvilági megítélés.

Fiatalabb koromban az ilyen könyveket én is eleve visszalöktem a polcra, nem érdekelt. Természetes hogy egy fiatalember elsősorban magát akarja felépíteni. Később pedig családját akar felépíteni, csak ezután fordul a figyelme jelentősen, elsődlegesen a társadalom felé. Talán genetikusan így vagyunk kódolva. Gúnyosan azt is mondhatnám, hogy az ember miután már saját magával, és családjával nem tud mit kezdeni, elkezd érdeklődni a társadalom iránt. Csakhogy amikor ezt megteszi, ráébred, legalábbis az értelmes ember ráébred: hiba volt ezt ilyen későn kezdeni.

Persze itt is, mint általában, általánosítok, átlagolok, az egyének közötti különbségek igen nagyok. A társadalmi közeg a fiatal számára csak egy másodlagos környezet, amelyben fel kell építeni magát és később a családját. Ezen még az sem változtat lényegében, ha a fiatal netán társadalomtudományos oktatásban vesz részt.

A fiatal számára ezek a fő kérdések:

Milyen legyek, milyen tulajdonságaimat erősítsem? Hogyan viselkedjem általában? Milyen legyen a stílusom? Adott időben, közösségben hogyan viselkedjem? Milyen vagyok én eredetileg? Szerény legyek, vagy magabiztos? De az nem nagyképűség? Vagy mégis vagány legyek? Milyen legyek idősebb koromban? Mivel foglalkozzam, milyen legyen az életem? És még hosszan sorolhatnám azon kérdéseket, amelyek az önmagunk meghatározásáról, kialakításáról szólnak. Természetes, hogy a fiatalokat e kérdések érdeklik, ezekre szeretnének választ kapni. Minden olyan dolog iránt érdeklődnek, amelyek e kérdésekre adhatnak választ. Kétségtelen, hogy e gondolkodás, önző gondolkodás, amely bizonyos határig természetes, tehát mégsem önző. Kétségtelen, hogy e kérdésekre a politika, a társadalomtudomány nem ad közvetlen válaszokat.

Egyébként a fiatalok is inkább kisközösségben gondolkodnak, mintsem nagy-társadalomban. És inkább korosztályokban gondolkodnak mintsem társadalomban, nemzetben, rendszerben. Egyébként a fiatalok erősebbek, tettrekészebbek, kalandvágyóbbak, mint az idősebbek. Az is természetes, hogy nemcsak az elméleti tanulás időszakában vannak, hanem gyakorlati tapasztalatgyűjtést sem fejezték be. Mindez természetesen befolyásolja politizálásukat, pontosabban csökkenti a politikai érdeklődésüket.  Arról nem is beszélve, hogy egy fiatal minden harmadik gondolata a szexualitás körül forog. A férfiaknak inkább a közvetlen szexualitás körül, a nőknek inkább a szexualitással kapcsolatos párkapcsolat körül forognak a gondolataik. Mindezek miatt a fiatalok számára kissé érdektelen, kissé unalmas a politika, és a társadalomtudomány.

Később pedig a család, az egzisztencia kerül előtérbe ill., ez zárkózik fel az önmegvalósítás mellé. A társadalom még mindig a háttérbe szorul.

Természetes tehát, hogy a fiatalokat kevésbé érdekli a politika, a társadalomtudomány, csak ennek aránya nagyon nem mindegy.  Egy diktatórikus vagy éppen individualista társadalomban ez az érdektelenség már eltorzult érdektelenséghez vezet. Az individualista társadalomban a fiatalokat és általában az embereket nem érdekli, hogy mi zajlik a társdalomban, mi zajlik a világban, nem lépnek ki saját kis életük, korlátaik mögül és ezzel hatalmas károkat okoznak elsősorban saját maguknak.   Ezzel mintegy felkínálják magukat: itt vagyok, rángathattok, mint egy bábút, kizsákmányolhattok, átverhettek, azt tesztek, amit akartok, engem ez az egész nem érdekel.

Persze a politizálás a társadalmi érdeklődés, csak akkor ér valamit, ha az önkéntes és saját véleményű. Saját véleményű, vagyis úgy csatlakozik mások véleményéhez, ha egyáltalán csatlakozik, hogy a véleményeket kritikai górcső alá veti, és ahhoz csatlakozik, amelyben nem talál jelentős igaztalanságot. Vagy, ha az ilyen csatlakozás lehetetlen, akkor kialakítja a saját egyéni véleményét. Persze ez nem elég: megvan az én saját véleményem és a többi nem érdekel. Ezzel megint oda lukad ki: ez az egész engem nem érdekel, azt tesztek, amit akartok.

A fiatalok másképpen politizálnak, mint az idősek. A nők másképpen politizálnak, mint a férfiak. A fő meghatározó ebben a tekintetben hogy általában a nők szabálytisztelőbbek, mint a férfiak.  A férfiak szélsőségesebbek, mint a nők. Az én feleségem, aki szerintem tipikus nő, értelmes nő, az egyéni sorsok, és a kisközösségek felől közelíti meg a társadalmat. A nők sokkal inkább közösségi emberek, mint a férfiak. Nézzük csak meg egy lakógyűlés arányát. Csakhogy a megfogható közösség, az a kisközösség. Emberekkel, csoportokkal, esetleg több ezres csoportokkal találkozunk közvetlenül.  A társadalom, a nemzet, mint közösség, közvetlenül nem tapasztalható. Tehát a nemzeti politizálás (politizálás, mint a közügyek megtárgyalása) már kevésbé érdekli a nőket. A nők mivel gyakorlatiasabbak, mint a férfiak inkább a közvetlen tapasztalásra építenek.  Ez nem jó, vagy rossz, csak más. A nő és a férfi gondolkodása e tekintetben is, talán nem véletlenül, kiegészíti egymást, ezért ne legyintsünk egymásra.

(Egyébként pedig ide is érvényes. Nem fajok, népek, vallások, stb., ill. életkorok, nemek szerint választhatók szét az emberek, hanem elsősorban értelem, intelligencia, jó és rosszindulat, önzetlenség, önzőség, stb. szerint választhatók szét. Nincs, a nemek tekintetében sincs, kollektív jó, vagy rossz, csak egyéni jó, vagy rossz van. Ráadásul szerintem nem is az egyéneket kell dicsérni, elítélni, hanem a tulajdonságokat, elveket, felfogásokat, viselkedéseket, kell dicsérni, kritizálni, elítélni és az egyént, csoportot, mint ezek hordozóját lehet megítélni. Így az ítélet mégis kollektív lesz, csak másképpen. Nem azt mondom, hogy nők buták a férfiak, önzők, a szlovákok magyarutálók, a magyarok hatalomvágyók. Hanem azt mondom, elítélem a butaságot, az önzőséget, magyarutálatot, a rasszizmust, a hatalomvágyat, stb., és ezzel elítélem azon egyéneket, csoportokat, amelyek buták, önzők, magyarutálók, rasszisták, hatalomvágyók, stb..)  

A rendszerrel, a nemzettel, a nagy-társadalommal, mint fogalommal, és mint valósággal pl. az én feleségem, nem tud mit kezdeni. (A nő gondolkodásában nem térkép van, hanem utak sokasága. Ugyanakkor sokkal figyelmesebbek a részletek tekintetében.)  A nők inkább emberekben gondolkodnak, mintsem rendszerekben.  Mindezekből és még sok másból következik, hogy a nők általában, átlagosan másképpen politizálnak. Ezt a témát máshol folytatom.

Nem tudom, hogy megfigyelte e, a kedves olvasó, hogy a Kádár-rendszert elítélők között nagyobb arányban vannak az olyan fiatalok, akiknek szinte nincs is közvetlen tapasztalatuk arról a rendszerről, amelyet leszólnak.

Idevágó felmérés az is, hogy a szlovák fiatalok, akik Szlovákiában leginkább utálják magyarokat, ráadásul azon területeken élő fiatalokról van szó, amely területeken alig él magyar. Én ki merem jelenteni: minél inkább ismerünk valamit, annál árnyaltabb lesz a véleményünk.

De visszatérnék a múlt rendszert lebecsmérlő fiatalokhoz, és most eltekintek, attól, hogy már 20 év is eltelt a rendszerváltás óta és elsősorban a jövő felé kellene fordulni, azért is, mert jelenleg hatalmas pácban vagyunk. És attól is eltekintek, hogy egy bizonyos erkölcsi érzék kell ahhoz, hogyha valaki nagy pácban van, akkor mérsékelten ítél el, szól le másokat. Az erkölcsi érzékkel rendelkező, azért megkérdezi magától: van e erkölcsi alapom másokat elítélni, másokat leszólni?

Nekem ezekről a Kádár-rendszert lebecsmérlő fiatalokról azok a kiszisták, szájtépő fiatalok jutnak eszembe, akik a Kádár-rendszerben birálták a Horthy- rendszert, vagy éppen a gaz imperializmust. Nekem a gaz imperializmus emlegetése ugyanaz a kategória, mint a kommunista diktatúra emlegetése. Sőt én ki merem jelenteni, a jelenlegi lebecsmérlők nagyobb része amennyiben a Kádár-rendszerben élne, akkor olyan kiszista lenne, amely a Horthy-rendszert, ill. a gaz kapitalizmust becsmérelné. Oda akarok kilukadni, hogy változnak a rendszerek, változnak a körülmények, de a közösségi (szociális) jellemtípusok nem nagyon változnak. Egyszerűbben, az emberek lényegi felfogása, beállítódása, nem nagyon változik, csak más környezetben jelenik meg. Tulajdonképpen ezzel kellene a társadalompszichológiának foglalkozni. A magam részéről a Kádár-rendszert is kritizáltam (a múlt rendszer akkor sem érdekelt különösebben) és a jelen rendszert is kritizálom. A múlt pedig engem történelmi távlatokban érdekel. Én az egész történelmet tekintem egy olyan hatalmas adatbázisnak, amelyből felépíthetjük a jelen gondolkodásunk és a jövő alakítását. A másik adatbázis a saját kis gondolkodásunk. Döntse el a kedves olvasó azt, hogy az én magatartásom, ténykedésem az erkölcsösebb, és fejlődéssegítőbb, mint a múlt rendszert lebecsmérlők ténykedése. És még hozzáteszem, a múlt rendszerben sem voltam pozícióban, akkor sem érvényesültem, és most sem. Itt azért azt is látni kell, hogy a rejtett háttérben a benyaló-jellemről, finomabban szólva karrierizmusról van szó. Arról van szó, hogy vannak emberek, fiatalok és idősek, akik a környezetet, legyen az bármilyen is, egyféle egyéni érvényesülési porondnak nézik, és jó érzékük van ahhoz, hogy tudják, érvényesülésükhöz mit kell, mondani, mit kell tenni. Én és remélem sok más ember nem így nézi a világot, sőt ezzel ellentétesen. Nevezhetem magamat és a hozzám hasonlókat: anti-karrierista típusnak. Itt megjelenik a két alapvető szociális embertípus.

Egyébként a Kádár-rendszerben, amit én általában brezsnyevi szocializmusnak nevezek, volt egy ilyen propagált fogalom: szocialista embertípus. Az a rendszer valószínűleg e fogalom alatt a szocializmust elfogadó, tehát lényegileg a karrierista embertípusra gondolt. De ez a karrierista típus persze egyidős az emberi történelemmel, minden rendszerben volt, van, és lesz. Az alapkérdés mégis oda fordul: hogy a jövő rendszere mit kezd ezzel a karrierista típussal?

Elárulom a kedves olvasónak, hogy 20-30-40-50 év múlva (szerencsés esetben) éppolyan borzalommal, vegyes lenézéssel, kimosolygással fognak jelen éveinkre gondolni, mint ahogy mi gondolunk a korábbi időkre, pl. sztálinizmusra. Vagy ahogy a korábbi években pl. szocializmusban a még korábbi évekre pl. a Horthy korra gondoltak. Borzalommal, vegyes lenézéssel fognak (fogunk) gondolni a jelen hihetetlen bizonytalanságára, a kifinomult mégis egyértelmű manipulációra. Arra hogy a szabadság ünnepén október 23.-án, vagy verték az embereket, vagy egy rendőrökkel, kordonokkal teli, de kihalt utcákon „folyt az ünneplés”. És elárulom éppen azok fognak a legjobban borzongani, akik ezt most nem teszik, vagy éppen azok, akik a borzalmak okozói. Úgy látszik, mindig megmarad a két tábor. A kisebbség, aki az igazi jelenben él, azzal foglakozik, és a többség, aki az elferdített múlt árnyékában él – „most már sokkal jobb” - jelszóval az ajkán.

Sokféle szociális-típus van, azt gondolom, hogy még a közkatona-típusú állampolgárokat meg kell említeni. Másképpen: középszolga-típusú állampolgárok.  A közkatonának keveset kell gondolkodni, és nem kell dönteni. Ráadásul, úgy érezheti, hogy főnöki pozícióban van, néha parancsolhat, erőszakoskodhat, de mindenképpen, mint hatalom képviselője, kvázi hatalommal rendelkezik, az átlagember felett áll. Legalábbis úgy érezheti. Sok ember, talán lakosság 10-20%-ának tetszenek ezek a dolgok, ők a közkatona-típusúak. Nem szeret dönteni, talán nem is tud, nem túl okos, de szereti, ha fontosnak tartják, ha átmenetileg is, de kvázi főnők lehet. Ugyanakkor szeret szolgálni, van benne alázatosság, és tekintélyelv. Azért nem karrierista, mert nem feltétlen akar a ranglétrán feljebb mászni, a közkatona állapot nagyjából kielégíti.   Persze ezen emberek csak töredékéből lesz katona, rendőr. A jó katonaságban, rendőrségben viszonylag kevesebb az erősen közkatona-típusú, mint a rosszban. A közkatona–típusú jellemzően a kis-vezető beosztásig viszi. (Ezért a „közkatona” elnevezés nem egészen pontos.) Még akár középvezető is lehet, néha még elitvezető is, de ott is úgy viselkedik, mint a főszolga. A közkatona-típusú ember nem politizál igazán, természetesen a demokráciát sem szereti, talán nem is érti ezeket. Mondjuk úgy, hogy a rossz vezetők jelentősrészt a közkatona-típusúaknak köszönhetik, hogy fennmaradnak. Van, aki dicséri ezt a típust, mondván, hogy ilyen is kell, én nem osztom ezt a véleményt. A gondolkodó, változtató, kritizáló is lehet fegyelmezett, hűséges, amíg a főnöke kiérdemli. A rossz főnökhöz való hűség pedig rossz, árt a népnek. Ugyanakkor a közkatona-típusú mindig az aktuális főnökhöz hűséges, a leváltott főnöknek ő fordít először hátat, tehát mégsem hűséges.  A közkatona-típusú nem bánná, sőt örülne ha katona-társadalom alakulna ki, ami nem biztos hogy erős diktatúra, de az biztos, hogy nem demokrácia. De magáról katonatársdalomról ill. ahhoz hasonló hangyatársadalomról is érdemes elgondolkodni. A „közkatonaság” kijelöl egy életmodellt és egy (hiányos) világnézetet is. Persze ez minden alapvető szociális-típusról elmondható.

Kérdés hogy jövő jóval demokratikusabb rendszerében mi lesz karrierista-típusú és közkatona-típusú emberekkel? És még lehetne sorolni néhány típust, aki nem túl alkalmas a közvetlen demokráciára. Maradjuk abban, hogy azért az emberek legalább 70%-a alkalmas a közvetlen demokráciára, legalábbis oktatással, tájékoztatással és magával a közvetlen demokráciával, alkalmassá tehető.

Szerintem a tanulmány elejére kívánkozó ismétlés.

A másik világnézet, életmodell kedvesen, reálisan.

Kétségtelenül az emberi lelkekben (és kívül is) van egy másik életmodell is, világnézet is, amelynek a kulcsszavai nem ezek: közösség, önzetlenség, fejlődés, igazságosság, kritika, hosszabb távú tervezés, stb.. Hanem ezek: mindenki találja meg a maga helyét, tehát: keresés, beilleszkedés. Törődj bele helyzetedbe, és abból hozd ki a legjobbat. Nem kell állandóan morogni, idegeskedni, kritizálni, illetve magunkkal is kell foglalkozni, magunkat is kell szeretni, mert ha mindenki állandóan morog, idegeskedik, kritizál, illetve magával nem foglalkozik, magát és másokat nyüstöli, akkor senki sem lesz boldog. Akkor hiába vannak ezek a szavak (közösség, fejlődés, igazságosság, kritika, stb.) ezek a szavak elérhetetlen ideák, üres frázisok maradnak. Vagyis a kulcsszavak: alkalmazkodás, kompromisszum, kedvesség. Egyébként pedig jobb, ha beletörődve sorsunkba abból próbáljuk meg kihozni a legjobbat, és ez belülről is eredhet, vagyis nem kell hozzá jólét és közösség. Másfelől van, aki kiszolgálóként és szegényként, és nyugis életben érzi jól magát, és van, aki gazdagként, törtetőként, és vezetőként érzi jól magát. Mindenki érezze jól magát és akkor az egyéni boldogságokból meg lesz a közösségi boldogság. Tehát az igazságosság, és a demokrácia nem is annyira fontos.

És a percet, órát kell megszépíteni, hiszen, ha minden perc, óra viszonylag szép lesz, jó lesz akkor minden élet szép és jó lesz.

Az adott perc, óra megszépítése, akár úgy hogy becsukjuk a szemünk, akár úgy, hogy hazudunk, akár úgy hogy csak magunkkal foglalkozunk. Mindenki tegyen így és akkor mindenki boldog lesz. Vagyis a további kulcsszavak: helytalálás, rövid távú  megoldások, illúzió, és esetenkénti önzőség.

Azt látni lehet, hogy a fenti világnézet (alkalmazkodás, helykeresés, kompromisszum, kedvesség, rövid távú megoldások, a perc, óra megszépítése, illúzió, esetenkénti önzőség, stb.) akár lehet jóindulatú is. Mindenképpen olyan szelídnek, ártalmatlannak tűnik. És az is kétségtelen, hogy van benne némi logika is. (Kérdés, hogy ez átlépi e, az igazság, határát?) És az is kiderül, hogy ennek ellenére, pont az ellenkezője az általam hirdetett világnézetnek. Pont ezek azok a kulcsszavak (rövid táv, esetenkénti önzőség, stb.) amiket én a rossz kezdetének, jelképeinek tartok. Ezek ellen hadakozok ebben a tanulmányban. Sőt én azt állítom, hogy még a középút (egy kis hosszú táv, egy kis rövid táv, egy kis közösség, egy kis önzőség,  egy kis igazság, kritika, igazságosság, egy kis hazugság, stb.)  is rossz út.

E tanulmány közvetve vagy közvetlen a másik világnézet cáfolata, és e világnézet (közösség, önzetlenség, fejlődés, igazságosság, hosszú táv, kritika, stb.) bizonyítása. Mégis én magam is kevésnek érzem ezeket, az érveléseket. Mi az, mit mégis ezen felül itt el lehet mondani. Talán ezt a példázatot, tipikus történetet.

Mari néni és Pista bácsi, agy tanyán éltek kedvesen, szelíden. Nem volt folyóvíz, távolabbról hozták vizet, villany sem volt, de mégis kialakítottak egy olyan életrendet, munkarendet (volt kert, voltak tyúkok, volt kettő, három malac is mindig, voltak méhek, stb.) amelyben jól érzeték magukat, amit megszoktak. Gyakran üldögéltek a kerti part alatt csodálták a természetet, vagy éppen keresztrejtvényt fejtegettek, olvasgattak. Olvasgatás közben képzeletük elment egy másik világba. Szendergő álmaik is szépek voltak. Nem veszekedtek, vitatkoztak, mert vagy elnézték a másik bolondságait, vagy egy kicsit lódítottak dicsérték egymást akkor is, ha nem kellett volna.  Vagy ha már idegeskedtek, elmentek sétálni egy nagyot, és megnyugodva értek haza. Nem érdekelte őket a politika a közösség, a közügyek, nem idegeskedtek az ilyes dolgokon. Más emberek sem nagyon érdekelték őket, mi jól megvagyunk – mondogatták. 

(A példa nem egészen általános, mert Mari néninek és Pista bácsinak nem volt hatalma vagyona, közvetlenül nem befolyásolták senki más életet. Élhet e, a példa szerint egy olyan ember  aki (pozícióval, pénzzel, stb.) jelentősen befolyásolja más emberek életét, lehetnek azok akár saját gyerekei? Volt egy másik (tipikus) család, hasonló körülményekkel (nyugis, elzárt élet), csak három gyerekkel. Az egyik gyerek olyan boldog lett, mint a szülei. A másik kislány, nagylány korában elment a fővárosba kurválkodni. A harmadik kisfiú, felnőve szintén a városba kötött ki, mint drogos, tengő-lengő ember. E két gyereknek nem lett boldog élete. Igen, mert viszonylag tanulatlanok voltak, és ebből fakadóan predesztinált volt sorsuk. Mert nem minden egyéniség boldog ebben a nyugis életben. És mert a társadalom azért megy maga útján, van város, vannak drogok, stb..  Több, vagy kevesebb a város, a drog, stb., de azért van. Ha pedig valaki pozícióban van, akkor az is baj, ha nem dönt, és az is baj, ha rosszul dönt. Tehát sokan nem élhetnek úgy, mint Mari néni, és Pista bácsi. Sokan viszont lényegileg élhetnek úgy, mint Mari néni és Pista bácsi.)

Tehát ott hagytam abba, hogy Mari néni és Pista bácsi élte maga szegényes, ámde boldog életét. Egyszer azonban (nem véletlenül, mert idősödve az ember valószínűleg megbetegszik) Pista bácsin (63 éves korában) súlyos betegség uralkodott el. (Ha Mari néni és Pista bácsi csendesen békésen, vagy gyorsan meghal, akkor ez a történet akár boldog véggel is végződhet, akkor más a konklúzió. Csak sajnos a csendes, vagy gyors halál ritka.)

Szóval Pista bácsinak nagy fájdalmai voltak, és azok egyre növekedtek. Állapota közérzete, boldogsága pedig egyre romlott. Elment az orvoshoz, aki végül is beutalta a korházba. A korház azonban várólistára tette, mert az egészségügy rosszul volt megszervezve, mert kevés pénz jutott az állami egészségügyre. És mert Pista bácsinak nem volt pénze, protekciója, és mert egy kedves halk szavú, jogot nem ismerő bácsika volt. Pista bácsi állapota romlott és már olyan stádiumba került, hogy csak az életét és ezzel szenvedéseit tudták meghosszabbítani. Pista bácsi még három évet élt, de az idő alatt annyit szenvedett, oly boldogtalan volt, hogy az negatív irányban akkora volt, mint egész élete boldogságsága. Közben Mari néni, Pista bácsi sorsa miatt is egyre szomorúbb lett, ő is boldogtalan lett, és Pista bácsi halála után, három évvel Mari néni egy éves betegség és szenvedés után meghalt. Szegény Mari néni nem három évet, hanem hatot szenvedet. Ötöt Pista bácsi sorsa, halála miatt egy plusz évet, saját betegsége miatt.

A tipikus történet tükrében vessük össze a két világnézetet. Közösség, önzetlenség, fejlődés, hosszú távú megoldások, kritika, demokrácia, és tegyük hozzá, morgás, idegeskedés, aggódás. Vagy: alkalmazkodás, helytalálás, kompromisszum, kedvesség, rövid távú megoldások, a perc, óra megszépítése, illúzió, esetenkénti önzőség, és tegyük hozzá, mellékes a közösség, az igazságosság, a demokrácia. (Ez utóbbi életmodell, világnézet jellemezte Mari néni és Pista bácsi életét.) A történet arról szól, hogy az első világnézet, életmodell minden negatívumával együtt általában, jellemzően jobb, mint a második, minden pozitívimával együtt. Látszólag ártalmatlan, logikus, és megoldó, a második világnézet, életmodell, de még a jobbik esetben is, amikor nincs közvetlen kizsákmányolás, másnak ártás, rossz döntés, akkor is általában, jellemzően a viszályára fordul.

 Még egyet azonban meg kell állapítani. Valahogy ezt a jó világnézetet, életmodellt (közösség, önzetlenség, fejlődés, hosszú távú megoldások, kritika, demokrácia, és tegyük hozzá, morgás, idegeskedés, aggódás) úgy kellene művelni, hogy azért a boldogság megmaradjon. Mert az is igaz, hogyha akár a jó célok érdekében állandóan nyüstölik az emberek a másikat és saját magukat, akkor a jó cél csak üres frázis, ürügy marad, az egyéni és közboldogság nem jön el, sőt közboldogtalanság lesz. Tehát még a jó cél sem szentesítheti az eltúlzott rossz eszközt. Meg kell maradni némi boldogságnak. De a másik gondolat is igaz: akkor elsősorban nyüstöljük a rendszert, az nem fáj senkinek. Pontosabban egyes, általában kiváltságos csoportoknak fáj, de ez egy kisebbség. Viszont, ha egyenletes fokozatos rendszerváltás lenne, akkor még ezek csoportok is szűkülnének.

Önmagában a fenti példázat nem bizonyítja hogy érdemes tisztességesnek, igazságosnak, önzetlennek lenni.

Ezért egy másik ismétlés.

Nagyon egyszerűen: miért érdemes tisztességesnek (igazságosnak, önzetlennek, stb.) lenni?

Sok helyen, sok módón foglalkozom a kérdés megválaszolásával. Mert látszólag banális ügy, de mégis meghatározza az életet, a rendszert. Nem az egy eset, hanem az, hogy minden eset növeli a tisztességtelenség átlagát. Viszonylag egyszerű dologról van szó, de valójában mégsem annyira egyszerű. X ember becsapja (vagy meglopja) Y embert, mondjuk 200 Ft-tal. X ember jól jár, Y ember károsul. Látszólag egyszerű a dolog. Azonban van egy viszonylag egyszerű cáfolat. Felsorolok három érvet, (tízet is felsorolhatnék) amiből az következik, hogy X ember e becsapás következtében is, egy idő után hasonlóan károsul, mint Y ember. Vagyis ha a tisztességtelenség az általános, (az átlagos tisztességtelenség akkor népréteg tekintetében átlagosan csak károsuló van.

Ha általános a becsapás, akkor nagy valószínűséggel, idővel Y embert is becsapja meglopja valaki. Az is mondható, hogy tisztességtelenség körbe forog, ezért a döntő többségre rákerül a sor, előbb-utóbb károsuló lesz, Y csaló is az lesz.  Ez azonban csak azt jelenti, hogy a többség egálba kerül. A következő érv azonban azt bizonyítja, hogy ennél rosszabb helyzet alakul ki, a döntő többség nem egálba kerül, hanem károsul. Ugyanis a tisztességtelen nemzetgazdaság sok okból gyengébben működik, kevesebbet termel, mint a tisztességes gazdaság. És a nemzetgazdaságnak minden ember a tagja, ez a gyengébb működés mindenkit károsít, Y csalót is. (A nemzettársak és más közösségek is egy csapatba fociznak, egy bárkában eveznek.) Miért is működik a tisztességtelen nemzetgazdaság gyengébben? Ezzel is sok helyen foglalkozom, itt csak két érvet említek. A tisztességtelenség kitalálása, végrehajtása, de főleg a tisztességtelenség kivédése, rengeteg „munkát, energiát”, időt emészt fel, amely „munka, energia”, idő miatt kevesebb munka, energia, idő marad a valóban hasznos munkára. A tisztességtelen gazdaságban nem a hasznos munka lesz a fontos, ezért azt, az emberek elhanyagolják, így kevesebb hasznos munka folyik.

A harmadik érv így szól: a valószínűleg, vagy lehetségesen (nem kizárható) létező másvilági ítélkezés, a másnak ártót, a csalót, a tolvajt negatívan ítéli meg a másvilági léte rosszabb kellemetlenebb lesz, mintha tisztességes maradt volna.

Tehát a cáfolat is (miért nem jár jól Y csaló hosszabb távon jól) is egyszerű.

De itt jön az újabb csavar, mégsem egyszerű, mert belép, a problémakörbe, a rendszer, a rétegek, a külföld problémája. Ezt a gondolatsort innen folytatom, de előtte, felsorolom a tisztességtelenség alapvető kategóriáit.

Folytatom a bevezető elmélkedést.

Egyfelől megállapítottam hogy nem érdemes tisztességtelennek lenni, mert szinte mindenki ráfrag, a csaló, a tolvaj is általában károsul.

Másrészt megállapítottam, hogy a tisztességtelenség a rendszerből adódik, és egyes szűk rétegek, mégis hasznosulók lesznek, annak ellenére, hogy a többség, a nép (átlagosak és szegények) károsul.  A rendszerből ered a következő tisztességtelenségek nagysága. A korrupció, a tisztességtelen árak, a vezetés aránytalan jövedelme, az aránytalan, spekulációs pénzpiaci jövedelmek, és részben az üzleti trükkök, ezek olyan tényezők, amelyeket a jelen rendszer nem szabályoz kellő szigorral, más módón (pl. oktatással) sem lép fel ellenük. Vagyis ezek a jelen rendszerben legális, megengedett, sőt propagált tisztességtelenségek. Ráadásul összegszerűen a legnagyobb tisztességtelenségek. Ebből látszólag az következik, hogy mégsem érdemes tisztességesnek lenni, mert hiába tisztességes a többség, mégsem fog jobban élni, mert egy szűk réteg akkor is elviszi tisztességből eredő hasznot. Hibás viszont ez a következtetés, hogy akkor mégis jó, vagy legalábbis nem számít a tisztességtelenség.

Az is mondható, azzal hogy a nép tagjai egymást is átverik, károsítják, még egy lapáttal rátesznek a rendszerből adódó tisztességtelenségre, így az összes tisztességtelenség megduplázódik, és ennek megduplázódott összes tisztességtelenségnek ők lesznek a károsultjai. 

A helyes konklúzió a következő: a nép, a többség, az átlagos jövedelműek, a szegények, akkor járnak a legjobban, ha tisztességesek maradnak, ez azonban nem elég, törekedniük kell arra, hogy a rendszer (elvek, módszerek, törvények, stb. által) is tisztességessé váljon.

Mari néni és Pista bácsi nem volt tisztességtelen, sőt úgy tűnik ők azok a tisztességes kisemberek, akik a tisztességtelen rendszer szenvedői. Mari néni és Pista bácsi nem volt tisztességtelen, de nem is volt tisztességes, amennyiben tisztesség feltétele bizonyos szintű önzetlenség, közösségért való tevékenység, igazságosságra való törekvés. Mari néni és Pista bácsi azok az átlagos emberek, akik nem ismerik fel, hogy a tisztességesség több mint másnak nem ártani, és ezzel a tudáshiánnyal, ők lesznek a tisztességtelen rendszer vesztesei. Tehát önhibájukból adódik a sanyarú sorsuk.

Sok helyre szóló ismétlés.

A politikai, gazdasági vezetés (beleértve nagytőkét) vezetés minden hibájának, rossz koncepciójának, a következménye, végül is a becsületes dolgozó réteg azok családja (akik jellemzően az alacsony és átlagos jövedelműek) szélesen értelmezett életszínvonal-csökkenése. Mivel végső soron csak két réteg van a becsületes dolgozó réteg, és az érdemtelenül hasznosuló, és mivel az utóbbi a neve szerint sem lehet porul járó, így marad a becsületes dolgozó réteg, mint károsuló.

Mégis hibás az a következtetés, hogy akkor nem érdemes becsületesen dolgozni, mert ha kialakul egy tisztességtelenségi verseny, akkor is a viszonylag becsületesek lesznek a nagyobb károsulók, csak akkor mindenki fokozottan károsul. Pl. az érdemtelenül hasznosulók egy fokkal, károsulnak, a viszonylag becsületesek (akik a természetüknél és hitüknél fogva nem tudják teljesen levetkőzni az önzetlenségüket, becsületességüket) három fokkal károsodnak.  Érdemes becsületesen dolgozni, de csak úgy érdemes igazán, ha közben a becsületes dolgozó egy jobb, igazságosabb rendszerért is küzd, tesz.

A becsületes munka, a becsületes tevékenység természetesen lehet szellemi munka is, de nem lehet a rossz rendszert direkt szolgáló munka. Természetesen, a magas jövedelmű, jól élő is lehet becsületes dolgozó (de ő is kevesebbet kap, mint amennyit ad) csak ez a múlt és jelen társadalmában nem jellemző. 

Tehát a normális, értelmes átlag ember (aki becsületes is) a saját valamint gyerekei, unokái érdekében és nemzet érdekében benyeli az érdemtelen károsulást, de közben fennmarad a reménye, mert tesz azért, hogy ez az érdemtelen károsulása csökken, ez az, amit ésszerűen tehet.

A jobb, igazságosabb rendszeren gondolkodni, mert ez a tevés első lépcsője, (ha nincs jó elképzelés, akkor a tevés is hibás). Tehát a normális, becsületes embernek ésszerűségből, saját maga és családja érdekében is szükséges a jobb rendszeren gondolkodni ami már politizálás.

Kétségtelenül dilemma, hogy van e olyan pont, és hol van az pont, amikor a becsületes ember ésszerűen azt mondja: ez már annyira igazságtalan rossz helyzet, hogy többet nem dolgozom becsületesen, csak a jobb, igazságosabb rendszerért küzdök. 

Miért hasznosak mindenki számára a gazdasági, társadalmi ismeretek?

Nekem erről, elsőnek ez mondás ugrik be: nem kell ahhoz suszternek lenni, hogy megmondjuk, hol szorít a cipő. De mindjárt kiegészíteném ezzel: ahhoz is egy kicsit szakembernek kell lenni, hogy jó minőségű cipőt vásároljunk. Ahhoz is egy kicsit szakembernek kell lenni, hogy értéklejük a cipész munkáját, ha más szempontból nem is, de legalább az ár szempontjából.

Elég e a kritika? És mi van, ha a kritizált azt mondja: rendben van, nem tökéletes, de nincs ennél jobb. Ezek a kérdések is felmerülnek.

Fel kell tenni a következő kérdéseket is: a jelenlegi gazdasági-társadalmi rendszer minden kritika nélkül önmagától mindig a lehető legjobb minőséget biztosítja? A jelenlegi gazdasági-társadalmi rendszer minden útmutatás, beleszólás nélkül arra törekszik, hogy nekünk adható minőséget folytonosan javítsa, és képes ezt javítani? Elég, ha a problémákat csak felvetjük, nem kell azokra valamilyen választ adni?

Nem politizálok, a politizáláshoz nem szükséges tudás, stb., felfogások.

(A politizálás: a közügyekről, a társadalmi berendezkedésekről, szabályokról, a társadalmi jelenségekről, folyamatokról való elmélkedés.)

Akik azt gondolják, hogy a felületes, átgondolatlan tudásuk, elegendő, megfelelő tudás, azok általában a kevély, öntelt, törtető emberek. Ha pedig ez a törtetésük sikeres, és sajnos általában sikeres, akkor már megingathatatlanul biztosak lesznek, hogy e téren is zsenik.  A probléma azonban ennél szélesebb, a szerény jóindulatú emberek jelentős része sem tartja fontosnak a megfelelő gazdasági, társadalmi ismereteket, ezért az ő tudásuk is felületes lesz. Sőt egy jelentős részük még azt sem tudja mi az a megfelelő gazdasági, társadalmi ismeret, a társadalomtudományos tudás. Erről elmélkedem a következőkben.

Mindenki érdeke, a megfelelő gazdasági, társadalmi ismeret, sőt hozzátenném mindenki érdeke és kötelessége.  Ez a kötelesség szó, ha társadalmi ismeretekről van szó, erősen a szocialista időkre emlékeztet. Én egyébként a szocializmust nem tartom jó rendszernek, de nem is tartom a rossz rendszer megtestesítőjének, a sátán birodalmának, mint ahogy azt sokan sugallják. Valójában a kép ennél sokkal árnyaltabb, differenciáltabb. Pl., aki ilyen árnyalatlanul gondolkodik, az egy jel arra, hogy az ő gazdasági társadalmi ismeretei nem megfelelőek, vagyis felületesek.

Mindenki kötelessége, de az a kérdés: milyen tudásról beszélek én és milyen tudásról beszéltek a szocializmusban?

Én az önállóan átgondolt, kritikai tudásról beszélek. A szocializmusban pedig az elfogadó, ismétlő tudásról beszéltek. Ott arról volt szó, hogy hivatalos tudást, amely túlságosan egységes volt, az áradt a tankönyvből, a médiából, kellett megfelelően ismerni szinte minden embernek.

Én tehát az önállóan átgondolt, kritikai tudásról beszélek. Kritikai, amelyik persze lehet elfogadó is, de mégis kritikai, mert egy kritikus vizsgálódás után fogadja el az eléje tárt ismereteket. Természetesen a kritikai tudás eltérő is lehet az eléje tárt ismeretektől, sőt nagy valószínűséggel akkor kellően átgondolt (nem felületes), ha némi kritikát is tartalmaz. Másfelől a kritika sem lehet átvett, hiszen akkor már elfogadó tudásról beszélhetünk. Önálló gondolkodás, ez egy nehezen definiálható dolog. Az önálló véleménynek, tudásnak az egyik eleme éppen a kritikai hozzáállás, melynek kijelentése: nem biztos, hogy mindez igaz. A másik eleme: felejtsük el az elénk tárt tudást, induljunk ki az alapokból. A harmadik eleme: a megújítási célzat. Az a cél, hogy részben más, új véleményt alakítsak ki, új tényezőket, új összefüggéseket találjak. Persze ez a megújítási cél nem lehet öncélú, mindenáron újszerű, „más akarok lenni” attitűdből eredő. Itt jön a megfelelő tudás következő tényezője: a valós, kellő mennyiségű bizonyítékok összeszedése. Itt megjegyzem: a társadalomtudomány egy furcsa tudomány. Nincsenek megdönthetetlen, közvetlen, biztosan mérhető bizonyítékok. Vannak történelmi, ill. statisztikai tendenciát igazoló bizonyítékok és vannak a logikai bizonyítékok.  Közvetett bizonyítékok azért vannak.  A lényeg az, hogy objektív tudásnak az nevezhető, amelyik bizonyítékokkal alátámasztható.

A megfelelő tudás utolsó tényezője: lehetőleg a gazdaság, a társadalom nagyobb (a területek többsége) része legyen önállóan átgondolva és legalább kétszer, de inkább többször. Mi a gazdaság, társadalom nagyobb része, milyen területekből áll ezt én nem mondhatom meg. Nagyképűen azt is mondhatnám, hogy e tanulmány tartalmazza e területek kb. 80%-át, ezért tessék kérem ezt a tanulmányt, áttanulmányozni, erről önálló kritikai tudást alkotni és akkor már rendben van a megfelelő tudás.

Valóban úgy gondolom, hogy e tanulmány áttanulmányozása, valós, bizonyítékokkal alátámasztott kritizálása, már megfelelő gazdasági társadalmi ismereteket ad, nem ezért nagyképű a kijelentés. Azért nagyképű, mert nem ez lehet az egyetlen kiinduló tudásbázis. A vizsgálódó, megismerő, ismeretgyűjtő sok módón sok helyről szedheti össze a kiinduló tudásbázist. Valóban a cím arra utal, hogy ez az a könyv, tanulmány, az, amely a megfelelő ismereteket adhatja. Igen, én ezt így gondolom, tulajdonképpen ez a célja ennek az irománynak. Szerintem, megvan benne mindaz, aminek meg kell lenni egy jó színvonalú kiinduló társadalomtudományos bázisanyagba. Vannak benne egyértelmű állítások, elvek, feladatok, amin el lehet gondolkodni, amit vitatni lehet. Arról is meg vagyok győződve, hogy gazdasági társadalmi problémák nagyobb részével foglalkozik. Ugyanakkor azt is feltételen hozzá kell tenni, hogy nem ez az egyetlen lehetséges kiinduló bázisanyag, amely lehetséges.

A lényeg az, hogy a felelős saját és mások érdekében ismereteket gyűjtő törekedjen arra, hogy gazdaság, társadalom sok területét, jelentős részét, lehetőleg nagyobb részét, önállóan átgondolja.

Összefoglalnám, hogy mit értek megfelelő gazdasági társadalmi ismeretek alatt. A gazdaság a társadalom jelentős részének, lehetőleg nagyobb részének átgondolása kétszer vagy többször, úgy hogy ez az átgondolás legyen önálló, kritikai és bizonyítékokkal alátámasztott.

Kitérés a vezetés ismereteire.

Az önálló kritikai társadalomtudományos tudás értékesebb, mint az elfogadó, ismétlő tudás, és ez mindenkire igaz, a társadalom vezetőire is. Kérdés azonban hogy manapság valóban ilyen tudással rendelkeznek, a vezetők? Nekem úgy tűnik, hogy jelenleg, még mindig nem a társadalomtudományos tudás alapján válogatják ki a vezetőket. Úgy tűnik, hogy ez csak másodlagos szempont. Az viszont biztos, hogy az önálló kritikai tudás inkább hátrány a vezető-kiválasztás szempontjából, mintsem előny.  A vezető-kiválasztás még mindig jellemzően kontraszelektív. Ne felejtsük el, hogy a vezetést legalább 95%-ban a felettes vezetés választja ki. Csak parlamenti képviselők és polgármesterek, kiválasztásában vesz részt a nép (ekkor is kérdéses az alapos megismerés), de ők is már többségében egy előzetesen kiválasztott, jelölt emberek. A vezetés (az én értelmezésemben), azonban ennél jóval szélesebb réteg. A meglevő stabil struktúrákat, sajnos, jelenleg még mindig, szükségszerűen csak olyan emberek vezethetik, akik attól alapvetően nem akarnak eltérni. Nem akarnak eltérni, vagyis korlátozott, elfogult a kritikájuk és kevés új, önálló elvük, nézetük, elméletük van. Az, hogy ragaszkodni kell meglevő, stabil alapvető struktúrákhoz, még mindig az egyik fő elve a rendszernek. A vezetők egymást kritizálják, de nem a rendszert. Ráadásul még a kinevező szempontja is érvényesül, amelyik szükségszerűen, általában, a megbízhatóság, a lojalitás.

Röviden térjünk ki a jelenlegi közoktatásra, köztájékoztatásra.

Először is van itt egy érdekesség. Az gondolható, hogy éppen az a jó, ha társadalomtudományos (gazdasági és társadalmi ismeretek bázisanyaga) bázisanyag pocsék, hiszen akkor kritizálható. Valójában ez nem igaz. Ha nagyon hiányos, ha nagyon manipulatív, ha nagyon érthetetlen, unalmas, akkor még arra sem jó, hogy egy színvonalas kritika alapjául szolgáljon. A jelenlegi hivatalos társadalomtudományos oktatás, tájékoztatás, annak ellenére, hogy jobb, mint a korábbi korok oktatása, tájékoztatása, még mindig gyenge. Még a jelenlegi sem alkalmas arra, hogy megfelelő bázisanyaga legyen egy megfelelő önálló kritikai tudásnak. (Egyszerűbben: még mindig kritikán aluli.) Mivel a közoktatásról, köztájékoztatásról külön fejezetek szólnak, ezért csak egy lényeges momentumot említenék meg. A jelenlegi társadalomtudományos közoktatás, szerény számítások szerint is, csak egyharmada a szükségesnek. Tehát háromszor kevesebb, a kelleténél. Ez már annyira hiányos, hogy nem képezheti alapját egy megfelelő önálló kritika tudás bázisanyagának. Társadalomtudományos közoktatás alatt elsősorban az általános és középiskolában tanított rendszertani, államismereti, közgazdasági, jogi, közerkölcsi, társadalompszichológiai, szociológiai, történelmi, stb. ismeretek oktatását értem. Tehát a jelenlegi oktatott anyag, erősen hiányos és akkor még a minőségről, nem is beszéltem.  Arról sem beszéltem, hogy a jelenlegi oktatás lényegében az elfogadásra, és nem az önálló gondolatok, a kritika generálására törekszik.

Kétségtelenül, a nem megfelelő tudás legjelentősebb tényezője, a hiányos, gyenge társadalomtudományos közoktatás, köztájékoztatás. Mégis ezt a tényezőt egyelőre felejtsük el.

Induljunk ki abból, hogy az egyénnek kell a megfelelő önálló kritikai tudás megszerzésére törekedni. A kritikai tudás egyik vonatkozása éppen az, hogy az oktatás, tájékoztatás alapvető jóságában is kételkedik. Tehát abból indul ki, hogy nem fogad el semmilyen bázisanyagot, mindenképpen szükségesnek tartja, hogy azt kiegészítse. A kiegészítésnek sok módja lehet, pl. a hozzáolvasás, a saját tapasztalatok ilyen irányú átgondolása, általában társadalmi történések figyelemmel kisérése, és mindezeknek az önálló átgondolása, átértékelése.

E fejezetben a kedves olvasóhoz szólók. Ne várja azt, hogy a sült galamb berepül a szájába, sőt inkább arra számítson, hogy az általa termelt sült csirke is valahogy eltűnik.

Mint mondtam, nem lehet olyan bázisanyag, amelyik ne igényeljen kiegészítést, e tanulmány is azt igényel. Nem sértődők meg, ha e tanulmányt kritizálják, sőt a megalapozott megindokolt, bizonyított kritikának örülök. Ez azt jelenti, hogy a gondolataim valaki komolyan veszi, és esetleg tovább csiszolja.  A megalapozatlan, indokolatlan, bizonyítatlan kritikával azonban nem tudok mit kezdeni. Én arra nem vagyok alkalmas, hogy verbális fakardokkal csatározzak.

Rövid kitérés a demokráciára.  A demokrácia problémája szinte mindenhol jelen van, ebből is látszik, hogy ez egy meghatározó tényező. A demokratikus döntés éppen azért nevezhető demokratikusnak, mert az egyének (sok egyén) véleményéből, mégpedig az önálló véleményéből tevődik össze. Önálló véleménye, vagyis jelen van benne az egyéni érdek, az egyéni igény az egyéni gondolat (egyéni átgondolás).  Jelen van benne, de nem kizárólag. A másik oldalon jelen kell benne lenni a hosszabb távú társadalmi érdeknek is. Szavazáskor miért teszi fel szinte mindenki a kezét? Ez jó vagy rossz? Mi ennek az oka?  Ez egy külön fejezetet érdemel. A lényeg az, hogy az önálló kritikai tudás és abból eredő vélemény alapeleme a demokráciának is.

Ugyanakkor, és ezt legalább százszor elmondom: a demokrácia nem csupán a véleménynyilvánításból áll, hanem a törvények megfogalmazásában, és kiválasztásban való részvételből áll.

Kitérés a tudás kapcsán a véleményekre, a véleménynyilvánításra.

Aki nem akar átvert kiszolgáló, kiszolgáltatott, kizsákmányolt lenni (és egyébként átverő, kihasználó sem akar lenni), annak bizonyos szintű, objektív társadalmi rendszertani, ismeretekkel kell rendelkezni. Ezt pedig az érdeklődésen és sokirányú tájékozódáson kívül csak úgy tudja megszerezni, ha kétkedéssel, önálló kritikával szemléli az elé táruló ismereteket. És persze arra kell törekednie, hogy a tudását valahogy valamennyire érvényesítse.

A társadalomtudományos tudás határozza meg elsősorban a társadalomtudományos véleményt. A tudás a vélemény által kerül be a gyakorlati életbe, (azáltal realizálódik). A megfelelő tudás általában megfelelő véleménnyel jár.  Mégis a véleménynek, véleménynyilvánításnak van egy önálló aspektusa, ami éppen abból ered, hogy más a cselekvés a tudás megszerzése, és más a véleménynyilvánítás.

A figyelembe vett vélemény már nem más, mint döntés.

Néhány kategóriát kénytelen vagyok meghatározni.

Van az egyéni vélemény, a közvélemény, és a vezetés véleménye, a köztájékoztatók véleménye, a hivatalos tudomány véleménye. A három utóbbi együttesen az elsőrendű közvélemény-formálók véleménye. Az ő véleményük fokozott hatású és ezért szigorúbb jogi kategóriába tartozik. 

Megjegyzem, elmosódott határvonalak vannak. Itt és most elsősorban az egyéni (átlagemberek) véleményekről és abból összeálló közvéleményről van szó.

Van a magánszférával kapcsolatos vélemény és a közélettel, közszférával, társdalommal kapcsolatos vélemény. A magánszférával kapcsolatos vélemény is lehet másnak ártó. Gondoljunk csak sértésekre, a verbális károkozásra, az ártó hazugságokra, vagy a csalásokra, amelyek egyik vonatkozása éppen a hazugság.

Megjegyzem,  jogilag és más szempontból is, akkor lehetne rendet teremteni, ha felületes csevegés el lenne választva a felelősségteljes megnyilatkozástól.

Mit nevezhetünk a társadalommal (közügyekről szóló) kapcsolatos véleménynek. Egy politika egy intézkedés egy vezető politikájának, vagy általában a politika, a vezetés, a rendszer minősítése, mindenképpen vélemény. Akkor is vélemény, ha az nem megfelelő tudásra alapul. Akkor is vélemény, ha az egyszavas, vagy egymondatos. Közügyekkel kapcsolatos vélemény még a társdalommal kapcsolatos elvek, elképzelések, tervek, célok feladatok, elméletek közlése. És vélemény még a valós világnézet, amire még visszatérek. Ugyanakkor egy vélemény kifejeződhet cselekvésekbe. Valaki nem skandálja a tüntetésen pl. azt: mondjon le, csak egyszerűen ott van a tüntetésen. Ha szavazásról van szó, akkor az is vélemény, ha nem megy el szavazni. Meg kell jegyezni: az nem nagy baj (persze jobb lenne, ha a vélemény logikus gondolatsor lenne), ha valaki egymondatos véleményt mond. Az a nagy baj, ha e mondat mögött nincs átgondoltság, ha ez a mondat nem egy logikus, tényekkel alátámasztott gondolatsor eredménye.

Sőt az is egyfajta vélemény lehet, ha valaki azt válaszolja: nekem nincs véleményem. Vagy: én nem politizálok. Más kérdés, hogy e vélemények gyakran nem megalapozott tudásra épülnek. A valós, de nagyrészt nem közölt, nem tisztázott világnézetről külön fejezet fog szólni. A világnézet (alapvető erkölcsi elvek, felfogások értékrend, szükségletek prioritása) nemcsak társadalmi véleményt határozza meg, de a társadalommal kapcsolatos cselekvéseket is. E vonatkozásban (mi a társdalommal kapcsolatos vélemény) szintén elmosódott a határvonal.

Nem mindegy, hogy a vélemény egy tíz fő alatti társaságban jelenik meg, vagy azt már száz fő is hallhatja, vagy még több ember hallhatja. Itt is elmosódott határvonal, ami hatások mértékét illeti.  A szavazáson való véleménynyilvánítás (akkor is, ha nem megy el) mindenképpen vélemény. Ugyanakkor ez lehet nagyon aktív, tudatos távolmaradás is.

Egyébként képtelenség úgy élni egy társdalomban, hogy az ember, az egyén azt ne alakítsa, befolyásolja. Akkor is ezt teszi, ha nem akarja. A különbség abban van, hogy ez a befolyás, hatás mennyire erős. Azonban még gyenge részvétel, véleménynyilvánítás is erősebb a látszólagosnál. Pl., ha valaki nem nyilvánít erős véleményt, akkor ezzel átengedi azoknak a hatalmat, akik erős véleményt nyilvánítanak. Vagy pl., ha mindenki gyenge véleményt nyilvánít, mindenki passzív, akkor létrejöhet egy hangyatársadalom.

Egyik ismerősömnek, aki szinte büszkén hangoztatta: nem politizálok – ezt válaszoltam. Te hiába kerülnéd el a politikát, de az nem kerül el téged.

Az sem mindegy hogy vélemény kijelentő határozott, vagy csevegő megbeszélő, érdeklődő jellegű. Itt is van elmosódott határvonal. Továbbá a vélemény felosztható a mögötte levő tudás szerint, amiről más szó volt. Önálló kritikai, vagy ismétlő, elfogadó. Átgondolt megindokolt bizonyított, vagy felületes. Itt sem húzható egyértelmű határvonal.

Szerintem a fejezet egyik leglényegesebb kijelentése következik:

A társadalommal, közügyekkel kapcsolatos vélemények általában vagy hasznosak, vagy ártalmasak, (ritkán: egyik sem) a társadalom az emberek számára. Mivel hasznos, vagy ártalmas a vélemény ezért fontos, és fontos a véleményt meghatározó tudás. A téves, megtévesztő felületes társadalommal kapcsolatos vélemények ártanak, károsak az emberek a társadalom számára.

A bizonyíthatatlanság mérhetetlenség problémája.

A jog alapja az, hogy mindent szankcionálni kell, ami másoknak árt. A másik alapja viszont az, hogy csak akkor, ha a károkozás egyértelműen bizonyítható és mérhető.  Nos a vélemények károkozása általában nem mérhető az elmosódott határvonalak miatt, ami egyben meggátolja azt, hogy a károkozás bizonyítható ill. mérhető legyen. Általában, ami nem jelenti azt, hogy a nyilvánvaló hatalmas, vezetői károkozásokat a jognak nem kell szankcionálnia. Ilyen pl. a vezetők nyilvánvalóan téves megtévesztő kijelentései, pl. a be nem váltott választási ígéretek.  Tehát a két fontos kategória: vélemények, amit szankcionálni kell és lehet, és amit nem kell, és nem lehet. A vezetés és a közvélemény-formálók véleménye szerintem más megítélés alá tartozik, mint az un. hétköznapi közügyekkel kapcsolatos vélemények. A jog egyik szükséges fejlődése az, hogy azt az egészet a jelenleginél sokkal tisztább elvek, és gyakorlati határvonalak közé tegye.

Általában azonban a véleményeket két okból nem lehet jogilag minősíteni. Az egyik a már éppen említett bizonyíthatatlanság, és mérhetetlenség.

A másik pedig vélemények szabadságának szükségessége.

Szabadnak kell lenni a véleménynek, mert csak így tud megjelenni az önálló kritikai vélemény. Szabadnak kell lenni, mert ha nem szabad, akkor szükségszerűen követi akár a rossz, ártalmas, diktatórikus vezetés véleményét. Szabadnak kell lenni, mert csak így tud megjelenni benne az egyéni érdek, az egyéni szubjektív igény, az egyéni gondolat. Csak így van biztosítva az elvek elméletek innovációja. Szabadnak kell lenni, mert az a jó, ha az emberek szabadon és sokat beszélnének a közügyekről, ez pedig csak akkor lehetséges, ha nem kell vigyázni minden szavukra, nem kell félni attól, hogy azért elítélhetik őket. (Minden szavunkra nem kell vigyázni, de mégis vigyázniuk kell a véleményük átgondoltságára, megalapozottságára, és nem hatalom miatt, hanem saját és embertársaik érdekében.) Csak a szabad vélemény tud a demokratikus döntés alapjául szolgálni.

Itt azért újra megjegyzem: önmagában a szabad véleménynyilvánítás nem demokrácia: csak a döntésben, érdemben beszámított véleménynyilvánítás a demokrácia.

A véleménynek szabadnak kell lenni: lényegében ezt fejezik ki az alapvető jogok egy része. A véleménynyilvánítási szabadság, a szólásszabadság. A világnézeti szabadság (ez is egyfajta vélemény). A vallásszabadság, amely egyfajta világnézeti szabadság.

A véleménynek szabadnak kell lenni, ez tehát a másik ok (az egyik a károkozás egyértelmű bizonyíthatatlansága és mérhetetlensége), ami miatt a vélemény károkozását nem lehet jogilag szankcionálni.

Ugyanakkor nagyon fontos a következőt látni: az, hogy a véleménynek szabadnak kell lenni, azzal hogy vélemény ártása pontosan nem mérhető, nem bizonyítható, még nem jelenti azt, hogy a téves, megtévesztő, felületes vélemény ne legyen káros.

Lehetnek emberek, akik úgy gondolják: azzal hogy közügyekkel kapcsolatos vélemény károkozása nem mérhető, ill. a vélemény szabadsága miatt, már meg is szűnik, illetve minimálisra csökken a vélemény károkozása. Egyáltalán nem szűnik meg, és nem csökken.   Amit a jog nem tud kezelni, azt az oktatásnak, és a közerkölcsnek kell kezelni. 

Megint fel kell tenni a kérdést: a vezetők a közvélemény-formálók véleménye mennyire lehet szabad? Rájuk is vonatkozik a szabad vélemény elve? Szerintem, nem vonatkozik, ill. csak erősen behatárolva vonatkozik. A jognak kell itt a pontos határvonalat kijelölni.

Akkor most rátérhetünk, arra, hogy miért mondtam ezt: mindenkinek érdeke a megfelelő tudás.

Itt visszakanyarodhatnék a bevezető mondatokra.

Vagy azt is mondhatom egyszerűen: azért érdeke mindenkinek, mert akinek nincs megfelelő tudása az átverhető. Ha nincs megfelelő tudása, akkor alkalmatlan vezetést fog megválasztani. Ha nincs megfelelő tudása, akkor rossz törvényeket, rossz intézkedéseket fog támogatni ill. a jókat gátolja. Nyilvánvaló ez a támogatás ill. gátlás az átlagember esetében igen kicsike, de azért mégis fennáll. Ha a társadalomról gondolkodunk, akkor mindig észben kell tartani az ismert alapelvet: sok kicsi, sokra megy.

És ezt sem szabad soha elfelejteni: egy csapatban focizunk.

Ami az átverést illeti: ez az ő egyéni problémája – mondhatják többen.

Erről nekem a következő párbeszéd jut eszembe. Egyszer egy nagyon tanult, két diplomával rendelkező (ráadásul az egyik közgazdász diploma volt) megkérdezte: az én mérnöki fizetésem reálértékben mikor fogja elérni egy ugyanilyen munkát végző, ugyanilyen teljesítmény nyújtó osztrák kolléga fizetését? Erre én azt válaszoltam: soha. Mondjuk ez egy kicsit túlzás volt, de azt értettem alatta, hogy belátható időn belül mondjuk ötven éven belül, nem. Ez az ismerősöm a tanultsága ellenére valami nagyon fontos dolgot nem értett meg, aminek ez a lényege: ő (és mindenki) csapatba focizik, méghozzá a nemzeti csapatban. Hiába ragyogó X meg Y játékos, hiába nyújt nagyszerű teljesítményt, ha Z meg V. meg K., L., M. játékos pocsékul játszik, sokkal rosszabbul, mint az osztrák csapat hasonló játékosai. Ekkor a csapat ki fog kapni és X, meg Y kiváló játékosok a csapattal együtt hátrányos helyzetbe kerülnek. Nem beszélve, arról hogy valószínűleg X meg Y játékos sem játszik képességeinek megfelelően, ha a csapat vezetése, csapnivaló, ha az edző rossz, ha az edzés módszer, a felkészítés korszerűtlen rossz. 

Rövid kitérő. Az edzésmódszert, a felkészítést hasonlítsuk a rendszerhez, az edzőt pedig a vezetéshez. Továbbá a háttérben mindig van két tényező, amit ne felejtsünk el: a történelmi hátrány, lemaradás, és a rejtett kizsákmányolás.

Gazdaságilag tehát egy csapatban focizunk és az egyének által nyújtott teljesítmény, kihat minden emberre. Az egyének által nyújtott teljesítményhez pedig hozzáadódik pozitívan, vagy negatívan a csapat (a többi játékos, a nemzettársak) teljesítménye. A nyújtott teljesítmény pedig általában, átlagosan egyenesen arányos a tudással, igaz a szakatudással.  Igen, de mi van gazdasági társadalmi ismertekkel. Valójában nemcsak gazdaságilag, de társadalmilag, politikailag is egy csapatba focizunk. Egyébként a gazdaságot is irányítják, gazdaság a politika függvénye.

Tehát amikor azt mondom: mindenki érdeke a megfelelő gazdasági társadalmi tudás, akkor elsősorban azt mondom: mindenkinek az érdeke, hogy meglegyen a megfelelő átlagos tudás, és érdeke az ő személy szerinti tudása is. Egy csapatba focizunk, vagyis az én (mindenki) érdekem az, hogy csapattársak tudása is magas színvonalú legyen, de az is hogy az én tudásom magas színvonalú legyen. Egyszerűbben: mindenkinek érdeke, hogy jó csapatban játsszon.   

Miért focizunk társadalmilag, politikailag egy csapatban? Elég, ha a választásokra ill. a népszavazásokra gondolunk. Felületes gazdasági társadalmi ismereteink miatt megválasztunk egy pocsék vezetést, ezáltal azok is ráfaraghatnak, akik másra szavaztak.

A nem megfelelő vélemény a szellemi szemeteléshez hasonlítható.

Itt-ott eldobunk egy csikket, egy apró szemetet. Ezt a törvény nem nagyon képes szabályozni, szankcionálni. Nem, nagy ügy, hiszen mit számít az a csikk - mondhatjuk. Összességében mégis arról van szó, hogy szemetes lesz a környezetünk, vagy tiszta. Manapság ez már nemcsak esztétikai probléma, hanem egészségügyi és környezetszennyezési probléma is.  A vezetés, a közvélemény-formálók valótlan, félrevezető kijelentései pedig, több mázsa szemét, környezetszennyező anyag, utcára borításához hasonlítható. Persze ezt is széthordja a szél, a víz. Minél magasabb pozícióban van valaki, minél több emberhez jut el a véleménye annál több szemetet képes az utcára borítani.

Aki nem akar átvert kiszolgáló, kiszolgáltatott, kizsákmányolt lenni (és egyébként átverő, kihasználó sem akar lenni), annak bizonyos szintű, objektív társadalmi rendszertani, ismeretekkel kell rendelkezni. Ezt pedig az érdeklődésen és sokirányú tájékozódáson kívül csak úgy tudja megszerezni, ha kétkedéssel, önálló kritikával szemléli az elé táruló ismereteket. És persze arra kell törekednie, hogy a tudását valahogy, valamennyire érvényesítse.

A jövő fejlettebb társadalma és a zagyva, ostoba, tisztességtelen beszéd.

Ismételt fejezetrész

A jövő fejlettebb társadalmában is lehet zagyságokat, ostobaságokat, tisztességtelenségeket (persze a rágalmazás, becsületsértés, csalás, stb. keretén kívül) beszélni, hiszen szólásszabadság lesz. Sőt, az alternatív vélemény, mivel bizonyos határ alatt a zagyvaság, ostobaság nem más, mint alternatív vélemény, a jelenleginél is gyakoribb, elfogadottabb lesz. Van azonban egy bizonyos határ, amikor az alternatív vélemény már átlép zagyvaság, ostobaság, tisztességtelenség kategóriájába. Ha valaki többször, láthatóan tudatosan (a meggyőzés ellenére) jelentős zagyvaságokat, ostobaságokat, tisztességtelenségeket beszél, akkor az átlépi ezt a határt. A jövő társadalmában reményeim szerint ezt a határt az egyének érzékelik, és ekkor az egyének előtt írja le magát a kijelentő. A határt átlépőktől az egyének fordulnak el, az egyének lesznek azok, akik az ilyen embereket nem szívesen hívják meg, az ilyen embereket nem hallgatják meg, akik az ilyen emberekkel nem szívesen társalognak.

Tehát három különbség bontakozik ki, a jelen és a fejlettebb jövő között, e vonatkozásban. Az egyik, a legfontosabb, a bizonyos határ viszonylag pontos érzékelése, amely felett minden rendben van, az alatt viszont baj, veszély van, és el kell fordulni. A határ alatt elsősorban elfordulás reakciója léphet be. Az elfordulás a másik különbség, mert jelenleg nem ez az elsődleges reakció. A harmadik különbség, hogy a jövőben mindez, lényegileg az egyénekből indul ki, lényegileg nem lesznek megmondó emberek, megmondó pártok, megmondó csoportok. Természetesen lehetnek ilyen emberek, pártok, csoportok, hiszen szólásszabadás lesz, csak ezek a vélemények átmennek az egyén kritikai szűrőjén és így remélhetőleg, csak a jó, az igaz, az okos vélemények átalakulnak egyéni véleménnyé. Ehhez (az egyéneknek legyen egy megfelelő kritikai szűrője, és azt a rövid távú önérdek se torzítsa el) szükséges egy színvonalas társadalomtudományos oktatás, tájékoztatás, és a rövid távú önérdek károsságának felismerése.  Ez lesz tehát a három különbség.

De az elfordulásra, elutasításra, mint elsődleges reakcióra, visszatérek.

A lehetséges reakciók.

Tiltás, és valamilyen szankcionálás. Természetesen ez nem jöhet szóba.

Reménytelen értelmetlen vég nélküli vita. A határátlépés meghatározásban már benne volt az kitétel, hogy az beszél ostobaságot aki a meggyőzés, az ésszerű vita ellenére beszél ostobaságot, zagyvaságot, tisztességtelenséget. Ezután már csak reménytelen, értelmetlen vég nélküli vita jöhet, ami természetesen nem lehet elsődleges reakció (megoldás). Viszont ez még elfogadható reakció, mellékes megoldásnak elmegy. 

A kinevetés reakciója. Ez sem ajánlatos elsődleges megoldásnak. Először is ez nem jóízű humor, hanem gúny. De nem ez a fő probléma. A probléma az, hogy akit kinevetünk, azt végig kell hallgatni, ott kell lenni, amit korunkban lefordítottak népszerűségre. Az ostobaságot, zagyvaságot, tisztességtelenséget beszélő, kvázi egy megnevettető népszerű emberré alakulhat át. Ezért ez sem lehet elsődleges reakció (megoldás).

Így aztán (a szankció, kinevetés helyett) elsődleges reakciónak (megoldásnak) marad az elfordulás, az elutasítás. Az eredeti meggyőzésnek mindent meg kell előznie, az kihagyhatatlan, az értelmetlen, vég nélküli vita pedig alkalmazható, ha van rá idő, idegzet, és nem kelti a zagyvaság, ostobaság, tisztességtelenség elfogadásnak látszatát. Belép egy újabb határvonás szükségessége, az eredeti meggyőzés és az értelmetlen vita határvonalának meghúzása.

Rövid kitérés arra, hogy miért nevezem én pl. e fejezetet (és sok más fejezetet), nagyképűnek tűnve, elméleti rendszertényezőknek.

A jövő demokratikus rendszerének (már jelen rendszerében is annak kellene lenni) egyik kulcsproblémája lesz: hogyan lehet az embereket nagyobb közéleti aktivitásra, aktívabb politizálásra, véleménymondásra sarkalni. E nélkül nem lehet demokratikus rendszert felépíteni. Tehát  mivel ez a problémakör a jövő rendszerének (amit már a jelenben kellene elkezdeni) egy komoly problémája ezért, talán nem túlzás, ezen problémakörrel foglalkozó fejezeteket elméleti rendszertényezőnek nevezni.

Más rendszertényezőket pedig azért nevezek elméleti rendszertényezőknek, mert a jövő demokratikus rendszerének (de a jövőt a jelenben kell elkezdeni) komoly kérdése lesz, hogy az emberek a helyes lényeges társadalomtudományos tudást kapják meg. Sok fejezet csak a tisztánlátást hivatott szolgálni. De mivel ezek komoly rendszerproblémák, társadalmi problémák tisztánlátásáról szólnak ezért talán nem túlzás elméleti rendszertényezőnek nevezni.  

Általában azt gondolom, hogy a fejezetek komoly társadalmi, ill. rendszerproblémákkal foglalkoznak (bár ezt nem mindig teszem nyilvánvalóvá), ezért megilleti őket az elméleti rendszertényező elnevezés.

Azt gondolom, hogy az általam leírt problémákkal a jövőben mindenképpen (már jelenben is szükséges lenne) szükséges lesz valamilyen állami, társadalomtudományos szervezetnek testületnek komolyan foglalkozni. Tulajdonképpen az elméleti rendszertényezők gyakorlati rendszertényezők mellé, köré csoportosíthatók. Pl. e rendszertényező a tudatalakítás nagy problémakörében pl. a tájékoztatás, oktatás gyakorlati rendszertényező köré tehető. Vagy a gyakorlati demokrácia gyakorlati rendszertényezője köré is tehető. Hiszen gyakorlatilag a demokrácia csak úgy fejleszthető, ha egyre aktívabb és egyre nagyobb tudású emberekből áll a társadalom. Minden elméleti rendszertényező valamely indokkal besorolható valamely gyakorlati rendszertényező mellé, köré.

Én nem politizálok, engem nem érdekel a társadalomtudomány - mondják sokan. A politikához, a közügyekhez (minden különösebb ismeret nélkül is) mindenki ért – ezt is sokan mondják, ill. gondolják. Elméleti rendszertényező.

Nyilván az előző fejezet folytatása. Miért szükséges hogy bizonyos szintű társadalomtudományos tudással rendelkezzenek az emberek – erről szóltak az előzők. Ennek az ismeretnek az alapvető társadalomtudományos ismeretnek komoly gyakorlati, életszínvonalra kiható haszna van. Itt nem egy puszta elméleti ismeretről van szó. Ez nem olyan, mint a csillagászat, vagy a kémia, amit elég, ha a szakemberek ismernek. Ezt mindenkinek ismernie kell, ill. az ismeret és a haszon (életszínvonal-javulás) az ismerők számával is egyenesen arányos. Ez nem arról szól, hogy ez a tudomány érdekel, vagy sem. Ha nem érdekel, akkor is ismerni kell.

Felsorolása azoknak, akiknek valamilyen okból, hiányos, nem megfelelő a társadalmi tudásuk, véleményük, a véleménynyilvánításuk, a politizálásuk és ezért nem javítják, sőt rontják a társadalom (a csapat) állapotát. Ugyanakkor ők a potenciális (lehetséges) átvertek, kiszolgáltatottak, kizsákmányoltak, vagy ritkábban ők a potenciális kihasználók, átverők, kizsákmányolók.

Természetesen egy ember véleménye több ok miatt is lehet helytelen, hiányos. 

Akik nem rendelkeznek megfelelő gazdasági, társadalmi ismeretekkel.

Három csoportra bontanám őket.

Akik nagyjából tudják az igazságot, de valamilyen rövid távú egyéni érdek miatt azt nem mondják ki, vagy direkt elhallgatják mást, mondanak helyette, félrevezetnek, manipulálnak, hazudnak. Az első esetben csak megalkuvásról beszélhetünk, ami egy bonyolultabb és nehezebben megítélhető erkölcsi probléma. A második esetben már elvileg egyértelmű lenne a megítélés, de itt is beleütközünk a bizonyíthatatlanságba, ill. véleménynyilvánítás szabadságába.

Akik úgy vélik, hogy megfelelő tudással rendelkeznek, de valójában nem rendelkeznek.

Akiket nem érdekel a politika, akik elfordultak a politikától, akik nem tartják fontosnak a közügyeket és ezért nem is törekednek arra, hogy megfelelő gazdasági társadalmi ismeretekkel rendelkezzenek.

A három nagyobb csoport összefügg.

Akik úgy vélik, hogy megfelelő tudással rendelkeznek, de nem rendelkeznek - csoport szétbontása.

A felületes tudás nyilván abból is eredhet, hogy nem tartják fontosnak a közügyekről szóló egyéni véleményeket. Ez kétféle reakciót okozhat. Nem tartom fontosnak, tehát elfordulok a közügyektől, a politikától nem érdekel az, nem nyilvánítok véleményt.

Nem tartom fontosnak, ezért általában tudat alatt megengedem magamnak, hogy felületes tudásom legyen, felületes véleményt nyilvánítsak.

Itt a két csoport tehát összefügg, szinte azonos.

A gondolkodástani okok.

Akik, a képzetes, sejtő tudást, megfelelő átgondolt tudásnak vélik.

A focihoz mindenki ért, ezt tartja mondás, és nem véletlenül. Én hozzátenném a politikához mindenki ért. Sőt hozzátenném: amiben élünk, amiről állandó és sok tapasztalatunk van, arról úgy gondoljuk, hogy eleve értünk hozzá, és nem véletlenül.

Az emberi agy egy érdekes képződmény. Hihetetlen kapacitása van, ami a fogalmi, képzetes tudást illeti. Hihetetlenül hatalmas információmennyiség (óránként akár több ezer) alakul át bennünk, ráadásul nagyobbrészt tudat alatt, képzetes tudássá. Ez azt jelenti, hogy van róla képzetünk, elképzelésünk, fogalmunk, vagyis sejtjük, hogy miről van szó. Az ilyen fajta, tudásunk tízszer-, hússzor nagyobb mennyiségű, mint a pontos precíz megértő tudásunk. Nagyjából ismerjük a dolgokat, tudunk róla egy-két információt. Ugyanakkor arra is hajlamosak vagyunk (én is), hogy ezt a képzetes tudást, a pontos precíz tudással azonosítsuk. Természetesen nem két kategória van, hanem sok, a képzetes tudás és pontos precíz megértő tudás között.  Ezért talán helyesebb úgy fogalmazni: hajlamosak vagyunk arra, hogy kevésbé pontos precíz, megértő tudásunkat felértékeljük, úgy véljük, hogy az adott témát, tárgykört, problémakört valóban ismerjük. Azt gondolom, ez az egyik oka, annak, hogy vannak, akik a felületes gazdasági társadalmi ismereteiket megfelelő tudásnak vélik.

Az emberek egy jelentős részében ez a képzetes  tudás  éppen azzal erősödik meg, azzal kap visszaigazolást, hogy az lényegében azonos, összeilleszthető egyfajta hivatalos tudással. Hivatalos tudás (szélesebben értelmezve), amit a tanítanak, amit a médiában látni, hallani, olvasni lehet.

Akik nem ismerik fel a tudásuk a véleményük szubjektív vonatkozását, ezért azt nem tudják leválasztani, beszámítani, továbbá ezért a tudásuk, véleményük túlságosan szubjektív lesz, azaz nem lesz megfelelő. Bizonyos fokú szubjektivitás minden véleményben szükségszerűen megjelenik. Ha ez kellően kismértékű, akkor nincs baj, hiszen a demokráciában meg is kell jelenni pl. az egyéni ízlésnek a véleményben. Akkor van baj, ha a szubjektivitás túlzott mértékű, szinte hiányzik az objektivitás. Egy nyilvánvaló példa. Minden ember véleményét meghatározza jelen helyzete (gazdag szegény, sikeres sikertelen, stb.). Ha a véleményező ezzel tisztában van és megpróbálja mások helyzetéből nézni a világot, azaz a megpróbál ebből a szubjektivitásból kilépni akkor a kellő mérték alatt, marad a szubjektivitása. Ha nem próbál meg objektív lenni pl., azért mert nem is tudja hogy ő szubjektív, akkor valószínűleg túlzottan szubjektív, azaz nem megfelelő véleményt fog képviselni.

Akik szerint, úgysem lehet tökéletes társadalmat, társadalmi rendszert építeni, ezért nem is érdemes ezzel foglalkozni, politizálni (közügyekkel foglalkozni) sem érdemes, hiszen végső soron az is az elérhetetlen célt, a társadalom javítását szolgálná.

Az igaz, hogy a politizálás végső célja a társadalom, a társadalmi rendszer, a közélet javítása, a gondolat további része, viszont teljesen hamis. Egyszerűen logikai hibával állunk szemben, pl., mert nem lehet tökéletes házat építeni, ezért nem is érdemes a házat felújítani. Vagy, mivel nincs tökéletes egészség, ezért nem érdemes az egészségünkkel foglalkozni. A valóságos cél, hogy fokról, fokra, egy kevéssel mindig jobbá, kellemesebbé tegyük az életünket, ez elérhető, értelmes cél, a politizálás ezt szolgálja. A gazdaságot is a politika irányítja, a rendszer összefüggő egység. Ha nem politizáltak volna az emberek, még mindig barlangokba laknánk és harminc éves korunkban, belehallhatnánk egy fogszuvasodásba. Szerintem azért az rosszabb élet, volt mint a jelenlegi. Aki rögtön a tökéletességben gondolkodik, az telhetetlen, vagy egyszerűen logikátlan. És azt se felejtsük el: ennél rosszabb is lehet, ha nem politizálnak az emberek, ha hagyják magukat megvezetni.

A továbbiakban nem cáfolom részletesen az egyébként nyilvánvaló tévedéseket, kvázi ostobaságokat, miszerint ilyen–olyan okból nem érdemes politizálni.  Nem cáfolom, mert kilométer hosszú lenne ez a fejezet. Aki veszi fáradtságot és legalább öt percig alaposabban elgondolkodik, ő úgyis rájön, miért gondolkodnak hibásan, akik nem politizálnak.

Egyéb okok.

Akiknek a véleményük túlságosan szubjektív, pl. a klikkesedés miatt. 

Akiknek kifejezetten helytelen a világnézete. Nemcsak kissé helytelen, a vélt jótól eltérő a világnézet (alapvető erkölcsi elvek, egyéb felfogások, szükségletek sorrendje, értékrend), hanem kifejezetten rossz. A többség által helyesnek vélt világnézet ellentétét vallják. A világnézet jogilag nem ítélhető el, de erkölcsileg elítélhető, de csak a kifejezetten rossz világnézet.   

Innen már inkább a másik csoportról beszélhetünk.

Akik a társadalmat, a rendszert, az államot valamilyen oknál fogva nem tartják elég fontosnak, ezért az ilyen irányú tudást, ill. véleményt sem tartják fontosnak. Ezért nem törekednek a megfelelő tudásra, véleménynyilvánításra, ill. a felületes tudást, véleményt elegendőnek tartják.

A tudás vélemény félreértelmezéséből eredő okok.

Akik a jelen hivatalos tudásbázisában megbíznak, azt döntően elfogadják. Akik azt hiszik, hogy a megfelelő tudáshoz nem szükségesek az önálló saját gondolatok, tapasztalatok, ill. a közvetlen környezet véleményének meghallgatása mérlegelése sem szükséges. Akik nincsenek tisztában megfelelő társadalomtudományos tudás és vélemény tényezőivel. Az önállósággal, a kritikával, a többszöri átgondolással, a bizonyíthatósággal, stb..

Akiknek a tudása, véleménye erősen befolyásolt manipulált.

Akik szerint, nem lehet ártalmas vélemény, mert homályos határvonalakkal övezet a politikai vélemény, mert szabadnak kell lenni, mert nem jogi kategória és ezért nincs is nagy jelentősége.

Az előző fejezetrész éppen ezen okokat taglalta.

A mélygondolati okok.

Akik szerint, nincs társadalomtudományos objektív igazság, ezért a társadalom a rendszer nem lényeges.  A társadalomtudományos igazságról a C/10 ábra szól. A gondolkodóban valóban felmerül a kérdés, hogy egyáltalán van e társadalomtudományos igazság. Aki alaposan átgondolja a problémát, azért az rájön, hogy azért van társadalomtudományos igazság.

Akik szerint, nincs is társadalmi fejlődés, ezért a társadalom, a rendszer nem lényeges. Hasonlóan az előzőhöz, csak a gondolkodóban merül fel ez a kérdés. Aki alaposan átgondolja, az rájön, hogy van, illetve lehetséges társadalmi fejlődés. Ugyanakkor általában az elmélyültebb problémák, tudat alatt képzetes szinten szinte minden emberben felmerülnek, és tudatformálók lesznek.

Akik szerint, a rendszer lényegtelen, csak emberek vannak. Az embereket kell megváltoztatni, az embereknek kell megváltozni.

Akik szerint, nem fontos rendszer, az állam, mert csak a belső harmónia fontos, elsődleges a belső boldogság megteremtése. Nem fontosak a szükségletek csak a belső harmónia, a belső elégedettség a fontos. Vannak ugyebár ilyen életfelfogások, életvitelek, sőt olyan vallásirányzatok, melyek erre alapulnak. Egy szerzetest például nem nagyon érdeklik a gazdasági társadalmi történések, és azokkal kapcsolatos ismeretek. Köztünk is élnek nem kevesen, akik ezt a felfogást vallják. Itt jegyzem meg, a probléma általában nem abból adódik, hogy valaki ezt mondja: szükség van a belső harmóniára is, de szükség van a jó rendszerre is. Abból adódik, ha csak azt mondja: csak a belső harmóniára van szükség. Ez más okokkal kapcsolatban is fennáll.

Akik szerint, nincs önálló szabad akarat. Akik szerint minden előre el van rendelve. Akik szerint, nem az ember dönti el a sorsát.  Ha pedig ez nincs, akkor nincs önálló tudat, önálló vélemény, vagyis mindennek nincs jelentősége.

Akik szerint, nem fontos a rendszer, az állam, mert valamilyen okból minden elrendeltetett. Az emberi élet fő meghatározója nem az ember. A rejtélyes emberen kívüli körülményeket kell keresni, azokat befolyásolni, amennyire lehet.

Az „antiszociális” emberek okai.

Akik szerint, a rendszer az állam csak az adott versenypálya, sőt inkább küzdőporond. Nem számítanak a szabályok, mert nekem minden szabályrendszerben győznöm kell, pontosabban jó helyezést kell elérnem. Akár erőszakkal, akár ravaszsággal érem el azt. Egyébként mellékesen vallják: a szabályokat szinte lehetetlen megváltoztatni igazságossá tenni. Lényegében ez az individualista felfogás lényege. A közösség csak annyiban érdekes amennyiben azt ki tudom használni.  Sajnos a vezetők jelentős része ebben a felfogásban van. A bűnözök jelentős része, ill. az antiszociális emberek is e felfogást képviselik.

Akik szerint, a minél nagyobb hatalom, vagyon megszerzése a legfőbb cél.

Akik szerint, a lehető legrosszabb az ismeretlenség, a jel nélküli elmúlás. Tehát bármit mondhatok, tehetek, csak figyeljenek rám.  Ennél még az is jobb, ha félnek tőlem, presztízsharc az élet.

Akik szerint, csak rövid távú egyéni, családi anyagi haszon, ill.  érdek van, ez a fontos. Nincs, ill. nem fontos a hosszabb távú közösségi, nemzeti, ill. világérdek, nincs lelki szükséglet. Minden gazdasági, társadalmi történést, jelenséget, vezetőt a szempont szerint ítélnek meg, hogy az rövid távon neki mekkora anyagi hasznot jelent.

Akik állandóan saját magukkal és jobb esetben magukkal és a családjukkal vannak elfoglalva. Ezért sehogyan nem viszonyulnak a társadalomhoz, az számukra szinte nem is létezik.

A jóindulatú, szerény emberek okai.

Akik társadalomlátási vakságban szenvednek. Csak az érdekli őket, ami közvetlenül személyesen érinti őket. Ami közvetett és nem személyes, mint a társadalom, a társadalmi probléma, a társadalmi értékrend, stb., azt nem képesek látni, legalábbis nem képesek megfelelő fontosságúnak látni.

Akik szerint, a politika azonos a pártpolitikával, hatalmi harccal.  Ők nem azonosítják a politikát, a mindenkit érintő közügyekkel. 

Akik szerint, a társadalomnak csak a magánszféra (egyének, családok élete) oldala a fontos, sokkal fontosabb, mint a rendszer az állam oldala.  Talán még fontos a civilszféra, (kisközösségek élete). A rendszer az állam a legkevésbé fontos - ezt gondolják. Többek között azért sem fontos, mert az élet súlyos történései (születés, komoly betegség, tartós nyomor, halál) nem a rendszerből erednek.

Akik szerint, a kultúra a fontos és nem a politika.

Akik szerint, a természettudományos tudás, a technikai állapot sokkal fontosabb, mint a társadalomtudományos tudás, vélemény.

Akik szerint, a politika egy aljas ármányos hatalmi harc, nem kívánok eme undorító dologban részt venni.

Akik szerint: nem számít véleményem, úgysem veszik figyelembe, nem számítják be a döntésekbe.

Akik szerint, jelenleg (minden korban, esetben) nagyjából minden rendben van. Akik eleve megbíznak a vezetésben. A vezetés, a vezető nem véletlen került oda, ahol van.

Akik szerint: a közügyek bonyolultak, én nem értek hozzájuk. Nincs megfelelő önálló kritikai tudásom, nem akarok felületes véleményt nyilvánítani. Általában nem tudok dönteni, nem tudom érdemben megítélni a problémákat. 

Akik szerint: az én munkám nem ez. Majd a szakemberek elvégzik. Mindenki a maga szakmájában jeleskedjen. Én művész vagyok, szakmunkás vagyok, vegyészmérnök vagyok, stb. Nem érdekel és nem is értek a politikához.  A politikusok, és társadalomtudósok szakmunkája a politizálás a közügyek intézése. Annyi bajom van, nincs időm nekem ilyenekkel foglalkozni.

Akik szerint: én megbízom a vezetésben, hiszen annyira felkészültnek látszanak, és magabiztosak.

Akik bizonyos emberektől, vagy sokaktól elfogadnak minden (valóban első látszatra jól megfogalmazott, logikusnak tűnő) magyarázatot, és még az sem érdekli őket, hogy ugyanazon témában, vannak ettől merőben eltérő jól megfogalmazott logikusnak tűnő magyarázatok is. Sőt gyakran, egy idő után a magyarázó áll elő a saját magyarázatával merőben eltérő magyarázattal.

Szinte mindenkire ráillik: akik nem figyelnek kellőképpen oda.

Megjegyzések a felsoroláshoz.

Ez durván huszonöt ok, felfogás és nincs kizárva, hogy így is hiányos.  E tanulmányban itt-ott, rövidebben-hosszabban szinte minden itt felsorolt okkal, felfogással foglalkozom. Természetesen cáfolom őket, legalábbis megpróbálom cáfolni.

Ezért itt nem térek ki a részletes elemzésre, cáfolatra.

Tulajdonképpen minden okban, felfogásban van némi igazság, logika, de egészében mégis sántítanak.

Például a pártpolitika azonosítása közügyekkel. Az igaz, hogy egyesek, főleg vezetők, a tudatformálók megpróbálják a közügyeket ledegradálni, leszűkíteni a pártpolitikára, a pártcsatározásra. Az önálló, kritikai tudásnak éppen azt kell felismernie, hogy ez nem igaz. Valójában a politika a valóságos közügyekről szól. Arról, hogy milyenek a törvények, hogy utat, vasutat, vagy csatornát kell építeni. Tehát a hétköznapi életet meghatározó kérdésekről szól a valóságos politika.

Számomra túl bonyolult a politika - mondják sokan. Bonyolult, mert túlságosan zavaros viszonyok vannak, direkt ilyent csinálnak, ugyanakkor az oktatás a tájékoztatás pedig elégtelen. Nem arról szól a dolog, hogy az átlagos egyénnek nincs elég esze ehhez, hanem arról, hogy a hatalomnak nem érdeke, hogy az átlagos egyén átlássa dolgokat.  Ezért kell mégis átlátni a dolgokat, vagyis megszerezni a megfelelő társadalomtudományos tudást. Másrészt a magasabb színvonalú oktatást, tájékoztatást, illetve tisztább viszonyokat szorgalmazni, ami már politizálással, véleménynyilvánítással jár.

A politika egy ármányos dolog, ez is igaz. Azonban az ebből való következtetés (ezért elfordulok tőle) éppen ellentétes a jó következtetéssel. Éppen azért kell odafigyelni rá, mert ármányos dolog, éppen azért kell befolyásolni, mert ármányos dolog, és ez az ármányosság végül is a becsületes átlagember, dolgozó hátán csattan.

Úgysem számít a véleményem, ez is igaz. A következtetés (akkor elfordulok tőle) megint ellentétes a jó következtetéssel. Ha nem számít a véleményem, akkor arra kell törekedni, hogy az, minél inkább számítson.   Valójában hatalomnak szükségszerűen az érdeke, hogy belenyugvó, elfogadó emberek vegyék körül, ezeket lehet vezetni és megvezetni. Ilyenek pedig éppen a politikától elforduló emberek lesznek.

A magánszféra sokkal fontosabb. Nos erről fog szólni, magánszféráról, az egyik nemsokára következő fejezet. Abban arra a megállapításra jutok, hogy életünket legalább 60%-ban a rendszer, az állam határozza meg, következésképpen a magánszféra és a civilszféra együttesen csak 40%-ban. A magánszféra fontossága nem több 20%. Aki ebben kételkedik, az olvassa el azt a fejezetet. Egyébként, ha azt mondjuk, hogy a rendszer az állam csak 35%-ban határozza meg az életünket, már akkor is érdemes a megfelelő tudással rendelkezni, és véleményt nyilvánítani.

A természettudomány, a technika a fontos, ill. a kultúra fontos. Itt csak találgatni lehet, hogy az ilyesmi, gyakran elhangzó véleményeket hogyan értheti a hangoztató. Egyfelől ezek nem nagyon válaszhatók el a politikától.  Sőt a szűken vett kultúra, a művészetek támogatása, a művelődés lényegében állami terület. De a természettudományos oktatás is az, és az innováció támogatása is az. Arra is gondolhat a felfogás képviselője, hogy túl nagy az emberek anyagi szükséglete, és túl kicsi a kulturális szükséglete, ill. ezek kielégítése. Ha erre gondol, ami alapjában igaz, akkor három hibát követ el, a helytelen felfogásával. Ha erre gondol, miért nem ezt mondja. Az államot nem lehet azonosítani az anyagi szükségletek kielégítésével, sőt lelki, kulturális szükségletek, kielégítésével lehet azonosítani. Lényegében itt nem az állam a rendszer áll valamivel szemben, hanem a különböző szükségletek, ill. azok kielégítése állnak egymással szemben. Ha a kijelentő szerint kevés a kultúra, akkor neki éppen politizálni kellene, véleményt kellene nyilvánítani, méghozzá az irányút, hogy az állam támogassa jobban a kultúrát.

Nem az én szakmám, nem értek hozzá – ezt is szintén sokan hajtogatják. Ez összefoglalja ezt a tévedéshalmazt.  Lényegében azt kell megérteni, hogy a megfelelő társadalomtudományos tudás az egy olyan általános műveltség, amelyik nélkül az életszínvonal valószínűleg, több okból jóval alacsonyabb lesz a lehetségesnél.

Megjegyzések a mélygondolati okokhoz.

A társdalomról mélyebben (nem felületesen) gondolkodó, szükségszerűen szembetalálja ezekkel a már-már filozofikus problémákkal. Ugyanakkor kénytelen ezekkel foglalkozni egyszerű gyakorlati okból. Ugyanis az alapkérdés éppen az, hogy érdemes a társadalmi problémákon gondolkodni. Mert ha nem fontos rendszer, az állam, ha nincs fejlődés, stb., akkor nem érdemes. Látszólag ezek a gondolatok, ezek az okok, ezek felfogások az átlagembert nem érintik. Szerintem azonban érintik, főleg tudat alatt, képzetes tudásként azért szinte minden emberben valamilyen szinten megfogalmazódnak ezek a felfogások.  Nekem, aki pedig egyféle összefoglalást szeretnék készíteni, szinte  kötelességem ezeket az okokat, felfogásokat elemezni, és meg is teszem azt. 

Az okok összeadódhatnak e?

Van itt huszonöt ok. Ha mindegyikben csak 3% igazság van akkor az is 75%-ban azt jelenti, hogy nincs értelme az alapos társadalomtudományos tudásnak, nincs fontossága a véleménynyilvánításnak. Az emberek pszichéjében így is működik a dolog. Egy emberben mondjuk tíz ok összegződik, és végül kialakul benne mondjuk ez a felfogás: engem nem érdekel a politika.

Valójában az okok jelentős része nem arról szól, hogy nincs szükség a megfelelő társadalomtudományos tudásra, a véleménynyilvánításra, ez csak a rossz következtetés eredménye. A felsorolt okok jelentős része jó következtetéssel éppen azt indokolják, hogy szükséges, kell a megfelelő társadalomtudományos tudás, a megfelelő, aktív véleménynyilvánítás.

Röviden összefoglalva a cím: „gazdasági, társadalmi ismeretek melyek mindenki számára hasznosak” egyik értelmezése az, hogy ezt a tanulmányt én egy olyan társadalomtudományos bázisanyagnak gondolom, amelyik alkalmas arra (nem kizárólagosan), hogy a megfelelő tudás alapjául szolgáljon, ha a tisztelt olvasó önálló és kritikai szemlélettel, ámde alaposan áttanulmányozza, átgondolja.

A másik értelmezés hogy általában a megfelelő társadalomtudományos tudás (a nem elfogadó, a nem felületes) hasznos az egyén számára, mert talán jobban kiismeri magát az életben és hasznos a társadalom számára, mert egy az egyik csapattag jobb, erősebb játékossá válik.

Ugyanakkor az egyéni érdek és a társadalmi érdek ennél bonyolultabb viszonyban áll egymással.

Én megbízom a vezetésben annyira felkészültnek, hozzáértőnek látszanak, annyira magabiztosak.

Ez az egyetlen politikától való távolmaradási ok, amire itt bővebben kitérnék.

A politikusok, vezetők, szakértők, újságírók, stb., tehát a vezetők gyakran szinte rendszeresen társadalomtudományos szempontból igen nagy szamársággal állnak elő, és sajnos nemcsak a véleményükbe mutatkozik ez meg, hanem a cselekvéseikben is. A cselekvési szamárságot nevezzük hibának. Ugyanakkor sokan mondhatják: hogy ez csak az én, véleményem, ami szintén lehet szamárság. Én erre azt válaszolom: ne nekem higgyenek, hanem a saját tapasztalatuk szerint alakítsák ki véleményüket, amely ekkor már több lesz, mint hit.

Gondolják végig, a világtörténelemben milyen hatalmas hibákat, hibák sorozatát követtek el, és e hibákat mind a magabiztos (látszólag hozzáértő) vezetők követték el. A példa azonban legyen konkrétabb, nézzük a 2006-os magyarországi vezetést. Hihetetlen magabiztossággal nyilatkoznak és intézkednek, döntenek, pl., az un. reformok vonatkozásában. Ugyanakkor tény (ez tény és nem látszat), hogy Magyarország, a rendszerváltó országok között erőteljesen visszaesett, mondhatjuk visszafejlődő, hanyatló pályán mozgott. Ez pedig, nyilvánvalóan, a vezetés, főleg a 2002 utáni vezetés, hatalmas és sorozatos, szamárságai, hibái miatt tudott kialakulni. Miközben ezeket a szamárságokat, hibákat elkövette a vezetés, ugyanilyen hihetetlen hozzáértést és magabiztosságot mutatott. Ezen belül egy még konkrétabb történés. A 2006-os választási harcban az egyik vezető erő, konkrétabban az egyik vezető aspiráns hihetetlen magabiztossággal, látszólag igen felkészülten érvelt. Majd egy hónappal később ő maga jelentette ki, hogy mindez hazugság volt, és egyébként évekig nem csináltak semmit, és a jövő konkrét teendőiről csak halvány elképzelése van.

Pl. 2006-ban Magyarországon hihetetlen magabiztossággal, magabiztos mosollyal az arcukon, magabiztosan nyilatkozva álltak ki azok a vezetők, akik előtte bizonyíthatóan hatalmas hibák, sőt hazugságok sorozatát követték el. Sem bennük, sem sok emberben meg sem fordul az a feltételezés, hogy a jelenben nem éppen valamilyen szamárságot, hazugságot mondnak, hibát követnek el, hiszen ugyanilyen magabiztosan álltak ki akkor is, amikor a bizonyítható szamárságokat, hazugságokat, hibákat elkövették. 

Kicsit általánosítsunk (én, és a hozzám hasonlókról van szó) és vessük el a gondolatot, hogy ez egy kivételes eset volt. Mivel a történelemben ez gyakran előfordul, sok-sok vezetőről később, (sajnos általában csak később) kiderült, hogy hatalmas szamárságokat, hibákat követett el, jogosan általánosíthatunk.

A következő megállapításokat tehetjük. A vezető látszólagos hozzáértése, és magabiztossága és az általa elkövetett szamárságok, hibák sokasága, nagysága között, nincs semmilyen összefüggés. Sőt, ha nagyon kutakodunk, akkor inkább fordított összefüggést találhatunk. Vagyis: minél hozzáértőbbnek, látszik egy vezető ill. minél magabiztosabb, annál nagyobb az esély, arra hogy sok-sok számárságot, hibát kövessen el. A politizálástól, a közügyektől való elfordulásnak, hibás ezen érve: én megbízom a vezetőkben, mert felkészültnek látszanak, mert magabiztosak. Nem szabad hinni a magabiztosságban, sőt ennek némi kétséget kell felébresztenie. (A némi kétség jelentése: nem kell eleve elvetni a magabiztos ember véleményét, döntését, csak alaposan kell megvizsgálni.)  És még egy következtetés: a jelenlegi társadalomtudomány igen alacsony szinten van, minden vonatkozásban, vezetők tudása is alacsony és általában az emberek tudása is alacsony. Továbbá még egy következtetés: a vezetők gyakran (szinte általában) olyan személyiségek voltak, vannak, akik hajlamosak az ok nélküli magabiztosságra, azaz akik hajlamosak az önteltségre, a kevélységre. (A keresztény vallás szerint pedig a kevélység a lehető legnagyobb főbűn. A józan erkölcs is negatív tulajdonságnak tartja.)

A jelenlegi gazdasági, társadalmi ismeretek elképesztően alacsony szintje.

Aki nem akar átvert kiszolgáló, kiszolgáltatott, kizsákmányolt lenni (és egyébként átverő, kihasználó sem akar lenni), annak bizonyos szintű, objektív társadalmi rendszertani, ismeretekkel kell rendelkezni. Ezt pedig az érdeklődésen és sokirányú tájékozódáson kívül csak úgy tudja megszerezni, ha kétkedéssel, önálló kritikával szemléli az elé táruló ismereteket. És persze arra kell törekednie, hogy a tudását valahogy, valamennyire érvényesítse.

A felnőttek kb. 10%-a a legelemibb ismeretekkel sem rendelkezik. Pl., nem tudja mi történt 1948-ban, nem tudja az ország államformáját, halvány fogalma sincs mi az a kapitalizmus, ki jelenleg a belügyminiszter, és annak mi munkája, és még hosszan sorolhatnám. Én azonban nem miattuk vagyok ideges.

Azok miatt vagyok ideges, akik egy fontos közügy véleményezésére nem szánnak annyi időt, átgondolást, mint pl. egy hűtőgép megvételére.

A következő részben azt bizonygatnám, hogy az emberek jelentős része egy hűtőgép megvételével kapcsolatos véleménye, döntése, sokkal átgondoltabb, mint egy fontos közüggyel kapcsolatos véleménye, döntése.

A fontos közügy legyen például a következő: általában a népszavazás az egy szükséges, hasznos döntéshozó módszer, vagy sem. Az emberek jelentős részének az a véleménye, hogy nem, és elsősorban azért nem, mert sok pénzbe kerül. Nos, szerintem ez a vélemény elképesztően alacsony színvonalú. Pedig mint mondtam az emberek jelentős része és nemcsak az iskolázatlanok, hanem a diplomások, sőt a politikusok, közvélemény-formálók jelentős része is így gondolja. Azért jó ez a példa, mert ez esetben, már a puszta vélemény, is meghatározó, döntés lesz. Ne felejtsük el, hogy minden népszavazás két részből áll.  Meg kell szavazni magát a népszavazás kiírását, majd dönteni kell a kérdéses közügyről. Amelyik országban, „a népszavazás haszontalan” vélemény alakul ki az emberekben, abban az országban szinte nem is lesz népszavazás. A népszavazásról szóló vélemény tehát azért fontos, mert nemcsak a népszavazásról szól, hanem egy sereg közügyről.

Megjegyzem a népszavazásról alkotott vélemény önmagában cáfolja azokat, akik semmilyen közügyben nem vesznek részt, mondván az én véleményem úgysem számít. A helyes gondolat, mint azt már mondtam: az én véleményem túl kevéssé számít, ezért arra kell törekednem, hogy az erősebben számítson. 

Miért fontos továbbá a népszavazás.

Fontos, mert a népszavazás általában egy, vagy több jelentős változtatásról, jelentős beruházásról szól. A népszavazás tehát az első lépcsője a döntéshozó lépcsője egy jelentős változtatásnak, beruházásnak.

Tovább fontos, mert ha más nem is, de népszavazás által jelenik meg a nép igénye, azaz a megrendelő igénye. Ezt egy hasonlattal világítanám meg. A szobafestő, aki kiváló szakember (a jelenlegi vezetésről ez nem mondható el, de felejtsük el) jó minőségben kifesti a lakást, csak éppen lilára. Történetesen a megrendelő pedig utálja lila szint, tehát rosszul fogja érezni magát ebben a lakásban. Valami ilyesmit jelent, ha megrendelő, azaz a lakosság, a nép igénye nem jelenik meg.

Azoknak, akik szerint a népszavazás haszontalan, főleg, mert sok pénzbe kerül, legalább addig el kellene jutni, hogy népszavazás kérdése egy fontos kérdés. Az idáig eljutás is némi átgondoltságot jelent.

Most arra kérem a kedves olvasót, hogy nézzen magába. Mennyi időt szentel, mennyi szempontot sorakoztat fel a népszavazással kapcsolatos véleményének kialakítására, és mennyi időt szentel, mennyi szempontot sorakoztat fel annak eldöntésére, hogy vásároljon hűtőgépet, vagy sem, és milyent vásároljon. Nekem van egy olyan érzésem, hogy egy hűtőgép-vásárlást azért általában elég alaposan átgondolják az emberek. Mire használom, olcsóbb lesz, mint az eddig használt módszer vagy drágább, mennyi időt spórolók meg, ártalmas az egészségre, és ehhez hasonlatos kérdéseket gondol végig akár tudatosan, akár tudat alatt. A következő tíz, tizenöt szempont véggondolása, pedig azzal kapcsolatos lesz, hogy milyen hűtőgépet vegyen, kicsit, nagyot, drágát, olcsót, stb.. Vajon ez az átlagos ember a népszavazással kapcsolatos véleményéhez is végiggondol legalább húsz szempontot? Van egy olyan gyanúm, hogy nem.

Nézzük, a népszavazás sok pénzbe kerül, indokot. A népszavazásra fordított pénz kb. nemzetgazdaság szempontjából, mint egy átlagos dolgozó háromórai munkabére, ez mondjuk, legyen 3 ezer Ft.  A hűtőgép amit megvesz, az 60 ezer Ft. A hűtőgép használatnak pl. 10 év alatt 200 ezer Ft-os kihatása van. Amikor az ember hűtőgépet vásárol ezt is, végiggondolja, ha másképpen nem tudat alatt. 

A következő érvényes általában minden beruházásra, változtatásra, a népszavazások által meghatározott beruházásokra, változtatásokra is. Van a döntéshozás összege amely kb. 10%-a  a konkrét beruházásnak, változtatásnak és kb. 2%-a a beruházás, a változtatás teljes kihatásának. Tehát amikor valaki azt mondja, hogy haszontalan a népszavazás, mert sok pénzbe kerül kb. így gondolkodik. Mivel a hűtőgép-vásárlással kapcsolatos döntésem időbe, netán pénzbe kerülne (a lehetséges munkaidőm rovására megy) ezért én nem áldozok erre, el sem gondolkodom azon, hogy vásároljak vagy sem, tehát szóba sem jöhet a vásárlás. Ha hűtőgép-vásárlásról van szó, akkor szerintem nincs ember, aki így gondolkodna, legfeljebb egy-két komplett hülye. Ha népszavazásról van szó, akkor mégis ez az érv. Ez elképesztően alacsony színvonal. A gondolkodónak csak eddig kellene eljutni: a népszavazásra szánt összeg kb. csak  a 2-5%-a annak az összegnek ami népszavazás által döntéshozás kihatásának összege. Tehát, a népszavazás pl. 5 milliárd Ft-ba kerül, de ez pl. 100 milliárd Ft sorsáról szól. Legalábbis a hordereje a távlati kihatása ilyen nagyságrendű. Ha jól szavazok, akkor elmegy az adó által erre pár órai munkabérem, viszont ennek az ötvenszeresét kapom vissza.  Csak eddig kellene a gondolkodónak eljutni, de még erre sem képes. Hová lehetne, kellene még a gondolkodónak eljutni (ez már a demokráciáról szól) azt itt nem taglalom, hiszen az emberek jelentős része, kb. a fele, még az alacsonyabb szintig sem jut el. Nem véletlen, hogy a népszavazás kezdeményezők még a pár százezres aláírást is alig tudják, vagy nem tudják összeszedni. Az sem véletlen, ha népszavazás kerül szóba, akkor özönlik ez a vélemény: a népszavazás, haszontalan, főleg, azért mert sok pénzbe kerül.

Természetesen van egy réteg, a vezetés vagy annak egy része, akiknek valóban sérti az érdekét a népszavazás. Az, hogy ők ellenzik, hamis vádakkal (pl., hogy drága, fölösleges) le akarják járatni, az, „természetes”. De én ebben a fejezetben nem róluk beszélek, hanem rólunk, átlagemberekről, akiknek az igazság az érdekünk. (Itt mindjárt elgondolkodhat a gondolkodó. Az a vezetés valóban öszinte, hozzáértő és népérdekű, aki lejáratja, fölöslegesnek, drágának tartja a népszavazást?)

Mivel az emberek elképesztően alacsony szinten gondolkodnak, a közügyekkel kapcsolatban, ezért fennáll a lehetősége, hogy népszavazásban feltett kérdést is rosszul ítélik meg. Megjegyzem: a vezetés általi tévedés, megtévesztés ennél sokkal jelentősebb. Itt most az emberekről, a népről beszélek. Ezért azon érv sem jó, hogy a nép lehetséges tévedése miatt haszontalan a népszavazás. Az eredeti ok, alapvető probléma megint az, hogy az emberek alacsony szinten gondolkodnak a közügyekkel kapcsolatban.

A fenti példával bizonyítottam, hogy a közügyekkel kapcsolatos gondolkodás, vélemény elképesztően alacsony szintű, sokkal alacsonyabb, mint a köznapi egyéni ügyeinkkel kapcsolatos gondolkodás, vélemény. Mi ennek az alacsony színvonalnak az oka, erről szól ez az egész fejezet. Pl., hogyan jut el valaki arra az elképesztően alacsony szintre, hogy a népszavazás haszontalan, mert sok pénzbe kerül?  Pl. valaki, elhiszi, nem vizsgálja felül, az ilyen érvvel manipuláló politikus beszédét. (Az éppen regnáló vezetésnek nem érdeke a népszavazás, hiszen az ő döntési erejét, hatalmát csökkenti.) Pl. valaki azt mondja: ehhez én nem értek. Pl. valaki a felületes képzetes tudást átgondolt tudásnak, véli. Pl. valaki eleve közügyek átgondolásra, mint lényegtelen dolgokra nem szán időt, és még sorolhatnám.

Ha már a népszavazásról van szó, annak egy magasabb szintű átgondolása: a népszavazás hasznos, bőven megéri ráfordított pénzt. Egyetlen kivétel lehet, mikor a népszavazás olyan kérdést (nem közügyi, vagy rosszul feltett kérdés) tesz fel, amely lejáratja a népszavazást.  A logika egyszerű. A népszavazás jó hasznos azért azt támogatom. A lejárató népszavazás nem jó ezért azt ellenzem, bojkottálom. (A hűtőgép általában jó, hasznos, ezért vásárolok.  Egyes hűtőgépek rosszak, drágák, több a kár, mint a haszon, ezek ráadásul lejáratják a többi hűtőgépet, ezért azokat ellenzem, bojkottálom, nem vásárolom meg.) Megint elég a köznapi átgondolás. Nem  arról kell szólni a vitának, hogy kell e egyáltalán népszavazás, hanem arról, hogy a népszavazási kérdés helyesen van e feltéve.

Egy kis fogalommagyarázat. Elméleti rendszertényező.

E tanulmányban néhány gyakran használt kifejezés, általam való értelmezése.

Fejlődés: az előzőnél, mennyiségében több, de főleg minőségében jobb állapot.

Jelenlegi rendszer: az a rendszer (szerintem államkapitalizmus), amely Magyarországon működik, amelyik a rendszerváltó országokban működik. Az a rendszer ill. annak az átlagos, jellemző változata, a fejlett kapitalista országokban működik.

Gyakran csak ezt a szót mondom ki: jelenleg. Vagy ezt: manapság.

E szavak értelmezése. Jelenleg: a jelenlegi rendszerre jellemző. A jelenlegi rendszerben gyakori, vagy általános (50%-ot meghaladó), ill. a legnagyobb arányú.

A vezetés, vezetők: a jelenlegi politikai, magángazdasági vezetők ill. a történelmi általános vezetők összessége. Hozzáteszem: a magángazdasági vezetőket nem mindig értem bele a fogalomba. Több néven szokás őket emlegetni: uralkodó osztály, politikai osztály, stb..

A jelenlegi politikai vezetés: a pártvezetők, a parlamenti, képviselők, a kormánytagok (a miniszterek, államtitkárok), a polgármesterek, az állami intézmények, szervek, hivatalok első számú vezetői. (Ők az elitvezetés. A polgármesteri hivatalok, önkormányzatok elsősorban állami hivatalok.) Továbbá politikai vezetés, a felsoroltak második vonalban levő vezetői, az osztályvezetőig bezárva. A köztisztviselők. És a közvélemény-formálók.

Magángazdasági vezetők, vezetés: a nagyobb közvállalkozások, cégek, és nagyvállalkozások, cégek meghatározó tulajdonosai, ill. igazgatói. 

Történelmi, általános vezetés (vezetők): Azon 100-1000 emberre eső egy ember (a hatalom birtokosa), aki olyan helyzetben van, hogy véleményével, döntéseivel jelentősen fenntarthatja, módosíthatja, esetleg átalakíthatja a rendszert (a törvényeket, a mechanizmusokat, módszereket, a tananyagot, az érvényes alapelveket). Továbbá aki intézkedéseivel, véleményével rendszeresen, és nagymértékben meghatározhatja és általában meg is határozza  sok (száz, ezer, tízezer, millió, több millió) más ember életét. Azon emberek összessége, akik döntéseikkel több száz, több ezer, több millió ember életét erősen befolyásolhatják, és befolyásolják.

A kultúra (jelenleg): a szűken vett rendszerkultúra és kisközösségi kultúra összessége.

A szűken vett rendszerkultúra. A művészetek (szélesen értelmezett művészetek, pl. építészet, gasztronómia, stb. is) és a művészetek megismerése és ezt támogató államrész. A humán tudományok (nem természettudomány, nem társadalomtudomány), valamint magánszférával, a civilszférával kapcsolatos tudás és ezt támogató államrész. Összességében ezt nevezem én a szűken vett műveltségnek, ill. e tudás megszerzését a művelődésnek.

A kisközösségi kultúra: az egyes kisközösségek (összességében a civil szféra) elvei, nézetei, szokásai, hagyományai, életstílusa, életmódja.

Egy homogén nagyközösségben (társadalomban, nemzetben) a kisközösségi kultúra szinte azonos nagyközösségi kultúrával. Jelenleg azonban a természettudományos és a társadalomtudományos tudás, vélemény elválik a szűken értelmezett kultúrától.  

Mit jelent a sokat emlegetett arányos, igazságos jövedelmi (vagyoni) hierarchia? Igazságtalan a jövedelemelosztás (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha (pl. egy ezres) jövedelmi skálán nem kerül szinte minden ember (emberek 95%-a) a hasznos munkájának megfelelő helyére. (Ettől még skála lehet normális (arányos), lehet túlságosan széthúzott, vagy netán túl szűk.)

Aránytalan a jövedelemelosztás, (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha ezen a jövedelemi skálán szinte minden ember a megérdemelt helyére kerül, de skála túlságosan széthúzott, (egyes részei széthúzottak) túl nagyok a különbségek, netán a skála túl szűk. Természetes amennyiben aránytalan az elosztás annyiban igazságtalan is.

Ugyanez vonatkozik a hatalmi hierarchiára is.

Az államkapitalizmusban aránytalan és igazságtalan (vagyis duplán igazságtalan) a hatalmi elosztás, a jövedelemelosztás és egyben a vagyonelosztás, az életszínvonal-elosztás.

A brezsnyevi szocializmusban igazságtalan és aránytalan volt a hatalmi elosztás.  A jövedelmi elosztás kevésbé volt aránytalan (kissé szűk volt a skála),  de igazságtalan volt.

Egy kis további fogalom-meghatározás.

Mivel a tényező a legkedvesebb kifejezésem ezért a rész, elem, tulajdonság, jellemző, vonatkozás, aspektus, ág, stb. - de sokszor az irány, cél, ok, következmény - helyett is a tényező kifejezést használom.

További megjegyzés: már többször megjegyeztem, hogy vigyázat - minden társadalomtudományi fogalom zavaros, elsősorban a  többértelműségük miatt. Demokrácia, politika, liberalizmus, kapitalizmus, jog, hatalom és még hosszan lehetne sorolni a zavaros fogalmakat. A zavarosság miatt én is zavarosan, következetlenül, keverve használom a vezetés, hatalom, politika, rendszer, állam, társadalom, kifejezéseket. Más fogalmakat viszont igyekszem tisztázni, sokszor a szinonimák említésével, amely kisé körülményes fogalmazást jelent.

Egy másik Bibliai történet, a Bábel tornyának értelmezése. Az emberek nem értik meg egymást. Nem hiszem, hogy ez csak nyelvtanulás kérdése. Az egy toronyban élők, egymás mellett élők, az egy nyelvet beszélők sem értik meg egymást. Ennek egyik, de jelentős oka az a fogalomzavar, amiben élünk. Hogy értenénk meg egymást mikor a lényeges szavaknak más a jelentése az egyik embernél, mint a másiknál?

Itt és most mégis kivételesen egy-két általam gyakran használt fogalmat szeretnék tisztázni  

Társadalom: közösség, rendszerint nemzeti közösség, mely rendszerint egy országban testesül meg. Más értelemben minden emberi közösség. A közösség emberi vonatkozása, maguk az emberek, az emberek gondolkodása tudata, cselekvései. Itt elsősorban az emberek tudatában beépült elméletekről, elvekről, világnézetről van szó. Vannak ugyanis, az un. raktáron levő, még a tudatba nem beépült, de terjesztett, oktatott elméletek, elvek, melyek inkább a rendszerhez tartoznak.

A szélesebben értelmezett társadalomba beletartozik, sőt annak meghatározója a vezetés. Pl. a társadalmi akarat, az összes akarat minden réteg a vezetést is beszámítva akaratának összege, iránya. A szűken értelmezett társadalomba a vezetés nem kiemelt réteg. Szűken értelmezett társadalom: a népréteg és a legalsó réteg, mint emberek. A vezetésen kívüli embereknek (a többségnek, a lakosságnak), vagy azok egy csoportjának a tudatába beépült világnézete, szükségletei, felfogása, erkölcse, véleménye, érdeke és ebből következő viselkedése, cselekvései. (Közízlés, közvélemény, közakarat, közérdek, stb.) A szűken értelmezett közösségi, általában ami nincs törvényesítve, nincs propagálva, nem a vezetésből, ill. az államból ered.

Szélesebben értelmezve, a társadalmi rendszer, a társadalom.

A rendszer egyféle meghatározása: intézmények, mechanizmusok, csoportosítások, módszerek, törvények, szabályok és az érvényesülő (a vezetés által terjesztett, oktatott „raktáron levő”) elméletek, elvek (világnézet) halmaza. A rendszer része az állam, és a vezetés. A szélesebben értelmezett rendszer magában foglalja a szűken értelmezett rendszert és a társadalmat. Ez csak egyféle, értelmezése a rendszernek. Mi a rendszer, hogy tudjuk azt modellezni? Minderről még bőven lesz szó. Szélesebben értelmezve, a társadalmi, rendszer, a rendszer.

Megjegyzem fordítva is lehet értelmezni: a szélesebben értelmezett társadalom foglalja magába a rendszert. Tehát a rendszer és a társadalom is szélesebben értelmezve: a társadalmi rendszer, vagyis ugyanazt jelenti. Ugyanakkor azért lehetséges egy szétválasztás, amelyről később lesz szó.

A terjesztett, oktatott, de még az emberek tudatába be nem épült elméletek, világnézetek nagy része az eddigi rendszerekben a vezetésből eredtek. Nevezzük ezt rendszer világnézetnek, mely nem azonos a társadalmi világnézettel. A lényeg tehát, hogy vannak maguk az emberek, akik magukba hordozzák a tudatukba beépült elméleteket, világnézeteket. Vannak a beépületlen terjesztett, oktatott elméletek, világnézetek. Továbbá van a rendszer, az intézmények, mechanizmusok, módszerek, törvények, stb. halmaza. A rendszerhez azonban hozzátartozik a beépületlen oktatott terjesztett világnézetek is, mert ezek döntő többsége a vezetésből ered.

Terjesztett, de nem a vezetésből eredő elméletek, elvek – ez egy külön tényező és fogalom, csakúgy, mint a „forradalmi” vezetés fogalma.

Állam: a rendszer egy szűkebb hivatalosan kijelölt irányítási része. Elsősorban intézmények, mechanizmusok, módszerek, törvények, másodsorban irányító, vezető pozícióban levő emberek.

Demokrácia: szűken értelmezve, a nép érdemi beleszólása a rendszer alakításába. Tágabban értelmezve: mindaz, ami a szűken értelmezett demokráciával szorosan összefügg. A tágabban értelmezett demokrácia összegezett tényezői: a népréteg jogai, a vezetés demokratikus szintje és a hatalmi vagyoni hierarchia arányossága, igazságossága.

Nagyjából így értelmezem a fogalmakat, viszont a saját következetlenségem és a helyzet összetettsége (a szűken és szélesen értelmezett fogalom), miatt előfordul, hogy a szűken értelmezett fogalomtól eltérek. A fogalmak értelmezése még többször szóba kerül.

Egyéb elmélkedések a tudásról.

A tudás fájának gyümölcse.

A Biblia szerint, Ádám, Isten parancsa ellenére, Éva és Lucifer (a gonosz) unszolására leszedett egy almát a tudás fájáról és ezért az ember kiűzetett a paradicsomból. Mi ennek történetnek az értelme. Első látszatra nem sok. Márpedig, ha a Biblia elején szerepel, mint meghatározó történet, akkor komoly tanulságának kell lennie. Az én értelmezésem, (nem egyedül az enyém), a következő. Az Úr a következőt üzente a tilalmával: itt van ember az éden, mindenből vehetsz, minden a tiéd, de vigyázz a tudást nem szakíthatod le, mint egy almát. Ha a tudást úgy kezeled, mint egy almát (leszeded, aztán bekapod), akkor az csak felületes tudás lehet. A felületes tudásúnak pedig szenvedni kell. Ugyanakkor az igazi, alapos tudásért meg kell szenvedni, de mégis megéri. Választhatsz emberiség: vagy megszenvedsz a tudásért, nem gondolkodsz felületesen, és akkor kevesebbet kell szenvedned az életben, vagy nem szenvedsz a tudásért, felületesen gondolkodsz, és akkor szenvedned kell az életben.

Mint tudjuk az ember a második variációt, választotta, és ezért a kelleténél többet szenved az életben.

Istennek talán volt egy másik üzenete is: aki azt hiszi, hogy a tudásra könnyen szert tehet és ezzel már okossá, válik, az elbizakodott, nagyképű hólyag, akinek nincs helye az édenben.

És nem utolsó sorban: az Úr kinyilvánította, hogy a tudás, pontosabban a tudáshoz való hozzáállás, legalább olyan fontos, mint a hit, a szeretetet, és minden más érték. A tudás, az igazság, és az igazságosság hű testvérei egymásnak, mindig együtt vannak.

Érdekes és érdemes még a gonosz szerepén elgondolkodni. A gonosz nem öl, nem kínoz, nem pusztít, legalábbis közvetlenül nem. A gonosz félrevezet, félretájékoztat, manipulál, a felületes tudásra ösztökél, és ezáltal lesz ártalmasabb, mintha nyilvánvalóan gonoszkodna. A gonosz lényege éppen az, hogy nem direkt, nem látható eszközökkel, módszerekkel működik. Ki a jó és ki a rossz? Ezt a kérdést is felteszi és megválaszolja ez a történet.

A gondolkodás olyan, mint az aranymosás.

Az első fázis. Az ember belenéz az aranymosó tálba, alul az iszap, homok, sóder, kő felül a tiszta víz, minden viszonylag egyszerű, úgy véljük mindent nagyjából értünk, okosak vagyunk. Ha kíváncsiak és kétkedők vagyunk, és elég szerénynek (nem vagyunk saját okosságunkkal eltelve), akkor elkezdünk gondolkodni, vagyis felrázzuk a tálat. Vajon mi van alul? - ezt kérdezzük ilyenkor. Az iszap felkavarodok, és hirtelen minden zavarossá válik, rájövünk, hogy semmit sem tudunk, semmit sem értünk. Azután óvatosan leöntjük a felületes iszapot, és hagyjuk, hogy leülepedjen a maradék. Elménkben leülepítjük a maradékot, vagyis a nagyjából a helyére tesszük (általánosítunk, kategorizálunk, stb.) a lényeget. Gyakori hogy leülepedés, hosszabb ideig tart és szinte nem is tudatosul bennünk. Egy hét egy hónap múlva, egy év múlva elővesszük az előzőleg átgondolt témát, és csodák-csodájára tisztábban látunk. Miután leülepedett a tartalom, az előzőnél egy tisztább, átláthatóbb kép tárul elénk, és néhány aranyszemcse is elővillan. Ha ennél is kíváncsibbak, szerényebbek vagyunk, akkor újra felrázzuk a tálat. A folyamat újra lejátszódik: iszapkeveredés, fölösleges leöntése, a leülepedés, a tisztább átláthatóbb kép. Minden folyamat után egyre tisztább lesz a kép, egyre több aranyszemcse bukkan elő. Az is igaz akárhányszor felrázzuk a tálat, mindig lesz felkavaródó iszap, hordalék. A semmit sem tudunk, semmit sem értünk állapota mindig velünk van, legalábbis ami kíváncsi és szerény embereket illeti. Nincs végső állapot, vagy ha van, akkor az nagyon távol van. A gondolkodás az abszolút tudás elérése kvázi végtelen.

Aki csak az első fázisig jut el, az okosabbnak érzi magát annál, mint aki már tizedszer, huszadszor gondolta át ugyanazt a témát. Minél többször gondoljuk át önállóan (főleg saját elménkre támaszkodva) ugyanazt a témát annál inkább rájövünk, hogy ez még nem a végső tudás. Aki egyszer, vagy kevésszer végezte el a szellemi aranymosás folyamatát az okosnak érzi magát, és harsány hangon lemagyarázza (leugatja) a mélyebben gondolkodót, a többet tudót.  A többet tudó csak szerényen, saját korlátait és dolgok bonyolultságát felismerve, halkan akadozva érvel. A többet tudó jutalma, hogy ő egyre több aranyszemcsét láthat.

Biztosítom Önöket, hogy én minden témát legalább hússzor átgondolok, mielőtt végleges formában öntöm. Persze ez nem jelent sokat, én ugyanis legfeljebb egy átlagos képességű ember vagyok. Valószínű, hogy vannak jobb képességűek, akik már a tizedik átgondolásra is eljutnak erre a szintre. Azért a tíz átgondolás is valami. Amiben én jó vagyok, talán átlagon felüli az, hogy megérzem a zavarosságot, ráérzek arra, hogy itt még kavarog az iszap. Ehhez is kell egyfajta érzék. Ugyanakkor tisztában vagyok, hogy amit kimondok, leírok, az messze van az abszolút igazságtól. Nem is ez a célom, hanem az hogy olyan állapotba hozzam a tál tartalmát, amiből kitetszik, hogy itt még érdemes továbblépni. Kétségtelen ennek igen kicsi valószínűsége.

A gondolkodás szűrése (szellemi aranymosás) a demokrácia átgondolásának példáján keresztül.

Fiatalabb koromban a közügyekről, közéletről (politikáról) való felfogásom egyik meghatározó gondolata a következő volt: A vezetők általában vállalják a felelősséget, adott esetben vállalják a népszerűtlen intézkedéseket, ne hárítsák át a kellemetlen döntéseket az emberekre, a lakosságra, hagyják őket nyugodtan dolgozni, mindenki tegye a maga dolgát tisztességesen. A szakmunkás tisztességesen dolgozzon, a tanár tisztességesen tanítson, az orvos tisztességesen gyógyítson, stb., a vezető tisztességesen vezessen.

Ez  frappáns, egyszerű és igaz gondolatnak tűnt, ez a felfogásom irányította a közügyekről, a rendszerről való gondolkodásom.  Történt azonban egy napon hogy éppen valamin megint felháborodva és elfáradva (pocsékul mennek a dolgok) egy órára leültem a fotelbe a csendes szobába, hogy átgondoljam a dolgokat (mért mennek pocsékul a dolgok). Ilyen már többször megtörtént, ezúttal azonban elhatároztam, hogy saját magam felfogását is kritikusan nézem. Ezúttal tehát nem úgy ültem le gondolkodni, hogy nekem igazam van, és ezt próbálom meg különböző érvekkel alátámasztani, ill. ebből indulok ki, hanem úgy hogy a több évig igaznak és magamnak különböző módokon bebizonyított igazságaimat is felülvizsgálom. A gondolkodásszűrésnek ez az első lépcsője: az ember ne csak nyugodtan és hosszasan gondolja át a dolgokat, de legyen meg benne a szándék az elhatározás és az erő, hogy saját magát is helyreigazítsa. Ehhez kell igazán erő, hiszen adott esetben kiderülhet az eddig okosnak hitt önmagáról, hogy nem is okos, hogy eddig butaságokat gondolt. Ezen a napon a fejezet elején elmondott felfogásom, gondoltam át ilyen szándékkal. A gondolkodásom felülvizsgálatát azzal kezdtem: mit is állítok lényegében, mi is a kiindulópontom?

Az akkori fotelben lezajló gondolataim. Lényegében azt állítom, hogy a vezetők mentalitása munkája megváltoztatható, megjavítható. Másfelől azt állítom, hogy az emberek (lakosság) általában nem alkalmasak, ill. nem is feladatuk a közügyek megoldása. Ha nem az emberek feladata, akkor csak vezetést kell alkalmassá tenni. Az első és második állítás összhangban van.

Nézzük az első állítást. Ha a történelmet vizsgáljuk, vagy éppen a jelenlegi helyzetet, akkor azt kell megállapítani hogy vezetők legfeljebb 20%-a amelyik jónak elfogadhatónak mondható. A vezetők kb. 30%-a közepes, ez azonban nem jó, elfogadható, mert nem jó döntéseket hoz. A vezetők 50% viszont kimondottan rossz, elfogadhatatlan. Ezekből, az arányokból az derül ki és ezt gyakorlat is bizonyítja, hogy a közügyek intézése, és ezzel az emberek élete is sokkal jobb lehetne, vagyis a közügyek általában rosszul vannak megoldva.

Abból hogy vezetők 20%-a jó, elfogadható, milyen következtetés vonható le.  Eddig azt következtetést vontam le, hogy akkor nem lehetetlen  hogy mondjuk további 50% és jó elfogadhatóvá váljon. Lehetséges azonban egy másik ennél valószínűbb következtetés. Ha hosszabb távon ez az általános és átlagos, akkor a vezetés valószínűleg nem is képes (csak csekély mértékben) az eddigi és jelenlegi körülmények között általában jobbá válni. Ez a második következtetés önmagában is igazabb, mint az első. Akkor megpróbáltam e második állítást igazolni, számos olyan okra, tényezőre jöttem rá, amelyik alátámasztotta, hogy valóban nem képes vezetés átlagosan, a múltbeli és jelenlegi körülmények között szignifikánsan (sokkal nagyobb arányban) jobbá válni. E gondolkodásom kapcsán eljutottam a vezetők szükségszerű tulajdonságai, negatívumai problémaköréhez. A múltbeli és a jelenlegi körülmények kapcsán eljutottam a rendszer problémaköréhez.

Most nézzük a második állítást, miszerint az emberek általában (lakosság, népréteg) nem alkalmasak illetve nem feladatuk a közügyekben való döntés.

A jelenlegi képviselő és helyhatósági választás egyfajta közügyekben való lakossági döntés. Az is közügy, hogy kik legyenek a vezetők. Az, hogy a közvetlen képviselő és helyhatósági választás pozitív elismerik általában az emberek és a társadalomtudósok is. A történelmi elemzés is azt mutatja, hogy amióta ez működik pozitív változások mentek végbe. A saját elemzésem is ezt igazolja. Ha ez pozitív, akkor miért feltételezzük, hogy más vonatkozásban más területen a közvetlen népi döntések ne lennének hasznosak, előnyösek?  Valóban vannak negatív jelenségek a népi döntésekkel kapcsolatban. Ebben az esetekben azonban nem e arról van szó, hogy a rossz szervezés, a rossz módszerek miatt válik negatívvá a lakossági döntés? E vonatkozásban el kellett merülni egy mélyebb elemzésbe. Ennek kapcsán eljutottam a demokrácia meghatározásáig, a demokrácia-tudományig. Ezek akkori és további elemzése bizonyította, hogy lakosság különböző megfelelő módokon való részvétele a döntésekben pozitív folyamatot eredményez.  Az új gondolatok is összefüggnek. Ha vezetés szignifikánsan nem változtatható meg, ugyanakkor az emberek megfelelő körülmények között mégis alkalmasak, sőt feladatuk a közügyekben való döntés, e két gondolat nyilván összefügg. Az összefüggés egyszerű: a döntésekben egyre nagyobb mértékben kell helyt kapni az embereknek (lakosságnak, néprétegnek) miáltal a döntések jobbá válnak ill. a vezetés, rákényszerül a jobb döntésekre.  Az kb. egyórás gondolkodásom után rájöttem, hogy az eddigi frappánsnak, egyszerűnek, igaznak tűnő felfogásom, kiindulópontom tévedés volt, felületes volt. Nemcsak tévedés volt, de lényegében ellentétes az igazsággal. Arra is rájöttem, hogy bár magam nem tartottam soha demokráciaellenesnek, a régi felületes felfogásom, mégis az volt. Azóta gyakran és egyre gyakrabban ülök le a fotelbe elmélkedni a közügyeken, úgy hogy előtérbe helyezem, a saját magam helyreigazításának lehetőségét. Mindig kontrolálom magam: most ezt csak ezért gondolom, így mert eddig is így gondoltam vagy valóban igaznak tartom. Ilyen egyszerű tehát gondolkodás szűrése. Illetve, azért ehhez kell némi lelkierő. Sokszor előfordult, hogy magam okosságát meg kellett cáfolnom és ez nem kellemes érzés.

Ha megfelelő önkontrollal ülünk le gondolkodni, akkor kiderül, hogy ugyanaz problémakör minden átgondolás után részben átalakul, és egyre közelebb kerül a távoli igazsághoz. Állandóan kitartóan elmélyedni, saját magamat is felülbírálni, átértékelni és átfogalmazni a gondolatokat, bizony ez nagyobb szenvedés, mint locsogni. Ugyanakkor egy idő után öröm is, mert előtűnnek az aranyszemcsék, az igazi értékes gondolatok. Ezekben, az aranyszemcsékben akkor is gyönyörködhetek, ha más nem látja. Az sem számít, hogy rengeteg arany van a világon, de ezeket a saját kis aranyszemcséimet én hoztam létre, ezek az enyéim. Nagyobb öröm ez, mint házat, autót, pénzt birtokolni.  

Kétségtelen az ember gondolkodását meghatározza helyzete. Pl., ha valaki sikeresebb gazdagabb, vagy éppen vezető, akkor ő másképp látja a világot, mint a szegényebb sikertelenebb ember. Az ember kora is egy helyzet, ami befolyásolja gondolkodást. Egy fiatalember sok szempontból másképp látja világot, mint egy idősebb ember. A gondolkodás-szűrés másik alapszabálya, hogy az ember próbáljon meg az adott helyzetétől elszakadni.

Kinek írtam ezt a laikus, de logikus tanulmányt?

Mindenkinek, aki elolvassa. Magamnak, hogy értsem a dolgokat. Az íróasztalnak, mert több okból nem reménykedem, hogy ez a közismert lesz. Esetleg a jövőnek, a jövőnek sokkal inkább, mint a jelennek. Azért megpróbálom terjeszteni a saját lelkiismeretem, valamint a lehetséges túlvilági megítélésem miatt.

Ez a könyv semmi estre sem a „mindentudó, bölcs” politikusoknak, társadalomtudósoknak készült, hanem azoknak az embereknek, akik eljutottak az értelem azon magasabb fokára, hogy nem értik a körülöttük zajló társadalmi történések jelentős részét. Én is ilyen ember voltam és részben vagyok. Nem értettem a társadalmi történéseket, a politikusok beszédeit, intézkedéseiket, hiába néztem, hallgattam, olvastam a híradásokat, a magyarázatokat, és hiába gondolkoztam el azokon naponta, órákon keresztül. Sőt, minél inkább elgondolkoztam, annál kevésbé értettem. Nem értettem, ez azt jelenti, hogy a felszínes megértés mellett, nem láttam a mélyebb okokat, összefüggéseket, célokat. Ekkor két következtetésre juthat az ember: vagy nagyon ostoba vagyok, vagy nem is érthetők, nem teljesek jók, nem helyesek, nem igazak, azok a magyarázatok, amelyek körül vesznek engem, és gondolom másokat is. Én voltam annyira öntelt, hogy a második verziót választottam. Ebből következett logikusan: akkor hát feltárom a helytelen történések, és igaztalan magyarázatok okát, de ehhez meg kell találni a helyes utat, az igaz magyarázatokat. Persze itt viszonylagos helyességről, igazságról van szó. Pontosabban így fogalmazok: meg kell találni a jelenleginél helyesebb utat, igazabb magyarázatokat. Ez a tanulmány tehát jelentős részben új elméleteket, új fogalmakat, új igazságokat tartalmaz, melyeket akár nevezhetünk tudománytalannak is. Tudománytalan abban az értelemben, hogy nem egyezik a jelenlegi tudományos nézetekkel, de ez nem jelenti azt, hogy a jövő tudományos nézeteivel sem fog egyezni.

Nem érdekel a megjelenés, a stílus, a fogalmazás, a nyelvtani szabályosság. Nem érdekel a tudományosság. Pontosabban mindezek harmadlagos szempontok. Elsősorban és mindenekelőtt a tartalom érdekel. A logika érdekel, hogy az építmény összeálljon, illeszkedjenek a gondolatok, ne legyenek ellentmondások. Egy kicsit még érdekel az érthetőség is. Érdekel még az érdekesség, de ez hiába érdekel, ez egy unalmas írás.

Másfelől ez a könyv a társadalomtudományok, összefoglalásának az összefoglalása akar lenni, ami megint csak sok bukatót rejt magába. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy kellenek olyan könyvek, tanulmányok melyek, felvállalják az újszerűséget és az összefoglalás összefoglalását.  Az összefoglalás összefoglalása nem más, mint madártávlatból szemlélni a világot, a nagy lépétkű térképet megrajzolni, a hosszú távú folyamatokat és a helyes utat, valamint a fűben nem látható veszélyeket felismerni. Rossz vezető, aki csak az autó elé bámul, észreveszi a követ, de általában későn reagál mindenre, mert nem tekint előre, távolra. Rossz vezető, aki csak távlatokat vizsgálja és az autó előtti követ nem veszi észre A jó vezető állandóan közelre és távolra is néz. Az újszerűség és a madártávlat összefügg, hiszen a madár a hangyához képest másképp (újszerűen) látja a világot. Kétségtelen viszont, hogy a madár elméleteit nem igen érti meg a hangya és ez viszont is igaz. Van azonban az összefoglalás összefoglalásának egy másik fontos feladata: egy olyan elméleti váz megalkotása, mely, ha minden részletében nem is igaz, de lehet rá építkezni.

