Társadalomfejlődés

Társadalomkritika

Társadalomismeret

Alcím:

Társadalmi, gazdasági ismeretek, melyek mindenki számára hasznosak.

További alcímek:

Rendszer, rendszertan.

Amit az igazság megismeréshez tudni kell a gazdasági, társadalmi rendszerről, rendszerváltásokról.

A jelen társadalomtudományától és politikusi felfogásától eltérő egyszerű, egyéni, újszerű, de igaz elmélkedések a gazdaságról, a társadalomról, az erkölcsről, a gondolkodásról és mindenről, ami a társadalmi léttel kapcsolatos.

Közélettel, közérdekkel kapcsolatos problémakörök rendszerezve, lényegesítve, de az átlagember szemszögéből.

A társadalmi, gazdasági ismeretek összefoglalása egyénien, újszerűen.

Milyen lesz a társadalmi gazdasági rendszer, ötven, száz év múlva, ha nem lesz világkatasztrófa. A jövő fejletettebb gazdasági, társadalmi rendszere.

Gazdasági, társadalmi rendszerek, rendszerfejlődések, másképpen, újszerűen, egyénien.

Tanulmány társadalmi, gazdasági rendszerről azoknak, akik nem hisznek a jelenlegi politikában és társadalomtudományban.

A lehetséges válság-láncreakció, annak erősödése és a világkatasztrófa és más lényeges problémakörök.

A tanulmány, és egyben a társadalomtudomány, főbb részei:

Bevezetés        

1. tanulmányrész. Rendszer, rendszerfejlődés, tudatalakulás.

2. tanulmányrész. Az állam. Az állam gazdasága, pénzügye, és annak viszonyai. A gazdasági rendszer és a politikai társadalmi rendszer. A kapitalista, tőkés (nagytőkés) gazdasági és politikai rendszer.

3. tanulmányrész. Pénzügyi és gazdasági rendszer alapvetései elméletileg. Alapvető pénzügyi, gazdasági jelenségek, folyamatok.  (pénzügy 1)

4. tanulmányrész. A helyes állami gazdálkodás, gazdaságirányítás, adózás, költségvetés. Fogyasztás, árazás, gazdasági, pénzügyi rendszer. A piacgazdaság, versenygazdaság.

5. tanulmányrész. Termelés, innováció, foglalkoztatottság. A természetpusztítás. Egyéb fontos befejező gazdasági problémakörök.

6. tanulmányrész.  A pénzügyi rendszer.  (pénzügy 2, kevésbé elméleti szempontból)

7. tanulmányrész. A döntéshozó mechanizmus. A politikai rendszer. A demokrácia beillesztése a döntéshozó mechanizmusba.

 8. tanulmányrész. A szociális rendszer.  A társadalmi, (hatalmi, vagyoni) hierarchia.

9. tanulmányrész. Világnézet, ideológiák, erkölcs (tudatalakulás 3)

10. tanulmányrész. Állami tudatalakítás. Rendszerből eredő társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, manipuláció.  (tudatalakulás 4)

11. tanulmányrész. Jog, jogrendszer. A helyes szabályozás.

12. tanulmányrész. A kisközösségek, a civil szféra. A nemzetiségi problémák. A kultúra (tudatalakulás 5)

13. tanulmányrész. A lelki élettel (érzelmekkel) és erkölccsel kapcsolatos gondolatok, tanítások. (tudatalakulás 6)

14. tanulmányrész. Egyéb fontos rendszertényezők és témák. Verseny, haladás, demokrácia, külpolitika, háború, népkarakter, stb..

15. utolsó, befejező, tanulmányrész.  Rendszerfejlődés 3. A vezetés. Az EU. Az egész tanulmány kiegészítése, összefoglalása.

16. tanulmányrész. A világ alapvető felépítése és annak vizsgálata. Elméleti és gondolkodástani problémák. Gondolkodástan, valamint érzés, érzelemtan. (tudatalakulás 7)

 A 16 tanulmányrészből a 3. tanulmányrész:

           3.      tanulmányrész.

Pénzügyi és gazdasági rendszer alapvetései elméletileg. Alapvető pénzügyi, gazdasági jelenségek, folyamatok.  (pénzügy 1).

B/0/1, B0/2, B/0/3 B/0/4 ábrák, valamint a B/13/b, B/19, B/15 (hitelezés) ábrák, továbbá a B/6 (pénzváltás) ábrák, a B/5, a  B/14 (inflációs) ábrák.

Az adott oldalra ugró tartalom (a kiválasztott címre mutatás + CTRL gomb + kattintás):

Melyek a valóságos pénzügyi törvényszerűségek, azaz milyennek kellene lenni a pénzügyi rendszernek.  6

A gazdaság, pénzügy nagy témájának (problémakörének) alapvető felosztása (kategorizálása, tematizálása).  Elméleti rendszertényező. 6

A pénz értelmezése. A termelés, fogyasztás, elosztás, pénzforgás alapvető összefüggései. B/1/a, B/0/3, B/19, B/20 ábra. Elméleti rendszertényező. 12

Én, mint tanulatlan kisember szerettem volna olyan állapotba eljutni, hogy bármilyen pénzügyi, gazdasági hírt hallok, olvasok, azon nagyjából, kapásból is eligazodjak. Természetesen az igazság érdekel, és nem a közlés badarságainak megfejtése. Elméleti rendszertényező. 24

A vagy-vagy (és-és) elosztás.  Elméleti rendszertényező. 44

A gazdasági, adatok, mutatók problémaköre (előzetes összefoglalás). Elméleti rendszertényező. 66

A pénzben való mérés helyett vissza kell térni, valóságos termelés, ill. fogyasztás (életszínvonal) mérésre. Elméleti rendszertényező. 105

Néhány alapelv, alapfolyamat, alapegyensúly. B/13-as ábra. Elméleti rendszertényező. 113

A B/0/1, B/0/2, B/0/3, B/0/4 ábra elemzése. Elméleti rendszertényező. 120

Milyen a jelenlegi pénzügyi rendszer, azaz elmélkedések a tisztességtelenségről.  138

Alapvető, de rendezetlen elmélkedések a jövedelemről, az árról, a versenygazdaságról (piacgazdaságról), a bankszektorról. Elméleti rendszertényező. 139

A jelen parazita-világ gazdasági törvényszerűségei. Ami nem azt jelenti, hogy e parazita törvényszerűségekhez kell alkalmazkodni. Azt jelenti, hogy az igazságos arányos jövedelemelosztásra, fogyasztáselosztásra kell törekedni. Elméleti rendszertényező. 229

A pénzügyi válságok, a pénzügyi rendszer egyféle rövid, hiányos összefoglalásszerűsége. Elméleti rendszertényező. 231

Az államkapitalista zavaros, logikátlan, igazságtalan, hiányos és túlbonyolított pénzváltó és hitelezési rendszere. Ennek némely téves elmélete és gyakorlata. ( B/15/a, B/15/b, B/15/c, B/15/d ábrák.) Elméleti rendszertényező. 246

A hitelezés, az infláció, a pénzváltás (deviza-árfolyam) és más pénzügyi tényezők összefüggései. Elméleti rendszertényező. 261

Általános elmélkedések a pénzügyi rendszer tisztességtelenségéről. Kitérés a kisbetétesekre, kisbefektetőkre, kis-hitelfelvevőkre. Elméleti rendszertényező. 287

Magyarországot belevitték az adósságcsapdába. Valahogy ki kellene mászni. Elméleti rendszertényező. 299

A korrupció, a tisztességtelenség. Elméleti rendszertényező. 313

A lényegről azért ne feledkezzünk meg. Elméleti rendszertényező. 320

Visszatérés a pénzügyi problémákhoz.  329

A nemzeti termelés, ill. jövedelem és kapcsolódó problémák. A gazdasági ábrák (fejezetek) kiegészítése, pontosítása. A viszonylagos termékfölösleg (pénzhiány és pénzfölösleg (termékhiány problémaköre. B/13/b ábra B/19 ábra, B/22, B/23 ábra. És még sok ábra. Elméleti rendszertényező. 330

További előzetes elmélkedés a nyugdíjról és a megtakarításokról.  Elméleti rendszertényező. 427

A jelenlegi gazdaság kissé sarkosan. Elméleti rendszertényező. 435

Tartalom:

Melyek a valóságos pénzügyi törvényszerűségek, azaz milyennek kellene lenni a pénzügyi rendszernek.

Tartalom:

A gazdaság, pénzügy nagy témájának (problémakörének) alapvető felosztása (kategorizálása, tematizálása).  Elméleti rendszertényező. 6. old.

A pénz értelmezése. A termelés, fogyasztás, elosztás, pénzforgás alapvető összefüggései. B/0, B/1/a, B/0/3, B/19, B/20 ábra. Elméleti rendszertényező. 

                                                                                                                     12. old.

Én, mint tanulatlan kisember szerettem volna olyan állapotba eljutni, hogy bármilyen pénzügyi, gazdasági hírt hallok, olvasok, azon nagyjából, kapásból is eligazodjak. Természetesen az igazság érdekel, és nem a közlés badarságainak megfejtése. Elméleti rendszertényező.                       24. old.

A vagy-vagy (és-és) elosztás.  Elméleti rendszertényező.                         44. old.

A gazdasági, adatok, mutatók problémaköre (előzetes összefoglalás). Elméleti rendszertényező.                                                                       66. old.

A pénzben való mérés helyett vissza kell térni, valóságos termelés, ill. fogyasztás (életszínvonal) mérésre. Elméleti rendszertényező.         105. old.

Néhány alapelv, alapfolyamat, alapegyensúly. B/13-as ábra. Elméleti rendszertényező.                                                                                        113. old.

A B/0/1, B/0/2, B/0/3, B/0/4 ábra elemzése. Elméleti rendszertényező. 120. old.

Milyen a jelenlegi pénzügyi rendszer, azaz elmélkedések a tisztességtelenségről.

Tartalom:

Alapvető, de rendezetlen elmélkedések a jövedelemről, az árról, a versenygazdaságról (piacgazdaságról), a bankszektorról. Elméleti rendszertényező.                                                                                   139. old.

A jelen parazita-világ gazdasági törvényszerűségei. Ami nem azt jelenti, hogy e parazita törvényszerűségekhez kell alkalmazkodni. Azt jelenti, hogy az igazságos arányos jövedelemelosztásra, fogyasztáselosztásra kell törekedni. Elméleti rendszertényező.                                                     229. old.

A pénzügyi válságok, a pénzügyi rendszer egyféle rövid, hiányos összefoglalásszerűsége. Elméleti rendszertényező.                             231. old.

Az államkapitalista zavaros, logikátlan, igazságtalan, hiányos és túlbonyolított pénzváltó és hitelezési rendszere. Ennek némely téves elmélete és gyakorlata. (B/15/a, B/15/b, B/15/c, B/15/d ábrák.) Elméleti rendszertényező,                                                                                       246. old.

A hitelezés, az infláció, a pénzváltás (deviza-árfolyam) és más pénzügyi tényezők összefüggései. Elméleti rendszertényező.                                261. old.

Általános elmélkedések a pénzügyi rendszer tisztességtelenségéről. Kitérés a kisbetétesekre, kisbefektetőkre, kis-hitelfelvevőkre. Elméleti rendszertényező.                                                                                       287. old.

Magyarországot belevitték az adósságcsapdába. Valahogy ki kellene mászni. Elméleti rendszertényező.                                                           299. old.

A korrupció, a tisztességtelenség. Elméleti rendszertényező.                313. old.

Azért a lényegről ne feledkezzünk meg. Elméleti rendszertényező.  320. old

Visszatérés a pénzügyi problémákhoz.

Tartalom:

A nemzeti termelés, ill. jövedelem és kapcsolódó problémák. A gazdaság ábrák (fejezetek) kiegészítése, pontosítása. A viszonylagos termékfölösleg (pénzhiány) és pénzfölösleg (termékhiány) problémája. B/13/b ábra, B/19, B/22, B/23 ábra. Elméleti rendszertényező.                                        330.old.

További előzetes elmélkedés a nyugdíjról és a megtakarításokról.  Elméleti rendszertényező.                                                                                       427. old.

A jelenlegi gazdaság kissé sarkosan. Elméleti rendszertényező.      435. old

A következő egység emlékeztető címe:

Melyek a valóságos pénzügyi törvényszerűségek, azaz milyennek kellene lenni a pénzügyi rendszernek.

A gazdaság, pénzügy nagy témájának (problémakörének) alapvető felosztása (kategorizálása, tematizálása).  Elméleti rendszertényező.

A gazdaság, pénzügy az alapvető szereplők szerint (vertikális felosztás).

Állami gazdaság, pénzügy.

Magángazdaság, és pénzügy. (Magánvállalatok, cégek, gazdasága, pénzügye.)

Civil szféra gazdasága, pénzügye.

Magánszféra gazdasága és pénzügye. (Termelési oldalról: házi, háztáji, alkalmi munka, otthoni gyermeknevelés, családgondoskodás. Fogyasztási oldalról: lakossági fogyasztás.)

A fenti négy egyben a nemzetgazdaság, és nemzeti pénzügy.

Külföld. További felosztása.

Külföldi államok gazdasága, pénzügye. Gazdasági, pénzügyi államszövetségek.

Külföldi magángazdaság.

Nemzetközi magángazdasági szövetségek. A nagytőke nemzetközi szövetsége.

A világgazdaság.

A vertikális felosztás önálló alapvető problémakörei.

Állami gazdaság, pénzügy és a magángazdaság, pénzügy viszonya.

Az állami gazdaság, a magángazdaság és pénzügy, a civil szféra gazdasága pénzügye és magánszféra, gazdasága pénzügye, mindennek a viszonya. A nemzetgazdasági viszonyok.

A nemzetgazdaság, pénzügy és a külföldi gazdaság, pénzügy viszonya.

A külföld (világ) gazdasági, pénzügyi államszövetségek és nemzetközi magángazdasági szövetségek viszonya. 

(A nagytőkés világrend, arról szól, hogy a gazdasági, pénzügyi államszövetségek, és a nagytőke szövetsége, mint nemzetközi magángazdasági szövetség egymással is szövetségben van.

Stb., hiszen jól látható, hogy sok variáció, sok belső problémakör kimaradt ebből a felsorolásból.

A gazdaság ezen részével elsősorban a 2. „Az állam. Az állam gazdasága pénzügye, és annak viszonyai. A gazdasági rendszer és a politikai társadalmi rendszer.” tanulmányrész foglalkozik. De a többi tanulmányrészben is megjelenik.

A horizontális felosztás.

(A termelésbe beleértem a szolgáltatást, és a munkát is.)

A horizontális felosztás egyik része: termelés és fogyasztás, „pénz nélkül”. (Nem lehet teljesen pénz nélkül vizsgálni a kérdést. A vizsgálat kiindulása: lehetőleg ne keverjük ide a pénz problémáját.)

A termelés mennyisége, minősége, hatékonysága.

A termelés és fogyasztás struktúrája (pénz nélkül), a hasznos és haszontalan termelés, fogyasztás. A természetrombolás témája.

Az árazás, a jövedelmezés az egyensúlyok némely problémája.

Belső problémakör: a termelés és fogyasztás viszonya.

További belső problémakörök is vannak. 

A gazdaság ezen részével elsősorban az 5. „Termelés, innováció és a természetpusztítás. Egyéb fontos befejező gazdasági problémakörök.”tanulmányrész foglalkozik. De a többi tanulmányrészben is megjelenik.

A horizontális felosztás másik része: termelés és fogyasztás, pénzzel együtt.

Az árazás, jövedelmezés és az egyensúlyok problémaköre pénzzel együtt.

A termelés, és a fogyasztás egyensúlya pénzzel együtt. A termelésstruktúra pénzzel együtt. (Túltermelés, alultermelés, stb., melynek jellemzően pénzügyi okai vannak.) 

Az árazás, jövedelmezés, a tőzsdetípusú kereskedelem, a pénzváltás, az infláció, a megtakarítás, hitelezés, az egyensúlyok, stb. problémaköre.

Belső problémakör: termelés, fogyasztás és a pénz viszonya.

További belső problémakörök is vannak.

A gazdaság, pénzügy ezen részével elsősorban a 3. „Pénzügyi és gazdasági rendszer alapvetései elméletileg. Alapvető pénzügyi, gazdasági jelenségek, folyamatok.  (Pénzügy 1).” tanulmányrész, valamint a 6. „A pénzügyi rendszer.  (Pénzügy kevésbé elméleti szempontból 2)” tanulmányrész foglalkozik. De a többi tanulmányrészben is megjelenik.

A vertikális és a horizontális témák, problémakörök összekapcsolása, ill. ebből eredő témák, problémakörök.

Szinte minden horizontális problémakör felosztható a vertikális felosztás szerint.

Ebből is legfontosabb:

Az állami gazdaság (termelés, fogyasztás) és pénzügy, (tehát pénzzel együtt) önmagában.  Részletesebben, a hatékony korrupció mentes állami gazdaság, az állami azaz nemzeti fejlesztés, stb. problémakörök jelennek meg.

Valamint állami gazdaság (termelés, fogyasztás) és pénzügy (tehát pénzzel együtt) és a magángazdaság (termelés, fogyasztás) és pénzügy viszonya. Mellékesen a civilszféra és magánszféra gazdasága (termelése, fogyasztása) és pénzügye és ezek viszonya.

Mindebből kerekedik ki az adózás, a költségvetés, az állami árazás, a helyes privatizáció, stb. problémakörei.

Kétségkívül e problémakörök, szorosan összefüggnek, szinte azonosak, e fejezet elején felsorolt,  állami gazdaság problémaköreivel.

A gazdaság ezen részével elsősorban a 4. „Állam, adózás, fogyasztás, költségvetés, gazdasági, pénzügyi rendszer.” tanulmányrész foglalkozik. De a többi tanulmányrészben is megjelenik.

És az összekapcsolásból még sok problémakör kerekedik ki. A vegyes, nehezen kategorizálható problémakörök.

Pl. az állami megtakarítás, hitelezés, hitelfelvétel. Pl. a magángazdasági megtakarítás, hitelezés, hitelfelvétel. Pl. magánszféra gazdaságának megtakarítása, hitelezése, hitelfelvétele. És mindennek a viszonya.

Jó látható hogy az összekapcsolásból eredő problémaköröknek még nagyon sok variációja van.

Ráadásul van még egy dimenziója a felosztásnak: igazságosság, tisztesség, közgazdasági szaktudás, arányosság, egyensúlyok.

Mindennel összefüggő problémakörök:

Pl. az igazságos arányos jövedelmezés, ill. árazás.

Pl. a politikai rendszer és a gazdasági rendszer, a gazdasági irányítás, és a pénzügyi rendszer viszonya.

A fenti témák, problémakörök mindegyik tanulmányrészben, többé-kevésbé megjelennek.

E tanulmányrész tehát elsősorban ezzel foglalkozik:

A horizontális felosztás másik része: termelés és fogyasztás, pénzzel együtt.

Az árazás, jövedelmezés és az egyensúlyok problémaköre pénzzel együtt.

A termelés, és a fogyasztás egyensúlya pénzzel együtt. A termelésstruktúra pénzzel együtt. (Túltermelés, alultermelés, stb., melynek jellemzően pénzügyi okai vannak.) 

Az árazás, jövedelmezés, a tőzsdetípusú kereskedelem, a pénzváltás, az infláció, a megtakarítás, hitelezés, az egyensúlyok, stb. problémaköre.

Belső problémakör: termelés, fogyasztás és a pénz viszonya.

További belső problémakörök is vannak.

Valamint:

Pl. az állami megtakarítás, hitelezés, hitelfelvétel. Pl. a magángazdasági megtakarítás, hitelezés, hitelfelvétel. Pl. magánszféra gazdaságának megtakarítása, hitelezése, hitelfelvétele. És mindennek a viszonya.

Jó látható hogy az összekapcsolásból eredő problémaköröknek még nagyon sok variációja van.

Ráadásul van még egy dimenziója a felosztásnak: igazságosság, tisztesség, közgazdasági szaktudás, arányosság, egyensúlyok.

Mindennel összefüggő problémakörök:

Pl. az igazságos arányos jövedelmezés, ill. árazás.

Pl. a politikai rendszer és a gazdasági rendszer, a gazdasági irányítás, és a pénzügyi rendszer viszonya.

Egy kis ismétlés

A gazdaság, gazdasági rendszer, és a pénzügy, pénzügyi rendszer alapvető összefüggései.

Szerintem mindkét megállapítás igaz:

Az első megállapítás: a gazdasági rendszer, egyben pénzügyi rendszer is. A termelést, szolgáltatást, fogyasztást csak a pénzzel együtt lehet vizsgálni.

A második megállapítás: bár a gazdasági rendszer és a pénzügyi rendszer erősen összefügg, azért két különböző rendszerről van szó.

Tehát a gazdaság, melynek lényege a termelés, szolgáltatás munka, nem vizsgálható teljesen pénz nélkül, de azért lehetséges olyan vizsgálati törekvés mely e kettőt egymástól a lehetőség szerint elválasztva vizsgálja. Mert azért mindkettőnek vannak saját vonatkozásai. És lehetséges olyan vizsgálati törekvés, hogy e kettő ne legyen szétválasztva.

A magam részéről minkét vizsgálati törekvésnek megpróbálok eleget tenni.

A gazdaságot (termelést, szolgáltatást, munkát), valamint a pénzt, pénzügyet egymástól a lehetőség szerint elválasztva lehetőleg külön is vizsgálom. Illetve a gazdaságot (termelést, szolgáltatást, munkát), valamint a pénzt, pénzügyet egymással összefüggésben is vizsgálom. Lehet erre azt mondani, hogy ez zavaros, de szerintem ez az egyetlen objektív vizsgálat. Ugyanis, ha két különböző problémakörnek kezelik, akkor nagy valószínűséggel mindkét vizsgálat hiányos torz lesz. És hiányos torz lesz a vizsgálat akkor is, ha nincs semmilyen szétválasztás.

Az összefüggések több ábrán megjelennek, vannak pl a termék, szolgáltatás munka tartályok, ill. áramlások, és vannak a pénztartályok és áramlások melyek rendszerint körforgások. De ezek a tartályok áramlások összefüggnek.

Egy másik összefüggés pl. a túltermelés, alulfogyasztás, túlfogyasztás, alultermelés, melynek jellemzően pénzügyi okai vannak.

Megint más összefüggés pl. a pénzügyi válságok (infláció, túlhitelezés, stb.) és a gazdasági válságok összefüggése. Lehetne még sorolni és más tanulmányrészekben elsősorban a pénzügyről szóló tanulmányrészekben, ki is térek ezekre.

A sok összefüggés közül itt csak a B/2 ábrán szereplő összefüggést szeretném kiemelni.

Ez pedig arról szól, hogy a hatalmi, vagyoni jellegű állam, ill. vezetés mellett szinte biztosan kapzsiságdeterminált piacgazdaság jön létre és emellett szinte biztosan pénzügyi spekulációra épülő, pénzügy jön létre. Tehát ez a három egymást generálja. (Vagy, mint a brezsnyevi szocializmusban, a hatalmi jellegű vezetés mellett nem jön létre érdemi piacgazdaság és a pénzügy is torz lesz.)

Ugyanakkor az ellenpólusok is egymást generálják. Az összehangoló, szakmai (tudományos) népérdekű, demokratikus vezetés mellett normális tisztességes piacgazdaság, és a pénzügyi spekulációt tiltó, pénzügy jön létre.

E tanulmányrészben inkább ez a megállapítás érvényesül: gazdaság, gazdasági rendszer egyben pénzügy, pénzügyi rendszer is.

Egy másik ismétlés.

A gazdaság, pénzügy lényegi lényege elemi szinten. Elméleti rendszertényező.

A gazdaság (termelés-fogyasztás) feladata az arányos szükséglet-kielégítés, a szélesen vett életszínvonal-emelés, a hasznos testet, lelket építő termékek, szolgáltatások előállítása.

A pénz talán két legfontosabb vonatkozása. A pénz, termelés a termékek szolgáltatások, munkák értékmérője, mérőeszköze.

A pénz végeredményben az adott termelést (termelést és szolgáltatást) eldöntő felhatalmazás, igazolás.  A pénz tulajdonosának elvileg joga van kijelölni a termelés (termelés és szolgáltatás) fajtáját.

Ezen kívül a pénznek sok vonatkozása van. Pl. a pénz tette, teszi lehetővé a magasabb színtű munkamegosztást. Pl. a pénz egy megtakarítási eszköz. Vagyontartó eszköz. Beruházási eszköz, stb..

A pénz a termelés, termékek, szolgáltatások, munkák értékmérője, mérőeszköze.

Csakhogy ennek legalább 500 fontosabb további vonatkozása van. Legalább 500 olyan jelentősebb vonatkozást lehet felsorolni, amely miatt ez a mérőeszköz eltorzul, vagyis a pénz nem teljesíti a legfontosabb feladatát. Természetesen a legfontosabb torzulás az aránytalan és igazságtalan jövedelmi, vagyoni hierarchia de ez is túl általános. Az 500 vonatkozás némelyikéről (elég sokról) szól ez a tanulmány, és tanulmányrész. Ezért ezekről itt nem beszélek részletesebben.

Viszont a másik fontos vonatkozásáról, mely persze összefügg az előzővel, viszonylag kevesebb szó esik ezért itt inkább erről lesz szó.

A pénz végeredményben az adott termelést (termelést és szolgáltatást) eldöntő felhatalmazás.  A pénz tulajdonosának elvileg joga van kijelölni a termelés (termelés és szolgáltatás) fajtáját.

Elvileg joga van, csakhogy gyakorlatilag azért ez nem egészen így van.

A kijelölés egyik módja a fogyasztás, vagyis amit vásárló vásárol, azt kell termelni. Csakhogy nemcsak a kereslet határozza meg a termelést, de kínálat is meghatározza a keresletet, a fogyasztást. Illetve, a pénzzel rendelkező termelő, illetve a termelési pénzzel (tőkével) rendelkező önmagában is meghatározza a termelést, a kínálatot és a fogyasztást.  

A kínálatot pedig jelentős részt eldöntik a politikusok, akik az állam termelését szolgáltatását határozzák meg. És jelentős részt eldönti bankszektor ill. a nagytőke, mely azon keresztül dönt, hogy kinek, mire ad hitelt. Tehát a pénzzel rendelkező kisember döntése jelentős részt lecsökken, mert a pénzének egy részét adóba fizeti, és ott már a politikusok döntenek. A másik részét pedig szinte kötelezően a bankban tartja és ott már bankárok, pénzemberek, stb. döntenek, hogy ezt a pénzt kiknek hitelezik ki. A kisemberek döntése tehát a közvetlen vásárlásra korlátozódik, amely viszonylag kisebb része az összes döntésnek. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy a gazdag emberek, a fogyasztásukon keresztül is jelentős részben eldöntik a termelést.

Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ez rendben van, hiszen a kisember nem szakértő, vagyis döntsenek a szakértők. Ugyanakkor ez még sincs rendben, mert a politikusok és a pénzemberek (magánbankok) sem szakértők (jelenleg csak részben jelenik meg a szakértelmük) ill. nem olyan szakértők, akik a nép és a nemzetgazdaság érdeke szerint döntenek.

Mindennek szintén van vagy 300 jelentős vonatkozása, összefüggve az előző problémakörrel. Ezek is nagyjából megjelennek a tanulmányban.

Azt mégis ki lehet jelenteni, hogy döntsenek szakértők, termelésen, a kínálaton keresztül – elv, akkor lesz rendben, ha ezek a szakértők (politikusok, magán-pénzemberek, stb.) olyan szakértők lesznek, akik a nép, a nemzetgazdaság érdeke (hosszabb távú érdeke) szerint szakértnek. Illetve, ha rá lesznek kényszerítve, hogy népérdekű szakértők legyenek. De ha az igazi népérdekű, nemzetgazdaság-érdekű szakértelem létrejön ill., álmodozás nélkül erősödik, akkor is nagyobb döntést kell adni az egyszerű kisembereknek a termelés (termelés és szolgáltatás) struktúrájának eldöntésében. Ennek megint van vagy 100 vonatkozása. Vannak gazdasági vonatkozásai, jövedelmi vonatkozásai és vannak politikai, hatalmi, ill. demokrácia vonatkozásai.

A kedvenc példámmal folytatnám, miszerint leszáll az ufó, és az alábbiakat tapasztalja kis zöld, ámde okos lény.

Azt tapasztalja, hogy folyóparton rengeteg munkás és sok mérnök ácsorog (a tervrajzok is készen vannak) és sok anyag és gép is van, de azért nem kezdenek a hídépítéshez, mert nincs pénz. Bár a munkásokat ki kell fizetni, de ha nem fizetik ki, akkor is ugyanúgy nyomorognak, mintha nem dolgoznának. Akár munkások saját maguk is megtermelhetnék a munkájukhoz szükséges élelmiszert.

Máskor pedig kvázi nekiállnak a hídépítésnek, bár nincs munkás, mérnök, tervrajz, nincsenek anyagok gépek, de kvázi nekiállnak, mert van pénz. A kis zöld lény természetesen bolondnak nézi az embereket és hazamegy.

Lényegében, ehhez hasonló esetek gyakoriak, sőt általánosak. Tulajdonképpen az történik, hogy a pénz elszakad a termeléstől, a termelés lehetőségeitől, és ez már a közfelfogás (a társadalomtudomány és politika) része lett.

Természetesen az első kérdés, amit fel kell tenni: van e értelme a híd megépítésének vagyis népérdek és nemzetgazdaság szempontjából hasznos termék, munka jön létre. A példázatba szereplő híd hasznos, minden szempontból hasznos, és még a termelés feltételei is megvannak, mégsem jön létre a munka. Sajnos ez is általános.

De itt ki kell térni a pénz azon szerepére, hogy az, többek között nem más, mint a termelést eldöntő igazolás. Vagyis ha nem érkezik meg a pénz, akkor az, azt jelenti, hogy az okosok, a pénztulajdonosok nem adnak felhatalmazást a híd felépítésére. Ez így rendben is lenne, de az első részben éppen azt fejtegettem, hogy az okosok, nem is annyira okosok, illetve a saját szempontjukból okosok, de nem a közgazdaság szempontjából azok.

Tehát két egymást fogva tartó tényező (negatív irányú kölcsönhatás) van itt: a pénz és gazdaság helytelen felfogása, ismerete, és a pénztulajdonosok népérdekűségének és nemzetgazdaság-érdekűségének hiánya. Amely negatív irányú kölcsönhatás miatt szinte lehetetlen a normális gazdaság kialakítása.

A pénz és gazdaság helyes ismerete szintén legalább 500 fontos vonatkozást tartalmaz.  Ha összeszámoljuk a vonatkozásokat, akkor kb. 1300 fontos vonatkozás van, aminek jelentős része éppen az alapok torzulása ill. ismerethiánya miatt eltorzult. A végeredmény, hogy hasznos termelések, munkák nem jönnek létre, ugyanakkor haszontalan, káros termelések, munkák létrejönnek.

A pénz értelmezése. A termelés, fogyasztás, elosztás, pénzforgás alapvető összefüggései. B/1/a, B/0/3, B/19, B/20 ábra. Elméleti rendszertényező.

A pénz fogalmát azért nehéz megérteni, mert bizonyos összefüggésben nem jelentős, más összefüggésben lényeges tényező. Ha abból indulok ki, hogy a termelés ill. a fogyasztás (étel, lakás, stb.) a lényeges ezek határoznak meg mindent, függetlenül attól, hogy közben kagyló, mill-pengő, arany, forint, vagy dollár a csereeszköz, akkor nem lényeges a pénz. Ha viszont abból indulunk ki, hogy az elosztásnak a cserének vannak ár, jövedelem tényezői, amelyek már a pénzhez kötődnek, akkor már lényeges a pénz. Ha abból indulunk ki, hogy a pénzügyi egyensúlytalanságok, válságok kihatnak termelésre, akkor is fontos. Ha abból indulunk ki, hogy a kizsákmányolás, az igazságtalan, munka, fogyasztás elosztás pénz által, ill. pénzügyi spekulációk által történik, akkor is lényeges a pénz. (Pontosabban pénzhez kötődő tényezők, a lényegesek, úgy, mint árak, jövedelmek, pénzügyi spekulációk, stb.)

Ha abból indulunk ki, hogy nem a papírdarab, a szám, hanem az elvek a törvények döntik el a történéseket, akkor megint lényegtelenné válik a pénz.

Ha abból indulok ki, hogy pénz az csak a munka, a termelés, a fogyasztás mérőeszköze és közvetítőeszköze, akkor azt kell mondani, hogy maga a mérendő dolog mindig sokkal fontosabb, mint a mérőeszköz, a közvetített dolog, pedig fontosabb, mint a közvetítő eszköz. Építhetünk házat, építhetünk gépet (építhetünk rendszert) instabil mérőeszközzel is. De az is kétségtelen, hogy ez ház, ez a gép, nehezebben és több hibával fog elkészülni, ha instabil a mérőeszköz.

Amit viszont ki kell hangsúlyozni: a pénznek a termelés befolyásoló hatása (ereje) kisebb, a termék, szolgáltatás elosztó hatása (ereje) hatalmas.

Ahhoz, hogy a pénzt és általában gazdasági, pénzügyi jelenségeket, folyamatokat helyesen értékeljük, esetenként meg kell állapítani: ez elsősorban termelési (és fogyasztási) és mellékesen elosztási (és pénzforgási) probléma, vagy ez elsősorban elosztási (és pénzforgási) és mellékesen termelési (és fogyasztási) probléma. Minden problémának tehát van termelési (és fogyasztási) oldala és elosztási (és pénzforgási) oldala. Mindkettő fontos, csak az egyik (általában a termelés és fogyasztási) egy kevéssel fontosabb, mint a másik.

Ezek szerint a fenti két nagy kategóriába sorolható szinte a pénzügyi jelenség, folyamat.

Pl. a nyugdíjak problémája: elsősorban termelési probléma, mellékesen elosztási probléma. Pl. az állami gazdaság problémája: elsősorban termelési probléma és mellékesen elosztási probléma. Pl. a feketegazdaság elsősorban termelési (és fogyasztási) probléma, mellékesen elosztási probléma. Pl. ezeket mindenképpen először a termelés (és fogyasztás) szempontjából kell elemezni.

Pl. a külkereskedelem problémája: elsősorban elosztási (és pénzforgási) probléma.

Persze rengeteg adott probléma lehet.

Nézzünk egy példát a hibás elemzésre, és abból következő hibás gyakorlatra.

Valójában ennek (a látszatnak, hogy magángazdasági termelés finanszírozza az államot) árazási, pénzforgás-technikai okai vannak.  A magángazdasági finanszírozás, az állami költségvetés kb. tizedére igaz, a segélyezés részre. Először is ne felejtsük el, hogy az állami dolgozók is adóznak, tehát nem minden pénz jön a magángazdaságból. Másodszor, de kiváltképp a következőről van szó: a magángazdasági pénzkör háromnegyed, részében a magángazdasági termelés (munka) értékénél sokkal nagyobb pénz forog. Ugyanis ezt a pénzt megnöveli a jelentős árrés, (haszonkulcs), amely egyébként az adóösszeget is kvázi magában foglalja. E megnövelt pénznek egy része megy át a pénzkör egy pontján (a jövedelem-kiosztás, elosztás pontján) az állami pénzkörbe, az adón keresztül. Azért kell átmenni pénznek, mert az állami pénzkörbe viszont kevesebb pénz folyik (folyna), mint az állam valós termelésének, szolgáltatásának értéke. Itt ugyanis nincs árrés, sőt gyakran az árak még az önköltséget sem teszik ki, sőt gyakran árak sincsenek, ráadásul ott van a tizedrészt kitevő segélyezés. (Az adó tehát döntően a hiányzó árakat, árbevételt pótolja, vagyis felfogható egyfajta átalánydíjas kifizetésnek.)

Továbbá az is megtévesztő lehet, hogy az állami szolgáltatások egy része pl. az irányítás, jogalkotás, biztonság, igazságosság nem jelenik meg konkrét tárgyiasult formába. Tehát újra (újra és újra) kijelentem: az állam valós termelő, szolgáltató az államot döntően nem a magángazdaság finanszírozza.

De hogyan jut el valaki, arra a tévedésre, hogy az állam értéktelen pénzfaló, és alig van hasznos termelése. (Ennek következménye az aránytalanul gyenge, kis állam.) Úgy, hogy kifelejt egy lényeges körülményt: azért az állami orvos, tanár, ügyintéző, jogalkotó, stb. értékes hasznos munkát végez. E körülmény elhanyagolása mellett viszont kiemel egy másik körülményt: az adó a magángazdaságban szerzett jövedelemből kerül az államba. Ezzel beleesik abba az általános hibába, hogy minden elemzés alapja az elosztás (pénzforgás).

A gazdaságot, a gazdasági folyamatokat nemcsak a pénz szempontjából kell elemezni, ahogy azt jelenleg jellemzően teszik, hanem a munka, a termelés, a fogyasztás, a szélesebben vett életszínvonal szempontjából is, sőt elsősorban e szempontból kell elemezni. A munka, termelés, fogyasztás szempontból kell elemezni, és persze megoldani is.

Azt is megállapíthatjuk, minél inkább makroszintű a probléma, annál inkább elsősorban termelési (fogyasztási) és mellékesen elosztási (és pénzforgási) probléma, de a rétegződés is kirajzolódik.

Illetve az elemzés további oldala: termelés, elosztás (és pénzforgás) és fogyasztás. Makroszint: csak azt lehet elfogyasztani, amit megtermelnek. Ez alatt levő (mikro) szint: egyesek függetlenül a termeléstől, az elosztás miatt, többet, vagy kevesebbet fogyasztanak, mint amennyit termelnek.

Megállapítom például: hiába van a nyugdíjasoknak pénze, ha nincs munkaerő, aki megtermelje a fogyasztásukat. Ez termelési és fogyasztási probléma (csak azt lehet elfogyasztani, amit megtermelnek). Belép egy elosztási elem, akkor a dolgozók is kevesebbet fognak fogyasztani. És még egy elosztási elem: ha van konvertibilis pénz, akkor külföldről is lehet vásárolni. De e fölé belép a termelési (és fogyasztási) probléma: világviszonylatban is igaz, csak azt lehet elfogyasztani, amit megtermelnek. Ez alá belép az elosztási elem: ha egy ország többet fogyaszt, mint amennyit termel, akkor más országok porul, járnak. Vagy a túlfogyasztó az ország eladósodik. Az eladósodás fölé megint egy termelési (és fogyasztási) probléma kerül. Csak akkor tudja visszafizetni az adósságát, ha termelése, nő és a fogyasztása nem nő, vagy a termelése nem nő, de fogyasztása csökken. Tehát így rétegződik egymásra a termelési (és fogyasztási) probléma és az elosztási (és pénzforgási) probléma. Általában a termelési (és fogyasztási) probléma a magasabb-rendű. Persze az is szükséges, hogy az elemző észrevegye a termelési (és fogyasztási) problémákat. Ha nem veszi észre, akkor is vannak ilyen problémák, viszont az elemző hibás következtetésre és megoldásra jut. (Ez persze csak egy példa volt sok közül.)

A helyzetet bonyolítja hogy az elosztási (és pénzforgási) problémáknak van visszahatása a termelésre (fogyasztásra).

Amikor a magasabb-rendű termelési (és fogyasztási) probléma jelentkezik, akkor kijelenthető: a pénz elsősorban csak értékmérő, és közvető eszköz (a termelés és fogyasztás között közvetít).

Amikor az elosztási (pénzforgási) elem probléma jelentkezik, ill. az elosztás pénzforgás káros visszahatása jelentkezik, akkor kijelenthető: a pénz azért valamivel több, mint értékmérő közvetítő, az elosztó funkciójánál fogva adott esetben meghatározhatja egyesek fogyasztását, életszínvonalát, és a termelést is gátolhatja. Egyszerűbben: a pénz másodlagosan elosztó, és termelés-befolyásoló eszköz is, tehát valamivel több, mint értékmérő, közvetítő eszköz. Termelésbefolyásoló, de nem jelentős, nem elsődleges termelés-meghatározó tényező.

De az elosztás (és a pénzforgás sem) nem pénzen múlik, hanem a mögötte levő igazságosságon, tisztességen, (irányításon, törvényeken, elveken, stb.), tehát ekkor sem a pénz a fontos.

E tanulmányrész elsősorban az elosztási (pénzforgási), ill. a káros visszahatásokkal foglalkozik. De persze az összefüggéseket sem lehet kihagyni.

Az előző fejezetrész megmagyarázza, hogy miért teszek ilyen, vagy olyan kijelentéseket a pénzzel kapcsolatban. Néha pedig rossznak, máskor jónak tartom, ha pénz elszakad a termeléstől, fogyasztástól. Erről szól a következő fejezetrész.

A termelés pénz (jövedelem) fogyasztás általános összefüggései. Alapvető megállapítások a termelésről, pénzről, fogyasztásról.

Az egyes gazdasági szereplők vonatkozásában (beleértve a nemzetgazdaságokat is) a rendelkezésre álló pénzt az önkéntes megtakarítás, egyben hitelnyújtás (nem biztos, hogy elvásárolja a pénzét), az önkéntes hitelfelvétel (bár ez lehet kényszerű is)  és az árak aktuális állapota, nagysága választja el a fogyasztástól. A kényszerű kifizetéseket, pl. a hitel-visszafizetést, nem lehet ideszámítani. Másképpen a fogyasztást, a rendelkezésre álló pénz, a megtakarítás (egyben hitnyújtás), a hitelfelvétel és az árak aktuális állapota határozza meg. A termelést, a jövedelemelosztás, és a kényszerű kifizetések (hitel-visszafizetés) és a hitelfelvétel választja el a rendelkezésre álló pénztől (jövedelemtől). Másképpen: a rendelkezésre álló pénzt a termelés, a jövedelemelosztás és a kényszerű kifizetések, pl. a hitel-visszafizetések, határozzák meg.

A fentiek miatt nem azonos egy-egy gazdasági szereplő vonatkozásában (beleértve a nemzetgazdaságokat is) a termelés, a pénzjövedelem és a fogyasztás. Mindhárom eltérhet egymástól. Másképpen, mivel pénzhitel és az áruhitel külső szereplőktől is érkezhet, (nemzetgazdaságok esetében külföldről), van megtakarítás, hitelezés is (ez kevesebb fogyasztással jár) ezért egy-egy gazdasági szereplő vonatkozásában a termelés, a pénzjövedelem és a fogyasztás nem azonos. (Normális gazdaságban ez az eltérés kismértékű marad, még az egyes szereplők vonatkozásában is, nem lép át bizonyos határokat. Erre én azt mondom, hogy ekkor lényegében a termelés nem tér el a pénzjövedelemtől és fogyasztástól.)

Kérdés, hogy mi a helyzet hosszabb távon? És mi a helyzet világviszonylatban?

És mi a helyzet a termelés, a pénzjövedelem, a fogyasztás sok más egyéb összefüggéseivel? És mi a helyzet a változásokkal? Ezekkel itt nem foglalkozom.

A fogyasztást összességében a termelés a jövedelemelosztás, a hitel-visszafizetés, megtakarítás (egyben hitelnyújtás) és az árak aktuális állapota határozza meg. Másképpen a fogyasztást, a termelés, a jövedelemelosztás, a megtakarítás-hitelezés, és az árak aktuális állapota, nagysága határozza meg. Mind az ötnek van saját aspektusa, és jósági szintje.

A pénz az csak a termelés mérőeszköze, és közvetítő eszköze (amely a termelést közvetíti a fogyasztáshoz). Ha a közvetítő-útvonal (igazságos, arányos jövedelemelosztás, arányos és jó megtakarítás-hitelezés, arányos és jó, optimális árak vannak) jó, akkor a pénz, mint mérő és közvető eszköz is pontos marad. Ekkor a termelést helyesen követi a pénzjövedelem, a fogyasztás. Ekkor nem következik be pénzügyi-gazdasági egyensúlytalanság, válság. Ekkor maximális a termelés, ha termelés önálló aspektusát, önálló tényezőit (innováció, szervezés, stb.) nem nézzük.

A negatív elszakadás.

Erre mondható, hogy az a helyes, ha a termelést lényegében követi a pénzjövedelem és fogyasztás.

(Normális gazdaságban ez az eltérés kismértékű marad, még az egyes szereplők vonatkozásában is, nem lép át bizonyos határokat. Erre én azt mondom, hogy ekkor lényegében a termelés nem tér el a pénzjövedelemtől és fogyasztástól.)

Az komoly baj, ha a pénzjövedelem, és a fogyasztás lényegében (jelentősen) elszakad (eltorzul a közvető útvonal és egyben pénz, mint mérő és követőeszköz) a termeléstől.

Minél inkább eltorzul a közvetítő útvonal (igazságtalan aránytalan jövedelemelosztás, rossz aránytalan megtakarítás-hitelezés, rossz aránytalan árak) annál inkább eltorzul pénz, mint mérő és közvetítőeszköz, annál nagyobb az elszakadás, annál nagyobb baj.

Másképpen: van egy normális arányos elszakadása termelésnek a pénzjövedelemtől, a fogyasztástól, amely elszakadás, nem elszakadás, hanem együttmozgás. És van a normális arányos elszakadáson felüli elszakadás (különböző mértékű), amely már elszakadás.

Ez utóbbi olyan, mintha kőműves-brigádnak (a termelőnek) elromlana a vízszintmérője, a méterrúdja, a súlymérője. Ha ezek elromlanak, akkor akadályoztatva van a termelés.

A pozitív elszakadás.

Ha a kőműves-brigádnak elromlik a vízszintmérője, a méterrúdja, a súlymérője, akkor a legrosszabb megoldás, ha kőműves-brigád leáll minden munkával, leül a sarokba szomorkodni, arra várva, hogy a mérőeszközök maguktól megjavulnak. Jó megoldás, ha kőműves-brigád egyik kisebb része nekiáll a mérőeszközök kijavításának, ill. új ideiglenes mérőeszközöket készíteni. A másik része pedig folytatja azon munkálatokat, amelyekben a mérőeszközöknek nincs jelentős szerepük.

A pozitív elszakadás: ha már megtörtént a negatív elszakadás, az útvonal és pénztorzulás, akkor is folytatódjon a termelés, illetve fokozott ütemben folytatódjon az útvonal (igazságos arányos jövedelem, jó arányos megtakarítás-hitelezés, jó arányos árak) kijavítása, a közvetlen pénzhelyzettől függetlenül.

A legjobb és legrosszabb megoldás.

A legjobb megoldás, ha az arányos és igazságos elosztással és a gazdasági evidenciák betartásával biztosítjuk, hogy a pénz ne szakadjon el a termeléstől (termeléstől, szolgáltatástól), ne alakuljon ki pénzügyi egyensúlytalanság, válság és ezáltal, és emellett a  termelés a munka növekedése megmaradjon.

Legkevésbé rossz megoldás, ha már elszakadt a pénz a termeléstől, kialakult az egyensúlytalanság, válság, akkor az elsődleges cél egy darabig a termelés fenntartása, növelése és nem a pénzügyi egyensúly.

Közepesen rossz megoldás, ha általában nem törődünk a pénz és a termelés elszakadásával, a pénzügyi egyensúlytalansággal, az elszakadás előtt sem, és az elszakadás után sem.

A legrosszabb megoldás kétségtelenül az, amikor nem törődve az igazságos arányos elosztással, a gazdasági evidenciákkal, kialakul az elszakadás, az egyensúlytalanság, a válság, majd ezt azonnal a pénzügyi egyensúly rendbe hozásával akarjuk orvosolni. Ugyanis ekkor először a termelést kell rendbe hozni, azután a pénzügyi egyensúlyt. Tehát hibás azon, egyébként logikusnak tűnő megoldás, hogy minden rendben van, akkor most egy kicsit lazulhatunk, majd ha baj lesz, akkor ráérünk precízkedni.  A gazdaság egészen más logika szerint működik. Akkor kell a pénzzel precízkedni, amikor nincs baj, ha pedig elromlott a pénz (a mérőeszköz, közvetítőeszköz) az állami közvetlen irányítás mellett tovább kell termelni, dolgozni, és ezután, emellett kell a pénzt megjavítani.  Hozzátéve, hogy a jelen pénzügyi, gazdasági rendszerben rendszeresen elromlik a pénz, a pénz, mint mérő és közvetítő eszköz.

Ismétlések része.

Ismétlés.

A különböző árazási, árbefizetési, pénz-körforgási rendszerek.

Nagyon sokféle árazási, árbefizetési, pénz-körfogási rendszer lehetséges. És vannak kevert rendszerek, sőt általában azok vannak, úgyhogy a variációk száma magas.

Éppen napjainkban alakul át e rendszer egyik oldala, egyre kevesebbet fizetünk papírpénzzel, fémpénzzel, kézzel fogható pénzzel, készpénzzel, de leginkább már bankkártyával fizetünk. Lényegében a készpénzes fizetéses rendszer átalakul, számlavezetéses rendszerré.

Mindjárt megállapítom: a szélesen értelmezett pénz nem más, mint egy fogyasztásra feljogosító bizonylat. És ez a bizonylat nagyon sokféle lehet.

Egyébként papírpénz elődje az adóslevél volt, ami szintén fogyasztásra feljogosító bizonylat. Tehát az árak és a jövedelmek, mint pénzek szintén fogyasztásra feljogosító bizonylatok.

Továbbá megállapítom: a pénz (mint fogyasztásra feljogosító bizonylat) makrogazdaságilag jellemzően körbeforog, és nem folyamatosan egyik helyről a másikra áramlik. Erről elég sok ábra szól. Körbeforog, mert mindenki folyamatosan fogyaszt. Viszont elég bonyolult, sokágú ez a körforgás. Én az ábrákon megpróbáltam a lényegi körforgásokat ábrázolni.

Rövid kitérés a pénzre.

Valójában a pénznek, hasznos termelést igazoló és e szerinti fogyasztásra jogosító bizonylatnak kellene lenni. Ez akkor valósulna meg, ha igazságos és arányos lenne a jövedelemelosztás. Nem lennének (alig lennének) érdemtelen jövedelmek, pénzszerzések. Ekkor valósítaná meg a pénz az igazi szerepét: a termelés és fogyasztás között van egy pontos közvetítő. Illetve a másik szerepét: a termékeknek, munkáknak, tárgyaknak, stb. van egy pontos mértékegysége, mérőeszköze. De nincs igazságos, arányos jövedelemelosztás így a pénz nem tölti be jól a szerepeit. Így a pénz, egyelőre csak fogyasztásra feljogosító bizonylat, a hasznos termelést nem igazolja.

A variációk megértése miatt kicsit kitérnék a brezsnyevi szocializmus, árazási, árbefizetési pénz-körforgási rendszerére.

A szocializmusban pl. az állam, ki sem fizette az adóval növelt jövedelmeket, hanem rögtön magánál tartotta az adórészt.

Itt mindjárt megállapíthatunk megint kétféle szisztémát. Minden ki és visszafizetés megtörténik (azonnali kifizetés), vagy időszakos összesített elszámolási rendszer, van. Ez összefügg a számlavezetéses rendszerrel. Itt egyszerűen arról a hétköznapi elszámolási rendszerről van szó, amikor a felek megállapodnak, hogy nem fizetgetnek ide-oda, hanem pl. havonta csinálnak egy elszámolást, plusz, mínusz, és csak a végösszeget fizetik ki. De azért itt is kétféle szisztémáról beszélhetünk, mert az azonnali kifizetés és az időszakos elszámolói rendszer nem egészen azonos. A végösszeg azonos, de más vonatkozásban nem egészen azonos.

A brezsnyevi szocializmusban alig volt magángazdaság, szinte minden az állam volt. Ennek ellenére volt élet, volt munka, volt termelés, volt fogyasztás. Már ez is cáfolja, hogy az állam csak egy improduktív valami lehet. (Az megint, bár összefüggő, de másik probléma, hogy mi az, ami az államban tud hatékonyan, jól működni és mi az, ami a magángazdaságban tud hatékonyan, jól működni.)

A szocializmusban volt egy elvi adó, de ezt közvetlen megtartotta az állam. És voltak az állami árak.

A szocializmusban állam, mondjuk úgy, hogy globális árazási, árbefizetési, pénz-körforgási szisztémával dolgozott, ráadásul ez felületes volt. Mert elvileg ezt is lehet pontosan végezni.

Mi is gazdaság végső célja: a termelés (beleértve szolgáltatásokat is) növekedjen, a termelésstruktúra javuljon. A termelés és fogyasztás paritásban legyen. (És van még egy cél, bár összefüggő, de más problémakör: az igazságos, arányos jövedelem, ill. fogyasztáselosztás.)

Ha globális és felületes az árazási, árbefizetési, pénz-körforgási rendszer, akkor a termelés és a fogyasztás nem lesz paritásban. Ezért a szocializmusban gyakran termelés-hiány áruhiány, gyakran termeléstöbblet volt. Illetve bizonyos termékek szolgáltatások hiányoztak, másokból túl sok volt.

De ez azért most is van, csak más okból. Jelenleg leginkább a hitelezés miatt.

Az azonnali kifizetéses rendszer bár körülményesebb, de jobban garantálja a pontosságot.

Illetve ebbe az egész problémakörbe még beleszól a kereslet-kínálat szerinti árazás, vagy más szisztémájú árazás, problémaköre is.

Látszólag a szocializmusban az állam finanszírozta a magángazdaságot. Mert maszek zöldségest, maszek cipészt, stb., az állami jövedelmekből fizették ki. De nyilvánvalóan ez csak látszólagos, egyszerűen az állam és magángazdaság arányából ill. az árazási, árbefizetési, pénz-körforgási rendszerből adódott. Mert nyilvánvalóan maszek zöldséges, a maszek cipész, stb. megdolgozott a pénzéért.

Ez a látszólagos finanszírozás viszont azt a tévképzetet generálta, hogy a magángazdaság egy improduktív valami. Érdekes ez (improduktív vád) már egyszer elhangzott, csak éppen az állam vonatkozásában. A jelen rendszerben éppen a fordítottja történik.

Visszatérek a jelen államkapitalista rendszerre.

A jelen rendszerben látszólag a magángazdaság finanszírozza az államot, mert az adót a magángazdasági bevételekből és jövedelmekből fizetik ki. De ez csak látszólagos, mert nyilvánvalóan az állami dolgozó (pl. egy buszsofőr) megdolgozik a pénzéért. (A hatékonyan működő állam, bár összefüggő, de megint más probléma.)

A jelen rendszerben látszólag magángazdaság finanszírozza az államot, valójában ez az állam és magángazdaság arányából, ill. az árazási, árbefizetési, pénz-körforgási rendszerből adódik.

Ennek részleteibe nem mennék bele, csak pár megjegyzést teszek.

A magángazdaságban történik a közvetlen pénzbefizetések, kifizetések nagyobb része, de már az árakba és a jövedelmekbe is be vannak kalkulálva az adók. Tehát a magángazdaságban van egy indokolatlanul nagyobb bevétel, ebből fizetik ki az adót.

Ne felejtsük el, hogy a pénz alapvetően körbeforog.

Az adó végső soron, egy közvetett úton kifizetett átalánydíjas ár.

Az állam nem egy improduktív valami, hanem valóságos termelő, szolgáltató.

Ismétlés.

A legfontosabb gazdasági alapelvek, evidenciák felsorolása.

Mikor működik, teljesít legjobban, leghasznosabban a gazdaság általában, folyamatában, hosszabb távon átlagosan? A gyenge teljesítményű ingadozó gazdaságban a felületes szemlélő beleeshet abba hibába, hogy mindig csak egy szakaszt értékel és azt is az előző szakaszhoz képest. Mivel az előző szakasz is általában gyenge, ezért az ennél jobb szakasznál már ujjong az elemző. A rossz szakaszt pedig kevésbé tartja rossznak. Ez a felsorolás kilép ebből a földhöz tapadt látásmódból, felülről, folyamatában nézi a gazdaságot. 

1. A gazdaság akkor működik és teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha be vannak tartva optimális értékek, arányok, és ezzel összefüggésben egyensúlyi állapot van.

A lényeg az, hogy az értékeket, arányokat (pl. az állam, az adó, a hitelfelvétel, a hitelforgalom, a megtakarítás, az alapkamat, a devizaárfolyam, az áremelés, stb. nagysága, struktúrája, aránya) nem gazdasági, nem „szakértői”, nem politikai alkuknak kell kialakítani, hanem ezeknek van egy tudományos optimális értéke.

Természetesen ez az optimális érték, arány, normális gazdaságban, kis mértékben változik a technikai, termelési, ill. az igény és fogyasztásfejlődéstől. Kissé változik az ország speciális változásaitól. Kissé változik az ország lakosságának speciális igényeitől, jövőútjától.

Az aktuális kereslet-kínálat helyzet (termék, szolgáltatás és vásárlópénz arány) is egy tényező a sok közül, melyet be kell számítani az optimális értékekbe, arányokba. (Bár itt is felvetődik a kérdés nem jobb e a kereslet-kínálat egyensúlyát fenntartani, mint utólag variálni.)  Mindezek beszámításával jönnek létre az optimális értékek, arányok. És amennyiben ezek létrejönnek, akkor az egyensúlyi állapot is kialakul. Gyakorlatilag az egyensúlyszámításból is el lehet jutnia az optimális értékekhez.

1/a. Ha a fenti evidencia érvényesülne, akkor talán nem kellene állandóan süket fülek mellett kiabálni: az eladósodás rossz, a túl erős forint rossz, a kis, gyenge állam rossz, az állami inflációgerjesztés rossz, a kis és középvállalkozások elhanyagolása rossz, a nagytőke túlzott aránya rossz, stb.. 

2. A gazdaság akkor működik és teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a fejlődés egyenletes, folyamatos (kis lépéses), széleskörű, de viszonylag dinamikus. Ennek egyik feltétele, hogy legyenek hosszabb távú, viszonylag következetesen betartott tervek. Akkor sem szabad hirtelen nagy változást csinálni, ha az történetesen jó irányba történik. Soha nem szabad elégedetten leállni.

Ezt az alapelvet össze lehet kötni az első alapelvvel.  Egyébként az alapelveket össze lehet kötni.

3. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha pénzelemzés és tervezés mellett, (sőt egy fokkal fontosabb, mint a pénz) elvégzik a termelés-fogyasztás elemzést és tervezést és ez is meghatározza (sőt egy fokkal fontosabb, mint a pénz) az intézkedéseket, tennivalókat.

4. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha az elemzésbe, tervezésbe beleteszik a többség igényét, és pszichés reakcióit (tisztességesség, munkamotiváció, pánikreakció, stb.). A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a döntő többség nyugodtan, biztonságosan, de versenyezve és önállóan kalkulálva, önálló ötleteit megvalósítva él és dolgozik. Ha a döntő többség szükségletei, szükséglet-kielégítései széleskörűek (igazságosság, biztonság egészség, tudás, kultúra, stb.) nemcsak az anyagi, tárgyi, testi fogyasztásra koncentrálódnak.

5. A tisztesség, tisztességtelenség (beleértve az aránytalan igazságtalan jövedelmeket, a gyors és nagyarányú profitra való törekvést) valóságos gazdasági, termelési tényező, a gazdaság attól függően működik, teljesít jobban, hasznosabban, minél tisztességesebb.

6. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a munkák, termékek, szolgáltatások a tényleges hasznosság (nem fölösleges, ártó, de lelket, testet, természetet építő) szerint is értékelve vannak.

7. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha makró-folyamatokat (pl. természetpusztítás, népesedés, világegyensúly, stb.) is beleteszik az elemzésbe, tervezésbe, gyakorlati megvalósításba. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a természeti és a humán erőforrások vissza-pótlódnak, sőt növekednek.

8. Ha minél kevesebb pénzügyi egyensúlytalanság, válság van. A pénzügyi egyensúlytalanságok, válságok (melyek döntően az igazságtalan, aránytalan pénzelosztásból, jövedelem, vagyon, fogyasztáselosztásból erednek) termeléscsökkenést okoznak.

9. Aki (akik) érdemtelenül hasznosul, ő másnak, másoknak, (elsősorban a becsületes dolgozóknak) kárt okoz, pontosabb megfogalmazása.  Aki (akik) életében (hosszabb távon) pl. 20%-ot meghaladóan többet fogyaszt (ez döntően az érdemtelen pénzjövedelem, pénzszerzés által jön létre), mint amennyi a hasznos termelése, ő végső soron azok elfogyasztható javait, csökkenti, akik hasznos termelésük mellett nem fogyasztják mások javait. Ebbe a mások elől való elfogyasztásba, bele kell érteni a nemzeti vagyont, és a természeti erőforrások elfogyasztását is.

Sokszor a konkrét részletes elemzéssel nehéz eldönteni, hogy kinek mi a szerepe gazdaságban, ekkor az utóbbi evidenciával viszonylag könnyebben elemezhető a helyzet.  

10. Az állam feladata, hogy fenti evidenciákat példamutatóan betartsa, valamint az hogy magángazdaságot (a szabadság, a verseny fenntartása mellett) a fenti evidenciák betartására ösztönözze, terelje, esetleg kényszerítse, mivel még a normális piacgazdaság sem képes segítség nélkül teljesen betartani e evidenciákat. Másképpen, az állam feladata az állami területek jó működtetése, ill. a normális magángazdaság (piacgazdaság, versenygazdaság) kialakítása és ennek az igazságos arányos elosztás, valamint az optimális értékek, arányok felé való ösztönzése, terelése.

11. Mindezen evidenciák érvényesülését meghatározza a politikai rendszer. Mindezen evidenciákat a fejlett, demokratikus, tudományos vezetésű (fejlődő, demokratizálódó, értelmesebbé váló) politikai rendszer képes érvényesíteni.

Mindezek az evidenciák, a jelenben nem érvényesülnek, ezért a jelen gazdasága rosszabbul működik, teljesít a lehetségesnél. A „nem érvényesülés” a politikai rendszert is minősíti.

A vagy-vagy elosztáshoz illeszkedő ismétlés.

Az energia és anyagmegmaradás törvénye (a vagy-vagy elosztás törvénye) és az élővilág (az ember).

Mint mondtam, ez az egész tanulmány beleértve ezen fejezeteket is, egy laikus elmélkedése. De mint mondtam, vitathatatlanul az egyik gondolkodási funkció, a kisiskolás szemmel való gondolkodás, avagy újra feltenni az alapvető kérdéseket.

Hogy kapcsolódik az előző fejezethez, a működő szerkezetek egyik fontos tulajdonsága a hatékonyság. A hatékonyság szerintem nem más: a kimeneti célirányos munka, energia, mekkora hányada a bevezetett energiának, munkának.

A célirányos pedig végül is azt jelenti, hogy mennyire esik egybe a végső céllal, mennyire szolgálja az ember ill. az élővilág életét, „boldogságát”. De ennek vannak közbenső állomásai. Pl. a szállítójármű közvetlen hatékonysága, pontosabban a kimeneti oldala, hogy milyen erő hat a kerekekre. Egy lépcsővel feljebb, hogy a szállítójármű milyen gyorsan, mekkora terhet tud elszállítani egy adott távolságra pl. 100 km-re. És ehhez mekkora bevezetett energia szükséges.

Egy lépcsővel feljebb már azt is kell vizsgálni, hogy mekkora környezetrombolással jár a szállítás. A létrehozási költség is fontos. És az egyéb működtetési költség és a fennmaradási idő is fontos. Még egy lépcsővel feljebb már azt is vizsgálni kell, hogy pl. békés, építő, életjavító céllal, vagy romboló céllal történik a szállítás. Sőt ez talán a legfontosabb, mert hiába hatékony valami, ha nem a végső célt szolgálja.

Az anyag és energia fennmaradás törvénye lényegében arról szól, hogy a világ nem úgy működik, mint a bűvész cilindere, a semmiből nem keletkezhet valami, illetve a valami nem tűnhet el a semmibe. (Bár bűvész cilindere sem így működik.) Az is kérdés, hogy van egyáltalán semmi? „Az ősanyag óceán mindent elfed” elmélete szerint, ha van is anyag és energiamentes tér (semmi), az csak töredéke az anyagnak. De viszont, e semmi tér alakja is változhat (változik a résstruktúra) és ezzel „a semmi” is részt vesz a folyamatokban. Talán az anyag átalakulhat energiává, az energia átalakulhat anyaggá.

A vagy-vagy elosztásról is szól ez a törvény. Vagyis ha valami (anyag energia, stb.) gyarapodik, ha valami elfogyasztódik, akkor valami másnak általában közvetve fogyni kell. Illetve fordítva is igaz, ha valami fogy, akkor valaminek gyarapodni kell. Érdekes hogy az elfogyasztás tulajdonképpen a gyarapodással, növekedéssel, felvétellel szinte azonos fogalom, és nem a fogyással, leadással.

De ez a törvény (anyag és energia megmaradás, vagy-vagy elosztás) több ok miatt is, gyakorlatilag csak 95%-ban igaz.

A fizikusok elsősorban atomi szinten gondolják e törvényt igaznak, nem biztos, hogy ez minden szintre igaz.

Azt is meg kell jegyezni, hogy az élővilág, ember számár hasznos energia, nem azonos az általános energiával.

És az egyensúlyfelbontó, vagy az egyensúly visszaállító energia megint egy összefüggő, de másik vonatkozása a problémának. Hozzáteszem, hogy szerintem Pl. a hinta nem akkor van egyensúlyban, ha áll. Akkor sincs egyensúlyban, ha nagyon és hektikusan leng. Akkor van egyensúlyban, ha kissé és egyenletesen lengedez.

De miért csak 95%-ban igaz.

Egyfelől az anyag és energia csak behatárolt időben és térben behatárolt, de a világ szinte végtelen. Vagyis az anyag, energia ritkán jöhet a kvázi végtelenből, vagy oda mehet. Minél szélesebb időben és térben van a világ annál kevésbé igaz a vagy-vagy elosztás törvénye (az anyag és energia megmaradás) törvénye.

Másfelől az előzővel összefüggésben itt van az eltárolt energia problémája. Az energia (a szellem) eltárolódik egy kvázi palackba, és csak nehezen teljesíthető feltételekkel jön elő, vagy egyáltalán nem jön elő.

Az előzővel összefüggésben csak speciális kapcsolatban, összetételben, keverékben jön elő az energia, vagy az anyag, stb.. Pl. a robbanószerkezet szétszedve viszonylag energia-mentes anyagokból áll.

És végül itt van azon probléma, amit én így nevezek: az elefántra szinte nincs hatással, ha a hangya rátapos a lábára. (Nem mindegy hogy az elefánt tapos hangya lábára, vagy a hangya tapos az elefánt lábára.) A picike és a hatalmas erő, hatás, hatásmechanizmus között oly nagy a különbség hogy a picike, hatás, erő, kvázi elveszhet. Hozzá kell tenni, hogy az elefántnak, szinte zéró energiájába kerül a hangya felemelése.

A naprendszer elefántja a nap. Tömegében és energiájában is oly hatalmas, hogy elefánt a hangyák között. Kérdés, hogy a világmindenségnek van e elefántja?

Az anyag és energia megmaradás törvénye, egy feltételekkel igaz, egy megvizsgálandó, egy megjegyzéses igazság.

Ha nem a vagy-vagy elosztás törvénye igaz, akkor az és-és elosztás törvénye az igaz.

Az ember számára, behatárolt időben és térben azonban nagy valószínűséggel igaz a vagy-vagy elosztás (anyag és energia megmaradás) törvénye.

Ezért feltehetők olyan kérdések, hogy az a hatalmas tömegű, mennyiségű, élő anyag, ami kialakult a földön, vajon honnan jön?  Vagy a hozzá szükséges energia honnan jön? És akkor még arról nem is beszéltem, hogy ezen anyag minősége is magasabb rendű. De nemcsak anyag alakult ki, de kialakult egy hatalmas mennyiségű energiaforrás. És itt nem elsősorban a kőolajra és egyebekre gondolok, hanem a pl. humán erőforrásra. Mert az élőlényeknek (nemcsak az embernek) is van egy kvázi energiája, (az élni akarás, érzelmi és szellemi energiája).

Az is igaz, hogy az élővilágnak, főleg az embernek egy fokozott fogyasztása van. És itt egyrészt meg kell említeni az anyag fogyasztását, az energia fogyasztását. De az élővilág „boldogságot” is fogyaszt. Sok módón mondhatjuk, pl. úgy, hogy az élővilágnak van egy lelki (érzelmi) plusz erőforrása, és van egy plusz lelki (érzelmi) fogyasztása. Szerintem a lelki fogyasztás, a lelki igények kielégítése is igényel valóságos anyagot, energiát.

B élőlény részben kielégíti saját testi, lelki fogyasztását, és részben kielégíti C élőlény testi, lelki fogyasztását. C élőlény részben kielégíti saját testi, lelki fogyasztását és részben kielégíti B élőlény testi, lelki fogyasztását. Ez rendben van, csakhogy ez az egész egyre csak növekszik, legalábbis növekedett, egyre több és nagyobb energiájú élőlény jelent meg.

A naprendszer energiája, anyaga látszólag nem csökkent, kérdés: lehet, hogy a nap (mint elefánt) energiája csökkent?  Szerintem azért itt azért akkora növekedésről van szó, ami mint csökkenés már kimutatható lenne. És az is kérdés hogy a napenergia, önmagában átalakulhat e életté.

Ezek szerint akkor lehetséges, valószínű, hogy van valamilyen „rejtett” energiamező (anyagmező) mely megmagyarázza az élővilág növekedését, gyarapodását, és főleg megmagyarázza az élőlények lelki energiáját, és lelki fogyasztását. És ez az energiamező ahonnan érkezik a plusz energia, és amin áthalad a fogyasztás, azért nem fogy, mert kapcsolatban van a szinte végtelen világűrrel, világmindenséggel.

Érdemes még további különbségeket keresni. Mire képes az ember.

Az ember (az egyén de az emberiség is, talán az önálló akaratánál fogva) többet fogyaszthat több energiát, anyagot használhat fel, mint amennyit előállít. Persze ennek talán a fordítottja is igaz. Az ember többet rombolhat, mint amennyit építhet. Persze ennek a fordítottja is igaz. Még az élővilág rejtélyes fejlődésénél is gyorsabban fejlődhet. Az ember jobban felbonthatja az egyensúlyt. Ennek már nem biztos, hogy a fordítottja is igaz. Mindenesetre elég nagy kockázata van annak, hogy az ember az élővilág természetes pozitív fejlődését visszafordíthatja, elronthatja.

Az hogy emberek között a vagy-vagy elosztás dominál, pl. 100 éven belül, ez szinte biztosan igaz. De az ember képes az energiát (beleértve a természet az élővilág energiáját) romboló energiává átalakítani, vagyis az anyag és energia ebben az esetben is átalakul (nem vész el), csak rombolássá alakul át. Nagy a kockázat, tehát óvatosnak kell lenni. De sok dologban mégis gyorsan kell cselekedni.

Miről szól a B/0 ábra, (A lényegi fogyasztásáramlások vázlatosan).

Sok mindenről szól, ezért ezt az ábrát is érdemes alaposabban tanulmányozni.

Azt gondolom, hogy ezen ábra nélkül sem ismerhetők meg teljesen a pénzügyi-gazdasági folyamatok.

Többek között arról szól, hogy bonyolult követhetetlen pénzmozgások helyett érdemes a termelés, ill. fogyasztás nagyobb állomásait követni, mert így valóságosabb és egyszerűbb lesz a pénzügyi-gazdasági folyamatok megismerése.

Többek között arról szól, hogy a tisztességtelen jövedelem és fogyasztás célzottan kinyúlik és elvesz olyan helyről, ahol van tisztességes, való termelés. Pl. az érzelmileg és szükségszerűen nacionalista nagytőke (de egyben nemzetközi nagytőke is), kinyúlik, és végső soron elvesz olyan országokból ahová befektetett.  Azután az elvett pénzt (mely mögött valóságos munka, ill. fogyasztáscsökkenés van, hazaviszi és részben saját maga, fogyasztja el. Részben viszont az adózása, fogyasztása által szétszórja a saját országában. De csak akkor, ha a másik országból van mit elvenni, van tisztességes termelés és megtakarítás. De, ha csak látszólag van ilyen termelés, megtakarítás, valójában nincs mit elvenni, akkor ez elvétel kiszámíthatatlanul tovább tekereg, kanyarog, addig, amíg nem talál olyan helyeket, ahonnan van mit elvenni, van tisztességes, valós munka, termelés és megtakarítás. Így a nacionalista nagytőke és velük szövetséges politikai vezetés akár öngólt is rúghat, mert gyakran végső soron saját országából veszi el a jövedelmet, munkát, saját nép szenvedi el a fogyasztáscsökkenést.

Többek között arról szól az ábra, hogy a sok kis elosztás mellett, két nagy elosztó egység van, bankszektor, pénzpiac és az állam. Az ábra azt ábrázolja, hogy milyen különbség van a két elosztó egység között. Tehát nem mindegy hogy hová megy a pénz és a mögötte levő munka.

Pl., itt van az állami nyugdíjpénztárak esete. A megérdemelt jövedelmű megtakarítók mindenképpen kevesebbet fogyasztanak, mint amennyit termelnek, átadják a fogyasztást másoknak. Ha mások nem fogyasztanák el a megmaradt terméket, szolgáltatást, akkor termék, munka fölösleg keletkezne.

Eddig szinte mindegy, hogy magánnyugdíj rendszerben levők vagy az állami nyugdíj rendszerben levők takarítanak meg. A magánnyugdíj rendszerben levők viszont ebben a kezdeti (pl. 20 év) időszakban elsősorban a bankszektor, pénzpiaci elosztó egységnek adja át a pénzt, ami másképpen oszt el, mint az állami elosztó egység. Az államba kerülő nyugdíjjárulék más logikával lesz elosztva.

Ez csak egy példa, sok folyamatot lehet, e szerint elemezni.

Többek között arról szól, hogy az állam és bankszektor, pénzpiac közötti kapcsolat általában az egyoldalú hitelezés kapcsolata. Mivel hitel-visszafizetés is van, ez elsősorban arról szól, hogy az állami pénzelosztóból a bankszektor pénzpiaci elosztásba folyik a pénz és mögötte levő munka.

Én, mint tanulatlan kisember szerettem volna olyan állapotba eljutni, hogy bármilyen pénzügyi, gazdasági hírt hallok, olvasok, azon nagyjából, kapásból is eligazodjak. Természetesen az igazság érdekel, és nem a közlés badarságainak megfejtése. Elméleti rendszertényező.

Először is felállítottam az ostobaságok (lehetne sokkal kevésbé ostoba) kategóriáját.

Természetesen a nép, a nemzetgazdaság, a társadalom szempontjából való ostobaságokról beszélek. Mert az nem vitás, hogy egyes emberek csoportok jól járhatnak.

Az egyik leggyakoribb ostobaság: a fogyasztásnövekedés általi termelésnövelés elmélete, és sajnos gyakorlati próbálkozása. De, hogy konkrétabb legyek az együgyű elképzelés: pl., ha pénzt adunk valahonnan, általában adócsökkentésből az embereknek, akkor több cipőt, több sótartót, stb. tudnak vásárolni, és akkor a cipőüzem, a sótartó üzem, stb. növelheti a termelését.

Először is lehet, sőt valószínű, hogy nem a termelését fogja növelni, hanem felemeli az árait, mivel növekedik a kereslet. Tehát valószínűleg inflációs hatás keletkezik. Persze hosszabb távon növekedhet a termelés is, de erre még visszatérek.

Másodszor, ha csak úgy pénzt adunk valakiknek, akkor ott érdemtelen, jövedelem és fogyasztásnövekedés jön létre. Tehát a lényeg kimaradt: kiknek adunk pénzt, fogyasztást.

Harmadszor, ezt a pénzt, fogyasztást valakiktől (ágazatoktól és társadalmi rétegektől) el kell vonni.

Negyedszer, miért is jó, ha évi kettő cipő helyett, vagy háromévente egy sótartó helyett, évi három cipőt és évi egy sótartót fogyasztanak az emberek? Hiszen akkor fölösleges fogyasztás, fölösleges termelés, fölösleges szemét, és természetrombolás jön létre.

Az utolsó kettő gondolat arról szól, hogy valójában a helyes termelés és fogyasztásstruktúrát kell kialakítani amelynek, az alapja az állami szolgáltatások, vagyis az állam helyes aránya.

Némi igazság azonban van a fogyasztásnövekedés általi termelésnövelésben.

Pl., az hogy, ha a szegény és az alsó-közép (a szegénység határán levő) rétegek, és ezen belül is elsősorban a dolgozók jövedelmét, fogyasztását növelik, akkor sok más előny mellett ezen rétegek fogyasztása emelheti a termelést. Ez nem lesz érdemtelen jövedelem, mert ezen rétegek érdemtelenül alacsony jövedelemmel, fogyasztással rendelkeznek, tehát csak részben helyreáll az igazságosság,

Másfelől e rétegek fogyasztása, az elrontott termelés és fogyasztás-struktúrát inkább helyrehozza, és nem tovább torzítja. A gazdagrétegek fogyasztásnövekedése tovább torzítja a fogyasztás és termelés struktúrát. Tehát akkor ne fogyasztásnövekedés általi termelésnövelésről beszéljünk, hanem igazságos és arányos jövedelem (egyben fogyasztás és életszínvonal) elosztásról beszéljünk. És a jó fogyasztás és termelésstruktúráról beszéljünk.  

És azt is látni kell, hogy a termelésnövelés, az nem egy önmagában levő cél, a végső cél, minél több ember éljen egyre jobban, kellemsebben, stb.. Tehát az is ostobaság, ha valaki a termésnövekedést, a versenyképességet önmagában levő célnak állítja be, és tetézi az ostobaságot, ha ezt kizárólag a magángazdasági termelésre érti.

De nézzük meg egy másik oldalról is a problémát. Valóban lehetnek lefagyasztott, reménytelenül tengő-lengő, munkanélküliek sokaságát cipelő gazdaságok. Viszont ennek több kategóriája van.

Pl. a rabszolga, és jobbágy-társadalmak, amikor is a dogozók ilyen helyzetben vannak: hiába dolgozol, sőt kötelező dolgozni, de úgyis szegénységben, elnyomásban maradsz. Természetesen itt nincs munkamotiváció és alacsony a termelés. Az ilyen gazdaságban vagy egy szocialista rendszerű gazdaságban jelentős termelésnövekedést okozhat a fogyasztás-termelés mókuskerék beindítása. Vagyis adjunk viszonylag nagyobb fogyasztást akár jövedelemmel akár hitellel, dolgozóknak és akkor elkezdenek dolgozni.

A kapitalista gazdaság azonban más logikával működik. Ez egy fokkal jobb gazdaság, mint az előző, de messze nem tökéletes. A dolgozók (munkaképesek) háromnegyede ilyen helyzetben van: ha nagyon sokat dolgozol, ha maximális energiával, és időben dolgozol (szinte megszakadsz) akkor viszonylag jól élhetsz. Itt már van valami munkamotiváció, de az emberek negyedének viszont nem jut munka. Ezzel együtt is ez, az előzőnél egy fokkal jobb rendszer, mert azért van munkamotiváció.

Mindjárt felvetődik az egyszerű megoldás: akkor, akik dolgoznak, dolgozzanak kicsit kevesebbet, és akkor a munkanélkülieknek is jut munka. Csakhogy a tőkés érdeke, akkor tudja a profitját maximalizálni, ha akik dolgoznak, majd megszakadnak. Ők valóban viszonylag jobban élnek, pontosabban több jövedelmet, fogyasztást kapnak. De azért meg kell kérdezni: ez valóban sokkal jobb élet? És hozzá kell tenni ez csak viszonylag nagyobb jövedelem, fogyasztás, de nem megérdemelt jövedelem, fogyasztás. Ugyanakkor a tőkésnek kedvező, ha a másik oldalon elég sok a munkanélküli. Mert aki dolgozik az „megbecsüli” a munkát, ha pedig kieseik, akkor elég nagy a választék. Egyébként pedig a jó, a betanult munkaerő dolgozzon és ne kezdő, a négyórás, stb.. Tehát a tőkés ebben a logikában (aki dolgozik, az szakadjon meg, és szükségszerűen legyenek munkanélküliek) szervezi a maga vállalatát.

Egyébként az állam sokat tehetne, hogy ez a logika megváltozzon. Elsősorban, azzal a felismeréssel és gyakorlattal, hogy maga az állam is valóságos termelő szolgáltató, az állami s munkahelyteremtő, az állam is munkaadó.

Visszatérve, a kapitalista gazdaságban, főleg a jelen rendszer gazdaságában egyfelől (a dolgozó dolgozók vonatkozásában) már robog, pörög a fogyasztás-termelés mókuskerék, azt már tovább nem lehet pörgetni. Másfelől vannak munkanélküliek, és munkanélküliek problémáját alig képes a fogyasztás-termelés mókuskerék megoldani.

Tehát a jelen gazdasági rendszerben akárhonnan is nézem, ostobaság a fogyasztásnövekedés általi termelésnövelésről beszélni.

Pontosabban megint eljutottam ahhoz a felismeréshez, hogy lényegében a helyes arányok szolgálják a termelésnövekedést és általában a jólétet. A jövedelmek, fogyasztások helyes (és egyben igazságos, arányos) aránya. A munkaidő helyes aránya. Az állami szolgáltatások, és egyben az állam helyes aránya a magángazdasághoz képest. A magángazdaságon belül a kis és középvállalkozások, valamint a nagyvállalkozások helyes aránya. A termékek szolgáltatások helyes aránya, avagy a jó termelés és fogyasztásstruktúra. Stb..

Ezen kívül természetesen szükség van a munkamotivációra, de a kapitalista gazdaság munkamotivációi (viszonylagos meggazdagodás, félelem, stb.) már elérték a maximumot. Azért lehet új munkamotivációkat találni.

És amiről általában elfeledkeznek: az innováció, az innováció színvonala szolgálja leginkább a termelésnövekedést. 

További ostobaságok, anélkül hogy azokat kielemezném.

Azzal kezdem, ha volt is valaha pozitív oldala a fogyasztási hiteleknek, akkor az a fogyasztás-termelés mókuskerék felpörgetéshez kapcsolódik. De ez már nincs, ill. elérte a maximumot, sőt azon túllépett. Ráadásul, ha már fogyasztás-termelés mókuskerék, akkor már jobb megoldás a sima jövedelemadás, a fogyasztási hitel hosszabb távon, rosszabb megoldás.

Tehát egy bizonyos alacsony szint felett ostobaság a fogyasztási hitel.

Ostobaság az oda-vissza hitel.

Ostobaság az egyoldalú állandó hitelfelvétel.

Bizonyos a jelenlegi arányoknál alacsonyabb arányok mellett a beruházási hiteleknek, az ötletfinanszírozó hiteleknek és a kezdő vállalkozásoknak és családalapítóknak adott hitelnek van értelme, hozzátéve, ha normális a hitelkamat.

Ostobaság mikor az erős hazai pénzt áldják, a gyengét ócsárolják, mert természetesen az éppen arányos (valahol a kettő között levő) árfolyam a jó.

A jelenlegi hitelpiaci pénzpiaci logika, alapvetően általában a spekuláció logikájával működik, vagyis: a nép a kicsik, a kívülállók számára követhetetlenül (csak az irányító nagyok számára követhetően) rángasd a pénzértéket, árfolyamot. Ez pedig a nép, a nemzetgazdaság számára hátrányos, vagyis ostobaság.

Ostobaság a pénzügyi folyamatokat csak a pénz szempontjából elemezni. A termelés, fogyasztás szempontjából is elemezni szükséges.

Egy idevágó mese.

AZ UFÓ leszáll, a kis zöld ember kiszáll belőle, és meglepődve tapasztalja, hogy a folyóparton ácsorog, téblábol, vagy ötezer tehetséges szakmunkás és vagy ötszáz tehetséges mérnök, sőt már a tervrajzok is elkészültek. Az emberek mellett nagy területen, vasak, beton, beton-alapanyag, egyéb anyagok, gépek, szerszámok, stb. hevernek nagy mennyiségben.

Megkérdezi a kis zöld emberke: - miért ácsorogtok?

-         Hidat szeretnénk építeni, de valami hiányzik.

-         Egyáltalán szükséges ez a híd, megtérül a megépítése.

-         Természetesen, ez már ki számolva.

-         Talán valamilyen anyag, gép, vagy munkaerő hiányzik?

-         Nem, tulajdonképpen minden megvan, csak a pénz hiányzik.

-         Mi az a pénz, talán valami fontos alkatrész?

-         Nem a pénz, sok papírdarab, nem alkatrész. A pénz pl. azért kell, hogy a munkások fizetést kapjanak amiből azután élelmiszert, ruhát, stb. vásárolnak.

-         Értem nálatok csak akkor szükséges enni, ruházkodni, stb., ha dolgoztok. Egyébként vegetáltok.

-         Dehogyis, nekünk akkor is enni, ruházkodni kell, ha nem dolgozunk.

-         Akkor pénz nélkül éhen fogtok halni?

-         Azért olyan rosszul nem állunk.

-         Hát akkor mire kell a pénz?

-         A pénz az kell, és kész.

Mire a kis zöld emberke megállapítja magában – hűha, itt valami gáz van az emberek fejében, jobb lesz innen elhúzni, majd visszajövök ötszáz év múlva, talán akkorra talán rendbe jönnek. A kis zöld emberke sarkon fordult és elrepült a csészealjával.

Így is alakulhatott volna beszélgetés:

-         A pénz azért kell, hogy a munkások is jól éljenek.

-         Értem, a pénz nálatok valamilyen életszínvonal-kiegyenlítő eszköz.

-         Dehogyis, éppen a pénz, a pénzügyi spekulációk által zsákmányolják ki a munkásokat.

-         Akkor mégsem értem.

A történetet folytassuk így:

Egy év múlva a kis zöld emberke visszatér a földre, gondolván: lehet, hogy mégis elhamarkodottan döntöttem, teszek még egy próbát. Kiszállva a csészealjából, most már egy másik országban, a következőt tapasztalja. A folyóparton, az ünneplő tömeg előtt egy politikus mond beszédet: - tisztelt állampolgárok, végre megépíthetjük a hidat, mert szereztünk pénzt. A tömeg pedig ujjong, éljenez.

A kis zöldike mosolyogva lép oda a politikushoz: - gratulálok, végre van pénz. És persze vannak szakmunkások mérnökök, anyagok, gépek, szerszámok is, így már nincs akadály.

-         Nem, szakmunkások, mérnökök, anyagok, gépek szerszámok nincsenek – válaszolja a politikus.

-         Akkor, hogy fog felépülni a híd?

-         Fel fog épülni, mert van pénz.

Akkor aztán a kis zöld ember most már véglegesen sarkon fordul, és végleg, de legalább ötszáz évre hazarepül.

Tulajdonképpen a példázat hiányos, mert a kis zöld emberkének rá kellett volna jönnie, hogy a pénz lényegében egy a megépítést engedélyező bizonylat.  Az első esetben az okosok, a pénztulajdonosok úgy döntöttek, hogy valamilyen okból mégsem szükséges a híd. A második esetben úgy döntöttek, hogy szükséges a híd, majd a munkásokat, anyagokat, gépeket összeszedik. Eddig rendben is van, a logikátlanság nem itt kezdődik. A logikátlanság ott kezdődik, hogy bár nem szükséges a híd, de e helyett, más szükséges termelést sem jelöltek ki, hiszen a gazdaságban jellemzően nagyszámú munkaerő, anyag, gép, stb. áll. Arról nem is beszélve, hogy emellett ráadásul még a hídnál is sokkal szükségtelenebb termékek, szolgáltatások, munkák jönnek létre.

Miért is szükséges az ostobaságok, (lehetne sokkal kevésbé ostoba) kategóriájának felállítása.

Valahogy a vezetőket, akik, akár tetszik, akár nem, meghatározzák életünk, valahogy rá kellene szorítani, a lelkiismeretes gondolkodásra, közlésre, és ténykedésre.

Igaz, most is gyakran legyintenek az emberek: ez ostobaság. És hozzáteszik: ezek is gazemberek. (Tényleg, mi jó van manapság a vezetésben? Hiszen ők a legszidottabb emberek.) Szóval már jelenleg is legyintenek, de úgy látszik ez nem elég. Én naivan abban reménykedem, ha még többen, ha szinte mindenki legyinteni fog: ez ostobaság – akkor csak észre veszik magukat a vezetők, és talán abbahagyják.

Az alap sámli-tanmese, arról hogy ki károsodik, ki hasznosul.

X szomszéd jelképezze az egyént, Y szomszéd pedig jelképezze egy csapat, pl. nemzet gazdaságát. (Bár életszerűbb lenne, ha a sámlit mondjuk cipőre, vagy bármi másra cserélnék el, az érthetőség miatt választottam ezt a példát.)

A történet pedig így szól:

X szomszéd készít egy szép piros sámlit és elviszi megmutatni Y szomszédnak.

Akkor Y szomszéd azt mondja - idefigyelj annyira megtetszett a sámlid, hogy az elcserélném az én általam készített kék sámlira. Ez most nincs itt, de emlékszel rá, holnapra elhozom. Rendben van, mondja X szomszéd, de csináljuk szabályosan, te kifizeted az én sámlim árát, 1000 pénz lesz, itt hagyom a sámlit, majd holnap eljövök 1000 pénzzel, és  elviszem a te sámlidat. Így is tettek, X szomszéd elindult hazafelé az ezer pénzzel.

Elemezzük a következő variációkat.

1.Mi van, ha egyszerűen pénz nélkül cserélnek, és nem történik semmi.

1/a. Mi van, ha egyáltalán nem cserélnek.

1/b. Mi van, ha szabályosan pénz bevonásával cserélnek.

2. Mi van, ha csak egyszerűen elcserélik a sámlikat, és X szomszéd hazafelé véletlenül belejti a folyóba a sámlit.

3. X szomszédot hazafelé megtámadja egy rabló és elveszi sámliját. A rablás után, a rabló használja. Vagy elviszi a piacra, és valakinek eladja.

De nem egyszerűen terméket, munkát cseréltek, de pénzt is cseréltek.

4. X szomszéd hazafelé véletlenül belejti a folyóba pénzt, pl. úgy, hogy kikapja kezéből szél a pénzt.

5. X szomszédot hazafelé megtámadja egy rabló és elveszi az 1000 pénzét, majd ez a rabló elmegy egy hét múlva Y szomszédhoz és megveszi a lopott pénzen X szomszéd piros sámliját.

6. X szomszédot megtámadja egy rabló, elveszi a pénzét, de rabló véletlenül belejti a pénzt a folyóba.

7. X szomszéd egyszerűen elviszi a piacra sámliját ott valakinek, nem lehet tudni kinek, eladja, és hazafelé belejti folyóba a pénzt.

8. X szomszéd elviszi a piacra a sámliját, valakinek eladja, de lehetségesnél olcsóbban 500 pénzért adja el, de a pénzt nem veszti el.

8. X szomszéd egy sámli-gyárba dolgozik és neki óránként két sámli ára járna, de csak egy sámli árát kapja meg.

9. X szomszéd a piacon adja el a sámlit, de kétszer annyiért, mint amennyit ér.

10. A rabló nem rabol, de pénzt hamisít.

Ha valaki érdemtelenül hasznosul, akkor más, mások érdemtelenül károsulnak. Hiszen a hasznosuló mások munkáját, ill. fogyasztását veszi el. Akkor ennek az ellenkezőjének is igaznak kell lenni: ha valaki érdemtelenül károsul, akkor valaki, valakik érdemtelenül hasznosulnak.

Csakhogy az emberi tévedés, butaság, felelőtlenség, tévedés, fölösleges munkavégzés következtében van olyan károsulás, amely következtében nem hasznosul senki.  Egyszerűbben, valaki, valakik károsodnak és mindenki marad pénzénél, munkájánál.

(Egyébként ez sem ilyen egyszerű, mert ez a kár is szétterjed, ill. továbbgyűrűzik és bizonyos helyeken a nagyobb része, lecsapódik. Nem az károsodik, aki a kárt okozta.)

Ha van ilyen károsodás, (van károsodás, de nincs hasznosulás) akkor ennek ez ellenkezőjének is kell lenni. Vagyis valaki hasznosul, de nem károsodik senki, talán ezt nevezhetjük és-és elosztásnak, ami gyakorlatilag inkább arról szól, hogy minden fél valamennyire hasznosul.

De X szomszéd hazafelé egyes esetekben nem a terméket, munkát ejtett a folyóba, hanem egy papírdarabot, a pénzt. Mert amikor a sámlit ejti a folyóba, akkor megsemmisül a munka, azaz a termék. És ráadásul értelmes (nem fölösleges) munkáról, fogyasztásról (használatról) van szó, ha feltételezzük, hogy a sámli szükséges pl. Y szomszéd életéhez. De ő egy papírdarabot, a pénzt ejt a folyóba. Vagyis a termék, munka nem semmisül meg.

Azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy az 1., 2., 3., variációban, amikor nincs pénz, csak egyszerű munka, termékcsere van, viszonylag egyszerű az elemzés.

Amikor pénz kerül a folyamatba, bonyolulttá válik az elemzés.

Nézzük a 4. variációt.

Látszólag ez a variáció, amikor az emberi felelőtlenség következtében csak X szomszéd károsul, mindenki marad a pénzénél, fogyasztásánál, termelésénél.

Annál is inkább, mert Y szomszéd azt mondhatja, hogy rendben van nálam kettő sámli van, de én kifizettem az 1000 pénzt, és e pénz mögött az én valóságos munkám van. Tehát én nem hasznosultam. Sőt így folytathatja az érvelést: én ezért az 1000 pénzért egy harmadik egy zöld  sámlit készítettem, akkor az hasznosul, aki ezt sámlit megkapta. De ez az ember, megint arra hivatkozhat, hogy ő is megdolgozott a pénzéért. És így tovább.  De a folyóba mégsem a sámli lett beleejtve, és nem is munka, csak egy papírdarab, pénz. A sámli megvan, de az nem Y szomszéd haszna, de valakinek, valakiknek mégis hasznosulni kell.

Valójában a haszon követhetetlenül szétoszlik.

Közbevetőleg egy kis felsorolás.

Amikor saját magának okozza kárt, vagy hasznot.

Világosan látszik, ki károsuló és ki a másik hasznosuló.

Világosan látszik, hogy ki a károsuló, de a haszon követhetetlenül (de azért rétegre lehet következtetni) szétoszlik.

Világosan látszik, hogy ki hasznosuló, de a kár követhetetlenül (de azért rétegre lehet következtetni) szétoszlik.

Az érdemtelenül hasznosuló másik oldalán mindig van károsuló.

Lehetséges olyan hasznosulás, de az nem érdemtelen, amelynek nincs károsultja.

A károsodás, károkozás másik oldalán nem mindig van hasznosuló. Sőt lehet, hogy csak károsodó van, köztük érdemtelen károsult is. Maga a károkozó is károsulhat. Vagyis az érdemtelen károsulás másik oldalán nem mindig van hasznosulás. De gyakran van.

Az ember sok módón képes kárt okozni, haszon nélkül.

Pl. ott van a hódító háború.

Vagy, a tolvaj lop (érdemes szélesebb értelemben venni a tolvajt), de nincs is rá szüksége, versenyből lop.

Vagy, előbb megcsinálják az utat, azután eszükbe jut, hogy ki kell alatta cserélni a csatornát, mire felbontják.

Vagy, semmire sem jó, netán káros terméket gyártanak.

Vagy valaki négy cipőt vásárol évente, és dob ki, miközben elég lenne kettő. Vagy a gyereknek már hat plüssmacija van.

De a kedvenc közgazdasági viccem, még érdekesebb.

Két székely koma ballag a mezőn, mennek a templomba. Az út szélén meglátnak egy kiszáradt tehénlepényt. Az egyik megszólal: te koma, ha megeszed a felét, adok neked egy százast. A másik nekiáll, és nagy nehezen legyűri. Meg is kapja százast. Mennek tovább. Jönnek vissza a templomból, megint megszólal az egyik, mivel bántja hogy elvesztette a százast. Te koma, én megeszem a lepény másik felét, ha adsz egy százast. Megegyeznek, ez is nehezen legyűri a tehénlepény felét. Visszakapja a pénzét. Mennek tovább, egyszer csak az egyik megszólal: te koma nekem úgy tűnik, hogy teljesen ingyen ettük meg a tehénlepényt.

Közgazdasági szempontból teljesen szabályos üzletkötések jöttek létre, nem volt érdemtelenül hasznosuló, károsuló. Mégis mindketten károsodtak.

Visszatérve a követhetetlen szétoszlásra.

Talán ez modell értehetőbb. X és Y szomszédnak van egy közös terméktartálya, ahová beteszik az általuk megtermelt dolgokat. És van egy pénztartályuk is. A sorrend, hogy munkájukért kivehetnek a pénztartályból egy összeget, majd ezt beteszik a terméktartályba, és a terméktartály kiadja pénzért járó terméket. X és Y szomszéd betesz egy-egy sámlit a terméktartályba. Majd X szomszéd ezért a pénztartályból kap X pénzt, de ezt a pénzt elveszti. Ekkor a terméktartályba marad kettő sámli. Ebből Y szomszéd jogosan kivesz egy sámlit. Ekkor a terméktartályba marad egy sámli csak úgy fölöslegesen. Ha viszont kitágítjuk úgy modellt, hogy a terméktartályba és a pénztartályba mondjuk, nem ketten vannak, hanem ezren vannak, akkor a fölösleges sámlit valaki ki fogja venni, méghozzá egy olyan valaki, aki érdemtelenül jut pénzhez. Aki végeredményben kevesebbet tesz be a terméktartályba, mint amennyit kivesz.

Ugyanakkor a pénz, fogyasztás és termelés egyensúlya is felbomlik. A pénztartályba kevesebb pénz lesz, mint termék. A terméktartályba fölösleges termék lesz. De ez a nagygazdaságban (makrogazdaságban) pl. úgy jelentkezik, hogy a termelő azt érzékeli hogy nem tudja eladni a terméket, mire csökkenti termelést elbocsátja a dolgozókat.

Ebből a modellből már eljuthatunk ahhoz a modellhez, hogy a pénz és a termék, munka is hasonlóan áramlik, mint ahogy pl. a víz. Bár, kettő egymással összefüggő, de nem azonos áramláskörről van szó.

Lehet hogy banális a megállapítás, de igaz: attól vesznek el, az károsodik, akitől el tudnak venni, van hasznos termelése és megtakarítása, ill. a fogyasztása kisebb, mint termelése. Attól nem vesznek el, az nem károsodik, akitől nem tudnak elvenni, és ennek az egyik kategóriája, aki elvesz, aki hasznosul, ill., akinek nincs hasznos termelése, nincs megtakarítása, ill. a hasznos termelése kisebb, mint a fogyasztása.

És ráadásul ebben az esetben (4. variáció) nem beszélhetünk egyértelműen érdemtelen hasznosulásról, károsulásról, mint pl. rablós esetben, ezért van egy ilyen kategória: részben érdemtelen hasznosulás, károsodás.

És van érdemtelen hasznosulás károsulás (vagyis nem részbeni).  A rablós variációkban viszonylag követhető hasznosulás és károsodás, és azok egyértelműen a teljes érdemtelen hasznosulásról, károsulásról szólnak.

Ugyanakkor Y szomszéd és mások is arra hivatkoznak, hogy ők megdolgoztak a pénzükért. De az egyik fő kérdés itt az, hogy Y szomszéd által  kifizettet 1000 pénz mögött valóban teljes munka van. Vagyis hogy az 1000 pénznek megvan a teljes munkafedezete.

Mert a nemzetgazdaságba bekerülnek olyan pénzek, amelyek mögött nincs teljes munkafedezet.

Nagyon röviden kitérnék a pénzhamisítás esetére, mivel ezzel máshol is foglalkozom. Szélesebb értelemben, ha hirtelen munkafedezet nélküli pénz kerül a gazdaságba, pl. pénzkibocsátás, ill. túlhitelezés, vagy éppen árdrágítás utáni költekezés miatt. Tehát itt olyan hamisításról beszélek, amit nem ismernek fel.

A pénzhamisító (és általában aki munka nélkül jut pénzhez) fogyaszt, de nem termel, valaki, valakik károsodnak. Akitől terméket vesz, az továbbadja pénzt, és mindenki továbbadja pénzt, akkor ki károsodik?  Egyfelől szinte mindenki, mert infláció, és többletpénz esete alakul ki. De azért mégsem egyforma a károsodás. Talán megint a nagy közös terméktartály a jó hasonlat. A közös terméktartályból a gazdaságilag nagyon erősek és ügyeskedők, többet vesznek ki, mint amennyit betesznek. A közepesen erősek, és ügyeskedők egy kevéssel többet vesznek, ki mint amennyit betesznek. Viszont akkor a másik oldalon a gazdaságilag gyengék és ügyeskedésre alkalmatlanok (nem hajlandók, nem áll módjukban), károsodnak. És ezek általában nem mások, mint a becsületes alkalmazottak, dolgozók segédmunkások, szakmunkások. Ők általában úgy károsodnak, hogy a hasznos munkájukhoz képest kevesebb jövetelemet kapnak.

A kár, kárósítás követhetetlenül, de mégis bizonyos szabályok szerint csatornázódva szétoszlik.

Viszont van, amikor egyesek sok-sok érdemtelen pénzt vesznek ki a pénztartályból, majd azt elfogyasztják. Arról már beszéltem, hogy mi történik, a termelés-fogyasztás oldalon, ha valaki általában a pénz által, érdemtelen fogyasztást vesz ki.

Na de a pénz oldalon sincs minden rendben. Mert azt lehet mondani, hogy rengeteg fölösleges pénz van a pénztartályba, nem számít. Csakhogy minden pénz valakié.  Azok, akik sűrűn mennek a pénztartályhoz, a pénzüket a munka után azonnal kiveszik, elfogyasztják, azoktól nem lehet elvenni. Pontosabban tőlük a banki költségek által vesznek el. Azok, akiknek a pénzük fial (reálértékben az infláción felül jelentősen növekedik) a nagy pénztartályba, azoktól sem lehetséges az elvétel. Sőt általában ők az érdemtelen kivevők. Így marad azon naiv, amatőr kisbetétesek kisbefektetők sokasága, aki hosszabb távon megtakarít. Aktuálisan ezek pénzét veszik ki, az érdemtelen pénzkivevők. És ez gyakorlatilag, a fogyasztás szempontjából úgy jelentkezik, hogy amikor ezek a kicsik kiveszik a pénzüket, akkor koppannak, mert vagy egy válság, vagy egy árfolyam-ingadozás, vagy az alacsony kamat, vagy más miatt a betett pénzük még a reálértékét sem tartotta meg.

És leginkább a kis-hitelfelvevők, faragnak rá, akkor, amikor visszafizetik a hitelt.

Elemezzük ki még az 1., 1/a., 1/b. és a 3. variációt és ennek kapcsán nézzük meg a pénztartály problémáját is.

Van termelés, fogyasztás különbség ezen variációk között? Ha egyáltalán nem cserélnek, vagy pénz nélkül cserének, vagy ha szabályosan pénzzel cserélnek sámlit. Nincs, ugyanis minden esetben X, és Y szomszéd ugyanannyit termel és ugyanannyit fogyaszt ( elkészít és használ 1db sámlit). De ha nem történik csere főleg pénz általi csere, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nem is történt hasznos munkavégzés. Ha mindenki csak saját magának termel, akkor hajlamosak vagyunk, (még én is) azt mondani: ez csak saját magának termelt, nem végzett hasznos munkát. Nos ez tévedés: ugyanolyan hasznos munkát végez, aki saját magának termel (pl. a konyhakertjében zöldséget termel, maga festi ki a lakását, maga készíti el a sámliját, stb.) mintha azt mással csináltatná.

A gyereknevelés pedig kimondottan hasznos és magasan kvalifikált munka, ha jól végzik. Azt is mondhatjuk, ha valaki magának termel valamit, az is bekerül a nagy közös terméktartályba.

Mégis a következő okokból valamivel, egy fél fokkal hasznosabb a másnak való termelés. Egyfelől, azért mert a munkamegosztás valamivel hatékonyabb termelést eredményez. A munkamegosztás feltételezi, hogy a termékeket kicserélik.

A pénz azért jött létre hogy a különböző és időben is eltolódó termékcseréket, munkacserét (a munkamegosztást a kisüzemi és nagyüzemi termelést) megoldja. A pénz szükséges, de a pénzzel lehet machinálni, spekulálni, főleg ha azt megengedik.

A másik pedig, ha pl. X szomszéd kitalál egy hatékonyabb sámli készítést, de azt nem tartja meg magának hanem elmondja pl. ezer embernek, pl. 2 sámli áráért. Ekkor ez az együttműködés (kvázi, a szellemi munka cseréje fizikai munkára, termékre) sokkal hasznosabb mintha csak saját magának termelne. Ez egyébként a hozzáadott értéktöbblet, ami csak cserével tud szétterjedni.

Ha nincs hozzáadott értéktöbblet, akkor az önmagának való hasznos termelés (házi, háztáji és a fekete munka is) ugyanolyan hasznos, mint a másnak való termelés, ha a munkavégzés hatékonyságát és az adózást nem nézzük.

Ugyanakkor a házi háztáji és a fekete munka nem adózik a többi munka, elvileg adózik. Államra, adóra is szükség van. Azért a vagyonadó sok mindent megoldana. Mert egy-egy sámlit nem lehet vagyonadóban megadóztatni, de ha pl. valaki 5-10-20 évig csak saját magának termel, akkor az meglátszik azon vagyonában, amely mögött nincs adófizetés.

Ami pedig a hatékonyságot illeti: a vállalati, vállalkozási munka általában hasznosabb, hatékonyabb, mint házi háztáji ill. fekete munka. Viszont a semmittevésnél sokkal hasznosabb a házi, háztáji, alkalmi ill. a fekete munka.

Ugyanakkor a termelés és fogyasztás bizonyos határon összemosódik, de ettől függetlenül szét kell választani a termelést és a fogyasztást.

Valaki pl. kedvtelésből otthon bort termel. Ezt ő issza meg. Kiönti demizsonba onnan a pohárba és megissza. Vagy kiönti a demizsonba onnan a pohárba és nem issza meg, pl. véletlenül kiömlik. Vagy nincs kedve meginni, kiönti. Addig termelés, hogy megtermeli a bort, kiönti demizsonba, onnan a pohárba. Még akkor is termelés, ha ezt kedvvel teszi. Onnan fogyasztás, hogy azt megissza, vagy kiönti. Ez akkor érthető, ha két ember van egy termelő, pl. egy vendéglős és egy fogyasztó, aki elmegy a vendéglőshöz. A vendéglős dolgozik, bort termel, és pohárba felszolgálja bort. A vendéglős szempontjából (általában a termelés szempontjából) mindegy hogy a fogyasztó, megissza, a bort vagy kiönti. Ha kiönti az is fogyasztás. A fölösleges szemétbe dobott fogyasztás is fogyasztás.

Ha X szomszéd beleejti a sámlit a folyóba, akkor azt gazdaságilag elfogyasztotta. Ha csak a pénzt ejti bele, akkor nem történt fogyasztás.

Rátérve a pénztartályra.

Ha nem történik sámli-csere, vagy pénz nélkül történik sámli-csere, akkor nem vesznek ki pénzt az emberek a pénztartályból. És nem is jó, ha ez a pénz benne van a pénztartályba. Jó, ha a pénztartályba pont annyi pénz van, mint amennyit abból az emberek kivenni akarnak, feltételezve, hogy csak hasznos munkáért, pénzért vehetnek ki pénzt. 

Mi van, ha kevés a pénz a pénztartályba. (Sok minden okozhatja, hogy kevés pénz van a pénztartályba.) Gyakorlatilag akkor a gazdaságban a következők történnek: most nem tudok fizetni majd később. (Körbetartozás.) Hát ez baj, mert most kellett volna vásárolnom. Hát addig nem dolgozok, amíg nem kapok pénzt. Ugyanakkor a termékek fölöslegesen ott hevernek a terméktartályba. A termelők azt mondják: nem tudom eladni, csökkentem a termelést, leépítek. Valahogy helyreáll az egyensúly de sok baj árán.

Többletpénz is sok minden tud okozni. 

Látszólag az nem baj, ha pénztartályba sok pénz van, sokkal több, mint amennyi kellene. Nem baj, ha feltételezzük, hogy mindenki csak a hasznos munkája alapján vehet ki abból pénzt. Mert akkor a pénztartály alján mindig marad egy halom fölösleges pénz, de ez nem zavar bele semmibe.  Csakhogy a gazdaság nem ilyen precízen működik.

Első lépcsőben az emberek, a többség és az állam is, könnyebben kapnak és adnak pénzt.  Második lépcsőben viszont több vásárlópénz lesz az embereknél, mint amennyi termék a terméktartályba. Bemegy az üzletbe és nincs olyan termék, amit a pénzéért kívánna, vagy egyáltalán nincs termék, holott ő éppen megdolgozott a pénzért. Megint előjön: akkor minek dolgozzak. A termelők pedig felemelik az áraikat. Valahogy helyreáll az egyensúly, de sok baj árán.

Nem jó, ha pénztartályba több pénz van, de szükség van megtakarításokra, hiszen sokan később, ki tudja mikor, akarnak fogyasztani. És ennek kapcsán néha kialakulhat egy megtakarítási hullám (ez okoz többletpénzt) és máskor egy fogyasztási hullám (ez csak helyre állítja az egyensúlyt, ha nem hitelezésből ered). Ez nem sűrű, de azért kialakulhatnak ilyenek. (Pl., ha csak ezer fő van egy gazdaságban)

Ezt úgy lehet megoldani, ha megtakarításokat teljesen külön kezelik az kvázi nem is kerül bele a közös pénztartályba. Ez több problémába (az inflációt követő értékállóság, ill. hitelek, stb.) ütközne, de ezek nem lennének megoldhatatlan problémák.

Visszatérek oda, hogyha a pénztartályból mindenki a hasznos munkája arányában venne ki, akkor bármennyi is lehetne a pénztartályba. Az igaz, hogy a könnyelműséget nem nagyon lehet megakadályozni. De ha csökkentik a pénzzel való machináció, spekuláció lehetőségét akkor nagyot javulna helyzet. És attól is javulna helyzet, ha törekednének az igazságos, arányos vagyoni, jövedelmi elosztásra.

Anélkül hogy kielemezném az összes variációt, a következő megállapításokat teszem.

Nevezzük ezeket alapvető sámli-törvényszerűségeknek. Az alapvető sámli törvényszerűségeket minden középiskolásnak ismerni kellene, úgy mint pl. az elsőfokú egyenletmegoldásokat. Úgy tűnik, hogy ezeket sámli-törvényszerűségeket még a közgazdászok egy része sem ismeri.

A tanmese és a variációk természetesen kiterjeszthetők, általánosíthatók a nagygazdaságra (makrogazdaságra). Pl. a 4. variáció, arról is szól, hogy mi van akkor, ha eltűnik, elveszik a gazdaságból a pénz, pl., azért mert egy pénzügyi-gazdasági válságban a gazdagok átváltják azt aranyra és beteszik a spájzba.

A gazdagok rövid távon károsulnának, ha megérdemelt pénzről lenne szó, de sajnos általában nem arról van szó. A gazdagok viszont nem elvesztik a pénzt csak időszakosan, eltüntetik, aztán visszaváltják. Ezzel viszont felbontják a pénz, fogyasztás és termelés egyensúlyt és jelentős károkat okoznak.

A rablós esetek az érdemtelen jövedelem, fogyasztásszerzésről szólnak, aminek rengeteg módozata van.

A pénzhamisítás pedig arról szól, hogy mi van akkor, ha gyorsan nagyarányú munkafedezet nélküli pénz kerül gazdaságba, ami sok okból megtörténhet, nemcsak pénzhamisítás miatt.

A tanmese arról is szól, hogy az egyszerű ember hajlamos csak e törvényszerűség szerint nézni gazdaságot: valakik hasznosulnak, az ő dolguk, valakik károsulnak az ő bajuk, mert a többieket, beleértve engem is, ez nem érint. Valójában, nagyon ritka, hogy másokat nem érint.

A tanmese arról is szól, hogy érdemes a pénzmozgások mögé nézni, mert a termelés-fogyasztás folyamatokban „váratlan” dolgok történhetnek.

Nagyjából az alábbi törvényszerűségek alapján zajlanak a hasznosulások károsulások.

1. A csapat károsodás, hasznosodás törvénye. Ha egy csapatba valaki károsodik, vagy hasznosul akkor az a kár, haszon, az egész csapatnak kár, haszon. (Tulajdonképpen itt tovább kellene menni és meghatározni, munkacsapatról vagy fogyasztási, vagy ez is, az is csapatról van szó. Sok irányba lehet továbbmenni: pl., hogy a kár megduplázódik, vagy csak szétoszlik. Pl., mi az a csapat. Végső soron az emberiség a természettel szövetségben egy csapat.)

2. Az előzővel összeilleszthető törvényszerűség: a károk, hasznok továbbgyűrűznek, szétterjednek, majd végül is a kár, haszon nagyobb része bizonyos helyeken, társadalmi rétegeken csapódik le.

3. Az előzőkkel azonban látszólag ellentétes: a vagy-vagy elosztás törvénye.

Ez pl. abból ered, hogy csak azt lehet elosztani, amit megtermelnek.

A vagy-vagy elosztás törvénye: ha valaki érdemtelenül hasznosul (többet fogyaszt, mint amennyit hasznosan termel), akkor más, mások, károsodnak (kevesebbet fogyaszthatnak, mint amennyit termelnek. Ennek fordítottja: ha valaki érdemtelenül károsodik (kevesebbet fogyaszt, mint amennyit hasznosan termel) akkor más, mások érdemtelenül hasznosulnak (többet fogyasztanak, mint amennyit hasznosan termelnek).

4. Lehet olyan károsodás, amely nem hoz hasznosulást, ez a senkinek nem hasznos károsodás. Lehet olyan hasznosulás, amely nem hoz károsodást, és-és elosztás. Ezen kívül nem lehet fölösleges, senkinek nem káros hasznosulás. Csakhogy ekkor hiányzik az „érdemtelen” jelző. Olyan érdemtelen károsodás nem lehet, amely nem hoz, érdemtelen hasznosulást. Olyan érdemtelen hasznosulás nem lehet, amely nem hoz, érdemtelen károsodást.

Azért kellett hozzátenni, hogy „hasznosan”, mert az ember képes a fölösleges munkára, és egyéb pazarlásra. Képes a haszon nélküli megsemmisítésre. Ez egy külön nagy problémakör. Pl. a sámlit nem egy óra alatt, de rossz hatékonysággal három óra alatt készíti el. Vagy a sámlit a használója, fogyasztója szinte még új állapotában kidobja, és vesz egy másik sámlit. Stb..

A négy törvényszerűséget (1,2,3,4) talán így lehet összeilleszteni.

Ne felejtsük el, hogy kétféle károsítás terjedhet szét.  Az ostoba fölösleges munka, tevékenység károsítása és a hasznos munka igazságtalan elosztása. Egyféle hasznosulás terjedhet szét, a hasznos munka, haszna.

Ha valaki hasznos munkát, tevékenységet végez, akkor elsősorban neki kellene hasznosulni és másodsorban másoknak. Ez a haszon szétterjedése. De nagymértékű igazságtalan elosztás következtében ö maga alig hasznosul, sőt lehet, hogy érdemtelenül károsodik, és a hasznos munkájából, tevékenységéből mások érdemtelenül jelentősen hasznosulnak, így megtörténik vagy-vagy elosztás. Illetve, ha valaki káros munkát, tevékenységet végez, akkor abból elsősorban neki kellene károsodni és másodsorban másoknak. Ez a kár szétterjedése. De a nagymértékű igazságtalan elosztás következtében ő maga alig károsodik, sőt lehet, hogy érdemtelenül hasznosul, és a káros munkájából, tevékenységéből mások érdemtelenül jelentősen károsodnak, így megtörténik a vagy-vagy elosztás.

Ha valaki érdemtelenül hasznosul, akkor vele mások is érdemtelenül hasznosulnak (csapathasznosulás, ill. károk szétterjedése.), és megint mások, és velük egy másik csapat is érdemtelenül károsodik. Illetve nemcsak gazdasági csapat károsulás, hasznosulás van, de rétegkárosulás, hasznosulás is van.

Illetve ezt is lehet mondani: egy adott kár, haszon szétoszlik de nem egyformán, egyesek közepesen károsodnak hasznosulnak, sokan gyengén károsodnak hasznosulnak, majd ezzel szemben egyesek a kár ellenére hasznosulnak, mások haszon ellenére károsodnak.

Ugyanakkor jelentkezik a rövid táv ( rövid távon hasznosulás, károsodás) és a hosszú táv (hosszú távon károsodás, hasznosulás) problémája is. Vagyis akik rövid távon haszonnal jönnek ki egy károsodásból, azok hosszabb távon károsodhatnak.

Mindenesetre az látszik, ha elvetjük, hogy X egyén problémája, nem hat ki másokra, vagyis elfogadjuk, hogy kihat, akkor rendkívül bonyolult problémákba ütközünk.

Márpedig úgy néz ki, hogy a felsorolt három törvényszerűség, igaz, vagyis X egyén, bármely egyén hasznosulása károsodása másokra is hat.

Ráadásul itt van a pénz és a munka, termék szolgáltatás áramlásának problémája, ami persze nem független az előzőktől.

Kérdés, hogy érvényesül a csapat kár, haszon, ill., a károk hasznok szétterjedésnek törvényszerűsége.

Talán egyértelmű, ha a X egyén a parkba tett padot lopja el. Bár sokan éppen ezt tartják bocsánatos bűnnek, mondván, konkrétan senkit nem károsított meg. Valójában ekkor sok embert kevéssel károsított meg a károsító, de az összesített kár azonos, mintha egy embertől lopta volna el. Itt egyértelmű, hogy a kár miként terjed szét.

Nem annyira egyértelmű a kár szétterjedése, kik és hogyan károsodnak, ha csak Y egyén a károsodó. Mert akkor látszólag Y egyénnél megáll a kár.

Ezekben az esetekben egyrészt a tisztességtelenség terjed tovább. Y egyén is gyakrabban nyúl tisztességtelen árakhoz, elfogad tisztességtelen jövedelmeket, netán ő is elkezd lopkodni.

Azt látni kell, hogyha valaki ellop egy sámlit, vagy olyan pénzből vesz sámlit, amelyért nem dolgozott meg, mindkét esetben az történik, hogy kevesebb hasznos munkát végez, tesz be, mint amennyit elfogyaszt.

Visszatérve a kár szétterjedésre, Y egyént kár érte, és ő ezt a kárt legálisan vagy illegálisan kompenzálni szeretné. A legális kompenzálás, vagy a rendőrség, bíróság által a tolvaj visszafizet, leginkább, ha munkájával fizet vissza. Vagy Y egyén is emeli az árait, emeli a munkájának árát, ez legális de ez már a kompenzálásból eredő „tisztességtelenség”. Illegális, ha ő is elkezd pl. lopkodni. A három kompenzálás azért nem egyforma.

Egyfelől van a kompenzációból eredő „tisztességtelenség”, és van az eredeti önzésből eredő tisztességtelenség.

Mi az a gazdasági csapat és hogyan mehet át hasznosulás, károsulás az egyik gazdasági csapatból a másikba.

A károk hasznok áthatolása ill. a károk áthárítása hasznok átvitele, gazdasági csapatok között.

Pl. a csapaton belüli a károk hasznok továbbgyűrűzése, szétterjedése, és bizonyos helyeken való lecsapódás hogy megy át a gazdasági csapatok (nemzetek régiók) között? A vagy-vagy elosztás, az és-és elosztás hogyan megy át? Stb..

Nemzet, és gazdasági régió is lehet gazdasági csapat. De ez tovább osztható, pl.  aszerint hogy különálló, vagy azonos pénz van. Illetve, hogy milyen intenzív a kereskedelem közöttük.  Illetve, hogy gazdasági szövetség, vagy éppen ellenségeskedés van közöttük.

Van kisebb régió és nagyobb régió, és még nagyobb régió.

A pénz eltérősége ill. a pénz konvertibilitása (elfogadják és könnyen átváltható a másik pénz) nagymértékben meghatározza, hogy a csapatok mennyire különülnek el.  De létezik: a konvertibilitási fokozat is. Amikor pl., csak ímmel-ámmal fogadják el a másik csapat pénzét, ill., az nehezen váltható át.

Az árak, jövedelmek, a foglalkoztatottság, a belső irányítás, a technikai állapot, a munkaszorgalom, munkamotiváció, munkaintenzitás, a vámok, a gazdasági védőmechanizmusok, stb., jelölnek ki egy gazdasági csapatot, a pénzen kívül.

A károsulások hasznosulások részben átterjednek, részben megállnak a csapathatárokon. Az hogy pontosan mennyire hatolnak át az pl.  felsorolt csapatjellemzőktől és kapcsolati jellemzőktől is függ.

Általában az erősebb csapat irányít, az képes a károkat áthárítani és kivonni hasznokat. Azért gyengébb csapat is elmondhatja: a kapcsolatból van hasznom is meg károm is. A kérdés itt az, hogy mi ennek az aránya?

Felületes, felsorolásszerű kitérés nemzetek közötti rendkívül bonyolult kapcsolatrendszerre. Avagy a károsulások hasznosulások meglehetősen nehezen mennek át csapathatárokon.

A politikai rendszerek általában rátelepedés-szerűen terjednek. Befolyási övezet, érdekszféra, stb..

A kultúra is ilyesmi módón terjed.

A gazdaság a legbonyolultabb.

Minisztériumok szerint mennyire legyen „közös”, pl.: a hadügy, pénzügy, igazságügy, oktatásügy, gazdaságügy, stb..

Nemzetközi jog, nemzetközi rendőrség, stb..

A nemzetközi világ, mint felettes politikai, irányítási, katonai, gazdasági, stb. hatalom. Mi az ország belügye.

A nemzetközi szövetségek (ENSZ? EU, stb.) problémái.

A válságok szükségszerűen átterjednek, szétterjednek. A természetpusztítási válság, az egészségügyi válság, a pénzügyi-gazdasági válság, a háborús válság, az életszínvonalbeli válság, stb.. mindebből könnyen lehet világválság, világprobléma.  A nagy károsulások, nagy belső bajok, tehát átterjednek.

Mi a belső baj, mivel a belső baj is sokszor részben, kívülről, netán a nemzetközi rendszerek felől érkezik?

Mi a helyzet a kisebb belső károsulásokkal, belső bajokkal, és a hasznosulásokkal, azok hogy terjednek át?

A technika, technológia (az innováció) a munkaszervezés a munkakultúra is részben átterjed. Ez látszólag hasznos.  Kérdés hogy technika-felhasználó, netán technikagyártó, vagy bérmunkás ország lesz, akire átterjed?

A nemzetközi munkamegosztás. A fejlett országok általában az észt, fejletlenek a nyers munkaerőt, és természeti erőt exportálják.

Szükségszerűen létrejön a rejtett kizsákmányolás?

A természeti erőforrások koncentrálódása egyes országokba – problémaköre.

Ha egy fejletlenebb nép, nemzet ország nem organikusan, a saját ütemében fejlődik - problémaköre.

A pénz, a tőke, a működő tőke, a munkaerő, a termékek (külkereskedelem) áramlása. Mennyire legyen szabad. A szabadság kinek előnyős.

Konkrétabban a külkereskedelmi és idegenforgalmi kapcsolatok problémái.

Konkrétabban, a munkaerő-áramlás és általában a migráció problémái.

Konkrétabban a pénz, a hitelek, stb. áramlásának problémái.

Hasznosulások, károsodások ezek tekintetében.

Hogy hat a belső infláció, eladósodás, államháztartási hiány, stb. a külföldre.

Függ kapcsolat szorosságától, ill. szövetségi jellegétől, közös pénztől stb..

Pl. az EU-nak ki kellett segíteni a tagországokat.

A nemzetfajták és kapcsolatok lehetnek.

Ellenséges harci viszony. Szerencsére ez egyre kevesebb, ez a legrosszabb.

Inkább elkülönülő viszony.

Versenytársi viszony. (Szabályozott igazságos verseny, vagy szabályozatlan, igazságtalan verseny.)

Szövetség, együttműködés.

A szövetség és versenytársi viszony valamiféle keveréke. De akkor pontosítani kellene, ezekben, eddig szövetség, azokban, addig versenytárs. Jelenleg rendkívül zavaros.

Mert a versenytársi viszony más logikával működik. Modell pl. a futballcsapatok versenye. A csapat belső problémája a versenytársnak jó, sőt azt érdek előidézni.

A csapaton belüli károsulás, és hasznosulás szétterjed csapatban, (aztán mégis részben csatornázódik), e közben valamennyire kimegy csapatból, átterjed más csapatokba. Az a csapat akire átterjed károsodás, hasznosulás, az valamennyire károsul, hasznosul, de ezt a károsodást hasznosulást kompenzálja az, hogy ugyanakkor elsősorban a rivális csapat (ahonnan átterjedt) gyengül, ill. erősödik. A jelenlegi részben szabályozatlan igazságtalan versenyben ez helyzet. Vagyis már emiatt is nehéz megmondani mekkora az átterjedő kár, haszon.

Ugyanakkor az is érdek, hogy erős csapatok legyenek a versenytársak.

És bizonyos szövetség, együttműködés versenycsapatok között is szükséges.

A futballcsapatok a versenyen kívül, egyéb, pl. játékos-csere, kapcsolatban is vannak.

Ezért a jó megoldás az lenne, hogy legyen egy tisztázott, és szabályozott, igazságos versenykapcsolat a nemzetek (gazdasági csapatok) között, amihez hozzátartozik, hogy nem gerjesztik, sőt segítenek elkerülni azt, hogy a belső károsulások kialakuljanak.

A nagytőkés világrend kapcsolatának lényege. A külföldi nagytőkés hazaviszi a hatalmas általában érdemtelen jövedelmét (elvesz), és azt saját országában „szórja” szét. Ugyanakkor, végső soron azoktól vesz el, akiknek hasznos munkája nagyobb, mint a fogyasztása, és van megtakarítása, és ez akár saját országa is lehet.

Általában nemzetközi nagytőke problémája.

A globalizálódás problémái.

Több viszonylat vizsgálata szükséges. A nemzet és egy kisebb világ-régió viszonya. Egy nemzet és egy nagyobb világrégió viszonya. Egy nemzet és a világ viszonya. Pl. Magyarország és közép-Európa viszonya más, mint Magyarország és az EU (inkább nyugat-Európa) viszonya, és megint más Magyarország és a világ viszonya.

És még lehetne folytatni.

Ezek után igen nehéz meghatározni, hogy hasznosulások, károsulások hogyan áramlanak. De talán elég lenne azt meghatározni, hogy kik, mely nemzetek végső nettó befizetők (adók, károsulók) és kik nettó felhasználók hasznosulók. Ezt is nehéz meghatározni.

De egyáltalán meg kellene határozni, hogy gazdag országok legyenek inkább a nettó befizetők és a szegényebbek a nettó hasznosulók, tekintettel arra, hogy jelenleg túl nagy a különbség.

Vagy ne legyen senki se nettó befizető, se nettó hasznosuló.

Ez a két jó variáció jöhet szóba.

De jelenleg még mindig harmadik a legrosszabb variáció érvényesül: inkább a szegényebb országok a nettó befizetők, a gazdagok a nettó hasznosulók.  Vegyis az olló tovább nyílik. Igaz hogy ez a nettó befizetés kvázi rejtetten történik. (A statisztika jelenleg még messze nem teljes és pontos.)

Talán egyszerűbb, ha a kapcsolati egyenlőségre, a kiegyensúlyozottságra törekednek.

Talán a legegyszerűbb, ha minden nép, nemzet megpróbálja minimalizálni a bejövő károsulásokat, és maximálni a hasznosulásokat. Magyarország sajnos nem így tett.

Visszatérve, azért a fentiek azt mutatják, hogy károsulások hasznosulások meglehetősen nehezen, módosulva mennek át gazdasági csapathatárokon.

És ehhez még egy példa.

Északkelet-Magyarország gazdasági régiója és északnyugat-Magyarország gazdasági régiója között elég nagy a különbség (életszínvonal, árak, jövedelmek, eladósodás, termelés, foglalkoztatottság, esetleg infláció, stb.) annak ellenére, hogy közös pénz van, közös irányítás van, hasonló munkakultúra van, stb.. És annak ellenére, hogy a kifejezett törekvés van arra, hogy a két régió egymáshoz való közelítsen. Magyarországon elvileg teljesen szabadon áramolhat a töke a munkaerő, az innováció, a termék, stb..

Ha ehhez hozzáadjuk, hogy nemzetek között, a közelítés nem törekvés, az irányítás, a pénz, is eltérő, és egyebekben is nagyobbak a különbségek, akkor növekedik az eltérés.

Pl. a nyugati (északnyugat-magyarországi erősebb gazdagabb) régióban egyes mezőgazdasági termelés jól alakul adott évben. Akkor ez szétterjed a nyugati régióban, de valahogy a Duna vonalánál megáll, és kevésbé terjed át a keleti (gyengébb szegényebb) régióra. Ha a termelés rosszul alakul, akkor az már erősebben átterjed keletre. Fordítva, a keleti gyengébb szegényebb régió jó termelés hasznosulása erősebben hatol át nyugatra, erősebb, gazdagabb régióra. A rossz termelés károsulása alig hatol át nyugatra, az keleten terjed szét. Mert, ha egyenlően áramolnának a hasznosulások, károsulások, akkor a különbségeknek csökkeni, kellene. De nem csökkennek. 

Ezek szerint a károsulások, hasznosulások nehezen, alig, ill. erősen módosulva mennek át a gazdasági csapathatárokon.

Ugyanakkor, ha abból indulunk ki, hogy X szomszéd akár lehet magyar, Y szomszéd pedig osztrák, és rabló pl. magyar, és a piac pedig osztrák. Vagy fordítva X szomszéd osztrák, Y szomszéd magyar, a rabló osztrák, a piac magyar, stb., akkor alig van akadálya a károsulások hasznosulások áthatolásának. Mert a pénzt nem nehéz átváltani, be kell menni bankba.

Egyfelől nagyon bonyolult, nehéz meghatározni, de azért nem lehetetlen, hogy egy adott eset, adott károsulás hasznosulás (nagyon sokféle lehet) hogyan hat át.  Másfelől vannak általános törvényszerűségek. Pl.: jelenleg gazdasági csapatok tulajdonságai jellemzői lassan azonosulnak e tekintetben, valamelyest csökkennek a különbségek, bár az elkülönülés fennmarad, de a csapatok közötti lényegi fejlettségi különbségek nem csökkennek.

Visszatérve: nekem, mint kisembernek mikor kell örülnöm, mit kell támogatnom.

Örülnöm kell, ha hasznos munkavégzésről, tevékenységről, annak növekedéséről, növelési törekvéséről hallok. Hasznos munka: testet, lelket, egészséget, egészséges életmódot építő, hasznos szükségleteket (igazságosság, önrendelkezés, tudás, kultúra, stb.) kielégítő, másoknak nem ártó munka. Az igazságtalan elosztás is egyfajta másnak ártás. Jó kérdés, ha a hasznos munka, hasznának igazságtalan elosztásáról hallok, akkor azt kisebb bajnak tekintsem, vagy olyan bajnak, amely érvényteleníti a hasznos munka hasznát. Itt talán nem árt figyelembe venni, hogy hasznos munka azért nemzeti csapaton belül kerül, igazságtalan elosztásra, vagy kimegy az országból. Az biztos, hogy a hasznos munka értéke az igazságtalan elosztás miatt csökken, nem mindegy hogy mennyire hasznos az a munka, és mennyire igazságtalan az elosztás. Az igazságtalan elosztás egyébként hasznos munka termelését is befolyásolja. Az igazságtalan elosztás akkor is komoly baj, ha hasznos munkáról van szó.

Az biztos, hogy hasznos munka, munkavégzésének hatékonyságát (ki hogyan végzi) csak másodlagosnak kell tekintenem, addig, amíg a hatékonyság miatt nem nullázódik le a munka.

És még egy megjegyzés: korunkban a trükközés, csalás, hazugság korában sajnos nem elég hallomás után ítélkezni, utána kell nézni, a dolgok mögé kell látni, gondolni.

És szomorúnak dühösnek kell lennem, ellenkeznem kell, ha ennek az ellenkezőjét tapasztalom.

Ha káros, fölösleges munkavégzésről, tevékenységről, annak növekedéséről, növelési törekvéséről hallok. Káros, fölösleges munka, tevékenység: nem segíti a test, lélek egészség, az egészséges életmód építését. Nem elégít ki hasznos szükségleteket. Árt másoknak. (Luxusfogyasztásról ill. annak növekedésről, növelési törekvésről hallok, mivel a luxusfogyasztásban benne vannak az előzőek és az igazságtalan elosztás is. A luxusfogyasztást és hozzá tartozó termelést azért meg kell határozni. ) A káros munka, tevékenység „hasznának” igazságtalan elosztása talán duplán felháborító dolog.  A fő baj, hogy egyáltalán a káros munkából egyesek számára, rövid távon haszon (fogyasztás) képződhet. Ehhez képes kisebb baj, ha ez a haszon, fogyasztás is igazságtalanul van elosztva. De azért az igazságtalan elosztás tetézi a bajt.

Érdekes dolog, a káros munkavégzés hatékonysága. Mindegy hogy jó vagy rossz hatékonysággal végzik. Ha jó hatékonysággal végzik, akkor nő káros, fölösleges munka. Ha rossz hatékonysággal végzik, akkor is pénzt, energiát, munkát használ fel, talán ez egy negyed fokkal kisebb baj.

A vagy-vagy (és-és) elosztás.  Elméleti rendszertényező.

Kezdjük egy gyakorlati példával.

A svájci frankban eladósodtak, ez manapság igencsak aktuális kishazánkban, erősen ráfaragtak. Az hogy Gipsz Jakab pl. havi 100 ezer Ft helyett kénytelen havi 200 ezer Ft-ot fizetni nyilvánvalóan Gipsz Jakab károsodása, méghozzá érdemtelen károsodása. Ez eddig rendben van csakhogy a jelenlegi közgazdaság (a politika, a bankok, a gazdasági híradások, stb.) úgy tesz, mintha a másik oldalon senki sem hasznosulna, mintha itt valami pénzügyi istencsapásról lenne szó, pedig a másik oldalon bizony van hasznosulás.  Méghozzá ez is érdemtelen hasznosulás. A lényeg tehát, ha van érdemtelen károsodás, akkor van érdemtelen hasznosulás is. Bizony-bizony Gipsz Jakab pénzét, a befizetett plusz 100 ezer Ft-ot valakik megkapják és elvásárolják. Vagy másképpen, Gipsz Jakab mivel többet kell fizetnie, kevesebbet tud fogyasztani, ezt a megmaradt terméket, szolgáltatást (persze nem pont azt, de valamilyen terméket, szolgáltatást) valakik elfogyasztják.

Szóval vagy-vagy elosztást azért kell tisztázni, mert nem istencsapásról van szó, hanem spekulációról és érdemtelen hasznosulásról van szó.

Azt, hogy ki hasznosul érdemtelenül egy kicsit nehezebb követni, mint a károsodást, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs érdemtelen hasznosulás. Ez esetben és általában is bankok, bankrendszer, és velük összefonódott pénz-nagytőke jól jár. A bankok jól járnak, mint hitelközvetítők, de ők azért hitelnyújtók is.  Általában ez esetben mindenki jól jár, aki a svájci frankjáért vásárol (kivéve, ha svájciak vesznek svájci terméket), hiszen a pénzéért sokkal több terméket, szolgáltatást kap, mint korábban. Másképpen, egy órai munkájáért most kétórai terméket, szolgáltatást tud vásárolni. És kik azok, akiknek sok svájci frankjuk van, és abból persze vásárolnak. A nagyok, a bankok, a nagytőkések, a gazdag országok nagy nemzeti bankjai, és persze a svájci bankok, és svájci nemzeti bank is, és a svájci állampolgárok is. Egyfajta vásárlás, a pénzpapír (részvény, kötvény, deviza, stb.) vásárlása is.  Szóval sokan hasznosulnak érdemtelenül.

Nem látni, hallani egyetlen közgazdasági elemzést, híradást, mely az érdemtelen hasznosulásról szólna, és arról, kinek ez érdeke ezt az elbaltázott, emberek által készített pénzügyi rendszert fenntartani.

A vagy-vagy elosztás azonban meglehetősen szerteágazó téma. Szerteágazó azért is, mert sokféle érdemtelen hasznosulás van. De az is biztos, hogy legnagyobb értékű érdemtelen hasznosulás a banktevékenységhez köthető pénzügyi rendszerben (hitelügyletek, befektetések, devizaváltások, stb.) alakul ki. Természetesen a vagy-vagy elosztás így is megfogalmazható: ha valaki érdemtelenül hasznosul, akkor más, mások érdemtelenül károsodnak.

És-és elosztás: kölcsönösen előnyős együttműködés. Vagy-vagy elosztás: ha nem kölcsönösen előnyös az együttműködés.

Kétségtelenül sok együttműködő munkának (minden munkarendnek) van és-és elosztás jellege, vagyis „mindenki jól jár” jellege. Ez a következőkből adódik. Pl. egy ember, nem tud egy követ helyére tenni, de öt ember már igen. Vagy, pl. egyik ember adja a munkához szükséges észt, a másik az erőt. Tehát mindenki beleadja maga értékét és az együttműködéssel hatalmas eredmények, jönnek ki. (Ezen elveket rá lehet vonatkoztatni a gazdaság egészére. Nemcsak emberekről, hanem vállalatokról, országokról is szólhat ez a történet.)  

Pl. az ősember így tudta legyőzni a nálánál hatalmasabb vadállatokat, és így hódította meg a világot.

De egy másik gondolatkísérletből indulok ki. Tételezzük fel, hogy a nagyon gazdag embereket, nagytőkéseket elválasztanák és vagyonostul, személyzettel, gyáraikkal együtt, egy külön átlagos (minden van) hatalmas szigetre költöztetnék őket. A kérdés az, hogy ezen emberek, hogy élnének ezen a szigeten. És az is kérdés a többiek, az otthon maradt többség hogy élne ezek után. De meg kell jegyezni, hogy elvileg a gyárak, üzemek a többség kezében is maradhat, hiszen azt nem a nagytőkések hozták létre. Tehát gondolatkísérletben a gyárak üzemek megduplázódnak, maradnak is, mennének is.  Én azt gondolom, hogy a szétválasztás után a nagytőkések rosszabbul élnének, a többség jobban élne. Tehát a többség élete nem romlana, azzal, hogy megszűnik az együttműködés.

A másik gondolatkísérletben pedig el kell képzelni, hogy egyszer csak a gazdag fejlett országok, és szegény fejletlen országok között megszakad minden kapcsolat. Sőt még a környezetszennyezés is megakadna határokon. Azt is fel kell tételezni, hogy a politika a rendszer, az olyan marad amilyen most.  A kérdés az, hogy ezek után mely országoknak, hogy alakulna a sorsa. Az biztos, hogy gazdag fejlett országok sorsa élete rosszabbul menne, csökkenne gazdasági teljesítmény, az életszínvonal.

A szegény, fejletlen országok tekintetében ez a romlás egyáltalán nem ennyire egyértelmű. Megjegyzem a látszat pont ennek az ellentéte: szerencsétlen szegény országok összeomlanának, ha gazdag fejlett országok nem segítenék őket. Valószínűleg ez egy erősen hamis látszat.

Több helyen is foglalkoztam ezzel a problémával. Pl. nagytőkés világrend és az ehhez kapcsolódó ábra is, erről szól. Pontosabban arról, mi mindent kell összevetni, hogy pontosan kirajzolódjanak a viszonyok, ki kinek ad, vagy vesz el. És a valóságos (nem pénzbeli) termelés és fogyasztásmérés, ill. az erről szóló fejezet is erről szól. 

A harmadik példázat nem más, mint a rabszolgatartó érvelése. Tisztelt rabszolga, én enni-inni adok magának, lakással, ruhával is ellátom. Szépen eléldegélhet itt, cserében csak dolgozni kell, és persze szót kell fogadni. Gondolja el, ha megszűnne ez az együttműködés, akkor minden munka és élelem, vagyon nélkül magányosan kóborolhatna. Ennél sokkal rosszabb dolga lenne. Beláthatja magának is előnyős ez az együttműködés.

Ráadásul a rabszolgatartó érvelése bizonyos szempontból és rövid távra nézve, igaz. De valójában ez az érvelés hamis. A hamisságot azonban nem könnyű bizonyítani. Az egyik ellenérv talán a következő lehet: az emberek, a közösségek döntő többsége azért képes megteremteni a saját viszonylag jó életét, ha rendelkezik a megfelelő önrendelkezéssel.

És idetartozik még egy megállapítás: a boldogság, a jó élet nemcsak az anyagi javakból áll.

És azt se felejtsük el, ha rabszolga állandóan lázadozik, bojkottálja munkát, a rabszolgatartónak pedig igen nagy energiájába kerül a felügyelet, akkor nagyon rossz hatásfokú munkavégzés jön létre. Mindkét fél rosszabbul jár, mintha önmaga dolgozna. Ennek ellenére mégsem mondható, hogy akkor csupán a következőről van szó: a rabszolgát úgy kell manipulálni, hogy szinte önként, beletörődve, elfogadva a viszonyokat dolgozzon. Kétséges, hogy hosszabb távon lehetséges e ilyen manipuláció. De ha létezik is, a rabszolga akkor sem lesz boldog, csak elfogad egy számára kellemetlen állapotot.  

Tehát meg kell állapítani, hogy a bizonyos igazságtalansági határon alul, kölcsönösen hasznos együttműködés (látszólagos és-és elosztás) valójában kizsákmányoló együttműködés (vagy-vagy elosztás). De az is kétségtelen van itt egy igazságtalansági határ, amit meg kell állapítani. Lehet, hogy erről a határról szól az arányos és igazságos hatalmi, vagyoni különbségekről szóló, mindenhol megjelenő elmélkedésem. Újra és újra az derül ki, hogy ez az alapvető probléma.

Talán megint kategorizálni szükséges.

Van az ellenségeskedés harc, amely mindkét fél számára káros.

Kérdés, hogy a mindkét fél számára káros szituációban beszélhetünk e vagy-vagy elosztásról. Esetleg háromféle vagy-vagy elosztásról beszélhetünk: minden fél számára káros, de az egyik fél számára jelentősen hasznosabb (jóval kisebb a kár) elosztás. Illetve, egyik fél számára káros, a másik fél számár hasznos vagy-vagy elosztás. És persze minden fél számára szinte egyformán káros helyzet is van.

Ez az elmélkedés a következő kategóriára is igaz.

Van a látszólagos együttműködés (ez nem harc, nem verseny), de a nagyfokú igazságtalanság miatt ez mégis kizsákmányoló együttműködés, mégis vagy-vagy elosztás. (Ez tovább osztható az előzőkben felsoroltak szerint.) Azt is mondhatjuk, hogy kizsákmányoló együttműködés egy negyed fokkal jobb, mint harc, de csak negyed fokkal. Ugyanakkor kizsákmányoló együttműködésből gyakran harc lesz.

Van a szabályozott, igazságos verseny, amely akár és-és elosztást is létrehozhat.

És van a kisfokú igazságtalanság, ill. viszonylag arányos, igazságos elosztás mellett létrejövő, ténylegesen mindkét fél számára hasznos együttműködés, azaz, és-és elosztás.

És végül elméletileg van a viszony nélküliség, az elkülönült állapot. Kérdés, hogy ez létezhet e egyáltalán. De ha létezhet is, akkor is rosszabb megoldás, mint a kölcsönösen hasznos együttműködés, avagy az igazságos, szabályozott verseny.

A gazdag fejlett országok valamint a szegény fejletlen országok látszólag kölcsönösen gyümölcsöző együttműködése (és-és elosztása): gazdag fejlett országok adják az észt, a technikát, technológiát, innovációt, a szegény országok adják az erőt. Az erőt, úgymint a természeti erőforrásokat, a minőségi bérmunkát (segédmunkát), egyes kiváló embereket. És persze aki az észt adja az sokkal jobban jár.  Ez utóbbi része eme elméletnek rendben van. De az egész elgondolás valójában csak féligazság, azaz hamisság. De miért is?

Egyrészt az egyének között létrejöhet ilyen munkamegosztás, de kétséges, hogy a nemzetek közötti erkölcsös e az ilyen munkamegosztás. Rövid távon, talán igen, de nem hosszabb távon, szinte örökre. Mert ez azt jelenti, hogy a szegényebb fejletlenebb ország állandóan az is marad, mármint szegényebb fejletlenebb. És egyben kiszolgáló, kiszolgáltatott bérmunkás ország (nemzet) marad. Szerintem, nem lehet a nemzeteket szinte örökre bebetonozni ebbe az alárendelt állapotba.

Ne felejtsük el, hogy az egyének egyenlőtlen munkamegosztása, az egyének önhibájából jön létre. De ha ez az egyenlőtlen munkamegosztás a nemzeti egyenlőtlen munkamegosztás miatt alakul ki, akkor az már nem az egyének önhibája. Vagyis a szegényebb, fejletlenebb országban élők milliói kerülnek önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe. Következésképp, mindkét félnek, országnak, az innováció adónak és az innováció fogadónak is arra kell törekedni, hogy az egyenlőtlen munkamegosztás (ész és erő) csak átmeneti legyen.

A másik probléma, hogy gazdag fejlett országok két alapvető úton szivattyúzzák a szegény fejletlenebb országokat. Az egyik út, adják a működő tőkét és kiviszik a profithasznot. Ez szól az előzőkről, adják az innovációt, modern technikát, technológiát és kiviszik a nagy profitnyereséget, amely egyben bérmunkások munkája fogyasztása jóléte. Ez rövid távon még rendben is lenne.

De a másik út, a pénzügyi tranzakciókon keresztüli pénzjövedelem, egyben munka, fogyasztás, jólét kiszivattyúzás. Nos ennek már semmi köze a technikához, technológiához, innovációhoz, tudományhoz, észhez.

Szóval összességében nincs kölcsönösen előnyős együttműködés.

Lényegében jelenleg azért van mindenhol, és minden szinten vagy-vagy elosztás (Jancsi bácsi és Mari néni szintjén is), mert a világ, hatalmas tartálya (amelyben minden elosztandó benne van) már meglehetősen szűkős és egyre fogy. Azért szűkős és azért fogy, mert a természeti erőforrások (beleértve a természet elszennyezését is) fogynak. Kína, India és Brazília a föld lakosságának közel a fele dinamikusan fejlődik, sokkal többet vesz ki a hatalmas világtartályból, mint korábban. De még mindig a fejlett országok (nyugat-Európa, USA, stb.) amelyek a legtöbbet veszik ki, akár ha a kivétet, a betételhez is viszonyítjuk. Lehet, hogy e népek, emberek a humán erőforrás tekintetében legalább annyit tesznek be a világtartályba, mint amennyit kivesznek, de nem így van ez a természeti erőforrások tekintetében. A természeti erőforrások vonatkozásában az említett népek emberek, mint ahogy a fejlett világ népei, emberei, és a föld lakosságának háromnegyede többet vesz ki, mint amennyit betesz. A múlt és a jelen gazdasági fejlődése olyan, hogy kiveszi a természeti erőforrásokat.  A közös világtartály fogyása azt jelenti, hogy minden szinten (makró és mikró) vagy-vagy elosztás alakul ki. Mivel a föld lakosságának közel a fele, jelenleg sokkal többet vesz ki, ezért a föld többi lakosának kevesebb marad. Pl. a magyar Jancsi bácsit, Mari nénit biztosan érinti a vagy-vagy elosztás. A világgazdasági makró szintű események azért érintik, mert fogynak a természeti erőforrások. Az alatta levő szint, azért mert az említet népek, emberek dinamikusabban, nagyobb mértékbe fejlődnek, nő a fogyasztásuk, a többieknek, többek között Jancsi bácsinak, Mari néninek kevesebb jut.  Azután jön a nemzetközi gazdasági egyben fogyasztási verseny (jelenleg inkább tolakodás) szintje. És végül jön a kis hazánk szintje.

