Írta, írta, aki bírta: Sigmund Freud
Rektor: Alfred Hitchcock
Hektor: a kutya (cameoszerepben: a cameoszerep nem más, mint a filmes világ legális és prémium minőséget ígérő mézesmadzaga, ahol egy híresség villanásnyi időre beugrik a történetbe, hogy egy bennfentes kikacsintással megnevettesse a nézőt, majd anélkül távozzon, hogy érdemi munkát végezne, hiszen a rendező alacsony költségvetésébe a drága színész horribilis gázsiját már nem tudná belegyömöszölni.
Sigmund Freud (az Író): Írói minőségemben, itt és most, isten színe előtt kijelentem: ez a történet nem a Dunakanyar alsó szakaszáról szól, nem is a hotelben történtekről, hanem az Emberi Elme Sötét Pincéjéről. A helyszín a 2-es főút gödi kanyarulata, ahol a por és a neurotikus feszültség talaján felépült a Béci Motel. Anélkül, hogy előrevetíteném a drámai végkifejletet, figyeljük csak meg a tulajdonost, Norbertet...
Alfred Hitchcock (a Könyvmoly): – (Közbevág, miközben dühösen lapozgat egy még meg sem száradt kéziratot) – Zsigmond, kérlek! Már a huszadik oldalon járok, és még egy árva baljós árnyék sincs a falon! Ez dögunalmas így, mondom: snassz. Hol a feszültség? Hol van Mága Zoltán a sikoltozó hegedűvel? Ha a néző… azaz az olvasó nem rágja le a körmét a harmadik bekezdésig, nem pisil be az izgalomtól az első fejezet végére mehet az egész a kukára! Még egy árva konyhakéses jelenet sincs a darabban!
Július közepe volt, a Duna felől dőlt a fülledt meleg. Béci Norbert, a harmincas éveiben járó motel-tulajdonos a recepciós pult mögött állt. Nyers, a hollywoodi ijesztegetős filmekből jól ismert Anthony Perkins-es mozdulattal törölte meg a homlokát. Lábán egy egyszerű, funkcionális bőrszandál volt, amit a sarki fűszerestől vásárolt másodkézből. A lábbelit divatosan, pőrén, nylonzokni nélkül viselte.
Ekkor a hátsó udvarban megreccsent a padló. Megjelent özvegy Béciné Zsigmond Zsuzsanna. Kezében egy vastag, szürke, kínai polihisztrián-viszkóz zoknipárt szorongatott.
– Norbi! – vágta ki a magas hangot az asszony, mint egy rosszul behangolt fűrész. – Hát már megint?! Mezítláb a szandálban?! Mit gondolnak a vendégek? Azonnal húzd fel, mert nem is tudom mit csinálok!
– Anyu – mondta Norbert, és a hangjában ott volt a harminc évnyi elfojtott keménység. – Július van. Nem kell zokni, különben is nézzed csak meg, milyen szép a lábfejem! A bokám meg, mintha csak görög szobrászok mintázták volna.
–Mintha görög szobrászok?! – Ordítozott Zsuzsanna. – Neked mindig az anyáddal kell ujjat húznod, hát a sírba viszel, te csak ellenkezel! Tudod te mit álltam ki érted a szülőszobán! A gátrepedésem még most is sokszor vérzik! Te, te, te! Nyáron a zokni, januárban meg a sapka! Amikor a budai szél áthozza a fagyot a Dunán, te meg képes vagy sapka nélkül kimenni a fészerbe! Hányszor mondjam, Norbi?! A sapka nélkül meg pont olyan az ember, mintha nem lenne szupregója! Nem így neveltelek, te elfajzott.......... ide a sok ponton kívül nem jut eszembe semmi, de majd kipótolom.
Sigmund Freud: – (Lejegyez valamit a noteszébe) – Ah, ez az, ezt kerestem! Klasszikus! A Téli Sapka mint a kasztrációs szorongás textilművészeti manifesztációja, és a Nyári Szandál-Zokni, mint a higiéniai köntösbe bújtatott anyai szuperegó-terror! Norbert egója gyakorlatilag két ruhadarab közé van beszorítva.
