Siker Mennyország 4

Siker Mennyország 4

Adolf Hitler (1889-1945) (ez egy negatív siker)

Hitler mindazoknak az ellentéte, akikről eddig szó volt. Hitler a rossz, a gonosz. Nem építette az emberiséget, hanem rombolta.

Ugyanakkor már itt elbizonytalanodom; mert olyan nincs, hogy van egy-két rossz, és sok-sok jó. Már azért sem lehet ilyen, mert akkor ama egy-két rossz nem tudna érvényesülni.  Elég sok rossz él és virul, ami azt jelenti, hogy még több rossz, vagy félig rossz támogatja őket.

Persze ez a „jó”, meg „rossz” elég dedósan hangzik, de végeredményben összefoglaló nevek. A jó: aki többnyire összességében, bölcs igazságos, önzetlen, stb., a rossz pedig ennek ellentéte.

Sokat vacilláltam, hogy Hitler legyen a példa arra az emberre, akit életében sikeres, szinte imádott, élete után, sőt már élete vége felé viszont az utálat és a sikertelenség megtestesítője. Mindenképpen valamelyik diktátor jöhetett szóba. Nem akartam Hitlert, mert róla már annyit beszéltek, róla már mindent elmondtak. Azután mégiscsak rá esett a választásom, egyrészt mert azért ő a „tipikus”. Másrészt, talán találok valami új szempontot, amit elmondhatok róla.

De ha diktátor, diktatúra, akkor valamilyen szinten általánosságban is ki kell térni a diktatúrákra.

Kitérés arra, hogy vannak e jó leigázók (diktátorok).

Minden hódító, leigázó, diktátor. A saját katonái a saját népe és sokszor a világ is (jelenleg még) hiába tartja némelyiket nagy hadvezérnek, - aki támadásból embereket gyilkoltat, aki saját, vagy más nép embereit, „önérdekből” megaláz, kizsákmányol, az diktátor és gazember.

Tulajdonképpen a meghatározás magáért beszél, de azért egy kicsit bővebben:

A legtöbb diktátor érdekes módon életében inkább sikeres, népszerű volt (van), mintsem sikertelen, legalábbis a bukásuk percéig.  Persze itt kategorizálni kellene: Van olyan diktátor, aki elsősorban saját népével szúr ki. Vagy olyan diktátor is van, aki elsősorban idegen népeket aláz, igáz. Vagy, is-is. Az idegen népeket leigázó diktátor azért a megalázott népek körében nem túl népszerű.

A saját népe körében azonban az első időkben népszerű és sikeres, szinte minden diktátor. Bizonyos fokú elfogadás, kvázi népszerűség minden uralkodáshoz szükséges.

De itt megint két kategóriát láthatunk:

Kevesebben, akik bár megtépázva, de haláluk után sem lesznek általában utált alakok. Valamint a többségük, akik életük végén és haláluk után megvetett alakokká válnak.

De ahogy már mondtam, ez így nincs rendben. Minden diktátort életében, és főleg halála után negatívan kellene megítélni. Nincs jó diktátor.

Azért sem lehet jó hódítókról, diktátorokról (csak a fejlődés érdekében, csak a kultúraterjesztés érdekében, csak a nép érdekében hódított, stb.) beszélni, mert minden diktátor erre fog hivatkozni, ill. eddig is erre hivatkoztak. Eddig is erre hivatkoztak, mert még most is vannak olyan eszement nézetek, hogy vannak, pozitív hódítok (elnyomók), vannak hasznos hódítások (elnyomások). 

Visszatérve, a diktátor kezdeti népszerűsége (sikere) sem igazi népszerűség, mivel többnyire félelemre alapul. És azért sem, mert szerintem nem lehet azt népszerűnek nevezni, akit akár csak ezer ember gyűlöl, még akkor sem, ha vannak imádói is. 

A diktátorokkal kapcsolatban rendet kellene végre tenni az emberek fejében. Mert most káosz van. Először is tisztázni kellene a diktátor, minden diktátor káros megvetésre méltó bűnös ember.

Nincs kettős mérce, a mi hadvezérünk jó, a ti diktátorotok rossz. Minden hódító diktátor, bűnös. Aki támadó, hódító, harcos hadvezér, lehet az Nagy Sándor, Julius Cézár, Napóleon, akárki, az mind bűnös diktátor. Emberi szenvedésekért halálokért felelősek, és erre nincs mentség. Mondhatjuk azt egy megölt gyereknek, vagy annak anyjának: semmi baj, téged egy nagy hadvezér ölt meg. Aki védekező háborúba, védekezésből harcol, csakis ő az ártatlan áldozat, ő a mártír.

Elvitte a kultúrát,- ez egy baromság. A kultúrák szelíden is tudnak keveredni, sőt igazán csak úgy tudnak.

Ő a nagy hadvezér, tehetséges, okos, - szintén baromság. A tehetségesen okosan ölő gyilkos, jobb, mint az ügyetlen?

A megelőző hódítás, ez is egy baromság, pontosabban, ürügy.  A visszavágásra való hivatkozás is csak akkor jogos, ha az, közvetlen visszavágás, és bizonyítható önvédelem.

A megelőző önvédelem pedig jogilag és gyakorlatilag is nonszensz, mert ha szenvedésről, halálról van szó (a hódítás, a háború ezzel jár), akkor nem lehet gyanúra, sejtésre építeni.

Például egy ezer évvel ezelőtti tisztázatlan hódításra való  „visszavágás” nyilvánvalóan csak ürügy.

Itt azért meg kell jegyezni; a nemzetközi jog, melynek feladata ezek tisztázása lenne, még napjainkban is tragikusan gyenge.

Nincs jó diktátor, legfeljebb puhább diktátor van amelyik, kevesebb kárt okoz és ezért kevésbé bűnös. A megtámadott népek utálják a hódítókat, a megtámadott népeket vetjük meg, ha egyes diktátorokat elfogadunk, sőt magasztalunk, másokat pedig elítélünk.

Az emberek fejében és utána a társadalomban is akkor lesz rend, jólét, ha szinte mindenki számára világos lesz: a diktatúra vonal, szintvesztés, rossz irány, - a demokrácia vonal, szinterősítés, jó irány.

Hitler kapcsán ki kell térni arra, hogy a hódító háború, az ember értelem legalja, az emberi ostobaság és gonoszság csúcsa, a kínzásokkal vetekedve.

Mert a „kínzások léte” talán még a hódító háborút is megelőzi az emberi gonoszság skálán.

De az emberi ostobaság, gerinctelenség teteje szerintem mégiscsak a diktatúra „elfogadása”. „Elfogadásról” akkor beszélhetünk, ha sokan kedvelik, éltetik a diktatúrát, és akik ellenzik, viszonylag kisebb áldozatot sem vállalnak átlagosan, a megszüntetés érdekében.

Az utóbbi tíz évben többnyire ez a téma foglalkoztat: miért fogadják el az emberek a diktatúrát, többnyire magukkal is megsziv…., bocs, magukat is büntetve. A többség átlagosan, már középtávon is ráfarag. Szóval erről már annyit írtam, vagy száz okot is felvázoltam, máshol, hogy itt nem akarok rá részletesen kitérni. A témáról egyébként nem tudok leszállni, de nem a szépsége nyűgöz le, hanem a rondasága. Valamint az érthetetlensége, mert bár száz okot is soroltam, de számomra éppen olyan rejtélyes, mint a születés, a halál, vagy a végtelenség.

Hitler kapcsán persze kénytelen voltam kitérni a diktatúrára, a hódító háborúra, a diktatúra elfogadására, a diktátorok kezdeti, sokszor sokáig tartó népszerűségére, sikerére.  Persze újra mondom, nem egyes népek zizzentségéről van szó, sok nép esett a diktatúra elfogadásába, mondhatjuk, hogy általános emberi tulajdonságról van szó. Azért tartsuk meg az értelem azon jogát, hogy értelmes gerinces ember és nép nem esik a diktatúra elfogadás gerinctelen baromságába. Vannak tehát kivételek, melyek fenntartják a reményt, hogy az „ember” okosodhat.

Azért Hitlerről és még néhány kiemelt diktátorról el lehet mondani, hogy ellentétei voltak Jézusnak. Nem hinném, hogy ezek az emberek sátánok voltak, vagy a sátán megszállta volna őket, de az tény, hogy Jézus ellentétei voltak.

Hitler, Jézussal ellentétben, életében a világ egyik legsikeresebb, legnagyobb hatalmú, legnagyobb karriert elérő és a hazai nép előtt hihetetlen népszerűséget elérő ember volt. Élete végén, de főleg a halála utána (élete után) pedig a világon a leggyűlöltebb ember lett. Jézus ennek az ellentéte volt. Eszméik is ellentétesek voltak. Hitler (és szinte minden diktátor csak néha rejtetten) fő eszméje nem az, hogy minden ember egyenlőnek születik, hanem pont az ellenkezője: vannak magasabb rendű népek, emberek és vannak alacsonyabb rendűek. Ugyanakkor az is igaz, még ezt az őrült „felsőbbrendűségi eszmét” is lehet olyan ál-logikus gondolatokkal hajlítgatni, aminek végén az jön ki, hogy ez az emberiségnek jó.  Egy fokkal tisztább lenne a helyzet, ha minden „felsőbbrendű” bevallaná: igen én magasról le….. az emberiséget, én önző vagyok. De sokan csak sumákolnak, hazudnak sokszor maguknak is.

Azt gondolom Hitler nem volt a lelke mélyén vallásos, keresztény, ahogy valójában egy diktátor sem lehet az, hacsak, nem a háború és az igazságtalanság istenét imádja. De az is tény, hogy keresztény egyházak nem ritkán támogatták, támogatják a diktatúrákat. Az egyházak is (nemcsak a keresztények) szintén bele szoktak esni abba az emberi borzadályba, hogy mi vagyunk a felsőbbrendűek. Tehát támogatnak minden olyan eszmét, ami a felsőbbrendűségről szól. De Jézus élete és Jézus tanításai nem erről szólnak, hanem ennek az ellenkezőjéről.

Na, például a „felsőbbrendűség” hamis eszméje olyan hamis motiváció, amiért sok ember a becsületét, családját, a jólétét mindenét feláldozza. Ez is egy nagyon erős diktatúra elfogadást magyarázó ok. De mint mondtam, itt nem akarok kitérni a száz okra.

De azt mindenképpen meg kell állapítani: a felsőbbrendűségi gőg is, és még egy sereg hitványság, végeredményben az önzőségből ered.  

 A másik téveszmét is el kell oszlatni, miszerint a diktátor a legfőbb, szinte az egyedüli felelős, ő vezeti a vonatot a szakadékba.

Nem, - a diktátor-vezető mellett van egy csomó segítő, (segédvezető), valamint  van egy sereg követő, szimpatizáns, ami azt jelenti, hogy az utasok jelentős része éljenzi, a diktátort, miközben az a vonatot a szakadék felé vezeti. Másképpen; a gépezetben vannak fő alkatrészek, közép-fontosságú alkatrészek és kis-csavarok.  Kis-csavarból néhány elgurulhat, de a gépezet nem működne kis-csavarok nélkül.

Tehát hiba lenne minden felelősséget, minden rosszat Hitlerre hárítani. Név szerint legalább a három főkolompost kell megemlíteni, akik Hitlerrel szinte egyenértékű aljassággal, bűnnel bírnak: Göring,  Goebbels, Himmler.

Minderre azonban még visszatérek. 

Hitler élete, de előtte kitérés a hatalom-függőségre.

Egy önmagamtól szerzett idézettel kezdem.

A diktatúrák általában arról szólnak, hogy a pszichés zavarokkal bíró, éppen ezért öntelt, magát eladni tudó diktátort a többség támogatja. Sokan, érdekből,  sokan naiv kábulattal, sokan pedig „engem nem érdekel a politika”, indirekt módján támogatják, a zakkant, az országot végső soron tönkretevő diktátort.

Hitler pszichés zavarodottsága fokozatosan alakult ki.

Egyáltalán milyen fajta pszichés zavarokról beszélünk?

