Beszéljünk egy kicsit a holokauszt-turizmusról, a hatékonyságkövetésről és a kegyeleti logisztikáról. Mert ugye mind emlékszünk a filmre: Schindler listája. Hatalmas dráma, fekete-fehér képek, zokogó mozi-látogatók, Oskar Schindler menti a zsidókat. De mi történik a film után? A stáblista lefut, Spielberg zsebre teszi az Oscar-díjat meg a nyolcszázkilencvenötezer dollárt, és eltelik pár év.
A Gyárigazgató pedig meghal. És mert ő egy modern, piacorientált ember volt, a végrendeletét sem valami unalmas, romantikus alapítványra bízta, hanem rábízta a frankfurti közjegyzőre, aki bevezette a kegyeleti kapitalizmust!
Figyeljék csak ezt a logikát: a pénz jár a megmenekülteknek, de a kifizetés mértéke egyenesen arányos azzal a fizikai súllyal, amit a jeruzsálemi sírra pakolnak. Egy kilogramm bazalt egyenlő kétszáz amerikai dollárral! Kérem szépen, ez a nettó teljesítményalapú gyász! Itt nincs olyan, hogy csak úgy odamegyünk sírni, meg könnyes szemmel bámuljuk a márványt. Itt kilóra megy a megváltás!
Képzeljék el a temetés napját Jeruzsálemben. A stáb akart volna lassú, méltóságteljes svenkeket, de a valóság közbeszólt. Az öregek nem lassan sétáltak, hanem kibérelt talicskákkal meg kék műanyag vödrökkel özönlöttek a temetőbe. A kapuban felállított digitális vágóhídi mérlegnél meg olyan lökdösődés alakult ki, mint a Lidlben a leárazott sertéscombnál szombat reggel!
Ott áll a hajlott hátú néni, Herr Pfefferberg meg a harminckilós zúzott gránit a vödörben, a visszerei kékesen feszülnek a harisnyája alatt, és üvölt a sorban:
– Haladjanak már, Herr Pfefferberg, a maga három kilója nem ér meg ennyi ácsorgást!
Mert a holokauszt-túlélőkből egyetlen óra alatt keményfejű, optimalizáló kőhordó vállalkozók lettek! A monumentális neoklasszicista síremlékből meg egy óra alatt egy funkcionális sittlerakó lett, egy amorf kőhalom, ami alatt a Gyárigazgató neve teljesen eltűnt. Ha Schindler ezt látja, valószínűleg azonnal kéri a számlát a konténeres szállítástól.
Aztán a sor végén odaér Itzhak Stern fia. Nem volt nála sem talicska, sem kő. Csak egy Frankfurtban elcsent száraz kenyérsercli a zsebében. Odalép a jeruzsálemi ügyvédhez a mérleghez. Az ügyvéd unottan nézi:
– Hol a kő, Stern fiam, tán nem a nadrágjába dugta?
– Nincs – mondja a férfi.
– Akkor nincs dollár sem. A sercli nem szerepel a végrendeletben. Következő!
Stern fia nem vitatkozott. Elővette a megfeketedett kenyérvéget, ráfújta a szöszöket, és beléharapott. A száraz héj feltörte az ínyét, lassan megrágta, lenyelte, megfordult, és elindult a buszmegálló felé. A háta mögött meg két egykori kényszermunkás épp azon ordítozott, hogy az ötvenkilós mészkőtömb, amit a sírra ejtettek, kihez tartozik a listán. Kint a napfényben meg a Spielberg-stáb sietve rohangált a kézikamerákkal, hogy a BBC-nek a hatalmas kőhalomról tudósíthasson.
Kérem szépen, ez a tökéletes magyar-globalista tragikomédia. Lehet itt listákat írni meg embereket menteni, de a végén a pénz, a kő meg a logisztika úgyis mindent felülír.
Rádli Róbert