A minisztériumban elhatározták, hogy a pedagógusok ezentúl önértékelni fogják magukat.
– Ki fogja őket ellenőrizni? – kérdezte az államtitkár.
– Ők magukat – mondta a főosztályvezető.
– És ha rosszul értékelik magukat?
– Akkor ellenőrizzük az önértékelésüket.
Így alakult meg a Pedagógus Önértékelési Csoport, röviden a PÖCS.
Az első értekezleten valaki megkérdezte, nem lehetne-e más nevet választani.
– Miért? – kérdezte a főosztályvezető. – Mindhárom szó benne van.
Az ügyintéző elhallgatott. A jegyzőkönyvbe az került, hogy a nevet egyhangúlag elfogadták.
A PÖCS tagjai ezután megkezdték egymás értékelését. Egyikük azt írta a kollégájáról, hogy kiváló pedagógus.
– Miből gondolja? – kérdezte a csoportvezető.
– Húsz éve tanítunk együtt.
– Megfigyelte az óráját?
A tanár másnap beült a kollégája órájára. Az óra jól sikerült, de a dátum kissé ferdén állt a táblán.
A jelentésbe bekerült, hogy a pedagógus vizuális rendezettsége fejlesztésre szorul.
Az igazgató elégedett volt. A PÖCS működött.
Egy év múlva a PÖCS-nek is önértékelést kellett készítenie. A csoport megállapította, hogy munkája eredményes, de ellenőrzésre szorul. Ezért létrehoztak egy új csoportot, amely a PÖCS munkáját ellenőrizte.
A minisztérium ezt követően megállapította, hogy az önértékelési rendszer önfenntartóvá vált.
A tanárok közben tovább tanítottak.
Egy nap új kérdőívet kaptak.
Első kérdés: Ön szerint megfelelően végzi a munkáját?
Második kérdés: Ön szerint képes objektíven megítélni, hogy megfelelően végzi-e a munkáját?
Harmadik kérdés: Ön szerint az önértékelését megfelelően értékeli-e az a csoport, amelynek Ön is tagja?
A negyedik kérdésnél a tanárok letették a tollat.
A minisztérium ezt úgy értékelte, hogy a rendszer további fejlesztésre szorul.
Az új kézikönyv címlapjára egy mosolygó pedagógus került, kezében tollal, előtte nyitott füzet.
A füzetben egyetlen szó állt, hogy a pedagógus végre szembenézhessen önmagával:
PÖCS.
A pedagógus becsukta a füzetet, és bement órát tartani.
Rádli Róbert