Nyilvánvalóan a hatalmi szenvedélyről, (hatalom-függőségről, hatalom-mániáról). Csak van itt egy bibi, nem is kicsi. Megnéztem a neten ezeket a kifejezéseket, lehetséges szócikkeket és kiderült az orvostudomány, a pszichológia, a pszichiátria nem ismer ilyen kórós pszichés zavart. Miközben például munka-szenvedélyt ismer, és még rengeteg más szenvedélyt, függőséget, fóbiát. Ugyanakkor nyilvánvalóan, közismerten van ilyen ferdült állapot, mert amúgy rengeteg ilyen szócikket lehet olvasni, csak ezek nem „tudományosak”. És a hétköznapi életben is gyakran találkozunk ezzel, de a történelmet, az irodalmat tanulmányozva is.

De mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy a tudományt, beleértve a pszichológia tudományt is a hatalom (a politikai hatalom, kormányok, stb.) uralja, az egész világon.  Mert mi is lenne, ha hivatalosan is lenne ilyen betegség? Akkor hivatalosan is ki kellene vizsgálni például a legfelső vezetőket, és kiderülne, hogy jelentős részük hatalmi szenvedély rabja, vagyis nem alkalmas a vezetésre. Vagyis jelenleg ilyen szinten van a társadalmi fejlődés valamint a tudomány: mindent, a tudományt is többnyire a hatalom uralja. Csak kevés olyan terület van ahova hatalom, nem, vagy korlátozottan tudja a mocskos máskor ravasz mancsát betolni. 

De mi is az hatalmi szenvedély (hatalommánia, hatalmi függőség) ami már pszichés zavarnak kóros állapotnak tekinthetünk.

Mint a legtöbb szenvedély ez sem tekinthető jogilag betegségnek. Vagyis a bíróság nem veszi ezeket felmentő körülménynek. Viszont például a munkajog kimondhatja, hogy bizonyos pszichés zavarokkal ilyen-olyan foglalkozás nem űzhető.  Pl. igazság szerint a hatalmi szenvedéllyel nem lehetne valaki magas beosztású vezető.

Orvosilag onnan beszélhetünk a normálisság határát átlépő szenvedély-betegségről, amikor a beteg már potenciálisan ön és közveszélyes lesz, a szenvedélyéhez kapcsolhatóan. Még nem követ el komoly „bűnöket” csak kisebbeket, „többnyire jog alatti bűnöket”, de már benne van a nagyobb bűnök elkövetésének lehetősége. És már erősen zavarja a saját és mások életét. Nos, a hatalmi szenvedély olyan ritka zavar, amely elsősorban másokat károsít, nem önmagát. Ugyanis a legtöbb szenvedély elsősorban az illetőt, magát károsítja. A hatalmi szenvedély éppen ellenkezőleg, másokra veszélyes.

    A hatalmi szenvedély elég összetett pszichés zavar, felfedezhető benne pl. az üldözési mánia. Sok ilyen ember ráadásul infantilis. Bizonyos pszichopata vonások is felfedezhetők. A fő vonása a pszichés zavarnak, hogy nem tudja elviselni az ellenvetést, nincs önkritika. Ugyanakkor egyre több embert akar uralni. Természetesen az ilyen emberek, óriási ambícióval, óriási egoval rendelkeznek, ami akkor válik igazán károssá, ha rossz irányban, rossz módszerrel érvényesítik.

A kialakulása szinte törvényszerű, nagyon kevesen tudnak ellenállni, de ez függ a hatalom nagyságától és hosszától is. Hozzá kell tenni, kevés vezető (uralkodó) immúnis a hatalmi szenvedélybetegségre, már azért is, mert a vezető aspiránsokban is eleve erősebb a hajlam. Végeredményben, az állandó felelősség, egyfajta félelem, és a hatalmi dölyfösség kettős szorítása alakítja ki a pszichés zavart.  Egy másik írásomban ennél részletesebb elemzés található.

Nyilván az ilyen emberek elsősorban a szolgálatkészséget, lojalitást szeretik, nézik, és ilyen környezetet, országot építenek.

Jellemzője továbbá, az önkritika hiánya, a hatalmi gőg, a téves, elfogult önértékelés, és világlátás.

Természetesen, jelentkezik a világ torzult látása, bizonyos téveszmék megjelenése. Például a saját ténykedését túlzottan pozitívan, az ellenfelekét túlzottan negatívan ítéli meg. A kapcsolódó üldözési mánia (paranoia) azt jelenti, hogy túlzott védelmet épít ki, a büntetései igazságtalanok és túlzottak lesznek - ha valóságos hatalommal rendelkezik, akkor ezt meg is tudja valósítani. Általában egész életét gondolkodását elfoglalja, kitölti a hatalmának féltése, valamint a hatalmának növelése, egyéb dologgal alig képes foglalkozni. De éppen ezért, hatalomnövelési szempontból nagyon aktívak, ügyesek ezek a zavarodott emberek. Itt két csapdahelyzet találkozik: nem elég, hogy ezek az emberek rossz vezetők tönkreteszik a közösséget, népet (hiszen nem a népérdek, hanem hatalom a döntési szempont), még ráadásul ügyes taktikázásuk miatt viszonylag sokáig maradnak hatalmon.

Sok vezető és az összes diktátor ebben a szenvedélybetegségben szenvedett, szenved. Hitler pedig egészen biztosan. De még most sincs ilyen jellegű vizsgálat, Hitler idejében pedig pláne nem volt.

Hitler életét a hatalmi szenvedély kiteljesedésének tükrébe nézzük végig. 

Hitler élete, de néhány mondattal újra térjünk ki arra a történelmi korra amelyben élt.

Már többször elmondtam, és el is fogom elmondani, hogy az 1914-1945 évek az emberi történelem leghitványabb kora volt, legalábbis a mai napig nézve. Sok kérdés felvetődik ezzel kapcsolatba, de talán a legérdekesebb: Hitler mennyiben járult hozzá ehhez a történelmi gödörhöz? Ha Hitler élete másképp alakul, netán előbb meghal, vagy egyszerűen nem kerül hatalomra, akkor hogyan alakulnak a történelmi események?

Az én válaszom: kábé 10%-l alakulnak másképpen a történelmi események. A fasizmus kialakulása, több országban Hitler nélkül is megtörténik. Valószínűleg a német reváns (visszavágás) is valamilyen formában megtörténik. A gazdasági világválság is megtörténik. Valamilyen nagyobb háború Hitler nélkül is kitört volna. Valószínűleg akkor más diktátor jelent volna meg, de valamilyen megjelent volna. Lehet, hogy ez a másik diktátor például, egy kicsit józanabb, „félénkebb” lett volna, így nem fajult el volna ennyire a háború, vagy előbb történik meg a kapituláció. De a lényeg megmaradt volna. 

Szóval a tippem kábé 10%, vagyis ilyen arányban alakultak volna másképpen az események, vagyis a lényeges folyamatok kialakultak volna. Azonban ez a 10% egyáltalán nem kevés, tehát Hitlert és bandáját jogosan tartjuk világrontó „embereknek”. 

Hitler egy Németországhoz közeli osztrák kisvárosban született 1889-ben, ott töltötte a gyerekkorát, német anyanyelvű volt, mint az osztrákok általában. Én nem találok a gyerekkorában semmi különlegest, abnormálist. Bár négy testvére nem élte meg a felnőttkort, csak Paula húga, de ez sajnos nem volt akkoriban különleges. Mint ahogy az sem hogy az sem, hogy az apai szigor és fizikai fenyítés a nevelés megszokott része volt.

Az viszont érdekes, de nem különleges, hogy 11 éves koráig jó tanuló volt, majd egy iskolaváltás után rossz tanuló lett. 14 éves korában halt meg az apja.

Arról, hogy Hitler beleesett a normális gyerekek széles kategóriájába, eszünkbe juthat, hogy általában nem tudhatjuk, melyik gyerek mivé válhat.

A bécsi évek már izgalmasabbak, a személyiség alakulásának szempontjából. A fiatal 17 éves Hitler évekig 24 éves koráig Bécsben tengődött, mint igazságtalanul mellőzött festő. Legalábbis ő így élte meg. 18 és 19 éves korában is jelentkezett a Bécsi Festőművészeti Akadémiára, de nem vették fel. Azért elég sok képet (utcákat, tereket, házakat) rajzolgatott, festegetett, el is adott belőlük, de a „meg nem értett művész” helyzet, miliő határozta meg ezeket az éveket. A hatalmi szenvedély kialakulásában mindenképpen szerepe volt a bécsi mellőzött éveknek.

Egyébként érdekes találkozás lehetett Hitler lelkében a bohém művész és a merev katona találkozása. 

Rövid részlet Hitler életéből.

(A helyszín: Hitler és  Neumann hónapos szobája (albérleti szobája), meglehetősen egyszerűen szegényesen berendezve, asztak székek, két matracos ágy, egy kissé rozzant barna szekrény,  az ablak szürke, sivár utcára nyílik.)

Neumann: - Na hogy ment Adolf, sikerült? – kérdezte lelkesen a szobába belépő szobatársát.

Adolf Hitler:  - Hogy ment?! Sehogy, megint kivágtak a fajtársaid – válaszolta ingerülten Hitler, miközben az asztalra csapta rajzmappáját.

Neumann:  -  A fajtársaim?

Hitler: - Igen a zsidók, mindenhol ott vannak, a felvételi bizottság is tele van velük. Vagy, ha nem zsidók, akkor megfertőzte őket a zsidó szellemiség. Te is zsidó vagy, nem?

- Elméletileg, félig, de én nem tartom magam zsidónak. Én soha nem e szerint ítéltem meg az embereket, sem magam. Minden népben vannak ilyenek, és olyanok is.

- Ez csak a látszat az ősi természet, a gének számítanak. Nem látszik, de aztán egyszer csak előbukkan a kiválóság, ha például németről van szó, vagy előbukkan a hitványság, ha például zsidóról van szó.

- Szóval szerinted én is hitvány vagyok?

- Elismerem, te a viszonylag rendes zsidók közé tartozol, kölcsönadod a ruháid, fizeted a reggelimet.

- Igen, úgy hogy én az egyetem mellett dolgozom, te meg csak lébecolsz.

- Nem lébecolok, rajzolok, de senki sem értékeli a tehetségem.

- Tulajdonképpen a te szüleid gazdagabbak, mint az enyéim. Miért nem kérsz tőlük apanázst.

- Nem képzeled, hogy így lejáratnám magam előttük. Nekem meg kellene élnem a tehetségemből.

- És az nem lehet, hogy mégsem vagy eléggé tehetséges? Ne vedd sértésnek, de ez sem kizárt.

- Nem vagyok tehetséges! Miért mi baj van ezekkel?  - hördült fel Hitler, miközben, a mappából rajzokat ráncigált ki.

- Hát nem tudom, nem értek hozzá, de olyan fotósak. Amióta feltalálták a kamerát, már más a festészet lényege.

- Akkor mondjad, mégis micsoda, mondd hát!

- Talán a fantázia, talán, gondolom én.

- Fantázia?! Mert ti zsidók mindent jobban tudtok.

Ti okoskodó aljas összetartó lenéző természetű, … nép. A Kubizek sokkal kedvesebb ember volt.

- Kubizek aki előttem lakott itt. Jó, hát akkor elválunk, nem gondoltam volna, hogy ennyi gyűlölet van benned. Viszont amit a genetikáról mondtál, az egy nagy baromság. Onnan tudom, hogy éppen erről tanulunk az egyetemen. Legalább tíz ordenáré tévedés van benne.

- Legalább tíz tévedés? Nem mondod?!

- Mondom, mert ez a tudományos igazság. De aki nem akarja megtudni az igazságot, az nem is fogja megtudni.

- Vedd már észre, kiváló és alávaló népek, kvázi csapatok vannak.  A népem, a germánok, az árja nép tehetséges, tehát én is az vagyok, majd meglátod, mindent be fogok bizonyítani!

- És mi van, ha valaki minden szempontból kilóg a népéből és nem is akar odatartozni?

- Olyan nincs, az egyébként is áruló.

- Nem áruló, csak szabad, független, önálló egyéniséggel, akarattal rendelkező ember. Csak a saját tetteiért felelős az ember. Családja, népe, tetteiért nem felelős, azért sem dicséretet sem büntetést nem érdemel.   Észérvet mondj Adolf, ne frázist.

- Nincs olyan, hogy észérv, érted! Nincs olyan, hogy észérv! – ordította Hitler. 

