A repülőtér eközben az egyike lett a második világháború után újjászülető legfontosabb légi bázisoknak. Később Magyarországon a második legnagyobb szovjet repülőtér lett. Egyre fejlettebb technikával egyre több és hangosabb repüléseket hajtottak végre. Recsegtek az ablakok és repedtek a falak a nagy hangerőtől. Sokszor egymás szavát sem lehetett érteni. Elhasználódott gumi, műanyag- és egyéb hulladékaikat ott helyben, egy kilométerre a lakóházaktól égették szabadon. A füst, a bűz olykor elárasztotta a környéket, nem beszélve az üzemanyag szivárgások ivóvíz szennyezéséről. Ha valaki panasszal élt, cinikus választ kapott. „Tudjuk, Bankházát leépítjük, célunk a civil lakosság megszüntetése.” A híres szovjet hadsereg tisztjei és katonái időnként megfeledkezve magukról, amellett, hogy próbáltak üzletelni is, zaklatták a lakosokat, volt, hogy brutális erőszakoskodás is előfordult. Biztonságban senki nem érezhette magát. Persze emellett a kémelhárítás is működött. Mi lakosok, állandó megfigyelés alatt voltunk a szabadnak hirdetett hazában. Már sokszor ismertük is a megfigyelőinket.
1955-ben még a magyar 82. Bombázó Hadosztály 37. önálló felderítő repülőezredének állomásozása idején történt, hogy egy lacházi tanácsi adóügyi dolgozó személyesen hordta ki az adókivetéseket minden címzetthez. Igaz, cseppet sem volt örvendetes a küldetése, de amikor megérkezett hozzánk, édesapám étellel és itallal megkínálta, mint embert, aki gyalog tette meg ezt a hosszú utat. Majd felajánlotta neki a saját kerékpárját a további külső-szúnyogi úthoz, mondván, hogy visszafelé is erre kell jönnie, akkor visszaadhatja a kerékpárt. A tisztviselő el is fogadta és eltekert a reptér melletti úton Külső-Szúnyog felé. Ám útközben megállt, elővette a fémből készült cigarettatartóját és rágyújtott. A rekkenő délibábos melegben az erős napsugár nagyot villantott a fém cigarettatárcán. Pár perc múlva ott termettek a katonák és kémkedés vádjával letartóztatták. A szegény tisztviselő, hogy igazolja magát, édesapámra hivatkozott, hogy nála is volt adóügyben, tőle kapta kölcsön a kerékpárt, ezért édesapámat is elvitték kémkedésben való közreműködés miatt. Az elfogása úgy történt, hogy megállt a ház előtt egy katonai dzsip, kiugráltak belőle a katonák, aztán átugrálták az egyébként be sem zárt kaput, édesapámat lefogták, a ház minden zegét-zugát, fiókját átkutatták és elvitték édesapámat. Napokig nem is tudtunk róla, azt sem, hogy hol lehet, aztán egyszer csak megérkezett a kerékpárjával a repülőtérről, egy katonai fogdából. Vallatások sorozatát vetették be ellenük, mígnem bizonyíték hiányában nagy nehezen hazaengedték őket.
Hasonló károkat okozott Bankházán a Tsz-világ is. A Csepel Autógyárból párttitkár és egyéb funkcionáriusnak idevezérelt elvtársak sajátos módon, de legfőképpen a kocsmában tartották a napi eligazítást. Így két részre szakadt a beléptetett lakosság, voltak akik elzárkóztak, mások pedig alkoholistákká váltak. Még a munkásőrség is be tudta fészkelni magát soraik közé. Így a közös gazdaság a csuda jó termőföldeken hamarosan veszteségessé vált és elindult a szanálás ismert útján. Mi, az ’’50-es, ’60-as, ’70-es évek bankházi fiataljai, akik szeme láttára mindez megtörtént, megkerestük a lehetőségét
annak, hogy elmenjünk, hogy új gyökereket verjünk. Bárhol vagyunk is, megküzdünk a létért, mint ahogy szüleink, nagyszüleink, dédszüleink tették, amikor annak idején Bankházára telepedtek.
Rendszerváltoztatáskor úgy tűnt, sokan közelharcot vívtak a bankházi kárpótlási földekért olyannyira, hogy az eredeti tulajdonosoknak nem is nagyon jutott belőle. Sajnos ez már nem a földművelés iránti vágy, hanem inkább csak spekuláció volt annak reményében, hogy a repülőtér komoly infrastruktúrát és megélhetést hoz. Most már látszik, hogy nem hozott. Épült egy-két új porta, régiek gazdát cseréltek, szépen felújították őket, vagy összedőlnek, és az élet megy tovább. Miután nem nagyon akad iskolába járó gyerek, a tömegközlekedés is sokat javult. Itt megtaláljuk Magyarország
legkorszerűbb kisgépes magánrepülőterét, a Kiskunlacháza Airport-ot, amely a legújabb trendeknek megfelelően épült újjá amerikai és német repterek mintájára. A vízi sportok meghonosítására is vannak törekvések.
Ahhoz képest, hogy a piacgazdaság Magyarországon szabadon fejlődik, és megvan a lehetőség az egyéni érvényesülésre, szemmel láthatóan Bankháza a lehetőségeit nem képes kihasználni. Inkább a lehetőségek kísértései nyomják agyon. Iszonyatos teher a torzóként visszamaradt hadászati bázis, bénító a termőföld-spekuláció, lesújtó az elöregedés, elmagányosodás, mintha minden a sóderbizniszre várna csak, hogy végleg felfalja, holdbélivé változtassa a tájat.
Királynői birtok, Bánk bán öröksége, hullámzó búzamezők, daloló pacsirták, csodás délibáb! „Betett” Bankházának a XX. század! Ki orvosolhatja mindezt, lehet-e egyáltalán orvosolni, vagy csak rábámulni a pusztulásra? Hova lett annak a gyönyörű fogalomnak, hogy „anyaföld” a jelentése, értelme, a jövőt biztosító fedezete?
Grabarits Zsófia 2022. január