Lehet hogy ez a könyv egy butasághalmaz. Viszont rendszerezett butasághalmaz Ebben az esetben a haszna éppen az, hogy ez kiderüljön, és ez vezessen az igaz út felismeréséhez. A másik haszna, hogy a magamfajta embereket valamivel közelebb viszi a világ megértéséhez.

A következő egység emlékeztető tartalma:

 A társadalom, a rendszer ill. annak fejlődésének alapvetései. (rendszerfejlődés 1)

D jelű (rendszerfejlődés) ábrák. Az ABC jelű ábrák. Egyéb ábrák.

Az egyéni érdek és a társadalmi (közösségi) érdek elméleti szinten. Elméleti rendszertényező.                                                                                                   

Rendszerben élünk, ami többek közt azt jelenti, hogy hálózatokban élünk.   Elméleti rendszertényező.                                                                                                  

A demokrácia alapelvei.  

A demokrácia elemei több ábrán megjelennek. Elsősorban A/0, A/5 A/6, A/10, C/4, C/5, C/10, K/1, költségvetési szavazólap, másodsorban a döntéshozó mechanizmus A. jelű ábrák, harmadsorban szinte minden ábrán. Összefoglaló nevük: demokratikus e. ábrák.

Elméleti rendszertényező.                                                                                

A magánügy, magánélet, magánszféra. A/0, D/0/b ábra. Elméleti rendszertényező.                                                                                        

„Néhány mellékes, e tanulmányból kimaradó, de azért fontos kategória.” Elméleti rendszertényező.                                                                                                  

A rendszer és a társadalom lehetséges és kétséges szétválasztása. Elméleti rendszertényező.                                                                                                                                                                       

A rendszer, rendszerfejlődés, rendszerváltás előzetes összefoglalása.  A társadalmi, politikai gazdasági rendszer lényegi elemzése. Elsősorban az A/0, ABC/2, ABCD ábra, az ABC ábrák, másodsorban D. jelű ábrák és sok más ábra. Elméleti rendszertényező.                                                                                                                           

A szükségletek (vágyak, igények). Speciális rendszertényező.                     

A fejlődés és a belső harmónia. Elméleti rendszertényező.                         

A fejlődés alapvető ellentmondása és annak értelmezése. Elméleti rendszertényező.

A jobb élet (elsősorban az anyagi, testi jólét), kergetése (a „hedonizmus”), vagy egy nyugisabb lazább, korlátozott fogyasztású, de szükségszerűen szegényesebb élet (a „puritanizmus”). A jólét a szabadság növekedését kétségessé teszi a szükséges önkontroll-növekedés.  

A jóléti fejlődés és az elkényeztetési aspektus, ill. a szegénység (természetesség) szabadsága, szépsége romantikája. Elméleti rendszertényező.              

A népek, nemzetek (közösségek) valamint a történelemtudomány. Elméleti rendszertényező.                                                                                              

További előzetes gondolatok a fejlődésről és a rendszerről. Elméleti rendszertényező.                                                                                       186. old.

A gyakorlati rendszertényezők felsorolása és előzetes elemzése. Az ABC/4, ABC/5, ABC/6 táblázatok (ábrák) előzetes elemzése.  Elméleti rendszertényező

A szükségletek, a rendszertényezők, és a válságtényezők. Speciális rendszertényező. D. jelű ábrák.                                                                                                       

A társadalmi, társadalomfejlődési tényezők, jelenségek folyamatok szükségszerűsége, azaz az emberi akarattól való függetlensége. A/0 ábra. Elméleti rendszertényező.                                                                    

Az egyszerűsített történelmi rendszerfejlődés alapvető összefüggései. A rendszer és az ember. (D/8, D/9, D/10 ábra). Elméleti rendszertényező.                         

A társadalmi, történelmi felelősség pontos megállapítása. Elméleti rendszertényező.

A kiinduló megállapítások ismételgetése.

E tanulmány lényege, a szinte mindenhová illeszkedő megállapítások, a történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői.

Az emberiség, a társadalomfejlődés legfőbb célja: minél több ember (és állat élőlény is) éljen egyre kellemesebben, jobban egészségesebben boldogabban.

A minél több ember azt jelenti, hogy nem csak a kiváltságos réteg, csoport, nép, éljen kellemesen egészségesen boldogan, hanem nép, a lakosság, a népek sokasága, az emberek döntő többsége. A minél több ember azt is jelenti, hogy a jövő generációi is éljenek jól, sőt jobban éljenek, mint elődeik.

A kellemes élethez hozzátartozik az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, azon érzés, hogy saját életemet én döntöm el. És még sok minden.

Az ember, emberiség eddig és jelenleg is, leginkább a legfőbb cél ezen „parancsolatát” szegte meg: minél több ember. Ezért a történelmi rendszerfejlődés lényege: az igazságos arányos hatalmi, vagyoni szélesen értelmezett életszínvonalbeli hierarchia, vagyis az emberek közötti igazságos különbség. Nem egyenlőségről van szó, hanem arányos, igazságos különbségekről. A történelmi rendszerfejlődés tényezői lényegében mind e tőből (arányos és igazságos különbségek) fakadnak.

A történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői (nem fontossági sorrendben).

1. A központi hatalom (állam) elit vezetés, jogalkotás, papság (oktatás, tájékoztatás, világnézet, stb.) katonaság, rendőrség (fegyveres kényszerítő hatalom), a hivatalnokok (a jogalkalmazás), stb. az uralkodó osztályt, vagy a népet szolgálja.

2. A vezetés mennyire küzdi le (önként, ill. kényszerítve) a vezetés szükségszerű negatívumait (hatalmi harc, rendszeregyetértés stb.).

3. Az arányos igazságos különbség a tekintetben, hogy mekkora hatalmi vagyoni különbség van  az elit réteg, a középosztály, és legalsó kizsákmányolt, gazdaságilag és hatalmilag is szegény réteg között.

4. A legalsó kizsákmányolt leigázott réteg nagysága és a hatalmi vagyoni nincstelenség foka, a leigázottság foka.

5. Az előzővel is összefüggésben a hódító háborúk és egyéb kényszerítő, vagy trükkös hódítások száma, mennyi embert és milyen fokon igáznak le, zsákmányolnak ki ilyen eszközökkel. A természettudományos technikai fejlődés felhasználása, pl. építő munkára, vagy háborúra.

6.  A demokrácia szintje a közügyek (a népet érintő ügyek) mennyire decentralizáltak, és reprezentatívak (minden réteg csoport részt vesz benne). A nép, a középosztály, és legalsó réteg, a lakosság, közvetlen érdemi részvétele a közügyekről szóló döntésekben.

7.  Az önhibájukon kívül gyengék, támogatásra szorulók (gyerekek, idősek, betegek, stb.) támogatása.

8. A hasznos, építő, tehetséges munka, alkotás (amely az igaz tudással arányos) értékelése bárki is végzi azt, értékelése általában. A kivételek nem számítanak, csak az átlag. A szabályozott igazságos versenyek nagyságrendje.

9. A csalás, trükközés, ravaszság, spekuláció, manipuláció bizonyos fajtájú tisztességtelenség elfogadása ill. elvetése. Általában az állati érvényesülés (erőszak, ravaszság) elfogadása, ill. elvetése.

Másodlagos tényezők, avagy a történelmi rendszerfejlődés egyéb fontos folyamatai, alakulásai.

Katonás társadalom (erős nagykirály, központi vezetés) szervezettség együttműködés, vagy anarchikus, individualista (kiskirályok sokasága, a szomszéd is uralkodhat, stb.) társadalom.

Az állam (a központi szerveződés) nagysága és szerepe. Másodsorban a világ, a népek az emberiség központi szerveződése.

A természettudományos és technikai fejlődés és annak hatásai.

A természetes globalizálódás, és a rákapcsolt mesterséges globalizáció.

Az embernek, emberiségnek nemcsak a legfőbb célt megvalósító képessége nő, de veszélyforrás minősége is nő, mely a megmagyarázott téveszmékből és a természettudományos, technikai fejlődés rossz alkalmazásából ered.

Társadalmi rendszer kisiskolás szinten. Az egyéni érdek és a társadalmi (közösségi) érdek elméleti szinten. Elméleti rendszertényező.

Kisiskolás szinten a társadalmi rendszerről.

Az egyszerű ember ezt gondolja: ezt vagy azt, vagy amazt a problémát nagy nehézségek árán megoldom, ha egyáltalán meg tudom oldani. A rendszer (a jobb rendszerre való törekvés) arról szól, hogy olyan a társadalmi, gazdasági jogi környezet, rendszer, amelyben ez, vagy az, vagy amaz probléma ki sem alakul, vagy ha kialakult, akkor is könnyen megoldható.

Ha jók a törvények, akkor a problémák ki sem alakulnak, ill. könnyen megoldhatók, tehát a jog talán a legfontosabb része a rendszernek.

Viszont a törvények csak akkor lesznek jók, ha jó alapelvekre épülnek ezért, az alapelvek, a világnézet is fontos része a rendszernek.

Viszont a törvények csak akkor lesznek jók, ha megfelelő emberek, megfelelő időben, megfelelő módón hozzák azokat, ezért a döntéshozó mechanizmus is fontos része a rendszernek.

Viszont a törvények csak akkor lesznek jók, ha a törvényhozók, (a népnek is részt kell venni a törvényhozásban, minimálisan a választási programok értékelésével) megfelelő társadalmi, gazdasági ismeretekkel rendelkeznek, ezért az oktatás, tájékoztatás is fontos része a rendszernek.

De az sem mindegy mit oktatnak, tehát a helyes társadalmi, gazdasági ismeretek, szintén fontos része a rendszernek, talán ez mindennél fontosabb.

Pl. a forgalmas, de szabályozatlan útkereszteződésben nagy nehezen átevickél az autós. És sok más autós is nagy nehezen jut át, és minden kereszteződésben, ha nincs közlekedési rend, rendszer. Viszont, ha szabályozottak a kereszteződések, ha vannak, táblák, jelek, lámpák, szabályok, azaz, ha van közlekedési rend rendszer, mely része a nagy rendszernek, de hasonlít is ahhoz, akkor minden kereszteződésben könnyen, gyorsan át tudnak haladni az autók. Ebből pedig az a tanulság, hogy sokkal hatékonyabb (kevesebb idővel, energiával, nagyobb eredmény érhető el) a számunkra is jó rendszer kialakítása, mint az hogy energiánkat, időnket kizárólag a magunk előrehaladására fordítjuk.

A rendszer fontos része a döntéshozó mechanizmus (kik hozzák a társadalom számára fontos döntéseket), mivel a döntéshozók a saját érdekeik szerint is döntenek. Pl. e jelenlegi rendszert, nem véletlenül hívhatjuk államkapitalista rendszernek, mert a két legfontosabb döntéshozó csoport, a legfelső állami, politikai vezetés, a másik pedig, a legnagyobb tőkével rendelkező kapitalisták csoportja.

A társadalmi érdek hosszabb távon, általában azonos az egyéni érdekkel.

Néhány példázattal kezdem.

Az egyik utcasarkon rosszul vannak beállítva lámpák, ezért itt állandóan hosszú autósor, azaz dugó alakul ki.

Másik példa: az állam ritkítja a tömegközlekedési járatokat. A felszabaduló pénzt az államadósság rendezésére fordítják.

Harmadik példa: az állam ritkítja tömegközlekedési járatokat, a felszabaduló pénz lehetővé teszi a gépjárműadó csökkentését.

Negyedik példa: az állam csökkenti az egészségügyre fordított összeget, azaz pénzt von ki az egészségügyből. Ugyanakkor a lakosság egészségi állapota sokkal rosszabb az európai átlagnál.

A kérdés mind a négy esetben az, hogy nekem, mint kívülálló állampolgárnak (bár autós vagyok, de nem közlekedem az adott utcában, nem közlekedem tömegközlekedéssel, nem vagyok beteg, betegeskedő) hogyan kell vélekednem ezekről, a dolgokról.  Illetve adott esetben nekem, mint politikusnak, hogyan kell vélekednem ezekről, a dolgokról.

Az utcasarkon dugó van. Sokan erre azt mondják, az ő bajuk, engem nem érint.

Azért a következőket is illene figyelembe venni. Ahogy állnak, fölöslegesen pöfög az autójuk, és ez mérgezi a levegőt. Az én levegőmet is. Akik ott állnak azoknak van benzinkáruk, de van időkáruk is.  Ezek a károk valahol rajtam is le fognak csapódni. Pl. úgy, hogy az állás a munkaidejükből vesz el egy keveset, kevesebb lesz az ország termelése. Látszólag ez jelentéktelen, de sok kicsi sokra megy. Vagy úgy csapódik le, hogy akik ott állnak azok másokon hajtják be a veszteségük egy részét. Pl. a kereskedő, egy-két forinttal megemeli az árait. Ez akár engem is érinthet, de hozzájárulhat az inflációhoz is.

Ritkítják a buszjáratot. Ez engem nem érint, a buszon utazók károsulnak - mondja korlátolt.

Nézzük a másik oldalt.  Többen fognak személyautóval közlekedni, ez fajlagosan több fogyasztást jelent, romlik a levegő minősége. Ez engem is érint.  Több autó, több dugó, ami már engem is érinthet. Egyesek még lassabban jutnak be munkahelyükre, tíz perccel kevesebbet fognak dolgozni. Romlik az ország termelése. Még ha a „megspórolt” pénzt nekem, mint autósnak adják oda, összesítve, hosszabb távon, akkor sem járok jobban. Ha olcsó és jó lenne a tömegközlekedés, akkor én is azzal járnék, spórolva magamnak és a társadalomnak. De így szinte rá vagyok kényszerítve az autózásra.  Ha pedig elherdálják, a pénzt, akkor egyértelműen károsodok.

Csökkentik az egészségügy pénzét. Ez engem nem érint - mondja az egészséges, ámde korlátolt.

Nézzük a másik oldalt. Tovább romlik az amúgy is rossz egészségi állapot. Az ország kevesebbet fog termelni, ami rajtam is lecsapódik. Az ország egy nagy gazdasági csapat. Ezért is van az, hogy egy ugyanolyan munkát végző osztráknak kétszer nagyobb a reáljövedelme, mint az ugyanolyan (egyforma mennyiségű, minőségű) munkát végző magyarnak. Továbbá, valószínűleg még én is leszek beteg. Vagy, ha én nem is, a családomból valaki biztosan beteg lesz. 

(Ha rossz az egészségi helyzet, akkor a megmaradó, vagy megemelt pénz mellett, növelni kell az egészségügy szervezettségét, hatékonyságát. Ellenkező esetben: még ha növelik is hatékonyságot, a kivont pénz ezt kompenzálja, és az egészségügy, megmarad a jelenlegi rossz állapotban. Természetesen ez minden állami szolgáltatásra igaz. Ha valamilyen fontos terület rossz állapotban van, akkor egyszerre kell növelni ráfordított pénzt és a hatékonyságot. Elfogadható, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat növelik. Elfogadhatatlan, hogy valamelyiket, vagy mindkettőt csökkentik.)

A példák (négy a sokmillió közül) azt mutatják, hogy az én egyéni érdekem, azonos a társadalmi érdekkel.

Azért a társadalmi érdeket nem árt meghatározni.

De előtte a kár, károsodás fogalma: a megérdemeltnél, az önhibánál, vagy a szükségesnél, az elkerülhetetlennél nagyobb kár. Tehát az elkerülhetetlen kár nem kár, legalábbis társadalomtudományos értelemben nem az. Azonban a károk nagyobb része elkerülhető.

Először is végig kell gondolni a folyamatot. Lehetőleg minden fontosabb kihatást mérlegelni kell. És időben mérlegelni kell a hosszabb távú következményeket.

Mérlegelni kell a fölöslegességet. Pl. a rosszul beállított lámpa, fölösleges kárt okoz. Ezt így is megfogalmazhatjuk: van egy károsodó csoport, de vele szemben nincs hasznosuló csoport. Ha egy csoportnak elmarad kára, az viszonylagos haszon.

Más esetben mérlegelni kell azt, hogy mennyi ember károsodik (és mennyire károsodik), és vele szemben mennyi ember hasznosul (és mennyire hasznosul).

Pl. a busszal közlekedők, károsulnak, az autósok hasznosulnak, azonban az összesített kár nagyobb, mint az összesített haszon.

A társadalmi érdek meghatározása. A társadalomtudományos törvény (törvényszerűség) meghatározása.  

Ha minden tényező, hosszabb távú hatása alapján több ember hasznosul, mint amennyi károsul, akkor az, társadalmi haszon, azaz társadalmi érdek. 

Ha minden tényező, hosszabb távú hatása alapján több ember károsodik, akkor az  társadalmi kár,  azaz  társadalmi érdeksérülés.

Hosszabb távon minden társadalmi kár, ill. haszon szétterjed, szinte mindenkit elér. Nagyon hosszú távon még a kiváltságosokat, az elitvezetést, a dúsgazdagokat is eléri.

A többség (hosszabb távú, minden szempontú) érdeke, haszna, azonos a döntő többség érdekével, és szinte (nagy valószínűséggel azonos) azonos az egyén érdekével.

A többség (hosszabb távú minden szempontú) érdeksérülése, kára, azonos, a döntő többség érdeksérülésével, és szinte azonos (nagy valószínűséggel azonos) az egyén érdeksérülésével.

Sok ember érdeke, haszna (a hasznosulók, károsulók egyenlege után) valószínűleg azonos a többség érdekével, és valószínűleg azonos az egyén érdekével.

Sok ember érdeksérülése, kára (a hasznosulók, károsulók egyenlege után) valószínűleg azonos a többség érdeksérülésével, és valószínűleg azonos az egyén érdeksérülésével.

A többséget, ill. a döntő többséget az egyének alkotják. Az egyének közé valószínűleg én is beletartozom. Másképpen, a többségbe ill. a döntő többségbe én is beletartozom. Ha én véletlenül ki is maradok, a családom kimaradásnak már szinte nincs esélye. A családomba beleértem az unokáimat is.  

Ha kevés ember hasznosul, több emberrel szemben (vagyis több ember károsodik, ill. érdeke sérül), akkor a többség valószínűleg érdeksérülést szenved és valószínűleg az egyén is érdeksérülést, szenved. Még ha én a kevesebb hasznosulók közé tartozom, akkor is hosszabb távon, valószínűleg károsodom, sérül az érdekem. Lehet, hogy én nem hasznosulok, és nem is károsodom, de a családom valószínűleg károsodik.

Mindez egyszerűen, összevontan: az egyéni érdek (haszon), hosszabb távon általában azonos a társadalmi érdekkel (haszonnal).

A törvényszerűség meghatározza, hogyan kell helyesen szemlélni a társadalmi jelenségeket, folyamatokat.  A szolidaritás, nem egyszerűen erkölcsi kérdés.

Ugyanakkor ez a törvényszerűség összeilleszthető közvetlen demokrácia egyik törvényszerűségével.  Arról van szó, hogy közvetlen demokrácia részben képes azt is helyrehozni, ha az emberek rosszul mérik fel a társadalmi érdeket.

Persze egészen más a helyzet, ha egy kiváltságos, egy elit vezető, vagy egy nagytőkés szándékosan elfelejti ezt a társadalomtudományos törvényt. Ők megtehetik, mert ők nem tartoznak a többség, azaz az átlagos egyének közé. Persze a demokratikus vezető nem tesz ilyent. A kiváltságosok tehát önérdekből elfelejthetik ezt a törvényt, de a kiváltságost le lehet váltani, vagy legalábbis csökkenteni lehet a kiváltságait. Ha azonban az átlagember felejti el, ezt a törvényt, akkor az már ostobaság, hiszen magával, vagy a családjával szúr ki.

További gondolatok és bizonyítások az egyéni érdek és a társadalmi érdek összefüggéseiről.

Általában társadalmat hibásan úgy szokták modellezni, mint egymás mellett haladó embereket.  B. C. D. stb. ember ( emberek, csoportok) halad egymás mellett és akkor csak egyszerűen csak átlagot kell vonni haladásukból és ez az átlagos haladás. Tehát, ha minden egyén jobban igyekszik, akkor a közösség is halad. Ezzel a modellel több baj is van. Baj van azzal is, hogy egyszerűen csak átlagot kell vonni. A lényegi baj, azonban az hogy az emberek nem egyszerűen haladnak egymás mellett, hanem esetenként segítik egymást, együttműködnek. Esetenként versenyeznek, és bármilyen szabályozott igazságos a verseny azért az kis mértékben mégis a másik megzavarásával, visszatartásával jár. Esetenként pedig harcolnak, (ez olyan durva és igazságtalan verseny, ami már nem nevezhető versenynek) amelyik már kifejezetten a másik ember megzavarásáról, visszatartásáról, kilökéséről, megállításáról szól. Más kérdés, hogy a fejlettebb jövőben nem lesz harc. Jelenleg azonban még van.

A múltban és jelenben és közeljövőben tehát a négy haladás egyszerre van jelen. Simán egymás mellett, együttműködve, valóban versenyezve, és harcolva haladnak az emberek egymás mellett. Itt még érdemes lenne a négy haladás viszonyát elemezni, én nem teszem azt. Ez tanulmány már így is hatalmasra duzzadt.

Térjünk vissza az átlagszámításra. Az átlag számítás akkor lenne elfogadható, ha nem lenne harc (másodsorban verseny és együttműködési hiány) és nem lennének emiatt komolyan károsodók, nyomorgók, éhezők komoly betegségbe szenvedők, elhalálozok. Van egy homályos határvonal, és egy nehezen behatárolható réteg, a szegények nyomorgók rétege, amelyiket nem lehet egyszerűen betenni az átlagba. Nevezzük ezt az abszolút, károsodok rétegének, az abszolút károsodás határvonalának. Abszolút, mert nem enyhe, nem viszonylagos. A másik oldalon, az óriási gazdagság, hatalom oldalán is van egy homályos határvonal, és az átlagba nem számítható réteg.

Korábban azt mondtam, hogy egyszerű az egyéni érdek és társadalmi érdek azonosítása: mert egy csapatba focizunk. Ez viszont csak az együttműködés fokáról szól.  Van azonban a verseny, és főleg harc, amire ez nem igaz.

Nézzük meg egy másik szemszögből a problémát, és aztán illesszük össze a következtetéseket.

Először is tegyük fel a kérdést: ha nyilvánvaló az egyéni érdek és társadalmi érdek azonossága, akkor miért van rengeteg önérdekű, a közösségi érdeket károsító ember? (Mert az nyilvánvaló, hogy vannak eleve rosszindulatú emberek akik még azon az áron is rosszindulatosodnak hogy ők maguk is ráfaragnak erre. Ők azonban kisebbségben vannak.) A válasz az, hogy rövid távon gyakran valóban érdemes önzősködni, az egyéni érdekek szerint haladni még akkor is, ha ezzel  a közösség károsodik. Hosszabb távon azonban más a helyzet. Mivel az emberek jelentős része csak ezt a rövid távú hasznot nézi, ezért van ennyi rosszindulatú önző ember. Ugyanakkor van még egy tényező. Bizonyos határ után a jóindulatú, önzetlen emberi is rá van kényszerítve arra, hogy kvázi a közösségi érdekkel szembenálló egyéni érdeke mentén haladjon.

Nézzük azonban ezt a hosszú távú problémát. Az embereket most osszuk egyszerű kategóriákba, elismerve, hogy ez túlzott leegyszerűsítés, az elemzéshez viszont ez szükséges.

Voltak a gonoszak, akik még azon az áron is gonoszkodnak, hogy az számukra is egyértelműen hátrányos. Ők kevesen vannak őket, most felejtsük el.  A rosszindulatú, önző ember azonban nem ilyen, ő azért rosszindulatú, mert ez neki előnyős, ezáltal jobban él, legalábbis úgy véli. Nevezzük őket egyszerűen önzőknek.  Van az átmeneti, kategória. És vannak becsületes segítőkész, önzetlen, normális emberek, akiket egyszerűen nevezzünk jóindulatú embereknek.

Visszatérve az egymást, mellet haladó emberek modelljére. Ebben a modellben nem lehet ilyen kategóriákat felállítani, mert a rosszindulatú, önző, törtető emberek egyszerűen gyorsabban haladnak, mint a jóindulatúak.  De ez a modell nem jó, mert van harc (másodsorban verseny és együttműködési hiány) is.

Itt és most a problémának nem az erkölcsi oldalát, hanem az érdek oldalát vizsgálom. Az a kérdés, hogy az egyszerű anyagi érdekek (hasznok, károk) szempontjából mi a helyes viselkedés? Mi a különbség? Pl., meglátok az utcán egy fekvő, láthatóan szenvedő embert. Akkor odamegyek segíteni, mert megszólal a lelkiismeretem, vagy nem megyek oda - ez az erkölcsi oldal. Odamegyek, vagy nem, mert felteszem magamnak a kérdést, hasznos nekem, valamilyen anyagi előnnyel jár, ha odamegyek - ez az érdek oldal.

A példánál maradva, odamegyek segíteni, mert tudom hogy a jóindulatú viselkedés az hosszabb távon hasznos a közösség számára és ebből haszonból én is részesülök. Még egyszerűbben: odamegyek arra gondolva, hogy én is kerülhetek hasonló helyzetbe, és akkor nekem is segítenek.

 Jelenben a jövőt is építjük, ez nyilvánvaló. Pl. házat, utat, üzemet építünk (munkát fektetünk be), amit jövőben használunk. Nemcsak az egyén használja, de a közösség is. Neveljük, oktatjuk a gyerekünket, ezáltal, normális, jóindulatú nagy tudású gyerekünk lesz, ami jó nekünk és jó a közösségnek. Neveljük, képezzük magunkat, ezáltal normális, nagy tudású emberek leszünk, ami jó nekünk és jó a közösségnek, és így tovább. Minden felsorolt esetben, a jelenben fektetünk be munkát, fáradtságot, amit a jövőben fogyasztunk el. Itt meg is állhatnánk és kijelenthetnénk, hogy a hosszabb távú egyéni érdek az megegyezik a közösség érdekével. 

A probléma azonban nem ilyen egyszerű a hétköznapi cselekvések szempontjából. A jövőt ugyanis nemcsak építjük, de el is használjuk, el is fogyasztjuk, sőt gyakran romboljuk.  

Nézzünk, néhány egyszerű példát. 

Pl., éppen ma láttam, sajnos egyre több ilyent látni.  Egy Audis megállt a főút közepén, és bement a közértbe. Három métert kellett volna még mennie, ill. lehúzódnia, de erre sem volt hajlandó, persze a többiek kerülgették. Nyilván hogy ez az ember munkát, fáradtságot spórolt meg, tehát érdekből tette. Pl., ellopom csapattársaim ebédjét, rövid távon hasznosulok. Pl., megrongálom a közös házat, mert nagyobb ablakot csináltatok, rövid távon hasznosulok.  Pl. rövid távú érdekből, mondjuk, a lustaságból szennyezem a közös kertet, odaöntöm a vegyszereimet, az elhasznált olajt, és egyebeket. 

Sok példát lehetne sorolni, de maradjunk az utóbbinál. Egyszerűsítve vannak a kertszennyezők, ők az önző emberek, nevezhetjük őket szennyezőknek, rombolóknak, akadályozóknak. Ők még nem biztos, hogy a jog szerint bűnözők.  Azonosíthatjuk őket azokkal is, akik érdemtelenül, igazságtalanul szereznek jövedelmet. Van az átmeneti kategória, velük egyelőre nem foglalkozom, valahol a  két kategória között állnak. És vannak a kerttakarítók, a házban ilyenek is vannak. Ők a jóindulatú emberek, az akadályelhárítók az építők. Azonosíthatjuk őket azokkal is, akik megérdemelten szerzik a jövedelmüket, még inkább azokkal, akik megérdemeltnél alacsonyabb jövedelmet kapnak.

Látszólag szinte minden példánál egyszerű helyzet. Ellopom csapattársam ebédjét, majd kimegyünk pályára és kikapunk, mert ő egy hatalmas hibát csinál. Megrongálom a közös házat, annak fala később megreped és összedűl az egész ház beleértve az én lakásom is. Szennyezem a közös kertet, előbb utóbb olyan mocskos lesz, hogy én magam sem tudom használni. A rövid távú haszonszerzés hosszabb távon átfordul kárba. Még mindig azt mondom, hogy nem ilyen egyszerű.

Maradjunk a kert példánál

Ha saját kertembe öntöm a vegyszereimet, szemetet, akkor egyértelműen magamat károsítom. Megspórolok munkát, de hosszabb távon ennél nagyobb kárt okozok. Ugyanakkor megtévesztő lehet, hogy a haszon azonnal jelentkezik, a kár csak később.  Ha a közös kertet szennyezem, akkor még bonyolultabb a számítás, mert az okozott és később jelentkező kár, csak egy része érint engem, viszont az azonnali haszon egésze az enyém.  A társasházban (a társadalomban) a kertszennyezők (rombolók) általában viszonylag jobban járnak, mint a kerttakarítók, amennyiben vannak kerttakarítók. A kertszennyezők ugyanis munkát spórolnak meg, hasznosulnak, miközben az okozott kár egyenletes eloszlik, abból rájuk kevesebb jut. A kerttakarítók (építők) viszonylag károsodnak, mert ők munkát fektetnek be, fáradoznak (egyfajta károsodás), miközben az okozott kárból nekik is kijut. Ebből a levezetésből  az derül ki, hogy érdemes a rövid távú hasznok mentén haladni. Tehát megfordult az igazság. Azonban ez sem teljesen igaz.

Egyrészt nem mindegy, hogy a ház lakói közül mennyien szennyezik, és mennyien takarítják a közös kertet. Másrészt jelentkezik az abszolút károsodás határa. Az abszolút károsodás meghatározása: mikor belefektetet munka, szenvedés mennyisége meghaladja a kivett jólét, öröm mennyiségét. Ugyanez jelentkezik az önhibán kívüli szegény, nyomorgó réteg vonatkozásában.

Ha sok a szennyező és kevés takarító, akkor mindenki erősen károsodik, főleg a kevés takarító. Viszont a szennyezők is hosszabb távon, általában erősen károsodnak, sőt átléphetik a komoly károsodás határát. Ha sok kerttakarító (építő), kevés a szennyező, akkor hosszabb távon, általában mindenki hasznosul, de még mindig leginkább a szennyezők hasznosulnak. Ennek levezetésnek mégis az a vége, hogy érdemes jóindulatúnak lenni, érdemes a közösségi haszon mentén haladni akár saját hasznunk rovására. Hosszabb távon pl. a belefektetett plusz munka  részben megtérül, összegezve a haszon nagyobb lesz mint a rövid távú kár.   Illetve, nem érdemes az egyéni rövid távú haszon mentén haladni, mert az hosszabb távon mindent egybevetve nagyrészt  megbosszulja magát.

Sajnos azonban még nincs vége a problémának.

Ha jó a helyzet, ha sok takarító, kevés a szennyező, akkor az a kevés szennyező, főleg a jóléti liberális társadalomban, él, mint Marci hevesen. (A példázatban a kertszennyezők, az érdemtelen jövedelemszerzőket, a szellemi szemetelőket, stb. embereket jelképezik.) Ez ugyebár igazságtalan, de ez főleg erkölcsi igazságtalanság. Azonban egyre több ember gondolja, (főleg az átmeneti rétegbe tartozók), látszólag  ésszerűen úgy, hogy érdemes mégis a rövid távú hasznok mentén haladni, és így egyre több lesz szennyező és kevesebb a takarító. (Ez egy fordulópont, a viszonylag jó helyzet elkezd rossz irányba haladni.) Ekkor már beindul egy valóságos anyagi károsodás. Egyfelől ekkor ez a folyamat addig haladhat, hogy már megjelenik az abszolút károsodás. A példa szerint az abszolút károsodás, amikor már kert állapota romlik, és ez már mindenkinek kárt okoz.

Másfelől a jóindulatú ember is dilemmába kerül: lám itt vagyok én, aki a hosszabb távú hasznok ill. közösség haszna mentén haladtam, haladok, és mit érek el vele. Rosszabbodik helyzetem és rosszabbodik a közösség helyzete. Akkor tehát ez felfogás, nem igaz, ez a viselkedés nem jó. Vagy azt mondja, hogy igaz, jó a felfogásom, de akkor is fennáll a dilemma. Ha folytatom a jóindulatú viselkedésem, ha továbbra is takarítok, akkor a jelen romló folyamatot tartom fenn. Ha, abba hagyom takarítást, akkor szennyezők gyorsan és komolyan károsodnak az általuk okozott kártól. Ez igazságos, és ez talán észre téríti őket. De az is lehet, hogy tovább romlik a helyzet és egy válsághelyzet alakul ki. Mindenesetre kialakult a helyzet, amikor a jóindulatú ember, kénytelen a jóindulatú viselkedést feladni, amikor a jóindulatú viselkedés megkérdőjeleződik. Ez a helyzet, amikor a jóindulatú emberek tehetetlenek, amikor a rendszerbe kell keresni a megoldást. Vagy a jóindulatú emberek összefogásában, együttes fellépésben kell keresni a megoldást.

Ill. megint fordul az igazság, de csak félig. Az igazság marad, hogy a rövid távú egyéni  érdek  mentén haladás, az hosszabb távon káros az egyén és a közösség számára is. Az viszont már nem teljesen igaz, hogy a hosszabb távú egyéni érdek és a közösségi érdek mentén haladás az egyén és közösség számára is hasznos.

Ne felejtsük el, van egy viszonylag jó helyzet, de jöhet egy fordulószakasz, amikor a helyzet rossz irányba fordul. A fordulat akkor következik be, ha nem ismerik fel a törvényszerűséget: a hosszabb távú egyéni érdek általában azonos a társadalmi érdekkel.   A fordulópont után, az anarchikus, individualista társdalomban már nem egészen igaz: az egyén hosszabb távú érdeke általában azonos a társadalmi érdekkel. A fordulópont után már csak az egyéni érdek mentén lehet haladni. Ekkor már mindenki károsodik, de a jóindulatúak, önzetlenek károsodnak a leginkább. Nem ártana ezt a fordulópontot kivédeni, ez a normális, jóindulatú emberek érdeke, de ehhez már rendszerben, rendszerváltozásban kell gondolkodni.

Ha az emberek pl. e levezetés vagy más hasonló levezetés ismeretében előrelátóbbak, lennének, akkor talán nem jönne létre a fordulópont.

Térjünk ki a rendszerre.

Az alapvető probléma az, hogy hatalomban is vannak önző és jóindulatú emberek. Sőt ott talán még rosszabb az arány. Hatalom kertje pedig a rendszer, az állam.

Ebből két felfogás következik szerintem, a kettő nem ellentétes.

Ha hatalomban is vannak önző és jóindulatú emberek, akkor csak a két ill. három csoport (önzők, átmeneti réteg, jóindulatúak) marad, aki problémát kezelheti. Mivel az önző emberekre nem lehet számítani, ezért egyedül a jóindulatú emberekhez lehet fordulni. Az önző emberek ebből a levezetésből pontosabban a tapasztalataikból (amely azonos ezzel az okoskodással) úgy is csak ezt vonják le: érdemes a rövid távú egyéni érdekek mentén haladni  akár a közösségi érdekekkel szemben is. Talán csak azt lehet nekik üzenni: nana azért ez gyakran hosszabb távon visszaüt. Ne legyenek abban biztosak, hogy az egyenlegük pozitív lesz.

A levezetés üzenete az átmeneti réteghez, az ingadozókhoz:  ne dőljenek be annak csábításnak, most már olyan a helyzet, hogy a  rövid távú egyéni érdek mentén kell haladni.

A jóindulatú emberek számára, beleértve magamat is, ezen okoskodás üzenete a következő.

Általában érdemes a hosszabb távú egyéni érdek, ill. a közösségi érdek mentén haladni, ténykedni. Nemcsak azért mert az erkölcsi érzékünk így diktálja, hanem azért mert ez általában összességében anyagilag is hasznos a számunkra. Általában be kell nyelni azt a békát, hogy nem egészen igazságosan részesülünk a javakból. Vannak azonban helyzetek, amikor viszont abba kell hagyni a jótékonykodást. Ilyenkor sem szabad beállni a rövid távú érdeklesők sorába, ilyekor sem szabad károsítani. De szükséges lehet a kritika, a tiltakozás, a kevesebb munkavégzés, stb.. Persze át kell gondolni mikor áll fenn ez a helyzet. Nagy kérdés, hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor a jóindulatú embernek fegyvert kell fognia, hiszen ez már harc, rombolás. Azt gondolom, hogy ritkán, ilyen helyzet is előállhat. Ellenben az is történelmi probléma, hogy a kelleténél, nagyobb számban kerül sor indokolatlan valóságos fizikai harcra. A jóindulatú embereknek még meg kell tanulniuk, hogy a harcon kívül milyen eszközökkel lehet eredményt elérni. Azt gondolom, hogy ez nem jó megoldás: építek, takarítok csendben, aztán egyszer csak kirobbanok.

A rendszer másik felfogása.

Hiába áll a hatalom önző, ill. jóindulatú emberekből, azért a rendszernek valahogy, de mégis fejlődni kell. És lehetőleg háborúk, nagyobb válságok nélkül kellene fejlődnie. Valahogy fejlődni kell az elveknek, mechanizmusoknak, a törvényeknek, az oktatásnak és még sorolhatnám.  Ezeket pedig a vezetés csak úgy fejlesztheti, ha az alapelvei közé ezt is beteszi: általában a hosszabb távú egyéni érdek és a közösségi érdek (ez a kettő általában egyirányú) mentén haladás, ténykedés mindenki számára hasznos a társadalom számára is hasznos.

Lehet hogy ez elég banális, de mégsem képezi pl. a jelenlegi köztudat részét.

A jelen rendszer, pl. a jelen gazdaság, általában  a rövid távú egyéni haszon szempontjából működik, annak megszerzése a cél. A jelen hatalom, általában  a rövid távú egyéni siker szempontjából működik. 

Ezt az alapelvet én e tanulmány során többször megfogalmazom csak másképpen más aspektusból. Pl., amikor az arányos és igazságos vagyoni hatalmi hierarchiáról beszélek. Pl., amikor kapzsiságdeterminált piacgazdaságról beszélek, és még hosszan sorolhatnám. 

Ezt az elvet úgy is lefordíthatjuk: általában a társadalomban érdemes, anyagilag is megéri, (hosszabb távon és általában megéri) tisztességesnek, becsületesnek, és nem önzőnek lenni. Amikor ezt kimondom, már rögtön kétségek rohannak meg. Igen, mert most éppen az a helyzet társadalmi rendszer szinten, hogy egyre kevesebb a kerttakarító, és egyre több kertszennyező, tehát a jóindulatú ember dilemmás helyzetben van. Egyébként, becsület, tisztesség, ezek manapság alig használatos szavak. Régebben a becstelenség vádja szinte vért kívánt. Manapság legfeljebb megmosolyogják. (Ne felejtsük el, az is tisztesség, becsület, ha valaki a ténylegesen hasznos munkája szerint szerez jövedelmet.)  

A lényeg a következő: meglehetősen hosszan bebizonyítottam és fogom még bizonyítani e mondat igazságát. A mondat maga: érdemes, anyagilag is megéri (hosszabb távon és általában megéri) tisztességesnek, becsületesnek, és önzetlennek lenni. Mégis az jut eszünkbe, hogy ebben a rendszerben, ez nem igaz, akkor ezzel a rendszerrel valamilyen alapvető baj van.

Szerintem e tanulmányban nincs olyan elmélet, amelyik ellentmondana ennek az elvnek. Pl., az mondom, hogy jelenleg jellemzően vagy-vagy elosztás van, ugyanakkor ki lehet azt is olvasni a fejezetből, hogy elvileg lehetséges az és-és elosztás és az lenne a jobb állapot. És-és elosztás akkor van, ha sok a takarító kevés a szennyező. Ekkor áll fenn a helyzet, hogy általában mindenki jól jár, csak esetleg nem egészen arányosan. Ha kevés takarító, sok a szennyező, akkor pl. minden ténykedés valakinek az egészségére mehet. Akkor áll elő a helyzet, hogyha valaki igazságtalanul hasznosul, akkor a másik oldalon már valaki károsul. Nemcsak viszonylagosan károsul, hanem valójában komolyan károsul, átlépi az abszolút károsodás határát.

A pontos definíció.

Egyfelől meg kell állapítani, hogy nem minden rövid távú egyéni érdekű cselekvés áll szemben az egyéni hosszabb távú ill. a közösség érdekével. Nem mindegyik, de sok. Másfelől rövid távú haszon közösségi szinten is valamennyire kompenzálja a hosszabb távú kárt.

Harmadrészt nincs egyenes arányosság az egyén hosszabb távú haszna, ill. a közösség haszna és belefektetett munka között. Éppen azért mert haszon egy részét lefölözik az önzők.

Ezért a következő megfogalmazások a pontosak. Az egyén hosszabb távú haszna és a közösség haszna gyakrabban egyirányú, mint eltérő irányú, és gyakrabban egyirányú, mint az egyén rövid távú haszna és a közösség haszna. 

A közösség hasznáért  való ténykedés (ez általában nem ellentétes a hosszabb távú egyéni haszonnal) gyakrabban okozza  az egyén hosszabb távú hasznát, mint a rövid távú, kizárólagosan  egyéni haszonért való ténykedés.

Kétségtelenül óvatosan kell fogalmazni, de a lényeg nem változik.  Ami hasznos a közösségnek az gyakran, általában (50% felett) hosszabb távon hasznos az egyénnek is.  Ami hosszabb távon és általában hasznos az egyénnek, az általában (50% felett) hasznos a közösségnek. Ugyanez a rövid távú egyéni haszonról nem mondható el.

Néhány egyszerű „mondás” az egyéni és a társadalmi érdek összetartozásáról.

Ha mindeni önzősödik, mindenki átveri a másikat, akkor szükségszerűen kialakulnak a körbe-átverések, senki nem marad ki.

Egy csónakba (egy bárkába) evezünk. (Egy csapatba focizunk.) Ez erre húz, az arra húz, mindenki saját érdek szerint, akkor a csónak csak körbe forog, miközben a vízesés felé sodródik.

Jótett helyébe, jót kapsz, ha nincs jótett, jót sem kapsz.

A jó versenyben (bármilyen versenyben) a futók egymás mellett futnak, egymást inspirálva, és nem akadályozva. A rossz versenyben egymást akadályozzák.

Jobb egy barátságos, jó hangulatú közösségbe élni, esetleg szegényebben, mint gazdagabban, egy barátságtalan, állandó önvédelemre kényszerítő közösségben.

Rendszerben élünk, ami többek közt azt jelenti, hogy hálózatokban élünk.   Elméleti rendszertényező.

A hálózatokat nevezhetjük infrastruktúrának is. A háztartások vízellátása, csatornázása, gázellátása, villanyellátása telefon információ, közlekedés, stb. össze van kötve. Az energiaellátás egy nagy hálózat.  Ugyanígy össze van kötve a jövedelmünk-vagyonunk, pl. a bankok, a valutarendszer, a tőzsderendszer által. Ez a pénzügyi hálózat. Össze vagyunk kötődve a munkamegosztás által, az árak, a bérek, kereskedelem által.  Továbbá a természet, és környezetszennyezés által. Továbbá a törvények által, a tájékoztatás által.

És nem utolsósorban, sőt lassan elsősorban, van az információhálózat, informatika-hálózat, mely egyben az irányítás-hálózat technikai oldala. Ez a hálózat egyre fontosabb, nemsokára ez lesz a társadalom idegrendszere.  

Ezek mind hálózatok és egyre összefüggőbb hálózatok, az összekötés egyre szorosabb. A természetes globalizálódás részben azt jelenti, hogy a hálózatok szükségszerűen egyre inkább világhálózatok lesznek. Még a növények és állatok is hálózatban élnek, őket a természet köti össze. Hálózatban élni azt jelenti, hogy bárki bármit tesz, betesz, vagy kivesz a hálózatból, az kihat a másokra. Akkor is kihat, ha ezt nem mérik. Hálózatban élni kényelem, és ésszerűség, nem véletlen hogy kiépültek a hálózatok. Hálózatban élni kényelem, de ugyanakkor kiszolgáltatottság is. Ha elromlik a hálózat, akkor a hálózathoz szokott ember tehetetlenné válik. Másrészt kiszolgáltatottság a hálózat-üzemeltető irányába. Elsősorban a vezetésnek vagyunk kiszolgáltatva, aki meghatározza hálózat szerkezetét, és a főszabályozást végzi, pl. a nyomásszabályozást. Nem vitás hogy a társadalom és gazdaság állami szabályozására szükség van, sőt egyre pontosabb szabályozásra.

Majd a szakemberek megoldják problémája.

A hálózatok kapcsán eszünkbe juthat hogy minden tevékenység egyfajta szakma. Van szakirodalma, vannak szakemberek. Tulajdonképpen a politikai vezetés az ország vezetése is egy szakma. A gazdasági vezetés is egy szakma. A városfejlesztés is egy szakma, és még hosszan lehetne sorolni. 

 Kialakulhat tehát egy olyan felfogás, hogy mindenki végezze a saját szakmáját magas szinten, és aztán otthon szórakozzon, pihenjen. Specializálódjon a társadalom. A nem szakemberek, pontosabban a máshol szakemberek, pedig a laikus beleszólásukkal, az okvetetlenkedésükkel ne zavarják a szakemberek munkáját. Egyébként pedig hiába akarná a laikus ellenőrizni a szakembert, a lehetetlen, mert a szakember képes őt átvágni.  Ez a felfogás féligazságokra épül, alapvetően káros lenne, ha efelé tartana a világ. Először talán azzal kezdeném, hogy az emberi természettől elég idegen, hogy ne figyelje, értékelje a körülötte zajló eseményeket. Az a fiataloknak adható tanács hogy figyeljenek meg mindent és gondolkozzanak el mindenen, elég jónak tűnik.

Azt talán senki nem vitatja, hogy a laikusnak valamilyen szinten bele kell szólnia a szakember munkájába, mert a laikus tudja megmondania cipésznek, hogy hol szorít a cipő. A laikus tudja megmondani azt is, hogy eleve tetszik neki a cipő A cipész ugyanis nem hordja a cipőt. Az hogy az emberek általában megmondják, hogy hol szorít a cipő, nem lehet vita tárgya. Én viszont azt állítom, hogy az embereknek ennél többet kell tenniük. Ki kell választaniuk a legjobb cipészt. A cipész tevékenységét árait értékelniük kell. Ugyanis nem minden cipész jó szakember és nem minden cipész becsületes. Persze a cipész helyett bármilyen más foglalkozást is mondhattam volna, mondjuk politikust. Sőt szerintem akkor működik a dolog optimálisan, ha a laikus valamennyire tisztában van a cipész mesterséggel. Persze ebből estenként kijöhet óriási baromság is, főleg ha a cipész (szakember) szempontjából nézzük a dolgot. Esetenként kijöhet, de általában a laikus ellenőrzése a szakember felett lehetséges és működőképes.

A példázat szóljon egy lakásfelújításról. Az első esetben a tulajdonos, csak vázlatosan közli az igényeit, a munkákhoz nem ért, az árakhoz nem ért az anyagokhoz nem ért, csak átnyújtja lakáskulcsot a kivitelezőnek – magára bízom, csinálja meg jól.  Ez az ember nagyot koppanhat. Belép a felújított lakásába, és az nem tetszik neki, sőt egyenesen rondának találja. A számlát megkapva a szélütés kerülgeti. Három hónap múlva pereg a vakolat, folyik csap, leválik a csempe, stb..

A másik, második tulajdonos tájékozódik, nagyjából, ismeri a munkákat, az árakat, anyagokat, ezeket egyezteti a kivitelezővel. Továbbá, viszonylag pontosan közli az igényeit, tisztázza az árakat. Menet közben is ellenőrzi a kivitelezőt. Mondhatjuk, ez az ember is laikus marad, de tájékozott laikus.

Kétségtelen hogy általában az első tulajdonos viszonylag rosszabbul, a második tulajdonos viszonylag jobban jár. A példázat cáfolja azt a felfogást, miszerint  a laikus ne szóljon bele, mert képtelen a dolgokba beleszólni, csináljanak mindent a szakemberek.

Ez a felfogás többek között befolyásolja az oktatás szerkezetét, de befolyásolja a demokrácia felfogását is. Sőt e tanulmány értékelését is befolyásolja, hiszen itt is arról van szó, hogy egyfajta laikus, mármint én, minden szakmába beleüti az orrát.

Néhány problémát azért felsorolok, amelyek egy specializálódott társadalomban kialakulhatnak.

Honnan lehet megállapítani a részek fontosságát? A részek fejlődését lemaradását?  Mi koordinálja részek fejlődését?  Tehát az egységes rendszer részekre eshet, aránytalanságok alakulhatnak ki. A részirányítások ellenőrizhetetlensége. Igaz, mondhatjuk az összehangolás is egy szakterület. Mondhatjuk, hogy vannak rendszer szakemberek, összehangoló szakemberek. Valamiből, azonban az összehangolásnak is ki kell indulnia. Ha rosszak a kiindulópontok, akkor rossz az egész.

Ha munkamegosztás van, ráadásul nem is ismerjük ki magunkat, az emberek irányítva vannak, észre sem veszik, hogy átverik őket. Ez a visszaélés lehetőségének problémája. Szinte minden emberi vezetés, irányítás szükségszerűen hatalmi vagyoni jellegű vezetéssé alakul, ha ezt direkt módón nem akadályozzák meg.

Az egyéniség megszűnése. Az ember csak sejt, csavar lesz a gépezetben. A hangya, katona társadalom kialakulása.

A megoldások.

A lakosság álljon tájékozott laikusokból. Ez elsősorban magas szintű általános műveltség, főleg a magas szintű társadalomtudományos műveltség elérésével lehetséges. Ez pedig elsősorban az oktatás feladata, másodsorban a tájékoztatás feladata.

A másik megoldás ezzel összefüggésben demokratikus szint emelése. Ez biztosítja a lakosság beleszólását, ellenőrzését. Minél többen ellenőriznek annál kisebb lesz a visszaélés lehetősége. Ráadásul a demokrácia több, mint tájékozott laikusok beleszólása a szakemberek dolgába, mert  a több szem többet lát elv érvényesül. Továbbá, visszatérve az előző példához: bármilyen jó a szakember nem ismerheti a tulajdonos ízlését. A lakosság ízlését, csak a lakosság, képes elmondani.

Azért választjuk a vezetőinket, azért kapják a fizetésüket, (az dolguk), hogy ők hozzák a döntéseket – hallani manapság gyakran ezt a badarságot. Általában ezzel a közvetlen demokrácia pl. egy népszavazás értelmetlenségét, akarják bizonygatni.

Én viszont ezt a gondolatot tartom értelmetlennek. Rendben van, azért kapják a fizetésüket, az a dolguk, de általában mégsem hoznak jó döntéseket. És akkor most mi van?  Ebben a „bízzuk a vezetésre, majd ő saját okosságából, becsületéből, nép és hazaszeretetéből megoldja ” – rendszerben törvényszerű, logikus, hogy általában rossz, a jó a 4-es szintnél, sőt még a közepes szintnél is rosszabb döntéseket hoznak. Az egész politikai rendszernek és jogrendszernek az a lényege, hogy olyan keretek közé teszi a vezetést, amely minimalizálná a rossz döntéseket, azáltal hogy minimalizálná „majd a vezetés önmagától megoldja” helyzetet. Azt gondolom, hogy aki így gondolkodik (a vezetés dolga, neki kell megoldani) az nem érti a társadalom, a rendszer, a demokrácia lényegét.

Ráadásul még a jó vezetés sem tudhatja pontosan, hogy mi a nép igénye. A nép igényét, maga a nép tudja pontosan elmondani.

Aki ezt állítja az, valami ilyesmit mond: emberek engem a közügyek (egyébként azok engem is érintenek) abszolút nem érdekelnek. Lehet, hogy eszem sincs hozzá elég. A lényeg az, hogy én ilyen dolgokkal nem foglalkozom és nem is akarok foglakozni.  Az ókori görögöknél ezeket nevezték idiótáknak.  Szerintem is megfelelő ez a jelző.  Mit is mond az ilyen ember: emberek engem az engem érintő fontos dolgok nem érdekelnek, lehet, hogy eszem sincs hozzá elég. A lényeg az, hogy én nem foglalkozom az engem érintő fontos dogokkal, és nem is akarok azokkal foglalkozni.

Egyébként azért is szükséges a közügyekkel foglalkozni, hogy a fölösleges közügyek (bürokrácia, pénzügyi intézkedések, jogi perpatvarok, stb.) ne vonják el a szabadidőt és a munkaidőt.  Vagyis hiába tartózkodna valaki a közügyektől, de közügy nem tartózkodik tőle. Ha valaki nem nyilvánítja ki az akaratát: pl. engem hagyjanak békén a fölösleges közügyekkel, gondolat jegyében, akkor annyi fölösleges és káros közügyet kap a nyakába, hogy nem győzi kapkodni a fejét. A legjobb megoldás még az idióta (a politikától, a közügyektől elzárkózó) számára is az, ha általában foglalkozik a közügyekkel, ha kinyilvánítja a véleményét, igényét, akaratát.

Mindezek után megállapítom.

Ezek helytelen felfogások: majd a szakemberek megoldják. A vezetés dolga, oldja meg ő. 

A demokrácia alapelvei. Elméleti rendszertényező.

Ez egy nagyobbrészt ismételt fejezet. Mivel a következőkben nagyon sokat emlegetem a demokráciát, úgy gondolom, hogy a kedves olvasónak nem árt tisztában lenni, mit értek én demokrácia alatt. Nem azt értem, amit szokás érteni, ha egyáltalán ezt, ki lehet bogozni. Általában jelen rendszert (minden rendszer magát baromi demokratikusnak tartja) azonosítják a demokráciával, ami természetesen nem igaz.

Bár a demokrácia lényegét (alapvető elveit, szabályait) csak tanulmány végén érthetjük meg előzetesen a fenti okokból már itt tanulmány elején is közölni szükséges.

A demokrácia lényege a nép uralma, azaz a nép beleszólása a döntéshozásba, a törvényalkotásba, akár a vezetés-kiválasztáson keresztül akár közvetlenül. Ha csak az elit vezetés kiválasztását (azt is vitathatóan) gyakorolhatja a nép, az messze van a teljes demokráciától.

Egy másik megfogalmazásban a lényeg: minél decentralizáltabb és reprezentatívabb a közös ügyekben való döntéshozás, annál magasabb színtű a demokrácia. A legdecentralizáltabb és legreprezentatívabb döntéshozás az, ha nép a lakosság, a vezetettek sokasága is részt vesz a döntéshozásban.

Manapság (és a múltban is), igen sok téveszme forog a demokrácia meghatározása körül, szerintem ez nem tartozik közéjük.  A demokrácia nem azonos pl. a szólásszabadsággal, az önrendelkezéssel, a jogegyenlőséggel, stb.. Mindezekkel összefügg, de nem azonos. Viszont szinte azonos az arányos és igazságos hatalmi hierarchiával, a melyről e tanulmányban szintén sok szó esik. Talán a legnagyobb tévedés hogy a demokrácia egy inkább anarchikus de legalábbis individualista társadalmat feltételez. Ebben érzi jól magát, ill. ez lesz a demokrácia következménye. Tévedés, a demokráciában a közösség a nép a lakosság nagyon fegyelmezetten, szabályok szerint vesz részt a döntéshozásban, és még fegyelmezettebben a döntések végrehajtásában. Ugyanakkor az is igaz, hogy a demokrácia mégsem katonás társadalom. Az individualista és a katonás társadalom olyan ötvözete, mely mindkettőből csak a jót gyűjti össze.

A következő alapelv is bevezető alapelv:

Minél fontosabb, minél általánosabb (minél több embert érint komolyan) a közügy annál szélesebb körű döntésre van szükség, annál indokoltabb az egész közösség (lakosság, állampolgárok, stb.) érdemi bevonása a döntéshozásba. Illetve ezen túl minden olyan döntésbe indokolt a nép, a közösség bevonása, mely a közízléssel, közérzettel kapcsolatos.

Másképpen: a közízléstől mentes, kevésbé fontos szakkérdések eldöntésébe nem annyira indokolt a nép bevonása.

A demokrácia megértésének alapvetései.

Ha csak nagyon bölcs, népérdekű és olyan vezetők lennének, akik sok véleményt hallgatnak meg komolyan (széleskörűen tájékozódnak, és komolyan veszik az információkat, véleményeket), akkor nem lenne szükség demokráciára. Mert az ilyen vezető jobb döntést tud hozni, mintha közösen kellene szavazni nálánál kevésbé bölcs, kevésbé népérdekű emberekkel. Csakhogy a történelem azt bizonyította, hogy az ilyen vezető ritka, mint a fehér holló. Ennél sokkal gyakoribb, hogy a vezető nem bölcs, nem népérdekű és csak  a saját véleményét  tartja kiválónak, más véleményeket nem vesz komolyan. Egyszóval a vezetők inkább diktatórikusak, tisztelet a kivételnek. Ezért lassan évezredek és rendszerek alatt alakult és kialakult a demokrácia jelenlegi elvi rendszere.

És még egy megjegyzés. Annál nagyobb a demokrácia minél több önálló átgondolt vélemény jelenik meg a döntésben. Ez egyébként sok módón jöhet össze. De csak azért nem kell eltérőnek lenni a véleménynek, hogy valaki ellensúlyt képezzen. Az önálló vélemény lehet egyetértő vélemény is. De ha valóban eltérő a véleménye, akkor az is jelenjen meg.

A demokrácia más megközelítésben egy elvi rendszer.

Mi ennek az elvi rendszernek a lényege pl. a jelenlegi rendszerben, az államkapitalizmusban.

Van egy hatalmi centrum, főhatalom (jelenleg ez időszakra választott) ez az éppen uralkodó pártból, pártokból, azok vezetéséből áll. Ez uralja parlamentet, a kormányt, és még sok mindent. A hatalmi centrumnak (a vezetők gyakrabban nem bölcsek, nem népérdekűek, stb.) többnyire van egy további centralizálási (még több hatalmat akar) szándéka, és cselekvése. Az elvi rendszer, amiatt hogy van egy erős hatalmi centrum és az további hatalmat akar és erre van bizonyos módja eszköze, ellensúlyokat, ill. hatalmi fékeket állított elő.

Nagyon sok ellensúlyt lehet manapság felsorolni. Az ellenzék, a független testületek, a köztársasági elnök, a független bíróság, a politikai média, a nyilvánosság, a közvetlen demokrácia, pl. a népszavazások (jelenleg ez gyenge), a külföld, és még lehet sorolni. Máshol hatalmi féknek, ellensúlynak veszem magát a törvényeket, az alkotmányt is, a „független” magángazdaságot, a „független” kisközösségeket is. És persze az is hatalmi fék, hogy a vezetés csak időszakosan van kiválasztva, sőt elvileg fennáll az időközbeni leváltás lehetősége is. És persze azt se felejtsük ki, hogy ezek az ellensúlyok lényegében testületek, és testületeknek van egy belső demokráciája is. Sőt a főhatalomnak az uralkodó pártnak is van egy belső demokráciája.

Talán így is fel lehet osztani: hatáskör-kivonó ellensúlyok, és beleszóló ellensúlyok.  

Nagyon sok ellensúlyt lehet sorolni, de ezek egy része jogalkalmazó és nem jogalkotó, tehát csökkentett ellensúly. Más része pedig nem egészen független, sőt alig független ellensúly. Illetve az egy-egy ellensúly hatalma sokkal kisebb, mint a főhatalom hatalma és lényegében az oszd meg és uralkodj elve érvényesül, vagyis a különböző ellensúlyok nem nagyon képesek összesíteni a véleményük és hatalmuk. Tehát a főhatalom a sok kis ellensúlyt egyenként ilyen-olyan eszközzel, módszerrel képes „legyőzni”.

De ami legfontosabb, hiába van sok ellensúly ezek döntően a vezetés szemszögéből nézik a világot (nem igazán népérdekűek), ezért ezek az ellensúlyok egyfajta szövetséget is képeznek. Ezek az ellensúlyok többnyire maguk is vezetők, vezetések, tehát kvázi csak decentralizálódik a vezetés. A nép szemszögéből, csak a nép képes nézni világot. Kivéve a nagyon bölcs népérdekű, széleskörűen tájékozott vezetőket, de ők nagyon ritkák.

Tehát hiába csatlakozna még további ötven, vagy száz ellensúly, a meglevő húszhoz, a helyzet ezzel nem változna érdemben. Látjuk, hogy hiába van húsz ellensúly, gyakran ez is kevés. Mert hiányzik az igazi ellensúly a nép, a népréteg, a lakosság a nép többségének közvetlen részvétele, beleszólása.

Tehát magasabb szintű demokrácia, akkor fog kialakulni, ha az igazi ellensúly, a nép véleménye is erősen, érdemben megjelenik az irányításban, ellenőrzésben és a jogalkotásban. Ez a közvetlen demokrácia.

A közvetlen demokrácia és egyben a demokrácia alapvető elvei, (szabályai).

A legfelső elv.

A demokrácia: a közösség (nemzet, nép, nemzetközi közösség, nemzeten belüli közösség) életét meghatározó döntésekben, a közösség lehető legtöbb tagjának döntése, amely békés, csalásmentes, egyéni önálló véleményeket tükröző szavazással valósul meg.

A demokráciát, mint népuralmat, ill. a demokráciaszintet ebből a pontos meghatározásból (alapvető jogelvből, jogszabályból) szükséges levezetni, mert, a pontatlan, fogalmi kiindulás (pl. népuralom) ellentmondásos értelmezésekhez és meghatározásokhoz vezethet. Tehát a viszonylag pontos meghatározásból kell kiindulni, azt kell kiszélesíteni: adott esetben, adott helyzetben, időszakban mennyire valósult meg a demokrácia.

Az indoklás egyszerűen annyi, hogy csak a békés csalásmentes befolyásolatlan egyénekre lebontott a lehető legszélesebb körű szavazás, ami képes a véleményeket, álláspontokat pontosan összesíteni. A forradalom, népfelkelés iránya talán kivehető, de ezen túl rendkívül zavaros pontatlan és sokféle cél jelenik meg. Ha a közösség vezetése dönt a közösség ügyeiről (közösség életét meghatározó döntésekben), akkor logikailag is levezethető, hogy az nagyobb  valószínűséggel fogja a vezetés, mint a közösség egy szűk rétegének véleményét tükrözni, mint azon döntés, melyben sokan a közösség kisebb-nagyobb hányada is részt vesz. A szavazás, melynek több formája lehet, de lényegégében arról szól, hogy adott kérdésben, tárgykörben mindenki egyéni önálló véleményét számszerűen összesítik, amelyik gyakorlatilag bizonyíthatóan a legpontosabb közös döntést (népakaratot) tükrözi.  Logikailag levezethető, hogy a népuralom, a demokrácia a fenti meghatározás realizálásából jön leginkább létre.

A közvetlen demokrácia (a nép, az adott közösség közvetlen részvétele a döntéshozásban, törvényalkotásban) a demokrácia lényege. (Nem a részben különleges, elválasztható része.) A demokrácia szintje, a demokrácia fejlődése azonos közvetlen demokrácia szintjével, fejlődésével. A demokrácia részben különleges és elválasztható része a demokratikus vezetés (a vezetés demokratizmusa). Ennek szintje is meghatározza a szélesen értelmezett (nem pontosan értelmezhető) demokrácia szintjét, csak kisebb hatással. A demokrácia szerves elválaszthatatlan része tehát a közvetlen demokrácia és a részben különleges elválasztható része a vezetés demokratizmusa.

1. Az egyik legfontosabb elv, az érintett többség dönt elv, az érintettség (érdekeltség) fokának a figyelembe vételével. A demokratikus döntésnek a demokratikus közösség többségének akaratát, véleményét kell tükröznie.  A szavazók akaratának egyéb ködös érvényesítése nem azonos valóságos döntéssel.  Mindig a többségi döntésnek kell érvényesülni csak ennek aránya a kérdéses, amit a demokrácia egyéb, szintén demokratikusan meghozott szabályai írnak elő.

Ez az elv azt is jelenti, hogy minden az egész nemzetet érintő kérdésekben ill. lehetséges változtatásokban az egész nemzetnek, a nemzet minden szavazóképes tagjának kell (lehet) részt vennie. Pontosabban, könnyen elérhető lehetőséget kell adni, hogy minden szavazóképes nemzettag (minimum egy lehetséges nemmel, vagy igennel) kifejthesse a véleményét, és ezen vélemények többségét érdemben kell (minimum 20%-ban)  figyelembe venni. A részvétel, ill. a szavazás arányai, módjai, stb. sokfélék lehetnek. Az viszont egyértelmű, hogy minden nemzetet érintő kérdésben a nemzet minden szavazóképes tagjának valahogy részt kell venni. Sokféle népszavazás lehetséges, de a nemzetet érintő kérdésben valamilyen népszavazást kell létrehozni.

2. Az érintettség fokának figyelembe vétele – elve. Azok vehetnek részt a döntésben, akik életét befolyásolja a döntés. Azok véleménye számít, elsősorban, erősebben, akik erősebben érintettek.

Pl. a magyar nemzetet, népet érintő kérdésről nem dönthetnek a franciák. A nemzeti kérdésben nem dönthet egy szűk belföldi csoport sem, még ha azt vezetésnek hívják, akkor sem. Nem dönthet egy pl. egy faluközösség sem, bár ők a nép tagjai, de nem reprezentatív kiválasztás.  Mindezek csak véleményezhetnek, amely vélemények figyelembevételének arányát, a demokrácia más, szintén demokratikusan eldöntött szabályai határozzák meg. Ugyanakkor egy faluközösség belső ügyéről nem dönthet a nemzet.

Azok véleménye számít erősebben, akik erősebben érintettek -  ez összevág   a kisebbség védelmének, a kisebbségek arányos pozitív szavazati arányának elvével. Az érintettség foka, erőssége: az adott lehetséges döntés, vagy annak elmaradása, milyen mértékben hat, a szavazó életére. Az érintettség nem azonos a véleményező akaratának erősségével. (Bár ez utóbbit is figyelembe kell venni.)

A demokrácia szabályai pontosítják, hogy adott kérdés típusban, fajtában kik az érintettek.

Ha nemzeti kérdésről van szó, akkor: minél súlyosabb, lényegesebb nemzetet érintő kérdés annál nagyobb arányban kell érdemben figyelembe venni (elvileg 20-100% között) az összes szavazóképes nemzettag, ill. azok többségének akaratát. Gyakorlatilag, általában a választott vezetés szavazati aránya 20-80% között mozoghat ezért a nemzet többségének döntése is 20-80% között mozoghat.

3. A demokratikus döntés korlátai. Minden témájú kérdésben lehetséges (szükséges) a demokratikus (többségi) véleményezés. Minden döntésnek, (akár vezetői, akár demokratikus döntés) az alkotmány (a népszavazási korlátok nélküli alkotmány) és a büntetőjog állítja az alapvető korlátokat. A demokratikus döntések további (kevésszer és ritkán adódó) korlátja a sürgős döntést igénylő döntések. Kis fontosságú kérdésekben még korlátja lehet, az erős szakmaiságot igénylő kérdések.

A lényeg az, hogy demokratikus (minden érdekelt) döntés, és a vezetői (az érdekeltekből, csak egyesek) döntés, a korlátozás szempontjából nem különbözhet. Sajnos ez jelenleg nem természetes. A demokratikus döntések erősen korlátozva vannak, gondoljunk csak a népszavazási korlátokra, arra, hogy egy sereg témában nem szabad népszavazást tartani. Ez abból a terjesztett tévedésből adódik, hogy a nép döntése kegyetlenebbek, károsabbak lehetnek, mint a vezetői döntések. Valójában pont fordítva van, minél többen vesznek részt egy döntésben, annál kevésbé lehet az, szélsőséges. Igaz, ez kissé lezárja az abszolút jó döntések irányát is. Viszont a vezetői döntésekben az abszolút jó döntések azért ritkák, mert a vezetői érdekek, (nem az összesített érdek) érvényesülnek a döntésben.  Átlagosan a demokratikus döntések jobbak, jobb irányúak, mint vezetői döntések, ráadásul ki van zárva az abszolút rossz, kegyetlen népérdekkel szemben helyezkedő döntések.

Az alapvető korlátok, mint minden döntés, törvény esetében, itt is, az alkotmány és büntetőjog, de természetesen ezeken kívül is vannak korlátok. Pl. az erkölcs, vagy a többi törvény, amennyiben azokhoz illeszkedni kell.   Ha alkotmányos, alapvető döntésről van szó, akkor az alkotmány többi része, a büntetőjog és a felsoroltak, a korlátok.

Kétségtelenül vannak olyan sürgős esetek, amelyekben nincs idő demokratikus döntésre. Pl. egy hirtelen jövő katasztrófa. Valójában ezek nagyon ritkák, mert a döntések döntő többsége előre gondolkodó. Még a költségvetés az adózás is több hónapra előre gondolkodó. Ha több hónap van a döntéshozásra (megfelelő idő áll rendelkezésre) és annak végrehajtására, akkor a mai technikai állapotok, valamint a tervezett, szervezett végrehajtás lehetővé teszi a széleskörű közvélemény-kutatás (egyfajta népszavazás) alapú döntést.

A fontos döntés nem lehet erősen szakmai, legfeljebb lehetnek olyan összetevői, amelyek erősen szakmaiak. Ezért a fontos döntésekben mindenképpen be kell vonni az összes érintettet (csak demokratikus lehet), de általában be kell vonni a szakmai vezetést is. A - minden érintett, véleménye, de egyes szakemberek véleménye nagyobb arányban jelenjen meg - szerinti döntés, is demokratikus döntés. A kis fontosságú kérdésekben merülhet fel az erős szakmaiság illetve, az hogy ezeket fölösleges demokratikusan eldönteni.

Viszont, hogy ezen korlátokra való hivatkozással ne korlátozzák a kelleténél jobban, ezért szükséges a következő elv.

A demokratikus szabályoknak azonban pontosan le kell írni, a korlátokat. A demokratikus szabályoknak kell azt is pontosan leírni, hogy mely típusú, fajtájú kérdésekben milyen arányban vesznek részt a döntéshozó egységek (minden érintett és szakemberek csoportja). Két szabály azonban kimondható: nem nevezhető demokratikus döntésnek, ha az összes érintett szavazati aránya a szakemberek csoportjához képest nem éri el a 25%-os arányt. Arra kell törekedni, hogy az összes érintett szavazati aránya ne legyen 50%-nál kevesebb. 

4. Először, elsősorban a legfontosabb döntéseket, de lehetőleg minden döntést demokratikusan (az érintettek által, azok legalább egyre nagyobb arányú bevonásával) kell eldönteni – elve.

Lehetőleg minden közösségi, társadalmi döntést, demokratikusan kell meghozni. A teljes lakosságot érintő kérdésekben (ahol nincs kizáró ok) a döntésbe beszámító népszavazást, széles körű közvélemény-kutatást kell tartani. A társadalmi intézményeken belül pedig az ügyfelekre vonatkozik ez az elv.

Nemcsak a vezetői döntésekhez kapcsolódhat a többségi szavazás, de lehetséges a bárki által javasolt „új” kérdés, „új” törvény magszavaztatása.

Ehhez kapcsolódva: olyan szavazási (pl. népszavazási) eljárásokat kell kialakítani, amelybe mindenki könnyen, de tájékozódva be tud kapcsolódni.

Mit is jelent ez? A kérdéseket, problémákat szelektálni kell és legfontosabbakat mindenképpen demokratikusan, kell eldönteni. Ez azonban nem jelenti, azt hogy csak legfontosabb kérdésekben van szükség demokratikus (többségi) döntésre. Minden felvetődő kérdést is, ha lehetőség van rá (nem rendkívül sürgős, nem erősen szakmai) demokratikusan kell eldönteni.

Tehát a következő három szempontot kell érvényesíteni szinte egyenlően. A kérdés fontossága. A kérdés aktualitása, függetlenül a fontosságtól. A kérdés demokratikus jellege (érinti e többséget, nem kell hozzá jelentős szakmai ismeret, stb.). Vannak olyan közepesen és kevésbé fontos kérdések, melyeket szinte kizárólag demokratikusan lehet helyesen eldönteni.

5. További idevágó elv: a szavazók szakmai tudásának, és a vélemény erősségének figyelembe vétele. Mindez nem fordíthatja meg, a többség dönt elvét. Ellenben azt jelenti, hogy a szakmai vezetés véleménye nagyobb arányban számítson bele a döntéshozásba. Ellenben itt figyelembe kell venni a kérdéshez kapcsolódó szükséges szakmaiság mértékét. A legfontosabb kérdésekben mindenképpen a többség dönt elvének, kell érvényesülni. Azt is jelenti, hogy a szavazók választhatnak az erős, közepes és gyenge szavazat között.

6. Minden résztvevőnek (minden érintettnek) az adott kérdéshez kapcsolódó egyénileg átgondolt véleményével (igényével, érdekével) kell részt venni a döntéshozásban (szavazásban). A szavazás során az összes részt vevő tag összesített véleményének kell megjelenni.

Az egyéni érdeken kívül, kizárólag a döntéshozásban összes érintett (a teljes közösség) érdekét lehet figyelembe venni.

Sem mások egyéni véleményét, sem a teljes közösségen belüli csoport, kisközösség, stb. véleményét nem szabad átvenni, ha az nem egyezik a saját véleménnyel, vagy a teljes közösség érdekével.

Ezt jogilag nem lehet, alig lehet szabályozni, ezért ez elsősorban egy értelmi, erkölcsi elv. Azért értelmi elv, mert bizonyítható, hogy csak így jöhet ki torzításmentesen többség akarata. 

Ugyanakkor ez az elv csak akkor érvényesíthető, ha érvényesül a 13. pont.

Mások véleménye, érdeke átvehető, de csak akkor, ha ez a vélemény, érdek, megegyezik az átvevő kérdéshez kapcsolódó érdekével.

Másképpen: eltorzul a demokratikus döntés, ha az adott kérdéstől eltérő érdekek, pl. pártérdek, félelem, karrier, stb. mentén döntenek. Illetve eltorzul, ha az átvevő, átgondolás, és a saját vélemény egyeztetése nélkül veszi át más véleményét.

Ugyanakkor ez az elv rámutat arra, hogy a képviseleti demokrácia és közvetlen demokrácia két különböző dolog. Többféle képviseleti demokrácia van, de ennek elemzése nem tartozik szorosan a témához.

Rámutat arra, hogy a jelenlegi parlamenti szavazások, pl. frakciófegyelem miatt nem demokratikusak. Valójában nem az összes tag összesített véleménye jelenik meg, hanem a néhány pártvezető véleménye jelenik meg, mert a tagok kvázi rá vannak kényszerítve e vélemények elfogadására.

Akinek nincs egyéni véleménye, az ne vegyen részt a szavazásban. A demokratikus közösség tagjának törekedni kell arra, hogy legyen egyénileg is átgondolt véleménye. A szavazónak az egyéni érdeke mellett, javasolt figyelembe venni az érintett közösség hosszabb távú érdekét is. Ez egyben, valószínűleg az ő egyéni érdeke is. Ezt az elvet csak korlátozottan lehet törvénnyel biztosítani, ezt elsősorban oktatással, tájékoztatással kell biztosítani.

Kétségtelen, hogy ezen elv a közvetlen demokrácia legkritikusabb pontja. A résztvevőknek meg kell tanulni, hogy ez a gondolkodás helytelen: a teljes közösség érdeke az, ha egyes személyek (rajtam kívül álló személyek) vagy egyes csoportok érdeke jelenik meg. Ez nem lehet szempont, csak véletlen egybeesés. De a véletlen egybeesés miatt nem szabad az önálló véleményt megváltoztatni. Az én véleményemnek mindenképpen eltérőnek kell lenni –gondolat szintén helytelen.

7. Az átgondoltság - elve. Jó, értelmes, kérdéssel, vitával, objektív tájékoztatással, megfelelő idővel biztosítani kell az átgondoltságot. Talán ezt az alapelv mögött kell lenni a legtöbb pontos szabálynak.  

8. Lehetőleg mindenkinek (minden érintettnek) jelenjen meg a véleménye valamilyen formában - elve.  A lehető legtöbb ember szvazzon, döntsön.

A többség dönt elv, akkor érvényesül, ha mindenki részt vehet a szavazásban, ill. a mindenkit képviselő reprezentatív (megfelelő nagyságú, minden rétegből összeálló) csoport részt vesz a szavazásban.

A mindenki rész vehet a szavazásban értelmezése. Minden olyan érintett egyén, akinek pl. a bíróság előtt is van saját felelőssége.

A reprezentatív csoport értelmezése. Olyan csoport, (csoportok összessége), aki reprezentálja az összes érintett embert. Az összes érintett ember pedig általában eltérő helyzetű, érdekű csoportokból, rétegekből (pl. városi és nem városi lakosság, bizonyos helyen élő, bizonyos jövedelemmel, életszínvonallal rendelkezők, bizonyos foglalkozású, bizonyos élethelyzetű, bizonyos iskolai végzettségű, stb. csoportokból áll össze. Ezeket az eltérő helyzetű, érdekű csoportokat, rétegeket reprezentálják a reprezentatív csoport, alcsoportjai. Egyszeri és véletlenszerűen kiválasztott emberek az összes érintett rétegeiből, csoportjaiból. A kiválasztás legyen a réteghez, csoporthoz arányos. Egy lehetséges aránytáblázat. 10 millió egyrétegű érintett - 10ezer szavazó. 5millió egyrétegű érintett - 5 ezer szavazó.  1millió egyrétegű érintett - 1,5 ezer szavazó. 500 ezer egyrétegű érintett – 1ezer szavazó. 100 ezer egyrétegű érintett – 500 szavazó 50ezer egyrétegű érintett - 300 szavazó összesített szavazata 10ezer egyrétegű érintett – 200 szavazó. 5 ezer egyrétegű érintett 150 szavazó. 1 ezer egyrétegű érintett – 100 szavazó. 500 egyrétegű érintett - 70 szavazó. 100 egyrétegű érintett – 20 szavazó. Népszavazási szinten nincs értelme a kisebb egységeknek.  A reprezentatív egyének szavazati nem egyet, hanem többet jelentenek. Annyi szavazatot jelentenek, hogy az összes reprezentatív réteg csoport szavazat kitegye a lehetséges összes szavazat 15-20%-át. ( Ha mindenki szavaz akkor 120%-ék szavaz ez esetben. Természetesen a 120%-ot le kell osztani 100%ra.)  Tehát ha a reprezentatív rétegek,  csoportok  szavaznak, akkor már le van adva a szavazatok 15-20%-a.

A reprezentatív rétegek, csoportok megszavaztatása nem más, mint a szélesebb, pontosított közvélemény-kutatás. Egyes, kisebb súlyú kérdéseket eldönthet a szélesebb, pontosított közvélemény-kutatás is.

Illetve elméletileg szóba jöhet a teljes képviselet, amikor a képviselő nem a saját véleményét, hanem a képviselt véleményét érvényesíti. Mindenki véleménye jelenjen meg, ez azt jelenti, hogy azok véleménye (a szavazásról alkotott véleménye) is szelektáltan gyűjtve, számolva legyen, akik nem tudnak, nem akarnak szavazni. A távolmaradók véleményét is valamilyen szinten (nincs tudása, egyenlő jónak, rossznak látja az alternatívákat, értelmetlennek látja a kérdést, stb.) meg kell ismerni.

9. Nem szabad megengedni (adott esetben meg kell változtatni az alkotmányt, meg kell változtatni a demokratikus alapelveket), ha demokrácia iránya megfordul, sérül, vagy jelentősen lelassul – elv. A demokrácia iránya: ha minél több kérdést, elsősorban fontos kérdést, demokratikusan (az érintettek egyre nagyobb bevonásával) döntenek el.

A demokrácia iránya sérül (elfordul): ha az összes döntéshozásban, (kiemelten a legfontosabb döntések), csökken a demokratikus (elsősorban a többségi szavazásos) döntések aránya. Ha csökken (kiemelten a legfontosabb kérdések) demokratikusan (többségi szavazással) eldöntött kérdések száma. Ha csökken (kiemelten a legfontosabb döntések) demokratikus döntésekben részt vevők száma.

És természetesen sérül, ha a többség akaratától eltérő döntések száma (a döntések jelentőségének figyelembevételével) nő.

Sérül (elfordul) a demokrácia iránya, ha a négy éves összesítés, stagnálást, vagy csökkenést mutat.

A további csökkenéseket, sérüléseket (fordulásokat) a demokratikus szabályozásnak kell tartalmaznia.

A pontos szabályoknak viszont rögzíteni kell,  a csökkenéseket, bővüléseket, ill. azok mérését.

A demokrácia szabályai rögzítik azt, hogy mi a teendő, ha nem valósul meg a demokrácia iránya.

10.  A többség dönt, a többség akarata, érdeke érvényesül, de a kisebbség (mint egyének, mint csoport, réteg, kisközösség) lehetséges érdeksérelme csak behatárolt lehet. Kiszámíthatóan senki nem kerülhet betegségbe, szenvedésbe nyomorba, stb. Ha  a csoport, csak az érintettetek 0,01%-a, akkor is csak 15% érdeksérelmet (életszínvonal-csökkenést) szenvedhet, a csoport növekedésének arányában csökken lehetséges érdeksérelem. Az érintettek 49%-a legfeljebb 3%-os érdeksérelmet szenvedhet. Továbbá a kisebbség akaratának, érdekének, a döntéskiegyenlítési elv (a kisebbség a létszámához képest, nagyobb arányú szavazata) miatt meg kell jelennie.

A pontos szabályokat megint a mögöttes szabályozásnak kell előírni. Itt azért megjegyzem: ilyen korlátozást nemcsak demokratikus döntésre illene hozni, hanem a vezető döntésekre is. Sőt a vezetői döntésekre még a többségi érdeksérelem határait is meg kellene állapítani.

(Illetve, a kisebbség érdeke megjelenik, a választékbőség és alternatívanövelés, elv alapján.)

11. A közös döntés legyen a lehető leginkább reprezentatív. Érvényes minden demokratikus döntés amelyben  a széles reprezentatív rétegek, csoportok szavazása érvényes, valamint, ha az ezen felül szavazók aránya eléri az összes érintettek 20%-kát. Érvénytelen a szavazás akkor is, ha választási csalás történik. Az érvénytelen szavazásokat legalább egyszer meg kell ismételni. Minden érvényes szavazás egyben eredményes, mert egy, vagy kettő, vagy három új alternatíva (ember, vezető, szabályozó elv, törvény, stb.), valamint a régi alternatíva között kell választani.  A szavazás kimondhatja tisztán (pl. a nem szavazatok többségével): a régi alternatívát akarjuk, nem kell semmit tenni.  Vagy kimondhatja ugyanezt közvetve, ha két, vagy több szavazás is érvénytelen lesz.

Azon alternatíva győz, kerül végrehajtásra, amelyik legalább 1%, vagy 5%-kal többet kap, mint a második helyezet. Kivételes esetben legalább 10%-kal, vagy 15%-kal kell többet kapnia.

A választási csalások jelenleginél szélesebb körét a demokrácia pontos szabályai írják le.

12. A 3-5  választható  valódi  alternatívára törekvés – elve.

Nyilvánvalóan hogy 1 db alternatívából való választás az nem választás. Valójában egy kérdés már eleve 2 alternatívát jelent, mert a szavazó vagy elfogadja, vagy elutasítja. A kettőnél azonban több (3-6) alternatívára kell törekedni. Ez pl. úgy lehetséges, hogy szavazólapon kettő, három ugyanarra a témára vonatkozó kérdés jelenik meg.    Ha túl sok az alternatíva, akkor sem lehet átgondolt döntést hozni. A 2 valódi alternatíva (pl. igen, nem, vagy két párt.)  nem optimális, de még demokratikusnak mondható. A legoptimálisabb 4-6 valódi alternatíva, erre kell törekedni.

13. Az összetett kérdést, több pontból álló, akár egész törvényt elfogadó népszavazás (többségi szavazás) is lehetséges, csak ennek megvitatására ( a társadalmi vitára) arányosan több időt kell adni.

14.  A közvetlen demokrácia és a felelősségteljes vezetést össze kell illeszteni – elve. A közösségi döntést minden érintett (aki akar) döntését szét kell választani a kiválasztott csoport (vezetés) demokratikus döntésétől – elve. 

Szét kell választani közösségi döntést (népszavazást) és a közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntését.

A közösségi döntésért (népszavazásért) nem vonható senki felelősségre, bármi is legyen annak eredménye, következménye.  (A közösség, a nép esetében semmilyen esetben sem lehet kollektív felelősségről beszélni.) A népszavazásra, közösségi döntésre igazak a felsorolt demokrácia elvek. Nem lehet semmilyen következménye, névnélküli is lehet, saját önálló vélemény megjelenítése.

(Az egyéni önálló vélemény részletezése. Nem baj, jó, ha az egyéni, saját érdekek jelennek meg. Nem baj, jó, ha az egyén által a teljes közösség érdeke jelenik meg. Baj, rossz, ha az egyén által egy külső, vagy belső csoport, akár egyszemélyes csoport, érdeke, jelenik meg.)

A közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntésére, még ha az demokratikus is, más szabályok érvényesek. Itt lehetséges, sőt jó, ha megállapítják a lehetséges felelősséget. Erre a döntésre módosítva érvényesek a demokrácia felsorolt elvei. Lehet következménye: a döntéshozás károsságával arányos  külső, a közösség általi, jogi,  felelősségre vonás. A lehetséges titkosságot ebben az esetben utólag fel lehet oldani. Az egyéni saját véleménnyel való részvétel – elve helyett pedig a tudományosság és a közösségi érdek - elvének kell, kellene érvényesülni.

A felelősök és felelősség mértékének megállapítása, a kiválasztott csoport (vezetés) esetében. Ki milyen mértékben járult hozzá a hibás döntés létrejöttéhez. A hibás döntés mekkora kárt okozott a közösség életében (pl. a statisztikai adatok változásból következtetve).

15. A választásban részt vevő egyszerű tagok nem vonhatók felelősségre, nem szenvedhetnek előnyt, hátrányt a szavazatuk miatt. Nekik biztosítani kell titkos szavazást. A választott vezetők (a jóval magasabb szavazati arányuk miatt) bizonyos esetekben felelősségre vonhatók a szavazatukért. Ezen esetek kizárólag a következők lehetnek: ha a választás olyan következményekkel jár, amelyek az egyéb jogszabályok szerint is felelősségre vonással járnak és ebben az adott szavazó felelőssége (megüti egy minimális jogi szankció mértékét) megállapítható.

Egyszerűbben: a választott vezetők akkor vonhatók felelősségre a szavazásuk miatt, ha teljes közösség érdeke, bizonyíthatóan a választott vezetés hibás szavazása miatt, bizonyíthatóan erősen sérül. Tehát a választott vezetők közvetlen a szavazás után, magáért a szavazásért nem vonhatók felelősségre.   Ha valaki ezért ad, kap előnyt, hátrányt, akkor ezt a demokrácia szabályzatának szankcionálni kell. Azt is szankcionálni kell, aki ezt az előnyt, hátrányt adja és azt is, aki elfogadja, tehát magát a szavazót is. Gyakorlatilag itt pl. frakcióból való kiszavazás jelenlegi szankciójáról van szó. Ez és minden ehhez hasonló a demokrácia elveivel ellentétes, ezért tiltani kell.

16. A fejlett rendszer két alapvető feltétele szorosan összefügg. Nincs demokrácia, igazságos szabályozott verseny nélkül. Nincs igazságos szabályozott verseny, demokrácia nélkül. A választási (szavazási) szabályoknak ki kell zárniuk a csalásokat. Pl.: egy ember egynél, ill. a megengedettnél több szavazatot ad le. A válaszhatók nem egyforma arányban, egyforma reklámmal jelennek meg.  A választás előre megbeszélt, megegyezéses. Stb..

17. A választási szabályoknak biztosítani kell, hogy a produktumokat értékeljék, és ne a mögöttük levő embereket, a rokonszenvet, ellenszenvet, népszerűséget, stb.. És lehetőleg produktum tartalmát és nem a tálalást, a reklámot értékeljék.

Ki döntse el a közvetlen demokrácia alapelveit? Pl., ki döntse el hogy az én javaslataim jók vagy sem?

A demokrácia elveit, szabályait is demokratikusan kell eldönteni.  Az első lépcső a demokratikus alapelvek kialakítása. (A pontos menet: valakik, én is benyújtom javaslatom. Az én javaslatom:  akarja e ön, hogy az alkotmány kiegészítő törvényeként létrejöjjön  a demokratikus elvek rögzítése az alábbi megfogalmazásban. Az én javaslatom az, hogy erről legalább egy évig tartson a társadalmi vita.)    

Majd a második lépcső: demokratikus részletes szabályzat kialakítása, a demokratikus alapelvek alapján.  A harmadik lépcsőben jöhetnek a konkrét szavazások. Ezért az általam, itt  leirt szabályok egy része csak javaslat.

Maguk demokratikus alapelvek is a legfontosabb, legalapvetőbb kérdések közé tartoznak. Mondhatjuk ezek is alkotmányos alapelvek.  Az alkotmányos alapelvek legfelsőbb foka a szinte változtathatatlan alapelvek. Ezek közül kiemelném. Mindennek folyamatosan fejlődni kell még az alkotmánynak is, igaz csak a fokozatosan kis lépésenként. A fejlődés csak a közvetlen demokrácia irányába mehet, a demokrácia irányát pedig a felsorolt alapelvek jelölik ki. Persze a felsorolt alapelvek nem egyformán fontosak, de az 1. és a 8. alapelvnek mindenképpen azon elvek közé kell kerülni,  amelyek szinte örök érvényűek, legfeljebb 30 évente változtathatók.

Gyakorlatilag hogy oldható meg e tárgykörben a népszavazás. Pl. a vezetés elhatározza, hogy e tárgykörben népszavazásnak kell lenni.   Az egész elnevezése és iránya ez lehetne: a közvetlen demokrácia, mely alapelvei kerüljenek be az alkotmányba. Ehhez el kellene törölni azt a szabályt, hogy az alkotmányos kérdésben nem lehet népszavazást tartani. Egyébként sok országban nincs ilyen szabály.  Az én javaslataim mellé még egy, vagy két javaslatot kell tenni. A népszavazást csak jelenlegi szabályok szerint lehet megvalósítani. Persze az átgondolt, pártatlan objektív vitára most is lenne lehetőség. Elvileg tehát lehetséges, más kérdés a gyakorlat.  

A demokrácia egyéb elvei a következő kategóriákba oszthatók. (Ez csak a teljesség igénye nélküli felsorolás.)

A demokratikus döntéshez szükséges tudás elvei. A tájékoztatás elvei.

A szavazásnak mindig kell lenni egy valódi (valós problémát megoldó) jelentős és a szavazók előtt ismert céljának. Az objektív, több alternatívás, egyenlő megjelenésű, félrevezetések nélküli tájékoztatás.  A megfelelő idejű átgondolás, ill. vita elve. 

A javaslatbenyújtás elvei. Pl.: a bárki elv. Bárki javaslatot tehet, kiegészítve az érintettség fokának, a szakmai tudásnak a figyelembe vételével.

A döntések típusának, fajtájának szelektálása és ezekhez illesztett szabályozás elvei általában.

A javaslatok kiválasztásának, szelekciójának elvei.

Elsősorban a javaslat tartalma, építő jellege dönt.

Szempontok. Demokrácia irányultság. Új megoldás. A meglevő helyzet valós és esetleg újszerű elemzése. A legfontosabb aktuális problémák.

Elvileg minden javaslatot alaposan át kell tanulmányozni. Az áttanulmányozást felgyorsíthatja, hogy a javaslat csatlakozik egy már meglevő javaslathoz, annak irányához. 

A javaslatszelektálók lehetnek. Elsősorban maga a többség, ha ez lehetséges.  Ha nem, akkor a döntéshozás szabályai érvényesülnek javaslat kiválasztásnál is. A pontos szabályokat demokrácia szabályzatának kell rögzíteni.

Itt térnék ki arra, hogy a közvetlen demokrácia levezényléséhez is szükség van vezetőkre, vezetői döntéshozásra. Pl., akik a javaslatokat kiválasztják. Akik a kérdéseket besorolják, stb..

A demokratikus döntések szabályozása lényegében nem tér el a vezetői döntések szabályozásától: mindkettőben szükségesek a világos alapelvek, a demokratikus alapelvek, ezekhez kapcsolódó elvek és ezek mögött levő minden gyakorlati problémára kiterjedő elvek. Érvényesek a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás.

A helyes kérdésfeltevés elvei. Érthető legyen, egyértelmű legyen, megválaszolható legyen.

A döntéshozás elvei. Elsősorban az alapelvek. Erről már szó volt. A döntéshozó egységek, szavazati arányok megválasztása, a döntés fajtájától függően, demokratikus kialakított szabályzat szerint. 

A döntéshozó egységek kialakításnak elvei. A szavazati arányokat, döntéshozó a demokrácia mögöttes szabályozásnak kell leírni. Elsősorban a kérdések típusának fajtájának a figyelembevételével. Pontosan demokrácia mögöttes szabályzata írja le.

A szavazatösszesítések elvei. A szavazatösszesítés szabályai mondják meg, hogy melyik döntéshozó egység szavazata mennyit ér. Illetve azt is megmondják, hogy végeredményben milyen döntés született. A döntéshozó egységek és szavazatösszesítés szabályai ezért összefüggnek, mindkettő célja az, hogy a közvetlen demokrácia felsorolt 12 alapelve érvényesüljön. Pontosabban a demokrácia mögöttes szabályzata írja le.

A szavazás teljes lebonyolításnak természetesen csalásmentesnek kell lenni. Optimális esetben választhat a szavazó: a szavazata titokban maradjon, vagy nyilvánosságra kerüljön.

Lehetőleg már előzetes szelekciónak is közösségi, népi többségi döntésnek kell lenni- elve

A döntés végrehajtásának elvei. Nincs alapvető különbség a végrehajtás vonatkozásában a demokratikus döntés és a vezetői döntés között.

A közvetlen demokrácia magáról a döntésről, a jogalkotásról szól,  és nem a végrehajtásról. Persze a vezetés demokratizálódása, az általános demokrácia hozhat elveket a végrehajtással kapcsolatban is. Pl. már a javaslat is foglalkozzon a végrehajtással.

Az elvek mögött mit is kell pontosan beszabályozni?

Konkrétabban, pl., ha szükség van vezető, előzetes szelektáló, stb. szakmai testületre akkor kikből álljon, hogyan működjön, stb.. A felsorolt demokrácia szabályok megalkotása.  

A vezetés demokratizálódásának néhány elve.

A demokratikus vezetés alapelve: a legalkalmasabb vezetők, a legnagyobb társadalomtudományos tudásuk, akik minden szempontból elfogulatlanok, és a demokrácia, vagyis a közvetlen demokrácia hívei.

A demokratikus közösség alapelve: a közvetlen demokráciát a lehetséges maximális mértékben kell alkalmazni. A vezetés hatalmát a lehetséges minimumra kell szorítani. Ellenben a vezetésnek decentralizáltnak kell lenni, ezért a létszáma nem lehet kevés.

A demokratikus közösség fejlődési alapelve: a közösség csak a demokrácia irányába, a demokratikus alapelvek felé fejlődhet.

A képviselet elve. A képviselő nem a saját véleményét mondja el. Vagy a maga nevében véleményez és akkor nem képviselő. Vagy képviselő, és akkor köteles a képviselt, vagy a képviseltek szintén demokratikusan egyeztetett véleményét torzítás nélkül közvetíteni. Ez az elv összefügg a második elvvel.

Néhány probléma.

A közösség akaratának tükrözésének problémája.  

A távolmaradás okainak a problémája.

A sürgős döntéshozás, rész-döntéshozás problémája.

A felgyorsítás, a futószalag-rendszerű demokratikus döntéshozás.

A kényszer nélküliség, ill. a torzítatlan lehetőleg objektív vélemények problémája.

Az javaslatok döntési alternatívák problémája. Pl. kettő vagy több egyforma alternatíva. Pl. csak rossz alternatívák. Stb.

Ezekre itt nem térek ki. de fontos megjegyezni: a problémák megoldása újabb szabályok meghozását eredményezheti.

A távolmaradók részleges bevonása a szavazásba.

Gyakorlatilag ezt vagy egy kötelező népszavazással lehet megoldani – ez a rosszabb megoldás. Vagy a népszavazást követni kell a távolmaradók körére vonatkozó szélesebb közvélemény-kutatásnak.

Távolmaradás okai lehetnek: Az egyéni átgondolatlanság. A demokrácia felsorolt alapelvei sérülnek (objektív tájékoztatás hiánya, rossz kérdés, valóságos alternatívák hiánya, nincs jó alternatíva, stb.), ezért nem vesz részt a szavazásba. A felsorolt problémák megoldatlansága miatt nem vesz részt.

A szavazás egészének tudatos bojkottja, valamilyen okból.  

Ezért minden szavazásnál érdemes ezeket megvizsgálni, és orvosolni. A távolmaradás okai, indukálhatnak újabb határozatokat, újabb szabálymódosításokat, újabb szavazásokat.  Ezzel a távolmaradók jelentős része is bevonható a demokratikus döntéshozásba. Ha viszont valaki azért nem szavaz, mert nem fogadja el a demokratikus közösséget (nem ilyenben akar élni), akkor annak két lehetősége van. Vagy kénytelen kelletlen annak szabályai, törvényei szerint élni, mert a többség elfogadja. Vagy távozik a demokratikus közösségből.

Ha mindez megvalósul, akkor a demokratikus döntés a közösség döntő többségének akaratát fogja tükrözni.

Miért kell, miért jó, és miért lehetséges a közvetlen demokrácia?

Közvetlen demokrácia az a döntéshozási mechanizmus, amelyben a fenti elvek érvényesülnek.

(Közvetlen demokrácia: a közösség összes (nem elmebeteg) felnőtt tagjának fegyelembevett közvetlen részvétele (részvételi lehetősége) a közösségre vonatkozó döntésekben.) 

1.  Mert a történelmi fejlődés még messze nem fejeződött be (a jelenlegi rendszer messze van az optimálistól), és a történelmi fejlődés, valamint a lehetséges alternatíva szinte kizárólag a közvetlen demokrácia felé mutat.

2. Csak a közvetlen demokrácia képes biztosan (leginkább, 98%-ban) megakadályozni a diktatúra kialakulását.  A közvetlen demokrácia képes megszüntetni a vezetés önszabályozását, önellenőrzését, amely lehetővé teszi (nem zárja ki) a vezetésérdekeltségű, a hatalomérdekeltségű, a diktatórikus társadalom kialakulását.

A közvetlen demokrácia kizárja szélsőségesen népellenes döntéseket. A közös döntések döntően, átlagosan jobban képviselik a közösség érdekeit, mint az egyéni-vezetői döntések. Továbbá érvényesül a „több szem többet lát” elv.

Kétségtelenül a kiváló vezetés döntési színvonala magasabb, mint a többségi döntés színvonala. De közvetlen demokrácia nélkül igen csekély (10%-osesély) a kiváló vezetések kialakulása. Közvetlen demokrácia nélkül nagy valószínűséggel közepes (50%-os esély), gyenge, részben diktatórikus (25%-os esély) és diktatórikus (15%-os esély) vezetések jönnek létre. Közvetlen demokrácia nélkül a hosszabb távú átlagos döntési színvonal gyenge, tarkítva diktatórikus időszakok borzalmaival. A közvetlen demokrácia döntési színvonala közepes, jó.  

3. A közvetlen demokrácia által fejeződhet ki legpontosabban a többség (lakosság) igényei, szükségletei, szubjektív érzelmei, véleménye, világnézete, érdeke. E nélkül nem lehet jól működő, igazságos társadalmat kialakítani. A nép igényét (a többség igényét) pontosan csak a nép (a többség) tudja elmondani.

4. A közvetlen demokrácia nagyobb (magasabb színtű) közéleti aktivitásra, közélettel, közügyekkel kapcsolatos tudásra, közerkölcsre, felelősségre, törvénytiszteletre készteti a többséget (lakosságot).

5.  A közvetlen demokrácia érvényesíti a végfogyasztó (többség, lakosság) szempontjait a termelésben, a szolgáltatásban, az állami irányításban, szabályozásban.

6. A közvetlen demokráciát ki kell egészíteni (részben szükségszerűen ki is egészíti) a vezetés demokratizálódásával. Valamint ki kell egészíteni kisebbségek, kisközösségek önrendelkezésével és érdekérvényesítésével. Mindezekkel ki lehet egészíteni.

7. A lakosság kb. 50%-a már most alkalmas a demokráciára, másik kb. 30%-a könnyen alkalmassá tehető, és ez a kb. 80% elég a tényleges a jelenleginél sokkal nagyobb demokrácia érvényesüléséhez.

8. A technikai fejlettség jelenleg már lehetővé teszi a magasabb szintű, (közvélemény-kutatásra épülő) közvetlen demokráciát.

9. A modern hálózati, szervezeti társadalomban csak a közvetlen demokrácia által maradhat fenn az egyének egyénisége, önállósága.

Egyéb előnyök, szükségességek.

Bármilyen jó, közérdekű, tudományos, bölcs vezetés is alakul ki, nem pótolhatja a 3., 4., 5. pontban leirt előnyöket. Ugyanakkor hosszabb távon csak a közvetlen demokrácia garantálhatja, hogy viszonylag népérdekű, tudományos bölcs vezetések legyenek. Ha nincs közvetlen demokrácia, akkor nincs arra garancia, hogy a közérdekű, tudományos bölcs vezetés helyett ne diktatórikus vezetés alakuljon ki. Bármilyen jók a vezetésre vonatkozó törvények, bármilyen jó az alkotmány, bármilyen jó a döntéshozó mechanizmus, ezek bármikor kijátszhatók, megváltoztathatók kivéve, ha van törvényes közvetlen demokrácia.

A demokrácia a tervezésről, ill. a döntéshozásról szól. A „közös ház” terveiről és a megvalósítás terveiről. Egy téglát nem képes (nem is lenne hatékony) ezer ember megfogni, ezért a demokrácia nem szólhat a konkrét megvalósításról.

A közös (többségi) értelem és a közös (többségi) hasonló irányú akarat hatalmas erőt képvisel. A demokráciának ezt kell megvalósítani. A széthúzó értelem, a széthúzó akarat, gyenge erőt jelent.

Csak a közvetlen demokrácia által jöhet létre az arányos és igazságos hatalmi hierarchia. Közvetve kihat az arányos igazságos vagyoni hierarchiára is.

Mindezért a közvetlen demokrácia, a demokrácia fő tényezője. A demokratizálódás fő iránya a közvetlen demokrácia bővülése, erősödése.

A demokratikus vezetés kialakításának fő elvei.

A demokratikus vezetés csak kiegészítője (szükséges kiegészítője) a közvetlen demokráciának. A demokratikus vezetés csak tudományos és népérdekű lehet. Ezt biztosítja a közvetlen kiválasztás, leváltás, a döntéshozó szerkezet (döntéshozó, jogalkotó, jogalkalmazó testületek jellege, szerkezete, viszonya, munkakapcsolata), és a vezetésre vonatkozó törvények.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik jelentős tényezője: a magángazdasággal és civilszférával arányos, erős hatékony, korrupciómentes, népnek szolgáló, szolgáltató, az igazságosságot, az önrendelkezést, a biztonságot, az egészséget, a tudást, a természetvédelmet is szolgáltató állam.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik lényeges tényezője: az igazságosság, önrendelkezés, biztonság, egészség, tudás tekintetében egyenlő lehetőségeket (kvázi egyenlőséget), a hatalmi, vagyoni hierarchia (életszínvonal) tekintetében az arányos, igazságos különbségeket biztosító jog.

Azonban a demokrácia lényege, a legfontosabb tényező a népréteg (a lakosság, a döntő többség) érdemi részvételének lehetősége a törvényhozásban.

Rengeteg téveszme van arról, hogy mi a demokrácia és arról is, hogy adott helyzetben mekkora a demokrácia.

Ennek tisztázása érdekében egy kis ismétlés.

A demokráciaszint objektív számítások alapján.

Nagyon fontos látni, hogy a demokrácia lényege a következő: pl. egy év alatt a vezetettek (beosztottak ügyfelek, tagság, hatalmi funkció nélküliek, népréteg) által hozott döntések száma (aránya), a közösségre vonatkozó hozott összes döntés vonatkozásában. Tehát ha pl. egy évben az összes döntés 20%-át hozza meg a közösség tagsága (a vezető csak egy tag nincs kiemelt döntése), és következő évben ez az arány csak 10%, akkor csökkent a demokrácia. Mit is jelent ez? Egy közösség tagsága (legyen az pl. az ország néprétege, lakossága) úgy dönt, hogy vezetés kezébe adja a hatalmat, ez az adott döntés természetesen demokratikus. És mivel ez egy jelentős döntés, mondjuk, azt hogy ebben az évben már 40%-ban a tagság döntött az összes döntés vonatkozásában. Viszont ezután ebben az évben és következő években a tagság már nem dönt, pl. 4 évig. Ekkor a 4 év vonatkozásában van a tagságnak összesen egy 40%-os döntése, ez évi 10%-os demokráciaszint. A másik esetben úgy dönt, hogy nem adja át hatalmat a vezetésnek. Mondjuk, azt hogy ez kisebb fajsúlyú 20%-os döntés, bár ezen is lehet vitatkozni. Viszont még ebben az évben és a következő 3 évben is pl. 20%-ban dönt a tagság az összes döntés vonatkozásában. A 4 év alatt ekkor az összes döntése 100% lesz, 4 évre lebontva 25%-os. Tehát a két és félszeresével lesz magasabb a demokráciaszint ez utóbbi esetben (mikor a tagság nem adta át hatalmat), mint az első esetben (mikor a tagság átadta a hatalmat).

A vezetés (a vezetési döntés) decentralizációja (lehet az területi, irányítás-területi, jogalkotási, jogalkalmazási, bírói, emberszám alapú, stb.) amely a vezetés  demokratizálódása, szintén így mérendő. A decentralizáltság fokát (mennyi vezető dönt egy adott közösségben) kell mérni éves leosztásban. Vagyis a decentralizált vezetés lehet, hogy egységesen, önként, demokratikusan centralizál, ez azonban csak egy döntés. A következő évben, években a centralizáltabb hatalom, kisebb demokráciaszintet jelent.

A decentralizált vezetés rosszabb is lehet, mint a centralizált, csak ez kevésbé valószínű. Sajnos a vezetés-kiválasztásnak jelenleg is van egy jelentős véletlenszerű aspektusa. A decentralizáltságból (szélesen értelmezett decentralizáltság) adódó demokráciaszint nem biztosan, csak valószínűleg emeli a jó, népérdekű döntések lehetőségét. Pontosabban, nagy valószínűséggel csökken, a rossz, a népérdek ellenes, a vezető érdekű döntések lehetősége. Itt arról van szó, hogy minél szűkebb a vezetés annál inkább lehet az egységesen rossz. Igaz, jó, kiváló is kevésbé lehet, de a rossz lehetséges megfékezése az erősebb tényező. Ha egy fő vezet, akkor az, vagy rossz, vagy közepes, vagy jó, ha két emberről van szó, akkor már más a valószínűség.  Nem akarom ezt folytatni, egyszerű valószínűség-számításról van szó. Minél többen vannak annál valószínűtlenebb, hogy egységesen rossz a vezetés, az átlag annál inkább közeledik az átlagoshoz.

Minél kisebb a diktatúra, minél inkább érvényesülnek az emberi jogok, annál nagyobb a demokrácia. Feltételekkel, megjegyzésekkel, de elfogadom ezen gondolatot, viszont akkor meg kell nézni pontosan: mennyire érvényesülnek az alapvető emberi jogok.

Itt van mindjárt azon alapvető emberi jog, hogy mindenki szabadon kifejtheti, elmondhatja a véleményét, a világnézetét, és gyakorolhatja is a világnézetét, vallását, ha az elmondás, gyakorlás nem esik bele a büntetőjog kategóriájába. Egyszerűbben, ha nem okoz valakinek kárt, ártalmat, leszámítva, hogy egyeseket sérthet, zavarhat ez. De az alapvető emberi jog éppen arról szól, hogy sértéseket, zavarásokat űbereli az alapvető emberi jog.

Hát azért vannak itt direkt büntető-törvények is, pl. a holokauszt tagadása, vagy kommunizmus bűneinek tagadása. Még gyakoribb, hogy nincs direkt büntetés, csak indirekt mellőzés és egyéb ilyen-olyan hátrányok érhetik az őszintén beszélőt. De a lényeg az, hogy az alapvető emberi jognak így kellene szólni: mindenkinek joga van ahhoz, hogy kifejtse véleményét és ahhoz is joga van, hogy a közügyekről szóló véleményét komolyan vegyék, érdemben figyelembe vegyék. Ez ugyebár a demokrácia alapvető emberi joga lenne.  Ez már egy újabb, vagy módosított alapvető emberi jog. Azt is tudjuk, hogy ez a jog manapság még messze nem érvényesül, sőt szinte nincs is. Összességében a szabad véleménynyilvánítás joga manapság e rendszerben 60-80%-ban nagyjából érvényesül. Ugyanez elmondható a többi alapvető emberi jogról is. Most én itt nem veszem elő az összes alapvető emberi jogot, de otthon nyugodtan elő lehet venni és megnézni, mi a helyzet. És mint az előző példából kiderült, alapvető emberi jogok jelenleg hiányoznak is, illetve hiányosak. Hogy mást ne mondjak, hiányzik az igazságos, arányos érvényesülésről, jövedelemszerzésről, vezetői pozíciószerzésről szóló emberi jog, illetve ez alig érvényesül.

Nagyon elnézően, az alapvető emberi jogok összességében, átlagosan jelenleg nagyjából, 70%-ban érvényesülnek. Ez azt jelenti, ha innen nézzük a demokráciát, még akkor sem teljes a jelen demokrácia, még van némi (ezért a 30% jelentősnek mondható) diktatúra.

Ha viszont az előző fejezetrész szempontjából mérem a demokráciát, (a népréteg mekkora arányban dönt az őt érintő fontosabb ügyekben), akkor a jelenlegi demokráciaszint szerintem a 40%-ot sem éri el. 

Elismerem, hogy az államkapitalizmus a történelem eddigi legmagasabb szintű demokráciája, de azt már nem, hogy ez a teljes demokrácia. Nyilvánvalóan itt is egy folyamatos, de hektikus történelmi fejlődésről van szó. Nyilvánvalóan nem két kategória van, diktatúra és demokrácia, hanem sok kategória és a teljes demokrácia még messze van.

A demokrácia elemei több ábrán megjelennek. Elsősorban A/0, A/5 A/6, A/10, C/4, C/5, C/10, K/1, másodsorban a döntéshozó mechanizmus A. jelű ábrák, harmadsorban szinte minden ábrán. Összefoglaló nevük: demokratikus e. ábrák.

A demokrácia meghatározása, vizsgálata e tanulmány egyik súlypontja.  A demokrácia problémaköre több fejezetben megjelenik közvetlenül, közvetve szinte mindegyikben. Ezért már tanulmány elején közölnöm kell az alapvető meghatározásom.

A demokrácia elsősorban: a népuralom, úgy, mint a lakosság érdemi, figyelembevett részvétele a döntéshozásokban.

Mi a demokrácia, másodsorban, harmadsorban, negyedsorban? Mint mondtam ezekről több fejezetben lesz szó. A demokratikus e.  ábrák (a demokratikus elemeket tartalmazó ábrák) ezeket, a jelentéseket nagyjából tartalmazzák.

A magánügy, magánélet, magánszféra, magántulajdon. A/0 ábra, D/0/b ábra és más ábrák. Elméleti rendszertényező.

Az én kiindulópontom, a magánszféra elemzésében az optimális társadalom. Szerintem az alábbi felépítésű az optimális társadalom:

Az egyéni atomokból épülnek fel a családi molekulák, a családi molekulákból, és az egyéni atomokból épülnek fel a kisközösségi sejtek. Mindebből épül fel, a nemzeti társadalom, és a nemzeti társadalmakból, és a felsoroltakból épül fel a világtársadalom. És mindezen felépülés arányos, ami lényegében az arányos szeretet, tisztelet, törődés elvéből és gyakorlatából adódik, mellyel, a 013. tanulmányrészben foglalkozom. Sarkosabban, egyszerűbben arról van szó, hogy a társadalom nem esik szét egyénekre, és családokra sem, és kisközösségekre sem, hanem a nemzeti közösségek és a világközösség is elég erős összefüggő szerveződésbe, organizmusba, rendszerbe szerveződik. Pontosabban a nemzeti szerveződésekhez képest a világtársadalom egy viszonylag gyengébb, un. közepes szorosságú szerveződés, legalábbis szerintem ez az optimális állapot.  Másképpen arról van szó, hogy a felsoroltak közül (egyének, családok, kisközösségek, nemzet, világtársadalom) egyesek ne domináljanak, ne nyomják el a többi egységet. Minden felsorolt egység létezzen, a lehető leginkább, teljesedjen ki. De mivel nemcsak egymást segítve, de egymás rovására történhet ez a kiteljesedés, az arányokra vigyázni kell.

A problémakör összefügg azzal, hogy milyen társadalmak (anarchikus, individualista, katonás, stb.) lehetségesek.

E fejezetben azonban elsősorban az egyén, család, mint magánszféra, és a nemzet, mint társadalom, viszonyáról van szó.

Kezdjük a magánszféra, (magánélet, magányügyek) meghatározását az A/0 ábra szempontjából.

Azért kell magánszférát maghatározni, körülírni, nagyjából körülhatárolni (a pontos meghatározás igen nehéz), mert sokak tudatában a társadalmi, gazdasági rendszer nem lényeges dolog Valószínűleg azért, mert a magánszférának tulajdonítanak lényeges jelentőséget. Tehát, ha a rendszerről gondolkodunk, akkor először is a magánszférát kell meghatározni. Az A/0 ábrán a magánszféra meghatározása: a legkevésbé állam és ezért a legkevésbé rendszer az összes tényező között. Tulajdonképpen nincs az életnek olyan területe, amelyik ne érintené a rendszert, sőt szerintem olyan sincs, amelyik ne érintené az államot. A magánszféra is érinti ezeket csak viszonylag kevésbé, mint a többi terület, tényező, stb.. A magánszféra: az egyének, családok belső élete.

A magánszféra természetesen összefügg a magántulajdonnal. A szűk magántulajdonban nincs benne magánvállalkozás tulajdona. A szélesebb magántulajdonban benne van magánvállalkozás tulajdona.

Gazdaságilag magánszféra: a háztartások, pontosabban az egyének, családok gazdálkodása. Elsősorban a fogyasztás. Hiszen amikor az egyén termel, (dolgozik, munkát vállal), akkor már belép, vagy a magángazdaságba, vagy az államba.  Az egyén tehát, egyszerre a rendszer több tényezőjébe tartozhat. Ha otthon gazdálkodik, dolgozik akkor magánszférában, van, ha munkahelyen gazdálkodik, dolgozik, akkor kilép a magánszférából. Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy a háztartások a végső fogyasztók. Tehát gazdaság végső célja a háztartások fogyasztása, vagyis az egyének. A rendszer végső célja az egyének életszínvonala, boldogsága, stb. ebből az következne, hogy akkor mégis magánszféra legfontosabb. Azonban két dolog van, ami miatt, mégsem.

Egyébként is közösség egyénekből áll, tehát az egyének a legfontosabbak. Csakhogy a közösség, több, más, mint az egyének halmaza. A közösségnek, közösségeknek van saját érdeke, saját élete, működése, és még lehetne sorolni.  Ez az egyik, ami miatt nem a magánszféra legfontosabb. A másik az, hogy egyén, a magánszféra, ugyan a végső cél egyike (a másik a közösségek élete, jóléte), azonban a célok megvalósítása, döntően a rendszeren és az államon keresztül történik. 

Jogilag, társadalmilag egy kisé nehezebb a meghatározás. Azért itt is elmondható, ha az egyén kilép az otthonából, akkor általában belép a rendszer egy másik területébe.  Ha az utcán sétál, már akkor sem egészen a magánszférában van, hiszen itteni cselekvései már erősebben érintik a közösséget. A magánszféra, az egyén, jogilag, társadalmilag is hasonló fogyasztó, mint a háztartások. Csak itt az elfogyasztott szolgáltatások ilyesmik: igazságosság, biztonság, önrendelkezés.

Térjünk oda vissza, hogy magánszféra, mint problémakör a rendszerhez periférikusan kapcsolódik.

A rendszerhez periférikusan kapcsolódó, de lényeges problémakörök egyike ez a problémakör. A rendszerhez periférikusan kapcsolódó problémakörök felsorolása: a magánügy, magánélet, magánszféra. Az egyszerűsített rendszerfejlődés. A civil szféra. A kisközösségek társadalmi szerepe. A lehetséges közösségi struktúrák és azok változásai. A népkarakter. A kultúra és rendszer. Ezek a problémakörök több szempontból is összefüggnek egymással. Az egyik összefüggés, hogy nem direkt kapcsolódnak a rendszer problémáihoz, mondhatjuk nem direkt rendszertényezők. A megtárgyalásuk nélkül mégis hiányos és érthetetlen lenne a társadalmi lét megismerése. A lényeges problémakörökről tehát szükség lenne egy részletesebb elemzésre. Én csak egy vázlatos elemzésre vállalkozom, elsősorban azért, mert igencsak kiterjedt komplikált, szerteágazó problémakörökről van szó. A célom nem az, hogy a végső megoldásig eljussak csak annyi, hogy jelezzem, tisztában vagyok, ezek a problémakörök léteznek, fontosak elemzésük nélkül hiányos lenne minden összefoglaló jellegű tanulmány. Ugyanakkor nem egymás után kerülnek ezek a problémakörök említésre, vázlatos elemzésre, hanem szétszórva.

Itt és most a magánügy, magánélet, magánszféra problémakörével foglalkozom vázlatosan, vagyis úgy, hogy a lényegesebb összefüggések nagyobb részét egy-két mondatban megemlítem.

Miért is kell magánszférával foglalkozni, ha a társadalomról elmélkedünk?

Elsősorban, azért hogy a társadalmi ügyeket (közügyeket) a társadalmi szférát (közszférát), a gazdasági-társadalmi rendszer határait, és nagyságát nagyjából meghatározzuk.

Őszintén szólva, pontosan nem tudom, hogy mekkora magánszféra. Egyfelől ebben a fejezetben azt szeretném bebizonyítani, hogy magánszféra akárhogy is nézzük azt (ez egy elég szubjektív kategória), legfeljebb az életünk felét tölti ki. Tehát az életünk legalább felét a közügyek, közszféra, a gazdasági-társadalmi rendszer határozza meg.

E fejezettben nem tudok mást tenni, mint megemlítem a magánszféra néhány, de talán leglényegesebb vonatkozásait.

Az lapvető bizonyítandók. A magánszféra problémái legfeljebb a felét, vagy annál kevesebbet 10-20-30-40%-t teszi ki az egyén összes problémájának.

A következő bizonyítandó: a magánszféra problémaköre (rendszertényezője) csak 1-2%-ban számítható úgy, hogy annak megoldása rendszer feladata. Ráadásul ezen az a feladatkör, problémakör, amelyik a jelenlegi rendszerben nagyjából jól megoldott Talán ez az a problémakör, amellyel jelenleg rendszerben a legkevesebb baj van.

Szerintem a jelenlegi rendszer nagyjából jól biztosítja magánélet szabadságát. Másfelől a közélet és tudományos élet is elég jelentős mértékben foglalkozik magánszféra problémáival. Gondoljunk csak arra, hogy a média, újságok folyóiratok rádió és tévé műsorok nagyobb része éppen magánszférával foglalkozik. Szerintem az ehhez kapcsolódó tudomány is rendben van, szemben a társadalomtudománnyal, amely egyáltalán nincs rendben.

Lehet, hogy magánéleti problémák kiteszik az életünk problémáinak 10-20-30-40, vagy akár 50%-át. De éppen azért magánszféra, mert a magánszféra problémáit elsősorban az egyén képes megoldani. A rendszer, a törvények csak kismértékben képesek megoldani a magánszféra problémáit, ezért e rendszertényező mindössze 3%-kot számít bele az egész rendszerbe. Ez valójában még kevesebb (1-2%) hiszen a rendszer nem 100%, hanem annál több, legalábbis az én számításom szerint. A kedves olvasó majd látja, rengeteg rendszertényező van és ezek többsége legalább ilyen fontos, sőt ennél fontosabb, így e rendszertényezőre nem marad több százalék.  Tehát veheti valaki úgy, hogy az életének felét a magánszféra és annak problémái teszik ki, de akkor vegye úgy, hogy ennek döntő többségét saját magának kell megoldania.  Az én életem, (legalábbis én így veszem) kb. 20-%-át teszik ki a magánszféra problémai, de rendszertől csak 1-2%-ban várom el, hogy segítsen megoldani ezeket a problémákat.

Vagyis a magánszféra azon terület, amelynek a problémáit nem a társadalomnak, a rendszernek kell megoldani, és e meghatározásból ered, hogy ez egy viszonylag szűk társadalomtudományos terület. Zavaros azon felfogás, mely szerint a magánszféra egy széles terület, de ennek problémáit jelentős részben a társadalomnak, a rendszernek kell megoldani.

A problémakör jó megoldása rendszer szempontjából pedig így összegezhető: ha a rendszer, a hatóság, a törvények nagyon korlátozottan, nagy tisztelettel, körültekintéssel szólnak bele a magánszférába, csak a közösség védelmének kapcsán, akkor jól viszonyul a magánszférához. Ebben az esetben, optimális a segítség, amelyet a társadalom adhat a magánügyek megoldásához.

Tulajdonképpen akkor kezeli a rendszer jól magánszféra problémáit, ha a fenti elvet veszi figyelembe.  Ráadásul a jelen rendszerben ez a kezelés nagyjából rendben van.

Van még egy feladata az államnak, rendszernek a magánszférával kapcsolatban, ez pedig a magántulajdon optimális aránya. Ha magántulajdonba nem veszem bele a magánvállalkozás tulajdonát, akkor a probléma azonosul a szegénység gazdagság (az arányos és igazságos vagyoni hierarchia) problémakörével.  Túl nagy magántulajdonról beszélhetünk azon esetekben, amikor egyesek aránytalanul érdemtelenül nagy magántulajdonnal rendelkeznek. Túl kicsi magántulajdonról beszélhetünk azon esetekben, amikor egyesek aránytalanul és érdemtelenül túl kicsi magántulajdonnal rendelkeznek. Az arányos és igazságos vagyoni hierarchiáról más fejezetekben nagyon sokat elmélkedem. 

Ha a magántulajdonba beleértem magánvállalkozás tulajdonát is, akkor ez már azonos azon problémakörrel, hogy mekkora legyen az állam, és mekkora legyen magángazdaság. Illetve, hogy milyen szerkezetű legyen magángazdaság. Ezekkel, a problémakörökkel pedig az államról és a magángazdaságról szóló fejezetekben foglalkozom elég hosszasan.

Azért van itt néhány összefüggés, amit nem árt tisztázni.

A magánszféra, a magántulajdon, a közösségi szféra, a közösségi tulajdon, az önrendelkezés (szabadság) és a demokrácia.

Nem létezik olyan rendszer, amelyben ne lenne valamekkora magántulajdon. Az ősközösségi társdalomban is volt saját sátra az egyéneknek, családoknak. A kommunista társadalomban pl. egy kolostorban is, van saját szobája a tagoknak. Azért a közös rész és magánrész aránya nem mindegy. Pl. hogy az ebédlő, minden lakásban bent van, vagy csak egy közös ebédlő van. És idekapcsolódik az is, hogy létre lehet hozni magánvállalkozást vagy nem.  Én azt gondolom, hogy a magánrésznek és a közös résznek van egy optimális aránya. Persze ez a társadalom igényeitől is függ. Történelmileg a magánrész növekedett a közös rész csökkent, ha pl. az állati társadalmakból, vagy az ősközösségből indulunk ki. Persze ez tendencia sem mehet a végtelenségig, hiszen közös részekre is szükség van. Aztán jött a sztálinizmus és a brezsnyevi szocializmus, amelyekben megint a közös rész nőtt meg a magánrész rovására, e rendszerekben a magánvállalkozást sem engedélyezték. Ez nyilván egy fejlődési kisiklás, torzulás volt. De megint kihangsúlyozom, hogy optimális arányról kell gondolkodni, és nem úgy, hogy minél nagyobb magánszféra, magántulajdon annál jobb, annál szabadabb a társadalom.

Amit viszont látni kell, hogy ez a feltételezett optimális arány elsősorban az önrendelkezéssel (szabadsággal) kapcsolatos és nem demokráciával. Egyébként az önrendelkezést szokás keverni a demokráciával, ami persze tévedés.  Mert az összefüggések ellenére ez két különböző dolog. A demokrácia: érdemi beleszólás a közösség ügyeibe. Az önrendelkezés pedig bizonyos mértékű függetlenség a vezetéstől (történelmileg a diktatórikus vezetéstől), adott esetben a közösségtől, ha csak a szűk társadalmi oldalát nézem. Tehát a magánszféra és a magántulajdon a függetlenséggel kapcsolatos, vagyis az önrendelkezéssel kapcsolatos.

Az összefüggés ott van, hogy a gyenge demokrácia az erős diktatúra, amely azzal, hogy mindent szabályoz, (méghozzá népellenesen és uralkodó érdek szerint szabályoz) kvázi a nép magánszféráját, magántulajdonát is csökkentheti, és rendszerint csökkenti is.

De viszonylag sok variáció lehetséges.

Ki szabályoz, milyen erősséggel szabályoz, mit szabályoz  és milyen érdek szerint szabályoz.

Pl. lehetséges gyenge szabályozású, anarchikus jellegű diktatúra is.

Pl. népi részvételű, és nyilván népérdekű erős szabályozás, ami csökkenti magántulajdont, az ennek ellenére demokrácia.

Vagy, pl., ha magas magántulajdon aránya, és az ráadásul aránytalanul, igazságtalanul van elosztva, akkor a nép magántulajdona mégis kisebb lesz az igazságosnál, a jónál, az optimálisnál. Ugyanis az igazi közösségi (állami) tulajdon az a nép tulajdona.

De lehetséges uralkodó osztályt védő, kiszolgáló állam is, amelynek tulajdona már nem igazi közösségi tulajdon. És még lehet sorolni a variációkat.     

De megint kihangsúlyozom, hogy optimális arányról kell gondolkodni, és nem úgy, hogy minél nagyobb magánszféra, magántulajdon annál jobb, annál, szabadabb a társadalom. Vagyis viszonylag legszabadabb társadalom akkor jön létre, ha a népre, a döntő többségre vonatkozó magánszféra, magántulajdon a nép igényéhez mérten optimális. De azt is látni kell, hogy szabadság az egy sokkal elvontabb, amorfabb dolog, a demokrácia pedig egy konkrét dolog: a nép érdemi részvétele a döntéshozásban a társadalmi élet alakításában.

És azt a konzekvenciát is levonhatjuk, hogy a magántulajdon szemszögéből nem nagyon érdemes a rendszert elemezni, mert az bevisz az erdőbe.    

A társadalom hármas felosztása.

Áll a nagyközösségből, pl. a nemzetből. Áll a civilszférából ezek a társadalmi kisközösségek, mint munkahely, mint lakóközösség, politikai pártok, stb..  És áll a magánszférából, amely áll az egyénekből, családokból, esetleg baráti és rokoni közösségekből. Sőt a magánszféráról le lehet választani az intim szférát, amely csak az egyén szférája, még család is csak korlátozottan, tisztelettel tekinthet bele.

Ugyanokkor a civil szféra és magánszféra meglehetősen összemosódik nincs határozott határ, igen nagy az átfedés.

A civil szférába a rendszer, hatóság, a törvények, a civil szféra önállóságát megadva csak korlátozottan tisztelettel körültekintően szólhatnak bele. Ez lényegében szélesen limitált, alternatívált szabályozást jelent. A magánszférába még ennél is fél fokkal korlátozottabban, óvatosabban, szólhat bele a rendszer (törvények, hatóság). De ugyanígy szólhat bele a civilszféra is.   Itt is érvényes a szélesen limitált, alternatívált szabályozás. Ugyanakkor a magánéleti tevékenységek képesek kárt okozni.

Miért nem azonos magánszféra és a civilszféra.

Érdekes ennek az egésznek a történelmi fejlődése. Korábban a törzsi közösségek, ill. később faluközösségek ill. a kisvárosi közösségek domináltak. Egyfelől kisebb volt a közösség, mondhatjuk ezek inkább kisközösségek voltak, mintsem nagyközösségek, nemzetek. Ez haladt nagyvárosi közösség ill. nemzeti közösség irányába. Bizonyos jelek viszont arra utalnak, hogy ez a tendencia akár vissza is fordulhat, megint kisközösségek, civil szféra jelentősége nő.

A másik történelmi tendencia az, hogy a közösség beleszólása (figyelés, ítélkezés, stb.) magánszférába objektívebb, törvényekkel határolt, ugyanakkor hidegebb lesz. A két tendencia nyilván összefügg. Pl. egy faluközösségben szinte mindenki, mindent tud a másikról. Egy nagyvárosi lakótelepen élő, általában még a közvetlen szomszédját sem ismeri, legfeljebb köszönő viszonyban van. Kétarcú, van jó és rossz oldala annak, hogy a társadalmi szerkezet átalakul, és ezzel megváltozik a kapcsolatrendszer jellege. Ugyanakkor szubjektív ennek megítélése, van, aki nagyvárosi kapcsolatrendszerben érzi jól magát, van, aki kisközösségi kapcsolatrendszerben érzi jól magát. Nem jó, hogy a szomszédunkhoz nem merünk becsöngetni, valamilyen szívességért. Jó, hogy a szomszédunk nem pletykál rólunk.  Még most is jelen van kisebb településeken, de korábban szinte elementáris erejű volt ez a tényező: megszól a falú, szájára vesz a közösség. Kétségtelenül ellentmondásos a történelmi tendencia.

Sokasodnak az életünket meghatározó törvények és erősödik a társadalmi rendszer beleszólás ítélkezés. Mégis talán nagyobb magánszférával rendelkezünk, mert a nem hivatalos beleszólás, talán ennél is nagyobb arányban csökken. A jövőkép azonban több szempontból zavaros. Nem biztos, hogy egy ponton túl, jó hogy az egyének elszigetelődnek egymástól, nincs közvetlen kapcsolat. Több szempontból is rossz lehet ez. Nem alakulnak ki segítő, összetartó, melegséget, barátságot, összefogást gerjesztő kisközösségek. Másfelől nem alakul ki olyan civil szféra, amelyik ellensúlyozná, részben felügyelné a rendszert, ill. alternatívát jelentene a rendszerrel szemben.

Másfelől az is kérdéses, hogy valóban el tud tűnni ez az érzés: jaj mit szólnak az emberek.  Nekem az a véleményem, hogy jelenleg már azon a minimális szinten vagyunk, ahonnan már nincs további csökkenés. A történelmi tendencia tehát e vonatkozásban csak idáig tartott remélhetőleg. Szerintem, nem lenne jó, ha ez a történelmi tendencia tovább folytatódna, sőt már egy kicsit így is túlfutott az optimális határon.

A jövő útja talán a szabad szelektálódás, mindenki, minden család az igényeinek megfelelő közösségben élhet. Jelenleg több okból még nem beszélhetünk saját akaratú szelektálódásról. A témára más fejezetekben visszatérek.

A fenti elmélkedés arra is jó, hogy észrevegyük: a civil szféra, nem azonos magánszférával.

Ugyanakkor még számos összefüggés van magánszféra és civil szféra között. Az emberi véleményeket többek között az a civil szféra (szűkebb társadalom) is alakítja, ami az egyént, családot körülveszi.

Itt emlékeztetnék az állandó kérdésre: a magánszféra a családot, a baráti kört takarja, vagy csak az egyént?

Ha konkrétan akarunk kategorizálni, akkor azt mondhatjuk. A családban, baráti körben történő cselekvések, főleg ha az magántulajdonon belül történik, akkor azok a magánszférába tartoznak. A munkahelyen, más közösségben történő cselekvések, főleg ha azok közterületen történnek, inkább a civilszférába tartoznak. Tehát az egyik kritérium az, hogy milyen közösségben történik. A másik kritérium, hogy milyen területen történik. Pl. a család, elmegy kirándulni és kialakul egy veszekedés. Ez inkább magánügy. Ha idegenek között alakul ki veszekedés, akkor az már inkább közügy. Ha szerelmespár elmegy kirándulni, és mindenki előtt szeretkezik, akkor ez már vitathatóan magánügy. Ha otthon szeretkezik, akkor az, nyilvánvalóan magánügy.

A magánszféra és a szükségletek.

A magánszféra igénylése is egyfajta szükséglet, amelyik szemben áll a közösségbe tartozás szükségletével, ill. a közösségi szükségletekkel. Hogy kinek milyen erős, egyik, vagy másik igénye, az nagyon eltérő.  Azon is hosszasan lehet elmélkedni, hogy mi alakítja ezeket, a szükségleteket. Akinek túl nagy az igénye a magánszférára, túl kicsi az igénye a közösségi életre köznapi nyelven, az a magának való ember, ill. magának való család. Ez is egyfajta önzőség, bár egészen más, mint a törtető hatalomért vagyonért jó pozícióért harcoló ember önzősége. Ez utóbbi nemhogy elfordulna közösségtől, hanem kihasználja azt. Mindenesetre a magának való (individualista) embert kevésbé érdekli a politika, a közügyek alakulása. Ő lesz egyike azoknak, akik úgy gondolják, hogy a politika, a közügyek nem nagyon fontosak. Ő az, akinek meg kell magyarázni, hogy egy csapatban focizunk, de lehet, hogy hiába magyarázod, egyszerűen nem érti. Végeredményben ezzel is kárt okoz a közösségnek, bár kétségkívül kisebbet, mint hatalommániás, ill. vagyonmániás ember.

Van egy másik, igen jelentős szükséglet, amelyik kimondottan elsősorban a magánszférához és a civilszférához (kisközösségekhez) kapcsolódik. Ez pedig az elismerésvágy (sikervágy, kitűnni vágyás). Ez nem más, mint a korábban tárgyalt: mit szólnak rólam az emberek – érzés, gondolat. Szerintem ez egy ősi és örökké tartó szükséglet. A kérdés, amit az előbb fejtegettem, hogy ez átalakulhat úgy, hogy csak hivatalos címekre, rangokra (vagyon is egyféle rang) koncentrál, és az emberek magánvéleménye hidegen hagyja. Szerintem, nem tud úgy átalakulni.

Tapasztalatom szerint három érzés kavarog az emberekben (bennem is) különböző erősséggel. Nem érdekel, hogy mit szólnak rólam az emberek, csak a saját elvárásomnak feleljek meg. Érdekel, hogy mit szólnak az emberek, csak az ne legyen negatív, ne legyen ez: mit okoskodik, mit feltűnősködik, mit bohóckodik ez a nagyképű, ember. Ők azok, akiknek legfőbb célja a hibák elkerülése. A harmadik érzés pedig: érdekel, hogy mit szólnak az emberek, leginkább az, hogy ne tartsanak unalmas, sótlan alaknak. Mindezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy ezek az érzések mindenkiben igen intenzíven szinte állandóan jelen vannak. Ez a szükséglet, az elismerésvágy, tehát egy erős szükséglet. Azért kötődik magánszférához, civilszférához, mert szinte független a rendszertől mindenhol, minden közösségben jelentkezik. A rendszer ezt a szükségletet nem tudja teljesen kielégíteni. Ugyancsak nem tudja teljesen kielégíteni a boldogságérzetet, mégpedig az emberekben meglevő boldogságkiegyenlítő rendszer miatt. Az elismerésvágy, és sok más szükséglet (igény, vágy) is, nem rendszerhez, hanem a civil szférához, ill. magánszférához kötődik. 

