Siker Mennyország 5
Whitney Houston 1963-2012 (ejtsd: Vitnyi Hjuszton).
Sokat filóztam, kik kerüljenek be a válogatásba.
De az biztos, hogy egy színes bőrű nő, lehetőleg a zeneművészet területéről már nagyon hiányzott a sorból. De mégsem ez volt a fő indok.
Tulajdonképpen az ő élete, pályafutása, siker-útja egyfelől különleges, másfelől mégis tanulságos, sőt bizonyos szempontból tipikus. Tipikus abból a szempontból, hogy elég sok sikeres művész, főleg pop-rock sztár, sorsa, sikerútja hasonló. Ugyanakkor ez sors, ez a „siker-út” kiegészíti a többit.
Például Van Gogh, József Attila, sőt Jézus is életükben sikertelenek voltak, és életük után (haláluk után) lettek igazán sikeresek. Hitler esetében szinte a fordítottja történt, azzal a különbséggel, hogy a törés a fordulat, már félig-meddig élete végén történt. Whitney esetében ez úgy alakult, hogy ő is életében sikeres volt, aztán jött egy törés, de azért ez nem fordította át teljesen a megítélését, csak részben. A világ ítéletében még most is inkább a sikeres emberek között van.
De miért, hogyan jött ez a törés?
Megjegyzem Houston, amúgy egy Texas államban levő nagyváros, melynek közelében űrhajózási komplexum is volt, van.
Ő valóban sikeres volt.
Egy teljesen felhőtlen, gyönyörű karrier rajzolódik ki.
Legalábbis élete első szakaszában.
De ez nem politikusi siker volt, mit Hitleré, hanem popzenei karrier, vagyis nem voltak ellenségei, a közönség nagyobb része imádta.
Az alábbi adatok talán igazolják, hogy ott van a mindenkori, harminc legnagyobb legsikeresebb könnyűzenei sztár között.
Beceneve The Voice ("a Hang"). A Guinness Rekordok Könyve szerint a valaha legtöbbet díjazott női előadóművész. Díjai közt szerepel 2 Emmy-díj, 6 Grammy-díj, 38 Billboard Music Awards, 22 American Music Awards, pályafutása alatt összesen 415 díjat és kitüntetést vehetett át. 26-szor jelölték Grammy-díjra, 38-szor pedig American Music Awardsra. Whitney Houston a világ legtöbbet díjazott énekesnője. Albumjaiból több mint 180 millió fogyott világszerte.
Én még hozzáteszem, annak idején a neve annyira ismert volt, mint Michael Jacksoné, John Lennoné, stb. tehát szinte mindenki ismerte a világon.
Második nagylemeze, Whitney címmel 1987 júniusában jelent meg. Az albumból kiadott kislemezek sikerével megdöntötte a The Beatles és a Bee Gees rekordjait is. Másik albumával elnyerte a minden idők legjobb gospel-albuma-díjat is.
2001 augusztusában a zenetörténelem legnagyobb lemezszerződését írta alá az Arista/BMG társasággal 100 millió dollár értékben, újabb 6 lemezre. Egyébként 10 albuma jelent meg, több film főszereplője volt.
Na meg személy szerint is kedvelem a számait.
Vele kapcsolatban gyerekkori traumákat sem lehet említeni, teljesen normális, zenész sztár családban nőtt fel.
Élete vázlatosan
„1963-ban született, az USA-ban, New Jersey államban, Newark városban. Szülei John és Cissy Houston (született Emily Drinkard). Két bátyja van, Michael és Gary. Az 1967-es newarki lázongások után East Orange-be költöztek. Édesanyja Cissy Houston Grammi-díjas soul és gospelénekesnő; nagynénje Mary Jones énekesnő; keresztanyja Aretha Franklin tizenhatszoros Grammi-díjas énekesnő. Később férjhez megy és egy kislány gyerekük születik, 1993-ban. Egy fiúgyereket pedig örökbe fogad.”
Mindez normális, bár erre még visszatérek, mert ezért mégsem minden az.
Whitney élete (folytatás)
Én nem tudok semmi megrázót gyerekkorából. Az igaz, hogy nem elit környéken, hanem inkább alsó-közép osztálybeli kicsit lumpen-környéken nőtt fel. De én már nagyon unom az ilyen indokokat. Egyfelől az emberek háromnegyede ilyen környéken nő fel, és a döntő többségből normális ember válik. Másfelől a gazdag környezet majdnem ugyanannyi veszélyt, az elkényeztetés veszélyét hordja magában. Harmad felől a család szinte teljesen kompenzálhatja a rosszabb környéket. Márpedig Whitney estében a családra nem lehet rosszat mondani.
