Bankháza a középkorban kőtemplommal rendelkező falu volt. A szentegyház, vagy a romjai még 1721-ben állottak. Régi oklevelekben Bankháza területe nagyrészt királyi és királynői tulajdonként szerepel. 1440 körüli összeírás szerint itt élt Lengyel de Bankháza, Sárói, Szunyogh, Szentivani, Kápolnai, Káldy de Bankháza nevű család. 1461-ben Mátyás király ajándékba adta Bankházát (vagy csak a királyi részét) Sáfár Mihálynak, aki a testőrkapitánya volt (6). Lazarus: Tabula Hungariae 1528-ban készült térképén toronnyal jelzik a templommal rendelkező Bankháza település helyét. A török idők alatt a lakosság nagy része elmenekült Ráckeve és Kecskemét nagyvárosokba, Dömsödre, Komáromba és a végvárakba. A puszta szinte egészen kiürült. A templomot is minden valószínűséggel akkor rombolták le. A megmaradt lakosság az elvadult termőföldeken ismét csak legeltetni tudott. Ezek a török elől el nem menekült, birtokos-nemes emberek lehettek, akik a „hon-maradást” és a jobbágy-sorsot választották, s esetleg jól gazdálkodtak. Nehéz dolguk volt, a végváriak törökösséggel vádolták őket, viszont a török földesurak olykor a magyarok kémjeinek tekintették őket. Török adószedőjük Mehmed bin Báli volt. Az elmenekült tulajdonosok és utódaik birtokaikat árendába adták (árenda: bérlet). Béreltek Bankházán budai mészárosok is marhatartásra legelőket, aztán voltak olyanok is, mint az alsónémediek, akik éjjel vagy alkalmilag „usuálták” (dézsmálták) az idegenbe ment gazdák jó legelőit (7). Bankháza usulálásától a lacháziak sem voltak mentesek, 1676 áprilisában a György napi kihajtás előtt Bélteky alispán barmaik elvesztésének terhe mellett tiltotta őket e nemtelen cselekedettől (8).
Egy 1583-ból származó feljegyzésből azt láthatjuk, hogy korábban a váci püspöktől bérelték, akkor úgynevezett Szecsei Pál 23 forint tizedváltságot fizetett Bankháza árendálásáért. Későbbi Szecsei Ferenc Buda visszavételekor tanúsított hősiessége jutalmául 1686-ban „bankházi” előnévvel kapott címeres nemeslevelet. A 17. században a váci püspök Ráckevének is adott árendába pusztarészt Bankházán, így alakult ki a Kei-Bankháza illetve a Kisbankháza elnevezés. Kisbankháza az 1720-as – levéltárban fellelhető –tanúvallomások szerint a Szecsei famíliáé, régi királyi adományokkal (9). Ez a család a 18. század közepén Komáromba költözött, miután az akkori családfőt Szecsei Istvánt a rácok – akikkel usuálás miatt több vitája is volt – a nekik eladott birkáinak áráért megölték és a Dunába vetették (10). Ugyanakkor a középkor óta a bugyi Gellérth család is birtokosa Bankháza egy részének (11).
A 18. századtól a Beleznay grófok birtoka, ráckeveiek és lacháziak bérlik. Vályi András Királyi magyar universitasbéli professzor 1796-ban Magyar Országnak leírása című könyvében így ír Bankházáról: Szabad puszta Pest Vármegyében, birtokosa Beleznay uraság, fekszik Peregnek szomszédságában. Határja jó termékenységű (12).
