SZELLEMTÖRTÉNETI ADALÉKOK LEONARDO ANATÓMIAI ÁBRÁIHOZ

A XII. században a hit és a tudás egyesítésének célkitűzéséből született skolasztika a századok során az ismeretek egyre szélesebb körére terjesztette ki szintetizáló tudományfelfogását. E folyamat keretében került sor arra, hogy a korábban mesterségnek tekintett és ezért a tudomány figyelmére nem méltó tevékenységek tudományos vizsgálat tárgyaivá váltak. A XV. századra a művészetek, közülük elsőként a költészet, a század végére a képzőművészet, jelesül a festészet került a tudomány látóterébe.

A művészetek közti rivalizálás indította Leonardót az alábbi sorok papírra vetésére: "…a festészet, amely csak Isten művével foglalkozik, előkelőbb az emberi művek hazug képzelgéseit tartalmazó költészetnél." ¹

Leonardo a skolasztikáéval rokon hierarchiát állított fel, élén Istennel, utána a teremtett dolgok következtek, végül a teremtmények teremtményei, az ember alkotta dolgok. "…csodálatosabb a tudomány , ha a természet műveit jeleníti meg, mintha a benne cselekvő lény művét vagyis az emberét." ²

Aquinoi Szent Tamás szerint: "A természet az első teremtés eredménye (az, ami Isten teremtő tettétől fogva van). A második teremtés eredményei az ember szellemi alkotásai és gyakorlati tevékenységének termékei." ³ A második teremtés feltételezi az elsőt (a természetet), s megbonthatatlan egységben áll vele. Az ember művészi alkotótevékenysége Istennek a természetben megnyilvánuló művészetét utánozza. Leonardo a festészetről szólva e gondolatkörben mozog "…a festészet … egyedül képes utánozni a természet látható műveit … filozófikus és kifinomult elmélkedéssel a formák valamennyi tulajdonságát tekintetbe veszi … és valóban tudomány a festészet … és a természet unokája, mivel a látható dolgok mind a természetből származnak, és a festészet belőlük született. Tehát méltán nevezhetjük a természet unokájának és az Istennel rokonságban lévőnek." ⁴

A reneszánsz volt a folytatója a skolasztika szintézisteremtő tudományfelfogásának, azonban sokkalta szélesebb alapon kívántak szintézist teremteni a reneszánsz gondolkodók, mint a skolasztikusok. A humanisták feltárta szövegekből az ismeretháttér elemeivé vált különböző világképeknek, természet- és tudományfelfogásoknak, valamint a hozzájuk csatlakozó fogalmi apparátusoknak és tényanyagoknak a diakróniát nélkülöző vagylagos egymás mellé állítása számtalan rendezési lehetőséget kínált, de a halmaz minden elemét egyszerre érintőt nem.

Az emberi alkotás és az isteni alkotás összemérhetőségének gondolata Leonardónál is megjelenik, noha nála az individualizmus és nem az analóg módon történő teremtés hangsúlyozása állt az előtérben, azaz az ihlet, a tehetség mint isteni adomány, a világ megismerésében és ábrázolásában segít, de nem az isteni teremtéssel azonos értékű teremtményt hoz létre. "…a szükség rákényszeríti a festő szellemét, hogy átváltozzék a természet szellemévé, s tolmács legyen a természet és a művészet között. Meg kell magyaráznia a természet törvényeiből szükségképp következő ábrázolási módok okait." ⁵

Már teljességgel a neoplatonizmus hatása alatt állnak az alábbi sorai: "A festő tudományában rejlő istenség hatására a festő elméje átváltozik: valamiképpen hasonlatossá válik az isteni elméhez. Szabad hatalommal csapong, különféle fajú élőlényeket teremt…" ⁶

A reneszánsz természetutánzó első szakaszára jellemzőek Leonardo alábbi szavai: (A festők) "…tanulmányozzák a Természet műveihez tartozó összes alakzatok igaz megismeréséhez való dolgokat, …ez a módja, hogy megismerjük ennyi csodálatos dolog alkotóját, ez a módja, hogy megszeressük az ilyen feltalálót." ⁷

Az istenismeret közvetett módja ez. A skolasztika alapeszméinek egyike a teremtményekből következtetni a teremtőre. A "feltaláló" Isten már új, individualista, jellegzetesen reneszánsz gondolat, amikor az intuíció és az invenció a két legfőbb érték. Mindkét képesség az egyént, annak jellegzetes gondolkodását helyezi előtérbe.

"… a kép nemes marad egymagában, egyedül szerez megbecsülést alkotójának, értékes marad és egyetlen, s nem származnak belőle vele egyenlő utódok, ez az egyszeriség teszi sokkal kiválóbbá a széltében-hosszában terjesztett dogoknál."⁸

Az egyedi, egyszeri és megismételhetetlen ember és hasonlóan egyedi alkotása, a reneszánsz ember öntudatának alapja!

"Belátható tehát, hogy nem lehetsz jó festő, ha nem vagy egyetemes mester, ha nem tudod művészeteddel utánozni a Természet létrehozta összes formák minőségét; és nem hozhatod őket létre, ha nem szellemedben látod s nem onnan rajzolod le őket." ⁹

A szemlélet teszi a polihisztort: "Aki tud, könnyű annak egyetemessé válnia; mert az összes szárazföldi élőlények hasonlítanak tagjaikban." ¹⁰ "Tanulmányozd először a tudományt, azután következzék a gyakorlat, mely a tudományból született." ¹¹

"… hiú és tévedésekkel teli minden tudomány, ha nem a tapasztalat, minden bizonyosság anyja hozza világra, és ha nem igazolja a kísérlet is, azaz ha kezdete, a közepe vagy a vége nem halad keresztül az öt érzékszerv közül valamelyiken, és ha még azoknak a dolgoknak a bizonyosságában is kételkedünk, amelyek áthaladnak érzékszerveinken, mennyivel inkább kell kételkednünk azokban a dolgokban, amelyek föllázadnak ezen érzékek ellen…" ¹²

A reneszánsz a tudomány, a technika és a művészet, kultúra és civilizáció, az elmélet és a gyakorlat transitorikus egysége, amikor a valóság azonos absztrakciós szinteken táratott fel mind mélységében, mind horizontális összefüggéseiben. Utóbbi tette lehetővé a polihisztor megjelenését, aki ugyanazt a szemléletet, valóságismeretet alkalmazta és alkalmazhatta bármihez is fogott.

Leonardo szemléletében egységként volt jelen az empirizmus, a neoplatonista «teremtéstan», a plótinoszi pánvitalizmus és a platóni esztétika elem.

E gondolatkörök befolyásolta látásmód eredményeként születtek anatómiai ábrái, a funkcionalizmus és a mechanicizmus, a dinamika és struktúra hangsúlyozásával, amit a püthagoreus-patóni proportio esztétika vont egységbe, nemegyszer az empíria rovására.

* * *