A történetmondás, az elbeszélés, a narratíva nem lényege az irodalomnak. A történetközpontú szemlélet éppen annyira félreértésen alapszik, mint az erre a szemléletre jellemző lineáris módszer. A félreértés alapja, hogy nem létező képességekkel és tulajdonságokkal ruházták föl a nyelvet. A két alapvető tévedés: a szellem dolgai lefordíthatók a nyelvvel, illetve a nyelv segítségével el lehet jutni a tudáshoz. A tévedés hatása: az ember azonosítja az alkalmatlan eszközzel elkészített fordítást magával a dologgal, illetve az ismereteket tekinti tudásnak. Az irodalmi, poétikai narratíva mint módszer csak tovább bonyolítja a helyzetet, mivel többet akadályoz, fed el, mint amennyit feltár. Valójában csak egy esetben képes hatékonyan segíteni a tudásra, megértésre törekvőnek, ha e módszer által el tud rugaszkodni a nyelven túli érzelmi és szellemi dimenziókba. Az író tehét kétszeresen is alkalmatlan eszközzel dolgozik: egy alkalmatlan médiummal (nyelv), és egy alkalmatlan műfajjal, módszerrel, kifejezési formával (poétika). Az irodalmi kifejezésben ez a felismerés a 19. század végére, a 20. század első harmadára erősödött föl (Rimbaud, Mallarmé, Proust, Joyce, Kafka). Valószínűleg ez tekinthető az írásos irodalom eddigi legalapvetőbb fordulatának. Ez a fordulat kb. Beckettel befejeződött. A kérdés: milyen irányban léphet tovább az irodalom, ha nem csupán mennyiségileg akarja növelni az irodalmat? Merre felé nyílnak új terek?
Az irodalomnak nem a történetmondás, a mesemondás, az elbeszélés a lényege. Ez pusztán egy lehetséges, de egyre gyanúsabb eszköz. Az irodalom sorsszerű küldetése ("irodalmi sors" - S ha önzésedben így szólnál: "Én harcba nem bocsátkozom!" / - ily szándék hasztalan lenne,/ mert a Természet foglya vagy. / Bhagavad-Gita, 18), hogy sejtessen, utaljon rá, miképpen lehet a nyelvvel megközelíteni az emberi tudat számára elérhető csomópontokat, és egyidejűleg utaljon a nyelvi kifejezés tökéletlenségére, képtelenségére, vagyis nem akarja elhitetni, hogy a szellembe foglalt tudás nyelvi eszközökkel kifejezhető.
...amit epikának tekintünk, a lényeg, az esszencia primitív levadászása. Mintha úgy fognánk el egy pillangót, hogy ráborítunk a röptére egy billenős dömpernyi földet.