Vannak tehát a rendszertől függő, és kevésbé függő szükségletek. Akinek az összes szükségletében a rendszertől független szükségletek dominálnak, azok szintén hajlamosak a politikától elfordulni azt jelentéktelennek tartani.

Ugyanakkor ne felejtsük a rendszer valahogy, valamennyire mindenhol jelen van.

Az emberi kapcsolatokat is jelentősen befolyásolja rendszer.

Két kategória határozható meg, bár nincs éles határvonal. Az állami alkalmazottakkal (rendőrrel, orvossal, ügyintézővel, stb.) való kapcsolatot elsősorban a rendszer határozza meg. A nem állami alkalmazottakkal való kapcsolatot nem rendszer határozza meg, de befolyásolja. Ha morcosak idegesek, önzők az emberek, akkor pl. ezt egy olyan rendszer, generálhatja, amelyben pl. kapzsiságdeterminált piacgazdaság, van. Kíméletlen pénzhajhászás, túl nagyok a különbségek, állandóan fenyeget a lecsúszás, nincs létbiztonság, az anyagi szükségletek, kielégítése dominál, stb..

Ha a társadalom, lecsúszó ágban van, válságban van, akkor is sokasodnak konfliktusok. A rendszer befolyásolja közerkölcsöt, és az befolyásolja az emberi kapcsolatokat.

Tudomásul kell venni, hogy ez az egyik legélesebb érzelmi szükségleti ellentmondással van dolgunk. Egyrészt szükségünk van a segítő és szórakoztató közösségre másrészt a közösség sokszor nyűg, teher, kényszerű kötelezettség. Az egyén igényei váltakoznak, hol szüksége van a közösségre, hol előretör a közösségi érzés, máskor meg szeretne szabad, és független lenni. Ez a váltakozás ráadásul sokszor ellentétes azzal, hogy a közösségnek mikor van az egyénre szüksége. A probléma egyik megoldása a pszichés megoldás, vagyis az, hogy tudomásul vesszük az érzelmi, szükségleti ambivalenciát (kettősséget) és megpróbáljuk azt feldolgozni.

A magánszféra és az általános emberi jogok.

Úgy is vehetjük, hogy eme jogok egy jelentős része a magánszférát biztosítja.

Bár itt is megállapíthatjuk eme jogok a civilszférát, és a magánszférát biztosítják. A szólásszabadság, a véleménynyilvánítási szabadság, az ideológiai, és vallásszabadság és még lehetne sorolni. Itt viszont már belemegyünk egy másik hatalmas témába, abba, hogy mikor szabad az ember, mi az a szabadság.

Itt nem térek ki erre a témára, csak a következőt jegyezném meg. Akkor szabad az egyén, ha önmagáról lehetőség szerint leginkább önmaga dönthet, ez pedig csak tényleges a közvetlen demokráciában valósul meg. Tehát a jelen társadalma, rendszer (államkapitalizmus) valóban az eddigi rendszerek közül a legnagyobb egyéni szabadságot adja, de közel sem lehető legnagyobbat. Ugyanakkor a demokratizálódás sok más rendszertényezőben is megjelenik. A magánszférának ez csak az egyik vonatkozása.

A személyiségvédelmi, az adatvédelem jog, amely talán közvetlenül kapcsolódik ide. Ennek kialakulása kétségkívül pozitív, de vannak jelenségek, amelyek ezt a pozitívumot erősen csökkentik.

A közélet ill. közvélemény-kutatások elvetésének egyik indoklása: ez magánügy, ha a nevünkkel azonosítják, akkor mindenki beleláthat az intimszférába, ami különböző kellemetlenséggel járhat.

Egyrészt nincs kizárva, hogy a közélet, közvélemény-kutatások ne név szerint, beazonosíthatóan történjenek. Másrészt van, aki erre valóban kényes van, aki erre csak ezért kényes, mert a tudatformáló tényezők (oktatás, tájékoztatás, média, törvények tudatformáló hatása) tévesen ezt sugallják neki. Van, aki nem kényes erre, van, akit nem érdekel, sőt örül neki, ha nyilvánosságra kerül az élete a véleménye. Nyilván azért olyan témában nem szükséges még a demokráciában sem közvélemény-kutatást végezni, amely köznapi értelemben szégyellnivaló, megalázó. Pl. kinek hányszor és milyen a széklete. Végső soron mindenre rá lehet fogni, hogy intimszféra, pl., az hogy valaki a rántott húst eszik gyakrabban, vagy főzeléket. Az intimszféra behatárolása, ami nem azonos a magánszférával a rendszer szempontjából is fontos. Valójában, az hogy ki, mit szeret, kinek milyen az élete, 95%-ban úgyis nyilvánvaló. A rántott hús és főzelék is kiderül mikor húst, vagy zöldséget vásárol, vagy amikor az étteremben rendel.  Ez egy művileg manipulációs célból felpumpált probléma, mármint a személyiségi jogok és ehhez kapcsolódó felhajtás. Nem mondom, hogy nincs szükség az intimszféra megállapításra, de itt van például ez az adatcirkusz. Jelenleg is számos lehetősége van akárkinek, a hatóságnak is, hogy az emberek adatait megismerje. Törvényekkel nem lehet megakadályozni, hogy ne lehessen belesni mások magánéletébe, csak az lehetséges, hogy az emberek ne akarjanak belesni mások magánéletébe. A jelenlegi helyzet e szempontból is hazug, egyrészt propagálja ezt a leskelődést (pl. bulvármédia), másrészt korlátozná (ha tudná) pl. személyiségi, adatvédelmi jogokkal.

A jog és magánszféra.

Eme vonatkozásnak két eleme van. Az általános és helyes alapelv: mindent szabad, ami másnak nem árt, ami mást nem károsít. Ez az alapelv elvileg nagyjából elfogadott, a gyakorlati megvalósítása azonban még messze van.

A jog az, ami biztosít néhány kiemelt területet, amelyet nevezhetünk magánszféra konkrét területeinek. Ez elsősorban magántulajdonon, magánlakáson belül történő dolgok események, cselekvések. Ill. a családon baráti körön belül történő események, cselekvések. Természetesen ezek sem korlátlanul magánügyek. A jognak mégis fokozottabban tiszteletbe kell tartani ezeket a magánterületeket. Úgy is fogalmazhatok, hogy vannak a magánszférának területei, amit jognak pontosan meg kell határozni, és ezekre a területekre a jog, a hatóság csak erősen korlátozva, nagy tisztelettel, nagy körültekintéssel,  nagy udvariassággal léphet be. Konkrétan pl., idetartozik az, hogy a hatóság miként léphet be egy magánterületére, mit tehet ott. Pl. házkutatást, csak engedéllyel végezhet. Általában hatóság mit tehet az egyénnel, ezek szabályok törvények tartoznak ide.  Tulajdonképpen az általános emberi jogok területe (területei) is ide kapcsolódik. Ugyanakkor természetesen érvényesülni kell: aki másnak árt, az büntetést érdemel, elvet. Ezt az elvet és magánszféra fokozott tiszteletbe tartását finoman precízen kell összeilleszteni. Pl. a korábbi példa szerint: egy család közterületen összeszólalkozik, akkor az még magánügy. Viszont, ha elcsattan egy pofon, akkor már nem beszélhetünk magánügyről. Nem mindegy, hogy hány pofon és mekkora pofon csattan el. Nem mindegy, hogy a családon belüli ezt sérelmezi a sértett, vagy elfogadja, és még lehetne sorolni. És persze az sem mindegy, hogy ez magánterületen történik, vagy közterületen. Konkrétan idetartozik pl. a családon belüli erőszak jogi kezelése. 

Ugyanakkor a jognak nemcsak a hatóságtól kell megvédeni a magánszférát, hanem a másik állampolgártól. Ez általánosságban azt jelenti, hogy megvédi az ártatlan egyént a bűnöstől, a vétkestől.  Konkrétabban pedig olyan bűncselekményeket jelenthet, mint zaklatás, magánlaksértés, stb.. Vagy ilyen, az elviselhető szomszédságot biztosító jog.

Mindez, tehát a magánszféra jogi védelme, amire azt mondom, hogy a jelenlegi rendszerben nagyjából rendben van. Kétségtelenül a jelenlegi rendszer van annyira fejlett, hogy önmagát is mérsékelve, tiszteletbe tartja a magánszférát.

Ez az, ami konkrétan ehhez a problémakörhöz tartozik, mint feladat. Tulajdonképpen ez egy jogi rendszertényező. Ezért az itt megfogalmazott jogi feladatokat egy jóval későbbi fejezetben beszámítani egy rendszertényezőbe. 

Ugyanakkor rengeteg más vonatkozása van, és már tanulmány elején tisztázni illene, hogy mi a közügy, a közszféra, a rendszer. És ezt csak úgy tehetjük meg, ha tisztázzuk mi magánügy, magánszféra.

Ebből fejezetrészből az derült ki, hogy még a magánszférát is a társadalomnak a rendszernek kell biztosítani. Ha viszont magánszféráról elmélkedünk, akkor valami olyant kell keresni, ami független a rendszertől, a társadalomtól. Valójában ilyent nem találunk.   Talán egyes tevékenységekre mondhatjuk, hogy független? A szórakozási tevékenység, a pihenés, a szabadidő eltöltése. Ezek sem teljesen függetlenek, hiszen pl. a munkaidőt, vagy a nyugdíjkorhatárt nem az egyén szabja meg, sőt ezekre még törvény is vonatkozik. Úgy néz ki, hogy nincs olyan terület (emberi és helyi) cselekvés, tevékenység, amire azt mondhatjuk, hogy teljesen független a rendszertől, a társadalomtól, az államtól.

Azt mondhatjuk, hogy magánügy, magánszféra azok a területek, cselekvések, amelyek leginkább viszonylag függetlenek a rendszertől, az államtól. Másodsorban viszonylag függetlenek a civil szférától, a munkahelyi, a lakóhelyi és egyéb nem baráti közösségektől.

Meg kell említeni azt is, hogy a jog részben szétválasztja magánszemélyt (magánszférát) és a társadalmat: magánszemély, jogi személy.  Illetve, a polgári jog elkülönítése is valami ilyesmi miatt lett külön kategória. Kétségkívül, hogy ezek elég zavaros kategóriák, legalábbis számomra.

Az egyéni vélemények cselekvések függetlensége a társadalomtól, rendszertől.

Egy másik megközelítésben azt mondhatjuk, hogy magánügy az, ami nem zavarja, nem befolyásolja a társadalmat.  Ha így vizsgálódunk, akkor sem találunk tisztán magánügyet. Talán az a cselekvés nem befolyásolja társadalmat, amelyet otthon végzünk szabadidőben. Ellenben, ha ez már valamilyen fogyasztással függ össze, akkor már befolyásolja.

Az egyén tudása, véleménye, munkája, cselekvése, magatartása, nem teljesen magánügy, mert befolyásolja közösség (társadalom) életét. A legelső fejezetben egyébként ezt bővebben taglaltam.

Soroljuk fel ennek legfontosabb elemeit. Az egyén véleménye, cselekvése, munkája, fogyasztása, tisztessége, viselkedése nem egészen magánügy, hat a társadalomra ezért szűkül a magánszféra.

Az egyéni fogyasztás nem egészen magánügy.

Első látásra azt mondanánk, magánügy hogy valaki paprikás krumplit szereti vagy a mákos tésztát. A zöldséget szereti, vagy a húst. Az hogy csíkos zoknit hord, vagy kockásat, és így tovább. Azt azonban ne felejtsük el, hogy statisztikai adatok vagyunk. Ki mennyit fogyaszt és miből, bizony ez összességében, meghatározza a társadalmat. Meghatározza, hogy miből mennyit kell termelni. Meghatározza, továbbá, az értékrendet, azt hogy a lelki szükségletekre, a minőségi anyagi szükségletekre vagy az anyagi szükségletekre kell koncentrálni. Lehetséges pl. társadalmi túlfogyasztás, vagy pazarlás. Nekem pl. személy szerint egy nagyon kicsit jobb, ha a szomszéd házban Béla bácsi egészségesen táplálkozik, mintha egészségtelenül. Az viszont már mérhetően jobb, személy szerint nekem is, ha a magyar lakosság egészségesen táplálkozik, mint egészségtelenül. Kevesebb lesz a beteg, nő az életszínvonal. Persze nem megyek át és nem szólók ezért Béla bácsinak, mert tiszteletben tartom magánszféráját. Az egyéni fogyasztás részben közügy.

Az egyéni munkateljesítmény, és azzal arányos szaktudás nem egészen magánügy.

Itt arra kell hivatkoznom (egy korábbi fejezetben erről már szó volt), hogy gazdaságilag egy csapatban focizunk. Ez vázlatosan azt jelenti, hogy az egyéni teljesítmény nemcsak a saját jólétet határozza meg, hanem kihat a mások jólétére. Ezt csak akkor értjük, meg ha a fordított oldalról vizsgálódunk. Adott szakmunkás ugyanannyi és ugyanolyan minőségű munka mellett fele annyit keres, fele annyi lesz a reáljövedelme, az életszínvonala, mint pl. egy osztrák szakmunkásnak. Tehát az egyén fogyasztása, életszínvonala, jövedelme két részből áll össze: az egyik a saját munkateljesítménye, a másik nemzetgazdaság munkateljesítménye. Tehát ha ez igaz, akkor az is igaz, hogy az egyén munkateljesítménye nagyrészt maghatározza mások a nemzettársak jövedelmét, fogyasztását, életszínvonalát.

A munkateljesítmény mellett van egy másik elem, a tisztesség.

A munka, munkahely és a magánszféra.

Ha valaki állami alkalmazott, akkor nem vitás, hogy a munka, munkahely nem magánszféra. Ha valaki magángazdaságban dolgozik, akkor is már közösségben dolgozik tehát, az is kétségesen magánszféra. Ráadásul a magángazdaság igen szoros kapcsolatban van az állammal, rendszerrel, gondoljunk, pl. az adózásra, a szabályozásra, stb.

Az egyéni tisztesség nem egészen magánügy.

És nem csak a károsító, sértő és károsított, sértett magánügye.  A későbbiek során hosszasan foglalkozom, azzal hogy a tisztességtelen nemzetgazdaság gyengébben működik. Illetve azzal, hogy a gazdasági tisztességtelenség károkozása, gyakran meghatározhatatlanul, rejtetten terjed, és részben mindenkit károsít, részben pedig olyan tisztességes dogozókat is érint, akiknek semmi köze nem volt az adott üzlethez.

Az egyéni vélemény és a vele arányos társadalomtudományos tudás nem egészen magánügy.

Erről is szó volt korábban. Elég, ha a választásokra gondolunk. De ha néhány alapvető erkölcsi alapelv ismeretét is ebbe tudásba sorolunk, akkor már az egyén tudása kihat az emberi kapcsolatokra is. A lényeg azonban, hogy a jövő demokráciájához, amelyik remélhetőleg közvetlen demokráciára alapul, elengedhetetlen az egyének megalapozott magánvéleménye. E nélkül, vagy nem alakul ki tényleges demokrácia, vagy az, rosszul fog működni.

A közvetlen demokrácia egyébként nem más, mint a kisebb-nagyobb választások, népszavazások, közvélemény-kutatások sűrűsödése.

Az egyéni viselkedés, cselekvés, főleg, ha az közterületen történik, akkor az nem egészen magánügy. Az egyén viselkedése, cselekvése erősen összefügg a véleményével, tudásával, világnézetével.

Gondoljunk pl. csak a személyautók közlekedésére. Nyilvánvaló, hogy az egyének közlekedése kihat a mások közlekedésére. Még a magánlakásban történő viselkedésünk is kihathat a mások életére. Pl., ha túl hangosak vagyunk, és még ezer példát lehet hozni.

Az egyén véleménye és abból eredő cselekvése hatással van a közvetlen környezetére, azáltal a nagy közösségre, a társadalomra, a társadalomhoz való hozzáállás szempontjából is.

Az gyerekek szocializálódása. A szocializálódás, szocializáltság azt jelenti, hogy az egyénnek milyen viszonya van a kisközösséghez, és nagyközösséghez, a társadalomhoz, ill. az államhoz, a rendszerhez. Pl. közösségi ember, akit érdekel a közösség élete, aki abban aktívan részt vesz, mégpedig segítő, jobbító szándékkal vesz részt. Vannak a közösséggel szemben közömbös emberek is. De vannak a közösséget egyenesen ellenségként riválisnak legyőzendőnek, kijátszandónak, kihasználandónak tartó emberek is. Vannak, akik csak bizonyos kisközösséghez, vagy éppen nagyközösséghez viszonyulnak pozitívan ill. negatívan és vannak, akik általában minden közösséghez így viszonyulnak. Ezt a viszonyt (szocializáltságot) jelentős mértékben meghatározza a gyerekkor tapasztalatai, azon belül is elsősorban a szülő viselkedése, és ilyen irányú véleménye. A gyereknevelés szintén nem magánügy.

Azért a felnőttek is hatnak egymásra. Akár akarja az egyén, akár nem az un. magánéletével, az életmódjával és beszélgetéseivel, is alakítja a környezetének, kisközösségnek véleményét, ami aztán különböző módokon hat a nagyközösségre, a rendszerre.

A világ a külföldiek is sajnos az egyének cselevése szerint ítélik meg a nemzetet, a népet. Tehát, ha valamelyik honfitársam csinál valamilyen helytelen dolgot, akkor azzal pl. engem is éget. Sajnos, mert ez nem helyes, ennek ellenére jelenleg így van. Igaz a nemzettársam pozitív cselekvése az én megítélésem is javítja. Ugyanakkor: nem lenne szabad a közösséget egyes egyének viselkedésből, véleményéből megítélni. A statisztikai átlagból nagyon óvatosan meg lehet ítélni, de ekkor is érvényes a következő mondat. Sok kivétel lehetséges, nem szabad az egyént a közösségből megítélni, nem szabad az egyént egy nemzettársának a viselkedéséből megítélni.

Ez viszont arra utal, hogy mégis van magánviselkedés, magánvélemény, magánszféra. E fejezet csak az arányokat szeretné tisztázni.

A vezetés véleménye, cselekvése semmilyen értelemben nem, magánügy. Az átlagember véleménye magánügy, vagy közügy ez az, ami esetenként vitatható.

Az első fejezetben egyébként már taglaltam a társadalomtudományos tudás és a társadalmi vélemények problémáját.

Itt csak megállapítom: az egyén véleménye, melynek jelentős része a közügyekről alkotott vélemény, nem magánügy. De még az a vélemény sem teljesen magánügy, amelyik nem kifejezetten a közügyekről szól.

Megfordítva: a társadalom, az állam, a rendszer erősen hat az egyénre, ezért is szűkül, a tisztán magánszféra.

Ha megfordítjuk és így tesszük fel a kérdést: lehetővé teszi a rendszer (a társadalom, az állam) hatása az egyénre, azt hogy tisztán magánügyről beszélhetünk? A válasz talán még inkább ez: nem.

Rendszer által alkotott törvények ezrei, tízezrei között él az egyén, tehát nincs egészen magánügy.

Nincs egészen magánügy, mert a rendszer a társadalom meghatározza fogyasztásunk, életszínvonalunk. Erről már beszéltem, amikor a nemzetgazdasági és az egyéni munkateljesítményről volt szó.

Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy szükségleteink, azaz fogyasztásunk kb. a felét közvetlenül az állam, az állami szolgáltatások elégítik ki. A lelki és minőségi anyagi szükségletek nagyobb részéről van itt szó. A pontos felsorolás igen hosszadalmas, egyébként egy másik rendszertényezőben felsorolom az állami területeket.

Nincs egészen magánügy, mert rendszer meghatározza az egyéni viselkedését, emberi kapcsolatait.

Itt több elemet is fel lehet sorolni. A törvények is befolyásolják a viselkedést és kapcsolatokat.

Elég jelentősen közvetlen is kapcsolatban állunk az állammal, az állami dolgozókkal. Amikor ügyeket intézünk, amikor rendőrségi, bírósági ügybe keveredünk, amikor adózunk, és még lehetne sorolni. Ilyenkor az állam hat a viselkedésünkre.

A viselkedésünk emberi kapcsolatainkat meghatározza közhangulat, az közerkölcs amelyet a rendszer generál.  Pl. a kapzsiságdeterminált piacgazdasága, a pénzhajhászás, a fogyasztói termelői mókuskerék, fáradttá, ingerlékennyé teszi az embereket.

A pártok szerinti klikkesedés, megtapasztaltuk akár még családon belül is konfliktusokat tud generálni.

A vezetés manipulációjából és kapzsiságdeterminált piacgazdaságból árad egy olyan viselkedésminta, gondolkodásmód melynek ez a jellemzője: nem nagy baj, ha átvered az embertársad, nem baj, ha félretolod.

És végül, de nem utolsó sorban: a közoktatás és köztájékoztatás hatása az egyénre. Ha valaki is kételkedik abba, hogy a rendszernek jelentős hatása van az egyénre, az gondoljon ilyenkor a közoktatásra. X egyén nagyon buta, vagy nagyon agresszív, vagy nagyon gerinctelen stb., akkor feltehetjük a kérdést: ebben vajon mekkora szerepe van annak, hogy az állami oktatásban nem kapott megfelelő tanítást, nevelést?  Nyilvánvaló hogy gyerekkorban ható közoktatás, kezdve az óvodától a középiskoláig, sőt részben a főiskoláig nagymértékben meghatározza az egyének viselkedését. A tájékoztatás, bár kevésbé, de szintén hat az emberre, főleg a manipuláció.

A felsorolásból hiányzik a rendszer által generált extrém helyzetek: mint pl. a háború, a forradalom, lázongások, nagyobb válságok. A háború nagyobbrészt a rendszer terméke. A háború alapvetően megváltoztatja az emberek életét szó szerint is, hiszen halált okozhat. Ráadásul elég sok háború, volt és van.

Azt se felejtsük el, hogy magát a magánszférát is rendszernek, az államnak kell biztosítani. 

Azt gondolom, hogy még az átlagos társadalmi lét is elég annak bizonyítására, hogy szinte alig beszélhetünk tisztán magánügyről.

Ugyanakkor a magánszféra kérdése szubjektív megítélésű.

Nézzük egy átlagos hét átlagos problémáit, bosszúságait.

Meglátogatott a fiam és szomorúan tapasztaltam hogy jócskán meghízott.

Valószínűleg influenzás lettem.

Egyik nap a buszon ráléptek a lábamra és még bocsánatot sem kértek.

A szomszédom nem köszönt előre, bár ő a fiatalabb.

Munkahelyi konfliktusba keveredtem a főnökömmel.

A gázművek ( ez magáncég) rossz számlát küldött ki és az elintézése, nos jobb, ha arról nem is beszélünk. Még most sem tudtam elintézni.

Az APEH-től információt kértem volna, de helyette egy borzalmas órát éltem át a telefonálgatással. Nem akarok hazudni (ez egy valóban éppen tegnap történt eset), de hatszor irányítottak át ezzel: mi nem foglalkozunk, keresse X osztályt, Z csoportot stb. De az átirányítás nem úgy történt ám, hogy átkapcsoltak volna. Á, dehogyis: hívja a központot. Persze minden újrahívás, a foglalt vonal miatt kb. átlagosan, öt percig tartott, az idétlen és fölösleges menüről nem is beszélve. Eközben volt, aki csak „hagyjál már békén” stílusban beszélt velem, de egyik-másiktól rendesen megkaptam a kioktatást is.  Ráadásul mindennek az eredménye csak homályos fél-információ. Ha pedig nem fizetek, akkor jön a büntetés. De folytatom a hét bosszúságait.

A közértből kijövet meglepetten tapasztaltam hogy az egyik termék árát kb. 50%-kal emelt áron számlázták. Amikor reklamáltam, akkor még én égtem, mert kiderült hogy a napokban emelték fel az árát.

A feleségem rosszkedvű a héten, csak egyszer főzött vacsorát a szexuális életünk is elég siralmas volt.

Mondjuk, ez egy hét termése. Van, aki mindezt úgy reagálja, le hogy kérem ezek magányügyek, ezeknek semmi köze a rendszerhez. Nem úgy én, és szerintem nekem van igazam. Az én reakcióm: keresd a rendszert.

Elhízott a fiam, mert nincs ideje mozogni. Kénytelen sokat dolgozni és ülőmunkát végez. Mert ezekben, az egészségtelen gyorséttermekben étkezik, akik, mint multik megették a kisvendéglősöket és a rendszer, ebben támogatta őket. Influenzás lettem, talán ez idáig magánügy, de a gyógykezelés az már nem az. Mennyibe kerül a gyógyszer, a kezelés, annak ellenére, hogy fizetem a biztosítást. Összesen az egész mennyibe kerül. És milyen minőségű kezelést, gyógyszert kapok ezért, és mennyit kell várni, bosszankodni, stb.. Tehát az egészségügyi ellátásról van szó, amelyik már erősen rendszerfüggő.

Az udvariatlan, agresszív, gerinctelen emberek sem teljesen magánügyek. Milyen oktatást kaptak, milyen a közhangulat, közerkölcs, mennyire ingerültek az emberek általában, ezek már erősen rendszerfüggő dolgok.

A gázművek ügye sem magánügy, és a közért-ügy sem. Nemcsak azért mert rajtam kívül még több ezer ember bosszankodik. Itt is felteszem a kérdést: rendszernek, az államnak nincs semmi köze ahhoz, hogy ezek rosszul működnek? A gázművek, mint monopol helyzetben levő cég azt csinál, amit akar. Hogyan kerülhet magáncég monopolhelyzetbe, és ha abban van, akkor az állam miért nem szabályozza, ellenőrzi. A közértes pedig, vagy gazember és akkor megint csak az ellenőrzés, szabályozás hiányzik. Vagy, a magas adó, rossz körülmények, magas infláció miatt rá van kényszerülve, hogy árat emeljen. Ebben az esetben pedig megint csak a rendszer, az okozó.

Az APEH ügy egyértelműen rendszerprobléma. A rendszernek kötelessége lenne a hivatalait racionalizálni, és a dolgozóit kioktatni. Mi azért vagyunk, hogy az embereket kiszolgáljuk. Az emberek fizetnek minket az adójuk befizetéséből. – ezt minden állami intézményben, minden szobában fel kell írni a falra, ha másképpen nem megy.

Összevesztem a főnökömmel, itt az a rendszerbaj, hogy a magas munkanélküliség miatt, egy magamfajta ember aligha tud elhelyezkedni. Ráadásul az állam nem ad érdemi segítséget. 

A feleségem nem főz, ill. pocsék a szexuális életünk. Na ez talán, ami leginkább magánügy. Bár ha firtatjuk: miért is fáradt? Talán, mert kénytelen sokat dolgozni. Miért is rosszkedvű? Talán, részben azért, mert szarul megy az országnak, egyre nagyobb a létbizonytalanság. Szóval még itt is meg lehet találni a rendszertényezőt. Azért annyira nem vagyok elvakult, hogy mindent a rendszerre kenjek. Sokféleképpen lehet mindezt értékelni.

Az én számításom szerint az összes probléma kb. 60-66%-a a rendszerből (államból, vezetésből) eredő probléma. A fennmaradó 34-40% fele a civil szférából eredő probléma, és marad kb. 17-20% ami a magánszférából eredő probléma.

Tágabb értelemben tehát magánszféra: a közösségi élet, a társadalom azon (kb. 17-20%-nyi) területei, helyzetei, problémái, ténykedései ahol az egyéni tényező meghatározó, vagyis több mint 50%-ban az egyéni tényező. Ugyanakkor elfogadom, hogy más szubjektív számolás szerint pl. ilyen arányok, jönnek ki: rendszerszféra 40% civilszféra 25%, magánszféra 35%. Azt azonban nem ismerem el, hogy nem a rendszer a meghatározó, a legerősebb tényező.

Összefoglalás.

A magánszféra szűkebb meghatározása. Az a magánterületen történő, vagy közterületen történő de magánszférában, családban történő, másokat nem károsító cselekvés ahová mindenkinek de főleg a rendszernek csak nagy körültekintéssel, udvariassággal, erősen korlátozva lehet belépni. Ez az a magánszféra szabadsága, amit a rendszernek biztosítani kell.

Mivel magánszféra és a közszféra között nincs nagy különbség talán helyesebb, ha  ilyen fogalmakban gondolkodunk.

Inkább magánszféra, ill. inkább közszféra.

Inkább magánszféra: a pihenés, az alvás, a könnyed szórakozás. Olyan tevékenységek melyek másokra nem hatnak másoknak nem károsak, nem hasznosak, csak magunknak, illetve a családnak. Viszont családra hatás már elhajlik a közszféra irányába. Továbbá az is vitatható, hogy magunknak ártás az kizárólag magánügy. Hiszen nem mindegy hogy testileg, vagy lelkileg sérült, beteg ember a közösség tagja, vagy egy egészséges. Mégis ezekre azt mondhatjuk: inkább magánszféra.

Magánprobléma, személyes konfliktusok.

Természetesen nem akarom lebecsülni a magánszférát, a magánproblémákat. A társadalmi konfliktusok gyakran személyes konfliktusként is jelentkeznek. Ugyanakkor vannak tipikusan magánkonfliktusok is. Érdemes az együtt élő emberek fogalmát szélesebben értelmezni. A családban élők természetesen együtt élnek. Ugyanakkor a lakóhelyi közösségben élők, (szomszédok), a munkahelyi közösségben levők (kollégák), de pl. az egy buszon utazók is valamilyen szinten együtt élő emberek.

Az együtt élő emberek között szükségszerűen gyakran alakulnak ki konfliktusok. A leggyakoribb konfliktus, általam adott összefoglaló neve: eltérő cselekvések, viselkedések és azok megítélésének konfliktusa.

Ha pl. egy családban a férj dohányzik, a feleség nem, ez már lehet egy konfliktusforrás. De társadalmi szinten is megjelenhet a dohányzók, és a nemdohányzók közötti konfliktus. A nemdohányzók társadalmi csoportot alkotnak, tiltakoznak, a jogalkotás is elgondolkozik a problémán, mire dohányzók is megszólalnak, és már kész is a társadalmi konfliktus.  Ekkor a konfliktus egyszerre lesz magánprobléma és társadalmi probléma.

Érdemes kategorizálni. Vannak a jellemzően csak magánproblémák, magánkonfliktusok. Vannak, ez többség, a szétnyíló egyszerre megjelenő magánproblémák, magánkonfliktusok és ugyanakkor társadalmi problémák. Szinte minden társadalmi probléma megjelenik magánkonfliktusként is. Elméletileg még van a jellemzően társadalmi probléma, de éppen az előző miatt (szinte minden társadalmi probléma megjelenik magánkonfliktusként is) ilyen gyakorlatilag kevés van.

A probléma egy példázaton keresztül.

Pl. tipikus társadalmi probléma, ha lehetségesnél „az optimálisnál” több a munkanélküli, ill. több a szegény. (Több, azt jelenti, hogy számban is több és minőségben is több. Pl. a szegények, szegényebbek a lehetségesnél. A munkanélküli, a lehetségesnél hosszabb ideig munkanélküli)

Itt egy kicsit térjünk ki a társadalmi probléma meghatározására, mert sokan ezt sem értik. Az előző megfogalmazásban, legyen ez a példázat alapja, a hangsúly ezen a szón van: a lehetségesnél több. Vagyis az adott kornak megfelelően jól szervezett, igazságos társadalomban X számú a munkanélküli, a rosszul szervezett igazságtalan társadalomban X+Y számú a munkanélküli.  Úgy is mondhatjuk, hogy a társadalmi probléma ott kezdődik, ahol az átlagos egyén a lakosság a népréteg, felelőssége a saját sorsáért X% alá esik (pl. 30% alá) és a vezetés felelőssége meghaladja az X%-ot (pl. 30%-ot).  Ezt leginkább a nemzetközi összehasonlítások alapján lehet megállapítani. Pl., ha valaki elmegy munkát keresni, akkor az egyéni képességén, szorgalmán, előéletén, túl jelentős mértékben az számít, hogy az adott társadalomban, rendszerben a rossz vezetés, a rossz szervezettség, a rossz gazdaságpolitika stb. miatt, a lehetségesnél kevesebb a munka. Persze vannak emberek, akik különböző érvekkel cáfolják azt, hogy egyáltalán van társadalmi (társadalmi rendszer) probléma.

Az egyik ilyen érv: meg van a lehetőséged az aktív politizálásra, meg van a lehetőséged a vezetésre, tehát a te felelősséged, hogy ilyen a vezetés, ergo, mindenképpen te vagy a felelős pl. a munkanélküliséged miatt.  Ennek cáfolata. Először is azt kell látni, hogy a múltban és jelenben nincs meg az igazságos, és egyenlő lehetősége mindenkinek az aktív politizálásra, a vezetésre. Itt rengeteg érvet lehetne felhozni. Pl. jellemzően ismerősök, rokonok kerülnek a vezetésbe a rossz vezetés-kiválasztó rendszer miatt. Vagy pl. más képesség kell az orvosláshoz, a mérnökséghez, a fafaragáshoz, stb. mint a vezetéshez,  és orvosra, mérnökre, fafaragóra, stb. is szükség van.  Vagy itt van szerencse tényezője is.

Pl. egy orvosnak nem így kell gondolkodnia?  Olyan munkakörben vagyok melyben a felelősségem (a hibáim hatalmas károkat okozhatnak) az átlagosnál sokkal nagyobb. Ez egy kiváltságos helyzet, egy jótéteményi helyzet, amivel vagy élek, vagy ha nem tudok, nem akarok élni, akkor más foglalkozás után kell néznem. Szerintem így kell gondolkodnia ez orvosnak, és így kell gondolkodnia egy politikai vezetőnek is. 

A következő kiindulópontban azért meg kell egyezni: van kiemelt politikai (és egyben erkölcsi, jogi) vezetői felelősség és van társadalmi probléma. E kiindulópont nélkül nincs értelme a társadalomtudománynak.

Térjünk vissza oda, hogy problémák nagyobb része egyszerre jelenik társadalmi szinten és magánszinten. Ehhez még hozzátehetjük: minél kisebb, zártabb a közösség (a szűk család a legkisebb közösség) annál erősebben jelenik meg a társadalmi probléma, a magánszférában.

Nézzük példának a következő házaspárt. A házaspár számos dologban mondjuk 97 dologban egyetért. Van azonban három rendszeres konfliktusforrás, amely időnként hatalmas veszekedésbe torkollik. Az első az, hogy a magas (a lehetségesnél magasabb) munkanélküliség miatt a férjnek nincs rendszeres munkája és ezért a család szűkösen él. Ennek megoldása részben, főleg társadalmi szinten van. Ugyanakkor nem árt, ha a feleség is tudja, hogy ez társadalmi probléma is, és ezért nem a férj szapulásban keresi kizárólag a megoldást. A másik probléma az, hogy a feleség szeret kirándulni, a férj viszont legszívesebben otthon kertészkedik. Ez már nagyobb részt magánprobléma, de van társadalmi vonatkozása is. A kertészkedés ugyanis részben a rendszeres munka egyfajta pótcselekvése. Harmadik viszont szinte csak kizárólag magánprobléma, mégpedig az, hogy a férj cicceg. A férjnek ugyanis mindig beragad a fogai közé a kajamaradék melyet ő kiszívással, azaz ciccegéssel távolit el. Ez a ciccegés elég nevetséges apró probléma, ám e házaspárnál mégis talán a legnagyobb konfliktusforrás. ( Az ember egy olyan tökéletlen lény hogy az apró problémák is naggyá nőhetnek, hasonlóan az elgennyesedett szálkához.)  

A három konfliktus és főleg a ciccegés, odáig vezet, hogy házaspár élete szinte pokollá változik, és végül elválnak.

Fel kell tenni a kérdést: mi a megoldás, hogyan lehet az emberi problémákat, konfliktusokat csökkenteni? Az első konfliktus csökkentésére már megadtam a választ. A harmadik konfliktus csökkentése viszont nem társadalmi szinten van, ezért a rendszer, a társadalomtudomány erre nem adhat megoldást. A ciccegés problémáját nem lehet társadalmi szinten pl. jogalkotással megoldani. Ugyanakkor pl. a munkanélküliség csökkentését részben meg lehet oldani társadalmi szinten, pl. jogalkotással.

A magánszféra tehát az emberi élet, a jó közérzet szempontjából egy nagyon jelentős tényező. Lehet azon vitatkozni, hogy abszolút mértékben mekkora jelentősége: 10, 20, 30, 40%, vagy akár 50, 60, 70%. Ennek vitának azonban sok értelme nincs, mert azáltal, hogy a rendszernek, a vezetésnek, a jogalkotásnak, jogalkalmazásnak, viszonylag kevés feladata van (nem képes megoldani), a magánszférával kapcsolatban, a társadalom szempontjából ez egy viszonylag jelentéktelen tényező. Pontosabban emiatt: azok a magánügyek, amelyeket a magánember képes elsősorban megoldani, jelentősebb társadalmi segítség nem lehetséges, vagy nem lenne igazságos. Tehát a társdalomnak nincs sok feladata a magánügyekkel kapcsolatban.

Mivel e tanulmány  a rendszerről, a társadalomról szól ezért itt és most megelégszem azzal, hogy a rendszer tisztánlátása miatt behatárolom magánproblémákat, a magánszférát. Ugyanakkor levonom a tanulságokat: a fentiek értelmében nehéz szétválasztani magánproblémákat, magánkonfliktusokat és a társadalmi problémákat, társadalmi konfliktusokat. A tisztánlátás, és a helyes cselekvések miatt azonban fontos szétválasztani magánproblémákat, magánkonfliktusokat és társadalmi problémákat, társadalmi konfliktusokat. Ez főleg a társadalomtudomány feladata, de a gondolkodó ember feladata is.

Az előbb azt mondtam, hogy a ciccegés tipikusan magánprobléma, a társadalomhoz nincs semmi köze. Ez sem igaz egészen. Ugyanis a közoktatásban (ez már társadalmi kérdés) pl. pszichológia oktatás keretében lehetne tanítani a magánkonfliktusok megoldását, ezért még ennek a problémának (ciccegésnek) is van egy gyenge társadalmi vonatkozása.

Van azonban még két fontos kapcsolódás, a magánszféra és a közszféra (társadalom) között.

A magánszféra, mint egyén, család egyben a háztartás, a végső fogyasztó.

Nem árt, ha ezt sem felejtjük el: minden termelés, szolgáltatás célja végső fogyasztás.

A munka, termelés kapcsolódása a népesedéshez, ezáltal a szerelemhez, párkapcsolathoz, szexhez, utódnemzéshez, családhoz, gyerekneveléshez.

Első látásra azt gondolnánk, hogy a szerelem, a szex, párkapcsolatok, az utódnemzés, a gyereknevelés, a család, ezek mind kimondottan a magánszférába tartoznak. Ez sem teljesen igaz. Bármilyen profánul hangzik de a népesedés, közvetetten a szerelem, szex, párkapcsolatok, utódnemzés, gyereknevelés, család, állítja elő a termeléshez, szolgáltatáshoz szükséges humán erőforrást. Vagyis, ha  hiba van az előzőkben (szerelem, szex, párkapcsolatok, utódnemzés, gyereknevelés, család), akkor hiba keletkezik a népesedésben és  hiba  keletkezik a termelésben is. Az állami szolgáltatásban is. A népesedés zavarai, pl. a túlnépesedés, az alulnépesedés, az egyenetlen népesedés (demográfiai hullámok).  Pl. az egyenetlen népesedés problémájával, foglalkozik, a B/20 ábra. Aki azt gondolja hogy ez piti kérdés, az nagyot téved. A pénz központú gondolkodás (jelenleg ez dominál) tévesen mindent a pénzből vezet le. Ugyanakkor hiába van bármennyi pénz, ha nincs munkaerő. Pontosabban, a probléma az, ha kevesebb a munkaerő, mint a fogyasztó. Vagyis a munkakorúak, adott időszakban viszonylag kevesebben vannak, mint a gyerekek, idősek.

De az sem mindegy, hogy a munkaerő milyen minőségű. Egyébként nemcsak a munkaerő miatt számít, hogy milyenek az emberek, hanem az együttélés miatt is. Az hogy milyenek lesznek az emberek, jelentős részben a családban, a gyereknevelés alatt dől el.

Ha ezek a problémák kihatnak a társdalomra, akkor az államnak ezekkel a problémákkal is foglalkoznia kell. Ezt szokás népesedéspolitikának nevezni. A jó gyereknevelés, a jó párkapcsolatok a jó család kialakítása segítése, pedig elsősorban a közoktatás, köztájékoztatás feladata lenne. Anélkül hogy ezen területeket részletesen elemezném megállapítom, hogy itt is van még mit tenni.

Ugyanakkor nem lenne jó, ha a szerelem, szex, párkapcsolatok utódnemzés, gyereknevelés, család élet területei nem maradnának a magánszférában.  Kell az életnek olyan területei ahol kevesebb a szabály, a törvény, a társadalmi beleszólás, nagyobb az önállóság.

E fejezetrész tanulsága megint az, hogy a magánszférára nem szabad úgy gondolni, mint a közügyektől teljesen független, és elsődlegesen fontos területre. Vagyis a politikára, közügyekre, közszférára nem szabad úgy gondolni, hogy az egy elkülöníthető, másodlagos, jelentéktelen része az életünknek.

Röviden kitérnék egy gondolkodástani problémára.

Az emberek nagyobb része az egyértelmű dogokat szereti, illetve szeretné. Nem szereti a méricskélést: egy kicsit ebből is, abból is, se meleg, se hideg, ide is tartozik, oda is tartozik. Sokan ezt köntörfalazásnak, sumákolásnak, zavarosságnak tekintik. Én ezt: méricskélésnek nevezem.

Egy példázattal: megvizsgálnak egy anyagot és kiderül, hogy több száz összetevője van, és az sem mindegy hogy hány milligramm van az egyik összetevőből és hány a másikból. Tehát nem egy, vagy két összetevőből áll az anyag, pedig milyen jó, milyen egyszerű lenne. Ráadásul ennek az anyagnak több száz tulajdonsága van, erre, arra használhatók és kevésbé használhatók, de az anyagra nem mondható, hogy ez nagyszerű, ez az életelixír, ill. ez méreg. A feladat, az, hogy ezt az anyagot alakítsuk át gyógyszerré, nem csodaszerré, csak egy egyszerű gyógyszerré. Ez megint méricskéléssel jár, és sok méricskélés után esetleg kijöhet, egy az előzőnél hasznosabb anyag.

Jó és egyszerű lenne megtalálni az egyszerű igazságokat, a bölcsek kövét.  De hiába lenne az, ha a valósághoz, csak a méricskélés útján juthatunk el. A társadalomtudományok jelentős része ilyen méricskélésekből áll. A társadalomtudományos problémakörök jelentős része olyan, hogy nincsenek egyértelmű igazságok, maga a méricskélés tárja fel, és oldja meg a problémakört. A magánszféra jellegzetesen ilyen problémakör.

Visszatérve, a magántulajdon (magánérdek) és a köztulajdon (közérdek) problémájára.

A köztulajdon, ahogy a nevében is benne van, a közé, azaz minden emberé. Ez is felosztható kisközösségi köztulajdonokra és nemzeti köztulajdonra. Tehát a közösség minden tagjáé. Ezt azért kell tisztázni, mert van egy olyan permanens félreértés, hogy a köztulajdon egyes vezetőké. Minden emberé tehát azt lehet mondani, hogy a köztulajdon is egyféle magántulajdon.

A köztulajdon olyan magántulajdon, amelybe a tulajdonosok, beleértve a vezetőket is csak meghatározott elég szigorú szabályok szerint ténykedhetnek. És olyan magántulajdon ahová viszont minden tag bemehet, ténykedhet. Amely sorsába minden tagnak van közel egyenlő beleszólása.

A magántulajdon olyan magántulajdon ahová idegen, legyen az hatóság, vezetés bárki csak kopogtatva mehet be, és nem biztos hogy a tulajdonos köteles beengedni. Másoknak sokkal kevesebb beleszólása van a tulajdon sorsába, mint a tulajdonosnak. Olyan magántulajdon ahol a tulajdonosnak nem kell szigorú szabályok szerint ténykedni.

Ugyanakkor, ha azt mondjuk: a cél a közösség jó élete, boldogulása, akkor hozzá kell tenni, de a közösség egyénekből, magántulajdonosokból áll. Tehát a közösség jó életét, a tagok állapotából lehet összesíteni. Pl. ha egy 100 tagú közösség minden tagja pl. 0,2%-kal jár jobban (ez összesítve 20%) úgy hogy egy tagja pl. 50%-ban károsodik akkor a közösség összesített eredménye már romlik. Viszont ha 100 tagú közösség minden tagja 0,8% jár jobban (ez összesítve 80%) úgy, hogy egy magántulajdonos 50%-ban károsodik akkor már a közösség összesítve, hasznosul, ekkor már bizonyos keretek normák között időszakosan valamennyire károsulhat az egy magánszemély, vagy a kisebbség. Viszont az ilyen esetekben is igen átgondoltan lehet csak eljárni. Talán ide lehet venni azt a szabályt is, hogy a magántulajdonos (kisebbség) kárát a közösség valamilyen más úton, de összességében kompenzálni köteles, lehetőleg 100%-ban. De az összes kompenzáció, még a legrosszabb esetben sem mehet 80% alá. PL. ilyen számítás alapján (e tanulmányban vannak még más számítások is) lehet és kell összeegyeztetni a köztulajdont, a közérdeket, (sok speciális egyéni tulajdont, érdeket) a magánérdekkel a magántulajdonnal. De mindent egybevetve a köztulajdon, közérdek és magántulajdon, magánérdek nem áll egymással szemben, a szembeállítás eleve hiba.

A jog-társadalom (jogállam) egyik jogelve pedig arról szól, hogy az önhibáján kívül károsultat akkor is valamennyire, jelentősen kártalanítani kell a közösségnek, ha a kára természeti katasztrófa miatt következett be. Sőt még akkor is kártalanítani kell valamennyire, ha a kárát egy másik magánszemély magáncég okozta. Ez nemcsak szolidaritás, a gyengék védelme, de az is. Abból is ki lehet indulni, hogy a magánszemély csak nagyon kis részben, felelős, azért ha pl. a közbiztonság rossz, ha nagyfokú a bűnözés. A helyes kiindulás tehát az, hogy a tisztességes állampolgár, a társadalom legfőbb építőköve, ne károsodjon olyan miatt, ami nem az ő hibájából következett be.   

Egyféle összefoglalás.

A helyes kiindulás tehát az, hogy a tisztességes állampolgár, a társadalom legfőbb építőköve, összességében és közép távon ne károsodjon olyan miatt, ami nem az ő hibájából következett be, legyen az akár közérdek (sokak érdeke).   Ez a jogi oldala kérdésnek. És az hogy magánszférában magántulajdonon belül sokkal nagyobb önrendelkezése van (kell, hogy legyen) az állampolgárnak, a tulajdonosnak, mint a köztulajdonban, a közszférában.

Úgy gondolom, hogy jelenlegi államkapitalista rendszerben a magánélet, a magánszféra megfelelő biztosítása viszonylag rendben van, de azért van tennivaló, főleg magántulajdonnal kapcsolatban.

(Mert pl. a sztálinizmusban, vagy a brezsnyevi szocializmusban kisebb volt a magánszféra és magántulajdon az optimálisnál.)

A következő tényezők tehetik még ennél is optimálisabbá az arányt.

A magántulajdon aránya optimálisabb lenne, ha a népérdekű állam egy kicsit növekedne, és kialakulna a jelenleginél arányosabb, igazságosabb vagyoni hierarchia. Illetve, ha magángazdaságban kisebb lenne a nagytőke (nagyvállalkozások) aránya (az összesített tőke, eszköz, dolgozó, szempontból).

A magánszféra aránya az alábbiakkal javítható.

A bürokrácia csökkenése. A jelenlegi rendszerben még mindig magas a bürokrácia, a kötelező ügyintézések száma, ideje, ez is egyfajta magánélet korlátozás.

A következő jelentős tényező: a jog pontosítása, főleg a jog alsó határának, a másnak ártás pontosítása.

A közvetlen demokrácia (a beszámított népvélemény) erősödése. Ennek két vonatkozását emelném ki. Az első kapcsolódik az előző tényezőhöz. Ha az emberek érdemben beleszólhatnak a jogalkotásba, akkor részben ők határozzák, meg hol legyen a másnak ártás határa, vagyis kijelölhetik a magánélet, magánszféra, számukra megfelelő határait. 

Másfelől arról van szó, ha az egyén önkéntesen (nem kényszerűen) és káros következmények nélkül (pl. név nélkül) szólhat bele a közügyekbe, így érvényesítheti a véleményét (mit tart szépnek, jónak, hasznosnak), ezáltal a magánügy, a magánélet bizonyos értelemben kibővül.

A következő jelentős tényező: a magánélet problémáinak tudatos, magas szintű állami, oktatása. Az oktatást itt szélesebb értelemben kell venni, adott esetben egy tv műsor is lehet oktatás.

A következő jelentős tényező: a magánüggyel, magánélettel, magánszférával kapcsolatos helyes felfogások kialakulása.

Ez egy elméleti rendszertényező, az elsődleges célja, hogy magánélet, magánszféra fogalmát tisztázza.

A problémát ahhoz tudnám hasonlítani, hogy egy szülő, milyen viszonyban van a kamasz gyermekével. Az értelmes szülő tisztában van, azzal hogy gyerekének szüksége van magánéletre, az intimszférára. Ezért pl. egy különszobát biztosít neki, amelyet kedve szerint rendezhet be. Ebbe a szobába csak kopogtatással megy be. Ugyanakkor be kell mennie néha, mert a gyerekéért felelősséggel tartozik. Továbbá a gyerek és a szülő közösen kijelölnek olyan életterületeket, ahová csak jelképes kopogtatással mehet be a szülő. Mondjuk, kijelölik, hogy az iskolai előmenetel az nem magánügy, arról köteles gyerek beszámolni, a szülő szabályait elfogadni. Viszont mondjuk a baráti ügyek, a szórakozás, a szerelmi ügyek, már magánügynek számítanak. Ugyanakkor ezeket az ügyeket is valamilyen szinten figyelemmel kell kísérnie a szülőnek.  Ha a gyereke rossz társaságba keveredik, netán drogos lesz, stb., akkor jogosan terheli a szülőt figyelmetlenség, az elhanyagolás felelőssége. Azt mondhatjuk, hogy a gyerek magánügye, magánélete, ahová a szülő csak nagyon udvariasan, nagyobb türelemmel, kopogtatással mehet be, (szólhat bele), de azért szükség esetén bele kell szólnia. Sőt a szülőnek szinte kötelessége a gyermekét oktatni, tájékoztatni az un. magánéleti problémákról is. Pl. milyen veszélyekkel, járhat a drogozás, milyen szerelmi csalódások érhetik az embert, stb. Ezeknek az „oktatásoknak” szintén egy fokkal udvariasabbaknak, türelmesebbeknek kell lenni, mint az un. közügyekkel kapcsolatos oktatásnak, tájékoztatásnak.

Ehhez hasonló társadalmi szinten a magányügy, magánélet problémája. Mondjuk úgy hogy magánügy, magánélet magánszféra, az élet azon területei, vonatkozásai (optimális esetben közösen kijelölt területei), ahová az állam, a hatóság, a közösség és általában más emberek csak nagyon udvariasan, nagy türelemmel, kopogtatással mehetnek be, szólhatnak bele. Ugyanakkor az államnak, hatóságnak, a közösségnek időnként és szükség esetén be kell mennie, bele kell szólnia mindenbe. Az időnkénti, rendszeres, de udvarias beleszólás az, az udvarias, türelmes, az oktatottnak nagy szabadságot megengedő oktatás, tájékoztatás. Mindez az államnak, a hatóságnak, a közösségnek nemcsak joga, de kötelessége is. Végül is a magánügyet, magánéletet, magánszférát, az udvariasság, a türelem foka választja el a közügyektől, közélettől, közszférától.

Pl. azt mondjuk, hogy magánlakás magánszféra, hogy abban mi történik az magánügy. Ellenben, ha ebben a lakásban olyan hangoskodás történik, hogy az zavarja közösséget, akkor mégis be kell kopogtatni. Ha nem csökken, a zajongás, akkor még háromszor be kell kopogtatni és megkérni a lakókat, hogy csendesedjenek le, csak ezután lehet jogi vagy más eszközökkel élni. Ha közterületen történne ugyanez, akkor elég lenne kétszeri udvarias figyelmeztetés.

Pl., akkor is be kell kopogtatni a magánlakásba, ha azt halljuk, hogy a szomszéd öli feleségét.  Ha rájuk törnénk az ajtót, lehet, hogy a szexet abbahagyó, rémült tekintetű emberekkel szembesülnénk. Az is lehet persze, hogy a szomszéd éppen akkor szúrja le feleségét, miközben mi türelmesen kopogtatunk. Ezt a kockázatot is be kell vállalni.

A kifejezetten (tisztán) magánügyekkel pedig a rendszernek államnak nincs dolga (azért magánügyek), ellenben az államnak és a társadalomnak is tudomásul kell venni, hogy alig vannak tisztán magánügyek, vagyis az átmeneti ügyekben (magánügyként és közügyként is felfogható) is segítséget kell nyújtani, a segítséget kérőknek.

Közügy a több ember sok embert (pl. ezer emberen felül) érintő, akár térben és időben széthúzódó, probléma. Közügy, a kevés embert akár egy egyént érintő, olyan probléma, melyet csak az állam (a nemzeti közösség központi szerveződése) képes csak megoldani. Ami nem közügy az magánügy, de vannak átmeneti (a két terület határmezsgyéjére eső) ügyek is.    

A D/0/b ábra és annak elemzése szintén kapcsolódik a magánszférához. Érdemes tehát átnézni az ábrát és annak elemzését.

A lényeg, az hogy akár a vezetésnek, jogalkotóknak, akár az embereknek helyesen kell a magánügy, magánélet, magánszféra fogalmát értelmezni, ez pedig nem más: az élet azon területei, vonatkozásai, ahol fokozott, többszörös udvariasságra, türelemre van szükség, ami az intézkedést, oktatást jelenti, de mindez nem csúszhat át közömbösségbe, elhanyagolásba. Másképpen fogalmazva: a magánszféra azon társadalmi terület, amelyben lazább, ritkább, türelmesebb limitáltabb, alternatíválltabb közösségi szabályozásra van szükség.

 A probléma másik oldala, hogy egyszer alaposan át kellene gondolni, hogy melyek is azok a területek, vonatkozások, ahol fokozott és többszörös udvariasság, türelem szükséges ill. lehetséges.

Valójában még sok nyitott kérdés maradt. Pl. csak magánügy, és közügy létezik vagy a kettő között, van e átmeneti kategória is? Továbbá a közügyek hogyan oszthatók tovább: pl., jelentéktelen, közepes jelentős? A jelentéktelen, de tömegesen előforduló magánügyek már közügyek?

Természetesen ebben a problémakörben sem akartam, nem is lennék képes az alaposabb elemzésre, csak vázolni kívántam e problémakör lényegesebb tényezőit, ill. azt, hogy van ilyen problémakör.

„Néhány mellékes, e tanulmányból kimaradó, de azért fontos kategória.” Elméleti rendszertényező.

E fejezetben is elsősorban átmeneti (magánügyként és közügyként is felfogható) dolgokat, pl. a szabadidő, pihenés, sport, stb. említek. Azért a hétköznapi élet dolgait is illik minimálisan megemlíteni.

Miért is van idézőjelbe ez a cím? Azért mert semmi sem igaz benne teljesen. Nem teljesen mellékesek, ezek a kategóriák, és nem teljesen fontosak. Nem teljesen maradnak ki e tanulmányból. És nem tiszta kategóriák. Tisztán egyértelműen, tudatosan nincsenek ilyen kategóriák. Mégis mindezek vannak, fontosak, csak nem egyértelműen tisztán, tudatosan. Ráadásul az alábbi kategóriákban igen nagyok az átfedések.

Ezek elméleti kategóriák, amelyekkel nem árt tisztában lenni. Vannak dolgok, melyek csak az elméleti kategóriákon keresztül tanulmányozhatók.

Az emberi tevékenységek néhány kategóriája.

Van az önképzés, (önépítés). A testi és a szellemi önképzés.

Az ember jelentős idejét, energiáját önképzésre fordítja.

A testi önképzés pl. a sportolás, kirándulás, stb. viszont két irányba is kategorizálható. Ha valakinek a munkája a sport, a mozgás. Ha valaki szinte kötelezően sportol, pl. az iskolai testnevelő óra keretében. Illetve, ha valaki önként sportol.

Ugyanez még bonyolultabb a szellemi önképzés vonatkozásában. Az általános iskola nem önképzés, a középiskola részben nem önképzés, abban az értelemben, hogy nem kötelező az oktatás. A főiskola, egyetem inkább önképzés. Az állami közoktatás egészében inkább, nem önképzés. Az állami tájékoztatás, közszolgálati média, a hivatalos, működő politikusok megnyilatkozásai csak részben önképzés.

Itt most egy másik kategorizálás, a tárgyi, ill. a szellemi termékek kategóriája. A szellemi termék önmagában sem (ez sem) tiszta kategória. A másik kategória a tárgyi termékek (étel, lakás, ruha, stb.) kategóriája.

A nemcsak kenyérrel él az ember, és egyre kevésbé kenyérrel él az ember, vagyis a szellemi termék fogyasztása egyre nagyobb lesz, egyre fontosabb lesz.

A szellemi termékeknek is van tárgyi vonatkozása. Pl. egy könyv. A könyvet előállítják, (termelik). A könyv megjelenik egy tárgyi formában. Mégis szellemi, a szellemi építéshez, képzéshez szükséges termék.

Újabb két elméleti (nem tiszta) kategória. Az információt, tudást adó (elméletek, gondolatsorok, hírek, politikai programok, stb., stb.) szellemi termékek, és a művészetek inkább az érzelmekre ható szellemi termékek.

Egy különbség a tárgyi és a szellemi termékek között. Bár a szellemi termékeknek is van tárgyi vonatkozása, mégis azokat könnyebb előállítani, terjeszteni legalábbis korunkban.

Ez az alapja annak az elmélkedésnek, amely az információrobbanásról, a szellemi termékek túlzott választékbőségéről szól. Erről a későbbi fejezetekben még szó lesz. 

Illetve itt megjelenik egy újabb elméleti (nem tiszta) kategória.

Az önképzés és a könnyed szórakozás kategóriája. A szellemi termék szolgálhatja a könnyed szórakozást is. Mi is a különbség elméletileg. Az önképzés során a szellemi termékből valamit (hosszabb távon is megmarad bennünk) megjegyzünk, valami leszűrődik. Könnyed szórakozás, amikor nem jegyzünk meg szinte semmit, nem szűrődik le szinte semmi. Gyakorlatilag ilyen kategória sincs, mert lehet, hogy a könnyed szórakozás szándékával indulunk el, mégis megjegyzünk abból dolgokat. Vagy a tanulás, az önképzés szándékával veszünk részt valamiben, mégsem jegyzünk meg semmit.

Továbbá valaki jól szórakozhat (jól érezheti magát) az önépítés, sőt a munkája során, és nem szórakozik (nem érzi jól magát) az un. könnyed szórakozás alkalmával. Ezért mondom, hogy ezek csak elméleti (nem tiszta) kategóriák.

Az emberi tevékenységek elméleti (nem tiszta) kategorizálása.

A pihenés, alvás (talán átlagosan napi hét óra). A könnyed szórakozás (talán átlagosan napi három óra) A munkaidő ( manapság a jövőben, talán átlagosan pl. napi hat óra). A vegyes szabadidő (talán átlagosan napi nyolc óra).

A vegyes „szabadidő” elméleti (nem tiszta) kategorizálása.

A gyereknevelés, családdal való foglalkozás. Az ügyintézés, a nem állami, és az állami ügyintézés. A házimunka. A társadalmi munka. A kiegészítő, másodlagos munka. A fogyasztás (vásárlás) tevékenysége. Az önképzés.  A testi önképzés (sport, testápolás, fürdés, egészségi tevékenységek, stb.). A szellemi önképzés (tudás, információ, és művészet, továbbá önképzés külső forrásból, és külső forrás nélküli magányos elmélkedés.) Az tehát látszik, hogy a pl. a nyolc óra alaposan le van kötve, ugyancsak be kell osztani. Nem véletlenül van tehát a vegyes „szabadidő” idézőjelbe. Ez nem tisztán szabadidő. A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás egy fals elképzelés.

A vegyes „szabadidő” kb. nyolc fő tevékenységre (kategóriára) osztható fel. Pl. egyfajta beosztás. Gyereknevelés, családdal való foglalkozás kettő óra. Testi önképzés (sport, testápolás, egészség ápolás) másfél óra. Szellemi önképzés kettő óra, ebből egy óra a magányos elmélkedés. Társadalmi munka, kiegészítő munka összesen egy óra. Házi munka, ügyintézés, vásárlás összesen másfél óra. 

Néhány megjegyzés a munkához, munkaidőhöz: pl. a diák munkája a tanulás, részben az önképzés. Az mindegy, hogy a munkahely otthon vagy máshol van. A munkába beszámítom az utazás idejét is. Ugyanakkor átlagosan azért kevés, mert a munkaszüneti napokat, a hétvégeket, szabadságot, a szabadidőbe számítom be.  A valóban hasznos, effektív munkaidővel itt nem foglalkozom, az egy más probléma. A munka is igényel egyfajta önképzést. Tehát az önképzésnek van egy kategóriája: a szinte kötelező önképzés. Az önképzés másik oldala: általában világban jobban el tudjunk igazodni, általában helyesen tudjunk választani és cselekedni.

A munka az álatoknál a táplálékszerzés, lakhelyépítés, az életszükségletek megszerzése, részben gyereknevelés. Az embernél a jövedelemszerzés (a fogyasztás ellenértékének megszerzése), valamint a másoknak adott termelés, szolgáltatás. Részben a vegyes „szabadidős” tevékenységek.

Tisztán a szabadidő, tehát a pihenés, alvás, és a könnyed szórakozás.  Bár az alvás, mint létszükséglet megint csak megkérdőjelezhető szabadidő. Teljesen tiszta szabadidő a könnyed szórakozás.

A szellemi önképzés néhány formája (kategóriája). Média (tv. Rádió, újság) nézése hallgatása. Könyvek, filmek, színházak, múzeumok, stb. Internet. stb. Ugyanezek lehetnek a könnyed szórakozás formái (kategóriái) is. A könnyed szórakozás formái, pl. könnyed műsorok, filmek, stb. Baráti, családi beszélgetések, csevegések, humor, vendéglátás, zenés, táncos szórakozás,  üdülés, utazás stb. Ugyanezek lehetnek a szellemi önképzés formái is. Sok kérdőjel is van. Pl. a szexualitás melyik kategóriába sorolható?  Tehát elméleti (nem tiszta) kategóriák vannak.

A túlzott választékbőség azonban mégis elsősorban a szellemi önképzéssel, azzal kapcsolatos szellemi termékekkel kapcsolatban merül fel elméletileg.

E tanulmány sok fejezetében ezen kategorizálásra is ki lehetett volna térni. Pl. az itt elmondottak, az itt felsorolt kategóriák, hogyan viszonyulnak a magánszférához. Hogyan viszonyulnak a tudatalakuláshoz. Hogyan viszonyulnak a termeléshez (szellemi termékek). Hogyan viszonyulnak a helyes fogyasztáshoz. Hogyan viszonyulnak a kultúrához. (Nyilván a szellemi termékek, a könnyed szórakozáshoz és az önképzés, a szabadidőhöz kapcsolódó szellemi termékek és kultúra szorosan összefügg.) Nos ezek a kategóriák ill. ezen viszonyok, összefüggések e tanulmányból szinte kimaradnak. Ezért tartottam fontosnak e fejezet közlését e tanulmány elején.

A szabadidő problémája vázlatosan.

Van a munkaidő, a pihenési idő, és a szabadidő.

Most, itt nem megyek abba bele, hogy a három időt meghatározzam, és az átfedéseket, határeseteket taglaljam.

Azt gondolom, hogy a hivatali és jog ügyintézés (reklamációk, perek, adóbevallások, csekkek, stb.) és pénzügyi ügyintézés (bankügyek, stb.) a szabadidőnkből vesz el jelentős időt, és energiát. A hivatali és jogi ügyintézés egyébként bürokráciának is nevezhető. A tanulmány során ezeket egyébként többször említem, mint bedaráló mechanizmust.  Ha nem is szándékos, de mégis az a végeredmény hogy a lakosságnak, a népnek a fáradtság és az időhiány miatt nincs kedve ideje közügyekkel, a vezetés disznóságaival foglalkozni. Úgy is fogalmazhatok, hogy egy fáradt időhiányos népet könnyebb irányítani, mint egy pihent, idővel rendelkező népet.

Házi, háztáji munkát is meg kell említeni, mint olyant, ami az egyes nemzetek, rétegek csoportok szabadidejét erősen meghatározza, ellenben ez a történelmi fejlődésben nem nő.

És nem utolsó sorban az anyagi, tárgyi fogyasztás, ami befolyásolja szabadidőnket.

Gondolatban nem árt összehasonlítani az ötven száz, kétszáz évvel ezelőtti életformát a maival. Én legalábbis ezt teszem. Annak idején az emberek sokat, mainál ötször-tízszer többet, sétálgattak, korzóztak, beszélgettek, olvasgattak, vagy éppen ültek a kertben, vagy fotelben és gondolkoztak, álmodoztak. Pl. olyanról is gondolkoztak, hogyan működik a természet, mi végre is vagyunk,  stb.. Nem haszon nélküli azért ez a gondolkodás, mert a nagy gondolatok nagy ötletek, nagy elméleti felfedezések azért az ilyen gondolkodás során jönnek létre. És ami az életszínvonalat illeti, azt gondolom összességében ez a nyugis élet, az unalmával együtt (csak az ostoba unatkozik) kellemesebb, mint a mai zaklatott, rohanó, stresszes élet. Mivel megy el a szabadidőnk jelentős része? Pl. a bevásárlás előkészületével, mit hol akarunk vásárolni. A vásárlással. A megvásárolt dolgok elrendezésével, szelektálásával, kidobásával. A használat megtanulásával. A megjavíttatással. A fölösleges használattal, (ha már kaptam egy morzsaporszívót, akkor használom is). Kétségtelen hogy a fogyasztás (pl. egy mosógép) arra szolgálna, hogy jobban éljünk és emellett a szabadidőnk, se csökkenjen. Mégis kirajzolódik egyfajta csapdahelyzet: nem nagyon élünk jobban, és szabadidőnk nemhogy nő, de csökken. Ennek oka a túlzott anyagi, tárgyi fogyasztás.

Van itt még egy jelentős tényező, az információáradat.

A számítógép a távközlés, az informatika és a kettő kombinációja átalakítja a szellemi munkavégzést, a munka, a hivatali és személyes kapcsolatokat.  A közvetlen demokrácia gyakorlati feltételét is megteremti, kérdés, hogy kihasználják. Itt azonban az információáradatról és annak hatásáról a szabadidőre - elmélkedem.

Szinte minden percben árad ránk, az információ (és az inger) a televízió 50 csatornájából, a rádió 50 csatornájából, az internetből, a telefonból, a levelezésből, az újságokból, a szórólapokból a plakátokról, a könyvekből, a mozikból és még lehetne sorolni.  Szóval árad ránk és gyakran el sem tudunk előle ugrani. Az információ zöme értéktelen, reklám, bulvár, akciófilm, stb., és árad ránk.   Valójában nem arról van már szó, hogy tudunk szemezgetni a kendermagosban. De már arról sem, hogy tudunk szemezgetni a szemétdombon, ahol mégis található némi érték. Arról van szó, hogy ez az információáradat, akár akarjuk, akár nem leköti szabadidőnk, és szellemi energiánk egy jelentős részét. Az információáradat egy részét kikerülni sem tudjuk. Mert a telefont csak fel kell venni, a levélhalmazt csak át kell nézni, a plakátokat is kvázi el kell olvasni, nem csukhatjuk be szemünket. Egy másik része pedig erős kísértésbe ejt, és ennek engedünk is. Azért a kísértő is okozó, nem csak a kísértésnek engedő. Miért nem tudunk a szabadidőnkben viszonylag értékes dolgokkal foglalkozni, miért olvasunk keveset, miért gondolkodunk keveset, főleg a közügyeken és az elméleti fontos kérdéseken? Többek között, a főleg értéktelen információáradat miatt.

A túlzott fogyasztás (pénzt kell szerezni a fogyasztáshoz, és fogyasztás idő) és az információáradat együttesen okozza a rohanó életet. (Ezt tetézi a bürokrácia, és a pénzügyek növekvő intézése)

A rohanó élet, pedig visszahat. A végeredmény mégis az, hogy kialakul egyfajta zaklatottság, stresszes élet, a nyugalom hiánya, amely a többség számára nem kellemes. És kialakul egyfajta műveletlenség butaság is.

A rendszer és a társadalom lehetséges és kétséges szétválasztása. Elméleti rendszertényező.

A társadalom alatt elsősorban az embereket, ember-rétegeket, még inkább ember-csoportokat kell érteni.

A rendszer alatt elsősorban elveket, mechanizmusokat, módszereket, eszközöket, törvényeket, intézményeket, intézményrendszert kell érteni.

A társadalmi rendszer másképpen: a társadalom (az emberek, lakosság, nemzet) élete bizonyos rendszer (elvek, mechanizmusok, módszerek, eszközök, törvények, intézmények) keretein belül.

Azért a szétválasztás nem könnyű és nincs is sok értelme.  Talán az értelme, az, hogy egy hajszállal kisebb legyen a káosz az emberi fejekben.

Talán nem nagyon sántít a hasonlat, ha a rendszert az autóbuszhoz, vagy vonathoz, vagy bárkához (gépezethez) hasonlítjuk, a társadalmat pedig az utasokhoz, a vezetőkhöz és azon emberekhez, akik a gépezetet elkészítették, hasonlítjuk. De vezetők is és a készítők is a buszon utaznak. És az egyszerű utasok is részt vesznek a vezetésbe és az elkészítésbe. Vagy a rendszert a lakóházhoz (az épülethez) hasonlítjuk, a társadalmat pedig a lakókhoz hasonlítjuk, akik azért a lakás, az élet közben azért át is alakítják, fel is újítják, bővítik is a házat.

A hasonlat is mutatja hogy ez nem két különböző dolog, ugyanazon dolog két oldala, hajszálnyi különbségekről van szó. Nem szabad éles határban, két különböző kategóriában gondolkodni. 

Pl. az  A/0 ábrán nem nagyon jelennek meg olyan tényezők, mint vezetés, népréteg, stb.. Az ABC/2, és az ABCD ábrán viszont megjelennek ezek, de rétegek, csoportok ezeken sem jelennek meg.

Tulajdonképpen a rendszerről, csak akkor van értelme elmélkedni, ha azt levetítjük az emberekre, hiszen a rendszer célja az emberek, az emberek jobb élete. Pl. vagyoni, hatalmi rétegek, nagyjából kirajzolják az emberek életét, életszínvonalát. A vagyoni, hatalmi rétegeket, pedig a rendszer határozza meg. De sokféle társadalmi csoportosulást is erősen befolyásolja a rendszer.

A vezetés és a vezetés szerkezete egyaránt a rendszer és társadalom tényezője is, de két hajszállal mégis a rendszerhez áll közelebb.

Ugyanez elmondható a vagyoni, hatalmi rétegekről is, a különbség már csak egy hajszál.

A vezetés mellett másik nagy tényező a nép (a népréteg, lakosság, döntő többség, nem vezetés, stb.), amely az egésznek a közepe, veleje, lényege, mindenhová tartozik.

Ezen kívül nagyok sok csoportra (több ezerre is) felosztható a társadalom.

Pl. foglalkozás szerint. Pl. lakóhely (városi, falusi, tanyasi, ilyen-olyan tájban régióban élők, stb..) Pl. eszmei világnézeti (vallási) közösségekre. Pl. igények, fogyasztási szokások szerint. Pl. nemzetiségiek, és más kulturális csoportok.  Pl. betegek, rászorultak, megtakarítók, hitfelvevők, stb. szerint. Pl. életkor (kisgyermekek, tanulók, családalapítók, munkakorúk, nyugdíjasok, stb.) szerint. És még lehetne sorolni. Világos, hogy e csoportok arányait is erősen befolyásolja a rendszer. Talán nem annyira, mint a vagyoni, hatalmi rétegződést. De azért csak részben, fenntartásokkal igaz, hogy ezen csoportosulások inkább a társadalom fogalmához tartoznak és kevésbé tartoznak a rendszer fogalmához.

Talán, a szinte azonos jelentésű fogalmak közé is tesz egy hajszálnyi különbséget, az hogy inkább az emberekhez, a társadalomhoz van közük, vagy rendszerhez.

Pl. az emberiség, inkább társadalmi fogalom. Pl., a világ országaihoz, inkább a rendszer kötődik. Ne felejtsük el, itt a fogalmakról elmélkedem, azonban a fogalmak nem szakadhatnak el a valóságtól. Az ország, fogalma inkább rendszerhez tartozó. A nemzet, inkább a társadalomhoz tartozó. Az állam inkább a rendszerhez tartozó. A nép (népréteg, lakosság, döntő többség, nem vezetés, stb.) szinte egyaránt tartozik a társadalomhoz és a rendszerhez is.  A vezetés, mint már mondtam inkább a rendszerhez, tartozik, de azért a társadalomhoz is. A társadalmi csoportok, a civil szféra, a magánszféra, a kultúra, inkább társadalom fogalmához kapcsolódik.

Az állam, a gazdaság, a gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, a döntéshozó mechanizmus, a demokrácia, a jog, jogrendszer, a szociális rendszer, az oktatási rendszer, a köztájékoztatás, stb., inkább rendszerhez tartozó tényezők, fogalmak.

E tanulmány egy hajszállal erősebben a rendszerre fókuszálva elemez, de persze a társadalommal is foglalkozik.  

Szélesebb értelemben azonban a „rendszer” kifejezés, társadalmi rendszert jelent és a „társadalom” kifejezés is szélesebb értelemben társadalmi rendszert jelent, tehát a két kifejezés (szélesebb értelemben használva) ugyanazt jelenti.

A rendszer, rendszerfejlődés, rendszerváltás előzetes összefoglalása.  A társadalmi, politikai gazdasági rendszer lényegi elemzése. Elsősorban az A/0, ABC/2, ABCD ábra, ABC ábrák, másodsorban D jelű ábrák és sok más ábra. Elméleti rendszertényező.

A kiinduló megállapítások ismételgetése.

E tanulmány lényege, a szinte mindenhová illeszkedő megállapítások, a történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői.

Az emberiség, a társadalomfejlődés legfőbb célja: minél több ember (és állat élőlény is) éljen egyre kellemesebben, jobban egészségesebben boldogabban.

A minél több ember azt jelenti, hogy nem csak a kiváltságos réteg, csoport, nép, éljen kellemesen egészségesen boldogan, hanem nép, a lakosság, a népek sokasága, az emberek döntő többsége. A minél több ember azt is jelenti, hogy a jövő generációi is éljenek jól, sőt jobban éljenek, mint elődeik.

A kellemes élethez hozzátartozik az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, azon érzés, hogy saját életemet én döntöm el. És még sok minden.

Az ember, emberiség eddig és jelenleg is, leginkább a legfőbb cél ezen „parancsolatát” szegte meg: minél több ember. Ezért a történelmi rendszerfejlődés lényege: az igazságos arányos hatalmi, vagyoni szélesen értelmezett életszínvonalbeli hierarchia, vagyis az emberek közötti igazságos különbség. Nem egyenlőségről van szó, hanem arányos, igazságos különbségekről. A történelmi rendszerfejlődés tényezői lényegében mind e tőből (arányos és igazságos különbségek) fakadnak.

A történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői (nem fontossági sorrendben).

1. A központi hatalom (állam) elit vezetés, jogalkotás, papság (oktatás, tájékoztatás, világnézet, stb.) katonaság, rendőrség (fegyveres kényszerítő hatalom), a hivatalnokok (a jogalkalmazás), stb. az uralkodó osztályt, vagy a népet szolgálja.

2. A vezetés mennyire küzdi le (önként, ill. kényszerítve) a vezetés szükségszerű negatívumait (hatalmi harc, rendszeregyetértés stb.).

3. Az arányos igazságos különbség a tekintetben, hogy mekkora hatalmi vagyoni különbség van  az elit réteg, a középosztály, és legalsó kizsákmányolt, gazdaságilag és hatalmilag is szegény réteg között.

4. A legalsó kizsákmányolt leigázott réteg nagysága és a hatalmi vagyoni nincstelenség foka, a leigázottság foka.

5. Az előzővel is összefüggésben a hódító háborúk és egyéb kényszerítő, vagy trükkös hódítások száma, mennyi embert és milyen fokon igáznak le, zsákmányolnak ki ilyen eszközökkel. A természettudományos technikai fejlődés felhasználása, pl. építő munkára, vagy háborúra.

6.  A demokrácia szintje a közügyek (a népet érintő ügyek) mennyire decentralizáltak, és reprezentatívak (minden réteg csoport részt vesz benne). A nép, a középosztály, és legalsó réteg, a lakosság, közvetlen érdemi részvétele a közügyekről szóló döntésekben.

7.  Az önhibájukon kívül gyengék, támogatásra szorulók (gyerekek, idősek, betegek, stb.) támogatása.

8. A hasznos, építő, tehetséges munka, alkotás (amely az igaz tudással arányos) értékelése bárki is végzi azt, értékelése általában. A kivételek nem számítanak, csak az átlag. A szabályozott igazságos versenyek nagyságrendje.

9. A csalás, trükközés, ravaszság, spekuláció, manipuláció bizonyos fajtájú tisztességtelenség elfogadása ill. elvetése. Általában az állati érvényesülés (erőszak, ravaszság) elfogadása, ill. elvetése.

Másodlagos tényezők, avagy a történelmi rendszerfejlődés egyéb fontos folyamatai, alakulásai.

Katonás társadalom (erős nagykirály, központi vezetés) szervezettség együttműködés, vagy anarchikus, individualista (kiskirályok sokasága, a szomszéd is uralkodhat, stb.) társadalom.

Az állam (a központi szerveződés) nagysága és szerepe. Másodsorban a világ, a népek az emberiség központi szerveződése.

A természettudományos és technikai fejlődés és annak hatásai.

A természetes globalizálódás, és a rákapcsolt mesterséges globalizáció.

Az embernek, emberiségnek nemcsak a legfőbb célt megvalósító képessége nő, de veszélyforrás minősége is nő, mely a megmagyarázott téveszmékből és a természettudományos, technikai fejlődés rossz alkalmazásából ered.

Figyelem: mindaz, amit e tanulmányrészben elmondok a rendszerről, rendszerfejődésről hiányos lesz, azon egyszerű oknál fogva, hogy erről a témáról több másik tanulmányrészben még bőven lesz szó.

Ha a társadalmat, rendszert meg akarjuk érteni akkor szerintem, azzal kell kezdeni, hogy elővesszük az A/0 ábrát és nézegetjük.

Ezután pedig talán ez a fejezetrész következhet.

A társadalomfejlődés (egyben rendszerfejlődés) lényege, nagyon leegyszerűsítve.

Van egy viszonylag egyenletes természettudományos, technikai fejlődés is, amely egyben egyfajta értelmi fejlődés is. És egyben egyfajta életszínvonalbeli fejlődés is. A társadalmi (egyben rendszerfejlődés) ettől eltérő vonulatot, tendenciát mutat. A szélesebben vett életszínvonal-fejlődés, nagyjából a két fejlődés összesítéséből jön ki.

A társadalomfejlődés (egyben rendszerfejlődés) nagyon vázlatosan.

Az ősközösségi (törzsi) társadalomban a vezető álláspontja: mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. Az én célom is ez, én egy megbízott vezető vagyok, aki szolgálja a közösséget, de ehhez kellenek eszközök. A nép álláspontja ugyanaz: mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. A vezető célja is ez, ő is szolgálja a közösséget, de a vezetéshez kellenek eszközök.

Hozzátéve, hogy a kis létszám, valamint a kis hatalmi és vagyoni tömeg miatt is egyszerűen lehetetlen volt az óriási különbségű elosztás. Nem volt lehetséges az egyik oldalon óriási hatalmi és vagyoni tömeget felhalmozni, és ezzel másik oldalon hatalmi és vagyoni hiányt okozni. És hozzátéve, azt, hogy ez a haladó felfogás csak saját törzsre vonatkozott, (azért vannak kivételek), más törzsekkel a háborúskodás természetes volt.

Aztán jött az ókor, rabszolgatartás, és addigra már ez lett a vezető (vezetők) álláspontja: én vagyok az uralkodó, a közösség elsősorban ezért van, hogy engem szolgáljon. És ehhez persze kellenek eszközök. A nép többsége pedig „elfogadta” ezt az álláspontot: ő az uralkodó a mi azért vagyunk, hogy őt szolgáljuk.

Egy kisebbség azonban nem fogadta el és kialakultak népi felkelések.

És persze hatalmi harcok is kialakultak vezetőjelöltek között. 

Hozzátéve, hogy, most már volt akkora létszám és hatalmi, vagyoni tömeg, amit igazságtalanul lehetett elosztani.

És megmaradt, hogy a többi nép még inkább alávaló (ez egyfajta hatalomerősítő technika is), tehát a háborúskodás természetes maradt.

Az ókor és rabszolgatartó rendszer után a vezető és a nép álláspontja lassan fokozatosan ugyanakkor hullámozva, ingadozva visszatér, az eredeti helyes álláspontra. Mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. Az én célom is ez, én egy megbízott vezető vagyok, aki szolgálja a közösséget, de ehhez kellenek eszközök. A nép álláspontja ugyanaz: mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. A vezető célja is ez, ő is szolgálja a közösséget, de a vezetéshez kellenek eszközök.

De még napjainkban sem tértek teljesen vissza az álláspontok.

De azért van egy visszatérés és ezzel valamelyest összességében konszolidálódnak a népi felkelések. Bár a vezetők álláspontja lassabban tér vissza a helyes állásponthoz, mint a népé és emiatt nő a jogosan elégedetlen népréteg.

És a hatalmi harcok is valamelyest konszolidálódnak. 

Hozzátéve, a létszám és hatalmi, vagyoni tömeg egyre hatalmasabb, egyre nehezebb azt igazságosan arányosan elosztani, ill. az igazságos, arányos elosztás csak tudatosan lehetséges. Jelenleg még ez a tudatosság is jórészt hiányzik még.

És a más népek lenézése lassan csökken, a háború egyre kevésbé természetes. De még mindig nem természetellenes.

Ennek az álláspont visszatérésnek és a felsorolt (egyébként hullámzó, ingadozó) folyamatnak a különböző fázisai a rendszerek. Illetve erről szól a társadalomfejlődés (egyben rendszerfejlődés).

Az általános történelemfelfogás, néhány alapvető téveszméje, ellentmondása. Persze nem véletlenül, hiszen a hivatalos (az oktatott, propagált) történelemfelfogás hasonló téveszmékkel, ellentmondásokkal terhes.

Általános téveszme, hogy a demokrácia egyes elemeinek megjelenését azonosítják a teljes rendszer demokráciaszintjével. Pl. az ókori rendszerek (a görög társadalmak és a római társadalom) akkor is diktatórikus, rabszolgatartó rendszerek, ha megjelennek bennük némely demokratikus elemek. A társadalmi fejlettséget és a demokráciaszintet sok tényező összesített eredménye határozza meg. 

Egy másik alapvető téveszme, hogy az erőszakos hódítás leigázás akár a haladást, a demokráciát is szolgálhatja. Valószínűleg akik erőszakosan hódítva akarnak haladást adni azok maguk sincsenek azon a szinten, hogy haladást adhassanak. Haladást csak segítséggel, tanítással, meggyőzéssel lehet szolgálni.

Megint másik alapvető és általános tévedés, hogy a természettudományos technikai fejlettség azonos, legalábbis egyenesen arányos a társadalmi demokratikus fejlettséggel.

E téveszmék ellenmondások hozzájárulnak, hogy az emberek ne ismerjék fel a valóságos rendszerfejlődést, ne lássák át a rendszerfejlődés lényegét.  

A rendszer lényegesített vázlatos összefoglalása.

Minden társadalomtudományos gondolkodás, vita kiindulási alapja, jó esetben, az alábbi összefoglalás.

A rendszer és rendszerváltozat (a kettő nem azonos) azon elvek, törvények, mechanizmusok, módszerek összessége, amelyet az emberek (a társdalom, a nemzet, a nemzet vezetése) kialakít, ill., amelyben keretei között él. Ismétlem, a rendszer nem azonos az emberekkel. Komoly vitában, abban az összefüggésben lehet pl. a vezetésről gondolkodni, hogy milyen rendszert, ill. rendszerváltozatot követ, alakít ki, de ehhez tisztában kell lenni a rendszer lényegi tudnivalóival.

A történelmi rendszerek feloszthatók jó, közepes, gyenge stb. rendszerváltozatokra. Amikor a jó rendszerváltozat általánossá válik akkor egy viszonylag nagyobb fejlődési lépéssel, kialakulhat az új rendszer, amelynek közepes átlagos rendszerváltozata szignifikánsabban fejlettebb, mint az előző rendszer közepes ill. jó rendszerváltozata. A rendszerváltozat alapjaiban a jelen (a régi) rendszerrel azonos, a jó rendszerváltozat áll az új fejlettebb rendszerhez a legközelebb, de nem azonos azzal.

Legalább 10-15 alapvető fő jellemzője (elvek, mechanizmusok, módszerek, főtörvények) van egy történelmi rendszernek. Minden alapvető fő jellemző tovább osztható 7-10 további fő jellemzőre, variációra, vagyis összesen kb. 100 fő jellemzője van a rendszernek. Tulajdonképpen elvileg egyenletesen is fejlődhetett volna a rendszer, ekkor a rendszerek kijelölése, hasonlatos azon problémához, mint amikor az egyenletesen mélyülő vízbe mégis ki kell tenni határmegjelelő táblákat. Eddig tart a kisvíz, eddig tart a közepes víz, innen a mélyvíz, stb.. Az eddigi rendszerfejlődés azonban két ok miatt szakaszos. Az egyik ok a hullámlépcsős, válságvölgyekkel szabdalt fejlődés. A másik ok, az hogyha a jellemzők többsége nem lép át egy bizonyos változási határt akkor a visszarendeződési jelenség (negatív kölcsönhatás) érvényesül. Ha pedig a jellemzők többsége átlép egy bizonyos határt, akkor a pozitív kölcsönhatás érvényesül, vagyis ugrásszerűen (exponenciálisan) nő a változás.

A fejlődés és egyben a viszonylag fejlettebb rendszerek néhány alapvető fő jellemzője szerintem. 

Ne legyen semmilyen értelemben (sem felső, uralkodó, sem elnyomott, alsó) kiváltságos réteg.

Az emberek megítélése, érvényesülése, életszínvonalának szintje a társadalom számára hasznos munka alapján történjen, de ez is arányosan elosztva. (Az aránytalan elosztás egyszerűen: az első helyezet milliárdokat kap, az utolsó (aki pl. az ezredeik) pedig őt évi kényszermunkát kap. Ez tehát az aránytalan elosztás, ebből ki lehet következtetni mi az arányos elosztás.)

Az állam szerepe népet szolgáló és ne vezetést szolgáló legyen, és optimális nagyságú (se túl nagy se túl kicsi) legyen.

A törvények a tisztességet, becsületet szolgálják, és akadályozzák meg a másnak ártást.

A külföldi országok, népek viszonylatában se legyen sem nyílt, sem rejtett kizsákmányolás, leigázás.

Legyen magasabb szintű munkaszervezettség és általános szervezettség.

Legyen, magasabb szintű természettudományos technika állapot, amely szolgálni tudja a magasabb életszínvonalat, a szükségletek kielégítését.

Legyen, magasabb színtű társadalomtudományos állapot.

A nép (bármely ember) érdemileg is képes legyen saját életébe és saját közösségének életébe, beleszólni.

Az igazságosság, biztonság, önrendelkezés szükséglete, továbbá az egészség, a tudás, az egészséges környezet és az anyagi jólét szükséglete is magasabb szinten legyen kielégítve.

A nemzet a társadalom egyre nagyobb hányada éljen jól, egyre jobban minden tekintetben, úgy hogy közben a jövő generációinak a még jobb élete is biztosított legyen.

Stb..

Tehát az érvényes elvek, törvények, mechanizmusok módszerek olyanok, hogy a felsoroltak magasabb szinten valósulnak meg, akkor egy fejlettebb rendszerről, van szó. Ha alacsonyabb szinten valósulnak meg akkor egy elmaradottabb rendszerről van szó. A fejlettebb rendszer csak egy viszonylagosság. Hiába fejlettebb egy rendszer, ha az stagnál. Ha egyértelműen kitűnik, jobb is lehetne helyzet, a jelen rendszer már nem tudja kielégíteni az ésszerű elvárásokat. A jelen rendszer már nem tud előrelépni a problémák megoldásában, sokasodnak mélyülnek a válságok. A jelen rendszerben már ez emberek többsége elégedetlen, rosszul érzi magát. Ezen esetekben a fejlettebb rendszer, mégis kvázi fejletlen elmaradott rendszer.

A rendszerfejlődésnek még messze nincs vége.

Ezután jöhet az egy fokkal részletesebb elemzés, ehhez azonban elevenítsük fel, miből áll az elemzés.

E fejezetrész ismétlés a „Gondolkodástan”  c. tanulmányrészből.

Az elemzés alapvetései. A gondolkodás szerves része az elemzés.

Állandóan jár az agyunk, állandóan elemzünk még akkor is, ha ezt nem tudatosan tesszük. Persze, ha tudatosan elemzünk, (tisztában vagyunk az elemzés alapvetéseivel), akkor gyorsabban juthatunk el az igazságokhoz. Ha nem tudatosan elemzünk, akkor lassan körülményesen, zavarosan jutunk el az igazságokhoz, illetve ilyenkor jóval kisebb az esély arra, hogy az eredmény egyáltalán az igazság kategóriába tartozik.

Bármit is (tárgyat, élőlényt, embert, fogalmat, egyszerűt és bonyolultat, bonyolult szerkezetet, bonyolult problémakört, stb.) elemzünk, vannak az elemzésnek egyforma alapvetései.  Én ebben a tanulmányban nem kevesebbre vállalkoztam, mint olyan bonyolult dolgok elemzésére, mint világ, mint a gondolkodás, mint a társadalom, mint a politikai, gazdasági rendszer, stb.. Természetesen ezek nem részletes elemzések, csak vázlatos lényegi elemzések. A középpontban a társadalom, a politikai, gazdasági rendszer áll, ezért viszonylag ez van a legrészletesebben elemezve. E tanulmányrész (gondolkodástan, stb.) nem a tanulmány centruma, de mégsem hagyható ki. De mivel a gondolkodástan nem a tanulmány centruma ezért az elemzés is vázlatosabb, kevésbé lényegibb, vagyis erősebb a sűrített összefoglalás aspektusa.

Itt és most viszont egy nagyon egyszerű tárgy, legyen ez egy asztal elemzését, elemzem, azért hogy elemzés alapvetései érthetőbbek legyenek, illetve azért hogy megmutatkozzon: az elemzésnek vannak olyan alapvetési, amelyek minden elemzésre érvényesek.

Tehát eddig megállapítottam: van vázlatos elemzés, és részletes elemzés illetve a kettő között sok átmeneti kategória lehet. Egy másik felosztás: van elméleti elemzés és gyakorlati alkalmazás, illetve annak elemzése.

Az elméleti elemzésnek akkor van értelme, ha annak előbb-utóbb valamilyen gyakorlati haszna is származik. Gyakorlati haszna van, vagyis az ember gyakorlati céljainak elérését elősegíti. Szerintem, az említett a legfőbb cél, lehet az ember jó, végső gyakorlati célja, de itt és most ebbe nem megyek bele.)

A gyakorlati célt tehát mégis valamilyen, elv, elmélet határozza meg.

Ellenben a gyakorlatot azonosíthatjuk a cselekvési tervvel, sorrenddel is, jelen példában azzal, hogyan készül el az asztal, ill. hogyan készíthető gyorsabban könnyebben jobb szebb asztal. A gyakorlati sorrend, (az elkészítési, létrehozási, megjavítási, megújítási, megoldási terv, cselekvési sorrend, vagy használati terv) nem azonos az elméleti elemzéssel.

Van tehát a cselekvési sorrend. Ebből adódóan van az aktuális legfontosabb probléma. És van az elméleti elemzés. Gyakran a probléma kényszeríti ki az elméleti elemzést, és a cselekvési sorrendet.  De az ember agya szükségszerűen zakatol, különösebb napi probléma nélkül is elemez, megállapít kisebb, vagy a jövőben várható problémákat, ha ez nem lenne, nem lenne fejlődés.

Ha egy konkrét dolgot (pl. egy konkrét asztalt, elemzünk), akkor az elemzés kitér az általános elemzésre és a konkrét dolog elemzésére.

Hogy mire milyen mélységben tér ki az elemzés, azt az elemzés részletessége határozza meg.  

Az elméleti elemzés feltárja, felsorolja az összetevőket, az alkotórészeket. De ez már az asztal esetében is többféle lehet. Csak a lényeges összetevők felsorolása, az asztal, asztallábakból, asztallapból áll.  Vagy ennél részletesebb felsorolás, minden szeg csavar egyéb felsorolása. De például az asztal, különböző anyagokból is áll, pl. fából, műanyagból, fémből, stb. az összetevőket így is fel lehet sorolni, sőt ki lehet térni, a különböző anyagok atom és molekulaszerkezetére. Tehát még az ilyen egyszerű tárgy esetében is többféle összetevő, alkotórész-csoport lehetséges, akkor el lehet képzelni hányféle alkotórész-csoport, van egy olyan bonyolult dolog, mint pl. a gazdasági, politikai rendszer esetében. Az elméleti elemzés kitér az alkotórészek összefüggéseire, de több összefüggéscsoport van.

Az elméleti elemzés kitér a kialakulásra, a kialakulás okaira, a kialakulás történetére. Például az asztalkészítés történetére. De itt is elemezhető, az általánosan az asztalkészítés története, vagy konkrétan egy asztal története. Már azért is, hogy a rossz alakulást megszüntesse, az okok megszüntetésével.

Az elméleti elemzés kitér a típusokra, fajtákra. És arra mi nevezhető egyáltalán jelen esetben asztalnak, hol vannak az elemezendő dolog határai.

Az elméleti elemzés kitér az elemezendő és a környezet, világ viszonyára összefüggéseire. A példában az asztal nyilván a bútorokkal függ össze elsősorban. Tehát az elemzés témája akár ez is lehetne: asztal szerepe a bútorok világában. Megint, (állandóan) képzeljünk el az asztalnál milliószor bonyolultabb dolgot, amelynek összefüggései is nyilván sokkal szerteágazóbb.

(Ráadásul minél bonyolultabb az elemezendő, annál feltáratlanabb is)

Ha egy konkrét asztalról, annak elemzéséről van szó, akkor azt elsősorban az asztalok világában kell elhelyezni.

Az elemzés kitér az elemezendő, értelmére, lényegére, lényegi céljára, céljaira. Azt gondolom, hogy erre minden jó elemzésnek ki kell térnie. Pl. mire használható egy asztal. Milyen a jó asztal.

Ez nem azonos, az okok, a kialakulás elemzésével. Van a cél-ok, amikor a célt nevezzük meg oknak. Ha minden dolog az emberi akarat terméke lenne, akkor talán csak cél-ok lenne. De mivel vannak az emberi akarattól független folyamatok történések is, ezért van ok-ok is, amikor a következmény előzménye nem célzatos, csak úgy létrejött. (Bár ha a természeti Isteni törvényeknek van célja, van terve akkor magasabb szinten csak cél-ok van. De az ember számára van véletlen, ezért nem minden ok, cél-ok.)

Egyébként pedig az értelem, a lényegi cél elemzése nem múltról szól, hanem a jövőről, a várható, ill. a jó alakulásról.

Az elemzés kitér arra, hogyan lehet elérni a lényegi célokat. Tehát kitér a lényegi célok elérésének lényeges tényezőire, valójában ezek a fejlődés tényezői. A lényegi célok és a lényegi célok eléérésének lényegi tényezői, részben azonosak, részben mások.

Az elemzés kitér az elemezendő jövőjére, a várható tendenciára, és a lehetséges jó (optimális) alakulásra, a jó megoldásra és általában a feladatokra. Pl. arra, hogy milyen asztalok lesznek a jövőben, vagy milyen lesz az asztalgyártás jövője, stb.

Minden felsorolt elméleti elemzési tényező magában hordozza szubjektivitást, az elemző sajátos véleményét, de a két utolsó tényező hordozza magába leginkább a szubjektivitást. Kisebb lehet pl. a véleménykülönbség, abban hogy mik a rendszer összetevői, mint abban hogy mi a rendszer, lényege célja.

Az elemzés kitér az elemzőkre is, azok fajtáira, típusaira, arra, hogy milyen viszonyban van az elemző az elemezendővel. 

Ez tehát elméleti elemzés, ami nyilván nem azonos a következő a gondolatsorral: valaki elhatározza, hogy készít egy asztalt, vagy vásárol egy asztalt és akkor az, milyen cselekvési fázisokból és azok milyen sorrendjéből álljon. Másfelől ez a gyakorlati oldal azért erősen összefügg az elméleti elemzéssel. Mert nyilván általában az fog gyorsabban könnyebben, jobb asztalt készíteni, akinek alapos és igaz az elméleti elemzése. Van pl. két egyforma ügyességű, és minden szempontból egyforma asztalos, akkor az fogja a jobb asztalt készíteni, aki elméletileg többet tud az asztalról.

A elemzés alapvetései erősen összefüggnek, de nem azonosak.

Sajnos az elemzés eme sokrétűsége azt is jelenti, hogy sok meghatározása (definíciója) lehet még egy asztalnak is. Ez probléma, főleg akkor, ha egyféle meghatározáshoz ragaszkodunk.

Az asztal meghatározása az alapvető összetevők szerint. Többféleképpen. Az asztal meghatározása, az asztal kialakulása szerint. Az asztal meghatározása bútorokhoz (világhoz) viszonyítva. Az asztal meghatározása a lényege, az értelme, a lényegi célja, céljai szerint. Az asztal meghatározása: hogyan lehet a lényegi célokat elérni. Stb..

A cselekvési sorrendnek nagyon pontosnak kell lenni, de mennyire lényeges, az elméleti elemzés tényezőinek a sorrendisége, pl. a fontossági rangsora, vagy meghatározási (mi, mit határoz meg) rangsora? Azt gondolom erről, hogy nem lényegtelen de nem is nagyon fontos. Vagyis érdemes rajta töprengeni, de a sokkal fontosabb, hogy minden lényeges elemzés, minden lényeges összetevő fel legyen sorolva. Pl., elgondolkodhatunk azon, hogy az asztal lapja határozza meg az asztalt vagy asztal lába, de talán egyszerűbb és ésszerűbb azt mondani, hogy mindkettő. Vagy azon is merenghetünk, hogy az asztal lapja határozza meg a lábat vagy a láb lapot, de talán egyszerűbb ésszerűbb azt mondani, hogy kölcsönhatásban vannak egymással.  És ha mégis kiokoskodunk egy rangsort és bebizonyítanánk, hogy pl. az asztallap a meghatározó, akkor mi van? Semmi, ugyanis a cselekvési sorrendet ez alig határozza meg. Őszintén bevallom én is rengeteg időt eltöltöttem, azzal hogy különböző rangsorokat, különböző fontossági sorrendeket, meghatározásokat állítsak fel. Most itt megállapítom, hogy a fontossági sorrendekkel, meghatározási sorrendekkel akkor érdemes foglakozni, ha azokon múlik a cselekvési sorrend. Egyébként az elméleti elemzés már akkor is jó, ha az összes lényeges összetevő, tényező figyelembe van véve, és az összes lényeges elemzés lényegében végiggondolt.

Bármit elemzünk ezek az elemzés alapvetései. Még a legegyszerűbb elemzés (pl. egy asztal) sem egyszerű és problémamentes. Ha egy bonyolult dolgot elemzünk (a világ, a társadalom, a politikai gazdasági rendszer talán a legbonyolultabb dolgok) akkor is ezek az elemzés alapvetései, csak akkor az alapvetésekből adódó problémák megsokszorozódnak.

Kétfajta elemzést azonban érdemes megkülönböztetni.

Az egyik fajta, amelyikben nincs különösebb hangsúlya a lényegi céloknak.

A másik fajta, amelyben hangsúlyosan jelennek meg a lényegi célok.

Szerintem, ez utóbbi a teljesebb elemzés. Én is, ezen elemezés híve vagyok. Ezen elemzés kitér arra, hogy milyen lett volna és lehet az optimális fejlődés, és arra ehhez képest milyen valóságos fejlődés.  Ezen elemzés szinte mindent párhuzamosan szemlél, a valóságos és lehetséges optimális szempontjából.  Vagyis ezen elemzésben van egy viszonyítás, ami nem más, mint a lehetséges optimális.

Ezen fejlődés hangsúlyosan tér ki a fejlődés lényegi akadályaira, nehézségeire.

Az első elemzés (szinte nincsenek lényegi célok) a levegőben lóg, mert nincs lényegi viszonyítási alap.

(Két további útja van az elemzésnek. Bizonyítása, hogy ez rossz, hamis, tehát az ettől eltérő, nem biztos, de valószínűleg jó, igaz. Bizonyítása, hogy az ettől eltérő valóban jó, igaz. A másik a fordítottja, először a jó, igaz bizonyítása, majd bizonyítása annak, hogy az ettől eltérő rossz, hamis. De ne felejtsük el több rossz, hamis lehet. És jóval szűkebben, de a jónak, az igaznak is lehetnek változatai. Pl. az adott egyénihez illeszkedő jó.) 

Nem véletlenül kezdtem, e fejeztet a fenti idézettel.

Az elemzés alapvetései szerint elemzem a rendszert, bővebben a társadalmi rendszert, más néven, a gazdasági és politikai rendszert. A következőkben egyszerűen rendszerről beszélek. A kiindulás, az A/0 az ABC/2, valamint az ABCD ábra.

Nyilvánvalóan itt is megtalálható a fogalomzavar problémája. Ez az elemzés szerintem a fogalmakat is tisztázza, de kétségtelenül ez az én elemzésem. Egyszer talán létre jön, egy a köz által is elfogadott, ismert tudományos elemzés. Jelenleg ilyen nincs, tehát nem mondhatják rám: miért hiszi ez az ember, hogy mindenkinél, a tudománynál is okosabb.

Az elméleti elemzés kitér az elemezendő (a rendszer) és a környezet, világ viszonyára összefüggéseire.  Az elemzés kitér arra, hogy hol vannak az elemezendő határai. 

Van a természet, szűkebben az élettelen természet és az ember nélküli élővilág. És van az ember (emberek) beleértve az emberekben levő gondolatokat, érzéseket, stb., és van az emberek által előállított környezet, dolgok (tárgyak, intézmények, közlések, stb. összessége).   A társadalom szó szélesebben értelmezve: az embereket és az emberek által előállított környezet jelenti. Ugyanezt jelenti a rendszer szó szélesebben értelmezve. Szűkebben értelmezve azonban a társadalom elsősorban az embereket és azok tudatát (emberekben levő gondolatok érzések) jelenti, rendszer pedig az emberek által előállított környezet dolgok (tárgyak, intézmények közlések, stb.) összessége. A szűkebben értelmezett rendszer a közjellegű dolgok összessége. Ezen kívül vannak magánjellegű dolgok, amelyek a szélesebben vett rendszerhez tartoznak, de nem tartoznak a szűken vett rendszerhez.

Azoknak, akik nem értik a rendszer mibenlétét, fel szoktam hozni az oktatási rendszer példáját. Az oktatási rendszer, a tananyag, óraszám, iskolák típusa, stb., meghatározza a gyerekek tudását, a gyerekek iskolából, rendszerből vett tudása jelentős részt meghatározza a gyerekek egyéniségét (beleértve a leendő vezetőket is) és a gyerekek egyénisége meghatározza a társadalmat.  A vissza-kapcsolat, hogy a vezetők határozzák (másodsorban az átlagemberek) meg a rendszert. Illetve az átlagemberek de rendszer és a vezetők is) határozzák meg a társadalmat.

Mi a rendszer?

De még a szűken vett rendszer sem azonos az állammal, mert a szűken vett rendszernek van egy nemzetközi ill. történelmi vonatkozása. A rendszerváltozat egy rendszer egy adott országban, adott időben való gyakorlati megvalósulása. Az A/0 ábra szerint pl. magánszféra, a kultúra stb., nem állam, de az állam, gyengébben ugyan, de ezeket is szabályozza.  Nem állam, viszont szélesebben vett rendszerváltozat.   A szűken vett rendszerváltozat viszont szinte azonos az állammal. Pontosabban a szűken vett rendszerváltozat típusa szinte azonos az állam típusával (mi az állam szerepe, feladata, mekkora nagysága erőssége, a döntéshozó mechanizmus szerepe, megoldásai, a jogrendszer szerepe, megoldásai, stb.) Igaz, hogy ez a szélesebben vett állam, mert az államnak is van szűkebb értelmezése.

Az ABC/2 ábrában is megjelenik ez a szétválasztás, de ez az ábra többek között a rendszer és a világ viszonyáról is szól.

Miért fontos, az ember mellett, a másik alapvető tényező, a rendszer? Miért különálló tényező? És milyen viszonyban van az ember és a rendszer?

Ezek is állandóan felvetődő kérdések. Néhány válasz e kérdésekre.

Sok dolgot az emberek, az egyének alakítanak ki, alakítanak át, beleértve a társadalmat, a társadalmi tudatalakítást, a társadalmi tudatot, a kultúrát, a rendszert, stb.. Csakhogy a kialakult dolog részben önálló tényezővé, egyénektől részben független dologgá alakul át.  És ha már kialakult, akkor már nehéz megszüntetni és átalakítani sem könnyű.  Ezért a kialakított dolog is fogva tartja, meghatározza a kialakítót, az egyént.

Azért azzal ki kell egészíteni az előzőket, hogy azért a háttérben ott vannak a természeti Isteni törvények, amelyek végső soron, hosszabb távon, a mélyben meghatározzák a dolgokat.

A fák tömeges élete, az erdő, több, más, mint az egyes fák sokaságának élete. A mozaikdarabokból összerakott kép több, más, mint a mozaikdarabok sokasága.  A sejtekből összerakott élőlény több, más, mint a sejtek sokasága. Az atomokból összerakott anyag, több, más, mint az atomok sokasága. Az egyénekből álló közösség, több, más, mint az egyének sokasága. A példákat lehet sorolni. A lényeg az, hogy a fák, a mozaikdarabok, sejtek, az atomok, az egyének, közös szabályok szerint viszonyban kerülnek, egymásra is hatnak,  és ezáltal kialakul az egységes közös dolog – ez a rendszer. Pontosabban, szűkebben értelmezve a rendszer azok a közös szabályok, egyének közötti belső körülmények, amelyek meghatározzák az egyének viszonyát.

Hiába becsületesek, önzetlenek az emberek, ha rosszak a közösség szabályai (rossz a rendszer).

Sőt a rossz szabályok (rossz rendszer) becstelenné, önzővé teszi az embereket.

Hiába jók a közösség szabályai, ha az emberek becstelenek, önzők. Sőt, ha becstelenek, önzők az emberek, akkor nem is alakulhatnak ki jó szabályok (jó rendszer).

Azért az embereket szét kell választani: vezetőkre és nem vezetőkre. A történelemben eddig a vezetők hozták a szabályokat. Ezért az ő vonatkozásukban így szól az összefüggés. Ha becstelenek, önzők a vezetők akkor nem alakulhatnak ki jó szabályok. Nem lehetnek becsületesek, önzetlenek a vezetők, ha rosszak a közös szabályok. Ezért a közös szabályok közül kiemelkednek a vezetés-kiválasztásra, vezetésről szóló közös szabályok.

És az oktatás, az oktatási rendszer is rámutat a rendszer különbözőségére és fontosságára.  A gyereket, az ártatlan és tudatlan egyént, a gyereket, az oktatás, az oktatási rendszer (legalábbis jelentős részben az állami oktatás) teszi azzá a felnőtt egyénné, aki meghatározza, alakítja a rendszert.

Nagyon-nagyon-nagyon nehéz a rendszert jobbá tenni, de az embereket egy fokkal még nehezebb jobbá tenni.

A szigorúság és a megváltoztató energia felosztásának ajánlása.

Légy elnéző más egyénekkel szemben.

Közepesen szigorú önmagaddal szemben.

A rendszerrel szemben legyél a legszigorúbb kritikus.

 Az átlagember egyrészt önálló akaratú egyén, másrészt a társadalom alkotórésze, harmadrészt a rendszer meghatározója, de csak gyengén. A vezető (a hatalmának arányában) a rendszer erős meghatározója, másrészt a társadalom alkotórésze, harmadrészt, önálló akaratú egyén.  

Az emberi társadalom természet egy „különleges” része. Érdemes az említett három ábrát tanulmányozni, talán világosabban látszik a viszony, mint azt szöveggel lehet leírni.

A rendszer tehát nem az embereket jelenti elsősorban, hanem a szabályokat, mechanizmusokat, módszereket. De mivel a szabályok, mechanizmusok módszerek előtt vannak az elvek és mindebből erednek a törvények ezért a teljes felsorolás: rendszerelvek, mechanizmusok, módszerek, szabályok, intézményrendszerek, törvények.  Az igaz hogy mechanizmusokat, módszereket és a többit is az emberek hozzák létre, viszont amikor kialakultak, akkor már nem olyan könnyű megváltoztatni őket, főleg ha nem létezik az állandó fejlődés, a fokozatos rendszerváltás elve. Vagyis mechanizmusok, módszerek, stb., egyszóval a rendszer is fogva tartja, meghatározza az embereket.  Ha működne a fokozatos rendszerváltás elve, akkor a rendszer nem tudná fogva tartani ez embereket, de ez a múltban és jelenleg nem működik.  Mégis volt rendszerfejlődés, rendszerváltás, aminek az eddigi jellemző menete a következő. Egy rendszer a fejlődő szakasza után stagnáló, majd válságszakaszba lép, majd „összeomlik” mire az emberek „szükségszerűen” új rendszert (régi elemeket is, de sok új elemet is tartalmaz) alakítanak ki. Ez a hullámlépcsős rendszerfejlődés, amelyet úgy lehet jellemezni, hogy természeti, társadalmi törvényszerűségek rákényszerítik az embereket, hogy legalább a legrosszabb fejlődési változatot kövessék.

Az elméleti elemzés kitér az alapvető fajtákra, típusokra.  

A legfejlettebb nemzetek rendszerváltozatai szinte azonosak a történelmi rendszerekkel, a legfejlettebb nemzetek rendszerváltozat-fejlődése szinte azonos történelmi rendszerfejlődéssel.  Ez nem jelenti azt, hogy a történelmi rendszerfejlődés optimális. Másrészt ezért a pl. fasizmust, vagy a sztálinizmust nem lehet a történelmi rendszerfejlődésbe bevenni. Ezek fejlődési kisiklások.

A történelmi rendszerek lényege a következő. A természeti társadalmi törvényszerűségből adódóan van egy olyan szükségszerű (lehet optimális, leggyorsabb legjobb haladás, és lehet egy minimális szükségszerű) fejlődés, amelyen mindenképpen át kell haladni a rendszerfejlődésnek, amennyiben egyáltalán fejlődésről (az előző állapotnál jobb állapotról) van szó. (A minimális fejlődés alatt az összeomlás az emberiség megsemmisülése értendő.) Ez pl. az állam fejlődése, többek között az uralkodó osztályt szolgáló állam átalakul a népet szolgáló állammá, és még lehetne sorolni. (Gyakorlatilag ez a fejlődés eddig hullámos kanyargós, kisiklásos, nem volt optimális.) Ha ez a fejlődés viszonylag egyenletes lett volna, akkor is lennének különböző szakaszai, amelyeket be lehet határolni, igaz nehezen. (Az egyenletesen emelkedő vízben nehéz határvonalakat meghatározni.) De mivel a rendszerfejlődés hullámlépcsős volt, így egy fokkal könnyebb a történelmi rendszereket behatárolni. A történelmi rendszerek tehát a szükségszerű (az optimális rendszerfejlődés, vagy a valós, hullámlépcsős) rendszerfejlődés egy-egy szakaszát jelentik.

A hullámlépcsős rendszerfejődéssel, D/1, D/2 ábra, amely szintén kirajzolja, meghatározza történelmi rendszereket és azok alakulását, az  utolsó „A rendszerfejlődés, kiegészítés, összefoglalás” c. tanulmányrészben foglalkozom.

A történelmi rendszerek azt is jelentik, hogy bár sok országnak van eltérő rendszerváltozata, de a lényegi rendszerjellemzők, rendszerelvek azonosak. Illetve azt is jelentik, hogy vannak nemzetközi rendszerek (pl. a nemzetközi pénzügyi rendszer), vannak nemzetközi szabályok, és vannak nemzetközi szövetségek, ezek is kijelölik a történelmi rendszereket. Szerintem a történelmi rendszerek: ősközösségi társadalom, rabszolgatartó rendszer, feudalizmus, klasszikus kapitalizmus, államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, jelenlegi kínai szocializmus. És a jövő, a következő rendszer, melynek általam adott neve: tényleges demokrácia. Ha a fejlődés optimális közeli lett volna, akkor nemcsak egyenletesebb és meredekebb lett volna fejlődés íve, de csak ezek a rendszerek jelentek volna meg: ősközösségi társadalom, feudalizmus, klasszikus kapitalizmus, államkapitalizmus, jelenlegi kínai szocializmus.

A tényleges demokrácia, megjelenése még kérdéses. Jó esetben ennek kellene következni, de alakulhatnak rosszul is a dolgok. Az sem kizárt, hogy az emberiség leír még egy-két vargabetűt ez ügyben. Ha fennmarad az emberiség akkor előbb utóbb csak eljut a tényleges demokráciához.

A rendszerek alapvető fajtái a történelmi rendszerek (a történelmi rendszerfejlődés egy-egy szakasza) és ezen belül a típusok, a történelmi rendszerek, rendszerváltozatai.  Egy-egy történelmi rendszer felosztható több (5-8, vagy több, kevesebb) rendszerváltozatra.

A történelmi rendszerfejlődésről és a történelmi rendszerekről a D és A jelű ábrák szólnak. Lényegében azonban szinte minden ábra, ha közvetve is, a rendszerekről is szól.

Az elemzés kitér az elemezendő, értelmére, lényegére, lényegi céljára, céljaira.

Minden dolog (az asztalé is) legfőbb célja szerintem: minél több ember (és állat, élőlény is) éljen egyre egészségesebben, jobban, kellemesebben, örömtelibben, stb..  Természetesen ez a rendszer legfőbb célja is.

A legfőbb célt azonban le kell bontani alapvető célokra.

A legfőbb cél egyik lebontása alapvető célokká: a lehetséges maximális mértékben, de egyenletesen állandóan és növekedjen a többség (lehető legtöbb ember) szélesen vett életszínvonala.

Ezen alapvető célok egyben alapelvek, e tanulmány (mint egy dolog) alapvető elve, célja is.  Tehát e tanulmány minden mondata, ha nem is írom le, a fenti elvből, célból ered. 

Nem árt többször felsorolni a szélesebben vett életszínvonal fontosabb elemeit,  (nagyjából fontossági sorrendben).

Egyészség, egészséges étkezés, egészséges környezet, természetes környezet.  (A természet is társadalom része, az állatok „életszínvonala” sem elhanyagolható.) Tanulási, kultúrálódási lehetőség, színvonalas (és igaz) oktatás, tájékoztatás. Jó munkahelyi közérzet, érdekes munka. Közbiztonság, munkabiztonság, létbiztonság. Igazságosság (többek között a hasznos munka szerinti jövedelem) és magas szintű igazságszolgáltatás. A lehető legnagyobb önrendelkezés (szabadság).  Hivatali, pénz és vitás (peres) ügyek egyszerű gyors igazságos rendezése. Családon belüli és általános emberi kapcsolatok színvonala (szelíd, vidám, de nem megalkuvó, kiszolgáltatott, nem rontja hatékony termelést, társadalomépítést).  A szerelmi és szaporodási szükséglet, ill. a kiegyensúlyozott családi élet kielégítése. Elégséges és egészséges étkezés. A flusztráltság, szorongás, kiszolgáltatottság minimalizálása. Nemzeti önérzet, büszkeség. Szabadidő nagysága és a szabadidő szabad szórakoztató, pihentető ill. értelmes eltöltése.   Lakáshelyzet, lakás felszereltség, kényelmes élet. Gyors kényelmes közlekedés. Ruházkodás és egyéb használati cikkek, egyéb szolgáltatások. Általában a szép környezet, szép épültek, tárgyak. Stb.

Ez kb. 18-36, persze nem egyformán fontos elem.

A következő fejezet a szükségletekről szól. A szükségletek, igények szinte azonosak (legalábbis nagyon hasonlóak) a szélesen vett életszínvonal elemeivel. De azért fogalmazzuk meg az alapvető célt lebontva így is:  a rendszer célja, a többség (minél több ember) pozitív, hasznos szükségleteinek arányos, és lehetőség szerinti maximális kielégítése.

Ezek az alapvető célok is tovább bonthatók közepes kisebb célokra, amelyeket már feladatnak is nevezhetünk.

Az elemzés kitér arra, hogyan lehet elérni a lényegi célokat. Tehát kitér a lényegi célok elérésének lényeges tényezőire, valójában ezek a fejlődés tényezői. A lényegi célok és a lényegi célok eléérésének lényegi tényezői, részben azonosak, részben mások.

Hogyan lehet elérni a lényegi célokat, az én elemzésem szerint, pl. a következő célok bontakoznak ki: a társadalom, ill. a rendszer folyamatos és lehetőség szerint maximális demokratizálása. Egyre igazságosabbá és arányosabbá váljon a hatalmi, vagyoni hierarchia, lehetőség szerint folyamatosan és maximálisan. Az emberek társadalomtudományos és egyéb tudása folyamatosan és lehetőség szerint maximálisan növekedjen. Stb.. Tehát ezek is alapvető célok, de már a hogyan lehet elérni az alapvető célokat (pl. a szélesen vett életszínvonal-növekedést) szempontjából fogalmazódnak meg. Nyilvánvalóan ezek az alapvető célok nem azonosak a kiinduló alapvető célokkal, de összefüggnek azokkal.

Ezek az alapvető célok is tovább bonthatók közepes, kisebb célokra, amelyeket már feladatnak is nevezhetünk.

Az elméleti elemzés feltárja, felsorolja az összetevőket, az alkotórészeket.

Még az asztalnak is többféle összetevő-csoportja lehet, akkor rendszernek, mint sokkal bonyolultabb dolognak nagyon sok összetevő-csoportja lehet.

Az előzőek is kijelölnek néhány összetevő-csoportot.

Az A/0-s ábrán vannak feltüntetve rendszer egyfajta összetevő csoportosítása. Nem akarom fölöslegesen felsorolni, de többek között összetevője a rendszernek ill. rendszerváltozatnak: a döntéshozó mechanizmus, a jog, jogrendszer, az állam és az állam aktuális szerepe, nagysága erőssége, a tudatalakítási (oktatási, tájékoztatási) rendszer, stb.. Továbbá, magángazdaság, magánszféra, civilszféra (kisközösségek), kultúra, természettudomány és technika, stb..

Alrendszerekre is felbonthatjuk a rendszert, úgy, mint, politikai rendszer, döntéshozó mechanizmus, szociális rendszer, jogrendszer, gazdasági és pénzügyi rendszer, stb.. 

Ha viszont egy fokkal részletesebben osztjuk fel a rendszert akkor 70 gyakorlati rendszertényezőre (problémakörre) és sok-sok elméleti problémakörre oszthatjuk fel. A gyakorlati rendszertényezők az ABC/4, ABC/5, ABC/6-os táblázatokban szerepelnek.

Egy másik alapvető kissé erőltetett felosztás.

A rendszer, mint elsősorban nem emberi tényezők (mechanizmusok, módszerek, törvények, érvényesülő alapelvek, intézményrendszer, stb.), és a társadalom, mint elsősorban emberek.

Az emberek (a társadalom) különböző csoportokra, rétegekre oszthatók. A két alapvető réteg a vezetés és a vezetésen kívüli emberek (nép, népréteg, többség, döntő többség, átlagemberek, stb.). (Azt mondanom sem kell, hogy minden kategorizálásban megjelenik a  határvonalak, átfedések, köztes területek problémája.) A vezetés azonban erősebben tartozik a rendszerhez is.

A rendszer, ill. a társadalom felosztható a hatalmi, vagyoni hierarchia szerint társadalmi rétegekre is. Az A jelű ábrák mutatják ezeket.

A társadalomhoz jobban kötődik a kultúra, a civilszféra, a civil társadalom, a magánszféra, stb. fogalmak és egyben tényezők.

Az állam, mint a rendszer központi területe, természetesen jobban kötődik a rendszerhez.

Az erősebben államon kívüli területek inkább a társadalom fogalmához egységéhez tartoznak.

Nemzetről, országról, nemzeti népről, stb. akkor van szó, ha a rendszer, (ez esetben inkább rendszerváltozat), a társadalom nemzetközi viszonylatban jelenik meg. Az egyik ország rendszerét, társadalmát direkt, vagy indirekt módón egy másik ország, több más ország rendszerével, társadalmával hasonlítjuk össze.

És persze ne felejtsük ki az alapvető felosztást sem: van a történelmi (és általában egyben nemzetközi, több országban levő rendszer) és van az egy adott országban, adott időben meglevő a széles úton belüli konkrét rendszerváltozat.

Ellenben az alapvető célok szerint is kialakíthatunk összetevő-csoportokat. Hozzátéve, hogy az általam megjelölt legfőbb és alapvető célok még jelenleg sem elfogadottak, nem evidenciák, legalábbis közértelemben nem azok.

A rendszer fontos összetevő-csoportja az alapvető rendszerjellemzők, ill. azok szintje, jósága.  

Az állam, mint nagyközösségi megoldások, a népnek szolgáló állam. Állam, mint az uralkodó osztálynak (vezetésnek) szolgáló állam.

Az állam, mint a központi hatalom aránya a kisközösségekhez, magánélethez, magángazdasághoz, stb. képest.  

A magángazdaság magántulajdon szerkezete. 

Az összevont (államon belüli és kívüli, gazdasági és politikai) kiváltságos réteg nagysága és kiváltságai. (A kiváltságos jogok. A vezetők károkozásának szankcionálása, a vezetők felelősségre-vonása, leváltása.) 

Az előzővel általában fordítottan arányos az elnyomott réteg nagysága és elnyomottsága. Ebben benne van a külföldi elnyomott réteg is, amelyet erőszakkal, vagy gazdasági pénzügyi kényszerrel zsákmányolnak ki. (Mindenkinek egyenlő esélye legyen a tudásra, az érvényesülésre, csak az önhiba, önérdem számítson.)

A vezetés centralizáltsága és szerkezete alkalmas egy erősebb, ill. tartósabb diktatúra kialakulására, vagy nem alkalmas.

A vezetés és a közfelfogás a hatalmi és vagyoni hierarchiára koncentrál, csak hatalmira, csak vagyonira, egyikre sem. Egyrészt az értékrendről van szó, arról hogy milyen szükségletek igények helyeződnek előre, ugyanis még sok szükséglet van (pl. egészség) ezeken kívül. Másrészt a rendszer alapvető logikájáról van szó, ABC/3-as ábra.

Az emberek hasznos munka alapján való, ill. a társadalmi hasznosság, károsság (mellesleg önhiba, önérdem) szerinti igazságos, arányos megítélése. (Erőre és, vagy ravaszságra alapozott érvényesülés helyett, tudásra és társadalmi hasznosságra alapozott érvényesülés.)

Ebben tulajdonképpen benne van a pénzügyi, gazdasági spekulációt, machinációt megengedés tényezője, mivel ez hasznos munka nélkül szerzett jövedelmet jelent.

A manipuláció megengedése szintén benne van mivel ez is egyfajta ravaszság.

Az igazságosság és az igazságszolgáltatás alapelvei. Pl. az előzővel összefüggésben, a jogegyenlőség megvalósulása. (Mindenkinek egyenlő esélye legyen a tudásra, az érvényesülésre, csak az önhiba, önérdem számítson.) Illetve a bűn, a büntetés arányos a másnak ártás nagyságával megvalósulása. Illetve, a kézi és törvényi irányítás aránya.  (A kiváltságos jogok. A vezetők károkozásának szankcionálása, a vezetők felelősségre-vonása, leváltása.) 

A társadalomtudomány tudományossága, függetlensége és elméleti, gyakorlati jelentősége. (Ezzel összefügg a vallásállamok jósága.)

A szükségszerű természettudományos, technikai fejlődés (és egyben az anyagi minőségi anyagi jólét) fejlődés gátoltsága.

A humanizmus a természeti igazságtalanságok kompenzálása, a betegekkel, árvákkal, idősekkel, önhibán kívül védtelenekkel, az állatokkal, stb. való bánás.      

A demokráciaszint, az átlagos kisembernek, polgárnak szegény embernek (a többségnek) mekkora lehetősége van közügyek alakításában (közvetlen demokrácia). És mekkora beleszólása van a vezetés-kiválasztásba.

A rivalizálás (a harc ill., az igazságos szabályozott verseny) és az együttműködés aránya.

Tehát ezek megfelelő arányáról és jóságáról (színvonaláról) van szó.  

Mindezekről bővebben más fejezetekben beszélek.

Talán a lényeges és valós világnézet pontjait is felsorolhatnám itt. Ez úgy kapcsolódik a rendszerhez, hogy akár egy jó, igaz, lényeges és valós világnézet is lehetne a rendszer elfogadott világnézete.

Hogyan alakítható ki a jobb fejlettebb jövő, vagyis a fejlődés? Néhány fontosabb, eddig nem említett tényező, ezek közül.

A magas szintű megszervezett közvetlen demokrácia. Tiszta átlátható állam. A civil szféra, a magángazdaság és az állam szétválasztása, Szociális piacgazdaság. Nagytőke korlátozás, kis és középvállalkozásokra épülő gazdaság. Tudományos vezetés. A társadalomtudomány által irányított politika (közügyek).  A pénzügyi spekuláció megszüntetése (legalábbis erre való egyértelmű törekvés). Általában tisztességtelen érdemtelen jövedelmek (7 alapvető kategória, 3 csoport) minimalizálása. A közvélemény-manipuláció megszüntetése (legalábbis erre való egyértelmű törekvés).  Egy erős demokratikus, de közepes szabályozású világszövetség. A természet, az egészséges környezet és természeti erőforrások védelme. Stb. Ezek is fontos célok, de akár lehetnek rendszerjellemzők, igaz elsősorban a jelenlegi és a jövő rendszereinek jellemzői.  

A rendszer viszonylatában sok más összetevő csoportokat is meg lehet állapítani.

Termesztésen minden mindennel összefügg, ami nem jelenti azt, hogy nem kell, és nem lehet szétválasztani az összetevőket.

Az elemzés kitér az elemezendő jövőjére, a várható tendenciára, és a lehetséges jó (optimális) alakulásra, a jó megoldásra és általában a feladatokra.

Elsősorban a jelenlegi államkapitalista rendszer és jelenlegi kínai szocializmus jövőjéről lehet szó. Igaz, hogy e rendszerek jövője magával húzza az egész világot, emberiséget. (Itt most tekintsünk el attól, hogy magyarországi rendszerváltozat jövője még a rendszer jövőjéhez képest is meglehetősen siralmas.) Ketté kell bontani az elemzést. Mi várható, ha nagyjából minden megy tovább, nem történik jelentős, érdemi változás. És a másik: mi lenne az optimális jövő.

Mi történik, ha nagyjából az eddigi tendencia folytatódik, nem történik, jelentős érdemi változás. Azén elemzésem szerint, és ezt eddig a gyakorlat is igazolta, akkor bizony egy súlyos válságszakaszba lép az államkapitalizmus és talán kevésbé, de jelenlegi kínai szocializmus is. A szükségszerű tendencia pontosabban a következő: a stagnáló szakasz után jön egy enyhébb hanyatlás, majd ez erősödik és kialakul a válság-láncreakció (gazdasági, pénzügyi, egészségi, jóléti, szociális, erkölcsi háborús) ami már egy mély válság. És méghozzá világválság, mert a vezető, a legjelentősebb rendszer válságáról lesz szó. Ne felejtsük el az államkapitalista rendszer határozza meg a nemzetközi rendszereket is, pl. pénzügyi rendszert, a nemzetközi szövetséget, stb.. Mennyi idő, milyen mély lesz a válság, ezekre nem könnyű válaszolni. Pl. fontos tényező, hogy a természet meddig bírja, mikor omlik össze, illetve hogyan és milyen gyorsan omlik össze. Ha egyáltalán összeomlik és nemcsak egy rossz állapotba kerül. Ez utóbbi esetben a válság, kevésbé lesz mély, de azért ez is egy komoly válság lesz. Az én számításim szerint a komolyabb válság, valahol 2015 és 2025 között jön létre, és hogy meddig tart az még talányosabb.

Persze nem mindegy, hogy megelőzően, és közben mit tesznek az emberek, hogy alakul a rendszer.

Ez már a jövő másik oldala, mi lenne az optimálishoz közelítő fejlődés, milyen jelentős változásoknak kell megtörténnie. Természetesen rendszerváltásnak kell történnie, ami azt jelenti, hogy jelenlegi rendszerelvek, mechanizmusok, módszerek, törvények, jelentős része, jelentősen átalakul méghozzá viszonylag gyorsan. Most már gyorsan, mert a fokozatos egyenletes fejlődés elmaradása miatt, most már egy elkésett állapotban van a fejlődés. Ezt az új rendszert nevezem én tényleges demokráciának. Persze, „a mit kell tenni kérdésére”, az előzőkben felsorolt alapvető célok, lebontott célok, feladatok és az összetevő csoportok is válaszolnak.  A felsorolt célokat el kell érni, illetve meg kell közelíteni. A felsorolt rendszerjellemzők szintjét, jóságát jelentősen emelni kell. Az viszont világos, hogy mindennek a köz-felismerése sem történt meg. (A köz-felismerés legjelentősebb tényezője, a vezetés felismerése.)

Az elemzés néhány alapvetése szerintem kevésbé fontos, ha a rendszerről beszélünk, de azért térjünk ki rájuk.

Az elméleti elemzés kitér a kialakulásra, a kialakulás okaira, a kialakulás történetére.

Könnyebb az asztal kialakulásának okairól beszélni, mint a rendszer kialakulásnak okairól. Ha az anarchiát is egyfajta rendszernek veszem, akkor azt mondom a rendszer szükségszerűen kialakult. Ha nem veszem, akkor megállapíthatom: a jobb, kellemesebb életet csak egy rendezettebb, szervezettebb társadalom (a szervezett rendszer) tudja biztosítani, tehát a legfőbb célból adódóan szükségszerű a rendszer kialakulása. Talán ezt a kérdést kell feltenni: miért maradt el a rendszerfejlődés a lehetséges optimális fejlődéstől? Erre sajnos csak egy banális válasz van: azért mert az emberek (kiemelve a vezetőket) nem érték el azt az értelmi, erkölcsi (önzetlenségi) szintet, amelyet elérhettek volna. (Isten is ezt válaszolhatja, ha felteszi magának az előbbi kérdést.) Az is igaz, alakulhatott volna ennél rosszabbul is. Más kérdés, mit hoz a jövő. Ugyanakkor az is igaz, hogy amikor szenvtelen tudományossággal rosszabb rendszerről, rendszerváltozatról, elégtelen fejlődésről beszélünk, e mögött azért  sok millió ember valós halála, szenvedése van.

Úgy is megközelíthetjük az okok keresését, hogy D történés, C történés következménye, az viszont B történés következménye. De én ebben nem sok tudományosságot látok, mert nem bontakozik ki tanulság, cél, és feladat.

A rendszerfejlődésről (az alakító tényezőkről) inkább az ABC/3 és az ABCD ábra szól, hasonlóan de mégis másképpen. Ugyanakkor meg kell említeni a D jelű ábrákat is. Az ABC/3 ábra a természeti Isteni törvényekre és az önálló emberi akaratra koncentrál. Az ABCD ábra e tényezőket viszonylag hanyagolva még inkább vezetés szerepére koncentrál. Remélhetőleg minden ábra másra koncentrál, ettől különbözők az ábrák. Az ABCD ábrára még visszatérek.     

Az elemzés kitér az elemzőkre is, azok fajtáira, típusaira, arra, hogy milyen viszonyban van az elemző az elemezendővel. 

Természetesen mindez az én elemzésem. Itt arra kellene kitérni, hogy mások, a köz, a hivatalos tudomány hogyan elemez, mit, miért tesz, mond. Mostanában nem sok szó esik a rendszerekről, rendszerfejlődésről, rendszerváltásról, ha csak az nem, hogy a jelenlegi rendszer jó, nincs nála jobb. Természetesen ez egy butaság.  Én nem látok semmilyen rendszert a jelenlegi elemzésekben. Megfogalmazódnak mondjuk ilyen célok, hogy versenyképesség fokozása, gazdasági fejlődés, de hogy ez alatt mit kell érteni és ezeknek mi a célja, melyek a legfontosabb célok, azokról nincs szó.  Van egy egyszerűbb magyarázat is, arra, hogy mi miért történik ( beleértve azt is miért alakulnak így az elméletek elemzések): keresd a vezetés (hatalmi és gazdasági vezetés) rövid távú érdekét, hasznát. Kiemelem, hogy rövid távú, hiszen az alkalmas vezetés rövid távon csak egy kevéssel járna rosszabbul, hosszabb távon viszont jobban járna, ha valóban köz érdekét nézné, ha a legfőbb célt követné. Persze ez csak az alkalmas vezetésre igaz. Egy másik egyszerű magyarázat az, hogy aki érdemben megszólalhat, elemezhet, az viszonylag megbecsült, sikeres ember, aki ezen állapotából szemléli a világot, a társadalmat, a rendszert.

A fentiek értelmében egy sereg meghatározása lehet a rendszernek. Pl. a rendszer azon rendszerelvek, mechanizmusok, módszerek, intézmények, törvények összessége, amelyek a többség szélesebben vett életszínvonalát meghatározzák.

Ezzel be is fejezem a rendszer (társadalmi politikai gazdasági rendszer) lényegi elemzését. Viszont e hosszú tanulmánynak legalább a fele a rendszer részletes elemzéséről szól.

A rendszer és a rendszerváltozat.

És persze ne felejtsük ki az alapvető felosztást sem: van a történelmi (és általában egyben nemzetközi, több országban levő rendszer) és van az egy adott országban adott időben meglevő a széles úton belüli konkrét rendszerváltozat.

