Zoltán egy hosszú munkanap után ért haza. Fáradt volt, éhes, és szeretett volna valami kedveset tenni Dóráért, aki aznap este először készült nála aludni. Úgy gondolta, egy almás sütemény megfelelő kezdete lehet egy komoly kapcsolatnak.
Megnyitotta a ChatGPT-t, és megkérte, adjon neki egy egyszerű receptet.
A mesterséges intelligencia részletesen ismertette a hozzávalókat, a sütési hőmérsékletet és az elkészítés menetét. Zoltán azonban a hosszú nap után már nem figyelt eléggé. Az almát hagymának hallotta, a fahéjat viszont pontosan megjegyezte.
A sütemény elkészült. A lakásban édeskés, fahéjas hagymaillat terjengett.
Amikor Dóra megérkezett, Zoltán büszkén tette elé a tányért.
– Almás süti – mondta.
Dóra beleharapott. Néhány másodpercig rágott, aztán megállt.
– Zoltán, ez hagymás.
Zoltán megkóstolta. Valóban hagymás volt. Ráadásul meglehetősen.
Először egyikük sem szólt, aztán Dóra nevetni kezdett. Zoltán is nevetett, és hamarosan már egyikük sem tudta abbahagyni. A sütemény végül a kukában landolt, de az este jól sikerült. Dóra ott maradt, és reggel úgy ébredtek, mintha régóta ismernék egymást.
Másnap Zoltán megkérdezte a ChatGPT-től, miért hallhatta félre az almát.
A válasz szerint a fáradtság, a megosztott figyelem és a beszédértési hibák egyaránt közrejátszhattak. Zoltán azt is megkérdezte, vajon a sütemény minősége befolyásolta-e az este sikerét.
A mesterséges intelligencia megnyugtatta: egy kapcsolatban a közös élmény, az elfogadás és a humor sokkal fontosabb, mint a kulináris teljesítmény. Ezután felajánlott egy tízalkalmas, személyre szabott párkapcsolat-erősítő főzőtanfolyamot.
Zoltán elfogadta.
Dóra még aludt.
Néhány héttel később Zoltánban felmerült, hogy a kapcsolatuk talán nem működik olyan tökéletesen, mint amilyennek elsőre látszott. Különösen az intimitás területén voltak bizonytalanságai.
Egyik reggel, reggeli közben megkérdezte Dórát, hogy szerinte megfelelő volt-e az első együttlétük időtartama.
– Nekem tetszett – mondta Dóra.
– Persze, de objektíven?
Zoltán elővette a telefonját, és megkérdezte a ChatGPT-t, mennyi az ideális előjáték, a közösülés és az utána következő együtt töltött idő.
A válasz pontos volt. Az ideális előjáték tizenkét és fél percig tart, a közösülés tizennyolc egész huszonöt percig, az orgazmus két egész hat tized másodpercig, az utógondoskodás pedig két egész két tized percig.
Zoltán elolvasta az adatokat.
– Hát, mi ettől eléggé elmaradtunk.
– Miben? – kérdezte Dóra.
– Az előjáték rövid volt, és az intenzitás sem volt egyenletes.
Dóra egy pillanatig hallgatott.
– Azért közben nevettünk is.
Zoltán megkérdezte a mesterséges intelligenciát, hogy a nevetés beleszámít-e az előjátékba. A válasz szerint a humor pozitív hatással lehet a párkapcsolati elégedettségre, de önmagában nem helyettesíti az optimális paramétereket.
– Attól, hogy valami kellemes, még nem biztos, hogy optimális – olvasta fel Zoltán.
Dóra letette a kávéscsészét.
Zoltán aznap délelőtt táblázatot készített. Külön oszlopot nyitott az előjátéknak, az aktus időtartamának, az orgazmusnak és az utógondoskodásnak. A végére felvett egy összesített elégedettség rovatot is, de azt egyelőre üresen hagyta.
A következő napokban a kapcsolatuk egyre szervezettebbé vált. Zoltán tanulmányozta az AI ajánlásait, Dóra pedig egyre ritkábban kérdezte meg, hogy mit terveznek hétvégére.
Aztán Zoltán előállt egy ötlettel.
– Elmegyünk Ibizára. Kicsit kikapcsolódunk.
Dóra örült az ajánlatnak. Azt remélte, végre kettesben lehetnek, telefonok, táblázatok és fejlesztési tervek nélkül.
Ibiza szép volt. A szálloda fehér falai, a kék tenger, a medence mellett sorakozó napágyak mind olyan tökéletesnek látszottak, mintha valaki előzőleg eltávolított volna belőlük mindent, ami zavarhatná a fényképezést.
