Szerov, Valentyin Alekszandrovics

Валенти́н Алекса́ндрович Серо́вValentyin Alekszandrovics Szerov Szentpéterváron született 1865. január 7-én-ben. Apja híres zeneszerző volt, akinek házában sok művész megfordult. Hatévesen a fiú elvesztette apját. Két éven át Münchenben nevelkedett, ahol egy német művész foglalkozott vele, majd 1874-ben anyjával Párizsba költöztek. Itt ismerkedtek meg Repinnel, aki a gyermek tanítómestere lett. 1878-tól Moszkvában és a közeli Abramcevóban, a mecénás Mamontov birtokán folytatta a tanítást. Kezei alól került az ifjú Szerov 1880-ban a Művészeti Akadémiára, ahol négy évig tanult. 1887-ben Abramcevóban festette Kislány őszibarackkal című képét, (a tizenkét éves Vera Mamontova arcképe), mely megkapta a moszkvai Műpártolók Társaságának díját, és melyet azóta is az orosz portréfestészet egyik csúcsának tartanak. Ezen, valamint a következő évben készített Kislány napfényben című portrén és Náddal benőtt halastó című tájképén is világosan látszik a festő érdeklődése az akkori új festészeti technikák iránt. Új eszközöket keresett, hogy a fény és árnyék játékát visszaadja a képein. Figyelemmel kísérte a századforduló művészeti újításait és igyekezett saját művészetébe olvasztani azok eredményeit. Őt tartják sorrendben az utolsó nagy orosz realista festőnek, akinek munkásságában azonban már fellelhetők az impresszionisták és a modern művészeti irányzatok törekvései is. Szerov mindenekelőtt portréfestő volt. Kitűnően érezte meg és mély átéléssel ábrázolta modelljeinek személyiségét, akár gyerekek (Mika Morozov, 1901), akár a cári család tagjai (Mihail Nyikolajevics nagyherceg, 1900), akár művészek (Iszaak Levitan, 1893; M. N. Jermolova színésznő, 1905) arcképét készítette el. Alakjait gyakran a tájba helyezve vagy környezetükkel együtt festette, ahogy pl. a nőiesen lágy Z. N. Juszupova (1902), az íróasztalnál dolgozó Rimszkij-Korszakov (1898) vagy Olga Orlova hercegnő (1911) portréján is látható. Pavel Alekszandrovics nagyhercegről készített arcképét (1897), az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyéremmel tüntették ki. Tájképein a természet mindenekelőtt mint az ember környezete jelenik meg. Többségükről ugyancsak elmondható, hogy nem csupán a természet egy darabját, hanem a tájba helyezett mindennapi élettevékenységet is ábrázolják, így azok akár zsánerképnek is tekinthetők (Október. Domotkanovo, 1895; Télen, 1898; Ló fürdetése, 1905). Szerov különlegesen igényes volt önmagával szemben. Egyes arcképeihez nagyon sokszor kellett modellt ülni, mire a festő művét befejezettnek tekintette. Még önarcképén is több mint egy hónapig dolgozott.Nemcsak igényes, hanem sokoldalú művész is volt, aki a különféle rajztechnikákat egyaránt jól ismerte. Kifinomult rajzművészetét mutatja pl. F. I. Saljapin (szénrajz, 1905) vagy V. I. Kacsalov portréja (grafitceruza, 1908); az 1905-ös orosz forradalom idején készített politikai karikatúrái a maguk műfajában szintén kiemelkedőek. 1895-től élete végéig dolgozott I. A. Krilov állatmeséinek illusztrációin, melyekből mintegy 150 lap készült el.

A 19-20. század fordulójától kezdve Szerov az orosz történelmi múltból merített ihletet, ezt mutatja ceruzarajzainak, akvarelljeinek, tempera- és olajfestményeinek sorozata. Főként 18. századi témák vonzották. Ezek a kisméretű képek olyan életszerűek, mintha természet után festették volna őket (II. Péter és Jelizaveta Petrovna vadászatra indul, 1900). I. Péter alakját többször is megfestette; egyik népszerű temperafestményén (1907) az óriási léptekkel haladó cárt ábrázolja, kísérete mögötte alig bírja követni.

1907-ben Szerov régi vágya teljesülhetett, Görögországba utazott. A görög táj és az antik világ emlékeivel való találkozás ihlette mitológiai tárgyú képeit. Hazaérkezése után készítette egyik legismertebb képét az Európa elrablását (1910) és az Odüsszeusz és Nauszikaá-téma különböző változatait (1910).

Művészetpedagógusként (1897-1909) az új irányzatok későbbi neves képviselőinek sorát tanította, köztük M. Sz. Szarjant, N. N. Szapunovot és Petrov-Vodkint.

A festő 1887-ben megnősült, Olga Fjodorovna Trubnyikovával kötött házasságukból hat gyermek, köztük négy fiú született. A nagy létszámú család ellátása, a műtermet is magában foglaló tágas lakás fenntartása sok kiadással járt. A sikeres festőt egyre több megrendeléssel halmozták el, és ő megfeszített erővel dolgozott. Mindössze 46 éves volt, amikor 1911. november 22-én szívgörcsben meghalt Moszkvában; a Novogyevicsi kolostor temetőjében temették el.

kép: Valentyin Alekszandrovics Szerov: Önarckép

forrás: Wikipédia: >>>