A bécsi évek után 1913-ban Münchenben utazott, ott egy „boldog” évet töltött. Elbliccelte, megúszta az osztrák seregbe való belépést, de rögtön utána, mint önkéntes 1914-ben bevonult a Német seregbe, és már ment is az 1. világháborúba, a nyugati frontra.

A háborús évek 1914-1919 szintén jelentősen hozzájárultak a hatalom-mániájának kialakulásához.

Itt jegyzem meg Hitlernek öröklötten is hajlama lehetett a hatalmi szenvedélyre. Itt most én nem a torz nézeteinek (rasszizmus zsidó ellenesség, kommunista ellenesség, német felsőbbrendűség), a forrásait vizsgálom, ezek nyilván az akkori közhangulatból, közvélekedésből,   jöttek.  Persze voltak más vélekedések is, de azért ez a vonal lett a legerősebb. Minél zavarosabban rendezetlenebbül, éltek a németek, annál erősebben terjedtek ezek az ostoba nézetek. Ez igaz 1914-1945 időszakra. Vagyis a gyakorlati helyzet, élet és a gondolkodás kiindulása, összefügg, - de ez nem nagy felfedezés.

Én inkább a pszichés torzulást vizsgálnám, mert ez eléggé elfelejtett vonatkozása Hitler életének. Ugyanis pszichés (lelki, mentális) zavart a külső körülmények csak erősítik, alapvetően belülről fakadnak. A külső körülményekben „megkeresik” azokat az ürügyeket melyekbe bele tudnak kapaszkodni. Például egy hatalommániás, legyen az német kínai, brazil, orosz, bármilyen mindig fog „találni” olyan népet, közösséget, akit csak ő tud megmenteni, és azt a népet és csoportot is megtalálja, aki elől meg kell menteni, akit le kell győzni. A lényeg hogy maga előtt és mások előtt meg tudja indokolni a saját hatalmának fokozását.

Úgy is mondhatjuk, a torz psziché, és a torz külső körülmények, romboló irányú kölcsönhatásban vannak egymással.

Nézzük meg az 1. világháború hogy torzíthatta el Hitler pszichéjét, illetve hogyan növelte túl magsara az egóját, ambícióját

Először is öt évig szolgált nem is akármilyen beosztásba, kegyetlen körülmények között, a világ egyik legkegyetlenebb legvéresebb háborújába. Különösen veszélyes dolga volt, ő volt az a futár, aki vitte az üzenetet, mindenféle akadályokon, és gyakran géppuskatűz közben, a lövészárkok között. Minden második küldetése, minden második napja életveszélyes volt. Kétszer súlyosan meg is sebesült:

1916 októberében az észak-franciaországi harcokban sebesülés érte a lábán.

1918 októberében mustárgáz-támadásáldozata lett az ypres-i front közelében. Valószínűleg a harctéri sokk következtében kialakult pszichoszomatikus hatás miatt átmenetileg elveszítette látását.

Szóval öt évig, sorozatos lelki trauma érte, minimum kettő súlyos volt.

Naponta haltak meg mellette többen, elképzelhetetlen nyomorúságos, koszos körülmények voltak.

Természetesen belesett a háborús-elkegyetlenkedés pszichotikus, állapotába. Ezt a békés civileknek nehéz elmagyarázni.  A lényeg, hogy a borzalom, az erőszak a szenvedés a halál megszokottá válik, miáltal az érzelmek, (az empátia, a félelem, a bánat, a szégyen, a lelkiismeret) elsorvadnak. Talán csak a düh, a gyűlölet marad meg, na meg a vágyak és az ego. Ez szinte minden embert érint, aki ilyen helyzetbe kerül tartósan. Sokféleképpen zakkanhatnak meg az emberek, de az egyik leggyakoribb, az említett bizonyos érzelmek elsorvadása, az elkegyetlenkedés.

De miért növekedett az egója? Ne felejtsük el Hitler egy fontos embernek érezte magát, a katonai feladata bizonyos szempontból tényleg fontos volt. Közben megsebesült, de életben maradt, kitüntetéseket is kapott.

- Én kivételes ember vagyok, a sorsom is ezt mutatja – gondolat egyre erősödött benne. Ez a gondolat egyébként végigkísérte az életét, ahogy általában a diktátoroknak. Az ilyen típusú embereknek a háború több pozitívumot ad, mint negatívumot.

Ezután jött számára és a német nép számára is az óriási csalódás, a vereség megalázó helyzete, a tartós bosszúvágy.

Hitlernél ez fokozott erővel jelent meg, ez is hozzájárult a hatalmi szenvedély kialakulásához. „Minket, engem nem lehet legyőzni. Én leszek a fő bosszúálló, de ehhez hatalom kell”- gondolat már ott volt a fejében. A kialakuló közhangulatról máshol beszélek.

Aztán jöttek a Müncheni falkapaszkodó évek. Hitler ide-oda kóborolt, de már aktívan ténykedett a különböző pártok között, néha be is súgott. Spionkodott. Ugyanis a egyfajta besúgó szolgálat tagja volt.

Mígnem az egyik szélső jobboldali kisebb párt ülésein nem kezdett el beszélni, sőt szónokolni. Ilyenkor elkapta a hév, ami a németeknél eléggé szokatlan, talán ezért értékelik, és hevesen gesztikulálva, szinte rikácsolva kiabálta az egyik divatos elméletet. (A mi hős német népünk nem tehet a vereségről, a gaz zsidók, és a kommunisták az okai minden rossznak.) A lényeg, hogy az ismert tartalom, vele együtt Hitler, és ez a kis párt, valószínűleg a szokatlan előadás miatt egyre népszerűbb lett. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a nácik mindig is nagymesterei voltak a népet átverő propagandának, manipulációnak.

Lassacskán ebből a kis-pártból kialakult a Német Nemzeti szocialista Munkás Párt. (egyszerűsítve: náci párt)

Azért ennél a névnél álljunk meg: „szocialista munkás párt”,  - ez ismerősen hangzik. Sok kommunista párt futott hasonló néven. Vagyis ez a pártnév is mutatja az eszmék, elméletek zavaros katyvaszát, és azt, hogy a szélsőjobb és szélsőbal pártok, bár ellenségek (ellenségképek), de lényegileg sok mindenben azonosak. Még szélesebben; akkoriban és most is egyelőre ürügy-eszmék mentén, az ellenségeskedés mentén halad a pártpolitizálás. A pártpolitizálás, ami nem azonos a politizálással.

Ezután Hitler fokozatosan lépegetett a hatalmi ranglétrán,

ahogy a nácik hatalma, népszerűsége is fokozatosan  nőtt.

Hitler élete összefonódott a német történelem, valamint náci párt eme legalja szakaszával. De azért fel kell tenni a kérdést: minek köszönhette a hatalmi sikerét a náci párton belül?

Többnyire a szerencséjének. Kisebb részt, hogy tipikus diktátori alkat volt, tehát jól taktikázott a hatalmi útvesztőben. Annak is, hogy kialakított (állítólag sokat gyakorolt tükör előtt), egy szimpatikus, de erőt sugárzó viselkedést. Ez olyan, mint amikor egy színész kialakít egy szerepet, de azt nem a színpadon használja, hanem állandóan a mindennapi életben, lassan már el is tűnik a szerep, marad az átazonosult ember. De Hitler élete olyan szorosan összefonódott a német történelem ezen  keserves szakaszával, hogy a kor elemzése sem maradhat ki.

A lényeg hogy ez a korszak, a Hitler számára is meglepő siker, tovább növelte Hitler egoját, és hatalmi szenvedélyét. Minden további hatalmi előrelépése tovább növelte a hatalmi szenvedélyét. De az ilyen embereknél a „kisebb” kudarcok is növelik, pl. „a csak azért is megmutatom” gondolat jegyében.

A második világháború okai, menete, annak hatása Hitler jellemére.

A 2. világháború legfőbb okai: 

Az 1. világháború, illetve annak rossz, nem kegyes, veszteseket szívató lezárása.

Nyilvánvalóan, ha egy harc, háború nincs jól lezárva, akkor az folytatódik. Lehet-e egyáltalán jól lezárni egy harcot? Csak viszonylag jól, a 2. világháború viszonylag jól, a vesztesekkel kegyesen bánóan lett lezárva. Összességében 1945-től, az Arab konfliktus eszkalációjáig, mégis egy békés, progresszív kor jött.  Más kérdés, hogy az emberi természet, és főleg a hatalom természete állandó harcot igényel. Viszont az 1. világháború rosszul lett lezárva.

Második ok, a nagy 1929-1933-s gazdasági világválság. Például Németországban, amikor már normalizálódott volna, békésebbre fordult volna a helyzet beütött a gazdasági világválság, megint jött a nyomor, felfordult minden, és a nácik is ekkor erősödtek meg igazán. (A háttérben itt valóban a nagytőke probléma van, de ezt zsidó kérdéssé szűkíteni, erős torzítás.)

Egy kisebb okocskának elfogadom, amit mi tanultunk az iskolában. Az első és második világháború egyik oka: a németek, és a tengelyhatalmak újra akarták osztani a világot, a gyarmatokat, ez egy imperialista osztozkodási háború volt.

Negyedik ok, a hihetetlenül hatékony agymosó náci és általában a fasiszta propaganda. Tulajdonképpen egy hatékony diktatúra kiépítésről beszélhetünk, a nagy-gyűlésék, a népnek tetsző szólamok, az indulók, a táborok, a látszat-jólét. Mindezek általában a „sikeres” diktatúrák eszközei, részei.

  Ugyanakkor szerintem ezek sem elegendő magyarázatok, hiszen ne felejtsük el, ez az emberi történelem legaljasabb korszaka. Az én elméletem a következő: minden történelmi rendszernek van egy gödörbe tartó szakasza, amikor a válságok (gazdasági, erkölcsi, politikai, stb.) felerősödnek és összefonódnak. 1914-tól (vagy már előtte) a klasszikus kapitalista rendszer nagyon erősen befordult ebbe a gödörbe tartó szakaszba. A mélypont 1940-1944 körül volt, utána egy rendszerváltás, felfelé ívelés történt (új-kapitalizmus) még ha ez nem is annyira egyértelmű.

A főbb események vázlatszerűen:

1933-ban Hitler és az általa vezetett náci párt hatalomra, kormányra kerül. Módszeresen, de ravaszul, a többségnek tetszően (populista módszerekkel) elkezdi „kiépíteni” a 3. birodalmat, a kemény diktatúrát.

Szerencséje volt, mert a világválság után megint egy gazdaságilag prosperáló időszak jött a világon.

(Ez idő tájt komoly események történtek a Szovjetunióban, Olaszországban, Spanyolországban, a keleti országokat nem is említve.)

Németországban többek között erős fegyverkezés, hadseregfejlesztés történt, Hitler leszámolt a belső náci ellenfeleivel, és már elkezdődött a zsidóság üldözése.

Hitler hatalma népszerűsége egyre nő.

Már 1939 előtt is voltak olyan harcok, háborúk (pl. a Spanyol polgárháború, az olaszok észak-afrikai hódítása,  a japánok hódításai, a magyarok terjeszkedései (visszafoglalásai), a németek terjeszkedései (visszafoglalásai), stb., amelyekben sok ország vett részt. Ezért nehéz megmondani, hogy mikor kezdődött a 2. világháború. Ugyanakkor itt,1939 nyara, még meg lehetett volna állni.

1936-1939-1940 a Tengelyhatalmi Szövetség kialakulása.

Először a fasiszta Mussolini vezette Olaszország és a náci Németország kötött szövetséget, majd távolról csatlakozott a szintén diktatórikus, hódító (fasiszta jellegű) Japán. Több fázisba, egyre szorosabb szövetség alakult ki, legalábbis egy ideig.

A tengely további résztvevői később kétoldalú szerződéssel csatlakoztak az egyezményhez.

Így tett 1940. november 20-án  Magyarország,

1940. november 23- n Románia,

1940. november 24-n  Szlovákia, 

1941. március 1-én  Bulgária,

1941. március 25-én  Jugoszlávia,

1941. június 27-én pedig Horvátország.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy eme országoknak csak a kisebb, rosszabb (fasiszta-jellegű) része csatlakozott önként, a teljes országokat, nemzeteket kényszerítették. Illetve ezek az országok később átálltak a szövetséges hatalmakhoz. Kivéve Magyarországot.

