Budapesten született 1910. szeptember 22-én zsidó polgári családban, Leimdörfer György Bernát József néven. Édesapja Leimdörfer Jenő (más forrás szerint Leimdörfer Joachim (Chájim)) vegyész, édesanyja Bieringer Erzsébet Katalin volt. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban, ezután a bécsi (1928–30), a berlini (1930–31), a párizsi (1932) és a grazi (1932–33) egyetemen tanult. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották. 1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meghatározta pályáját. 1938-ban elhagyta Magyarországot. Erre többek között az kényszerítette, hogy úgy érezte, hazájának az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, így a németek oldalán semmiképp sem akart volna harcolni. Párizsig menekült, itt találkozott az emigráns magyar művészek közösségével. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült. Marokkóba ment, majd az Amerikai Egyesült Államokba jutott, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Ezután három évig az amerikai hadseregben szolgált tisztként. Eközben húgát, aki itthon maradt, a nyilasok meggyilkolták.
1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. A rasszizmust megvetette, az ő vezetésével döntötték le 1947. április 26-áról 27-ére virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát. A kommunista hatalom mégis kezdettől fogva ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben hamis vádak alapján letartóztatták, s Kistarcsára internálták, majd a recski kényszermunkatáborba zárták. Az ÁVH börtöneiben, illetve a táborokban írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg Börtönversek 1949–1953 címmel.Szabadulása után fordításokkal kereste kenyerét. 1953-ban feleségül vette Szegő Zsuzsanna újságírót, akivel már letartóztatása előtt kapcsolatban állt (Zsuzsa a Haladás c. lapnak írt cikkeket, ennek az újságnak a szerkesztőségében találkoztak először). A házasságból egy gyerek született: András (Andrew Faludy, 1955–2010). 1956-ban ismét elmenekült az országból.
Londonban települt le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1961–62-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit (eredetileg angolul: My Happy Days in Hell, 1962; Magyarországon először 1987-ben jelent meg az AB Független Kiadónál – a kommunista cenzúra által betiltott szamizdat kötetként). 1963-ban meghalt felesége.
Faludy 1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. Máltán ismerkedett meg 1966-ban a nála 28 évvel fiatalabb amerikai fiatalemberrel, Eric Johnsonnal, akivel ezután 36 éven keresztül éltek élettársi kapcsolatban. (Bár soha nem titkolta biszexualitását, egy 2002-es tévés interjú, melyben erről vall, mégis csak halála után, 2006-ban került adásba.)1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon betiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, amelyeken a neve szerepelt. Megjegyzendő azonban, hogy a pártállam idején kiadott A magyar irodalom története több helyen említi, sőt bővebben is tárgyalja és idéz tőle.
1987-ben hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának.
Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. 2002 júliusában vette feleségül Kovács Fannyt, aki 65 évvel volt fiatalabb nála. Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg, 2006. szeptember 1-jén, nem sokkal 96. születésnapja előtt, otthonában érte a halál. Tiszteletére 2006. október 3-án, Torontóban, a közvetlenül az egykori ottani otthona melletti parkot hivatalosan is George Faludy Place-re keresztelték át. Bár az elnevezési procedúra még életében elkezdődött, a névadási ünnepségre időközben bekövetkezett halála miatt már nem tudott elutazni.
Források: