Cikkek


HAON: Debreceni siker az évzáró hexasakk tornán Bátaszéken


HAON   haon-sportoldal   Debreceni siker az évzáró hexasakk tornán 

Debreceni siker az évzáró hexasakk tornán Bátaszéken

Hexasakk – 
 Évadzáró hexasakkversenyt rendeztek a napokban a Tolna megyei 
Bátaszéken, a négyfős körmérkőzéses tornára az idény legeredményesebb 
magyar versenyzői kaptak meghívást.

 Ott volt az idei magyar bajnok Csupor Péter Kalocsáról; a helyiek 
képviseletében az exvilágbajnok Rudolf László, aki idén minden versenyen 
ezüstérmet szerzett; a szekszárdi Vámosi Albert, aki a nemzetközi Hajdú 
Kupán elért dobogós helyezésével kvalifikálta magát; és a debreceni 
Sütő Péter, aki ebben az esztendőben minden viadalt megnyert, amelyen 
elindult.A sorsolás szeszélye folytán már az első fordulóban sor került a 
Rudolf–Sütő rangadóra, ahol a debreceni hexázó sikerrel vette a 
legnehezebbnek vélt akadályt, míg a másik táblán Csupor Péter győzött. 
A következő körben azonban az első forduló két vesztese diadalmaskodott, 
így a rendkívül kiélezett végjáték következett, melynek során még bárki 
megszerezhette a végső győzelmet. Miután a Vámosi–Rudolf parti 
pontosztozkodással zárult, a másik tábla izgalmasan alakuló játszmájára 
maradt a döntés. Itt a cívisvárosi hexázó bírta jobban a téttel járó 
feszültséget, és begyűjtötte az egész pontot, megnyerve ezzel idei 
utolsó versenyét is.

Végeredmény

1. Sütő Péter 2,0 pont, Nk.m., DHTE, Debrecen

2. Vámosi Albert 1,5 pont, Nk.m., Mattolna, Szekszárd

3 .Rudolf László 1,5 pont, Nk.nm., Bátaszéki SK, Bátaszék

4. Csupor Péter 1,0 pont, Ihcf-m., Logikusakk, Kalocsa

 
Infoline:
A verseny részletes beszámolója, játszmákkal megtalálható lesz a 
http://hexasakk.5mp.eu/ honlapon.

2011.12.18 19:02; 



Cikádor

Bátaszék város önkörmányzatának lapja

 XXII. évfolyam, 1.szám, 2012. január

Sakkhírek röviden



Évadzáró hexasakk verseny


A 2011-es év hexasakk versenyeinek érmesei kaptak meghívást az évadzáró bátaszéki versenyre, melyre a tűzoltóság tanácstermében került sor. Balogh Péter (Bátaszék) nem vállalta az indulást, így négy játékos vívott körmérkőzést egymással. Két forduló után mindenkinek 1 győzelme és 1 veresége volt, ezért csak a záróforduló döntötte el a helyezések sorsát. 
Végeredmény: 1. Sütő Péter (Debrecen) 2; 2. Vámosi Albert (Szálka) 1,5; 3. Rudolf László (Bátaszék) 1,5; 4. Csupor Péter (Kalocsa) 1 ponttal.

(RLO)



Az oldalt készítette: © BoSa Utolsó módosítás:2011.12.18.

    Linkgyűjtő free counters
Comments