Magyarország GDP-je (egy főre jutó nemzeti össztermék) kb. fele akkora, vagy annál is kisebb, mint fejlett nyugati országoké, mint pl. Svédországé, Finnországé, Svájcé, és még hosszan sorolhatnám. Ha fele akkora az egy főre jutó összes termelés, akkor azzal kb. azonos, vagyis fele akkora a fogyasztás, az életszínvonal és a reáljövedelem. Egyszerűbben arról van szó, hogy amelyik ország, nemzetgazdaság többet termel, az szükségszerűen és jogosan  többet is fogyaszt, ott jobb az életszínvonal és nagyobb a reáljövedelem. Magyarország ugyanabban rendszerben (államkapitalista rendszerben) van, ill. működik, mint a fejlett nyugati országok, mint Svédország, Finnország, Svájc, stb. Ha a rendszer a meghatározó, akkor hogy lehetséges ez a szignifikáns különbség?   Ezt valahogy meg kell magyarázni. Elöljáróban annyit jegyeznék meg hogy, ugyanabban rendszerben működik, de nem ugyanabban a rendszerváltozatban.

A háttérben levő, másodlagos tényezőket ezért megint megemlítem: a történelmi (szükségszerű) hátrányt, és a rejtett kizsákmányolást. De, mint mondtam ezek csak másodlagos, résztényezők, az alacsonyabb rendszerváltozat kialakulásnak vannak ennél fontosabb tényezői is.  

Több hasonlatot, modellt gyártok a rendszerrel kapcsolatban. Itt most a rendszert egy gépezethez hasonlítom. A fejletlenebb rendszer legyen, mondjuk egy gőzgép (gőzmotor) a fejlettebb rendszer legyen egy robbanómotor. A gőzgép más fizikai elvek alapján működik, mint a robbanómotor. Az alapelvek, a mechanizmusok, módszerek meghatározzák a gépezet szerkezetét felépítését. A legjobb gőzgép sem tud olyan hatékonyan működni, ment egy rosszabb minőségű robbanómotor. Ugyanakkor a gőzgépek és robbanómotorok között is hatalmas különbségek vannak. Most itt felejtsük el, hogy az egyik lehet új, a másik elhasznált. Inkább hasonlítsuk a magyarországi rendszert egy újszerű Trabant motorhoz. A svédországit pedig egy újszerű korszerű benzinbefecskendezésű számítógép-vezérelt Volvo motorhoz. Bár mindkét rendszer alapvetően ugyanazon elvek, mechanizmusok alapján működik mégis tetemes a különbség. Ezt nevezem én rendszerváltozatnak.

Minimális ismeret, hogy ne keverjük össze a rendszert a rendszerváltozattal, a rendszerváltást, a rendszerváltozat-váltással.

Nézzünk egy másik hasonlatot. Milyen hatékonysággal gyógyítják ugyanazt az összetett betegséget (pl. rákot) száz évvel ezelőtt B. korházban, jelenleg C. korházban és jelenleg D. korházban. Hozzá kell tenni, hogy C. korház egy rossz korház, legyen ez Magyarország, D. korház egy kiváló, korszerű jó korház, legyen ez Svájc.  A rendszert most hasonlítsuk a gyógykezelési eljáráshoz, kezdve a diagnosztikával, folytatva a gyógyszeres, sugárterápiás és műtéti kezeléssel, befejezve a rehabilitációval. Az orvosok ebben az esetben az ország vezetői. A műszerek: a természettudományos technikai fejlettség. A kezelt beteg, mint megoldandó problémahalmaz pedig a társadalom. A száz évvel ezelőtti korházban már a gyógykezelési eljárás is egészen más. Az sem biztos, hogy pontosan diagnosztizálják a betegséget. Mivel más gyógykezelésről van szó, ezért már a rendszer is más.  A két mostani korházban a protokoll kezelés elvileg és nagyjából ugyanaz. Sőt elvileg a természettudományos technikai fejlettség is azonos, gyakorlatilag azonban a gazdagabb, ill. innovatívabb társadalom mindig korszerűbb eszközökkel rendelkezik, mint a szegényebb elmaradottabb.   Tehát C. és D. korház esetében, lényegileg  azonos rendszerekről van szó. Az orvosok, (a vezetők) azonban C. korházban egy fokkal rosszabbak. Nemcsak szaktudásuk gyengébb egy kicsit, de az erkölcsük is gyengébb. Mint ahogy az orvosoknál is számít az erkölcsi szint, úgy a politikusoknál is számít. Aztán egy fokkal gyengébbek a műszerek is. Továbbá bár nagyjából ugyanaz a gyógykezelési eljárás, pontosan mégsem egyezik a kettő. C. korházban egy kicsit más a sorrend, egy kicsit felületesebb a kezelés, egyik-másik lépés kimarad. Tehát ugyanaz a rendszer, de egy gyengébb rendszerváltozat. Azáltal, hogy az orvosok egy kicsit rosszabbak, a műszerek egy kicsit gyengébbek, és gyógykezelési eljárás is egy kicsit rosszabb, mindez összeadódva azt jelenti, hogy D. korházban lényegében ugyanazon rendszer mellett kétszer olyan hatékony lesz a kezelés, kétszer annyi lesz a gyógyult beteg, mint  C. korházban. C. korházban viszont nagyobb hatékonysággal gyógyítják a betegeket, mint B. korházban, amelyben eleve egy elavultabb rendszer működik.

Ugyanakkor előfordulhat, hogy egy fejletlenebb rendszer nagyon jó rendszerváltozata jobb fejlettebb, mint egy fejlettebb rendszer pocsék rendszerváltozata.

Ezekkel a példákkal, hasonlatokkal  világítanám meg, hogy ugyanabban rendszerben miért lehetnek hatalmas különbségek. Ugyanakkor azt is, hogy ennek ellenére a rendszer, az elvek elméletek, mechanizmusok, módszerek, törvények összessége általában mégis a legfontosabb társadalmi tényező.

Nézzük a rendszerváltás problémáját.

Mindjárt két fontos kijelentéssel kezdem.

A történelmi fejlődés során gyakran és jelenleg is szükség van rendszerváltásra.

A jövő fejlettebb rendszerváltása, lehet fokozatos rendszerváltás.

Sőt ezek szerintem nemcsak fontos kijelentések, de új elvek is.

A rendszer meghatározásából az új rendszer meghatározása: alapvető új (jelentős részben új) elvek, új (jelentős részben új) mechanizmusok, módszerek és ezekhez illeszkedő új (jelentős részben új) törvények, intézmények összessége.

A rendszerváltás az emberek képzetében egy hatalmas felfordulással, harccal, forradalmakkal, polgárháborúkkal, háborúkkal járó folyamat. Nem véletlenül, mert az eddigi rendszerváltások a fenti elvek hiányában valóban ezzel jártak. A fenti két új elv szerint nem szükségszerűen jár rendszerváltás hatalmas felfordulással. Ugyanakkor megkérdezhető: vajon milyen új elvek lehetnek? Tessék,  itt van két új elv, amelyre  többek között az új rendszer épülhet. Persze az új rendszer nemcsak ezen új elvekre épülhet, hanem sok másra, mint pl. a közvetlen demokrácia, a társadalomtudományos vezetés, a magasabb szintű társadalomtudományos oktatás, az igazságos, arányos hatalmi, vagyoni hierarchia, a tiszta átlátható viszonyok, ill. szerkezet, a természetvédelem, a kisüzemi termelés és technológia, szabályozott és igazságos verseny és még lehetne sorolni az új elveket. Új elvek abban az értelemben, hogy az új rendszer például ezekre épül. Most is vannak ilyen elvek, csak a jelenlegi rendszer nem ezekre épül.

Miért van szükség viszonylag gyakran rendszerváltásra?  Egy kicsit térjünk vissza hasonlathoz: a rendszer egy gépezet. Nyilván a gőzgépek korában nem nagyon értették az emberek miért is, kellene új gépezettel kísérletezni. Utólag azonban megállapíthatjuk: de jó hogy kísérleteztek, de jó hogy új gépezet pl. a robbanómotort létrehozták. De jó, hogy már nincs rabszolgatartó rendszer, nincs feudalizmus. Utólag tehát belátjuk fejlődés, a rendszerváltások szükségességét, de előre tekintve már nem látjuk.

Érdekes dolog ez a rendszerváltás. A magyarok jogosan azt mondhatják: rendszerváltás ugyan, már annak is örülhetünk, ha utolérjük pl. svájciakat, norvégokat, stb. Az ócska kétütemű motorunkat át tudjuk alakítani valamilyen korszerű robbanómotorrá. A svájciak, norvégok pedig azt mondhatják: rendszerváltás ugyan, hiszen mi vagyunk a legfejlettebbek. Mi élünk a legjobban, nekünk aztán tényleg nem kell a rendszerváltáson gondolkodni.

Nézzük azonban a problémát egy másik oldalról. Az alapelvek, az alapvető mechanizmusok módszerek kijelölnek egy utat igaz ez az út elég széles, van fejlettebb és elmaradottabb oldala. Ezzel együtt azért megállapíthatjuk, a rendszer, az alapvető elvek, behatárolják a gazdasági- társadalmi állapotokat, és a fejlődést. A robbanómotort lehet fejleszteni, de azért ennek is van határa.  Van egy olyan határ, amikor már az adott alapelvek mellett nem lehet, legalábbis jelentősen, dinamikusan nem lehet tovább fejlődni. A robbanómotor egyébként jó példa, korunkban szó szerint is előállt az a kényszer, hogy a robbanómotorok helyett valamilyen új környezetkímélő motorral álljanak elő.   A rendszer tehát behatárolja legfejlettebb országokat (rendszerváltozat megtestesítőket). Ugyanakkor behatárolja pl. magyarokat, a rendszer legrosszabb oldalán battyogó országokat is. Ha széles a kijelölt út, akkor az út rosszabbik oldalán is szükségszerűen haladni kell valakinek. Mondjuk inkább azt, hogy talán a legrosszabb oldalán nem kell haladni senkinek, de középen biztosan sokaknak kell haladni. A kijelölt út legjobb, legfejlettebb oldalán nem haladhat mindenki, talán nem is férnek el ott annyian. Egyébként, egy dolgot mindig annak átlaga jellemez, és ez nem más, mint az út közepe. Ráadásul a meghatározók, a zászlóshajók, a nagyhatalmak általában az út közepén haladnak. Az államkapitalizmus jellemzője nem a svájci norvég, stb. rendszerváltozat, hanem az egyesült állami rendszerváltozat.

Ezt a gondolatsort még kiegészítenem ezzel: egy rendszer jóságát, fejlettségét az is meghatározza, hogy mennyire hagyja azt, hogy az általa kijelölt út legrosszabb oldalán haladjanak akár egyének, akár nemzetek.  Mivel a jelen rendszer pocsék, nyomorúságos oldalán bőven haladnak emberek, népek nemzetek, ez önmagában is minősíti a rendszert.

A gőzgép esetében sem az volt a fejlődés útja, hogy a gőzgépet a végtelenségig fejlesszék, hanem az, hogy új elvek alapján új gépet hozzanak létre. Azzal, hogy egy új gépezetet hoztak létre, egy új, fejlettebb út nyílt meg. A robbanómotor rosszabb változata is jobban működik, mint a gőzgép legjobb változata.  Nagyon leegyszerűsítve, hasonlattal élve a fentiekkel indokolnám, hogy miért van szükség a történelem során viszonylag gyakori rendszerváltásra.

Térjünk egy kicsit ki a jövő fokozatos rendszerváltásra megint hasonlatokkal élve. Jelenleg az olajcégeknek, benzinfinomítóknak, az autógyáraknak, stb., nem érdekük hogy a robbanómotort felváltsa egy újabb korszerűbb gépezet. A státusz, a jelen helyzet fenntartása mindig is érdeke a rendszer meghatározóinak, legyen az politikai, vagy gazdasági vezetés. Ez az érdekeltség nyilván szerepet játszik, abban hogy robbanómotorok helyett nem jelenik meg jelentősen más meghajtás.  Ez, a státusz fenntartása, általában oda vezet, hogy helyzet egyre romlik, adott példában a föld elszennyeződik, addig, amíg robbanásszerű helyzet nem alakul ki. Robbanásszerű helyzet, válsághelyzet, kataklizma kialakulás, mindegy hogyan nevezzük, a lényeg, hogy ennek az állapotnak két összefüggő jellemzője van. A helyet nagyon rossz, az emberek joggal elégedetlenek. A helyzet olyan, hogy nagyon gyorsan, nagyon jelentős változtatásokra van szükség.  Vagyis kényszerhelyzet, kényszerváltoztatási helyzet jön létre. Ebben az esetben jön létre a hatalmas felfordulással, forradalmakkal, háborúkkal övezett rendszerváltás.

A hasonlatnál maradva: mi lenne a fokozatos rendszerváltás. Egyszerűen az, ha nagyon tudatosan, módszeresen, tervezetten és ugyanakkor dinamikusan (pl. évi 10%-os arányban) áttérnének a robbanómotorról egy más fizikai elvekre alapuló, korszerűbb, természetkímélőbb meghajtásra. (Ha korábban pl. 10 évvel, ezelőtt kezdték volna az áttérést, akkor elég lenne évi 5%-os arányú áttérés is.) Egyszerűen, az előzőről szól a fokozatos rendszerváltás, ha a jelenlegi rendszert a robbanómotorhoz hasonlítjuk, az új rendszert pedig az új elvek alapján működő, korszerűbb gépezethez hasonlítjuk.  

Ez csak bevezető elmélkedés volt a rendszerekről, rendszerváltásokról. E tanulmány, sok fejezete természetesen ennél részletesebben, konkrétabban tárgyalja a problémakört.

Tanulmányból kiderül, hogy még jelenlegi rendszerben is van bőven javítani való, és  nem kisebb módosításokra van szükség, hanem többről.

A jelen rendszer nagyjából tökéletes (lásd, Norvégia, Svédország, Svájc, Finnország, Ausztria, stb.) csak helyenként a kivitelezéssel van baj? A kérdésre, kérdésekkel válaszolok.

Lehet az a rendszer szinte tökéletes, amelyik egy erős természetpusztítást generál? Lehet az a rendszer szinte tökéletes, amelyik létrehozta a világtörténelem egyik legaljasabb háborúját, az iraki háborút? Lehet az a rendszer szinte tökéletes, amelyben lehetséges a kínvallatás? Lehet, az a rendszer szinte tökéletes, amelyben a társadalomtudományos oktatás csak egyharmada a szükségesnek? Lehet, az a rendszer szinte tökéletes, amelyik megengedi, sőt generálja, hogy a rendszerben élő emberek, néprétegek, népek „érdemtelenül” nyomorogjanak? Lehet az a rendszer szinte tökéletes, amelyben sok ezerszeres vagyoni, hatalmi különbségek vannak? Lehet az a rendszer szinte tökéletes, amelyik megengedte, sőt részben generálta, hogy egyes országok, ráadásul a leghívebb tagjai, pl. Magyarország (és vele a magyar nép) vissza fele haladjon, lecsússzon, válságba kerüljön? Lehet az a rendszer szinte tökéletes, amelyben fel lehet sorolni kb. 700 megoldatlan alapvető feladatot, és kb. 350 szükséges új (nyilvánvaló, de nem érvényesülő) rendszerelvet? Lehet az a rendszer szinte tökéletes, amely jelentős valószínűséggel halad egy világválság, egy válság-láncreakció, egy összeomlás felé? 

Szerintem, csak ezen kérdésekre válaszolva, csak ezen tényezőket vizsgálva:  itt nemhogy szinte tökéletességről beszélhetünk, de „messze nem tökéletességről” lehet csak szó.

A fenti felsorolás címe ez is lehet: miért viszonylag silány, miért messze nem tökéletes a jelenlegi államkapitalista rendszer.

Hja kérem verseny, van - mondhatják sokan. Csakhogy nem mindegy hogy a verseny szabályozatlan, igazságtalan (ez már nem is verseny, hanem harc), vagy szabályozott igazságos.

Néhány fontos gondolat, megjegyzéssor a rendszerrel, rendszerfejlődéssel kapcsolatban.

Remélem az A/0 ábra önmagáért, beszél, ezért csak néhány megjegyzést fűznék hozzá.

Igaz a civilszférának van olyan értelmezése is, amelyben az, azonos a népréteggel (lakossággal, a döntő többséggel, a többségi társadalommal, az átlagemberekkel, stb.). De mivel a két értelmezés (civilszféra, a kisközösségek sokasága, és a civilszféra, mint népréteg) elég messze áll egymástól, én az előbbit választom, civilszféra: a kisközösségek sokasága.

Vagy akár úgy is lehet értelmezni népréteget, hogy annak két vonatkozása van, az egyik vonatkozása szoros kapcsolatban van a hatalmi, vagyoni hierarchiával, amely erősen rendszerfüggő. A másik vonatkozása, az hogy az államtól messzebb álló területeken a népréteg dominál, mint réteg, az állam inkább a vezetéssel kapcsolatos. Kérdőjelesen jelenik meg némely tényező elnevezése. Pl. népréteg?  Az állami dogozók nagyobb része a néprétegbe is tartozik, ezért nem lehet azt mondani, hogy az államban nincs népréteg. De az államtól messzebb álló területeken is van vezetés, sőt a nagytőke esetében jelentős rendszer-vezetés, ezért ez sem tisztán az államhoz tartozó tényező. Szóval vannak olyan amorf tényezők, amelyekre legfeljebb azt lehet mondani, hogy inkább ide tartoznak, vagy inkább oda tartoznak. Nem lehet azt mondani, hogy van állam, és nem állam, legfeljebb azt, hogy van az állam, és vannak az államtól viszonylag messzebb álló területek. Azt is csak fenntartásokkal lehet kijelenteni, hogy az állam a rendszer (rendszerváltozat) magja, mert a rendszer (rendszerváltozat) pont azért nem azonos az állammal, mert vannak az államtól messzebb álló (nem független) területek is.

Tulajdonképpen az összes többi tényezőt is meg kellene magyarázni (mit értek állam alatt, magángazdaság alatt, stb.) ezt itt most nem teszem meg. Máshol viszont megteszem. 

A rendszer alapvető nagyobb egységeit és az alapvető összefüggéseket vázoltam. Itt jegyzem meg, hogy amikor egy ábrán, a sötét mezőben kétirányú nyilak haladnak be-ki, az azt jelenti, hogy minden mindennel összefügg. Tehát a rendszerben minden mindennel összefügg. A másik fontos megjegyzés: a rendszert meg lehet határozni az alapvető szerkezete által és fejlődése által. Bevallom a jövőben ez egy kissé zavaros lesz, mert nem mindig jelzem, hogy az adott definíció szerkezeti, vagy fejlettségi meghatározás. Ugyanakkor a kettő összefügg, hiszen a fejlettséggel változik a szerkezet. A történelmi fejlődéssel, egyes szerkezeti elemek, aránya, nagysága, szerepe, viszonya változik.

Vannak viszonylag egyértelmű változások és ellentmondásos változások.

Viszonylag egyértelmű változás pl. az állam erősödése, ill. az állam átalakulása a lakosságot szolgáltató állammá. Viszonylag egyértelmű (szükségszerű) az is hogy a rendszer, és az alapvető szerkezeti elemek egyre szervezettebbek, tudományosabbak lesznek, hiszen az ember értelem azért fejlődik.

Az is viszonylag egyértelmű, hogy világ globalizálódása miatt a nemzetek rendszerei egyre inkább hatnak egymásra. Érdekes módón azonban a történelmi múltban is volt hasonlóság, a rendszerek között, annak ellenére, hogy azok egyes esetekben nem is voltak kapcsolatban egymással. Pl. az ősközösségi társadalmak, rendszerek szinte egymástól függetlenül hasonló szerkezetűek voltak, hasonló elvek logikák alapján működtek. Ugyanez elmondható a többi rendszerfajtáról: rabszolgatartó, feudális, stb., tehát van valamilyen szükségszerű történelmi fejlődés.

Ugyanakkor az ellentmondásosság is nő. Ha rendszert úgy kategorizáljuk, hogy inkább állam, kevésbé állam, akkor pl. a kevésbé állam vonatkozásában, a következő ellentmondással találkozunk. A kevésbé állam tényezők (civil szféra, kultúra, magánszféra, természettudományos, technikai állapot, tudatalakítás (tudatalakulás), stb. egyfelől egyre erősebben szabályozottabbak, tehát közelítenek az államhoz. Másfelől megmaradt, bizonyos értelemben nőtt, az államtól való elszakadás, megkülönböztetés tényezője. A fejlődés tehát viszonylag egyértelmű, ugyanakkor zavaros ellenmondásos.

A rendszer és az állam különbségei, és azonosságai.

A rendszer szélesebb, több tényezőt foglal magában, mint az állam. A rendszer elsősorban elvek, mechanizmusok, módszerek, másodsorban konkrét közösségek, intézmények, törvények. Az állam elsősorban konkrét közösségek, intézmények, törvények, másodsorban elvek, mechanizmusok, módszerek. A rendszer nemzetközibb, mint az állam. Az állam egy nemzet központi irányítása, a rendszer egyszerre több nemzetben, országban jön létre. Más (bár összefügg) a történelmi államfejlődés, mint a történelmi rendszerfejlődés, D/0 ábra. A konkrét közösségek, intézmények, törvények, stb. vonatkozásában a rendszer és az állam többnyire legalább 80%-ban azonos. Általában amelyik tényező, terület, rész erősen állam az erősen rendszer, amelyik kevéssé állam, az gyengén rendszer is, A/0 ábra. Ugyanakkor nincs teljesen egyenes arányosság.

Sőt vannak kivételek is. Pl. a társadalmi, vagyoni, hatalmi hierarchia az erősen rendszer, de csak közepesen állam. A magángazdaság kevéssé állam, de erősen rendszer.

A nagy kivétel azonban a közvetlen demokrácia. A közvetlen demokrácia csak kevésbé (kevéssé, gyengén állam), de erősen rendszer. A közvetlen demokrácia az állampolgárok egyéni véleményükkel szólnak bele a közösség (a rendszer) ügyeinek eldöntésébe. A közvetlen demokrácia tehát nem állam, nem is magánszféra, egy külön rendszertényező.

Néhány további meghatározás.

A nemzet elsősorban az emberek, közösségek, ez van kiemelve a rendszerből, államból. Azért a nemzet az állam is. A pontos meghatározások lényegében abból állnak, hogy a sok tényező közül mi van kiemelve, mi van a központba állítva.  

Az ország, a nemzet, plusz a nemzet földterülete, természeti kincsei, épületei, tárgyai, stb.

A népnek két értelmezése lehet. Egyfelől nép, mint a népréteg, lakosság.

Megjegyzem, általában amikor néprétegről, lakosságról beszélek, akkor abba leggazdagabbakat, a legnagyobb hatalommal bírókat (az elit vezetést) nem számítom bele.

Másrészt a nép, mint nemzet legnagyobb, meghatározó nemzetisége.

A társadalom köznapi értelemben nem más, mint a közösség, általában a nagyközösség. A társadalom átfogó fogalom, jelölhet nemzetet, rendszert, csak politikai rendszert, stb..

Ugyanakkor ezek a fogalmak rokon értelműek, sok azonosság mellett a különbségek csekélyek. Ezért gyakran keverhetők, én is gyakran keverem e fogalmakat.

A szélesen értelmezett rendszer azért nem azonos az állammal, mert vannak kevésbé állami része, részei, tényezői. Illetve, azért sem azonos, mert a történelmi rendszerfejlettségi állapotok is meghatározzák a rendszert. A rendszer nem azonos az állammal de szinte (legalább 80%-ban) azonos.  Ezen az ábrán is vannak olyan tényezők, amelyek nem konkrét tárgyiasult elemek, hanem részben elméleti tényezők, mégsem lehet a rendszer tényezői közül kihagyni azokat. Ezen az ábrán viszonylag kevés az elméleti gondolati elem. Vannak ábrák melyeken sok ilyen van, más ábrákon kevés ilyen van.

Azt mondhatjuk, hogy nincs olyan része az életnek, amelyik kívül esne a rendszeren. Ugyanakkor az állam az erősebben a rendszerhez tartozik, inkább rendszer, mint a kevésbé állam. A legkevésbé állam, és ezért legkevésbé rendszer, a magánszféra.

A tiszta (elválasztott) állam elve.

Ez az ábra arra jó, hogy megértsük a rendszer az állam szerkezetét. Ugyanakkor nem határoz meg megvalósítandó feladatot, célt. Az ábra többek között azt ábrázolja, hogy az állam és a kevésbé állam erőteljesen összefügg, átfedi egymást. Ez az összefüggés elsősorban az állam irányító szerepéből adódik. Későbbi fejezetekben ellenben azt bizonygatom, hogy sok szempontból rossz, ha az állam és a kevésbé állam összekeveredik, elsősorban működési összekeveredésről beszélek. Mivel ez rossz, sokféle problémát okozhat, arra kell törekedni (ez már csak a jövő feladata lesz) hogy az állam világosan egyértelműen különüljön el, a kevésbé államtól. Vagyis a jövő feladata, hogy az állam szerepe feladatai, működése, legyenek világosak, és körülhatárolhatók. Vagyis a kevésbé állam egységeinek legyen külön szerepe, feladata, működése. Sőt amennyire lehet, szét kell választani az állami irányítást az önirányítástól. Pontosabban arról van szó, hogy tiszta elvek alapján legyen meghatározva, hogy egy nem állami egységben (pl. kultúra, magángazdaság, stb.) meddig, hol hogyan szabályozhat az állam és ebből adódóan meddig, hol hogyan lehetséges az önszabályozás. Tulajdonképpen a tiszta szétválasztás az nem egy abszolút szétválasztás. Hanem arról szól, hogy az állam, lehetőleg a legnagyobb önrendelkezést (önirányítást, önműködést) hagyva, egységes tiszta elvek, és állandó szabályok szerint szóljon bele, vegyen részt a nem állami egységek életében, működésben, irányításában. Mindig tisztán kirajzolódjon: ez állam (állami feladat, állami működés, állami irányítás, stb.), ill. kirajzolódjon, ez már nem állam.

Egyéb megjegyzések a jelenlegi állammal, rendszerrel kapcsolatban.

Az önkormányzatok az állam kihelyezett hivatalai (intézményei) legalábbis 90%-ban azok. Igaz hogy 10%-ban van egy civilszféra vonatkozásuk, de ez is zavaros viszonyok között, tehát nem nagyon értékelhető. Talán az, mondható, hogy az önkormányzatok, a jelenlegi állam decentralizált aspektusát testesítik meg. (Az önkormányzatok nem igazi önkormányzatok így a civil szféra a kelleténél kisebb.) Azonban a decentralizáció sem egyértelműen jó, csak akkor, ha az nagyon szervezett és arányos. A tényleges demokrácia (néprétegű demokrácia) viszonylatában a decentralizáció jelenheti, a zavarosságot, a kiskirályosodást, valamint azt, hogy az uralkodó osztály, a vezetés bővülése, mégis a népi akarat, népi érdek rovására történhet. Ugyanakkor vannak pozitívumai is: belső ellenőrzés, felügyelet, szétválasztott érdek és működés, nem kevesen hozzák a döntéseket, stb.. Azt, hogy összességében negatívumok vagy pozitívumok dominálnak, meghatározza a demokratikus célú szervezettség és arányosság, de főleg az, hogy a közvetlen demokrácia milyen szinten áll.  Ugyanez mondható el a független állami szervezetekről (ÁSZ, MNB, Bíróság, Ügyészség, stb.), azzal a különbséggel, hogy ezeknek nincs (még picike és zavaros sincs), civilszféra vonatkozásuk, és nem helyi kirendeltségek, intézmények.

A jelenlegi szerkezet lényege, hogy a legfelső (elit) vezetés látszólag erősen centralizált, leszámítva, hogy 4 évente változhat.   Ez a parlament és kormány, de lényegében az uralkodó nagypártok (1-2 párt) néhány kiemelkedő vezetője, mert ezek vezetik a parlamentet és kormányt is. Ezért, mivel csak néhány ember kiemelkedő pártvezér irányítja parlamentet és kormányt is, a jogalkotást, legalábbis 4 évig, mondtam, hogy csak látszólagos a decentralizáció. A közép-felsővezetés, viszonylag decentralizált, ide tartoznak többek között az önkormányzatok vezetése, az un független állami szervezetek. Az elit vezetés centralizációja és a közép-felső vezetés decentralizációja, kérdéses decentralizáció. És az is kétséges, hogy ez az összetétel, mennyiben adja ki az optimális decentralizációt   Természetesen, attól, hogy  az államnak vannak decentralizált részei attól azok még az állam részei maradnak.

Emlékeztetőül a legnagyobb egység a nemzetközi rendszer, ezen belül a legnagyobb egység a nemzeti rendszer, rendszerváltozat, ezen belül a legnagyobb egység az állam. Nem állam, kevésbé állam, a magángazdaság, a civilszféra (kisközösségek), a magánszféra és mellékesen kultúra, és természettudomány, technika területe. Az államnak sok meghatározása lehet. A távolabbi múltra való meghatározása: az uralkodó osztályt védő apparátus. A jövőre vonatkozó (és már a jelenre is jó lenne) egyik meghatározása: azon dolgok megoldása (jogalkotás, igazságszolgáltatás, katonaság, rendőrség, stb.) amelyeket csak nemzeti szerveződésben lehet jól megoldani.  Amelyeket, a kevésbé állam (magángazdaság, civilszféra, magánszféra nem tud megoldani.

 Egy kis kitérés a rajzokra, ábrákra.

Az ábrán a fő összefüggésen kívül néhány mellékes összefüggést is ábrázoltam.

A fő összefüggés a sötét mezőbe be és kifutó kétirányú nyilak, vagyis minden mindennel összefügg. Minden mindennel összefügg, de egyes egységek, elemek jobban összefüggnek egymással. Nem biztos, hogy az összefüggések nyilakkal vannak jelezve. A mezők összetapadása, távolsága egymástól szintén az összefüggést ábrázolja. A mezők színei, a mezők kereteinek színei, a szövegek színei és szövegek aláhozása és még sok minden jelezhet különböző összefüggéseket. Tehát egy ábrán, mindegyiken sokféle összefüggést, hatást, viszonyt próbálok ábrázolni. Ezen az ábrán pl. az oktatás szót minden helyen más színnel írtam, és azonos vonallal húztam alá. Szerettem volna az olvasó figyelmét felhívni arra, hogy az oktatás tényezője sok helyen tűnik fel. Pontosabban, valamennyire meg akartam világítani az oktatás és rendszer összefüggését. 

Általában minden ábrára érvényes amit e ábrával kapcsolatban elmondtam. Ugyanakkor szinte minden ábrának megvan maga egyéni logikája is. Eme logikák kitalálást a kedves olvasóra bízom. Kérem a kedves olvasót, hogy próbálja kitalálni az én (sokszor zavarosnak ható) logikámat. Miért van ez azonos nyíllal, vagy eltérő nyíllal, vagy más színnel, stb. ábrázolva?  Ezeken kell elgondolkodni. Általában a válasz az, hogy ezek többféle összefüggést, kapcsolatot, hatást, stb. jeleznek. Rengeteg összefüggés, hatás, viszony van, gondoljunk csak arra, hogy vannak konkrét összefüggés és logikai összefüggések. Vagy arra, hogy vannak konkrét tárgyi elemek, összefüggések, és vannak elméleti összefüggések elemek. Vagy van az ábrából adódó összefüggés és a valóságos összefüggés. Van gyenge és erős összefüggés, egyirányú és kétirányú (oda-vissza), van erősítő és ellenhatású, ok és következmény, összetartozás és elválás és még lehetne folytatni.

Visszatérve az A/0-s ábrára.

Általában meg szoktam jegyezni, hogy melyik ábra melyik rendszertényezővel függ össze. Az A/0-s ábrát azonban nem jegyzem meg sehol, azon egyszerű oknál fogva, mert minden rendszertényezővel összefügg. Az A/0-s ábra egy alapvető kiinduló ismeretnek fogható fel. Tehát az A/0-s ábrát érdemes elővenni minden rendszertényező előtt. Hogy függ össze ez az ábra rendszertényezőkkel, ennek megfejtését a kedves olvasóra bízom. A rendszertényezőkből tehát hiányozni fog, eme ábrával való összefüggések elemzése, mint mondtam, ezt a kedves olvasóra bízom.

Kitérés az ABCD ábrára.

Szerintem ez az ábra, amelyik leginkább átlátható és érthető. Előnye, hogy a zavaros oda-vissza kapcsolatok mellett megjelennek az indító-meghatározó tényezők, az egyirányú, vagy lényegében egyirányú tényezők.

Ezek szerint egy nép, nemzet rendszerét, rendszerváltozatát, valamint a valóságos rendszereket, valamint a régiók rendszerét, rendszerváltozatát, a következő tényezők határozták meg elindítóan:

A természeti, Isteni törvények szerint zajló történelmi rendszerfejlődés. A nép, nemzet és a régió földrajzi (véletlenszerű) helyzete. És a hatalomra kerülő vezetés önálló akaratú „véletlenszerű” jósága (erényessége, alkalmassága, tudása ill. erénytelensége, alkalmatlansága, tudása).  A többi oda-vissza tényező, tehát nem lehet indító-meghatározó.

Hosszan lehet azon elmélkedni, vitatkozni, hogy a nép önálló akaratú jósága (bölcsessége, erényessége, ill. butasága, erénytelensége)  besorolható e, az indító-meghatározó tényezők közé. Szerintem kétséges. Ha besoroljuk, akkor ez a gondolat születik meg: minden nép azt kapja, amit megérdemel, minden úgy volt és van jól, ahogy volt, van.  Vagyis nem lehet, és nem kell változtatni, a történelmi rendszerfejlődés halad a maga változtathatatlan, lassú, rögös, útján.

Ugyanakkor azt is igaznak tartom, hogy minden embernek, az egyszerű, (nem vezető pozícióban levő embernek) is megvan a feladata és felelőssége. Ebből viszont az következik hogy az emberek, a nép önálló akaratú  jósága, is indító-meghatározótényező, de  a felsoroltakhoz képest  kisebb jelentőségű indító-meghatározótényező. E ábrából kitetszik, hogy az egyik, de talán legjelentősebb fő indító-meghatározótényező az a véletlenszerű aspektus, amelyik az aktuális vezetés jóságát, alkalmasságát meghatározza. 

Néhány további mondat az ABCD ábráról.

Azt gondolom, hogy ezen az ábrán fel van tüntetve minden lényeges tényező és összefüggés, amely rendszerrel, rendszerfejlődéssel kapcsolatos. Ugyanakkor a rendszer, rendszerfejlődés meglehetősen komplikált egyenlet, ezért csak több ábrán vázolható.  

Az elit vezetés (ország-vezetés) jóságának főbb tényezői.

A népkarakter, és azzal kapcsolatos elemek (pl. kultúra, szellemiségek, stb.) méghozzá két vonatkozásban. A vezető is (legalábbis jelenleg) a népből jön. A nép, ha nagyon akarja (még a rendszer ellenébe is) valahogy le tudja váltani a vezetőt. (Ez gyenge tényező.)

A rendszer, (történelmi rendszer), méghozzá több vonatkozásban.

A nép állami (rendszer) népi tudatalakítása.

A vezetés-kiválasztás, leváltás rendszere. A vezetés munkarendje, szabályozása, és felelősségre-vonása. (Ez erős tényező)

Úgy is két vonatkozásban jelenik meg, hogy van a történelmi rendszer, és van az adott, aktuális nemzeti rendszerváltozat.

A vezetés szükségszerű érdekéből, helyzetéből eredő negatívumok.

Itt jön az felsorolás: az elsődleges cél a hatalom megőrzése, erősítése. Mivel az arányos hierarchia ellenkezik az érdekeivel, mivel a közvetlen demokrácia ellenkezik az érdekeivel, ezért ezeket szükségszerűen elveti, ellenzi. A rendszerstabilizálás (amely rendszer hatalmát biztosítja), és ezzel a fejlődés magakadályozása, miáltal kialakul a hullámlépcsős fejlődés. Rendszeregyetértés, és hatalmi harc. Stb..

(Ez erős tényező)

A vezető komplex személyisége általában.

A vezetők általában nagy munkabírásúak, kitartóak, jó megjelenésűek. Intelligenciájuk lexikális, beszéd, tanulási, szétszedő analitikus irányultságú.

Magas önzési fok, és alacsony szégyenérzet (magabiztosak, önteltek).  Erős ambíciókkal rendelkeznek és az ambíciójuk hatalom és vagyon irányultságú. Stb..

(Az ország-vezetőknek kiválóbbnak kell lenni, mint az átlagembernek. Erre a foglalkozásra pont ezen személyiség az, amelyik nem alkalmas. )  

(Ez közepes tényező)

(Ami mindenképpen feltűnhet mindenkinek az önkritika hiánya, a pofátlanság, magabiztosság, stb..)

A véletlenszerű aspektus. Az átlagostól elérően (történelmi rendszer kijelölt határain belül) milyen személyiségű és a negatívumokra hajlamos vezetők kerülnek hatalomra. (Ez erős tényező)

Milyen összefüggésben vannak alapvető tényezők.

Az ábra is vázolja az összefüggéseket. Az ábrán megjelennek a lényeges tényezők: a szükségszerű történelmi rendszer, a nemzet rendszerváltozata, a hullámlépcsős történelmi fejlődés, és ami még az ábrán van. A középpontba ugyan a nemzet rendszere áll, azonban állhatna más is, pl. az aktuális elitvezetés jósága alkalmassága, vagy a régió rendszerváltozata. A középpontba be és kimenő nyilak a kölcsönös összefüggésekről szólnak, minden, mindennel összefügg.  

Megjegyzem, itt most abba a kérdésbe nem megyek bele, hogy a vezetés, ill. a nép mely tulajdonságai erednek a génekből, melyek erednek a környezetből, és melyek adódnak, az önálló akaratból.

Az ábrában három részre választottam szét a vezetés tényezőit.

A szükségszerű negatívumok megléte szinte független a rendszertől, minden rendszerben jelentkezik. A rendszertől függ, hogy ezt mennyire hagyja. Ugyanez vonatkozik a vezetés komplex személyiségére.

Egy-egy történelmi rendszer (a vezetés-kiválasztással és vezetés-szabályozással, stb.) kijelölne egy átlagos vezetést, bizonyos határok között egy átlagos komplex személyiséget, átlagos szükségszerű negatívumokat.

Ezután belép a képbe a véletlenszerű aspektus. (Egyébként ennek nagysága is rendszerfüggő. A fejlődéssel valamennyire csökkent a véletlenszerűség, de még jelenleg is meglehetősen nagy. A jövő fejlettebb rendszerében, ahol tudatosan a népérdekű alkalmas vezetés lesz kiválasztva, minimálisra fog csökkeni a véletlenszerűség.) Az, hogy azon határok között, amelyet a történelmi rendszer kijelöl az alsó, hitványabb határhoz közelítő vezetés, vagy átlagos vezetés, vagy a felső jó határhoz közelítő vezetés jön létre, kerül hatalmi pozícióba, sajnos még jelenleg is véletlenszerű.

Pl.  az alsó a rosszabb határhoz közelítő vezetés kerül hatalmi pozícióba. Ez a vezetés lerontja a történelmi rendszert is azt szintén az alsó határhoz közelíti. Ahhoz az alsó, rossz határhoz, amelyet a történelmi rendszer kijelöl. Ez a leromlás vonatkozik a vezetés-kiválasztásra és a vezetés-szabályozásra is. Ezzel kialakul a nemzeti rendszerváltozat, ebben az esetben egy gyenge, rossz rendszerváltozat. Ez a rossz gyenge rendszerváltozat hat a környező országok, a régió rendszerváltozatásra. Ha a régióban vannak más gyenge rossz vezetések, ill., ha régió népei, pl. a kultúrájuknál fogva (ami szintén hat egymásra) fejletlenebbek, akkor a régió rendszerváltozata is rosszabb határ közelében alakul ki.

Kétségtelenül van itt egy negatív spirál (a tényezők kölcsönhatása a viszonylagos hanyatlás felé tolják egymást), de ez negatív spirál általában behatárolt. Általában behatárolt, de pl. a fasizmus kialakulása bizonyítja, hogy  néha a romlás átlépheti a rossz határát. Ez esetekben belép egy újabb tényező: az hogy hullámlépcsős rendszerfejlődés a hanyatlás szakaszába, a válságszakaszba lép. (Illetve van még felfelé ívelő, fejlődési szakasz is. És van hanyatlást megelőző, stagnáló szakasz.)

Visszatérve, tehát a hármas felosztás, a következő.

A rendszertől független szükségszerű negatívum és komplex személyiség.

A véletlenszerűen kialakuló vezetés jósága (a határok között).

Ezt megint azért kellett különválasztani, mert ez, mint véletlenszerűség szintén kvázi független a többi tényezőtől. Pontosabban ez a tényező nem függ a többi tényezőtől, de viszont befolyásolja a többi tényezőt.

És a történelmi rendszer határai között kialakuló vezetés, ebbe megy bele a véletlenszerűen kialakuló vezetés, ez lesz a konkrét vezetés jósága, alkalmassága (népérdekű, alkalmassága). Az aktuális vezetés jósága, alkalmassága pedig nagyon erősen hat, viszonylag rövid idő alatt (4-8 én alatt) erősen megváltoztathatja (leronthatja, vagy magasabbra emelheti) a rendszerváltozatot. Valószínűleg, sajnos a lerontáshoz kevesebb idő kell, mint a kijavításhoz, a felemeléshez.

A társadalmi fejlődés lényegében az evolúciós (biológiai) fejlődés folytatása.

A természet, Isten célja, hogy minél több és minél boldogabb élőlény legyen. Vagy csak az a célja, hogy az élet fennmaradjon. Lényegében mindegy, mert az érzések olyanok hogy az élet fennmaradását szolgálják. Kellemetlen érzések, érzelmek támadnak, ha életellenes életet, kockáztató jelenségeket, történéseket, cselekvéseket tapasztal az élőlény. Még akkor is, ha ezeket, az életellenes cselekvéseket ő maga produkálta.

Kellemes, örömérzések, érzelmek támadnak, ha az életet szolgáló, tápláló jelenségeket, történéseket, cselekvéseket tapasztal az élőlény. Ez azt jelenti, hogy az élet fenntartása boldogságot okoz.

Az evolúciós és a társadalmi fejlődést elsősorban maga az ember, az ember fejlődése köti össze. Az élőlények, mint biológiai rendszerek nem véletlenül közösséget, társadalmat, majd társadalmi (társadalmi és gazdasági) rendszert alkotnak. A közösség is az életbemaradást, illetve a boldogságot szolgálja. A földi élőlények közül az ember vált ki, az embernek adatott meg (természet, Isten által) az a szerencse, hogy a legfejlettebb legyen. Az evolúciós, a biológiai fejlődés a társadalmi fejlődés alapja.

A biológiai fejlődés alapja pedig, hogy az érzelmek, a szükségletek sokasodnak, és az értelem erősödik.  Ez talán abból ered, hogy az élet fennmaradását egy burjánzó, sokszínű, sokalternatívájú élet, ill. abból való jó irányú kiválasztódás jobban szolgálja, mint az egysíkú, egyszerű élet. Az ember megjelenésével kétségkívül a faji burjánzás lelassult. Az egyik kérdés az, hogy mennyire szükségszerű és mennyire állandó tendencia. Az érzelmi, szükségleti, és értelmi burjánzás azonban nem lassult le, csak ez most már elsősorban az emberen, emberiségen belül jelentkezik. A szükségletek kielégítése továbbra is örömöt okoz. Továbbra is igaz, de csak általában, hogy az életet szolgáló történések, cselekvések kellemes érzéseket váltanak ki, az életellenes történések cselekvések kellemetlen érzéseket váltanak ki.  Ezek jó irányú kiválasztódására persze szükség van. Tulajdonképpen az értelemnek kellene szelektálni az érzelmeket és szükségleteket. Tehát nem mindegy, hogyan alakul az érzelmek szükségletek és az értelem aránya.

A társadalmi fejlődés, a rendszerfejlődés legfőbb célja az ember (emberiség, lakosság) az emberi élet, a jólét. Az evolúciós fejlődés célja is ez volt, és részben most is ez.

A különbségek is összekötik a két fejődést. A természetes kiválasztódást fokozatosan felváltja az emberi, az értelmi kiválasztás. A harc általi kiválasztódást, harcot fokozatosan felváltja a szabályozott és igazságos verseny. A fennmaradni, vagy elpusztulni elv átmegy: erősebben érvényesülni, vagy gyengébben érvényesülni, de igazságosan, arányosan” elvbe. Mivel a képességi különbségek fennmaradnak ezért az előző elv, soha nem szűnik meg. Ha elfogadjuk, hogy a burjánzás, az életet szolgálja, de a szelektált burjánzás, akkor pl. az egyéniségeknek is sokasodni kell. Továbbá a kultúráknak (szűken vett kultúrára, a művészetekre, nyelvre, szokásokra, életmódra gondolok) is sokasodni kell, de semmiképpen sem lehet, csökkeni.

Az emberiség kamaszkorúsága.

A másik folyamat. Az ember, emberiség egyre nagykorúbb lesz. Pontosabban arról van szó, hogy az ember a természethez, Istenhez képest kamaszkorú lesz. (Kérdés, hogy valaha egyáltalán képes felnőtté válni.) Ez azt jelenti, hogy egyre inkább megvan benne az igény és a képesség, hogy saját életet éljen és ezt meg is teszi.  A képesség azonban úgy van meg benne, hogy egyre inkább képesebb a természettől részben független életet élni, a természetet befolyásolni, de jelenleg ennek hosszabb távú hatásait, csak gyengén képes felmérni, és tudatosan irányítani. Az ember nem nagyon képes, és nem is nagyon akar a jövővel foglalkozni, a jövő szempontjából cselekedni. Ez egy ellentmondás: az ember, emberiség egyre kevésbé lesz kiszolgáltatva, ugyanakkor egyre erősebben lesz kiszolgáltatva a természetnek. Egyre kevesebb lesz a tőle független véletlenszerű, szükségszerű tényező, és ugyanakkor egyre több lesz. Pontosabban: az egyik oldalon csökkennek a tőle független egyfajta tényezők, a másik oldalon növekednek a tőle független másfajta tényezők. Mint mondtam, ez abból ered, hogy egyre intenzívebben változtatja meg a természetet és a saját társadalmát (a kettő szorosan összefügg), de ez az intenzitás, olyan káros folyamatokat indíthat be, az előrelátás, tervezetlenség hiányában, melyeket az emberiség nem tud kivédeni. (Általánosságban, ez a kamaszkorúság ellentmondása.)

Úgy tűnhet, hogy az evolúciós fejlődés célja az volt, hogy kialakuljon az uralkodó és jól élő csoport (faj), az ember, és kialakuljanak az őt kiszolgáló, nyomorgó csoportok (fajok) pl. az állatok, növények. Éppen napjainkban dől meg ez látszat. Éppen napjainkban derül ki, hogy ez nem megy. Az emberiségnek harmonikus, baráti, egyenlő viszonyt kell kialakítani az élővilággal, csak így tudja biztosítani saját jólétét. A társadalmi, történelmi fejlődés során is volt erre számos elméleti és gyakorlati kísérlet: legyen egy uralkodó, jól élő csoport (faj), és a többiek legyenek a kiszolgálók, a nyomorgók. Hosszabb távon és általában ezek a kísérletek is megbuktak. Ha ez lenne (szűk uralkodó csoport, akiket mindenki szolgál) természet, Isten célja a fejlődéssel, akkor már a mainál is sokkal nagyobb különbségeknek kellett volna kialakulni. Nem ez a természet, Isten célja, nem ez a fejlődés útja. A kiválasztódás törvénye is idevezet. Miből választódik ki az átlagosnál jobb, ha az átlagos nem sokasodik, nem fejlődik. Nyilván ekkor a kiválasztódás alapja beszűkül és ezzel kiválasztódás is elsatnyul.

Néhány általános gondolat.

Akár van Isten, akár nincs, a természetet, a természet törvényeit (beleérve az embert, a társadalmat is), meg kell ismerni, tisztelni kell, és a regenerálás elve mellett óvatosan kell felhasználni.

A szinte végtelen, világ, és tudomány azt jelenti, hogy folyamatosan (és lehetőleg egyenletesen) változni kell a tudomány lényegi részének, és folyamatosan (és lehetőleg egyenletesen) változni kell, az életnek, a társadalomnak, a rendszernek.

A fejlődés és a szabályozás arany középútja. A fejlődés a fejlődő ember, érző és önállóságot igénylő kígyó, aki egy csőben (szabályok és lehetőségek keretein belül) mozog.  Ha szűk cső, akkor kígyó, aki csak kígyózó mozgással tud előre haladni, nem tud haladni, és rosszul érzi magát. Ha hatalmas a cső, (mintha nem is lenne cső) akkor a kígyó össze-vissza csalinkázhat. Tehát a csőnek akkorának kell lenni, hogy kígyó haladjon, jól érezze magát, de azért a jó irányba haladjon.

A rendszerek értékelése megint másképpen „a kommunista diktatúra” elméletén elgondolkodva. A rendszerek, rendszerfejlődés alapvető jellemzői a múlt szempontjából. Elméleti rendszertényező.

Nem tudom feltűnt e, a kedves olvasónak (ha fiatal akkor nem tűnhet fel), hogy a rendszerváltozás után a Kádár rendszert (brezsnyevi szocializmust) még általában puha diktatúrának aposztrofálták, most húsz év után már kemény, kegyetlen diktatúráról beszélnek. Hiába, fogy az élő emlékezet, és ezt ki kell használni, át kell írni az agyakat, és a történelmet. Ezek az emberek nem beszélnek rabszolgatartó diktatúráról, feudális diktatúráról, csak a lényegében kettő egyenlően kemény diktatúráról, a náci és a kommunista diktatúráról beszélnek.  A gondolkodót azonban ez is újabb alaposabb átgondolásra készteti.

E fejezetben tehát megpróbálok egy kissé más feltételrendszert leírni, amely alapján a rendszereket értékelni, minősíteni lehet.

A rendszer (elsősorban az eddigi rendszerekről van szó) demokráciaszintjének (diktatúraszintjének) és fejlettségi szintjének szempontjai, jellemzői.

A helyes kiindulópontról ne feledkezzünk meg: minden uralt, tehát a külső tartományok népeit, néprétegeit (a ligázottakat is) is figyelembe kell venni

1. A népréteg (a lakosság, nemzet 90%-a) mekkora önrendelkezést kap.(Ez 10%-ban határozza meg.)

2. A népréteg (a lakosság, nemzet 90%-a) mekkora igazságosságot kap. (Ez 10%-ban határozza meg.)

3. A népréteg (a lakosság, nemzet 90%-a) mekkora biztonságot (köz, vagyon, munka, létbiztonság) kap. (Ez 10%-ban határozza meg.)

4. A népréteg milyen mértékben szólhat bele a vezető-kiválasztásba, a jogalkotásba. Történelmileg az csak a klasszikus kapitalizmus óta jelentős feltétel, viszont a jövő szempontjából igen jelentős feltétel. (Ezért csak 5%-ban határozza meg.) 

5. A népréteg mekkora anyagi életszínvonalat (beleértve a tudást, az egészséget, stb.) kap. Ez azért csökkentett százalékú, mert erősen meghatározza a természettudományos technikai fejlődés, amely kevésbé tartozik a politikai rendszer keretei közé. (ez 5%-ban határozza meg).

6. Mekkora hatalmi vagyoni különbség van, a népréteg (a lakosság, nemzet 90%-a) és az elitréteg (10%) között. (Ez 10%-ban határozza meg.) (Szerintem inkább 14%, de elfogadom a 10%-ot.)

7. Mekkora a kimondottan elnyomott, nyomorgó réteg nagysága az átlaghoz képest. Illetve a 90%-os néprétegen belül, mekkora a szignifikánsan lecsúszott réteg. (Ez 7%-ban határozza meg.)

(Tulajdonképpen innen jönnek az eddig nem említett szempontok.)

8. Mennyi, milyen súlyú, mekkora emberáldozattal járó, milyen kegyetlen hódító, leigázó, kizsákmányoló háborút vezet a rendszer a külföldi nemzetek, népek ellen. Illetve a megnyert háború után a kizsákmányolás nagysága. (Pl. a gyarmati rendszer.) (Ez 10%-ban határozza meg.)

9. A gazdasági indirekt kényszerű kizsákmányolások nagysága a külföldi nemzetek, népek vonatkozásában. (Ez 7%-ban határozza meg.) 

10. A hatalom, az elitréteg (a rendszer) vélt, vagy valós belső ellenségének nagysága (pl. 1-2-3-4-5-6-7-8-9-10%). Másképpen: a hatalom mekkorának tartja (milyen és mennyi ember von ebbe bele) azt az ellenséges réteget, mellyel le kell számolnia. (Ez 10%-ban határozza meg.) (Szerintem, inkább csak 8%, de elfogadom a 10%-ot.)

11. A hatalom, az elitréteg (a rendszer) vélt vagy valós ellenségeivel való igazságtalan leszámolás kegyetlensége. Többek között a kvázi belső népirtásokról van itt szó. (Ez 10%-ban határozza meg.) (Szerintem inkább csak 8%, de elfogadom a 10%-ot.)

12. Egyéb szempontok.. (6%-ban határozza meg.)

Először is e feltételeknek, jellemzőknek meg kellene határozni a viszonylag pontos értékét, ami több ezer oldalas tanulmányt igényelne.

Másodszor is a történelem pontos értékelése e szempontok szerint szintén nagyon hosszú lehetne.

De azért néhány lényeges gondolatot el lehet mondani.

Megint kihangsúlyozom: ez egyféle rendszerelemzés, méghozzá a múlt szempontjából.  A jövő szempontjából az itt felsorolt jellemzők közül jó néhánnyal egyre kevésbé kell számolni, a fejlődés jó úton halad.

Más tényezők, mint pl. a demokrácia jellemzője a jövőben egyre fontosabb lesz. E tanulmány általában a jövő szempontjából, a jövőbeli fejlődés szempontjából elemzi a társadalmat, a rendszert, a rendszerfejlődést. Mondván, hogy a múlt csak arra való, hogy annak elemzésével egy fejlettebb jövőt lehessen felépíteni. E fejezet egyike azoknak, amelyekben nem a jövő szempontja dominál. De úgy látszik, erre is szükség van. Ezért sem bocsátkozom a részletes elemzésbe.

Visszatérve a teljesség igénye nélküli elmélkedésre.

A kommunista diktatúra hangoztatói (eltekintve attól, hogy ez egy hatalmi manipuláció) nyilván kiemelkedő jelentőségűnek tartják, az 1., a 4., a 10., és a 11. jellemzőt. A többit pedig nem tartják túl jelentős jellemzőnek, hajlamosak elfeledkezni róluk.

Ebből is adódik, hogy a jelenlegi kínai szocializmussal nem nagyon tudnak mit kezdeni. 

Azért a brezsnyevi szocializmus elég nagy biztonságot adott a népnek. Azért a brezsnyevi szocializmusba kisebbek, arányosabbak voltak vagyoni különbségek. Azért a brezsnyevi szocializmusra nem volt az átlagosnál jellemzőbb, a hódító háború. Ugye itt fontos lenne pl. második világháború azon értékelése, hogy a Szovjetunió szempontjából az nem hódító, de védelmi háború volt, akár Franciaország, Anglia, USA stb. szempontjából. Itt az alsó mérce pl. a nácizmus. Kb. így lehetne ezt mérni: 10 év/a külföldi emberáldozatok száma. És egyébként az még a sztálinizmus volt, de ettől is tekintsünk el.

A gazdasági, indirekt terjeszkedés ill. a megnyert háború utáni kizsákmányolás is csak átlagosan jellemző a brezsnyevi szocializmusra. Ne felejtsük el a klasszikus kapitalizmus kialakított egy gyarmati rendszert. Ne felejtsük el, hogy a történelem hemzseg a hódító háborúktól. A rabszolgatartó (ide sorolható a nácizmus) és a feudális rendszer is ideológiai alapon űzte a hódító háborúkat. És ne felejtsük el, hogy napjainkban is folynak szerintem e rendszer (államkapitalizmus) által generált (pl. vietnami, iraki háború) hódító háborúk. És ne felejtsük el, hogy a gazdasági indirekt kizsákmányolás napjainkban is virágzik, gondolok itt a tőkés világrend általi nagytőke általi kizsákmányolásra.

Minden hódító, Nagy Sándor, Július cézár, és még hosszan sorolhatnám a barbárok megtérítése, a civilizáció terjesztése, egy jobb, stabilabb világ terjesztése, a rossz világ megszüntetése céljával hódított és igázott le. Ez a deklarált cél, ezért csak szavak kategóriájába tartozik, a lényeg itt az, hogy X katonák mennek Y nemzet földjére, és az hogy ez az Y állítólag felszabadított nemzet többsége várja, hívja ezeket az X katonákat, vagy nem várja nem hívja, nem tartja felszabadítónak, ezeket a katonákat. És az a fontos, hogy Y nemzet élete, szélesen vett életszínvonala szignifikánsan javul, ha a háború áldozatait és okozott rombolását, nyomorúságát is beszámítjuk e „javulásba”. Talán a külföldre vezetett háborúk 1 százaléka, amely felszabadítónak mondható. Borzalmas gyilkoló háborúkkal van tele az emberiség történelme, a rabszolgatartó rendszerben kiváltképpen legyilkolás és rabszolgaszerzés volt a cél. A magyar történelem is tele van ellenünk irányuló hódító háborúkkal, és ezek zöme 1940 előtt időszakból ered. Az 1956-os szovjet hódító háború, csak egy volt a sok közül. Az első világháborúhoz, a nyugat és közép-európai mészárláshoz szerintem nem sok köze volt a „kommunista diktatúrának”. 

Mit akarok én ezzel az egésszel mondani? Azt, hogy nem lehet a rendszereket úgy minősíteni, értékelni, hogy kiragadnak bizonyos borzalmakat, és más borzalmakról elfeledkeznek. Ugyanez vonatkozik a népirtásokra, a belső ellenséggel való igazságtalan kegyetlen leszámolására.   Itt is szinte végtelen a lista. Pl. az afrikaiakat rabszolgaként még a 19. században (klasszikus kapitalizmus) is rabszolgaként hurcolták el Amerikába. Európában egyfolytában legyilkolták a más vallásúakat. Jézus is a kegyetlen megtorlás áldozata. 

A túlzott, igazságtalan, kegyetlen megtorlás jellemző volt, nemcsak az ókorban, de a középkorban és az újkorban is. Vagy gondolhatunk a népfelkelések megtorlásra is, pl. Dózsa Györgyre. Az embertelen börtönökre, a lefejezések, karóba húzások sokaságára. Vagy gondolhatunk az indiánok és egyéb népek kiirtására. Mindezek részben a hódító háborúk, de részben a belső ellenséggel való leszámolások kategóriájába esnek.

A borzalmak csúcsa azért minden tekintetben a nácizmus volt. Nézzünk pl. ilyen objektív számokat: a rendszer egy évére eső ártatlan áldozatok száma. Az rendszer egy évére eső, igazságtalanságok kegyetlenségek száma. A népirtások rendszeressége, megszervezettsége. Stb. E számok tükrében, magasan a nácizmus vezet.

Vannak olyan vitaható adatok, mely szerint a szovjetrendszer áldozatai nagyjából annyian vannak, mint a náci rendszer áldozatai. Csakhogy az egyik 70 év alatt, a másik 10 év alatt történt. Akkor már az egy évre vetített áldozatok száma, csak hetede a másikénak. Mi lett volna, ha a nácizmus 70 évig tart?

Ebbe a borzalomsorba helyezzük bele a gulágokat, a kommunisták, kommunisták általi kinyírását, a szovjetrendszer ellenségeivel való igazságtalan kegyetlen leszámolásokat, az 1956-os forradalom leverését és megtorlását. Mindezt külön a sztálinista korszakban. És külön a brezsnyevi szocializmus korszakában.

(Szerintem 1956 még a sztálinizmus végnapjaihoz tartozik, de mondjuk, hogy ez már a berzsenyei szocializmus. Sőt még abba is bele lehet menni, hogy két rendszert összemosva nézzük. Még akkor sem jön ki a kemény diktatúra teória. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy a Kádár rendszer volt a brezsnyevi szocializmus legfejlettebb rendszerváltozata. De ettől is hajlandó vagyok eltekinteni.)

A lényeg, hogy brezsnyevi szocializmus hódító haburúit, megszállásait, kegyetlen megtorlásait tegyük bele ebbe a több ezer éves borzalom-sorba.  És akkor megállapíthatjuk, hogy ez kérem szinte átlagos. És akkor, vagy azt mondjuk, hogy minden eddigi rendszer kemény diktatúra volt, a klasszikus kapitalizmus egy kicsit puhább diktatúra, e jelen rendszer még puhább diktatúra, vagy nem beszélünk kemény kommunista diktatúráról. De az, hogy brezsnyevi kommunizmus kemény diktatúra volt, a többi rendszer (kivéve a nácizmust) gyenge demokrácia volt a jelen rendszer pedig a szinte tökéletes demokrácia, nyilvánvalóan torz értékelés.

Mert az nem stimmel, hogy az 1848-as szabadságharc leverését megtorlását a szabadságharcosok kivégzését csak egyes emberek kegyetlenkedésének vesszük, a rendszert nem tartjuk kemény diktatúrának, de az 1956-os szabadságharc leverését, megtorlását, a szabadságharcosok kivégzését a kemény diktatúrának tulajdonítjuk. 

És akkor még csak az 1. 4. 10. 11. jellemző szerint értékeltem. Ha mind a 11. jellemző szerint értékelek, akkor a brezsnyevi szocializmus még egy fokkal kedvezőbb helyre kerül.

Tisztelt emberek, ideje lenne már a történelmi rendszereket valamilyen egységes objektív elvek, számítások alapján értékelni. Ideje lenne már a zagyva, badar beszédek korszakának véget vetni.

A szükségletek (vágyak, igények). Speciális rendszertényező.

A társadalmi-gazdasági rendszer egyik leglényegesebb célja és feladata a szükségletek kielégítése.

Az ember rendkívül összetett, sokrétű, színes egyéniség, ezért vágyai, igényei, szükségletei is összetettek, sokrétűek, színesek. A szükségletek sorrendjéből alakulnak ki a célok, irányok, az érdekek, az értékrendek sorrendje. Másrészt a szükségleteknek van egy érzelmi, pszichés és értelmi eredete. Tehát a szükségleteknek mindenféle – pszichológiai (társadalompszichológiai), erkölcsi (igazságossági, jogi), konkrét költségvetési, és jövőkutatási – vonatkozása van.

A szükségletek és az érzelmek szorosan összefüggnek. Az érzelmek és az értelem bonyolult ötvözetéből alakulnak ki az igények, vágyak (szükségletek).

Általában a kellemes, örömet okozó dolgok iránt alakul ki igény, szükséglet, ezért a szükségletek kielégítését azonosíthatnánk a boldogsággal, ha az embereknek nem lenne érzelemkiegyenlítő (boldogság-kiegyenlítő) mechanizmusa. Az érzelemkiegyenlítő mechanizmus részletezésére nincs mód. A szükségletek elemzése olyan szerteágazó, hatalmas téma, hogy külön társadalomtudományi ágnak kellene vele foglalkozni, egyszer talán ez is kialakul. A teljesség igénye nélkül néhány fontosabb megjegyzés. A köztudattal ellentétben a testi, anyagi, tárgyi szükségletek csak kis részét képezik a szükségleteknek.

A szükségletek az egyének, igény, vágy, cél, törekvés karakteréből áll össze. A szükségletek szükségszerűen rangsorolódnak, ezt nevezem és értékrendnek.  Ez karakternek, tulajdonságnak is mindható, értékrendnek is mondható. A társadalmi szükséglet, azaz értékrend pedig az egyének értékrendjéből áll össze, de azért van saját aspektusa is.

A lényeges szükségletek kategóriái:

Általános lelki szükségletek:

Az igazságosság igénye (erkölcsi érzék, igazságvágy), melynek sok vonatkozása van.  A szabadság és önrendelkezés igénye. Az egyéniség, akaratszabadság igénye. A tradíciók fenntartásának igénye. A biztonság és békesség igénye. Rendszeretet. A nyugalom igénye.

Egyszerűen ezek a szükségletek: az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés szükségletei.  

Továbbá: a változékonyság, választékbőség, választás igénye. A megújulás, a kreativitás igénye.  Az új megtapasztalásának, igénye. (A változtatás szellemisége)  A kalandvágy, az izgalom, az érdekesség igénye. A verseny igénye, bár ez egy másik csoportban is fel lesz sorolva. Az identitás (önmeghatározás, hovatartozás) igénye.

A szeretet igénye, az adás öröme. Az önzetlenség, jóindulat igénye. A szerelem igénye. A szépség, a harmónia igénye.

(Mivel az „adásról” több helyen elmélkedem, itt is meghatározom az adást. Adás: másokért, közvetlen ellenszolgáltatás nélkül, tevékenykedni, fáradozni, dolgozni, gondolkodni.)

A hit, vallás szükségletei:

A hit, remény igénye. A személyes kapcsolat Istennel igénye, a halál, a kiszolgáltatottság, a porszem érzés feldolgozásának igénye. A belső harmónia igénye. Az illúzió, a misztikum igénye.

A közösségi szükségletek: Családszeretet, családi összetartás. Utódgondozás, gyermeknevelés. A hozzátartozók, barátok, ismerősök fokozott szeretetének igénye. Közösségbe tartozás igénye. A békés, barátságos, konfliktusok nélküli, emberi kapcsolatok igénye.

Egyszerűbben az emberi kapcsolatok igénye: gyermek, család, párkapcsolat, élettárs, szerelem, szexualitás, baráti kapcsolatok, ismerősi (rokoni, haveri, munkatársi, stb.) kapcsolatok, kisközösségbe tartozás, nemzetbe tartozás.

A közösségi azonosulás igénye: (népi, nemzeti, ill. vallási érzés). A közösségünk sikerének igénye. A nemzetünk sikerének igénye. A nemzeti érzés. A verseny és identitás igénye a közösség által. Általános (minden ember iránt) szolidaritás, sajnálat, empátia, emberiségszeretet. Az önhibájukon kívül védtelenek (gyerekek, betegek, idősek, stb.) támogatása, védelme.

A becsvágy szükségletek: A versenyszellem, küzdelemvágy, játékvágy. A hatalomvágy (irányításvágy).  A kitűnés-vágy, elismerésvágy, sikervágy, megkülönböztetés-vágy, népszerűségvágy. A birtoklásvágy – ez a szükséglet másik kategóriába is megjelenik. A megbecsültség ill. a lebecsültség, megvetettség, megalázottság, szégyen, stb. elkerülése.

A túlzott becsvágy versenyszellem következménye a túlzott hatalomvágy, kapzsiság (túlzott birtoklásvágy), a felsőbbrendűségi érzés. Következmény még, a harc minden áron és eszközzel. Az agresszió igényét is meg kell említeni.

Egyéb intellektuális, kulturális igények: A szépség a harmónia igénye. A művészetek (zene, irodalom, stb.) szeretete.

A szellemi, lelki építkezés igénye. A szép környezet (táj, város, falu, stb.) igénye.

(Ez utóbbi csoport elég érdekes kategória abból a szempontból, hogy akár a minőségi anyagi szükségletek közé is el lehetne helyezni. Én mégis inkább a szellemi, lelki szükségletek közé helyezem őket.)

A minőségi testi, anyagi szükségletek: Az egészségvágy, Az egészséges környezet igénye. A természet és az élővilág szeretete.

Az értelemhez, munkához, fűződő szükségletek: A megismerésvágy (kíváncsiság), tudásvágy. A jól elvégzett munka öröme. A hasznos alkotó munka igénye és öröme. A hasznos, érdekes munka öröme. A szellemi és fizikai teljesítmény öröme. A felfedezés öröme. A gondolkodás öröme. A tehetség, képesség kiélésének öröme. A felfedezés öröme.

Egyszerűbben ezek a szükségletek: egészség, tudás, egészséges és természetes környezet, jó munka.

Az anyagi, tárgyi, testi szükségletek: A pihenés, alvás igénye. A könnyed szórakozás igénye. Testi örömök, étkezés, szex, stb.. A kényelem, pihenés igénye. A kikapcsolódás, szórakozás, utazás, igénye. A bódulat, az illúzió igénye. A birtoklásvágy, tárgyak ill. pénz birtoklása, a vásárlás öröme. A tárgyak használatának igénye (felnőtt játékok). A tárgyi termékek, szolgáltatások igénye. Az étkezés, a lakás, a ruházkodás, mozgás, utazás igénye.

A szép lakás igénye.

Az általános örömök, mint igények. A büszkeség öröme. A harmónia, a minden rendben van, a kiegyensúlyozottság, a nyugalom öröme.

A szeretet öröme. A feszültség, a kellemetlen érzések (félelem, bánat) megszűnésének öröme. A humor, a vidámság öröme.

Kitérés a humorra.

Ahogy a csirkepaprikásról sem lehet tudományos előadást tartani, úgy humorról sem lehet. Pontosabban lehet, de minek. A humor egy jelentős tényező. Egyfelől jelentős szükséglet, az önmagában levő humor igénye. Összekapcsolható pl. a feszültségoldódással, a könnyed szórakozással, stb. Másfelől az emberi boldogságnak jelentős tényezője az önmagában levő humor. Kétségtelen, hogy a humort fel lehet használni társadalomkritikára. Azt azonban tudni kell, hogy ez csak egy részigazságokat, féligazságokat tartalmazó társadalomkritika lesz. Ugyanakkor a humorizáló társadalomkritikának, van egy manipulációs hatása, mert oldja feszültségeket. Én nem a társadalomkritikai vonatkozása miatt tartom jelentős tényezőnek a humort, ebből a szempontból a jelentősége elég csekély. Én a humort, magát (mindenféle humort), tartom csodálatos adománynak. Mondhatjuk úgy is, hogy az emberek legalább 5-10%-kal szomorúbbak, boldogtalanabbak lennének, ha nem lenne humoruk. Van egy olyan sanda érzésem, hogy mi magyarok, azért csinálunk állandóan sz.r rendszert, hogy legyen min röhögnünk. A magyarok azért csinálnak vacak társadalmat, hogy állandó humorforrásuk legyen.

A gúny, a kárörvendés, a pökhendi kinevetés nem humor, sőt azzal ellentétes. A humor mindkét felet, és általában mindenkit jókedvre derít. (Mi értelme annak humornak, ami egyiket vidámmá a másikat bánatossá, dühössé teszi.) Kétségtelenül megint van egy „rejtett” erkölcsi határvonal, amit észre kell venni, amit nem szabad átlépni. A helyzetnek is lehet egy olyan komolysága, amelyben valaki vidámsága már másokat sérthet. A gúnyolódás nem humor, a karikatúra (görbe tükör) igen.  A kettő között a jóindulat, rosszindulat van.

A lelki görbe tükörbe nézve (ez a humor, amennyiben a görbe tükör torzítása nem lép át egy bizonyos határt) az ember azon nevet, hogy milyen lehetne. A görbe tükörbe másokat nézve, viszont azon nevet, hogy mily eltorzult figurák, helyzetek léteznek a világban.

Az eltorzult figurát a görbe tükör, normális, sőt kiváló embernek mutathatja.

Görbe tükör nélkül a lelkileg eltorzult figurák egyáltalán nem nevetségesek, ezért inkább becsukjuk a szemünket.

Vannak (sokan vannak) annyira torz figurák, esetek, hogy azokat már a leggörbébb tükör sem tudja tovább torzítani. Sőt ezeket, a figurákat, eseteket már leggörbébb tükör is csak normalizálja. Ez a humor határa. 

Az ember addig híve az erkölcsnek, míg az önmagát nem érinti. Innen kezdve az erkölcscsőszöket szapulja.

A demokrata politikus egy különleges állat, a farkas fejű bárány, először magát kellene felfalnia. Ezt nem teheti, de másokat is csínján kell felfalnia, mert megfekszi a gyomrát.

Az őrültet elsősorban az választja el a politikustól, hogy az utóbbit nem viszi el mentőautó, ha Napóleonnak képzeli magát.

Visszatérek a szükségetekre.

Ősi, általános (már az állatvilágban is meglevő) szükségletek: létfenntartás, élelemszerzés, étkezés, lakóhelyteremtés, fajfenntartás, párosodás, utódgondozás, közösségbe tartozás, közösségvédelem, közösségben a megbecsült pozícióba jutás, területvédelem. Egyfelől az ősi szükségletekből alakultak ki a jelenlegi ember szükségletei, másfelől, a jelenlegi ember szükségletei már nyomokban nagyon halványan, sokszor észrevehetetlenül már az állatokban, főleg a fejlett állatokban is megtalálhatók.

A fenti szükségletcsoportokat természetesen másképp is lehet kategorizálni. Például, lehet minisztériumok, ill. költségvetés szerint kategorizálni és rangsorolni. Három nagy kategóriát is felállíthatunk: Lelki, (politikai jogok) szükségletek, mint igazságosság, szabadság, önrendelkezés, általános biztonság, stb.. Minőségi anyagi (szociális, szociális jogok) szükségletek, mint egészségvédelem, környezetvédelem, biztonság, kultúra, művelődés, oktatás, stb.. Anyagi, tárgyi (létfenntartási jogok) szükségletek, mint létfenntartási szükségletek étkezés, pihenés, szórakozás, anyagi jólét, stb..

Ezeknél egyszerűbb, praktikusabb kategorizálás szerint: gazdasági szükségletek, mert kielégítésükre elsősorban a gazdaság hat és a politika hatása csak másodlagos, ezek a minőségi anyagi, testi és a testi, anyagi, tárgyi szükségletek összessége. Másik csoportba tartozik a többi, mint társadalmi-politikai szükséglet, mert azokra elsősorban a politika hat, és a gazdasági hatás csak másodlagos. Azért azt meg kell jegyezni a jelenlegi helyzet rendkívül zavaros, ugyanis az állam (politikai rendszer) elégíti ki a gazdasági szükségleteket.

Kategorizálhatnánk, és rangsorolhatnánk a különböző ideológiák (liberális, konzervatív, szocialista, stb.) szerint is, bár ez gyakorlatilag annyira zavaros, hogy szinte lehetetlen az ésszerű kategorizálás.

Én e tanulmányban az egyszerűség, rövidség miatt a nagyon leegyszerűsített kategorizálást használom. Lelki szükségletek, (igazságosság, biztonság, önrendelkezés, stb.). Minőségi anyagi szükségletek (egészség, tudás, jó munka, egészséges természetes környezet, stb.) Anyagi szükségletek (étkezés, lakás, tárgyak, ruházkodás, közlekedés, szórakozás, stb.) Van mikor még a zárójelben levőket sem sorolom fel. Arra kérem a kedves olvasót, hogy amikor eme egyszerű kategóriákkal találkozik akkor az „stb.” helyére helyezzék be az itt felsorolt szükségleteket. Pl. a lelki szükségletek közé, helyezzék be, az intellektuális, kulturális szükségleteket, a művészeteket.

Az is nyilvánvaló, hogy itt is átlagokról van szó.    

Másfelől azt tapasztaljuk, hogy a szükségletek igen bonyolult kapcsolatba állnak egymással, vannak egyirányú, és ellentétes irányú szükségletek, ez utóbbi, ami problémát okoz. A szükségletek összefüggő és egymással ellentétes csoportokat alkotnak. Pl. béke, biztonság, nyugalom, rend, tradíció és vele ellentétes a változatosság, izgalom, kaland, verseny, megújulás, szükséglet. Az biztos, hogy szükség van a szükségletek kategorizálására, összeegyeztetésére és rangsorolására (prioritás, fontossági sorrend megállapítása) nemcsak egyéni szinten, de társadalmi szinten is. A prioritást megnehezíti - a szükségletek szövevényes összefüggésein túl - az is, hogy az egyén ambivalens lény, hosszabb-rövidebb időeltolódással (akár egy perces) kialakulhatnak ugyanabban a személyben egymással ellentétes szükségletek. A prioritás természetesen kijelöli a szükségletek arányát is.

Éppen a sok és egymástól eltérő, néha ellentétes szükségletből, és az emberi ambivalenciából következik, hogy a szükségletek aránya legalább olyan fontos, mint a szükségletek mennyisége. A szükségletek prioritását, ill. arányát én értékrendnek nevezem. 

Az egyének szükségleteit valahogy össze kell egyeztetni – erre csak a teljes demokrácia képes. Véleményem szerint a következőket figyelembe kell venni, mielőtt a szükségletek prioritását, arányát megállapítjuk. Először is a szükségletek között vannak olyanok, amelyek inkább magánügyek, csak a minimális szabályozás szükséges. Továbbá a szükségletek rangsorolásánál nem szabad a jelenlegi értékrendből kiindulni, mert az, torzított. Viszont figyelembe kell venni, hogy melyek a genetikailag adott szükségletek, az alapvető emberi tulajdonságok, és melyek a tanult, a megváltoztatható szükségletek.

Veszélyes (túlzás, pazarlás veszélye) és veszélytelen szükségletek.

Ennél is lényegesebb annak a felismerése, hogy a különböző szükségletek akkor vállnak károssá, ha eltúlzottan jelentkeznek és kielégítésük eltúlzott. Ebből a szempontból három kategóriát állapíthatunk meg. Vannak a veszélytelen, jó szükségletek, amelyek eltúlzása nem okoz kárt, ilyenek: az igazságosságvágy, az igazságosság szükséglete. A szeretet igénye, az adás öröme, az általános (minden ember iránt érzett) szolidaritás, sajnálat, empátia, az egészségvágy, az egészséges környezet, a természet és élővilág szeretete, a megismerésvágy, a tudásvágy, jól elvégzett munka öröme, a hasznos érdekes munka igénye, a szépérzék, a művészetek szeretete, stb..

Ezekkel szemben vannak a különösen veszélyes szükségletek, melyek kis eltúlzása is már ártalmas lehet mind az egyénre, mind a társadalomra, ezek a becsvágy, ill. a testi, anyagi, tárgyi szükségletek: a versenyszellem, a sikervágy, küzdelemvágy, a kitűnés igénye, a népszerűségvágy, az elismerésvágy, a birtoklásvágy, a kényelemvágy, a bódulat, illúzió igénye, stb.. Amennyiben ezeket eltúlozzuk, akkor kialakul a túlzott hatalom és birtoklásvágy, a felsőbbrendűségi érzés, a dölyfösség, az irigység, a harc a harc kedvéért érzés, az erőszakkal, vagy, átveréssel, manipulációval létrejövő érvényesülés.  Ezeket, a szükségleteket tehát korlátozni, szabályozni kell. A szabályozott sportszerű verseny egy hatékony megoldás.

A többi szükséglet a közepesen veszélyes kategóriába tartozik, mindenképp alapos megfontolást kíván a kategorizálásuk, rangsorolásuk és összeegyeztetésük. Mivel a szükségletek érzelmi eredetűek, objektív összeegyeztetésük, rangsorolásuk csak a közvélemény bevonásával lehetséges.

A társadalmi-gazdasági rendszer feladata, hogy a kategorizált összeegyeztetett, rangsorolt szükségleteket kielégítse.

A szükségletek kielégítése, azaz az életszínvonal változik, hol növekedik, javul és csökken, romlik. A válság, (hanyatlás, romlás, stb.) azt jelenti, hogy a szükségletek kielégítése erősen csökkenő, romló tendenciát mutat.

A szükségletek (vágyak, igények) problémája az egyén szempontjából is jelentős, állandóan jelentkező probléma. Gyakran kell választanunk, hogy a felsorolt szükségletek közül (anyagi, testi jólét, egészség, önrendelkezés, elismerés, stb.) melyeket részesítsük előnyben. Mindez a helyes értékrend kialakításának problémája. Mi az egyéni értékrend és mi a társadalmi értékrend, erről még bőven lesz szó.

Választanunk kell többek közt abban is, hogy elsősorban kinek a szükségletei elégüljenek ki: a magamé, a családomé, a szerelmemmé, a barátaimé, a népemmé, az emberiségé, stb..

Választanunk kell, hogy a kevés munka, kevés küzdelem - kevés szükséglet vagy a kevés munka, vagy a kevés küzdelem - sok szükséglet, vagy a sok munka, sok küzdelem - sok szükséglet utat akarjuk járni. A demokráciában az egyének (majdnem mindenki, a többség) választásaiból áll össze a közösség (társadalom) választása.

 A szükségletek meghatároznak célokat, és az azokat megvalósító terveket, feladatokat, programokat. A szükségleteket nevezhetjük alapvető érdekeknek is.

Mindez újnak és ezért tudománytalannak tűnik, de szerintem csak a társadalomtudományok és az oktatás egyik nagy hiányossága. A szükséglet-tudománynak, a terjedelmét és fontosságát tekintve egy önálló társadalomtudománynak kellene lennie.

A szükségletek kapcsolódnak a különböző létekhez: van anyagi lét, szellemi lét és lelki lét. Egy másik kapcsolódása az emberhez. Az ember négy nyitott körből áll. A négy kör: anyagcsere, lélekenergia-áramlás (érzelem), információáramlás (értelem), és genetikai kör. Mindegyiknek megvan a maga szükséglete. Ugyanakkor a szükséglet elsősorban olyan belső kör, amely az érzelem és értelem ötvözetéből jön létre. (Belső ötvözött körök még a tudat, öntudat és az akarat, akaratszabadság.)

 A szükségleteknek tehát van egy érzés-érzelem vonatkozása, vagyis a szükségletek különböző vágyak.

 A szükségletek, vágyak egyik vonatkozása a kellemes, kellemetlen érzések az örömök.

A kellemes érzések és szükségletek kölcsönös kapcsolatban állnak. A szükséglet, egyben vágy, aminek kielégítetlen állapota kellemetlen érzés, folyamatában feszültséget, félelmet, dühöt, haragot, szégyent okoz. A végső kielégítetlenség pedig csalódottsággal, bánattal, esetleg félelemmel, haraggal, szégyennel jár. Ugyanakkor igényünk van, szükségletünk, van a kellemes érzésekre, az örömre, amelynek tisztán érzési állapotai: a feloldódás, nevetés, vidámság. Az ellazulás a jóleső elernyedés, a pihenés. A jól elvégzett munka öröme, a büszkeség, az erőfelvétel, a kellemes izgalom. A megindultság, a meghatottság.  A testi, érzékszervi (hallás, ízlelés, látás, tapintás, szexuális kielégülés, stb.) örömök.

A tiszta érzéseket elsősorban éppen a vágyaink, szükségleteink, céljaink sikeres kielégítésével tudjuk elérni. Ez magasan a legnagyobb, legerősebb faktor az örömök, kellemes érzések elérésére. Másodsorban azonban direkt, csinált, (illúzió által)  módón  is tudunk örömhöz jutni.   Pl. tartalmas szórakozás, egy jó film, könyv által, vagy a humor által, vagy egy kirándulás által, és még lehetne sorolni. A testi, érzékszervi örömöket is direkt módón tudjuk elérni. Bár itt sem mindegy, hogy testi örömszerzés közben milyen hangulatban, lelki állapotban vagyunk. Harmadsorban vannak az egészen művi, indirekt, valótlan, és ráadásul ártalmas módszerek, mint alkohol, kábítószer, stb.

A lényeg a következő. Örömre, boldogságra vágyunk és ezt a szükségeleink kielégítésével tudjuk elérni. De elsősorban lelki és hétköznapi szükségleteink kielégítésével tudjuk elérni. Mint pl. sikeres munkavégzés, mint pl. jó emberi kapcsolat, mint pl. egy igazi szerelmi kapcsolat, mint pl. egy jó családi közeg, mint pl. embertársak megbecsülése. A testi és direkt kielégítések (buli csajok, pia, film, kényelem, meditáció, alkohol, stb.) sokkal kevésbé járulnak hozzá az összes öröm és boldogság egyenleghez. Mindez pedig az élőlények és az ember biológiájából, ill. az evolúcióból ered, és nem erkölcsi púder. Abból ered, hogy a természet (világmindenség, atomi és molekuláris világ, Isten) örömmel jutalmazza (már az állatoknál is) a jó élethelyzet kialakítását, az egészséges életre való törekvést.

Érdemes átolvasni „Az ember (emberiség) jellemzően (múlt, jelen, jövő) igaztalan, igazságtalan, ésszerűtlen, az igazi jólét is reménytelen, mert az emberek, általában érzelemvezéreltek, irracionálisak, illúziófüggők, konfliktusfüggők, más okokból ésszerűetlenek? Egyszerűbben: eredendően ésszerűtlen e az ember (az emberiség)?” című fejezetet. Amely a gondolkodástanról szóló tanulmányrészben található. Érdemes átolvasni, mert kiegészíti ezt a fejezetet, problémakört. 

Jó élethelyzet biológiai értelemben az a helyzet, amiben az élet fenn tud maradni, és annál jobb helyzet, minél biztosabban tud fennmaradni. Az élet egyre biztosabb fennmaradása, lényegében erről szól az evolúciós és a társadalmi fejlődés is. A társadalmi fejlődés az evolúciós fejlődés folytatása. Úgy tűnik, hogy az élet biztos fennmaradását az egysíkú, alacsony színvonalú élet kevésbé tudja fenntartani, mint a variáns élet, legalábbis természet így gondolja, és feltehetően jól gondolja. Miközben az élet variálódik, aközben, többek között sokasodnak a szükségletek és az érzések is.   A természet csak az életnek kedvező, legalábbis azzal nem ellenkező variációkat tartja jónak, a szelekciója azonban nem egészen tud lépést tartani a variálódó élettel, ami korunkban már elsősorban az emberi fejlődés. Az embernek pedig még rosszabb a szelekciója, gyakran az élettel ellentétes ténykedéseket csinál. Úgy is fogalmazhatok: sajnos lehetséges, hogy a bölcs természetet, az élettel kapcsolatos természeti törvényeket az ember felülírja. Mégis a természet, a főúr. Ugyanis ha az ember (emberiség) a természeti, és társadalmi törvényszerűségek mentén halad, akkor javul helyzete és boldogsága, ha azzal ellentétesen, erősen eltérőn halad akkor romlik a helyzete a boldogsága, legalábbis általában, átlagosan. A végső határ a nagyobb válság, (világválság, kataklizma, világkrízis) azonban már szinte mindenkit érint.

A szükségletek prioritása, aránya, mint értékrend. Az értékrend a világnézet része.

A szükségletek másik kapcsolati rendszere. A szükségletek fontossági sorrendje, az értékrend.  Ebből is van egyéni és közösségi (többségi). Az értékrend kapcsolódik az erkölcsi alapelvekhez és más egyéb lényeges felfogáshoz, együttesen pedig megalkotják a világnézetet. 

A szükségletek arányos kielégítését többek közt, azért nem azonosíthatjuk a boldogsággal, mert az ember rendelkezik egy érzelemkiegyenlítő berendezéssel, amelyik a szükséglet-kielégítést kompenzálja, és ezzel befolyásolja a boldogságot.

Persze most kellene következni annak a résznek, hogy rangsoroljuk a szükségleteket. Ezt én nem teszem, már azért sem, mert a demokráciában ezt a többségnek kell megtenni. Legfeljebb felhívhatom egyes elhanyagolt, legalábbis a társadalomtudomány számára elhanyagolt szükségletre a figyelmet. Általában a lelki szükségletek fontosabbak, mint ahogy azt a társadalomtudomány, pl. a közgazdaságtan értékeli. A minőségi anyagi szükségletek is fontosabbak. Ezek közül is kiemelném az egészség szükségletét.

A jelenlegi társadalomtudomány, mely nagyrészt azonos a vezetés értékrendjével és a tudatformáló hatás miatt nagyrészt azonos a közfelfogással, túlságosan az anyagi, tárgyi, testi szükségletekre koncentrál. A gyakorlati vezetés szintén az anyagi, tárgyi, testi szükségletek, kielégítésére koncentrál. Jelenleg az anyagi, tárgyi, testi szükségletek túlértékeltek és ez a többi szükséglet túlzott leértékelését, kielégítetlenségét jelenti. Mondhatjuk úgy is, hogy jelenlegi elméleti és gyakorlati értékrend nem harmonikus, nem arányos, és ez csökkenti az általános boldogságot.

A rendszer (rendszertényezők) célja, mindenki (a többség) szükségletének lehető legnagyobb és arányos kielégítése. Mindenkiét: ez az én véleményem ill. most már általában elméletben is elfogadott vélemény. Történelmileg azonban kissé differenciáltabb a helyzet. A klasszikus kapitalizmusig a rendszer nem mindenki, csak a vezetés szükségleteinek a kielégítését szolgálta. Pontosabban, elsősorban a vezetés és legfeljebb másodsorban mindenki (népréteg, legalsó réteg) szükségleteinek kielégítését. A polgári világnézet megfogalmazta a mindenki szükségleteinek egyenlőségét, ez azonban mind a mai napig részben általános elmélet maradt. Gyakorlatilag mind a mai napig részben, bár csökkenő tendenciával, érvényes, hogy elsősorban a vezetés (egy-egy kiváltságos csoport, réteg, stb.) szükségletei fontosabbak, mint mások, a többség szükségletei.

A rendszer, az állam azért alakult ki, hogy még hatékonyabban elégítse ki a vezetés szükségleteit (elsősorban hatalom és vagyonvágyát, felsőbbrendűségi érzését) ill. megvédje azokat. Talán ez a megfogalmazás túlzás, de van benne igazság. Valójában a rendszer, az állam kialakulása szükségszerű. A kérdés, az hogy ezen belül, mennyire volt szükségszerű, mekkora szerepe volt, a vezetés szükségleteinek, érdekeinek. A másik kérdés, hogy a helytelen múlt, jelen átalakítható a helyes jövőre. De kétségkívül van egy pozitív tendencia, az állam egyre inkább a nép, mindenki szükségleteivel is törődik. Minderről még beszélek.

Egyelőre fogadjuk el: a gyakorlati rendszertényezők okozzák, irányítják, befolyásolják mindenki szükségleteinek a kielégítését. Az értelmes, tudatos ember így is fogalmazhat: a rendszer, ill. a rendszertényezők legfontosabb (nem kizárólagos) célja: mindenki szükségleteinek, (mennyiségének és helyes arányának) a kielégítése.

A fejlődés egyik legfontosabb célja (tényezője), a szükségletek magasabb fokú, harmonikus arányos kielégítése. Erről még szó lesz.

A továbbiakban, csak néha hozom elő a szükségletek problémáját, de ne felejtsük el ez a probléma mindenhol, ha közvetve is, de jelen van.

Nincs semmi baj az anyagi, testi tárgyi szükségeltekkel, a baj az, hogy ezek kielégítése eltúlzott, ami önmagában is káros, de az is káros hogy ezzel a többi szükségletekre nem marad idő, energia, vagyis azok elhanyagolódnak.

 Az alábbi fejezetrészre sokszor hivatkozom e tanulmányban, mert ez a gondolatsor sok mindennel összefügg.

A jövő fejlettebb rendszerében, a társadalom legfőbb értékrendje (a szükségletek, igazságosság, biztonság, önrendelkezés, egészség, természetóvás,  tudás, kultúra, anyagi szükségletek, prioritási sorrendje) természetesen benne lesz az alkotmányban. Az egészséges, helyes struktúra (szükségleti prioritás) hatékony működést hoz majd létre, a jelenlegi rossz struktúra rossz hatékonyságú működést hozott létre.

Egyik, másik szükséglet jelenleg is áttételesen megjelenik az alkotmányban, de elég zavaros ez a megjelenés, nincs pontos értékrend (prioritási sorrend). És jelenleg a népréteg, többség érdemlegesen nem vesz részt, az alkotmány alakításában. A jövőben a népréteg, többség véleménye is alakítja az alkotmányt, szükségletek prioritási sorrendjét pedig elsősorban a népréteg, többség véleménye határozza meg. Az alkotmány a legfőbb, a vezérlő, és egyben a lassan változtatható elvek, törvények gyűjteménye. (Az alkotmánynak lesz egy lassan változtatható része és lesz egy nagyon lassan változtatható része.) Az alkotmány fogja meghatározni, hogy többek között az igazságosság szükséglete, mely szorosan összefügg a biztonsággal, a társadalom számára milyen prioritású. És persze a jövő alkotmánya a többi fontos szükségletet (az önrendelkezést, az egészséget, az egészséges környezetet, természetet, a tudást, az anyagi (testi, tárgyi) szükségelteket, stb. szépen, pontosan a helyére teszi. És ez az alkotmányos társadalmi értékrend sok mindent meghatároz, meghatározza az állam nagyságát, szerepét, az államon belüli területek prioritását, meghatározza a költségvetést is. Ugyanis a társadalom számára fontosabb szükségletekre természetesen több időt, energiát, munkát, pénzt kell fordítani.

(Itt is felvetődik azon általános társadalomtudományos probléma, hogy a társadalmi átalakulás, a törvények elvek átalakulása, tervezett legyen (előre tervezésről van szó), avagy „most már lépni kell, mert már ránk szakad ház” jellegű legyen.

Ezt a jelleget így is nevezhetjük: most már lépni kell, mert nagyon megérett a változás. Vagy így: lépni kell, mert probléma van. Vagy így: az apró kisebb, közepesebb problémák kierőszakolják a szükséges változásokat és ezek változásával, a nagy dolgok is fokozatosan változnak.

Ez utóbbira mondhatja a felületes gondolkodó, hogy csak akkor kell változtatni, ha a változás biztosan megérett, ha már egyértelműen kirajzolódik a jó út. Vagyis nincs szükség különösebb tervezésre.

Valójában is-is a megoldás, de a változásnak elsősorban tervezettnek kell lenni.   Sok helyen, módón bizonygatom, hogy miért szükséges a tervezett változás. Ugyanakkor a jellemzően a kis problémák oldaláról jövő „most már lépni kell, mert nagyon megérett a változás”, jellegű változás is szükséges. Azért is szükséges, mert nem biztos, hogy tervezett változás mindig, mindenben jó, ekkor a tervekhez való ragaszkodás helyett „a lépni kell, mert probléma van” megoldást kell választani. Ugyanakkor a „most már lépni kell, mert ránk szakad a ház” jellegű változás önmagában azért sem jó, mert bizony a határvonal bizonytalan és könnyen elcsúszhat. Vagyis mire lépünk, már ránk szakadt a ház.)

Sok helyen, módón elmondom, hogy miért fontos az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, az egészség, a természetvédelem, a tudás szükséglete. Mindegyikről elmondom, hogy ezek nem csak önmagukban álló szükségletek, de az anyagi, (tárgyi, testi) szükséglet-kielégítés csak akkor lehetséges, ha magas szintű az igazságszolgáltatás (ha tisztességes gazdaság), ha nagy biztonság van, ha jó egészségi állapot van, ha a természet védett, (nincs természetrombolás), és ha magas szintű az emberek tudása. A jelenlegi felfogás, miszerint a legfontosabb az anyagi szükséglet és erre kell direkt fordítani a legjelentősebb időt, energiát, munkát, pénzt több szempontból is téves. Egyrészt azért téves, mert a többi szükséglet is fontos közvetlen szükséglet. Vagyis az emberek többsége nem érzi jól magát, ha viszonylag gazdag de, nincs igazságosság körülötte, nem biztonságos az élete, nincs önrendelkezése, nem egészséges, nincs tudása, a természet pusztul körülötte. De még fontosabb, hogy az emberek többsége nem is lehet gazdag, ha igazságtalanság, tisztességtelenség van, ha nem egészséges, ha pusztul a természet, ha nincs tudása. De mit is jelent ez konkrétabban. Mondjuk azt, hogy a társadalom, beleértve az államot is, energiáit, idejét, munkáját, pénzét, hét közel egyenlő részre kell felosztani. Egy rész menne az igazságosságra, igazságszolgáltatásra, egy rész menne a biztonságra (beleértve a szociálpolitikát), egy rész menne az egészségre, egy rész menne a környezetvédelemre, egy rész menne a tudásra, egy rész menne az anyagi szükségletekre, valamint a hetedik rész megoszlana az önrendelkezés, a kultúra és egyéb szükségletek között.

Jelenleg az idő energia, munka, pénz legalább fele az anyagi szükségletekre fordítódik, de az nagyon rossz hatásfokkal működik mert a többi szükséglet hiánya lerontja. Mindez azt jelenti, hogy a jelenleginél sokkal több időt, energiát, munkát, pénzt kell fordítani az igazságosságra, a biztonságra, az egészségre, a természetóvásra (beleértve a környezetkímélő energia-előállítást), a tudásra és az önrendelkezésre, valamint a kultúrára (beleértve a sportot is). Így az anyagi szükségletek kielégítésére a vagy-vagy elosztás értelmében kevesebb jut, azonban még az anyagi szükségeltek kielégítése sem csökken. Így is fogalmazhatok: az egészséges, jó, helyes struktúra, hatékony működést hoz létre. A jelen rossz struktúrája pedig rossz hatékonyságú működést hoz létre.

A közel egyenlő részek, amelyek azonban mégsem egyenlők, azonban pontosítani kell, erről szól pl. a költségvetési szavazólap. Persze a pontos költségvetés attól is függ, hogy mit hová sorolunk. Mert sok helyre lehet besorolni a dolgokat. Az elmondott lényegnek azonban emiatt nem szabad elsikkadni.

És mindez persze valahogy az alkotmányban is megjelenne, természetesen a nép beleszólásával. És még egy gondolat. Talán hatalommegosztás miatt külön testületnek kellene az alkotmányírással foglalkozni. Mely testület el lenne választva az alkotmány védelmével foglalkozó testülettől és más jogalkotó testületektől is.

E kor, e rendszer talán leginkább elhanyagolt szükséglete a biztonság szükséglete. Közbiztonság, anyagi, vagyoni biztonság. Munkabiztonság, létbiztonság. Családi, kapcsolati biztonság. Kulturális, nemzeti, egyéb identitás. Mindez a szélesen vett biztonság, ami e korban, rendszerben a kelleténél sokkal kevésbé van meg.  E korban, rendszerben minden állandóan változik, még a közeljövő is kiszámíthatatlan. És szinte mindenki úgy tesz, mintha ez rendben volna, de közben szinte mindenki flusztrált, ideges, mindenki szorong, fél.  Az első lépés annak felismerése, elfogadása (gondolok itt az államra és a társadalomra), hogy a biztonság egy fontos szükséglet.  

A szükségletek alapvető ellentmondása.

A különböző, eltérő pozitív szükségletek tehát nagyrészt összeegyeztethetők.

Van azonban a három, pontosabban a két szükségletcsoport (lelki, ill. minőségi anyagi szükségletek és anyagi, tárgyi szükségletek) között egy alapvető különbség. Az anyagi szükségleteket lehet pazarolni, a lelki ill. minőségi anyagi szükségleteket (pl. igazságosság, tudás, egészség) nem lehet pazarolni.

A pazarlást abban az értelemben használom, hogy a meglevő szükséglet-kielégítést a fogyasztó túlzott mértékben használja, pontosabban rövid ideig, alig használja, aztán eldobja és egy jobbnak vélt másik formájával, ugyanezt teszi, és ez folytatódik. Az anyagi szükségletekkel egyes országokban jelenleg ez történik. Szerencsére ezt a kifejezett pazarlást, pl. az igazságossággal, a tudással, az egészséggel nem lehet megtenni. Ugyanakkor, pl. az igazságosságot, a tudást, az egészséget, stb. el lehet hanyagolni. Az elhanyagolás inkább a pazarlás ellentéte, kétségtelen mindkettő káros. Mégis egy alapvető különbség, hogy vannak szükségletek, melyeket, lehet pazarolni, és vannak melyeket, nem lehet pazarolni. Úgy fogalmaznék, hogy az anyagi tárgyi szükségletek veszélyesebb szükségletek, mert ezek esetében fennáll a túlzott kielégítés a pazarlás lehetősége. Ehhez még hozzá teszem, hogy az anyagi szükségletek kielégítése több természeti erőforrást (energiát, anyagot) igényel, mint a többi szükséglet. Ez a pazarlás direkt és indirekt módón is a többi szükséglet rovására megy, sőt hosszabb távon saját kielégítését is veszélyezteti. A lelki és minőségi anyagi szükségletek nemcsak azért fontosak, mert kielégítésük a legalább annyira javítják a közérzetet („boldogságot”), mint az anyagi szükségletek, de azért is, mert kielégítésük veszélytelenebb.  Jelenleg és valószínűleg sokáig, a lelki és minőségi anyagi szükségletek jelentős részét, az állam közreműködésével, elégítik ki az emberek.

Az emberek szükséglete növekszik, normális esetben csak fokozatosan mértékkel növekszik. Az emberek és a rendszer célja, hogy szükségleteinek kielégítése fokozatosan, arányosan, igazságosan növekedjen. A szükségletek növekedésének arányban kell lenni a szükségletek kielégítésének növekedésével.

Ideje lenne eldönteni a fontos célokat.

És nemcsak az egyéneknek kellene eldönteni ezeket, de valamilyen közmegegyezéses társadalmi értékrendnek is ki kellene alakulnia, és ez a nélkül nem alakul ki, hogy vezetés nem teszi le garast.

Van itt még egy problémakör, amit feltétlen át kell gondolni, a gépesítés, a munkaidő, és az életszínvonal problémája. Jelenleg különböző anomáliákat tapasztalhatunk. Mindenki állandóan rohan, kergeti a pénzt, de közben munkaidő-csökkentés is napirenden van. Állandó siránkozás van termelés miatt, a versenyképesség miatt, de a másik oldalon a túlhajszoltság problémája jelentkezik. Ehhez jön hozzá, hogy anyagilag ugyan jobban élnek az emberek, de összességében az életminőségük nem változik, csak átrendeződik.

És mindehhez hozzájön a gépesítés problémája. A gépesítés két hatást érhet el. A fizikai munka átrendeződik szellemi munkává.

És csökken a munkaidő. Valójában a második azért nem tud létrejönni, mert amekkora a termelés nyeresége a gépesítésből, legalább akkora kár, (sőt nagyobb kár) jelentkezik a másik oldalon a természetpusztítás által. Jelenleg a természetpusztítás rovásra mégis javulhat az életszínvonal a jóléti országokban. Azért azt se felejtsük el, hogy azért világszerte a nyomorgó tömegek száma nem csökken.

Tehát, el kell dönteni: életszínvonal, vagy természetvédelem?

És ezt is: életszínvonal, vagy arányosabb elosztás, a rászorultak nagyobb támogatása?

De az alapprobléma megoldását nem a gazdaságban kell megoldani először, hanem az emberi fejekben.  Fel kell tenni a kérdést valójában milyen életet, életszínvonalat akarunk? Mit nevezhetünk magasabb életszínvonalnak?

Luxusház, (szép nagy lakás, ház) luxusautó, jacht, stb., áll a fő helyen, ennek rendeljük alá a szabadidőt, a nyugis életet, a kultúrát, az egészséget, a természetet, az igazságosságot, a biztonságot, az emberi kapcsolatokat? Úgy, mint jelenleg. Azt is látni kell, hogy gyakorlatilag nem lehetséges sok mindent az első helyre tenni. Dönteni kell, mi legyen a sorrend, és pontosan mik legyenek az arányok. De azt mindenképpen el kell eldönteni: anyagi fogyasztás, vagy nem anyagi fogyasztás álljon a szükségletek élén?

Miért is nem dönthet erről csak az egyén, miért is kell egy társadalmi közmegegyezés? Több okból.

Ne felejtsük el, hogy kereslet csak az egyik oldala a kérdésnek, a másik oldala a kínálat. Pontosabban a termelés-szolgáltatásoknak van egy struktúrája, miből mennyit állítnak elő, milyen minőségben, stb.. Igaz, hogy ebben az előállításban az állam is részt vesz, de az állam sem csak úgy magától alakul. Sőt az állam az, amelyik a legkevésbé magától alakul. Igaz hogy jelenleg van egy ilyen látszat, és látszatot erősítő gyakorlat. Mintha az igazságosság, a biztonság, a természetvédelem, az emberi kapcsolatok alakulása, a több szabadidő, nyugodt élet, stb., az emberektől, és főleg az előállítástól független dolog lenne. Az is igaz, hogy az államnak még erősebb a közösségi aspektusa, az egyén, egyének önmagukban még kevésbé tudják megváltoztatni.

Egyébként is a termelés, fogyasztás esetében van egy csapdahelyzet. Az egyén elhatározza, hogy másnaptól pl. kerékpárral, jár. Elvileg, ha sokan, igazán elhatározzák (áldozni is hajlandók), akkor a szükségelteknek meg kell teremteni a kielégítést.  Gyakorlatilag viszont az történik, hogy az egyén drágán kap kerékpárt. Aztán kiderül nincs hol tárolni. Aztán kiderül nincs hol közlekedni, pl. a munkahelyére, már nem tud bejárni vele, stb.. Szinte minden elhatározó egyén így jár, és végül szinte mindenkinek elmegy a kedve. Legalábbis a többségnek. Tehát a termelési, fogyasztási struktúra megváltoztatásához szükség van valamilyen társadalmi összefogásra, és szükség van a vezetés támogatására is.

A fogyasztás és előállítás struktúráját közösen és a vezetés támogatásával lehet kialakítani, átrendezni.

A másik: a társadalmi elismertségi-értékrend azért hat az egyénre. Pl. az emberektől, azért kap elismerést, mert nagy és szép háza van, mert luxusautója van, stb., vagy azért mert a lakása ugyan kicsi, kerékpárral jár, de egészséges nyugodt életet él, jó családi és egyéb kapcsolatai vannak, stb.. Vagyis társadalmi elismerés fontos és az elismertségi-értékrend megváltoztatásra is szükség van valamiféle összefogásra. A társadalmi tudatot egyértelműen egy irányba kell terelni, ahhoz hogy az értékrend megváltozzon.

Szóval nem elég az egyénnek saját magán változtatni, másokat is meg kell győzni, kell lenni egy olyan törekvésének, hogy békésen ugyan, de azért a társadalmat is szeretné megváltoztatni.

Tehát mindenkinek, és a vezetésnek el kell gondolkodni, mi az a jó élet (anyagi tárgyi életszínvonal, vagy nem anyagi, tárgyi életszínvonal, stb.) és ezután az egyéni fogyasztásán (munkáján), elismerésén túl szükséges, hogy a társadalom felé is propagálja az értékrendjét. És mindenkinek el kell dönteni: arányosabb különbségek, „nagyobb adakozás” (ez többnyire csak visszaadás), vagy anyagi, tárgyi életszínvonal? Továbbá, természetvédelem, vagy anyagi, tárgyi életszínvonal?

E nélkül nem lehet teljesen rendbe tenni a termelés, fogyasztás problémáját.

A nem anyagi, tárgyi életszínvonal is munkát (szellemi munkát), lemondást jelent, főleg, ha ebből a munkából többet adunk (elsősorban visszaadunk) a rászorult embereknek és a természetnek. Tehát még sokáig nem fenyegeti az embert az a veszély, hogy a gépesítés miatt jelentősen csökken az értelmes munkája. És ha egy kicsit csökken a munka, akkor az pont jó, mert a szabadidő  (értelmes szabadidő) növelése is értelmes szükséglet. A gazdasági növekedést, a versenyképességet ennek tükrében kell nézni.

A fejlődés és a belső harmónia. Elméleti rendszertényező.

Minden a legfőbb célt (minél több ember, állat is, éljen egyre kellemesebben, jobban, egészségesebben, igazságosabban, stb.) szolgálja, a társadalom is, az erkölcs is, a jog is, a tudomány is, és sorolhatnám, ezért ezen elmélkedéseket sehonnan sem szabadna kihagyni. Ugyanakkor sajnos én magam sem tartom be a saját tanácsomat.  Elsősorban a gondolkodástan témájú tanulmányrészben, másodsorban az erkölcstan témájú tanulmányrészben elmélkedem a legfőbb célról. Közvetve, a háttérben azonban sok helyen megjelenik a legfőbb cél.

A fejlődés legfontosabb célja, pontosabban, a bővülő szükségletek magasabb szintű kielégítése, és ez elsősorban gazdasági-társadalmi rendszer fejlesztésével valósítható meg.  A következő két fejezet lényege, hogy eme állítás cáfolatát, igyekszik cáfolni.

Az egyik cáfolandó állítás, hogy csak a belső harmónia megtermése a cél, ez pedig nem függ a gazdasági társadalmi rendszertől. A másik cáfolandó állítás lényege az, hogy a szükségleteket nem kell bővíteni, hanem csak kontrolálni, korlátozni kell. A két problémakör összefügg.

A fejlődés céljai, tényezői között nem említem a belső harmóniát, pedig nincs szándékomban alábecsülni.

A belső harmónia az egyén harmóniája, az egyénnek megfelelő arányos szükséglet-kielégítéssel. Másképpen, a felsorolt sokféle szükségletből, (vágyból, igényből) lehetőleg minél több, és lehetőleg elsősorban a pozitív (veszélytelen) szükségletek képződjenek az egyénben és elégüljenek ki, de olyan sorrendben, prioritásban, amely az egyéniségének leginkább megfelel. Általában a belső harmóniához az szükséges, hogy az egyének ismerjék a sokféle pozitív szükségletet és törekedjenek azok kielégítésére.

Ez a felfogás (nem a szükségletek mennyisége a lényeg, hanem a sokfélesége, az aránya és minősége) azért nem ellentetetés pl. a buddhista felfogással, mely szerint a szükségeltek minimalizálása visz el a belső harmóniához.  Az a felfogás ellentétes, mely szerint az anyagi, tárgyi, testi szükségletek mennyisége az elsődleges.  

Kétségtelen azonban, hogy belső a harmónia megteremtése arról is szól, hogy önmagunk lelki irányításával teremtjük meg elsősorban a lelki szükségleteinket.

Elfogadjuk a helyzetünket, viszonylag elégedettek kiegyensúlyozottak békések vagyunk, ill. akarunk lenni, függetlenül attól, hogy milyenek a külső körülményeink, milyenek a társadalmi körülmények.  A belső harmónia elérésének elég sok módszere van. Lehetséges a hit, a vallás segítsége. Vannak olyan hitek, melyeket nem regisztrálnak vallásként, mégis lényegében annak tekinthetők, mint pl. az ezotéria, az igazi kommunizmus, és egyebek. A belső harmónia lehetséges még önmagunk pszichikus feldolgozásával. Továbbá lehetséges még a kultúra segítségével, ehhez azonban szükség van, az erre  alkalmas kultúrára.

A problémakörbe beletartozik, hogy az önfegyelem, a hit, az önszuggesszíó mennyire hat pl. az egészségünkre.  De azért jócskán zavarosság is van, mert, pl. aki, meg akar gyógyulni, az tesz is annak érdekében, az a külső segítséget is keresi. És a pszichoszomatikus betegségeket (lelki eredetű, testi betegségek), valamint a tisztán lelki betegségek problémáját is belekeverhetjük a problémakörbe. De itt csak a lényeget szeretném vázolni. 

A belső harmóniával kapcsolatban ki lehetne térni a boldogság-kiegyenlítő mechanizmusra, mely szerintem biológiai (hormonális) mechanizmus.

A belső harmónia továbbá összefügg az önkontrollal és akaratszabadsággal.

Bár azt mondtam, hogy belső harmónia megteremtésének módjairól, technikáiról, itt nem értekezem, egy rövid kitérőt mégis teszek.

A belső harmónia talán legjelentősebb tényezője hogy képesek legyünk elégedettek, boldogok lenni. Persze azért az elégedetlenségre, a többet akarásra, az újító szellemiségre is szükség van, e nélkül nincs fejlődés.  Meg kell találni az elégedetlenség és az elégedettség harmóniáját, de ez a harmónia nem szakadhat el valóságtól, attól hogy az élet, a körülmények, valójában jók, vagy rosszak.

Ha az elégedettség elszakad a valóságtól, akkor az ember nem képes fejlődésre. Elméletileg azért nem képes, mert teljesen mindegy hogy mennyire fejlett pl. a társadalom, az ember mindig egyformán boldog, tehát értelmetlenné válik a fejlődés. De azért sem képes, mert a jót támogatni kell, a rosszat pedig meg kell változtatni, ez lenne a fejlődés alapja. Ha mindig egyformának látjuk a világot (mindig egyformán vagyunk elégedettek), akkor még addig sem jutunk el, hogy a külső, a társadalmi jót, vagy rosszat érzékeljük.

Az elégedettség és a többet akarás (ez is egyfajta elégedetlenség) arany középútját kellene megtalálni. Szükség van az elégedettségre, a boldogságra is, de szükség van az újító szellemiségre a többet akarás szellemiségére is. Ez egyfajta nyugtalanság, elégedetlenség. Szerintem a belső harmóniába még belefér az építő jellegű mértékletes nyugtalanság, elégedetlenség, de nem szabad elveszteni az elégedettséget sem. Az élet, a világ csodálatát nem szabad elveszíteni, az örömérzéseket sem szabad elveszíteni, mert ezeket nem véletlenül kapta az ember a természettől, Istentől.  A logikus, igazságos természet, Isten csak azt akarhatja, hogy az emberiség boldog legyen. Erről szól az elégedetlenség, elégedettség arany középútja. Röviden: nem baj, sőt jó, ha gyakran elégedetlenek vagyunk, ha megpróbálunk változtatni, javítani a világon, magunkon, éppen a jövő embereinek (ezekbe mi magunk is beletartozunk) boldogsága érdekében.  De azért, közben gyakran elégedettek és boldogok is legyünk, legalábbis próbálkozzunk azzá válni. El kell vetni a gabonát, de a munka, küszködés mit sem ér, ha kenyeret nem jóízűen fogyasztjuk el. (Nem ér sokat annak az élete, aki nem végez értelmes hasznos, kreatív, nehézségekkel teli munkát. De annak sem, aki kényszerűen magába tömköd munkájának gyümölcséből egy kis darabot, és rohan vissza küszködni, ráadásul a küszködésben sem leli meg az örömét. )  

Mint magánember én is az elégedettség, elégedetlenség arany középútjára törekszem. Ugyanakkor egyszerűen nem tudok elégedett lenni, ha gazember, önző felelőtlen vezetők, vezetések tönkre teszik nemcsak az én életem, hanem mások életét, is, a gyerekeim az unokáim élettét is. Véleményem szerint ez felülírja az elégedettség arany középútját. Jó, mondhatják egyesek, de minden vezetésre rá lehet fogni, hogy gazember önző, felületes. Itt jönnének elő az objektív társadalmi, gazdasági mutatók. Ha a nép lefelé csúszik, ha romlik az életszínvonal, ha romlik a demokrácia, ha erősödik a zsarnokság (akár csak viszonylagosan is, vagyis nem fejlődik), akkor jogosan mondhatom, hogy gazember, önző, de legalábbis alkalmatlan, felületes a vezetés.

Egyébként pedig meg kell találni az elégedetlenség és az elégedettség harmóniáját, de ez a harmónia nem szakadhat el valóságtól, attól hogy az élet, a körülmények, valójában jók, vagy rosszak. Építő kritika és jobbító cselekvés nélkül nincs fejlődés.

A végső konklúzió meglehetősen bárgyú, banális. Örüljön, legyen elégedett az ember, ha jó jelenségeket, az átlagnál jobb állapotokat tapasztal, de legyen elégedetlen, bosszankodjon, és főleg tegyen akkor, ha rossz jelenséget, állapotot, vagy rossz tendenciát lát.  Ez banális, mégis el kell mondani, mert sajnos nem mindig viselkedünk így. Gyakran nem a külső körülmények határozzák meg az elégedettséget, ill. aránytalanság alakul ki. Így viszont értelmetlen az élet, és nincs fejlődés.

Visszatérve a belső harmónia általánosságaira.

Ki lehetne térni arra, hogy a belső harmónia maga is egy szükséglet.

A lényeges kérdések ezzel kapcsolatban. A belső harmónia lényegesebb, mint a külső jólét? A belső harmónia pótolhatja a szükségelteket, vagy azok egy részét? A belső harmónia miatt ki lehet alakítani egy hazugságra, illúzióra épülő társadalmat?

A belső harmónia megteremtése egyáltalán lehet társadalmi cél, vagy csak mindenkinek az egyéni célja lehet?

Mindezeket a kérdéseket azért kell feltenni, mert vannak olyan felfogások vallások, kultúrák melyek azt mondják, hogy az ember legfőbb célja belső harmónia megtalálása, megteremtése. Az világos, hogy akik túlértékelik a belső harmóniát, azoknak nem sokat jelent a rendszer, a rendszerfejlődés, a közélet problémái, a közügyek. Ez egy másik irány, mint amit én képviselek. Persze én nem állítom, hogy a belső harmónia nem egy szükséglet a sok közül, nem állítom, hogy jelentéktelen dolog. Csak azt állítom, hogy nem szabad túlértékelni, nem szabad mindent megelőző helyre tenni. Azt is állítom, hogy közösség ügyein való gondolkodás, cselekvés nem zárja ki a belső harmónia megteremtését.

A belső harmónia felé fordulás, valahol tiltakozás az anyagi, tárgyi szükségletek, a túlzott hatalomvágy és kapzsiság ellen. (De éppenséggel lehetséges, hogy az egyéni belső harmónia megteremtésének ürügyén az anyagi, tárgyi szükségelteket, az egyéni érdekeket, az önzőséget helyezik előtérbe. Tehát ez egy kétélű felfogás.) Feltételezve, hogy a belső harmónia pozitív oldala érvényesül, akkor is van egy másik hatékonyabb tiltakozás: az igazságosabb, demokratikusabb rendszer megteremtése. Az anyagi, tárgyi központú világ elvetése, ez a leggyakoribb mai oka a belső harmónia felé fordulásnak. A múltbeli ok pedig talán nem is a bölcsesség volt. Valószínűleg, hogy éppen a nyomorúság a jelenleginél nagyobb kiszolgáltatottság vitte rá az embereket, hogy a belső harmónia felé forduljanak.

Lehet e társadalmi cél a belső harmónia megteremtése?  Nyilván a belső harmónia megteremtésének is van tudománya. Ha ez a tudomány fejleszthető oktatható, akkor ez lehet társadalmi cél. Véleményem szerint ez csak egy cél a sok közül és nem legfőbb célok egyike.

A belső harmónia megteremtése semmi esetre sem történhet a valóság kárára olyan elvekkel, elméletekkel, hitekkel, melyek fikciók kitalációk illúziók, hazugságok, vagy olyan szerekkel, módszerekkel (pl. kábítószerekkel) melyek illúziót okoznak. A kábítószer még akkor sem lenne jó megoldás, ha kitalálnák a mellékhatások, utóhatások nélküli kábítószert.  Az illúzióra, hazugságra épülő belső harmónia kialakításának esetleges időszakos pozitív hatását, társadalmi méretekben meghaladják, túlszárnyalják a káros mellékhatások (fejletlen rendszer, stagnáló vagy rossz irányú fejlődés).  Elméletileg előfordulhat, hogy valaki, valakik, éhezve betegen, nyomorogva a belső harmónia megteremtésével jobban érzik magukat, boldogabbak, mint más náluk egészségesebb, jobban élő társaik. Ugyanakkor vitaható, hogy ez tömeges mértekben hosszú távon is igaz lehet. Meg kell jegyezni a szükségletek kielégítése nemcsak az anyagi, tárgyi, testi szükségletek kielégítését jelenti, hanem a lelki szükségletek kielégítését is. Másfelől talán azok érzik legjobban magukat, azok a legboldogabbak, akik egészségesek, viszonylag jól élnek (nem más kárára) és emellett képesek a belső harmóniát is (nem illúzióval, nem hazugsággal) megteremteni.

Az illúzió általi belső harmónia a manipulációra is vonatkozik. Gyakran előfordult már eddig is, és a jövőben ennek esélye nő, hogy egy nép azért elégedett, elégedettebb a szükségesnél, mert ebben az irányba manipulálják, pl. megtévesztő elméletekkel, adatokkal bizonyítják, hogy jól él. Ez szintén illúzióval, hazugsággal elért belső harmónia semmivel sem kártalanabb, mint az említett más módszerek.

Ugyanakkor az önámítás az önmanipulálás sem lehet általános módszere a belső harmónia megteremtésének.

Mint említettem, vannak olyan értékrendek (világnézetek, vallások, elméletek), melyek szerint a nem a külső szükségletekre kell koncentrálni, hanem a belső harmónia megteremtésére. Ez vázlatosan azt jelenti, hogy az ember élhet akár szegénységben, rossz anyagi, egészségügyi körülmények között, élhet elnyomatásban, igazságtalanságban, mindez nem számít, ha képes arra, hogy különböző technikákkal megteremtse a belső harmóniáját.  Meggyőződésem hogy az emberekben van egy fiziológiai, automatikus (hormonális, idegrendszeri) boldogság kiegyenlítő rendszer. Ezt a boldogságkiegyenlítő rendszert kétségtelen, hogy a felsőbbrendű szellemmel képesek vagyunk befolyásolni, ill. a fiziológiai boldogságkiegyenlítő rendszer mellett van egy szellemi boldogságkiegyenlítő rendszer is. Különböző és elég sokféle technika létezik, ebből a szempontból, többek között a hit remény, a belső énre való figyelés, az érzések, érzelmek feltérképezése és szellemi szabályozása.  Nem célom, hogy a belső harmónia megteremtésének módszereit taglaljam, hanem az hogy a következő kérdést elemezzem. Igaz-e az a gondolat, hogyha belső harmóniát megteremtjük, akkor a külső szükségletek (társadalom, környezet felől érkező szükségletek) nem számítanak? Ha ez igaz, akkor legfőbb célnak nem lehet megjelölni a szükségletek egyre magasabb kielégítését. Akkor szinte egyetlen cél lehet, és az sem társadalmi cél (nem szükséges hozzá a rendszer fejlődése): a belső harmóniát kell kialakítani, fejleszteni. Ezért kell ezt a kérdést a tanulmány elején tisztázni, mert eleve értelmetlenné válhat ez a tanulmány.

A előző fejezetben felsorolt szükségletek, mindegyike kivéve a belső harmónia megteremtését külső szükséglet, mert az igények kielégítéséhez szükség van a külső életre, a társadalomra az emberi és természeti környezetre. A belső harmónia szellemi megteremtéséhez minderre nincs szükség. Pl., ha fáj valamink, ha csalódunk, ha elkeseredünk, ha dühösek vagyunk, ha hiába vágyakozunk, stb. akkor azt belülről önmagunk pszichéje felől oldjuk meg. A külső szükséglet pedig azt jelenti, hogy mindezt a környezet átalakításával, a környezet által akarjuk megoldani. A fájdalmat, a fájdalom csillapításával, a elkeseredésünket az ok megszüntetésével, a vágyat a vágy kielégítésével akarjuk megoldani. A belső megoldás lehet, pl. a fájdalomról való figyelemelterelés, az elkeseredésünk felülvizsgálta és jelentéktelenné tétele, a vágy belső legyűrése. Körülbelül ezt jelenti, amikor külső szükségletekről, ill. a belső harmónia, belső, szellemi megteremtéséről beszélek.

Azt gondolom, hogy minden ember, valamilyen szinten szembesül a belső harmónia szellemi megteremtésével, és valamilyen szinten képes is azt megteremteni. Azt tehát, hogy belső harmónia szellemi megteremtése létezik, és  fontos, senki nem vitatja. Itt az arányokról és szerepekről van szó. Én azt állítom, hogy a belső harmónia megteremtése fontos, de a szükségletek külső kielégítése ennél valamivel fontosabb.

Ha a szükségletek külső kielégítése fölösleges, akkor a természet, vagy Isten egy értelmetlen világot, életet, evolúciós és történelmi fejlődést hozott létre. Ha értelmetlen a külső kielégítés, ha mindezt meg lehetne oldani belülről, akkor miért jött létre mindez?  Akkor miért jött létre, pl. az állatok közötti versengés, harc az élelemért, harc a területért, stb.. Másfelől a személyes tapasztalatom is az, hogy pl. a fájdalmat valamennyire képes vagyok valamennyire legyűrni, de ha erős fájdalmam van, akkor nincs belső harmóniám. Az éhségbe, fájdalomba, betegségbe egyébként bele is lehet halni, a halál pedig már visszavonhatatlan tény.  Ekkor jön az elmélet másik oldala, hogy majd a túlvilági élet, az lesz az igazi, az evilági élet pedig csak iskola, felkészülés, próbatétel. Szerintem ez is csak részigazság. Az egész elmélet részigazságokból van felépítve, mert abban is van részigazság, hogy szükség van a belső harmónia megteremtésére. Ha az evilági élet nem számít, ha csak próbatétel, akkor miért ilyen bonyolult felépítésű a természet, az élővilág?

Van azonban a kérdésnek egy másik oldala. Ha elfogadjuk, hogy a szükségletek külső kielégítése fölösleges, ill. minden ilyen irányú erőfeszítés fölösleges, akkor végső soron nyomorgó szolgákká válunk. Ráadásul mindig akadnak olyan emberek, akik visszaélnek ezzel a lemondással, mondván: ha te úgyis nyomorogsz és szolga vagy, akkor nyomorogj miattam, és szolgálj nekem.

Szerintem ez az egész elmélet (csak a belső harmónia számít) nem más, mint a külső elnyomás megteremtésének egyik módszere. Ráadásul a kitalálói és követői valószínűleg nem voltak tisztában, nincsenek tisztában az élet a természet a világ rendkívüli bonyolultságával.

A belső harmóniára való erős törekvésnek van individualista mellékíze.

Kijelenthető hogy a belső harmónia szellemi megteremtése fontos (kiegészíti a külső kielégítést), de ennél egy kevéssel fontosabb szükségletek külső (társdalom, környezet általi) kielégítése. Ugyanakkor az is kijelenthető, hogy ezt a kettőt nem lehet szembeállítani, mindkettő fontos.

Elfogadható a belső harmóniára való erős (más szükségeltekkel paritásban elsődleges) törekvés, ha az anyagi szükségletek helyett inkább minőségi anyagi szükségletekre és lelki szükségletekre való törekvést, ill. általában a szükségletek arányosságára, minőségre, és nem a mennyiségre való törekvést jelenti. (A közösségi érzés, nemzeti érzés, családi érzés, stb. is egyfajta szükséglet.) Szerintem kétséges a belső harmóniára való erős (elsődleges) törekvés, ha az minden szükséglet minimalizálását, vagy csak a közösségtől, a társadalomtól mentes (magányos, remetejellegű) szükségletek, kielégítését jelenti. Téves út, pontosabban csak időszakosan működhet, ha a belső harmónia megteremtésével mellékessé teszik a szükségletek kielégítését és annak társadalmi vonatkozását.

A fejlődés alapvető ellentmondása és annak értelmezése. Elméleti rendszertényező.

A jobb élet (elsősorban az anyagi, testi jólét), kergetése (a „hedonizmus”), vagy egy nyugisabb lazább, korlátozott fogyasztású, de szükségszerűen szegényesebb élet (a „puritanizmus”). A jólét a szabadság növekedését kétségessé teszi a szükséges önkontroll-növekedés.

Már a címből is kiderül, hogy van itt egy pár tisztázandó kérdés. Általában a puritánoknak, nem a nyugis lazán élőket nevezik, hanem azokat, akik a kemény munkájuk ellenére kevesebbet fogyasztanak, mint amennyit tudnának. Én viszont összevonnám ezt a kettőt, vagyis másképpen értelmezem a puritanizmust. Egyfelől valóban kevesebbet fogyaszt annál, mint amennyit tudna, erős önkontrollal fogyaszt, de azért a munkáját is egyféle ésszerűségi határok közé teszi. Ezt értem (mértékletesen dolgozó és még mértékletesebben fogyasztó) én idézőjelbe tett puritanizmus alatt. Ennek az ellentéte sem az ismert hedonizmus, hanem egy rohanó, törtető, sokat dolgozó, elsősorban anyagi jólétet, anyagi fogyasztást hajszóló élet, ill. ember. A másik ellentéte a csöves, aki tudatosan kerüli a munkát, de nem is fogyaszt. A puritanizmus ellentéte a hedonizmus, rengeteg és pazarló fogyasztás.

Az alapkérdés viszont, hogy sok munka, sok fogyasztás, vagy mértékletes munka, mértékletes fogyasztás legyen, mert minden más variáció, erkölcstelen, értelmetlen, rossz. Ez a két variáció, amely között valóban nehéz választani.

Egyértelműen haszontalan, káros a keveset dolgozó, de ennek ellenére a testi anyagi örömöket, vagy netán a hatalmat hajszoló ember.  Sokkal fogasabb a kérdés, ha ez az ember meg is dolgozik, (sőt hasznosan dolgozik) ezekért, a célokért. Ugyanakkor ezt a problémát nem akarom leszűkíteni az anyagi, testi, tárgyi fogyasztás kontra lelki és minőségi anyagi szükségletek kielégítésének problémájára, bár kétségkívül ez is benne van. Inkább ilyen gondolatok jutnak eszembe, nyugisabb átgondoltabb munka és több szabadidő nyugisabb értelmesebb eltöltése. Vagy: a haszontalan káros munkánál többet ér a szabadidő értelmes eltöltése. Azért ez a problémakör nem ilyen egyszerű, mert a gondolkodóban előjön egy sereg vonatkozása. Pl. a gazdasági vonatkozása, mivel állandóan a termelésnövekedésről, munkamotivációról, versenyről beszélek. De itt is elmélkedtem már az ötletről, az innovációról, amely nem a rohanás, a törtetés függvénye. Sokat emlegetem a jobb életet, mint célt, ennek is van olyan látszata, hogy én a rohanást, a törtetést éltetetem. Igaz máshol pedig kihangsúlyozom, hogy a szabadidő is, az életszínvonal fontos tényezője. Vagy állandóan közéleti aktivitásra buzdítók, miközben látszólag az is fokozza rohanást, törtetést.  Azt gondolom, hogy az értelmes, érdekes munka, az értelmes tevékenység növeli a munkát és szabadidőt is, márpedig az értelmes közéleti aktivitás értelmes tevékenység.

A rohanás, törtetés pedig a termelést kevésbé növeli, de szabadidőt és az életszínvonalat csökkenti, még akkor is, ha sok mindent hatalmat, vagyont összeharácsol az illető. Induljunk ki, abból,  az ember azért rohan törtet, hogy legyenek egy olyan órái, amikor leül a szép nagy házában és nyugodtan büszkén  és jólesően megpihenve megállapítja: na ezért rohantam hajtottam, törtettem hogy ezt elérjem. De ha ez egy rohanó, törtető kapkodó, értelmetlen tevékenység, akkor nagyon leszűkül ezen órák száma.  Másrészt felvetődik a kérdés: megérte? Harmadrészt fél óra pihenés után felvetődik: ne de még ezt is meg azt is el kéne érni.  Ugyanakkor nem szeretnék a henyélés, a munka lebecsülésnek szószólója lenni, mert szerintem a hasznos munka nagyon fontos érték.   Azt is mondhatnám, hogy meg kell találni az arany középutat, de ez esetben ez valóban frázis ízű.  Ez a kérdés egyébként átszövi ezt a tanulmányt, mert valóban egy szerteágazó fontos kérdés, olyan amit érdemes lenne tisztázni. Pl., felvetődik, hogy jókedvűen is lehet dolgozni, ha az ember, számára érdekes munkát végez. Máshol pedig az vetődik fel, hogy az egyszerű, szegényesen élő természeti népek bizonyos szempontból boldogabbak, mint a modern rohanó törtető ember.

Ennek a problémakörnek van társadalomfejlődési, van gazdasági, van pszichológiai, van világnézeti, köz-szellemiségi vonatkozása is. 

 Elmélkedés a puritanizmus-hedonizmus kapcsán, az önkontroll növekedésén.

A jólét a szabadság növekedését kétségessé teszi a szükséges önkontroll-növekedés.

Az előző fejezetben kitértem e fejezet lényegére. A legfőbb cél a bővülő szükségletek egyre magasabb szintű kielégítése, és ez csak gazdasági-társadalmi rendszer fejlesztésével oldható meg. Ennek cáfolata: nem ez a legfontosabb cél, hanem a szükségletek egyre erősebb kontrollja, korlátozása. Lényegében, a két állítás összevetéséről szól ez a fejezet.

Röviden, vázlatosan az ellentmondás: egyfelől az a cél, hogy az ember azt tegye, amit szeretne (minden szükséglet bőségesen álljon rendelkezésére), másrészt az a cél hogy az ember, mint „tökéletes” ember (pl. a kommunista embertípus) kontrolálja a viselkedését a szükségleteit, ne tegye azt, amit szeretne. Ráadásul úgy néz ki, hogy a modern élet egyre nagyobb önkontrollt kíván.

Minek a cselekvési lehetőségek bővülése, ha az ember nem használja ki azokat? Minek a magas életszínvonal, a szükségletek bősége, ha az önkorlátozó embernek nincs arra szüksége?  Illetve: minek az önkorlátozó „tökéletes” ember, ha magas az életszínvonal?

(Melyik élet ad nagyobb szabadságot és jólétet, a „puritán”, vagy a „hedonista”?

Mindkettőhöz szükséges önkontroll, akkor az a kérdés, hogy az önkontrollhoz képest melyik ad nagyobb jólétet, szabadságot?)

Először is azt szeretném kihangsúlyozni, hogy ez nem elvont teoretikus probléma. Egyrészt itt van egyes országokban a túlfogyasztás, sok esetben az egészségre káros túlfogyasztás kérdése, amely arra utal, hogy ez a probléma él és nincs feldolgozva. Másrészt személyes tapasztalatom is az, hogy e problémakör a fejekben nincs tisztázva.

Kiegészítésül érdemes átolvasni „Az önálló akarat, szabadság véletlen, stb.. az ABC/2 ábra elemzése” c. fejezetet, mely a gondolkodástan tanulmányrészben található. Az önálló akaratnak és kellemetlenségtől mentes állapotnak is fejlődni, növekedni kellene, viszont a kellemetlenségtől mentes állapotban nincs szükség a kellemetlenségek leküzdésére, az önálló akaratra – így összegezhető a probléma.

A probléma megint a szélsőséges gondolkodásból ered. Valójában az a kérdés: a két cél kizárja egymást vagy lehetséges párhuzamos fejlődés?

Természetesen lehetséges a párhuzamos fejlődés. Ebben az esetben a szükségletek kielégítése az életszínvonal valamivel lassabban, de egyenletesebben fog fejlődni, tehát összességében nem lassul a fejlődés. Ugyanakkor a „tökéletes” ember nem az a minden örömöt, szükségletet magától megtagadó, aszkéta, de kétségtelen olyan ember, aki elég nagy önkontroll alatt él. Kontrollálja, hogy hasznos munkát végez, hogy jól és nem túlzottan fogyaszt. Eközben természetesen igyekszik saját, egyéni (nem manipulált), ugyanakkor alaposan átgondolt társadalomtudományos nézeteket, világnézetet kialakítani. Kétségkívül a jövő emberének megfontoltabban kell gondolkodni és cselekednie. Az egyre bővülő lehetőségeket a jövő emberének egyre szelektáltabban, átgondoltabban kell kihasználnia. Mint az előbb szó volt erről, azért a szükségletek kielégítése növekszik, azt teszem, amit akarok, lehetősége nő. Viszont ugyanilyen mértékben növekedni kell az önkontrollnak, a megfontoltságnak. Nehéz megmondani, hogy a jövőben élő embernek nehezebb vagy könnyebb dolga lesz. Valószínűleg, szebb, érdekesebb, de ugyanakkor nehezebb dolga is lesz. Az biztos, hogy nagyobb akaratszabadsággal kell rendelkeznie. Nem az, az akaratszabadság, ha valaki azt teszi, amit  szeretne, hanem ha valaki azt teszi, amit akar, és emellett erősen kontrollálja magát. Pontosabban, ha sem mások, sem a külső körülmények, de önmaga determinációja (pl. szenvedélybetegsége, túlzott önzése, stb.) sem kényszeríti. A kényszer szót kiemelném, mely ez esetben szinte ellentéte a befolyásnak, hatásnak. Az ember befolyások hatások alatt él, de a kényszer, az a választási lehetőség nélküli hatás, befolyás.

