Tolna betelepítése

Svábok vagy nem svábok

1. kép A Hajósok Céhe - cégér Ulmban 2. kép Mai Ulmer Schachtel (ulmi skatulya)

Az első telepesek nagy többsége valóban Svábföldről – Schwabenből, Württembergből – érkezett

Magyarországra, Ulmon át, hosszú dunai úton. A nagy pestisjárványok őket tizedelték meg, másrészt

ők vándoroltak tovább a Duna mentén délre, egészen Dobrudzsáig és Ukrajnába, sőt a Volga mellé és

a Kaukázuson túlra is. A Károlyi gróf által 1712-ben megkezdett telepítés során a német telepesek a

Bodeni tó és a Duna között elterülő Felső-Svábföldről érkeztek Szatmár megyébe. Itt a kezdeti

nehézségek után végül 31 faluval az első zárt német településterületet hozták létre. A svábok mellett

svájciak, frankok és bádeniek is érkeztek erre a területre, de a sváb többségnek köszönhetően már a

18. század folyamán kialakult egy bizonyos sváb népi öntudat. Ez azonban nem volt jellemző a

németek által betelepült más területekre. Az újkori német telepítések minden népcsoportja a

köznyelvben svábnak lett elnevezve (csak a középkorban betelepült szászok tiltakoztak a sváb

elnevezés ellen.), pedig – mint a téma szakértői közül sokan állítják – igazi svábok valójában csak

Szatmár megyében telepedtek le.

3. kép A dunai németek hajóútjaFentieket némileg árnyalja, kiegészíti, hogy Bádeni Lajos

őrgróf (Türkenlouis) sváb csapatai Buda 1686-os

felszabadítását követve a Budától délre eső területek

felszabadításában részt vettek és ezen terület első német

telepesei a sváb csapatok kiszolgált katonái közül

verbuválódtak. Kerülhettek tehát badeni svábok (és

valószínűleg frankok) már az első időkben, nagyobb

számban a Schwäbische Türkei-be, vagyis Tolna,

Baranya és Somogy megyékbe. E nagy terület lakatlan részeit az Eszterházyak, a Dőry, a Wallis

grófok, s nem utolsósorban gróf Claudius Florimund Mercy népesítették be. Ezen terület nyelvjárásai

ma ún. keverék nyelvjárások, jelen formájukat már az új hazában, tehát magyar földön nyerték. A

délkelet-dunántúli és észak-bácskai tömb nyelvjárásai frank és sváb jellegűek. Tolna megye nagy

részén egy hesseni nyelvjárás van ma is.

4. kép Ő csak ólomból van

5. kép Sárgalábúak

Sárgalábúak

Sokévszázados rejtély, hogy mit takar a svábok „sárgalábúak” gúnyneve. Talán tényleg onnan ered, hogy a bopfingeni hercegnek járó tojásadót alattvalói kocsiba beletaposva teljesítették. Még elfogadhatóbb, ha egy bizonyos katonai uniformisra (nadrág) utal, voltak ugyebár festői katonai viseletek. Ekkor bizony „áthallás” a mai szlengbeni jelentése: tiszthelyettes…

Tolna mezőváros

Nem véletlenül nevezte az egyszerű nép az Aquincumtól Szirmium (Szávaszentdemeter, Sremska

Mitrovica) felé vezető utat „ördög útjának”, mert bizony jól mondta a mondás: Hac iter est bellis,

quoties fortuna lacessit... (Luc.) = A hadak útja ez itt, valahányszor a sors irigyünk lesz…

6. kép Tolna a Duna felöl

„Öt századon keresztűl harcz nem taposta földjét.

Békesség országa volt - Olvassuk az Osztrák-

Magyar Monarhia Írásban és Képben c. könyvsorozatban Somogy-Tolna-Barany megyékről -, és a kik mindent vesztettek,

Salamon, Vak Béla, itt találták

föl békességüket; futó és üldözött királyok menekvést, s a

győzelemben kifáradtak üdülést itt találtak. Hű szolgáikat, rokonaikat e földek adományozásaival,

ispánságaival jutalmazták. Míg a határszéleket körös-körűl német, cseh és tatár dúlta, s bent lázadt

kunok és főurak emelgették fegyvereiket: itt műveltségben és tudományban virágzott és

gyümölcsözött a béke, és szaporodott a nép.

6. kép "Schwabenzug" 1

Bezzeg kijutott azután. A gazdag rónák csataterekké váltak,

a völgyekben tej és méz helyett patakozni kezdett a vér, és

folyt közel kétszáz esztendeig.”

