MANARDUS JÁNOS, II. ULÁSZLÓ FŐORVOSA

Galénosz Ars Medicinalis (Ars Parva) című művének első könyve Manardus latin fordításában és kommentárjaival 1525-ben Rómában jelent meg. Kommentárjait számos Galénosz-kiadás átvette és további öt kiadást ért meg. Valószínű, hogy magyarországi tartózkodása idején írta e könyvét. AMesue-féle latin (eredetileg arab) Grabadinhoz írott annotációinak még nagyobb sikere és visszhangja volt. A két részből álló Grabadin első, az egyszerű gyógyszereket tárgyaló könyvét “Annotationes in Joannis Mesue simplicia medicamenta” címmel 1521-ben adta ki. (A Mesue név arab orvosdinasztiát jelöl.) A Grabadin második, gyógyszerkeverékeket tárgyaló részéhez a Composita-hoz írt annotációk 1534-ben kerültek sajtó alá. E gyógyszerészeti művét is az a rendszerező, a fogalmakat tisztázni kívánó szellemi beállítottság jellemzi, ami a fő művének számító Epistolae Medicinalesben jutott igazán érvényre. Az 1528-as első kiadást egyre bővebb továbbiak követték. Az első teljesnek mondható kötet 1540-es bázeli nyomtatású és 103 levelet tartalmaz az 1500-tól 1536-ig terjedő időszakból. Az episztolák sorát egy a kritikusainak vitorlájából a szelet kifogni kívánó bevezető írás nyitja meg. “Aki tollat vesz a kezébe, az törekedjék az igazság keresésére, nem pedig a régi írók bálványozására, mert különben a tudomány nem fog fejlődni: a tudományos haladás feltétele a kritika.” ¹

Egyik levelében a következőképpen határozta meg az orvostudomány lényegét: “Medicina est scientia corporis humani sanitatem vel reficiens vel conservans.” ²

Manardus episztoláiban orvos írók és magyarázóik kritikájával foglalkozik, tanácsot ad orvosoknak és betegeknek. Nagy súlyt helyezett a tisztaságara, mint az egészség megőrzésének elsődleges feltételére. Mérsékelt sőt, korában óvatosnak számító terápiás elgondolásai kiterjedt orvosi praxisának, józan megfigyelőképességének eredményei. A klasszikus nedvkórtani betegség-elképzelés vadhajtásaként születet gyakori, nemritkán naponkénti érvágás és köpölyözés helyett, évi két alkalommal javasolta az érvágást és havonta a köpölyözést.

Manardus több levelében is tárgyalta a bőrbajokat és a syphilist. Ezek a levelei voltak a legolvasottabbak olyannyira, hogy külön is megjelentették azokat. A bőrgyógyászat terminológiája és rendszere szempontjából igen jelentősek Sanctanna sebészhez és Mellerstadti Pollich Mártonhoz intézett levelei. Nékám szerint Manardus mindenekelőtt a fogalomzavar ellen küzdött, ami a különböző nyelvű megnevezések és műszavak definiálatlanságából és nem egyezményes használatából fakadt, lehetetlenné téve az állítások ellenőrzését, összehasonlítását, az ismeretek átadását és egyáltalán a tudományos haladást. ³

Egyebek mellett például a lepra Graecorum = hajdani scabies = mai psoriasis, a lepra Arabum = elephantiasis Graecorum = poklosság, azelephantiasis Arabum = mai filariasis és a psora = mai scabies elnevezések körüli kuszaságot sikerült tisztáznia. A bőrbajokat morphologiai és aetiologiai alapon tumorokra, ulcusokra és csupán a felületet rútító elváltozásokra osztotta. Természetesen a nedvek zavarával magyarázta az elváltozásokat. ⁴ Manardus purifikáló, egyszerűsítő és rendszerező kritikája a bőrgyógyászaton túlmenően a medicina egyéb területeire is kiterjedt. A szemészet és a sebészet is sokat köszönhet ez irányú fáradozásainak.

Az egész orvosi világ tanácstalanul állt szemben az 1495. évi syphilis epidémiával. A járvány fellépését a legkülönfélébb okokkal magyarázták, teológiai és asztrológiai elképzelések párosultak és váltakoztak gondos megfigyelésekkel. Leoniceno a levegő forróságával és nedvességével magyarázta a betegséget. Tanárával szemben Manardus az alábbiakban jelölte meg a járvány okát: “Ezt a nagyon rossz betegséget ritkán szerzi meg az ember másként, mint fertőzés útján és nem bármilyen szervén, hanem leginkább a nemi szerveken. A betegség rosszindulatú pusztulákkal kezdődik, amik először a nemi szerveken, majd más testtájakon, leginkább a fejen jelentkeznek. Később a betegség a belső szervekbe jut és főleg éjjelente fellépő izületi és csontfájdalmakat okoz. Előrehaladottabb stádiumban tályogok és csontig hatoló recidiváló fekélyek keletkeznek. Fő gyógyszere a higany, ami azonban igen mérgező lévén, a morbus Gallicuséhez hasonló sebeket okozhat a szájban. Higany helyett ilyenkor lignum Indicum használata ajánlatos.” 5

Manardus Jánosban az utókor nemcsak egy józan, előítéletektől és babonáktól mentes gondolkodású nagy gyakorlatú orvost tisztelhet, hanem az orvosi nómenklatúra racionalizálóját, a medicina szisztematizálóját, kiváló bőrgyógyászt és a syphilidológia egyik megalapítóját is. Az autoritásokban való vak hit elutasítása, az állandó kételkedés és kritika a modern természettudományos gondolkodás egyik előfutárává teszi.

IRODALOM

1. Herczeg Árpád: Manardus János (1462-1536) magyar udvari főorvos élete és művei. Bp. 1929. 37.

2. Manardus János: Epistolae Medicinales Lib. IV: ep. 1 1542. Venetia, in. Herczeg im. 38.

3. Nékám Lajos: A magyar bőrgyógyászat emlékeiből Bp. 1908. 25.

4. Manardus: Epist. Med. Lib. VII. ep. 2. in. Herczeg im. 54.

5. Manardus: Epist. Med. Lib. XVI. ep. 4. és Lib. XVII. ep. 3. in Herczeg im. 54. (kiemelés)

Dr. Kemenes Pál: Manardus János, II. Ulászló főorvosa. Orvosi Hetilap . 132. (1991) 28. 1543-1544.