A szükségletek kielégítése növekedhet, de az embernek állandóan mérlegelni kell, hogy ez a növekedés arányos legyen, ne legyen túlzott. 

Tehát lehetséges, hogy a szükségletek kielégítése bővüljön, és ezzel párhuzamosan kialakuljon az egyre tökéletesebb ember, sőt azt mondom: ez nemcsak lehetséges, hanem az egyetlen módja a fejlődésnek.

Ha az ember nem törekszik a szükségletek egyre nagyobb kielégítésére, akkor nincs fejlődés. Ha viszont nincs önkontrollja, nem fogja vissza magát, ha mindig kihasznál minden lehetőséget, akkor az óriási problémákkal jár. Jelenleg is ez a hedonista, önző, mindent kihasználó felfogás, erkölcsi felfogás érvényesül. Valójában valami olyasmi történik, mint abban a tanmesében mikor a szülők pedagógiai okokból egyedül hagyták a városban a gyerekeket. A gyerekek persze kaptak az alkalmon, hogy végre azt tesznek, amit akarnak. A vége persze az lett, hogy megbetegedtek, az ennivaló elfogyott, a lakások, eszközök tönkrementek. Sajnos ez társadalmi szinten lassabban és szinte észrevehetetlenül zajlik le. Pontosabban, amikor észreveszik, már lehet, hogy késő lesz.

Azt még hozzátenném, itt nemcsak a fogyasztás kontrolljáról van szó. Az emberek olyan technikával, technológiával rendelkeznek mellyel képesek átalakítani a természetet, a fegyverekről nem is beszélve. Tehát a technika, technológia kontrolljáról is szó van. Azt is hozzá kell tenni, ez egy új helyzet, mostanában alakult ki egyes országokban, egyes rétegeknél, de mégis tömeges méretekben hogy az emberek azt tehetik, amit akarnak. Eddig, eltekintve a kivételektől kényszerpályán mozogtak.

Ugyanez a probléma a jog vonatkozásában így vetődik fel. Egyfelől az a cél hogy az embereknek általában több joguk legyen, növekedjen a szabadságuk, másfelől az a cél, hogy mindenki egyre inkább kontrolálja önmagát. Igen azért kell nagyobb önkontroll, hogy a bővülő jogokkal az emberek általában (többség) éljenek és ne visszaéljenek.

Nagyon egyszerűen összefoglalva: az ember törekedjen egy olyan társadalmi, gazdasági állapotra, amely minél több szükségletét, minél erősebben elégíti ki. De azt az állapotot nem használja ki teljesen, mindig legyen egy hézag (kivéve pl. az igazságosságot, szeretetet) a lehetőség és a valóságos fogyasztás (szükséglet-kielégítés) között. Ez, a fejlődés melletti, viszonylagos puritanizmus. Persze az sem mindegy hogy káros, veszélyes van hasznos, veszélytelen szükségletek felé halad az ember.

Az ember jóléte növekedhet. Az ember „azt tesz amit szeretne” szabadsága nem növekedhet, csak az önkontroll által adott szabadsága növekedhet.   

A tudatformálás vázlatos taglalása, az önkontroll kapcsán.

Ez az egész felveti az önkontroll, ill. az értelem és tudatformálás kialakulásnak problémáját. Ne legyünk „puritánok”, sem „hedonisták” ez (ez is) a gondolkodásunkból, elveinkből, stb., egyszóval a tudatunktól függ. Azt is meg kell állapítani, hogy az önkontroll vonatkozásában a legjelentősebb a világnézeti, erkölcsi oktatás.

Ez egy igen soktényezős bonyolult problémakör, azért megpróbálom néhány lényeges elemét felsorolni.

A tudat (értelem, szükséglet, tudatosság, akaratszabadság, világnézet, tudás, vélemény stb.) állapotának tényezői.

Az érzelmek evolúciós fejlődése (bővülés, erősödése), ill. annak megfelelő genetikai állapot. Az értelem (logika, memória, tanulás, képzelet, stb.) evolúciós fejlődése, ill. annak megfelelő genetikai állapot. A kettő ötvözetéből kialakuló szükséglet, világnézet, erkölcs, valamint tudatosság, akaratszabadság illetve ennek jelenlegi genetikai állapota. A korai állapotban, nem volt rendszer, csak a közösségi, családi kommunikáció és a példamutatás hatott, mint tudatformálás. Ez most is hat, nevezhetjük ezt nevelésnek vagy társadalmi tudatformálásnak. Természetesen ez is fejlődött. A fejlődés során kialakult a vallás, a magániskola, a magánmédia (kezdetben könyvkiadás). Ezek már szervezett értelem és tudatformálások voltak. Nevezzük ezeket kisközösségi szervezet társadalmi tudatformálásoknak. Pontosabban kérdéses, hogy ezek nem állami (rendszer) tudatformálások? Ezek után kialakult az állami oktatás, az állami tájékoztatás, állami média. Nevezhetjük ezt nagyközösségi duplán szervezett tudatformálásnak. Ezek közül mindegyik hatott és bővítette az emberek tudatát. Kérdés azonban, hogy a jelenlegi államkapitalizmusban milyen arányban hatnak. Ezt nem tudnám megmondani, de az biztos, hogy legdinamikusabban az állami oktatás tájékoztatás fejlődött. Viszonylagosan az állami tudatformálás visszaszorította a többi tudatformálást. A kérdések ezek után: meglehet, ill. meg kell állítani ezt a folyamatot? A vallás, a magánmédia, magánoktatás ki tudja váltania a növekvő szükségleteket?  Létrejöhet e állami befolyástól független szervezett társadalmi tudatformálás? Nem áll fenn annak a valószínűsége, hogy valamilyen tudatformálás mégiscsak uralkodóvá válik? Nem áll fenn a lehetősége annak, hogy a társadalmi tudatformálás silányabb lesz, mint az állami tudatformálás? 

A kérdésekre egyenkénti válasz a következő konklúzióban foglalható össze:  a jelenlegi ( államkapitalista rendszer) állami tudatformálás arányát nem kell, nem lehet alapvetően megváltoztatni, legalábbis ami   állami  oktatást, tájékoztatást és más társadalmi oktatást, tájékoztatás arányát jelenti. Ez nem azt jelenti, hogy az állami oktatás, tájékoztatás reformjára nincs szükség. A lényeg az, hogy az oktatásnak meghatározó részben állami kézben kell maradni, amennyiben az állam a nemzet (nép) szerevezett, intézményesített szervezete. Az állam történelmi fejlődésének ugyanis két tendenciája van. Az egyik szervezettség fejlődése. A legmagasabb szintű szervettség, a nemzeti szervezettség. A másik tendencia, hogy az uralkodó osztályt szolgáló állam, egyre inkább népet szolgáló állam lesz.

Ezek után már kifejthető egy összefüggő vázlatos demokratikus felfogás.

Az ember (általában az ember, az emberek többsége) tudata még messze van a tökéletestől, de folytonosan döntenie kell.  Dönteni kell és ez döntés, legalábbis az általános mindenkit érintő kérdésekben, akkor optimális (viszonylag), ha a nép, a többség is részt vesz benne. Ugyanakkor az igazi demokrata bízik a fejlődésben, de nem gondolja azt, hogy az magától fog kialakulni. A vezetés tudatának fejlődését egy jó, demokratikus döntéshozó mechanizmus, fejlettebb, erősebb állam biztosíthatja. A lakosság tudatának fejlődését pedig többek közt, az hogy részt vesz a döntésekben. Továbbá az biztosíthatja egy magas szintű ugyanakkor sokoldalú, objektív erkölcsi világnézeti, társadalomtudományos oktatás, tájékoztatás. Ezt az oktatást, tájékoztatást elsősorban az államtól várja el, egyébként helyesen. Egy jó oktatás, tájékoztatás mellett kialakul a megfelelő önkontroll és akkor nem áll meg, nem fordul vissza fejlődés. A kívánatos hosszú távú és fokozatos tendencia: a népre (lakosságra, mindenkire) vonatkozó szabályozás enyhüljön, a szükségletek növekedjenek, ugyanakkor a társadalomtudományos világnézeti oktatás, az önkontroll erősödjön.

Foglaljuk össze fejezetben elmondottakat. A szükségletek kielégítése mellett szükség van az önkontrollra a szükségletek-kielégítésének behatárolására. Az önkontroll azonban nem az emberek saját, mindentől független terméke. Az egyének tudatát, önkontrollját jelenleg helyesen, szükségszerűen leginkább az állami oktatatás, tájékoztatás alakítja ki. Ugyanakkor felmerül az a kérdés is, hogy külső kontrollal, a törvényekkel legyen behatárolva az emberek szükséglet-kielégítése, vagy a belső tudatuk által. Természetesen is-is, azonban az arányok nem lényegtelenek. A jelenlegi rendszerben (államkapitalizmusban), és rendszerből eredő kultúrában, érzékelhető egy olyan tendencia miszerint a szükségletek behatárolása (akár külső, akár tudati) lényegtelen. Fogyasszon mindenki, amennyit tud. Megjegyzem más rendszerekben, vallásokban, kultúrákban pedig az ellenkező túlzásba eshetnek: a szükséglet-kielégítés lényegtelen. Másfelől ebben a rendszerben, van egy olyan tendencia, hogyha van is ilyen szükséglet-kielégítési behatárolás, az ne legyen tudati, és főleg ne legyen állami oktatásból, tájékoztatásból eredő. Én ezekre a helytelen tendenciákra, aránytalanságokra szerettem volna rávilágítani ebben a fejezetben. Ugyanakkor az is igaz, hogy az emberek (általában az emberek) még különböző szükségleteikkel sincsenek tisztába, ilyen irányú oktatás sincs.

Olyan unalmas, bonyolult, a politika, az oktatás és minden, kellene valamilyen csodaszer, csoda-gondolat - gyakran így gondolkozunk, magamat is beleértve. Néha átmenetileg jönnek is ilyen csodák, csoda-gondolatok, de ezek elmúlnak. Többnyire a szürke hétköznapok az unalmas, bonyolult politika (társadalmi problémák, közügyek) világában élünk, és ha már ezt nem lehet megúszni, legalább próbáljuk meg jól csinálni.

Az állam (vezetés, tudományos vezetés) és az egyéni vélemények, ajánlások.

A „puritánság”, mint ajánlott közszellemiség.

Ahhoz, hogy ne vesszünk el a tudat-téma bonyolult erdejében, mindig szem előtt kell tartani az egymással összefüggő, részben keveredő, de szétválasztandó négy kategóriát.

A nem hivatalos (kaotikus) tudomány egyéni, vélemények, ajánlások kategóriája.

A nem hivatalos tudomány az egyéni véleményekből, összegzéséből adódó közösségi (általában néprétegű) vélemények, ajánlások kategóriája. (Jelenleg nincs direkt összegzés, de azért valahogy (gyengébben, zavarosabban) összegződik, és valahogy érvényesül a nép (a többség) véleménye. A jövőben, a közvetlen demokráciában lesz direkt összegzés és érvényesítés.)

A hivatalos (elfogadott, oktatott tudományok, közszolgálati média, részben a politikai média) tudományból jövő vélemények, ajánlások kategóriája. Sőt ez már keretek között lehet intézkedés, törvény is, amely elsősorban az oktatásra, tájékoztatásra, tudományra vonatkozik.   

A vezetés (a jövőben a tudományos vezetés) köréből jövő vélemények, ajánlások, sőt ezek már részben intézkedések, törvények.

Ez a tanulmány nem más, mint a nem hivatalos tudomány egyéni vélemények, ajánlások kategóriájából egy ajánlathalmaz.

A társadalommal kapcsolatos vélemények (világnézetek, eszmék, stb.) célja, értelme nem más, mint a négy kategória szereplői az egyének és a közösség jobb élete miatt javaslatokat tesznek egymás felé. És persze saját kategóriájukon belül is tesznek javaslatokat.

Mind a négy kategória egyénekből áll. De állhatnak az egyének mellett valóságos eszmei közösségekből is, amelyek, szintén egyénekből állnak, de valamivel több, mint az egyének halmaza. Viszont kétségkívül nehéz meghatározni, hogy mi nevezhető valóságos eszmei közösségnek.

A C/0/A ábrán ez is szerepel, igaz kissé bonyolultabban, és beágyazva a gondolkodás problémakörébe.  

A gondolkodó ember nemcsak véleményt mond, hanem kimondva kimondatlanul ajánl, javasol is. Minden vélemény társadalomtudományos értelemben javaslat. Ha valaki nem mond semmit, akkor kvázi azt javasolja, hogy a fennálló dolgok rendben vannak, nem kell változtatni. Ha valaki egyszerűen elmondja véleményét, akkor kvázi azt javasolja: ez az én véleményem, javaslom, fogadjátok el. Ha valaki kritizál, akkor azt javasolja: ez nincs rendben ezen változtatni kell. És van a direkt javaslat: ez nem jó, ez a jó, ezt kell tenni. 

A kapcsolatok lényegéről nagyon vázlatosan.

A fejlett demokratikus társadalomban létezik ez a négy kategória, pl., nem fonódik össze a hivatalos tudomány és a vezetés.

A fejlett demokratikus rendszerben az egyéni javaslatok jó eséllyel eljutnak a közösséghez (népréteghez) és ott megfontolásra kerülnek. Továbbá, valamivel kisebb eséllyel eljutnak a hivatalos tudományhoz és vezetéshez és ott megfontolásra kerülnek. A közösség összesített javaslata szinte biztosan eljut a hivatalos tudományhoz, és a vezetéshez és ott alapos megfontolásra kerülnek, sőt valamennyire érvényesülniük kell az intézkedésekben, törvényekben. (Az egyéni javaslatok tehát két úton juthatnak el a hivatalos tudományhoz és a vezetéshez. Közvetlenül és a közösségi összesített véleményeken keresztül. A hivatalos tudomány javaslatai biztosan eljutnak a vezetéshez és ott alapos megfontolásra, kerülnek. A vissza-kapcsolat is hasonló, de ekkor nem lehet kötelező az alapos megfontolás. Az intézkedések és törvények viszont kötelezők. A tudatot illetően (pl. a világnézetet) illetően csak az öszinte meggyőzés, az oktatás tájékoztatás eszközével (még a manipuláció is kizárt) törtéhet a javaslat. 

Felvethető, hogy ehhez képest a múltban és jelenben mi a helyzet. Ezzel több helyen foglalkozom.

Az oktatás, tájékoztatás, kötelező, a tanulás, tájékozódás egy bizonyos szintig kvázi kötelező. Ez szerintem rendben van, vannak állampolgári kötelességek.

Azt teszek magammal, amit akarok, ha másnak nem ártok, jön az igazságossági alapelv. Viszont a tanulatlanság, tájékozatlanság közvetve másoknak árt. Itt jön a másik igazságossági alapelv, hogy lehetőleg minden károkozást az áttételest is figyelembe kell venni. A másnak ártást, az igazságosságot és önrendelkezést nem sértő eszközökkel, pl. meggyőzéssel, lehetőleg meg kell előzni ez is egy alapelv.  

Az erkölcs, a világnézet, a vélemény, stb. vonatkozásban a tanítás, meggyőzés kötelező. A kötelező tanulás, tájékozódás szintje viszonylag alacsonyan van, de nem zéró.

Az erkölcs a világnézet, a vélemények vonatkozásban azért a hivatalos tudománynak, és a vezetésnek, államnak azért szerintem vannak kötelességei.

Szerintem ezek következők. Ki kell jelölni kvázi kötelező tanulás, tájékozódás szintjét. Fel kell tárni a valóságos vélemény, ajánlás (világnézet, közszellemiségek, adott ügyben vélemények, stb.) kategóriákat. Ezeket összesíteni kell. Szinte csak meggyőzéssel, de meggyőzéssel kötelessége jó irányba terelni a véleményeket. A törvényekkel kijelölt társadalmi normák is, a helyes, de tág keretek közé szorítják az egyéni véleményeket. E normák, törvények kialakítása is kötelessége.  És kötelessége hogy a vázolt, a fejlett demokratikus társadalomra jellemző kapcsolati rendszer létrejöjjön.

Mindez világosabban kiderül az alábbiakból.

Senki, az állam, a vezetés sem kötelezhet senkit az egyéni világnézetének (szükségletek prioritása, erkölcsi és egyéb alapelvek), a vallásának, a véleményének, és ehhez kapcsolódó viselkedésének megváltoztatására.

Mindenki saját képességei, igényei, tulajdonságai szerint eldöntheti, hogy milyen világnézetet, véleményt alakít ki, milyen szellemiségeket követ és még sorolhatnám. Ha valaki pl. a rohanó életet, az anyagi fogyasztást, a pénzhajhászását (a puritánság ellentétét) teszi a céljainak középpontjában, megteheti.

Amit az állam (a jövőben a társadalom alakítja és nem a vezetés) megtehet és kötelessége is megtenni azt az előzőkben felsoroltam.

Az állam többek között a másnak ártást (közvetett másnak ártást is beleszámítva) tilthatja, vagyis e szerint keretek, közé szoríthatja, a választott világnézetet, véleményt, viselkedést, életmódot. Pl., beszabályozhatja vagyoni különbségeket, és ezzel határt szab az anyagi fogyasztás-hajhászásnak és pénzhajhászásnak. (A hatalmas különbség bántja az igazságérzetet, egyes rétegeknek életszínvonalbeli kárt okoz, csökkenti a termelést, stb. közvetve tehát árt társadalomnak.)

Az egyén jogilag még kevésbé szólhat bele a másik felnőtt egyén véleményébe, világnézetébe, életmódjába, viselkedésbe, főleg ha az idegen. (Igaz itt van egy érdekes inkább erkölcsi probléma, a családtagok beleszólása egymás véleményébe, világnézetébe, stb. Ebbe itt most nem megyek bele.)

Tehát az egyén csak javasolhat, meggyőzhet, taníthat. E tanulmány sem más mint egyéni javaslat, meggyőzés, amit a más emberek, a hivatalos tudomány, és vezetés figyelmébe ajánlok. Lehet, hogy ez nem derül ki a szövegből, de akkor is erről van szó.

Többek között ezt ajánlom: tisztelt emberek, a rohanó életmódot, az anyagi fogyasztás-hajhászást, a pénzhajhászást, a hedonista életmódot általában csökkenteni kellene, mert sok embernek ez nem őszinte igénye és képessége.  Ehelyett a puritánabb, felfogást és életmódot javaslom. Nemcsak azért mert a társadalomnak ez a jobb, hanem azért is, mert sok olyan egyén van, aki jelenleg, pl. utánzásból (szinte mindenki ezt teszi) ebbe belesodródott, de valójában nem érzi jól magát. Nem érzi jól magát, mert a képességei és lelke mélyén lakozó igényei nem az anyagi fogyasztás-hajhászásra, pénzhajhászásra, rohanásra vannak beállítva. És azt is állítom, hogy a nyugisabban, szegényebben, szerényebben (de nem nyomorgóan) élő ember, akinek van ideje felfedezni egy csomó szépet és jót (a természetet, a kultúrát, stb.) és van ideje az egyéni igényeivel,  hobbijaival foglalkozni, annak nincs szégyenkezni valója, semmivel sem alávalóbb és nem boldogtalanabb, mint a rohanó, anyagi fogyasztást-hajhászó ember. Az ilyen ember oktalanul irigykedik a gazdagabb, rohanó, törtető embertársára, mert semmivel sem rosszabb az élete. Az ajánlom tehát mindenkinek, akinek az igényei és képességei nem kifejezetten az anyagi fogyasztás-hajhászsásra, pénzhajhászásra, vagy éppen a vezetői pozíció elérésre predesztinálják, hogy nem menjen bele ebbe az össznépi játékba. Abba az eltorzult játékba, hogy az emberek rohannak, gyűjtögetnek, harácsolnak, és közben semmire sincs idejük még arra sem, hogy élvezzék az összegyűjtött tulajdonukat.

Ezt a gondolatsort persze össze kellene egyeztetni a tanulmány más gondolataival.  Pl. azzal, hogy a politikai, közéleti aktivitásra buzdítok e tanulmányban. Tehát, az rendben van, hogy valaki a nyugisabb életmódot választja, de azért persze az elfogyasztott terméket meg kell termelnie, vagyis el kell tartani magát és családját. És valamilyen közéleti aktivitás is szükséges. A közéleti aktivitást a modern társadalmakban akár a termeléshez szükséges tevékenységnek is felfoghatjuk.

Pl. össze, kell egyeztetni azzal, hogy az emberi élet célja az életszínvonal emelkedése. Igaz, mindig hozzáteszem hogy nem csupán az anyagi fogyasztásból áll az életszínvonal. Többek között a nyugisabb, biztonságosabb élet is az életszínvonal része. A szabadidő is része az életszínvonalnak.

A másik összeegyeztetés már nehezebb.  

E tanulmányban rengeteget kritizálom az aránytalanul nagy és igazságtalan vagyoni, és hatalmi különbségeket. Itt és most elismerem, hogy mindez egyéni, igény és képesség kérdése is, és ezzel összefüggésben az egyéni szabadság kérdése.  Ha valaki szeret és képes is törtetni (sokan egyszerűen fizikailag sem bírják), akkor az, miért nem tehetné meg.  (Persze az igazságosság, tisztességesség betartása az már nem egyéni igény és képesség kérdése.)

Tehát az egyik ember a bírja (elég okos hozzá, a tanulás sem esik nehezére) és szereti a törtetést, a harácsolást a másik nem bírja, és nem szereti, akkor mi a baj nagy különbségekkel? Itt kell azt tisztázni, hogy én nem a különbségek ellen, hanem az aránytalanul nagy különbségek ellen ágálok. Az rendben van, hogy vannak igénybeli, képességbeli különbségek de azért ezek a különbségek, nem százszorosak, pláne nem ezerszeresek. Mert a jelen társadalomban ekkora különbségek vannak. De tételezzük fel, hogy valóban ezerszeresek az igénybeli és képességbeli különbségek. A társadalmi károkozás jegyében ekkor sem lehetne ekkora különbségeket hagyni. Ha be lehet bizonyítani, hogy a hatalmas különbségek károsak, márpedig be lehet bizonyítani, akkor ezen az alapon az államnak kötelessége a különbségeket arra szintre vinni, ahol már nem károsak.

Egy példázattal lehet, hogy X futó ezerszer gyorsabban fut pl. hosszú távon, mint  Y futó, de a díjkiosztásban nem lehet ezerszeres különbség. Nem kaphat az egyik házat a másik pedig büntetést, mert ez lenne az ezerszeres különbség. De ez az okfejtés lényegtelen, mert nincsenek ezerszeres különbségek, de még százszorosak, sincsenek.

Ezzel együtt meg kell állapítani: a „puritanizmus”, a „hedonizmus” a hatalom a vagyon kergetése, halmozása, egyéni igénybeli és képességbeli kérdés is. De nemcsak az.

A jóléti fejlődés és az elkényeztetési aspektus, ill. a szegénység (természetesség) szabadsága, szépsége romantikája. Elméleti rendszertényező.

Kiegészítésül érdemes átolvasni „Az önálló akarat, szabadság véletlen, stb.. az ABC/2 ábra elemzése” c. fejezetet, mely a gondolkodástan tanulmányrészben található. Az önálló akaratnak és kellemetlenségtől mentes állapotnak is fejlődni, növekedni kellene, viszont a kellemetlenségtől mentes állapotban nincs szükség a kellemetlenségek leküzdésére, az önálló akaratra – így összegezhető a probléma.

A harc, és küzdelem fogalmának szétválasztása.

Sajnos a magyar nyelvben és talán más nyelvekben is harc és a küzdelem szavak szinonimák, rokon értelmű fogalmak.

Valójában két különböző fogalomról van szó, amit szét kell választani, ha a világot helyesen szeretnénk feltérképezni.

A harc: az emberek embercsoportok egymás elleni harca, általában erőszakos módszerekkel, eszközökkel, de mindenképpen szabályozatlan módszerekkel, eszközökkel, amelynek a célja a másik fél legyőzése, általában egyféle kizsákmányolása (megalázása, megszállása, megsemmisítése, stb.), a győztes fél hasznára.

A küzdelem: általában a nehézségek, amelyek megoldása jelentős erőfeszítést kíván, azaz a nehézségeket le kell küzdeni. A küzdelem igen sokféle lehet. Az emberen kívüli természeti nehézségek leküzdése. Az ember saját gyengeségének leküzdése. A munka általi kihívások nehézségek leküzdése, és még hosszan sorolhatnám. Kétségtelen, ha az emberek között támad harc, vagy alakul ki verseny az is egyfajta kihívás, ami küzdelmet kíván.  De kihangsúlyozom a küzdelem az általában a nehézségek leküzdése, míg harc az egy másik fogalom, cselekvéssorozat. A harc, és a verseny is, egy speciális küzdelem.

A későbbiek folyamán sokat foglalkozom azzal, hogy a fejlődés útja az, ha a szabályozatlan harc átalakul szabályozott és igazságos versennyé.

A küzdelem (a nehézségek legyőzése) azonban soha nem szűnik meg.

Az élőlények, de főleg az ember olyan (úgy van megalkotva), hogy küzd. Ez talán eredendően az életben maradás vágyából, ill. az életjavítás (pozíciójavítás az életben maradás szempontjából) vágyából ered. Pontosabban remélhetőleg az ember eredendően küzdő típus, és bárhogy is alakul az élete e tulajdonságát nem veszíti el. Egy másik alapvető emberi (élőlényi) tulajdonság a részleges boldogságkiegyenlítés.

Az elkényeztetett állapot problémaköre.

Mindannyian láttunk már elhizlalt, lusta, tehetetlen, állandóan, nyafogó, állandóan elégedetlen elkényeztetett gyereket. Ez egy érdekes ellentmondásos állapot. Az elkényeztetett gyerek, aki mindent megkap, akinek boldogabbnak kellene lenni valójában boldogtalanabb. A fejlődés célja, az ember emberek jólétének növekedése, az adott gyerek viszonylatában, minden szempontból visszájára fordul. A gyerek nemcsak boldogtalanabb, de tehetetlenebb és életképtelenebb lesz.  A másik, a sokkal szegényebb gyerek, aki szabadabban él, (netán gyakran csavarog) és nehézségeket kell megoldania, az a nélkülözései ellenére, boldogabb és életképesebb. Természetesen itt sem a szélsőség, hanem az arany középút a jó.

Az a fő kérdés, hogy az elkényeztetés állapota létrejöhet általában az embereknél, az emberiségnél, elsősorban  jóléti társadalmakban,  illetve van e ilyen tendencia? Van e ilyen veszélye a fejlődésnek?

Egy seregnyi kérdést kellene megválaszolni a tisztázáshoz.

Ez egyéni pszichológiai probléma, vagy társadalmi probléma? Minden elkényeztetett gyerek (ember) ilyen bizonyos fokig, vagy csak bizonyos hajlamú gyerekek (emberek) ilyenek?  Van itt annak szerepe, hogy jólét, más nevelési, életviteli hibákkal párosul? Pl. a búra alatti neveléssel, ill. búra alatti élettel? Pl. a verseny a küzdelem kiiktatásával? Egyáltalán a jólét, szükségszerűen magával hozza a küzdelem a verseny kiiktatását?

Ahhoz, hogy egyre fokozódó jólét alakuljon ki, ahhoz egyre több munkára (a szellemi munka is munka, és a jövő útja) van szükség. Hacsak nem jön el a fantasztikus irodalomból ismert gépek társadalma.  Fennállhat az a veszély, hogy az ember, stagnáló, vagy csökkenő erőfeszítés küzdelem mellett is egyre jobban éljen? Mi a tendencia?

Szerintem, nem állhat fenn annak a „veszélye”, hogy az embernek ne kelljen küzdenie. Illetve talán az ember nem is képes arra, hogy ne küzdjön.  Az viszont kétségtelen, hogy a szellemi munka jelentősége és aránya is nő. Akkor itt csak egy fizikai, testi eltespedésről van szó? Csak egyes területeken jelentkezik az elkényeztetés, a küzdelemnélküliség problémája, más területeken viszont fokozódik a küzdelem? Akkor a mozgás, a sport az egészséges életmód, stb. megoldhatja a problémát.  Ennél valamennyivel összetettebb a probléma.

Sajnos kirajzolódik egy másik negatív tendencia is. Az emberek egyre inkább undorodnak és elutasítják a fizikai munkát. Pedig a fizikai munka jó testedzés, növeli az ügyességet és a kitartást. Ráadásul hasznos is. A fizikai munkának meg van, meg lesz jelentősége attól függetlenül, hogy a gazdasági szerepe csökken.

Az elkényeztetett állapot, szükségszerűen a jólét velejárója? Itt most azok nemesi származású ifjak jutnak eszembe, akiket a jólétük ellenére igen puritán, és sokrétű (testedzés, gazdálkodás, stb.) nevelésbe részesítettek. Miért ne lehetne ezt kiterjeszteni a szélesebb lakosságra? Vagy bármennyire is kiterjesztik, azért egy kevés elkényeztetési aspektus megmarad?

A szegényebb gyerek (ember) is lehet elégedetlen, életképtelen?  A szegényebb gyerekek (emberek) talán egy fokkal elégedettebbek, életképesek, ugyanakkor náluk más problémák jelentkeznek? Pl., nem tartanak lépést a kor tudásával, technikai ismereteivel.

Pl. az elhízott elkényeztetett gyerek, ha közepesen is, de mégis elvégzi a középiskolát, és mondjuk valamilyen szellemi szakmunkát elvégez. A másik véglet, a viskóban, szabadon felnövő szegénygyerek, talán elvégzi az elemi iskolát, és segédmunkára lesz alkalmas. Itt viszont az ugrik be a gondolkodónak, hogy akkor legjobb az arany középút. Nem tudom hogy csináltak e ilyen statisztikát, de az gyanúm, hogy   a közepesen élő ifjak, emberek, alkotják a kiváló emberek zömét, ill. itt a legmagasabb a teljesítmény  átlagszínvonala. Úgy értem, hogy a 100 közepesen élő ifjúból, (emberből) több kiváló teljesítményű lesz, és az átlagszínvonal is magasabb, mint 100 nagyon szegényből, vagy 100 nagyon gazdagból. Persze elsősorban a nevelés fontos (a gazdagságban élő gyereket is lehet jól nevelni), de most a nevelési tényezőn túli esélyekről gondolkodom. Ugyanakkor a kornak megfelelő relatív közepes életről van szó. Az világos, hogy mai középszerű élet nem azonos, sokkal gazdagabb, mint a múltbeli középszerű élet. Illetve ezt is tisztázni kellene, hogy valóban relatív viszonyokról van e szó? Nem ok nélkül és úgy gondolom, hogy fele részben viszonylagosságról van szó, fele részben viszont abszolút a viszony. Ha viszont fele részben, a viszonylagos közepes jólét, az optimális, az elkényeztetési aspektus szempontjából, akkor az már összevág e tanulmány egyik fontos mondanivalójával. Azzal, hogy nagy vagyoni hatalmi különbségek károsak. Pontosabban idevágóan: minél szignifikánsabb gazdagréteg, annál nagyobb lesz abban az elkényeztetési aspektus és ezzel nő a társadalom elkényeztetési aspektusa is. A szignifikáns szegényréteg, mely gazdagrétegből ered, pedig sok más egyéb problémát okoz.

A szegénység (természetesség) szabadsága, szépsége, romantikája, illetve ennek csökkenése, egy másik, de az előzővel összefüggő probléma.  Így is megfogalmazhatjuk: egyre nő az élet behatároltsága, kiszámítottsága, művisége. Ezt főleg az idős emberek érzik, értik, azok sokat tudnak erről mesélni. De jó, de szép is volt, amikor még szabadon táboroztunk egy ócska sátorban, a hegyekben, amikor patakban fürödtünk, és így tovább.  Manapság kemping van összkomfortos sátor és mindennel ellátott strand. A szabadban már nem is szabad táborozni, a patakban sem szabad fürödni.   Az idős ember sajnálja ezen, valóban szép élmények eltűnését és sajnálja, hogy a fiatalok nem tudják átélni. Azonban az összkomfortos sátor, a mindennel ellátott strand egy másik kellemességet (ha nem is szépséget, romantikát) nyújt, ezt sem szabad elfelejteni. Ez csak egy példa a rengeteg közül. Ez a probléma összefügg hazugság, manipuláció növekedésének problémájával is. Kétségtelenül, azonban összefügg a növekvő jóléttel is. Itt is megjelenik az elkényeztetési aspektus növekedése.  Ez is részben, relatív tényező. Hiszen egy fiatalnak az adott kiszámítottság, műviség lesz a megszokott, és attól eltérően megtalálja a szegénység (természetesség) szabadságát, szépségét, romantikáját. Kisebb részben azonban abszolút lesz a szegénység (természetesség) szabadságának, szépségének, romantikájának csökkenése.

Máshol megállapítom, hogy ugyanakkor nő a durvaság. Az elkényeztetett gyerek akár durva is lehet, a kettő nem mond ellent egymásnak.

Az elkényeztetés problémája az állammal kapcsolatba is felmerül: ha az állam mindent elintéz az állampolgár helyett, akkor elveszik az állampolgár önállósága, kvázi elkényeztetett, tehetetlen akaratlan állampolgárok sokasága jelenik meg. Azért azt ne felejtsük el az államot is az állampolgárok, működtetik. Tehát legfeljebb az állampolgárok egy része az, amely elkényeztetett lehet, a másik része pedig az, amelyik plusz áldozatot vállal. Ez a probléma legfeljebb brezsnyevi szocializmusban merülhetett fel, de igazán jelentősen nem merült fel. A jelenlegi rendszer, és az előző rendszerek csak ott tartanak, hogy az egyenlőtlenséget részben kompenzálják. Az államot nem érdemes belekeverni a problémába.

A következő kérdések merülnek fel. A jóléttel, mennyiben nő a boldogság? Azért is nehéz erre válaszolni, mert a jelen társadalmában csak anyagi jólét van, és nem általános jólét. A másik a kérdésre ugyanezen okból is nehéz válaszolni. A jóléttel mennyiben változik az abnormitás? E kérdésekre érdemes megkeresni a helyes válaszokat.  

A zavaros elmélkedés után, foglaljuk össze világosan a lényeget.

Az optimális fejlődéssel, ami a jólét, életszínvonal növekedése (szükségletek kielégítése) kétségkívül növekszik az elkényeztetési aspektus. Elkényeztetési aspektus: a jóléttel nő az elégedetlenség (nyafogás) és az életképtelenség.   Az elkényeztetési aspektus növekedését azonban különböző módokon le lehet vinni egy olyan minimális szintre, hogy az ne veszélyeztesse a jóléti fejlődést, ill. ne kérdőjelezze meg azt. Elsősorban a sokoldalú, és viszonylag puritán neveléssel. Önmagunk és a gyerekek, fiatalok neveléséről van szó.  Ennek fontos része a testedzés, az egészséges életmód, és a fizikai munkára nevelés. Másrészt csökkenti az elkényeztetési aspektus növekedését a kornak megfelelő középréteg, a közepes életszínvonal bővítése, azaz a kihívóian gazdagréteg csökkentése. Másképpen az arányos és igazságos vagyoni, hatalmi különbségek kialakítása. Továbbá csökkenti az elkényeztetési aspektust, ill. annak elburjánzását megakadályozza az, hogy az ember alapvető tulajdonsága a küzdelem, küzdeni akarás, ami nem azonos harccal. Fontos a verseny (igazságos, szabályozott) fenntartása, amely a jólétben is fenntartja a küzdelmet, és fejleszti az önálló akaratot. Továbbá csökkenti a természetességhez, a valósághoz, az igazsághoz való viszonylagos ragaszkodás.

Ez pedig összevág a természetpusztítás csökkentésével, ill. a manipuláció csökkentésével.  Ezzel együtt, jó esetben is, igen lassan, de növekszik az elkényeztetési aspektus és csökken a szegénység, természetesség szabadsága, szépsége, romantikája. Ezt a lassú negatív tendenciát, azonban jó esetben más pozitívumok kiegyenlítik, és túlszárnyalják.

És végezetül fel kell vetni a következő gondolatot is: hiába szinte végtelen a történelmi, társadalmi fejlődés (a boldogságot adó körülmények fejlődése), de az ember több okból (pl. a boldogságkiegyenlítő biológiai rendszer miatt) képtelen a szinte végtelen boldogságra.

A helyes törvényszerűség azonban így szól: az ember, az emberiség, boldogsága egyenlő, a boldogságot adó külső (társadalmi, termelési, fogyasztási) és belső (az egyén önmagának adott boldogságkörülmények) körülmények felével. Boldogság = boldogságot adó körülmények (külső, és belső) / 2.

Vagyis abba valóban bele kell nyugodnunk, hogy egy egységnyi külső körülményjavulás, (amennyiben azt helyesen kezeljük a tudatunkban, lelkünkben) bárhogyan is, jóval kisebb mértékben, csak csekély mértékben emeli a boldogságunkat. Az viszont nem igaz, hogy nincs fejlődés, nincs perspektíva.

A népek, nemzetek (közösségek) valamint a történelemtudomány. Elméleti rendszertényező.

Kezdjük az elmélkedést a történelemtudomány feladataival.

Elődeink életének feltárása.

A haladó hagyományok feltárása.

A rendszerfejlődés, történelmi fejlődés feltárása és annak tanulságainak átültetése a jelen korba. Ez a legfontosabb feladata és ez az, amit nem teljesít.

A vezetések, vezetők munkásságának feltárása, esetleges megítélése.

Semmiképpen nem a népek, nemzetek (közösségek) megítélése. (Erre szolgálna az igazi, jó népkarakter tudomány, ami jelenleg szinte nincs.) Tehát ez nem lenne a feladata, mégis áttételesen, burkoltan ezt teszi.

A népeket, nemzeteket valójában nem szabadna megítélni, főleg a korábban élt népeket, nemzeteket.  Megítélés alatt valamilyen negatív vagy pozitív (elmaradottak, fejlettek, ártalmasak, hasznosak, stb.) értékelést éretek.   A nem bűnöző egyének megítélése is kétséges, a népek, nemzetek megítélése triplán az.

Miért nem lehet megítélni?

Ha csak 10%-a kivétele a népnek, nemzetnek akkor is, azokat tévesen fogjuk megítélni. Ugyanis a nép, nemzet megítélése folyamán, annak minden tagját megítéljük.

A népek, nemzetek, cselekvéseiért, elsősorban az adott vezetések a felelősök.

Csak azon embert, embereket lehet megítélni, akiknek pontosan ismerjük a tetteiket, azok hatását, indítékát, stb. Egy régebben élt nép nemzet ilyen pontos megismerése, kétséges, sőt ki lehet jelenteni: nem lehetséges. Ha már ítélkezni „kell” akkor a mai állapotokról, ill. a közelmúlt történései szerint ítélkezzünk. Ezt azért jobban ismerjük, mint a régmúlt történéseit. 

A népek, nemzetek megítélésnek nagyon sokféle, sokszor ellentmondásos szempontja van, ezért sem szabadna ítélkezni. 

A népeket, nemzeteket (közösségeket) nem szabadna megítélni, ugyanakkor szinte szükségszerűen mégis ezt tesszük. Sok embernek a történelem nem más, mint önmagának, és a jelen népének a fényezése, más népek lebecsmérlése, ezzel is a saját kiválóság kihangsúlyozása. Sok embernek ezt jelenti a történelem. Valljuk be, szinte mindnyájunkban van erre némi hajlam.

Ugyanakkor szükség lenne egy igazi népkarakter tudományra, amely nem ítélkezik, hanem elemez.

Mielőtt erre rátérnék, nézzük meg hogy mindez mit jelent ez az igazságtalan hatalmi, vagyoni hierarchia szempontjából.

Azt tehát nem lehet kijelenteni, hogy X nép, nemzet igazságtalanul került olyan helyzetbe, amelyik az érdemei felett, vagy éppen alatt van. Az igazságtalan, aránytalan vagyoni, hatalmi hierarchiáról azonban lehet, sőt szükséges is elmélkedni. Pl., azt meglehet állapítani, hogy a hódító a kizsákmányoló nép érdemei fellett kerül jó helyzetbe, a kizsákmányolt a hódított nép érdemei alatt került rossz helyzetbe. Azt is meg lehet állapítani, hogy nemcsak nyílt, de rejtett kizsákmányolások is vannak. Pl. tipikus eset, amikor üveggyöngyért (képletes üveggyöngyért) cserélnek értékes anyagokat, munkákat. Azt is megállapíthatjuk, ha az egyének között pl. maximum ötvenszeres különbséget tartunk elfogadhatónak, akkor a népek, nemzetek (közösségek) esetében több szempont miatt, ( matematikai szempontból is), csak ennek töredéke (pl. ötmillió fő felett  húszada)  lehet.  

Nem szabadna ítélkezni, de mégis azt tesszük, akkor legalább próbáljunk tárgyilagosak maradni.

Egyfelől úgy látszik, hogy az ember nem képes eme rossz szokásról lemondani, hogy népekről, nemzetekről mond ítéletet.

Másrészt, amikor a vezetéseket megítéljük, szükségszerűen, valamennyire megítéljük a népet, nemzetet is.

Harmadrészt tegyünk fel egy általános történelmi kérdést pl. ezt: mi volt Magyarország helyzete, szerepe Európában, a középkorban? Pl. e kérdés megválaszolásakor szükségesszerűen, valamennyire megítéljük a népet, nemzetet is. E kérdésre adott válasz legalább tízféle lehet, de mindegyiknek van egy negatív, vagy pozitív kicsengése.

Nyilván más választ fog adni erre a kérdésre, egy szlovák, szerb, vagy román történész, ill. ember és mást egy magyar történész, ill. ember.

Ha már szükségszerűen ítélkezünk, akkor próbáljuk meg azt tárgyilagosan objektívan tenni. Ehhez pedig az kell, hogy ismerjük azokat a tipikus hibákat, amelybe az ítélkezők jellemzően beleesnek.

A saját népünket hajlamosak vagyunk pozitívan (pozitívabban) megítélni, más népeket főleg az ellenfeleket hajlamosak vagyunk negatívan (negatívabban) megítélni. Ha saját népünk „jótettéről” van szó akkor azt a népnek, nemzetnek tulajdonítjuk. Ha negatív cselekvésről van szó, akkor azt a vezetésnek tulajdonítjuk. Ha más népről, nemzetről van szó, akkor a cselekvést (történést) mindig főleg a népnek, nemzetnek tulajdonítjuk.

A megoldás ez esetben egyszerű: minden cselekvést, függetlenül, attól, hogy ki, mit, elsősorban a vezetésnek kell tulajdonítani. Valójában is, főleg régen, amikor igen gyenge volt a demokrácia szintje, a vezetés volt az, amelyik érdemben cselekedett, aki meghatározta történéseket. További megoldások lehetnek. Csak saját nemzetünket ítéljük meg pozitívan, és negatívan (nemcsak pozitívan), de visszafogottan. Más népeket és nemzeteket is megítélünk, de csak fokozottan, visszafogottan, és lehetőleg pozitívan, és a rossztettekért elsősorban a vezetéseket hibáztatjuk. A különböző megítéléseket kölcsönös kompromisszummal közös nevezőre hozzuk.

Úgy is fogalmazhatok: igyekezni kell, hogy legalább a történelmi múlt ne legyen konfliktusforrás. Mint minden konfliktus ez is egymást erősítő, gerjesztő folyamat. X szereplő, valóban, vagy vélten, enyhén túlozva, negatívan ítéli meg Y-t. Erre Y részben védekezésből kénytelen magát pozitívabban és X-et negatívabban megítélni. Mire X részben védekezésből kénytelen még fokozottabban Y-t negatívan és magát pozitívan megítélni, és ez így megy a teljes elfajulásig.

Mindezek mellett a népeknek nemzeteknek meg kell hagyni azt az igényét, hogy büszkék legyenek a történelmükre, a közösségükre és ezzel növekedjen az identitásuk.  Csak ez a büszkeség, identitás nem mehet más népek, nemzetek rovására.

Vannak azért a más hibák is.

Ez csak egy hibája a jelen történelem-tudománynak. Egy másik hibája az okságok, összefüggések hiánya, a rendszertan, rendszerfejlődéstan hiánya. A történelemtudomány többek között ezen okok miatt nem a rendszerekről, rendszerfejlődésről szól. E téma más fejezetekben folytatódik.

Megint egy másik hibája, hogy még az egyértelműen pozitív (pozitív alakok, események, történések, háborúk, stb.) és az egyértelműn negatív (negatív alakok, események, történések, háborúk, stb.) sincsenek megállapítva. Bár kétségtelen a világ és a történelem nem fekete, vagy fehér (ritkán viszont az) hanem általában sötétszürke, vagy világosszürke. Mégis azt gondolom, hogy azért általában, többnyire ki kell mondani: ez összességében jó, hasznos, vagy éppen rossz, káros. Azt gondolom, hogy egyféle kényelmes, felelőtlen, megalkuvó magatartás, ha nem foglalunk egyértelmű álláspontot, azon kívül, hogy ez is az aktuális felelőtlen rossz vezetés malmára hajtja a vizet.

És persze az is jelentős hibája, hogy a jelen rendszert, ha nem is direkt módón de indirekt, a szinte tökéletes rendszernek állítja be, ezért a múltbeli, a jelenlegi és a jövőbeli fejlődéssel sem foglalkozik. Így az oktatott történelem azonos lesz a múlt bizonyos eseményi történeti (nem lényegi) feltárásával. Kérdés, hogy akkor az oktatásban és a társadalomtudományban mely tudomány foglalkozik a jelen feltárásával és a lehetséges jövővel. Úgy tűnik, hogy nincs ilyen értékelhető (valamennyire jelentős, ismert) tudomány.  Mert amennyiben elfogadjuk (márpedig ez az uralkodó felfogás), hogy a jelen rendszer a szinte tökéletes, akkor mi szükség lenne a jövőt kutatni, természetesen a jövőben is ez a rendszer lesz. Tehát a kiindulópont (a jelen rendszer szinte tökéletes) szerint logikus, hogy nem kell a jövővel és jelennel foglalkozni, csakhogy a kiindulópont téves.

Mostanában kihangsúlyozzák a múlt fontosságát.

De nézzük ezt a példát. A vándor össze-vissza cél nélkül kódorog. Egyszer csak megáll, elgondolkodik és meghatároz egy célt. A cél ismeretében néz végig a múltján és akkor már meg tudja azt ítélni, ez a cselekvésem csak eltávolított a céltól, az meg közelebb vitt. Tehát ha nincs cél, nincs jövőkép, akkor a múltunkat sem tudjuk megítélni. 

További előzetes gondolatok, elmélkedések a fejlődésről és a rendszerről. D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

A rendszer köznapi értelemben nem más, mint egyfajta elrendezés. Tehát a rendszer: rend. Napirend, munkarend, sorrend, meghatározott arányok, tehát a meghatározott rend. Egyszerűbben rend.

A rendszer a játékszabályok összessége, aminek része a játékszabályok hiánya.

Az ember két hibát követhet el. Az egyik hiba, hogy öncélú rendet, rendszert hoz létre. Elfelejti hogy a rend, a rendszer célja az ember, az ember élete. Az, hogy az ember jól érezze magát. Méghozzá nem egy ember, nem egy csoport, hanem általában az emberek, az emberiség érezze jól magát. Ha egy nemzetről van szó, akkor pedig a meghatározó többség, a lakosság, a népréteg érezze jól magát. Másképpen cél a jólét, az életszínvonal-emelkedés, a szükségletek kielégítése.

A másik hiba, hogy alábecsüli a rend, a rendszer fontosságát.

Ha belegondolunk, akkor rájöhetünk arra, hogy a jólét elérésére tulajdonképpen két eszköz van. Az egyik, az emberek rendszeren kivüli nevelése, és a rend kialakítása, ill. átalakítása. Ha viszont már rendszert viszünk a nevelésbe, akkor megint csak rendről, rendszerről beszélhetünk.

A másik javító eszköz: egyfajta megfelelő, jó rend, rendszer kialakítása, ill. a meglevő rend, rendszer ilyen irányban való megváltoztatása.

Hogyan tudjuk lebecsülni a rendet, a rendszert? Pl. úgy, hogy nem törődünk a változtatásával. Ha valami rosszul megy, akkor nem gondoljuk át a problémát így: talán a rendet, a rendszert kellene megváltoztatni. 

Egyfajta rend, rendszer mindig kialakul. Ha azt nem változtatjuk, akkor az azt jelenti, hogy az előző rendben, rendszerbe élünk.

A másik lebecsülés, ha össze-vissza változtatjuk a rendet, ezáltal szétziláljuk, megszüntetjük a rendet. Ha tervszerűen változtatjuk, akkor már, megint rendről, rendszerről van szó.

Csak az tud hatékony lenni, aki tudatosan, a renden, a rendszeren gondolkodik. Mindennek van rendje, rendszere és ezt kell felderíteni, ezt kell megvizsgálni, és megváltoztatni.

De térjünk vissza az első hibára: nem szabad, hogy a cél elfelejtődjön, és a rend, a rendszer öncélúvá váljon.

Nézzünk néhány egyszerű példát. A lakásban fantasztikus rend van, csak éppen ebben a lakásban nem jó lakni. A fantasztikus rend ellenére nehéz megtalálni és használni a dolgokat.

Vagy a futószalagrendszer fantasztikus termelést produkál. Itt egyébként Chaplin: Modern idők c. filmje jut eszembe. Tehát fantasztikus rend, és termelés van, csak az éppen embertelen. A kisember egész nap egy csavart húz meg, és a rendtervező még arra sem gondolt, hogy legalább mindkét kezét használja. Ez a rend végső soron ahhoz vezet, hogy az ember, testileg és szellemileg lemerül. Ezek a rendek, öncélú, embertelen rendek.  Persze gazdasági társadalmi rendszer ennél sokkal bonyolultabb, de azt is fel lehet építeni öncélú, embertelen rendek sokaságából.

A vezetők és a kiszolgálók jellemzően eljuthatnak ehhez a gondolathoz: én vagyok (mi vagyunk) rendtevő, és az emberek jelentős része, netán a többsége, a rendbontó. A gondolat gyakran, szinte jellemzően így folytatódik.  Én vagyok a rendtevő, és ezért a jótevő is, hiszen megvédem az embereket a rendbontóktól. Pl. így gondolkodhat az, az ember, akinek a feladata, hogy a tilosban parkolókat megbüntesse.  Nyilván nem csak ő, hanem felettesei és annak a felettesei, az ilyen irányú törvények alkotója, és még rengeteg ember tartja magát a rend őrzőjének.  De, amennyiben így gondolkodik bárki, akkor komoly hibát követ el. Ugyanis a gondolatmenetéből kimarad a legfontosabb: a rend, a rendszer célja az ember. Pontosabban ez esetben a cél többek között, a parkoló ember jóléte is. Az igazi rendtevőnek az összes érintett ember jólétét kell mérlegelnie: mekkora az egyik érintett csoport és mit veszít, nyer, mekkora másik érintett csoport és mit veszít, nyer, mekkora harmadik érintett csoport és mit veszít, nyer, és így tovább. Amennyiben ez kimarad a gondolatmenetből, csak egyfajta rendhez, ügyhöz, eszméhez ragaszkodik, akkor az egész gondolatmenet és azáltal a létrehozott gyakorlat eltorzul. Vannak olyan gondolatok, melyek önmagukba helytelenek, hiányosak torzak, mindig melléjük kell tenni egy, vagy több másik gondolatot. A rend fontossága is ilyen gondolat.  Itt és most azt feltételezem, hogy ez csak egy gondolkodási hiba. Talán gondolkodási hiba, de azért azt is látni kell ennek gondolkodási hibának gyakran hatalom és vagyonvágy van a hátterében. Valójában az önző, kapzsi vezető és kiszolgáló alkot magának valamilyen téveszmét, ürügyet (én vagyok a rend őrzője), amelyik megmagyarázza magának és másoknak a saját önzőségét, hatalomvágyát, kapzsiságát. Ettől függetlenül itt és most csak a gondolkodási, felfogási hibára szeretném felhívni figyelmet. A hivatalokat járva, gyakran találkozom ezzel a gondolkodási hibával.  A probléma egy másik megfogalmazása: az ember van hivatalért, vagy hivatal van az emberért. Azt tapasztalom, hogy bizony elég sűrűn az ember van a hivatalért, ahelyett hogy a hivatal lenne az emberért. A hivatalból, pontosabban a munkaszervezésből, a hangnemből, mindenből ez sugárzik. Ez a sugárzás azonban megtalálható a törvénykezés vonatkozásában, ott pedig gyakran ez tapasztalható: az ember van a törvényért és nem a törvény az emberért.

Mindezt a következők miatt kell rögtön a tanulmány elején tisztázni. A tanulmány során elég gyakran hangoztatom a rendszer fontosságát. És gyakran elmélkedem a rendszer és az emberek viszonyán. Pl., megállapítom, hogy rendszer megváltoztatása fontosabb, mint az emberek megváltoztatása, az emberek rendszertelen nevelése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a legfőbb cél, ne az ember lenne.  Különbséget kell tenni, tehát a legfőbb tényező (eszköz), mint rendszer és legfőbb cél, mint ember, emberi élet között.

Kérem a tisztelt olvasót, hogy vegye figyelembe a következőt. Ha nem is mondom ki, de gondolatban minden alkalommal hozzáteszem a mondandómhoz: nem szabad elfelejteni, hogy a legfőbb cél az ember (a lakosság, az emberiség), az emberi élet.

Ha pontosabban fogalmazunk, akkor a gazdasági-társadalmi rendszer, az a sokféle és egymással összefüggő rendek, rendje. Tehát egy összetett, bonyolult alkotás. A továbbiakban gazdasági-társadalmi rendszert, gyakran egyszerűen rendszernek nevezem. Az összetett bonyolult rendszer pontosabb meghatározásáról, szerepéről, működéséről elmélkedem a következőkben.

Meg kell különböztetni a természettudományos, technikai fejlődést és a társadalmi-gazdasági rendszer fejlődését.

A két fejlődés között természetesen van összefüggés, de két különböző dologról, folyamatról van szó. A rendszer képes a természettudományos fejlődést valamennyire gátolni, és serkenteni. Képes annak eredményeit jól, vagy rosszul felhasználni. Ezek az összefüggések. Ezen és más összefüggések miatt pl. az innováció egy lehetséges rendszertényező. Más rendszertényezőkkel, is összefügg természettudományos, technikai fejlődés. Egy-egy rendszertényező összefügg a természettudományos technikai állapottal, de ezek önállóan  mégsem képeznek  olyan alrendszert, mint pl.  a szociális rendszer, gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, döntéshozó mechanizmus, stb.  A bonyolult kapcsolatra később még visszatérek.

Miért kell megkülönböztetni?

Először is egy megjegyzés. A fejlődés nemcsak az anyagi szükségletek egyre nagyobb kielégítéséről szól, hanem a lelki szükségletek pl. az igazságosság kielégítéséről (pl. igazságszolgáltatás fejlődése)  is szól. Ezekhez pedig nem túl sok köze van természettudománynak, technikának.

Egy másik érvelés. A társadalmi-gazdasági rendszer fejlődésével a társadalomtudomány, annak fejlődése függ szorosan össze. Mivel a társadalomtudomány, annak fejlődése erősen különbözik a természettudománytól, technikai tudástól ezért a társadalmi-gazdasági rendszer fejlődése is különbözik attól.  Úgy is fogalmazhatunk, hogy természettudományos elvek, mechanizmusok, törvények mások, mint a társadalomtudományos elvek, mechanizmusok, törvények, és ez utóbbiból épül fel a rendszer, ezért a kettő messze nem azonos. 

Közelítsük meg azonban egészen egyszerűen a problémát.

Mostanában hallok pl. ilyen érvelést: ez rendszer sokkal jobb, mint a szocializmus, mert lám korszerűsödött az orvostudomány, szinte mindenkinek korszerű autója van, számítógépe is van, stb.. Nyilvánvalóan ezen érvelő azonosítja természettudományos technikai fejlődést a rendszer fejlődésével. És ezzel a keveréssel tévesen lesznek megítélve a rendszerek.

A két fejlődés nem hat direkt és azonnal egymásra.  

Pl. a jelen rendszer az államkapitalizmus döntéshozó mechanizmusa 1945 után alakult ki, akkor, amikor még nem volt számítógép, személyi számítógép. A személyi számítógép létrejött fejlődött, de a rendszer lényegében változatlan maradt. Két különböző dologról van tehát szó. Létrejöhet úgy társadalmi-gazdasági rendszerfejlődés, hogy közben a természettudomány, technika nem változik, és fordítva is igaz. Létrejöhet úgy természettudományos technikai fejlődés, hogy közben a rendszer nem változik. Áttételesen bizonyára hatnak egymásra, de két különböző fejlődésről van szó. Ha szoros és direkt lenne az összefüggés, akkor minden változás rövid időn belül, direkt, és erősen hatna másikra.

Kétségtelen az is különbség hogy a természettudományos, technikai fejlődés még kisebb egységekből áll össze, és folyamatosabb, mint társadalmi-gazdasági rendszerfejlődés.

Elképzelhető és már volt is rá példa hogy egy magas természettudományos tudású, technikájú közösségben alacsony szintű demokrácia jött létre. Fordítva is elképzelhető és volt már rá példa, egy alacsony természettudományos technikai szint mellett viszonylag magas szintű demokrácia jött létre.

A szétválasztásnál jusson eszünkbe fasizmus (nácizmus) amikor egy viszonylag fejlett technika mellett kvázi rabszolgatartó (a legalacsonyabb szintű) rendszer jött létre.

Az egyik fejlődéshez kiváló természettudósok tevékenysége szükséges. A másik fejlődéséhez kiváló társadalomtudósok, politikusok tevékenysége szükséges.

Egyébként a művészetek, a kultúra is hasonló viszonyban áll a gazdasági-társadalmi rendszerrel.  

Én a gazdasági-társadalmi rendszert, annak fejlődését gyakran egy képzeletbeli gépezethez, annak fejlődéséhez, máskor egy képzeletbeli épülethez, annak fejlődéséhez hasonlítom. Ez az összehasonlítás, amely csak modellezés, nem jelenti azt, hogy  én nem  teszek  különbséget a gazdasági-társadalmi rendszer fejlődése és természettudományos, technikai fejlődés között.

Ellenben van itt egy látszólagos ellentmondás: több helyen, e fejezetben is és más fejezetekben éppen azt bizonygatom, hogy a társadalomtudományos fejlődés és egyben a társadalmi fejlődés lassabb (és hektikusabb) a lehetségesnél, amelynek egyik oka: az ember, a vezetés a kvázi különbségeket kreál a természettudomány és egyben természettudományos, technikai fejlődés és a társadalomtudomány, egyben a társadalmi fejlődés között. Most van különbség, vagy nincs különbség? Ezért a következő magállapítás fontos.

A társadalomtudomány és természettudomány tartalmilag különbözik a történelmi fejlődése sem azonos hullámzású, viszont más sok szempontból viszont nagyon is hasonló, gyakran azonos. Azonos pl., abban hogy mindkét tudomány végtelen, és így az emberiség előtt mindkét tudományt illetően hatalmas felfedezendő ismerethalmaz áll. És még lehetne sorolni az azonosságokat.

A természettudomány és a természettudományos, technikai fejlődés a sok összefüggés, hasonlóság, részazonosság ellenére nem azonos a társadalomtudománnyal, a társadalomi fejlődéssel. De ez nem zárja ki azt, hogy a sok összefüggés hasonlóság, részazonosság miatt az ember, a vezetés, kvázi kreálhat, felnagyíthat különbségeket, vagyis a hasonlóságot, azonosságot különbséggé kreálhat, általában a társadalomtudomány, a társadalmi fejlődés rovására. A két tudomány és két fejlődés közötti eltúlzott kreált különbség azt okozza, hogy az ember nem képes kontrolálni az általa létrehozott technikát, pl. fegyverkezést, a természetpusztítást.

A másik káros, elsősorban az elemzés szempontjából káros kreáció, ha a meglevő különbségeket, hasonlóságnak, azonosságnak tekinti, ha a két különböző tudományt, mint fejlődési tényezőt azonosítja. Vagyis az összefüggéseket pontosan kell értelmezni.

Természetesen nem kizárólag akaratlagos, tudatos kreációról van itt szó, (itt sem arról van szó), hanem az érdekek, és a nem szükségszerű butaság megjelenéséről van szó.

A fejlődés alatt én az előre haladást, az előzőnél jobb, kellemesebb, hatékonyabb, állapot kialakulását értem. Egyszerűbben fogalmazva: az előzőnél mennyiségében több, de főleg minőségében jobb állapot. Nem kevesen vannak, akik tudatosan vagy tudat alatt azt gondolják, hogy társadalmi, emberiségi szinten és történelmi távlatokban, nem jöhet létre fejlődés, azaz az előzőnél jobb minőségű állapot. Ezt azért kell tisztázni, mert ha ez igaz, akkor nincs értelme túl sokat elmélkedi a társadalomról, a rendszerről. Legfeljebb arról van némi értelme elmélkedni: hogyan működik, de csak megismerés miatt, jobbá úgysem lehet tenni. Elméletileg az a kérdés is felmerül, ha nincs fejlődés, akkor lehetséges e visszafejlődés, egy nagyobb általános romlás?

Néhány kategória ezzel kapcsolatosan.

Akik szerint eddig volt fejlődés, de már elértünk a csúcshoz, ez marad szinte az idők végezetéig, esetleg csak kisebb módosítások javítások lehetnek. (A jelenlegi rendszer szinte tökéletes.) Szerintem ez nem igaz.

Eddig volt fejlődés, de különböző okok miatt ezután már nem lehetséges. Ezt sem tartom igaznak.

Eddig volt fejlődés, de már a visszafejlődő hanyatló állapotba, ágba került a fejlődés. Valószínűleg egy világválság egy kataklizma felé haladunk. Ez utóbbi elméletet én is vallom, azzal kiegészítve, hogy reményeim szerint ez csak átmeneti kiheverhető hullámvölgy, válságállapot lesz.

Az én felfogásom a következő: lehetséges egy végtelen társadalmi, az emberiségre vonatkozó fejlődés. Jelenleg, és gyakran  valóban fenyeget egy nagyobb válság, kataklizma, de ez nem a természeti törvényszerűségből ered. Ez nem elkerülhetetlen.  Sőt éppen a fejlődéssel lehet elkerülni. Tehát nincs szükségszerű, törvényszerű összeomlás.

Eddig sem volt fejlődés és ezután sem lesz, ezt is sokan vallják, méghozzá különböző okokból.

Szerintem eddig is volt fejlődés, igaz az viszonylag túl lassú és túl hektikus hullámzó volt. Ezért talán úgy tűnhet, hogy eddig sem volt fejlődés.

Az emberi szubjektivitás is oka lehet, annak hogy úgy tűnik, mintha nem lenne társadalmi, fejlődés.

Van fejlődés, de annak nincs értelme, ez is egy gyakori gondolat. Ez önmagában is nehezen értelmezhető gondolat. Talán arra gondolhat, a gondolkodó, hogy csak bizonyos vonatkozásban lehet fejlődés (pl. természettudományos, technikai vonatkozásban), de az általános boldogságszint nem emelkedik. Szerintem minden vonatkozásban, a boldogság vonatkozásában is volt van és lehet fejlődés.

Érdekes megfigyelni hogy az ellentétes, szélsőséges elméletek ugyanarra a következtetésre vezetnek. Nincs további fejlődés, mert baromi jól élünk. Nincs  fejlődés, mert baromi rosszul élünk úgy, mint az állatok. 

Össze-vissza, a teljesség igénye nélkül, néhány gondolat a fenti elméletekkel kapcsolatban. 

A társadalmi ismeretek (gazdasági és társadalmi ismeret, tudás) lassabban bővülnek, mint a technikai ismeretek (technikai és természettudományos ismeretek), ez az egyik tényezője a fejlődésnek, legalábbis szerintem. Ezt a szerintem szót nem hangoztatom állandóan, de minden amit mondok az természetesen csak szerintem van úgy. Tehát a társadalmi ismeretek lassabban fejlődnek, mint technikai ismeretek. Ennek az egyik az egyik oka, hogy a kulturális fejlődés, amely jelentősen meghatározza a társadalmi ismereteket jellemzően szülőről gyerekre szállnak, szemben a technikai ismeretekkel melyben inkább az iskola, ill. a fiatalság technikára  való fogékonysága az élenjáró. Egy másik ok, az hogy társadalmi ismeret sokkal inkább érzés, érzelemfüggő (szubjektív) mint a technikai ismeret. Pl. a hőtágulás, vagy a relativitás, vagy a szinusz törvénye, elmélete sokkal kevésbé mozgatja meg az embereket érzelmileg, mint pl. a - és itt már el is akadok. Szinte nem is tudok olyan társadalomtudományos elméletet, törvényt mondani melyet mindenki ismerne, elfogadna. Ez is jelzi, hogy itt alapvető különbségek vannak. Mondjuk egy új nyugdíjtörvény, és ezt igazoló elmélet, szemben a technikai felfedezéssel, sokkal nagyobb érzelmi hullámokat vált ki, mint egy új technikai felfedezés. Nem véletlenül, mert egy lehetséges nyugdíj törvény közvetlenül azonnal érint sokmillió embert. Tehát a közvetlen és azonnali erős hatás, ami kiváltja az erősebb érzelmi reakciókat.  A másik, éppen az alacsony társadalomtudományos színvonal miatti, vitathatóság. Ugyanakkor maga a fokozott érzelmi reakció az egyik ok, ami jelentősen gátolja fejlődést. Pozitív (negatív) visszacsatolás történik. Pozitív mert egymást erősítő, öngerjesztő az összefüggés, negatív azért mert az iránya rossz. Azt gondolom, hogy igen messze van az a kor, amikor szinte érzelmek nélkül leszünk képesek a társadalmi törvényeket, elméleteket szemlélni. Ugyanakkor ez lehet az egyik távlati cél: sokkal, kevesebb szubjektivitással, érzelemmel szemlélni a társadalmi folyamatokat, jelenségeket, törvényeket, elméleteket. Az hogy a társadalmi ismereteink lassabban fejlődtek, mint a technikai ismereteink az egyik oka, annak hogy az emberi fejlődés egyre veszélyesebb üzemmódban történik. Ezt a problémát gyakran felvetetik írók, gondolkodók, gondoljunk csak az atombomba problémájára. Olyan fegyver kerül az emberiség kezébe, melyhez társalmilag nem elég érett, melyet nem tud biztonságosan használni. A fokozódó természetpusztítás is ebbe a problémakörbe tartozik.

A társadalmi ismeretek fokozott érzelmi hatását tehát az azonnali közvetlen, az életszínvonalra kifejtett hatás, okozza.  Vannak azonban további jelentős tényezők.  Úgy tenném fel a kérdést, hogy mik azok a jelentős pszichés, érzelmi tényezők, amelyek jelentősen befolyásolják a társadalommal kapcsolatos nézeteink, véleményünk? Én a következőket emelném ki: az egyén adott helyzete (hatalmi, vagyoni, siker, megbecsültség pozíciója). Az egyén, amelyik klikkbe tartozik.

A lassú kulturális fejlődés, mint hiba megint csak magyarázatra szorul.

Természetesen az nem baj, ha egy nép a kultúráját fenntartja, védi, óvja. Az a hiba, ha emiatt, vagy ennek ürügyén a társadalmi fejlődés is lelassul. Pontosabb, ha nem a kultúra lassú fejlődéséről beszélek, hanem kultúrának a társadalmi fejlődéshez való illeszkedés lassúságáról, helytelenségéről beszélek.

A fejlődést közelítsük meg egy másik oldalról.

Nincs értelme a fejlődésnek, gondolat gyakran felbukkan a gondolkodóban, hozzáteszem: a felületes gondolkodóban. 

Néhány elmélet mely vitatja fejlődést. Az ember mindig elégedetlen. Pl. a mai ember, sőt még a viszonylag szegény ember is jobban él, mint száz, ötszáz, ezer, kétezer, stb. évvel ezelőtt élő őse. Akármilyen is lesz az életszínvonal, mindig elégedetlen lesz az ember, és mindig lesz viszonylag szegény ember, mindig lesz viszonylag rossz pozícióban levő ember. Ezért nemcsak a fejlődésről értelmetlen beszélni, de jó meg a rossz pozícióról is, legalábbis ha ebből az okoskodásból indulunk ki. 

Másfelől: a szélesen értelmezett életszínvonal szinte alig fejlődött.  Hiszen az ember egyre hektikusabban, anyagi javakat kergetve, vagyont, pénzt, hatalmat, mániákat kergetve, fölöslegesen önzrikáló állapotban él. Ugyanakkor az igazságosság a békesség, a biztonság, az önrendelkezés alig fejlődött.  Ez a gondolatsor is oda vezet, hogy fejlődésnek nincs sok értelme. Szerintem, viszont van értelme, ennek többféle bizonyítása lehet.

Először is definiáljuk a fejlődést: az előzőnél jobb kellemesebb, és egyben hatékonyabb állapot. Ennek pedig van értelme. Az hogy a fejlődés lassabb, hektikusabb sok buktatót tartalmaz, az nem a fejlődés hiábavalóságát jelenti, hanem azt hogy az emberiség eddig összességében elég gyenge teljesítményt nyújtott.  A tanulság inkább az, hogy lehetett volna és lehetne sokkal jobban csinálni. Más kérdés, hogy erre képes e az ember.

Ami pedig az elégedettséget, ill. a szegény rossz pozícióban levő embereket illeti.

Az elégedettséget, boldogságot igen nehéz pontosan mérni. Lehet, hogy egy közvélemény-kutatás során az jön ki, hogy fejletlen országban un. természeti nép boldogabb, elégedettebb, mint egy fejlett ország népe. Ebben azonban benne van az is, hogy a fejlettebb ország népe még gyorsabb változást, fejlődést kíván, mint fejletlen ország népe. Tehát van egy elégedettség az adott helyzettel kapcsolatosan és van egy változások, fejlődés ütemével kapcsolatosan. A kettőt nehéz szétválasztani. Elégedetlen vagyok, mert élhetnék jobban is. Elégedetlen vagyok, mert lám van olyan ország ahol jobban élnek. (A jólét az általános életszínvonalat jelenti pl. biztonság, igazságosság, stb.) Ezek a fejődéssel kapcsolatos elégedetlenségek. Sőt lehet, hogy a belső harmónia egyes embereknél, népeknél akkor áll fenn, ha jelen van az érzések között az elégedetlenség is. Butaság lenne azt mondani, hogy vannak, akik akkor boldogok, ha boldogtalanok. Azt viszont lehet mondani, hogy vannak, akik akkor boldogok, ha moroghatnak, ha céljaik igényeik vannak, ha elégedetlenek. 

Az egyébként nem baj, sőt jó, ha a nép a fejlődéssel kapcsolatosan elégedetlen. Én azt gondolom, ha az adott helyzettel kapcsolatos elégedettséget mérnék pontosan, akkor azért a fejlett országok népei elégedettebbek lennének. Tehát az elégedettség, boldogság is fejlődik, még ha ez a fejlődés nem is nagy, és kisebb, mint azt sokan gondolnák.  A fejlődésnek tehát ebből a szempontból is van értelme. Ami pedig a viszonylag szegényebb embereket illeti, ill. azt a gondolatot, hogy nincs értelme szegényekről, gazdagokról jó és rossz pozícióban levő emberekről beszélni. Kétségtelen a mai szegények jobban élnek mint mondjuk az ötszáz évvel ezelőtt élt emberek, és talán jobban élnek mint az ötszáz évvel ezelőtt élt módosabb középosztály. Bár a legszegényebb rétegek fejlődése vitatható, hiszen a hajléktalan nyomorgó emberek akkor és most is az életben maradás határán vannak. Ne vitassuk azonban hogy a mai szegény, középréteg már nem a régi szegényréteg, középréteg.

A kérdés azonban nemcsak az életszínvonal, hanem az igazságos, megérdemelt életszínvonal. A jelen társadalomban az igazságos, megérdemelt jó, vagy rossz pozíció messze nem valósult meg. Tehát amíg nincs igazságos, igazságoshoz közeli helyzet, addig a szegények, jogosan elégedetlenkednek. Ugyanakkor a gazdagok, a jó pozícióban levők is elégedetlenkednek, nos az ő elégedetlenségük nem jogos. Különbséget kell tenni a fölösleges értelmetlen elégedetlenkedés, és jogos értelmes elégedetlenkedés között. Amíg van jogos elégedetlenség, addig nem mondhatjuk azt, hogy a szegénységről, a jó, és rossz pozícióról értelmetlen beszélni. A költő azonban nagyjából ezt mondta: ha majd jog és bőség asztaláról mindenki egyaránt vehet, ha igazságos elosztás lesz, akkor meg lehet állni. Szerintem a költőnek csak részben volt igaza. Ugyanis az sem mindegy hogy az asztal mennyire van megrakva. Egyeseknek manapság pedig azért nincs igazuk, mert lehet hogy általában az asztal viszonylag bőséges ( lehetne még bőségesebb),  de nincs meg az igazságos elosztás sem anyagilag sem jogilag. Ha a jogot kiterjesztjük az arányos igazságos vagyoni hatalmi hierarchiára, akkor még nem valósult meg: a jog asztaláról mindenki egyaránt vehet. Így még nem beszélhetünk megállásról, Kánaánról. És az igazságos arányos hierarchia (a jog asztala) egy sokáig tartó feladat, az arányos és egyre nagyobb szükséglet-kielégítés (a bőség asztala) még tovább tartó feladat ezért a fejlődés nem állhat le még jó ideig, egyelőre beláthatatlan ideig. 

Tegyük fel a fejlődéssel kapcsolatos kérdéseket így: egyáltalán az emberek meg akarnak állni fejlődésben?  Egyáltalán meg e lehet állni fejlődésben?

Azt gondolom, hogy általában az élőlényeket, így az embereket is hajtja valamilyen belső erő, változtatás, a fejlődés irányába.  Tehát nem akarnak, és nem tudnak megállni, a fejlődés gyorsaságának igénye azonban kétségtelenül változó.

A megállás lehetőségét nézzük egy másik szempontból. Az a törvényszerűség bontakozik ki, hogy az emberiség minél fejlettebb állapotba kerül, annál veszélyesebb üzemmódba is kerül. Ennek egyik tényezője éppen az, hogy a társadalmi ismeretek egyre inkább lemaradnak a technikai ismeretek mögött. Képes olyan technikát létrehozni, amelyet nem tud biztonságosan kezelni. Itt akár a fegyverekre is, akár a környezetszennyezésre, természetpusztításra is gondolhatunk. A fejlettebb élettel megnő a természet egyensúly-felbomlásának lehetősége. Egyszerűbben: minél fejlettebb az életszínvonal annál nagyobb a természet igénybevétele.  A harmadik tényező: a fejlődéssel nemcsak hasznos jó dolgok, az értelem növekszik, hanem az abnormálisság is.  Nevezzük ezeket, a  veszélyesedő üzemmód tényezőinek. Sokan gondolhatják: éppen ezért kell megállni, éppen ezért nincs értelme a fejlődésnek. A logikájuk azonban nem egészen pontos. Már most is egy meglehetősen veszélyes állapotban vagyunk. Ha pl., most megállnánk, akkor nagyobb valószínűséggel törne ki egy világkatasztrófa, mintha nem állunk meg. Valószínűleg azért, mert a veszélyes üzemmód egy ideig tovább halad, miközben a szellemi, társadalmi fejlődés áll. Van egy olyan fogalom: „menekülés előre”.  Az bontakozik ki, hogy az emberiség rá van kényszerítve az előre menekülésre. Ugyanakkor az átgondolt egyenletes fejlődés, ami messze nem azonos a megállással, egyre szükségesebbé válik.

Egyesek szemében következő elmélet is kétségessé teszi a rendszerfejlődést, és ez által valóban lassítja azt. (Ez szintén gyakran felbukkan, most sem hagyhatom ki a felsorolásból). Ez pedig az a pökhendiség, hogy eddig a történelem során minden rendszer, de kiváltképpen a jelenlegi rendszer, kijelenti magáról, hogy bizony ő már elért fejlődés legmagasabb fokára, legalábbis a lényeget tekintve. Természetesen nem a rendszer jelenti, ki hanem annak a pökhendi és hatalmát féltő vezetése. Mi másnak értékelhetnénk azt a kijelentést, hogy bizony ez amiben élünk, ez maga  a demokrácia, a teljes demokrácia ( nem részleges demokráciáról beszélnek). Ha pedig ez teljes demokrácia, és egyébként is tökéletes a rendszer, (nincs nála jobb), akkor nincs további fejlődés. Mellesleg megjegyzem, ugyanezt állította magáról a fasizmus is, a sztálinizmus is, és a szocializmus is.  Igaz a szocializmus legalább elismerte, igaz kényszerűségből, hogy ő csak halad a tökéletesség felé. Mivel a jelenlegi vezetés lépten, nyomon hangoztatja ezt, és egyébként sem adja semmi jelét a rendszerfejlesztési hajlandóságának, igencsak nehéz helyzetbe kerülhet az emberiség. Így sajnos nem jöhet létre, vagy csak megkésve jöhet létre az előre való menekülés. A vezetés úgy látszik minden korban olyan ostobává válik, hogy betegesen fél a rendszerfejlődéstől, retteg, hogy ezáltal elveszíti hatalmát. Pedig ha lenne egy kis esze, rájöhetne, hogy éppen így nő meg az esélye annak, hogy elveszíti hatalmát. Erre történelem is jó példa, de logikusan is kikövetkeztethető.  Ha egy egyenletes rendszerfejlődésbe gondolkozna és cselekedne, akkor szépen megtarthatná hatalmát, legalábbis annak jelentősebb részét. 

Összegzésül elmondható: a fejlődésnek van értelme, sőt az emberiségnek csak az, az egy lehetősége van, hogy egyenletesen átgondoltan fejlődik. Fejlődik: azaz mindig egy fokkal jobb, kellemesebb, hatékonyabb és igazságosabb állapotot teremt az előzőnél.

A harmadik út, az új út.

A politizálás kapcsán, már rengeteg erkölcsi logikai vergődést láttam. A csapdahelyzet, amibe vergődnek igen egyszerű. Csak meglevő, a múlt és jelen létezik számikra, ebből kiindulva akarják helyzetet megoldani. A múlt és jelen nem megoldás a számukra, ezért kényszerválasztások elé kerülnek. Pl. választani, kell szocializmus, vagy kapitalizmus. Jobboldal, vagy baloldal. Sorozatosan kényszer-összehasonlításokat kell tenniük, és kényszerválasztás elé kerülnek.

Azért kerülnek csapdahelyzetbe, mert nem ismerik fel: mindig van egy harmadik út, az új út, a jövő útja, a fejlődés útja. A világ fejlődik. A Kádár rendszer jobb volt mit a Rákosi rendszer. A jelenlegi kínai szocializmus jobb, mint a brezsnyevi szocializmus. A kapitalizmus jobb, mint a feudalizmus. Ugyebár az sem ritka hogy az emberek új utat, pl. autópályát, építenek. Teszik ezt azért, mert a régi utak már nem elavultak, már szűkek, már nem felelnek meg. A megoldás egyszerű, új útban kell gondolkodni, főleg akkor, ha már a régi utak, már csak dilemmákat okoznak.

Egyszer valaki azt mondta: meglátod az új rendszer, majd a szocializmus és kapitalizmus keveréke lesz. Én most azt mondom: ez csak részben igaz. Kétségtelenül az új út az új rendszer, nem szakadhat el múlttól. Nyilván megjelenik benne szocializmus, de még inkább a jelenlegi államkapitalizmus. Összességében és lényegében azonban egy új minőség lesz. Olyan elemek tényezők jelennek meg benne melyek egyik említett rendszerben sincsenek. Ez nem keverék lesz, hanem új rendszer.

Elég utánozni, mondják sokan.

Ez így csak 70%-os igazság, vagyis kétséges, kiegészítésre szoruló igazság. A probléma gyakran itt-ott felmerül, ezért ezt is össze kell foglalni, lényegesíteni kell.  Visszatérve én úgy fogalmazok: gyakran elég a legjobb utat kiválasztani (azt a jó utat, amelyik a leginkább illeszkedik a lehetséges követőhöz), azt leutánozni, de ez önmagában nem elég.  Új utak keresése, megtalálása mindenki számára (egyén, nemzet, stb.) szükséges.

Az indokok röviden. Mindig szükség van úttörőkre.  Aki mindig utánoz, az lemarad. Nincs olyan út, ami teljesen ráillene a követőre.

Mindig szükség van úttörőkre. Gondoljunk bele az utánzó egy jobb utat követ, amely már a gyakorlatban is bevált. De akit követni kell, az is eljutott valahogy ide, vagyis ő volt az úttörő. Ha kimondjuk az elvet, elég az utánzás, akkor egyszerűen nem lesz úttörő, nem lesz példamutató, olyan, akit érdemes követni. Kétségtelen az új út keresése kockázatos dolog, de mégis szükségszerűen mindig az úttörők járnak elől, őket érdemes követni. Az állandóan utánzó, soha nem lehet első, sőt nagy valószínűséggel az élbolyba sem kerül be, ez szerintem logikailag is egyértelmű. A tapasztalat is ezt bizonyítja.

Itt persze felmerül: az új út ugyanolyan eséllyel lehet rossz megoldás, mint jó megoldás, tehát nem érdemes kísérletezni, inkább másoljunk. Ez a logika abban téved, hogy az emberiség már szinte minden rossz utat bejárt, már minden rossz megoldást kipróbált. Tehát a figyelmes újító, az, aki azt is megvizsgálja, hogy újítása egyáltalán újítás, nagy valószínűséggel rájön arra, hogy az „újítása” valójában csak egy leszerepelt másolandó, vagy valóban újítás. Továbbá azért azt feltételezzük, hogy az újító a nyilvánvalóan sikertelen, rossz újítást elveti. Tehát kijelenthető hogy a valódi, és átgondolt újítások nagyobb valószínűséggel lesznek jó megoldások, mint rossz megoldások.

Ami pedig az illeszkedést illeti. Általában soktényezős egyenletről beszélünk, amelyben az egyik, az emberi tényező.  Nézzük csak azt az egyszerű példát, hogy egy új termelési technológiát kell pl. Magyarországon bevezetni. Ha feltételezzük, hogy minden emberen kívüli tényező szinte azonos, akkor is ott van az a probléma, hogy a magyar dolgozók, szakmai ismerete, munkamorálja, valamennyire biztosan eltér, attól ahol ez a technológia már bevált. Pl., ha X termelési szakaszban a magyar dolgozó csak 90%-os pontossággal képes termelni, akkor előfordulhat, hogy szinte minden termék selejt lesz. A megoldás az, hogy az új technológiát részben át kell alakítani, a magyar viszonyokhoz, emberi tényezőkhöz kell illeszteni. A társadalmi alrendszerek (pl. szociális rendszer, egészségügy, stb.), ennél sokkal bonyolultabbak, a nagyrendszerről, gazdasági és politikai rendszerről nem is beszélve, ezen esetekben biztosan szükséges az illesztési átalakítás.  Gyakran hallani ezt a siránkozást: hát igen nyugaton már bejáratott demokráciák vannak, ott működik az, ami nálunk nem működik. Valóban sok olyan dolog van, ami egyes országban evidencia, vagyis törvény nélkül is működik. Más országban pedig nem evidencia (más az alap, más kultúra, más az emberi tényező), ezért kell törvénnyel szabályozni. Az oktatásról, tájékoztatásról nem is beszélve. A lényeg az, hogy az egyszerű másolás ebből a szempontból sem jó megoldás, a másolandó dolgot, a másolóhoz kell illeszteni. Ugyanakkor lényeges a másolandó kiválasztása is. Pontosabban nem másolandóról, hanem irányadóról kell beszélni.  Az elsődleges szempont mégis az kell legyen, hogy a legjobbat válasszuk ki irányadónak. Ez után jöhet az a szempont, hogy másolandó dolog eleve mennyire illeszkedik, mekkora erőfeszítéssel lehet teljesen illeszkedővé tenni. Máshol is megemlítem, de azért itt is kitérek rá. Én mindig megdöbbenéssel tapasztalom, amikor német angol, francia, sőt USA-beli példákra hivatkoznak, azokat akarják másolni. Itt ugye az emberi tényezőn kívül is van egy alapvető eltérés: az ország nagysága. Egyértelmű, és logikus hogy nekünk a hasonló nagyságú, fejlett államok (skandináv országok, Benelux államok, Svájc, stb. között kell megtalálni a példamutatót, a másolandót. Ráadásul ezek legfejlettebbek. Vagy, ha nagyon illeszkedőt akarunk találni, akkor azokat a rendszerváltó országokat kell másolnunk, akik ugyanazon az utón járva sokkal sikeresebb pályát írtak le, pl. Szlovénia, Csehország, stb. Ugyanakkor ne felejtsük el, még a jó „másolás” is csak részmegoldás: összességében jelentős úttörés, újítás, új utak kitalálása nélkül, csak másodrendű, de inkább sereghajtó ország leszünk.

A későbbiekben bizonyára gyakran felmerül, főleg a szakértőkben: mit zagyvál össze ez az ember (itt rám gondolnak), ilyen sehol sincs a világon. Én nem zagyválók, csak az új utakról elmélkedem, máskor pedig arról, hogy a jó utakat miként lehet hozzánk illeszteni. Egyébként a jó utak illesztése, is egyféle újítási képességet igényel, egyféle újítási tevékenység.

A nemzeti büszkeség szempontja.

A nemzeti büszkeség szintén fontos tényező. A nemzeti büszkeség, mely egyben identitás, kihat a gazdasági teljesítésre, tehát az életszínvonalra. De ezen kívül egy önálló szükséglet is. E szükséglet kielégítése nélkül az emberek egyszerűbben rosszabbul érzik magukat.

A nemzeti büszkeséget táplálja, ha a különböző versenyekben, jó helyezést érünk el, netán mi vagyunk a legjobbak, az elsők. Talán ennél is fontosabb, hogy legyenek olyan dolgok (művészet, sport, technika, kultúra, rendszertényező, intézmény, gazdaság, stb.) amely szinte csak nálunk van, amely ránk jellemző. Ez pedig egy újabb érv amellett, hogy az utánzás kevés.  Egy nemzet akkor lehet büszke és élenjáró, ha megteremti magát, ha létrehoz új egyedi dolgokat.

A rendszer, mint gépezet.

A rendszer sok mindenhez hasonlítható. A rendszer olyan, mint egy romos ház, amelyet a benne lakók állandóan bővítnek, korszerűsítenek. A rendszer olyan, mint tengeren úszó hatalmas bárka, ill. bárkaraj. A rendszer olyan, mint egy gépezet. Szerintem ez is jó hasonlat.

A rendszert már hasonlítottam egy gépezethez. Tehát van a gépezet, pl. egy gőzgép, vagy egy modern számítógép-vezérelt benzinmotor, ezek a különböző rendszerek ( feudalizmus, kapitalizmus, stb.). A konstrukció meghatározza az elemek konstrukcióját ( alkotmány, alapelvek,  törvények, intézményrendszer, stb.). A gépelemek, alkatrészek ( rugók,  kábelek, kapcsolók, csavarok és a főalkatrészek) egyféle értelmezése: ezek a beosztások. A kisember csak egy csavar a gépezetben. Ha egy csavar elveszik, elromlik, akkor attól még működik a gépezet, de már egy kicsit gyengébb, sebezhetőbb lesz. Ha sok csavar, veszik le, romlik el, akkor már a gépezet elromlik, lelassul, eltorzul. Ellenben elég egy főalkatrésznek elromlania és leáll, lelassul eltorzul a gépezet.  Az elemek az alkatrészek minősége, az emberek minősége.  A rendszer jósága abból is áll, hogy részben meghatározza az emberi, vezetői minőséget. A jó rendszer erősebben, mint a rossz rendszer. Az, hogy milyen rendszerben vannak az alkatrészek összekapcsolva azt már a rendszer határozza meg, ennek a jelentősége is vitathatatlan.  De az emberi, vezetői minőséget csak részben tudja meghatározni, ez jelentős hányadban mindig szerencse kérdése is. Tehát van a rossz (elavult, megrekedt) rendszer pl. a gőzgép, ami állhat rossz minőségű alkatrészekből (vezetőkből). Ez a legrosszabb verzió. Állhat jó minőségű alkatrészekből, ez egy jobb verzió. A rendszer lehet egy korszerű hatékony gépezet, de a véletlen folytán mégis két-három fontosabb alkatrésze rossz minőségű. Vagyis két-három őrült, önző ember meghatározó pozícióba kerül vagy éppen ott bolondul meg. Ez a verzió szinte azonos az előző állapottal. Hiába jó a gépezet, ha ezek az alkatrészek állandó hibákat okoznak. És állhat egy korszerű gépezetből jó minőségű alkatrészekből (jó vezetőkből) felépítve. A gőzgépnél sokkal korszerűbb gépezet, ráadásul jó minőségű alkatrészekből felépítve, kétségtelen ez a legjobb verzió.  Ez példa megmutatja a rendszer és vezetők szerepét viszonyát. A lényeg az, hogy a konstrukciót a rendszer határozza meg, az anyagminőséget a vezetők határozzák meg, amelyek kialakulása részben véletlenszerű.

Ugyanakkor az mondható, hogy jó rendszer a korszerű gépezet, pl. a gőzgéphez képest a benzinmotor. De technikai fejlődés nem áll meg ugyanúgy a rendszerfejlődés sem áll meg. Ezért mondhatok akár rakétameghajtást is, de ez is csak egy állomás a fejlődésben. Mondjuk, hogy most még csak a benzinmotornál tart a rendszerfejlődés. Ugyanakkor a sokféle benzinmotor van. Tehát a rendszer csak azt határozza meg, hogy benzinmotor legyen az alapgépezet. Azt hogy a benzinmotoron belül egy elavultabb rosszabb konstrukció épül fel vagy egy jobb, hatékonyabb konstrukció épül fel, ezt nevezzük rendszer-változatnak. A rendszert, és rendszer-változatot ne keverjük össze. Lehet cél a rendszerváltás és lehet cél rendszerváltozat-váltás, ez két különböző dolog.

Annál jobb a rendszer, minél demokratikusabb. A demokrácia sem véges, az is szinte végtelenül fejleszthető. Persze ezt bizonyítani is kellene. Erről a bizonyításról szól többek között a tanulmány.  Ha rendszereket egy százas skálán mérjük, akkor pl. a 30-as osztályzatúban 70% az esélye, annak hogy rossz minőségű vezetés alakuljon ki. A 70-es osztályzatúban pedig 30% az esélye, hogy rossz minőségű vezetés alakuljon ki. A jobb rendszer az oktatáson, tájékoztatáson, a törvényi garanciákon, a vesztéskiválasztáson, a döntésmegosztáson (demokrácián) keresztül képes meghatározni azt, hogy rossz vezetők kevésbé legyenek vezető pozícióba. Hasonlattal élve, nemcsak konstrukció számít, hanem gyártási előírás is, az anyagminőséget meghatározó előírás is. 

A rendszer mondjuk kaphat a 30-as osztályzatot. Ennek rosszabb rendszer-változata csak 25-ös osztályzatot érdemel, jobb rendszer-változata 35-ös osztályzatot érdemel.

Amikor emberi minőségről beszélünk, akkor a vezetők minőségén kívül meg kell említeni a középvezetők, az értelmiség és lakosság minőségét is.

A rendszer általában. A rendszer egy összetett rendezett működési mechanizmus, ami stabilan felépített. Stabilan felépített, azaz rendszeres időkhöz kötött, állandó  alapelvekhez, alaptörvényekhez kötött,  stabil feltételekhez kötött, és ebbe rendszerbe illeszkedik minden alegység. A szabadság is egy meghatározott egység (elem, tényező), és változás, változtatás is az.  Ezek az elemek egységek (szabadság, változás) is meghatározottak, illeszkedők, ami nem jelenti azt, hogy elvesznek, sérülnek. Sőt ezeknek, az egységeknek az állandóságát jelenti. A rendszernek kell garantálni szabadságot és változást.  A fejlődés a rendszerezett rendszerfejlődés irányába halad. Lehet beszélni ködös ideológiákról, liberalizmusról, az egyének szabad döntéséről, de egyértelműen le kell szögezni: a világ, a természet, a társadalom fejlődése a rendezettség az összehangolás irányába halad.

A modern rendszerek már központilag vezérelt gépezetek.

Minden gépezet felosztható alrendszerekre és ezek tovább oszthatók alkatrészekre. Pl. a robbanómotornak, van levegőrendszere, benzinrendszere, olajozó-rendszere, hűtésrendszere, gyújtásrendszere, szeleprendszere, dugattyú-rendszere. A gépkocsinak van motorja, futóműve, sebességváltója, kormánya, fékje, kuplungja, stb. ezek mind egy-egy rendszert alkotnak. A társadalmi rendszerek feloszthatók alrendszerekre, pl.: gazdasági, pénzügyi, jog, döntéshozó, stb. alrendszerekre. Vannak azonban nem központilag vezérelt gépezetek ahol az alrendszereknek megvan a maga vezérlése. Itt is összefügg minden mindennel, de csak duplán. A gépezet egyik végében levő kallantyú összefügg a körülötte levő alkatrészekkel, de áttételeken keresztül összefügg a gépezet másik végében levő billentyűvel. Úgy is összefügg, hogy ha ez kallantyú elromlik, akkor leállhat gépezet és annak minden része. Már egy csavar hiánya is okozhat problémát, de nem biztos, hogy leáll a gépezet, minél több csavar hiányzik annál valószínűbb a leállás. Ha főalkatrész romlik el, akkor az önmagában is leállást okoz. Ez minden gépezetre igaz. Ugyanakkor a központilag vezérelt gépezetekben a központi vezérlés szinte mindennel kapcsolatban áll. Ez tehát egy harmadik újabb kapcsolat, amely még szorosabbá teszi az összefüggéseket. Nézzünk példának egy elektronikusan vezérelt (számítógép-vezérelt) robbanómotort. A karburátort, szelepeket, a gyújtást stb. nem az automatikus mozgások vezérlik, hanem egy elektronika. Ez pontosabb, és több tényezőt figyelembe vevő vezérlés. Ez a központi vezérlés. Bonyolultabb, kényesebb, (az erős összefüggések és bonyolultság okán), de pontosabb, jobb működést biztosít. Úgy látszik ez a gépezetek fejlődésének útja. Az evolúciós idegrendszer-fejlődés is erről szól. Ugyanakkor ez azt jelenti, hogy a gépezet alrendszerei, alkatrészei még inkább összefüggnek. A társadalom központi vezérlőrendszere, az állam, a jogrendszer, a jogalkotás, a döntéshozó mechanizmus. Nem lehet kétséges, hogy minden alrendszer erősen összefügg. Nem lehet kétséges, hogy pl. a gazdasági pénzügyi rendszer a politikai rendszertől, függ. Legfeljebb az lehet a kérdés, hogy az erős összefüggés mellett, mekkora az alrendszer, önálló aspektusa.

Ezen kívül minden gépezetnek van célja, ami meghatározza gépezetet. És minden gépezetnek, a céltól részben függetlenül, van egy meghatározó logikája, ami szintén meghatározza a gépezetet. Pl. minden közlekedési eszköz célja ugyanaz, eljutni egyik helyről a másikra. Viszont legalább százféle logika alapján lehetséges ez.  Természetes, hogy a villamos és a személyautó között az eltérő logika miatt jelentős különbség lesz. Nemcsak a gépezet (rendszer) felépítése más, de az emberek élete is más. Más érzés villamoson utazni, mint személygépkocsiban. Abból a szempontból is más, hogy a villamos összességében olcsóbb, tehát a legszegényebbek is utazhatnak villamoson.  A személygépkocsi-közlekedés összességében (út, olaj, garázs, stb.) drágább.  Kényelmesebb, de csak azoknak, akik megengedhetik maguknak, így ez sokkal nagyobb különbségeket generál. 

A rendszerek és azok alapvető egyszerű logikája, az ABC/3 ábra elemzése. Azt gondolom, hogy e fejezet és ábra nélkül nem érthetjük meg a rendszert, rendszerfejlődést. Mi ez újabb szempontja rendszerfejlődésnek, vagy kiegészítés a meglevő szempontoknak? Mindkettő. Továbbá a fejezet és az ábra erősen összefügg a társadalmi, (hatalmi, vagyoni) hierarchia problémakörével. Továbbá erősen összefügg a világnézet problémakörével. Ez a fejezet „az egyéb fontos rendszertényezők” c. tanulmányrészben található meg.

Egy magasból néző megközelítés ismétlése.

Az előző gondolatsor folytatása még szélesebb dimenzióban.

Van tehát 2-4 emberi tulajdonság (lustaság nemtörődömség, túlzott kapzsiság, túlzott hatalomvágy) mely eldönti, hogy szükség van államra, és szükség van magángazdaságra, és kiszabja ezek szerepét és határát. De továbbmegyek, a rendszerszervezés, a társadalomszervezés, az államszervezés, a közgazdaságtan, a jog, a társadalomtudomány és e tanulmány is nagyobbrészt arról szól, hogy milyen módszerekkel, (több száz van ilyen) milyen intézményi struktúrával, döntéshozó mechanizmussal, milyen törvényekkel, szabályozásokkal lehet ezt 2-4 rossz tulajdonságot a normális keretek közé terelni. (Illetve, arról szól, hogy ezen tulajdonságok mellett hogyan lehet optimálisan megszervezni a társadalmat.) Erre mondják azt, az igazi kommunisták és egyes más vallások, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha megjavulnának az emberek. Tessék kérem jónak lenni (nem kell lustának, nemtörődömnek, túlzottan kapzsinak, hatalomvágyónak lenni) és akkor erre az egészre nem lesz szükség. Csakhogy nem is annyira egyszerű ez a megjavulás. Mert az emberek 90%-a már most is (régebben is) nagyjából jó. Csakhogy, ha a 10% nem jó, akkor már fel kell építeni a jó felé terelgető bonyolult rendszert. Másfelől, a 90% is csak nagyjából jó (gyakran kilóg a jóság határaiból), márpedig precízen kell jónak lenni. És ez már sokkal nehezebb ügy. Mert ehhez már komoly átgondolás kell, tudás kell. Ekkor már a négy tulajdonság szerteágazik, felbukkannak a tudat és lélek rejtett zugai.  Ehhez idő kell, ehhez oktatás, nevelés kell, stb.. Sajnos az jön ki, hogy pusztán önmagunk és mások meggyőzésével szinte lehetetlen, legalábbis nagyon nehéz az embereket precízen jóvá tenni. És így megmarad a bonyolult gazdasági, társadalmi rendszer, (a jó felé terelgető, ill. az adott lélektani helyzetben az optimális működést biztosító módszerek, intézmények sokasága) szükségessége.

A gyakorlati rendszertényezők felsorolása és előzetes elemzése. Az ABC/4, ABC/5, ABC/6 táblázatok (ábrák) előzetes elemzése.  Elméleti rendszertényező.

Bár még egyetlen egy gyakorlati rendszertényező sem került sorra, mégis előrefutva vázolni kell a témát. Ugyanis már ezekben, a fejezetekben a rendszerekről, rendszerfejlődésről elmélkedem és akkor e tanulmány egyik lényege sem maradhat ki. Mégpedig az, hogy a rendszerek nagyon sok elméleti problémakörből, és sok szerintem 70 db. gyakorlati problémakörből tevődnek össze. Ez tehát az alapja a pontos és bonyolult (nem egyszerűsített) rendszereknek és rendszerfejlődéseknek. Tehát elő kell venni a táblázatokat és a nézegetés alatt körvonalazódik, miről is beszélek. A táblázatokban, többek között fel vannak sorolva a gyakorlati rendszertényezők.

A másik ok, hogy már most foglakozni kell a témával az, hogy már eddig is elhangzottak, és jövőben egyre sűrűbben elhangzanak olyan fogalmak, mint: rendszertényező, elméleti rendszertényező, százalékos értékelés feladatok, stb. Ha pedig ezek elhangzanak, akkor a kedves olvasót, illik tájékoztatni arról, hogy mit is értek én ezek alatt.

Bár a táblázatokban sok minden szerepel, azért vázlatosan elemzem azok tartalmát.

Azzal kell kezdeni, hogy mindaz, amit én itt elemzek, leírok, pontatlan csak egyféle kiindulópont. Annak viszont jó.  Nagyságrendileg, remélem rendben van. A pontos elemzés a jövő társadalomtudományának rendszertanának kell elemezni, pontosabb számok alapján

Kezdjük a meghatározásokkal.

Elméleti rendszertényező: Az elméleti rendszertényezők nem csak az elméleteket, problémákat és azok megoldásait (elveket, célokat, összefüggéseket) tartalmazzák, hanem azokhoz tartózó valóságos gyakorlatilag létező működő, embereket, társadalmi rétegeket, csoportokat, intézményeket, tárgyakat, cselekvéseket, történéseket, (tényezőket, elemeket, egységeket, részeket, stb.) ill. azok kategóriáit, ill. azok összefüggéseit tartalmazzák. Azért elméleti rendszertényezők, mert önmagukban nem igényelnek olyan testületet, intézményt, mely csak velük foglakozik. Az elméleti rendszertényezők a gyakorlati rendszertényezők mellé vannak rendelve, azok a testületek, intézmények, tudományok foglalkoznak velük, amelyek a gyakorlati rendszertényezőkkel foglakoznak. Ezért az elméleti rendszertényezők feladata az alapvető társadalmi (rendszer) problémakörök elméleti elemzése, tisztázása. E tanulmányban az általam való elemzése tisztázása. Egyébként pedig a társadalomtudomány elemzése tisztázása, a lakosság és politika segítségével. (Itt a társadalomtudomány a meghatározó.) Az elméleti rendszertényezőkkel kapcsolatos feladat, az hogy a problémát feldogozzák és megértsék. Ezt persze nemcsak vezetésnek, a tudománynak kell megérteni, hanem az embereknek, a lakosságnak is. Talán itt egy fokkal nagyobb arányú az emberek, a lakosság feladata, mint a gyakorlati rendszertényezőkkel kapcsolatban.

Rendszertényező (gyakorlati rendszertényező): azon alapvető problémakörökről van szó melyeknek jelentős gyakorlati értéke, feladata van. Ezen problémakörök elméleti elemzése tisztázása (a hozzátartozó elméletek figyelembevételével), az elméleten túl, a gyakorlat szempontjából is, azaz a kapcsolatos feladatok megállapítása. E tanulmányba az általam, leirt változatok, szerepelnek. Egyébként ezt elsősorban a vezetésnek (független tudományos, demokratikus jogalkotó, felügyelő testületeknek) kell elvégeznie a lakosság, és a társadalomtudomány jelentős, érdemi segítségével. (Érdemi segítség a jelenleginél sokkal nagyobb beleszólást jelent.)

Áttételesen a gyakorlati rendszertényező, pontosabban azokat felügyelő testületek azt jelentik, hogy szerintem alapvetően át kell alakítani a jelen rendszer döntéshozó mechanizmusát. Nem 10-15 minisztérium, (akik az ipart, közlekedést, mezőgazdaságot stb. felügyelik), ill. kormány lenne, mint jelenleg. Hanem 60-70 független, tudományos, demokratikus, testület lenne, akik a táblázatban felsorolt problémaköröket, területeket felügyelnék. Ezeket a testületeket pedig nem egy ember fogná össze vezérelné, hanem egy tervezett, szervezett, leirt (törvénybe foglalt) együttműködés, munkarendszer, döntéshozási rendszer.    Ezen kívül vagy inkább ez alatt lehetnének a jelenlegi minisztériumokhoz hasonló testületek. A parlament a jogalkotás is átalakulna elképzelésem szerint.  

A múltbeli rendszerek gyakorlati működésre (feladatmegvalósításra) is ki kell térni. Egyrészt azért, hogy a jelenre vonatkozó tapasztalatokat adjon. Másrészt a múlt és ezzel együtt a jelen rendszereinek elhelyezése miatt. A gyakorlati rendszertényezők tartalmazzák a konkrét feladatokat.   Azonban ezek is sokfélék. Pl. az egyik kategória: feladat, amit csak a vezetés tud magvalósítani. A feladatok többségét azonban vezetés önmagában nem tudja és nem is karja megvalósítani. Ezért hiba lenne azt gondolni, hogy a feladatok, kizárólag a vezetés feladatai.

Minden gyakorlati rendszertényező végén megjelennek, a feladatok, majd a történelmi és százalékos értékelés, majd a maguk a százalékok.

Feladatok, célok (alapvető legfontosabb feladatok, célok): a társadalom, rendszer problémakörei elemzése után kijelölt legfontosabb feladatok. A feladatok elsősorban a jelen feladatai, általában elhanyagolt (a valós fontosságuknál jóval kisebb mértékben jelennek meg) feladatok. Az elhanyagolás nemcsak a jelen társadalmainak hibája ezért feladatoknak van egy múltra vonatkozásuk is. Többnyire azonban az elhanyagoltságuk a jelen társadalmaira, (rendszereire) vonatkoznak, a jelen rendszereinek kell ezeket megvalósítani. Összességében, nagyobbrészt új feladatoknak kell tekinteni őket, egyrészt azért, mert fontosságukat jelenben fedezik fel, másrészt azért, mert szép számmal vannak köztük ténylegesen új, a jelenben jelentkező feladatok is. A feladatok további definíciója: a fejlődéshez szükséges a fejlettebb rendszer kialakításhoz szükséges feladatok. Feladatok: új, a fejlődéshez szükséges elvek, módszerek, mechanizmusok, azokkal kapcsolatos ténykedések kialakítása.

A feladatokkal kapcsolatos feladatok. A feladatok és a problémakör tovább gondolása. A feladatok átültetése törvényjavaslatba. A feladat megvalósulásnak felügyelete, ellenőrzése, ill. feladattal azonos irányú irányítás kialakítása.

További feladat a feladatokkal kapcsolatosan. Egy alapvető feladatot további tíz-húsz, az alapvető feladatot biztosító feladatnak kell követni. A középfontos feladatot további több száz, több ezer részletfeladatnak kell követni. A faladatokkal kapcsolatos feladatokat szintén a vezetésnek kell megoldani, a lakosság és a társadalomtudomány érdemi, jelentős segítségével.

Én az alapvető legfontosabb feladatokat állapítottam meg (igyekeztem megállapítani).

Ki állapítsa meg a feladatokat, célokat. E tanulmány feladatait én állapítottam meg. Egyébként a rendszer vezetésének, a társadalomtudománynak és a lakosságnak közösen kell megállapítani. (Itt már közel egyenlőség van és nem segítség.)

Ki kezdheti el az új rendszer építését, az „új” feladatok megállapítását és azokkal kapcsolatos ténykedéseket? A régi vezetés, amennyiben észhez tér. A lakosság az értelmiség, a középvezetés nyomást gyakorolhat abban az irányban, hogy a régi vezetés észhez térjen és megállapítson és megvalósítson sokféle valóságos fontos feladatot. Kialakulhat egy új gondolkodású vezetés, értelmiség és lakossági réteg, amely kezdeményez és növekszik.  Egyes feladatokat jelentős mértékben, csak a lakosság, ill. értelmiség önmagában is megoldhat, magvalósíthat. Ezek variációja.

Mit jelent a százalék.

Összefüggésben van a feladatok számával, fontosságával, elhanyagoltságával. Így a rendszertényezők (problémakörök) fontosságával, elhanyagoltságával is.  Összefüggésben van, de nem az abszolút fontosságot jelzi. Azt jelzi, hogy az adott rendszertényező milyen fontos az emberi tennivalók szempontjából. Itt elsősorban a vezetés, a társadalmi (politikai) és gazdasági rendszer vezetésének tennivalóiról (törvénykezés, irányítás, stb.) van szó. Másodsorban az emberek, minden ember tennivalóiról van szó. Tehát azok a rendszertényezők melyek kevésbé igénylik az emberi tevékenységet, a fejlődésük automatikusabb, azok ebből szempontból kevésbé fontosak. Az abszolút fontosságra talán úgy lehet következetni, ha az erősebben szükségszerű tényezőknek a sokszorosát vesszük. Továbbá a százalék kifejezi egy rendszer (a rendszer átlaga) fejlettségét az adott rendszertényező vonatkozásában. Az összesített százalékok kifejezik egy rendszer (a rendszer átlagának) fejlettségét. Egy-egy rendszer mennyiben hanyagolta el a problémakört és a feladatokat, ill. mennyiben fejlesztette azokat.

Az elhanyagoltság és fontosság hogyan függ össze. Fontos, de elhanyagolt dolgokról van szó. Minél inkább elhanyagoltak, annál inkább fontosabb a velük való foglakozás. Egyenlő fontosságnál az elhanyagoltság mértéke adja meg a sorrendet. Egyenlő elhanyagoltságnál, a fontosság sorrendje határozza meg a sorrendet. Tovább a százalék kifejezi azt, hogy egy problémakör, azaz egy gazdasági, társadalmi terület, tényező, mennyit fejlődött (pozitívan változott) az adott rendszer alatt.

Néhány alapvető gondolat a táblázatokkal (táblázattal) kapcsolatban.

Tulajdonképpen ez egy táblázat csak nem fért ki egy lapra.

Itt és most elsősorban a jelenlegi államkapitalizmust ill. annak szemszögéből elemezném a dolgokat. Ugyanakkor ez általánosítható, a többi rendszerben is hasonlók az arányok.

A másik fontos megjegyzés: ez csak vázlatos, hiányos elemzés. Ennél átfogóbb és pontosabb elemzés egy másik rendszertényezőben történik, a „A rendszertényezők összesítése és annak elemzése” c. fejezetben.

És még két fontos megjegyzés. Én a tényleges demokrácia (a jövő fejletettebb rendszere) százalékait az optimális szinten számolom. Erre jött ki összesítve a 180%. Ez a rendszer felső határa. Valójában az átlag szintje ennél lejjebb van, összesítve kb. 150%-on

A 100%-nál nagyobb százalékok, a jelentős átfedések miatt vannak. Egy rendszertényező sok másik rendszertényezővel van átfedésben, a problémakör egy része azonos, a feladatok azonosak. Az összes és az átlagos átfedés egyharmada a teljes értéknek. Tehát a rendszertényezők átlagosan egyharmad részben tartalmaznak olyan problémákat, feladatokat, amelyeket a többi, akár 10-20-50, másik rendszertényező.

Mit is mutat meg a 70 rendszertényező összesített eredménye? Egy-egy rendszer, fejlettségi szintjét, demokratikus szintjét és a szélesen vett (lelki szükségletek is) életszínvonalát. Egy-egy rendszerváltozat, ország fejlettségi szintjét, stb. akkor mutatja, meg ha azon ország vonatkozásában megállapítják a pontosabb százalékot.

Ez a három (fejlettségi szint, demokráciaszint, szélesen vett életszínvonal) összefügg, az összesített eredmény mindhármat megmutatja. Ugyanakkor a szélesen vett életszínvonalat csak akkor adja ki, ha abba nem vesszük bele a külföldről szerzett, nyílt és rejtett kizsákmányolásból származó javakat.

Az nem lehetséges, hogy minden ország vonatkozásában kiszámítsam az összesített eredményt, talán a jövő társadalomtudománya megteszi ezt. Az viszont lehetséges, hogy nagyjából az alapvető rendszerek, rendszerváltozatok hármas értékét kiszámoljam.

A rendszerek soktényezős egyenletek, legalább 70 alapvető gyakorlati tényezőből állnak és akkor még a sok száz középlényeges gyakorlati tényezőről nem is beszéltem. Az elméleti rendszertényezők száma pedig abszolút szubjektív. Szerintem legalább kétszer annyi az alapvető elméleti problémakör, mint ahány alapvető gyakorlati problémakör van.

Tehát ez megközelítés: ez a rendszer a demokrácia, ez pedig diktatúra, enyhén szólva, felületes. Láthatjuk hogy történelmi távlatból (legutolsó sor), pl. a jelenlegi államkapitalizmus (egyesek szerint a szinte tökéletes demokrácia) és a brezsnyevi szocializmus között mindössze 3% van. Az is látható hogy az államkapitalizmus és kínai szocializmus között csak 1% különbég van, ráadásul az államkapitalizmus stagnáló, inkább lefelé ívelő pályán mozog, a kínai szocializmus felfelé ívelő pályán halad.   Viszonylag kis különbségek vannak az alapvető rendszerek között, tehát a kicsinek tűnő százalékoknak valójában igen nagy jelentősége van, főleg ha történelmi távlatokban (ABC/6 ábra legutolsó sora) nézzük a fejlődést.  Igaz viszont, hogy az államkapitalizmusnak sok rendszerváltozata van és a legkiválóbb rendszerváltozata már 15%-kal is jobb lehet, mint a kínai szocializmus. A közepes rendszerváltozata alig jobb, és kb. a gyenge változata egyenlő a kínai szocializmussal. Pl. Magyarország a gyenge változatban van, tehát  Magyarország összesített százaléka ott van, ahol a kínai szocializmus, csak az felfelé ívelő pályán halad.

Ugyanakkor ez a 70 db.  rendszertényező összesített eredményéből jön ki, de másban jó és rossz pl. Magyarország, és megint másban jó és rossz a kínai szocializmus. A 70 alapvető tényező össze-vissza változik, és az összesített eredmény adja ki a rendszer fejlettségét, amely arányos a demokratikus szintjével. Az is igaz hogy az egyes rendszertényezők egy rendszeren belül csak plusz-mínusz 1-2%-kal képesek változni. Ugyanis a rendszertényezők többsége nem engedi a nagy változást. Úgy is mondhatjuk, hogy a többség, mind pozitív, mind negatív irányból visszahúzza középre a kisikló rendszertényezőket. Ezért lehet a rendszert, csak úgy változtatni, ha legalább 15-20 rendszertényezőt változtatnak egyszerre.

Még az 1%-nak is nagy jelentősége van.

Ha egy rendszert mondjuk öt rendszerváltozatra (pl. kiváló, jó, közepes, gyenge, elégtelen) akkor elég a 70 tényezőből 4-5 tényezőt csak egy fokkal (1%-kal) rosszabb szintre vinni, és máris lecsúszott az adott nemzet rendszere, egy rosszabb rendszerváltozatba. Ha pedig 15-20 rendszertényezőt (kb. rendszertényezők harmada, negyede) old meg, csak egy fokkal (1%-kal) rosszabbul, akkor az adott rendszer legaljára kerül.  Történelmi távlatba a rendszerek között átlagosan 10-12% van.  Történelmi távlat (ABC/6 ábra legutolsó sora) azt jelenti, hogy a jövő fejlettebb demokratikusabb rendszeréről sem jelenthető ki, hogy az lesz a tökély, csak az, hogy annak átlagos szintje legfeljebb 60%-os. Ugyanis abból kell kiindulni, hogy a társadalmi fejlődés szinte végtelen, csakúgy, mint természettudományos technikai fejlődés. Egyébként is a gondolkodók és politikusok (általuk a rendszer is), akkor kerül a lejtőre, amikor azt mondják: most már meg lehet állni, mert ez már a tökély. Ha én cáfolom azt, hogy gyakorlatilag nem lehet tökéletes rendszer, főleg korunkban, akkor az általam kigondolt (de nem kitalált) tényleges demokráciáról sem mondhatom, hogy az lesz a tökéletes rendszer. 

Ez az összesítés és általában a rendszertényezők százalékos értékelése, lényegében két dologról szól.

Az első az, hogy segítségükkel értékelni lehet a rendszereket. Erről szóltam vázlatosan az előzőkben.

A százalékos értékelés, ill. az összesítés másik feladata hogy a rendszertényezők, ill. a nagyobb egységek jelentősségét megállapítsa. Erre térek ki vázlatosan a következőkben.

Néhány mondat az alapvető felosztásról és arányokról.

A rendszert sokféleképpen osztottam fel. Ez a felosztás mely táblázat (táblázatok) tartalmaznak, összeilleszkedik a többi felosztással, de egy kicsit mégis más. Azt is hozzátenném, hogy ez a legfőbb felosztás. Tehát a táblázat (remélem ez értelmezhető), három alapvető részre osztja a rendszert. A gazdasági és pénzügyi rendszerre. A szűk politikai (társadalmi) rendszere. És a tágabb politikai (társadalmi) rendszerre.

A gazdasági és pénzügyi rendszer értelemszerűen áll: a gazdasági rendszerből és a pénzügyi rendszerből. A kettő jelentős átfedésben van, (az adó, a költségvetés, stb.), ezek inkább pénzügyi témák. Az is világos, hogy a szabályok mellett mindjárt ott vannak számok, rendszerint a pénz nagyságát kifejező számok. Ezért azt gondolom, hogy az összes gazdasági és pénzügyi rendszert érdemes elfelezni és azt mondani az egyik fele a gazdasági irányítás, szabályok rész, a másik fele pedig pénz kezelése, illetve a szűkebb pénzügyi rendszer szabályozása.

A szűkebb politikai (társadalmi) rendszert két fele osztottam: a döntéshozó mechanizmus, és a jog, jogrendszer nagyobb egységekre.

A tágabb politikai, társadalmi rendszert négy részre osztottam: A szociális rendszer nagyobb egységére. Az állami tudatalakítás, és (egyéb) tudatalakulás nagyobb egységére. A kisközösségek, civil szféra nagyobb egységére. Az egyéb fontos rendszertényezők nagyobb egységére.

Ha csak két nagyobb részre bontjuk a rendszert: gazdasági és társadalmi, akkor a két utolsó adja ki a társadalmi részt.

Lehetséges lett volna még gyakorlati rendszertényezők felosztása, úgy, mint: erősebben állam erősebben rendszer, és kevésbé állam gyengébben rendszer szerint. Ezt azonban még pontatlanabbul lehet megállapítani. Nagyjából azonban a következőképpen kell gondolkodni. Ami a kevésbé állam, gyengébben rendszerbe kerülne: a magángazdaság kétharmad részben. Ez kb. a gazdasági pénzügyi rendszer egyharmada. ( az 50%, kétharmada)   A civil szféra és kultúra háromnegyede. Az állami tudatalakítás és egyéb tudatalakulás egyharmad része. Az egyéb fontos rendszertényezők fele. Ez bőven számolva, az államkapitalizmusnál 30%. Ez 120%-nak az egynegyede. A többi marad az erősebben állam, erősebben rendszer kategóriába. Tehát az erősebben állam, erősebben rendszer a rendszer kb. háromnegyede a teljes rendszernek, a kevésbé állam, gyengébben rendszer pedig az egynegyede. Létre lehet hozni egy közbenső kategóriát, de az sem fog az alapvető arányokon változtatni.

Maradjunk az először említett hármas felosztásnál. Az láthatjuk, hogy érdekes módón gazdasági és pénzügyi rendszer még harmadát sem teszi (kb. a negyede) ki az egész rendszernek, legalábbis e táblázat szerint. Ezt talán azzal indokolnám, hogy mégis a politikai irányítás, a politikai és társadalmi elvek, törvények határozzák meg gazdaságot, pénzügyet. Vagy onnan is megközelíthetjük, hogy a lelki, szellemi és minőségi anyagi szükségletek mégis sokkal fontosabbak, mint az anyagi szükségletek. Ugyanakkor elismerem, hogy a pénzügyi gazdasági rendszert lehetett volna jelentősebbre értékelni. Elfogadható még azon  értékelés, melyben a gazdasági és pénzügyi rendszer a harmadát, esetleg a 40%-át teszi ki a rendszernek,  a jelentősség vonatkozásában. Azt nem fogadom el, ha valaki 40%-nál magasabbra teszi a jelentősségét. Én megmaradok annál, hogy kb. az egynegyedét, teszi ki a teljes rendszernek. Még így is a legnagyobb különálló egysége a rendszernek. Ugyanakkor szinte minden nagyobb egységnél elcsodálkozhatunk: ez csak ennyire lényeges?  Hiszen nagyobb egységek jobb esetben ötödét, hatodát, teszik ki a rendszernek, más esetben tizedét vagy annál is kisebb hányadát teszi ki. Persze, hiszen, ha utánaszámolunk, nagyobb egységből is hét van. Még a döntéshozó mechanizmus, és a jog, jogrendszer is csak az ötödét, hatodát teszi ki a rendszernek. Valójában arról van szó, hogy igen sok jelentős tényező, van, de százalékból értelemszerűen csak 100 van, sőt történelmi távlatokban annál is kevesebb. Ezért minden egyes százaléknak nagy jelentősége van.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy itt nem abszolút jelentősségről van szó. Pl. a természettudományok és azok oktatása mindössze csak 4,4%-kot kapott, nyilván ennél sokkal nagyobb az abszolút jelentőssége. A magánszféra gyakorlatilag csak 2-4%-ot kapott a különböző rendszertényezőkben szétszórva, nyilván ennél legalább ötször nagyobb az abszolút jelentősége. Az abszolút jelentőség alatt azt értem, hogy az egyének, közösségek életében milyen fontos az adott tényező. Itt viszont a következő fontosság van értékelve: a rendszertényező milyen jelentős a rendszer szempontjából.

Ha viszont a különálló nagy egységeket összevonjuk, és csak három nagy részre osztjuk a rendszert, akkor az alábbi százalékok jönnek ki.

Gazdasági és pénzügy rendszer 25%. Szűkebb politikai (társadalmi) rendszer: 35%. Tágabb politikai, társadalmi rendszer 40%.

Még egy megjegyzés a végére: érdemes az egyszerűsített rendszerfejlődést és az itt kirajzolódó soktényezős rendszerfejlődést összepárosítani. Pontosabban akkor értjük meg rendszereket, rendszerfejlődést, ha mindkét változatát (a bonyolult soktényezős, és az egyszerűsített, kevés tényezős) értjük és használjuk.

 Előzetesen ennyit tudok elmondani erről a témáról. Mint mondtam, ez a téma még nincs lezárva.

A szükségletek, a rendszertényezők, a válságtényezők. Speciális rendszertényező. D. jelű ábrák. Más ábrákon is megjelenik.

Mindaz, amit e fejezetben, ill. tanulmányrészben elmondok a rendszerről, rendszerfejődésről, hiányos lesz, azon egyszerű oknál fogva, hogy erről a témáról több másik tanulmányrészben még bőven lesz szó. Ez a fejezet tanulmányrész azonos problémákat tárgyal, mint az utolsó tanulmányrész.

Az utolsó fejezet címe: a rendszerfejlődés tudományának összefoglalása. Ez a fejezet akár lehetne az első fejezet is. Bár az utolsó fejezet, mégis azt tanácsolnám, hogy a olvasónak hogy nézzen bele ebbe az utolsó fejezetbe mielőtt elkezdené a könyv elejét tanulmányozni.

Néhány rész, ami az utolsó fejezetben is  benne van, de innen az elejéről sem maradhat ki.

A rendszerek és rendszerváltások, és rendszerfejlődések (rendszerfejlődések) összefüggései.

Milyenek a rendszerek – milyenek rendszerváltások – milyen a rendszerfejlődés, ez három egymással összefüggő, de mégis három különböző problémakör.

A rendszer a legkomplexebb társadalmi-gazdasági egység. Szélesebb értelemben magában foglalja a felsorolt rendszertényezők problémakörök állami és társadalmi kezelését, ill. az alrendszereket: gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, döntéshozó mechanizmus, szociális rendszer, oktatási, tájékoztatási rendszer, propagált világnézet, (államvallás), jogrendszer, törvények, szabályok összessége, stb. Valamint szélesebb értelemben magában foglalja az embereket, úgy, mint rétegek, csoportok. Szűkebb értelemben nem foglalja magában az embereket, csak a gépezetet. Tehát van a gépezet, mint rendszer és van a gépezetet magalkotó, kezelő, ill. abban élő ember. Ha gépezetet megalkotó, kezelő, működtető, és abban élő embert úgy fogjuk fel, hogy az is a gépezet része, akkor az a szélesebb értelmezés.

A rendszerváltás, rendszerváltozás pedig az, ha rendszertényezők, ill. az alrendszerek jelentős része, pl. min. 30%-a jelentősen, lényegében megváltozik, további 40%-a pedig részben megváltozik. Továbbá, szélesebb értelemben, ha az emberek élete, tudata is részben megváltozik. A rendszerváltás egy gyorsabb változásra utal, a rendszerváltozás pedig egy lassabb változásra. A fejlődés, ha rendszerváltás, rendszerváltozás pozitív irányban változik. Az emberek (az emberek többsége, a lakosság) pedig bölcsebbek és elégedettebbek lesznek.

A D/1, D/2 ábrák mutatják a történelmi rendszerfejlődést ill. rendszerváltozásokat. Mint látható a történelmi rendszerfejődések, rendszerváltozások leegyszerűsítve hullámvonalakban, hullámlépcsőkben történtek. Általában ezek a hullámlépcsők az idő haladásával, az egyre fejlettebb rendszerek irányában, rövidülnek, és egyre tisztábban, élesebben rajzolódnak ki. A szűken vett rendszerváltás a hullámvonal legalsó szakasza (a válságszakasz) és a felfelé ívelő szakasz eleje.

A történelmi nemzetközi rendszerek, ill. rendszerváltások: ősközösségi (törzsi, természeti népek), rabszolgatartó, feudalizmus, klasszikus kapitalizmus, államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, jelenlegi kínai szocializmus.

Ugyanakkor indokoltan feltételezem, hogy 30-50 éven belül kialakulhat, ill. ki kell alakulnia egy új demokratikusabb rendszernek, amit én tényleges demokráciának nevezek.

Ezek tehát az általános történelmi rendszerek és egyben rendszerváltozások, ami csak egy átlagos közepet jelent ettől igencsak eltérőek lehetnek a rendszerváltozások. Egyfelől a rendszerváltozások nem mindig a fejlettebb rendszer irányában haladtak, pl., mint a fasizmus, sztálinizmus. Igaz hogy ezek nem is nevezhetők rendszerváltásnak, legfeljebb a rendszertorzók kialakulásának. Továbbá a történelmi rendszerváltások, az eredeti rendszerváltások általában egy válságszakasz, egy harcos (háborúk, polgárháborúk, forradalmak, stb.) szakasz mellett, ill. után, ill. részben annak következtében alakultak ki. Eredeti rendszerváltásnak nevezem, annak pár első országnak a változását, ahol az új rendszer először alakult ki. Az utánfutó rendszerváltás, az amikor, egy már meglevő rendszerbe csatlakozik be egy ország, állam. Az utánfutó rendszerváltások, sokkal nagyobb valószínűséggel lehetnek békések. Ugyanakkor ezek is lehetnek, harcosak, erőszakosak. Az eredeti rendszerváltások általában hosszabb ideig tartanak, kiérlelődnek. Az utánfutó rendszerváltások, általában rövidebb idejűek, nem kell nekik kiérlelődniük, csak „utánozniuk”, ugyanakkor lehetnek ezek is hosszabb idejűek is. A rendszerváltások továbbá lehetnek átugrósak is, pl. az ősközösségi rendszerből rögtön a klasszikus kapitalizmusba, stb.

A rendszerváltások tehát lehetnek: eredetiek, utánfutósak, harcosak, békések, lassabbak, gyorsabbak kényszeríttettek és önkéntesek. Továbbá, általában előrelépősek, de néha visszalépősek, ill. sorba haladók és átugrósak. Mindez persze csak viszonylagosan (pl. viszonylagosan békés, önkéntes, stb.), és vannak átmenetek. Pl. a sztálinizmus egy átmeneti rendszer, és visszalépés.   Ugyanakkor a sztálinizmus pl. felfogható, úgy, mint egy elhúzódó válságszakasz, vagy mint egy új rendszernek, a bevezető, hibákkal teli, harcos válságos szakasza. Ezért én nem is foglakozom vele, mint külön rendszerrel. A fasizmussal sem foglakozom, mint rendszerrel.  A brezsnyevi szocializmus is részben átmeneti és részben visszalépés, de ez már kiérdemli, hogy rendszerként kezeljem. Egyébként mindig felvetődik a kérdés: beszélhetünk e, egyáltalán rendszerekről, szakaszos fejlődésről, vagy csak egy zavaros, de lényegében folyamatos fejlődés (változás) van?

Általában azonban a történelmi, eredeti rendszerváltások (én elsősorban ezekkel foglalkozom), általában, harcosak, hektikusak, sorban haladók és előre haladók és viszonylag önkéntesek. A történelmi rendszerváltások, és a rendszerek működése pedig általában viszonylag huzamosabb ideig tart. Az utánfutó rendszerváltások pedig rendkívül sokfélék lehetnek. A kétféle rendszerváltást nem szabad keverni. És nem szabad összekeverni rendszerváltást a rendszermódosítással, ill. rendszerváltozat-váltással. E fejezetben, és általában is én elsősorban az eredeti történelmi rendszerváltásokról beszélek.

Elvileg a jövőben lehetséges a viszonylag egyenletes rendszerváltás, a múltban azonban szinte kizárólag hullámlépcsős rendszerváltások voltak.

Mi a különbség az eredeti rendszerváltozás, rendszerváltás milyensége és rendszer milyensége között. Legegyszerűbben úgy közelíthető, meg ha azt mondom, hogy a rendszerváltás a hullámvonal alsó szakasza, ill. a felfelé ívelő szakasz kezdete. Az eddigi rendszerváltozások vázlatosan következő szakaszokból állnak: átalakulási rendszerváltó fejlődési szakasz, fejlődési szakasz, stagnáló szakasz, hanyatló szakasz, válságszakasz. A rendszerváltó rész tehát az utolsó és az első szakasz. Az a jellemző rész, amikor igazán a rendszerről (stabil jellemző rendszerről) lehet beszélni: a fejlődési szakasz a stagnáló szakasz és hanyatló szakasz, a hanyatlás kezdete. Leginkább a rendszer stagnáló stabil szakasza jellemző, időben is a rendszerre. A rendszerváltó rész általában jóval rövidebb, mint a jellemző rész. A rendszer jellemző része határozza meg a rendszer minőségét elsősorban és nem a rendszerváltó része. Ez a tanulmány főleg a rendszer jellemző részével foglakozik, bár időnként és az utolsó fejezetekben visszatérek bővebben a rendszerváltások folyamatára. Gyakori, hogy harcos rendszerváltásból egy békésebb rendszer bontakozik ki. Az is lehetséges, hogy egy békésebb rendszerváltásból egy erőszakosabb rendszer alakul ki. A kettő tehát nem függ össze szorosan. Logikusan persze az következne, hogy egy békésebb, fejlettebb rendszer, békésebb rendszerváltást produkál. Sőt, mint azt e tanulmányban sokszor bizonygatom, egy fejlett rendszerben nincsenek különösebb válságszakaszok, a fejlődés viszonylag egyenletes, folyamatos, ugyanakkor viszonylag dinamikus. Csakhogy az eddigi történelem mást mutat, általában a fejlettebb rendszerek egyre hevesebb, harcosabb válságszakaszt produkálnak. Ennek a magyarázata igen egyszerű. A történelemben eddig még nem alakult ki igazán fejlett rendszer, csak viszonylag fejlettebb rendszerekről beszélhetünk. Szerintem a jelenlegi államkapitalizmus sem olyan fejlett, hogy egyenletes, dinamikus fejlődést produkáljon, vagyis elkerülje a válságszakaszt. Az tehát hogy fejlettebb, békésebb rendszer  békésebb rendszerváltást produkál csak bizonyos fejlettségi szint fellett igaz, de ez fejlettségi szint még nem jött létre. Legalábbis általánosan, világviszonylatban nem jött létre. Egyes kis országok, mint Svájc, Norvégia, stb. esetében, létrejöhet egyenletes, békés, haladó rendszerváltás. Kérdés azonban hogy ezeket eredeti, útmutató, világviszonylatú rendszerváltásoknak minősíthetők? Ezen országok vonatkozásában inkább arról volt ill. lehet szó, hogy az adott legfejlettebb rendszer jobbik fejlettebb oldalán mozognak, és amikor létrejön egy eredeti, haladó rendszerváltás, akkor kisebb zökkenővel át tudnak állni arra.

A korábbi rendszerek (pl. feudalizmus, klasszikus kapitalizmus) több hullámlépcsőből épültek fel. Ezeknél tehát több rendszerváltó rész és több jellemző (stagnáló szakasz) van.

Egy viszonylag fejlettebb rendszer, mint pl. a klasszikus kapitalizmus, miért produkál heves, harcos, mély válságszakaszt (eredeti rendszerváltást)? A rendszer minősítését mennyiben határozza meg hogy milyen válságszakaszt (eredeti rendszerváltást) produkál?

A válasz és lényeg a következő. Úgy látszik, hogy rendszerek fejlődésben van egy határvonal: képes, e rendszer egyenletes, dinamikus, átfogó ( szinte minden tényezőjében tulajdonságában) fejlődést létrehozni vagy sem. Ha nem képes, és az eddigi rendszerek erre nem voltak képesek, akkor a válságszakasz harcosságát, mélységét, hevességét elsősorban a katonai potenciál határozza meg, továbbá a rendszer negatív tényezői, tulajdonságai. Ebben az esetben a pozitív tényezők tulajdonságok, (pl. a demokratikus szint) háttérbe szorulnak, legalábbis ami a válságszakaszt illeti. A bizonyos határvonal felett, amikor a rendszer képes lesz az egyenletes dinamikus fejlődésre, azaz egy folyamatos rendszerváltásra, akkor majd a rendszer pozitív tulajdonságai határozzák meg a rendszerváltás jóságát. A második kérdésnek tehát így kellene szólnia. Mennyiben fontos a rendszerek azon tulajdonsága, hogy képesek, az egyenletes dinamikus átfogó fejlődésre, a folyamatos rendszerváltásra? Erre a válasz: rendkívül fontos tulajdonsága.

A rendszer jellemző részében (fejlődés, stagnálás, hanyatlás kezdete) azonban a pozitív tulajdonságok, mint pl. a demokratikus szint, ugyanolyan elsődleges meghatározók, mint a negatív tulajdonságok.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy fejlődő szakaszban a rendszernek a legjobb, egyre jobb tulajdonságai, jellemzői kerülnek felszínre, a hanyatló szakaszban, a rendszer egyre rosszabb tulajdonságai, jellemzői kerülnek felszínre.

Az új demokratikusabb rendszer (tényleges demokrácia) a jelenlegi rendszerek valamelyikéből alakul ki. Valamelyike megváltozik, rendszerváltás jön létre. A szóba vehető jelenlegi rendszerek: az államkapitalizmus, a jelenlegi kínai szocializmus, valamint az Iszlám rendszerek. Az államkapitalizmus, mint mondtam, nem képes (eddig nem képes, és jövőben is kicsi a valószínűsége) folyamatos rendszerváltozást produkálni. Az Iszlám rendszerek a mai állás szerint, szerintem szintén nem képesek folyamatos rendszerváltozást produkálni. A jelenlegi kínai szocializmus talán a legreményteljesebb ebből a szempontból, de ez is kétséges. Elég kevés az esélye annak, hogy ne alakuljon ki komolyabb válságszakasz. Ugyanakkor a következő válságszakasz kialakulása nem szükségszerű. Az elkerüléséhez azonban elég kevés idő áll rendelkezésre. Minderről még szó lesz.