A vagy-vagy elosztás okozójaként és általában minden gazdasági problémában, válságban közvetlen, vagy közvetve, kisebb-nagyobb mértékben ott van a természeti erőforrások fogyása.

Mi is az a vagy-vagy elosztás.

Ha valaki többet fogyaszt, mint amennyit termel, (igazságtalan jövedelemhez jut), akkor más valaki kevesebbet fogyaszt, mint amennyit termel (károsodik).

Elöljáróban ki szeretném hangsúlyozni, hogy a vagy-vagy elosztás elsősorban a vagyonra, jövedelemre, anyagi szükségletekre igaz. Másodsorban, valamennyire igaz a hatalomra. A lelki szükségletekre azonban nem igaz. Pl. nyilvánvalóan ostobaság: ha neked több igazságod van, akkor nekem kevesebb jut. Azt is megjegyezném, hogy a normális lelkületű embereknél az adás öröme éppolyan kellemes, mint a kapás öröme. Ha olyan helyzet alakul ki, amelyben vagy-vagy elosztás a jellemző akkor még mindig ott vannak a lelki szükségletek (kivéve a hatalomvágyat) melyek a normális lelkületű embereknél csak és-és elosztásban osztódnak el.

A gazdasággal kapcsolatos rendszertényezők elején kell ezt a problémakört megtárgyalni. Erre gyakran fogok hivatkozni. E nélkül sok gondolat érthetetlenné válik.

Az és-és, ill. vagy-vagy elosztás egyszerűen.

A cipész, cipőt készít és eladja pl. a szabónak, aki mint fogyasztó megvásárolja a cipőt. A szabó ruhát készít és eladja, pl. a cipésznek aki, mint fogyasztó megvásárolja ezt a ruhát. Mindenki jól jár (a cipész és a szabó is), ez az, „és-és elosztás”. Egyébként, ez a munkamegosztás haszna.

A munkamegosztás, szükségszerű, hasznos dolog. A munkamegosztás haszna egyben, az és-és elosztás. Ez is, és az is, nagyjából jól jár, mindenki jól jár. A munkamegosztás hasznosságával azonban nem lehet minden károkozást, igazságtalanságot elfedni. A munkamegosztás hasznossága nem kompenzál minden károkozást, igazságtalanságot.

Ugyanakkor, ha pl. rossz az ár, akkor az egyik jelentősen jobban jár, a másik pedig károsodik – ez a „vagy-vagy elosztás”.

Ha valaki aránytalanul, érdemtelenül hasznosul, akkor más, mások károsodnak. Ha valaki érdemtelenül károsodik, akkor más, mások érdemtelen hasznot húznak. Ez a vagy-vagy elosztás.

A gazdaságban mindkét elosztás jelen van (a munkamegosztásból eredő és-és elosztás, ill. a vagy-vagy elosztás), de nem egyforma arányban.

Előzetes összefoglalása ennek a kesze-kusza a fejezetnek.

Két részre osztható ez fejezet.

Az egyik rész azt szeretné bebizonyítani, hogy jelenlegi rendszerben jellemzően, általában, de nem köztudottan, vagy-vagy elosztás van.

A másik rész pedig felteszi a kérdést: mért is kell tudni arról, hogy vagy-vagy elosztás van?

A vagy-vagy elosztás rövid bizonyítása. 

Adott esetben egyszerre jelentkezik az és-és, ill. a vagy-vagy elosztás. Kérdés, melyik dominál? És egy nemzetgazdaságon belül, melyik dominál? És a világgazdaságban, melyik dominál?

Azért van vagy-vagy elosztás, mert a természeti erőforrások fogynak. Továbbá, azért mert ebben a rendszerben meglehetősen igazságtalan az elosztás. (Másképpen nagyok, aránytalanok és igazságtalanok a jövedelmi vagyoni különbségek.)

Az hogy az igazságtalan elosztás, vagy-vagy elosztást eredményez talán nem kell nagyon bizonygatni, ha az nyilvánvalóan velünk történik meg. Pl. két szaki elvállal egy munkát és megállapodnak, hogy elfelezik a kapott pénzt. Az egyik szorgalmasan dolgozik, a másik lustálkodik. Az egyik végezte el a munka döntő részét, mégis annyi pénzt kapott, mint a másik. De itt már ki kell egészíteni azzal, hogy az ár igazságos volt. Nyilvánvalóan ebben az esetben az egyik szaki, a szorgalmas annyival faragott rá, mint amennyivel a másik szaki jól járt.  Tehát teljesült: ha valaki jól jár, akkor, egy másik károsul. Ha igazságosan lett volna elosztva pénz, akkor mindketten jól járnak, vagyis és-és elosztás jön létre. Ez is, és az is jól jár. De csak az ő szintjükön, nemzetközi szinten valószínűleg mindketten károsodnak, több ok miatt is. Pontosabban összesítve a hazai és nemzetközi károsodást, hasznosulást: az egyik szaki kompenzálódik, a másiknak dupla károsodása lesz.

Itt rögtőn megállapítom: a vagy-vagy elosztás egyik tényezője, az igazságtalan jövedelmi, vagyoni elosztás. Ezzel összefüggésben a tisztességtelen gazdaság.

(A másik tényezője a természeti erőforrások fogyása, amiről még beszélek)

Azonban az esetek döntő többsége nem ilyen nyilvánvaló. Egyrészt a gazdaság vizsgálata az nemcsak saját tapasztalatainkból áll. Másrészt még saját eseteink sem nyilvánvalóak általában. Mert mi van, ha a két szaki munkája csak kevéssel tér el egymástól?

Itt mindjárt meg kell állapítani egy határvonalat: szerintem, ha az igazságtalan elosztás (a természeti erőforrások fogyása alatt) meghaladja a 15%-ot, akkor már vagy-vagy elosztásról beszélhetünk. Nézzünk egy példát. A két szaki kapott tíz-tízezer Ft-ot. Az egyik csak 8000 Ft-ot érdemelt volna a másik 12 000 Ft-ot érdemelt volna. Az igazságtalanul elosztott pénz 4000 Ft, ez az összes pénz 20%-ka tehát már vagy-vagy elosztás történt. 

És mi van, ha az ár sem egészen igazságos? Ekkor már össze-vissza variálódhat jól járó, és a károsodó személye. Ha pl. túl magas az ár, akkor még a többet dolgozó szaki is jól járhat, és a fő károsuló a megrendelő lesz. De még ennél is bonyolultabb a probléma, ha azt is megnézzük, hogy pl. a megrendelő honnan szerezte a pénzét. Szükségtelen minden egyes esetet megvizsgálni, hogy ekkor vajon vagy-vagy elosztás, vagy és-és elosztás történt, vagy fog történni, ha egy általános igazságot ki lehet mondani.

Pl. ezt: a jelenlegi rendszerben a természeti erőforrások fogyása miatt, valamint a rendszerre jellemző, igazságtalan elosztás miatt, jellemzően vagy-vagy elosztás van.

Miért kell ezt az igazságot (a felszínen elrejtőző, háttérigazságot) tudni?

Azért mert nem köztudott ez az igazság. A nem köztudott igazságokat nyilvánossá kell tenni.

Azért, hogy tudjuk nem az és-és elosztás a jellemző.  Ugyanis az is lehetne.  A jelenlegi gazdaság hívei gyakran az és-és elosztásra hivatkozva éljenzik a jelen gazdaságot.

Azért kell tudnunk, hogy az üzletkötéseink (nekünk átlagembereknek) még óvatosabbak legyenek.

Azért mert egy-egy üzlet haszonszerzőjét, ill. károsulóját így talán könnyebben megtaláljuk. Akár minket is érinthet ez az üzlet.

Azért kell tudni, mert e tanulmányban, egy sereg elvet, törvényt akkor értünk meg, ha tudjuk: jellemzően vagy-vagy elosztás van, és nem és-és elosztás.

Azért, mert a vagy-vagy elosztással együtt értjük meg az igazságtalan elosztás mértékét, károkozását és általában ezt a problémakört.

E tanulmány egyik legjelentősebb állandóan visszatérő témája: az igazságtalan, aránytalan vagyoni hierarchia, az igazságtalan aránytalan különbség károssága. A vagy-vagy elosztás mértékével arányosan nő ez a károsság. 

Ugyanis, ha elkezdek sopánkodni, hogy az igazságtalan elosztás ilyen, meg olyan rossz, és ekkora, meg akkora károkat okoz, akkor jöhet a válasz: de jelenleg jellemzően és-és elosztás van, mindenki jól jár, tehát az igazságtalan elosztás eleve nem okozhat nagy károkat, fölösleges ekkora cirkuszt csinálni. Tehát azért kell tudni ezt az igazságot (jelenleg jellemzően vagy-vagy elosztás van), mert így az előbbi válasz (jellemzően és-és elosztás van) nem jöhet.

A problémakör elemzése.

Az és-és elosztás olyan elosztás, amikor minden szereplő jól jár. Minden szereplő, tehát nemcsak azok a szereplők, akik közvetlen részt vesznek a gazdasági tevékenységben (üzletben), de a háttérben sincsenek olyan szereplők, akik máshol, máskor károsodnának a tevékenység következtében. Ugyanis a gazdasági akciók hatása gyakran mind térben, mind időben messzire nyúlik. Ami itt és most hasznos az máshol, más időben másoknak kárt okozhat. Ráadásul ezek a térbeli és időbeli eltolódások olyan kacifántosak, hogy szinte lehetetlen követni őket.  Ha viszont tisztában vagyunk az és-és elosztás, ill. a vagy-vagy elosztás törvényszerűségeivel, akkor lényegében átlátjuk a mozgásokat (elsősorban a jövedelemmozgásokat), nem kell végig követni a kacifántos hatásmechanizmust.

Az és-és elosztás alapja tehát az, hogy a munkamegosztás mindenkinek hasznos. És van még egy nagyon fontos alapja: csak azért, mert a munkamegosztás során keletkezik egy csekély, néhány százaléknyi szükségszerű igazságtalanság, még nem kell a munkát megszüntetni. Mindig van egy csekély néhány százaléknyi szükségszerű igazságtalanság, de ettől még nem szűnik meg az és-és elosztás. Nagyon fontos látni, hogy csekély igazságtalanságról van szó. Megint oda lyukadok ki, hogy a legfontosabb az igazságtalanság pontos számszerű nagysága. Kijelenthető és-és elosztásról beszélhetünk addig, amíg az elosztás igazságtalansága nem lépi át a 10%-ot, de 20% felett biztosan vagy-vagy elosztás jön létre.  A pontosabb számolás alapja esetleg az lehet, hogy a munka haszna a semmittevéshez képest pl. 2x10%.  Ha ebből az egyik fél 15%-ot kap, a másik 5%-ot kap, akkor még az utóbbi is hasznosult. Ha viszont az egyik fél 20%-ot kap akkor a másiknak zéró jut, vagy annál is kevesebb, akkor már az utóbbi  fél károsult, de mindez a kapott pénzből nem derül ki nyilvánvalóan.

A vagy-vagy elosztás az és-és elosztás ellentéte: olyan elosztás mikor a gazdasági akció következtében valakik valahol károsodnak.

Az és-és ill. vagy-vagy elosztás csak az igazságos elosztásról szól? Arról is, de másról is.

Egy nagyon egyszerű példával világítanám meg a problémát.

A falu közepén áll egy hatalmas terménytároló, és a minden gazda abba hordja a terményét, ill. szükség esetén abból veszi ki a szükségletét, amit nevezzünk jövedelemnek. Mielőtt folytatnám, tisztázni kellene hogy valóban jó ez a példa. Egyrészt kérdés: minden ember össze van kötve gazdaságilag? Például, ha mindenki ( a többség) be van csatolva bankrendszerbe, és a világ bankrendszere pl. a pénzváltáson keresztül is összefügg, akkor már mindenki össze van kapcsolva. Más világkapcsolatot (pl. multinacionális cégek, országok közötti gazdasági kapcsolat, stb.) is lehet találni. A világkapcsolatnál erősebben vannak összekötve gazdaságilag az egy nemzetbe (országba) tartozók, vagyis az ország lakossága. Itt már összeköti az embereket a gazdasági rendszer és az összefüggő nemzetgazdaság. (Egy csapatba focizunk.) Azt is megállapíthatjuk, hogy történelmileg, többek közt a természetes globalizálódás következtében, ez a kapcsolat erősödik.

Induljuk ki most egy más logikából. A termelési erőforrások jelen időben (egy-két éves távlatban) mindig végesek. Ez azt jelenti, hogy a mindenkori jelen időben a termelés nem határtalan, behatárolják a humán erőforrások és a természeti erőforrások.   A föld természetes erőforrásai jelenleg erősen, jelentősen végesek, mert összességében fogynak. Amikor azt mondom, hogy a föld természeti erőforrásai fogynak, akkor abba bele kell érteni, a környezetszennyezés negatív hatásait is.  Tehát itt kétoldalú fogyásról van szó. A kivétellel fogy pl. az olaj, de pl. az olaj használatával, fogy, szennyeződik, romlik a levegő, a víz, a termőtalaj és még sorolhatnám.

Mit is jelent ez: jelentősen véges? Pl., elkezdene csökkeni a föld lakossága, vagy elkezdene csökkeni a fogyasztása, a másik oldalon viszont megvalósítanák a napenergia olcsó tömeges hasznosítását. Ebben az esetben is, rövid távon végesek a föld természetes erőforrásai, mégis a két végesség között különbség van. Az egyik végesség egy fogyó tendencia melletti végesség, a másik végesség egy emelkedő tendencia melletti végesség. Tulajdonképpen az emelkedő tendencia előbb-utóbb azt a helyzetet hozza létre, hogy olyan gyenge lesz a végesség, hogy azt nevezhetjük adott időben kvázi végtelennek. Mondhatjuk hogy ebben az esetben fenntartható a fejlődés.   A végességnek tehát vannak fokozatai.

Jelenleg egy jelentős végesség van, mert a természeti erőforrások erősen csökkennek, a föld lakossága ill. fogyasztása növekszik és ehhez képest, a humán erőforrások kevésbé növekednek. A természeti erőforrások jelenleg erősen végesek, vagyis egy képzeletbeli nagy tartályban egyre kevesebb van, aki ki akar venni annak ez a kivétel egyre nagyobb erőfeszítésbe, kerül.

A természeti erőforrás mellett ott van a másik nagy erőforrás az emberi munka erőforrása (humán erőforrás). A munka mindig is erőfeszítés árán jött, jön létre, legalábbis általában. Továbbá a munkavégzők száma is véges. Rövid távon tehát nem lehet azt mondani, hogy végtelen sok munka áll rendelkezésre, még akkor, sem, ha a munka kivétele tökéletes lenne. Kétségtelenül az emberi munka, a humán erőforrás valamennyire nő, hála az értelmesedésnek, a potenciális szellemi értéktöbblet növekedések. Jelenleg több munka, humán erőforrás áll rendelkezésre, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy bár a természet nagy közös tartályból egyre több munkával lehet kivenni a dolgokat, de ez a többletmunka rendelkezésre áll, legalábbis részben megvan.

Ugyanakkor az emberi munka növekedése talán azt okozza, hogy még gyorsabban képes az ember csökkenteni a természeti erőforrásokat. Azt is jelenthetné, hogy felfedez új erőforrásokat, felfedez kevésbé pusztító felhasználásokat, de jelenleg összességében nem ezt teszi. De ha ezt is tenné, akkor is kevesebb lenne a növekedés az egyik oldalon, mint veszteség a másik oldalon.

Persze ez ennél bonyolultabb, viszont azt megállapíthatjuk, hogy a közös tartály hasonlata nem rossz. A nagy tartály azt jelenti, hogy az emberek, elsősorban elosztási szempontból össze vannak kapcsolva. Egyébként is egyre jobban össze vannak kapcsolva. Itt utalhatok a hálózatokra, a hálózati összekapcsolódásokra, pl. a közműhálózati összekapcsolódásra. Vagy utalhatok a pénzügyi összekapcsolódásra, vagy a munkamegosztásra.

Természetesen a nemzetgazdaság egy még szorosabb összekapcsolódást jelent. Ekkor már nem kérdés a közös tartály hasonlat.

Egyébként a közös tartályok, közös tartályok, raktárak létezését egy következő fejezetben másképpen is leveztem. Sokféle közös tartály létezhet, de mindegyiknek az alapja potenciális termelési erőforrások (természeti erőforrások, és humán erőforrások) tartálya. A problémakör kettészakad. Egyfelől: mi a történelmi, hosszabb távú tendencia? Másfelől, mi történik a jelenben?

Ha egy nagy és teli tartályból valaki érdemtelenül kivesz egy nagy adagot, akkor azt a többi ember jelen időben nem érzi meg. Egy szűkös tartályból valaki érdemtelenül kivesz egy nagy adagot akkor azt a többiek, azonnal megérzik. A nagyobb összekapcsolódás miatt az igazságtalan kivétel ugyanolyan bonyolult utón éri el a károsultat, mint amikor tele van a tartály, de gyorsabban. Másfelől a károsult kára előbb utóbb kompenzálódik, de ha üresebb a tartály, akkor ez a kompenzációs idő hosszabb.  Van lélektani hatás is. A szűkösség és a negatív tendencia azzal jár, hogy legálisan vagy illegálisan mindenki meg akarja szerezni a szerinte őt megillető szükségletet, sőt tartalékolni is akar. Azt mondhatjuk, hogy ez felgyorsítja gazdaságot, de sajnos a szűkösség és a negatív tendencia (rossz kilátás) erősebben hat a megszerzésre, mint a valóságos termelésre.

Jelenleg azt mondhatjuk, hogy közös tartály szűkül (elsősorban a természeti erőforrások elapadása miatt), aki többet vesz ki, mint amannyit betett az egyre nagyobb kárt okoz annak, azoknak, akik ugyanannyit vagy kevesebbet vesznek ki, mint amennyit betettek. A vagy-vagy elosztás lényegében ezt jelenti: egy gazdasági, termelési, üzleti, kereskedelmi stb. kapcsolatban, ha valaki, valakik jól járnak, akkor más, mások (lehet hogy egy-két évvel később, térben távolabb) de rosszul járnak. Másképpen fogalmazva egyre kevesebb az esélye annak, hogy egy gazdasági kapcsolatban mindkét fél, jól járjon, úgy hogy külső fél sem károsodik. Ezt nevezem én vagy-vagy elosztásnak.

És-és elosztás, ha mind a két fél jól jár, anélkül hogy valaki, valakik károsodjanak. És-és elosztás, ha mindenki megtartja az elöző állapotát, életszínvonalát és egyesek állapota, életszínvonala javul. Jellemzően életszínvonal-javulás van, még ha ez a javulás nem is egyforma mértékű.   Szűkülő, vagy stagnáló termelési tartály mellett ez a jellemző általános életszínvonal javulás csak áldozatokkal lehetséges. Vagy sokkal többet kell dolgozni az életszínvonal javuláshoz, a túl sok munka pedig egyféle életszínvonal csökkenés. Vagy pedig még gyorsabban fogynak természeti erőforrások, és gyorsan jut el abba az állapotba, hogy teljesen kimerül. Minél szűkösebb a tartály annál inkább vagy-vagy elosztás alakul ki. Jelenleg általában, dominánsan, vagy-vagy elosztás van. Nem kizárt, de átlagosan egyre kevesebb, ill. egyre kisebb az esélye az és-és elosztásnak. Persze vannak itt még egyéb tényezők is.

A következőt még hozzátenném. Mindig is a vagy-vagy elosztás volt jellemző a világgazdaságban, igaz változó mértékben. Korábban (ókor, középkor) viszont a humán erőforrások hiánya, kis mértéke, végessége miatt volt vagy-vagy elosztás, jelenleg pedig elsősorban természeti erőforrások hiánya, kis mértéke, végessége miatt van vagy-vagy elosztás. A tendencia fokozódik, a természeti erőforrások fogyása fokozódik a vagy-vagy elosztás, erősödik. Egyfajta illúzió lenne az a megoldás, hogy a jelenben, a mindenkori jelenben tegyünk igazságot, úgy hogy megvizsgáljuk a múltat, kiderítjük az igazságtalanságokat, és azokat kompenzáljuk. Ez több szempontból lehetetlen. Ami lehetséges az egyfelől az, hogy a vagy-vagy elosztás lehetőségét csökkentjük, azzal hogy a természeti erőforrások fogyását megállítjuk. Továbbá ami lehetséges, az a vagy-vagy elosztás megállítása, azzal hogy a jelenleginél sokkal igazságosabb elosztást hozunk létre.

Visszatérek a kezdeti példához, vagyis a falu közepén álló terménytárolóhoz. Ha kevés van a közös tartályba, akkor hiába becsületesek a gazdák (csak annyit akarnak kivenni, mint amennyit betettek), mégis gyakori lesz, hogy többeknek, kevesebb termék jut, vagy rosszabb minőségű termék jut, annál, mint amit betett.  A szűkös, szűkölő tartály így okoz vagy-vagy elosztást, és egyben igazságtalanságot. És ehhez adódik az hozzá, ha a gazdák ráadásul nem is becsületesek. Esetleg éppen azért vesztik el becsületességük, mert állandóan a vagy-vagy elosztással, a becstelenséggel szembesülnek.

Jelenleg az államkapitalizmusban és világviszonylatban jellemzően (nem kizárólag) vagy-vagy elosztás van.(Elnézést az ismételgetésért.)

Ez a következőket jelenti: a fogyó természeti erőforrások mellett általában egy viszonylag igazságtalan (gyakori és nagy igazságtalanságok) elosztás.  Valamint nagyarányú haszontalan termelés van.

Szerintem az átlagos arány kb. a következő: 75%-ban vagy-vagy elosztás, 25%-ban és-és elosztás. A vagy-vagy elosztás aránya országonként változik, de az országok átlaga ekkora. Továbbá kb. ekkora (75%) az országok közötti elosztás aránya is. A múltban általában ennél nagyobb volt az arány, de volt már ennél kisebb is.

További megjegyzések a vagy-vagy elosztáshoz.

Hogyan beszélhetünk fogyó raktárról, ha árubőség van, roskadoznak polcok.

Egyfelől nem minden országban van árubőség. A gazdaság globalizálódik, a vagy-vagy elosztás (valakik valahol károsodnak) túlterjed az országhatárokon, szétterjed a világban.

Az hogy kirakatban a kereskedelmi raktárokon mi van, az nem azonos azzal, hogy háttérben, a termelésben mi van.

A következő példázatban egy bútorgyár jelképezi a világgazdaságot. Pl. egy bútorgyár eladja hatalmas felhalmozott raktárkészletét miközben már nincs is termelés. Az egyszeri ember persze azt gondolja, milyen ragyogó termelés folyik ebben az üzemben, ennyi árú, és ilyen olcsón. Tehát a kereskedelmi raktárkészlet nem teljesen azonos termeléssel és nem azonos lefogyasztott, lefogyasztandó raktárkészlettel. A termelési kapacitás sem azonos fogyasztási raktárkészlettel. Pl. a bútorüzemben ott állnak gépek, ott állnak a munkások, tehát termelési kapacitás megvan, de nem üzemel, mert mondjuk valamilyen okból, nem tudják eladni a terméket.

Ha a természeti erőforrások csökkenéséről van szó, akkor azért állnak gépek, munkások, mert elfogyott a nyersanyag, vagy a gépekhez szükséges energia.

A következő variáció: a bútorüzem működik, de csak a raktárkészletet növeli. Vagy üzemel, de pl. a nagykereskedő kihasználva monopol helyzetét, áron alul veszi át terméket, sőt állandóan elégedetlenkedik: túl kicsi a termelés.  Ebbe a bútorüzemben változatlan termelés kapacitás mellett, gőzerővel folyik a termelés, miközben termékraktár hiányos.

Milyen bútorüzemhez hasonlítható jelenleg leginkább a világtermelés?

Egyfelől kétségtelen hogy gépek (termelőeszközök), munkások egy része áll, mert nyersanyag, energia ellátás akadozik. Illetve munkanélküliség van, ami sokkal nagyobb mint a hivatalos munkanélküliség. Ugyanakkor a kereskedők raktára tele van. A tele raktár egyfajta reklám. Ez a tele raktár azonban csak töredéke a termelésnek. Egyébként a teletömött kereskedelmi raktár is egyfajta pazarlás. Ugyanakkor csúcsrájáratott fogyasztás és csúcsrájáratott profitkivétel van, amelyek szintén azt jelentik, hogy az elfogyasztandó javak, termékek, szolgáltatások raktára csökken.

A vagy-vagy elosztás arányát egyébként nemcsak raktár telitettsége, hanem tendencia is meghatározza. Ha fogyó a tendencia, akkor egy viszonylag nagyobb készlet mellett is nagyobb arányú vagy-vagy elosztás jön létre, mintha növekvő tendencia lenne.

Az átlagos, átlag alatt kereső „kisember” nem lehet lezser, mert átverik. 

Továbbá vagy-vagy elosztás a következőket jelenti. Pl., felhív valaki, és azt mondja: uram egy nagyszerű üzletet ajánlok önnek. Akkor én azt gondolom magamban, mielőtt tudnám, miről van szó, hogy 25% az esély arra, hogy ez az üzlet számomra jó lehet, és 75% az esély arra, hogy ráfaragok. Nem zárom ki, hogy az üzlet számomra is jó lehet, csak tisztában vagyok azzal, hogy jelenleg jellemzően vagy-vagy elosztás van. És tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos üzletelések szinte kizárják az és-és elosztást.

Persze nem ez az általános hozzáállás.

A gazdaság szubjektív felfogása egyszerűen a következő: az számít, ami itt és most ( rövid távon) az érdekem.  

Egy másik téves nézet, frázis: engem nem érdekel, hogy mások mennyit keresnek, nem turkálok, mások zsebében, hogy élnek, engem csak az érdekel, hogy én keveset keresek. Tőlem akár mindenki milliárdos is lehet, csak én kapjam meg az engem, megillető jövedelmet.

Ez is gyakori nézet: szinte semmit sem számítana, ha a gazdagok elosztanák vagyonukat, alig emelkedne a szegények vagyona. (Ezzel a nézettel máshol, több helyen, részletesebben is foglalkozom. A lényeg az, hogy az igazságtalan elosztás a primer károázás mellett egy másodlagos károkozást is okoz. Ez károkozás csak a köztudottság szempontjából másodlagos, egyébként számaiban nagyobb, mint a primer károkozás.)  

A nemtörődöm, szubjektív emberek indokai között nem szerepel: tetteim, tetteink másokra, kívülállókra is hatnak. Egy csapatban focizunk, ez mindenre érvényes. Az igazságosság, tisztességesség másik oldala: az átverő által megtámadottnak védekeznie kell. Ha nem is a saját rövid távú érdeke, de csapat érdeke miatt, ami megegyezik az ő hosszabb távú érdekével.   

Nem számít, ha egy gyufaskatulyáért ezer pénzt adok (bárki ad), ha az, nekem (bárkinek) megéri. Nem számít, ha ötórai munkáért ezer pénz kapok (bárki kap) ha az ott és akkor megéri. Az ilyen felfogású embereket nem nagyon érdekli hogy vagy-vagy elosztás van. Az ilyen felfogású emberek egy részét talán sikerül arról meggyőzni, hogy a gazdaság, a nagyközösség és hosszabb távon saját szempontjából sem, egyáltalán nem mindegy, hogy túlságosan olcsón vagy drágán vásárol bárki. Nem mindegy, hogy túlságosan olcsón, vagy drágán adom a munkám, adja bárki. Nem mindegy, hogy az államot megkárosítom, megkárosítja bárki, vagy sem, és még lehetne sorolni. A közös hálózaton, a közös tartályon keresztül mindenki, mindenkire hat. Nem tudok olyan ember elképzelni, aki ne lenne szubjektív. Olyan viszont el tudok képzelni, aki nem kizárólag szubjektív. „Itt és most nekem ez megéri” gondolat mellett más szempontot is mérlegel.

Sarkosabban is fogalmazhatok. Ebben a rendszerben, folyik egy nyilvánvaló össznépi átverős játék. De emellett folyik egy rejtettebb össznépi átverős játék is, amelyik a vagy-vagy elosztással függ össze.  A tisztességes, átlagos jövedelmű, vagy szegényebb embereknek nem szabad egyik átverős játékba sem belemenniük, úgy sem, mint az átverők segédei, és úgy sem, mint átvertek. Nem szabad belemenniük, akkor, sem ha látszólag ez az érdekük, mert előbb-útóbb ők lesznek a vesztesek.

A vagy-vagy elosztás pontosítása, kibővítése.

Aki (akik) érdemtelenül hasznosul, ő másnak, másoknak, (elsősorban a becsületes dolgozóknak)  kárt okoz, pontosabb megfogalmazása.  Aki (akik) életében (hosszabb távon)  pl.  20%-ot meghaladóan többet fogyaszt (ez döntően az érdemtelen pénzjövedelem, pénzszerzés által jön létre), mint amennyi a hasznos termelése, az végső soron azok elfogyasztható javait, csökkenti akik hasznos termelésük mellett nem fogyasztják mások javait. Ebbe a mások elől való elfogyasztásba, bele kell érteni a nemzeti vagyont, és a természeti erőforrások elfogyasztását is.

Sokszor a konkrét részletes elemzéssel nehéz eldönteni, hogy kinek mi a szerepe gazdaságban, ekkor az utóbbi evidenciával viszonylag könnyebben elemezhető a helyzet.  

Egy kis magyarázat a fenti megállapításokhoz. A hasznos termelésbe természetesen bele kell érteni a szellemi munkát, az ötleteket, a hozzáadott szellemi értéktöbbletet. Bizonyos fokig a kalkuláció, a pénzügyi kalkuláció is szellemi munka, de, csak addig, amíg a kalkuláció szempontja: másokat nem károsítok meg. A spekuláció szempontja nem ez, tehát a spekuláció nem hasznos szellemi munka.

Máshol azt mondtam, hogy az emberiség összességében nem tud túlfogyasztani. Most itt kijavítom ezt a kijelentésemet. Az emberiség is képes túlfogyasztásra amennyiben elfogyasztja, elpusztítja a természet, és a fogyasztását nem pótolja vissza.

(Illetve kevésbé jelentős és jellemző: az összes nemzet átlagosan, összességében képes a tartós nemzeti vagyonokat, az ősök termékeit (pl., épültek, utak, hidak, műtárgyak, stb.) elfogyasztani, tönkretenni. Illetve az emberiség vonatkozásában csökkenhet a humán erőforrás. Egy-egy nemzet vonatkozásában ezek mindenképpen elfogyasztásra kerülhetnek. )

Mit jelent még a vagy-vagy elosztás.

Azt, hogy minden pénzáramlás, pénzelosztás, ami meghaladja a hasznos termelés értékét, kárt okoz azoknak, akik hasznos termelésükhöz képest nem fogyasztanak többet, amennyiben a pénzáramlás, pénzelosztás fogyasztással jár, márpedig rendszerint azzal jár.

Pl. egy ország (nemzetgazdaság) éves termelésnövekedése 2%. Közben ebben az országban, a megtakarítások nem csökkennek, a hitelfelvevők nem károsodnak (viszonylag olcsón kapnak hitelt), de a bankszektor működtetői, és a betétesek, befektetők összességében átlagosan 6%-os jövedelmet kapnak kézhez és azt el is fogyasztják. Ebben az esetben biztosan érdemtelen hasznosulás történt.  Ha a pénzpiaci elfogyasztott nettó jövedelmek (bár ezt nehéz pontosan kiszámítani) meghaladják a termelésből adódó jövedelmeket, fogyasztást, akkor biztosan érdemtelen fogyasztás, megkárosítás történik.

A vagy-vagy elosztás aránya tehát attól is függ, milyen igazságos az elosztás.

Az igazságos elosztás kétségkívül nem olyan egyszerű, mint az említett példa elosztása, ahol mérhető, hogy ki mennyit tett be a közös terméktartályba. Rengetegféle munka van és azok jó részét, nem lehet konkrétan mérni. Mennyit tesz be a takarítónő, az adminisztrátor, az igazgató, a mérnök, a teniszbajnok, stb. a közös raktárba?  Vagy egy vállalat, egy bank, stb. jó működéséhez, profitjához mennyiben járul hozzá az elnök, az igazgató, a szakmunkás, a takarítónő. Lehet azt mondani, hogy ezt a piac (kereslet-kínálat, stb., a piac törvényszerűségei) határozza meg, csak ez nem igaz. Ha jobban belegondolunk akkor a piac meghatározása előtt, van egy szubjektív kialakult alapfelfogás, erkölcsi felfogás, értékrend, ami a munkákat értékeli.

(Szerintem meglepődnénk egy olyan pontos felmérés eredményén, amely azt mutatná, hogy egy cég, a cégek általában milyen nehezen találnak, jó takarítónőt, jó szakmunkást, jó mérnököt, jó szervező főnököt, vagy éppen pénzbefektetőt. Az biztos, hogy e tekintetben sincs 50-szeres, 100-szoros, vagy még nagyobb különbség. Valójában a jól keresők, a főnökök határozzák meg, természetesen maguk felé hajló kézzel, a jövedelmeket. Ez határozza meg elsősorban a jövedelmeket és nem a piac.)

Továbbá a piaci meghatározás előtt, vagy azzal párhuzamosan működik a pl. a szegénységből, kiszolgáltatottságból eredő piactorzító tényező. A kereslet-kínálat törvénye, csak ezek után, vagy ezekkel párhuzamosan működik.  Ha szűkösebb a közös tartály, akkor az értékrendünknek, az erkölcsi felfogásunknak kell az igazságtalanságot észlelnie. Egyszerűen erkölcstelen, igazságtalan, hogy a takarítónő nyomorog miközben az igazgató, az elnök százszor nagyobb jövedelméből százszor jobban pazarul, dőzsölve él. Erre megint lehet mondani, hogy a takarítónőnek is ugyanakkora az esélye, hogy igazgató legyen. Ez természetesen nem igaz.  Egyrészt valószínűleg a takarítónő képességei és családi háttere is olyanok hogy ezek a foglalkozások számára elérhetetlenek. Másrészt szükség van takarítónőkre is.  Ha nem lenne kőműves, segédmunkás, akkor pl. a bank fel sem épülne. Ha nem lenne takarítónő, koszos maradna a bank, akkor nem lennének ügyfelek. Mondjuk, a bank tíz vezetője közül öt elmenne szabadságra, vagy a bank tíz takarítója közül öt elmegy szabadságra. Melyik okozna nagyobb fennakadást. Nem akarok egyenlőséget tenni egy bankvezető és egy takarító közé, csupán a jelenlegi arányokat vitatom.

Ez is gyakori érv: ha keveset keres a takarítónő, akkor menjen el másik munkahelyre, majd munkaerőpiac lerendez mindent. Az elképzelt mechanizmus a következő. Van, mondjuk ezer takarítónő a gazdaságban.  A takarítónők keveslik a bérüket, ezért keresgélnek. Sok takarítónő keresgél ezért takarítónő hiány lép fel. Erre a munkaadók kénytelenek felemelni a takarítónők bérét. A probléma itt az, hogy takarítónők többségének nincs annyi pénze, hogy több havi keresgélést át tudjon vészelni. Ezért a többség el fog menni alacsonyabb bérért. Mivel sok ember szegény, ezért sokan jelentkeznek majd takarítónak, nem alakul ki hiány, mire a munkaadók megtehetik, hogy az igazságosnál alacsonyabb bért adjanak.

Ha viszont az alkalmazottak mondjuk egynegyede mintegy érdekérvényesítő misszióban nem vállal el olcsón állást, keresgél, akkor ez azt jelenti, hogy a munkaképesek egynegyede munkanélküli. A piacgazdaság messze nem tökéletes, de erről még szó lesz.

A jelenlegi rendszerben a gazdag emberek, országok erősebben képesek érvényesíteni az érdekeiket, erősebben képesek ragaszkodni az igazságos, vagy igazságtalan „jussukhoz”. Egyébként a jelenlegi rendszerben a kialakult „juss” döntő többségben igazságtalan. Olyan korban, melyben a vagy-vagy elosztás érvényesül a jóindulatú emberek és népek is könnyen válhatnak kizsákmányolókká. Kialakul az indirekt és nem szándékos kizsákmányolás. Ugyanakkor a rosszindulatú, tudatos emberek, csoportok (népek nincsenek ilyenek) úgy szerezhetnek hatalmat, vagyont, ha másoknak kárt okoznak. Mivel vagy-vagy elosztás van a másoknak okozott kár, a nagyobb hatalommal, vagyonnal rendelkezőknek biztos hasznot, előnyt okoz. Vannak olyan társasjátékok, versenyek mikor a játékos úgy jut előnyhöz, hogy a másikat leüti annak kárt okoz. Ebben a helyzetben (fogyó termelési erőforrások mellett) ilyen társasjáték alakul ki. Ezek, társasjátéknak, versenyek jók, izgalmasak, de társadalmi-gazdasági rendszernek csapnivalók. Vannak olyan társasjátékok versenyek melyekben a másoknak okozott károkozás gyenge, minimalizálva, korlátozva van, ezek már megfelelő modelljei a demokratikus társadalmi-gazdasági rendszernek. Versenyek kellenek, de csak szabályozott igazságos versenyek.

A vagy-vagy elosztási helyzet azt jelenti, hogy az előbbre jutás, fejlődés csak úgy lehetséges, ha az elől állót (embert, nemzetet) kiszorítja, hátrébb löki az előre lépő. A versenyek nem párhuzamosak, hanem egymás ellen hatók lesznek.

A természetben a látszat ellenére csak gyengén érvényesül a vagy-vagy elosztás, inkább és-és elosztás van. A természetben a látszat ellenére nincsenek nagy igazságtalanságok, nincs direkt kizsákmányolás. Ezért tudott a természet fejlődni és a minimálisból eljutni egy gazdag sokszínű sok-sok fajnak helyet adó természetté átalakulni. A természetben nincs pazarlás ez a másik oka a természet fejlődésének. A természet látszatra könyörtelen, de az emberi társadalom sok szempontból könyörtelenebb, igazságtalanabb, sőt butább, logikátlanabb. 

Megjegyezném, hogy valahol az emberek érzékelik ezt a problémát csak a hiányos tudásuk következtében pontatlan ez az érzékelés. És-és elosztást gyanítanak olyan esetben mikor valójában vagy-vagy elosztás jön létre, és vagy-vagy elosztást gyanítanak olyan esetben mikor valójában és-és elosztás jön létre. Miért is gondolnák jól, ha ezt a témát a tudomány sem dolgozta fel.

Látszólag mikro-szinten dől el, hogy milyen (és-és, vagy-vagy) elosztás alakul ki. Az gondolnánk, ha mikro-szinten minden rendben van, vagyis ha az egyes üzleti partnerek között létrejön egy kölcsönösen előnyős kompromisszum, akkor minden rendben van makro-szinten is. Az előbbiekből azonban kiderülhet, hogy ez nem így van. A tartály tartalmának növekedése, csökkenése, a külső okok makro-szintű intézkedéseket igényelnek. A makro-szintű torzulások ebben az esetben is hatnak a mikro-szintű torzulásokra.

Természetesen a termelés hasznossága, hatékonysága, az innovációs hányad, a hozzáadott értéktöbblet, mint mindennel, ezzel is összefügg. Lényegében erről gondolkodom itt: hogy oszlik meg a termelések, szolgáltatások haszna? Viszont az sem mindegy hogy mekkora a valóságos haszon.

Nézzük a következő egyszerű példát.

Két ember egy év alatt felépít egy 4 szobás házat, de hanyag, rossz munkát végeznek és összedől a ház. Ez egy haszontalan termelés volt.

Két ember egyforma mennyiségű és minőségű munkával, de hagyományos eszközökkel, módszerekkel, egy év alatt felépít egy stabil 4 szobás házat. Ha az egyik ember három szobát kap házból, a másiknak csak egy szoba jut, ez vagy-vagy elosztás. Ha mindkettőnek két szoba jut, akkor az és-és elosztás.

Két ember új eszközökkel, új módszerekkel felépít egy év alatt egy stabil nyolcszobás házat. Ha igazságtalanul osztják el a házat az egyiknek öt szoba jut a másiknak három, akkor „vagy-vagy” elosztás történt? De ez a „vagy-vagy” elosztás még a károsultnak is kedvezőbb mintha és-és elosztás történt volna, mert még a károsultnak is így egy szobával több jut.

Mindennek az alapja a hasznos termelés, és ez pedig a hozzáadott értéktöbblettől, másképpen a szélesebben értelmezett innovációs hányadtól (mekkora az újítási rész a munkában) függ.

Az embereknek mérlegelni kell milyen munkákba, termelésekbe milyen üzletelésekbe megy bele, vesz részt. A vásárlás is üzletelés. A munkavállalás is üzletelés. A finanszírozás is üzletelés.

A mérlegelésnél sok mindent figyelembe kell venni, többek között az igazságos elosztást is. De természetesen a termelés, szolgáltatás hasznosságát, hatékonyságát (ennek egyik fő tényezője az innovációs hányad) is figyelembe kell venni. Persze nem a pénzhaszonból kell kiindulni, hanem a termelés korszerűségéből, újszerűségéből és abból, e termelésre szüksége van az embereknek. De azt sem árt tudni, a termelés 95% utánzott termelés (munkaidős termelés) minimális benne az innovációs hányad.

A vagy-vagy elosztás és az igazságos elosztás más oldalakról.

Elismerem az előző fejezet sokak számára nem volt túl meggyőző. Úgy érzem, ki kell egészíteni.

Amikor társaságban felhozom ezt a témát, az igazságtalanság témáját, általában értetlen vagy éppen lemosolygó arcokkal szembesülök. Általában kétféle reakció van. Az egyik reakció lényege az, hogy vitatja az igazságtalanságot. A másik reakció, az hogy természetesen van igazságtalanság, na és akkor mi van. A világon mindig is volt, van és lesz igazságtalanság, a világ így működik. Ha egyáltalán eljut a beszélgetés egy olyan fokra, akkor én felvetem azt a gondolatot, hogy az igazságtalanság és az általános életszínvonal között hosszabb távon matematikai összefüggés van, akkor a kétféle reakció ugyanúgy reagál. Nincs is igazságtalanság, tehát nincs összefüggés, vagy van összefüggés, és akkor mi van. Sőt bekapcsolódik a harmadik tábor: van igazságtalanság, de nincs összefüggés. Erre persze én ezt válaszolom: jó, jó de lehet, hogy ez az általános viszonylagos életszínvonal-romlás éppen téged, vagy te gyerekeidet, unokáidat érinti. Mindenesetre egy vég nélküli vita kerekedik ki, aminek általában az vége: öregem te nagyon filozofikus alkat vagy, gondolkodásod felettébb faramuci, nehézkes, és mosolyogva elbúcsúzunk. Manapság, aki általánosságokról, a világról és hosszabb távokról, igazságtalanságról beszél, az eleve filozofál, nehézkes, faramuci.  Eleve aki filozofál, az nem egészen komoly ember. Sőt aki nem a pénzről gondolkodik, az már faramuci, filozofikus alkat. Száz, kétszáz, ötszáz, ezer, kétezer évvel ezelőtt kevesebb értetlen lemosolygó arcokkal találkozott a filozofáló ember. Jézust pl. manapság komolytalan megmosolyogtató, faramuci, nehézkes figurának tartanák. Az is kérdés, hogy manapság van ennek a kifejezésnek valami értelme: új eszme. Az „új eszme” egyébként nem jelent mást, mint azt hogy a „világ, emberiség, általában, hosszabb táv, igazság, igazságosság, szabadság stb.” fogalmakat egyáltalán komolyan veszik, és érdemesnek tartják arra, hogy újra értelmezzék, vagy egyáltalán beszéljenek róla. Az én gyerekkoromban, pedig az egy állítólagos diktatúrában volt, még a történelem oktatás során kitértek az új eszme fogalmára. Én még azt tanultam, hogy bár a forradalom, az új eszme gyakorlati megvalósulása elbukott, de azért az új eszme és a forradalom nem volt hiábavaló, hatása megmaradt és átalakította az emberek, vezetők gondolkodását, és a társadalmat. Én ezt gyerekkoromban elfogadtam megértettem, és mai napig is igaznak tartom. Az eszme, az elmélet legyen az bármilyen filozofikusnak tűnő, de nem független a gyakorlati élettől. Továbbá: vannak hosszabb távú hatások. Nemcsak jelen idejű, jelen hasznú, reálgondolkodás, reálpolitika van. Én úgy látom, hogy a korábbi korokban, az emberek megértették, (jobban megértették, mint manapság) mi az, az „új eszme”, megértették ennek valóságos jelentőségét.

Én egyáltalán nem tartom magam filozofikus alkatnak. Gondolkodásom egyik irányelve éppen az, hogy megtaláljam az eszme, elmélet és gyakorlat közötti összefüggéseket. Szerintem az a filozofikus alkat, aki ezt a kapcsolatot nem keresi. Nem véletlen hogy minderről, éppen a gazdaságról szóló (az egyik legracionálisabb terület) fejezetben elmélkedem. Éppen gazdaság az a téma, ahol „kénytelen vagyok” a legtöbb szokatlan, faramucinak tűnő elméletekkel előhozakodni. Ilyen elmélet a vagy-vagy elosztás elmélete is.

Károkról és hasznokról van szó. Vannak termelési károk és elosztási károk. A vagy-vagy elosztás, az elosztási károkról beszél.

A termelési károk felsorolása. A lehetségesnél kevésbé innovatív (új, eszközök gépek, módszerek, technológiák,, stb.) termelés. (Természetesen a szolgáltatások is termelésnek minősülnek.)  A lehetségesnél kevésbé szervezett termelés. Ennek jó példája, ha előbb készítik el az utat, majd ezután cserélik ki a csatornát. Fölösleges, és káros termékek előállítása (kibocsátása). Végső soron és hosszabb távon pazarló termelés. Ezt be lehetne sorolni valamelyik előző kategóriába is. Elsősorban ez alatt a környezetszennyező, természetpusztító termelést értem. Termelési kár, ha bármilyen okból valamilyen hasznos termelés meghiúsul.

Az előző fejezetben már ismertetem vagy-vagy elosztás elméletét: ha valaki valahol érdemtelenül hasznosul, a termelésénél többet fogyaszt, akkor valahol valaki károsul. Ebből is látszik hogy a kétféle különböző kár, a termelési és az elosztási összefügg. A fogyasztás természetesen először pénzben, jövedelemben jelentkezik. Látszólag az egyik kérdés az, hogy mennyire zárt véges az elosztási alap. Nézzük most az egész kérdést pénzben és egy éves viszonylatban. Valójába az egy éves pénz, reáljövedelem-növekedés (a lefogyasztható jövedelem)  nem lehet több mint a termelésnövekedés. Szerintem jelenlegi korban a világ termelés-növekedése legfeljebb évi 4%.  Ha két ember ugyanazt a tevékenységet folytatja szinte ugyanolyan minőségben és mennyiségben (pl. két befektetőről, van szó), akkor az, amelyik az átlagosnál nagyobb jövedelmet kasszíroz be, viszonylag megkárosítja azt, aki az átlagosnál kisebb jövedelmet kap. Ha viszonylagosan számolunk, akkor fölösleges a termelésnövekedéssel számolni (a termelésnövekedés jelenti, azt hogy az elosztási alap mennyire véges), mert csak a két tevékenységet folytató viszonyáról van szó. Ugyanakkor előfordulhat, hogy mindkét befektető megkárosít másokat (a nem befektetőket), csak az egyik kevésbé, a másik jobban. Itt előjön az a probléma, hogy a különböző tevékenységek mennyit érnek, a 4%-os termelésnövekedéshez menyiben járulnak hozzá. Konkrétan igen nehéz megmondani, hogy melyik tevékenység mennyit ér, mennyiben járul hozzá a 4%-os termelésnövekedéshez. A következőket azért ki lehet jelenteni. Egyetlenegy tevékenység sem lehet, ami százszor-kétszázszor jobban hozzájárulna a 4%-os termelésnövekedéshez, mint egy másik a legkevésbé hozzájáruló. Azt is kijelentem, hogy egy feltaláló jobban hozzájárul termelésnövekedéshez, mint egy orvos, mérnök, egy orvos mérnök jobban hozzájárul, mint egy szakunkás, egy szakmunkás jobban hozzájárul, mint egy segédmunkás. Sőt kijelenthető, hogy egy szakmunkás jobban hozzájárulhat, mint egy pénzbefektető, vagy egy bankár.

A következőkben elemzzük a B/20-s ábrát ill. táblázatot.

A vagy-vagy elosztás egyik alapja, annak bizonyítása, hogy a jelenlegi jellemző elosztás (általában az elosztás) igazságtalan. Akkor károsul valaki, ha más valaki  érdemtelenül hasznosul. Egyébként az igazságtalan elosztással igen bőven foglalkozom. Külön fejezet, fejezetek szólnak jelenlegi túlzott és igazságtalan vagyoni és hatalmi hierarchiáról.

Miről is szól a táblázat.

Az emberek közötti valószínű (jövőbeli) és jelenlegi valószínűtlen különbségekről. A táblázatban az embereket, dolgozókat 11+1 csoportra osztottam be. Ezt a 11 csoportot különböző képen lehet érteni. Pl., lehet úgy érteni mint 11 tevékenységet, mint alacsonyan kvalifikált segédmunka, magasan kvalifikált segédmunka, alacsonyan kvalifikált szakmunka, magasan kvalifikált szakmunka, ezek az alsóbb csoportok. A felsőbb csoportok: alacsonyan kvalifikált mérnöki, szervezői, vezetői munka, tanárok, orvosok, magasabban kvalifikált mérnöki, szervezői vezetői munka, felső vezetés, művészek, feltalálók. A másik értelmezhető felosztás arról szól, ha legtehetségesebb legszorgalmasabb emberek közel 100%-os teljesítményre képesek, akkor ennél tehetségtelenebb kevésbé szorgalmas emberek mekkora teljesítményre képesek. A legkevésbé szorgalmasak, tehetségesek vannak az első csoportokban. Ezek egyben az alacsonyan kvalifikált kis teljesítményű segédmunkások.  A táblázat felső része, valószínű. Különböző felmérésekből, sportteljesítmény, munkateljesítmény, intelligencia, stb. tudható, hogy az emberek zöme közepes ill. a körüli teljesítményekre képes.  Az is tudható, hogy az emberek kb. fele átlagon alul teljesít, másik fele átlagon felül teljesít. Azon kívül az is valószínűsíthető, hogy az emberek teljesítménye egyenletesen változik, vagyis két egymás utáni (pl. egy tehetséges és annál egy fokkal tehetségesebb embercsoport) között nem lehet ugrásszerű különbség. Az is valószínű, hogy még a leggyengébb munkához is kell, egyáltalán a normális élethez is kell némi képesség szorgalom. Ezért valószínű, hogy aki normális dolgozó, az legalább pár százalékos teljesítményre képes.

Az is valószínű, hogy minél tehetségesebb (nagyobb teljesítményű egy csoport) annál kevesebb emberből áll. (Vagyis kevesebben vannak a kiválóak, mint jók, a jóknál többen vannak a közepesek. A közepesek vannak a legtöbben, náluk kevesebben vannak, az elégségesek, és még kevesebben a rosszak.)

Az alsó valószínűtlen változat csak ennek valószínűségnek felel meg. Miért is valószínűtlen az alsó táblázat. Itt az emberek mindössze, kb. 3%-a képes csak 50% feletti teljesítményre.  Az emberek zöme közepe 13% körüli teljesítményre képes. A legalsó réteg csak 1-4% körüli teljesítményre képes. A legtehetségesebb, egymás után következő csoportok között gyakoriak a  kétszeres, háromszoros  különbségek. A különbségek nem egyenletesen oszlanak el. Ha a rétegszélességek nagyjából jók, márpedig azok, akkor nem lehet olyan táblázatot létrehozni, hogy különbségek nagyok is legyenek, és egyenletesen oszoljanak el. Ugyanakkor az emberek többsége között szinte nincsenek különbségek. Ezért ez a táblázat valószínűtlen, márpedig ez hasonlít jobban jelenlegi elosztáshoz.  A jelenlegi elosztás tehát torz, igazságtalan. A táblázatból még ezek is kiolvashatók, Emberek közötti teljesítmény eltérés legfeljebb 100-szoros lehet, de ez már egyénekre is le van bontva. A csoportok rétegek közötti különbség hatszoros lehet. Az éves jövedelem-bővülés legfeljebb 6% lehet, ha rétegről, csoportról van szó. Pl., ha egy réteg jövedelme évi 10%-os, akkor biztos, hogy igazságtalan és megvalósul a vagy-vagy elosztás. A táblázatból kiolvasható a vagy-vagy elosztás is. Ahhoz, hogy felső rétegek érdemtelenül magasabb jövedelmet kapjanak, szükségszerűen az kell, hogy a legalsó rétegek, ill. a középrétegek a megérdemeltnél alacsonyabb jövedelmet kapjanak. A jelenlegi elosztás igazságtalan. Ha csak jövedelmi arányokból indulunk ki, akkor is egyértelműen kitűnik az igazságtalanság. Pl. két hír a közelmúltból Magyarországon 2006-ban legmagasabb bevallott 1 éves jövedelem 7millárd Ft volt. Másik hír: Magyarországon 200 ezer ember (feltehetően hajléktalan) él évi 70ezer Ft-ból. Tételezzük fel, hogy a 7 milliárdos éves jövedelem csak 3,6 milliárd nettó jövedelem.  Emeljük fel a másik oldalt is évi 120 ezer Ft-ra. A magasabb jövedelem így is 30 ezerszerese a kisebbnek. A táblázatból az tűnik ki, hogy már százszoros különbség is megkérdőjelezhető. Lehetséges, e hogy valakinek százszor nagyobb tehetsége, szorgalma, munkateljesítménye, mint más valakinek? Ez talán kérdéses. Lehet e valakinek 200-szor, 500-szor, 1000-szer nagyobb tehetsége, szorgalma, hasznos munkája, mint egy másik normális munkaképes embernek? A válasz szerintem nem kétséges: nem.  Természetesen én is tudok mindenféle torzított statisztikai számításokról, amelyekben mindössze 8-szoros, 10-szeres, 12-szeres jövedelem különbségek jönnek ki. Ezek torzított, hamis számítások. Ha a legnagyobb jövedelemkülönbség 30-ezerszeres, akkor egyértelműen hamis a 10-szeres különbséget a legnagyobb különbségnek tekinteni, még akkor is, ha rétegek jövedelmét számoljuk.

A vagy-vagy elosztás egyben igazságtalan elosztás is.

Mi az összefüggés termelés és az igazságos elosztás között.

Az igazságtalan elosztás csökkenti termelést. Erről még bőven lesz szó. Vázlatosan, összefoglalva. Létrejön egy tisztességtelen, kapzsiságdeterminált gazdaság, aminek rengeteg hátránya van. Többek között ez a tisztességtelen gazdaság, különböző pénzügyi válságokat (infláció, eladósodás, stb.) generál, melyek károsan hatnak termelésre. A kapzsiságdeterminált gazdaság a „csalások”, trükkök megcsinálása, és kivédése rengeteg energiát emészt fel. A munkaképtelen réteg, a gyenge munkateljesítményű réteg, a munkanélküli réteg nő. Továbbá nő azon réteg is, amely a tisztességtelen haszonszerzése miatt elegendő jövedelemmel rendelkezik, és ezért nem szükséges dolgoznia, hasznos munkát végeznie. Továbbá növekszik a pazarló, a fölösleges, káros fogyasztás, és termelés, ami szintén egyfajta termeléscsökkenés. 

Ezzel szemben, ritkábban és látszólag az igazságos elosztás is csökkentheti a termelést. Ez pedig az, ha az igazságtalan elosztás elkerülése miatt csökken termelés. Pl. egy munkavállaló, visszalép, mert nem találja elég igazságosnak felajánlott bért. Pl. a munkavállaló kevesebbet dolgozik, vagy éppen sztrájkol, mert nem találja igazságosnak a bért. Pl. egy közös vállalkozás, meghiúsul, mert az egyik fél nem találja igazságosnak a jövedelmét.

Kérdés, hogy ezek a termeléscsökkenések az igazságtalan, vagy az igazságos elosztás miatt jöttek létre.

Még ha e termeléscsökkenéseket az igazságos elosztás számlájára is tesszük, akkor sem állapíthatunk meg egyenlőséget. A másik oldalon,  az átverések, az igazságtalanságok megcsinálása és kivédése sokkal nagyobb energiákat (pénzeket) herdál el.

Ugyanakkor a fenti tény azt is jelenti, hogy nincs rendben ez a felfogás: aki azért nem dolgozik, mert igazságtalannak tartja a jövedelmét, az tovább rontja a  helyzetet. Még kevesebb lesz a termelés, még kevesebbet lehet elosztani. Ugyanis az igazságtalanság, tiltakozás nélkül is termeléscsökkenést okoz. Aki pedig az igazságtalanság ellen tiltakozik az a termelésnövekedés mellett is hadakozik. Ha ezt a tiltakozást a munka szüneteltetésével teszi, akkor rövid távon termeléscsökkenést okoz, de hosszabb távon az igazságos elosztáshoz, azaz a termelésnövekedéshez járul hozzá.

Ha pedig nagyfokú az igazságtalan elosztás, akkor jellemző a vagy-vagy elosztás.

Ha vagy-vagy elosztás tudatában szemléljük a gazdaságot elég gyorsan kiismerjük magunkat. Ha azt látjuk, hogy az üzlettársunk, pl. egy bank hatalmas jövedelmet, profitot zsebel be, akkor gyanakodhatunk, hogy éppen mi vagyunk az egyik károsult. Ha a távfűtő vállalkozás hatalmas számlát küld, arra hivatkozva: hja kérem ennyibe, kerül, ezt csak akkor hihetjük el, ha a nyeresége viszonylag alacsony. Ha közben milliárdokat könyvel el (ráadásul ezt a külföldi befektető kiviszi az országból), akkor valószínűleg a befektető érdemtelenül hasznosul, mi pedig igazságtalanul károsodunk. Ha valaki felhív minket telefonon, ragyogó üzleti ajánlattal, akkor is joggal gyanakodhatunk. Hiszen az erőltetet reklám nyilván azért éri meg neki, mert nagy profit van kilátásba, ekkor viszont valakinek károsulni kell, és ez lehet, sőt valószínű, hogy éppen mi lennénk az. Ha egy munka, szolgáltatás az átlagórabér sokszorosába kerül, akkor is gyanakodhatunk, hogy vagy-vagy elosztás jön létre, és éppen mi leszünk a károsultak.  Kétségtelen a vagy-vagy elosztás tudata gyanakvó magatartással jár, ami ebben a helyzetben, nem is olyan nagy baj. Helyesebb, ha nem gyanakvásról, hanem megfontoltságról, átgondolásról beszélünk.

Csak megfontolt fogyasztással lehet az árához képest a legjobb minőségű terméket kiválasztani. Ha nincs ez a kiválasztás, akkor nem fejlődik gazdaság. Ha az árához képest legjobb minőségű terméket (másképpen, a minőségéhez képest legolcsóbb terméket) válasszuk ki, akkor tulajdonképpen életben tartjuk azon vállalkozásokat, akik olcsó termelési költséggel dolgoznak, tehát feltehetően innovatív és szervezett termelést folytatnak. Így jön létre gazdasági evolúció: a rossz megszűnik (nem vásárolják), a jó életben marad és fejlődik.  A természetes evolúció lényege is a kiválasztás, a jó életbemaradása, rossz megszűnése. Ugyanakkor a megfontolt fogyasztás csökkenti az igazságtalan elosztást, a tisztességtelen kapzsiságdeterminált gazdaságot és ezzel is növeli termelést. Természetesen termelés nemcsak termékek előállításából, de szolgáltatásokból is áll.

Ha pedig be vagyunk kényszerítve egy számunkra igazságtalan fogyasztásba (bank, távfűtés, stb.), akkor az a gazdasági rendszer a hibás, amelyik együttműködik az átverőkkel.

A gazdasági, adatok, mutatók problémaköre (előzetes összefoglalás). Elméleti rendszertényező.

Az „Állami tudatalakítás. Rendszerből eredő társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, manipuláció.  (Tudatalakulás 6.) tanulmányrészben” pontosabban „Az alapvető (objektív mértékadó) statisztika. A társadalmi (rendszer) fejlettség mérése. Rendszertényező. A C/1, C/4 ábrák, a többi C jelű (tudat ábrák) ábra.” fejezetben található meg a problémakör teljes összefoglalása. 

„ A nemzeti termelés, ill. jövedelem és kapcsolódó problémák. A gazdasági ábrák (fejezetek) kiegészítése, pontosítása A viszonylagos termékfölösleg (pénzhiány) pénzfölösleg (termékhiány) problémaköre. B/13/b ábra, B/19 ábra.  Elméleti rendszertényező.” c. fejezet szintén az adatokkal (azokkal is) foglakozik. Ebben a fejezetben ezek a problémák nem jelennek, meg viszont számos más probléma felmerül. Ezért az említett fejezetet érdemes átolvasni, így lesz teljesebb a problémakör elemzése.

Ismétlés.

E problémakör lényege.

Természetesen egy ország, nemzet állapotát, fejlődését nemcsak a gazdasági adatok mutatják meg, de politikai, társadalmi rendszer adatai (a demokráciaszint, az önrendelkezési fok, a biztonsági szint, igazságos és arányos különbségek nemzetközi összehasonlításban, népelégedettségi szint, stb.) is szükségesek ehhez.

A vezetés (minden vezetés) hihetetlen leleményességgel deklarálja, bojkottálja, rombolja le a tényeket (azaz a statisztikai adatokat és azok rendszerét). Rengeteg trükk van az egyik pl.: igen, de a nemzetközi helyzet is romlott. Ha a rozoga,  dohogó, rossz kormányú, korhadt bárka viharba kerül, és félig elsüllyed, sok ember a vízbe fúl, akkor a vihar a hibás vagy azok, akik ezt a bárkát nem újították fel? Különösen akkor, ha részben el is lehetett volna kerülni vihart. Vagy, rendben van, de akkor X, Z, Y, stb. bárka miért nem süllyedt el, ott miért nem fúltak vízbe az emberek. És itt már el is érkeztünk a másik trükkhöz: kiemelni a vezetés számára, előnyős nemzetközi pozitív példákat, elfelejteni a számára előnytelen negatív példákat. Persze a másik vezetés, vagy éppen az ellenzék éppen más példákat emel ki, felejt el. Valójában van egy összesített állapot, és ez is szépen mérhető lenne. Sorolhatnám tovább a vezetések tényeket (statisztikai adatrendszert) leromboló trükkjeit. A céljuk világos: a vezetés munkája ne legyen mérhető, maradjunk meg a zavarosság, a szövegelések, süketelések, valamint a felületes benyomások szintjén. És meg is maradunk.

Az alig fontos hogy én milyen statisztikai adatolást tartanék jónak, és az is lényegtelen, hogy a háttérben milyen színvonalú szakmai munka van, a lényeg a következő. Amíg nem lesz 1-2-3-4-5 olyan tény, adat (nyilván összevont adat), amely valóságosan, egyértelműen, megmutatja az ország állapotát, fejlődését, úgy hogy ez a kiindulás, ezen nem lehet vitatkozni, úgy hogy ezt ismerik és elfogadják a kisemberek is és a vezetők is, addig a gazdasági, politikai rendszer, csak félértékű, rossz, hibás, hiányos, zavaros, mérhetetlen rendszer marad.

És még egy megjegyzés: kétségessé válik az emberi élet értelme, ha az ember hasznossága, ártalmassága pontatlanul van mérve.  

E tanulmány nagy hibája a hiányosság. Ez nem lényegi hiányosság, hanem abból ered, hogy hiányzik a részletes összehasonlítás a jelen állításival, méréseivel, számolásaival, módszereivel. Valójában részletesen elemezni kellene a jelen rendszerét, többek között a gazdasági, pénzügyi rendszert, többek között annak számolási rendszereit. Ehhez persze előbb a jelen rendszerét részletesen le kellene írni.  Ezután be kellene bizonyítani, hogy miért nem jó. Ezután ill. ezzel egyszerre ismertetni kellene az én „jó” verziómat, és azt, hogy az miért jobb. Kétségtelenül, hogy ekkor lenne korrekt, teljes ez a tanulmány. Csak akkor legalább háromszor ilyen hosszú lenne, aminek következtében viszont a hosszúsága és a bonyolultsága miatt lenne érthetetlen, emészthetetlen. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán lehetséges a jelen rendszerét részletesen leírni. Nemcsak hosszúsága, sokszínűsége miatt, hanem a zavarossága ellentmondásai miatt, a sokféle értelmezhetősége miatt, az eltérő hivatalos, tudományos vélemények (a nem hivatalos, tudományos véleményekről nem is beszélve) miatt is, kétséges a részletes leírás lehetősége.

Ezért én azt választottam, hogy csak az én verziómat ismertetem, annak jóságát, igazát bizonygatom, és csak utalgatok a jelen rendszer rosszaságára. Így persze ez tanulmány nem teljes és nem teljesen korrekt és nem is teljesen érthető.

Persze ezt a hiányosságot utólag lehet pótolni, ahhoz azonban az szükséges, hogy komolyan vegyék ezt a tanulmány. A kétkedő-bizonyítónak közepes részletességgel ismernie kell az én verziómat, és a jelenlegi rendszert. Ezután tudja a kettőt összehasonlítani. Ezután jöhetne a részletes tudományos vita először csak a gondolkodók fejében, majd egymás között.

Szerintem általában következő bajok vannak a jelen rendszerével, módszereivel, számolási rendszereivel, stb.: egy kicsit hiányosak, egy kicsit torzak, egy kicsit fölöslegesen komplikáltak, tudálékosak zavarosak. Ezek kicsiségek azonban összeadódnak és végeredményben egy 60-65%-os igazságtartalom (féligazság) jön ki, amely már nem igazság. Kieseik az igazság tartományából. Ellenben ez a féligazság tartomány a legmegtévesztőbb tartomány, sok benne az igazságelem, így még a gondolkodó, is igazságnak vélheti.  A felületes gondolkodókról nem is beszélve.

Ráadásul én olyan szerencsétlen (vagy szerencsés) alkat vagyok, hogy számomra zavaros féligazságok egyszerűen érthetetlenné válnak.

Ezután kitérek a jelen közgazdasági (gazdasági, pénzügyi) számolási rendszerére, számolására. Mindaz, amit leírtam, természetesen e témához illeszkedik. Konkrétabban pl. részletesen ismertetni, kellene az SNA számlarendszert, számolási rendszert. Majd jönne e rendszer hibáinak kimutatása. Pl. az államot, miért nem nézi termelőnek szolgáltatónak, miért veti el azt, hogy itt is van hozzáadott értéktöbblet. Miért számolja teljesen másképpen az államot és magángazdaságot (magánvállalatokat). Pl. e számolási rendszerben miért nem jelennek meg olyan kifejezések, hogy árak, árbevétel, összesített árbevétel. És még sorolni lehetne a kisebb hiányosságokat, torzításokat, fölöslegességeket, zavarosságokat.  Mindez persze szerintem, mindaddig, amíg a részletes vita nem zajlik le.

Visszatérve az állam szerepéhez. Nyilvánvalóan e jelen hibás közgazdasági felfogása jelenik meg: az állam egy fölösleges rossz, az állam nem termelő, az állam csak viszi pénzt.  Látszólag ez csak kis tévedés, hiszen csak egy-két szám változik meg. De a makrogazdaságban ezek már hatalmas számok.

Az is ideillik, hogy én a részletes elemzés helyett csak utalgatok a jelen hibáira.

Az adatok problémája a következő fejezetekben itt-ott felbukkan, és különböző megjegyzéseket fűzök hozzá. Ezért, már nem először kénytelen vagyok előzetesen összefoglalni e problémakört is.

Először is e fejezet kapcsán a következő kérdés merül fel bennem. Hogyan lehetséges, hogy az elemi és középiskolában egy sereg felesleges matematikát tanítanak, olyan problémákat melyeknek a zömét az emberek soha az életbe nem használnak, miközben az ilyen irányú matematikáról, statisztikáról szinte semmisem hangzik el? Talán nem akarják, hogy az emberek értsenek a közgazdaságtanhoz? E problémakör jelentős része nem más, mint matematikai probléma.

És kitérnék egy manapság divatos, orbitális tévedésre: teljesen mindegy, hogy mennyi a rossz, mert egy is sok, és szörnyű. Pl. teljesen mindegy, hogy mennyien halnak meg közúti balesetben, teljesen mindegy hogy hány gyereket adnak állami gondozásba (és még ezrével sorolhatnám), mert egy eset is sok és borzalmas. Nos aki ilyent mond, az alapjaiban sem érti, miről szól a társadalom fejlettsége, jósága. És persze azt sem érti, mire jó a statisztika. A helyzet ugyanis az, hogy tökéletes állapotot nem lehet létrehozni, amire törekedni lehet, az a rossz csökkentése. Vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy egy évben 1120-an halnak meg közúti balesetben vagy csak 1100-an, és még hosszasan sorolhatnám a statisztikai adatokat. A fejlődés nem más, mint az, hogy a valós statisztikai adatok bár kismértékben, de folyamatosan javuljanak. Az említett jó szándékú, tudálékos tévedés, arra „jó”, hogy statisztikai adatokat degradálja. És arra „jó”, hogy a „nem érdemes semmit tenni, mert úgysem tudjuk elérni a tökéletest” – felfogást erősítse.

A legkonkrétabb társadalmi-gazdasági igazságok, a tények, melyek nem mások, mint a legfontosabb valós, pontos adatok – ezért fontosak a statisztikai adatok. A rossz adatolás nemcsak hibás képet mutat, de a hibás értékelésből, hibás feladatok, tennivalók erednek. Sokmillió társadalmi-gazdasági adat lehetséges, és ha egy semmitmondó adatot (bár ez, az adat lehet pontos is) lényegesnek tüntetnek fel, az kvázi olyan, mintha hamis, rossz adatolás történne. Ezért az adatok fontossági sorrendje, éppolyan fontos, mint a pontossága.  

Elöljáróban a következő alapvető problémákra osztanám a problémakört.

Mik a legfontosabb adatok, mutatók?

Az adatok, mutatók, közlése.

Az adatok, mutatók pontossága.

A három probléma természetesen szorosan összefügg.

Itt jegyzem meg: bár e fejezetben elsősorban gazdaságról van szó, mindez nagyjából igaz a társadalmi adatokra is.

Általában miért is lényegesek az adatok? (A továbbiakban az egyszerűség miatt elhagyom a „mutatók” szót, csak adatokról beszélek.)

Először is ne felejtsük el: a társadalomtudományos igazságok törvényekben, és adatokban realizálódnak. Vagyis, ha rosszak a törvények és rosszak az adatok, akkor hamis igazságok vannak.

Természetesen fontos a vezetés, ill. a társadalomtudomány számára, hiszen ezekből végzi a számításait. A pontos gyógymód alapja pontos diagnózis, a pontos diagnózishoz pedig pontos adatok kellenek.

Az állampolgárok szempontjából a következők miatt fontos. Egyfelől mindenkinek igénye és joga pontosan megismerni azt az életet, amiben él, ez pedig csak úgy lehetséges, ha pontosan ismeri a társadalmi, gazdasági körülményeket. Ezt pedig pontosan csak úgy tudja megismerni, ha mindennapi élet tapasztalatain túl ismeri az általános, a nagyobb egységekre, pl. a nemzetgazdaságra vonatkozó adatokat is.  Csak a pontos adatok ismeretében képes pontosan megítélni a vezetés munkásságát és érdemben választani. És végül, de nem utolsósorban: az adatok ismeretében válik arra képessé, hogy saját maga számára kiválassza megfelelő magatartást, cselekvést. Itt van pl. a jelenlegi eladósodási ügy. Például, ha biztosan tudnák az emberek, hogy a jelenlegi eladósodás pl. 15%-ban a középosztály túlfogyasztásából ered, akkor nem mindenki, de sokan, akár több százezer ember visszafogná a fogyasztását. Vagy, ha önként nem is csökkentené a fogyasztását, de legalábbis elnézőbben viselkedne a fogyasztáscsökkentő intézkedésekkel szemben. A pontos adatszolgáltatás tehát a vezetés érdeke is. Egyelőre azonban még a manipulációt tartja a vezetés, a saját érdekének.

Nem tudom pontosan, hogy a jelenlegi társadalomtudomány, közgazdaságtudomány milyen adatokkal számol, nem tudom, azokat hogyan szerzi, számítja, de egy sereg jelből arra következtetek, hogy komoly baj van a legfontosabb adatok kijelölésével, az adatok pontosságával, és komoly baj van (ezt már meg tudom ítélni, mert részese vagyok) az adatok közlésével. Mit tapasztal az egyszerű állampolgár?   Azt tapasztalja, hogy hol innen, hol onnan hall, hol ilyen, hol olyan adatokat. Tehát nincs rendszer az adatközlésben. Azt is tapasztalja, hogy némely adat merőben ellentmond a hétköznapi tapasztalatainak. Azt is tapasztalja, hogy a politikusok szakemberek is állandóan vitatkoznak az adatokon. Egyfelől vitatkoznak, azon, hogy melyik adat a fontosabb, másfelől még az azonos dolgokról szóló, de eltérő adatokról vitatkoznak.  Vagyis az adatok oly mértékben pontatlanok, hogy még az azonos folyamatokhoz, jelenségekhez, is több, egymástól eltérő adat tartozik. Ugyanezt tapasztalja, ha egyszerűen érdeklődve nézi a közéletet. Az egyik újságban ezt az adatot, olvassa, a másikban azt, egy harmadikban amazt, ez egyik (tv, rádió, stb.) adásból megint más a másik adásból megint más adatot hall. Továbbá a gondolkodó, a figyelmes állampolgár azt tapasztalja, hogy a közölt adat, valamit ugyan sejtet, de nem határoz meg semmit pontosan. Ez a kisebb baj, a nagyobb baj, hogy felületes ember azt hiszi, a közölt adattal már tisztán lát, miközben ez közel sincs így. Itt van például az infláció közlése. Ez egyébként az egyik olyan adat, amit viszonylag rendszeresen közöl a média. Ez a rendszeres közlés azonban messze van a valóban átfogó konzekvens, közléstől.

Egy lényeges megjegyzés: ahhoz hogy az állampolgár megismerje az adatokat és abból okuljon még az is szükséges hogy az állampolgár érdeklődő legyen, ill. bízzon az adatok valóságosságában. Jelenleg e fejezetből következően érthetően, sok-sok állampolgár csak legyint: úgyis hazudnak. Elsősorban tehát ezt a légkört kell megváltoztatni.

Látszólag egy jelentéktelen fejezet, szerintem pedig egy külön ezer oldalas tanulmányt igényelne.

A következő problémakörökre osztanám ezt a képzeletbeli tanulmányt.

Az adatgyűjtés és számolás problémaköre.

A közlés problémaköre.

A standard, egységes elfogadott, elfogulatlan, objektív adatok, ill. számítás és közlés. Az adatokat hogy kellene kezelnie a vezetésnek.  A vezetés kötelességei az adatokkal kapcsolatban.

Az adatok és nép.

Ha minden adatot pontosan lehetne gyűjteni, hogyan kellene számolni – problémaköre.

Jelenleg milyen adatokat lehet pontosan gyűjteni.  Egyébként (elsősorban a jövőben) milyen adatot lehet pontosan gyűjteni, problémái.

Jelenleg hogy számolnak, közölnek, problémaköre.

(Én általában abból indulok ki, hogyha minden adatot pontosan lehetne gyűjteni, akkor hogyan kellene számolni. Azt is feltételezem, hogy politikai akarattal, szervezéssel, különböző technikákkal, el lehet érni, hogy szinte minden szükséges adat, vagy közvetlen, vagy közvetve gyűjtve, ill. számolva legyen.)

Továbbá az adatok problémakörei.

A reálérték problémaköre.

A pénzben, számban nehezen megállapítható adatok problémaköre.

A hatékonyság, munkaidő, problémaköre.

A tendencia problémaköre.

A külföldi összehasonlítás, problémaköre.

A kornak, valamint a térségnek (világnak, régiónak pl. Európának, országnak) megfelelő átlag, problémaköre.

A természetes fejlődés, az optimális fejlődés, problémaköre.

Az optimális értékek és attól való eltérések, problémaköre.

A leggazdagabb réteg adatai. Illetve az átlag mellett szükség van a különbségek adatára. 

Az időtartam és az egy főre eső adat problémaköre.

Mi legyen kiinduló főadat, illetve az összesített adat, és az adatsorok problémaköre.

A legfontosabb adatok, az adatok rangsora, problémaköre.

A nagy egyensúly megállapításának problémaköre.

Hogy kell számolni az egyes adatokat, mutatókat, problémaköre.

Az adatok értékelésnek problémaköre.

A termelés adatai. A fogyasztás, életszínvonal adatai. Az adósság, eladósodás adatai. Az infláció adatai. Az állam adatai. Stb.

Ez mind egy-egy problémakör. És akkor még csak gazdasági adatoknál járunk, természetesen vannak társadalmi adatok is.

Nyilvánvalóan ebben a tanulmányba nem fér bele az összes problémakör elemzése.

Ezért a teljesség igénye nélkül, és rendszerezés igénye nélkül, csak megjegyzéseket fűzök egyik-másik problémakörhöz. Egyébként a tanulmányban, szükségszerűen rendszeresen felvetődnek ezek a problémakörök.

Megjegyzések, a jelenlegi számolással, közléssel kapcsolatosan.

A jelenlegi gazdaság, pénzügy szándékosan összekavart elhomályosított, amelynek a főeleme a kiismerhetetlen számítások, és fogalmak.

Ha kedves olvasó néhány borzalmas kismerhetetlen számítás, adat után azt gondolja, hogy nincs tehetsége a közgazdasághoz, vagy hogy ehhez professzori tudás kell, akkor téved. A helyzet ugyanis az, hogy jelenlegi káoszban szinte senki nem ismeri ki magát, talán, talán, csak néhány ember. Sokan csak úgy tesznek, vagy úgy vélik, hogy kiismerik magukat. Természetesen a legrosszabb változat, amikor valaki nagyon okosnak képzeli magát, de közben még arra sem jön rá, hogy az egészet nem érti.  Ezerszámra repkednek a fogalmak, az adatok nincs két egyforma számolás, és még sorolhatnám. Akárhová is nézünk (mi értelmes, érdeklődő, önkritikus emberek) a homályos köd borzalma vesz minket körül. Egyébként pedig semmi értelme az adatoknak, ha azokat csak egy pár ember érti. A közgazdaságtan nem egy belterjes tudomány, mint pl. az atomfizika. Nekünk szavazóknak, tudni kell korrekt adatok alapján, hogy állunk, hogy működött a vezetésünk. E nélkül korrekt választás sem lehet. Arról nem is beszélve, hogy a statisztikai adatokban általában egy-két éves elmaradások vannak. Az elmaradások, a hiányok is részei a ködösítésnek. Ezek a ködösítések, összezagyválások szándékosak. Nem abban az értelemben szándékosak, hogy valakik összeesküdtek, pontos tervet készítettek, az istenadta balga nép átverésére.  Olyan értelemben szándékosak, hogy nem készítenek jó, érthető, és valós értékeket, adó számításokat. Szándékosság, hogy azok, akik megtehetnék (közgazdaság-tudomány, gazdasági-pénzügyi vezetés) nem akadályozzák meg a rosszat.  Látják, hogy nemsokára a lakókra dől a ház, de nem tesznek semmit. Ha pedig még a rosszat sem látják, akkor az még egy fokkal nagyobb hiba. 

Először is szinte minden adatnál beleütközünk az infláció, és a reálérték problémájába. Le van írva egy szám (pl. 2004-ben X milliárd Ft volt a termelésnövekedés), de annak mekkora a reálértéke. Minden számítás kiindulópontja az árszínvonal-emelkedés, de ennek a kiszámítása is kétséges. Van valamilyen bázisév, bázisévek, de miért pont az. És a kiindulás száma miért jó? És még rengeteg probléma van, amelyek egy részéről még beszélek.

Aztán beleütközünk az árfolyamproblémába. Méghozzá kétszeresen. Egyrészt a leirt deviza (pl. dollár, euró) a világhoz mért árfolyamváltozása, jelenlegi árfolyama probléma. Vagyis, hogy lehet pl. a GDP dollárban megadott értékét értelmezni, miközben a dollár össze-vissza hatalmasakat változik.  Ráadásul ott van hazai pénz árfolyama is, amelyik szintén változik a világ pénzeihez (erősödik, hízik, vagy gyengül, soványodik) képest és magadott devizához (pl. dollárhoz) képest is. Ez olyan mintha pl. méterben számolnánk, de úgy hogy közben a méter állandóan változik. Egyik helyen egyik hónapban fél méter a másik helyen a másik hónapban másfél méter. Tehát már a kiinduló adatok (GDP, infláció, stb.) kiszámolásának sincs egy pontos standard változata.

A probléma következő oldala, nincsenek standard változatok.  Ahány ország ahány számolás, annyi fajta. Ez olyan mintha pl. az áramerősséget hol így, hol úgy számolnák, lenne legalább százféle számítás.

A következő nagy problémakör a hiányos számítás.

Ha megnézünk egy jelenlegi számítást, azon kívül, hogy pontosan nem tudjuk annak menetét, és kétes a statisztikai forrásadat megbízhatósága is, eszünkbe jut sok-sok tényező, aminek egy részét valószínűleg nem vették figyelembe.

Most egy teljesség igénye nélküli felsorolás következik.

A felsorolás neve: a számításnál figyelembe kellene venni.

Figyelembe kellene venni a termelés mennyiségi és minőségi változását. A minőségi fogyasztás változását. A termelés, fogyasztás hasznosságát (innovációs jellegét), miből áll össze termelésnövekedés. Az állami szolgáltatások változását (mennyiségi, minőségi). A munkaidő változást. A munka és életkörülmények változását.  Az elégedettséget, a bosszankodást, a kényszerűségeket, az emberi kapcsolatokat. A nem pénzben realizálódó növekedést, csökkenést. Az igazságosság, a biztonság, az egészség a tudás, a természetpusztítás, stb. változását.

A feketegazdaságot, a legális de simi-sumi alvállalkozó, viszonteladó, stb. termeléseket. A házi, háztáji, alkalmi munkát. A lakosságon belüli pénzcserét, hitelezést, termékcserét. Általában a rossz, igazságtalan cserearányokat.

Figyelembe kellene venni a tartós vagyonok állóeszközök ingatlanok változását.

A fogyasztói rétegek fogyasztását, életszínvonalát, vagyis nem mindegy, hogy az átlag hogy tevődik össze. Van egy nagyon gazdag réteg és többség szegényebb, vagy nagyon gazdag és nagyon szegény réteg van, vagy kicsik a szélsőséges rétegek. És még lehetne folytatni a jellemző hiányokat.

Maguk a fogalmak is zavarosak, pontatlanok. Pl. milyen fura, fals kifejezés, hogy külső államadósság? Nem lenne érthetőbb: a teljes nemzeti adósság. Vagy, milyen fura fals kifejezés hogy erős forint? Sokkal igazabb: kövér forint, elhízott forint.  

Az is probléma, hogy az egyik oldalon repkednek az átlagember számára ismeretlen szakkifejezések (bruttó, nettó, nominális, reál, külső, belső, transzfer, aggregát és még hosszan folytathatnám) a másik oldalon az egyszerű eligazodási pontok is hiányoznak. Pl., amikor adósságról beszélnek nem világos, hogy az átlagos éves tartozásról van szó, az aktuális éves tartozásról van szó, a teljes adósságról van szó, az aktuális hiányról van szó, vagy valami másról van szó.

Az is probléma, hogy az egyik számításból nem lehet átmenni egy másik számításba. Az átlagember azt gondolná, hogy pl. a nemzetközi fizetési mérlegből egyszerűen következtetni, tud, pl. a nemzeti adósságra. Persze nem tud, és általában is egymáshoz nem illeszkedő számítások vannak. 

A jó rendszer persze az lenne, ha lenne egy alapszámítás (pl. egy életszínvonal-számítás) és minden további számítás ahhoz illeszkedne. Tehát a számítások egy közös rendszert alkotnának.

A fejlett számítási rendszer kb. így nézne ki: van pl. 500 fontos statisztikai adat, amelynek beszerzését a nemzetközi jog írja elő. Az 500 statisztikai adatból kiszámolnának pl. 200 egymáshoz illeszkedően középfontos adatot. A 200 középfontos adatból közös számítási rendszerben kiszámolnának pl. 60 fontos adatot, mutatót. Majd a közös számítási rendszeren keresztül kiszámolnának 30-40 olyan egymáshoz illeszkedő alapvető adatot, mutatót, amely az általános műveltség tárgya, amelyről mindenki tudja mit jelent, hogy jön ki, mi a jelentősége. És amelyről rendszeresen tájékoztatnának mindenkit.  És amelyek kiszámolását, igazát a törvény garantálná.

Meg kell említeni a jelen-problémáját. Valójában jelen elemzése lenne a legfontosabb, de pont a jelenhez van legkevesebb statisztikai adat. Az adatok összegyűjtése értékelés is időigényes. Bár ezt le lehet csökkenteni. A jelent két szempontból kellene értékelni. Hogy állunk jelenleg pl. nemzetközi összehasonlításban és mi a tendencia.

A ködösítés elemei összefoglalva.  Nincsenek stabil mértékegységek, nincsenek standardszámítások. Még az infláció és az árfolyamváltozás sincs megoldva.  Kiismerhetetlen káosz van, nincs egy megbízható világadat-bázis.  Jellemzően hiányos (sok fontos tényező hiányzik) a számítás. Nincs átfogó számítási rendszer.  Az átlagember számára abszolút zavaros ködös az egész, és mint az előzőkből kiderült, ennek oka, nem az átlagember tudatlansága.

Ebben a tanulmányban nincsenek a jelenlegi számításokra való utalások. Az előzőek tükrében talán érthető, hogy miért nincs. Ha számolgatok is, inkább abból indulok ki: az egyszerű átlagembernek hogy lehetne számolnia. Illetve, ha minden adatot gyűjteni lehetne, akkor hogyan kellene számolni.

Véleményem szerint nincs fejlettebb gazdasági, pénzügyi rendszer jobb, igazabb, egyszerűbb adatok, mutatók, számolások, fogalmak nélkül.

Ezért ki kellene dolgozni egy teljesen új közgazdasági számítási és adatszolgáltatási rendszert, és amikor az megvan, akkor ezt ez egész hiányos káoszt el kellene felejteni.  

Itt jönne az a fejezet, hogyan is áll napjainkban (2005-2008 között) Magyarország pontos adatok értékek szerint.

Hogy is áll Magyarország inflációja, termelése, életszínvonala, fogyasztása, GDP-je, megtakarítása, és nem utolsó sorban, az adóssága. Itt jönne, de nem jön. Én, mint átlagos, de lelkiismeretes állampolgár badarságokat nem akarok pontos értékeket, viszont nem tudok közreadni. Bár nagyképűen le tudnék másolni, néhány adatot, táblázatot de annak épp úgy nincs értelme, mint ahogy nekem sem mondanak ezek sokat. Azt egyértelműen ki lehet jelenteni, akár az adatokból kihámozva, akár személyes tapasztalatok alapján, hogy borzalmasan áll. Magas az infláció, az árfolyam ingadozik, a termelésnövekedés alacsony, szinte nulla. A reáljövedelem és az életszínvonal európai viszonylatban amúgy is alacsony, de ehhez képest is csökken. A költségvetési hiány hatalmas, az állam és az ország eladósodása már erős, súlyos eladósodás. Nem elég azt tudni, hogy borzalmasan áll az ország? Minek kellenek ehhez adatok. Minek azt tudni, hogy ez a borzalmas helyzet, pontosan mennyire borzalmas.  Mielőtt erre válaszolok, nézzük meg mi is baj.

Vegyük például az eladósodást.  Jó pár adatot találok itt-ott. Már ez is baj, hogy nem egy helyen. Minden adat mást mond. Ha elkezdek számolgatni, inflációt, árfolyamot, akkor sincs két egyforma adat. Egyébként is minden adathoz, adatsorhoz egy hosszú magyarázat lenne szükséges. Hogy is kell érteni azt az adatot. Egy éves adat, vagy annál rövidebb időszakról szól? Vagy hosszabbról van szó, netán ez az összes halmozott adósságról? Minek kinek az eladósodása, államé, nemzeté, nemzeté és államé? És mi van nemzeti bank adósságával? Adósságról vagy hiányról van szó?   Ha rövidebb, akkor egy átalagszint változást mutat? Vagy egy évre kiterjesztett adat? Vagy csak az időszak adata? Százalékot, arányt mutat, vagy pénzértéket?  Ha arányt mutat, akkor mi a kiindulás, és az mennyi? Az adatokhoz tehát egy meglehetősen hosszú leírás kellene, hogy értelmezni lehessen, ehelyett egy-két szavas utalás van, ha van. Még ha nagy nehezen értelmezi is a kisember, akkor sincs két egyforma adat.  Na de mondjuk, nagy nehezen kihámozom, mekkorák is nagyjából pl. az adósságok.  Bár ha kijön öt egymástól eltérő, egymással össze nem illeszkedő adat ugyanarra, akkor kétséges, hogy egyáltalán ki lehet hámozni. Támaszkodjak a hivatalos adatokra, a kormány által, az állami intézmények által kibocsátott adatokra?  Csakhogy tudjuk, még a hivatalos adatok sem voltak mindig pontosak. Finoman szólva, általában a hatalom szépítget és kuszál.  Még ebből az irányból is volt, van és lesz adattorzítás. A nagy adatok a kis adatok sokaságából tevődnek össze. És a kis adatok pontosak? Van e egyáltalán pontos adatgyűjtés?   De feltételezzük a kisember, mégis valahogy eljut valamilyen megoldásig.  Igen ám csakhogy, az adósság adatának pontos értelmezéséhez (és máshoz is), legalább öt további adat kell.  Nem mindegy, hogy gazdag ország, vagy szegény ország, nagy ország, vagy kis ország adósságáról van szó. Szükség lenne pl. az egy főre jutó adósság adatára.  Szükség lenne a GDP adatára, a megtakarítás adatára. Bár a szegény és kis ország is lehet takarékos, és tehát a megtakarítások adata is kellene. Szükség lenne a nemzetközi összehasonlításra és tendenciát sem ártana tudni.

Nincs egységes, standard, közismert, objektív, érthető és jó, minden lényeges adattal foglakozó adatmérési és adatközlési rendszer. Jelenleg mindez erősen hiányosan, részben, (csekély mértékben) van meg. Csak annyira, hogy nagyképűek ki tudják jelenteni: dehogy, minden rendben van csak hát tudatlan a nép. Nincs tudatlan nép, csak alultájékoztatott nép van.  Ez nemcsak azt jelenti, hogy szinte lehetetlen a pontos megismerés, hanem azt is, hogy lehetetlen a pontos adatközlés. Az adatközlő is teljesen magára van hagyva, nincs egy rendszer, amiből kiindulhatna. Ezért az adatközlő is hasraverős módszerrel közöl. A káosz pedig folytatódik, sőt erősödik.

Ennek ellenére azért mégis közlök néhány adatot, remélem, ezzel nem fokozom a káoszt.

Fogadjuk el, hogy nagyjából jók az állandóan közölt adatok. Én így értelmezem őket.  2007 végén az állam éves adóssága a GDP (termelési jövedelem) 7-10% körül van (négyszer nagyobb az optimális-maximálisnál.) Lehet, hogy ez nem adósság, hanem a költségvetési hiány, és abban sem vagyok biztos, hogy ezt nem a költségvetéshez arányítják. 1-1,5 ezermilliárddal növekedett évente a halmozott adósság. Ez 2006-ban (akkor volt 1,5%) a GDP 7%-a. 2008-ban a GDP 4%. Igaz, hogy hiány növekedése nem egyenlő hiánnyal. Viszont 2006-ban hivatalosan is kijelentették a 9%-os hiányt.  A B/11 ábra szerint (egy kormányzati kiadvány szerint készült) a hiány és az adósság is 8-9%-a költségvetésnek. A költségvetés viszont kb. egyharmada a GDP-nek. Igaz, hogy e kiadvány szerint nem harmada, hanem a fele. A kb. 1.2 ezermilliárd hiány itt is kijön.  Bár ez a kiadvány más miatt is elég furcsa. Az viszont biztos, hogy folyamatosan fennáll a magas költségvetési hiány. (A GDP ekkor talán 20-25 ezermilliárd Ft körül mozog. Sokféle eltérő adat van erre, és azt sem tudom mi alapján számítják.) Az állam halmozott összes adóssága a GDP 60%-a  körül van (háromszor nagyobb az optimális-maximálisnál).  Az összes nemzeti adósság állítólag a 67% körül van. Ha ez sok éves halmozott, akkor ennek döntő többségét az állam adóssága teszi ki. Így lakosság, magángazdaság adóssága kevés, ami elég érthetetlen, hiszen özönével vesznek fel külföldi hitelt.  Ha ezt évesnek kell venni, akkor viszont a lakosság is súlyosan el van adósodva. A magáncégek adósságát lehet, hogy belekeverik a külkereskedelmi mérlegbe. Lehet, hogy a külkereskedelmi mérleg emiatt, vagyis nem a termelésnövekedés miatt javult. Én nem tudok jelentős termelésnövekedésről.

Mindez döntően külföld felé adósság, de e vonatkozásban sincs pontosan tisztázva az eladósodás.

2009-ben viszont kb. 20 ezermilliárd Ft fölé ugrott az állam halmozott adóssága (a válság miatt felvett hitelek 1év alatt 5ezermilliárd Ft miatt), és kb.  10 ezermilliárd volt a háztartások és egyebek adóssága. Az összes nemzeti adósság ezek szerint 30 ezermilliárd. Szerintem ez legalább annyi, mint az éves GDP, vagyis 100%-os lett az eladósodás.

Ugyanakkor pl. ezt az adatot sem ártana értelmezni, pl. nemzetközi összehasonlításba tenni, persze az 1 főre leosztva. Ha jól számolom, akkor ez személyenként (mindenkit, gyerekeket, időseket számolva) több mint 3 millió Ft. Csak a munkaképes lakosságot nézve, fejenként 6 millió Ft. A 30 ezermilliárdból kb. 60 db komplett 4-es metróhoz hasonló metróvonal építhető.

De nézzük csak az állam (az államapparátus, kormány) összes adósságát a 20 ezermilliárd Ft-ot. Ez 5 millió munkakorú lakosra leosztva, 4 millió fejenként.  Ez azon összeg, amelyet a „tisztelt vezetőink” a megkérdezésünk nélkül, helyettünk felvettek, majd helyettünk elvertek (mert látszata az nem sok van), és most nekünk kell visszafizetni. Ez így talán nem is tűnik annyira soknak, de a következőket sem árt figyelembe venni. Ez egy mélyülő csapdahelyzet, egy növekvő spirál. Miközben összeszedték a hatalmas adósságot, aközben eladtak minden államvagyont (privatizáltak) tehát ez az adósság egy lecsupasztott, tartalékok nélküli állam adóssága. A 4 millió Ft talán más, gazdagabb országnak nem sok, de itt több millió ember van, akinek az életen át összegyűjtött vagyona nem több mint 4 millió Ft. Tehát több millió embernek az életen át összegyűjtött vagyonát kell adósságként kifizetni. Sokan meggazdagodtak a felvett pénzből, de még sokkal többnek egy peták sem jutott belőle. Azonban a visszafizetésnél már ez a jelszó: fogjunk össze elvtársak. Vagy: hát sajnos a válság mindenkit érint, tárja szét a kezét az álnok vezetés.

Mit lehet erre mondani, várjuk az összeomlást, de az biztos, hogy még az unokáink is gúzsbakötve fognak robotolni, hogy elérjék az európai átlag-életszínvonalának harmadát, persze csak akkor, ha szerencsésebbek közé tartoznak és lesz munkájuk.

Egyébként szinte minden adatban, mutatóban az EU végén kullogunk és szinte minden adat önmagunkhoz képest is visszaesést, mutat. Más országokhoz képest és önmagunkhoz képest is, ez mutatja válságot.  A rendszerváltó országok előre mennek, mi egyedül visszafele.

Néhány gondolat a nemzetközi fizetési mérlegről, erről a furcsa dologról.

Először is itt a végső egyenleg plusz volt ezekben, az években tehát a végső egyenleg nem a hiányt mutatja. (Szerintem ez a mérleg a nemzet, vagyis a lakosság és magángazdaság mérlegéről szól.) Sőt ha a végső egyenleg plusz, akkor az egy eladósodott országban rosszat jelent, mert az jelenti, hogy továbbra is jönnek hatalmas hitelek. Ugyanígy rosszat jelent a forint „erősödése” (hízása) ez is hatalmas hitelfelvételről árulkodik. Bár a forint árfolyamára, inkább egy enyhébb (de azért kárt okozó) ugrálás jellemző nem az erősödés. A hitelek viszont magas hitelkamat miatt biztosan özönlenek befelé, de hát a halmozott adósság is már az egekben van. (Mindez 2007 év vége.)

Visszatérve a nemzetközi fizetési mérlegre, talán a folyó fizetési mérleg rovat áll legközelebb a hiány kimutatáshoz, bár még ez is messze van attól. A B/13 ábrából kiderül, hogy miért. Vagy talán a jövedelmek egyenlege még közelebb áll. A nemzetközi fizetés mérleg szerint a nemzeti hiány ezekben az években 1,1-1,4 ezermilliárd Ft volt. Ez kb. annyi, mint a költségvetés éves hiánya. Viszont a költségvetés összes halmozott hiánya állítólag 10-szer több mint a lakosság, magángazdaság összes adóssága. Az összes adósság és az éves hiány nem egészen illeszkedik. Vagy rohamosan nő a lakosság eladósodása. A nemzeti összes éves adósság így viszont kb. 2,6 ezermilliárd Ft egy évben, ami már  GDP 11-13%-a, ez az optimális-maximálisnak  a duplája. Ezért mondtam én, hogy minden tekintetben mindkét számot (az éves és az összes halmozott) nézni kell. A nemzeti összes adósságnál (hiánynál) az éves érték borzalmas.  Vagy talán minden érték borzalmas. Az is biztos, hogy költségvetés (kormány, szűk állam) eladósodása minden szempontból borzalmas. Csak azon lehet vitatkozni, hogy ez most a duplája vagy háromszorosa, az optimális maximális értéknek. Nem mindegy, de én ezekből a köztudatban forgó számokból nem tudok kiigazodni. Természetesen döntően külföldi adósságról van szó. Sajnos költségvetés is döntően külföldnek tartozik.

Visszatérve a lényeghez.

A jelenlegi adatszámolási, közlési rendszer, módszer, alkalmas a szándékos, vagy a butaságból eredő félrevezetésre.

Megjegyzések a nagy egyensúly problémájához.

Ha nem lenne külföldi üzletelés, ha megtakarítások nem nagyon ingadoznának, ha az állóeszköz, tartós tulajdon nem nagyon ingadozna, ha nagy tartalékok nem ingadoznának, és mindezek nagyjából rendben lennének, akkor a termelés megegyezne a fogyasztással, életszínvonallal.  Akkor azt lehetne mondani: kérem szépen ekkora az életszínvonal, tehát ekkora a termelés. Akkor a legbiztosabb számítás egy életszínvonal-számítás lenne. (Egy valós összetett szélesen értelmezett életszínvonal-számítás sem egyszerű. De a jelenlegi helyzet még bonyolultabb.)

Jelenleg viszont van külföldi viszonylatú egyensúlytalanság, és vannak a felsoroltaknak jelentős ingadozásai és rendellenességei. Pl., hogyan lehet nyugodt szívvel kijelenteni, hogy ekkora a termelés, akkora az életszínvonal, ha közben pusztul a természet. 

Tehát van négy nagy tényező. Termelés, fogyasztás (életszínvonal) külföldi egyensúly (adósság, többlet), és megtakarítások (megtakarítások tartalékok). A négyből legalább kettőt (de inkább hármat) valós értéken kell ismerni, ahhoz hogy összeálljon a kép.  Ráadásul a négy nagy tényező sok kis tényezőből áll össze. A helyes adatolás tehát egy szinte végtelen, állandóan fejlesztendő társadalomtudomány, és rendszertényező.

Megjegyzések az adatok értékeléséhez. Megjegyzések a pénzben, számban nehezen kifejezhető tényezőkhöz.

A társadalomtudományos igazságok törvényekben és adatokban realizálódnak.

Először is azon kell elgondolkozni, hogy csak pénzben, számban kifejezett adat tekinthető adatnak? Ha hallunk látunk egy adatot, azt le kell fordítani: ez nagyon rossz, sürgős változtatást igényel, ez rossz, változtatást igényel, ez közepes, tehát nem jó, ez jó, ez kiváló, rendben van. Csak a jó és a kiváló van rendben.  Tehát az ilyen fajta adat is adat, a lényeg, hogy hiteles legyen.

Hiába van egy számszerű adat azt egy hozzáértő hiteles embernek, embereknek testületnek le kell fordítani, a jó, a rossz, a hasznos, káros, kellemes, kellemetlen kategóriákra. Vagy: sürgősen tenni kell, ez egy percig sem mehet tovább, két éven belül tenni kell, majd tenni kell, stb.. kategóriákra.

Ez a hozzáértő ember akár mi magunk is lehetünk, de ez nem elég. A jelenlegi adatközlés egyik problémája hogy nincs ilyen hiteles lefordítás. Általában hiányzik a hitelesség. Annyi hazugság, manipuláció volt már, és van, hogy mindenki jogosan kételkedik. Az adatolást tehát meg lehetne oldani úgy is, hogy egy 10-es skálára lefordítanak mindent. Ráadásul sok esetben azt meg lehet állapítani, hogy ez egy 10-es skálán hányas osztályzatot ér, de nehezen lehet megállapítani a pontos értéket. Általában a közgazdaságban a pénz az értékmérő, de sok adat pénzben nehezen kifejezhető. Pl. a milyen termelés és a fogyasztás struktúrája. Ennek csak a kárát lehetne pénzben meghatározni, azt is bonyolultan. Ezután kapunk egy számot, amit csak akkor tudunk értékelni, ha hozzáértők vagyunk. Egyszerűbb lenne tehát azt mondani a magyar termelési, egyben fogyasztás-struktúra a 10-es skálán csak kettes osztályzatú, vagyis rossz, változtatásra van szükség. Kétségtelen hogy a 10-es skálán való osztályozáshoz is szükségesek adatok, de ezek nem feltétlen pénzbeli adatok.

Jelenleg még abban sincs megközelítő egyetértés, hogy mely adatok jók, ill. rosszak. Ennél alacsonyabb szintet nehéz elképzelni. Nem tizedszázalékokban van eltérés, hanem 10-20-30%-os eltéréseket értékelnek másképpen. Most hallom a rádióban, hogy az MNB elnöke kijelenti, tulajdonképpen rendben van hogy a forint 230-ra erősödött, hízott (egy euró 230 Ft). Ez az a szint, amikor el kell  könyvelni, hogy hihetetlen  alacsony szinten állunk.  Ellenben a megoldást nem szabad feladni. Nemcsak egy-egy adatot nem szabad önállóan magában közölni, de egy-egy értékelést sem szabad önállóan magában közölni. Vagyis a jelen helyzetben egy értékelés mellett mindig kell lenni legalább egy, de inkább több másik értékelésnek. A jövő adatközlési rendszerében ilyen kijelentések önmagukban nem fordulhatnak elő. 

Ugyanakkora jelen helyzetben mégis szükség van pontos pénzben, számban, százalékban kifejezett adatokra, mert az előbb említett adatolást még könnyebb eltorzítani. Mindig oda lyukadok ki, hogy ameddig nem lesz egy hiteles testület, amelyik egy elfogulatlan, objektív tudományos rendszerben gyűjt, számol és közöl adatot, addig nincs igazán jó megoldás.

Ugyanakkor felvetődik az a probléma is, hogy minden kontroll nélküli testület hajlamos az elfajzásra, ezért szükség van társadalmi kontrollra is. Tehát az említett adatolási rendszernek olyannak kell lenni, hogy azért a társadalom jelentős része értse azt (itt már az oktatásnak van szerepe) és képes legyen leellenőrizni.  Jelenleg ez is hiányzik.

Mennyire legyenek pontosak az adatok. A vezetés számára sok adat, akkor elfogadható, ha egészen pontosak az adatok. A társadalom számára pedig a jelen helyzetben azért kellenek pontos adatok, mert ha elfogadjuk a pontatlanságot, (nagyjából ennyi - stílust), akkor még nagyobb torzításoknak adunk lehetőséget. 

Szinte minden adat nehezen mérhető, számolható. Az alapvető adatok azért, mert sok összetevőből állnak össze. Ráadásul ezek között sok a pénzben nehezen mérhető adat. Ha fel akarnánk sorolni a nehezen mérhető adatokat, akkor több ezer (szinte minden) adatot fel kellene sorolni. Ráadásul jelentkezik az adatgyűjtés problémája is. Gondolom, hogy jelenleg azok az adatok gyűjtöttek, amelyek megjelennek valamelyik állami szervnél, pl. az APEH-nál. De itt csak az adatok egy része jelenik meg az sem pontosan.  Ezen kívül van külön statisztikai rendszer, a gazdasági szereplőknek ki kell tölteni különböző adatlapokat, de ez sem pontos. Szükség lenne tehát egy jobb adatgyűjtési rendszerre. Ez is csak akkor jöhet létre, ha gazdasági szereplők nem félnek és bíznak abban, hogy az igazság kiderülése (helyes adatok) valóban hasznos intézkedéseket, jogalkotást indít el. Jelenleg és még sokáig név nélküli adatgyűjtésben lehet gondolkodni.

Néhány pénzben, számban nehezen mérhető és jelenleg sem mért adat, természetesen a teljesség igénye nélkül. Pontosabban az egyik probléma, hogy nem számolnak (nehezen tudnak, de nem is akarnak) olyan tényezőkkel, amivel számolni kellene. A másik gond, hogy olyan tényezőkkel számolnak (mert ezeket nem tudják, nem akarják leválasztani), amivel nem kellene.

Vázlatos felsorolása néhány problémás, hiányzó adatnak.

A minőségi termelésnövekedés, fogyasztásnövekedés.  A termelési és fogyasztási struktúra (hasznos káros fölösleges termékek, szolgáltatások, tevékenységek). A hatékonyság, a munkaidő.   A fekete gazdaság. A házi háztáji munka. A lakosságon belüli cserék. 

Mindennek van pénzbeli kára, haszna. De akkor maradjunk a károknál, hasznoknál. Az alulfizettet túlmunka kára. A munkakörülmények. Az improduktív tevékenység (bürokrácia, kényszerű spekuláció és annak kivédése, stb.) kára. A munkamotivációval kapcsolatos károk. A tisztességtelenségek igazságtalanságok kára. A pénzügyi egyensúlytalanságok kára.  A piacon sok a „nem éri meg az árát” termék, szolgáltatás – kára.  A nagy tartalékok (munkaerő, humán erőforrás, természeti erőforrás, stb. változási sincsenek mérve. A jövőben jelentkező károk, sincsenek mérve.

Szükséges lenne belföld, külföld kapcsolatában mérni a kárt, ill. hasznot.  Kár alatt a termelésnél alacsonyabb fogyasztást, életszínvonalat értem. Másképpen károsodik, aki jól dolgozik (egyébként jóindulatú tisztességes), de kevesebbet kap  az átlagosnál.

Külön nagy csoport a lelki szükségletek (igazságosság, biztonság, önrendelkezés, jó emberi kapcsolatok, stb.) kielégítésének hiánya.  A kultúrához, igényekhez illeszkedő munka, ill. fogyasztás.

Fel kellene mérni pontosan az egészségi állapotot, a tudásállapotot, a természetpusztítási állapotot.

Megjegyzések az infláció adatához.

Először is kérdés, és ezt a közgazdaságtudomány sem tisztázta, hogy mi az infláció? Pontosabban az nincs tisztázva, hogy a sokféle értelmezés közül, melyik, az, amit kimondottan inflációnak nevezhetünk. Egyelőre fogadjuk el, hogy  infláció, az amikor a termékek (termékek és szolgáltatások) ára növekszik, azaz árszínvonal-növekedés van. Továbbá, fogadjuk el, hogy a mérések képesek az összes termék árának növekedését mérni, ami persze nem igaz. Ha túllépünk ezeken az „apró” problémákon, akkor sem vagyunk egyenesben.

Az infláció adata is, mint általában az adatok csupaszon közölt, nem tartalmazza a rétegekre való lebontást, nem tartalmazza, az infláció alakulását, nem tartalmazza az időben való taglalást (jelenlegi, egy éves két éves öt éves, stb.), mindez pontatlanná teszi az adatot. Például közlik, hogy az infláció 6,5%.  Önmagában ugyan az adat nem pontatlan (ha nem pontatlan), de azzal, hogy nem értelmezhető mégis pontatlanná válik. Az adat ugyanis az által válik pontossá, hogy pontosan van értelmezve. Egy sereg ember ebből arra következtet, hogy az életszínvonala 6,5%-kal csökken. Talán ennél többen tudják, hogy az infláció nem közvetlenül határozza meg az életszínvonalat, sőt még a reáljövedelmet sem, legfeljebb következtetni lehet ezekre. A döntő többség azonban biztosan nem tudja eme következetés pontos menetét. Ha az inflációt, mint árszínvonal-emelkedést összeveti a jövedelmével, akkor talán nagyjából megkaphatja reáljövedelmét. Ugyanakkor valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy rétegenként, fogyasztói kosaranként jelentős eltérés lehet. Egy szegényebb embernek egészen más a fogyasztói kosara (többnyire élelmiszer, lakásrezsi, alapvető szolgáltatások), mint egy gazdagabbnak, akinek a fogyasztását sokkal kisebb hányadban teszik ki az előzőek, (Fogyasztása többnyire ingatlanokból, tartós drágább luxus termékekből és szolgáltatásokból áll.).   Pl. egy gazdagabb ember, az autójára, autóira mondjuk havi 100 ezret, a lakására, lakásaira,  a rezsin kívül havi 100 ezret, a utazásra, üdülésre havi 50 ezret, ruházkodásra havi 50 ezret, étteremre, szállodára havi 100 ezret költ, egyéb luxus cikkre 100 ezret költ. Ez összesen 500 ezer pénz, amíg az alapvető élelmiszerekre, lakásrezsire,  alapvető szolgáltatásokra csak szegényebb fogyasztásának  a  dupláját, vagyis mondjuk 140 ezret költ. Az alapvető élelmiszerek, lakásrezsi, alapvető szolgáltatások ( posta, fodrász, stb.) a gazdag ember fogyasztásának csak a 20%-a amíg a szegényebb ember  (középosztálybeli) fogyasztásának 80%-a.

Tehát amikor közlik a pl. 6,5%-os inflációt, akkor abban benne van a szegényebb és gazdagabb ember fogyasztói kosarának árszínvonal-emelkedése is. Ha a szegényebb ember utána számolna, általában rájönne hogy ez a 6,5% az ő esetében bizony 10%-ot tesz ki, míg ha gazdagabb utána számolna, rájönne, hogy ez  rá vonatkozóan csak 3%-os. Az inflációközlésnek, egy adatsornak (legalább 6 tagú) kell lenni, amely a társadalmi rétegek inflációját és mellette reáljövedelem-változást is közli.

Ha pedig egyetlen egy számot közölnek az inflációról, akkor is ki kell hagyni a leggazdagabb réteg fogyasztói kosarába tartozó termékeket, szolgáltatásokat.

Ugyanakkor ott van az infláció egyéb károkozása, amivel a többség megint nincs tisztában. Lényegében ez nem más, mint a pénzoldal (pénzkészlet, pénztartály) fölösleges és káros mozgásainak (főleg növekedésének) kárai. Erről később még szó lesz. Röviden, ez a fölösleges káros mozgás hat a pénzügyi egyensúlyra, csökkenti a termelést, csökkenti a dolgozók viszonylagos, lehetséges reáljövedelmét, ezáltal kárt okoz.

Feltehető tehát a kérdés: az infláció közlése, valóban fontos és a pontos megismerést szolgálja? Nem szolgálná ezt sokkal inkább, ha közölnék rétegekre osztva a reáljövedelmeket, ill. azok alakulását. Továbbá közölnék a fölösleges káros pénzmozgások arányát, annak károkozását, ill. annak alakulását.  Szerintem, ez szolgálná a lényeges és pontos megismerést. Egyébként a fölösleges, káros pénzmozgásokból egy sereg más tényezőre is következtetni lehet. Következtetni lehet a gazdaság tisztességességére. Következtetni lehet a pénzügyi (fiskális és monetáris) politika jóságára, kiegyensúlyozottságára. És még sok mindenre.

Az árszínvonal-emelkedés egyébként abból a szempontból fontos adat, hogy egy sereg más adat, mutató kiszámításhoz szükséges. Ezeket a számolásokat azonban a szakembereknek kell elvégezni. Az árszínvonal-emelkedés (egyszerűbben áremelkedés, másképpen ártömeg-emelkedés)  egy lehetséges kiszámolása úgy történik, hogy az ötven, száz, kétszáz, vagy még több  legjellemzőbb termék, szolgáltatás árát összehasonlítják, a korábbival (egy hónappal negyedévvel, évvel, két évvel, ezelőttivel, ill. a megelőző több éves átlaggal). Megjegyzem az adat csak akkor lesz pontos, ha nincsenek minőségi változások ill., ha ezen a változásokat figyelembe veszik. Ezt a típusú felmérést egyébként reprezentatív felmérésnek is nevezhetjük, mert egy jellemző reprezentatív mintából következtet az egészre. Tehát ez reprezentatív felmérés nagyjából megmutatja az árszínvonal-emelkedést. Ez szükséges többek között a termelés, termelésváltozás kiszámításához. Tudni kell ugyanis, hogy pl. a végtermék (végtermék és végszolgáltatók) előállítók árbevételeinek (ez adja meg az összes termelés pénzbeli értékét), mekkora része, ami az áremelésnek tulajdonítható. E nélkül (persze más is szükséges) nincs pontos adat. Az összes termelésre következtethetünk az összes jövedelemből is, de csak a reáljövedelemből.  Az összes jövedelmet kivéve megtakarítást, hitelt és a külföldi vásárlásokat, a belföldi fogyasztásra fordítjuk, ami megegyezik a belföldi és importtermékek árával (ártömegével).  Az összes jövedelemből (reáljövedelemből) tehát ki kell vonni bizonyos összegeket, akkor kapjuk meg az összes termelést. Pontosabban az összes termeléshez még hozzá kell adni az exporttermelést is. A külkereskedelmi mérleg tehát megint egy olyan adat, amelyik minden szempontból fontos.  Az összes termelés az egyik legfontosabb adat. Ugyanakkor az összes reáljövedelem, és rétegekre bontott reáljövedelem is fontos adatok, hiszen részben ebből lehet következtetni az életszínvonalra. Ezek kiszámításhoz is szükséges a reprezentatív típusú áremelkedés adata.

Ezeket a számolásokat azonban elsősorban a szakembereknek kell elvégezni. Az állampolgároknak lényeges és pontos tájékoztatása az infláció vonatkozásában: rétegenként a reáljövedelem, ill. annak változása. Az fölösleges káros pénzmozgások aránya, százaléka, ill. annak változása.

Itt azért megjegyzem: természetesen az összes termelés, a reáljövedelem, a külkereskedelmi mérleg, stb., nemcsak mint adatok fontosak. Önmagukban is fontosak ezek a dolgok, sőt úgy fontosak igazán, de e fejezetben az adatok, mutatók, a tisztánlátás szempontjából vizsgáljuk a problémát.

Még egy lényeges megjegyzés. Mindenek ellőtt azt kell tisztázni, hogy milyen vonatkozásban beszélünk a dolgokról. Az egész ország nemzet vonatkozásban annak helyzete állapota a külfölddel összehasonlítva. Vagy a nemzet többségének, a lakosság adatait, mutatóit nézzük, ez számunkra az érdekes, a kiváltságos, kirívó gazdag réteg adatait nem számoljuk. A két adatsor ugyanis nagymértékben eltérhet egymástól. Ez az, amit elsősorban el kell dönteni, és tisztázni kell. Vagy állandóan kétféle adatot kell szolgáltatni: a leggazdagabb réteggel együttes adatokat, vagy leggazdagabb réteg nélküli adatokat.

Ugyanakkor, a külföldi összehasonlításra akkor is szükség van, ha a lakosság (leggazdagabb réteg nélkül) adatait vizsgáljuk.

Megjegyzések hatékonysághoz (munkaidőhöz), ill. a termelés adatához.

Kezdjük egy példázattal. Adva van két 100 fős üzem, (ezek egyben társadalmak is).  A két üzem minden adata (termelés mennyisége, minősége árbevétel, éves jövedelem stb.) egyforma egyedül a munkaidő tér el egymástól. Az egyik üzemben (társadalomban) napi 6 órát dolgoznak, a másikban napi 10 órát dolgoznak. Tehát az egyik üzembe 80%-kal kevesebbet dolgoznak. Nyilvánvalóan, nem lehet azt mondani, hogy a két üzem termelése egyforma. Ez éppen olyan torzítás lenne, mintha nem vennénk figyelembe az üzemek létszámát. Egyébként a két társaság életszínvonala sem egyforma, mert nem mindegy, hogy ki mekkora szabadidővel rendelkezik.

Nyilvánvalóan a munkaidő a hatékonyságra utal. A hatékonyságnak vannak más tényezői is, de a legfontosabb a munkaidő.

Tehát, ha két termelés nem egyforma, akkor azt valamilyen számmal is illene jelölni.

A gondolkodásba azonban továbbmegyek. Felteszem a kérdést: a csupán munkaidő-növekedés általi termelésnövekedés, egyáltalán valódi termelésnövekedés?

A problémát inkább így fogalmazom meg. Létezhet annyira rossz hatékonyságú termelés, amelyik a kor és térség átlagához mérve nem haszonnak, hanem kárnak minősül? Mert ha létezik ilyen, akkor ennek növekedése, csak a kár növekedése. 

Itt belép a problémakör, melynek neve: a kor (technikai fejlettség) a térség átlaga, illetve az ehhez való mérés.

Visszatérve, 10 órás munkaidő lehet, hogy olyan rossz hatékonyságú termelést jelent, amelyik nem minősül hasznos munkának.

A kor és a térség átlaga, mondjuk 8 órás munkaidő.  Vagyis termelés hatékonysága: az adott termelés nagysága (értéke) osztva a munkaidővel. De ezt össze kell hasonlítani az átlaggal. Általában (minden üzem átlaga) ugyanezt a munkát milyen hatékonysággal végzik el.

A két üzem hatékonysága. Ahol 6 órás a munkaidő ott hatékonyság szorzószám 1,33 (+33%) Ahol 10 órás a munkaidő ott 0,80 (-20%). Ha az adott termelés értékét beszorozzuk hatékonysági szorzószámmal (mutatóval) kijön a tényleges termelés. Másképpen is lehet számolni.

Itt azonban meg kellene határozni határszámokat is Pl., megállapítanák hogy 0,82-es hatékonyság mellett még hasznos  az adott munka, az alatt már nem az.

Nézzük meg azt az esetet, amikor van egy átlagos hatékonyságú termelés, de ez kizárólag munkaidő-növekedéssel növekedik. Általában jellemzően (90%-ban) a termelések, innováció, a technika által növekednek. Úgy értem, hogy ez az igazi növekedés.  Ha nagyon jó hatékonyságú (kevés a munkaidő) a termelés, akkor abban szinte nulla a megelőző munkaidős növekedés. Ha rossz hatékonyságú a termelés (sok a munkaidő), akkor abban nem 10%, hanem 20% a termelésnövekedést megelőző munkaidős növekedés. Mondjuk az üzem időszak alatt 10 milliót termel, a technikai szint marad, de nő a munkaidő 80%-kal. A termelés most 18 millió lesz, de ebben már nem 10%-os lesz a munkaidő arány, hanem a termelés fele. Tehát, a csak munkaidős növekedés rontja a hatékonysági mutatót. Kérdés hogy mennyivel. Én azt mondom, hogy a munkaidős növekedés 20%-val. Vagyis ebben az esetben 10%-kal. Tehát ennek az átlagos üzemnek leromlott hatékonysági mutatója 0,9 –re.

Ha két számolást összehozom, és azt mondom, hogy egy amúgy is rossz hatékonyságú termelés kizárólag munkaidő által növekedik, akkor az tovább rontja hatékonysági mutatót, és ezzel már beléphet, a haszontalan termelés, kategóriájába.

A lényeg viszont az, hogy közgazdaságtan és adatközlés feladata, az hogy minden termelés, ill. termelésnövekedés mellé tegyen egy hatékonysági számot, vagy jelzőt. Pl. adott évben ennyi a termelésnövekedés, de ez munkaidős növekedés. Vagy, adott évben ennyi lett a termelés, de ennek hatékonysága rossz (a 10-es skálán 2-es, vagy 0,75-ös).  Vagy, ennyi a termelésnövekedés, de ez viszont innovációs növekedés. Vagy ennyi a termelés, per fő, per évi munkaidő. Sokféle megoldás lehet, a lényeg az, hogy valahogy jelölni kell a hatékonyságot, vagy a munkaidőt. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen termelésről, termelésnövekedésről beszélünk.

A munkaidőnek egyébként meg kellene jelenni pl. a reáljövedelem mellett is, az életszínvonal mellett is, stb..  És az sem ártana, ha a tényleges szabadidő adata is megjelenne. Vagyis pl. a magyar ember otthon is kulizik, vagy ügyeket intéz, és ez nem nevezhető tényleges szabadidőnek.

Egy másik helyen azt fejtegetem, hogy tudni kellene, milyen arányú a minőségi és a mennyiségi termelésnövekedés. Ez egy másik problémakör. Az innovációs növekedés is létrehozhat mennyiségi növekedést. Viszont a munkaidős növekedés kevésbé hozhat létre minőségi növekedést. Ez állapítható meg: az innovációs termelésnövekedés nagyobb arányban hoz létre minőségi növekedést, mint a munkaidős termelésnövekedés.   

Mi is az a hasznos termelés? Például, megcsinálják az utat ( X tétel) azután azt felbontják, megcsinálják a csatornát (Y tétel)aztán megint megcsinálják az utat (Z tétel). A könyvelésbe, mint termelés így kerül bele: X+Y+Z, ez lesz a termelési szám. Sajnos jövedelem is ezzel lesz arányos. A fogyasztást pedig ebből és még sok szempontból nem tudjuk mérni. Természetesen a fenti termelésből csak Y és Z tétel lesz hasznos, hiszen normális esetben először megcsinálják a csatornát, azután csinálják meg az utat. Ezt nevezhetjük improduktív termelésnek. Ez egy igen széles skála. Az, hogy valaki dolgozik és profitot, pénzt termel, messze nem azt jelenti, hogy hasznosan termel, vagy egyáltalán termel, szolgáltat. A büntető cég, bár dolgozik profitot állit elő, mégsem termel.

Másik nagyobb kategóriája a haszontalan termelésnek, a szükségesnél erősebben környezetszennyező, természetpusztító termelés. A hasznos termelés itt arról szól, hogy le kellene vonni a környezetszennyezés, természetpusztítás károkozását.  

Egy másik példa: pl. a cigarettagyártás hasznos termelésnek minősíthető e? Ezt a kategóriát testi, lelki egyészséget károsító termelésnek nevezem. Szóval az összes termelés nem azonos hasznos termeléssel, ezek csak ízelítők voltak a problémából. A valódi mutató, a hasznos termelés lenne. Van azonban még egy mutató, amely igen lényeges és általában kimarad: ez pedig a munkaidő. A munkaidőt, mint tényezőt egyrészt termelésbe kell beszámítani, másrészt az életszínvonalba.  A termelés nagyságából és a munkaidőből következtetni tudunk, arra hogy mennyire hatékony, ill. innovatív termelés. Ugyanakkor a nagyobb munkaidő nyilván kisebb életszínvonalat jelent. Kevesebb idő marad hasznos szórakozásra, családi életre, művelődésre, egészségápolásra stb. A munkaidőbe bele kell számítani a házi , háztáji, alkalmi munkát is.

Általános megjegyzés: a jelen közgazdaságtan nagy hiányossága, hogy mindig a pénz oldaláról nézi a gazdasági állapotokat, folyamatokat. A jövő tudománya a termelés, fogyasztás (életszínvonal) szempontjából is nézni fogja az állapotokat, folyamatokat (sőt elsősorban e szempontból nézi), és ez az adatokban is kifejeződik. Pl. egy ország termelése közelebb áll a termelési kapacitás értékéhez, mint az adott pénzben kifejezett termeléshez. Ráadásul ez utóbbi hemzseghet a tévedésektől, ha nincs munkaóra, vagy valamilyen termék alapú mérés.

Itt kitérnék a foglalkoztatottság problémájára.

Ezt a problémát is erősen félreértik. Valójában a cél nem, az hogy minden munkakorú ember lehetőleg sokat dolgozzon. Hiszen az életszínvonal egyik mutatója a szabadidő, pihenési idő. A cél az, hogy mindenki az igényeinek, képességeinek megfelelő hatékony munkát végezzen. Ha igényeinek és képességeinek megfelelő munkát végez, akkor azt szívesen végzi, és nyilván ezáltal javul a foglalkoztatottság és a munkaidő. A termelésnövekedés azonban nem a munkaidő növekedése által jön létre, hanem azáltal, hogy ez munka nemcsak több lesz hanem, sokkal hatékonyabb is lesz, mint a puszta munkaidő-növekedés. Ezért a vezetésnek, szakemberek, ezen kellene gondolkodni: hogy lehet elérni: minél többen a képességeinek, igényeinek megfelelő munkát végezzenek. Erre persze lehet mondani: jó-jó de utcát senki nem akar söpörni. Ha az utcaseprés technikája a kornak megfelelő, ha az utcaseprés megfelelően meg van becsülve, akkor lesz elegendő ember, akinek, a képességeinek igényeinek, ez a munka felel meg. Ha minimálisra csökkenne a rossz hatékonyságú, improduktív, környezetszennyező termelés, akkor nyilván a végtermékek, végszolgáltatások ártömege (árbevétele), ill. a reáljövedelmek összessége kiadná a hatékony termelést. Ettől azonban messze vagyunk, a hasznos termelést viszont jó lenne mérni. Ezért van szükség, sokoldalú, összehasonlító, összegező számolásra, és ennek megfelelő adatgyűjtésre.

Az adatok szempontjából pedig a foglalkoztatottság csak egy másodlagos adat. A lényeg az összes termelés, továbbá a munkaidő, és vele szemben szabadidő adata. Másfelől az életszínvonal adata, ami elsődlegesen fontos.

Megjegyzések a termelés és az életszínvonal adataihoz. 

Az életszínvonal önmagában azért nem elégséges mutató, mert nem mindegy hogy az mekkora termelés mellett jön létre. Nyilvánvalóan valami nem stimmel, ha kisebb termelés mellett nagyobb életszínvonal, vagy fordítva nagyobb termelés mellett kisebb életszínvonal alakul ki. Ebből lehet következetni a termelés hasznosságára. Következtetni lehet az eladósodásra. A rossz cserearányú üzletelésre, az eltűnő, ellopott pénzre, érdemtelen fogyasztásra (túlfogyasztásra) és még sok másra. 

Az életszínvonal, nagyjából azonos a fogyasztással. A fogyasztás pedig optimális esetben nagyjából azonos a termeléssel. A hasznos fogyasztás pedig optimális esetben nagyjából azonos a hasznos termeléssel. A kettőt mégis azért kell külön-külön mérni, hogy kiderüljön az abnormálisság. Ugyanakkor, ha csak az egyiket, mondjuk az életszínvonalat pontosan, tudnánk mérni, és mellette pontosan tudnánk mérni az abnormálisságot, pl. a fölösleges káros pénzmozgásokat, az eladósodást (ez is egy negatív abnormális jelenség), stb. akkor következtetni tudnánk a hasznos termelésre. A probléma az, hogy semmit nem tudunk pontosan mérni. Ezért kell szinte  mindent nagyjából, mérni és ezeket a méréseket egyeztetni, összesíteni.

A reáljövedelem egyfelől azért nem azonos az életszínvonallal, mert nincs benne a munkaidő, másrészt azért nem azonos, mert nincs benne az áru és szolgáltatásbőség, és a minőségi szint, harmadrészt azért nem azonos, mert nincs benne az állami szolgáltatások mennyisége és minősége, negyedrészt nincs benne a társadalmi béke, barátság, igazságosság, stb. tényezője. (A magtakarítással, hitelezéssel itt, most nem foglakozom.) Ez utóbbi megint csak sok tényezőből áll.  A valós szélesen vett életszínvonal nem azonos a reáljövedelemmel.

Szerintem ez a két adat (hasznos, valós termelés, valós életszínvonal), az alapvető bázis adat, amiből ki lehet, ki kell indulni. Ha az összes termelésbe beleszámoljuk a munkaidőt (hatékonyságot) és a környezetszennyezést, akkor nagyjából kijön a hasznos termelés. A szélesen értelmezett életszínvonalnak igen sok tényezője van.

Olyan tényezők is, amelyeket itt nem a gazdaság megtárgyalásában nem tudok számba venni. Pl. szó volt a szükségletekről. Ezek kielégítésének egy része nehezen mérhető, ráadásul nem tartozik a gazdasághoz szorosan. Pl. a demokrácia szintje, az önrendelkezés nagysága, a biztonság, az igényeknek, képességeknek megfelelő munka, a konfliktusok száma, az elégedettség, boldogság, stb. Ezért itt és most csak a gazdasági életszínvonalat próbálom vázolni. Az életszínvonal tényezői nagyjából: az összes reáljövedelem, a munkaidő, a termékek (termékek és szolgáltatások) minősége, a termékbőség, (ellátottság), az állami szolgáltatások minősége. Valamint a munkakörülmények, amelyről eddig még nem volt szó. Érdekes, hogy a munkaidő valamint a munkakörülmények látszólag a termelés elemei, de valójában ezek életszínvonal elemei is.

Az állami szolgáltatások mennyiségét, minőségét ugyancsak nehéz mérni. Lehet mérni az összes adót ill. költségvetést akár állami ágazatokra, intézményekre lebontva. (Ezt össze lehet vetni a magángazdasági termeléssel, jövedelemmel.) Sőt lehet mérni a költségvetési hiányt is.  Ez azonban önmagában nem sokat mond, hiszen az állami hatékonyság, a hasznos termelés, a korrupció, a pazarlás jelentősen megváltozatja a végeredményt.  Nagyjából lehet mérni az egészségügyi helyzetet, az iskolázottságot, a közbiztonságot, a művelődési (színházak múzeumok, stb. forgalmát) szintet.   Ezek azonban nem teljesen az állami szolgáltatás termékei, igaz jelentős részben azok.

Továbbá lehet mérni pl.: egy ügyintézésre fordítandó időt átlagosan. Egy állampolgár átlagosan hány órát kénytelen állami ügyintézéssel tölteni. Egy bírósági ügy átlagosan menyi ideig tart. Hány bírósági ügy van. Hány kilométer út, csatorna, híd, stb. épült állami pénzből. Az állami tömegközlekedés hány utast szállít, és így tovább. Szerintem sok-sok olyan kisebb adat van, amelyből nagyjából összeállhat az állami szolgáltatások mennyisége és minősége. Fontos azonban hogy rossz minőségű, a rossz hatékonyságú, termelést (és szolgáltatást) nem szabad egyszerűen a plusz oldalhoz hozzáadni.

Az állammal kapcsolatban két fontos adat van. Az állami szolgáltatások mennyisége minősége, ami sok kisebb-nagyobb adatból, ill. nemzetközi összehasonlításból lehet kiszámolni. A másik az állam hatékonysága, amely önmagában mérhető sok kisebb adattal, nemzetközi összehasonlítással.  Továbbá az állam hatékonysága kiszámítható a szolgáltatás mennyiségéből, minőségéből, a munkaidőből az összes adó és költségvetési pénzből, valamint a magángazdasággal való összehasonlításból. Az állam hatékonyságából pedig következtetni lehet az állam szervettségére, a pazarlásra, korrupcióra, az állami vezetők munkájára. Ezt a két adatot is ismernie kell szinte minden állampolgárnak. Továbbá ismernie kell a gazdasági életszínvonal adatát, amelynek tényezőit már felsoroltam. A tényezők összesítéséből jöhet ki a gazdasági életszínvonal.

Természetesen a fontos adatokat nemcsak az állampolgároknak kell ismerni, hanem vezetésnek és a tudománynak is. Sőt a vezetésnek, tudománynak nemcsak a fontos de kevésbé fontos adatokat is ismernie kell.

Van még két fontos adat, amelyet akár külön bázisadatként kezelhetünk, de ha bele is vesszük az életszínvonalba, akkor is kiemelten kell ezt tenni.

Ez pedig a vagyoni különbségek adata, valamint a szegényréteg nagysága.

Jelenleg ezek az adatok elsikkadnak, esetlegesen merülnek fel. Másfelől torzítva vannak kiszámolva. Ez a két adat, annak ellenére, hogy ezt kevesen, tudják a következők miatt fontos. Jelzi a társadalom, gazdaság, igazságosságát, tisztességét. Egy bizonyos, nem jelentéktelen termeléscsökkenést jelent.

Felsorolások az életszínvonallal kapcsolatban.

Nem árt többször felsorolni a szélesebben vett életszínvonal fontosabb elemeit,  (nagyjából fontossági sorrendben).

Egyészség, egészséges étkezés, egészséges környezet, természetes környezet.  (A természet is társadalom része, az állatok „életszínvonala” sem elhanyagolható.) Tanulási, kultúrálódási lehetőség, színvonalas (és igaz) oktatás, tájékoztatás. Jó munkahelyi közérzet, érdekes munka. Közbiztonság, munkabiztonság, létbiztonság. Igazságosság (többek között a hasznos munka szerinti jövedelem) és magas szintű igazságszolgáltatás. A lehető legnagyobb önrendelkezés (szabadság).  Hivatali, pénz és vitás (peres) ügyek egyszerű gyors igazságos rendezése. Családon belüli és általános emberi kapcsolatok színvonala (szelíd, vidám, de nem megalkuvó, kiszolgáltatott, nem rontja hatékony termelést, társadalomépítést).  A szerelmi és szaporodási szükséglet, ill. a kiegyensúlyozott családi élet kielégítése. Elégséges és egészséges étkezés. A flusztráltság, szorongás, kiszolgáltatottság minimalizálása. Nemzeti önérzet, büszkeség. Szabadidő nagysága és a szabadidő szabad szórakoztató, pihentető ill. értelmes eltöltése.   Lakáshelyzet, lakás felszereltség, kényelmes élet. Gyors kényelmes közlekedés. Ruházkodás és egyéb használati cikkek, egyéb szolgáltatások. Általában a szép környezet, szép épültek, tárgyak. Stb.

Ez kb. 18-36, persze nem egyformán fontos elem.

Egy másik felsorolás.

Reáljövedelem, anyagi javak fogyasztása.

(Ez nevezhető, szűken hiányosan értelmezett életszínvonalnak.)

Plusz: az anyagi javak minőségi, és zavartalan (nehézség és bosszankodás nélküli) fogyasztása. A konkrét munkaidő.  A tényleges szabadidő. Az egészségi állapot. A közbiztonság helyzete. Az igazságszolgáltatás állapota.

(Minimálisan eddig kellene mérni az életszínvonalat. Ez egy adatsor, ill. összesített adat. Ez nevezhető szűken értelmezett életszínvonalnak.  A második adatnak, adatsornak viszont már tartalmazni kell a következőket is.)

Plusz: Az elfogadható munka lehetősége.   A szabadidő jó eltöltésének lehetősége. Az egészséges környezet, természet. A zavartalan közlekedés. A lét, munka és általános biztonság. Az önrendelkezés (szabadság).  A tudás megszerzésének (a tanulás) lehetősége (oktatás).  A világ ismeretének, a helyzet ismeretének lehetősége (tájékoztatás). Az egyéb állami szolgáltatások, és általában az állammal kapcsolatos viszony.  A logikus irányítás, jogalkotás.  A katonai, gazdasági nemzetbiztonság. A jó és szép épített környezet.

Plusz: Az önkifejezés, a figyelembevett véleményezés lehetősége. A vezetési demokrácia szintje.  Az érdekes, hasznos egyéniségnek megfelelő munka. Az általános társadalmi igazságosság. A nemzeti sikerek.  A nemzeti hagyományoknak, kultúrának, igényeknek megfelelő élet. A jövőkép, a félelem nélküli élet. A gyerekek unokák, lehetséges élete, lehetősége, boldogsága.

( A második adatban, adatsorban  az előbbieknek is benne kell lenni. A második adat, adatsor legalább olyan fontos, mint az első. Eddig nevezhető, közepesen értelmezett életszínvonalnak)

Plusz: Az emberi kapcsolatok jósága. A magánélet, családi élet jósága. A belső harmónia. Általában az elégedettség, boldogság.

(A harmadik adat, adatsor mérheti ezeket. Ezek szintén fontosak, de kevésbé (azért jelentős az összefüggés) kötődnek az államhoz, a rendszerhez. Az egész egyben nevezhető szélesen értelmezett életszínvonalnak.)

Bár itt a fentiekben a lehetőséget emlegetem és nem az állapotot. Pl. mekkora tanulás lehetősége. Azonban a lehetőséget leginkább az állapot fejezi ki. Nyilván ahol jó az állapot, ott jó a lehetőség is.

A valós helyes értékrendnek megfelelő életszínvonal és a hasznos, valós termelés egymást erősítő kölcsönhatásban áll. Sőt jelentős részben ugyanazokból a tényezőkből áll.

Pl. a tudás, az egészség, az érdekes munka, az elégedettség, a tényleges szabadidő, az egészséges környezet (természeti erőforrások) stb., nemcsak életszínvonal tényező, hanem termelési tényező is. Termelési tényezők is, mert egészséges nagy tudású, kipihent, munkamotivált emberek dolgoznak, úgy, hogy a természeti erőforrások sem fogynak. Az érdemi beleszólás lehetősége, az igazságosság, az igazságos verseny, az önrendelkezés, stb. nemcsak az életszínvonalat növeli, hanem a termelést is. Pl. a rabszolgasággal (kiszolgáltatott bérmunkával) nemcsak az a baj, hogy  rossz életszínvonalat jelent, hanem az is hogy gyenge lesz a termelés. Itt viszont jön a dupla összefüggés (fokozódó kölcsönhatás), mert ha gyenge lesz a termelés, akkor rossz lesz az életszínvonal.

Természetesen ezen életszínvonal-elemek szinte azonosak a szükségletekkel.

Tulajdonképpen ezek a végső cél elemei. Hogyan valósítható meg mindez, milyen társadalomban milyen rendszerben?  Ez már egy másik felsorolás. Minden felsorolt elemnek lehet saját minisztériuma, de ez csak formai megoldás. A színvonalas megoldás valójában az alrendszereken (gazdasági, pénzügyi, szociális és elosztó, döntéshozó (politikai), jogi, stb.) múlik. A rendszer a legmagasabb szintje a rendszer, ill. az alrendszerek mechanizmusai, elvei, módszerei, ezek jelölik ki a felsorolt elemek lehetséges jó megoldásainak széles útját. Az alrendszerek osztódnak fel szerintem 70 rendszertényezőre.  Az alatta levő szint, hogy ezen belül a konkrét felsorolt elemeket hogyan oldják meg.  Pl. nem hozható létre jó egészségügy, jó döntéshozó, jó szociális, jó gazdasági, jó jogi, stb. rendszer nélkül. De azért persze a jó rendszereken túl figyelni kell a végső elemek megoldásaira is. (Talán szükség van olyan egységekre is, amelyek kifejezetten a felsorolt tényezőkkel foglalkoznak.)

A rendszer egyfajta meghatározása: azon elvek, mechanizmusok, módszerek sokasága, amelyek kijelölik a szélesebben vett életszínvonal szintjeinek, megoldásainak (jó, rossz) széles útját.

Meg kell említeni még egy lehetséges felosztást. A társadalom (jellemzően a nép, nemzet) lelke, értelme, tudata, az egyének lelke, értelme, tudata és mindennek a közös változata.  A társadalom teste, az egyének száma, egészsége, vagyona, tárgyai, munkája, cselekvése, viselkedése, mozgása, és mindennek a közös változata. 

De az előbbieket fel kell osztani úgy, mint egyéni tudatok, tulajdonok (dolgok) és közös tudatok, közös tulajdonok (közös dolgok). Közös dolog pl. a társadalmi rendszer, és konkrétan az állam, melyek inkább a társadalmi testhez tartoznak.  Pl. a közös tulajdon, a metró, amely egyfelől az egyénekből áll, másfelől az egyéneken felül a közösből. Ugyanez elmondható mindenről. Pl. a valódi közös akarat, ama társadalmi út, megoldás, (törvény, mechanizmus) amit a többség (az egyének sokasága) akar. De kényszerű is lehet a közös út, amelyen a közösség kénytelen haladni. Közös tudat, amit jellemzően oktatnak, ami jellemzően elhangzik, stb.. A társadalmi (közös, egész), részben más, több mint az egyének halmaza.

Az újabb felosztás, kényszeríttet közösség, vagy valódi közösség.

Itt is megjegyzem: legfelül azonban az aktuális irányítók, vezetők alapvető elvei, elméletei vannak.

Ugyanis az aktuális irányító (manapság csak magában és nem nyíltan) pl. így is gondolkodhat: miért is kellene mindenkinek biztosítani a szélesebben vett életszínvonalat? Miért is kell többségben, népben, nemzetben gondolkodni? Nem kell. Vannak kiváltságosak és szolgák alárendeltek, alacsonyabb-rendűek. Az utóbbiak életszínvonalával nem kell törődni. Egy ilyen elv persze felülírja ezt az egész okoskodást. Egy ilyen elvvel rendelkező irányító, nem fog olyan mechanizmusokat, intézményeket, módszereket kialakítani, amelyek a szélesebben vett életszínvonalat biztosítják. Az ilyen irányító olyan mechanizmusokat, módszereket, intézményeket fog kialakítani, amelyek hatalmas különbségeket fenntartják. Legalábbis erre törekszik. Szerencsére ez a törekvés, sok okból csak részben valósul meg.

Ezért csak ez állapítható meg: a rendszert eddig és jelenleg jelentős mértékben az aktuális vezetés irányítás elvei, elméletei határozzák meg.

A vezetés-kiválasztást viszont a rendszer határozza meg.

E tanulmány őszinte kiindulása (amely azonos az én alapelvemmel) azonban az, hogy minden minél több ember (a jövőben élő emberek is)  ember éljen jól, egészségesen. Minél több embernek legyen a lehető legmagasabb a szélesen vett életszínvonala, és az a lehető leggyorsabban növekedjen. Ez az alapelv e tanulmány evidenciája, szinte minden mondat ebből indul ki. A rendszerről való gondolkodás, ill. a rendszer maghatározása mögött is ez az evidencia áll.

De miért is kellett az „őszinteség” szót betenni. Hihetetlenül erőssé vált a manipulációs képesség.  (Gyakran a manipuláló, saját magát is manipulálja. Nem néz a tudatának mélyére, viszont tettei, közlése, végső  soron mégis a rejtett legbelső akaratát jeleníti meg.) A lényeg az, hogy pl. egy olyan elméletet, vagy akár konkrét törvényt, amely célja a hatalmas különbségek fenntartása, úgy magyaráznak meg, mint a nép a többség, a nép érdekét szolgáló elméletet, törvényt. Elvileg e tanulmányban én is megtehetem ezt. Ezért közlöm a tisztelt olvasóval, hogy a mély tudatomban is ezt gondolom: minél több embernek legyen a lehető legmagasabb a szélesen vett életszínvonala. 

Az emberek közötti vagyoni, hatalmi különbségek (nagyságának és igazságosságának) pontos mérése, és ezzel való konkrét elméleti és gyakorlati foglalkozás.

Sok témába illő ismétlés.

E tanulmány központi problémája ez, nem maradhat ki sehonnan. Azt állítom, hogy a múltban és jelenleg is ez a problémakör szándékosan el van hanyagolva, a fontosságához képest a leginkább háttérbe szorított problémakör. Egyszerűen nem foglakoztak és foglalkoznak vele. Ezért nem tudjuk, hogy pontosan mekkora, milyen különbségek vannak a múlt rendszereiben, a jelenlegi államkapitalizmusban, a jelenlegi kínai szocializmusban, vagy az iszlám országokban. Csak sejthető hogy a jelenlegi kínai szocializmusban kisebbek és arányosabbak a vagyoni különbségek, (tehát ebből a szempontból jobb a rendszer), mint a jelenlegi államkapitalizmusban. Természetesen azt sem tudjuk, hogy a rendszerváltozatokban (az országok vonatkozásában) mekkora, milyen az emberek közötti különbség.

Az állítom, hogy a rendszer jóságának egyik talán legfontosabb kérdése. Egyrészt az igazságossági szükségletet közvetlenül elégíti ki. Másrészt befolyásolja a termelést, fogyasztást, a gazdaságot. Harmadrészt e kérdés rendezése nélkül nem lehet jó politikai szerkezetet (rendszert) kialakítani. Azt állítom, hogy a jövő rendszerének, szükségszerűen ez lesz az egyik alapvető témája. A jövő rendszerében először is pontosan lesz mérve ez a különbség, sok szempont (pl. az elnyomott népek, növelik az elnyomó ország aránytalan, igazságtalan vagyoni, hatalmi hierarchiáját) figyelembevételével. A jövő rendszerében ez (emberek közötti vagyoni, hatalmi különbség nagysága, igazságossága) egy alapvető statisztikai adat lesz. A jövő rendszerében ez a kérdés egy alapvető politikai törésvonal lesz. Rejtetten jelenleg is az. A jövő rendszerében ez egy irányítási ágazat (pl. minisztérium) lesz. A jövő rendszerében ez egy társadalomtudományos szak lesz.

Ha pedig mindez a jövő fejlettebb rendszerének jellemzője lesz, akkor a jelen feladata az, hogy ezeket megvalósítsa, a megvalósítás irányába haladjon.

Megjegyzések az adatgyűjtés néhány módszertani problémájához.

Itt térek ki arra, hogy az adatokat, mutatókat alapvetően kétféle módszerrel lehet mérni.

Az egyik az összesített számszaki mérés. A másik reprezentatív mintából való mérés. Ez egyben népvéleményű, népszavazásos, közvélemény-kutatásos mérés.

Az összesített számszaki mérés elsősorban arra alapul, hogy a vállalkozások, vállalatok intézmények, állami intézmények, pénzügyi vállalkozások, stb. kötelesek az adatokat (sokféle adatot) különböző helyekre beszolgáltatni, (pl. APEH) és ezeket aztán össze lehet vonni. Ilyen adat pl. az árbevétel, a kiosztott munkajövedelmek, a nyereség stb.

Ezek az adtok azonban közel sem elegek ahhoz, hogy fontos mutatókat ki lehessen számolni. Továbbá elég sok a torzító tényező. Pl. az adócsalás, vagy más okú eltorzítás. Pl. a feketegazdaság mérése. Pl. a gyűjtés, feldolgozás pontatlansága.

Egy másfajta pontatlanság az, ha nem lehet pontosan eldönteni, hogy hová számoljuk az adatot.