Az adományozott vagy udvarházi tisztséggel járó nagybirtok mellett volt más jellegű birtokviszony is, például Szúnyog kezdetektől nagyrészt ugyanannak a családnak a tulajdona volt, de egy 1517-ből származó levéltári anyag szerint a ráckevei Bíró Mátyás feleségének, Szentmártoni Magdolnának Szúnyog pusztai birtokrésze 60 forintot tett ki (13). Ennek a hatalmas pusztának a neve a kora-középkori birtokosának nevéből ered, a Szunyogh személynévből. Ez a név idővel Szunyoghyra változott. Később a család a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértóra települt. Onnan birtokolták az itteni vagyont, évenként bérleti díjakat vettek át a dömsödiektől az állattartásra használt nagy legelők után. 1676-ban Szunyoghy Zsigmond aki akkor Fejértón lakott, kiadta egy évre Szúnyog pusztájukat 6 aranyért a dömsödi Hajós Istvánnak – található a levéltári anyagok között. 1671-ben „Szunyoghi Györgynek Hajós István 25 tallért fizetett árendába. A szúnyogi puszta füvét, szénáját Györgytől- Györgyig „használhatta”(14). 1780-ban Szúnyog-pusztát – mint zálogbirtokot, melyet Ráckeve földesurai 60 éven keresztül ingyen használtak – ráckevei császári és királyi
majorsági földdé nyilvánították. 1784-ben a Csete család ezt 3000 forintért vissza váltotta, majd 25 évre 8750 forintért bérbe adta Ráckevének. 1809-ben az uradalom a Csete családtól 48000 forintért megvásárolta és szintén bérbe adta Ráckevének egy évre.(15) Az 1900-as évek elején egészen a második világháború utáni államosításig a 3700 hold területű Szúnyog puszták még mindig a ráckevei császári és királyi családi uradalom tulajdonai voltak és közigazgatásilag Dömsöd községhez tartoztak. Intézőjük Eötvös Péter volt. Hatalmas gazdálkodási területét, mely egészen
Ürbőig és Bugyiig húzódott, bérbe adta, de ő maga is gazdálkodott. Intézői háza (romokban) még most is áll, mellette a cselédházakkal.
A Beleznayak a bugyi Gellérth családba történt beházasodással kerültek Bankházára és környékére a 18. század elején. Beleznay János generális – akinek nagyanyja Gellérth Judit volt – és felesége Grassalkovich Zsuzsanna családi birtokosztály révén jutottak az itteni puszták egy részéhez 1724. május 18-án, majd erre megerősítő királyi oklevelet, új adományt (nova donatio) nyertek 1724. augusztus 6-án a Pest megyei pusztákból, így Bugyi, Ráda, Ülbeö, Délegyháza, Dánszentmiklós, Szentiván, Inarcs, Hügye mellett Bankházán is.(16) Később özvegy Beleznay Jánosné Grassalkovich Zsuzsanna 1766-ban ez irányban tovább terjeszkedett, a Koháry családtól vétel útján jutott Dömsödhöz és Hugye puszta feléhez.(17) A birtokok sokáig nem aprózódtak fel, mígnem az 1800-as évek derekára mégis kikoptak a Beleznayak Bankházáról.Bankháza puszta felét a lacháziak – Lacháza levéltári anyagának tanúbizonysága szerint – 1764-től szinte folyamatosan bérelték a Beleznay családtól. 1805-ben Beleznay Sámuel idejében a család grófi rangot kapott, de eladósodásuk is ebben az időszakban kezdődött, melynek következtében folyamatosan vesztettek el újabb és újabb birtokrészeket(18). Időközben zálogbirtokossá előlépett lacháziak és ráckeveiek 1855-56-ban vásárolták meg örökbirtokként a puszta kezükben lévő részét.
Bankháza ezen részek birtokába Ráckeve és Lacháza városok birtokosságát is csak 1856-ban iktatták be, amikor a Beleznay örökösöktől sikerült azt megvásárolni (19).