A másik szövetség: a Szövetséges Hatalmak. Szintén több fázisba alakult ki a szövetség. A szövetséges hatalmak magját a „Három Nagy” képezte: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia (Franciaország)  és a  Szovjetunió.

Ezeket és  Kínát együttesen Franklin D. Roosevelt amerikai elnök úgy említette, hogy a „Négy Rendőr”. 1939.-ben Lengyelország lerohanásával (a 2. világháború hivatalos kitörése) alakult ki lényegében ez a szövetség, de például az USA csak 1941- ben csatlakozott. Volt még három sokat emlegetett találkozó Teherán, Jalta, Potsdam - Churchill, Roosevelt (Truman) és Sztálin között. 1945.-ig kb. összesen 60 ország csatlakozott a szövetséghez, végül is ez lett az új világszövetség.)

Főbb történések folytatása:

1938.-ban megtörténik Németország és Ausztria egyesítése. Utána pedig Csehszlovákia részbeni bekebelezése.

1939. szeptember 1, megtámadja Lengyelországot, kirobbantja a 2. világháborút. Pár hét alatt lerohanja, ekkor még látszatszövetségben a Szovjetekkel szövetségben. Papíron több nyugati ország belép a háborúba.

1940. Dánia Norvégia legyőzése, majd Hollandián, Belgiumon át (őket is megszállva) másfél hónap alatt 1940. június 22. megszállja Franciaország nagyobb részét.

Közben az angolokat,  Londont, is bombázza.

1941. június a Szovjetunió megtámadása, három fő irányból széles harcvonal, gyors sikerek.

1942-ben gyakoriak az elakadások.

1943. február a sztálingrádi vereség – a lényegi, legfőbb fordulópont.

Innen már vereségek hátrálások sorozata.

Más frontokon is, pl. afrikai fronton, itáliai fronton is vereségek.

Illetve a tengeri csatákban is hasonlóan alakult a helyzet.

1944. június 6. a D. nap, Brit, amerikai haderők Franciaországi partraszállása. Ezután legalább három irányból (kelet, nyugat, dél) támadták a visszakozó németeket.

1945. május Németország kapitulál. 

A mellékelt térképek mutatják a fejleményeket. 

Itt térek vissza Hitler hatalmi szenvedélyére.  Minden ilyen történés, fordulat, és azok következménye Hitlerhez is köthető. Vagy úgy, hogy ő volt a döntéshozó az irányító, vagy úgy, hogy személyesen is érintette. A lényeg, hogy minden ilyen történés és azok következménye 1943-ig, növelte Hitler egóját, és növelte a hatalmi szenvedélyét is. Mint mondtam a siker a tényleges hatalomnövekedés egyenesen hatott, a kudarc a vereség pedig „azért is én győzök” hatáson keresztül.

A náci ideológia iszonyatos baromsága.

Baromság abban az értelemben, hogy szinte semmi köze a tudományos illetve logikus igazsághoz. De abban az értelemben is, hogy rossz ártó tanítás, ami az embereknek óriási kárt okozott. Rövid távú hatalomtechnikai szempontból már nem nevezhető baromságnak, mert elhitték az emberek. Egyébként ez egy állandó dilemma: az ügyes hazudozót, nevezhetjük ügyesnek? Van e ügyes hazugság? Pláne ha az a hazugság végül is bajt kever.

Az elfogadott, de hamis nézet elmélet mennyiben nevezhető igaznak, vagy valóságosnak?

Maga a rasszizmus, de a túlzott nacionalizmus, a sovinizmus is egy hatalmas baromság. Lehetne itt sorolni az okokat, hogy miért is baromság, - mégis sokan mantrázzák, vallják, hiszik. Legalább harminc indokot lehet mondani a baromságra. Pl. hogy nincs kollektív bűn és nincs kollektív érdem. De ha lenne, akkor sem a gének miatt lenne. De ha a gének miatt lenne, akkor sem lennének különleges népek. Sem a németek, sem a zsidók, sem más népek általában nem lehetnek különlegesen jók, vagy rosszak. Tehát a rasszizmus sovinizmus önmagában is nagy baromság, de ahogy a nácik, Hitler vezetésével ezt kitalálták, az a halmozott baromság. A náci ideológia menet közben is radikalizálódott.

Szóval óriási baromság, mert az 1939-s náci ideológia nem azt mondta, hogy németek germánok ott vannak a magasabb rendű népek között, hanem azt mondta: ez a nép magasan a legmagasabb rendű, mindenki kérhet és jelenthet. Bár Árja fajról beszéltek, de minden népet megvetettek (angolokat, franciákat, stb.), voltak, akiket  csak közepesen néztek le, de voltak, akiket nagyon. És hát a zsidók testesítették meg az életre kelt ördögöket, akiket el kell pusztítani, legalábbis a náci ideológia szerint. Vagyis ez a radikális extrém rasszizmus nyilván extrém baromság.  Ahhoz pedig hogy igazolják az alaptéziseket: szuper-nép vagyunk, akinek joga van hódítani, uralkodni, ölni, és uralkodni - mindenféle logikátlan tudománytalan „bizonyítékot” összehordtak.

Ha sikerült volna a tervük és az egész világot meghódították volna valószínűleg a fél emberiséget kinyírták volna.  Lettek volna helytartó népek és rabszolga népek. Vagyis szépen visszalépdeltek volna az ókorba, a rabszolgatartó társadalomba. A náci ideológiából ez ered, és gyakorlatilag is ezen az úton indultak el, szóval ez nem csak feltételezés.

Az ideológia másik nagy baromsága, amit már említettem: az egész világot leigázzuk, az egész világ ellenségei vagyunk. Ami hosszabb távon nyilvánvalóan lehetetlen. Ha megnyerték volna a háborút mi történ volna? Sok milliárd ember majd szépen ellenállás nélkül tűrte volna a ligázást, legalábbis a náci agyatlanok szerint.

Az antiszemitizmus (a zsidó ellenesség) elmélete is nagy baromság volt, akkor is, ha leszámítjuk a kiindulás ostobaságát. (A kiindulás baromságáról már beszéltem;, a genetika hibás értelmezése,ill. a kollektív erény, bűn, stb..) De nézzük részleteket. Először is a génekre hivatkoztak, ugyanakkor a zsidókat vallásosságuk szerint különböztették meg. Abban az időben nem is volt komolyabb génteszt. Aztán ott van azon „elmélet” hogy a zsidók összetartanak, titkos szövetségben mindenkit elpusztítanának, világuralomra törnek (Érdekes, ez pont a nácik célja volt.) Visszatérve ezen elmélettel az a nagy baj, hogy a zsidók, utálták nyírták egymást. Hiszen bankár kapitalista zsidók és a kommunista zsidók, elméletileg és gyakorlatilag is utálták egymást.

Valójában a zsidók egy olyan nép volt, akik közül éppen a kirekesztés miatt, sokkal nagyobb arányban lettek értelmiségi foglalkozásúak. Orvosok mérnökök művészek tudósok, bankárok, politikusok. Ezért ott voltak, vannak a fontosabb pozíciókba. De ez nem jelenti a világméretű zsidó összeesküvést. A világméretű zsidó összeesküvést pont az cáfolja, hogy a zsidók is nyírták egymást.  De  ez egyébként  is lehetetlen. Ugyanakkor, a zsidó nép, a zsidó történelem, tárgyilagos elemzése a mai napig sem készült el. Úgy értve, hogy nincs ilyen közismert és a tudomány által leginkább elfogadott elemzés.

(Az pedig megint egy másik kérdés, hogy a világon, minden nációban sok aljas önző ember van, és ezek bizonyos fokig érdekszövetségben vannak.)

Visszatérve, a rasszizmus és a hasonló eszmék, ostoba kegyetlen gondolatok zavaros halmaza.

Az sem szép dolog, ha egy népet felületesen általánosítva minősítünk, leszólunk, de ez csak vétek.  De amikor komoly károkozásról, esetleg ölésről van szó, akkor már nem lehet általánosítani. Csak azért mindenét elvenni, táborba, nyomorba zárni, lassan vagy gyorsan megölni, - mert lehetségesen, de nem biztosan egy „rossz” néphez, közösséghez tartozik és talán rossz ember, - szóval ez nagyon-nagyon kevés indok. Ez ürügy.  Ha elfogadjuk, hogy ártatlanokat is lehet bántani, akkor nincs megállás, akkor az ember kinyírja magát.

Sőt ekkora „vétek” még sokkal kisebb büntetéshez vagy akár a megvetéshez is kevés.

És ha csak egy kivétel van, akkor már nem lehet általánosítani. ha ártatlan ember szenvedéséről, haláláról van szó, akkor nem lehet általánosítani.

Ugyanakkor a náci propaganda ravaszsága:

„Minden propagandának népinek kell lennie, és szellemi színvonalát azok legkorlátozottabbjaihoz beállítania, akikhez fordulni gondol. Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell legyen a megragadandó embertömeg.

A tömegek felfogóképessége nagyon korlátozott, ezzel szemben a feledékenység nagy. E tényekből kifolyólag minden hatékony propagandának csak nagyon kevés pontra szabad korlátozódnia, és ezeket jelzésszerűen oly sokáig használnia, amíg csak a legutolsó is képes egy ilyen szóval kapcsolatban maga elé idézni azt, amit akarunk.

Minden nagy vezér művészete abban áll elsősorban, hogy egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig csak egyetlen ellenségre összpontosítsa… Egy nagy vezér zsenialitásához hozzátartozik, hogy még az egymással ellentétben álló ellenfeleket is úgy jelenítse meg, mint amelyek egyetlen kategóriához tartoznak, mert különböző ellenségek felismerése a gyenge és bizonytalan kategóriáknál könnyen vezethet ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek saját igazukban.”

– Hitler, Mein Kampf, 197., 198., 247. oldal

Bár ezt a fajta manipulációt én „otromba manipulációnak” neveztem.

Azt gondolva, hogy ennek az ideje lejárt. De tapasztalván jelen korunk történéseit, rá kellett jönnöm, még nem járt le.

Akármilyen is nagy ostobaság a diktatúra és a baromságok áradata a diktatórikus propaganda (melyek egyébként lényegileg azonosak), mégis állandóan bejön, újra és újra becumizza a jónép. Talán azért, mert nem az is értelemre akar hatni, hanem az érzelmekre. Azok pedig adott esetben győznek az értelem felett.

Azért a 2. világháború túllépett a szokásos őrültségeken, itt már mérhetetlen kegyetlenségek voltak. 

A második világháború iszonyatos értelmetlensége.

A 2. világháború nem csak egy háború volt a sorban, hanem az emberi történelem legalja. Elgondolkodtató, hogy ez nem az ókorban, nem a középkorban, hanem a XX. században következett be.

Hiszen végső soron, kb. 50 millió embert halt (öltek) meg, a sebesültek száma talán több is, több ezer várost, települést romboltak le, végső soron, teljesen értelmetlenül.

A megelőző korról (első világháború, nagy gazdasági világválság, kemény diktatúrák kialakulása), már szó volt.

A megelőző korral együtt az emberi történelem legalsó szakasza, 30 évig tartott. Bizonyos elmélet szerint elkerülhetetlen volt, mint egy történelmi lejtmenet, amin az ócska vonat (eltorzult társadalom) nem tud megállni, csak kisiklással a legalján. Szerintem ez nem teljesen igaz. Talán ez a pontosabb fogalmazás: több okból a 2. világháború elkerülése nem volt könnyű, de nem lett volna lehetetlen.

Magát a háborút azzal kezdeném, hogy Hitler és a németek óriási mázlija lehetett volna, ha megelégedtek volna a háború nélküli „békés” német egyesítéssel. Ugyanis a nyugati világ elnézte, hogy Hitler fegyverkezzen, nem is akárhogy, aztán elnézte az Ausztriával való egyesülést, előtte a Saar-vidék, Rajna-vidék, utána a Cseh Szudéta-vidék visszavételét. Ezek amolyan ünnepélyes bevonulások voltak. A külföldi hatalmak csak morogtak, a területeken levő német nyelvű lakosság többsége pedig éljenzett.

