Juci néni temetésére minden kollégája felsorakozott. Mágenheim doki ott állt a sírnál a maga szálfahatású, megfellebbezhetetlen orvosi tartásával, arcán a diagnosztikus pontosságú részvéttel, hiszen ő pontosan tudta, hogy a halál nem holmi tragikus tévedés, hanem a szerves élet elkerülhetetlen, könyörtelen kódja. Zenthe Ferenc is ott állt a koszorú mellett, Taki bácsi jellegzetes, bölcsen szemlélődő, mégis megtörhetetlen taxis-tartásában, zsebre dugott kézzel nézve a sír felé, hiszen ő volt az, aki a volán mögül a visszapillantó tükörben eddig mindenkit látván megérkezni és távozni a telepről, de erre a kanyarra ő sem készült pontos GPS adatokkal. Mindannyian a színészvilág krémje, java, és ez mellett az alja is, ugyanis a kétezer fős rendezvényre mindenki eljöhetett, ki a temető bejáratánál az ötezer forintos művészeti hozzájárulási díjat befizette.
A sírdomb felett a polgári szertartás szónoka emelte fel a hangját, és a méltóságteljes beszédből lassan kirajzolódott egy letűnt, grandiózus művészsors:
Megtudtuk, hogy Juci néni, polgári nevén született Hegymagasi Borbála, akit a nemzet csak a magyarok Jucusaként zárt a szívébe, mindössze ötvenöt éves volt. Fiatal, törékeny lányként színművészeti főiskolás éveiben még arról ábrándozott, hogy egyszer kora legnagyobb művészeivel osztozhat majd a deszkákon. És az álom testet öltött: Juci néni pályája a színészi mesterség legendás, megismételhetetlen és eredményekben gazdag füzére volt.
Ő játszotta a női főszerepet Lópici Gáspár oldalán a Trója Ostroma című monumentális Dosztojevszkij-drámában, ahol a parthenon romjai között, hirtelen jött kocsmai pofonok és mély egzisztenciális magány közepette vívták meg a trójai falakon túli lelkek háborúját. Ő volt az, aki Doktor Bubóval együtt rázta meg a magyar színháztörténetet a Nem bagolynak való vidék című, hamisítatlanul fojtogató Coen-darabban, ahol a békésnek hitt erdei rendelő valójában a csehszlovákiai birtokaikat vesztett, tehetetlen nagybirtokosok tragikus színterévé vált. És végül ő formálta meg a halhatatlan női karaktert Berendez Elek partnereként abban a radikális avantgárd mesterműben, hamisítatlan Csehov-darabban, amelynek címe máig bélyegként éget a memóriánkba: Hol is a helye a laptopomnak a 14. Lajos bútorok között.
A szónok hangja beleveszett a kora márciusi szélbe, a tízemeletesek árnyéka hosszan elnyúlt a ravatal felett. Elmondta Juci néni utolsó, egyben végzetes szerepét, amivel az égi deszkákra léphetett:
Latinovits Zoltánt egyetlen jelentéktelen mellékszerepre felkérte Horváth Ádám, de a jelenetet ki kellett vágni a teleregényből, mert Latinovits – „Jó napot kívánok, Juliska” – belépője után Juci néninek kiesett a kezéből a nylonszatyor, és holtan összerogyott.