József negyvenévesen érkezett az esztergályosműhelybe. Nem a tudás, de még csak nem a kétkezi munka szeretete vezérelte, hanem az a mélyen titkolt, görcsös munkaiszony, amely a lusta embert is cselekvésre kényszeríti, ha a tét a felelősség elkerülése. József ugyanis attól rettegett a legjobban, hogy egyedül kell meghoznia egy döntést.
Első hónapja a folyamatos futkosás jegyében telt. A műhely poros, olajszagú csendjét óránként megtörte a gumitalpú cipők csikorgása; József rohant.
– Főnök! – lihegett, miközben letette a tolómérőt a művezető asztalára. – Ugye ez a ráhagyás így jó lesz? Ugye nem vettem le belőle sokat? Mert ha igen, még utána tudom igazítani!
A művezető, egy kopaszodó, szikár ember, akinek a tekintetében már évtizedekkel ezelőtt megfagyott a csodálat, ilyenkor felsóhajtott, rábólintott a papírlapra, esetleg morgott valamit a megvezetésről, és visszaküldte a géphez. Birkatürelem volt ez, amelynek a mélyén már lassan pörkölődött a tűz.
A napok teltével a futások üteme gyorsult. József óránként átrohant a műhelyen egy-egy centis acélforgáccsal, egy-egy darabka bronzzal, hol a fogásmélységet, hol az előtolás sebességét kérdőjelezve meg, nehogy a végén kiderüljön: önálló gondolatai voltak. A munkatársak már meg sem lepődtek, csak csendesen olajozták a csapágyakat, és várták a töréspontot.
A tizennyolcadik munkanapon aztán eljött a csúcspont. József egy rendkívül bonyolult, szinte a fizika törvényeit meghazudtoló feladatot kapott: egy egyszerű hengeres testet kellett esztergálnia sima, melegen hengerelt acélból.
Amikor a kés végérvényesen elvált a fémtől, József felkapta a munkadarabot – amelynek mérete annyira magától értetődő volt, hogy egy vak egér is lemérte volna tapintásból –, és szokásos, kétségbeesett lendületével elrohant a művezetőhöz. Az asztalhoz vágódott, lihegett, kezében a fémdarabbal:
– Főnök! Ezt harminc milliméteresre leesztergáltam, ugye így jó lesz?
A művezető felnézett a papírjaiból. Egy pillanatig némán nézte a hengert, aztán József izzadt, meggyötört arcát, majd lassan, megfontoltan feltette a válaszkérdést:
– József, ma ha befejezi a műszakot, akkor felveszi az irodán a járandóságát és messze elkerüli ezt a műhelyt, jó lesz?
Rádli Róbert