Pontosan 10 évvel ezelőtt, 1980.08.11-én greenwechi idő szerint délelőtt 10 órakor megfogtam a vezérgyalogomat és szerényen egy mezővel előre toltam. Akkor nem gondoltam, hogy londoni szereplésem, a Brian Towers elleni játszmám, s az a bizonyos 1.e5 lépés történelmi lépésnek fog számítani a magyarországi hexasakkozásban.

  Pedig így történt:   ettől az időponttól számítják hazánkban a hexasakkot.

  Számomra duplán emlékezetes marad az a nap, hisz 25. születésnapomat győzelemmel ünnepeltem. Az azóta eltelt 10 év során még sokszor éreztem a győzelem ízét, de megismerkedtem a vereség fájó érzésével is, meg a sokat kritizált szalonremi és a harcos döntetlen közti különbséggel.

  Tíz év egy sakkozó életében is nagy időnek számít, bár más sportágaktól eltérően /hexa/sakkozni életünk végéig lehet. Ha ez a tíz év egybeesik kedvenc sportágunk első évtizedével, akkor érthetőbbé válik, miért készítek összegzést ezen időszak játszmáiról. Nagyon szegényes a hexairodalom, játszmagyűjtemény pedig még sehol a világon nem jelent meg. Ezt a hiányt szeretném pótolni az összes lejegyzett játszmám /435-ből 421/ közreadásával.

  Játszmáimból nem csak tanulni lehet /remélem, hogy a nyerőkombinációk mellett hibáimból, sakkvakságaimból is okulnak a játszmákat figyelmesen átnézők/, hanem mint egy történelemkönyvben, végig lehet kísérni a hexasakk elméletének fejlődését a kezdetektől napjainkig. Eleinte ugyanis nem volt elmélet: a megnyitásban azért lépegettünk, mert lépni kellett, bár sokáig nem tudtuk, mire is kell a hexában játszani. A közép- és végjátékban már akkor is akadtak szép példák, bár a győzelemhez legtöbbször az ellenfél durva hibája kellett. Szép lassan azért kezdtünk rájönni a hexa lényegére, a figurák igazi értékrendjére és egyre színvonalasabb játszmákat alkottunk. Napjainkban a megnyitás kezelése már erősen meghatározza a játszma további kimenetelét. A háromfutós játéknak is ma már sokkal több híve van mint néhány éve, s több esetben a saját bőrömön is érzékeltem: az ellenfél is jól használja ezt az erős stratégiai fegyvert. Remélem, hogy sokan azonosulnak a játszmák átnézése után azzal a véleményemmel, hogy a hexasakk komoly minőségi fejlődésen ment keresztül az eltelt 10 és során.

  Játszmagyűjteményem csalódást fog okozni azoknak, akik csak az elemzett játszmákat szeretik lejátszani, s megelégedést válthat ki azok között, akik viszont maguk szeretnék kitalálni a lépések mögött rejlő gondolatokat. Magam is érzem az elemzett játszmák hiányát, de ennek a munkának terjedelmi okok miatt sem volt feladata játszmák elemzése. Ez a játszmagyűjtemény alapját képezi egy régóta  várt hexakönyvnek, melynek megírása lesz következő komoly feladatom. A pattot leszámítva játszmáimban szinte mindenre található példa, így talán nem tűnik szerénytelenségnek, inkább eredeti ötletnek, hogy a megírandó könyvben csak saját "termésű" játszmákat kívánok felhasználni.

  A véges játékidejű versenyek sok játszmán otthagyták kézjegyüket nem is annyira az időzavarban elkövetett hibák, hanem a befejezetlen játszmajegyzések képében. Bizony egyik-másik partinál nem érthető a be nem avatottaknak, hogy miért ilyen vagy olyan lett a végeredmény. Ilyenkor időzavarra kell gondolni.

  A játszmagyűjteményt az elmaradhatatlan Rudolf-féle statisztikák teszik színesebbé.

Mád. 1990.08.11.    Rudolf László