(Itt is megjegyzem Németország és Japán 2. világháborús útja, lényegileg nagyon sok hasonlóságot mutat. Japánnak is voltak kezdeti sikerei, Japán sem állt meg, Japán is beleesett a mohó hódítás esztelenségébe.)

Visszatérve, ha itt 1939 nyarán előállt helyzettel beérve megáll Hitler, akkor most egészen más lenne a helyzet.

Akkor talán a sok baromsága ellenére nem lenne a világ legnagyobb hóhéra, egyben balekja.  Addig is sok borzalmat követett el, addig is kiérdemelte volna a kegyetlen diktátor címet. De addig a jó oldalon is voltak dobásai. Addig legalább nem követett el igazságtalan háborút népirtásokat, tehát nem követte el a borzalmak tetejét. 

Viszont Hitler a nácik és a németek belementek a 2. világháborúba, lerohanták Lengyelországot, utána egész nyugat Európát, Franciaországot, majd a Szovjetuniót és még vagy tucat olyan országba vandálkodtak, amihez egyébként semmi közük sem volt. Közben lakosságot irtottak, kifejezett népirtásokat rendeztek, romboltak öltek.  Szóval ez már az emberiség eddigi legnagyobb baromsága és borzalma. Baromsága annyiban, hogy nyilvánvalóvá kellett válni, 1943 nyara után pedig egyértelműen nyilvánvalóvá kellett válni, hogy ezt nem lehet megúszni.

Igaz, hogy már 1943. nyara előtt ezelőtt is voltak olyan jelek, amelyek, kellő önkritikával párosulva visszakozásra bírhatták volna Hitlert és a németeket.

Nagy-Britannia és főleg Amerika hadba szállása intő jel lehetett volna. Intő jel lehetett volna, hogy a britek egészen komoly ellenfélnek mutatkoztak, nem visszakoztak, ahogy azt Hitler elképzelte.

Intő jel lehetett volna, hogy sok népben sok ember, pl. a partizánok meglehetősen elszántan harcoltak.

De a saját szövetségeseik, pl. olaszok, magyarok, románok elszántságának a hiánya is intő jel lehetett volna. A japánok pedig magukkal voltak elfoglalva.

Kétségkívül a siker-kudarc fordulópont egyik állomása  1940. nyarán Franciaország, benne Párizs megszállása, ez volt a siker csúcspontja. Ekkor Hitlert és az elvakult német népet valóban a verhetetlen nép dölyfössége önthette el. Ez tartott nagyjából 1942. őszéig, ekkor volt a legnagyobb a 3. birodalom.

Ugyanakkor ez 1942 ősze, tele, egy érdekes időszak volt,

mert ez nevezhető a 2. világháború forduló szakaszának. Annak ellenére, hogy ekkor volt a legnagyobb a 3., birodalom, de ekkor már sűrűsödtek a baljós jelek, gyakoribbá váltak a megtorpanások, sőt a kisebb vereségek is. Mellesleg észak-Afrikát is ekkor vesztették el a németek.

A legfőbb fordulópont, a németek első leütése, pedig a sztálingrádi csata elvesztése volt.

Visszatérve, a szuper-hiper náci német baromság korát 1943 nyarától, a sztálingrádi csata után számíthatjuk, amikor a már a szovjet csapatok folyamatosan elpáholták a németeket.

1944 júniusa után a normandiai partraszállás után fokozták a fokozhatatlant, a biztos vereség tudatában sem kapituláltak.  Sőt folytatták a népirtást, a holokausztot.

(Itt jegyzem meg: sok ostoba azt mondja: á nem is voltak gázkamrák.  Én azt mondom annál rosszabb, mert ez lassú, nyomorúságos, kvázi kínhalált jelentett.)

Visszatérve, a háború utolsó szakaszában, a vereség biztos tudatában a németek szándékosan magukat is megkínozták, feláldoztak sok tízezer civil embert, nőt, gyereket, időst. Ez a teljes észvesztés. Nyilvánvalóan itt már nem egyszerű értelmetlenségről van szó, hanem valamiféle őrületről.

(Hasonlóan a Japánok.)

Mindez a német (a föld túlsó felén a japán) nép, a lakosság a nép együttműködésével. Együttműködés?  Nyilván a nép egy része meg volt tévesztve, egy másik része félt, és még több enyhítő körülményt lehet találni. De a megtévedés, a felületes hit is, a gyávaság is, bizonyos hitványságok. Ha tömeges tiltakozás, parancsmegtagadás, szökés lett volna akkor a hatalom nem tudott volna mit tenni. De ilyen nem volt. Szóval a nép…….

Persze én magam mondtam, hogy nincs kollektív bűnösség, de vannak tömeg-lélektani helyzetek. 

Ez szintén egy világcsúcs, a köznépi őrület történelmi világcsúcsa. Lám erre is képes az ember – világcsúcsa.

(Manapság tönkreteszi a földet és magát is – lehet, hogy ez lesz az új világrekord. )

Ugyanakkor újra és újra kihangsúlyozom: amikor Hitler diktátorról, a náci diktatúráról a 2. világháború borzalmairól beszélünk, bizonyos értelemben, minden diktátorról, minden diktatúráról, minden hódító háborúról beszélünk. Ez volt a csúcs, ugyanakkor éppen ezért ez egyfajta etalon is volt. A többi diktatúra puhább, de az alapelemek felfedezhetők. 

Hitler, mint a magasra kapaszkodó, de onnan lezuhanó ember.

A viszonylag új tanulság, amit én itt kiemelnék, hogy Hitler is, és általában a diktátorok is sodródnak. Vagyis még azoknak sem érdemes tisztelni a diktátorokat, akik eddig erős, meghatározó egyéniségük miatt valamennyire tisztelték a diktátorokat. Netán magukban dédelgettek olyan álmot, hogy nem bánnák, ha sokak felett tudnának uralkodni.

Visszatérve a sodródás azt is jelenti, hogy a diktátor alakja szerepe, felelőssége sokkal gyengébb, mint ahogy azt általában beállítják. Úgy is fogalmazhatunk, a diktátor egymagában semmire sem menne, ha nem lennének segítői, támogatói, hívei. És persze a szerencse is támogatja, legalábbis egy darabig. Illetve ahogy már pedzegettem, egyesek, sokak ravaszságból, félelemből előretolt verőembere lesz. Miközben ő, nagyhatalmú vezetőnek képzeli magát. Részben az is, de részben egy olyan bábú, mely a háttéremberek érdekét képviseli, akit a háttéremberek helyett az ellenség rugdoshat. 

Természetesen én nem életrajzokat írok, egy-egy sorsból megpróbálom kiemelni az általam vélt érdekes tényezőket, jelenteket, úgy hogy a sikeresség szempontja a középpontban legyen. Meddig volt Hitler sikeres ember?

Jó kérdés, mert kérdés, hogy saját népe körében, vagy a világszemében?  Az egyik fordulópont a második világháború elkezdése, Lengyelország lerohanása. A világ szemében ekkor vált utált diktátorrá, azaz sikertelenné.(Azt már korábban tisztáztuk, hogy a negatív ismertség a hírhedtség, nem siker, népszerűség, de éppen hogy sikertelenség, népszerűtlenség.)

Második fordulópont, vagy inkább szakasz, amikor látta, hogy bár a Franciákkal könnyen elbánt, de az Angolok már egy másik szintet képviselnek. És az amerikaiak is. És persze a szovjeteket se felejtsük ki.

A nácik valami ilyesmit gondolhattak: ezek fél-felsőbbrendűek (Angolok, Britek, Amerikaiak, stb.) majd hallgatólagosan elnézik nekünk, az abszolút felsőbbrendűeknek, hogy kinyírjuk az alsóbbrendűeket.  Majd rabszolgákká tesszük őket.  Azért az, nagy csalódás volt a számukra, hogy a „fél-felsőbbrendűek” nem így gondolták.

Hitler életének, megítélésének harmadik legnagyobb fordulópontja, amikor megfordult a háború menete, a győztesekből jellemzően általában vesztesek lettek.

Ez valahol a Szovjetunióban a Sztálingrádi csata ideje körül volt. Vannak, akik szerint előtte történt, vannak, akik szerint éppen a vesztés órájában (1943 febr. 2.) történt, vannak akik a következő időkre teszik a fordulópontot.

Azért az óriási törés lehetett Hitler számára, amikor ráébredt, hogy ez a háború már elveszett.

Egyébként a diktátorok háromnegyedének életében eljön a bukás, a fordulat napja. Ez így rendben is van. Ami nincs rendben, hogy az egynegyed megússza. Egynek sem szabadna a borzalmas (hiszen millióknak ártanak) bűneit megúsznia. Ezzel bátorítást adnak a kezdő diktátoroknak, ha neki sikerült, nekem is sikerülhet. 

1942 őszén ehhez hasonló beszélgetés zajlódott Hitler és Jodl tábornok között.

Azt tudni kell, hogy Hitler 1941 ősze és 1943 nyara között,  a fordulat idején, szinte minden tábornokával összeveszett.

Összeveszett? Inkább megharagudott rájuk, mert többé-kevésbé becsomagolva el merték mondani a véleményüket, ami nem egyezett Hitler véleményével. Hitler, mint a diktátorok általában, nem tudta elviselni az ellentmondást. Általában abból alakult ki a vita, hogy Hitler állandó álláspontja – ki kell tartani, mi nem veszíthetünk – egy nagy ostobaság volt.

A tábornokok viszont Hitler külön engedélye nélkül is visszavonták, vagy támadás helyett, védelembe vonták a haderőket.

Persze a szakembereknek, vagyis a tábornokoknak volt igaza, a német nemzet pedig szépen menetelt a szakadékba. Később egyébként néhány kivételtől eltekintve Hitler kibékült a tábornokaival.

Külön talány, hogy ezek a tábornokok, feltehetően okos emberek, vajon miért görbítették el a gerincüket, miért nyelték le Hitler baromságait. Erre még visszatérek. 

Hitler és Jodl beszélgetése:

(A helyszín: a német vezérkar előretolt bázisa, erdőben rejtve, több vastag betonfalú, lövegállások, puritán lakó és iroda épületek erődrendszere. Az épületek egyikében, egy egyszerű berendezésű szoba, dohányzó asztallal, egy nagyobb és négy kisebb karosszékkel.)

Hitler: - Jöjjön csak Jodl beszédem van magával én hívattam ide a farkasverembe.

Jodl: - Vezérem rendelkezzen velem.

- Mégis hogy képzelte ezt Jodl – mondta Hitler, visszafojtott ideges hangon, mozdulatait nehezen kontrolálva – hogyan mert a parancsom ellenére megállni, meglapulni.  Nem kapta meg a parancsom?

- Vezérem megkaptam, de nagy hiba lett volna támadni. A helyzet azt követelte meg, hogy beássuk magunkat a Kaukázus északi oldalán.

- Mi a németek, árják, a felsőbbrendű faj, soha nem ássuk be magunkat, mi nem hátrálunk.

- Természetesen vezérem, de ideje lenne finomítani az állásponton.

- Ezt hogy érti Jodl?.., mit merészel feltételezni.

- Kénytelenek vagyunk elismerni, hogy óriási haderőt vonultattak fel. Ez egy hatalmas ország, borzalmas hideg telekkel, rengeteg emberrel, nem véletlenül vesztett itt Napóleon. És meglepően bátrak, mondhatjuk, vadak ezek a szovjetek.

- Ilyen nincs Jodl – ekkor már Hitler képtelen volt indulatait visszafogni, ideges elvékonyodott, szinte rikácsoló hangon folytatta – Az alsóbbrendű soha nem győzheti le a felsőbbrendűt, …. egy percre se……., az alsóbbrendű nem lehet bátor, az alsóbbrendű nem tud fejlett technikát előállítani. Érti Jodl?

- Igenis vezérem, ahogy parancsolja.

- Nem azért mert én parancsolom, nekem mindenki elmondhatja a véleményét. Vagy maga mégis azt gondolja – mondta lehalkulva, székére lerogyva – azt gondolja, hogy veszítünk.

- Dehogyis vezérem, dehogy, csak átmeneti taktikai visszavonulásokról van szó.

- Mindig így kezdődik Jodl, vallja be, nem bízik a németekbe és nem bízik bennem.

- Isten ments vezérem, nem erre gondoltam.