Egyébként most eszembe jutottak az általános iskolai osztálytársaim, abból a szempontból, hogy jó, avagy rossz gyerekek voltak, és milyen környéken laktak. Ugyanis ebbe az iskolába, ebbe az osztályba mindenféle környékről kerültek gyerekek. Nem akarom ezzel húzni az időt, de a végkövetkeztetés ugyanaz; gyerekkorban a család volt a meghatározó, kamaszkorban, a családon kívül az öröklött tulajdonságok, illetve, hogy milyen társaságba keveredett. Amely társaság nemcsak a környékről jöhet össze.
A „környék” legfeljebb negyedleges meghatározó. Ugyanis a környék hatását bőven megelőzi a rendszer, meg a kultúra egyénekre irányuló hatása. De megelőzi az iskola, a jó-rossz tanárok hatása is.
Hozzátéve, hogy „jó” környéken is alakulhatnak „rossz” társaságok, illetve a serdülő egyszerűen már járkál, felfedez, nem feltétlen a szomszédival barátkozik.
Szóval van egy szép felhőtlen karrier (nem olyan, mint Van Gogh, vagy József Attila esetében) - minden rendben van, egészséges, szép, tehetséges emberről van szó, - aztán valahogy mégis jön egy törés. Talán nem is gyors törésről, csak egy fokozatos, de megállíthatatlan elhajlásról beszélhetünk.
Whitney H. 2012-ben 49 éves korában hal meg. És vajon hogy? Tartózkodjunk az „öngyilkosság” szótól. Mondjuk inkább: önpusztító cselekvések után.
A kérdés és talány: miért?
Mert persze az ő életükben is (Elvis Presli, Michael Jackson, stb., stb.) találunk problémákat, de ez sem elfogadható magyarázat. Azért nem elfogadható, mert egy normális átlagos embernek, ha nehezen is, ha kisebb összezuhanásokkal is, de illik megoldani az átlagos problémaáradatot. Mert minden ember életében előjönnek, csak jönnek, rövidebb-hosszabb szünetekkel jönnek a kisebb-nagyobb problémák, sértések, nehézségek
Én, a pop-rock művészek életében sem látok hatalmas szinte megoldhatatlan, az átlagostól sokkal nagyobb nehézséget.
Illetve kettőt látok; az egyik a siker, igaz ez nem nehézség. Vagy mégis az?
A másik, a drog.
De mielőtt ezekre rátérek, nézzük, hogy Whitney Houston életében hogy történt ez a fokozatos elhajlás?
Már 2000. év, (ekkor 37 éves) táján látták egyesek (többen), hogy nem minden oké Whitney körül. Azért az látszik, ha valaki drogozik felelőtlenül, hisztisen áll a munkához, esetleg gyakrabban hord napszemüveget. Nem kellemes, ha a karikás, vagy éppen a lilás árnyalatú szemét sokan látják.
A munkásságára egyébként 2003 utáni években nyomta rá igazán a bélyegét a magánéleti hanyatlás. Ezután következő 8 évben két albumot adott ki és jelentősen csökkentek az egyéb megjelenései.
Az elhajlás a lezüllés, felszínen látszó oka, az elromlott párkapcsolat, a széteső házasság, illetve az ezzel összefüggő drogozás.
De a még mélyebb ok, a férj rossz hatása. De ez azért nem egyértelmű.
Az biztos, hogy a férj, Bobby Brown, akihez egyébként 1989-ben ment hozzá, úgynevezett „rossz-fiúnak” mondható.
Vannak még egyéb feltételezések. Pl. hogy az okozott törést, hogy elszakadt az afroamerikai közönségétől. Egy másik feltételezés szerint szerelmi háromszög miatt alakult ki a lelki-törés. Amely szerelmi háromszög harmadik tagja egy másik hölgy volt, aki meleg érzéseket táplált Whitney irányában, nem teljesen viszonzatlanul. De ez, csak az egyik szóbeszéd.
Akkor vegyük sorba és nézzük meg az említett tényezőknek (rossz-fiú társ, a drog, a kor amibe élt) mekkora szerepe volt Whitney H. életének elromlásában.