Alfred Hitchcock: – (Idegesen rágja a ceruzáját) – Zsigmond, ezt a Sapka-Zokni vitát unjuk már, értsed meg! Írd meg, hogy Norbert kezében ott van egy walesi bárd vagy indián machete, egy szamuráj kard, egy hóhér pallos vagy legalább egy hatalmas görög fallosz!
A motel elé ekkor farolt be egy gyanús rendszámú luxusautó. Az ajtó feltárult, és kiszállt belőle Krampusz Mária. Ajkán az állandó egzisztenciális hiányérzet stukkói feszítettek, amiket kollagén kissé kerekdedre formázott, így annak természetes vonalai a sarki felnőttboltban kapható szolgálatkész babának méltó riválisai lettek. A hátsó ülésről egy hatalmas, szakadt jutazsákot vonszolt maga után, amiből ütemes csilingeléssel potyogtak a Mészáros és Mészáros Kft. hatéves teljes bevételéből származó, tiszta aranytallérok. Egy egész csilliárd.
Mária nem volt gonosz. Ő csupán traumatizált volt.
Amikor hároméves volt, a szülei elvitték a városszéli játékboltba. Ott állt a legfelső polcon: a Limitált Kiadású, Gyémántköves, Aranyhajú Megabiznisz Barbie. Mária nyújtotta a kezét, de a szülei csak sajnálkoztak: „Nem kislányom, sajnos az nagyon drága, nem engedhetjük meg magunknak, hiszen ára a teljes havi családi bevételünk tizennégyszerese.”
Ez a mondat akkora krátert ütött Mária pszichéjében, amit felnőtt korára csak egy csilliárd ellopott aranytallér tudott némileg betemetni. A pénzt könnyűszerrel megszerezte ugyanis a híres magyar dolgos iparos, építőipari-, pénz-, távközlés-, út-vasút-, és nem utolsó sorban média-mogul az összes széfkulcsot rábízta.
A motelben már várta őt szerelme, Szomorú János. János csonka családból származott, halmozottan hátrányos helyzetűként nőtt fel a pesti flaszteren, így az elméje rákényszeredett, hogy a gyermekkori szorongások ellen egy zseniális védművet építsen ki: a tiszta, szilárd téveszméket.
– Megvan a CSOK, Marikám! – kiáltotta János, szemei csillogtak, majd kiugrott bőréből. – Megvesszük a gödi negyedik emeleti panellakásunk feletti tetőteret. Már beszéltem a tervezővel. Egy kétszáz négyzetméteres, csupa üveg, balatoni panorámás penthouse-t építünk oda!
Sigmund Freud: – (Felugrik a székéből) – Fantasztikus! A Barbie-baba hiánya miatti kompenzációs kleptománia találkozása a csonka családi háttérből fakadó grandiózus-paranoiás építészeti téveszmével! János a Balatont nem a szemével akarja látni, hanem az anyai szeretet hiányát vetíti ki a gödi panel tetőszerkezetére!
– De János… – nézett rá Mária, miközben a jutazsákot a recepciós pultnak támasztotta. – Göd és a Balaton között van vagy százötven kilométer. Hogy látnánk el odáig a negyedik emeletről?
Itt meg kell jegyezzem, hogy bár geodéziai képzettségnek épp úgy híján vagyok, mint ahogyan az asztronauta diplomám is hiányzik, valójában Máriával értek egyet, szerintem is túlzás, hogy egy gödi ingatlan balatoni panorámával bírjon.
– Nem érted a dizájnt vagy tán neked nincsen semmi akaraterőd?! – vágta rá János dühösen. – Most ez a divat! Ha elég erősen hiszünk benne, és a hitelkonstrukció is megfelelő, a panoráma megteremti önmagát! Az analitikusom a fejét fogná és tépné haját, ha kishitűséged meghallaná. Merjünk együtt nagyot álmodni, hosszabbítsuk meg Bicskéig!
Marika most bemegy a 1-es szobába, bekapcsolja a zuhanyt, összerezzenek én is a félelmetes képtől, de kérem, még nem kell aggódni, senki nem vezetett áramot a vízcsapba. Norbert pedig…
Alfred Hitchcock: – (Most is idegesen rágja a ceruzáját) – Norbert, az istenért, vedd már a kezedbe azt a kést, és ne a szandálodat igazgasd! Zsuzsanna néni, tessék hangosabban kiabálni a zokni miatt, hogy elnyomja a zuhany csobogását!