- Ennek semmi köze az istenhez csak én vagyok érti – pattan fel a székéről  -  ne merészeljen még egyszer, az engedélyem nélkül,… érti. Most leléphet! –  mondta megint fennhangon Hitler.

Jodl távozása után azonban újra leroskadt a székre, rátört egyfajta borzalmasan kellemetlen szinte fájó szorongó érzés.  Egyfajta félelem, amitől elkezdett reszketni az egész teste.

Hitler tábornokaival kapcsolatban két gondolat is eszembe jut.

Az egyik, hogyan lehetséges, hogy az okos, önérzetes ember, csicskázik a butábbnak?

A másik: talán nem ártana több önkritika, tisztelt öntelt tábornok uraságok. Senki nem kényszerítette magukat a gazemberségekbe. Sem a pojácának való engedelmességre.

Sőt felmerül; éppen ők használták karrier-ugródeszkának a pojáca-diktátort.

Hitler is sodródó ember volt, főleg 1943-tól. Innen már nem ő irányította a dolgok menetét csak sodorták az események. Sokan kihasználták előretolt verőbábunak, egyben ugródeszkának használták. De azért nem kell sajnálni, sem Hitlert, sem a tábornokait.

Egyébként rendkívül érdekes, egyben jellemző, hogyan viselkedtek Hitler fő emberei, tábornokai (Göring, Himmler, stb.)  a háború végén.

Szinte egyik sem tartotta magát bűnösnek. Szinte mindegyik úgy gondolta, hogy majd az amerikai, brit vezetőkkel valahogy lebratyizik és éppen őt fogják megbízni valamilyen vezető feladattal. Szinte mindegyik továbbra is lenézte a szovjeteket, és azt gondolta, hogy majd az amerikaiak, britek a németekkel összefogva a szovjetek ellen fordulnak. Egyébként volt ennek az elképzelésnek mondjuk 15% valóságalapja, hiszen egyes tudósokkal, egyéb nácikkal valóban megegyeztek az amerikaiak. A szovjetekkel való összeveszés is létrejött, egy kicsit később. Ugyanakkor ezekben az elképzelésekben van egy hatalmas adag, elvakult pökhendiség, önkritikahiány, valamint benne van a helyzet totális félreértése. 

Valószínűleg gondolkodásukban nem tudtak kilépni a náci logikából.

Ugyanakkor az is érdekes, hogy mai napig vannak olyan agyament vélekedések, hogy ezeknek a fő embereket jogilag nem lehetett volna felelősségre vonni.

A totális háború fordulata

1943 február 18.  egy  nagygyűlésen hangzik el  egyértelműen a felszólítás, de nyilván nem akkor jutott eszébe a náci vezetésnek.  A háború fontos fordulatai, ez sem maradhat ki, mert konkrétan ezt nevezhetjük az elmebeteg szakadékba ugrásának.

Joseph Goebbels náci propagandaminiszter a berlini sportcsarnokban beszédet mond, amelyben a német népet a legnagyobb áldozatokra szólítja fel. Goebbels nyomatékosan óvja hallgatóit a bolsevizmustól, amely veszélyt jelent a nyugati kultúrára, s amely ellen harcolni kell. Ezután hallgatóságának tíz kérdést tett fel, s azt kívánja, hogy ezekre "legjobb tudásuk és lelkiismeretük" szerint válaszoljanak. "Először... azt kérdezem tőletek: hisztek-e a Vezérben s velünk együtt a német nép végső totális győzelmében? Kérdezem tőletek: el vagytok-e tökélve a Vezért a győzelem kiharcolásában, jóban-rosszban, a legsúlyosabb személyes terhek vállalásával követni? Másodszor kérdezem tőletek: készek vagytok-e a hazának a hadsereg mögött felsorakozó zárt hadrendjeként követve a Vezért, a harcot elszánt határozottsággal és a sors minden rendelésén keresztül tévedhetetlenül folytatni, míg a győzelem a kezünkben lesz? Harmadszor: ...Kérdezem tőletek: el vagytok-e szánva ti és a német nép ...napi tíz, tizenkét és ha kell, tizennégy és tizenhat órát dolgozni... a győzelemért? Negyedszer: Kérdezem tőletek: akarjátok-e a totális háborút? Akarjátok-e ha kell, totálisabban és radikálisabban, mint ahogyan ma egyáltalán még el tudjuk képzelni? Ötödször: ...Kérdem tőletek: szilárdabb, elmélyültebb és megingathatatlanabb-e bizalmatok a Vezér iránt, mint bármikor azelőtt? Lelkes a tömeg, amely Goebbels minden kérdésére eddig igennel felelt. Goebbels tomboló tetszést aratott. Goebbels maga később ezt jegyzi fel a naplójába: "Ha azt mondtam volna, hogy ugorjanak le a Columbus-ház harmadik emeletéről, ezt is megtették volna."

Hitler bukása és halála

Hitler innen már nem a győzelem, hanem a vereség útján járt.

Innen 1943 tavaszától egyre gyakrabban kapott rossz híreket, egyre gyakrabban néztek át rajta, sőt komoly merényletet is elkövettek ellene. Egyébként Hitler ellen meglehetősen sok merényletet követtek el, élete során, de ezek többsége meglehetősen komolytalan volt. Ez a farkasveremben 1944. júliusban elkövetett tényleg komoly volt, Hitler csak óriási szerencsével menekült meg. Ha lassan is, de omladozott a dicsőségvára, naponta hullottak ki kövek belőle. És nem utolsó sorban, egyre gyakrabban egyre erősebben tört rá a testét, kezét, lábát reszketésbe rántó, fájó szorongás. Ha valakivel mégis találkozója volt, akkor irdatlan erőfeszítéssel ideig-darabig meg tudta fékezni. Talán belehalt volna a szégyenbe, ha így látják. 

Megint elfilózhatunk ezen siker-kudarc problémán. Nem tudhatjuk, mi járt pontosan Hitler zavaros fejében, csak azt sejthetjük, hogy általában mi jár az emberek fejében mikor a vereség útján járnak, amikor sikertelen korszakukat élik, amikor lefelé lépdelnek a gödörbe. Igaz, hogy az emberekben működik a boldogságkiegyenlítő rendszer, vagyis amikor sikeresek, akkor sem teljesen boldogok, sőt ….  Főleg a diktatórikus fazonok, hiszen ilyenkor a siker és a hatalmuk elvesztésének félelme fokozódik. És hát az ember olyan, a diktátorok főleg, hogy lejtmenetben is megtalálják a maguk kis reménységeiket, a maguk kis magyarázataikat, szóval működik az önáltató kompenzáció. Ezzel együtt a győzelem útja, az a győzelem útja, - a vereség útja, pedig a vereség útja, - ezt most jól megmondtam. Azt akartam mondani, hogy az önáltatásnak is van határa.

Szóval Hitler egyre betegebben lelki-testi betegségek összefonódásával, egyre elkeseredettebben valahogy csak érzékelte, hogy a vereség útján lépdel. Megjegyzem a vereség útján lépdelni mindennél rosszabb érzés.  Ezt sajna minden ember legalább egyszer megtapasztalja, mikor egyre betegebben, egyre öregebben lépdel a halál felé. Nem tudni mi a jobb fokozatosan hosszan lépdelni lefelé, vagy gyorsan, szinte zuhanni.

Hitler két év alatt fokozatosan ment, kóborolt, haladt lefelé, ami inkább lassúnak, fokozatosnak mondható. 

 Hitler és rendszerének végnapjai.

Utolsó napjait a berlini bunkerében töltötte.

Ez egy betonbunker volt mélyen a föld alatt, szűk szobákkal, egyéb helységekkel, melyekben rossz levegő, bűz terjenget, megtoldva a szellőztető berendezés zakatoló zörgésével, valamint a háború vészjósló morajával, mely azért ide is lehatolt. A napról-napra zavartabb, hol ordibáló, hol magába roskadó Hitlert, egy szűk társaság vette körül, élükön Bormann és Goebbels náci „alvezérekkel”. Ez egy fantomvilág, pontosabban egy rémálom-világ volt. Úgy tettek, mintha fontos, nyertes emberek lennének, miközben odafenn a német nép, nemzet megállíthatatlanul haladt a végzete felé. Hitler és emberei még ekkor is, csak tovább rontották az amúgy is elbaltázott helyzetet.

Hitler állapota még tovább romlott, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Naponta többször szurkálta magát injekciókkal, mindenféle kábító, és egyéb szerekkel. Amelyek már nem segítettek. (A drogok, tudatmódosító szerek problémája mindig előjön.)

Sokszor órákat ült magában és csak motyogott maga elé, ilyesmiket:  - Nem én vagyok a hibás. Miért is, miért is történt? Összeesküvés. Többet vártam a német néptől. Nem veszíthetünk, nem, még nincs vége. Nem én vagyok a hibás. Összeesküvés.

Körbe-körbe forgó gondolatokkal  ült és motyogott.

Még több rossz hír jött, „a Szovjetek már itt vannak Berlin alatt”. Máskor pedig jelentették neki, hogy szeretet alvezérei  Göring, máskor meg Himmler, át akarják venni a parancsnokságot, kapitulálni akarnak.  - A gaz rohadék árulók.

Valószínű mindenki, aki a bunkerben élt, voltak egy páran, Éva Braun is, Goebbels és családja is, pszichotikus állapotba került.

Végül is a háború utolsó napjaiban öngyilkos lett, főbe lőtte magát. A bunkerben levők legtöbbje szintén öngyilkos lett, de ők cián kapszulát haraptak el, egyébként ez volt a nácik kedvenc öngyilkossága.

Előtte azonban Hitler még kitüntette a gyerekkatonákat, és ezreket vitt halálba a feladást tiltó parancsaival. 

Hitler ott feküdt a bunker padlóján, mert leesett a pamlagról ahol főbe lőtte magát. Biológiai értelemben meghalt, megszűnt a keringése, az agya leállt, a sejtjei, szervei megálltak. Azonban az életsejtje, (a lelke) kiszállt az agyából, egy darabig még ott lebegett a test felett, majd eltávozott az atom alatti anyagi világba, annak is az lélek-érzelem mező részébe.  De az ő „lelke” nem a fény országába került, hanem a sötétség országába. De, hogy ez mit jelent, arról később lesz szó.

Hitler mindenképpen világbajnok a fentről a sikerből, a mélybe, a teljes kudarcba zuhanás tekintetében. Nem hiszem, hogy volt még egy ember, aki ekkorát zuhant.

Sajnálat helyett, azonban inkább káröröm tölt el. Elnézést mert amúgy elég csúnya dolog ez a káröröm, de néha jogos, érthető, ebben az esetben is.

Ha felülről nézzük akkor is, ez a háború a németek (és társaik, japánok, stb.) részéről a világ legnagyobb baromsága és gonoszsága.

Lehet, hogy egyes részletek elfogadhatónak, sőt okosnak

tűnhetnek, de valójában egy értelmetlen pusztítás rajzolódik melynek az indítéka is zavaros téveszme, a végrehajtása is tele van ostobaságokkal és értelmetlen pusztítással.

Mert mi is történt lényegileg?

Először is, 1943-tól egy nyilvánvalóan őrült vezetőt követett egy nemzet többsége a látható nemzethalálba.

Több történet mutatja, hogy a fenti állítás nem lufi, nem rizsa. De talán a legjellemzőbb, hogy a normandiai partraszállás (1944 jun.6. D nap) a háború egyik fordulópontján hogyan viselkedett Hitler és hogyan viselkedtek a németek. Reggel kezdődtek a harcok, délben már félig meddig sikerült a partraszállás, győztek a szövetségesek. Azonban a védekezők meglehetősen fejvesztve védekeztek, ugyanis Hitler aludt a bunkerében, és ahogy ez a diktatúrában lenni szokott, a fontos döntéseket féltek mások meghozni. Hitlert viszont nem merték felébreszteni. Miután délben felébredt elmondták neki, hogy mi van, de ő ahelyett, hogy odavezényelt volna egy sereg csapatot csak legyintett. Ugyanis ő már korábban „kitalálta” hogy hol fog történni az egyébként várható partraszállás, és az nem itt volt. Ezért volt viszonylag gyenge a védelem. Mi is történt? Ekkor is, általában is Hitler fals (dinka) elképzeléseit követte a hadsereg és a nép is. Durvábban: az őrült diktátort követték a nemzethalálba. 