Térjünk vissza röviden az erőszakmentességre (békésségre), mint egyféle rendszertulajdonságra. Az hogy harcos erőszakos egy rendszer, nagyon felületes minősítés. Egyrészt rendszereket csak egymáshoz tudjuk viszonyítani. Másrészt a békesség mellett sok egyéb tulajdonság van a rendszernek, amely tulajdonságok, egyben a békesség összetevői is. Vagyis a békesség, és más tulajdonságok sem önmagában állóak. Pl. a békesség, különösen, nem önmagában álló tulajdonság, nem rendszer-meghatározó tulajdonság. Viszonylag rendszer-meghatározó tulajdonság pl. a demokratikus szint. Mi az hogy békés egy rendszer? Én nem tudnám, ezt meghatározni egyértelműen. Külső békesség, vagy belső békesség? A belső békesség: a jó közbiztonság, általános biztonság, vagy a nagy önrendelkezés, kevés állami, politikai erőszak?  Az kétségtelen hogy minél fejlettebb egy rendszer, minél magasabb demokratikus szint annál békésebb, annál erőszak-mentesebb, önkéntesebb. Minél magasabb a demokratikus szint annál inkább létrejön, egymás mellett, a külső és belső békesség, a jó közbiztonság, általános biztonság és nagy önrendelkezés.

Más szempontból nézve a békesség alapvető tényezői, helyes külpolitika és helyes belpolitika. A békességet biztosító belpolitika további tényezőkre, problémakörökre osztható. A másik szempont, hogy az emberek békevágya, biztonságvágya, erőszaktól való idegenkedése, mint szükségletek, hogy vannak kielégítve.  Természetesen ez a két szempont szorosan összefügg.

A rendszertényezők az okozói, irányítói, befolyásolói a szükségletek (vágyak, igények, érdekek, célok) kielégítésének. Normál (békés, fejlődő) szakaszban, esetben a rendszerényezők az okozók, az irányítók, a szükségletek következmények. Tulajdonképpen a szélesebben értelmezett rendszert két szintre osztható fel a szükségletek szintjére és az azokat okozó irányító rendszertényezők szintjére. Természetesen a két szint összefügg, de mégsem azonos. Ha rendszertényezők jól működnek, akkor a szükségletek viszonylag magas szinten helyes arányban vannak kielégítve. Válságszakaszban ( enyhe válság és erős válság) viszont a rendszertényezők megszűnnek jól működni, mondhatjuk: szétesnek, és ilyenkor a negatív szükségletek előlépnek okozóvá, irányítóvá. Persze ennek mértéke függ a válság erősségétől.

Egy-egy rendszert, országot csak komplexen lehet minősíteni: a legfontosabb, hogy az emberek szükségletei mennyiben vannak kielégítve, hogy érzik az emberek (az emberek döntő többsége, a lakosság) magukat. Részben ez minősíti a rendszertényezőket, olyanokat, mint, külpolitika, demokratikus szint, stb. Részben a rendszertényezőket a történelmi ill. rendszerek közötti, ill. az országok közötti összehasonlítás minősíti. Továbbá a rendszer jellemző részét, és a válságszakaszát is vizsgálni és értékelni kell, a szükségletek kielégítése és az összehasonlítás szempontjából. Mindkettőt, ill. mind a négyet, vizsgálni, összegezni kell ahhoz, hogy egy adott rendszer, adott ország fejlettségét, minőségét hosszabb távon meg lehessen határozni.

A válságtényezők röviden.

A gazdasági, politikai ( irányítási) válság hatására minden szükséglet negatívan alakul. A gazdasági válság elsősorban az anyagi és minőségi anyagi szükségleteket kielégítését, az irányítási (politikai) válság, elsősorban a lelki szükségletek kielégítését rontja le. Nevezzük ezt egyszerűen életszínvonali válságnak.

A gazdasági válság: (a termelés csökkenése), általában együtt jár a pénzügyi válsággal, hol abból alakul ki hol megelőzi azt.

A béke, biztonság, nyugalom, rend, igazságosság szükségletének ellentéte, negatív iránya a belső és külföldi háborúk, a szabályozatlan harcok megszaporodása. Ennek egyszerűsített neve: a háborús válság.

Az egészség szükségletének ellentéte, negatív iránya az egészségügyi válság.

A helyes világnézetet (értékrend, erkölcs, felfogás) is nevezhetjük egyféle szükségletnek, bár ez igen csak nagyfokú leegyszerűsítés.

A helyes világnézet ellentéte negatív iránya a világnézeti ( erkölcsi) válság.

A fontosabb válságtényezők felsorolása: gazdasági válság, pénzügyi válság, háborús válság (világháború), egészségügyi válság, erkölcsi (világnézeti) válság. Ezeken kívül külön meg kell említeni az életszínvonali válságot, és az irányítási válságot.

Eddig ezek voltak a válságtényezők jelenleg viszont egy új válságtényező alakult ki:  ez pedig a természetpusztulási válság. Illetve ebből eredő, kiterjedt, jelentős természeti, környezeti katasztrófa.

Erről a válságról egy későbbi fejezetben beszélek részletesebben. Egyelőre maradjunk a hagyományos (történelmi) válságtényezőknél.

Nem ritkán válság-láncreakció alakul ki.

Válsághelyzetben tehát a válságtényezők előlépnek okozó irányító tényezővé. Másképpen beindul egy öngerjesztő folyamat, egy negatív örvény (negatív spirál) folyamat.  Egy erős válsághelyzetben, mondjuk egy világháborúban már nem az a kérdés többek közt, hogy a vezetést lehet e demokratizálni, hanem a válság, a pusztulás, szenvedés megállítása. Ezért a rendszer két szintje a szükségletek szintje és a rendszertényezők szintje, válsághelyzetben összeolvad. Továbbá nyilvánvaló, hogy a válságtényezők összefüggnek, egymást generálják. A gazdasági válság generálhat háborús válságot, de ez fordítva is igaz. Az egészségügyi válság nyilván összefügg a gazdasági és háborús válsággal, és még lehetne folytatni a sort. Ezt a jelenséget nevezzük válság-láncreakciónak. A válság-láncreakció következtében a negatív szükséglettényezők, mint válságtényezők, rendszertényezőkké (okozó, irányító) lépnek elő. Normál békeidőben is van összefüggés a pozitív szükségletek között, de akkor ez nem megy át, erős láncreakcióba. Normál békeidőben, fejlődő szakaszban, inkább a rendszertényezők összefüggése, láncreakciója határozza meg a haladás irányát.

A válságtényezők összefüggnek és nemcsak világszinten, hanem pl. nemzeti szinten is. Gondoljunk csak a 2006-os magyarországi válságra, ahol a pénzügyi válsággal párhuzamosan megjelent a gazdasági, a jóléti, az egészségügyi, ill. erkölcsi válság, irányítási válság, valamint erősödtek a konfliktusok, zavargások, tehát egyfajta harci válság is kialakult. A válságok nemcsak elméletileg képeznek láncreakciót, de gyakorlatilag is, ezt bizonyítja a történelem. A témáról még szó lesz.

Ennyit tudok elmondani, röviden a rendszerek, rendszerváltások, a rendszerfejlődés (rendszerváltozások) és válságok összefüggéseiről. A következő részekben, fejezetekben, elsősorban, a rendszerek jellemző részéről lesz szó, de időnként visszatérek a válságok problémakörére.

És végül itt is felsorolom a termelés tényezőit, amely bár csak része rendszernek, de azért hozzájárul a rendszer megértéséhez.

A termelés szempontjából se felejtsük el a lényeget összefoglalva felsorolni és ismételgetni.

A magángazdasági termelés és szolgáltatásnövekedés leglényegesebb feltételei (tényezői). A 16+hatékony állam lényeges feltétel (tényező), amelyek növelik a termelést.

A tisztességes gazdaság. (Többek között az igazságos arányos jövedelemszerzés. Többek között a spekuláció, a monopolhelyzet, és más piactorzító tényezők minimalizálása. Többek között olyan magángazdaság kialakítása, amelyben a piaci verseny igazságos és optimális, amelyben piaci önszabályozó mechanizmusok a lehető leginkább működnek. Mértékletes haszon, mértékletes árak. Tudatos és mértékletes fogyasztás. Megtakarítás, önhitelezés.)

A kis és középvállalkozások támogatása, a kiegyenlített verseny. (Lényegében ez a kis és középvállalkozásokra épülő gazdaságot (termelést, szolgáltatást) hozza létre, amely sok okból hatékonyabb, mint a nagyvállalkozásokra épülő gazdaság. Ezzel összefüggésben a nagytőke óriási, hatalmi politikai, és gazdasági, pénzügyi befolyása, amely káros. )

Az innováció (állam általi) támogatása. Általában az innováció, a természettudományos technikai fejlődés és a munkaszervezés. A termelés, szolgáltatás minőségi fejlődése.

A megfelelő és arányos oktatás és szakoktatás.

A megfelelő foglalkoztatottsági rendszer. Többek között a házi, háztáji, alkalmi munka, a gyermeknevelés bevonása a szervezett gazdaságba. Meg kell említeni még a civilszféra (kisközösségek) termelésének, szolgáltatásának kihasználását.

Az eladósodás nélküli állapot, és a beruházási hitelek helyes aránya. (Az eladósodott állapot pl. beruházási hitelek csökkenése miatt, rontja a termelést. Az arányos és beruházási célú hitelfelvétel. A jó megtakarítási és nyugdíjrendszer.)

Az alacsony alapkamat. (A magas alapkamatnak közvetlenül is van egy termeléscsökkentő hatása. Nem érdemes termelni, ha a betéti kamatokból, pénzbefektetési hozamokból is be lehet szedni bevételt. Ha magas a hitelkamat, akkor nem érdemes beruházási hitelt felvenni.) 

A gyenge-közepes (pénzváltó-árfolyam) hazai pénz, ez kedvez a termelésnek. (Másképpen fogalmazva: a pontos árfolyam (nem magas, nem alacsony) meghatározza az ország összes külföldi irányultsági árának (termék, szolgáltatás, munka, hitelnyújtás, hitelfelvétel árának) optimális alapját. Azt az optimális alapot, amely leginkább kedvez a haszonnal bíró eladhatóságnak, vagyis a termelésnek.

A pénzügyileg egyensúlyos gazdaság. (Pl. nincs hitelválság, pl. nincs magas infláció, pl. nincs termék, szolgáltatásfölösleg, vagy hiány) Az állam befolyása az arányos, optimális (és igazságos) árak, hasznok, jövedelmek irányultságára.  A külkereskedelmi egyensúly.  

A bürokráciamentes gazdaság. Az improduktív munka minimalizálása. (A direkt bürokrácia, vagyis az, hogy hasznos, munkát, termelést is akadályozza a bürokrácia. Emellett a szabadidő lekötése, átalakítása túlzott mértékű, fölösleges, kényszerű ténykedéssé, mint hivatali ügyintézés, jogorvoslati ügyintézés, pénzügyi ügyintézés, adminisztrációs ügyintézés,  stb. Ez erősen összefügg a tisztességes gazdasággal, a improduktív tevékenység jelentős része a tisztességtelenség kivédése miatt szükséges.)

A munkaképesség növelése. (Pl. a közegészségi állapot. Pl. egy olyan életminimum, szociális rendszer, amely lehetővé teszi a dolgozást, és ösztönzi is. Egészség, tudás, (oktatás), stb.)

A munkamotiváció növelése, munkára nevelés, munkamorál. (Sokféle munkamotiváció kihasználása, nemcsak az anyagi fogyasztás imádatából eredő munkamotiváció.  Pl. a biztató, biztonságos jövő. Pl. az igazságos jövedelemelosztás. Pl. a nemzeti sikerek. Pl. hasznos, érdekes munka. pl. a szabályozott igazságos verseny.)

A természeti erőforrások megóvása és helyes kihasználása. (Idetartozik többek között a környezetvédő energia és termékek előállítása, a hulladékfeldolgozás, használtcikk-hasznosítás.) 

A jó termelés-struktúra. Az értékes, hasznos produktív munka, termék, szolgáltatás. (Vagyis a káros, fölösleges improduktív „munka”, jövedelemszerzés nem növeli, sőt inkább csökkenti a termelést. Többek között az alkohol, a cigaretta, a szerencsejáték, stb. valamint az egyértelműen luxus termékek, szolgáltatások minimalizálása. A másik oldalon szükséges a jó fogyasztás-struktúra. És a pazarlásmentes, átgondolt (nem felelőtlen) fogyasztás.)

Az országhoz képest arányos, hatékony, jól irányító állam, és ehhez képest arányos magángazdaság, és az arányos adó. Idetartozik a helyes privatizáció. A megfelelő összes adó, és az összes adón belül a jó adó-struktúra, és a hatékony adóztatás.

Meg kell említeni még a civilszféra (kisközösségek) termelésnek, szolgáltatásának kihasználását.

A sor végére, de már a másodlagos fontosságú feltételek közé oda tehetjük: az alacsony adó.

A viszonylag minimális feketegazdaság. Ez is ebbe, a másodlagos fontosságú a kategóriába tartozik. A miértről, az erről szóló fejezetben elmélkedem.

És ebbe a kategóriába lehet sorolni a nemzeti termelés közvetlen védelmét.

És idetartozik: a fogyasztás-termelés mókuskerék.

(Az alacsony adó akkor jöhet számításba, ha az állam rossz. Tehát nem teljesülhet: az országhoz képest arányos, hatékony állam, és ehhez képest arányos magángazdaság, és az arányos adó. Ebben az esetben az alacsony adó jobban serkenti a magángazdaságot, mint a magas adó.

De azért is áll a sor végén, mert mint láthatjuk, van nála 16 fontosabb feltétel.

És erről se feledkezzünk meg.

A nemzeti termelés, szolgáltatás közel a felét az arányos, népérdekű, korrupciómentes (tisztességes), eladósodástól mentes, jó irányítású, erős ellenőrzéssel, tekintéllyel bíró, jó hatékonyságú (szervezett, tervezett) állam adja, pontosabban, adná. (Leegyszerűsítve: hatékony állam) Ne feledkezzünk meg olyan szolgáltatásoktól, mint egészség, egészséges környezet, tudás, kultúra, igazságosság, biztonság, önrendelkezés, irányítás, jogalkotás. Ha nem ilyen az állam, akkor nemzeti termelés, szolgáltatásnövekedés éves szinten is akár 15-25%-kal kisebb. Hiába erős a magángazdaság, ugyanis az állam olyan termeléseket, szolgáltatásokat nyújt, amelyeket a magángazdaság nem képes nyújtani.

Ugyanakkor, ha nem ilyen az állam, hanem ennek ellenkezője, akkor az is kétséges, hogy a magángazdaság képes e, a magas termelésre. Hiszen a felsorolt magángazdasági termelést, szolgáltatást növelő feltételek 90%-ban az államtól függnek. Az állam a saját eszközeivel (valamivel erősebb szabályozás, ellenőrzés, direkt szankció, valamint adóztatás, kedvezményes hitelezés, meggyőzés, tanácsadás, stb.) képes azokat a feltételeket is befolyásolni, amelyekre a magángazdaság szabadsága miatt kisebb befolyással bír. Nem általánosságban kell a magángazdaság szabadságát korlátozni, hanem célirányosan, a jót támogatni, a rosszat minimalizálni. A meggyőzés az állami oktatási és tájékoztatási rendszer feladata. Természetesen az államnak saját magán belül is érvényesíteni kell a 16 feltételt, méghozzá direkt módón és szigorúan, itt már nem kell vigyázni a szabadságra. Az államban már lehetséges és szükséges a szigorú, precíz, szabályozás és a jelenleginél szigorúbb felelősségre-vonás.

(A jó termelésstruktúra, fogyasztásstruktúra az állam részéről, a jó költségvetés.

Mindezzel összefüggésben a politikai, irányítási rendszer felújítása, átalakítása. Az állami hatékonyság javítása, (egyre nagyobb arányosság, népérdekűség, korrupció-mentesség, állami munkahatékonyság, stb.). Az állam és a magángazdaság tervszerű fejlesztése, vagyis a nemzeti fejlesztési terv.

Visszatérve az alacsony adóra. Önmagában (csak rossz állam mellett) talán 1-2%-kal növeli termelésnövekedést.  Ez azt jelenti, hogy önmagában éves szinten kb. 0,04%-kal növeli a nemzeti termelést.

De megint kiemelném az eladósodás problémáját, mint az egyik legjelentősebb visszahúzó tényezőt.   Direkt hatása a termelésre talán nem olyan nagy, de az indirekt hatási (állandó elvonás, gúzsba-kötöttség, kiszolgáltatottság) súlyosak. Talán a következő gondolat által lehet megérteni a jelentőségét. Tételezzük fel a legjobbat, jön egy új, kiváló vezetés, és a nép is bízik, felvirul, erőre kap, változni kész, akkor minden felsorolt feltételt meg lehet valósítani, de a súlyos eladósodás átka és kára akkor is ott marad és visszahúz. (Még egy részeleges visszaállamosítás, a magángazdaság szigorúbb ellenőrzése, szabályozása is elképzelhető.) Az eladósodás egyetlen feltétel, amelyet, ha már elszúrtak, akkor már nem az ország hatáskörébe tartozik a kilábalás. Sok más feltételre hat, és fog hatni még hosszú ideig, ezért az eladósodás a kulcsprobléma.

És itt is megemlítem a legfontosabb, szinte mindenhol érvényes módszertani feltételt: A folyamatos, egyenletes, fokozatos, de dinamikus, és hosszabb távú cél szerinti, irányjelölt, megújítás, átalakítás módszere.

Természetesen a feltételek összefüggnek.  Vannak közép és hosszabb távon megvalósítható feltételek.   

Mit kell tenni lényegileg – erről szólnak a fentiek.

A társadalmi, társadalomfejlődési tényezők, jelenségek folyamatok szükségszerűsége, azaz az emberi akarattól való függetlensége. ABC/2 ábra. Továbbá a ABCD, A/0, és a D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

Ez a fejezet a „Az önálló akarat, szabadság véletlen, stb.. ABC/2, ABCD ábra elemzése” c. fejezet kiegészítése, folytatása. A gondolkodástan tanulmányrészben található.

Társadalmi alatt, társadalmi és gazdasági rendszert, ill. társadalmi és gazdasági életet értek.

Ez egy nagyon filozofikus, bonyolult problémakör. Amiért mégis elemezni szükséges azt egy hasonlattal világítanám meg.

Ha szálka megy az ujjúnkba, akkor az eléggé lényegtelen dolognak tűnhet. Ellenben, ha nem törődünk vele, akkor begyűlhet és komoly problémát is okozhat. A társadalomtudomány valahogy így van ezzel a problémakörrel, kénytelen elemezni, mert ha ne törődik vele, akkor a kérdőjelek sorozata fog a levegőbe lógni. Pl., hogy lehet megállapítani, a felelősséget, ha nem tisztázott az ember akarattól való függőség.

Mint ahogy címbe is benne van én a szükségszerűséget az emberi akarattal, hozom kapcsolatba. Ez a szükségszerűség egyfajta értelmezése, lehet más is. Én viszont így értelmezem.

Az első felsorolás.

Amely tényező, jelenség, folyamat erősen függ az emberi akarattól, az gyengén szükségszerű. Amely gyengén függ az emberi akarattól az erősen szükségszerű. (a továbbiakban a tényező jelenség, folyamat kifejezéseket az egyszerűség miatt gyakran elhagyom)

Az emberi akarattal maximális függőség nincs. Nincs zéró szükségszerűség, vagyis mindig van egy kevés szükségszerűség, legalábbis a társadalmi élet vonatkozásában.

Ritka, de azért vannak tényezők, jelenségek, folyamatok melyek igen erősen függnek az emberi akarattól, vagyis igen gyengén szükségszerűek.

Gyakoribb, ha erősen függnek az emberi akarattól, vagyis gyengén szükségszerűek.

Még gyakoribb, ha közepesen függnek az emberi akarattól, vagyis közepesen szükségszerűek.

Szintén egyszerűen gyakori, ha gyengén függnek az emberi akarattól, vagyis erősen szükségszerűek.

Szintén ritka, ha igen gyengén függnek az emberi akarattól, vagyis igen erősen szükségszerűek.

Szintén nincs olyan, hogy abszolút független legyen az emberi akarattól, vagyis nincs teljes szükségszerűség, legalábbis a társadalmi élet vonatkozásában.

(A továbbiakban az egyszerűség kedvéért elhagyom a szükségszerű kifejezést, csak emberi akarattól való függőségről beszélek. Egyébként az emberi akarat alatt én az önálló akaratot, szabad akaratot értem.)

A második felsorolás.

A véletlenszerűségek, és a törvényszerűségek bizonyos szempontból ellentétei egymásnak.

Az emberi akarattól való függőség szempontjából azonban egyirányúak. Minél inkább törvényszerű ill. véletlenszerű a tényező, jelenség folyamat, annál gyengébben függ az emberi akarattól. Itt tehát jöhetne felsorolás, hogy az erősen törvényszerű, erősen véletlenszerű, gyengén függ az emberi akarattól. A közepesen törvényszerű, közepesen függ, stb.

A társadalmi életnek, a társadalomtudománynak is megvannak maga törvényszerűségei, ahogy a természettudománynak. A különbség egyrészt az, hogy ezek kevésbé bizonyhatók. Másrészt az, hogy ezeket összességében erősebben befolyásolja az ember, tehát összességében erősebben függnek az emberi akarattól. Viszont ez csak viszonylagos, azért a felsorolt kategóriák megmaradnak.

(A továbbiakban az egyszerűség kedvéért emberi akarat helyett, csak akaratról beszélek.)

A harmadik felsorolás.

Igen jó irány (igen jó): ha valami jó, és ha az akaratlagosan alakul ki.

Jó, (kevésbé jó) irány (jó): ha valami jó, de az, az akarattól függetlenül alakul ki.

Kevésbé rossz irány, (rossz): ha valami rossz, de az, az akarattól függetlenül alakul ki. Ha elfogadjuk hogy a természet, Isten törvényei csak jók lehetnek, akkor ez kategória nem létezik.

Igen rossz irány (igen rossz): ha valami rossz, és ha az, az akaratlagosan alakul ki.

Vagyis a jó nem feltételen függ össze az emberi akarattal. Ugyanakkor valamennyire mégis összefügg, mert az lenne az optimális, ha a jó, a jó irány mellett, bővülne, erősödne az önálló akarat. Vagyis akkor jöhet létre a legjobb jó, ha az akaratlagos.

Negyedik felsorolás.

Ha valaki csak parancsra, programara (ez lehet külső, belső, természeti, emberi) cselekszik, akkor az igen gyengén, gyengén függ az akarattól. (Más kérdés az emberi parancs kiadójának akarata).

Ha valaki részben átgondolja, de azért parancsra cselekszik, akkor az, közepesen függ az akarattól.

Ha valaki a jó irány célzattal erősen átgondolja a parancsot, és azért hajtja végre, akkor az a cselekvés erősen függ az emberi akarattól.

Ha erősen átgondolja, de célja nem jó irány, akkor kétséges az erős átgondolás.

Ha valaki csak céltalanul cselekszik, de nem parancsra, akkor az, közepesen függ az emberi akarattól.

Ha valaki nem parancsra de átgondoltan cselekszik akár jót, rosszat, akkor az erősen függ az emberi akarattól. Átgondolt rossz, az gonoszság. A tévedés az átgondolatlanság.

(Az akarattól függőség az függ az átgondolástól, vagyis az értelmi állapottól. Van egy olyan látszat, hogy a szervezett katonás társdalomban több az emberi akarat. Az engedelmeskedők részről semmiképpen. Ugyanakkor az is lehet, hogy a parancsnokok is valamilyen parancsra, vagy átgondolatlanul cselekednek. Ha valaki mereven átgondolatlanul ragaszkodik a szabályzathoz, vagy saját rögeszméjéhez az is átgondolatlanság, ill. gyenge akarat. Ugyanakkor az anarchikus társadalomban is kevés az önálló akarat. Talán az arany középúton a legnagyobb az emberi akarat.)

Ötödik felsorolás.

Vannak erősebben és gyengébben felismerhető törvényszerűségek, véletlenszerűségek. Persze, ha egy véletlenszerűség felismerhető, akkor kérdéses, hogy az véletlenszerűség. A véletlenszerűség léte egyébként is megkérdőjelezhető. Maradjunk abban, hogy az egyén számára van véletlenszerűség.

Másfelől a törvényszerűség lehet nehezen felismerhető, de mégis egyesek felismerték, és ez felismerés részben köztudott. Ez szinte ugyanaz a kategória, mint a könnyen felismerhető törvényszerűség.

Anélkül, hogy a bonyolult levezetést leírnám, megállapítom: a felismerhető, fel nem ismerése, ellentmondásos, de összességében gyengén szükségszerű. Vagyis az akarattól függő, nem szükségszerű.

A rossz, a rossz irány, az optimális jótól való jelentős eltérés, ha felismerhető ellentmondásos, de összességében nem szükségszerű. 

Itt már visszatértem a szükségszerű fogalmához, de az én értelmezésemben a szükségszerűség ellentétes az akarattal.

Vagyis a fenti esetekben az emberi akarattól erősen függő dolgokról van szó.

Mit is jelent az, hogy az emberi akarattól erősen függ (nem szükségszerű). Egyfelől azt jelenti, hogy megváltoztatható. Másfelől azt jelenti, hogy az emberek felelősségre vonhatók.

Kitérés az egyéni véletlenre, szükségszerűre.

A felsorolások után, példaként nézzük meg azt a jelenséget, hogy valakinek fejére esik egy tégla. A tégla kimozdul a házból, valószínűleg egy szakértő meg tudja állapítani azt a törvényszerűséget, hogy téglának le kellett esni. Egy kicsit más kérdés a felismerhetőség. A kimozdulás lehet, hogy nehezen felismerhető volt, de lehet hogy könnyen felismerhető volt.

Az ember arra járt. Itt sem teljesen mindegy, hogy miért, hogyan. Parancsra, programszerűen egy megszokott útvonalon. Ez esetben az arra járás szükségszerű, az arra járó szempontjából. Ha csak arra sétált, akkor kevésbé, közepesen szükségszerű. Nem teljesen az emberi akarattól független, mert mehetett volna másfele is.  Mondjuk ez közepesen az emberi akarattól függő, tehát közepesen szükségszerű. Az viszont mindenképpen véletlen, hogy pont a fejére esett a tégla. Az, hogy jelenség egésze mennyire volt szükségszerű, a részletek döntik el. Ha felületes logikával nézzük a jelenséget, akkor azt mondhatjuk, hogy akkor erősebben véletlenszerű, ha csak arra sétált. Logikusan viszont, ha arra kellett mennie, akkor kapott kisebb szerepet az akarata tehát akkor volt inkább véletlenszerű. Az egyértelmű, hogy a felismerhetetlen kimozdulás a véletlenszerűséget erősíti. Felületes logikával az mondható, ha erősen volt véletlenszerű, akkor gyengén volt szükségszerű. Alapos logikával viszont az mondható, ha erősen volt véletlenszerű, akkor erősebben volt szükségszerű, mert ebben az esetben kerülhette el legkevésbé az ember a tragédiát.

A szükségszerűséget, sorszerűséget növeli a nem önálló akarattal vezérelt élet. Az, ha ebbe belesnek véletlenek, fel nem ismert törvényszerűségek. Márpedig nagy valószínűséggel beleesnek. Az elkerülhető, megváltoztatható általában gyengén szükségszerű, az elkerülhetetlen megváltoztathatatlan, az erősebben szükségszerű.

Összességében ennek az esetnek a lényegét az dönti el, hogy a kimozduló tégla felismerhető volt, vagy sem. Az arra járás a gyengébb tényező. Tehát mindig van egy erősebb meghatározó vonatkozás. Ha felismerhető volt, akkor az emberi akarattól függő volt, ekkor lehet felelősséget megállapítani, ekkor kell esetleg törvényeket hozni, változtatni. Ez a lényeg, az hogy mit nevezünk véletlennek, szükségszerűnek, az csak másodlagos.

Az előző példa eléggé szélsőséges volt, vagy a fejére esik a tégla, vagy nem.  Van azonban egy gyakorlati kategória melybe a tényezők folyamatok többsége beleesik. Ez pedig: közepesen függ az emberi akarattól, részben (nem teljesen) alakulhat, (alakulhatott volna) másképpen, kedvezőbben.

A szükségszerűség társadalmi vonatkozásai nem teljesen azonosak a szükségszerűség egyéni vonatkozásaival.

Nevezzük egyszerűen: alakulhat kedvezőbben (alakulhatott volna kedvezőbben) kategóriának. Másképpen: lehetett volna jobb is. Nem szükségszerűen alakult így, vagyis nincs szükségszerűség. Vagy: nem alakulhatott kedvezőbben, vagyis szükségszerű.

A társadalmi tényezők jelenségek folyamatok többségét a szerint kell megítélni, hogy melyik fenti kategóriába esik bele. Ha beleesik, akkor van hiba, van felelősség, van változtatási indok, van akarattól függőség, nincs szükségszerűség. Ha nem esik bele, akkor ennek az ellenkezője az igaz.

Most viszont térjünk rá a társadalmi vonatkozásra.

Általában az mondható el, hogy az erősebben állammal összefüggő rendszertényezők, mint pl. a döntéshozó mechanizmus az erősebben az emberi akarattól függ. A/0 ábra.  Itt azonban nem árt egy kis módosítás. Ezek a múltban elsősorban a vezetés akaratától függtek, és nem lakosság akaratától. A jelenben és jövőben viszont egyre inkább a lakosság akaratától függnek. Az állammal kevésbé összefüggő rendszertényezőknél (pl. kultúra, természettudományos technikai fejlődés) éppen fordítva van. A földrajzi, geopolitikai környezet, mely nem emberi akarattól függ, erősebben hat rájuk. Ez főleg a nagyobb országokra, a független országokra és a múltra (kevésbé globalizálódó világ) igaz.

Úgy is fogalmazhatok, hogy társadalom önálló aspektusa (a társadalom több mint az egyének halmaza) elsősorban az államban realizálódik.

A jelenlegi, kisebb országoknál már szinte szabadabb a kulturális és természettudományos fejlődés, mint a kimondott rendszerfejlődés. 

 Itt már azt megállapíthatjuk, hogy a szükségszerűég problémájának egy sereg vonatkozása van: kis ország, nagy ország, múlt jelen jövő, egy ország, a világ, stb. Nem nagyon lehet minden vonatkozásra igaz megállapításokat tenni.

Az országok többségére az igaz hogy a kimondott rendszerük (erősebben rendszertényezők) az alakulhatott volna kedvezőbben, a kevésbé rendszerük (kevésbé rendszertényezők) nem alakulhatott volna kedvezőbben.

Kategorizálom a társadalmi fejlődéseket.

Az emberiség társadalmi fejlődése, a rendszerfejlődés.

Egy nép nemzet társadalmi fejlődése.

Egy nép nemzet fejlődése, amely hasonlóan alakulhat, mint a rendszerfejlődés, de el is térhet attól. Mivel eltérhet, ezért ez egy másik kategória. Egyébként a legszerencsésebb nemzetek fejlődése hasonló a rendszerfejlődéshez.

Az emberi (emberiség társadalma) társadalom szükségszerűsége, felsorolásszerűen.

Néhány kiindulás. Az világvége szükségszerűség, a hanyatlás szükségszerűsége nem jelentkezik, mert pesszimista számolás szerint is még legalább 10 ezer évig fennmaradhat az emberiség és fejődhet az ember, az emberi társadalom. Legalábbis a természeti Isteni törvények megengedik, hogy még 10ezer évig fennmaradjon az ember.  (Nyilvánvalóan hogy 10 ezer év alatt változik az emberi társadalom, csak az ostobák gondolhatják, hogy nagyjából minden a jelen állapotban marad.)

A természet, Isten a jelek szerint van annyira bölcs és jóságos, hogy csak nagyon ritkán (legrosszabb esetben 100ezer évente)  hoz létre olyan hatalmas természeti katasztrófát, amely komolyan fenyegetné az emberi életet. A természeti katasztrófák egyik része kivédhető, amennyiben az ember nem szenved önhibás tudatlanságban. A másik részét meg éppen az ember állítja elő. Vagyis a hatalmas természeti katasztrófa nem szükségszerű, a világvége nem szükségszerű, az embernek a természet, Isten megengedi, sőt motiválja az életet, a fejlődést. De természet, Isten önálló akaratot is adott az embernek, ami végül is azt jelenti, hogy az ember akár el is pusztíthatja magát.

Szükségszerűség az, amit a természeti Isteni törvények kijelölnek. A véletlenről az esetben nem beszélhetünk, ha az egész emberiségről van szó. A véletlen csak az egyén a közösség ill. a nép, nemzet számára létezik, értelmezhetetlen az emberiség szempontjából.

Szükségszerű e az, a folyamat, amit egy emberi tévedés, rosszindulat, indít el, de utána már szükségszerűen magállíthatatlanul követik az események egymást? Szerintem nem szükségszerű, mert az emberi akarat indította el a folyamatot. Másrészt szerintem, alig van megállíthatatlan folyamat, vagyis általában a rossz folyamatot meg lehet állítani, meg lehet fordítani.

Tulajdonképpen az emberi fejlődést nagyon egyszerűen így is nevezhetjük: út a csimpánzcsapattól, a fejlett optimális emberi társadalomig.  Ha igaz az evolúció (és valószínűleg igaz), akkor az ember agy majomcsapathoz hasonló társdalomból indult. A csimpánzcsapatban hatalmi, vagyoni hierarchia kissé torz, de sokkal kevésbé, mint az emberi társadalmakban.  A majomcsapatban és általában az állatvilágban az erő, és a harc dominál. Az erőt szükségszerűen fel kell váltani az értelemnek, az okosságnak, a harcot fel kell váltani a szabályozott igazságos versenynek. Az erőn alapuló vezetés-kiválasztást fel kell váltani az okosságon és társadalmi hasznosságon alapuló vezetés-kiválasztásnak. Az ember az értelme miatt lett a domináns, uralkodó, legfejlettebb faj. Az értelem erősebb mint a fizikai erő, ezt sem szabad elfelejteni.  

Szükségszerű az ember fejlődése, az ember értelmesedése, az ember természettudományos, technikai fejlődése, és ezekből következően az ember népesedése sokasodása. Ő lesz domináns uralkodó faj, egyre kevesebb a természetes ellensége, tehát népesedik. Szükségszerű az emberi érzelmek, igények, szükségletek növekedése, sokasodása. Az előzőkből következően a szűken vett, és szélesen értelmezett életszínvonal növekedése.

Tovább szükségszerű az igazságosság és az igazságszolgáltatás kialakulása és fejlődése. Szükségszerű a humánusság, a szolidaritás (a természeti igazságtalanságok kompenzálása, pl. betegeknek való segítség) kialakulása és növekedése. De miért is? Erre még visszatérek.

A nagy szükségszerűségek felsorolásából nem maradhat ki (egy másik fejezetben tárgyalt szükségszerűségek) az ember önálló akaratának növekedése.  Valamint, a társadalom, elsősorban a társdalom önálló aspektusának (a társadalom több mint az egyének sokasága) növekedése, ill. ennek befolyásának növekedése, ezért a természet befolyásának, elsősorban az ember számára véletlen csökkenése. Ha pedig nő az önálló akarat és csökken a véletlen, akkor az időben, a szükségszerűség is csökkenő tendenciát mutat. Ez azonban egy szükségszerűen lassú folyamat, ráadásul a természeti, Isteni törvények, a háttérigazságok, mindig meghatározók lesznek. De kétségkívül van egy ilyen szükségszerű tendencia, amelyet a behatároltsága, gyengesége, lassúsága ellenére figyelembe kell venni.

Nevezzük ezt így: az önálló akarat, ill. a társadalom befolyás-növekedésének, a természet és a véletlen befolyás-csökkenésének szükségszerűsége.   

A népesedésből következően a kisközösségek mellett, felett szükségszerűen kialakulnak a népek, nemzetek. A folytonos szükségszerű globalizálódás (az emberek, népek nemzetek közvetlenül hatnak egymásra) egyre inkább kialakul, az emberiség az emberiség társadalma.

Az eddigieket nevezhetjük pozitív szükségszerűségeknek. 

Viszont vannak negatív (zavaró, fejlődést gátló) szükségszerűségek is.

 A népesedéssel nő népsűrűség és ez konfliktusforrás. Nő hatalmi, vagyoni tömeg és ezt már nagyságánál fogva is egyre nehezebb elosztani. A természettudományos technikai fejlődés következtében fegyverek is fejődnek.

És van itt még egy negatív szükségszerűség.  Az értelmesedéssel és az érzelmek sokasodásával szükségszerűen egyre több megmagyarázott tévedés és negatív rossz érzés, érzelem, ill. szükséglet is megjelenik. Ugyanis az értelmi fejlődésnek van egy olyan aspektusa, hogy még az ostobaságot, az igaztalanságot is képes az ember megmagyarázni, megindokolni. Később korunkban pedig szükségszerűen kialakul a szemétdomb effektus, az értéktelen, a hamis nagyobb arányban növekszik mint az igaz az értékes a jó. Ne felejtsük el, hogy az igaz, a jó, az értékes mezője kisebb, mint a hamis, a rossz, az értéktelen mezője és úgy néz ki, hogy a kettő növekedése sem arányos. Nagyon sok hamis, rossz lehetséges, és csak kevés igaz, jó van.  A széles útnak a nagyobbik része rossz út, és kisebb része a jó út. Erről, az ember kétirányú fejlődéséről  szól a D/0/a ábra alsó része.

Meg kell említeni még egy negatív szükségszerűséget: a természettudomány és a társadalomtudomány közötti szükségszerű különbséget. Erről a témáról külön fejezet szól.

Rendben van, vannak negatív szükségszerűségek, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezek mennyire erősek, szükségszerűen mennyire determinálók, mennyire gátolják a fejlődést. Véleményem szerint nem annyira erősek, hogy ne jöhessen létre a jó, az optimálistól alig elmaradó fejlődés. A negatív szükségszerűségeket az emberi akarat  erősíti fel.

Egyes pozitív szükségszerűségek, pl. az igazságosság, a humánusság, az igazságos szabályozott verseny miért is szükségességek? Egyszerűen azért, mert ezek nélkül az ember egyszerűen elpusztítatná önmagát.  Tehát vagy élet és fejlődés (a természeti, Isteni törvények lényege), vagy pusztulás, halál.

Megint más kérdés hogy a szükségszerűségeket mennyire tartotta be az ember. Az emberi akarattól függő dolgok, a tévedés, az önhibás tudatlanság, rosszindulat mivel az emberi önálló akarat termékei, nem szükségszerűségek.

Ugyanakkor megállapítom a legfőbb célt (minél több ember éljen egyre egészségesebben jobban stb.) levezethetjük a szükségszerű fejlődésből is: az emberi élet csak úgy maradhat fenn, ha fejlődik, mert ha nem fejlődik, akkor a negatív szükségszerűségek miatt szükségszerűen elpusztítja magát és az élő természetet.  A szükségszerű fejlődés a legfőbb célhoz vezet. Vagy a legfőbb cél felé igyekszik az ember, vagy elpusztul.  A másik „alternatíva” a pusztulás, az élet megszűnése, ami nem alternatíva.  

Ez ember eddig még nem pusztította el magát, de elmaradt a lehetséges jó fejődéstől fejlődhetett volna gyorsabban és főleg kevésbé hektikusan.  (Nem beszélve arról, hogy jelen korunkban áll az emberiség, legközelebb ahhoz, hogy elpusztítsa magát.) Tehát az ember saját akaratából, saját hibájából elmaradt a lehetséges jó fejlődéstől.  A társadalmi fejlődés gyorsasága szükségszerűen behatárolt, van egy lehetséges maximális fejlődés.  És van egy lehetséges minimális fejlődés, amely alatt elpusztul az élet, ez is egyfajta szükségszerűség. De az ember ezt a lehetséges maximális fejlődést nem érte el, sőt meg sem közelítette, tehát a fejlődés jónak sem nevezhető. A felsorolt negatív szükségszerű tényezők ellenére is dinamikusabb és főleg egyenletesebb lehetett volna a fejlődés. (A fejlődési hullámok sűrűsége nagysága és az átlagos fejlődési emelkedés természetesen összefügg.) valószínűleg szükségszerűek a kisebb fejlődési hullámok, csak nem ekkorák, amit az ember produkált. Az is igaz, hogyha már kialakul a hosszabb stagnáló szakasz, akkor már szükségszerűen kialakul egy negatív válságszakasz, amely szükségszerűen elfut egy bizonyos mélységig. Viszont stagnáló szakasz nem feltétlen hosszú, és a válságszakasz nem feltétlen mély.

Szerintem az ősközösségi társadalom (vagy ahhoz hasonló) szükségszerűen alakult ki. Viszont a rabszolgatartó rendszer kialakulása nem volt szükségszerű az, bizony ember hibájából, önzéséből történt. Az ősközösség után a feudalizmus is következhetett volna. A feudalizmus, vagy ahhoz hasonló rendszer kialakulása is szükségszerű. A klasszikus kapitalizmus, vagy ahhoz hasonló rendszer kialakulása is szükségszerű. (A rendszerek hossza, hullámzásai, válságai nem voltak szükségszerűek, mint ahogy az előbb kifejtettem.) Ellenben a sztálinizmus, a fasizmus, sőt még brezsnyevi szocializmus sem volt szükségszerű.  A klasszikus kapitalizmus után következhetett volna a jelenlegi kínai szocializmus vagy, és a jelenlegi államkapitalizmus. Vagy egyik, vagy másik vagy párhuzamosan mindkettő. Ezek tehát szükségszerű rendszerek, de az is szükségszerű, hogy ezeket egy fejeltebb (szerintem a tényleges demokrácia) rendszer váltsa fel. A rendszerváltás lehet viszonylag egyenletes is.  Viszont a hosszas (a vezetés önzéséből, hibájából, tévedésből eredő)  hezitálás, stagnálás szükségszerűen válságszakaszba megy át, és ez a válság (válság-láncreakció) szükségszerűen veszélyesebb, mint az eddigi válságok voltak.

Azért röviden térjünk vissza a majomcsapathoz, ill. a jelenlegi társadalomhoz.

Az életszínvonal és a szervezettség növekedése, részben a természettudományos, technikai fejlődés következménye. 

A társadalomfejlődés lényeges elemei (azon elemek, amelyek csakis társadalomfejődéshez kapcsolhatók) a következők: igazságos, arányos hatalmi, vagyoni hierarchia, a tudás és társadalmi hasznosság alapú vezetés-kiválasztás, és az ezekből következő demokráciaszint. (Az önrendelkezés, a közvetlen demokrácia szinte egyenlő az arányos igazságos hatalmi hierarchiával.) Továbbá az igazságosság, igazságszolgáltatás, ill. a humánusság (az önhibájukon kívül elesettek, betegek, árvák, stb. segítése, kompenzálása).  Továbbá a harc, erőszak, háború csökkenése (a szabályozott igazságos verseny növekedése).

Ha megvizsgáljuk ezen elemeket, akkor sajnos arra kell ráébredni, hogy majomcsapat alig marad el a jelenlegi társadalomtól. A hatalmi, vagyoni hierarchia korunkban és végig a történelem folyamán aránytalanul nagyobb, mint egy majomcsapatban. Ennek osztályzat egy ötös skálán elégtelen egyes.   A tudás és társadalmi hasznosság alapú vezetés-kiválasztás még jelen társadalmunkban sem jött létre. Ennek osztályzata gyenge, vagyis kettes.  Korunkban is jelentős az erőszak, sok és véres harc, háború folyik. Ennek osztályzata gyenge, vagyis kettes.   Talán az igazságosság, az igazságszolgáltatás ill. a humánusság fejlődése egy fokkal nagyobb az előbbieknél, de szerintem ez sem éri el a jó szintet. Ennek osztályzata közepes, vagyis hármas. A társadalomfejlődés összesített osztályzata gyenge. Nevezzük ezt az okoskodást: a társadalomfejlődés egyszerűsített osztályzata gyenge - megállapításnak.

Miért gyenge (lassú és túlzottan hektikus) veszélyesen silány társadalmi fejlődés?   

Miét marad el lehetséges maximális fejlődéstől?

Azért mert jóval gyengébb hektikusabb, mint a természettudományos, technikai fejlődés. Azért mert az ember még napjainkban sem állapít meg és tart be olyan egyszerű igazságokat, mint pl.: a társadalomnak, a rendszernek állandón egyenletesen fejlődni kell, mert különben stagnáló, és ebből adódóan válságszakaszok alakulnak ki.

Egy kicsit részletesebben a természettudományos, technikai fejlődés és társadalmi fejlődés különbségeiről.  Az ember szükségszerűen értelmesedik, és szükségszerűen fejlődik a természettudomány és a technika. Azt láthatjuk, hogy a társadalmi fejlődés lemaradva botladozva állandóan a természettudományos, technikai fejlődés mögött kullog. Ebből adódik, hogy a felfedezett dolgokat nem csak jó, de rossz célokra használja fel, miáltal állandóan vészhelyzetbe sodorja magát, az emberiséget. A példákat hosszasan lehetne sorolni, az atombomba, a természetpusztítás, stb. Sőt kibontakozik a tendencia: egyre erősebb a társadalomfejlődés lemaradása. De abból is kiindulhatunk, hogy a hihetetlenül bonyolult természettudományos igazságok képletek mellett szinte eltörpülnek a társadalomtudományos igazságok, de azok sem hatolnak a mélybe, vagyis felületesek ezért igazságuk is megkérdőjelezhető.  Történelmi távlatokban pedig a természettudományos, technikai fejlődésben nem találunk olyan jelentős hullámvölgyeket, mint a társadalmi fejlődésben.

A társadalmi fejlődés egyszerűen: a majomcsapattól a jelenlegi társadalomig. A természettudományos, technikai fejlődés egyszerűen: a nyeletlen kőbaltától, az űrhajóig. Az utóbbi nyilvánvalóan nagyobb ívű fejlődés. A társadalomfejlődés egyszerűsített osztályzata gyenge – ez is az elmaradást bizonyítja.

Ez a lemaradás ill. lemaradás-növekedés tehát egy gyakori, szinte mindennapos tapasztalat, vagyis valós igaz jelenség, folyamat. Ha pedig van egy ilyen lemaradás, akkor logikus: ha természettudományos fejlődés jó, akkor az attól jelentősen elmaradó társadalomfejlődés csak gyenge lehet. Ha természeti, Isteni törvények megengednek egy jó szintű természettudományos technikai fejlődést, akkor megengednének egy jó, de legalábbis közepes szintű társadalmi fejlődést is. Vagyis a gyenge társadalmi fejlődés az ember hibájából, az ember önzése miatt jött létre, vagyis nem szükségszerű.

Ez így nagyon teoretikusnak tűnhet, de ne felejtsük el: ez a lemaradás (ez a gyenge osztályzat) több milliárd ember életét, pontosabban halálát és szenvedését jelenti.

Miért tartom én a kőbaltától az űrutazásig fejlődést világviszonylatban egyenletesnek. Ha mondjuk, nincs az európai és USA fejlődése, akkor ott van az orosz, vagy távolleleti (Kína, Japán) fejlődés. Ha nem Európában, Amerikában találták volna ki pl. a számítógépet, az űrutazást, a vaskohászatot, az íjat, a lovas kocsit, a rádiót és még hosszan, hosszan sorolhatnám, akkor lehet, hogy száz évvel később, ( nem ezer évvel később), de kitalálták volna máshol. Ahogy pl. az űrutazásban, és sok másban is megelőzték, Európát, Amerikát. Tehát felfedezhető egy egyenletes, szétszórt világfejlődés. 

A világ technikai fejlődése is hullámos volt, de azok nagy hanyatlások válságok, visszafejlődések mégsem fedezhetők fel benne, mint a rendszerfejlődésbe. Ez a jellegéből is adódik, mert nehéz elképzelni azt, hogy pl. a gépkocsitól, visszalépne a fejlődés, mondjuk a lovas kocsihoz. Nehéz elképzelni, hogy a jelenlegi technikai fejlődés visszalép, mondjuk a feudális (középkori) fejlődésbe. A nácizmus végeredményben rabszolgatartó rendszer volt, a klasszikus kapitalizmus visszalépett a rabszolgatartó rendszerbe.

Tehát megállapítható, hogy a világ természettudományos fejlődése dinamikusabb, egyenletesebb, mint a társadalmi fejlődése, rendszerfejlődése.

Még arra kitérnék, hogy az látszik, hogy egy egészen más fejlődésről van szó, de ez nem jelenti azt, hogy nincs összefüggés.

Egyrészt a rendszer gátolhatja, vagy ösztönözheti a technikai fejlődést. Másrészt a rendszer jól, vagy rosszul használhatja fel a technikai fejődést, ill. annak termékeit. Ez utóbbi nem a technikai fejlődés, hanem rendszerfejlődés hibája. Pl. a környezetszennyezés is, a technikai fejlődés rossz felhasználásból ered, tehát a rendszer hibája és nem a technikai fejlődés hibája.

Ezen összefüggések ellenére, két különböző fejlődésről van szó.

Persze itt jó pár kérdés felmerül. A rendszerfejlődés a normális és a technikai fejlődés a kiugróan jó, vagy technikai fejlődés a normális és rendszerfejlődés a rosszabb, mint lehetséges, azaz alakulhatott volna kedvezőbben. Esetleg középen van a normális.

Itt abból kell kiindulni, hogy mindig a jobb, a legjobb fejlődést, ill. ahhoz közeli állapotot kell normálisnak tekinteni. Azt esetleg lehet mondani, hogy ez fejlődés azért már egy kissé átlagon felüli. Azt azonban nem lehet mondani egy sokkal rosszabb, fejlődésre hogy az a normális. Hiszen ebből az következik, hogy a rossz fejlődéssel nem kell semmit csinálni az rendben van ellenben a jó fejlődést akár vissza is lehet fejleszteni, hiszen már abnormális. Tehát ki lehet jelenteni, hogy a rendszerfejlődés az amelyik, alakulhatott volna kedvezőbben, és technikai fejlődés az, amely kevésbé alakulhatott volna kedvezőbben. A fő bizonyíték azonban az említett társadalomtudományos törvényszerűség és más egyszerű törvényszerűségek fel nem ismerése. Ha megnézzük a két tudomány felismeréseit, elveit, képleteit akkor szembetűnő a különbség.

Még egyszer: a világ természettudományos, technikai fejlődése az, amely, kevésbé alakulhatott volna kedvezőbben, erősebben szükségszerű. A rendszer (pl. a döntéshozó mechanizmus) fejlődése az, amely kedvezőbben alakulhatott volna, gyengébben szükségszerű ez a fejlődés, jobban függ az emberi akarattól, nagyobb változások kellenek, nagyobb felelősségre van szükség.

Ez azért is érdekes mert a rendszerfejlődés ciklikussága, a hullámlépcsők miatt szükségszerűbbnek törvényszerűbbnek látszik. Valójában van is benne egy törvényszerűség, az elv, amit már kijelentettem az egyenletes fejlődésről. Tehát törvényszerűen ciklikus a fejlődés, ha nem ismerik fel az egyik alapelvet, ellenben a fel nem ismerés, már nem törvényszerű. Ha felismerik, akkor persze itt sem lesz ciklikusság.

Azért a természettudományos, technikai fejlődés és társadalomfejlődés kapcsolatát pontosítani kell. Erről is több helyen elmélkedem. A lényeg szerintem a következő. Felsoroltam a társadalomfejlődés lényeges elmeit, úgy, mint igazságos arányos hatalmi vagyoni hierarchia, tudás és társadalmi hasznosság alapú vezetés-kiválasztás, igazságosság, humánusság, erőszak harcok csökkenése. Ez olyan őt lényeges elem, amely a társadalmi fejlődéstől függ.  Ehhez jön hozzá kettő lényeges (talán duplán számító) elem: az életszínvonal, elsősorban az anyagi testi életszínvonal növekedése, és a szervezettség növekedése, ezek részben a természettudományos, technikai fejlődés következményei, és elemei részben a társadalmi fejlődés következményei és elemei. A társadalomfejlődésnek tehát van kilenc lényeges eleme, amelyből kettő a természettudományos technikai fejlődéstől függ.  A természettudományos, technikai fejlődés kb. 25%-ban, a társadalmi fejlődés kb. 75%-ban határozza meg a teljes fejlődést.  Az összefüggésük az egymásból eredőségük is részleges.  Ezért nem mondhatjuk, hogy egy természettudományosan technikailag fejletlen társdalomra, ha az társadalmilag fejlett is (arányos és igazságos hatalmi, vagyoni hierarchia, stb.) hogy az fejlett társadalom. De még kevésbé mondhatjuk egy társadalmilag  fejletlen  (aránytalan igazságtalan hatalmi vagyoni hierarchia, stb.) társdalomra, még ha az természettudományosan, technikailag fejlett is, hogy az fejlett társdalom. Persze az összesített fejlettséget pontosabban is kilehet számítani, amennyiben ismerjük a társadalmi fejlettség fokát (ezt a számot 75%-ban kell beszámítani) és ismerjük a természettudományos, technikai fejlettség fokát (ezt a számot 25%-ban kell beszámítani). Pl. egy nézzünk egy békés, „demokratikus”, de technikailag kezdetleges törzsi társadalmat. A technikai osztályzata egy 10-es skálán pl. 2 ennek negyedét (0,5) adjuk az összesített osztályzatba. A társadalmi osztályzata mondjuk 6 ennek háromnegyedét (4,5), adjuk az összesített osztályzatba. Az összesített fejlettség 5 lesz. Nézzünk egy fasiszta jellegű, diktatórikus, de technikailag fejlett társadalmat. A technikai osztályzata 6-os ennek negyede (1,5), plusz a társadalmi osztályzata pl. 2-es, ennek  háromnegyede (1,5). Az összesített fejlettsége e társadalomnak 3-as lesz. Tehát a „barbár” törzsi társadalom adott esetben fejlettebb, mint a technikailag fejlett társadalom.

Nem szabad abba gyakori hibába esni, hogy természettudományos, technikai fejlettséget azonosítjuk a társadalmi fejlettséggel.

Egy nép, nemzet fejlődésének szükségszerűsége.

Szükségszerűség az, amit a természeti Isteni törvények kijelölnek. (A véletlenről ez esetben nem beszélhetünk, mert az egész emberiségről van szó. A véletlen csak az egyén a közösség ill. a nép, nemzet számára létezik, értelmezhetetlen az emberiség szempontjából. 

A nép nemzet szükségszerűen kialakult a szükségszerű népesedés miatt. A lényeg viszont az hogy kisebb közösség ( legyen az törzs, nép, nemzet) fejlődése  az emberiség szükségszerű fejlődésének kereti között jöhet létre. Az emberiség szükségszerű fejlődése adja meg a széles utat, a nép nemzet fejlődése ezen belül a konkrét út. A legfejlettebb (elsősorban legszerencsésebb, másodsorban legkiválóbb) népek nemzetek útja az, amelyik az emberiség valós fejlődését kirajzolják. A szerencse helyett, „a legkevésbé szerencsétlen” kifejezést javaslom, ez a pontosabb.  Szerintem az a fejletlenebb elmaradottabb népek nemzetek elsősorban annak köszönhetik a helyzetüket, hogy több erősebb kivédhetetlen (szükségszerű) szerencsétlenség sújtja őket. Ugyanis az egyének, közösségek, népek, nemzetek szempontjából már van véletlen. Persze azért saját magukat is okolhatják a helyeztük miatt.  Felvetődik a kérdés, a természet Isten miért igazságtalan, miért engedi meg ezeket az önhibán kívüli különbségeket. Erről más fejezetekben elmélkedem. Pl. a másvilági igazságszolgáltatásról, amely azért kompenzálja az igazságtalanságokat. Pl. arról hogy a természet, Isten csak így tudja fejlődésre motiválni az embereket. Kiváltképpen, csak így tudja humánusságra, jóindulatra, igazságosságra motiválni az embereket.  Hiszen ha természet, Isten nyilvánvalóan és teljesen igazságos humánus, és lenne, akkor mi értelme lenne az emberi igazságosságnak, és humánusságnak.

Tehát a természet Isten egyes népeknek nemzeteknek megengedte volna, hogy elérjék a lehetséges maximális fejődést, de attól minden nép, nemzet jelentősen elmaradt még a legkevésbé szerencsétlenek is. Ez persze nem valamelyik népet, nemzetet minősíti, hanem az emberiséget. Én nem vitatom hogy a legfejlettebb népek nemzetek tagjai a viszonylag legkiválóbbak. De azt állítom, hogy ez a viszonylagos kiválóság is kevés hiszen, még ezen népek nemzetek is csak gyenge társadalmi fejlődést értek el. Az előzőkben már kifejtettem, ahogy az emberiség társadalomfejődése gyenge, amely fejlődés szinte azonos legfejlettebb népek, nemzetek társadalomfejlődésével.  És azt is állítom, a legfejlettebb mivoltukat, 90%-ban a véletlennek köszönhetik és csak elenyészően a saját kiválóságuknak. Tehát ez egy viszonylagos kiválóság, nem abszolút kiválóság. Két rossz közül a kevésbé rossz, még nem lesz jó.

Itt azonban bejön egy újabb tényező, a vezetés véletlenszerűsége.

De felsorolom egy nép, nemzet helyzetének, fejlődésének szükségszerűségeit (véletlenségeit, szerencsétlenségeit).

A földrajzi helyzete. A geopolitikai helyzete.  A geo-kulturális helyzete. És az a véletlen hogy milyen emberek kerülnek hatalomra.  Egyik sem teljesen véletlen mindegyikbe volt van a népnek, a többségnek beleszólása, de ez a beleszólás csak kismértékű.

A legvitathatóbb, a legtöbb elemzést kétségkívül azon állítás igényli, amely szerint egy nép önhibáján kívüli szerencsétlensége az, hogy milyen emberek kerülnek az élére. Sok cáfolat van. Pl. minden vezető valamikor a nép tagja volt, a nép szellemisége lakozik benne.  Minden nép megérdemli saját vezetését. Ha nem is a nép választja ki vezetőjét, de a nép tűri meg. Vagyis miért nem kergeti el. Részben a nép választja ki a vezetőit. 

Sőt még nagyszámok törvénye is cáfolat, hosszabb távon, nagy sorozatok esetén a két lehetséges változat (ez esetben jó vezetők, és rossz vezetők) száma közel egyforma. De nézzük ezt konkrétan Magyarországra vonatkozva. Matematikailag nem kivételes különleges sorozat, ha egy 20-as véletlenszerű sorozatból (ami jóból és rosszból áll) 15 rossz, és 5 jó jön ki. Úgy néz ki, hogy Magyarország utolsó 20 vezetése, sajnos így alakult: kb. 15 volt ebből a rossz és csak 5 volt a jó.

Sajnos a többi felsorolt cáfolat is csak részigazság. Az összes felsorolt részigazságot összeadva is az jön ki, hogy a nép, a jelen rendszerben csak 25-35%-ban felelős a vezetés kialakulásáért. Régebben ez a szám még kevesebb volt, ugyanis ez a szám a demokrácia függvénye. A tényleges demokráciában ez a szám átlépi az 50%-ot, vagyis akkor jelenthető ki, hogy nép határozza meg saját vezetését, a véletlen hatása elenyésző. (Megjegyzem a tényleges demokráciában nemcsak az jön létre, hogy a nép határozza meg vezetést, de a nép határozza meg a törvényeket mechanizmusokat, legalábbis értékelhető részben a nép közvetlenül határozza meg.)  Egyelőre azonban a véletlen dominál.

A rendszert kb. egyenlően, az emberek (70%-ban a vezetés, 30%-ban nép), és a véletlen (földrajzi helyzet, stb.) határozza meg. Viszont rendszer, rendszerváltozatát szinte teljesen az emberek határozzák meg, itt a véletlen tényleg elenyésző.

Néhány konkrét példa az előzőkhöz fűzve.

Gy. úr és társaságát a nép választotta, de csak látszólag. Történt ugyanis egy választási csalás, a nép félre lett vezetve. A megtévesztett embernek nincs önálló akarata. Vagyis mégsem a nép választotta ezt a vezetést. A választási csalást viszont ez a rendszer helybenhagyta. Gy úr és társasága vezetés közelébe jut (egy tisztességesebb okosabb társaság is véletlenül oda juthatott volna) az részben szerencsétlenség. A rendszer megengedi ezt a szerencsétlenséget. Gy. úr és társasága tönkretette az országot, a nép ezért alig  okolható. A következők okolhatók. Gy. úr és társasága, a gyenge rendszer. És a véletlen szerencsétlenség is tényező amennyiben Gy. úr és társasága kivételesen gyenge és tisztességtelen társaság.

Mit tehet az átlagos egyén a társadalomért a társadalmi fejlődésért? E kérdésben összekapcsolódik az egyéni szükségszerűsége (az egyén önálló akarat van a másik oldalon) és a társadalmi szükségszerűség. Az nem kétséges hogy tehet, de általában nagy áldozat, kevés eredményt hoz. Ember küzdj, és bízva bízzál - mondja, Madách szerint az Isten. Én még hozzáteszem: a semmiből biztosan nem lesz semmi.  Én legalább megpróbálom.  Persze az is világos, hogy a gonosz, rossz erőket először mindenkinek magában kell megkeresni és legyőznie.

Az ABCD ábrán még egyszerűbben és sarkítva jelennek meg a szükségszerű tényezők, amennyiben azt mondjuk, hogy a nép nem lehet önálló akaratból jó, vagy rossz.

Kétségtelen ez vitatható felfogás, amelyre itt nem térek ki. Tehát ha nép önálló akaratú jóságát nem számítjuk, akkor a nép önhibáján kívüli, tehát szükségszerű indító-meghatározótényezők: A természet, Isteni történelmi rendszerfejlődés, a széles út, amelyről nem lehet letérni. Illetve a letérés válságokat, pusztulást okoz. A széles útnak mégis az optimális egyharmada jelöli ki a történelmi irányt. 

A nép, nemzet, és a régió földrajzi helyzete, amely véletlenszerű.

És az hogy milyen (jó, rossz, stb.) vezetések kerülnek „véletlenszerűen” hatalomra.

A hatalomra kerülő vezetés önhibájából jó, vagy rossz, de nép szempontjából ez mégis egy szinte kivédhetetlen véletlenszerűség. A nép ugyan fellázadhat, így vagy úgy részben érvényesítheti az akaratát, de mégis hátrányba kerül azon nép amely így kénytelen harcolni és részsikereket elérni, azon néppel szemben akinek az élére eleve véletlenszerűen  jó vezetés került .  

Az egyszerűsített történelmi rendszerfejlődés alapvető összefüggései. A rendszer és az ember. D/8, D9, D10 ábrák. Elméleti rendszertényező.

Az egyszerűsített rendszerfejlődés lényegében egy szemléletmód, amely arról szól, hogy a három nagy tényező, (a rendszer, mint mechanizmusok, módszerek, rendek, törvények halmaza, a vezetés, és nép) közül a népet, pontosabban annak, kultúráját szellemiségét, habitusát, stb. tartja magasan a legfontosabbnak.  A rendszernek, mint mechanizmusok, módszerek, rendek, törvények sokaságának és egyfajta egységének nem tulajdonít nagy fontosságot. A vezetés sem tulajdonit kiemelt szerepet. Pontosabban mindkettőt a nép jóságának következményeként fogja fel.

A bonyolult rendszerfejlődés egy olyan szemléletmód, amely pont a rendszernek (a  mechanizmusok, módszerek, rendek, törvények egységes halmazának) és a vezetésnek tulajdonít elsődlegességet, ennek következményeként fogja fel a nép jóságát (alkalmasságát, fejlődőképességét, stb.). A kettő a rendszer és vezetés szorosan összefügg, ha az egyik elsődleges, akkor szükségszerűen a másik is elsődleges. Hiszen maguk a mechanizmusok, módszerek, rendek, törvények is vezetésre vonatkoznak ill., a vezetésből erednek.  Talán meglepő, de még a közvetlen demokrácia is mint egyféle döntéshozó rendszer  a vezetést befolyásolja, amennyiben vezetési döntéshozással szemben egy ellensúlyt egy ellenhatalmat hoz létre.

A bonyolult rendszerfejlődés lényegét az én szemléletmódom szerint az ABC/2, és az ABCD  ábra vázolja.

Ugyanakkor a feladatok szempontjából a vezetés és nép jóság „áll szemben” rendszerrel. Itt is kétféle szemléletmód rajzolódik ki. Szerintem bár, mondható, hogy tisztelt vezetés és  tisztelt nép tessék szíves már jónak lenni (tessék szíves gondolkodni tanulni és erényesnek lenni). De azért sokkal hatékonyabb célravezetőbb, ha azon elmélkedik a gondolkodó, hogy a rendszert (többek között az oktatási rendszert, tananyagot, a vezetés-kiválasztást, a vezetés munkamódszerét lehetőségeit, döntéshozó mechanizmust, a nép–beleszólást, stb.) úgy változtassa meg, hogy az részben garantálja részben segítse a vezetés és a nép jóságát.

Az egyik szemléletmód tehát: az emberek (a nép, és vezetés) közvetlen meggyőzése.

E szemléletmódban nincs jelentősége annak, hogyan győzik meg az embereket, csak annak, mire tanítják őket. Ez áll közelebb egy egyszerűsített rendszerfejlődéshez, mely az emberek (vezetés és nép) tudatából, szellemiségéből, felfogásából, stb. vezeti le rendszerfejlődést.

A másik felfogás annak is jelentőséget tulajdonít, hogy, hogyan győzik meg az embereket (a vezetést, népet).  Mit mondnak az embereknek, és azt hogyan mondják meg, milyen eszközökkel, módszerekkel, szorosan összefügg. (Pl. a rabszolgatartó rendszerben nem lehet a demokráciáról prédikálni, a rabszolgatartó rendszerben csak a nagy különbségek helyességéről lehet prédikálni.) 

A rendszer egyféle meghatározása: a rendszer azon módozatok sokasága (pl., oktatási rendszer, tananyag, vezetés-kiválasztás, vezetés munkamódszere, döntéshozó mechanizmus, stb.), ahogyan meggyőzik, rábírják az embereket (vezetést, embereket) bizonyos gondolkodásra, viselkedésre, és ez egyben meghatározza gondolkodás, viselkedés lényegi tartalmát is. Ehhez pedig már a bonyolult rendszer, rendszerfejlődésen kell gondolkodni.

Összefoglalva, sokféle szemléletmód történelemlátás, elemzés-kiindulás lehetséges, aszerint, hogy a három nagy tényezőt (vezetés ill. vezetéstudat, nép ill. néptudat, és a rendszer), mint alakítót, milyen prioritásban helyezik el. Pl. elsődleges a nép, néptudat, másodlagos (részben következmény) vezetés, vezetéstudat és harmadlagos (következmény) a rendszer. Vagy pl. elsődleges az emberek és azok tudata, másodlagos (következmény) a rendszer. Ezek az egyszerűsített történelmi fejlődést rajzolják ki.

A rendszer legalább olyan alakító, mint az emberek, ez pedig a bonyolult rendszerfejlődést rajzolja ki. Az én prioritásom. Elsődleges a rendszer, és a vezetés, vezetés-tudata, másodlagos (következmény) a nép, néptudat. 

Ez a tanulmány döntő többségben a bonyolult rendszerfejlődésről szól, mindössze négy fejezet szól az egyszerűsített rendszerfejlődésről. A négy fejezet közül ez az első. Mi a különbség?

A bonyolult rendszerfejlődés a bonyolult rendszerfejlődést próbálja meg (próbálom meg) sűrítetten összefoglalni. Az egyszerűsített rendszerfejlődésben eleve leegyszerűsítem a tényezőket. Pl., azt mondom, hogy a bonyolult rendszernek nincs önálló aspektusa, szinte nem is létezik. A rendszert és rendszerfejlődést az emberek tudata, mint akaratlagos tényező határozza meg egyfelől, másfelől a szükségszerű, emberen kívüli tényező (tényezők, kényszerpályák) határozzák meg. Tehát a bonyolult rendszerrel, amely igen sok rendszertényezőből áll itt nem foglalkozom, persze bonyolult rendszert is sok módón össze lehet foglalni. Egyfajta összefoglalása a D/8-as ábrán is látható. Az egyszerűsített rendszerfejlődésben a bonyolult tudatot, amely kiteszi az emberi akaratlagos tényezőt, szintén leegyszerűsítem. Ez a leegyszerűsítés nem egészen alaptalan. Abból indultam ki, hogy az alapvető rendszerfejlődési hibák fő okozói (jelentős okozói), nem mások, mint viszonylag egyszerű köztudati, közfelfogási hibák, hiányosságok.  Én négy ilyen hibát, hiányosságot véltem felfedezni: Hiányzik (nem eléggé van meg) az igazságosság szellemisége az emberekből. Hiányzik (nem, eléggé van meg) az önrendelkezés szellemisége. Hiányzik (nem eléggé van meg) közösségi szellemiség. Hiányzik (nem elégé van meg a változtatás (fejlődés előrehaladás) szellemisége. Ezt a négy hiányosságot nevezem én egyszerűsített általános társadalmi köztudatnak.

Mivel erről egy külön fejezet fog szólni, ezért nem kívánom itt részletezni a problémát, csak néhány megjegyzést fűznék ehhez. Egyébként a felsoroltak felfoghatók szükségleteknek. Az igazságosság szükséglete (igénye), az önrendelkezés szükséglete (igénye), a közösségbe tartozás szükséglete (igénye), a változás megújulás szükséglete, (igénye).

Az emberek alatt az összlakosságot értem beleértve a népréteget (lakosságot) és vezetést is. Ugyanakkor még az egyszerűsített rendszerfejlődésben is szétválasztom a népréteget (lakosságot) és vezetést. A felsorolt hiányok másképpen jelentkeznek a népréteg vonatkozásában és vezetés vonatkozásában. Tehát van a néprétegű egyszerűsített általános társadalmi köztudat, és van a vezetési egyszerűsített általános társadalmi köztudat. Még egyszerűbben: van néprétegnek kivonatos világnézete, van vezetésnek kivonatos világnézete. Valamint a kettő együttese amely meghatározza lényegében a fejlődést a összlakossági kivonatolt világnézetnek nevezem. A kivonatos világnézet az én értelmezésemben ugyanaz, mint az egyszerűsített általános társadalmi köztudat.

A másik megjegyzés: tulajdonképpen az a kérdés, hogy a felsoroltak mennyire hiányoznak. Annyira hiányzik, hogy a hiánypótlásnak érdekében, cselekszik e a népréteg,  és megszünteti a hiányt, vagy nem hiányzik annyira.  A vezetésnek eleve, kevésbé fog hiányozni az igazságosság, az önrendelkezés és közösségbe tartozás. A változás a megújulás pedig egy külön problémakör a vezetés vonatkozásában. Mindenesetre vezetés vonatkozásában másképpen merül fel a kivonatos világnézet problémája.

A lényeg viszont az, hogy rendkívül bonyolult tudatot, amely magából a bonyolult világnézetből, a bonyolult társadalomtudományos tudásból, értelemből, elméletekből, érzelmekből, a kultúra, vallás szellemiségéből, stb., stb. áll, e fejezetek keretében leegyszerűsítem. Továbbá itt azt mondom, hogy a bonyolult tudat az egyszerű tudatból osztódik szét. Amikor bonyolult rendszer, rendszerfejlődésről elmélkedem akkor ennek az ellenkezőjét, állítom: az egyszerű tudat, a kivonatolt világnézet a bonyolult tudatból áll össze. Ez egyébként egy jó kérdés: az egyszerűből osztódik szét a bonyolult, vagy bonyolultból áll össze az egyszerű? Jó kérdés, de erre itt most nem térek ki. A célom itt az, hogy leegyszerűsítsem rendszer, a rendszerfejlődés vizsgálatát, ezért a kiindulási alap az egyszerű tudat, vagyis kivonatolt világnézetek. A másik, amit megtettem ennek érdekében: a bonyolult rendszer problémáit nem keverem bele az elmélkedésbe.

Általában igyekszem mindent e fejezetekben leegyszerűsíteni. Ami még különbség az egyszerűsített történelmi rendszerfejlődés keretén belül elsősorban nagyon hosszú távlatokban gondolkodom, csak másodsorba időszakaszokban, rendszerszakaszokban. Tovább különbség hogy e fejezetekben, elsősorban a világ rendszerfejlődésről gondolkodom, és nemcsak az un. fejlett országok rendszerfejlődéséről. A tanulmány más részeiben (döntő többségében) az un fejlett országok rendszerfejlődését, vizsgálom elsősorban.

Az egyszerűsített rendszerfejlődés, mint másfajta körforgás.

A következő ok-okozati kör, a bonyolult rendszerfejlődés köre.

A rendszer határozza meg elsősorban kultúrát és világnézetet. A kultúra és világnézet határozza meg az emberek tudatát. Az emberek tudata határozná meg a rendszert - ha kört bezárnám. A kört máshol is lehet kezdeni, pl. a kultúránál, világnézetnél, vagy pl. az emberek tudatánál. Továbbá a kör visszafele is foroghat. Pl. a rendszer, határozza meg az emberek tudatát és  a kultúrát és a világnézetet.

Az egyszerűsített rendszerfejlődés köre. Az emberek tudata (szellemisége) határozza meg a kultúrát és a bonyolult világnézetet, és az határozza meg a rendszert.

Valójában egy állandó körforgás van, teljesen mindegy hol kezdjük a kört.

Még pontosabb, ha minden, mindennel összefügg oda-vissza alapon működésről, beszélünk.

Az egyszerűsített világnézetnél én a kiindulópontot az emberek egyszerűsített tudatára teszem, és nem kezdem újra kört.

Ez az egész egy gondolkodástani probléma is, más összefüggésekre is érvényes.

Mire jó az egyszerűsített rendszerfejlődés vizsgálata?

 Egyfelől kiegészíti e tanulmányt. Vannak olyan összefüggések, törvényszerűségek melyek itt merülnek fel legtisztábban. Segíti tisztázni átláthatóbbá tenni a tanulmányt, mely rendszerfejlődésről szól. Bizonyos problémakörök, mint pl. az országok (népek, nemzetek) közötti különbségek, az országok közötti versenyek, az egyszerűsített rendszerfejlődés keretén belül jobban átgondolható. Mint az ábrából is kiderül az ábrán látható tényezők igen szorosan összefüggnek. Ezeket a tényezőket összefüggéseiben csak az egyszerűsített rendszerfejlődés keretein belül lehet vizsgálni. Ahhoz pedig elég fontos problémák, hogy vizsgálva legyenek. Összesítve: az egyszerűsített rendszerfejlődésben való vizsgálat (e szemszögből való vizsgálódás), a rendszerfejlődés olyan tényezőire, összefüggéseire, törvényszerűségeire mutat rá, melyek másképpen nem merültek volna fel, ill., ha fel is merülnek a levezetésük sokkal bonyolultabb lenne.

A rendszer és az emberek viszonya.

Az alábbi igazságot ne felejtsük el: az egyén életének alakulását meghatározza az egyén, de meghatározza, vezetés, és meghatározza a rendszer (elvek, mechanizmusok, módszerek, törvények, intézmények, közoktatott tananyag összessége) is. Valamint meghatározza kisközösségi élet a szokások hagyomány, annak elvei

Így szól az egyik legfontosabb gyakorlati kérdés: a fejlődés a jobb élet elérésének érdekében elég elsősorban az embereket, önmagunkat kell megváltoztatni, vagy elsősorban a rendszer (elvek, mechanizmusok, módszerek, intézmények, törvények) megváltoztatására kell törekedni?

A kérdés jó és fontos, de kétségtelenül kifejtésre szorul.

Először is a válasz lehet ez is: közel egyenlő arányban,  pl. 40%-60%-os arányban kell mindkettőre törekedni. Tehát mindkettő fontos, nincs szignifikáns különbség a kettő között.

Továbbá, az emberek megváltoztatása éppen abból is állhat, hogy a rendszer megváltoztatási szándékukat változtatjuk meg és a rendszertani ismereteiket bővítjük. Tehát a következő egyszerű kategóriák bontakoznak ki. Az emberek, önmagunk erkölcsi (rendszertől független) megváltoztatása. Az emberek, önmagunk megváltoztatása rendszer szempontból. És a rendszer megváltoztatása, szinte független az emberektől.

Ha viszont tovább gondoljuk a problémát, akkor rájöhetünk, hogy ezek erősen összefüggő kategóriák, nem lehet egymás nélkül megvalósítani őket. Ezzel együtt, a gondolkodónak el kell jutni oda, hogy mindháromra szükség van, és a fontossági különbségek nem szignifikánsak. 

E fejezetrészben megint az egyén és rendszer viszonyát vizsgálom. Minden az embertől függ, mert a vezetés is emberekből áll, és rendszert is emberek csinálják, ez is lehet egyféle felfogás.

Nézzünk egy másik felfogást. Ha elfogadjuk, hogy az emberi élet az állati élet folytatása akkor, feltehető a kérdés: az állati életet, ezen belül a közösségi létet, szabályokat mennyiben határozza meg az egyes állatok önálló akarata, tudata? Azt gondolom, hogy meglehetősen kevéssé, de azt is hozzá kell tenni, hogy az állatoknak jóval kisebb az önálló akarata, mint az embernek. Van egy fejlődés abban az irányban, hogy az ember önálló akarat folyamatosan nő és egyre inkább meghatározza az egyéni életet és a közösségi szabályokat. A fejlődés azonban fokozatos, még nem jutott el az ember arra szintre, hogy az önálló akarat határozza meg az életét. Kérdés az is hogy valaha lehetséges lesz, hogy kizárólag az önálló akarat határozza meg az életét. Azt gondolom, hogy a szélsőséges felfogások mindenképpen hibásak. Az sem igaz hogy kizárólag az emberi akarat, tudat  határozza meg az életet, de az sem igaz hogy az emberi akarat, tudat alig határozza meg az ember életét.

Egy másik hasonlattal: a vízmolekulák határozzák meg folyó tulajdonságait, vagy a vízmolekulák csak sodródnak? Azt gondolom, hogy egyik állítás sem igaz. Bizonyos természeti törvényszerűségek, pl. a víz körforgása, az időjárás, a terepviszonyok, kijelölik a folyó tulajdonságait. Természetesen a vízmolekulák tulajdonságai is meghatározzák a folyó tulajdonságait. Ráadásul ezek vízmolekulák (az emberek) rendelkeznek önálló akarattal, tudattal. Ennek ellenére azonban részben kénytelenek sodródni.

Ha folyó tulajdonságait azonosítjuk a rendszerrel, akkor azt mondhatjuk, hogy azért a rendszernek vannak az emberen kívüli vonatkozásai. Ha az állati közösségek szabályait azonosítjuk a rendszerrel, akkor szintén erre a következtetésre juthatunk. A rendszernek tehát van önálló aspektusa, amit nem az ember határoz meg. És van egy olyan része, amit az ember határoz meg, de ezt is kétfelé lehet bontani: a vezetés meghatározása, és az átlagemberek (nem vezetők) egyéni és összesített meghatározása.

Ha azt mondom, hogy van és fontos a rendszer és ugyanakkor fontos az ember is, akkor a következők is igazak. A fejlődés egyfelől a rendszer fejlődése, másrészt az ember fejlődése. A fejlődés érdekében meg kell változtatni a rendszert (elvek, mechanizmusok, módszerek, törvények, intézmények), de meg kell változtatni az embert is. Ez például a tudomány oktatás szempontjából, azt jelenti hogy fontos a rendszertani, jogi, közgazdasági tudomány oktatás, de fontos a társadalompszichológiai, ill.  erkölcsi tudomány, oktatás is.

Az egyszerűsített rendszerfejlődés.

Az egyszerűsített rendszerfejlődés egyik alapelve, hogy vannak az emberen kívüli tényezők, de van emberi akarat általi fejlődés is.  Igen sok egyéb felfogás lehet, amely végeredményben ennek az ellenkezőjét állítja. Van felfogás, miszerint van emberi akarat, de nincs (nincs jelentős értékelhető) fejlődés. Van felfogás mely szerint, van fejlődés, de nincs (nincs jelentős meghatározó) emberi akarat. Aki az egyiket állítja, az állítja másikat is. Ha fejlődés elve elrendeltetett, vagy véletlenszerűen csapong akkor nincs emberi akarat. Ha nincs emberi akarat, akkor egyik felfogás szerint véletlenszerűen csapong. Ha eleve elrendeltetett, akkor nem lenne bennem még ennyi véletlenszerű elem sem. Valójában fejlődést vizsgálva megtalálhatók abban a periodikus, újra és újra felbukkanó törvényszerűségek és tendenciózus (valami folyamatosan, nő vagy csökken) elemek is, és megtalálhatók benne a véletlenszerű, csapongó elemek is. A véletlenszerűség persze adódhat az akaraton kívüli szükségszerű elemek csapongásából, de az átgondolt vizsgáló rájön hogy ez a részben az emberi tudat gyengeségéből is adódik. Van, hogy a külső körülmény nem változik, a rendszer, társadalom mégis változik. Én azt mondom, hogy van akaratlagos fejlődés. Van fejlődés is bár ez kétségtelenül enyhe, de azért kimutatható. Az pedig hogy fejlődés évezredeken, sőt az evolúciót is beszámítva évmilliókon keresztül folyik, kizárja, azt hogy ez véletlenszerű fejlődés legyen.

Más felfogások szerint van egyéni akarat, de nincs társadalmi akarat. Erre én azt mondom, ha van az egyik, akkor van a másik is, ill., ha nincs az egyik, akkor a másik sincs. Ugyanakkor elismerem, hogy ez részben felfogás kérdése. A felfogásról itt röviden csak annyit mondok: ez résben szubjektív érzelmi beállítódás. A felfogásokról csak igen hosszú teoretikus vitákat lehet folytatni és többnyire ezek a viták is lezáratlanok, maradnak. Az én felfogásom szerint van akaratlagos történelmi rendszerfejlődés (társadalmi fejlődés). Ha nem ez lenne felfogásom, akkor nem írtam, volna meg e tanulmányt. Ha nincs akaratlagos fejlődés, akkor mi értelme van a társadalmi tervezésnek, a programoknak, céloknak, a társadalomtudománynak? Ha nincs akaratlagos társadalmi fejlődés, akkor mi értelme van az egyéni tervezésnek, egyéni céloknak? Ebben az esetben bármikor összeomolhat, vagy gyökeresen megváltozhat a társadalom, és ezzel az egyén céljai tervei is összeomlanak.

Sőt én még emellett a következőket is állítom. Nem lehet akaratlagosságról beszélni, ha nincs hiba-felelősség. Méghozzá olyan hiba-felelősség, amely legalább nagyjából le van osztva rétegekre, egyénekre. A hiba-felelősségnek nevezem, azt ha valaki, valakik hibáznak akkor azért valamilyen formában, akár a megemlítés formájában  felelősségre vonnak. Visszatérve, ha valaki azt mondja: van akaratlagos fejlődés, de ez éppen optimálisan történik, akkora, olyan, mint annak lenni kell - akkor egyben azt állítja, hogy a fejlődés elrendeltetett, ill. véletlenszerű. Vagyis mindkettő azt állítja, hogy minden rendben van nem kell tenni semmit. (Hiányzik a változtatás szellemisége.). Tehát itt már kétféle felfogás ütközik. Minden rendben van, szinte semmit sem kell tenni (gondolkodni és tenni) a fejlődés érdekében. Az én felfogásom: közel sincs rendben minden még a legfejlettebb rendszerben sem, pláne annál rosszabb rendszerben, ezért tenni kell a fejlődés érdekében. Ebből a felfogásból az következik, hogy kell lennie hiba-felelősségnek is, mégpedig minimálisan szelektált hiba-felelősségnek. Ez a minimális szelektálás: a népréteg hiba-felelőssége, a vezetés hiba-felelőssége.

A legfejlettebb rendszerekben (pl. Svájc, Norvégia, stb.) miért beszélhetünk hiba-felelősségről, hiszen őket inkább dicséret illeti, akkor nincs is hiba-felelősségük. Egyfelől, aki elbízza magát, az lemarad. Másfelől a történelmi vizsgálat bizonyos jeleiből (nehezen bizonyítható jeleiből), arra lehet következtetni, hogy az emberiség egész fejlődése jócskán elmarad az optimálistól, így nagy valószínűséggel még legfejlettebb országok fejődése is elmarad a lehetséges optimálistól. Megint meg kell említeni a rejtett kizsákmányolás tényezőjét. Továbbá: az alacsony hiba-felelősséget lehet dicsérni. Dicséretes, ha valaki igen kevés hibát követ el.  Ettől még megmarad a hiba-felelősség ténye.

Az akaratlagosság, a tudat hatásának és a felelősség szelektálása.

Induljunk ki abból, hogy népréteg (lakosság) meghatározó többsége jó szándékú ember. Én is ilyen vagyok. Mi vagyunk az egyszerű jó szándékú emberek. Vannak, akik azt mondják, hogy bűnözők a rossz emberek) felelősek a fejlődési hibákért. Erre én azt mondom: az egyszerű, jó szándékú emberek miért hagyják, hogy a bűnözők olyan károkat okozzanak, ami fejlődés rovására megy. A népréteg, felelőssége tehát az, hogy hagyja, nem gátolja meg a károkozást. Ugyanez igaz vezetés vonatkozásában. A vezetés hibás a fejlődés gyengesége miatt, de népréteg felelőssége hogy hagyja, nem gátolja meg vezetés rosszirányú ténykedését. És miért nem gátolja meg? Mert a köztudatában nem eléggé erős (hiányos) az igazságosság, az önrendelkezés, a közösségi, a változtatás szellemisége. Ez a népréteg, a lakosság, az egyszerű jó szándékú ember hiba-felelőssége.

Ha népréteg nem tesz semmit, akarat nélküli bábként viselkedik akkor megkérdőjelezhető hogy van e önálló akarata, sőt az is megkérdőjelezhető, hogy van e népréteg.

Az ábrából is kiderül, hogy minden adat változik történelmi koronként, rendszerenként és országonként (népenként) Jelenleg (jelenlegi korban, ahol az államkapitalizmus a meghatározó), általában (világátlagban) az összlakossági akaratlagossága tényezője 35-65% között mozog.  Ez abból ered, hogy jelenleg a szükségszerű tényezők (kényszerpálya) szintén 35-65 % között lehetnek. A kényszerpálya kizárja az akaratlagosságot, és ez fordítva is igaz. Magyarországon kb. 54%-osan az emberi tényezők, az emberi akarat dönti el, hogy mi történik, hogy alakul a társadalom, az élet. Ennyi az összlakosság akaratlagos tényezője. Ennyi az emberek, a tudatának hatása (tudat-hatás), a társadalmi létre, legalábbis az egyszerűsített változat szerint. 54% az összlakosságé, ez oszlik, kettő ill. háromfelé: vezetés, középvezetés, népréteg. A középvezetés, a vezetés része, de azért érdemes elkülöníteni. Ha történelmi fejődésben (hosszabb távú fejlődésben) nézzük, akkor az összlakosság hiba-felelőssége 15%-os. Ez inkább elitélendő, semmiképpen sem dicsérendő. (Talán 10% alatt dicsérendő.) Ez szintén három részre oszlik (jó, ha szét van osztva): vezetés, középvezetés, népréteg. Az akaratlagosság és hiba-felelősség egyesen arányos. Amekkora az akaratlagosság, a réteg hatása, akkora a hiba-felelőssége.

A következő kérdés: ez az akaratlagosság (tudat-hatás, egyféle hatalom) hogy oszlik meg?

A népréteg akaratlagossága (rendszerre való hatása), és felelőssége.

A bonyolult témát egyszerű modell keretében fejteném ki. Adva van egy száztagú közösség, amelyiknek nincsenek különösebb törvényei. A közösségbe van őt fő másnak kárt okozó, bűnöző ember. Hozzátéve, hogy nem egyformán ártalmasak. Továbbá van öt fő, önző és hatalommániás ember. A hatalomra törekvésüket többek között az motiválja, hogy így tudják az önös érdekeiket érvényesíteni. Ez az őt ember sem egyforma, különböző fokú az önzőségük és hatalommániájuk. Mindenesetre van őt ember, aki a közösségre akarja kényszeríteni az akaratát. Azt is feltételezzük, hogy köztük létrejön valamilyen szövetség. Ez az őt fő elég gyorsan kialakítja a saját érdekeit, védő törvényeket, a hatalomvédő rendszert, az erőszakszervezetet (pl. egyfajta rendőrséget). Tételezzük fel, hogy sikerül nekik ez ügyben további 10 embert beszervezni. A végeredmény az lesz hogy 95%-ban, ők öten ill. 25-en mondják meg, hogy mi történjen a közösségben az ő akaratuk érvényesül, a hatalmat 95%-ban ők birtokolják. A vezetők és bűnözők kapcsolatára itt most nem térek ki. Csak annyit jegyzek meg, hogy a bűnözők többet ártanak az egyszerű, jó szándékú embereknek (a néprétegnek), mint a vezetőknek. A vezetőknek nem igazán érdekük a bűnözőket megfékezni, ez összességében inkább gyengítené a hatalmukat. Az alapképlet tehát az, hogy van 30 rossz ember és van 70 jó ember. Ezek szerint a néprétegnek ( az egyszerű, jó szándékú embereknek) 70%-os eredendő hatalommal kellene bírni, és rossz vezetésnek eredendően 25%-os hatalommal kellene  bírni.

Hogy alakulhat ki mégis egy duplán fordított helyzet, miszerint a rossz vezetés 95%-os hatalommal bír, jó szándékú népréteg 5%-os hatalommal bír? Miért nem az történik, amit jó szándékú többség akar?

Úgy tűnik, hogy van még két szükségszerű (törvényszerű, emberi akarattól független) tényező.

Az első: a rossz tudat (önzőség, hatalommánia, agresszivitás, stb.) sokkal gyorsabban aktivizálódik (jut el egy aktív állapotba) mint a jó tudat. A jó tudat: a négy szükséglet, ill. szellemiség (igazságosság, önrendelkezés, közösségi érzés, a változtatás haladás szellemisége) bizonyos aktív szintje, olyan szintje, ami már cselekvést is generál.  Egyszerűbben a 70 embert nem igazán bosszantotta, hogy ilyen helyzet alakult ki: nincs igazságosság, nincs önrendelkezése, és ez a helyzet, tartósan fennmarad. A másik szükségszerűség: a rossz cselekvésekhez kevesebb összefogás kell, mint a rossz cselekvések megakadályozásához, ill. a jó érvényesítéséhez. Ha magasabb szinten lenne a közösségi szellemiség, akkor persze gyorsabban kialakulna az egyszerű, jó szándékú emberek összefogása, de még ebben az esetben is lassabban, mint a rossz emberek kevesebb összefogását igénylő rossz cselekvése.

A lényeg az, hogy amíg a rossz szándék, rossz tudat nagyon gyorsan alakul ki, aktivizálódik és generál cselekvéseket, addig a jó szándék (a jó tudat) sokkal lassabban alakul ki, aktivizálódik, generál cselekvéseket.

Az előző példa egy olyan közösségről szólt, amelyben nincsenek igazán törvények. Érdekes módón, kisebb valószínűséggel ugyanez a helyzet létrejöhet egy olyan közösségben is ahol vannak törvények, méghozzá demokratikus törvények. Pl. a törvény előírja, hogy minden fontosabb határozatot csak a közgyűlés hozhat meg. Ennek ellenére, ha 70%-nyi jó szándékú ember jó tudata (a négy szükséglet, ill. szellemiség) alacsony szintű, nem elég aktív, akkor a rossz emberek szintén hatalomra juthatnak, és nyilván az első dolguk az lesz hogy a demokratikus állapotokat, törvényeket megváltoztatják. Ennek ravaszabb, sunyibb formája a látszatdemokrácia, látszattörvényekkel fűszerezve.

Az hogy ez helyzet, egy kezdetleges társdalomban, és egy demokratikus rendszerben (törvényeiben demokratikus, de tudatában nem) is kialakulhat, azt jelzi hogy ez az egész probléma egy alapvető rendszerfejlődési probléma. Továbbá azt jelzi, hogy van egy az adott hatalomtól független, abszolút értékű néprétegű tudat.

Azért a két példa eltér egymástól. Amennyiben már van demokratikus törvény, akkor kisebb valószínűséggel alakul ki a viszonylagos zsarnokság. Ebben az esetben ugyanis valamivel kevesebb idő kell ahhoz, hogy népréteg jó tudata kialakuljon, valamint kialakuljon a néprétegű összefogás. Ebben az esetben már vannak ismeretei, tapasztalatai néprétegnek a demokráciáról. Az hogy a népréteg gyorsabban reagál a viszonylagos zsarnokságra, azt jelenti, hogy az gyakran ki sem tud alakulni, ill., ha kialakul is, akkor is rövidebb idő múlva lesz leváltva. Itt is azonban ketté kell választani: nem mindegy hogy ki sem alakul a viszonylagos zsarnokság, vagy kialakul, és válságok között megszűnik. Ha nagyon gyorsan alakul ki a jó tudat, mert már részben kialakult, akkor nem tud alakulni a viszonylagos zsarnokság. Ha lassabban alakul ki a jó tudat, akkor már létrejöhet a viszonylagos zsarnokság, azt meg kell szüntetni és ez  válságokkal jár.

A viszonylagos zsarnoksággal kapcsolatban megjegyzem. A népréteg tudata nemcsak azt határozza, meg hogy kialakuljon egy zsarnokság, hanem azt is hogy milyen fokú zsarnokság alakul ki. Az erős zsarnokságra gyorsabban reagál, azt nem engedi kialakulni. Egy enyhébb zsarnokságra lassabban reagál, azt engedi kialakulni. A zsarnokság szintje nem más mint a demokrácia szintje: kemény zsarnokság (diktatúra), alacsony demokratikus szint, enyhe zsarnokság (puha diktatúra), magasabb demokratikus szint, stb. A történelmi folyamat: néprétegű tudat egyre magasabb szintű, gyorsabb reagálású, ezért ritkábban és enyhébb zsarnokságok alakulnak ki. Viszont a tudat fejlődés eddig még nem ért el egy olyan szintre, hogy ne alakuljanak ki stagnáló és válságszakaszok. Ha pedig kialakul a válságszakasz, akkor abban igen kemény zsarnokságok alakulhatnak ki, függetlenül az előzményektől.

Egészen egyszerűen arról van szó, hogy az egyszerű jó szándékú emberek közösségi tehetetlensége, passzivitása, önállótlansága a rossz embereknek kedvez lényegében olyan helyzet alakul ki, amit a zsarnokoskodók, a bűnözők a rossz emberek akarnak, ami az ő érdeküket szolgálja. A passzív magatartás végeredménye ugyanis általában, nem a meglevő helyzet ellenzése lesz, még ha annak is szánják, hanem a meglevő helyzet konzerválása. Belenyugvás, kiszolgálás, végrehajtás ezt teszi a többség, ha nincs közösségi aktivitás, ha nincs jó tudat. A néprétegnek, az egyszerű jó szándékú embereknek mindenképpen a kiszolgálók, végrehajtók, a kiscsavarok szerepe jut többnyire. A kérdés az, hogy saját érdekeiket szolgálják, vagy saját érdekeikkel ellentétes érdekeket. Hiába törekszik nyugalomra, békességre, jó életre, az egyszerű jó szándékú ember, azt annál kevésbé éri el, minél passzívabb.

Számszerűsítem az előző modellt. A jó szándékú néprétegnek 70%-os lenne a jó tudata egy kezdetleges (nincsenek fix, írott törvények, ősközösségi) rendszerben.  Mivel kb. (a két szükségszerűség miatt) ötször lassabban alakul ki a népréteg jó tudata, mint a zsarnokoskodók rossz tudata, ezért a népréteg akaratlagossága (tudathatása, bizonyos hatalma), csak 14%-os lesz. A demokratikusabb rendszerben csak kb. kétszer lassabban alakul ki a jó tudat, mint a rossz tudat ezért a népréteg hatalma 35%-os lesz. A tényleges demokráciában (legalább 50 év) már eleve ki van alakulva népréteg jó tudata, így nem alakul ki viszonylagos zsarnokság sem, és nem alakul ki válságszakasz sem. Gyenge demokráciában tehát 14%-os népréteg akaratlagossága (tudat-hatása, bizonyos hatalma), a jelenlegi demokratikus szinten (közepes szint), 25%-os a népréteg akaratlagossága, a tényleges demokráciában 35%-os a népréteg akaratlagossága. Ezért a vezetés akaratlagossága, gyenge demokráciában 86%-os, közepes jelenlegi demokráciában 75%-os, a tényleges demokráciában 65%-os. A példát, amely egy adott kisközösségre vonatkozik, általánosítom, és azt mondom ez érvényes általában a világ közösségeinek, népeinek a fejlődésére is.

A pontosabb értelmezése az előzőknek. Úgy kell érteni, hogy ennyi lehetne (pl. 25%, vagy 35%) a népréteg akaratlagossága, a szükségszerű tényezők csak ennyire határolják be az akaratlagosságot. Az hogy ezzel a lehetőséggel nem tud élni a népréteg, ez részben a népréteg felelőssége. Ez ugyanaz a felelősség, mint az, hogy tudata (általános társadalmi köztudata) nincs azon a szinten, amin lehetne. A népréteg általános köztudata a négy szellemiség meglétének foka. Tehát ezért van az, hogy a jelenlegi lehetséges 25% helyett a népréteg akaratlagossága, hatalma legfeljebb csak 10%-os. Úgy is mondhatom, hogy a népréteg általános felelőssége, függetlenül attól, hogy mekkora a tényleges hatalma jelenleg 25%.

Itt már nemcsak hiba-felelősségről, hanem általános felelősségről beszélek. A hiba-felelősség: a már elkövetett hibák, károkozások utáni felelősség. Az általános felelősség: ilyen mértékben követhet el hibákat, okozhat kárt, ( nem biztos, hogy elkövet, de elkövethet hibákat), tehát ekkora felelőssége. Az általános felelősség megjelenése, a következő miatt is indokolt. A történelmi és már elkövetett hibák felellőségén kívül, vizsgálni kell jelen kor (mondjuk elmúlt, és következő hónap) lehetséges hibáinak felelősségét is. Sajnos jelen hibái csak később derülnek ki. Ezért a jelen vizsgálatánál az akaratlagosságból és azzal megegyező általános felelősségből indulhatunk ki.

Más felfogásban ellenben azt mondhatjuk, hogy a népréteg akaratlagossága 35%-os, ha abból indulunk ki, hogy optimális fejlődés esetén, jó néprétegű tudat esetén, ennyi lehetne. Ebben az esetben a népréteg akaratlagossága nagyobb ezzel egyenes arányban nő az általános felelőssége és hiba-felelőssége is. Ugyanilyen arányban csökken a vezetés akaratlagossága, általános felelőssége és hiba-felelősége. Egyelőre abból indulok ki, hogy a népréteg felelőssége, jelenleg pl. Magyarországon 25%-os.

A vezetés felelőssége jelenleg pedig szintén függetlenül a valóságos hatalmától 75%-os. Másképpen a népréteg felelősségében benne van „a miért hagyja magát” felelőssége. A vezetés felelősségét tovább lehet osztani elit vezetés  és középvezetés felelősségére. Szerintem kb. ez jó arány: jelenleg az elit vezetésnek 40%-os a felelőssége, a középvezetésnek 35%-os a felelőssége.

Ez volt tehát az összlakosság akaratlagoságának, általános felelősségének, hiba-felelősségének szétosztása. A szétosztás számokban. Pl. Magyarországon az összlakosság akaratlagossága, általános felelőssége 54%, és a hiba-felelőssége 15%-os. Ez azt jelenti, hogy a magyar történelmi (minden eddigi) elit vezetésnek átlagosan kb. 22%-os az akaratlagossága, általános felelőssége és 6% a hiba-felelőssége. Minden eddigi középvezetésnek, átlagosan 18% az akaratlagossága, általános felelőssége, és 5%-os a hiba-felelőssége. Minden eddigi magyar néprétegnek átlagosan 14% az akaratlagossága, általános felelőssége, és 4% a hiba-felelőssége.

Más felosztásban, ha bűnözőket külön rétegnek tekintjük.  A népréteg hiba-felelőssége 3%, a bűnözők hiba-felelőssége 3%, a vezetés (közép és elitvezetés) hiba-felelőssége 9%.

Mindez egyben azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszerben pl. Magyarországon az elit vezetés hatása a rendszerre 22%-os, a középvezetés hatása rendszerre 18%-os a népréteg hatása rendszerre 14%-os.

Időközben azonban megjelent két újabb szelektált fogalom.

Egyfelől azt mondtam, hogy a vezetés tényleges hatalma legalább 90%, ezzel szemben az akaratlagosága, általános felelőssége csak 75%-os. A népréteg valóságos hatalma legfeljebb 10%-os ezzel szemben az akaratlagossága, általános felelőssége 25%-os. Mivel a valóságos hatalom is kijelöl egyfajta akaratlagosságot és általános felelősséget, van valóságos akaratlagosság, hatalom, (általános felelősség, tudat-hatás) ez a vezetésnél 90%, a néprétegnél 10%. Illetve van lehetséges akaratlagosság, hatalom (általános felelősség, tudat-hatás) ez a vezetésnél 75%-os, a néprétegnél 25%-os.

Az egyéni felelősség kérdése.

Természetesen, ha az egyéni felelősséget keresnénk, akkor ezt a számot el kellene osztani az emberek számával. Pl. azt mondjuk eddig élt él 100 ezer elit vezető, akkor egy elitvetőre átlagosan 22/100.000 felelősség jut.

Ebben az esetben az egyszerű jó szándékú ember felelőssége 14/10millió. Egy középvezető felelőssége 18/35000, egy elit vezető felelőssége 22/1000. Még ez sem mond sokat az egyéni felelősségről. Ezek csak átlagszámok.

Pl. Hitler felelőssége nyilván nem ezred mértékű.  Itt viszont felvetődik az kérdés is hogy valójában milyen súlyú mondjuk Pl. 1/10.000 felelősség. Azt azért azt nem szabad elfelejteni, hogy itt arról van szó, hogy több millió ember évtizedeken, évszázadokon keresztül hogy él. Pl. vegyük csak egy hódító háború felelősségét és vegyük az abban meghaltakat. Mondjuk meghaltak e háború következtében 100000-en. Az akkori elit vezetés mondjuk 1000 főből állt. Akkor egy elit vezető 40 ember haláláért felelős. Pl. vegyük a középvezetés számát 35000 főnek. Akkor egy középvezető egy ember haláláért felelős. Egy ember haláláért békés időben komoly börtönbüntetés jár.

Az egyéni felelősségnek azonban van egy olyan tulajdonsága is, hogy rendkívüli módón függ az adott helyzettől. Adott helyzetben az egyéni felelősség százszorosára, akár ezerszeresére is növekedhet.  Pl. egy nagyobb épületben tűz keletkezik. Annak az embernek, aki ezt elsőnek észleli, a felelőssége hirtelen ezerszeresére nőhet. Ugyanakkor vannak általános helyzetek mikor mindenki felelőssége százszorosára, nőhet. Pl. egy természeti katasztrófa, vagy háború veszélye látszódik, vagy már zajlik. Ilyen helyzetekben minden ember ( vezetés, népréteg) felelősége százszorosára nő. Az un. hétköznapi életben ( normális, békés állapotokban) is állandóan váltakozhat az egyén felelősségére vonatkozó adott helyzet, vagy az általános helyzet. Tehát azt lehet mondani, hogy népréteg 14% felelőssége, az egyszerű ember 14/10milliós felelőssége a minimum. Ezt sok minden növelheti, többek között, az adott, vagy az általános helyzet veszélyessége.

A számok természetese hozzávetőlegesek.   A cél az, hogy az emberek és rendszer viszonya az értelem számára világos legyen. Ezek szerint az akaratlagosságot, felelősséget (hatalmat, tudat-hatást) többféleképpen csoportosíthatjuk.

Egyéni és közösségi. Néprétegű, bűnözői, vezetői. Középvezetői, elit vezetésű.  Rövid távú, középtávú, hosszabb távú, történelmi. Az adott helyzettől, az általános helyzettől függő felelősség. A tényleges hatalommal arányos felelősség, és a lehetséges akaratlagossággal arányos felelősség. Az általános felelősség és a hiba-felelősség.

Mindez, az összes szám persze csak akkor mond valamit, ha ezt összehasonlítjuk más országok hasonló adataival.

Mindezt az egyszerűsített rendszerfejlődés keretén belül állapítottam meg.

A modell vizsgálata mutatja hogy mi a különbség a két nézőpont között. Ha a bonyolult rendszerfejlődés szempontjából vizsgálódók, márpedig e tanulmánydöntő többségében így vizsgálódóm, akkor abból indulok ki, hogy az öt ill. huszonöt ember már kialakította rossz törvényeket, a rossz rendszert. Akkor azt vizsgálom, hogy ezek a törvények ez a rendszer milyen hatással van a néprétegre. Továbbá azt vizsgálom, hogy miként lehet törvényeket és a rendszert megváltoztatni. Illetve milyen törvényeket és rendszert kell kialakítani. Az emberek tudata hogyan hat törvényekre, a rendszer részeire és azok hogyan hatnak az emberek tudatára. Ezt a bonyolult oda-vissza, soktényezős hatásmechanizmust vizsgálom. Akkor pl. kiemelem a társadalmi, a családi és civilszféra hatását a rendszerre. Ez mondjuk 25%-os akkor az nagyjából megegyezik a népréteg hatásával. Továbbá a tanulmányban hosszasan foglakozom a tényleges hatalmi viszonyokkal. A népréteg esetében ez sokkal kisebb, mint 25%. Itt viszont azt fejtegetem, hogy ez a torzulás milyen rossz 25% helyett csak pár százalék. Azt fejtegetem, hogy miért rossz ez a torzulás, miért rossz az aránytalan és igazságtalan hierarchia. Azt fejtegetem, hogy rendszert hogyan kellene átalakítani, hogy ez a torzulás vagyis az aránytalan és igazságtalan hierarchia megszűnjön. E rendszertényezőben egy másik szemszögből vizsgálom az emberek és rendszer viszonyát.

A néprétegű összefogás ereje (hatalma).

Kapcsolódjunk ahhoz, hogy népréteg lehetséges felelőssége jelenleg 25%, de ha hatalmát nézzük, akkor csak max. 10%-os, viszont a hatalma és felelőssége is lehetne akár 35%-os is. A 35% úgy jön ki ha azt mondom: az is felelősség hogy nem szerezte meg magának az optimális hatalmat. A 25% pedig úgy jön ki, ha azt mondom: ekkora hatalmat legalább szerezni kellett volna magának. 

Miből adódik ez lehetséges 35% akaratlagosság, hatalom? Gondoljunk bele, mekkora erőt (hatalmat) jelentene, ha több millió ember adott konkrét célok érdekében ténykedne. Nevezzük ezt az erőt (hatalmat) az összefogás erejének.

 Ez az erő a az emberek számától függ, tehát nevezhetjük a néprétegű összefogás hatalmának is. Én csak egyszerűen az összefogás erejének nevezem. Járjuk körbe ezt a témát is. Megint vegyünk egy egyszerű modellt, ez esetben vegyünk egy hatalmas bárkát, ez rendszer, amit sok millió ember hajt evezőlapáttal. Más példában azt mondtam, hogy bárkának van motorja, ez pedig a technika a termelőkapacitás. Az egyszerűsített rendszerfejlődésben elfelejtem ezt a motort, mondván, hogy korábban valóban az emberi erő munka hajtotta főleg bárkát. Jelenleg pedig a szellemi munka ( pl. egy mérnök, orvos, stb.) is felfogható egy emberi teljesítménynek, egy lapátoló embernek, jóllehet ez az ember sokkal erősebb, sokkal nagyobb lapáttal evez, mint egy fizikai munkás.

Tehát lapátolnak-lapátolnak az emberek, de bárka nem igazán halad, vagy halad de nem jó irányba. Itt most azt emelném ki, hogy ez azért van, mert nem egy irányban lapátolnak. A bárkával szemben igaz kevesen lapátolnak, de az emberek jelentős része egyik oldalra hajtaná a bárkát a másik része a másik oldalra hajtaná a bárkát, és ez a két hatás kioltja egymást. Itt most nem klikkesedésre gondolok elsősorban, hanem arra hogy az egyéni, kisközösségi érdekek, amennyiben nincsenek összeegyeztetve (harcok alakulnak ki), különböző eltérő irányokat jelentenek.

A népréteg egy irányba evezését, nevezem én az összefogás erejének. A másik probléma: a vezetés az egyik irányba kormányozná a bárkát a népréteg a másik irányban lapátol. Az erőhatások megint kioltják egymást. Az összefogás erejéhez tehát kell egy közös és jó irány. Ha rossz az irány, akkor a bárka vad, veszélyes vizekre téved és ennek megint rossz a vége. Egyelőre maradjunk annál, hogy az erőhatások kioltják egymást, mert nincs közös jó irány. Miért nincs közös jó irány? Egyfelől az embereknek nem hiányzik, hogy a bárka haladjon, nincs meg a változtatás szellemisége. Másfelől az emberekből hiányzik az együttevezés tudata, hiányzik az érdekek összeegyeztetése, részbeni alárendelése. Egyszóval hiányzik a közösségi szellemiség. Továbbá hiányzik a közös jó cél is. A három összefügg de nem ugyanaz. Hogy lehet kialakítani, pl. közös jó célt, ha nincs meg a változtatás szellemisége és hiányzik a közösségi szellemiség? Ezek kialakuláshoz pedig idő kell. Egy kisgyereknél ez hónapok, esetleg egy-két év alatt alakulhat ki. Egy felnőtt esetében ehhez már több év kell, és akkor sem biztos, hogy kialakul. Egy nép esetében ehhez már évtizedek, esetleg évszázadok kellenek. Azt mondom, hogy egy nép tudatának átalakításához, ha optimálisak a körülmények, akkor 30-40 év kell, ha pedig nem optimálisak a körülmények, akkor évszázadok kellenek. Milyen egy nép optimális tudat-átalakítása, erről külön tanulmányt lehetne írni. Csak néhány megjegyzés: fontos hogy tudat-átalakítás jelentős részben kisgyerekkorban történjen mégpedig a családi, társadalmi kultúrával összhangban. Fontos hogy a kultúra az oktatás a tájékoztatás és a rendszer (törvények, módszerek, intézmények, stb.) összhangban legyenek, és egy irányban haladjanak. Fontos hogy a tudat-átalakítás a társadalomtudományos törvényekkel és az emberi természettel összhangban legyen. A tényleges társadalomtudományos törvények és az emberi természet végső soron jók, tehát akkor hatásos a tudat-átalakítás ha az jó irányú. A történelem során voltak olyan kísérletek, hogy az emberi tudatot igen gyorsan tudatosan, de rossz (nem egészen jó irányba) irányba akarták terelni (pl. sztálinizmus), de ezek a kísérletek kudarcba fulladtak. Az optimális tudat-átalakításhoz tehát egy komoly tervezettség, tudás kell és akkor is több évtizedig tart. A történelmi fejlődés még nem jutott el erre a szintre, hogy a tudatos, szervezett, jó irányú tudat-átalakítás létrejöjjön. Mondjuk úgy, hogy a történelemben eddig a tudat-átalakítás részben jó irányú, részben rossz irányú, részben szervezett, nagyobb részt esetleges volt, tehát elmaradt az optimálistól. Ez is függ a történelmi koroktól, valamint az országoktól. Megint kilukadtam ahhoz a gondolathoz, hogy a fejlődésnek van egy bizonyos minimális ideje, aminél gyorsabban nem fejlődhet. A történelmi fejlődésnek van egy behatárolt maximális gyorsasága. Ezt a behatárolt időt, gyorsaságot elsősorban az optimális (kornak megfelelő optimális) tudat-átalakítási idő, határozza meg.  Viszont ezen belül fejlődhet egy nép lassabban és gyorsabban.

Térjünk vissza a néprétegű összefogás erejéhez. A történelemben eddig különböző okokból nem alakult ki jelentős hosszabb távú néprétegű összefogás, még akkora sem, amekkora kialakulhatott volna. A történelemben eddig az összefogás a vezetés leváltásáig terjedt ki. A jelenlegi rendszerben a néprétegű általános társadalmi köztudat kb. a következő állapotban, van. Néha érzékelik (a kelleténél kevesebbszer) hogy nem elégséges az igazságosság, az önrendelkezés, a fejlődés és más szükségletek kielégítése - ez így tovább nem mehet gondolattal - létrejön egy időszakos összefogás, aminek a célja, a vezetés leváltása. A bárka hasonlattal ez azt jelenti, hogy az emberek jelentős része néha érzékeli hogy bárka rossz irányba halad, ill. megáll, és ezért a vezetés irányától ellentétes irányba kezd el evezni.  Az optimális az lenne hogy az emberek nagyobb része mindig egy irányban, mégpedig a jó irányba evezzen.  Ehhez ismerni kellene a jó irányt és néprétegű társadalmi köztudatnak igen fejlettnek kellene lenni. Ennél gyengébb állapot, ha nincs meg jó irány, de fejlett a néprétegű társadalmi köztudat. Ebben az esetben legalább az emberek gyorsan érzékelik a rossz irányt, a magállást és azonnal elkezdenek az ellenkező irányba evezni. Ennél gyengébb állapot jelenlegi. Igaz ennél is van gyengébb állapot, pl. az igen gyenge néprétegű általános társadalmi köztudat miatt, egyáltalán vagy alig érzik a rossz irányt, ill. a leállást. Leegyszerűsítve mondjuk azt, hogy a néprétegű társadalmi köztudatnak negyvenes szintje lehetséges és jelenlegi rendszerben ez a húszas (20%) szint körül mozog. Ez elmarad a 25%-tól. A tényleges demokráciában elérheti 35%-os szintet.

Ha végiggondoljuk a problémát, akkor 35%-nál nagyobb néprétegű akaratlagosság nem jöhet létre, legalábbis ahhoz sok száz év kellene. Gondoljunk bele, ahhoz hogy egy közös cél vagy biztosan jó irány kialakuljon, ill. ahhoz hogy az összefogás tartósan egy irányba haladjon többek között szervezettség kell. Mondjuk mindehhez a már szükséges a vezetés. Itt azonban arról elmélkedem, hogy mi a szerepe a tisztán néprétegű általános társadalmi köztudatnak. A vezetés köztudata ill. a kettő kapcsolódása egy másik problémakör. A népi ellenállások, forradalmak, felkelések döntő többségben összetett folyamatok, amelyben az egyik tényező a néprétegű összefogás ereje, de ezen kívül tényező többek között az ellenállás vezetése is.

Megjegyzem: a néprétegű összefogás nem ütközik a verseny elmélettel. Összefogás a fejlődésért, nem ellentétes a versennyel Az is verseny hogy ki evez gyorsabban a jó irányba. Sőt csak ez a verseny. Hogy lehet mérni egymástól eltérő irányú erőfeszítéseket?

Összefoglalva: a néprétegű összefogás ereje (ez szorosan összefügg a néprétegű általános társadalmi köztudattal) korlátozott, a rendszerfejlődés önmagában erre nem alapozható. Ugyanakkor a néprétegű összefogás ereje (a népréteg általános társadalmi köztudatával együtt) a jelenleginél lehetne magasabb szintű, a jövőben fejlődhet az optimálishoz közel. A néprétegnek is van hatása a rendszerre és van ez irányú hiba-felelősége.

Az egyszerűsített rendszerfejlődés és a jövő.

A jövő rendszerfejlődése csak részben alapítható népréteg általános köztudatának fejlődésére. Itt jön képbe a vezetés általános társadalmi köztudata, ill. rendszer tudatos fejlesztése, demokratizálódása. Az ötven éven belül létrehozható tényleges demokráciában, ideális esetben a következő helyzet alakulhat ki. A népréteg akaratlagossága, lehetséges felelőssége és hatalma egyaránt 35%-os lesz. Ötven éven belül, még ideális esetben sem lehet több népréteg akaratlagossága, hatalma 35%-nál több. Miért jó, miért nevezhető ez fejlődésnek erről szól majd e tanulmány. A maradék 65%-os akaratlagossággal és felelőséggel a demokratikus vezetés fog bírni. Azonban még ez is jelentős fejlődést feltételez, hiszen jelenleg 10% és 90% a valóságos hatalom.  Ezt a jelentős fejlődés csak akkor érhető el ha népréteg általános társadalmi köztudta jelentősen javul. Az igazságosság, az önrendelkezés, a fejlődés igénye valamint a közösségi szellemiség eléri azt szintet, hogy 25%-nál kisebb hatalommal nem elégszik meg. Ez önmagában nem elég szükség van még a vezetés általános társadalmi köztudatának is fejlődésére is. A vezetés általános társadalmi köztudata pedig kialakít egy demokratikusabb rendszert (törvénykezést, intézményrendszert, stb.), amelyet a népréteg már a jobb köztudatával képes lesz használni. Továbbá a vezetés létrehoz egy optimális tudat-átalakítást, amely által a népréteg tudata jelentősen javulna. Ez az egyszerűsített rendszerfejlődés. Ugyanezek a számok, ha figyelembe vesszük a szükségszerű tényezők (a kényszerpálya) alakulását. A jövő korában rendszerében, optimális esetben az ember akaratlagossága tovább nőhet: 45-80% között lehet. Mondjuk Magyarországon 54% helyett 70%-os lehet. Ebből a népréteg akaratlagossága, hatalma, lehetséges felelőssége mondjuk 32% lehet. A kettőt összevonva 22%-ot jelent a népréteg (lakosság) vonatkozásában. A demokratikus vezetés akaratlagossága, hatalma lehetséges felelőssége ezek szerint 48% lehet.  A hibáknak ennek ellenére viszonylagosan csökkeni kell. A csökkenés éppen a demokratikusabb rendszerből adódik. Ha maradna a rendszer és az emberi tudat (nem fejlődnének) akkor az emberi akaratlagossággal egyenes arányban növekedne hibák száma. (A történelemben eddig az emberi akaratlagosággal együtt nőtt a hibák száma is.) Ez pedig azt jelentené, hogy a hibák száma abszolút mértékben növekedne, vagyis az általános helyzet romlana. Olyan rendszerre van szükség, szemben az eddigiekkel, amelyben a hibák száma nem nő (marad egy szinten), annak ellenére, hogy az emberi akaratlagosság nő.

A rendszer hatása az emberekre.

Az előző fejezetben megállapítottam, hogy a rendszer jósága függ az emberektől, az emberi tudattól. Még az egyszerű jó szándékú embernek is van egy olyan tudata (kell lenni ilyen tudatának) amelynek jóságáért önmaga felelős (nem a társadalom, ne kultúra, nem a rendszer, stb.) és amely tudat jósága részben meghatározza a rendszer jóságát. Az emberek tudata tehát hat a rendszere.

A probléma másik oldala hogy a rendszer hogyan, mennyire hat az emberek tudatára. Ehhez pedig egy más nézőpontból kell nézni a hatásokat. Az előző fejezetben a rendszernek nem feltételeztem, hogy rendszernek van hatása az emberekre, itt feltételezem. A hatás-ellenhatás törvényéből nem indulhatunk ki. A bárka hasonlatra visszatérve. Egy egyszerű ember lapátolása csak pl. 14/10 millió részben változtatja meg a bárka mozgását. Igen apró az a hatás, amellyel egy ember hat rendszerre. Ha ennek a százszorosát vesszük a helyzet veszélyessége miatt még az is apró hatás. Ha nem a valóságos, hanem lehetséges hatásból indulunk ki még akkor is apró ez a hatás.  Az elit vezetők hatása, ha tényleges hatalmi állapotot és a rövid távú rendszerfejlődést nézzük már sokkal nagyobb. Mondjuk egy legfelső vezető (király, miniszterelnök, stb.) hatása a rövid távú rendszerfejlődésre (15év), mondjuk: 1/100. Ő ugyebár kormányozza bárkát, (nem egyedül) és minden kormánymozdulat eltéríti a bárkát. Még a királyra is hatnak, többek között a külső szükségszerű tényezők, pl. a világpolitikai helyzet. Még a király is sok szempontból kényszerpályán mozog. Még a királyra is hat többek között a többi elit vezető, a középvezetés és népréteg akarata. A történelmi rendszerfejlődést nézve (több ezer év), már ez hatás lecsökken: mondjuk 1/5000-re. Értékelhetjük ezt hatást hatalmasnak, egyszerűen nagynak.

Akárhogy értékeljük, a rendszer hatása, az egyénekre ennél sokkal nagyobb. Egy ember a bárkát alig téríti el, de viszont ez, az ember jelentős energiát fordít erre. Ezt részbe önszántából részbe kényszerből teszi, de azért mondjuk az energiájának a 20%-át a rendszerre fordítja. Konkrétan többek között ez adózáson keresztül történik. Persze ez az energia ráfordítás igen változó. Az önző ember alig fordít energiát, a rendszerre, még ha vezető pozícióban is van vagy sokat adózik, akkor sem, mert a  betett energia, pénz hiába sok, de kevesebb mint a kivett, pénz energia. Bárka hasonlattal: nem a bárka haladása érdekli, hanem a bárkán belül az egyéni előrejutása. Kétségkívül hogy ez nagyobb intenzitású lapátolást jelent, de ez az evezés valószínűleg (nem biztos), rossz irányú evezés. Az önzetlen evezése nagyobb valószínűséggel jó irányú.

Van azonban egy másik hatás is: ez pedig az hogy törvények, mechanizmusok, intézmények között élnek az emberek. A bárkahasonlattal: minden ember attól függetlenül, hogy mennyit evez, a bárkához vak kötve láthatatlan kötelékkel, és ennek köteléknek az erőssége a bárka (rendszer) hatása. Továbbá a bárka (a rendszer) hatása, hogy kénytelen az egyén jó vagy rossz állapotba jutni a bárkával együtt. Mekkora pl. az állami törvények hatása az átlagemberre? Már ezt is elég nehéz lenne meghatározni. Ha otthon ül, akkor hány állami törvény vonatkozik rá? Ha kimegy az utcára, akkor hány állami törvény vonatkozik rá, hány törvényre kell figyelnie az átlagos törvénytisztelő embernek? Ha dolgozik, akkor, hány állami törvény vonatkozik rá, és ezek a törvények hogy viszonyulnak az egyéb íratlan törvényekhez? Ha autóba ül, hány állami törvény vonatkozik rá, és így tovább. Én nem tudom megmondani, csak annyit mondhatok nem kevés. Azt mondom, ha minden hatást, az erőfeszítést, a törvényeket, az együtt haladás kényszerét figyelembe veszem akkor ez hatás az átlagember vonatkozásában 50%-os is lehet. Mivel egy emberre ekkora hatás ezért az összes emberre is, az egész néprétegre is ekkora a hatás. (Ebben az esetben nem lehet a hatásokat összevonni. Nem mondhatjuk azt, hogy a hatás 50% x 10millió. Ebben az esetben az összevonás nem más, mint az átlagolás.  A rendszer hatása a vezetők vonatkozásban általában valamivel kisebb, mondjuk 35%-os. Tehát az egyszerű jó szándékú ember 14/10millió%-ban hat rendszerre, viszont az 50%-ban hat rá. Ellenben a rendszer egyénekre ható hatását már nem szorozhatjuk meg az egyének számával. Azt mondhatjuk, hogy a rendszer 50%-ban hat népréteg életére, és népréteg tudata, és élete. Ténykedései (tudatából eredő cselekvései, pl. erőfeszítései) 14%-ban hat rendszerre.   Ugyanez a vezetés vonatkozásában: a rendszer 35%-ban hat a vezetés életére, a vezetés (elit vezetés és középvezetés) tudata, élete ténykedései 40%-ban hat a rendszerre. Mindez átlagosan, nagyjából, és a lehetséges akaratlagosságból kiindulva, a jelenlegi Magyarországhoz hasonló viszonyokban.

Azt is meg kellene vizsgálni, azonban hogy a rendszer mennyire hat az emberek tudatára (köztudatára). Azt a tudatot, (véleményt, tudást, világnézetet, stb.) értem köztudat alatt, ami a közügyekkel kapcsolatos.  Az állami tudatformálás (állami oktatás, állami tájékoztatás, a törvények szellemisége, stb.) mennyire határozza meg az emberek köztudatát? Látszólag nem nagyon, mert ugye ott vannak az otthoni, a társaságbeli vélemények. Továbbá vannak magániskolák, magánmédiák. Ellenben a magániskolákban is iskolákban van egy kötelező tananyag. Ez azért fontos, mert az iskolai oktatás egy életre meghatározza tudatot, mindig ez lesz a kiindulási alap. A magánmédia híreiben pedig jószerivel ugyanaz hallható, mint az állami médiában. A politikai műsorokban is hasonló témákról folyik a társalgás. Az otthoni, ill. társaságbeli beszélgetések is arról folynak azt elemzik ami ezekben a médiákban elhangzik. Sajnos az emberek többségének nincs jelentősen eltérő egyéni véleménye. Szerintem a rendszer kb. 70%-ban átlagosan meghatározza az egyének tudatát. A népréteg tudata 14%-ban határozza meg a rendszert, rendszer 70%-ban határozza meg népréteg tudatát.  A vezetés tudata 40%-ban határozza meg a rendszert, a rendszer 70%-ban határozza meg a vezetés tudatát. Mindez átlagosan és nagyjából, a lehetséges akaratlagosságból és jelenlegi Magyarországi viszonyokból kiindulva.

Ha összevonunk mindent, a népréteg tudatát ténykedését összeadjuk a vezetés tudatával ténykedésével ( összlakosság tudata, ténykedései) a másik oldalon a rendszer tudat-meghatározó és élet-meghatározó hatásainak az átlagát vesszük, akkor ez jön ki: az emberek tudata és ténykedései 54%-ban határozzák meg a rendszert, a rendszer 56%-ban határozza meg az emberek tudatát és életét, ténykedéseit. Ez kb. fele-fele hatás.

Egyszerűen a rendszer 50% a szükségszerű emberi akarattól független tényezőkből áll össze a másik 50%-a az emberi tudata és ténykedése által Az emberi tudat és ténykedés 50%-ban a rendszerből adódik, a másik 50%-a saját tudata és ebből adódó ténykedése.

Elmondható az ember gondolkodása, ténykedései, viselkedése, tulajdonságai, stb. jelentősen meghatározza rendszert. A rendszer jelentősen meghatározza az embert, az ember gondolkodását, ténykedéseit, viselkedését, tulajdonságait, stb. Mindkettő igaz.

Továbbá ez is igaz: egy rosszabb rendszerben kevesebb jó ember (jó tudatú) ember alakul ki és ezek sem tudják a jóságukat érvényesíteni. A rossz rendszer rossz irányban alakítja az emberek tudatát, de ez csak részben (50%) történik meg.  A jó rendszer, persze ellenkező hatású. Ugyanakkor ez is igaz: minden embernek főleg vezetésnek felelőssége van abban, hogy rossz rendszer alakul ki.

Mindezt többek között azért mondtam el, mert volt szerencsém több rendszerváltást átélni és mindig azt tapasztaltam, hogy egyszerűn képtelenek a letűnt rendszer vezetőit, kiszolgálóit, és egyszerű embereit egységesen megítélni. Az egyik aránytalanság: bűnös börtönbe vele, esetleg akasszuk fel. A másik aránytalanság: nem felelős, csak a rendszer áldozata.

Ugye itt az is probléma, hogy a rossz rendszert egy még rosszabb, egy hasonló rossz vagy csak egy alig jobb váltja fel. Mindig úgy állítják be hogy a borzalmas rendszert felváltja csodálatos rendszer. Erkölcsileg megkérdőjelezhető, hogy egy rossz rendszert, egy másik rossz rendszerből ítélnek meg. Tételezzük fel azonban hogy rossz rendszert egy jobb rendszer váltja fel. Ekkor az előző igazságok szerint arányosan lehet megítélni és adott esetben elítélni a rendszer vezetőit, kiszolgálóit. A közvélemény ítélkezése rendkívül ellentmondásos, ami nem csoda, hiszen ez az egész jogi szempontból is zavaros. A jog nem tisztázza a vétkesség sorrendjét sem a vétkességhez képest arányos büntetést, amennyiben rendszerváltásokról, háborúkról, megbuktatott vezetésről vagy éppen levert felkelésről van szó.  Az ember felelőssége a rendszer a rendszerfejlődés vonatkozásában ez lenne az elvi kiindulás. A rendszer kiszolgálásának vétsége például minden funkciót betöltőre, elit és középvezetőre, vonatkozik a funkció nagyságának arányában. Tovább vonatkozik minden kiszolgálóra, katonára, rendőrre, besúgóra. Ez egy vétség egy elmarasztalás, ami egy bizonyos határ alatt erkölcsi vétség, a felett pedig, akár tényleges szankciókkal is járhat. A vétség mindenképpen megvan, az enyhítő és súlyosbító körülmények (pl. a rendszer erős hatása az egyénre, ill. a direkt kényszerhelyzet) ezt csökkentik, vagy növelik. E vétség arányos megítélése lenne az első lépcső. Pontosabban az lenne az első lépcső, hogy szétválasszák azokat, akik a közösség érdekében akartak cselekedni, azoktól, akik saját önző érdekükben akartak cselekedni. Ez azonban gyakorlatilag lehetetlen. Ez is egy enyhítő körülmény, amennyiben muszáj egységesen feltételezni, hogy minden vezető, kiszolgáló, legalább 50%-ban a közösség érdekében akart tevékenykedni. Mi van azokkal, akik jót akartak, de rosszat tettek. Az ő felelősségük az átgondolatlanság felelőssége. Tehát az általános társadalmi köztudat négy elemét ki lehet egészíteni az átgondolatlanság (felületesség) elemével.

Továbbá ez is fontos: a tudat szinte ugyanolyan fontos, mint rendszer. A jó általános vezető, ezért 50%-ban (energiájának idejének 50%-ban) a rendszerrel foglakozik. Tehát a tárgyi feltételekkel, a törvényekkel, szabályokkal, a módszerekkel, mechanizmusokkal, intézményekkel foglakozik. A másik 50%-ban viszont a tudattal fogalakozik. Mivelhogy saját tudatát is kell csiszolnia, és erre legalább 15-20% energiát, időt kell fordítani így a vezetettek tudatára 30-35% időt kell szánnia. Ugyanilyen arány vonatkozik a rendszer megjavításán gondolkodóra, lehet az akár egy vezető vagy bármilyen gondolkodó.

Milyen a jó vezetés, ezt egy példával világítanám meg. Pl. egy üzemben a dolgozók sokat lógnak. X vezető, aki csak rendszerben gondolkodik, mondjuk, létrehoz egy új teljesítménybérezést. Továbbá kamerákat szereltet fel a lógósok leleplezésre, és szankciókat állapít meg, milyen lógás milyen büntetéssel jár. Y vezető, aki csak tudatban gondolkodik, összehív két nagygyűlést. E nagygyűléseken részletesen kifejti, hogy miért nem érdemes lógni. Pl., aki lóg, az rontja az üzem termelékenységét, ezáltal veszteséges lesz az üzem, ami alacsonyabb béreket, adott esetben elbocsátásokat jelent. Tehát ez a vezető csak tudat-átalakításra koncentrál. Z vezető átalakítja rendszert, és mellette összehív egy nagygyűlést, tehát mindkettőre, a rendszerre és meggyőzésre is koncentrál. Valószínűleg Z vezető üzemében fog leginkább a munkaintenzitás növekedni. Ha ez igaz, akkor ez is bizonyítja, hogy mindkettő a rendszer is és a tudat is szinte egyenlően fontos. Általánosabb értelemben minden vezetésnek (szülő, főnők, kormányfő, stb.) így kell az energiáját beosztani, ill. az a jó rendszer, ahol az energiák így oszlanak meg.

E fejezetekben és még néhány fejezetben kihangsúlyozom, hogy néprétegnek is van felelőssége a jelenlegi lehetségesnél rosszabb helyzet kialakulásban, és vannak feladatai egy fejlettebb demokratikus rendszer létrehozásában. A feladata elsősorban a saját tudatának megváltoztatása. Népréteg felelősségét nem szabad leértékelni, de felértékelni sem szabad. Mivel a  vezetés felelőssége és feladatai ennél  sokkal többek, nagyobbak ezért ez a tanulmánydöntően a vezetés feladatairól szól. A tanulmány többi részében (eltekintve a kivételektől) nem a lehetséges akaratlagosságból, hatalmi viszonyokból, hanem a valóságos (vezetés legalább 90%, a népréteg legfeljebb 10%) hatalmi viszonyokból indulok ki. Mivel a vagyoni viszonyok nagyjából megegyeznek a hatalmi viszonyokkal, ezt nevezem én aránytalan (túlzottan nagy) hatalmi és vagyoni hierarchiának. Egyszerűbben: aránytalan hierarchiának.

A társadalmi, történelmi (politikai) felelősség pontos megállapítása. Elméleti rendszertényező.

A társadalmi felelősség azt jelenti, hogy valakiről kijelentjük: erősen, vagy közepesen, vagy gyengén felelős. A társadalmi felelősség abból ered, hogy az egyén bizonyos korokban, bizonyos történésekben, társadalmi eseményekben bizonyos folyamatokban, bizonyos helyzetben pozícióban van, ill. volt. Kétségtelenül ez jelenleg nem jogszerű, hiszen a jog alapja az, hogy konkrétan bizonyíthatóan milyen törvényszegést követett el. Ugyanakkor ez sem lehet kiindulópont, hiszen tudjuk hogy adott korban maguk a törvények is abszolút igazságtalanok voltak. A másik ok, amiatt meg kell állapítani a pontos társadalmi felelősséget, az hogy az egyén számos kibúvót tud találni. A harmadik ok az, hogy a felelősséget meg kell állapítani és azt nem szabad összemosni. Egyszerűen az nem állapot, hogy komoly bűnökért, pl. egy hódító háborúért, ilyen-olyan okok miatt, szinte senkit sem lehet felelősségre vonni. A társadalmi történelmi felelősség a jövőben egy konkrét fogalom lesz.

Remélem a jövőben a jogi és oktatási fogalom alapja következőhöz hasonló lesz.

Ez a fejezet a társadalmi felelősségről szól. Ugyanakkor hiányzik belőle a kisközösségi felelősség. És hiányzik belőle gazdasági felelősség.

Az igazságos gazdasági elosztás alapja az lenne, hogy mindenki a hasznos munkája szerint, ill. az erkölcsi és közérdekű igazságosság szerint, arányosan részesüljön a társadalmi javakból (e szerint alakuljon a jövedelme fogyasztása).

Gazdasági felelősségről, felelősségre vonásról akkor beszélhetnénk, ha valaki nem e szerint részesül a jövedelemből, fogyasztásból.  Ellenben a gazdasági felelősség problémáját az igazságos jövedelem, vagyonelosztásnak kellene megoldania. Ez szinte teljesen meg tudná oldani ezt a problémát. Persze kiegészítésképpen szükség van a gazdasági bűnözők felelősségre vonására is.

Az igazságos hatalmi elosztás, csak részben tudja megoldani, a társadalmi felelősség problémáját. A társadalom ellen vétkezők (közvetlenül nem anyagi kárt okozók) felelősségre vonását az igazságszolgáltatás szintén csak részben képes megoldani. Hozzáteszem, jelenleg még ez messze van a lehetséges optimálistól.

Mivel nincs jelenleg nincs objektív mérés a társadalmi felelősség vonatkozásában, ezért szükséges ezen elgondolkodni. Mire jó ez? Egyelőre csak arra jó, hogy megmutassa, hogy van társadalmi felelősség, és azt nem lehetetlen mérni. Remélhetőleg a jövő társadalomtudománya és jogrendszere már konkrétan is felhasználja az alábbiaknál pontosabb felelősségszámításokat. Addig pedig, csak annyi a szerepe hogy az emberek előtt feltárja a probléma fontosabb vonatkozásait.