Kitérés a „rossz-fiú” problémára.
Tulajdonképpen el akartam intézni ezt két mondattal: a férje rossz fiú volt, és Whitney H. valamilyen okból őt, azaz Bobby Brown-t választotta. Igaz, ami igaz, egy kisebb közösségben, egy családban, akár egy flúgos bajkeverő is okozhat kalamajkát, elronthatja a közösség életét. Az is igaz, hogy ekkor viszont a többiek sincsenek a toppon. Szóval én azért Whitney H. tragédiáját, nem írnám a rossz-fiú, férj számlájára.
Azután eszembe jutott, sok nő kedveli a rossz-fiúkat. Sőt nemcsak nő, de általában a fiatalok. Sőt felnőttek is, bizonyos fokig idealizálják a rossz-fiúságot.
Sőt a rossz-fiúságnak van saját kultúrája. Gondoljunk csak a filmekre például, a filmek felében minimum a kemény macsó, nyugodt, magabiztos, félelem nélküli, férfi a főhős. Aki azért nem veti meg szabályszegést, de megveti a finomkodást, a stréberséget. Többnyire bűnöző félék ezek a rossz-fiúk, ritkábban zsaruk.
A vagány kemény macsó férfiak.
(Ami mindennek a teteje, mostanában a nőket is arra „biztatják”, hogy rossz fiúk legyenek.)
Ha őszintén magamba nézek, be kell vallanom, néha én is szimpatizálok ezekkel a rossz-fiukkal, sőt szeretnék rájuk hasonlítani.
Na és, mi ebben a rossz? Csak annyi hogy mindez (a rossz-fiú kultúra) lényegében ellentétes, legalábbis eltér azoktól ideáktól, amit a jobb világ megkövetel.
Mert azért kedveljük a rossz-fiúkat mert, békések, igazságosak, mert árad belőlük a szeretet? Egy frászt.
Igaz, hogy van a rossz-fiúknak egy „Robin Hood” típusa, aki igazságosztó. De általában nem ezért kedveljük a rossz fiukat, hanem elsősorban a bátorságuk, és a problémamegoldó képességük miatt. Merthogy mi gyávák vagyunk, és képtelenek vagyunk megoldani a problémákat. De ezzel csonkul az igazi világnézet. Hiszen például Van Gogh, József Attila, vagy Jézus rossz fiú volt? Dehogy volt, sőt anti rossz-fiúk voltak. Érzékenyek voltak, ami a rossz-fiúkról egyáltalán nem mondható el.
A nők pedig különösen imádják a rossz-fiukat. Gyakran rá is fáznak, ahogy Whitney H. is.
A nők több okból még erősebben vonzódnak a rossz-fiúkhoz. Például azért, mert azt gondolják; akkor, ő majd megvéd engem. Vagy, azt gondolják; majd én leszek az, aki megváltoztatja. Vagy egyszerűen szexuálisan imponál a kemény macsó férfiasság. Gyakorlatilag viszont elég gyakori a rossz-fiukba való csalódás. Mégsem annyira bátrak, nagyvonalúak, férfias jelenségek és probléma-megoldók, ahogy a filmekben ábrázolják őket.
A romantika korától a 19. század közepe óta fokozatosan erősödött a rossz-fiú kultúra, és napjainkba is erősödik. Ha nem is egyedüli ok, de egy ok, a többi mellett.
Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy mindenért a rossz-fiú kultúra a felelős. Az ember valahogy „szeret” civódni, veszekedni, ami sokszor elfajul, - sok oka van ennek. Talán részletesen abban az írásban foglalkozom ezzel, amiben vagy negyven alapvető emberi gyengeséget sorolok fel. Elsők között a presztízsharcosságot, és a túlzott sértődékenységet.
Whitney H. életének romlásában elég nagy szerepe volt annak, hogy rossz-fiút választott párnak. De nemcsak ennek volt szerepe.
2012-ben 49 éves korában hal meg. És vajon hogy? Tartózkodjunk az „öngyilkosság” szótól. Mondjuk inkább: önpusztító cselekvések után.
Akkor most térjünk ki a drog problémájára.
De előtte nézzük a kor, amibe élt hogyan hatott Whitney H. életének romlására.
A kor amiben Whitney élt.
De most kapcsolok; ez a mi korunk. Akkor hát a cím pontosan.
A kor, a rendszer, amibe Whitney H. valamint mi is élünk, a jelen kor összegzése.