Gondolok itt például a kevert termelésre, vagy kevert fogyasztásra. Keveredhet például az állami termelés a magángazdasági termeléssel. A belföldi magángazdasági termelés. Lehetnek átfedések, pl. többszörös alvállalkozó, viszonteladó, stb., adatai. A belföldi és külföldi magángazdasági termelés. A belföldi és külföldi fogyasztás. Pl. egy hazai munkás külföldön dolgozik. Itthon tanult, nyerte el a szaktudását de külföld biztosítja a munkakörülményeket. Ugyanakkor ez munkás részben külföldön fogyaszt, részben hazahozza fizetését. (a hasznosulás is megosztott). Vagy egy külföldi vállalkozó itthon alapít vállalkozást (működő tőke). A külföld adja a technikát, technológiát, viszont a szakképezett munkaerőt a belföld adja. A hasznosulás is megosztott. Én úgy látom, hogy ezekben keveredett helyzetekben már azt is nehéz eldönteni, hogy számszakilag hova könyveljük az adatokat. Ráadásul sokkal nagyobb a konkrét tévedés lehetősége.

Mindent összevetve az összesített számszaki adatgyűjtés erősen korlátozott. Ezért a pontos adatokhoz igen nagymértékben a jelenleginél sokkal inkább szükség van reprezentatív típusú adatvételre. Igaz ez viszont más okból pontatlan.

A mérések másik két alapvető módszere: a pénzen, pénzértéken keresztüli mérés, és pénz nélküli (tárgyi, mennyiségi) darabszám, súly, nagyság, távolság, idő, köbméter, kilowatt, stb. keresztüli mérés.  A termelést, fogyasztást, vagyont, elvileg ez utóbbi módszerrel is fel lehetne mérni. Valójában ez meglehetősen körülményes, ugyanakkor a minőség megint csak hiányozna felmérésből. Részeredmények azonban ezzel a módszerrel pontosabban megkaphatók, mint a pénzérték mérésével. Pl. mekkora az összes áram, víz, gázfogyasztás. Pl. hány köbméternyi lakás, jut egy emberre. Pl. mekkora idejű távoli utazás, jut egy emberre. Pl. mekkora köbcentis személygépkocsi-állomány, illetve ez az állomány átlagosan hány éves, jut egy emberre. Vagy például hány tonnás a hús, tej, gabona, kukorica stb. termelés. A példákat még lehetne sorolni. Bizonyos szempontból ez a mérés pontosabb, mint pénzértéken keresztüli mérés, mert az aktuális reálpénzérték megállapítása mindig problémás. Ráadásul ott van az előbb említett hasznos termelés problémája.

A reálpénzérték problémája is állandóan felmerül. Többször felvetem azt a gondolatot, hogy valamilyen más stabilabb mértékegységet kellene találni. Pl. egy szakmunkás egy órai munkája, vagy egy kiló kenyér, vagy egy kilowatt áram, vagy egy liter kőolaj, vagy egy gramm arany, pénzértéke, méghozzá a sokéves átlaga  adná az alapvető mértékegységet. A probléma az, hogy ezeknek is van aktuális pénzértéke, ami eltorzulhat. Hasonló megoldáson azonban nem árt gondolkozni. A lényeg az, hogy olyan stabil mértékegységet kellene találni (ez nem lehetetlen), amihez képest viszonyítani lehet magát pénzértéket, az árakat, jövedelmeket, a különböző valutákat.  Ezután a már lehetne pénzértékben számolni, természetesen azt át kellene számolni a stabil értékmérőre, ami megadná a tényleges értéket.

Összességében a következő módszerekkel javíthatjuk az adatok pontosságát. Először is célirányos tudatos adatgyűjtés. Ha tudjuk, hogy mi a fontos adat akkor arra kell koncentrálni. Mindkét módszert, de főleg a reprezentatív módszert fejleszteni kell. Többek között, pl. a név nélküli adatgyűjtésekkel. A különböző adatokat összegezni kell, ill. össze kell hasonlítani. Pl. öt-hat oldalról is vizsgálható, mérhető az összes termelés, akkor ezeket különböző, de önmagukban pontatlan számításokat össze kell egyeztetni, így kijöhet egy viszonylag pontos szám.

Egyszerűbben fogalmazva: az összesített, vállalati pénzadatokat alá kell támasztani reprezentatív felmérések adataival, valamint a nem pénzbeli adatokkal.

Pl. a reáljövedelmet alá kell támasztani nem pénzbeli, vagyoni, fogyasztási adatokkal. Ezt is kétféleképpen lehet. Reprezentatív felméréssel pl. egy átlagos család mennyit, fogyaszt, ill., ez hogy változik. Egy átlagos család mennyi húst, kenyeret, benzint vásárol (fogyaszt), hány köbméteres lakásban lakik. Vagy hány autó, videó, kamera, stb. jut egy lakosra. A másik: pl. a magyarok összesen mennyi húst, kenyeret, autót, benzint, televíziót stb. vásárolnak.

A másik oldalon jó lenne mérni: Magyarország összesen ennyi húst, kenyeret, stb. állít elő. Ezek tehát kiegészítő, ellenőrző számolások.

Itt azért megint egy fontos megjegyzést teszek. A makro-adatok pontossága csak az egyik fele a problémának. Ez nem oldja meg, X Pista, és X Erzsébet termelése, jövedelme, fogyasztása, vagyona a valós értékének problémáját.

Természetesen az adatok amennyiben makrogazdaságról van szó: összevontak, (aggregált adatok), vagy egy bizonyos átlagot fejeznek ki. A kettő között nincs lényeges különbség. A lényeg az, hogy egységes és ne zavaros legyen a számítás és az adatközlés.

Természetesen az adatok egy része, csak akkor értékelhető, ha nemzetgazdaság nagysága is tudott. Ennek egyik módszere: osztás lakosság számával, vagyis az egy főre eső adat.

A másik egyszerűsítési módszer, hogy az egyik bázisadathoz, pl. az összes termeléshez, viszonyítanak mindent, annak százalékából következik minden adat.

A harmadik módszer az, hogy a százalék, az érték rögtön  pl.  az  egyéves tendenciát is jelzi.

Talán érdemes lenne egy átláthatóbb egységesebb módszert, főleg a közlésre kitalálni.  Pl. a termelésünk (az egy főre jutó termelés) jelenleg Európában a 28., a 2 éves tendencia erősen csökkenő, rossz.

Kitérés a nemzetközi összehasonlítások fontosságára.

Valójában csak akkor tudjuk az adatokat pontosan értékelni, ha azok össze vannak hasonlítva a nemzetközi adatokkal. Ha pedig nincsenek pontosan értékelve, akkor semmit sem ér a pontos mérés. Itt van például az a probléma, hogy a rossz hatékonyságú, munkaidős termelés könnyen beírható a mennyiségi oldalra. Tehát a rossz hatékonyságú termelést nemhogy negatívumként, hanem pozitívumként értékelhetjük. Ha pl., van olyan nemzetközi összehasonlítás, hogy egy osztrák szakmunkás, egy óra alatt mennyit termel, vagy egy osztrák állami alkalmazott egy óra alatt hány ügyet intéz el, vagy egyáltalán hány osztrák és hány magyar állami alkalmazott van, akkor már tisztább helyzet.  Szóval rengeteg nemzetközi összehasonlításra van szükség. Természetesen inkább listaszerű összehasonlításokra van szükség, Magyarország X, Y, Z, stb. vonatkozásban a világon, vagy Európában, vagy a rendszerváltó országok között hol áll. A nemzetközi összehasonlítás azt mutatja meg, hogy lám lehet jobban is csinálni, tehát valamit rosszul csinálunk. Ugyanakkor, ha elég részletes az összehasonlítás, akkor azt is megmutatja, hol van a konkrét hiba. Tehát a nemzetközi összehasonlítás nemcsak a tisztánlátás miatt szükséges, tanulni is  lehet belőle. Itt azért megjegyzem: pusztán utánzással soha nem lehet a versenyben előkelő helyre kerülni. A makro-adatok összehasonlítása pedig megmutatja, hogy lényegében hol áll, hogy áll az ország, a gazdaság, ezt pedig az állampolgároknak is tudni kell.  Szóval a nemzetközi összehasonlítások nélkül, méghozzá sokoldalú, szervezett, rendszerezett szakszerű összehasonlítások nélkül, nincsenek pontos adatok. Nekem úgy tűnik, hogy vannak ugyan nemzetközi összehasonlítások, de ezek esetlegesek. Mindenesetre az állampolgár hol hallja ezeket, hol nem, de inkább nem.

Ha belegondolunk abba, hogy milyen nehéz mérni belföldi vonatkozásban, a hasznos termelést, a gazdasági életszínvonalat, az abnormális jelenségeket, tényezőket akkor rájöhetünk, hogy a nemzetközi összehasonlítás egy viszonylag egyszerű módszer.  Önmagában azonban ez sem elég.  Ha nincs belföldi, belső mérés akkor nem alakulhatnak ki a nemzetközi adatok sem. Lényegében a belső mérés adatai kerülnek a nemzetközi adatok közé. Továbbá vannak nemzetközi torzulások is. Ilyen lehet pl. a rossz cserearányú nemzetközi üzletelés, a szegénységi kiszolgáltatottságon keresztüli kizsákmányolás. Ezért a nemzetközi összehasonlítás csak egy tényezője a mérésnek, igaz fontos szükséges tényezője Továbbá, valahogy mérni kell, kellene a nemzetközi torzulásokat, és ezeket be kellene számítani a végeredménybe.

A nemzetközi összehasonlítást is legalább két vonatkozásban szükséges elvégezni.

Szükség van egy világlistára, az adatok összehasonlítására az a föld minden országára kiterjedően. Másfelől szükség van egy térséglistára, ill. az országhoz (gazdasági egységhez) hasonló helyzetben levő országok összehasonlítására. Ez pl. Magyarország esetében igen egyszerű, hiszen a rendszerváltó országokat kell csak összehasonlítani.

Megjegyzések az eladósodás adatához.  

Egyfelől optimális helyzetben ismerjük az összes termelés adatát, tudjuk, hogy nemzetközi viszonylatban csökkent, vagy nőtt. Másfelől ismerjük az életszínvonal alakulását, nemzetközi viszonylatban is. Továbbá ismerjük az állam hatékonyságát, ill. annak alakulását.

Ennek háromnak összhangban kell lenni az állam eladósodásával, a nemzetközi fizetési mérleggel. És költségvetési hiánnyal. Pl. az összes termelésünk, hasznos termelésünk viszonylag csökken, az életszínvonalunk nem változik (fogyasztásunk nem változik) akkor jogosan, érthetően nő az eladósodás. Ha termelésünk változatlan és az életszínvonal nő, akkor is érthetően nő az eladósodás.  Az a lényeg hogy a termelés, a saját fogyasztáshoz képest hogyan változik, ennek pontos megállapításhoz mégis el kell végezni a nemzetközi összehasonlítást. Pl. Európában 24. helyen voltunk a termelést illetően és fogyasztást illetően is. Az új helyzetben mindkét tekintetben lecsúsztunk a 28. helyre. Ez lecsúszás elsősorban a viszonylagos termeléscsökkenésből eredhet. Az sincs kizárva, hogy ez az egyenletes lecsúszás is eladósodáshoz vezet. Felmerül még egy probléma. Az elől levő országok termelése és fogyasztása, mondjuk azonos. A hátul levő országok fogyasztása jóval kisebb, mint a termelése. Ennek egyik oka a hatékonyság. A másik oka viszont a szegénységből, magas kamatú hitelfelvételből, és más piactorzító tényezőből eredő rossz cserearányok. (Szélesebb értelemben a hitelezési cserearányokat is ideszámíthatjuk. Azok is lehetnek igazságtalanok, előnytelenek.) Mi van, ha egy ország, ezt a szegénységből eredő rossz cserearányokat csökkenti. Ezzel a csökkentéssel (igazságosabb üzleteléssel) esetleg az egyes előtte álló országokat fogyasztás szempontjából meg is előzhet. Talán ez is eladósodáshoz vezethet, a piacgazdaság ezt eladósodásként transzformálja át. További probléma, hogy az összes termelés számít, vagy hasznos termelés. Szerintem a hasznos termelés.

Ahhoz, hogy pontosan tudjuk az eladósodás okát, pontos adatokra lenne szükség.

Ha pl., az jön ki, hogy az adott ország a hasznos termelése a 24.,  az életszínvonala viszont a 28., akkor nagy valószínűséggel az adott állam hatékonysága sokkal rosszabb, mint a többi országé.  Az állam hatékonyságát pl., lehet mérni, összehasonlítani: az állami dolgozók számával, az állami dolgozók jövedelme összehasonlítva magángazdasági összes jövedelemmel, az állampolgárok állami ügyekre fordított idejével, vagy egy állami dolgozó mennyi ügyfelet, beteget, tanulót szolgál ki, stb.. A számolás akkor lesz pontos, ha figyelembe vesszük az állami szolgáltatások mennyiségét és minőségét is. 

Ha viszont az jön ki, hogy az adott ország termelése a 24. helyen van, az állami hatékonysága is 24. helyen van, az életszínvonala viszont 28. helyen van, akkor máshol kell keresni az eladósodás okát. Például, lehet az eladósodás oka egy korábbi, de most realizálódó eladósodás. Vagy oka lehet az, hogy rossz cserearány alakult ki akár a termékek szolgáltatások vonatkozásában, akár pénz vonatkozásában. A pénz vonatkozásában a hitelek magas kamata, hozama adhatja a rossz cserearányt, ill. a rossz árfolyam, amely egyébként kihat termékek szolgáltatások rossz cserearányára is.

A lényeg az, hogy az eladósodás fontos adatai, mutatói, a költségvetési hiányon, és nemzetközi fizetési mérlegen kívül a hasznos termelés, az életszínvonal, és az állam hatékonysága, ill. ezen adatok.  

Ezen kívül jó lenne, ha az állampolgárok tisztán látnák, hogy mekkora magángazdasági, vállalati eladósodás, és mekkora lakosság, háztartások külföldi és belföldi eladósodása, ennek mekkora része kamatteher. Ezen adósságok mekkora hányada ered túlfogyasztásból, rossz csereárnyból, beruházásból.

Továbbá, jó lenne, ha tisztában van azzal, hogy mekkora a költségvetési hiány, és ez rossz hatékonyságból, vagy másból ered, akkor is még egy sereg adat hiányzik. A költségvetési hiány mekkora része a kamatteher. Ha nem rossz hatékonyságból ered, akkor miből ered.  Mindezt nevezzük az eladósodás másodrendű adatainak.

Konkrétan hogyan mérhető az eladósodás – erről más fejezetekben még hosszan, részletesen beszélek.

Megjegyzések a hosszabb távú folyamat  és a rövid távú folyamatok ill. a tendencia  mérésének problémájához.

Tulajdonképpen kétféle logikát kell összeegyeztetni.

Fontosabb a hosszabb távú folyamat ill. a jelen állapot, mint a rövidebb távú tendencia, vagy fordítva. Mindkettőben van ráció.

Nézzük az elsőt. Itt mindjárt rá kell világítani arra a furcsaságra, hogy a jelen állapot adata, legalábbis a nagyobb gazdasági egységeknél (pl. nemzetgazdaságoknál) lényegében egy hosszabb távú folyamat eredménye. Pl. azt mondom hogy jelenleg X gazdasági egységnek Y nagyságú a tartozása.  Akkor tulajdonképpen a sok-sok év alatt felhalmozott összes tartozásról van szó. Vagy azt mondom, hogy X gazdasági egységnek jelenleg Z az összes termelése. Ez az összes termelés is sok-sok év alatt alakult ki, és még lehetne folytatni. A hosszabb távú tendencia, pl. 10 éves termelésnövekedési átlag közel áll a teljes folyamathoz, ill. a jelen állapothoz, de nem ugyanaz.

A rövid távú tendencia mérése, egészen másképp történik és más logikán alapul. A mérés alapja itt elsősorban az önmagával való összehasonlítás. Másodsorban itt is szóba jöhet a nemzetközi összehasonlítás, de az alap az önmagával való összehasonlítás. Itt a logika az, hogy ami a múltban történt az kevésbé lényeges, mindenki megváltozhat akár jó, akár rossz irányban. Ráadásul a gazdasági és társadalmi mutatókból nem csak múltra kell következtetni, hanem a jelenre és még inkább a jövőre.  A rövid távú (pl. öt éves, pl. három éves pl. egy éves) tendenciából jobban tudunk a közeljövőre következtetni, mint a hosszabb távú történésekből. Van itt még egy szempont: ha a rövid távú tendencia mindig jó, akkor nagy valószínűséggel jó a hosszabb távú folyamat is.  Pl. a költségvetési hiány soha nem megy fel 2% felé, akkor valószínűleg, hosszabb távon is rendben van. Csakhogy ez sem pontos mutató. Mert ha tíz éven keresztül minden évben 2%-kal nő a költségvetési hiány, akkor az végeredményben  már 20%-os lesz.

A másik felfogás, csak a hosszabb táv ill. a jelenlegi (összesített) állapot számít. Az előző példából kiindulva, nem érdekel hogy mekkora a jelen idejű kitérés, kisiklás, lehet az akár 8%-os hiány, ha az egy 8%-os többlet kompenzálása, a lényeg az, hogy soha nem kerüljön 4% felé, és tartósan 3% felé. Ez a felfogás tehát elnézi nagyobb arányú ingadozásokat, amely viszont ellentétben áll az egyenletes fejlődés elvével. Ez a felfogás azt mondja, hogy nem érdekes a rövid távú tendencia, csak az érdekes, hogy jelenleg hol áll, ill. milyen a hosszabb távú folyamat. Sőt azt is mondhatja, a rövid távú eltérés az csak egy szerencsés, vagy szerencsétlen kisiklás, kutyából nem lesz szalonna. Szerintem, nem azon kell vitatkozni, hogy melyik a jobb felfogás, hanem azon, hogy lehet a kétféle számolást összeegyeztetni, mivel mindkettőben egyformán van ráció.  Nézzünk egyféle számolást erre. Pl. a GDP (egy éves egy főre eső hazai össztermék) 10.000 USD. Hiába szól ez az utolsó évről, ebben még sincs benne a tendencia. Lehet, hogy előtte való évben magasabb volt a GDP, tehát gazdaság romló állapotban van. Hogy lehet a tendenciát is belevenni a számolásba.  Három évvel ezelőtt csak 9000 USD volt egy évvel ezelőtt 9 500 USD volt a GDP. Ha tendenciát is számoljuk, akkor pl. azt mondhatjuk, hogy az utolsó három év növekményét, csökkenését ( 1000 USD) 1,2-vel szorozzuk, az utolsó év növekményét csökkenését 1,5-tel szorozzuk. Ez esetben a számított (nevezzük ezt SZGDP-nek) 9000+1200+750 = 10950 egység. Egy másik országban ahol hasonló arányban, ámde csökkent a termelés az SZGDP csak 9050 egység, annak ellenére hogy ott is 10.000 USD, az abszolút GDP. A két ország között tehát az eltérő rövid távú tendencia miatt jelentős különbség  (1900 egységnyi) van. Hasonló módszerrel kiszámítható szinte minden gazdasági mutató, pl. az eladósodás mértéke is. A képlet: a jelen állapot plusz az utolsó három év változásának 1,2-szerese, plusz az utolsó év változásának 1,5-szöröse. Lehet más számítás is, de az egyszerű számítás is jó arra, hogy a kétféle logikát, felfogást összegezze.

Szerintem a gazdasági mutatókat ehhez hasonló módszerrel kellene kiszámítani.

Az összevont és a részletes adatok problémája.

Több lényeges összevont adatot lehet készíteni. Pl. az inflációt, az eladósodást és a termelést össze lehet vonni, ami gazdaság általános állapotára vonatkozó adat. Az összevont adatok arra jók, hogy a laikus állampolgár minden számolás, minden elemzés nélkül értesüljön a helyzetről. Ugyanakkor szükség van a részletes adatokra is. Nemcsak azért, mert ezek összevonásából jön ki az összevont adat, hanem azért mert lényegében ezek mutatják meg a konkrét hibát.

Ugyanakkor az összevonásnak is vannak határai. Végső soron minden adatot össze kell hasonlítani valamivel, leginkább a nemzetközi adatokkal.

Tulajdonképpen a grafikonok mutatják meg legpontosabban a változásokat. Csak ez egy vizuális érzékelés, a konkrét számoknak is jelen kell lenni. A törvényekben is konkrét számoknak kell megjelenni. De a közlések sem lehetnek homályos tény nélküli hablatyolások. Tehát konkrét számokat kell közölni és azoknak a tendenciát is meg kell mutatni.

A teljesség igénye nélkül néhány fontos statisztikai adat, mutató, mely az ország állapotát mutatja. Sajnos megint hozzá kell tenni: ez is a jövő zenéje.

Az alábbiak tehát az országos állapotokat mutatnák. Talán a felsoroltak már lehetnének összevont mutatók, kiindulva, abból hogy ezek azok a legfontosabb mutatók melyeket nemcsak a szakembereknek, de jó népnek is ismerni kellene. Ugyanakkor nem vitatom hogy több esetben ezen mutatókat, csak több mutatóval lehet megmutatni.

Pl. termelés mutatója. Pl. a foglalkoztatottság mutatója.  Pl. az innováció mutatója. Pl. a tisztességtelen gazdaság mutatója. Pl. a szeméttermelés a környezetpusztítás mutatója. Pl. az improduktív munka mutatója. Pl. a fölösleges haszontalan, ill. káros fogyasztás, termelés mutatója. Pl. a magángazdaság hatékonyságának mutatója. 

Pl. az infláció mutatója. Pl. az államadósság és a költségvetési hiány mutatója. Pl. az eladósodás mutatója. Pl. a pénzügyi egyensúlytalanságok, válságok mutatója. Pl. a külfölddel kapcsolatos pénzegyenleg mutatója, de közérthető formában.  Stb..

Pl. az egészség mutatója. Pl. a köztudás mutatója. Pl. a közbiztonság mutatója. Pl. a munkabiztonság, létbiztonság mutatója. Pl. az igazságszolgáltatás mutatója. Pl. a demokráciaszint mutatója. Pl. az önrendelkezés mutatója. Pl. a hatalmi hierarchia mutatója. Pl. a vagyoni hierarchia mutatója.

Pl. Az állam hatékonyságának mutatója. Pl. az állami korrupció mutatója. Pl. a befizetett adó és az adott szolgáltatás egyenlegének mutatója. Pl. a szociális rendszer mutatója. Pl. a szegénység mutatója. Pl. a népesedés mutatója. Pl. a kudarcos törvények elvetélt törvények mutatója. Pl. a bevezetett, hatályba lépő, de rossz káros törvények száma, károkozása. Pl. a hatályba lépő jó törvények mutatója. Pl. az életszínvonal egyéb mutatói. Pl. a lakáshelyzet mutatója. Pl. a flusztráltság mutatója. Pl. az elégedettség, a közhangulat mutatója. Stb..

Ne felejtsük el a mutatók szabályait. Közérthetőség. Pontosság. Egyértelműség. Nemzetközi régiós összehasonlítás. A fejlődési összehasonlítás. A mutató-táblázat rendszeres közlése.

Legalább el kellene már indulni e tekintetben is.  Ez a cél, és ha kezdetben döcögve is, majd egyre stabilabban de haladnánk a cél felé. Egyelőre el kellene indulni, ennek pedig talán az első feltétele, hogy a statisztikai adatokat, mutatókat egy független, tudományos, demokratikus testület felügyelné.  Persze a fő cél nem a mutatók bemutatása, hanem a mutatók valós (nem manipulált) megjavítása. De a fő cél, addig kétséges, amíg a mutatók is és azok bemutatása is hiányzik. Ha nincs mérték, akkor semmit sem, legalábbis pontosat, magasabb színvonalút nem lehet építeni. Ha nincs mérték, akkor csak összetákolt bódét lehet csinálni.

Megjegyzések a leggazdagabb réteg adatainak problémájához.

Már körüljártam a problémát, de egy lényeges vonatkozás kimaradt. Mire jók az adatok? Egyfelől mindenki megtudhatja belőlük, hogy ő személy szerint, ill. családja hol helyezkedik el.  Ehhez pedig tudnia kell, hogy ő milyen rétegbe tartozik, és ismerni kell a réteg adatait. Másfelől az adatokból megtudható, hogy az ország hogy áll, ill. hol helyezkedik el. Igen, de mi az ország, mi a nemzet? Szerintem az ország az a lakosság, a népréteg. Ha hatalmasak a különbségek, márpedig jelenleg azok, akkor a leggazdagabb rétegre vonatkozó adatokat nem szabad figyelembe venni. Ez elsősorban az életszínvonalra, és vele azonos hasznos fogyasztásra vonatkozik, de általában a fogyasztással kapcsolatos adatokra és más adatokra is. Ezért szerintem a legfőbb adatokban jelenleg a leggazdagabb 2-5% adatait nem szabad beszámítani.

Egy sarkított példa. Pl., van egy 101 tagú zárt társadalom. Ebből 100 ember közel egyformán 2 szobás lakásban, hárman egy autóval rendelkeznek. A jövedelmük és fogyasztásuk is egyforma mondjuk havi 70ezer Ft-nak megfelelő. Van egy tag, aki viszont egy 200 szobás palotában lakik, 10 luxus autója, saját strandja, és még ki tudja, mije van. Mondjuk a jövedelme és fogyasztása annyi mint száz emberé együttesen, havi 7 millió. Ennek a közösségnek az átlagos jövedelme, fogyasztása havi 70 ezer, vagy havi 140 ezer?  Vagy valamilyen más szám. A közösség termelése (termelési jövedelme) 140 ezer lesz.  Bár ez sem biztos, de most vegyük úgy, hogy az. Tételezzük fel, hogy a dúsgazdag ember meg is termeli a fogyasztását.

Valójában gyakorlatilag, szinte mindig arról van szó, hogy a dúsgazdag ember nem ő maga termeli meg teljesen a fogyasztását. Ha mindenki a termelésnek arányos jövedelmet kapna, akkor a dúsgazdagok fogyasztását is be lehetne számítani.

Nyilvánvalóan torzított adat, ha a fogyasztásra 140 ezres számot mondjuk, hiszen abból az olvasható ki, hogy a többség fogyasztása 140 ezer.  A fogyasztásnak viszont egyezni kell termeléssel. Nem kell feltétlen ragaszkodni, ehhez a számhoz, ha a háttérigazság fontosabb, mint a felszíni. Többféle megoldás lehet. Ha ki tudnánk számolni, hogy ebből a jövedelemből mennyi az igazságos, az ami saját hasznos termeléséből jött össze, akkor azt hozzá lehetne adni a többség számához, és ez lenne az összes termelési és fogyasztási jövedelem. Vagy azt mondhatjuk, hogy két ember között több szempontból egyszerűen nem lehet pl. 30-szorosnál nagyobb különbség. Ekkor csak az összes termelési és fogyasztási jövedelem 9,1 millió lesz.

Ha ezeket nem tudjuk kiszámolni, akkor esetleg az is mondható, hogy az átlagos termelési és fogyasztási jövedelem 70 ezer. Mindezzel kétségtelenül eltorzítottuk a termelési jövedelmet, de ez olyan nagy baj?

A legtisztább megoldás azonban az, ha azt mondjuk, 140 ezer a termelési jövedelem. Az átalagos fogyasztás (életszínvonal) 70 ezer. Van egy szűk gazdagréteg, akinek a fogyasztása (életszínvonala) 700 ezer. Tehát a leggazdagabb réteg jövedelmét, vagyonát, fogyasztását, életszínvonalát, inflációját, stb. az adatok szempontjából külön kezeljük. Nem egy adatot számolunk, közlünk, hanem legalább kettőt. De ha egy adatot közlünk, akkor is döntő többség adatát közöljük.

Esetleg ez is elfogadható adatközlés. A termelés és a fogyasztás 140 ezer, de a különbségi mutató 100-as. (Ha ebben a társdalomban van 10 szegény, akinek csak fél szobája van, akinek csak 23 ezer a havi fogyasztása, akkor a különbségi mutató már pl. 300 lesz.)

Összefoglalva. Az aránytalanul (és igazságtalanul) hatalmas, jövedelmi, vagyoni, fogyasztási különbségek miatt a döntő többség átlagos (vagy összevont) fogyasztása, életszínvonala (jövedelme, vagyona és még sok adat) jelentősen eltérhet az összes tag átlagos (vagy összevont) fogyasztásától, életszínvonalától (jövedelemétől, vagyonától és még sok adatától). Viszont amikor egy nemzet, ország adatairól van szó, akkor a döntő többség adatairól, lehet csak szó. Ezt a problémát több módon (többféle kettős adatolással) meg lehet, és meg is kell oldani.

Megjegyzések a reálérték problémájához.

Persze elméletileg sok mindent ki lehet eszelni, a kérdés: mit lehet gyakorlatilag mérni?

Összegezzük a problémát gyakorlati szempontból. Egyfelől azt mondjuk, hogy egy ország GDP-je pl. 10 000 USD.  Ez azt jelenti, hogy egy fő átlagos termelése és átlagos jövedelme egy évben 10 000 USD vagyis kb. a jelenlegi árfolyamon 2millió Ft. Ez így legfeljebb egy irányszám egy összehasonlítási szám.

Több probléma is van. Probléma az árfolyamtényező. Továbbá az inflációs tényező is gátolja a pontos számolást. Továbbá, probléma, hogy az életszínvonal a hasznos fogyasztás több okból nem egyezik az összes termeléssel. A lényeg az, hogy a jelenlegi számolást, mint azt mondtam, ki kell egészíteni konkrét meg fogható, mennyiséget mérő számokkal.

A jövő egyik adatbázisa. Ki kell jelölni, mondjuk kettőszáz végterméket és végszolgáltatást, amelyet mennyiségileg mérnek. Mérik az éves belföldi fogyasztását. Mérik az éves hazai termelését. Ezek a termékek többnyire alapvető termékek szolgáltatások, de lenne közöttük az ágazatokat jelképező termékek szolgáltatások is.  Pl. milyen, és mekkora lakásban lakik egy ember. A lakás kényelmi és egyéb berendezései. Pl. televízió, hűtőszekrény, stb. Mit és mennyit eszik, iszik egy ember. A ruházkodás mérése és még lehetne sorolni. Nevezzük ezt anyagi jóléti mutatónak.

Ha az életszínvonalat akarjuk mérni, akkor még több mutatót ki kell dolgozni szintén mennyiségi mérések (nem pénzbeli) mérések alapján. Ilyen a közlekedési mutató. Ilyen az egészségi mutató. Ilyen az egészséges környezet mutató.  Ilyen a műveltségi mutató. Ilyen a közbiztonsági mutató. Ilyen a tisztasági, rendezettségi mutató. (a közterületek tisztasága rendezettsége is fontos. Ilyen szabadidő mutató.  Tehát egy mutatót több mennyiségi adatból kell felépíteni. Azután kell a mutatókat rangsorolni.

A lényeg az, hogy a mennyiségi méréseken alapuló életszínvonal és termelés legalább két okból szükséges. Egyfelől ezt közvetlenül összehasonlítva talán pontosabb képet kapunk arról, hogy ki (melyik ország), milyen életszínvonalon él. A másik ok, hogy ezeket, a mennyiségi adatokat, melyek lehetnek szintén összevontak, ill. évesek, ill. jelölhetik az éves változásokat, össze lehet hasonlítani a pénzbeli mutatókkal, pl. a GDP-vel. Az összevetés több okból hasznos. Egyfelől kijönnek a pénzbeli számolás hibái. A két számolásból és a különbségek elemzéséből egyébként kijöhet egy pontosabb adat az összes termelésre, de főleg az életszínvonalra.

Másfelől lehet következtetni a gazdasági folyamatokra. Azt egyébként is szükséges mérni, hogy az ország beruházási, megtakarítási, hitelezési, stb. fázisban van. A mennyiségi mérések ezt pontosíthatják. Egyébként a mennyiségi mérésnek több módszere lehetséges. Egyfelől a termelő vállalatok kimutatásaira lehet támaszkodni  Másrészt kereskedelmi vállalatok kimutatásaira.  Harmadrészt pedig támaszkodni lehet a lakossági felmérésekre is.

Szükség van, a remélhetőleg a jövőben lesz is, stabil, abszolút mértékegységekre.

Jelenleg nincsenek stabil mértékegységek. Elsősorban a két nagy tényező a termelés (termék, szolgáltatás, munka, fogyasztás), valamint pénz stabil (mindenhol kiszámítható) mértékegységére van szükség.

Pl. egy időszak alatt (pl. 1 óra, vagy 100 óra) előállított egységnyi termelés az megfelel az egységnyi abszolút pénznek. Egységnyi munka pl. százféle alapvető termék meghatározott mennységének az előállítása. Vagy úgy számolva, hogy ezt hány óra alatt állítják elő, vagy úgy számolva, hogy ebből 100 óra alatt mennyit állítnak elő. Ezt tovább bontva meg lehet állapítani egy dolgozó, egy cég egy nemzetgazdaság abszolút termelését. A pénz stabil mértékegysége megegyezhet a termelés mértékével, vagy abból számítható ki. Szükség van arra is, hogy száz alapvető termék, szolgáltatás értékét (árát) egymáshoz viszonyítva is megállapítsák. Két dolgot mindenképpen figyelembe kell venni. Az átlagos előállítási költséget, egy bázis évben, és a hasznosságot. Esetleg figyelembe lehet venni egy bázis évben az adott termék keresletét. Nem folytatom, a lényeg az, hogy meg lehet határozni stabil, abszolút mértékegységeket. Ide is inkább, a nem-akarásnak nyögés a vége, szólás vonatkozik.

Megjegyzések a legfontosabb adatok problémájához.

Először is ki kell választani az elsőrendű (legfontosabb adatokat, mutatókat) melyek mind a vezetés, a tudomány mind az állampolgári ismeretek szempontjából a legfontosabbak. Jelenleg is fontosak: az összes termelés, a költségvetési hiány, a nemzeti eladósodás, a külkereskedelmi mérleg, a reáljövedelem. Szerintem is fontosak ezek az adatok, de a jelenlegi számolás pontatlan. Ugyanez vonatkozik az inflációra. Az infláció (mint puszta árszínvonal-emelkedés) jelenleg a legfontosabbak közé sorolható én viszont a másodrendű adatok közé tenném. Ellenben a rétegekre leosztott (pl. négy nem egyenlő számú réteg) reáljövedelmet és a fölösleges káros pénzmozgásokat (pénznövekedést) a fontos adatok közé tenném. Továbbá fontos adat: a hasznos termelés, a gazdasági életszínvonal, az állami szolgáltatások mennyisége, minősége, az állam hatékonysága, a vagyoni különbségek, és a szegényréteg nagysága. Továbbá fontos adat az optimális értékek pontosabban az attól való eltérés. Az optimális értékekről e fejezetben még nem volt szó, más fejezetekben viszont bőven. Konkrétabban: az alapkamat, a hitelezés, a megtakarítások, a beruházások optimális értékétől, mértékétől való eltérés. Az áremelések, az árrések, eltérése az optimális mértéktől. Az inflációnak is van optimális mértéke, viszont ezt már tartalmazza a fölösleges, káros pénzmozgások adata. A másodrendű mutatók közé igen sok fontos adat kerülne, ezeket nem sorolom fel.

(És a hatalmi, vagyoni különbségek adatait (nagyság, igazságosság) se hagyjuk ki a legfontosabb adatok közül.)

A másodrendű mutatók közé egyébként azok kerülnének, amelyek mint okozók, ill. következmények szoros kapcsolatban vannak az elsőrendű mutatókkal. Továbbá másodrendű adatok a fontosabb részadatok. Ezen kívül lennének a harmadrendű adatok ahová még több, de kevésbé fontos adat kerülne. Valamint a negyedrendű adatok halmaza ahová legkevésbé fontos adatok kerülnének.

Az elsőrendű adatok többsége összevont adat, amelyben benne van a jelenhelyzet a hosszabb távú folyamat és a rövid távú tendencia is. Szerintem ez kb. 15 adat, mutató. Ezeket kell szerintem gyakran rendszeresen közölni, méghozzá nemzetközi térségi (hasonló országok) összehasonlításban. Gyakorlatilag arról lenne szó, hogy pl. BUX index helyett, vagy mellett megjelennének ezek az adatok is. Ha a BUX indexet sok helyen lehet rendszeresen közölni, akkor ezt is lehet. A közszolgálati médiának ez egyenesen a kötelessége lesz. Már most is az lenne csak hát: ebben rendszerben, ugyebár? A jövőben az elsőrendű adatokat legalább olyan megtalálhatóan és gyakran kell közölni, mint ahogy jelenleg közlik a BUX indexet, ill. a legfontosabb részvények árfolyamát. Tehát lenne egy 15-30 adatból álló nemzetközi táblázat (kb. 15 országból álló) amit sok helyen rendszeresen gyakran közölnének. A másodrendű adatok közül ( pl. kb. 100 db) csak azokat kellene rendszeren, sűrűn  közölni,  amelyek jelentősen eltérnek a nemzetközi átlagtól. Mindennek be kell épülnie az általános köztudatba a minimális általános műveltségbe, a hétköznapi politizálásba, az emberek közötti beszélgetésbe.

A jövőben bár ritkábban, de a másodrendű adatokat is rendszeresen kell közölni.

Az adatok kiszámolását rendszerzett, sokoldalú, pontos kiszámolását egy független szakmai apparátus ill. testület végezné. Ugyanezen testület gyűjtené az adatokat és felügyelné a közlést.  Ezen testület döntené el, hogy mik kerüljenek az elsőrendű, a másodrendű harmadrendű adatok közé. Ugyanezen testület döntené el a politikusok adatvitáit is.

Ez tehát egy lehetséges jövőkép. A jelenlegi helyzet azonban messze nem ilyen tehát a jelenlegi rendszer e fontos szegmense is messze van a tökéletestől, legalábbis szerintem.

Bár ez elméleti rendszertényező, de azért jó pár feladat megfogalmazódik benne.

Mi legyen főadat. Összevont adat legyen, vagy adatsorok legyenek.

Az biztos, hogy jelenlegi állapot rossz, nem folytatható. Nem folytatható, hogy megjelenik egy adat önmagában, az is rendszertelenül itt-ott, ekkor-akkor. Minimum egy adatsornak kell megjelenni.

Akár törvényekkel elő kellene írni, hogy csak adatsorok közölhetők.

Pl. megjelenik hogy mekkora az infláció. Hiányzik mellőle, hogy pl. mekkora az átlagos jövedelműek és szegények inflációja. De az is hiányzik, hogy mekkora az átlagos reáljövedelem. Manapság már a külföldi összehasonlítás csak ritkábban hiányzik. De hiába jeleik meg, hogy adott évben mekkora az infláció, akár a külföldhöz mérve is, ha az előbb említett adatok hiányoznak.  Pl. adott időben Franciaországban a hazai kétszerese  volt az infláció. Igen, de Franciaországban négyszer nagyobbak a reáljövedelmek. Azt is tudjuk, hogy infláció mellett lehetséges a reáljövedelem-növekedés. Tehát még a reáljövedelem-növekedés adatát is mellé kellene tenni. A reáljövedelem adata mellé, pedig oda lehet tenni a munkaidőt is. Ez csak egy példa volt. Általános hogy egy-egy adat, a levegőben lógva, elhangzik, és nem adatsorok kerülnek közlésre.  Így ez az egész csak manipuláció, homályosítás.

E fejezetben is állandóan visszatérő téma az adatsorok problémája.

Akkor közölhetjük pontosan pl. az infláció, az eladósodás, a termelés, a fogyasztás, az életszínvonal adatait, ha azok egy 5-10 tagú, sőt az életszínvonalnál ennél is hosszabb adatsort közlünk. Ráadásul még közölni kellene a tendenciát, a nemzetközi összehasonlítást. Mindezt pedig egységes számrendszerben, ill. reálértékben. Ezzel az a baj, hogy túl sok adat lesz, legalábbis az átlagember számára már érthetetlen káosz alakul ki. Igaz viszont, hogy az oktatás és az egységes tájékoztatás által azért nő az érthetőség.  A túl sok adat csökkentése pl. úgy lehetséges, hogy egy-egy adatsort valahogy összevonnak és egy összevont adatot kreálnak belőle. Ezzel viszont, a probléma az, hogy azért nagyjából nem árt tudni miből is áll össze egy ilyen összevont adat, ami szintén tudást igényel.

A jövő egyik lehetséges megoldása. A gazdaság, társadalom fő adatai mondjuk 8 adatsorból áll. Ezek felépítése 3-6 adat, mag az adatsor. A következő 1-2 adat már összevont adat és ennek a tendencia mutatója és nemzetközi összehasonlítása szintén egy-egy újabb adat. Az adatok mellett megjelenik az adatok minősítése, pl. rossz, változtatást igényel. Ez tehát pl. egy 8x8 olyan adatsor, amely az alapvető adatokat tartalmazza. Külön-külön lehet közölni egy adatsort, de csak egy teljes sort.  Ezen kívül kell egy egységes standard közlési rendszere, pl. hetente a különböző médiákban. És szükséges egy bárhol megtalálható közérthető leírásra: miről is szólnak ezek az adatok.

Itt a közlés problémájáról beszéltem, szerintem ez a fontosabb probléma. Ugyanis a gyűjtésnek számolásnak a közléshez kell igazodni. Értelmetlen az olyan adat, amelynek a jelentését csak egy pár ember ismeri.

Az viszont biztos, hogy egy-egy adat önmagában való közlése csak homályosítás.  

További elmélkedések.

A társadalomtudománynak kellene kitalálni azt a sokféle adatot, amelyre szükség van, és amelynek az elemzéséből a tudomány akár a konkrét problémára is rá tud mutatni. A tudománynak kellene eme adatok összegyűjtését és kiszámítást megoldania. Ha majd a társadalomtudomány átveszi az irányítást (nem a hatalmi vezetés kiszolgálója lesz), akkor nem is jöhet létre komoly probléma, mert a tudomány már a rossz kilengést is felfedezi, (elsősorban az adatok elemzése által) és azokat kijavítja. Mondhatjuk úgy is, hogy az adatok előrejelzik a komoly problémákat és a tudomány azokat időben, kijavítja. Ekkor a lakosságnak ez lesz faladata, hogy adatokat szolgáltasson, a különböző közvélemény-kutatások alapján. Természetesen azon kívül, hogy az ellenőrzésben és döntéshozásban is részt vesz. A fejlettebb rendszerben azonban a lakossági döntéshozásnak is adatfelmérési jellege lesz. A többségnek ez az igénye, ez a véleménye és ezt figyelembe kell venni.

Ugyanakkor a lakosságnak is ismerni kellene legfontosabb adatokat. Egyrészt, azért hogy saját helyzetét meg tudja állapítani. Másrészt azért, hogy megtudja állapítani: na de kérem itt komoly probléma van, és nagyjából e területeken van a probléma. Vagy: nincs komoly probléma.

Ha komoly probléma van, akkor egészen másképpen fekszik a gyerek. Akkor a vezetés, valamelyik vezetés komoly hibákat követetett el. Akkor nem lehet hablatyolni, akkor ki kell jelenteni ezek a problémák, ezek az alapproblémák, itt lett elrontva, ezeket kell megoldani, ezek a felelősök. A lakosság által ismert adatokat megint csak a tudománynak a kellene összeállítani, és a független tájékoztatással karöltve közölnie, ill. a rendszeres közlést megoldania. Azért mondom hogy „kellene”, mert jelenleg ezek csak vágyálmok.

Jelenleg több szempontból is ellentmondásos a helyzet. Jelenleg a laikus lakosságnak kell a hatalmi vezetést kontrolálni, felülbírálni ez pedig csak úgy megy, ha valamennyire hozzáértő. A hozzáértés egyik alapja pedig az, ha ismeri legfontosabb adatokat. A jelenben és jövőben is szükséges, hogy lakosság egy viszonylag magas szinten értsen a társadalomtudományokhoz, a politikához, a gazdasághoz és az adatokhoz. Persze ez nem lehet olyan magas szint, mint a tudósok tudása, vagy társadalomtudományos vezetés tudása. Egy viszonylag magas lakossági tudásszint azonban arra elég, hogy a jelenleg sumákoló megtévesztő vezetést, a gerincesebb társadalomtudósokkal karöltve lebuktassa. Ezért a legsürgősebb teendők egyike, az adatok problémájának megoldása, legalább azon a szinten, hogy lakosság, a többség ismerje a legfontosabb 20-30-50 adatot, mutatót. Ismerje az értés és az értékelés szintjén. Természetesen emellett ismernie kell a gazdaság a társadalom alapvető működését törvényszűrségeit. Ezért íródott ez a tanulmány.

A legnagyobb hiba azonban az, hogy jelenlegi rendszerben nem veszik komolyan a statisztikai adatokat, mutatókat.

A rák gyógyítása, megelőzése statisztikai adatok alapján. (Azoknak, akik lebecsülik a statisztikai adatok jelentőségét.)

Szinte minden rákos beteg kitöltene egy több száz kérdésből álló statisztikai adatlapot. A kérdések elsősorban ez életmódra, a munkára, betegségekre, gyógyszerekre vonatkoznának. Mi az amitől a rák kialakulhat. Persze az egyén egészségügyi hajlamosságának adatait is hozzá kell ehhez tenni. És persze az adott rák kortörténetének adatai is szerepelnének

Sok ezer vagy millió adatlap alapján a statisztikai adatokat összesítenék, majd kijönne, hogy pl. a különböző rákfajták miért alakultak ki.

Általános feladatok. A jelenleginél pontosabb fontosabb, elsőrendű, kiinduló, alapvető gazdasági adatok, mutatók létrehozása, mind a vezetés mind a közgazdaságtan, számára, mind az állampolgári ismeretek számára. Általában a társadalmi mutatók, adatok a jelenleginél pontosabb rendszerezettebb, gyűjtése, kiszámolása kategorizálása, és azok rendszeres közlése az állampolgárokkal. Ki kell fejleszteni a sokoldalú összesítő módszert, ami, a pénzügyi adatok, a tárgyi, mennyiségi adatok, az összevont globális adatok, a reprezentatív adatok, az alapvető (elsőrendű) adatok, a részadatok (másod, harmadrendű), valamint a sokoldalú nemzetközi összehasonlítás adatait összesíti, egyezteti. Létre kell hozni a jelenleginél stabilabb, pontosabb, egységesebb, érthetőbb gazdasági, társadalmi mértékegységeket.

Kirajzolódik néhány konkrétabb feladat.

Az objektív adatközléshez szükséges egy független, tudományos demokratikus testület. Bár minden rendszertényező feladatai közé betehetném ezt a feladatot, ebben az esetben ezt mégis kiemelem azzal is, hogy faladatok között is megemlítem.

Nem lehet, (írott törvény is szabályozná) önmagában adatot közölni, csak adatsorokat, (legalább 6 tagú) lehet közölni.

Nem lehet (írott törvény is szabályozná) önmagában alapvető, fontos adatot értékelni, egymás mellett kettő, vagy több értékelés lehet, és az egyik értékelőnek az adatokért felelős független, tudományos demokratikus testületnek kell lenni.

A pénzben való mérés helyett vissza kell térni, valóságos termelés, ill. fogyasztás (életszínvonal) mérésre. Elméleti rendszertényező.

Ennek már korábban meg kellett volna valósulnia. Mivel nem valósult meg, ezért a megvalósítás feladat. Mivel valószínűleg csak a jövőben fog megvalósulni, ezért a fejlettebb jövő statisztikai rendszeréről van szó.

Miért mondom, hogy vissza kell térni?

Nem tudom pontosan hová kell visszatérni, mert itt egy történelmi folyamatról van szó. Mondjuk úgy, hogy az ókorban, középkorban általában egy közösség egy nép, nemzet termelése sokkal közelebb állt a fogyasztásához, mint manapság, ha a háborús leigázásokat, fosztogatásokat nem számítjuk. A háborús leigázások, fosztogatások egy másik problémakör, nem érdemes idekeverni. Ha kissé cinikus lennék, akkor azt is mondhatnám, manapság nincs szükség háborús leigázásra, fosztogatásra, mert a pénzügyi, gazdasági fosztogatás untig elegendő. Visszatérve, ezen történelmi folyamat kialakulásának, melynek lényege, hogy pénzjövedelem (egyben fogyasztás) elszakad  a termeléstől elég sok eleme van. Pl., hogy fokozatosan csökkent az árucsere forgalom. Pl., hogy a pénzügyi tranzakciókból, machinációkból, spekulációkból (beleszámítva az ármachinációkat is) szerzett pénzjövedelmek egyre nagyobbak lettek, manapság már jelentős arányokról van szó. Pl., hogy aranypénz megszűnésével amorfabb lett a pénz. (Pl. lehet, hogy öt kiló kenyér ára évszázadokig egy ezüstpénz volt, manapság pedig össze-vissza változik a pénz értéke.) De ide lehet sorolni, egy okként, az egyre inkább globalizálódó gazdaságot és pénzügyi rendszert is.

Természetesen itt is csak lényegesítve vázolom a lehetséges megoldást, szerintem a jövő társadalomtudományának feladata kidolgozni a részleteket.

A pénz szerepe, hogy a termelés, fogyasztás mérőeszköze, közvetítője legyen. Mivel a termékcsere ideje lejárt, szükséges a pénz. Viszont a pénz sok okból, csak torzítva méri, közvetíti a terméket ill. a munkát, kiváltképpen a jelenlegi gazdasági, pénzügyi rendszerben. Makrogazdasági szinten is vissza kell fordítani a jelenleg kifordított logikát. Vagyis nem a pénzből kell következtetni a termelésre, fogyasztásra, hanem valóságos tárgyi termelést, fogyasztást kell mérni.  Ez a valóságos termelés, fogyasztás, és pénzjövedelmi viszonyokat kell ehhez illeszteni.

Kitérés arra, hogy a szélesebben vett fogyasztás (beleértve az állami szolgáltatások fogyasztását, ill. a lelki és minőségi szükségletek kielégítését) azonos a szélesebben vett életszínvonallal.

Kitérés arra, hogy a szolgáltatásoknak szinte csak színvonala (minősége) van, a mennyiségi tényező alig számít. Miért is?

Sok szolgáltatás akkor jó, minőségi, ha kevés van belőle. Pl., jól dolgozik azon egészségügyi rendszer, amely sok járványos beteget kezel? Nem, az dolgozik jól, amelyik megelőzve járványt, kevés beteget kezel. Jól dolgozik az a rendőrség, amelyik sok tolvajt kap el. Nem az a jó, ha kevés tolvaj van. Ha sorban állnak egy szolgáltatónál (a szolgáltató sok ügyfelet szolgál ki), az gyakran abból adódik, hogy szolgáltató lassan, körülményesen, sok hibával, bürokratikusan, rossz rendszerben dolgozik. A példákat sokáig lehetne sorolni.

Hogyan lehet akkor a szolgáltatásokat mérni.

Mérni kell a várakozási időt, azaz a szabadidő elrablásának idejét, minél kevesebb annál jobb.

Mérni kell az ügyfelek elégedettségét.

Mérni kell a szolgáltatással kapcsolatos állapotokat. Pl. az egészségi szolgáltatást úgy, hogy mérik az egészségi állapotot.

Ha jó a lakosság egészségi állapota, ha keveset kell várni a gyógyításra, ha elégedettek az emberek, akkor magas színvonalú, jó minőségű az egészségügyi szolgáltatás. Nagyjából ez minden szolgáltatásra igaz.

A termékek vonatkozásban azonban már fontos a mennyiség is és a minőség is.

Kitérés arra, hogy egyes ágazatokban a termelés mérése és a fogyasztás mérése szinte ugyanaz, de többnyire azért eltér.

Az előbb elmondtam, hogy lehet mérni az egészségügyi szolgáltatást (termelést). Nos, ha pl. az egészségügyben jó a szolgáltatás, mint a termelés színvonala, akkor jó magas színvonalú (e tekintetben magas színvonalú az életszínvonal) a fogyasztás is. Mert  az egészségügy, az hazai „termelés”. Pl., ha a hazai kenyérgyárak sok és jó minőségű kenyeret állítanak elő, akkor a hazai kenyérfogyasztás is jó magas színvonalú (e tekintetben magas színvonalú az életszínvonal) lesz.

Sok terméket azonban nem itthon állítnak elő. (Az egyének és a vállalatok fogyasztása és termelése ebben szakosodott világban, pedig biztosan eltér.)

A termelést és fogyasztást azért kell külön mérni, hogy megállapítható legyen, a termelés és fogyasztás paritásban áll e, illetve mennyiben tér el egymástól. Tehát külön kell mérni, hogy megállapítható legyen, egy nemzet, egy vállalat, egy egyén vajon megérdemelten fogyaszt, többet, vagy kevesesebbet fogyaszt annál, mint amennyit termel. De nemcsak mérésről van szó, hanem arról, hogy pénzjövedelmet (ezzel a fogyasztást is) ennek alapján lehet módosítani és így helyreáll a helyes logika: pénzjövedelem illeszkedik a termeléshez, munkához, és nem fordítva.

De van más oka is, pl. az, hogy másképpen lehet mérni.

Nézzük, hogyan lehet a termelést mérni.

A szolgáltatások méréséről már beszéltem.

Az világos, hogy igen nehéz lenne az összes terméket összeszámolni, amit megtermelnek, egyszerűbb, ha pl. egy átlagos jövedelemmel rendelkező dolgozó termelését ill. fogyasztását, mérik nemzetközi összehasonlításban.

Pl. hány órát dolgozik egy osztrák, egy magyar egy lengyel, stb. kőműves, kőműves segédmunkás, vízszerelő, orvos, mérnök, stb. egy évben és ez alatt hány házat épít fel, vízcsapot szerel meg, beteget gyógyít meg, házat tervez. És azután ezek a kőművesek, segédmunkások, mérnökök, stb. mennyi élelmiszert, ruhát, stb. fogyasztanak, milyen lakásban laknak, mennyit és hová járnak szórakozni, stb.. De sok-sok dolgozót kell felmérni és még így is pontatlan lesz a mérés.

Sokféle mérésre van szükség, és ezeket azután összesíteni kell.

Egy másik mérés, a vállalatok, intézmények, illetve a nemzetgazdaság munkájának mérése, és ebből a különböző nemzetgazdasági mutatók összeállítása.

Milyen mutatókat kell megállapítani a termelés méréséhez.

A hazai innovációs mutató. Pl. egy évben a hazai megvalósuló újítások mennyisége a forgalom értékét is figyelembe véve. (Ez háromszor erősebb, fontosabb mutató, mint a többi.)

A külföldről átvett innovációs mutató. Pl. világviszonylatban a legkorszerűbb termelőeszközök, gépek, anyagok, hazai kereskedelmi forgalma. Pl. az új beruházások korszerűsége. Pl. a legkorszerűbb technikák technológiák, (Pl. a számítógépes alkalmazás) terjedése. (Mint mondtam ez és a következők a fontosságuk ellenére is csak egyszeres fontosságú mutatók, e szerint kell számolni.)

A munkaszervezési mutató. Ezt nevezhetjük hatékonysági mutatónak is. Pl. a munkaszervezésből adó állásidők. Pl. a fölösleges munkák. Pl. a rossz sorrendiség miatti fölösleges munkák.

A munkaidő mutató. Pl. hány órát dolgoznak (intenzíven és téblábolva) a dolgozók. De a foglalkoztatottsági szám is idetartozik. Ellenben a házi, háztáji, alkalmi munkát is be kellene számolni. És hát a gyermeknevelésnek is van hasznos munka jellege, vagyis egy gyerekre pl. napi három óra munkaidőt nyugodtan be lehet számolni. Lényegében itt azt kellene kiszámolni, hogy az egész nemzet vonatkozásában, az egy főre eső munkaidő, és munkajellegű idő mekkora.

A szakképzettségi mutató. Pl. a munkához szükséges iskolázottság. Pl. a selejtes munka, a félbehagyott (nem teljesen elvégzett) feladatok száma, ill. aránya.

Talán nem árt külön mérni a termékek, szolgáltatások hasznossági mutatóját is. Pl. a közszükségleti termékek, szolgáltatások, hasznosak. Pl. a testi, és lelki egészséget építő, javító termékek, szolgáltatások hasznosak.  És persze nemcsak haszontalan, de káros termékek szolgáltatások is vannak, amelyeket mínuszban kellene beszámolni.

Mindebből levonódik a természetrombolási mutató.

Ez megint egy összetett felmérést jelent. Pl. a természetbe kerülő káros szemét, káros anyagok mennyisége. Pl. a természeti élővilág, ill. az a természeti kincsek (beleértve a földet, a vizet, a levegőt) pusztulásának mértéke. (Ezt talán kétszeres erősséggel, fontossággal lehet számolni.)

Mindez egyben azt is megmutatja, hogy a termelésnövekedés érdekében mikkel kell foglalkozni, miket kell fejleszteni.

Továbbá ne felejtsük el, hogy a szolgáltatások minőségét sem árt számolni. Emlékeztetőül ezek tényezői.

Mérni kell a várakozási időt, azaz a szabadidő elrablásának idejét, minél kevesebb annál jobb.

Mérni kell az ügyfelek elégedettségét.

Mérni kell a szolgáltatással kapcsolatos állapotokat.

És persze a termelés és fogyasztás (életszínvonal) mérésének vannak közös elemei, főleg ha hazai termelésről és fogyasztásról van szó.

Itt most az életszínvonal mérésre bővebben nem térek ki, mert ezzel már máshol foglalkoztam.

A termelés és a fogyasztás valóságos, tárgyi (nem pénzbeli) mérése konkrétan gyakorlatilag egy felettébb összetett mechanizmus. Egyfelől sokféle adat összesítésből jönnek ki nagyobb mutatók és aztán nagyobb mutatókat is megfelelően összesíteni kell. (De hát a jelenlegi pontatlan pénzbeli mérés is eléggé bonyolult.) Konkrétan egy jól képzet elégé népes statisztikusi gárda szükséges, és szükséges, hogy lehetőleg minden országban, minél több országban létrejöjjön hasonló mérés. Ez a statisztika is csak nemzetközi összehasonlításban értékelhető.

Mivel évente változik helyzet, ezért évente legalább 500 vállalatot, intézményt kell vizsgálni, mérni. És legalább 5000 átlagos (átlag körüli) jövedelmű dolgozó termelését és fogyasztását kell vizsgálni, mérni. És további 2000 átlag alatti, jövedelműt, és 1000 átlag feletti jövedelműt kell vizsgálni és mérni. Az, itt is igaz, hogy leggazdagabbak, a legmagasabb jövedelműek adatait külön kell kezelni. Az lakosság jellemző zöme, 80-90%-a mutat rá a társadalmi, nemzeti állapotokra.

A termelés fogyasztás nem pénzbeli mérése több szempontból is szükséges.

Induljunk abból ki, hogy a jövőben sok ország be lenne sorolva egy 100-as, illetve tizedessel ezres skálájú, termelési mutatóba és egy 100-as illetve tizedessel ezres skálájú fogyasztási (életszínvonal) mutatóba. És feltételezve, hogy ezek valóságosak pontosak, nem pénzbeliek. Először is mindjárt kiderülne hogy a termelés és fogyasztás általában nem azonos, és az eltérés is megmutatkozna. Ilyen jelenleg nincs. Az eltérés okait (miből adódik) így lehetséges lenne elemezni, amely elemzések igen csak hasznosak. Néhány dolog, ami kiderülhet. Kiderülhet hogy az adott ország (nemzet nem is annyira jó, mint amilyennek a jelen adatok alapján látszik. Vagy kiderülhet hogy nem is olyan rossz. Az is kiderülhet (valószínűleg ki is derül), hogy az igazságtalan eltérés a gazdasági, pénzügyi rendszer pocsékságából ered.

(Jelenleg nincs ilyen mérés – talán azért nincs, hogy ne derüljön ki az igazság. Valljuk be, tisztelt megalkuvó tudós hölgyek és urak: az ilyen mérés „kissé” aláásná a jelenlegi rendszert. És a társadalomtudomány jelentős részét is ki lehetne dobni, újra lehetne értelmezni.)

Tulajdonképpen ötféle variáció jöhet létre leszámítva azt a kevés országot, amelyben minden a helyén van. Tehát variációk. Több a termelése, mint a fogyasztása. Ez többnyire igazságos, pl. egy előző eladósodás, rossz teljesítmény eredménye. Nem mindegy azonban az igazságtalanság mértéke.

Vagy ez többnyire igazságtalan. Kevesebb a nemzeti termelés, mint a fogyasztás. Rövid távon ez is lehet nagyjából igazságos, vagy igazságtalan.

Rövid távon egy előző túlfogyasztás vagy alulfogyasztás kompenzálódhat. Hosszabb távon azonban ezeknek ki kell egyenlítődni, ill., ha nem egyenlítődik ki, akkor már egy folyamatos (másképpen kezelendő) igazságtalanság van.

És persze jelenleg is vannak országok, nemzetek, ha nem is sok, melyekben a termelés és fogyasztás nagyjából egyenlő, azaz a helyén van.

A folytatás előtt egy kis idevágó ismétlés.

A vagy-vagy (és-és) elosztás megint másfajta megközelítése.

Kétségtelenül sok együttműködő munkának (minden munkarendnek) van és-és elosztás jellege, vagyis „mindenki jól jár” jellege. Ez a következőkből adódik. Pl. egy ember, nem tud egy követ helyére tenni, de öt ember már igen. Vagy, pl. egyik ember adja a munkához szükséges észt, a másik az erőt. Tehát mindenki beleadja maga értékét és az együttműködéssel hatalmas eredmények, jönnek ki. (Ezen elveket rá lehet vonatkoztatni a gazdaság egészére. Nemcsak emberekről, hanem vállalatokról, országokról is szólhat ez a történet.)  

Pl. az ősember így tudta legyőzni a nálánál hatalmasabb vadállatokat, és így hódította meg a világot.

De egy másik gondolatkísérletből indulok ki. Tételezzük fel, hogy a nagyon gazdag embereket, nagytőkéseket elválasztanák és vagyonostul, személyzettel, gyáraikkal együtt, egy külön átlagos (minden van) hatalmas szigetre költöztetnék őket. A kérdés az, hogy ezen emberek, hogy élnének  ezen a szigeten. És az is kérdés a többiek, az otthon maradt többség hogy élnének ezek után. De meg kell jegyezni, hogy elvileg a gyárak, üzemek a többség kezében is maradhat, hiszen azt nem nagytőkések hozták létre. Tehát gondolatkísérletben a gyárak üzemek megduplázódnak, maradnak is, mennének is.  Én azt gondolom, hogy a szétválasztás után a nagytőkések rosszabbul énének, a többség jobban élne. Tehát a többség élete nem romlana, azzal, hogy megszűnik az együttműködés.

A másik gondolatkísérletben pedig el kell képzelni, hogy egyszer csak a gazdag fejlett országok, és szegény fejletlen országok között megszakad minden kapcsolat. Sőt még a környezetszennyezés is megakadna határokon. Azt is fel kell tételezni, hogy a politika a rendszer, az olyan marad amilyen most.  A kérdés az, hogy ezek után mely országoknak, hogy alakulna a sora. Az biztos, hogy gazdag fejlett országok sora élete rosszabbul menne, csökkenne gazdasági teljesítmény, az életszínvonal.

A szegény, fejletlen országok tekintetében ez a romlás egyáltalán nem ennyire egyértelmű. Megjegyzem a látszat pont ennek az ellentéte: szerencsétlen szegény országok összeomlanának, ha gazdag fejlett országok nem segítenék őket. Valószínűleg ez egy erősen hamis látszat.

Több helyen is foglalkoztam ezzel a problémával. Pl. nagytőkés világrend és az ehhez kapcsolódó ábra is, erről szól. Pontosabban arról, mi mindent kell összevetni, hogy pontosan kirajzolódjanak a viszonyok, ki kinek ad, vagy vesz el. És a valóságos (nem pénzbeli) termelés és fogyasztás mérés, ill. az erről szóló fejezet is erről szól. 

A harmadik példázat nem más, mint a rabszolgatartó érvelése. Tisztelt rabszolga, én enni-inni adok magának, lakással, ruhával is ellátom. Szépen eléldegélhet itt cserében csak dolgozni kell, és persze szót kell fogadni. Gondolja el, ha megszűnne ez az együttműködés, akkor minden munka és élelem, vagyon nélkül magányosan kóborolhatna. Ennél sokkal rosszabb dolga lenne. Beláthatja magának is előnyős ez az együttműködés.

Ráadásul a rabszolgatartó érvelése bizonyos szempontból és rövid távra nézve, igaz. De valójában ez az érvelés hamis. A hamisságot azonban nem könnyű bizonyítani. Az egyik ellenérv talán a következő lehet: az emberek, a közösségek döntő többsége azért képes megteremteni a saját viszonylag jó életét, ha rendelkezik a megfelelő önrendelkezéssel.

És idetartozik még egy megállapítás: a boldogság, a jó élet nemcsak az anyagi javakból áll.

És azt se felejtsük el, ha rabszolga állandóan lázadozik, bojkottálja munkát, a rabszolgatartónak pedig igen nagy energiájába kerül a felügyelet, akkor az egy nagyon rossz hatásfokú munkavégzés jön létre. Mindkét fél rosszabbul jár, mintha önmaga dolgozna. Ennek ellenére mégsem mondható, hogy akkor csupán a következőről van szó: a rabszolgát úgy kell manipulálni, hogy szinte önként, beletörődve, elfogadva a viszonyokat dolgozzon. Kétséges, hogy hosszabb távon lehetséges e ilyen manipuláció. De ha létezik is, a rabszolga akkor sem lesz boldog, csak elfogad egy számára kellemetlen állapotot.  

Tehát meg kell állapítani, hogy a bizonyos igazságtalansági határon alul, kölcsönösen hasznos együttműködés (látszólagos és-és elosztás) valójában kizsákmányoló együttműködés (vagy-vagy elosztás). De az is kétségtelen van itt egy igazságtalansági határ, amit meg kell állapítani. Lehet, hogy erről a határról szól az arányos és igazságos hatalmi, vagyoni különbségekről szóló, mindenhol megjelenő elmélkedésem. Újra és újra az derül ki, hogy ez az alapvető probléma.

Talán megint kategorizálni szükséges.

Van az ellenségeskedés harc, amely mindkét fél számára káros.

Kérdés, hogy a mindkét fél számára káros szituációban beszélhetünk e vagy-vagy elosztásról. Esetleg háromféle vagy-vagy elosztásról beszélhetünk: minden fél számára káros, de az egyik fél számára jelentősen hasznosabb (jóval kisebb a kár) elosztás. Illetve, egyik fél számára káros, a másik fél számár hasznos vagy-vagy elosztás. És persze minden fél számára szinte egyformán káros helyzet is van.

Ez az elmélkedés a következő kategóriára is igaz.

Van a látszólagos együttműködés (ez nem harc, nem verseny), de a nagyfokú igazságtalanság miatt ez mégis kizsákmányoló együttműködés, mégis vagy-vagy elosztás. (Ez tovább osztható az előzőkben felsoroltak szerint.) Azt is mondhatjuk, hogy kizsákmányoló együttműködés egy negyed fokkal jobb, mint harc, de csak negyed fokkal. Ugyanakkor kizsákmányoló együttműködésből gyakran harc lesz.

Van a szabályozott, igazságos verseny, amely akár és-és elosztást is létrehozhat.

És van a kisfokú igazságtalanság, ill. viszonylag arányos, igazságos elosztás mellett létrejövő, ténylegesen mindkét fél számára hasznos együttműködés, azaz, és-és elosztás.

És végül elméletileg van a viszony nélküliség, az elkülönült állapot. Kérdés, hogy ez létezhet e egyáltalán. De ha létezhet is, akkor is rosszabb megoldás, mint a kölcsönösen hasznos együttműködés, avagy az igazságos, szabályozott verseny.

Visszatérve, a valóságos (nem pénzbeli) mérésre.

Tehát  a valóságos termelés és fogyasztás mérés után valószínűleg jelentős lesz azon országok száma, amelyek hosszabb távon (szinte állandóan) is többet fogyasztanak, mint amennyit termelnek és persze azon országok száma is, amelyek hosszabb távon (szinte állandóan) kevesebbet fogyasztanak, mint amennyit termelnek. Nyilvánvalóan e kettő szorosan összefügg, hiszen azok akik többet fogyasztanak a termelésüknél csak azon országokból nyerhetik a fogyasztásukat, amelyek kevesebbet fogyasztanak a termelésüknél.

Az én elemzésem szerint, erről szól az AB ábra általában szegény, fejletlen országok, amelyek a viszonylag alacsonyabb termelésükhöz képeset is kevesebbet fogyasztanak, és gazdag fejlett országok, amelyek magasabb termelésükhöz képest is többet fogyasztanak.

De félretéve az én elemzésem, valamilyen igazságtalanság, aránytalanság mindenképpen kiderül, ha valóságosan lesz mérve a termelés, fogyasztás (életszínvonal).

És ekkor megtörténhet az igazságtalanság kompenzálása, amely egyben a pénzjövedelem hozzáillesztése a valóságos termeléshez, fogyasztáshoz, legalábbis országos (nemzetgazdasági) szinten.

Gyakorlatilag azonban bonyolultabb lenne ez a hozzáillesztés. Pl. tértelezzük fel, hogy Magyarország egy főre eső termelése összesítve (nem pénzben mért) 32.8 és a fogyasztása 32,2. Pl. Ausztria, vagy Svájc, vagy Németország, stb. termelése 64.6 és fogyasztása (életszínvonala) 74,1.  (Ez kb., azt jelenti, hogy Magyarország 5%-kal többet termel, mint amannyit fogyaszt. És Ausztria, Svájc, stb. termelése 5%-kal kevesebb, mint amennyit fogyaszt.) 

Először is elemezni kellene, hogy miből jött létre az igazságtalanság. Rossz cserearányokból. De melyikből. Vagy túl nagy kamatokból, stb.. Ha ez elemezve van, akkor ezen lehet módosítani. Az biztos, hogy a többet termelő, kevesebbet fogyasztó nemzetek pénzjövedelmét, fogyasztását növelni kell. (Persze lenne ennek egy megítélési oldala is, másképpen világosan látnák az emberek a viszonyokat. Egyes jelenleg lenézett országok felértékelődnének, más országok leértékelődnének.) Visszatérve a pénzre. Egyrészt emelkedni kellene a dolgozók átlagos reáljövedelmének. Emelkedni kellene az átlagos (infláción felüli) kamatjövedelmeknek, és a nyugdíjaknak is. De nyilván ez a jövedelem, fogyasztásnövekedés azon országokat, amelyek fogyasztása több mint a termelése, hátrányosan érintené, pontosabban ezen országok visszaadnák az érdemtelen fogyasztásuk. Tehát a gyakorlati hozzáillesztés egy bonyolultabb feladat. Persze az igazi megoldás a megelőzés lenne, de ez sem egyszerű. A valóságos (nem pénzbeli) termelés és fogyasztásmérés mindenképpen, sok szempontból, szükséges.

Kitérek arra, hogyha a nemzetek közötti igazságtalanság kiderítése és a kompenzáció esetleg létrejönne, akkor az még nem jelenti az egyének közötti igazságos elosztást. Ugyanakkor, ha egy országon belül igazságos is az elosztás, akkor is azt az egész pénzt, fogyasztást osztják el, amit az egész ország csapat a világtól kap, szerez. Ez pedig lehet, hogy igazságtalan. Egy nemzet egy hatalmas gazdasági csapatot jelent. A nagyon távoli jövőkép az is lehet, hogy pl. az osztrák orvos, mérnök, szakmunkás segédmunkás azonos termelés mellett ugyanannyit keres, mint pl. magyar. Ha minden országban azonos munkát végzők, azonos termelést adók, azonosan fogyasztanak, akkor automatikusan helyreáll a nemzetek közötti igazságosság is. De ez egy még távolabbi vízió. A lehetségesebb megoldás, hogy az országok közötti igazságtalanság kompenzálódjon, és ezzel párhuzamosan az országon belüli igazságtalanság is kompenzálódjon. Az egyének közötti vagyoni, jövedelemi igazságosság megint egy szerteágazó téma.

A problémakörhöz tartozó probléma: egy nép nemzet bűnhődhet e azért, ha vezetése csapnivaló? Illetve, nem a tőkés világrendből, a nemzetközi pénzügyi rendszerből következik az igazságtalanság zöme?

Azzal tudom zárni, a fejezetet, önmagamat ismételve: az első szükséges lépcső: a nemzeti termelés, fogyasztás (életszínvonal), valóságos (nem pénzbeli) mérése lenne.

A teljesség igénye nélkül néhány fontos statisztikai adat, mutató, mely az ország állapotát mutatja.  A felsoroltak között vannak olyanok, melyek nem pénzben mérődnek. És vannak olyanok, melyeket akár pénzben is lehet mérni, de arra kell törekedni, hogy ezek minél kevesebbek legyenek, vagyis hogy a mutatók nem pénzbeli mennyiségek alapján legyenek megállapítva. És azért vannak olyanok, melyeket csak pénzben lehet mérni.

Sajnos megint hozzá kell tenni: ez is a jövő zenéje.

Az alábbiak tehát az országos állapotokat mutatnák. Talán a felsoroltak már lehetnének összevont mutatók, kiindulva, abból hogy ezek azok a legfontosabb mutatók melyeket nemcsak a szakembereknek, de jó népnek is ismerni kellene. Ugyanakkor nem vitatom hogy több esetben ezen mutatókat, csak több mutatóval lehet megmutatni.

Pl. termelés mutatója. Pl. a foglalkoztatottság mutatója.  Pl. az innováció mutatója. Pl. a tisztességtelen gazdaság mutatója. Pl. a szeméttermelés a környezetpusztítás mutatója. Pl. az improduktív munka mutatója. Pl. a fölösleges haszontalan, ill. káros fogyasztás, termelés mutatója. Pl. a magángazdaság hatékonyságának mutatója. 

Pl. az infláció mutatója. Pl. az államadósság és a költségvetési hiány mutatója. Pl. az eladósodás mutatója. Pl. a pénzügyi egyensúlytalanságok, válságok mutatója. Pl. a külfölddel kapcsolatos pénzegyenleg mutatója, de közérthető formában.  Stb..

Pl. az egészség mutatója. Pl. a köztudás mutatója. Pl. a közbiztonság mutatója. Pl. a munkabiztonság, létbiztonság mutatója. Pl. az igazságszolgáltatás mutatója. Pl. a demokráciaszint mutatója. Pl. az önrendelkezés mutatója. Pl. a hatalmi hierarchia mutatója. Pl. a vagyoni hierarchia mutatója.

Pl. Az állam hatékonyságának mutatója. Pl. az állami korrupció mutatója. Pl. a befizetett adó és az adott szolgáltatás egyenlegének mutatója. Pl. a szociális rendszer mutatója. Pl. a szegénység mutatója. Pl. a népesedés mutatója. Pl. a kudarcos törvények elvetélt törvények mutatója. Pl. a bevezetett, hatályba lépő, de rossz káros törvények száma, károkozása. Pl. a hatályba lépő jó törvények mutatója. Pl. az életszínvonal egyéb mutatói. Pl. a lakáshelyzet mutatója. Pl. a flusztráltság mutatója. Pl. az elégedettség, a közhangulat mutatója. Stb..

Ne felejtsük el a mutatók szabályait. Közérthetőség. Pontosság. Egyértelműség. Nemzetközi régiós összehasonlítás. A fejlődési összehasonlítás. A mutató-táblázat rendszeres közlése.

Legalább el kellene már indulni e tekintetben is.  Ez a cél, és ha kezdetben döcögve is, majd egyre stabilabban de haladnánk a cél felé. Egyelőre el kellene indulni, ennek pedig talán az első feltétele, hogy a statisztikai adatokat, mutatókat egy független, tudományos, demokratikus testület felügyelné.  Persze a fő cél nem a mutatók bemutatása, hanem a mutatók valós (nem manipulált) megjavítása. De a fő cél, addig kétséges, amíg a mutatók is és azok bemutatása is hiányzik. Ha nincs mérték, akkor semmit sem, legalábbis pontosat, magasabb színvonalút nem lehet építeni. Ha nincs mérték, akkor csak összetákolt bódét lehet csinálni.

Néhány alapelv, alapfolyamat, alapegyensúly. B/13-as ábra. Elméleti rendszertényező.

Ez egy ismételt fejezet.

Miközben részletkérdésekkel, tizedszázalékokkal bíbelődünk, ne felejtsük el megfogalmazni a minden fejezet elejére betehető alapigazságokat.

Minden pénzügyi egyensúlytalanság (eladósodás, infláció, devizaárfolyam-probléma, stb.) termeléscsökkenéssel jár. (Az átárazás, az igazságtalanság, az aránytalanság, a munkamotiváció-csökkenés, a pazarló fogyasztás, termelés, a spekulációs munkaenergia, és annak kivédése, stb. miatt.)

Minden pénzügyi egyensúlytalanság (eladósodás, infláció, devizaárfolyam-probléma, stb.) a gazdagoknak, nagytőkéseknek, pénztőkének, spekulálóknak kedvez (a termeléscsökkenés miatt kevésbé), szegényeket, az átlagos dolgozókat károsítja (a termeléscsökkenés miatt erősebben), tehát növeli az igazságtalan aránytalan különbségeket.

Hosszabb távon, fogyasztásnövekedés (életszínvonal-növekedés) csak a saját termelésből, munkából (szellemi, szak fizikai munka), és ötletességből eredhet, közvetlenül, vagy igazságos csere által.

Minden gazdasági (és társadalmi) program, vita előtt tisztázni kell, a programalkotó államfelfogását (állam nagysága, szerepe), az emberek közötti különbségekről alkotott felfogását, a nagytőke és a spekulációról alkotott felfogását (nagytőke nagysága szerepe) és a demokrácia felfogását.  Értelmetlenek és rosszak azok a programok, viták, amelyekben ezek nincsenek tisztázva. A programok kiválasztása után pedig a programalkotó felfogása lesz a nép, a nemzet felfogása.

Minden program, vita előtt tisztázni kell a jelenlegi helyzetet, jelenleg hogy állunk, többek között az adatok, mutatók szerint. E nélkül minden program, vita rossz értelmetlen.

Az állam fontos, talán a legfontosabb szükségleteket elégíti ki, ezért az állami termelés, szolgáltatás a gazdaság elengedhetetlen része.

A nyugdíjrendszer arról szólna valójában, hogy mindenki visszakapja reálértékben a megtakarítását (pénz, munka, fogyasztás).

A szociális rendszer arról szólna valójában, hogy a rendszer által generált, hatalmas igazságtalan különbségeket részben kiegyenlíti. Továbbá arról szólna, hogy a természet igazságtalanságait (pl. betegség, baleset, gyengébb képesség, stb.) részben kiegyenlíti.

Megjegyzések az alapelvekhez.

Az említett termeléscsökkenés okai. Csökkenő munkakedv, munkalehetőség, pazarló fogyasztás, termelés. Átárazás, igazságtalanság, tisztességtelenség. A tisztességtelenségre, a spekulációra fordított munkaenergia. Stb.  

El lehet venni erővel, csellel, más emberektől népektől, vagy akár a természettől, javakat, fogyasztást, munkát pénzt, stb. Akitől elvesszük az porul jár. Akár mi is kerülhetünk a kifosztottak közé. Az elvétel nem erősíti, hanem gyengíti a termeléshez szükséges tulajdonságokat, ha megszűnik az elvétel, akkor az elvevő padlót fog. Ha sokan az elvételre állnak be, akkor körbeforog az elvétel. Illetve nem lesz mit elvenni, mert összességében is csökken a termelés.

A jól elvégezett munka, a hasznos, jó alkotás, a tudományos felfedezés, olyan örömök, amelyek nélkül nincs teljes boldogság.

Az igazságérzet kielégületlensége olyan kellemetlen érzéseket okoz (bánat, düh) amely lehetetlenné teszi a teljes boldogságot.

Miért kell a részletkérdésekkel, tizedszázalékokkal bíbelődni?

Ez már annak a bizonyításnak a része, hogy a jelenlegi rendszer, helyzet nem jó, illetve, hogy van ennél jobb.

A gazdasági, pénzügyi egyensúly modellje.

Képzeljünk el egy olyan ingaórát, amelynek legalább tíz ingája van. Egyensúly, ha minden inga kis kilengéssel egyenletesen mozog. Előfordulhat, hogy egy vagy több inga erősebben leng ki, egy ideig (középtáv), reszketve a kilengett állapotba marad. De ezután a másik oldalon csinálja ugyanezt. Vagy miközben az egyik (vagy több inga) inga egyensúlytalanságban van aközben egy másik inga (vagy több inga) az ellenkező oldalon kerül egyensúlytalanságba.  Hosszabb távon minden mindig egyensúlyba kerül. Mégis az állandó kis kilengéses állapotra kell törekedni, mert ekkor minimális a termeléscsökkenés.

A pénz átfolyó haszna.

A pénz befolyhat termelésbe és a fogyasztásba, továbbá a megtakarításba és a közvetlen hitelegyenlegbe. Nem mindegy hogy a pénz hová folyik be, és honnak folyik ki.  A pénz a piacon (pénz-munkacsere, pénz-termékcsere, stb.) keresztül folyik be. Ha a termelésbe folyik be, akkor is változó lehet a haszna. Ha fogyasztásba kerül be, akkor eleve kisebb lehet haszna, de azért lehet haszna. A befolyó pénz kárt is okozhat. Tehát a pénz felhasználása számít. A termék, munka már egy felhasznált pénzt jelent. A termék, munka is lehet haszontalan káros, de itt már megszűnik felhasználási bizonytalanság. A pénz nem egyenlő a munkával, a fogyasztást is növelheti, de egyenlő is lehet, ha munkába folyik be és ki. Ráadásul a munka is lehet haszontalan káros rossz hatásfokú.

Valaki a munkáért pénz kap, ez is egyfajta „átalakulás-átcserélődés”. Egy másik fajta: valaki egy adag pénz megkapása miatt elkezd dolgozni. Az emberek pénz nélkül is dolgoznának, mert meg kell élni. Az emberek pénz nélkül is magasabb termelésre, fogyasztásra, jobb életre törekednének. Jelenleg azonban a pénz a lélektani közvetítő is.  Amikor a pénz „átalakul-átcserélődik” munkára akkor már a munkafolyó áramlásáról, van szó.   Termelésbe folyik be pénz akkor is,  ha a pénz átcserélődik termelőeszközzé ill. alapanyaggá. Ha végtermékre cserélődik a pénz, akkor a fogyasztásba folyik be pénz.

Ha egy összeget beteszünk az egyik oldalon és azt rögtön ki is, vesszük akkor olyan, mintha be sem tettük volna.  A befolyó pénz „haszna” tehát arányos azzal az idővel amennyit a pénz bent van, a benntartózkodás idejével.

Mi a helyzet a folyamatosan átfolyó pénzzel? A munkaáramlás modellje lehet egy vízimalom, (esetleg vízerőmű) amelyben a víz jelenti a munkát?  (Nem biztos, hogy a vízimalom jó lisztet állít elő és a hatásfok is lehet rossz.)  A pénzáramlás modellje akkor lehet egy vízimalom, ha pénz egyértelműen munkát generál. Ez azonban változó és bizonytalan.

A kifolyó víz legyengülve kerül ki. A víz energiája máshonnan hiányozhat. Egy behatárolt folyóra, (rövid távon minden, a munka és a természeti erőforrás véges) csak meghatározott számú vízimalmot lehet telepíteni.

Az átfolyó víz azért a vízimalom meghajtásában tartózkodik egy ideig, annak ellenére, hogy a befolyó víz és a kifolyó víz mennyisége megegyezik.

Az átfolyó pénz akkor van a termelésben, ha átalakul munkává. 

Továbbá, az átfolyó pénz akkor tartózkodik a termelésben, ha az elején betett pénzt egy ideig nem vesszük ki, illetve ha a később kivett pénz legalább annyi (reálértében) vagy egy kicsit kevesebb, mint a betett pénz. Ezek nagysága határozza meg a benntartózkodás idejét és a lehetséges hasznosság arányát. 

Valahová befolyó pénz az ott tartózkodás idejével, még ha hasznot is hajt, valahonnan hiányzik, kvázi csökkenést okoz. (Ugyanígy a munka is. ) Ha pénz csak úgy, minden károsodás, ellenkező kilengés nélkül egyértelmű hasznot hajtana, akkor  a gazdaságot meg lehetne oldani pénzteremtéssel.

Igaz, hogy csak az nevezhető pénznek, amit mindenki elfogad csereszköznek. De még ez pénz sem  növel semmit önmagában. Erősen behatároltan és egy sereg feltétel mellett növelheti a termelést és ezen keresztül a fogyasztást. A közvetlen fogyasztásnövelés csak rövid távú és visszaforduló növekedés.

Az elmélkedés pár mondatos tanulsága. A pénz haszna általában, átlagosan csekély (a munka hasznának töredéke) és bizonytalan. A pénz vagyonelosztási, fogyasztáselosztási képessége viszont nagy. A pénz haszna, csak akkor mérhető, ha a pénzt beruházásra, fejlesztésre fordítják.

A nagy egyensúly, B/13-as ábra.

A harminc viszonylag kisebb tényezővel, tétellel, amely beleszól a nemzetgazdaság pénzügyi egyensúlyába, itt nem foglalkozom. Itt csak legjelentősebb meghatározó néhány tényezővel foglalkozom.

A termelés bevétele, (árbevétel, termelési jövedelem, GDP, stb.) a munkabérek, fordítódik és az egyéb termelési üzemeltetési költségekre. Ilyen költségek a kisegítő munkák, félkész termékek, alapanyagok energia ezek anyagára és ezekhez kapcsolódó munkaköltségek. A kapcsolódó munkaköltségek szintén jövedelmek. Az anyag és energiaárak is valakiknek a jövedelmét növelik. Tehát az egyéb termelési üzemeltetési költség jelentős része is jövedelemmé alakul át. Így az összes árbevétel és az összes jövedelem nagyjából egyforma pénzösszeg. A maradék, a különbség a különböző nagyobb megtakarítások, tartalékok tartályába (összegébe) kerül, illetve onnan pótlódik. Az állóeszköz, termelőeszköz a tartós tulajdon (pl. gépek ingatlanok, stb.) is egyfajta megtakarítás, tartalék. A nagy tartalékok tényezője, munkaerő, természeti erőforrások, stb. szintén jelentős tényező. És természetesen a tartósabb pénzmegtakarítások is jelentős tényező. Tehát a termelés és fogyasztás különbségei ezeket növelik, ill. csökkentik.

A pénzmegtakarítás nagy tartályába megy a munkajövedelmek egy része. Ebből azonban a nyugdíjasok állandóan kivesznek és ez az ő jövedelmük-fogyasztásuk.  A jövedelem és fogyasztás egyensúlya tehát optimális esetben rendben van.

Természetesen az állam is benne van az egyensúlyban.

Ebbe az egyensúlyba zavar bele a külföldi üzletelés, amely lehet termék, szolgáltatás jellegű, és csak pénzjellegű. A külföldi üzletelés, pl. egy összességében jelentős külföldi hitel, azt jelentheti, pl., hogy a fogyasztás, a fogyasztási jövedelem magasabb lesz, mint a termelés.

A külföldi üzletelés.

A külföldi üzletelés egyensúlya elég bonyolult. Azt mondhatom, hogy hosszabb távon itt is beáll az egyensúly. De közelebb jár az igazsághoz, ha azt mondom, hogy a gyengén-erősen eladósodott fél hosszabb távon károsodik, a hitelnyújtó hasznosul (részben érdemtelenül).  Ugyanis a gyengén-erősen eladódás azt jelenti, hogy a külföldi hitel nem értelmesen beruházásra lett fordítva.  Ezért a külföldi üzletelést legalább három kategóriára, vizsgálati oldalra kell szétválasztani. Az összességében hitelnyújtó (pénz és munka és áruexportáló) szempontja.

Az összességében a hitelfelvevő (pénz, munka, áruimportáló) szempontja, amelyet tovább kell osztani. A hitelfelvétel eleje (nincs eladósodás). (Ekkor fel lehet használni a külföldi hitelt értelmesen beruházásra, fejlesztésre, és fel lehet használni rosszul, pazarlóan. Pl. modern technológiát, technikát, gépeket importál a gazdasági szereplő. Vagy csak fogyasztási cikkeket importál a gazdasági szereplő. Nemcsak pénzben kell gondolkodni. Ha nincs eladósodott állapot, akkor egyszerű kifizetéssel jön létre a csere.)

Valamint a gyengén erősen eladósodott állapot.  (Ezt is tovább lehet osztani, de ez már a részletes elemzéshez tartozik.)

A három vizsgálati szempontot tovább kell pontosítani: meg kell nézni, melyik részeket (termelés, fogyasztás, megtakarítás tartalék) terheli a hitelnyújtás. Megint más vizsgálat az, hogy melyik részeket, terheli (terhelheti) a külföldre menő pénz, munka. Megint más vizsgálat, hogy melyik részekbe folyik, folyhat bele, a hitelfelvétel. És melyik részekbe folyik, folyhat bele a külföldről jövő pénz, áru, munka, stb.

A harmadik vizsgálati szempont: hitelfelvétel, gyengén-erősen eladósodott  állapotban. Szélesebb értelemben gyengén eladósodott állapot az is, ha nincsenek megtakarítások, ha egyszerű kifizetéssel nem megy a külföldi üzletelés. Máshol ezt úgy nevezem, hogy kb. nullán, van a gazdasági szereplő, csak belső egyensúlyhoz szükséges megtakarítása van, vagy még az is hiányos.

A teljesség igénye nélkül néhány variáns.

Az adósságot ki lehet fizetni, termelésnövekedéssel, fogyasztáscsökkentéssel, és a megtakarítások csökkentésével ill. ezek keverékével. De eladósodott állapotban a technikai termelésnövelés már szinte teljesen kiesik (csak a munkaidős termelésnövekedés marad), és a szabad megtakarítások is minimálisak.  Kifizetheti, újabb felvett hitelből, (hitelegyenlegen belül), de ennek vannak kamatai.

Felvehet valaki csak pénzhitelt. Ezt a fordíthatja beruházásra, fejlesztésre (a termelésbe teszi be). Ez az eladósodott állapotban nem jött létre, vagy nem sikeresen jött létre. Vehet belőle külföldi árut, a fogyasztásba teszi be. Elvileg beteheti a megtakarításba is, ennek azonban nincs sok értelme. (Más kérdés hogy bizonyos devizatartalékokkal kell rendelkezni.) És beteheti közvetlenül a hitelegyenlegbe, vagyis az eladósodott ebből fizetheti ki az adósságát. Ez is butaság, de kényszerű butaság. És felvehet valaki spekulációs célból is hiteleket. Ha hitelkereskedelmet folytat, akkor a hitelegyenlege általában nulla. A folyamatos sorozatos hitelfelvétel spekulációja miatti hitelfelvétel is lehetséges, ez is ostobaság.

Az is kérdés hogy mindez hogy érinti a termelést. A pénz átfolyó hasznát kell megvizsgálni. Illetve a munkaidős és technikai termelésnövekedést kell megvizsgálni.

A fogyasztásnövekedés miatti pénzhitel, ugyanaz mintha valaki külön felvesz pénzhitelt és vele nagyjából párhuzamosan áruhitelt.  A csak áruhitelt is vissza kell fizetni. Ezekben az esetekben jöhet létre túlfogyasztás.

Azonban a külföldi hitelt el is lehet spekulálni. És el lehet herdálni, pl. értelmetlen rossz hatékonyságú termeléssel. És van a rossz cserearányú külföldi üzletelés, amikor szintén nincs túlfogyasztás.

Mindenről bővebben a hitelezésről szóló fejezetben beszélek.

A lényeg az, hogy nagy egyensúlyt a külföldi üzletelés felboríthatja.

A termelés bevételétől eltérhet az összes bevétel, az összes fogyasztás. Sőt a bevétel sem biztos, hogy megegyezik a fogyasztással. Lehet, hogy termelés bevétel (GDP) lesz a legnagyobb szám, de az is lehet, hogy ez egy kisebb szám.

Ráadásul van még (a transzfer), a visszafizetés nélküli külföldre menő, külföldről jövő pénzek, termékek, munkák. Szerencsére ez valósan számítva, viszonylag kisebb tétel.

A GDP értelmezése szerintem.

A GDP számolásánál sajnos előjön az összes probléma, amelyet az adatokkal foglakozó fejezetben felsoroltam.  Ha el is tekintünk ezen problémáktól, akkor sem egyszerű GDP értelmezése.

Először is a GDP az egy éves időszakra szól. Szélesebb értelemben azonban a nemzeti termelés mutatója.  

A GDP a hazai termelésből származó jövedelem, amelyet döntően a hazaiak fogyasztanak el. A GDP számolásnál nem kell foglalkozni a hitelekkel, mert az vagy belekerül a termelésbe, vagy nem.

Elvileg a hazai exporttermelés (export termelők és az idegenforgalom szolgáltatói) hazai termelés, mert a pénzt, az árbevételt is itthon fogyasztják el. Igaz hogy a terméket, szolgáltatást a külföldiek fogyasztják el, de az érte kapott pénzt a hazaiak fogyasztják el.  Felületesen ez úgy néz ki, hogy van egy termelés, és két fogyasztás. Valójában két termelés van, mert a külföldiek pénze mögött is termelés van. Tehát itt cseréről van szó. Csak azon részben nincs csere, ahol a külföldi mérleg eltér a nullától. De ezt a részt is ki kell előbb-utóbb fizetni. Csak az utólagos kifizetés nem minősül egyszerű cserének, ez már pénzhitelnek minősül. 

Az exporttermelést tehát be kellene számolni a GDP-be.

Másik okoskodás viszont az, hogy a külföldi mérleget (pénz, munka és áru) cakk-pakk érdemes külön kezelni. Éppen azért, mert ha nincs egyensúly az utólagos kifizetés pénzhitelnek minősül. Ezek szerint a GDP-be nem kell beszámolni az exporttermelést.

Van itt azonban, a B/13-as ábrán szereplő több tétel, ami gondot okozhat.

Ilyen pl. a külföldi munkavállalók problémája. Ezzel összefügg, de már jelentős tétel a külföldi tulajdonosok jövedelme.  Ezeket hol termelik, melyik termelést növelik, hol fogyasztják melyik fogyasztást, életszínvonalat növelik, mindez bonyolultabb elemzést igényel.

A külföldi munkavállaló az adott országban termel, de két országban fogyaszt.

A külföldi tulajdonos döntően hitelnyújtó, importáló (pénz termelőeszköz, stb.). Részben viszont külföldi munkavállaló, de olyan, aki döntően a saját országában fogyaszt. Ráadásul ez nem is kis tétel, de erről még beszélek.

A GDP-be természetesen benne van az állam termelése is. Az állam árbevétele elsősorban az adó, másodsorban az állami árak. Az állam az adó (átalánydíjas fizetés) ellenében szolgáltat. Még a jogalkotás is szolgáltatás. (De az állam is felvehet hitelt, ez sem biztos, hogy beruházási hitel.)  A modern államnak elvileg az összes bevételét vissza kell adnia, szolgáltatnia.

A állam termelése (bár kellene egy hatékonysági szorzószám) az adó és a hazai állami árak, elvileg ezzel egyenlő szolgáltatás értéke, ezt kell beszámolni a GDP-be.

Ha nem lenne külföldi üzletelés, ha megtakarítások nem nagyon ingadoznának, ha az állóeszköz, tartós tulajdon nem nagyon ingadozna, ha nagy tartalékok nem ingadoznának, és mindezek nagyjából rendben lennének, akkor a termelés megegyezne a fogyasztással, életszínvonallal.  Akkor azt lehetne mondani: kérem szépen ekkora az életszínvonal, tehát ekkora a termelés. Akkor a legbiztosabb számítás egy életszínvonal-számítás lenne. (Egy valós összetett szélesen értelmezett életszínvonal-számítás sem egyszerű. De a jelenlegi helyzet még bonyolultabb.)

Jelenleg viszont van külföldi egyensúlytalanság, vannak a felsoroltak jelentős ingadozásai és rendellenességei. Pl., hogyan lehet nyugodt szívvel kijelenteni, hogy ekkora a termelés, akkora az életszínvonal, ha közben pusztul a természet. 

Tehát van négy nagy tényező. Termelés, fogyasztás (életszínvonal) külföldi egyensúly (adósság, többlet), és megtakarítások (megtakarítások tartalékok). A négyből legalább kettőt (de inkább hármat) valós értéken kell ismerni, ahhoz hogy összeálljon a kép.  Ráadásul a négy nagy tényező sok kis tényezőből áll össze. A helyes adatszámítás és közlés, tehát egy szinte végtelen, állandóan fejesztendő társadalomtudomány, és rendszertényező.

Mi tehát GDP? Ha már elterjedt ez a név, akkor én is ennél maradok. Röviden az a szám, amely jelenleg nagyjából megmutatja az éves nemzeti termelést.

Máshol azt mondom, hogy nemzeti jövedelem, de ez alatt a nemzeti termelési jövedelmet kell érteni.

Mivel jelenleg nem tudom, hogyan számolják (amit tudok azzal nem értek egyet teljesen), ezért csak azt tudom mondani, hogy egy olyan szám, amelyik kifejezi a nemzeti termelést (nemzet munkáját, munkakapacitását, ötletességét, hozzáadott értéktöbbletet, stb.).

A B/0/1, B/0/2, B/0/3, B/0/4 ábra elemzése. Elméleti rendszertényező.

A következőket bocsátanám előre. Ez a fejezet nem teljesség igényével készült.

Elég furcsa dolog ez a gazdasági elemzés. A felületesen gondolkodó azt hiszi, hogy szinte minden világos, mert a gazdasági élet ott zajlik körülötte. Az elemző azonban előbb-utóbb ráébred arra, hogy a dolgok sokkal bonyolultabbak zavarosabbak, mint amilyennek gondolta. Ráébred arra, hogy a sok-sok kivétel, mellékes elem, valamint az eltérő értelmezések miatt semmire sem állítható biztosan: ez így van, ez az igazság. Pl. kijelentem: minden elfogyasztott terméket meg kell termelni, tehát termelés és fogyasztás egyenlő. Azután elgondolkodom: a növények, állatok nem termelnek, mégis fogyasztanak. Azután rájövök, hogy mégis termelnek, hiszen az élővilág fejlődik. Akkor felvetődik a kérdés: mi az a termelés? Minden elfogyasztott terméket meg kell termelni, de nem biztos, hogy ugyanazok termelnek, akik fogyasztanak. A gondolkodó ezután nem meri például ezt kijelenteni: a termelés és a fogyasztás egyenlő. Legfeljebb ezt tudja nyugodt lelkiismerettel kijelenteni: az összes termelés és az összes fogyasztás nagyjából (az eltérés nem nagyobb, mint 30%) egyenlő. Tehát azt ki lehet, és ki is kell jelenteni: ez nagyjából, (65-90%-ban) így van.  Az én kijelentéseim is csak nagyjából igazak, csak valószínűek.

A társadalomtudományos törvényszerűségek valószínűségéről már beszéltem. Itt nincsenek mindig igaz törvények, már azért sem, mert a szubjektivitás az emberi tényező különbözőképpen alakítja a dolgokat. Legalábbis jelenleg ez a helyzet. Csak valószínűségek vannak, általános igazságok, jellemző jelenségek, folyamatok vannak.

A gondolkodó felfedez több tíz, esetleg több száz jelenséget, folyamatot, és akkor jön a kérdés: érdemes e mindezzel foglalkozni? Egyfelől ugyanis egy sereg dologból, ilyen, vagy olyan úton azonos tanulságot, azonos alapelvet, törvényszerűséget lehet levonni. Másfelől, ha maga részletességében mondja el az elemzést, akkor, az időveszteségen túl oly bonyolulttá teszi a problémát, hogy egyrészt érthetetlen lesz, másrészt elveszhet az a néhány fontos alapelv, amit valóban érdemes kiemelni.

Én mégis egy úgy döntöttem, hogy a gazdasági alapjelenségekről egy hiányos elemzést közreadok. Teszem ezt elsősorban azért, hogy bebizonyítsam: végiggondoltam problémakört.

Előzetes összefoglalás e fejezetnek.

Egy kis fogalomértelmezés.

A gazdaságban gyakran előforduló fogalmak.

Termelés, szolgáltatás. Termék, szolgáltatás. Munka. Pénz. Ár, ártömeg. Jövedelem, reáljövedelem, vagyon. Fogyasztás. Kereslet, kínálat.

Ezek a fogalmak különálló fogalmak, annak ellenére, hogy összefüggnek. Összefüggnek már azért is, mert egymásra beválthatók, ill. egyik teszi lehetővé a másikat.

Továbbá. Vásárlás, piaci csere. Hitelezés, hitelezési folyamat. Megtakarítás. Infláció, pénzügyi egyensúlytalanság. Stb.

Miért használok fogalom-összetételeket (szóösszetételeket)? Pl., nem azt mondom, hogy termelés, hanem ezt termelés, szolgáltatás. Ebben az esetben azért használok szóösszetételt, hogy figyelmeztessem az olvasót arra, hogy a szolgáltatás is termelés.

Máskor azért használok szóösszetételt, hogy jelezzem nemcsak egy fogalom szerepel a jelenségben a folyamatban hanem egy összefüggés is.

Pl., azt mondom: pénz, munka. Ekkor arra az összefüggésre utalok, hogy pénz, a pénzáramlás mögött rendszerint (gyakran, többnyire, általában, de nem mindig) munka, munkaáramlás is van.

Pl., azt mondom: pénz, fogyasztás. Ekkor arra az összefüggésre utalok, hogy a pénzből lehet fogyasztani a pénzkapást rendszerint a fogyasztás követi. A pénzadás, a pénzhiány pedig kizárja, legalábbis csökkenti fogyasztást.

Nem akarom az összes szóösszetételt felsorolni. A lényeg az, hogy a szóösszetétellel egy összefüggésre szeretném felhívni az olvasó figyelmét. Arra szeretném figyelmeztetni, hogy van itt még egy lényeges összefüggés, amit az adott mondatban kiemelnék. Amely összefüggést az adott mondatban fontosnak tartok. Sok fogalom-összetétel lehetséges és mindegyik egy más összefüggést jelent.  

Ráadásul különböző módón jelenik meg a fogalom-összetétel. Pl. megjelenhet így a fogalomkapcsolat: pénz, munka. Vagy így: pénz-munka. Vagy így: pénz (munka).

A gazdasággal, pénzüggyel kapcsolatos alapfelfogások.

Szerintem bárminemű gondolkodás előtt el kell dönteni, hogy mi az alapfelfogásunk, ugyanis ehhez igazodik a további gondolatok logikája.

Az egyik (első) alapfelfogás. A gazdaság, pénzügy arról szól, hogy az emberek döntő többsége jól éljen. Igaz, hogy a jó élet, igazságos szabályozott verseny mellett, igazságos és arányos hierarchia mellett jöhet létre, de a lényeg sem maradhat ki, az emberek döntő többsége jól éljen.

A másik (második) alapfelfogás. A gazdaság, pénzügy arról szól, hogy meggazdagodjunk, ill. egyesek jól éljenek. A gazdaság, pénzügy a pénzgyűjtésről, vagyongyűjtésről, haszonszerzésről szól.

Ha az első alapfelfogást választjuk, akkor el kell fogadni, hogy a haszonszerezésen, pl. kereslet-kínálat követésén kívül, vannak más szempontok is. Akkor el kell fogadni, hogy vannak tudományos számítások, amelyek azt számolgatják, hogyan élhet az emberek döntő többsége jól. Akkor el kell fogadni, hogy a puszta haszonszerzőket (kizárólag a haszonszerzés határozza meg cselekvéseiket) valamilyen módón szankcionálja a társadalom. Persze nem fővesztésre kell itt gondolni. A fejlett társadalom elsősorban a megelőző, korlátozásokat és az utólagos indirekt pénzszankciókat (pl. magasabb adó) alkalmazza. A lényeg mégis az, hogy az első alapfelfogás azzal jár, hogy a második alapfelfogást, ténykedést valahogy tiltják, szankcionálják.

Választható a második alapfelfogás is, (amely viszont merőben eltér az első alapfelfogástól és annak következményeitől), csak akkor a választó az alábbi történetet ne felejtse el.

Mennek misére a székelyek a szomszéd faluba, át a legelőn. Ahogy ott mennek, meglátnak egy tehénlepényt. Az egyiküknek eszébe jut.

-         Idefigyelj koma, megenném én azt a tehénlepényt egy százasért.

A másik belemegy az alkuba, így aztán a koma savanyú képpel legyűri a lepényt, de aztán boldogan teszi el a százast.

Jönnek haza, de megint meglátnak egy tehénlepényt. A másik, aki bizony azóta is morgolódott magában a vesztesége és a másik nyeresége miatt megszólal.

-         Én pedig azt a lepényt enném meg egy százasért.

A másik is rááll az alkura, így aztán ez a lepény is el lesz fogyasztva és a százas is visszakerül.  Mennek tovább, egyszer csak megszólal az egyik. 

      -   Koma nekem olybá tűnik, hogy mi most ezt az egészet ingyen ettük meg.

 A B/0/3 ábra elemzése.

Azt gondolom, hogy ezen ábra nélkül nem nagyon értelmezhető a gazdaság, a pénzügy. Ugyanakkor ezen ábrában ki van hangsúlyozva néhány fontos jelenség, folyamat, amely máshol nincs kihangsúlyozva.

A munka, termék, szolgáltatás alapvetően egyirányú, bár sok körbeforgó aspektusa van. Az egyirányúsága: a termelés, új termékek, szolgáltatások termelése, és a végfogyasztás.

A végfogyasztásból is kettő van. Az egyik a belső fogyasztás, amely termelő egység (szereplő) fenntartását és fejlődését szolgálja.

A másik fogyasztás, lényegében a szemét, de szélesebben értelmezve a környezetszennyezés, a természeti erőforrások felhasználása.

Nagy különbségek vannak tehát a termékek szolgáltatások, (termelések-fogyasztások) között. Nagyon nem mindegy, hogy egy termék, szolgáltatás mennyire természetpusztító, szeméttermelő, környezetszennyező. De még kevésbé mindegy, hogy egy termék, szolgáltatás építi a testi, szellemi egészséget (ezzel növeli termelőképességet is), vagy nem építi azt, vagy netán rombolja azt.

Ezért én megkülönböztetek haszontalan, káros (testet, lelket nem építő, sőt néha romboló, természetet erősen pusztító) termelést, fogyasztást. És van hasznos (testet, lelket építő, természetet kevésbé pusztító) termelés, fogyasztás.

Ugyanakkor van több körbeforgó aspektusa is ennek az áramlásnak.  A gazdasági szereplők egymás közötti termék szolgáltatás cseréje, amely elsősorban a piacon keresztül történik, egyfajta körforgáshoz hasonló.

A szemét hulladékfeldolgozása, illetve a munka természetmegújításra fordítása, is egyfajta körbeforgást készít az egyirányú áramlásból. A természeti erőforrásokat is részben újra lehet termelni. Az új modernebb természeti erőforrások felfedezéséről, felhasználásáról nem is beszélve.

A külkereskedelem is egyfajta körforgás.

Rövid kitérés a külkereskedelemre.

Hogyan lehetséges, hogy az üzletekben nagyobb részt külföldi termék van, mégis egyensúlyban, egálban a külkereskedelem?

Az egyszerűsített példában, mondjuk, van 200 ország, amely intenzíven kereskedik egymással. Minden ország a saját termékeinek (szolgáltatásainak) megtermeli pl. a felét. (A szolgáltatásba beleszámít az állam szolgáltatása is.) Ez legyen 2 ezer termékfajta és 20 ezer termelési mennyiség.

Minden ország csak 10 fajta terméket exportál viszont azt minden országba. Így minden ország 2000 termékfajtát (valójában ez 200x10) exportál 20 ezer termelési mennyiségbe. Az import az export fordítottja. Így kijön a végeredmény, minden országban lesz 4000 fajta termék, (ebből 2000 saját), és lesz 40 ezer termelési mennyiség (ebből 20 ezer saját). Ebben az egyszerűsített példában minden ország külkereskedelme egyensúlyba van. A saját termelés háromnegyed része (1500 fajta és 15 ezer mennyiség) az állam szolgáltatásai. Az üzletekben levő 2500 termékfajta közül 500 hazai és 2000 külföldi.

Visszatérve tehát a külkereskedelem is jobb esetben körforgás, oda-vissza kapcsolat.

A munka áramlás egyfajta körbeforgása, a humán erőforrások termelése.

Talán a fogyasztásból (pl. egészségesen, táplálkozik) eredő önfejlődés, amely egyben egyfajta termésnövekedés, már ennek is van körforgás jellege. (Az igazi fogyasztásból eredő önfejlődés, a beruházás. Ennek is a legmagasabb fokozata az önhitelezés, az önberuházás. )

Ugyanakkor pl. az államnak jelentős szerepe, van a humán erőforrások termelésben, gondolok itt elsősorban az oktatásra és az egészségügyre. Szakképzet, egészséges dolgozók kerülnek így be gazdaságba. Az állam tehát kap pénzt (adót) munkát, terméket és cserében ad humán erőforrást, ez is egy jelentős körforgás a sok közül.

A tartós termék eszköz (tulajdon) tartályok tartalma is forog. Igaz ez az áramlás viszonylag lassúbb. Ez az áramlás belekerül gyorsabban áramló termelés, fogyasztás folyóba. A termelés, fogyasztás folyó, átfolyó tartalma, lényegében,  az, amit termelésnek, éves termelésnek szokás nevezni. Az összesített nemzeti termelés (szolgáltatás, munka) egy érdekes dolog. Persze az összesített nemzeti pénzfolyó is ugyanilyen érdekes. Egyfelől ez egy számítás, másfelől, nagyobb részt ez egy valóságos folyó. Valóságos mert sok helyen ponton (piac, nagy köráramlások stb.) kapcsolódnak össze a gazdasági szereplők termelései.

Az áramlások is megkülönböztethetők.

Legkevésbé áramlás, a több éves átlag, állandó áramlása. Ezt kvázi egy állandó szintnek, mennyiségnek is vehetjük. Közepes áramlásnak nevezhető az adott áramlásban az előző év áramlása. Érdekes probléma az áramláscsökkenés megítélése. Az biztos, hogy legerősebb tiszta áramlás az időszakos (pl. évenként mért) áramlás-növekedés. Ez ebben az esetben az éves termelés-fogyasztás növekedés.

A pénz jellemzően körbeforog, de vannak egyirányú aspektusai. Egyirányú aspektusa (igaz csak időszakos) pl. a nagy tartályok (tartós megtakarítások, stb.) ill. magának folyónak a szintváltozásai.

A tartós megtakarítás tartályán kívül még egy többletpénz tartályt is ábrázoltam. Ez elsősorban a forgótőke. A pénzkibocsátás egy többletpénz-tartály, de ugyanakkor egy időszakos egyirányú áramlás is. Egy állandó egyirányú áramlás, a jó, elfogadható infláció pótlása pénzkibocsátással.  Valójában a reáljövedelem-emelkedés az egyirányú pénzáramlás.

Itt jön az a kérdés, hogy mi folyik a pénzfolyóban, mi van a pénztartályokban.

Sok minden folyik, de azért nehéz erre konkrét választ adni, mert a gyakorlatban állandóan változik a pénz megjelenítése, (sokféle bankjegy más címletek, más pénzszerű csereszközök), és állandóan változik a pénz aktuális értéke is.

Valójában (rejtett háttérigazság) ez azonban nem változik olyan gyakran, mint a felszínen megjelenő gyakorlatban. A probléma az, hogy a közgazdaságtudomány a pénzügyi irányítással együtt nem dolgozott ki a pénz vonatkozásában egy állandó mértékegységet. Ez olyan mintha pl. az áramerősségnek, nem lenne állandó mértékegysége, és így beszélnénk róla.

A pénz állandó, stabil mértékegységénél mindenképpen a pénz vásárlóértékéből kell kiindulni. Pl. 1000 stabil pénz, amiért 10 kg lisztet 10 kg cukrot 10 kg húst, 10 kw áramot, 10 l kőolajat lehet kapni. A pontos mértékegység pedig lehetne pl: az 1 munkaóra alatt megkeresett abszolút reáljövedelem. Illetve az 1 év alatt megkeresett (átfolyó) reáljövedelem.   Nagyon sok megoldás elképzelhető, de nem lehetetlen a pénz stabil mértékegységének megalkotása. Jelenleg is vannak fél-megoldások, de teljes, jó megoldás, amely minden országban, minden esetben használható, nincs.

A gazdasági szereplők pénzfolyóiban (ezek inkább pénzpatakok) tehát reáljövedelmek folynak, jellemzően körbe. A reáljövedelem az a valami (bankjegy, számsor, stb.) amiért vásárolni, fogyasztani lehet. A lényeg az, hogy mennyit lehet érte vásárolni, fogyasztani és nem az, miben jelenik meg.

Az állam reáljövedelme adóban valósul meg. Egy cég reáljövedelme az árbevételben valósul meg. A dolgozók reáljövedelme, bérükben, fizetésükben valósul meg. A nemzeti összes reáljövedelem folyójában pedig a gazdasági szereplők összes reáljövedelme folyik. Erre is érvényes, hogy ez egyben egy számítás, de nagyobbrészt valóságos folyó is.

Természetesen a termék (szolgáltatás, munka) folyó és pénzfolyó szorosan összefügg. Tulajdonképpen azt lehet kiszámítani, hogy ezen folyókban egységnyi idő alatt ( általában 1 év alatt) mekkora mennyiség, érték folyik át.

Visszatérve az összefüggésekre.

A folyók szintváltozásai.

Az ábrán látható, hogy a folyók főágai, tovább oszthatók. A termelés, termék, szolgáltatás, munka, fogyasztás folyó felosztható legalább két részre: a termelés részre, és a fogyasztás részre. A pénzfolyó (reáljövedelem folyó) pedig felosztható kimenő jövedelem és bejövő árbevétel részre. Az árbevétel részt pedig meghatározza az árszínvonal.  Az árszínvonal-emelkedést pedig inflációnak nevezik.

A kérdés az, hogy a nagy folyók, termelés-fogyasztás folyó szintje és a reáljövedelem szintje, illetve a kisebb részek szintje mennyiben térhet el egymástól és ez az eltérés, mit okozhat?

Normális esetben, helyzetben a termelés lassan változik, nő és minden más követi a szintjét. Normális estben csak ritkább és kisebb eltérés van a termelés, a fogyasztás, a reáljövedelem és az árbevétel között. Másképpen, nagyjából egyensúlyi állapot van. Abnormális esetben, helyzetben sűrűbb és nagyobb eltérések vannak a szintek között. Nincs egyensúlyi állapot.

Még mielőtt elgondolkoznánk az abnormális helyzet kialakulásán, nézzük, meg hogy mit okozhat a szinteltérés. Az eltéréseket a gazdasági szereplők okozhatják. Pl. az egyik leggyakoribb ok, az indokolatlan és túlzott áremelés. Természetesen ez akkor jelentős, meghatározó, ha sok termék és alapvető termékek vonatkozásban jön létre.

A gazdasági szereplő ilyenkor felbontja a gazdasági szereplők közötti jövedelemelosztást. De ugyanakkor hat nemzetgazdasági összesített értékekre (nagy folyókra) is. Emelkedik az árbevétel folyórész, ezzel a pénzfolyó (reáljövedelem) szintje is, időszakra magasabb lesz, mint termelés, fogyasztás folyó szintje. Hogyan hat ez vissza a gazdasági szereplőkre? Pl. az infláción, annak károkozásán keresztül. Elsősorban az átlagos és átlag alatti jövedelemmel rendelkezők (egyének, rétegek) károsodnak. Ugyanakkor a pénzügyi egyensúlytalanság negatívan hathat vissza termelésre is.

Megállapítások a jövedelem és az árbevétel folyórésszel kapcsolatban.

Az igaz hogy a dolgozói jövedelemből (akár egy óra alatt) vállalkozói árbevétel lesz, és az árbevételből jövedelem lesz de, miközben az átfolyás megtörténik, megváltozhatnak a viszonyok.

Szerintem a pénz reálértékének (vásárló értékének) aránya (szorzószáma) az összes pénz vonatkozásában egyformán változik, legyen az akár a jövedelemrészen vagy az árbevétel részen. Tehát a nominális változás a lényeg, mert ennek a százaléka reálérték.

A jövedelem folyórész. A pénz a vásárlópénz szakaszban van. A pénz főleg a lakosság, a háztartások a vásárlók tulajdonában van. Ez sem teljesen igaz, mert vállalatok is vásárolnak. Kérdés, hogy ezt hová tesszük.

Ha az árak indokolatlanul nőnek, (nő az árszínvonal, és az árbevétel) akkor csökken a reálérték.

Az indokolatlan csökkentés kevésbé valószínű, de akkor nő a reálérték.

Ha nő a jövedelem, akkor emelkedhetnek az árak, akkor növekedhet, maradhat, vagy csökkenhet az árbevétel.

Pl. kevesebben, vásárolnak, ha túl magasak az árak. Tehát nincs egyenes összefüggés.

Ha csökken vásárlópénz (vagy nő az árbevétel) fellép a kevesebb vásárlás kára.

Ha nő a jövedelem, vásárlópénz (vagy csökken az árbevétel), akkor fellép a „csak rossz termék jut” kára, ha nem emelik az árakat. Tehát egy kiszámított mérsékelt áremelés tűnik jó megoldásnak.

A vásárlópénz változhat, ha változik a megtakarítás.

A jövedelem (vásárlópénz) folyórészből a piacon keresztül jut el a pénz az árbevétel folyórészbe. Döntően a piacon történnek a fenti jelenségek.

Az árbevétel folyórész.

A pénz a vállalatok (az állam is termelőszektor) tulajdonában van. Ez sem teljesen igaz, mert lakosságnak is van termelése. A pénz a termelést, gyártást, a munkát, a fejlesztést szolgálja. Illetve az alapanyag, segédanyag, félkész termék, kiegészítő munka vásárlását szolgálja. (Ezt tehetjük máshová is.)

Itt történik a beárazás, átárazás. Itt történik a bérelosztás.

Problémakör a tőkések hatalmas jövedelme (profitja), amely nagyobb részt tartós vagyonba, tulajdonba kerül.  Részben kikerül a körforgásból nem lesz belőle vásárlópénz.

A vállalatoknak is van beruházási megtakarításuk.

A termelésnövekedés, csökkenés problémája.

Úgy tűnik e folyórésznek is, van önálló nominális változása.

Az árbevétel folyórészből a bérkiosztáson keresztül (kvázi a munkaerőpiacon keresztül is) jut át a pénz a jövedelem folyórészbe. 

Néhány további megállapítás.

A termelés folyóág a legstabilabb ahhoz kell illeszkedni a többi tényezőnek. A fogyasztás folyóág közepesen stabil. A pénzfolyót a legkönnyebb megváltoztatni. A változás hat a belső elosztásra és hat a nemzetgazdaság összesített értékeire, is nemzetgazdasági egyensúlytanságot eredményez. A nemzetgazdasági (pénz, reáljövedelem, termelés, fogyasztás) egyensúlytalanság káros, amely kár természetesen hat gazdasági szereplőkre is.  Általában a túlzott, hektikus változás duplán káros. A tisztességtelen felelőtlen gazdálkodást folytató megkárosít valamely más gazdasági szereplőt, és károsan hat nemzetgazdasági összesített értékekre, amely mindenkit, de elsősorban egyes gazdasági rétegeket (az átalagos, átlag alatti jövedelemmel rendelkezőket) károsít. Ugyanakkor csökkentett arányban, de visszahat a termelésre is, az pedig mindenre kihat. A hatásmechanizmusnak is vannak körbeforgó aspektusai.

Ha gazdasági szereplők jövedelmei igazságosan, arányosan vannak elosztva, akkor rendben vannak e nemzetgazdasági összesített értékek? Ha az összesített értékek rendben vannak, akkor rendben vannak az igazságos arányos jövedelmek?

Itt a problémakörbe belép két tényező, a külföld, és a rángatás.

Egyelőre vegyük úgy hogy a külföld nem negatívan ható tényező.

Ha nagy rángatások hullámzások vannak, akkor eleve nem lehetnek rendben az igazságos és arányos jövedelmek. Ha nincs nagy rángatás, hullámzás és külföld sem negatív hatású, akkor az igazságos, arányos jövedelemelosztás rendbe teszi a nemzetgazdasági összesített értékékeket. (Ugyanakkor kérdés, hogy az igazságos arányos árak, vagy az igazságos arányos jövedelmek a fontosabbak?) Az igazságos, arányos árak a legfontosabb feltétele az igazságos arányos jövedelmeknek, de az egyének szintjén önmagában nem biztosítja az igazságos arányos jövedelmek kialakulását. Ugyanakkor az igazságos, arányos jövedelmek kialakulása már szükségszerűen feltételezi az igazságos arányos árak létrejöttét. Az árak a nagy egyensúlyokra szektorok igazságos arányos elosztására hatnak. A jövedelem az egyénekről szól, mert van a vállalaton belüli, államon belüli jövedelem elosztás.

Tehát nagy egyensúlyok létrejötte nem szükségszerűen hozza magával az igazságos arányos jövedelemelosztást. Elvileg és gyakorlatilag ritkán, rövid távon beállhat egy nemzetgazdasági egyensúly úgy is, hogy igazságtalan aránytalan az elosztás. Ritkán és rövidebb ideig, mert az igazságtalan aránytalan jövedelmek rángatással járnak. Az is igaz hogy ezek a rángatások még nem biztosan sűrűk és nagyok, lehetnek közepesek, de nem lehetnek ritkák és kicsik. A közepes rángatás, hullámzás azonban, még nem kimondott, erős gazdasági egyensúlytalanság.

Az viszont megállapítható, hogy legnormálisabb helyzet, az egyensúlyi helyzet, akkor jön létre, ha a jövedelmek (reáljövedelmek) igazságosak és arányosak.

Kiérés az árakra, ármegállapításokra.

A folyok, folyórészek szintjét lényegében az ár és jövedelem megállapítások állítják be. Azt is mondhatnám, hogy a piac (a piac jósága, tisztessége) állítja be a szinteket, szintingadozásokat, szinteltéréseket, de nemcsak piaci mechanizmusok vannak.

Egyébként a piac mögött is mindig emberek és felfogások vannak.

Pl. nem mindegy, hogy a piaci szereplő milyen gyorsan reagál a kereslet-kínálatra. Pl., ha piaci szereplők gyorsan reagálnak a kereslet-növekedésre, de lassan reagálnak keresletcsökkenésre akkor más árak, vannak, mint ellenkező esetben.

De vannak piacon kívüli tényezők. Pl. monopolhelyzetben levő termékek, szolgáltatások (az indirekt árkarterek is monopolhelyzetet idéznek elő) csak látszólag haladnak át a piacon. Úgy is mondhatnánk ezekre alig hat a kereslet-kínálat.

Továbbá ott van az állam, és szélsőséges esetben a szocialista árhivatali ármegállapítás, és a jövedelem-hivatali jövedelem-megállapítás.

Ezért a következőket állapítom meg.

A legjobb, ha termelés szintjét gyorsan és pontosan követi a reáljövedelem szintje, és ezzel a fogyasztás szintje, ha az árakat egy normális piac (lassú reagálás a kereslet-emelkedésre, gyors reagálás a kereslet-csökkenésre, minimális a monopolhelyzet, stb.) határozza meg 65-75%-ban.  Továbbá, ha 25-35%-ban egyéb tudományos, objektív tényezők határozzák meg az árakat, elsősorban itt az előállítási költségre, a hasznosságra és a termelés-növekedésre gondolok. A normális piac is részben figyelembe veheti a tudományos, objektív tényezőket (előállítási költséget, hasznosságot), de teljesen csak az állam képes ezen fajta  ármegállapításra. Ha az árak rendben vannak, akkor a nagyszektorok egyensúlya rendben van. Illetve nagyjából rendben vannak nemzeti összesített értékek (termelés, fogyasztás, árbevétel, jövedelem). De nem biztos, hogy az egyes dolgozók, ill. az egyes rétegek jövedelme arányos és igazságos. Ez már egy bonyolultabb kérdés. Itt is szerepe van normális, tisztességes piacnak, amely nem a gyors lefosztásra törekszik, de ennél több kell. Kell hozzá egy normális világnézet és kell hozzá egy állam, egy jogrendszer, amely ezt a világnézetet képviseli.

Csak közepesen jó, a termelés szintjét már lassabban pontatlanul követi, azon állami árhivatali ármegállapítás, amely jelentősen figyelembe veszi a kereslet-kínálat arányát, és emellett a figyelembe veszi a tudományos, objektív tényezőket. Viszont, ha még a szándék erős is, hogy figyelembe vegyék a kereslet-kínálat arányát, kívülről, felülről ezt lehetetlen követni. Az árhivatali ármegállapítások fő problémája azonban nem az egyensúlytalanság, hanem az, hogy lehetetlenné teszi a gazdasági versenyt, a versenygazdaságot. Továbbá van egy olyan közvetett összefüggés, hogy a túl erős állam, gyakran, könnyen diktatórikus állammá változik, amely nem nagyon törődik a tudományos, objektív tényezőkkel és kereslet-kínálat arányával sem. Ezért ez az ármegállapítás összességében rossz.

Rossz, nagy eltérések vannak, a termelés szintjét rövid távon  alig  követi azon ármegállapítás, amelyet egy abnormális tisztességtelen (kapzsiságdeterminált) piac állapít meg úgy, hogy közben nincsenek a tudományos objektív tényezők figyelembe véve. Vagyis rossz az a helyzet, amikor az abnormális piac mögött nincs olyan állam, amely a piacot a normális meder felé terelgetné. Természetesen e piac a jövedelmeket is igazságtanul, aránytalanul fogja megállapítani. Emlékeztetőül néhány jellemzője az abnormális piacnak: gyors reagálás keresletnövekedésre, lassú reagálás a kereslet-csökkenésre, jelentős monopolhelyzet, gyors profitszerzés, mások gyors lefosztása, nincsenek tudományos, objektív tényezők, stb. Viszont még ebben a helyzetben is, rosszul, de figyelembe van véve a kereslet-kínálat aránya. És van egy versenygazdaság, még akkor is, ha az, rossz.

Ezért a legrosszabb azon árhivatali ármegállapítás, amely, a kereslet-kínálat arányát és tudományos, objektív tényezőket sem veszi figyelembe, illetve politikai, hatalmi szempontok alapján állapítja meg az árakat.

Természetesen nincsenek éles kategóriák, ill. vannak átmeneti kategóriák is.

 Kitérés a külföldre.

Az első kérdés az, milyen gazdasági erőnek fogjuk fel a külföldet?

Semmi különös, egy külföldi cég lényegében megfelel egy magyar cégnek, csak máshol van székhelye, más pénzben kéri az árakat? A külföldi cég, ugyanúgy ahogy egy magyar cég a termelés oldalon csatlakozik be a nemzeti termelés-fogyasztás folyóba és áthalad a hazai piacon. Igen, de a fogyasztása már külföldön történik.

Vagy, a külföld egy hatalmas gazdasági erő, amely meghatározza a hazai gazdaságot, amely mellett a hazai gazdaságnak csak kiegészítő szerep jut?

Kezdjünk egy példával.

Pl. egy hazai cég külföldi csokoládét importál.  Azért veszi meg az adott csokoládét, mert jó árban van a világpiacon. Ugyanakkor a hazai piacon kell eladnia, tehát figyelembe kell venni hazai kereslet-kínálat arányát is.

A másik esetben, a cég, olyan külföldi cég, amelynek itt is van kereskedelme. Ez esetben behozhat olyan csokoládét, amely nem versenyez más külföldi csokoládékkal, de az üzletek polcain mégis ott lesz a többi külföldi csokoládé és a hazai csokoládék is, ott lesznek. Tehát a hazai üzletek polcai, a hazai piac mellett, a világpiacot is képviselik.

Normális esetben tehát egy külföldi termék, szolgáltatás két piacon is átmegy, a világpiacon és hazai piacon. Sőt hazai termékek is, kvázi átmennek egy világpiacon. Normális esetben mindkét piac, normális tisztességes. Ugyanakkor a világpiac és hazai piac is lehet abnormális tisztességtelen ill., lehet a normális és abnormális között valamilyen átmenet. Tehát sok variáció van: mindkettő, egyik sem, vagy egyik igen, vagy másik nem, vagy fordítva, és az átmenetek.

A normális, tisztességes külföld ellen nem kell megvédeni a hazai gazdaságot, csak az abnormális, tisztességtelen ellen. Tehát a normális külföld akár rá is telepedhet magyar gazdaságra, főleg ha az kevésbé normális. Azonban általában a külföld sem teljesen normális, tisztességes. A meghatározó azonban a hazai piac, pontosabban hazai ármegállapítás, feltéve, ha nincs kiszolgáltatott helyzetben gazdaság. Hiába állapítanak meg valamilyen fals árat, ha a terméket azon az áron nem lehet eladni. Nem lehet eladni, mert hazai piacon sok hasonló, jó áron forgalmazott termék van. Ugyanakkor, ha a hazai gazdaság, piac abnormális, akkor a külföldi termékek ára is eltorzul. Az is igaz, hogyha fals a hazai piac, akkor hazaiak nagyobb része fog külföldön vásárolni.

Tehát a világpiac és a hazai piac pozitívan vagy negatívan hat egymásra, de egy fokkal erősebb meghatározó, a hazai piac.

Azért az is feltétel, hogy ne legyen kiszolgáltatott helyzetben a hazai gazdaság. Mert csak ekkor (hazai gazdaság nincs kiszolgáltatott helyzetben) igaz az előző megállapítás.

Nincs kiszolgáltatva gazdaság, ha összes termék, szolgáltatás (kiemelten fontos az energiatermelés, az élelmiszer) legalább kétharmadát itthon, (itthon is) előállítják. Ha a hazai termelés erős. Az erős hazai termelés (nem kiszolgáltatott gazdaság) tényezői.  A hatékonyan és megfelelő (jelentős) arányban szolgáltató állam. Ha erős hazai a vállalkozások szektora, kiemelve a hazai kis és középvállalkozásokat.  Ha erős a hazai innováció: az itthon született, ill. az elsők között alkalmazott újítások, technikai, technológiai újdonságok száma aránya. Ha jelentős a hazai energiatermelés.

Nincs kiszolgáltatva az ország, ha nincs eladósodva, ill., ha külkereskedelmi mérlege tartósan, erősen nem negatív. (A negatív külkereskedelmi mérleg és az eladósodás természetesen összefügg.)

Nincs kiszolgáltatva, ha van hazai piacvédelem. (Az EU-ban tilosak a védővámok, és általában a szabad áramlás elve dominál. Ez nyilván nagy, erős országoknak, az importőröknek kedvez. Vannak azonban a védővámon kívül is hazai piacvédelmi módszerek.) Önmagában ez a feltétel nem olyan jelentős. Ellenben, ha az előző két feltétel (önálló, erős termelés, nincs eladósodás) nem teljesül, akkor ez már jelentős feltétellé lép elő.

Ha egy ország kiszolgáltatott helyzetben van és ráadásul hazai piac sem teljesen normális, tisztességes, akkor a külföldi termékek árai torzak lesznek, (a nemzeti folyok szintjei, eltérnek egymástól) függetlenül attól, hogy a világpiac mennyire tisztességes, normális.

A kis és nyitott gazdaságnak, nem muszáj, kiszolgáltatott helyzetű gazdaságnak lennie.

A jó gazdaságpolitika egyik lényege: a külföld irányában ne legyen kiszolgáltatott helyzetű gazdaság.

Kitérés a kőolajra és más monopolhelyzetű termékekre, ill. az inflációra.

Azt mondtam, hogy a külföldi termékek vonatkozásában a hazai piac a meghatározó. Kivéve, ha monopolhelyzetű termékről van szó, mint pl. a kőolajról. Mint azt korábban megállapítottam a monopolhelyzetű termékek csak látszólag (a piac igen kismértékben hat rájuk), haladnak át a piacon. Ez a világpiacra és hazai piacra is igaz. Tehát nem arról van szó, hogy a világpiac határozza meg e termékek árát és ezen a hazai piac nem tud változtatni, hanem arról van szó, hogy egyik piac sem határozza meg jelentősen  az árat. Pontosabban fogalmazva: a monopolhelyzetű termékek vonatkozásában ugyanazon elvek, módszerek, árak jönnek létre, mint az abnormális tisztességtelen piacon. 

Hogy lehet védekezni a külföldi monopolhelyzetű termékekkel szemben, pontosabban azok hektikus csak a pillanatnyi hasznot néző áremeléseivel szemben.

A hazai monopolhelyzet ellen pl. jó védekezés ezen ágazatok államosítása. Általában hazai inflációgerjesztők (az első jelentős áremelő csoport) ellen csak a megelőző védekezés a hatásos. Aki csak követi az inflációt az nem bűnös, sőt ez egyfajta, kényszerű (jó és rossz) utólagos védekezés az első tisztességtelen áremelőkkel szemben. Ugyanis az infláció következtében a tisztességtelen indokolatlan áremelők tisztességtelen nyeresége egy idő után elolvad.

(Külön fejezetet érdemelne: a rossz elleni kényszerű (jó és rossz) védekezés témája. Jó ez a védekezés, mert a rosszat győzi le. Rossz ez a védekezés, mert csak olyan eszköz áll rendelkezésre, amely károkat okoz. Valami ilyesmi történik akkor is, amikor inflációval védekeznek az indokolatlan tisztességtelen áremelőkkel szemben. Ilyesmi történik, amikor egy nemzet pl. honvédő, nemzetvédő véres harcra kényszerül. )

A belföldi áremelőkkel szemben tehát több módón lehet védekezni. A legjobb a megelőző az áremelőket korlátozó védekezés. Ennél sokkal rosszabb az inflációval való utólagos védekezés, de ez is egy védekezés.

A külföldi monopolhelyzetű termékek indokolatlan hektikus, haszonelvű, károkozó áremelésével szemben azonban nincs igazán jó védekezés.  (Lám a külföld is lehet tisztességtelen, abnormális.)  A hazai védekezések sajnos itt nem jöhetnek szóba.  E jelentős területen (a monopolhelyzetű termékek területén) sajnos igaz, hogy a külföld egy hatalmas gazdasági erő, amely képes a hazai gazdaságra rátelepedni.

A viszonylag legjobb védekezés talán a következő. Egyharmad részben ezt a tisztességtelen, káros külföldi áremelést az állam kompenzálja. Egyharmad részben a tisztességes normális hazai piac kompenzálja. Ennek azonban az a feltétele, hogy legyen hasonló hazai termék, pl., legyen hazai energiatermelés. És a maradék egyharmad részben pedig az infláció kompenzálja.

A külföld azonban pénzen keresztül pontosabban hitelezésen keresztül bonthatja meg leginkább a hazai egyensúlyt.

Persze ehhez is szükséges a hazai fél partnersége. E fejezetrész témája az összesített nemzeti értékek (termelés, fogyasztás, reáljövedelem) eltérései. A rajzon ezeket a nemzeti nagy folyók és azok részei ábrázolják. Tehát  a legjelentősebb tényező, amely legnagyobb szinteltéréseket okozhatja, amely meggátolhatja a termelés követését, az a külföldi hitelek felvétele. A nagyarányú túlzott hitelfelvétel, az eladósodás. Ugyanakkor az eladósodás az, amelyik leginkább kiszolgáltatott helyzetűvé teheti hazai gazdaságot.

A külföldi pénzvilág rátelepedési ereje, a hazai gazdaságra, közepes. Kétségtelenül erősebb ez a rátelepedés, mint versenytermékek (pl. a csokoládé) esetében. De nem olyan erős, mint a monopolhelyzetű termékek (pl. kőolaj) esetében. A külföldi pénzvilág ellen azért lehet védekezni. Nem kötelező pl. indokolatlanul hitelt felvenni.

Jelenleg és még sokáig, egy ország, nemzet, nemzetgazdaság, nem keverhető össze egy hercegséggel (mini-állammal) és nem keverhető össze egy gazdasági régióval.

Még akkor sem, ha ez a nemzet nemzetközi szövetségben van. Egy hercegség, egy gazdasági régió megteheti, hogy teljesen beolvad egy nagyobb ország, netán egy szövetség gazdaságába. Egy több milliós ország, ha akar, ha nem, önálló gazdasági egység és az is marad. Elsősorban az önálló kultúra és nemzeti érzés miatt marad önálló, nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is. Sőt leginkább gazdaságilag.

Talán a sporthoz tudnám hasonlítani a dolgot. Hiába vándorolnak a játékosok. Hiába nemzetközi, egy sportklub. Hiába hoznak létre nemzetközi szervezeteket. Pl. a magyar sport akkor is és még sokáig magyar sport lesz. A magyar labdarúgás, magyar labdarúgás marad.  Ugyanúgy ahogy spanyol, a német, a francia és még sorolhatnám sport is, spanyol, német, francia sport marad.

Mindezekkel ki kellett egészíteni a B/0/3 ábrát. Az ábrát tanulmányozva még más lényeges összefüggések is megláthatók.

Nemzeti összesített szinteltérések, azok károkozásai egy modellgazdaságon keresztül. B/1/a ábra

A legfontosabb előzetes megállapítás. Elméletileg nincs hosszabb távú egyensúlytalanság, viszont van folyamatos, sorozatos egyensúlytalanság. A  keljfel-Jancsi hiába akarna egyensúlyba állni, ha állandóan lökdösik. Lökdöshetik állandóan egy irányból, lökdöshetik két irányból és sok irányból. Ha állandóan lökdösik, akkor állandó egyensúlytalanság lesz. Ugyanakkor a keljfel-Jancsi modell jó modell a rejtett háttérigazság modellezésére, ha feltételezzük, hogy a lökdöső tudatlan ember nem is észleli, hogy ő az egyensúlyi erő ellenében ténykedik.

A gazdaság egyféle modellje.   

A modellgazdaság legyen egy elzárt pl. a hegyekben levő település, mondjuk 10 ezer lakossal.

E településen egy esernyőgyár van, mindenki itt dolgozik és a hetente gyártott, és eladott sok ezer esernyőből, töltik fel a település áruházát, ami szupermarket, mert minden kapható benne.

Tulajdonképpen ez az áruház, mint közösség piaca a modell központi szereplője. Ugyanakkor, ha belegondolunk, az áruház nemcsak piac de vállalat is. Tehát két vállalat van településen, nem egy.

Itt azért megjegyzem, a nemzetgazdaság nemcsak a közös piacokon keresztül jön létre, hanem a vállalati szektor (a vállalatvezetők árakkal és bérekkel kapcsolatos intézkedései) is egyfajta közös gazdaságot teremt. Meglátjuk, hogy a piaci vonatkozás és vállalati vonatkozás e modellben is ötvöződik.

Tehát a településen van egy meglehetősen nagy, jól ellátott áruház, amelyben minden kapható, de hetente csak egyszer érkezik áru.

(A modellbe ez esetben tegyünk bele egy semleges államot. A településen van egy önkormányzat, ez az irányítás. Van egy önkormányzati iskola, egy önkormányzati korház, és van egy önkormányzati autóbusz közlekedési vállalat. Tételezzük fel, hogy ezek nem működnek rosszul. Az önkormányzati irányítás nem gerjeszti a problémákat, de nem is segít azok megoldásában.)

Az egyszerűség kedvéért hat kategóriába sorolom az áruházban található árukat. Olcsó termékek, amelyek jók (megéri az árát termékek) termékek.  Olcsó, rossz (nem éri meg az árát) termékek.  Közepes árfekvésű,  jó (megéri az árát) termékek. Közepes árfekvésű, rossz ( nem éri meg az árát) termékek. Drága, jó (megéri az árát) termékek. Drága, rossz (nem éri mag az árát) termékek.

A település lakóit, a fogyasztókat a következő öt kategóriába sorolom.  Nagyon szegények, akik az olcsó termékekből is csak kevesebbet tudnak vásárolni. Szegények, akik az olcsó termékekből sokat elegendőt tudnak vásárolni, de csak ez olcsó termékekből. Középréteg, aki a közepes árfekvésű termékeket tudják megvásárolni. És persze az olcsó termékeket is meg tudják vásárolni.  Gazdagok akik, drága termékeket is meg tudják vásárolni. És persze meg tudják vásárolni a közepes és az olcsó termékeket is.

És vannak a nagyon gazdagok. Ez egy külön problémakör. Szerintem a nagyon gazdagok jövedelme, fogyasztása egy különálló egység, nem tartozik bele a közös gazdaságba (nemzetgazdaságba). E modellben két nagyon gazdag van az esernyőgyár igazgatója (tulajdonosa) és az áruház igazgatója (tulajdonosa).

Meg kell állapítani, hogy a jóléti társadalomban mi a kár.  Kár eleve az, hogy piacon lehetnek rossz (nem éri meg az árát) termékek. Kár az, ha a fogyasztók kénytelenek rossz (nem érik meg árát) termékeket, fogyasztani, ill., ha ebből többet fogyasztanak. Kár, ha a nagyon szegények az olcsó termékekből még önmagukhoz képest is kevesebbet fogyasztanak. Ez már nyomorgásnak nevezhető. Ki kell jelenteni, az igazságtalan jövedelmek kialakulása, fokozódása is, kár.

A jelenlegi jóléti társadalomban nincs direkt termékhiány. A termékhiány (termeléscsökkenés, reáljövedelem-csökkenés) a raktárkészlet csökkenésében, a választék szűkülésében és a fent említett károkban jelentkezik.

A legalább ötven variáció közül kiválasztom a legjellemzőbbeket, a legjelentősebb hatásúakat.

Az áruház igazgató úgy dönt, hogy több fogyasztási (áruvásárlási) hitelt ad. Vagyis el lehet vinni az áruházi termékeket szinte ingyen és később részletekben, persze kamatokkal növelt részletekbe kell azokat kifizetni.

Két ok miatt dönthet így az igazgató. Egyrészt kevesli forgalmat, ő pedig több profitra vágyik.  Lehet, hogy azzal nem számol, hogy amikor elkezdődik a visszafizetés akkor a hitelfelvevők a lecsökkent pénzük miatt csak kevesebbet, tudnak fogyasztani. Vagy számol ezzel, de tisztában van azzal, hogy sok a monopolhelyzetű termék. Lám a hitelezésben is körbeforognak a pénzek. Ugyanakkor a túlzott hitel, főleg ha az áruvásárlási hitel, és főleg ha az pénzkibocsátással kombinált , mégis a keljfel -Jancsi lökdösése ( egyensúly felbontó). A áruház-igazgató másik oka, a kamatnyereség bezsebelése.

Az áruvásárlási hitel lehet pénzhitel és közvetlen termékhitel. Bármelyik is, egyfajta időszakos reáljövedelem emelkedés. Valójában ez a legjellemzőbb reáljövedelem-növekedés. A jelenlegi rendszerben igen ritka az, hogy dolgozók (pl. az esernyőgyár dolgozói) a nekik járó jövedelemnél magasabb bért kapjanak. Optimális helyzetben jó, ha megkapják a neki járó, az általuk megtermelt jövedelmet.

A hitel (a hitelfelvételkor) mindenképpen fogyasztás-növekedéssel jár és emellett egyfajta jövedelememelkedés. Egyébként jövedelem (folyóág) és fogyasztás (folyóág) szorosan összefügg.

Mi történik az áruházban?  A szegények még így sem hitellel tudják a drága termékeket megvenni. (Egyébként a legszegényebbek alig kapnak hitelt annak ellenére, hogy hitelnövelési akció van.) Másfelől, egy nagyobb, a termékeket meghaladó vásárlási kapacitás lép fel, hiszen a normál vásárlókon kívül a hitelfelvevők is elviszik a termékeket.  Az első két napban elviszik a közepes árfekvésű, jó termékeket,  majd a következő napon elfogynak az  olcsó, jó termékek. Azoknak a szegényeknek és középrétegben levő embereknek, akik ezután mennek vásárolni, már csak a rossz termékek jutnak. A drága termékek azért fogynak lassabban, mert az előző két terméket három, ill. kettő réteg vásárolja fokozottabban, míg drága termékeket csak gazdag réteg vásárolja fokozottabban. A drága, jó termékek csak hatodik napon fogynak el. Ebben a helyzetben tehát szinte minden kár beteljesült.  Sokasodtak azok, akik rossz terméket vásároltak, több rossz termék fogy. Ezáltal az áruház megint megrendel rossz termékeket, sőt még több rossz (nem éri mag az árát) terméket fog rendelni. Tehát a rossz termékek sokasodnak. Az is világos hogy azon kívül, hogy véletlenszerűen károsodtak az emberek (akik később vásároltak), elsősorban a szegények és a középréteg károsodott. 

Pár hónap múlva, amikor elkezdődik a hitel-visszafizetés, normális kamatnál az egyensúly visszaállna, mert a hitel-visszafizetők pénze (és ez által az összesített jövedelemfolyó) szintje is csökken, és a fogyasztás is csökken. Ez tehát az a mechanizmus, hogy az egyensúly vissza akar állni. Ha viszont túl magas kamat, akkor egy idő után ellenkező irányban lendül ki az egyensúly, csökken a jövedelemfolyó szintje és fogyasztás folyó szintje. (Most itt olyan részletekbe nem megyek bele, hogy mi történik, ha továbbra is emelkedik, vagy marad a magas, vagy csökken a hitel.)  Az egyensúly visszaáll, de ahhoz idő kell. Lehet e valamit tenni, hogy előbb visszaálljon, és mit lehet tenni?  A termelést csak lassan lehet fokozni. Az árakat azonban könnyen, gyorsan lehet variálni. Az áruház-igazgató, mint „jó kapitalista” állandóan figyeli a forgalmat, és ahhoz igazítja az árakat. Ha nő forgalom, emeli az árakat. Elvileg ez rendben is lenne, de egyáltalán nem mindegy, hogy mi okból nő a forgalom, a vásárlás.

Ebben a helyzetben egy óvatos áremelés részben hasznos, részben, mint minden áremelés, kárt okoz elsősorban a szegényeknek. A példában az áruház-igazgató észelve a forgalom-növekedést (kereslet-növekedést) már a második napon emeli először a jó termékek árát, majd a később a rossz termékek árát is, hiszen abból is több fogy. (Először is furcsa hogy az áruház-igazgató gerjeszti a vásárlási kapacitásnövekedést, majd ő kompenzálja. Talán nem kellett volna, az egyensúlyt felbontani. Természetesen az áruház-igazgató nem így nézi a dolgokat, ő csak maga hasznával van elfoglalva, mindent csak ebből a szempontból néz. Az árakat is emiatt emeli, ha elviszik drágábban, akkor miért ne adjam drágábban.)

Miért hasznos az arányos áremelés ebben a helyzetben. Mert magasabb árak egyensúlyba kerülnek a jövedelmekkel. Másképpen az árbevétel folyóág egyensúlyba kerül a jövedelem folyóággal, ezáltal nem emelkedik a fogyasztás folyóág, nem lesz túlfogyasztás. Másképpen: megszűnik a túlzott vásárlói kapacitás.  Miért káros. Egyfelől az történik, hogy a hitelfelvételt nem nagyon csökkenti az áremelés. Tehát a bizonytalan és viszonylag érdemtelen, hitel általi vásárlás aránya még inkább nő a megérdemelt valódi jövedelmek általi vásárláshoz képest. Másodsorban minden áremelés a következőkkel jár. A legszegényebb réteg még önmagához képest is csak kevesebbet tud vásárolni. Ugyanakkor mindenki egy fokkal olcsóbb terméket „kénytelen” vásárolni. Tehát az olcsó, és közepes árfekvésű, jó termékek nem fognak lassabban fogyni. Ha egyszerre van túlzott hitelezés (jövedelememelkedés) és áremelés (viszonylagos jövedelemcsökkenés) akkor megmarad a kár: sokaknak már csak rossz termék jut.  Tehát ebben a helyzetben, az áremelés, alig kompenzálja a túlzott hitelezés kárát. Az óvatos, arányos áremelés akkor lenne, egyértelműen hasznos, ha az egész lakosság érdemtelen jövedelemnövekedéséről lenne szó. Valójában ilyen gyakorlatilag szinte nem létezik.

Érdemes arra is kitérni, hogy leggazdagabb réteg fogyasztása hogy alakul. Nekik annyi pénzük van, hogy az jóval felette van annak amire hatnak az árváltozások. Az ő végfogyasztásuk tehát kiesik ezekből, a folyamatokból.

