A királyfi – akit a nép, az istenadta nép (megjelölve okként mélyen lappangó irigy természetét) csak Erős Pistának hívott – nem érte be a kényelmes vánkosokkal, hízelgő udvaroncokkal. Amint a szakálla pelyhedzni kezdett, fogta a hamuban sült medvehagymás pogácsát, amit az öreg királyné sütött neki könnyes szemmel apai ükanyja gasztro blogjából, és elindult a hétmérföldes csizmájában, hogy szerencsét próbáljon.
Ment, mendegélt, míg el nem ért oda, ahol a kurta farkú malac túr. Útja során nem egy, nem kettő, de három pár vasbakancsot koptatott el, mire az Üveghegy lábához ért. Mindez megtörténhetett azért is, mert a bakancsgyártó cég a jól bevált svédacél helyett Kínából rendelte a bakancsokhoz a kardacél helyett a bádogbilikhez szánt alapanyagot. No de térjünk vissza történetünk eredeti medrébe! Ott egy ősz öregember ült egy kidőlt bükkfán, akinek a szemöldöke a földig ért, kinek tekintete egészen az orra hegyéig sem ért.
– Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál! – mondta az aggastyán, miután a királyfi megosztotta vele utolsó falat ropogós medvehagymás pogácsáját. – Mit keresel ezen a világon, ahová még a madár is csak akkumulátoros lélegeztetőgéppel jár?
– Olyan birodalmat akarok, nagyapám, ahol a palota teteje aranyból van, s a nap huszonnégy óráján át úgy csillog, hogy elvakítja a szomszéd királyokat is, sőt majd még a császárnak is kiszúrja szemét. Olyan feleséget akarok, akinek aranyhajából szőnek selymet, mi több, akinek a monokinis képe a Blikk első oldalán kéthetente virít, s olyan hatalmat, amilyenről még az apám sem álmodott, nagyobbat, mint Trump elnöké.
Az öreg csak bólintott, és adott neki egy réz sípot, ugyanis a kiskirályfi a medvehagymás pogácsával levette mindkét lábáról. – Ha bajba kerülsz, fújd meg, de útravalónak azért annyit mondok, nem minden arany, ami fénylik, és nem a hatalom, ami igazán értékes az életben.
A királyfi továbbment, mígnem egy olyan várhoz ért, amely egy sárkány forgó lábán állt. Ott élt a világszép királylány, ideális, 90/60/90 paraméterekkel, akit egy tizenkét fejű sárkány őrzött. A királyfi nem ijedt meg a saját árnyékától, kiállta a három próbát. Előbb az erdő összes vadját egy akolba terelte, aztán egy éjszaka alatt gyémánttavat ásott a vár köré, végül pedig legyőzte a sárkányt – nemcsak karddal, hanem ésszel, mert tudta, mikor kell a réz sípba fújni.
Amikor a sárkány utolsó feje is lehullott, a vár tiszta arannyá változott, egy Manhattan-i üvegpalota formában testet öltött. A királylány ott állt a toronyban, gyémántos pompázatos ruhában, aztán meg ruha nélkül és a királyfi úgy érezte, elért mindent. Ő lett a leghatalmasabb, a leggazdagabb, és övé lett a legszebb asszonya.
Mert itt sem időm, sem kedvem a teljes küzdelmet nem részletezem, viszont a TV Királykisasszony kerestetik című műsorban szombatonként este főműsoridőben megnézheted, ha pedig véletlen is elmúlasztottad, letölthető e- bock változatát az alábbi linken webschopomban megvásárolhatod.
Telt-múlt az idő, a királyfi – most már király – minden nap megszámolta az aranycserepeket a tetőn. De a birodalma néma volt. A nép félt a csillogástól, mert az aranyfalak visszaverték a hőt, és kiégették a veteményt. A jelenséget a királyság és a szomszéd királyságok tudósai is hosszan elemezték, de sajna okát az ökológiai egyensúly megbomlásának felderíteni nem tudták, így orvosságát is csak találgatták, az meg, ahogyan a Covid oltás, vagy hatott, vagy nem. A királylány meg hiába volt szép, a szeme olyan maradt, mint a jégcsap, egész nap csak Insta fotót készítgette egyre duzzadó rajongói táborának táplálására. Így a mi főhősünk Erős István Királyunk duzzadó micsodája rendre, minden este hoppon maradt.