A társadalmi felelősségnek illeszkedni kell az igazságos, arányos hatalmi hierarchiához.

Egyféle felelősségértékelés.

A felelősség alapja, hogy az adott korban, egy évben hány embert (1000-ből mennyit) ért állami atrocitás jogtalanság. Továbbá hogy az érintett lakosság, többség (saját és más közvetlenül érintett országok lakossága) szűkebb, és szélesebb (lelki szükségletek is) életszínvonala mekkorát romlott. Minden kort le kell zárni egy konkrét romlásérték, vagy javulás érték megállapításával.

Ilyen kategóriák lehetnek. A viszonylagosnál erősebb javulás. Ebben az esetben természetesen nem büntetés, hanem dicséret, jutalom jár. Legnagyobb dicséret az elit vezetésnek de arányosan mindenkinek jár a dicséret, jutalom. 

Természetes fejlődés. Ekkor enyhe dicséret, jutalom jár.

Viszonylagos enyhe romlás. Viszonylagos közepes romlás. E két utóbbi esetben a társadalmi felelősség felére, ill. kétharmadára csökken.

Erős romlás bizonyos határon túl, de ennek is vannak fokozatai. Abszolút erős romlás, ekkor teljes értékű a társadalmi, történelmi felelősség. Hatalmas romlás, (kataklizma, világháború, világválság, stb.) ekkor másfélszeres a társadalmi, történelmi felelősség.

A romlás létrejötte időpontjában működő elit vezetés felelőssége hatalmas 10-es értékű. Az éppen működő középvezetés felelőssége nagy, 8-as értékű. Az előző vezetések (10 éves távlatban) felelőssége (aki közre működött az előzetes rossz irányban, ill. hatalomra jutásban) közép-nagy, 7-es értékű.   Az önként kiszolgáló emberek (hivatalnokok, rendőrök, stb.) felelőssége közép-nagy, 6-os értékű. Az értelmiségréteg, a hivatalos ellenzék felelőssége közepes, 5-ös értékű. A kényszeríttet kiszolgálók pl. behívott katonák felelőssége közepes, 4-es értékű. Az egyszerű emberek (egyik említett csoportban sem tartozók) felelőssége közép-enyhe 3-as értékű. A tiltakozók, de rosszul, gyengén tiltakozók felelőssége enyhe 1, 2-es értékű. Csak a jól tiltakozó, mártíroknak (büntetésben részesülőknek) nincs felelősségük.

A hatalmas társadalmi, történelmi felelősség, ha az párosul egy erős romlással, önmagában is büntetéssel járhat pl. 2-5 év börtönnel. A nagy, a közép-nagy társadalmi felelősség (erős romláskor) pénzbírsággal jár a jövő jogrendszerében. A közepes, az enyhe társadalmi felelősség (erős romláskor) csak megvetéssel jár, a felelősség arányában.

Ha pontosan akarunk egy embert megítélni, akkor összegezni kell. Pl. X korban enyhe felelősség terheli, Y korban közepes felelősség terheli, Z korban enyhe dicséret illeti. Összességében őt közép-enyhe társadalmi, történelmi felelősség terheli. 

A társadalmi felelősség mellett természetesen vizsgálni kell a konkrét bűnök elkövetését. A társadalmi felelősség, a felelősség arányában súlyosbító körülmény.

A jövőben közmegegyezéssel remélhetőleg ilyen konkrétan be lesz határolva a társadalmi, történelmi felelősség. Addig is szeretném tudatosítani a kedves olvasóval, hogy van konkrét pontos társadalmi, történelmi felelősség, és azt fontos megállapítani.

Egy másféle felelősségszámítás.

Van a csapatfelelősség és az egyéni felelősség. A csapat felelősség arról szól, hogyha a csapat rosszul játszik csapat rosszul áll, a csapat kikap, akkor még a jól játszó sem lehet annyira pozitívan megítélve, mintha a csapat győz. Vagyis a csapatfelelősség összevonódik az egyéni felelősséggel.

Társadalmilag van hatalmas csapat az emberiség felelőssége. Minden ember felelős az emberiség állapotáért. Mozogjon ez felelősség 1.-2 között.

Ezen felül plusz van a nemzeti felelősség. Minden felnőtt (természetesen itt csak a felelősséggel rendelkező, akaratszabadsággal rendelkező emberekről van szó) állampolgár felelős a nemzet állapotáért, a nemzet jó vagy rossz játékáért, versenyhelyzetéért. Mozogjon ez felelősség 4 -8 között.

Ezen felül plusz van a vezetési ( értelmiségi) csapat felelőssége. Minden ember felelős az iskolai végzettségének, tájékozódásnak arányában. Lehet, hogy ez igazságtalannak tűnik. Induljunk ki azonban abból a meggondolásból, hogy egy gyerek, fiatal iskolázatlansága, tájékozatlansága is a felnőttek az iskolázottak felelőssége, legalábbis részben. Az értelmiségi, közép és elitvezető természetesen erősebben felelős a nemzet állapotáért. Mozogjon ez felelősség 12-400 között, aszerint hogy az értelmiségi egyén milyen hatalmi pozícióban, funkcióban van. Beleértve a hatalmi pozícióba, a közvélemény-befolyásoló képességet is, mint hatalmat.

Van az aktuális vezető csapat felelőssége. Az éppen irányító, uralkodó csapatról van szó, az egyszerű választótól, pártszimpatizánstól, a kiszolgálókon keresztül a legfelső aktuális vezetőkig. Mozogjon ez a felelősség 36-1200 között, aszerint hogy az aktuális hatalmat támogató, kiszolgáló, abban részt vevő személy milyen hatalmi pozícióban, funkcióban van. A hatalmi pozícióba beleértve a közvélemény befolyásoló képességet is, mint hatalmat. 

És van az egyéni felelősség, amely meghatározza azt, hogy csapatfelsősségen belül mekkora az egyéni felelősség. Illetve az egyéni felelősség másik fele hozzáadódik a csapatfelelősséghez.

Nézzük pl. az aktuális miniszterelnök felelősségét, a fenti esetben: 2+8+ 400+1200= 1610. Aktív, de rossz hibás munkát végző (buta diktátor) miniszterelnök felelőssége 2415. Pl. egy aktuálisan rosszul kormányzó pártot támogató értelmiség felelőssége. 2+8+ 200+ 500= 710 Pl. Hasonló funkciójú, de aktívan rossz munkát végző felelőssége 1065. Ugyanilyen hatalmi pozícióban levő ellenzéki értelmiségi felelőssége: 2+ 8+200+24= 234. Pl. Egy rosszul választó, egyszerű, elemi iskolát végzett egyén felelőssége: 2+8+12+36= 58 Pl. Egy nem rosszul választó (ellenzéki) elemi iskolát végzett egyén felelőssége: 2+4+12=22

A jog ehhez a számításhoz úgy illeszkedhet, ha pl., kimondja, 500-as értékig nincs felelősség, e fölött 800-as értékig lehetséges nyilvános kritizálhatóság, efölött jogi felelősség is van. 1200-as érték felett börtönbüntetés jár.

Fontos látni, hogy az egyik embernek legalább kétszeres, háromszoros felelőssége van, mint a másiknak. De akár 70-szerese, sőt 500-szorosa is lehet valaki felelőssége, egy más egyén felelősségének. A nem egyszerű ellenzékiek, hanem a mártírok, az igazságért megszenvedők pozitív felelősségét ez a számítás nem veszi figyelembe. Sajnos az aktuális felelősségbe kevéssé számít az bele, hogy egy előző időszakban mekkora volt valakinek a pozitív vagy negatív felelőssége.

Mindenki végezze a maga munkáját jól - ez csak a felelősség egyik része. Szerintem a másik része - ki, milyen politikai erőt, irányzatot és hogyan támogat - legalább olyan fontos, mint az előző rész.

A fenti alapszámítás a szerint változhat, hogy a nemzet jó passzban van, fejlődő tendenciát mutat, átlagos állapotban van kisebb viszonylagos válságban, van, közepes válságban van, vagy nagy válságban van. Pl. az előző alapszámítás, arra vonatkozik, amikor a nemzet (az aktuális vezetés 2-5-10 évében) enyhén jó, vagy rossz állapotban, tendenciában van.

Minimálisan már az aktuális vezetés 2. évének elején fel kell mérni, meg kell állapítani felelősséget. (A jövőben persze ennek konkrét szabályai lesznek ahogy a szankció is pontosan lesz szabályozva.)  Az állapot, és a tendencia statisztikai adatok alapján való felmérésről van szó. A kibúvókat, (pl. még nincs kész, majd a jövőben, stb.) el kell felejteni. A kiindulás másik része hogy mit vállalt. Ha csúszik a vállalással az is felelősség. A tendencia alapján pedig egy félkész termékről is fel lehet mérni, hogy az jó, vagy rossz irányban halad.

Sokan mondhatják, persze van csapat felelősség, de nincs csapatelosztás. Mivel kapok én többet azzal, hogy csapattag, nemzettag vagyok. Őket megnyugtatom: van csapatelosztás. Nem véletlenül alacsonyabbak pl. a magyar jövedelmek, még ugyanannyi munka esetén is, mint pl. az osztrák jövedelmek.  Egy nemzetbe, tehát egy csapatba tartozunk.

Természetesen, ha jó állapotban, tendenciában van akkor nem felelősségre vonásról, hanem dicséretről, jutalmazásról beszélhetünk. Ha közepesen jó, vagy rossz állapotban, tendenciában van a nemzet, akkor e számok kétszeresét lehet alapul venni. Ha pedig nagyon rossz állapotban, tendenciában (válságban) van a nemzet, akkor e számok háromszorosát, négyszeresét, esetleg ötszörösét lehet alapul venni.  Elvileg (gyakorlatilag szinte nincs) van még nagyon jó állapot, tendencia is, természetesen elvileg ez többszörös dicséretet, jutalmazást jelent.

Továbbá az egyéni aktivitás, egyéni megállapított hibák, egyéni megállapított kiváló munka szerint változhat az egyének felelőssége. Pl. a rossz irány, kiszolgálás részvétel szorozva az aktivitással. Továbbá az ellenállás erősebb aktivitása csökkenti az ellenzék felelősségét.  (Persze a rosszal szembeni ellenállásnak is van optimális és viszonylag rosszabb variációja, de ez már túlbonyolítja a számítást.)

Nem ártana valahogy az előző korszakok, négy éves időszakok felelősségét is beszámítani a felelősségbe. Pl. így az előző négy év felelőssége egyharmad arányban összegződik a jelenlegi felelősséggel. Azt megelőző négy évek felelőssége mindig a felét jelentik az előző négy évek felelősségének, így összegződnek. 

A jövő társadalomtudománya ki fog dolgozni egy viszonylag pontos számítást. Jelenleg még csak ott tartunk, hogy fel kellene ismerni: szükség van egy viszonylag pontos felelősség megállapításra. Minimálisan legalább arra kell ráébredni, hogy egységes és konzekvens felelősségszámításra van szükség. Nem lehet kettős, hármas, né gyes mércével számolni. Nem lehet pl. a Kádár rendszer vezetését teljes arányban beszámítani a jelenlegi állapotba és rendszerváltás utáni vezetések felelősségét csak tized, század arányban beszámítani.

A nemzet összesített felelőssége ill. az átlagos felelősség úgy jön ki, hogy az összes felelősség összeadott értékét elosztjuk a lakosság számával, pontosabban felelősséget viselő felnőttek számával. Persze ennek csak nemzetközi összehasonlításban lenne értelme. Elméletileg az összes felelősség, ill. az átlagos felelősség, az egy emberre leosztott felelősség határozza meg a nemzet állapotát, tendenciáját.

Újabb elmélkedés a felelősségről.

Ez egy ismételt fejezetrész.

Kétségtelenül az egyik örök alapvető kérdés, hogy jelenleg kinek (elitvezetőnek, középvezetőnek, nagyvállalkozónak, értelmiséginek, átlagos kisembernek, stb.) mekkora lehetősége, esélye van társadalmi ügyekbe való érdemi beleszólásra. Talán a legfőbb kérdés az, hogy az egyszerű kisembernek mekkora a beleszólása. A „jelenleg” szó azért fontos, mert pl. a közvetlen demokrácia rendszerében  más arányok lennének. De hogyan érhető el a közvetlen demokrácia, ha egyszerű kisemberek nem küzdenek érte.  A beleszólás lehetősége arányos a felelősséggel. Nagyon sok oldalról közelíthető meg a probléma, és minden megközelítés más eredményhez vezet.  Ha a kisember felelősségét felnagyítjuk, akkor kétségkívül a vezetők és végső soron a természet, Isten jóvoltából (jobb képességek, nagyobb szerencse) nagyobb beleszólási lehetőséggel bírok felelősségét lecsökkentjük, ami nem lenne jó. De az sem lenne jó, ha az egyszerű kisember ezen indokkal fordulna el a politizálástól (közügyektől) : úgysem számit, mit mondok, mit teszek. Az egyszerű kisember is törekedhet vezetői, beleszóló pozícióra, és ennek elérése rajta is múlik. De ez a gondolatsor (miért nem mentél politikusnak) sem vezethet jó eredményre, hiszen nyilvánvalóan egy bizonyos arány beáll, nem kerülhet mindenki jelentős beleszóló pozícióba.  Talán hibás az a számolás, amikor az összes beleszólást, felelősséget 100-nak vesszük, és ezt próbáljuk meg szétosztani pl. 10 millió embere. Ha nem is hibás mindenképpen szükség van egy másik számításra. Vagy több másik számításra.

Tételezzük fel hogy minden ember   halála után, ha nem is pontosan így, de végső soron valahogy odaáll a természet, Isten elbíráló mechanizmusa elé, aki ezt is vizsgálja: neked mekkora volt a közéleti aktivitásod, és az mennyire volt átgondolt, tudatos. Mekkora energiát fordítottál arra, hogy világot, a társadalmat jobbá tedd.  Mekkora áldozatot hoztál ezért. (Sokféle közéleti aktivitás van. A különböző foglakozások különböző közéleti aktivitást adnak. De nem elég a foglalkozás, azt kiegészítve, amellett szükség lenne még egyéni közéleti aktivitásra is. Közéleti aktivitás pl. az is, ha valaki szomszédinak segít.) A ráfordított energia  áldozat  ( ez már mennyiség és minőség szorzata) talán nagyjából egyenesen arányos a jó döntésekkel, cselekvésekkel.

A mennyiség beszorzódik a minőséggel. Lehet, hogy egy politikus, egy tv személyiség, egy újságíró, egy ügyész, egy ügyintéző és még hosszan sorolhatnám mennyiségben, sokat fogalakozik az emberekkel, társdalommal, de ha ezt rossz minőségben (önző érzésekkel, nem javító szándékkal, esetleg kárt okozva, teszi) akkor a mennyiség csak növeli a rosszat. Tehát a mennyiség és a minőség szorzata számít.  Ugyanakkor egy tudós, aki végső soron az emberek a társadalom, a természet javításán munkálkodik (mindezek Isten, természet alkotása) és ezt jó minőségben hasznosan teszi, hasznot hajt, mindez csak lelkiismeretes hozzáállással lehetséges, annak kiválót kell adni a társadalmi aktivitására, hasznosságára is.  Ha a tudós fegyvert, haszontalan káros dolgot állít elő, akkor már baj van az átgondoltságával, a lelkiismeretével, az önzetlenségével, és persze baj van hasznosságával. A mennyiség és minőség szorzata számít.  A másvilági megítélés is ezt értékeli.

Ebben az értelemben nem nagyon számít, hogy az ember, vezető pozícióban volt, vagy egyszerű állampolgár volt, hiszen a vezető is lehet önző szándékú, a kisember is lehet önzetlen társadalmat segítő szándékú. Az egyszerű kisember is termel, dolgozik és fogyaszt és nem mindegy, hogy mit. De azért az elbíráló mechanizmus ezt is vizsgálja: én természet, Isten mekkora lehetőséget adtam neked és azzal te hogyan éltél. Talán egyszer tudományosan is bizonyítható lesz, hogy az elbíráló mechanizmus valami ehhez hasonló módón fog működni. Én téged 50%-ban az közéleti aktivitásod, a társadalom javításába fordított energia, a hozott áldozat (a jó döntések, cselekvések) alapján ítéllek meg. De ha neked kevés lehetőséget adtam (rossz képességeket, kevés szerencsét) akkor csak 20%-os lesz a társadalmi felelősséged. Ha viszont nagy lehetőséget adtam, akkor 80%-os lesz a társadalmi felelősséged. 

Érdemes ezt a gondolatsort beleilleszteni a másvilági elbírálás (külső érzésmechanizmus) elméletébe. Érdemes ezt a gondolatsort hozzáilleszteni az arányos szeretet, tisztelet elméletébe.

A kérdés a következő: kimondhatjuk e azt, hogy még az egyszerű kisember is legalább 20%-ban felelős azért, hogyan alakul a társdalom, a nemzet sorsa? Illetve, hogy egy elit vezető legalább 80%-ban felelős azért, hogyan alakul a társadalom a nemzet sorsa?  Én azt mondom, hogy kimondhatjuk. Sőt ha érzésmechanizmust elemezzük, akkor a másvilági ítélkezésben is hasonló számok jönnek ki. Persze 20, ill. 80% nem feltétlen negatív megítélés, ez lehet pozitív is, illetve ezek sem egyformák.

Ugye itt a felelősséget ez egyén teljes felelősségéhez mérjük. Nem az összesített 10millió ember felelősségéhez mérjük. Vagyis azt mondjuk a teljes felelősség mindenkinél 100. Ennek 20%-a társadalmi felelősségre vonatkozik. Mondjuk 40%-a az családi felelősségre vonatkozik. Mondjuk 20%-a az egyén saját boldog értelmes életélésére vonatkozik. 20% egyéb felelősségre vonatkozik. Ha így számoljuk a felelősséget, akkor nem túlzás azt mondani, hogy még az egyszerű kisember is legalább 20%-ban felelős a társadalom alakulásáért.

Az biztos, ha sok (a többség) kisember nagy aktivitással átgondoltan tudatosan él társadalmi életet, vesz részt a maga módján a közügyek intézésében (reklamál, politizál, tüntet, tudatosan fogyaszt, stb.) akkor szinte biztosan megváltozik a társadalom. E számolás okoskodás szerint nincs helye ezeknek, a gondolatoknak: nem számít, mit teszek, ezért nem teszek semmit, csak az egyéni kis életemmel és esetleg családommal foglalkozom.

De azért még e számolás szerint sem egyformák a felelősségek. A felelősségek arányában történik a büntetés, jutalmazás.

A felelősség kérdését megközelíthetjük a  társadalom,  mint bárka-modell alapján is.

A felelősség kérdést megközelíthetjük a hatalmi hierarchia alapján is.

A következő egység emlékeztető tartalma:

Társadalompszichológiai elmélkedések. (tudatalakulás 2) C jelű ábrák.

Hogy ne legyen ilyen unalmas ez rendszer-filozofálgatás, forduljunk a társadalompszichológia felé.

Egy kis társadalompszichológiai elmélkedés. Elméleti rendszertényező.

A társadalompszichológiának nemcsak a társadalmi karaktereken kell elgondolkodni, de azon is, hogyan alakulnak ki, a jellemző, általánossá váló gondolkodási hibák, társadalomra káros szellemiségek, felfogások. A szélsőséges gondolkodás károssága. Elméleti rendszertényező.

A társadalmi tudat, tudatalakulás, tudatalakítás alapvető kategóriái. Az egyik alapvető kategória vázlatos elemzése. Elméleti rendszertényező.

Ismerjük fel a jelenben működő rendszerről, a vezetésről alkotott véleményünk szubjektivitását és lehetőleg korrigáljuk azt. Az objektív rendszerítélet. A kimért, objektív rendszerkritika a fejlődés elengedhetetlen része. Elméleti rendszertényező.

Egy kis vezetéspszichológia. Elméleti rendszertényező.

Egy kis társadalompszichológiai elmélkedés. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

A kölcsönös nevelés.

Szerencsére az emberek hajlamosak arra, hogy neveljék az embertársaikat, sőt a szülők kötelessége a gyermek nevelése. Kevésbé van meg hajlam a nevelés elfogadására. Tudok, amit tudok, nem kell a kioktatás – ez mindig megvan bennünk. (Bennem és a hozzám hasonlókban – ezt jelenti a többes szám első személyben történő megfogalmazás.) A nevelés inkább csak úgy ránk ragad, mint az út menti por. Akármennyi idősek vagyunk tiltakozunk, védekezünk, de szerencsére azért ragad ránk valami.  A korosztályok is nevelik egymást és ez jó. A szülők nevelik a gyerekeiket, de gyerekek is nevelik a szülőket. Ki más nevelhetné az idősebb korosztályt, mint egy másik korosztály, és az szükségszerűen a fiatalabb korosztály. Már gyerekekben is megvan nevelés igénye. Mindezt el kell fogadnunk. Azt gondolom, hogy a helyes hozzáállás, ha a ránk ragadásról nem zárkózunk el. Igaz, ez a gyermeki viszontnevelés egy ideig, gyengébb, mint a szülői nevelés. Aztán, mondjuk ötven év felett, mintha megfordulna dominancia, legalábbis kiegyenlítődik, már gyerekek nevelik, legalábbis szeretnék nevelni a szülőket. Szerencsére a képbe belép, a következő, az unokák generációja is.  Ha van az időskornak előnye, akkor talán az, hogy az idős embernek megadatik, hogy tanuljon az unokáitól. Persze az unokák is szerencsések, ha tanulhatnak a nagyszüleiktől.

Társadalmi ismeretek és generációk.

Életkori sajátosság, hogy általában a fiatalokat kevésbé és másként érdekli a politika (társadalmi problémák, közügyek), mint az idősebbeket.

Az emberek véleményét tudását sok minden határozza meg. Nem tagadom, hogy én egész életemet, ha nem is hangosan, sokszor magamban, de végigvitatkoztam.  Én nem álltatom magam hogy  egy szelíd tiszteletre méltó, kompromisszumképes ember lennék. Én bizony vitatkozós, kekeckedő, mérgelődő ember voltam, vagyok.   Azzal sem áltatom magam, hogy ne lennék beképzelt, ne gondolnám azt az esetek többségében, hogy nekem van igazam. Azon is sokat bosszankodtam, bosszankodom: hogyan lehetséges, hogy az emberek nem látják a nyilvánvaló igazságot.  A valós és magányos vitáim között szép számmal voltak generációs vitáim. Ifjúkoromban azon bosszankodtam, hogy az idősebb korosztály hogy lehet ennyire begyepesedett. Középkorúan azon bosszankodtam, hogy a fiatalok ill. az idősek miért gondolkodnak helytelenül. Pl. szegény édesanyámat, jó szándékból ugyan, de állandóan ki akartam oktatni. Szerencsére nem nagyon hagyta magát. Azt gondoltam, hogy bizonyos okok miatt és sokkal világosabban látok nagyobbak a társadalmi ismereteim, mint neki. Most idősebb koromban azon bosszankodom, gyakran ha a fiatalabbak ki akarnak oktatni. Én is ki akarom őket oktatni, zavar a hiányos tudásuk. Aztán midig ráeszmélek: én is ilyen voltam. A fiatalabbak sajnos nem eszmélhetnek rá: én is ilyen leszek. Ezért elárulom nekik, mindenki végigjárja a generációk útját. Mostanában van időm a problémákat köztük ezt a problémát is végiggondolni.  Ez egy fontos tényező: van idő a gondolkodásra. Az átgondolt gondolkodás, tudás legfontosabb kelléke: az idő.

Szerintem a társadalmi ismeretek, gondolkodások a következő kategóriákba is osztható. Tapasztalati ismeretek.  Felfedező típusú. Nem felfedező, mindent ismerek - típusú gondolkodás.  Szűkebb környezetre kiterjedő. Szélesebb társdalomra kiterjedő. Aktuális friss ismeretek. Összevont tapasztalati tudás, az aktuális ismeretek aránya kisebb. Átalakító, lázadó gondolkodás. Az adott körülményeket nem átalakító, csak kihasználó gondolkodás.  

Lexikális ismeretek, lexikális tudás. Friss, új lexikális ismeretek. Összevont lexikális ismeretek, az új ismeretek aránya kisebb.

Átgondolt ismeretek, átgondolt alapos lényegi gondolkodás. Ez, amikor az ember többször órákra leül és az adott problémakört kifejezetten, átgondolja, minden tényezőt, összefüggést, tapasztalatit és lexikálist számba vesz, minden kérdést feltesz, tehát koncentráltan gondolkodik.   Nehéz megmondani, hogy a normál és az átgondolt gondolkodás között hol van határ. Az egyik dolog ami jelezheti, hogy már átgondolt a gondolkodás: az önálló gondolatok sokasodása. Ráébred bizonyos általa nem ismert összefüggésekre, elvekre, stb. vagy arra ébred rá hogy valami fontosabb mint az eddigi ismereteiből kiderült. A másik határ,  ha egyre gyakrabban merülnek fel olyan dolgok, amelyeket nem ért, amely rejtélyeket, ellentmondásokat meg kell fejteni. Úgy is mondhatom, hogy a normális tapasztalati, lexikális tudás nem jut el addig, hogy felmerüljenek önálló gondolatok és kételyek, rejtélyek. Legalábbis olyan rejtélyek, kételyek, amelyeket a gondolkodónak kell megfejteni, mert nincs róluk információ. Ezért az önálló gondolatok, és a rejtélyek, kételyek összefüggnek.

A társadalmi ismeretek szempontjából a következő korosztályok vannak. Ifjúkor kb. 12-22 év között. Fiatal, középkor kb. 22-45 év között. Idősebb kor 45 év felett. Minden korosztály jogosan gondolhatja hogy ő a legokosabb, ő látja legtisztábban társadalmi problémákat.

Az ifjúkorban eszmél rá az ember, hogy van társadalom és arra, hogy az messze van attól az ideálistól amit gyerekként elképzelt. Ugyanakkor még nem látja át a széles társadalmat, csak a szűkebb környezetét, ismeretei a szűk társdalomra, a ház lakóira, a fiatalokra, az iskolára, stb. vonatkoznak. Ellenben kétségtelenül a felfedező szemével látják a problémákat, és így megláthatnak új problémákat, illetve a problémákat új szemszögből látják. Ez egy bizonyos többlettudást ad, az idősebb korosztályokhoz képest, akik már a problémákat természetesnek veszik, akik megszokták, belefásultak a problémákba. Az ifjak ezért inkább a lázadó, átalakító gondolkodásúak. Ugyanezért ezért részben átgondoltak, de csak részben már nekik sincs idejük (kedvük sincs) az átgondolt gondolkodásra. Tapasztalati tudásuk, nem nagy, de az friss, aktuális. Lexikális tudásuk az iskola miatt elég nagy és friss. Ezt a korosztályt a genetikus és kulturális sajátosságok miatt nevezhetjük a felfedezések korosztályának.

A fiatal-középkort ellenben a genetikus és kulturális sajátosságok miatt nevezhetjük az individualizmus korosztályának. Az individualizmus nem egyszerű önzés. Csak arról van szó, hogy ez a korosztály genetikusan, és kulturálisan arra van hangolva, hogy párt válasszon, családot alapítson, karriert építsen.  Ezek olyan feladatok, csak  azt engedik meg, hogy társadalmat, mint adott, és kihasználandó  körülményeket tekintsék. Céljaik miatt értelmetlen lenne a társadalmat átalakítandó dolognak tartani. Az átgondolt gondolkodásra pedig nincs idejük. Ugyanakkor tapasztalatai ismereteik újak frissek és nagyon szélesek. A lexikális tudásuk is jelentős, a munkavégzés miatt, ill. az iskolai tudás is viszonylag magmaradt. Amiért ez korosztály okosnak érezheti magát az a nagyon széles, friss, aktuális tapasztalati tudás (gazdasági társadalmi ismeretek sokasága). Ugyanakkor más tekintetben vannak hiányosságaik.

Az idősebb negyvenöt év feletti korosztály. Pontosabb, ha középkorú és idősebb korosztályról beszélünk.  Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni hogy az korosztály  talán még egy fokkal nagyobb szóródást mutat mint a másik kettő. Én most arról a jelentős részről beszélek akik, nem fejlődnek vissza nem zárkóznak be, sőt bizonyos értelemben még fejlődnek is. Két dolog történik ebben a korosztályban, egyfelől megszűnik a párválasztás, családalapítás, karrierépítés kényszere. Ezért ez a korosztály megint átalakító, lázadó gondolkodású lesz. Igaz, hogy ez lázadás az idősebb kor sajátosságai miatt gyakran  csak morgolódásból, sértődésekből áll. Ugyanakkor az idősek már ráérnek gondolkodni, tehát gondolkodásuk lehet átgondolt.  Másfelől széleskörű tapasztalati tudásuk és annak frissessége csökken, lexikális tudásuk is valamelyest csökken. Tapasztalati és lexikális tudásuk inkább összevont lesz a régi ismeretek, nagyobb részben vannak, mint az új, aktuális ismeretek. Ez a korosztály legalábbis annak egy része azért érezheti okosnak magát, mert leginkább ők válnak átgondoltakká. Több okból viszont az idősek már nem szívesen vitatkoznak. Kétségtelen az egyik ok hogy lassabban kapcsolnak.  Egy másik ok, talán ők vannak annak leginkább tudatában: bizony a viták sokszor fölöslegesek.

A fenti sajátosságok miatt a korosztályok nem nagyon értik meg egymást egy kicsit mindegyik lenézi a másikat, egy kicsit mindegyik ki akarja oktatni a másik kettőt. Talán jobb lenne, ha kölcsönösen tanulnának egymástól.

A társadalmi tudás vélemény különbségét az egyéni életút és képességek mellett meghatározza szülői ház kultúrája, az egyén társadalmi helyzete, valamint az hogy melyik klikkbe, ill. melyik korosztályba tartozik. Ezek ill. más tényezők alakítják ki a világnézetét, amelyről még sokat fogok beszélni.

Valószínűleg vannak szociális jellemtípusok is.

Olyanok melyek minden társadalomban (közösségben), még az állati közösségekben is, bizonyos szempontból hasonlóan viselkednek. Erre a viselkedésre hajlamosak. Ha pedig ez igaz, akkor eme tulajdonságban, jellemben kell lennie genetikus tényezőnek. A genetikus hajlamosság mellett a család, a családi példa, a nevelés is tényező lehet. Ugyanakkor a nagyközösségi példa, a kultúra, sőt a rendszer szellemisége sem kizárható, mint hajlamot erősítő, gyengítő tényező.

Néhány jellem.

A közérdeklődésű, közösségi beállítottságú jellem. Fontos számára a közösség, szeret közösségben élni, tartózkodni, stb. Ő egyben közösség-érdekét néző ember. Közösséggel szemben közömbös, inkább önmagára, vagy esetleg a szűkebb családra koncentráló (önző, individuális) jellem. A kettő közötti, részben individualista jellem.

Pozícióvágyó (hatalomvágyó) jellem. A közösségben elfoglalt pozíció nagyon fontos (túl fontos) a számára. Hatalom-közömbös jellem. A közösségben elfoglalt pozíció alig fontos a számára.  Hatalom-kiegyensúlyozott jellem.  Közösségben elfoglalt pozíció közepesen fontos a számára. 

A belenyugvó, a helyzetet elfogadó, ezért a hatalmat is elfogadó, kiszolgáló jellem.  Kritikus, elégedetlen protestáló, kétkedő, vizsgálódó jellem. A kettő közötti, részben kiszolgáló jellem. 

Taktikázó (trükköző, rafinált, megjátszó, fegyelmezett, változékony) jellem. Nyitott jellem. A kettő közötti, átmeneti (középutas) jellem.

Egyoldalú kritikára, klikkesedésre hajlamos jellem. Egyik változata ( ez már jellemkeverék): a regnáló főhatalmat ( rendszert) nem, de mást kritizáló jellem. Ő az, aki pl. mindig a másik rendszert, kritizálja. 

A mindent vizsgáló, mindent kritizáló jellem.

Népszerűségre törekvő jellem. Viszonylag népszerűség-közömbös jellem.

Törtető, erőszakos, hangoskodó öntörvényű „agresszív” jellem. Érdekes, amikor ez találkozik a taktikázó jellemmel. Csendes, közösséghez igazodó, versenykerülő, harckerülő jellem. Természetesen itt is van egy átmeneti (középutas) jellem.

Amikor jellemekről beszélünk nem szabad elfelejteni a következőt. Az ember hasonlattal élve egy olyan orgona, amelyiknek nem ezer, de millió sípja van. Itt ugyebár csak néhány sípról van szó. Itt nem beszélek, becsületességről, empátiáról, igazságérzetről, újítás-nyitottságról és még hosszan sorolhatnám. A sípok gyakran látszólag azonosak, mégis más sípokról, más hangokról van szó. Valójában a sípok önmagukban nem rosszak, jók, a kérdés mindig az összhangzás, amiből kijöhet egy harmonikus, dallamos zene, és egy diszharmonikus káosz is.  Összességében harmonikusan dallamosan szólal meg az orgona, vagy nem? A vizsgálónak, önvizsgálónak ehhez a kérdéshez ismerni (tudatosan kell ismernie) kell ezt az orgonát, és játszani is kell rajta, ehhez pedig tudás kell. A legtöbb ember még egy hatlukú sípon sem tud játszani. Ha egyének megítéléséről van szó, nem szabad felületesen általánosítani. A megismerést nehezíti a lehetséges jellemváltozás, és taktikázás. E gondolatokat tiszteletben tartva alázattal azért vizsgálódhatunk e területen is amely bizonyos értelemben tudományos (szociálpszichológia, társadalompszichológia) terület.

Természetesen a jellemek összefüggnek.  

Minden variáció lehetséges, de egyes variációk szükségszerűen sokkal gyakoribbak, mint más variációk és vannak ritka különleges variációk. Különbséget kell tenni a középutas jellemek és a jellemkeverékek között.  Szerintem a legrosszabb variáció. Individualista, de erősen pozícióvágyó, taktikázó, erősen de egyoldalúan, kritikus, népszerűségre törekvő, törtető jellem.  Talán a legjobb variáció: közösségi, gyengén, vagy kiegyensúlyozottan pozícióvágyó, nyílt, kritizáló, mindent kritizáló, jellem, viszonylag népszerűség-közömbös, közepesen törtető, harcos jellem. Talán ez egy negyedfokkal jobb, mint a mindenben középutas jellem. Viszont egy fokkal ennél is rosszabb, az elfogadó, belenyugvó, hatalmat kiszolgáló, ill. harckerülő, versenykerülő ember. Ez a jellemcsoport általában mindenkinek szimpatikus, minden jellemcsoportnak szimpatikus. A következőket azonban ne felejtsük el.  Ez a jellem összefügg az individualista jellemmel. Ezen jellemű elfogadja, kiszolgálja a rossz hatalmat. Tehát a társadalmi fejlődés szempontjából ez közel sem optimális jellem.

Igaz ennél vannak rosszabb variációk. Pl., ha az elfogadás, békesség, megalkuvás taktikázásból ered, ekkor persze csak átmeneti elfogadásról, békességről beszélhetünk.   A legrosszabb variációról már beszéltem.

Hosszasan lehetne arról elmélkedni, hogy melyik jellemcsoport melyik jellemcsoportnak szimpatikus. 

A jellemcsoportok összefüggnek a többször említett öt réteggel. A vezetés. A becsületes alkalmazottak. A gerinctelen alkalmazottak. A bűnözők.  A forradalmárok. 

Kérdés hogy az individualizmus hogy férhet össze pozícióvággyal, hiszen a pozícióvágy egyféle közösségi embert, a közösségi elismerését igénylő embert feltételez. Olyan embert, akinek számára fontos a közösség. A közösség elismerése, vagy a közösség érdeke a fontos: nem mindegy. Tehát megjelenik a két jellem: egyrészt a közösség érdekét néző jellem. Másrészt a közösségi elismerést óhajtó jellem, viszont ez szinte azonos az erősen pozícióvágyó, ill. a népszerűségre törekvő jellemmel.

Másfelől nincs kizárva, hogy valakinek az individualista célját, pl. vagyongyűjtést szolgálja hatalom. A hatalom csak eszköz az individualista céljaira. Vannak megélhetési politikusok is.

Elvileg lehetnek a közösségi érdekében, erősen hatalomvágyó emberek. Ez már több okból ellentmondásos, tudathasadásos állapot. Pl. adott esetben közösség érdeke a fontosabb, vagy a közösségben elfoglalt pozíció, vagy a népszerűség. Az  ilyen ember  csak azt mondhatja magában: az én akaratom mindig jó a közösségnek.  Önmagában nem a legrosszabb variáció, de könnyen azzá válhat, ugyanis az elhivatottság felerősíti hatalomvágyat. Az ideális vezető közepesen, kiegyensúlyozottan hatalomvágyó, vagy hatalom-közömbös, nem népszerűségre törekvő, közösségi, nyílt, vagy kiegyensúlyozottan taktikus, mindent kritizáló (nem egyoldalú, nem klikkesedő) jellem. Tehát a jó vezető jellemileg megegyezik a jó állampolgárral. Annyiban különbözik hogy a társadalomtudományos tudása szélesebb. Az ilyen vezetőt viszont csak hasonló jellemű emberek tartják jó vezetőnek. Egy gyakorlati példa 2006 évi magyar politikai életből. Gy. vezető kijelentette, hogy imádja hatalmat. O. vezető kijelentette, hogy adott esetben hajlandó lemondani a miniszterelnökségről. Ez azért jellembeli különbségeket jelez. Gy. vezető mellett csak nyíltság szólhat, ami több jelből ítélve, csak időszakos, részleges nyíltság volt. Ez természetesen csal egy példa volt arra, hogyan olvashatunk a jelekből. Különböző foglakozások (mérnök, bíró, politikus, orvos, rendőr, esztergályos, segédmunkás, munkakerülő, stb.) és a szociális jellem. Direkt kapcsolat szerintem nincs, esetleg egyes foglakozásoknál fedezhető fel szorosabb kapcsolat. Azért van összefüggés.

Térjünk vissza azonban erre a két fontos szociális jellemtípusra.

Az éppen működő hatalmat ( legyen az munkahelyi, országos, egyéb vezetés) nyíltan nem kritizáló, (csak otthon morgolódva) azzal élesen szembe nem forduló, (alapvetően lojális)  jellem. Az ezzel szemben álló jellem: az éppen működő vezetést nyíltan kritizáló, nyíltan szembeszegülő jellem. A hatalommal szembeforduló jellemet két csoportra oszthatjuk. A hatalom minősége szinte nem számít, vagy számít a hatalom minősége.

Minden beosztottnak, vezetettnek van egy eredendő ellenszenve a vezetéssel szemben. A határ ezek szerint, ami jellemeket megkülönbözteti, hogy jónak tartja nyílt szembeállást, vagy azt rossznak tartja.

Társadalmi hasznosság szempontjából szerintem a leghasznosabb viselkedés, ill. réteg: nyílt (de nem fegyveres, bántalmazó) szembeállás hatalommal, de úgy, hogy számít hatalom ténykedése.  A középső kevésbé káros kategória: a lojális réteg. Leginkább káros, a minden hatalommal, mérlegelés nélküli szembeállás. 

Mi állhat a két ellentétes jellem kialakulásának hátterében? Talán részben a biztonság, a békesség, mint szükségletnek a különböző igénylése. Talán, részben a más felfogási különbségek. Talán részben a tudatos vagy tudat alatti félelem. Talán részben a karriervágy ill. annak felfogása.

Nem tudom, hogy a két jellem arányaiban hogy oszlik meg, talán kétharmad lojális jellem, egyharmad a szembeforduló jellem. Az is biztos, hogy a nők viszonylag nagyobb része lojális jellem. Tehát ha a férfiak és nők egyenlő arányúak, akkor a nők 80-90%-a lojális, a férfiaknak csak fele, vagy annál kevesebb a lojális jellem. Ez a szignifikáns eltérés, azt jelenti, hogy mégis lehet e mögött valamilyen genetikai meghatározottság. De az is lehet hogy a nők és férfiak eltérő szocializálódásból ered a különbség. A lényeg az hogy ez a jellem mélyebb meghatározottságú. Az állatvilágban általában a hím aki harcol, aki hatalmi pozícióra tör, a nőstény szerepe az utódgondozás, a kiegyensúlyozott élet megteremtése.

A lojális jellem másképpen ítéli meg a társadalmi történéseket, a politikusokat, és azok tevékenységét. A lojális jellem nem az életszínvonal alakulást mérlegeli elsősorban, hanem a konfliktusok sűrűségét. Neki az a fontos, hogy a csapat lehetőleg egyetértésben, egy irányban haladjon. Ellenség, az, aki ezt felborítja. A nyílt szembeállást vállaló jelleműnek az egyetértés, egy irányba haladás, békesség, biztonság csak másodlagos szempont. A két jellem nem érti meg egymást, sőt gyakran szemben kerül egymással. A lojális jellem gyakran a „rendbontókkal” szemben jobban felvállalja nyílt szembeállást, mint a rossz vezetéssel szemben.  Ugyanakkor a lojális jellem ilyenkor dilemmába kerül, de azért általában elhiszi hogy ő csak a békesség, a rend fenntartásáért harcol.  A lojális jellem sajnos általában nem mérlegeli azt, hogy a nyílt szembeálló, okkal vagy ok nélkül áll szemben. Azt gondolom, hogy lojális jellem kevésbé fogja fel a rendszer, ill. a vezetés jelentőségét.

A nyílt szembeálló, de okkal szembeálló, is dilemmába kerül. Ő kétségtelenül helyesen és a közösség érdekében is  cselekszik, de a közösség többsége ezen ténykedést ne érti meg. Egy állandó ambivalenciával viszonyul a lojális jellemek felé.

Természetesen sok, a felsoroltakon kívül még sokféle szociális jellem van, és csak kevert jellemekről beszélhetünk.

A társadalompszichológiának nemcsak a társadalmi karaktereken kell elgondolkodni, de azon is, hogyan alakulnak ki, a jellemző, általánossá váló gondolkodási hibák, társadalomra káros szellemiségek felfogások. A szélsőséges gondolkodás károssága. Elméleti rendszertényező.

Több ilyen van, de most a következőt emelem ki.

Az árnyalt (tízes, százas skálán elhelyező) mérlegelő gondolkodás jelentősége.

Ha egy nép (a lakosság többsége) és főleg a vezetés (beleértve a médiát is) nem képes az árnyalt gondolkodásra, akkor annak döntései, életszínvonala, és teljesítménye lecsökken, alacsonyabb lesz a lehetségesnél. Márpedig pl. mi magyarok erre, eltekintve a kivételektől, nem vagyunk képesek. Mi általában mindig szélsőségekben gondolkodunk. Pl. a Kádár rendszer az undorító diktatúra volt, az átkos, vagy a legjobb rendszer volt. Vagy adócsökkentés, vagy adóemelés. Vagy jó valami, vagy rossz valami és akkor ki vele. Mindenről így gondolkodunk a személyeket, politikusokat is így ítéljük meg. A közelmúlt egyik jellemző példája. Nem lényeges ez az ügy inkább, példaszerű, jellemző, azért jó példa, a problémát megvilágítani. Adva van egy vezető politikus és az ő legmagasabb kitüntetése, amit végül nem kapott meg. Már a kitüntetést javasló is szélsőségekbe gondolkodott, mert vagy legmagasabb kitüntetés, vagy semmi. A reakciók is ebben, felfogásban gondolkodtak, senki nem javasolta: a legmagasabb kitüntetés helyett kapja meg a második, vagy harmadik legmagasabb kitüntetést. Mondjuk ennek a politikusnak volt három-négy jelentősebb értékelhető életszakasza. Az indulás ötvenhatban kezdődött. A magyar közfelfogás: itt angyalok és ördögök harcoltak. A világtörténelem egyik legbonyolultabb forradalma volt. Végül is kirajzolódik a jó oldal és a rossz oldal, de nem az angyali jó oldal és az ördögi rossz oldal. Az adott politikus ezen időszakos teljesítményét a mérlegelő egy ötös skálán pl. kettesre, értékelné. A következő korszak lényegében a reformszocializmus a reform szocialisták megítélése. Megint csak egy bonyolult úgy. Sok-sok tényező összevetése, hosszas mérlegelés után a mérlegelő, pl.  azt mondja: kapjon erre a 3,5-es osztályzatot. Ezután jött egy olyan döntése az adott politikusnak, amelyik valóban ötöst érdemel, amennyiben a rendszerváltást jó dolognak tekintjük. A következő korszak az adott politikus miniszterelnöksége. (Itt azért megjegyzem: egy fejlettebb rendszerben csak 4,5, 5-ös osztályzatúak kerülhetnek ilyen pozícióba.) Ezt a mérlegelő megint hosszasan mérlegelve összességében pl. 3,5-re osztályozná. Adjuk össze és vonjunk átlagot, ez pont 3,5 lesz. Mérlegelve tegyük azt hozzá, hogy a politikusok alacsony átlagszínvonala miatt ezt négyes osztályzatnak vehetjük.  A következtetés: nem érdemli meg a legmagasabb kitüntetést, de egy alacsonyabb kitüntetést talán megérdemel. Mint mondtam, ez a közbenső variáció nálunk senkinek nem jut eszébe. Több okból alakul ki ez a szélsőségekben való gondolkodás, pl. a klikkesedés miatt. Ha pedig nincsenek a szélsőségek közötti alternatívák, akkor pont az igazságok, igazságosságok esnek ki, ha nem is mindig, de gyakran.

Ez csak egy példa volt, kis hazánkban szinte mindent szélsőségesen ítélünk meg, nincs közbenső osztályzat, közbenső megoldás, nincsenek alternatívák.  Ez pedig az egyik oka annak hogy alacsony az életszínvonal, alacsony a teljesítmény. A kiinduló elv tehát igaz: fontos és jó dolog a mérlegelő, árnyalt (tízes, százas skálán elhelyező) gondolkodás.

A társadalompszichológia egyszerű megközelítése.

A társdalomban élő ember jellemzően két szituációban lehet. A kedves udvarias szolgáló, (de nem talpnyaló) szituációban. Illetve a kedves udvarias uraság (de, nem hatalmával visszaélő) szituációban. Azt gondolom, hogy ezt el kell fogadni. Azért használok ilyen erős, netán visszatetsző kifejezéseket (szolgáló, uraság) mert nem akarom szépíteni a valóságot. Ha ezt szinte mindenki elfogadja, valamint a szituációkat nem keveri össze, akkor viszonylag békésen zajlik a társdalom élete. Az emberek többsége hol ebben, hol abban a szituációban van. Vannak, azonban foglakozások, amelyek az ott dolgozókat a jellemzően a kedves szolgáló szituációban tartják. Aki nem bírja ezt az arányeltolódást, az jobban jár, ha más foglakozás után néz. Ugyanakkor ezt látni kell, hogy többnyire az arány azonos. Tehát, ha én nem kedves szolgálóként viselkedem, és ezzel hozzájárulok, ahhoz hogy általában az emberek ne ismerjék fel a kedves szolgáló szituációt, akkor felborul az arány és kedves uraság, sem lehetek. Az alapszabály, az hogy az ügyfél az uraság és az ővele foglalkozó a szolgáló. Tehát az állami és minden más ügyintéző, a termelő, a kisiparos, a kereskedő, a rendőr, az orvos, a tanár a vezető, a politikus, stb. ezek mind szolgáló szituációban vannak. Az ügyfél, az állampolgár a kiszolgált tehát a kedves uraság.  A vendéglátó a szolgáló, a vendég az uraság. Ugyanakkor van még egy szituáció: a főnök a kedves uraság, a beosztott a szolgáló. A bajok abból erednek, ha valaki nem tudja felmérni, hogy éppen melyik szituációban van, márpedig sokan vannak ilyenek. De nemcsak az emberek felejtik ezt el hanem a szolgáló közösségek. Pl. az uraságot nem illik várakoztatni, márpedig a hivatalokban várakozni kell.  A másik baj az, ha jól mérik fel, de azt elfelejtik, hogy az alapkövetelmény a kedvesség (pontosabban a tiszteletadás), akkor is, ha uraság pozícióban van valaki.

A szolgálók gyakran kerülnek a következő dilemmába. Jön az ügyfél és a körülményeket, a céget kritizálja, reklamál – most mi legyen? A szolgáló ilyenkor nem sértődhet meg, ha az ügyfél udvariasan teszi ezt. A szolgáló nemcsak önmagát de az adott céget is képviseli. Ez is egy egyszerű, de nem elfelejtendő szabály. Tehát a szolgáló nem mondhatja, semmi közöm hozzá én csak egy alkalmazott vagyok. Ugyanakkor az is dilemma, hogy most főnökének legyen a szolgálója, vagy az ügyfélnek. A megoldás: mindkettőnek, de elsősorban az ügyfélnek. Mivel az egész cég és a főnöke is az ügyfél szolgálója, ezért a legfőbb uraság az ügyfél.

A társadalmi tudat, tudatalakulás, tudatalakítás alapvető kategóriái. Az egyik alapvető kategória vázlatos elemzése. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

E tanulmány, kb. egyharmada a tudatról, tudatalakulásról szól. Rengeteg mindent összebeszéltem és összebeszélek a tudatalakulásról, ha nincs egy alapvető kategorizálás, akkor egy zavaros kiismerhetetlen egyveleg lesz az egészből.

A társadalmi tudat, a kiindulás: a tudások, tulajdonságok azon összessége, amely alkalmassá teszi az egyént, a közösséget hogy a társdalom a rendszer fejlődjön, az előzőnél jobb állapotú legyen.

Minden kategorizálásnál elmondom,itt is, nincsenek éles határvonalak sok átfedés, összefüggés van.

Minden kategóriának vannak további al-kategóriái..

Ezekbe a kategóriákba én e tanulmány során nem sorolom be a mondanivalóm, hiszen akkor abból állna a fél tanulmány hogy minden szövegrész előtt egy hosszú felsorolás állna, amely tartalmazná hogy a következő szövegrész milyen kategóriákba sorolható be.

Az alapvető ( legalapvetőbb)  kategóriák.

Az életről, a természetről, a társdalomról, a közügyekről, a társadalmi problémakörökről gondolkodunk. Ekkor is szükségszerűen képbe kerül a tudat a tudatalakulás, de nem ez van a központban.

A tudatalakulásra koncentráló gondolkodás, vizsgálódás. A társadalmi problémakörökről való gondolkodás, úgy, hogy azok tudatalakító vonatkozása van a középpontban.  Ezek kerülnek a tudatváltozásról szóló fejezetekbe. 

Továbbá.

A tudatalakulás belő mechanizmusát, vizsgáljuk. Ennek egy külön ága, a belső tudatos tudatalakítás. Egyébként pedig pl. felosztható: érzelem, értelem szükséglet, program világnézet, erkölcs, stb.

Vagy a tudatváltozást viszonylag embertől függetlenül vizsgáljuk. Pl. a logika, stratégia vizsgálata.

Vagy azt vizsgáljuk, hogy kívülről, ki, mi, hogyan hat a tudatra.

Ezt is felbonthatjuk érzelemre, értelemre, szükségletre, programra, világnézetre, erkölcsre, stb. ható.

Továbbá felbonthatjuk:

Állami tudatalakításra.

Ezt tovább bontva:

A vezetés felől érkező.

Ill. tudományos, társadalomtudományos, ill. közoktatási, ezek felől érkező. (Pl. más a társadalmi problémakörök oktatási felosztása, mint vezetői, gyakorlati felosztása.)

Ill. a lakosság általi, de rendszerezett, mért, és figyelembevett tudatalakulás (közvetlen demokrácia.)

És nem állami tudatalakításra.

Mindezt egyéniségekre lebontva, vagy általános szinten.

Mindezt feloszthatjuk a visszahatás szempontjából. ki, mi, hogyan hat pl. a vezetés tudatára.

Továbbá a tudatváltozás hibái a következőkből eredhetnek.

Kevés, vagy sok, de téves az információ. Vagy nincs kedv, idő, energia az átgondolásra. Vagy az átgondoló, tévesen gondolkodik.

A született butaságot én nem számítom ide. A született butaság, csökkent értelmi képesség csak igen kevés embert érint, sokkal kevesebbet, mint ahány tévesen gondolkodó van.

A legalapvetőbb kategóriák.

Egyik kategória: a társadalmi karakterek, egyes csoportokra, rétegekre jellemző, gondolkodások felfogások, szellemiségek, hozzáállások ill. ezekre jellemző rossz káros gondolkodások felfogások, hozzáállások.

A másik kategória a társadalomban szétterülő, elterjedő (a szükségesnél nagyobb arányú) rossz, káros gondolkodások, felfogások, szellemiségek, hozzáállások.

Továbbá.

A társadalmi tudat, tudatalakulás a múlt és a jelen szempontjából. A társadalmi tudat, tudatalakulás a jelen és demokratikusabb jövő szempontjából.

Továbbá.

A vezetés társadalmi tudata, tudatalakulása. Ez a múltba és jelenleg összevonódik a társadalomtudományos tudattal, tudatalakulással.

A lakosság (nem a vezetés, emberek) társadalmi tudata tudatalakulása. (Bizonyos szempontból alig van különbség a vezetés és a lakosság társadalmi tudata, tudatalakulása között, bizonyos szempontból azonban van egy jelentős különbség, mégpedig a vezető helyzet, amely erősen befolyásolja a tudatot. Ezért ezt a két alapvető kategóriát meg kell állapítani.)

Továbbá.

A lakosság (emberek, népréteg stb.) társadalmi tudatának, tudatalakulásának kategóriái.

Azon réteg, (jelenleg kb. 30-50%) amelynek tudása, tulajdonságai alkalmassá teszi őket a társadalmi fejlődésre, de ezt az alkalmasságot azért lehet növelni. (Az eltérő százalékok a kortól, a rendszertől, a nemzettől, néptől, való függőséget fejezik ki.)

Azon réteg (jelenleg kb. 30-50%) amelynek tudása, tulajdonságai még nem alkalmasak a társadalmi fejlődésre, de ez a tudás, tulajdonság kialakítható,  a réteg  könnyebben-nehezebben, többé-kevésbé alkalmassá válhat a társadalmi fejlődésre, a jövő fejlettebb demokráciájára. Azon réteg (jelenleg 10-20%), amelynek tudása, tulajdonságai nem alkalmasak a társadalmi fejlődésre.

(Én ebben a tanulmányban elsősorban a középső rétegről beszélek, másodsorban az első rétegről beszélek, akkor is ha ezt külön nem említem. Csak néha ritkán beszélek harmadik rétegről.)

A további kategóriák.

Mi kell tenni az államnak, rendszernek, hogy a kialakuljon a megfelelő tudás, tulajdonságok. Elsősorban a társadalomtudományokról, a közoktatásról, a köztájékoztatásról, manipulációról van itt szó.

Mi kell tenni az embereknek, köztük nekem hogy a sajátmagúk ill. mások megfelelő, tudás, tulajdonságai kialakuljanak.

A mit kell tenni további kategóriái.

Elsősorban fel kell ismerni, másodsorban meg kell változtatni.

A felismerés kategóriái.

A fontosabb negatív tudás, tulajdonság torzítások felismerése, velük szemben a valóságos pozitív tudás, tulajdonság alakítások felismerése. (Én e tanulmányban elsősorban a felismerésről szólók. Pontosabban megemlítek, elemzek sok általam fontosnak tartott olyan tényezőket, jelenségeket, folyamatokat, amelyek eltorzíthatják a társadalmi tudatot, tudatalakulást és velük szemben igyekszem megemlíteni, a valóságos pozitív oldalukat e tényezőknek, jelenségeknek, folyamatoknak.)

Feloszthatók csak maguk a jelenségek, folyamatok tényezők. Feloszthatjuk az embereket, embercsoportokat, aszerint, hogy melyik tényező jelenség, folyamatjellemző rájuk. (Én sajnos nem törődök ezzel, felosztással tehát gyakran zavaros a felosztás.)

Jelenség, egy rövidebb folyamat leírása. Folyamat, az egy hosszabb folyamat leírása.  Tényező lesz a jellemző, gyakori jelenségekből, folyamatokból, ha azokat egy találó névvel, definícióval látják el, és ennek definíciónak megtalálják az összefüggéseit.

(A tudatalakulásra is jellemző hogy gyakran ugyanarról beszélek, csak más szemszögből.) 

Néhány téma elhelyezése a kategóriákba, ill. további kategorizálás.

Többek között beszélek arról, hogy a jelenlegi ideológiák (liberális, szocialista, konzervatív, stb.) miért nem alkalmas a megfelelő társadalmi tudat kialakítására. A jelenlegi vallások sem teljesen alkalmasak, erről is beszélek.

Beszélek arról, hogy még az egyének ellőtt sem világos maguk valóságos világnézete (szükségletek prioritása, alapvető erkölcsi és egyéb felfogások. A társadalom előtt pedig nem világos a rétegek, csoportok valóságos világnézete. Beszélek valóságos világnézetről, annak felismerésről, és társadalmi kategorizálásáról.

Sokat elmélkedem az erkölcsről. A helyes ítélkezésről.

Beszélek egy sereg, több száz, téves felfogásról, gondolatról. Illetve egy sereg fel nem ismert, jelentéktelennek tartott, de jelentős tényezőről, jelenségről, folyamatról, pl. az ember változó tudata az öregedéssel. Több száz lelki (érzelmi, értelmi) tényezőt, jelenséget, folyamatot említek, pl. gazdasággal kapcsolatos, tényezőket, jelenségeket, folyamatokat. Pl. a politikai rendszerrel kapcsolatosakat. A legtöbb mindkettővel kapcsolatos.

Beszélek arról, hogy szerintem mi szükséges a megfelelő tudathoz, tudatalakuláshoz.

Pl. a közösség a közügyek iránti érdeklődés, a kritikusság (pozitív építő kritika), a viszonylagos elfogulatlanság.

A különböző szellemiségekről: az igazságosság, az önrendelkezés, a közösségi, az átgondoltság, a változtatás szellemiségeiről.

A valóságos vélemények kialakításról, azok megfelelő csoportosításáról, pl. a közvetlen demokrácia kapcsán. A vélemények megfelelő figyelembevételéről.

Beszélek a bővebb színvonalasabb társadalomtudományról, annak oktatásáról. Pl. a demokráciatudományról. A bővebb, objektívabb tájékoztatásról. Pl. az alapvető adatokról, mutatókról.  A manipuláció csökkentéséről. A rossz törvényekről és azok szellemi hatásról.

A jóindulatról (önzetlenségről, szeretetről) ill. az átgondolt és felületes jóindulatról.

Néhány további alapvető kategória.

(Pl. az átgondolt jóindulat ( nem felületes szeretet) és az építő kritika között igen sok hasonlóság. Az egyik inkább egy személyesebb, értelmibb szempontból nézi a tényezőt. Furcsa lenne, ha egy közgyűlés a következő határozatot fogadná el: kérjük tagokat, hogy az átgondolt valóságos szeretet jegyében működjenek. Talán ez jogilag tisztább: közgyűlés elfogadja, sőt ösztönzi a közügyekkel kapcsolatos építő kritika megjelenését.)

A két kategória tehát: a tudat, tudatalakulás egy hivatalosabb rendszerközpontú, jogi megközelítése, megfogalmazása. Illetve, egy személyesebb, érzelmesebb megközelítése, megfogalmazása. 

 Továbbá.

A megfelelő, a társadalmi fejlődéshez szükséges tudások, tulajdonságok. A tudatalakulás rendszertényezői alatt említett tudások, tulajdonságok.

Az egyéb, nem a tudatalakulás rendszertényezői (problémakörök) alatt említett tartozó tudások, tulajdonságok.

További szétbontások.

Elsősorban értelmi (elméletek, elvek) tényezők. Ez a tudás.

Elsősorban lelki, érzelmi tényezők.

A tulajdonság: hosszabb távú (részben született hajlam) lelki karakter, beállítódás. 

Egy másik szétbontás: 

A valóságos, ill. optimális működés megismerése. A megismerést, tudást gátolhatja kevés információ az átgondolatlanság.

A hiányon kívül vannak elméletek, elvek, stb. melyek a valóságos, ill. optimális működés megismerését gátolják, torzítják, ill. amelyek segítik.

Kb. ezek, lennének az alapvető kategóriák. Ahogy mondtam az elején mindennek csak annyi az értelme, hogy ha valaki úgy érzi, hogy elmerül valamilyen zavaros káoszba, akkor elhelyezheti az okoskodásom valamelyik, vagy több kategóriába, és akkor talán megszűnik a zavarosság érzése.

A demokráciára (fejlettebb közösségre) alkalmatlan réteg.

E tanulmány során általában azokról beszélek, ha lakosság tudatáról van szó, akik már alkalmasak a demokráciára, vagy alkalmassá tehetők, de azért az alkalmasság fejlesztése fontos. Van azonban harmadik réteg az emberek 10-20%-a, hazánkban sajnos inkább 20%, akik nem alkalmasak demokráciára, legfeljebb valamilyen alacsony szintű közösségre. Ezek közül is következőket emelném ki. Túlzott hatalomra és vagyonra törekvők, az önzők. A gyűlölködők, agresszívak. A kiszolgáló talpnyalók. A köpönyegforgatók.

Talán nem hangzik túl tudományosnak ezek a kategóriák, és nem hangzik túl tudományosnak ez a mondat: a túlságosan önzők nem alkalmasak egy magasabb szintű demokratikus közösségben való élésre, ezt rombolják, és nem építik. Először is nem akarok tudományos lenni. Másrészt tisztában vagyok azzal, hogy nem tökéletes emberekből áll a közösség. Van a normális megengedhető önzőség, de túlzott önzőség, amikor egy határt átlép ez a tulajdonság. Ugyanez áll a talpnyalásra, a gyűlölködésre hatalom és vagyonvágyra, stb.

A gyűlölködök tulajdonképpen véletlenszerűen, kiválasztanak egy ellenségnek kikiáltott, csoportot, réteget és azt aztán szinte függetlenül azok tetteinek objektív megítélésétől, hűen és szakadatlan gyűlölik. A véletlenszerű kiválasztást azért pontosítani kell. Sorsuk egy réteggel, csoporttal, közösséggel szembe helyezi őket, ekkor ezt a közösséget jelölik ki, örökös ellenségnek.

A megalkuvó, talpnyalók. Az ő kiválasztásuk, adott mindig az éppen uralkodó hatalmasok talpát nyalják, azokat szolgálják ki. Ők egyben köpönyegforgatók is. Ez egy állandó polémia: mi a jobb, az elvhűség, vagy az elvek állandó felülvizsgálata és megváltoztatása. Önmagában ez így nem dönthető el. A kérdés az, hogy miért van elvhűség, és miért van változtatás. Ha minden érdek nélkül valaki felülvizsgálja az elveit, rájön a tévedéseire, és azon változtat, természetesen az, jó. Minő véletlen, ha ez felülvizsgálat változtatás mindig akkor következik be, amikor az érdek fordul, és mindig az érdekkel egyirányú. Még büdösebb az eset, ha nincs megbánás, önszankció, csak az előző én, az előző vezetés, rendszer megtagadása van.  Nyilván ekkor, nem a jó önkritikával állunk szemben. A gyűlölködők elvhűsége is gyanús. Nyilván az sem stimmel, ha soha nincs önkritika. Vagy tíz évig semmi önkritika azután pedig egy áradat egy pálfordulás. Szerintem az a meggyőző, ha viszonylag folyamatos az önkritika.

Nyilván ezek a tulajdonságok keveredhetnek. Pl. lehet egy önző, látszólag talpnyaló.   Egy önzőből is hiányozhat az önkritika.

Ezek az emberek nem egyszerűen elfogulatlanok, hanem kifejezetten elfogultak. A talpnyalók az aktuális vezetéssel szemben, pontosabban, mellett. A gyűlölködők egy csoporttal szemben, de ez az elfogultság minden döntésüket áthatja. Egyértelmű az elfogultság, ha a gyűlölt személy, csoport a hatalom közelében van. A hatalomvágyók a kapzsik az önzők, döntései annyira szubjektívak, érdek-centrikusak hogy ezért elfogultak. A túlzott elfogultság pedig kizárja a demokráciát. A jó, viszonylag demokratikus vezetőnek, vezetésnek is lehetnek talpnyalói. Vagy lehetnek olyan hűséges szolgái, aki a jó vezetés ellenfelét gyűlölik. De a rossz vezetőnek, vezetésnek a diktatórikus hajlamú vezetésnek is lehetnek ilyen kiszolgálói, sőt annak a kiszolgálói között több ilyen van. A rossz vezető, vezetés gyűjti a kiszolgálókat, és nem szelektál. A rossz vezető és a rossz kiszolgáló vonzódik egymáshoz. A jó vezető, ritkábban, de azért belesik ebbe a hibába a kiszolgálók gyűjtögetésébe.

Sokat gondolkodtam azon, hogy több rendszerváltás után miért mindig ugyanazokkal állok szembe. Vagy előáll egy fiatalember, és vadul szidja a Kádár rendszert. A nyakamat tenném arra, hogy e fiatalemberek döntő többsége, a Kádár rendszerben ugyanígy vadul szidta volna a gaz imperializmust. A magyarázat fentiekben van.

E fejezetrészben tehát azon réteggel foglalkoztam, akik nem alkalmasak a demokráciákra. Általában viszont azokkal foglalkozom, akik alkalmasak, csak az alkalmasságukat ki kell alakítani, ill. tovább kell fejleszteni.

Kitérés a nincs kedve, ideje energiája az átgondolásra.

Ez azért nemcsak az egyén hibája. Vannak a jelen társdalomnak olyan bedaráló mechanizmusai, amelyek többek között elveszik az emberek kedvét, idejét, energiáját a közügyekről, való gondolkodásról, általában az alaposabb átgondolásról. Ezeket is lehet kategorizálni. Én most itt nem olyanokra gondolok, mint hazugságáradat, manipuláció, stb. Inkább az időt, és energiát rabló tevékenységekről beszélek. Az értelmes hasznos munkát, amelyek többsége nyilván nem áll kapcsolatba a közügyekkel, nem sorolom ide. Viszont az alulfizetett, ill. a haszontalan munka már félig ide sorolható. A viszonylag hasznos pihenést, szórakozást szintén nem sorolom ide. Viszont a káros szórakozás már félig ide sorolható. A tanulást természetesen nem sorolom ide. Viszont a haszontalan téves tartalmú és rossz módszerű, struktúrájú oktatás ill. ezzel összefüggő tanulás már félig ide sorolható.

Amiket viszont egészében ide sorolok azok a következők.

Megjegyzem az alábbiak nemcsak az értelmes gondolkodás elől, de hasznos munka és az értelmes tevékenységek elől is elveszik az időt és energiát.

Az állami ügyek intézése, pl. egy igazolvány megkapása. A magángazdasági ügyek intézése, pl. egy villanyszámla ügyintézés. Általában az otthoni és a kisvállalkozói adminisztráció. A bankügyek intézése, hatalmas időről van szó. A jogi ügyek (perek, panaszok, stb.) intézése. A túlzott fogyasztás a vásárlás ideje. Beleszámítva azt is, hogy mindent át kell nézni, nehogy bóvli árút, szolgáltatást vegyen valaki.

Ezek a ténykedések a jelen rendszerben eltúlzottak, túl értékeltek, rosszul szervezettek, tisztességtelenek,  ezért  lehetségesnél több idejét energiáját rabolják el az embereknek. Szerintem ezeken naponta emberenként legalább egy órát meg lehetne takarítani, egy fejlettebb rendszerben. Ez az óra elég lenne egy alaposabb átgondolásra.

Ismerjük fel a jelenben működő rendszerről, a vezetésről alkotott véleményünk szubjektivitását és lehetőleg korrigáljuk azt. Az objektív rendszerítélet. A kimért, objektív rendszerkritika a fejlődés elengedhetetlen része. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

A következőket kellene pontosan felismerni.

Az egyén jelen helyzete (hatalmi, vagyoni helyzete, sikeressége) jelentősen meghatározza a jelen, működő rendszerről, ill. a vezetésről alkotott ítéletünk.  Az egyén jelen helyzete jelentősen igazságtalan.

Kezdjük az utóbbival. Azt szinte minden értelmes, jó helyzetű egyén elismeri, hogy a jó helyzetének kialakulásában a szerencse (véletlen) erősen közrejátszott.  A rendszerből eredő igazságtalanságot és a szerencsét nem könnyű, talán sok esetben nem is lehet szétválasztani. Pl. szerencsém van, mert a szüleim gazdagok, műveltek, ez meglapozta a karrierem. Társadalmi (rendszer) igazságtalanság, hogy a szülők helyzete, tudása túlságosan meghatározza gyerek karrierjét. Vagy pl. szerencsém volt, hogy gyakran voltam jó időben, jó helyen. Társadalmi igazságtanság, hogy valós pontos tehetség, tudás mérése helyett, a jó időben, jó helyen tartózkodás számít. A társadalmi igazságtalanságra csak egy példa: több azonos tehetségű tudású, szorgalmú ember helyzete (hatalmi, vagyoni helyzete, sikeressége) jelentősen eltérhet egymástól. Akár szerencsének, akár a társadalmi igazságtalanságnak tulajdonítjuk a helyzetünket, mindenképpen van benne valamilyen igazságtalanság. Ez főleg, akkor jön elő, ha a szerencse nem pozitív, hanem negatív, vagyis az egyénnek pechhe van. Pl. ha szülei szegények, műveletlenek, ha sokszor van rossz időben rossz helyen, stb. Tudományosan talán érdemes ilyen kategóriákat megállapítani: kifejezetten társadalmi igazságtalanság, kifejezetten szerencse, szétválaszthatatlan társadalmi igazságtalanság, szerencse. Pl. az, hogy valaki születetten kevesebb képességekkel, van megáldva, mint a másik, az nem irható a rendszer rovására. Ellenben a rendszer jelentősen  felnagyíthatja e született különbségeket és le is csökkentheti. A jelenlegi rendszer alaposan felnagyítja. Minél fejlettebb és igazságosabb a rendszer annál inkább lecsökkent az önhibán kívüli szintén szerencsén múló különbségeket. A rendszerből adódó igazságtalanságokról nem is beszélve. Persze, erre egyesek mondhatják: a szerencse nélküli élet felettébb unalmas.  Erre a következőket válaszolom. Azért erről hallgassuk meg a szerencsétlen emberek véleményét is. A másik megjegyzés: attól nem kell félni, hogy a szerencse tényezője teljesen eltűnik, csak a csökkentésről lehet szó.

A lényeg az, hogy felismerjük: helyzetünk kialakulása részben igazságtalan.

E felismeréssel talán könnyebb a másik felismerést megtenni: a jelen rendszerről, vezetésről alkotott véleményt jelentősen maghatározza a jelen helyzetünk. Aki nyitott szemmel jár, az ezt tapasztalhatja, de statisztikailag is kimutatható. Ha készítenének ilyen statisztikát, akkor a következő eredmény jönne ki, amely egyben kijelöl néhány kategóriát is.

Azon kevesek véleménye, akiknek helyzete (vagyoni, hatalmi helyzete és sikeressége) jó, kiváló és a működő vezetés tagjai: a rendszer jó, a vezetés jó, kiváló. Az ő véleményük a leginkább megjelenő, és meghatározó.

Azon kevesek, de azért az előzőnél nagyobb réteg, véleménye, akiknek a helyzete jó, de nem tagjai a működő vezetésnek: a rendszer jó, csak a működő vezetéssel van baj. Az ő véleményük kevésbé meghatározó, de azért meghatározó.

A közepes helyzetű emberek (nem tagjai a működő vezetésnek) véleménye megoszlik, ill. középszerűen vélekednek a rendszerről. A működő vezetést inkább gyengének tartják. Az ő véleményük gyengén meghatározó, bár ők vannak talán a legtöbben.

Akiknek a helyzete rossz, az átlagosnál rosszabb, azok véleménye általában mind a működő rendszerről, mind a vezetésről általában negatív, rosszalló. Bár ők is sokan vannak, véleményük szinte nem számít.

Több helyen beszélek arról, hogy rendszer változtatása fontos, e nélkül nincs egyenletes fejlődés, csak válságokkal, háborúkkal tűzdelt és a lehetségesnél lassúbb fejlődés van. Rendszerváltoztatás pedig nincs rendszerkritika nélkül. Tehát a rendszerrel elégedett emberek véleménye (nincs rendszerkritika) eleve torz, káros. Ugyanakkor a rendszerrel elégedetlen emberek negatív véleménye is lehet túlzott és ezért torz, káros.

A rendszerkritikát többek között csökkenti ez látszólag bölcs meggondolás is: jó hát most eddig jutottunk, szüleink rosszabbul éltek, és az ő szüleik még rosszabbul, majd szép lassan csak haladunk előre. Ez azért csak látszatbölcsesség, mert megszünteti a rendszerkritikát. Rendszerkritika nélkül viszont nincs egyenletes és viszonylag dinamikus fejlődés.

A lényeg a következő: fel kell ismernünk, hogy a működő vezetéssel, rendszerrel szembeni ítélkezésünk erősen szubjektív. A szubjektivitás legerősebb tényezője, az hogy az adott helyzetünk szerint ítélkezünk. Minél erősebben szubjektív, annál gyengébben objektív (pontos valóságos, való problémákra figyelő) az ítélkezés. (Az ilyen esetekre mondhatjuk még: fordított arányban állnak egymással, reciproka egymásnak, inverzek, negatív visszacsatolás, stb.) Ezért a felismerés után arra kellene törekedni, hogy szubjektivitásunk csökkentsük. Ezt pl. úgy érhetjük el, hogy ítélkezésünk során megpróbálunk egy más helyzetben levő, pl. egy rosszabb helyzetű ember szemszögéből vizsgálódni. Vagy, ha jó helyzetben vagyunk, akkor eleve egy fokkal szigorítjuk a rendszerkritikánkat, ha rossz helyzetben vagyunk, akkor egy fokkal enyhítjük. Ugyanakkor az objektív ítélkezés eleve valamennyire rendszerkritikus, de nem esik túlzásokba. Továbbá az objektív ítélkezés valamennyire figyelembe veszi a szükségszerűen lassú rendszerfejlődést, de nem annyira, hogy ez meggátolja az objektív és kimért rendszerkritikát.

Egy kis vezetéspszichológia. C jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

A diktatórikus (elsősorban diktatórikus hajlamú) vezetés, vezető, mint pszichológiai fogalom, kategória nem azonos a diktatórikus vezetéssel, mint társadalmi fogalommal, kategóriával, de kétségtelenül jelentősek az átfedések.

Rendszer szempontjából a viszony a következő. Anélkül, hogy kialakulást firtatnánk, a következő kategóriákat állapíthatjuk meg: erősen diktatórikus hajlamú vezetés, közepesen diktatórikus hajlamú vezetés, enyhén diktatórikus hajlamú vezetés, enyhén demokratikus hajlamú vezetés. Persze a kategóriák nem pontosan körülhatárolhatók.  Ugyanakkor rendszer demokrácia szintje a sok rendszertényező miatt legalább százas skálás mérhető. Mondjuk így: államkapitalizmus minimum 35-ös maximum 45-ös demokrácia szintre képes. Ha egy közepesen diktatórikus hajlamú vezetés kerül hatalomra, akkor a rendszer demokrácia szintjét le tudja vinni a 35-ös demokrácia szintre. Ez kb. egy enyhe diktatórikus szint. Így is fogalmazhatunk: csak 35-ös szintre tudja levinni. Vagyis ebben az esetben a közepesen diktatórikus hajlamú vezetés kénytelen enyhén diktatórikus lenni.

Pszichológiai szempontból azokról az emberekről van szó, akik ha valamilyen vezető pozícióba jutnak (ilyen rengeteg van, szülő, csoportvezető, alkalmi vezető és hosszabb kinevezésű, stb.), akkor sajátosan kezdenek viselkedni, cselekedni. Egyébként ez egy jelentős pszichológiai réteg, idetartozhat az emberek akár 10%-a is.  Mivel az emberek nagy százaléka ilyen ezért ez nem jogi kategória. Én nem ítélem el a diktatórikus hajlamú embereket, lehet hogy én is ilyen vagyok, de a problémával foglakozni kell a tudománynak, és a politikának.  Ugyanakkor itt sincs éles határvonal. Illetve valójában sok kategória van: enyhén demokratikus, enyhén diktatórikus, közepesen diktatórikus, erősen diktatórikus vezető. Mint mondtam elsősorban a viselkedés és cselekvése határozza meg ezt a réteget és nem a gondolkodása, még kevésbé a véleménye. Ugyanis arról van szó, hogy az ember egy olyan fura szerkezet, amelynek a tudat alatti, mélyebb érzelmei, gondolatai nem kerülnek nyilvánvalóan a felszínre. Pontosabban, ami felszínen látszik, az nem mindig egyezik meg a mélyben találhatóval. Ez általában nem szándékos, torzítás, de van amikor az. Ezért a diktatórikus vezetőt a viselkedése, cselekvései alapján lehet felismerni és ezen viselkedésből, cselekvésekből lehet következtetni a mélybe lejátszódó érzésekről, gondolatokról.

Nem szabad a különböző sztereotípiák fogságába esni. Az egyik hamis sztereotípia, hogy diktatórikus vezető az egy durva parancsolgató, ember. Őt általában nem szeretik, sőt gyűlölik. Egy másik hamis sztereotípia, hogy diktatórikus vezető valamilyen ledér, önző hedonista életet él. Ugye itt a mulatózó és testi örömökben, anyagi javakban dúskáló nagyúr képe villan be. Ezek nem igazak. A diktatórikus vezető is lehet kedves, udvarias, igaz ez azért ez egy kicsit más kedvesség udvariasság. A diktatórikus vezetést is szerethetik sokan, sőt hatalmas népszerűségnek is örvendhet. Igaz ez azért nem hosszabb távú, és főleg nem történelmi távlatú. A diktatórikus vezető is élhet szerény, szinte puritán és un. tisztes polgári családi életet.

De mik is azok a viselkedési jellegek, amelyekről itt beszélek. A diktatórikus vezető ragaszkodik hatalmához, a pozíciójához. Azt inkább erősíteni igyekszik, nehezen viseli el, ha gyengül, netán megszűnik. Konkrétabban: szinte sohasem mond le. A diktatórikus vezető szinte soha nem gyakorol önkritikát, és a vele szembeni kritikát nehezen viseli ill. a mélyben általában nem fogadja el. A diktatórikus vezető nem hoz olyan intézkedést, döntést, amely az ő érdekével elsősorban hatalmi érdekével, másodsorban vagyoni érdekével ellenkezik. Itt azért meg kell állni: ugyanis diktatórikus vezető is taktikázhat (sőt jellemzően taktikázik), és rosszul is taktikázhat, vagyis elszámolhatja magát.  Taktikázhat, vagyis rövid távon beáldozhat ( csökken a népszerűsége, vagyona, ritkán hatalma), egy hosszabb távú megtérülés reményében. A diktatórikus vezető, intézkedései döntései általában hosszabb távon, a  vezetettek számára nem jók, nem hasznosak, pontosabban a lehetséges jóságtól, hasznosságtól elmarad. Persze ilyen döntést, intézkedést a buta de enyhén demokratikus vezető is hozhat. Tehát ami egyértelmű, kézzelfogható tényező, jellemvonás, az hogy a diktatórikus hajlamú ragaszkodik hatalmához, arról nem mond le és nincs önkritikája.

Innen viszont megint nem bizonyítható csak valószínűsíthető feltételezések következnek.

A diktatórikus hajlamú vezető saját magát különbnek, sokkal különbnek, elsősorban okosabbnak tartja, mint az általa vezetett embereket. A diktatórikus vezető ezáltal lenézi, az általa vezetett embereket. A diktatórikus hajlamú vezető meg van győződve arról, hogy ő legalkalmasabb a pozíció betöltésére, és még magasabb pozíció betöltésére is alkalmas lenne. Még az önzősége ellenére is ő képes a vezetetteknek a legjobbat nyújtani. Ezért a hatalmának a megtartása növelése,  mindenki érdeke. ( Ezt nevezhetjük torzított vezetői elhivatottságnak.) A hatalom, megtartása, növelése, számára tehát elsődleges fontosságú. Mindezek összességében azt eredményezik, hogy vezetettek érdeke, számára másodlagos lesz.  Ebből pedig az következik az, hogy a döntési intézkedései a vezetettek vonatkozásában lehetséges jóságtól, hasznosságtól elmaradnak. A diktatórikus vezetésnek vannak más jellemzői is, ezekről később lesz szó. Pl. az hogy sunyin, vagy nyíltan kicsinálja az őt kritizálót. Újra kihangsúlyoznám, a felismerhető, és bizonyítható jellemvonása, az hogy nem mond le, önként szinte soha, akkor sem, ha nagyobb hibát követ el. Felszólításra csak akkor mond le ha az már szinte kényszer.  Másodsorban az, hogy nincs önkritikája, ill. az önkritikája a kritika hatására sem, szinte sohasem jelenik meg. Annál diktatórikusabb hajlamú a vezető minél jobban, erősebben nyilvánulnak meg a felsorolt jellemvonások.

Átlagos normális állapot (enyhén diktatórikus a vezető) ha egy vezető már egy közepes hibára lemond, ill. a társától az ilyen lemondást elfogadja. Illetve, ha viszonylag gyakran gyakorol (pl. minden ötödik kritika után) önkritikát.

Érdemes még legalább megemlíteni a következő problémát. Gyakori hogy egy enyhén diktatórikus hajlamú vezető (ez egyébként az átlagos állapot) egy közepesen, erősen diktatórikus vezetés része lesz. Ez a besodródás, egy érdekes lélektani probléma, a lényeg viszont az hogy ez gyakori jelenség.

Lehet, hogy én magam is diktatórikus jellemű ember vagyok. Mindezt csak azért akartam az elején tisztázni, mert ebben tanulmányba elég sokat szapulom a vezetőket, legalábbis úgy tűnhet. A kedves olvasónak azonban meg kell értenie, hogy nem az irigység netán a puszta gyűlölködés beszél belőlem. Egyszerűen arról van szó, hogy a társadalomtudományos elemzés nem mehet el e problémakör (a vezetés szerepe, jellege, gondolkodása, stb.) mellett.

Ugyancsak úgy tűnhet, hogy szapulom gazdagokat, nagyvállalkozókat. Az ő helyzetük és ebből adódó gondolkodásuk, viselkedésük, cselekvéseik hasonlók a vezetők helyzetéhez, nyilván vannak lényeges különbségek is. Valószínű, hogy az én gondolkodásom is megváltozna, ha gazdag lennék ( a gazdagok alatt mindig a dúsgazdagok (a leggazdagabb 0,05%-ra) gondolok. Szerintem több előnye van annak, hogy az átlagos ember helyzetéből látom a társadalmat, mint hátránya.

A vezetői lélektorzulás.

Van egy mese, amelyet meg kellene írni. Volt egyszer egy, inkább sok királyfi, aki arról álmodozott, hogy ő lesz a bölcs, és népe által szeretett uralkodó. Elképzelte, ahogy országa felvirágzik minden téren,  boldog és nagyszerű emberek hoznak létre világhírű alkotásokat, mert ő jól kormányoz. És őt pedig élteti az ujjongó tömeg.  Ez igen -  mondják belföldön és külföldön egyaránt -  az szinte csoda, ami ebben az országban történt, csoda amit ez az ember, a bölcs király tett. Nos ebből a királyfiból gyakran, mondhatnám jellemzően a nép által gyűlölt uralkodó lesz, ünneplés helyett a magányos megvetett öregkor, rosszabb esetben a kivégzés vár rá. Sok oka van annak, hogy idáig eljut, de talán a legfőbb ok éppen a kiindulópont, vagyis a fenti álom. Mily igazságtalan a sors, gondolhatjuk, de valójában nem az. Miről is szól ennek a vezetőnek az álma: elsősorban önmagáról. A vezetés nem erről szól, nem a nép felett álló bölcs uralkodóról. Kompromisszum, szolgálat, békanyelés, így kell nekiindulni a vezetésnek. Ugyanakkor nem árt ismerni a vezetési ismereteket, a csapdahelyzeteket sem. Nem árt tudni azt, hogy a vezető körül mindig vannak szépszámmal talpnyalók, akik általában ármányosak, aztán vannak az irigyek, a minden vezetőt gyűlölők, és még sorolhatnám. A bölcs és szeretett uralkodó álomképét tehát a vezetőnek zárójelbe kell tennie. Nem rólam szól a történet, hanem a vezetettekről és a vezetésről, így kell nekiindulni, és folytatni minden vezetést. Aki a bölcs és szeretett uralkodó álomképének homályában vezet, az a konkrét helyzeteket rosszul fogja felmérni, rossz döntéseket fog hozni. Mivel ez az álom soha, de mindenképpen sokáig nem teljesedik be, az ilyen vezető az állandó sértődöttség állapotában tévelyeg.

Egyfajta konkrét, egyébként nagyon szerény, óvatos (minimalizált) számolás arra, hogy egy rossz vezetés (mint pl. 2002-2010 közötti magyar vezetés) milyen hatalmas károkat, veszteségeket okozhat a népnek, békeidőben.

Egy ilyen vezetés a csökkenő életszínvonal, az elégedetlenség, a növekvő félelem, és növekvő idegeskedés, a rosszabb egészségügyi ellátás következtében (egy 9-10 milliós népességnél) 1 millió ember átlag-életkorát rövidíti meg 1évvel.  Ez egyébként az egész népességre vonatkozóan kb. 0, 8 hónapi átlagéletkor-csökkenést jelent. (Tudjuk, hogy a magyar átlagéletkor kb. 5 évvel rövidebb, mint a fejlett nemzeteké. Valahogy ez az 5 év összejött. Leginkább úgy hogy nálunk a rossz vezetések következtében, előálló rosszabb helyzet miatt, lassabban nő az átlag-életkor, mint a jó vezetésű, jól működő országokban.)  A végeredmény, a konkrét helyzetben, mégis az hogy van itt  1millió emberi életév, ami legalább 10 ezer ember teljes életét, pontosabban halálát jelenti. Tehát nagyon-nagyon szerény, visszafogott számítás alapján egy 4-8 éves rossz vezetés (10 milliós népességnél) minimum 10 ezer ember életéért felel. Ha ezer vezetőre leosztjuk ezt a 10 ezer embert, akkor egy elit vezető minimum 10 ember halálát okozta. És nagyon visszafogottan mondjuk azt, hogy ez gondatlanságból előidézett emberölés. Mekkora büntetés jár a hatályos jog szerint annak, aki gondatlanságból 10 ember halálát okozta?  És ha ezt az ezer elitvezetőt rangsoroljuk, akkor mi jár annak a 10-50-100 legfelső vezetőnek, a jog szerint, aki fejenként legalább 50-100-500 ember gondatlanságból elkövetett emberölés bűnét követte el?

Amikor mérlegelünk, ki, mit követett el, mit érdemel, ki, mennyiben felelős, akkor ezt a számítást érdemes felidézni. Remélhetőleg a jövő statisztikai és jogrendszere egy pontos számítást és pontos törvényt, pontos szankciót fog létrehozni a vezetés felelősségének vonatkozásában.

A felelősen gondolkodó, politizáló azért rangsorolja bajokat, problémákat. Rengeteg baj, probléma van és ezek nem is lényegtelenek. Pl., megjelennek a rasszista, újfasiszta (Árpádsávos zászlót lengető) csoportok. Pl. parlamentben is, szinte naponta hangzanak el zagyva, ostoba kijelentések, és parlament ezt lényegében megengedi, elfogadja. ( Ha ezekből törvény lesz, akkor már valóban nagy baj van. De általában megmaradnak verbális ostobaságok kategóriájában.) És még hosszan lehetne sorolni a bajokat, problémákat. De hol vannak ezek ahhoz, hogy adott esetben emberek millióinak az élete romlik, nemcsak anyagi vonatkozásban, de minden szinten. Tehát milliók közérzete romlik, és emberek, ezrek, tízezrek pedig visszavonhatatlanul, végérvényesen elhaláloznak. Azt gondolom ehhez mérten, sok baj, probléma eltörpül.  

A következő egység emlékeztető tartalma:

A rendszer, a fejlődés további problémái. (rendszerfejlődés 3.)

ABC jelű ábrák, táblázatok D. jelű ábrák. A/a (hierarchia) ábrák.

A rész és egész problémája. A rendszer és a rendszertényezők problémája.

Elméleti rendszertényező.

A rendszerek megkülönböztetésének problémái. D jelű ábrák. A/a jelű ábrák.  Elméleti rendszertényező.

A rendszer, a rendszerváltozat, a demokrácia, a diktatúra, a vezetés pontosabban. Elméleti rendszerényező.

A fejlődés történelmi felfogása, a jövő rendszere, a tulajdonsági fejlődés tényezői. D jelű ábrák. A/a jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

A fejlődés alapvető céljai (tényezői). Speciális rendszertényező. D. jelű ábrák, A/a jelű ábrák.

Egyszerűsített rendszermodellek. A rendszer meghatározása.  D jelű ábrák, A/0 ábra. Elméleti rendszertényező.

A rendszer, mint elvek, módszerek, mechanizmusok, szabályok egymáshoz illeszkedő sokasága. Csak a megvalósult elveket tekintem meglevő elveknek. A jelenlegi rendszer hazudós, de vannak ennél nagyobb bajok. Elméleti rendszertényező.

A rendszer, mint bárka modell. D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

Egyelőre zárjuk le a társadalompszichológiai elmélkedést és térjünk rá (vissza) a rendszerek és azok fejlődésének problémaköreire.

A rész és egész problémája. A rendszer és a rendszertényezők problémája.

A rendszerváltás, mint átépítendő, megújítandó, bővítendő hatalmas épület modellje.  Elméleti rendszertényező.

Térjünk vissza a „bonyolult” rendszerfejlődéshez. Az én meglátásom szerint sok egységből áll a rendszer, ezeket nevezem én gyakorlati rendszertényezőnek.

Az kétségtelenül szubjektív ítélet kérdése, hogyan osztja valaki szét a rendszert kisebb egységekre. Ugyanakkor világos, hogy bonyolult, összetett dolgokat, csak úgy értelmezhetjük, ha kisebb egységekre bontjuk fel. A felbontás szempontjai szerintem. Az egység legyen viszonylag összefüggő. Az egység ne legyen túl nagy. Az egység ne legyen túl kicsi.  Természetesen lehet azt vitatni, hogy az én felbontásom jó vagy sem. Az biztos, hogy nem tökéletes. Én viszonylag kisebb egységekre bontottam a rendszert, szerintem így látható át leginkább, és ez fontos szempont. Mind a vizsgálónak, mind a jogalkotónak át kell látnia rendszert, és saját szakterületét pedig különösen. Itt azért kitérnék arra, hogy ezt miért nevezem „bonyolult” rendszerfejlődésnek. Az egyik oka az, amit már kifejtettem, hogy nem az emberekből vezetem le a rendszert, hanem a rendszertényezőkből. Nem is nagy egységekből, hanem kisebbekből. Tehát a „bonyolultság” lényegében a részletességet, precizitást, alaposságot jelent. Ugyanakkor így talán sikerül, a túlzott általánosítás a túlzott leegyszerűsítést elkerülni. 

Konkrétan az a kérdés hogy a gazdasági-társadalmi rendszer egésze, hogyan viszonyul az általam felsorolt rendszertényezőkhöz, mint pl. az oktatáshoz. Az oktatás és minden rendszertényező főalkatrész, maga is sok-sok elemből, részből áll.

Általában, pedig az a kérdés hogy egy bonyolult, összetett szerkezet (ami lehet élőlény, különböző növények, állatok, ember, közösségek, pl. hangyaboly, különböző gépek, vagy a természet egésze, ill. annak összefüggő egysége, stb.) hogyan viszonyul az alkotórészekhez. Erről az általános megközelítésről, mivel ez sűrített összefoglalás, röviden a következőt mondanám el. Ahány rendszer annyiféle, de vannak azonosságok, hasonlóságok, és vannak különbségek. Lehet vizsgálni a rendszereken belül csak az irányítási egységet. Lehet azt vizsgálni, hogy melyek azok a nagyobb alkotórészek, amelyek minden rendszerben megvannak, és mi a különbség közöttük. Lehet azt vizsgálni, hogy mennyire nyitott, vagy zárt a rendszer. Lehet azt vizsgálni, hogy az alkotórészek (részek), mennyire specializálódtak. Lehet azt vizsgálni, hogy az egyes alkotórészek leválasztva a rendszertől önmagukban mennyire működőképesek. Lehet azt vizsgálni, hogy a rendszer működőképes marad, ha leválasztanak róla alkotórészt. Általában minél kisebb a leválasztott (leválasztott, elromlott, stb.) rész, az annál kevésbé működőképes. Minél nagyobb a leválasztott (leválasztott, elromlott, stb.) rész az egész rendszer annál működésképtelenebb. Mégis vannak olyan rendszerek, amelyek csak összeszerelten működnek és vannak, amelyek kevésbé összeszerelten is működnek. Mondjuk azt, hogy különböző lehet a rendszerek összeszerelt-érzékenysége.  Lehet vizsgálni a rendszerek elromlását, kijavulását, átalakulását ezek közötti hasonlóságokat, különbségeket, és ennek vonatkozásban az egész és részek viszonyát. Talán a jövőben ez egy külön tudomány lesz, mondjuk ez lesz, az általános rendszertudomány.

A rendszer, mint ház (épület) modell.

Visszatérve az emberi társdalomra (gazdasági-társadalmi rendszerre), mint rendszerre. A gazdasági-társadalmi rendszert többek között egy jól felszerelt házhoz hasonlítom. ( Ha gyárhoz hasonlítanám az találóbb lenne, viszont elveszik a egyszerűség.)  Ez egy szűkebben értelmezett rendszer, ahol az emberek szorosan nem tartoznak rendszerbe. A ház egy olyan bonyolult szerkezet, amely azért van, hogy az emberek éljenek benne. A rendszer is ezért van. A ház összeszerelt érzékenysége viszonylag kisebb, valamennyire, sokkal gyengébben, de képes funkcionálni szétesve (részben szétesve) is. Összehasonlítva, pl. az ember egy apró létfontosságú szerve megsérül, akkor az ember meghal, a ház vonatkozásában ilyen nincs. Szerintem a társadalmi (gazdasági-társadalmi) rendszer is hasonló e tekintetben. Abban is hasonló, hogy mindkettőt nagyrészt az ember hozza létre.

Most itt, elsősorban, az elromlás, megjavulás, változás szempontjából vizsgálom az egész és rész viszonyát.

A gazdasági-társadalmi rendszer, mondjuk ötven rendszertényezőből (termelés, oktatás, stb.), részből áll össze melyek még tovább oszthatók.  Továbbá egy rendszer általában több országból áll, amelyek részben eltérhetnek egymástól. A különböző országok részben eltérő rendszerét akár nevezhetjük külső rendszertényezőknek is.

Egy kis fogalommagyarázat. Az egész, a rendszer, a társadalmi rendszer, a gazdasági-társadalmi rendszer – ezek ebben a fejezetben szinte azonos fogalmak. Ha csak a társadalmi rendszerre jellemző állítást mondok, akkor, társadalmi, vagy gazdasági-társadalmi rendszer kifejezést használom. Ha minden rendszerre jellemző állítást mondok, akkor, az egész, ill. rendszer kifejezéseket használom. Ugyanakkor bevallom, elég felületes vagyok, pl. sokszor csak a társadalom, társadalmi kifejezéseket használom. Pontosabban arról van szó, hogy a társadalom szót több  értelemben használom, egyfelől mint rendszert, másfelől mint a rendszer államon kívüli  részét (ez civilszféra). Megint máskor pedig a politika szóhoz hasonló értelemben használom.  

A rész, alkotórész, tényező, rendszertényező – ebben a fejezetben szinte azonos fogalmak. A rész, tényező helyett mondhatnék rész-mechanizmust is, de nem akarom továbbkeverni a fogalmakat.

Általánosságok.

Kijelenthetjük, azt, hogy az egész önmagától nem képes megváltozni csak a részek (egységek) változása által.

Továbbá azt is kijelenthetjük, hogy a rendszer ugrásszerű, minden tényező egyidejű és rövid idejű, jelentős változása lehetetlen. Ez az egész elpusztulását jelentené, még akkor is, ha ez a fejlődés, építkezés, felújítás irányába történik. Van tehát változás, a leromlás, elhasználódás irányába, ami részben automatikus, szükségszerű. Van változás a felújítás irányába, ami nagyobb részt az emberi akarattól függ. Mind a ház mind a társadalmi rendszer esetében arról van szó, hogy mennyire hagyják azt leromolni. Vagy hagyják szinte tönkremenni és újjáépíteni, vagy fokozatosan építik újjá.

Az illeszkedési-visszaalakító erő.

Minden összetett rendszernek, főleg társadalmi rendszernek, megvan az a tulajdonsága, hogy a részek egymáshoz illeszkednek. Pontosabban a kissé eltérő részt is magához illeszti a rendszer. A kissé elromló részt megjavítja. Viszont a pozitív irányú kisebb változásokat is akadályozza, legalábbis rövidtávon. Ez összefügg az illeszkedési-visszaalakító erővel.

Lehetséges, egy tényező, rész jelentős megváltozása? Tételezzük fel, hogy egy tíztényezős rendszerben az egyik tényezőt 100%-kal tehát jelentősen (jelentős változtató erővel) meg akarják változtatni. A kilenc másuk tényező, azaz a rendszer illeszkedési-visszaalakító ereje (tényezőnként 10%) azonban ebből lefarag 90%-ot, így marad 10%-os változás. Egy tényező jelentős megváltozása lehetetlen. Ugyanilyen változtató erővel, azonban 5 tényezőt változtatunk meg egyenként 20%-kal. Az illeszkedési-visszaváltoztató erő ebben az esetben csak 50% lesz. Az összes változás tehát nagyobb, kb. 50%-os lesz. Ebből a példából az a tanulság hogy az illeszkedési-visszaalakító erő függ a magváltozó részek számától. Tehát minél inkább több tényezős a változás annál hatékonyabb. Pontosabban az egész minél nagyobb részét változtatják egyszerre, annál nagyobb lesz fajlagos változás. Ugyanakkor egy bizonyos határ felett nem lehet egyidejű hatalmas változást létrehozni. A változás gyorsasága is számit. Azt a jelenséget, hogy a kevés részre ható változás, ill. közepes mennyiségű részre ható gyenge változás szinte hatástalan, mert a megváltoztatott tényezők is visszaváltoznak, nevezem: a rendszer illeszkedési-visszaalakító erejének.  Azt pedig, hogy sok tényezőre ható közepes változás, ill, közepes mennyiségű tényezőre ható erős változás erősebben hat, mint a tényezők megváltozása, mert kihat a változtatás nélküli tényezőkre is: a részek tömeges erejének nevezem.

Ugyanakkor ez a változás (adott esetben 5 tényező 10%-os változása) hat a többi tényezőre és az egész rendszer változására. Itt felmerül a kérdés: mekkora változás mellet beszélhetünk rendszerváltozásról, ill. mi is az a rendszerváltozás?

Visszatérve: a részek változása által megváltozik az egész és a megváltozott egész visszahat a részek változásaira, de nem közvetlen. A megváltozott egész nagyobb lehetőséget ad a tényezők további változására.

Ugyanez a ház vonatkozásában. Egy ház részeinek leromlása kihat a többi rész leromlására. Ha a tető beázik, akkor tönkre mehet a fal, ha az alap elreped, akkor a falak is elrepednek. Ha elreped a vízcső, akkor tönkremegy a fal, a padló és még sorolhatnám. A lényeg az, hogy egy rész elromlása nemcsak önmagában okoz kárt, hanem kihat más részekre és így a kár nagyobb lesz, mint az önmagában okozott kár. Ha tető beázik akkor nemcsak az a baj, hogy fejünkre esik a víz, hanem emellett tönkre mehet a fal is és falban villanyvezeték. Ha viszont a fal jó minőségű, a villanyvezeték jó minőségű (szigetelt) akkor ez folyamat lelassul.

Minél több rész romlik el az hat a többi részre és az egészre, végül is összeomolhat ház. Ennek fordítottja: minél több rész van jó állapotban, minél több korszerű új rész keletkezik, annál jobb állapotba kerül az egész ház, azon részek is, amelyek nem újak.  Minél több az új, a felújított rész, annál kevésbé romlik el a többi rész és az egész. Ez a ház rendszerének illeszkedési-visszaalakító ereje. Illetve ez a részek tömeges hatásnak ereje.

Ez a gazdasági-társadalmi rendszerre is igaz.

A negatív, és pozitív változás. A gyors és lassú változás.

A természetes leromlásnak, elhasználódásnak minden rendszerben megvan a maga üteme, tipikus folyamata. Ennek lehetnek lassabb és gyorsabb szakaszai.

Általában lassan kezdődik, majd kialakul egy válság-láncreakció. Ezzel szemben van a megtartás, ill. felújítás, ill. a fejlődés, megújulás folyamata. Itt több folyamatról van szó. A gyengébb minőségű rendszerekben is megvan az illeszkedési-visszaalakító erő, mint a megtartást biztosítja. A fejlettebb rendszerekben már van külön önbiztosító rész. A még fejlettebb rendszerekben már van felújító rész, ami megelőző felújításról gondoskodik. A még fejlettebb rendszerekben már van fejlődést biztosító rész. A legjobb rendszer, ha a felújítás egyben fejlődés is, vagyis a felújított rész már jobb minőségű, mint az előző rész. A fejlődés másik oldala viszont részek, bővítése, ill. új részek létrehozása, ill. a rossz részek megszüntetése.

A jelenlegi társadalmi rendszerben, van illeszkedési-visszaalakító erő. Van önbiztosító rész. A megelőző felújító rész már hiányos. Nincs fejlődést biztosító rész. Pontosabban, lehet hogy rejtetten, kuszán van ilyen mechanizmus, de egyértelműen különállóan nincs ilyen. Az élővilág rendszerében van fejlődést biztosító rész, ez az evolúciós fejlődés mechanizmusa. Mint mondtam ilyen egyértelmű, mechanizmus társadalmi rendszerben nincs, ugyanakkor egy enyhe fejlődés tapasztalható, tehát valószínűleg rejtetten kuszán mégis lehet benne. A jövő fejlettebb rendszerében egyértelmű felújító mechanizmusnak (résznek) kell lennie és egyértelmű fejlődést biztosító mechanizmusnak (résznek) kell lennie, ill. a felújító rész kombinálva lesz fejlődést biztosító résszel. A felújítást biztosító részt, a fejlődést biztosító részt, az embernek kell megalkotnia.

A megelőző felújítás, valamint a fejlődés történhet, viszonylag egyenletesen és viszonylag ugrásszerűen.

A rendszer olyan, mint egy épülő épület - hasonlata.

Ha nagyon le van romolva ház, akkor csak a viszonylag ugrásszerű felújítás, általános felújítás (rendszerváltás) segíthet rajta. Kétségtelen, ha teljesen leromlik a ház, akkor könnyebb új, jobb házat építeni. Viszont a leromlás és a felújítás is, igen nagy kellemetlenséggel jár. A nagy kellemetlenség, nagy energiaveszteség miatt nem marad elég erő, hogy sokkal nagyobb, jobb házat építsenek. Mindenesetre a rendszerváltóknak tudni kellene, (kellett volna), hogy ha már újjáépítik a házat, lehetőségük van arra, hogy jobb házat építsenek.

Ha közepesen megy tönkre, akkor is érdemes viszonylag egyszerre elvégezni a felújítást. Ekkor is jelentkezik kevésbé, de még mindig erősen, a leromlás és újjáépítés kellemetlensége. Az újjáépítés nem más, mint részek tömeges megváltoztatása. Az újjáépítés nem felújítás. Az újjáépítés kellemetlensége valamint az újjáépítés törvényszerűsége (az újjáépítéshez is idő kell) miatt, az ujjépítés sem lehet ugrásszerű, csak fokozott ütemű, ill. több hullámlépcsőben végrehajtott. Ekkor is meglehet tenni, hogy a felújított részek jobb minőségűek lesznek, mint a régiek. A rendszerváltás minőségét az is meghatározza, hogy mennyire tervezett a rendszerváltás. Ebben az esetben viszont ház bővítésére átalakítására, ami nem más, mint fejlődés, már kevesebb energia marad. 

Talán a ház esetében, de társadalmi rendszer esetében mindenképp a legkevesebb kellemetlenséggel járó megoldás a folyamatos, megelőző, de intenzív felújítás. Valamint a folyamatos bővítés átalakítás (fejlődés). A felújítás azt jelenti, hogy több részt (nem sokat, nem keveset), rövid időn belül enyhe, vagy közepes mértékben kell változtatni, jobb minőségűvé átalakítani. A fejlődés pedig, az, hogy egyes részek helyett, mellett, új részeket is lehet építeni, a fokozatosság elvét betartva. A társadalmi rendszer annyi részből áll, hogy mire mindegyik fel lesz újítva, már kezdődhet a folyamat újra, egy magasabb szinten. Persze ezt az egészet nagyon tervezetten, a részek változtatását egymáshoz illesztve, helyes sorrendben kell elvégezni.

És még egy hasonlat: a több emeletes épület jó és szükségszerű. Azért szükségszerű, mert ha túlnépesedés van, akkor csak így férnek el az emberek. Ellenben a több emeletes épület felépítése, átépítése nagyobb technikát kíván, az épületben pl. liftnek kell működnie. A több emeletes épületet erősebbre kell tervezni, mint az egy emeletes egyszerűt. A többemeletes épületet gyakrabban át kell nézni, gyakrabban kell tatarozni, felújítani, átépíteni, mint az egyszerűt. Ezt fordítsuk le: az épület a rendszer.  

Itt azért előjön, hogy társadalmi rendszer azért más, és sokkal összetettebb rendszer, mint egy ház. A társadalmi rendszerben a részek nemcsak negatívan hatnak egymásra, nemcsak válság-láncreakció alakulhat ki, hanem ennek az ellenkezője. Ha egy tényező (rész) pozitívan változik, akkor az, pozitívan hat más részekre, és végül egy fejlődési láncreakció is kialakulhat. Az viszont biztos, ha folyamatos felújítás, ill. a fejlődés, akkor nem következik a rendszer leromlása, és nem jön létre válság-láncreakció.

Jelenleg a politikai vezetésben kétféle gyakorlat tapasztalható. Vagy azt mondják, jó a rendszer eme része, nem kell változtatni rajta, majd ráérünk változtatni, ha elromlik. Vagy pedig, tervezetlenül, koncepció nélkül, illesztés nélkül változtatnak egy részen. Az előzőkből az derül ki, hogy mindkét megoldás helytelen. Persze fejlődésnek van még egy vonatkozása. Az sem lényegtelen, ha a vezetés tudná, hová is kellene eljutni, mi is a főirány. Jelenleg, általában ezzel sincs tisztában. Ennek hiányába persze jobb, ha nem vág bele nagyarányú átalakításba, bővítésbe, fejlesztésbe. Jelenleg, folyamatos felújítás részek, magasabb minőségű, tervezett egymáshoz illeszkedő felújítsa sem történik meg, ez legalább megvalósulhatna. Igaz viszont, hogy a társadalmi rendszernek van egy olyan jellemzője is, hogy amennyiben nincs fejlődés (a részek átalakítása, bővítése, új részek létrehozása), a felújítás is csak részben hatásos.

A rendszer, rendszerváltás, folyamatos rendszerváltás egy állandóan átépítendő, jobbá építendő épület-modellben.

Kezdjük a múlttal és jelennel, a hullámlépcsős fejlődéssel.

És kezdjük azzal, hogy az épület éppen át lett építve, valahogy és nagyjából éppen megfelelő helyzet. A vezetés az emberek nagyjából elégedettek, de azért az épület állapota romlik, az idő és a használat következtében. Arról nem is beszélve, hogy azért az emberek igénye nő, a régi jó, már egyre kevésbé lesz jó. Ellenben, elsősorban vezetés (másodsorban a nép) örülve, hogy végre, jó stabil a helyzet, nem tesz semmit, csak maximum néha csinál egy tisztasági festést. Az átépítéssel, újjáépítéssel, bővítéssel nem törődik, csak stabilizálja meglevő helyzetet. Az épület azért romlik, és helyenként már roskadozik. A benne lakók, a nép elégedetlensége nő, a problémák sokasodnak.

Megjelenik, ez már nem mehet tovább, változtatni kell, le kell rombolni felfogás, ami persze tettekben (felkelések, forradalom, stb.) realizálódik.  Ez válságszakasz, amelyet egyre romló rendszer, az emberek elégedetlensége, na most már romboljunk, felfogás, jellemez. Tehát a romló helyzetre rátesz egy lapáttal: na most már romboljunk, elégedetlensége. Majd jön az alsó pont és a fordulat, amikor mégis elkezdenek építeni, már nem lehet tovább rombolni, már építeni kell. Ez az építkezés tervezetlen, rossz hatásfokú, tökéletlen átépítés de azért építkezés. Ez a fejlődő szakasz.)    

Visszatérve az épületmodellhez. Elérkezik az a helyzet amikor: ez már nem mehet tovább, na most már változtatni, kell. De erre a változtatásra nincsenek felkészülve, ez nincs megtervezve. Ezért elkezdődik egy tervezetlen rombolás. Lerombolnak olyan részeket, amelyek még maradhatnának, és megmaradnak olyan részek, amelyeket viszont le kellene bontani, át kellene alakítani. A rombolás utáni  átépítés ennek megfelelően ugyanilyen tervezetlen. Rossz romos részek megmaradnak, keletkeznek új épületrészek is, de ezek egy része a romos részekre épül, tehát ezért ingatag. Más új részek pedig nem illeszkednek az épület egészéhez. Tehát egyfelől ez az átépítés hektikus volt, nem volt folyamatos. Másrészt ez az átépítés, rossz hatásfokú, és a végeredmény is meglehetősen silány. De azért mégis megtörtént az átépítés, és elérkezünk a kiinduló helyzetbe. Az épület éppen át lett építve, valahogy és nagyjából éppen megfelelő helyzet. A vezetés az emberek nagyjából elégedettek, de azért az épület állapota romlik, az idő és a használat következtében. És ez így forgott (forog) körbe, erről szól az eddigi hullámlépcsős rendszerfejlődés.

A jövő folyamatos, tervezett rendszerváltása, a folyamatos, tervezett átépítése, újjáépítése, bővítése.

Először is nincs stagnáló helyzet, mert az alapelv az, hogy folyamatosan állandóan át kell építeni. A tervezettség azt is jelenti, hogy valóban a rossz részeket bontják le, és ami viszonylag használható, azt kevésbé bántják. Lehetséges, hogy egyes épületrészeket (ez az épület hatalmas) az alapokig le kell bontani, más részekben csak vezetékeket kell kicserélni. Mivel folyamatos, tervezett az átépítés nem jelenik meg az elavulás, leromlás, és nem jelenik meg: most már rombolni kell, mindegy hogy mit, jelensége. És mivel tervezett az újjáépítés ezért az új részek, a bővítések is stabilan állnak, korszerűek, és illeszkednek a többi részhez.   A lényeg az, hogy ez az egész tervezett és folyamatos átépítés a lakóknak (a népnek) is kellemesebb és sokkal jobb hatásfokú, mint a hektikus hullámlépcsős kényszerű pályán mozgó átépítés.

Erről szól a folyamatos tervezett rendszerváltás. Ezt akár nevezhetjük folyamatos tervezett rendszerváltozat-váltásnak, hiszen az új rendszer úgy jelenik meg, hogy a régi rendszer legmagasabb szintű rendszerváltozatát felváltja az új fejlettebb rendszer legalsó rendszerváltozata, amely ezért egy fokkal magasabb szintű, mint a régi rendszer legnívósabb rendszerváltozata. 

A rendszerfejlődés vizsgálatának néhány oldala.

Az eddig elmondottak lehet, hogy egy kissé zavarosnak tűntek. Talán a következő elmélkedés megmagyarázza a zavarosság okát.

Maradjunk a folytonosan átépülő ház példájánál. A rendszer egy része átalakul és bővül a másik része, leszűkül és fennmarad. Pontosabban fogalmazva: azok a részek melyek nem épülnek át, megmaradnak a régi lassú fejlődési tempóban. Még pontosabban fogalmazva: a háznak vannak olyan részei (olyan rendszerek) melyek igen lassan fejlődnek egyszer sem épültek át, és vannak olyan részei (olyan rendszerek) melyek gyorsan fejlődtek, azaz többször átépültek. Vannak azonban olyan részek is melyek kezdetben gyorsan fejlődtek azután megtorpant a fejlődésük. Ennek a miértjébe (az eltérő sebességű fejlődés okaiba) most nem mennék bele. A ház nemcsak átalakul, de bővül is, és általában úgy bővül, hogy az új részek bővülnek. Szükségszerű a bővülés, hiszen egyre több a lakó és egyre nagyobbak az igények.

Az átépülő részek és az egész viszonya több szempontból vizsgálható. Össze lehet hasonlítani a régi ház egészét és az új ház egészét. Össze lehet hasonlítani, az átépített új részt a régi résszel.

Lehet azt vizsgálni, azt hogy miért került sor, (miért lesz szükséges) az átépítésre. Lehet azt vizsgálni, hogyan történtek az átépítések. 

Az utóbb említett vizsgálatok szintén a rész és egész viszonyát vizsgálja, de más szemszögből. Az elsőnek említett vizsgálatok elsősorban a különbségek felfedezéséről szólnak. A régi ház részeinek (tulajdonságainak jellemzőinek, stb.) eltérése az új ház részeitől. Az utóbb említett vizsgálatok inkább a folyamatokat elemzik és így hasonlóságokat, általánosságokat, törvényszerűségeket keresik. Van ennek azonban egy másik oka is. 

Nemcsak jelent és múltat lehet vizsgálni, de a várható jövőt is lehet vizsgálni. Szükség van e átépítésre? Milyen lehet, ill. milyen lehet az új, átépített ház? Hogyan történjen az átépítés? Ha jövőt vizsgáljuk, akkor csak következtetni tudunk, ehhez pedig tendenciák, általánosságok, törvényszerűségek kellenek.

A lényeg az, ha csak összehasonlítunk, akkor a részek, részletek válnak fontossá, ha pedig általánosítunk, törvényszerűségeket keresünk, folyamatokat keresünk, következtetünk, akkor a részek hasonlóvá válnak, és az egész fontossága emelődik ki. A rész és egész viszonyát tehát az is meghatározza, hogy rendszerek, rendszerváltások melyik részét vizsgáljuk, ill. milyen szempontból vizsgáljuk.

Továbbá az előzőkből kiderült, hogy a rendszerfejlődés vizsgálatának két folyamata lehetséges. Az egyik tulajdonságok jellemzők, részek változása. A másik a folyamatok törvényszerűségeinek megállapítása, ill. az egyes folyamat változásai. Mivel az egyik vizsgálat inkább a múlthoz, a késztermékhez, a stagnáló időszakhoz, a másik vizsgálat a cselekvéshez, a cselekvés módjaihoz, a fejlődő időszakhoz és a jövőhöz kapcsolódik ezért valószínű, hogy nemcsak elméletileg eltérő folyamatrészekről, folyamat ágakról van szó.

A történelmi rendszerek megkülönböztetésének problémái. ABC jelű ábrák táblázatok, D jelű ábrák. A/a (hierarchia) ábrák. Elméleti rendszertényező.

A kiinduló megállapítások ismételgetése.

E tanulmány lényege, a szinte mindenhová illeszkedő megállapítások, a történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői.

Az emberiség, a társadalomfejlődés legfőbb célja: minél több ember (és állat élőlény is) éljen egyre kellemesebben, jobban egészségesebben boldogabban.

A minél több ember azt jelenti, hogy nem csak a kiváltságos réteg, csoport, nép, éljen kellemesen egészségesen boldogan, hanem nép, a lakosság, a népek sokasága, az emberek döntő többsége. A minél több ember azt is jelenti, hogy a jövő generációi is éljenek jól, sőt jobban éljenek, mint elődeik.

A kellemes élethez hozzátartozik az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, azon érzés, hogy saját életemet én döntöm el. És még sok minden.

Az ember, emberiség eddig és jelenleg is, leginkább a legfőbb cél ezen „parancsolatát” szegte meg: minél több ember. Ezért a történelmi rendszerfejlődés lényege: az igazságos arányos hatalmi, vagyoni szélesen értelmezett életszínvonalbeli hierarchia, vagyis az emberek közötti igazságos különbség. Nem egyenlőségről van szó, hanem arányos, igazságos különbségekről. A történelmi rendszerfejlődés tényezői lényegében mind e tőből (arányos és igazságos különbségek) fakadnak.

A történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői (nem fontossági sorrendben).

1. A központi hatalom (állam) elit vezetés, jogalkotás, papság (oktatás, tájékoztatás, világnézet, stb.) katonaság, rendőrség (fegyveres kényszerítő hatalom), a hivatalnokok (a jogalkalmazás), stb. az uralkodó osztályt, vagy a népet szolgálja.

2. A vezetés mennyire küzdi le (önként, ill. kényszerítve) a vezetés szükségszerű negatívumait (hatalmi harc, rendszeregyetértés stb.).

3. Az arányos igazságos különbség a tekintetben, hogy mekkora hatalmi vagyoni különbség van  az elit réteg, a középosztály, és legalsó kizsákmányolt, gazdaságilag és hatalmilag is szegény réteg között.

4. A legalsó kizsákmányolt leigázott réteg nagysága és a hatalmi vagyoni nincstelenség foka, a leigázottság foka.

5. Az előzővel is összefüggésben a hódító háborúk és egyéb kényszerítő, vagy trükkös hódítások száma, mennyi embert és milyen fokon igáznak le, zsákmányolnak ki ilyen eszközökkel. A természettudományos technikai fejlődés felhasználása, pl. építő munkára, vagy háborúra.

6.  A demokrácia szintje a közügyek (a népet érintő ügyek) mennyire decentralizáltak, és reprezentatívak (minden réteg csoport részt vesz benne). A nép, a középosztály, és legalsó réteg, a lakosság, közvetlen érdemi részvétele a közügyekről szóló döntésekben.

7.  Az önhibájukon kívül gyengék, támogatásra szorulók (gyerekek, idősek, betegek, stb.) támogatása.

8. A hasznos, építő, tehetséges munka, alkotás (amely az igaz tudással arányos) értékelése bárki is végzi azt, értékelése általában. A kivételek nem számítanak, csak az átlag. A szabályozott igazságos versenyek nagyságrendje.

9. A csalás, trükközés, ravaszság, spekuláció, manipuláció bizonyos fajtájú tisztességtelenség elfogadása ill. elvetése. Általában az állati érvényesülés (erőszak, ravaszság) elfogadása, ill. elvetése.

Másodlagos tényezők, avagy a történelmi rendszerfejlődés egyéb fontos folyamatai, alakulásai.

Katonás társadalom (erős nagykirály, központi vezetés) szervezettség együttműködés, vagy anarchikus, individualista (kiskirályok sokasága, a szomszéd is uralkodhat, stb.) társadalom.

Az állam (a központi szerveződés) nagysága és szerepe. Másodsorban a világ, a népek az emberiség központi szerveződése.

A természettudományos és technikai fejlődés és annak hatásai.

A természetes globalizálódás, és a rákapcsolt mesterséges globalizáció.

Az embernek, emberiségnek nemcsak a legfőbb célt megvalósító képessége nő, de veszélyforrás minősége is nő, mely a megmagyarázott téveszmékből és a természettudományos, technikai fejlődés rossz alkalmazásából ered.

Ismétléssel folytatom.

Az általános történelemfelfogás, néhány alapvető téveszméje, ellentmondása. Persze nem véletlenül, hiszen a hivatalos (az oktatott, propagált) történelemfelfogás hasonló téveszmékkel, ellentmondásokkal terhes.

Általános téveszme, hogy a demokrácia egyes elemeinek megjelenését azonosítják a teljes rendszer demokráciaszintjével. Pl. az ókori rendszerek (a görög társadalmak és a római társadalom) akkor is diktatórikus, rabszolgatartó rendszerek, ha megjelennek bennük némely demokratikus elemek. A társadalmi fejlettséget és a demokráciaszintet sok tényező összesített eredménye határozza meg. 

Egy másik alapvető téveszme, hogy az erőszakos hódítás leigázás akár a haladást, a demokráciát is szolgálhatja. Valószínűleg akik erőszakosan hódítva akarnak haladást adni azok maguk is sincsenek azon a szinten, hogy haladást adhassanak. Haladást csak segítséggel, tanítással, meggyőzéssel lehet szolgálni.

Megint másik alapvető és általános tévedés, hogy a természettudományos technikai fejlettség azonos, legalábbis egyenesen arányos a társadalmi demokratikus fejlettséggel.

E téveszmék ellenmondások hozzájárulnak, hogy az emberek ne ismerjék fel a valóságos rendszerfejlődést, ne lássák át a rendszerfejlődés lényegét.  

A rendszer lényegesített vázlatos összefoglalása.

Minden társadalomtudományos gondolkodás, vita kiindulási alapja, jó esetben, az alábbi összefoglalás.

A rendszer és rendszerváltozat (a kettő nem azonos) azon elvek, törvények, mechanizmusok, módszerek összessége, amelyet az emberek (a társdalom, a nemzet, a nemzet vezetése) kialakít, ill., amelyben keretei között él. Ismétlem, a rendszer nem azonos az emberekkel. Komoly vitában, abban az összefüggésben lehet pl. a vezetésről gondolkodni, hogy milyen rendszert, ill. rendszerváltozatot követ, alakít ki, de ehhez tisztában kell lenni a rendszer lényegi tudnivalóival.

A történelmi rendszerek feloszthatók jó, közepes, gyenge stb. rendszerváltozatokra. Amikor a jó rendszerváltozat általánossá válik akkor egy viszonylag nagyobb fejlődési lépéssel, kialakulhat az új rendszer, amelynek közepes átlagos rendszerváltozata szignifikánsabban fejlettebb, mint az előző rendszer közepes ill. jó rendszerváltozata. A rendszerváltozat alapjaiban a jelen (a régi) rendszerrel azonos, a jó rendszerváltozat áll az új fejlettebb rendszerhez a legközelebb, de nem azonos azzal.

Legalább 10-15 alapvető fő jellemzője (elvek, mechanizmusok, módszerek, főtörvények) van egy történelmi rendszernek. Minden alapvető fő jellemző tovább osztható 7-10 további fő jellemzőre, variációra, vagyis összesen kb. 100 fő jellemzője van a rendszernek. Tulajdonképpen elvileg egyenletesen is fejlődhetett volna a rendszer, ekkor a rendszerek kijelölése, hasonlatos azon problémához, mint amikor az egyenletesen mélyülő vízbe mégis ki kell tenni határmegjelelő táblákat. Eddig tart a kisvíz, eddig tart a közepes víz, innen a mélyvíz, stb.. Az eddigi rendszerfejlődés azonban két ok miatt szakaszos. Az egyik ok a hullámlépcsős, válságvölgyekkel szabdalt fejlődés. A másik ok, az hogyha a jellemzők többsége nem lép át egy bizonyos változási határt akkor a visszarendeződési jelenség (negatív kölcsönhatás) érvényesül. Ha pedig a jellemzők többsége átlép egy bizonyos határt, akkor a pozitív kölcsönhatás érvényesül, vagyis ugrásszerűen (exponenciálisan) nő a változás.

A fejlődés és egyben a viszonylag fejlettebb rendszerek néhány alapvető fő jellemzője szerintem. 

Ne legyen semmilyen értelemben (sem felső, uralkodó, sem elnyomott, alsó) kiváltságos réteg.

Az emberek megítélése, érvényesülése, életszínvonalának szintje a társadalom számára hasznos munka alapján történjen, de ez is arányosan elosztva. (Az aránytalan elosztás egyszerűen: az első helyezet milliárdokat kap, az utolsó (aki pl. az ezredeik) pedig őt évi kényszermunkát kap. Ez tehát az aránytalan elosztás, ebből ki lehet következtetni mi az arányos elosztás.)

Az állam szerepe népet szolgáló és ne vezetést szolgáló legyen, és optimális nagyságú (se túl nagy se túl kicsi) legyen.

A törvények a tisztességet, becsületet szolgálják, és akadályozzák meg a másnak ártást.

A külföldi országok, népek viszonylatában se legyen sem nyílt, sem rejtett kizsákmányolás, leigázás.

Egy magasabb szintű munkaszervezettség és általános szervezettség.

Egy magasabb szintű természettudományos technika állapot, amely szolgálni tudja a magasabb életszínvonalat, a szükségletek kielégítését.

Egy magasabb színtű társadalomtudományos állapot.

A nép (bármely ember) érdemileg is képes legyen saját életébe és saját közösségének életébe, beleszólni.

Az igazságosság, biztonság, önrendelkezés szükséglete, továbbá az egészség, a tudás, az egészséges környezet és az anyagi jólét szükséglete is magasabb szinten legyen kielégítve.

A nemzet a társadalom egyre nagyobb hányada éljen jól, egyre jobban minden tekintetben, úgy hogy közben a jövő generációinak a még jobb élete is biztosított legyen.

Stb..

Tehát az érvényes elvek, törvények, mechanizmusok módszerek olyanok, hogy a felsoroltak magasabb szinten valósulnak meg, akkor egy fejlettebb rendszerről, van szó. Ha alacsonyabb szinten valósulnak meg akkor egy elmaradottabb rendszerről van szó. A fejlettebb rendszer csak egy viszonylagosság. Hiába fejlettebb egy rendszer, ha az stagnál. Ha egyértelműen kitűnik, jobb is lehetne helyzet, a jelen rendszer már nem tudja kielégíteni az ésszerű elvárásokat. A jelen rendszer már nem tud előrelépni a problémák megoldásában, sokasodnak mélyülnek a válságok. A jelen rendszerben már ez emberek többsége elégedetlen, rosszul érzi magát. Ezen esetekben a fejlettebb rendszer, mégis kvázi fejletlen elmaradott rendszer.

A rendszerfejlődésnek még messze nincs vége.

A hullámlépcsős rendszerfejődéssel, D/1, D/2 ábra, amely szintén kirajzolja, meghatározza történelmi rendszereket és azok alakulását, az  utolsó „A rendszerfejlődés, kiegészítés, összefoglalás” c. tanulmányrészben foglalkozom.

Talán itt nem árt megismételni ezt a fejezetrészt.

A társadalomfejlődés (egyben rendszerfejlődés) lényege, nagyon leegyszerűsítve.

Van egy viszonylag egyenletes természettudományos, technikai fejlődés is, amely egyben egyfajta értelmi fejlődés is. És egyben egyfajta életszínvonalbeli fejlődés is. A társadalmi (egyben rendszerfejlődés) ettől eltérő vonulatot, tendenciát mutat. A szélesebben vett életszínvonal-fejlődés, a két fejlődés összesítéséből jön ki.

A társadalomfejlődés (egyben rendszerfejlődés) nagyon vázlatosan.

Az ősközösségi (törzsi) társadalomban a vezető álláspontja: mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. Az én célom is ez, én egy megbízott vezető vagyok, aki szolgálja a közösséget, de ehhez kellenek eszközök. A nép álláspontja ugyanaz: mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. A vezető célja is ez, ő is szolgálja a közösséget, de a vezetéshez kellenek eszközök.

Hozzátéve, hogy a kis létszám, valamint a kis hatalmi és vagyoni tömeg miatt is egyszerűen lehetetlen volt az óriási különbségű elosztás. Nem volt lehetséges az egyik oldalon óriási hatalmi és vagyoni tömeget felhalmozni, és ezzel másik oldalon hatalmi és vagyoni hiányt okozni. És hozzátéve, azt hogy ez a haladó felfogás csak saját törzsre vonatkozott, (azért vannak kivételek), más törzsekkel a háborúskodás természetes volt.

Aztán jött az ókor, rabszolgatartás, és addigra már ez lett a vezető (vezetők) álláspontja: én vagyok az uralkodó, a közösség elsősorban ezért van, hogy engem szolgáljon. És ehhez persze kellenek eszközök. A nép többsége pedig elfogadta ezt az álláspontot: ő az uralkodó a mi azért vagyunk, hogy őt szolgáljuk.

Egy kisebbség azonban nem fogadta el és kialakultak népi felkelések.

És persze hatalmi harcok is kialakultak vezetőjelöltek között. 

Hozzátéve, hogy, most már volt akkora létszám és hatalmi, vagyoni tömeg, amit igazságtalanul lehetett elosztani.

És megmaradt, hogy a többi nép még inkább alávaló (ez egyfajta hatalomerősítő technika is), tehát a háborúskodás természetes maradt.

Az ókor és rabszolgatartó rendszer után a vezető és a nép álláspontja lassan fokozatosan ugyanakkor hullámozva visszatér, az eredeti helyes álláspontra. Mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. Az én célom is ez, én egy megbízott vezető vagyok, aki szolgálja a közösséget, de ehhez kellenek eszközök. A nép álláspontja ugyanaz: mi egy közösség vagyunk, a cél a közösség jó élete. A vezető célja is ez, ő is szolgálja a közösséget, de a vezetéshez kellenek eszközök.

De még napjainkban sem tértek teljesen vissza az álláspontok.

De azért van egy visszatérés és ezzel valamelyest összességében konszolidálódnak a népi felkelések. Bár a vezetők álláspontja lassabban tér vissza a helyes állásponthoz, mint a népé és emiatt nő a jogosan elégedetlen népréteg.

És a hatalmi harcok is valamelyest konszolidálódnak. 

Hozzátéve, a létszám és hatalmi, vagyoni tömeg egyre hatalmasabb, egyre nehezebb azt igazságosan arányosan elosztani, ill. az igazságos, arányos elosztás csak tudatosan lehetséges. Jelenleg még ez a tudatosság is jórészt hiányzik még.

És más népek lenézése is csökken, a háború egyre kevésbé természetes. De még mindig nem természetellenes.

Ennek az álláspont visszatérésnek és a folyamatnak a különböző fázisai a rendszerek. Illetve erről szól a társadalomfejlődés (egyben rendszerfejlődés).

A rendszerek közötti egyszerű megkülönböztetés, a fentiek alapján is lehetséges.

Miért nem lehet a történelmi rendszereket egyszerűen az alábbi ismétlés alapján megítélni?

Ismétlés.

A társadalmi (rendszer) fejlettség egyféle mérése.

Soha nem szabad elfelejteni bár az átlagokat kell mérni (természetesen az egy főre eső átlagokat), de az átlag semmit sem ér, ha a társadalom egyik fele jóval az átlag felett, a másik fele jóval az átlag alatt van. Ezért az átlag szóródását, (az túl nagy, vagy esetleg túl csekély) is mérni szükséges. Másképpen mérni szükséges az igazságos, arányos hierarchiát. A túl nagy a hierarchia, jelentősen lerontja az átlagos értéket. És persze a túl kicsi hierarchia is, de ez a torzulás egyelőre nem fenyeget.

A kiindulás ez esetben nem más, mint az alapvető szükségletek

A demokrácia szintjének mérése. (1,2) Erről már a demokráciáról, szóló fejezetekben szóltam.

Az igazságosság, igazságszolgáltatás szintjének mérése. (1,2) Szintén egy sok összetevőből álló összesített adat. Pl. az elintézett panaszok jogorvoslatok száma, a benyújtotthoz képest.  Az elintézés ideje, és még lehetne sorolni.

A benyújtott panaszok, jogorvoslatok (többek között perek) száma is egyféle adat, az igazságosságról, és a biztonságról.

Megjegyzem minden itt felsorolt főadat összetett adat, több mérés eredményének összesítése.

A biztonság szintjének mérése. (1,2) A közbiztonság, a lét és vagyonbiztonság, a kiszámítható jövő, a munkabiztonság, a szociális biztonság, a közlekedés biztonság, a nemzetbiztonság adataiból, szóval megint sok mérés összesítéséből jön össze ezen adat is.

Az önrendelkezés fokának mérése. (1) A nemzeti önrendelkezés és a kisközösségek önrendelkezése jöhet itt szóba elsősorban.

Az egyészségi állapot, és az egészségszolgáltatás (gyógyítás mennyisége minősége) mérése. (1,4) Erről is beszéltem már, kétségtelenül a halálozási mutatók adják az alapot.

Az egészséges környezet, avagy a természetrombolás mérése. (1)

A tudásszint, a tanultság, műveltség mérése. (1,2)

Emberi kapcsolatok minősége. (1)

A lakás mennyisége és minősége. (1) Az étkezés mennyisége és minősége. (1) A ruházkodás mennyisége és minősége. (0,6) A közlekedés mennyisége és minősége (0,8) A szórakozás, pihenés mennyisége, minősége.(0,8)  Egyéb anyagi, testi szükségletek kielégítésének mérése. (0,6).

A rossz, ártalmas, káros szükségletek, kielégítését legfeljebb azért kell mérni, hogy mínuszként legyenek beszámolva.

Elsősorban a lakosság a döntő többség állapotát kell mérni és nem azt, hogy mennyi pénzt fordítottak erre akár állami szinten akár magángazdasági szinten. Az állapot tükrözi, hogy a befektetett pénz energia munka hatékony volt, vagy sem. Mindenképpen az állapot a lényeg.

Mindezt fejlődésében, mennyi volt az előző években, és mindezt nemzetközi összehasonlításban. De vigyázat a hosszabb távon ráfaragásos fejlődést (legyen annak oka akár hitel, akár pazarlás) a helyén kell kezelni.  

Ez például kb. 14 főadat, amit szintén összesíteni szükséges.

Véleményem szerint azért nem teljesen egyenrangúak ezek  az állapotok, tehát az összesítést is árnyaltan kell elvégezni szerintem. Az általam jónak tartott rangsort jelzik a számok.

Visszatérve a kérdésre: egyszerűen azért, mert a múltról igen csak ködös hiányos adatok állnak rendelkezésre.

Ugyanakkor jelenleg azt senki nem vitatja, hogy volt társadalmi (rendszer) fejlődés. A vita arról szól, hogy az állapotjavuláson túl, mik a lényegi okok, tényezők. És leginkább arról szól ez a vita, hogy jelenleg hol tart ez a rendszerfejlődés. Mert sokak szerint, a hivatalos politika szerint is, már csúcsón van, innen már szinte nem lehet továbbfejlődni.

Továbbá, a természettudományos, technikai fejlődést csak részben lehet a rendszerfejlődés tényezői közé venni. Márpedig az itt felsorolt állapotok jelentős részt a természettudományos technikai fejlődés következményei. Összességében kijelenthető, hogy az eddigi történelmi rendszerfejlődést kissé másképpen kell elemezni, mint a jelenlegit és a jövőbelit. A jövőben talán már a közeljövőben is remélhetőleg kialakul a pontos adatgyűjtés és közlés gyakorlata.  

Persze a rendszert emberek alakítják, de erről a sokszálú viszonyról máshol elmélkedem.

A különböző rendszerek tulajdonságainak jellemzőinek fejlődése.

Valójában a különböző rendszerek közötti különbséget a gyakorlati rendszertényezők táblázata, pontosabban az adott értékek (százalékok) adják meg. Úgy is fogalmazhatok, hogy a tanulmány végén derül ki pontosan, hogy miért nevezem így rendszereket, és mi közöttük a különbség. A pontos különbség, csak a tanulmány vége felé áll össze, viszont, a különböző rendszerek neve és vázlatos értelmezése nélkül nem lehet tovább lépni. Ezért e fejezet a különböző rendszerek nevéről és vázlatos értelmezéséről, a különböző rendszerek nyilvánvaló jellemzőiről szól. 