Térjünk rá az áremelésre, mint a következő jellemző folyamata a piaci (gazdasági pénzügyi) mechanizmusoknak.

Áremelés bekövetkezik, mert kereslet-növekedés van.  Erről volt szó az előbb. Hozzá kell tenni, hogy általában azért az áremelés, ebben az esetben sem óvatos arányos. Sőt az optimális az lenne, ha nemcsak óvatos arányos lenne az áremelés, de az áremelő azt is megnézné mi okból  jött létre a kereslet-növekedés és az várhatóan mennyi ideig tart. Ennek azonban az ellenkezője a jellemző, szinte minden kereslet-növekedés (hátha ez tartós tendencia) a kelleténél nagyobb áremelést okoz.  Sőt gyakran előre, még a változás előtt emelik az árakat.

Az első általános ok: áremelés keresletnövekedés miatt.

A második ok. Az áruház-igazgató azonban akkor is árat emel, ha a bevétele bármi okból csökken. Az nem lehet, hogy bevételem csökkenjen, csak ez lebeg a szeme előtt. Tehát itt más nincs jelentősége a közvetlen fogyasztásnak, csak a profithajhászás, ill. a profitszerzési verseny a motiváció. Árat emel pl. akkor, ha adóemelés van. Árat emel pl. akkor, ha működési költsége emelkedik, és még lehetne sorolni.

És végül harmadik típusú áremelés: egyszerűen azért emel árat, mert nincs megelégedve az eddigi bevételével, még többet akar.

Áremelés a költségnövekedés, ill. bevétel-csökkenés miatt. A bevétel attól is csökkenhet, ha csökken a kereslet. Ebben a helyzetben természetesen az okosabb áruház-igazgató nem emel árat , mert akkor még inkább csökken a vásárlás. Addig azonban nem megy el, hogy árat csökkentesen, legfeljebb nem emeli az árakat. Sőt még az sem biztos, hogy nem emel árat. Pontosabban, a monopolhelyzetű termékek árát, még ekkor is megemelheti. Ugyanis ezek olyan termékek, amit kénytelenek az emberek megvenni.  Pl. az emberek kénytelenek megvásárolni kenyeret , krumplit, rizst, vizet,  tűzifát (energiát), orvosi ellátást, gyerek tanítatását stb.

 Az állam (önkormányzat) ezért is alakult át szolgáltató állammá, hogy ezt a kiszolgáltatott helyzetet csökkentse. Vagyis a közösség azt mondta, egyes monopolhelyzetű, de fontos termékeket (pl. egészségszolgáltatás, oktatás, stb.) kiveszek az áruház, ill. az áruház-igazgató hatásköréből.  Még így is maradt elég monopolhelyzetű termék az áruház-igazgató hatáskörében. 

Az áremelésnél egyrészt emelkedik az árszínvonal. Ennek is megvan a maga károkozása, gondolok itt pl. az átárazásra, a bizonytalanságra.  Nézzük, viszont azt a részét, hogy van egy általános áremelés, akkor megemelkedik az árbevétel folyóág szintje.

Emlékeztetőül mi történhet az áruházban.

Normális esetben nincs termékhiány (jövedelemtöbblet, pl. hitelezés) és nincs áremelés (viszonylagos jövedelemhiány) akkor az ötödik napon elfogynak az olcsó jó termékek. A hatodik napon elfogynak a közepes árfekvésű, jó termékek. Azoknak, akik ezután mennek vásárolni, és nem tudnak drága terméket vásárolni, csak rossz termék jut. Még normális esetben is vannak, akiknek csak rossz termék jut. Most itt a gondos, tudatos vásárlással nem foglalkozom, ez is egy tényező. 

Ha kevesebb a termék, de sok pénz van (pl. nő az áruvásárlási hitel) akkor természetesen, előbb elfogynak a termékek, először a jó termékek. Ez egy véletlenszerű (igazságtalan), de a rétegek szempontjából tendenciózus kár. Ez tehát ennek az egyensúlytalanságnak kára.

Ha jövedelemhiány van pl. az áremelés miatt, akkor lassabban fogynak el termékek. Igen ám, csakhogy ilyenkor mindenki egy fokkal olcsóbb terméket vásárol. Ezért az olcsó, jó termékek, és közepes árfekvésű, jó termékek viszonylag gyorsabban fogynak el. Ezt kiegyenlíti a kevesebb vásárlás, tehát nem ez a jövedelemcsökkenés kára. Az áremelés (viszonylagos jövedelemcsökkenés) kára, hogy elsősorban a legszegényebbek, a szegények kevesebbet tudnak vásárolni. Ez már tendenciózus, rétegeket érintő kár. 

Mindenki kevesebbet tud vásárolni kivéve dúsgazdagokat. Valójában a pénz körbeforog, ami egyik oldalon jövedelemcsökkenés, ill. kár, az a másik oldalon haszon. Elsősorban az áruház-igazgató jövedelme emelkedik, pl. az áremelés kapcsán.  Ha az áruház-igazgató egy normális vásárló lenne, aki saját áruházában vásárol, akkor az összesített folyóágak kiegyenlítődnek. Egyrészt, szerintem nem normális vásárló, de azért ez a pénz is részben visszakerül a pénzfolyóba. 

Ugyanakkor az igazságtalan jövedelmek az igazságtalan fogyasztás kialakulása növekedése is, kár. Ezért a dúsgazdagok reáljövedelme és lakosság reáljövedelme bizonyos szempontból szemben áll egymással. Ez a réteg jobban elkülönül a többi rétegtől gazdasági, pénzügyi szempontból.

A nagy folyóágak szintjei (összesített nemzeti értékek) ki akarnak egyenlítődni, mert, cserék vannak, pénz, pénz, ill. pénz, termék, szolgáltatás cserék vannak. Ki akarnak egyenlítődni, mert körbeforgások vannak.  Az igazságtalan aránytalan árak jövedelmek akadályozzák a teljes kiegyenlítődést. Ugyanakkor ezek igazságtalansága, aránytalansága sem lehet hosszabb távon, jelentős. Ellenben lehetséges a folyamatos sorozatos egyensúlytalanság.

Minél kevésbé kompenzáló jellegű az áremelés annál károsabb. Az előzőkből kitűnik, hogy több helyzetben jöhet létre áremelés. Keresletváltozás, költségváltozás, egyéb bevételváltozás, és egyszerű profitnövelés. Természetesen az sem mindegy hogy milyen okú a költségváltozás, a bevételváltozás és arra hogyan reagál a pl. az áruház-igazgató, aki egyben a piac irányítója egyben vállalati szektort képviseli. Az áruház ez esetben a piac, és egyben egy vállalat. Van indokolt, óvatos arányos áremelés is.   Ellenben a jelenlegi gazdaságra az indokolatlan (nem kompenzáló, nem óvatos) áremelések a jellemzők. És sajnos nem ritkák a teljesen oktalan, profitnövelésű áremelések sem.

A túlzott hitelfelvétel visszafizetésének, általános állapota is, általános jövedelemcsökkenés. Mivel jövedelemcsökkenés, ezért hasonló a folyamat, mint az áremelésnél. Ha a normális hitelezés normális kamatú visszafizetésről van szó, akkor csak az egyensúly áll vissza. Ha túlzott a hitelezés, ráadásuk magas kamat is, akkor egyensúlytalanság alakul ki, majd a túlzott visszafizetés időszakában ellenkező irányú egyensúlytalanság lép fel. Ide-oda inog a keljfel -Jancsi.

Az is igaz, hogyha folyamatos túlzott hitelfelvétel, akkor, az részben  kompenzálja a  visszafizetési egyensúlytalanságot, de csak részben. Ugyanakkor más problémák, (elsősorban az eladósodás) is előjöhetnek.

Ebbe az egészbe hogyan szól bele a termelésnövekedés, termeléscsökkenés. A példában az esernyőgyár termelésről van szó.

Egyrészt a termelésnövekedést, termeléscsökkenést illetve abból eredő jövedelemváltozásokat le lehet reagálni rosszul. Pl. túlzott áremeléssel. Vagy pl. termeléscsökkenésből eredő jövedelemcsökkenést, illetve ebből eredő forgalomcsökkenést, túlzott hitelezéssel akarják megoldani. 

Másrészt ezeket, a jelenségeket (túlzott, indokolatlan áremelés, túlzott hitelezés), a termelésnövekedéstől, csökkenéstől, ill. abból eredő jövedelemváltozástól függetlenül is létre lehet hozni. Pl. a termelésnövekedésből eredő reáljövedelem nő, de közben túlzott áremelés van.  Pl. az esernyőgyár dolgozói megérdemelten 4%-os fizetésemelést kapnak. Az áruház-igazgató viszont 8%-kal emeli az összes árat.

Egy idő után azért az igazgató kénytelen visszavenni az áremelésből (ezután csak 6%lesz), mert visszaesik a forgalom. Egy idő után azért az áruház-igazgató jövedelememelkedésének egy része ( 1%) is visszaáramlik lakossághoz. Egy idő után az esernyőgyár dolgozói még magasabb fizetést harcolnak ki maguknak. Lassan visszaállna az egyensúly, de megint jön valamilyen felbontás.   A termelésre káros visszahatás (pl. az igazságtalanság, bizonytalanság miatt csökken a munkamotiváció, különböző plusz munkák lépnek fel, stb.) miatt a termelésnövekedés csökken 1%-kal, pl. 3%-ra.  A jövedelmi különbségek nőnek. Az átlagos infláció mondjuk 5%-os lesz.

A lakosság reáljövedelem-növekedése mondjuk a lehetséges 4% helyett 2%-os lesz. 1%-ot elvisz a termeléscsökkenés, a másik 1%-ot a leggazdagabb réteg jövedelem-emelkedése viszi el. Sőt további 0,5%-ot leszámíthatunk, amiatt hogy a lakossági jövedelmek csak utólagosan követik az árakat  Még így is kijön, hogy magas infláció mellett (5%) létrejön reáljövedelem-emelkedés. Ugyanakkor az is igaz, hogy a statisztikai adatok torzak, ugyanis azok ebben az esetben azt mondják, hogy 5%-os infláció mellett 3%-os reáljövedelem növekedés következett be. Valójában azt kellene mondaniuk, hogy a magas infláció miatt (az áruház-igazgató kapzsisága miatt) a  lakosságnak, a  3,5%-os munkateljesítmény-növekedése mellett csak 1,5%-kal növekedett a reáljövedelme.  

 (Sajnos a magyar gazdaság kb. ilyen, lenne, ha nem lenne ráadásul még a korrupt rossz hatékonyságú állam és főleg az eladósodás problémája. De ezek a plusz problémák vannak és így sajnos magyar gazdaság válságban, van.)

Ha normális lenne gazdaság, nem lennének egyensúlytalanságok akkor termelésnövekedés, és a lakosság reáljövedelem-növekedése 4%-os lenne. Akkor igazságosabb, arányosabb lenne a jövedelemelosztás. Akkor normális pl. 2%-os infláció lenne. És akkor a piac egyensúlyba lenne, kevés ember lenne kénytelen rossz terméket vásárolni. A szegények önmagukhoz képest nem fogyasztanak kevesebbet, stb..

Ebbe a példázatba nincsenek benne az esernyőgyár történései. Mert itt is van azért vállalaton belüli jövedelemelosztás, van megfizetett munka és alulfizetett túlmunka.

És nincs benne az esernyőgyár és az áruház viszonya, és még lehetne sorolni.

A következő egység emlékeztető tartalma:

Milyen a jelenlegi pénzügyi rendszer, azaz elmélkedések a tisztességtelenségről.

Alapvető,de rendezetlen elmélkedések a jövedelemről, az árról, a versenygazdaságról (piacgazdaságról), a bankszektorról. Elméleti rendszertényező.   

A jelen parazita-világ gazdasági törvényszerűségei. Ami nem azt jelenti, hogy e parazita törvényszerűségekhez kell alkalmazkodni. Azt jelenti, hogy az igazságos arányos jövedelemelosztásra, fogyasztáselosztásra kell törekedni. Elméleti rendszertényező.  

A pénzügyi válságok, a pénzügyi rendszer egyféle rövid, hiányos összefoglalásszerűsége. Elméleti rendszertényező.                            

Az államkapitalista zavaros, logikátlan, igazságtalan, hiányos és túlbonyolított pénzváltó és hitelezési rendszere. Ennek némely téves elmélete és gyakorlata. (B/15/a, B/15/b, B/15/c, B/15/d ábrák.) Elméleti rendszertényező.                                                                                       

A hitelezés, az infláció, a pénzváltás (deviza-árfolyam) és más pénzügyi tényezők összefüggései. Elméleti rendszertényező.                          

Általános elmélkedések a pénzügyi rendszer tisztességtelenségéről. Kitérés a kisbetétesekre, kisbefektetőkre, kis-hitelfelvevőkre. Elméleti rendszertényező.                                                                                    

Magyarországot belevitték az adósságcsapdába. Valahogy ki kellene mászni. Elméleti rendszertényező.                                                          

A korrupció, a tisztességtelenség. Elméleti rendszertényező.               

Azért a lényegről ne feledkezzünk meg. Elméleti rendszertényező.  

Alapvető, de rendezetlen elmélkedések a jövedelemről, az árról, a versenygazdaságról (piacgazdaságról), a bankszektorról. Elméleti rendszertényező.

E tanulmány nagyobb részt, a megismerést szolgálja. Pontosabban azt bizonyítja, hogy jelenleg szinte semmi sincs rendben. (Egy átlagos államkapitalista országban, mint Magyarország, szinte semmi nincs rendben) Még az sem mondható el: vannak hibák, de azért nagyjából rendben vannak a dolgok. Nagyjából sincsenek rendben a dolgok. A bizonyításnak három oldala van. Az egyik oldal, ami megmutatja a háttérigazságot. Az másik oldal, ami a feltárja a rosszaságokat, hibákat. (Nemcsak erkölcstelenségről van szó, de a lakosság, a nemzetgazdaság szempontjából káros, életszínvonal csökkentő jelenségekről, folyamatokról van szó.)  A harmadik oldal, ami megmutat egy elvileg lehetséges jobb, optimálisabb állapotot. Ha ez megvan, akkor már félig sikerült megjavítani a világot, jelen témában, a gazdaságot. Az első lépés mindenképpen az, hogy felismerjük a rosszat, a hibát, a problémát. E nélkül el sem indulhatunk egy jobb úton.

Ugyanakkor ez csak az első fele a megoldásnak. Sokan mondhatják: rendben van, de ilyen a rendszer. Vagy: rendben van, de ilyen a versenygazdaság. (A versenygazdaságra szükség van, a totális állami gazdaság, a tervgazdaság nem jó út.) Vagy: rendben van: de ezek azok a szükségszerű (megoldhatatlan) rosszak, amit be kell nyelni. E felfogásokat cáfolom a következőkben.

Kik azok, akik tudnak tenni a megoldás, a jó út érdekében?

Az állam az állami vezetők. Pl. úgy, hogy az államon belül igazságos arányos jövedelmeket és árakat alakítanak ki.

Itt következik egy fontos megállapítás: ha igazságosak arányosak a jövedelmek, akkor 90%-ban igazságosak és arányosak az árak is.

A jövedelmek a fő összetevői az áraknak. Az árakból alakulnak ki a jövedelmek.

(Lényegében minden önköltségi ár, két alapvető összetevője: az alapanyagár és a jövedelem. Ez utóbbit nevezhetjük a munka árának. Az alapanyagárból és jövedelmekből (alapanyag-kitermelés, feldolgozás) alakulnak ki az eszközök, a termelőeszközök, az alkatrészek, a félkész-termékek, a közbeeső szolgáltatások (pl. szállítás) árai.   Majd ezek ára és a további vég-feldolgozás, összerakás, eladás, stb. munkajövedelme adja ki a végtermékek, végszolgáltatások önköltségi árait. Ugyanakkor az alapanyagárak is jövedelemként jelentkeznek.)

A jövedelem összetevői: a munkaidő, a hozzáadott értéktöbblet, elsősorban a munka társadalmi hasznossága, és az adott munka kereslete-kínálata a munkapiacon. A hozzáadott értéktöbblet arról szól, hogy a munka mennyire kvalifikált, mekkora tudást, kreativitást igényel. Ugyanakkor a kvalifikált munka, ritka és különleges. Az első három tényező adja ki az elvi optimális jövedelmet. A munka társadalmi hasznossága is fontos, ha nem a legfontosabb tényező. Pl. egy bérgyilkos lehet, hogy nagyon ötletes, nagyon jól szervezett „munkát” végez mégsem érdemel jövedelmet, sokkal inkább büntetést.  

A tudományos, objektív ár összetevői.

Most itt eltekintek az alapanyagárak problémájától. Úgy tekintem, hogy az alapanyagárak, igazságosak arányosak. Az „igazságos, arányos” ár összetevői: a költségekben szereplő igazságos arányos jövedelem. A termék, szolgáltatás társadalmi hasznossága. Az adott termék, ritkasága, különlegessége. És az adott termék, szolgáltatás kereslete-kínálata a piacon, ha az helyesen van értékleve.  Jelenleg azonban általában nincs helyesen értékelve ráadásul az előző három, sem jelenik meg kellően az árban. 

A termék, szolgáltatás mennyisége, minősége természetesen benne van az árban.

A piac, a kereslet-kínálat mindenképpen önálló tényező. Most itt eltekintek a piactorzító tényezőktől. Ha ettől eltekintek, akkor is lehetnek pl. divatos, felkapott termékek. Vagy lehetnek spekulált árak, főleg a pénzpiacon. (A hitel ára, a kamat, hozam, is egyféle ár.) De még a spekulált áraktól is eltekintek, csak a felkapott termékeket, szolgáltatásokat nézem, akkor is megállapíthatom: a piac, a kereslet-kínálat, kialakított ár nem azonos az elvi optimális árral. Illetve az elvileg optimális jövedelem és piacon kialakult jövedelem sem azonos. A piacgazdaság azonban szükséges.

Az optimális helyzet tehát az lenne, ha a jövedelmek, árak legalább 80%-ban az elvileg optimális szempontok szerint alakulnának, és csak 20%-ban a kereslet kínálat alapján.  Ha kereslet kínálat megegyezik az elvileg optimális iránnyal, akkor szinte 100%-osan optimális jövedelmek árak jönnek létre.  Ha ellenkező irányúak, akkor is 80%-osan optimális jövedelmek árak jönnek létre. Ha egyforma az ellenkező és egyező irány (ez legvalószínűbb) akkor 90%-osan optimális jövedelmek árak jönnek létre.

Visszatérve: kik tehetnek a jó út érdekében, pl. az optimális jövedelmek, árak érdekében.

Az állam. A lakosság (a fogyasztók, az állampolgár). A vállalkozók (termelők, szolgáltatók).

A lakosság sokat tehet pl. a tudatos, átgondolt fogyasztással. Amikor fogyaszt figyelembe kellene vennie, hogy termék szolgáltatás tisztességesen van beárazva, vagy drágán. Van, ahol ki tudja számítni a munkaidőt. A kvalifikáltságot is nagyjából sejtheti. A társadalmi hasznosságon is elgondolkozhat. Pl. egészséget, tudást stb. szolgálja e a termék. Ha van választási lehetősége, akkor a jobb (elvileg optimális ár) terméket, szolgáltatást választja. Ugyanakkor nem ül fel egyes piactorzító tényezőknek. Pl., nem vásárol felkapott termékeket, csak, azért mert az felkapott.  Pl. nem hisz az agymosó reklámoknak. Stb..

Tudnak tenni maguk a vállalkozók. Ráébrednek, hogy hosszabb távon mindenkinek, nekik maguknak is az a jó (főleg ha kisvállalkozók), ha elvileg optimális árak, jövedelmek alakulnak ki. Ráébrednek, és ezért megpróbálják így alakítani az általuk meghatározott jövedelmeket, árakat.

Legtöbbet azonban az állam tud tenni.

Pl. olyan rendszert alakít ki, hogy a fogyasztónak legyen választási lehetősége. Pl. a piactorzító tényezőket csökkenti, szankcionálja.  Pl. különböző állami eszközökkel (adó, hitel, szabályozás, stb.) az elvileg optimális árakat, jövedelmeket preferálja.

Pl. az államon belül optimális jövedelmeket, árakat alakít ki.  És még lehetne sorolni. (Az államon belüli optimális jövedelmekkel nincs nagy baj. Az állam esetében kevésbé hat a munkaerőpiac.   Az állam optimális árait kialakítani már nehezebb ügy. Ha optimálisak a jövedelmek, akkor az árak is nagyjából optimálisak. Továbbá az állam átgondoltan tisztességesen fogyaszt, így szerzi be az eszközeit, akkor optimális árak fognak kialakulni.  Továbbá a kedvezményes állami árakban is figyelembe veszi az elvileg optimális ár tényezőit.

Visszatérve arra kétkedésre: rendben van, minden tré,  de nem lehet semmit tenni. A fentieket azért soroltam fel, hogy bizonyítsam: lehet mit tenni.

Eddig az igazságos jövedelmekről, árakról volt szó, de még nem beszéltem az arányosságról.

Visszatérek arra, hogy egy munka, egy tevékenység mennyire kvalifikált. (Ez az elvileg optimális jövedelem egyik fontos tényezője)  

A társadalomtudomány, ill. az állam felosztja a különböző munkákat, tevékenységeket, pl. 11 csoportra. Első csoport a nagyon alacsonyan kvalifikált munka (pl. a nagyon egyszerű segédmunka) a 11.-dik a legmagasabban kvalifikált munka (pl. nagy értékű, korszakalkotó újító munkája). A mérnöki, orvosi munka pl. legyen a 7. csoportba. Hol legyen pl. az ügyvédi tevékenység? Hol legyen pl. a bankári tevékenység?

Még nagyobb kérdés az egyéni eltérések problémája. (Lehet valaki jó mérnök és lehet rossz mérnök, stb.) Illetve az, hogy vannak más tényezők is, pl. a társadalmi hasznosság. (Lehet, hogy a jó ügyvéd éppen egy maffiózót véd. Stb.)

Ha valaki jól végzi el a munkáját, akkor az, azonos minőség mellett gyorsabban végzi el. Ezért kell mérni a munkaidőt is. (És persze mérni kell a munka minőségét.) Tehát ha a kvalifikáltsági fokot és a munkaidőt nézzük, akkor nagyjából rendben van az optimális jövedelem, kijönnek az egyéni különbségek.

A társadalmi hasznosság megállapítása miatt már nem a munkákat kell csoportosítani, hanem termékeket, szolgáltatásokat (gazdasági területeket, ágazatokat), méghozzá a fogyasztás hasznosságának szempontjából.  

Pl. az állam, nagyon hasznos (hatalmas) ágazat. Igen, de jelenleg korrupt és rossz hatékonyságú az állam. Ellenben ez megmutatkozik a munkaidőben és a minőségben. Pl. az állami dolgozó elvileg optimális jövedelmét azért csökkentjük, mert sok munkaóra alatt kevés ügyet intéz, rossz minőségben, az rendben van. De növelni kell azért, mert az állam hasznos szolgáltatást nyújt.

Ellenben azt már itt kell mérlegelni, hogy az ágazat, túl kevés, normális, vagy túlzott fogyasztást ad. Hiába lenne hasznos egy ágazat, ha túlzott fogyasztást generál, ez levon az ágazat hasznosságából. Ha kelleténél kevesebb fogyasztást ad az ágazat, akkor már nehezebb a megítélés. Ha ezt a rossz hatékonyság miatt teszi, akkor azt nem itt kell megítélni, hanem a munkaidőben, és a minőségben.

Nézzünk egy példát.

A napelem-gyártás jóval kevesebb a kelleténél. A napelem-gyártás hasznos ágazat. A napelem-gyártás ettől függetlenül társadalmilag hasznos ágazat, sőt a hiány még tovább növeli a hasznosságát, hiszen bővítésre lenne szükség. A napelem-gyártó elvi optimális jövedelme magasabb, mint pl. a szénerőműben dolgozó elvi optimális jövedelme, mert ez utóbbiból nincs hiány.

Más kérdés hogy a piac milyen jövedelmeket állapít meg.

Néhány ágazat a társadalmi hasznosság szempontjából. Állam - nagyon hasznos. Egészség - nagyon hasznos. Oktatás - nagyon hasznos. Alternatív energiatermelés - nagyon hasznos.  Hagyományos energiatermelés - közepes. Élelmiszergyártás - hasznos. Ruházat, cipő - közepes (túlfogyasztás miatt).  Plüss maci gyártás - káros ( eleve nem hasznos, plusz túlfogyasztás). Cigaretta - nagyon káros.  Jogászi vállalkozások tevékenysége - közepes (a túlfogyasztás miatt). Bankszektor tevékenysége közepes, káros (eleve közepes hasznosságú tevékenység plusz túlfogyasztás). 

A bankárt, az ügyvédet, az orvost, a mérnököt tegyük egy kvalitású csoportba.

Feltételezzük, hogy mindegyik egyformán jól végzi a munkáját. Pl. van két mérnök, az egyik a cigaretta gyárban, dolgozik, a másik a napelem-gyárban. A munkakvalitásra mindegyik kap hét pontot. A cigaretta-gyártó mérnök nem kap pontot - 7 marad. A napelem-gyártó mérnök kap 7 plusz pontot, szintén 14 lesz.

A társadalmi hasznosság szerint ugyancsak 10 csoport van. Néhány egyéb foglalkozás. A bankár kap plusz két pontot, összesen 9 lesz. Az ügyvéd kap plusz négy pontot, összesen 11 lesz. Az orvos kap plusz 7 pontot, összesen 14 lesz. Ezek után azt mondhatjuk, hogy ezek az emberek egy óra alatt ennyi pénzt (pl. ennyi ezer Ft-ot) érdemelnek. Ugyanakkor még mindig nem beszéltem az arányokról, a különbségekről. Arról hogy pl. egy orvos hányszor nagyobb jövedelmet, érdemel, mint egy segédmunkás. Erről még nagyon sokat fogok beszélni.

Egyelőre nézzük azt a példát, amikor az előző sorba beteszek két egyformán jól dolgozó segédmunkást, az egyik a napelem-gyárban, a másik a cigarettagyárban dolgozik. Mindkettő kvalifikáltsági pontja kettő. Az elsőnek ehhez hozzájön a társadalmi hasznosság miatt plusz 7 pont összesen 9 lesz. A másiknak nem jön hozzá semmi, 2 marad. A napelem-gyártó segédmunkás egy órai elvi optimális jövedelme ugyanannyi lesz, mint bankáré. Ugyanakkor a különbségeket másképp is számolhatjuk. Pl. a pontok nem egyesével, növekednek, hanem kettesével. De ha a kvalifikáltsági pontok hármasával növekednek, akkor a társadalmi hasznosság pontjai is, kettesével kell, hogy növekedjenek.

Nézzük így a jövedelmeket. Cigarettagyártó segédmunkás 4-es, cigaretta-gyártó mérnök 14-es, napelem-gyártó segédmunkás 18-as, bankár 18-as, ügyvéd 22-es, orvos és napelem-gyártó mérnök 28-as jövedelemi kategóriába tartozna elméletileg.  

 (Itt az egy órai legnagyobb jövedelem, hétszerese a legkisebb jövedelemnek. Ha mind a 10 csoport vonatkozásában számolunk, akkor a legkisebb jövedelem 1, a legnagyobb jövedelem 40. A különbség 40-szeres. Itt a jó minőségű munkavégzés mellett számoltam.  Ha a rosszminőségű munkavégzés okán felére csökkentem a számokat, akkor az egy órai legkisebb jövedelem 0,5, a legnagyobb marad 40, a legnagyobb különbség 80-szoros. Ha a különlegesség ritkaság okán 10 ponttal emelem a jövedelmeket (árakat) akkor a legkisebb jövedelem, 0,5, a legnagyobb 50, a legnagyobb különbség 100-szoros. )

Kb. ilyen elvek mentén lehet kiszámítani az elvi tudományos, optimális jövedelmet.   Nyilvánvalóan a piac egészen másképp számol. Ezért szükséges hogy a piaci jövedelem és ár, az elvi optimális jövedelem és ár felé tendáljon.

(Érdemes megjegyezni, hogy a bankári tevékenység, az elvi optimális jövedelem szerint, egy közepes jövedelmet érdemel, mondjuk annyit, mint a szakmunkási tevékenység.)

A jövedelem, ár, mint az alapár, alapösszeg százaléka. A haszonkulcs értelmezése.

Az ügyvéd azt mondja az én jutalékom az alapösszeg 2%-ka. (Ekkora haszonkulcs. Valójában ilyenkor a költségeket külön kellene számolni.) A banki betéti kamat az alapösszeg pl. 5%-ka. A kereskedő haszonkulcsa pl. az alapár 15%-a. és még lehetne folytatni.  Ez így nem sokat mond. Legfeljebb két ügyvéd, bank, kereskedő, stb. aktuális jövedelmét lehet lemérni.  A lényeg az, hogy ezek az emberek egy óra alatt  ( jó munka mellett) mennyi pénzt keresnek. Ráadásul itt az van, hogy az alapösszeg növekedésével arányosan nő a jövedelem. Ez részbe igazságos részben igazságtalan. Kétségtelen, hogy pl. az ügyvédnek a 10 milliós szerződéssel több dolga, felelőssége van, mint az egymilliós szerződéssel, de nem tízszer több, hanem pl. csak kétszer több. Ugyanez igaz a bankárra és általában minden ilyen jövedelemre. Ez tehát egy torzított számolás.

A haszonkulcs megint egy olyan fogalom, amely zavaros, amelynek sok értelmezése van. Valójában arról szól, ha hallunk egy árat, akkor gyorsan könnyen megállapíthatjuk, hogy ez megéri vagy sem, illetve, hogy ebből az eladónak mekkora haszna. Illetve, mekkora költség, az anyagár stb., tehát olcsó vagy drága felszámított munka.

Valójában a haszonkulcsot (árrést) nem alapárhoz kellene viszonyítani, hanem azt kellene kiszámolni, hogy a munkajövedelem hány százaléka az önköltségnek.

Nézzünk egy példát a cipész kisiparos, 10 ezer Ft-os alapanyagból 10 óra alatt elkészít egy cipőt, amelyet 20 ezer Ft-ért ad el. Az alapár felét kéri el, és az így mért haszonkulcsa 50%-os. Közben 1 ezer Ft-ért dolgozott óránként. A munka jövedelme ugyanannyi, mint a költsége ezért a haszonkulcs, 100%. (Ez már egy másik haszonkulcs). Az ügyvéd egy tízmilliós szerződést két óra alatt (2%-os „haszonkulcs”) mellett 200 ezer Ft-ért végez el. A költsége mondjuk 10 ezer Ft. Az ügyvéd óránként 90ezer Ft-ot keres. A munkajövedelme 19-szerese a költségnek, így a haszonkulcsa 1900%. Az első haszonkulcs mellett a cipész nagyobb haszonkulccsal (50%-os) dolgozik, mint az ügyvéd (2%). Ez nyilván torz. Ha ezt használjuk, akkor tudni kell, hogy különböző tevékenységek haszonkulcsai egészen más jövedelmeket takarnak. Vagyis az ügyvéd 2%-os haszonkulcsa sokkal nagyobb óránkénti jövedelmet jelent, mint a cipész 50%-os haszonkulcsa. Ha másik haszonkulcsot nézzük, cipész 100%, ügyvéd 1900% már közelebb vagyunk az igazsághoz, de még elég távol attól. Ugyanakkor vannak itt olyan fogalmak, mint pl. a forgalom.  A cipőkereskedő pl., elad 10 óra alatt 10 db 20 ezer Ft-os cipőt. A haszonkulcsa 15%-os (15%-kot tesz rá, a cipészektől megvett cipőre). 10 óra alatt így 30ezer Ft-ot keres, bár a haszonkulcsa csak 15%-os.   A cipész haszonkulcsa 100%-os, a jövedelme 10 óra alatt csak 10 ezer Ft.

Én magam is gyakran használom a haszonkulcs (árrés) kifejezést. Ezért itt megjegyzem. A haszonkulcs (árrés) fogalmát értelmezni kell. A tisztességes haszonkulcs (árrés) lényegében megegyezik a tisztességes ár, a tisztességes beérkező jövedelem fogalmával, de jelzi hogy az árbevétel felosztható önköltségre és haszonkulcsra. 

Néhány mondat a B/1/a, B/1 ábrákhoz.

A B/1/a ábra szintén alaposabb tanulmányozást igényel. Van benne több lényeges mondat, azonkívül, hogy súlyozva ( arányosan) ábrázolja a munka, munkaerő, termelés, fogyasztás, jövedelem (reáljövedelem) árbevétel (reál-árbevétel) adó, stb. áramlást. Ugyanakkor kiderül e fogalmak lényege és összefüggése is.

Talán kiderül az is, hogy a nemzetgazdaság miért nevezhető egy csapatnak. Az összes nemzeti termelés, (termelés és szolgáltatás) a lényege mindennek. (Az állam is egyfajta termelő, főleg szolgáltató. Ez adja fogyasztás és minden más mutató alapját. (Ugyanakkor termelés struktúráját már a fogyasztás struktúrája is befolyásolja.) Az összes nemzeti termeléssel nagyjából azonos az összes nemzeti fogyasztás, valamint az összes nemzeti jövedelem (reáljövedelem). Reáljövedelem: a jövedelmek vásárlóértéke. Ezzel pedig nagyjából azonos az összes nemzeti árbevétel (az adó, az állami árak is árbevétel), pontosabban itt is reál-árbevételről van szó. A reál-árbevétel: az árbevétel vásárlóértéke.

Ugyanakkor a belföldi (nemzetgazdasági) pénzt már befolyásolja a külföldi kapcsolatok (áramlások, cserék, hatások). Gyakorlatilag az összes felsorolt külföldi hatás, áramlás, csere befolyásolja nemzeti reáljövedelmet és ezzel a belföldi életszínvonalat. (A külföldi hatás egyik oldala a külföldi partner, a másik oldala, amin átfolyik a termék, munka, pénz. Ez pedig a nemzetközi piac, a pénzváltás, a bankszektor.)  A külföld felé tehát sok helyről, minden szektorból, sok módón elfolyhat nemzeti jövedelem (igazságtalanul be is folyhat) és ezzel az egész nemzet életszínvonala csökkenhet ( növekedhet) a termeléstől függetlenül.

Belföldön az árak (árbevétel) ezzel a pénzoldal változtatása (a jövedelmek változtatása ritkább és utólagos) és nem befolyásolja az összes nemzeti termelést, és az összes nemzeti fogyasztást. Ez sem igaz teljesen, mert ugyanakkor ezek a változtatások pénzügyi zavarokat keltenek (pl. inflációt) amik visszahathatnak a termelésre. Ez azonban már egy közvetett hatás. Az is igaz hogy a külföldi igazságtalan aránytalan pénzmozgások is kiváltanak ilyen pénzügyi zavarokat. A belföldi áremelések (jövedelememelések) ugyanakkor meghatározzák az egyes gazdasági szereplők jövedelemét, vagyonát, és ezzel fogyasztást (életszínvonalát). Egyszerűbben, a belföldi elosztást. A külföld a belföldi elosztást kevésbé befolyásolja.

Összefoglalva. A külföldi sokféle kapcsolat (csere, áramlás) közvetlenül hat a nemzetgazdasági (belföldi) összes reáljövedelemre, a nemzetgazdasági (belföldi) összes fogyasztásra. (Elsősorban pénzről van szó, másodlagosan munkáról van szó. A pénz egyben munkát is jelent, van azonban direkt munkaáramlás.) Másodlagosan, kevésbé, közvetve hat a belföldi pénzügyi zavarokra, a belföldi elosztásba, és a belföldi termelésbe.

A nemzetgazdaságon belüli áramlások, cserék, emelések, elsősorban hatnak a rövid távú zavarokra, és hatnak a nemzetgazdaságon belüli elosztásba. Másodlagosan, kevésbe, közvetve hatnak a nemzetgazdasági összes termelésre, összes reáljövedelemre, és fogyasztásra.

Egy hasonlattal élve vannak az alapvető szinteket érintő hatások és vannak felszínt borzoló, hullámosító hatások. A hasonlat legyen egy hullámzó tengerpart. A tenger mikor önti el a várost? Gazdaságilag sok minden hullámzást okoz. Nem mindegy azonban hogy mekkorák a hullámok és mennyi ideig tart a hullámzás. Ha nagyon magas a hullámzás, akkor elöntheti a várost víz, akkor is, ha a tenger szintje nem emelkedik.

Az sem kellemes, ha állandóan közepesen hullámzik a tenger. Legkedvezőbb, ha tengerszint állandó és általában nyugodt a tenger.

Tengerszint emelkedést jelent, a termelés általános hosszabb idejű csökkenése, stagnálása. Ez belföldi eredetű. De sajnos van egy külföldi hatás is, amely tengerszint  emelkedésnek  nevezhető, ez pedig a külföld felé eladósodás.

Egy másik téma.

A gazdaság alapja a munka (a dolgozók munkája) ebből eredő termelés. A pénz csak ezt követi ezt jelképezi. A jövedelmek, adók, stb. végső soron a munkából erednek. Közvetlenül persze gazdag ember több adót fizet, pénzből fizet.  A háttérben azonban ott van a munka, a termelés és természeti erőforrások fogyása.

Az ábra néhány alapvető problémát is megnevez, bár nem elemez.

Itt van pl. a civilszféra problémája. E tanulmány során én is össze-vissza beszélek civilszféráról, mint gazdasági szektorról. Hová sorolható pl. egy lakossági összefogással létrehozott önköltséges (nem profitra törekvő) óvoda.

A civilszféra helyretevése a jövő szempontjából fontos. Az egyik fejlődési lehetőség. Pótolhatja az államot, tehát egyfajta államnak is besorolható. Egyfajta nem profitalapú magángazdaságnak is besorolható. De besorolható a lakosság szektorába is. (Pl. egy szülő nemcsak saját gyerekére vigyáz, hanem a szomszédok gyerekeire is. Pl. a lakók közösen gondozzák a kertet. A háztartások a saját megtakarításukat, saját hitelfelvételüket használják fel. Stb.) Vagy akár külön szektort is képezhet. E tanulmány során én is több helyre besorolom, egyrészt az egyszerűsítés miatt. Egyszerűbb három szektort ábrázolni, mint négyet. A közgazdaságtudománynak ezt is helyre kell tenni.

A feketegazdaság mibenlétét megint tisztázni kell. Nyilvánvalóan a  háztartások nem fognak számlát adni  (adózni) egy sereg otthoni, alkalmi, munkáért, főleg ha az családon belül marad. De akkor sem, ha az nem vállalkozás keretében történik, csak lakosság egymás között bonyolítja le. Egyébként a számlázás adminisztráció is költséges, időigényes dolog.

Feketemunka az adózatlan munka. Ennél fontosabb a fekete-jövedelem. Lényegében az állami korrupció is fekete-jövedelem. A fekete-jövedelem fogalmát el kellene választani az érdemtelen (kvázi lopott) jövedelem fogalmától, ugyanis az érdemtelen jövedelmek jelentős része fehér, legális. Ezek szerint a fekete-jövedelem az a jövedelem, amely adózatlan ugyan, de van mögötte hasznos munkavégzés?  Vagyis nincs benne profit, sőt a munka értéke magasabb, mint a jövedelem.  És fehér, tiszta jövedelem az, amely adózik de még adóval együtt (ez egy rész visszaadása) is érdemtelen jövedelem? Szóval sok a nyitott kérdés.

Csak vagyonadóval oldható meg a probléma.

A tőkések profitja.

Ha a külföld problémáját külön vesszük, akkor csak a belföldi tőkések profitjáról van szó. De ki a külföldi tőkés?  Külföldi tőkés az, aki függetlenül a származástól, lakhelytől, a belföldi népet gátlástalanul ( bár legálisan) le akarja fosztani, és jellemzően nem ebben gazdaságban fogyaszt. Belföldi tőkés, aki csak korlátozva akarja lefosztani a belföldi népet, és jellemzően ott fogyaszt, ott használja a vagyonát.

Tőkés az, aki a lakosságot, nemzetgazdaságot, kisvállalkozásokat lefosztó jövedelemmel bír, és mellette gazdasági (irányítási) hatalommal bír. Ezért a profit nem egy jövedelem a sok közül.

Az ábra egyik mondata: van még sok, de viszonylag kevésbé lényeges tényező. A nemzeti összes fogyasztást, termelést, jövedelmet még sok kisebb tényező befolyásolja. Egyet meg is jegyzek pl. az állam egyik végfogyasztása, a tudományos alapkutatás, egyféle végfogyasztás, de nem biztosan az, mert középtávon nem biztos, hogy haszna van.

Az összes nemzeti termelést, fogyasztást normális időben hasonlíthatjuk egy olyan folyóhoz, amelyik vizét rengeteg forrás, patak stb. (az egyes gazdasági szereplők) táplálja, de a folyó szintje csak lassan változik. A folyó ágai is, a szektorok, nagy áramlások is nagyjából tartják a szintjüket.  Évenként többé-kevésbé változnak a források patakok, az ágak már csak kevésbé változnak, a folyó egésze alig változik. A nemzeti jövedelem ugyanilyen folyó azzal a különbséggel, hogy az erősebben körbefolyik. A két folyó összefügg. Az évenkénti kis változás, a normális gazdaságban, növekedés.

A tartós vagyonok, (pl. ingatlanok) az inkább tavak, medencék, természetesen a nagy folyóval kapcsolatosak. Az ő szintjük lassabban változik, és kevesebb munka van velük, annak ellenére, hogy víztömeg (termékek, eszközök, pénzek) jelentős része bennük van. A tartós vagyonokba benne van az előző évek, évtizedek, sőt az évszázadok (az ősök) munkája is.  A gazdaság megértéshez (a fogalmak megértéshez) szükséges, hogy megértsük, mi az, ami nagyon lassan változik, nő, mi az, ami lassan változik, nő, mi az, ami közepesen változik, nő, és mi az, ami gyorsan változik, nő. És az kell, hogy a változót elválasztjuk az állandótól, amely nem egészen állandó, csak lassan változó.  És megértsük miért fontos az állandó és miért fontos a változó.

A változó (pl. az évenkénti változás) egyrészt azért fontos, mert ha sok közel egyenlő állandó van, akkor a változó tesz köztük különbséget. Másrészt azért fontos, mert a tendenciát jelenti.  Harmadrészt azért fontos, mert ez méri a mi, jelenlegi teljesítményünket.

Néhány lényeges pénz-munka megállapítás. B/1, B/1/ a,  B/0/1 ábra.

A pénz, ill. a pénz-munka, jellemzően körbeforog.

A termék, ill. a termék-munka, jellemzően egyirányú. A megtermeléstől halad az elfogyasztásig, és a szemétig. Igaz hogy végső soron ez is körbe forog, tehát a körforgás a jellemzőbb folyamat.

A munkának mégis két aspektusa van a pénzhez, jövedelemhez kapcsolódó, és termékhez, a termeléshez, fogyasztáshoz kapcsolódó.

Más kérdés hogy akár körbeforog a munka akár egyirányú, az igazságtalan aránytalan elosztás felbontja a helyes arányokat.

A pénznek, a pénzfizetésnek is több aspektusa van.

Van egy olyan aspektusa, hogy aki pénzt ad, az lemond a fogyasztásról, az kevesebbet fogyaszt.

Mi is történik egy vásárláskor? Az eladó a munkáért pénzt kap, vagyis fogyasztási lehetőséget kap. A vevő megvásárol egy fogyasztást, fogyasztást kap, ugyanakkor a kifizetéssel le is mond egy további fogyasztásról.

Egyértelmű a helyzet, ha tartalékba tesznek pénzt vagy pénzt, hiteleznek. Ezeknek az a lényege, hogy a pénzt adó egy ideig lemond a fogyasztásról. Persze ezután idővel ő kap pénzt, vagyis fogyasztást kap. Mindig az aktuális pénzt adó mond le fogyasztásáról. Ez fontos, ha a termelés-fogyasztás egyensúlyáról gondolkodunk.

Elmélkedés a profit fogalmáról és az árról ill. az ár szempontjából a tevékenységekről.

A profit fogalma jelenleg zavaros. Az egyik meghatározásom. A profit a vállalkozások a tulajdonost (esetleg az igazgatóságot) illető része, haszna. Jellemzően sokkal nagyobb, mint a dolgozók bére.

A profitnak azonban van két további meghatározása. Pontosabban induljunk ki a nonprofit tevékenység meghatározásaiból.

Nonprofit tevékenység az, amelynek áraiban csak az önköltség vagy annál kisebb pénz jelenik meg. Vagyis ez a tevékenység nem számit, munkabért sem tisztességes sem tisztességtelen munkabért. Ezt én, fokozott szívességi  nonprofit tevékenységnek nevezem.

Nonprofit tevékenység az a tevékenység, amely csak tisztességes árakkal, jövedelmekkel dolgozik. Ekkor számítanak munkabért, csak ez alacsony, a magélhetéshez, legfeljebb az átlagos megélhetéshez elegendő munkabér. Nevezzük ezt: tisztességes áras - nonprofit tevékenységnek.

(A tisztességes ár, jövedelem ill. a tisztességtelen ár, jövedelem nem jogi, hanem közgazdasági kategória. A tisztességtelen árat csak közvetett módón lehet meghatározni. Pl. tisztességtelen ár, amelyik az aránytalan jövedelemi vagyoni hierarchiába illeszkedik, ill. nem az arányos igazságos hierarchiába illeszkedik. Pl. tisztességtelen ár ahol a munka hasznossága nem éri el a pénz vásárlóértékét. Pl. tisztességtelen ár ahol az ár, ill. a jövedelem 20%-kal erősebben tér el az elvi optimális ártól, jövedelemtől.   Pl. tisztességtelen ár, amelyik az optimális ártól (a vevő és az eladó összesítve a legjobban jár) erősen eltér.

(Az ár, jövedelem, optimális tisztességes esetben tartalmazza a dolgozó tisztességes megélhetését. Tartalmazza az igazságos arányos alapanyagárakat. Tartalmazza (arányosan) a munkaidőt ezzel összefüggésben az előállítás nehézségét. Tartalmazza (arányosan) a hozzáadott szellemi értéktöbbletet. Elsősorban tartalmazza a társadalmi hasznosságot (egészség, tudás, munkamotiváció, stb.). És tartalmazza (arányosan) termék, munka ritkaságát, különlegességét. Tartalmazza a piactorzító tényezők nélküli kereslet-kínálat arányát. Végső soron a tisztességes piaci áraknak, jövedelmeknek is ezeket kell tartalmazniuk. E szempontok szerint kialakított jövedelmek, árak egyben az optimális jövedelmek, árak. )

Visszatérve profittevékenység az, amelynek az árai tisztességtelenek. Ezek szerint a profit nem más, mint a túl magas ár.

Az állami gazdaság legalább annyira normális gazdasági egység az ár, jövedelem, munka szempontjából, mint a magángazdaság. A kettő között csak kisebb különbségek vannak.

Persze fel kell tételezni, hogy az állam is, és magángazdaság is meglehetősen tisztességes és hatékony. És fel kell tételezni, hogy a kettő aránya nagyjából jó.

Miért kell az állam esetében ezt a normálisságot kihangsúlyozni. A jelenlegi közfelfogás és sajnos a politikusok felfogása is valamilyen furcsa gazdasági képződménynek tekinti az államot. Pl. túlzottan, kihangsúlyozzák: az állam sem ingyenes. Ezzel azt sugallják, mintha az állam valamilyen drága haszontalan képződmény lenne.  Máskor pedig az állammal kapcsolatban a nonprofit tevékenységet emelik ki. Mindenesetre van egy olyan hatás, mintha a hasznos magángazdaságban megkeresett pénz elmenne a haszontalan, pénzfaló államba az adón keresztül. Gyakran hallom egyszerű emberektől is, és politikusoktól is: borzasztó, hogy a jövedelem pl. 50%-át le kell adózni. Ráadásul olyan viszonylag szegényebb emberek, átlagos jövedelmű emberek is panaszkodnak az adófizetésre, akiknek valójában hasznos az állam, és az adó. 

Először is minden pénz, munka általában körbeforog, körbeforog pl. a magángazdasági ágazatok között. Nem kivétel ez alól az állam sem, a pénz-munka körbeforog magángazdaság hatalmas ágazata és az állam, hatalmas ágazata között is, B/1a, B/21/a, B/1, B/7 ábra. Az állami szolgáltatásért az adón keresztül az állami dolgozók pénzt (jövedelmet, munkát, fogyasztási lehetőséget) kapnak, majd azt a pénzt többnyire a magángazdasági termékekre (és állami szolgáltatásokra) költik el, ebből lesz a magángazdasági dolgozók pénze. Akik ezt a pénzt az adón keresztül az állami szolgáltatásokra (és magángazdasági termékekre, szolgáltatásokra) költik el, és így tovább.  Van egy másik körforgás is. Az állam az adón keresztül pénzt kap a magángazdásától majd ezt pénzt a magángazdasági eszközök vásárlására fordítja vagyis a pénz visszakerül a magángazdaságba. És onnan az államba és onnan vissza, stb..  Van egy állam és magángazdasági hitel körforgás ez is körforgás.

És persze vannak más körforgások, mint pl. az adóért cserébe  állam biztosítja a magángazdaságnak a humán erőforrásokat, pl. az oktatással, az egészség biztosításával. És biztosítja szabályozást és az ellenőrzést is.

A nonprofitság értelmezése. Az állam nem fokozott szívességi nonprofit tevékenységet folytat, csupán tisztességes árakkal dolgozik. Az állami dolgozó, normális helyzetben tisztességes jövedelmet kap. 

Az árbevétel az államnál összesen egy átalánydíjas ár ez az adó, plusz az állami árak. Ez a bevételi oldal összesen. Más kérdés hogy az állam, részben kompenzálja a magángazdaságban kialakult aránytalan és igazságtalan jövedelmi, vagyoni különbségeket. A kompenzáció társadalmi, többségi igény, ezek szerint ez is egyfajta szolgáltatás. Az is igaz, hogy ennek a kompenzációnak sok tényezője van. Az egyik tényezője az, hogy a jövedelem arányában szedi be az adót.   Egy másik tényezője, hogy a kis jövedelemmel rendelkezőknek pénzbeli támogatásokat nyújt.

Vagyis az állam (normális helyzetben) összességében teljesen normális tevékenységet folytat, sőt normálisabbat, mint a magángazdaság, mert nem jellemző rá a tisztességtelen ár. Nem jellemző, hogy az állami dolgozók meggazdagodnak. A tisztességes ár, jellemző rá. (Mindez a tisztességes, hatékony államra igaz.)

Az állam összességében nem ingyenes azonban egyes rétegeknek, ingyenes, más rétegeknek olcsóbb, mint a magángazdaság. (Az állam, az adófizetésen keresztül csak kompenzál, részben visszafizet egy korábbi igazságtalanságot, ezt soha nem felejtsük el.)  A lényeg az, hogy ez sem teljesen igaz: az állam nem ingyenes. A korrekt tájékoztatáshoz, pontos megfogalmazások kellenek.

Miért tűnhet úgy, hogy az állam egy furcsa pénzfaló gazdasági képződmény.

Mert nincs korrekt tájékoztatás. Pl. annak kihangsúlyozása, hogy az állam nem lehet hatékony, sokat ront az állam megítélésén. De a többi kijelentés is. Úgy tűnik, hogy vezetés egy része direkt le akarja járatni az államot. Minél kevesebb állam, annál több nagytőke – valószínűleg ez van a háttérben.

Mert a korruptsága, rossz hatékonysága jobban szembeötlik, mint a magángazdaság tisztességtelensége, rossz hatékonysága.

Mert adóért viszonzott szolgáltatás nem rögtön követi a befizetést. Mert átalánydíjas fizetés van. Úgy tűnhet, mintha nem lenne ellenszolgáltatás.

Mert sok állami szolgáltatás nem tűnik igazi szolgáltatásnak. Valójában pl. egy jó törvény az egy nagyon értékes szolgáltatás. Vagy pl. a különböző igazolványok (nyilvántartások) kiadása sem tűnik hasznos szolgáltatásnak, pedig az.

Az is igaz, hogy az államnak még mindig van egy a vezetés kiváltságát védő kiszolgáló tevékenysége, ez valóban haszontalan. Ez a korábbi időben jelentősen nagyobb volt, valószínűleg ez, az előítélet is benne van az emberekben.

Még lehetne sorolni, de inkább megállapítom: a normális állam a lakosság szempontjából egy teljesen normális, sőt nélkülözhetetlen gazdasági egység.

Néhány pénzegyensúly, pénzforgás.

A gazdaságban szerintem több száz fontos egyensúly, van pénzegyensúlyból is legalább 100, amelyik fontosnak mondható. Az egyensúly egyben áramlás is.

Nézzünk ebből hármat.

Már az előző részben is beszéltem erről az egyensúlyról. Az árak, árbevételek és a jövedelmek egyensúlya.

Ha az árak nagyobb részéből jövedelem lesz, és a kisebb része alapanyagra fordítódik, de végül abból is jövedelem lesz akkor: az összes ártömeg és az összes bértömeg megegyezik és ez a kettő teszi ki az összes pénz döntő többségét.

Ebben az egyensúlyban nem szerepel a megtakarítás, mint külön kategória.

Nézzünk egy másik egyensúlyt. A nagy szektorok egyensúlya.

Ebbe az egyensúlyba nem veszem bele a külföldi viszonylatokat. Feltételezem hogy a külföld, belföld között egyensúlyban van a pénz, és a termelés.

Itt abból indulok ki, hogy van három, ill. négy nagy szektor.

Van az állam. Van magángazdaság. Van lakosság (dolgozók, háztartások személyek), és most ide kapcsolnám a civil szférát is. Egyszerűen lakosságnak nevezem ezt. Valójában a lakosság gazdaságilag aktív része, a dolgozók. A dolgozók általában családosok és így a dolgozók nemcsak magukról gondoskodnak, de családjukról is, elsősorban gyerekekről, fiatalokról. Ezért a dolgozók, a háztartások, a lakosság hasonló értelmű fogalmak.

És van a hitel és megtakarítás, szektora. Ez szinte azonos bankszektorral.  Most itt nem megyek bele a megtakarítás és hitel különbségeibe. Ugyanakkor a megtakarítás szektorához tartozik a bankszektor.

Az a kérdés hogy egyik-másik nagy szektornak mekkora pénze, jövedelme.

Nagyszektor pénze azon pénzmennyiség, amely egy időn belül átfolyik a szektoron és szektor tulajdona.  A szektor tulajdona, vagyis a szektor (szektorba tartozó emberek) dönt annak elköltéséről.

Induljunk ki abból, hogy az összes pénz (ez arányos a termeléssel) 20%-a van takarékban. Bár ez a pénz is valakinek a tulajdona de ez a pénz mégsem áramlik. A bankszektoron szinte minden pénz átáramlik, de szerencsére ezek elköltéséről nem bankszektor dönt. Azért bátran kijelentem, hogy a 20% megtakarításból kb. 5% a bankszektor saját pénzének tekinthető.

A pénz  80%-a  oszlik el, a lakosság, a magángazdaság és az állam között.  Ebből szerintem 6% az államon belül forog, ez eleve az állam tulajdona. 14% a magángazdaságon belül forog, ez eleve a magángazdaság tulajdona. Marad tehát 60%. Ebből 30% a lakosságé. A lakosság kb. egyenlő arányban vesz terméket, szolgáltatást az államtól és a magángazdaságtól. Csak az államnak döntően adóban fizet, a magángazdaságnak, az árak kifizetésével készpénzben fizet.

Így az államnak is 15% pénze lenne, ez forog a lakosság és az állam között, úgy hogy a felett az állam rendelkezik.  És magángazdaság és a lakosság között is 15% olyan pénz forog, amely felett a magángazdaság rendelkezik. Igen, de a magángazdaság szintén fizet adót az államnak, kb. 4%-ot. (Ez azért tűnik kevésnek mert az összes pénzhez van arányítva.) Így az államnak az összes pénze: 15+4+6 = 25% lesz. A magángazdaság összes pénze: 15- 4+ 14= 25%.

A lakosság összes pénze 30%. Megtakarításban 20% van. (A megtakarításról, hitelezésről még sokat fogok beszélni.) 

Nézzünk egy másik egyensúlyt.

 A növekedési egyensúly.

Itt most elsősorban a termelésnövekedést emelem ki. Továbbá abból indulok ki, hogy egy átlagos állampolgár költségvetése nagyon hasonlít a nemzetgazdaság költségvetéséhez.

Az átlagos állampolgár pl. adott évben 2millió 300 ezer bruttó pénzt keres. Ebből a nyugdíjra és megtakarításra elmegy 300 ezer. (Nevezzük ezt magtakarítási és hitelszektornak.) Marad 2millió. Ebből 1milliót közvetve (a cégén keresztül), vagy közvetlenül kifizet adóba az államnak. Ezért kapja a jogállamot, a rendet a biztonságot, az igazságszolgáltatást, az egészségi szolgáltatást, a környezetvédelmet, az oktatást, és részben a tömegközlekedést a művelődést, stb.. A  nettó egymillióból magángazdaságból vesz lakást ( 50 évente egyet. 100 ezer. Vagy hatévenként lakásfelújítás 100 ezer.) Vesz autót, benzint 100 ezer. Vesz energiát, fűtést, vizet, stb. 300 ezer. Vesz élelmiszert 300 ezer. Vesz ruházatot, lakberendezést 100 ezer. Vesz utazást, szórakozást, egyebeket 100 ezer.

Az átlag állampolgár jól, dolgozik a következő évben 4%-kal nő a jövedelme. Mivel minden átlagállampolgár jól dolgozik ezért a nemzeti jövedelem (GDP) is növekszik 4%-kal. A jó munka, a modern gazdaságban általában azt jelenti, hogy a munkás megtanul egy fejlettebb technológiát, technikát kezelni.

Ha 4%-kal nő a jövedelme akkor 2%-kal több terméket, szolgáltatást tud vásárolni, és ezek a termékek szolgáltatások, 2%-kal magasabb minőségűek lesznek. A modern gazdaság fejlődése ugyanis nemcsak a mennyiségi növekedésből áll, hanem minőségi növekedésből is. (A fejlődéssel arányosan nő minőségi növekedés, és csökken a mennyiségi növekedés aránya egymáshoz képest.)

Mennyiségi növekedés, amikor ugyanazon termékből, szolgáltatásból többet termelnek, fogyasztanak.

A legfontosabb minőségi növekedés az új hatékonyabb termelési technológiák, technikák, gépek kialakulása. Továbbá minőségi fejlődés az, amikor a régi termékek mellett új korszerűbb termékek, szolgáltatások jelennek meg a piacon, ezáltal a legelavultabb termékek kiesnek a termelésből. Továbbá a minőségi növekedés: a termékek szolgáltatások úgy alakulnak, jobban építik a testet, egészséget és az egészséges lelket. A vásárló számára a mennyiségi növekedés és a minőségi növekedés egyaránt fogyasztás-növekedés.

Ha 4%-kal nő a dolgozó jövedelme, akkor szinte minden termékből, szolgáltatásból, (minden terület, ágazat) 4%-kal többet tud vásárolni.

Nézzük a számokat. Az újévben a 2 millió 300 ezer helyett 2 millió 392ezer lesz a jövedelme. Nagyjából 92 ezer a növekedés, vagyis 4%-os.  A hitel és megtakarítás növekedése a 300 ezer 4%-a, azaz 12 ezer pénz.  Ugyanez másképp számolva. A hitel és megtakarítás az összes jövedelem 13%-át  tette ki. A 92 ezer növekedés 13%-ka 12 ezer pénz. Ugyanígy kiszámolható az összes nagy ágazatból való fogyasztás.

Pl. az állami szolgáltatásokból való fogyasztás. Az összes jövedelem megtakarítás nélkül 50%-át tette ki. Megtakarítással együtt a 43%-át. A 4%-os jövedelemnövekedés az 1 milliós adózás (államtól való vásárlás) helyett 1 millió 40 ezres államtól való vásárlást (adózást) jelent. Másképp számolva a 92 ezres növekedés 43%-a, ami szintén kb. 40 ezer pénz. A többi ágazatból vásárlás az újévben való növekedése végiglapozva. Lakásvásárlás, felújítás, 4 ezer növekedés.  Lakásrezsi, energia, víz stb. 12 ezer növekedés. Autó, benzinközlekedés 4 ezer növekedés. Élelmiszer 12 ezer növekedés. Ruházat, lakberendezés (többek között háztartási gépek) 4 ezer növekedés. Utazás, szórakozás, egyéb (többek között fodrász, posta stb.) 4 ezer növekedés.  Összeadva 40+12+12+12+4+4+4+4= 92 ezer. (Ne felejtsük el, hogy ez nemcsak mennyiségi, de minőségi növekedés is.)

Mivel ez egyátlagos dolgozó volt, ezért nemcsak az ő jövedelme, fogyasztása alakul így, hanem a többségé. Ez azt jelenti, hogy minden ágazat összesített árbevétele nagyjából 4%-kal emelkedik. Az összesített árbevétel azonban nem azonos az áremeléssel, az árszínvonal-emelkedéssel. Konkrétan azonban nem minden ágazat termelése fejlődik 4%-kal. De egy normális gazdaságban az ágazatok döntő többsége 2-6% között fejlődik méghozzá (jelenleg) úgy, hogy ennek kb. a fele mennyiségi növekedés a másik fele minőségi növekedés. Az átlagos dolgozó gazdasági alakulása, növekedése nagyon hasonlít a nemzetgazdaság gazdasági alakulásához, növekedéséhez. 

Nézzük pl. egy kenyérüzem növekedését. (A kenyérüzem fejlődése megint általánosítható, nagyjából így fejlődik a termelés, szolgáltatás.)

(Általában 1 éves időszakokról van szó.)

A kenyérüzem kifejleszt egy új korszerűbb kenyérkészítő gépet. Ezáltal 2%-kal több kenyeret készít, úgy hogy ez a kenyér 2%-kal jobb minőségű. (Minden termelésnövekedés alapja az innováció. Az innovációba beszámíthatjuk a munka szervezettségének növekedését is.) Az ott dolgozó azért érdemel több jövedelmet, mert bár a munkaideje nem növekszik, de megtanulja ezt a gépet kezelni. Ugyanakkor az újító nagyon sok jövedelmet érdemel, de nem viheti el a teljes hasznot, mert akkor a kezelőnek nem jut haszon. Itt viszont jöhet a tulajdonos nagytőkés, és azt mondhatja majd én megvásárolom ezt a gépet, és a teljes hasznot megtartom. Ha ezt teszi (és gyakran ezt teszi) felbomlik az egész növekedési egyensúly. Akkor nem bomlik fel a növekedési egyensúly, ha a tulajdonos nagytőkés megelégszik a maga jövedelmének (ez amúgy is magas) 4%-os növekedésével.

Az okos kenyérüzemi vezető (tulajdonos, tőkés) azonban nem 4%-kal emeli a kenyér árát, mert tudja, hogy csak a minőségi javulás érdemel áremelést, és ezért 2%-kal emeli kenyér árát. Ha nem így tesz (és gyakran nem így tesz), akkor felbomlik a növekedési egyensúly.

Hogy jön be a kenyérüzemnek a 4%-kos árbevétel növekedés, ha 2%-os az áremelés. Pl. naponta 1000 kg kenyeret, állít elő a kenyérüzem. 1kg kenyér eladási ára a múlt évben 200 pénz volt. (Valójában kenyérüzem szövetkezik a gabonatermelővel, a molnárral, a kereskedővel, stb. a kenyér eladási árában mindezek benne vannak. Most azonban szűkítsük le kört a kenyérüzemre, tételezzük fel, hogy ez egy olyan üzem, amelyik maga termeli gabonát, készíti a lisztet, és maga adja el a kenyeret. ) A kenyérüzem  az újévben, az új gép miatt az 1000 kg kenyér helyett 1020 kg kenyeret fog készíteni 2%-kal többet. Közben a kenyér minősége is 2%-kal emelkedik, ezért az ára nem 200 pénz lesz hanem 204 pénz, 2%-kal magasabb. Mivel a többségnek, a lakosságnak emelkedik a jövedelme, így ezt a kenyeret el is tudja adni. Elad az újévben naponta 1020 kg kenyeret 204 Ft-os áron. Az összes árbevétele így 208 ezer Ft lesz.  Ez 4%-os növekedés, mert a múlt évben csak 200 ezer volt a napi árbevétele. Ebből az árbevétel-növekedésből minden jövedelmet és minden kiadást, a beruházási megtakarítást is növelheti 4%-kal.

A másik oldalon az átlagos dolgozó kenyérre fordítható jövedelme ill. kenyér fogyasztása úgy alakul, hogy az újévben 2%-kal több kenyeret tud vásárolni és ez a kenyér 2%-kal jobb minőségű. Nézzük számokban. A múlt évben a dolgozó 100 kg kenyeret fogyasztott egy évben 20 ezer Ft-ért. Az újévben a 4%-os jövedelem-növekedése miatt kenyérre is 20 800 Ft jut. A jobb minőségű kenyér ára az újévben 204 Ft, így ebből 102 kg-ot tud megvásárolni.

Vonjunk le néhány általános következtetést a fenti egyensúlyból.

Egy normális nemzetgazdaságban 4%-os normális innovációs termelésnövekedésnél a gazdaság szereplőinek legalább 85%-a esetében minden jövedelem 2-6% között emelkedik, átlagosan 4%-kal. A maradék 15%-ban a plusz, mínusz eltérés ennél nagyobb, de csak 1%-nál lehet 50%-nál magasabb eltérés. De ebben a 15%-ban is az átlagos növekedés 4%.  És a különleges, kirívó 1%-nál sem lehet 200%-nál nagyobb eltérés. Nagy növekedés csak az erősen fejlődő új termékű cégeknél jöhet létre, nagy csökkenés a tönkremenő cégeknél jöhet létre. De még e cégekben dolgozok, tulajdonosok jövedelme sem növekedhet, csökkenhet 100%-kal nagyobb mértékben. Egyedül az újítók jövedelme nőhet akár 1000%-kal is.

A normális gazdaságban 4%-os termelésnövekedés mellett 0-4% között változhatnak áremelkedések, ill. az adóemelkedés 1-3% között mozoghat. Ez tehát a 2%-os átlagos árszínvonal-emelkedés a gazdaság 85%-ban. A maradék 15%ban változhatnak az árak ennél nagyobb mértékben, de csak a 0,1% lépheti át az 50%-os emelést, de itt is 2%-nak kell lenni az átlagos áremelésnek.  Ugyanakkor ez a 2%-os átlagos árszínvonal emelkedés, 4%-os árbevétel-emelkedést jelent, mert a mennységi termelés is nő.

Az árszínvonal-emelkedés más néven, infláció. Ez tehát egy normális infláció nemcsak azért mert kevés, hanem azért mert ennél nagyobb mértékben növekednek a jövedelmek, vagyis reáljövedelem növekedés van.

Ezt az optimális növekedést kell a piacgazdaságnak biztosítani. Ha pedig nem tudja, akkor úgy kell szabályozni a piacgazdaságot, hogy közelítsen az itt vázolt egyensúlyhoz.

A növekedési egyensúly megértése fontos, ki lehet következtetni pl. azt, hogy normális a gazdaság, vagy abnormális. Fontos tudni, hogy az árak, jövedelmek növekedése, a termelésnövekedés által korlátozott, így a jövedelmek, árak is korlátozottak.

Egyébként a gazdaság önmagától is be akar állni ezen egyensúlyba. Sokan erőszakosan kitérítik ebből az egyensúlyból, de gazdaság automatikusan e vázolt egyensúly felé haladna, ha hagynák.

A lényegről azért ne feledkezzünk meg.

Miközben a tizedszázalékokat elemzek azért a lényeg az, hogy külföldre mehet el legnagyobb arányban a nemzet munkája, pénze a rossz cserearányok és a nagy összegű és nagy százalékú hitelkamatok által.

Mi itt belföldön ezer ok miatt rossz hatékonysággal dolgozhatunk, és saját érdemtelen gazdagjaink kizsákmányolhatnak bennünket, de ez általában összesítve is kisebb kár, mint a külföldre távozó munka, pénz (életszínvonal), kára.

A legkisebb károsult és a legnagyobb felelős mindig a belföldi elitvezetés. A legnagyobb károsult és legkisebb felelős mindig hazai nép, az alsó, középső rétegek.

És ne feledkezzünk meg az egyének belső harmóniájának hiányáról sem. Hiába van fantasztikusan működő gazdaság, belső harmónia nélkül az, fabatkát sem ér.

A hitel ill. megtakarítási szektor és a növekedési egyensúly.

Szerintem ez a szektor, ágazat is lényegében azonos más ágazatokkal. A kamatokat, hozamokat úgy is felfoghatjuk, mint árakat és jövedelmeket.  Igaz hogy ez egy nemzetközi piac. Ha azonban a világ átlagos termelésnövekedése 4%, akkor ez határozza meg ezen árak jövedelmek emelkedését. Pontosabban egy átlagos magyar megtakarító ill. pénzügyi cég árai jövedelmei pl. így alakulhatnak. Pl. a magyar termelésnövekedés adott évben 2%-os, ez határozza meg a magyar pénzszektor szereplőinek árait, jövedelmeit 50%-ban. Az EU termelésnövekedése 3%-os ez határozza (ez is) meg 25%-ban magyar pénzszektor szereplőinek árait, jövedelmeit. A világ termelésnövekedése pl. 4%-os, ez szintén 25%-ban határozza meg a magyar pénzszektor szereplőinek árait, jövedelmeit.  Átlagolás után a magyar hitel és megtakarítási szektorban 2, 75%-os növekedés határozhatja meg az árakat és jövedelmeket.  Ez az évi átlagos jövedelemnövekedés, melyben közvetve benne vannak kamat, hozam, stb., jövedelmek. A lényeg az, hogy a megtakarítási, hitel szektorban sem lehetnek korlátlanok a jövedelmek, árak, a termelés, a termelésnövekedés ezeket is behatárolja. Időszakosan persze el lehet térni ettől a korláttól, de előbb-utóbb vissza kell állni az egyensúlynak, vagyis kiömlik a bili, vagyis jön a ráfaragás.

Vannak termelésen, termelésnövekedésen kívül is olyan tényezők, amelyek meghatározzák az árakat, jövedelmeket, de a termelés, termelésnövekedés a legfontosabb tényező, 90%-ban ez határoz meg minden árat, jövedelmet.

Ne felejtsük el, hogy én általában, itt is, nem jelen helyzetről beszélek, hanem háttérigazságról.

A téma folytatódik a „növekedési egyensúly” című fejezetben, amely a „pénzügy” elnevezésű tanulmányrészben található.

Mi pénz? Bizonyos elmélkedések a pénzről.

A pénz elsősorban egy információ. Információ arról, hogy valakinek (egyén vállalkozás, közösség, stb.) mennyi beváltható vagyonnal rendelkezik, információ arról, hogy valakinek mennyit ér a munkája, terméke, szolgáltatása, vagyona, stb. Az információ alakja formája, megjelenése nem számít. Lehet az egy speciális fémdarab, egy speciális papírdarab, egy szerződés egy számsor egy kártyán, egy számsor a bankban, stb.. Az számít, hogy az információt mindenki elfogadja és adott esetben átváltja, munkára, termékre, szolgáltatásra. Az információ helye tárolása sem számít, az számít, hogy kinek a tulajdonában van, és az a valaki bármikor átveheti, és beválthatja termékre, szolgáltatásra, munkára. És a pénznek van még egy munkára felhatalmazó vonatkozása is. Kétféle pénzmozgás van. Mozoghat az információ helye tárolása, ez nem igazi pénzmozgás. Amikor én pénzmozgásról beszélek (ez az igazi pénzmozgás), akkor a következőről van szó. A pénz tulajdonost vált. Illetve, a  pénz beválthatósága változik. Nő, vagy csökken a beváltási értéke, vagy változik az azonnali beválthatóság. Bár a pénz csak egy információ a termékről, szolgáltatásról, munkáról mégis részben attól külön mozog. A pénzmozgás döntő többségben körforgás. A pénz, az információ mennyisége megmarad, csak a tulajdonosok változnak. Illetve változik az információ kódolása (változik a pénz értéke). A termék, szolgáltatás, munka részben körforgás, jelentős részben azonban nem az. Pontosabban a terméket, szolgáltatást, munkát felfoghatjuk körforgásként is és felfoghatjuk nem körforgásként is. Van termelés, az előállítás és van a fogyasztás, aminek a végén a termék, szolgáltatás munka eltűnik, megsemmisül. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy a termék, szolgáltatás, munka nem semmisül meg, mert jelentős részben létrehoz egy magasabb termelési potenciált. Sőt a szemétfeldolgozás is körforgás. Egyszerűbb, ha a termék, munkaáramlást nem körforgásként értelmezzük. Ez a felfogás azonban már kiesik a szűken vett egyensúlyi problémakörből. 

Azzal együtt, hogy a pénz csak információ, és a pénz körben forog, a pénzmozgást mégis hasonlíthatjuk pl. a vízhálózatban forgó, folyó vízhez. A tulajdonosokhoz tartozó csapokból egy beváltható számsor jön ki és nem konkrét anyag. A számsor nagysága, értéke, áramlása, áramlási törvényszerűségei azonban olyanok mintha egy konkrét speciális anyag áramlana. A pénz is képes elfogyni, képes az értékéből veszíteni, ami az összes pénzt illeti. Ami pedig az egyes tulajdonosokat illeti, azonos munka mellett is változhat a pénzkészletük.

A pénz árakban, jövedelmekben, pénzbeli vagyonokban, megtakarításokban, hitelekben jelenik meg.

Néhány gondolat a B/0/4, ill. B/0/1  ábráról.

Eme ábra részletes elemzése sem fér bele a sűrített összefoglalásba.

Ha az államot, a bankokat, biztosítókat, egyszemélyes vállalkozásokat és minden gazdasági egységet egy vállalatnak (vállalkozásnak, cégnek) fogunk fel, akkor lényegében két részre bontható a gazdaság: vállalati szektor és lakossági (egyéni, háztartási) szektor. A vállalati szektor is tovább bontható, úgy, mint közbenső terméket, szolgáltatást termelő szektor és végtermék-gyártást, ill. végszolgáltatást végző szektor. Az egyensúly csak akkor jön ki, ha ezt a két szektort figyelembe vesszük. Nem jön ki az egyensúly, ha minden vállalatot végtermék-gyártó, végszolgáltató vállalatnak tekintünk, hiába állapítjuk meg hogy a pénzek jövedelmek és a termékek, szolgáltatások döntő többsége mégis ebben a szektorba érkezik. Másképpen, van egy a vállalatok közötti gazdaság, és van egy vállalati és lakosság közötti gazdaság.

Az látható a B/0/1 ábrán, hogy pénz, jövedelem összeköthető, tehát a pénz jövedelem egy közös vezetékben, hálózatban mozog. Ugyanígy összefügg a termelés, a munka, a termék, a szolgáltatás, és a fogyasztás. Fogyasztás alatt én termékek, szolgáltatások fogyasztását, felhasználását értem, bár itt is komplikálódik a dolog. Ez tehát két nagy vezeték, hálózat, és tartály. Tartály amennyiben ezek a dolgok nem mozognak folyamatosan, időnként helyenként megállnak, halmozódnak. Ellenben tartályban is vannak belső mozgások.

A rajzon nincs rajta, de háromféle tartály van azon kívül, hogy van pénztartály és terméktartály. (Néha az egyszerűség kedvéért csak terméket mondok, nem teszem hozzá, hogy szolgáltatás, munka. (Egyébként a szolgáltatás egyben munka is, így ez két dolog közvetlenül is összefügg.) Visszatérve: tartály melyben több szereplő pénze, vagy terméke gyűlik össze. Ezekben többnyire  újraelosztás játszódik le. Tartály, mely a szereplők késleltetett eladásból, ill. fogyasztásból ered. Egy szereplő pénzt, terméket tartalékol. Tartály, mely a kettő kombinációja. A bankok pl. ilyen tartályt képviselnek.

A gazdaságban olyan fogalmakkal találkozunk, mint: bevétel, kiadás, költség, termelés, nyereség, fogyasztás, ár, stb..

Az ár értelmezése egy külön fejezetett érdemelne. Van az ár, mely egyes terméknek a minőségét értékét fejezi ki. (A minőség növelése az innováció által, ill. a hozzáadott szellemi értéktöbblet által jön létre.) Van az összes termék ára, az összes ár. Van az összes ár átlaga (terméke száma osztva az összes árral) mely az átlagár. Mivel egyes rétegek, egyének fogyasztási lehetősége különböző, vannak fogyasztói kosarak és ezeknek az átlagára.

Van az ártömeg, mely az ár és a mennyisség (termelt, fogyasztott) szorzata. (A mennyiség változhat az innováció által, pl. sorozatgyártás és munkaidő növekedése által.) Az ártömegnek is lehet átlaga, méghozzá több is. Az ártömeg osztva a fogyasztók számával, ez az egy főre eső ártömeg, ill. fogyasztás. Az előzőek szerint van az egyes termékek ártömege. Az összes termék, szolgáltatás ártömege. A fogyasztói kosarak ártömege. Az árak és az ártömegek változhatnak. Ha több irányú a változás, egyes termékcsoportok ára nő, vagy csökken, ill. egyszerre a kettő, akkor az összes ártömeg átlaga változik.

Valójában az ártömeg fejezi ki igazán a termékek, szolgáltatások értékét, hiszen a mennyiség nem elhanyagolható dolog. Minden termékfajta, szolgáltatásfajta képvisel egy ártömeget, pénzértéket, akár meg van az állapítva, akár nem. A termék, munka, szolgáltatás hálózatban, tartályban tehát a termékek mellett mindig ott van ez a jelképes ártömeg. Nemcsak termékek mozognak, hanem ártömegek is. A termék és a jelképes ártömeg, rendszerint a piacokon kicserélődik pénzzé, majd a pénz megint kicserélődik termékre és jelképes ártömegre.

A jövedelem nagyjából egyenlő a fogyasztással és a fogyasztás nagyjából egyenlő az ártömeggel. Ha az ártömeg a lényeg, akkor miért beszélünk állandóan árakról? Ha az egyén jövedelmét, jövedelemrészét elosztjuk az árral, akkor kijön a fogyasztott mennyiség. Ha az egyén összes jövedelmét elosztjuk az átlagárral, akkor kijön az átlagos fogyasztott mennyiség. Ha az egyén összes jövedelmét elosztjuk az ő fogyasztói kosarában levő termékek átlagárával, akkor jön ki pontosan az egyén által fogyasztott mennyiség. Ez összefügg a reáljövedelemmel, melynek lényege: a jövedelemért milyen mennyiségű fogyasztás lehetséges. Ebben részben benne van a fogyasztott termékek minősége is, hiszen az ár másfelől a termék minőségét fejezi ki. Ezzel együtt én inkább ártömegekben gondolkodom. Másfelől azonban egyik sem fejezi ki a fogyasztás milyenségét. Egyfelől nem fejezi ki a választékbőséget. Másfelől, ha az árak, ártömegek, és jövedelem együtt változik (általában hosszabb távon együtt változik), akkor egy szegény országban élő egyén reáljövedelme ugyanakkora lesz, mint egy gazdag országban élő egyén reáljövedelme.

Pl. a szegény országban, lehet kapni száz rossz minőségű terméket, ennek átlagára X, az egyén jövedelme pl. 2X, akkor a reáljövedelem 2. Ugyanez a gazdag országban. Lehet kapni ezer jó minőségű terméket. Ezek átlagára X, az egyén jövedelme 2X, akkor az egyén reáljövedelme 2. A két fogyasztás között azonban hatalmas különbség van. A pontos reáljövedelem, akkor jönne ki, ha minden országban egyenlők lennének az árak (megkülönbözetve a minőséget) és az lenne mérve, hogy az egyén mondjuk 100 órai munkáért milyen ártömegű terméket tud megvásárolni. A reáljövedelem tehát pontosabb képet ad, mint a nominális jövedelem, de messze nem pontosat. A reáljövedelem egy országon belül, és rövid távon lehet mértékadó. Megoldás lehetne még, ha pénz, jövedelem és termék munka külön és pontosan lenne mérve. Sajnos nincs teljesen pontos mérőeszköz. A munkaóra sem pontos mert kérdés: milyen munka? Intenzív szellemi, fizikai, stb.? A jövedelmeket át lehet fordítani aranyra, vagy pl. dollárra.  Ezek sem teljesen pontosak, főleg a dollár, vagy más világvaluta, az ami pontatlan. Ettől függetlenül lehetne és szükséges is lenne a jelenleginél pontosabb mérés.

Visszatérve a többi gazdasági fogalomra: kiadás, bevétel, költség, jövedelem, fogyasztás, stb. Az kiderül a rajzról, hogy ezek mást jelentenek a lakossági szektorban és vállalati szektorban. A vállalati szektorban pl. tőkéről, profitról, stb. beszélnek. Eltekintve fogalomzavartól, az azért látszik, hogy a vállalatok vonatkozásában többféle bevételről, kiadásról, jövedelemről, fogyasztásról beszélhetünk. Általában csak pénz oldalt figyelik, holott van közben van egy termék oldal. Sőt termékoldalnak van egy eszköz beruházás, fejlesztés része is. Külön elemzést érdemelne, hogy mit nevezünk vállalati fogyasztásnak és általában fogyasztásnak. A termelési költség az ilyen fogyasztás tulajdonképpen nem fogyasztás, sőt előállítás (átalakítás). Azért vállalatoknak is van végfogyasztása, ez is többféle lehet. A végfogyasztás, elfogyasztás az, amikor termék elhasználódik, nem használható újra. (A szemétfeldolgozással ez fogalom is kezd megváltozni.) Természetesen a végfogyasztásnak vállalati szinten kisebbnek kell lenni, mint a termelésnek, egyébként tönkremegy a vállalat. Ha vállalat végfogyasztása arra irányul, hogy kellemesebb munkakörülmények jöjjenek létre, akkor az hasznos, lényegében egyfajta lakossági végfogyasztás. Ettől függetlenül a vállalat tönkremehet ettől is. Továbbá tönkremehet attól, hogy a pénzoldala felborul, pl. fizetésképtelenné, válik.

A vállalati bevétel, jövedelem, nyereségek értelmezése még komplikáltabb. Az adóhivatalok egyfolytában azon fáradoznak, hogy megállapítsák mi a kiadás, mi a bevétel, de láthatóan nem sikerül nekik.

Az árbevétel nem nyereség, hiszen abból lejön termelési, üzemeltetési költség. A különbözet elvileg akkora, mint haszonkulcs (árrés). A termelési üzemeltetési költség (alapanyag, közbenső termék, munkabér, stb.) egyben a kimenő termék, szolgáltatás ártömege. Ez a termék, szolgáltatás megy ki és ezzel együtt a jelképes ártömeg. Ehhez adódik hozzá a haszonkulcs és a kettőből lesz az árbevétel. Valójában termelési, üzemeltetési költség nem veszteség, hanem beruházás. A termelési üzemeltetési költség jól felhasznált része a valódi nyereség, a rosszul felhasznált része a veszteség az igazi költség.

Vitaható, hogy a haszonkulcs, az igazi nyereség.

Ehhez egy kicsit térjünk vissza a B/0/4-es ábrához. A vállalati szektorban a haszonkulcsok kiegyenlítik egymást. Ha kevés vállalat emeli túlzottan a haszonkulcsát, (árát, árrését), akkor azok remélhetőleg a forgalom hiányában tönkremennek. Persze a történet nem ilyen egyszerű. Ha sok vállalat dolgozik magas haszonkulccsal, akkor a magas haszonkulcsok kiegyenlítik egymást csak arra jók, hogy vállalatok között állandó egyensúlytalanságot teremtsenek. Hol az egyik vállalat lesz bőségben, a másik meg hiányban, hol fordítva. Egyedül a lakossági felé irányult árrés nem egyenlítődik ki. Ezt viszont azért nem érdemes túlságosan, átlagosan 20% felé emelni, mert akkor megbomlik lakossági piacon megjelenő pénz, jövedelem és termék aránya. Illetve, (és, vagy) megbomlik a közbenső termék, szolgáltatás, és a végtermék, végszolgáltatás aránya, pontosabban két szektor nyerségének és minden (pénz és termék) egyensúlyának aránya. Az ábrából kiderül, hogy minden aránytalanság felbontja ezt a két arányt. Valójában nem a nominális haszonkulcs az igazi nyereség. A pénzbeli nyerségnél fontosabb az, hogy pénzért milyen minőségű és mennyi terméket, szolgáltatást lehet vásárolni. Ez pedig nem nominális haszonkulcson múlik. A túlzott haszonkulcs nem más, mint indokolatlan túlzott áremelés (infláció), ami rengeteg problémához vezet.

Még egyszer a két nagy arány tisztázása. Az egyik: a lakossági (egyéni, vagy háztartási) piacon megjelenő pénz, jövedelem és vele szemben a megjelenő termék, szolgáltatás, ill. ezek ártömege. A másik nagy arány: a közbenső termék, szolgáltatást elállító szektor és vele szemben a végtermék, végszolgáltató szektor, pénz, jövedelem, ill. termék, munka szolgáltatás aránya. Nem csak jövedelmekre, de bármilyen más túlzásokra is igen könnyen felborulnak ezek az arányok. Az egyensúlyi állapotokhoz hozzátartozik a pénzkibocsátás, (pénztermelés) és hitelezés aránya. A túlzott hitelezés szintén felborít minden arányt. Az ábra lényegében arról szól, hogy minden túlzás, meggondolatlanság felborítja az arányokat. Ha minden piaci szereplő mértéktartó, csak kisebb és átgondolt változtatásokat hajt végre, akkor magától, kialakul az egyensúly. Tehát az egyensúlyhoz minden szinten (nemzeti, vállalati, háztartási) szigorú, puritán pénzügyi gazdálkodásra van szükség. Ha gazdasági szereplők jelentős része tisztességtelen, ill. nem mértéktartó, akkor felborul az egyensúly, mely egyensúlyfelbomlásnak mindenki (beleértve az okozókat is) a vesztese.

Egyébként is a nyerség egy érdekes, sokrétű fogalom. Lényegében van a tisztességes nyereség és a tisztességtelen nyereség. Egyesek a tisztességes nyereséget talán nem is nevezik nyereségnek, hiszen csak azt kapja, ami jár. Én ellenben a tisztességtelen nyereséget nem nevezem nyerségnek. Közgazdasági értelemben csak tisztességes nyereség, a nyereség. A megérdemeltnél kisebb nyereség sem nyereség, hanem veszteség. Ha nem firtatjuk, hogy egy vállalat nyeresége hogyan keletkezik (esetleg más kárából vagy az egész nemzetgazdaság kárából) akkor legalább azt kell firtatni: hová kerül, mi lesz a sorsa..

A B/0/1 ábrán ábrázolva van a közös pénz (ár, ártömeg), jövedelem tartály és a közös termék, szolgáltatás, munka, fogyasztás tartály.

Jó kérdés hogy mi is tartozik ezekbe a közös tartályokba. Pontosan nem tudom, de azt tudom, hogy mi az, ami biztosan eme tartályok tartalmát képezi.

Az biztos, hogy a lakosság, egyének háztartások végfogyasztása, és ehhez kapcsolódó termelés a terméktartályba tartozik. Valamint a végfogyasztáshoz kapcsolódó jövedelem, ill. ártömeg a pénz tartályba tartozik. Továbbá a vállalatok tiszta pénznyeresége (esetleg pénzvesztesége) a közös pénztartályba tartozik. Illetve a vállalatok végfogyasztása (termék, szolgáltatás) a közös terméktartályba tartozik.

A végfogyasztás, az a fogyasztás, ami elhasználódik, ami véglegesen kikerül a pénz és termék hálózatból.

A gazdaság modellje.

A gazdaságnak többféle modellje lehetséges.

Én a következőket ajánlanám.

A gazdaság olyan, mint egy kettős (pénz és termék) hálózati és tartály rendszer.

Ennek modellje mondjuk az, hogy van egy vízhálózat, tartály, és van egy pl.  levegő hálózati és tartály rendszer.(Fordítva is lehetséges) A két rendszer nagyobb részt együtt fut. A két rendszer hat egymásra de, nem keveredik. Mindkettőnek van nyomása (feszültsége) áramlása, melyek hatnak egymásra. Sőt itt négyes hatás van, mert nyomás hat a saját áramlásra és a másik közeg áramlására és nyomására. Ráadásul nyomásváltozások saját közegen belül  terjednek, ennek is van egy mechanizmusa. (Ezért és más okok miatt az adott modell nem pontos, mert nyomásváltozások a gazdaságban viszonylag lassan terjednek. Más okok miatt sem pontos a víz, ill. levegő modell, csak érzékelteti a pontos modellt).

A másik modell egy kétkarú mérleg, az egyik oldalon van pénz jövedelem oldal, a másik oldalon a termék, szolgáltatás, munka oldal. A kétkarú mérleg (mérleghinta) állandóan mozog abszolút egyensúlyi állapot nincs. Nem mindegy azonban, ennek az ide-oda mozgásnak módja. Lehet kicsi és egyenletes, ezt ábrázolná a B/0/4 ábra. Sőt azt kell megállapítani, hogy kicsi és egyenletes billegés nem csak elkerülhetetlen, de hasznos is. Lehet a billegő mozgás nagyobb és egyenetlen (hektikus). Ellenben a szükségesnél nagyobb és hektikusabb billegés már káros. A nagyobb és hektikus mozgást nevezem én rázkódásnak. A hektikusság miatt elmozdulhat a mérleghinta, úgy hogy a rázkódás mellett az egyik oldal tartósabban lejjebb ill., a másik oldal feljebb van.

Minél nagyobb rázkódás annál inkább létrejöhet ilyen állapot. Mind rázkódás mind a tartósabb egyensúlytalanság károkat okoz. El lehet térni, tehát a B/0/4 ábrától de azon az áron, hogy a rázkódás hektikusság és a tartósabb egyensúlytalanság jön létre.

A B/9 ábra alján van ábrázolva pénztartály néhány billegése.

Vannak látszólagos ellentmondások, és a belső áramlás és valós betétel-kivétel ellentmondása.

Ha elkezdjük elemezni a gazdasági jelenségeket, fogalmakat, számos ellentmondást fedezhetünk fel. Valójában ezen az ellentmondások jelentős része látszólagosak, a bonyolult rendszerből adódnak. Megmondom őszintén nekem az ohm törvény megértése, vagy az elektromos teljesítmény megértése is nehezen ment. Ezek is végeredményben áramlási törvények, minden áramlás hasonló, beleértve a gazdasági  (pénz jövedelem, termék, szolgáltatás, munka) áramlásokat. Ráadásul, mint mondtam a gazdaságban két egymásra ható (szerencsére nem keveredő) áramlási rendszer van. Mindkettőnek megvan a maga ohm törvénye, teljesítmény törvénye, stb., ráadásul ezek hatnak egymásra. A bonyolult mechanizmus sok folyamatot rejt magába és ezek feldolgozatlanságából erednek látszólagos ellentmondások. Vannak azonban igazi ellentmondások is, ezek pedig a lélektani emberi tényezőkből eredő jelenségek folyamatok.  Még pontosabban, ha lélektani emberei reakciók fel vannak dolgozva (ebben, helyzetben általában így reagálnak az emberek, abban pedig úgy), akkor ezeket is be lehet illeszteni. Egyfelől ezek megszűnnek ellentmondások lenni, mert az általános reakció kiszámítható. Másfelől mégis ellentmondások mert gyakran éppen ellenkező az általános reakció, mint ami logikus lenne. A lényeg az, hogy két egymásra ható áramlási rendszert tovább bonyolítják a lélektani emberi tényezők. Ezért én a látszólagos ellentmondásokkal nem is foglalkozom, kivéve egyet.

Ez pedig belső áramlás és a valós betétel és kivétel ellenmondása.

A lényeg az, hogy a hálózatban, tartályban levő mozgások lehetnek nagyobbak, mások, mint azt a valós termelés illetve valós fogyasztás (végfogyasztás elfogyasztás) indukálná. Ez akkor jöhet létre, ha vannak belső hajtóerők. Egy egyszerű példával élve. Lehet hogy az én vízvezetékemben éppen baromi erős az áramlás, ettől függetlenül, amikor kinyitom a vízcsapot, nem kapok több vizet, mintha nem lenne áramlás. Sőt kevesebb vizet tudok kivenni, mert mint tudjuk az áramlás, csökkenti nyomást. Ugyanakkor ehhez a belső fölösleges áramláshoz energia, munka kell, tehát ez egy munkapazarlás. Ráadásul, a belső, a valós termeléstől és végfogyasztástól elrugaszkodott belső áramlások felborítják az egyensúlyt. Nyilvánvaló fölösleges pénz és jövedelemáramlások, a látszatkönyvelések. Pl. papíron X cég hatalmas mennyiségű terméket ad Y cégnek majd az Z cégnek, adja ezt el, aki azt eladja X cégnek. Ha ez látszatkönyvelés, akkor csak a statisztikát hamisítja meg. Valójában is történnek ilyen többláncú kereskedések, gondoljunk csak viszonteladókra vagy a soklépcsős alvállalkozókra. Ezek fölösleges belső áramlásokat okoznak. A túlzott indokolatlan áremelések, a túlzott indokolatlan hitelek is fölösleges belső áramlásokat okoznak. Pl. ez is egy fölösleges pénzmozgás: X cég pénz hitelez Y cégnek, az pénzt hitelez Z cégnek és az pénz hitelez X cégnek. A jelenlegi pénzügyi rendszer olyan, hogy gerjeszti ezeket fölösleges belső áramlásokat.

Kétségtelen az sem jó, ha teljesen elakad az áramlás, a termelésbe nem jut pénz.  Lényegében ezt a veszélyt kivédték azzal, hogy az aranypénz helyett most már papírpénz van és azzal hogy deflációs stratégia helyett inflációs stratégia van. Lényegében mind papírpénz, mind az inflációs stratégia rendben lenne, ha azt mértéktartóan jó kezelnék. Korábban ugyanis, ha elfogyott az arany vagy az emberek megijedve valamitől otthon tartották az aranyat, akkor egyszerűen megszűnt pénz, és a pénzmozgás, a végeredmény az volt hogy nem jutott pénz a termelésbe. Jelenleg semmi nem indokolja fölösleges, káros pénzmozgásokat.

A közös tartályok (raktárak) megléte és tartalma.

Bár államkapitalizmus van, nem szocializmus, sokkal több a közös pénzünk és közös termékünk, mint azt gondolnánk. Persze nemcsak közös pénz és termék van, vannak azért egyéni pénzek vagyonok is.

A pénz (jövedelem) közös hálózata, tartálya nemcsak bankon, és az államon (adó költségvetés, stb.) keresztül alakul ki.  A pénz (jövedelem) ide-oda vándorol és ez magában is egy hálózat. Valaki fizetést kap, abból vásárol a termelőtől, a termelő vagy vásárol a pénzből, vagy fizetést ad belőle és így tovább.  Mondhatjuk azt is, hogy a piac (különböző piacok) köti össze pénzeket (jövedelmeket) árukat és ezért alakul ki a hálózat. Valójában közös hálózat, tartály csak részben alakul ki a nagy egységek (állam, bankok, piac) összekötő tulajdonságából. Nyilvánvaló közös hálózatok pl. a közműhálózatok (áramhálózat, gázhálózat, vízhálózat, csatornahálózat, telefonhálózat, úthálózat, stb.). Vannak ennél kevésbé nyilvánvaló hálózatok is.

A közös hálózatok önmagukban is egyfajta közös tartályok. Egyébként a közös hálózatoknak van egy közös tartálya. Pl. közös víztartály. Egyszerűbb, ha azt mondjuk, vannak közös hálózatok, és vannak közös tartályok.

A közös hálózatokban inkább az elakadás, az akadozott áramlás problémája merül fel. Termék munka, pénz, jövedelem szempontjából ez a piacra jutás, ill. a piac zavaraival kapcsolatos. A közös tartályban inkább az elosztási problémák merülnek fel. A két problémakör persze összefügg. Mivel szerintem jelenleg az elosztási zavarok a jelentősebbek ezért én inkább közös tartály, vagyis az elosztási zavarokkal foglalkozom.

A közös tartályok néhány további eleme: a bankok, bankszféra, mint több ill. egy nagy közös tartály. Az állam, mint egy, ill. több (szociális rendszer, tb., biztosítás, nyugdíj, stb.) nagy közös tartály. A nemzeti bank (központi bank, jegybank) a közös pénz, mint nagy közös tartály. A vállalatok, cégek, mint sok kisebb közös tartályok. Egyéb közös kasszák (biztosítók, önkormányzatok, stb.), mint közös tartályok.

Az előzőkből áll össze a nemzeti közös tartályrendszer. A közös tartályokból áll össze a két nagy valóságos de mégis rejtetten működő nagy tartály. Rövid időn belül (kb. 1év) alatt elfogyasztandó termék, szolgáltatás, munka tartály. Rövid időn belül elfogyasztandó, elfogyasztott pénz, jövedelem tartály.

Van még egy tényező, a közös gazdaság, mint közös csapat. Az egyén teljesítménye és jövedelme nemcsak attól függ, hogy ő személy szerint milyen képességű szorgalmú, hanem a társainak a munkájától is. Képzeljünk el egy focicsapatot. Hiába van benne, mondjuk egy kiváló játékos, ha nem kap labdát a többiektől, ill., az ő labdáit nem játsszák meg a többiek. A kiváló játékos teljesítménye (munkája) és jövedelme igazságosan nyilván nagyobb, mint a társaié, viszont kisebb, mint egy olyan hasonlóan kiválóan játékos teljesítménye jövedelme, aki egy jobb csapatba focizik. A jövedelme és teljesítménye tehát részben egyéni, részben viszont közös. A csapat lényeges tényezője a közös irányítás. A kiváló játékosokból álló gárdát is el tud rontani egy rossz vezetés és ez fordítva is igaz.

Továbbá hozzáteszem: ha meg lehet állapítani közös pénztartályt, akkor szükségszerűen van közös terméktartály is. Ugyanis bárki a közös pénzből bármilyen terméket vásárolhat. A pénzt bárhol, bármikor, bármilyen termékre el lehet cserélni, ez azt jelenti, hogy a közös pénzhálózat és tartály mellett van egy közös termékhálózat, és tartály.

Kérdés mi tartozik a közös tartályba, hálózatba? Szerintem minden. Ekkor viszont felvetődik a kérdés: ha minden a közösbe tartozik, akkor nincs is egyéni pénz és vagyon? Két módón is meg lehet fogalmazni a helyzetet. Minden pénznek, munkának, terméknek van egy egyéni vonatkozása és egy közös vonatkozása. Másik megfogalmazás az összes pénznek, munkának, terméknek van egy egyéni része és közös része. Az egyéni rész pl., amit az egyén elfogyaszt. Egyéni pénz termék még a magánvagyon is. Vízpéldával élve. A vízfogyasztó kivesz a közös hálózatból, tartályból vizet, ezzel befolyásolja annak állapotát. Ugyanakkor ezt a vizet egy saját tartályba összegyűjtve, nevezheti saját víztartályának. A természetben nem korlátlan a tiszta víz. Tehát nem képzelhető el olyan helyzet, hogy az egyénnek csak egyéni, a közös tartálytól teljesen független víztartálya legyen. Hasonlóan van ez minden szükséglet-kielégítéssel.

Az államkapitalizmus, mint rendszer azt mondja: van egy közös tartály, és emellett legyen egy pontosan, meghatározható, és tiszteletben tartott egyéni tartály. Az ellentmondás az, hogy pontosságra törekszik, de nem igazságosságra. Ez az igazságtalanság pontossága. Pontosan méri, és tiszteletbe tartja, azt, amit előtte pontatlanul igazságtalanul osztott szét. A kapitalizmus egy olyan társasház ahol mindenkinek van egyéni fogyasztásmérője mindenki annyit használhat, amit ki tud fizetni, viszont elnéző az igazságtalan jövedelemszerzők jelentős részével.

A képzeletbeli, optimális kommunizmus azt mondja, ha úgyis közös a tartály, akkor legyen: a mindenki képessége szerint termel és mindenki visszafogott szükséglete szerint fogyaszt, elv. Nem kell méricskélni. A kommunizmus egy olyan társasház melyben nincsenek egyéni fogyasztásmérők.  A kommunizmus nyilván nem képzelhető el úgy, hogy közben az embereket hatalmas, és pazarló fogyasztásra buzdítják. A kommunizmus nem egyezik az emberi természettel, és itt nemcsak az önzőségre gondolok, hanem pl. a versenyszellemre. A verseny csak akkor jó, ha pontos a mérés. Ugyanakkor a kommunizmus éppen azért mert nem „tökéletesek” az emberek jogot formál arra, hogy a „tökéletleneket” megregulázza. Úgy is fogalmazhatunk: ha nincs tiszteletben tarható egyéni tartály, akkor azt nem is kell tiszteletben tartani.

A szocializmus ebből a szempontból a kettő (kapitalizmus és kommunizmus) keveréke.

A jövő rendszere: a pontosan szétosztott javakat, mint egyéni tartályokat, tulajdonokat tiszteletbe tartja. Emellett ismeri, és szakszerűen bánik a közös tartályokkal.

Hogyan lehet mérni, meghatározni a közös pénz és terméktartály tartalmát?

Itt meg kell jegyezni: én nem arról beszélek, amiről a közgazdaságtudomány. A közgazdaságtudomány, lehet hogy nem is tart számon termék, szolgáltatás munka tartályt, hiszen azt mondja, hogy ez lényegében azonos a pénzzel, jövedelemmel. Én egy olyan tartályról beszélek, ahol székek, traktorok, hajvágások, mindenféle munkák vannak, forognak. Ezeket kell megtermelni és elfogyasztani. Tehát van külön tartály. Más kérdés a termék szolgáltatás munka tartály pontos felmérése. Egyfelől nyilvánvalóan ezen termékeket, szolgáltatásokat, munkákat az ártömegükkel lehet értékelni. Tehát van X pénz értékű termék, szolgáltatás, munka mennyiség és minőség. Ekkor azonban mindig egyenlő lesz ez a pénz, jövedelemmel. Valahogy pénz jövedelemtől függetlenül is értékelni kellene a termék, szolgáltatás munka mennyiségét, minőégét. Mondjuk, azt mondanánk: összesen van X munkaóra termék, szolgáltatás munka az egyikoldalon, és van Y kg arany, aranynak megfelelő pénz a másik oldalon. Sajnos még nem dolgoztak ki pontos különálló értékelést. Ha meg is szüntették az aranypénzt ill. aranyfedezetű pénzt, azért valamilyen pontos értékelést ki kellene dolgozni. (Megjegyzem az aranypénzzel az egyik probléma az volt, hogy bányászható, ill. kopik tehát nem állandó mennyiségű. Továbbá rabolható, lopható. Továbbá túlságosan kötött, ami elakadáshoz deflációhoz vezet.)

Itt jegyzem meg, hogy a változatlan árú, egy kiválasztott év árain való számolás is pontatlan. Többek között: mi van ebben az esetben a minőségváltozással?

A közös pénztartály tartalmát tovább kell pontosítani. Szerintem ez a pontosabb számolás. Az egy év alatt az összes végfogyasztás jellegű vásárláskor kiadott pénz (ártömeg) pl. forint + az egy év alatt az összes olyan pénz ( pl. forint) amit az emberek a „munkájukért” kapnak. Ebben benne van hitelező „munkája”, a tőkés irányító kalkuláló „munkája, stb. Hosszadalmas lenne kifejteni, hogy az előző változatot miért tartom pontosabbnak, ezért nem is teszem.

Ugyanakkor a termékoldalon pedig csak az egy év alatt az összes végfogyasztás jellegű vásárlás összege lenne, az jelölné a termék tartály értékét. Ez egy nagyon pontatlan hiányos változat, de talán egy fokkal mégis pontosabb mintha a kettő megegyezne.

További nemzeti (részben rejtett) tartályok. Termelési potenciál, (termelő erők, emberi munka, természeti erőforrások, stb.) tartálya. Forgalomba levő pénz (árak) jövedelem tartálya. Tartalék (takarék) pénz, jövedelem tartálya. Az elfogyasztott termék, szolgáltatás a vagyon.

Nyilvánvaló folyamatok, amik a közös tartályokban lejátszódnak. Pl., az általános áremelkedés, infláció folyamata. Pl. pénz árfolyamváltozása. Pl. az általános kamatváltozás folyamatai.

A közös hálózatok, tartályok jelentős tényezője a közös szabályozás. További tényezői a közös piacok. A közvetlen üzleti kapcsolatok sokasága.

A közös hálózat, tartályrendszer egyféle ábrázolása a B/0/1 ábrán.

A közös hálózat, tartály rendszer még felosztható: nemzeti hálózat, tartály rendszerre és világ hálózat és tartály rendszerre.

A világ hálózat és tartály rendszere áll a nemzetek hálózati és tartályrendszeréből ill. azok egymásra hatásából.  Továbbá áll nemzetközi nagytőke, középréteg, szegényréteg viszonyából.

A közös tartályok változásainak rejtettsége.

Főleg a munka, termék tartály változása rejtett, de pénz, jövedelem tartály változása is az. Nagyon egyszerű lélektani jelenségről van szó. Mondjuk négy embernek van közös terméktartálya, akkor abba tartályba betekintve egyből látszik, hogy mennyi az egy főre jutó termék. Ha egy hatalmas raktárba tekintünk bele, akkor hatalmas árukészletet látunk, nem is jut eszünkbe és nem is tudnánk kiszámolni, hogy mennyi az egy főre jutó árukészlet. Ehhez jön az hozzá, hogy kereskedelmi tartályok, szinte függetlenül a valóságos közös tartályoktól, mindig tele vannak. Gyakorlatilag ez úgy működik, hogy bemegyünk a szupermarketba, és azt látjuk, rogyadoznak a polcok, és tele van vásárlóval. Erre azt gondoljuk: van itt árú bőségesen, van itt pénz bőségesen. Ugyanakkor pl. Magyarországon valószínű, hogy a szupermarketben vásárlók jelentős részének zsebébe valamivel kevesebb pénz van, mint amennyire szüksége lenne, ahhoz hogy egy átlagos életszínvonalnak megfelelő vásárlást eszközöljön. Ekkor az egyszeri ember, akinek éppen a kelleténél kevesebb pénze van, nem gondol arra, hogy a vásárlók esetleg 70%-a hasonló cipőben jár. Megmarad az a gondolata, hogy van itt árú, van itt pénz bőségesen, csak nekem nincs pénzem elég. Egyébként a bankban járva hasonló gondolataink támadnak. A nagy közös pénztartály és a közös terméktartály fogyását, változását is az egyéni jövedelmükön keresztül érzékelik az emberek. Mondhatnám azt is, hogy az egyéni jövedelmükön és fogyasztásukon keresztül érzékelik az emberek. Valahogy azonban az egyéni jövedelem érzékelése még erősebb, mint a fogyasztás érzékelése. A fogyasztáshoz általában jövedelem kell, annak hiánya tűnik fel először. Továbbá az emberek számára megszokottá válik a múlt fogyasztása, de az aktuális jövedelemhiány mindig felkavarja őket, általában ez váltja ki a további lélektani jelenségeket. Igaz, hogy ezt a mostanában egyre terjedő hitelből történő vásárlás némiképpen, de nem alapvetően, módosítja.

Az hogy az emberek az egyéni jövedelmükön keresztül érzékelik a közös tartályokat, azt a gondolatot erősítik bennük, hogy nincsenek közös tartályok, vagy vannak, de jelentőségük elhanyagolható.

A történet másik oldala: valami történik a közös tartályba, akkor az általában hat reáljövedelmekre (a jövedelem vásárlóerejére), ami hat az egyének reáljövedelemére. Ezt a reáljövedelem változást érzékelik az emberek, ezek indítják be a további lélektani jelenségeket.

Vannak további rejtettségek ezekről később lesz szó.

A gazdaság elemzése a tisztességtelenség szempontjából. B/0/2 ábra.

Az ábrázolt modell egyszerűen: van egy négyfős ( pl. kenyérgyártó) vállalkozás. Feltételezzük hogy vállalkozás pénz-kasszájában pont annyi pénz van mint amennyiből meg lehet venni vállalkozás tulajdonában levő gépeket, és árukészletet. Ez az indulás. A vállalkozásban három tagja mindig tisztességes, mindig annyi jövedelmet vesz ki a közös kasszából, mint amennyi kenyeret előállított. Illetve a három tag mindig annyi pénzt vesz ki, mint amennyit betesz. A három tag soha nem csal, lop, nem hamisít pénzt. A három tag csak kenyeret eszik, és mindig kifizetik a kenyér árát. ( Nem fogyasztanak többet kevesebbet drágábban olcsóbban, mint a munkájuk és a jövedelmük.) A modellbe nem számít, hogy mennyiért tudják a külső piacon a kenyeret eladni, feltételezzük, hogy mindig azonos áron könnyen el tudják adni. A modell azt vizsgálja, ha a negyedik tag nem tisztességes, lop, csal, lopott pénzt tesz be, többet vesz ki, mint amennyit betesz, stb. akkor mi történik azonnal, és mi történik egy év alatt. Nemzetgazdasági szinten: mi történik, ha egy jelentős réteg, különböző tisztességtelenségeket követ el. Folyamatában mi történik egy év alatt, ha különböző jelentős rétegek különböző tisztességtelenségeket követnek el. Nemzetgazdasági szinten a közös pénztartály azonos a vállalkozás pénzkasszájával. A közös termék munka, fogyasztás tartály pedig azonos a vállalkozás gépeinek eszközeinek valamint megtermelt kenyér összességével.

Az ábra arról is szól, hogy pl. egy nemzetgazdaságnak, van hatmillió aktív tagja. Feltételezzük hogy ezeknek háromnegyed része nagyjából tisztességes, egynegyed része tisztességtelen. Azokat az alapjelenségeket mutatja be az ábra amit az egynegyed rész  tisztességtelensége okoz a háromnegyed számára. Meg kell jegyezni, hogy tagok szerinti felosztás helyett jobb, ha azt mondjuk, van hatmillió gazdasági termelési fogyasztási tényezője. Lehet hogy ember termelési fogyasztási ereje tíz egész, más ember termelési fogyasztási ereje csak egytized. A háromnegyed-egynegyed arány is jelképes. Valójában az a kérdés, hogy a gazdasági szereplők mekkora aránya, milyen mértékben tisztességtelen. Előtte azonban érdemes megnézni egy-egy tisztességtelenség milyen hatással lehet a gazdaságra.

Az optimális, nyugodt, kiegyensúlyozott állapot egyenlő négyszögei nem azt jelentik, hogy minden szereplő egyenlő munkát végez, ill. egyenlő jövedelmet kap, ill. egyenlően fogyaszt. Azt jelentik, hogy mindenki annyi jövedelmet kap, ill. annyit fogyaszt, amennyi a munkát végez. Tehát az egyenlőség egyenlő tisztességet jelent. Pl. egy négyfős vállalkozásban, lehet, hogy az egyik szereplő tíz egységnyi hasznos munkát végez, a másik nyolcat, harmadik ötöt, a negyedik hármat. Ha arányosan ennyi jövedelmet kapnak, akkor nem borul fel az egyensúly. Ha viszont a negyedik szereplő mondjuk, hármat érdemelne, de hatot kap, akkor már elkezdődnek a problémák.

Nemzetgazdasági viszonylatban bárki, bárkik lehetnek tisztességtelenek. Vannak tisztességtelenségek, amelyek azonban egy-egy rétegre jobban jellemzőbbek, mint más rétegere. Mondjuk a tolvajok (bűnözők rablók, stb.) inkább a közép és szegényrétegre jellemzőbbek. A rossz munkaerő is ezekre a rétegekre jellemzőbbek. Ellenben a felsorolt tisztességtelenségek nagyobb része a nagytőkés, nagy és tehetős középvállalkozó rétegre, a gazdagokra a valamint a politikai hatalommal rendelkezőkre jellemzőbb. Nem azért mintha ezek az emberek becstelenebbek lennének, hanem ezért mert, nekik van ezekre lehetőségük. Főleg azért mert eme tisztességtelenségek jelentős része nem is tisztességtelen, legalábbis jog szerint nem az.

Az ábrán meg vannak jelölve, hogy milyen jelenségek, kb., mit takarnak. Több pénzt vesz ki, mint amennyi munkát betesz. Illetve, felemeli az árat, felemeli haszonkulcsot, anélkül hogy termelés minősége változna, akkor többletmunka nélkül jut plusz jövedelemhez. Ugyanez jelenség: az optimálisnál nagyobb a kamatnyeresége, tehát olyan jövedelemhez jut, amiért nem dolgozott meg. A kizsákmányolás, amikor a vállalkozás vezetője emeli munkateljesítményt munkaidőt, ezért megnő a jövedelme. Ezért nő meg a jövedelme (a profitja) és nem azért, mert nagyobb teljesítményt nyújtott. A rossz munkás, aki ugyannyit kap vagy többet, mint a jó munkás, ez is tisztességtelenség. Szinte ugyanez a jelenség a pénztolvajlás: egyáltalán nem tesz be munkát, csak pénzt vesz ki. Tehát minden ilyen jelenség egyszerűen pénztolvajlás. Gazdaságilag pénztolvajlás. A pénz-tolvajok általában döntő többségben lefogyasztják a lopott pénzt, ekkor lesz belőlük termék-tolvaj. Tehát a legtöbb jelenség vége a terméktolvajlás. Terméktolvajlás, ha valaki több terméket vesz ki, mint amennyi munkát betesz. Az ábrának abban van jelentősége, hogy bár a legtöbb tisztességtelen jelenség terméktolvajláshoz vezet azért, az első szakaszban másképpen bomlik fel a pénz, jövedelem és termék munka, fogyasztás tartály egyensúlya. Ez az első szakasz is fontos lehet. Ráadásul azért van egy kisebb rész, amelyet nem fogyasztanak el. Az ábra egy kicsit ábrázolja pénzhígulást (pénzsűrűsödést is) is.

Valójában mivel jog megenged egyes tisztességtelenségeket, helyesebb lenne, ha a „túlzó, spekulatív” kifejezést használnám. Annál is inkább, mert pl. az állam spekulációi, machinációi lehet hogy tisztességes szándékúak. (A szándék ez esetben nem azonos cselekvéssel.) Az is kétségtelen, hogy tisztességtelenség gyakran a károsult nevében, vagy a károsult „belegyezésével”, néha a károsult kérésére történik. Ezen esetekben azonban felmerül a hiányos tájékoztatás, a rejtettség, vagy félretájékoztatás, a manipuláció hatása. Visszatérve talán a pontosabb kifejezés: túlzó, spekulatív. Én mégis maradok a tisztességtelen változatnál.

Az én értelmezésemben tisztességtelen: túlzó, spekulatív.

Illetve tisztességtelen: önző, csak saját hasznára törekvő. Jogi értelemben az önző, persze nem feltétlen tisztességtelen. Gazdaságilag azonban azonos állapotok jönnek létre, ha tisztességtelenek a gazdasági szereplők, vagy „csak” önzők.

Gyakran a tisztességtelen (túlzó, spekulatív, önző) gazdaságot kapzsiságdeterminált gazdaságnak nevezem.

Megint máshol tisztességtelen gazdaságot, pénzügyi machinációkat megengedő gazdaságnak nevezem.

A modell rossz mert a külső piac tisztességtelen? Rossz, mert miért ne nyerészkedjünk, ha lehet?

Erre csak azt tudom mondani. A tisztességtelenség egyszer előny, máskor hátrány. Ha valaki tisztességtelen, akkor vele szemben is azok lesznek. Minden esetre, modell is ezt bizonyítja, minél gyengébb egy szereplő annál nagyobb a valószínűsége, hogy egy tisztességtelen gazdaságban károsodik. Gyenge szereplőknek, gyenge nemzeteknek nem kedvez a tisztességtelen gazdaság.  Az erős és tisztességtelen gazdasági szereplők valamivel jobban járnak, de nem annyival, mint amennyivel gyenge szereplők károsodnak. Az összes haszon akkor a legnagyobb, ha mindenki tisztességes. A vagy-vagy elosztás erősödik azáltal, hogy tisztességtelen gazdaságban az összes kár nagyobb, mint az összes haszon. Pontosabban a tisztességtelenség károkozása, nemcsak másik kihasználása, hanem van egy plusz kár. Plusz kár pl. a termelés visszaesése, az infláció mellékhatásai (átárazás, szerződéscsuszások, stb.), igen hosszan lehetne sorolni a plusz károkat. Egyszerűbben arról van szó, hogy a gazdaság szereplői akadályozzák egymást. A plusz károk is szétoszlanak. A gyenge szereplők még jobban károsodnak az erős szereplők kevésbé hasznosodnak.

Nemcsak erkölcsi kérdés, tisztességtelenség és vele összefüggő túlzott különbség: a plusz károk miatt ez gazdasági kérdés is.

Az állam a vezetés is lehet tisztességtelen.

Ha tisztességtelenségről van szó, pénz és terméklopásról van szó, akkor nem kell a következő tévhitbe esni: vannak egyes rossz gonosz tisztességtelen emberek és ők minden baj forrása. Egyébként pedig a „szegény” tisztességes állam, vezetés hibája, csak annyi, hogy nem tud elbánni ezekkel az elemekkel.

Már említettem, hogy az ellenszolgáltatás nélküli adóemelés is tisztességtelenség pénzlopás. A túl magas kamat is az, ezt is a vezetés határozza meg. Az állami árak túlzott indokolatlan emelése is pénzlopás.

Az állam, a vezetés halmozottan lehet tisztességtelen.

Egyfelől van közvetlen tisztességtelenség: az államon belüli korrupció. Továbbá: az állam emberinek jövedelme indokolatlanul magas, sem a munkájuk sem felelősségvállalásuk nem arányos ezzel jövedelemmel. Megjegyzem ennek egyik változata, ha sok léhűtő, semmittevő van az államban, rendszerint ezek barátok, rokonok, talpnyalók, szolgálók, amit én klientúrának nevezek.

Aztán itt van az előbb említett részben közvetlen tisztességtelenség: szakszerűtlenségből vagy haszonszerzésből (hatalomszerzésből, stb.) indokolatlan adóemeléseket, áremeléseket, kamatemeléseket, stb. ( pénz és terméklopásokat) csinálnak, illetve tesznek lehetővé.

Továbbá van közvetett tisztességtelenség: az, hogy a máshol keletkező, az államon kívüli tisztességtelenségeket nem akadályozzák meg.

Persze ezek a tisztességtelenségek összefüggnek. A lényeg, hogy az állam a vezetés tisztességtelensége nagyobb és fokozottabb, mint bármelyik tisztességtelen szereplő tisztességtelensége, mert a lehetséges tisztesség-fenntartó, a tisztességtelen.

A károkozások további rejtettsége.

A károkozások rejtettségének egyik tényezője a közös tartályok rejtettsége.

Vannak azonban más tényezők is

Pl. egy négytagú vállalkozás egyik tagja ellop a közös raktárból ezer pénz értékű gépet. Vagy a közös kasszából hazavisz ezer pénzt. Kiderül és a tolvajt súlyosan elítélik  társai és adott esetben a jog is megbünteti. Ugyanebben a vállalkozásban egy másik tag minden hónapban ezer pénzzel több jövedelmet visz haza, mint amennyi a munkát betett. Ezért legfeljebb egyesek morognak, mások azt mondják: ez a kialkudott jövedelem. Mások azt mondják: ügyes ember. Annak ellenére, hogy a másoknak okozott kár nagyobb (nem egyszeri, hanem folyamatos), mint a sima lopásnál, ezt sem az erkölcs, sem a jog nem ítéli el. Miért van ez így? A Marsról érkező lény valószínűleg ezt nem értené meg. Nekünk embereknek ez természetes, ez az évezredes hagyomány ilyen világban élünk. Persze valószínűleg nem szokás alakította ki a jogot, hanem fordítva. A vezetők, a hatalmasok, akik többet fogyasztottak, mint amennyit megérdemeltek volna, olyan jogot alkottak, amely ezt megengedte. A jog mindig is megengedte ezt a fajta megkárosítást, tehát ez lett a természetes, a megszokott. A károkozás rejtettségének egyik tényezője: az igazságtalan történelmi jog és megszokás. Gyakorlatilag a szocializmusban sem volt igazságos elosztás.

Itt persze megint előjöhet: „a piac igazságot tesz” logika. Pl. ebben az esetben, ha valaki igazságtalanul alacsony bért kap, akkor olyan munkahelyre mehet, ahol megfizetik. Ezáltal többletjövedelmet kivevő vagy egyedül marad, vagy kénytelen engedni. Részleteiben megvizsgálva azonban kiderül, hogy ez a logika csak részben érvényesül. Pl. hová menjen az igazságtalanul alacsony bért kapó, ha az üres munkahelyek döntő többségében ugyancsak igazságtalanul alacsony bért kapna. Vagy: már az is kárt okoz, ha valaki kénytelen új munkahelyet keresni. Valójában gazdasági alapfelfogás hogy a piacot, piacgazdaságot minek tekintjük. Egy abszolút igazságtevő mechanizmusnak, vagy egy olyan mechanizmusnak, amely csak részben tesz igazságot. Hosszas elemzés után be lehet bizonyítani, hogy ez utóbbi az igaz. Pl., ha a piac abszolút igazságos lenne, akkor mindig igazságos verseny lenne, nem lenne szükség versenyhivatalra, amelyik éppen efelett őrködik. Számos más érvelés is lehetséges, ami bebizonyítja, hogy a piac csak részben, mondjuk 50%-ban képes igazságot tenni. A másik gyakori érv: rendben van nem igazságos, de szabályozások megölik a piacot, és ezzel megölik ezt az 50%-os igazságtevő mechanizmust is. Ez sem igaz, mert a jó, a nem túlzott szabályozás, nem öli meg a piacot, nem öli meg a versenyt.  A kitérő után visszatérve: létezik rejtett károkozás, az igazságtalan történelmi jog és a rossz szokás miatt.

Azok a lopások melyek konkrétan egy embert károsítanak meg, nyilvánvalóak, szembetűnők, elítélhetők. A megkárosított ember őrjöng dühében, ha mondjuk ezer pénzt ellopnak tőle.

Mi történik, ha egy embertől közvetve lopnak, nem nyilvánvaló a lopás ténye. Mondjuk egy ember egy biztosító ügyfele. A biztosítónál annyi a biztosítási csalás, hogy az felemeli havi ezer pénzzel a biztosítási összeget. Ezzel szétoszlik, és egyben elrejtőzik a kár. Az államtól való lopások (korrupció, sikkasztás) az adók emelésével jár. Ezzel is szétoszlik és elrejtőzik a tolvajok által okozott kár. Ezek a károkozások, akár ha nagyobbak is, mint nyilvánvaló károkozások, mivel nem nyilvánvalóak, nem váltanak ki különösebb reakciókat. Nem nyilvánvaló, mert nincs konkrét károsult, és nem nyilvánvaló, mert csak sejteni lehet a direkt lopás tényét. Károkozás rejtettsége a konkrétumok és nyilvánvalóság hiánya miatt, ez egy másik tényező.

Kétségkívül a munkát általában nem könnyű mérni. Mondjuk 10%-ban könnyű mérni, további 30%-ban lehet mérni, 60%-ban kifejezetten nehéz, szinte lehetetlen mérni. Nehéz mérni, ha pl. csapatmunka, van. Nehéz mérni, ha szellemi munkáról van szó. Nehéz mérni, ha változó munkáról van szó. Nehéz mérni, ha a minőség változhat ill. a minőség fontos tényező. Megjegyzem: ez persze nem jelenti azt, hogy abban 40%-ban ahol lehet mérni, nem kell mérni. Azt sem jelenti, hogy ahol nehéz mérni ott törekedjenek a pontosabb mérésre.

A károkozások rejtettsége szempontjából azonban arról van szó, hogy a károkozás gyakran nem a jövedelem oldalon jelentkezik.

A károkozás, a tisztességtelenség igen gyakran úgy jelentkezik, hogy az embereknek azonos jövedelem mellett többet kell dolgozniuk. Nő az alulfizetett túlmunka. Nőhet úgy, hogy az ilyen olyan túlórák száma szaporodik. Nőhet úgy hogy valaki a „szabadidejének” nagyobb részét tölti munkával. Nőhet úgy, hogy azonos munkaidőben intenzívebben dolgozik. Ezek munkanövekedések részben nehéz mérés miatt, a nyilvánvalóság hiánya miatt, megint csak elrejtik a károkozást. Rejtett károkozás a munkanövekedés rejtettsége miatt, ez is jelentős tényező.

Károkozás rejtettsége a piactorzító tényezők (pl. monopolhelyzet) rejtettsége miatt. Mivel a piactorzító tényezőkről egy külön fejezet fog szólni, ezért itt csak annyit jegyzek meg a piactorzító tényezők is tisztességtelenségeket, károkozásokat eredményeznek, és ezek sem nyilvánvalóak.

Károkozás rejtettsége: a természeti erőforrások csökkenéséből eredő károkat nehéz mérni, ill. azonosítani.

Nem folytatom, bár lehetne. A lényeg az, hogy gazdaságban van egy sereg rejtett károkozás, és rejtett folyamat.

Egyébként a tisztességtelenség nem azzal okoz nagy kárt, hogy az egyiknek aránytalanul, igazságtalanul több jut, a másiknak ezért aránytalanul igazságtalanul kevesebb jut. Ez csak az egyének kára. Az összes gazdasági kár, csapat kára, ennél sokkal jelentősebb. Pl. kárt, okoz azzal, hogy a tisztességtelenség kivédése baromi sok munkát, energiát emészt fel. Sőt maga a tisztességtelenség kigondolása, végrehajtása is jelentős munkát, energiát igényel.  Vagy kárt okoz azzal, hogy a tisztességtelen gazdaságban romlik a munkamotiváció. Vagy kárt okoz azzal, hogy egy tisztességtelen, ideges gazdaságban sokkal gyorsabban erősebben alakulhatnak ki pénzügyi egyensúlytalanságok, pl. infláció, eladósodás, stb. Ezek a pénzügyi egyensúlytalanságok pedig termeléscsökkenést okoznak.

Nagyon egyszerű példázat arról, hogy a tisztesség, gazdasági (termelési) tényező.(Az életszínvonalról nem is beszélve.)

Adva van két gazdaság, amely egyenlő munkakapacitással indul. Egyforma technikai állapot, a szakképzettség, a természeti erőforrások, és munkamotiváció. Bár a munkamotiváció struktúrája nyilván nem lehet azonos, a tisztességes gazdaságban a hasznos fogyasztás, a jól megérdemelt munka öröme, a felfedezés öröme, az érdekes munka, az igazságos arányos verseny, a közösség hasznosulása, stb. alkotja a munkamotivációt. A tisztességtelen gazdaságban, a nagy különbségek, az anyagi fogyasztás, a gyors és nagy anyagi és profitszerzés, a lecsúszástól, nyomortól való félelem, stb. fogja alkotni a munkamotivációt. Én azt állítom, hogy a tisztességes gazdaság munkamotivációja nagyobb, mint a tisztességtelen gazdaság munkamotivációja. De ebbe most nem megyek bele, azt mondom a két munkamotiváció összességében egyforma. Még ekkor is kijelenhető, hogy a tisztességtelen gazdaságban, adott esetben mások kárára spekuláló gazdaságban egyrészt fölösleges „munkák, termelések” alakulnak ki, másrészt az emberek (a gazdaság) szereplői egymást akadályozzák a termelésbe. A tisztességes gazdaságban szinte nem jön létre ilyen akadályozás, és sokkal kevesebb lesz a fölösleges „munka, termelés”. Tehát a tisztességes gazdaság egyenlő indulás mellett gyorsabban fog fejlődni.

Egyesek számára banálisnak tűnhet a tisztességes gazdaságról szóló prédikáció. De nézzük meg, miről szól általában a vezetés gazdaságélénkítő programja. Adóváltoztatásokról. A nagytőke becsábításáról. Esetleg alapkamat-változtatásokról (hitelélénkítésről). Tisztességesebbé kellene tenni a gazdaságot – ez eszükbe sem jut. És vannak más fontos gazdaságélénkítő tényezők, amelyek egyszerűen nem léteznek, a mai gazdasági vezetés számára.

Nagyon egyszerűen: miért érdemes tisztességesnek lenni?

Sok helyen, sok módón foglalkozom a kérdés megválaszolásával. Mert látszólag banális ügy, de mégis meghatározza az életet, a rendszert. Nem az egy eset, hanem az, hogy minden eset növeli a tisztességtelenség átlagát. Viszonylag egyszerű dologról van szó, de valójában mégsem annyira egyszerű. X ember becsapja (vagy meglopja) Y embert, mondjuk 200 Ft-tal. X ember jól jár, Y ember károsul. Látszólag egyszerű a dolog. Azonban van egy viszonylag egyszerű cáfolat. Felsorolok három érvet, (tízet is felsorolhatnék) amiből az következik, hogy X ember e becsapás következtében is, egy idő után hasonlóan károsul, mint Y ember. Vagyis ha a tisztességtelenség az általános, (az átlagos tisztességtelenség akkor népréteg tekintetében átlagosan csak károsuló van.

Ha általános a becsapás, akkor nagy valószínűséggel, idővel Y embert is becsapja meglopja valaki. Az is mondható, hogy tisztességtelenség körbe forog, ezért a döntő többségre rákerül a sor, előbb-utóbb károsuló lesz, Y csaló, is az lesz.  Ez azonban csak azt jelenti, hogy a többség egálba kerül. A következő érv azonban azt bizonyítja, hogy ennél rosszabb helyzet alakul ki, a döntő többség nem egálba kerül, hanem károsul. Ugyanis a tisztességtelen nemzetgazdaság sok okból gyengébben működik, kevesebbet termel, mint a tisztességes gazdaság. És a nemzetgazdaságnak minden ember a tagja, ez a gyengébb működés mindenkit károsít, Y csalót is. (A nemzettársak egy csapatba fociznak, egy bárkában eveznek.) Miért is működik a tisztességtelen nemzetgazdaság gyengébben? Ezzel is sok helyen foglalkozom, itt csak két érvet említek. A tisztességtelenség kitalálása, végrehajtása, de főleg a tisztességtelenség kivédése, rengeteg „munkát, energiát”, időt emészt fel, amely „munka, energia”, idő miatt kevesebb munka, energia, idő marad a valóban hasznos munkára. A tisztességtelen gazdaságban nem a hasznos munka lesz a fontos, ezért azt, az emberek elhanyagolják, így kevesebb hasznos munka folyik.

A harmadik érv így szól: a valószínűleg, vagy lehetségesen (nem kizárható) létező másvilági ítélkezés, a másnak ártót, a csalót, a tolvajt negatívan ítéli meg a másvilági léte rosszabb kellemetlenebb lesz, mintha tisztességes maradt volna.

Tehát a cáfolat is (miért nem jár jól Y csaló hosszabb távon jól) is egyszerű.

De itt jön az újabb csavar, mégsem egyszerű, mert belép, a problémakörbe, a rendszer, a rétegek, a külföld problémája. Ezt a gondolatsort innen folytatom, de előtte, felsorolom a tisztességtelenség alapvető kategóriáit.

Érdemes egyszer-kétszer az érdemtelen, tisztességtelen jövedelmeket (pénzszerzéseket, fizetéseket, stb.) felsorolni, csakhogy lássuk, milyen hatalmas és kiterjedt dologról van szó.

A hagyományos illegális (rendőrségi ügyek) tisztességtelenségekkel kezdem, bár ez a legkisebb tétel.

Hagyományos lopások, csalások, sikkasztások. Pl. valaki ellop az üzletből egy tejfölt, vagy egy gyerekbiciklit. Vagy ellop egy pénztárcát. Vagy betör egy lakásba. Vagy illegális pilótajátékot játszik. Vagy díjbeszedőnek adja ki magát. Vagy kivesz a vállalati kasszából (lehet állami és magángazdasági) pénzt. Stb., stb..

A következő tételek nem egyértelműen illegálisak. Vagy ha azok is, a felderítésük és a büntetésük erősen hiányos.

Rossz, felületes, szaktudás nélküli, ill. kevés munkához képest magasabb dolgozói (nem vezetői, stb.) jövedelem.

Ezek, a fentiek még nem a rendszerből erednek, de összefüggnek a rendszerrel. Az alábbiak viszont már erősebben kapcsolódnak a rendszerhez.

Ez volt az első csoport. A következő kettő a második csoport, mert bár illegális de gyengén szabályozott tisztességtelenségekről van szó.

A korrupció. Az állami korrupció. A magángazdasági korrupció. Az állami és magángazdasági korrupció összefonódása. Pl. a kenőpénzek ellenébe adott pluszszolgáltatások. Pl. a tisztességtelen pályáztatások, a magasabb árból visszakap az elbíráló. Stb., stb..

Az adócsalások. Illegális adócsalás. „Legális” adócsalás (adóminimalizálás).

Tisztességtelen, aránytalan, igazságtalan adóengedmények. Stb., stb..

A következő tételek legálisak, és egyenként is a leghatalmasabb tételek, ez a harmadik csoport.

Tisztességtelen, túl magas árból eredő jövedelmek. Több helyen beszélek ezekről. Fő okozó, a monopolhelyzet. A tisztességtelen állam is monopolhelyzetben van.  (Idesorolom az árhoz, bérhez képest jelentősen rosszabb minőségű, kevesebb munkát. Bár ez, mint szükségszerű és általános tétel kétségekkel nevezhető tisztességtelenségnek.)

Egyéb üzleti trükkökből eredő jövedelmek. Pl. a bankok egyoldalú, utólagos szerződésmódosításai. A kisbetűs pontok érvényesítése. Stb.,stb..

A vezetés aránytalanul érdemtelenül magas jövedelme. Mivel a vezetés osztja el a jövedelmet, magának túl sokat, érdemtelenül sokat ad. Ebből is van állami és magángazdasági.

Pénzpiaci és tőzsdei spekulációból eredő jövedelmek. Pl. a pénzváltó trükkök, és egyéb trükkök (alacsony áron vesz pénzt, értékpapírt, és magas áron adja el). Pl. a túl magas kamat, hozam. Pl. a túl alacsony és feltétel nélküli hitel. Stb., stb.

Néhány megjegyzés a felsoroláshoz.

Ahol érdemtelenül hasznosuló van, ott károsuló is van. És az a tisztességes dolgozó réteg. Illetve, a viszonylag tisztességesebb. Hozzátéve, hogy a külföldi emberek zsebébe kerülő (külföldön elfogyasztott) érdemtelen jövedelmek egy fél fokkal nagyobb kárt okoznak, mint az itthon maradó érdemtelen jövedelmek.

Az állam is és magángazdaság is szinte egyformán lehet tisztességtelen, egyik sem jobb a másiknál. A problémát nem oldja meg: „legyen csak állam”, vagy „legyen csak magángazdaság”.

Ez 8 alapvető kategória és 3 csoport.

A tisztességtelen érdemtelen jövedelmek megoszlása százalékosan, szerintem.

1. csoport 8%.   2. csoport  28%.   3. csoport 64%.

Látszik, hogy egy hatalmas kiterjedt rendszerről van szó, mondhatjuk: rendszer-tisztességtelenségről van szó.

Értékeljük a tisztességtelen jövedelmek szempontjából a rendszerfejlődést, a jelenlegi rendszert, és a jövő rendszerét. Én ezt nem teszem meg, de talán a kedves olvasó elgondolkodik ezen. Azért egy gondolat. A szocialista (kommunista) rendszer egyik kiindulása: olyan hatalmas rendszer-tisztességtelenségről van szó, hogy ezt csak egy egészen más rendszerrel lehet megváltoztatni. (A problémát nem oldja meg, a „csak állam”, megoldás.)

Miért ne lopjak, mondja a zsebtolvaj, a betörő. És a többiek is „jogosan” mondhatják: miért ne legyek korrupt, miért ne csaljak adót, miért legyek tisztességes, stb., hiszen ebben a világban a tisztességtelen, érdemtelen jövedelem az általános.

A legveszélyesebb tételek a legális tisztességtelenséghez tartózó tételek, a 3.csoport. Amíg ezek megvannak (sőt a legnagyobbak), addig fokozottan jogosan mondhatják az emberek: miért legyek tisztességes, ha ebben a világban a tisztességtelenség az általános, sőt megengedetten általános. Az emberek, még az egyszerű emberek is látják, érzékelik ezt az általános és legális tisztességtelenséget, érdemtelenséget. Nem várható el, hogy kevesebb lopás, betörés, köznapi átverés, korrupció, adócsalás legyen, ha vannak legális hatalmas tisztességtelenségek, érdemtelenségek.

A törvények, az ellenőrzések szigorítása csak félmegoldást hozhat. Kismillió ellenőrzésről és törvényről lehet szó.  A teljes megoldásban abból kell kiindulni, hogy valóban itt egy rendszer-tisztességtelenség van.  Ezért az én megoldásom a következőből indul ki. A részletek helyett az alapvetéseket kell lefektetni. Tisztázni kell, hogy egyáltalán mekkora jövedelmi különbségek lehetnek, és azt is kb. ki, milyen tevékenység, mennyit érdemel. A törvénynek ezen határokat kell garantálni. A túllépéseket kell szankcionálni. Ezzel párhuzamosan az emberek tudatát kell megváltoztatni. Az embereknek tisztán kell látni: mi a tisztességtelenség, érdemtelenség, és az, milyen károkat okoz. Az érdemtelen jövedelem, az érdemtelen fogyasztás károkozása azonos (csak a nagyságtól függ), függetlenül attól, hogy milyen kategóriába, csoportba tartozik.  Ha valaki érdemtelenül többet fogyaszt, akkor más, mások érdemtelenül kevesebbet fogyasztanak, függetlenül a kategóriától és a legalitástól. 

Ezen felül pedig kategóriák szerinti általános megoldásokat kell keresni. Pl. alapvetően, mit lehet kezdeni a pénzpiaci spekulációval. Pl. alapvetően, mit lehet kezdeni a korrupcióval. Pl. alapvetően, mit lehet kezdeni az adócsalásokkal. Pl. alapvetően, mit lehet kezdeni a monopolhelyzettel. Stb., stb..

Folytatom a bevezető elmélkedést.

Egyfelől megállapítottam hogy nem érdemes tisztességtelennek lenni, mert szinte mindenki ráfrag, a csaló, a tolvaj is általában károsul.

Másrészt megállapítottam, hogy a tisztességtelenség a rendszerből adódik, és egyes szűk rétegek, mégis hasznosulók lesznek, annak ellenére, hogy a többség, a nép (átlagosak és szegények) károsul.  A rendszerből ered a következő tisztességtelenségek nagysága. A korrupció, a tisztességtelen árak, a vezetés aránytalan jövedelme, az aránytalan, spekulációs pénzpiaci jövedelmek, és részben az üzleti trükkök, ezek olyan tényezők, amelyeket a jelen rendszer nem szabályoz kellő szigorral, más módón (pl. oktatással) sem lép fel ellenük. Vagyis ezek a jelen rendszerben legális, megengedett, sőt propagált tisztességtelenségek. Ráadásul összegszerűen a legnagyobb tisztességtelenségek. Ebből látszólag az következik, hogy mégsem érdemes tisztességesnek lenni, mert hiába tisztességes a többség, mégsem fog jobban élni, mert egy szűk réteg akkor is elviszi tisztességből eredő hasznot. Hibás viszont ez a következtetés, hogy akkor mégis jó, vagy legalábbis nem számít a tisztességtelenség.

Az is mondható, azzal hogy a nép tagjai egymást is átverik, károsítják, még egy lapáttal rátesznek a rendszerből adódó tisztességtelenségre, így az összes tisztességtelenség megduplázódik, és ennek megduplázódott összes tisztességtelenségnek ők lesznek a károsultjai. 

A helyes konklúzió a következő: a nép, a többség, az átlagos jövedelműek, a szegények, akkor járnak a legjobban, ha tisztességesek maradnak, ez azonban nem elég, törekedniük kell arra, hogy a rendszer (elvek, módszerek, törvények, stb. által) is tisztességessé váljon.

Miből ered a baj – a fentiek erről szólnak.

(két helyre ez egyik a vagy-vagy elosztás.)

Az alábbiak témája: a baj, a károsulás számszaki előzménye, a baj, a károsulás előjele. 

Van egy egyszerű közgazdasági elv, igazság, amelynek mindig ott kell lenni eszünk kispolcán, és amely mindig megsúgja, hogy normális, vagy hibás jelenséggel, folyamattal állunk szemben vagy normálissal. Ez pedig így szól: csak azt lehet elfogyasztani, amit megtermeltek. Hosszabb távon az egyes, bármelyik gazdasági szereplő, ágazat jövedelme és fogyasztása is az összes termeléshez igazodik.

Rövid távon egyesek (nemzetek, vállalatok, emberek) fogyaszthatnak többet, kevesebbet, de előbb-utóbb ez az eltérés kompenzálódik. Elvileg igazságtalanul is kompenzálódhat, de azért az igazságtalanságnak is megvannak a természetes korlátai vagyis az igazságtalanság is hosszabb távon kompenzálódik. Illetve a számszerű kompenzálódás azt jelenti, hogy egyszer majd, valamikor megjelenik a hiány, a probléma, a világos igazságtalanság, és a kiegyenlítődés szükségszerűsége, és a gyors kompenzáció minden hátránya. 

Sok minden következik ebből, pl., hogy a pénzpiaci jövedelmek (kamat, hitel, hitelfelvétel, pénzbefektetés, banki jövedelmek, stb. és ebből adódó fogyasztások) ezek növekedése hosszabb távon a termeléshez, termelésnövekedéshez igazodhatnak. Ha rövid távon nem a termeléshez igazodik, akkor előbb-utóbb megjelenik, az eltérés arányában, a hiány, a probléma, a világos igazságtalanság, a szükségszerű kiegyenlítődés és a gyors kompenzáció számos hátránya. Igaz hogy az ember képes a szükségszerű kompenzációt is átváltani, egy még hatalmasabb még világosabb igazságtalanságra.

Minél nagyobb az eltérés, annál gyorsabb nagyobb, megrázóbb lesz a kompenzáció, annál nagyobb a baj. A kompenzáció, az egyensúly visszaállása, szükségszerű, jó, ugyanakkor, ekkor kerül a felszínre a kár, az ártás, ekkor csattan az ostor az emberek hátán.

Általában bármely jövedelemre (egyben fogyasztásra) igaz:  a termeléstől, termelésalakulástól való enyhe és rövid távú eltérés  elfogadható, a jelentősebb, illetve a hosszasan tartó eltérés után következik a károsulás.  Vagy, nem utána, hanem közben, csak ez a károsulás, közvetett, „rejtett”, félremagyarázott.

Néhány további közgazdasági alapvetés.

Egyszer egy prominens vezető egy tévéadásban nagyjából, lényegében a következőket mondta.

Gondolják el micsoda igazságtalanság. Ha egy ember, a pénzét bármire elkölti, elfogyasztja, akkor nem kell neki adót fizetni. Ha elajándékozza, nem kell adót fizetnie. Ha pénzéből kifizet egy neki dolgozót, akkor adót kell fizetnie. Ez lehetetlen állapot.

Hát ebben a rövid nyilatkozatban a tévedések sokasága hemzseg. Ha ez a nyilatkozat csak blöff volt, akkor az baj. Ha komolyan gondolta ez a vezető, akkor még nagyobb a baj, mert akkor ez a vezető nem érti a közgazdaság alapjait.

Függetlenül ettől a vezetőtől, mégis volt némi logika abban, amit mondott, sokan mások is hasonlóan gondolhatják, vagyis ők sem értik az alapvetéseket. (Bolond beszéd, de van benne logika - ahogy az idézet szól.) Szóval azért van itt magyaráznivaló.

Először is a szóban forgó ember jó esetben a pénze után már kifizette, vagy ki fogja fizetni az adót, függetlenül, attól hogy mit csinál vele. Továbbá, ha elfogyasztja, akkor neki további fogyasztási adót kell fizetnie, mert akkor fogyaszt, vagyis más termelését, elhasználja. Vagy úgy is mondható, termelést, szolgáltatást vesz ki a piacról (a boltból), amit közös termék és szolgáltatás tartálynak is nevezhetünk. (Tehát jogos a fogyasztási adó, de az adózás lényegét is meg kell érteni.) Ha csak elszórja pénzét a szélben, akkor nem fogyaszt, más termelését nem használja el. Ilyenkor tehát nem fogyaszt „nem károsít másokat” lényegében magával szúr ki, mert jó esetben az ő termelése benn van a piacon, de ellenértékben nem vesz ki semmit. (Pénzügyi zavarokat viszont képes az elszórt és más fiktív pénz, okozni.) Visszatérve, mert jó esetben az emberünk termel szolgáltat, ezért kapja a jövedelmét.

A továbbiakban induljunk ki abból az optimális helyzetből (ami jelenleg messze nem igaz), hogy mindenki hasznos munkájának arányában kapja a jövedelmét.

De miért is kell adót fizetni és miért pont a termelőnek, a munkásnak, a dolgozónak kell adót fizetni?

Kétféle termelő szolgáltató, van az egyszerűség miatt, mondjuk, hogy van a főnök, aki irányítja termelést (ez is egyféle munka), és van az alkalmazott, aki dolgozik, így termel. Az alkalmazott a főnökön, az ő termelőeszközein keresztül termel, lép be a piacra, a piacról a főnökön keresztül veszi fel termelésének ellenértékét, pénzét, a főnökön keresztül fizet adót, stb.. Az hogy mindent közvetítőn keresztül tesz, az nem jelenti azt, hogy lényegében nem ő teszi.

Visszatérve az eredeti nyilatkozatra: ha pénzéből kifizet egy neki dolgozót, akkor adót kell fizetnie.  Valójában ilyenkor nem ő adózik, hanem az, aki megkapja ezt pénzt, a fizetést, függetlenül attól, hogy technikailag ki hogyan, és milyen címen fizeti be az adót. Mondjuk úgy, hogy néha főnök van arra kötelezve, hogy kvázi biztosítsa az alkalmazott adófizetését. De csak biztosítja, az alkalmazott az adófizető. Másképpen, ha én felfogadok egy kertészt, és annak fizetek, akkor kvázi egy új termelő, dolgozó (és egyben jövedelemszerző és fogyasztó) lép be gazdaságba, ez a kertész, akinek adóznia kell. 

De miért kell egy termelőnek, dolgozónak (legyen az, termelésirányító, vagy alkalmazott) adót fizetnie. Dolgozik és még adót is fizet, hol itt az igazság – mondhatja a felületesen gondolkodó.

Él ebben az országban egy sereg gyerek, fiatal, aki nem tud dolgozni, de mellesleg a munkája a tanulás, és feltehetően dolgozni fog. Él ebben az országban egy sereg idős ember, aki nem tud dolgozni, de mellesleg ő már meg is dolgozott a nyugdíjáért. Él ebben az országban egy sereg beteg ember, és egyéb okból önhibáján kívül, mások támogatására rászoruló. (Ezekhez, képest az indokolatlanul támogatottak kisemberek szegények száma elenyésző.) Az ország közösségének (melyet az állam képvisel) van egy sereg olyan feladata, terve, szolgáltatása, amelyet csak közösen lehet megcsinálni. Minderre kell az adó. Családi vonatkozásban ez úgy néz ki, hogy vannak, a dolgozó szülök, akik eltartják a gyerekeiket és támogatják az idős szüleiket. De csak a dolgozók tudnak dolgozni, pénzt keresni, viszont ők a munkájuknál valamivel több pénzt keresnek, mert a „gazdasági egyensúly” tudja, hogy abból még el kell tartani a családjukat és az államnak a közös feladatokra, tervekre, szolgáltatásokra is fizetni kell. Egyszerűbben: csak az tud adózni, aki pénzt keres és ezek csak a dolgozók.

Néhány további megjegyzés.