A birtokvesztéssel kapcsolatban – melynek minden bizonnyal komoly okai lehettek – családi irataink között az alábbi érdekességre találtam:
Egy Monoron, 1910. szeptember hó 10-én, Takács járásbíró által készített hagyatéki átadóvégzés a következőket tartalmazza: Pesten 1867. évi február hó 26-án végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt gróf Beleznay Ferencz. Még 1855. december hó 12-én kelt joghatályában érvénytelen adás-vételi szerződéssel birtokát Ráckeve és Laczháza városoknak illetőleg nevezett városok közönségbeli zálogbirtokos lakosainak eladta. Pest-Pilis megyébe bekebelezett, a Kátói, Szunyogi, Szentiványi, Peregi, Laczházi és Szentkirályi pusztarészek határai között fekvő nagy és kis Bankháza név alatt állott
gróf Beleznay féle 2101 kateszteri holdban feltüntetett terület helyett a nevezett vevők 3010 kateszteri holdnyi és 1172 négyszögölnyi ingatlannal többet vettek birtokba és parcelláztak ki. A nemesi birtokhoz az 1888. évi XXXV. és XXXVI törvénycikk alapján megváltott italmérési jog is járt. Mindezek jövedelmére a birtokbavétel napjától a különbözet miatt követelési jogot állítanak. A bíróság megállapítja, hogy a hagyaték tárgyát képező követelési jog örökhagyóról annak fiára, gróf Beleznay Árpádra szállott, ő pedig 1903. évi április 9-én kelt s közjegyzőileg hitelesített adás-vételi szerződéssel
Miklovics József budapesti lakos ügyvédre ruházta át. (Megállapítja továbbá a bíróság, hogy az 1894. évi XVI.i.-c. 57. §-ának rendelkezéséhez képest az ismeretlen örökösök hírlapilag idéztettek, azonban a tárgyalás napjáig bezárólag a hagyaték tárgyára igényt senki sem jelentett be.) Ezek alapján a bíróság a hagyaték tárgyát képező követelési jogot örökhagyónak igazolt örököse gróf Beleznay Árpád örökjogán Miklovics Józsefnek mint kizárólagos tulajdonosnak adás-vétel jogcímén átadja. Ezek után –több mint ötven év elteltével a gróf Beleznay Ferencz által kötött szerződéseket követően – dr. Weszely Tibor ügyvéd, (Budapest, V. Tükör-utcza 3.) a néhai vevők örököseinek Kiskunlaczháza, Pereg, Ráczkeve község lakosainak külön-külön, levelet ír, melyben azt írja, minden tekintetben megtámadható szerződéssel vették meg az ingatlanokat, mert a vonatkozó adás-vételi szerződésben eladott összes területként 2101 hold van feltüntetve, azonban a birtok 7762 kateszteri hold kiterjedésű volt. (Ez több annál, mint amit Takács járásbíró állapított meg.) A tulajdonosokat levelében egyenként nyilatkozatra szólítja fel, hogy a jogtalanul birtokolt terület és annak hasznairól nyolc napon belül nyilatkozzék, hajlandó-e vele méltányos egyezségre lépni (20). Úgy hallottam, ezekre a levelekre az ügy elévülését vélelmezve senki sem reagált.
Ez idő alatt megszaporodott a kisbirtokok száma. Kis- és középbirtokosok adták, vették, bérelték Bankháza területét. Így került Bankházára a már említett Ács Károly családja, Dunántúlról jött a szép számmal és rokonsággal rendelkező, később a helyi polgárság gerincét képező Kalapács család. Kalapács egyébként az ő családtörténetük szerint németből magyarra fordított név, valamikor német földről indultak. A merino juh magyarországi meghonosításában volt nagy szerepük. Bankházát is minden bizonnyal a jó legelők miatt választották. Vásároltak még Bankházán peregiek, lacháziak földet, letelepedtek vasútépítők és a későbbi vasutasok és itt voltak a szunyogi, a szentiváni (hajósi), Unyi majorságok lakói is. Sokan jöttek Kunpeszérről, Kunbábonyból, Szabolcsból és más messzi vidékekről summásnak (idénymunkásnak), többeknek közülük sikerült itt letelepedni, vagy házasság révén itt maradni.
Ráckeve városa Bankházát puszta-bizottsággal igazgatta. Utolsó megválasztott pusztabírója Kneitner István ráckevei lakos volt 1893-tól 1896-ig, ezután került a település közigazgatásilag Pereghez (21).
