Makszimov, Vaszilij Makszimovics

Ivan Kramszkoj: Vaszilij Makszimov portréja (1878)

Василий Максимович Максимов

Vaszilij Makszimovics Makszimov 1844. január 29-én született a Sztaraja Ladoga közelében fekvő Lopino faluban, paraszti családban. 1855 és 1862 között Pétervárott tanult ikonfestő műhelyekben. 1863-ban a Birodalmi Képzőművészeti Akadémia vendéghallgatója lett, ahol Fjodor Antonovics Brunyi, Tyimofj Andrejevics Nyeff, Alekszej Taraszovics Makarov és Pjotr Mihajlovics Samsin voltak a mesterei. 1864-ben csatlakozott a Pjotr Alekszandrovics Kresztonoszcev vezette Képzőművészek Pétervári Szövetkezetéhez, amelyben nem nemesi származású fiatal értelmiségiek széles köre tevékenykedett. Tájképeiért és a természetről készített rajzaiért 1864-ben és 1865-ben is kitüntették az Akadémia kis ezüstérmével; végül A beteg gyermek című képéért 1865-ben megkapta az aranyérmet is, és 1866-ban a "harmadosztályú kiváló művész" címet is. Ekkor a Tveri kormányzóságba költözött, és egész további festői munkásságát az egyszerű nép ábrázolásának szentelte.Akadémiai tanulmányait mindössze három esztendő alatt végezte el, ám 1866-ban, végzésének évében lemondott az Akadémia nagy aranyérméért való versengésről, ahogyan három évvel korábban az Ivan Kramszkoj vezette tizennégyek is kiléptek a versenyből. "Meggyőződésem ellen való lenne részt vennem ezen a vetélkedésen - magyarázta távolmaradását -, mert nincs szándékomban külföldi tanulmányútra menni. Előbb ugyanis Oroszországot kívánom tanulmányozni, a szegény orosz falut, amit nálunk senki nem ismer; senki nem ismeri a falusiak nélkülözéseit és szerencsétlenségét!"

Az 1867-ben kiállított A nagymama meséi című képe díjat nyert, Pavel Tretyjakov pedig megvásárolta a festményt képtára számára.

1871 és 1912 között Makszimov művei mindig szerepeltek a vándorkiállításokon; maga a művész 1874-ben lett a Vándorkiállítási Társaság tagja. 1878-ban az Akadémia is tajgai közé fogadta. Egész életét az egyszerű nép ábrázolásának szentelte, a paraszti létet és életmódot festette, arra törekedett, hogy megmutassa a falusi élet gyökereinek igaz voltát, és általában a parasztságot mint az orosz nép legkiválóbb tulajdonságainak hordozóját.

Makszimov életének utolsó évei keserű nélkülözésben teltek: a peredvizsnyikek művészete eddigre elveszítette társadalmi aktualitását, a közönség az újabb irányzatok képviselőiben találta meg érdeklődésének tárgyát. Szegényen és betegen halt meg Szentpétervárott 1911. december 1-jén.

Legkitűnőbb műveit (A varázsló megérkezése a parasztlakodalomba, 1875; Családi osztozkodás a parasztok között, 1876) a moszkvai Tretyjakov Képtár őrzi.

Ezeken kívül a következő képei érdemelnek említést: Szegényes vacsora (1879), Ki az? (1878), A beteg férj (1881), Minden a múltban gyökeredzik (1889), A saját földjén (1892), A gonosz anyós (1893), Az erdőőr (1893).