Kramszkoj, Ivan Nyikolajevics

Ива́н Никола́евич Крамско́йIvan Nyikolajevics Kramszkoj a Voronyezsi kormányzóság Osztrogozsszk városában, a városi elöljáróság írnokának családjában született 1837. május 27-én. Gyerekkorában retusőrként dolgozott egy fényképésznél, majd azzal együtt végigjárt több várost, végül Szentpétervárra érkezett. Itt a főváros híres fényképészéhez került, majd 1857-ben felvették a Művészeti Akadémiára. Megismerkedett a társadalmi haladás igényével fellépő értelmiség eszméivel, és miután szembekerült az oktatás merev szabályaival, tizennégy társával együtt 1863-ban eltávolították az akadémiáról. Ő kezdeményezte az első Szentpéterváron kívüli, Nyizsnyij Novgorodban megtartott képzőművészeti kiállítást. Egyik szervezője és fő ideológusa lett a Vándorkiállítók Társaságának, mely az újat akaró orosz képzőművészek gyűjtőhelye lett. Kramszkoj művészetében a legértékesebbek a kortársakról festett arcképei. Az 1860-as években készítette felesége, Szofja Nyikolajevna portréját, valamint a korai korszakát rendkívül kifejező ovális Önarcképét (1867). Egyik legismertebb festménye a Krisztus a pusztában (1872), egy magányos, töprengéseibe merülő ember képe, akinek szinte az egész égbolt a vállára nehezedik. Lev Tolsztoj egy levelében azt írta: „Ez a legjobb Krisztus, melyet ismerek.” Maga a művész azt nyilatkozta, hogy a kép a saját gondolatainak, tépelődéseinek kifejeződése. 1873 nyarát a művész vidéken, Lev Nyikolajevics Tolsztoj birtokának szomszédságában töltötte és két portrét is festett az íróról. Az esemény Tolsztoj művészetében is nyomot hagyott: Kramszkoj volt a prototípusa Mihajlov festőnek az Anna Karenina című regényben. A művészetpártoló és műgyűjtő Tretyakov megrendelésére Kramszkoj az 1870-es években kora számos hírességének portréját festette meg, köztük Siskin tájképfestő (1874 és 1880), Ivan Goncsarov (1874), Mihail Szaltikov-Scsedrin (1879) és Pavel Mihajlovics Tretyjakov (1876) arcképét is. Ekkor készült a már halálos beteg Nyekraszovot ábrázoló festménye is (Nyekraszov az Utolsó dalok idején, 1877). Festői öröksége meglehetősen egyenetlen. A 19. századi orosz portréfestészet egyik legnagyobb mestere más műfajokban már kevésbé volt sikeres. Nagyméretű sokalakos festményén, a Kacagáson éveken át (1877-1882) megfeszített erővel dolgozott, de a Krisztust kigúnyoló tömeg ábrázolása meghaladta erőit, művét nem is fejezte be. Portréfestőként sok megrendelése volt, a cári család egyes tagjait is megfestette, így az 1880-as években már anyagi gondjai nem voltak. A megfeszített munka azonban hamar aláásta egészségét, kevéssel ötvenedik születésnapja előtt, Szentpétervárott halt meg 1887. március 24-én.

kép: Ivan Nyikolajevics Kramszkoj: Önarckép (1867)

forrás: Wikipédia: >>>