Előzmények

Negyven év kellett hozzá, hogy belássam: a XIX. század közepéig érvényes nagyepika írástechnikai szempontból nem korszerűsíthető. A XX. századi írás fizikája más dimenziók között hat és működik. Joyce, Musil, Proust tradicionalisták voltak. Az "új" módszert Valéry, Benjamin (stb.) "fedezték föl", és ez a módszer igazából majd csak a következő században válik=válhat természetessé. A háromdimenziós, hálózatos gondolkodás hasonló forradalmat hoz (hozott) az irodalomban, mint a képzőművészet kilépése az egyiptomi síkképek világából. Kérdéseink/válaszaink természetesen nem lesznek pontosabbak, de újra sikerült kispekulálnunk valami "új" (társas)játékot az eljövendő évtizedekre magunk és egymás mulattatására. Kétségtelenül izgalmas játék. (Gólem - Földi Horoszkóp - 1996. szeptember 10.)

Linearitás és kronológikusság. Az irodalom két kerékkötője. Egyik sem természete a gondolkodásnak: (g/190) A linearitás (valójában az írásbeliség) dogmája teljesen megbénította a tudományt és a kultúrát. A Lét és az emberi lét legmélyebb összefüggéseinek fölismerése szempontjából érdektelen a lineáris dogma (az írás) legmeghatározóbb produktuma, a történelem(191) (legalábbis az, amit "történelemnek" nevezünk). A létező valóság (vagy a valóságban létező) egyidejűségben(203) és nem a linearitásban nyilvánul meg.

(g/167) Vége a lineáris szövegnek(168), vége a lineáris olvasásnak. A síkszöveg(169) átlép a térbe(170). Az új fikciós tér közege a hipertext. A szellem az intermentális hálózat végtelen rendszerében siklik, keresztül-kasul a dimenziókon. A horizontális és vertikális utak, a szellemi keresztút univerzumában, ahol egyidejűleg(204) lehet az útrendszer mindahány pontján, hiszen ha csak egyetlen pontot(205) érint, máris az összeset érinti. Egyidejűleg lát mindent, tértől és időtől függetlenül. A világ egyetlen, hatalmasan zengő akkordként jelenik meg.

(g/431) Már több helyütt utaltam arra a kézenfekvő, könnyen belátható tényre, hogy a hálózatosság, a hiperiodikusság az agy, a gondolkodás menetének/működésének természetes módszere, tehát a számítógép segítségével nem csinálunk mást, mint hogy megkíséreljük szimulálni, pontosabban: közvetlenül ábrázolni, megjeleníteni a gondolkodást, vagyis "föltalálni az agyat". Az "agyhoz" képest ugyanakkor a "világ minden tudását" egymásba szövő mesterséges hálózat is csak süket, szánalmasan kisszerű és ostoba anyag, mert hiányzik belőle a #misztérium(g/139), a pneuma. Hiszen miféle bamba döcögés egy digitális körséta, az organikus hálozatban csak egy perc alatt végigsüvöltő viharhoz képest? A mentális hálózatban nem a katéter csúszkál ide-oda, hanem mi magunk, a vér ömlik át az idő és a tér érhálózatán, élőből holtba, holtból élőbe, élőből a majdan megszületőbe, emberből állatba és viszont. Az üvegszálak mindkét oldalon csakis a földben kezdődhetnek avagy végződhetnek, és csakis a földközelben szállíthatják a jelzéseket. A digitális hálózat földtani tudomány. A szellemi hálózat kozmológia. Az ember az interment(g/432) csomópontjaként jelenik meg, agyában végtelen számú átjáró lehetőségét hozdozva. Micsoda korlátoltsága az emberi szellemnek a kifejezés linearitása (> az alkalmatlan eszköz)! És micsoda szellemi hályog (vagy éppen a körmönfontság) láttatta és ünnepeltette szentnek és tette kizárólagos mértékké a fogyatékosságot!

(g/446) Sohasem tudhatjuk, mi a mű maga, mert a mű lezáratlan folyamat(g447). Csupán arról szólhatunk, milyennek képzeljük, milyennek kellene lennie. A mű csakis folyamatában létezik, szakadatlan működik (és működtet). A szellemtörténet kivételes pillanata, ha egy mű képes #holografikus(g206) részként megjelenni, és utalni a műre.

(g447) A mű lezáratlan folyamat, akárcsak a gondolkodás (a gondolat), a nyelv. "Az írás folyamatában van valami végtelen. Még ha minden éjszaka megszakad is, egyetlen szövegfolyam...(g448)" Nyitottság és folytonosság. A nyitottság és a folytonosság tipusai, formái. Kifelé és/vagy befelé nyitottság (összenyitottság, vagyis amikor egymásba nyílnak a belső szövegtérségek). Folytonosság az intermentális (#interment) áramon keresztül. A külső szövegtérségek, gondolati térségek összenyitása. Amikor a szöveget összenyitjuk a gondolkodásunkkal, valójában a gondolkodással, az "idő és tér felett folyamatosan zajló, #egyetemes diszkurzussal"(g338) nyitjuk össze. Mindannyian ott vagyunk a szövegben, a szövetben. A "kihalok a szövegből" pusztán formai változás.

Ha változásról beszélek, akkor ez nem érinti, értelemszerűen nem is érintheti a legalapvetőbb szellemi törvényt, az érinthetetlenség törvényét. (A lényeg, a lét-esszencia a fogalmi gondolkodással érinthetetlen.) Tehát nem azonosítjuk a lényeg keresését a lényeggel (g/44).