Padláson lelt képek titkai

Gille Sándor a felfedezetlen székesfehérvári fotográfus.

Budapesti események

A 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapest 1938. május 25-29.

(Idézetek az Eucharisztikus Kongresszus mai weboldaláról.)

„A kongresszus megnyitása előtti estén (május 24-én) az Ünnepi Csarnokban Pacelli bíboros szavai után megható pillanat következett. Balla Sándor, százéves alföldi magyar lépett a dobogóra, és köszöntötte a pápai követet.”

„Május 25-én zuhogó esőben gyülekeztek az emberek. Már hétfő dél óta szakadatlanul esett. Reménytelennek látszott, hogy kiderül az idő. A gyermekek, akik a budapesti kongresszus sikeréért annyi imádságot és annyi szentáldozást ajánlottak fel, nem imádkoztak hiába, mert egyszer csak elállt az eső, és fél órán belül kisütött a nap! Krisztust emlegette az egész főváros!”

„Május 26-án, áldozócsütörtökön 150 ezer elsőáldozó (és az ő hozzátartozóik) gyűltek össze a Hősök terén. A meleg májusi napfényben 300 pap végezte az áldoztatás szolgálatát. Az eucharisztikus kongresszus ideje alatt az Andrássy úton és a Hősök terén sűrűn álltak a gyóntatószékek. Csütörtök este indult a "tündöklő diadalút a magyar sors folyóján". A Szent István Bazilikától körmenetben vitték a Szent István gőzösre az Oltáriszentséget. A gőzöst nyolc hajó kísérte. Egy hajón kivilágított körmeneti kereszt; két hajón hatalmas gyertya; következő hajón ötven harsonás és imádkozó apácák; majd negyven, dalmatikába öltözött kispap füstölőkkel; és a vezér hajón a pápai legátus és a bíboros térdelve az Oltáriszentség előtt. Majd még öt hajó, az ötödiken szintén kivilágított kereszt. A menet megkerülte a Margitszigetet és visszatért az Eötvös térre. A hidak gyönyörű látványt mutattak speciális díszítéseikkel. A visszaérkezés után szentségi áldás következett. Amikor a körmenet visszaindult a Bazilikába, elkezdődött a tűzijáték a Gellért-hegyről.”

„Május 27-én reggel a Hősök terén a katonák és hadirokkantak vettek részt szentmisén. Ugyanaznap éjszaka 150 ezer férfi jelent meg a Hősök terén szentségimádásra”

„Május 28-án az Egyház egységéért tartott konferenciát rendezték meg. Este ünnepség volt az Operaházban.”

„Május 29-én (a befejező napon) a falvak fiatalsága vonult fel az Ünnepi Csarnoknál. 25 ezer fiatal érkezett az ünnepi nagygyűlésre. A Hősök terére folyamatosan gyűlt a nép. A délelőtti szentmisére mintegy 500 ezer ember érkezett. A főoltárhoz vonult a papság: háromszáz áldozópap, hatszáz ministráns, majd papnövendékek, felszentelt papok, bíborosok. 1200 tagú kórus énekelte a Christus Vincit-et. Délután három órakor a Szent István Bazilikából körmenet indult a Hősök terére. Négy és fél órán át hömpölygött a hívek ezer színben pompázó menete. Erre a napra az egymilliós Budapest kétmilliósra duzzadt a zarándokoktól.”

A május 29-i menet a Bazilikától a Hősök Tere irányába. A hölgyek épp az Andrássy út 23. előtt menetelnek ITT. A hely jól felismerhető a hatalmas kapuszobrokról.

Füstölők füstjébe burkolózott papság az Andárssy út 21. előtt. Szemben a mai Andrássy - Székely Mihály u. sarok.

Papi főméltóságok az Andrássy út 23. előtt.

A baldachin alatt Pacelli bíboros (a későbbi Piusz pápa) vitte a menetben az oltáriszentséget.

Mivel a gyűjteményben több erről a helyről készült felvétel is található, valószínűleg Sándorék itt, vagyis a Városligeti tó erre kialakított helyén, a Zielinski híd déli oldalán foglaltak helyet az esemény alatt. Azonban a misézéshez kialakított főoltárt innen is tökéletesen lehetett látni s valószínűleg hallani is. A helyekre jeggyel lehetett bejutni. Egy ilyen jegyet láthatunk ebben a szerzetesi visszaemlékezésben ITT.

Bíborosok, papok, papnövendékek, ministránsok levonulnak a főoltártól. Valószínűleg ez volt az egyik záróesemény.

Ezt a felvételt a szerző szemből készítette a Milleniumi emlékműről s a főoltárról. Ezt még talán érkezéskor tehette,  mielőtt helyet foglaltak volna az emlékmű mögötti padokon. 

A témakör további képeit ITT lehet megtekinteni.