A gyerekek és az idősek lényegében hosszú távon nem támogatottak. Mert gyerekekből lesznek majd támogatók az idősek, pedig már voltak támogatók. Tehát egy vetésforgóról van szó. Ugyanakkor az lenne az egészséges, ha az időskori megtakarítást (a nyugdíjakat) külön kezelné, valóságos megtakarításként kezelné az állam, de ez már egy másik kérdés.

Továbbá közgazdaságilag és valóságosan is kevesebb a társadalom számára hasznos munkát végez az, aki nem vállal gyereket. (A hasznos munka, mindig a társdalom számára való hasznos munkát jelenti. A betörő is „munkát” végez de az nem nevezhető a társadalom számára hasznos munkának.)

Illetve minden gyermek felnevelése, jelentős hasznos munkát jelent, amiért plusz jövedelem jár. Ennek rengeteg formája lehet, de egyik formája sem beleszólás a magánéletbe. Mert, hogy ezt az ökörséget is hallottam: családi adókedvezmény nem más, mint beleszólás a szexuális életbe.

Bárki dönthet úgy, hogy ő nem akar gyereket, csak akkor tudomásul kell vennie, hogy kevesebb hasznos munkát végez, mint a gyermeknevelő, és ezért kevesebb jövedelem jár. Pontosabban az ilyen ember azonos munka mellett még a gyermeknevelési támogatások ellenére is jobban fog élni, (többet fog fogyasztani), mint a sokgyermekes azonos munka mellett. Csak a sokgyermekes a munkájának jelentős részét a gyermeknevelésre, eltartásra fordítja. Ezen az igazságtanságon viszont érdemes elgondolkodni.

És van itt még egy fontos dolog. A gazdagok, nagyobb jövedelműek több adót fizetnek be, viszont, csak ugyanannyi állami szolgáltatást kapnak, mint a szegényebbek akik, ugyanannyi állami szolgáltatásért kevesebb adót fizetnek. Ez pedig azért is van, mert a jövedelmek igazságtalanok, és aránytalanok, tehát a jelenlegi adózás a szegényeknek kedvez, valamennyit visszaad. Igaz viszont hogy a főnöknek gazdagnak elég sok lehetősége van, hogy végül mégis ő kerüljön ki nyertesként.

Továbbá, mindennek ellenére és is azt mondom, hogy feketemunka, az alkalmi munka, problémája, stb. túl van lihegve, ugyanis olyan adórendszert kell kialakítani, amely nem fékezi a munkát. Valójában minden probléma hátterében ott van a hasznos munkához képest, igazságtalan és aránytalan jövedelemszerzés problémája.

Kitérés a társadalom számára hasznos munka (ill. az improduktív) problémájára.

A betörő nem végez a társadalom számára hasznos munkát. A spekuláló sem végez hasznos munkát, sőt a betörőnél is károsabb tevékenységet végez, bár a spekuláció legális.

De az sem, végez hasznos munkát, aki a rossz termelés és szolgáltatásstruktúra miatt fölösleges netán káros termelést, szolgáltatást végez. A gyermeknevelő viszont hasznos munkát végez. És az is aki nem fölösleges és káros terméket szolgáltatást állít elő.

Az egyik probléma tehát, a jó termelés és szolgáltatás struktúra, amelynek alakítására rengeteg módszert lehet alkalmazni. E tanulmány jelentős része erről szól. A normális piac ezt csak részben tudja mérni, a torz piac annyira sem. Ráadásul az állami szolgáltatások, tevékenységek nincsenek is a piacon. Hogyan lehet akkor, mégis megállapítani.

Sok összetevőből kell kialakítani a pontos mérést. Néhány ömlesztve.

Hiánycikk vonatkozás, több kellene, illetve kevesebb is elég lenne. (Pl. azt mondom: Budapesten sok bank, de kevés a posta. Azért ezt objektívan is lehet mérni, pl., hogy mekkora sorok vannak. Igaz viszont hogy a hatékonyság jelentősen befolyásolja. Mert lehet hogy csak azért hosszú sor, mert borzalmasan bürokratikus, ill. rossz hatékonyságú a termelés, szolgáltatás.

Mennyire hatékony a termelés.

(De az sem mindegy mi tartalom.)

Egészség és lelki egészség károsítást, ill. javítást idéz elő az adott termelés, szolgáltatás.

A társadalmi értékrendnek, a szükségletek helyes prioritásnak mennyire felel meg.

Környezetszennyezés, természetrombolás, ami szintén több részből áll össze.

A termelés, szolgáltatás, munka, bármely tevékenység milyen, mekkora zavarokat okoz a gazdasági társadalmi életben, illetve mekkora hasznot jelent a társadalom számára.

Mert pl. gyermeknevelés hasznosságára, csak úgy jöhetünk rá, ha végiggondoljuk: gyerekekből lesznek a dolgozók a termelők, és mi annak a következménye, ha jelentősen kevesebb gyermek születik, nő fel.

Tehát az egyik feladat hogy piactól függetlenül objektívan is kellene mérni hasznos termelést, szolgáltatást. A másik faladat hogy a hasznos termelést, szolgáltatást sok eszközzel támogatni kell a haszontalant, pedig csökkenteni kell. 

Néhány ismétlés.

A jelen rendszer un. demokráciájának a következő lényegesebb tényezői vannak. 

Egy 85%-os szólásszabadság, amely nem jelent érdemi beleszólást.

Egy kb. 20%-os beleszólás az elitvezetés kiválasztásába, amely az egész vezetés vonatkozásában kb. 10%-os.

És az, hogy (a szűk) kizsákmányoló rétegbe viszonylag könnyebben, kevesebb korláttal (egyenlőbb lehetőséggel) lehet bejutni. Természetesen az, hogy viszonylag könnyebben (egyenlőbb eséllyel) lehet a kizsákmányolók közé bejutnia, alig jelenti a kizsákmányolás csökkenését, hiszen a kizsákmányolok rétege, nem nagyon szélesedik. Gyakorlatilag arról lehet csak szó, hogy több ember nagyobb küzdelmet vív a kizsákmányolók közé bejutásért.

Ez azért nem jelent demokráciát.

Néhány megtörtént eset, amelyben egyértelműen nyilvánvalóan kiderül a nagytőke és politikai vezetés szövetsége és együttes kizsákmányolása.

A társasházakban (lakótelepeken) lakók rákényszerítése, egy feleslegesen magas fűtésköltség fizetésre.

Néhány társasház levált a rossz hatékonyságú, és ahhoz képest is drága központi fűtésről, amely egyébként többségben a nagyvállalkozások kezében van. (Megjegyzem ezek nagyvállalatok, pl. a távfűtőművek egyébként monopolhelyzetben, vannak, amit ki is használnak.) Levált és ráállt egy sokkal hatékonyabb, korszerűbb, takarékosabb napkollektorokkal is támogatott fűtésre, amellyel felére csökkent a fűtésköltség, a környezetvédelemről nem is beszélve. Pontosabban csak csökkent volna, ha az állam (kormány, vezetés), bizonyos törvénnyel nem kötelezte volna e házakat arra, hogy semmiért is fizessenek jelentős összeget, a már semmilyen szolgáltatást nem nyújtó távfűtőműveknek. Ezzel persze azt is megakadályozta, házak ezrei, tízezrei, lakók milliói is olcsóbb korszerűbb fűtést vezessenek be.

Ez esetben nyilvánvaló a nagytőke és politikai vezetés azon irányú szövetsége, hogy kizsákmányolják a népet.

Ugyanakkor ez arra is jó példa, hogy nagytőke (és uralkodó osztályt védő politikai vezetés is), a saját érdekei miatt gátolja az innovációt. Arra is jó példa, hogy nagytőke és ezen fajta állam, hogyan torzítja el a piacgazdaságot, hiszen így a piaci verseny sem alakulhat ki.

És arra is jó példa, hogy ez a mohó, kapzsi szövetség, ha az érdeke úgy diktálja, nemcsak népet fosztja le, hanem a természetet is, és egyben a jövő nemzedékét is kizsákmányolja.

Pénzügyi válságban, a vezetés „jóvoltából”, a bankszektor veszteségének minimalizálása, a kisemberek rovására.

A 2008-as pénzügyi világválságban viszonylag kevés veszteség érte a bankárokat, nagytőkéseket, és nagy veszteségek érték a kisbetéteseket, kis-hitelfelvevőket, és az adófizető kisembereket. Ez azért történt így, mert államok, kormányok (vezetések) válságkezelő programjai így lettek kialakítva.

De nézzünk egy konkrét esetet. Egy magyar hivatal (a PSZÁF), amely egyébként az adófizetők pénzéből működő végeredményben az adófizetőket védő (fogyasztóvédelmi) hatóság lenne, a következő intézkedést hozta. Az érintett, az erősen gyengülő értékpapírokat zároltatta, több hónapig. Tehát a kisember, kisbefektető nem tudta kivenni a pénzét viszonylag kis veszteséggel, csak hónapok után, hatalmas veszteséggel. A vagy-vagy elosztás értelmében, hatalmas veszteség ellenében valakik jól jártak, és azok nem lehettek mások, mint nagytőkések, bankárok, (ill. ágazatilag a bankszektor).

Ebben az esetben is nyilvánvalóan kivillantotta a farkasfogát a nagytőkebarát állam, ill. vezetés. Vagyis a politikai vezetés és nagytőke egymással szövetségben fosztotta le a kisembert.

Ezek arra is jó példák, hogy mit jelent az uralkodó osztályt védő állam.

A példákat lehetne sorolni, de a lényeg megállapításhoz ennyi is elég. Ezek sem véletlenszerű kis tévedések voltak, azért ezek is sokmilliárdos, rendszerszintű lefosztások voltak, vannak. És egyértelműen megmutatták a nagytőke és politikai vezetés azon szövetségét, amely elsősorban a nép lefosztására irányul. Ez a szövetség minden államkapitalista rendszerű országban megtalálható, igaz az arányok jelentősen eltérhetnek. A fejlettebb rendszerváltozatú országokban ez a szövetség jobban kíméli a belföldi lakosságot, ők inkább, „legalább” a külföldi népek lefosztására törekednek. Vannak azonban olyan undormány (saját  fészkükbe piszkító) politikai vezetések, akik ezen szövetségben a saját népük kifosztását ajánlják fel a külföldi nagytőkének, lásd pl. 2002-2010-es magyar vezetés.

A természet (beleértve az élettelen természetet, az élővilágot, az embert az ember biológiai szerkezetét, működését, az egyén életét, a társadalmat, a társadalom életét)  azért is logikus és szervezett ( nem kaotikus), mert a nagy változások, a nagy bajok, problémák, a nagy válságok (krízisek), a nagy betegségek, nagy összeomlások általában fokozatosan alakulnak ki. (A kaotikus természetben sokkal nagyobb arányúak lennének a gyors és nagyarányú összeomlások, a kiszámíthatatlan nagy változások.) Ezzel a fokozatos kialakulással, a természet mintegy figyelmezteti a gondolkodó embert, hogy eddig nem egészen mentek rendben a dolgok, figyelmezteti, hogy változásra, ill. orvoslásra van szükség. A gondolkodó emberen múlik, hogy ezt a figyelmeztetést felfogja és a megfelelő változást, orvoslást megtalálja. A természet általában annyi időt hagy ezekre a megfelelő reakciókra, hogy az gyors és jó reagálás, cselekvés esetén éppen elegendő. Ezért a kisebb, közepesebb bajokat, problémákat, válságokat, betegségeket, elsősorban jó szándékú, sürgős, de azért átgondolt reakciót igénylő figyelmeztetésnek kell tekinteni.

A gyatra és hiányos társadalomtudomány, és annak még gyatrább hiányosabb oktatása, a gyatra és hiányos politikai köztájékoztatás, a gyatra közszolgálati média, a magánmédiák népbutító műsorai, a gyatra és hiányos statisztikai adatok és annak közreadása, a politikai és gazdasági manipuláció, és még sorolhatnám, mindezzel szépen összeáll a népbutító rendszer.

Röviden a kereslet, kínálat problémája. A piac-centrikus közgazdasági elemzés.

Talán feltűnt az olvasónak hogy a kereslet-kínálat problémájáról eddig még nem volt szó.

Valójában a gazdaságnak azon kívül, hogy van közös tartálya, van közös hálózata is, azért a hálózaton belül cserék is történnek.

Az egyik problémakör az, hogy a hálózatban (vezetékben) a pénzek, termékek, munkák akadálytalanul tudnak e mozogni. Korábban pl. a kereskedelemnek egyszerű fizikai akadályai is voltak. A terméket, a régi szállítóeszközökkel igen csak nehézkes volt elszállítani. A másik áramlás-lassulás, ha a vezetések különböző módszerekkel (vám, stb.) akadályozzák az áramlást. Kétségtelen ez is egy olyan problémakör, amelyikre ki kellene térni, de különböző okokból nem térek ki.

Megint másik problémakör a cserék problémája. Erre más fejezetben kitérek, itt csak röviden. Egyfelől csere történik a különböző gazdasági szereplők között. Másfelől a különböző cserék lehetnek. Ami jellemző az a pénz, jövedelem cseréje termékkel, szolgáltatással (munkával), a vásárlás. Illetve a pénz, jövedelem cseréje a dolgozók munkájával, a bérezés. Kevésbé jellemző, de azért gyakori, a termék, szolgáltatás és egy másfajta termék, szolgáltatás cseréje. A munka és egy másfajta munka cseréje. A pénz és egy másfajta (pl. külföldi) pénz cseréje. Egy hitel és egy másfajta hitel cseréje. Tehát mindent, mindennel ki lehet cserélni. A cserékkel kapcsolatosan két probléma alakulhat ki. Egyfelől aki cserélni akar, az megtalálja-e azt a csereelemet, amit szeretne. Ez a problémakör megint szerteágazó. Van ennek egy mennyiségi kérdése: egy cserelem se legyen a másikhoz képest aránytalan. A másik probléma a cserék igazságossága. Nyilvánvaló hogy az igazságtalan cserék nem teljes értékű cserék.

Van egy termékstruktúra vonatkozása is.

És persze van egy hirdetés, marketing vonatkozása is a problémának.

Rövid kitérés az ingatlanpiacra.

Talán az egyik legnagyobb piac az ingatlan-piac. Ha ez elromlik, pl. a rossz ingatlanstruktúra miatt, akkor félig meddig a gazdaság kereskedelmi, pénzügyi része is elromlik. Ráadásul ez az egyik olyan terület, amelyet a piacgazdaság a kereslet-kínálat nem képes rendesen beszabályozni. Tudományos számítások alapján kellene beállítani az ingatlantermelést. Tulajdonképpen először is be kell állítani az anyagi tárgyi szükséglet-kielégítések és a minőségi szükséglet-kielégítések (egészség tudás, kultúra, egészséges környezet, biztonság igazságosság stb.) arányát. Ezután jöhet az ingatlan-szükséglet (pl. lakásigény) és a más tárgyi anyagi szükségletek helyes arányának beállítása. És ezután jöhet, hogy ki milyen lakást, telket, milyen lakberendezési gépeket, stb.  tud jókedvűen megerőltetés nélkül fenntartani, üzemeltetni. (Általában van egy olyan probléma, hogy az ember, (az emberek) oly hatalmas mennyiségű tárgyi, technikai tömeget akar tulajdonolni, kezelni, amelyet már nem tud nyugodtan lazán örömmel kezelni. Tehát van egy járványos lelki kor: hatalmas házat, sok gépet akarok (ez korunk státuszszimbóluma). Ez nemcsak azzal jár, hogy az ember lelke, egészsége megnyomorodik, de az ingatlanpiac is rendszeresen elromlik, bedugul. A pénzügyi-gazdasági válságok pedig tovább rontják, dugaszolják az ingatlanpiacot. A fejlettebb jövőben az sem elképzelhetetlen hogy állami vásárlásokkal oldják fel az ingatlanpiaci dugulásokat.  Persze a fejlettebb jövőben remélhetőleg normális értékrend lesz, és az állam az ingatlantermelést is helyes irányba terelgeti. És pénzügyi-gazdasági válságok sem lesznek, legalábbis ekkorák és egymást követők nem lesznek. De a fejlettebb jövőig mit lehet tenni? El kell indulni a fejlettebb jövő felé.

Visszatérve, a cserék igazságosságát rontják a piactorzító (versenytorzító) tényezők (monopolhelyzet, stb.) is. Továbbá a cserék igazságosságát és egyébként a cserelemek egyensúlyát rontja az optimális ártól való letérés. Mindennek, a terméknek, a szolgáltatásnak, munkának, a pénznek is van egy optimális ára. Az optimális árnak több eleme van többek között az, hogy ne legyenek kényszerű cserék, vagyis itt megint előjönnek a piactorzító tényezők. Egy másik fontos eleme az, hogy a kínáló (a kínáló, a vállalkozó állapítja meg az árakat) tisztában legyen az optimális árral.  Meg kell említeni még a tudatos meggondolt vásárlói magatartást is, mint tényezőt.

Erről az egészről nekem a következő a véleményem: ha egy normális, tisztességes gazdaság van, akkor a cserék nagyjából igazságosak, lesznek, és cserelemek egyensúlyával sem lesz nagy baj. A normális piacgazdaság többek között azért jobb, mint az abszolút irányított (pl brezsnyevi szocializmus) gazdaság, mert a cserék, nagyobbrészt automatikusan viszonylag optimálisan alakulnak. A vezetés elsődleges feladata, hogy biztosítsa normális tisztességes piacgazdaságot. Ez persze számos részfeladatot takar, amiről még szó lesz. A cserelemek egyensúlyáról szólt többek között a B/0/4 ábra. Ennek a lényege, ha egy puritán, kiszámított pénzügyi gazdálkodást folytat minden szereplő (egyén, vállalat és főleg az állam), akkor a piacgazdaság nagyjából egyensúlyba teszi cserelemeket. A cserelemek egyensúlyát többnyire az határozza meg hogy a pénz (ártömeg) jövedelem tartály ne ingadozzon, nem térjen el a termék, szolgáltatás munka tartálytól. E fejezetben ez a fő téma.

Az én elemzésem abból indul ki, hogy két alapvető oldal van: a pénz, (árak) és termelés, termék, munka, fogyasztás oldal. Ez ugyebár más mintha két alapvető oldal: a kereslet, ill. a kínálat lenne. A kereslet-kínálat problémáját le lehet szűkíteni a jövedelmek arányára, vagyis reáljövedelmek nagyságára, csak az már túlzott leszűkítés lenne.  Az ár, ártömeg és jövedelem is pénzoldalhoz tartozik. Megjegyzem: ezek szerint megvan a pénz (árak) jövedelem oldalnak is maga problémaköre és megvan a termelés, termék munka fogyasztás oldalnak is problémaköre. Tulajdonképpen a kétféle elemzés között az alapvető különbség az, hogy a fogyasztást hová tesszük. Első látszatra csakis a pénzoldal az árak és jövedelmek határozzák meg fogyasztást. Alaposabb elemzés után azonban kiderül hogy fogyasztást még számos más tényező is befolyásolja. Pl. a termelés és a termelési kapacitás. Azután ott van a túlfogyasztások problémája. (A világ túlfogyasztása a természet kizsákmányolásával, természetpusztulással jár.) Ezért szerintem a fogyasztás problémáját esetlegesen részelemzés céljából össze lehet kötni a jövedelmek árak problémájával, de csak így. Úgy nem lehet összekötni, hogy a fogyasztás kizárólag a jövedelmek és árak problémája. A fogyasztás inkább a termelés, termék, munka oldalhoz tartozik. Ugyanakkor egy különálló problémakör is.

Ha részletesen nézzük, akkor nem is olyan egyszerű értelmezni a keresletnövekedést, keresletcsökkenést, kínálatnövekedést, kínálatcsökkenést.

Megjegyzem az infláció defláció problémaköre, bár összefügg ezzel a problémakörrel, de mégis egészen más problémakör. Kénytelen voltam e megjegyzésre, mert vannak, akik összekutyulják a két problémát

A kereslet, keresletnövekedés kb., ezt jelenti: vásárlópénz-emelkedés, (reálbér emelkedés, árcsökkenés), miatt megnő a fogyasztás lehetősége és igénye. De ezt csak az első körben jelenti. Ekkor még nem biztos, hogy kínálathiány, termékhiány van. Egyre többen jelentkeznek, mint lehetséges fogyasztók. Erre az árak valószínűleg emelkednek. Mire csökken az igény és a vásárlás esetleg át is lendülhet túl alacsony fogyasztásba,  keresletcsökkenésbe. Vagy egyszerűen elfogy a vásárlási kedv. Vagy a keresletnövekedés, fogyasztásemelkedés következtében elfogy a termék és termékhiány alakul ki. De ez sem biztos az is lehet, hogy a termék, szolgáltatás, különböző okból nem fogy el. Ha olyan növekedés van, amelyben kereslet és kínálat szinte egyszerre emelkedik, akkor nem borul fel a kereslet-kínálat egyensúlya. Akkor sem borul fel, ha a kereslet és a kínálat nagyjából egyszerre csökken.  Ugyanakkor ez egy-egy termék esetében természetes, de az összes termék vonatkozásában már általános termeléscsökkenés, ami abnormális, de ez más problémakör.  De a termékhiány következtében leállhat a kereslet is.

Az is kérdés, hogy a fogyasztással egybekötött keresletet nevezzük keresletnek, vagy a vásárlási szándékot, fogyasztás nélkül, vagy mindkettőt. Végigelemezve rájöhetünk hogy a termékhiány miatt meghiúsult vásárlási szándék is már kereslet, kereslettöbblet, legalábbis ha egyensúlytalanság szempontjából értelmezzük a fogalmat. Ez azt jelenti, hogy egy nagyon amorf fogalommal, jelenséggel állunk szembe, mert mi az, hogy meghiúsult vásárlás? Nagyon fontos: ez egy kényszerű vásárlási szándékcsökkenés. Nehezíti az elemzést, hogy sokféle vásárlási szándék, ill., annak sokféle csökkenése van.

Külön elemzés, hogy a meghiúsult vásárlás a jelen termékgazdagság mellett gyakorlatilag mit jelent. Ha a meghiúsult vásárlás termékhiány (ekkor általában, más, igényeitől eltérő, számára rosszabb terméket vásárol), vagy pénzhiány miatt jön létre (ekkor általában olcsóbb rosszabb minőségű terméket vásárol).

De azért elemezzük végig. Keresletemelkedés okán létrejön (valószínűleg létrejön) egy viszonylagos kereslettöbblet (több a kereslet, minta kínálat).  De akkor is létrejön (még nagyobb valószínűséggel) egy viszonylagos kereslettöbblet, ha csökken kínálat (kevesebb termék, szolgáltatás) van az üzletekben. De ekkor nincs fogyasztásemelkedés, sőt fogyasztáscsökkenés van. Ugyanakkor lényegileg a két helyzet azonos: nem jön létre az igényszerinti és jó helyzetben lehetséges fogyasztás, ami a fogyasztónak kárt jelent. A különbség, hogy az egyik esetben fogyasztásemelkedés van legalábbis első szakaszban, a másik esetben fogyasztáscsökkenés van és a meghiúsult vásárlásban realizálódik a probléma.

Általában kereslettöbblet és kínálathiány összekapcsolódik. A kereslettöbbletes, (relatív vásárlópénz-többletes) egyensúlytalanságra inkább a fogyasztáscsökkenés a jellemző. A nagyobb bajt inkább a kínálatcsökkenés jelenti. A baj összefügg a gyors nagymértékű változással.

Ha nem akarunk bezavarodni az egészbe, ketté kell választani az elemzést: van egyszerű elemzés, és van egyensúlytalanság szempontjából való elemzés.

Ha vásárlópénz nő, relatívan nő, akkor az általában nagyobb fogyasztást jelent.

Ez az általános elemzés. Itt jobb ha „keresletemelkedés” szót használjuk

Ugyanakkor, (főleg ha gyorsan nagymértékben nő), akkor az egyensúlytalanságot meghiúsult vásárlást, és inkább fogyasztásstagnálást, fogyasztáscsökkenést jelent. Ez az egyensúlytalanság szempontjából való elemzés. Ekkor pontosabb a „kereslettöbblet”, vagy a „termékhiány” szó.

Ennek alapján nézzük a kínálatemelkedést, kínálattöbbletet.

A kínálatemelkedés, ami nem más, mint termelésnövekedés, általában jó dolog, nő a fogyasztás. Baj, ha ez gyors és nagyarányú.  A nagyobb baj az ellenoldal, a relatív kínálatemelkedés, ha a kereslet (ez esetben a vásárlópénz és a fogyasztás) csökken. Kereslethiány, (pénzhiány), kínálattöbblet (terméktöbblet) alakul ki. Ekkor is meghiúsult vásárlások vannak, csak ekkor nem termékhiány, hanem a pénzhiány miatt.  Ekkor csökken fogyasztás, tehát ebből a szempontból nem ellenoldal. Megállapítható egy esetben van fogyasztásemelkedés, ha mindkettő a kereslet és kínálat is emelkedik, és nem jön létre egyensúlytalanság. Minden más esetben inkább fogyasztáscsökkenés van, jobb esetben fogyasztás-stagnálás.

A kínálattöbbletnek azonban van egy másik súlyosabb következménye, hogy az üzletekben, raktárakban felhalmozódik az eladatlan termék, szolgáltatás (kihasználatlan munka) amely termék, szolgáltatás elavul, megromlik, vagy „csak” fölöslegesen áll. Érdekes hogy egyrészről sok eladatlan termék van, másrészt meghiúsult vásárlások vannak.

Folyamatában tovább bonyolódhat a dolog. Pl. leviszik az árakat, mire a reál-vásárlópénz már akár sok is lehet. Vagy leállnak a termeléssel, mire akár termékhiány is kialakulhat.

Általános elmélkedések a kereslet-kínálat egyensúlyáról, és ennek kapcsán más gazdasági problémákról.

Mindjárt kategorizáljuk a problémakört.

1. A kereslet- kínálat egyensúlytalanságnak problémája.

2. Jó, ha gazdasági elemezések, ill. az árképzések elsősorban, leginkább a keresletből-kínálatból indulnak ki?

A másodikra azt mondom: nem, csak egy tényező, a sok közül.

Az elsőre azt mondom jelentős probléma, de csak egy a sok közül és többnyire okozott probléma. A kereslet-kínálat egyensúlytalanságát akár a második probléma is okozhatja? Látszólag nem, hiszen a fő helyre való helyezés éppen hogy megelőzi az egyensúlytalanságot. Nekem más a véleményem.

Az első lépés pontosan megfogalmazni mi a kereslet-kínálat egyensúly-felbomlásának problémája, ezután jöhet a megoldás.

Első lépes, hogy szétválasszuk a két problémát.

Igényfelmérési és termelésstruktúra átállítási problémából adódik a hiánycikk, ill. többlettermelési probléma. Nevezzük ezt, röviden termelésstruktúra problémának.

(A termelésben benne van a szolgáltatás is.) 

Vagy: a vásárlópénz és a termékek, szolgáltatások árainak (végső soron összesítve) eltéréséből adódik a hiánycikk, a többlettermelés, stb. problémája.

Nevezzük ezt röviden: a kereslet-kínálat egyensúly, pénzügyi, vagy általános problémájának.

Mi is ez a probléma, a termékpiac, szolgáltatáspiac szempontjából.

A vásárlónak (vásárlóknak) van pénze, de a kívánt (igény szerinti) terméket nem tudja megvásárolni, bár korábban (jó helyzetben) meg tudta vásárolni. Mert a pénze viszonylag kevesebb, mint a termék, szolgáltatás ára, de az üzletekben, raktárotokon (piacon) ott van a termék, szolgáltatás.  A másik oldalon kialakul egy üzletekben, raktárokon heverő fölösleges termék, szolgáltatáshalmaz.

Vagy azért nem tudja megvenni, mert a másik oldalon elfogyott a kívánt termék, szolgáltatás, és ez a sok vásárlópénz miatt történt. Ez többek között felelőtlen fogyasztáshoz vezet, mert gyakran nem kívánt terméket, szolgáltatást vásárol meg.

(Nyilvánvalóan az első a súlyosabb probléma.)

Kereslet-kínálat egyensúlyának azt nevezzük, ha az előzőek (tömegesen, nagymértékben) nem következnek be, és eközben más ezt kompenzáló egyensúlytalanságok (pl. megtakarítás hitelezés) sem következnek be. Kereslet-kínálat egyensúlytalanságának pedig ennek az ellenkezőjét nevezzük.

Mi az amiből a kereslet kínálat-egyensúlyának felbomlása ered? Mi az, ami kereslet-kínálat egyensúlytalanságából ered? Vagyis a kereslet-kínálat egyensúlya ok vagy következmény? E kérdésekre akkor tudunk válaszolni, ha megállapítjuk, mi a kereslet-kínálat saját aspektusa. Itt már beleütközünk abba problémába, hogy kereslet-kínálat egyensúlyát fő problémának tekintjük, vagy nem. Szűken értelmezve a kereslet-kínálat saját aspektusa, a termékek, szolgáltatások, árainak problémája. (Azért hangsúlyozom ki, mert más értelmezésben, minden ár: a munka ára, a jövedelem, az adó is egyfajta ár, az infláció szintén az árakkal függ össze, a devizaárfolyam is, és még lehetne sorolni.

A termelésváltozás, az adóváltozás, a hitelezés, megtakarítás változás, a pénzkibocsátás, az infláció stb. ezek olyan tényezők, főleg, ha rossz irányba változnak, amelyekből ered kereslet-kínálat egyensúlyának felbomlása. És nem olyan tényezők, amelyek kereslet-kínálat egyensúlyának felbomlásából erednek. Tehát az okot és következményt ne keverjük össze.

Ugyanakkor azt is mondható, hogy az árak problémája (beleértve a munka árának, a jövedelmek problémáját) egy külön probléma, pontosabban két külön problémakör.  Ebben az esetben a kereslet-kínálat egyensúlyának problémája kizárólag következmény. Vagyis a jelenség létezik, de mint következmény, vagyis nem önálló problémakör.

A kereslet-kínálat egyensúlyának problémája tehát felfogás kérdése. Mennyi problémakört csatolunk hozzá, azt mondva, hogy ezek problémák nem önálló problémák, hanem a kereslet-kínálat problémái, ezzel a kereslet-kínálat problémáját középpontba helyezzük. Sok más amorfság is tapasztalható e témakörben, pl. fogalmak, elnevezések kérdése is. Gondolok itt arra, hogy talán pontosabb, ha a vásárlópénz, és eladásra, fogyasztásra készen álló termékek, szolgáltatások egyensúlyának problémájáról beszélünk.

Többek között azért, mert a kereslet-kínálat egyensúlyának van egy reálisan tervezett fogyasztás és álomvágy aspektusa is.

(Nagyon szűken és másképpen értelmezve a kereslet-kínálat egyensúlya a következő jelenség: sokan keresnek, vásárolnak egy terméket, mire felemelik e termék árát. Sok van egy termékből, kevesen vásárolják, mire leviszik e termék árát. Eme értelmezés csak arra tér ki, hogy a piaci árazás kompenzálhatja a kereslet-kínálat egyensúlytalanságát.)

De ne felejtsük el a piaci árazás nemcsak kompenzálja a kereslet-kínálat egyensúlytalanságát, hanem fel is borítja a kereslet-kínálat egyensúlyát.

Itt és most én az árak problémáját csatolom a kereslet-kínálat egyensúlyának problémaköréhez.

Itt is felvetődik a kérdés: azon kell gondolkodni, hogy a kereslet-kínálat egyensúlya ne bomoljon fel, vagy azon, hogyha felbomlott mit kell tenni.

Természetesen én annak vagyok a híve, hogy azon kell gondolkodni, az a feladat, hogy az egyensúly ne bomoljon fel.

Szűken értelmezve, tehát a kereslet-kínálat egyensúlyát úgy lehet fenntartani, ha a termékek szolgáltatások árai megfelelőek, és megfelelően változnak. Ez a saját aspektus, minden más felbomlás egy másik problémakörből ered.

Ettől függetlenül lesz olyan fejezet, amelyben, szélesebb értelmezésben vizsgálom a vásárlópénz és a termelés egyensúlyát.

Piacokra osztott kereslet-kínálat egyensúly.

Felfogás kérdése, hogy kereslet-kínálat egyensúlyát központi helyre tesszük és ezzel a piac, piacok szempontjából vizsgáljuk a gazdaságot, vagy másképpen vizsgáljuk a gazdaságot. Én az utóbbi híve vagyok. Ugyanis ha megvizsgálunk olyan fogalmakat, mint pl., termelés, termelésstruktúra, foglalkoztatottság, infláció, megtakarítás, hitelezés, stb., rájöhetünk, hogy ezekben többről van szó, mint a kereslet-kínálat egyensúlya, mint a piaci viszonyok.

A B/1 ábrán öt piac szerepel. A termelőeszközök, alapanyagok, természeti erőforrások, háttértermékek, szolgáltatások piaca. A késztermékek, szolgáltatások piaca. A pénzpiac. A munkaerőpiac. És a feketepiac. (Ráadásul a piacoknak van egy állammal kapcsolatos része, a lakossággal kapcsolatos részen kívül) Ebből a három elsődleges. A késztermékek, szolgáltatások piaca. (Elnagyolva ez alá tehető a termelőeszközök, alapanyagok, természeti erőforrások, háttértermékek,szolgáltatások piaca.)  A pénzpiac. A munkaerőpiac.

Az előzőkben a késztermékek szolgáltatások piacáról beszéltem.

Pénzpiaci szempontból gyakorlatilag nincs kereslet-kínálat probléma, csak optimális megtakarítási és hitelezési probléma van. Bár az optimális „árak” (kamatok, hozamok, kezelési költségek) problémája itt is felmerül.

A befektető szándékú bemegy bankba, és nem tudnak neki ajánlani olyan megtakarítást, befektetést, ami az igénye, és amit korábban tudtak ajánlani. Vagy hitelkérelmező bemegy bankba, és nem tudnak olyan hitel ajánlani, ami neki megfelel, és amit korábban tudtak ajánlani, miközben bankban ott hever a kihasználatlan pénz. Itt azt kell látni, hogy a pénzpiac jó ideje, egy állandó túlhitelezésben van, erre hajlamos a pénzpiac. Tehát egy-egy válság után a vázolt probléma ritkán létrejöhet, de az már egy túlhitelezés következménye.

Nagyon csekély arányban azonban a bankszektor túl magas árai, túl nagy nyeresége a probléma, ebben az értelemben beszélhetünk (megkérdőjelezve), a pénzpiac vonatkozásában a kereslet-kínálat egyensúlytalanságának problémájáról. Azért nagyon csekély ez az arány, mert a másik probléma, a túlhitelezés, (és a kevés megtakarítás) és annak következménye, elnyomja ezt a problémát.

Munkaerő-piaci szempontból a kereslet-kínálat egyensúly arról szól, hogy a dolgozó viszonylag rövid időn belül kap neki megfelelő munkát, olyant, amit korábban (jó helyzetben) tudott kapni. Illetve a munkáltató rövid időn belül tud kapni munkaerőt, olyant, amit korábban (jó helyzetben) tudott kapni.

Ha a munkakeresők nem kapnak nekik megfelelő munkát és közben a másik oldalon munkaerő-hiány, van, akkor kereslet-kínálat egyensúlytalanság van.

(Itt is meg kell jegyezni: a foglalkoztatottság több szélesebb problémakör, mint a kereslet-kínálat munkaerő-piaci problémája.)

Ennek is van egy strukturális problémája, ami elsősorban a szakképzés problémája. 

A saját aspektus azonban, itt és most az ár. (A többi, az adó, az állam, az oktatás, a termelésváltozás, a hitelváltozás, stb., ok, és nem következmény.)

Ha az árra koncentrálunk, azaz a jövedelemre (a munka ára a jövedelem, bér, fizetés, stb.), akkor a saját aspektusú jövedelemprobléma jellemzően a következő. A vállalkozás vezetése tulajdonosai túl nagy jövedelmet akarnak maguknak, miáltal a munkakeresőnek túl kevés jövedelmet ajánlanak, miáltal az a munka, a munkakeresőnek nem lesz megfelelő. (Tulajdonképpen megint előjön az igazságos arányos jövedelemelosztás problémája.)

Az árak (beleértve a jövedelmek problémáját) problémája elsősorban a tisztességtelen, túl magas, rövid távú hasznot leső árazásból ered.

A bárgyú felfogás.

Szerintem eleve bárgyú felfogás, ha kereslet-kínálat és piacok problémáját a központ helyre tesszük.

A bárgyú felfogás nem az egyensúly fenntartásra törekszik, hanem azt mondja, ha felbomlik az egyensúly, akkor a következő variációk vannak.

Ha nagyobb kereslet (marad, vagy nő) mint a kínálat (csökken, marad kevésbé nő): akkor csökkentjük a keresletet. Vagy növeljük a kínálatot. Vagy mindkettő részben.

Ha kisebb (marad, kevésbé nő, vagy csökken) a kereslet, mint a kínálat (nő, vagy marad): akkor növeljük a keresletet. Vagy csökkentjük a kínálatot. Vagy mindkettő részben.

A kereslet, a fogyasztási szándék magától nem csökken (gyakorlatilag minimális), csak azért csökken, mert nem elég a vásárlópénz.  A kínálatnak pedig mindig növekedni kell, ha termelésnövekedésben, termelésstruktúra javulásban gondolkodunk, márpedig abban kell gondolkodni. E szerint a kínálat-csökkentés kiesik, mint eseti megoldás. Ugyanakkor a termelést (a kínálatot) nem lehet csak úgy gyorsan növelni. A termelés egy saját önálló tényező, saját aspektusokkal (innováció, hatékonyan és jó irányban működő állam, stb.) rendelkezik.  Pénzügyi válságok után, bizonyos helyzetekben viszonylag gyorsan vissza lehet állítani, ami egy relatív növekedés.

(Ráadásul ott van az a probléma, hogy a kereslet és kínálat egy irányba halad, csak különböző mértékben.)

Elsődleges problémának marad a vásárlópénz (reál-vásárlópénz) változása, de ez sem ilyen egyszerű. Rájöhetünk, hogy ez rengeteg okból nőhet, csökkenhet ill., térhet el a termeléstől, a fogyasztásra készen álló termékektől, szolgáltatásoktól, egyszerűbben a termeléstől. Van, amikor az ok megszüntetése megoldás, de van amikor más megoldások is szükségesek. A lényeg az, ha már felbomlott az egyensúly (könnyebb ezt megelőzni), akkor az adott bonyolult helyzetet kell megvizsgálni, és ehhez képest kell egy konkrét tervet, programot készíteni. De ez sem teljesen jó, igaz, ha a következőből indulunk ki: a normális gazdaságban a kereslet-kínálat egyensúlytalanság folyamatosan kis amplitúdóval hullámzik (hol egyik, hol másik irányba tér el, de nem jelentősen).

Az abnormális gazdaságban a kereslet-kínálat egyensúlytalansága (és más egyensúlytalanságok, aránytalanságok is) folyamatosan nagy amplitúdóval szabálytalanul rezeg (a jellemzően kétirányú eltérések, sűrűk nagyok, kárt okozók). Ez utóbbi esetben a következő problémák lehetnek az utólagos korrekciókkal. Utólag jönnek, (már történt károkozás) és mire hatnak, már más probléma merül fel. Vagy éppen a korrekció lendíti ki az instabil egyensúlyt pl. az ellenkező irányba. Mindig oda lukadunk ki hogy normális egyensúlyos gazdaságot kell csinálni, sok-sok alapelv, és több száz fontos feladat érvényesítésével.  

Ehhez az egészhez a következő megállapítás illik.

A kapzsiságdeterminált (tisztességtelen vadkapitalizmus) piacgazdaság csak csekély mértékben (pl. 30-40%-ban) tudja biztosítani a kereslet-kínálat egyensúlyát. (És más egyensúlyt is.) A normális piacgazdaság versenygazdaság is csak 70%-ban tudja biztosítani a kereslet-kínálat egyensúlyát. (és más egyensúlyt is) A normális piacgazdasághoz (már kialakuláshoz is) szükséges egy jó, okos, erős állam, amennyiben ennél nagyobb kereslet-kínálat egyensúlyt akarnak elérni. (És más egyensúlyt is) Azt kell mérlegelni, hogy mit tehet az állam az árak, jövedelmek szempontjából úgy, hogy az ne sértse a piacgazdaság szükséges minimális szabadságát. Természetesen az államnak a saját vonatkozásban, az állami területeken kell elsősorban példamutatóan ténykednie.) Minderről sok helyen bőven elmélkedem.

Amiről e fejezetben szó van, az szintén lényeges kár, lényegesebb, mint kereslet-kínálat egyensúlyának felbomlása) ez pedig a tisztességtelenségekből eredő károk.  Pontosabban van tisztességtelenségnek egy közvetlen károkozása és van egy olyan hatása, hogy felbontja termék, munka, fogyasztás oldal és pénz (árak) jövedelem oldal egyensúlyát, ami szintén károkhoz vezet. E károkat két csoportra oszthatjuk: az egyik kárcsoport lényege az, hogy az elosztás nem lesz igazságos. Az egyik ember érdemtelenül jól jár, jobban él a másik pedig érdemtelenül rosszabbul. Talán világosabb kár, ha azt mondjuk: egyik nemzet érdemtelenül jobban jár, jobban él a másik érdemtelenül rosszabbul él. Vagy a többség a lakosság érdemtelenül rosszabbul él, míg egy szűk réteg érdemtelenül jobban él. Ez a jobban rosszabbul élés valójában nagyobb, mint amilyennek látszik, ezért foglalkozom a károk rejtettségével. Az igazságtalan elosztáson kívül azonban vannak egyéb plusz károk is.

Mekkora szerepe van pl. az infláció kialakulásban kereslet-kínálat egyensúly felbomlásnak? Az infláció egyik tényezője az áremelés. A vállalkozó emeli az árait, mert elégedetlen a profitjával. Az elégedetlenség okai lehetnek: a vállalkozó túl kapzsi. Más áremelések tisztességtelenségek miatt megnövekednek költségei. Túl magas az adója. Rosszul dolgoznak az alkalmazottak. Az okokat még sorolhatnám. Az egyik ok a sok közül lehet ez: lecsökken kereslet és ezért csökken profitja, mire árat emel. Ugyanakkor növekedhet kereslet és ezért is emelhet árat a vállalkozó. Akkor is emelhet árat, ha rendben van kereslet, kínálat egyensúlya.  Nézzük végig, azonban csak felsorolt okokat. Túl kapzsi, nem elégszik meg egy normális profittal nagyobbra vágyik. Más áremelések, tisztességtelenségek miatt növekednek költségek. Rossz munka. Olyan adóemelés történik, amely korrupt rosszul működő állam működéséből ered. Ezek mind tisztességtelenségek. Ezek szerint tehát a vállalkozó a kereslet-kínálat egyensúly felbomlás miatt emel árat, vagy a tisztességtelenség miatt? Pl. az infláció kialakulásnak csak egyik mellékes tényezője a kereslet-kínálat egyensúly felbomlása.

A kereslet-kínálat problémájáról még sokat lehetne beszélni. Összefoglalva nekem a következő problémáim vannak azzal a közgazdasági felfogással és gyakorlattal, ami kereslet-kínálat problémáját teszi a középpontba. Vagy egy felületes elemzés után felületes megállapításokra kerül sor. Vagy egy nagyon alapos, és szükségszerűen bonyolult elemzés után végeredménybe ugyanoda juthat az elemző, mintha nem ebből indult volna ki. Ugyanis a kereslet-kínálat problémája, ha alaposan végiggondolt, akkor a legbonyolultabb problémakör.

Kitérnék még a piacgazdaság legerősebb önszabályozó, egyensúly-kiegyenlítő mechanizmusára, ami én kereslet-kínálat törvényének nevezek. Ez nagyjából erről szól. Ha valamiből sok van, fölösleg van, túlkínálat van, akkor az elkezd értéktelenedni, átalakulni és fogyni. Ha valamiből kevés van hiány van, kereslet van rá, akkor az elkezd  értékesedni, és növekedni. Érvényes ez az egyes munkákra, termékekre, de érvényes általában pénzoldalra és termék, szolgáltatás, munka oldalra is. Ezt ki lehet egészíteni ezzel: általában drágább (minőségéhez képest drágább) termékből, szolgáltatásból, munkából kevesebbet vásárolnak, fogyasztanak (kisebb kereslet), az olcsóbb termékből, szolgáltatásból, munkából többet vásárolnak, fogyasztanak (nagyobb kereslet). Ha kicsi a kereslet, akkor szükségszerűen viszonylag nagy a kínálat.

Összevonva: valamiből sok van, esetleg drága, akkor csökken a mennyisége , és lemegy az ára mindaddig, amíg olyan kevés nem lesz és olyan alacsony nem lesz az ára hogy megáll ez a mennyiségi és árfogyás, és létrejön az éppen szükséges mennyiség az optimális árral. Valamiből hiány van, akkor annak elkezd nőni az ára és a mennyisége mindaddig, amíg be nem áll az éppen szükséges mennyiség és ár. Azért ez a valóságban nem ilyen ideálisan zajlik, de azért nagyjából megtörténik.

Mindezzel az embereknek, a vezetésnek az a dolga hogy ezeket az önszabályozó, egyensúly-kiegyenlítő folyamatokat hagyják, ill. segítsenek (az akadályozókat szüntessék meg) érvényesülni.

További alapjelenségek, folyamatok.

A közös pénz, jövedelem tartály változásai és közös termék munka fogyasztás tartály változásai egyformán lényegesek.

A gazdasági elemzők beleshetnek abba hibába, hogy csak a hálózati, vagyis áramlási (pénz, termék munkaáramlás) problémáit tekintik fontosnak. A közös tartály problémákat elhanyagolják. Azok, akik a közös tartály problémáit fontosnak tartják köztük én is, beleeshetnek abba hibába, hogy kijelentik, nem számít, hogy mi történik a közös pénz, jövedelem oldalon csak termelés, a munka, a fogyasztás számít. Esetleg beleshetnek a másik hibába: csak pénz jövedelem, reáljövedelem számít.

Csak a termelés, a munka, a fogyasztás oldal számít érvei.

Csak azt lehet elfogyasztani, amit megtermelnek. Ha rendben van termelés, akkor szegényebbeknek is több jut, azaz nem lesznek szegények.

További érv: a jelentős károkozás mindig fogyasztás által jön létre. A pénztolvaj, vagy pénzhamisító nem fogyasztja el a pénzt, akkor lényegében nem történik jelentős károkozás. A fogyasztás az, amelyik véglegesen csökkenti a termék, munka tartály tartalmát. Ezt is pontosítani kell, mert a pénzlopás, a  pénztartály és terméktartály egymáshoz viszonyított egyensúlyát mindenképpen felborítja, ami egyfajta kár. Igaz ez a kár jóval kisebb mintha a tolvaj elfogyasztja az ellopott jövedelmet. Az is igaz, hogyha nem történik fogyasztás, akkor az egyensúly viszonylag rövid időn belül visszaáll. Ellenben ez a rövid egyensúlyfelbontás is káros valamennyire. További érv: a pénz csak egy jelkép egy kód, mindegy, hogy tollpihe, kagyló van pénzoldalon, és mindegy hogy öt tollpihe ér egy televíziót vagy ötmillió. A károkozást itt megint az egyensúly felbontása okozhatja: tegnap még öt tollpihéért kaptam egy televíziót, ma meg tízért kapok tehát csökkent reáljövedelmem.  Ugyanakkor felbontásnak vannak plusz kárai is, pl. mindent át kell gondolni, árazni, stb.. Vannak negatív lélektani jelenségek, folyamatok is. Ráadásul létezik az állandó egyensúlytalanság kára, az ingatag gazdaság kára. Továbbá létezik a feszített gazdaság kára is.

Összefoglalva van abban némi logika, hogy termék, fogyasztás oldal a fontosabb de következő érvelés bebizonyítja, hogy egyformán fontos mindkét oldal.

Akár pénzoldal, akár a termék, munka, fogyasztás oldal borul fel (hirtelen túlzottan nő, csökken) az egyensúlytalanság kára megjelenik. Ebből szempontból tehát azonos fontosságú a két oldal.

Az igaz hogy a valóságos nagyobb kár akkor jelenik meg, ha tisztességtelen jövedelmet lefogyasztják. Ellenben a jövedelmek, főleg a tisztességtelen 95%-át lefogyasztják.  A tisztességtelen jövedelmek 75%-át gyorsan (egy éven belül) lefogyasztják. Ez jelenti legnagyobb kárt. A tisztességtelen jövedelmek 10%-át késleltetve fogyasztják le ( takarékpénzek) ez egy fokkal kisebb kárt jelent. A tisztességtelen jövedelmek 5%-át haszontalan beruházásba (fölösleges káros terméket, szolgáltatást állítanak elő) fektetik, ez egy fokkal kisebb kárt okoz, de kárt okoz. A tisztességtelen jövedelmek 5%-át hasznos beruházásba fektetik, ez nem okoz kárt, ellenben kisebb hasznot okoz mintha tisztességes jövedelmet fektetnének hasznos beruházásba. Összességében a tisztességtelen jövedelemnek 90%-át lefogyasztják, és ez kárt okoz.

Továbbá: hol jobb élni egy szegényebb de igazságosabb társdalomban, vagy egy gazdagabb de igazságtalanabb társdalomban. Hiába nagy a termelés, ha igazságtalanságok vannak. A nagyobb termelés, több okból, nem biztos, hogy a szegényebbek életszínvonal emelkedését okozza.

Mindezek szerint a pénzoldal majdnem olyan fontos, mint a termelés, munka, fogyasztás oldal.

A pénz, jövedelem oldal a fontosabb érvelése.

Igaz hogy a nagyobb kár a lefogyasztással valósul meg, azonban a pénzoldal változásai erősebben indítják be a további jelenségeket, folyamatokat. A jelenségek egy része lélektani jelenség, amikből valóságos jelenségek, folyamatok lesznek. Az előzőkben már szó volt, arról hogy pénzoldal változásra érzékenyebbek az emberek, tehát ezek a változások váltják ki a lélektani hatásokat. A későbbiekben ezekről még szó lesz.

A nagy gazdasági válságok is pénzoldal felborulásával kezdődnek. Kétségtelen több gazdasági válság, köztük a meghatározó, az 1929-33-as is a pénzoldal felborulásával kezdődött. A folyamat dióhéjban: a pénzoldal felborulása olyan mértékű volt hogy a pénz teljesen értékét vesztette, kvázi a pénz (az arany) eltűnt, mire megszűnt kereskedelem és ennek következtében a termelés is visszaesett.

A következő érv: ha pénzoldal rendben van, egyensúly van, ha nem háborgatja termelést, akkor termelés, fogyasztás megy szépen halad a maga útján.

További érv: igazából az állam (vezetés, kormány) csak pénzoldalon tehet valamit. A termelésbe, fogyasztásba nem tud (nem szabad) beleszólni.

Ezek is csak részben igazak.

A gazdasági válságok jelentős része nem pénzoldalon kezdődik, hanem termelési oldalon. Pl. egy háború következtében, leáll a termelés és ez hat vissza pénzoldalra.

Az sem igaz, hogy a termelés, munka, fogyasztás oldalon nincs mit tenni.

Megjegyzem, vannak területek melyeket nem is lehet, ide, vagy oda besorolni. Pl. a tisztességes verseny biztosítása ez pénzoldal, vagy termelés oldal?

Mindent összevetve a termelés, munka, fogyasztás oldal és a pénzügyi oldal egyaránt fontos.

Ha megnézzük a rendszerváltás utáni magyar gazdaságpolitikát, azt tapasztaljuk hogy az állam ( kormány, stb.) döntő többségben a pénzoldalt bizgerálta. A termelés, munka, fogyasztás oldalt is szinte kizárólag pénzügyi eszközökkel próbálták megoldani. A fontosság megállapítása tehát nem fölösleges. Illetve még ezt a kérdést is feltehetjük: az állam szinte csak pénzügyi megoldásokban gondolkodhat vagy fontosak az egyéb megoldások is?

A termelés, munka, fogyasztás oldalon rengeteg tennivaló van ezek közül néhány: az innováció, az innovációs termelés segítése. A munkamotivációval, a munkamegosztással kapcsolatos tennivalók. A pazarló, fölösleges káros termeléssel kapcsolatos tennivalók. A természetet romboló kizsákmányoló termeléssel kapcsolatos tennivalók. A helyes fogyasztással kapcsolatos tennivalók. Stb.. Kétségtelen a feladatokat feloszthatjuk úgy hogy pénzzel végzendő (adó, hitel stb.) és nem pénzzel végzendő feladatok. Nem pénzzel végzendő: irányítás, szervezés, szabályozás, törvény, meggyőzés, oktatás, tájékoztatás. Nem a pénz, hanem eszközök tárgyak, munka biztosítása.

A pénzoldalon az alapvető feladat: a pénzügyi egyensúly megteremtése. Erről még szó lesz.

Néhány magyarázat az előző kategóriákhoz.

Miért csak a lakosság szegényréteg, középréteg károsodásával foglalkozom, nagytőkés gazdag réteg károsodásával miért nem?

Egyrészt azon demokrata felfogásból ered, hogy mindig többség érdekéből, a többség szempontjából vizsgálja dolgokat. Másrészt a nagytőkés gazdag réteg általában és hosszabb távon nem károsodik. Legfeljebb csökken a haszna. Általában és hosszabb távon a lakosság károsodik. Végül is minden hibáért a lakosságnak, és ezen belül is dolgozó lakosságnak, a becsületes dolgozóknak kell megfizetni. Végül is csak két réteg van, az érdemtelenül hasznosuló és a becsületes dolgozó, és ebből az érdemtelenül hasznosuló, nem lehet porul járó, mert akkor nem érdemtelenül hasznosuló.  Ez az ábrából is kiderül.

Visszatérek a tisztességtelenséghez, mint fontos gazdasági tényezőhöz.

Egy kis idevágó ismétlés.

A politikai, gazdasági vezetés (beleértve nagytőkét) vezetés minden hibájának, rossz koncepciójának, a következménye, végül is a becsületes dolgozó réteg azok családja (akik jellemzően az alacsony és átlagos jövedelműek) szélesen értelmezett életszínvonal-csökkenése. Mivel végső soron csak két réteg van a becsületes dolgozó réteg, és az érdemtelenül hasznosuló, és mivel az utóbbi a neve szerint sem lehet porul járó, így marad a becsületes dolgozó réteg, mint károsuló.

Mégis hibás az a következtetés, hogy akkor nem érdemes becsületesen dolgozni, mert ha kialakul egy tisztességtelenségi verseny, akkor is a viszonylag becsületesek lesznek a nagyobb károsulók, csak akkor mindenki fokozottan károsul. Pl. az érdemtelenül hasznosulók egy fokkal, károsulnak, a viszonylag becsületesek (akik a természetüknél és hitüknél fogva nem tudják teljesen levetkőzni az önzetlenségüket, becsületességüket) három fokkal károsodnak.  Érdemes becsületesen dolgozni, de csak úgy érdemes igazán, ha közben a becsületes dolgozó egy jobb, igazságosabb rendszerért is küzd, tesz.

A becsületes munka, a becsületes tevékenység természetesen lehet szellemi munka is, de nem lehet a rossz rendszert direkt szolgáló munka. Természetesen, a magas jövedelmű, jól élő is lehet becsületes dolgozó (de ő is kevesebbet kap, mint amennyit ad) csak ez a múlt és jelen társadalmában nem jellemző. 

Tehát a normális, értelmes átlag ember (aki becsületes is) a saját valamint gyerekei, unokái érdekében és nemzet érdekében benyeli az érdemtelen károsulást, de közben fennmarad a reménye, mert tesz azért, hogy ez az érdemtelen károsulása csökken, ez az, amit ésszerűen tehet.

A jobb, igazságosabb rendszeren gondolkodni, mert ez a tevés első lépcsője, (ha nincs jó elképzelés, akkor a tevés is hibás), tehát a normális, becsületes embernek ésszerűségből, saját maga és családja érdekében is szükséges.

Kétségtelenül dilemma, hogy van e olyan pont, és hol van az pont, amikor a becsületes ember ésszerűen azt mondja: ez már annyira igazságtalan rossz helyzet hogy többet nem dolgozom becsületesen, csak a jobb, igazságosabb rendszerért küzdök.

A folyamatok megértéséhez néhány a B/02 ábrán is szereplő jelenség felsorolása.

Egy nagyobb gazdaságban mondjuk egy év alatt természetesen minden jelenség előfordul szép számmal. A jelenségek azonos hatásúak, ami szétoszlást és megosztást illetik.

Más szempontból, ami a pénz jövedelem, ill. termelés, munka, fogyasztás viszonyát illeti, ellentétes hatásúak.

Jelenségek melyek pénz, jövedelem aránytalan növekedését okozzák.

Az előzővel azonos hatás. Jelenségek melyek a fogyasztás aránytalan növekedését okozzák, ill. termelés csökkenését okozzák. Itt feltűnhet, hogy a termelés és a fogyasztás bár egy oldalon vannak látszólagos ellentétben állnak. Csökken termelés ez is a termék, munka (szolgáltatás) tartályt csökkenti. Nő fogyasztás ez a jelenség is a termék munka (szolgáltatás) tartályt csökkenti  

Jelenségek, melyek a pénz jövedelem aránytalan csökkenését okozzák. Ebből a szempontból az azonos időben lezajló jelenségek részben kompenzálják egymást.

A kompenzáció fokozódik, ugyanis a jelenségek mindig folyamatokat alkotnak. A jelenségek pedig általában úgy követik egymást (a jövedelmeket általában gyorsan lefogyasztják), hogy a pénzcsökkentő (pénzkivevő) jelenséget egy fogyasztás, vagyis termék munka kivevő jelenség követi.

A folytonos kompenzáció miatt létrejön az átlagos megszokott igazságtalan állapot, ahol a pénz és termék oldal látszólag egyensúlyban van. Azonban ez sem ilyen egyszerű, erre még visszatérek.

Vannak tehát szinte szükségszerű részfolyamatok.

Részfolyamatok kialakulnak azért mert minden pénznek, jövedelemnek van egy előélete. Részfolyamatok kialakulnak azért, mert a jövedelmek nagyobb részét lefogyasztják. Folyamatok kialakulnak, mert tisztességtelen jelenségek állandóan vannak, és állandóan folyamatokat generálnak.

Itt jegyzem meg, ebből a modellből hiányzik a termelésnövekedés, ritkábban a termeléscsökkenés. A termelésnövekedés, csökkenés hatásairól is lesz még szó, egyelőre az „egyszerűsítés” miatt ezt kihagyom.

Azt mondhatjuk, hogy a B/0/2 ábrában a 7., 2., 3. jelenség szinte szükségszerűen összekapcsolódik, méghozzá úgy hogy általában 7. jelenség áll elől. Ezek a részfolyamatok (7., 2. és 7.,3.) biztos, hogy minden tisztességtelen gazdaságban  domináns  részfolyamatok.

Ezekkel párhuzamosan lehetnek (valószínűleg vannak) más domináns részfolyamatok, de ezek már az adott tisztességtelen gazdaságtól függnek.

Minden tisztességtelen gazdaságban a felsorolt jelenségek, mint a 7., sőt több is, gyakoriak, nem mindegy azonban hogy mennyire.

Itt jegyzem meg, hogy pl., hiányzik ez a jelenség: fölösleges káros munkából szerez jövedelmet. Vagy az állam (nemzet pénzügyi vezetése) nemcsak hibás pénzteremtéssel tud zavart okozni, hanem rossz árfolyammal, rossz alapkamattal, és más hibákkal is.

Térjünk oda vissza, hogy milyen domináns részfolyamat lehetséges még.  

Nézzük meg pl. a 8. jelenséget, melyet én kizsákmányolás jelenségének nevezek. Ez arról szól, hogy munkaadó (vállalkozó, tőkés) úgy ér el nagyobb termelést és ezzel nagyobb profitot, hogy az alkalmazottaitól aránytalanul sok munkát követel, azonos jövedelem (bér) mellett. Ez a jelenség minden tisztességtelen gazdaságban előfordul, de nem egyforma gyakorisággal, dominanciával. Pl. rendszerváltás utáni magyar gazdaságban (magyar rendszerváltozatban) ez nem volt domináns jelenség. Az államkapitalizmusban ez általában már nem domináns jelenség. Persze minden lakossági károsodás részben azzal jár, hogy a munka (általában a munkaidő) növekszik. (Az alkalmazottak szeretnék a megszokott reáljövedelmüket, életszínvonalukat visszakapni, akár úgy is hogy több munkát vállalnak.) Több okból ez a munkanövekedés azonban határok közé van szorítva. A korábbi rendszerek gazdaságaiban pl. a munkajog hiánya miatt ez a jelenség domináns volt.

E jelenség, folyamat kapcsán, kitérek a deflációs és inflációs stratégiára.

Korábban a klasszikus kapitalizmusban és előtte, a tőkések döntően úgy akarták növelni hogy jövedelmüket, az alkalmazottaikat több módszerrel, eszközzel több, nagyobb munkavégzésre kényszeríttették. Ez nem direkt kényszer volt nem rabszolgák kényszere, hanem indirekt kényszer. A kényszer egyik eleme az volt, hogy az alkalmazottak jövedelmét igen alacsonyan tartották, a szegénység miatt kénytelenek voltak az emberek sok munkát kevés pénzért elvégezni. Ráadásul az alkalmazottak fogyasztásával sem törődtek, persze ha alacsony volt reáljövedelmük, akkor nem is lehetett magas fogyasztásuk. Az alkalmazottak az alacsony bér mellett nem kaptak hiteleket, nem voltak árleszállítások, még annyi sem mint jelenleg. Mindez egy állandó deflációs (kényszerű árcsökkentés, az árszínvonal leesik) veszélyt jelentett. (Ehhez jött hozzá az aranypénz, aranyfedezetű pénz deflációs hatása.) A pénz jövedelem oldal stagnált miközben a termelés és ezzel a termék, szolgáltatás, munka oldal növekedett. Ekkor az egyensúly csak akkor tarható fenn, ha az árak csökkennek, egy aranypénzért egyre több mennyiségű terméket lehet venni, vagyis egy termék ára csökken. A defláció első lépcsője, ha az árak csökkennek, utána viszont a defláció is, akár az infláció, önmagát is gerjesztheti. Önmagában még az árcsökkenés nem lenne baj. Ellenben ott volt az a stratégia, hogy az alkalmazottakat szegénységbe kell tartani, ezért gyakran a jövedelmeket is csökkentették. Valójában ez a stratégia azért volt káros, mert egyfelől nem növelte, sőt csökkentette a munkamotivációt, másfelől állandó elégedetlenséghez vezetett. Elégedetlenséget szült a szegénység és a jövedelemcsökkenés. Az elégedetlenség sztrájkok felkelések, valamint a csökkenő munkamotiváció már visszahatott termelésre.

Ugyanakkor megjegyzem, korábban a kizsákmányolás pénztolvajlása több volt, de a pl. az áremelés pénztolvajlása kevesebb volt. Szerintem az összes pénz és terméktolvajlás nem volt több. Szerintem a két oldal egyensúlytalansága sem volt több, csak veszélyesebb volt. Az aranypénz kivonása miatt elakadhatott teljesen pénzoldal. Ugyanakkor a defláció veszélye mellett megmaradt az infláció veszélye is. Ha véletlenül több pénz került gazdaságban akkor jobban elszabadult az infláció, ( mindenki elkezdett vásárolni, költekezni) mint egy inflációhoz hozzászokott gazdaságban. Szerintem nagy gazdasági válság 1929-33 után jöhettek arra rá, hogy ez deflációs stratégia és az aranypénz nem igazán jó, de az igazi változás a második világháború után jöhetett létre.

Az inflációs stratégiának, amelyet nevezhetünk fogyasztói társadalomnak, a következő a lényege. Egyfelől ne legyen aranypénz, legyen kötetlen pénz (papírpénz) és pénzkibocsátás. Másfelől legyen az alkalmazottaknak jövedelme és fogyasztása is. Továbbá legyenek árleszállítások. Továbbá az is az inflációs stratégia része, hogy nincs otthon tartott pénz. Minden pénz gyakorlatilag bankszektorban van, az a hitelekkel állandóan forgalomba hozza a pénzt (nemcsak készpénzben, hanem számlán, kártyán, stb.), főleg akkor, ha abból kevés van.  Ezek jelentik az inflációs stratégiát és azt, hogy defláció veszélye nagymértékben lecsökkent. Viszont egy állandó inflációs veszély, és gyakori infláció alakult ki.

Az infláció, ill. defláció tehát nemcsak attól függ (főleg nem attól függ), hogy milyen jelenség, folyamat (megosztó, elosztó, pénzkivonó, pénzbetevő tisztességtelen, tisztességes, stb.). zajlik a gazdaságban, mi a jellemző folyamat, hanem stratégiától. A stratégia elemei. Kötött, vagy kötetlen pénz, és pénzkibocsátás (hitelezés).  Az alkalmazottak jövedelmének befagyasztása, vagy emelése. Az árak befagyasztása, vagy áremelések és időnkénti árcsökkentések. Az alkalmazottak a lakosság fogyasztásának befagyasztása, vagy emelése. Úgy is mondhatjuk, hogy a merev rendszer az inkább deflációs stratégia, a rugalmas rendszer az inflációs stratégia.

Az inflációs stratégiában hogyan lesz profitja a tőkésnek? Egyfelől a tisztességtelen jövedelmek aránya nem változik, hiszen a túlzott áremelésekből, a túlzott hitelezésekből, a túlzott kamatokból is jelentős jövedelem származik főleg a tőkéseknek. Talán arányaiban csökken profitja, mert ne felejtsük el közben azért a tisztességes lakosság is többet fogyaszt, jobban él. Ugyanakkor e stratégiában csökken az elégedetlenség, nő a munkamotiváció. Tehát csökkenő profitot nagyobb részt kompenzálja a plusz munka, és a kisebb elégedetlenség kisebb kára. Úgy is mondhatjuk az alkalmazott dolgozó rétegnek csökken az alulfizetettsége, de nő az alulfizetett munkája. Összességében tehát a tőkésnek az inflációs stratégiában, (fogyasztói gazdaságban) alig csökken a profitja. Ugyanakkor a fogyasztástól mámoros emberek önként és dalolva vállalják az alulfizetett munkanövekedést. E rendszer kizsákmányolása kisebb és rejtettebb. Meg kell állapítani, hogy az inflációs stratégia jobb, mint deflációs stratégia. Ebből azonban nem következik az, hogy annál jobb a gazdaság, minél erőseb az inflációs stratégia, minél kötetlenebb gazdaság. Lényegében három stratégiát kell összehasonlítani: a deflációs stratégiát, az inflációs stratégiát és egy kiegyensúlyozott enyhén inflációs, enyhén kötetlen, de azért szabályozott, kiszámolt, puritán stratégiát. Nos én azt bizonyítgatom, hogy hosszabb távon és főleg természet pusztulása alatt, az utóbb említett stratégia magasan a legjobb.

A túlzott áremelés (minden tisztességtelen jövedelemszerzés) bonyolult folyamata.

Értelmezni kell, hogy mit jelent a piacgazdaság vonatkozásában a tisztességtelen ár. (Szinte minden pénz, ár, ha az ár fogalmát szélesebb értelemben használjuk)

Lehet ebben egy jogi aspektus is, pl., ha monopolhelyzet van az árazó, eladó. Vagy, ha a megtévesztik a vásárlót, pl. a minőség vonatkozásában, stb..

Ezektől eltekintve, logikusan, jogosan így is gondolkodhatunk: nem kötelező vásárlás, ha X áron megvette, akkor nyilván megéri neki, ha pedig nem, akkor az a saját hibája. Ha pedig az eladó ennyiért el tudja adni, miért ne tegye. Ha pedig rossz árat szab ki az, ezért károsul, az ő hibája.

Valójában, a tisztességtelen ár, általában nem jogi fogalom, hanem közgazdasági és nemzetérdeki fogalom.  Azt jelenti, hogy minél több a tisztességtelen ár, annál rosszabbul működik a gazdaság, annál nagyobb lesz az összesített kár, annál inkább károsodik a nemzet, a lakosság, a nép, szinte minden ember.

Aki helyesen gondolkodik a társadalomról, annak a szűk jogi megfontolás mellett meg kell jelennie a közgazdasági, nemzetérdeki megfontolásnak is.

A folyamat összetett részfolyamatokból áll.

A pénzoldal felbontásának, felborulásának folyamata.

Az első szakasz

Tételezzük fel, hogy az év első két hónapjában a vállalatok 25%-a, 40%-kal emeli az árait. (Ez azért nem extrém feltételezés) Ez azt jelenti, hogy összes ár, ill. az árszínvonal 10%-kal nő. Az árszínvonal 10%-kal nő, tehát reáljövedelem 10%-kal csökken, a fogyasztás 10%-kal visszaesik. Valójában nem egészen ez történik. Az áremeléssel ugyanis az áremelők, mondjuk a dolgozók 25%-nak jövedelme (reáljövedelem) nő, 40%-kal. Pontosabban első lépcsőben, a nagyobb ár, nagyobb profitja miatt a tulajdonosok vezetők, tőkések jövedelme nő, de egy fáziskéssel az alkalmazottak jövedelme is nő (összesen kb. 25% ember) jövedelme nő.

Pontosabban nem ennyivel mert, lehet, hogy a tulajdonosokat, is érinti a saját áremelésük, legyen a jövedelemnövekedésük 35%.  Ugyanakkor az áremelés nem egyformán érinti a többieket, van, akinek a fogyasztói kosarát erősen érinti, mondjuk 35%-osan, van, akijét szinte nem érinti.

Akiket erősen érint, mondjuk az egyének (háztartások) 25%-a ezek reáljövedelme 35%-kal csökken. Itt is fülön csíphető a vagy-vagy elosztás. Ha valaki jól jár, akkor ott mások rosszul járnak. Ugyanakkor a termelés szinte változatlan, az elfogyasztható termékek szolgáltatások változatlanok és ez azért befolyásolja fogyasztást. Valójában ebben a szakaszban a reáljövedelem csak 1-2%-kal csökken a fogyasztás is 1-2%-kal csökken.

Ez történik a jelenlegi tisztességtelen gazdaságban. Mi történik a tisztességes gazdaságban? A tisztességes gazdaságban létre sem jön ilyen fokú áremelés. A tisztességes gazdaságban is lesznek áremelések, de ezek csak termelést, termelésfejlődést korrigáló, ill. az árak viszonyát korrigáló enyhe áremelések. Kivételesen, ha mégis létrejönne ilyen fokú áremelés, e folyamatban nincs nagy különbség tisztességes és tisztességtelen gazdaság között.

Visszatérve a túlzott áremelés elsősorban jövedelem és fogyasztásmegosztást okoz, növekednek a különbségek.  Lesznek, akik 45%kal, lesznek, akik 35%-kal, lesznek, akik 20%-kal, lesznek, akik 10%-kal járnak jobban, és másik oldalon lesznek, akik ilyen arányban károsodnak.

Megjegyzem hogy tényleges károsodás, a lefogyasztás itt példa szerint még nem történt meg. A két károsodásból áll össze lényegében a valós kár. Egyelőre azonban folytassuk e részfolyamat alakulását.

A második, a követő szakasz.

A második, követő szakasz mindig beindul, de az esetek 50%-ban érvényesül szinte teljesen (90%-ban). Az esetek 30%-ban különböző okokból csak 50%-ban érvényesül. Az esetek 20%-ban alig (15%-ban) érvényesül.

Azok akik, károsodnak, vagy látszólag károsodnak (csökken a reáljövedelmük), megpróbálják e károsodást kompenzálni. Persze a tisztességtelen gazdaságban, ahol amúgy is sok gyenge szereplő ez nem mindenkinek sikerül. Ezek tönkremennek.

A kompenzálás legegyszerűbb és leggyakoribb módja az, hogy ők is emelik az áraikat. A másik mód, hogy magasabb jövedelmet követelnek. Tehát a károsodók elkezdik növelni az áraikat, ezzel növekszik elsősorban vezetők, tulajdonosok, tőkések jövedelme és egy fáziskéséssel az alkalmazottak jövedelme is. Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy ez a követő áremelés, jövedelememelés csak akkor tud létrejönni, ha az állam ehhez hozzájárul pénzkibocsátással.  Ha nem járul hozzá, akkor másképpen zajlik le folyamat. Ha hozzájárul, akkor az történik, hogy bár az árak növekednek, de a jövedelmek még inkább. A folyamat vége, hogy szinte az összes ár magasabb lesz, az árszínvonal egy magasabb szinten áll meg és az összes jövedelem is szinte ugyanilyen arányban nő, tehát az összes reáljövedelem alig csökken. Mint mondtam ez csak az esetek kb., felében van így. A másik felében a folyamat végén azért reáljövedelmek bizonyos mértékben (10, 20, stb. százalékban) csökkennek. Ezen utóbbi estekben a jövedelem-megosztás (különbségek növekedése) és átrendeződés jelentősebb.

Az árak és jövedelmek próbálnak kiegyenlítődni, visszaállni egy előző igazságosabb állapotba és ez részben sikerül is. Ez a folyamat: a károk, hasznok szétoszlásának folyamata. A tisztességes gazdaságban ez a folyamat erősebb, míg károk hasznok keletkezésének és megosztásának folyamata gyengébb. Természetesen a tisztességtelen gazdaságban ez pont fordítva van.

A lefogyasztás károkozásának folyamata.

Újra megjegyzem: pénz-tolvaj, termék-tolvaj szavak szimbolikus fogalmak. Nem jogi fogalmak ezek. Azokat jelenti, akik hasznos munkájuknál jelentősen több jövedelmet, pénzt, illetve fogyasztást vesznek ki a közös tartályból.

Induljunk ki abból, hogy csak az első szakasz zajlik le, a második, a követő szakasz alig, vagy csak részben tud érvényesülni. Azt mondtam, hogy a tényleges reáljövedelem csökkenés fogyasztáscsökkenés csak 1-2-3 százalékos, csak a megosztás nagy. Valójában lefogyasztással ez az állítás átváltozik. A tényleges kár a lefogyasztással jön létre. A pénz-tolvajból (aki érdemtelenül jut jövedelemhez, pénzhez) termék-tolvaj lesz, amennyiben lefogyasztja a lopott pénzt. Ez folyamat sem egyszerű és nyilvánvaló. Olyannyira rejtett, hogy talán ez az egyik oka, hogy a tisztességtelen jövedelemszerzőkkel elnézők vagyunk.

A kiindulási pont a következő. Szinte minden károkozás a következőre vezethető vissza: kevés (értéktelen) munkát tesz be és ehhez képest, jóval több (értékesebb) terméket, szolgáltatást, munkát vesz ki. Ennek kompenzálása szinte mindig a következő: sok (értékes) munkát tesz be, és ehhez képest jóval kevesebb (értéktelenebb) terméket, szolgáltatást, munkát vesz ki. Ha ezt az elvet szem előtt tarjuk, akkor könnyebb a megértés.

A lefogyasztás károkozását bontsuk több részfolyamatra.

Mi történik, ha a pénz-tolvaj egy konkrét személytől lop, és azután nem fogyasztja le a pénzt. Lényegében ekkor a megkárosított egyén pénzét szétosztja a többiek között. A megkárosított kevesebbet tud fogyasztani, mint amennyi munkát betett. A betett munka azonban a közös tartályban van, abból valahogy részesülhetnek a többiek. Tételezzük fel, hogy a pénz-tolvajlás nagyarányú, az egyének negyedének jövedelemét jelentős részben (40%-át) ellopják, de nem fogyasztják le. (Az összes pénz 10%-át ellopják) Ekkor közös tartályban marad 10% fölösleges termék, szolgáltatás. Ezt észleve, pontosabban kereslet-kínálat arányának felbomlását észleve a vállalkozók 10%-kal csökkentik az áraikat. Ekkor az emberek negyede károsodott, a többiek nyertek.

Igen ám csakhogy itt jön az előző folyamat a pénzoldal felborulásának folyamata. Valójában nem valószínű, hogy árcsökkentés jön létre. Egyfelől a jelenlegi gazdaságban még mindig kisebb hajlandóság az árcsökkentésre, mint az áremelésre, bár nagyobb, mint a múltban. A bércsökkentésre viszont kisebb hajlandóság, mint a múltban. A két károkozás összekapcsolódik, pontosabban a lefogyasztással lesz valódi kár, a pénzoldal felborulásának kárából. Ezt még folytatom.

Mielőtt tovább mennénk, nézzük meg, hogy mi van ha pénz-tolvajok nem konkrét egyénektől lopnak hanem közösségtől. Pl. az emberek egynegyede adót csal 40%-ban. Ebben az esetben a fennmaradó 75% károsodik, nemcsak 25%. Itt nem beszélhetünk, arról hogy egyesek pénzét szétosztják a közösségnek. Másképpen alakul lefogyasztás károkozása is. Az első esetben a konkrét megkárosítottak károsodnak elsősorban az ő reáljövedelmük és fogyasztásuk csökken. A második esetben viszont mindenki károsodik (kivéve a tolvajokat, de hosszabb távon ők is). Ezzel szemben az emberek börtönbe vetik az első esetben a károsítókat és elnézik a második eset károkozását. Enyhén szólva ez egy ellentmondás. Pl. az engem is meglopó adócsalónak, indokolatlan áremelőnek, korrupt közalkalmazottnak azt mondom rendben van, a mást meglopó tolvajnak azt mondom: börtönbe vele.

Térjünk vissza kétféle (pénzoldal felborítása, ill. lefogyasztás) összekapcsolódásához.

Szóval először beindul a pénzoldal felborulásának folyamata. Vele párhuzamosan lefogyasztás károkozásának folyamata. A pénzoldal felborulása miatt az emberek 25%-nak csökken reáljövedelme, de most már a lefogyasztás miatt ugyanilyen arányban csökken az eladható termékek szolgáltatások száma is. A két dolog miatt azok akiknek a reáljövedelme csökken, valóban nem tudnak fogyasztani. (Bár a termelés még mindig nem csökken). Pl. nem jöhet létre azon helyzet, hogy a vállalkozók észeleik a kereslet-kínálat felborulását és ezért csökkentik az áraikat. Pontosabban: még kevésbé jöhet létre ez a helyzet.

Azt mondom, hogy kétféle károkozás kb. 30%-ban kompenzálja egymást. 70%-ban azonban van a lefogyasztásnak egy saját károkozása. További kb. 20%-ban van a pénzoldal felbontásának egy saját plusz kára. A pénzoldal felborulás kb. 35%-os kárt okoz, a lefogyasztás kb. 65%-os kárt okoz.

Konkrétan, hogy történik lefogyasztás károkozása? Ez is nagyon rejtett folyamat. A megértéshez válasszuk szét gazdaságokat. A tisztességes gazdaságban van mondjuk ezer vállalat ezekből 400 pont a tisztességes haszonkulcsot használja, 300 1-5%-kal magasabbat, 300 1-5%-kal alacsonyabbat. A tisztességtelen gazdaságban van 100 vállalat, amelyik pont a tisztességes haszonkulcsot használ, van 700 amelyik 5-50%kal magasabbat, és kényszerűségből van 200 amelyik 20-70%-kal alacsonyabbat. Ez utóbbi 200 vállalat veszteséges sokak közülük a csőd szélén állnak. A gazdaságban megjelenik a pénz-tolvaj és lefogyasztja pénzét. A tisztességes vállalkozó nem nyerészkedik, csak továbbhárítja kárt, azzal hogy ő is másoknál vásárol a lopott pénzből. Ha tisztességtelen vállalkozó kezébe kerül a lopott  pénz akkor az szintén továbbhárítja kárt sőt arra ráteszi saját károkozását. Ha viszont veszteséges a megérdemeltnél kisebb árrést használó vállalkozóhoz kerül a lopott pénz, akkor az benyeli a kár egy részét. Pontosabban az történik, hogy az ilyen vállalkozó (vállalkozó és főleg annak alkalmazottja) sok (értékes) munkát tesz be és ehhez képest jóval kevesebb terméket, szolgáltatást vesz ki. Tehát ezek a dolgozók nemcsak ezt a konkrét, szóban forgó lopott pénz kárát kompenzálják, hanem minden károkozást, tisztességtelenséget, beleértve szóban forgó lopott pénz kárát is. (A tisztességtelenségből eredő károk lecsapódnak és egyben kompenzálódnak, felszívódnak eltűnnek. Azzal, hogy valaki egy ideig rosszabbul él kevesebbet fogyaszt, mint amennyit termel, elviseli, felszívja, kompenzálja azt a kárt, amit más okoz azzal, hogy többet fogyaszt mint amennyit termel. Egyesek e kompenzációs folyamat alatt elszegényednek, tönkremennek. Ekkor viszont már nem képesek újabb kompenzációra, kiesnek termelésből, ők maguk is segítségre szorulók lesznek. Ekkor a termelésben maradt gyenge és tisztességes szereplők azok, aki nem képesek a kárt tovább hárítani viselik el és kompenzálják most már az elszegényedők kieső kárát és elszegényedőknek adott segítséget.

A lefogyasztás károkozás ill. annak kompenzálása alatt mi is történik a jövedelmekkel? Először azt kell tisztázni hogy lehetséges e az, hogy valaki pénzhez, jövedelemhez jut, mégis károsodik? Ha pénzért adott munka arányát nézzük, akkor lehetséges. Adva van egy munkás, vagy egy kisvállalkozó, aki áron alul dolgozik, rosszul van megfizetve. Ennek az embernek, ha több munkája lesz, többet dolgozik, akkor ezzel arányosan a jövedelme is nő, fogyasztása is nő. Ellenben az alulfizetettsége, a betett munka és kivett pénz jövedelem aránya, ill. kivett termék aránya marad. Egy extrém példával talán megvilágosodik az alulfizetettség jelensége. Adva van egy rabszolga, aki hat órai munkáért két tányér levest kap. Másnapra  munkaadó felemeli a munkaidőt kilenc órára és napi porciót három tányér levesre emeli fel. A rabszolga hat óra alatt kitermel negyven tányér levest, kilenc óra alatt hatvan tányér levest. Amikor hat óra volt a munkaidő akkor a munkaadónak 38 tányér leves volt haszna. Azzal hogy kilenc óra lett a rabszolga munkaideje 57 tányér levesre emelkedett a munkaadó haszna. Kétségtelen ezzel nőtt a munkaadó tisztességtelen jövedelme. Ugyanakkor azt következtetést is le lehet vonni, hogy rabszolga jobban járt, mert most már napi három tányér levest ehet tehát kevésbé éhezik. Jelenleg persze nem ilyen éles helyzet, az alulfizetett munkásnak is lehet lakása autója stb. Képletesen szólva, most már rabszolga nem tányér leveseket kap, hanem háromfogásos menüket. Azzal, hogy jelenleg (technikai fejlődés, termelésnövekedés miatt) az alulfizetett munkás már jól élhet még rejtettebbé válik a probléma. A lényeg az, hogy az alulfizetett munka növekedése adja ki a tisztességtelenségből eredő jövedelmet. Illetve, az alulfizetett munka növekedése kompenzálja a tisztességtelenségből eredő kárt. Az alulfizetett munka növekedésére, ahány egyén annyi reakció. Nem mindegy hogy az egyénnek milyen a kiinduló helyzete. Ha teng-leng, különböző okokból alig dolgozik, akkor még az alulfizetett munka is hasznos lehet a számára. Ha sokat dolgozott (a tisztességesek általában sokat dolgoznak) akkor az alulfizettet munkanövekedéssel, a kelleténél kevesebb lesz a szabadideje, fáradtabb lesz, a családjára kevesebb ideje marad, a szervezete elhasználódik, egyészsége károsodhat. Persze ez is egyénileg változhat. Összességében társadalmilag azért a termék-tolvajok a tisztességes alkalmazott, dolgozó réteget károsítják.

Sokan ezzel érvelhetnek: ha a technikai fejlődés, a termelésnövekedés miatt az alulfizettet dolgozó életszínvonala is javul, akkor nem olyan nagy dráma, hogy egyesek jövedelme, fogyasztása igazságtalanul hatalmas. Itt viszont vissza kell utalni arra, hogy a természeti erőforrások fogyófélben vannak, ezért a közös terméktartály hosszabb távú állapota elég silány, tehát az alulfizetett dolgozó helyzete nem végtelenül javulhat, sőt feltehetően romlik. Ezért a fő jelenségről, a természeti erőforrások fogyásáról, és annak hatásáról soha nem szabad elfeledkezni.

Meg kell jegyezni e fejezetrészben a dolgozó alatt nemcsak fizikai dolgozót értem, hanem értem a szellemi munkát végzőket (orvost, mérnököt, eladót, könyvelőt, kisvállalkozókat, stb.) és minden dolgozót, aki jövedelmet kap, kivéve a nagyvállalkozókat nagy cégek vezetőit,  nagytőkéseket.

A terméktolvaj pénzt nem vesz ki, csak átcsoportosít, ellenben terméket, szolgáltatást kivesz, lefogyaszt. A termék, szolgáltatás tartály tehát csökken akkor további károsodókat (akiknek kevesebb termék jut), is fel kell tételezni.  Az alulfizetett tisztességes dolgozók a károsodás szempontjából két csoportra oszthatók. Azok, akik úgy károsodnak, hogy az alulfizetett munkájuk növekszik, fogyasztásuk növekszik, reáljövedelmük stagnál. Ezzel a munkanövekedéssel csak pótolják a termék, szolgáltatás tartályból kivett lopott terméket. Eközben viszont ők is többet fogyasztanak, tehát terméktartályban mégis hiány keletkezne, ha nem lennének olyanok, akik kényszerűségből valóban kevesebbet fogyasztanak.  A folyamat közben tehát keletkezik egy olyan réteg, amelyiknek nem növekszik a munkája, és ténylegesen kevesebbet fogyaszt, ténylegesen  csökken a reáljövedelme. A termék-tolvaj tehát olyanokat is károsít (általában szegényebb embereket) akik sem közvetlen, sem közvetetten nem kerülnek vele üzleti kapcsolatba. A terméktolvajlás visszatér pénzügyi keretek közé.

Továbbá lesz egy csoport (réteg) akinél nem az alulfizetett munka növekszik, hanem az alulfizetés mértéke növekszik. Egyszerűen ugyanannyi munkáért kevesebb jövedelmet kap. Ez a csoport akkor lesz jelentős, ha pénzügyi-gazdasági válsághoz vezet a sok tolvajlás és egyensúlytalanság.

Néhány további példa. Ha a termék-tolvaj az államban van, akkor az állam szolgáltatásai rosszabb minőségűek lesznek, kevesebb segély lesz, stb. A magángazdaságban a károsodást általában az inflációs hatások egy része okozza.  Hiába követő az infláció, marad egy réteg, akinek mégis kevesebb reáljövedelme marad. Vagy nő a munkanélküliség, a tönkremenő cégek miatt. Vagy van a követő inflációnak egy olyan hatása, hogy az alkalmazottak reáljövedelme később nő, mint a fogyasztói kosaruk átalagára ezért csökken az éves effektív reáljövedelmük. Szóval több kisebb úton történik a károkozás és annak a kompenzációja. Megint megjegyzem: mindez elég rejtetten történik, nehéz közvetlen összefüggést találni. A pénz tehát nem csökken, mert az inflációval nő. A reáljövedelem és fogyasztás alig csökken, mert pénz-tolvajnak is van fogyasztása.   A károsultak reáljövedelme, fogyasztása is csak részben csökken, mert kár jelentős része úgy kompenzálódik, hogy megnövekszik az alulfizetett munka.

Ha abból indulunk ki, hogy a lopott pénzek döntő többségét lefogyasztják, akkor szinte az összes pénz visszakerül a forgalomba. (Sőt az állami pénzkibocsátással, a követő inflációval plusz pénz kerül be.) Tulajdonképpen csak átmeneti pénz-tolvaj van, akiből termék-tolvaj válik. Itt meg kell jegyezni, korábban, amikor aranypénz ill. aranyfedezetű pénz volt, más volt a helyzet. Ez is azt bizonyítja, hogy az összes pénz, jövedelem nem tud csökkenni. A közpénzek pénz-tolvaja, aki lefogyasztja pénzt, csak átrendezi reáljövedelmeket, a fogyasztást egyfelől a maga hasznára másfelől, a tisztességes alulfizetett dolgozók és szegényebbek kárára.

A tisztességes gazdaságban eleve nem jöhet létre, hogy nagyobb arányú lopott pénz forog. Ha mégis akkor az történik, hogy lopott pénz lassan egyenletesen kompenzálódik, ellenben senki nem megy tönkre. Ha tisztességtelen gazdaságba kerül a lopott pénz, akkor az eljutva egy gyenge veszteséges szereplőhöz nagymértékben kompenzálódik, de eközben a gyenge szereplő gyakran tönkremegy. A tönkremenésnek, a csődnek azonban van egy külön károkozása (pl., leáll a pénzáramlás, ill. körbetartozás, stb.) ez is hozzáadódik az összes kárhoz. Egyébként pedig a tisztességes gazdaságban a lopott pénz ritka, kivételes jelenség, a tisztességtelen gazdaságban pedig általános gyakori jelenség. Valójában itt a lopott pénz nem tud kompenzálódni, mert mire kompenzálódik, megjelenik egy újabb lopott pénz. Ezért a tisztességtelen gazdaság egyensúlya állandóan fel van borulva, állandóan rázkódik a gazdaság. A tisztességes gazdaságban egy idő után visszaáll az egyensúly. Mivel tisztességtelenségnek is vannak fokozatai, azt mondhatjuk minél tisztességesebb egy gazdaság annál gyorsabban áll vissza az egyensúly, annak ellenére, hogy bizonyos szempontból itt tovább forog a lopott pénz. Azt is mondhatjuk, hogy a tisztességtelen gazdaságban több károkozás jelenik meg, többek között: a pénzoldal felborulásának kára, a lefogyasztás kára, a csődkárok kiterjedése.

E folyamatba a külkereskedelem is belép. Felvetődik a kérdés: ha sokan fogyasztanak lopott pénzt, akkor honnan kerül elegendő termék, szolgáltatás tartályba? Korábban beszéltem a meglehetősen nagy raktárkészletről, aminek nagyobb látszata, mint valósága. Vannak azonban más tényezők is. Egyfelől ebben stádiumban még nem csökken termelés legalábbis jelentősen. A plusz termék, szolgáltatás pedig egyfelől, főleg azoktól kerül bele, akik több munkát tesznek be, mint amennyit kivesznek. Másfelől külföldi termékekből, szolgáltatásokból. A külföldi tőkések nem Róbert bácsik tehát betett termékek, szolgáltatások árát megkérik. Pl. egy külföldi nagykereskedő (szupermarket-lánc tulajdonos) igazi haszna abból ered, hogy hazai termékeket viszonylag olcsón vásárolja ill. a hazai alkalmazottainak viszonylag alacsony jövedelmet ad. Itt az folyamat játszódik le hogy külföldi termékek árát végső soron hazai emberek, azok akik több munkát tesznek be mint amennyit kivesznek, kompenzálják. Van, azonban egy kb. 10%-os külföldre hárítás is. A külföldi vállalkozó ugyanazt teszi, mint hazai tisztességtelen vállalkozó, vagyis a lopott pénz kárát áthárítja, sőt még meg is tetézi. A külföldi vállalkozó azonban néha ezt a kárt külföldre hárítja.

A kár külföldre hárítása egy külön folyamat. Van ennek más része is, a pénzhígulással (sűrűsödéssel), inflációval függ össze, erről még szó lesz.

Mielőtt bárki örülni külföldre hárítás miatt a következőket jegyezném meg. Egyfelől a külföldi vállalkozók úgy is megjelennek, mint pénzlopók. Másfelől a külföldre hárítás kölcsönönös, más országokból pedig ide tolódnak át a károk.

Ez volt tehát az áremelések bonyolult és gyakran rejtett folyamata. A rejtettség egyrészt a bonyolultságból ered másrészt, abból hogy betett munkát nem lehet mérni.

A következő megjegyzéseket fűzném hozzá.

Ez folyamat szinte azonos az inflációs folyamattal.

Ha leegyszerűsítem a rejtett károkozásokat, akkor ezek a károkozások lényegében a pilótajátékhoz, illetve annak károkozáshoz hasonlíthatók. Nem véletlenül dőlnek be sokan a pilótajáték csapdájába. Ott is haszon rajzolódik ki, a károsult a károkozás, rejtve marad. A pilótajátékban az károsodik nagy valószínűséggel, aki később lép be a rendszerben. A gazdasági tisztességtelenségek vonatkozásában, e emellett az, is igaz,  hogy a tisztességes vállalkozó, a kisvállalkozó, és a kisember nagyobb valószínűséggel károsodik. 

A pénzlopás tehát azt jelenti, hogy több pénzt, jövedelmet kap, vesz ki, mint amannyit megérdemel, mint amennyi munkát végez, betesz. A lefogyasztott pénzlopás pedig terméklopás. Általában lopott pénz döntő többségét lefogyasztják.

Terméklopás a lefogyasztott, indokolatlan áremelés, a tisztességtelen haszonkulcs. A tisztességesnél magasabb kamat (infláció plusz 2%), és a vissza nem fizetett hitel. Továbbá lefogyasztott az adócsalás, és a tisztességtelen ellenszolgáltatás nélküli adó mely az állami tisztviselők alkalmazottak érdemtelen jövedelmét, fedezi. A lefogyasztott sikkasztott pénzek a korrupciós pénzek is terméklopások. Tulajdonképpen minden tisztességtelen jövedelem pénzlopás és minden lefogyasztott pénzlopás terméklopás. Pénzlopás az is ha valaki vállalaton belül több pénzt vesz ki a mint amennyi munkát betesz és ennek lefogyasztása terméklopás.

A pénzhamisítás károkozása

A pénzhamisító károkozása kissé eltér a pénzlopó károkozásától. (Olyan pénzhamisítóra gondolok, akinek pénze szétterjed a gazdaságban.) Az eltérés abban van, hogy pénzoldal felborítása kissé másképpen történik.  Az eltérések a pénz-tolvaj inkább kivesz pénzt, pontosabban másoktól elvesz pénzt, mondjuk úgy, hogy kivesz, megoszt, átcsoportosít. A pénzhamisító betesz, de megoszt és átcsoportosít. Annak ellenére, hogy az első esetben inkább kivételről van szó, a második esetben betételről van szó a két folyamat 90%-ban azonos, pl. mindkettő inflációhoz vezethet. Nincs különbség lefogyasztás károkozásában. Nem vitás hogy a pénzhamisító is amennyiben lefogyasztja pénzét ugyanolyan termék-tolvaj lesz mint bármilyen pénz-tolvaj. A terméklopás szempontjából nem érdekes hogy a lopott pénz honnan jön, van e mögötte munka, vagy nincs. A pénzoldal felborításának szempontjából van ennek némi jelentősége, de nem nagy. Anélkül hogy pénzhamisítás pontos folyamatát kielemezném kijelentem hogy pénzhamisítás még egy fokkal erősebben infláció hatású mint az áremelés. Ha az inflációs hatásokat rangsorolása: legerősebb a pénzhamisítás és ahhoz hasonló folyamatok. Egy fokkal gyengébb a túlzott áremelések. Egy fokkal gyengébb az összes többi pénztolvajlás, terméktolvajlás.

Az inflációs hatás egy kicsit erősebb.

Az inflációs hatás együtt jár a pénzhígulással, sűrűsödéssel. Ennek is van külföldi hatása, amiről még szó lesz.

A vázolt folyamatokban lényegében benne van a megosztás folyamata és szétoszlás folyamata. Ezeket is azért érdemes kiegészíteni.

Egyéb általános folyamatok.

A pénz címletváltozásának folyamata. A pénzhígulás, pénzsűrűsödés.

Sajnos azt kell mondani, hogy ez a folyamat természetesen összefügg az előző folyamatokkal, de mégis egy különálló folyamat. Pontosabban, az érthetőség kedvéért az összetett komplikált egészet, különálló részfolyamatokra kell bontani.

A papírpénz valahol mégiscsak egy kód egy ember által meghatározott mértékegység. Ha az ember, emberiség pl. holnaptól az 1kg-os súly helyett 1200 grammos súlyt, készítene, akkor megváltozna minden tárgy ember által jegyzett súlya. Maga tárgy súlya nem változna csak az ember által regisztrált súlya. Az áremelés az infláció is ezzel jár. Ha viszont a példához hűek akarunk lenni és áramlásról, tartálytartalomról beszélünk akkor a címletváltozás olyan, mintha a köbmétert módosítanánk. A címlett változás egy részben valós részben az emberfelfogásban végbenő folyamat. Egyfelől a változás után mindennek meg kell határozni az új értékét. Ez valós folyamat. Másfelől egy idő után az ember az új mértékegységet fogadja el mértékegységnek, ez viszont az emberi felfogásban végbenő folyamat. Azért világos, hogy a címletváltozás összességében emberi felfogással kapcsolatos folyamat, ezt nem nagyon lehet modellezni természeti modellel. (Nincsenek mértékegységek a természetben.)

Ha egy nemzet (vezetés) azt mondja, hogy holnaptól 100 pénz ér 1 pénzt akkor az olyan mintha azt mondaná, hogy holnaptól 100 köbmétert nevezünk 1 új köbméternek. Ha megváltozik a pénz címlete, akkor mindent át kell árazni.

Ha mindent pontosan és gyorsan átáraznak, akkor nem történik semmi lényeges, igaz hogy az átárazás is munka. Csakhogy nem tudnak és nem akarnak mindent pontosan átárazni, ezért veszélyes az infláció és az árfolyamváltozás.

Természetesen a pénzváltás is  megváltozik, ha eddig 100 hazai pénz ért 1 külföldi pénzt, akkor most már 1 hazai pénz fog 1 külföldi pénzt érni Valójában ezzel nem romlik nem javul a pénz, nem sűrűsödik és nem is hígul. Ennek fordítottja, ha azt mondja nemzet (nemzeti vezetés) hogy holnaptól 100 pénz ér120 pénzt. Önmagában ez sem pénzjavulás, pénzromlás, nem hígulás és nem sűrűsödés.

Ez az állapot jön létre, ha áremelés, infláció van csak részben rejtetten és időben elnyújtva. Ha létre jön egy általános 20%-os áremelés (mondjuk az árak ártömegek többsége 22-30%-kal emelkedik), akkor lényegében azt mondják az árdrágítók, hogy holnaptól 100 pénz ér 120 pénzt. Tételezzük fel, hogy ekkor még minden jövedelem marad a régi szinten. Ebben az esetben, mivel az ártömeg csak egyik oldalát teszi ki a pénzoldalnak (pénztartálynak) valójában az jön létre, hogy 100 pénz ér 110 pénzt. Tételezzük fel, hogy jövedelmek is 20%-kal emelkednek. Ekkor jön létre, hogy 100 pénz ér 120 pénzt. Ugyanakkor mindez zavarosan rejtetten időben elhúzódva jön létre. Az átárazások egy része nem időben történik meg más része pontatlanul történik, megint más része meg sem történik. A pénz, valuta átváltása is csúszik, pontatlan lesz, stb. Mindez igazságtalan plusz és mínusz jövedelmeket jelent.

Önmagában a címletváltozás nem pénzromlás nem pénzjavulás nem pénzhígulás nem pénzsűrűsödés. A veszélyeztetett ill. valós károsult számára lehet pénzromlás, (pénzhígulás). Ez az alkalmazott népréteg és a külföld.

Azt, hogy egyszer csak azt veszzük észre, hogy általában minden ár, és minden jövedelem pl. kétszeresére nő, nevezzük rejtett címletváltozásnak, hiszen ugyanaz történik, mintha az állam azt mondaná: mától minden egységnyi pénz fele annyit ér. A rejtett címletváltozás összefügg „a megszokott átlagos állapotot visszaállító” folyamattal.  E két folyamat ötvöződése miatt nem jöhet létre, hogy a pénztartályba szakadatlan beömlő pénz nem okoz még nagyobb problémákat. Tehát a rejtett címletváltozás ötvöződve a megszokott átlagos (előző) állapot visszaállításával pozitív egyensúly-visszaállító folyamat, ami a pénzoldal egészét illeti. Ugyanakkor az említett okokból (zavarosság, igazságtalan megosztások, külföldi hatás, stb.) igencsak mérsékelt, szinte zéró ez a pozitív hatás. A természetesegyensúly-visszaállító folyamatok működnek, de hiányosan és káros mellékhatásokkal. Ezért a legjobb módszer az, ha fel sem bontják az egyensúlyt.

Ha ezt folyamatot el akarjuk választani a többi folyamattól, akkor meg kell állapítani hogy e folyamat veszélyeztetett károsultja a külföld. Külföldi gazdaság, külföldi ember, külföldi lakosság. A belföldi károsodás a többi folyamatban benne van.

Pénzhígulás vagy pénzsűrűsödés történik? Ezt még nehezebb megmondani. Arról van szó, hogy miközben az árak és jövedelmek szinte azonos arányban emelkednek hígul ( romlik) vagy sűrűsödik (értékesedik) a pénz. Már azt is nehéz eldönteni, hogy a kettő közül melyik történik. Egyfelől romlik, mert egy pénzért kevesebbet lehet vásárolni. Erre érzelmi okokból azt szokták mondani, vacak ez pénz. (Történelmileg mást jelent pénzhígulás akkor valóban azt jelentette, hogy kevesebb arany van pénzben, tehát romlik a pénz.) Tehát egy pénz kevesebbet ér, viszont az összes pénz nem ér kevesebbet, mert reáljövedelem nem csökken. Ugyanakkor külföld irányában romolhat, vagy javulhat. A külföld nyomására és más okokból leértékelhetik a pénzt. Kétségtelen van ennek egy olyan változata, hogy megrendül a bizalom és túlságosan is leértékelik pénzt. Ekkor a külföld felé romlik. Ha viszont csak megfelelő arányú leértékelés történik, akkor nem beszélhetünk igazi pénzromlásról (csak érzelmiről) mert az összes jövedelemért ugyannyi terméket tud megvásárolni, mint azelőtt. Gyakori azonban az is hogy nincs külföldi nyomás, és nem értékelik le a pénzt. Ebben az esetben a pénz a pénzmennység növekedés (ár és jövedelem emelkedés) ellenére nem romlik hanem értékesedik. Vagyis több pénz valóban több pénzt jelent. Úgy is mondhatjuk itthon megnövekednek a jövedelmek és az árak külföldön pedig maradnak. Ennek haszna ill. károkozása erősen koráthozott. A vállatok közötti kereskedelemben csak azon külföldi károsodhat aki erre nem figyel ilyen pedig szinte nincs. A turisták közül a külföldi vevők nem nagyon károsodnak, mert tapasztava hogy itt minden drága nem nagyon fognak vásárolni. Esetleg ide sem jönnek. Egyedül az a külföldi eladó károsodhat, ill. ezen eladón keresztül az egész ország, aki turistáknak ad el. Ugyanakkor számos más kár éri a hazai országot, pl. kevesebb külföldi jön. A „pénzhígulásnak” van egy másik kárai s amiről más szó volt mégpedig az hogy mindet át kell árazni, amely nem egyszerűen az árcédulák kicserélést jelenti. Összességében azt mondhatjuk, hogy az ily módón külföldre hárított kár 1-2%. Az előző csak egy általános, szokványos helyzetet vázolt. Pénzhígulás külföldi károkozása azért ennél bonyolultabb. A következő tényezők játszanak benne szerepet milyen pénzváltó valutaváltó rendszer? A gazdasági szereplők mennyire óvatosak, mennyire figyelmesek. Egyébként, ha ez egyik ország pénzét nem értékben váltják a másik ország pénzéhez, ugyancsak pénzhígulás sűrűsödés keletkezik. Sajnos a világpénz, közös pénz esetén is felléphet pénzhígulás problémája. Továbbá kérdés hogy pénzhamisító hazai pénzt vagy külföldi pénz hamisít. A pénzt csak beteszi gazdaságba, más fogyasztja le, vagy önmaga fogyasztja le.

Összefoglalva: a pénzoldal felborulásának (inflációnak) van egy olyan bonyolult része, amit én pénzhígulásnak nevezek, és ami elsősorban külföld irányába hat. A pénzhígulásnak azért más következményei vannak, mint megosztó vagy elosztó folyamatoknak.

Elvek és felfogások a kárról (veszteségről) és a tisztességtelenségről.

Kétségtelen az megállapítható hogy a károk nagy része mondjuk kb. 70%-a belföldön keletkezik és belföldön csapódik le méghozzá úgy hogy egyesek szegényebbek mások gazdagabbak mint az megérdemelt lenne. A lefogyasztás károkozása is elsősorban és nagyobbrészt túlzott vagyoni ill. életszínvonalbeli különbségeket okoz.

Sokak szerint ez nem kár, nem károkozás. Vannak, akik csak a külföldi vonatkozást tartják kárnak. A vagyoni életszínvonalbeli különbségeket pedig természetesnek tartják. Azért azt hozzá kell tenni, hogy van egy legalább 20%-os kár, aki mindenkit érint nemcsak szegényeket, a gyengéket. Továbbá van 10%-os kár, aminek lehet külföldi vonatkozás, rendszerint úgy hogy szegényebb országok károsodnak. Ez az egész nemcsak egyénekről, vállalatokról szól, hanem gazdasági szereplőkről, egységekről és a nemzetgazdaságok, az államok is gazdasági szereplők, egységek. A károk 70%-a kétségtelen úgy csapódik le hogy szegények még szegényebbek gazdagok még gazdagabbak lesznek. Sokak szerint  ez nem is kár, ez egy természetes folyamat. Ezek a sokak esetleg még ezt is hozzáteszik: mindenki lehet tisztességtelen, tehát a lehetőségek egyenlők. Magára vessen, aki nem tisztességtelen. Ők ügyetlenek, ők élhetetlenek, stb. egyfelől már azon is lehetne vitatkozni, hogy mindenkinek egyforma a lehetősége a tisztességtelenségre. Én inkább azt mondom: mindenkinek egyforma lehetősége a betörésre mégis bűnnek tartjuk, elítéljük, meg akarjuk akadályozni a betörést. Erre persze ezt lehet mondani: igen de betörést elítéli a jog, az indokolatlan áremelést nem ítéli el. Erre én azt kérdezem: ha betörést nem ítélné el jog, akkor nem lenne bűn, akkor nem lenne károkozás? Erre persze ezt lehet mondani: igen de betörést lehet bizonyítani, pontosabban károkozást lehet bizonyítani, a túlzott indokolatlan áremelést ill. annak károkozását nem lehet bizonyítani. Én erre ezt kérdezem: ha bemegyek egy üzletbe és megvásárolok egy terméket mondjuk 100 pénzért, majd továbbmenve meglátom ugyanazt a terméket 70 pénzért, három másik helyen, akkor ez nem elég bizonyíték?  Egyébként vannak más bizonyítható esetek is. Pl. egy monopol helyzetben levő javító cég kiszáll és akkora összeget számol fel, amely minden számítás szerint az átalagos szakmunkás órabér ötszörösét tartalmazza. Mondjuk, kijön, ez fél óra, és fél óra a javítás, mire leszámláz 20 ezer Ft-ot. Ezek nem eléggé bizonyítható esetek? A tisztességtelen hasznok 90%-át lehet bizonyítani. Erre persze ezt lehet mondani: igen, de a betörés tudtom, beleegyezésem nélkül, történt a vásárlás pedig tudtommal, belegyezésemmel. A monopolhelyzetben levő javító céget kényszerűségből hívom ki és nem önszántamból. A túlzottan drága termékvásárlásnál sem tudom, hogy máshol jóval olcsóbb. Tehát ez az érv sem állja meg teljesen a helyét.

Valójában itt felfogási kérdésről van szó. A társadalom és jogalkotás bűnnek tart minden károkozást, vagy csak egyes károkozásokat tart bűnnek?

Van itt még egy felfogás, amiről beszélni kell. Mennyire tisztességes az üzleti élet - felfogása. Rendben van - mondhatják sokan – az üzleti életben vannak ilyen trükközési lehetőségek, de ezek játékszabályok. Ezeket a játékszabályokat azért betartják az üzletemberek bankárok, kereskedők, cégtulajdonosok, vezetők, állami gazdasági vezetők. Véleményem szerint szó sincs erről. Az, az ember, aki az aranyért, vagyonért háborúkat indít, népeket gyilkol le, rabszolgaságba hajt (a XIX. században még elterjedt volt a rabszolgaság) ez, az ember, az üzleti életben sem lesz becsületesebb. Nincs kétféle ember, egy aljas háborúzó és egy becsületes üzletelő. A hatalom történelme tele van aljas háborúkkal, politikai cselvetésekkel, apa és testvérgyilkosságokkal. A gazdaságtörténelem pedig néha tévedő, túlzásokba eső, de azért becsületes üzletemberekből áll? Ugyan-ugyan. Kétségkívül azonban más a fegyver: az egyik esetben a kard, az ágyú, a bomba, a másik esetben a hazugság a csalás az elhallgatás, az átverés, a becsületesség látszata. A korábban élő katonai erővel és hatalommal bíró ember miért nem gyilkolta le ( bár volt erre példa) az arannyal pénzzel bíró bankárt? Az arannyal, pénzzel bíró bankár egyfelől bebiztosította magát. Ami ennél is fontosabb: ez a két erő szövetkezett, összefonódott. Minek öljük egymást, ha az egyszerű védtelen embereket egyszerűbb legyilkolni, kihasználni. Ne áltassuk magunkat a háttérben, régebben és most is (kétségtelen csökkenő tendenciával), hatalmas aljasságok, csalások, trükközések folynak. Sokkal nagyobbak, mint a tisztességtelen áremelés, a túlzott kamathaszon és az itt felsoroltak. Először azonban azt kell tisztázni, hogy ezek egyáltalán tisztességtelenségek és károkozások.

A pénzhamisításszerű folyamatok, ill. túlzott, rossz helyre adott hitelezés folyamata.

Fel kell tenni a kérdést: a túlzott és rossz helyre adott hitelezés (ha kamat egyébként rendben van) nem e egyfajta pénzhamisítás? Nyilván a hiteladó amely rendszerint egy bank a nyereség reményében (mely rendszerint jön is) adja a hitelt. Ebben tekintetben tehát nincs különbég a pénzhamisító is a tisztességtelen nyereség céljából hamisít pénzt a túlzott hiteladó is ennek fejében. Ami gazdasági következményeket illeti, ebben sincs nagy különbség. Itt hozzá kell tenni hogy a bankok csak úgy tudnak túlzott hiteleket osztani hogy abban az állam, pontosabban központi bank (nemzeti bank) segít nekik. Sőt szerintem 70%-ban az állam bűnös és csak 30%-ban bankok amennyiben felismerjük, hogy ebben az esetben is tisztességtelenség és károkozás történik.

A túlzott hitelezés egyik meghatározása: olyan hitelezés mely által a szükségesnél nagyobb az állami pénzkibocsátás, a szükségesnél több új munka-fedezetlen pénz kerül forgalomba. Megjegyzem hitelezés alatt elsősorban hosszabb távú hiteleket értem.  Egy másik meghatározás. Túlzott hitelezés minden hitel, amely nem hasznos termelés hasznos termék szolgáltatás előállítására illetve eme előállítás fejlesztésére irányul.

Lényegében ugyanaz a folyamat játszódik le ha mondjuk az összes jövedelem  egytizedének megfelelő hamis pénzt hoznának forgalomba, majd a nyereséget lefogyasztanák, mintha mondjuk az optimális áruvásárlási hitel ( az összes jövedelem 1-2%-a) helyett az  összes jövedelem 12%-át osztják szét  áruvásárlási hitelre, majd a nyereségeket lefogyasztják. Kétségtelen ez még az előzőknél is rejtettebb folyamat. Kétségtelen a bank nyeresége csak elhúzódva kerül vissza, nem gyorsan, tehát lefogyasztás elhúzódik. Másfelől bank nem fogyasztja le nyereségét. Annak egy részét a betéteseknek szétosztja. Mondhatjuk úgy is hogy nyereség szétoszlik. A kár ezekkel a tényezőkkel csökken, a károkozás elhúzódik. Pontosabb, ha azt mondjuk a túlzott és rossz helyre adott hitel pénzhamisításszerű folyamat.

A megértés kedvéért tételezzük fel hogy az állam közvetlenül gyorsan kioszt egy hatalmas összeget hosszabb lejáratú hitelként. Hasonló történik, ha az állam a saját klientúrájának naplopóinak jövedelemét hirtelen a duplájára emeli és ehhez pénzt bocsát ki. Lényegében arról van szó, hogy munka-fedezetlen pénz kerül a gazdaságba, méghozzá úgy hogy annak a lefogyasztója sem dolgozik meg a pénzért. Pontosabban nem tesz be annyi munkát, mint amennyi pénzt kivesz. Persze vitaható hogy túlzott áruvásárlási hitelnél ez történik? Ha túl magas a kamat, akkor hiteladók részéről pénzlopás történik. Ha túl alacsony  (ez gyakorlatilag igen ritka) akkor az pénzlopás hitelfelvevő részéről. Az egyik kérdés tehát ez: ha normális (optimális) a kamat, akkor hitelezés mértéke nem számít, nincs károkozás? Én a következőt állítom: a túlzott hitelezés (optimális kamat esetén) egyenlő igazságtalan hasznot ad hitelezőnek és hitelfelvevőnek úgy hogy a többiek károsodnak. Logikai úton levezethető hogy túlzott hitelezés hasonló pénzoldali felborulást okoz, mint a pénzlopás ill. pénzhamisítás. Jelentkezik az első lépcső a pénz és jövedelem-megosztás, majd jelentkezhet a második lépcső az esteleges követő infláció. A pénzoldal felborulása szerintem nem kérdés. A fogasabb kérdés, hogy a túlzott hitelezésből adódó haszon, az érdemtelen jövedelem, ha kamat egyébként optimális? Mert ha az, akkor annak lefogyasztása terméktolvajlás. (Itt meg kell jegyezni: ha optimális a kamat, akkor első lépcsőben a hitelfelvevő hasznosul, a hiteladó károsodik, második lépcsőben ez megfordul, végül is kettőjük közötti viszony kiegyenlítődik. Sokkal gyakoribb azonban hogy az optimálisnál magasabb kamat, így gyakorlatilag általában a hiteladó hasznosul, és a hitelfelvevő károsodik. Itt és most azonban egy optimális kamatot tételezünk fel.)

Induljunk ki abból hogy van egy egyensúlyban levő gazdaság amelybe valamilyen okból elkezdik szórni az áruvásárlási hiteleket. Valaki kap 100 ezer Ft hitelt és egy és két év múlva 120 ezer Ft kell visszafizetnie. A kereslet megnő, az árak elkezdenek emelkedni. Ezzel a jövedelmek is lekezdenek növekedni. Két év múlva a 120 ezer Ft csak 100 ezer Ft fog érni. Az inflációs hatások következtében egy sereg ember reáljövedelme csökken, ellenben a hitelfelvevő és hiteladó is összességében jól jár. Tehát képződik egyfajta tisztességtelen nyereség, aminek az elfogyasztása terméktolvajlás. Kétségtelen ez tisztességtelen nyereség nem akkora, mint a pénzhamisító esetében. Mégis azért nevezhető pénzhamisításszerű folyamatnak, mert az állami pénzkibocsátással ugyanúgy fog felborulni a pénzoldal, mint a pénzhamisító esetében.

A károk hasznok megosztásának mechanizmusa (folyamata).

Mivel erről már szó volt csak kiegészíteném, összefoglalnám az elmondottakat. Lényegében arról van szó, hogy hasznok (melyek jelentős része tisztességtelenségből ered egyrészt a legerősebb szereplők gazdagok nagytőkések között keletkezik, vagy ha nem itt keletkezik, akkor is ide áramlik. Ezzel szemben keletkező károk pedig gyenge szereplők szegények alkalmazottak között keletkezik, vagy ha nem is itt keletkezik ide áramlik.

A kapcsolatos jelenségek. A gyenge szereplők nem képesek a kárt továbbhárítani tehát náluk marad. Az alulfizetett munka növekedése is kár.

Más oldalról megközelítve vizsgáljuk meg az egyéb jövedelem-elosztó centrumok működését.  A vállalati belső jövedelem elosztás. Ezt nyilván a vállalkozó nagytőkés réteg irányítja és nyilván úgy, hogy az nekik kedvez. A piacokon, a cserék közben is történik egyfajta jövedelemelosztás, hiszen aki jobban jár annak nő a jövedelme, aki rosszabbul jár annak csökken. A piaci cseréket is gazdagok, nagytőkések nagyvállalkozók uralják, az ők képesek élni a piactorzító tényezőkkel (monopolhelyzet, agymosó reklám, stb.). Az előnyüket nyilván kihasználják, és jövedelmüket növelik. A B/7 ábrán azt ábrázolom, hogy pénzpiacon, hitelpiacon forgó pénzek elsősorban kisbefektetők felől áramlanak a nagybefektetők felé elsősorban bankok, pénzügyi cégek felé, másodsorban nagyvállalatok, mint nagybefektetők felé. Természetesen az azt is jelenti hogy  ezen cégek vezetői felé tehát gazdagok nagytőkések felé áramlik a pénz.

Ezekkel szemben lenne az állam, mint újra elosztó, mint aki ezt az egyoldalú, igazságtalan elosztást kompenzálná. Csakhogy az államban is erős nagytőkések, nagyvállalkozók befolyása ezért ez kompenzáció csak részben mondjuk 20%-ban sikerül. Nem vitás, hogy jövedelmek, pénzek ezzel együtt fogyasztás a vagyon is szegényektől, az alkalmazottaktól a gazdagok nagytőkések nagyvállalkozók felé haladnak. Ezt nevezem és megosztó mechanizmusnak.

Az elosztó mechanizmus ezzel párhuzamosan működik. Az jelenti hogy bárhol keletkezik a haszon vagy kár az egy idő után szétterjed szinte mindenkire hat.

A károk hasznok szétoszlása pl. a következő jelenségekből ered. Könnyen jött jövedelem könnyen megy. Vagyis a pénz-tolvaj, termék-tolvaj a könnyen megszerzett hasznát könnyebben költi el hajalmosabb szétszórni. Egy másik jelenség: mindenki vissza akarja állítani azt jövedelemét, amivel általában bír. Illetve olyan jövedelmet, vagyont  akar elérni amilyen a leggazdagabb országokban van. Ezekre törekednek a szegények az alkalmazottak is ezért különböző módokon (munkakeresés, nyílt vagy rejtett sztrájk, stb.) küzdenek a magasabb jövedelemért. Ez is végső soron azt eredményezi, hogy károk hasznok eloszlanak. Az eloszlást és megosztás azonban abból ered, hogy van egy közös pénz jövedelem hálózat és tartály, ill. van egy közös termék, szolgáltatás, munka hálózat és tartály.

A jó példa megint csak vízhálózat. Ha valaki elfolyatja a vizet, akkor nemcsak közvetlen szomszédja fogja megérezni, de mindenki, aki azon a vízrendszeren belül van. Ugyankor nyomásváltozás eléggé kiszámíthatatlanul össze-vissza terjed. Ez szétoszlás mechanizmusa. Az viszont biztos, hogy végül is azok érzik meg a hiányt ott fog gyengén folyni a víz ahol általában leggyengébb nyomás. Illetve ott marad viszonylag erős és változatlan a nyomás ahol általában, rendszerből eredően erős a nyomás. Ez a megosztás mechanizmusa. Másképpen a két mechanizmus egymás mellett. A szegényektől vándorol a pénz jövedelem a gazdagok felé, de e vándorlás közben minden irányban terjed, visszafelé is. Ez valamelyest fékezi az eredeti áramlást.

A megosztó mechanizmus egyértelműen igazságtalan, az elosztó mechanizmus inkább igazságos, (nem egyértelműen) inkább kompenzálja (messze nem teljesen) a megosztó mechanizmust. A tisztességes gazdaságban alig keletkezik megosztó mechanizmus és ezt a viszonylag erősebb elosztó mechanizmus erősebben kompenzálja. A tisztességtelen gazdaságban állandóan erősen keletkezik megosztó mechanizmus és ezt a viszonylag gyenge megosztó mechanizmus, alig kompenzálja.

A megszokott átlagos (előző) igazságtalan állapothoz való visszatérés. Máshol ezt úgy nevezem, hogy az előző állapothoz való visszatérés. Vagy így: az előző állapot visszaállítása.

Lényegében az említett lélektani jelenségről van szó, arról hogy mindenki igyekszik a megszokott átlagos életszínvonalát, reáljövedelemét, fogyasztását, vagyonát visszakapni, ha az megváltozott. Van ennek egy elosztó igazságos része, amikor szegények alkalmazottak küzdenek a jó helyzetben kapott bérükért, több-kevesebb sikerrel. Van azonban egy megosztó része, amikor gazdagok nagytőkések küzdenek azért hogy visszaszerezzék az igazságtalanul hatalmas de számukra megszokott életszínvonaluk, vagyonuk. (Nagyobb baj, amikor az igazságtalan növekedés visszaállítása a cél.) Ezért a B/0/2 ábra nem életszerű, mert egy abszolút igazságos társdalomból indul ki ahol nincsenek igazságtalanságok. A tisztességtelen gazdaságban az átlagos, megszokott igazságtalan állapot sokkal nagyobb igazságtalanabb különbségeket jelent. A tisztességtelen gazdaság egy olyan vízhálózat melyben egyes rétegek vízvezetéke úgy van kialakítva, hogy abban mindig sokkal kisebb víznyomás, más rétegek vízhálózata úgy van kialakítva, hogy abban mindig nagy és erős nyomás. Sajnos azok, akik hozzászoktak csordogáló vízhez, csak akkor háborodnak fel, ha még ez a csurdogáló víz is elapad.

A pénzhígulás, pénzsűrűsödés is egy elosztó folyamat. Ha pénz (árak) jövedelmek azon értéke megváltozik mely a külföld irányába hat, akkor az mindenkit érint. Ugyanakkor ezt nem nevezném egyensúly felé haladó folyamatnak. Más kérdés hogy gazdagok nagybefektetők e változásokat ki tudják használni, ill. képesek károkat kivédeni.

A kamatemelés folyamata. Ezt a bonyolult folyamatot egy másik fejezetben fogom részletezni. A gazdasági alapfolyamatok között azért meg kell említeni a kamatemelés, ill. a viszonylagos kamatcsökkentés folyamatát.

A túlfogyasztások problémája.

A világ hosszabb távon (száz éven túl) nem fogyaszthat sokat, ellenben egyféle túlfogyasztás a természet kizsákmányolása az olyan fogyasztás mely alatt természet pusztul, a természeti erőforrások fogynak.

A világ nem fogyaszthat túl, ellenben egyes nemzetek, rétegek, vállalatok, emberek mások kárára fogyaszthatnak többet, mint amennyit megtermeltek. A kétféle túlfogyasztás összefonódik.

Ha leegyszerűsítjük a gazdaságot tisztességes és tisztességtelen gazdaságra akkor milyen különbségek vannak most már összefoglalva.

A tisztességtelen gazdaság elsősorban azért működik rosszabbul, mert túlzott a kelleténél nagyobb arányú pénz és termékmozgások, fogyasztások helyi túlfogyasztások történnek, amelyek különböző károkat okoznak.

A tisztességes gazdaságban is vannak pénz és termékmozgások a munkamegosztás és kereskedelem miatt. A tisztességtelen gazdaságban ezek mozgások túlzottak következő miatt is. Ha nem az veszi ki a jövedelmet nem az veszi ki a terméket (nem az fogyaszt) aki megtermeli akkor ez újabb fölösleges pénz és termékmozgással jár. Minden fölösleges pénz és termékmozgás felborítja a pénz és termék oldal egyensúlyát.

 Az állandó egyensúlytalanság az állandó bizonytalanság egy fokozottabb elégedetlenséggel jár. Maga bizonytalanság is egy szükséglet hiánya. Az elégedetlenségnek pedig lehetnek negatív következményei. Továbbá az igazságtalan elosztás is egy szükséglet hiánya. Az igazságtalanság is szülhet elégedetlenséget. Az egyensúlytalanság, a bizonytalanság, az igazságtalanság is csökkenti a munkamotivációt.

A gyakori kisebb nagyobb pénzügyi-gazdasági válságok végül is kisebb nagyobb mértékben visszahatnak termelésre, ez újabb kár.

A tisztességtelen gazdaság összefüggésbe hozható a természeti erőforrások fogyásával ez egy újabb, talán a legjelentősebb kár.

A továbbiakban a tisztességtelen gazdaságot kapzsiságdeterminált gazdaságnak nevezem. A kapzsiságdeterminált gazdaságnak szóba ejtek olyan károkozását, amelyről eddig még nem beszéltem. Ilyen pl. a fölösleges munka, túl sok energia megy el a biztonságra a csalások, lopások kivédésre, az adminisztrációra stb. Ilyen pl. az hogy kapzsiságdeterminált piacgazdaság nem képes arra az önszabályozó működésre amire képes tisztességes, normális gazdaság.

Igen fontos kár: a tisztességtelen gazdaságban nagyobb a fölösleges káros termékek szolgáltatások aránya.

A jövedelem, a fogyasztás, a termelés viszonya.

 Ha az átlagos reáljövedelem csökken (nőnek az árak) akkor csökken fogyasztás is, igaz fáziskéssel. Pontosabban vannak termékek szolgáltatások, ahol gyorsan és jelentősen csökken fogyasztás, és vannak termékek szolgáltatások ahol különböző okokból csak később és kevésbé csökken fogyasztás. Sajnos ezek nem pont azok ahol áremelés történt. Vannak olyan fogyasztások, amelyek szükségszerűek, pl. a lakások fűtése. Ha itt történik áremelés, akkor ez fogyasztás nem tud jelentősen visszaesni (az emberek nem fagyoskodnak), inkább más fogyasztáson spórolják le a fűtés költségét.  Meg kell jegyezni ennek van egy pozitív oldala: azok a fogyasztások esnek inkább vissza melyek  fölöslegesek. A negatív oldala az, hogy az indokolatlan túlzott áremelőt sajnos nem éri veszteség. Ez megint egy olyan probléma, ami azt bizonyítja, hogy a piacgazdaság nem egy csodatevő mindent megoldó gazdaság.

Folytatva: pl. a kenyér és az alapvető élelmiszerek fogyasztása sem esik jelentősen vissza. Itt van versenyhelyzet, ez versenyhelyzet azonban nem érvényesül többek között azért, mert az emberek az alapvető fogyasztási termékeket kénytelenek elfogyasztani. Tehát a fogyasztás egészében lassabban, másképpen és fáziskéssel csökken.

Itt azért meg kell jegyezni, ha felmennek az árak, akkor azért sokaknak a reáljövedelme nem csökken, hanem nő. Vagy már előzőleg indokolatlanul megnőtt sokaknak reáljövedelme, ezért jön létre a reáljövedelem csökkenés. Maga a reáljövedelem sem hirtelen csökken.

A fogyasztáscsökkenés, termeléscsökkenést okoz, de itt megint van egy fáziskésés. Vannak szolgáltatások, termékek melyeknél gyorsan és jelentősen visszaesik a termelés, és vannak termékek melyeknél lassabban, kevésbé esik vissza termelés. Itt megint látni kell, nem egészen az a termelés fog visszaesni ahol csökken a fogyasztás. Ha egy bánya, gyár, nagyüzem rá van állva egy termelési üzemmódra akkor az nehezen szinte alig tudja gyorsan megváltoztatni a termelését. Itt viszont azon kell elgondolkozni, hogy nagyüzemi termelés mennyire piac-kompatibilis. Ugyanakkor megint csak elgondolkodhatunk a piacgazdaság mindenhatóságán.

Kétségtelen hogy összességében létrejön egy fáziseltolódás, ütemeltérés és átrendeződés, ami az összes jövedelem, az összes fogyasztás és az összes termelés viszonyát illeti. Erre a következő részben még visszatérek.

Ugyanakkor több helyen azt állítom, hogy termelést szerencsére kevésbé érintik a pénzügyi problémák, kivéve, ha súlyos pénzügyi-gazdasági válság van. Ugyanis termelésnek van egy olyan mélyebb része, amit úgy neveznék, hogy termelési potenciál. Ez a következőkből tevődik össze. Szakképzett dolgozókból (szakmunkások, mérnökök, stb.), amit nevezhetünk humán erőforrásnak is. A meglevő termelőeszközökből (gépekből, műszerekből, stb.). A meglevő természeti erőforrásokból (ásványi kincsek, természetes erőforrások, stb.). Szóval ez a termelési potenciál szerencsére a pénzügyi problémákra nem nagyon reagál ez elég stabil marad. A hosszabb távú termelést ez is befolyásolja, ez is azt eredményezi, hogy a termelés lassabban egyenletesebben és a jövedelemtől, fogyasztástól részben függetlenül alakul fejlődik. Itt meg kell jegyezni a termelési potenciált is le lehet rontani és lehet fejleszteni, ez azonban már egy másik szerteágazó téma, melyről máshol lesz szó.

A termékáramlás és a pénzáramlás alapvető különbségei.

A termékáramlás (termék, szolgáltatás munka) elsősorban átfolyó áramlás. Bár itt is kimutatható a körbeáramlás, de alapvetően átfolyó áramlás. Főleg akkor fedezhetünk fel körforgásokat, ha cserét azonosítjuk a körmozgással. Valaki munkát ad és terméket kap vissza. Valaki X terméket ad és Y terméket, vagy Z szolgáltatást kap vissza, és még hosszan lehetne sorolni. Sőt a munkát pénzre lehet cserélni vagy pénz termékre, és így tovább. A zavarosság elkerülése végett ne keverjük cserét, a köráramlással. Bár mindkettő összefügg az egyensúlyi helyzettel. Továbbá van még egy áramlásfajta. Amikor egy termék tulajdonosokat vált és valahova eljut. Azonban szinte minden termék egy termelőtől egy előállítótól indul el, és sorsa végül is szemét, a megszűnés, az elhasználódás lesz. Ez sem igaz teljesen, mert létezik a szemét újrahasznosítása. Általában a világban mindenhol felfedezhetünk körforgásokat, ha keresünk.. Én mégis azt mondom, hogy termék, szolgáltatás, munka, jellemzően átfolyó áramlás.

Ha lakossági vízhálózathoz hasonlítjuk, akkor vízelőállítás a termék-előállítás (a termelés) és fogyasztás, amikor a szennyvíz befolyik a csatornába. A fogyasztással távozik a termék rendszerből, vagyis úgy távozik, hogy megsemmisül, szemétbe kerül.

A pénz mint információ, mint értékjelző nem használódik el. Bár a pénz, mint fémdarab papírdarab elhasználódhat, de csak az információ hordozója használódik el, nem a lényege. 

A pénznél alapvetően körbeáramlásról van szó. Bár itt is van némi pénzkibocsátás pénztermelés, de alapvetően döntően körbeáramlásról van szó. A hasonlat itt az lenne, hogy lefolyóba folyó vizet tisztítják és visszaszivattyúzzák  a kiindulásba, pl. a víztoronyba.

A körbeáramló (körbefolyó) rendszerek ezért egy kicsit másképpen működnek, mint az átfolyó rendszerek. A nagy körbeáramlás különböző sokféle kisebb- nagyobb köráramlásokat alkot. A kisebb köráramlások összefüggnek, vannak közös szakaszaik. A legkisebb köráramlások a dolgozók, ill. háztartások jövedelme és vásárlópénze. Egy másik kicsit nagyobb köráramlás a vállalkozások költsége és árbevétele. Ezen kívül még nagyon sok, nagyobb köráramlás különböztethető meg. Az adó kiindul a magángazdaságból és visszajön az állami dolgozók bérén, és az állami vásárlásokon keresztül.  Megtakarítások, hitelközvetítők és hitelezések is egyfajta pénz-köráramlás.   Export pénzek-import pénzek köráramlása és még hosszasan lehetne sorolni.  A B/0/1 ábrán pl. az állam, magángazdasági vállalatok, a magánbankrendszer, a háztartások szerepelnek mint nagyobb al-forgások. Mint mondtam, ezen kívül még sokféle felosztás lehet. Nevezzük ezeket: al-forgásoknak. Ha világot tekintjük főrendszernek a nemzetgazdaságok pénzforgása is al-forgás.

A köráramlások látszólag mindig egyensúlyban vannak, hiszen az áramlás a pénz mindig visszatér a kiinduláshoz. Ez az egyensúly megtévesztő lehet. Hogy kell értelmezni a pénzügyi egyensúlytalanságot amit oly sokat emlegetek. Egyfelől egyensúlytalanság, ha az al-forgásokban folyó pénz mennyisége értéke, gyorsasága nincs szinkronba egymással. Pl. az egyik al-forgásban kevesebb pénz forog, másikban több forog a kelleténél. Az al-forgásokban folyó pénz mennyisége változhat, értéke változhat, ill. az áramlás gyorsasága változhat. Mindez már felbonthatja megfelelő arányokat. Érdekes az megközelítés hogy a körbeáramlásnak is vannak gyorsabb és lassabb szakaszai, bár a körbeáramlás minden pontján azonos mennyiségű pénz áramlik át. A lassúbb szakaszokon mégis torlódás alakul ki., itt több pénz lesz. Ez talán leginkább egy közlekedési dugóhoz hasonlítható. Ugyanakkor a ugyanazon köráramlás másik szakaszán rendesen gyorsan folyik az áramlás az itt levő egységnek ezáltal kevesebb pénze lehet.  Így felborulhat az egyensúly, az al-forgásokon belül is. A pénzügyi egyensúlytalanság tehát ha az al-forgás a többi al-forgáshoz képest rossz irányban  változik, ha előző állapotához képest rossz irányba változik, méghozzá akár a mennyisége akár az értéke, akár az áramlási sebessége, akár egy szakasz áramlási sebessége  változik. Az nem jelent egyensúlyt ha pénz visszafolyik a kiinduláshoz vagyis a  látszólagos betöltés ( az al-forgás eleje)  egyensúlyba kerül a felhasználással ( az al-forgás többi része).  

Vannak olyan al-forgások pl a megtakarítások (takarékpénzek) egy részénél, ahol szinte megáll a pénz. A forgalomba levő pénzt ételemezhetjük úgy is hogy pénz azon része amelyik viszonylag intenzíven forog.

Ha egészen magas szinten akarja megérteni valaki pénzmozgásokat, akkor annak tisztában kell lenni az áramlástechnikával. Igen sok szabály, törvényszerűség van itt ami a pénzre is vonatkozik. A jövő közgazdásza csak az lehet, aki tisztában van az áramlástechnikával.

A másik különbség az, hogy mivel a pénz információ és az információt bármikor megváltoztathatja az ember, ezért a pénz értéke  a mennyiségtől  függetlenül is változhat. A pénznek nincs minősége (a terméknek van) csak mennyisége és értéke. De akár a mennyiség akár az érték illékony dolog, mert az ember bármikor képes változtatni rajta. A termék értékén nem lehet ilyen könnyen változtatni. A termék stabilabb dolog, kötődik a mennyiséghez, ill. a minőséghez.  Ezért van az, hogy pénz felfogása kettős lehet. A pénz egy változó dolog, tehát nem fontos. A pénz fontos, mert adott időben adott helyen mégis meghatározza fogyasztást. Általában a pénz kevésbé fontos, ha termelés szempontjából nézzük és nagyon fontos, ha a fogyasztás szempontjából nézzük.

A túlzott és fölösleges pénz, (ár, ártömeg) jövedelemmozgások.

A két oldal (pénz és termék) eltérő változásai a B/0/1 ábrához megjegyzések.

Korábban már beszéltem a közös tartályok (főleg a pénztartályról van szó) fölösleges belső mozgásáról, mely káros.

Ugyanakkor vannak olyan mozgások melyek az egész pénzoldal (pénz jövedelem tartály) állapotát (mennyiségét, nyomását) változtatják, méghozzá fölöslegesen. Arról is szó volt, hogy milyen károkat okoz, ha pénzoldal, pénztartály eltér termékoldaltól, terméktartálytól.

Most mindezt nézzük meg a B/0/1 ábra szempontjából.

Egyfelől azt kell látni, ha a végfogyasztás mindig követné pénz, jövedelemmozgásokat akkor a két oldal nem térne el egymástól. Az egyik probléma, hogy a fogyasztás csak késve követi az ár és jövedelemmozgásokat. Tehát eleve van egy fáziskésés. A másik probléma, hogy még elkésve sem képes fogyasztás követni pénz jövedelemmozgásokat, mert a fogyasztásra kihat termelés is. A termelés pedig általában lassabban egyenletesebben változik. A fogyasztás egyfelől igazodik a nagyon hektikus pénz, jövedelemmozgásokhoz, másfelől igazodik az egyenletes lassú termeléshez, fogyasztáshoz, a kettő között (közepesen hektikus) lesz a mozgása. Az egész terméktartály mozgását, állapotát (mennyiségi és nyomás változását) pedig lassú egyenletes termelés és a közepesen hektikus fogyasztás összegzése adja meg. Ez pedig egy gyengén hektikus mozgás. Tehát adva van egy nagyon hektikus pénzoldal változás és vele szemben egy  fáziskéséses gyengén hektikus terméktartály változás. Vagyis a két oldal eltérő ütemben változik. Ezért a két oldal nem lesz egyensúlyban, állandóan billegni fog a mérleghinta. Ezért is káros a pénzoldal rángatása. Tehát itt két kárral szembesülhetünk a pénzoldal fölösleges belső mozgásénak kárával, és az egész pénzoldal fölösleges állapotváltozásának kárával.

Az ábrán ábrázolva van, hogy mi az ami alapvetően lehetővé teszi pénzoldal állapotának változását. Ez pedig a túlzott és rossz helyre adott hitel ill. az ehhez kapcsolódó pénzkibocsátás (új pénz kibocsátása).

A problémát meghatározhatjuk így is: nem kell fölöslegesen árakat emelni, adókat emelni, és tisztességtelenül jövedelmet szerezni és akkor rendben van minden. Vagy így: nem kell az optimális és jó helyre adott (beruházás, fejlesztés) hitelezéstől eltérni és akkor rendben van minden. Ugyanis a túlzott rossz helyre adott hitel által kerül fölösleges pénz a rendszerbe, és ez teszi lehetővé a fölösleges áremeléseket, adóemeléseket, belső mozgásokat, egész tartály állapotváltozásait. Én azt mondom: egyiket sem kell. Sőt azt mondom: milyen jó hogy az egyensúlyt két módón is fel lehet tartani. Hozzáteszem azonban: milyen szomorú hogy ennek ellenére egyik módszert sem alkalmazzák. Egyfelől fölöslegesen árakat emelnek, adókat emelnek, hagyják a tisztességtelen jövedelmeket, másfelől túl sok hitelt adnak és azt is rossz helyre. Belegondolva: nem két különböző módszerről van szó. Az igaz, hogy a túlzott hitelnek megvan mag haszna. A bankok hitelintézetek közvetlenül profitálnak belőle. Lényegében azonban az államoknak, pontosabban vezetéseknek is érdekük a túlzott hitelezés. Az állam kormány hitelből fedezi a költségvetési hiányosságokat. A költségvetési hiányosságok pedig jobbára saját klientúra megfizetéséből tevődik össze. A nemzeti bank pedig a felelőtlen és szakszerűtlen pénzügyi politikáját finanszírozza hitelekből, a vezetők személyes hasznáról itt nem is beszélek. A probléma kapcsán meg kell említeni az állami vezetés és nagytőke összefonódását, rejtett szövetségét közös érdekét is. A lényeg, hogy a túlzott rossz helyre adott (pl. áruvásárlási hitel) hitel nélkül nem jöhetne létre fölösleges áremelés, adóemelés, tehát itt egy egységes pénzügyi stratégiáról van szó: a machinációkat, spekulációt, igazságtalanságokat, megengedő pénzügyi stratégiáról.

 Ezt az egész problémakört feloszthatjuk másképpen is.

Van az igazságtalanság problémája, melyet tovább osztható: egyedi igazságtalanságok, ill. nagy általános rendszerből eredő rétegeket érintő igazságtalanságokra.

Valamint van túlzott fölösleges pénz, jövedelemmozgásokból eredő problémák. Ez utóbbi azt jelenti, hogy minden fölösleges mozgás, pl. a túlzott áremelésből eredő mozgás, a túlzott hitelezésből eredő mozgás, egyrészt fölöslegesen felborítja a pénz jövedelem és termék szolgáltatásmunka oldalak egyensúlyát. Másrészt a fölösleges mozgások fölösleges energiát igényelnek.

Persze a pénz és jövedelemmozgások szükségszerűen termék, szolgáltatás munkamozgásokkal is járnak. Különböző arányú lehet ez az összefüggés, de egy irányú. A túlzott mozgások pedig túlzott fogyasztáshoz vezethetnek.

Ugyanakkor a fölösleges mozgásokból lesznek az igazságtalanságok, tehát a két problémakör összefügg. Egyébként minden mindennel összefügg.

Van egy olyan felfogás:  az jó, ha a pénz forog.  E mögött szerintem inkább ez van: gyerünk emberek, üzleteljetek, kalkuláljatok, adjatok-vegyetek (ehhez dolgozni is kell), ne üljetek otthon a szegénységbe meredve, és merengve fölösleges gondolatokon. Egyszerűbben: inkább üzleteljetek és dolgozzatok, legyenek fontosak számotokra az anyagi szükségletek, mintsem henyéljetek. Ez az üzletelés pedig pénz és jövedelemmozgással jár.

Kétségtelenül van ebben igazság, tehát nem árt némi túlmozgás. Az is igaz hogy egy enyhe 1,5-3%-os infláció nem káros, sőt több szempontból hasznos lehet.

 Ellenben az enyhe túlmozgások feletti túlmozgások már fölöslegesek és károsak. A károsságot már említettem: az egyensúlyok felbomlása, ebből eredő károk, fölösleges energia veszteség és túlfogyasztás. (A világ túlfogyasztása most már a természeti erőforrások kárára történik.) A jelenlegi gazdaságban túlzott és fölösleges pénz, jövedelemmozgások vannak.

A problémakör viszont szétterjed, pl. az anyagi szükségletekre való túlzott koncentrációval elhanyagolódnak a lelki, és minőségi anyagi szükségletek, egészség, biztonság, igazságosság, közösségi élet, családi élet, művészetek, elmélyült gondolkodás, számos tudomány, tartalmas szórakozás, stb.

A B/9 ábrához megjegyzések.

Az ábrán pénzbetételről, pénzkivonásról van szó. Ezek valójában igen leegyszerűsített fogalmak

Pontosítani szeretném ezeket a fogalmakat.

A nagy kategóriák: eredeti pénzbetétel. Szinte eredeti pénzbetétel és pénzkivétel. Megosztó pénzbetétel és pénzkivétel.

Szinte eredeti kivonás, kivétel, ami takarékba (tartalékba) kerül. Szinte eredeti betétel ami takarékból mint nem beruházási, fejlesztési hitel visszakerül a gazdaságba.

Eredeti betétel: a túlzott rossz helyre adott hitel azon része amihez új pénzt kell kibocsátani.

Továbbá szinte eredeti betétel: külföldről a nemzeti gazdaságba kerülő pénz. Ez általában külföldi hitel formájában történik.

 Továbbá, szinte eredeti kivétel még a külföldre kerülő pénz, (pénzhitel).

A szinte eredeti azt jelenti, hogy hosszabb távú folyamat (egy éven túli), de nem örökös. A takarékpénzek, hitelek azért forognak.

Külön kategória a beruházási, fejlesztési hitel ill. azon része, amit az új kibocsátott pénzzel növelt része.

Ezek után jönnek a megosztó betételek kivételek.

Megosztó kivétel, tulajdonképpen a gazdag ill., a tisztességtelen emberek jövedelem növekedése, ami lakosság a többség reáljövedelem csökkenését jelenti. Ilyen értelemben tehát ez a lakosságtól való pénzkivétel. Ilynek a indokolatlan áremelések a túlzottan magas haszonkulcsok, az egyéb tisztességtelen jövedelmek.

A megosztó kivétel ellentéte a megosztó kivétel visszaáramlása, vagyis ez a kiegyenlítő betétel. Egyszerűbben, a lakosság reáljövedelme visszaáll. Pontosabban itt a követő inflációról van szó (jövedelmek emelkedéséről), valamint az esetleges árcsökkentésekről, a gazdaság tisztességesebbé válásáról van szó.

Külön kategória az ellenszolgáltatás nélküli adóemelés. Ez megosztó pénzkivétel lenne ám hatásában hosszú távú, hosszabb távú mint hitelezés. Igaz hogy az adóemelés hatása is kopik. Valamint az adóemelés hatása addig tart amíg nem jön adócsökkentés. Az ellenszolgáltatás nélküli adóemelés ezért inkább a szinte eredeti pénzkivételek, közé tartozik. Az adócsökkentés pedig a szinte eredeti pénzbetételek, közé tartozik.

A B/9 ábrán még szerepel egy jelenség, folyamat, amelynek neve: válságmegfutás.

A gazdasági, pénzügyi-gazdasági válságok.

Először térjünk vissza arra problémára, hogy egy-egy folyamat meddig tart. Ez eléggé teoretikus kérdés, mert a tisztességes gazdaságban nem alakulnak ki számottevő felbontó folyamatok, tehát a többi folyamat sem alakul ki. Illetve a többi folyamatok pl. az elosztó folyamatok erősebbek, tehát az egyensúly hamarabb visszaáll. A tisztességtelen gazdaságban pedig állandóan kialakulnak felbontó folyamatok, úgy hogy egy folyamat idejét, lezajlását nehéz mérni, mert vele párhuzamosan már egy másik felbontó folyamat is elindul és zajlik.

Ebben az estben talán a mérleghinta példázat a jó. A tisztességes gazdaságban a mérleghinta (kétkarú mérleg) állandóan középen van, kissé billeg. A tisztességtelen gazdaságban egyfelől nagyobb és hektikus billegések vannak, másfelől ezeknek az átlaga eltér a középtől. A pénzügyi-gazdasági válság egyik definíciója az ha mérleghinta az erős billegéssel párhuzamosan tartósan eltér a középtől.

Ettől függetlenül az megállapítható, hogy az indokolatlan túlzott (ellenszolgáltatás nélküli) adóemelés hatása tovább tart mint más felbontások mert itt az adó a jövedelmekre nyereségekre árakra rakodik rá tehát ezek nem képesek egymást kiegyenlíteni.

A tisztességtelen gazdaságban a többi folyamat az áremelések,  a túlzott hitelezések, a túlzott kamat, stb. ideje elég kiszámíthatatlan még akkor is ha feltétételezzük hogy ezekkel nem párhuzamosan nem történik semmi más. Pl. az áremelésből fakad egy infláció, az infláció pénzhígulással jár elindul egy külföldi hatás, a külföldi hatás pl attól függ milyen a pénzváltó rendszer.  Ebből következhet pl. egy eladósodás és így tovább. A folyamatok egymásból erednek nehéz megmondani, hogy az egyiknek hol van vége. Ebbe jön bele az állam pénzügyi politikája, amire még visszatérek. Nemcsak ezért nehéz meghatározni hogy pl az áremelés hatása meddig tart. Az egyik meghatározás szerint addig tart amíg az előző állapot vissza nem áll. Ez csak akkor igaz ha az előző állapot igazságosabb mint az új állapot. Ha az új állapot igazságosabb, akkor már az új állapottal vége van a folyamatnak. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a tisztességtelen gazdaságban mindez teoretikus, hiszen állandó egyensúlytalanság van.

Ezek után térjünk rá a gazdasági válságokra.

Egyfelől kategorizálni kell. Két nagy kategória van.

Vannak olyan gazdasági, termelési válságok melyek más válságokból erednek. Valamint vannak pénzügyi-gazdasági válságok. Gyakran ez a kettő együtt jelentkezik, de ettől még különböző dolgok.

A máshonnan eredő gazdasági termelési válság röviden. Alapállásban a termelés nem csökken, hanem inkább nő, a technikai fejlődés következtében. Néha a munkamotiváció ilyen-olyan okból csökkenhet, de ez csak csökkenti termelésnövekedést, nem fordítja valódi csökkenésbe. Jöhet azonban egy háború, egy természeti katasztrófa (aszály, árvíz, stb.) egy járvány, ami visszaveti a termelést ill., elpusztít egy rengeteg megtermelt dolgot. Ez természetesen gazdasági termelési válság, aminek következménye lehet a gazdasági termelési válságra rárakodó  pénzügyi válság.