Egy nap egy koldus tévedt a palotába, és egy fonnyadt almát nyújtott a király felé. – Felséges királyom, cseréld el ezt az almát egyetlen aranytéglára a faladról! A király nevetett: – Bolond vagy, öreg? Ez az arany az én dicsőségem! Az én házam, az én váram, takarodj innét, míg fel nem négyeltetlek! A király szólította is rögtön udvari média szakértőjét, hogy a koldust a facéről tiltsa ki.
A koldus azonban nem tágított, csak állt ott a méregdrága, golyóálló üvegportál előtt, és úgy nézett Istvánra, mint aki pontosan tudja, hogy a királyi bankszámla ellen érzelmi csődeljárás zajlik.
– Jól van, fiam – suttogta az öreg, miközben a biztonsági őrök már éppen a legújabb típusú elektromos sokkolóik után nyúltak a jobb kezükkel. – Tartsd meg az aranyadat. De tudd meg, ez az alma az egyetlen dolog a birodalmadban, aminek még íze, zamata van.
István dühében kikapta a koldus kezéből a fonnyadt gyümölcsöt, és beleharapott, csak hogy megmutassa: ő még egy fonnyadt almával is jóllakik, ha úgy tartja úri kedve. Ám abban a pillanatban, ahogy a foga az alma húsához elért, a Manhattan-stílusú üvegpalota falai repedezni kezdtek. Az aranytető, ami addig vakította a szomszédokat, olvadt vajként kezdett csorogni lefelé, elárasztva a méregdrága perzsaszőnyegeket.
A királylány, látva, hogy a káosz nem mutat jól a szelfibotja végén, azonnal élőzni kezdett a TikTokon: – Srácok, ez totál gáz, a vőlegényem épp most rontja el az esztétikámat! #palotaösszeomlás #toxicrelationship #influencerlife.
István körülnézett, és látta, hogy a hatalmas vagyon, amit összeharácsolt, csak egy digitális illúzió, amit az udvari haszonlesők bűvölete tartott csak egyben. Ahogy az arany elfolyt, előbukkant alóla a puszta valóság, a nép nem tisztelte, csak a lájkokat gyűjtötte tőle félelemből, a felesége pedig nem szerette, csak a promóciós kódjait használta.
A király lement a porig rombolt várudvarra, ahol a koldus már ismét az az ősz öregember volt, akivel az Üveghegy lábánál találkozott. – No, Pistám – mondta az aggastyán, miközben egy akkumulátoros lélegeztetőgéppel felszerelt veréb szállt a vállára. – Most már van aranyad, van híres asszonyod, és még a Blikkben is benne vagy. Boldog vagy-e?
István ránézett a romokra, aztán a kezében maradt almacsutkára. – Öregem, a francba az egésszel. Olyan birodalmat akartam, amit irigyelnek, de mit kaptam? Egy meddő szántót meg egy frigid feleséget.
– Na, végre megjött az eszed, bár a politikai elemzők szerint ez a felismerés már későn jött a következő választási ciklushoz – bólintott az öreg. – Ha akarod, visszakaphatod a hétmérföldes csizmádat, de a garancia már lejárt rá, mert Kínában gyártották a talpát is.
Erős István, aki ekkor már csak Pista volt a nép szemében (és most már a sajátjában is), levetette a gyémántgombos zakóját, és nekilátott. Nem várat épített, hanem egy egyszerű kis vályogházat, aminek a teteje nem aranyból volt, hanem nádból, így legalább nem gyújtotta fel a szomszéd veteményesét. A királylány persze elhagyta, mert a vályogházban nem volt elég sávszélesség a 4K-s streaminghez, és elment egy dubaji sejkhez, aki még hitt a kriptovalutákban.
Pista pedig, miközben a kertjében medvehagymát termesztett a következő adag pogácsához, rájött a nagy igazságra: jobb egy ehető pogácsa a kézben, mint egy tizenkét fejű sárkány a nyakadon, pláne, ha a sárkánynak minden feje külön tartásdíjat követel.
Aki nem hiszi, járjon utána a Facebook-oldalamon, ahol a történet prémium előfizetéses változata reklámmentesen is elérhető, csupán havi két aranytégla áráért!
Rádli Róbert
Olvasói kérdés a szerzőhöz Mindennek Járjunk Utánna Jánostól, aki nem nem hisz a meséknek:
Vajon Pista a vályogházas időszakában is használja még a réz sípot, vagy azt is beolvasztotta egy kézműves sörnyitónak, hogy ne kelljen többé a sárkányokkal (vagy az ex-feleség ügyvédeivel) foglalkoznia?