Érdekes, figyelemre méltó és a XX. század elején meghatározó volt az Unyi család története. Ők anyai ágon a híres Bakócz család leszármazottjai, a debreceni Déri Múzeumban ma is fellelhető Bakócz Tamás a híres pápajelölt bíboros, névleges konstantinápolyi pátriárka, Mátyás király egyik bizalmas tanácsadójának családfája, ahol oldalágon ott van Unyi Lajos is.(22) A Kecskeméten élő Unyi Lajosné született Leswiczy Jesko Mária – aki Kunhegyes lengyel származású földbirtokos leánya volt és néhai lovagváruk Krakko mellett még most is fellelhető – elmondása szerint a bankházi birtokot, ami úgy 400 holdnyi lehetett, dr. Bakóczy István a Fővárosi Kúria tanácselnöke, Tengery Mihály lányával kötött házasság útján szerezte. Unyi Lajos 1900-ban a gazdasági akadémia elvégzése után ott helyezkedett el a birtok intézőjeként. Később feleségül vette Bakóczy Sárát. Két fiú és egy lány gyermekük született. Unyi Lajos bankházi működésével sokat lendített a település életén.
Az 1800-as évek második felében telepedtek le Bankházán az én dédszüleim is. Dédapám Grabarits István Ráckevén született, kovács mesterséget tanult. Nyolc évig vándorolt Nyugat-Európában, hogy mesteri minősítéséhez jó gyakorlatot szerezzen. A szintén ráckevei Éliás Erzsébettel házasságkötésük után Bankházán nyitotta meg műhelyét. Bankháza ekkor fontos forgalmi és kereskedelmi útvonal része volt Kecskemét és a főváros között.
Kecskemét volt hajdan az egész ország állatkereskedelmének a középpontja. Vásárai olyan nagy forgalomnak örvendtek, hogy néha két hétig, sőt tovább is eltartottak és azokon fél Európa kereskedői fordultak meg. De maguk a híres kecskeméti tőzsérek is messze földet bejártak és hogy mindenfelé szabadon közlekedhessenek barmaikkal, III. Ferdinánd 1646-ban oltalomlevelet adott nekik. Bécs és a császári hadsereg élelmezését majdnem egyedül Kecskemét látta el marhával (23).
A kereskedők a megvásárolt csordákat lóháton, hajtólegényekkel terelték Pest-Budára vágóhídra, illetve más kereskedőknek eladni, vagy azokat tovább terelték Bécs felé. Útjuk során legeltettek, itattak, megpihentek, így Kecskemét és a célállomás Pest-Buda között az út két hétig is eltartott. Az útirány a legelőkön keresztül vezetett, Kecskemét, Kunadacs, Kunpeszér, Bankháza, itt fordultak rá a Pest-Budára vezető országútra, ami a 22-es őrháztól kezdődően szinte azonos volt a mostani vasútvonallal. Tehát Bankházára a Kecskeméti hajtóúton érkeztek és a Budai úton mentek tovább. Útközben itatóhelyekre és a hajtóknak élelemre volt szükségük, ezért az út mellé csárdák (Kutyakaparó,
Nekeresdi, Gangos) és kiszolgáló helyek is épültek. Az egyik ilyen volt a dédapám kovácsműhelye, ami a Budai úton volt található. A földterületet, amire később a műhely épült, ükapám, Éliás Mihály molnár – akinek a neje Humer Rozália volt – a Beleznay birtokból vásárolta 1857-ben. Éliás Mihály 1877-ben történt halálával – a korabeli írás szerint az „országúti dűlő” egy része Száz Márton ráckevei járásbíró földje fölött – végrendelet alapján leánya Éliás Erzsébet javára, aki házas Grabarits Istvánnal „bekebeleztetik”. Életük egy részét itt élték le. Dédapám nem különösebben
lelkesedett a lópatkolásért, szívesebben írogatta gyönyörű verseit és élvezte a nyelvi kifejezés szépségeit. Négy kézírással, lúdtollal teleírt könyvét sajnos nagymamám kidobta, mert az idők során elmosódott és elhalványult a tinta, e miatt szinte olvashatatlanná vált. 1903 körül dédszüleimnek fiuk házassága miatt bővíteni kellett otthonukat, átköltöztek az Ács Károly féle házba (ma Bankháza 36.). Először az épületet és a környező szántóföldeket, legelőket „bérbe bírták” Návay Aladár miniszteri tanácsostól.
Ez a bérlet afféle lízing szerződés lehetett, mert lejártával és a bérleti díjak kiegyenlítésével a tulajdonukba került, kivéve a Návay család nyári kúriáját, mely nem több mint száz méterre állt Ács Károly házától a Kecskeméti hajtóútra merőlegesen.