Itt most egy jó vastag könyv következne, ha egy kicsit is részletesen szeretném elemezni a témát. Ennek itt nincs helye. Másfelől eddig és ezután is többször foglalkozom, ezzel a korral, 1945től - napjainkig.
Ezért csak nagyon sűrítetten pontokba tömörítve, a megjegyzéseim a jelen korról (1975-től, napjainkig).
1. Természetesen ahány ország, annyi rendszer, de mégis vannak jellemzői a kornak és az uralkodó történelmi rendszernek, az új-kapitalizmusnak.
2. Ha úgy nézünk egy kort, egy rendszert; lehetne-e jobb fejlettebb, igazságosabb, okosabb, stb. – akkor a korunk-rendszerünk rossz minősítést kapna. Azt vártuk volna, hogy mostanra, a 21. századra egy jóval demokratikusabb okosabb igazságosabb, „jobb” kor és rendszer alakul ki.
3. Ha viszont az előző korokhoz, rendszerekhez hasonlítjuk, akkor vegyes a kép. Például az 1914-1945 közötti korhoz, rendszerhez (József Attila, Hitler, stb.) hasonlítjuk akkor egyértelműen, jelenleg jobb kor, jobb rendszer rajzolódik ki. De, mert vannak sajnos „de” hozzáfűzések.
De az 1945 utáni pozitív rendszerfejlődés, vagy 20 éve megakadt, sőt egy kicsit már lejtőbe fordult.
De van itt ez a hatalmas fenyegetettség a klíma-katasztrófa valós veszélye.
4. De ha már például a felvilágosodás, romantika korához 1840-1900 (pl. Van Gogh kora) hasonlítjuk a jelen kort akkor már nem biztos, hogy a jelen kor győz. Egyrészt a tudományos, technikai, valamint árubőség állapotot viszonylagosan, az adott korhoz képest kell mérni. Hozzátéve, hogy azért a gépesedésnek, a fogyasztói társadalomnak is vannak hátrányai.
Másrészt, van itt egy fontos tényező, ez pedig az emberi (emberiségi) lélek, értelem jellem-építkezés tényezője. Korunkban például az 1850-s évekhez képest kezdenek eltűnni, fogyatkozni, csökkenni olyan értékek, viselkedések, mint becsület, hűség, hála, önzetlenség, tisztelet, stb. Összességében az 1840-1900 évek egy progresszív kor volt, a jelen kor (1975-től, napjainkig) nem az.
5. Az biztos, hogy a jelenlegi, primer jólét, szabadság korunkban a legnagyobb. Ugyanakkor ezeknek van káros mellékhatásaik, melyeket nem akarunk, tudunk kezelni.
A jólétnek, az „elkényeztetési aspektus” erősödése, a káros mellékhatása. A szabadságnak pedig a „szabályozatlanságból eredő kiskirályi piszkálódások, sőt kizsákmányolások”.
Van itt egy hatalmas ellentmondás: nem jó a szabályozatlanság, de a vezető általi szabályozottság sem jó, mert az általában a vezető érdekét, elnyomását biztosítja. A megoldás a közvetlen demokrácia lenne, vagyis a többség, a nép szabályozzon. De erre még nem érett meg a nép. Igaz hogy ebben a vezetés keze, pontosabban a közoktatás gyengesége is benne van.
6. De még így is jelen korunk, rendszerünk közepes-jónak minősülne, ha nem lenne a két hatalmas fenyegetettség.
Elsősorban a klíma-katasztrófa fenyegetettsége, másodsorban a nukleáris világháború fenyegetettsége.
7. Ha mindezt összesítjük, akkor azt mondhatjuk, hogy korunk, rendszerünk (ha nem következik be a két nagy fenyegetettség) nem tartozik a legrosszabb korok közé, de inkább a rosszabbak közé tartozik.
8. Azért a nagy fenyegetettségek mellett, vagy azzal összefüggésben sok-sok kisebb ellentmondásba, esztelenségbe ütközik, aki most él. Dühítő, elkeserítő baromságokba. Például egyik ilyen a bulvárkultúra, a torz sztárkultúra, amely elronthatja az igazi siker-örömöt.
9. Ami pedig Whitney H., vagy egy átlagos ember életére vonatkozó kor és rendszerhatásokat illeti (elkényeztetési aspektus, szabályozatlansági kizsákmányolás, becsület, hűség, hála önzetlenség, stb. csökkenése) szintén a gyenge osztályzat jön ki.
