Rájöttem valamire. Szerintem korunk legnagyobb mentális és gazdasági csapdája nem a hitel, nem a törlesztőrészlet... hanem a lakásdekoráció. Ez egy olyan rejtett adó, amit a saját idegrendszerünkkel fizetünk meg.
Az egész úgy kezdődik, hogy az ember vesz egy lakást. Tiszta sor: négy fal, tető. Egy darab alapvető létezés. Erre jön a környezet, az Instagram, a Pinterest, és azt mondja: „Figyelj már, ez így kopasz. Ide kell egy kis dizájn!”
És megvetetik veled azt a fém feliratot a falra, hogy HOME. Mert különben elfelejted, hol vagy! Elmész éjszaka a mosdóba, kijössz, körbenézel: „Úristen, hol vagyok? Ez egy postahivatal?! Ja, nem, ott a tábla, itthon vagyok, hála az égnek.”
És onnantól kezdve véged van. Beszippant a gépezet. Elkezdesz „stílusokban” gondolkodni. Azt veszed észre, hogy egy keddi napon, a munkahelyi kiégés kellős közepén a huszonkettedik árnyalatú zsályazöld falvédőt meg a makramé virágtartót nézed a neten... mert az majd „otthonmeleget áraszt”.
Nem áraszt az semmit. Az egy tárgy! Ami hat hónap múlva már csak a port gyűjti, neked meg tízéves garanciád van arra, hogy takarítsd.
Én ezt megelégeltem. Kifejlesztettem a végső, radikális, mérnöki szemléletű megoldást. Az én aforizmám így szól:
Lakásdekorációra semmi szükség nincsen. Építs magadnak olyan lakást, ami minden részletében a te igényeidet szolgálja, a szerkezete készüljön maximális odafigyeléssel... és kész.
Nem kell díszpárna. A díszpárna a modern ember passzív-agresszív fegyvere. Ott van a kanapén, de ha ráülsz, bűntudatod van, mert elrontod a huzatot. A díszpárna az egyetlen tárgy a Földön, amit azért veszel meg, hogy egész nap pakolgasd. Nappal leveszed a kanapéról, hogy le tudj ülni. Este átteszed az ágyra. Reggel beveted az ágyat, visszateszed a kanapéra. Nem használod. Csak utaztatod a lakásban! Minek olyan tárgy az otthonodba, amitől félelemmel kell leülni?
A bútor ne dekoráció legyen. A bútor álljon ott masszívan, tömörfából, bírja el a terhet, és ha ráteszed a könyöködet, ne remegjen meg. Ha a szerkezet rendben van, akkor nem kell kis kerámiakaktusz meg művirág a polcra, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy a szekrény egyébként kartonból van és nyikorog.
Szóval én most itt tartok. Ha jönnek hozzám a vendégek, és kérdezik, hogy „Róbert, hol a hangulatvilágítás?”, akkor nem szólok semmit. Csak rámutatok a főt tartó gerendára. Megmondom, hogy ez kézzel készült, tökéletes a statikája... és ha ennyire hiányzik a dekoráció, nos... ott a plafon. Az is egy felület. És garantáltan nem kell róla letörölni a port félévente.