Az írás hitelességéről: A szövegnek mondatról mondatra el kell jutnia a kimondhatóság, a nyelvi kifejezés határáig. Jelentős irodalom a határsávban keletkezik, ahol a szöveg folyamatosan szembesül a vállalkozás lehetetlenségével. A mesélő, a történetmondó hisz, bízik a nyelvi kifejezhetőség határtalanságában, vagy legalábbis úgy tesz. Az író nemcsak hogy nem hisz, nem bízik ebben, hanem pontosan tudja, hogy a nyelvi kifejezhetőség korlátozott. Mindkettő tevékenység örömet, kielégülést okozhat, de egyik sem alkalmas a teremtésre. A zsidó-keresztény kultúrkör szellemi arroganciája abból a pszichózisból következik, hogy a szónak lehet teremtő ereje.
A kifejezhetőség határai, és a nyev érvényességének kérdése. A létezés bizonyos szintjén totálisan elveszíti érvényességét a nyelv. Kizárólag a cselekedet érvényes vagy annak hiánya. Még az artikulálatlan hangok is belefulladnak a testbe. Ezért hitelesebb Munch, Bacon, Goya üvöltése a legdrámaibb színpadi üvöltésnél. Ezért drámaibb a Soah fodrászának (Abraham Bomba) vagy a Flut vénemberének hallgatása a legmegrendítőbb elbeszélésnél. Mert néma. Mert nem szólal meg. Mert nem tud megszólalni. Mert nem lehet megszólalni. Ezen a szinten elveszíti létjogosultságát a művészet. Megnyilvánulása a létező megcsúfolása. Ezért érzem úgy, hogy a Kreatúrában túl messzire merészkedtem. És ezért súlytalan a világ összes könyvtára a kreatúra egyetlen valóságos gesztusához képest. (Lit/n/2011)
Magának a szövegnek is folyamatosan gondolkodnia kell önmaga kiterjesztési lehetőségeiről.