JÁRVÁNYTANI ELKÉPZELÉSEK A XVI. SZÁZADBAN

A XVI. század járványtani elképzelései két különböző elvi alapon jöttek létre: a tapasztalat útján szerzett ismeretekből és a metafizikai világképből levezetett nézetekből. Az előbbiekhez a betegségek terjedéséről illetve járványok felszámolásáról szerzett ismeretek tartoznak, míg az utóbbi csoportot a járványok okainak és kialakulásának magyarázatai alkotják. A iatrodemonoógia, a iatroasztológia, iatroteológia és iatromágia a sajátos Isten-Ördög -Ember képével, a teremtésmítoszok meghatározta világszerkezetben benne foglalt egészség-betegség, élet-halál relációkkal, a legősibb és a XVI. században a vallásfelekezeti tagozódás során a reneszánszukat élő járványtani elképzeléseket szolgáltatta. A betegség illetve a járvány, Isten büntetése, az Ördög bosszúja, vagy a lét egy sajátos stációja.

A pestis Isten büntetése a bűneinkért, jelentette ki 1568-ban Mélius Juhász Péter, a helvét tájékozódású protestánsok debreceni püspöke és hasonlóan vélekedtek az unitáriusok és a szombatosok is. Melanchton Fülöp, az ágostai hit egyik vezéralakja a iatroasztrológia és a iatrodemonológia elemeit ötvözte teológiájával. A század két nagy francia orvostudósa sem volt mentes a démoni ihletettségtől. Jean Fernel: "Et morbos et remedia quedam trans naturam esse."/1/ Ambroise Paré: "Ahogy az Isten haragjában az embereket betegséggel sújtani majd azt visszavonni tudja, ugyanezt a Sátán is megteheti."

A iatrofizika alapjainál milétoszi Leukippos, abderai Demokritosz atomelméletét találjuk, amiből a metodikus iskola nőtt ki. Prosper Alpinus (1553-1617) páduai professzor próbálta meg a Hippokratész-Galénusz-féle humorálpatológiát egyesíteni a metodikusok eredményeivel, mikoris a pórusok tágassága és szükülete a négy testnedv csökkenését illetve felszaporodását okozza. Terápiájában a "contrario contrariis" alapelv érvényesült.

Hasonlóképpen az atomelmélet talaján állt Girolamo Fracastoro is aki, a járványtan terén a tapasztalati elemek rendezéséhez használta fel. "…van az őselemek közt sok, melyik életadó, s kell hogy legyenek bőven kórságra, halálra vivők is."/3/ Tehát a betegségek okozói anyagi részecskék, minőségileg sokfélék, és egyéb tulajdonságaik mellett rendelkeznek a mozgásukból következő «penetráló» képességgel. Ez nem egyéb, mint az őselemek alkotta szövedékek (testek) lyukaiba (vacuumba) történő be-, illetve keresztülhatolás. Az őselemek szövedék, kisebb-nagyobb csoportosulások alkotásában vesznek részt, és a komplexumok tulajdonságait az alkotóelemek minősége és aránya, valamint a közöttük lévő kapcsolatok határozzák meg. A betegségek a kórt és az egészséget hozó elemek aránya szerint jönnek létre,

Ez az elképzelés a járványos csírok virulencia változásának modelljéül szolgálhatott. Az őselemek bizonyos kapcsolódásai jellemzően ugyanazt a hatást váltják ki, ahogyan a kórokozók is specifikusak. A betegséget hozó őselemek közvetlenül vagy közvetve hatolhatnak az emberbe. Számuk, a testben való szétáramlásuk és kapcsolatuk a szervezetet felépítő őselemekkel szabja meg, hogy keletkezik-e betegség vagy sem. Az atomelmélet általános elveit könnyűszerrel lehetett egy új járványtan speciális princípiumává konvertálni.

Hieronymus Mercurialis XVI. századi páduai orvos-filozófus a humorálpatológia gondolatkörében kívánta megválaszolni a járványtan alapkérdését: azonos kórokokkal magyarázható-e egy betegség sporadikus és tömeges előfordulása, illetve azonos betegségek-e a sporadikus esetek és az epidémiák? A járvány (pestis) okaként a rothadást, a megromlott levegőt jelölte meg, miként Hippokratész és követői. A számosságból, az általános okból kiindulva és nem kevéssé befolyásoltatva az arisztotelianizmus tudományfelfogásától, csak a nagyszámú megbetegedést okozó endémiát tartotta pestisnek, a sporadikus eseteknek más okot tulajdonított. A tudomány a gyakorival s nem a kivétellel foglalkozik. Így a pestis esetében a sporadikus és a tömeges előfordulást különböző betegségnek vélte. Két ok, két betegség, kétféle előfordulás.

