Historizmus korának több stíluselemet vegyítő bútorstílusa, eklektikus
Szarvasgombás pesto marhatokányon. Kérem, az ízlés nem egzakt tudomány! Hát nyugodtan vágódjunk be crossoverünkbe, kapcsoljuk be a hifin Vanessa Mae Vivaldi Techno zenéjét!
Szűkebb értelmezésében az eklektika a XIX. század második felében, a historizmussal, a neostílusokkal szinte egy időben jelentkező korábbi korok stíluselemeit válogató, egymás mellé illesztő törekvés. Tágabb értelmezésben már az ókori Görögországban is jelentkezett, maga a fogalom angolszász megközelítése pedig a mai aktuális irányzat, amelyben modern és a legkülönbözőbb antik stíluselemek válogatásával igyekeznek egyedivé tenni bútort, lakást. Bizonyos, hogy az eklektika minden korban jelentkezett, létének alapja pedig a kísérletek szükségessége, a lehetőségek felsorakoztatása, a válogatás kézzel fogható eredménye például az ónémet, de a copf stílus is annak köszönheti születését, hogy a barokk stíluselemeket ókori római mintákkal együtt alkalmaztak.
Önmagában az alapanyagában, színében vagy szemmel láthatóan gyártástechnológiájában az eredetitől eltérő bútorok is eklektikusak.
Az eklektika örököse - a lakberendezésben régebbi korok bútorstílusait igényesen válogató - divatos stílus, a vintage kiegészült az újrahasznosítás környezettudatos gondolkodásával, a saját kezű kreatív munka örömével (diy).
Antik bútorain többsége az eklektika korából származik, sok még jó állapotú, vagy könnyen restaurálható, de átalakításukra is sok a példa, shaby chic festésük is divatos. Eladó darabok között már fiatalabb, stílbútorok is akadnak.
Mai, bohém trend, a lakberendezés terén, az eklektika.
Ez a digitális gyűjtemény a 19. század második felének eklektikus bútortervezését mutatja be, különös tekintettel a neostílusok (neoreneszánsz, neobarokk) formajegyeinek ötvözésére. A válogatás kiválóan szemlélteti a korszakra jellemző dús faragványokat, a nemesfa-borításokat és a reprezentatív igényű térberendezést. A szakmai fotódokumentáció az alábbi linken érhető el: https://photos.app.goo.gl/7g8uRvxNrUfyy5pA6
Dúsan faragott, közel zsúfolt, gründerzeit tálaló
Eklektikus bútorok
Itáliai neobarokk stílusú bútorok
Lakberendezés