Mi is történt felülről nézve?

A világ egy huszada, nagyságban, népességben, haderőben is csak 5%-a azt mondta: majd mi erőszakkal leigázzuk a világot. Mit nekünk a nálunk nagyobb gazdaságilag is erősebb, (némelyik csak nyersanyaga, területe, lakossága miatt) országok, majd mi tartósan leigázzuk őket.  Minket nem érdekel, hogy a népek nemzetek felettébb ragaszkodnak a függetlenségükhöz, és valószínűleg kitartóan elszántan harcolnak érte. Minket nem érdekel, hogy nemcsak el kell foglalni ezeket az országokat, gyakorlatilag a világot, de tartósan uralni is kellene. Közben viszont mi is sokat fogunk harcolni, szenvedni.

Itt azért meg kell jegyezni, hogy a korábbi állapotokhoz képest, pl. a napóleoni időkhöz képest is nagyot változott a világ. Már nem lehetett (most sem lehet) egy lokális birodalmat pl. fél Európa nagyságút, kialakítani. Vagy az egész világ, vagy semmi. Egyébként Napóleonnak sem ment már tartósan. Az egész világ pedig lehetetlen, úgyhogy marad a semmi.

1945 tavaszán, mikor már biztos volt a vereség, a nácik harcba, vagyis a valószínű halálba, szenvedésbe küldték a saját gyerekeiket. Ez azt mutatja, hogy a társadalomismeret, pl. a manipuláció-csapda felismerése nem értelmi alapon működik.

Visszatérve, ha nem elvakultan csak egy kicsit feljebbről kicsit józanul nézték volna a németek (és társaik, japánok, stb.), mibe is akarnak belemenni, rá kellett volna jönniük, hogy az egy óriási baromság.

Hitler diktatúrája terjeszkedő volt, ami gyorsan hatalmas károkat okozott, de a bukása is viszonylag gyors volt.

Mert diktatúrák mindig is voltak vannak, de talán egyszer majd eltűnnek.

Miről szólnak a mai, lassan, sunyin terjeszkedő, fenntartó fél-diktatúrák? Kezdetben arról szólnak, hogy szűk diktatórikus uralkodó kör, a hozzájuk csapódó alja népséggel (akár kitehetik a lakosság többségét) uralja, csicskáztatja, lefosztja, a rendes embereket. Mindez nem durván, gyorsan, hanem kiszámítva manipuláltan trükkösen történik. Azonban a rendes emberek egyszer elfogynak, ha másképp nem, úgy hogy elmennek. Ezután a szűk uralkodó kör, sunyin a saját alja híveit,  csicskáztatja, fosztja le.  

A mérhetetlen kegyetlenség okai.

Ez a 2. világháború, kérem egy leírhatatlan kegyetlenség sorozat volt, amire nem lehet szavakat, jelzőket, mondatokat találni.

Mert el lehet mondani, hogy ártatlan civileket, főleg időseket, nőket, gyerekeket, naponta ezreket aláztak meg, és öltek meg módszeresen,- de ez így nem sokat mond.  Vagy mondhatjuk: rohadt átkozott, aljas férgek, borzalmas, hányadék, vérgőzös, sakálok. De ez sem mond sokat, ráadásul a háborgóra vet rossz fényt. A fényképek filmek egy kicsit többet mondanak, de nem sokkal.

De mégis mi lehet a magyarázat.

Az egyik magyarázat, hogy mindig voltak, lesznek aljas pszichopata emberek. És ezek többen vannak, mint gondolnánk.

További okok, legalábbis magyarázatok:

Olyan helyet volt, amikor az átlagos emberi gyengeségek felerősödtek.

A háborús-elkegyetlenkedési pszichés betegséget sok ember elkapta. Ezt már Hitler jellemével kapcsolatban elemeztem. (A borzalom megszokottá válik, bizonyos érzelmek elsorvadnak).

A háborús propaganda, pl. „ezek nem emberek”, vagy „ha életbe hagyjuk őket, ők ölnek meg”, stb. virult és hatott.

Ugyanakkor van ennek a maximális kegyetlenségnek (nemcsak a 2. világháborúról van szó) egy megmagyarázhatatlan aspektusa is. A normális ember csak meghökkenve szörnyülködik, egyszerűen nem érti, fel sem tudja fogni.

Rendben van, de ott levő „emberek” hogyan voltak képesek ezekre az elképzelhetetlen kegyetlenkedésekre?

Azt sem mondhatjuk, hogy ősi ösztön, mert az állat sem öl, szükségleti ok nélkül (nagyon ritkán, de ott is találunk okot), de az biztos, hogy az állat nem kínoz.

A válasz viszonylag egyszerű; a kegyetlenkedő embert mások, önmaga is, meggyőzik arról, hogy akivel kegyetlenkedik az nem ember, hanem kártékony állat, egyébként is a kegyetlenkedés, ölés szükségleti ok.  Ja és még egy: sok ember alapból kegyetlen, és ha teheti, ha nem fogja vissza a félelem, akkor meg is teszi.

Mit kezdjünk a „parancsra tettem” védekezéssel. Érdekes módon mindenki parancsra tette a tábornoktól a közkatonáig, de azért itt sok minden sántít. Először is Hitler nem parancsolgatott egész nap, sokszor csak a stréber alsóbb parancsnokok találták ki, vajon mit parancsolhatna a vezér.

Legtöbbször rá is tettek egy lapáttal. Másrészt ez a parancsláncolat csak akkor megy szépen gyorsan lefelé, ha lelkesen hajtják végre. Ha tessék-lássék akadályozva, megmásítva hatják végre minden szinten, felvállalva az esetleges kisebb büntetést (mert a nagy büntetés csak a nyilvánvaló parancsmegtagadásért jár), akkor már akadozva halad a diktatórikus gépezet. Vagyis egyáltalán nem mindegy milyen lelkesen, (sokszor önként) hajtja végre az egyébként kötelező parancsot.  Pl. a németek többsége kiszámíthatóan lelkesen, sokan önként, vett részt a diktatúrában. Ennek pedig valahogy meg kellett látszani a büntetésben.

Az összbüntetés rendben volt, talán túl enyhe volt, de az egyének büntetése valószínűleg minden irányban igazságtalan volt.  

Ha egyértelmű a hatalmas ostobaság, akkor természetesen adódik a következő kérdés: mi, mik okozták ezt a kegyetlenséget és ostobaságot.

A diktatúrák kialakulásának néhány jelentősebb oka:

És természetesen ezt nemcsak Hitlerre és náci vezérkarra, hanem a több millió nácira is és valamilyen szinten a német népre is érvényes. Sőt a történelem tanulmányozása után, tovább tágíthatjuk a kört.

Először is nemcsak egy nép, egy nemzet bolondult meg. Itt fel lehet sorolni az összes fasiszta agresszív országot, népet. De még az eszme terjedése, és a szimpatizánsok száma ennél is szélesebb. Talán nem túlzás azt mondani ezekben az években 1914-1945 megzavarodott  a világ, egyfajta összetett világválság alakult ki. Hiszen nemcsak a két világháborúról beszélünk, hanem pl. 1929-1933 gazdasági világválságról is.  Több helyen olyan kemény diktatúrák alakultak ki, amelyek korábban, az ókor óta nem voltak.

Tehát az emberiség történelmében ez az eddigi legsötétebb kor.

A diktatúrák elfogadásán, (jelenleg is létező probléma), már rengeteget gondolkodtam.

Már ezer okot, előzményt, elméletet felvetettem le is írtam e témában.

Mi viszi rá az embereket, hogy az értelmüket félredobva, sokszor saját kárukra, szenvedést, bajt vállalva, elfogadjanak bizonyos diktátorokat, bizonyos diktatúrákat?

Most magamtól idézek, egy plakátszövegből.

A sikeres (a csúf véget leszámítva) diktátorok felépítenek egy álomképet, legendát: Hős népünk az én (a zseniális vezér) vezetésemmel, majd győzni fog, első lesz. És akkor a mi népünket tisztelni és csodálni fogja a világ.

Ez a lényeg, másodlagos, hogy ki ellen fog győzni, de azért kell ellenségkép. Másodlagos, hogy meddig tart a harc, milyen áldozatokat követel.

A „hős nép” pedig előretekintés nélkül, örömmel rohan a saját vesztébe.

Az egyik talán legjelentősebb ok, a fenti álomkép, legenda elfogadása.

Elemezzük ki, a fenti állítást, de előtte egy még egyszerűbb szinte profán indok: Sokan szeretnek diktatúrában élni. Ez első hallásra meglepő lehet, főleg a szabad, kételkedő, értelmes embereknek. Azonban az emberek jó nagy hányada bizonyos fokig szolgalelkű. Sok oka lehet ennek, a szolgalelkűek sem egyformák.  Vannak, akiket meg lehet és meg kell fizetni. Vannak, akik nem nyerészkedés miatt szolgalelkűek. Pl. mert biztonságosabb nekik az irányított élet, vagy agyilag nem állnak az önálló döntés szintjén.

Vannak, akik rajongásból, legendából szolgalelkűek. És itt visszatérhetek a legendáról szóló mondatokra.

Leegyszerűsítve ezekről szólnak mondatok: propaganda manipuláció, személyi kultusz, ellenségkép, rövid távú ostoba történelemlátás, meggondolatlan győzelmi mámor rasszizmus, sovinizmus.

Az állítás elmondható nemcsak Hitlerről, de többek között, Nagy Sándorról, Július Cézárról, Napóleonról és még másokról. Igen ezek is megszálló, leigázó diktátorok voltak, csak egy olyan korban, amikor ez kvázi megszokott volt, amikor nem számított nagy bűnnek. De folytatom: elmondható, Sztálinról, Rákosiról, Mussoliniról, Maoról, Kim Jong Un, és még sokakról.

A németek (a többség) úgy néztek Hitlerre, mint a zseniális vezérre. Egy darabig valóban hozta sikereket, győzelmeket. De fura módon azután is zseniális vezér maradt miután kiderültek a baromságai, ártásai. Csak a  teljes összeomlás előtt vesztett a népszerűségéből és persze halála után. Vagyis sajnos a hódító, leigázó diktátoroknak csak egy része kapja meg életében a méltó ítéletét, mások csak haláluk után és vannak kevesen akik, még akkor sem. A történelem viszont előbb-utóbb igazságot tesz. 

A 2. világháború legjelentősebb tanulsága, hogy a jó nép annak minden tagja, akik büszkén lendítették a karjukat, mások „nagyjából minden rendben van” állapotban voltak, igen komolyan pofára estek. Szenvedtek, nyomorékok lettek, meghaltak, családtagjaik haltak meg.

Isten a sors, azért tette ezt az elrettentő példát az emberek elé, hogy figyeljenek oda, egyszerre sokan, akár egyes népek is elveszthetik a józanságuk, ….. de az ember nem tanul. 

A diktatúra és a tömeghipnózis.

Rengeteg, meglehetősen sok erős okot lehet találni egy diktatúra kialakulására, de mégis keveset, gyengét. Először is van ez a kérdés: ha ugyanaz a nép, a diktatúra előtt, (vagy és után), nem tudott elviselni egy kisebb elnyomást sem, akkor miért változik meg?

Az is kérdés, hogy miért ennyin fogadják el, miért a többség? Mert az érthető lenne, a rengeteg ok magyarázná, ha 10-20-30% része az embereknek megzavarodik, de 50-60-70%, miért? Erre az arányra, még a rengeteg ok sem ad választ.

Vannak azok az előadások, melyekben egy mágus (egy hipnotizőr) szinte az egész színház közönségét megbolondítja (hipnotizálja). Először a színpadra hív fel vagy húsz embert azoknak szuggerál be mindenfélét, aztán lemegy a közönség közé és sorra kezdenek vetkőzni a nézők, például azt gondolva, hogy forróság van, és a strandon vannak. Nyilván vannak beépített emberek (már ez is fura, honnan lehet ennyi lefizethető embert összeszedni), de nem mindenki beépített. Sokan nem lefizettetek mondjuk a fele, akkor ők miért?