A pénzügyi-gazdasági válságok elemzése.

Ezek a válságok nem a termeléscsökkenésből, a pusztulásból erednek, hanem az előzőkben taglalt egyensúlytalanságból.

Kategorizáljuk az ilyen válságokat. Az alábbiak tehát pénzügyi-gazdasági válságok.

Válság, melyet elsősorban az állam okoz. Válság, mely elsősorban a magángazdaságból ered.

Válság, mely csak kicsit hat vissza a termelésre, a termelés növekedése lelassul. Válság, mely erősen visszahat a termelésre, termelés valójában csökken.

Másik kategorizálás. Válságok (magasabb infláció, eladósodás, államcsőd, fizetésképtelenség, valutaválság, stb.) állandóan jelentkeznek (követik egymást) viszonylag gyenge szinten (ritkábban és válságok mértéke enyhébb).

 Válságok (hitelválság, eladósodás, stb.) állandóan jelentkeznek közepes szinten, majd valamelyik válság erősebben jelentkezik, már erős termeléscsökkenést okoz.

A magas infláció, az eladósodás, a valutaválság, a részeleges (esetleg teljes) fizetőképtelenség, mint válságok részben együttesen lépnek fel részben egymást követik.

Másik kategorizálás. Válság, melynek során egy nemzet  lakosságának (néprétege, többsége) életszínvonala stagnál annak ellenére, hogy a technikai szint, a munkamennyiség, a termelés nő. Válság, melyek során a nemzet lakosságának (néprétegének, többségének, dolgozóinak) életszínvonala csökken annak ellenére, hogy technikai szint,  a munkamennyiség a termelés nem csökken ( a termelésnövekedés viszont teljesen leáll).

Válságok, melyek elsősorban a lakosság túlfogyasztásából erednek.

Válságok, melyek elsősorban lakosság kizsákmányolásból erednek (pénzlopások, terméklopások, tisztességtelen áremelések, korrupció, stb.)

Ez tovább bontható: a népréteg kizsákmányolása döntően belföldi. A népréteg kizsákmányolása jelentős részben külföldi, külföldre távozik a termék a pénz jelentős része.

Ezek persze nem tiszta kategóriák, a különböző válságok összefüggnek, együtt jelentkeznek, átfedik egymást. Ugyanakkor azt is megállapíthatjuk, hogy megint egy olyan fogalommal állunk szemben, a válsággal, melynek nincs pontos meghatározása.

Nézzük az alábbi példát. Adva van egy rendesen dolgozó, vagyonnal, lakással stb. jó életszínvonallal rendelkező ember. Ez az ember rendesen termel és rendesen takarékosan de  nem nélkülözően fogyaszt. Ez az ember „megzakkan”. Először ott hagyja munkahelyét, majd vásárol egy méregdrága utót, amit ellopnak tőle. Elkezd kaszinókba járni, szórja pénzét, eladósodik. Kénytelen áron alul eladni a lakását és minden vagyonát. A mélypont kb. egy év múlva az, hogy egy szál ruhában az utcára kerül. Ezután összeszedi magát és rengeteg nélkülözéssel (nincs is miből fogyasztani) és rengeteg alulfizetett munkával elkezd talpra állni. Egy év múlva már eljut oda, hogy albérletbe lakik, rendesen étkezik (nem éhezik). Öt év múlva jut el arra a szintre, amelyről elindul, van lakása, vagyona viszonylag jól fizető munkája.

Kétségtelen ez az ember gazdasági válságba került, de meddig tartott ez a válság? Hol kezdődik a válság,  és hol van vége? Csak mélypont napját, hetét megjelölni nyilvánvalóan badarság, de meg lehet jelölni, mint válságidőszakot. Meg lehet jelölni azt az időszakot, mint válságidőszak, amikor annyira eladósodik, hogy áron alul kénytelen eladni a lakását. Megjelölhető az egész hat év, a leromlás egy éve és talpráállás öt éve. Megjelölhető pl. a leromlás utolsó fél éve és a talpráállás első éve. A közgazdaságtudomány nem definiálja pontosan, hogy mi is az a válság. Szerintem, ha nem is teljesen hat év, de annak háromnegyed része válságidőszaknak tekinthető.

Egy nemzetgazdaság válsága is  hasonlóan játszódik le. Egy nem létező átlagos válság lezajlása. A gazdaságban rengeteg belföldi és külföldi pénztolvaj, termék-tolvaj jelenik meg. A lakosság (népréteg, dolgozók, többség) mondjuk, nem fogyaszt többet csak annyit, mint amennyit megtermel. (Lehetséges hogy lakosság is túlfogyaszt. Ráadásul lehetséges, hogy fogyasztás struktúrája rossz ez megint egy másik problémakör.)

Folytatva a rengeteg pénz-tolvaj, termék-tolvaj túlfogyasztását külföldi hitelek fedezik. A külföldi hiteleknek sok fajtája (legalább 100 fajta) van. A külföldre eladott állami vagyon is egyfajta hitel, pénzt ad a külföldi, de később kiviszi hasznot. A működő tőke is egyfajta hitel, mert a hasznot később viszi ki a külföldi. Ezenkívül még számos hitel van. Ebbe kapcsolódik be az importárú, pontosabban az része amelyik az exporton felül van. (A külkereskedelmi egyensúly felbomlásáról van szó) A többletimportot más hitelekből fizeti ki a nemzet. Ezt az egész negatív tendenciát szükségszerűen inflációk, valutaválságok stb. fűszerezik. Meddig tart a negatív tendencia ez sok mindentől függ. Kétségtelen eljön egy mélypont ezt sem könnyű meghatározni. Mondjuk az a mélypont, amikor már csak nagyon kedvezőtlen feltételekkel, magas kamattal kap az ország külföldi hiteleket. Az ország ugye nem csukhatja be kapuit és nem írhatja ki rá: csőd miatt zárva. A mélypont után szükségszerűen valamivel csökken a belföldi pénz-tolvajok, termék-tolvajok száma. A mélypont után az állam kénytelen valamivel puritánabbul gazdálkodni. Az ostor azonban mindig lakosságon csattan. A lakosság (népréteg, többség, dolgozók) egyfelől kevesebbet fogyasztanak, emellett a pedig nő az alulfizetettségük, ill. a most már duplán alulfizetett munkájuk növekszik. A pontos lezajlást nehéz elemezni. Az biztos, hogy egyfelől az árak nőnek, főleg a külföldi termékek árai. Másfelől szinte biztos, hogy az adó is nő, méghozzá ellenszolgáltatás nélkül.    A külföldi hitelezők mivel nem akarják veszteséggel elhagyni az országot, megtalálják a módját, hogy a dolgozók alulfizetett munkája növekedjen. Kétségtelen ez talpráállás (kimászás) időszaka, de egyben válságidőszak is, hiszen az életszínvonal stagnál, esetleg csökken, annak ellenére, hogy a munkamennyiség erősebben nő.

Az is biztos, hogy az eldósodott ember, vállalat, nemzet egy negatív spirálba kerül. Minél inkább eldósodik, annál inkább kiszolgáltatottabb lesz, egyre kevesebbet kap ugyanolyan mennyiségű minőségű munkáért. Szerencsére, általában van ennek azért egy határa. Valószínűleg a kizsákmányolok is tudják, hogy egy pont után már visszaesik termelés ezzel megszűnik a kizsákmányolás lehetősége.

Nehéz megmondani, hogy egy nemzet esetében hol kezdődőt és hol ér végett a válság. Ráadásul a vezetés hajlamos arra, hogy félig kikecmergett nemzetgazdaságot a pozitív tendencia miatt teljesen gyógyultnak kiáltsa ki, és megint hagyják megjelenni a belföldi pénz és termék-tolvajokat. A lakosság megint elkezd többet fogyasztani, az állam megint elkezd felelőtlen pénzügyi politikát folytatni. Ekkor természetesen megint negatív irányt vesz a folyamat.

Valószínűleg kijelenthető, hogy tisztességtelen gazdaság egy állandó válságban van csak válság hol enyhébben, hol erősebben jelentkezik. Persze tisztességtelen gazdaságnak is vannak fokozatai. Ha erősen tisztességtelen a gazdaság, akkor ritkábban vannak enyhe válságidőszakok és sűrűbben erősebb válságidőszakok.

Ráadásul mindez összefügg a politikai válsággal, illetve azzal hogy rendszerfejlődéseknek hullámlépcsős alakjuk van.

A tisztességtelen gazdaság nemcsak kapitalizmusra jellemző, hanem minden olyan gazdaságra ahol tisztességtelen jövedelmek vannak. A történelemben eddig csak tisztességtelen gazdaságok voltak. A brezsnyevi szocializmusban is voltak tisztességtelen jövedelmek ott sem volt arányos betett munka a kivett termékkel. A tisztességes gazdaság önmagában nem garantálja a jól működő gazdaságot, de fontos tényezője annak. A versenygazdaság (piacgazdaság) és tisztességes gazdaság összehangolásáról később lesz szó.

Mi lehet tenni, ha már bekövetkezett a válság? Erről egy másik fejezetben lesz szó.

A természetes termelésnövekedés. Újra B/0/4 ábra

Eddig nem volt szó, arról hogy van egy természetes technikai fejlődés és abból eredő természetes termelésnövekedés. Pontosabban arról nem volt szó hogy ez hogy illeszthető be az pénz jövedelem, termék, szolgáltatás munka fogyasztás egyensúlyba. Szerintem a a legjobb beillesztés amit a B/0/4 ábrán próbálok ábrázolni: a pénz jövedelem kb. 6%-át fejlesztésre beruházásra termelésnövekedésre fordítják,  akkor abból valószínűleg lesz egy kb. 4%-os termelésnövekedés. Nevezzük ezt előzetes beillesztésnek.

(Megjegyzem, ha hosszabb távú egyenletes természetes termelésnövekedést akarunk, olyant amilyen nem fogyasztja a természeti erőforrásokat, akkor meg kell elégedni a 4%-os termelésnövekedéssel ill. ugyanekkorra fogyasztásnövekedéssel.. Ez is csak optimális helyzetben lehetséges. Optimális helyzet: az innováció maximális és természetkímélő, ha fölösleges káros termékek száma minimális. Továbbá ha pénzügyi politika optimális kiegyensúlyozott, kiszámított visszafogott puritán. Az optimálistól eltérő helyzetben még kisebb természetes termelésnövekedés lehetséges. Ha az optimálistól eltérő helyzetben időszakosan nagyobb termelésnövekedés történik, akkor az, vagy a hosszabb távon bosszulja meg magát, vagy természeti erőforrások pusztulásához vezet. )

( Ha már a jövőbeli optimális állapotoknál tartunk. A jövőbeli optimális állapot. Van egy visszaélést, spekulációt kizáró világpénz. A világon minden azonos minőségű fajtájú termék ára közel azonos. Csak jövedelmek változnak méghozzá a következőképpen. 80%-ban az egyéni teljesítmény (segédmunka szakmunka szellemi munka, jó munka rossz munka, hasznos terméket előállító munka, haszontalan káros terméket előállító munka) határozza meg jövedelmet, tehát a világon azonos munka, 80%-ban azonos jövedelmet hoz. 20%-ban pedig az adott nemzetgazdaság összteljesítménye határozza meg az egyének jövedelemét. Kétségtelen nem lehet és nem is lenne igazságos, ha nemzetgazdaság teljesítménye valamilyen szinten nem határozná meg az egyének jövedelmét. A gazdaság mégiscsak csapatmunka. Ez lenne tehát az optimális, erre kellene törekedni.) Jelenleg azonban legalább 40%-ban határozza meg nemzetgazdaság összteljesítménye az egyéni jövedelmeket, és a felsoroltak közül semmi sincs.)

Visszatérve az eredeti témához: a természetes termelésnövekedés beillesztése összefügg a hitelezés problémájával. A túlzott hitelezés, amely egyben túlzott pénzkibocsátás is fedezheti a természetes termelésnövekedést. Továbbá fedezheti a túlzott hitelezés a szükséges 1,5-3%-os infláció ár és jövedelememelkedését. Azonban a túlzott hitelezés az, amelyik a természetes termelésnövekedést így akarja fedezni, végeredményben inflációt (elsősorban ár, másodsorban jövedelememelkedést) eredményez.  Egyébként hitelezés nagyobb része szintén megoldható pénzkibocsátás nélkül, hiszen a késleltetett fogyasztásnak, pontosabban a takarékpénzeknek, tartalékáruk fedezik hiteleket. Az ideális megoldás szerintem az ha az állam legfeljebb kb. 2%-o pénzkibocsátást csinál, amelyik végeredményben a  szükséges 1,5-2%-os inflációt fedezi. Ha csak ekkora pénzkibocsátás az részben garantálja hogy nem lesz  egyensúlyvesztés, túlzott fölösleges pénz, jövedelemmozgás.

A teljesség igénye nélkül, ömlesztve felsorolok károkat és folyamatokat.

Tisztességtelenségből (túlzott spekulatív) eredő károk (ez károk 80%-a) Egyéb okokból eredő károk.

A pénztolvajlás terméktolvajlás és ehhez hasonló jelensége károkozása.

A pénzhamisítás és ehhez hasonló jelenségek károkozása.

Rejtett és nyilvánvaló károk.

Az alulfizetet munka ill. az alulfizetet munka-növekedés kára.

Pénz jövedelem oldalon keletkező és termelés, munka, fogyasztás oldalon keletkező károk.

A lefogyasztott (terméktolvajlás) kár felosztása. Gyors lefogyasztás 3X+E nagyságú kár. Késleltetet lefogyasztás 1-2X+E nagyságú kár. Fölösleges káros termelésre beruházás 1,5X+E kár. Nincs lefogyasztás, csak egyensúly felbontó E kár. Hasznos beruházás E-HB = 0 kár.

Gyenge termelést okozó, ill. abból adódó pénzügyi károk. Rossz fogyasztást okozó ill. abból adódó (szükségletek arányos kielégítése) pénzügyi károk. Igazságtalan elosztást okozó, ill. abból adódó károk. Az elégedetlenség károkozása. A munkamotiváció-csökkenés kára.

Pénz és termékáramlás akadályozásból eredő károk. Az igazságtalan cserék (piactorzító tényezők) kára.

A tisztességtelen gazdaság, túlzott védelem, túlzott ellenőrzés, túlzott adminisztráció, stb. kára.

A pénz jövedelem és termelés munka, fogyasztás egyensúlyának felbomlásából adódó károk. Fölösleges pénzmozgásokból eredő károk.   A csődökből körbetartozásokból eredő károk. Az egyéni igazságtalanságok kára. A rétegigazságtalanságok kára. Az indokolatlan áremelés és az infláció kára. Az ellenszolgáltatás nélküli adóemelés kára. A túlzott kamatemelés kára. A túlzott és rossz helyre adott hitel kára. Az átárazás, új szerződés, új kalkuláció kára. A pénzügyi egyensúly-felbomlás termeléscsökkentő kára. Túlzott munkanélküliség kára. A munkamotiváció-csökkenés kára. A kereslet kínálat egyensúly felbomlásának kára. Az eladósodás kára.

A rossz árfolyam kára. (A rossz pénzváltó rendszer károkozása.)

Lakosságra (szegény és középrétegre ható) és nagytőkére ható kár.

Az optimális állapothoz képesti károsodás. Más nemzetek lakosságához képest károsodás. Előző állapothoz képesti károsodás. Átlagos megszokott igazságtalan állapothoz képesti károsodás. A pénzügyi-gazdasági válságok kára.

A hibás termelés, ill. ahhoz kapcsolódó ( gyenge innováció, fölösleges káros termékek, rossz szakképzés, munkaelosztás, stb.) károkat itt nem sorolom fel.

A pénzügyi-gazdasági folyamatok (jelenségek) a teljesség igénye nélkül, ömlesztve.

Nyílt és rejtett. Tisztességes és tisztességtelen. Termelésből eredő. Pénzügyi, termelésre erősebben kiható. Pénzügyi, egyensúlyfelbontó. Egyensúly irányába ható (egyensúly visszaállítás felé ható). Fölösleges káros belső mozgások. Az egész pénzoldal állapotának változása, ill., az egész pénzoldal és termékoldal elérése.

Egyenletes és kismozgású folyamatok. Egyenletesen túlzott folyamatok. Hektikus (hirtelen nagyobb változások) és túlzott folyamatok.

Piaccal és hálózattal, áramlással kapcsolatos folyamatok. A közös tartállyal kapcsolatos folyamatok. Inflációs stratégia (fogyasztói gazdaság) mint mechanizmus, deflációs stratégia, mint mechanizmus.

A túlzott indokolatlan áremelés folyamata. Inflációs folyamat. A pénzoldal felborulásának folyamata. A lefogyasztás károkozásának folyamata. Az alulfizetet munka növekedése, mint jelenség, folyamat. A megszokott (előző) állapothoz visszatérés. Az ellenszolgáltatás nélküli adóemelés folyamata. A pénzhamisítás folyamata. A túlzott rossz helyre adott hitelezés folyamata. A kamatemelés folyamata. A pénz rejtett zavaros címletváltozásának folyamata. A külfölddel kapcsolatos folyamatok. A megosztó mechanizmus. Az elosztó mechanizmus. A vezetés utólagos egyensúlyteremtése, mint folyamatok. A vezetés megelőző egyensúlyteremtése.

Magángazdaságból eredő folyamat. Állami indíttatású folyamat.

A előzőkben felsorolt károkhoz, ill. válságokhoz vezető folyamatok.

Az egyenletesség és hektikusság problémája.

A későbbi fejezetekbe többször is szóba kerül, ezért itt egy-két mondatban.

Maga a hirtelen nagyobb arányú változás, függetlenül attól, hogy az akár jó irányú is komoly károkat okozhat. Ennek a fordítottja: egy túlzott állapot, egy rossz irány károkozását mérsékeli, ha az legalább egyenletes. Ha egyenletes a túlzott arány, a rossz irány, akkor a természetes egyensúly-kiegyenlítő folyamatok képesek aktívan hatni és részben kompenzálni a negatívumokat. Ha viszont sokáig áll fenn a túlzott arány, a rossz irány akkor a mérsékelő hatás ellenére is megérkeznek a komoly problémák a válságok.

A tanulság.

Igen hosszan elemeztem a gazdasági alapjelenségeket, folyamatokat, pedig a tanulság (tanulságok), roppant egyszerű banális.

Egyfelől: elsősorban az államnak, kormánynak (vezetésnek), másodsorban a vállalatoknak és a háztartásoknak állandóan egy kiszámított puritán pénzügyi politikát kell folytatni.

Másfelől: elsősorban az államnak, kormánynak (vezetésnek), másodsorban a vállalatoknak, és az egyéneknek maximális tisztességre, a minimális tisztességtelenségre kell törekedni.

Ha ez a kettő létre jön akkor egy kiegyensúlyozott gazdaság, egy minimális veszteségű kárú gazdaság alakul ki. Ezzel megelőzhetők az egyensúlytalanságok a válságok. Ha nem jön létre akkor egy nagy veszteségű, és állandó válságokkal tarkított gazdaság jön létre.

Mi jobb egy megelőző vagy egy utólagosan korrigáló pénzügyi politika?

Nem tudom hogy észrevették e, a kedves olvasók de mind a közgazdaságtudomány mind a vezetés egy utólagosan korrigáló pénzügyi politikában gondolkodik. Általában ezt tapasztaljuk. Egyfelől azt halljuk, hogy jó lenne adót csökkenteni, jó lenne vállalkozások terheit csökkenteni, jó lenne a lakosság reáljövedelmét emelni. Azután folyamatosan ezt tapasztaljuk, sajnos most ideiglenesen fel van borulva az egyensúly, sajnos most ideiglenesen kisebb nagyobb válság van, ezért most  nemhogy csökkenteni nem tudjuk a vállalkozások terheit, nemhogy emelni nem tudjuk a lakosság reáljövedelmét de ideiglenesen éppen megszorításokra van szükség emelni kell az adókat emelni kell a vállalkozások és lakosság terheit. Mindig hozzáteszik: nem kell elkeseredni ez csak átmeneti: majd ezután jön a Kánaán. Csakhogy folyamatosan ez az ideiglenes úgy ideiglenes, hogy állandóan ismétlődik tehát sok évtizede tart folyamatosan. Legfeljebb közben vannak nem emelkedő de rövidebb stagnáló időszakok amikor terhek nem nőnek csak csökkennek. Ha valaki végigolvasta ezt a fejezetet, akkor rájöhet arra, hogy ez a folyamatos lejtmenet, ill. stagnálás miből ered. Többek között abból, hogy a vezetés mindig utólag akar korrigálni. Nézzük meg mi is a baj az utólagos korrekcióval?

Egyfelől az baj hogy már megtörtént baj és akkor jön a korrekció, tehát folyamatosan baj van. Másrészt miért nem sikerül az utólagos korrekció.

Itt megjegyzem: ráadásul ennek az utólagos korrekciónak igen kicsi az eszköztára. Végeredményben egy dolgot tesznek, a reáljövedelmek csökkentését, ritkábban a reáljövedelmek növelését, csak különböző eszközökkel. Az előzőkből kiderült hogy minden folyamat vége a lakosság dolgozók többség reálbércsökkenése. Ide vezet az áremelés, az adóemelés, az infláció, a túlzott hitelezés a kamatemelés, és minden más.

Visszatérve az utólagos korrekcióra. Olyan eszközökkel korrigál a vezetés utólagosan, pl. a túlzott ellenszolgáltatás nélküli adóemelés, ami egyébként hosszú távú egyensúlytalanságot okoz.

Az utólagos korrekció második hibája tehát: időhiány miatt kényszerűen olyan eszközökkel történik, amelyik újabb még erősebb egyensúlytalanságot még nagyobb veszteséget még nagyobb válságot okoz.

További hibája, hogy túl későn történik a korrekció. Gondoljunk bele. Egyfelől már megtörtént, több hónapja tart a baj, amikor észlelik. Újabb hónapok telnek el amíg elhatározzák hogy intézkedni kell és mit kell intézkedni. Újabb hónapok mire intézkednek, újabb hónapok, amíg az intézkedésnek hatnak. Ha feltételezzük, hogy vezetésben valóban megvan jó szándék a vezetést hatalmi taktikázása, nem téríti el, akkor is minimum egy éves késéssel jön létre korrekció.

A pénzügyi modellben most a kétkarú mérleg hasonlatát használom. Felbillen az egyensúly erősebben, kibillen a mérleg. A vezetés utólag korrigál. Egyfelől előfordulhat (a szakértelem hiánya sajnos nyilvánvaló) hogy rossz irányban. Mondjuk a lefelé billenő mérlegen még egyet, löknek. Természetesen a mérleg még sokkal lejjebb billen. Ez azonban sokkal gyakoribb. Kibillen mérleg és már a gazdaság természetes egyensúly-visszaállító (szétoszló hatás, átlagos állapot visszaállító hatás, stb.) hatása miatt már éppen vissza is fordul: ekkor jön a vezetés elkésett korrekciója (tehát a visszafordulás után) és egyet lök, most már jó irányban. A mérleg egyébként is úgy működik, hogy a jó irányú mozgások is túlbillennek. Ez túlbillenés nő meg jelentősen azzal, hogy a vezetés, merő jó szándékból egy pluszlökést ad. Természetesen ekkor a mérleg, ellenkező irányban fog igen erősen kilengeni. Mire jön az újabb elkésett vezetői intézkedés és a mérleg állandóan, összevissza billeg. Levonhatjuk a következtetést az utólagos korrekció, nagy valószínűsséggel, általában nemhogy javítja az egyensúlyt de tovább rontja.

Persze erre lehet mondani: ha állandó az egyensúlytalanság, akkor kénytelen a vezetés mindig utólagosan korrigálni. A megoldás a következő. Abban a szakaszban, amikor viszonylag stagnál a mérleg, kell elkezdeni a megelőző pénzügyi politikát,  elkezdeni a nagyon kiszámított puritán pénzügyi politikát. A tisztességtelenségek megszüntetésére, csökkentésre pedig folyamatosan törekedni kell. Ebben az esetben helyre fog állni az egyensúly. Ezt az egyensúlyt pedig egy folyamatos megelőző politikával (puritán, kiszámított pénzügyi politikával, a tisztességtelenségek csökkentésével) lehet fenntartani. A jelenlegi rendszer politikai hatalmi okokból nem így működik. Pl. a vagyoni különbségek csökkentése soha nem lesz célja ennek rendszernek. Az is tisztességtelenség, ha túl nagyok a különbségek. Természetesen mindez igaz a világgazdaságra is. Ha világgazdaság nincs rendben, akkor nemzetgazságok többsége sem lesz rendben.

Egyre súlyosbodó járványos átverős-pénzszerzős lelki kór. Rövidítve: ESJÁPLEK. Természetesen nemcsak pénzre korlátozódik, hanem vagyonra, az anyagi javakra is kiterjed. Ősi emberi betegségről van szó, csakhogy a társadalmi kortörténet hasonlatos az influenza történetéhez, mely a náthától eljutott a súlyos influenza járványokig. Korábbi enyhébb változata akár társadalmi összjátéknak is nevezhető, korunkra azonban a játék elnevezés már félrevezető, bagatellizáló hatású. Sokan játéknak gondolják, mert játéknak látszik, de éppen ez az egyik veszélyfaktora.  A betegség lényege hogy a beteg ember egyre több energiát „gondolkodást” szán arra, hogy másoktól trükkösen, cselesen átverősen pénzt (anyagi) javakat csaljon ki. Ezzel egyre kevesebb energiája marad másra, többek között arra, hogy hasznos munkájával jusson anyagi haszonhoz. Minél több energiát, gondolkodást fordít az átverős pénzszerzésre annál súlyosabb a betegség. Manapság már egyértelműen betegségről van szó.

A betegség járványos több értelemben is. Több utón terjed. A példa ragadós. A fertőzés elleni védekezés maga betegség kialakulása. Vagyis aki beteg környezetbe kerül az kénytelen belépni az trükkös pénzszerzők közé. A betegség ugyanakkor rejtett lappangó betegség, amelyeknek a szövődményei jelennek meg. A szövődmények viszont nagyon súlyos kárt okoznak a betegségben szenvedőnek és a szűkebb és tágabb környezetének is. Ellenben nem könnyű a betegség és a szövődmények közötti oksági kapcsolatot felismerni. Ezért is a betegség  egyféle szenvedélybetegség, amely az adott percben, rövid távon a beteg embernek „boldogságot” nyújt összességében, azonban megkeseríti az életét és mások életét is. Ez tehát egy olyan szenvedélybetegség, amely ráadásul sunyin fertőző is. És ráadásul egy nagyon nehezen felismerhető betegségről van szó, a hivatalos tudomány még nem ismerte fel, vagy nem akarta felismerni, talán azért mert már tudósok is fertőzöttek.

Az egyik károkozás persze betegség átadása, a többiek megfertőzése, de csak az egyik.

E betegségben szenvedő munkabrigád nem a munkára koncentrál, hanem arra hogy átverje a másikat. Illetve, hogy kivédje az átverést, de mint tudjuk legjobb védekezés a támadás. A betegségben szenvedő, ugyanúgy ahogy pl. az alkoholista, nem tud, nem akar a hasznos munkára koncentrálni. Valamilyen álságos, haszontalan munkát, terméket persze azért el akar adni. Tehát tevékenykedik a beteg, csak az nem nevezhető hasznos munkának. Csak amíg a lakosság mondjuk 20%-a szenvedélybeteg, e betegségben levők kiteszik a 80%-ot is.

Különösen nagy kárt okoz, ha a vezető, netán ország-vezető emberek vannak ebben a betegségben.

További kár hogy betegség egyik következménye, szövődménye, hogy sokan érdemtelenül kerülnek rossz helyzetbe.

További kár, hogy kisebb örömet okoz átverni, mint amekkora bánatot, dühöt negatív érzést okoz, átvertnek lenni.  

Mivel az emberi értelem igen fejlett, igen sokféle átverés jön létre. Ezért betegséget nem lehet azzal módszerrel megállítni, hogy az átveréseket elemzik majd kidolgozzák a megfelelő védekezést.

Kétségtelenül hiábavaló a jobb rendszeren gondolkodni, amíg ez a betegség ilyen mértékben elterjedt, és tovább terjed, súlyosbodik.

A jelen parazita-világ gazdasági törvényszerűségei. Ami nem azt jelenti, hogy e parazita törvényszerűségekhez kell alkalmazkodni. Azt jelenti, hogy az igazságos arányos jövedelemelosztásra, fogyasztáselosztásra kell törekedni. Elméleti rendszertényező.

Induljunk ki abból, hogy aki érdemtelen jövedelmet szerez az érdemtelen fogyasztást is szerez, ő kevesebbet termel, mint amennyit fogyaszt. Őket nevezem én parazitának. A megszerzett jövedelem, amint átkerül a parazitához, már átalakul munka-fedezetlen jövedelemmé, pénzzé. Ez a pénz ekkor még nem a parazita tevékenységet jelenti, csak azt jelenti, hogy a parazita, hozzájut a parazita képességekhez. A parazita tevékenység akkor realizálódik, ha a parazita elkezd fogyasztani a munka-fedezetlen pénzből.  Na de kit károsít? Egyéneket többé, kevésbé és közösségeket, nemzeteket is, mivel a kár össze-vissza áramlik és szétoszlik. De nem egyforma mértékben. Nem egyforma mértékben, tehát akkor mégis megmarad a kérdés: ki, kik károsulnak leginkább.

Most itt a hosszú konkrét példák levezetése után inkább a lényeget fejtem ki.  Nem biztos, hogy azt a közösséget, nemzetet amelyből, a tisztességtelen, munka-fedezetlen jövedelmet szerezte. De azért e közösségnek nemzetnek nagyobb esélye van a károsodásra.

Azt a közösséget, nemzetet, ill. egyéneket fogja károsítania ahol a munka-fedezetlen pénz hosszabb ideig parkol (megáll), úgy hogy abból előtte fogyasztás történt. Ugyanis, ha a munka-fedezetlen pénzt árukereskedelemmel, pénzforgatással átpasszolják, akkor a kárt is átpasszolják, ha közben a pénzből fogyasztás történik. És általában a pénzből fogyasztás történik.

Ebből sajnos az következik, hogy a jelen világban minél nagyobb a belföldi és a nemzetközi pénzforgás, és árukereskedelmi forgás, annál inkább szétoszlik a paraziták által okozott kár.

Másképpen nézve a károsodó egyéneket (mellesleg közösségeket, nemzeteket) is két csoportba oszthatjuk. Aki a termelésüknél kevesebb jövedelmet kapnak, ezért kevesebbet fogyasztanak. (A többlettermelést, az el nem fogyasztott terméket, szolgáltatást tudja a parazita elfogyasztani.) És akik a termelésüknek megfelelő jövedelmet kapnak, de azt nem költik el, kvázi takarékoskodnak. Ők ugyancsak kevesebbet fogyasztanak a termelésüknél. Tehát ők is károsodók.

Ebből sajnos az következik, hogy a jelen világban nem nagyon érdemes tartósan nagyobb összeget megtakarítani.  Ugyanis ez az összeg a paraziták fogyasztásának eszköze lesz.  (Érvényes egyénekre, közösségekre, nemzetekre.)

Úgy is elképzelhetjük, hogy a parazita csápja a munka-fedezetlen pénzforgás által megnyúlik és végül is onnan markol fel érdemtelen fogyasztást, ahol a munka-fedezetlen pénz megáll, és abból fogyasztáscsökkenés keletkezik.

Egyébként a fogyasztáscsökkenéssel (termeléstöbblettel) a munka-fedezetlen pénz visszaalakul normál, munka-fedezetes pénzzé.

Mindaz, ami e törvényszerűségekben megállapítást nyer szinte ellentétes azzal, amit én az egyensúlyos gazdaságról állítok. Pl., csak nyugisan bánjunk, pénzforgatással, a hitelkereskedelemmel. És az árukereskedelmet, a fogyasztást is el lehet túlozni, azzal is mértékletesen kell bánni. Érdemes megtakarítani, mert ha nincs megtakarítás, felbomlanak az egyensúlyok.

Ezért elismétlem a címben szereplő megállapítást:

Ezek a jelen parazita-világ gazdasági törvényszerűségei. Ami nem azt jelenti, hogy e parazita törvényszerűségekhez kell alkalmazkodni. Mert a parazita törvényszerűségek ill., ahhoz való alkalmazkodások végső soron nem állítják helyre az igazságtalanságokat és az egyensúlyt is csak részben, időszakosan oldják meg.  Azt jelenti, hogy az igazságos arányos jövedelemelosztásra, fogyasztáselosztásra kell törekedni.

Visszatérve a megtakarításra.

A jelen világban sajnos azt nem érdemes tenni, hogy valaki szorgalmasan dolgozik majd az ezért kapott pénzt, soha nem költi el. Azt érdemes tenni, hogy ezt a pénzt azért hosszabb távon elkölti az ember. Illetve a megmaradt összeget neki egyénileg kell az arra érdemeseknek valahogy átadni. Pl. arra érdemes, aki kevesebbet kap, mint amennyit dolgozik, vagy aki önhibáján kívül rászoruló.

Sajnos azt is meg kell állapítani, hogy a megérdemelt megtakarítás, a fogyasztásról való lemondás családnak való átadása lehet, hogy újabb parazitákat termel. Ez egy visszatetsző mondatnak tűnhet, de sajnos igaz. A társadalomnak hasznos ember azért valamennyi „adományt” a társadalomnak is ad. Jelenleg ezt egyénileg lehet biztosan megoldani. Idézőjelbe azért tettem az adomány szót, mert gyakran megérdemelt pénzről, fogyasztásról van szó.

És még egy megjegyzés: a parazita adománya nem adomány. Ez csak azt jelenti, hogy parazita az adomány által, kisebb parazita lesz, de nem szűnik meg parazitának lenni.

A pénzügyi válságok, a pénzügyi rendszer egyféle rövid, hiányos összefoglalásszerűsége. Elméleti rendszertényező.

A jelen zavaros elméletei, pl. gazdasági válságokkal kapcsolatban.

Egy másik középiskolai tankönyvben, pontosabban történelemkönyvben (az általános műveltséget adó tankönyvben) ezt az ökörséget lehet olvasni: Az 1929-33-as gazdasági világválság lényegében túltermelési válság volt. Tipikus esete annak, amikor egy folyamat viszonylag jelentéktelen mozzanatát kiragadva beállítják azt a folyamat lényegének. Gondoljunk csak bele, egyfelől a termelésnövekedés jó, mindig és jelenleg is erre törekedtek. Másfelől, hogy a fenébe alakulna ki egyik hétről a másikra túltermelés, ugyanis a válságok, ez is, rohamosan alakultak ki. Egyébként logikusan nem is létezhet olyan, hogy túltermelés. Van pénzügyi zavarból eredő alulfogyasztás. Van rossz termékstruktúra és ahhoz kapcsolódó túltermelés, túlfogyasztás.  De hasznos jó termelésből nem lehet túl sok.

Szóval a válságfolyamat még egyszer a gyengébbeknek. Pénzügyi spekuláció, túlhitelezés, pénzügyi zavar (tőzsdeválság, stb.). A nagytőke, és a tőke kimenekíti a pénzét, elkezd csökkeni a termelés is. A fogyasztás, a pénzügyi zavar, és egyebek következtében még inkább elkezd csökkeni. Ezek hatására valóban lesz egy viszonylagos, rövid ideig tartó, helyenkénti túltermelés, de ez is párhuzamosan jelentkezik a termeléscsökkenéssel, a pénzhiánnyal, az általános bizalmatlansággal, a pánikkal, a fogyasztáscsökkenéssel. Maga a túltermelés, azaz, hogy eladhatatlan áruk keletkeznek csak viszonylag rövid ideig tartott, ugyanis a tőkés volt (van) olyan aljas, hogyha túltermelést észlel, azonnal leépít, elbocsát. (Tehát a tőkés spekulál, majd eldugja, elmenekíti a pénzét és elbocsát, leépít, persze mindezt kapzsiságból teszi.)

Továbbá azt írja ez a tankönyv: a vállalkozóknak, farmereknek azért adtak állami segélyt, hogy csökkentsék a termelést és ez volt a megoldás. Valóban állami segélyt, pénzt adtak, de azért, hogy a pénzhiányos, fogyasztáshiányos állapotot megszüntessék és nem azért hogy csökkentsék a termelést. Sőt éppen hogy vissza akarták állítani a termelést. Továbbá a magángazdaság hanyatlását állami beruházásokkal, fejlesztésekkel pótolták. Továbbá államosítottak és erősebb állami felügyelet vonták a magángazdaságot.

Mellékesen megjegyzem, ezt a világválságot becsületesebben, és inkább népérdek szerint kezelték, mint a mostani válságokat. Valójában ez volt az egyik lépése az államkapitalizmus kialakításának. Az is sokat mond, hogy manapság a politikai vezetés kevésbé meri megsérteni a nagytőkét. Ez tendencia? Hanyatlás?

Miért nem mondja ki pl. ez tankönyv az egyszerű igazságot: ez a világválság és szinte minden pénzügyi-gazdasági válság, a spekulációból, a túlhitelezésből és nagytőke elvakult pénzimádatából, önzéséből, érzéketlenségéből ered. Tehát: miért nem mondja ki?

Kissé részletesebb elemzés.

Nem állítom, hogy nincs szükség bankokra. Kétségkívül bankok nélkül igen nehezen lehetne megoldani, hogy biztonságban legyenek a megtakarítások, és az inflációt is kövessék. És a megfelelő hitelezést sem lenne könnyű bankok nélkül megoldani.

Bár ki tudja, mert ez az egész pénzügyi rendszer egészen másképpen is alakulhatott volna. Mondjuk az állampolgárok közötti tisztességes hitelezést egy nagyon szigorú jog is védhetné. Ha az állampolgárok képesek a nagy értékű ingatlanaikkal kereskedni, akkor képesek lennének pénz is kölcsönözni. Akkor a bankok olyan szerepben lennének, mint a jelenlegi ingatlanközvetítők, amolyan kiegészítő szerepben és nem főszerepben.

Ami pedig az inflációkövetést (reálérték-maradást) illeti: normális 3% alatti inflációnál, minimális a veszteség. Az infláció veszteségének nagyobb részét mindenképpen az adófizető állampolgárok állják, (persze az államon keresztül),  jelenleg közvetve, tekervényes utón. Ezt akár direkt útra is fel lehetne cserélni.

Mindezzel együtt nem mondom hogy bankok szükségtelenek, de ez a jelenlegi zsaroló, diktáló helyzet már túlzás. Minimum szükség lenne egy tisztességes állami referenciabankra.

A látens (fiktív) pénzek problémája.

Az a helyzet, hogyha minden betétes egyszerre kérné vissza banktól a pénzét, (egyébként jogosan, mert bank, garantálja, hogy bármikor visszaadja az alaptőkét) akkor bank, a pénz nagyobb részét nem tudná visszaadni. A bank akkor tudja visszaadni, ha szépen lassan fokozatosan kérik vissza a betétesek a pénzüket. Elvileg bankban van az összes betétes alaptőkéje, de nincs ott. Tehát van egy pénzösszeg, ami úgy van nyilvántartva, hogy van, de tulajdonképpen nincs. Ez is látens pénz. De látens pénznek nevezhetők a magas árfolyamon levő részvények, és egyéb hitelpapírok is. Egyébként a betétek és a befektetések testvérek. Itt is arról van szó, hogyha az összes részvényes egyszerre kérné ki a pénzét, akkor azt nem kapná meg. Igaz ekkor nem törvénytelen megtagadás történne, hanem az hogy lezuhan a részvény árfolyama. Pénzügyileg számszakilag mégis az a helyzet, hogy van egy látszat pénzösszeg, ami nincs.

A betétesek esetében jogilag sima csalásról van szó, de olyan csalásról, amit az állam, a rendszer megenged. A részvények esetében csak tisztességtelenségről van szó.

A látens pénzeket egyesek pénzbuboréknak hívják, mások pénzlufinak nevezik.

Mindezt a betétesek, részvényesek, befektetők tudják, és tudják, hogy olyan házban kénytelen lakni, ami bármikor, főleg ha pánik van, a fejükre omolhat. Ezért viszont majdnem biztos, hogy időnként ki is tör a pánik, és összedől a szerkezet, vagyis pénzügyi válság alakul ki.  Persze spekulánsok ebből is hasznot húznak netán ők kiáltják: dől a ház.

A látens pénz, ami nem valóságos lefogyasztható pénz. A valóságos pénz rövid idő alatt átváltható termékre, munkára. A látens pénz nem.

Egyáltalán nem mindegy hogy mekkora ez a látens pénz. A pénzbuborék hasonlat azért jó, mert minél nagyobb a buborék, annál valószínűbb, hogy kipukkad. És minél nagyobb a pénzbuborék annál súlyosabb válságot generál.

A pénzügyi rendszer és bankok, pénzintézetek vannak olyan pofátlanok, hogy egészen hatalmas pénzbuborékokat hoznak létre, és persze azok sem kevésbé hibásak, akik ezt megengedik.

Az hogy látens pénz elszakad a termeléstől, a munkától (a pénzmozgás elszakad a termék, munka mozgásától) ez nyilvánvaló. Erről és ennek következményeiről máshol sokat beszélek.

Van egy másikfajta látencia, de ezt inkább a „felelőtlen hitelezésből eredő érdemtelen fogyasztásnak” lehet nevezni. Tisztességtelen pénzszerzés és fogyasztás jön létre, a felelőtlen hitelezés által.

A nyereségvágyból, felelőtlenül beígért, (eleve teljesíthetetlen) pénz problémája.

A látens (fiktív) pénzt így is meghatározhatjuk: a felelőtlenül, teljesíthetetlenül beígért betéti és befektetési pénzek.

A jelen folyamata egyszerűen: pl.. a forgalomnövelés (és a hullámzás) céljából beígérnek nagy befektetési nyereséget, és pl. egy részvény árfolyama irreálisan magas lesz. Aki mindezt teszi annak ez nyereséges. Egyes befektetőknek szintén nyereséges. Azonban szükségszerűen vesztesek is keletkeznek. (A tisztességtelen haszon másik oldalán mindig van károsult.) A többi befektető valamint mások (pl. a kis-hitelfelvevők, az adófizetők, stb.) vesztenek.

Hogy jön létre a szükségszerű veszteség. Pl. az ilyen részvény árfolyama, szükségszerűen lemegy, vagy lezuhan, ekkor a befektetők egy része károsodik.

Vagy pl. pénzügyi válság, keletkezik (ha mindez rendszerszerű, vagyis sok ilyen befektetés van), melynek sok következménye és sok károsultja van. És elég szövevényes a károsodás menete.

Az okok.

A bankok (és a spekulánsok) haszonszerzése.

Ebből ered a bankok a normálisnál magasabb forgalma, illetve az arra való törekvés.  És a hullámzás, ugrálás szándékos kialakítása. (Bár az irreálisan magas forgalom elve hullámzást, ugrálást okoz, úgy hogy ez irányban nem kell sokat tenni, csak rájátszani a folyamatra.) Ebből ered, hogy beígérnek teljesíthetetlen nyereségeket, vagyis látens pénzt hoznak létre.  

A negatív következmények. Sokan érdemtelenül károsodnak.  Egy olyan ingtag rendszer jön létre, amely időnként összedől, válság keletkezik, és  ekkor tulajdonképpen a kár kilép az igazságtalan elosztás kárából és komolyabb pénzügyi és gazdasági kár is jelentkezik.

Mi köze van a látens pénznek a hitelezéshez. Miért beszélek én állandóan túlhitelezési válságról.

A megtakarítás és a hitelezés szükségszerűen összefügg, egy rendszert alkot. Ez abból ered, hogy annak semmi értelme, ha valaki dolgozik, a munkáját, termelését nem fogyasztja el. Pontosabban, értelmetlen, ha sokan teszik ezt, és sokak munkáját senki nem fogyasztja el.  Tehát ekkor értelmetlen a munka. És ekkor termék, munka fölösleg keletkezik.

Ezért a megtakarítás, hitelezés normális menete: valaki dolgozik, termel, de a termelését nem azonnal fogyasztja el. A termelésének elfogyasztását, hogy az egész ne legyen értelmetlen, átengedi másnak, a pénz ennek a közvetítője.  De azzal a feltétellel engedi át másnak, hogy ez a másik az elfogyasztás után ugyanezt teszi, dolgozik, termel, de azt nem fogyasztja el, ezzel vissza tudja adni a fogyasztást, a pénz ennek a közvetítője. A megtakarító, hitelező azzal tudja leginkább garantálni a kölcsönadott fogyasztás visszaadását, hogy átgondolt beruházási hitelt ad.

Mindezt fontos kiegészíteni azzal, hogy a normális megtakarítás (kevesebbet fogyasztok, a magtakarított fogyasztásom a pénz által elteszem későbbre, majd később ezt a pénzt kiveszem és elfogyasztom), amely egyben önhitelezés, szintén képes az egyensúlyi helyzetet létrehozni. Nagyobb részt az önhitelezés, kisebb részt az idegennek való hitelezés adhatja ki az egyensúlyi helyzetet. A lényeg, hogy adott időben pl. hónapban a megtakarított, félretett összegek azonosak legyenek az éppen elővett összegekkel. A takarékoskodók (kevesebbet fogyasztók száma) közel azonos legyen a többet fogyasztók számával. 

Jelenleg nem ez a normális menet a jellemző. A normális menet alapja ez lenne.

Itt van pénzem, pl. két évre használd fogyassz belőle, én ezt a pénzt két évig amíg vissza nem adod nem használom. Csak azt ne gondoljuk, hogy a bankok jótékonyságból szegik meg ezt a hitelezési szabályt. Nem jótékonyságból lehet bármikor az alaptőkét felvenni. Valójában egyrészt a banki forgalomnövelés áll a háttérben. Másrészt a nagytőkések a nagyhitelezők  is kitudják előbb venni az alaptőkéjüket. A kisembereknek, kisbetéteseknek, kis-megtakarítóknak és a gazdaságnak is az lenne hasznos, ha egy biztonságos, igazságos megtakarítási, hitelezési rendszert alakítanának ki. 

Azt kell látni, hogy a megtakarítás (betét, befektetés) és a hitelezés egy rendszer. Pl. a bankok, betétkezelők, hitelközvetítők, hitelkezelők.   A betétek akár a bankoknak adott hiteleknek is nevezhetők.  Vagy a közvetítőnek adott hiteleknek is nevezhetők. A befektetések, részvények szintén általában egy közvetítőn (pl. a tőzsdén) átmenő hitelnek nevezhetők. Tehát ezeknek elég erős közük van a hitelezéshez.

És azt se felejtsük el hogy a direkt felelőtlen túlhitelezés is általában egy komoly tényezője  a válságnak. Egyszerűen arról van szó, hogy a felelőtlen hiteleket a hitelfelvevők nem tudják visszaadni, ami elindíthat egy körbetartozást, egy sorozatcsődöt. Az egyszerű modellben szerepeljen tíz ember. Az elsőnek a második felelőtlenül kölcsönad egy rakás pénzt, és azt az első elveri. Itt ki kellene térni arra, hogy sokféle pénzelverés van. Klasszikusan arról van szó, hogy elfogyasztja pénzt, de aztán nem jön létre az, hogy akkor ő fogyaszt kevesebbet annál, mint amennyit dolgozik. A második ember normális esetben elszegényedne (meginná a levét a felelőtlen hitelezésnek) és el lenne sikálva a dolog. Csakhogy második is tartozik a harmadiknak. Ha tartozik, akkor miért ad kölcsön? Miért nem a saját pénzéből ad kölcsön? Azért mert a hitelközvetítés egy nyereséges dolog. Illetve még létezik a kényszerhitelezés, amire nem térek ki részletesen. A második nem kapja vissza a pénzét, ezért nem tud fizetni harmadiknak, aki szintén elszegényedik, vagy éppen ö sem tud fizetni a negyediknek. Tehát körbetartozás alakul ki. Durva esetben kiderülhet hogy mind a tízen csak hitelközvetítők voltak, a pénz egyszerűen körbeforgott. Aztán egyszer az egyik elverte.

Persze valakinek valahol azért dolgoznia is kellett, ez a kiszolgáltatott dolgozó kisember. (Pontosabban a kisemberek a dolgozók, a kistakarékoskodók sokaságáról van szó.) Ő az, ki végeredményben ráfarag, hiszen az ő effektív munkáját verték el.

A normális jövőben szinte nem lesz felelőtlenül adott hitel. Mert döntően önhitelezés lesz. Mart az adott hitelt korlátozzák. Mert az adott hitel, döntően beruházási hitel lesz.  A normális jövőben szinte nem lesz visszaadatlan hitel. Döntően két szereplő lesz, a hitelező, és hitelfelvevő (ez lehet maga hitelező is, önhitelezés esetében). A kettő között legfeljebb egy tisztességes hitelközvetítő lesz.

Kitérés megtakarítási pénztartály szerkezetére. A megtakarítási pénztartály lényegében a pénzpiac.

A megtakarítási pénztartály egyik felén bemennek a megtakarítások, másik felén kijönnek az önhitelek (saját felvét) ill. az idegen hitelek. Ha megtakarítási pénztartály túlságosan sekély (kevés a megtakarítás) az különböző problémákat okoz. A mélysége viszont normális esetben nem számít. Normális esetben ez egy hatalmas kiegyenlítő tartály, aminek felszíne mozog (befolyik a megtakarítás kifolyik a hitel), a mélyben való mozgás csak kiegészítő mozgás. Normális helyzetben a megtakarítási pénztartály arra is jó, hogy felszívja azokat hatalmas pénzvagyonokat amelyeket a tulajdonosa nem képes elfogyasztani. (Szerencsére az ember nem képes az összeharácsolt vagyonát elfogyasztani.) A megtakarítási pénztartály arra is jó, hogy felszívja azokat a pénzeket, amelyek mögött nincs igazi termelés. Ha ezeket lefogyasztanák, akkor állandó pénztöbblet, termékhiány lenne. Jelenleg azonban nincs normális helyzet.

A megtakarítási pénztartály legfontosabb szelepe, a kimenő szelep, a hitelezés pontos szabályozása. Ha ez rendben van, akkor nagyjából rendben van megtakarítási pénztartály.

A megtakarítási pénztartály szereplőinek egyik csoportja a kis-megtakarítók. A másik csoportja a nagymegtakarítók, nagybefektetők akik általában egyben hitelközvetítők (bankok, nagytőkések). 

Mi köze van a megtakarítási pénztartály mélyben forgó (üresjáratban forgó pénzének és a látens (fiktív) pénzhez és a pénzügyi válsághoz.

Legalább három problémát azonban meg kell említeni.

A megtakarítási pénztartályban (pénzpiacon) van egy jövedelemelosztás. Valakinek nő a betett pénze, másoknak csökken.

A nagyobb megtakarítók egyben hitelezők, és hitelközvetítők egyben személyesen befolyásolják, esetleg eltorzítják a hitelezés útját. Meghatározzák, hogy kinek, hogyan adnak hitelt. Hiába lenne egy jó szeleprendszer, azért arra nyomást gyakorolnak azok, akik uralják a pénzpiacot.

Visszatérek azonban oda, hogy válság egyik pontja, hogy a bankok nem tudnak fizetni, csődbe kerülnek, a részvények, pénzpapírok árfolyamai pedig lezuhannak.

Miért nem lehet ezt fedezetlen pénzkibocsátással kezelni. A fedezetlenül kibocsátott pénz egy másfajta szinte ellentétes előjelű fiktív pénz. Az egyik esetben egy ígért, de nem realizálható, ezért nem fogyasztható pénzről van szó. A másik esetben pedig realizálható a pénz de nem fogyasztható, mert nincs annyi termék, szolgáltatás a piacon. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a magtakarítási pénztartály mélyében levő pénz. Ha elő is lehetne venni, akkor sem lehetne lefogyasztani, mert nincs annyi termék, szolgáltatás a piacon. Tehát arra nem lehet kalkulálni, hogy jöhet a válság, majd elővesszük a pénzpiacon forgó hatalmas pénzeket. (Kisebb egyensúlytalanságokat normális helyzetben ki lehet védeni. Jelenleg azonban nincs normális helyzet, és itt most nem kisebb egyensúlytanságokról van szó.) De több más okból sem lehet erre kalkulálni.

Az egyik ok, az hogy sok hitelközvetítő van és ezek dominósort alkotnak. Vagyis ha az egyik eldől, akkor feldönti másikat az a harmadikat és így tovább.

Gyakorlatilag ez abból adódik, hogy nem ez a hitelezők szerkezete: saját vagyonát valaki hitelezi, a könyvelésben csak követel oldal van. A hitelfelvevő könyvelésében pedig csak tartozik oldal van. Hanem a hitleközvetítő, a saját vagyona mellé felvesz még idegen hitelt is, és ezt az egészet adja hitelbe. Tehát a könyvelésekbe megjelenik a követel és tartozik oldal is. Ezáltal, ha a hitelközvetítő nem kapja meg a pénzét ő is adós lesz. Itt jön a pánikhangulat és a kimenekülés.

Nem akarom ezt tovább ragozni, a lényeg a következő: jelenleg rossz a hitelezői szerkezet. Másképpen, rossz a megtakarítási pénztartály szerkezete. Másképpen rossz a pénzpiaci szerkezet. És ez a rossz szerkezet is hozzájárul a pénzügyi válság kialakuláshoz.  Különböző szigorításokkal, szabályokkal lehetne javítani eme rossz szerkezeten. Ahogy különböző szigorításokkal, szabályokkal a beígért, de nem realizálható pénzeket is csökkenteni lehet. A bankrendszer, a nagytőke, a spekuláció a jelen rendszerben túlságosan is el van engedve, szabadon garázdálkodhat.

(A saját vagyon arányát növelni kellene. Az össze-vissza pénzkereskedelmet korlátozni kellene. A részvények, pénzpapírok árfolyamait korlátozni kellene. A hitelezést is szabályok közé kellene szorítani. A kimenekülést is szabályozni kellene. Stb., stb.. A válságot nem lehet jól kezelni, ezért meg kell előzni.)

Egy kicsit összezavarodott a látens, fiktív pénzek fogalma. Talán másféle fogalmakat kellene találni.

1. Pénzek, amelyeknek van termelési és fogyasztási fedezete.

2. Használatos pénzek, amelyeknek nincs termelési és fogyasztási fedezte. Ezek különböző pénzügyi egyensúlytalanságokat okoznak. Egyébként ezt a kategóriát tovább lehet osztani, méghozzá sokféleképpen.

3. Beígért pénzek, amelyek nem használhatók, nem kaphatók meg, de egyébként fogyasztási fedezetük sem lenne. Ellenben válságot generálnak.

4. Nem használatos pénzek, amelyek nem okoznak problémát. Viszont ezek a rossz szerkezet miatt átfordulhatnak a következő kategóriába.

5. Részben használatos pénzek (pénzjövedelem-elosztás, hiteltorzítás, válsággenerálás) a pénzpiacon forgó pénzek, amelyek a rossz szerkezet, rossz rendszer miatt problémákat okoznak.

Kérdés hogy ezek közül mit, miket nevezünk pl. pénzbuboréknak.

Hiába vannak hatalmas pénzek a megtakarítási pénztartályba, ha azoknak nincs termelési és fogyasztási fedezete. Másképpen: hiába van tele a megtakarítási pénztartály a bankok, a hitelközvetítők, a nagytőkések, a tisztességtelen jövedelemszerzők, stb. pénzjövedelemével, ezzel együtt is megtakarítási deficit keletkezhet, és jellemzően keletkezik.

Itt megint arról van szó, hogy a pénz az csak egy közvetítő a munka, termelés és a fogyasztás között. Tehát ha betesznek a pénztartályba pénzt, de nem kerül termék, szolgáltatás, a termelés, munka tartályba, akkor természetesen nem lesz több a fogyasztható termék, szolgáltatás. Ha valaki kivesz ebből a fedezetlen pénzből, és fogyaszt abból a termék, szolgáltatás tartályból, amely nem növekedett, akkor persze hiányt okoz ebben a tartályban.  (Egyébként, de nem mellékesen, a normál aktuális kereskedelmi pénztartály, és termék, szolgáltatás tartály vonatkozásában ugyanez a helyzet.) Kérdés hogy ezt a problémát az igazságtalan jövedelemelosztás problémájához teszi az elemző, vagy a pénzegyensúly problémájához. Szerintem mindkét problémakörhöz csatlakozik.

És ne felejtsük el az előzőket sem. Tehát összefoglalva.

A bankok, hitelközvetítők, a nagytőkések, a spekulálok, a tisztességtelen jövedelemszerzők pénze, és megtakarított, befektetett pénze, nem csökkenti a pénzügyi válságok kialakulását, sőt a rossz szerkezet és a kimenekülési lehetőség miatt inkább fokozza. Ezek a pénzek inkább eltorzítják a hitelezést, túlzott és rossz struktúrájú hitelezést gerjesztenek. És ezek a pénzek nem növelik a megtakarítási és egyben hitelezési pénzeket valójában (a termelés, munka és fogyasztás tartály nem nő), és így ettől még kialakulhat és általában ki is alakul az, hogy túl kevés a megtakarítás.

És ne felejtsük el a felelőtlen hitelezés (a vissza nem adott hitelek) problémáját sem.

A jelenlegi gazdasággal, főleg a pénzügyi rendszerrel rengeteg probléma van. Amíg a fedezetlen pénzeket (a jövedelmet nem hasznos teljesítmény, munka alapján adják) nem minimalizálják, addig nem lehet előrelépni.  De persze az is fontos lenne, hogy szinte minden munkaképes ember hasznos munkát végezzen. És az is fontos lenne, hogy ezek a hasznos munkát végzők valamivel visszafogottabban átgondoltabban fogyasszanak, és több megtakarítást tegyenek félre a szükséges időkre. És még hosszasan lehetne sorolni, milyen változásokra lenne szükség.

Visszatérve, a kiindulás tehát az, hogy van pl. egy jelentősebb felelőtlen hitelezés és ezt követi a hitel elverése. Pl. ez is lehet a válság gócpontja a kialakulás centruma. És egy más kérdés, hogy válság milyen gyorsan és milyen messzire terjed. És a válság mennyire gerjeszti önmagát.

A terjedés több dolog ötvöződéséből alakul ki. Az egyik, hogy sok a pénzközvetítő, vagy kényszerhitelező, vagyis sok az adós. A másik pedig a pánikhangulat, amely mindenkit menekülésre késztet, és pont ezen menekülés miatt omlik össze teljesen a szerkezet, alakul ki a válság.

A lényeg e szempontból, hogy van egy kiindulás: a felelőtlen hitelezés, de ennek mértéke egyáltalán nem mindegy. És nem mindegy hitelközvetítés, a kényszerhitelezés és az eladósodás mértéke sem, még ha nem is, elvert adósságról is van szó.

Minél nagyobbak ezek a számok, annál valószínűbb a válság, illetve a súlyos válság  kialakulása.

Visszatérve: tehát amikor azt mondom, hogy a pénzügyi válságok, általában túlhitelezési válságok, kétségkívül kissé pontatlanul egyszerűesítek. De azért nagyjából helytálló a kifejezés. Talán pontosabb lenne ez a meghatározás: a pénzügyi válságok olyan válságok, amelyek általában a megtakarítási és hitelezési rendszer rosszasságából és felpörgetéséből jönnek létre.  Erre mondom én egyszerűsítve: túlhitelezési válság.

Tisztázni kell a bankok hasznát e nélkül nem értjük meg az egészet.

Minél nagyobb a forgalom, annál nagyobb a bankok nyeresége, hiszen a forgalom arányában számítnak fel mindenféle százalékban megállapított kezelési költségeket, díjakat, stb. Nem térek ki arra, hogy milyen díjak, részesedések vannak. A lényeg az, hogy betéti befektetési és hitelezési forgalmat is maximálisra, a normálisnál magasabbra akarják növelni és ez a problémák eredője.  Tulajdonképpen a gazdaság jobban járna, ha azt mondaná: tisztelt bankok, itt van egy rakás pénz ingyen, csak ezzel a forgalomnöveléssel hagyjatok minket békén. A piacgazdaság jósága megkérdőjelezhető a bankok tekintetében.

A kamatok árfolyamok hullámzása, ugrálása, illetve annak haszna megint egy többoldalú dolog. Az ugrálás nem más, mint rendszertelen, kiszámíthatatlan hullámzás. De nézzük ezt a valóságos 2009-es magyar helyzetet. A bankok össze-vissza változtatták betéti kamatokat. Ők ugyan akcióknak nevezték, de ez a trükk része. A kisember pénzét magukhoz csalogatták, majd ezután levitték a kamatot. Ha bennhagyta a kisbetétes pénzét, akkor összességében ráfaragott. Ha kivette és átvitte másik bankhoz, akkor is ráfaragott a magas felvételi díj miatt. Másképpen bank, vagy az összességében alacsony kamat miatt járt jól, vagy magas felvételi díj miatt járt jól. Persze pénzspekulációnak is az alapja a hullámzás, ugrálás. Már beszéltem arról a trükkről, hogy olcsón veszik a pénzt, a pénzpapírt, mikor lent van az árfolyam. Aztán vagy várnak egy fordulatra, vagy ők maguk indítanak el egy fordulatot. Amikor fent van az árfolyam, akkor adnak el többnyire. Ezzel újabb fordulat keletkezik. A lejtmenet kialakítása kimondottan könnyen megy.

És még sorolhatnám a hullámzás előnyeit, ami persze a gazdaságnak, az embereknek nem előny csak a bankoknak és spekulánsoknak az. Csak azt ne higgyük, hogy a bankok nem spekulánsok. És azt ne higgyük, hogy a nagytőkének nem része a bankrendszer.

Minél nagyobb a bankok abnormálisnál magasabb forgalma, annál nagyobb eséllyel alakul ki a válság, illetve a súlyos válság. Minél hullámzóbbak, ugrálóbbak kamatok, annál nagyobb eséllyel alakul ki a válság, illetve a súlyos válság. A jó pénzügyi rendszer, (az államokkal összefogva) ezeket korlátozza, a jelenlegi megengedi.

A válságok kategorizálása.

A gazdaság (termelés) gyengeségéből eredő pénzügyi válságok (gazdasági-pénzügyi válság). És pénzügy gyengeségéből eredő gazdasági (termelési) válságok (pénzügyi-gazdasági válság). És a kettő ötvözetei, átmenetei.

Egy másik kategorizálás.

Állandó kisebb válságok, amelyeket egyensúlytanságnak lehet nevezni.

És egy bizonyos határon túl amikor pánikhangulat is kialakul, a valóságos súlyos válságok. És a kettő ötvözetei, átmenetei.

Egy másik kategorizálás.

A válság centrumában kialakult folyamat. A terjedési folyamat. És a kettő ötvözetei, átmenetei.

Egy másik kategorizálás.

A pénzügyi folyamat. A lélektani folyamat, a pánikhangulat. És kettő ötvözetei, átmenetei.

Egy másik kategorizálás.

A rossz megtakarítási (betéti, befektetési) rendszer, a teljesíthetetlen beígért pénzek, a hullámzás (ugrálás) kialakítása, a látens pénz kialakítása. A felelőtlen visszafizethetetlen hitelezés. És a kettő ötvözetei, átmenetei.

A pánikhelyzet nem valami szükségszerű állampolgári gyengeség. Az alábbi példából kiderülhet, ki az igazi vétkes.

Képzeljünk el egy olyan házat, amely bármikor összedőlhet, maga alá temetve a benne lakókat. Pontosabban bármikor megrogyhat, de biztosan összedől, ha benne lakok mozgása felgyorsul, ha pl. ha a benne lakók, ki akarnak menekülni. Ha ki karnak menekülni a lakók, akkor az csak keveseknek sikerül, mert a meneküléstől összedől a ház, és a többséget maga alá temeti. Képzeljük e házban lakók állandó félelmét, stresszes lelkiállapotát. Szóval elég, ha valaki elkiabálja magát, dől a ház, mire, kitör a pánik a rohangálás, a menekülés és valóban összedől a ház, a többséget maga alá temetve.  Ki a hibás a rogyadozó ház (szerkezet), illetve akik a rogyadozó ingatag szerkezetbe kényszerítik a lakókat, vagy a lakók? A jelen pénzügyi rendszer, ehhez az ingatag rogyadozó szerkezethez (házhoz) hasonlatos. A szerencsétlen lakók pánikreakciója pedig egy természetes emberi reakció. Az igazi vétkes, a rogyadozó szerkezet a pénzügyi rendszer, illetve azok, akik ebből hasznot húznak, és azok, akik ezt megengedik.

De azért az átlagos kisember, kisbetétes pánikba esését ne azonosítsuk a bankok, a nagytőkések pánikba esésével.

Az előző egy kényszeríttet résztvevő, az utóbbiak az okozók. Az előző elveszítheti kis vagyonának jelentős részét, az utóbbiaknak még a veszteség után is marad egy elég tetemes vagyona. Az utóbbiaknak nagyobb esélye van a viszonylag kisebb veszteség melletti kimenekülésre. Az előző kiszolgáltatott helyzetben van és pénzügyileg képzetlen, az utóbbiak irányítók, és pénzügyileg képzettek.

A bankok, nagytőkések pánikba esése, kimenekülése hozzáadódik ahhoz az eredeti vétkükhöz, hogy számukra hasznos, ámde mindenki számára káros ingatag pénzügyi rendszert működtetnek.

Néhány kijelentés ismétlésével foglalnám össze az elmondottakat.

Egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora ez a látens pénz. A pénzbuborék hasonlat azért jó, mert minél nagyobb a buborék, annál valószínűbb, hogy kipukkad. És minél nagyobb a pénzbuborék annál súlyosabb válságot generál.

A bankok, hitelközvetítők, a nagytőkések, a spekulálok, a tisztességtelen jövedelemszerzők pénze nem csökkenti a pénzügyi válságok kialakulását, sőt a rossz szerkezet és a kimenekülési lehetőség miatt inkább fokozza. Ezek a pénzek inkább eltorzítják a hitelezést, túlzott és rossz struktúrájú hitelezést gerjesztenek. És ezek a pénzek nem növelik a megtakarítási és egyben hitelezési pénzeket, valójában (a termelés, munka és fogyasztás tartály nem nő), és így ettől még kialakulhat és általában ki is alakul az, hogy túl kevés a megtakarítás.

És ne felejtsük el a felelőtlen hitelezés (a vissza nem adott hitelek) problémáját sem.

A bankok (és a spekulánsok) haszonszerzése. Ebből ered a bankok a normálisnál magasabb forgalma, illetve az arra való törekvés.  És a hullámzás, ugrálás szándékos kialakítása. (Bár az irreálisan magas forgalom eleve hullámzást, ugrálást okoz, úgy hogy ez irányban nem kell sokat tenni, csak rájátszani a folyamatra.) Ebből ered az, hogy beígérnek teljesíthetetlen nyereségeket, vagyis látens pénzt (pénzbuborékot) hoznak létre.  

A lényeg e tekintetben, hogy van egy kiindulás: a felelőtlen hitelezés, de ennek mértéke egyáltalán nem mindegy. És nem mindegy hitelközvetítés, a kényszerhitelezés és az eladósodás mértéke sem, még ha nem is, elvert adósságról is van szó. Minél nagyobbak ezek a számok, annál valószínűbb a válság, illetve a súlyos válság  kialakulása.

Minél nagyobb a bankok abnormálisnál magasabb forgalma, annál nagyobb eséllyel alakul ki a válság, illetve a súlyos válság. Minél hullámzóbbak, ugrálóbbak kamatok, annál nagyobb eséllyel alakul ki a válság, illetve a súlyos válság. A jó pénzügyi rendszer, (az államokkal összefogva) ezeket korlátozza, a jelenlegi megengedi.

Különböző szigorításokkal, szabályokkal lehetne javítani eme rossz szerkezeten. Ahogy különböző szigorításokkal, szabályokkal a beígért, de nem realizálható pénzeket is csökkenteni lehet. A bankrendszer, a nagytőke, a spekuláció a jelen rendszerben túlságosan is el van engedve, szabadon garázdálkodhat.

(A saját vagyon arányát növelni kellene. Az össze-vissza pénzkereskedelmet korlátozni kellene. A részvények, pénzpapírok árfolyamait korlátozni kellene. A hitelezést is szabályok közé kellene szorítani. A kimenekülést is szabályozni kellene. Stb., stb.. A válságot nem lehet jól kezelni, ezért meg kell előzni.) 

A pánikhelyzet nem valami szükségszerű állampolgári gyengeség. Az alábbi példából kiderülhet, ki az igazi vétkes. Az igazi vétkes, a rogyadozó szerkezet a pénzügyi rendszer, illetve azok, akik ebből hasznot húznak, és azok, akik ezt megengedik.

De azért az átlagos kisember, kisbetétes pánikba esését ne azonosítsuk a bankok, a nagytőkések pánikba esésével. A bankok, nagytőkések pánikba esése, kimenekülése hozzáadódik ahhoz az eredeti vétkükhöz, hogy számukra hasznos, ámde mindenki számára káros ingatag pénzügyi rendszert működtetnek.

A kisembereknek, kisbetéteseknek, kis-megtakarítóknak és a gazdaságnak is az lenne hasznos, ha egy biztonságos, igazságos megtakarítási, hitelezési rendszert alakítanának ki.

Miközben a részletekkel foglalkozunk, ne feledkezzünk el a következő lényegről.

Mondjuk ki kereken nyíltan a lényeget, és mindig ez legyen a kiindulás. Ez a jelenlegi (államkapitalista) rendszer egy olyan rendszer, amelyik megengedi, ösztönzi a pénzügyi spekulációt, machinációt, amelynek szinte semmi köze a valós, hasznos termeléshez. Pontosabban közvetve és hatásaiban gátolja, összezavarja a valós hasznos termelést.

Nem érthetjük meg korunkat, rendszerünket, ha nem látjuk, hogy korunkban a hihetetlenül bonyolult, zavaros, és kézi kapcsolókkal teletett globális nemzetközi bank és pénzügyi rendszer sakkban tartja a politikai társadalmi rendszereket. Ennek az elemeit szidhatjuk, de mindez hiábavaló, ha nem látjuk hogy egy hihetetlenül hatalmas, erős, sok ember érdekét (ez a sok azért töredéke a többségnek) magába olvasztó rendszerről van szó. Hiába zavaros bonyolult ez a rendszer, fantasztikusan jól oldja meg a következő céljait: a pénzügyi machinációk, spekulációk fenntartása, bizonyos egyének, rétegek számára (elsősorban a nagytőke számára) hatalmas haszon biztosítása. Ezért bizony mégis rendszerről van szó (hiába zavaros anarchikus képződmény), mert a céljait és önmaga a pénzügyi rendszer védelmét fantasztikus hatékonysággal megvalósítja. Tehát a háttérben nemcsak emberek vannak, hanem rendszer, vagyis módszerek, mechanizmusok.

Mindez egyrészt azt jelenti, hogy minden pénzügyről szóló elemzést, e tanulmányban előforduló pénzügyi elemzést is idézőjelbe kell tenni. Hiszen csak a logikus stabil szabályok alapján működő dolgokat lehet elemezni. Másrészt el kell azon gondolkodni, hogy valóban politikai rendszer határozza meg a pénzügyi rendszert?  Vagy korunkban már fordítva van?

Ezt a pénzügyi a globális pénzügyi rendszert lehet, hogy csak úgy lehet megváltoztatni, ha egészet eltörlik, és egy egészen új rendszert vezetnek be. Ez szinte lehetetlen, de csak szinte. A politikai vezetés és a rendszer felelőssége (és a társadalomtudományé) az, hogy ezt meg sem próbálja, de erről nem is beszél.  Tehát mégis a politikai rendszer határozza meg pénzügyi gazdasági rendszert. Ugyanakkor árnyalni kell a képet: kétségtelen hogy ez a borzalmas globális nemzetközi bank és pénzügyi rendszer képes sakkban tartani a politikai rendszereket, a politikai vezetést.

A jelen rendszer gazdasági-pénzügyi rendszerének szinte minden baja, zavarossága, válsága a következő alapvető ellentmondásból ered: a rendszer megengedi a valós termeléstől, munkától elszakadó igazságtalan, aránytalan jövedelemszerzést, fogyasztást. Egyrészt a rendszer helyesen ragaszkodik a valós munkának, termelésnek megfelelő jövedelemhez, ezért büntetik a lopást, a csalást, az adócsalást, ezért ragaszkodnak, hogy hitelfelvevő fizesse vissza hitelt. Helyesen ragaszkodnak, mert világos, hogy amennyiben a valós termelést követi a jövedelemszerzés, a fogyasztás, akkor nem alakulhatnak ki pénzügyi problémák, válságok. (Az igazságosságról nem is beszélve.) Ugyanakkor megengedik a tisztességtelen árakat, az indokolatlan áremelést, a spekulációt, a tőzsdén, a hitelrendszeren, a pénzváltórendszeren keresztül, a tisztességtelen üzletelést, az aránytalanul magas kamatokat, az aránytalanul hatalmas jövedelmeket, a tőkések, bankárok kiugrását a maguk okozta válságból, és még sorolhatnám. Ezáltal a pénz el tud szakadni a valós termeléstől és kialakulnak a pénzügyi-gazdasági problémák, válságok. 

A pénzügyi és abból eredő gazdasági világválság.

A gondolkodó elmereng, ha megvan termelési kapacitás, és természetesen a fogyasztási hajlandóság is megvan, akkor hogyan alakulhat ki termeléscsökkenés.

Az egész egy kis-közepes pénzügyi zavarból ered. Viszont a rendszer olyan hogy ezt a pénzügyi zavart nemhogy kezelné, de tovább gerjeszti, széterjeszti (eszkalálja). És viszont a rendszernek van egy gazdasági, pénzügyi instabilitása. A pénzügyi zavar után jön, szerintem a döntő momentum. Úgy látszik nagytőkét egyetlen dolog ijeszti meg, bírja erre a gondolatra: ezt a kockázatot már nem vállalom be, már eddig is jól megszedtem magam, ideje a visszavonulni és pénzemet, vagyonomat megőrizni. És ez az egyetlen dolog, a pénzügyi zavar nyomán felsejlő pénzügyi, gazdasági világválság. Tehát úgy néz ki, hogy éppen  világválságtól való félelem (nagytőke félelme), ami a világválságot végül is okozza. Mert a pénzügyi zavart igazából egy-két hónap alatt helyre lehetne hozni. Hasonlattal élve ez olyan, mint amikor a kőművesnek elromlik a vinklije vagy a méterrúdja, vagy a talicskája (a pénz csak mérőeszköz, ill. átviteli eszköz), és ahelyett, hogy megjavítaná, ijedtében leállna minden munkával és visszavonulna. Igaz, hogy a pénzügyi-gazdasági világválság hátterében még azért ott van egy enyhe túlfogyasztás. A túlfogyasztás csak személyek esetében lehet jelentős, nemzetek esetében közepes, világviszonylatban csak jelentéktelen lehet. Továbbá ott áll egy termelésstruktúra torzulás. Továbbá ott áll egy kifordított, hitelre épülő sorrend. De mindezeket persze úgy lehetne helyrehozni, ha az eredeti termelést (nem a csökkentett termelést) és a termelésstruktúrát, ill. a sorrendet fokozatosan de viszonylag dinamikusan a helyes irányba fordítanák. Ellenben a nagytőkét ajnározó rendszer hibájából a legrosszabb helyzet áll elő: a termelés leépítése, és a valós okok elfelejtése. Így jöhet létre egy erős és több évig tartó gazdasági válság egy rövid ideig tartó (kb. 1 évig) közepes válság helyett.

Világviszonylatban nem lehet túlfogyasztás, hiszen amit elfogyasztanak azt meg is termelik. Egyénileg, rétegszinten és közösségek, esetleg országok szintjén lehet túlfogyasztás. A pénzügyi válság nyomán ez a túlfogyasztás csökken, de ezek az emberek (a politikai vezetéssel összefonódva) nem azt mondják: jó akkor álljon helyre az igazságos fogyasztás, hanem kvázi azt mondják: ha nekem is csökken a fogyasztásom, akkor csökkenjen másnak is, csökkenjen a termelés is.

Itt jönne egyébként az állam helyes felfogása, az állam is termelő. Vagyis az államnak politikai vezetés vezérlete alatt, a tőkéseket ellensúlyozva, fokozni kellene a termelését. De erről a politikai vezetés hallani sem akar. A jövőben olyan állam szükséges, amely ilyenkor fokozza termelését, és ezzel megszünteti gazdasági válságot. Szerintem  az 1929-33 a válság is részben így jött rendbe.

Ugyanakkor az igaz, hogy minden válság, figyelmeztetés, és lehetőség a változtatásra. És itt jönne a nemzetközi pénzügyi rendszer megváltoztatása. Ne felejtsük el, hogy a banki működés (nem egy bank, hanem minden bank) túlhitelezést folytat, vagyis ha mindenki ki akarja venni pénzét, akkor szükségszerűen csődbe megy a bank (minden bank). Természetesen ezek a lehetséges, ill. valós bankcsődök erősen növelik, gerjesztik a válságot. A jövőben nem lehet ilyen banki működés (munkamódszer).  Van egy olyan kétségem és kétségbeesésem, hogy ez a rendszer (konkrétan a politikai, gazdasági vezetés) már nem igazán képes tanulni a hibáiból. 

Miről is kell tehát elmélkedni a válság nyomán? A rendszerről, hiszen az állam helytelen felfogása, a nemzetközi pénzügyi rendszer rosszasága, beleértve a banki túlhitelezést a rendszer hibája.

A jelenlegi magángazdaság jelentős negatívuma a tőkések (nagytőkések) kimenekülése.

A magángazdaság, hú de hatékony, hú mekkora a profit, de vajon ebbe beszámolják e megszűnéseket, a csökkenéseket legalábbis azokat, amelyek nem termelésstruktúra-váltás okán jöttek létre. A helyzet, ugyanis az hogy magáncég (főleg a nagytőke),  vagy jól működik, vagy sehogy.  Vagy magas a profit, vagy megszűnik, leépít.  Ezzel szemben pl. az állami cég hol jobban, hol rosszabbul működik. A tőkések felfogása nem véletlenül ez: addig kell ütni, verni a dolgokat, amíg lehet, amíg magas profitot lehet kiszedni, sok munkával, küszködéssel alacsony profit mellett nem érdemes működni, akkor ki kell menekülni. A tőkés a maga szempontjából logikusan jár el. Érdemesebb a sok pénzzel nyugalomba vonulni, mintsem tovább szenvedni, kockáztatni. Csakhogy a természet, a munka rendje nem ez, nem lehet csak úgy egyszerűen kimenekülni. A jelen rendszerben lehet, persze másoknak kárt okozva. Sokféle kimenekülés van, pl., lehet részleges, teljes, csőd, eladás, stb.  A kimenekülés pl. a pénzügyi gazdasági válságok egyik jelentős tényezője. A kimenekülés miatt okoz a termékfölösleg lehetségesnél nagyobb termeléscsökkenést.  Az egyik probléma, hogy a kimenekülést (illetve annak következményeit, pl. munkanélküliség) nem írják a magángazdaság számlájára. A másik baj ennél nagyobb: nem tesznek semmit, hogy kimenekülés csökkenjen, pl. nehezebbé, váljon. A makrogazdasági szempontból egy fokkal előnyösebb lenne a „hol jobban, hol rosszabbul megy” típusú működés.  

A lényeget úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a jelen rendszerben jellemzően, döntően általában a kisember az átlagember (a szegény és átlagos réteg a többség) farag rá. Ezt így is levezethetjük.  A gyártulajdonos vagy banktulajdonos legalább 100-szor nagyobb jövedelmet szerez, 100-szor jobban él, mint pl. pl. egy egyszerű gyári munkás, vagy banki alkalmazott.  Az igazságos (mert az előzők magas színvonalú szellemi munkát végeznek), viszont 20-szoros nagyon elnézően 50-szeres lenne. Így a tőkésnek idővel szépen összegyűlik a hatalmas vagyona, amelynek jelentős része, legalább a fele igazságtalan, érdemtelen. Jön a válság és a nagytőkés azt mondja, hogy akkor én kiszállok, de kedvezően tételezzük fel, hogy közben elveszti az igazságtalanul szerzett vagyonának felét, (az igazságosan szerzett vagyona teljesen megmarad, az érdemtelen vagyonának fele marad meg). A válság nyomán a munkás viszont még rosszabb helyzetbe kerül. Nem mindegy hogy valaki 10 milliárd helyett, 5milliárdból él, vagy elveszti 10 milliós vagyonának a felét és a munkáját. Tehát a jelen rendszerben mindig az átlagember farag rá.

A jelenlegi rendszer az államkapitalista rendszer (a klasszikus kapitalizmushoz hasonlóan) lényege mégis az, hogy a nagytőke és politikai vezetés egymással szövetkezve kizsákmányoljon (számára érdemtelen jövedelmet, vagyont, hatalmat vonjon el) belföldi és, vagy külföldi embereket, embercsoportokat, emberrétegeket.  Eme kizsákmányolás azonban általában szelídebb, óvatosabb, árnyaltabb, trükkösebb, cselesebb, rejtettebb, mint más rendszerek kizsákmányolása.  Ellenben nem kisebb, amit az bizonyít, hogy a hatalmi vagyoni különbségek nem csökkentek. Olyan dolgos, becsületes embereket, csoportokat, rétegeket zsákmányol ki a szövetség, amelyek gyengék, amelyek nem rendelkeznek bizonyos szintű és fajta erővel és ravaszsággal (elsősorban jogi, pénzügyi, üzletelési ravaszságról van szó). (A vesztesek, a rendszer szerint értéktelenebb, orvosok, tanárok, mérnökök, szakmunkások stb., akik dőre módón azt gondolják, hogy a hasznos és sok munka elég a boldoguláshoz.) Ez a szövetség és kizsákmányolás egy-egy jelenségből, egyes példákból, esetekből nyilvánvalóvá válik, többnyire azonban csak a dolgok mögé nézve derül ki. (A szövetség és a kizsákmányolás többnyire áttételes és elrejtett, elsumákolt.)

Az államkapitalista zavaros, logikátlan, igazságtalan, hiányos és túlbonyolított pénzváltó és hitelezési rendszere. Ennek némely téves elmélete és gyakorlata. ( B/15/a, B/15/b, B/15/c, B/15/d ábrák.) Elméleti rendszertényező.

A hosszú címhez hozzátehetnénk: és pénzkibocsátó rendszere. Gyakorlatilag ezek kiteszik a pénzügyi rendszer 80%-át, tehát akár, a zavaros pénzügyi rendszer, is lehetett volna a cím.

Az ábrákból (B/15/a, B/15/b, B/15/c, B/15/d) sok minden kimaradt. Hogy lehet egy túlbonyolított, zavaros rendszert, leírni és ábrázolni? Világos hogy ez szinte lehetetlen. Továbbá, hogy lehet egyszerűsíteni, hiszen amennyiben egyszerűsítem már egyszerűvé, és logikussá teszem.

Meg kell jegyezni: ez fejezet csak részben elemzi a pénzügyi rendszert. Egy sereg zavarosság, logikátlanság, igazságtalanság hiányzik belőle, mint pl. az adózás, a költségvetés az adatok gyűjtése, közlése, stb. zavarossága, logikátlansága, igazságtalansága.

Be kell vallanom e fejezet megírása volt talán számomra legnehezebb. Egy logikus gondolkodónak a legnehezebb feladat egy logikátlan zavaros dolog megismerése, és leírása. Egy lexikális gondolkodású, és ráadásul megalkuvó típusú embernek ez nem probléma. Ő ugyanis nem teszi fel lépten-nyomon ezeket a kérdéseket: ennek mi értelme van? Ezt nem lehetne egyszerűbben, jobban megoldani? A logikus gondolkodó e kérdéseket feltéve, főleg ha egy logikátlan, zavaros rendszerrel áll szemben, állandóan elakad. Így aztán rendkívül lassan, botladozva halad előre a megismerésben, igaz ez lassú botladozó megismerés többet ér (közben rájön a hibákra, új vonatkozásokat tár fel), mint a lexikális gondolkodó gyors és alapos megismerése. A lexikális gondolkodónak nincs ilyen problémája, őt nem zavarják a logikátlanságok. A puszta megismerés a célja és nem megértés, a feldolgozás. Felmerül a kérdés: a jelenlegi pénzügyi rendszert ismerők, nem ezek a lexikális gondolkodású, elfogadó emberek?

A teljesség igénye nélkül elemeznék néhány problémát azok közül, amelyek az ábrákon is szerepelnek. A sok száz logikátlanságot, igazságtalanságot képtelenség felsorolni, nemhogy kielemezni. Probléma még az is, hogy valójában csak akkor lehet egy logikátlanságot megmutatni, ha logikátlanság ki van elemezve, és mellette be van mutatva, más lehetséges jobb, logikusabb megoldás. Ez önmagában több évi munkát, több könyvet igényelne. Ezért megpróbálok a lényegre koncentrálni. Önmagában a logikátlan rendszer ábrázolása a laikusnak nem mond semmit. Legfeljebb az szűrődik le: ez számomra bonyolult, érthetetlen, de valószínűleg az én értelmi képességeimmel, ismereteim hiányosságával van baj. Megjegyzem, nemcsak pénzügyi rendszer logikátlan, zavaros, igazságtalan, hanem az államkapitalizmus más alrendszerei is (döntéshozó mechanizmus, jog, jogrendszer, szociális rendszer, stb.), igaz ez az alrendszer (pénzügyi rendszer) viszi, e vonatkozásban a prímet.

Azt látni kell, hogy mind a pénzátváltó rendszer, mind a hitelezési rendszer kitalált, csinált rendszer. Még azon része is, amit úgy neveznek, hogy piac, pénzpiac, szabadpiac. Az hogy a pénzpiaci központokba félnaponta beérkezik az összes bank információ, ott bizonyos számolásokat végezve azt visszaküldik, ez csinált rendszer. Vagy pl. a kötelező tartalékráta elnevezése, változtatása, szerepe,  ez is a csinált rendszer egyik eleme.  Tulajdonképpen fel lehetne sorolni a rendszer összes momentumát, mint mesterséges kitalált elemet. Az államok pénzügyi vezetései is meghatározott keretek, szabályok között ténykedhetnek. A rendszert vizsgálva, világossá válik (legalábbis logikus gondolkodó előtt) hogy legalább tíz másik működő rendszert is létre lehetne hozni, és ebből legalább őt logikusabb, egyszerűbb igazságosabb lenne, mint ez a jelenlegi. Itt felvetődik a kérdés kik, mikor és hogyan hozták létre ezt a pénzügyi rendszert? Ez viszont újra felveti annak kérdését: hogyan is alakulnak ki gazdasági-társadalmi rendszerek. A gazdasági-társadalmi rendszerek alrendszerekből állnak (döntéshozó mechanizmus, jog, jogrendszer, szociális rendszer, stb.) Ezek egyike a pénzügyi rendszer. Minden alrendszernek megvan a maga történelme, ugyanakkor az alrendszerek összefüggnek. Mint arról már szó volt a vezetők (politikusok) társadalomtudósok 95%-ban csak lemásolnak, átvesznek egy meglevő rendszert, azon csak keveset változtatnak. Ugyanakkor rendszerek mégis átalakulnak, kialakulnak az új rendszerek. Vagyis vannak azért új forradalmi vezetések akik, nemcsak átvesznek, de elég jelentős változtatásokat hajtanak végre. Ezek a változások bizonyos időszakokban, válságidőszakokban sűrűbbek, máskor (amikor nincs válságidőszak) ritkábbak. Erről a témáról már volt és lesz is még szó. Ugyanakkor az alrendszereknek is megvan maguk saját történelme.

Pl. István királyunk nemcsak a keresztény vallást honosította meg, nemcsak kulturálisan csatlakozott Európához, hanem bevezette a feudális rendszert. A feudális gazdasági rendszert, a feudális döntéshozó mechanizmust, stb. A törzsi társadalmat (fejlettebb ősközösségi társadalom és rabszolgatartó társadalom ötvöződése) felváltotta feudalizmus, a maga erősebb centralizáltságával, királysággal, jobbágysággal, hűbéruras rendszerével. Továbbá a falvakban szerveződött kisközségekkel, a falvak letelepedett állat és növénytermesztésével és a feudalizmus sok más jellemzőjével. Minden alrendszer bizonyos fokig nemzetközi, hiszen átveszik az uralkodók. Vannak azonban alrendszerek melyek lényege az államok nemzetek közötti kapcsolat (ilyen a pénzügyi rendszer is), ezek szabályainak kialakulása még érdekesebb. Ha feltesszük a kérdést, hogy jelenlegi pénzügyi rendszer szabályait ki hozta létre, akkor azt kell mondani: bár évszázadokon keresztül alakult, de a meghatározó, a fő kialakító csoport, a nemzetközi bank-nagytőke.  A nemzetközi bank-nagytőke (tágabb értelemben nemzetközi nagytőke) már a középkorban, a feudalizmusban is volt, de valójában klasszikus kapitalizmusban lett hatalmi tényező, és azóta fokozatosan erősödik. Ez egy érdekes, különleges hatalmi alakulat, hiszen nem köthető államhoz, országhoz. A múltban és a jelenben is keveset tudunk erről a hatalmi tényezőről. Nem ismerjük pontosan a történelmét a működését, elég rejtetten és rejtélyesen működött, működik. Nyilván ez a csoport nem egyedül alakította ki ezeket a szabályokat, az állami, politikai vezetések ( főleg nagyhatalmakról van itt szó) részleges együttműködése, beleszólása, jóváhagyása is kellett a kialakításhoz. Valójában kapitalista rendszerben (a nevében is benne van, a tőke rendszere) lett ez csoport hatalmi tényező. A jelen rendszert is azért nevezhetjük államkapitalizmusnak (egyfajta kapitalizmusnak), mert e hatalmi tényező megmaradt és a pénzügyi rendszer bár sok módosulással de szintén fennmaradt. A pénzügyi rendszer fő irányítója ma is ez a hatalmi tényező. Tágabb értelemben gazdasági és pénzügyi rendszer maghatározó tényezője a nemzetközi nagytőke. Egyébként a nagytőke, szükségszerűen nemzetközi, hiszen hatalmas cégek, vállalatok, bankok szükségszerűen átlépik az országok határait. Kétségtelen nem lenne szerencsés, ha egy nemzetközi rendszert (a pénzügyi rendszer ilyen) egyes államok vezetése irányítana. Az viszont lehetséges és szerencsés, ha a nemzetközi rendszereket az államok demokratikus vezetése, demokratikus döntéshozással (szinte minden állam részvételével) alakítja ki és irányítja. Érthetőbben, egy demokratikus világszövetség, alakítaná irányítaná nemzetközi rendszereket. A múltban és jelenben ez még nem volt lehetséges, de ez a fejlődés lehetséges útja.

Ha a nemzetközi nagytőke az irányító, akkor talán nem véletlen az ENSZ zavaros gyenge állapota, valamint az sem, hogy az EU-ban fel sem merül pénzügyi rendszer alapvető átalakítása. Jelenleg is, e pénzügyi rendszer változatlan fennmaradásához bőven és büszkén statisztálnak az államvezetések, a politikusok és a társadalomtudomány.  Jelenleg itt tartunk.

Ha megvizsgáljuk a jelenlegi zavaros logikátlan, igazságtalan pénzügyi rendszert azért a következők kirajzolódnak. Ez egy toldozott-foltozott, történelmi esetlegességgel kialakult rendszer. Ez a rendszer nagyon vigyázott, vigyáz arra, hogy a spekuláció lehetősége fennmaradjon. Ez a rendszer nagyon vigyázott, vigyáz arra, hogy a bankok (pénzintézetek hitelintézetek, stb.) érdekei érvényesüljenek. Ugyanakkor valamilyen szinten azért enged beleszólást az állami vezetéseknek (jegybanki vezetésekre gondolok) is. Ez egyfajta demokratikus elem, pontosabban bizonyos decentralizáltság, a demokratikusság látszata. Valamilyen szinten jelen van benne az ellenhatalmi rendszer, a döntéshozók valamilyen szinten felügyelik egymást. Arról a későbbiekben szó lesz, hogy a decentralizálódás, és az ellenhatalmi rendszer is, az alacsony szintű demokrácia résztényezői. Tehát a rendszer abból a szempontból nem logikátlan, hogy  a lehető leginkább érvényesíti nagytőke érdekeit. Arra is vigyáz, a rendszer a bonyolultsága zavarossága is ezt szolgálja, hogy ez az érdekérvényesítés ne legyen szembetűnő. A kiindulás az volt hogy ez csinált rendszer, tehát félrevezető, zavaros az kifejezés hogy piac, pénzpiac. Ha azt mondjuk, hogy a piac eldönti, ez hitelezés, és pénzváltás vonatkozásában végső soron ezt jelenti: majd a bank-nagytőke eldönti, mert csinált rendszerről van szó.

A spekulációs célú üzletelés.

Ez egy elég amorf elmosódott határokkal rendelkező fogalom, de azért meg lehet határozni. Megjegyzem: csodálom, hogy ezt a fogalmat a mai közgazdaságtan is ismeri, bár rosszul magyarázza.

Tehát van a spekulációs célú üzletelés és van valós gazdasági célú üzletelés. Néhány példa ezekre. Ha egy turista pénzt vált át azért hogy elmenjen egy másik országba, megismerje azt, annak kultúráját, vagy éppen más környezetbe pihenjen, akkor az gazdasági célú üzletelés. Ha turistának kizárólag vásárlás a célja, ezért vált valutát, akkor az már kérdéses a cél. Ha valaki kizárólag azért vált valutát, mert annak árfolyama most jó, vagy később jól el tudja adni, akkor az spekulációs célú üzletelés. Ha egy cég azért vált pénzt, mert megtermelt termékét szolgáltatását el akarja adni, vagy termeléshez szükség van külföldi vásárlásra, akkor az, gazdasági célú üzletelés.

Ha valaki azért takarít meg, (betétet tesz be, hitelt ad) mert a pénzét jelenleg nem tudja, nem akarja elkölteni, későbbre tartalékolja, akkor az, valós célú üzletelés. Ha valaki úgy ad hitelt, hogy ismeri a hitelfelvevő termelési, vagy egyéb (nem pénzszerzési) céljait, abban bízik, azt jónak tartja, az valós, gazdasági célú üzletelés. Ha a valaki azért ad-vesz hitelt, hogy abból szinte munka nélkül jelentős profitot nyerjen, (a hitelügylet egyéb vonatkozásai nem érdeklik), akkor az, spekulációs célú üzletelés. Ha valaki vesz egy műkincset, otthon sokáig gyönyörködik benne, azután eladja akkor az inkább valós célú üzletelés. Ha valaki a műkincset beteszi raktárba, majd kedvező alkalommal eladja, akkor az, spekulációs célú üzletelés. A tisztességes kereskedő egyben szolgáltat is, (szétosztja terméket) tehát ő gazdasági célú üzletelést folytat. A tisztességes bank (amely profitja szolgáltatási munkával arányos, ilyen manapság igen ritka) szintén szolgáltat (kezeli a pénzt, a hiteleket), szintén gazdasági célú üzletelést folytat.

Összefoglalnám. A spekulációs célú üzletelésnek két tényezője van. Egyfelől: a befektetett munkához képest sokkal magasabb profitra törekszik. Másfelől: a cél a szinte kizárólagosan a pénz, vagyonszerzés. Az üzletelésben csak másodlagos szerepe van a termelésnek, termék, szolgáltatás hasznosságának, a kultúrának, az egyéb emberi szükségleteknek.

Azt kell látni, hogy ez nem (nemcsak) erkölcsi probléma. A jelenlegi közgazdaság alapelve, hogy a dolgok értékét, árát döntse el a valós kereslet-kínálat. Ugyanakkor valóságos gazdasági célú kereslet-kínálat egészen másképpen alakul, mint a spekulációs célú kereslet-kínálat. Tehát egy spekulációs célú gazdaságban a termékek, munkák, szolgáltatások, devizák, hitelek, stb. értéke, ára torzulva jelenik meg. Ha megnézzük pénzváltás, és hitelezés világát, akkor azt látjuk, hogy ezekben a szférákban a spekulációs célú üzletelés minimum meghaladja az 50%-ot. Érdekes azt a gyakori érvet olvasni, hallani, hogy végső soron a spekuláció hasznos. Ilyen érvelést olvastam, egy középiskolai tankönyvben is. A középiskolai tankönyv azért érdekes, mert abban kellene lenni (rejtetten abban is van), minden tudás lényege. Azért hasznos pénzváltó spekulálók tevékenysége – ezt olvastam – mert ez által, pl. Ausztráliában ugyanaz lesz a dollár árfolyama, mint Pl. Európában. Miért is jó ez? Pl. jó az, ha Ausztráliában ugyanazon tv ára ugyanaz, mint Európában?  Ausztráliában más kereslet-kínálat aránya ugyanarra a tv-re, tehát az nem baj, ha ezt az árak is tükrözik. Az igaz, hogy hasznos, és ezért cél is, hogy azonos termékek, munkák stb. árai között ne legyen nagy különbség.  Arról azonban szó sem lehet, hogy az áraknak hajszálra egyezni kell. Másfelől, a spekulálók kiegyenlítik azokat az árakat, amelyeket egyébként javarészt éppen ők borítottak fel. Ez hasonlatos ezen érveléshez: milyen rendes ez az ember. Bár először ok nélkül agyba-főbe vert, de utána leültetett egy padra. Még ez is benne volt ebben az érvelésben: milyen jó, mert így az üzletembereknek nem kell számolgatniuk, biztosak lehetnek az egyforma árfolyamba. Ez egyfelől nem igaz. Másfelől az üzletemberek igenis számolgassanak, kalkuláljanak. A kalkuláció, mely nem azonos spekulációval, hasznos. Az üzletemberek pedig minden üzletkötés előtt több irányú számítást végeznek, ha  nem ezt tennék, akkor hamar csődbe jutnának, ezt ők is tudják. Az üzletemberek azon is elgondolkodnak, hogy egy üzletet hogy tudnak számukra kedvezően nyélbe ütni. Ha rossz az árfolyam, akkor más utat keresnek az üzlet olyan lebonyolításra, mely mindkét félnek igazságos haszonszerzést ad. Legalábbis egy tisztességes gazdaságban ez történik. A rossz árfolyamot persze ki kell javítani, de ez nem a spekulálók feladata. A pénzügyi rendszernek, pénzváltó rendszernek ill. pénzügyi vezetésnek kell ezt a feladatot elvégeznie. Ha ez a spekulálókra marad, akkor az azt jelenti, hogy a pénzügyi rendszer, a pénzügyi vezetés nem képes helyes árfolyamot kialakítani.

A szakemberek, politikusok, a közgazdaságtudomány azt bizonygatja, hogy milyen jó ez a rendszer, mindenesetre a megváltoztatását nem vetik fel. Tehát állítólag minden rendben van: jó, a spekuláció, jó a pénzváltó rendszer, jó hitelezési rendszer.

A probléma kettős: egyfelől van egy logikátlan, zavaros, igazságtalan rendszer és van az arra épülő ezt bizonygató zavaros logikátlan elméletek sora. Mert ha lenne, egy zavaros, logikátlan igazságtalan rendszer, de az elméletek rámutatnának: na igen, ez itt hibás, ez itt fölösleges, ez itt rossz, akkor csak fele ekkora lenne a baj. Mert az elméletek ezt is mondhatnák: igen ez itt rossz, de most nem lehet változtatni rajta. Ehelyett viszont zavaros elméletekkel azt bizonygatják, hogy ez jó.  Ez egyébként nemcsak pénzügyi rendszerre igaz, hanem általában az államkapitalizmusra, és minden logikátlan zavaros igazságtalan rendszerre. Önmagában ez még nem lenne dupla logikátlanság. Csakhogy vannak olyan elméletek, amelyek a saját szeretett rendszerüket rosszul felmérve (a saját rossz rendszerhez képest is), téves elméleteket és gyakorlatokat gyártanak. Na ez már dupla logikátlanság, zavarosság.

Tévedtem a probléma nem kettős, hanem hármas, mert itt van a pontatlan mérések problémája. Tehát van egy zavaros, logikátlan igazságtalan rendszer, ami ha pontos mérések alapján működne, akkor is zavaros logikátlan és igazságtalan lenne. Ellenben a saját tényezőit is pontatlanul méri. Pl. valaki aszerint eszik húst, hogy milyen levegő ionizáltsága. Ez önmagában is ostobaság. Dupla ostobaság, ha mindezt azzal magyarázza, hogy a hús molekulái megváltoznak a levegő negatív iontartalmára. Viszont kiderül, hogy nincs is neki ilyen mérőeszköze, csak egy barométere van, az is pontatlan. Egy pontatlan barométerrel méri levegő ionizáltságát. Ez ugyebár tripla ostobaság. Tévedtem, mert zavarosság négyes, hiszen mindez ötvöződik egy zavaros tájékoztatással, oktatással. Mindenesetre, amikor azt mondom, hogy jelenlegi pénzügyi rendszer zavaros logikátlan e négyes összefonódott zavarosságra, logikátlanságra gondolok. Ugyanakkor arra is gondolok, hogy a négy zavarosság, logikátlanság külön-külön is borzalmas.

Egyébként spekuláció károkozása egyszerűen is bizonyítható a vagy-vagy elosztás törvénye szerint: ha valaki tisztességtelenül jól jár, akkor valahol, valaki károsodik.

Jó, jó, de a spekulációt úgysem lehet kivédeni – gondolják sokan. Erről nekem a pénzmosás elleni intézkedések jutnak eszembe. A pénzmosást, melyet, elvileg sokkal nehezebb megszüntetni mégis különböző eszközökkel csökkentették. Ha megvan valamire a vezetői (nagytőke, és politikai vezetés) akarat, akkor szinte nincs lehetetlen.

 Megjegyzem a spekulációt megszüntetni, valóban nem lehet, de a jelentősen csökkenteni lehetne. Ha valakinek, egy bankban pl. tízféle devizaszámlája van és rendszeresen utal egyik számláról a másikra át devizát, akkor az nyilvánvalóan pénzváltási spekulációt folytat. Pl., ha valaki egy évben már hatodik átutalást csinálja egy bankon belül, akkor ennek az ügyfélnek valamilyen plusz díjat, plusz adót kellene fizetnie minden további átutalás után.  Ez csak egy megoldás sok közül. A hitelezéssel még könnyebb helyzet. Ha hitelezés ellenőrzötten valós, és lehetőleg hasznos beruházásra történik, akkor az eleve valós gazdasági célú hitelezés. Tehát azzal, hogy hiteleket nagyrészt csak ilyenre lehetne adni, eleve csökkenti a spekulációs célú hitelezést. Vagyis, a nem beruházási hitelekre valamilyen plusz díjat, plusz adót lehetne megállapítani, ezzel csökkenteni lehetne a spekulációs célú hitelek számát, összegét. Lehetnek direkt korlátozások és még számos megoldás, ha van erre vezetői akarat.

Itt egyébként elérkeztünk egy másik problémához. A spekulációs pénzváltás, ill. hitelezés, szinte nem jut ki a bankrendszerből. A valós gazdasági célú pénzváltás, hitelezés többnyire kijut bankrendszerből. A turista kiveszi pénzét, a beruházó a kereskedő, stb. szintén. Tehát, ha a valós gazdasági célú kereslet-kínálat megállapítása lenne a cél, akkor bankrendszerből kimenő pénzt kellene mérni. A forgalomba levő pénzhez is ezt kellene mérni. Jelenleg nem ez történik. Ráadásul a bankrendszeren kívül történő pénzváltás és hitelezés sincs mérve. Ha jelentősen csökkenne spekulációs pénzváltás, hitelezés akkor bankrendszerben levő pénz nagyobb része valós gazdasági célú pénz lenne. Jelenleg nem így van.

Egyáltalán jó az, hogy az árakat (termék, munka, szolgáltatás, hitelezés, deviza árát) szinte csak kizárólag kereslet-kínálat szabja meg? A B/15/b ábrán szépen fel vannak sorolva az árazás tényezői. A nyolc tényezőből, (valószínű ez több), egy tényező a kereslet-kínálat helyzete. Ami magángazdaságot illeti, ott nem lehet megszabni, hogy miként árazzanak a szereplők. Bár különböző limitált szabályozással, adókkal itt is befolyásolni lehetne az árazás mikéntjét. Ami viszont az állami árakat, ill. a nagy közös rendszereket (pénzváltó, és hitelezési rendszer) illeti már más a helyzet. Ezek tehát nagy közös rendszerek, olyan rendszerek melyekben mindenkinek kényszerűségből részt kell vennie. E rendszerek alakulása, működése nem magánügy. Tehát közügy, annak kellene lennie, hogy a pénzváltó rendszer, ill. a hitelezési rendszer árait (árfolyam, hozam, stb.) szinte kizárólag a kereslet-kínálat döntse el, vagy más tényezők figyelembe vételével egy részben kiszámított ár jelenjen meg. Egyszerűbben: pl. a devizák árfolyamát ne csak a kereslet-kínálat alapján, hanem más tényezők alapján is számítsák ki. Ez a számítás legyen meghatározott, a kialakítása pedig pontos szabályok szerint történjen. A kialakítást elsősorban minden tekintetben (nemzet, nagytőke, stb.) független szakemberek végezzék, de  az államok demokratikus vezetésének is legyen beleszólása. Ez persze jövő zenéje. Elméletileg viszont az a kérdés: az árfolyamok optimálissága akkor jön ki, ha szinte kizárólag kereslet-kínálat a szempont, vagy akkor, ha kereslet-kínálat szempontján kívül más szempontok is megjelennek. Szerintem és ezt bizonytani is lehet, az utóbbi esetben jön ki az optimális árfolyam. Vagyis jelenleg az árfolyamok messze nem optimálisak. (A kiszámításnál többek között figyelembe lehetne venni az ország valóságos gazdasági erejét való teljesítményét is.) Mindenesetre ez bizonyíték a jelenlegi pénzügyi rendszer logikátlanságára: az árfolyamok (nagy árfolyamok, nemzeti pénzek árfolyama sem) általában nem optimálisak.

Persze ez az egész (mint minden) összefügg a politikai rendszerrel. Mert amíg politikában nem lesz természetes, hogy a nemzeten belül és nemzetközi szinten is, független szakemberek dolgozzanak addig ez az optimális számítás csak vágyálom.

Az átárazás gyorsasága (gyakorisága).

A következő részben fogadjuk el, hogy jó az, ha kizárólag kereslet-kínálat szabja meg az árat, árfolyamot. Ekkor is felmerül a kérdés, milyen időszakonként történjen az árváltoztatás? Óránként, naponta, hetente, havonta, negyedévente, évente, stb.? Az árváltoztatás gyorsasága egy külön probléma, kiszámított árazásnál is kérdés. A példában szerepeljen egy televízió (tv) üzlet. A tv üzletben a tulajdonos dönti el, hogy milyen gyorsan változtat az árakon. Valaki ezt mindig eldönti, mert ez döntés kérdése, akár szabályba foglalják akár nem. Pl. a tulaj így dönt: egy ember állandóan figyeljen. Ha megvesznek egy tv-ét, akkor minden azonos típusú tv árát emelje meg 200 Ft-tal, árazzon át. Ha eltelik két óra anélkül, hogy nem vennének egyetlen tv-t sem, (egy típusból), akkor minden azonos típusú tv-ét árazzon le 200 Ft-tal. Így, kb. két óránként változnak a tv árak. Ugyanez kissé lassabban (minden ötödik eladott tv után, és egy napi nem vétel esetén kell átárazni), ekkor naponta változnak tv árak. Vagy háromnaponta, hetente, stb. változnak tv árak. Mondjuk, ha két hetes vagy annál gyorsabb a változtatás, akkor azt nevezzük gyors árváltoztatásnak. Két héttől két hónapig nevezzük: közepes árváltoztatásnak. Két hónaptól hat hónapig nevezzük közepes lassú árváltoztatásnak. Hat hónapnál tovább maradó árakat nevezzük: lassú árváltoztatásnak.  A pénzváltó rendszer, hitelrendszer, a tőzsdék gyors árváltoztatásúak, vagy másképpen túl gyors árváltoztatású módszerrel működnek. (Kb. naponta változnak az árfolyamok) Visszatérve a példára: először azt gondolhatjuk, milyen okos ez a tulaj, gyorsan reagál a kereslet-kínálat alakulására.

A problémák azonban következők.

Kell egy, vagy több plusz ember, aki figyel és átáraz.

Bejön az ügyfél és ezt gondolja: hűha múlt héten más árak voltak - és kifordul, átmegy egy másik üzletbe. Ha pedig minden boltban ez módszer, akkor ötször meggondolja vásárlást, tehát átlagosan kevesebb lesz vásárlás. Az igazságtalanság is probléma. Az egyik vevő olcsóbban a másik vevő drágábban kapja meg ugyanazt a készüléket, mert az árak le-fel mozognak. Összességében vevők nem járnak rosszabbul, viszont maga az igazságtalanság is egyfajta rossz érzés, rosszul járás. Ráadásul állandóan figyelni kell az árakat, ami idegesítő és plusz energiát igényel. A mérnök az orvos, a dolgozó, aki helyesen a munkájára figyel és nem az árakra, inkább károsul. Esetleg azok vevők hasznosulnak, akik állandóan figyelnek, és olcsón veszik az árukat vagy saját célra vagy eladásra. Mondjuk: egy kevés spekuláló vevőnek kedvez az a módszer. A vevőknek általában ez a módszer inkább káros, mint hasznos. Nézzük az eladót, a tulajt. Van valamennyi, kevés kára a plusz munkás miatt és vevők vásárlási kedvcsökkenése miatt. De van-e nyeresége? Tételezzük fel, hogy a vevők nem ijednek meg, nem fordulnak ki az üzletből. Hogy gondolkodik a tulaj: ha nem kelendő az árú, akkor azért van, mert magas az ár, kelendővé teszem, alacsonyabb árral. Vagy, kelendő az árú, tehát nyugodtan emelhetem egy kicsit az árat. Az első tévedése hogy kelendőséget ilyen rövid idő alatt nem lehet eldönteni: ehhez legalább száz vételi szándékú ember kell és legalább két hét. A másik tévedés hogy a kelendőséget nemcsak az ár dönti el. Most a reklámot, a kiszolgálást, stb. ne számoljuk. Az emberek pénzhelyzete, és véletlen is változtatja vásárlási szándékot. Pl. bejön egy vevő, aki gazdag és megveszi tv-t. Erre emelkedik az ár. Aztán jön egy vevő, aki szegényebb, és e kis emelkedés miatt nem vásárol. Ez veszteség. Vagy véletlenül két óráig nem jön be egy vevő sem, erre leárazás történik, mire bejön egy vevő, aki magasabb áron is megvette volna. Ez is veszteség. Ezek veszteségek kiegyenlítik az esetleges nyereséget. A szomszéd boltban ugyanazon tv ára egy hónapig nem változik, egy középáron marad.  Egy hónap után a két kereskedő összehasonlítja bevételét és kiderül, hogy az közel egyforma. Ellenben a kiadás nem egyforma. A kereslet-kínálatra koncentrálás gyors árváltoztatás mellett összességében ( a vevő és eladó összevont haszna)  károsabb, mint a  közepes árváltoztatású módszer. A harmadik boltban viszont a tulaj egy évig nem változtat a tv árán. Közben változik a beszerzési ár, ez sem izgatja. Az sem izgatja hogy közben lecsökkent kereslet, más üzletekben már olcsóbb stb. Nyilván a túl lassú árváltoztatás sem jó. Minden terméknek, munkának, szolgáltatásnak, értékpapírnak (hitelnek), stb. van egy optimális árváltoztatás gyorsasága. Ennek több tényezője van, amibe nem mennék bele. Kétségtelen hogy ahány „termék”, annyiféle lehet az optimális árváltoztatás. Viszont egyes termékfajtáknak meg lehet állapítani az optimális árváltoztatási idejét. Szerintem (ennek bizonyítására nincs idő) a devizák, az értékpapírok optimális árváltoztatása (árfolyam-változtatás) átlagosan 14-18 nap. Jelenleg nem ennyi az árváltoztatási idő. Most megint arra hivatkozom, hogy a tv kereskedő azt tesz, amit akar, de itt egy nagy közös mindenkit érintő rendszerről van szó. Ráadásul ezt az árváltoztatási gyorsaságot nem is lenne bonyolult megváltoztatni. De emlékezzünk: kik jártak jól a gyors árváltoztatású módszer alatt? A spekulálók. Ez rendszer pedig spekulálók hasznából nem enged.

A pénzváltó és hitelezési rendszer számos szálon összefügg, ezen összefüggések egy része meg is jelenik a rajzokon.

A működési és döntéshozási rendszer logikátlansága, zavarossága.

A pénzügyi világ szereplői. Az egyik főszereplő szerintem a banki-nagytőke, aki háttérből irányít, ugyanakkor képviselői mindenhol ott vannak. Természetesen ott vannak kereskedelmi bankokban, hitelintézetekben. Ott vannak nagy nemzetközi pénzügyi szervezetekben. Ott vannak, mint spekulálók (spekulációs célú kereslet-kínálat). Ott vannak, mint gazdasági szereplők (gazdasági célú kereslet-kínálat). És szerintem közvetlen, de inkább közvetten ott vannak a politikai, pénzügyi vezetésben. A továbbiakban felejtsük el bank-nagytőkét, mint szereplőt.

A szereplők tehát. Az un. piac, amit két részre lehet bontani: spekulálók, spekulációs célú kereslet-kínálat. Valamint gazdasági vállalatok, ill. a  háztartások ( lakosság) egy része másképpen: gazdasági célú kereslet-kínálat. A bankok pénzintézetek, azoknak vezetése és profitérdekeltsége. A politikai pénzügyi vezetés, ami olyan zavaros, hogy nehéz megnevezni. Én így nevezem:  állam és jegybank. Ez tehát a négy főszereplő.

Térjünk ki ez útibbi (állam, jegybank) zavarosságára mielőtt folytatnánk. Itt kétféle zavarosság van az egyik a működési, másik a döntéshozási, persze a kettő összefügg. Pl. amikor állampapírokról beszélünk, a közvélemény, beleértve a közgazdaságot ismerő emberek nagyobb részét, nem tudja  hogy most azt ki bocsátja ki ( állam, kormány vagy jegybank), hogyan működik a kibocsátás, mi célja kibocsátásnak. Nem ismeretes, hogy az állam kormány kapott-adott hitelei miként haladnak át jegybankon, és még sorolhatnám. A továbbiakban nevezzük ezt közvéleménynek. Miért is fontos a közvélemény? Itt a demokratikus rendszerről van szó. Egyfajta demokratikus tényező a társadalmi kontroll. Az hogy a társdalom ismerje az alapvető, az őt érintő működéseket, és abba különböző módokon beleszólhasson. A továbbiakban, amikor azt mondom, hogy ismeretlen, rejtetten, sunyin működik, nincs szó róla a médiákban, arra utalok, hogy végül is az ilyen terület, ágazat ki van vonva a társadalmi kontroll alól. Másfelől, ami rejtetten sunyin működik annak a jelenlegi rendszerben valószínűleg kisebb jelentőséget, nyilvánítanak. Eközben azonban egy jelentős területről van szó. Visszatérve az állam jegybank zavarosságára. A döntéshozó mechanizmus szinte kiismerhetetlenségig zavaros és logikátlan. Egyfelől ott van az állami (kormány) vezetés és jegybank viszonya. Az egy dolog, hogy ezt kapcsolatot  pártpolitikai és egyéni érdekek viszonyok befolyásolhatják, de a tényleges döntéshozást ( ki miben dönt) sem lehet ismerni. Az államon belül is megjelennek a mellékes szereplők, mint ÁKK, PSZÁF, stb. Az állam és kormány viszonya is zavaros. Emeljük csak ki ezt az ellentmondást. Gyakorlatilag a kormányzópárt nevezi ki azt jegybank-elnököt, akinek ellenhatalmat kellene képviselni az állam, kormánnyal szemben. Vagy a másik eset: jegybank-elnök politikai ellentétben (ellenségeskedésben és nem konstruktív vita együttműködésben) áll az állammal, kormánnyal. Itt már érintjük a politikai rendszer elégtelenségét. Természetesen a pénzügyi rendszer a politikai rendszerből adódik. Ez viszont egy széttagolt elemzés, ahol arra akarok rámutatni, hogy a pénzügyi rendszer (pénzváltó és hitelezési rendszer, monetáris döntéshozási rendszer) önmagában is zavaros logikátlan, igazságtalan.

Ráadásul itt vannak külföldi beleszólók sora. A nemzetközi pénzügyi szervezetek ugye ajánlásokat, tanácsokat osztogatnak, amik azért többek, mint ajánlások, tanácsok. Aztán van egy sereg külföldi szakértő, aki véleményeznek, de véleményük sokszor meghatározó. Azután vannak a hitelminősítő intézetek. Utoljára és nem utolsósorban van az EU. Mit csinál az EU, erre még visszatérek. Az viszont biztos, hogy magának az EU-nak a döntéshozása is rendkívül zavaros. Ha három részre bontjuk a döntéshozást, akkor azt mondhatjuk: van belföldi, ami szinte kisismerhetetlen. Van a külföldi, ami szinte kiismerhetetlen: Az EU tagállamok ill. belépők vonatkozásában van az EU döntéshozása, ami rendkívül zavaros. E három egyvelege adja ki a döntéshozást.

Annak, hogy döntéshozás zavaros szabályozatlan (jogilag sem tiszta) azért van egy másik, demokratikus vonatkozása is. Túlságosan megjelenhet benne az egyéni érdek vélemény, ill. a pártérdek, más csoportérdek.  Ez a külföldi döntéshozásra is igaz. Itt megint meg kell jegyezni ez a zavarosság nemcsak pénzügyi rendszerre jellemző.

E zavaros döntéshozás ellenére nevezzük a negyedik szereplőt államnak, jegybanknak. Az első három, ill. négy szereplő: A spekulációs célú kereslet-kínálat. Gazdasági célú kereslet-kínálat. Ezt a kettőt néha (kényszerű pontatlanságból) összevonom, és egyszerűen pénzpiacnak nevezem. Vannak a kereskedelmi bankok (pénzintézetek, hitelintézetek, stb.. Megjegyzem ez is egy zavaros alakulat, halmaz. És van az állam, jegybank.

Zavaros rendszer, hiszen már főszereplők felsorolása is gondot okoz. Ráadásul eddig még nem volt szó e négy ill. három főszereplő egymás közötti döntéshozásáról, működéséről és annak zavarosságáról, logikátlanságáról.

Nézzük a fő értékeket (eszközöket). Van a direkt intervenció, mely a devizák pénzek, árfolyamát (értékét) befolyásolja: ennek lényegében alig van valós jelentősége, ennek ellenére hangosan működik (gyakori és nagy felhajtással közlik). Van az indirekt intervenció, ez lényegében az állam, jegybank külföldi irányú értékpapír kibocsátása, adása, vétele, tehát hitelügyletek. Ez is az árfolyamokra hat, de a hitelezésre is hat. A hitelezés, mértékére hat, hiszen hitelfelvevő éppúgy gerjeszti, csökkenti hitelek mértékét, mint hiteladó. Az indirekt intervenciónak sokkal nagyobb a valós jelentősége, de rejtetten sunyin (a közvélemény szempontjából) működik.

Van pénzkibocsátás, aminek nagy a valós jelentősége, de rejtetten sunyin működik. Van a hitelezés mértéke, mely leginkább befolyásolja a kibocsátott pénzt, és forgalomba levő pénzt, nagyon fontos, de rejtetten sunyin működik. Mintha nem lenne közgazdasági jelentősége. Van a kötelező tartalékráta, melynek van valós jelentősége, amit legalább a közgazdaságtudomány megemlít, de mégis rejtetten sunyin működő eszköz, és szerintem nem is használják (ritkán változtatják) kellőképpen. És végül van a jegybanki alapkamat, ami aztán hangosan működik, állandóan változtatják. A jegybanki alapkamat (mely nagyrészt meghatározza a piaci kamatokat) valós jelentősége ellentmondásos. Egyfelől ez a legkényesebb érték ezt kellene leginkább fix, optimális értéken, a körül (1,5-3,5%) tartani. Ha így lenne, akkor mint alig változó érték alig lenne jelentősége. Mivel állandóan rángatják, ez leginkább árt a gazdaságnak, így van jelentősége. A felsorolásból kitűnik, hogy az eszközök, vonatkozásában is meglehetős a zavarosság.

Ezen az eszközökből, ill. meghatározó értékekből most csak vegyük ki ezt a hármat: az árfolyamok alakulása (a hazai pénz árfolyama), a nemzetgazdaságban levő hitelezés mértéke, a jegybanki alapkamat (ill. piaci kamatok) Azt látni kell, hogy a három jelentős érték sok szálon összefügg.

Nézzük meg, hogy kik alakítják ezeket. Azt látjuk, hogy mindhárom jelentős érték alakulásában részt vesz minden szereplő. Röviden: állam, jegybank, ker. bankok, pénzpiac (spekulációs és gazdasági célú kereslet-kínálat). Erre azt lehet mondani, nagyjából rendben van. Bár a jövő útja, az hogy ezekben, és más értékek alakításában részt vegyen egy nemzetközi, mindentől független szakértői testület is. Ellenben az alakítási arányokkal már komoly gond van. Mielőtt ezt kifejteném, térjünk rá egy másik vonatkozásra.

Kitérés az optimális értékekre, arányokra.

A következő kérdést fel kell tenni: rendben van, ezek a szereplők alakítják, de milyen mértékben? Szerintem, és ez több mint egyéni vélemény, minden értéknek megvan az optimális értéke és az attól való (kismértékű) eltérés mértéke.

Egy kicsit elmélkedjünk az optimális értékek fogalmán. Kétféle gazdasági felfogás lehetséges ebből a szempontból. Az egyik szerint a pillanatnyi piaci helyzet (kereslet-kínálat) és az éppen üzletelő helyzete (akár szerencséje) határoz meg mindent.

A másik felfogás szerint ez nem csak igazságtalan, de káros legalábbis makrogazdasági (nemzetgazdasági, stb.) szinten. Meg lehet állapítani az optimális értékeket, melyek mellett a legjobban, legnagyobb egyensúllyal működik a gazdaság. Kétségtelen, hogy ezen optimális értékeket direkt erőltetni nem szabad, hiszen a demokrácia és piacgazdaság lényeges eleme a szabad döntéshozás. Igaz hogy itt nemzetgazdasági értékekről van szó, amit felső vezetés dönt el, tehát ez a szabadság csak a vezetés szabadsága.  Szerencsétlen nemzetet ne sújtsa egy ostoba vezetés szabadsága. A lényeg az, hogy limitált szabályozással, a felé kell a vezetést, és adott esetben a piacot irányítani, hogy ezektől az optimális értékektől ne nagyon tudjanak eltérni. Ez főleg a lakosság, a többség érdeke. Ez volt a másik felfogás, ezt vallom én is.

Néhány optimális érték. Hogy jönnek ezek ki, erről még szó lesz.

Megjegyzem: minden e fejezetben közölt százalék a hasznos össztermelés százaléka, tehát kiindulópont a hasznos össztermelés. Ez összefügg a jól ismert GDP-vel, a különbségekbe most nem mennék bele. Az összes termelés alatt az összes végtermék végszolgáltatás ártömegét kell érteni, ami nagyjából  egyenlő az összes elfogyasztott jövedelemmel, ill. összes fogyasztással. Néha pontatlanul fogalmazok, ezt a hosszú meghatározást nem fejtem ki.

Bár a fejezet címe, a jelenlegi rendszer, most mégis elkanyarodok a jövő felé. A jelenlegi rendszer gyengeségének bizonyítása, ha bemutatok egy lehetséges jobb igazságosabb rendszert.

Pl. az alapkamat optimális értéke (infláción felül) kb. 1,5-3 % és ettől, kb. mínusz 1% plusz 2%-kal lehet eltérni, legalábbis egy jól működő egyensúlyban, levő gazdaságban. Tehát tágabban az alapkamat 0,5-5% között lehet. Az adósságcsapda, adósságörvény miatt azonban a felső határt inkább 4,5%-ra kell tenni. Ennél kisebb vagy nagyobb alapkamat már mindenképpen káros gazdaságra. A lehetséges eltérés, ill. lehetséges tágabb határ azt jelenti, hogy adott kivételes helyzetben (ez több tényezőből állhat) ez az a határ, ameddig el lehet menni. Az előző értékek felett, bármilyen kivételes helyzetről van szó, már károsak a gazdaságnak, nemzetgazdaságnak, világgazdaságnak. Általában szűk határok között maradnak meg optimálisság. Ez pl. az alapkamatnál 2-3%. A piaci hitelkamat maximum 10 %-os lehet. Itt is figyelembe kell venni az adósságörvény tényezőjét.

Az infláció, erősen követő) optimális értéke 1-3%, a lehetséges eltérés mínusz 1,5, plusz 2%.

Tehát az 5%-on felüli infláció mindenképpen káros. Ugyanakkor az infláció következmény. Pl. az árszínvonal (áremelések) következménye, ami egy évben ezek szerint maximum összesítve 5% lehet.

Az optimális hitelezés, ill. megtakarítás (hitelforgalom, eladódási határ) értékei egy másik fejezetben vannak részletezve. Ugyanakkor a hitelezés minősége (értelmes, jó beruházási hitel, stb.) itt legalább olyan fontos, mint a hitelezés mennyisége.

A pénzkibocsátás optimális értéke normális gazdaságban legfeljebb annyi lehet, mint termelésnövekedés, pl. évi 4%. Az optimális pénzkibocsátás inkább a normális inflációhoz (1,5-3%) igazodik. Ne felejtsük el hogy az évi pénzkibocsátás egy változó, növekvő  tényező.

Az optimális deviza-árfolyamra nem lehet pontos számot mondani, de annak is van optimális értéke és attól való rövid távú és hosszabb távú optimális ingadozása.

Ezen kívül még fontos makrogazdasági érték az átalagos összes adó mértéke (nagysága). Ez sok mindentől függ, az össztermelés 35% ill. -60% is lehet. Erről még szó lesz. Az átlagos összes adó mellett fontos az adó szerkezete, valamint az elosztás szerkezete. Ennek egy másik vetülete a költségvetés ill. annak szerkezete.

Meg kell jegyezni, hogy az optimális értékek egy részét érdemes a rövid táv (1év), közép táv ( 1-5 év) és hosszabb táv ( 5-10év) szerint kis mértékben módosítani.

Valójában négyféle optimális érték van. Van  az egyszámos, átlagos  optimális érték pl.  azt mondom az optimális infláció 2%. Ez egy egyszerűsített változat nem akarom kifejteni, ez azért lehet több, kevesebb. Ugyanakkor tudom, hogy ezt a gyakorlatban nem lehet pontosan kialakítani. Másfelől ott van a limitált szabályozás. Egyfajta szabad döntést ad a limitált határok közé zárt szabályozás.  Ezért meghatározhatunk még szűk határos (szűken értelmezett) optimális értéket Pl. a szűk határos optimális infláció 1-3%.  Tág határos (tágan értelmezett) optimális értéket. A tág határos infláció 0,5-5%. Mint azt mondtam, ezek azok határok melyeken túl, már biztosan minden körülmény mellett, már különböző károk keletkeznek.  És van a közbenső érték, mely a kettő között van. Pl. azt mondom hogy az optimális infláció 2,5-4%. Adott szövegkörnyezetben adott viszonyok mellet ezt mondom és nem fejtegetem hogy ez most melyik fajtája az optimális inflációnak, az biztos hogy tág határos infláción belül van. A jövőben variálom ezeket a számokat ezért elismerem ezek a számok zavarosnak tűnhetnek.

Most ne menjünk bele abba, hogy a közölt optimális értékek jók, vagy sem. A kérdés az, hogy vannak e egyáltalán optimális értékek? A bizonyítás elég hosszadalmas, de talán érthető. Ha vannak optimális értékek, akkor a jó pénzügyi rendszernek először is azok betartását, meglétét kell garantálnia, függetlenül a gazdasági szereplőktől. Pontosabban azt kell garantálni, hogy az optimális értékekhez képest ne legyen jelentős eltérés. A szabályoknak egyéb eszközöknek azt kell elérni, hogy az értékek bizonyos határon belül mozogjanak. Méghozzá előre kellene garantálni, és nem utólagosan kellene az optimális értékek felé bukdácsolni. Tehát a szereplők szabadok, de korlátozottan, a szabadságuk, addig terjed, amíg nemzetgazdaságnak és külföldnek nem okoznak kárt. A jelenlegi pénzügyi rendszer nem ilyen. A jövőben olyan rendszer lesz, ami így fog működni. A hogyan problémájába egyelőre ne menjünk bele, egyelőre gondolkozzunk átmeneti, a jelenleginél egy fokkal jobb rendszerben.

Általában gazdasági károkozások nincsenek tisztázva ebben a rendszerben. Valaki ellop, valakitől 5ezer Ft-ot, ez bűn. Valaki, mondjuk indokolatlan árral, megkárosít valakit 50 ezer Ft-tal, ez nem bűn. A fejlettebb jövőben valamilyen szinten ez is tisztázva lesz, és be lesz építve a joggyakorlatba.

Visszatérve a főszereplőkre, és a fő eszközökre és az alakítási arányokra.

Tehát jelenleg minden szereplő beleszólhat minden felsorolt értékbe, de az arányokkal már baj van. A hazai pénz árfolyamát döntően a kereslet-kínálat (beleértve a jelentős spekulációs kereslet-kínálatot is) határozza meg. Mondjuk, itt az a baj, hogy az állam, jegybank kevéssé szólhat bele az árfolyam alakulásba és azt is kétséges módszerekkel (pl. direkt intervenció) teheti.

A hitelezés mértékét döntően a bankok (bankszféra) határozzák meg a reklámokkal, a kedvező feltételek alakításával, ill. azzal, hogy mindenféle hitelt  adhatnak. Itt van még egy jelentős szereplő, a kormány (állam), ill. az állam- jegybank, aki meghatározza az alapkamatot, a kötelező tartalékrátát, stb. és ezzel befolyásolja hitelezés mértékét.  Mondjuk itt az a baj, hogy a valós gazdasági célú piaci kereslet-kínálat a kelleténél kevésbé szól bele hitelek mértékébe.

Van az alapkamat és a piaci kamat, amit döntően az állam-jegybank dönt el. Itt is az a baj, hogy valós gazdasági célú kereslet-kínálat kevéssé szól bele kamat alakulásába.  Mit lehetne tenni például a helyzet javításának érdekében.

Mindhárom esetben az a probléma hogy valós gazdasági célú kereslet-kínálat kevéssé szól bele az értékek alakulásába. Nyilvánvalóan, ha csökkentenék a spekulációs célú kereslet-kínálat arányát, csökkentenék spekulációs lehetőségeket, akkor sokat javulna helyzet. A hogyanról már szó volt.

Egy lehetséges pénzváltó rendszer.

Kénytelen vagyok megint a jobb jövőn gondolkodni. Hiszen a jelen rosszaságát elsősorban azzal lehet bizonyítani, hogy megmutatjuk a jobb jövőt.

Az árfolyamokat pénzpiac összesítése alapján állapítja meg, úgy, mint eddig, de figyelembe a veszik a bankokból kimenő devizákat és a bankon kívüli pénzváltásokat is. Lényeges különbség, azonban az hogy az árfolyamot két hetes pénzpiaci összesítés alapján határoznák meg, ami a következő két héten át kötelező lenne minden bank számára. Ráadásul, ha a két hetes összesítés után az új árfolyam 10%-nál jobban eltér plusz, mínusz irányban, a régi árfolyamtól, akkor a jegybank kérheti, hogy az új árfolyam csak 10%-ban térjen el régitől. Tehát a két hetes árfolyamok adott estben legfeljebb 10%-kal térhetnek el a régitől. Ezt a „kérést”  a bankoknak be kellene tartani. Sőt adott esetben (egy nemzetközi szakértői gárda, objektív körülményeket vizsgálva erre engedélyt adhat) ez 10% lemehetne akár 5%-ra, ill. 2%-ra is. Emellett megmaradhatna, a direkt és indirekt intervenció, ha ezt a 10%-os eltérést is sokallja az állam, jegybank. Ez a szabályozás csak az ingadozásokat csökkentené. Limitálni kellene az évi átlagos árfolyamváltozásokat is. Azokat is, amelyekben spekuláció mellett a jegybank is részt vesz. Pl. ha a január 1. árfolyamtól évközben az árfolyam 20%-kal eltér (és ennek nincs gazdasági alapja), akkor a kéthetes (az eltérés irányával azonos irányú) árfolyamváltozás maximum 5% lehet. Ha 30%-kal tér el akkor csak 2%-os lehet az azonos irányú kéthetes árfolyamváltozás.

Ezek mellet lenne a világpénz-rendszer (közös pénz) amiről még szó lesz.

A jelenlegi pénzváltórendszer gyakorlatilag sokkal rosszabb, károsabb, mint ebből a fejezetből kiderült.

Mivel a pénzváltó rendszerről egy külön fejezet fog szólni, ezért itt csak a lényeget emelem ki. Ebben a fejezetben csak néhány alapvető elméleti hibáját soroltam fel, és elemeztem a jelenlegi pénzváltórendszernek. Ezek az alábbiak.

Spekulációs pénzváltás jelentős lehetősége. Túlzottan a kereslet-kínálatra való koncentrálás, ami ráadásul nem valós gazdasági célú kereslet-kínálat. Ez tehát két hiba. Ha valóságos gazdasági célú lenne, akkor is hiba lenne. Mivel ráadásul nem is a gazdasági célú kereslet-kínálatra alapul ezért dupla hiba. Itt tovább lehet osztani a problémát. A pénzváltó rendszer elsősorban a bankszféra (bankok, pénzintézetek, hitelintézetek, stb.) érdekeit szolgálja. A pénzváltórendszer emellett elsősorban a spekulálók érdekeit képviseli. A pénzváltó rendszer túl nagy machinációs mozgást ad, ugyanakkor túl kevés tisztességes mozgást az államoknak, jegybankoknak. 

Ráadásul mindez túl gyors árfolyamváltozások mellett történik, ez tehát harmadik hiba. A jelenlegi pénzváltórendszerben tehát túl nagyok és indokolatlanok a rövid távú ingadozások és középtávú ingadozások.

Valójában mindezek csak elméleti hibák. Miként csapódnak le ezek gyakorlatban?

Ezeket vázlatosan az alábbi kategóriákba lehet sorolni.

A jelenlegi pénzváltórendszer táptalaja, egyik legfőbb oka a tisztességtelen igazságtalan jövedelmeknek, és az ebből eredő igazságtalan vagyoni elosztásnak. A jelenlegi pénzváltórendszer egyik legfőbb oka a pénzügyi egyensúlytalanságnak, részben az előzők miatt, részben az alábbiak miatt. A jelenlegi pénzváltórendszer, részben a pénzügyi egyensúlytalanság generálása miatt, részben az alábbiak miatt károsan hat a termelésre.

A jelenlegi pénzváltórendszer eltorzítja, még a normális, kis ingadozású folyamatok mellett is, a gazdaságot, termelést, elsősorban a külfölddel kapcsolatos gazdasági tevékenységeket.

A jelenlegi pénzváltórendszer lehetővé teszi a 2000-es év körüli években lejátszódó dollár machinációhoz, (világ-devizaválsághoz) hasonló történéseket.

A jelenlegi pénzváltó rendszer többek között generálja a 2006 évben csúcsosodó magyar pénzügyi válsághoz, adósságörvényhez hasonló válságokat. Továbbá ezzel kapcsolatban: a jelenlegi pénzváltórendszer nem alkalmas arra, hogy általánosan (szinte mindenhol) bevezetésre kerüljön a közös pénz.

Mindezt tehát a pénzváltó rendszerről szóló fejezetben fogom kifejteni.

A hitelezés, az infláció, a pénzváltás (deviza-árfolyam) és más pénzügyi tényezők összefüggései. Elméleti rendszertényező.

A hitelezési rendszer feladatai részben.

Kivételesen a lényeggel kezdem. A hitelezési rendszerrel kapcsolatban a következőket lehetne tenni. Egyfelől limitálni kellene jegybankok alapkamat változtatásának mértékét. Mondjuk 4%-os alapkamatig évi 2%-kal változtathatja a jegybank az alapkamatot, 4% felett 7%-ig évi 1%-kal változtathatja, 7% felett évi 0,5%-kal változtathatja. Ráadásul figyelembe kellene venni, hogy gazdasági fellendülés van vagy gazdasági pangás. Gazdasági fellendülésben az előző 5%-os határ lehet, mondjuk 6,5%, a 8%-os határ lehet 10%. Gazdasági pangásban az 5%-os határ, csak 4%, lehet a 8%-os határ csak 7% lehet. 

Továbbá limitálni kellene az állam-jegybank hitelfelvételének mértékét, maximumát.

Egyszerűbben: egy szigorú, (nemzetközi pénzügyi, kereskedelmi, szankcióval járó) eladósodási törvényre lenne szükség, amely, minden államra szinte kötelező.  Ezen felül az államok maguk is szankcionálhatnák felelőtlen pénzügyi politikát folytató vezetőket.

Továbbá limitálni kellene a jegybank évi maximális pénzkibocsátását.

A kereskedelmi bankok (pénzintézetek, hitelintézetek, stb.) hitelügyleteit is jelenleginél jobban kellene korlátozni. Itt van pl. a kötelező tartalékráta, amit alig használnak. Ezt gyakrabban erősebben, bátrabban (nagyobb változtatásokkal) kellene használni. Esetleg elő kellene írni a jegybanknak, hogy bizonyos esetekben bizonyos módón köteles alkalmazni.

A ker. bankok hirdetéseit, feltételadását is bizonyos fokig (a jelenleginél erősebben) szabályozni kellene. Pl. meg lehetne határozni, hogy egy évben hány milyen költségű hirdetést jelentethetnek meg. A hirdetések szövege is erősebb cenzúrát igényelne. Limitáltan elő lehetne írni a ker. bankoknak, hogy milyen arányban adhatnak nem beruházási hitelt. Vagy a maximális áruvásárlási hitel arányát. Vagy a minimális beruházási hitel arányát. A piaci kamatot, a betéti kamatot és a hitelkamatot, valamint a szolgáltatások díjait szabályozná a verseny, itt viszont fennáll a rejtett árkarter lehetősége. Ez azonban már egy másik rendszertényezőhöz tartozik.

A B/15/d ábrából kitűnik hogy az alacsony, optimális (pl. 3%-os) alapkamat szinte tökéletes lenne, ker. bankok (hitelintézetek) túlzott hasznát át lehetne irányítani, betétesek esetleges kárának (veszteségének) pótlására. Ennek egyik módja lehet, ha ker. bankok (hitelintézetek) piaci betétkamatát pl. adóztatással, limitálnák. Pl. nem lehet kevesebb, mint az infláció, plusz 1%. Vagy pl. ker. bankok piaci betétkamata, nem lehet kisebb, mint az alapkamat plusz 1%. Vagy limitálni lehetne piaci betétkamat és hitelkamat közötti maximális különbséget. A legpontosabb megoldás azonban ez: a visszafizetett betétnek a vásárlóérték megőrzése mellett az új összeg plusz 1,5%,  kell lenni.

Ugyanakkor kérdés: ki fizesse ki az inflációs emelkedést?

Alacsony kamatnál megnő hitelezés mértéke ill. annak veszélye. Ezt azonban már az előbb említett módszerekkel lehet szabályozni. Ugyanakkor az sem árt, ha a piac (valós gazdasági célú igényei) igényei a jelenleginél jobban beleszólnak a piaci kamatba, de főleg hitelezés mértékbe. Elméletileg arról van szó, hogy amennyiben a jelenleginél erősebben korlátozva lenne az állam, jegybank, a ker. bank, a spekulációs célú tőke, ill. ezek befolyása, akkor a szükségszerűen nagyobb teret kapna a gazdasági célú kereslet-kínálat. A jelenlegi rendszer duplán ellentmondásos. Egyfelől elméletileg hirdeti gazdasági célú kereslet-kínálat szinte kizárólagos érvényesülését, másfelől a jelenlegi rendszerben ez nem valósul meg. Ellenben, nem az objektív tényezők mérlegelése miatt nem valósul meg, hanem a spekulációs tőke, a banktőke (bankérdek) ill. a zavaros jegybank, állam túlzott beleszólása miatt.

Foglaljuk össze, nagyjából hogyan működhetne egy fejlettebb pénzügyi rendszer. 

 A bankszféra a jelenleginél erősebben lenne szabályozva.  Kialakulna a hitelek mértékének erősebb, de limitált behatárolása (kötelező tartalékráta, reklámok, feltételek, szabályozása ill. az előirt beruházási hitelarány) másfelől a piaci betétkamatok limitált szabályozása. Másfelől az állam, jegybank is erősebben lenne szabályozva. A jegybanki alapkamat szabályozása: az optimális érték körül ( 0,5-5%), a gazdasági helyzetet is figyelembe véve ( 0,5-4%, maximum 6%) lenne. A hitelezés mértékére is a jelenleginél fokozottabban ügyelne a jegybank. Továbbá ezek is szükségesek lennének.  A kötelező tartalékráta előirt használata a limitáltan. A pénzkibocsátás szabályozása limitáltan. Az állam, kormány hitelfelvételének és annak elköltésének limitált szabályozása. Továbbá kialakulna a megelőző módszer, már a rossz irányt is szankcionálnák.  Pl. ha nemzetgazdás alapértékei  egy kevéssel is túllépnék az optimális értékeket, akkor már jönne egy figyelmeztető szankció.

A pénzváltó rendszer egy lehetséges átalakítása röviden. Két hetes árfolyam. A két hetes árfolyam árfolyamváltozás behatárolása ( pl. 5%-ot kivételesen 2%-ot nem lépheti át) jegybank, ill. objektív körülmények igénye szerint. Az egy éves árfolyamváltozás (azonos irányú) behatárolása a kéthetes árfolyamváltozás szabályozásával. ( Pl. egy évben csak bizonyos számú 5%-os árfolyamváltozás lehet.) A szabályozásokba bevonni egy független nemzetközi szakmai testületet. Az árfolyamváltozásba bizonyos mértékig direkt be kellene kalkulálni, az inflációt és egyéb tényezőket.  Általános feladat pedig: a spekulációs célú pénzváltás és hitelezés csökkentése.

Mindez jó lenne, kellene, tehát jelenleg nincs.

Megjegyzem: valószínűleg, az itt leírttól eltérő, más, de a jelenleginél jobb rendszert is ki lehet találni.

Nevezzük ezt a pénzügyi szabályozást megelőző szabályozásnak, ill. nevezhetjük ezt, a megelőző rendszer kialakító feladatoknak.

Az alapkamat, és általában kamatok problémája röviden. Elöljáróban csak annyit jegyeznék, meg hogy hitelezési rendszer és az alapkamat mindennel összefügg, nem véletlen hogy több ábrán szó van erről. Pl. a B/15/a, B615/b, B/15/c B/15/d, B/0/1, B/ 0/2  B/0/3 ábrák, továbbá az inflációról szóló fejezet és ábrák, valamint más ábrák is foglakoznak e problémakörrel. Sajnos problémakör annyira szerteágazó, hogy több ábrából, több fejezetből kell összerakni. Ebben a tanulmányban, amely sűrített összefoglalás lenne, nem lehet a részletesen kielemezni e problémakört. A teljesség igénye szerint néhány vonatkozását kiragadnám.

Néhány mondat a jegybanki üzletelés és lehetséges károkozás nagyságrendjéről.

A példa egy Magyarországhoz hasonló ország (10milliós népesség, stb.), ha hasonló monetáris politikát (nem visszafogott, nem óvatos) folytat, mint az MNB 2000-es években. Egy hét alatt mondjuk átlagosan heti 300 milliárd Ft az összes üzleti (hitelügyletek, banki forgalom, intervenciók, stb.) akció értéke. Tételezzük fel hogy ennek csak 2%-hibás, olyan ami nemzetnek kárt okoz. Tehát 98%-ban rendben van az állam jegybank működése. Ez a 2%-os veszteség  egy kisebb tételnél elfogadható, elnézhető arány. Mi van, ha ilyen volumenű üzletről van szó. Egy évben ez 320 milliárd Ft a veszteség, ami egy főre vetítve (10milliós népességnél) 32.000 Ft. Tíz év alatt ez 320.000 Ft. Tehát a jelentéktelenül hibás jegybanki üzletelés tíz év alatt ekkora veszteséget okozhat. Természetesen, ha ez a hibaszázalék 4%, akkor ez már tíz év alatt 640.000 Ft veszteséget jelent, minden állampolgárra kivetítve. Ebben még nincs benne a korrupt bürokratikus, protekciós, nem hatékony állam (egészségügy, oktatás, stb.) károkozása. Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem piskóta összegekről van szó.

Egy másik előzetes gondolatsor.

A felületes logikus gondolkodó azt gondolná, hogy valójában hitelügyleteknek két szereplője van hiteladó (hitelező) és hitelfelvevő. Ha bank is benne van ebben a hitelüzletben, akkor bank, hol mint hiteladó, hol mint hitelfelvevő jelenik meg. Tehát marad a két oldal. Ráadásul bank nem más, mint egy közvetítő hiteladók és hitelfelvevők között.  Valójában azzal, hogy van egy profi hitelközvetítő közeg, a bank (minden hitelintézet) amely közegen hitelügyletek döntő többsége áthalad, megváltozik ez az egyszerű felállás. Kialakul a betéti oldal és hiteladási oldal. Ahhoz hogy hitelügyletek nemzetgazdasági működését, szerepét megértsük, banki szempontból kell a hitelezést elemezni.

A legfontosabb a bizalom – gyakran hallani ezt a gondolatot. Ez is gyakori: jaj csak nem veszítse el az ország a külföldi befektetők bizalmát. Mire gondolhat a kijelentő? Ha van bizalom, akkor mindig lesz hitelező, tehát mindig lesz pénzforrás, vagyis addig baj nem lehet.

 (Eleve értelmetlen a kijelentés, ha arra gondolunk, hogy manapság minden pénz szinte kötelezően bemegy, átmegy a bakszektoron. Valójában az a kérdés, hogy az emberek mennyire élnek költekeznek, hedonista módón. Valamivel kevesebbet fogyasztok, mint amennyit a pénzem enged, vagyis megtakarítok. Persze csak akkor, ha a megtakarított pénzem vásárlóértéke megmarad, sőt egy kicsit növekszik. Illetve az önfejlesztésre is félreteszek. Ha így gondolkodnak az emberek ( a  körülmények is passzolnak ehhez a gondolkodáshoz), akkor nincs baj a hitelforrással. Aki pedig eladósodik, felelőtlenül költekezik, az ne kapjon hitelt. Szóval akárhonnan nézem, én nem értem ezt a kijelentést: jaj csak befektetők bizalma megmaradjon.)   