Kitérés a drog (tudatmódosító szer, kábítószer, stb.) problémára.
A függőség (szenvedélybetegség) problémája.
Milyen messziről kezdjem?
Szerintem korunk első öt problémájában nincs benne, de a második ötben már benne van. Azért csak a második ötbe, mert véleményem szerint több ok „következményéről” van szó.
Először is azt kell elmondani, ötször, tízszer, sokszor, hogy a drog (tudatmódosító szer, kábítószer, stb. baromira ártalmas veszélyes dolog. Valamint a legveszélyesebb függőség.
Az ember gyarló, esendő szinte mindenkinek van valamilyen kisebb függősége (rossz szokása, mániája). De nem mindegy a függőség mértéke, és fajtája.
A drog azért a legveszélyesebb függőség, mert sokszor nem marad meg a kis-közepes függőségnél, gyakran eljut a nagy, ártalmas, testi-lelki egészséget romboló függőségig. Többek között azért mert nagyon erősek fájdalmasak, sőt borzasztóak az elvonási tünetek. Másfelől a drog rombolja leginkább az egészséget, az életvitelt, az életképességet. A drogos jellemzően, kábán, fájó fejjel, drog-éhséget érezve, céltalanul, tántorog, kóborol, hogy egy kis kábítószerhez jusson. Másra se tud gondolni, dolgozni sem tud rendesen. De az pénzbe kerül, viszont akkora a drog-éhsége, hogy bármit megtenne, ahogy mondani szokás: lemegy kutyába. (Amely mondás, egyébként a kutyákra nézve igazságtalan.) Persze e közben a testi-lelki egészsége napról-napra romlik. Nyilvánvalóan, például a túlzott kávé, cigi, szex, stb. fogyasztásnak (függőségeknek) nincsenek ilyen erős hatásai.
A drognál szinte mindig kialakul a lehúzó-örvény hatás: kívánom, - sok minden rosszat is megteszek érte, - romlik a testi-lelki-egzisztenciális létem – még jobban (többet) kívánom, - még több rosszat megteszek érte – még jobban romlik a testi-lelki-egzisztenciális létem – és így tovább. Ugyanis minden fokozódik, - fokozódik az elegendő adag is (mindig több kell), de fokozódik az elvonási tünet fájdalmassága is (egyre nehezebb leszokni róla).
De van itt még egy dolog: az, hogy a legkönnyebb a drogra, kiváltképpen az alkoholra rászokni. Illetve a fűre is, ha az is könnyen elérhető lesz. Szinte adja magát. Gondoljunk csak bele, szinte mindenkinek van ilyen-olyan bánata, szorongása, egyéb lelki nyavalyája. És mi a gyors direkt megoldás? A drog, vagy még inkább az alkohol, mert ezek rögtön enyhítenek a bajon. De csak rövid távon.
Aztán a kijózanodás hosszabb idejében a bánat, szorongás dupla erővel jön vissza. Kibővülve azzal a bánattal, szorongással, hogy én, mint drogos, alkoholista mennyi embernek ártottam. De ezzel is nehezedik a leszokás, ugyanis ezek bánatok, szorongások megjelenése, lényegében fájdalmas elvonási tünetnek tekinthetők, melyen csak az újabb adag drog, alkohol enyhíthet. Tehát az ördögi kör, a lehúzó örvény, dupla erővel forog.
Amit most elmondtam azt nagyon sokszor, többféleképpen szinte minden fiatalnak el kellene mondani. Ez lenne a megelőzés. Most még messze nem tökéletes a felvilágosítás De hiába lenne szinte tökéletes a felvilágosítás, akkor is sokan drogoznának, innának.
Ezért kell a törvényi büntetés is. Másképpen; persze a legfontosabb a megelőzés, de a megelőzés sem képes mindenre, szükség van konkrét szankciókra is.
És itt már befordultunk a probléma jogi (jogi-erkölcsi) oldalába. (Jogról beszélek, de ideális esetben a jog és az erkölcs alapjai azonosak. Ezért én, amikor a jogról beszélek, az erkölcsről is beszélek.)
Szóval a jog egyik problémája, hogyan ítélje meg a magának ártót. Mert a drogos elsősorban, önártó. Ugyanis a jog, nagyon helyesen a másnak ártókat bünteti. Másfelől nem szép, de mindenkinek joga van, saját testével, gondolkodásával mit kezdeni addig, amíg másnak nem árt. Mert a jognak az önrendelkezést is biztosítani kell. Mindenképpen vita, hogy az egyén megmenthető önmagától? Pontosabban mindig ez is felmerül: na de ezzel vissza is lehet élni.
