Kovács Pista péntek este leült a televízió elé, hogy megnézze az időjárás-jelentést.
Előtte Sári Szandra szakításáról, Bálint Benedek frizurájáról és Zizi Zsófi reggelijéről tájékoztatták.
Pista eredetileg az időjárásra volt kíváncsi, de a műsor végén ajánlott cikket is elolvasta. Abból egy másikra jutott, abból egy harmadikra. Mire végzett, megtudta, ki kit szeret, ki kit utál, és ki mit reggelizik, ha fontos döntés előtt áll.
Az időjárást nem tudta meg.
Másnap reggel ugyanez történt. Délben is. Este is.
Vasárnap Pista fáradtan ébredt. Nem dolgozott, nem utazott, nem veszekedett. Mégis úgy érezte, mintha valaki egész hétvégén elvett volna tőle valamit.
Eszébe jutott a konyhai fiók, amelyet már hetek óta nem tudott rendesen becsukni. Elővette a csavarhúzót, meghúzott két csavart, és a fiók ismét simán járt.
Pista elégedetten kihúzta, majd visszatolta.
Ekkor megszólalt a telefonja:
„Sári Szandra elárulta, miért vonul vissza a nyilvánosságtól!”
Pista kikapcsolta a telefont.
Abban a pillanatban megszólalt a televízió:
– Rendkívüli hír! Kovács Pista kikapcsolta a telefonját. Szakértőink szerint ez összefügghet a figyelemvámpírok terjedésével.
Pista odalépett a készülékhez, és kihúzta a konnektorból.
Másnap reggel a híroldalakon már az ő történetét elemezték. Zizi Zsófi videót készített arról, hogyan lehet kikapcsolni egy telefont. Bálint Benedek pedig bejelentette, hogy dokumentumfilmet forgat a férfiról, aki szembeszállt a médiával.
Pista minderről semmit sem tudott.
Éppen a konyhai fiókban kereste a kenyérvágó kést.
A fiók simán kinyílt.
Odabent egy kis Soma Mama Gésa feküdt.
– Jó reggelt, Pista! – szólalt meg. – Egyetlen kérdésem lenne: mit érez most, hogy végre önmagára figyelhet?
Rádli Róbert