 A bizalom csak a hitelezés pilótajátékának egy eleme, és maga a pilótajáték jelleg is csak egy eleme a hitelezésnek. Még ker. bankok sem működnének igazán nyereségesen, ha csak betéti oldalra és ezen belül a sajátos pilótajátékra, és bizalomra építenék a tevékenységüket. A másik tényező magas kamat, ill. ezáltal a hitelezők csábítása, ami továbbnöveli a pilótajáték lehetőségét, de kockázatát is. A pilótajátékban csak az, az üzlet, hogy mivel mindig van hitelező, és  folyamatos, jelentős összegű a hitelezés,  bizonyos mennyiségű pénzt ( profitot) ki lehet vonni úgy, hogy az látszólag nem okoz veszteséget senkinek. Először is ebből csak bizonyos összeget lehet kivonni, mert nagy kivonásnál összeomlik a pilótajáték. Másodszor ez legális banki pilótajáték csak látszólag veszteségmentes. Megint hivatkoznék a vagy-vagy elosztás törvényére, ill. arra, hogy a valós veszteség szétoszlik, és részben rejtett utakon jelenik meg. (Továbbá hivatkozhatnék „a visszafizetett hitel még nem egyensúly” igazságra. Az egyensúlytalanság pedig kárt okoz.) A gazdaságban az sem ritka, hogy közvetlen szereplőket nem éri kár ellenben azokat szereplőket éri kár, akiknek látszólag semmi köze az egészhez.  Részben megjelenik konkrét formában, pontosabban: az előforduló bankcsődök formájában. A bankcsőd, ha egyszerre sok betétes, egyébként jogosan ki akarja venni pénzét. A bankcsőd tehát a tisztességes emberek (betétesek) megkárosítása. Végül is egy károkozás megjelenhet úgy is, hogy  egy veszélyes bizonytalan helyzet áll elő. Pl. 10 hídból kiveszik az értékes építőanyagot. Lehet, hogy ezt a kivételt a törvény legálisan biztosítja az építtetőnek ettől még ez károkozás. Lehet, hogy csak egy híd dől össze, akkor csak ekkora kár? Vagy egy híd sem dől össze, akkor nincs kár? A jog, és az erkölcs is  ismeri a veszélyeztetés károkozását is. A bankcsőd károkozása tehát egyfajta veszélyeztetési károkozás, ami összefügg a kamatkockázattal. Jogilag megint csúsztatások vannak. Egyfelől az egy másik eset, ha azt mondják betétesnek: nézze ez a betét (befektetés) magas kamatot ígér, de ebben benne van az, hogy akár kamatok, akár az alapösszeg elveszhet. A gyenge minőségű hidra kiírják: híd veszélyes mindenki saját felelősségére kockáztat. Megint más eset, ha egy betétes kénytelen bankba tenni pénzét (otthon értékét vesztené), mást nem vár, mint azt hogy pénzének vásárlóértéke megmaradjon és ennek ellenére, előfordulhat, hogy a bankcsőd miatt elveszik a pénze, vagy annak egy része. Ebben az esetben: nincs igazán jó híd, még a „biztonságos” hidak is veszélyesek.

A pilótajáték jelleget így is meg lehet fogalmazni: ker. banknak rövid távú tartozása (betétesek felé) folyamatosan több, mint a rövid távú követelése (hitelfelvevőktől). Vagyis a ker. bankok egy állandó eladósodott helyzetben vannak. Ha egy cég, állam stb. eladósodott helyzetben van, akkor azt jegyzik, szankcionálják. A ker. banknál ez nem számít.

Ráadásul az igazi tetemes haszon a két oldal, a betétgyűjtési oldal és hitelezési oldal összekapcsolásból jön össze. A hitelezési oldal haszna, a kamathaszon. Tripla a haszon, ha betéteket nem egyszerűen átalakítják, átirányítják hitelekké, hanem bevetik a pilótajáték jelleget, vagyis több hitelt adnak ki, mint amennyi betét bejön. Ezt a jelenlegi jogi és pénzügyi rendszer egyedül a ker. bankoknak biztosítja. A károkozásról már beszéltem.

Tehát az kijelentés hogy „csak bizalom legyen meg”, duplán  téves, ellenben triplán téves, ha ezt jegybankokkal kapcsolatban emlegetik. A jegybank, főleg egy kis állam jegybankja (egy kis jegybank) sok tekintetben azonos, de sok tekintetben más, mint egy ker. bank. Egyfelől a jegybanknak mások jogi működési feltételei szabályai. Másfelől az állam jegybank nemcsak ( főleg) hitelközvetítő, mint a ker. bank hanem végfelhasználó, mert az állam termelő szolgáltató. Nem mindegy, hogy egy szereplő a hitelügylet végén áll, vagy közvetít. A jegybankot nem szabad úgy kezelni, mint egy más átlagos bankot.

„A magas alapkamat ( betéti kamat, hitelkamat) csökkenti az inflációt” elmélet, gyakorlat elemzése.

Aki nem akarja végigolvasni, annak előre összefoglalom.

Az inflációt csökkenti, ha csökken a forgalomba levő pénz. A megtakarítások növekednek, a hitelek csökkennek.  Ez sem igaz teljesen, mert a hirtelen pénzhiányos állapot is okozhat inflációt. Másrészt azért sem teljesen igaz, mert jelentős tényező a bankok hitel-transzformációs képessége. Ha az adott országban erős bankok hitel-transzformációs képessége, akkor a növekvő betéteket szinte teljesen hitellé alakítják át, tehát nem fog csökkenni a forgalomba levő pénz. Lehet, hogy ez az elmélet nem vette figyelembe a hitel-transzformációt ill. annak különbségét? Fogadjuk el azonban, hogy  magas alapkamattal, csökken a forgalomba levő pénz.  Ennek csak egy baja van, ott van a magas alapkamat, ami egy sereg problémát okoz.  

Egyelőre, az elemzés miatt induljunk ki abból, hogy az állam kormány nem pazarló, nem korrupt stb., viszonylag hatékonyan gazdálkodik, mégis más okok miatt kialakul az infláció.

Abból is kiindulhatunk, hogy egyszerűen mi a hatása kamatemelésnek, a túlzottan magas alapkamatnak.

 Sajnos magyar jegybank, ezt az elméletet (a magas alapkamat csökkenti az inflációt) komolyan vette. A különböző ábrákon ez a téma is körül van járva.

Itt és most, a teljesség igénye nélkül megint körüljárom  A magas kamatra, megnő betéti kedv. Sok külföldi betétes (befektető) jelenik, meg ami a hazai pénz felértékelődését (árfolyamcsökkenést) okozza. A túlzottan felértékelt pénz, legalább ugyanolyan káros, mint leértékelt pénz. Itt megint ki kell térni egy általános orbitális tévedésre: általában az emberek azt gondolják, hogy az erős pénz, (az erős forint) jó. Egy frászt jó, igaz a gyenge sem jó, az optimális a jó. Szerintem egyszerűen azért gondolják ezt, mert általában minden jó, ami erős. Szóval ilyen színvonalon vagyunk. Legalább helyes megnevezéseket kellene kitalálni, mint pl.: kövér a forint, sovány a forint, izmos, egészséges (nem kövér, nem sovány) a forint. A kövérség éppen olyan egészségtelen, mint a soványság. Vagy, pl.: drága a forint, olcsó a forint, megfelelő értékű a forint. A drága éppen olyan rossz, mint az olcsó.

A felértékelt pénzzel csökken az import termékek ára, ami alacsonyabb árszínvonalat jelent tehát ebben a szakaszban csökken az infláció, ill. annak lehetősége. A kelleténél olcsóbb import termék által egyfelől felborul a külkereskedelmi egyensúly. Ez elvileg jó is lehet, bár becstelen, mert áron alul kapjuk az import terméket. Igaz ez esetben külföld is károsul, de ebből is az derül ki, hogy a pénzátváltási rendszer igazságtalan. (A szerepek felcserélődhetnek, a magyarok lehetnek a károsult külföldiek.) Ugyanakkor ezzel egy időben elindulnak hazai károsodási és eladósodási folyamatok. A hazai cégek nem bírják versenyt az export cégek árai túl drágák lesznek, ezért visszaesik a forgalmuk. A turizmus bevétele visszaesik, a magyarok külföldön költik el a megtakarításaikat. A vállalatok helyzete romlik, ezért hitelt vesznek fel. A lakosság túlfogyasztása lehetséges, amit fokoznak az áruvásárlási hitelek. Miért fokozódnak az áruvásárlási hitelek? A bankok betéti oldala megnő, a bankok érdeke, hogy növeljék a hiteloldalt és ez legkönnyebben az áruvásárlási hitellel történik. Ráadásul a hiteleket reklámmal, és kedvező feltételekkel növelik. A hazai hitelfelvétel tehát egyfelől nő. Ugyanakkor más okok miatt csökken. A hitelkamat a magas alapkamat miatt drága lesz. A jövedelmek vásárlóértéke a külföld felé még jó, nem kell hitel. Vannak tehát a hitelezést növelő és vannak (ez egy kicsit több) a hitelezést csökkentő elemek. Mindez összességében valamennyivel csökkenti az inflációt, de árt magyar gazdaságnak. Azt is figyelembe kell venni, hogy főleg beruházási hitelek esnek vissza, ami hosszabb távon termelés csökkenést jelent. A magyar vállalatok verseny-képesség csökkenése is árt a gazdaságnak.

Térjünk azonban vissza a kezdethez. A magas kamat miatt jönnek külföldi befektetések (betétek).  Nos, ezeket, a betéteket kamatostul vissza kell fizetni. Ugyanakkor nőnek belföldi betétek ezeket is kamatostul vissza kell fizetni. A megnőtt belföldi betétek is egyfelől közvetlenül csökkentenék a forgalomba levő pénzt, hiszen az emberek pénze a bankban van. Másfelől bankok ezeket, a pénzeket is igyekeznek hitellé alakítani, és ez részben sikerül is nekik. (Magas bankok hitel-transzformációs képessége.) Az infláció megint csak kevéssel csökken.

A következő lehetőség elvileg megmarad: a jegybank, mint egy bank a hiteleket megforgatja, mint egy ker. bank és ebből fizeti vissza kamatos összegeket. Csakhogy az előbb már megállapítottuk hogy jegybank lehetőségei korlátozottabbak. Pl. ker. bankra, ha több a tartozása, mint (ez egyfajta pilótajáték) eladósodása, nem szól rá senki. A jegybankra rászólnak. A jegybank sokkal korlátozottabban játszhatja pilótajátékot, mint a ker. bank. A jegybank egyszerűen megtarthatja hitelösszeget, ebből azonban nem lesz visszafizetés. A jegybank nem tudja azt fenntartani, hogy állandóan több hitel jöjjön be, mint amennyi visszafizetés, vagy csak további kamatemeléssel tudja ezt megvalósítani. A lényeg az, hogy a külföldi hiteleket előbb utóbb a hazai gazdaságnak, a magas kamattal vissza kell fizetni. Ekkor megfordul a kocka. A hazai pénz leértékelődik, sőt túlságosan leértékelődik. Ez két szempontból káros. A túlzottan leértékelt pénz is káros. A fenti folyamat ellentéte alakul ki és valószínű a folyamat túlfutása is.  Megismétlem: van egy optimális árfolyam, és minden eltérés ettől káros. Ugyanakkor a leértékelődés azt jelenti, hogy több pénz kell visszafizetni. Főleg akkor van baj, ha a hazai hitelfelvevőnek (államnak, állampolgárnak cégnek) külföldi pénzben kell a tartozását visszafizetni.

Mivel magas a kamat, a hazai hitelfelvevők, bár hitelek mértéke valamivel kisebb, de mégis eladósodik.

Az átlagos eladósodás ugyanis hitel mértékének és a kamat szorzatával arányos. Ez szorzat pedig magasabb lesz, mint alacsony alapkamatnál. Ebben helyzetben jön az létre, hogy a rejtett módon a károk szétoszlásával azok hazai szereplők is károsodnak akik igen kismértékben vesznek részt a hitügyletekben.

Eddig az állam kormány elméletileg nem vett részt a folyamatban. Tehát a magas kamat az államtól, kormánytól függetlenül összességében káros.

Most nézzük ezt a variációt: az infláció azért alakul ki mert a viszonylag magas adót az állam elpazarolja. Az állam (a kormány) adót emel, az állam állami árakat emel, az állam állami jövedelmeket emel, ezek mind inflációgerjesztők. A deficitjét az ilyen állam két módón kezelheti? Vagy adót emel, vagy hiteleket vesz fel, illetve mindkettőt egyszerre. Mindkét módszer rossz, ill. eleve az eladósodás, a túlzottan nagy negatív hitelegyenleg rossz.

Itt meg kell jegyezni általában magángazdaság és az állam együttesen alakítja ki az inflációt. Ebben az esetben azt is gondolhatnánk, hogy korrupt, bürokratikus, rossz hatékonyságú államot, a magas kamat visszariasztja a további hitelfelvételtől. Azonban, az ilyen államot ez nem tarja vissza, sem a további hitelfelvételtől, sem az adóemeléstől. A magas alapkamat tehát ebben a helyzetben még károsabb, mint normális helyzetben, normális állam esetén. Az állam még jobban eladósodik még inkább adót emel, árat emel, stb.

 Általában, a tartozását, az állam, kormány az adókból fizeti vissza. Tehát végső soron tisztességes dolgozók adófizetők faragnak rá, ha betétesek, akkor kevésbé, ha nincs betétjük, akkor jobban.

Meg kell említeni még egy infláció növelő hatását a magas kamatnak. A magas kamat magas betéti kamatot okoz.  Ez az árakat, jövedelmeket a profitot magasra állítja, hiszen vállalatok emberek úgy gondolkodnak hogy munkával, csak az profit éri meg, ami jóval magasabb mint munka nélkül szerzett kamatjövedelem. Ez is egy olyan tényező, ami arra hat, hogy az inflációt kevéssé  csökkenti a magas kamat. Sőt ki merem jelenteni következőt. Ha egy normális egyensúlyban levő gazdaságban ( inflációs stratégiájú gazdaságban )  ok nélkül felemelik a jegybanki alapkamatot akkor az hosszabb távon  inflációt okozhat. Ez pedig olyan, mint más, állam által keltett infláció.

Meg kell említeni még azt az ellentmondást is, hogy egyéb okokból pangó (infláció eladósodás, pazarló állam) gazdaságban különösen nagy kárt okoz beruházási hitelek csökkenése. Márpedig a magas alapkamat és hitelkamat elsősorban beruházási hiteleket csökkenti.

Még ezt is meg lehet jegyezni: az inflációcsökkentésnek vannak valóban hatékony módszerei, tehát erre nincs szükség.

A következő lényeges megjegyzés: az hogy az itt leírtak igazát (gyakorlati realitását) tisztán bizonyítja a 2006-ban kiderült magyar eladósodás. Mi is történt röviden: valamennyire csökkent (a szegényebbek, ill. középréteg, lakosság többsége fogyasztói kosarának szempontjából kevéssé) és átmenetileg  (2006-ban már újra emelkedik) az infláció. Emellett a többi rendszerváltó országhoz képest kialakult egy alacsonyabb a termelés, és súlyos eladósodás. A hazai pénz, a leírtak szerint először (túlzottan) felértékelődött, azután leértékelődött. Pontosabban ilyen helyzetben egy ideig hektikus az árfolyam, de  a leértékelődés végül elkerülhetetlen. Magyarországon tehát szinte maradéktalanul bekövetkezet az, amit az előző elméleti fejtegetés bizonygat. Talán, ez nem véletlen.

Válasszuk szét a problémákat. A pazarló korrupt állam, nem hatékony állam, egy problémakör. Az infláció egy másik problémakör.  Az alapkamat nagyság és annak hatása pl. az inflációra egy harmadik problémakör.

Itt ez utóbbiról van szó, és végső soron kijelenthető. A túlzott alapkamat emelés (túlzottan magas alapkamat) minden helyzetben káros. Ha magas az infláció, akkor lehet, hogy kissé, átmenetileg csökkenti az inflációt, de eközben gazdasági károkat okoz, és eladósodáshoz vezet. Ez akkor is létrejön, ha normális az állam, fokozottabban létrejön, ha pazarló, korrupt, nem hatékony az állam.

Az hogy van egy ilyen elmélet: a magas kamat csökkenti az inflációt, ráadásul ezt alkalmazzák is, azt jelzi, hogy jelenlegi pénzügyi rendszer zavaros és főleg logikátlan.

A pénzváltás és hitelezés közvetlen összefüggései.

Megint egy kis kategorizálás.

 Az, hogy hitelezés előtt, közben után változhat az árfolyam rendkívül bonyolulttá és igazságtalanná teszi elsősorban a hitelezést és a pénzváltást is. Sajnos itt olyan bonyolult folyamatok játszódnak le, ami külön könyvet érdemelne, a részletes elemzésre ezért nincs mód. Néhány lényeges momentumot azért vázolnák.

Először is kezdjük a lényeggel. Maga pénzváltás az árfolyamváltozás teszi rendkívül bonyolulttá és igazságtalanná a hitelezést. Ha nincs pénzváltás, árfolyamváltozás, vagy ez az árfolyamváltozás egyenletesebb, kiszámíthatóbb akkor sokkal egyszerűbb igazságosabb folyamatok játszódnak le.

Az eladósodott szereplő (hitelfelvevő) általában kiszolgáltatott helyzetbe kerül és károsodik. Az eladósodott szereplő általában gyenge szereplő. Gyenge szereplő pl. a kis-befektető, egy kis ország állam jegybankja. Szóval, ha ezek eladósodnak, akkor duplájára nő annak valószínűsége, hogy károsodnak, ill. a károsodás is jelentősen nőhet. A kis ország állama, jegybankja azért gyenge szereplő, mert korlátozottak a lehetőségei.

A nagybefektető, (a pénzpiac is nagybefektető), amely több lábon áll, amely képes több variációs hiteltervet elkészíteni, valószínűleg hasznosul, éppen az előbb említett gyenge szereplők rovására. A bank egyben nagybefektető, egyben ügyintéző lebonyolító. A bank általában hosszabb távon mindig jól jár, ez  a szerencsejátéknál is törvény.

A rendszer egyébként azért is igazságtalan, mert maga a hitelezés által is változhat az árfolyam, és ez össze vissza bekavar.

Kategorizáljunk.

Az árfolyamváltozás (le, felértékelődés) magától hitelezéstől változik, vagy más okból változik.

Az árfolyam változhat hitelezés előtt és közben.

Minden hitelezésnek két nagy folyamata van a hitelezés és visszafizetés.

A visszafizetés nagyjából tükörképe hiteladásnak. Az egyszerűség kedvéért vegyük azt a példát, hogy valaki egy évre ad hitelt és azt egy év után kamatostul visszaveszi. Ebben az egyszerű példában nyilvánvaló az ellentétes folyamat. (Ezenkívül sokféle variáció lehet.) Makrogazdasági szempontból viszont a következő kategóriák vannak. Időszak, amikor a hiteladás (hitelfelvétel) növekszik, dominál. Időszak, amikor a visszafizetés növekszik, dominál.  Időszak, amikor a kettő szinte egyenlően növekszik. Időszak, amikor a kettő szinte egyenlően csökken. Aztán vannak különböző stagnáló időszakok.

Ami még fontos: amikor hiteladásról van szó akkor ez alatt a hiteladás növekedése értendő. Másfelől van hiteladás csökkenése. Ez egy ellenkező folyamat.

Nagyon sokféle hitel van. Hazai szereplő (magyar) ad hitelt hazai szereplőnek (ügyfélnek) hazai pénzben (Ft-ban). Hazai szereplő ad hitelt hazai szereplőnek devizában (pl. euróban). Hazai szereplő ad, hazai pénzben (pl. Ft-ban) hitelt külföldi szereplőnek. Hazai szereplő ad hitelt devizában (pl. euróban) külföldi szereplőnek.  Mindenek persze lehet a fordítottja, vagyis a külföldi ad hitelt hazai szereplőnek, ugyanilyen módokon. Ez általában és nagyjából a fordítottja ez előzőnek. A két nagy kategória tehát hazai szereplő ad hitelt külföldinek, ekkor a külföldi fizeti vissza, vagy külföldi szereplő ad hitelt hazai szereplőnek.  

A hazai szereplő általában hazai pénzben kénytelen vásárolni, fogyasztani és hazai pénzben kapja a jövedelmét (ebből fizeti vissza hitelt). A külföldi szereplő általában külföldi pénzben vásárol (neki az a hazai), és külföldi pénzben kapja jövedelemét. Azonban ez sem mindig igaz, más variációk is lehetnek.

Továbbá a szereplők lehetnek magánszemélyek, vállalatok (magángazdaság) állam, kormány, állam jegybank. Továbbá lehetséges bank általi hitelezés, mikor bank saját tőkéjéből hitelez. És van bankok közötti hitelezés is.

Továbbá megkülönböztethetünk gyenge kiszolgáltatott szereplőt (eladósodott, korlátozott, kisszereplő), vagy erős, több lábon álló, szereplőt (nagytőke, pénztőke, nagybefektető, pénzpiaci cég).  

Ehhez még a következő megjegyzést tenném. Ahhoz hogy a hazai szereplő devizában adjon hitelt, devizakészletének kell lennie. Ezt a devizakészletet azonban meg kell szerezni. Ez a megszerzés általában úgy történik, hogy a hazai pénzkészletét, vagy az otthonit, vagy a bankban levőt átváltja devizára. Ezen átváltás közben is változik a pénzpiac átmeneti pénzkészlete és változik az árfolyam. A külföld felé  hitelezése, ill.  a külföldi pénz hitelezése tehát általában mindig átváltással jár de ez az átváltás lehet előzetes, és a hitellel egyidejű. Egyébként ez nemcsak a hitelezésre áll, hanem a külkereskedelmi folyamatokra is.

Így tehát megkülönbözethetünk: előzetes átváltásos hitelezést és azonnali átváltásos hitelezést.

Itt van még egy megjegyzés, ill. csoportosítás. Miért szereznek devizakészletet a szereplők. Azért mert később ebből akarnak hitelezni. Azért mert később ebből akarnak vásárolni külföldről. Azért mert ezt jobb, biztonságosabb befektetésnek találják. Spekulációs célú átváltások miatt. 

Itt jön egy nagyon lényeges kategória: A hiteladó hazai pénzben kapja vissza a hitelét ( hazai-pénz alapú hitelt ad) vagy külföldi pénzben ( külföldi-pénz alapú hitelt ad).  Ez azért fontos, mert nem mindegy hogy kinek kell a pénz átváltania. Az árfolyamváltozás ugyanis elsősorban azt érinti, aki átváltja pénzt.

A kategóriát tehát így is nevezhetjük: a hazai szereplőnek kell átváltania pénzt vagy a külföldi szereplőnek, kell átváltani a pénzt.

Illetve másik két kategória: hitelek (gazdasági célú hitelek, ill. pénzpiacon keresztüli), melyekben át kell váltani pénzt, és ez ki is derül. Vagy hitelek (befektetési célú, spekulációs célú, ill. pénzpiacon kívüli) hitelek ahol nem kell átváltani a pénzt, ill. az nem derül ki. 

Továbbá mindez, amit eddig felsoroltam lehetséges pénzpiacon kívüli (ker. bankon kívüli) közvetlen hitelezés. És lehet pénzpiacon keresztüli hitelezés.

Továbbá van valós gazdaságú célú hitelezés, van normál megtakarítású, befektetésű hitelezés, és van spekulációs célú hitelezés.

 Már felsorolásból is látszik hogy, nem egy egyszerű dologról van szó, ezért a részletes elemzésre nincs mód.

Egyirányú folyamatok. A pénzpiac átmeneti hazai pénzkészlete (pl. Ft készlete) nő, deviza készlete ( pl. euró) csökken, a Ft leértékelődik az euró viszonylag, felértékelődik.

Ha olyan időszak van, hogy nagy összeggel ( pl. sokan váltanak nagy összegű eurót) nő, a hazai szereplők  devizakészlete. Ez kerülhet az otthoni vagy banki ügyfél készletbe. Ha olyan időszak van, hogy nagy összeggel csökken külföldiek Ft készlete. Ha olyan időszak van, hogy nagy összeggel nő a hazai szereplők külföld felé adott gazdasági célú hitele. Ha olyan időszak van, hogy hazai szereplők hitel-visszafizetése nagy összeggel nő ( a visszafizetés időszaka jött el).

Mindez akkor, ha ezeknek ez ellenkezője, fordítottja kevésbé változik, nem változik, vagy ellenkező irányban változik.

A pénzpiac átmeneti hazai pénzkészlete (pl. Ft készlete) csökken, devizakészlete ( pl. euró készlete ) nő, a Ft felértékelődik, az euró viszonylag leértékelődik.

Ha olyan időszak van, hogy nagy összeggel csökken hazai szereplők devizakészlete (pl., sokan váltanak euróból Ft-ot). Ha olyan időszak van, hogy nagy összeggel nő a külföldiek Ft készlete. Ha olyan időszak van hogy nagy összeggel nő a külföldiek gazdasági célú hiteladása (magyar szereplők hitelfelvétele). Ha olyan időszak van hogy nagy összeggel nő a külföldre adott hitelek visszafizetése. Mindez akkor, ha az ellenkező, fordított folyamatok, kevésbé változnak, nem változnak, ellenkező irányban változnak.

Egy jellemző folyamat.

Adva van egy (vagy sok) külföldi gazdasági célú szereplő befektető, akinek van jelentős befektetésre szánt pénze. Ha van ilyen pénze, akkor már nem lehet gyenge kiszolgáltatott szereplő. Van egy kis és rosszul gazdálkodó ország, amelyben felemelik jó magasra az alapkamatot (pl. 11%-ra) ezáltal befektetési (betéti) kamat is jó magas lesz. Ugyanakkor ennél alacsonyabb az euró kamata pl. 6%.   A hitelkamatokat is figyelembe kell venni. Mondjuk a Ft hitelkamata legyen 16% az euró hitelkamata legyen 10%.  Pontosabban a magyar hitel-felvevők ekkora kamat mellett kapnak euróban hitelt.

Az erős befektető elsősorban kamatot mérlegeli, tehát ráharap. Ugyanakkor a biztonságot, a visszafizetést is mérlegeli. Mondjuk, ezt jónak ítéli meg. Továbbá mérlegeli, hogy mi fog történni az árfolyammal, hiszen arra számít, hogy nemcsak ő, de mások is befektetnek. Továbbá mérlegeli azt, hogy mi történhet a visszafizetéskor. Ezután találni kell valakit (sokakat) aki tőle magas kamatú hitelt vesz fel. A bankoknak érdekük, hogy hitelt közvetítsenek, tehát keresnek (hirdetnek) és fognak találni. Egyébként is egy gyenge országban mindig szép számmal akad olyan, aki magas kamatú hitelt vesz fel. Az ilyen szereplő valószínűleg gyenge és kiszolgáltatott szereplő. A hitelfelvevőnek is mérlegelni kellene, hogy mi történhet az árfolyammal, de nem nagyon van lehetősége a mérlegelésre. A hitelügylet megvalósul.

Ekkor az árfolyam mondjuk 250Ft - 1euró.

A példában a belföldi árak, jövedelmek nem változnak.  Kétféleképpen jöhet létre az ügylet. Vagy azt mondja hiteladó, hogy adok 1 eurót és egy év múlva 1,1 eurót kérek vissza. Ez részéről nem jár átváltással, őt ebben az esetben nem érinti  az árfolyamváltozás. Vagy azt mondja, hogy adok 250 Ft-ot és 1 év múlva, visszakérek  275 Ft-ot. Ez részéről két átváltással jár. A hitelfelvevőnek pont fordítva, ha devizában kapja hitelt, akkor az általában két átváltással jár, de eggyel mindenképpen. A hitelező tudja, hogyha sokan hiteleznek, akkor a Ft először felértékelődik. Pl. 240Ft lesz 1euró. Ha egy év múlva 240 Ft lesz az árfolyam akkor 275 Ft-ért 1,15 eurót kap visszaváltás után.  Viszont, ha visszafizetéskor a Ft leértékelődik pl. 260 Ft lesz 1euró, akkor „csak” 1, 06 eurót kap visszaváltás után. Azt is mérlegeli, hogy mi van ha nem most hitelez, hanem felértékelődés után. Ekkor már nem érdemes neki Ft-ban hitelezni ( pl. Ft alapú értékpapírt vásárolni), mert 1 euróért, csak 240Ft-ot kap és ennek a kamatos összege kevesebb, mint 250Ft kamatos összege. Euróban viszont érdemes neki hitelezni.

Mindent mérlegel, és valószínűleg jól mérlegel. Azt is jól mérlegeli, hogy leértékelődés vagy felértékelődés várható, és e szerint változtatja hitelt.  Általában a hitelnyújtó van előnyösebb diktáló helyzetben és a hitel-felvevő, pláne eldósodott helyzetben kiszolgáltatott helyzetben van. A bank is mindenképpen jól jár. A két extra nyereséget valakinek ki kell fizetnie.

Eközben (ugyanilyen változások mellett) a hitelfelvevő hogy jár?  Nézzük az alapkamat-emelést és felértékelődést. A kezdet, az hogy 1 eurót kap hitelbe (ekkor még 250 Ft),  de lehet, hogy mikor ezt átváltja forint vásárlás miatt, már csak 240 Ft-ot kap. Az igaz hogy ebben az estben legkisebb a viszonylagos kára mert 1,1 eurót kell visszafizetnie, amely 264 Ft-ból jön ki.

Vagy nem euróban kapja hitelt, hanem 250Ft-ot kap, és akkor 16% mellett vissza kell neki fizetnie 290 Ft-ot. Ha Ft-ba kapja a hitelt, akkor nem számít a leértékelődés, felértékelődés viszont a magas kamat számít. Nézzük a leértékelődést. Ha euróban kapja pénzt, akkor visszafizetésnél (ha  260-ra emelkedik az árfolyam), a  visszafizetendő 1,1 euró neki 286 Ft-ba kerül, ennyi jövedelemből jön ki.

Ha akkor venne fel euró hitelt, amikor az árfolyam 240Ft lesz, akkor rosszul jár mert csak 240 Ft-ért tud vásárolni. Egyébként nincs nagyon módja mérlegelni.

Ebből az egészből mi a tanulság egyfelől láthatjuk, hogy a hitelfelvevő mindenképpen ráfarag, magas kamatnál. A hiteladó és felvevő ebben a jellemző felállásban nincs egy súlycsoportban. Másrészt azt láthatjuk, hogy a különböző árfolyamváltozások össze-vissza kavarják, bonyolítják a hitelezés amúgy sem egyszerű folyamatát.

Látszólag a hitelfelvétel (hiteladás) és visszafizetés egyensúlyban van, stabilizálja az árfolyamot. Viszont a visszafizetés kamatos, magasabb már ezért is felbomlik az árfolyam. Ugyanakkor az is gyakori, hogy az eladósodás miatt csökken a hiteladás, viszont a visszafizetés éppen nő. Ekkor duplán értékelődik le a hazai pénz.   Ekkor jön létre az adósságörvény. Ráadásul ebbe az egészbe beleszól a külkereskedelmi ( export import, A. oldal B. oldal csökkenése növekedése) folyamat. Az árfolyamváltozáson keresztül az egész gazdaság minden része ( termelés, hitelezés, stb.) össze-vissza mozog. Kétségtelen vannak kiegyensúlyozó, ellensúlyozó folyamatok is. Az állandó, fölösleges mozgás azonban tagadhatatlan. Minden pénzváltás, de főleg jelenlegi pénzváltórendszer zavaros túlbonyolított igazságtalan rendszer.

Kiegészítések az eladósodáshoz.

A tripla, sőt négyszeres adósságörvény (adósságcsapda).

Milyenek az örvényszerű jelenségek? Az örvényszerű jelenségek jellemzője, az hogy egy bizonyos határ után a folyamat felerősödik, elragad, és szinte visszafordíthatatlan lesz. Ráadásul ezt a határt nem is könnyű érzékelni, hiszen csak a határ túllépése után változik a folyamat exponenciálisan.

A jelenlegi pénzügyi rendszerben az adósságörvény a következő folyamatokból áll. Egyfelől az eladósodott szereplő egyre magasabb hitelkamatokra kap hitelt. Vagyis aki eladósodik és abból újabb hitelekkel, akar kimászni, az egyre rosszabb helyzetbe kerül, végül is egyfajta csapdaszerű helyzetbe kerül. Ez a folyamat talán igazságosnak és logikusnak mondható. Aki meggondolatlan, aki nem a munkájára épít, az megérdemli a sorsát.

Itt jegyzem meg hogy eladósodás alatt egy olyan mértékű hitel-visszafizetést értek, amely a visszafizetőnek komoly nehézséget jelent, vagy nem tudja, vagy csak komoly életszínvonal-romlás, és az alulfizettet munka jelentős növekedésével tudja visszafizetni a hitelt.

A másik folyamat a jelenlegi pénzváltó rendszerből ered, és azokat érinti, akik külföldi pénzben vesznek fel hitelt. Az csapda, hogyha leértékelődik a pénz akkor több pénzt kell visszafizetni. Tehát az ilyen szereplőknek felértékelt állapotban kell tartani a pénzt. Ez önmagában sem jó. Ráadásul a gyenge szereplő a csak újabb hitelekkel tudja felértékelt állapotba tartani a pénzt, ez pedig együtt jár az eladósodás növekedésével. Az összeomlás veszélye is egyre nő.  Egyes államok, nemzetgazdaságok olyan szereplők, akiknek jelentős az ilyen hitelfelvételük. Persze lehet ilyen szereplő, magánember és vállalkozás is.

A hitelfelvétel miért okoz felértékelődést? Az eladódódás előtt jelentős  külföldi hitelt vesz fel, általában magas kamatra. A külföldi pénzt muszáj átváltani, mert a  termelés, fogyasztás hazai pénzben fog történni. Ezáltal a jelenlegi pénzváltó rendszerben a hazai pénz felértékelődik, hiszen sok devizát váltanak hazai pénzre. Szinte lényegtelen hogy ki váltja át, maga a hitelező, vagy a közvetítő, vagy a hitelfelvevő. A bank a pénzpiac csak azt méri, hogy az ő devizakészlete megnő, a hazai pénzkészlete lecsökken, ezért felértékeli hazai pénzt.( Ha valami jobban fogy akkor azt drágábban lehet, kell eladni – ez a logika.) Az eladósodás hatására  után viszont két dolog történik. Egyfelől a visszafizetés már nagyobb lesz (elsősorban a visszafizetendő kamatok miatt), mint a felvétel. Ekkor a fordítottja történik. Sok hazai pénzt váltanak devizára. A bank, a pénzpiac azt érzékeli, hogy a hazai pénzkészlete megnő a devizakészlete, lecsökken, tehát hazai pénzt leértékeli. (A  logika az, hogy amiből sok van azt olcsóbban kell adni.) A másik jelenség ezzel párhuzamosan, a hitelek csökkennek, a hitelnyújtók megijedve attól hogy nem kapják vissza pénzüket kevesebb hitelt adnak, ill. azt is magasabb kamatra. Kérdés viszont hogy mennyivel csökken a külföldi befektetések (hiteladások) összege? Erről a későbbiekben lesz szó. Nincs kizárva pánikszerű menekülés sem, ekkor egy hatalmas leértékelődés jöhet létre annak minden kárával.  Azzal hogy lecsökken a külföldi hitel, az történik, hogy viszonylag kevesebb devizát váltanak át hazai pénzre. Összességében tehát fokozottan nő (külföldi hitel lecsökken, visszafizetés nő) a hazai pénz átváltása devizára, a pénz leértékelődik. Ezáltal a hazai pénz árfolyama megnő (leértékelődik). Pl. az eladósodás előtt a Ft euró árfolyama 260 Ft, az eladósodás után 320 Ft lesz. Ez a következőt jelenti, abban az esetben, ha devizában kell a hitelt visszafizetnie.  Ha pl. magyar államnak 10 milliárd euró  a tartozása akkor az árfolyam változás előtt ezt 2600 milliárd Ft-ból tudja visszafizetni. Az árfolyamváltozás után, ezt már 3200 milliárd Ft-ból tudja visszafizetni.  A nemzetgazdaság, a hazai dolgozók kifejezetten rosszul járnak. Kérdés akkor kijár jól.  Erről a következőkben lesz szó. Ugyancsak visszatérek arra, hogy pontosan mi történik, többek között csökken és drágul az import, infláció keletkezik stb. Az infláció több okból is nőni fog. Elsősorban, azért, mert az import termékek drágulnak, de vannak más okok is. Az infláció mindenképpen káros hazai gazdaságra, és a hazai életszínvonalra, főleg a hazai dolgozók reáljövedelme csökken.

Sőt itt belép a következő jelenség, ami tovább fokozza az adósságörvényt, a válságot. Ez pedig nem más, mint a szegénység, kiszolgáltatottság fokozódása. Egy másik fejezetben ezt szegénységi, kiszolgáltatottsági piactorzító tényezőnek nevezem. Lényegében arról van szó, hogy a szegényebb, kiszolgáltatott fél kénytelen előnytelen üzletelésbe belemenni. Kénytelen rossz cserearányú üzleteket kötni. Nemcsak magasabb kamatra kénytelen hitelt felvenni, de általában a termékeit, munkáját kénytelen olcsóbban eladni.

Leegyszerűsítve viszont a következő történik.

 Az történik, hogy a visszafizetendő hitel, egyrészt a magas kamatok miatt, másrészt az árfolyamváltozás miatt jelentősen megnő. Ez további eladósodással lehet kompenzálni, amely a hitelfizető szegényedéséhez vezet, vagy ahhoz, hogy képtelen fizetni. Eközben egyensúlytalanság és magas infláció alakul ki, ami káros a nemzetgazdaságra és különösen a dolgozók reáljövedelmét csökkenti. Ráadásul a rossz gyenge helyzet, kiszolgáltatott pozíciójából, további rossz cserearányú üzletelések eredhetnek.  

A tripla adósságcsapda egyszerűen: a külföldi nagybefektetők ebben az eladósodási helyzetben a gyenge (ingatag rosszul gazdálkodó, gyenge pénzügyi helyzetben levő) állam ill. nemzetgazdaság kárára hasznosulnak. Másképpen: eladósodott helyzetben a külföldi nagybefektetők fokozottan zsákmányolhatják ki az eladósodott nemzetet.

A tripla adósságörvény adósságcsapda tehát, részben a jelenlegi pénzügyi rendszer pontosabban jelenlegi átváltó rendszer hibája. Pl., ha közös pénz lenne, akkor nincs átváltás és ilyen tripla adósságörvény, nem tud kialakulni. Ha a pénzváltó rendszer korlátozva lenne a tekintetben, hogy csakis a kereslet kínálatra reagáljon, méghozzá túlzottan gyorsan, akkor is kevesebb esélye lenne a tripla adósságörvénynek.

Elmélkedés a befektetőkről.

Először is tisztázni kell a befektetések (befektetők) szerepét.

Alapvetően a következő csoportokba lehet osztani a külföldi befektetőket.

Működő tőke befektetők, akik magyar munkaerővel Magyarországon folytatnak termelési tevékenységet, rendszerint export tevékenységgel összekapcsolva. Pl., legyen ez befektetők egyharmada. Nagyobb pénzbefektetők, akiknek van menekülési tervük. Legyen ez a második harmad. Kisebb pénzbefektetők, ez pedig harmadik harmad. A három csoport jelentősen különbözik. Ugyanakkor a pénzbefektetők gyakran két lábon állnak, egyben működő tőke befektetők is. 

A kiindulási pont: az árfolyam, az infláció meg nagyjából rendben van viszont az állam, nemzet már egy eladósodott állapotban van. Hogy viselkednek e helyzetben a különböző külföldi befektető csoportok?  Ők ebben a helyzetben előre kalkulálnak. Mondjuk a kalkuláció alapja ez: 1 euró 260Ft. Változás után 1eruró 320 Ft lesz

A kisbefektetők (ezek mindig pénzbefektetők) egy részét elriasztja bizonytalan helyzet. Ők így kalkulálnak: 1 euró befektetésemért visszakapok 260Ft plusz kamatok 310 Ft-ot. Ha ezt átváltom, akkor ezért meg 1 eurót sem kapok, tehát veszítek.  Másik részük beleesik az adósságcsapdába, a magyar nemzettel együtt károsodik.

A működő tőke befektetőknek, az export tevékenységet folytatóknak lényegében használna egy leértékelődés. (Megjegyzem: a hazai exportőröknek, hazai idegenforgalomnak is használ egy Ft leértékelődés.) Visszatérve: mi is történik ekkor? A külföldi munkáltatók (működő tőke befektetők) a külföldi pénzükhöz képest olcsóban kapják meg a hazai munkaerőt. Pl. egy órai bér 780 Ft volt, azaz 3 euró, ez az újhelyzetben csak 2,4 eurómba kerül. Ugyanakkor az export tevékenységükből származó külföldi pénz visszaváltás után többet ér. Pl. egy termékért kaptam 1 eurót 260 Ft-ot, az új helyzetben ez 320Ft-ba kerül. Ez dupla haszon.  Ugyanakkor nagybefektetők kalkulálják az inflációt is (őket főleg a követő infláció, a jövedelmek emelkedése érdekli)  de azt is tudják az infláció általában fáziskéséssel következik be. A működő tőke befektetők nem akarnak ebben a helyzetben kivonulni, sőt nekik inkább az, az érdekük hogy ilyen helyzet előálljon. Mi van a külföldi nagyobb pénzbefektetőkkel. Ők ugyanattól félnek, mint a kisebb pénzbefektetők: a befektetésük nem térül meg illetve romlik. Ugyanakkor nekik van egy menekülési útvonaluk és ez nem más, mint az hogyha esetleg mégis romlana a befektetésük értéke akkor azt itthon levásárolják és mint termék viszik ki. Vagy nem viszik ki, pl. ingatlant vásárolnak, amiből itthon üzletelnek. Ebben az esetben ugyanis nem éri őket veszteség, megmarad a magas kamatok miatti extraprofitjuk. Az infláció (főleg az áremelkedések) viszont ebben az esetben is probléma lehet a számukra. Egyébként a felvásárlás is inflációt okoz. Mindezt ugyanakkor csak azok tehetik, meg akik pénzbefektetésen kívül kereskedelmi illetve a termelési ill. export tevékenységgel is foglakoznak. Ezek pedig a nagybefektetők. A nagybefektetők jelentős része ilyen.

Mi az érdekük a nagybefektetőknek, most már összevontan? A nagybefektetők: a nagyobb pénzügyi befektetők, a jelentősebb külkereskedelmi, export-import  tevékenységet folytatók, a működő tőke befektetők, ill. azok, akik ezeket egyszerre csinálják, vagyis több lábon állnak.  A nagybefektetőket hívhatjuk nagytőkének is.

Mielőtt a fenti kérdésre válaszolok, nézzük meg milyen tendenciák lehetségesek. Gyakorlatilag nem lehetséges jelen helyzet nagyon hosszú távú megrekedése. Nem lehetséges az örvény szélén sokáig kavarogni, egy közepes eladósodás állapotába maradni. Önmagában már ez kellemetlen, de ugyanakkor van egy befele, az örvény közepébe sodró hatás. 

A lehetséges variációk, folyamatok. (Más példázatban nem örvényhez hasonlítom a problémát, hanem gödörhöz, adósságcsapdához.)

Lassú sodródás az örvény közepe felé. Lényegében ez történik most.

Gyors besodródás az örvény közepébe, vagyis összeomlik a pénzügy és a gazdaság.

Meglehetősen nagy áldozatokkal, de azért kievickélni az örvényből. Ennek pedig az feltétele, hogy fokozatosan, de következetesen, és viszonylag gyorsan csökkenteni hitelfelvételeket, megszüntetni az eladósodást.

A nagybefektetők érdeke általában az, ha lassan sodródnánk az örvény közepe felé. Ez hoz nekik a legnagyobb hasznot. Persze azt tudják, hogy ez előbb-utóbb átvált a gazdaság összeomlásába. Ez a tény mérsékeli a nagybefektetők ezen érdekét, de csak mérsékeli. Ugyanis ők a lassú sodródás közben tetemes hasznot tudnak zsebrevágni, és minél később történik az összeomlás, annál kisebb lesz a veszteségük. Szerintem a legkisebb érdekük az, hogy egy gyors összeomlás történjen. Hirtelen nagy leértékelődés, nagy infláció, fűszerezve zavargásokkal, termeléscsökkenéssel, ebből már ők sem jöhetnek ki veszteség nélkül. Ezért a nagybefektetők (még a pénzbefektetők sem) jelen helyzetben nem fognak, hirtelen kivonulni, hiszen ez önmagában egy összeomlást jelentene. Tehát rémhírterjesztésnek bizonyulnak a mostanában gyakori ijesztgetések: juj mi lesz ha nagytőke kivonul. A hirtelen kivonulás akkor elkerülhetetlen, ha jelenlegi tendencia mellett egyre beljebb sodródunk az örvénybe, egyre jobban eladósodunk, és a nagy leértékelődés, nagy infláció már elkerülhetetlen lesz.

A nagybefektetők elsődleges érdeke, tehát az hogy az ország lehetőleg sokáig maradjon abba részben eladósodott gyenge állapotba, amikor meglehetősen nagy hasznot lehet kivenni belőle. A másodlagos érdeke, hogy azért a magyar gazdaság kimásszon az adósságörvényből, ne omoljon össze, vagyis a nagybefektetőket ebbe helyzetbe se érje veszteség, az extraprofitjuk legfeljebb normális profitra változzon és ne veszteségre.

A magyar nemzet egyértelmű érdeke viszont áldozatokkal is, de kimászni az adósságörvényből. Bármelyik tendencia, variáció valósul meg a magyar gazdaság, a magyar lakosság rosszul jár a külföldi befektetők, (ezek zöme nagybefektető) jól járnak. Ha az összeomlás következne be, akkor magyar lakosság nagyon rosszul jár a külföldi befektetők ehhez képest csak kicsit károsodnak. Ebben az esetben a vagy-vagy elosztás csak viszonylagosan érvényesül, mert jelentős termelés visszaesés is bekövetkezik. Ha másik két variáció történik, akkor egyértelmű, hogy magyar lakosság porul jár, a külföldi befektetők ugyanilyen arányban jól járnak. Ezen esetekben a vagy-vagy elosztás tisztán érvényesül.

Megint hangozzék el a következtetés: a jelenlegi pénzügyi rendszer igazságtalan.

A gyors reagálású árfolyamváltozás és az összeomlás.

Egyesekben felmerülhet, hogy milyen jó hogy jelenlegi átváltó rendszer szuper gyorsan reagál az eseményekre. Ezért ha befektető észleli, hogy kilépéssel (pénzkivonással) veszélyezteti a befektetések nyereségét, akkor meggondolja magát, és nem történik meg a gyors összeomlás. Valójában pont a fordítottja történik: éppen gyors összeomlás veszélye készteti befektetőket az ennél is gyorsabb kivonulásra (pénzkivonásra). Ezt a jelenséget a tőzsdékről is ismerjük, ez a tőzsdepánik. Nem az a nagy baj hogy a pl. Ft két év alatt, leértékelődik 1euró 260Ft-ról, 1euró 320Ft-ra. Hanem az a nagy baj hogy ez hónapok alatt következik be. Nem az nagy baj, hogy az infláció 6%-ról felmegy  két év alatt, 16%-ra. Az a nagy baj, ha ez hónapok alatt következik be. Ha pénzváltó rendszer lassúbb, kiegyensúlyozott reagálású lenne, akkor ilyen jelenségek eleve ki lennének zárva.

Rendben van ez az elv: adós fizess, aki meggondolatlanul és fedezet nélkül vesz fel hitelt, az viselje annak következményeit. Csakhogy az is egy erkölcsi jogi alapelv, hogy egy hibáért bűnért nem jár dupla büntetés. Márpedig itt az történik. Ráadásul ez nem nép a dolgozók hibája, hanem pénzügyi vezetés hibája, ők vesznek fel túlzott mértékű és túlzott kamatú állami hiteleket a nép feje felett.

Gyakorlatilag általában hogy alakul ki egy ilyen tripla adósságörvény?  A nemzetgazdaságnak van több közepes betegsége. Ilyen a korrupt, rossz hatékonyságú állam, ilyen az egyensúlytalanság és infláció. Ilyen a bizonytalan árfolyamú pénz. Ilyen a szimpla eladósodás. Ezek több szálon összefüggnek egymással, de azért önmagukban kezelhetők. Mindegyiknek megvannak maga direkt gyógymódjai. Mégis rangsorolhatjuk őket veszélyesség súlyosság szempontjából. A legenyhébbel kezdem. Az instabil árfolyam elsősorban következmény. Az egyensúlytalanság, az infláció még mindig inkább következmény, mint okozó. A korrupt, pazarló, nem hatékony állam már ezeknél súlyosabb betegség, mert inkább okozó. A legsúlyosabb kór azonban az eladódódás, ami a hatalmas mértékű és óriási kamatú állami hitelfelvételekből ered. Tulajdonképpen ez éppen az adósságörvény veszélye miatt válik a legsúlyosabb, legborzalmasabb, legártalmasabb betegséggé. Tehát nemzetgazdaságnak vannak ezek a betegségei, Mire jön az „okos” pénzügyi vezetés és azt mondja: kitaláltam a csodagyógyszert, ami mindhármat gyógyítja, ez pedig nem más mint az állandó nagymértékű hitelfelvétel. Ez persze csak magas kamat mellett működik. Tehát a csodagyógyszer nem más, mint az egyik, a legveszélyesebb betegségokozó. Igaz ez a betegség a többihez képest rejtetten lappangóan pusztít legalábbis az örvényhatár előtt. Erre a következő történik. Tünetileg, látszólag átmenetileg valóban enyhülnek a betegségek, azonban mélyben, rejtetten romlik a helyzet. Ez a romló helyzet néha felszínre tör vagy infláció, vagy valutaválság formájában. Erre az „okos doktor” még nagyobb adagot ad a mérgező gyógyszerből (még több hitelt vesz fel még nagyobb kamatra). Természetesen a vég a teljes pusztulás, tönkremenés.

Itt jegyzem meg: konkrétan is be lehet bizonyítani, hogy magas jegybanki alapkamat és ezzel járó túlzott hitelfelvétel csak átmenetileg is csekély mértékben csökkenti az inflációt miközben szükségszerűen súlyos eladósodáshoz, vezet.

Egy másik hasonlattal. Az „okos” Tóbiás (állami, jegybanki vezetés) fürdik a tóba. Egyszer csak azt érzi, hogy sodródik.  Az örvény széléről még ki tudna úszni, de ez egy kicsit megerőltető lenne. – A fene sem fog itt erőlködni, majd valahová elsodor a víz, legalább nem kell úsznom – gondolja magában. Egyszer csak azt veszi észre, hogy elkapja az örvény, ekkor már hiába szedi össze minden erejét, nem tud szabadulni. Végül is az örvény lehúzza mélybe.

Az adósságörvény egyébként végeredményben senkinek nem jó (kivéve egy szűk nyerészkedő csoportot), de nemzetnek a dolgozóknak kifejezetten ártalmas.

Hogy oldja meg ezt a problémát a jövő fejlettebb rendszere.

Egyfelől olyan pénzügyi rendszert átváltó és hitelezési rendszert hozna létre, amelyben az adósságörvény szinte nem tud kialakulni. Ilyen rendszer, pl. a közös pénz rendszere. Továbbá a legfelsőbb törvények akár az alkotmány törvényei közé betenné az alapvető pénzügyi gazdasági szabályokat. Az biztos hogy jövő alapvető törvényei között szerepel majd egy az eladósodásra vonatkozó törvény. Pl.: ha az eladósodás nagysága eléri az X mértéket (X százalékot) akkor azt vészhelyzetnek kell tekinteni. A parlamentnek soron kívüli gyűlésen kell határozni a megállításról és felelős vezetőket le kell váltani.

 Az adósságörvény és történelem. A pénztőke már évszázadok óta az államadósságon keresztül jut érdemtelenül magas hatalmas profithoz. Ezt végül is dolgozóknak, a lakosságnak kell megfizetni. Durván tehát azt mondhatjuk, hogy pénztőke jelentős részben az államadósságon (az állam jegybank által felvett hatalmas mértékű, óriási kamatú hitelek) keresztül vonja el a lakosság, a dolgozók jövedelmét. Korábban az aranypénz, ill. az aranyfedezetű pénzrendszerben azért tudta megtenni, mert az arany jelentős részben az ő birtokában volt. Az államkapitalizmusban viszont a pénzváltó és hitelezési rendszer olyan, ami ezt a pénzelvonást az állam eladósodását, az állam adósságörvényét lehetővé teszi. Persze itt nem arról van szó, hogy van gonosz pénztőke és van tisztességes állami, politikai vezetés, aki gonosz csapdájába kerül. Az állami, politikai vezetés az időnkénti helyenkénti ellenállást, harcot kivéve összességében érdek és rendszer szövetségese a pénztőkének.

Ugyanakkor a pénztőkének van egy karvaly (hiéna, pióca) jellege is. Megint nem arra kell gondolni, hogy pénztőkések gonosz megátalkodott emberek. Arról van szó, hogy a múltbeli és jelenlegi rendszerben a gyenge szereplőket az erős szereplők kizsákmányolják. A rendszer van úgy felépítve, hogy a pénztőke szinte automatikusan megérzi, hol lehet kizsákmányolni, pénzt elszívni, és ezután ezt meg is teszi. Ha gyenge buta rosszul gazdálkodó, pénzügyeit rosszul intéző államot észlel, akkor oda tódul és kíméletlenül lefosztja. Mint mondtam ez a rendszer felépítéséből ered, többek között a pénzügyi rendszer felépítésből azon belül pedig elsősorban a hitelezési és pénzváltó rendszerből ered. Magyarország gyenge buta rosszul gazdálkodó, rosszul üzletelő állam volt, tehát törvényszerű hogy a pénztőke kizsákmányolta. Az igazságtalanság az, hogy miközben a vezetői voltak ilyen buták, alkalmatlanok, sőt még korruptak is, aközben a lakosság fizet rá valójában. Ez is rendszerhiba, hiszen alacsony a  demokrácia (nép érdemi beleszólása a jogalkotásba, fontos intézkedésekbe) szintje. Továbbá rendszerhiba, mert a vezetők felelőssége, szankciója szinte semmi, az általuk okozott kárhoz képest.

A jelen tökéletlen rendszerében viszont arról is gondolkodni kell, hogy mi történjen, ha már kialakult az adósságörvény. A viszonylag legjobb megoldás, ami nagy küszködéssel, kapálódzással, víznyeléssel, életszínvonal romlással, inflációval jár, de mégis a legjobb: mielőtt kimászni az adósságörvényből. Vagyis minden állami hitelfelvételt a minimálisra kell csökkenteni. Kétségtelenül hogy valamilyen fokozatosságot, muszáj betartani, többek között visszafizetési haladékot kell kérni.  Az elodázó, elhúzó taktika azonban nem jó, az örvény csak fokozódik, és egyre erősebben húz a mélybe. Emellett szükséges a többi eredeti betegség kezelése. Az államot becsületessé, tisztává, hatékonnyá kell tenni. Az inflációt a saját eszközeivel, pl. indokolatlan áremelések, állami áremelések, adóemelések megakadályozásával kell megszüntetni.

A magyar adósságörvény. Először is a jelenlegi adóemelésre, állami áremelésre alapuló megoldó csomag nem jó, lényegében ellenkezik az előbb kifejtett megoldási stratégiától. Először is maga az eladósodás is inflációt okoz, az állami áremelés, adóemelés dupla inflációt okoz. A hitelek csökkentéséről semmit nem lehet hallani, tehát valószínűleg nem része a megoldásnak.  Az állam átalakítása, hatékonyabbá tétele ugyan része programnak, de kivitelezés szerintem rossz. Ugyanakkor a bürokrácia a korrupció csökkentésére konkrét intézkedéseket, törvényeket nem nagyon látni.

A tripla adósságörvény kialakulása részben a jelenlegi pénzváltó és hitelezési rendszer hibája. Ennek átalakítása pl. a közös pénzrendszer. Ilyen az euró is.  Ugyanakkor éppen Magyarország példája mutatja meg azt, hogy az euró jelenlegi bevezetése messze van tökéletestől. Van ez szerencsétlen nép akinek van egy ostoba, korrupt pénzügyi vezetése, erre nép bűnhődik, az EU-nak pedig lesz egy instabil kiszámíthatatlan tagja. Hogy lehet a jelenlegi pénzváltó, ill. belépési rendszert megváltoztatni ez egy másik fejezet témája.

A költségvetési hiány és államadósság.

Már az elnevezések is zavarosak.  Van az állam kormány eladósodása, amit leginkább magas költségvetési hiányként szokás emlegetni. Ugyanakkor ennek is vannak más elnevezései pl. a kormány eladósodása, vagy államháztartási hiány, stb. Az államadósság, ami másképpen, az ország eladósodása, vagy negatív nemzetközi fizetési mérleg.

Tehát az államadósság az a közgazdasági szótárban nem azonos az államadóssággal, mert az alatt a nemzetgazdasági eladósodást értik. Ezért én veszem a bátorságot és legalább értelmes fogalmakat, kreálok.

Szerintem tehát, van a szűk állam adóssága, amely a költségvetési hiányból ered. (Abból ered, de nem azonos vele.) Van a nemzetgazdasági adósság, gyakorlatilag ez a magángazdaság és a lakosság összevont adóssága. És van az összes nemzeti adósság, amely magában foglalja mindkét ill. mindhárom adósságot. Ez utóbbi összefügg a nemzetközi fizetési mérleggel, de szerintem nem azonos azzal.

Úgy sejtem, hogy a jelenlegi szóhasználatban a nemzetközi fizetési mérleget azonosítják az államadóssággal. 

Az elnevezéseken túl zavarosak az összefüggések, sőt ezek zavarosak igazán.  Én magam sem ismerem ki pontosan magam ezért, itt fokozottabban érvényesül a „szerintem” szó amit, ha nem is írok le, gondolatban minden mondathoz hozzáteszek. A költségvetési hiány egy belföldi és külföldi tarozást tartalmaz. Az államadósság csak külföldi tartozást tartalmaz, a jelenlegi felfogás szerint. Szerintem ennek az eladósodásnak is van belföldi része.  A tripla adósságcsapda főleg az államadósságról szólt. Szerintem a nemzeti adósság kifejezőbb, mint az államadósság, ezért a következőkben nemzeti adósságról beszélek.

Miről is szól végeredményben az összes nemzeti adósság. Az ország egyéneinek, háztartásainak, vállalatainak, és kormányának adóssága.

A jelenlegi tudomány és gyakorlati rendszer a következők miatt tartja fontosnak a nemzeti adósság figyelését. A jegybanki tartalékok miatt. A hitelminősítés miatt. A közös pénzbe belépés (az euró övezetbe belépés) miatt. Ami a jegybanki tartalékokat illeti, ez számomra zavaros. A jegybank csak hitelekkel tudja növelni a tartalékait, amelyek végeredményben további eladósodáshoz vezetnek. Ebben az egészben én nem látok logikát, sőt nem is látom át rendszert. Ami a másik két elemet (a hitelminősítést és a közös pénz belépését) ott van némi logika. Itt azért meg kell jegyezni, hogy a nemzeti tartozás pontossága erősen megkérdőjelezhető. Továbbá, ez tulajdonképpen a pénzpiac egy dupla, sőt sokszoros biztosítéka. Pontosabban arra szolgál, hogy a befektetők és pénzpiac el tudjon menni a kizsákmányolás határáig de úgy hogy nehogy károsodjon. Többek között az egyik biztosíték a pénzpiaci árfolyamképzés.  Ez is azt biztosítja, hogy a nagy-befektetők, a bankok, a pénzpiac ne károsodhassanak. A nemzeti tartozás nyilvántartása és ebből következő hitelminősítés is ezt a célt szolgálja. Tehát nem arról van szó, hogy a nemzeti eladósodást megpróbálnák megakadályozni. Arról van szó, hogy a nemzeti eladósodás a szerencsétlen kiszolgáltatott népen kívül, lehetőleg mást ne nagyon károsítson. De fogadjuk el, hogy a hitel-leminősítésnek, és közös pénzből való kizárásnak van értelme.  A fontosság ill. hiba nagyságának aránya azonban teljesen torz. Arra gondolok, hogy a jelenlegi tudomány és gyakorlat 20-25-ször nagyobb hibának, negatívumnak véli a költségvetési hiányt, mint a nemzeti tartozást. Pl. az euró-övezetbe belépés 3%-os költségvetési hiányt és 60%-os nemzeti tartozást enged meg, de úgy hogy a 60%-hoz, nem nagyon ragaszkodik.

Nem tudom hogy számolják, de az biztos, hogy  ezen nézet szerint a nemzeti adósság 20-szorosa lehet a szűk állam adósságának.  Szerintem ez több okból is téves. A legfőbb ok az, hogy mindkettőt, a költségvetési hiányt és nemzeti tartozást is végső soron a nemzet dolgozóinak kell kifizetni. Továbbá a nemzetgazdaság lehetséges összeomlása az összes adósság miatt jön létre és nemcsak a költségvetési hiány miatt. Egy 5%-os költségvetési hiány egyébként lehet pozitív is, hiszen elvileg eredhet egy hatékony, becsületes állam túlzott, adón felüli szolgáltatásából, ill. hasznos beruházásból. Ugyanakkor erkölcsileg nem mindegy, hogy valaki a saját fogyasztása a saját butasága miatt adósodott el (ez a nemzeti tartozás), vagy az ostoba önző vezetői miatt (ez a költségvetési hiány). Tehát már ezért sem teszek egyenlőséget a két tartozás közé. Ugyanakkor a hússzoros huszonötszörös különbség is torz. Szerintem azért engednek meg ilyen magas nemzeti eladósodást ( 60-70-80%), mert ebben helyzetben jár legjobban bankszféra, a pénztőke, ugyanakkor ez még nem összeomlás. Ebben a helyzetben ugyanakkor már a nép a dolgozók erősen károsodnak, már javában benne vannak tripla adósságcsapdában. A tripla adósságcsapda elsősorban nemzeti tartozás miatt jön létre és nem költségvetési hiány miatt. Ellenben a magas költségvetési hiány sérti a pénzpiac érdekeit, hiszen akkor saját vezetői zsákmányolják kis népet, és így nem marad hely a pénzpiac kizsákmányolásának. Összegezve nem állítom, azt hogy a 3%-os felüli költségvetési hiányt ne tartsák negatívumnak. Azt állítom, hogy egy 30-40%-os nemzeti eladósodás ugyanolyan negatívum, mint egy 4-5%-os költségvetési hiány. A lényeg az hogy a negatív hatások tekintetében tehát nem hússzoros a különbség, hanem hatszoros, legfeljebb tízszeres.

Egy lehetséges megoldás. Vizsgálják a nemzeti eladósodást (az éve nemzetközi fizetési mérleget), de már 30%-os hiánynál is vezessenek be hitel-leminősítést, méghozzá olyant, ami nem kamatemelésben fejeződik ki. Ez hitel-leminősítés jelentse azt, hogy a nemzet külföldi hiteleit, mindenféle hitelét korlátozni kell.  Ez többféleképen lehetséges. Pl. 30% felett az állam, a jegybank, a kormány, a vállalatok, az egyének nem vehetnek fel, a hiteladók (hitelezők) nem adhatnak ugyanannyi hitelt, mint addig, csak annak a 90%-át. 30%-os eladósodásnál már csak az előző hitel 80%-átadhatják, vehetik fel. Egy másik megoldás, hogy az összes hitel mértékét limitálják. Már volt szó arról, hogy az optimális hitel mértéke 10-15%. Ha el van adósodva az ország, akkor ezt az optimális hitelmértéket szigorúbban kell betartani, ill. lejjebb kell vinni. Ez egy megelőző szabályozás lenne.

A közös pénzbe való belépést is ezekhez, a számokhoz kellene viszonyítani, 3%-os költségvetési hiány, 30%-os nemzeti eladósodás. Ugyanakkor, ha eleve meg lenne akadályozva a nemzeti eladósodás és költségvetési hiány is, akkor nem állhatna elő az a helyzet, hogy olyan ország akar közös pénzt, akinek a kelleténél nagyobb költségvetési hiánya, ill. a nemzeti adóssága.

Ez a szakasz ugyancsak azt bizonyítja, hogy jelenlegi pénzügyi rendszer zavaros, logikátlan, igazságtalan.

Az ország eladósodása egységessé válik, minden eladósodási tényező összegződik.   Aki eladósítja az országot (bármilyen módón eszközzel) az akkora károkat okoz, hogy az már jogi értelemben is bűn.

A megoldás pedig a minél előbbi kimászás az adósságörvényből, azaz minden külföldi hitelfelvétel jelentős csökkentése.

Továbbá megállapíthatjuk. A magyar pénzügyi vezetés borzalmas hibákat, bűnöket követett el. Ezen kívül az államkapitalista rendszer pénzváltó és hitelezési rendszere, ez a világrendszer rossz, zavaros logikátlan, igazságtalan. Valójában sokkal bonyolultabb, mint e fejezetből kiderült. E fejezetben csak félig-meddig lett kitárgyalva a pénzváltó és hitelezési rendszer. Ezekről még a későbbiekben sokat elmélkedem. Ezen kívül az euró beléptetési rendszere rossz.

Röviden kitérnék a tudomány, a tájékoztatás, az oktatás zavarosságára. Bevallom én magam sem látom át részletesen jelenlegi zavaros, logikátlan pénzügyi rendszert, erre már utaltam. Ellenben ha én egy átlagos értelmi képességű, érdeklődő állampolgár vagyok, akkor ez az én hibám? Szerintem a tájékoztatás, oktatás hibája. Fogalmazzunk így: van egy zavaros logikátlan rendszer, amit akkor is nehéz lenne megismerni, kiismerni, ha a tájékoztatás, oktatás rendben lenne. Ráadásul maga tájékoztatás, oktatás is hiányos zavaros logikátlan. Így az állampolgárok döntő többségének reménye sem lehet, e rendszer megismerésére, kiismerésére. Ez viszont arról szól, hogy az embereket úgy manipulálják, ahogy csak akarják.

Feltehetjük a kérdést, mi értelme van ezeknek a zavarosságoknak logikátlanságoknak? Ha ezt ebből a szempontból nézzük: mi a vezetés (politikai vezetés, és főleg a nagytőke) érdeke, akkor minden logikátlanságra könnyen tudunk válaszolni. Pl. érdeke az a vezetésnek, hogy az emberek nem ismerik ki ezt a rendszert? Természetesen érdeke. Érdeke vezetésnek, hogy az eladósodás problémamegoldása egyoldalú, csak az államra, kormányra koncentrál. A nagytőkének mindenképpen és a politikai vezetésnek, ehhez képest csak kicsit sérti az érdekét. Sokkal nagyobb baj lenne a politikai vezetés számára, ha konfrontálódna a nagytőkével. Minden logikátlanságra, minden feltett kérdésre  hasonló a válasz.

E fejezet egy elméleti fejezet, amelyben ugyanakkor több feladat is megfogalmazódott. Az egyik ilyen feladat: először elméletileg kellene tisztába tenni a pénzügyi rendszert, ezen belül pénzváltási és hitelezési rendszert. Mivel a pénzváltó rendszer, a hitelezési rendszer, a monetáris politika mind külön rendszertényező lesz az itt megfogalmazódott feladatokat e három csoportba, kell sorolni.

Azt gondolom, hogy a fejezetből azért kiderült, hogy a jelenlegi pénzváltó és hitelezési rendszer zavaros logikátlan, igazságtalan.

Az adósságörvényből való kimászás elvi rész-programja.

Az egyik probléma az, hogy el lehet ugyan ódázni a visszafizetést, de ez azt jelenti, hogy annál mélyebbre kerül a nemzet az adósságörvénybe. Tehát minél előbb el kell kezdeni a visszafizetést. Kell lenni, tehát egy egészen rövid távú programnak, aminek a lényege az azonnali és komoly visszafizetés. Emellett szükség van középtávú és hosszabb távú programra is. Most maradjunk a rövid távú programnál. Az állam a visszafizetést egyfelől adókból másfelől belföldi hitelekből tudja visszafizetni. A kettő közül az adóemelés a rosszabb megoldás. Ezért meg kell növelni a belföldi befektetések, hitelek összegét. Méghozzá a hosszabb távú hitelek befektetések összegét. Ugyanakkor csak kifejezetten a belföldi befektetők betétesek által adott hiteleket, és olyan hiteleket kell növelni, amelyeket csak az államnak adnak. Ehhez ki kell dolgozni egy ilyen hitelkonstrukciót. Minden más hitfelvételt, főleg a külföldről felvett hiteleket jelentősen csökkenteni kell. Ezért a jegybanki alapkamatot fokozatosan, kb. évi 1%-kal csökkenteni kell. A belföldről való hitelfelvétel ( belföldi megtakarítás növekedése) azt is magával hozza, hogy a belföldi fogyasztás lecsökken, ami ebben helyzetben  jó.

A lényeg viszont az adósságörvény kezelése. A pénzváltórendszer miatt, pontosabban, az hogy külföldi hitelfelvételek, pontosabban azok törvényszerű csökkenése miatt a Ft leértékelődik. (Az adósságörvény részletes elemzéséből kiderül hogy a külföldi hitelek előbb-utóbb, de inkább előbb valamikor, jelentősen csökkeni fognak. Ez az örvényhelyzet egyik lényeges elve.) Ha csak belföldi hitelekre támaszkodik az állam, a külföldi hitelfelvételekkel leáll, akkor legalább ez pénzleértékelődési csapdahelyzet megszűnik. Lehet, hogy itt ellentmondást vélnek felfedezni, hiszen ha leáll a külföldi hitelfelvétel, akkor azonnal leértékelődik a Ft. Ez egyébként inflációval is jár, amire még visszatérek.

A kérdés azonban az, hogy most áll le, az örvény szélén, amikor mondjuk Ft 320 euró lesz, vagy később (az örvény közepén, amikor már 400 Ft lesz.

Nézzük, mi történik, ha a Ft mondjuk 320 euró lesz. Az exportnak, a hazai idegenforgalomnak, a bejövő működő tőkének ez kedvez. Ezek termelik a nemzetgazdasági össztermelés felét.  Ezek az ágazatok fellendülnek és középtávon ebből vissza lehet fizetni az adósság jelentős részét. Ugyanakkor az import csökken, a kevesebb hazai turista megy külföldre elkölteni a pénzét. Végeredményben ez a jelenlegi adósságörvényben, eltorzult helyzetben nem baj. Az elemzésnél mindig figyelembe kell venni következőt. Ami egy normális állapotban esetleg káros, vagy hasznos lenne, az ebben az eltorzult helyzetben másképpen hat. A rövid távú programot az eltorzult helyzetből kell megalkotni, a hosszabb távú programot az optimális helyzet kialakítása szerint kell megalkotni, a középtávú programnak pedig átmenetet kell biztosítani a rövid távú és hosszabb távú program között.

Visszatérve, ha az import csökken, drágul akkor belföldi vállalkozások is versenyképesebbek, kevesebb hitelre szorulnak, ami megint csak pozitív folyamat. Az import, az állami import direkt és indirekt csökkentése ( a sovány forinttal) fontos része a rövid távú programnak.

Ugyanakkor infláció alakul ki. Véleményem szerint, ha az állam csökkenti az inflációt állami áremelésekkel, adóemeléssel nem gerjeszti tovább, sőt az indokolatlan magán gazdasági áremeléseket is megakadályozza, csökkenti, akkor az infláció nem lesz nagyobb, mint 15%-ék. Itt jegyzem meg, hogy a jelenlegi program nagy hibája hogy inflációgerjesztő.   (Ha később jön az összeomlás a külföldi hitelek csökkenése, akkor az infláció már 20% felett lesz.)

A legnagyobb hibája azonban az, hogy bár van jóléti, gazdasági, pénzügyi, stb.  válság, de nincs igazi kimászás. Valójában az történik hogy a szűk államadóssága (költségvetési hiány) valamelyest csökken, de ezzel párhuzamosan nő a lakosság, magángazdaság eladósodása. Mondhatjuk, vederből cseberbe. Egyik fajta csapdából, a másik fajta csapdába esik a nemzetgazdaság.

Visszatérve, kialakul egy közepes kb. 15%-os infláció. Nézzük, meg mi történik, ez esetben. Ha egy normális helyzetben alakul ki 15%-os infláció, akkor az nagy károkat okoz. Leértékelődik a Ft. Csökken külföldi hitel. Csökken az export az idegenforgalom, stb. a külföldnek túl drága lesz az ország. A hazai termelés kissé visszaesik, ennél is jobban visszaesik a reáljövedelem, a fogyasztás. Csakhogy mire kialakul ez az infláció már ez lesz a helyzet: már hitelek lecsökkentek, már Ft leértékelődött. Ezeken tehát sokat nem tud rontani az infláció.

Ellenben kialakul az a probléma, hogy az infláció magasabb lesz mint betéti kamat, ezért a belföldi megtakarítások, hitelezések is visszaesnek. Fontos lenne hogy hazai államnak nyújtott hitelek ne csökkenjenek, sőt növekedjenek. Ezért pl. csak hazai betéteseknek, magtakarítóknak ki lehetne bocsátani magasabb kamatozású állampapírokat. (A jelenlegi kamatadó pont ez ellenkezőjét teszi, a hazai betéti kamatokat csökkenti.) Ráadásul magas infláció növeli a költekezést, a fogyasztást, a fogyasztó hitelfelvételeket.

A kimászás fontos eleme az, hogy azok a hazai gazdasági szereplők, akik megtehetik, (nem nyomorognak) és akiknek a pénzelvonás nem okoz termeléscsökkenést, azok időszakosan kisegítsék az államot.  A lényeg az, hogy ezek hazai szereplők, a külföldiekkel szemben, vállalják azt, hogy időszakosan nem járnak jól (de csak kicsit károsodhatnak), és jövedelmük, fogyasztásuk csökkenésével kisegítik az államot, lehetővé teszik a kimászást. A hazai betétes akkor jár csak kicsit rosszul, ha legalább a kamatok követik az inflációt. Ugyanakkor ez még nem veszi el a betéti, megtakarítási kedvet. Persze ha másik oldalon nem csökkenek az amúgy is káros fogyasztási hitelek, akkor a megtakarítások ezeket finanszírozzák. Ráadásul ezek az adósságcsapda másik részét mélyítik, a lakosság eladósodását.     A jelenlegi program nem ezt a logikát követi.

Visszatérve, ekkor már az export fellendül, az idegenforgalom fellendül, igaz az infláció ezt a fellendülést mondjuk, a felére húzza vissza. Az import már lecsökkent, ezt viszont az infláció ebben az esetben valamivel növeli, kompenzálja. A lecsökkent külföldre irányuló hazai túrizmust is valamivel növeli, kompenzálja és így tovább.

Továbbá az, hogy a reáljövedelmeket, fogyasztást jobban csökkenti, mint termelést, ebben helyzetben szinte kedvező. Összefoglalva, a közepes infláció ebben a helyzetben kisebb károkat ugyan okoz (kisebbeket, mint normális helyzetben), de ezek a károk a többi megoldáshoz képest,  még mindig a legenyhébbek. Ugyanez azonban már nem vonatkozik a 15% feletti inflációra.

A probléma az, hogy egyszerre kellene a termelést növelni és jövedelmeket csökkenteni. A Fidesz adócsökkentő programja talán középtávon ezt meg tudja valósítani. Viszont itt van az azonnali visszafizetés szükségessége, az adósságörvényből való azonnali kimászás megkezdése.

A megoldás lényeges elve: az összevont adó (minden állam irányába történő befizetés, bizonyos értelemben ide tartoznak az állami árak is) ne növekedjen, jelentős mértékben. Ez azt jelenti, hogy ebben a helyzetben csökkenteni sem szabad. Ellenben gazdagok fizessenek több adót. Aki teheti, aki képes rá az segítsen kimászni. Ráadásul gazdagok azok akik, mint réteg, a túlfogyasztók, e réteg a az eladósodás hasznosulója, főleg ha aránytalan és igazságtalan a vagyoni hierarchia.  Tehát az adó progresszivitását kell növelni. Ennek legegyszerűbb módja, ha jövedelemadó progresszivitását növelik. A vagyonadó, ingatlan adó sem rossz megoldás, de ez jelen helyzetben még új ezért kidolgozatlan, bizonytalan és lassú. A rosszabbodó helyzetben csak a gazdagabbak képesek a terheket kifizetni. A szegényebbek ugyanis egyszerűen nem tudják befizetni a megemelt adókat, nem tudják kifizetni a megemelt állami árakat, állam által befolyásolt alapvető árakat. Sőt ennek a rétegnek már csökken a munkaképessége az aránytalan terhek miatt.

(A külföldiekre, hiába gazdagok nem nagyon lehet számítani. A külföldi befektető általában inkább lelép, nem segít. Vagy még nagyobb kamatra, haszonra ad pénzt. Ezért nem mindegy hogy az eladósás mekkora arányban külföldi. Azért ennél bonyolultabb a probléma, de ez a lényege.)

 Ebben a helyzetben jelentősen kiszélesedik az legalsó létbizonytalanságban élő, nyomorgó réteg akinek már  nem számít, hogy rendesen fizessen.

Hozzá kell tenni ez réteg eddig sem volt kevés. Megnő a hajléktalanok száma. A munkanélküliek száma. A közüzemi tartózók száma. Az adócsalók száma, az alkalmi munkából élők száma, az adótartozók száma. A beteg, munkaképtelen emberek, az ellátásra szoruló emberek száma. A bűnözők, a rombolók száma. A jó minőségű munkára képtelen emberek száma. Az hogy a szegény réteg terhei ne növekedjenek nemcsak erkölcsi kérdés, de gazdasági kérdés is. A másik kérdés valóban erkölcsi kérdés. Amennyiben az adósság részben túlfogyasztásból eredt, akkor az a rendszerváltás óta meggazdagodott réteg túlfogyasztása. Tehát erkölcsileg is nekik kell a visszafizetésből nagyobb részt vállalniuk.

Ide kapcsolódik a következő problémakör. Az állam bevételei, és szolgáltatásai.

Az azonnali kifizetés szükségessé teszi a kisebb költségű államot. Mivel az adókat nem lehet jelentősen növelni, csak az állam spórolásból lehet visszafizetni a tartozás egy részét.  Valójában a korrupt bürokratikus protekcionista, pazarló, rossz hatékonyságú államot át kellene szervezni, tisztává hatékonnyá, stb. kellene tenni, ez azonban középtávú program, egy év alatt nem megy. Amit sürgősen tenni lehet az állami bérek befagyasztása. Az állami költekezések lezárása. Továbbá az állami szolgáltatások csökkentése. Ezt is azonban úgy, hogy ezek a szolgáltatáscsökkentések elsősorban gazdagabbakat érintsék.

Itt jegyzem meg, hogy az adóemelés azért sem jó megoldás, mert az adóemeléssel nő az adócsalás, feketegazdaság, a valóságosan befolyó pénz alig fog emelkedni.

Az összes adó csökkentése legalább két dolog miatt nem megoldás rövid távon. Egyrészt általában sem igaz, az hogy minél kisebb az adó, az állam, annál nagyobb az összes termelés. Ezen logika mentén nem kell állam. A normális állam is hasznos termelést, szolgáltatást folytat. Másrészt magángazdasági termeléshez is kell egy jól működő állami háttér. Pl., ha rossz az egészségügy nem lesz elég egészséges dolgozó. Ha rossz az oktatás nem lesz elég képzett dolgozó. Másrészt, ha az adócsökkentés növeli is az összes hasznos termelést, akkor sem egy év alatt. Ehhez is több év kell, főleg akkor, ha a magángazdaság és lakosság is el van adósodva.  

Körülbelül elvi szinten ezek lennének azok rövid távú tennivalók, melyek által áldozatokkal, életszínvonal-csökkenéssel, de mégis ki lehet mászni az adósságörvényből. Mindehhez az kell, hogy a lakosság a gazdaság szereplői támogassák a vezetést. Ehhez pedig az kell, hogy valóságos feltárás legyen. Adósságörvénybe kerültünk. Mi ez egyáltalán. Hogy lehet ide kerülni. Kik a felelősök. Mi a megoldás. Ezek lennének, amiről beszélni kellene, ez a lényeg. Ehelyett mindenről szó van csak erről nincs.

Az első lépcső tehát a kimászás az adósságörvény megszüntetése. Természetesen a további elkerülése. Ezután lehet középtávú és hosszabb távú programot építeni. Ez egy külön könyvet sok ezer oldalast igényelne, ezért itt nem mennék bele. Az biztos, hogy középtávú program egyik pontjának feltétlenül a tisztább, átláthatóbb logikusabb igazságosabb, hatékonyabb állam kialakításának kell lennie. A hatékony állam, fő tényezői: a költségmegtakarítási jutalékrendszer kialakítása. Ezzel összefüggésben a pontos feladat-meghatározás és költségvetés, aminek elmélet ugyancsak egy külön könyvet tanulmányt igényelne. A konkrét részletes intézményenkénti racionalizálás. Ezzel összefüggésben az intézményi közvetlen demokrácia, a dolgozók, ügyfelek bevonása racionalizálásba. Az állami részleges versenyhelyzet. A teljesítménybérezés. Mindezekről egy külön fejezet szól. A középtávú program egy másik lényeges pontja: hogyan kerülhető el, hogy hazánk soha többet ne kerüljön gazdasági válságba, adósságörvénybe, magas inflációba. Felületesen vázlatosan: a hitelek, a monetáris politika, a jegybanki alapkamat, az eladósodás szabályozása. A infláció direkt megfékezése, az állami adóemelések, áremelések, költekezések, béremelések szabályozása.

Minderről más fejezetekben beszélek.

Általános elmélkedések a pénzügyi rendszer tisztességtelenségéről. Kitérés a kisbetétesekre, kisbefektetőkre, kis-hitelfelvevőkre. Elméleti rendszertényező.

Arról sok történetet lehetne elmondani, főleg kishazánkban, hogy a bankok (és nagyok) miként verik át, fosztják le kicsiket, kisbetéteseket, kis-hitelfelvevőket. Persze ezek nem nagy, nyilvánvaló átverések, beleférnek a jelenlegi jogszerűségbe. Elsősorban persze a betéti kamatokon, befektetési hozamokon és hitelkamatokon keresztül történik a lefosztás.

Tulajdonképpen az indokolatlan hitelfelvétel önmagában is átverés (a hitelkamatok miatt), márpedig a hitelfelvételek jelentős része indokolatlan. A hitel az nem más, mint egy utólagos fizetés csak a hitelkamatok miatt magasabb áron. Csak a jónép ezt nem látja át, egyfajta ingyen-pénznek tekinti, mivel a felvételnél látszólag ingyen kap pénzt, vagy terméket. A hitelfelvevő fölöslegesen fizeti ki a hitelkamatokat, míg ha spórolna, betenné a pénzét akkor ő kapna betéti kamatot (főleg ha az a kamat igazságos), és nem ő fizetne. Azért nemcsak nép ostobaságáról van szó, de közgazdászok is szépen félrevezetik a jónépet, azt hangoztatva, hogy a hitelezés a gazdaság szinte legfontosabb motorja. Miközben ezt kellene mondaniuk, mivel ez az igazság: bizonyos mértékű, fajtájú és kamatú hitelezés a gazdaság egyik (a sok közül az egyik) segédmotorja, de vigyázat visszafele is elsülhet a puska. Ahogy manapság el is sült.

Ezt tetézi bankok agymosó reklám-hadjárata.

És az már csak hab a tortán hogy kis-hitelfelvevő csak szerződés után szembesül: hoppá itt ilyen-olyan okok miatt sokkal többet kell fizetnem, mint amit vártam. Itt van pl. a devizában felvett hitelek esete.

A kisbetétesek, kisbefektetők lefosztása kicsit más történet. Mert ugyebár nem kötelező hitelt felvenni, de megtakarítani szinte muszáj. Ha másért nem az időskor, vagy gyerekek támogatása miatt. Itt az a helyzet, hogy összességében és átlagosan a kicsik megtakarításának (betétje befektetése) még az inflációt, főleg az ő fogyasztói kosaruknak megfelelő inflációt sem éri el, holott, igazságosan 1-2%-kal felette kellene lenni. Itt is egyébként általában azzal szembesülnek, hogy hoppá összességében ez mégsem annyi, mint vártam.

Érdekes összefüggés, hogy az állami hitelfelvétel, (és talán a befektetés is) kvázi kicsik kategóriájába tartozik. Ugyanis a másik oldal (a bankok, és a nagyok) olyan eszközökkel, lehetőségekkel rendelkezik, amellyel sem a kicsik, sem az állam nem rendelkezik. Ezért mindaz, amit itt elmondtam nagyjából érvényes az állami hitel-felvételekre és befektetésekre is. Másfelől az állam pénze nagyobbrészt mégis a kisemberek pénzéből jön össze, és az állam vesztesége is a kisemberek zsebére megy.

A megoldás részben egyszerű: az állam nemhogy támogatná hitelfelvételt, hanem inkább óva intene tőle, szükség esetén korlátozná. És persze ő maga sem adósodna el. Ugyanis nem kötelező hitelt felvenni.

A betétek befektetések ügyében is sokat tehetne az állam. Pl., lehetne megtakarítási állami bank. A felügyelet és korlátozás is szigorodhatna.

Üzlettárs, vagy üzletellenfél.

Ami eldönti ezt az a belső kiindulás az erkölcsi alap.

Ha a belső (nem a deklarált, hanem valóságos) kiinduló erkölcsi alap, hozzáállás ez: csak a megérdemelt nyereségemet szeretném realizálni – akkor üzlettársi kapcsolat és mellesleg és-és elosztás jöhet létre. Minden üzletfélnek ebből kell kiindulnia, mert ha már egy üzletfél nem ebből indul ki, akkor már nem jöhet létre üzlettársi viszony. Sőt a törvénykezésnek, a szabályozásnak is ezen erkölcsi alapból kell kiindulnia.

Ha a belső (nem deklarált, hanem a valóságos) kiinduló erkölcsi alap, hozzáállás ez: a lehető legnagyobb nyereséget szeretném realizálni – akkor már üzletellenféli viszony alakulhat ki, mellesleg vagy-vagy elosztással. Ha akár egy üzletfél ebből indul ki, akkor már ez a viszony valósul meg.

Mit is jelent ez. Pl. egy állampolgár, egy egyén, egy ügyfél, üzleti viszonyban áll, pl. a munkaadójával, a bankokkal, a szolgáltatókkal, a termelőkkel, a kereskedőkkel, és az állammal is. Ezek az üzleti viszonyok jellemzően korunkban, üzletellenfeles viszonyok. Mert az általános erkölcsi közfelfogás kiindulása és a törvények valós belső kiindulása is ez: én a lehető legnagyobb nyereséget szeretném realizálni.

Mi jelent ez pontosabban. Azt, hogy a látszólag korrekt szabályokat az ellenfelek (a nyereségorientáltak) állandóan át akarják lépni és ez gyakran sikerül is nekik. Tehát a korrekt szabályok részben eltűnnek, a korrekt szabályok határai elmosódnak. Az ellenfelek, (a nyereségorientáltak) egymást kisebb-nagyobb mértékben át akarják vágni. A hangzatos szövegelés (melyek lényege, mi jóindulatú üzlettársak vagyunk, mi abszolút korrektek vagyunk, stb. és amelyek sok formában jelennek meg) csak az átvágás része. Legalábbis ez a jellemző. Pontosabban a szabályok, törvények csak a nagyobb átvágásokat tudják megakadályozni (azokat sem mindig) a kis és közepes átvágások sokasága megmarad. Ez az egész sajnos azt is jelenti, hogy mivel az üzletfelek 90% nyereségorientált, üzletellenfél, (azonban nem lehet tudni ki nem az) senkiben nem lehet igazán megbízni.  Pontosabban mindenkit üzletellenfélként kell kezelni. Amikor tehát az állampolgár, ügyfél gyanakvó, leellenőrző, balhézó, reklamáló magatartást folytat, az teljesen rendben van. Azaz a másik oldalról egyáltalán nincs rendben, mert magának a gyanakvó, az ellenőrző, a balhézó, reklamáló ügyfélnek is elrontja az életét. És persze annak a 10%-nyi jóindulatú (én csak a megérdemelt hasznom akarom realizálni), de elrejtett lehetséges üzlettársnak is el lesz rontva az élete. Elsősorban pszichésen romlik el az élet.  És pszichésen ez a folyamat. Mivel az emberek fejéből, kvázi ki van törölve az igazságos arányos különbségek fogalma, ezért mindenki minden haszonról, nyereségről ezt gondolja: miért ne érdemelném meg. E felfogás mellett (nincs érdemtelen haszon) természetesen nem jöhet létre ez a felfogás: én csak a nekem járó nyereséget szeretném realizálni. Vagyis a két felfogás egymás testvérei: „nincs érdemtelen nyereség” és „minél nagyobb nyereségre hajtok”.

Tisztelt ügyintézők (legyen az bármilyen ügyintéző, banki, állami, hivatali, magánvállalati, vagy eladó, szolgáltató, stb.) és tisztelt ügyfelek: a mai világban, ebben a rendszerben teljesen rendben van, az egyén szempontjából logikus magatartás, ha az ügyfél, gyanakvó, ellenőrző, reklamáló, kvázi kötekedő magatartást folytat. Ha ezt nehezményezik, akkor a rendszeren, de legalábbis a közfelfogáson kell változtatni. Bár a rendszer és a közfelfogás szorosan összefügg.

Erről a lényegről se feledkezzünk el.

Manapság már a pénzügyi válságok egymást követik, szinte minden évben van egy. Pénzügyi válság, pénzügyi válság nyakán. Itt volt a nagy 2008-2009 ingatlanmachinációs és most itt van a 2010-es országok eladósodása. Húzzák-vonják, nyüstölik a pénzügyi szereplők egymást. Senkinek sem jó. Pontosabban ez már csak egyre szűkebb csoportnak hasznos.

Szükséges lenne kijelenteni: ez a pénzügyi rendszer pocsék, egy nagy hányadék.

És persze szükséges lenne megváltoztatni. Amíg ez a rendszer van, addig nem jönnek rendbe a dolgok.

Továbbá, szükséges lenne mindenkinek, minden állampolgárnak és cégnek és minden államnak sokkal puritánabb pénzügyi politikát és fogyasztási politikát folytatnia.

Szükséges lenne az igazságos arányos különbségek kialakítása.

Szóval jelenleg a pénzügyi szereplők húzzák-vonják, nyüstölik egymást. Egyszer csak kisemberek fogják magukat és bedugják matracba pénzüket, persze ezzel is ráfaragnak, de a bankok is ráfaragnak. Megjegyzem tulajdonképpen a matracba dugott pénzt is ki elehetne hitelezni, hiszen ez is egy megtermelt de el nem fogyasztott pénz. Vagyis a többlettermék bent van a gazdaságba és azt ki lehetne hitelezni.

És van még egy látszólag jó megoldás, de csak látszólag jó: mindenki tanuljon meg spekulálni. De erre egy kissé bővebben kitérek.

Kezdjük talán az lapvető viszonyokkal. A pénzügyi spekulációnak (pl. a tőzsdézésnek) van egyfajta szerencsejáték jellege, mondjuk hasonló kaszinózáshoz. Csakhogy ez sokkal cinkeltebb játék. Először is kaszinótulajdonos (a bankok pénzintézetek) és nagyjátékosok (nagybefektetők) ebben a tőzsdei játékban erősen összedolgoznak, gyakran azonosak, az érdekük biztosan azonos. Valakit azonban le kell fejni és mivel nincs más, ez a kisjátékos lesz. Cinkeltebb a játék azért is mert ebben a tőzsdei játékban a nagyjátékos és a tulajdonos (kvázi kaszinótulajdonos) erősebben irányít, és általában a szerencsének kevesebb, a tudatos machinációnak több szerepe van. Ennek ellenére a kaszinó nem állítja, hogy ő kisembereket akarja segíteni, a bankok pénzintézetek viszont ezt hazudják. A banki alkalmazottak, az aligazgatók, a brókerek, stb. lényegében úgy viszonyulnak kisemberekhez, mint a krupié a kaszinóban játszóhoz. Bármilyen szép szavakat is mondanak az alapvető munkájuk mégis az, hogy lefejjék a kisjátékost. Avagy a kisvásárlót, hiszen ez szinte minden magáncégre igaz, főleg a kapzsiságdeterminált, profit-centrikus magángazdaságban. A banki alkalmazott a bankkal áll érdekazonosságban és nem az ügyféllel. És a bank az egyik legravaszabb, leginkább manipuláló magáncég.

Ennek ellenére a kisjátékos ebben a tőzsdei játékban sok figyelemmel, energiával, spekulációs hozzáértéssel elérhetne egy olyan szintet, hogy ne legyen vesztes, sőt összességében egy kevés nyeresége is legyen. Talán annak ellenére is, hogy általában deklarált, de gyakorlatilag nem működő, hazudós rendszereken keresztül kell a kisjátékosoknak játszani. De ha minden kisjátékos megtanul spekulálni, akkor is lesznek vesztesek, és persze azok is a kisjátékosok lesznek. A nagyok (az irányítók) akkor is nyernek, legfeljebb egy kicsit kevesebbet.

Menjünk feljebb az elvek, felfogások szintjére.

Az alábbi három jelenleg elterjedt felfogás erősen összefügg és persze mindhárom hamis.

1. Fizessen a figyelmetlen, a mulya, ill. a pénzügyileg szerencsétlen. – ez az egyik felfogás.

2. Az amerikai álom, azaz mindenkiből egykettőre dúsgazdag, sikeres ember lehet, ha képességéhez meglehetősen sok szerencse társul.   Mindenki akár érdemtelenül, de szerencsével hatalmas sikert érhet el – ez a másik szintén jellemző felfogás, vagy inkább igény. (Még egyszerűbben az „amerikai” álom igény: akárki nyerhet a lottón.)

3. Mindenki spekulálhat, mindenki spekuláljon és akkor szinte mindenki, jól jár. – ez a harmadik jellemző felfogás.

Miért függ össze a három felfogás és miért hamisak. (Ugyanakkor az sem lehetséges, hogy abszolút ne károsodjon a figyelmetlen. És, el lehet venni az amerikai álmot az emberektől?)

Játsszál, kockáztass, spekulálj, ügyeskedj, ravaszkodj, és sikeres gazdag lehetsz, ha pedig nem ezt teszed (akár azért is mert nem vagy elég figyelmes ebben játékban, spekulációban) akkor magadra vess – mindhárom felfogásnak ez a közös nevezője. És persze az érdemtelen jövedelemszerzés is közös nevező, amennyiben az érdemes jövedelemszerzést a társdalom számára hasznos munkából eredeztetjük.

Azt azért látni kell, hogy a jólét, a magasabb fogyasztás, a valóságos munkából ered, pl. a szakmunkási, mérnöki, orvosi, stb. munkából, és nem a játékból, a spekulációból, stb. ered.

Azt is látni kell, hogy azért az un szerencsés emberek száma, akik elérik az amerikai álmot, szükségszerűen igen kevés. Az ilyen felfogású rendszerben (az alrendszerek törvények is ezt szolgálják) az emberek egy százaléka, egy ezreléke lesz gazdag sikeres, a többiek viszont megfizetik ennek árát. De sajnos nem egyszerűen megfizetik, hanem többszörösen fizetik meg.

Ezek a felfogások talán nem állnak messze ettől: mindenki lopjon, csaljon mindenki lophat, csalhat és akkor mindenki jól jár. Vagy legalábbis egy szerencsés kisebbség, bárki még a születetten szegény is, gazdag sikeres ember lehet. Akkor miért ítéljük el a lopást, csalást? Tehát van itt egy erkölcsi vonatkozás is.

De azért azt se felejtsük el, hogy maga a lopás, csalás, spekuláció, ügyeskedés, ravaszkodás stb. ugyancsak „munkaenergiát” igényel és még több energiát igényel, ezek kivédése. Az egyik további különbség tehát az, hogy hasznos munka szelektálása (melyik a jobb) kevesebb energiát igényel, mint a lopás, csalás kivédése.

De mindig vissza kell térni a lényeghez: a jólét, a magasabb fogyasztás, a valóságos munkából ered, pl. a szakmunkási, mérnöki, orvosi, stb. munkából, és nem a játékból, a spekulációból stb. ered. A lopásra, csalásra, ügyeskedésre, játékra fordított energia valamint ezek védekezésre fordított energia azért mégis valóságos munka elől veszi el az energiát.

És az emberek többsége, feltételezve, hogy nincs eltorzítva a lelki világuk, vajon mire vágyik? Kétségtelenül, hogy jelenleg igen magas az amerikai álom igénye (de jó lenne a lottón nyerni, vagy másképpen dúsgazdagnak és egyben sikeresnek lenni) és egyre nő.  Már az sem teljesen igaz, hogy gazdagság azonos a sikerrel. Az igazi népszerűséggel biztosan nem azonos. És boldogsághoz is elég kevés köze van. Tehát ennek a torz amerikai álomnak azért van egy átgondolatlansági vonatkozása is. Ugyanakkor én ki merem jelenteni ez nem az ember (a döntő többség) eredendő szükséglete (igénye), ez a rendszer ill. a rendszerfelfogások által mesterségesen gerjesztett igény.

( Ez nem az ember eredendő igénye,  egyébként a állatvilágból az evolúcióból is levezethető. Az állat és az ember is családra, biztonságra, egészséges körülményekre, stb. vágyik elsősorban. )

Az vitathatatlan,  hogy van sikervágy, megbecsültségi vágy (hatalomvágy), van birtoklási vágy, de a kérdés ennek a léptéke. Már attól is elégedett boldog az ember, ha csak egy kevéssel nagyobb hatalommal, megbecsüléssel, vagyonnal, sikerrel tűnik ki a többiek közül, nem kell ennek hatalmas eltérésnek lenni. Ugyanakkor az igazságossági igénye azt mondja: mindenki (én is) a megérdemelt helyén legyen.

Tehát mesterségesen eltorzított lelki világról is szó van, a gazdasági jóléti károkon túl.

Kitérés a figyelmetlenségre, felületességre.

A figyelmetlenség, felületesség súlyos hiba.

A jövő fejlettebb társadalmában azonban kétféle figyelmetlenség lesz, sőt háromféle.

Én figyelmetlenségből, felületességből okozok kárt másnak. Ez súlyos hiba jelenleg és a jövőben is az lesz.

Én figyelmetlenségből, felületességből okozok kárt magamnak, de ebben más emberek nem vétkesek, más emberek direkt nem akarnak nekem kárt okozni. Ez szintén súlyos hiba jelenleg is és a jövőben is az lesz.

Én figyelmetlenségből, felületességből teret adok más direkt károkozóknak, hogy nekem kárt okozzanak. Ez jelenleg súlyos hiba, de a fejlettebb jövőben nem lehet az.

Példák a második típusú figyelmetlenségre. Pl. körülnézés nélkül, lelépek az úttestről és elüt egy autó. Vagy, pl. olyan dolgokat vásárolok nagy értékben, amire nincs is szükségem és kidobom azokat. Ezek súlyos hibák ezeket nem lehet társadalmilag korrigálni.

Példák a harmadik típusú figyelmetlenségre. Nem számolom meg a visszajáró pénzt, és egy tízezerrel kevesebbet kapok vissza. Nem nézem meg, hogy milyen betétbe teszem a pénzem, és kiderül hogy a harmada elveszett. Nyitva hagyom az autómat és ellopják. Ezek egy tisztességes társdalomban alig fordulnak elő, vagyis a tisztességes társdalomban ez a típusú figyelmetlenség nem súlyos hiba.

Az is mondható, hogy az első és második fajta figyelmetlenségre amúgy is sok figyelmet kell szentelni, akkor erre a harmadik fajtára hadd ne kelljen figyelni. Mert ha erre figyelünk, akkor az első kettőre már nem marad energia.

Az elején felsorolt három felfogás (1, 2, 3) úgy is összefügg, hogyha elfogadják az egyiket, akkor el kell fogadni a másik kettőt is.  Vagy tisztességes társadalmat szervez az ember, vagy tisztességtelent. Nem nagyon van középút.

Társadalmi méretekben meg lehet e szüntetni az amerikai álmot, hiszen ha az él, akkor a másik kettő is él? Pl. a pénzügyi spekulációnak is van szerencsejáték jellege. Itt fontos látni, hogy nem a kisember kitörésének álmát kell elvenni, hanem az érdemtelen kitörés álmát, illetve az aránytalan kitörés álmát kellene elvenni az emberektől. De még így is nehéz ügy. A tudatalakító erőknek (oktatás, tájékoztatás, stb.) kell elsősorban megváltozni szinte teljes fordulatot venni. És ha a tudatalakító erők nem az amerikai álmot sulykolják (és a másik két felfogást), sőt inkább ezek ellen érvelnek, akkor megváltozhat a közfelfogás is. És persze szükséges a törvény általi korlátozás (spekuláció, szerencsejáték, érdemtelen jövedelmek, stb. korlátozása) is.

Az emberek nem mennek az utcára tüntetni: le a tisztességtelen nemzetközi pénzügyi rendszerrel. Pedig kimehetnének, értelmes tiltakozás lenne.

Nem mennek ki mert azt gondolják ez egy magáncég és magánember konfliktusa. Valójában ez egy intézményesített kizsákmányolás. A kis-hitelfelvevők is jellemzően ráfaragnak, de arra legalább azt lehet mondani nem kötelező. Viszont a betét, megtakarítás kvázi kötelezően a bankon keresztül történhet. A magánnyugdíj-pénztárakon és bankkártyás banki folyószámlás fizetéseken túl, ezért mert a pénz inflálódik. Vagyis magángazdaság és az állam teremt egy inflációt, amit nem kezel, és egyetlen „kezelési” módként a bankban kell tartania pénzét. És persze összességében kisbetétesek, magtakarítók is ráfaragnak, mert  az érdemtelenül hasznosulók, a spekulánsok valahonnan szerzik a pénzüket, a túlterjesztett bankrendszer is valahonnan szerzi és ez nem lehet más, mint a kisember pénze (munkája).

Nem mennek ki, mert azt gondolják, hogy ez pénzügyi rendszer valamilyen felsőbbrendű matematikai igazságok alapján működik, pedig á dehogy. Ezeket a képleteket egyenlegeket a bankárok készítik a saját kapzsi érdekeiknek megfelelően.

Nem mennek ki, mert azt gondolják, a pénzügyi rendszer rendben van, csak én vagyok a tudatlan, a figyelmetlen. Pedig ez sem igaz, mert szükségszerűen ráfarag a kisember.

Nézzük a mechanizmust.

A nagy-spekuláns (lehet az nagytőkés, bank, stb.) tudja hogy magasan van az árfolyam tovább nem nagyon emelkedhet erre nagy összeggel kilép az adott befektetésből (legyen a befektetés formája értékpapír, deviza, banki számla, stb.). Tudja hogy amint ő kilép az árfolyam zuhanni kezd.

Közben ő más jó helyre elteszi a pénzét. De ha nem teszi sehová, csak hagyja stagnálni akkor is nyer. A spekuláció másik útja hogy nagy összegeket ide-oda jó helyre tesz rövid időre, csak egy mellékes út. 

A spekuláció fő útjának folytatása: tudja, hogy amint ő kilép az árfolyam zuhanni kezd, és végül is jó alacsonyan fog kikötni. Ehhez a kivételhez általában ürügyet keres és talál is. Ilyen-olyan okokból bizonytalanná váltam, ezért most kiveszem a pénzem. Az egész világ, utánozó majomként elkezdi hajtogatni, bizalmatlanság okát, csakhogy ezek a bizalmatlanságok jellemzően ürügyek. Ugyanis a spekuláció a hullámzásból él, olcsón venni és drágán eladni. Érdekes módón már több száz éve rendszeresen bizalmatlan a befektető. Mert ha rendszeresen van bizalmatlanság, akkor nagy maszlag azon elmélet, hogy a bizalmatlanság a baj, állandó biztonságot kell teremteni. Képtelenség nagy-spekulánsok (nagybefektetők) bizalmát bármilyen stabilitással elnyerni, hiszen a stabilitás csökkentené a bevételüket. Viszont a kisbefektető bizalmatlansága valós, de ő azért aggódik, mert tudja, elkezdődhet a hullámzás, már aki tudja.

(Ritkább eset mikor az árfolyam egyéb okokból zuhan, az ürügyet és folyamatot nem nagy-spekuláns irányítja. A nagy-spekuláns csak az elsők között van, aki kilép, gyakoribb az irányított hullámzás.) tehát tudja, hogy jó alacsonyan fog megállni és akkor beteszi nagy összeget, mert tudja, hogy ezzel az árfolyam elkezd emelkedni. És tudja, hogy jó magasan fog megállni, amikor is újra lehet kezdeni ezt az egészet.  Szóval lehet olcsón venni és drágán eladni.

Az is világos, ha a nagy-spekuláns betesz pl. egymillió dollárt valahová, és kétmilliót vesz ki, akkor azt az egymilliót valakinek ki kell fizetnie. És ez a valaki jobb híján nem más, mint a sok-sok kisbefektető.

Tulajdonképpen ennél szerteágazóbb a károsultak összetétele. Mert azért a kis-hitelfelvevő is károsodik. És károsodik a bankon kívüli kisember is, mert a károsítás kiterjed (kilóg) ebből a pénzügyi rendszerből. Pontosabban a pénzügyi rendszer tisztességtelensége, mindenhonnan (gazdaságból, államból) elszívja pénzt, olyan helyekről is ahol látszólag nincs konkrétan befektetési pénzügyi művelet. Jó példa erre pl., a 2008-as válság, amikor az adókból konszolidálták a bankokat. Egy sereg esetben az állam (az adókból) tartja életben a rendszert.  De más, sok módón is kiterjed a károsítás, a pénzelszívás. Sok útja-módja van ennek. Sajnos azt is látni kell, hogy a spekuláció egyre pofátlanabb. Talán ezek a mostani pénzügyi válságok már kreált megtervezett válságok. Mert hagyják, hogy pofátlan legyen. 

Fontos megjegyzés: végeredményben a kisember, a dolgozó munkája fedezi spekulánsok és minden érdemtelen jövedelemszerző fogyasztását. Vagyis kisember pénze mögött van munka, ez munkafedezetes pénz. Az érdemtelen gazdagok pénze mögött nincs munka.

De visszatérve csak a befektetésekre, kétféle kisbefektető (kényszerű betétes, megtakarító, akik csak kényszerűen erőlködnek, ügyeskednek, hogy legalább a pénzük reálértéke megmaradjon) van. Az egyik réteg, akik csak egy lépéssel (fáziskéséssel) követik a nagy-spekulánsokat. Az nem lehetséges, hogy teljesen egyszerre lépjenek a nagyokkal, már az is komoly teljesítmény, ha csak egy lépéssel maradnak le.  Ők, ha nagyon ügyesek, figyelmesek, ismerik csíziót, és sok időt szánnak erre, akkor talán nem éri őket kár. 

Számtalan sunyi megtévesztéssel kell megküzdeni a kicsinek. És persze a kézi vezérlés (nem a deklarált matematikai szabályok szerint történik bankok, pénzintézetek változtatása, hanem szabálytalanul, az aktuális időszakos haszon szerint) is gyakori. Hihetetlen sok eszköze, módszere van kizsákmányolásnak.

És másik kisbetétesek (kisbefektetők) nagyobb rétege, akik két lépéssel (fáziskéssel) követik a nagy-spekulánsokat. Nos ők erősen ráfaragnak.

Jó lenne, ha felismernék a kizsákmányoltak: itt egy intézményesített kizsákmányoló rendszerrel állunk szembe. 

A kisbetétesek, kis-hitelfelvevők pénzének áramlása a bankok nagybefektetők és egyes államok, államrészek (a korrupt pozíciójukat védő állami tisztviselők, vezetők) felé. B/5 ábra.

Ezzel a problémával több helyen több szempontból foglalkozom. Most egy konkrét példán keresztül vizsgálom a kérdést.

Nézzük meg a 2007-es magyarországi viszonyokat, nagyon szerényen visszafogottan számolva. Mondjuk egy kis-hitelfelvevő 20%-os évi kamatra kap hitelt. Az ő veszteségét számoljuk 5%-osnak. A 2007-es magyarországi helyzetben azonban elsősorban a kisbetétesek faragtak rá. Egy kisbetétes forint betétje legfeljebb (kamatadóval és mindennel) 7%-os évi kamatot tudott elérni. A rá vonatkozó infláció legalább 12%-os volt. A veszteség itt 5%. Ha nem vitte bankba a pénzét akkor még ez a 7% is elment, volna. Az emberek be vannak kényszerítve bankba, a kötelező pénzkártyákról nem is beszélve. A kényszer viszont, a szabadság, a nagy eszmény megnyirbálása. Érdekes módón az ilyen kényszereket e rendszer propagandája elfelejti. A kisbetétes még tarthatta devizában, mondjuk, euróban a pénzét. Itt a kamat kb. 3%. Igaz vannak nagyobb kockázatú betétek, ahol egyes esetekben ennél magasabb jóval nagyobb kamatot lehet elérni. Átlagosan nézve nagy kockázatú kis-betétek (kis-befektetések) az összes betétest számítva ugyanakkorák 3%, mint a kiskockázatú betétek átlaga. Ugyanis vannak veszteséges betétek, veszteséges időszakok és a hosszabb idő is egyfajta veszteség. Ezt a 3%-ot két módón lehet számolni. A magyar 12%-os inflációhoz képest 9%-os veszteség. De ha itthon akarja levásárolni, akkor a rossz átváltási arány és az átváltási költség miatt még rárakodik legalább 10%. Így az összes veszteség 19%. Ha külföldön vásárolja le, ami nem is olyan egyszerű akkor az ottani infláció csak kb. 3%-os de a külföldi levásárlás legalább 5%-os veszteséggel jár. Így a kár „csak” 5% lesz. Az jár legjobban, aki nem takarít meg nem is vesz fel hitelt, de azért neki is van vesztesége. Az egyik veszteség az, hogy ez szükségképpen fölösleges, vagy drágább vásárlásokhoz vezet, a levásárlás, hiszen olyan dolgokat is megvesz, amelyre kevésbé van szüksége és az árakat, a minőséget sem tudja szelektálni. Nincs megtakarítása ez is egyfajta veszteség. Számítsuk ezt 3%-os veszteségnek.

Az országnak azonban mindez nagyobb kár. Több okból visszaveti a termelést, költségvetési hiányt okoz. A kis megtakarítás és ehhez képest nagy hitel több okból hatalmas veszteség a nemzetgazdaság számára.  Itt ezeket most nem részletezem. A lényeg az, hogy minden dolgozót, és ez szétterül, legalább egy 5%-os adótöbblet veszteség ér. A kisbetétesek, kis-hitelfelvevők és az állandó pénzkártya használók számára még számolhatunk 2% kezelési költség veszteséget. Tehát szinte mindenkinek a további vesztesége kb. 7%. Aki mindent elkölt annak a vesztesége 10%. A kisbetétes vesztesége legjobb esetben 12%. A kis-hitelfelvevők vesztesége 12%. Ugyebár ez a veszteség kiterjed családtagokra, az eltartottakra. Ez volt a helyzet pl. 2007-ben Magyarországban.

A következőt még hozzátenném, minden esetben a kisbetétesek a kis-hitelfelvevők átlagosan ráfaragnak. A 2007-es magyar helyzet sajátossága hogy leginkább a kisbetétesek faragtak rá. A másik sajátosság hogy a magyar sakál-vezetés jóvoltából ez magyar veszteség sokkal nagyobb, mint az átlagos, legalább kétszerese. Azt is hozzá kell tenni, hogy Magyarország esetében (kis ország, rossz pénzügyi politika) a nyereség 80%-ban külföldiek zsebébe vándorol.

Ahol vesztség van, ott vagy-vagy elosztás értelmében nyereségnek, nyertesnek is kell lenni. A kör másik oldalán a bankok, nagybefektetők és egyes machináló államok állnak. A machináló államok nyeresége szükségszerűen az állam spekuláló, korrupt vezetőinek a nyeresége. Tehát a kör másik oldalán ezek állnak, és a kisbetétesek, a kis-hitelfelvevők és általában a kisemberek pénze ide áramlik. Hogyan jutnak ezek hozzá, ezt itt és most nem részletezem. Máshol erről is beszélek. Sok minden kimaradt ebből a fejezetből. A lényeg az, hogy kisember ebben a pénzügyi rendszerben nem tud okos lenni, a gazdasági-pénzügyi rendszer úgy van megalkotva, hogy a kisemberek pénze (munkája, életszínvonala) a nagytőkések, gazdagok a pénzemberek, a spekulálók felé áramlik. Az egyik csatorna, az alulfizetett munka csatornája. A másik csatorna az előbb taglalt (csak hiányosan és vázlatosan taglalt) pénzügyi rendszer csatornája. És vannak még további még ezeknél is rejtettebb csatornák.

És végül egy idevágó és mindezt kiegészítő kiegészítés.

Valóságos befektetési tanácsadás a kicsiknek (2010-ben). Elméleti rendszertényező.

Sokféle tanácsadás van, de ehhez hasonlót érdekes módón még nem olvastam.

A szereplőket feloszthatjuk így is.

Vannak bankok, (pénzintézetek, brókercégek stb.). Vannak a spekulációs nagybefektetők (nagytőkések). És vannak a kisbefektetők, a kicsik.

A bankok és spekulációs nagyok sok okból erősen összefonódnak.

A pénz nem vész el csak tulajdonost cserél. E vonalon leginkább a vagy-vagy elosztás érvényesül. Valaki érdemtelenül jól jár, akkor más, mások érdemtelenül károsodik, illetve ha valaki érdemtelenül károsodik, akkor más, mások érdemtelenül hasznosul.

A jelen pénzügyi piacát a spekuláció határozza meg.

A rendszerszerű spekuláció lényege az, hogy a kicsik összességében átlagosan károsulnak, bankok, és a nagyok ebből hasznosulnak. Sokszor az adófizetőkből is hasznosulnak, és persze a kis hitelfelvevőkből is.

Arról más sokat beszéltem, hogy bankok és a nagyok sok okból helyzeti előnyben vannak. Ezért hát legszívesebben azt tanácsolnám, hogy csak biztonságos betétben tartsák a pénzüket a kicsik, azonban a spekuláció már olyan szinten van hogy ez is ráfizetés. Ezért hova-tovább az emberek szinte kényszerűen értékpapír befektetésre is kényszerülnek. Ennek ellenére az értékpapír befektetést csak  azoknak lehet ajánlani, akik nagyjából átlátják a folyamatokat és szinte napi szinten követni, tudják az árfolyamokat, és egyebeket.

Az értékpapír befektetés (egyszerűen befektetés) ez esetben egy összefoglaló név, minden olyan befektetés beleérthető, amelynek az árfolyama tetszőlegesen változhat. Sőt még a deviza is idetartozik, mert annak is tetszőlegesen változhat az árfolyama.

Azért nem szégyellem magam, hogy kvázi spekulációra biztatom az embereket, mert a spekuláció amúgy is benne van a rendszerben, azt nem én és nem a kicsik találták ki. Csak az átverteknek próbálok tanácsot adni. És ha talán mindenki megtanul spekulálni, akkor befejeződik, oka-fogyottá válik a spekuláció is. A magam részéről egyébként rühelem a spekulációt.

Tulajdonképpen három szakaszt kellene megkülönböztetni.

A pénzügyi válságok szakaszát. A pénzügyi válságok utáni szakaszt. A viszonylag nyugis szakaszt. A három szakasz más befektetési taktikát igényel. Csakhogy manapság már odajutottunk hogy előre egy kicsi nem látja milyen szakasz, következik, sőt a már kialakult szakaszt is csak erősen késve érzékeli.

Válságszakaszban  a nagyok kiveszik a pénzüket szerintem a kicsiknek is ezt kell tenni. Válságszakasz után a nagyok visszateszik a pénzüket szerintem a kicsiknek is ezt kell tenni. Egyébként általában igaz, hogy a kicsiknek nagyok (a spekulánsok) fejével kell gondolkodni.

Van egy viszonylag tiszta szabály, és emellett van több homályos kézi vezérlésű szabály, ami alakítja az árfolyamokat. A viszonylag tiszta szabály: ha sokan vásárolnak egy befektetést, akkor annak nő az árfolyama, ha sokan eladnak egy befektetést, akkor annak csökken az árfolyama. (A nagyok irányítnak, azért is mert egy nagy, kvázi sokat tud vásárolni, ill. eladni.)

Van egy még fontosabb szabály: a befektetések háromnegyede szükségszerűen, de kiszámíthatatlanul hullámzik és ugrál. (Talán pontosabb ez a megfogalmazás: direkt hullámoztatják.) Az ugrálás a heti cikkcakkot (reszketést) jelenti. A hullámzás egy hosszabb távú dolog, lehet két-három hetes, pár hónapos pár éves hullámzás.

Azért szükséges általában hullámzás, mert ebből ered a spekulálók és a bankok nyeresége. Azt már kielemeztem, hogy miért nyer, aki a hullámzást csinálja, ill., aki a hullámzást nyomban követi. A lényeg, hogy olcsón vesz, drágán ad el. És veszít, aki egyszeres fáziskéséssel követi hullámzást és még nagyobbat veszít, aki kétszeres fáziskéséssel követi a hullámzást ezek általában a kicsik.

A másik spekulációs nyereségforrás, hogy sok helyre tesznek ide-oda pénzeket, kvázi sok lábon állnak.

Tulajdonképpen a bankok a hullámzással csalják be, a kicsiket. Ezért is érdekük a bankoknak a hullámzás.  Mert egy kicsi megnézi: hűha itt voltak ilyen hatalmas nyereséget adó szakaszok. Akkor tegyünk be ide pénzt, hátha én is egy évben 10-50%-os nyereséget tudok szerezni. Csakhogy ez a gondolkodás kevés.  Ennek ráfaragás lesz a vége.

Még egy példa. Pl. valaki, vesz 1millió Ft-ért értékpapírt és annak leesik az árfolyama, gyorsan 800 ezer lesz belőle. És ez a valaki megijedve visszaváltja (eladja) a befektetését, akkor kinek a tulajdonába kerül a bennmaradó pénz? A többi befektetőjébe nem nagyon, mert az eladás inkább lefelé viszi az árfolyamot. Elsősorban, főleg bank (pénzintézmény, brókercég stb.) széfjébe marad, az ő tulajdonába kerül ez a pénz, jelen esetben az 1 millió és a 800 ezer különbsége, a 200 ezer Ft. 

Ez azt jelenti, hogy a bank és a kicsi, a kisbefektető ellenérdekeltségű. Szóval nem kell bedőlni hangzatos szövegeknek. És minden banki (bróker, stb.) tájékoztatást erős fenntartással kell kezelni. Itt van pl. az arról szóló tájékoztatás, hogy melyik befektetést milyen időre ajánlják, és kinek. Szóval ennek is csak a fele igaz.

És az egész viszonyt is jellemzi. Ismétlem a bankok és a nagyok, erősen összefonódnak. A kicsik állnak a másik oldalon.

Mi van, ha valaki betesz, 1 milliót és gyorsan felemelkedik az árfolyam, abból 1,2 millió lesz. És ez a valaki okosan úgy dönt, hogy kiveszi. A nyereség másik oldala, a veszteség ez esetben 200 ezer Ft, elsősorban a többi befektetőt sújtja, mert a kivétellel csökken az árfolyam. Szóval ki van ez találva, nyereség banké (és a nagyoké) a veszteség a kicsiké.

A befektetések negyede, harmada sajnos szivatós befektetés. Ez azt jelenti, hogy közvetlenül megjelenés után, vagy később gyorsan erősen leesik az árfolyam, és nagyon sokáig ott marad, 4-8 évig azon a szinten ugrál. (Egyébként ez is csinált dolog.) Aki (kicsikről van szó), ilyent vesz, az ráfarag. Valahogy ezeket el kell kerülni, de elég nehéz. A kicsi csak abban reménykedhet, hogy a befektetések többsége azért hónapok alatt, esetleg 1-2 év alatt szükségszerűen hullámzik. Ha döntően csak szivatós befektetések lennének, akkor nem fektetetnének be a kicsik, és ez a bankok és a nagyok, ráfaragását jelentené.

Itt térek ki arra, hogy tulajdonképpen az lenne az ideális, ha kicsi amint észleli az árfolyamesést, pl. 1-2%-os esésnél már kivenné a pénzét. Csakhogy ez is nehéz ügy.  Mert leesik 1-2%-kal, de akkor az hihető, hogy csak a szokásos ugrálásról van szó. Pár nap alatt leeshet 5%-kal és mire kicsi ezt észleli és intézkedik és mire visszaváltja már 5-10%-os veszteséget könyvelhet el. Pláne, ha nem is figyel oda. Szóval ki van ez találva. Amennyire lehet, követni kell és még a leesés elején kell kivenni a pénzt.  Nagy valószínűséggel nem lehet követni a gyors leesést, akkor viszont már érdemes bennhagyni és bízni abban, hogy lesz felfelé menő hullám.

És amikor ez a hullám visszafordul és már eléri nyereséget, akkor kell kivenni, de nem előbb. Az emberek általában pont fordítva gondolkodnak, ha leseik a pénzük, akkor megijednek és kiveszik a pénzük. A bankok és a nagyok pont erre számítanak. Ez az ő nyereségük. Az is hiba: na végre emelkedik, akkor gyorsan vegyük ki, akár áron alul is. Ez is veszteség a kicsiknek, a banknak nyereség.

Visszatérve, milyen befektetést érdemes venni. El kell kerülni a szivatós befektetést, mondjuk úgy, ha egy befektetés tartósan hullámzik, akkor az valószínűleg (de nem biztos) továbbra is hullámozni fog, vagyis az nem lesz szivatós, de ez sem biztos.

Továbbá nem szabad olyan befektetést venni, ami éppen szárnyal felfelé, vagy éppen saját csúcsát döntögeti. Ha túl jól alakul egy befektetés az utolsó évben fél évben, kettő hónapban, akkor pl. a hullámzás miatt, is valószínűleg lefelé fog menni. De azért is mert ez a becsalgatási trükk. Ugyanis az emberek ez esetben is fordítva gondolkodnak: ez jól megy, szárnyal, akkor veszek. A bankok, és nagyok pont erre számítnak. Sokan vesznek, és ezután leesik, vagy leejtik az árfolyamot, és így nyernek a bankok és a nagyok. Tehát olyan befektetést érdemes venni, (ez lehet deviza is) amely szinte biztosan hullámzik, és amely az alsó pontja körül van, de már nem esik lefele. Vagy esetleg, a végső határ, ha középen van, de felfelé halad. (Egyébként is érdemes vétel előtt egy kicsit alaposabban tanulmányozni, a befektetés grafikonját.)

Ha nincs ilyen, akkor inkább a biztonságos betétet kell választani.

Mikor érdemes eladni, kivenni pénzt?

Mikor az árfolyam úgy áll, hogy van egy tisztességes rendes nyereség, pl. a átalagos kamatoknál 1,5-ször 2-szer magasabb nyereség  De vigyázat itt sem szabad sokáig várni. E szempontból is pont fordítva gondolkodnak az emberek: dehogy veszem, most ki, hiszen szárnyal felfelé. De megint azt kell látni, hogy szükségszerű a hullámzás, ami fenn van, az visszaesik. És valószínűleg oly kiszámíthatatlanul és gyorsan esik vissza, hogy akkor már késő lesz. Meg kell elégedni egy viszonylag kisebb nyereséggel.

Ha kiveszi a pénzt, akkor az nem jelenti azt, hogy akár ugyanoda, később mikor lenn lesz árfolyam, ne tegye vissza.

Tehát érdemes a nyereséget hozó befektetéseket kivenni, viszonylag kisebb, de az átlagosnál nagyobb nyereséggel megelégedni.

És érdemes a stagnáló befektetéseket is kivenni, ha azok a befektetés összege körül stagnálnak, ugyanis stagnálás az egy relatív veszteség. Viszont ez a veszteség nem akkora, hogy emiatt érdemes bennhagyni.

És emlékeztetőül érdemes a nagyobb veszteségbe befutó befektetéseket bennhagyni, ha jó esély van a hullámzásra.

És azért azt is hozzá kell tenni, hogy pl. nagyobb veszteség válságszakaszban nagyobb, mint nyugis szakaszban.  Vagyis válságszakaszban, pl. a 10-15-20%-os veszteségbe futó befektetést érdemes kivenni, ez ekkor még relatíve kisebb veszteség. Nyugis szakaszban ezt nem érdemes kivenni.

Mindez attól is függ, hogy befektető kibír egy lehetséges 3-4 éves hullámvölgyet, mert eddig is eltarthat, amíg újra nyereséges lesz befektetés.

Végezetül azt mondom, ha mindezt tudja és teszi a kicsi, akkor is ráfaraghat, csak kisebb eséllyel. Mindez arra jó, hogy kisbefektetőnek nagyobb esélye lesz arra, hogy az átlagos kamatnál egy kevéssel nagyobb nyereséget tudjon elkönyvelni, feltéve, ha figyeli az árfolyamokat. És ha nem is farag rá a kicsi, akkor is egyfajta bizonytalanság nehezedik rá,

És ha egy-egy kicsi netán mégis nyereségesen jön ki, az nem változtat azon, hogy összességében igazságtalan, spekulációra alapuló a jelen pénzügyi rendszere, a jelen pénzpiaci rendszere.

Magyarországot belevitték az adósságcsapdába. Valahogy ki kellene mászni. Elméleti rendszertényező.

E fejezetet emlékezetem szerint 2006, 2007 táján írtam.

E tanulmány döntő többsége 2002 és 2010 között íródott. Szerettünk volna időálló tanulmány alkotni, ráadásul olyant, amely a fejlődésről szól, és amely új gondolatokat tartalmaz, meglátásunk szerint ez sikerült is. Ezért csak néhány fejezetnek, fejezetrésznek van aktuálpolitikai vonatkozása. Átvitt értelemben persze a jelen mindig ott van a társadalomtudományban, hiszen a tendencia sarokköve a jelen. Néhány, fejezet fejezetrész konkrét aktuálpolitikai történést elemez, és ennek különösen nagy a kockázata, mert az elemző könnyen elavulttá válhat, kiváltképp a rohamosan változó világunkban. Nagyképűség nélkül megállapíthatjuk, a mi aktuálpolitikai elemzéseink nem elavulttá, de inkább beteljesülő prognózissá váltak.   Mindenesetre megállapítható: alig van olyan átfogó társadalomtudományos tanulmány mely időálló, mely a fejlődésről szól, és amely új gondolatokat, új elméleteket tartalmaz.

Ha volt valami értelme ennek a lesüllyesztő nyolc évnek (2002-2010), akkor az nem más, mint példát mutattunk a világnak: na így nem szabad csinálni. A világ, (főleg kelet-Európa) tanult és ezzel profitált a mi romlásunkból.

A 2006-ban kirobbanó magyar válság, adósságörvény kialakulása és kezelése is azt igazolja, hogy jelenlegi rendszer zavaros, logikátlan, igazságtalan, javíthatatlan.

Ez egy olyan időszak volt, amikor rendkívül sok hazugságszúnyog repkedett a levegőben. Hazugság helyett mondhatok tévedést is, de a kettő között nincs érdemi különbség. Kisebb nagyobb hazugságszúnyogok repkednek a levegőben, bár az ember ezeket igyekszik elhessegetni, ettől függetlenül azért baromira idegesítők, ráadásul csípnek is.

Az államkapitalizmusban amúgy is sok a hazugságszúnyog, de egy ilyen válságidőszakban különösen megnő a számuk. Ugyanakkor az ember tudja, hogy nem csupán hazugságokról van szó, hanem valóságos életszínvonalról.

Itt van mindjárt a miniszterelnök pártársai előtt elhangzott beszéde és általában a miniszterelnök politikája és kommunikációja. Továbbá: ezekre való belső (baráti, párttársi) és külső reagálások. Ez csak egy csoportja a hazugságszúnyogoknak.

A hazugságszúnyogok egyik fajtája hogy a jelenlegi ádáz, ellenhatalmi rendszerben csak pontatlan egyoldalú elemzések jönnek létre.

A hazugságszúnyogok további fajtája, hogy a lényeges kérdéseket fel sem teszik, a lényeg elsikkad.

Akik nem figyelmeztettek az adósságcsapdásra, és érdemben nem segítettek, elsősorban az EU-ra gondolok.  

 Hogyan fajulhatott a válság idáig? Miért nem derült ki előbb. Az eladósodás egy része az EU tagság idejében jött létre. Miért hagyta ezt az EU? Itt felmerül megelőző szabályozás szükségessége.

Ez az egész ügy furcsa és ellentmondásos. Az előzmény az, hogy kis hazánk évekig lapátolt, és millió feltételnek megfelelt hogy bekerüljön az EU-ba. Ráadásul az EU elsősorban egy pénzügyi, kereskedelmi szövetség.  Az előzmény után a logika azt diktálná, hogy az EU szigorú szabályozással megelőzi az eladósodást. Ha az uborka nagysága, vagy játszótéri hinta nem belügy, akkor az eladósodás sem lehet az. Az EU nem is előzte meg a magyar eladósodást, és nem segít abból kimászni. Az EU-t nem is nagyon érdekli magyar eladósodás. Akkor mi érdekli az EU-t?  Lehet hogy semmi? Legfeljebb az uborka. Az biztos, hogy a magyarok problémája nem érdekli. 

De nézzük a kezelést. Az EU-t nem nagyon érdekli az eladósodás, csak azon gondolkodik, hogy mikor lehet bevezetni, vagy éppen a bevezetést elódázni az eurót. (Az eladósodással magyar lakosság tisztességes dolgozók faragnak rá.) Ez nem érdekli az EU-t.  Nézzük ezt az euró ügyet. Az EU kér egy konvergencia programot, amit majd elbírál. Ha az EU tudja mi teendő, akkor miért nem ő állít elő, ajánl ilyen programot? Ha nem tudja, akkor hogyan akarja elbírálni?

A következő még ennél is jobb. Az eurót  nem szabad gyorsan bevezetni, mert az nagy terhet róna gazdaságra, az emberekre – szól az érvelés. Nekem a következő hasonlat jut eszembe. Adva van egy súlyosan beteg ember (magyar gazdaság) akinek betegsége elsősorban azért alakult ki mert orvosai ( magyar állami, a  fiskális és monetáris vezetés) elkezelték. Rossz orvosok, rossz módszerekkel kezelték az alig beteg embert, ezért fajult el a betegsége. Lenne egy másik orvos gárda az EU és lenne egy viszonylag hatékony gyógyszer az euró bevezetése és annak feltételeinek bevezetése. Erre, arra való hivatkozással, hogy a gyors orvos-váltás, gyors gyógymód-váltás túlságosan megviselné, hagyják, hogy a beteget a régi rossz orvosok a régi rossz módszerekkel kezeljék tovább. Ha el is fogadjuk azt, hogy az új kezelés megviselné a beteget (bár ez még mindig a kisebb rossz) akkor is az új orvosoknak kellene kidolgozni egy átmeneti kezelést. Az hogy régi rossz orvosok, a régi rossz módszerekkel kezelik (elkezelik) tovább, a lehető legrosszabb megoldás. Így valóban meg van kímélve a beteg? Ez megint egy buta, logikátlan elmélet.

Ugyanakkor megint el kell gondolkodni, mi végre is van az EU? Milyen célok rajzolódnak ki az EU látszólag demokratikus, de valójában az európai  nagyhatalmak érdekeit képviselő politikájából. Ezt megint egy hasonlattal világítanám meg. A tanító bácsi mit akar csinálni a diákjaival? A kedvenc, a jó, a közepes és a rossz diákokat külön csoportokba osztja, a rossz diákokat beülteti szamárpadba. Kétségtelen ez számára előnyős, így képes a hierarchiát, a rendet leginkább fenntartani. Vagy azt akarja, hogy a rossz diákok felzárkózzanak, és legalább közepes diákok legyenek. Úgy látszik a célja nem ez az utóbbi, hanem az előző.

Akik nem beszéltek, beszélnek az adósságcsapdáról, azok is hozzájárultak kialakuláshoz, és késleltetik a megoldást. Akik a hallgatással hozzájárulnak nemzetgazdaság tartós hanyatlásához.

Most lépjünk túl ezeken: hogyan lehet problémát ilyen későn felismerni?

Ha a problémákat a szerint kellene rangsorolni, hogy melyik igényli leginkább a társadalmi megbeszélést, a társadalmi együttműködést, akkor az első helyre magasan az adósságcsapda problémáját kellene tenni.  Ehelyett az utolsó helyen van, egyszerűen nem beszélnek róla. A 2006 - 2015 évek gyakorlati problémáinak, (megszorítások, egészségügyi reform, elégedetlenség, rendőri brutalitás, stb.) eredője az adósságcsapda.

Szerintem már ez önmagában megdöbbentő.

Hogy lehetséges az, hogy ezek a szavak: adósságörvény, adósságcsapda, túlzott mértékű magas kamatú állami jegybanki hitelek, hibás monetáris politika stb. szavak alig hangzottak el az elmúlt években? Hogyan lehetséges, hogy ezek a szavak (amelyek a probléma lényegét fejeznék ki) ezekkel kapcsolatos mondatok még most sem hangzanak el, amikor már nyilvánvaló, hogy adósságörvénybe került az ország.

Nem arról van szó, hogy felvetődik az adósságörvény problémája és aztán lehurrogják. Nem, a probléma, a leglényegesebb, legaktuálisabb probléma, fel sem vetődik. Van hazánkban több millió gondolkodó ember. Ezekből mostanában több ezren tüntetnek, szónokolnak, jelszavakat skandálnak. Van több ezer politikus. Van több ezer szakember. Van több ezer kiemelkedő közszereplő, politikai újságíró. Van több ezer külföldi szakértő. Hogyan lehet hogy ezek közül egyetlen egy  sem nyilatkozott írt erről problémáról érdemben? Mert az megértem hogy 95%-uk, a közgazdasági ismeretek hiányában (rossz oktatás, tájékoztatás), hatalmi pártérdekből, klikkesedésből, korábbi hibájának elfedéséből, nem beszél. Tovább szép számmal vannak olyanok is akiknek közvetlen egzisztenciális vagyoni érdekük, hogy ezek a szavak nem hangozzanak el. Rendben, ez 95%. A kérdés az, hogy hol van az 5%-ék? Nem mintha az, az 5%-ék tudna valamit tenni, de legalább a tisztázás reménye megmaradna. Három variáció lehetséges. Vagy én vagyok abszolút hülye, mert ha csak félig igaz, amit mondok, akkor is meg kellene jelenni e szavaknak. Vagy a világ bolondult meg. Vagy a jelenlegi rendszer, ködösítő, manipulációs gépezete hihetetlenül jól működik. Én ez utóbbira tippelek. Ez viszont két újabb gondolatot csihol ki belőlem. Egyfelől ez a rendszer valóban nagyon pocsék, igazságtalan, de ez csak akkor kiderülne ki, ha netán összeomlana. A másik az hogy ilyen hatékony ködösítő, manipulációs gépezet mellet van e értelme politikusi hazugságról beszélni.

Néha azért a problémát érintették, de csak így: jaj nehogy megsértsük befektetőket, mert akkor megsértődnek, és juj mi lesz. Miért most mi van? Idáig hízelegtünk, mindenféle kedvezményt adtunk, és most mi van? Csőd van, adósságörvény van. Észre kellene venni, hogy nem erről szól a történet. Vannak közgazdasági törvényszerűségek, pl.: ha valaki (egyén vállalat, állam) rosszul gazdálkodik, rosszul üzletel (akár ha túlzottan engedékeny, adakozó) akkor azt a jelenlegi rendszerben a befektetők (pénztőke) kihasználják, megfejik.

Senki nem beszél róla, mert minden politikai erő sáros az eladósodásban. Senki nem beszél róla, mert a nemzetközi pénzügyi rendszer tabu téma. Mert ez rendszer lényege, aki ezt támadja, az a rendszert támadja. Senki nem beszél róla, mert minden jelentős politikai erő végeredményben nagytőke ajnározó.

Márpedig ha még beszélni sem beszélünk a problémáról, akkor kishazánk az adósságcsapdába marad, mint a bányába felejtett rabszolga.

Gondolatok a ködösítésről.

Erről az egészről megint egy hasonlat jut eszembe. Addig ködösítenek, legyen az gonosz leigázó köd, vagy csak jó célú taktikai köd, amíg minden ködbe veszik még maguk a ködösítők is.

Rendszerváltást, rendszerváltást, ezt skandálta nép a pl. az MTV épülete előtt. A televízió épülete ellőtt, akkor talán szép számmal voltak a rendszer által megnyomorított, radikális változásokat igénylő emberek. Akkor talán ez mégsem megrendezett zavargás volt. Akkor talán ez mégsem puszta vandalizmus volt.  Minden lázadásnak erőszaknak, még falfirkáknak is, még a köztörvényes bűnözésnek van egy olyan üzenete, hogy az emberek elégedetlenek. Persze ezt vezetői szemszögből, jólétből nem lehet megérteni, ezt én értem. Ugyanakkor elismerem a  skandálók nagyobb részének halvány fogalma sincs, hogy milyen legyen az új rendszer. Nekem viszont van, ezen gondolkodtam éveken át. Van, lehet jobb rendszert csinálni, igaz ehhez tervszerű, következetes és hosszú munka szükséges.

Egységesen és hihetetlenül berezelt felkelésre, zavargásra az egész politikai és az értelmiségi elit. Persze ők nem maguk miatt aggódtak, mondják ők. Az ország helyzete, meg a vandalizmus, a rongálás, meg a békeszerető emberek védelme miatt aggódnak. A rendszerváltás óta duplájára emelkedett a mindennapos vandalizmus, rongálás, bűnözés, erőszak, ez valahogy eddig nem nagyon zavarta őket.

Ugyanakkor ott voltak heteken keresztül a békés tüntetők tízezrei.  Ezek csak a jobboldal beszervezett emberi – repült hazugságszúnyog. Valóban nagyon hihető hogy van egy teljesen elégedett lakosság, és ebből az elégedett lakosságból tízezreket heteken keresztül be lehet szervezni. Ha igaz lenne ez az egész beszervezési história, akkor is kell lenni egy jelentős többmilliós elégedetlen rétegnek, akikből be lehet szervezni. A jövő fejlettebb rendszerében mérni fogják az emberek véleményét, elégedettségét, és ennek alapján kormányozzák majd az országot.  Hiszen mi végre van demokrácia? Azért, hogy a lakosság elmondhassa véleményét, és elégedett legyen. A jelenlegi rendszerben nemhogy mérnék az emberek elégedetlenségét, hanem letagadják. A szocializmusban egyszerűen megtiltották, hogy kimutassák az elégedetlenségük. Most megengedik, kieresztik a gőzt, de nem tőrödnek vele, sőt letagadják. Mennyivel jobb ez?

Tisztában vagyok azzal, hogy a rendszerváltást igénylők tudományosan rosszul értelmezik a rendszerváltást. Ők nem az államkapitalizmusból kilépésre gondolnak, hanem arra hogy az államkapitalizmus satnya megvalósítása helyett az államkapitalizmus jó, fejlett oldalára lépjünk át. Ez rendszerváltozat-váltás. Mások még ennél is alacsonyabbra teszik a lécet, nekik a rendszerváltás csak bizonyos emberek, bizonyos pártok távozását jelentené. Abban az értelemben viszont helyes a meglátásuk, hogy alapvető és általános változásra lenne szükség.

Miért is kell ezektől a szavaktól félni: rossz a rendszer, rendszerváltásra van szükség? Miért is baj, ha valaki a jelenleginél jobb, igazságos rendszeren (általános átfogó változásokon) gondolkodik, pláne ha a rendszerváltás békés változatát akarja? Miért baj az, ha valaki feltételezi, hogy a világ ezen a téren is fejlődhet, és feltételezi, hogy harminc, ötven év múlva már jobb, igazságosabb rendszer lesz, lehet? Miért nem jobb, ha a vezetés gondolkodik el ezen, mielőtt a nép tör, zúz? Ősrégi és újra ismétlődő történet ez az egész.

Itt is érdekes a kormányzó oldal megnyilatkozása. Mi általános átfogó változást akarunk, hangoztatják, ugyanakkor ezt is hangoztatják: micsoda borzalom, a stabilitást, a rendet, a békét aláásó dolog, hogy egyesek átfogó, általános változást akarnak.

Repül az újabb hazugságszúnyog, méghozzá hatalmas: a demokratikus irányításnak a parlamentben van helye – mondják.  Eközben az ellenzék szinte egyetlen javaslatát sem fogadják el, sőt még csak tárgyalóképesnek, kompromisszumképesnek sem tartják. Ez nem demokrácia, ez egy négyévente váltakozó puha diktatúra. 

Nézzük ezt a történetet más szempontból. Eddig a parlamentben volt az irányítás, és mi történt? Válságba, gazdasági, erkölcsi és részben irányítási (politikai) válságba került az ország. Ezután gondolta az emberek jelentős része jogosan, hogy akkor mégsem igaz, ez a parlamenti mese, és keresett, más (tüntetések, stb.) parlamenten kívüli megoldásokat. Egyébként ezek a megoldások szerencsére egyelőre alkotmányosak. A jelenlegi gyenge demokrácia egyik pozitívuma, hogy feltételezi, lehetnek olyan helyzetek, melyet a parlament, kormány nem képes megoldani, ezért ad némi lehetőséget a parlamenten kívüli nyomásgyakorlásra. Tehát „az irányításnak a parlamentben van a helye”, csak akkor lenne igaz, ha nem alakult volna ki válság. Mivel válság alakult ki, ez már egy jókora hazugság.

Egyébként az ok és következmény felcserélése feltűnően gyakori ezen időszakban. Máskor is gyakori, de úgy látszik válságidőszakban különösen sokasodó, erősödő (emellett szerencsére feltűnő is lesz) lesz a manipuláció, másképpen a szervezett, összehangolt hazugság.

 Most kevesebb értelmiségi szidja a rendszert, mint a szocializmusban. Igen, mert jobb a rendszer. Van azonban egy másik lehetséges válasz is. Igen, mert jobban félnek. (Féltik az érdemtelenül nagy hatalmukat és vagyonukat.) Sőt van egy harmadik válasz is. Igen, mert sokkal hatékonyabb a ködösítő, manipulációs gépezet. Talán mindhárom igaz.

Egyfajta hazugságszúnyog: a rendszer maga jó, csak magyar nemzettel, a magyar elittel vagy az elit egy részével van baj. Az igaz, és árnyalt megfogalmazás: maga rendszer legfeljebb közepesnek mondható és a rendszeren belül Magyarország összességében az átlag alatt van.

Tisztelt vezetők. Önök talán abban tetszelegnek, hogy a nép egy része utálja önöket a másik része viszont szereti. Az igaz hogy a nép egyik része ezt utálja, azt meg nem utálja, másik része pont fordítva és így tovább. A feltételezett szeretet és az elismerés azonban nem igaz. A nép egy része a vezetés egy részének 1-es 1,5-ős osztályzatot ad, másik részének 2-es, 2,5-ős 3-as osztályzatot ad. A nép másik fele pont fordítva. Egy vezető sem kap itt általában és átlagosan 3-as osztályzatnál jobbat, és egy ilyen válság után ne is várjon jobbat. A vezetők többsége azonban 1,5-ös, 2-es osztályzatot kap és ne is várjon többet.

Továbbá még egy gondolat. Tételezzük fel, hogy világválság van kialakulóban. Akkor gyenge ingatag dominók dőlnek el először, illetve a veszélyes ingatag dominókat döntik el először. Magyarország egy gyenge, ingatag, ráadásul veszélyes dominó. Erről szól a történet.

Egyetlen „pozitívuma” ennek a pár hónapnak, hogy az elméleti elgondolásaim, részletes és pontos gyakorlati magvalósulását megtapasztalhattam.

Néhány további hatalmas hazugsággombóc, megdöbbenés.

Számomra megdöbbentő volt az, hogy adva van egy válság és egyetlen egy ember, nem akadt, aki önszántából felállt volna, és azt mondta volna: elnézést, de én úgy érzem, hogy hibáztam. Az hogy egy átlagos helyzetben nincs ilyen az „rendben” van. A megdöbbentő az, hogy válsághelyzetben sincs ilyen. Én most itt kijelentem: én hibáztam. Én is, mint egyszerű állampolgár többet tehettem volna e helyzet elkerülése érdekében.

Az egyik vita ugye azon folyt, hogy a miniszterelnök a pártagsága előtt felállt és kijelentette: elnézést én hibáztam. Egyrészt a saját páttagsága előtt állt fel és nem a nemzet előtt. Másrészt ez a kijelentés azért nem erről szólt. Valami ilyesmi volt: mi hibáztunk, mindenki hibázott. Harmadrészt a miniszterelnöknek talán hozzá kellene tenni: mivel én is jelentősen hibáztam, és az én hibám azért nagyobb súlyú, akkor át kell adnom a hatalmat. Negyedrészt kb. lényegileg ezt mondta: én is hibáztam de ezt úgy akarom jóvátenni, hogy egy elkapkodott átgondolatlan programot minden erőmmel, minden eszközzel lenyomok a társadalom torkán, mert sürget az idő. Egyébként erről sem folyt érdemi vita: mennyire sürget az idő ( az EU-tól, ill.  a befektetőktől mekkora haladékot lehet kapni) és ez a sürgetés indok e arra, hogy elkapkodott, átgondolatlan, ellenkezésbe ütköző és valószínűleg rossz programot hajtsanak végre.

Továbbá az is kiderült hogy elméletileg is félreértett (ezért gyakorlatilag is rossz politika alakul ki) a külföldi befektetők szerepe logikája. Egyrészt ezt halljuk: a külföldi befektetők segítsége nélkül tönkremenne az ország, a külföldi befektetők ezek szerint adnak, tehát jóságos Róbert bácsik. Másrészt, mostanában gyakran ezt halljuk: juj mi lesz, ha külföldi befektetők megharagudnak, akkor bizony lesújtanak, (elfordulnak), és jaj lesz magyar népnek. Ezek szerint a külföldi befektetők egy önző csak a saját érdeküket néző és azt következetesen, akár népek megnyomorítása árán is érvényesítő réteg. A befektetők most jóságos Róbert bácsik, vagy önző, kapzsi, könyörtelen manók?  A jelen helyzetben kiderül, hogy befektetők mégsem jóságos Róbert bácsik, akkor ezt a megítélést el kellene felejteni. A baj az, hogy ez a megítélés nincs, és nem lesz elfelejtve. A hazugságszúnyogok tovább repkednek. Valójában befektetők logikája igen egyszerű: minden helyzetben, esetben lehető legnagyobb profitra törekednek, a legfőbb eszközük pedig a rafináció. Az sem véletlen hogy ezt az ellentmondásos megítélést maguk a befektetők ill. az ő elvbarátaik, ill. üzlettársaik hirdetik. Mindkét megítélés ( jóságos Róbert bácsik, ill. kapzsi, könyörtelen, önző manók) lényege az, hogy a befektetők előtt, minden helyzetben, haptákban kell állni, és azt kell tenni, amit ők akarnak. Mindkét megítélés árt a népnek és használ befektetőknek. Az, hogy minden esetben helyzetben a legnagyobb profitra törekednek azt is jelenti, hogy adott helyzetben, következetes népérdekű politika mellett megelégednek egy szerényebb profittal is. Ebben a helyzetben ugyanis, ez a lehető legnagyobb profit, amit elérhetnek. Ugyanakkor megint ez a hihetetlen felületesség. Nekem, mint lefokozott senkinek még barátaim körében sem lenne arcom egy mondatban nyilatkozni befektetők problémaköréről. A köz előtt megnyilvánuló politikusnak, szakértőnek van arca hozzá.

A közszolgálati média, általában a politikai média és abból eredő felületesség, (emellett pártosság is), megint csak régi probléma. A megdöbbentő az, hogy még válsághelyzetben sem hajlandók ezen változtatni.

A jelenlegi helyzet nemcsak arról szól, hogy általában milyen ez a rendszer, hanem arról is hogyan képes a válsághelyzetet kezelni.  Sehogy.

A következő szúnyog is akkorát mart belém hogy még évek múlva is viszketni fog.