A régi Tolnáról pediglen ugyanitt ezt találjuk: „A régi Tolna,

a római Alta Ripa, hol már Szent István királyunk is alkotta

törvényeit, hol Mátyás király is vidám és tanúlságos

beszélgetésekben adta kiváló bizonyságát elmésségének, és egyszersmind vallási kérdésekben való

jártasságának, hol a mohácsi napot előző időkben országgyűlések is tartattak, s az azt követőkben a

reformátusoknak is egy kollegiuma majdnem 100 esztendeig virágzott; egykor várfalakkal kerített s

magyarsággal népes királyi birtok. A várfalak tövét ma már a Dunában, vagy még messzebb, a Duna

másik oldalán lehetne keresni; míg magyarságát az átvonúló hadak vagy magukkal ragadták, vagy

elszélesztették csendesebb helyekre, főként a Duna kanyarúlatában fekvő erdőséges Bogyiszlóra, hol

a félhold alakú Duna-szakadék védelme alatt kálvini hitével és templomi szent edényeinek részben

máig is megőrzött darabjával állandó menedéket talált. A török torkából a Duna torkába. De jobb

így, mert azt mondja, a Duna elveszi, a mit a tél hagyott, de a török azt is elvette, a mit a nyár adott. A

kollegium is elköltözött professoraival és deákjaival együtt Kecskemétre.

7. kép "Schwabenzug" 2 Az elszéledt magyarság városát, hosszas pusztúlása után

németek szállták meg: serény iparos, szorgalmas földmívelő,

ügyes kereskedő, remeklő műtakács, tanúlt hajó-ács, bátor

hajós és szerencsés halász; de az Alta Ripát, melyet dunaparti

helyzete emelt, maholnap alig láthatni meg eliszapolt Dunája

mögött, mely itt ma már alig folydogál, mióta 30 kilométeres

nagy kanyarúlatát a bogyiszlói átvágás (ottani néven: ásás) 7

kilométernyire rövidítette. Megrövidült ezzel a szerencsés

halászok érdeke is; a sekélyesedő, s néhol már át is lábolható

tolnai Duna-medret egyre ritkábban keresik fel a mélységek nemes vadjai, a hatalmas vizák; ezekkel

együtt ritkúlnak a partok hoszszában sátorozó halásztanyák és a körülöttük száradt rengeteg öreg

hálók is. De megrövidült az élelmes hajósok keresete is. Egy időben Tolna volt a hajósok egyik

leghíresebb telepe, és a hajóvontatási üzletek fő piacza a magyarországi közép Dunán.”

8. kép Ulmer Schachtel (a menetrenddel)

9. kép A "skatulya" (Simontornya)

1718-ban a szinte teljesen

lakosság nélkül maradt várost

Wallis Olivér György és Wallis

Ferenc grófoknak adományozta

III. Károly. Wallis gróf vásártartási jogot kért az

uralkodótól a városnak, és azt meg is kapta. Ezzel Tolna

ismét a megye mezővárosai közé sorolhatta magát. Így már

érdemes volt falai közé megtelepedni. 1718-ban készült el

az első árendális szerződés gróf Wallis Olivér aláírásával.

Érdekessége a szerződésnek, hogy engedélyezte (persze

megkötésekkel) a reformátusok megtelepedését is. Tolna város Wallis-féle betelepítése 1718-1729

között történt, nagyrészt Bajorországból származó kolonistákkal. A 18. században egyedül Tolna

megyében 61 faluban, községben telepedtek le németek. Az 1720-as években, amikor Tolna

benépesítése megindult, a németországi földbirtokosok még nem akadályozták meg a jómódú,

vállalkozó kedvű kézművesek és azon parasztok kivándorlását, akik az örökösödési jog miatt a

későbbiekben nem válhattak önállóan gazdálkodó parasztokká. Ezáltal a telepítéseket szervező

nagybirtokosok nem voltak rákényszerülve arra, hogy minden telepest befogadjanak, sőt

megkövetelhették, hogy a bevándorlók legalább 200 forint vagyonnal rendelkezzenek. A telepeseknek

ezzel az összeggel kellett gazdaságukat az új hazában felépíteniük. Ugyanis ekkor és itt a földön és a

telken kívül mást még nem kaptak.

10. kép Német telepesek

A nagyműveltségű Egyed Antal plébános 1829-ben az adat és

ismeretgyűjtésnek 22 pontból álló kérdõívét dolgozta ki. A

vármegye minden községébe elküldött kérdésére az elöljáróknak

kellett válaszolniuk. Egyik kérdése imígyen szólt:

(„Milyen nemzet lakja?”)”Ha Németek, mellyik részebõl jöttek

Németh Országnak vagy talán Hazánk más részeirül

szálinkosztak, s honnan millyen a viseletyök, millyen

termetűek szinük? értik-e nagyob részre a Hazai magyar

nyelvet?”

Erre a kérdésre a válasz:

„Német lakosainknak elei Stifolderek, Norinbergerek, Schvártzfelderek, Würtenbergerek, Tsehek

voltak, kik is az magyar nyelvet meg nem tanulhatták, de már az unokáik, kivévén egynéhány

esztendõk elõtt béköltözötteket, alkalmasint magyarul beszéllenek.”