A harmadik napon Dóra gyomorrontást kapott. Zoltán elindult a gyógyszertárba, ahol a patikus hosszasan magyarázta neki, melyik készítményhez milyen recept szükséges. Mire visszaért, Dórának hűlt helye volt. A fürdőszobában egy nedves törölköző hevert.
Dóra közben jobban lett, lement a partra, megmártózott a tengerben, aztán elindult vissza. Néhány perc múlva rájött, hogy nem tudja, merre van a szállodája.
A környéken minden épület egyformának tűnt. Fehér falak, üvegajtók, krómozott korlátok, medencék. A recepciók mögött idegen emberek ültek. Dóra egyik sétányról a másikra fordult, és egyre kevésbé volt biztos benne, hogy ugyanott jár-e, ahol az előbb.
Zoltán eközben kétségbeesetten kereste. Végigrohant a szálloda folyosóin, átvágott a medencék között, aztán lement a partra. Kiabálta Dóra nevét, de a hangját elnyelte a tenger morajlása és a parti bárokból áradó zene.
A nap már alacsonyan járt, amikor végre meglátták egymást.
A víz aranyszínű volt. Dóra a part szélén állt, Zoltán néhány méterrel odébb. Egy pillanatig csak nézték egymást, aztán futni kezdtek. Az egész délutáni félelem, a magány és az idegenség egyszerre vált fölöslegessé. Már csak néhány lépés választotta el őket.
Zoltán nem vette észre a homokban heverő sárga gumikacsát.
A lába beleakadt a műanyag perembe. Elveszítette az egyensúlyát, és arccal előre zuhant. A homokban egy éles kagylóhéj feküdt.
Az orra súlyosan megsérült.
A mentők gyorsan kiérkeztek. Dóra velük ment a kórházba, és egész éjjel Zoltán ágya mellett ült. Másnap is ott volt. Aztán még napokig. Zoltán több műtéten esett át, de az arca nem nyerte vissza korábbi formáját. Az orra eltorzult, az arcvonásai aszimmetrikussá váltak. Az orvosok megtették, amit lehetett.
Dóra végig mellette maradt.
Amikor hazatértek, eleinte minden ugyanúgy folytatódott, mint korábban. Dóra segített Zoltánnak, elkísérte a kontrollvizsgálatokra, és igyekezett úgy tenni, mintha semmi sem változott volna.
Csakhogy megváltozott.
Zoltán egy idő után észrevette, hogy Dóra kerüli a tekintetét. Később a csókok is elmaradtak. A nő egyre ritkábban ért hozzá, és ha Zoltán közelebb húzódott, valamilyen ürüggyel felállt.
Zoltán nem kérdezett semmit. Talán tudta a választ, talán csak félt attól, hogy egyszer hangosan is elhangzik.
Végül Dóra elköltözött.
A szakításkor azt mondta, nem tudja megmagyarázni, mi történt vele. Szereti Zoltánt, mondta, de valahányszor ránéz, rosszul lesz. Szégyellte ezt, és szégyellte azt is, hogy a szégyenénél semmi sem erősebb benne.
Zoltán nem vitatkozott vele. Nem kérte, hogy maradjon.
Egyedül maradva ismét a ChatGPT-hez fordult.
Elmondta, mi történt, és megkérdezte, hogyan lehetne feldolgozni a szakítást. A mesterséges intelligencia együttérző hangon válaszolt. Beszélt a veszteség feldolgozásáról, az önértékelés megőrzéséről, a testi változások elfogadásáról és arról, hogy egy párkapcsolatban a külső megjelenésnél fontosabb a belső érték.
Zoltán megkérdezte, hogy akkor Dóra hibázott-e.
A válasz óvatos volt. Az emberi vonzalom összetett jelenség, a testi reakciók nem mindig állnak tudatos irányítás alatt, és a szégyen érzése önmagában nem tesz valakit rossz emberré.
Zoltán megkérdezte, hogy lehet-e szeretni valakit úgy, hogy közben az ember nem kívánja többé megcsókolni.
A mesterséges intelligencia szerint igen.
Zoltán megkérdezte, hogy ez akkor szerelem-e.
A válasz szerint a szerelemnek nincs egyetlen, mindenki számára érvényes definíciója.
Zoltán kikapcsolta a telefont.
Évekkel később, egy tengerparti séta alkalmával ismét meglátta a sárga gumikacsát. Ugyanolyan volt, mint régen, csak a festék kopott le róla itt-ott. A hullámok a homok felé sodorták, majd visszahúzták.
Zoltán lehajolt érte.
– Emlékszel rám? – kérdezte.
A kacsa hallgatott.
Zoltán elmondta neki, hogy Dóra elhagyta, és hogy ez még mindig fáj neki.
A kacsa szomorúan hallgatta.
– Nem tehetek róla – mondta végül.
Zoltán bólintott.
Ezt már sokan mondták neki.
Rádli Róbert