Viszont vannak olyan önártások, amelyek nagy valószínűséggel, a statisztika szerint is, átfordulnak másnak ártásba. Megjegyzem ez egy másik jogi probléma; valaki még nem követett el, semmilyen másnak ártást (pl. a gyorshajtó), de veszélyeztet, nagy eséllyel elkövethet. Akkor is megbüntetik, - ennek jogossága is lehet vitatéma. A drogos is ilyen önártó, - nagy eséllyel el fog követni másnak ártást.
Itt pedig jön a következő probléma: a könnyű drogok (marihuána, fű, stb.) valamint az alkohol engedélyezése.
Ugyanis az alkohol akárhogyan nézzük, úgy viselkedik, mint egy könnyű drog, (enyhébb tudatmódosító szer).
Minden a mértéktől függ – mondhatjuk. De az a fűre is igaz. Itt arról van szó, hogy a könnyű drog egy fokkal veszélytelenebb, mint a kemény drog, de csak egy fokkal. Viszont két fokkal veszélyesebb, mint pl. a szintén túlzásba vihető, kávé, a cigi, szex, stb.. Akkor most mi legyen? Mérlegelés méricskélés legyen szerintem. Korlátozni kell, de kevésbé, mint a kemény drogot, illetve más, többféle módszerrel kell korlátozni.
Whitney H. és a drogozás.
2012-ben 49 éves korában egy szállodai szobában, a fürdőkádban találják holtan. Halála okaként a veszélyes tudatmódosító gyógyszerek és az alkohol, pusztító összhatását jelölték meg. Gyakorlatilag ez, drog-túladagolásnak vehető.
De már az előtte levő héten, sőt az előtte levő hónapban, sőt az előtte levő években is bár hullámzóan, de látszott, hogy a „drogozás” csapdájába vergődik, - néha próbál kimászni, néha feladja, és látványosan visszacsúszik.
Az előző részből nem lettünk okosabbak, mert Whitney H. a kemény drogokra is rászokott, bár nyilván ő is, mint a többség alkohollal, fűvel, tudatmódosító gyógyszerekkel kezdte. Valószínűleg mindenféle drogot, alkoholt, gyógyszert össze-vissza használt. De nyilván fel lett világosítva, ismerte a veszélyeket.
Az emberek jelentős része úgy drogozik és követ el különböző önártó és másnak ártó baromságot, hogy nagyjából ismeri a következményeket. Pontosabban a baromság része az is, hogy azt gondolja: nála, majd nem úgy lesz, majd ő megússza. Vagy azt gondolja: oké, nem érdekel. Vagy azt gondolja: annyira tré az életem, hogy ennél már a drog is jobb. Később viszont kialakul a viccbeli szitu: - Miért iszol, drogozol? – Mert elkeseredett vagyok.
– Miért vagy elkeseredett? - Mert iszom, drogozok.
De Whitney H. (Elvis, Jackson, Hendrix, Morrison, stb.) eredetileg miért volt elkeseredett, hiszen egy abszolút sikeres emberről, emberekről beszélünk. Az sem biztos, hogy elkeseredett volt.
Mert a csúnya, bűnöző férje rászoktatta? Aki egyébként néha meg is ütötte. Én ezt sem fogadom el magyarázatnak. Pl. miért nem szakított már korábban. Talán ez, csak egy kis okocska a többi mellett.
De, mert itt is van egy de, a sok kisebb-nagyobb ok azért összeállhat egy depressziós állapotba. A sikertelen rehabilitációk és sikertelen terhességek (elvetélések) szintén hozzájárulhattak a negatív spirálhoz.
Tehát vannak, elég sokan, alapvetően jó, de gyenge jellemű esendő emberek, akiknek depresszióját, elkeseredését nem egy-két nagyobb dráma hozza létre. Hanem több kisebb, de az átlagosnál nagyobb lelki bántalom, megpróbáltatás áll össze és hat olyan erősen, ami elég a gyengécske esendő lélek megrogyásához.
Whitney H. beszélgetése a lányával Kristinával,
Whitney halála előtt egy évvel.