A rendszerek egyértelmű, egyszerű megkülönböztetését egymástól való szétválasztását igen sok minden gátolja. Egyrészt, igaz hogy tényezőből, elemből áll össze a rendszer, de ezek viszonylag folyamatosan fejlődnek. Ha valami folyamatos, akkor azt nehéz kategorizálni. Viszonylag folyamatosak, azt jelenti, hogy azért hullámoznak, viszont a hullámzás nem egyszerre történik, mondhatjuk fáziseltolódás, van. Pl. a világnézet hullámzó fejlődése fázis eltolódásban, van a döntéshozó mechanizmus hullámzó fejlődésével. A természettudomány és technika hullámzó fejlődése fáziseltolódásban van a világnézet fejlődésével, és még lehetne sorolni. A következő probléma a rendszerek átfedése, keveredése, erről már szó volt. Mindenesetre ez is nehezíti a rendszerek megkülönböztetését. Ráadásul azzal, hogy egyszerre több rendszer van jelen, egyre inkább fokozódik a megkülönböztetés nehézsége. Ez azt jelenti, hogy jelenleg jelenlevő rendszereket, sokkal nehezebb megkülönböztetni, mint a száz évvel korábban jelenlevő rendszereket. Pl., India most milyen rendszert alkot? Feudálist, klasszikus kapitalizmust, vagy államkapitalizmust? Ugye nem is olyan könnyű megmondani. Valamilyen keveredett rendszert, de mégis melyik a jellemző? Felvetődik a kérdés egyáltalán miért fontos ez? Szerintem sem nagyon fontos. Fontos viszont, hogy megállapítsuk pl. India és a többi ország is, a sok-sok tényező összehasonlítása alapján milyen fejlettségi fokon van, ill. merre tart.

Nem nagyon, de azért annyira fontos, hogy foglakozzunk ezzel a problémával. Egyrészt az emberi értelem egyik fontos eleme a kategorizálás, elősegíti a megértést. Másrészt a rendszerek kategóriái, azért meghatároznak egy fejlettségi fokot. Harmadrészt, jó ha a gondolkodó gyorsan könnyen képes eligazodni nem kell minden napokig, hetekig gondolkozni egy-egy kérdésen.

A viszonylagos folyamatosság, a fáziseltolódás, a keveredés ellenére történelmileg mégis kirajzolódnak a nagy hullámlépcsők, melyek egyben egy-egy rendszer kialakulását és történetét jelentik. Ugyanakkor kialakulnak olyan tulajdonságok jellemzők melyek alapján megint csak megkülönbözethetők a rendszerek. A nagy hullámlépcsők több okból alakulnak ki. Egyrészt van a fejlődésnek egy szükségszerű (törvényszerű) folyamata. Pl. abszolút egyenletes fejlődés nincs és minden felfele haladást, a legfelső pontot szükségszerűen a lefelé haladás követ, a lefelé haladást, a legalsó pontot pedig a felfelé haladás követi. Továbbá igaz, hogy a különböző tényezők nem egyszerre mozognak, de azért van egy automatikus illeszkedés (pozitív és negatív visszacsatolások) amelyik egy irányba húzzák őket.  Továbbá a tényezők részben eltérő iránya mégiscsak kijelöl egy közös főirányt és ez hosszabb távon hullámlépcsőt ad ki.

Ennél jóval több fejlődés, változás van, de erről az utolsó fejezetben lesz szó részletesen.

A rendszerek tulajdonságainak, jellemzőinek változása is kiad egy fő irányt és hullámlépcsőket. Ez röviden a következő a felfelé haladás a fejlődés a demokratikus szint emelkedése (demokratikus tulajdonságok, jellemzők növekedése), a lefelé haladás, hanyatlás ennek a csökkenése, ill. a válság-láncreakció fokozódása. Itt megjegyezném az oksági viszony a következő: elsősorban a demokratizálódásból következik a fejlődés és nem a fejlődésből a demokratizálódás.

Vázlatosan a rendszerek, rendszerjellemzők egyféle, megint másféle felfogásban.

Azzal, hogy felsorolom vázlatosan rendszerjellemzőket még nem értjük meg a rendszereket. Legalábbis a hétköznapi jelenségeket, folyamatokat nem.  A művészetek az irodalom, a film, stb. képes arra, hogy visszaadja azt az életérzést, hangulatot, jellemző történést, jellemző szituációt, jellemző viselkedést, ami a rendszerre jellemző. Ez a megértés egyik végpontja. A másik viszont azon ismeret, amely pl. e fejezetrészben szerepel.  Azt gondolom, hogy két végpont és persze köztes rész ismerete vezet el a rendszer teljes megismeréséhez.

A lényeges tényezők és az egyszerű pontozás.

1. pontozás. Állam, mint nagyközösségi megoldások, a népnek szolgáló állam. Állam, mint az uralkodó osztálynak szolgáló állam. A kettő aránya jellemzően az uralkodó osztályt szolgálja, akkor 1-es rossz, 10-es kiváló, ha szinte csak a népnek szolgál az állam.

2. pontozás. Az állam, mint a központi hatalom aránya a kisközösségekhez, magánélethez, magángazdasághoz, stb. az aránytalanul kicsi, ill. aránytalanul nagy 1-es rossz, a közepes, arányos 10-es kiváló, amennyiben az állam népet szolgáló. Ha uralkodó osztályt szolgáló, akkor a közepesnél valamivel kisebb, a viszonylag jó. (Pl. a korrupció is az uralkodó osztályt szolgáló állam eleme.) A csekély és a hatalmas mindenképpen rossz. 

3. pontozás. A magángazdaság magántulajdon szerkezete. Erősen hierarchikus, centralizált, nagyurak, nagy-uradalmak, nagytőke dominancia, akkor 1.-es rossz, 10-es, kiváló, ha kis és középvállalkozásokra alapuló.

4. pontozás. Az összevont (államon belüli és kívüli, gazdasági és politikai) kiváltságos réteg nagysága és kiváltságai. (A kiváltságos jogok. A vezetők károkozásának szankcionálása, a vezetők felelősségre-vonása, leváltása.) 

Kicsi és erősen kiváltságos, akkor 1-es, rossz, 10-es kiváló, ha szinte nincs kiváltságos réteg. 

5. pontozás. Az előzővel általában fordítottan arányos az elnyomott réteg nagysága és elnyomottsága. Ebben benne van a külföldi elnyomott réteg is, amelyet erőszakkal, vagy gazdasági pénzügyi kényszerrel zsákmányolnak ki.  Nagy és jelentősen elnyomott rétegről van szó, akkor 1-es rossz, 10-es kiváló, ha szinte nincs elnyomott réteg.

6. pontozás. A vezetés centralizáltsága és szerkezete alkalmas egy erősebb, ill. tartósabb diktatúra kialakulására, vagy nem alkalmas. Ha alkalmas, akkor 1-es rossz, ha nem alkalmas, akkor 10-es kiváló.

7. pontozás. A vezetés és a közfelfogás a hatalmi és vagyoni hierarchiára koncentrál, csak hatalmira, csak vagyonira, egyikre sem. Egyrészt az értékrendről van szó, arról hogy milyen szükségletek igények helyeződnek előre, ugyanis még sok szükséglet van (pl. egészség) ezeken kívül. Másrészt a rendszer alapvető logikájáról van szó.  Mindkettőre rossz 1-es, csak hatalmira rossz 2-es, csak vagyonira rossz 3-as, egyikre sem 10-es kiváló.

8. pontozás. Az emberek hasznos munka alapján való, ill. a társadalmi hasznosság, károsság (mellesleg önhiba, önérdem) szerinti igazságos, arányos megítélése. (Erőre és, vagy ravaszságra alapozott érvényesülés helyett, tudásra és társadalmi hasznosságra alapozott érvényesülés.)

Nem a fentiek alapján történik, akkor 1-es rossz, 10-es kiváló, ha gyakorlatilag is a fentiek alapján történik.

Ebben tulajdonképpen benne van a pénzügyi, gazdasági spekulációt, machinációt megengedés tényezője, mivel ez hasznos munka nélkül szerzett jövedelmet jelent.

A manipuláció megengedése szintén benne van, mivel ez is egyfajta ravaszság.

9. pontozás. Az igazságosság és az igazságszolgáltatás alapelvei. Pl. az előzővel összefüggésben, a jogegyenlőség megvalósulása. Illetve a bűn, a büntetés arányos a másnak ártás nagyságával, megvalósulása. Illetve, a kézi és a törvényi irányítás aránya. (A kiváltságos jogok. A vezetők károkozásának szankcionálása, a vezetők felelősségre-vonása, leváltása.) 

Nincs jogegyenlőség, büntetés nem arányos a másnak ártással, akkor 1-es rossz, ha teljes a jogegyenlőség, és minden másnak ártó, a másnak ártás arányában kap büntetést akkor az 10-es kiváló. Nagyarányú a kézi irányítás 1-es rossz, szinte mindent a törvények szabályoznak és a törvényeket nem könnyű és nem nehéz, ill. logikus, hatékony a megváltoztatás 10-es kiváló.

10. pontozás. A társadalomtudomány tudományossága, függetlensége és elméleti, gyakorlati jelentősége. (Ezzel összefügg a vallásállamok jósága.) Ha nem tudományos, hanem dogmatikus, a hatalomtól erősen függ, és nem jelentős 1-es rossz, ha tudományos, független és jelentős, akkor 10-es kiváló.

11. pontozás. A szükségszerű természettudományos, technikai fejlődés (és egyben az anyagi minőségi anyagi jólét) fejlődés gátoltsága. Ha erősen gátolja, akkor az 1-es rossz, ha nem gátolja, maximálisan segíti, akkor 10-es kiváló.

12. pontozás. A humanizmus a természeti igazságtalanságok kompenzálása, a betegekkel, árvákkal, idősekkel, önhibán kívül védtelenekkel, az állatokkal, stb. való bánás.  Kegyetlen a bánás nincs kompenzáció 1-es rossz, van arányos kompenzáció, 10-es kiváló.     

13. pontozás. Az átlagos kisembernek, polgárnak szegény embernek (a többségnek) mekkora lehetősége van közügyek alakításában (közvetlen demokrácia). És mekkora beleszólása van a vezetés-kiválasztásba. Csekély, szinte nincs, akkor 1-es rossz, 10-es kiváló, ha jelentős az érdemi beleszólás.

14. pontozás. A rivalizálás (a harc ill., az igazságos szabályozott verseny) és az együttműködés aránya. Ha rivalizálásból a harc dominál és az sem arányos az együttműködéssel, akkor az rossz 1-es, ha arányos és csak szabályozott, igazságos verseny van akkor 10-es kiváló.

Nevezzük mindezt a rendszerek (adott és rendszerfejlődési) alapvető (14) jellemzőjének. Azon lényegi tényezők, amelyek arról szólnak, hogyan lehet elérni a lényegi célokat. Ugyanakkor ezek is lényegi célokká válnak.  

A rendszereket (ősközösségi, rabszolgatartó, feudális, klasszikus kapitalizmus, jelenlegi államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, jelenlegi kínai szocializmus, a jövő fejlettebb rendszere.) a fenti jellemzők alapján a kell összevetni és pontozni. Így jön ki a rendszerek egyszerű jellemzése. Természetesen így a rendszerek közötti különbség is kijön.

Minden rossz, a diktatórikus zsarnoki rendszert határozza meg, minden kiváló a demokratikus rendszert határozza meg.

Minden rossz végső soron az igazságtalan, aránytalan hatalmi vagyoni hierarchiáról szól, minden kiváló az arányos és igazságos hierarchiáról szól.  

Nemcsak arról van szó, hogy pontszámok fokozatosan, rendszerenként változnak. De például a klasszikus kapitalizmusban a népnek szolgáló állam, jelentősen kisebb (az uralkodó osztályt szolgáló állam kevéssel nagyobb), mint az államkapitalizmusban. Vagyis az állam két ponton is változott, legalábbis kezdetben rendszerváltáskor. Nőtt magángazdasággal (kevésbé a civilszférával, magánélettel) szemben, és jelentősen nőt a népnek szolgáló jellege. A jelenlegi kínai szocializmusban a magángazdaság aránya miatt kisebb az állam, mint brezsnyevi szocializmusban. Persze vannak más különbségek is. A kínai szocializmus az államkapitalizmustól viszont abban tér el, hogy kis és középvállalkozás dominanciájú (nem nagytőke dominanciájú) ez egyben csökkenti a kiváltságos réteget, de az egypártrendszer miatt összességében mégis kicsi és nagy kiváltságú, a kiváltságos réteg. Az egypártrendszer miatt a közvetlen demokráciája is gyengébb, mint pl. államkapitalizmusé.

Kitérés a kisiklott fejlődésre.

Az erőn alapuló érvényesülést fokozatosan felváltotta a ravaszságon alapuló érvényesülés. A klasszikus kapitalizmusban a pénz, a vagyon, a termelőeszközök, a hatalom megszerzése ravaszsággal való megszerzése lett az elsődleges,  vett ez egy erősebb fordulatot. Az ember ésszel győzte le az erősebb állatot. Az ész, az értelem, a gondolkodás által fejlődött az ember. Ha nincs igazságosság és társadalmi hasznosság, akkor a ravaszság azonos lenne az értelemmel. A ravaszság: olyan a jólét az érvényesülés miatt végzett értelmi ill. fizikai tevékenység, amely mögött nincs társadalmi hasznosság.  Az evolúciós fejlődés egyik kérdése: honnan jön az igazságérzet, az erkölcsi érzék, a tisztesség, a becsület? Történelmi fejlődés szempontjából viszont: az erőt az ész ravaszság aspektusa váltotta fel, és nem az ész, tudományos tudás és társadalmi hasznosság aspektusa váltotta fel. Tehát cseberből vederbe esett az ember, nincs jelentős fejlődés.

Lehetne folytatni az ilyen jellegű összevetéseket. Tehát nemcsak pontszámok, hanem az ilyen összevetések kirajzolnak egy-egy külön rendszert.  Persze az ilyen összevetéseket én itt nem folytatom és nem is pontozok.

Az érdekesség miatt érdemes elgondolkodni, hogy e jellemzők alapján vajon milyen lehet az ideális kommunizmus. Az állam abban aránytalanul hatalmas lenne, és az is biztos, hogy rossz pontot kapna, a 6. pontozásban, hiszen az egyenlőség nem arányos megítélés. Viszont az állam népet szolgáló állam lenne, amely pl. nem teljesen mondható el a brezsnyevi szocializmusról, de más jelenlegi korábbi rendszerekről sem.  És az is igaz, hogy nem lennének kiváltságos és elnyomott rétegek.

A rendszerek egyszerű jellemzése elsősorban arra jó, hogy igazolja az elméletet, hogy vannak különböző rendszerek, és ezek gyorsan hogyan választhatók szét.

Valójában a 70 gyakorlati rendszertényező és a sok-sok elméleti rendszertényező alapján történhet a megkülönböztetés. Illetve a megértés szélén azok a kisebb-nagyobb jelenségek, folyamatok, hangulatok, konkrét történések vannak, amelyek jellemzők a rendszerre.

Emlékeztetőül, az eddigi rendszereket én a következőképpen nevezem: Ősközösségi társadalom. Rabszolgatartó rendszer. Feudalizmus. Klasszikus kapitalizmus. Jelenlegi államkapitalizmus. Brezsnyevi szocializmus. Jelenlegi kínai szocializmus. Tényleges demokrácia.

Ezek elég önkényes és pontatlan nevek. Adhatnánk a következő neveket is. Ősközösségi rendszer: kezdetleges társdalom, törzsi kisközösségű társadalom.  Rabszolgatartó rendszer: diktatórikus (hatalmas hierarchia), már nemzeti (ország, nagyobb sok nép) rendszer. Feudalizmus: jobbágytartó fél-diktatórikus (hatalmas hierarchia) rendszer. Klasszikus kapitalizmus: polgári (nagyfokú) hierarchia, polgári demokrácia. Államkapitalizmus: polgári demokrácia, liberális (nagyfokú) hierarchia, erősebb állam. Brezsnyevi szocializmus: államosított rendszer, kötött (nagyfokú hatalmi, kisebb vagyoni hierarchia) hierarchia. Tényleges demokrácia: nagyrészt-demokrácia (arányos és igazságos hierarchia), a jövő demokratikus rendszere, a közvetlen demokráciára épülő rendszer. A jelenlegi Kínai szocializmus az általam ismert jelenlegi állapota: nem államosított, nem közvetlen demokráciára épülő, de arányosabb hierarchiára épülő rendszer.

A rendszereket tehát elsősorban a demokratikus szintjük, ill. hierarchiájuk határozza meg. Másodsorban a döntéshozó rendszer centralizáltsága és sajátosságai, jellemzői. Ez a kettő egyébként összefügg.  Harmad, negyed stb. sorban igen sok tényező.

Persze ez megint egy másik pontatlan és önkényes elnevezés, elnevezéseket lehet gyártani. Egy rendszer harminc nagy tényezőből és mondjuk ezer közepes tényezőből, épül fel. Hosszú oldalakon keresztül, szinte az egész tanulmánnyal azt bizonygatom, hogy nem szabad leegyszerűsíteni a rendszereket. Ugyanakkor ebben a fejezetben éppen arról van szó, hogy lehet leegyszerűsíteni, hosszas számolgatás nélkül felismerni a rendszereket. Ezt az ellentmondást ezzel a gondolattal oldom fel: néha bizonyos okokból leegyszerűsíthetjük a rendszereket, ha tisztában vagyunk közben, hogy azok közben milyen összetettek.

 Az egyszerű kategorizáláshoz rendszerek gyors megkülönböztetéséhez, meg kell keresni egy-egy rendszer viszonylag könnyen felismerhető mérhető, viszonylag egyértelmű, de mégis tipikus jellemzőit. Ez nem könnyű feladat, ez talán már az előzőkből kiderült. Sok kisebb részletből áll össze az összhatás, ráadásul ott van a folyamatosság a keveredés és egyebek.

Viszonylag egyszerű felismerni és megkülönböztetni a legalsó réteg helyzetét.

Itt szeretném megjegyezni, hogy e legalsó jelzőt nem erkölcsi értelemben használom, hanem a hatalmi és vagyoni hierarchia legalsó rétegére (sok ember vonatkozásában érdemtelen) és e réteg helyzetére gondolok.

Az egyszerűsített szétválasztás szempontjából az elsődleges elválasztó tényező: rabszolgák (rabszolgatartó rendszer), jobbágyok (feudalizmus), jogok nélküli bérmunkások (klasszikus kapitalizmus), jogokkal rendelkező alkalmazottak (államkapitalizmus). Tényleges beleszólással rendelkező alkalmazottak, majd a tényleges demokrácia jellemzője lesz. Ugyancsak a tényleges demokráciában alakul ki, hogy az emberek, rétegek így a legalsó réteg a valós érdemei, hibái szerint él. A brezsnyevi szocializmusban sem alakult ez ki.

A másik viszonylag felismerhető jellemző a születési előjogok megléte és nagysága. Általános és elfogadott a születési előjog: ősközösségi, rabszolgatartó, és feudális rendszer Korlátozott, részleges születési előjog a klasszikus kapitalizmusban, és még kevésbé az államkapitalizmusban. A jelenlegi államkapitalizmusban is előnyösebb helyzetben van pl. egy gazdag családból származó gyerek, ill. fiatalember. Sajnos brezsnyevi szocializmusban is voltak születési előjogok pl. volt protekció. Gyakorlatilag megszűnik a születési előjog, a kedvezőbb helyzet a tényleges demokráciában.

A születési előjog csak része a vezetés demokratikus szintjének. A vezetés demokratikus szintje azonban több, legalább hat-hét tényezőből áll össze, úgy hogy ezt már komplikált mérni ill. felismerni. Nagyon leegyszerűsítve, az mondható, hogy azok a rendszerek melyekben hosszú távon nincs „választott” képviselő nincs parlamentarizmus azok valószínűleg nem érik el  az államkapitalizmus, a tényleges demokrácia demokratikus szintjét, de még az is kétséges, hogy elérik a klasszikus kapitalizmus demokratikus szintjét.  

Viszonylag könnyű mérni és felismerni a természettudományos technikai szintet, ezzel viszont az a baj, hogy csak igen korlátozott mértében tekinthető rendszer-jellemzőnek. A későbbiekben részletesen is szó lesz a rendszer és a természettudományos, technikai szint kapcsolatáról, ezért most csak a következőt emelném ki. Az általános rendszer fejlettség csak egy esetleg két rendszerrel képes megelőzni a természettudományos, technikai fejlettségi szintet. Egyébként visszafele más a helyzet, lemaradni képes akár három rendszert is. Praktikusan ezt úgy kell értelmezni, hogy az a rendszer, melyben emberi, kézi, ill. állati erejű, főleg agrártermelés az általános, az valószínűleg nem érheti el az államkapitalizmus, és a tényleges demokrácia (demokratikus) szintjét. Természetesen a kezdetleges eszközökkel gyűjtögető, vadászó, halászó, ill. nomád állattartó, még alacsonyabb technikai szint még kevésbé érheti el az előbb említett általános rendszer szinteket. Az államkapitalizmus szintje, nem a maximális demokratikus fejlettségi szintet jelenti, csak egy bizonyos szintet.

Amit még könnyű felismerni az a rendezetlenség, szervezetlenség, a szegénység, a közbiztonság, a korrupció állapota. Ezek erőssége, gyengesége is utalhat, arra hogy melyik rendszerben járunk. Itt persze meg kell jegyezni, hogy a viszonylag nagyobb anarchia is jelezhet egy kezdetlegesebb rendszert és a rendőrállam (mindenhol rendőr áll, mindenkit figyelnek) is jelezhet egy kezdetlegesebb rendszert. A törvények, büntetések jellege (pl. kézlevágás) is utalhat rendszerre. A személyi kultusz is felfedezhető, ami a diktatúrára utalhat. Vagy éppen a kiskirályosodás, helyi vezetők, a keresztapák államon felüli hatalma is jelezhet egy kezdetlegesebb rendszert. Pl. a feudalizmus egyik jellemzője, hogy az elmondottak a két szélsőséges helyzetben (anarchia, vagy rendőrállam, zsarnoki nagykirály, vagy zsarnoki kiskirályok) vannak, ingadoznak, a középút kevésbé jellemző. Az is igaz viszont, hogy a szélsőséges állapot, sokszor egymás mellett levő szélsőséges állapot nemcsak a feudalizmus jellemzője lehet, hanem jellemzője lehet a sztálinizmusnak, vagy enyhébben a klasszikus kapitalizmusnak és a brezsnyevi szocializmusnak is. A klasszikus kapitalizmusban, a sztálinizmusban, a brezsnyevi szocializmusban azonban a kiskirályosodás, az anarchia, az anarchikus diktatúra valamivel gyengébb és jóval rejtettebb, nem annyira nyílt, nyilvánvaló, mint a feudalizmusban. Összességében, az „ingadozás, bizonytalanság, szélsőséges állapotok váltakozása” is felfogható egyféle rendszerjellemzőnek.

Az ősközösségi rendszer, a törzsi csoportokban élő társadalom elég könnyen felismerhető. Rabszolgatartó rendszerről pedig jelenleg nem beszélhetünk.

Pontosabb, ha a jelenlegi állapotokról azt mondhatjuk, hogy vannak ősközösségi jellegű, feudális jellegű, klasszikus kapitalista jellegű (igen kevés), sztálinista jellegű, brezsnyevi szocialista jellegű társadalmak. Ugyanis ezek a társadalmak már tiszta eredeti formában nem léteznek. A világgazdaság, a világpolitika, a világtechnika, stb. megzavarja, megváltoztatja, módosítja a természetes fejlődést. Ezek már letűnt rendszerek, csak egyes nemzetek, egyes bárkák még csak most haladnak ezen az úton, de ez az út már egy megzavart, befolyásolt, keveredett út.

A világnézet (társadalmi köztudat) jó jellemző, ezzel viszont az a baj, hogy nehezen felismerhető és mérhető.  Pontosabban arról van szó, hogy az eddigi és a jelenlegi világnézetek nem komplett kidolgozott világnézetek, valamint a népréteg világnézetének mérésével meg sem próbálkoztak. A tényleges demokráciában ez meg fog változni. Talán mégis annyit lehetne mondani, hogy azok a rendszerek melyekben a világnézet kinyilatkoztatása Isten nevében történik, ezért egy uralkodó világnézet (vallás) létezik (más világnézeteket elvetnek, büntetnek), nem valószínű, hogy elérhetik az államkapitalizmus, ill. a tényleges demokrácia szintjét. Egy másféle jellemző: azok a rendszerek, amelyekben nem jelent meg felbomló keveredett a kultúra, valószínűleg kezdetlegesebb (ősközösségi, rabszolgatartó, feudális) szinten vannak. Ez persze nem azt jelenti, hogy annál fejlettebb egy rendszer minél keveredettebb (multi-kulturális) a kultúrája, csak azt, hogy a kultúrának egy bizonyos szint felett, részben, bizonyos fokig, keveredettnek kell lenni.

Néhány más egyszerű jellemző.

Az államkapitalizmus épen a jogokkal (politikai, szociális, stb.) rendelkező alkalmazottak miatt az államnak nagyobb szerepe van, mint a klasszikus kapitalizmusban. A rendszer elmozdult az alulszabályozottság felől az arany középút irányába.

A  brezsnyevi szocializmus jellemzője a nagyfokú államosítás (a piacgazdaság megszűnése), illetve a viszonylag kisebb fokú vagyoni hierarchia biztosítása.  Sajnos ez utóbbi egyébként jó célt, rosszul valósította meg. Egyrészt a vagyoni hierarchia igazságosságával nem törődött. Másrészt ezt a célt nem demokratizálással, hanem a hatalmi hierarchia fokozásával akarta megoldani. Ezért a szocializmus másik jellemzője a „választott” képviselők megszűnése. A szocializmus az alulszabályozottság felől elment a túlszabályozottság irányába. Ezek a brezsnyevi szocializmus egyszerű jellemzői.  A fejlettség egyféle jellemzője tehát, az állam arányos erőssége, valamint az alulszabályozottság-túlszabályozottság arany középútja. Ezeket azonban nehéz mérni, és főleg nehéz gyorsan beazonosítani.

Kitérnék a jelenlegi kínai szocializmusra.

Ugyanakkor a szocializmus alakulása az egy befejezetlen, jelenleg is tartó folyamat. Ezt mutatja, a jelenleg fejlődő kínai szocializmus. Kína is végig csinálta a maga sztálinizmusát a maga brezsnyevi szocializmusát, most pedig egy harmadik szakaszban van, amit én a jelenlegi kínai szocializmusnak nevezek. Szocializmus, mert egypártrendszer van. Szocializmus mert a nagytőke hatalmi, gazdasági szerepe jóval kisebb, mint a kapitalizmusban. Szocializmus, mert gazdasága elsősorban a kis és középvállalkozásokra (nem nagyvállalkozásokra) épül. Szocializmus, mert az állam erősebb nagyobb, mint az államkapitalizmusban. Leszámítva az egypártrendszert, én a többi jellemzőjét pozitívnak ítélem meg.

Bár egypártrendszer is lehet jobb és rosszabb. Kínában úgy néz ki, hogy igen szigorúan büntetik a korrupt népellenes állami vezetőket, vagyis a négyévenkénti választás nem, de a jog biztosít egyfajta népérdekűséget.

A kínai szocializmus a piacgazdaságot visszaállította, ezzel a szocializmus egyik hibáját megszüntette. Ugyanakkor igen kevéssé ismerem ezt a rendszert és ez részben én, de még inkább a tájékoztatás hibája. Csak sejtéseim, feltételezéseim vannak. Sejtem, hogy hasonló, sőt fejlettebb lehet, mint a Kádár rendszer fénykora, abban pedig éltem. Az még inkább feltételezhető, hogy a brezsnyevi szocializmusnál fejlettebb. Következtetéseket vonok le abból, hogy a rendszer gazdasága, gazdasági kapacitása ill. természettudományos, technikai szintje igen dinamikusan fejlődik. Feltételezem, hogy a kisebb, arányosabb vagyoni hierarchia céljáról nem mondtak le, de megpróbálják korrigálni a brezsnyevi szocializmus hibáit.

Itt azonban megint meg kell jegyezni a következőt: jelenleg szegénység van (a szükségletek főleg az anyagi szükségletek gyenge kielégítése) Kínában. Ez a szegénység azonban a múlt rendszereiből ered (történelmi hátrány), és nem a jelenlegi rendszerből. Korábban azt mondtam, hogy a szükségletek kielégítésének szintjét is figyelembe kell venni egy rendszer minőségének, jóságának a megállapításában. Itt hozzáteszem, hogy ezt is differenciáltan kell tenni. Mekkora az a szegénység, ami múlt rendszereiből, ill. más külső tényezőkből ered, és mekkora az a szegénység, ami jelenlegi rendszerből ered. Vagyis az adott rendszer fejlődését, ezen belül pedig a szükségletek kielégítésének fejlődését kell figyelembe venni, és nem a differenciálatlan szegénységet. Egyszerűbben fogalmazva a kérdés ez: a szegénység marad e, az előző rendszerhez képest, fokozódik, vagy csökken? Kínában csökken. Más rendszertényezők, pl. a demokratikus szint vonatkozásában is igaz ez. Honnan indultak a dolgok, és az adott rendszerben milyen irányban, és dinamikával haladnak, ez a pontosabb értékelés alapja.

Továbbá a kínai szocializmusban jelenleg, és remélhetőleg még sokáig, az igazságos, normális piacgazdaság által létrejövő, kisebb, de ugyanakkor igazságosabb vagyoni hierarchia van, lesz, ami az államkapitalizmustól és a többi rendszertől megkülönbözteti. A kapitalizmusban ugyanis kapzsiságdeterminált piacgazdaság van, de ez egy másik fejezet témája.

Azt is tudni vélem, hogy viszonylag nyugodt kiegyensúlyozott a helyzet, különösebb belső háborúk megmozdulások, tüntetések alig vannak (a nagysághoz és lélekszámhoz képest), ami arra utal, hogy a rendszer, fejlődő szakaszban van.

Itt megint elő kell venni a viszonylagosságot. Azt mondom, hogy Kínában viszonylag nyugodt a helyzet, akkor figyelembe veszem, hogy pl. az államkapitalista országokban ehhez képest, talán feszültebb a helyzet.

A jelenlegi kínai rendszer további pozitívuma, hogy Kína nem folytat terjeszkedő, hódító politikát nem folytat hódító háborúkat, legalábbis nagyságához, erejéhez képest e tevékenysége nem jelentős. Mindenképpen jóval mérsékeltebb e tevékenysége, mint pl. az Egyesült Államoké. Az USA pedig az államkapitalista rendszert képviseli, fémjelzi.

A terjeszkedő, hódító politika, hódító háborúk száma szintén maghatározza egy rendszer jóságát. Szintén egyfajta rendszerjellemző.

Ugyanakkor azt is tudni vélem, hogy a politikai, hatalmi demokrácia még alacsony szinten van. Hiába halad a kínai szocializmus jó utón, ha a nem történik elmozdulás a tényleges demokratizálás irányába, vagyis a népnek nem lesz egyre nagyobb érdemleges szerepe a rendszer alakításába, akkor ez a fejlődés megáll, és hanyatlani kezd. A kínai szocializmus kétségtelen elindult az államkapitalizmus irányába, de egyelőre még másik utón halad és remélhetőleg ezt a másik utat megtartja. A politikai rendszerét kétségkívül demokratizálni kellene, de az államkapitalizmus iránya, nem a legjobb út. Másfelől remélhetőleg megtartja felsorolt pozitív jellemzőit.

Más hiányos tudósítások viszont komoly problémákat vázolnak. E tudósításokból az derül ki, hogy a kínai szocializmus egyfelől még brezsnyevi szocializmus sok hibáját viseli, a jó út felé kanyarodás még nem egészen teljes ebből a szempontból sem. Ellenben abból a szempontból sem teljes a jó út felé kanyarodás, hogy bizonyos vonatkozásban pedig túlságosan az államkapitalizmus felé halad. Már kezdenek kialakulni hatalmas vagyoni különbségek, már kezd kialakulni a kapzsiságdeterminált piacgazdaság, a kínai nagytőke, stb.. Akkor értjük meg a problémát, ha megértjük, hogy a fejlődés, a jó úttól való eltérés több dimenziós, több szempontú lehet. Az egyik szempontból a jó út valahol az államkapitalizmus és a brezsnyevi szocializmus között van. Vannak azonban más szempontok, más dimenziók is. Egyfelől vannak olyan hibák, nem is kevés, amelyek az államkapitalizmusban és a brezsnyevi szocializmusban lényegében azonosak. Ezek a hibák, pl. manipuláció, a demokrácia hiánya, a korrupció, stb. bár ezen hibák a felszínen egészen másképpen jelentkeznek. Ellenben a lényegileg, a mélyben csak ez van: az államkapitalizmusban is és brezsnyevi szocializmusban is van manipuláció, van korrupció, és mindkettőben hiányos demokrácia. Egy ismerősömtől egyszer ezt hallottam: a brezsnyevi szocializmus azért volt rossz, mert nem volt demokrácia, ellenben más szempontból jó volt, az államkapitalizmusban pedig van demokrácia, de más szempontból rossz. Úgy gondolom, hogy ez a kijelentés csak részigazságokat tartalmaz.  Az igaz, hogy az államkapitalizmusban magasabb demokratikus szint, de valójában ez is messze van a lehetséges optimálistól. Többek között ezt fogja bizonyítani e tanulmány. Továbbá azt fogja bizonyítani, hogy a demokratikus szint mindent befolyásol. Tehát vannak olyan rendszertényezők, melyek szorosan kapcsolódnak demokratikus szinthez, és vannak olyan rendszertényezők, amelyek kissé lazábban kötődnek a demokratikus szinthez. Nincs, azonban két különböző része a rendszernek. Valamikor még Kádár rendszerben nekem ezt mondta egy másik ismerősöm: hidd el a jövőben a szocializmus és kapitalizmus ötvöződni fog, ez lesz a jövő rendszere. Ez is csak részigazságot fogalmaz meg. Én így fogalmazok: a jövő rendszere részben a brezsnyevi szocializmus és az államkapitalizmus ötvöződése, részben (jelentős részt), viszont mindkettőtől eltérő új rendszer. A jelenlegi kínai szocializmusban az ötvöződés határozottan kirajzolódik. A mindkettőtől eltérő új rendszert, azonban én nem érzem kirajzolódni. Kína tehát az ötvözéssel elindult egy jó út felé. Ellenben ha megakad itt, nem hozza létre a mindkettőtől eltérő új rendszert, akkor így, vagy úgy, de el fog kanyarodni a jó iránytól. Valójában minden tudósítás Kínáról felületes és hiányos, ezért nem látom át pontosan helyzetét, irányát.  Ezért kihangsúlyozom: igen keveset tudok erről a rendszerről, ezért áll a százalékok után egy kérdőjel, jelezvén, hogy az értékelés csak sejtés, feltételezés.

Mindenesetre Kína lesz a XXI. század meghatározója, főszereplője, akár jól, akár rosszul alakul a helyzete.

Beszélni kell még néhány igen fejlett, az államkapitalizmus felső részén haladó kis országról, mint pl. Svájc, Norvégia. Ezek az országok rendszerek már-már elérik a tényleges demokrácia alsó szintjét. Sok kérdés felmerül ezen országokkal kapcsolatban, melyekre az utolsó részben még kitérek.

Ki kell térni még két rendszertorzóra, a hitlerizmusra (nácizmus, fasizmus) és a sztálinizmusra. Ezek átmeneti elfajzott rendszerek voltak, és mint ilynek a rendszerfejlődésbe nem igen illeszthetők be. Ugyanakkor nagy ostobaság a sztálinizmust és fasizmust közé egyenlőségjelt tenni. Az összefoglalás összefoglalásába nem fér bele a két rendszer elemzése, de azért emeljünk ki néhány egyszerű tényt. A hitlerista rendszer nyíltan meghirdette, hogy ő a felsőbbrendű nép a világ ura és ezt egy világháborúval akarta megvalósítani A világháború során mondjuk meghalt 40 millió ember köztük hatmillió nem harcokban, hanem a módszeres népirtás által. Azért sztálinizmus ilyent nem tett. A második világháborús szerepük mondhatni ellentétes volt, a sztálinizmus leegyszerűsítve a jó oldalán harcolt a gonosz ellen. Az tény, hogy a sztálinizmus is kegyetlenül bánt a rendszer vélt vagy valós ellenségeivel, hozzátéve, hogy ezek fele tulajdonképpen rendszerpárti volt. Azért különbséget kell tenni a belső hatalmi harc áldozatai, a népréteg elnyomása és az idegen népek leigázása, kiirtása közé. Mindhárom borzalmas de nem egyformán. Az én szemembe az idegen népek leigázása kiirtása nagyobb bűn, mint a saját nép elnyomása, bár tudom, hogy sokan éppen ellenkezőleg gondolják. Azért kegyetlenség és kegyetlenség között elég nagy különbség van. A lakossághoz képest, és a rendszer időtartamához képest hány ember kerül börtönbe, hány embert végeznek ki, és hogyan, hány ember szenved, hal meg oktalan hódító háborúban, ezek a kegyetlenség fokmérői. Az sem mindegy, hogy valakit keresztre feszítenek, vagy felakasztanak (sztálinizmus és rabszolgatartó rendszer összehasonlítása). Valakit megvernek, vagy speciális eszközökkel kínoznak.  Másfelől a sztálinizmusban azért a diktatúra ellenére történtek pozitívumok is a hitlerizmusban semmi pozitívum nem található. És azért a rendszernek (ez esetben rendszertorzónak) van egy útja, honnan indult és hová érkezett.  A sztálinizmus az orosz feudalizmusból, eleve nyomorból, elnyomásból, diktatúrából indult és azért nem lerombolt városokba érkezett.  A marxizmus és fasiszta ideológia között is hatalmas a különbség az előző javára. Bár sztálinizmus gyakorlatilag igen kevéssé és eltorzítva követte a marxizmust. A sztálinizmust ne azonosítsuk a marxizmussal. A kommunizmus fogalma jelenleg abszolút zavaros értelmezhetetlen, legalábbis, ha valaki a közfelfogásból, ill. a tudományos felfogásból akar értelmezni.  Egy zavaros fogalom, ami azért válik zavarossá, mert nincs definíciója és össze-vissza, mindenféle értelemben használják.

Ugyanakkor a sztálinizmust nem szabad a brezsnyevi szocializmussal azonosítani, ahogy hitlerizmust (fasizmust) sem szabad a klasszikus kapitalizmussal azonosítani bár abból nőtt ki. Mindkettő sztálinizmus és a fasizmus is egy életképtelen szörnyszülött kinövésnek tekinthető. Vagy másképpen, mindkettő egy válságkorszak válságmegfutásának tekinthető, de a két „rendszer” módszereiben, ideológiájában, diktatúrájában és szörnyűségében, közel sem egyforma.  A különbségek jóval nagyobbak, mint a hasonlóságok, mert azért vannak hasonlóságok. A fasizmus a demokratikus szint vonatkozásában a legsötétebb rabszolgatartó rendszerrel áll egy szinten, sztálinizmus meg kb. egy fejlettebb feudalizmussal. Ez persze csak az összesített demokratikus (diktatórikus) szint, és semmi más.

A lényeg, hogy aki felületes, aki nem differenciál, ő szükségszerűen a tévedések, ostobaságok hibájába esik.

Ide illesztem be az alábbi ismétlést, mert érinti a rendszereket és rendszerjellemzőket, és a jelenlegi kínai szocializmus is szerepel benne.

Az emberek közötti vagyoni, hatalmi különbségek (nagyságának és igazságosságának) pontos mérése, és ezzel való konkrét elméleti és gyakorlati foglalkozás.

Sok témába illő ismétlés.

E tanulmány központi problémája ez, nem maradhat ki sehonnan. Azt állítom, hogy a múltban és jelenleg is ez a problémakör szándékosan el van hanyagolva, a fontosságához képest a leginkább háttérbe szorított problémakör. Egyszerűen nem foglalkoztak és foglalkoznak vele. Ezért nem tudjuk, hogy pontosan mekkora, milyen különbségek vannak a múlt rendszereiben, a jelenlegi államkapitalizmusban, a jelenlegi kínai szocializmusban, vagy az iszlám országokban. Csak sejthető hogy a jelenlegi kínai szocializmusban kisebbek és arányosabbak a vagyoni különbségek, (tehát ebből a szempontból jobb a rendszer), mint a jelenlegi államkapitalizmusban. Természetesen azt sem tudjuk, hogy a rendszerváltozatokban (az országok vonatkozásában) mekkora, milyen az emberek közötti különbség.

Az állítom, hogy a rendszer jóságának egyik talán legfontosabb kérdése. Egyrészt az igazságossági szükségletet közvetlenül elégíti ki. Másrészt befolyásolja a termelést, fogyasztást, a gazdaságot. Harmadrészt e kérdés rendezése nélkül nem lehet jó politikai szerkezetet (rendszert) kialakítani. Azt állítom, hogy a jövő rendszerének, szükségszerűen ez lesz az egyik alapvető témája. A jövő rendszerében először is pontosan lesz mérve ez a különbség, sok szempont (pl. az elnyomott népek, növelik az elnyomó ország aránytalan, igazságtalan vagyoni, hatalmi hierarchiáját) figyelembevételével. A jövő rendszerében ez (emberek közötti vagyoni, hatalmi különbség nagysága, igazságossága) egy alapvető statisztikai adat lesz. A jövő rendszerében ez a kérdés egy alapvető politikai törésvonal lesz. Rejtetten jelenleg is az. A jövő rendszerében ez egy irányítási ágazat (pl. minisztérium) lesz. A jövő rendszerében ez egy társadalomtudományos szak lesz.

Ha pedig mindez a jövő fejlettebb rendszerének jellemzője lesz, akkor a jelen feladata az, hogy ezeket megvalósítsa, a megvalósítás irányába haladjon.

A jövőt illetően, nem muszáj történelmi rendszerekben gondolkodni, hiszen az csak egy elnevezés. De azért azt is látni kell, hogy szabadon választott kívánságműsort sem lehet előadni. Az alapvető elveket is meg kell nevezni, és a konkrét faladatokról, a kivitelről sem szabad elfeledkezni. Azt is látni kell, hogy az elveknek azért össze kell illeszkedni, ellentétes elvekkel (valóságos és nem deklarált elvekről van szó) nem jöhet létre rendszer, valamelyik ellentétes elv kiesik.

Az már egyfajta jövőkép, ha valaki azt mondja én egy svéd, finn, dán, holland, osztrák, svájci, japán stb., modellben látom a jövőt.  Lehet ország-modellekben is gondolkodni, csak szerintem a rendszerekben való gondolkodás egy fokkal tisztább, logikusabb.

Azt is látni kell, hogy a jóval fejlettebb rendszerváltozatot az elmaradott országnak nagyon nehéz létrehozni. És azt is látni kell, hogy az alacsony rendszerváltozatú országnak akkor van nagyobb esélye, ha a világ is előrelép. Hogy lehet azt elérni, pl. Magyarországnak, hogy a vezetők már olyan kis hibákért lemondjanak amilyenek miatt, lemondanak az említett svéd, finn, stb. vezetők? Ez a példa mutatja, hogy a rendszerváltozat-váltás sem sokkal könnyebb, mint a rendszerváltás. Hazánk a rendszerváltozás után kihagyta azt a lehetőséget, hogy egy fejlettebb rendszerváltozatba ugrott volna ez az utólagos, lecsúszott helyzetből való ugrás már nem könnyű.

Az is egyfajta jövőkép, ha valaki azt mondja én a jelenlegi kínai szocializmus modelljében, vagy annak javított változatában látom a jövőt.  Magyarországnak, pl. nem reális jövőkép, mert annyira be van ágyazódva az államkapitalizmusba, hogy abból egyedül szinte nem léphet ki. De pl. Észak-Koreának, és több ázsiai afrikai országnak lehet Kína a modellje. Sőt elvileg az sem lehetetlen, hogy Oroszország is átalakul ilyen rendszerbe.

Az államkapitalizmusnak azonban nem lehet reális jövőképe kínai modell, és Kínának sem lehet nagyon, az államkapitalizmus átlagos változata. Ekkor jön elő az én elméletem, az új, fejlettebb rendszer teóriája. Márpedig fejlődésre szükség van.

Szerintem nem reális jövőkép, ha valaki a Kádár-rendszer (brezsnyevi szocializmus) visszahozatalában látja a jövőt.  Egyrészt az egy eltűnt rendszer. Másrészt talán az kijelenthető, hogy a Kádár-rendszert nem lehet jobban csinálni, annál, amilyen volt. Ha már magángazdaság van, akkor az már nem brezsnyevi szocializmus, hanem a jelenlegi kínai szocializmus. 

Visszatérve a jelenlegi kínai szocializmushoz. Sajnos nagyon keveset tudunk róla, szándékos hallgatás van. Nem sokat tudunk a párton belüli vezetés-kiválasztásról és demokráciáról, pedig ez nagyon lényeges. Ami kitetszik: egy kis és középvállalkozásokra épülő magángazdaság, és egypártrendszer van. Egypártrendszer van, viszont a korrupt, népellenes vezetőket igen szigorúan megbüntetik, vagyis a jog biztosítja demokráciát.  Nekem ezzel kapcsolatban kétségeim vannak, hiszen jöhet egy olyan diktatórikus vezetés, aki megváltoztatja jogot. Az is igaz, hogy a kötelező népválasztás, (a vezető erők kiválasztása, sok szabadon megmutatkozható pártból) szintén csak egy jog, amit meg lehet változtatni.

Nekem az a véleményem, hogy csak közvetlen demokrácia, a nép, képes igazi ellenőrzésre, ellenhatalomra.  Igaz, hogy a diktátor a népet is le akarja váltani, és ha nép gyenge, akkor képletesen sikerül is neki. Tehát valahol lényeg az, hogy csak ott nincs visszalépés, csak ott van a fejlődés biztosítva, ahol nép erős és erősen demokratikus. Ebben a tekintetben viszont nem ismerem Kínát.  Ha Kínában (de ez minden országra érvényes) nincs erős, és erősen demokratikus nép, akkor bármilyen rendszer rosszra fordulhat. Az erős és erősen demokratikus nép pedig valószínűleg csak a huzamosabb magasabb fokú demokráciába tud kialakulni. Igaz, hogy a népet vissza is lehet butítani, idő és manipuláció kérdése. Viszont időigényes tehát mégis számít a nép állapota. 

Történelmi távon és általában a demokratizálódás folyamatát kell megismerni. 

A tényleges vagy nagyobb fokú demokrácia egyszerű jellemzője: olyan rendszer melyben a néprétegnek tényleges érdemi közvetlen beleszólása van a rendszer alakításába.

Hogy mi a tényleges demokrácia, arról nemsokára beszélek. A legjellemzőbb tulajdonsága közvetlen demokráciára (a lakosság, népréteg közvetlen részvétele a döntéshozásban), valamint az arányos és igazságos hatalmi, vagyoni hierarchiára való törekvés.

Ezzel be is fejezném, mert azzal indítottam, hogy a gyors egyszerű megkülönböztetésnél, kategorizálásnál fontosabb a precíz fejlettségi demokratikus szint megállapítása.

A rendszer, a rendszerváltozat, a demokrácia, a diktatúra, a vezetés pontosabban. Elméleti rendszerényező.

Miért keveredhet egy egyébként tehetséges okos politikus (társadalomtudós) ellentmondásokba miért jelenthet ki zagyvaságokat? (Elismerem nem pontosak az idézetek, de lényegüket tekintve szerintem azok.)

A kijelentések egyik a másikkal ellentmondásba levő része.

Az elmúlt rendszer borzalmas kommunista diktatúra volt. Nem történt meg a rendszerváltás, rendszerváltásra van szükség. Az elmúlt években a szocializmus restaurációja történt. (Az elmúlt években diktatúra alakult ki.)

A jóléti kiadások miatt adósították el az országot.

Adócsökkentésre van szükség. Adócsökkentéssel, magángazdaság fellendítésével lehet kihúzni az országot bajból, az eladósodásból.

A kijelentések másik az előzővel ellentétes része.

A szocialistáknak sikerült egy olyan vadkapitalizmust létrehozni, amilyennel annak idején riogatták a népet. (Az elmúlt években diktatúra alakult ki.) Ha ebben a rendszerben vagyok fiatal, és nem a szocializmusban, akkor valószínűleg nem végezhettem volna el az egyetemet, nem járhattam volna kollégiumban az anyagi helyzetem miatt.  Az elmúlt években sokkal rosszabbul él a nép, hatalmasra duzzadt a szegényréteg. A szociális politika, a szegényréteg csökkentése nem ellentétes a versenyképességgel. Át kell értékelni az állam szerepét, erősebb, a magángazdaság, a bankrendszer felett nagyobb ellenőrzéssel bíró államot kell kialakítani. A privatizáció túlzott, nemzetbiztonsági szempontból is kétségbevonató.

(Ebben a pár kijelentésben is az ellentmondások sokasága található. Pl. most kommunizmus volt, vagy szocializmus. Ha jóléti kiadásokra költötték, pl. ingyenes egyetemi oktatásra, akkor nem is lehetett olyan nagy a diktatúra.  Most volt rendszerváltás, vagy nem volt? Ha jóléti kiadásokra költötték, hogy növekedhetett hatalmasra a szegényréteg. Az állam erősítése, a nagyobb állami tulajdon, az állami szolgáltatások bővülése és az adócsökkentés is ellentmondásos, legalábbis magyarázat nélkül az. Az eladósodás-csökkentés, az államadósság visszafizetése és az adócsökkentés is ellentmondásos, legalábbis részletes magyarázat nélkül az. Ha jóléti kiadásokra költötték, akkor nem jönne elő a szociális rendszer (egészségügy, oktatás, stb.) gyengesége. És még lehetne folytatni az ellenmondásokat. 

Szerintem második kijelentés-sorozat áll közelebb az igazsághoz.

(Nagyon vázlatosan, mi is történt. Történt rendszerváltás, sőt túlzott rendszerváltás, amolyan „átestünk a ló másik oldalára” jellegű rendszerváltás történt. Normális kapitalizmus és szociális piacgazdaság helyett vadkapitalizmus alakult ki. Valóban túlzott és főleg tisztességtelen volt a privatizáció. Az államadósság nagyobb része sem a múltban és még kevésbé a jelenben, nem szociális, jóléti kiadásokra ment, hanem klientúra kiépítése, a korrupció és a rossz hatékonyságú állam nyelte el. Valamint egy jelentős része vargabetűvel visszakerült a nagytőkéhez, és a jövőben az egész kamatostul visszakerül a nagytőkéhez.

Az elmúlt években pedig nemhogy a szocializmus restaurációja történt, ellenkezőleg még inkább a neoliberális  politika felé fordult a vezetés.

A fő probléma a fő bűn a rengeteg kisebb-nagyobb hiba, bűn előtt, a hatalmas államadósság összehozása volt. Ha nem lenne hatalmas államadóság, akkor a korrupciócsökkentéssel és hatékonyságnöveléssel, egy kiadásaiban kissé csökkenő, de mégis kissé erősebb, nagyobb tulajdonú, több szolgáltatást nyújtó, erősebb szociális rendszert adó államot lehetne létrehozni és így az adókat, (az adóbevételt) is kissé csökkenteni lehetne. Ez valamennyire fellendítené a magángazdaságot.   Így borotvaélen valóban ki lehetne mászni a gödörből. Persze ez csak kimászás lenne, az igazi, dinamikus fejlődéshez még sok mindenre szükség lenne.  De ez is csak álmodozás, mert ott van a hatalmas államadósság, amit be kell kalkulálni az elemzésbe és megoldásba.)

Én viszont azt a kérdést tenném fel, hogy általában miért hangzanak el zagyvaságok ellenmondások még a politika társadalomtudomány nívósabb oldaláról is. (Elképzelhetjük milyen a rosszabb oldala.).  És sajnos zagyva beszédet általában zagyva intézkedés követi.

Tehát miért is?

Nyilvánvalóan a népszerűség-növelés, a szavazótábor szélesítése miatt: ide is beszélek (ehhez a réteghez is beszélek) és oda is beszélek (ahhoz a réteghez) is beszélek – módszeréből erednek az ellenmondások. (kétséges, hogy ez jó módszer. Szerintem nem jó.

Aztán ott van hatalmi harc, sőt gyűlölködés, az ellenfél elsöprésének aspektusa is.

Viszont ezt behatárolja rendszer dicséretének aspektusa. Az a lényeg, hogy a politikus nem akarja kimondani: tisztelt emberek a jelenlegi rendszer is gyenge, a jelenlegi rendszerben is lehetséges olyan rendszerváltozat, amelyben viszonylag erősebb diktatúrát alakítanak ki.  Ezért összekeveri a dolgokat, vagyis inkább azt mondja nem történt rendszerváltás, ill. a szocialista rendszer restaurációja történt. Ezzel több legyet üt, egy csapásra, szidhatja az elmúlt rendszert, a jelenlegit ezzel dicséri és egyben szidhatja az ellenfeleit. Egy probléma azonban megmarad a zagyvaság. Tulajdonképpen a kommunista diktatúra emlegetése sem más, mint a jelenlegi rendszer kvázi dicsérete.

Tehát akkor: a népszerűségnövelő ide-oda beszéd, az ellenfeleket lejárató beszéd, és az áttételes rendszerdicséret a zagyva beszéd oka.  És ezekhez hozzátenném az egyszerű gondolkodási, logikai hibákat, mint zagyva beszéd egyik okát. És azt is megjegyzem, hogy bár beszéd tartalmilag zagyva de nagyon jól van tálalva.

De még kimaradt egy nagyon lényeges ok: a társadalomtudományos ismertek hiánya. Pl. a tudatlan szerint azért nem történt rendszerváltás, mert egyrészt a régi rendszer vezetői most is vezetők, másrészt, mert hasonló diktatúra jött létre, mint a régi rendszerben. Megjegyzem a liberálisok, mert lényegében liberális politika érvényesült, egyáltalán nem a régi rendszer vezetői. A lényeg viszont az, hogy a rendszer, a rendszerváltozat, a demokrácia, ill. a diktatúra és a vezetés fogalma összekeveredik, itt-ott azonosul. Ezért e fogalmak között elméletileg rendet kell tenni.

A fogalmak és összefüggések tisztázása.

A rendszer egyik meghatározása: a 14 alapvető rendszerjellemző (az összetevők) összesített átlagos szintje (mértéke, minősége).

(Egyébként pedig más összetevők szerint is meg lehet határozni a rendszert, pl. alrendszerek, pl. a 70 gyakorlati rendszertényező, pl. a politikai törésvonalak alapján.)

A történelmi rendszer kijelöli az összetevők átlagát és mozgásterét azon szélesebb sávon belül, amelyet a rendszernek lehet nevezni. Másképpen a történelmi rendszer azon szélesebb sáv, amelyen belül az összetevők mozoghatnak, de határokat nehezen léphetik át, ill., ha több összetevő átlépi a határokat, akkor már másik rendszer alakul ki. A történelmi rendszer elsősorban jellemzően a szükségszerű rendszerfejlődés következtében alakul ki, ellenben a rendszerváltozatot elsősorban az ember, azon belül is elsősorban a vezetés alakítja ki. A rendszerváltozat, a széles sávon, a rendszeren belül, azon keskenyebb sáv, amelyet az összetevők (pl. a 14 rendszerjellemző) átlaga pontosan kijelöl.

A történelmi rendszer általában azonos a nemzetközi, több országban kialakult rendszerrel, a rendszerváltozat pedig azonos, egy országban, adott időben levő rendszerrel. Kivéve, ha (az új rendszer kialakulása után, amíg más országok nem csatlakoznak), a történelmi rendszer csak egy országban, jellemzően egy nagyobb országban, alakul ki. Lásd a jelenlegi Kínai szocializmus. Természetesen ilyenkor a történelmi rendszer és a rendszerváltozat azonos.

A demokrácia meghatározásai.

Sokkal tisztább világosabb, ha nem demokráciáról, hanem demokratikus szintről, demokráciaszintről beszélünk.

A demokráciaszint a többség (hosszabb távon a döntő többség) igazi akaratának, érdekének, igazi érvényesülése a közéletben, a törvényekben.

A demokráciaszint az alapvető rendszerjellemzők egyike, de azok közül is kiemelkedik. A demokráciaszint az egyik legjelentősebb, és mindennel alapvető rendszerjellemző. (Ebből eredhet azon pontatlan felfogás, hogy a demokráciaszint azonos a rendszerrel. „Vagy demokrácia van, vagy diktatúra van”, felfogás viszont már annyira pontatlan, torz, hogy enyhén szólva tévedésnek nevezhető. )

A demokráciaszint nem az abszolút szabadság mértékét határozza meg, hanem azt az optimális szabadságot (önrendelkezést), amelyben a döntő többségnek összesítve legnagyobb a szabadsága és a jóléte. A demokráciaszint skálája azonos a diktatúraszint skálájával, csak az egyik a pozitív oldalra utal, a másik a negatív oldalra utal. Magasabb demokráciaszint, az alacsonyabb diktatúraszint.

Nézzük meg a demokrácia (mint egy jelentős összetevő) szempontjából ezt az egészet. A lényeges összetevők (és a rendszerváltozatok, mint az összetevők aktuális konkrét átlaga is) széles rendszeren belül különböző szinteken valósulhatnak meg. Ez azt jelenti, hogy az összetevők (és rendszerváltozatok is) kötődnek is rendszerhez, meg nem is. A demokráciaszint, mint a legjelentősebb összetevő és a rendszerváltozat már erősen összekapcsolódik.

Egyszerűbb, ha ezt az egészet a gulyáshoz ill. annak főzéséhez hasonlítjuk. A gulyásnak mondjuk, van 14 alapvető összetevője, víz, krumpli, hagyma, paprika hús, zsír, stb. Ebből mondjuk a legjelentősebb a hús (legyen ez a demokráciaszint, egyben diktatúraszint). Bizonyos határig különböző mértékben, minőségben tehetjük az összetevőket a gulyásba attól még a gulyás, gulyás marad, csak sokféle gulyás jön létre. Ezek a gulyásváltozatok (a rendszerváltozatok) és ezekből van rosszabb és jobb, finomabb. Ha az összetevők mennyisége és minősége átlép egy határt, akkor már nem gulyás jön létre hanem, mondjuk krumplileves, (ez a rendszerváltás).  Az egyik fontos összetevő hús (legyen ez a demokráciaszint, egyben a diktatúraszint), ebből is tehetünk többet kevesebbet egy bizonyos határon belül a gulyásba. Persze azért az meghatározza gulyásváltozat jóságát, hogy pl. a húsból mennyit, teszünk bele.  A szakács (az elvtelen vezető) nem azért főz gulyást, mert ö szereti gulyást vagy azt jó ételnek, tartja. Sőt nincs különösebb elképzelése arról sem, hogy milyen legyen a gulyás. Ö egyszerűen karriervágyból, érvényesülésből, hatalommániából, nyerészkedésből, stb. főz. És mivel történelmi adottság éppen gulyás főzését teszi lehetővé, így gulyást főz.  Tehát az elvtelen szakácsot nem érdekli a gulyás, de mégis ezen elvtelen lelketlen hozzáállása, ill. az, hogy kilopja húst, azt eredményezi, hogy ő egy rosszabb gulyásváltozatot fog főzni.

A vezetés tehát alig függ össze a rendszerrel, de elég erősen összefügg a rendszerváltozattal.

A vezetést azért kell szétválasztani a rendszertől, mert a rendszernek (az intézményrendszernek, a jogrendszernek, a döntéshozó mechanizmusnak, stb.) az alapvető rendszerjellemzőkön keresztül van egy irányultsága. Ellenben a vezetés lehet abszolút gerinctelen elvtelen, nemcsak az ideológiai irányzatokat, de rendszert is csak hatalom eszközeként használhatja. Az elvtelen, csak az érvényesülés elvét bíró vezetés azért ül játékhoz (a rendszerjátékhoz), hogy játékszabályokat (rendszerszabályokat) nagyjából betartva érvényesüljön. Neki teljesen mindegy, hogy mik a szabályok, és ha sikerül érvényesülni (márpedig sikerül, hiszen ezért vezető), akkor nem is akarja megváltoztatni szabályokat. Ha nem lennének elvtelen karrierista vezetők, akkor lehetne a rendszert és a vezetést összekapcsolni. De vannak, és általában nem lehet tudni, hogy kik a karrierista vezetők és kik nem, mert az utóbbiak egy fordulás alkalmával arra hivatkozhatnak, hogy megváltozott a nézetük, megvilágosodtak. (Az, biztos, hogy pl. a magyar szocialista vezetők vagy karrieristák, vagy valóban 180 fokos fordulatot vettek, vagyis semmiképpen sem a brezsnyevi szocializmus hívei.)  A karrierista (hatalomra törő)   vezetés azért hoz létre szükségszerűen alacsonyabb demokráciaszintet, nagyobb diktatúrát, mert a hatalom megtartása, növelése és a diktatúra összefügg.  A vezetés általában nem a rendszert, hanem a rendszerváltozatot alakítja.

A forradalmi vezetéssel más a helyzet de ez egy külön téma. 

Felsorolnám ez összefüggéseket.

A rendszer és a rendszerváltozatok közepesen (igen is meg nem is) függnek össze. A kapcsolat messze van az azonosságtól.

A rendszer és az alapvető összetevők (rendszerjellemzők) közepesen (igen is meg nem is) függnek össze. A kapcsolat messze van az azonosságtól. A rendszer és demokráciaszint-diktatúraszint (mint egy alapvető összetevő) közepesen (igen is meg nem is) függ össze. A kapcsolat messze van az azonosságtól. Az alapvető összetevők és a rendszerváltozat (mint az alapvető összetevők konkrét átlaga), erősen függ össze. A vezetés (átlagos, nem forradalmi és nem elkötelezett vezetés) nézete és a rendszer gyengén függ össze. A vezetés nézete és rendszerváltozat erősen függ össze. A vezetés nézete és a demokráciaszint erősen függ össze.

A demokráciaszint-diktatúraszint alig függ össze a vezetés deklarált elveivel, lehetnek azok akár rendszerjellemzők, akár valóságos politikai törésvonalak, tehát valóban meghatározó elvek, mert a vezetés ezen elveket csak deklarálja, de nem biztos, hogy be is tartja. A történelmi rendszer, (a rendszerjellemzők, a rendszeralapelvek) kijelöli a demokráciaszint-diktatúraszint széles határait, de e széles határokon belül a vezetés dönti el a pontos szintet, (az érvényes mechanizmusokkal, módszerekkel, törvényekkel, stb.), amely jelentős eltéréseket mutathat még egy rendszeren belül is. Ha pedig a deklarált elvek, ráadásul zavaros ideológiák, akkor a demokráciaszint-diktatúraszint akár teljesen elszakadhat a deklarált elvektől.

Mindezt érthetőbbé teszi az alábbi példa.

2006 táján hazánkban kiderült hogy a vezetés egyik része, kvázi választási csalással (félrevezette a választókat és választási programját, egyáltalán nem tartotta be) került hatalomra. Továbbá az is kiderült, hogy ez a vezetés egyébként is alkalmatlan a nívós vezetésre, hiszen többek között hatalmas államadóságot hozott össze és hazánk jelentősen hátracsúszott önmagához képest, és a hasonló országokhoz képest is. Továbbá bizonyos jelekből, (pl. rendőrségi akciókból, kordon mögötti ünnepekből, stb.) kiderült, hogy a demokráciaszint egyébként is egy fél fokkal lesüllyedt. Továbbá kiderült, hogy nincs olyan megoldás, (törvény), amely biztosítaná, az egyértelmű romlás, egyértelmű népakarat esetében, a hatalmat gyakorló vezetés a hatalmi ciklusban történő leváltását. Mindez összekapcsolódott egy gazdasági válsággal, mely részben kívülről jött. A vezetés minden oldala a hatalomszerzésre, megtartásra törekedett, és kölcsönösen jogosan ezzel vádolták is egymást. Csak éppen magukat nem vádolták ezzel. (Ettől függetlenül nem szabad egyenlőséget tenni a hatalom szereplői között.)

A helyzet elemzésében a következőkből kell kiindulni. Van itt legalább két alapvető demokráciaszintet, és egyben rendszerváltozat-szintet meghatározó törvény. Az egyik a választási törvény, amely lehetővé teszi, nem szankcionálja a kvázi választási csalást. A másik a vezetésleváltásról szóló törvénykezés, amely nem garantálja az egyértelműen rossz és néputálatnak örvendő vezetés ciklus közbeni leváltását. A hatalom egyik oldala sem, egyik párt sem javasolta, azt hogy ezeket a törvényeket meg kell változtatni.

Helyezzük bele a példázatot a fogalmakba. A rendszer és a rendszerváltozat is: az érvényes mechanizmusok, módszerek, törvények, és valóban érvényesülő alapelvek, célok stb. halmaza.

A történelmi rendszer törvényekkel előírja, hogy 4 évente választásoknak kell lenni, ezzel (ezzel is) kijelöl egy széles demokráciaszintet, inkább sávnak nevezhető, szintet. E sáv határait még a zsarnokságra hajlamos vezetés sem lépheti át könnyen. Azért széles ez a sáv, mert látjuk, hogy pl. az említett két törvény (választási törvény, leváltási törvény,) „jósága”, sok más törvénnyel együtt, nagymértékben meghatározza a konkrét szűk demokráciaszintet és egyben a rendszerváltozat-szintet is. A demokráciaszint és a rendszerváltozat-szint egymáshoz hasonló, de azért két különböző dolog. A demokráciaszint az összetevők szempontjából nagyon széles spektrumú, de a rendszerváltozat-szint még szélesebb spektrumú, lényegében az összes érvényes mechanizmus, módszer, törvény és a valóban érvényesülő alapelv jelöli ki a rendszerváltozat-szintet. A rendszer és rendszerváltozat közti különbség elsősorban nem az összetevők spektrum-szélességében van, hanem a széles sáv, ill. a keskeny konkrét út jellegben van.

Tehát a történelmi rendszert általában nem a vezetés (kivéve a forradalmi és visszaugró vezetéseket) határozza meg.

(A forradalmi vezetések képesek a rendszerhatárokat átlépni és ezzel kialakítják az új, fejlettebb rendszer kezdeményét. A visszaugró vezetések negatív irányba lépik át a rendszer határait, e „rendszerváltások” nem nevezhetők rendszerváltásnak és e rendszerek (pl. fasizmus, sztálinizmus) nem nevezhetők történelmi rendszernek. Ezek talán rendszertorzóknak nevezhetők. )

Visszatérve: az átlagos vezetés nem határozza meg a történelmi rendszert, és a széles demokráciaszintet (sávot), de meghatározza a konkrét demokráciaszintet és rendszerváltozat-szintet.

És a vezetés deklarált elvei, elméletei, az hogy magát demokratának vallja, másikat diktátornak vallja, vagy magát szocialistának, liberálisnak, konzervatívnak, baloldalinak, jobboldalinak nevezi, végképp nem számít. Az számít, hogy valójában milyen demokráciaszintre, és milyen rendszerváltozat-szintre törekszik és valójában a mechanizmusokkal, módszerekkel, törvényekkel milyen demokráciaszintet és milyen rendszerváltozat-szintet hoz létre.

Különbség van a deklarált elvek és a valóban érvényesülő elvek, érvényesülő mechanizmusok, módszerek, törvények között.

A szűken vett társadalom, az emberek vezetésen kívüli része, pedig egy olyan tényező, amelyről itt nem esett szó, de azért képes jelentősen befolyásolni a rendszer, a rendszerváltozat, a demokráciaszint kialakítását.

A fejlődés történelmi felfogása, a jövő rendszere, a tulajdonsági fejlődés tényezői. Az ABC jelű ábrák táblázatok. D. jelű ábrák. A/a jelű ábrák. Elméleti rendszertényező. 

A jelenlegi társadalomtudomány, ill. politika alacsony szintjét jelzi, hogy még csak nem is ilyen kategóriákban gondolkozik, hogy feudalizmus, klasszikus kapitalizmus, stb., hanem két kategóriában, ez a diktatúra, és a demokrácia. Ráadásul ez a két kategória is rendkívül pontatlan és következetlen. Diktatúrának nevezik pl. a brezsnyevi szocializmust, és nem nevezik annak pl. a feudalizmust. Ez egy elképesztően alacsony szint, meg sem próbálják a diktatúra, vagy demokrácia szintjét megállapítani. Két kategória mikor az öt is kevés, ez elképesztő.

Ezt az elképesztően alacsony szintet tetézi az a felfogás, hogy jelenleg elértük a teljes demokráciát, a legmagasabb szintet. Vagyis feltételezik, ha ezer évig még fennmarad az emberiség, akkor ezer év alatt lényegében nem fog változni semmi, ezer év múlva is a jelenlegi államkapitalista rendszer lesz. Ez nemcsak ostobaság, de az emberiség lebecsülése, kimondása annak, hogy fejlődésre képtelen.  Valószínűleg egy feudalizmusban élő ostoba ember sem tudta elképzelni, hogy egyszer jön majd egy kapitalizmus, egy államkapitalizmus, ezért ő is azt gondolta, hogy az adott rendszer a végtelenségig eltart majd. Ha pedig ez az ember úr (arisztokrata) volt, akkor ráadásul érdekeivel ellentétes volt (van) a lehetséges fejlődés propagálása.

Az én felfogásom ezzel merőben ellentétes. Szerintem még az ősközösségi, rabszolgatartó, feudális, klasszikus kapitalista, stb. rendszerek, mint kategóriák is, már-már túlzott leegyszerűsítések. Igaz viszont, hogy néha szükség van a leegyszerűsítésekre. Másrészt a rendszerek fejlődése csakúgy, mint az általános fejlődés, mint többek közt a természettudományos technikai fejlődés szinte végtelen. Jelenleg a fejlődésnek, nemhogy a végén, de az elején tartunk. Szerintem a fejlődés a lehetségesnek a 40%-nál tart. Az biztos, és talán ezt az elvakultabbak is elfogadhatják, hogy jelenlegi fejlettség nem érte el a lehetséges fejlettség 75%-át. Maradjunk azonban a valószínűbb 40%-nál. Ebben az esetben az ősközösségi mondjuk a 20%-nál tartott, a rabszolgatartó rendszer a 15%-nál tartott a feudalizmus a 23%-nál tartott a klasszikus kapitalizmus a 32%-nál tartotta jelenlegi államkapitalizmus 40%-nál, a jelenlegi kínai szocializmus pedig mondjuk a 38%-nál tart. Ezen belül mondjuk X ország 1800-ban 33,8%-nál tartott, Y ország 2000-ben 38,7%-nál tartott. A számok nem pontosak, csak a differenciáltabb látásmódra akartam rávilágítani. A további sok száz oldal többek közt erről a differenciálásról szól. A lényeg az, hogy a rendszereket sok szempontból kell elemezni és az összesített értéket egy legalább százas skála mentén kell elhelyezni. Az elhelyezés kiindulása pedig az, hogy a fejlődés szinte végtelen és jelenleg csak az elején járunk.

Mi a tényleges demokrácia?  Az előző logikából kiindulva a jelenlegi rendszert nem is olyan soká (30-50 év) követni fogja egy fejlettebb demokratikusabb rendszer. Persze ennek az a feltétele, hogy ne legyen világpusztulás. Ha viszont nem gondolkozunk demokratikus fejlődésben, akkor könnyen lehet világpusztulás. Miért 30-50 éven belül, ill. mi az a világpusztulás, ezekről más fejezetekben szólók.  A rendszertényezők taglalásából kiderül, hogy milyen lesz, pontosabban milyennek kellene lenni ennek a jövőbeli demokratikus rendszernek. Az előrelátás viszont csak kb. ötven évre terjedhet ki. Az ötven év nemcsak az előrelátás, de a gyakorlati megvalósítás határa is. Pontosabban, jó esetben ötven évbe, ekkora -  a következő fejezetekbe vázolt -  fejlődés fér bele. Ezt az ötven év alatt, jó esetben létrejövő, demokratikusabb rendszert nevezem én tényleges demokráciának. Ez a név abból ered, hogy a jelenlegi rendszert demokráciának nevezik (a teljes demokráciának), holott ez messze áll attól. Azért adtam ennek a jövőbeli jóval demokratikusabb rendszernek a tényleges demokrácia nevet, hogy jelezzem, nem a jelenlegi, de az lesz a tényleges demokrácia. Ugyanakkor pontatlan ez a név, mert megint csak arra utal, hogy az ötven éven belül létrehozható demokratikusabb rendszer már teljes demokrácia lesz. Szó sincs erről, az még mindig csak részleges demokrácia lesz, hiszen a fejlődés nem áll meg a jövő rendszerét is követni fogja egy annál még demokratikusabb fejlettebb rendszer. A következő fejezetekből remélem az is  kiderül, hogy demokratikus fejlődének milyen hatalmas lehetőségei vannak. különböztessük meg tehát tényleges demokráciát, a teljes, optimális demokráciától.

Nem demokrácia és diktatúra a két kategória, hanem különböző és sok szintű (10, 15…., 20…., 25…., 30., 32..,  35.., 38.,  40., 42..., 45…., 50…., 55, stb. százalékos ) demokrácia volt, van, és lesz. Mivel a fejlődés elején járunk a teljes, az optimális (ideális) demokrácia még igen messze van. Kijelenthető, hogy nem is demokratikus, de különböző diktatórikus szintek voltak vannak és lesznek még egy jó ideig. Bár ez két fogalom gyakorlatilag ugyanaz: demokratikus szint diktatórikus szint.

Kényszerűen az átláthatóság miatt azért a rendszereket (ősközösségi, rabszolgatartó, feudális klasszikus kapitalizmus, államkapitalizmus, brezsnyevi szocializmus, jelenlegi kínai szocializmus) gyakran kategorizálom.

A fejlődés alapvető céljai (tényezői). D jelű ábrák. A/ a jelű ábrák. Speciális rendszertényező.

A fejlődés céljait (tényezőit) nevezhetjük a legfőbb céloknak is.

A fejlődési tényezők nemcsak a jövőre vonatkoznak, hanem az adott szintjük meghatározza az adott rendszer jóságát.

Kétségtelen a bőség zavarával küszködik az ember, ha a fejlődés céljairól, tényezőiről van szó. Természetesen a leglényegesebb tényezőket kell kiválasztani, az összegezés logikája mindig a lényeg kiválasztása.

Idézném a legfőbb célt: minél több ember (és állat is) éljen egészséges, igazságos jó, kellemes, boldog életet. E célt a gondolkodástan c. fejezetben állapítottam meg és el is magyaráztam, hogy mit értek alatta.

A leglényegesebb célokat itt másként fogalmazom meg. Kétségtelenül sokféle megfogalmazás lehetséges, szerintem az én megfogalmazásaimat, megállapításaimat össze lehet illeszteni.

Az eddigiekből is kiderülő, a D/1 ábrán is szereplő leglényegesebb, célok, tényezők:

Mindenki (többség) szükségletének (növekvő) kielégítése. Mindenki a többség szükségleteinek (lelki, minőségi-anyagi, anyagi-tárgyi), arányos, harmonikus, igazságos, egyre magasabb szintű kielégítése. Megjegyzés külön választottam a szükségletek mennyiségét a szükségletek arányától, érzékeltetve, hogy hiába van az egyes, vagy akár minden szükséglet kielégítve, ha az arányok nem jók. Másképp fogalmazva: boldogabbak az emberek abban a rendszerben, ahol a szükségletek mennyiségileg kisebb mértékben vannak kielégítve, de azok arányai helyesek, mint abban a rendszerben ahol ennek az ellenkezője igaz.

Másképp fogalmazva: fejlődés, ha az emberek egyre boldogabbak lesznek, mert szükségleteik egyre nagyobb mértékben, és egyre arányosabban vannak kielégítve. Ezek az emberek harmonikusabb életet tudnak élni, ezért lesznek boldogabbak.

Mindenki (többség) szükségleteinek igazságos, arányos kielégítése. Megjegyzem itt is beszélhetünk arányosságról de az más arányosság, mint az előzőkben említett arányosság. Itt arról van szó, hogy a szükségletek igazságosan és arányosan legyenek kielégítve. Vagyis mindenki a saját hasznos munkájának, vagy károkozásának arányában kapjon a szükségletekből. Illetve az arányosság ebben az esetben azt jelenti, hogy az emberek közötti különbségek, ne csak igazságosak legyenek, de nem legyenek túlzók megalázóan nagyok. Hiába vannak egyes rétegek csoportok szükségletei igen magas fokon kielégítve ha a többség szükséglete alacsonyszinten van kielégítve. Hiába vannak a szükségletek magas fokon kielégítve, ha egy jelentős csoportnak, kisebbségnek igazságtalanul igen alacsonyszinten vannak kielégítve. Jobb élni egy viszonylag szegényebb de igazságosabb emberséges országban, mint egy gazdagabb de igazságtalan embertelen országban.

Fejlődés, ha az emberek többsége egyre értékesebb, egyre értelmesebb erkölcsösebb, és egyre nagyobb akaratszabadsággal rendelkezik. Egyre magasabb színtű világnézettel (jó erkölcs, jó értékrend, jó felfogás) rendelkezik és egyre magasabb szintű társadalomtudományos ismeretekkel, rendelkezik.

Mindezzel együtt az emberek (többség) egyre önzetlenebbé válnak. Ugyanakkor az emberek önálló akaratszabadsága, egyénisége is bővül, nem alakul ki a hangya ill. katonatársdalom.

Fejlődés, ha az oktatott terjesztett világnézet és társadalomtudomány egyre magasabb szintű.

Fejlődés, ha társadalom egyre inkább demokratizálódik, a demokrácia szintje (a nép a többség közvetlen érdemi beleszólása, a többség életszínvonala jogai, a vezetés demokratizálása) egyre inkább emelkedik.

Fejlődés, ha a vagyoni és hatalmi hierarchia egyre arányosabb ( nem túl nagy) és igazságosabb.

Kérdés viszont fejlődés dinamikája, üteme. Erről más fejezetben fogok elmélkedni.

Néhány egyszerű összefüggés.

A hitvány emberek (nem értékes emberek) rossz szükségleteinek kielégítése, nem fejlődés. A hitvány emberek rossz szükséglete az önzés, a felsőbbrendűség érzés, stb. tehát nem a többség szükséglete lesz kielégítve, csak egy uralkodó kisebbségé.

Magas színtű (oktatott terjesztett) világnézet, és társadalomtudomány nélkül nem jöhet létre az értékes ember.

Az értékes ember tartalmazza a tudatba beépült világnézetet, tudást. Külön tényező az oktatott, terjesztett tudás és világnézet, bár a kettő természetesen összefügg.

Demokrácia nélkül (nép többség érdemi beleszólása rendszer alakulásába, a szükségletek arányaiba), nincs arányos szükséglet-kielégítés. Demokrácia nélkül nincs arányos és igazságos hierarchia, mert a hatalmi hierarchia túl nagy és igazságtalan lesz. Demokrácia és arányos és igazságos hierarchia nélkül nincs megfelelő mértékű és arányos szükséglet-kielégítés, mert eleve két fontos lelki szükséglet az önrendelkezés és az igazságosság nem lesz kielégítve. Továbbá indirekt módón az alacsony szintű demokrácia minden többségi szükséglet kielégítést sok okból (pl. a vezetés „szükségszerűen” önző, népellenes fejlődésellenes intézkedései, törvényei) eltorzít és elgyengít.

Ugyanezért, demokrácia nélkül nincs arányos és igazságos hierarchia.

A legfőbb célok egyike: a világ alapvető egyensúlyai felé törekvés.

Jelenleg nincsenek rendben az alapvető egyensúlyok, sőt, de erre még visszatérek. De mit is jelent, ha nincsenek rendben az alapvető egyensúlyok? Azt jelenti, hogy akkor a kisebb egyensúlyok sem lehetnek rendben, szinte semmilyen egyensúly sincs rendben. Azt jelenti, hogy az egy igatag bizonytalan világ, olyan világ, amelyben könnyen kialakulnak válságok, válság-láncreakciók. Olyan világ, amelyben nem érzik jól magukat az emberek. De miért, sőt? Jelenleg nemhogy az egyensúlyok irányában halad a világ, hanem pont ellenkező irányban halad, távolodik attól. Nem kell ahhoz matematikusnak lenni, hogy ezzel duplán növekedik az egyensúlytalanság.

Tehát akkor jöjjenek az alapvető egyensúlytalanságok, ill. egyensúlyok.

1. Nincs rendben gazdag fejlett világ, és a szegény fejletlen világ egyensúlya, túl nagyok a különbségek. A gazdag, fejlett világ (országokról van szó) át kell adnia erőforrásokat a középvilágnak és fejletlen, szegény világnak, hogy megfordítsa a különbségek növekedését.

Mi is ez az átadás. Meggyőzéssel és különböző nyomásgyakorlással (állami eszközökkel) való rábírása a szereplőknek, hogy csoportosítsák át az erőforrásaikat. Elsősorban, munka átcsoportosításról van szó, másodsorban pénz és fogyasztás átcsoportosításról van szó. A munkába természetesen beleértem, a szellemi munkát, az innovatív munkát. Ehhez pedig ilyen irányú tudomány és oktatás szükséges.

Hogyan kellene pl. ezt az átcsoportosítást megtenni. Pénzzel alig kell támogatni a fejletlen országokat. Inkább fogyasztási javakkal. De leginkább olyan innovációs támogatás szükséges, hogy az adott ország saját maga legyen képes az önálló innovációs fejlődésre, vagyis polgárai ne bérmunkások, ne segédmunkások legyenek. És persze úgy kell támogatni a fejletlen országokat, hogy az alábbi egyensúlyok felé haladjon.

2. Nincs rendben az egyének közötti vagyoni és hatalmi különbség. Túl nagy.  A gazdag és hatalommal rendelkező egyéneknek (elsősorban nagytőkéseknek) át kellene adni pénzt, fogyasztást a szegényebbeknek, és hatalom nélkülieknek.

Az átadás lényegéről már beszéltem.

Hogyan? A hatalom átadása (átcsoportosítása) elsősorban a közvetlen demokrácia útján történhetne.  A vagyon átadása (átcsoportosítása) pedig a hasznos munka arányában megszerzett jövedelmek útján történhetne.

3. Az anyagi, tárgyi szükségletekre fordított munkát át kellene adni (át kellene csoportosítani) az igazság (igazságszolgáltatás), a biztonság (többek között a közbiztonság, a munkabiztonság, stb.), valamint az önrendelkezés szükségletének kielégítésére. Tovább az anyagi, tárgyi szükségletek kielégítésére fordított munkát át kellene csoportosítani az egészség, a természetóvás (környezetóvás) a tudás, a kultúra (színvonalas szórakozás) szükségletének kielégítésére. Mivel túl sok az anyagi tárgyi szükségletre való termelés. És ezzel túl sok szennyezést, és szemetet termel az ember. Az igazságosság, biztonság, tudás stb. előállítása, fogyasztása sokkal kevesebb szennyezéssel, szeméttel jár.

És persze ezzel a fogyasztásnak is át kell strukturálódni. Hatalmas mértékben el van túlozva az anyagi, tárgyi fogyasztás, ebben még rengeteg tartalék van.

4. Az anyagi tárgyi szükségletekből kevesebbet kell fogyasztani (és termelni) és az így megmaradó pénzt, munkát a természetóvásra, a környezetóvásra, az ilyen irányú innovációra kell fordítani.

5. Mindez egy nagyobb és hatékonyabb államot jelent.  A munkát, a pénzt (adófizetés formájában) és a fogyasztást át kell csoportosítani, az állami munkára, állam által termelt fogyasztásra. Az igazságszolgáltatást, a biztonságot, az önrendelkezést, az egészséget, a tudást és részben a kultúrát is az állam (nem a piacgazdaság) tudja leghatékonyabban előállítani. Olyan állam szükséges, amely az árnyalt igazságszolgáltatással és elosztással szinte maximális igazságosságot tudja előállítani, de ezt úgy, hogy az állampolgárok idejét, munkáját (az ügyintézés csökken, az állam automatikusan jár el) nem veszi el. Ez nyilván az állami munka növekedését jelenti.

Ugyanakkor a magángazdaságnak (piacgazdaságnak, versenygazdaságnak) meg kell maradnia.

Megismétlem, ha ezek az lapvető egyensúlyok  nem jönnek rendbe (sőt egyre romlanak), akkor sehol sincs egyensúly, nincs fejlődés, csak egyensúlytanság van, és válság van.

Nem szabad, hogy a liberális frázisok elhomályosítsák az emberek gondolkodását. Fúj bürokratikus állam, az állam csak rossz lehet. A piacgazdaság mindent megold. Az anyagi, tárgyi magánvagyon, a rendszer és az egyéni boldogság alapja. Stb.. Szóval ezeket a tévedéseket meg kell haladni.

Egyszerűsített rendszermodellek. A rendszer meghatározása.  D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

A modell, mint hasonlat lényege az érthetőség. Ebben az esetben nyilvánvalóan, nem a valóságot akartam megjeleníteni. Több modell van, ez engem nem zavar. Egyik modell sem tökéletes talán ezek kiegészítik egymást, együtt már kiadják a valóság megértését.

Itt most elsősorban a rendszer szélesebb értelmezéséről van szó, ami magában foglalja az embereket is.

A rendszer egyik egyszerűsített modellje. A rendszer egy olyan összetett gépezet (szerkezet, organizmus) melynek a főbb egységei (szintjei) az alábbiak. Maguk az emberek ill. azok kialakult tudata (társadalomtudományos ismeretei, világnézete, stb.) Itt már használtam a hasonlatot, főalkatrész, nagycsavar, kiscsavar. Mondjuk a jelenlegi rendszert, hasonlíthatjuk egy gőzgéphez, vagy egy robbanómotorral hajtott gépkocsihoz.

Ha a rendszert mondjuk számítógéphez, hasonlítjuk, akkor a hardver, a szűken értelmezett rendszer. A szoftver, a társadalomtudomány, ill. vezetés programja. A felhasználó, ill. annak tudása, a lakosság.

További szintek: a „raktáron levő” (nem tudatosodott) oktatott, terjesztett társadalomtudományos elméletek, világnézetek.

Az emberi akarattól független szükségszerű tényezők halmaza. 

A rendszer, mint emberi akarattól függő elvek, mechanizmusok, módszerek, törvények, szabályok, intézmények összessége. Valamint az oktatott terjesztett társadalomtudományos elméletek világnézetek nagyobb része ill. az oktatás, terjesztés (tájékoztatás) módszerei mechanizmusai, törvényei.

 A rendszer, mint a rendszertényezők halmaza. (A rendszertényezők meghatározása: a rendszer fejlődése érdekében a rendszerrel kapcsolatos, problémakörök, feladatok csoportosított egységei, ill. ezek magyarázatai. A magyarázatok természetesen kapcsolódnak az oktatott, terjesztett társadalomtudományos elméletekhez.)

Minden nagy egység további tényezőkből és azok még további elemekből, alkatrészekből áll. A nagy egységek, a tényezők és az elemek is részben szükségszerűen illeszkednek egymáshoz.

A rendszer következő modellje az átépülő ház modellje. Erről már szó volt, különösebbet nem szeretnék hozzátenni.

A harmadik modell a rendszer, mint úszó bárka. Talán ez a modell a legjobb ezért a jövőben főleg ezt a modellt fogom használni. Két okból képes ez leginkább modellezni a rendszerek változását. Egyrészt a rendszerek változása is egy folyamat, mozgás, amit egy mozgó tárgy talán jobban érzékeltett. Másrészt a rendszer nem egy országot, nem egy államot jelent. Az egy úton (középszéles úton) járó országok államok, az egymáshoz hasonló államok összessége. Ezt a helyzetet több bárka jobban érzékelteti.

A bárka egy ország rendszere.  Főbb részei: a vezetés, a  tisztikar és annak tudata ( világnézete elméletei, véleménye stb.). A kormánylapát-mechanizmus (döntéshozó mechanizmus). A hajtómotor, hajócsavar (a termelés a gazdaság, a természettudományos és technikai szint. Továbbá a matrózok a nép ill. annak tudata). A bárkaszabályzat (törvények szabályok).  A bárkán oktatott és terjesztett világnézet, társadalomtudományos ismertek. A tenger, amin halad több részre osztható, de erről majd később részletesen szólók.

A társadalmi –gazdasági rendszer további meghatározásai.

A rendszer, szélesebben értelmezve, (beleértve a társadalmi-gazdasági rendszert is) összetett szerveződés, organizmus, struktúra, szerkezet, rendezettség, stb., pl. egy élőlény is egy rendszer. Az élővilág, ill. annak egy körülhatárolható része is egy rendszer. Egy hivatal szerkezete, működése is egy rendszer. Egy összetettebb gépezet is rendszer. Egy korszerű, komfortos lakás is rendszer. A naprendszer is rendszer, és még lehetne folytatni. A rendszer az egymással összefüggő rendek (sorrendek, időrendek, egymásra hatások, fontossági rendek, stb.) rendje. A rendszer az aktuális ( rövid távú)  működés rendje és külön, vagy egyben a hosszabb távú időbeli változás ( kialakulás, változásirány, célirány, részleges átalakulások, megszűnés) rendje. A tervezett rendszereknek (a társadalmi-gazdasági rendszer mindenképpen az) van céljuk.

A rendszer (társadalmi-gazdasági rendszer) mint egy közösség, egy állam, ország, nemzet.

A rendszer: az állam, az állami szféra, a magángazdaság, az egyéb civil kisközösségek, együttesen civil szféra, valamint az egyének, családok magánszféra összessége.  Ez egyben azt is megmagyarázza, hogy az állam miért nem azonos rendszerrel. Ugyanakkor ez inkább mennyiségi, termelés, pénzügyi megközelítés.

A rendszer, azon közösség, azon emberek melyek azonos szabályok, törvények, feltételek (rendszerint egy helyen) között él. Adott időben érvényesülő szabályokról, törvényekről van szó. Továbbá azon alapelvekről van szó, melyek a szabályok törvények erednek. Továbbá azon mechanizmusokról, módszerekről van szó, melyek az alapelvekből, szabályokból, törvényekből erednek. Azon közösség, mely az egységes törvények szabályok mellett egységes vezetésű, mely vezetés egy döntéshozó mechanizmusban működik.

Rendszer: végső soron azonos érdekeltségű emberek? Ez már megvitatandó meghatározás, erre még visszatérek.

Megjegyzem: A vezetés attól még vezetés marad, hogy a népréteg részt vesz benne.

Megjegyzem: általában akkor merül fel a rendszer kérdése, ha a felosztott vezetés vitatott, nem egységes, illetve ha egy időben ugyanarra a dologra két törvény is vonatkozik. Ilyenkor az alkotja a rendszert, amelyik törvény a gyakorlatban érvényesül.

Megjegyzem: a természetes és mesterséges tárgyi környezet, állapot (földek, erdők, gépek házak, stb.) csak másodlagos alkotórésze a rendszernek.

A rendszer, mint több közösség, nemzet, ország, állam. A vezetések és a közösségek (emberek) eltérők, de az alapelvek, a törvények szabályok, a módszerek mechanizmusok oly mértékben hasonlók hogy azonos kategóriába sorolhatók. Tehát különböző közösségek melyek kvázi, lényegében azonos szabályok, törvények, feltételek között élnek.

A rendszer, mint a jellemző, uralkodó elvek, mechanizmusok módszerek, hierarchiák, jellegek, stílusok, törvények, szabályok, szükségletek, szükséglet-kielégítések (termelés-fogyasztás) célok, feladatok, valamint a terjesztett, oktatott világnézetek és társadalomtudományos elméletek, elvek, valamint az érvényesülő vélemények összessége, amelyek meghatározzák a rendszerben élő emberek életét.

A rendszer az alrendszerek, mint gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, döntéshozó rendszer, jogrendszer, szociális rendszer, oktatási rendszer, stb. összessége.

A rendszer, a rendszertényezők, és azok gyakorlati megvalósításának összessége.

Rendszer (társadalmi-gazdasági rendszer): a közös, azonos hálózatokban (pénz, termék, energia, jogi, irányítási, közlekedési, stb.) élő emberek közössége.

A rendszer a rendszermodellekhez hasonló valóság.

Rendszer, társadalmi-gazdasági rendszer: az azonos gépezetben élő, az megalkotó, és működtető emberek közössége és maga gépezet.

Rendszer: az, azonos nagy házat építő emberek, ill. abban élő közössége, ill. maga a ház.

Rendszer: az azonos bárkán utazó emberek közössége, és maga bárka. 

A rendszer, egy ország egy nemzet politikai, gazdasági berendezkedése, és élete.

A rendszer, a vezetés, irányítás (politikai, gazdasági) elvei, mechanizmusai, módszerei stílusa, politikája, illetve az egész ország politikai helyzete, a nemzet, lakosság élete és annak keretei.

A rendszer történelmileg egy olyan útvonal, melyen több hasonló ország hasonló módón, hasonló úton halad az időben, ill. a fejlődésben. Ennek az útvonalnak kirajzolódnak a jellegzetes szakaszai, a kialakulása és átalakulása.

A rendszer egy fejlettségi (fejlődési tényezők), demokratikus, és szabályozási (alulszabályozottság-túlszabályozottság) szint, pontosabban annak az alsó és felső határa.

A rendszer az emberek (emberek többsége, lakosság) különböző, összetételű szükséglet-kielégítése, valamint legfőbb célok elérésének, bizonyos szintje, ill. annak mechanizmusai.

A rendszer az egymáshoz hasonló, alapvető tényezőkben egyező országok közössége.

A rendszer: a rendszerek jellemző szakaszainak és rendszerváltási szakaszok váltakozása, általában egy fejlődő irányban.

A rendszer egy túlzott kényszerű leegyszerűsítés, kategorizálás.

Szóval ez mind a rendszer. Azzal hogy megpróbáltam minden értelmezést felsorolni, és a különböző értelmezések közti összefüggésekre rámutatni, talán sikerül elkerülni a fogalomzavar problémáját. A különböző értelmezések között nincs lényegi különbség. További e tanulmány során szinte minden értelmezés felmerül.

Gondolkodástani szempontból a következőt tenném hozzá. Ugyanazt a dolgot többféle módón lehet megfogalmazni. Ugyanazt a dolgot többféle szempont szerint lehet megfogalmazni. Mindez nem jelenti azt, hogy a különböző megfogalmazások között ellentmondás legyen. Ugyanakkor az ellentmondások valóságos problémák. Az ellentmondások kizárják az igazságot. Én igyekszem elkerülni az ellentmondásokat.

A rendszer, mint elvek, módszerek, mechanizmusok, szabályok egymáshoz illeszkedő sokasága. Csak a megvalósult elveket tekintem meglevő elveknek. A jelenlegi rendszer, hazudós, de vannak ennél nagyobb bajok. Elméleti rendszertényező.

Ebből áll, pl. a gyártási technológia, a szerkezeti, működési szabályzat, az emberekre vonatkozó szabályzat, vagy a közlekedésre vonatkozó szabályzat pl. KRESZ.  A nagy rendszert is felfoghatjuk így csak hát sokkal nagyobb nagyságrendben, sok elvvel, mechanizmussal, módszerrel, szabállyal, stb. Egy fontos mechanizmus pl. a döntéshozó mechanizmus. Ez a hasonlat inkább egy üzemnek tekinti a rendszert.

A meghatározók, azonban az elvek. Persze, csak a komolyan vett elvek. Én ebben a tanulmányban sok olyan elvet elmondok, amely szerintem hiányzik a jelen rendszeréből és amelynek a jövő rendszerében szerepelni kellene. Csakhogy van itt egy bökkenő. Ugyanis ezen elvek a jelenlegi alkotmányban is szerepelnek. Aki ismeri az alkotmányt, az hamar rájön erre. Egyébként az alkotmányról részletesen jóval később lesz szó. Szóval a deklarált, a látszat jog tekintetében ezek az elvek már most is megvannak. Csakhogy nem valósulnak meg. Ezért már a tanulmány elején ki kell jelenteni, és kijelentem: az általam említett elvek megvalósítást azért tekintem a jövő feladatainak, mert ezek a jelenben gyakorlatilag nem érvényesülnek, tehát nincsenek. Én a pusztán deklarált, de nem megvalósult elveket, nem tekintem elveknek.  Elvek alatt, csak gyakorlatban megvalósuló elveket értem. Továbbá még azt elfogadom elvnek, ha az nem valósult meg, de a közlő egyértelműen megvalósítandó célként közli azt

A jelenlegi elvek nagyobb része azonban úgy vannak közölve, mint már megvalósult elvek, közben ennek fele sem igaz.

Az hogy a jelenlegi rendszer ennyire pofátlan, és megtévesztő, egyébként jellemző a jelenlegi rendszerre. Ez kérdés egyébként összefügg azon nézettel, hogy jelenlegi rendszer szinte tökéletes, csak kivitellel van baj. Ha belegondolunk, akkor ez egy maszlag. Ha rossz a rendszer, akkor az egészében, rossz. Azt, hogy a deklarált rendszer és valóságos rendszer ilyen messze van egymástól nem pozitívan kell beszámítani, hanem negatívan hiszen ez megtévesztés, manipuláció. Olyasmi ez, mintha hazudós emberre nem azt mondanánk: ez hazudós, tehát értéktelen. Hanem ezt: szegény ember nyilván jót akar csak nem sikerül neki, ezért néha az általa kifejtett jóakarata, nem áll összhangban a valósággal, de valójában jóember. Szóval ez utóbbi módon is lehet gondolkodni a jelenlegi rendszerről. Én mégis azt gondolom, hogy aki hazudik, és nyilvánvalóan érdekből hazudik, az nem jó ember.

Egyébként is a rendszer jóságát nem ez dönti el, a tanulmány végén egy fejezetben felsorolom, miért nem jó a jelenlegi rendszer. Pl., amely rendszer égisze alatt létrejött a világtörténelem egyik legaljasabb háborúja, az iraki háború, az nem lehet jó rendszer. Amelyik rendszerben (nem relatívan, hanem abszolút) legnagyobb (nagyobb, mint pl. a feudalizmusban, stb.) hatalmi, vagyoni hierarchia az nem lehet jó rendszer. Ahol világ pénzének fele 200 ember „zsebébe” van, az nem lehet jó rendszer. Ha egy rendszer elnézi, sőt részben okozza, hogy milliárdnyi ember, köztük sok gyerek, éhezik, nyomorog, betegeskedik, és idő előtt hal meg, az nem lehet jó rendszer. Ha egy rendszerben egyharmada a társadalomtudományos oktatás a szükségesnek, az nem lehet jó rendszer.  Ha egy rendszer elnézi, sőt jelentősen okozza, hogy az emberiség meglehetős valószínűséggel halad egy világkatasztrófa, ill. egy természeti összeomlás felé, az nem lehet jó rendszer. És ezt a felsorolást még hosszasan sorolhatnám.

A rendszer, mint bárka modell. D jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

Az élőlények bárkája elindult az élet tengerén. Sodródott, ment amerre a víz vitte, a legerősebb sodrás a határozta meg útját. Ez volt a természetes út. A friss tengeri szél befújt a bárkába és elkezdődött a természetes fejlődés. Az érzelmek sokasodása, erősödése, az értelmesedés, a szükségletek növekedése, később az erkölcsösödés. A friss tengeri szél tartalmazza az élet, vagy lélek, vagy érzelem energiát, sokféleképpen nevezhető. Az evolúció, a természetes kiválasztódás a természetes út másik törvénye. A természetes kiválasztódás és a friss tengeri szél együtt határozza meg a természetes fejlődést. A bárka tehát a jó úton sodródott, a természetes útón, de ez az út is tele volt veszélyes sziklákkal, amelyeknek a bárka időnként nekiütközött, ez mindig megrázkódtatást jelentet a bárkában utazóknak. Bonyolult, szövevényes folyamatok következtében kialakult a gondolkodó ember. A gondolkodó ember már rendelkezett némi akaratszabadsággal. Ez még nem tudatos és nem is teljes akaratszabadság. Ennek következtében az ember elkezdte építeni a bárka motorját, először kezdetleges motort, az evezőlapátot találta fel. Az értelmesedés következtében irányítani is szerette volna bárkát, ezért elkezdte építeni a kormánylapátot és kormánylapát mozgató szerkezetet, egyszóval az irányítószerkezetet. Az értelmesedés további következménye, hogy friss tengeri szél hatása megmaradt, de az evolúció törvényszerűsége gyengült. Az önálló gondolkodás, az önálló akarat és az egymástól való tanulás viszont felerősödött. Vége lett a sodródásnak az ember akár tudatosan akarta, akár nem már részben önmaga irányította a bárka sebességét és a bárka irányát, és részben önmaga irányította a saját belső (érzelmi, értelmi, képességi, szükségleti, erkölcsi) fejlődését. Részben, mert a természetes sodródás azért megmaradt, de erről képes volt már letérni, képes volt ennél gyorsabban haladni.

Hozzájutott ahhoz a képességhez, hogy kikerülje a természetes út szikláit, és az optimális úton haladjon. Igaz arra is képes lett, hogy rossz irányba, haladjon a bárkával. Az optimális út tehát a természetes út tökéletesítése. Az optimális út, elsősorban a növekvő szükségletek megfelelő prioritású, arányos és növekvő kielégítése. Mondhatjuk az optimális szükségletek felé haladás. Másrészt az optimális tudáshoz, optimális igazságosság (erkölcs, jog), az optimális tulajdonságok (legfontosabb az akaratszabadság és egyéniség növekedése) felé haladás. A folytonos megújulás, jövőtervezés és demokratizálódás szintén az optimális út, illetve cél tényezője.

Az ember viszont arra is képes lett, hogy letérjen a természetes útról és a bárkát a tévedések hitványságok vizére, sőt még inkább letérve a válságok tengerére kormányozza.

Mennyi bárka volt, van? Mondjuk azt: sok bárka, minden népnek van külön bárkája. A bárkák azonban ugyanazon vizeken hajóztak ugyanaz a szél hatott az emberekre. Az alapvető törvényszerűségek tehát ugyanazok voltak, a véletlenszerű sziklák viszont különbözőek ezért a bárkák egy irányba tartottak, de szét is váltak. Ugyanis egy sziklának ütközés nemcsak megrázkódtatással jár, de el is téríti a bárkát. A bárkák azonban egymás mellett haladva egymásnak is ütköztek egymás útját is befolyásolták. Volt amikor, az egyik bárka a másikat hátráltatta, mert neki ütközött, de volt hogy egymást sodorták, a gyorsabban haladó magával ragadta a lassabban haladót. A bárkák egymásra hatása az idők folyamán erősödött és most is erősödik. Az erősebb bárka sodrása maga után húzza a gyengébb bárkát. Ugyanakkor kialakul egy sorrend is, a gyengébb bárkának nemcsak sziklákat kell kikerülnie, de az előtte haladó bárkát is meg kell előznie, ha ugyanazon az úton gyorsabban akar haladni. Másfelől a gyengébb bárkának sokkal nehezebb irányt változtatnia, mert az erősebb bárka sodrásában halad.

Az erősebb, nagyobb bárka az, amelyiknek erősebb motorja van, és amely területre nagyobb és több embert szállít. A nagyobb bárkának erősebb a sodrása.  A motort a természettudományos és technikai fejlődés illetve a gazdaság azon része határozza meg, amelyik ezzel összefügg.  Motorépítés közös tevékenység már rendszer kell hozzá. A motorépítéshez már technika szükséges. Mi határozza meg, hogy az egyik bárka utasai erős motort építenek, a másik bárka még most is evezőlapáttal küszködik? Kezdetben, az életkörülmények határozták meg, vagyis az, hogy milyen vizeken hajóztak. Amelyik bárka változatos vizeken hajózott, ahol természetes nyersanyagok, energiák bőségesen adódtak, ott sokoldalú motorépítés kezdődött. A motorépítést befolyásolta az egymástól tanulás is, vagyis az elszigeteltség is, és még sok minden. Később a motorépítést egyre inkább a bárkában élő emberek gondolkodása és az irányító rendszer határozta meg. Az erős motor azt jelenti, hogy a bárka a jó, de a rosszirányban is gyorsabban képes haladni, az irányt az irányítórendszer (kormánylapát-szerkezet) határozza meg. Képes egy bárka egyszerre jó és rossz irányba haladni?  Nem képes, de képes változatos úton haladni, ahol egyik időszakban ütközik a bárka a másik időszakban békésen, folyamatosan (viszonylag gyorsan) halad. Az ütközés fájdalmas, mert megráz, a békés haladás, az élmények sokasága miatt kellemes. Összességében az ilyen változatos út talán kellemetlenebb, mint a kiegyensúlyozottabb, de kevesebb élményt adó utazás, legalábbis a többség számára. A sok ütközés azt jelenti, hogy a bárka a tévedések, és hitványságok vizein hajózik, közel a válságok tengeréhez. A motor tehát fontos, de az irányító berendezés még fontosabb. A motorépítést a bárkán kívüli vagy a bárkán belüli törvények határozzák meg? Ezért különleges a természettudományos és technikai fejlődés, illetve a gazdaság ezen része, mert ezt a kérdést nem lehet eldönteni. Erre a problémára még visszatérek.

A bárkán kívüli, vagyis a természetes törvényszerűségek történések, a vizek, sziklák elhelyezkedése, a friss tengeri szél, a rendszertől részben független tényezők és azok törvényszerűségei határozzák meg. A természet, amit nevezhetünk Istennek is, meghatározta a törvényszerűségek tengerét, de választás az embereké, hol, milyen pályán hajóznak ebben a tengerben.

Van természetes emberi fejlődés, az érzelmek, képességek, értelem, szükségletek, erkölcs természetes fejlődés. A természetes képességek egyike a természettudományos megismerés és technikai fejlődés képessége. Van természetes gazdaság, méghozzá többféle, és van a mesterséges gazdaság, és vannak a tévedésekre, hitványságokra épülő gazdaságok. A társadalomtudományoknak (erkölcs, igazságosság, jog, pszichológia, szociológia, gondolkodástan, történelemi fejlődés, stb.) beleértve a közgazdaságtudományt is megvannak a természetes törvényszerűségei, függetlenül attól, hogy az ember azt felfedezi vagy sem. A bárka többek közt azért tér le a természetes útról, mert az ember nem ismeri fel a természet törvényszerűségeit, tévedésből, hitványságból mesterséges törvényszerűségekben hisz, azok szerint cselekszik. A tévedések, hitványságok tengere tele van sziklával, a tévedések szikláival, a hitványságok szikláival, a problémák szikláival. Sőt - ezt az ember nem látja, mert a bárkán csak hátul van ablak, előre csak a bölcsek látnak – maguk a sziklák is az emberi tévedésekből, hitványságokból keletkeznek. A lényeg az, hogy ez a víz tele van sziklával, amelynek nemcsak neki ütközik a bárka, de ilyenkor az általában a rossz irányba, a válságok tengere felé fordul. A tévedések és hitványságok vizében még hat a természetes sodrás, amely a bárkát visszasodorná a természetes útra, vagyis hatnak a természetes törvényszerűségek. A tévedések hitványságok, rossz irányba hatnak, a természetes sodrás jó irányban hat. A bárka útját meghatározza a kormánylapát, vagyis az irányító berendezés, a sziklák, ütközések és természetes sodrás. Minél messzebb kerül a hajó a természetes úttól annál gyengébb lesz a természetes sodrás és annál több lesz a szikla. A rossz irány következménye az, hogy eléri a válságok tengerét, amelynek nincs iránya, csak a hatalmas hullámok dobálják a bárkát. A válságok tengere a háborúk tengere is, a bárkák vadul megütköznek. Igazi vihar ez, amelyből nehéz megszabadulni, és melyben szenvednek, meghalnak az utasok. Minél gyorsabb a bárka motorja annál nagyobb az ütközés a sziklákkal. Ez vonatkozik a természetes úton levő sziklákra és a tévedések, hitványságok vizében levő sziklákra is. Minél gyorsabb a bárka motorja annál gyorsabban hajt át a tévedések és hitványságok vizein, annál mélyebben szalad a válságok tengerébe. Igaz a gyors motor a helyes útra visszajutást is felgyorsítja. A gyors, jó motor, úton haladva gyorsabban eljuttatja bárkát egy optimálisabb állapotba. Minél gyorsabb a motor, annál kisebb kormány mozdulat elég az irányváltozáshoz. Minél gyorsabb a motor, annál nagyobb a veszély és a felelősség. A bárka sebessége nem végtelen, még ha az ideális úton halad, akkor sem, az ideális útnak is megvannak a maga határai.

A legfontosabb tényezőről, az irányítási rendszerről (kormánylapát-szerkezetről) eddig még nem volt szó. Az irányítási rendszer a társadalmi-gazdasági rendszer, vagyis a rendszertől függő tényezők összessége. Amikor kialakul az értelmes ember és a részleges akaratszabadság, akkor az ember kezdi el irányítani a bárkát, akár tisztában van ezzel, akár nem, akár kedvére van ez akár nem. Közben, akárcsak a motorépítés, az irányító berendezés építése is szinte automatikusan beindul. Az irányító berendezés alapja a vezető, illetve vezető csoport és annak akarata. Az elit vezetés akarata és intézkedései irányítják jelentős részben a bárkát. Az irányító berendezés azonban azt jelenti, hogy a középvezetésnek és a népnek is lesz némi beleszólása vezetésbe.

Még érzékletesebb a hasonlat, ha hozzáteszzük: a vezetés fent van a napfényes kapitányi hídon. A középosztály egy része (a felsőközéposztály) a szintén jó helyzetű fedélzeten van, a másik része az alatt van, és a szintén széles soktagú alsó réteg valahol a bárka mélyén sínylődik. A vezetésnek nincs rálátása a legalsó rétegre, és az empátiája is korlátozott, mivel hatalmas a helyzeti különbség.

Az irányító berendezés emellett egy törvényi, intézményi, tájékoztatási rendszer.  Ez a rendszer, ami az idő haladásával szükségszerűen egyre összetettebb lesz, mert gyarapodik a népesség, gyarapodik a vagyoni tömeg, és mindezzel arányosan nő az irányítandó tömeg is. Az irányítási rendszer elemei: a vezetés szükségszerű tulajdonságai, a vezetés érdekei és intézkedései. Általában az emberek, a többség, a nép tulajdonságai és felfogása. A törvényi és intézményi rendszer. Természettudományos és technikai képességet, kíváncsiságot) a friss tengeri szél hozza, de az irányítási rendszer gyorsíthatja, vagy lassíthatja a motorépítést. Továbbá az irányítási rendszer dönti el, hogy a természettudományos technikai fejlődést mire használja fel.  Tehát együttes meghatározás működik: rendszer és rendszertől részben független tényezők közösen határozzák meg a motorépítést.   Az irányítási rendszer befolyásolja az emberek általános tulajdonságait, felfogását (érzelmi, értelmi, szükségleti erkölcsi) is. Egyrészt a friss tengeri szél határozza meg az emberek tulajdonságait, felfogását, másrészt a rendszer által létrehozott oktatási, tájékoztatási rendszer, megint csak együttes meghatározásról van szó. Nemcsak a bárkának van természetes, ideális, illetve természetellenes, rossz (tévedések, hitványságok vize) útja, hanem az emberek belső (érzelem, értelem, szükséglet, erkölcs) fejlődésének is megvannak ezen útjai. Sőt a két rendszertől részben független hatás természetesen összefügg, nagyrészt átfedi egymást.  Az irányítási rendszer, vagyis a kormánylapát határozza meg a bárka irányát, de a természetes sodrás is befolyásolja azt.  A törvényeket, intézményeket nem lehet ukmukfuk megváltoztatni, ehhez idő kell.  Az, hogy nem egyes emberek irányítanak, hanem egy réteg szintén azt jelenti, hogy az irányváltozáshoz idő kell. A rendszer lényege tehát a stabilitás, sőt a rendszernek van önregeneráló képessége. Viszont a vezetés szükségszerű tulajdonságait még nehezebb megváltoztatni.  Az idők folyamán egyre komplikálódott az irányítási rendszer, ami azt is jelentette, hogy a változásokhoz egyre több rendszertényezőnek kell egyidejűleg megváltozni. Ehhez vagy sok idő kell, vagy egyidejű sokrétű radikális változás. A bonyolult irányítási rendszer kialakulása részben jó, mert régebben az őrült uralkodó kilencven fokkal elfordította a kormánylapátot és a  bárka belerohant a válságok tengerébe. Mondjuk a bonyolult irányítási rendszer kizárja azt, hogy a kormánylapátot negyvenöt foknál jobban ellehessen forgatni. A bárka azonban így is beleszaladhat a tévedések hitványságok vizébe és haladhat a válságok tengere felé. Ráadásul az irányítási rendszer tehetetlensége következtében nem is olyan egyszerű visszafordítani a kormánylapátot.

Minél több elemből épül fel az irányítórendszer (kormánylapát szerkezet) annál nagyobb lesz annak tehetetlensége, ezt fokozza a bárka sebességéből adódó tehetetlenség, és a növekvő bárka tehetetlensége. Minél nagyobb a bárka annál tehetetlenebb. Ezzel szemben az irányító berendezés működőképessége - többek közt a demokratizálódás miatt - amely enyhén javuló tendenciát mutat. Továbbá valamennyire javult a gondolati előrelátás. Könnyebb kikerülni a sziklákat, ha előre látják, kikövetkeztetik azokat. Az igazi jelentősége azonban a természetes, ill. az optimális út megtalálása és az egész folyamat átlátása. A két hatás – irányítórendszer és gyorsaság tehetetlensége, valamint a működőképesség és előrelátás kiegyenlíti egymást, a bárka nem fog többet ütközni, mint a sodródás idején. 

 A történelmi tapasztalat, mégis az, hogy az idő haladtéval a bárka egyre gyorsabban jut el a válságok tengerébe. A helyzet a következő. A irányítórendszert csak kis  mértékben lehet elforgatni, viszont az egyre jobb motor miatt, bárka egyre gyorsabban halad. Ha kismértékben, folyamatosan elfordítják a kormánylapátot és a bárka gyorsan halad, akkor a bárka ívelten ugyan, de még gyorsabban eljut a válságok tengerébe, mint régebben mikor az őrült uralkodó élesen elfordította a bárkát, de az viszonylag lassan haladt. Úgy tűnik az előrelátás, csak annyira fejlődött, hogy a közeli sziklákat képes csak észrevenni az egész folyamatot már nem képes átlátni. A történelmi fejlődés tehát régebben szabálytalan éles fordulatokkal bővelkedő, de lassú haladás miatt kisebb kilengésű volt, míg a legújabb-kori a gyors haladás és az irányítóberendezés összhatása miatt egyre szabályosabb, egyre nagyobb amplitúdójú, egyre meredekebb szögű szinuszgörbékben halad előre. A történelmi tapasztalat is ezt bizonyítja.

Mitől tér el a bárka a helyes iránytól? Ez egy összetett folyamat. Nézzük először a helyes útra visszatérést, mert ez egyszerűbb folyamat. A válságok tengerén való hánykolódás minden réteget megvisel nemcsak a népet, de a középvezetést és az elitvezetést is. A tévedések, és hitványságok vize ugyanis a vezetést nem nagyon érinti, hiszen ők a jól szeparált kényelmes kabinjukban nem nagyon érzik a gyakori ütközéseket. A válságok tengere azonban őket is érinti. Ennek hatására a vezetés belátja, hogy az irányítási rendszer hibás az eddigi út téves volt. Ráébred arra, hogy a helyes út érdekében saját hatalmi és vagyoni igényeit is korlátozni kell. Ráébred arra is, hogy az irányító rendszer átalakítása és demokratizálódása nélkül nincs irányváltás. Mivel mindezt komolyan gondolta, nemcsak deklarálja, hanem intézkedéseket is hoz, ráadásul valós intézkedéseket és nem álintézkedéseket. A kormánylapát beáll a jó irányban és a bárka, viszonylag hamar eljut a jó út, a természetes út közelébe.  A jó (optimálishoz közeli)  utat azonban nem éri el, igaz már annak közelsége is felvirágzást okoz, prosperál a gazdaság, nő az életszínvonal, minden rétegnek nő a vagyona és hatalma mindenki elégedett. A kérdés az, hogy erről a viszonylag jó útról miért tér le folyton a bárka?  Egyrészt a jó út nem egyenes, állandó előrehaladás, állandó fejlődés, állandó erőfeszítés szükséges hozzá. Igaz megéri ez az állandó erőfeszítés, mert a tévedések, és hitványságok vizén hajózás árt a bárkának és a benne utazóknak is. Ezek kompenzálása még több energiát igényel, mint a jó úton maradás, a válságok tengerén természetesen mindez fokozottan érvényes.  A jó út egy állandó emelkedő, aki egyenesen halad, stabilizálja a helyzetet, az már viszonylag letér a jó útról és belemegy a tévedések válságok vizébe. Másrészt a  jó út, a természetes út, de ez még nem az optimális út. Az optimális úthoz ismerni kellene a természetes utat, annak buktatóit, mert akkor lehetne azokat elkerülni. Ez is - a társadalomtudományok ismereteinek hiánya - is hozzájárul a letéréshez. Harmadrészt az emberek főleg a vezetés elkényelmesedik, elbízza magát megint úrrá lesz rajta az egyébként a helyzetéből adódó túlzott hatalom és birtoklásvágy.  Negyedszer a vezetés éppen az előbb említett okok miatt a rendszertényezőket stabilizálja, holott a stabilizáció kizárja az állandó fejlődést, vagyis a jó úton maradást. Ötödször letérés oka döntéshozó mechanizmus hibája, és azon belül is több elem felsorolható. Hatodszor az igazságosság jog hibája és azon belül is sok elem felsorolható. Hetedszer az oktatás, tájékoztatás hibája és ezen belül is sok tényező felsorolható.

Mikor idáig jut a hajófenék mélyén kuporgó bölcs az elmélkedésben, mikor eljut a századik, elemhez, ami rossz irányba tereli a bárkát, akkor rájön arra, hogy itt egy soktényezős és nagyon sok elemből felépülő összetett rendszerről van szó. Ebbe a törvényi intézményi rendszerbe minden beletartozik, többek közt a társadalomtudományok fejlesztése, az oktatás, a tájékoztatás is. A bölcs ekkor jut el a prioritások fontosságának felismerésére. Minél több tényező elem van annál fontosabb a helyes prioritás és arányosság. Minél több tényező, elem van annál nagyobb bűn a felületesség. A bölcs tovább gondolkodva ráébred, hogy legnehezebb megváltoztatni a vezetés szükségszerű tulajdonságait. Az emberek jó irányú megváltoztatása talán valamivel könnyebb, bár ebben nagyon kevés a történelmi tapasztalat. Akkor viszont olyan törvényi és intézményi rendszer kellene, amelyik a lehető legnagyobb mértékben kiiktatja a vezetés szükségszerű tulajdonságait, és amelyik folyamatosan biztosítja az emberek jó irányú (ideális út) fejlődését. Ezek csak folytonos fokozatos demokratizálódással biztosíthatók. Továbbá biztosítja a folytonos megújulást, a folytonos fejlődést. Ha ilyen törvényi intézményi rendszer lenne, akkor a bárka nem térne le a jó útról, és az ideális út megtalálása is lehetővé válna. Igen ám csakhogy a vezetés nélkül nem lehet megváltoztatni a törvényi, intézményi rendszert. Erre legfeljebb akkor van esély mikor egy válsághullám után a vezetés is kijózanodik. Milyen jó lenne, ha nem katasztrófákkal lehetne megváltani a világot, ábrándozik a bölcs a bárka alján.

Most térjünk vissza motor és az irányító berendezés összefüggéseire. Melyik a lényegesebb melyik a meghatározóbb? Ha jó és erős a motor, vagyis magas fokú a természettudomány és a technika akkor gyorsan halad a bárka, és ha természetes netán az optimális úton halad, akkor az optimális szükséglet kielégítéshez, a testi, lelki jóléthez, sokkal közelebb kerül, mint egy lassú bárka. Például, hiába jár valakinek alanyi jogon a fogászati kezelés, ha fogorvosnak vésője és harapófogója van. Továbbá a gyenge motorú bárkát az erősebb motorú bárkák elsodorják, és sajnos általában éppen a rossz útra sodorják magukkal. Elsodorhatják, akár mint irányadó szövetséges, de elsodorhatják kiközösítéssel vagy más indirekt kényszerítéssel, akár erőszakkal is. Ráadásul a válságok és háborúk tengerében először a gyenge meghajtású bárkák fognak először elsüllyedni. Kétségtelen a gyenge motorú - fejletlen természettudománnyal, technikával és gazdasággal rendelkező – bárkák kénytelenek erős motort létrehozni, elsősorban erre koncentrálni. Viszont hiába van jó motorja egy bárkának, ha letér a jó útról. Például, hiába van fejlett orvostudomány, ha az csak felső osztálynak jár, a lelki szükségletekről nem is beszélve. Hiába van erős motorja, a tévedések, és hitványságok vize lelassítja, és állandó rázkódtatásnak teszi ki a bárkát, a válságok és háborúk tengeréről nem is beszélve. Hiába van erős motorja a bárkának, ha az emberek természetellenes rossz irányba fejlődnek. Ezek után döntsük el melyik a lényegesebb? A probléma abból adódik, hogy az erős motorú bárkák számítván a válságok, háborúk tengerére még erősebb motort, főleg még erősebb haditechnikát hoznak létre. Nem könnyű a válasz, én mégis azt mondom az erős motorú bárkáknak a fejlett országoknak, elsősorban a hibás irányító rendszerüket kell átalakítani, csak így lehet ezt az átkos körforgást megállítani. Amennyiben a fejlett országok az irányító berendezésüket korszerűsítenék (folyamatos demokratizálást és megújulást biztosító rendszer) akkor jó útra sodornák a többi bárkát. Amennyiben jó úton haladna a bárkák többsége, akkor létre lehetne hozni egy demokratikus világszövetséget, amelyik megfékezné az erős motorral, de rossz útra tévedt bárkákat. Ezért én azt mondom, ha az emberiség szempontjából, vagyis ha többségi felfogásból nézzük a történelmet, akkor a fejlett országokban az irányító berendezés reformja mindig is fontosabb volt és jelenleg is fontosabb, mint a motorépítés. Szerintem a fejletlen országoknak egyenlő arányban kell koncentrálni a motorépítésre és az irányító rendszer reformjára, a fejlett országoknak viszont elsősorban az irányító rendszer átalakítására kell összpontosítaniuk.

Az elit vezetés az irányító berendezés része, a középvezetés részben része, részben nem. Ezen túl, minden embernek van evezőlapátja kinek kisebb, kinek nagyobb, amivel képes evezni, - ez az egyéni és csoportos érdekérvényesítés a társadalmi vélemény, erkölcs és az illegális munka és gazdaság.  Van, akik a kormánylapáttal egy irányba eveznek, vannak, akik eltérő irányban, és vannak – kevesen – akik ellenkező irányban eveznek. Akik eveznek, azok valamennyire befolyásolják a bárka sebességét és irányát is. A kérdés: mennyire? A jóindulatú emberek - és talán ők vannak többségben, nem eveznek ellenkező irányba, csak jó irányba szeretnék módosítani a bárka irányát. Az önzést, a jóindulatot, illetve azt, hogy ki milyen irányt vél jónak, viszont már befolyásolja a rendszer, pontosabban az oktatási, tájékoztatási rendszer. Még a jó szándékú emberek is megosztottak a jó irány kérdésében. Kétségtelen, ha mindenki erőteljesen egy irányba evezne, akkor félig ellensúlyozni lehetne a rossz irányú kormánylapátot, melyet egy összetett rendszer irányít. Az emberek azonban megosztottak, és ez azt jelenti a bárka tulajdonképpen kis eltéréssel ugyan, de arra halad amerre a kormánylapát áll. Ez azt jelenti: nem elég, ha a többség becsületes és tisztességes, nem elég, ha többség jól és egyre jobban végzi a munkáját, nem elég, ha a többség értelmes és jóindulatú, nem elég, ha a többség jó irányba akar evezni, az irányítási rendszer rosszasága, ill. kormánylapát rossz iránya ebben az esetben is alapvetően rossz irányba tereli a bárkát. Hogyan érvényesül a rendszer a jóindulattal, a becsületességgel, stb. szemben, erről ezer példát felhozva külön tanulmányt lehetne írni. A rossz rendszer eltorzítja, korlátozza az egyéni jóságot.  Sőt itt van egy érdekes összefüggés. Az a többség, akik a bárkával egy irányban de eltérő szögben eveznek, nem az irányt fogják elsősorban megváltoztatni, hanem a bárkának adnak egy többlet meghajtást, főleg ha a kormánylapáttal ügyesen variálnak. Tehát a bárka nemhogy a jó irányba fordulna, de még gyorsabban halad a rossz irány felé. Ugyanakkor ez egy különbség: a lapátevezés, vagyis az egyéni, csoport, társadalmi vélemény, cselekvés, munka, stb., a meghajtást (természettudományos és technikai szintet és ezzel összefüggő gazdaságot) erősíti, viszont az irányt és az irányító rendszert nem nagyon befolyásolja. A tartós irányváltozáshoz mindenképpen hozzá kell nyúlni az irányító rendszerhez. Az irányító rendszert (kormánylapát szerkezet) mivel sok elemből, alkatrészből áll, ráadásul van egy önregeneráló képessége, csak radikális reformmal lehet átalakítani. A radikális (forradalmi) rendszerváltoztatásnak sok hátulütője van: küzdelmes, szenvedéssel járó, ráadásul bizonytalan.  Az irányító rendszer átalakítása lehetséges akkor is, ha a vezetés kijózanodva, önkorlátozva viszonylag egységesen akarja azt. Ez a típusú rendszerváltoztatás, csak nagy válságok után jött eddig létre.  A harmadik, legkevesebb szenvedéssel járó és legbiztosabb mód: egy folyamatos megújulásra és demokratizálódásra képes rendszer létrehozása.

Miért tartozik a természettudomány mindkét - a rendszertényezők és a rendszertől részben független tényezők – kategóriába, és miért tartozik a társadalomtudomány csak a rendszertényezők csoportjába? Mi a különbség a két tudományág között? Az előbb vázolt kormánymechanizmus az egyik különbség. Másik különbség a tévedések különbsége. A természettudományos tévedés egyértelműen kiderül és a természettudományos tévedés nem képes befolyásolni a természet törvényszerűségeit. Ha a repülőgép jól van megszerkesztve, ha követi a természet törvényeit, akkor repül, ha nem, akkor lezuhan.  A hibás társadalomtudományi konstrukció egyrészt nem biztos, hogy azonnal lezuhan, lehet, hogy egy ideig elevickél a bárka, csak azután sodródik a válságok tengerébe. Másrészt ezt a sodródást meg lehet magyarázni, mert a társadalomtudományok – társadalompszichológia (szociológia), gondolkodástan, erkölcstan (igazságosság-tudomány) jog, közgazdaságtudomány – folyamatai összetettebbek és nem olyan egyértelműek, mint a természettudományos folyamatok. A téves elméletet a gyakorlat, többek közt az időeltolódás miatt, nem cáfolja. Így a téves elméletből „működőképes” gyakorlat lesz. Míg a természettudományos tévedések nem befolyásolják a természet törvényeit, addig a társadalomtudományos tévedések valamennyire befolyásolják a társadalomtudományok természetes törvényeit. Más a visszahatás, de más a hatás is, és ez a harmadik különbség. A fejlett országokban, rendszerekben a viszonylag fejlett természettudományos szint mellett egy csökevényes, elmaradott társadalomtudományos szintet találunk, amely annak tulajdonítható, hogy az irányító rendszer a természettudományos és technikai fejlődést nem tudta és nem is akarta jelentősen befolyásolni, míg a társadalomtudományos fejlődést tudta és akarta is befolyásolni. A természettudományos fejlődést az újkortól inkább segítette, a társadalomtudományos fejlődést gátolta és torzította a rendszer. A téves elméletek, vagy szándékos félrevezetések nem a társadalomtudományból következnek, az elit vezetés találja ki, vagy választja ki azokat. A „társadalomtudósok”, mint kollaboránsok, továbbfejlesztik, megmagyarázzák, tudományos köntösbe öltöztetik a téves elméleteket. A társadalomtudomány és a rendszer tehát erősebben kapcsolódik a fejlettebb országokban egymáshoz, mint a természettudomány és a rendszer.

Lassan végére érek a mesémnek. Remélem most már egy kicsit világosabb, mit nevezek én szükségszerű tényezőknek. Ilyen pl. a négy út (természetes, optimális, tévedések és hitványságok vize, válságok tengere) törvényei, a természetes sziklák, a friss tengeri szél, amely magával hozza természetes emberi fejlődést. A rendszertényezők viszont az embertől, az ember akaratától függnek. A rendszerényezőkkel tovább lehet javítani a természetes utat, de el is lehet rontani azt. A bárka vagy a jó úton halad, vagy még jobb úton, vagy rossz úton és még rosszabb úton. A jó és a rossz út azt jelenti, hogy jól vagy rosszul érzik magukat az emberek ezrei milliói, milliárdjai, Ez felveti a felelősség kérdését, és a felületesség bűnének kérdését. Az optimális, optimálishoz közeli jó út szűkebb, a rossz utak szélesebbek. Minden nép, közösség, ország (mikor mi) egy bárka, de bárkák nagysága és a bárkán belüli szerveződés változó. A bárkák összenőhetnek, de a fordítottja is lehetséges. Vannak bárkák, amelyek hasonló, de nem azonos úton, haladnak, mondjuk ez az út egy rendszer következménye. Más bárkák lemaradnak, megint mások más utat választanak. A szocialista rendszer egy másik út. Több rossz út van az egyik viszonylag rosszabb, a másik viszonylag jobb út. A bárkák iránya menetközben is változhat. A kapitalista rendszer kanyarog egy ideálistól eltérő úton a szocialista rendszer szintén, de egy másik úton. A bárkák útja remélhetőleg még több ezer évig tart.  Sokféle tévedés, hitványság lehet. A bárkák haladását nem egymáshoz kell mérni, hanem az optimális úthoz.

A szocializmus, mint a bárka útja. Az orosz ill. később a kínai bárka valahol a klasszikus kapitalizmus kezdeti szakaszában járt ahol még sok feudális elem volt. A szocializmus kezdeti szakasza a marxizmus-leninizmus mesze volt a tökéletes úttól, de inkább jó irányba kanyarodott, mint rossz irányba. Azután jött a sztálinizmus, ami tévedések hitványságok vizére vezette a bárkát. A következő szakasz a hruscsovi, brezsnyevi szakasz, ami kicsit elfordult a jó irányba, de még alapvetően rossz irányba haladt. Ezután jött Gorbacsov, aki még jobb irányba akarta vezetni a szovjet bárkát, de megbukott és a bárka rátért a kapitalista útra. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a klasszikus kapitalizmus helyett a brezsnyevi szocializmus útján haladt. A kínai bárka egy darabig hasonló úton haladt, mint a szovjet bárka, viszont nem tért rá a kapitalista (kezdetleges államkapitalizmus) útra. Úgy látszik, hogy a jó út felé elkanyarodást folytatta és jelenleg inkább jó irányba halad, mint rossz irányba. A szocialista rendszer, a szocialista út tehát élő rendszer, élő út. A világ legnagyobb országában, Kínában szocializmus van, és úgy tűnik viszonylag jól halad ez a bárka, mindenesetre a gazdasági növekedés jelentős. A kapitalista országok bárkája felülről a jó oldal és elölről, fejlett pozíció felöl halad rossz irányba, és lassan, a Kínai bárka alulról és hátulról halad viszonylag gyorsabban és jó irányba. Lehet, hogy az államkapitalista bárka még közelebb van az optimális úthoz, de a tendencia ellentétes irányú.  Persze Kínáról ezen a vidéken nagyon keveset tudunk, ez is jellemző a tájékoztatásra.  

Eddig tartott a bárka modell vázlatos leírása.

Persze mint általában a modellek ez a modell sem tökéletes.

Elég nehezen meghatározható hogy mit jelent egy bizonyos bárka. Pl. az Európai Unió egy bárka vagy sok bárka? Pl. egy országon belüli kommunista jellegű vallási csoport, mely összességében más rendszerben működik vajon egy külön kis bárka?

Továbbá itt van az ingázás, vagy a kettős állampolgárság. Az ingázás alatt a vendégmunkásokat értem, akik az egyik országban (rendszerben) dolgoznak a másik országban (rendszerben) élnek. Említhetném azonban a külföldön tanuló diákokat is. A jövőben létrejöhet hogy a lakosság nagyobb része több rendszer tagja? Egyik bárkából (rendszerből) át lehet csónakázni a másik bárkába (rendszerbe, ettől még a rendszerek fennmaradnak.  Fennmarad a törvényhozó mechanizmus a jogrendszer. Más tényezők viszont egy tömeges földrajzi fluktuáció kialakulásával kérdésessé válhatnak, mint pl. a világnézet. Kérdés az is hogy adott egyénre vagy csoportra melyik rendszer hat.

Ez a tanulmány az 50 éven belüli változásokat képes csak követni. Nekem másokkal ellentétben nem célom hogy örök érvényű tanokat hirdessek. 50 éven túl valóban jöhetnek olyan változások, remélem, hogy jönnek is, amelyek ezt a tanulmányt elavulttá tehetik. 50 éven túl megváltozhat közösségek struktúrája, vagy bekövetkezhet az említett tömeges fluktuáció, de csak ötven éven túl. Minden lehetséges számítás szerint ötven évig nem történik alapvető változás, sem a közösségek struktúráját sem a tömeges fluktuáció terén. Alapvetően fennmarad a jelenlegi közösségi struktúra, az országok nemzetállamok szerinti tagolódás. Ugyanakkor legnagyobb valószínűséggel erősödik a globalizálódás és kialakul egy erősebb világszövetség, de nem alakul ki a világállam. Létrejöhetnek különböző uniók, szövetségek de a nemzetállamok fennmaradnak, tehát az alapvető közösségi struktúra ebben az irányban sem változik szignifikánsan. Pontosabban úgy fogalmazok, hogy amennyiben nem alakul ki egy világkatasztrófa akkor ötven éven belül legfeljebb elindul az alapvető közösségi struktúraváltozás, de ez világviszonylatban nem ér el egy szignifikáns szintet. Ötven éven túl azonban valóban sok érdekes változás következhet be elég sok a lehetséges variációk száma. Erről majd egy másik elméleti rendszertényező fog szólni. Ennek címe: a lehetséges közösségi struktúrák és azok változásai.

A bárka modell szerint egy rendszerváltozat, egy bárka. És a közel azonos irányba haladó, (azonos irányító-szerkezettel rendelkező, a kormánylapát nagyjából azonos irányba áll) és egymás sodrásában mozgó bárkák alkotják a nemzetközi (történelmi) rendszert.

Más modellek szerint a rendszer egy gépezet vagy épület. E modellek szerint a rendszer egységes egy irányba halad, ill. egy szerkezet. Az egyik szerkezeti elemnek illeszkedni kell a másikszerkezeti elemhez, különben összeomlik a szerkezet. A gépezetben az egyik fogaskeréknek illeszkedni kell a másik fogaskerékhez, különben nem működik a rendszer. Ugyanakkor a rendszer rendszertényezőkből épül fel. Elképzelhető hogy az egyik rendszertényező fejlett, jó a másik fejletlen rossz? Elképzelhető egy vegyes rendszer? Valamekkora eltérés persze lehet a különböző rendszertényezők jósága között, de azért az illeszkedés törvénye is igaz. A bárka nem haladhat egyszerre két irányba.