Jordán Tamás, Morvaország főorvosa, a tapasztalat adatait fokozottabban figyelembe véve alakította ki pestis-felfogását. Nála a "két ok két betegség" elképzelés megtartása mellett a megromlott levegő súlyozottan oka a járványnak, ugyanakkor a rothadás okozta egyedi esetekkel és ezek járvánnyá alakulásával is számolt. A sporadikus előfordulást az általánosan ható okkal szembeni rezisztencia csökkenésével magyarázta. Kompromisszumos megoldása Fracastoro és Mercurialis nézeteinek összebékítésére törekedett. Hasonlóan "köztes" megoldásra jutott a contagium fogalmának alkalmazása esetében. Csak a közvetlen érintkezés útján terjedő betegség contagiosus a korabeli definíció szerint, és így az extragenitális syphilis dilemma elé állította az orvosokat. A fertőzött egyénnel térben és időben elkülönült közvetítő útján történő érintkezés a mágikus távolhatásnak a tudományba történő becsempészését jelentette volna. Ezt elkerülendő vagy rothadásos, gennyes megbetegedésnek minősítették át az extragenitális syphilist, s így a pestilens betegségek közé sorolták okozója miatt, vagy közvetlen kontaktus után kutattak és a fertőzőképesség és az ellenállóképesség fogalmaival manipulálva próbálták meg besorolni a contagiosus betegségek közé. A tömegesen előforduló extragenitális syphilis mint amilyen az 1577. évi brünni, majdnem megoldhatatlan feladat volt a korabeli betegségrendszertan keretei között.

A tömeges előfordulás (pestilens) definíció szerint szemben állt a közvetlen érintkezéssel (contagiosus), noha a tünetek alapján mérlegelve a kérdést, a probléma fel sem merül. A megoldás a XVII. század empirikusai találták meg a fogalmak betegségcentrikus átértelmezésében.

Jordán Tamás epidémiát, endémiát és sporadikus eseteket okozó betegségeket különböztetett meg. Rendszerezése a betegségek általános és tömeges előfordulását, illetve egyediségét vette számításba, majd gyakoriságukból következő veszélyességüket, ami egyértelműen a hippokratészi - "pestis", romlott levegő - járványtani teória követőjévé teszi. Kontaktus útján sporadikus esetek és nem járványok keletkeznek - nézete szerint. Deskriptív epidemiológiai szemléletét évezredes hagyomány konzerválta és választotta el a városokban és hadseregekben tömeges betegségek jelentkezése idején foganatosított tapasztalati tények alátámasztotta intézkedésektől.

Jordán tábori orvos volt majd, Morvaország főorvosa lett. A népegészségügyi szempontok közel álltak a gyakorlati és elméleti munkásságához egyaránt bár, más-más indíttatást fedezhetünk fel orvosi tevékenységének e két aspektusa mögött. Betekintettünk egy elméleti munkájába a jellemző kortárs járványtani elképzeléseket példázandó.

Dudith András a kortárs humanista barát, orvosi kérdésekben - ilyetén felkészültség híján - dilettáns, szembeszállva a hippokratészi-galénoszi hagyománnyal csak, terjesztőnek tartotta a megromlott levegőt és nem a járványok okának.

A kauzalitás hangsúlyozása a descriptio helyett, az analízis bevezetése a medicinába, a reneszánsz holisztikus szemléletének végét és egy új tudomány születését jelentette.

IRODALOM

1. Jean Fernel: De abditis rerum causis, 1548. II. XVI.

2. Ambroise Paré: Les oevres de M. Ambr. P. 1585. II. 283.

3. Lucretius, C.: De rerum natura VI. 1085-1086 sor A XV. századból 6, a XVI. századból 26 kiadására ismert.

L. még

Dr. Kemenes Pál: Fracastoro (1478-1553) modern epidemiológiája. Orvosi Hetilap 135. (1994) 50. 2780-2781.

Dr. Kemenes Pál: Hogyan derítette fel Jordán Tamás az 1577. évi brünni járvány okát? Orvosi Hetilap 131. (1990) 44. 2438-2440.

Dr. Kemenes Pál: Gondolatok a pestisről, Dudith András (1533-1589). Orvosi Hetilap 131. (1990) 8. 419-420.

Dr. Kemenes Pál: Dudith András (1533-1589) gondolatai a medicináról. Orvostörténeti Közlemények /Comm. Hist. Artis. Med./ 37-38. (1991-1992) 133-140. 97-109.

Dr. Kemenes Pál: Járványtani elképzelések a XVI. században. Lege Artis Medicinae 3. (1993) 8. 792-793.