Kristina 18, Whitney ekkor 48 éves. Ugyanis Whitney-nek két gyereke is volt. Bobbi Kristina a lány, de volt egy örökbefogadott fia is, akit helyesen megkímélt a bulvársajtótól. Kristinát azonban nem tudta megkímélni, Kristina többnyire ott élt a gyakran bulizó, iszogató, drogozgató, és még gyakrabban veszekedő anya-apa közelében.
Sajnos elég ritkán beszélgettek egymással, igazán őszintén.
Ez egy kivételes alkalom volt, sajnos már későn történt.
Kellenének az őszinte beszélgetések, minden korban, gyerekkorban, kiskamasz-korban, serdülő korban, fiatalkorban, akár hetente is. Persze valahogy el kellene találni, a békés egyetértés és az őszinte kritika szintézisét, ami felettébb nehéz.
De az sem akkora dráma, ha egy kicsit feszültek ezek a beszélgetések, ez még mindig jobb, mintha egyszerűen nincs beszélgetés.
Ez a beszélgetés valahogy így zajlott.
Whitney idegesen járkált a gazdagon berendezett, de rendetlen lakás nappali szobájában. Ideges volt, mert mostanában, előző napon is meglehetősen aggasztó híreket kapott a lányáról és tudta nem lehet tovább halogatni a beszélgetést. De azt is sejtette, nem lesz túl kellemes ez a beszélgetés.
- Kristina kedvesem, elég elszomorító dolgokat hallottam rólad.
- Igazán, na ne mondd,….. köszönöm, hogy drága idődből rám szánsz néhány percet, de most éppen nem érek rá.
- Mégis megkérlek, hogy maradj, ezt meg kell beszélni. Igaz hogy azokon a bulikon ahová jársz, nemcsak az alkohol folyik, de a drog is előkerül? Igaz, hogy mindenféle parti szex folyik?
- Nézd csak hirtelen elkezdett aggódni az anyuci. Egy kicsit későn nem gondolod? Már tizennyolc vagyok.
- Még nem, csak leszel. Egyébként sem számít, mert ami árt, az minden korban árt. A droghasználatot pedig a törvény is tiltja.
- Azért ez vicces, hogy pont te jössz ezekkel. Nem emlékszel, hogy hány bulidat néztem végig.
- Mindig elküldtelek a saját lakosztályodba.
- És gondolod, hogy onnan nem láttam, hallottam semmit? Vagy éppen másnap, a mocskot, a piaszagot. Nem hallottam az ordibálásotokat apával? Nézz már magadra, hogy nézel ki.
- Talán éppen ezért is aggódóm. Muszáj neked engem utánozni, utánam jönni a pokol felé?
- Oké majd vigyázok magamra, csak ne te papolj.
- Szerinted én tényleg rossz anya voltam? Apád pedig az ártatlan. Nem apád kavarta a bajt?
- Én csak arra kérlek, ne ámítsd magad anya, persze ott volt az apa is, meg sok minden volt, de egyszer beismerhetnéd, …….. hibáztam,……. sőt kurva nagyot hibáztam.
- Persze hibáztam, de téged én mindig, ……… nem emlékszel, mindig imádtalak. Állandóan aggódtam érted. csak érted éltem Ez nagyon rosszul esik, hogy éppen te.
- Ugyan anya, minden szülő a saját örömére csinál gyereket. Ne játszd meg a mártírt.
- Persze örültem neked, de ez nem jelenti azt, hogy nem voltál nekem fontos. A kettő nem zárja ki egymást.
- Sokszor láttam az arcodon a megbánást.
- Na jó bevallom, mikor útban voltál akkor nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz lesz. Bevallom, néha ideges voltam, néha megbántam. De aztán összeszedtem magam, méghozzá mindennap, ott voltam, gondoztalak akkor is, ha fáradt voltam, féltettelek, te határoztad meg, mikor mit tegyek. Nem érdemlek hálát?
- Én nem kértem, hogy megszülessek. Képzeld, én nem vagyok boldog. Ezért most ki a hibás?
- Én, én, …. nem akartam,…….. jóvá teszem, kezdjük újra.
- Ugyan anya, magadat sem tudod megmenteni, szerintem már késő.
Szerinted kinek volt igaza?
Whitney halála.
Egy év múlva Whitney H. ott feküdt a szállodai szobájának fürdőkádjában, holtan. Körülötte és az egész lakosztályban szétszórva üres piás üvegek és gyógyszeres dobozok. Mi ez? Egyfajta öngyilkosság? Vagy csak szenvedélybetegségből, önkontroll-vesztésből eredő baleset? Nem tudható, és talán nem is lényeges.