Sokan nem lefizetésből, érdekből, hanem önként követik a mágus nem túl értelmes utasításait. Nem gondolom, hogy ők teljesen a hipnózis hatása alatt teszik ezt. Akkor miért is?

Mert valakit követni kell? Mert a mágus olyan követni való ember? Mert mennek a többiek után? Mert jó játéknak, sőt bódulatnak, lélekutazásnak látszik? Mert nem akarnak mindig racionálisan gépszerűen viselkedni?

Talán mindegyik, - ezt nevezhetjük tömeg-pszichózisnak.

A baj az, hogy ennek a tömeg-pszichózisnak, ha egy diktatúra, egy diktátor elfogadását jelenti, drámai következményei lehetnek.

Egy további magyarázat lehet, az állatvilágból hozott falkaszellemet. Bizonyos elvadult helyzetekben az ember, az emberi közösség állati falkaként működik. 

A 2. világháború utáni helyzetről tömören pár mondat.

A győztesek okosan viszonylag kegyesen bántak a legyőzöttekkel, így gyorsan rendeződhetett a helyzet, sőt a két leginkább legyőzött ország (Németország, Japán) manapság a világ legfejlettebb országai között van. Talán éppen e két ország fejlődött a legnagyobbat, mert ők tanulták meg leginkább diktatúra-demokrácia leckét.

1945 után kialakult egy történelmi rendszerváltás, a klasszikus kapitalizmus átment a fejlettebb, demokratikusabb új-kapitalizmusba. Igaz manapság, 2020 körül, már ez az új történelmi rendszer is válságban van. Ugyanakkor 1945 után kialakult a kommunista-szocialista (keleti) blokk is, amely szintén már átalakult,  un. „kínai szocializmus” rendszerré, ami szintén csak átmeneti rendszer. Persze az új-kapitalizmus is átmeneti rendszer, hiszen szükségszerűen a közvetlen demokráciának kell jönni.  Egyébként minden rendszer szükségszerűen átmeneti, hiszen a változás, jó esetben a fejlődés nem áll le.

Ugyanakkor már közvetlenül 1945 után kialakult a szövetségesek ellenségeskedése, elkezdődött a hidegháború.  A 2. világháború nyilvánvaló, mindenkit érintő tanulságaiból sok minden pozitívan hatott, de azért a vezetések, emberek nem okosodtak meg annyira, hogy az ősi, hatalmi taktika szempontjából jól bevált, „ellenségképet” ne alkalmazzák. Valamint a nagyhatalmi politika sem tűnt el.  A nyugati erők a „kommunistákra” mutogattak, mutogatnak, a keleti erők az „imperialista nyugatra” mutogatott, mutogat ellenség gyanánt.  Persze a totális ellenségkép bármikor életre kelhet.

Valamint a jó megoldás hiányában, kicsit később elkezdődött, azóta is tart, az izraeli-arab konfliktus, ami szintén egy állandó fekélyes világháborús gócpont.

Kik győzték le a németeket, természetesen az arányokról van szó.

„A német veszteségek 1941 és 1943 között a nyugati fronton, az összes frontot figyelembe véve a veszteség mintegy 3%-át tették ki. 1944-ben ez 14%-ra ugrott, de a D napot követően is a német veszteségek mintegy 68,5%-a a keleti fronton következett be.”

Én azért, teljesen egyéni számításom szerint, azt mondom: kétharmad részben a Szovjetunió, Sztálin csapatai, a Vörös hadsereg győzte le a németeket, és velük szövetkező haderőket, egyharmad részben az amerikaiak, britek, és sok más erő, haderő.

Messze nem vagyok szovjet fan, és tisztelet minden nácik ellen harcolónak, de ezt a kétharmadot el kell ismerni.

Azért kell leismerni, mert azért szinte mindenhol, megy a történelemtorzítás, a saját dicsőség felértékelése, az ellenfél leértékelése.

A tekintetben is megy a hamisítgatás, hogy az egyes országok, népek (legalább negyven) milyen mértékben támogatták-gátolták a németeket. Viszont korrekt, részletes listát, „támogatás, mellette harcolás – gátlás, ellene harcolás” senki nem állít össze.  Sejtésem szerint, például a magyarok tekintetében háromnegyed támogatás, egynegyed, gátlás  arány jönne ki. Még úgy is, hogy bizonyos kényszer-körülményeket beszámítanánk.

Ugyanakkor a Japánokat döntően az amerikaiak győzték le, de itt is meg kell említeni, a brit, ausztrál, stb. segítséget.

Ugyanakkor szintén történelem-hamisítás, amikor a német haderőket, esztelen esetlen gyáva népségnek próbálják beállítani. De azt is látni kell; a rossz hatékonysága, nem enyhítő, hanem súlyosbító körülmény. 

A nácik (tengelyhatalmak) kudarcai képekben 1:   Az értelmetlen szenvedés és pusztulásokozás (még ha azt átmeneti győzelemnek tartják) - kudarc az okozónak, tragédia az okozottnak.

Még többet árul el a halottak száma.

                katona          civil

Németország      4 750 000        500 000

Magyarország        összesen    1 000 000 ha, Felvidék, Erdély, délvidék, stb. ide számított, ebből 400 000 zsidó.

Olaszország        330 000         85 000

Románia             összesen      378 000 zsidóság és Erdély nélkül.

európai tengelyhatalmak összesen: kb. 7 000 000

Magyarország egyedül annyi, mint  USA, Nagy-Britannia együtt. Európában kb. az ötödik.

Szovjetunió     13 600 000      7 000 000

összesen: 20 000 000 magasan a legnagyobb szám, a döntő többség orosz.

Lengyelország      320 000      5 700 000 Ebből kb. 3 000 000 zsidó, vagyis kb. 3 000 000 lengyel

Csehszlovákia      összesen       700 000

Jugoszlávia        410 000      1 280 000

Görögország         20 000        140 000

Bulgária            összesen       20 000

Közép, kelet, dél európai országok össz.,kb: 9 000 000 

USA                 összesen      259 000

Nagy-Britannia     324 000         62 000

Franciaország      340 000        470 000 

Szövetségesek összesen, kb.: 1 500 000 – 1 800 000

Hollandia           12 000        198 000

Belgium             12 000         76 000

Norvégia            összesen       10 000

Dánia               összesen        1 400 

Finnország          összesen       84 000 

Összes európai, kb: 38 000 000

Az összes zsidó (ezekben benne van): kb. 6 000 000

Japán            1 200 000        600 000

Kína             6 400 000      5 400 000

Az összes ázsiai, kb. 15 000 000

Elemezzük a fentieket:

2. Világháború összesen:  53 000 000 (53 millió) halottat hagyott maga mögött, valószínű ebben benne vannak azok, akik a harcokon kívül, a háború okozta sebesülésbe,  éhségbe, nyomorba, betegségbe haltak bele. 

A halottak száma sok mindent elárul, a veszteséget „áldozatvállalást” szinte teljesen. A harcok nagyságát csak kétharmad részben.

A bevetett haderőt csak félig-meddig, mivel az eszköz, szervezettség, stb. sokat számít.

Néhány érdekesség:

Az európai háború kb. 2,5-ször nagyobb volt, mint az ázsiai.

Az európai tengelyhatalmaknak kb. ötször nagyobb vesztesége volt mint a nyugati szövetségeseknek (szövetséges hatalmaknak).  Japánnal együtt, pedig hatszor nagyobb. (Szovjetunió nélkül).

Viszont ha a Szovjetuniót is beleszámítjuk, akkor megfordul a helyzet, a szövetségesek vesztesége kb. 2,5-szőröse a tengelyhatalmak veszteségének, Európában pedig 3-szorosa.

Tulajdonképpen három különlegesen magas számot láthatunk, ez a Szovjetunió 20 milliós, a zsidóság 6 milliós és a lengyelek 3 milliós vesztesége.

A másik oldalon két meglepő számot láthatunk: 0.26 millió USA (elképesztően kevés), valamint összesen USA, Nagy-Britannia együtt: 0,65 millió.

Ez azért meglepő mert a 2. világháború legnagyobb győzteseinek és nagy áldozatvállalóinak az amerikaiak és a britek voltak, vannak beállítva. Akkor nézzük:

A szovjetek áldozatvállalása kb. 30-szorosa volt az amerikai-brit áldozatvállalásnak. A zsidók áldozatvállalása kb. 9-szerese volt az amerikai-brit áldozatvállalásnak.  A lengyelek áldozatvállalása kb. 4.6-szorosa volt az amerikai-brit áldozatvállalásnak.

Igaz, hogy az amerikai, brit halottak 0,65 millió szinte teljesen katonák, de még így is elenyésző, pl. a szovjet 13,6 millió halott katonájával összehasonlítva, ami kb. 20-szor nagyobb.

És akkor még a távol keleten meghaltakat nem is számítjuk.

(Itt is fura, hogy a max. 0,2 millió amerikai katonával szemben kb. 1millió japán katona halt meg. Igaz, hogy voltak más haderők is, de akkor is.)

Sok furcsaság van, de ezért ez sem piskóta: kétszer annyi jugoszláv halt meg, mint amennyi Francia. (A halottak számából az derül ki, hogy a németek a nyugati népekkel szemben sokkal szelídebbek voltak, mint a keleti és a déli népekkel szemben.)

Még egy megjegyzés Finnországgal kapcsolatban, szintén meglepően kicsi a szám, ahhoz képest, hogy a Finn háború külön fejezet a történelemkönyvekben.

A halottak száma, a viszonylag kevés amerikai, azt is megmutatja, hogy a háborúban, a technika, a szervezettség, a firnyák rengeteget számít, sok-sok emberéletet, áldozatot válthat ki, menthet meg.   

A háborúban általában a felszínre tör a mélyben lapuló népkarakter. De ez a népkarakter nem genetikai, hanem kulturális gyökérzetű. Amúgy pedig a valóságot, a felszínen levő népkarakter határozza meg, a mélyben lapulás csak annyiban érdekes, hogy könnyebben tör a felszínre. Vagyis könnyebben manipulálható, terelhető a nép ez irányba.

Az orosz nép karakterének egyik mélyben lapuló vonása ezek szerint, vodkával, vagy anélkül: „ha kell, akkor a halálba menetelünk”.

Amerikai nép: több a firnyák, a technika, a reklám, mint a reklámozott hősiesség.

A német népet talán jól jellemzik a német kutyafajták:  német juhász, dobermann, rottweiler.

Persze ezek bugyuta egyszerűsítések. 

Elgondolkodtál már a magyar nép mélyben lapuló karakterén?

 Befejezés.

Talán unalmas, hogy visszatérek a felelősség kérdésére..

Azért az, látható, hogy szinte minden egyén, (minden társadalmi réteg) igyekszik kifogásokkal, magyarázatokkal kisebbíteni a felelősségét. A vezetők gyakran, többek között arra hivatkoztak, hogy csak a néphangulathoz igazodtak. A nép, a  támogató, vagy csak szófogadó emberek, a civilek és a közkatonák is, gyakran az agymosásra (manipulációra, átverésre) hivatkoznak. Nem teljesen alaptalan indokolatlan ez a védekezés, mert valóban feltehető a kérdés: egy amúgy is kevés szabad akarattal rendelkező emberke egy intenzív agymosás után mennyi szabad akarattal rendelkezik?

Ugyanakkor nyilvánvaló csapdahelyzet, ha azt mondjuk: néhány ember a felelős.

Ismétlem a 2. világháború, a náci diktatúra, Hitler diktátor, etalon, egyfajta csúcs, abban az értelemben, hogy mire képes az ember. Mire vezethet egy diktatúra, és egy diktátor. Ez nem kivételes állapot, csak szélsőséges állapot, amely mutatja, ide is el lehet jutni. Minden korban akár korunkban is intő példa. Sok mindenben. Például abban is, hogy vannak kisebb diktatúrák, csakhogy vigyázat, ezek is elfajulhatnak.

Például abban a tekintetben is etalon, hogy hová vezet, ha az emberek becsukják a szemüket, és elhessegetnek. Például elhessegetik a várható természet-összeomlás problémáját. A 2. világháború előtt, közben is, az emberek többsége csak félrenézett, legyintett, és tessék, 50 millió halott. Sajnos most több halott nagyobb szenvedés várható. Mindenkinek van felelőssége.

         Már csak egyetlen kérdés maradt a végére: megérte?