Mai ismereteink alapján

- Stifolderek: Fulda környékiek, vagyis Hessen középső sávjának legkeletibb körzetéből

származnak,

- Norinbergerek: nürnbergiek, azaz Közép-Frankföldről származók (Nürnberg híres volt sok más mellett kézműves-iparáról, lásd.: norinbergi áruk),

- Schwarzfelderek: v.színűleg Feldberg környékiek. A Fekete-erdő (Schwarzwald) erdővel borított hegyvidék Baden-Württembergben, Németország délnyugati részén. Nyugatról és délről a Rajna völgy határolja. (A legmagasabb csúcsa a Feldberg 1493 méter). Innen ered a Duna.

- Würtembergerek, azaz alemann-svábok,

- Tsehek: lehetnek csehek, vagy csehországi német telepesek is, akik újra felkerekedtek (nem volt ritka akkoriban).

11. kép Bismarck-emlékmű Feldberg-Schwarzberg

Talán megpróbálhatjuk az összevetést

Veszprémmel. Tolna bizony fénykorában

jelentősebb volt. Tolnát 1560-ban kb. 8000 fő

lakta, míg Veszprém lakossága csak 1785 körül

haladta meg a 7000 főt. Ekkorra Veszprém végleg

elveszti a szabad királyi város státusz elnyeréséért

folytatott küzdelmét, Tolnából, - bár V. Lászlótól

szabad királyi város kiváltságokat nyert a 15.szd-ban - jelzett időszakra szintén mezőváros lett.

Tolna lakossága a török hódítás kezdetén teljesen magyar volt. A telepítések lezárultakor a 80

%-ot érte el a németek aránya, míg Veszrpémben jóval kevesebbet. Ezt valamennyire

ellensúlyozza, hogy Veszprémben a nemesség aránya viszonylag magas, 12 % körüli, akiknek jó

része ipart űzött, míg Tolnában a németség relatíve nagy százaléka városi kézműves volt.

12. kép Tolna

Tolna tehát (Veszprémmel hasonlatosan, bár Tolna a régi civitás

lesüllyedésével) mezőváros (oppidum) volt, ami azt jelentette, hogy

a földesúr alávetettségében állt, de a földesúrtól kiváltságokat

élvezett, mint pld. önálló bíráskodás, közösen fizetett földesúri

szolgáltatások, és főként: a vásártartás joga. Országos átlagban a

mezővárosi lakosság kb. 20 %-a foglalkozott iparral, Veszprémben

(mint majd látjuk: nemeseiknek köszönhetően) és Tolnában

(németjeiknek köszönhetően) ennél többen.

13. kép Tolna

1732-ben – mikorra a nagy betelepítési népmozgalmak elültek - az

egész tolnai uradalmat (Tolnát, Kakasdot, Belacot) báró Apponyi

Lázár vette meg. 1733-ban adta ki oppidumát, mely sok keserűség

forrása lett. Megemelte az adót, a mestereket külön adózással

sújtotta, a hosszúfuvar megváltását 30 forintban állapították meg

évente, stb. 1743-ban az uradalom Festetics Józsefre szállt. Tolna

új földesura elnyerte a pallosjogot is, valamint súlyos terheket rótt a város polgáraira, a mezőváros

jogait jelentősen megnyirbálta. Jelentős teher volt a katonaság ellátása is. Ennek ellenére, s annak

ellenére, hogy 1745-ben akkora tűz pusztította a várost, hogy majdnem fele elpusztult, a mezőváros

lakosainak száma folyamatosan nőtt. Számos mesterember, iparos települt ide céhes keretek között

működtek.

14. kép Tolna, Huszárlaktanya

A feudális jog a vizeket földesúri tulajdonnak tekintette. Ezt

általában bérbe adták. A zsákmányt tolnai kereskedők vették

meg, akik Budáig, Győrig jártak fel áruikkal. A malomtartás

szintén földesúri kiváltság volt, amit szintén bérbeadás útján

hasznosítottak. 1803-ban tíz malom őrölt a tolnai vizeken. 1869-

ben már 30 hajómalmot számoltak össze. A molnárok céhbe

tömörültek, mely céh a 18. században valamennyi Tolna megyei molnár közös szervezeteként alakult.

A 19. században kezdtek el önállósodni az egyes városok molnárcéhei, köztük Tolnáé is. A dunai

átmetszés a hajómalmok működésében is gyökeres változást hozott. Már négy évvel az átmetszés után

a molnárok Faddra települtek.

15. kép A Holt-Duna

A hajózást tekintve bátran mondhatjuk, hogy Tolna volt a

legjelentősebb kikötője a megye déli, sőt Baranya megye északi

részének. Tolna megye gabonaforgalmának és borkereskedelmének

központja. De jelentős volt a dohány, gubacs, fa, só forgalom is. Mivel

ebben az időben a hajókat felfelé még vontatták, Tolnán az árvízi pusztítások miatt nagy nehézséget

jelentett a vontatóút kialakítása, sok esetben a városon átkerülve hajtották a vontató állatokat, és

dereglyén vitték fel hozzájuk a kötelet. A Duna és ezzel a kikötő elvesztésével lassan elcsendesedett ez

a nyüzsgő, élénk vízi világ, mely addig a mezővárost jellemezte.

Page updated

Google Sites

Report abuse