"Az író, aki igazán teremt, elénk tárja a dolgokat, s eltűnik mögöttük. Semmit sem magyaráz. Azzal hat, hogy amit művel, az érzékletes. Hasonlít az alkotó természethez. Az sem okoskodik és fecseg. Csak van. A patakhoz nem járul széljegyzet. Az erdőnek sincs díszítő jelzője. Aki igazi elbeszélő, a felületeket mutatja, s alatta az élet mélységét. Mindent tud, de erről hallgat. A legokosabb ember is úgy beszél el, mint egy tudattalan gyermek. Elbeszélésének varázsa éppen ebben lakozik: az ellentétben, a ravasz önmegtartóztatásban." (Kosztolányi: NyL/455) - Micsoda édes naívság! De abban a pillanatban, hogy leírom: "patak", máris semmi köze a patakhoz. A megnevezés antiteremtés.