Mária bement a szobába. János a sarokban ült, és egy darab papírra skiccelte fel a gödi panel tetejére tervezett vitorláskikötőt.
A folyosón ekkor özvegy Béciné Zsigmond Zsuzsanna az utolsó rohamra indult. Norbert elé állt, és a szürke zoknit közvetlenül a fia arca előtt lóbálta.
– Ha nem húzod fel, Norbi, én magam varrom rá a szandálodra! Megbolondítasz! Elpusztítod a családot!
Norbert ekkor mély levegőt vett. Kiment a konyhába és a konyhakést az öreg tölgyfa pultról visszatette a fiókba. Megfogta a szar kínai gyapjúzoknit, kilépett a motel ajtaján, és egyetlen mozdulattal behajította a keki színű kukába.
– Anyu – drámai mély dübrgő hangon megszólalt Norbert. – Nyár van. Szandál van, zokni nincs. Télen lesz. fedetlen fő lesz, sapka nem lesz. Kész.
Azzal visszaült a pult mögé, és elkezdte beírni a vendégkönyvbe Krampusz Mária nevét, A jutazsákot átvette, az udvaron álló öreg sárga Balcancar targoncát beröffentette, a három és fél tonna aranytallért a szálloda széfjébe betette.
Alfred Hitchcock: – (Csalódottan becsapja a könyvet) – Ez hallatlan! Hát hol a gyilkosság, mi az, hogy „kész”?! Ez a Norbert teljesen tönkretette a finálét, így nem lehet franchise-t építeni!
Sigmund Freud: – (Kétségbeesetten tépi a szakállát) – Megáll az eszem! Ez az ember egyszerűen megtagadta a neurotizálást! Nem hajlandó szorongani a sapka miatt, nem hajlandó elemezni a zokni-traumát! Ha mindenki csak úgy „létezik és kész”, akkor bezárhatom a bécsi rendelőt! Alfréd, menjünk… ezek itt Gödön nem is szeretik azt, ha maguk alá vizelnek ijedtükben.
A gödi esetnek hamar híre ment, ennek a mindent áttörő felszabadító drámának köszönhetően szinte az egész világot ellepték a nem szorongó, felszabadult emberek. Amerikában sorra zártak be a pszichiátriák, csődbe mentek a gyógyszergyárak, minek hatására a világgazdaság összeomlott, a civilizációnknak pedig befellegzett.
Hektor vakkant egyet.
A San Salvi Teátrum tisztelettel meghívja Önt és partnerét az évad legkülönösebb pszicho-szatirikus utazására.
Szatíra egy felvonásban, avagy a wiener schnitzel kloppfolása nem feltétlenül gyermekkori lelki traumáink feldolgozásának a biztos jele
„A szivar az szivar, a pénisz pedig pénisz.”
Lépjen be egy firenzei elmegyógyintézet fojtogatóan elegáns falai közé, ahol a huszadik század legnagyobb intellektuális blöffje és egy zseniális elme privát bosszúhadjárata találkozik. Egy este, amikor a tudomány oltáráról lehullik a lepel, és a bécsi ködöt végre elfújja a tiszta toszkán szél.
AZ ÖREG (Sigmund Freud): Eperjes Károly (A saját elméletének dogmatikus fogságában vergődő, zseniális, mégis gyermeki démonaival küzdő professzor szerepében.)
DR. GIOVANNI BATTISTA LUPO: Gáspár Sándor (A Pszichoanalitikus Társaság hithű olasz apostola, aki a szemünk előtt ébred rá, hogy a huszadik század bibliáját egy sebzett kisfiú írta.)
A premier időpontja: 2026. október 14. 19:00 óra
Helyszín: Kamaraszínház – Stúdióterem
Kérjük a zsalugátereket zárva tartani, a szivarokat a bejáratnál eloltani. Nyugtatók és paradicsomleves a büfében kaphatók.
R.S.V.P. (Visszajelzését a tudattalan elfojtások elkerülése végett kérjük a hét végéig jelezni.)