Az a dráma, hogy valójában igen egyszerű megoldásokkal lehetne a helyzetet tisztázni, de nem teszik. Mi is történt. Elindult kb. tíz rendszerváltó ország hasonló alapból, hasonló feltételekkel. Magyarország egy élenjáró pozícióból fokozatosan visszacsúszott az utolsó helyre. Ez azt jelenti, hogy hazánk stratégiai hibákat követett el. Egyszerűen tehát Magyarország stratégiai politikáját össze kellene hasonlítani a többi sikeres rendszerváltó ország stratégiai politikájával. A következő stratégiákat kellett volna, kellene összehasonlítani. A nagytőkéhez, pénztőkéhez való viszony. ( Gyanítom hogy  hazánk élen járt nagytőke, pénztőke ajnározásában.) A kis és középvállalkozásokhoz való viszony. (Gyanítom, hogy összességében szinte hazánkban kapják a legkevesebb adó, beruházási hitel, szabályozási segítséget.) A vagyoni, jövedelemi, társadalmi különbségekhez való viszony. (Gyanítom, hogy hazánkban szinte a legnagyobbak ezek a különbségek.) Az innovációhoz való viszony. (Gyanítom, hogy hazánkban törődtek szinte a legkevesebbet az innovációval.) Az állam szerepéhez, működéséhez való viszony. (Gyanítom hogy hazánkban volt szinte, a legnagyobb mértékű privatizáció. Gyanítom hogy szinte hazánkban a legkorruptabb, legrosszabbul szervezett az állam.) A fiskális politikához való viszony. (Gyanítom, hogy hazánkban rángatták szinte leginkább össze-vissza az adókat, a költségvetést.) A monetáris politikához való viszony. (Gyanítom, hogy hazánkban volt a legrángatóbb, a piaci tendenciákat felülíró, a gazdasági problémákat pénzügyi machinációkkal megoldó, magas kamatokkal operáló, Ft felértékeléssel operáló monetáris politika.)

Ha pedig ezek stratégiák el lettek rontva, akkor meg kell változtatni őket.

A megdöbbentő megint csak az, hogy senki nem akadt (politikus, szakember, politikai média, stb.), aki ezt a tisztázást akár csak felvesse.

Hadoválás a túlfogyasztásról.

A fő baj az volt, hangzik az érvelés, hogy mi magyarok túlfogyasztottunk, azaz kevesebbet termeltünk, mint amennyit fogyasztottunk.

Egy sereg megválaszolatlan kérdés merül fel.

Egyáltalán egy közösség, egy nemzet hogyan képes túlfogyasztani?

A túlfogyasztást mutató adatok valóban túlfogyasztást mutatnak?

Helyesek ezek az adatok?

A lakosság túlfogyasztásból hogyan lesz az állam túlfogyasztása?

A rossz hatékonyságot, a korrupciót nevezhetjük e túlfogyasztásnak?

A magyar nemzet melyik rétege fogyasztott túl? (Mert annak a fogyasztást kellene csökkenteni.)

Miért nem vette észre a kormány, a pénzügyi vezetés a túlfogyasztást, és tett ellene intézkedést?

Hogyan jöhet létre az, a furcsaság, hogy egy olyan országban alakul ki túlfogyasztás, amelyik gazdaságilag beintegrálódott egy szövetségbe, Európába, de a reáljövedelme, átlagosan fele, harmada, a szövetség reáljövedelmének?

Hogyan jöhet létre egészségügyi túlfogyasztás, ha az ország lakosságának átlagos egészségi állapota sokkal rosszabb, mint a szövetség Európa egészségügyi állapota?

Ha valóban túlfogyasztás van, akkor mi a helyes eljárás: a túlfogyasztás okainak megszüntetése, vagy a túlfogyasztás egyszerű, átgondolatlan lenyirbálása?

E kérdéseket meg kellett volna válaszolni, (az alapos elemzés több száz oldal), és ezután kellett volna kidolgozni, az un. reformokat.

A teljesség igénye nélkül elmélkedjünk el a válaszokon.

Hogyan jöhet létre túlfogyasztás. A legáltalánosabb válasz, ha valakik (egyén, cég, közösség, nemzet) túl sok hitelt, méghozzá fogyasztási hitelt vesznek fel. Ekkor egyben eladósodik és a túlfogyasztása, csak átmeneti. Ekkor meg kell szüntetni a további hitelfelvételt. Ez nem történt meg. Lehetnek még további okai a túlfogyasztásnak pl. a fekete gazdaság, ellenben ehhez is szükséges a vezetés tévedéseinek özöne.

Jó e a mutató. Ha, pl. a túlfogyasztásba, beszámolják a hatalmas hitelek óriási kamatait, akkor kérdéses. Tehát úgy számolják, hogy minden, amit vissza kell fizetni, az elfogyasztásra kerül. Holott nyilván a kamatok nem lesznek elfogyasztva. Más tévedések is lehetnek.

Ha magyar lakosság, magyar cégek túlfogyasztanak, attól még az államnak nem kellett volna túlfogyasztani. A magyar vezetésnek (kormánynak, pénzügyi vezetésnek, de az EU-nak is  nyilván már jóval korábban fel kellett volna fedezni hogy baj van, rossz a tendencia, és intézkedni kellett volna. Az állam túlfogyasztása egyébként sem olyan egyszerű. Mert ha magyar lakosságnak egy sokat szolgáltató állam, az igénye akkor nem beszélhetünk túlfogyasztásról. Nincs igazán tisztázva, hogy magyar lakosságnak milyen állam az igénye.

Még kevésbé beszélhetnénk túlfogyasztásról, ha hitelek hasznos, de később alaposan megtérülő beruházásokra fordítódnak. Sajnos Magyarország esetében ez nem áll fenn.

Az állam rossz hatékonysága, korrupciója nem igazán nevezhető túlfogyasztásnak.

Ezekből nagyjából ki is jönnek a furcsaságok. Valószínű, hatalmas eladósodás (ami rossz üzlet) és rossz hatékonyságú, korrupt állam miatt lehet az, hogy magyarok „túlfogyasztanak” legalábbis a pénzállás szerint, és közben alacsony a reáljövedelmük. Ugyanezen okból igen rossz az egészségügyi állapot, vagyis nem történik valóságos egészségügyi túlfogyasztás. Azonban az állami egészségügybe nyilván belejátszik az egész állam eladósodása, rossz hatékonysága, korrupciója. Tehát nem lehet azt mondani, hogy ez legrosszabb, mert itt keletkezik a legnagyobb hiány.

Ha van is valóságos túlfogyasztás akkor az gyorsan és érdemtelenül meggazdagodott  (az ország lakosságához, előző állapotához képest igen nagy réteg) réteg túlfogyasztása. Ha ők az érdemtelenül hasznosulok, akkor fizessék ők vissza túlfogyasztásukat. Valójába az un. reformok mindezekért az átlagos jövedelmű, és szegényebb rétegek  embereit büntetik, velük fizettetik vissza múlt és a jövő igazságtalanságait, hibáit.

Az biztos, hogy a problémák alapos, valóságos átgondolása nem történt meg. Vagy megtörtént és ki lett dolgozva egy stabil kifosztó rendszer, és azt alátámasztó kommunikációs rendszer.

A válság-megoldás helyes lépései lettek volna, lennének.  

Fel kell tárni pontosan, átfogóan minden tényezőt megvizsgálva, mi vezetett a válsághoz. Nem szabad egyetlen tényezőt kiragadni, azt is félreértelmezve kezelni. Gondolok itt arra, hogy jelenleg egyetlen tényezőt ragadnak ki (a nem hatékony állam problémáját) és azt is rosszul értelmezik. Fel kell tárni, hogy milyen típusú az eladósodás, miből tevődik össze. A lakosság túlfogyasztása, egy gazdag réteg túlfogyasztása, a pazarló állam, a rossz cserearányok, (magas kamat rossz árfolyam, stb.), stb. Elméletileg tisztázni kell az adósságörvényt és annak összefüggéseit, megoldásait. E szerint kell egy magoldó programot kialakítani, méghozzá olyant, ami középtávon és hosszabb távon oldja meg a problémákat. Olyan megoldó-program, ami rövid távon némi javulást okoz, hogy azután újabb válság alakuljon ki, nem kívánatos. Az új válságprogramot el kell fogadtatni az emberekkel. Ehhez az kell, hogy a válságért leginkább felelős emberek távozzanak a vezetésből. A nemzettől elnézést kell kérni.

A gazdagabb rétegek adóját kell növelni, az átlagos összes adó nem emelkedjen, ne csökkenjen.  

A nemzet türelmét és együttműködését kell kérni. ( Termesztésen a zavaros, handabandázást, hazudozást abba kell hagyni.) A nemzetet meg kell győzni, de a módosító javaslatait figyelembe kell venni.

A rövid távú megoldásról ( az adósságörvényből való azonnali kimászás) már korábban szó volt. A középtávú program néhány pontjáról is szó volt.

Az elemzésből kiderülnek a megoldások.

Ez nemcsak gazdasági probléma, a politikai rendszer is felelős azért hogy magyar népet belevitték az adósságcsapdába.

Az alkotmány módosítása.

Ez egyben egy lehetséges átmenetei rendszer (átmenet az államkapitalizmus és a teljesebb demokrácia között)  döntéshozó mechanizmusa.

Természetesen az alkotmányt nemcsak ezekben a pontokban kell megújítani, megváltoztatni. Ezek kapcsolódnak közvetlenül a témához ezért említem ezeket itt.

Néhány lehetséges megoldás vázlatosan.

A pénzügyi monetáris politika alkotmányos törvényi szabályozása.

A jegybanki lapkamat nem mehet, pl. kb. 5% fölé. A költségvetési hiány nem mehet, pl. kb. 5% fölé. Az állami, jegybanki eladósodás nem mehet X százalék fölé. A nemzeti eladósodás nem mehet, pl. kb. 35% fölé. Ha túllépik az adott határt, akkor a parlamentnek le kell váltania az adott vezetést.

A választási törvény kiegészítése.

Választási csalást követ el az is, aki a választások ideje alatt bizonyítható valótlanságokat állít. Az ilyen ténykedést úgy kell kezelni, mint a szavazatok meghamísítását. Ha utólag derül ki, akkor úgy kell kezelni, mint az utólag kiderült szavazathamísítást, vagyis le kell váltani a csalót, új választásokat kell kiírni.

A kormány és az ellenzék alkotmányos együttműködésének törvénye.

Ha egy kormány egy év alatt kiadott törvényei (rendeletei, törvényei) legalább 20%-ban nem tartalmazzák az ellenzék által megalkotott javaslatokat (azon javaslatait, amelyek nem állnak szemben az aktuális készülő törvénnyel, választási programjával), akkor azt a kormányt alkotmányos utón fel kell oszlatni.  Ugyanez vonatkozik a parlamentre. A parlamentben ezek szerint lennének 25%-os szavazások. Ha a képviselők 25%-a elfogadja az ellenzéki javaslatot, akkor az ellenzéki javaslatnak minősül. Ennek az a feltétele, hogy az ellenzék legalább fele annyi, nem szemben álló javaslatot nyújtson be, mint ahány rendelet, törvény elkészül. A szembenállás, kérdését egy független (alkotmánybírósághoz hasonló) testület jogosult eldönteni. Ellenzéki javaslatnak minősül az is, ha az ellenzéki javaslat, egy törvényjavaslat, vagy annak részének visszavonását kéri. Ekkor a szembenállást az minősíti, hogy visszavont törvényjavaslat meggátolja-e, a kormány, ill. parlament eddigi munkáját, ill. a választási programját. Egyszerűbben fogalmazva: az ellenzéknek valóságos lehetősége legyen korlátozott mértékben és módón egy törvényjavaslatot kiegészíteni, egyes részeinek törlésével módosítani, részeit törölni és helyette más megoldást javasolni. Valamint egyes esetekben egész törvényjavaslatot visszavonni, ill. új törvényt megalkotni. Másodlagos célja ennek az alkotmányos törvénynek, a választási program szentesítése. Továbbá beállna az együttműködés és a kritika helyes aránya.

A felelősségi törvény. A lényege, hogy a vezetés, a kormány felelősségét lebontva helyzetekre, esetekre megállapítja, és ennek arányában a szankcionál. Pl. amennyiben az életszínvonal 1 éven belül az előző évekhez képest vagy más, hasonló országokhoz képest pl. 2%-kal csökken, (viszonylagosan esik), akkor a kormánynak mennie kell. Ugyanez vonatkozhat a termeléscsökkenésre.

Az időkőzi vezetés- leváltás népszavazással törvénye.

Az időközi választás mellett (ez láthatóan nem mindig működik), a népnek lehetősége legyen 2 év után népszavazással a kormányfőt külön és a kormánnyal együtt leváltani. Tehát e kérdésben lehessen népszavazást kezdeményezni és kiírni. Ha a népszavazás leváltja a kormányfőt kormányt,akkor a  ciklus hátralevő részében  szakértői kormánynak kell átvenni a  kormányzást. Ennek kialakításának törvényszerű menete. Minden parlamenti párt beterjeszthet egy kormánylistát, mint javaslatot. A szavazáson a kormányoldalnak és az ellenzéknek egyenlő arányokat kell biztosítani. Ennek egyszerű módja, hogy többségben levő oldalból, az általuk kiválasztott képviselők, annyian ahánnyal többségben vannak,  nem vehetnek részt a szavazáson.

Általában népszavazási törvény megváltoztatása, kibővítése.

Általában a választási törvények megváltoztatása.

A független pártatlan szakértői testületek felállításról szóló alkotmányos törvény. Több független szakértői testületet kell beépíteni az állam szerkezetébe, döntéshozásába. Pl. költségvetési, korrupciós, stb. független testület.

A közvetlen demokrácia kiteljesítése, kezdve az ide vonatkozó alkotmányos törvénykezéssel.

Itt megint törvényszerűen felmerült a politikai rendszer problémája is. Természetesen gazdaság nem választható el politikától. Teljesen logikus, ha az emberek úgy gondolják, hogy ahol ilyen gazdasági borzalmak kialakulhatnak, ilyen sűrűn repkednek hazugsággombócok, ennyi megdöbbentő esemény van, ott valami általános baj van, ott a politikai rendszer is rossz. Nem kell ezen értetlenkedni, csodálkozni.

Megdöbbentő hogy a kormány programja a fenti programmal szinte ellentétes.

Megdöbbentő hogy a jelenlegi program hosszabb távú negatív hatásaival nem számolnak a kormányzók.

Megdöbbentő, hogy egyetlen megoldó program sem foglalkozik a monetáris politika, az adósságörvény problémájával.

Megdöbbentő, hogy senki nem ismerte, ismeri fel a hibás monetáris politika és a gazdasági válság összefüggéseit még a nyilvánvaló, egyszerű jelenségekből sem.

Néhány nyilvánvaló jelenség. A magas kamat a visszafizetőnek eladósodást okoz.

A magyar állam, már régóta (már az előző rendszer óta) korrupt, protekcionista, bürokratikus, nem hatékony. Rendben van még azt is aláírhatjuk, hogy az állam  pazarlása fokozatosan lassan nőtt. Nagy változás azonban nem volt. Itt ugyan felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges ez: egy jobb fejlettebb rendszerben az állam protekcionizmusa, korrupciója, bürokráciája fokozatosan nő, hatékonysága csökken? Tekintsünk el ettől a kérdéstől. Tehát a magyar állam rossz állapota fokozatosan stagnál, ill. fokozatosan romlik. Ezzel szemben 2000. év körül valamilyen radikális negatív változás is bekövetkezett.

Ekkor kezdődött az eladósodás és pár év alatt hatalmasra duzzadt. Mi is történt 2000 körül? A Ft-ot bevezették a „piaci” pénzváltó rendszerbe, és új monetáris vezetés és új monetáris politika jött létre. Kétségtelen hogy 2002-ben történt egy nagy pénzügyi ballépés, az állami bérek túlzott mértékű, túl gyors emelése. Ez azonban önmagában nem igazolja az eladósodást. Tehát, ha egyszerűen az eseményekből indulunk ki, akkor is rájöhetünk arra, hogy az új monetáris vezetés és politika, jelentős mértékben hozzájárult az eladósodáshoz, mivel máshol nem történt jelentős változás.

Megdöbbentő, hogy a következő problémát sem firtatja senki, legalábbis ami a parlamenti pártokat és külföldet illeti.  A magyar politikai vezetés, szakértőkkel, és médiával karöltve éveken át két dolgot hajtogatott. Nincs semmi baj, a bajok átmenetiek, jön a nagytőke, majd az kihúz minket a bajból. A másik: nincs semmi baj, a bajok átmenetiek, majd jön az EU és kihúz minket bajból. Hol van most nagytőke, és hol van most az EU?

Miért következik mindebből az, hogy a rendszerrel vannak problémák? Jóllehet a rendszer lehetőségeit magyar vezetés jelentősen alulmúlta. Egyfelől, ennyi megdöbbentő esemény, ennyi hazugság, tévedés, ködösítés egy normális rendszerben nem fordulhat elő, bármilyen csapnivaló a vezetés. Másrészt meg kell nézni a külföldi, az államkapitalista reakciókat. Az itt leírtakhoz halvány közük sincs.

Néhány mondat a felelősségről, az adósságörvényre koncentrálva.

Szerintem amennyiben egyének felelősségéről van szó, akkor M. Miniszterelnök úr felelőssége 20%-os, Gy. Miniszterelnök úr felelőssége 50%-os, és J. jegybank elnök felelőssége 30%-os. Az őket támogató emberek felelőssége is így oszlik meg. Ha a politikai erők felelősségéről van szó, akkor az SZDSZ felelőssége 35%-os, az MSZP felelőssége 35%-os, a Fidesz felelőssége 20%-os, az egyéb irányító erők felelőssége összesen 10%-os. Ennél azonban fontosabb a történelmi megítélés.

A történelmi megítélés.

Mit is tanítanak erről a válságról a jövő történelemóráján? Az biztos, hogy nem pozitív korszaknak fogják megítélni. Legjobb esetben is az lesz a lényeg, hogy a vezetés belesodorta egy általános nemzeti válságba a magyar nemzetet, itt csak válság mélysége és hossza a kérdés. Itt jegyzem meg ezen eset is igazolta: a pénzügyi, a gazdasági, az erkölcsi, az irányítási ( politikai) és a háborús (erőszakos cselekvések sűrűsödése) válság összefügg. Visszatérve, egyesek talán azt gondolják, hogy történelmi győztesként léphetnek ki az ügyből. Vagyis, valamit egy kicsit elrontottunk, de aztán ezt duplán helyrehoztuk, és ezért a jövő embere majd megemeli a kalapját, esetleg szobrot is felállít – gondolhatják egyesek.  Valójában itt arról van szó, hogy legjobb esetben is csak 3-5 év múlva fogjuk utolérni (utolérni és nem megelőzni) a többi rendszerváltó országot. Azért ugye senkit nem szokás dicsérni, mert elront valamit, és aztán azt bizonyos idő alatt, más károsodása ( a lakosság károsodás a mellett) mellett, helyrehozza. Ekkor legfeljebb a negatív mérleg javul valamit, de semmiképpen nem fordul át pozitív mérlegbe. (Az elrontásba az egész, szélesen értelmezett, rendszerváltás utáni vezetői elit benne volt, igaz nem egyenlő arányban.) Ez persze legkedvezőbb verzió, jelen tendencia mellett, ennél valószínűleg rosszabb helyzet alakul ki.

A jövő tanulója azonban remélhetőleg tisztában lesz azzal, hogy mit jelent ez: rossz rendszer. A jelen gondolkodója, gyakran, én is, ebből indul ki. Olyan kevés kellene megoldáshoz: ha X emberek egy kicsit másképpen gondolkodnának, cselekednének, ha Y emberek egy kicsit megváltoznának, ha Z emberek ezt meg ezt tennék, akkor minden rendeződne, minden jóra fordulna.

Azonban X, Y, Z emberek gondolkodását, felfogását, cselekvéseit determinálja rendszer szellemisége és meghatározzák a rendszer törvényszerűségei és konkrét törvényei. Még a nemzeti válságok sem (a világválság pedig végképp nem) arról szólnak, hogy valaki meggondolatlanul lelép a járdáról és elüti az autó. A folyamatban sok ezer ember, sok ezer gondolat, sok ezer felfogás, sok ezer társadalomtudományos elmélet, sok ezer törvény vesz részt. Ezek hibái, vagy éppen hiánya. Még a jelenlegi magyar válság is felosztható így: hogy lehetett ez irányban ( a válság a dupla adósságörvény irányába) elindulni? Ha elindult miért nem állt meg előbb? Ha eljutott idáig, miért nem áll meg, miért nem fordul meg?

Hasonlattal élve: van rendszernek egy fősodrása, egy szellemi, erkölcsi, törvényi fősodrása (ebben úszik a bárka), és az abból való kilépésre sok, ember, sok vezető egyidejű, gyors és pozitív megváltozására lenne szükség.

A jelenlegi magyar válság előzményei és jelen történései is belehelyezhetők a rendszer erkölcsébe, szellemiségébe, logikájába, törvényszerűségeibe, törvényeibe. Pl. miért nem tudnak a politikai erők válsághelyzetben sem együttműködni? Mert az ellenhatalmi rendszerből nem ez következik. A példákat még lehetne sorolni.

A történelem tehát nem arról szól, hogy vannak rossz, meg jó emberek, hanem arról, hogy vannak rosszabb, meg jobb rendszerek.

Ez kétféle alapfelfogás: emberekben gondolkodni, vagy rendszerekben gondolkodni. Jelenleg szinte mindenki emberekben gondolkodik, a jövőben remélhetőleg szinte mindenki, rendszerekben fog gondolkodni. A jövőben remélhetőleg egy ilyen esetben nem azon gondolkodnak el az emberek, hogy ki menjen, ki jöjjön, hanem azon hogy lehet a rendszert (az elméleteket, erkölcsöt, a törvényeket, stb.) úgy megváltoztatni, hogy ez ne fordulhasson elő. Hogy lehet rendszert úgy átalakítani, hogy felére csökkenjenek a hazugságszúnyogok. És emellett levonják a következtetést: ha ennyi a hazugság, akkor rendszer messze nem lehet tökéletes.

Addig meg kapkodhatjuk a fejünket. Az üzemben ahol még az átkosban dolgoztam ott alakult ki ez a szokás. Ha valaki hazudott, akkor elkezdték az emberek kapkodni fejüket. Amikor megkérdezték őket, ezt miért teszik, a válasz ez volt: repül a hazugságszúnyog. Az „átkosban” legalább láttuk a hazugságszúnyogokat.

Mi az igazság manapság? Mindenki össze-vissza beszél, repkednek a vélemények. Az ember elért egy olyan értelmi szintre hogy ezerféleképpen nézheti a világot, kialakíthat saját 856-dik véleményt és ezt meg is tudja magyarázni. Valójában csak egy igazság van. Pontosabban mindig van egy a kornak megfelelő legigazabb igazság. A többi vélemény, „igazság” úgy helyezkedik el az igazság körül, mint a céltábla a cél közepe körül. Ha abszolút a közepébe lövünk, akkor az, az igazság. Ha a 9-es mezőbe lövés, nagyobb igazság, mintha kettes mezőbe lőnénk. Ha pedig el sem találjuk a céltáblát, akkor az már hazugság, függetlenül attól, hogy öt centire ment el tőle vagy öt méterre.  Ellenben az ember elért egy olyan értelmi szintre hogy minden féligazságot, minden nem igazságot, meg tud magyarázni, úgy tud tálalni, hogy az igazságnak is tünet.

Ezek magyarázatok végül is rosszak, torzak, konkrét adati, vagy logikai hibák van bennük, de arra jók hogy egy szinte vég nélküli vita kezdődjön. Ezért, kérdés hogy manapság, mikor sok téves véleményt lehet „hihetően” előadni: mi az igazság. Az igazság két helyen van: az egyik a többség döntése, ha megvalósul az objektív tájékoztatás. Objektív tájékoztatás minimálisan az, hogy a három-négy meghatározó vélemény egyenlő arányban prezentálva, és a hallgatók eldöntik, melyiket válasszák. Az igazság viszont akkor válik teljes értékű gyakorlati igazsággá, ha belekerül a törvényekbe, a törvénykezésbe. És még egy helyen válik igazsággá az igazság: az iskolai tankönyvekben.

A korrupció, a tisztességtelenség. Elméleti rendszertényező.

A szegény népet nemcsak a tisztességtelen magángazdaság húzza, de a tisztességtelen állam is húzza.

Induljunk ki a következőből.

Tapasztalat, és ha lenne ilyen statisztika, akkor e statisztika alapján is kimutathatók lennének a következők.

A jelen rendszerben általában (átlagolva) tisztességes becsületes és hasznos munkát végzők sok munkával legfeljebb egy erős közepes életszínvonallal és hatalommal bírnak. Sőt van egy jelentős réteg (pl. a kisvállalkozók), akik a hasznos és sok munkájuk ellenére kénytelenek tisztességtelenségekre, mert különben csak a közepes alatti életszínvonallal bírnának. Másképpen van egy jelentős réteg, amely hasznos és jó munkája mellett csak tisztességtelenséggel képes elérni a közepes, vagy annál magasabb életszínvonalat.  Továbbá a leggazdagabb és legnagyobb hatalommal rendelkezők, általában (átlagolva) messze nem a legtisztességesebb emberek.  Átlagolva ezen felső réteg tisztességi foka a közepesnél gyengébb, mondjuk gyenge osztályzatot éri el. Vagyis ezen réteg átlagolva inkább tisztességtelennek mondható, mint tisztességesnek.

(Tisztességes, aki a közösség szempontjából hasznos munkájának megfelelő életszínvonallal és hatalommal bír. Aki annyit vesz el, amennyit dolgozott és más módón sem károsítja embertársait.)

Egy ilyen tisztességtelen rendszerben egy ilyen társdalomban nehéz bárkit is meggyőzni arról, hogy érdemes tisztességesnek lenni. E tanulmány is sokat foglalkozik ezen meggyőzéssel: mindennek ellenére érdemes tisztességesnek lenni.  Már azért is, mert egy tisztességes gazdaság jobban működik, lassan emelkedik az átlag-életszínvonal, amiért idővel a tisztességes többségnek magasabb életszínvonala lesz.  De nem sokat ér ez a meggyőzés, ha a primer, a kezdetben felsorolt tapasztalat éppen az ellenkező logikát diktálja.  Ugye ez az egész azt jelenti, hogy jelenleg a tisztességesedés útjához szükség van mártírokra, áldozatokra, útmutatókra, példaképekre. Ráadásul ez az út nem is annyira biztosan bekövetkező út. Az emberek jogosan és logikusan ezt gondolják: miért én legyek a balek.  És nem mártírnak áldozatnak, útmutatónak, példaképnek tekintik magukat, pedig valójában azok lennének amennyiben mindennek ellenére tisztességesek, becsületesek maradnak.

És mártírok, vagy balekok, akik jóindulatúan tisztességesen besétálnak csapdába (hagyják magukat átverni)? Tekintsük őket kis mártíroknak, de semmi esetre sem útmutatónak.

Az emberek erkölcsileg kötelesek e mártírnak áldozatnak, útmutatónak, példaképnek lenni? A vezetők kötelesek. Az átlagember talán nem köteles.

És a következő kérdést is fel kell tenni: a tisztességtelenséget fokozó törvények megszegése tisztességtelenség?

A megoldás: meg kell változtatni a rendszert. Csakhogy ez túl általános feladat, ezzel csak akkor lehet valami kezdeni, ha lebontjuk.

A következő kiindulás már konkrétabb.

 Egy másik kiindulás.

A tisztességtelenség kárairól már elég sokat elmélkedtem. A korrupcióról, mint egyfajta tisztességtelenségről is már elmondtam, a következőket. Lényegében az államtól (a közösségtől) elvett pénz, a közösség kárának csak töredéke.  A kincstáros (a vezető) egymillió pénzért kinyitja azon rablóbanda előtt a kincstár ajtaját, aminek következtében a rablóbanda talicskával tolja ki a pénzt, az egymillió sokszorosát lopja el. Másfelől az a vezető, akinek korrupcióból is szépen összejön a jövedelme, a miért törné magát, hogy jól vezessen. Igaz ennek van egy másik oldala, mégpedig az, hogy vezetés munkája nincs normálisan értékelve. Így a vezető is mondhatja: úgy sem értékelik, ha becsületes jó munkát végzek, szinte senkinél nem értékelik, akkor miért végezzek becsületes jó munkát. A lényeg az, hogy a vezető, az értékelés hiányában és korrupciós jövedelem miatt motiválatlan, rosszul szervezi a munkát, rossz döntéseket hoz, és ezzel az ellopott pénznél sokkal nagyobb kárt okoz.

Harmadsorban a vezető ezzel példát mutat és az emberek az mondják: ja, ha neki lehet, akkor én miért legyek becsületes.

A felsorolt három kár, mely egyenként is konkrétan ellopott pénz sokszorosa, összeadva, már a sokszoros háromszorosa. 

Ez az egész fejtegetés azonban az állami vezetők, az ország-vezetők korrupciójának károkozásáról szólt. Ez csak a szűken értelmezett korrupció.

A korrupció lényege: amennyiben csúszópénzt kapok érdemtelen előnyökhöz, javakhoz, haszonhoz juttatlak. Illetve, ha nem kapok csúszópénzt, akkor a megérdemelt jussodat sem kapod meg.  De egyébként már az első, az érdemtelen előnyök adása is, érdemtelen hátrányt, kárt jelent másoknak, a vagy-vagy elosztás értelmében. Ugyanakkor a korrupciót nem lehet élesen elválasztani más egyéb haszon célú hazugságtól, csalástól. Mert minden tisztességtelenség, csalás ugyanoda vezet, az érdemtelen elosztáshoz. Mert minden tisztességtelenség csalás ezt a gondolatot kelti: ha nekik szabad, akkor én sem leszek balek, én sem akarok érdemtelenül károsodni, tehát én is tisztességtelen leszek. És minden tisztességtelenség megoldása is szinte azonos.

Valójában a szélesebben vett korrupció (tisztességtelenség) három részre osztható.

A magángazdasági főnökök, nagyvállalkozók, pénzemberek, nagytőkések tisztességtelen jövedelme.

Az állami vezetők, ország-vezetők korrupciója, tisztességtelensége csalása hazugsága.

És a kisemberek, az alkalmazottak, az állami alkalmazottak, a kisvállalkozók tisztességtelensége. Nevezzük ezt egyszerűen a lakosság a kisemberek tisztességtelenségének.

A három rész a következők alapján függ össze.

A kisemberek a lakosság nem lesz addig tisztességes (az átlagos tisztességtelenség alsó szintjét én tisztességnek nevezem) amíg a vezetés tisztességtelen, korrupt, tisztességtelen, ill., amíg a magánszektorban is jellemzők a tisztességtelen jövedelmek. Akkor sem lesz tisztességes, ha történetesen jó, igazságos törvények lennének. De azért az összefüggés bonyolultabb. És még nincsenek jó, igazságos törvények sem.

A lakosság tekintetében alig van önálló tényező. Mert ugyan elmélkedhetünk itt a közfelfogás, a kultúra megváltoztatásról, de ez sem megy úgy, hogy a hatalmasok és a gazdagok lopnak, csalnak, hazudnak.

A magángazdasági főnökök szerintem külső tényező nélkül tisztességtelenek, a vagyonszerzés betegsége fertőzése hat rájuk. Őket csak a törvények korlátozhatják, a meggyőzés alig hat rájuk.

Tulajdonképpen az állami vezetők, az ország-vezetők itt a meghatározó tényezők. Nekik a saját belső énjükből adódóan kellene legmagasabb erkölcsi szintre, a tisztességesség szintjére eljutni. Illetve a vezetéskiválasztó, leváltó rendszernek kellene a legkiválóbb legtisztességesebb embereket kiválasztani.

Megint fordítsunk a kiinduláson és induljunk ki a következőből, a világ de maradjunk csak hazánknál, tehát Magyarország valahogy eljutott ebbe a tisztességtelen korrupt állapotba. Most ne menjünk abba bele, hogy jutott el idáig, csak tegyük fel a kérdést: mit lehet tenni?

Egy normális vezetőkiválasztó, leváltó rendszer már félig meg is oldaná a problémát. De nézzük a megoldás másik felét is.

A problémamegoldását azzal kellene kezdeni, hogy mindenki megértse miért borzalmasan káros a tisztességtelenség, a korrupció. Mert jelenleg, csak legyintenek az emberek, tehát nem is értik miről van szó. Szükség lenne tehát egy általános propaganda hadjáratra, a médiák és mindenki részvételével, amelynek lényege: a büdös életbe nem lép előre ez kis ország és annak minden polgára általában, ha nem lesz tisztességes az egész társadalom.

És még ezt is meg kellene értetni: a tisztességtelenség nem valamilyen természetfeletti átok, van megoldása. Jelenleg ugyanis az emberek megoldhatatlan adott körülménynek hiszik a tisztességtelenséget.

Persze a tisztesség oktatása is szükséges lenne, de ennek eredménye csak távlati.

Kétségkívül egy soktényezős egyenletről van szó, de van megoldás, amennyiben a helyes sorrendben (és nem össze-vissza), és következetesen következnek a lépések.

A második szinte párhuzamos lépcső az állami vezetés, ország-vezetés korrupciójának és tisztességtelenségeinek (csalások, hazugságok) a minimálisra szorítása, vagyis e réteg tisztességessé tétele.

Ez önmagában is egy soktényezős egyenlet, főleg, ha elfogadjuk, nem lehet a korrupció ellen önmagában küzdeni, mert más tisztességtelenség (pl. a választási ígérgetés, a politikai manipulációs hazugságok, stb.) is kvázi korrupciónak felelnek meg. Mert ismétlem, az alapgondolat ugyanaz: ha ő mint vezető, mint gazdag, tisztességtelen előnyökhöz jut, akkor én csóró miért maradjak tisztességes. Ilyen értelemben ez az egész tanulmány a szélesebben vett tisztességtelenségről, korrupcióról szól.

Mielőtt továbbmegyek egy kis kitérés.

Valójában két hatás van, ez egyik a meggyőzés, oktatás. A másik a törvények és az ellenőrzés. Az ellenőrzési rendszernek is vannak törvényei.

A kisemberekre, a lakosságra inkább a meggyőzés eszközével lehet hatni. De azért persze szükségesek a jó törvények és a hatékony ellenőrzés is.

Az adott kialakult vezetésre őszintén szólva nem nagyon hat a meggyőzés. Az ő vonatkozásukban inkább a törvények, és az ellenőrzés javítása a hatásos.

Van ugyan egy vissza-kapcsolat, amennyiben a vezetők is a lakosságból annak kultúrájából jönnek. De ezt ne értékeljük túl, mert ez nem azt jelenti, hogy az első lépcső a lakosság felfogásának kultúrájának megváltoztatása. Mert ismétlem, az alapgondolat ugyanaz: ha ő, mint vezető, mint gazdag, tisztességtelen előnyökhöz jut, akkor én csóró miért maradjak tisztességes.

A fő tényezők és megoldási alaplépcsők nagyjából sorrendben.

1.Egy általános meggyőzési hadjárat (és oktatás) elkezdése a tisztességtelenség káriról és a megoldásokról. És a tisztességeseket tekintse a társadalom és önmaguk is mártírnak áldozatnak, útmutatónak példaképnek. És a jóindulatú átverteket pedig mártírnak és ne baleknak.

2. Ezzel szinte párhuzamosan, de egy kicsit később a vezetésre vonatkozó ellenőrzés megjavítása. A jó, hatékony, optimális ellenőrzés kialakítása.

3. Ezzel szinte párhuzamosan, de egy kicsit később a vezetésre vonatkozó jó, igazságos, optimális (nem alulszabályozott, nem túlszabályozott) törvénykezés, szabályozás kialakítása.

4. Ezzel szinte párhuzamosan, de egy kicsit később, a vezetéskiválasztó és leváltó rendszer javítása.

5. Ezzel szinte párhuzamosan, de kicsit később, a nagytőke és a vadkapitalizmus korlátozása. A rablókapitalizmus megfékezése.

6. Ezzel szinte párhuzamosan, de kicsit később egy jó, a bevallott jövedelmeket figyelembe vevő, progresszív vagyonadó.

7. Ezzel szinte párhuzamosan de egy kicsit később általában (mindenkire, a lakosságra vonatkozó) a jó, igazságos, optimális törvénykezés és jó, hatékony, optimális ellenőrzés kialakítása.

Ugye itt sokat lehet filózni a helyes sorrendiségről.

Nekem van egy olyan érzésem, hogy az össze-visszáság, a szervezetlenség, a tervezetlenség, a rossz sorrend, még ha lépések jók is lennének, zavarosabb, lassabb útra viheti a megoldást.  Ugyanakkor az is fontos, hogy minden felsorolt fő tényező egyszerre, párhuzamosan folyamatosan, következetesen javuljon. Ugyanis ha egy is kimarad, akkor megint csak dugába dőlhet a megoldás.

Arról máshol beszélek, hogy sem az alulszabályozottság sem a túlszabályozottság, egyik sem jó.  Az optimális szabályozottság és ellenőrzés a jó. De azért a vezetés szintjén az optimális szabályozottsága és ellenőrzése sokkal inkább a túlszabályozottság irányában van, a lakosság, a magánszemélyek szintjéhez képest. Illetve pl. egy munkahely szabályozottsága is részletesebb szigorúbb, (ez az optimális), mint pl. egy lakóközösség vagy egy szórakozóhely szabályozása.

Az optimális szabályozottság és ellenőrzés nem zaklatás, nem bizalmatlanság, nem diktatúra. Mindez (zaklatás, bizalmatlanság, diktatúra) a túlszabályozottságra inkább elmondható.  Az alulszabályozottság, és a hiányos ellenőrzés pedig becsületes emberek ráfaragását okozza.

Az optimális szabályozottságot és ellenőrzést úgy is felfoghatjuk, mint az emberek közösségi hasznosságának valóságos megállapítását. Ez pedig minden becsületes, hasznos ember érdeke.

Egy kis kitérés a vezetés ellenőrzésére, az ellenőrző rendszerre.

Ez a második, de konkrét, rövid távú megoldások közül az első lépés.

Az ellenőrzés, a törvények betartását ellenőrzi, vagyis nem elegendők a jó igazságos törvények, amennyiben az ellenőrzés törvényeit külön választjuk.

A hatékony ellenőrzést, igazságos és hatékony szankciónak kell követnie, anélkül nem sokat ér.

Az ellenőrzés tényezői.

A valós statisztikai adatok alapján a vezetés munkájának értékelése.

A konkrét visszaélések, törvénytelenségek ellenőrzése.

Nagyon fontos látni hogy az első ellenőrzés, a vezetés munkájának értékelése nélkül már hiányos lesz rendszer, már hiányzik egy fontos láncszem, és dugába dőlhet az ellenőrzési rendszer.

Ellenőrzésfajták.

Belső.

Külső nyilvánossági lakossági (civil szférából eredő) ellenőrzések, úgy mint.

Az ügyfelek ellenőrzése.

A népi ellenőrzés kialakítása után a népi ellenőrző rendszer.

Az oknyomozó újságírás ellenőrzése.

Egyéb népi ellenőrzések.

A részben külső állami (más szervek) ellenőrzése, úgy, mint.

A felettes hatóság, szerv, felettes hatalom (pl. parlament, kormány, minisztériumok) ellenőrzése.

Az ellenőrző szerv (pl. ÁSZ) ellenőrzése.

Az ellenzék ellenőrzése.

A rendőrség, ügyészség ellenőrzése.

Egyéb állami ellenőrzések, pl. statisztikai testület ellenőrzése.

A felsoroltak közül jelenleg is szinte mindegyik létezik, kivéve a népi ellenőrzési rendszert, mert ilyen nincs. És kivéve a statisztikai testület ellenőrzését, mert ilyen sincs.  És van itt még egy hiány: egy olyan független állami ellenőrző testület, szerv, amely végigjárná az összes állami céget, szervet, intézményt, polgármesteri hivatalt, stb., és átnézné az összes szerződést, közbeszerzést.  A gyanús jelenségeket, szerződéseket pedig kivizsgálná.

Ezek hiánya valószínűleg komoly probléma.

Visszatérve jelenleg is létezik legalább hat párhuzamos ellenőrzés, de mégis a korrupció, a tisztességtelenség a jellemző. Ugyanis ezen ellenőrzések mindegyike csak felületes részleges hiányos ellenőrzést nyújt. Tehát a dolog nem úgy működik, hogy van hat, 5-35%-os  (átlagosan 20%-os) hatékonyságú ellenőrzés akkor az 120%-os hatékonyságú ellenőrzés. Hanem úgy, hogy van hat, vagy akár tíz 20%-os hatékonyságú ellenőrzés akkor az összesítve is csak 30-40%-os hatékonyságú ellenőrzést jelent.

Most abba nem megyek bele részletesen, hogy a jelenlegi felsorolt ellenőrzések miért hiányosak. Erről egy külön hosszú fejezetet lehetne írni. A belső ellenőrzésre eleve nem lehet komolyan számítani. A külső állami ellenőrzés pedig csak jó esetben is csak 60-70%-os lehet, de kis hazánkban jelenleg nincs jó eset. Tehát mindenképpen szükség van egy, vagy kettő lakossági, népi, (civil szférai) ellenőrzésre.  Ezen ellenőrzéseknek biztosítani kell azon feltételeket, amelyekkel képesek hatékonyan legalább 90%-osan ellenőrizni. Gondolok itt pl. a titkosításokra.

Tehát a megoldás elengedhetetlen része, hogy legyen legalább három, de átlagosan legalább 80%-os hatékonyságú párhuzamos ellenőrzés.

A tipikus korrupció, a simi-sumi szerződések és a közbeszerzések után a zsebbe csúsztatott pénzek.  Kétségtelenül ezeket nem könnyű kideríteni.

(Itt jegyzem meg hogy azért a jó, a bevallott jövedelmeket is figyelembe vevő vagyonadó is egy hatékony részmegoldás.)

Tehát nem könnyű, de meg lehet oldani, itt ismétlem meg: kell egy olyan független állami ellenőrző testület, szerv, amely végigjárná az összes állami céget, szervet, intézményt, polgármesteri hivatalt, stb., és átnézné az összes szerződést, közbeszerzést.  A gyanús jelenségeket, szerződéseket pedig kivizsgálná. Illetve ezen eseteket átadná a rendőrség kompetens osztályának, amely folytatná a vizsgálatot. Erre az egészre jó példa a BKV cég esete. Semmi mást nem kellene tenni, mint ezt (2009-2010-ben a BKV korrupciók leleplezése) a vizsgálatot és lebuktatást intézményesíteni, beépíteni a rendszerbe. Pontosabban azért mást is kellene tenni, de ez egy viszonylag egyszerű részmegoldás. Kíváncsi vagyok hogy ez a nagy nehezen megszületett precedens (már 20 évvel ezelőtt ezzel kellett volna kezdeni) beépül e a rendszerbe, vagy elfelejtődik.

Ebből az egészből talán az a legfőbb tanulság hogy a jelen rendszer még mindig a vezetésnek kiszolgáltatott rendszer. Nincsenek a jó, a tisztességes működést garantáló mechanizmusok beépítve a rendszerbe.

Ugyanakkor jó néhány konkrétabb faladat is megfogalmazódott, kérdés, hogy erre egyáltalán odafigyelnek azok, akiknek a feladatokat ki kellene jelölni. Vagy odafigyelnek, de el is felejtik, sőt ezt a tanulmányt elfelejtetteik, mert bolondok lesznek saját önös érdekük ellen tevékenykedni.

Nagyon summásan összefoglalva. Nagyon soktényezős egyenletről van szó, de mindent azzal kellene kezdeni, hogy vezetést kell megtisztítani. És mivel a megtisztítás nincs beépítve a rendszerbe, a vezetésnek önmagát kellene megtisztítani. Majd ezután, a megtisztult vezetésnek be kell építeni a rendszerbe a kötelező tisztaság, tisztességesség rendszerét.

De mindez (és ez az egész tanulmány) már elmegy már bizonytalanság (talán, jó esetben, reménykedjünk, hogy létrejön) irányába.

De azért az is fontos, hogy az emberek legalább tudják, merre kellene menni, és tudják, hogy elméletileg nem lehetetlen arra haladni.

A lényegről azért ne feledkezzünk meg. Elméleti rendszertényező.

Ismételt fejezet.

Azért a lényegről ne feledkezzünk meg, miközben belemerülünk a részletekbe.

Minden elemzés, gondolkodás végső célja jövő, a jelen és a jövő tennivalója.

A fejlett világnak mindenben folyamatosan változnia kell. Jelenleg mivel megakadásban van, mindenben változnia kell.

Ha nem változik, akkor egy borzalmas és egy kevésbé borzalmas (csak rossz) jövőkép bontakozik ki. A borzalmas jövőkép, a világkatasztrófa a válság-láncreakció. A kevésbé borzalmas jövőkép egy közepes válságokkal telített elhúzódó átalakulás.

A jó, az emberek jólétét, boldogságát fenntartó változat, a folyamatos, de viszonylag dinamikus, tudatos átalakulás. Még erről sem késett le az emberiség.

A fejlett világ rendszerének, továbbá erkölcsének, világnézetének, hitének is meg kell változnia.

A rendszerváltozás, fejlődés lényege: a közvetlen demokrácia erősödése, az igazságos ás arányos hatalmi, vagyoni különbségek, a társadalomtudományos vezetés (a közvetlen demokráciával együttműködő) kialakítása, a társadalomtudomány és oktatásának fejlődése. A társadalomtudomány irányítófunkcióba kerülése.

Gazdasági fejlődés lényege a kis és középvállalkozásokra épülő gazdaság. Valamint hasznos munkára, termelésre épülő gazdaság. A pénzre és pénzügyi spekulációkra „épülő” gazdaság (a homokra épülő gazdaság) eltörlése.  

Az állam helyes felfogása és ezen alapon való megszervezése is az új rendszer kiemelt jellemzője. Úgy, mint, a népet szolgáló, népnek szolgáltató állam (nem a vezetést szolgáló állam). Az állam a közösség akaratából, a közösség által szervezett szolgáltatás. Az állam, gazdaságilag a legnagyobb szolgáltató, a leghasznosabb munkát végző egység. Az állam is lehet hatékony működésű és korrupciómentes. Az államot nem válthatja ki a magángazdaság. A tiszta, logikus, átlátható állam. A normális, igazságos, szabályozott magángazdaságnak (piacgazdaságnak, versenygazdaságnak)  meg kell maradnia.

Az új világszövetség kialakítása is lényeges elmaradhatatlan tényező.

Az erkölcsi, világnézeti hitbéli változás lényege.  A pénz és fogyasztásközpontú világkép eltörése.  Az igazságosság, arányosság akár hatalmi akár vagyoni különbségek tekintetében. Az individualista felfogás elvetése. A közösség a többség tisztelete.  Az érdekes hasznos munka tisztelete, a természet tisztelete. Az egészség a tudás, a kultúra tisztelete. Az önrendelkezés, biztonság, igazság, becsület tisztelete.

A másvilági ítélkezésben való hit, amelyet a tudomány valószínűsíthet

Azért a lényegről ne feledkezzünk meg.

Fontos hogy a termelés – pénz – fogyasztás mókuskerék a maga ütemében pörögjön (azért legyen benne kényelem élvezhetőség), valóban probléma, ha ez a kerék a pénz, ill. a fogyasztás miatt akad meg, lassul le, áll le.  Az egyensúlyi állapotban ezek megakadások, leállások a minimálisra csökkennek.  Fontos a pörgés, de azért nem mindegy, hogy mit fogyasztunk. Fontosa a pörgés, de azért az eredeti hajtóerő a munka, a termelés.

Miközben a részletekkel bíbelődünk, azért egyértelműen kijelenthető: a túlhitelezés okozza legtöbb pénzügyi vonatkozású bajt, problémát és ebből erednek a legnagyobb bajok is: hitelválság, a nemzet eladósodása.

Tisztelt magyar állampolgárok, a világ tisztelt polgárai. Miközben hosszasan, pöszmögösen elemzünk, azért mondjuk ki a tömör kemény lényeget.  Egy nép, nemzet eladósítása, az nem más, mint a nép lenézése (mert a megkérdezése nélkül történik) és kizsákmányolása. A nép lenézése, kizsákmányolása pedig nem más, mint diktatúra. Mert mi is történik lényegében. Bemegy a zsarnok vezető a külföldi bankárhoz (befektetőhöz), és azt mondja: kedves barátom, szövetségesem kellene nekem, pontosan az államnak egy kis pénz, nem sok, csak pár milliárd. 

 -  És ki fizeti ezt vissza  -  kérdi a  bankár (befektető).

 - Hát majd Kiss László, Kovács Péter, Nagy József, Horváth Mária, és a többi 10 millió magyar polgár – válaszolja a zsarnok. 

 -  És van erre meghatalmazása – kérdi a  bankár (befektető).

 - Nekem nem kell külön meghatalmazás - mondja a vezető, vigyorogva, mert én vagyok a vezető. 

 - Akkor jól van - mondja a bankár (befektető) somolyogva és odaadja pénzt, persze magas kamatot megállapítva.

Az állam eladósítása az a nép kizsákmányolása. A nép kizsákmányolását (a diktatúrát) pedig a demokratikus rendszer törvénnyel akadályozza meg.

Kikérem magamnak, felháborító, undorító csalás, hogy valaki az én felhatalmazásom nélkül, az én nevemben hitelt vegyen fel, adósságba keverjen.

De nemcsak az államot kell törvényekkel megakadályozni  az adósságcsinálásban. Külföldi adósságot csinál egy bank, külföldi adósságot csinál egy vállalkozás, külföldi adósságot csinál egy magánszemély. Magánügy, az ő dolga, mondja a felületes. Dehogy az ő dolga. Az ő adóssága, mindnyájunk, a nemzet adóssága lesz. A nemzetgazdaság egy egységes csapat a külföld felé. Egy demokratikus rendszer nemcsak az egyén hasznát, kárát nézi, hanem többség, a nép hasznát, kárát is nézi. És a nép kárát, kizsákmányolását törvénnyel akadályozza meg.

A külföldi adósságcsinálást lehet az állami, vállalkozói, banki, magánemberi, törvénnyel kell szabályozni. Minden népre ható gazdasági, pénzügyi károkozást törvénnyel kell megakadályozni.

A jelen rendszer az államkapitalizmus, másképpen a liberál-kapitalizmus nem jutott el arra a demokratikus szintre, amelyben nép akarata, kára, haszna igazán teljesen érvényesül, sőt még félig sem érvényesül. Csak arra a szintre (féldemokrácia–féldiktatúra) jutott el, amelyben a magánvélemény, a magánember, a magántulajdon kap védelmet.

Miközben a részletkérdéseken bíbelődünk, ne felejtsük el: az elvek felfogások irányítják még a gazdaságot is.

A helyes felfogások helyett (általában ezeket mondom ki), itt egy csokorral a torz felfogások közül.

Az állam alig állít elő hasznos szolgáltatást, az állam kényegében sem olyan, mint egy tisztességes nagyvállalat. Az állam olyan, mint egy tisztességtelen profit-centrikus nagyvállalat.

(Mindkettő tévedés, érdekes, hogy egy ember egyszerre képes beleesni a két ellentétes felfogásba. Nyilvánvalóan azért, mert a helyes felfogást kizárja, ez pedig a következő. Az állam lényegében olyan, mint egy átalánydíjakkal működő tisztességes, mérsékelt profitra törekvő, nagyvállalat, amelynek az alábbi kettő szolgáltatása van a sok közül: az elesettek, védtelenek támogatása, ill. az igazságtalan vagyonok kiegyenlítése, mindkettő a közösség (az ügyfelek) akaratából, pénzéből.)

Néhány további, e rendszerre jellemző, torz felfogás.

Általában szinte feltétel nélkül jó, hasznos dolog a hitelezés, a sok pénz.

Általában szinte feltétel nélkül jó, hasznos dolog az „erős” pénz, az ilyen árfolyam.

Általában szinte feltétel nélkül jó, hasznos dolog a tőzsde.

(Mindezek csak sok feltétellel, erősen szabályozva, korlátozva jók, hasznosak. A pénzügyi manőverek, még ha jó szándékúak is, akkor is elsősorban az elosztásra hatnak és nem a termelésre.)

A közel igazságos, arányos jövedelem és vagyonelosztás lehetetlen és egyébként lényegtelen. (Ez nem igaz.)

A jelenlegi rendszer általában jó, legalábbis nincs nála jobb.

(Ez nem igaz. A rendszerváltás többek között azt jelenti, hogy a jellemző torz elvek, felfogások jelentős részét, felváltják az igazabb felfogások, elvek.)

Miközben tizedszázalékok, bonyolult rendszerek elemezése történik, azért a lényegről nem szabad elfeledkezni.

Minden hiba, baj (probléma) a legfőbb hibába, bajba (problémába) fut bele, ez pedig a következő: a széleskörű (lelki és minőségi anyagi szükségletekkel együtt értve) életszínvonal előállítása túlságosan lassan és túlságosan hektikusan (hullámozva, ugrálva, válságokkal tarkítva) fejlődik és ráadásul igazságtalanul van elosztva.  

Miközben a tizedszázalékok elemzése történik, azért a lényeg az, hogy külföldre mehet el legnagyobb arányban a nemzet munkája, pénze a rossz cserearányok és a nagy összegű és nagy százalékú hitelkamatok által.

Mi itt belföldön ezer ok miatt rossz hatékonysággal dolgozhatunk, és saját érdemtelen gazdagjaink kizsákmányolhatnak bennünket, de ez általában összesítve is kisebb kár, mint a külföldre távozó munka, pénz (életszínvonal), kára.

A legkisebb károsult és legnagyobb felelős mindig a belföldi elitvezetés. A legnagyobb károsult és legkisebb felelős mindig hazai nép, az alsó, középső rétegek.

Jogosan feltételezhető, hogy egy átlagos tisztességes magyar dolgozó megérdemelt jövedelmének 20%-át nem kapja meg. A hatékonysághoz képest is érdemtelenül kevesebbet kap. Hová, kiknek a zsebébe megy ez a 20% érdemtelenül, hiszen a vagy-vagy elosztás érvényesül.

Szerintem 10% a külföldi tőkések, nagytőkések zsebébe. 4%-a hazai dúsgazdagok, tőkések, nagytőkések zsebébe.

3,5%-a korrupt állami tisztviselők zsebébe. 2,5% a hazai tisztességtelen kisemberek zsebébe.

A rossz hatékonyság miatt további 20% az átlagos dolgozó vesztesége. A rossz hatékonyságnak igen sok oka van.

A jelenlegi pénzügyi rendszerbe (egyben a gazdasági és politikai rendszerbe is) be van kódolva kizsákmányolás,  és be van kódolva válság is. A válság is egyfajta kizsákmányolás.

A válság általában egy elfojtott probléma ( problémák) hirtelen kitörése. A szőnyeg alá sepert, vagy rosszul kezelt probléma gyorsan erősen a felszínre tőr. A rosszul kezelt, elfojtott betegség, a lassú romlásból, gyors, jelentős romlásba lép át.

A gazdaság, mint egyfajta természetes folyamat (munka, fogyasztás, stb.) az egyensúlyi állapotra, jó, fejlődő állapotra törekszik. Az emberek ezt önös érdekből, butaságból nem támogatják, hanem akadályozzák, ebből erednek a problémák. A válságok tehát nem okok, hanem következmények. Önmagában a válság akár hasznos is lehet, ha a válság nem túl nagy, nem gerjeszti magát, nem eszkalálódik, ill., ha az emberek ezáltal felismerik a problémát és főleg, ha azt meg is oldják. Persze a válság megelőzése, (a kisebb problémákból való következtetés, a helyes úton járás, stb.)  a legjobb, ehhez képest még a hasznos válság is káros. A probléma az, hogy a közepes válságból, válságokból a jelek szerint nem tanul az ember.  

Szinte minden pénzügyi válság leegyszerűsítve, a kapitalizmusban, államkapitalizmusban.

Vannak gyorsan kifejlődő és zajló válságok és vannak elhúzódó válságok. Lényegében a kapitalista pénzügyi élet egy folyamatos, hullámzó időnként jelentősen felerősödő válság.

Első fázis.

A tisztességtelen (és jellemzően nagy) pénzügyi szereplők (a hatalmas kamatra, hozamra szert tevő hitelezők, a hitelüket vissza nem fizető hitelfelvevők, stb.) hatalmas, aránytalan pénzekhez (jövedelmekhez) jutnak. Ezáltal jelentős lyukak keletkeznek.

Második fázis.

Lyuk keletkezik a hitelezések és megtakarítások között. Lyuk keletkezik a pénzügyi vagyonok és termelési kapacitás között. Egyes csoportok, rétegek, országok vonatkozásában lyuk keletkezik a fogyasztás és termelés között. A lyukak hatására felerősödnek a pénzügyi egyensúlytanságok, válságok, amelyek valutaválsághoz, tőzsdeválsághoz, inflációhoz, stb. vezetnek.

Eközben kialakul a pánik, a káosz, a bizalmatlanság, a kimenekülés, a válság öngerjesztése, és kialakul egy fölösleges termeléscsökkenés.

(Lehetséges olyan pénzügyi rendszer, amelyben hiába alakul ki pánik, öngerjesztés, az nem hat.  Amelyben nem alakul ki a fölösleges termeléscsökkenés.)

Harmadik fázis.

A szőnyeg alá sepert szemét felrobbanása után  létrejön a szükségszerű változtatás, átállás, átárazás, stb. amelyhez viszont idő kell, amely pénzt, munkát von el, amelyben még nem érvényesülhet az új mechanizmus hozadéka. Ez mindenképpen létrejön, akár kialakítanak új, jobb elméletet, gyakorlatot, akár nem. Itt viszont kettéválik a válság. Válság, amelyből tanul az ember kialakul egy új jobb elmélet és gyakorlat. Válság, amelyből nem tanul az ember lényegében minden megy tovább a rossz úton.  

A hitelválság, tőzsdeválság, valutaválság, infláció, stb. szétteríti a kárt, és a kárfizetést, azt a tisztességes (jellemzően a kicsik) szereplőknek is, végső soron csak nekik kell visszafizetni, úgy, hogy csökken valuta-pénzük értéke, megtakarításuk, befektetésük értéke, emelkednek az árak, emelkednek a kis-hitelfelvevők kamatai, illetve munkájukért kevesebb jövedelmet kapnak. Rosszabb esetben egyszerűen elveszik, eltűnik a megtakarításuk. Illetve az adójuk megy rá a válságkezelésre. Igaz ez utóbbi nemcsak a kisembert érinti. De azért ne hazudozzunk. A nagyok már előre levették sápot , ill. jól tudják mikor, hová kell tenni a pénzüket, hogy az biztonságba legyen.

És egyébként is nem az veszít igazán, aki az érdemtelenül szerzett hatmilliárdjából (harminc millió dollárjából) elveszít ötmilliárdot. Ő csak a pénzénél marad, még mindig pazarul él. Az veszít igazán, aki keservesen összekuporgatott (kiszámolja, hogy hány csokit mennyi rántott húst ehet egy héten) hatmilliójából (harmincezer dollárjából) elveszít ötmilliót. Ő az, akinek ezután már egyáltalán nem telik csokira, rántott húsra, normális lakásra, nyaralásra.

Visszatérve a menethez: a lyukak ideiglenesen, nagyjából betömődnek.  Majd újra kezdődik az egész.

A kis és közepes pénzügyi válság, kisebb zavarokat hoz létre a termelésben, a súlyosabb pénzügyi válság jelentős zavarokat okoz, visszaveti a termelést.

A gazdaságban, kereskedelemben megjelenő túl sok pénz, (ami jelentősen a túlzott hitelezésből, és pénzkibocsátásból ered), mindenképpen egyensúlytalanságokat, zavarokat, netán válságot okoz. Az egyensúlytalanság, viszonylag jobb, enyhébb változata, ha következő folyamat játszódik le: fogyasztásnövekedés – áremelés (egyszerű, nem öngerjesztett infláció) – fogyasztáscsökkenés. Károsabb, súlyosabb változat, ha ez nem alakul ki gyorsan egyértelműen.  Ez a rosszabb változat, jellemzően úgy lehetséges, hogy a hitelnyújtók és velük azonos, vagy szövetségben levő kereskedelem, elsősorban a hitelek növelésén, hitelkamatokon keresztül szerzi meg hatalmas profitját, az árak másodlagosak lesznek.  A hitelezés növelését csak viszonylagosan csökkenti hitelkamatok emelése. Viszont egyre több lesz a becsődőlő, és a hasznos termelés nélküli hitel-visszafizető. A túlzott fogyasztás, és az említett lyukak nem csökkennek, sőt romlik a helyzet.  Az egyensúlytalanságok erősödnek, zavaros utón terjednek, és kialakulnak az említett válságok. Ezek a szőnyeg alá sepert problémák, amelyek szükségszerűen kitörnek.

Egyes nagyobb eladósodott, egyensúlytalan gazdaságokból indul ki a válság, majd  a többi eladósodott egyensúlytalan gazdaság szükségszerűen csatlakozik.

Az eladódódott egyensúlytalan gazdaságot sokkal súlyosabban érinti a válság (minden válság), mint kiegyensúlyozott gazdaságot. Ezért is érdemes az egyensúlyra törekedni.

Az eredeti ok azonban a spekuláció, és a nagytőke védelme.

A válságnak van egy ilyen aspektusa is: a házibuli után ezért ki kell takarítani, el kell mosogatni. És a boltosnak ki kell fizetni a hitelbe kapott piát és a kaját. A fogyasztás, a buli, a munka árán tud létrejönni. Mindig  jönnek nehezebb időszakok, de ezek csak helyre teszik az egyensúlyt. A baj az, hogy általában nem az takarít, mosogat, fizet, aki bulizott.

Tisztelt emberiség mikor tetszik felébredni.  Mikor tetszik már kimondani, hogy ez a pénzügyi rendszer, torz, szemét, rabló rendszer. Mi kell még ahhoz, hogy ezt kimondják?  Mert, ha megnézzük csak 2007-2008-as év történéseit, akkor egymást követték, sőt egymásba csúsztak a válságok.  Kezdődött a dollárválság felerősödésével, százmillióknak kisembereknek okozva kárt. Aztán jött a tőzsdespekuláció következtében az élelmiszer-árrobbanás megint több százmillió kisember éhezését, milliók éhhalálát okozva. Aztán jött az energia árrobbanás, sok százmillió kisember ráfaragásával. Aztán itt van az újabb válság, az amerikai ingatlanspekulációs  válság. Megint milliárdnyi kisember károsodik, megy tönkre.  Legalább elneveznék ezeket, a válságokat, mint a hurrikánokat. A különbség az, hogy e válságok sokkal nagyobb kárt okoznak és e válságokat direkt módón csinálják az emberek, de miért is? Miért kell ezt a pénzügyi rendszert védeni? Azért hogy pár tízezer nagytőkés aranybilibe lógassa pisilőjét. Azért, hogy pár százezer jól kereső bankár, bróker, pénzügyi manipulátor tovább áltassa magát: milyen fontos munkát végzek. Undorító, káros munkát végeznek.  Jönnek a pöszmögő elemzések, híradások, de az igazság nincs kimondva.  Hová hanyatlik még az emberiség e tekintettben: hallgatunk az igazságról, nem teszünk az alapvető rossz ellen érdemlegest, hagyjuk a kisembereket elnyomorodni?

Legalább én kimondom: ez a pénzügyi rendszer rohadt, szemét, tetves rabló rendszer, alapvetően meg kell változtatni. És ha pénzügyi rendszer ilyen, ilyen tud maradni, akkor gazdasági és a politikai rendszer is ilyen.

Azért a jelen alábbi valós folyamatáról se feledkezzünk el.

A szegényebb és főleg a középréteg, a nép, vagyis emberek millióinak, milliárdjainak munkája, pénze egy szűk réteg (nagytőke, pénznagytőke) néhány ezer ember tulajdonába kerül, természetesen igazságtalanul.

Természetesen igazságtalanul, mert egy ember nem végezhet annyi hasznos munkát, amelynek az értéke forint-milliárdokat, sőt dollár-milliárdokat, euró-milliárdokat tesz ki. Majd ezen szűk réteg a „pénzét” visszakölcsönzi, a bankokon, IMF-en, stb. keresztül a szegényrétegnek, középrétegnek és az államoknak, persze magas kamattal. Ezzel még több pénze lesz, még több munkát, pénzt von el a néptől, államoktól. Majd ezt az egészet úgy állítják be, hogy ez a szűk réteg kisegíti, finanszírozza, szinte megmenti a népet és az államokat.

És hová mehet még a nagytőke, pénznagytőke hatalmas pénze.

Többek között a fegyverkezésbe, a szelídebb és a durvább hódításokba, részben az államhiteleken keresztül.

Miközben a részletekkel foglalkozunk, ne feledkezzünk el az alábbi lényegről sem.

A gazdaságot, a gazdasági folyamatokat nemcsak a pénz szempontjából kell elemezni, ahogy azt jelenleg jellemzően teszik, hanem a munka, a termelés, a fogyasztás, a szélesebben vett életszínvonal szempontjából is, sőt elsősorban e szempontból kell elemezni. A munka, termelés, fogyasztás szempontból kell elemezni és persze megoldani is.

Akár a döntéshozóknak, a szakembereknek, akár az átlagembernek azon kell gondolkodni, hogyan lehet pénz nélkül, esetleg pénz közvetítésével növelni a termelést, fogyasztást, és a szélesebben vett életszínvonalat. És azon kell gondolkodni, hogy egy-egy pénzátcsoportosítás, vagy a jelen pénzelosztása, pénzáramlása, mit jelent a termelés, fogyasztás, és a szélesen vett életszínvonal szempontjából.

Nemcsak a termelés mennyisége fontos, hanem termelés (termelés és szolgáltatás) minősége, összefüggésben a termelésstruktúrával, fogyasztásstruktúrával, is fontos. Ez az elemzésekre is igaz.

A tisztességesség-tisztességtelenség (beleértve a spekulációt, a profithajhászást, a tisztességes hasznot, a tisztességes üzletelést, a tisztességes versenyt, a legitim és illegitim csalásokat, lopásokat, az állami korrupciót, az igazságtalan, aránytalan jövedelmeket, a tisztességes hitelnyújtást és hitel-visszafizetést, a munkavállaló tisztességes munkáját, a munkaadó tisztességét, a tisztességes adófizetést, stb.) egy valóságos jelentős termelésnövelő-csökkentő tényező.

A tisztesség kiindulása csak az arányos jövedelem lehet, ha ez nincs rendben, akkor nem jöhet létre tisztességes gazdaság.

A herdálás, a felelőtlen fogyasztás egy valóságos jelentős gazdaságot rontó tényező.

Azért a jelen alábbi valós folyamatáról se feledkezzünk el.

A szegényebb és főleg a középréteg, a nép, vagyis emberek millióinak, milliárdjainak munkája, pénze egy szűk réteg (nagytőke, pénznagytőke) néhány ezer ember tulajdonába kerül, természetesen igazságtalanul.

Természetesen igazságtalanul, mert egy ember nem végezhet annyi hasznos munkát, amelynek az értéke forint-milliárdokat, sőt dollár-milliárdokat, euró-milliárdokat tesz ki. Majd ezen szűk réteg a „pénzét” visszakölcsönzi, a bankokon, IMF-en, stb. keresztül a szegényrétegnek, középrétegnek és az államoknak, persze magas kamattal. Ezzel még több pénze lesz, még több munkát, pénzt von el a néptől, államoktól. Majd ezt az egészet úgy állítják be, hogy ez a szűk réteg kisegíti, finanszírozza, szinte megmenti a népet és az államokat.

És hová mehet még a nagytőke, pénznagytőke hatalmas pénze.

Többek között a fegyverkezésbe, a szelídebb és a durvább hódításokba, részben az államhiteleken keresztül.

Ismétlés.

A legfőbb célok egyike: a világ alapvető egyensúlyai felé törekvés.

Jelenleg nincsenek rendben az alapvető egyensúlyok, sőt, de erre még visszatérek. De mit is jelent, ha nincsenek rendben az alapvető egyensúlyok? Azt jelenti, hogy akkor a kisebb egyensúlyok sem lehetnek rendben, szinte semmilyen egyensúly sincs rendben. Azt jelenti, hogy az egy igatag bizonytalan világ, olyan világ, amelyben könnyen kialakulnak válságok, válság-láncreakciók. Olyan világ, amelyben nem érzik jól magukat az emberek. De miért, sőt? Jelenleg nemhogy az egyensúlyok irányában halad a világ, hanem pont ellenkező irányban halad, távolodik attól. Nem kell ahhoz matematikusnak lenni, hogy ezzel duplán növekedik az egyensúlytalanság.

Tehát akkor jöjjenek az alapvető egyensúlytalanságok, ill. egyensúlyok.

1. Nincs rendben gazdag fejlett világ, és a szegény fejletlen világ egyensúlya, túl nagyok a különbségek. A gazdag, fejlett világ (országokról van szó) át kell adnia erőforrásokat a középvilágnak és fejletlen, szegény világnak, hogy megfordítsa a különbségek növekedését.

Mi is ez az átadás. Meggyőzéssel és különböző nyomásgyakorlással (állami eszközökkel) való rábírása a szereplőknek, hogy csoportosítsák át az erőforrásaikat. Elsősorban, munka átcsoportosításról van szó, másodsorban pénz és fogyasztás átcsoportosításról van szó. A munkába természetesen beleértem, a szellemi munkát, az innovatív munkát. Ehhez pedig ilyen irányú tudomány és oktatás szükséges.

Hogyan kellene pl. ezt az átcsoportosítást megtenni. Pénzzel alig kell támogatni a fejletlen országokat. Inkább fogyasztási javakkal. De leginkább olyan innovációs támogatás szükséges, hogy az adott ország saját maga legyen képes az önálló innovációs fejlődésre, vagyis polgárai ne bérmunkások, ne segédmunkások legyenek. És persze úgy kell támogatni a fejletlen országokat, hogy az alábbi egyensúlyok felé haladjon.

2. Nincs rendben az egyének közötti vagyoni és hatalmi különbség. Túl nagy.  A gazdag és hatalommal rendelkező egyéneknek (elsősorban nagytőkéseknek) át kellene adni pénzt, fogyasztást a szegényebbeknek, és hatalom nélkülieknek.

Az átadás lényegéről már beszéltem.

Hogyan? A hatalom átadása (átcsoportosítása) elsősorban a közvetlen demokrácia útján történhetne.  A vagyon átadása (átcsoportosítása) pedig a hasznos munka arányában megszerzett jövedelmek útján történhetne.

3. Az anyagi, tárgyi szükségletekre fordított munkát át kellene adni (át kellene csoportosítani) az igazság (igazságszolgáltatás), a biztonság (többek között a közbiztonság, a munkabiztonság, stb.), valamint az önrendelkezés szükségletének kielégítésére. Tovább az anyagi, tárgyi szükségletek kielégítésére fordított munkát át kellene csoportosítani az egészség, a természetóvás (környezetóvás) a tudás, a kultúra (színvonalas szórakozás) szükségletének kielégítésére. Mivel túl sok az anyagi tárgyi szükségletre való termelés. És ezzel túl sok szennyezést, és szemetet termel az ember. Az igazságosság, biztonság, tudás stb. előállítása, fogyasztása sokkal kevesebb szennyezéssel, szeméttel jár.

És persze ezzel a fogyasztásnak is át kell strukturálódni. Hatalmas mértékben el van túlozva az anyagi, tárgyi fogyasztás, ebben még rengeteg tartalék van.

4. Az anyagi tárgyi szükségletekből kevesebbet kell fogyasztani (és termelni) és az így megmaradó pénzt, munkát a természetóvásra, a környezetóvásra, az ilyen irányú innovációra kell fordítani.

5. Mindez egy nagyobb és hatékonyabb államot jelent.  A munkát, a pénzt (adófizetés formájában) és a fogyasztást át kell csoportosítani, az állami munkára, állam által termelt fogyasztásra. Az igazságszolgáltatást, a biztonságot, az önrendelkezést, az egészséget, a tudást és részben a kultúrát is az állam (nem a piacgazdaság) tudja leghatékonyabban előállítani. Olyan állam szükséges, amely az árnyalt igazságszolgáltatással és elosztással szinte maximális igazságosságot tudja előállítani, de ezt úgy, hogy az állampolgárok idejét, munkáját (az ügyintézés csökken, az állam automatikusan jár el) nem veszi el. Ez nyilván az állami munka növekedését jelenti.

Ugyanakkor a magángazdaságnak (piacgazdaságnak, versenygazdaságnak) meg kell maradnia.

Megismétlem, ha ezek az lapvető egyensúlyok  nem jönnek rendbe (sőt egyre romlanak), akkor sehol sincs egyensúly, nincs fejlődés, csak egyensúlytanság van, és válság van.

Nem szabad, hogy a liberális frázisok elhomályosítsák az emberek gondolkodását. Fúj bürokratikus állam, az állam csak rossz lehet. A piacgazdaság mindent megold. Az anyagi, tárgyi magánvagyon, a rendszer és az egyéni boldogság alapja. Stb.. Szóval ezeket a tévedéseket meg kell haladni.  

A következő egység emlékeztető tartalma:

Visszatérés a pénzügyi problémákhoz.

A nemzeti termelés, ill. jövedelem és kapcsolódó problémák. A gazdasági ábrák (fejezetek) kiegészítése, pontosítása. A viszonylagos termékfölösleg (pénzhiány) és pénzfölösleg (termékhiány) problémája.   B/13/b ábra, B/19 ábra, B/22 ábra Elméleti rendszertényező.                                                                                     

Előzetes elmélkedés a nyugdíjról és a megtakarításokról.  Elméleti rendszertényező

.                                                                                                               

A jelenlegi gazdaság kissé sarkosan. Elméleti rendszertényező.   

A nemzeti termelés, ill. jövedelem és kapcsolódó problémák. A gazdasági ábrák (fejezetek) kiegészítése, pontosítása. A viszonylagos termékfölösleg (pénzhiány és pénzfölösleg (termékhiány problémaköre. B/13/b ábra B/19 ábra, B/22, B/23 ábra. És még sok ábra. Elméleti rendszertényező.

Miről szól ez a hosszú fejezet. Szerintem fontos kiegészítéseket ad elsősorban a hitelezés problémaköréhez valamint az adatolás (azon belül elsősorban a GDP) problémaköréhez. De fontos, talán kevesebb kiegészítéseket ad az állam, az árazás, az infláció problémaköréhez is.  Megtárgyalja a termékfölösleg (pénzhiány) ill. a pénzfölösleg (termékhiány) problémáját is.  

Ezen felül a pénzügyi egyensúlyról is szól.

De leginkább a pénz-centrikus felfogást cáfolja, legalábbis szerintem.

Érdemes a B/22, ill. B/23 ábrát tanulmányozni. Az ábrának nincs elemzése, mert az legalább 10 oldalt, venne igénybe. A problémakör középiskolás szinten is komplexebb, mint a jelenleg túlzottan leegyszerűsített megközelítés, bugyuta ábrákkal. Mindenkinek, a magángazdaságnak, a bankoknak, a fogyasztónak, de leginkább az államnak (állami vezetésnek, kormánynak) kötelessége az egyensúly megőrzésére törekedni.

E tanulmány nagy hibája a hiányosság. Ez nem lényegi hiányosság, hanem abból ered, hogy hiányzik a részletes összehasonlítás a jelen állításival, méréseivel, számolásaival, módszereivel. Valójában részletesen elemezni kellene a jelen rendszerét, többek között a gazdasági, pénzügyi rendszert, többek között annak számolási rendszereit. Ehhez persze előbb a jelen rendszerét részletesen le kellene írni.  Ezután be kellene bizonyítani, hogy miért nem jó. Ezután ill. ezzel egyszerre ismertetni kellene az én jó verziómat, és azt, hogy az miért jobb. Kétségtelenül, hogy ekkor lenne korrekt, teljes ez a tanulmány. Csak akkor legalább háromszor ilyen hosszú lenne, ami viszont a hosszúsága és a bonyolultsága miatt lenne érthetetlen, emészthetetlen. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán lehetséges a jelen rendszerét részletesen leírni. Nemcsak hosszúsága miatt, hanem sokszínűsége miatt, hanem a zavarossága ellentmondásai miatt, a sokféle értelmezhetősége miatt, az eltérő hivatalos, tudományos vélemények (a nem hivatalos, tudományos véleményekről nem is beszélve) miatt is, kétséges a részletes leírás lehetősége.

Ezért én azt választottam, hogy csak az én verziómat ismertetem, annak jóságát, igazát bizonygatom, és csak utalgatok a jelen rendszer rosszaságára. Így persze ez tanulmány nem teljes és nem teljesen korrekt és nem is teljesen érthető.

Persze ezt a hiányosságot utólag lehet pótolni, ahhoz azonban az szükséges, hogy komolyan vegyék ezt a tanulmány. A kétkedő-bizonyítónak közepes részletességgel ismernie kell az én verziómat, és a jelenlegi rendszert. Ezután tudja a kettőt összehasonlítani. Ezután jöhetne a részletes tudományos vita, először csak a gondolkodók fejében, majd egymás között.

Szerintem általában következő bajok vannak a jelen rendszerével, módszereivel, számolási rendszereivel, stb.: egy kicsit hiányosak, egy kicsit torzak, egy kicsit fölöslegesen komplikáltak, tudálékosak zavarosak. Ezek kicsiségek azonban összeadódnak és végeredményben egy 60-65%-os igazságtartalom (féligazság) jön ki, amely már nem igazság. Kieseik az igazság tartományából. Ellenben ez a féligazság tartomány a legmegtévesztőbb tartomány, sok benne az igazságelem, így még a gondolkodó, is igazságnak vélheti.  A felületes gondolkodókról nem is beszélve.

Ráadásul én olyan szerencsétlen (vagy szerencsés) alkat vagyok, hogy számomra zavaros féligazságok egyszerűen érthetetlenné válnak.

Ezután kitérek a jelen közgazdasági (gazdasági, pénzügyi) számolási rendszerére, számolására. Mindaz, amit leírtam, természetesen e témához illeszkedik. Konkrétabban pl. részletesen ismertetni, kellene az SNA számlarendszert, számolási rendszert. Majd jönne e rendszer hibáinak kimutatása. Pl. az államot, miért nem nézi termelőnek szolgáltatónak, miért veti el azt, hogy itt is van hozzáadott értéktöbblet. Miért számolja teljesen másképpen az államot és magángazdaságot (magánvállalatokat). Pl. e számolási rendszerben miért nem jelennek meg olyan kifejezések, hogy árak, árbevétel, összesített árbevétel. És még sorolni lehetne a kisebb hiányosságokat, torzításokat, fölöslegességeket, zavarosságokat.  Mindez persze szerintem, mindaddig, amíg a részletes vita nem zajlik le.

Visszatérve az állam szerepéhez. Nyilvánvalóan e jelen hibás közgazdasági felfogása jelenik meg: az állam egy fölösleges rossz, az állam nem termelő, az állam csak viszi pénzt.  Látszólag ez csak kis tévedés, hiszen csak egy-két szám változik meg. De a makrogazdaságban ezek már hatalmas számok.

Az is ideillik, hogy én a részletes elemzés helyett csak utalgatok a jelen hibáira.

A nemzeti termelés, ill. jövedelem és a külföld. B13/b ábra.

A nemzeti termelésbe, jövedelembe e fejezetben a leggazdagabbakat is beleértem, elsősorban a belföld (hazai) és a külföld viszonylatáról van szó.

Ebben a tanulmányban döntően az egyensúlyi helyzettel foglalkoztam, nem véletlenül. Könnyebb az egyensúlyi helyzetet elemezni és abból kiindulva az egyensúlytalanság rosszaságát bizonygatni. Ez a fejezet és ábra egyensúlytalan gazdasággal foglalkozik, abból is egy hiányos, tartozásos és gyenge és gazdasággal. Őszintén bevallom számomra túl bonyolult a részletes elemzés, és e tanulmányba, mint összefoglalásba nem is férne bele. Ezért arra vállalkozom, hogy a teljesség igénye nélkül vázolom az alapvető számokat, és vázolok néhány problémát. Tehát nem részletes elemzésről és főleg nem megoldásról van szó. (A legjobb megoldás egy egyensúlyhoz közeli állapot, az optimális értékekhez közeli állapot, az egyenletes fejlődéshez közeli állapot.) Azt sem állítom, hogy az ábra, ill. a számok tökéletesek. Nem állítom, hogy e fejezet a hiányosságokon kívül nem tartalmaz tévedéseket. Azt állítom, hogy a jelen gazdaságban ehhez hasonló problémák léteznek. Azt állítom, hogy e problémákat a jelen tudománya sem oldotta meg teljesen. A jövő tudományának kell ezen problémákat részletesen elemezni megoldani. Azonban e problémák több szempontból is másodlagosak, az egyensúlyi, az optimális értékek, az egyenletes fejlődés állapota (ahhoz közei állapot) a legfontosabb. És persze az arányos, igazságos jövedelemelosztás sem maradhat ki. Ha ezek megoldódnak, akkor a felmerült problémák többsége megoldódik.

A nemzetgazdaságot elválaszthatjuk a külföldhöz kapcsolódó vállalkozások szerint vagy a dolgozók állampolgársága szerint.  (Hazai vállalkozások, vagy hazai dolgozók problémája.)

A vállalkozások szerinti elválasztás alapja az lenne, hogy a vállalkozás, döntően hazai, vagy külföldi. Szerintem ezt gyakran nem lehet megállapítani, illetve ha be is soroljuk a vállalkozásokat, akkor is nagy pontatlanság lép fel. Ráadásul vannak egyéni dolgozók is, pl. egy külföldi nörsz. Tehát szerintem az állampolgárság szerinti elválasztás valamivel egyszerűbb, pontosabb, de csak valamivel. Pl. mi a kettős állampolgárokkal. Itt mérlegelni kell, hogy mely gazdaságban dolgoznak általában. Vagy mi van azokkal, akik több éve kizárólag egy külföldi országban élnek, dolgoznak, fogyasztanak, netán még családjuk is ott él, de nincs állampolgárságuk. Ezek tehát problémák.

Ezzel együtt én az állampolgárság szerinti szétválasztást választom az ábra és a fejezet, erről szól. Ez azt jelenti, hogy hazai vállalkozásokból, termelésekből,  legyen az belföldre termelő, export, stb., ki kell vonni a külföldi dolgozók termelését. Ezt (nem mindig ábrázolom), úgy vonom ki, hogy nem számítom bele. Ha azt mondjuk, hogy a dolgozó külföldi, akkor persze annak termelése, jövedelme, fogyasztása is külföldi lesz, attól függetlenül, hogy hol dolgozik, hol szerzi meg a jövedelmét, vagy hol fogyasztja el. A fogyasztás azonban nem teljesen mindegy, mert a fogyasztásnak van egy adó vonzata is meg egy szétterülő hozama is. Erről a megosztott fogyasztás problémakörben beszélek.

A termelést és azzal egyenlő termelési jövedelmet (minden árbevételből jövedelem lesz) elméletileg szét kell választani személyes jövedelemrészre, és nemzeti jövedelemrészre. A nemzeti jövedelemrész, az adórészt jelenti, valamint a tartós eszközök (értékek, tulajdonok, stb.) növekedését. Az adót nem kell számolni, mert az állami gazdaság, adóval együtt teljesen a hazai gazdaságban van. A tartós eszközök számolása egy külön probléma. A lényeg az, hogy csak a személy kézhez kapott (nettó) jövedelmét (személyes jövedelmét) és az ezzel azonos munkáját kell nézni. Persze a jövedelem és a munka (termelés) nem mindig azonos vannak plusz, mínusz, érdemtelen jövedelmek, de erről még beszélek.

A külföldi dolgozókkal kapcsolatos egyéb problémák.

Két része van. A hazai gazdaságban dolgozó külföldi állampolgárok. És ennek ellenpárja: a külföldi gazdaságban dolgozó hazai állampolgárok. Látszólag ez egy jelentéktelen tétel. Nem jelentéktelen és egyre inkább növekszik. Nem jelentéktelen tétel, ha idevesszük a külföldi direkt tulajdonosokat, a vállalkozások külföldi vezetését, ezek jövedelme igen magas. A csak pénzbefektetők, részvényesek jövedelme, a hitelegyenlegben jelentkezik, nem ide tartozik. De még így is egy jelentős tételről van szó.

A hazai gazdaságban, hazai vállalkozásokban dolgozó külföldiek személyes jövedelmét és vele azonos munkáját tehát le kell vonni (nem kell hozzáadni) a nemzeti termeléshez, jövedelemhez, viszont a külföldön dolgozó hazai állampolgárok személyes jövedelmét hozzá kell adni a nemzeti (hazai) jövedelemhez, termeléshez. A gyakorlati megoldás nem könnyű, bár vannak egyszerűbb számolások.

Általános egyensúlyok. Ilyen gondolatok vetődnek fel. Itthon drága közpénzen kitanul, aztán kimegy, és ott kamatoztatja a tudását. Az rendben van, hogy idejött, de a gazdasági környezetet mégis mi adjuk, ő meg felveszi a pénzt. Azzal hogy idejött elveszi a hazai dolgozók elől a munkahelyet.

A gazdasági környezetet hazai ország nyújtja, de ezért a külföldi dolgozó az adójával (nemzeti jövedelemrészével) fizet.  Kétségtelen nem mindegy, hogy milyen az adózási rendszer e szempontból. De azt mondhatjuk, elméletileg ez egyensúlyban, van.

A másik kettő (elveszi a munkahelyet, ill. ott tanult de itt dolgozik), akár ki is egyenlítheti egymást. Másrészt külföldön dolgozik, de az ottani jövedelme is a hazai nemzeti jövedelem része. Ott jól él, de egy hazai állampolgár él jól, tehát nem teljesen megy füstbe az itthoni tanulása. Viszont állampolgárságot válthat. Kétségtelenül egy fokkal hasznosabb lenne, ha itthon dolgozna, mert akkor a nemzeti jövedelemrész is itthon maradna. Igen, de akkor a munkához való környezetet a hazai gazdaságnak államnak kell megteremtenie, megtermelnie. A világgazdaság szempontjából jobb, ha tehetségesek, tehetségüknek megfelelő környezetben dolgoznak.  Ha itthon maradna, valószínűleg alacsonyabb jövedelmet kapna, ami csökkentené a nemzeti jövedelmet.  Viszont a jó szakember, ráadásul alacsony jövedelemért maradjon itthon. De itt már eljutunk az igazságos jövedelem kérdéséhez.

Elfoglalja a hazai emberek elől a munkahelyet. Nem biztos, mert többnyire hiány-foglalkozásokat végeznek. Vagy kisebb jövedelemmel is elégedettek. Ha valaki kis jövedelem mellett jó munkát végez, akkor az hasznos annak a gazdaságnak, ahol dolgozik. Szóval lehet sorolni az érveket pro és kontra, hogy jó e, a külföldi munka,  és elmélkedni azon melyik ország, gazdaság hasznosul, ill.  károsodik. A külföldi tapasztalatszerzés hasznosságát is meg kell említeni. Viszont negatívum, e fejezetben vázolt problémák jelentkezése.

Azt gondolom, hogy a külföldi munka, egy határig biztosan jó, vagy egyensúlyos, de lehet, hogy egy határ felett már káros. Másrészt azt gondolom, hogy azok a külföldi dolgozók, akik érdemtelenül magasabb jövedelmet kapnak károsítják azt a nemzetgazdaságot, ahol dolgoznak, és lehet (nem biztos) hasznosítják azt a nemzetgazdaságot ahová állampolgárságuk szerint tartoznak. Azok a dolgozok, akik érdemtelenül alacsonyabb jövedelmet kapnak, hasznosítják azt a nemzetgazdaságot, ahol dolgoznak, és lehet (nem biztos), hogy károsítják azt a nemzetgazdaságot  ahová állampolgárságuk szerint tartoznak. Persze ez sem ilyen egyszerű, mert belejön: „ha nem külföldön dolgozna, akkor itthon dolgozna, vagy nem dolgozna” - problémája. És, mi nevezhető érdemtelen jövedelemnek, mert az országok jövedelemszintje nagyon eltérő.

De e vonatkozásban is fontos az egyensúlyi állapot, vagyis kb. egyforma számú és összetételű (tőkés, tulajdonos arányára is vonatkozik) külföldi dolgozó, legyen minden országban.

A külföldi dolgozók fogyasztásának problémája. Arról van szó, hogy a külföldi dolgozók, igaz a turisták is, nem abban a gazdaságban fogyasztanak, ahová munkájukat betették, jövedelmüket kivették. A külföldi dolgozók a jövedelmük egy részét gyakran hazaviszik, otthon fogyasztják el. Ennek van egy számolási problémája.  De ezen felül itt érdemes azon elgondolkodni, hogy a gazdaságok hogy járnak. A külföldi dolgozó bárhol is fogyaszt az ő fogyasztása lesz és annak a nemzetgazdaságnak a fogyasztása ahová állampolgársága szerint tartozik. 

A turistákkal szemben felmerülhet, pl. ott dolgozik, de itt fogyaszt. Ott érdemtelenül nagy pénzeket vesz fel, majd idejön lefogyasztani. A külföldi dolgozókkal szemben felmerülhet, itt szerzi meg a pénzt, de aztán kiviszi, nem itt fogyasztja el.

Valójában három probléma lehet.

Az egyik, hogy fogyasztásnak, főleg a gazdagok fogyasztásának van egy visszamaradó, szétszóródó hozadéka.  Mindenki, egy kevéssel, a gazdag már jócskán, kevesebbet fogyaszt, mint amennyit fizet.

A másik probléma lényege: a „pénzlopás” (érdemtelen jövedelem) részben a lefogyasztással válik kárrá. (Az alulfizetett túlmunka jövedelme részben a lefogyasztással hasznosul.) Ezt a problémát itt nem elemzem. Az előző és az utóbbi ellentétes, vagyis kiegyenlítő hatású. 

A harmadik, de talán a leglényegesebb probléma a pénzegyensúly felbomlása. Kétségtelenül a külföldi dolgozók fogyasztása csak egy tényező a sok közül, ami felbonthatja a pénzegyensúlyt. A hitelek egyensúlytalansága, az export-import egyensúlytalansága, (az idegenforgalmi egyensúlytalanság) pénzügyi egyensúlytalanságot okoz. A pénz nem stimmel az eladásra készen álló termékhez, szolgáltatáshoz (annak árához) képest. A pénz jelentősen megváltozik az előző állapotához képest.

Egyensúlyi helyzetben ugyanannyi pénz jön be és megy ki az országból, a külföldi dolgozók által. Ha sok külföldi dolgozó otthon fogyaszt, és nincs kellő ellenoldal, akkor az országból sok pénz megy ki. Továbbá megakad a pénz körforgása. Termelés, ár, jövedelem, fogyasztás, árbevétel, termelés, stb. Az ellenkezője a fogyasztás által túl sok pénz jön be, szintén káros, de talán nem annyira, mint a pénz kiáramlása.

Az érdemtelen külföldi jövedelmek problémája.

A hazai gazdaságban hazai dolgozók is kapnak érdemtelen jövedelmeket, de ezek hazai jövedelemelosztás problémái. Ha viszont egy külföldi kap, szerez érdemtelen jövedelmet, az már a külkereskedelmi mérleg problémája lesz, és így a nemzeti termelés, jövedelem, fogyasztás problémája is lesz. Abból indulok ki, hogy egy hiányos gyenge gazdaságban sok az olyan külföldi „dolgozó”, aki tulajdonos, vezető, menedzser, stb. Ők igen magas jövedelmet kapnak, én ezt érdemtelen (igazságtalan aránytalan) jövedelemnek nevezem. Érdemtelen, mert a termelésük kevesebb, mint a jövedelmük. Ez azt jelenti, hogy az országban kevesebb pénz, kevesebb termék, szolgáltatás marad. Tehát a hazai emberek, dolgozók jövedelme, termelése, fogyasztása igazságosan több lenne. Ugyanakkor a hiányos gyenge nemzetgazdaságból általában több olyan dolgozó megy külföldre, aki ott érdemtelenül alacsony jövedelmet kap. (Az érdemtelenül alacsony jövedelmet nevezhetjük, alulfizettet túlmunkának is.) Ez is károsíthatja a hazai nemzetgazdaságot, a külföldi gazdaságnak érdemtelen hasznot hoz. Lényegében erről szól az egyik rejtett 4%, amelyik az ábrán kék számokkal van jelölve.

A másik 3% arról szól, hogy ezen emberek (tulajdonosok, tőkések, stb.) nagyobb lehetőségüknél fogva, nagyobb arányban tudnak olyan jövedelmet szerezni, aztán kivinni, vagy, és itthon elfogyasztani, amelyik nem szerepel a statisztikában. Durván fogalmazva, ez letagadott jövedelem.

Ez összefügg a lefogyasztás problémájával is.

A folytatás egy másik fejezetrészben következik.

A számolás (piros számok) lényege, a B/13/b ábra szerint.

A nemzeti (hazai) termelés jövedelem az itthoni termelésből plusz az exporttermelésből áll össze, pl. 61+25=86. Ennek ellenpárja a fogyasztás, ill. a fogyasztásra készen álló pénz. A fogyasztás hazai termelésből plusz az importtermelésből áll össze. (Az export ellenpárja az import.) Pl. 61+34 = 95.

A kettő közötti különbség (+86 – 95 = - 9), amely megegyezik az export és import közötti különbséggel, ez lesz a hiány, v. többlet. Másképpen a külkereskedelmi pénzmérleg.  A hiány (többlet) gyakorlatilag pénzben jelentkezik, a fogyasztásra készen álló pénzt befolyásolja.

A hazai dolgozók termelése, szolgáltatása a külföldi turisták számára (hazai idegenforgalmi bevétel), egy kvázi export. A különbség az, hogy az exportnál a külföldiek saját országukban fogyasztanak, a turisták a termelő országban (ez ebben az esetben hazai) fogyasztanak. Ez azonban nem lényegi különbség. Az ellenpárja, a hazai turisták külföldi fogyasztása, a külföldi idegenforgalmi bevétel, kvázi import. Az import a külföld számára export. A nem lényegi különbség, ugyanaz, vagyis a fogyasztás a termelő országban történik.

A külföldön dolgozó hazai állampolgárok termelése, szintén kvázi export.  De azért itt is vannak másodlagos különbségek. Az egyik, hogy a jövedelmüket a termelés helyszínén kapják, adót is itt fizetnek,  ami ez esetben a külföldi ország.  A fogyasztásuk pedig bizonytalan, fogyaszthatnak csak külföldön, de külföldön, és itthon is. Az hogy hol kapja meg valaki a jövedelmét (a pénzügyi egyensúlytalanságtól eltekintve) nem számít. Illetve itt lép fel a személyes jövedelmen kívüli nemzeti jövedelem (pl. az adó) problémája, de ez sem számít jelentősen, mert az, az államban számolódik.  A jövedelem azonos a termeléssel. (Egy másik problémakör hogy nem azonos.)  A másodlagos fogyasztási különbségek pedig csak fogyasztási oldalt kutyulják össze. A hazai nemzeti termelést és hiányt nem érintik.

Ennek (a külföldön dolgozó hazaiak) ellenpárja a hazai gazdaságban dolgozó külföldiek, ez kvázi import.

Az ábrán szereplő hiány megtoldja a korábbi tartozásokból adott évben esedékes pénzadósság is. Hogy jön ki az aktuális pénzadósság, ebbe itt nem megyek bele.

A fogyasztási oldal vázlatos elemzése. A fogyasztásra, rendelkezésre álló termékek szolgáltatások. Az elvi fogyasztás. Ezen a tényezőkről lesz szó.  Az ábrán szereplő számok szerint elég jelentős különbség van a termelés és a termelésre készen álló termékek, és az elvi fogyasztás között.

A termelés, jövedelem és a fogyasztásra, rendelkezésre álló termékek közötti különbségek, az export-import ill. a kvázi export ill. kvázi import közötti különbségek következménye. Vagyis több termék, szolgáltatás jön be az országba, mint ami kimegy. Ez egyenlő a pénzadósság nélküli külkereskedelmi hiánnyal.  A kiindulás az, hogy az import, kvázi import adott évben már bejött az országba.

Kérdés hogy a hiányt miből vonjuk le, a termelésből, vagy a fogyasztásból. Illetve mikor és mennyit kell fizetni.

Látszólag az ellentmondás, hogy valakinek adóssága van és túlfogyasztása is van. De a túlfogyasztás éppen az adósság miatt lehetséges. (Igaz nem mindegy hogy az adósság kezdeti vagy későbbi időszakáról van szó.) Pl. a termelés, jövedelem 100, a bejövő import 10. túlfogyasztás 110 adósság 10. Az adósságot a túlfogyasztásból kell levonni.  De ebben az esetben, ha nincs megtakarítás az adósságot képtelen kifizetni adott évben. Van ugyan egy-két évközi módszer, de ezek nem jelentősek, ezekről később lesz szó. A 10 adósságot tehát későbbre kell tenni, ami adósságmódosítás.

Kitérés az egyensúlytalanság az eladósodás megoldására.

A másik példa, a termelés, jövedelem 100, az aktuális adósság 8.  A fogyasztás ekkor csak 92 lehet. Ez sem lehetséges, mert jelentős alulfogyasztás történik. Erről még szó lesz. De a következők miatt sem lehetséges. Hiába fogyaszt kevesebbet, a termelés már ott van, nem tud vele mit kezdeni. Nincs megtakarítása, tehát az adósságát nem tudja kifizetni. Ha van megtakarítása, akkor abból le lehet vonni az adósságot. A nagyarányú adósságot a termelésből nem lehet levonni.  A túlfogyasztásból akkor lehet levonni, ha van megtakarítása. 

Lehetséges módszer: termelés, jövedelem 100, a fogyasztás is 100, v 97 és a 8, v 5 adósságot kell átrendezni. Az új hitel is egyfajta átrendezés. Import, kvázi import többlet nincs.

Legegyszerűbb megoldás. Termelés, jövedelem 100, 8 v 5 import, kvázi import hiány, ez 8 v 5 többletbevételt hoz, ebből ki lehet fizetni az adósságot. Vagyis nagy arányban csökkenteni kell az importot (esetleg a hazai turisták utazását), ekkor kevesebb lesz a rendelkezésre álló termék, szolgáltatás, kényszerűen kevesebb lesz a fogyasztás, a megmaradó pénzt valamilyen úton a visszafizetésre lehet fordítani. Viszont a mai gazdasági rendszerben az állami vezetés nem nagyon tud hatni az importra. Ráadásul fel sem ismerik, vagy nem akarják felismerni a viszonylag jó módszereket.  A tőkéseket pedig az aktuális érdekük, a minél magasabb profit vezérli. Több éves módszer az import termékek, hazai kiváltása.

A legjobb módszer persze az exporttermelés, ill. az idegenforgalom növelése lenne. Vagy, és a hazai termelés átstrukturálása exporttermelésre. Ez azonban több évet vesz igénybe. Ráadásul ez is elsősorban a tőkéseken múlik. Persze a mindennél legjobb módszer: nem kell eladósodni.  

Megállapíthatjuk a következőt: csak a megelőző módszerek a jók.

És ezt is: az ábrán levő példa elvileg nem lehetséges. Főleg, ha hozzátesszük ilyen nagyarányú 18%-os aktuális adósságot még átrendezni sem lehet.  Márpedig gyakorlatilag létrejönnek ilyen helyzetek.

Visszatérek a fogyasztás és hiány számolására. Megállapítom, hogy az ábrán levő helyzetben (sőt ezt csak félig megközelítő helyzetben is) mindegy honnan (termelésből vagy túlfogyasztásból), hogy vonjuk le a hiányt, az adósságot. A lényeg az, hogy kialakult egy lehetetlen nagyarányú aktuális adósság.  A vásárlásra készen álló ( a rendelkezésre álló)  álló pénz jelentősen kisebb, mint a vásárlásra készen álló termék, szolgáltatás. Erre még később visszatérek.

Viszont a rendelkezésre álló termék, szolgáltatás, és az elvi fogyasztás között, az ábrán nincs lényeges eltérés. Csak látszólag van.

Egyáltalán lehetséges nagy különbség? Szerintem csak a pénzhiány miatt lehet nagy különbség a termelés és fogyasztás között, de ez már nem elvi fogyasztás, hanem valóságos. És ez már egy másik probléma.

A látszólagos különbség normális, ha megnézzük, hogy kik vesznek részt a fogyasztásba.

A külföldi dogozókat úgy is nézhetjük, hogy ők termelnek, de azt el is fogyasztják akkor, ha minden fogyasztásuk a termelés helyszínén van. Ez azt jelenti, hogy a külföldön dolgozó hazaiak nem vesznek részt a hazai fogyasztásba. Ez tehát a látszólagos különbség oka. A többi réteg, akik döntően itthon él termel, részt vesz a fogyasztásba.  Viszont kérdés, hogy kerül annyi termék, szolgáltatás a piacra, ha sokan a külföldieknek termelnek. Az export termelők termelését az import termékek pótolják. Eddig arról volt szó, hogy több az import, mint az export. Egy jó állapotú, országban gyakorlatilag csak kevéssel lehet kevesebb, mert akár évközben is lehet növelni az importot, és miért ne tennék, főleg akkor, ha az ellenkezője pénzügyi zavarokat okoz.  (A nagyobb arányú kényszerű importcsökkentésről már beszéltem.) Ha egy kevéssel kevesebb, akkor az emberek megtakarítása egy kevéssel nő, a fogyasztása egy kicsit csökken.

Az idegenforgalomban dolgozók esete elég kacifántos. Az ő termelésüket, szolgáltatásukat elviszi a külföldi. Viszont a pénzzel megjelennek, mint vásárlók. Az ellenoldalon a külföldre menő turisták, egyben dolgozók is, az ő termelésük itthon jelenik meg, de külföldön fogyasztanak. Ez pótolja az idegenforgalomra termelők, szolgáltatók termelését. Egyensúlyi helyzetben a turisták hazai termelése (ami megegyezik a külföldi fogyasztásukkal) éppen annyi, mint az idegenforgalomra termelők, szolgáltatók fogyasztása. A turista, egyben hazai dolgozó valamivel többet termel, és sokkal kevesebbet fogyaszt, ha sokat költ külföldön. Ezért termékfölösleg maradhat, ha hazánkba látogató külföldi, illetve az idegenforgalomra termelő kevés. Fordított esetben termékhiány (termék és fogyasztás) léphet fel. A termékhiány ellenében azonban pénztöbblet keletkezik, méghozzá a haszonkulccsal együtt. Ezért később terméket, fogyasztást lehet venni, de csak később.   Ez példa jó mutatja, hogy a számolás nem is olyan egyszerű. Arra is vigyázni kell, hogy hiányt, többletet egyszerre ne számoljuk két oldalra. Az ehhez hasonló problémákat nevezem én a pénz áramlásának, ill. az aktuális pénz, ill. termék egyensúlytalanság problémájának. Az a lényeg, hogy az alacsony termelésből ill. a túlfogyasztásból eredő problémák, egyensúlytalanságok nagyobbak, tartósabbak, mint a túltermelésből, alulfogyasztásból eredő problémák, ha egyébként egyforma az egyensúlytalanság nagysága.

Hosszabb kitérő a pénz, és a termék (termék és szolgáltatás) eltérésére (pénz, termék egyensúlytalanságra).

Idevágó ismétlés

Ha részletesen nézzük, akkor nem is olyan egyszerű értelmezni a keresletnövekedést, keresletcsökkenést, kínálatnövekedést, kínálatcsökkenést.

A kereslet, keresletnövekedés kb., ezt jelenti: vásárlópénz-emelkedés, (reálbér emelkedés, árcsökkenés), miatt megnő a fogyasztás lehetősége és igénye. De ezt csak az első körben jelenti. Ekkor még nem biztos, hogy kínálathiány, termékhiány van. Egyre többen jelentkeznek, mint lehetséges fogyasztók. Erre az árak valószínűleg emelkednek. Mire csökken az igény és a vásárlás esetleg át is lendülhet túl alacsony fogyasztásba,  keresletcsökkenésbe. Vagy a keresletnövekedés, fogyasztásemelkedés következtében elfogy a termék és termékhiány alakul ki. De ez sem biztos az is lehet, hogy a termék, szolgáltatás, különböző okból nem fogy el. Ha olyan növekedés van, amelyben kereslet és kínálat szinte egyszerre emelkedik akkor nem borul fel a kereslet-kínálat egyensúlya. Akkor sem borul fel, ha a kereslet és kínálat nagyjából egyszerre csökken.  Ugyanakkor ez egy-egy termék esetében természetes de az összes termék vonatkozásban már általános termeléscsökkenés, ami abnormális, de más problémakör.  De a termékhiány következtében leállhat a kereslet is.

Az is kérdés hogy a fogyasztással egybekötött keresletet nevezzük keresletnek, vagy a vásárlási szándékot, fogyasztás nélkül, vagy mindkettőt. Végigelemezve rájöhetünk hogy a termékhiány miatt meghiúsult vásárlási szándék is már kereslet, kereslettöbblet, legalábbis ha egyensúlytalanság szempontjából értelmezzük a fogalmat. Ez azt jelenti, hogy egy nagyon amorf fogalommal, jelenséggel állunk szembe, mert mi az, hogy meghiúsult vásárlás? Nagyon fontos: ez egy kényszerű vásárlási szándékcsökkenés. Nehezíti az elemzést, hogy sokféle vásárlási szándék, ill., annak sokféle csökkenése van.

Külön elemzés, hogy a meghiúsult vásárlás a jelen termékgazdagság mellett gyakorlatilag mit jelent. Ha a meghiúsult vásárlás termékhiány (ekkor általában, más, igényeitől eltérő, számára rosszabb terméket vásárol), vagy pénzhiány miatt jön létre (ekkor általában olcsóbb rosszabb minőségű terméket vásárol).

De azért elemezzük végig. Keresletemelkedés okán létrejön (valószínűleg létrejön) egy viszonylagos kereslettöbblet. De akkor is létrejön (még nagyobb valószínűséggel) egy viszonylagos kereslettöbblet, ha csökken kínálat (kevesebb termék, szolgáltatás) van az üzletekben. De ekkor nincs fogyasztásemelkedés, sőt fogyasztáscsökkenés van. Ugyanakkor lényegileg a két helyzet azonos: nem jön létre az igényszerinti és jó helyzetben lehetséges fogyasztás, ami a fogyasztónak kárt jelent. A különbség hogy az egyik esetben fogyasztásemelkedés van legalábbis első szakaszban, a másik esetben fogyasztáscsökkenés van és a meghiúsult vásárlásban realizálódik a probléma.

Általában kereslettöbblet és kínálathiány összekapcsolódik. A kereslettöbbletes, (relatív vásárlópénz-többletes) egyensúlytalanságra inkább a fogyasztáscsökkenés a jellemző. A nagyobb bajt inkább a kínálatcsökkenés jelenti. A baj összefügg a gyors nagymértékű változással.

Ha nem akarunk bezavarodni az egészbe, ketté kell választani az elemzést: van egyszerű elemzés, és van egyensúlytalanság szempontjából való elemzés.

Ha vásárlópénz nő, relatívan nő, akkor az általában nagyobb fogyasztást jelent.

Ez az általános elemzés. Itt jobb ha „keresletemelkedés” szót használjuk

Ugyanakkor, (főleg ha gyorsan nagymértékben nő) akkor az egyensúlytalanságot meghiúsult vásárlást, és inkább fogyasztásstagnálást, fogyasztáscsökkenést jelent. Ez az egyensúlytalanság szempontjából való elemzés. Ekkor pontosabb a „kereslettöbblet”, vagy a „termékhiány” szó.

Ennek alapján nézzük a kínálatemelkedést, kínálattöbbletet.

A kínálatemelkedés, ami nem más, mint termelésnövekedés, általában jó dolog, nő a fogyasztás. Baj, ha ez gyors és nagyarányú.  A nagyobb baj az ellenoldal, a relatív kínálatemelkedés, ha a kereslet (ez esetben a vásárlópénz és a fogyasztás) csökken. Kereslethiány, (pénzhiány), kínálattöbblet (terméktöbblet) alakul ki. Ekkor is meghiúsult vásárlások vannak, csak ekkor nem termékhiány, hanem a pénzhiány miatt.  Ekkor csökken fogyasztás, tehát ebből a szempontból nem ellenoldal. Megállapítható egy esetben van fogyasztásemelkedés, ha mindkettő a kereslet és kínálat is emelkedik, és nem jön létre egyensúlytalanság. Minden más esetben inkább fogyasztáscsökkenés van, jobb esetben fogyasztás-stagnálás.

A kínálattöbbletnek azonban van egy másik súlyosabb következménye, hogy az üzletekben, raktárakban felhalmozódik az eladatlan termék, szolgáltatás (kihasználatlan munka) amely termék, szolgáltatás elavul, megromlik, vagy „csak” fölöslegesen áll. Érdekes hogy egyrészről sok eladatlan termék van, másrészt meghiúsult vásárlások vannak.

Folyamatában tovább bonyolódhat a dolog. Pl. leviszik az árakat, mire a reál-vásárlópénz már akár sok is lehet. Vagy leállnak a termeléssel, mire akár termékhiány is kialakulhat.

Általános elmélkedések a kereslet-kínálat egyensúlyáról, és ennek kapcsán más gazdasági problémákról.

Az első lépés pontosan megfogalmazni mi a kereslet-kínálat egyensúly-felbomlásának problémája, ezután jöhet a megoldás.

Első lépes, hogy szétválasszuk a két problémát.

Igényfelmérési és termelésstruktúra átállítási problémából adódik a hiánycikk, ill. többlettermelési probléma. Nevezzük ezt, röviden termelésstruktúra problémának.

(A termelésben benne van a szolgáltatás is.) 

Vagy: a vásárlópénz és a termékek, szolgáltatások árainak (végső soron összesítve) eltéréséből adódik a hiánycikk, a többlettermelés, stb. problémája.

Nevezzük ezt röviden: a kereslet-kínálat egyensúly, pénzügyi, vagy általános problémájának.

Mi is ez a probléma, a termékpiac, szolgáltatáspiac szempontjából.

A vásárlónak (vásárlóknak) van pénze, de a kívánt (igény szerinti) terméket nem tudja megvásárolni, bár korábban (jó helyzetben) meg tudta vásárolni. Mert a pénze viszonylag kevesebb, mint a termék, szolgáltatás ára, de az üzletekben, raktárotokon (piacon) ott van a termék, szolgáltatás.  A másik oldalon kialakul egy üzletekben, raktárokon heverő fölösleges termék, szolgáltatáshalmaz.

Vagy azért nem tudja megvenni, mert a másik oldalon elfogyott a kívánt termék, szolgáltatás, és ez a sok vásárlópénz miatt történt. Ez többek között felelőtlen fogyasztáshoz vezet, mert gyakran nem kívánt terméket, szolgáltatást vásárol meg.

(Nyilvánvalóan az első a súlyosabb probléma.)

Kereslet-kínálat egyensúlyának azt nevezzük, ha az előzőek (tömegesen, nagymértékben) nem következnek be, és eközben más ezt kompenzáló egyensúlytalanságok (pl. megtakarítás hitelezés) sem következnek be. Kereslet-kínálat egyensúlytalanságának pedig ennek az ellenkezőjét nevezzük.

Mi az amiből a kereslet kínálat-egyensúlyának felbomlása ered? Mi az, ami kereslet-kínálat egyensúlytalanságából ered? Vagyis a kereslet-kínálat egyensúlya ok vagy következmény? E kérdésekre akkor tudunk válaszolni, ha megállapítjuk, mi a kereslet-kínálat saját aspektusa. Itt már beleütközünk abba problémába, hogy kereslet-kínálat egyensúlyát fő problémának tekintjük, vagy nem. Szűken értelmezve a kereslet-kínálat saját aspektusa, a termékek, szolgáltatások, árainak problémája. (Azért hangsúlyozom ki, mert más értelmezésben, minden ár: a munka ára, a jövedelem, az adó is egyfajta ár, az infláció szintén az árakkal függ össze, a devizaárfolyam is, és még lehetne sorolni.

A termelésváltozás, az adóváltozás, a hitelezés, megtakarítás változás, a pénzkibocsátás, az infláció stb. ezek olyan tényezők, főleg, ha rossz irányba változnak, amelyekből ered kereslet-kínálat egyensúlyának felbomlása. És nem olyan tényezők, amelyek kereslet-kínálat egyensúlyának felbomlásából erednek. Tehát az okot és következményt ne keverjük össze.

Ugyanakkor azt is mondható, hogy az árak problémája (beleértve a munka árának, a jövedelmek problémáját) egy külön probléma, pontosabban két külön problémakör.  Ebben az esetben a kereslet-kínálat egyensúlyának problémája kizárólag következmény. Vagyis a jelenség létezik, de mint következmény, vagyis nem önálló problémakör.

A kereslet-kínálat egyensúlyának problémája tehát felfogás kérdése. Mennyi problémakört csatolunk hozzá, azt mondva, hogy ezek problémák nem önálló problémák, hanem a kereslet-kínálat problémái, ezzel a kereslet-kínálat problémáját középpontba helyezzük. Sok más amorfság is tapasztalható e témakörben, pl. fogalmak, elnevezések kérdése is. Gondolok itt arra, hogy talán pontosabb, ha a vásárlópénz, és eladásra, fogyasztásra készen álló termékek, szolgáltatások egyensúlyának problémájáról beszélünk.

Többek között azért, mert a kereslet-kínálat egyensúlyának van egy reálisan tervezett fogyasztás és álomvágy aspektusa is.

(Nagyon szűken és másképpen értelmezve a kereslet-kínálat egyensúlya a következő jelenség: sokan keresnek, vásárolnak egy terméket, mire felemelik e termék árát. Sok van egy termékből, kevesen vásárolják, mire leviszik e termék árát. Eme értelmezés csak arra tér ki hogy a piaci árazás kompenzálhatja a kereslet-kínálat egyensúlytalanságát.)

De ne felejtsük el a piaci árazás nemcsak kompenzálja a kereslet-kínálat egyensúlytalanságát, hanem fel is borítja a kereslet-kínálat egyensúlyát.

Itt és most én az árak problémáját csatolom a kereslet-kínálat egyensúlyának problémaköréhez.

Itt is felvetődik a kérdés: azon kell gondolkodni, hogy a kereslet-kínálat egyensúlya ne bomoljon fel, vagy azon, hogyha felbomlott mit kell tenni.

Természetesen én annak vagyok a híve, hogy azon kell gondolkodni, az a feladat, hogy az egyensúly ne bomoljon fel.

Szűken értelmezve, tehát a kereslet-kínálat egyensúlyát úgy lehet fenntartani, ha a termékek szolgáltatások árai megfelelőek, és megfelelően változnak. Ez a saját aspektus, minden más felbomlás egy másik problémakörből ered.

Ettől függetlenül lesz olyan fejezet, amelyben, szélesebb értelmezésben vizsgálom a vásárlópénz és a termelés egyensúlyát.

Piacokra osztott kereslet-kínálat egyensúly.

Felfogás kérdése, hogy kereslet-kínálat egyensúlyát központi helyre tesszük és ezzel a piac, piacok szempontjából vizsgáljuk a gazdaságot, vagy másképpen vizsgáljuk a gazdaságot. Én az utóbbi híve vagyok. Ugyanis ha megvizsgálunk olyan fogalmakat, mint pl., termelés, termelésstruktúra, foglalkoztatottság, infláció, megtakarítás, hitelezés, stb., rájöhetünk, hogy ezekben többről van szó, mint a kereslet-kínálat egyensúlya, mint a piaci viszonyok.

A B/1 ábrán öt piac szerepel. A termelőeszközök, alapanyagok, természeti erőforrások, háttértermékek, szolgáltatások piaca. A késztermékek, szolgáltatások piaca. A pénzpiac. A munkaerőpiac. És a feketepiac. (Ráadásul a piacoknak van egy állammal kapcsolatos része, a lakossággal kapcsolatos részen kívül) Ebből a három elsődleges. A késztermékek, szolgáltatások piaca. (Elnagyolva ez alá tehető a termelőeszközök, alapanyagok, természeti erőforrások, háttértermékek,szolgáltatások piaca.)  A pénzpiac. A munkaerőpiac.

Az előzőkben a késztermékek szolgáltatások piacáról beszéltem.

Pénzpiaci szempontból gyakorlatilag nincs kereslet-kínálat probléma, csak optimális megtakarítási és hitelezési probléma van. Bár az optimális „árak” (kamatok, hozamok, kezelési költségek) problémája itt is felmerül.

A befektető szándékú bemegy bankba, és nem tudnak neki ajánlani olyan megtakarítást, befektetést, ami az igénye, és amit korábban tudtak ajánlani. Vagy hitelkérelmező bemegy bankba, és nem tudnak olyan hitel ajánlani, ami neki megfelel, és amit korábban tudtak ajánlani, miközben bankban ott hever a kihasználatlan pénz. Itt azt kell látni, hogy a pénzpiac jó ideje, egy állandó túlhitelezésben van, erre hajlamos a pénzpiac. Tehát egy-egy válság után a vázolt probléma ritkán létrejöhet, de az már egy túlhitelezés következménye.

Nagyon csekély arányban azonban a bankszektor túl magas árai, túl nagy nyeresége a probléma, ebben az értelemben beszélhetünk (megkérdőjelezve), a pénzpiac vonatkozásában a kereslet-kínálat egyensúlytalanságának problémájáról. Azért nagyon csekély ez az arány, mert a másik probléma, a túlhitelezés, (és a kevés megtakarítás) és annak következménye, elnyomja ezt a problémát.

Munkaerő-piaci szempontból a kereslet-kínálat egyensúly arról szól, hogy a dolgozó viszonylag rövid időn belül kap neki megfelelő munkát, olyant, amit korábban (jó helyzetben) tudott kapni. Illetve a munkáltató rövid időn belül tud kapni munkaerőt, olyant, amit korábban (jó helyzetben) tudott kapni.

Ha a munkakeresők nem kapnak nekik megfelelő munkát és közben a másik oldalon munkaerő-hiány, van, akkor kereslet-kínálat egyensúlytalanság van.

(Itt is meg kell jegyezni: a foglalkoztatottság több szélesebb problémakör, mint a kereslet-kínálat munkaerő-piaci problémája.)

Ennek is van egy strukturális problémája, ami elsősorban a szakképzés problémája. 

A saját aspektus azonban, itt és most az ár. (A többi, az adó, az állam, az oktatás, a termelésváltozás, a hitelváltozás, stb., ok, és nem következmény.)

Ha az árra koncentrálunk, azaz a jövedelemre (a munka ára a jövedelem, bér, fizetés, stb.), akkor a saját aspektusú jövedelemprobléma jellemzően a következő. A vállalkozás vezetése tulajdonosai túl nagy jövedelmet akarnak maguknak, miáltal a munkakeresőnek túl kevés jövedelmet ajánlanak, miáltal az a munka, a munkakeresőnek nem lesz megfelelő. (Tulajdonképpen megint előjön az igazságos arányos jövedelemelosztás problémája.)

Az árak (beleértve a jövedelmek problémáját) problémája elsősorban a tisztességtelen, túl magas, rövid távú hasznot leső árazásból ered.

A bárgyú felfogás.

Szerintem eleve bárgyú felfogás, ha kereslet-kínálat és piacok problémáját a központ helyre tesszük.

A bárgyú felfogás nem az egyensúly fenntartásra törekszik, hanem azt mondja, ha felbomlik az egyensúly, akkor a következő variációk vannak.

Ha nagyobb kereslet (marad, vagy nő) mint a kínálat (csökken, marad kevésbé nő): akkor csökkentjük a keresletet. Vagy növeljük a kínálatot. Vagy mindkettő részben.

Ha kisebb (marad, kevésbé nő, vagy csökken) a kereslet, mint a kínálat (nő, vagy marad): akkor növeljük a keresletet. Vagy csökkentjük a kínálatot. Vagy mindkettő részben.

A kereslet, a fogyasztási szándék magától nem csökken (gyakorlatilag minimális), csak azért csökken, mert nem elég a vásárlópénz.  A kínálatnak pedig mindig növekedni kell, ha termelésnövekedésben, termelésstruktúra javulásban gondolkodunk, márpedig abban kell gondolkodni. E szerint a kínálat-csökkentés kiesik, mint megoldás. Ugyanakkor a termelést (a kínálatot) nem lehet csak úgy gyorsan növelni. A termelés egy saját önálló tényező, saját aspektusokkal (innováció, hatékonyan és jó irányban működő állam, stb.) rendelkezik.  Pénzügyi válságok után, bizonyos helyzetekben viszonylag gyorsan vissza lehet állítani, ami egy relatív növekedés.

(Ráadásul ott van az a probléma, hogy a kereslet és kínálat egy irányba halad, csak különböző mértékben.)

Elsődleges problémának marad a vásárlópénz (reál-vásárlópénz) változása, de ez sem ilyen egyszerű. Rájöhetünk, hogy ez rengeteg okból nőhet, csökkenhet ill., térhet el a termeléstől, a fogyasztásra készen álló termékektől, szolgáltatásoktól, egyszerűbben a termeléstől. Van, amikor az ok megszüntetése megoldás, de van amikor más megoldások is szükségesek. A lényeg az, ha már felbomlott az egyensúly (könnyebb ezt megelőzni), akkor az adott bonyolult helyzetet kell megvizsgálni, és ehhez képest kell egy konkrét tervet, programot készíteni. De ez sem teljesen jó, igaz, ha a következőből indulunk ki: a normális gazdaságban a kereslet-kínálat egyensúlytalanság folyamatosan kis amplitúdóval hullámzik (hol egyik, hol másik irányba tér el, de nem jelentősen).

Az abnormális gazdaságban a kereslet-kínálat egyensúlytalansága (és más egyensúlytalanságok, aránytalanságok is) folyamatosan nagy amplitúdóval szabálytalanul rezeg (a jellemzően kétirányú eltérések, sűrűk nagyok, kárt okozók). Ez utóbbi esetben a következő problémák lehetnek az utólagos korrekciókkal. Utólag jönnek, (már történt károkozás) és mire hatnak, már más probléma merül fel. Vagy éppen a korrekció lendíti ki az instabil egyensúlyt pl. az ellenkező irányba. Mindig oda lukadunk ki hogy normális egyensúlyos gazdaságot kell csinálni, sok-sok alapelv, és több száz fontos feladat érvényesítésével.  

Ehhez az egészhez a következő megállapítás illik.

A kapzsiságdeterminált (tisztességtelen vadkapitalizmus) piacgazdaság csak csekély mértékben (pl. 30-40%-ban) tudja biztosítani a kereslet-kínálat egyensúlyát. (És más egyensúlyt is.) A normális piacgazdaság versenygazdaság is csak 70%-ban tudja biztosítani a kereslet-kínálat egyensúlyát. (és más egyensúlyt is) A normális piacgazdasághoz (már kialakuláshoz is) szükséges egy jó, okos, erős állam, amennyiben ennél nagyobb kereslet-kínálat egyensúlyt akarnak elérni. (És más egyensúlyt is) Azt kell mérlegelni, hogy mit tehet az állam az árak, jövedelmek szempontjából úgy, hogy az ne sértse a piacgazdaság szükséges minimális szabadságát. Természetesen az államnak a saját vonatkozásban, az állami területeken kell elsősorban példamutatóan ténykednie.) Minderről sok helyen bőven elmélkedem.

Tulajdonképpen e fejezetrész a kereslet-kínálat egyensúlyáról szól, de az okokat és főleg a megoldásokat részletesebben elemezi.

A kereslet-kínálat egyensúlya azonos azzal, hogy ne legyen terméktöbblet (termékfölösleg), ne legyen termékhiány, ne legyen vásárlópénz-többlet (pénzfölösleg), ne legyen pénzhiány.  Illetve így fogalmazhatunk: a vásárlópénz és a fogyasztásra készen álló termékek, szolgáltatások (a termelés) egyensúlyáról van szó.

A problémakör felvázolása, előzetes összefoglalás.

Mitől bomolhat fel a termelés, szolgáltatás (termék, szolgáltatás, munka) és pénz egyensúlya.

   Mi történik, ha felbomlik. A közvetlen hatás, mi történik az üzletekben, a kerekdelemben. A közvetett hatása, mi történik a termelésben. És az egyéb közvetett hatások (mi történik az árakkal, mi történik a fogyasztói szokásokkal, stb..

Mit lehet tenni a megelőzés érdekében ill. a felbomlás után.

Tulajdonképpen a gazdaság egy hosszú távú folyamat, amelynek egy hektikus, gyenge gazdaságban elég sűrűn vannak olyan szakaszai, amelyben viszonylag gyorsan változik elsősorban a pénz, de azért viszonylag gyorsan változhat a termékek, szolgáltatások mennyisége (és minősége) is. Ezekről, a szakaszokról van szó, amelyekben a felbomlik a termék (szolgáltatás) és pénz egyensúly. Kétségkívül egy szakasz kiemelése a folyamatból torzíthat, de a bonyolultság miatt az elemző kénytelen szakaszokra, és más részekre bontani a folyamatot.

Kihangsúlyozom, hogy viszonylag gyors változásokról van szó.

És azt is, hogy a kisrezgések nem, csak nagyobb, viszonylag tartósabb kilengések számítanak. A kisebb és lassú kilengések, eltolódások megint nem számítnak, ezt képes követni az egyensúlyi helyzet. Egyébként ez nem más, mint az egyenletes fejlődés.

Elég sok kategorizálás rajzolódik ki az elemzés során. Az egyik ilyen. Eladhatatlan termékek, szolgáltatások alakulnak ki, elsősorban a pénzhiány miatt. Eladhatatlan termékek, szolgáltatások alakulnak ki, amelyekben a pénzhiány csak részt vesz a problémában. Ez a termékfölösleg, (szolgáltatásfölösleg) és pénzhiány oldala a problémának.

(A „fölösleg” szó megegyezik a „többlet” szóval. Pl. a ’”termékfölösleg” kifejezés azonos a „terméktöbblet” kifejezéssel, a „pénzfölösleg”, a „pénztöbblettel” azonos.)

(Itt jegyzem meg, hogy a továbbiakban az egyszerűség miatt, a „szolgáltatás” szót nem említem. Pl. termék, termékfölösleg alatt szolgáltatást, szolgáltatásfölösleget is értek.)

A másik oldal a termékhiány és pénzfölösleg oldal. Kevés lesz a termék elsősorban a pénzfölösleg miatt. Kevés lesz a termék, amelyben a pénzfölösleg csak részt vesz a problémában.

Itt jegyzem meg, hogy két oldal nem teljesen a fordítottja egymásnak.

És megjegyzem, sok névvel, lehet mindezt illetni (konjunktúra, dekonjunktúra, keresletnövekedés, keresletcsökkenés, prosperitás, regresszió, recesszió, stb.)  de én maradok ezeknél (termékfölösleg, stb.),  a fogalmaknál, mert a többit pontatlannak érzem. Ugyanis minden egyensúlytalanság rossz, nincs jó fellendülő egyensúlytalanság, és rossz hanyatló egyensúlytalanság. Kétségtelenül a termékhiány, pénzfölösleg a kevésbé káros egyensúlytalanság és ennek lehetnek olyan szakaszai, amelyek fellendülésnek látszanak. De nézni kell az előzményeket és következményeket is. És persze ostoba, aki azt hiszi, hogy lehetséges állandó intenzív fellendülés. Az a kérdés, hogy a gazdaság hullámvasúton utazik (a hullámvasút visszatér a kiinduláshoz), vagy egy enyhén, de folyamatosan felfelé haladó villamoson utazik.

Rövid kitérés az inflációra (és egyben a deflációra).

Az infláció, az egy ezzel összefüggő, de talán párhuzamosnak mondható folyamat.  De az infláció, okozó is. De az árak változtatásával ellensúlyozni is lehet. Az infláció elsősorban az árakról, áremelésről, és annak hatásairól szól. Az áremelés első lépcsőben pénzkivétel. (Ha pénzkibocsátás követi az inflációt, akkor már pénzbetétel.) Az infláció előzménye lehet a pénzkivétel, pénzbetétel. Ez a probléma azonban nem az inflációról szól.

Rövid kitérés a termelésre.

A termelés ritkán csökken gyorsan csak úgy magától. Lehet, háború, katasztrófa, de ezek különleges helyzetek. De következményként viszont csökkenhet. Pl. egy pénzügyi egyensúlytalanság válság következtében viszonylag gyorsan  csökkenhet.

Még kevésbé emelkedhet a termelés gyorsan.

Viszont egy elavult termelési struktúra viszonylag gyorsan összeomolhat. És ritkán, de azért egy új termelési struktúra is kialakulhat. Ekkor az új termék következtében, első lépcsőben termékhiány keletkezik. Ha összeomlik az elavult struktúra, akkor termékfölösleg keletkezik, mert eladhatatlan termékek keletkeznek.

Ha a termelés nő, akkor elvileg termékfölösleg keletkezik, mert elvileg a pénz megmarad az ekkor már alacsonyabb szinten. Ha csökken a termelés, akkor elvileg termékfölösleg keletkezik. De itt inkább azt emelem ki, hogy a termelésváltozás elsősorban következmény.

A demográfiai hullámzás hatását is meg kell említeni.

És persze a külkereskedelmi egyensúlytalanság is idetartozik.

Rövid kitérés a külkereskedelmi (termék, szolgáltatás) egyensúlytalanságára.

Ha több termék, szolgáltatás jön be (nő az import, változatlan export mellett), akkor termékfölösleg pénzhiány keletkezik. Jelentős mértékbe a hazai termékek válnak eladhatatlanná. Az export csökkenése már egy kicsit bonyolultabb.

Ha gyorsan nő kivitel az export és az hazai termék rovására történik, változatlan import esetén, akkor termékhiány, pénzfölösleg alakul ki. Az import csökkenése is okozhat termékhiányt, de sokféle importcsökkenés lehet.

Nézzünk néhány esetet a termékfölösleg, pénzhiányra.

Pl. összeomlik egy piac. Akkor termékfölösleg (eladhatatlan termékek) keletkezik. Összeomlik egy elavult termékstruktúra, akkor termékfölösleg keletkezik.

Olyan esetek, amelyekben a pénzhiány okozza a termékfölösleget. Pl. valamilyen (áremelés, adóemelés, stb.) pénzkivonás. Hitel-visszafizetés. Árfolyamváltozás. Hibás pénzkibocsátás. Vagy hitelválság után a hitelek leállása miatt az önhitelezés, a megtakarítások növekedése. Vagy pénzügyi válság közben a nagytőke biztonságba helyezi a pénzét, kvázi kivonja. Stb., stb..

Ideje kitérni a hatásokra.

A termékfölöslegnél van egy hatás, amit mindenképpen ki kell emelni, a fölösleges termékek megromlása, elavulása, állása.

A termelésre okozott hatása is nagyon fontos. Termékfölösleg, eladhatatlanság következtében a csökken az árbevétel és végül is termeléscsökkenés, ezzel együtt kihasználatlan munkakapacitás keletkezik.

A termékfölösleg pénzhiány valószínűleg árcsökkenést generál.

Ez azonban nem jelentős és több okból csak részben képes kiegyensúlyozni a pénzhiányt.  Egyrészt a jelen rendszer gazdasága nem nagyon hajlamos erre. Az alacsonyabb árakkal, de nagyobb forgalommal az árbevétel egy ideig marad, de az árcsökkentésnek is van határa. Egy idő után már a bevétel is csökken, azután pedig már nem lesz kifizetődő a termelés. Pl. egy ingatlan esetében a nagyon  alacsony ár már torz lesz, igaz az ingatlan esetében lehetőség van halasztott eladásra, fogyasztásra, de azért az állás is kár.

Mi történik a kereskedelemben, a fogyasztói szokásokban ennél az oldalnál talán nem annyira lényeges.

A termékfölösleg, pénzhiány általában (a kialakulás okaitól változik a károssága) egy igen káros jelenség.  Szinte minden pénzügyi egyensúlytalanság, egy iránya (erősebb egyensúlytalanság, már válság), okozhatja ezt az egyensúlytalanságot. A pénzügy szinte minden területének (árazás, hitel és megtakarítási egyensúly, devizaárfolyam, stb.) egyensúlyi helyzetének bizonyos irányú felbomlása okozhat ilyen egyensúlytalanságot. Ugyanakkor a termeléssel kapcsolatos egyensúlytalanságokat is meg kell említeni.

Néhány eset a másik a termékhiány, pénzfölösleg oldalról.

Kialakul egy fizetőképes piac akkor termékhiány, keletkezik.(Sajnos nincs lehetőség a piacok összeomlásával, kialakulásával foglalkozni, pedig érdemes lenne, mert ezzel kapcsolatban is sok a tévedés.) Kialakul egy új termékstruktúra, akkor is rövid ideig termékhiány keletkezik. Ha következményként termeléscsökkenés keletkezik, akkor pénzfölösleg termékhiány, keletkezhet, ritkán. De pl. pénzügyi gazdasági válságban pénzhiány következtében termeléscsökkenés, keletkezik, ekkor persze nincs forgalomba levő pénzfölösleg, mindenki tartalékol.

A demográfiai hullámzás, népesedés csökkenés is problémát okozhat. Pl. magas a nyugdíjasok száma, ehhez képest kevés a dolgozók száma, akkor ez munkakapacitás-csökkenés, kisebb termelés, kevesebb termék, termékhiány alakul ki.

Pénzfölösleg kialakulhat, pénzbetétel, árcsökkenés, stb. estében de ezekre igen kis esély van. Túlzott hitelezés, hitelfelvétel következtében. A hitelt azonban vissza kell fizetni. Árfolyamváltozás következtében. Hibás pénzkibocsátás esetén. Stb., stb..

Hatások.

Itt nincs termékromlás.

Itt viszont előjön az, hogy a két oldal nem egészen a fordítottja egymásnak. Ugyanis a termékhiány, pénzfölösleg esetében elsősorban az árak emelkednek, és a termelés alig emelkedik. (A másik oldalon az árak alig csökkentek, és elsősorban a termelés csökkent.) Az áremelkedés pedig inflációt okoz.

A termékhiány, pénzfölösleg már elég káros dolgokat (a szegényeknek csak rossz minőségű termék jut, stb.) csinál a kereskedelemben, és a fogyasztói szokásokban.

Ugyanakkor itt már egyáltalán nem mindegy, hogy miért alakult ki a termékhiány, pénzfölösleg. Egészen másképp fekszik a gyerek, ha pl. túl nagy megtakarítások (pénzfölösleg), van, vagy új termelésstruktúra miatt alakul ki a probléma, vagy termeléscsökkenés (pl. a dolgozók számának csökkenése, a nyugdíjasokhoz képest) miatt alakul ki a termékhiány, pénzfölösleg.

És persze az sem mindegy, hogy milyen gazdaság (gyenge, hektikus, vagy erős, kiegyensúlyozott) kerül szembe a termékfölösleg, pénzhiány, vagy a termékhiány és pénzfölösleg problémájával.

A termékfölösleg pénzhiány tényezői és termékhiány, pénzfölösleg tényezői kompenzálhatják egymást, de fel is erősíthetik egymást, összeadódhatnak. Nagy baj van, ha több termékfölösleg, pénzhiány probléma jelentkezik egyszerre és a másik oldalon nincs termékhiány, pénzfölösleg tényező. Ugyanakkor ez a fajta kompenzáció, „egyensúlyi állapot” rosszabb, mintha minden tényező önmagában is egyensúlyban  maradna.

Tehát a termékhiány, pénzfölösleg problémája egyes esetekben rövid ideig akár pozitív is lehet, többnyire azonban ez is negatív dolog. Az egyensúlynál biztosan rosszabb, annál is inkább, mert minden egyensúlytalanságot követ egy ellenkező irányú egyensúlytalanság, ha nem saját gazdaságban, akkor egy másikban.

Természetesen a legjobb megoldás a megelőzés, és nem más, mint az egyensúlyi állapot fenntartása. Ha már kialakult az egyensúlytalanság, akkor már csak enyhíteni lehet a kárt.

Elmerülés a részletekben.

Kategorizálok.

Vannak az egyensúlytalanságnak belső okai és külkereskedelmi, hitelezési okai.

Mivel itt elsősorban a külkereskedelmi és hitelezési problémákról beszélek ezért a belső okokról csak vázlatosan, beszélek. A belső hitelezés rosszasága.  A termelés csökkenése, ill. hektikus változása. A fogyasztás hektikus változása. Az árak és jövedelmek rángatása. Az árak indokolatlan emelése. A rossz pénzkibocsátás. A rossz termékstruktúra miatt nem fogynak el a termékek. Vagy nem tudnak elfogyni, pl. túlzott nehézipar.  Illetve csak úgy, mert puritán a társadalom, nem fogyasztja el a termelését. Ez utóbbi csak elvileg jöhet létre. Viszont nem mindegy, hogy mennyire fogyasztás-mohó a társadalom.

Rátérek a külső (külkereskedelmi és hitelezési) pénz, termék, szolgáltatás egyensúlytalanságra. (Persze a belső és külső okokból bekövetkező egyensúlytanság összefügg.)

Egy fontos törvényszerűség az elején: a pénz könnyen, gyorsan átfordítható termékre, és pénzt könnyebben el lehet tartalékolni. A termék, szolgáltatás nehezebben, lassabban fordítható át pénzre, ill. a terméket, szolgáltatást nehezebben (kevesebbet) lehet tartalékolni.  

A fogalmakat sem árt előre tisztázni.

Én jónak találom a „termékfölösleg” kifejezést. Az előző törvényszerűségből adódik, hogy az egyik igazán súlyos végső probléma a termékfölösleg problémája. A lényeg az, hogy megmarad olyan jelentős termék, amelyik megromlik, elavul. A szolgáltatás pedig pénzhiányban szükségszerűen csökkennek. Tehát egyrészt van egy azonnali elpocsékolás. Másrészt kialakul az a helyzet, hogy a termelési kapacitás nincs kihasználva.

Visszatérve, ugyanakkor pontatlan kifejezésnek tartom a „termékhiány” kifejezést. Szerintem, van gyenge termelés, és van termékhiányérzet.

A pénzfölösleg kifejezést pedig azért tartom pontatlannak, mert ha az valós, jó pénz, akkor azért terméket lehet venni.  Itt már be kellene vezetni a munkafedezet nélküli pénzfölösleg fogalmát.

A pénzhiány jó kifejezés de fölösleges, ugyanis termékfölösleg kifejezés pontosabb.

A túlfogyasztás elfogadható kifejezés. Az alulfogyasztást pontatlan kifejezésnek tartom. Pl., nézzük azt az esetet, hogy a termeléshez képest sok a termék, a termeléssel azonos a pénz. Ez ugyan egy viszonylagos alulfogyasztást generál, de mégsem: mert a fogyasztás a termeléssel megegyező lesz. Másrészt figyelembe kellene venni pl. az önkéntességet, a tervezettséget, az önhibát, a megérdemeltséget, az időszakosságot. stb. Pl. ha valaki tervezetten fogyaszt kevesebbet,  akkor az kérdőjellel nevezhető alulfogyasztásnak.

A kategorizálás kettő vagy több főcsoportja: a pénz, termék egyensúlytalansága kis probléma, illetve „súlyos” probléma.

A pénz, termék egyensúlytalanság problémájának súlyosságának, veszélyességének két tényezője van. Az egyensúlytanság nagysága: mekkora az összeget tesz ki gazdaság a lakosok számához képest az egyensúlytalanság.

A másik tényező. Ha egy erős (fejlett jól termelő, stb.) megtakarításokkal, tartalékokkal (nagy tartós pénzmegtakarítás tartós eszköz, termelési kapacitás, stb.) rendelkező, többletes hitelező gazdaságról van szó, akkor az egyensúlytalanság csak részben súlyos, veszélyes probléma. Számszerűen a súlyosság pl. ilyenkor az egyensúlytalan nagysága osztva kettővel (esetleg hárommal).

Ha egy gyenge, hiányos megtakarítások, tartalékok nélküli, hitelfelvevő gazdaságról van szó, akkor kétszeresére nő a súlyosság. Vagyis az egyensúlytalanság szorozva kettővel, (esetleg hárommal) adja ki a súlyosság, veszélyesség értékét. Persze a kettő között sok átmenet lehetséges.

Néhány idekapcsolódó megjegyzés: A többletes gazdaság könnyen tud pénzt szerezni, a hiányos nehezen tud. A többletes gazdaság terméket is könnyebben tud szerezni, a hiányos nehezebben tud. A többletes gazdaság önkéntesen végzi a külkereskedelmi tranzakciókat, a hiányos egy idő után kényszerűen. Ezért többletes gazdaság tud variálni, a hiányos nem tud.

Én úgy egyszerűsítem le a kategorizálást, hogy a vételből, hitelfelvételből eredő súlyos problémákat melyek valószínűleg hiányos gyenge gazdaságból erednek, B. betűvel jelzem. Az eladásból, a hitelezésből eredő kis problémákat, amelyek valószínűleg erős többletes gazdaságból erednek C. betűvel jelzem.

Van még egy kategorizálás. Kereskedelmi (azonnali fizetés) problémák. Halasztott fizetés (rövid távú hitel) problémák. (Ezek lehetnek egyszeriek, és folyamatosak. Ha folyamatosak, akkor is könnyebben meg lehet őket szüntetni. Másrészt itt azért érvényesül az árváltozások problémája.  És a hosszabb távú hitelezés problémái. Az egyszerűség kedvéért a két utolsó között nem teszek különbséget.

Még egy megjegyzés az ellenoldalakról. A belföld (hazai nemzeti) ellenpárja az egész külföld. Tehát lehetséges, hogy a nagyfokú egyensúlytalanság csak belföldön alakul ki.  Ugyanakkor az is igaz, hogy a túlhitelezéshez két részvevő szükséges. Ha a világban túlzott a hitelfelvétel, akkor túlzott a hitelnyújtás is, ill. fordítva.

Kirajzolódik egy probléma, egy hibás folyamat, a lehetséges gyakori termékfölösleg vagy pénzfölösleg problémája.

Más elnevezés is adható: pl. a pénzhiány, vagy termékhiány problémája. Egy másik elnevezés: pénzhiány, vagy pénzfölösleg problémája. Megint másik elnevezés: a forgalomba levő pénz problémája. Vagy: a rövid távú egyensúlytalanság problémája.

Csak nemzetgazdasági szempontból jó ez az elnevezés (termékfölösleg, pénzfölösleg). A szegény ember persze mindig pénzhiánnyal, és ebből következően termékhiánnyal fog szembesülni. A jóléti társadalmakban az átlagos jövedelmű sem fog, ténylegesen termékfölösleggel, vagy termékhiánnyal találkozni. Csak azt fogja tapasztalni, hogy bár tele vannak a polcok, de ő a hatalmas választék egynegyedéből tud válogatni, abból a negyedből, amelynek a minősége erősen kétséges. A modernizáció, a technikai fejlődés egyik hordaléka az, hogy a rossz minőségű, (esetleg egészséget, lelket romboló) olcsó termékeket is képesek előállítani, méghozzá nagy választékban. Továbbá azt tapasztalják az emberek, hogy szegények, nyomorgók rétege szélesedik.

Tehát csak nemzetgazdasági szempontból jó ez az elnevezés. És még azt is hozzá kellene tenni, hogy az adott termeléshez képest való termékfölöslegről, pénzfölöslegről van szó. Az adott termeléshez képest pl. az import, által lehet termékfölösleg. Vagy egyes termékekből, szolgáltatásokból lehet fölösleg, miközben a másik oldalon hiány van, de ez a hiány nem tapasztalható direkt módón. Az előbb említett rossz minőségben jelenik meg a hiány. (Itt is elő kell hozni, az igazságszolgáltatás, a közbiztonság, az egészséges környezet, stb. rossz minőségét, ezek is munkát, pénzt igénylő termelések, szolgáltatások.)

Valójában két probléma jelentkezik termékfölösleg, és pénzfölösleg. Persze magyarázatra szorul: hogyan lehet a fölösleg probléma. Hiszen a fő probléma. a széleskörű  életszínvonal túl lassú és hektikus fejlődése. Vagyis mindig a hiány, és nem a többlet a probléma. Igen de itt természetesen elfogyasztatlan (elavuló, megromló) termékről van szó. És olyan pénzről, amely mögött rövid távon nincs termék.

De térjünk vissza termékfölöslegre. (Egyébként a túltermelés kifejezést nem tartom pontosnak, mert gyenge termelésű hiányos gazdaságban is, sőt leginkább ott, jöhet létre termékfölösleg.) Ami itt először felmerül: miért nem osztják szét, vagy miért nem adják olcsóbban a fölösleges terméket. Itt nemcsak a kapitalizmus kapzsiságáról van szó. Igaz arról is. Arról is szó van, hogy akkor még inkább igazságtalan árak alakulnának ki. De elsősorban a rövid távú (de gyakran folyamatos) egyensúlytalanságról van szó. Gyakori, hogy mire rájön a túltermelő, hogy fölösleges, eladhatatlan a terméke, az már elavult. A probléma összefügg az egyenletes termelésstruktúra fejlődéssel is. És összefügg a túlzott raktárkészlettel, ill. az üzletek reklámcélú roskadozó polcaival. Összességében a termékfölösleg, egy jelentős elherdálás. Tehát a pontos kifejezés ez: elherdált termékfölösleg. Minden elherdálás hiányt okoz. Az elherdált többlet, tehát hiány. Az elherdáló gazdaság, hiányos, vagy hiányt teremtő gazdaság. Persze mondhatjuk: annyi van neki, hogy herdálhat. Kérdés, hogy honnan van olyan sok neki. Kérdés, hogy hosszabb távon mit jelent az elherdálás. És kérdés, ha sokmilliárd ember éhezik a világban, (ebből sokmillió a saját országában) hogyan lehet sok neki. Tehát makrogazdasági szinten el kell felejteni: annyi van neki, hogy elherdálhat. Sokféle elherdálás van, a termékfölösleg csak egy a sok közül. A termékfölösleget akár pénzhiánynak is nevezhetjük. Én már félek a félreértelmezésektől. Félek attól, hogy akkor ez nézet erősödik: pénzzel mindent meg lehet oldani.

A termékfölösleg korunkban igen kis része az, ami elavul, vagy amit kidobnak, a következő okok miatt. Ha termékfölösleg jelentkezik, akkor azonnal megindul a pénzbevonás a gazdaságba, amely a hiányos gazdaságban vagy belső hitelből, fedezetlen pénzkibocsátással történik (infláció), vagy külső hitelből, ami eladósodáshoz vezet. A lényeg az, hogy az egyik ok a pénzbevonás. A másik ok: azonnal elkezdődik a termelés csökkenése (munkanélküliség). A vállalkozások hamar rájönnek, hogy eladhatatlan a termékük és rögtön leépítenek, csökkentnek.

A harmadik ok: azonnal elkezdődik az alulfizetett túlmunka növekedése. Az alulfizetett túlmunka minden problémánál növekszik. Itt inkább a viszonylagos jövedelemcsökkenés oldala rajzolódik ki. Egyébként az inflációról is elmondható, hogy minden problémánál növekedhet.

Tehát nem termékfölösleg alakul ki, hanem a termékfölösleg összetett problémája alakul ki.  

Akkor kezdődjön felsorolás.

Külkereskedelmi (azonnali fizetés) problémái.

Vásárláskor kevés pénz lesz - sok termék lesz (termék és szolgáltatás). (Ha kevés az ellenoldal, kisebb az ellenpár.) Termékfölösleg.  Kínálatnövekedés, (keresletcsökkenés lesz), „árcsökkenés”. Pénzszerzési vágy, kényszer.   B. súlyos probléma.

Eladáskor sok pénz lesz - kevés termék lesz. (Ha kevés az ellenoldal.) (Termékhiány nem pontos a bevezetés tükrében.) (Keresletnövekedés „áremelés”) Termékszerzési vágy, kényszer.  C. kis probléma.

Az eladó árat emel, de a mennyiség marad. Az előző problémák adódnak.

Az eladó árat csökkent, ez ritkaság.

A hitelezés problémái.

1. A termeléshez képest sok pénz lesz – a termék azonos a termeléssel. Sok pénz „pénzfölösleg” - viszonylag kevés termék. (Ha kevés az ellenoldal) Keresletnövekedés, „áremelés”. Termékhiányérzet.  Termékszerzési vágy, kényszer. 

Pl. pénz-hitelfelvétel B. súlyos probléma. Pl. pénzhitel visszakapása, kamatostul.  C. kis probléma.