Szóval Whitney H. biológiai értelemben meghalt, megszűnt a keringése, az agya leállt, a sejtjei, szervei megálltak. Azonban az életsejtje, (a lelke) kiszállt az agyából, egy darabig még ott lebegett a test felett, majd eltávozott az atom alatti anyagi világba, annak is az lélek-érzelem mező részébe.
Whitney H. halálát követő harmadik évben lánya Bobbi Kristina szintén meghalt, szinte kísértetiesen lemásolva anyja halálát. Ő is, akkor már a lehúzó drog-örvény fogságában volt, szállodai szoba, fürdőkád, stb., szóval, szinte minden egyezett.
Ez még rejtélyesebb halál. Ugyanis nem tudni a mama rossz példája, a szülők rossz nevelése, valamilyen rossz társaság, játszott főszerepet, vagy éppen a megrázkódtatás, amit a mama halála okozott.
Ugyanis Kristinát nagyon letörte az anyukája halála, valószínűleg többször is megbánta, hogy nem alakult ki köztük jó kapcsolat. Szóval lehetséges, hogy magát is hibáztatta a mama halála miatt. Ugyanakkor minden felnőtt embernek így Kristinának is volt saját felelőssége.
A végkövetkeztetés előtt pár mondat a „siker terhéről”.
A legtöbb ember elméletileg kívánja a sikert. Persze van, aki jobban, és van, aki egy kicsit, de belecsöppen. Whitney H. is az utóbbiak közé tartozhatott. Ráadásul, amikor benne van, akkor előjön a siker, a mai viszonyok közt, kellemetlen oldala.
Egyrészt állandóan figyelik, nincs magánélet Állandóan ítélkeznek, többnyire dicsérik, de azért van kritika is. Sokszor talán a dicséretet is kellemetlennek tartja, de a kritikát is. A sikeres embernél, legalábbis a lelkizőbb típusnál, van egy állandó felelősség érzés is. Vajon meg tudok felelni, vajon elég jó voltam? Aztán jöhet egy alkotói válság is. Ráadásul egy elkényeztetett helyzet is kialakul; nekem mindent szabad.
Vannak azért a sikernek is veszélyei.
Ezt az egészet valahogy össze kellene foglalni:
A drog, az alkohol függősége még nem bűn, de egy veszélyes pszichés gyengeség jele. Az emberek 10-20%- a magában hordozza ezt az emberi gyengeséget, - kialakulásának sok oka lehet. Sok ok, tényező határozza meg, kiben milyen erősségű függőség alakul ki. Nem tudhatjuk, hogy Whitney H. és a hozzá hasonló sztárok esetében, a „terhes sikeresség” nélkül is kialakult volna a függőség. Nem tudhatjuk, a kor torz sztárkultúrája, a terhes sikeresség, mennyiben húzza le, az amúgy valóban tehetséges embert. Ez is, egy kisebb lehúzó tényező.
Ugyanakkor felötlik bennem: muszáj valamilyen nagy okot keresni. Valamilyen alapvető társadalmi okot, vagy komoly pszichiátriai okot? Nem elég ok az esendő ember, a vétkező, tévedő ember? A kissé jellemhibás ember? Tévedni emberi dolog. A kicsit lusta, önző, az ilyen-olyan fóbiákkal küzdő ember?
De az biztos, sóhajthatunk: hát ilyen az ember. Esendő, tévedő, csábítható, törékeny, szélben sodródó porszem.
Annyit tehetünk, hogy ezt az esendőséget, megpróbáljuk olyan szintre csökkenteni, amely szinten már a boldog élet sincs kizárva.
Ami pedig Whitney H. életét illeti, valószínűleg ő már az utolsó években nem volt boldog, elégedett, nem találta életét sikeresnek. Ez a fontosabb, vagy az, hogy mit gondolnak általában az emberek? Nem tudom. Sejtésem szerint a művészetét ismerő emberek általában azt gondolják: nagyon szép sikeres élet lehetett volna, így már csak egy kicsit sikeres élet lett belőle.
Már csak egyetlen kérdés maradt: megéri?
Ő is ott lesz az égi kávéházban.
Mindig örülők, ha váltás van, a következő kiválasztottam, de előtte pár mondat a kimaradtakról.