Kedves Mindennek Járjunk Utána János, aki a sorok között is a nem létező apróbetűs részt keresi!
Kedves Mindennek Járjunk Utána János, aki a sorok között is a nem létező apróbetűs részt keresi!
A kérdésed tűpontos, mint egy kínai acélból készült, de svédnek álcázott bicska hegye. Pista, miután berendezkedett a vályogházban, és a medvehagyma is szépen szárba szökkent a kert végében, hosszan nézegette azt a réz sípot a petróleumlámpa fényénél.
Íme részletes válaszom a dilemmádra:
Pista, aki ekkorra már megtanulta, hogy a high-tech és a csillogás csak arra jó, hogy az embernek hamarabb legyen gyomorfekélye, mint bankszámlája, egy huszárvágással oldotta meg a kérdést. Nem olvasztotta be a sípot, mert a réznek ma már jobb az árfolyama, mint a kriptovalutának, no mert sváb és skót vér is csörgedezett ereiben, ezért sajnálta volna az alapanyagot. Ehelyett egy kis székely furfanggal barkácsolásra szánta el magát, multifunkciós spirituális svájci bicskává alakította:
A "Digitális Csend" funkció: Rájött, hogy ha a sípba nem belefúj, hanem csak a megfelelő szögben tartja a nap felé, a rézről visszaverődő fény zavarja a 5G-jeleket. Így a vályogház körül egy 50 méteres körzetben megszűnik a térerő. Se TikTok-élőzés, se ügyvédi e-mail, se "Szia Uram!" típusú befektetési ajánlat nem jut át a falakon.
A Kézműves Sörnyitó: A síp fúvókáját egy ügyes reszelőmozdulattal úgy alakította át, hogy az pont passzoljon a belga kisüzemi sörök kupakjához. Mert valljuk be: egy sárkányölőnek nem dukál a csavaros kupakos gagyi, neki kell az a határozott, férfias "patt" hang, mielőtt beleiszik a jól megérdemelt nedűbe.
Az Ügyvéd-riasztó: Ha véletlenül mégis egy kitartóbb jogász tévedne a birtokhatárra, Pista csak megfújja a sípot. A hangja most már nem sárkányokat hív – hiszen kinek hiányzik még tizenkét éhes száj a válság idején? –, hanem egy olyan frekvenciát bocsát ki, amitől az összes közelben lévő okosóra és lízingelt Tesla szoftvere lefagy.
Pista tehát használja a sípot, de már nem akar vele birodalmat építeni. Arra használja, hogy megvédje a saját békéjét. Mert rájött: az ex-feleség ügyvédei ellen nem kard kell, hanem egy olyan hely, ahol nincs térerő, és ahol a legfontosabb értesítés az, hogy kisült a pogácsa.
"Jobb egy réz síp a zsebben, amivel sört nyitsz, mint egy arany trombita a szájban, amivel csak a bajt hívod magadra." – tartja az új, vályogházas közmondás.
Ha pedig bárki kételkedne abban, hogy a réz síp sörnyitóként is funkcionál, a webshopomban hamarosan elérhető lesz a "Pista-féle Túlélő Rézszerszám" limitált kiadása, mindössze két aranytégla (vagy annak megfelelő euró) áráért. A szállítás ingyenes, ha medvehagymával fizetsz!
Maradok tisztelettel: Rádli Róbert
Bónusz versike, aminek tartalma a témához szervesen csatlakozik:
Az aranytető vajként elfolyt, a Blikk-címlap már csak emlék,
A TikTok-lány is lelécelt: „Szia, ez túl kevés nekem még!”
Pista maradt a csenddel, s a vályogfal közt rájött végre:
Nem a selyem, s nem a lájk az út az emberi békességre.
Ott lóg az övén a kis réz síp, mi egykor sárkányt fektetett,
De ma már csak a sörösüveg kupakján keres tiszteletet.
Mert minek a pompa, minek a hírnév, ha belül minden üreges?
Egy jó pogácsa a kézbe, s az élet máris nem oly rideg és tüzes.
Messze a város, messze a gőg, s a golyóálló üvegpalota,
Nem vágyik már a hatalomra, nem lesz a büszkeség rabota.
Nem vakít a nap a szomszéd szemébe a csillogó cserépen,
Csak a békesség ül meg csendesen Pista tiszta szívében.